Télapó itt van… … és ajándékot tesz a csizmánkba. Az ajándékhozó figurák nem ritkák Európában. De honnan ered a Télapó? A germán főistennek, Odinnak valamiféle „továbbélése” ő, s Odin kettőssége, a jóság és a gonoszság is megmutatkozik a december 6-ai ajándékhozókban. A fehérszakállú ajándékot hoz, kísérői pedig ijesztgetnek és virgácsot adnak a rossz gyerekeknek. Odint nevezték „Hosszú Szakállúnak”; s nyolc lova volt, melyekkel hatalmas távolságokat tudott megtenni. A német népi hagyomány szerint a gyerekek Odin lovának tettek ki szalmát és répát a csizmájukba, ő pedig ezt ajándékra cserélte ki. A Télapó elterjedése Magyarországon az ’50-es évekre tehető. Maga a szó akkor keletkezett, amikor a kommunista évek vallásellenessége miatt lecserélték a Mikulás elnevezést az állami, iskolai és óvodai rendezvényeken. Külön írva, azaz Tél Apóként már használta Arany János és Mikszáth Kálmán is.
Olaszországban Vízkeresztkor jön a Befana, azaz a jó boszorka, aki a jóknak ajándékot, a rosszaknak pedig szenet hoz. Amerika: Santa Claus Tudta-e?
Finnországban úgy tartják, a Télapó hazája az Északi-sark. Nézzünk most néhány országot, hogy is hívják a mi Télapónkat ott? Németország: Weinachtsmann (azaz Karácsonyapó) Anglia: Father Christmas
A „Mikulás” elnevezés egy képzeletbeli ajándékosztó neve 1856-tól, aki december 6-án, Szent Miklós napján ajándékot hoz a gyermekeknek. (A Mikulás a Miklós név szlovák változata.)
Hollandia: Sint(er) Klaas (ő fehér lovon jár)
A mai modern Télapó már repülő szánon jár, melyet rénszarvasok húznak.
Spanyolországban a gyerekek a Napkeleti bölcsektől vártják az ajándékokat.
Dánia: Julemand („karácsonyember”) Finnország: Joulupukki (az „igazi” Télapó)
Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2012. december 9-én vasárnap, 14:30-kor a Közösségi ház előtt megrendezésre kerülő Adventi vásárra. A vásáron kerámiákat, ajándéktárgyakat, díszeket vásárolhatnak az érdeklődők és kellemes hangulatban kóstolhatják végig a vendégváró finomságokat. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata
A Miklós-nap ünneplése egy jelmezes játék volt ezen a napon. Nem tudni pontosan, hogy mikor jött létre ez a szokás; csupán annyi ismert, hogy a 18. század végén jelent meg egy tiltó végzés, mely szerint a játékokat azonnal be kell szüntetni. Ennek oka az volt, hogy nem egy szakállas, piros ruhás, mosolygós öreg bácsi osztogatta ajándékait; hanem egy félelmetes, láncot csörgető, fekete arcú rém jutalmazott és büntetett. Az a tévhit terjedte el, hogy a Télapó ma ismert képét egy üdítőgyártó cég találta ki, 1931-ben. Ez azonban nem igaz. Hasonló ábrázolás született egy magyar gyerekkönyv 1928-as kiadásában. Itt jelent meg először a kövér, fehér szakállú, pirospozsgás öregúr képe. Az a nézet is elterjedt, hogy a Télapó a két világháború között a mennyben élt, s onnan figyelte a gyermekeket; segítői pedig a manók és a krampuszok voltak.
Ne feledjék! December 31-én, Szilveszter délután 15 órakor ismét Óév Búcsúztató Krampampuli Buli lesz a Közösségi Háznál. A tíz év alatti gyermekek zsákbamacska csomagot választhatnak, a tíz év felettiek tombolajegyet kapnak, amivel részt vesznek a sorsoláson. A krampampuli forró lesz és finom! Mindenkit szeretettel várunk! Kaposszekcső Község Önkormányzata
Önkormányzati hírek Közlemény adóváltozásról
A képviselőtestület a fenti indokok alapján – a családok terheinek kisebb mértékű növelése érdekében 2013. január 1-jei hatállyal emelkedik Kapos- – döntött a közüzemi díj további finanszírozása, ám szekcsőn a magánszemélyek kommunális adójának gazdálkodásának biztosítása érdekében az adóeme– 2008 óta változatlan – mértéke. Lakóépületek, la- lés mellett. Megértésüket kérjük ! kások után 13.000 Ft, míg a présházak után 4.000 Ft 2013-tól az önkormányzathoz befolyt gépjárműlesz az évente fizetendő helyi adó. A garázsok külön adónak csupán 40%-a marad helyi bevétel (korábban adóztatása megszűnik. Az önkormányzat a fenti a teljes összeget helyben használhattuk fel), mértéke adótételek meghatározásával 7,5 millió forintos benem változik. vételt tervez 2013. évi költségvetésében. Felhívjuk figyelmüket, hogy a mozgáskorlátozottA helyi adórendeletben meghatározott célokra – a szemétszállítási és közvilágítási közüzemi szolgál- ságuk okán adókedvezményben részesülők számára tatási díjakra, valamint a településfejlesztéssel kap- biztosított mentesség a jövő évtől csak új kérelemre csolatos fejlesztések részbeni finanszírozására – ez a nyújtható, és a korábbi, un. „hétpontos” igazolás erre bevétel már nem elég. 2012-ben a közüzemi díjakra nem használható. 16,5 millió, fejlesztési projektekre közel 15 millió foA kérelemhez mellékelni kell a Nemzeti Rehabirintot (Liget lakótelepi útépítés, óvodai csapadékvíz litációs és Szociális Hivatal (fogyatékossági támogaelvezető rendszer és bejáró létesítés, kátyúzások) for- tásban részesülő személynél, a Főorvosi Bizottság) dított az önkormányzat. által, a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvéleményt. Amennyiben ilyen igazolással nem A helyi önkormányzatoknak átadott állami finanszírozása 2013-ban drasztikusan csökken, így tele- rendelkezik, annak beszerzését a Dombóvári Okpülésünkön is a saját bevételek növelése és a kiadá- mányirodában kezdeményezheti. sok csökkentése válik szükségessé. Kérem, hogy aki 2013. január 1-jétől is igénybe kíAz évi 4.000 Ft-os adóemelés nagymértékű, de vánja venni a kedvezményt, az legkésőbb január 15kedvezőbb, mint a szemétszállítás díjának lakossági ig kérje a hivatalban Borsos Miklós adóügyintézőnél. áthárítása. Ez esetben háztartásonként kb. havi 2.500 A későbbi időpontban benyújtott kérelemre csak a Ft lenne a díj, ami évente 30.000 Ft rezsinövekedést benyújtást követő hónap 1-jétől nyújtható mentesokozna. ség.
Változások a közigazgatásban !
Önálló polgármesteri hivatal csak a 2.000 fő állandó lakossal rendelkező településen tartható fenn, A 2013. január 1-jei időponttal – több más tör- ezen szint alatt kötelező közös hivatal (korábbi elvénnyel együtt – hatályba lép és az 1990. óta fennálló nevezése szerint: körjegyzőség) szervezése. Kaposrendet jelentősen módosítja a Magyarország helyi szekcső és Jágónak összlakosság száma 1850 fő körül önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tör- van, ám a két település vezetése megegyezett a közös vény (Mötv.). Az új törvény a helyi önkormányzatok megoldáskeresésben, a polgármesterek számos tárarculatát szabja át: ágazati feladatok meghatározása gyalást folytattak ez ügyben. kap szerepet, a kötelező önkormányzati feladatok A jogszabályi rendelkezések előírásai szerint a és helyi közügyek szétválasztása a cél. Megmarad a társuló településeknek egy járáson belül kell lennihelyi közügyek és az igazgatási tevékenység ellátási ük, területüket legfeljebb egy település közigazgatákötelezettsége, ezen belül a helyi jogalkotás. A közsi területe választhatja el egymástól. A kézenfekvő oktatás állami fenntartásba kerül, az óvodák és a megoldás Csikóstőttős csatlakozása lett volna, de az gyermekétkeztetés helyben marad, átalakul a szociönkormányzatok elképzeléseinek különbsége miatt ális ellátások rendszere. Új kötelező feladatokat kell nem sikerült megállapodni. megoldani helyben, pl. a könyvtári szolgáltatást, a Kapospula, Attala és Nak visszautasította települékatasztrófavédelem szervezését, a közfoglalkoztatás seink csatlakozási kezdeményezését. értékteremtő meghatározását.
Döbrököz – bár 2.000 fő fölötti lakosságszámmal rendelkezik, fogyó népességére tekintettel – társulni szeretett volna, amit Kaposszekcső és Jágónak önkormányzatai jó megoldásnak tekintettek. Gyulaj és Csikóstőttős önkormányzatainak is ajánlották az együttműködést ebben a formációban, de ők végül más szervezetekben történő részvétel mellett döntöttek.
Reméljük, hogy a lakosság a jövőben nem érzékel változást ügyeik hivatali intézésében! Más elnevezés alatt, de ugyanott, ugyanakkor, ugyanazon ügyintézők várják az ügyfeleket. Új igazgatási szintként alakulnak meg a járási hivatalok. Hatáskör elvonásuk miatt a helyi intézkedési jogosultságok csorbulnak – többek között a lakcímbejelentés, egyes szociális ellátások kérelmezése, szabálysértési ügyintézés, stb. Az önkormányzat továbbra is szeretné ezen ügyek intézésének lehetőségét Kaposszekcsőn biztosítani, így megállapodást kötött a Tolna Megyei Kormányhivatallal. Ennek alapján a Községháza kijelölt irodájában heti rendszerességgel egy kormányhivatalnok, az un. települési ügysegéd várja majd az ügyfeleket.
Szakcs, Gyulaj és Lápafő vezetőivel is tárgyalások folytak, de az általuk igényelt hivatali létszám kielégítetlensége miatt, nem csatlakoztak a formálódó közös hivatalhoz. 2012. november 29-én zárult le a hosszú szervezési folyamat: Döbrököz, Jágónak és Kaposszekcső önkormányzatai elfogadták a közös hivatal Alapító Okiratát és a felek megállapodásban rögzítették a működtetés minden részletét. Jövő évtől feláll a Sürgős esetben – az átkerült hatáskörökben – közDöbröközi Közös Önkormányzati Hivatal, melynek székhelye Döbröközön, állandó Kirendeltsége Ka- vetlenül a dombóvári járási hivatalhoz (ami január posszekcsőn, időszakos Ügyfélszolgálata Jágónakon 1-től a jelenlegi Polgármesteri Hivatal épületében lesz) kell fordulniuk ! lesz. A Német Nemzetiségi Önkormányzat hírei
Felsőszeliek Kaposszekcsőn
A Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományaikhoz híven október hónapban is megrendezte a szüreti felvonulást. A műsorban közreműködött az iskolai tánccsoport és a Misina Senior Tánccsoport. A felvonulás hangulatát a zenekari kíséret még inkább fokozta. A felvonuláson az utcák feldíszített lovaskocsik zajától lettek hangosak. A népviseletbe öltözött bíró és bíróné, valamint a tánccsoport a régi szokásokat elevenítette fel. A standoknál pogácsával, kaláccsal és borral kínálták az érdeklődőket. Köszönet illeti a Nyugdíjas Klubot, a Faluszépítő Egyesületet és a polgárőröket a közreműködésért. 2012. október 28-án zajlott le az író-olvasó találkozó. A vendég Dr. Prof. Oppermann Heinrich, Kaposszekcső szülötte volt, aki a könyveiben múltbeli életképeket elevenített fel. Előadását nagyszámú közönség hallgatta. 2012. október 31-én meghitt műsorral emlékeztek a háborúkban elesett katonákra, és az elhurcolt emberekre. Tiszteletüket koszorúzással rótták le az emlékműnél. 2012. nov. 12-én Márton napi műsort adtak a gyerekek, melyre ötletes rajzokkal is készültek. A jó hangulatot fokozta a tea és a zsíros kenyér is. Köszönet Klotz-Manner Grétának és Kertész Ferencnének akik szervezték a műsort és felkészítették a gyerekeket.
2012. október 19-e és 21-e között iskolánk vendégül látta testvértelepülésünk, a szlovákiai Felsőszeli Széchenyi István magyar nyelvű iskola diákjait. 26 tanuló és 8 felnőtt érkezett. A gyerekeket családoknál helyezték el, a felnőtt kísérőket pedig a Dombóvár-Gunarasfürdőn található Liget Panzióban. A csoportot az iskola aulájában fogadták, majd a vendégek és a házigazda iskola egyaránt részt vett az 1956. október 23-ai forradalom emlékére rendezett ünnepélyen. A megható megemlékezést egy közös ebéd követte. A nap hátralevő részét a gyerekek a családoknál töltötték. A felnőttek este iskolánk tantestületi tagjaival egy közös vacsorán vettek részt., ahol jelen volt még a község polgármester asszonya, Csapó Gyuláné és a képviselő testület néhány tagja. Másnap délelőtt egy pécsi kirándulás következett. Pedagógus vendégeinket este a kaposvári Csiky Gergely Színház előadására vitték. 21-én délelőtt a gyerekek programjáról a vendéglátó családok gondoskodtak. A felnőttek megtekinthették a Biogáz üzemet Papp Nándor képviselő úr vezetésével. Új óvodánkban Lőtzné Csavari Mária tartott egy kis idegenvezetést a látogatóknak. A program Csikóstőttősön folytatódott, egy kis faluismerkedéssel, melyet Kovácsné Pudelka Gyöngyi mutatott be. A hazaindulás előtti találkozó az iskola udvarán volt. Köszönet a Falunkért, Kaposszekcsőért Alapítványnak; valamint a Kaposszekcső Gyermekeiért Alapítványnak a támogatásért!
Karácsonyi különoldalak Receptajánló Minden jóval töltött alma Hozzávalók (4 személyre): - 4 közepes alma - 5 dkg vaj - 4 ek. müzli - 1 ek. durvára vágott dió - 2 ek. méz - 1 dl málnaszörp a tálaláshoz Először kiszedjük a megmosott almák magházát. Az üreges gyümölcsöt ekkor egy kivajazott, tűzálló tálba tesszük. Összekeverjük a diót és a mézet, majd az almákat megtöltjük a krémmel. A tetejére kis vajat kenünk, s betesszük az előmelegített sütőbe. 200 fokon, 15-20 percig sütjük, majd forrón, málnaszörppel leöntve tálaljuk. Forrás: www.izletes.hu
Angyalka karácsonyfadísz
Készítsünk gyertyát! A karácsonyi ünnep elengedhetetlen része a gyertya. Gondoljunk csak az adventi koszorúra vagy a karácsonyi vacsorák terítékére. Gyertyát egyszerűen otthon is készthetünk. Alapanyagot bármilyen hobbiboltban megvásárolhatunk hozzá. Lehet kapni henger, téglalap vagy kúp alakú formákat műanyagból. Természetesen vannak más formák is. Alapanyagok: - gyertya viasz - gyertyaöntő forma - viaszlap - kanóc - két egymásba illő lábos Elkészítése: Vágunk egy darab kanócot, majd a formába helyezzük úgy, hogy az kb. 2 cm-rel lógjon ki a formából. A forma alján lévő lyukat egy kis darab gyurmával is betömhetjük. A nagyobbik lábosba engedünk vizet, a másikba belerakjuk a viaszt, majd folyékonyra olvasztjuk lassú tűzön. A viaszlapokat helyezzük a formákba. A felolvadt viaszt öntsük bele a formákba, de vigyázzunk, hogy ne legyen túl forró. Hagyjuk száradni kb. fél napig, s utána magától kicsúszik a formából. A felolvadt viaszba illatcseppeket is tehetünk.
Versessarok
Nyalóka-fenyő Karácsonyi ajándékként vagy az ünnepi asztal díszeként is megállja a helyét.
Dvihallyné Oszuskó Sarolta Kicsi fenyő
Szükséges anyagok: - hullámkarton, - kés, - nyalóka, - egy hurkapálca, - parafadugó, - ragasztó.
Az erdőben kicsi fenyő várja, érte vajon ki jő? Kivágják és hazavigyék, otthon szépen feldíszítsék!
Elkészítése: A parafadugóba szúrjuk bele a hurkapálcát, ebből lesz a fenyőfa törzse. A dugót ragasszuk hozzá egy kereszt formában kivágott kartonpapírra. A kartonpapírból vágjunk ki két akkora háromszöget, amekkora fát szeretnénk; majd ezeket a háromszögeket vágjuk 2-3 cm-es csíkokra. Az egyik háromszög csíkjainak alját is be kell vágni, hogy majd össze tudjuk illeszteni. A kartoncsíkokat sorban szúrjuk rá a hurkapálcára, úgy, hogy azok 90 fokos szöget zárjanak be egymással. (Egy bevágott, egy nem bevágott, és így tovább…) Ha elkészült a papírfa, minden csík végébe szúrjunk bele egy-egy vékony pálcájú nyalókát. Forrás: www.bien.hu
Hiába vár, ő csak marad, rajta szem biz meg nem akad. Búsul a szegény fenyőcske, nem lesz az idén díszítve. Vigasztalják csak egyre őt, a szomorkodó kis fenyőt. Hogyha kivágnak véged már, feldíszítve meg is halnál! De ő csak tovább kesereg: így nem látnak a gyerekek. Örömet így nem adhatok, hogyha tovább itt ácsorgok. Egy kismadár megsajnálta, puha fészkét reá rakta. Vigyázz reám, kérlek szépen, a hidegtől óvj meg engem! Jött már a hideg, zord idő, örült akkor a kis fenyő. A madarat elbújtatta, fészkét hótól, fagytól óvta. Ádáz szél cibálta ágát, ő védte a kis madárkát.
Ván Demeter Legyetek csendben! Temesd be lelkeinket Csendesség halk homálya S nyisd meg szíveinket Csupán erre az egy órára. Engedd be a hangot, Mi mint függönyön át Halkan suttog és mormol Csak a csendességre vár. Felejtsd el vétkeinket, Mit annyiszor megtettünk S indítsd szívünk új életen Mi annyit várt érettünk.
Programajánló Iskolai fenyőünnepélyünkre 2012. december 21-én 13:00-kor kerül sor a kaposszekcsői Tornacsarnokban.
Temesd be lelkünk Csendes béke éjszakája És nyisd meg vak fülünk Hangod halk szavára.
A műsorra mindenkit szeretettel várunk! A napközisek
Forrás: http://www.poet.huw
Egyházi hírek
A karácsonyi evangélikus istentiszteletek rendje: December 24. 18:00-kor December 25. 8:30-kor December 26. 8:30-kor
Evangélikus hírek Megújuló energia a mindennapokban Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát Kaposszekcsőn október 19- én: befejeződött az Evangélikus Diakóniai Otthon épületenergetikai beruházása. A reformáció ünnepéhez közeledve érdekes asszociációkra ad lehetőséget a „megújuló energia” kifejezés. Megújulni, újraformálódni, naponként újat kezdeni: értékes reformátori, lelki örökségünk jut eszünkbe, ha ezeket a szavakat halljuk.
A Diakóniai Otthon december 20-án 14:00-kor tartja karácsonyi ünnepségét, amelyre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Katolikus hírek Előkarácsonyi gondolatok
Minden évben eljő a karácsony. A világ változik, mi magunk is, az is, hogy mennyi az anyagi lehetőségünk, milyenek a körülményeink, kivel és hogy tudunk együtt ünnepelni – maga a karácsony lényege mindig ugyanaz. Hiszen a karácsony az a boldogság, hogy Jézus megszületett, köztünk van, s mert Ő a megtestesült Isten, így örök neve „Emmánuel” - azaz „velünk az Isten” kifejezi a hívő ember legfőbb A gazdaságos és környezettudatos működés jegyében a boldogságát: bárki vagyok, bárhol vagyok, bármilyen körülmények kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon vezetősége úgy hatá- között, Jézus azóta is itt él köztünk és velünk és így velem van az Isten. rozott - a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai intézményei Talán az elszegényedésünk az oka, talán a többre való vágyunk közül elsőként -, hogy épületenergetikai beruházásba kezd pályázat, valamint az Országos Egyház segítségével és jelentős anyagi támoga- – sokszor a karácsonyunk örömét azzal mérjük le – hogy mink van, tásával. A sikeres pályázást követően (KEOP- 4-9-0/11-2011-0168) pedig végül is semmink sincs igazán, hiszen életünk mulandó és kerülhetett sor a közel 50 millió forint összköltségű beruházásra, mindent csak használunk és egyszer itt hagyunk. Az egyetlen igazi melynek keretében napelemekkel, napkollektorokkal és korszerű, ún. kincsük Isten örök jelenléte és szeretete Jézus által. S ugyanakkor ha kondenzációs kazánokkal szerelték fel az intézményt. A jövőben - a Jézus a mienk, hitünk által megélve odaadja vissza életünk, földi kaptéli hónapokat leszámítva- a használati meleg vizet és az áramfogyasz- csolataink, örömeink, mindenünk. Minden értelmet nyerhet, helyére tás jelentős hányadát az intézmény napenergia felhasználásával állítja kerülhet Jézus által. Olyan tragédia az, amikor az ember azt látja a saját életén, vagy másokén, hogy jót akarnak, boldogok akarnak lenni elő saját maga számára, és a gázfogyasztás is 30%-kal csökken. és van is bennük jó szándék, meg olyan jóravaló emberek. Tényleg A beruházás sikeres befejezését követően az intézmény lakói, dol- meglátják a karácsonyban, hogy milyen fontos a szeretet, család, kögozói, valamint a helyi gyülekezet tagjai és a meghívott vendégek zösségek, béke, hogy milyen jó ajándékot adni és kapni, meglátogatni ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a Teremtés Urának az el- akit szeretünk, vagy várni arra aki hozzánk jón – de mindezt csak a készült munkáért. Az ünnepi liturgiát Gregerssen Labossa György, a maguk erejéből, sokszor nagy megfeszülő igyekezettel és túlzó anyagi Diakóniai Bizottság elnöke állította össze, az igehirdetés szolgálatát áldozatokkal próbálják megteremteni egy ünnepre és megvalósítani pedig Fabiny Tamás püspök végezte, aki az energia (gör. en ergaia, egy életre is. Pedig ezt az ember Isten segítsége nélkül nem tudja megazaz munkában; lat. in actu) szó gyökerére utalva kifejtette: Isten, aki tenni és tökéletes, zavartalan és örök boldogság a földön sosem lesz, megteremtette ezt a világot, munkálkodik értünk és bennünk- ez a mi mert az ember gyenge és kevés Isten nélkül. igazi erőforrásunk. Örülök – Istennel együtt és a hívő testvérekkel együtt – azoknak, Az istentiszteletet követően ünnepi köszöntőt mondott Kákay Ist- akik akár csak évente egyszer eljönnek templomba, mint a rég látott, ván, Országos Irodaigazgató, Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyház- szeretett embertestvéreimnek, ugyanakkor – csak Istenben bízva – tukerület felügyelője, Eszes Ferenc a kivitelező, a Termika Kft. ügyveze- dom elviselni, hogy nem azt látják a templomi betlehemes-fenyőstője, Bányai János az AE Centrum Kft. ügyvezetője, Csapó Gyuláné éjféli misén, „ha lehet havas, otthoni bejglis szeretetvágyú, kellemes” polgármester, Wolf János, az igazgatótanács elnöke, valamint Szabó karácsonyban, ami valóban volt és van. Szilárd, az intézmény lelkésze. Az első karácsony ugyanis olyan életbe toppant be, ami épp oly töA köszöntések után került sor a Diakóniai Otthon energiaközpont- kéletlen volt, mint a mienk. Szegény család, szegényes készület a karájának ünnepélyes átadására. Fricker Andrea intézményvezető invitá- csonyra, váratlan vendégek, nem templomba járó és durva pásztorok, lására terített asztalok mellett, immár kötetlenebb formában folytató- karácsonykor is dolgozó (császári parancsra összeírásra menő) embedott az együttlét. rek, menekülés Egyiptomba...-s ebbe a nem idilli, de mégis meglévő családi örömbe, hogy a csecsemő megszületett, ott volt láthatatlanul Isten és a gyermekben rejtetetten – mint a karácsonyi SzentostyábanIsten Fia. Rejtetten volt Jézus még aki a jövő reménye: Isten és a tökéÖrvendetes, hogy egyhá- letes ember. De jó lenne ha nem csak a karácsonyi vágyak lennének és zunk diakóniai intézményei az emberi szeretet és jóakarat, hanem felismernék az emberek, hogy közül elsőként sikerült Kapos- itt van Jézus, az istenember és minden amit általa e Földön, s idén szekcsőn megvalósítani egy karácsonykor is kaphatunk! Jöjj és maradj velünk hát Jézus, mutasd olyan környezetkímélő beru- meg magad, add a hit látását az embereknek, hívj magadhoz minket, házást, mely azon túlmenően, legyél áldott születésed ünnepén és tedd áldottá, boldoggá és teljessé a hogy biztosítja az intézmény jóakaratú és szeretetre vágyó emberek karácsonyát és életét! gazdaságosabb működését, Boldog, Áldott Karácsonyt kívánok szeretettel mindenkinek! hozzájárul teremtett világunk Szabó Oszkár plébános megóvásához és az ellátottak Adventi-karácsonyi katolikus misék: életkörülményeinek javításáRoráte misék reggelivel: december 7-én, 12-én, 21-én 18:00-kor hoz. „Éjféli mise”: december 24.-én 22:30-kor Szabó Szilárd A reformációt követően a lelki megújulás kihatott a mindennapi élet megannyi területére: keresztény ember, aki minden nap Isten kegyelméből él, felelős a környezetéért; felelős azért a teremtett világért, amelyet unokáitól kapott használatba.
evangélikus lelkész
Karácsonyi mise: december 25-én 9:30-kor
„Bemutatkozik az Ipari park” Kiállítás nyílt a Közösségi házban 2012. november 17-én Bemutatkozik az Ipari Park címmel. A kiállítás célja az volt, hogy az érdeklődők megismerhessék a Dombóvár és Kaposszekcső között működő cégeket, vállalatokat, létesítményeket. A területen lakóépületek és üzemek foglalnak helyet munkát és otthont biztosítva sokaknak. A közel 30 vállalkozás 500 embernek teremt munkahelyet. 18 vállalkozás fogadta el a meghívást, mutatkozott be és állított ki termékeiből az érdeklődőknek. -Agrár-Bioetanol Kft -BIOGÁZ- UNIÓ Zrt -Fémker Kft -Gluténmentes BT -Horváth István -Humanpark-D Kft -Kapos ITK Nonprofit Nkft -KRI-SA Kft -Makra Kft -Metallo-Bolt Kft -Nagy László mezőgazdasági vállalkozó -Nyisztor Zoltán -Partner in Pet Food Hungária Kft -PU-LI-KA Kft -Remler - Csapó Kft -Schein Orthop. Serv. Ungarn -Tolna Megyei Agrárkamara -Swietelsky Magyarország Kft A bevezető beszédet Somlyai Fédra tartotta, majd folytatta Bauer Boglárka A két tanulót követte Nagyházi Balázs, Német Győzőné, valamint Köbli József beszéde. A meghívott cégek vezetői, képviselői közül többen megtisztelték jelenlétükkel a megnyitót; itt volt pl. Tóth Antal és családja a Gluténmentes Bt-től, Szalay János a MetalloBolt Kft tulajdonosa, Nagy László a családjával, Nyisztor Zoltán felesége és egy munkatársa, Csapó Tamás a Remler – Csapó Kft és a Schein Orthop. Serv. Ungarn képviseletében. Szente Ferenc a KAPOS ITKN Nkft intézményvezetője tájékoztatta a látogatókat arról, milyen szolgáltatásokkal áll a Kft a környékbeliek rendelkezésére. Molnár István az Agrár-Bioetanol Kft vezetője a biogáz és bioetanol üzemekről beszélt. A megnyitó után mindenki szabadon tanulmányozhatta a cégeket, kérdezhetett a jelenlévő képviselőktől. A kiállítás november 30-ig volt látogatható a kaposszekcsői Közösségi Házban.
Óvódai hírek A kaposszekcsői óvoda programjában fontos szerepet tölt be a falusias jelleg és a hagyományok ápolása. Az őszi időszakban két jeles napot is szerveztek a kicsiknek. Már szeptember végétől folyamatosan gyümölcsöket gyűjtöttek, megismerkedtek nevükkel, színükkel, formájukkal. Rajzoltak, színeztek, ragasztottak almát, körtét, szőlőt, s őszies hangulatúvá varázsolták az óvoda épületét. A szürethez kapcsolódó népi gyermekjátékokat, dalokat és verseket tanultak. Októberben, a
faluban megrendezett felvonulás után az óvodában is megrendezték a szüreti mulatságot a tornaszobában. A másik őszi jeles napuk a november 12ei libabál. Ezt is komoly előkészületek előzték meg, hiszen az óvodások életkori sajátosságait figyelembe véve, ennél a korosztálynál erre kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni. Sajnos, igazi libát nem sikerült megnézniük csak képről és könyvből tanulmányozták a tulajdonságait és hasznát, s ekkor kóstolhatták meg a libazsíros kenyeret is. A liba-bulit is a tornaszobában rendezték. Minden óvodás saját készítésű libás síkbábbal vonult be a terembe és mindkét csoport előadta műsorát.
Iskolai hírek Iskolánk tanulói már javában készülnek a továbbtanulásra.
Akikre büszkék vagyunk Esküdt Mihály eredményei magukért beszélnek. A felsorolt helyezések alapján méltán lehetünk büszkék a sportolóra. 2012. október 2-án Bonyhádon a 600 méteres futás első helyezettje; s így Tolna Megye Gyerekbajnoka lett. Ezen kívül a Baron von Twickel dél-dunántúli mezei futóverseny sorozatán a 40-60 fős mezőnyökben a következő eredményeket érte el: Hőgyész: 1. helyezett Bonyhád: 1. helyezett Baja: 1. helyezett Szekszárd – Sötétvölgy : 2. helyezett Összetettben: 1. helyezett Eredményeihez gratulálunk és további sok sikert és kitartást kívánunk! Edzője: Fazekas Gáspár.
2012. októbar 13-án az Illyés Gyula Gimnázium Illyés TudásVár vetélkedőjén a 15 csapatból a 8. helyet szerezték meg. 2012. november 8-án az Apáczai Csere János Szakközépiskola beiskolázási vetélkedőjén a Kaposszekcsői Általános Iskola csapata az első helyezést érte el. A nyolcadikosoknak szervezett játékos tantárgyi állomásokon a tanulók talpraesetten, ügyesen oldották meg a feladatokat. A sikerrel szereplő csapat tagjai: Branauer Nikoletta, Ughy Kitti, Valki Zsófia, Horváth Rómeó, Sándor Tamás. Szívből gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk! Október 19-én került sor az 1956-os ünnepség megrendezésére. A Diáktanács rendezte műsoron iskolánk tanulói mellett szülők, valamint Felsőszeli iskolájából érkezett tanulók és pedagógusok vettek részt. Szeptemberben az Evangélikus Diakóniai Otthon rajzpályázatot írt ki „Idősek gyerekszemmel” címen. Iskolánkból 32 tanuló nevezett be és készített alkotást. Az Otthon lakóinak zsűrizésével nagyon szép eredmények születtek; s a gyerekek gazdag jutalmazásban részesültek. Ezek a munkák szolgáltak díszítés gyanánt az Idősek napi rendezvényen. A Kaposszekcsői Általános Iskola 5. osztályos csapata Márton nap alkalmából a Dom– bóváron rendezett városi versenyen az előkelő második helyezést szerezte meg. Somlyai Flóra, Molnár Csenge, Végh Viktória, Müller Szonja fegyelmezett csapatmunkával érte el a szép eredményt. Felkészítő tanáruk Kertész Ferencné volt.
Táncoló fekete (?) lakkcipők Tánckurzus indult a Közösségi házban 2012. október 4-én. Jelenleg 8 fő sajátítja el a tánclépéseket hétről-hétre minden pénteken. A foglalkozások 16:00-tól 17:00-ig tartanak Lajos Sándor vezetésével. Az oktató már 8 éves korában elkezdte tanulni a társastáncot, majd a versenyzést 2001-től. Körülbelül 60 táncversenyen vett részt. Legnagyobb eredményei között van a Diákolimpián és az Országos Bajnokságon elért 2. helyezés; melynek köszönhetően az országos válogatott keret tagságot is elnyerte. Meg kell említenünk még a Magyarországi Országos Tíztánc Bajnokságon elért 3. helyezését is. A Nyugat-Magyarországi Régió Bajnokságon többször sikerült megszereznie a bajnoki címet. Gyerekek tanításával már korábban is foglalkozott; tanított már be szalagtűzős és gólyabáli táncokat is. Ezen a 10x1 órás kurzuson kisiskolásokat és óvodásokat igyekszik megismertetni az alaplépésekkel, így fejlesztve a ritmusérzéküket. Ezen kívül számos más tánc alaplépéseit is megmutatja a kurzus résztvevőinek, mint például mambo, salsa, cha-cha-cha, angol keringő és bécsi keringő. A záró órán a táncosok egy bemutatót tartanak a szülőknek tudásukról. A jelenlegi csoporthoz is lehet még csatlakozni; de a jövőbeli kezdő csoportokba is várják a táncolni vágyó lányok és fiúk jelentkezését!
A Faluszépítő Egyesület Télapója
Sporthírek
A labdarúgóknál véget ért az őszi időszak; a tavaszi előreDecember 2-án délután lovon érkezett falunkba a Télláthatólag március 2-án veszi kezdetét; s elsőként mindjárt az apó. Elsőként a Liget Lakótelep gyermekeit látogatta meg, örök rivális ellenfelet, Döbröközt fogadják. ahol a vendégek meleg teát és süteményt kaptak. A Tél A felnőtt csapat 5. helyen zárta az őszi szezont 23 ponttal, apó és a manói szaloncukrot osztogattak. melyből 7 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség.
Ezután a szokásos útvonalon érkezett be a faluba Az U 19 Ifjúsági csapat 4. helyen zárt 19 ponttal, melyből 6 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség. és kijelölt Mikulás-várókban várta a kicsiket és naAz Ifjúságiak közt Kovács Zoltán 23 góljával a góllövő-lista 2. gyokat. Végül a Közösségi házhoz ért, ahol a gyerekek helyén, Józsa Krisztián 10 góljával pedig a 4-6. helyen áll. fényképezkedhettek és beszélgethettek a Télapóval. A téli időszakban az edzések:
A Faluszépítők szaloncukrot ajándékoztak az óvodáFelnőtt: pénteken 18:30–tól 20:00–ig Kaposszekcsőn a soknak és a Baba-Mama Klubba járó piciknek is. Sportcsarnokban
Ifjúsági: pénteken 18:00–tól 20:00–ig Csikóstőttősön a Sportcsarnokban
A Liget Lakótelep hírei
Programok a Közösségi Házban
December 2. 14:00-17:00: a Kaposszekcsői Faluszépítő Liget Lakótelep lakói szeretnék köszönetüket nyilvánítani Kaposszekcső Község Önkormányzatának, hogy Egyesület szervezésében a Mikulás kocsin járta végég a segítettek abban, hogy elkészüljön az új útburkolat. Az falu utcáit Önkormányzatnak hála egy régi álom vált valóra. A lakók December 9. 14:30: Kaposszekcső Község Német egy csoportja is segített a munkálatokban, ezért őket is Nemzetiségi Önkormányzatának adventi vására köszönet illeti. December 13. 14:00-16:00: Luca napi alkotóház December 15. 17:30: Adventi koncert
A nyugdíjas Klub hírei A karácsonyi munkálatokból a Nyugdíjas Klub tagjai is kiveszik a részüket. A klubtagok adventi koszorút készítenek a gyerekekkel, valamint különböző kreatív ablakdíszeket. December 6-án, mint minden évben, most is ajándékokkal kedveskednek az óvodásoknak. A Német Nemzetiségi Önkormányzat által megrendezésre kerülő Adventi vásáron a gofrisütés feladatát vállalták magukra és ezzel együtt a vendégek kínálását is.
„A karácsony a szeretet, az advent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy-egy hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már a készülődésben otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár.” (Pilinszky János) A Kaposszekcsői Aktuális minden kedves olvasójának Békés, Boldog Karácsonyt kíván Kaposszekcső Község Önkormányzata, a Kaposszekcsői Aktuális szerkesztői és mindazok, akik az év során közreműködtek az újságban. Kaposszekcsői Aktuális A következő szám várható megjelenése: 2013. március Várjuk ötleteiket, javaslataikat! Ha valami észrevétele, javaslata, ötlete van, esetleg írt egy verset, nyert egy versenyt, kapott egy kitüntetést, vagy bármilyen más érdemét megosztaná velünk, és szeretné, ha ezt megjelentetnénk kérjük, írjon nekünk a
[email protected] e-mail címre, vagy hívja a +36 74/464025-es telefonszámot! Írta és szerkesztette: Löbl Eszter Kiadja: Kaposszekcső Község Önkormányzata • Megjelenik: 3 havonta 600 példányban