TDK Dolgozat 2011
„Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretném hinni - lesz!” Alkotmányos kérdések Magyarországon a XVIII-XIX. század fordulóján Kiss Máté István BA-POL.II.
Tartalomjegyzék
1.1 Bevezetés 1.2 Magyarország rövid eseménytörténete 1723-tól 1790-ig 2.1 II.Lipót uralma és az 1790/91-es diéta 2.2 Magyarország alkotmánya 2.3 Hajnóczy József alkotmány szemlélete 2.4 I.Ferenc uralkodása és hatása a politikai gondolkodásra 2.5 Az angol és a magyar alkotmány kapcsolata 2.6 Az alkotmány Kazinczy Ferenc levelezésében 3.1 Összefoglalás
2
1.1 Dolgozatom két előfeltevésemen alapszik. Egyrészt, eddigi tanulmányaim során azt kellett tapasztalnom, hogy a magyar történetírás az 1790-1830 évek közötti időszakot egy egyhangú, szürke, átmeneti időszaknak értékeli. Átmeneti azon szempontból, mely szerint a felvilágosult abszolutizmus jegyében, Mária Terézia és II.József uralkodása alatt megszületett reformok sora megszakadt, a magyar rendek újító szándéka a jakobinus összeesküvés utáni megtorlást követően abbamaradt egészen a reformkor kezdetéig. Mondhatjuk, hogy él egy kép a magyar közgondolkodásban az e korban élő nemességről, mely képet talán legjobban a fennmaradt szólás szemléltet, miszerint ,,Extra Hungariam non est vita''. Az én felfogásom szerint ez a kép semmiképp nem állja meg a helyét. Bár a magyar nemesség vidéki köznemesi része műveltség tekintetében valóban nem állt a kor színvonalán, a nemesség és a polgárság egy rétegének politikai tájékozottsága európai mércével mérve is kimagasló volt. Másik feltételezésem szerint vizsgált időszakom politikai kultúrája rendkívül gazdag. A Habsburg udvar csak a nyílt vitákat tudta elnyomni, azonban a háttérben felsejlik egy parázs összetűzésektől sem mentes politika képe, melyben a rendek a korabeli politikai eseményeket és eszméket tárgyalják. Dolgozatom célja tehát az, hogy megmutassam az 1790-1830 közé eső időszak korántsem egyhangú és eseménytelen, hanem összekapcsolja a felvilágosodás és a reformkor periódusát. A kérdések tehát, melyekre a választ keresem, a magyar történeti hagyománytól eltérően színes volt-e az adott korszak politikája, a politika színpadának szereplőit foglalkoztatták-e koruk fejleményei, reflektáltak-e korszakuk szellemi áramlataira, és ha valóban széles látókörű politikusi generációval állunk szemben, ők hogyan viszonyultak a magyar politikai struktúrához. Mindezeknek alátámasztását úgy szeretném elérni, hogy megvizsgálom hogyan gondolkodtak az alkotmányról. Az alkotmányról való gondolkodás, a jelenlegi alkotmány ideális átalakítása a kortárs európai gondolkodókat, államférfiakat sem hagyta hidegen. Gondoljunk csak Rousseaura vagy Burkere, vagy ha eseményeket vizsgálunk, a francia forradalomra. Amennyiben tehát a magyar politika nem volt passzív, ezeknek a folyamatoknak, eszmei áramlatoknak érzékeltetniük kellett magukat a magyar vonatkozások között is. Megpróbálok majd dolgozatomban egy kitekintő összehasonlításba bocsátkozni a magyar és az angol alkotmányról, alkotmányos gondolkodásról. A kivételes angol alkotmány egy európai államot se hagyott hidegen, így a magyarokat sem, sőt a magyar rendek előszeretettel vontak párhuzamot a magyar és az angol rendszer között.
3
Vizsgálatom alapját a Kazinczy levelezés képezi majd.
Kazinczy, mint kora egyik
legműveltebb embere, élete során a magyar politikai élet szinte minden jelentős szereplőjével kapcsolatba került. Így tehát reményeim szerint, nyomon tudom majd követni e két szemüvegen keresztül ezen éra magyar politikai gondolkodását. 1.2 Ahhoz, hogy megértsük hogyan is gondolkoztak az emberek Magyarországon meg kell értenünk az ország sajátos földrajzi, politikai és történelmi helyzetét. A 150 éves török megszállást követően az ország a Habsburg Birodalom részévé vált. A magyar rendek az 1687. évi Pozsonyban tartott országgyűlésen lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és eltörölték az Aranybulla ellenállási záradékát. Elismerték a Habsburg ház fiúági örökösödését Hiába volt a török kiűzése és az 1699. évi karlócai békekötés a Habsburg udvar nem állította vissza az ország egységét. Erdélyt a Diploma Leopoldinum 1690-ben meghagyta különállásában. Felállították a Neoacquistica Commissio-t mely súlyosan sértette a magyar nemességet, akiket birtokjoguk igazolása után a fegyverváltság megfizetésére is köteleztek. Jelentős mértékben növekedtek az adóterhek is, az országban állomásozó katonaság teljes ellátását is a magyarok fizették (forspont, porció). A török háború végeztével közel 10 ezer magyar végvári katonát eresztettek szélnek, akik csak növelték az elégedetlenek körét. Az udvar agresszív támadása a hazai protestantizmus ellen megadta az utolsó lökést egy nagyobb méretű udvar ellenes mozgalom számára. A sikertelen Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) után mind a magyar, mind pedig az osztrák fél belátta, hogy egy stabil állam fenntartása érdekében kompromisszumosabb politikára kell törekedniük. Ennek a kompromisszumos hozzáállás jegyében kötötték meg a szabadságharcot lezáró szatmári békét 1711-ben. III.Károly (1711-1740) uralkodása alatt végképp befejeződött a korábbi erőszakos abszolutizmus. 1712-ben Pozsonyba országgyűlést hívott össze ahol szentesítette a béke pontjait, hitlevelet adott ki és megkoronáztatta magát. A magyar rendeket ezután sokkal inkább az udvarral való együttműködés jellemezte, és az udvari politika is inkább a rendekkel való kooperációra törekedett, bár az uralkodó hatalmi túlsúlya nyilvánvaló volt e korban.
4
1718-ben a pozsareváci békében helyreállt a történeti Magyarország történeti egysége. Ezek után a török területeken tartózkodó török emigráció kuruc emigránsok mozgásterét jelentősen leszűkítette és szorosabbra fűzte a magyarok és a Habsburgok kapcsolatát. Elkezdődött az ország újjáépítése. 1723-ben a rendek elfogadták a Pragmatica Sanctiót, mely gyakorlatilag 1918-ig szabályozta Ausztria és Magyarország közjogi viszonyát. A dokumentum az örökös tartományok és Magyarország kapcsolatát indivisibiliter ac inseparatibiliter (feloszthatatlan és elválaszthatatlan) módon határozta meg, amely szoros kötelék a kölcsönös védelmi kötelezettségből következik. Az okmány garantálja, hogy az országot mindenkor saját törvényei szerint irányítják.
E dokumentum hatását a magyar
politikai gondolkodásra is rendkívüli jelentőséggel bírt. III.Károly jó viszony a magyar rendekkel azonban hamar megromlott, olyannyira, hogy 1729 után nem hívott össze országgyűléseket. Az elvesztett török háború után lányára egy komoly belső és külső problémákkal küzdő birodalmat hagyott. Mária Terézia (1740-1780) trónra lépésekor belecsöppent az osztrák örökösödési háborúba. Az 1741-es pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek kiálltak az uralkodó és a Pragmatica Sanctio mellett, vitam et sanquinem ajánlották fel neki, 60 ezer újonc mellett. A háború végeztével elkezdődött a birodalom reformja, az egységesítő, modernizáló és központosító törekvések kivívták a magyar rendek ellenszenvét. Ezzel egy időben, az 1770-es években kezdetét vette a felvilágosodás magyarországi kibontakozása. Számos európai gondolkodó művét olvashatták immár hazánkban is (pl. Montesquieu) akiknek a hatása erősen érződött a közgondolkodásban. Ekkor jöttek rá többek között a rendek, hogy tulajdonképpen a diétákon való alkudozás az uralkodóval a törvényhozás. Montesquieu művei nagy népszerűségre tettek szert itthon nem csak mert a magyar nemességről pozitív képet tárt elő a szerző, hanem mert a műveltebb magyar nemesség sok mindent immár betudott azonosítani a haza politikai szférában. Így ismert rá, hogy ősi privilégiumai és szokásai voltaképpen az alkotmány, mégpedig szabad alkotmány. Mária Terézia apjához hasonlóan összeütközésbe került a rendekkel, így 1765 után többé ő sem hívott össze országgyűléseket. Ezekben a diéta nélküli időszakokban is folyt azonban politikai diskurzus a politikai jogokat gyakorlók, elsősorban a művelt nemesség körében. Ezek a diskurzusok egyrészt magánlevelezésben történtek, másrészt pedig az országgyűlések nélkül is zavartalanul működő vármegyegyűléseken. Az írott politikai diskurzusok a korban köszönhetően a még éppen csak szárnyát bontogató magyar újságírásnak (az első magyar nyelvű hírlap csak 1780ban jelent meg, ez volt a Magyar Hírmondó Rát Mátyás szerkesztésében, előtte a német 5
nyelvű hírlapok voltak viszonylag elterjedtek a nemesség körében, de azok értelemszerűen alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak magyar politikával) főként magánlevelezésekben jelentkeztek. Ezek témája elég széles skálán mozog, hiszen a vármegyei eseményektől a világpolitikai eseményeken, eszméken át egészen akár egy-egy politikai színezetet kapott pletykáig is terjedhettek. Mivel a cenzúra Mária Terézia alatt a katolikus egyház felügyelete alatt működött, így a levélírók és könyvkiadók viszonylag szabadon oszthatták meg gondolataikat a nagyközönséggel. A katolikus cenzúra nem volt kifejezetten szigorú, elsősorban a protestáns eszméjű könyvek ellen irányult. Mária Terézia uralkodása alatt a cenzúra egyre inkább a veszélyes, felforgató francia könyvek elleni harcot tűzte ki célul a birodalom védelmének értelmében, majd azonban II.József uralkodása idején, Van Swieten irányítása alatt elkezdett a felvilágosodás felé közeledni és immár annak szellemében tevékenykedni. A cenzúra fő feladata ezután már nem felvilágosodás elleni küzdelem volt, hanem az államérdek megóvása. A magánlevelezések, mint a politikai nyilvánosság e háttér színpada megőrizte jelentőségét egészen a reformkorig. Az I.Ferenc alatti erős cenzúra illetve az ennek is köszönhető magyar hírlapok hiánya miatt tehát a magánlevelezések fontos tényezői voltak a magyar politikában. Éppen ezért bír kitűnő forrásértékkel például a Kazinczy-levelezés. Habermasi értelmezés szerint az abszolutista berendezkedés és a cenzúra nem tette lehetővé a polgári nyilvánosság kialakulását. Az 1790/91-s diéta idejében ugyan volt egy rövid felvirágzása a polgári nyilvánosságnak az országban, valójában erről csak az 1840-s évektől beszélhetünk, valamint a szabadságharc leverését követően majd a kiegyezést követően indul el újra a folyamat. A politikai nyilvánosság másik fontos fóruma volt a vármegyegyűlés. A Habsburg udvar által felállított erős központi intézmények ellenére sem tudták megtörni a vármegyék erejét. A megyék autonómiáját csak erősítette, hogy a 18. századtól kezdve egyre elterjedtebb lett alsótáblai követeiket követutasítással ellátni így tehát jelentős befolyással bírtak a diéta munkálataira az egy-egy megyében kialakult hatalmi viszonyok. Ezzel együtt továbbra is a megyék látták el a helyi igazgatást annak ellenére, hogy a Helytartótanács alá tartoztak. Mária Terézia 1780-ban bekövetkezett halála után a trónra már régóta vágyó II.József (17801790) vette kezébe a birodalom irányítását. A „kalapos király” nem koronáztatta meg magát, birodalmát császári címén rendeletekkel irányította, a magyar koronát pedig ünnepélyes keretek között Bécsbe szállíttatta. A magyar rendeket eme lépése heves ellenállásra késztette, melyet későbbi rendeletei csak növeltek (nyelvrendelet, közigazgatási reform, nemesség összeírása,…). 6
II.Józsefet rendeletei alkotásának hátterében a felvilágosodás eszméi által. Reálisan felmérte, hogy országa átfogó reformokra szorul. Egy központosított birodalomról álmodott, ezt az álmát azonban nem tudta véghezvinni. Az elhúzódó török háborúban ő maga is megbetegedett. II.József belátta politikai kudarcát, halálos ágyán majd minden rendeletét visszavonta kettő kivételével. Az utána következő uralkodóra, öccsére egy forrongó birodalmat hagyott. Uralkodásának idején kezdték el az uralmával elégedetlen nemesek hangoztatni az angol-magyar alkotmány párhuzamát. Érdekes, de mint Mária Teréziának, mind II.Józsefnek érdemei vannak a szellemi és politikai élet fejlődésében. A felvilágosodás és a reformkor magyar értelmisége e két uralkodó alatt tanult és művelődött a felvilágosult abszolutizmus oktatáspolitikájának jegyében. Mária Terézia bécsi udvarában tartózkodó magyarok és a jozefinizmus hivatalnokai, hívei az általam tárgyalt korszakban fejtették ki politikai aktivitásuk, például az 1790/91-s országgyűlésen, vagy a jakobinus mozgalomban. A II.József alatt iskolázott fiatalemberek nagy részével pedig majd a reformkorban találkozhatunk ismét. Ezzel lassan el is érkeztünk az általam vizsgált korszakhoz. Magyarország tehát végig a 18. században és majd a 19. században is egy rendkívül sajátos helyzetben volt. Betagozódott a Habsburg birodalomba, azonban ezt a viszonyt a birodalom két felén eltérő módon értelmezték még a közjogi kérdés 1723-as rendezése ellenére is. A Lajtán túlról nézve Magyarország a birodalom egy részét alkotta, amelyet a Habsburgok egy elmaradott agrár országnak tekintettek, mely birodalmon belüli sajátos státuszát csakis rendjének makacs ellenállásának köszönhette. Azonban ezt az állapotot átmenetinek tekintették és megkísérelték egységesíteni országukat. A Lajtán innenről szemlélve a dolgot, Magyarországot az birodalom többi részével csak a király személye kötötte össze. Természetesen a kortársak figyelmét sem kerülték el a már akkor létező közös ügyek, azonban ezeknek az intézését királyi felségjognak tekintették, így tehát természetesnek tűnt a közös külügy és hadügy (bár az önálló magyar hadsereg kérdése már a korban felvetődött). Az országot ősi törvényei és szokásai („régi szabadságai”) szerint kell kormányoznia az uralkodónak a rendekkel közösen (rendi dualizmus). Az uralkodó súlya azonban meghaladta a rendekét, éppen ezért következhetett be a felvilágosult abszolutizmus rendeleti kormányzása. Továbbá az országgyűlések hiánya, a rendi dualizmus Bécs felé billenése, a cenzúra működése és az európai centrum országok mértékével nézve műveletlen magyar rendek egy országos politikai nyilvánosság hiányát eredményezték. Ezáltal tehettek szert oly nagy jelentőségre a már tárgyalt másodlagos nyilvánossági formák.
7
Magyarország így egy nagy közép-európai birodalom részét képezte, azonban az európai gondolkodásban periférikus helyzetet foglalt el. 2.1 II.Lipót (1790-92) rövid regnálása alatt sikerült megteremtenie a belső és külső stabilitást egyaránt. Toscana korábbi kormányzója gyorsan békét kötött a törökkel (1791 szisztovói béke) és összehívta 1765 óta először a diétát. A rendek leszerelésének érdekében az országgyűlés megnyitójának helyszíneként Budát jelölte meg. Nemesi mozgalom bontakozott ki az őket ért sérelmek hatására. Bár e mozgalom tagjai gyakran eltérő véleménnyel voltak, közös pont volt náluk egy újabb jozefinista politikától való félelem, melynek megakadályozását törvényes garanciákkal akarták elérni. A nemesi mozgalom legradikálisabb képviselői teljesen alkotmányellenesnek ítélték II.József uralkodását, hiszen se hitlevelet nem adott ki, se koronázási ceremónia nem zajlott. Éppen ezért hamvában holt puhatolózások indultak meg egy új király személyének keresésére a szász weimari herceg és az angol yorki herceg felé. Próbálkozásuk teljesen alaptalan volt és támogató bázisuk is gyorsan lecsappant, de híven jelzi az országgyűlést megelőző közhangulatot. A diéta előtt rendkívül heves röpirat irodalom lepte el az országot. Már maga a röpiratok keletkezése is jelzi nekünk a felvilágosodás hatását, azonban ha megvizsgáljuk a két legérdekesebb és legkiforrottabb röpiratot látni fogjuk, hogy érvelésük alapját a felvilágosodás eszméi képezték. Az egyik ilyen röpirat ócsai Balogh Péternek, a Hétszemélyes Tábla bírájának röpirata. Gondolatai magvát Rousseau társadalmi szerződése képezte, miszerint II.József politikája megsértette az uralkodó és a magyar rendek közötti szerződést. A Habsburg házat legitimnek tartja ugyan, de ezt a szerződést mely a magyar nemzet (a korban a nemzeten a nemességet értették) és az uralkodó közt létesült újra kell gondolni, garanciákat kell elfogadni annak érdekében, hogy ez a egyezmény többé fel ne boruljon. A központi hatalommal szembeni térnyerésre a népszuverenitás ideológiáját alkalmazza. Az uralkodó hatalma a néptől (nemességtől) származik, ő velük egy szerződést köt, melynek betartására mind két fél köteles és erre biztosítékok szolgálnak. Balogh szerint ilyen szavatosság a koronázás és a vele járó hitlevél, melyben az uralkodó kötelezi magát, hogy az országot csak régi szabadságai szerint igazgatja. További garancia volt még számára az országgyűlés rendszeres, 3 évenkénti tartása, olyan intézmények felállítása melyek megakadályozzák az uralkodói önkényt és felelősséggel 8
tartoznak az országgyűlésnek, a diéta felhatalmazása, hogy beleszólhasson a külpolitikába, valamint, hogy az ország területén keletkező jövedelmek felett az országgyűlés rendelkezzen. Balogh Péter tehát a felvilágosodás eszméit, a régi magyar alkotmány védelme érdekében használta fel, a rendiség apróbb fejlesztésével. 2.2 De mi is az a régi magyar alkotmány? A 18. században terjedt el az alkotmány gondolata és maga a kifejezés is amit ma alkotmányon értünk. A különböző politikai közösségek a múltból fennmaradt törvényeiket és szokásaikat, melyeket ők a saját egyedi, csak rájuk jellemző szabályaiknak tulajdonítottak, kezdték el constitutioként emlegetni elsősorban Locke és Burke nyomán. Magyarországon az „ősi alkotmány” kifejezés az 1790-s évek elején, vagyis éppen a fent említett országgyűlés időszakában jelent meg. Az „ősi alkotmány” kifejezés előtt leginkább a „régi szabadság” fordulatot használták. Az új kifejezés használatának oka egyrészt, hogy megismerték az alkotmány kifejezést, másrészt pedig az új kifejezéssel erősíteni akarták a régi politikai intézményeket és a politikai közösség egységét. II.József uralkodását a rendek, mint látjuk, olyannyira nagy traumaként élték meg, hogy minden addiginál fontosabbnak ítélték meg, hogy hangsúlyozzák a „régi szabadság” komplexitását, az intézmények, az azokat alkotó politikai szereplők és törvények, szokások alkotmányban létrejövő egységét. Az országban, ha valaki az alkotmányról beszélt, akkor a hallgatóság fejébe elsőként a Corpus Juris jutott. „A magyarok világa a Corpus Juris volt. Amit ide beiktatott, vagy kitalált, az neki valóság volt. A magyar ember beletekintett a Corpus Jurisba , ott megtalálta papíroson, hogy Magyarország független ország, hogy főhatóságai önállóak, s meg volt nyugtatva.”1 Így foglalta össze a magyar alkotmány lényegét Grünwald Béla. A Corpus Juris kialakulása a 16. században kezdődött és egészen 20. századig használták. A Corpus Juris bár sosem rendelkezett törvényes felhatalmazással, egy összefoglalója volt minden törvénynek (nem egy esetben fel sem lelhető törvénynek) és szokásnak. Bár csak folyamatos használata a joggyakorlatban ruházta fel a törvény erejével, mégis minden benne szereplő tételt hatályosnak ítéltek, a benne nem szereplőket pedig hatálytalannak. Általában a Corpus Jurissal együtt szokták emlegetni Werbőczy István Hármaskönyvét, sőt némely esetben a két kifejezés átfedi egymást. „…ez alatt állott égygy magos Pyramis, melly hasonlólag lángba volt borulva. A’ Pyramisnak Talpán volt égy ovalis figurába által látztzólag égy Nemzeti Törvény Könyv, 9
mellynek Fakán [?] ez írás: Corpus Juris Hungarici. Ere volt téve a’ Magyar Korona, Királlyi Páltza és az Aranyny Alma, mind ezeket pedig öszsze kötötte égy Polgári zöld ág. Ez alatt pedig zöld betűkkel fénylett ez Irás: A’ Magyar Polgári Alkotvány.”2 Így ír Tőkés János Kazinczy Ferencnek 1809-ben. Azzal, hogy Tőkés az ország alapjának nevezi a Corpus Jurist, azon túl, hogy ő is igazolja jelentőségét, bebizonyítja, hogy a felvilágosodásnak milyen nagy hatása volt a korban és a közgondolkodást a tévhitekkel ellentétben nem a maradi szürkeség határozta meg. Ezt támasztja alá a „Polgári Alkotvány” kifejezés, azzal együtt, hogy a polgárin továbbra is a nemességet értik. De még Metternich is elismeréssel adózott a magyar alkotmány előtt: „… ez a nagy ország általam valósnak tekintett alkotmánnyal rendelkezett, ellentétben azokkal a próbálkozásokkal, melyeket a divat alkotmánynak nevez, de amelyek alkotmány rangra csak az idő segítségével emelkedhetnek.”3 Metternich londoni számkivetése alatt írt levelében azt fejtegeti, a magyar alkotmányt ő több száz éves keletkezése és létezése miatt tekinti valós alkotmánynak. Maga Kazinczy így nyilatkozott a Corpus Jurisról: „De a’ haza szeretete nem mindég azt kívánja a’ mit a’ Corpus Juris és Werbőczi, noha jó szorosan kapaszkodni ezen támaszokba.”4 Kazinczyra hiába voltak erősen hatással a felvilágosodás eszméi, hiszen belekeveredett a jakobinus összeesküvésben, mégis a haza java és szeretete illetve a Corpus Juris között szoros kapcsolatot
vél
felfedezni.
Természetesen
az
idézetből
kitűnik
Kazinczy
haladó
gondolkodása, hiszen nem feltétlen kell kapaszkodni a Corpus Jurisba, a hagyományos rendi gondolkodástól ő sem képes teljes mértékben elszakadni. A kortársak gondolkodását a magyar alkotmányról egy több évszázados felfogás határozta meg, ez volt a szentkorona-eszme. A szentkorona-eszmét még Werbőczi István fejtette ki Tripartitumában, melynek során a középkor két nagy államelméletét, a koronaeszmét és az organikus állameszmét olvasztotta egybe.5 Évszázadokon át ez volt a rendi ideológia sarokköve. E felfogás szerint a király és a nemesség közösen, egymással kölcsönös függésben birtokolják a hatalmat, azonban a nemesség ezt a koronázás során átruházza a királyra. Cserébe az uralkodó a nemesség jogait tiszteletben tartja és azokat nem csorbítja. Ennek a célnak a betartását szolgálta a koronázási hitlevél. Ez a felfogás még a XVIII-XIX. század fordulóján is élt. A felvilágosodás nyomán azonban ezeket az alapelveket, a király és a nemesség kapcsolatát új eszmékkel magyarázták és támasztották alá. Megszületett a magyar társadalmi szerződés gondolata, melyben az egyik
10
szerződő fél a király, a másik a nemzet, azonban a magyar nemzetet csakis a nemesség alkotta. 2.3 Az 1790/91-s országgyűlésre három tábor alakult ki a közéletben. A három csoport egymással rendkívül ellentmondásos programokat képviselt, közös nevezőre csak a magyar nyelv használatának kiterjesztésében jutottak. Az egyik csoport volt a maradiaké, akiket főként a vidéki kisnemesség képviselt. Ők minden változtatást elleneztek, féltve őrizték nemesi kiváltságaikat. A másik csoportot a felvilágosult rendi mozgalom névvel illette Kosáry Domokos6. Részleges reformokra lettek volna hajlandóak, de nem képviseltek egységes álláspontot. Így míg egyikük hajlandó lett volna bizonyos részt vállalni az adófizetésből, másikuk inkább a mezővárosok képviselőit engedte volna be a megye, de akár az országgyűlésre is, azzal a hátsó szándékkal, hogy így majd saját politikai bázisát szélesítheti. A harmadik csoportot alkották az antifeudális reformerek. Soraikat elsősorban a jozefinizmus bukását követően hivatalukat vesztett nem nemesi származásúak adták. Ide tartozott a kiemelkedő teoretikus Hajnóczy József is. A kor színvonalából kiemelkedő módon elemezte ki a magyar alkotmányt. A nem nemesi származású, protestáns Hajnóczy jogot végzett majd közeli kapcsolatba került a francia enciklopédisták nézeteivel. A francia gondolkodók közül elsősorban Rousseau volt rá nagy hatással. Kíméletlen precizitással szedte ízekre a magyar alkotmányt, erősen bírálva annak feudális aspektusait. Mindezt a kor stílusától eltérő módon, könyörtelen szókimondással tetézte. Tagadta, hogy az alkotmány bármilyen erénnyel vagy más pozitív attribútummal rendelkezne. „Vajjon alkotmánynak tekinthető-e az olyan állam törvényei -… -ahol a nemzetnek alig egyhuszad része magának követel minden jogot, a nem nemesek pedig megvetettek és jogfosztottak, -ahol a termelők kötelesek minden terhet viselni, őket és fiaikat mégis minden tisztes hivatalból kizárják -ahol a cél, mely körül az összes törvények forognak, … , hanem a nemesi kiváltságok fenntartása -…”7 Íme csak néhány pont tanulmányából. Természet jogi alapokon nyugvó érvelésének mintegy tükörképe az ötven évvel később született Eötvös József Reform című műve: 11
„...Ha már kérdeztük: miben különbözik a nemzet ezen huszadának sorsa s állása a többi tizenkilentz huszadétól, …minden alkotmányos jog kizárólag az elsőt, minden, a közállomány fentartásából eredő kötelesség a második osztályt illeti.”
8
A magyar felvilágosodás és
reformkor közötti kontinuitás mellet szól, hogy a két politikai gondolkodó ötven év eltéréssel ugyanazon alkotmány ellen, ugyanazon érvkészlettel fogalmazott meg kritikát. Két emberöltőnyi távlatból tehát ugyanaz a probléma fogalmazódott meg mindkettőjükben. A felvilágosodás nyújtotta kritikai és érvgarnitúra már a 18. század végén felütötte fejét Magyarországon és ahhoz ismerői kitűnő érzékkel nyúltak. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a felvilágosult abszolutizmus vége értével megszűnt, vagy rendkívül alacsony színvonalúra esett volna vissza a hazai közgondolkodás. Hajnóczy a bírálaton túl alternatívát is nyújt az alkotmányra, a teljesség igénye nélkül néhány pontja: „-… -a gondolat, a szólás és a sajtó szabadsága korlátlan legyen mindenki számára,… -hogy a parasztok szabadon köthessenek szerződést, ahol akarnak és tudnak és nem vethetők semmiféle közadó alá… -a magyar szabadság Magna Chartá-ja, …, mindenkire terjedjen ki -hogy mindenki egyenlő legyen a törvény előtt”9 Ezen általam kiemelt pontok közül mindegyik visszaköszön a reformkorban, sőt az 1848.-as márciusi 12 pont között is. Elég csak a szólás-és sajtószabadságra gondolnunk, a törvény előtti egyenlőségre vagy az úrbéri viszonyok eltörlésére. Hajnóczy már az új polgári nemzetfogalmat használja írásában, a nemzetbe beleértve a felszabadítandó jobbágyságot is. Javaslatot tesz a nemesi kiváltságok eltörlésére, mint például a nemes is adózzon, a nem nemesek is képviseltethessék magukat a diétán és viselhessenek közhivatalt. A feudális alapokon nyugvó állam helyett a polgári szabadság elvén működő állam mellett tör lándzsát10. 2.4 Az 1790/91-es diétán a társadalmi szerződés megsértésének pallosával felfegyverkezett magyar rendeknek sikerült elérnie sérelmeinek orvoslását, bár korántsem oly mértékben, mint ahogy arra előzetesen számítottak. II.Lipótnak ügyes politikai manőverekkel sikerült leszerelnie a nemesi mozgalmat, más társadalmi rétegek titkos bujtogatásával sikerül kifognia a szelet a rendek vitorlájából. A francia forradalom radikalizálódása is sokakat óva intett a kimerítőbb elképzelésektől. A nemesség megijedt a király nemzetiségeknek tett gesztusaitól, a 12
városi polgárság és a parasztság szervezkedésétől, így tényleges garanciák nélküli kompromisszumos megállapodást kötött az uralkodóval. Az 1791/10 törvénycikk ígéretet tett Magyarország csak saját törvényei által való igazgatásra, megerősítették a Pragmatia Sanctiot valamint szintén szavatosság nélküli ígéret született arra, hogy az uralkodó a jövőben mellőzni fogja a rendeletekkel való kormányzást. A rendek a legnagyobb sikert a 9 rendszeres bizottság felállításával érték el, melyeknek feladata az ország felmérése és reform javaslatok benyújtása lett. Az uralkodó és az ország közötti társadalmi szerződés tehát sikeresen megújult. II.Lipót tragikusan gyors halála után I.Ferenc (1792-1835) követte őt a trónon. I.Ferenc, a francia forradalom további radikalizálódásának is köszönhetően, másrészt apjától eltérő személyiségének is betudhatjuk, hogy mereven elzárkózott minden reformtól, minden változtatástól. Eckhart Ferenc véleménye szerint I.Ferenc sajnálatos módon szerény szellemi képességekkel volt megáldva11. Uralmának arculatára igen nagy hatást tett a jakobinus diktatúrától való félelem, valamint a jakobinus összeesküvés okozta ijedség. Befolyásolta politikájában a nádornak, Sándor Lipótnak a jelentése és programja Magyarországról, melyben az abszolutista kemény kéz elzárkózó politikáját javasolja a renitens magyarokkal szemben. A magyar nemesség egy része, akik szintén megrettentek a francia forradalom eseményeinek alakulásától, az uralkodó mellé állt, míg akik továbbra is vallották felvilágosult nézeteiket radikalizálódni, titokban szervezkedni kezdett. Ebből jött létre a magyarországi jakobinus mozgalom. A nemesek támogatását növelte, hogy az 1792-ben összehívott diétán számos gesztust tett a rendek felé (pl.: feloszlatta az Illír Kancelláriát). Azonban az uralkodó a cenzúrát és a sajtót szigorító intézkedései szoros egységbe kényszerítették az ellenzéket. A nagyobb városokban olvasókörök, páholyok jöttek létre, mindenfelé klubok ütötték fel a fejüket. A jakobinus mozgalom főszervezője Martinovics Ignác volt, elnevezését pedig az osztrák hatóságoknak köszönhette, pedig tagjai között jóval nagyobb számban találunk girondistákat és az alkotmányos királyság híveit. A jakobinus mozgalom igazán üde színfoltja a magyar politikai palettának, még akkor is, ha tényleges politikai súlya csekély volt. A szervezkedések 1794-ben kezdődtek. Martinovics két társaságot állított fel, a Reformátorok Társaságát és a Szabadság és Egyenlőség Társaságát. Hajnóczy József fontos szerepet játszott programjuk kidolgozásában. A jakobinus mozgalomnak végül nagyobb lett a füstje, mint a lángja. A mozgalom lebukott, vezetőit, köztük Martinovicsot és Hajnóczyt, kivégezték. Az apró, mindössze 300 tagot 13
számláló összeesküvő szervezet azonban olyan lavinát indított el, mely jó ideig rányomta bélyegét a haza politikai gondolkodásra. I.Ferenc, Sándor Lipót nádor tanácsára még nagyobb szigort vezettek be Magyarországon. Felduzzasztották a titkosrendőrséget, megnövelték a cenzúra hatáskörét. Több, a mozgalomban részt vevőt ítéltek várfogságra, így került börtönbe Kazinczy Ferenc is. A mozgalom bukásával és annak nem várt kegyetlen megtorlásával a magyar polgárosodás hosszú távú károkat szenvedett. Az udvar szigorú gyámkodása alatt a megindult felvilágosult gondolkodás megrekedt, vagy legalábbis a cenzúra az otthonokba száműzte azt. A jakobinus összeesküvés előtt voltak arra mutató jelek, mint például az 1790/91-es országgyűlés előkészületei, de maga a jakobinus mozgalom is ilyen volt, hogy megindult egy komótos átalakulás, a felvilágosodás eszméinek egy lassú érlelődése. A cenzúra a kibontakozó, még éppen csak bimbódzó országos politikai diskurzust ismét a vármegyékbe és a magánlevelezésekbe száműzte, ám most a cenzúra és a titkosrendőrség minden eddiginél nagyobb figyelmet szentelt a másodlagos nyilvánosság fórumainak. A napóleoni háborúk sokéves pusztítása csak rontották a polgárosodás újbóli kibontakozásának esélyeit. A jakobinus megtorlást követően a magyar politikában is egy alig magyarázható fordulat jelentkezett. Kecskeméti Károly szerint ez az abszolutizmus megszilárdulásának tudható be az országban. Az 1811-ig rendszeresen ülésező diétán a rendek kisebb-nagyobb alkudozások után mindig megajánlották az újoncokat és az adót. A napóleoni háborúk időszakában a nemesi insurrectiot négyszer szólították fegyverbe. A közjogi viszonyt azonban mindvégig a Pragmatica Sanctio szabályozta, ezzel kapcsolatban sosem merült fel kérdés. Napóleon 1809es schönbrunni kiáltványát a nemesség bizalmatlanul fogadta, pedig két évtizeddel ezelőtt még tárt karokra talált volna. A Code Napoleontól való tartózkodás (nemesi kiváltságok eltörlésétől való rémület), illetve a viszolygás attól a módszertől, ahogyan Napóleon a független államokat hozza létre, vagyis, valamely rokonát tette az új szuverén állam élére szintén az udvar felé sodorta a magyar rendeket.12 Kosáry Domokos elmélete valószínűleg helytálló és ezt a gyors pálfordulást a magyar rendek fennmaradási ösztönének tekinthetjük. A cenzúra éber és szigorú, ráncos tekintete, az 1795-ös megtorlás emléke körültekintésre ösztönözte a nemességet. Az új, merev körülmények között a politikailag aktív csoportok közötti értekezés is rendkívül megnehezült.13 Pedig sokan szimpatizáltak Napóleonnal. Maga Kazinczy Ferenc is és a hozzá közel álló levelező partnerei csodálattal néztek fel a francia császárra.
14
Kazinczy így ír egy levelében: ,,Ő nagy ember, ő eszes ember, és így a’ Stoicusok szerint minden bizonnyal jó ember is, mert ha kis és kevés kifogások e’ régula alatt is vannak, mint minden más regula alatt, igazat állítottak ők csakugyan, hogy rossz csak a’ bolond lehet, és így az eszes mindég jó is. Én eleitől fogva tiszteltem néki azt a’ cselekedetét, hogy koronát teve-fel. Hazájának java azt kivánta, ’s mikor volt boldogabb Franczia Ország, a’ Respublikai igazgatás alatt e vagy most? "14 De más levelében is találhatunk utalást erre a rokonszenvre. Kiss János ezt írja Kazinczynak egy levelében: ,, Veled együtt győződve, hogy B[onaparte] ezer nagy emberek között is nagy ember és az fog maradni az idők fogytáig."15 Berzeviczy Gergely, aki kortársként támogatta volna Napóleon magyarországi fellépését, sőt még alkotmányterveket is készített számára abban látta a problémát a támogatottság hiányában, hogy Napóleon nem ígért semmit a népnek, a nemesség pedig tudta, hogy Napóleon társadalmi struktúrája elvenné addigi kiváltságos pozícióikat. A kiáltvány tartalmának megismerését nagyban korlátozta, hogy az későn és eredeti tartalmából kiforgatva jelent meg.16 A Kosáry által felvázolt módón azonban Napóleon mégsem talált követőkre Magyarországon. A politikai inaktivitás a korszakban elsősorban nem a magyar rendek direkt módú passzivitásának tudható be, hanem a nehezen kialakítható diskurzusoknak. A titkosrendőri hálózat minden megyei gyűlést ellenőrzött, hogy az országgyűléseket már ne is említsük. A kapcsolattartás egyetlen forrása továbbra is a magánlevelezés maradt. Mivelhogy azonban a „postai levelek idegen szemek elől biztosítva nincsenek”17 ezért ha levelekben akartak érintkezni egymással a felek, egy megbízható harmadik személyt kellett keresniük „postásnak”. A levelekben ilyenkor ehhez hasonló formulákkal hívták fel levelező partnerük figyelmét: „bizonyos alkalom adván magát elő…”18 , „most indul egy megbízható ember…” , „jó alkalmatosság indul ez orába…”19 és ehhez hasonlók. A cenzúra ellen irányuló ellenszenv olyan erős volt, hogy még az ellentétes politikai táborba tartozók is segítettek egymásnak a leveleket kézbesíteni. Hasonló módon sikerült egymásnak betiltott könyveket is kézbesíteni, vagy külföldi nyomtatásból az országba becsempészni. Nem egy magánlevélben találkozhatunk éles hangvételű kirohanásokkal a cenzúra ellen.20 Ilyen például Barkassy 1831-es levele Lónyay Gáborhoz: „Nagy kár, hogy édes hazánkba, szép anyanyelvünkön, többet jobbat világosabbat nem szabad írni, mind a mellett is hogy nem tudom hol vetheti meg a sarkát a ki az átkozott censurát kitalálta behozta.”21 Ebben az időszakban a cenzúrától szenvedők gyakran kívántak angliai viszonyokat hazájukba: „megadnák a’ nyomtatásnak azt a’ szabadságát, mellyel Angliában bír: 15
Dicsőségesebb szabadság volna hírdetni, a’ mit mindennek tudni jó, és hasznos; sem mint vak koczkán vagyonnyokat szerencséltetni.”22 A cenzúra azonban nem tudta teljes mértékben elnyomni a magyar politikai gondolkodást, egymás között terjesztett könyvekből és levelekből szívta fel a magyar nemesség a nyugati eszmék minden kis cseppjét. A háborúkat követően még egészen 1825-ig ez a rendszer jellemezte Magyarországot. 1811 után I.Ferenc 1825-ig nem hívott össze újabb országgyűlést. A napóleoni háborúk idején a gabona konjunktúra alatt meggazdagodott nemesség a kitűnő anyagi háttér mellett inkább „csendes esőt és hosszú háborút” kívánt, mintsem a politikai rendszer átalakítását. A konjunktúra élvezői elsősorban a nemesek voltak, így nem állt érdekükben a felvilágosodás szellemében megreformálni akárcsak kis mértékben is az országot. Az 1811-es devalvációt követően azonban a politikai légkör ismét feszültebbé vált, ez áll a diéták szüneteltetésének hátterében, hiszen a devalváció hatására komoly zúgolódás támadt az addig csendes nemesség körében. Reformerek kezdték bontogatni szárnyaikat a háttérben, mint Kölcsey, Wesselényi vagy Széchényi. Így érkezünk tehát meg 1825-höz és 1830-hoz, vagyis a reformkor kezdetéhez. 2.5 A magyar nemesek nemcsak a cenzúra kapcsán gondoltak Angliára. A korban igen „divatos” volt párhuzamot vonni a magyar és az angol politikai struktúra, alkotmány között. „Ekkor Gr. Desőffy József, …, felkölt ‘s ezt mondá: A’ M. Nemzet szabad nemzet és ebben hasonlít az Angolhoz; ott a’ Minister gyakorta egész órákig hallgatja hogy mocskoltatik a’ Beszédet tartó által…”23 A két nemzet alkotmány által garantált szabadságát és alkotmányát előszeretettel hasonlították össze a magyar rendek. Az angolok persze kevésbé osztották ezt a egyezést, sőt mereven elutasították ezt. Magyar részről az összehasonlítás alapját Montesquieu nem elég egyértelmű írásaira alapozták. Az angol alkotmányt az 1689-es Declaration of Rigths határozta meg. Legfontosabb metódusa a „király uralkodik de nem kormányoz” kifejezés gyakorlati megvalósulása volt. A dicsőséges forradalom után kialakult alkotmányos monarchiában megvalósultak a hatalmi ágak szétválasztásának
elvei,
kiterjesztették
a
habeas
corpust,
megvalósult
a
sajtó-és
szólásszabadság. Létrejött egy szűk népképviseleti rendszeren nyugvó parlament is. Az angol berendezkedést mind a szigetországban, mind Európában egy szabad, történelmi hagyományokon és társadalmi szerződésen nyugvó politikai struktúraként értelmezték. 16
De mégis hogyan hasonlíthatták a magyar alkotmányt az angolhoz? Cserey Miklós erdélyi nemes így ír erről Kazinczy Ferencnek: „Ugy van! egyikért azért, mert a régi törvényes Alkotmányok,a milyen az Anglusé és a Magyaré, nem a pompáson öszve főzzött és koszoruba font Theorián, hanem a tapasztalásokon épültek; más felöl azértis, mert az ujj politika philosophiának generale principiumait mind fel lehet találni a mü ösi Constitutionkban, noha nem annak mostani elváltozott figurájában.”24 Az angol és a magyar alkotmány közös attribútuma, hogy tapasztalatokon épülnek, vagyis ez egy régi, régről örökölt, „bejáratott”, kipróbált alkotmány. Az ősök hozták létre még a múltban és az óta is jól működik. Ez a sok-sok épes gyakorlatban is tapasztalt működőképesség adja meg felhatalmazásukat. A másik amit Cserey és a magyarok kiemelnek a két alkotmánnyal kapcsolatban, az pedig, hogy az új politikai filozófiák, eszmeáramlatok alkotmánnyal szemben megfogalmazott kívánalmait is meglehet benne találni ősi múltjuk ellenére. Melyek lehettek ezek az új kívánalmak? Nos Montesquieu a Törvények szellemében c. művében megfogalmazza ezeket az elvárásokat, melyekkel egy szabad alkotmánynak rendelkeznie kell. A legfontosabb tétel ezek közül, mely nélkül nem létezhet szabad alkotmány, a hatalmi ágak szétválasztása. Angliában ez meg is valósult, hiszen a független bíróságok ellátták a bíráskodást, a parlament a törvényhozást, a kormány pedig a végrehajtást. A magyar rendek a magyar viszonyokat azonban úgy értelmezték, mintha ezek a feltételek náluk is megvalósultak volna. A bíráskodást a független bíróságok látták el, a törvényhozást az országgyűlés a dietalis tractatus keretében a rendek és a király, míg a végrehajtás az uralkodóra illetve a megfelelő intézményekre volt ruházva. „Ángliának a’ Szabadsága azon az erősségen nyugszik, hogy a’ Király senkire sem vethet semmi fizetést ha tsak a’ Parlamentom nem decretállya; nállunkis így van ez a’ Constitutio Spiritussában”25 Látható, hogy a magyar rendek nem szándékosan ferdítették el az igazságot, hiszen ezt a szintén Cserey gondolatmentet követve Magyarországról is elmondhatjuk, hogy szabad. Hiszen a diéta mindenkori legfőbb feladata volt megszavazni a contributiot és a subsidiumot. Arról a kortársak elfeledkeznek, hogy sokszor országgyűlési határozat nélkül szedték be az adókat, egy régebben elfogadott adó megajánlást meghosszabbítva, vagy éppen módosítva.
17
Nem beszélve a szabad alkotmány egyéb sajátosságairól a politikai szabadság intézményi garanciáival, mellyel Magyarország nem rendelkezett, hiszen az uralkodó hatalma mindig túlsúlyban volt a rendekkel szemben. Péter László fejti ki kiválóan a félreértés magyarázatát és a különbséget a két alkotmány között. Montesquieu alaptétele szerint ahol a törvény hallgat, ott a polgár szabad, és ha ez nem így van, ott a szabadság megcsorbult. Ezt volt a presumptio juris (jogvélelem). Azonban míg Nyugat-Európában ezt valóban axiómának tekintették, addig a helyzet a Rajna túloldalán éppen az ellenkezője volt, vagyis, ahol a törvény hallgat, az államhatalom szabad.26 2.6 Dolgozatom végéhez közeledve szeretném bemutatni Kazinczy Ferenc levelezésén keresztül, hogyan gondolkodtak a korban az alkotmányról. Kazinczy Ferenc (1759-1831) eseményekben gazdag élete során a szabadkőműves és jakobinus társaságokon keresztül kapcsolatba került a haladó nyugati eszmékkel. Széles műveltségre tett szert, rengeteg könyv elolvasásával tett szert korában is kimagasló műveltsége. 1784-ben állt be szabadkőműves páholyba, majd 1794-ben belekeveredett a Martinovics-féle összeesküvésbe, elfogták a hatóságok. Elkerülte a halálos ítéletet, de 1801-ig börtönben raboskodott. Szabadulása után energiát a magyar nyelv megújításának szentelte. Grafomán lévén terjedelmes levelezést hagyott maga után. A korabeli politikai és kulturális élet majd minden számottevő tagjával folytatott élete valamely szakaszában levelezést. Megmaradt levelei így tehát remek forrást tudnak szolgáltatni korának szellemi életének vizsgálatához. Levelei értelemszerűen elsősorban szabadulása után, 1801-től maradtak ránk. Megpróbáltam politikailag releváns levelet kiszemezgetni, melyek lehetőleg eltérő személyekkel és eltérő évben folytatott. „De a sanctio pragmatica nemzeti függetlenségünket meg erősíti; Magyar ország, melly különös polgári alkotmánnyal, sőt konstitutióval is bír, nem Austriához, úgy, mint Horváth ország Magyar országhoz, hanem az Ausztriai Fejedelemhez van kaptsolva; minket meg nem hódoltattak szomszéd uraimék, és ha meg is hódítottak volna, akkor sem kellene nyelvünket annyira üldözni és a’ magokét reánk tollni szándékozni. Magyar országban több népek, több nyelvek, de tsak eggy nemzet, eggy konstitutió vagyon.”27 Ezt a levelet Dessewffy József írta Kazinczy Ferencnek 1808-ban. Dessewffy a magyar politikai élet egyik legműveltebb fője volt, országgyűlési követ és megyei táblabíra. Széchényi István vele folytatta Hitel c. könyve megjelenése után híres vitáját. 18
Dessewffy ebben a levelében magyar rendi nézőpontból vázolja fel Magyarország és az örökös tartományok valamint az uralkodó viszonyát. Ez a megközelítés a korban mondhatjuk, hogy általánosnak számít. Az alkotmány kérdését az ország sajátos helyzetéből adódóan összekapcsolták a közjogi viszonnyal. Ezt a viszonyt az 1723-as Pragmatica Sanctio szabályozza. Magyarország tehát független szuverén állam, mely nem Ausztriával van összekapcsolva, hanem annak fejedelmével. Dessewffy polgári alkotmány kifejezése továbbra is csak egy jól hangzó frázis, hiszen a nemzeten és az alkotmányt alkotó társadalmi csoporton továbbra is a nemességet értették. A levélrészlet végén találkozhatunk a legérdekesebb gondolattal, „tsak egy nemzet, egy konstitutio vagyon”. Az egy politikai nemzet fogalmának korai csíráját fedezhetjük itt fel. Az egy politikai nemzet képe majd a reformkortól, főként az 1840-es évektől lesz „ütközőeszme” a magyarság és a nemzetiségek között. Az egy politikai nemzet ideológiája megmarad a nemzetiségekkel szemben egészen 1918-ig. Ez az eszmeiség hozzájárult a történelmi Magyarország felbomlásához, hiszen ennek keretében csak egyéni jogokat adtak a nemzetiségeknek kollektívak helyett, politikai nemzetnek csak a magyart ismerték el. Hiába volt tehát rigorózusan működő cenzúra és besúgóhálózat, Dessewffy és kortársai kijátszották a cenzúra éber tekintetét. Hiszen szürke intellektusú időkben ilyen előre mutató gondolatok nem születhettek volna meg. Íme egy levél részlet, mely Dessewffy európai széles látókörét és műveltségét volna hivatott bizonyítani: „Nem gondolom, hogy a’ Frantziák tsupán tsak a’ könnyű nemű irásokban külömböztetnék meg magokat. Minél kénnyesebb valamelly nyelv, annál nagyobb az érdem ollyan irókat találni mint Montaigne, Jean Jacques, Bossuet, Bourdaloue, Massillon, Patru, Montesquieu, Raynal, az idősebb Crebillon, Chenier, etc. etc… Az Anglusok, kiknek Lokejok [!], Humejok, Blairejök, Shaftesburyjok, Homejok (mert Newton és Hobbes szintúgy mint Leibnitz és Commenius a’ németheknél, Des Cartes a’ Frantziáknál, többnyire deákúl írtak), Robertsonnyok, Gibbonjok, Fergusonjok, Malthuszok, Miltonnyok, Sternéjek, Shakespearjok, Addisonnyok, Popéjok, Thompsonnyok, Swiftyek, Butlerjek, Priorjok, Drydenjek, Burkejok, Goldsmidgyek, Sheridanok és Foxjok vagyon, mélyek, magossan szállók, hathatósak, humoristák, zavarosok, szökők ideájikban, leg alább gyakran nagyot lépők; de mellyik nemzet vitte a’ mostaniak közűl tovább a’tudományokban.”28 Dessewffy többek között Montesquieut, Locket, Hobbest, Burket olvasott, hogy csak a nevesebbeket említsük. Ez a fajta olvasottság azonban korántsem volt ritka a korban. Kazinczy Ferenc is hasonló széles perspektívával büszkélkedhetett. 3.1 19
A 18-19. század fordulóján Magyarország nagyon sajátságos helyzetben volt. Egy nagy közép-európai birodalom részévé vált a 17. század végén. Az ehhez fűződő közjogi viszonya pedig meghatározta mind az alkotmányát, mind az alkotmányáról való gondolkodást. A közjogi viszonyt végül az 1723-as Pragmatica Sanctioval sikerült rendezni. Azonban a Pragmatica Sanctio értelmezése hasonló helyzetbe került, mint majdan a kiegyezésé. Másként értelmezték a Lajtán innen és túl. Bécs a Pragmatica Sanctioban meghatározott dolgoktól eltérően, Magyarországot az egységes birodalmuk egy tartományaként képzelték el. Mária Terézia, majd főként II.József intézkedései, de I.Ferenc abszolutista uralma is ez irányba mutat. A Lajtán innen a Pragmatica Sanctioban meghatározott kereteket sokkal inkább egyfajta szoros perszonálunióként fogták fel. Azon ügyek, melyeket a király az országgyűlés beleegyezése nélkül intézett gyakorta egyébként is királyi felségjog alá estek, így nem érezték azt régi szabadságuk korlátozásának. Az ország szabadságát a nemesség a koronázási hitlevélben, az ország törvényeire és szokásaira tett esküben látták. A törvényhozást a király és a rendek együtt testesítették meg. Az ország alkotmány a két fél egyenlőségén alapszik, a királyi hatalom túlsúlyát az ország és a rendek sarkalatos jogai ellensúlyozzák. A politikai hatalom megoszlott közöttük. A felvilágosodás magyarországi lassú térhódításának kezdetén az új eszmék nem új politikai felfogást hoztak, hanem csak a rendek sérelmeiket és jogaikat, szokásaikat egy új nyelvi készlet segítségével tudták megfogalmazni és megvédelmezni. II.József uralkodásának lezárultával kezdett csak kibontakozni az új politikai gondolkodás. Az 1790/91-es diéta röpiratirodalma majd a szabadkőműves és jakobinus klubok szervezkedése jelzi ennek kirajzolódását. A Martinovics-féle összeesküvést követő megtorlás és a rendkívül szigorú cenzúra megszakította ezt a folyamatot, az éppen felgyorsuló változást lelassította, sőt talán be is fagyasztotta két évtizedre. Még a másodlagos politikai nyilvánosság ellenőrzése elszívta a levegőt a politikai diskurzus elől. A felvilágosodás eszméit ismételten csak a rendi alkotmányosság védelmének eszközeként kerültek elő. A Napóleoni-háborúk pedig ellehetetlenítették a politikai párbeszédek újbóli megindulását. Mégsem mondhatjuk, hogy a felvilágosodás és a reformkor közötti időszakban diszkontinuitást érzékelhetünk. A cenzúra világán kívül a magyar rendek és gondolkodni vágyók megtalálták a módját, hogy tájékozódjanak a világról, annak változásáról. A felvilágosodás szunnyadó eszméi csak a megfelelő időszakot várták. A Napóleoni-háborúk befejezésével megkezdődött egy lassú konszolidációs időszak, mely csúcspontját a diéta újbóli összehívásakor érte el. Az előző két évtized viszonylagos csendessége alatt 20
kikupálódott, politikai öntudatra szert tett reformnemzedék megkezdte munkáját. Azonban ez a folyamat nem jöhetett volna létre az azt megelőző évtizedek előkészítő munkája nélkül. H. Balázs Éva megfogalmazásában: ,, A reformkor nem hirtelen nem érlelődő előzmények nélkül robbant be a magyar politikai fejlődésbe 1825-ben vagy 1831-ben. A reformkor nemzedéke a jozefinizmus eszmerendszer örököse, annak átdolgozója, annak alkotja meg magyar variánsát.''29
.
21
1
Grünwald Béla, A régi Magyarország 2001 Kaz.Lev. VI/1422. 3 Metternich levele Lord Beauvalenak 1849.aug.26-án, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008 4 Kaz.Lev. X/2293 5 Mezey Barna, Magyar alkotmánytörténet 2003, 91-98 o. 6 Kosáry Domokos, Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867, 2001, 141-146 o. 7 Hajnóczy József, A különféle közterhekről való értekezés, 1958., Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. II/2 8 Eötvös József, 1978, az idézet és a gondolatmenet nem szószerint átvéve Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008 II/2 9 Hajnóczy József 1958, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008 II/2 10 Kosáry Domokos, Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867, 2001, 141-146 o. 11 Eckhart Ferenc, Magyarország története 1935, 220-221 o.. 12 Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008 13 Kosáry Domokos, Napóleon és Magyarország 1977. 14 Kaz.Lev. IV/1049 15 Kaz.Lev. IV/1082 16 Berzeviczy Gergely, Ungarn während des letzten Österreichisch Französischen Kriegs 1809 17 Részlet Kölcsey 1838.jún.4-én kelt Lónyay Gábornak címzett leveléből, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. 18 Wesselényi levele Ragályinak 1833.márc.5-én MOL P 1700, 3.csomó, 8. dosszié, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. 19 Wesselényi levele Ragályinak 1834-ben MOL P 1700, 3.csomó, 8. dosszié, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. 20 Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. 21 MOL P 458, 5. csomó, Kecskeméti Károly, A magyar liberalizmus 2008. 22 Kaz.Lev. III/764 23 Kaz.Lev. Kazinczy Döbrentei Gábornak 1811.dec.24. 24 Kaz.Lev. XX/4682 25 Kaz.Lev X/2308 26 Péter László, Az Elbától keletre 1998, Montesquieu paradoxonja a szabadságról és a magyar alkotmány c. tanulmánya 27 Kaz.Lev. V/1304 28 Kaz.Lev. VIII/1956 29 H. Balázs Éva, Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1989, 328-329 o. 2
Felhasznált Irodalom Kecskeméti Károly: A magyar liberalizmus, Argumentum Kiadó 2008. Szijártó M. István: A diéta, Balaton Akadémia Kiadó 2010. Péter László: Az Elbától keletre, Osiris Kiadó 1998. Terence Ball-James Farr-Russell L. Hanson: Political innovation and conceptual change, Cambridge University Press 1989. Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország, Magvető Kiadó 1977. Grünwald Béla: A régi Magyarország, Osiris Kiadó 2001. Kazinczy Ferenc levelezése Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Osiris Kiadó 1999. Schlett István: A magyar politikai gondolkodás története I-II. , Korona kiadó 1999. Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet, Osiris kiadó 2007. Leo Strauss – J. Cropsey: A politikai filozófia története I-II. . Európa Kiadó 1995. Mezey Barna: Magyar alkotmánytörténet, Osiris kiadó 2003. Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867, História/Holnap Kiadó 2001 Kosáry Domokos: A történelem veszedelmei, Magvető Kiadó 1987 Mályusz Elemér: Klió szolgálatában, MTA Történettudományi Intézete 2003 Eckhart Ferenc: Magyarország története, Káldor Könyvkiadó Vállalat 1935 H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen, Magvető Kiadó 1987 H. Balázs Éva-Krász Lilla-Kurucz György (szerk.): Hétköznapi Élet a Habsburgok korában 1740-1815, Corvina Kiadó 2007 H. Balázs Éva: Berzeviczy Gergely a reformpolitikus, Akad Kiadó 1967
