Településmérnök MSC
TELEPÜLÉSTÖRTÉNET Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék Építőmérnöki Tanszék
A Kárpát-medence településtörténete 4. A településállomány formálódása a polgári korszakban
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az 1848-49 évi forradalom és szabadságharcot követően a társadalmi és politikai berendezkedés gyökeres változása merőben új feltételeket teremtett a településfejlődés számára: • Megszűnt a települések feudáliskori jogállása, a földesúri fennhatóság, megnyílt az út a települési autonómia kialakulása előtt. • Megszüntették a gazdaság rendi korlátait (céhek által korlátozott iparfejlődés), megteremtődtek a szabad verseny feltételei. • A településfejlődésben is a szabad verseny vált meghatározó tényezővé. • A kapitalizálódó gazdaság új településfejlesztő tényezőket hívott életre, mint a gyáripar, a polgári közigazgatás intézményei, a vasúti csomópontok, stb. • A birtokviszonyok változása, a jobbágyfelszabadítást követő határrendezés nyitotta meg az utat a tanyásodás, valamint a falvak belterületének rendezése előtt. • A jobbágyfelszabadítás szabaddá tette a migrációt.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az 1867-es kiegyezést követően az állami szuverenitás visszanyerése újabb településfejlesztő tényezőket sorakoztatott fel:
• Kialakulhatott az államélet hazai központja (Budapest). • Lehetőség nyílt önálló gazdaságpolitika kialakítására. • Az állam szerepet vállalhatott és vállalt is a nagy beruházásigényű, lassan megtérülő infrastrukturális fejlesztésekben: a főváros világvárossá való kiépítésének támogatása, az államvasutak kialakításával és fejlesztésével támogatta a vasútépítést, ezzel együtt a gazdaság fejlesztését, támogatta a vízrendezési-folyamszabályozási munkákat és közreműködött a hitelrendszer kialakításában.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az 1860-as években zajló újabb agrárkonjunktúra – melyet a Monarchia védővámjai is segítettek – alakulása meghatározó jelentőségű volt a településfejlődés szempontjából is. A belső tőkeképződés legfontosabb forrása – az erőteljes iparosodás és iparosítás, közlekedésfejlesztés ellenére – továbbra is a mezőgazdaság és agrárgazdaság (malom-, szesz-, cukoripar, stb.) az agrártermékek kereskedelme maradt.
A kiegyezést követően az agrárgazdaság részesedése a nemzeti jövedelem előállításából 79%-ot tett ki, így a gazdasági-társadalmi folyamatokat, a településfejlődést, a települések modernizációját elsősorban az agrárium helyzete alakította. Az agrárkonjunktúra hatására az alföldi, alföldperemi városok 150 éve tartó népességgyarapodása 1848 után is folytatódott a 19-20. század fordulójáig.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei A jobbágyfelszabadítást követően a földek 38-41%-a került a parasztság kezébe, így 1860-ban a parasztbirtokok a mezőgazdasági területek 45-46%-át tették ki. A föld nélküli zsellérek száma azonban ennek ellenére is magas volt, az agrárlakosság 80%-a közülük került ki és az ország lakosságának is 60%-át alkották. A földbirtokviszonyok ilyen módon való alakulása hatással volt a településfejlődésre is: • Lassan kialakuló parasztgazdálkodás. • Nagyarányú falusi szegénység. • A kis parasztgazdaságok önellátásra törekvése fékezte a mezőgazdaság modernizációját (árutermelés hiánya) és ezzel együtt a falvak korszerűsödését is. • A termőföld szűkében lévő régiókból (Felvidék hegyvidéki megyéi, Kárpátalja, Erdély, Göcsej) tovább folyik az áttelepedés az ország középső részébe. Növekedett az időszakos migráció az idénymunkák idején. • A belföldi munkaalkalmak szűkössége (a földnélkülieket, mint munkaerőt sem a nagybirtok, sem a kibontakozó ipar nem tudta felszívni) a 19-20. század fordulóján nagyarányú kivándorlási hullámot váltott ki.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az agrárkonjunktúra differenciálódást.
fokozta
a
már
korábban
megindult
területi
• Az agrárkonjunktúra és ezzel együtt a gazdasági és települési modernizáció területei Magyarországon: Kisalföld, a Dunántúli dombság északi és nyugati pereme (Vas megye, Kemenesalja, Veszprém megye), a Mezőföld, DélBaranya, Bácska, Bánát, az Alföld több középtája, Budapest környéke. • Az agrártermelés és kereskedelem szempontjából kedvezőtlen helyen fekvő hátrányos helyzetű területek: Erdély, a Felvidék hegyvidéki része, HorvátSzlavónország, Felső-Tiszavidék, az Északi-középhegység északi előtere, Cserehát, Nyírség, Zalai-dombság. E területek közötti fejlettségbeli különbségek máig érezhetők.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az alföldi extenzív gabonatermesztés mellett belterjes kertkultúrák is kialakultak: • Makói hagymatermesztő körzet, • Szegedi és kalocsai paprikatermesztés, • Duna-Tisza közi zöldség, gyümölcs és szőlőkultúra területei. Jelentősége a filoxéravészt követően vált jelentőssé. A homoktalajok ellenállóak voltak a filoxérával szemben, így hatalmas szőlőültetvényeket telepítettek ide. E szerepátvétel (hegyaljai területek 80%-a elpusztult) nyomán fejlődött Kecskemét, Nagykőrös, Kiskőrös, Szeged, Izsák, Bácsalmás. A Hegyalja bortermelő mezővárosai pedig a mai napig nem tudták kiheverni a filoxéravész kártételeit. 1880-tól Magyarország mezőgazdaságának általános helyzete kedvezőtlenebbé vált, melynek oka elsősorban a tengerentúli agrártermékek megjelenése Európa piacain, mely verseny hatására a termékek ára csökkenni kezdett. Csak a Monarchia piacait sikerült védővámokkal megtartani. 1890-1900-tól kezdve azon alföldi mezővárosok fejlődése megtorpant, ill. hanyatlásnak indult, melyek a konjunktúra időszakában nem tudtak egyéb funkciókat (gyáripar, belterjes mezőgazdasági kultúrák, kulturális szerepkör) a településre vonzani.
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Az ipar szerepe a városodási folyamatokban a dualizmus idején. Korábban a kézműipar erősen koncentrálódott árutermelést folytatott és közvetlenül kapcsolódott a piachoz, így városi funkciókat töltött be. A 19-20. század fordulójára a tömegtermelést többségében már a gyáripar töltötte be és kapcsolatrendszere áttörte a piackörzeti kereteket. Jelentős népességtömörüléseket hozott létre, melynek hatására modernizáció és városodás-városiasodás indult meg: • Korábbi nagyvárosokba települt ipar: Budapest, Pozsony, Temesvár, Pécs, Arad, Fiume (1900-ban 70.000-4000 fő közötti ipari foglalkoztatott). • Bányavidékek (szén, vas- és szinesérc lelőhelyek, kohászat és gépipar): Felvidék középső része, Garam völgye, Diósgyőr, Salgótarján, Ózd, KrassóSzörényi-érchegység, Resicabánya. • Könnyű- és élelmiszeripari körzetek: Pozsony-Győr-Szombathely háromszög, a mezőgazdasági területek peremei. • Infrastruktúra építés, elsősorban vasútépítés: Kaposvár, Nyíregyháza, Temesvár
A vasútépítés üteme a 19. századi Magyarországon
Forrás: Magyarország története 1848-1890.
1855
1867
1877
1887
A településfejlődés politikai és gazdasági feltételei Míg Nyugat-Európában a már kiforrott kapitalista városhálózat alakította a maga igényei szerint a vasúthálózatot, addig Magyarországon a kiépülő vasúthálózat gyakorolt messzemenő befolyást a településhálózat alakulására. A vasút a meglévő településfejlődés tendenciáit erősítette fel, olykor rendkívül látványosan, segítette a településfejlesztő energiák kibontakozását. A vasút hatására javuló forgalmi helyzetű, s ennek köszönhetően fejlődő gazdaságú városok: Szombathely, Nyíregyháza, Kaposvár, Szolnok, Békéscsaba, Temesvár, Arad, Zsolna, a kisebb városok közül Barcs, Celldömölk, Dombóvár, Szerencs, Püspökladány, Mátészalka. A vasútépítés nyomvonala és hálózatának szerkezete miatt kedvezőtlen forgalmi helyzetbe került városok (stagnáló gazdaság, pozícióromlás): Veszprém, Esztergom, Kőszeg, Kalocsa, Eger, Gyöngyös, Szekszárd
Városhierarchia a 19-20. század fordulóján Beluszky Pál szerint a városok hierarchikus rangját a városi alapfunkciók mennyisége és sokfélesége, az egyes településekben előforduló városi alapfunkciókat pedig a tágan értelmezett szolgáltatások hierarchiájának felsőbb szintjein elhelyezkedő szerepkörök, intézmények testesítik meg. A kialakult rangsor alapján a figyelembe vett intézményeket 6 osztályba sorolta: 1. Fővárosi (országos) intézmények (minisztériumok) (1 település) 2. Regionális központok intézményei (pl. egyetemek, bíróságok, stb.) (2-18) 3. Fejlett megyeszékhelyek intézményei (ügyvédi kamarák, gimnáziumok, bankfiókok) (19-39) 4. Megyeszékhely-szintű intézmények (megyei törvényszék, tanítóképzők, kórházak) (40-79) 5. Középvárosi intézmények (gimnáziumok, közjegyzők, pénzügyőrségek) (80185) 6. Kisvárosi – járási székhely szintű – intézmények (járásbíróságok, adóhivatalok, a járási közigazgatás intézményei (186-380)
Budapest fejlődési szakaszai a dualizmuskorabeli Magyarországon A városhierarchia élén, abból messze kiemelkedve Budapest állt. A regionális fejlődés általános törvényszerűségeinek megfelelően a modernizáció kezdetben Magyarországon is néhány pólusban indult meg, különösen miután a modernizációra fordítható tőke korlátozottan állt rendelkezésre. Pest, Buda és Óbuda már a 18. században egyre inkább az ország központjává vált. Kiváló forgalmi fekvése révén a legfőbb haszonélvezője lett az agrárkonjunktúrának és az 1867-es kiegyezés után a 20 milliós Magyarország fővárosa, a kiépülő polgári közigazgatás központja lett. A feudáliskor urbanizációja Pest, Buda és Óbuda közigazgatási határai között maradt. A polgári korszakban azonban az urbanizáció túllépte e határokat, mely korszakban az elővárosi fejlődésnek, ill. a kezdődő agglomerálódásnak több etapja volt.
Budapest fejlődési szakaszai a dualizmuskorabeli Magyarországon Az 1. etapban (kb. 1870-ig) megindult az elővárosok kialakulása, ill. egyes települések esetében az átlagot meghaladó népességnövekedés. A kiegyezésig ez a folyamat a pesti oldal északi szektorára szorítkozott. Az 1931-ben földesúri telepítés hatására létrejött Újpest 1848 és 1870 között lakossága a nyolcszorosára emelkedett. Lakosságának többsége a kézműiparban volt foglalkoztatva. Újpest mellett Rákospalota és Rákoskeresztúr népességgyarapodása mutat ekkor agglomerációs folyamatokra, mely népességnövekedés az intenzívebbé váló agrártermelés munkaerő szükségletét szolgálta.
Budapest fejlődési szakaszai a dualizmuskorabeli Magyarországon A 2. etapban (1870-1895) az elővárosi fejlődés kiterjeszkedése és kiteljesedése, új kapcsolatfajták jelentkezése jellemző (pl. a lakosság és az ipari tevékenység kitelepedése a városhatáron túlra és a napi ingázás megjelenése. Pest déli előterében 1860-tól a volt Grassalkovich-uradalom felparcellázásával kialakuló telepek minden előzmény nélküliek voltak és a későbbi Kispesten és Pesterzsébeten indultak meg. Kisegzisztenciák, vállalkozó kedvű szegénység lakta. A soroksári HÉV megnyitásával rohamosan fejlődött Újpest. A későbbi Nagy-Budapesthez csatolt agrárfalvak növekedése is erre az időszakra tehető: Rákospalota, Budafok, Tétény, Rákoskeresztúr, Soroksár
Budapest fejlődési szakaszai a dualizmuskorabeli Magyarországon A 3. etapban az ingázás tömegessé válása és az elővárosi gyáripar kialakulásagyarapodása hozott új elemet az elővárosi fejlődésbe, melynek feltétele az elővárosi közlekedés kiépülése volt. Ebben szerepet a villamos és HÉV vonalak játszottak.
Regionális centrumok a 19-20. század fordulóján A regionális központok (országrészközpontok) körében, a településhierarchia csúcsán a jogállás, a funkció, a hierarchiaszint és a városok társadalmi viszonyai megfeleltek egymásnak, összerendezettek. Tíz regionális centrum. • Teljes értékű regionális központok: Zágráb, Kolozsvár, Pozsony, Szeged, Kassa • Részleges szerepet betöltő Temesvár, Nagyvárad, Arad
regionális
központok:
Debrecen,
Pécs,
A városok funkcionális típusai a 19-20. század fordulóján • Agrárvárosok • (Gyár)Ipari városok • Garnizon város • Központi szerepkörű városok • Speciális funkciójú városok • Vegyes (kevert) funkciójú városok
A városok komplex típusai a 19-20. század fordulóján Településföldrajzi szempontból a településhálózat elemeinek legfontosabb jellemzője a hálózatban elfoglalt hely (a hierarchia) és az egyes szerepkörök súlya által kialakított szerkezet (a funkcionális típus). Egy-egy város karakterét a hierarchikus szint, a funkcionális szerkezet, a helyi társadalom jellemzői mellet számos jellemvonás színezi: a tradíciók, a lakosság nemzetiségi összetétele, a befogadó nagy tájak helyzete, a természeti adottságok, a városkép, stb.
A városok komplex típusai a 19-20. század fordulóján Beluszky Pál a hierarchia, a funkcionális szerkezet és a társadalom jellemzői alapján az alábbi kategóriákat különbözteti meg a 20. század eleji Magyarországon: • Főváros • Városi társadalmú, jelentős városi tradíciókkal rendelkező, urbánus megjelenésű, nagy- és középvárosok • Városi társadalmú, mezővárosi múltú, urbánus megjelenésű nagy- és középvárosok • Hiányos városi társadalmú, központi szerepkörű közép- és kisvárosok • Tradicionális kisvárosok • Városi jogú (városi múltú), de városi szerepkört nem vagy alig betöltő települések • Szerényen polgárosodott, de jelentős igazgatási-adminisztratív szerepkört betöltő városok • Új igazgatási-piaci kis központok • Mezővárosok • Gyáripari városok • Mindenféle speciális városok
IRODALOM • Győrffy István (1976) Hajdúböszörmény települése. – Föld és ember VI. Budapest • Beluszky Pál (2003) Magyarország településföldrajza Dialog – Campus, Budapest-Pécs • Gyimesi Sándor (1975) A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában, Budapest • Magyarország története 1848-1890. – Budapest, 1987.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
