Nagykátai
HÍRADÓ
Nagykáta Város Önkormányzatának lapja • VII. évfolyam 9. szám • 2013. október 11. Szeptember 22-én vasárnap délelőtt a szentmisén az év folyamán megtermett terményekért adtunk hálát az Úrnak. Ezután ragyogó napsütésben Molnár István képviselő úrnak, a Gazdakör vezetőjének szervezésében indult a menet a művelődési központ elől. A lovas kocsisok hosszú sora, hintók, szép tartású lovasok zenei kísérettel, nótázgatva járták körbe a fél várost, elvíve a jó hírt. A nagy meleg ellenére is jó az idei termés, nagy része raktárakban, csűrökben, kamrákban van. A betakarítás után pedig helye van a köszönetmondásnak és a mulatásnak. A piac előtt az idősek otthonánál megállt a menet. Dr. Pap Terézia alpolgármester asszony és Németh Mária KALOT főtitkár terményekből álló ajándékkosarat adott át azoknak, akik egykor nehezebb körülmények között teremtették elő a mindennapi szükségletüket. Köszönet jár Adamecz Pálnak és családjának, valamint a Katica Nyugdíjas Klubnak, akik Nagy Menyhértné házánál vendégelték meg a menetet. A piac területe megtelt kirakodókkal, kézmű-
Terményáldás, KÁTA EXPO, szüreti vidámság vesekkel, játékárusokkal, sok szép és érdekes portékával a néző és vásárló közönség megelégedésére. A KALOT sátrában megelevenedtek a régi nagykátai hagyományok. Czakó György képviselő úr a sutulást bemutatva saját szőlőjének mustjával „édesgette magához” a kóstolókat. Az üstökben pedig Kocsi János polgármester úrtól kapott birka, vaddisznó, marha és egyéb összedarabolt apróság főtt porhanyósra és ízesre. Senki sem maradt éhen. Az ebéd után a felállított színpadon gyermek és felnőtt szereplők mutatták be válogatott műsorukat néptánc, ének,
próza és egyéb műfajokban. Késő estig szólt a zene, volt főzőverseny, zsákbamacska, arcfestés és kincsmosás. Köszönjük a szervezőknek, a kocsisoknak és lovasoknak, kiállítóknak, munkatársainknak egyaránt a vidám jó hangulatú együttlétet. Ezzel a gazdag kulturális programmal az itt élők lelkét és szellemi feltöltődését is szeretnénk segíteni, emellett megőrizni és átadni elődeink nagyszerű hagyományait. Agonács Lászlóné, a Jogi, Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke
Nagykátai
2. OLDAL
HÍRADÓ
2013. OKTÓBER
Új utakon járunk
Terményáldás, KÁTA EXPO, szüreti vidámság
IDŐSEK VILÁGNAPJA
Nagykáta Város Önkormányzata a Városi Művelődési Központtal közösen minden évben megrendezi október 1-jén az idősek világnapját. Nem volt ez másképp ebben az évben sem. Minden 70. évét betöltött idős ember kapott egy meghívót, melyben egy közös összejövetelre, beszélgetésre, uzsonnára, nótázgatásra hívtuk az idősebbeket. 1296 meghívót, illetve köszönő levelet küldtünk ki, melyből kb. 280 fő el is tudott jönni. Reméljük, felejthetetlenné tettük napjukat. Czerván György államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője megnyitó szavai után dr. Pap Terézia alpolgármester köszöntette a megjelenteket s mindazokat, akik nem tudtak a mai napon eljönni, s méltatta mindazt a sok jót, amit tettek és tesznek az év minden napján. Alpolgármester asszony köszöntötte a legidősebb női és férfi résztvevőt: Bőti Istvánnét (102 éves) és Patócs Istvánt (90 éves).
Túl a 95. életéven
A Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Kiskórusa, a Citura Táncegyüttes, Kalla József és Koncz Jánosné szavalatai, a Katica Nyugdíjas Klub népdalkórusa és tánckara tette ünnepélyesebbé, tartalmasabbá ezt a napot. Az uzsonna elfogyasztása után nótázgatás és mulatság vette kezdetét. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik segítették munkánkat, hogy ez a nap zavartalanul, ilyen bensőségesen sikerüljön, hiszen egy-egy rendezvény mögött több ember önzetlen munkája, szeretete, odafigyelése szükséges. Sötétedett már, mikor elkezdtek a hozzátartozók, unokák, dédunokák jönni a papákért, mamákért, s szerencsére nagyon sokan még egyedül hazaindultak. Szép volt ez a nap. Jó volt együtt lenni, jó volt szeretetet adni és kapni. Reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk, s addig is mindenkinek jó egészséget, boldogságot kívánunk szerettei körében. Szalainé Apró Mária művelődésszervező
Horváth Lászlóné Ilonka nénit 95. születésnapja alkalmából 2013. október 4-én köszöntöttük. Az önkormányzat képviseletében Dr. Pap Terézia alpolgármester asszony és Kiss Sándor informatikus köszöntötte, aki a fényképeket is készítette. Ilonka néni dolgos és szorgos évtizedeket tud maga mögött, amelyet a helyi termelőszövetkezetben töltött a gyermekek felnevelése mellett. Gyermekei, unokái nagy szeretettel veszik körül, s gondoskodnak róla. A szokásos kérdésre, hogy mi a hoszszú élet titka, Ilonka néni tömören a következőt válaszolta: „A munka szeretete és az öt lány, akiket ő a világra hozott.” Kívánjuk, hogy Isten éltesse szerető családja körében! Szabó Renáta
2013. OKTÓBER Az útfelújítás elkezdődött és a kitűzött sorrendben hamarosan elkészül az új út, vagy a már meglévő felújítása. Természetesen első ütemben arra a területre koncentráltunk, ahol a szennyvízcsatorna kiépítése már befejeződött és még mindig rossz minőségű vagy földes úton közlekedtek a lakosok. Célul tűztük ki, hogy a tönkrement és igen rossz állapotú szilárd útburkolatú utakat felújítsuk. A következő utcákban már befejeződött az útépítés: Erdőszőlő, Hunyadi, Bornemissza, Bocskai, Bercsényi, Vörösmarty utca nagy része és a Görgey utca teljes egészében. A földes utcákban először az úttükör kialakítása, majd kővel való betöltése, kiékelése kellett, hogy megtörténjen. Ezután következhetett az aszfaltborítás, így megépült a Víg utca teljes hosszában és a Nefelejcs utca egy része, melyet jövő évben folytatunk. A Linda utcát a Kázmér utcával összekötő Körte utcai szakasz útalapjának megépítését követően az aszfaltozás is elkészült. Jelenleg az Erzsébet utcában dolgoznak a munkások. Az életminőséget a sikeres fejlesztések és beruházások befolyásolják döntő mértékben és javítják a lakosok közérzetét. Munkánkkal, terveinkkel, döntéseinkkel az itt élők mindennapjait kívánjuk jobbá tenni. Azt sem szabad elfeledni, hogy az útfelújításokkal párhuzamosan milliós értékkel valósul meg a térség és benne a város teljes szennyvízcsatornázása. A csatornázás befejezése után úgyszintén, mint a most épülő utak tekintetében, a városi költségvetésből fogjuk feljavítani az utakat a kijelölt szakaszon. A szennyvízcsatorna kiépítését végző kivitelezővel hatékony tárgyalásokat folytatunk azért, hogy a teljesen tönkretett utcáknál teljes szélességben történjen meg az út helyreállítása. Hamarosan dönt a képviselő-testület újabb utak felújításáról és aszfaltozásáról. Németh László, a Településfejlesztési és Szociális Bizottság elnöke
Te Szedd Lehangoló látványt nyújt útjaink mellett az illegálisan lerakott szemét. Sok üres üveg, szakadt pelenka, sitt kupac és rengeteg különféle elhasznált anyag, eszköz, bútor. Ez nemcsak rossz látvány, hanem fertőzés forrása, veszélyes anyag emberre, állatra és termőföldre egyaránt. Harmadik alkalommal rendezte meg a Közigazgatási és Igazságügyi, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a Te Szedd akciót. A résztvevőknek
az Hulladékgazdálkodási ügynökség biztosította a kesztyűket és zsákokat. A képviselő-testület egy része tűrhetetlennek tartva az állapotot, csatlakozott ehhez a környezetvédő akcióhoz, megszervezte és elvégezte a hulladékkal borított területek megtisztítását. A rendkívüli rossz, esős, szeles idő ellenére sok önkéntes csatlakozott hozzájuk. 2013. szeptember 14-én szombaton reggel köztisztviselők, közalkalmazottak, civil szervezetek tagjai és a képviselők végezték a munkát. Jelen volt Agócs Pál és csapata, a polgárőrök Vetor Györggyel az élen, Czakó György az erdőszőlői Harisék- féle csapattal
Nagykátai
HÍRADÓ
3. OLDAL
Városunk díszpolgára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja: Dr. Hangody László Prof. Dr. Hangody László tanszékvezető egyetemi tanárt, osztályvezető főorvost városunk díszpolgárát ez évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Professzor úr – Az izületi porckárosodások sebészeti kezelésének új lehetőségei címmel – 2013. szeptember 18-án megtartotta székfoglaló előadását. Erre a székház nagytermében került sor. Jelen voltak a tudományos élet neves képviselői, professzor úr munkatársai, családtagjai és soksok érdeklődő. A felvezetést Vécsei László, az Akadémia orvosi tudományok osztályának elnöke tartotta meg. Az általa felolvasott önéletrajzból idézek: Prof. Dr. Hangody László 2010 óta a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára és a Péterffy Kórház Baleseti Központjának szakmai igazgatója. Artroszkópos, sportsebészeti és endoprotetikai gyakorlatot folytat 1992 óta a Saint Magánklinikán és 2012 óta a Dr Rose Klinikán. Hoszszabb tanulmányutakat töltött Hollandiában, Franciaországban és az utóbbi húsz évben meghívott konzultáns sebész az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Arab Emirátusban és Bahreinben. Az általa kidolgozott porcátültetési technika 1996-ban elnyerte a „Top Ten Advances in Orthopaedics” elismerést. Az American Academy of Orthopaedic Surgeons 1999-ben Oscar Miller díjjal tüntette ki, 2004-ben megválasztották az Arthroscopy Association of North America tiszteletbeli tagjává, 2007-ben Markusovszky-díjat kapott s ugyanebben az évben Nagykáta város és Pest megye díszpolgárává választották. Ugyancsak 2007-ben kapta meg alkotott egy igen kitartó egységet, az önkormányzati hivatal dolgozói Karsainé Magyar Ildikó jegyző asszonnyal az élen, Molnár István képviselő feleségével és fiával, Dorner Gábor a földhivatal dolgozóival, a horgász egyesület élén Hozbor Gyulával, a KALOT csoportja Németh Mária vezetésével szívós munkával számolta fel a szeméthegyeket. Angalét József képviselő a VGSZ dolgozóival együtt a hulladékkal telt zsákok szállításában, gyűjtésében tevékenykedett. Magyar Lászlóné a hulladék elszállítását végzőkkel együtt gondoskodott a ceglédi központi hulladéklerakóba történő elszállításról. Több önkéntes csoport dolgozott kitartóan, a szó szoros értelmében bőrig ázva a város környezetének megtisztításáért. Ezáltal sikerült Erdőszőlő egy részének, a Hosszútó út végén levő erdő területének, a „Cigányvíz” környékének, a Vasút utca, valamint a halastó környékének megtisz-
a Magyar Ortopéd Társaság Dollinger érmét. A Semmelweis Egyetem 2011-ben Jendrassik díjjal jutalmazta. Ugyanebben az évben a Fővárosi Önkormányzat Budapestért díját és a Prima Primissima Alapítvány Prima Díjat nyerte el. Az általa vezetett intézmény ugyancsak 2011-ben kapta a FIFA „Medical Center of Excellence” elismerését. 2013-ban a Magyar Traumatológus Társaság Lumniczer Sándor-díjjal ismerte el munkásságát. Tudományos munkájának fő irányai a porcfelszínképzés experimentális és klinikai vizsgálata, a szalagsebészet és a minimál invazív térd-és csípőendoprotetika. Innovációi révén 3 magyar, 2 német és 4 amerikai szabadalom tulajdonosa. Több orvosi műszergyártó és szövettenyésztési alapkutatást végző cég konzultáns orvosa, így a Smith & Nephew Endoscopy Inc., a Zimmer Ltd. és az IsoTis SA munkatársa. Pályafutása során 370 ízben tartott felkért előadást nemzetközi tudományos találkozókon és 160 nemzetközi cikk mellett 31 könyvfejezet szerzője. 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. dr. Pap Terézia alpolgármester
títása. A tápióbicskei közút mellett szintén felszámolták a lerakott szemétkupacokat, valamint a Kiss Ernő út és a Kázmér út közötti szakasz egy részének megtisztítása is a gyűjtők érdeme. Ilyen hideg és mostoha körülmények között is 10320 kg szétszórt hulladékot szedtünk össze. A kedvünket sem az eső, sem a hideg nem vette el attól, hogy jövőre újra elvégezzük ezt a munkát, melynek következtében mindannyian tisztább környezetben élhetünk. Az elkövetkező években terveink szerint a diákokat is szeretnénk bevonni ebbe a munkába. Közülük ebben az évben Pocsai Péter vett részt. Nagy lelkesedése, jókedve és kitartása a tiszta városért végzett munkája szép példája a környezetvédelemnek. Az akció felügyeletét Kocsi János polgármester úr végezte, aki a szendvicset és meleg italt biztosította a kitartó gyűjtőknek. folytatás a következő oldalon
4. OLDAL
Nagykátai
ITT HÍVOM FEL A LAKOSOK FIGYELMÉT, hogy a szelektív szemétgyűjtők a Városgazdálkodási Szervezet Temető utcai bejáratánál vannak elhelyezve. Bárki odaviheti lerakni a fém, üveg, műanyag, papír hulladékot természetesen külön-külön válogatva, az Okmányiroda udvarán a bejárattól jobbra használt ruhagyűjtő van elhelyezve, valamint a Tesco áruházon belül van lehetőség az elhasznált száraz elem elhelyezésére. Tegyünk meg mindent környezetünk tisztaságáért, egészségünk megóvásáért! dr. Pap Terézia alpolgármester
Nagyapa képzeld! Egy szeptemberi reggel munkagépek zaja verte fel a környék csendjét. Először azt gondoltam, hogy a szokásos őszi útjavításokat végzik, de nagynagy örömömre kiderült, hogy az utcákat aszfaltozzák. Mégpedig nem is egyet, sokat! Bercsényi, Bocskay, Bornemissza, Hunyadi… stb. Ezek az utcák nagyjából lefedik azt a területet, ahol azok a gyerekek laknak, akik az Epresi Iskolába járnak. Sokszor mondhattuk mi szülők is, „de nehéz az iskolatáska”…
Tavasszal, télen voltak olyan időszakok, amikor ezeken az utakon szinte lehetetlen volt a közlekedés. A sár igazán vendégmarasztaló. A sárban az autók arra csúsztak, amerre ők akartak, az iskolából gyalog hazajövő gyerekeknek még a sapkájuk bojtja is sáros lett. Az anyukák közül ki ne emlékezne a téli esték utolsó programjára, a gyerekek sáros csizmáinak lemosására, szárítgatására. Kerékpárral közlekedve sem volt könnyebb a helyzet. Ki ne ismerné azt a villámgyorsan átsuhanó gondolatot, ha ezen a sártengeren nem tudok áttekerni, meddig fog érni a cipőmben a sár, ha le kell szállnom?! A gyalogosan közlekedőknek örök dilemma volt, vajon vigyek magammal váltó cipőt? Ha kiérek ebből a sártengerből, mit mondok, honnan jöttem ilyen sáros cipővel? Nyáron olyan porfelhőt fújt a szél, hogy az ablakokat csukva kellett tartani. A sáros, poros utak után csodálatos dolog aszfaltos úton közlekedni. Mennyivel könnyebb, komfortosabb! Most, mintha nem is ugyanabban az utcában laknánk, minden olyan közelebb lett. Úgy érzem, nem is lakunk olyan messze a központtól. Nagyapámék, amikor a központba mentek (piac, posta), mindig úgy mondták: megyek a városba. Most, hogy aszfaltosak lettek az utak, Nagyapa képzeld, úgy érzem, kijött hozzánk a város, már mi is a városban lakunk! Köszönjük a város vezetésének, hogy ezt lehetővé tették számunkra. „Nyöször” Károly unokája Nagykáta, 2013. október 6.
„Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!” A Szent Mihály-napi országos programhoz önkormányzatunk örömmel csatlakozott, ennek keretében 2013. szeptember 28-án este a művelődési házban retro disco rendezvényt szerveztek a művelődési központ dolgozóival. A következő napi programot úgy állítottuk össze, hogy az egészségneveléstől kezdve, a város környékének kerékpárral történő meg-
HÍRADÓ
2013. OKTÓBER
tekintése, a túrahelyek bejárása is része legyen. A stabil értékrend kialakításához kell, hogy a közösségünkben másokkal együtt időről időre felelevenítsük a múltat, megtartva a szokásokat. Este ennek egyik szép része volt, hogy vasárnap este fél tízkor Szent Mihály napi őrtüzet gyújtottunk, mely országosan ugyanebben az időben történt meg nagyon sok településen. A tűz mellett énekeltünk és felidéztük a régi juhászok, számadók egykori életének e napon történő cselekményeit, az állatállomány legelőről történő behajtását. Növelni kell magunkban az erőt, amivel a jól működő, folyamatosan gyarapodó városunkban figyelni tudunk egymásra. Molnár István, a Pénzügyi Bizottság elnöke
A 2014-es költségvetés a rezsicsökkentés költségvetése Az Országgyűlés előtt van a 2014. évi költségvetés, amely a rezsicsökkentés költségvetése. A kormány a jó gazda gondosságával készítette el a jövő évi költségvetést, fegyelmezett, felelős gazdálkodással és stabil növekedési pályával tervez. Az ország pénzügyi stabilitásának megőrzése mellett a fő szempont a családok terheinek további csökkentése volt. A 2014-es lesz az első év, amikor a rezsicsökkentés hatása már éves szinten mérhető. Emellett további adócsökkentés lép életbe a kiskeresetű, több gyermekes családoknak. A költségvetés biztosítja a rezsicsökkentés eddigi eredményeinek védelmét. A Fidesz vállalta, hogy megvédi Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem enged semmilyen külső és belső nyomásnak, amely ettől megpróbálja az országot eltántorítani. A Fidesz nem fogja engedni, hogy a kapzsi bankok és a telhetetlen multik a tisztességes verseny helyett erőfölényükkel visszaélve jussanak extraprofithoz a magyar családok rovására. 2014-től lép életbe a családi adókedvezmény kiszélesítése. 270 ezer kiskeresetű több gyermekes család számára adócsökkentést hajtunk végre, amellyel immár 230 milliárd forinttal több marad a gyermekes családok zsebében, mint 2010 előtt. A legalacsonyabb jövedelmű 110 ezer családnak gyakorlatilag a zsebében marad a bruttó jövedelme. Egy 100 ezer forintot kereső, két gyermeket nevelő családnak havonta 4 ezer forinttal, egy átlagbért kereső három gyermeket nevelő családnak további 39 ezer forinttal több pénz marad a zsebében. Januártól életbe lép a kisgyermekes édesanyákat segítő gyed extra is. Jövőre továbbra is megőrzik vásárlóerejüket a bérek és a nyugdíjak, sőt a kormány a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a bérek és nyugdíjak vásárlóerejének emelkedésével számol. Magyarország már elég erős ahhoz, hogy az egészségügyre, az oktatásra, a gazdaságfejlesztésre, közbiztonságra is többet lehessen fordítani. A jövő évi költségvetés továbbá tartalmazza a 160 ezer pedagógus béremelésének fedezetét, a közfoglalkoztatás folytatását, a téli közmunkaprogram elindítását. Folytatódik a kisgyermekes édesanyákat, pályakezdőket, nyugdíj előtt állókat segítő munkahelyvédelmi akció is. A költségvetés biztonsági tartalékot is tartalmaz az előre nem látható kiadásokra. Szerkesztőség
Rezsicsökkentés november 1-jétől Az év végéig újabb jelentős tehertől szabadulnak meg a családok: 11,1 százalékkal csökkennek a villany, vezetékes gáz és a távhőszolgáltatás díjai. Tarthatatlan volt, hogy az Európai Unió országaiban a jövedelmekhez képest a magyar háztartások fizették a legmagasabb közüzemi számlát. Az első 10 százalékos csökkentést most újabb követi, de a kormányzat azon is dolgozik, hogy a szén és a tűzifa árát is mérsékelje. A tűzifa esetében az első döntés már megszületett: a tavalyi összeg dupláját, 2 milliárd forintot fordít a kormány a szociális tűzifa programra. Itt kell megemlíteni, hogy e hír hallatán sokan érdeklődtek arról önkormányzatunknál, hogyan kaphatnának ebből téli tüzelőt. Sajnos a jelenleg hatályos jogszabály csak bizonyos hátrányos helyzetű önkormányzatok számára teszi lehetővé, hogy az állami erdőkből kivágott fát kedvezményesen biztosítsák lakosaik számára. A törvény kiegészítő mellékletében felsorolja ezeket a településeket, városunk azonban nem szerepel a listában. Az viszont mindenkire nézve kedvező lehet, ha a kormány szándékának megfelelően mérsékelni fogja a szén és a tűzifa árát. Karsainé Magyar Ildikó jegyző
2013. OKTÓBER
Nagykátai
A vértanúk emlékezete A gimnázium épületének minden ablakában egy mécses égett 2013. október 4-én péntek este, lángja mindenkit emlékeztetett az aradi Tizenháromra. Vajon hányan tudják ma már, kik voltak Ők? Akik nem folytathatták tovább fiatal, egyszeri és megismételhetetlen életüket. A hazáért, szabadságunkért vállalták a halált. Ezért mi, akik itt élünk ma e hazában, nem feledhetjük Őket! Köszönöm az iskola pedagógusainak, tanulóinak a méltó megemlékezést, melyet készítettek és bemutattak október 4-én este nekünk, emlékezőknek. Jól összeválogatott, fájdalmas és megrázó irodalmi részletek hangzottak el a diákok tolmácsolásában. Megszólalásuk finom volt, viszszafogott, de mégis érzékletes, ahogyan az élettől búcsúzók imáját vagy a szeretteitől elköszönő halálra ítélt levelét olvasták fel. Lelkünknek a szabadság igényét, a hazaszeretet érzésének örökérvényű erejét érezhettük megszólalásaikban. A lüktető, pulzáló halk zenei aláfestés nyomán mintha a halálra ítéltek utolsókat verő szívének hangját hallottuk volna. A mécsesek az ablakban értük világítottak. Kell, hogy a szívünkben is kiolthatatlanul éljen emlékük. Merítsünk erőt tetteikből, hálával említve szent neveiket. Sose felejtse el a Kárpát- medence szülöttje, a drága hősök nevét és gyermekeinknek, unokáinknak vésse jól az eszébe, hogy kik voltak az aradi Tizenhármak. Álljon itt örök emlékül a névsoruk, mégpedig a kivégzésük sorrendjében: Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), gróf Dessewffy Arisztid tábornok, Schweidel József tábornok, Kiss Ernő tábornok, Lovag Poeltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezić Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok és gróf Vécsey Károly tábornok. „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot” – fogalmazott a bitófa árnyékában Aulich Lajos”. dr. Pap Terézia alpolgármester
Biztonsági őrök figyelem! A DAN Személy- és Vagyonvédelmi Kft. a rendészeti feladatokat ellátó személyek és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 68/2012. (XII.14.) BM rendelet szerint vizsgát szervez Nagykátán. Érdeklődni és jelentkezni a DAN Kft-nél, a 06-30/945-8067-es telefonszámon lehet.
A nagykátai Gyógy-és Strandfürdőt a Magyar Fürdőszövetség rendes tagjai közé választotta. A fürdőszövetség éves közgyűlését október 8-9-én Szovátán tartotta. Minderről bővebbet a következő számban. Szerkesztőség
Téliesítés fagykárok ellen
A KÁTA HIDRO KFT. mint Nagykáta város vízi-közműveinek üzemeltetője, ezúton szeretné felhívni a Tisztelt Fogyasztók figyelmét, hogy a téli időjárás beköszönte előtt kiemelten fontos a vízmérő akna és a házi vízvezetékek fagy elleni védelmének biztosítása. Közeledik az ősznek az a része, amikor a hőmérséklet fagypont alá süllyedhet, a fagypont alatti hőmérséklet pedig jelentős károkat okozhat
HÍRADÓ
5. OLDAL
a szabadon hagyott vízvezetékekben. A csövekben megfagyó víz szétrepesztheti a vezetéket, így csőtörést, vízelfolyást okozhat, a talajban vagy fűtetlen pincékben található vízmérőkben, sőt a falakon belüli vízvezetékhálózatban is. Érdemes tehát a fogyasztóknak idejében megtennie a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljék a hideg hatására bekövetkező mérőmeghibásodást, vagy a helyreállítás, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámla költségeit. A fagy leginkább a néhány milliméteres vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, ezért ezek védelme különösen fontos. Mit tehetünk a fagykárok elkerüléséért? A téli időjárás beköszönte előtt célszerű elvégezni a kertekben, udvarokban a vízvezetékrendszer víztelenítését, téliesítését, tanácsos a vízmérőaknát, az udvari kifolyót és a lakatlan ingatlanok vezetékrendszerét is védeni. Mindez azért is fontos, mert évről évre visszatérő problémát jelent a vízmérők szétfagyása, miközben a tönkrement szerkezetek cseréje sok gondot és többletkiadást jelent a fogyasztónak. Az akna fagy elleni védelméhez szigetelni kell az akna tetejét, melyet érdemes hőszigetelő anyaggal - hungarocell, nikecell stb. - beborítani. Arra azonban mindenképpen figyelni kell, hogy a vízmérő számlapja szabadon maradjon illetve az akna lefedése is mozgatható legyen a vízmérők leolvasása miatt. A kerti vízóraakna törött vagy hiányzó fedlapjának pótlásáról a fogyasztóknak kell gondoskodnia. A KÁTA HIDRO KFT. kéri a fogyasztókat, rendszeresen ellenőrizzék, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljenek arra is, hogy a vízóraakna fedele mindig lehajtott állapotban legyen. Az udvari kifolyók víztelenítése a fagyok beálltával elengedhetetlen. Ugyanígy gondoskodni kell a hétvégi házak, üdülők, fűtetlen garázsok, lakatlan ingatlanok rendszereinek víztelenítéséről. A fagy elleni védelem a fogyasztó feladata és érdeke! A mérő elfagyása miatt felmerülő költségek a fogyasztót terhelik. Králik Szabolcs ügyvezető igazgató
FELHÍVÁS VÍZ- ÉS CSATORNADÍJ HÁTRALÉKOK RENDEZÉSÉRE Tisztelt Fogyasztók! Ezúton értesítjük a Tisztelt Fogyasztókat, hogy azon fogyasztók esetében, akik víz- illetve csatornadíj számláik kifizetését nem rendezik határidőben vagy hátralékkal rendelkeznek, úgy a fogyasztási helyen a szolgáltatás korlátozására illetve szüneteltetésére kerül sor. A meg nem fizetett szolgáltatási díjak, kamatok, kikapcsolási-, visszakapcsolási-díjak, továbbá végrehajtási költségek, egyéb költségek közjegyző ill. végrehajtó részére átadásra, behajtásra kerülnek. Fentiek elkerülése érdekében a hátralékokat mielőbb rendezni szíveskedjenek a Káta Hidro Kft. területileg illetékes díjbeszedőjénél vagy az ügyfélszolgálati irodánkban: Díjbeszedők elérhetőségei: 1.körzet Adamecz Józsefné: 06/70 575-07-19 2.körzet Gallai József: 06/30 593-90-35 3.körzet Czető István: 06/20 997-09-51 Ügyfélszolgálat: Cím: 2760 Nagykáta, Egreskátai út 27. Telefon: 06/29 440-154
Nyitva tartás: Hétfő: 8.00-16.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-16.00 Csütörtök: 8.00-16.00 Péntek: 8.00-12.00 Králik Szabolcs ügyvezető igazgató Káta Hidro Kft. „Egy lángot adok, ápold, add tovább Csillaggal álmodik az éjszaka, És lidércfénnyel álmodik a láp… Egy lángot adok, ápold, add tovább!”
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Iványi Jánosné, Székely Melánia tanítónő életének 93. évében, csendben elhunyt. Temetése 2013. október 11-én, pénteken du. 14 órakor volt a Nagykátai Temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük.
6. OLDAL
IN MEMORIAM IVÁNYI JÁNOSNÉ SZÉKELY MELANIE
1921. július 26. – 2013. augusztus 29. Tisztelt Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet! Szomorú és együtt érző szívvel állok itt Iványi Jánosné, Mella néni koporsója előtt, s nem akarom, nem tudom elhinni, hogy a mindig derűs, kedves, fiatalos lendületű, a világ dolgaira érdeklődéssel figyelő ember nincs többé. Csak ilyenkor, az elválás szívszorító perceiben döbbenünk rá sorsunk szigorú, meg nem másítható törvényszerűségére, amelyről Reviczky Gyula így írt „Meghalt” című versében: „…Ifjú, kinek az izma vas, Leányka, mint nyíló tavasz – Ha későn, évek múlva is: Meghalt, elmondják rólad is. Kik itt vagyunk, kik itt lakunk, Egymásután mind meghalunk, S a temető szálló pora Múltról nem álmodik soha.” Iványi Jánosné Székely Melanie 1921. július 26-án született Budapesten. Pedagógus családból származott. Édesapja, nagyapja és dédapja is ezt a hivatást gyakorolta. Négyen voltak testvérek. Tanítói oklevelét 1940-ben szerezte meg. Nagykátán 1952 novemberében kezdett tanítani.
BURSA HUNGARICA Az ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: rendelet) szolgál. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj) egy többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: 1.) A települési önkormányzatok által nyújtott támogatás Az Ösztöndíjpályázat létrehozásának célja, hogy a szociális támogatási rendszerben azon a szinten történjen a döntéshozás, ahol a legtöbb ismeret birtokában képesek a rászorultságot elbírálni. Ennek megfelelően az önkormányzat által évente kiírt pályázat helyben kerül elbírálásra. A támogatás havi összegét pályázóként állapítja meg az Önkormányzat. 2.) A megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás A Pest megyei Önkormányzat tetszőleges öszszeggel kiegészíti az Önkormányzat által támogatott pályázó vagy pályázók számára megítélt, települési önkormányzati forrásból fedezendő ösztöndíj összegét. 3.) Intézményi támogatás Az Emberi Erőforrások Minisztérium a felsőoktatásban már tanuló vagy a továbbiakban tanulni kívánó, szociálisan hátrányos helyzetű
Nagykátai
HÍRADÓ
2013. OKTÓBER
Nyugdíjba vonulása után is dolgozott az iskolában 1991 nyaráig. Boldogan és örömmel végezte munkáját. Szerette a tanítványait, és ők is ragaszkodtak hozzá. Lélekben mindig fiatal tudott maradni. Többnyire a legkisebbekkel foglalkozott, az első és második osztályosokkal. Kiemelkedő eredményeket ért el főleg az olvasás, írás, az ének-zene tanításában, megszerettetésében. Hosszú évtizedek alatt végzett kiváló munkájának titka személyes példamutatásában rejlett. Olvasottsága, az irodalom szeretete, a különlegesen szépséges egyéni írása, a zene, a dal iránti fogékonysága mintául szolgált tanítványai számára. Munkájában különös figyelmet fordított a hátrányos, nehéz helyzetben lévő gyermekek segítésére, képességeinek kibontakoztatására, de figyelmet fordított a tehetséges tanulók egyéni fejlesztésére is. Tanítványai közül sokan éppen az ő példája nyomán lettek pedagógusok. Hetvenéves korában fejezte be aktív tanítói munkáját. Az utolsó években iskolai napközis tanítóként sokat tett azért, hogy az iskolai napközi szinte igazi otthonként segítse a gyermek tanulását, testi és szellemi fejlődését, jellemének formálódását. Példája jótékonyan hatott az őt követő pedagógus-nemzedék munkájára is. Munkája elismeréseképpen 1981-ben „ Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetésben részesült. 2010-ben átvehette a rubindiplomáját a 70
évvel ezelőtt megszerzett tanítói oklevelének és a kiválóan végzett munka jutalmaképpen. 2011. március 15-én Nagykáta Város Önkormányzata „PRO URBE NAGYKÁTA” kitüntetésben részesítette. Anyaként három leánygyermeket nevelt fel, akik szintén pedagógusként szolgálták, szolgálják a magyar oktatásügyet Keszthelyen, Tápiógyörgyén és Szombathelyen. Kedves Mella Néni! Köszönöm a sorsnak, hogy harminc évig a munkatársa lehettem, hogy megosztotta velem a gondolatait, örömeit, gondjait, hogy szinte az utolsó percéig részese lehettem az életének! Emlékét őrzöm, amíg élek.
fiatalok támogatásához oly módon kíván hozzájárulni, hogy a települési (és megyei) önkormányzat által megállapított támogatási összeget az önkormányzati támogatással megegyező mértékben kiegészíti.
a) utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézményben még felvételt nem nyert érettségizettek;
Tartalmi összefoglaló: A pályázat „A” és „B” típusban történő kiírása kötelező jellegű. „A” típusú pályázat: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A rendelet 1.§ (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek ösztöndíjban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. Az EFMI pályázati kiírása alapján nem jogosultak továbbá az ösztöndíjra a középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben részt vevő tanulók, a külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók, valamint a doktori (PhD) képzésben részt vevők sem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek. „B” típusú pályázat: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint lámpafény az estben Kitündököl és ragyog egyre szebben, És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még, S boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt, És élnek ők tovább, szűz gondolatként.” (Juhász Gyula: Consolatio) A Váci Mihály Általános Iskola régi és jelenlegi tantestülete nevében és Nagykáta Város Önkormányzata megbízásából búcsúzom. Nyugodjék békében! Sírját őrizze kegyelet, emlékét az idő ! Heimann Győző nyugalmazott igazgató
és az aktuális tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A rendelet 1.§ (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek ösztöndíjban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. Az EFMI pályázati kiírása alapján a középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben részt vevő tanulók sem jogosultak az ösztöndíjra. A pályázók a pályázati kiírásban szereplő személyi és egyéb adataikat kötelesek a pályázatban megadni. Az Általános Szerződési Feltételek 16.§-a kimondja, hogy az elbíráló szerv döntése ellen a pályázó fellebbezéssel nem élhet. Szociális helyzet megítélése: A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) számú Kormányrendelet Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj című fejezetének 21.§ (1) bekezdése értelmében a hallgató szociális helyzetének megítélésekor figyelembe kell venni a család jövedelmi helyzetét, a képzési hely és a lakóhely
Nagykátai
2013. OKTÓBER közötti távolságot, a fogyatékos hallgatók esetében mekkora összeget kell fordítani a különleges eszközök beszerzésére. Figyelemmel kell lenni a hallgatóval közös háztartásban élő eltartottak számára, az egészségi állapotuk miatt rendszeresen felmerülő kiadásokra, az ápolásra szoruló hozzátartozó gondozásával járó költségekre. A szociális helyzet megállapítása során a család vagyoni helyzetének vizsgálatára nem tér ki a jogszabály. Az ösztöndíj kizárólag a pályázó szociális helyzete alapján ítélhető meg, az ösztöndíj megítélésekor a pályázó tanulmányi eredménye nem vehető figyelembe. Karsainé Magyar Ildikó jegyző
FUTBALL NŐI SZEMMEL Nagykátán jártak, nagybetűs csapatot láttak
„Nagykáta, avagy a nagybetűs CSAPAT!” Két ifjú hölgy, Antal Nikoletta és Bogdán Ildikó ellátogatott Nagykátára. Okkal tették mindezt, hiszen a céljuk az volt, hogy egy kicsit másként, avagy női szemmel mutassák be a helyi futballt, a körülményeket, egyszóval a közeget. Az alábbiakban a hölgyduó közösen írt beszámolóját adja közre honlapunk. Hétvégén Nagykátán jártunk, hogy megtekintsük az úgynevezett Pest megyei El Classico-t. „Na ez már valami!” – jutott eszünkbe elsőként, mint ahogy valószínűleg sokan másoknak is, akik arrafelé járnak és meglátják a nagykátai sportpályát. Így igen nagy lelkesedéssel és várakozással telve léptünk be, hogy egy kis betekintést nyerjünk a ’kátaiak életébe. Nem csupán egy pályáról van szó, a kispadokkal és az öltözőkkel, valójában egy hatalmas komplexum, amelyről bátran mondható, a megye egyik legjobb létesítménye. A rendszeresen karbantartott centerpálya salakos futópályával van körbevéve. Az osztálynak abszolút megfelelő, sőt valószínűleg magasabb osztályban is könnyedén megállná a helyét. A szurkolók kényelmét egy fedett lelátó biztosítja, melynek felújítására idén kerül sor. E mögött helyezkednek el az öltözők, amelyeket 2010-ben újítottak fel, így igazán igényesek és modernek. Továbbá itt találhatók a mosdók is, melyeknek tisztaságára és felszereltségére sem lehet panaszuk a vendégeknek. Fontos még megemlítenünk, hogy a mozgássérültek számára akadálymentes mosdó van kialakítva. A csapat rendelkezik egy kivilágított műfüves edzőpályával, melynek átadására 2011-ben került sor és a téli felkészülést biztosítja a játékosok számára. Ez egyébként további bevételi forrást jelent az egyesületnek, hiszen amatőr futballisták is bérbe veszik. És ha mindez nem lenne elég, további edzőpálya épül, amit most még csak a kicsik használnak a Bozsik-program keretében. Úgy gondoljuk, hogy ezek a fejlesztések már önmagában is sokat elárulnak a vezetőségről és a támogatókról, amiért a kicsiktől a nagyokig mindenki nagyon hálás. Hozzáállásukkal és játékukkal is egyaránt igyekeznek mindent meg-
HÍRADÓ
tenni azért, hogy minderre méltók legyenek. Felmerül a kérdés, hogy mindennek ellenére miért látogatja kevés néző a mérkőzéseket. Nos, erre a helyiek sem tudják a választ. Elmondásuk szerint sokszor törekedtek már a szervezők arra, hogy ez változzon. Próbálták ingyen jegyekkel, sörrel kicsalogatni a nézőket a pályára, sőt néha még a meccsek időpontján is változtattak, de sajnos nem jártak túl nagy sikerrel. Azonban, amit mi láttunk és tapasztaltunk, annak alapján elmondható, hogy minden adott ahhoz, hogy jó hangulatban, baráti környezetben, egy izgalmakkal teli mérkőzést tekintsenek meg a kilátogató szurkolók. A mérkőzések elején felcsendül a Nagykátainduló, majd ismertetik a játékosokat. A további jó hangulatot a szünetben egy kis zene és a rendkívül barátságos sportpresszó biztosítja, melyet Bence lelkesen mutatott meg nekünk. Választék szempontjából, meleg étel kivételével szinte minden kapható, így erre sem lehet panasz. Noha a látnivalókkal igencsak sok idő eltelt, azért a meccsre is fordítottunk némi figyelmet. Az első néhány percben Gulácsy Zoltán góljával Nagykáta megszerezte a vezetést, majd Czakó Gergely tizenegyesével 2–0-os félidőt zártak. A második játékrészben Szili Zsolt bravúros védéseinek ellenére először Mile Balázs, majd egy perccel később Győrfi József is megzörgette a nagykátai kapus hálóját. A hazaiak nem tétlenkedtek sokat, Szalkai Péter lövésének köszönhetően visszaszerezték előnyüket. A játékvezető újabb büntetőt ítélt, melyet Radovits Viktor megalkuvást nem tűrően varrt be a kapuba. A találkozó így 4–2-es győzelemmel ért véget. A mérkőzés után Tóth Istvánnal beszélgettünk, aki már 8 éve edzi a Nagykáta SE felnőtt csapatát. Az edző úr elmondta, hogy nagyon jól érzi magát ebben a saját maguk teremtette légkörben, hisz számára nagyon fontos, hogy a pályán kívül is összetartó legyen a csapat. Nagyon büszke az egyesület felépítésére, hogy folyamatosan tudnak fejlődni, hogy rengeteg fiatal játékossal rendelkeznek, akik nem pénzért futballoznak, hanem örülnek, hogy ebben az egyesületben játszhatnak, hiszen nekik is a klub az első. Az utánpótlás keretei közül évente 1-2 játékos felkerül a felnőtt csapatba, ami igen nagy motivációt jelent számukra.
Drogfogyasztás a fiatalok körében
A drogfogyasztás a fiatalok körében az elmúlt években egyre gyakoribbá vált. A drogot kipróbáló illetve fogyasztó fiatalokat vizsgálva nem lehet általánosítani, a legjobb családban is előfordulhat drogprobléma, ha a fiatalok társasági normáihoz hozzátartozik a kábítószer-használat vagy az alkoholfogyasztás. Sok szülő a kamaszkori változásoknak tartja azokat a jeleket, amelyekből észrevehetné, hogy a gyermekével gondok vannak. -
Melyek ezek a jelek? csökkent az érdeklődés a közös családi tevékenységek iránt a családi szabályok felrúgása a kötelezettségek figyelmen kívül hagyása hirtelen étvágycsökkenés vagy étvágyfokozódás nem időben történő hazaérés mindig a szobában ülés hazudozás
7. OLDAL Ezeket tapasztalva a szülők gyakran hajlamosak elhárítani a problémát és lezárni a történetet azzal, hogy „csak kamaszodik a gyerek”. Valóban ezek a jelek a kamaszkorra is jellemzőek, azonban ha ezek mellé még társulnak más jelek is, akkor érdemes a szülőnek végig gondolni, lehetséges, hogy gyermeke drogfogyasztó. Miből gyanakodjuk arra, hogy a gyermekünk drogot fogyaszt? - holmijai között rejtegetett hajtogatott papír illetve fóliatasakok, önzáródó tasakok porszerű maradvánnyal, ismeretlen tabletták stb. - értékes dolgok vagy pénz eltűnése - elutasító, vitatkozó, paranoiás, zavart, romboló vagy nyugtalan viselkedésmód - a régi barátok újakra történő lecserélése - túlzott fáradtság vagy hiperaktivitás - drasztikus súlycsökkenés vagy súlygyarapodás - depresszió Mit tehet a szülő, hogyan tud segíteni a gyermekén? A drogfogyasztó fiatalok nem látják be, hogy segítségre szorulnak, arra hivatkoznak, hogy alkalmi, party fogyasztók és bármikor abba tudják hagyni, ez csak a buli része stb. A szülők sokszor tanácstalanok, hogy mit tegyenek, mivel a gyerekük már többször megígérte, hogy ez volt az utolsó, soha többet nem fognak droghoz nyúlni stb. A szülők jelentős része nem mer segítséget kérni, ki ne derüljön a gyerekről, hogy drogozik, mert akkor majd a gyereket becsukják a rendőrök, az iskolából kizárják, az ismerősök megszólják őket. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy igenis kell ezzel foglakozni, és nem kell szégyellni segítséget kérni!!! Nagykáta vonzáskörzetében nincsenek szerveződések, civil csoportok, társaságok, amelyek a szenvedélybetegekkel foglalkoznának, de a fővárosban van erre számtalan lehetőség. A kamasz gyereknek igenis szembe kell néznie azzal, hogy, amit csinál (drogfogyasztás, a drog megszerzése érdekében pénzlopás stb.) az bűncselekmény, és ez felelősségre vonással jár. Ha a szülő a rendőrségen bejelentést tesz, hogy a gyermekével gondok vannak, ne gondolja azt, hogy ezáltal ő rossz szülő, mivel neki minden körülmények között ki kellett volna állnia a gyereke mellett. A rendőrségi eljárás során a fiatalkorú szembesül azzal, hogy amit tett, az törvényellenes cselekmény, de ha őszintén beismeri a drogfogyasztást, és vállalja, hogy elmegy „ELTERELÉS”-re, akkor az eljárást felfüggeszti a rendőrség, illetve ha igazolja, hogy részt vett az elterelésen, akkor megszünteti az eljárást ellene. Az elterelés egy hat hónapos kezelés, amelynek során felmérik, hogy milyen a viszonya a fiatalnak a drogokhoz (függő vagy alkalmi használó, de még nem függő) és ennek megfelelően határozzák meg, hogy milyen foglakozásokon, beszélgetéseken kell részt vennie. Az elterelés célja, hogy a fiatal és a segítője közösen választ találjanak arra, hogy miért alakult így az élete, mi miatt alakult ki nála a drogfogyasztás, hogyan tud „elterelődni” – innen az elnevezés – ettől az életmódtól. Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy ha gyanú ébred bennük, hogy gyermekük drogot fogyasztott, a gyógyszertárakban is kapható már „drog gyorsteszt”, amely vizeletből kimutatja, hogy a gyermekük fogyasztott-e drogot. Ezek a tesztek általában elég megbízhatóak és hetekkel korábban fogyasztott kábítószereket is képesek kimutatni a vizeletből. Nagykátai Rendőrkapitányság
HÍRADÓ
Nagykátai
8. OLDAL
2013. OKTÓBER
CSATORNA-KIVITELEZÉSI HELYSZÍNEK
Nagykáta település (kivitelező: TÁPIÓMENTI CME Konzorcium - Mészáros és Mészáros Kft.)
Vállalkozó megnevezése
Utca neve
Csatorna jele
Dátum:- tól
Dátum: -ig
Hó
Felelős
Telefon
Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft. Geo-bau Nagy Kft.
Ady Rózsa F. Rózsa F. Feszti Á. Káthay M. Zárda Petőfi Jászberényi Zrínyi Zrínyi Bajcsy Szondy Batthyany Zrínyi Bajcsy Bajcsy Jászberényi
4-2-4-1 3-1-2 3-1-2-1 3-1-0 3-3-0 3-0-0 4-2-6-3 3-7-0 3-8-0 3-8-4 3-8-0 3-8-2-1 3-8-2 3-8-2 3-8-1 3-8-1-1 3-0-0
2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01 2013.10.01
2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31 2013.10.31
10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10. 10.
Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László Szendrei László
06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266 06-20-230-4266
Konténeres sitt- és egyéb hulladékszállítás A Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Kft. vállalja a lakosságtól és közületektől sitt és egyéb építésből származó hulladék elszállítását. Konténer megrendelhető a kft telephelyén: 2760 Nagykáta, Temető u. 24. Telefon: 06-29/441-174, +36-30/952-4520 +36-20/967-3066 Állunk megrendelőink rendelkezésére.
Gépi földmunka A Városgazdálkodási Szervezet vállal a lakosságnak és közületeknek gépi földmunkát. (Volvo, Gréder, fűkasza stb.) Megrendelhető a Városgazdálkodási Szervezet telephelyén:
Pihenés Mátrafüreden A Mátrafüredi Ifjúsági Tábort természetet kedvelő csoportok, gólyatáborok, egyéb családi összejövetelek megrendezésére ajánljuk. Elhelyezés: 10 fős házakban, konyha, ebédlő használattal. Érdeklődni lehet: Máté Zoltánné 30/663-8429, vagy 8-12 óra között a 37/320-258
2760 Nagykáta, Temető u. 24. Telefon: Akantisz Miklós +36-30/663-8422 Állunk megrendelőink rendelkezésére.
UNIQA Nagykátán nyíló irodájába ügyfélszolgálatra kapcsolattartót keresek. Biztosítási gyakorlattal rendelkezők előnyben. Vagyon személybiztosítási területre, személybiztosítás sem csepegtetett jutalékos. Kezdőknek szakmai képzés, személyes mentori segítség. Jelentkezni +36 (30) 20 36 504 Önéletrajzot a
[email protected]
SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS Sebész főorvos, proktológus
• végbélrákszűrés • benőtt köröm, fitymaszűkület gyógyítása • lábszárfekély és nehezen gyógyuló sebek kezelése
• Sebészeti betegségek műtéti megoldása, szükség esetén kórházban (sérv, visszér, epekövesség, aranyér vizsgálata) • aranyér és egyéb végbélbetegségek fájdalommentes, végleges, műtét nélküli ellátása
Rendelési idő: hétfő, csütörtök 17-18 óráig. Nagykáta, Temető u. 2., III. lh. fsz. 2. Tel.: 06-30-9653-856 Jászberény, Árendás út 3. szerda: 17-18 óráig.
Dr. KUTI LAJOS
Nagykátai
2013. OKTÓBER
Felhívjuk a tisztelt lakosok figyelmét, hogy lehetőség van a Városgazdálkodási Szervezet telephelyén lévő facsemeték és fák térítésmentes igénylésére városszépítési akciónk keretében. A kertészet által összeállított lista szerint a fák között van szivar, juhar, virágos kőris, tölgy, hárs csemeték, valamint juhar, virágos kőris, tölgy, nyír, dísz szilva, borsó, éger fák. Amennyiben idős, mozgássérült vagy egyéb módon akadályoztatott személyek is szeretnének részt venni az akcióban, előzetes egyeztetés szükséges, és lehetőségünk szerint igyekezünk segítséget nyújtani. Érdeklődni lehet a 06-29/440-214-es telefonszámon vagy személyesen a Temető u. 24 szám alatt található Városgazdálkodási Szervezetnél.
Czakó Milán Kármán Zoé Alexandra Kollár István Bence Bene Milán Bálint Ádám Mihály Lénárt Zsolt Jakab Junior Jakab Máté
Születés dátuma 2013. 09. 04. 2013. 09. 10. 2013. 09. 10. 2013. 09. 16. 2013. 09. 17. 2013. 09. 20. 2013. 09. 25. 2013. 09. 25.
9. OLDAL
Név
Hirdetmény
Név
HÍRADÓ
Anyja neve Kovács Lilla Erdei Mária Dénes Szabina Gergő Renáta Bernadett Kelemen Terézia Lénárt Nikolett Jakab Aranka Katalin Jakab Aranka Katalin
Magyarország talpra áll
Az elmúlt hetek történéseit összegezve a Fidesz támogatói és szimpatizánsai nevében felemeljük a szavunkat az erőszakmentes Magyarországért. Sokan gondolják úgy, hogy a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi akciója volt az utolsó csepp a pohárban. A baloldal mindig az erőszakban hisz, akár kormányon van, akár ellenzékben – ők az erőszak nyelvén szeretnék meggyőzni az embereket. A baloldal politikusai újra és újra a közhangulat megmérgezésével próbálkoznak, Magyarország azonban nem kér többet ebből az erőszakkal teli közéletből és abból a politikából, ami a bukott baloldalt jellemzi. A személyes harcaival elfoglalt baloldal egyre erőszakosabb. A magyar emberek 2010-ben nyugalomra, békére, rendre és összefogásra szavaztak. A szocialisták se elég munkát, se kenyeret nem voltak képesek adni kormányzásuk alatt a munkavállalóknak. Kormányzásuk alatt a munkanélküliség megduplázódott, a fizetés felét elvitte a magas adó, a másikat a rezsi. Egész térségek éltek munka helyett segélyből. A szocialisták azt a közfoglalkoztatást akarják mindenáron eltörölni, amely idén több mint 300 ezer embernek ad tisztességes munkát, és amelyet még a britek is követendő példának tartanak. A szocialisták kudarcos kormányzásával szemben ma 225 ezer emberrel több embernek van munkája, mint a kormányváltáskor. Történelmi csúcsot döntött a foglalkoztatás, 21 éve nem dolgoztak annyian, mint most. Nemcsak többen dolgoznak, de a fizetések és azok vásárlóereje is nő. A rezsicsökkentésnek, a kiskeresetű családok adócsökkentésének és az alacsony inflációnak köszönhetően jövőre még többet fog érni a fizetés. Magyarország talpra áll, egyre többen élnek segély helyett munkából. A közfoglalkoztatásért tisztességes fizetés jár, a garantált bér napi nyolc óra munkaidő esetén 96.800 forint, a szakképzetlen munkavállalóknak 75.500 forint. A baloldal hazugságait maga a valóság győzi le hónapról hónapra. A fogyatékos emberek nagy részének az a törekvése és vágya, hogy ne eltartott, támogatott legyen, hanem ő maga is hozzá tudjon járulni a gazdaság, az ország fejlesztéséhez. A szemléletváltásnak köszönhetően mind több nagy cég foglalkoztat megváltozott munkaképességű illetve fogyatékos embereket. 2010 óta már tízezerrel sikerült növelni a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak számát. A tárca múlt héten írt ki egy 620 millió forint keretösszegű pályázatot foglalkoztatotti létszámbővítésre, új munkahelyek kialakítására,
Lakcím
Csikós Ernő Dr. Farkas Imréné Szül.: Fodor Borbála Kovács Sándor Berényi József Urbán Menyhértné Szül.: Pintácsi Erzsébet Lénárd Tiborné Szül.: Debre Margit Szecsődy Lajos Tóth Menyhért Kurtán Mihályné Szül.: Lengyel Mária Magdolna Kecskés Aladárné Szül.: Horváth Mária Fehér István Pénzes Gyula Iványi Jánosné Szül.: Székely Melánia Reiner János
Elhalálozás
Élt
Nagykáta, Szilva u. 12. Nagykáta, Mindszenty bíboros u. 14/b Nagykáta, Kázmér u. 5. Nagykáta, Liszt F. u. 24.
2013.09.10.
62
2013.09.09.
64
2013.09.09. 2013.09.12.
72 41
Nagykáta, Egreskátai u. 22.
2013.09.08.
88
Nagykáta, Kovács M. u. 8.
2013.09.13.
79
1094 Budapest, Márton u. 37. 2241 Sülysáp, Erkel F. u. 89.
2013.07.31. 2013.09.16.
70 75
3177 Rimóc, Bem Apó u. 51.
2013.09.19.
80
Nagykáta, Munkácsy M. u. 3.
2013.09.20.
76
Tápiószentmárton, Görgey A. u. 26. Nagykáta, Virág u. 62.
2013.09.
66
2013.09.24.
87
Nagykáta, Temető u. 2/b.
2013.09.29.
92
Nagykáta, Csalogány u. 12.
2013.10.03.
64
Név Palkó Csaba – Sőrés Anita Zsuzsanna Tülkös Mátyás Tamás – Mile Beáta
Házasságkötés dátuma 2013. 09. 14. 2013. 09. 17.
remélhetőleg ezzel a pályázattal két-háromszáz új munkahely jöhet létre az országban, olyan térségekben, ahol alacsonyabb a foglalkoztatás. A most kialakítandó országos hálózat lényege, hogy a nyílt munkaerőpiacon álláshelyeket kínáló cégek és a megváltozott munkaképességű munkavállalók azonos helyen, a kialakítandó hálózati pontokon, irodákban jelentkezhessenek, utóbbiak nem csak konkrét munkákra, hanem képzésekre, fejlesztésekre is. Szerkesztőség
WHO-díj Orbán Viktornak
Az Egészségügyi Világszervezet díját vehette át Orbán Viktor miniszterelnök úr 2013. október 8-án, kedden. A dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért a miniszterelnök Margaret Chantól, a WHO főigazgatójától vette át az elismerő díjat. Miniszterelnök úr a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elismerés elsősorban azokat a magyarokat illeti, akik korábban az egyik szál cigarettáról a másikra gyújtottak rá, de le tudtak szokni. Ma már kijelenthető, hogy egyre több magyar teszi le végleg a cigarettát. Ugyanakkor a napi rendszerességgel dohányzók aránya - az ország lakosságának 29 százaléka - még mindig nagyon magas, ráadásul korábban a fiatalkorúak szinte mindenhol hozzájuthattak a dohányáruhoz. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, a tüdőrákos megbetegedések 90 százaléka pedig a dohányzásnak tulajdonítható. 2010-ben 20 470 magyar ember halt meg dohányzás következtében. A kormány ezért számos intézkedést hozott az ifjúság és a nemdohányzók védelméért az elmúlt években. 2012-től tilos a dohányzás a zárt - és több nyílt - légterű közösségi térben, 2013-tól a dohánytermékek csomagolása csak illusztrációkkal kombinált figyelmeztetésekkel hozható forgalomba, és nagy politikai viták közepette átalakítottuk a dohánykereskedelmet is. Az utóbbival szemben fellépő erők mögött a dohánygyárakat kell keresni. Fel kell használni a kétharmados parlamenti többség biztosította „kegyelmi pillanatot”, és meg kell hozni azokat a szokatlan, radikális, a nagy iparosok által folyamatosan kritizált döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyarok egészségesebbek legyenek. Nemcsak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerése, hanem az Európai Parlament döntése is megerősítette, hogy Magyarország egész Európa számára példamutató intézkedéseket tett, amikor fellépett a dohányzás, különösen a fiatalok dohányzásának visszaszorítása érdekében, akár a dohányipari lobbival is szembeszállva. Ma már egyre több a tisztább és egészségesebb levegőjű közösségi tér és minden remény meg van arra, hogy egyre több lesz a nem dohányzó, egészségesebb magyar édesanya, édesapa és fiatal is. Szerkesztőség
10. OLDAL
Nagykátai
ORSZÁGOS ELISMERÉS KOLLÉGANŐNKNEK A Nemzeti Tehetség Program keretében a MATEHETSZ, „BONIS BONA – A Nemzet Tehetségeiért” díj elnyerésére felhívást tett közzé a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi általános, közép- és szakiskolai pedagógusok, mesterségek oktatói valamint további tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerésére. A Nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójaként Rigóné Csontos Gabriella kolléganővel a „Kiváló versenyfelkészítők” kategóriára Tasi Ilona tanárnőt jelöltük, amelyre azokat a tehetséggondozókat javasolhatták, akik legalább 5 tanévre visszamenőleg kiváló munkát végeztek tanítványaik körében a következő területeken: felkészítés nemzetközi, országos és regionális tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyekre. Az ajánlás alapján az előértékelést követően a Pályázati Bizottság – EMMI, OFI, Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum, Oktatási Hivatal, MATEHETSZ – megállapította, hogy a pályázat eredményes volt, s a kiírók által kitűzött célját elérte. „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében több éves, kiemelkedően eredményes és áldozatos versenyfelkészítő munkája elismeréseképpen Tasi Ilona számára a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díjat adományozta”. A díjátadó ünnepségre 2013. augusztus 28-án este 19 órakor került sor a Budapesti Nemzeti Színházban. A kitüntetéseket dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára, Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára, Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke, Dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója, Csete Örs, az EMET főigazgatója és Dr. Balogh László, az MTT elnöke adta át. Az országos elismeréshez ezúton is gratulálunk. Dér Attila igazgató
Szeretlek Magyarország
Az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” országos programsorozat keretében rajz- és fotó pályázatot hirdettünk korcsoportonként a helyi óvodákban és általános iskolákban. A felhívásra 69 pályamű érkezett be. A művelődési központ művelődésszervezőiből álló zsűri bírálta el a rajzokat. A pályázaton résztvevő valamenynyi gyermek munkáját szépnek, kreatívnak, egyedinek találták. Ezért azt a javaslatot hozták, hogy mindegyik gyermek munkája után kapjon ajándékot. A zsűri külön kiemelte az egyedi munkákat, melyeket I. II. és III. helyre és különdíjra sorolt be. Az önkormányzat valamennyi résztvevőnek csokoládét adott ajándékba, a díjazottak pedig még értékes könyvjutalomban és oklevélben is részesültek. Minden gyermeknek köszönjük a részvételt! A többieket pedig bíztatjuk, hogy a jövőben ők is vegyenek részt ilyen pályázatokon! Horváth Lászlóné
HÍRADÓ
2013. OKTÓBER
Októberi Könyves Hónap
2013-ban október 7-13. között kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, az NKA támogatásával. A szakmai szervezet 2006-ban alakította mind tartalmában, mind formájában egységessé az október eleji eseményeket, amellyel népszerűsíteni kívánja a településeken működő könyvtárak hagyományos és megújuló szolgáltatásait. A múlt évben már 3000 programon 153 ezer résztvevőt regisztráltak a szervező könyvtárosok a hazai könyvtárak összefogásának köszönhetően. 2013-ban az emberi kapcsolatok kerülnek a könyvtári napok középpontjába. Életkortól és lakóhelytől függetlenül minden ember számára nélkülözhetetlen, hogy értékes kapcsolata legyen embertársaival, ami mind a társas kapcsolatok, mind pedig a lelki egyensúly megőrzésének szempontjából rendkívül fontos. A hét eseményeit a család, a baráti kapcsolatok, az egymásra figyelés, egymás segítése, a befogadás és az elfogadás szempontjait szem előtt tartva igyekszünk körbejárni. 2013-ban először szeretnénk, ha a határon túli könyvtárak is részesei lennének az eseményeknek, így héthatáron innen és túl valóban minden a tartalmas emberi kapcsolatokról szólhat. A városi könyvtár könyvtári heteinek első programjaként Dr. Tőzsér Gábor jubileumi kiállítása nyílt meg 8-án a kiállító teremben. Az eddigiektől eltérően Tőzsér Gábor most a naplementékről készült különleges fotósorozatát hozta el a nagykátai közönségnek, valamint ez egy visszaemlékezés az elmúlt 10 kiállítására. A kiállítást Poór Edit művész tanár nyitotta meg, a megnyitót a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Kiskórusa színesítette Horváth Lászlóné Marika néni vezényletével. Október 16-ig díjtalanul megtekinthető a kiállítás a könyvtár nyitva tartási idejében. A továbbiakban Balázs Ágnes, a pöttyös könyvek (Lufi sorozat) közkedvelt ifjúsági írónője lesz a vendégünk október 10-én. 11-én Gavlik István, a Kossuth Szövetség elnöke tart könyvbemutatót 17 órától Basa László közreműködésével. A programot színesíti a Városi Kórus. 12-én, szombaton, családi szombatot tartunk a gyermekkönyvtárban. Őszi dekorációk, képek készülnek falevelekből és termésekből. Várunk minden kisgyermekes családot a könyvtárba közös foglalkozásra! 13-án, vasárnap Könyves Vasárnap rendhagyó nyitva tartással, 9-13 óráig várunk mindenkit aki az idei évre szeretne ingyen regisztrációt. 17-én a Block Art Erdőszőlőn működő Nemzetközi Művésztelep alkotóinak kiállítása nyílik meg a kiállító teremben, modern festményeket és grafikákat láthatnak, akik ellátogatnak a könyvtárba. Városi Könyvtár
2013. OKTÓBER
Nagykátai
HÍRADÓ
11. OLDAL
„Élj és mozogj a szívedért”
Szeptember 29-én 11. alkalommal az idén is megrendeztük a szívünk világnapját az előző évekhez hasonlóan nagy érdeklődés közepette. „Élj és mozogj a szívedért” az idén ez volt a jelmondata a napnak. Ennek megfelelően tettünk mi is, mintegy 150 fős lelkes kis csapat kerékpározott a Tápióhoz a nagykátai rendőrség profi, nagyszerű felvezetésével, ahol kis szusszanásnyi idő után máris felsorakoztunk a tornához. Molnárné Nagy Katalin tanárnő gya-
a Tápiómente Táncegyüttes fergeteges műsora, az együttes tagjai a közönséget is bevonták egy kis táncba. A nap végül a kitöltött tesztlapokért járó ajándékok sorsolásával zárult. Egész nap lehetett diétás salátákat, finom péksüteményeket is kóstolni az aulában. Megköszönöm munkatársaimnak az egésznapi fáradozásukat, a szponzoroknak a sok ajándékot, salátát, almát. Végezetül a kedves vendégeknek a részvételt, megtisztelő figyelmet és kívánom mindnyájuknak, hogy: „Éljen soká jó szívvel!” Dr. Gallai Mária korlatai jól megmozgatták izületeinket, csontjainkat. Amíg a felnőttek tornáztak, a gyerekek önfeledt fociba kezdtek. A művelődési házhoz való visszatérés után a megérdemelt alma és csoki várta a kicsiket és nagyokat. Amíg mi a szabadban töltöttük az időt, addig a szűrővizsgálatok már javában folytak. Délutánig kb. 200 vércukor- , koleszeterin-, vérnyomás-, testzsírmérés történt. A délutáni programot a Városi Kórus csodálatos műsorával kezdtük, ezután két nagyszerű előadást hallottunk. Dudás Ferenctől megtudtuk, hogy stresszmentesen nem tudunk élni, mert mindennapjaink része, de meg kell tanulnunk a javunkra fordítani. Dr. Paskó Csaba előadása arról szólt, hogy nem minden mellkasi fájdalom szív eredetű, és az infarktus is jól kezelhető már napjainkban. Ezt követte
„Szeretet áradjon köztünk...”
2013. augusztus 3-án viszontlátogatásra eljött Répcelakról a Gyöngy Kórus a nagykátai Városi Kórus meghívására. Mi több mint egy éve voltunk náluk, és szíves vendéglátásban volt részünk a Dr. Smidéliusz házaspár otthonában. Nagyon nagy szeretettel hívtuk és vártuk őket. Reggel érkeztek a művelődési központba, ahol a Városi Kórus tagjai énekszóval, házilag sütött friss kaláccsal, kávéval, házilag készített finom szalámikkal, bőséges reggelivel várták a vendégeket. Ezután városnéző körútra invitáltuk őket Basa László tanár úr vezetésével. A rekkenő hőségből visszatérve légkondícionált teremben hideg italokkal és finom ebéddel kínáltuk a kórus tagjait. Közös beszélgetés és vidám együttlét után műsort adtunk a nagykátai református tamplomban. Lélekemelő dalaikkal megukkal ragadták a hallgatóságot, s könnyet csalogattak a szemekből. A műsor végén egymást megajándékozva elbúcsúztunk a kórus tagjaitól, barátainktól a viszontlátás reményében. A találkozások apropója az, hogy Dr. Smidéliuszné Kiss Judit férjével együtt Nagykátán élt és dolgozott egészen nyugdíjas korukig. Judit itt énekelt a Városi Kórusban, most pedig „hazatérvén” örömmel és nagy szeretettel fogadtuk és láttuk a répcelaki Gyöngy Kórusban is. Az ilyen csodálatos találkozások, közös éneklések erősítenek meg bennünket abban, hogy jó úton jár, aki énekel, hiszen ahogyan Szent Ágoston mondja:
„Aki énekel, annak a szíve csordultig megtelik szeretettel.” Ez valóban így történik velünk is minden énekkari próbán és minden szereplésen, ahol nemcsak a szívünket, hanem a hallgatóság szívét is szeretnénk megtölteni szeretettel. Ezúton is szeretettel hívjuk és várjuk a Városi Kórus tagjai közé mindazokat, akik hétköznapi gondjaikat elfeledve, közösségben énekelve akarják, hogy a „szeretet áradjon köztünk!” Horváthné Nemes Mária a Városi Kórus tagja
Nagykátai
12. OLDAL
HÍRADÓ
2013. OKTÓBER
MEGHÍVÓ Nagykáta Város Önkormányzata ttiisszztteelleetttteell m Cssaallááddjjáátt aazz meegghhíívvjjaa Ö Önntt ééss kkeeddvveess C 11995566--ooss ffoorrrraaddaalloom m ééss sszzaabbaaddssáágghhaarrcc 5577.. éévvffoorrdduullóójjaa aallkkaallm mlléékkeezzééssrree.. meeggeem máábbóóll rreennddeezzeetttt üünnnneeppii m IID DŐ ŐPPO ON NT TJJA A::
22001133.. ookkttóóbbeerr 2233.. sszzeerrddaa 1166..3300 óórraa H HE EL LY YSSZ ZÍÍN N::
N Naaggyykkááttaa,, SSzzaabbaaddssáágg ttéérr
Szabó László Dezső Október 23.
…„Ruszkik haza!” – dörren az orkán, „Sztálint ledöntjük!” dübörögtek; ömlött a nép, torok kiáltott, a jelszavak meg mennydörögtek Százfejű szörnyek mesévé váltak, A provokátort meg kikacagták. A szobor előtt a nagy téren Régi világuk megtagadták…
Egy bomba robbant a szívemben: Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk! Forró szívvel, és mit se várva Egy eszme indult el velünk. Az idő ősködéből pattant, És telt vele a csillogó este: Ezrek és ezrek az utcákon, Nem lehet ráismerni Pestre…
Ü ÜN NN NE EPPII M MŰ ŰSSO OR R::
-- H Hiim mnnuusszz -- IIppaarrii SSzzaakkkköözzééppiisskkoollaa ééss SSzzaakkiisskkoollaa m műűssoorraa -- Ü Ünnnneeppii bbeesszzééddeett m moonndd::
dr. Pap Terézia aallppoollggáárrm meesstteerr
-- EEm mlléékkeezzééss aazz eeggyykkoorrii nnaaggyykkááttaaii eesseem méénnyyeekkbbeenn rréésszzttvveevvőőkkrree -- SSzzóózzaatt 1188 óórraakkoorr aa G Góórr N Naaggyy M Máárriiaa SSzzíínniittaannooddaa vvééggzzőőss ttaannuullóóiinnaakk üünnnneeppii eellőőaaddáássaa aa N Naaggyykkááttaaii M Műűvveellőőddééssii K Köözzppoonnttbbaann.. Közreműködik: AZ ERKEL FERENC ZENEISKOLA TAGINTÉZMÉNYÉNEK KAMARA SZIMFÓNIKUS ZENAKARA és a VÁROSI KÓRUS
EMLÉKEZZÜNK EGYÜTT! Nagykátai
HÍRADÓ www.nagykata.hu • Nagykáta Város Önkormányzatának lapja
Alapító neve: Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete • Alapító címe: 2760 Nagykáta, Dózsa Gy. út 2. Szerkesztő bizottság vezetője: Kocsi János polgármester Szerkesztő bizottság tagjai: dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester, Agócs Pál Honlap: www.nagykata.hu • Eng.szám: ISSN 1789-4107