TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS A JÁSZKUNSÁGBAN

TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS A JÁSZKUNSÁGBAN tudományos konferencia Jászberény, 2013. november 8.

Programfüzet és szinopszisok

összeállította: Örsi Julianna

Rendezõszervek: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, a Jász Múzeum, a Jász Múzeumért Alapítvány és a Túrkevei Kulturális Egyesület

Rendezvényünket támogatja: NKA Közmûvelõdési és Népmûvészeti Kollégium Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata

Szolnok, 2013

–1–

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület kiadványa

Összeállította: Örsi Julianna

A borítón Debreczeni Julka: A tanyánk Túrkeve–Kabán (akvarell, 2002)

ISBN: 978-963-87536-5-6

© szerzõk, szerkesztõ, kiadó

Készült a Karcagi Nyomda Kft. mûhelyében 2013-ban felelõs vezetõk: Márkusné Tankó Orsolya, Nagyné Tankó Tímea Tipográfia: Szabó Éva

–2–

A KONFERENCIA PROGRAMJA 2013. november 8. 10.00–14.00 óra Jászberény, Polgármesteri Hivatal Díszterme (Jászberény, Lehel vezér tér 18.)

Idõpont: Helyszín: Program 10.00– 12.00 óra Köszöntõ

Levezetõ elnök

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntõjét közvetíti dr. habil Örsi Julianna Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat elnöke Bánkiné Molnár Erzsébet MTA dr. történész, Kiskunfélegyháza elõadása: Gondolatok a Magyar Tudomány Ünnepérõl

Elõadások: Örsi Julianna a néprajztudomány kandidátusa, Túrkeve – A társadalmi presztízs és a vagyon összefüggése a Jászkunságban Bartha Júlia PhD. néprajzkutató, Karcag – A népmûvészet szerepe az imázs-teremtésben Papp Izabella levéltáros, Jászboldogháza – A görög boltok 18–19. századi kínálata a Jászkunságban Novák László MTA dr. néprajzkutató, Nagykõrös – Adatok Nagykõrös és a Jászság közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatokhoz a 17. századból Bagi Gábor a történettudomány kandidátusa, Szolnok – Az agrártermelés mennyiségi mutatói a Jászkun Kerületben a 18–19. században Karácsony Anna PhD-jelölt néprajzkutató, Szeged – Adatok Pálmonostora gazdálkodásához a II. világháború elõtti idõszakból Szünet 12.00–12.10 óra Elõadások 12.10–13.00 óra Pethõ László a néprajztudomány kandidátusa, Miskolc – Márkus István és a Jászság Bathó Edit PhD. néprajzkutató, Jászberény – A szõlõ termesztése a Jászságban – egy szõlõkertgazdaság mûködésének bemutatása Farkas Kristóf PhD-jelölt történész, Jászberény – Dinnyetermesztés a Jászságban Kiss Erika helytörténetkutató, Jászberény – Jászberényi nyomdatörténet századokon át Vita 13.00–13.30 óra Zárszó 13.30–14.00 óra A vidéki értelmiség szerepe a kulturális és tudományos árucserében

–3–

–4–

SZINOPSZISOK Gondolatok a Magyar Tudomány Ünnepérõl (konferencia bevezetõ) A Jászkunság kutatását feladatának tekintõ szellemi mûhely tagjai több tudományos szervezet és intézmény összefogásával lehetõséget kaptak arra, hogy konferenciával csatlakoznak a Magyar Tudomány Ünnepének rendezvényeihez. A gondolat, hogy szükség van egy olyan kiemelt napra, amely a magyar tudományt az érdeklõdés középpontjába állítja 1996-ban született meg. 1996-ban a Magyar Tudósok Világtalálkozóján jelenlévõ tudósaink határozták el, hogy a magyar tudományt minden esztendõben november 3-án ünnepeljük. A következõ évben megtartották az elsõ tudomány-napi rendezvényeket. A tudománynak szentelt kiemelt nap – november 3 – a Magyar Tudós Társaság és a belõle kifejlõdött Magyar Tudományos Akadémia születésnapja. Gróf Széchenyi István felajánlására és kezdeményezésére 1825. november 3-án a pozsonyi országgyûlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. Hat év elteltével a Magyar Tudomány Ünnepe már olyan rangot vívott ki, hogy ünneppé nyilvánítását törvénybe foglalták. 2003. évi XCII. törvény: 1.§ Az országgyûlés november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetõvé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány ünnepévé nyilvánítja. 2. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba. 2013-ban a törvény által garantált kiemelt napon 10. alkalommal tartunk ünnepi rendezvényeket a tudomány népszerûsítésére. A fõvédnök mindenkor a Magyar Tudományos Akadémia, az államelnökséggel és a miniszterelnökséggel karöltve. Az évek során a napból napok, sõt hetek lettek, valójában a november hónap országszerte a tudomány népszerûsítésének, az új eredmények és kutatási irányok bemutatásának hónapja. A húzóerejûnek bizonyult akadémiai, kutató intézeti, egyetemi rendezvényekhez egyre több vidéki tudományos mûhely csatlakozik. A vidéki tudományos élet központjai, koordinálói a felsõoktatási intézmények mellett, a múzeumok, levéltárak, tudományos egyesületek, amelyek közremûködésével szervezett kutatás, kiadványozás történik, és lehetõség nyílik konferenciák, tematikus eszmecserék szervezésére. Jelen konferencián a termelés és fogyasztás kapcsolatrendszerében végzett kutatásokról hallhat az érdeklõdõ a Jászkunság vonatkozásában. A Magyar Tudomány Ünnepe minden érdeklõdõt szeretne megszólítani. Az országosra szélesült programfolyam koordináló szerepét magára vállaló akadémia évente egy központi gondolattal, irányt mutató jelmondattal igyekszik mederben tartani a rendezvényeket. Idézzük fel az elõzõ évek jelmondatait! 2010-ben a tudomány ünnepének jelmondata „Határok nélküli tudomány” volt. A csatlakozók a tudományterületük eredményeit, az elõttük álló lehetõségeket és kihívásokat, interdiszciplináris megközelítéssel tárták fel. 2011-ben az Összhang volt a hívó szó. Összhang a tudományban, a társadalomban és a gazdaságban. Ehhez próbáltak a megszólalók hiteles megoldásokat felmutatni a tudomány segítségével. 2012-ben „A

–5–

felfedezõ tudomány” került elõtérbe. Az érdeklõdõk betekintést kaptak abba, milyen szerepet tölt be a tudomány a természet, a társadalom, a gazdasági folyamatok megismerésében. Kiemelt hangsúlyt kapott az alapkutatások jelentõségének megismertetése. 2013-ban a Magyar Tudomány Ünnepének jelmondata: „Velünk élõ tudomány”. „Az idei elõadások és programok középpontjában azok az elõadások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást, fejlesztést társadalmi – gazdasági szükségleteinkre.” Írja köszöntõjében Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Konferenciánk elõadásai a 18. századtól napjainkig tekintik át a termelés és a fogyasztás helyzetét és kapcsolatát a Jászkunságban. Teszik ezt a néprajztudomány, a történelem, az agrártörténet és a szociológia szemszögébõl és eszközeivel. A téma megközelítése változatos, kiterjed a történelmi Jászkun kerületre és a mai Jászkunságra. Elõadás hangzik el a mezõgazdasági termelés mennyiségi mutatóinak alakulásáról, a szõlõ- és a dinnyetermesztésrõl, illetve más növényi kultúrák napjainkig hagyományozott termelési módszereirõl. Hallhatunk elõadást az egyes települések bolti kereskedelmének alakulásáról és a régiók közötti kereskedelmi kapcsolatokról, más elõadók mindezek társadalmi hatásairól értekeznek a települési szintektõl a családokig lemenõen. A hajdani gazdasági viszonyok által is motivált életmód látványos megjelenítõi voltak a népmûvészet körébe sorolható termékek, melyek továbbélése – amint azt a konferencián hallhatják majd – napjainkban is igazolható. A vidéki értelmiség mindenkor szerepet vállalt a kulturális árucserében, vonja le konklúzióját a konferencia szervezõje, Örsi Julianna. Örsi megállapítását erõsíti Pethõ László elõadása, amely a Nagykõrösön élt szociológus, Márkus István kutatásairól számol be. A Jászkunságban, különösen egyes közösségeinek kollektív tudatában, történeti emlékezetében, hagyományaiban népi kultúrájának szellemi és tárgyi megnyilvánulásaiban kiemelt helyet kap az elõdök által teremtett értékek ismerete és megbecsülése. A Jászkunság kutatói hosszú távon és a jelen konferencián arra vállalkoztak, hogy a tudomány eszközeivel és módszereivel hitelesen feltárják és bemutassák a helyi társadalom viszonyait, életének lehetõségeit, körülményeit és eredményeit. Konferenciánkon a már kiérlelt eredmények vitára bocsájtása mellett, bemutatkozási lehetõséget kapnak a fiatal kezdõ kutatók is, hiszen a tudomány folytonosságát, örök megújulását éppen a kutató nemzedékek egymásra épülõ munkája biztosíthatja. Fontosnak tartjuk, hogy a tudományos feltárások eredményeit ne csak a szakmai közönség ismerje meg, hanem eljussanak mindazokhoz, akik az ismeretek befogadására képesek. A Magyar Tudomány Ünnepe megkülönböztetett alkalom a tudomány mûvelõinek és a feltárt eredményeket befogadó, hasznosító társadalmi közeg kapcsolatának erõsítésére. Gróf Széchenyi István 187 évvel ezelõtt birtokainak egyéves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, a tudomány támogatására. Iránta érzett megbecsülésünket tudományunk elkötelezett, hiteles mûvelésével fejezzük ki. Konferenciánkat e gondolatok jegyében ajánlom minden érdeklõdõ figyelmébe. Bánkiné dr. Molnár Erzsébet MTA doktor

–6–

Bagi Gábor

Az agrártermelés mennyiségi mutatói a Jászkun Kerületben 1786–1848 között A polgári átalakulást megelõzõ évtizedek növénytermelésének mértéke az egyes törvényhatóságokban igen nehezen adatolható. Bár az ország egészére ekkoriban már születtek különbözõ statisztikák és összesítések, az így nyert adatok kisebb egységekre történõ lebontása azonban általában igen problematikus. A kisszámú megmaradt források kapcsán további nehézségeket okoz, hogy még ezek is döntõen csak a négy fõ gabonanövény – búza, rozs, árpa, zab –, illetve az elsõ kettõ keverékébõl származó kétszeres kapcsán nyújtanak konkrét, számszerû adatokat, és sokszor értelmezésük sem egyértelmû. Az elõadás 1789–1848 között három forrásra alapoz, azok adatait értékeli. Ebbõl az elsõ a II. József-féle kataszteri felmérés összesítése, amely egy országos adatfelvétel részeként készült el, és a kertek, szántók, rétek, legelõk, szõlõskertek és erdõk jövedelmét igyekezett egységes szempontok alapján jellemezni. A másik kettõ viszont egy-egy kedvezõtlen idõjárási körülmények és gyenge termés miatt elkészített terményösszeírás, amelyeket az éhínség elkerülésére, az elõzetes tervezés végett készítettek el. Az adatokból jól látható, hogy a jászkun gazdálkodáson belül nem tõkeképzõ földmûvelés a gyengébb években sokszor nem tudta a maximális szükségleteket biztosítani, de a termények megfelelõ átcsoportosításával a nagyobb problémáknak elejét tudta venni. Az adatokból aránylag jól következtetünk a középkori növénystruktúra átalakulására, a tönköly és a köles visszaszorulására, illetve a kukorica, burgonya és a szõlészet elõretörésére.

Bartha Júlia

A népmûvészet szerepe az imázs-teremtésben A népi kultúra egy-egy területe a táj jellegzetességeit sûríti magába. Esszenciáját adja a tájegység, a kor gondolkodásának, ízlésének. Olyan megnyilvánulási forma, amit jellemzõnek mondhatunk. A Nagykunság népi díszítõmûvészete a múltban és tárgyalkotó népmûvészete a jelenben jól példáz. A folytonosan változó társadalom, életmód és ezzel a közízlés változása a népmûvészetben is nyomot hagy, de azt is jól tudjuk, éppen reklámok hatására, hogy egy-egy jellemzõ népmûvészeti ág, vagy termék miként lehet húzóerõ, miként válhat imázs-teremtõvé. A népmûvészeti nemzeti háziiparunk volt és lesz is, hiszen mindig akkor bomlik ki pompájában, amikor a társadalmi egyensúly megbillen,valami módon a lokális értékeket kell hangsúlyozni. Az elõadás ennek a sarkalatos pontjait elemzi és a megpróbálja a lehetõségeket feltárni. A magyar népi díszítõmûvészetrõl elsõként a 19. század utolsó harmadában, a szûcs és szûrhímzések, a székelykapuk és a fazekashagyományok kapcsán esett szó, magát a jelenséget, Huszka József fedezte fel. Megalkotta a magyar ornamentika fogalmát és hallatlan képzelõerejénél és tekintélyénél fogva jó ideig befolyásolta a magyar díszítõmûvészet értékelésének irányát.

–7–

A 20. század elsõ negyedében meginduló egyéniségkutatás lendített sokat a népmûvészet megismerésében és megismertetésében. Az 1930-as évektõl a magyar népmûvészet tanulmányozását a néprajzosok vették át. Elindultak az elsõ tanfolyamok, ahol a népi hímzést oktatták. A hagyományos mintákat a Néprajzi Múzeumba begyûjtött tárgyakról vették le, a múzeum által kiadott hímzés-mintafüzetek és könyvek alapján feltámadott a majdnem elfeledett népi hímzés. A népmûvészet forma és motívumvilágát elfeledettnek nyilvánították a 20. század elsõ negyedében és megindult egy mozgalom, amely a visszaszármaztatását célozta. Györffy István írja a Néphagyomány és nemzeti mûvelõdés címû, szellemi végrendeletének tekintett munkájában, hogy a pásztormûvészet legkiválóbb képviselõje Kapoli Antal juhász és fia „két évvel ez elõtt (1937) a Somogy megyei Buzsákon tanfolyamot tartott a dunántúli pásztoroknak. Ilyen tanfolyamot tavaly (1938) a Hortobágyon is tartottak.” Györffy maga is síkraszállt a népmûvészetért. Harcos módon ostorozta a kereskedelmi minisztériumot, mondván, hogy a 19. század 90-es éveiben tette tönkre a fazekasságot azzal, hogy úgynevezett vándortanárokat küldött vidékre, akik új formákra és díszítésekre, színekre és festésmódra tanították a fazekasokat, ezzel sokat ártottak a népmûvészetnek. Közben sokat változott a világ és maga a népmûvészet is vele. Egy igen eklatáns példája ennek éppen a mezõtúri fazekasság révén híressé lett dudi szín, amit a trianoni határmódosítás változtatott meg. Dud község határon kívül került, a festék beszerzése már komoly nehézségekbe ütközött. A tárgyalkotó népmûvészet változásának vannak tehát történeti okai is, azon túl, hogy bizonyos értelemben az életmód változása, a divat, és a helyi stílusokat kialakító egyéniségek ízlésvilágának, no meg a beszerezhetõ alapanyagok változása is befolyásolja. Van még egy ok, ami miatt a népmûvészet változik. A társadalom reagálása bizonyos nyomásra. Nagy társadalmi változások idején szokott ez bekövetkezni. Amikor a másságot, a különállást kell hangsúlyozni, akkor bomlik ki teljes pompájában a népmûvészet, akkor alakulnak ki a helyi stílusok. Gondoljunk a református közegben mûködõ kunsági szûcsökre, akik sajátos ornamentikát alakítottak ki a városuknak. Minden nagykun városnak más-más szûrmintája volt. (A vallási hovatartozás ez esetben azért fontos, mert a református puritán ízlésû.) Most is érezni ilyen válaszokat a népmûvészet részérõl. A globalizációs nyomás, az ezredfordulós változások hatására a helyi társadalom válasza a hagyományok megélénkülése. Ennek egyik velejárója a népmûvészet megélénkülése és például a Jászság esetében a viselet visszavétele. A múzeumoktól sohasem szakadt el a népmûvészet irányítása. Nem igazán irányítás volt ez, hanem a kutatás, a múzeumi tárgyak, motívumvilág újragondolása, visszaszármaztatása. Elég Györffy István és Kántor Sándor 1927-ben való találkozására gondolnunk. Ekkorra már a népmûvészet vészharangját kongatták (sokadjára), a gyáripar kiszorította a háztartásokból a cserépedényt, de vele együtt a Közép-Tisza vidék motívumvilága is veszendõbe ment. Györffy arra buzdította a fiatal Kántor Sándort, hogy újítsa fel ezt a motívumvilágot. Ma már tudjuk az eredményét. Kántor a régi edényeket formázta, tanítványokat nevelt, akik közül a leghíresebb a füredi származású Szûcs Imre volt. Általa a fent említett találkozás után fél évszázaddal Tiszafüred újra fazekas-központtá vált. Ma a Nagykunságot leginkább jellemzõ népmûvészeti ágak a kunhímzés, a Közép-Tisza vidék fazekas hagyománya, a bútormûvesség. Bárhol meg kell mutatnia magát ennek a vidék-

–8–

nek, ezekkel a tárgyi örökségekkel teszi és van még egy terület: a gasztronómia, a nemrégiben hungarikummá vált karcagi birkapörkölt. A népmûvészet a szellemi hagyományokkal együtt méltán lehet imázs-teremtõje egy térségnek. Erre számos jó példát adhatunk.

Bathó Edit

A szõlõ termesztése a Jászságban – A kerekudvari szõlõskertek A Jászság szõlõtermesztése igen nagy múltra tekint vissza. A szõlõmûvelésre utaló elsõ adatok a 16. század elejérõl maradtak ránk. A korabeli feljegyzésekbõl és a hódoltság idejébõl származó levelek utalásaiból arra következtethetünk, hogy a Jászságban a gyümölcs és a borkedvelõ törökök honosították meg a szõlõtermesztést. A helybéli lakosok, akik kezdetben csupán mûvelõi voltak a szõlõskerteknek, a 17. század második felében – szultáni engedéllyel – maguk is szõlõt telepítettek. Ettõl kezdve jelentõsen terjedt a szõlõ telepítése a jászok földjén. A szõlõket kezdetben kötött, fekete talajba ültették, de tekintélyes szõlõmennyiséget telepítettek homokos területekre is. Különösen a 19. század második felében pusztító filoxéra járvány idején hódított a homokos részeknek szõlõvel való megkötése. Így részben elkerülhetõ volt, hogy a járvány komoly mértékben csökkentse a Jászság szõlõterületeit. A Jászság szõlõhegyei közül különösen figyelemre méltó múlttal rendelkezik a kerekudvari szõlõ. A Jászfelsõszentgyörgy településsel szomszédos Puszta Kerekudvar 1876-ig nem tartozott a Jászság kebelébe, Heves vármegye része volt, s különbözõ földesurak birtokolták. 1820 körül építették rá a klasszicista stílusú kúria épületet (bár mindenki csak kastélynak hívta), amelynek napjainkban már csak a düledezõ romjai láthatók. 1801-ben Szökõ Pál egri érseki tanácsos birtoka volt, aki öröklés révén jutott a földterülethez. 1801-ben jászberényi lakosok (Kovács József, Koháry György, Mizsey István) árendálták (bérelték) Szökõ Pál birtokának a felsõszentgyörgyi határra járó végét, amelyet Birkajárásnak neveztek. A homokos, buckás határrész alkalmatlan volt a szántásra, ezért a bérlõk elhatározták, hogy szõlõt telepítenek bele. Ehhez azonban a földesúr engedélyét meg kellett szerezniük. Kovács József bérlõ végül megszerezte Szökõ Pál szóbeli engedélyét, hogy a kerekudvari határba szõlõt telepíthessenek. A gazdák azonban fontosnak tartották, hogy az egyezségrõl szabályos contractus (szerzõdés) szülessen. Szökõ Pál nem nagyon akart kötélnek állni, de a furfangos jász gazdák 1802 februárjában Nemzetes Kállay László jászberényi fõbíró közbenjárásával mégis csak elérték, hogy fogadja a gazdák küldötteit Egerben. Nagy Mihály szõlõsgazda és Kosótzky János szõlõbíró utazott el Egerbe, hogy a szerzõdést Szökõ Pállal megkössék. Hosszú tárgyalás és vita után végül megszületett a tíz pontból álló szerzõdés, amelynek teljes tartalmát ismerjük, mivel a kerekudvari szõlõbirtokosok jegyzõkönyve 1801–1949-ig a Jász Múzeum gyûjteményében fennmaradt az utókorra. Kerekudvar birtokteste a Zagyva két oldalán fekszik, s balról Felsõszentgyörgyel, jobbról pedig Jászberénnyel határos. A szõlõskerteket az ún. Zagyván túli határrészre telepítették, és négy szõlõhegyre szakították: Kisbánhegy, Öregbánhegy, Takács-hegy, Antal-hegy.

–9–

1876-ban a Jászkun Hármas Kerület megszûnésével és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye létrehozásával Alattyán, Jánoshida, Pusztamonostor mellett Kerekudvar is a Jászság része lett, s területileg Jászfelsõszentgyörgyhöz csatolták. A kerekudvari szõlõk mindvégig megmaradtak magántulajdonban és zártkerti mûvelésben. A 20. század második felének gazdasági hanyatlása azonban ezt a szõlõterületet is elérte. Egykori hatalmas területébõl már csak a Bánhegyen van szõlõ, de ott is csak elgazosodott, kipusztuló félben lévõ szõlõtõkéket és düledezõ kunyhókat láthatunk. Jóllehet néhány család még gondot visel rájuk, de évrõl évre pusztul az egykor virágzó szõlõhegy. Farkas Kristóf

Adatok a Jászság dinnyetermesztéséhez Elõadásomban két különleges gyümölcsfajtáról a görög és sárgadinnye jászsági termesztésérõl és történetérõl szólok. A Jászság, mint történelmi táj gazdag néprajzi hagyományokkal rendelkezik. A kistérség Magyarországon belül pedig ma is jelentõs mezõgazdasági területnek számít, ahol a szántóföldi növénytermesztés mellett jelentõs a kertészeti kultúra jelenléte is (hagyma, burgonya, paprika, paradicsom). A dinnyetermesztés a Jászságban földrajzi viszonyai miatt adatolhatóan több évszázados múltra tekint vissza. Úgy vélem viszont, hogy a dinnyetermesztés témakörével eddig a kutatók meglehetõsen keveset foglalkoztak. Pedig a dinnye termesztése és eladása jelentõs bevételt jelentett a gazdák számára. Elõadásomban érintem a dinnyetermesztés helyi történetét. Szólok a helyben használt fajtákról, a dinnyeföldek elhelyezkedésérõl és az értékesítésrõl is. Megemlítem a dinnye konyhai felhasználását is. Röviden említem napjaink helyzetét a dinnyetermesztéssel és értékesítési szokásokkal kapcsolatban. Karácsony Anna

Adatok Pálmonostora gazdálkodásához a második világháború elõtt A tanulmány célja, hogy bemutassa Pálmonostora egy gazdasági évét a második világháború elõtti paraszti társadalomban. A kutatási eredmények által képet nyerhetünk arról, milyen mértékben lelhetõek fel az alföldi gazdálkodásra jellemzõ elemek és növények a településen, továbbá a kutatás során lehetséges, hogy új termesztési módszerek, felhasználási módozatok tûnnek fel. Mélyinterjúk alapján rekonstruálom, hogy januártól a következõ év januárjáig milyen gazdálkodási tevékenységeket végeztek a településen, az évszakok változásával milyen termelési folyamatok követték egymást. A tanulmány a növénytermesztésre terjed ki és a megtermelt javak felhasználási módjait is érintõlegesen tárgyalja.

– 10 –

Kiss Erika

Jászberényi nyomdatörténet századokon át Jászberény mezõváros számára is fontosak voltak olyan szolgáltatások, melyek a gazdaságot egésszé tették. Ebbõl nem hiányzott az 1860-as évektõl – más ipari tevékenység mellett – a nyomda sem. A városban a 19. század utolsó harmadában alapítottak nyomdákat, a szakma is meghonosodott. Alapjában három nyomda létezett a 20. században a városban. Ezek közül egy, a Pesti féle – jogutódjainak figyelembe vételével – a száz évet is megélte. Az 1907-ben alapított nyomda 2009-ben, a gazdasági válság hatása nyomán szûnt meg. A jászberényi nyomdák tulajdoni és mûködési körülményeit, a vállalkozások nehézségeit és lehetõségeit, technikai felkészültségeit veszi számba az elõadás. Termékeik számbavétele mellett a Pesti-féle nyomdának és nyomdászainak történetét is bemutatja az elõadás. Novák László

Adatok Nagykõrös és a Jászság közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatokhoz a 17. századból A török hódoltság korában szabadalmas várossá válhatott Kecskemét, Nagykõrös, Cegléd, Ráckeve, Kiskunhalas mellett Jászberény is. A Jászság településhálózata viszonylag épségben maradhatott a tizenöt-éves háborút követõ, 1606 utáni békés idõszakban. Ennek migrációs megnyilatkozása mellett számottevõ volt a gazdasági, kereskedelmi kapcsolat. Nagykõrös város a hatalmas szükségletek fedezésére például rendszeresen vásárolt gabonaféléket a jászsági helységekbõl. Nagykõrös város bérelte azokat a kiskun pusztákat, amelyek a 18. századi redempció során a jászságiak birtokába kerültek. Örsi Julianna

A társadalmi presztízs és a vagyon összefüggése a Jászkunságban A társadalmi presztízs és a vagyon összekapcsolódása általánosan jellemzõ a vidéki társadalomra. A Jászkunság kivételes jogi helyzete indokolja, hogy mélyebben, részleteiben – konkrét családtörténeteken keresztül – is megismerjük ezeket az összefüggéseket. A kívülálló számára egységet mutató jászkun közösségek belülrõl igen tagoltak. Mutatnak ugyan közös jegyeket, vannak mindenkire egyformán érvényesülõ szabályok, de az egyes családok helye több évszázadon át predesztinált. Ennek meghatározója a redempcióban való részvétel, majd az ennek következtében megszerzett ingatlan és a hozzá kapcsolódó jogok. Az adott társadalmi helyzetbõl való kitörés eszközei: a házasság, a tanulás, a munka és a kapcsolatok kiépítése. Negatív mozgást (lesüllyedést) jelentett: az elõzõ eszközökkel való rossz bánásmód. A felemelkedést vagy a lesüllyedést a közösség mindig figyelemmel kísérte és

– 11 –

jutalmazta vagy elítélte. Így a presztízsnövekedés vagy -vesztés a helyi társadalomban okozott ugyan némi mozgást, de nem borította fel a közösség mûködésének egyensúlyát. Papp Izabella

A görög boltok 18–19. századi kínálata a Jászkunságban A görög gyûjtõnévvel jelölt balkáni kereskedõk a 18–19. században jelentõs szerepet játszottak Magyarország kereskedelmi és hiteléletében. Tevékenységük különösen fontos volt a Jászkunság területén, hiszen a földmûveléssel, állattartással foglalkozó helyiek nem szívesen, vagy egyáltalán nem foglalkoztak kereskedéssel. A balkáni kereskedõk eleinte vándorkereskedelmet folytattak szülõföldjük és Európa nyugati területei között, késõbb azonban a kedvezõ lehetõséget és a konkurencia hiányát látva sokan közülük letelepedtek ezen a vidéken. Bár szokásaikban, nyelvükben és vallásukban is teljes mértékben különböztek a helyi lakosoktól, a jászkun közösségek szinte ellenállás nélkül fogadták be õket. Az újonnan érkezõk ugyanis hiánypótló szerepet töltöttek be a helyi munkamegosztásban. A kedvezõ fogadtatás nyomán hamarosan megkezdõdött a görögök letelepedése a kiváltságos közösségekben. Fõ tevékenységük a bolti árusítás volt. A 18. század elejétõl szinte teljes egészében átvették a helyi boltokat, illetve legtöbb helyen maguk teremtették meg a bolti árusítás alapjait. A görög boltok sajátos színfoltjaivá váltak a településeknek, igazi vegyeskereskedések voltak, s árukészletükkel jól segítették a jászkunok napi szükségleteinek kielégítését. A késõbbiek során a görögök már maguk is építettek boltokat, melyben a helyi tanácsok támogatták õket. A helyiekkel kialakuló jó kapcsolathoz hozzájárult, hogy kedvezõ áron felvásárolták terményeiket, s gyakran segítették kölcsönökkel, hitelbe elvitt árukkal a lakosokat. A görög kereskedõk török alattvalók voltak, s ezért – fõként a vándorkereskedés idején – igen sok összeírás készült róluk és áruikról, boltjaik kínálatáról. A letelepedés idejétõl pedig számos végrendelet, hagyatéki leltár, boltleltár maradt fenn, melyek ugyancsak fontos információkat tartalmaznak javaikról és a bolti árukról. A források segítségével nyomon követhetõ a görögök letelepedésének és beilleszkedésének folyamata, ami jól tükrözõdik árukészletük változásaiból is. Az elõadás a görög boltok jellemzõ árukészletét, illetve annak változásait mutatja be, s azt is szemlélteti, hogyan befolyásolta a bolti árukészlet a jászkun települések lakóinak tárgyi kultúráját, öltözködését és ízlésvilágát. Röviden érinti, mi vezetett a görögök kereskedelmi szerepének csökkenéséhez, és hogyan vették át helyüket a zsidó kereskedõk. Pethõ László

Márkus István és a Jászság Márkus István Alföld képe A szociográfus személyes kötõdései a Jászsághoz Az érdeklõdés kezdetei; Fodor Ferenc monográfiájának ismertetése a Századokban Egy meghiúsult jászsági szociográfiáról – az „enyhülés” hatása a hatvanas évek végén

– 12 –

– a központi és a helyi hatalom ütközéspontjai Vályogváros a Zagyva partján – egy rádióriport 1969. augusztus 14. – a riport és a korlátozottan megnyilvánuló helyi nyilvánosság – a helyi közigazgatás, településfejlesztés és az ide települt iparvállalat igényeinek ütközése – hatalmi villongás a hatvanas évek végén – a konfliktus megoldása Márkus István vélekedése a helyi autonómiáról – a tradicionális autonómia lehetõségei és korlátai – víziója a hatvanas évekbõl: a táji parlament ideája – a rendszerváltás után kialakult önkormányzati rendszerrõl alkotott véleménye Örsi Julianna

A vidéki értelmiség szerepe a kulturális és tudományos árucserében A 18. század elején újraszervezõdõ jászkun településeken csak lassan nevelõdött ki egy helyi értelmiségi réteg. Közel egy évszázad (2–3 nemzedék) kellett ahhoz, hogy a fiatalok a helyi iskolákból nagyobb számban eljussanak a felsõbb iskolákba (Debrecen, Eger), majd az ott tanultakat, szellemiséget hazahozzák. A kollégiumokban írt un. Mindenes Gyûjtemények mutatják, hogy milyen szerteágazó, európai tudással voltak felvértezve ezek az ifjak a 18–19. században. A család stabil anyagi hátteret biztosított a helyi karrierhez. Elfogadottságuk révén az általuk közvetített tudás és kultúra így mintaadóvá válhatott. A 19. század közepétõl egyre többen fordítottak gondot a gazdasági ismeretterjesztésre. Könyvek, újságok jelentek meg elõbb a fõvárosban, majd vidékünkön is. A polgárosuló Magyarországon a 19-20. század fordulóján az iskolareform, új gazdasági és társadalmi szervezetek jelentettek új csatornát a korszerûbb termelési technikák és módok elterjesztéséhez. A létrejövõ gazdasági iskolák fontos tudáspontok, tanárai jelentõs informátorok voltak. A településeken élõ helyi értelmiségiek a 20. században rendszerint felvállalták az iskolán kívüli ismeretterjesztést is. Erre lehetõség nyílt a könyvtárakban, kultúrotthonokban. A kisvárosokban nyomdákat hoztak létre, amelyek biztosították az árucsere hírei és a gazdasági ismeretek népszerûsítését helyi újságokon keresztül. A megtermelt javak cseréjére a heti és országos vásárokon volt lehetõség. A nagy- és kiskereskedés színhelyei a boltok, felvásárlótelepek voltak. A kulturális és tudományos ismeretterjesztés alkalmait az elemi iskolák, a tanyai iskolák, a gimnáziumok, ipari iskolákon túl az egyházi, ipartestületi, egyéb egyesületi rendezvények jelentették. A két világháború között igen színes volt a kulturális élet a Jászkunságban is. A 20. század második felében új intézmények, információs csatornák vették át a szerepet a kulturális és tudományos ismeretterjesztés területén.

– 13 –

A konferencia témájához kapcsolódó ajánlott írások, könyvek Bagi Gábor:

A jászkun kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745–1848. Szolnok, 1995 Bartha Júlia: A nagykunsági népi díszítõmûvészet jellegzetessége: a kunhímzés. In: Örsi Julianna (szerk.): Jászkunság 1. Szolnok, 2013. 145–156. p. Bathó Edit: A szõlõ termesztése a Jászságban. Jászsági Füzetek 51. kötet (megjelenés alatt) Bánkiné Molnár Erzsébet: Redemptusok. Debrecen, 2000 Bellon Tibor: Nagykunság. Néprajzi Kiskönyvtár sorozat. Budapest, 1979 Bellon Tibor: Beklen. Karcag, 1996 Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. (reprint. Budapest, 1991) A. Gergely András: Márkus István és a parasztpolgárosodó Magyarország emlékezete. In: Forrás, 1998. 4. sz. Márkus István: Kifelé a feudalizmusból. Budapest, 1971 Márkus István: Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. Budapest, 1942. In: Századok, 1944. (78. évf.) 4–6. sz. 299–301. p. Márkus István: A kisvárosok önállósága In: Élet és Irodalom 1969. VIII. 23. Novák László: Három város. Néprajzi Kiskönyvtár sorozat. Budapest, 1986 Örsi Julianna: Karcag társadalomszervezete a 18–20. században. Budapest, 1990 Örsi Julianna (szerk.): A hagyományõrzés útján. Túrkeve – Karcag, 2012 Örsi Julianna (szerk.): Gazdaszemmel. Túrkeve, 2013 Papp Izabella: Görög kereskedõk a Jászkunságban. Szolnok, 2004 Pethõ László: Autonómia, utórendiség, modernizáció – Interjú Márkus Istvánnal – In: Egy mikrorégió az ezredfordulón mek.oszk.hu/01700/01755/01755.pdf Szabó László: Jászság. Néprajzi Kiskönyvtár. Budapest, 1982 Szilágyi Miklós: Néprajzi tanulmányok Kisújszállásról. Szolnok, 2002 Tálas István: Kiskunság. Néprajzi Kiskönyvtár. Budapest, 1977 Vályogváros a Zagyva partján – Márkus István és Vas István Zoltán riportja. Magyar Rádió 1969. augusztus 14

Konferenciánk teljes anyaga megjelenik a Jászkunság 2. évkönyvben 2014-ben. Keressék a Kiadónál! Postacím: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület (dr. Örsi Julianna) 5420 Túrkeve, Deák F. u. 4. Tel.: 06-30-9383-777; e-mail: [email protected]

– 14 –

Görög boltosok pecsétrajzai (18. század)

Cséplés (mezõgazdasági gép ajánló, 1892) – 15 –

Debreczeni Julka: Tanya Túrkeve– Kabán (akvarell, 2002)

Dinnyeárús gyerekek a jászberényi piacon (1940) – 16 –

Jászberényi piac (1940)