Több munkahelyet Európában! (Wim Kok-jelentés) Wim Kok vezette Foglalkoztatási Speciális Munkacsoport jelentése: Munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek – Több munkahelyet teremteni Európában! (Jobs, jobs, jobs – creating more jobs in Europe)
2
Vezetői összefoglaló A Wim Kok Jelentés hátteréről 2003. márciusában, a Brüsszeli Európai Tanács kérte fel az Európai Bizottságot arra, hogy egy külön munkacsoportot hozzon létre annak megvizsgálására, vajon mennyire megalapozottak azok aggályok, miszerint a tagállamok (beleértve mind a jelenlegi, de mindenekelőtt a jövőbeli tagállamokat) nem képesek eredményesen megbirkózni az előttük álló foglalkoztatási kihívásokkal. Hiszen bármennyire is elkötelezettek a Lisszaboni Folyamat és az Európai Foglalkoztatási Stratégia közösen meghatározott célkitűzései iránt, a gyakorlatban teljesítményük elmarad az elvárttól. Így sokan úgy vélekednek, hogy ha nem következik be pozitív fordulat, veszélybe kerülhet a hosszabb távú célok elérése. A Tanács kezdeményezésére felállított Foglalkoztatási Speciális Munkacsoport (Employment Taskforce) – az Európai Unió gyakorlatában nem túl gyakori módon – arra is felhatalmazást kapott, hogy a tagállamok felé konkrét ajánlásokat, feladatokat fogalmazzon meg.1 Mégpedig annak szem előtt tartásával kellett a tagállamok tennivalóit meghatároznia a Speciális Munkacsoportnak, hogy azok a lehető legközvetlenebb és leggyorsabb módon eredményre vezessenek, s így az Európai Foglalkoztatási Stratégia megvalósításában már a közeli jövőben lényeges előrelépés következzen be. A Foglalkoztatási Speciális Munkacsoport vezetésére Wim Kok urat, Hollandia volt miniszterelnökét kérték fel. Tagjainak pedig kiemelkedő tudású elméleti szakembereket és nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorlati szakembereket hívtak meg. (Lásd a későbbiekben részletesen.) A jövőbeli, új EU tagállamokat képviselő, vagy azokat közvetlenül, alaposan ismerő szakember azonban nem kapott meghívást a Speciális Munkacsoportba. Ezt több érintett ország, köztük Magyarország is szóvá tette. Kimaradásuk ellensúlyozására Wim Kok úr személyesen találkozott a jövendő EU tagországok munkaügyi minisztereivel, így Burány Sándor miniszter úrral is, és kérte az írásos közreműködésüket. A tárca ennek a felkérésnek eleget tett, és reflektált a 2003-ban újragondolt Európai Foglalkoztatási Stratégia új prioritásaira, illetve eljuttatta a Speciális Munkacsoportnak a hazai prioritásokat összegző Közös Foglalkoztatási Értékelést (Joint Assessment of Employment Priorities, JAP) és az ennek végrehajtásáról beszámoló ún. Előrehaladási Jelentéseket (Progress Report). A Wim Kok vezette Speciális Munkacsoport 2003. november 26-án nyújtotta be „Munkahelyek, Munkahelyek, Munkahelyek - Több munkahelyet teremteni Európában” címet viselő, mintegy 90 oldalas Jelentését az Európai Bizottsághoz.
A Wim Kok Jelentés legfontosabb, általános politikai üzenetei A Wim Kok vezette Speciális Munkacsoport elismeri, hogy jelenleg veszély fenyegeti az Európai Unió, Lisszabonban megfogalmazott, meglehetősen ambiciózus célkitűzését, miszerint az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává válik, mégpedig fenntartható gazdasági növekedés, több és jobb 1
Az azonosított feladatokat – a tagállamok érzékenységére tekintettel – a Jelentés „ország-specifikus üzenetek”ként (conutry specific messages) nevesíti.
3 munkalehetőség, valamint nagyobb szociális kohézió mellett. 2000-ben, a lisszaboni célkitűzések megfogalmazása idején, az Európai Unióban a GDP erőteljesen nőtt, a munkanélküliség egyidejű csökkenése mellett. A Jelentés készítésének idején, 2003. végén, azonban a helyzet jóval kedvezőtlenebb volt. A lisszaboni célkitűzéseken belül, mindez vonatkozik a foglalkoztatási célok megvalósulására is. Az 1990-es évek közepe és 2002. között elért eredmények ellenére, Európa előtt még hosszú út áll, amíg megvalósítja az Európai Foglalkoztatási Stratégia legfontosabb prioritásait. Sőt, az időarányos teljesítést tekintve, úgy tűnik, hogy legfontosabb stratégiai célok megvalósításában – így a teljes foglalkoztatottság elérésében; a munka minőségének és termelékenységének növelésében, a befogadó munkaerőpiac megvalósításában – több tagország is elmaradt. Ugyanakkor a gazdasági növekedés lelassulásának következtében, több tagállamban is emelkedett, illetve magas szinten stabilizálódott a munkanélküliség. Mindezek ellenére a Wim Kok Jelentés azt hangsúlyozza, hogy bármennyire is ambiciózusak a lisszaboni célkitűzések, azok megvalósításáról Európa nem mondhat le. Ehhez azonban a tagállamoknak meg kell sokszorozniuk erőfeszítéseiket; és az új tagállamoknak is arányos erőfeszítéseket kell tenniük. Ha nem következik be a Wim Kok Jelentés által szorgalmazott koncentrált, megsokszorozott nekilendülés, akkor – az eddig elért eredmények dacára – valóban egyre valószínűtlenebbé válik a lisszaboni célkitűzések megvalósítása 2010-re. Az Európai Unió előtt álló kihívás nem csupán abban áll, hogy megfelelő választ kell találnia a gazdasági növekedés lassulására. Szembe kell néznie a hosszabb távú folyamatokkal, így mindenekelőtt a globalizáció és a gazdasági integráció hatásával, valamint a népesség gyors öregedésének problémáival is. A munkanélküliség csökkentése és a foglalkoztatottság növelése ma politikai, szociális és gazdasági szempontból egyaránt szükségszerű. Nem kétséges az sem, hogy a munkahelyek számának azonnali növelése sürgető prioritás. Nem szabad azonban szem elől téveszteni Európa gazdasági potenciáljának közép- és hosszú távú fejlesztését sem. A fenntartható növekedés érdekében – szlogen jellegűen megfogalmazva – Európában „több és szorgosabb munkáskézre van szükség”, azaz több embernek kell dolgoznia, és az eddiginél termelékenyebben.2 Mennyiben lesz az Európai Unió sikeres a foglalkoztatottság és a termelékenység növelése terén – ez a Wim Kok Jelentés szerint alapvetően attól függ, hogy mennyiben tud megfelelni az alábbi négy követelménynek: a) b) c) d)
a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének javítása, minél több ember, potenciális munkavállaló bevonása a munkaerő-piacra, a humán-tőkébe történő beruházás fokozása és eredményesebbé tétele, jobb kormányzáson (governance) keresztül, a szükséges reformok hatékonyabb megvalósítása.
E követelmények számos, konkrét feladatot jelentenek a tagállamok számára – közülük a legfontosabbakat a Wim Kok Jelentés tartalmi összegzésében foglaltuk össze. 2
Érdemes talán idézni az eredeti angol megfogalmazást is, amely a Jelentés közzététele óta számos dokumentumban köszön vissza: „Europe needs more people in work, working more productively”.
4
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia megvalósítása elsősorban a tagállamok felelőssége, feladata. Az Európai Unió azonban sokféle módon támogathatja, segítheti ezeket az erőfeszítéseket – hangsúlyozza a Wim Kok Jelentés. Így mindenekelőtt azzal járulhat hozzá az Európai Foglalkoztatási Stratégia megvalósításához, hogy rámutat a tagállamok erősségeire és gyengeségeire; konkrét ajánlásokat fogalmaz meg számukra; segíti a tagállamok egymás közötti együttműködését, az ún. legjobb gyakorlatok széles körben történő megismerését. Az Európai Uniónak arra is nagyobb figyelmet kell a jövőben fordítania, hogy a közösségi pénzeszközök felhasználása még szorosabban kapcsolódjon a lisszaboni célkitűzésekhez, s ily módon pénzügyileg támogassa a szükséges reformok végrehajtását.
Wim Kok Jelentés ajánlásai Magyarország számára A Jelentés a tagállamok felé megfogalmazott ország-specifikus üzeneteit azonos szerkezetben – és ennek megfelelően, bizonyos mértékig – összehasonlítható módon fogalmazta meg. A struktúra követi a – fentiekben már említett – kiemelt követelményeket, azzal, hogy a kormányzás (governance) témájában nem vállalkozik ajánlásokra. Tekintettel az ajánlások fontosságára, a Jelentés ezen részét az alábbiakban teljes terjedelmében idézzük: Magyarországon a foglalkoztatási ráta alacsony, különösen az alacsony képzettségűek, a nők és az idősebb munkavállalók körében. Ugyanakkor, a munkanélküliség szintje jóval alacsonyabb az Uniós átlagnál. Ez az alacsony részvételi aránnyal magyarázható: a munkaképes korú népességben igen magas az inaktivitás mértéke. Jelentős munkaerőpiaci egyenlőtlenségek vannak a középső és a nyugati régiók - ahol a „modern gazdaság” koncentrálódik - valamint az ország többi része között. A földrajzi és ágazati mobilitás alacsony. Az alkalmazkodóképesség növelése A munkabérre rárakódó adók (és járulékok) szintje továbbra is magas, és ez akadályt jelent a munkahelyteremtés számára. Sőt, egy olyan tényező is, amely valószínűleg hozzájárul a bejelentés nélküli munkavégzéshez. Ezen túlmenően, a gazdasági növekedés lelassulása közepette, további erőfeszítésekre van szükség – a szociális partnerekkel együttműködve – annak biztosítása érdekében, hogy a bérfolyamatok az eddiginél nagyobb mértékben, foglalkoztatás-baráttá váljanak. Ezeknek a folyamatoknak az alakulásában azonban a gazdaság versenyképesebb része játszik meghatározó szerepet, és ennek következtében nem szükségszerűen járulnak hozzá a munkahelyteremtő kapacitás erősödéséhez a gazdaság kevésbé fejlett területein. A munkavállalás – a mindenki számára elérhető választási lehetőség A munkavállalók egészségi állapota aggodalomra ad okot és részben ezzel magyarázható az alacsony aktivitás. Az egészségi állapot javítása érdekében egyrészt egy olyan politikára van szükség, amely a munkakörülmények javítását ösztönzi. Másrészt szükség van az egészségügyi ellátás javítására mind a megelőzésben, mind a gyógyításban. Reformokat kell végrehajtani a szociális juttatások terén is, beleértve a betegséggel
5 összefüggő ellátásokat, mégpedig azzal a céllal, hogy megérje munkát vállalni és csökkenjen a bejelentés nélküli munka aránya. Mindezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan, a munkavégzés feltételeit rugalmasabbá és család-baráttá kell tenni, beleértve a részmunkaidős munkavállalás vonzóbbá tételét, különösen a nők és az idősebb munkavállalók körében. Szükség van arra is, hogy erőteljesebbé váljanak a munkanélküliekre és inaktívakra irányuló megelőző és aktív munkaerő-piaci intézkedések, különösen a leghátrányosabb helyzetű régiókban. Ehhez modern állami foglalkoztatási szolgálatra van szükség, amely ösztönzi a foglalkozási és földrajzi mobilitást. Az integrációs (a társadalmi kirekesztődés elleni) stratégiára alapozva erőfeszítéseket kell tenni a roma népesség munkaerő-piaci kilátásainak javítására. Beruházás a humán tőkébe Lépéseket kell tenni az élethosszig tartó tanulás stratégiájának kidolgozása érdekében. E stratégia keretében olyan intézkedéseket kell kidolgozni, amelyekkel csökkenthető az iskolából való lemorzsolódás aránya; elősegíthető az egyetemi képzéshez való hozzájutás esélyegyenlősége; valamint amelyekkel szélesíthető a képzéshez való hozzájutás lehetősége, különösen az alacsony képzettségűek körében.
A Wim Kok Jelentés „utóélete” A Jelentést első alkalommal a Foglalkoztatási és Szociális Tanács vitatta meg, 2003. december elsejei ülésén. Tekintettel arra, hogy a Jelentés csupán néhány nappal korábban került hivatalosan napvilágra, a Jelentés vitájára az ebéd alatt került sor. Ennek következtében a tagállamoknak csupán egy része vett részt a vitában, és álláspontja ismertetésekor hangsúlyozta, hogy a részletesebb és megalapozottabb vélemény kialakítására fenntartja a jogát. Az első reakciók egyértelműen pozitívak, elfogadóak voltak. A Tanács üléséről kiadott Elnökségi Következtetések szerint a Wim Kok Jelentés nagyban hozzájárul az Európai Foglalkoztatási Stratégia megerősítéséhez, illetve ezen túlmutatva, új lendületet ad a lisszaboni folyamatnak is, hiszen a foglalkoztatást a növekedés és a szociális kohézió egyik kulcsfontosságú tényezőjeként, előmozdítójaként kezeli. A Jelentés helyesen emeli ki a strukturális munkaerő-piaci reformok, illetve a foglalkoztatás és munkatermelékenység egymással párhuzamos növelésének szükségességét. Ezek nélkül Európa gazdasági növekedési képessége aligha fokozható. Az Elnökségi Következtetések hangsúlyozzák, hogy a Jelentésben megfogalmazott négy követelmény (illetve a tagállamok szempontjából közelítve, a legfontosabb cselekvési területek) teljes összhangban áll a jelenleg érvényes Európai Foglalkoztatási Irányvonalakkal. A Foglalkoztatási és Szociális Tanács decemberi ülése volt az első alkalom, amikor az Európai Bizottság véleményt mondott a Wim Kok Jelentésről. Anna Diamantopoulou biztos asszony kijelentette, hogy a Bizottság egyetért a Jelentésben megfogalmazottakkal, mind a további teendők, mind az egyes országok felé megfogalmazott ajánlások esetében. A Jelentést a további munka alapjának tekintik. Vannak természetesen további prioritások, amelyek az
6 Európai Bizottság számára fontosak. Így például, megoldást kell találni az Európai Unión belüli strukturális munkanélküliségre, amely a Jelentésben nem kap kellő hangsúlyt. A Jelentés szerepelt az ún. Szociális Csúcson is (2003. december 11.). Az európai szociális partnerek alapvetően egyetértettek a Jelentésben foglaltakkal, és hangsúlyozták annak beépítését az Európai Unió foglalkoztatáspolitikai dokumentumaiba. A Wim Kok Jelentést az ECOFIN és a Gazdaságpolitikai Bizottság (EPC) is megtárgyalta. Az ECOFIN (2004. január 20-i ülésén) hangsúlyozták, hogy a 2010-es lisszaboni célkitűzések tarthatósága érdekében, rugalmasabbá kell tenni az EU munkaerőpiacát, ugyanakkor tekintettel kell lenni a költségvetési fegyelem támasztotta feltételekre is. A tagállamok reakciói ismereteink szerint kismértékben különbözőek voltak. Többségük kiinduló pontnak tekintik nemzeti foglalkoztatáspolitikájuk átgondolásában, a további prioritások meghatározásában. (Például az Egyesült Királyság, Írország, Németország – ez utóbbi ország már 2003 decemberében, vezető politikusok, kormányzati tisztviselők, szakértők és szociális partnerek részvételével egy nemzetközi konferencia keretében vitatta meg, hogy a Jelentés tükrében milyen feladatok adódnak Németország számára). Néhány tagország kivár, arra hivatkozva, hogy a Wim Kok Jelentés csupán egy a jelentős és elgondolkodtató ajánlásokat tartalmazó szakértői munkák közül. (Például Finnország, Dánia) Számukra a Közös Foglalkoztatáspolitikai Jelentés adja majd meg a további orientációt. Mindez azonban ténylegesen nem jelent különbséget, hiszen az Európai Bizottság vezető képviselői számos alkalommal hangsúlyozták, hogy az ún. Foglalkoztatási Közös Jelentés (Joint Employment Report), amely az elkövetkező időszak prioritásait, feladatait határozza meg, a Wim Kok Jelentésre épül. A Közös Foglalkoztatási Jelentést a 2004. márciusi Foglalkoztatási és Szociális Tanács vitatja meg, majd a tavaszi Európai Tanács fogadja el.
További teendők A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium – az érintett tárcák közreműködésével – már megkezdte az első Foglalkoztatási Akció Terv elkészítését, amelyet 2004. őszén kell Magyarországnak benyújtania az Európai Bizottságnak. Ennek kidolgozása során – az Európai Foglalkoztatási Stratégia keretei között, valamint a korábbi elkötelezettségeket rögzítő Közös Foglalkoztatáspolitikai Értékelésben foglaltak figyelembevételével – külön figyelmet szentelnek a Wim Kok Jelentés ajánlásainak. Miután a Wim Kok Jelentés beépül a tavaszi Európa Tanács elé kerülő Közös Foglalkoztatási Jelentésbe, a Kormány számára – nem magáról a Wim Kok Jelentésről, hanem – a Tanácsülésen elfogadott európai foglalkoztatási prioritásokról lenne célszerű egy tájékoztatás benyújtása.
„Munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek – Több munkahelyet teremteni Európában” című jelentés tartalmi összegzése
7
A Jelentés szerkezetének áttekintése A Jelentés öt fejezetből és két mellékletből áll, és elemzése kiterjed minden jelenlegi és jövőbeli EU tagállamra. Az egyes fejezetek tartalma a következő: Az 1. fejezet provokatív módon indít, s azt kérdezi vajon még elérhető távolságban vannak-e a lisszaboni célkitűzések? A pozitív válasz megadásához először áttekinti a foglalkoztatás növelésének legfőbb kihívásaival (globalizáció és gazdasági integráció; demográfiai öregedés; gazdasági lassulás); majd felidézi az Európai Foglalkoztatási Stratégia célkitűzéseit és összeveti azokat az eddig elért eredményeket. Mindezek alapján fogalmazza meg a legfontosabb következtetést, miszerint a jövőbeli gazdasági növekedés alapvető feltétele a foglalkoztatás és a termelékenység együttes növelése. Az 1. fejezet lezárásaként rögzíti a Foglalkoztatási Speciális Munkacsoport a négy alapvető követelményt: a) a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének javítását, b) minél több ember, potenciális munkavállaló bevonását a munkaerő-piacra, c) a humán-tőkébe történő beruházás fokozását és eredményesebbé tételét, d) jobb kormányzáson (governance) keresztül, a szükséges reformok hatékonyabb megvalósítását. A Jelentés további 2.–5. fejezetei ezeket a követelményeket veszi sorra, meghatározva a különböző intézkedéseket, feladatokat; s utalva a tagállami pozitív példákra, „legjobb gyakorlatra”. A Jelentés ugyan elsősorban a tagállamokra koncentrál, de a kormányzás vonatkozásában megfogalmaz közösségi szintre vonatkozóan is tesz javaslatokat. Az alábbiakban ezeket a fejezeteket részletesebben is ismertetjük. A Jelentés I. melléklete tartalmazza 25 (jelenlegi és jövőbeli) tagállam számára megfogalmazott ország-specifikus üzeneteket. A II. melléklet statisztikai információkat közöl.
A Jelentés szerzői, a Foglalkoztatáspolitikai Speciális Munkacsoport tagjai Elnök: Wim KOK, Hollandia korábbi miniszterelnöke A Munkacsoport tagjai: Carlo DELL’ARINGA, a Milánói „Sacro Cuore” Egyetem Mikrogazdasági és Munkaügyi Intézetének professzora; Federico DURAN LOPEZ, munkaerőpiaci szakértő, a Cordobai Egyetem Foglalkoztatás-, és társadalombiztosítás tanszékének professzora; Anna EKSTRÖM, a svéd SACO szakszervezeti szövetség elnöke Maria JOAO RODRIGUES, az Európai Bizottság Társadalomtudományi Tanácsadó Csoportjának Elnöke, a Lisszaboni Egyetem Üzleti és Munkaügyi Tanulmányok Intézetének professzora; Christopher PISSARIDES, közgazdaságtan professzora; a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdasági Teljesítmény Központjában, a technológia és növekedés kutatási program igazgatója; Anett ROUX, a Bénéteau cég vezérigazgatója;
8 Günther SCHMID, a Berlini Társadalomtudományi Kutató Központ Foglalkoztatás, társadalmi struktúra és jóléti állam részlegének igazgatója; a Berlini Szabad Egyetem Politikai gazdaságtan tanszékének professzora; korábbi német Hartz Bizottság tagja
A Jelentés fontosabb megállapításai, javaslatai Az alábbiakban a négy, kiemelt fontosságú követelménynek megfelelő szerkezetben összegezzük a Jelentés legfontosabb megállapításait, javaslatait. A szöveg teljes terjedelmű lefordítása helyett arra törekedtünk, hogy azokat a részeket emeljük ki, amelyek vonatkozásában Magyarország, vagy a sok tekintetben hasonló helyzetben lévő más csatlakozó, jövőbeli EU tagállam külön is említésre kerül. A Jelentés teljes terjedelmében megtalálható a következő web-helyen: http://europa.eu.int/employment_social/employment_strategy/task_en.htm
AZ ALKALMAZKODÓKÉPESSÉG JAVÍTÁSA: A VÁLTOZÁSOK ELŐREJELZÉSE, ELŐIDÉZÉSE ÉS MEGVALÓSÍTÁSA A változás napjainkban már – elsősorban a technológiai fejlődésnek és a globalizációnak – a gazdasági élet állandó velejárójává vált. Nemcsak a hagyományos iparágaknak kell változniuk, átalakulniuk, hanem a gazdaság minden egyes ágazatának, beleértve a prosperálókat, a legdinamikusabban fejlődőket is. Ennek következtében a foglalkoztatottság és termelékenység növelése, versenyképesség fokozása, a magasabb bérek és jobb munkakörülmények biztosítása közvetlenül attól függ, hogy a vállalkozások és a munkavállalók mennyire képesek alkalmazkodni a változásokhoz és mennyire nyitottak az újdonságokra. A vállalkozások esetében a változás fő hajtóereje az olyan környezet, amely kedvez az új cégek megalapításának, beindításának; a kutatásnak és fejlesztésnek; valamint az innovációnak. A vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy reagáljanak a termékeik vagy szolgáltatásaik iránti kereslet hirtelen megváltozására. Lépést kell tudniuk tartani munkavállalók korosodásából, elöregedéséből következő problémákkal és azzal, hogy egyre szűkül az utánpótlás, egyre kevesebb a fiatal munkavállaló. A munkavállalók számára a munka világa egyre áttekinthetetlenebbé válik, mivel egyre változatosabbak, és a korábbiakhoz viszonyítva, egyre „szabálytalanabbak” a munkavállalás formái. A munkavállalóknak sikeresen kell kezelniük a különböző „átmeneteket”, „váltásokat”, amikor az iskolából kikerülve munkát vállalnak; időközönként állást vagy beosztást változtatnak; amikor munkavégzésüket megszakítva tanulnak, gyermeket nevelnek; vagy amikor a munka világából kikerülve végül nyugdíjba vonulnak. Szükség lenne a munkavállalók földrajzi mobilitására is ahhoz, hogy jobban hozzáférjenek a munkalehetőségekhez, Európa egészében. Az Európai Uniónak szintén fogékonyabbá kell válnia a változásokra. Prioritásként kell kezelnie
9 1.) új vállalkozások alapításának ösztönzését, valamint a munkahelyteremtést; 2.) a kutatás és fejlesztés (R&D) és az innovációk ösztönzését, és az elért eredmények Unión belüli elterjesztését; 3.) a munkaerőpiacon pedig elő kell segíteni a rugalmasságot, amely azonban ugyanakkor megfelelő biztonságot is garantál. A jelentés szerint a tagállamoknak, a szociális partnereknek, a vállalkozásoknak és munkavállalóknak fokozniuk kell alkalmazkodási képességüket, amikor több munkalehetőségre vagy munkaerőre van szükség. Ösztönözni kell új vállalkozások beindítását és új munkahelyek teremtését azáltal, hogy csökkentik a vállalkozások elindítását és működését akadályozó adminisztratív- és szabályozó korlátokat, jobb lehetőségeket biztosítanak a különböző pénzügyi támogatásokhoz és a tanácsadó szolgálatokhoz. A tagállamok erőfeszítéseire van szükség ahhoz is, hogy az alacsony keresetű munkavállalók tekintetében csökkentsék a nem bérjellegű munka-költségeket, valamint biztosítaniuk kell, hogy a teljes munkabéremelés ne haladja meg a termelékenységi növekedést. 1. Az új vállalkozások alapításának és a munkahelyteremtésnek az ösztönzése Amennyiben az Európai Unió teljesíteni kívánja a lisszaboni célkitűzéseket, 2010-ig 15 millió új munkahelyet kell teremtenie. E területen pedig nem igen büszkélkedhet az Unió kimagasló sikerekkel. Ha a vállalkozás-alapítási „kedvet” az új vállalkozásba kezdők, illetve új vállalkozással rendelkezők/vagy azokat irányítók népességen belüli arányával mérjük, akkor Európa messze elmarad az Amerikai Egyesült Államoktól. Ez az arány ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban 10,5 %, míg a legjobban teljesítő Írországban is csak 9,1%. A skála másik végpontján pedig Belgium és Franciaország található, ahol az arányszám mindössze 3%. Az Európai Uniónak tehát lényegesen erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy újabb vállalkozások induljanak, újabb munkahelyek jöjjenek létre. A vállalkozások számának növeléséhez megfelelő támogató környezetre van szükség, amely segíti mind az elindulást, mind a későbbi növekedést. A munkahelyteremtés növelése érdekében a munkaerőköltségeknek foglalkoztatás-barátnak kell lenniük – beleértve a béreket, adókat, és minden más kapcsolódó költséget. Mindezeket figyelembe véve a Speciális Munkacsoport a következő javaslatokat, tennivalókat fogalmazta meg a tagállamok felé: •
Az új vállalkozások beindítását, valamint működtetését akadályozó adminisztratív és jogszabályi akadályok csökkentése, felszámolása.
•
Tanácsadó szolgálatok felállítása (mint például a one-stop shops), amelyek hatékony segítséget nyújtanak a vállalkozások beindításához, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak az emberi erőforrásokba történő befektetést és a pénzügyi kockázatokat illetően.
•
A pénzügyi forrásokhoz való jobb hozzáférés biztosítása az új vállalkozások, valamint a kis- és közép-vállalkozásokhoz esetében.
•
A vállalkozói kultúra kialakulásának elősegítése, különösen a menedzseléssel összefüggő képzés szerepének erősítésével a felsőfokú oktatásban és a szakképzésben.
10 •
A csődjog felülvizsgálata azzal a céllal, hogy csökkentsék a vállalkozókat terhelő, túlságosan nagy kockázatokat, valamint megszüntessék a csődbe ment vállalkozók megbélyegzését.
•
A nem munkabér-jellegű költségek csökkentése, különösen az alacsony képzettségűek és az alacsony bérű munkavállalók körében. A legtöbb új tagállamban meglehetősen magasak a nem bér-jellegű költségek. A jelentés pozitív példaként Lettországot és Magyarországot emeli ki, ahol az elmúlt években csökkentették a munkáltatói terhek mértékét.
•
Olyan, foglalkoztatás-barát bérpolitika érvényesítése, amely összhangban van a munkaerő-piaci helyzettel, a termelékenység általános szintjével, és amely lehetővé teszi a megfelelő mértékű munkabér-differenciálást a különböző szektorokban és régiókban. A Jelentés kiemeli, hogy a bérfejlesztések az új tagállamokban nagyobb aggodalomra adnak okot, mint a jelenlegi tagállamokban. A jelenlegi tagállamokban, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság kivételével, a bérfejlesztéseket szorosan a termelékenység szintjéhez kötötték a 2000-2002es időszakban. Az új tagállamok előtt, a Jelentés szerint, két nagy kihívás áll: foglalkoztatásbarát bérfejlesztés végrehajtása, valamint a munkabéreket terhelő magas adók csökkentése. A Jelentés szerint a legutóbbi bérfejlesztések meghaladták a termelékenység szintjét, különösen Csehországban, Észtországban és Magyarországon. A Jelentés kiemeli, hogy a munkabér-terheket szinte teljes egészében a magas társadalombiztosítási hozzájárulások alkotják, amelyek különösen az alacsony képzettségűek alkalmazását nehezítik meg. Különösen fontos ezekben az országokban egy olyan foglalkoztatás-barát adórendszer kialakítása, amely csökkenti a nem bér-jellegű költségeket. Az új tagállamoknak az is kihívást jelent, hogy az ágazatok és régiók között legyenek – indokolt – bérkülönbségek, hiszen ez elengedhetetlen földrajzi és foglalkozási mobilitás fokozásához. A béremelés foglalkoztatásra gyakorolt hatásának monitorozására is több figyelmet kell fordítaniuk.
2. A kutatás és fejlesztés (R&D) és az innováció ösztönzése, az elért eredmények Unión belüli elterjesztése Az új vállalkozások növekedési potenciálja és munkahelyteremtő képessége nagymértékben függ attól, hogy mennyiben innovatívak. Mennyiben képesek lépést tartani a kutatás és fejlesztés legújabb eredményeivel, illetve mennyiben képesek saját maguk is hozzájárulni az innovációhoz. A kutatás és fejlesztés területén az Unió lemaradással küzd az Egyesült Államokhoz viszonyítva: míg a K+F kiadások az EU GDP-jének 1,9%-át teszik ki, addig ez Amerikában 2,6%. Az Európai Unió szintjén kitűzött cél az, hogy a K+F kiadásokat a GDP 3%-ára kell emelni, amelynek kétharmad részét a magánszektor finanszírozza.
11 Az új tagállamok közül Észtország, Csehország és Szlovénia jár élen az újítások terén, Ciprus, Szlovákia és Lengyelország küzd a legnagyobb lemaradással. Ciprus, Lettország, Görögország, Észtország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország és Spanyolország GDP-jének kevesebb, mint 1%-át fordítja kutatásra és fejlesztésre. Bár a kutatásban és fejlesztésben az Európai Uniónak vannak kimagasló eredményei, az újítások elterjesztésében, széleskörű hasznosításában már távolról sem ennyire sikeres. Az információs és kommunikációs technológiák 1990-es évek közepe óta bekövetkezett fejlődése az Unió gazdaságában nem eredményezett olyan mértékű termelékenységi növekedést, mint az Amerikai Egyesült Államokban. A tagállamoknak éppen ezért nagy hangsúlyt kell fektetniük – már csak a négy szabadság elv szellemében is – az újítások, a kutatási és fejlesztési eredmények jobb áramlására. Az információs és kommunikációs technológiák önmagukban is újítások, azonban kulcsfontosságú szerepet játszanak az ismeretek összegyűjtése, tárolása és terjesztése során is. Ebből következően ezen technológiák oktatása a népesség minden rétege részére elengedhetetlen az újítások sikeres elterjedésének biztosításához. Mindezeket figyelembe véve a Speciális Munkacsoport a következő javaslatokat, tennivalókat fogalmazta meg a tagállamok felé: •
Az innováció támogatása és eredményeinek terjesztése érdekében regionális/ágazati hálózatok és partnerségek létrehozásának ösztönzése, az egyetemek, kutató központok, vállalkozások és az állami intézmények bevonásával.
•
Az információs és kommunikációs technológiák (ICT) használatának elterjesztése – ennek érdekében a hozzáférhetőség biztosítása és az ICT használatához szükséges képzés erősítése az oktatás minden szintjén.
•
A magántőke kutatásba és újításba történő befektetésének ösztönzése megfelelő pénzügyi eszközökkel, valamint a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok megfelelő biztosításán keresztül.
•
Az európai egységes piacban rejlő lehetőségek kiaknázása közös sztenderdek alkalmazásával; az országhatárokon átnyúló együttműködéseken keresztül; és a kutatók mobilitásának biztosításával.
3. A munkaerő-piacok rugalmasságának fokozása – a megfelelő biztonság garantálása Az EU gazdaságaiban bekövetkező változásokra való sikeres reagálás feltételezi, hogy a nagyobb munkaerőpiaci rugalmasságot. Ezzel összefüggésben több félreértés, téves értelmezés van, ami gyakran megalapozott félelmeknek és ellenállásnak is alapot ad. Mindenekelőtt téves az a nézet, amely szerint a munkaerőpiac rugalmasságának fokozása elkerülhetetlenül a munkavállalók helyzetének bizonytalanná válásához, a munkavállalók kiszolgáltatottságához vezet. A Jelentés azt hangsúlyozza, hogy a munkaerőpiac fokozottabb rugalmassága a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt érdeke. A munkavégzés rugalmasabb formái; a munka megszervezésének modern, rugalmas módjai a munkavállalók
12 számára megkönnyítik a munka és családi élet összehangolását; időt biztosítanak a tanulásra; és lehetővé teszik az egyéni preferenciák, a különböző életstílusok figyelembevételét. A modern munkavállalók esetében mindezek fontos szempontok. A félreértések másik forrása általában a rugalmasság fogalmának túlzottan szűk értelmezése. A munkaerőpiac rugalmasságának fokozása ugyanis nemcsak a munkavégzés feltételeit érinti, hanem olyan egyéb tényezőket is, mint például a munka megszervezésének módja; a munkaidő megszervezése; a bérezési rendszer; a munkavégzésre vonatkozó különböző szerződéses formák létezése; valamint a munkavállalók foglalkozási és földrajzi mobilitása. Mindez megteremti annak lehetőségét, hogy a szociális partnerek vállalati vagy ágazati szintű tárgyalásaik során kölcsönösen előnyös megoldásokra jussanak. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy mindkét fél félretegye előítéleteit és a munkaerőpiac rugalmasságában a kölcsönösen előnyös, új lehetőségeket keressék. A rugalmasság fokozásával párhuzamosan szükség van a munkavállalók biztonságára vonatkozó korábbi megközelítés felülvizsgálatára is. A biztonság, napjaink munkaerőpiacán, már nem a munkahely élethosszig tartó megőrzését jelenti. Ehelyett, a munkavállalók azon képességének megőrzését és erősítését jelenti a biztonság, amelyre támaszkodva benn tudnak maradni a munkaerőpiacon, illetve ott fokozatosan előbbre tudnak jutni. A biztonság modern fogalma olyan követelményeket tartalmaz, mint a tisztességes munkabér; az élethosszig tartó tanuláshoz való hozzáférés; megfelelő munkakörülmények; a diszkriminációval illetve jogtalan leépítéssel, felmondással szembeni hatékony védelem; a munkahely elvesztése esetén kapott támogatás; valamint a megszerzett szociális jogok „átszállásához” fűződő jog. (Azaz munkahely váltás esetén – akár tagállamon belül, akár tagállamok között – a megszerzett szociális jogok ne szenvedjenek csorbát; ebből a szempontból a foglalkoztatási viszony folyamatosnak legyen tekinthető.) Mindezeket figyelembe véve a Speciális Munkacsoport a következő javaslatokat, tennivalókat fogalmazta meg a tagállamok felé: •
A sztenderd, tradicionális munkaszerződésekben rögzített rugalmasság mértékének áttekintése, és szükség esetén kiigazítása, annak érdekében, hogy sztenderd munkaszerződések vonzóvá váljanak mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára.
•
A munkavégzésre irányuló szerződések egyéb formáinak felülvizsgálata annak érdekében, hogy a munkáltatók és munkavállalók igényeihez igazodva több választási lehetőség álljon rendelkezésre. A Jelentés kiemeli, hogy az új tagországoknak mind a munkavégzésre irányuló szerződések formáit, mind a munkaidő megszervezésének módjait tekintve nagyobb változatosságra kell törekedniük, annak érdekében, hogy több munkavállalót tudjanak a munkaerőpiacra vonzani, illetve, hogy a munkavégzés oldaláról is jobban hozzájáruljanak a gazdasági növekedéshez.
•
Minden munkavégzésre vonatkozó szerződéses forma esetében megfelelő biztonság nyújtása a munkavállalók számára; a kettős munkaerő-piac kialakulásának megakadályozása.
13 •
A munkaerő-kölcsönzők létrehozását és működését akadályozó tényezők felszámolása, mivel a munkaerő-kölcsönzők a munkaerőpiac hatékony és vonzó közvetítő szervezetei, amelyek munkalehetőségeket és jó foglalkoztatási sztenderdeket kínálnak.
•
A munkaszervezés modernizálásának eszközeként az információs és kommunikációs technológiák (ICT) alkalmazásának, és a munkaidő rugalmasságának ösztönzése.
•
A részmunkaidős foglalkoztatás akadályainak lebontása, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás vonzóbbá tétele mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára. A részmunkaidő korlátjainak lebontása rendkívül fontos számos jelenlegi tagállamban, mint például Portugáliában és Görögországban, ahol, a 18%-os uniós átlaggal szemben, csupán 4,8%, illetve 3,5% a részmunkaidőben dolgozó munkavállalók aránya. Az Európai Unión belül Görögország és Portugália mellett Spanyolországnak és Olaszországnak is határozott lépéseket kell tennie a részmunkaidő népszerűsítése terén. Néhány országban, így Németországban is, külön nevesítették a munkavállalók részmunkaidőhöz fűződő jogát. A részmunkaidőben dolgozók számának növelése az új tagállamokban is rendkívüli fontossággal bír, különös tekintettel a nők, valamint az idősebb korú munkavállalók foglalkoztatására. Az 1997 évi, részmunkaidőről szóló európai irányelv végrehajtása biztosítja a részmunkaidős munkavállalók megfelelő munkakörülményeit. A Jelentés kiemeli, hogy az új tagállamokban a részmunkaidő mellett a határozott idejű munkaszerződések aránya is meglehetősen alacsony.
•
A szociális védelmi rendszerek módosítása, alkalmassá tétele a munkaerő-piaci mobilitás ösztönzésére, valamint a különböző élethelyzetek közötti átmenetek (így a munka, a tanulás, a karrier-szünetek (a munkaerőpiac önkéntes, átmeneti elhagyása) vagy önfoglalkoztatás időszakai közötti váltások) megkönnyítésére.
MINÉL TÖBB EMBER, POTENCIÁLIS MUNKAVÁLLALÓ BEVONÁSA A MUNKAERŐPIACRA: A MUNKAVÉGZÉST MINDENKI SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ, VALÓDI VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGGÉ KELL TENNI Az Európai Unió nem használja ki a munkaerő potenciálját, és a munkanélküliség és az inaktivitás elfogadhatatlanul magas szintű a legtöbb tagállamban. A munkaerő potenciál demográfiai okokból történő szűkülése, valamint öregedése következtében a tagállamoknak meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyekkel humán erőforrásaikat hatékonyabban tudják kihasználni, és a ma még kihasználatlan munkaerő tartalékaikat is mozgósítani tudják. A Jelentés a leghatározottabban arra készteti a tagállamokat, hogy sokkal pro-aktívabbak legyenek azoknak a korlátoknak, akadályoknak a lebontásában, amelyek ma a munka világában még megtalálhatók. Ez nem csak azt jelenti, hogy minél több embert, potenciális munkavállalót kell a munkaerőpiacra vonzaniuk a tagállamoknak. Annak érdekében is lépéseket kell tenniük, hogy a munkavállalók fenntartható módon integrálódni tudjanak. A munkavállalók munkaerőpiacon való „megtartása”; a különböző „átmenetek” sikeres
14 megvalósítása, különösen a munkanélküliségből a munka világába való visszavezetés legalább olyan fontos kihívás, mint a munkaerőpiacra történő első bejutás megkönnyítése. A tagállamoknak ezzel összefüggésben a következő öt területen kell fokozott erőfeszítéseket tenniük a Jelentés ajánlásai szerint: 1.) Kifizetődő kell tenniük a munkavállalást (make work pay) 2.) Meg kell erősíteniük aktív munkaerőpiaci politikáikat 3.) Határozott lépéseket kell tenniük a nők munkaerőpiaci részvételi arányának növelése érdekében 4.) A demográfiai öregedésre válaszul átfogó stratégiákat kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk 5.) Meg kell valósítaniuk a kisebbségek és a migráns munkavállalók integrálását 1. A munkavállalás kifizetődővé tétele A munkavállalás kifizetődővé tétele (make work pay – „érje meg munkát vállalni”) továbbra is jelentős kihívást jelent a legtöbb tagállam számára, különösen az alacsony keresetű munkavállalókat illetően. A Jelentés hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak törekedniük kell a munkanélküliség, az inaktivitás és az alacsony fizetés csapdáinak megszüntetésére, az adók és a juttatások közötti egyensúly megteremtésével. A Jelentés szerint továbbra is jelentős pénzügyi korlátok nehezítik a munkaerő-piacra való bejutást, az ottmaradást, valamint az előrejutást. Ezért a tagállamoknak törekedniük kell arra, hogy egyrészt a munkabér a munkavállalók számára nagyobb bevételt biztosítson, mint más jövedelmek; másrészt pedig biztosítaniuk kell, hogy a munkavállalás lehetővé tegye a karrierépítést, az előrejutást. El kell ugyanis kerülni azt, hogy a munkavállalók alacsony fizetéssel járó, rossz minőségű munkahelyeken ragadjanak, amely munkahelyeken ráadásul az ismételt munkanélkülivé válás esélye is jóval nagyobb. Az adó és ellátási rendszerek reformja kapcsán igen nehéz megtalálni a kényes egyensúlyt a különböző, egymással összeütközésbe kerülő célkitűzések között: így a foglalkoztatás növelése, a szegénység csökkentése és a reformok költségvetési kiadásának redukálása között. A legfrissebb tapasztalatok alapján azonban vannak olyan megoldások, amelyek segítik a különböző célok együttes megvalósítását. Például, az alacsony keresetűek körében, a munkavállalással párhuzamosan nyújtott juttatások (in-work benefits) a munkavállalókat az alacsonyabb fizetéssel járó állások elfogadására ösztönzik. A családi alapú adóztatással szemben az egyéni jövedelemre épülő adórendszerek szintén ösztönzik a munkavállalást. A reformok során természetesen a makrogazdasági, fiskális szempontok mellett, figyelembe kell venni olyan más pénzügyi tényezőket is, mint például a háztartás, az ingázás és a gyermekgondozás költségei, valamint az olyan nem pénzügyi tényezőket is, mint a ellátási jogosultságok és az ellátások időtartamának megszigorítása. Mindezek alapján a Jelentés két területen sürgeti a tagállamokat azonnali lépések megtételére: •
A munkanélküliség, az inaktivitás és az alacsony bérek csapdáinak felszámolása érdekében az adók és a juttatások közötti egyensúly megteremtése.
15 Bár az új tagállamokban a juttatási rendszerek jóval alacsonyabb szintű ellátást biztosítanak mint a jelenlegi tagállamokban, mégis munkanélküliségi csapdát rejtenek. De nem ez jelenti az elsődleges kihívást a munka kifizetődővé tétele szempontjából. Sokkal inkább a munkából származó jövedelmekre rakódó magas adóterhek, illetve a támogató szolgáltatások hiánya (beleértve a nem kellőképpen megoldott gyermekellátást és az utazási feltételek) hat a munkavállalás ellen. Az adórendszer reformjának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a legális, formális munkaerőpiac minél több potenciális munkavállalót vonzzon, illetve tartson meg – és ily módon csökkenthető legyen az inaktivitás és a bejelentés nélküli munkavégzés. •
A bejelentés nélküli munka jogszerű foglalkoztatássá alakítása érdekében kifejtett erőfeszítések fokozása. A nem megfelelő adó és juttatási rendszerek nagyban hozzájárulnak az informális gazdaság kialakulásához. Az új tagállamok esetében (Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan) különösen nagy kihívást jelent a bejelentés nélküli munkavégzés szabályos, legális munkavállalássá történő átalakítása. Az adózási és ellátási rendszerek ilyen célú továbbgondolásának, átalakításának együtt kell járnia a jogszabályok szigorúbb betartatásával.
2. Az aktív munkaerő-piaci politikák megerősítése A munkanélküliség megakadályozását, illetve a munkanélküliek és az inaktívak (re)integrálását célzó intézkedések meghatározó fontosságúak a munkaerő potenciál minél nagyobb mértékű kihasználása szempontjából. Különösen fontosak ezek az aktív munkaerőpiaci intézkedések a gazdasági növekedés lelassulása idején, illetve azokban a régiókban és ágazatokban, ahol a strukturális változások a munkavállalókat a munkaerőpiacról való kiszorulással fenyegetik. Az aktív munkaerő-piaci politikák meghatározó szerephez jutnak a jelenlegi makrogazdasági helyzetben annak megakadályozásában, hogy a ciklikus munkanélküliség tartós és strukturális munkanélküliséggé váljon. A megelőző és aktivitást serkentő munkaerő-piaci intézkedések fejlesztése kulcsfontosságú feladat az új tagállamokban a gazdasági átrendeződésből adódó változások kezelése érdekében. A z aktív munkaerő-piaci politikákra fordított tagállami ráfordítások igen változatos képet mutatnak. Az új tagállamokban azonban olyan alacsony a ráfordítás mértéke, hogy ezekben az országokban a közeljövőben, mind a foglalkoztatási szolgálatokban foglalkoztatott számát tekintve, mind pedig a pénzügyi ráfordítások terén, határozott lépéseket kell tenni. A munkanélküliség megelőzésről és munkanélküliek illetve inaktívak aktiválásra vonatkozó Európai Foglalkoztatási Irányvonalak tagállami maradéktalan végrehajtása halaszthatatlan feladat. Ezen célkitűzések között szerepel a munkanélkülieknek nyújtott személyre szóló tanácsadás; az aktív munkaerőpiaci eszközökhöz való hozzáférés biztosítása mind a pályakezdő fiatal, mind a felnőtt korú munkavállalók részére a munkanélkülivé válást követő hat illetve tizenkét hónapon belül; valamint a tartós munkanélküliek legalább 25%-ának bevonása, részvételének biztosítása az aktív intézkedésekben.
16
A Speciális Munkacsoport Jelentésében a következő javaslatokat, tennivalókat fogalmazta meg a tagállamok felé: •
Minden munkavállalónak és álláskeresőnek személyre szóló segítség nyújtása, már a kezdeti fázisban, tanácsadás, képzés vagy új álláslehetőségek formájában, összhangban a megelőzésre és aktiválásra vonatkozó Európai Foglalkoztatási Irányvonalakkal.
•
Az aktiválását szolgáló programok hatékonyságának fokozása, mindenekelőtt az álláskeresők valódi szükségleteinek felismerésén keresztül, valamint azzal, hogy előnyben részesítik a célcsoportokra szabott intézkedéseket az általános, univerzális programokkal szemben.
•
A gyárbezárásokra, illetve nagyarányú vállalat átszervezésekre való felkészülés érdekében olyan gyors-reagálású intézkedések kidolgozása, amelyekkel elkerülhetővé válik a munkanélküliség, illetve a korai nyugdíjazás. Olyan ad hoc szolgáltatásokat kell kiépíteni ilyen esetekre, mint a tanácsadás, az átképzés és az érintett munkavállalók kihelyezése (outplacement.)
•
A foglalkoztatási (munkaerő-piaci) szolgáltatásokat alkalmassá kell tenni arra, hogy személyre szabott szolgáltatásokat tudjanak nyújtani; és erősíteni kell a helyi partnerséget a foglalkoztatás bővítése, megőrzése érdekében. Az új tagállamokban – különösen Lengyelországban és a Balti államokban – prioritásként kell kezelni az olyan modern foglalkoztatási szolgálatok felállítását, amelyek mind a munkavállalók, mind a munkáltatók igényeit ki tudják elégíteni. A munkaerő-piaci kereslet és kínálat eltéréseinek csökkentése érdekében a mobilitás és a képzési lehetőségekhez való hozzáférés támogatásra szorul.
•
A legsérülékenyebb csoportok (így többek között a hátrányos helyzetű fiatalok és a fogyatékosok) speciális igényeire külön figyelmet kell fordítani. Mind a jelenlegi, mind pedig az új tagállamokban komoly aggodalomra ad okot a fiatal munkavállalók munkaerő-piacra történő integrációja. A fiatal munkavállalók esetében a munkanélküliségi ráta általában kétszeres, mint a felnőtt munkavállalók esetében. Az új tagállamok közül Lengyelországban és Szlovákiában a legsúlyosabb a helyzet. Tovább rontja a helyzetet, hogy a fiatal munkavállalók igen gyakran olyan munkahelyen helyezkednek el, amely sem megfelelő karrier lehetőségeket, sem továbbképzési lehetőséget nem biztosít számukra, és ahonnan ismét a munkanélküliség vagy inaktivitás felé vezet az út.
3. A nők munkaerő-piaci részvételének növelése Jelenleg, a 15 tagállamot tömörítő Európai Unióban, 6,4 millió munkavállalási korban lévő nő nincs fizetett alkalmazásban, munkavállalási szándéka ellenére. A munkavállaló nők aránya ugyan az elmúlt években emelkedett, de néhány tagállamban – például Olaszországban,
17 Spanyolországban és Görögországban – még mindig nagyon alacsony a női munkavállalók részvétele. Az új tagállamokban a helyzet még kedvezőtlenebb: a nők munkaerő-piaci részvételének csökkenése aggodalomra ad okot. Máltában a nők részvételének szintje már kritikusan alacsony. Ezért az új tagállamokban fokozott erőfeszítésekre van szükség a nők formális gazdaságban való részvételének növelése érdekében. A Jelentés nagy hangsúlyt helyez a gyermek- és idősgondozás biztosítására, mégpedig olyan szolgáltatások biztosítására, amelyek a földrajzi lefedettség és a nyitvatartási rend szempontjából is, széles körben hozzáférhető. Ezzel összefüggésben felidézi a 2002. évi Barcelonai Európai Tanácson elfogadott tagállami vállalást, miszerint 2010-re, gyermekellátást biztosítanak a 3 éves és az iskolaköteles kor között lévő gyermekek legalább 90 %-a részére, illetve a 3 évnél fiatalabb gyermekeknek legalább 33%-a részére. Az északi országok kivételével azonban, csak nagyon kevés tagállam közelítette meg a barcelonai célkitűzéseket. A Speciális Munkacsoport hangsúlyozza, hogy e célokon túl minden, tagállamnak törekednie kell arra is, hogy megfelelő szolgáltatásokat biztosítsanak a tanköteles korban lévő gyermekek részére is, 12-14 éves korig. A Jelentés külön is kiemeli a családi jövedelmen alapuló adóztatás veszélyét, mivel az gyakran akadályozza meg a nők munkaerő-piacra lépését. Konkrétan a következő tagállami tennivalókat emeli ki a Speciális Munkacsoport Jelentése: •
A nők munkaerő-piaci részvételét akadályozó pénzügyi ellen-ösztönzők lebontása, különös tekintettel a bérezésre és az adózásra, beleértve a nemek közötti bérkülönbségeket.
•
A gyermek- és idősellátás hozzáférhetőségének és megfizethetőségének biztosítása, valamint ezen szolgáltatások minőségének javítása. A gyermekellátási szolgáltatások javítására számos tagállamban (így Németországban, Görögországban, Írországban, Ausztriában, Portugáliában és az Egyesült Királyságban), valamint az új tagállamokban is nagy szükség van. A Jelentés ezzel kapcsolatban kiemeli, mert ezen szolgáltatások hozzáférhetősége és a nők munkavállalása között egyértelműen szoros összefüggés mutatható ki. Azon országokban (például Németországban és Ausztriában), amelyekben a gyermekellátási szolgáltatások nem olyan széles körben hozzáférhetőek, a nők nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben, és nem minden esetben önkéntesen. Az új tagállamokban nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyermekellátás szolgáltatásai megfizethetőek legyenek.
•
A munkavégzés feltételeinek javítása, mégpedig olyan eszközökkel, amelyek vonzóbbá teszik a részmunkaidős foglalkoztatást; megkönnyítik a karrier megszakítását és a rugalmas munkavégzést.
18 Az új tagállamokban nagyobb figyelmet kell fordítani a család-barát munkavállalási szerződésekre és munkaidő beosztásra. •
Az intézkedéseknek figyelembe kell venniük a hátrányos helyzetű nők speciális igényeit.
4. A demográfiai öregedésre válaszul átfogó stratégiák kidolgozása és végrehajtása A Lisszaboni foglalkoztatási célkitűzések adta általános kereten belül, a Stockholmi Európai Tanács 2010-re az idősebb (55-64 év közötti) munkavállalók 50%-os foglalkoztatását tűzte célul. A Barcelonai Európai Tanács még ennél is ambiciózusabb volt, amikor célként a munkaerőpiac nyugdíjazás miatti elhagyásának tényleges, átlagos életkorát – amely 2001-ben 59,9 év volt – 5 évvel történő megemelését tűzte ki, 2010-re. Sürgős és drasztikus intézkedések nélkül reménytelen ezeknek a céloknak a megközelítése, az elérésükről nem is szólva. A munkaerő-piaci helyzet az 50 éves vagy annál idősebb munkavállalók tekintetében komoly aggodalomra ad okot, főleg a demográfiai öregedés problémájának fényében. A kihívást nem csak az jelenti, hogy az 55-64 év közöttieknek minél nagyobb aránya maradjon alkalmazásban. Hasonlóan fontos a ma a 40-es és 50-es éveikben lévő munkavállalók foglalkoztathatóságának javítása. A tagállamok közül ma Svédországban a legmagasabb az idősebb munkavállalók aránya, de az utóbbi évtizedben Finnország érte el a legnagyobb eredményeket az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelése terén. E két ország példaként szolgálhat a többi tagállam számára. Különösen Franciaország, Belgium, Ausztria és Luxemburg számára, amely tagállamokban különösen alacsony az idősebb munkavállalók aránya, s így elérkezett el az intézkedések ideje. Az új tagállamok is nagy kihívásokkal néznek szembe, tekintettel arra, hogy a gazdasági struktúraváltás során nagyon sok idősebb munkavállaló hagyta el a munkaerő-piacot. A helyzet különösen súlyos Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon. Annak érdekében, hogy a munkavállalók minél hosszabb ideig maradjanak benn a munka világában, alapvetően fontos, hogy a tagállamok átfogó, ún. aktív öregedési stratégiákat dolgozzanak ki, és kötelezzék el magukat azok végrehajtására. E stratégiák középpontjában, a Jelentés szerint a következő három elemnek kell állnia: •
Biztosítani kell a megfelelő jogi és pénzügyi ösztönzést ahhoz, hogy a munkavállalók tovább munkában maradjanak; a munkáltatók pedig felvegyenek, illetve megtartsanak idősebb munkavállalókat. Ez magában foglalja a speciális adó-kedvezmények; a foglalkoztatás és a nyugdíjazás szabályainak átalakítását, módosítását annak érdekében, hogy az idősebb munkavállalók ösztönözve legyenek a munkavállalás időtartamának meghosszabbításában, és ellenérdekeltté váljanak a munkaerő-piac korai elhagyásában. A korai nyugdíjazás meggátolására minden tagállamnak törekednie kell.
•
Ösztönözni kell minden korosztály részvételét a képzési programokban. Életen át tartó tanulási stratégiákat kell kidolgozni, különös tekintettel az idősebb munkavállalók munkahelyi képzésére, akik alul-reprezentáltak a képzésben.
19 •
Javítani kell a munkakörülményeket; és vonzó, biztonságos és adaptációt elősegítő munkakörnyezetet kell biztosítani a munkás-élet teljes időtartamában, beleértve a részmunkaidős foglalkoztatás és a karrier-szünetek lehetőségét.
5. A kisebbségek és a bevándorlók jobb integrálása Az Európai Unió nem eléggé sikeres a bevándorlók és a nem EU állampolgárok munkaerőpiacra való integrálása terén. A Speciális Munkacsoport éppen ezért úgy gondolja, hogy alapvető fontosságú, hogy a tagállamok tegyenek meg mindent azoknak a kisebbségeknek és migráns munkavállalóknak az integrálása érdekében, akik már ma az EU-ban élnek. Mindez előfeltétele annak, hogy meg tudjanak birkózni, hasznosítani tudják a jövőbeli, új bevándorlási hullámokat. A jelenlegi tagállamok közül különösen Belgiumnak, Franciaországnak, Svédországnak, Finnországnak, Dániának, Németországnak, Hollandiának és az Egyesült Királyságnak kell határozott lépéseket tennie a kisebbségeik, és migráns munkavállalóik integrálása érdekében. Az EU állampolgárok és nemEU állampolgárok közötti különbség ezekben az országokban különösen szembetűnő. Az új tagállamok közül pedig Csehország, Magyarország és a Balti államok számára jelent nagy kihívást a kisebbségek integrálása. A bevándorlók és a nem-EU állampolgárok munkaerő-piaci helyzete lényegesen rosszabb, mint a tagállamok állampolgárainak: például a munkanélküliségi ráta a bevándorlók körében a kétszerese az EU állampolgárokénak; a foglalkoztatási ráta is jóval alacsonyabb az ő esetükben; különösen az alacsony képzettségű migráns munkavállalók és a nők körében. E problémák leküzdése érdekében a Speciális munkacsoport a tagállamokat és a szociális partnereket többdimenziós, integrációs politikák végrehajtására ösztönzi, amelyek: •
megkönnyítik hozzáférést,
•
fellépnek a munkahelyi diszkrimináció megszüntetése érdekében,
•
figyelembe veszik a női bevándorlók speciális igényeit,
•
ösztönzik a migránsok vállalkozás alapítását,
•
javítják a külföldön szerzett képzettségek és végzettségek elismerését.
•
Ezen túlmenően, a tagállamoknak egy sokkal aktívabb és koordináltabb bevándorlási politikát kell kidolgozniuk Uniós szinten.
az oktatáshoz,
képzéshez,
segítségnyújtó
szolgáltatásokhoz
való
Az Uniós szinten kialakított vonzó és koordinált bevándorlási politika jelentősen megkönnyítheti a bevándorlók munkaerő-piaci integrációját. Évente körülbelül egy millió új bevándorló érkezik az Unióba, és ez a szám valószínűleg emelkedni fog. Egyrészt a külső hatások következtében (például háború vagy szegénység miatt), másrészt az Unió munkaerőpiacának a csökkenő munkaképes korú népességgel összefüggésben bekövetkező jövőbeli szükségletei miatt.
20
TÖBB BEFEKTETÉS AZ EMBERI ERŐFORRÁSOKBA: AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁSNAK VALÓSÁGGÁ KELL VÁLNIA A képzettségi szint emelése, és egy olyan adaptációra képes munkaerőgárda kifejlesztése, amely választ tud adni a tudásalapú gazdaság kihívásaira – ezek jelentik a kulcsot a modern gazdaságban a termelékenység és a foglalkoztatás növekedéséhez. Ma azonban az Európai Unióban még mindig túl sokan nem szerzik meg az iskolában az alapvető ismereteket; és nincs megfelelően biztosítva az ismeretek folyamatos frissítése és fejlesztése sem. A demográfiai kilátások tükrében különösen fontos az ismeretek elavulásának megakadályozása az idősebb munkavállalók munkaerő-piacon tartása érdekében. Annak ellenére, hogy a tagállamok már régen ráébredtek az élethosszig tartó tanulás szükségességére, eddig még kevés érzékelhető eredmény született. Elsődleges fontosságú, hogy minden érdekelt, így a hatóságok, munkáltatók és az egyének is együttműködjenek abban, hogy az élethosszig tartó tanulás valósággá váljon. A tagállamoknak a Speciális Munkacsoport javaslata szerint átfogó stratégiákat kell kidolgozniuk az élethosszig tartó tanulás terén, mégpedig a következő három elemre építve: 1.) ambiciózus célok kitűzése a humán tőke szintjének emelése érdekében, 2.) a humán erőforrásokba történő beruházás költségeinek és felelősségének megosztása az állami szervek, a vállalkozások és az egyének között, 3.) az élethosszig tartó tanulásban való részvétel megkönnyítése, 1. A humán tőke szintjének emelése Bár a Lisszaboni Stratégia célul tűzte ki a humán-tőkébe történő beruházás nagymértékű növelését, az elmúlt években a beruházások szintje lényegesen nem emelkedett és az élethosszig tartó tanulási rendszerek sem alakultak ki megfelelő módon. A beruházások szintje egyenetlenül oszlik meg: a leginkább rászoruló vállalkozások és munkavállalók (a kisés közepes méretű vállalkozások, a képzetlen és idősebb munkavállalók) részesednek belőlük a legkevésbé. Az Unióban a képzettségi szintet emelni kell¸ tekintettel arra, hogy körülbelül 150 millió európai uniós állampolgár nem végezte el a középiskolát és a felmérések szerint a munkaerő olyan alapvető ismeretei is hiányosak, mint olvasás-írás és számolás. A Speciális Munkacsoport az alábbi lépések megtételére sürgeti a tagállamokat: •
Mindenki számára biztosítani kell a jogot a középszintű oktatáshoz és az alapvető szakképzettség megszerzéséhez.
•
Csökkenteni kell a fiatalok iskolából való lemorzsolódásának arányát.
•
Elő kell segíteni, hogy a fiatalok nagyobb arányban folytassanak egyetemi tanulmányokat.
21 Az egyetemi diploma megszerzését különösen az új tagállamokban kell könnyebbé tenni, különös tekintettel arra, hogy míg ezekben az államokban a középiskolát végzettek aránya általában magasabb, mint a jelenlegi tagállamokban, addig az egyetemi végzettségűek aránya lényegesen alacsonyabb. •
Bővíteni kell a képzéshez való hozzájutás lehetőségét a teljes életciklus folyamán, különös tekintettel az alacsony képzettségűekre és más hátrányos helyzetű munkavállalókra.
•
Jobban kell prognosztizálni a jövőbeli képzettségi igényeket, többek között az előrejelző ügynökségek európai hálózatán keresztül.
•
A tagállamoknak a hatékony élethosszig tartó tanulási rendszerek kialakítása érdekében átlátható és ambiciózus, az Uniós célkitűzésekkel összhangban lévő, konkrét célokat kell kitűzniük saját maguk számára.
2. A humán erőforrásokba történő beruházás költségeinek és felelősségének megosztása érdekében A Speciális Munkacsoport jelentésében amellett érvel, hogy minden szereplőnek – így az állami szerveknek, az egyéneknek és a vállalkozásoknak egyaránt – felelősséget kell vállalnia az emberi erőforrásokba történő beruházások szintjének és hatékonyságának emelésében. A kormányok felelősége abban áll, hogy meg kell teremteniük azokat a jogi és pénzügyi feltételeket, amelyek mindenki számára lehetőséget biztosítanak az élethosszig tartó tanulásra. A munkáltatók felelőssége abban mutatkozik meg, hogy fejleszteniük kell munkavállalóik képzettségének azok egész munkavállalói karrierje során. Az egyéneknek pedig az a felelőssége, hogy ők maguk is beruháznak saját jövőjükbe. A Speciális Munkacsoport a tagállamokat és a szociális partnereket az alábbi lépések megtételére sürgeti: •
Egyértelműen meg kell határozni minden érintett szereplő (állam, vállalkozások, egyének) oktatással és képzéssel összefüggő jogát és kötelezettségét. A Jelentés sorra véve az állam, a vállalkozások, és az egyének jogait és felelősségét, külön hangsúlyt helyez az oktatás és a képzés finanszírozására. Ezzel összefüggésben megállapítja, hogy bár a vállalkozások szakképzésre fordított kiadásai az összes munkával kapcsolatos kiadások 1,6%-áról (1993) 2.3%-ra (1999) nőttek, még mindig túl alacsonyak. A beruházás nagyságát illetően jelentős különbség van a jelenlegi és az új tagállamok között. A képzésnek az összes munkával kapcsolatos költséghez viszonyított aránya a jelenlegi tagállamokban a dániai 3% és a portugáliai 1.2% között mozog, míg az új tagállamokban ez az arány 1,9% (Csehország) és 0,8% (Litvánia). A tagállamok közül Dánia, Svédország, az Egyesült Királyság és Hollandia munkáltatói fordítanak a legtöbbet az általuk foglalkoztatott munkaerő továbbképzésére. Görögországnak, Spanyolországnak, Ausztriának, Portugáliának és a legtöbb új tagállamnak azonban hatékony lépéseket kell
22 tennie a vállalkozások továbbképzésbe való beruházásnak növelésére érdekében. •
Sztenderdeket kell megállapítani az oktatás és képzés megfelelő színvonalának biztosítása érdekében, tekintett nélkül arra, hogy az oktatást, képzést állami intézmény, vállalkozás, vagy képzési szakemberek nyújtják-e; és gondoskodni kell a sztenderdek betartatásáról.
•
Biztosítani kell, hogy a munkáltatók kellő mértékben fektessenek be az emberi erőforrásokba, valamint gondoskodni kell közöttük a költségek és a haszon korrekt megosztásáról, kötelező és önkéntes megoldások kombinációján keresztül, mint például az ágazati vagy regionális képzési alapok, valamint olyan más eszközök révén, mint az adójóváírás vagy a támogatások.
3. Az élethosszig tartó tanulásban való részvétel megkönnyítése Az humán erőforrások fejlesztésére vonatkozó ambiciózus célok kitűzése és a humán tőkébe történő beruházások szintjének emelése önmagában nem elegendő. A munkaerő-piaci kereslet és kínálat egyensúlyának biztosításához arra is szükség van, hogy az élethosszig tartó tanulási rendszerek hozzáférhetővé és a szereplők számára anyagilag megengedhetővé váljanak, illetve ezek a rendszerek maguk is képesek legyenek alkalmazkodni a változó igényekhez. A legtöbb tagállamban még mindig jelentős korlátjai vannak az élethosszig tartó tanulásnak, különösen az alacsony képzettségűek körében. Így minden tagállam esetében prioritás a képzésben való részvétel növelése a teljes munkaerő-állomány esetében. A munkavállalók képzésekben való részvételének növelése különösen Görögország, Franciaország, Portugália, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Ciprus, Olaszország, Spanyolország, Belgium és Németország esetében sürgető. Külön figyelmet kell fordítani az alacsony képzettséggel rendelkezőkre. E munkavállalók körében Európa szerte alacsony a képzésben résztvevők aránya. A fent említett tagállamok esetében azonban kritikusan alacsony a részvételi arányuk, ami azonnali intézkedést igényel. A Speciális Munkacsoport a tagállamoknak és a szociális partnereknek az alábbi lépéseket javasolja: •
Javítani kell az egyének igényeinek meghatározását és képzésekben való hozzájutást könnyebbé kell tenni. Ennek érdekében a képzést a szerződéses kapcsolatok (elsősorban a munkaszerződések, a különböző szinten kötött kollektív szerződések) egyik központi elemévé kell tenni. A személyre szóló képzési (humán erőforrás fejlesztési) tervek kidolgozásához pedig megfelelő segítséget és tanácsadást kell nyújtani. Fejleszteni kell a kompetenciák és képzettségek elismerését.
•
Bővíteni kell a képzési kínálatot olyan új lehetőségek kihasználásával, mint például az e-learning.
•
Meg kell könnyíteni az oktatási és képzési ágazat fejlődését.
23
•
Ösztönözni kell a szereplők közötti partnerségek és hálózatok kialakítását, minden szinten, az együttműködés és a legjobb gyakorlatok megosztásának érdekében.
MOZGÓSÍTÁS A REFORMOK VÉGREHAJTÁSA ÉRDEKÉBEN: A FOGLALKOZTATÁS NÖVELÉSE EGY JOBB KORMÁNYZÁSON KERESZTÜL A Speciális Munkacsoport tudatában van annak, hogy a Jelentésében javasolt reformok megvalósítása komoly politikai kihívást jelent. Ezért a Jelentés külön fejezetben foglalkozik a feladatok sikeres végrehajtásának feltételeivel: 1.) mozgósítani kell a mindenkit a reformok támogatására; 2.) biztosítani kell a hatékony végrehajtást; 3.) az Uniós eszközöket a korábbinál jobban kell felhasználni. Több és jobb munkahelyet létrehozni – amely az Európai Unió legfontosabb törekvéseinek egyike – csak erős politikai akarattal; és az összes szereplő koordinált együttműködésével és közös erőfeszítésével lehetséges. Cselekvésre mind tagállami, mind EU szinten szükség van. Az alapelveknek a következőknek kell lennie: • arányosság és szubszidiaritás: annak érdekében, hogy a döntések a legmegfelelőbb szinten szülessenek meg és arányosak legyenek a célkitűzésekkel; • az érdekeltek bevonása, nyilvánosság és elszámolási kötelezettség az állampolgárok irányában; valamint • koherencia és hatékonyság az egyre komplexebb rendszeren belül. Ezek az elvek magukban foglalják az összes olyan szereplő mozgósítását, akik részt vesznek az innovációban, a munkahelyteremtésben és a társadalmi kohézió elősegítésében; a megfelelő jogi infrastruktúra kialakítását; a koordinációt; valamint a politikai és pénzügyi támogatást. Bár a végrehajtás tagállami felelősség, abban az Unió is szerepet vállal a reformok programok támogatásával; a tagállami legjobb gyakorlatok terjesztésén keresztül; valamint foglalkoztatás növelését és az innovációt ösztönző források biztosításával. 1. Mozgósítása a reformok támogatására A Jelentésben javasoltak azt kívánják az állami szervektől, a szociális partnerektől és az állampolgároktól, hogy azok szakítsanak régi beidegződéseikkel, és új utakat, gyakorlati megoldásokat próbáljanak ki. A Jelentésben javasolt tennivalók egybecsengenek a tágabb, lisszaboni stratégiával. A magas munkanélküliség, az hihetetlenül erőteljes gazdasági integrációval globalizálódás és a gyors demográfiai elöregedés jelenlegi körülményei közepette világos, hogy a szükséges reformok egymással összefüggnek, és kölcsönösen feltételezik egymást. Így például a foglalkoztatás növelése részben a szociális védelmi rendszerek modernizálásától függ; amely azonban már a demográfiai változás következtében önmagában is komoly nyomása alatt áll. Fordítva pedig, a szociális védelmi rendszerek fejlesztése az ott foglalkoztatottak számának növelését igényli.
24
A kormányoknak párbeszédet kell folytatniuk az állampolgárokkal a reformok szükségességének elfogadtatása érdekében – még akkor is, ha a párbeszéd nem mindig hoz gyors eredményt. Érzékeltetniük kell azt, hogy a reformok végrehajtása mindenkinek az érdeke; és meg kell próbálniuk kompromisszumokat elérni a nyilvánvaló érdek összeütközések esetén. A Jelentés példaként említi a 90-es évek tagállami szinten kötött Foglalkoztatási Paktumainak sikerét, amely annak volt köszönhető, hogy az érdekeltek felmérték a közös erőfeszítésekkel elérhető eredményeket. Napjainkban, a globalizáció, a gazdasági struktúraváltás és a népesség öregedése körülményei közepette olyan új reform partnerségek nyújthatnak megoldást, amelyek a résztvevők számára kölcsönös előnyöket biztosítanak a versenyképesség, a szociális védelem és a többi releváns politika terén – az előnyök és az engedmények korrekt egyensúlyának megteremtésével. Például, ilyen jellegű megoldás elérése érdekében: •
A munkáltatók kötelezettséget vállalhatnak a munkavállalók képzésekben való részvételének javítására; a munka és a családi élet közötti összhang megteremtésére, valamint a hátrányos helyzetű munkavállalók integrációjának elősegítésére.
•
A munkavállalók elfogadhatják a jelenleginél változatosabb szerződéses formákat és munkaszervezési módokat; a fokozottabb mobilitás szükségességét; a bérek visszafogását és differenciálását; valamint későbbre halaszthatják a munkaerő-piacról való kivonulásukat.
•
Az állami szervek vállalhatják a vállalkozási környezet javítását; a hatékony élethosszig tartó tanulási rendszerek fejlesztését (beleértve a megfelelő ösztönzők alkalmazását); a kutatás és innováció támogatását; a hatékony aktív munkaerő-piaci intézkedések széleskörű elérhetőségét; valamint a szociális védelmi rendszerek felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a munkaerő-piacon megkönnyítsék a rugalmasságot és a mobilitást.
2. A reformok végrehajtása A Speciális Munkacsoport mindazon tagállamok számára, amelyek lemaradással küzdenek, azt javasolja, hogy erősítsék meg elkötelezettségüket az EU foglalkoztatási célkitűzései mellett és dolgozzanak ki egy egyértelmű cselekvési tervet, amely a következőket tartalmazza: •
Az EU szinten megállapított célkitűzésekkel összhangban lévő nemzeti politikák megfogalmazása. Ez különösen a foglalkoztatási rátával kapcsolatos célkitűzésekre; a munkaerő-piac elhagyásának korhatárára; és az oktatással és képzéssel kapcsolatos Uniós benchmark-okra vonatkozik.
•
Annak biztosítása, hogy a reformok végrehajtása a Stabilitási és Növekedési Paktum által meghatározott költségvetési keretek közepette történik. Amennyiben a reformok végrehajtásához szükséges források biztosítása költségvetési feszültséget okoz; vezérelv csak a kiadások allokációjának újragondolása és az állami források hatékonyabb felhasználása lehet.
25
•
Az állami végrehajtási és ellenőrzési rendszerek hatékonyságának növelése – különös tekintettel a számos tagállamban modernizálásra szoruló foglalkoztatási szolgálatokra. A hatékonyság növelése érdekében nagy hangsúlyt kell helyezni célokhoz kötött vezetésre (management by objectives); a minőségre vonatkozó benchmark-ok felállítására; a szaktárcák, főosztályok közötti koordinációra; valamint az értékelésre és monitorozásra.
•
A szociális partnerek aktív részvételének és felelősség vállalásának ösztönzése, különösen a kollektív szerződések keretében, olyan területeken, mint az élethosszig tartó tanulás, a munkaszervezés, a munkabérek, a nemek közötti egyenlőség és az aktív öregedés.
•
Az innováció és a foglalkoztatás támogatása érdekében olyan partnerségek és hálózatok kialakulásának ösztönzése, amelyek keretében a vállalkozások, az oktatási és képző intézmények és a helyi állami szervek együttműködnek olyan kérdésekben, mint az élethosszig tartó tanulás, a kutatás és innováció, valamint a munkaszervezés.
Az Európai Unió Alapszerződésében is nevesített Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervek kiváló eszközök mindezek megvalósítására: a reformok tervezésében résztvevő összes szereplő együttműködésére, illetve az eredmények megfelelő monitorozására. A Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervekben rejlő lehetőségeket azonban a legtöbb tagállam még nem ismerte fel. Ezért szükség van arra, hogy általánossá váljon az a néhány tagállamban bevezetett gyakorlat, hogy a Nemzeti Akciótervek elkészítésébe bevonják a nemzeti parlamentet és konzultálnak a szociális partnerekkel, illetve a civil társadalommal. Csak így érhető el, hogy a nemzeti Foglalkoztatási Akciótervek széleskörű politikai legitimitást nyerjenek. Azokban az országokban, ahol a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos kompetenciák a regionális vagy helyi szervekhez, hatóságokhoz vannak telepítve, fokozni kell a foglalkoztatási reformok melletti regionális elkötelezettséget. Megoldást jelenthet a koordináció nyitott módszerének bevezetése a kormányzás nemzeti és regionális szintjei között. Ez azt jelentené, hogy nyilvános és átlátható tárgyalások folynának a nemzeti és regionális kormányok között a regionális célkitűzések meghatározása érdekében; s azok megvalósítását jelentési és monitoring eljárások követnék nyomon. 3. Az EU eszközök jobb felhasználása Az 1997 évi Luxembourgi Foglalkoztatási Csúcs és a 2000 évi Lisszaboni Agenda erőteljes politikai hátteret adott a teljes foglalkoztatás célkitűzésének, valamint a munkanélküliség és inaktivitás elleni küzdelemnek. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia 1997 évi megalkotására adott válaszként több tagállam is olyan jelentős reformokat vezetett be, amelyek nagymértékben hozzájárultak Európa 2001-ig elért foglalkoztatási eredményeihez, a munkanélküliség csökkentéséhez. 2003 júniusában az Európai Tanács új Európai Foglalkoztatási Irányvonalakat, valamint új Átfogó Gazdaságpolitikai Irányvonalakat fogadott el a 2006-ig tartó időszakra. A Speciális Munkacsoport úgy véli, hogy a Jelentésében javasolt konkrét reformok, feladatok harmonikusan illeszkednek ezen átfogó uniós keretbe. A Jelentés hangsúlyozza, hogy reformok végrehajtása eddig több jelenlegi tagállamban túlságosan lassú és egyenetlen volt. A reformok ugyanakkor legalább ennyire fontosak az új
26 tagállamok esetében. A Speciális Munkacsoport véleménye szerint az EU szintjén a hangsúlyt most a tagállamokban végrehajtott reformok monitorozására kell helyezni ahelyett, hogy az uniós Irányvonalakon belül eszközölnének újabb változtatásokat. Emellett az is rendkívül fontos, hogy a Tanács és a Bizottság biztosítsa a Lisszaboni Stratégiához kapcsolódó folyamatok összhangját, és a makrogazdasági politikák koordinációját. A kihívást az jelenti, hogy hogyan lehet az átfogó uniós politikai keretet konkrét cselekvéssé, akciókká „lefordítani”. Ennek érdekében a Jelentés négy fő irányban javasol elmozdulást EU szinten: •
Az Európai Unió ország-specifikus ajánlásai szerepének erősítése. Annak következtében, hogy az Unió tagállamai között a különbségek – a küszöbön álló bővítéssel – megnövekednek, és ugyanakkor az általános, minden tagállamra egyaránt vonatkozó Foglalkoztatási Irányvonalak egyre kevésbé részletezettek, egyre nagyobb jelentőséget kapnak az ország-specifikus ajánlások, a végrehajtásukról szóló tagállami jelentések és az Európai Bizottság monitorozása. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia és az Átfogó Gazdaságpolitikai Irányvonalak keretei között biztosítani kell az országspecifikus ajánlások koordinációját és következetességét. A tagállamok teljesítésének jobb nyomon követéséhez pontosabb elemzésekre; naprakész statisztikákra és indikátorokra; valamint egyértelmű benchmark-okra van szükség.
•
Az EU költségvetésének tudatos, foglalkoztatáspolitikát támogató eszközként való felhasználása. Az EU számottevő pénzügyi forrásokat mozgósít, különösen a lemaradással küzdő tagállamok és régiók fejlődésének ösztönzésére. A következő (2007ben induló) programozási időszakban az EU forrásoknak sokkal szorosabban kell kötődniük a lisszaboni célokhoz, és ezen belül is a foglalkoztatáspolitikai irányvonalakhoz és célkitűzésekhez. Fokozott figyelmet kell fordítani a kutatásba és az emberi erőforrásokba történő állami és magán beruházásokra. Az EU forrásokat fel kell használni arra is, hogy nyomon kövessék az EU által szorgalmazott reformok tagállami végrehajtását. Ez feltételezi a kapacitás-fejlesztés középpontba kerülését. Végül, az Uniónak jobban kell támogatnia a foglalkoztatás területén az egész Unióra kiterjedő együttműködést és a munkaerő-piaci mobilitást, annak érdekében, hogy elősegítse az európai munkaerő-piacok integrációját, valamint a kutatás és innováció fejlesztését és elterjesztését.
•
Az európai szociális partnerek elkötelezettségének erősítése. A szociális partnerek által 2002-ben elfogadott közös, több évre szóló munkaprogram számos olyan témát és akciót tartalmaz, amelyek összecsengenek a Jelentésben javasolt reformokkal. E kezdeményezések sikere egyrészt a nemzeti és ágazati szintű szociális partnerek aktív bevonásától függ; másrészt attól, hogy képesek-e praktikus megoldásokat kidolgozni. Ez utóbbi testet ölthet például ún. Közös Cselekvési Keret (Joint Framework for Action) formájában is, mint ahogyan az például az élethosszig tartó tanulás esetében történt. Egy EU szintű tripartit növekedési és foglalkoztatási csúcs szintén erősítené a szociális partnerek részvételét az uniós döntéshozatalban. Egy ilyen csúcstalálkozó megerősítené a makrogazdasági, foglalkoztatási, szociális védelmi és oktatási politikákról folytatott párbeszédet. Nagyobb hangsúlyt kell helyezni az EU szintű rendszeres makrogazdasági párbeszédre, a tagállami makrogazdasági és bérfolyamatok nyomon követése érdekében.
•
A legjobb gyakorlatok elterjesztésének fokozása és a kölcsönös tanulás a tapasztalatok kicserélésén keresztül. A már létező peer review, amelynek keretében évente többször
27 találkoznak a foglalkoztatáspolitika alakításáért és végrehajtásáért felelős tagállami minisztériumok képviselői és a kutatók a nemzeti politikák felülvizsgálata céljából, hasznos eszköz a legjobb gyakorlatok azonosítására és elterjesztésére. Az évenként áttekintett jó gyakorlatok száma azonban korlátozott és a következtetések sem kerülnek széleskörű megvitatásra. Mind az Európai Unió, mind pedig az állami szervek részéről nagyobb erőfeszítések szükségesek annak érdekében, hogy az információk minden érdekelthez eljussanak. Ez egy olyan felfogásbeli, kulturális változást igényel, amelynek hatására a kormányok és a vállalkozások olyan tanuló szervezeteknek tekintik önmagukat, amelyek nyitottak az új ötletekre és készek megosztani egymással a legjobb gyakorlatokat.
Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Budapest, 2004. február
