KANITZIA
Kanitzia 18: 7–12., Szombathely, 2011
Journal of Botany
TÖBB MINT FÉL ÉVSZÁZAD A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN MEGEMLÉKEZÉS PRISZTER SZANISZLÓRÓL ISÉPY ISTVÁN ELTE Füvészkert, 1083-Budapest, Illés u.25,
[email protected] Abstract Isépy I. (2011): More than half century in duty of science. Remembering to the botanist Szaniszló Priszter (1917-2011). – Kanitzia 18: 7–12. The work presents a short biography and scientific activity of Dr. Szaniszló Priszter (1917-2011) one of the illustrious researcher of the Pannonian flora, former director of the Botanical Garden of the Lóránd Eötvös University in Budapest. Szaniszló Priszter is considered as a promoter and organizer of the researches in the domain of the adventive flora, weeds and invasive plants, author of valuable manuals for students, monographies and dictionaries in botany and botanical linguistics, editor of journals and handbooks in botany, nature conservation and history of science. During his relatively long scientific activity (more than half century) he educated, introduced and helped several young generation to practice various domains of general botany, the „scientia amabilis” in Hungary. The present commemorative article express their honour and gratitude also. Key words: Szaniszló Priszter, biography, taxonomy, nature protection, history of botany
Súlyos veszteség érte a magyar botanikát, a botanikusok népes táborát. Fájdalommal vettük tudomásul a hírt: életének 94. évében, 2011. január 13-án elhunyt Dr. Priszter Szaniszló, a biológiai tudományok doktora, az ELTE Füvészkertjének egykori igazgatója. Csaknem évszázados életútja Temesváron indult 1917-ben. Budapesten érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen lett joghallgató. Mint diák, a római és büntetőjog mellett felüdülésképpen gyakran látogatta a növénytan különböző szakterületeinek előadásait. 1940-ben szerzett jogi diplomát. Sejthető volt azonban, hogy ez a pálya számára rövid életű lesz. 1938-tól már a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályának tagja. A II. világháború idején, a frontot járva, hadifelszerelései között jut hely Jávorka Magyar Flórájá-nak is. S hogy ennek gyakori használatára sor kerülhetett, azt első – Erdélyhez, Kolozsvárhoz kötődő tudományos közleményei tanúsítják (1942: Florisztikai adatok – Borbásia Nova 8:1-3; 1944: Adatok a Déli-Hargita flórájához. - Scripta Bot. Mus. Trassilv. Kolozsvár 3: 91-99; 1947: A Szamospart hordaléknövényzete Gyalu és Apahida között – Acta Geobot. Hung., Debrecen 6: 83-93). Később, a háború dúlta Budán, lakása közelében, a Vérmezőn kínálkozott számára lehetőség a bombatölcsérek, épületromhalmazok „ruderáliáinak” a tanulmányozására. Rövidesen bejárta az egész törmelék borította fővárost, felkutatva annak gyomflóráját. E tevékenységéből hamarosan megszületett az Amaranthus monográfia, s egy életre szóló elkötelezettsége az adventív és őshonos gyomnövények kutatása iránt. E témában megjelent fontosabb publikációi: 1944: Adventív és szubspontán növények Budapestről. - Bot. 7
Közlem. 41. p.65-66; 1949: Amaranthus-vizsgálatok. [I.] Amaranthus-hibridek Magyarországon. - Index Horti Bot. Univ. Budapest. 7. p.116-l49; 1950: Egy új Chenopodium faj Magyarországon. - Borbásia 9. 1949. [1950.] p.119-122; 1950: Amaranthus-vizsgálatok. II. Az Amaranthaceae család és tagjainak általános jellemzése. - Agrártud. Egyet. Kert. Kar. Évk. 1. p. 56-82; 1952: A budapesti Vérmező gyomnövényzete az 1945-1950. években. - Agrártud. Egyet. Mezőg. Kar. Évk. 2. 1951.[1952.] p.5-15; 1953: A hazai gyomnövényzet változásai 1945 óta. - Agrártud. Egyet. Kert. Kar. Évk 2/2. p.73-80; 1953: Magyarország Amaranthus-fajainak kritikai feldolgozása. (Amaranthus-vizsgálatok. III.) – Agrártud. Egyet. Kert. Kar. Évk. 2/2 p.121-262; 1954: A legfontosabb hazai gyomnövények magjainak határozókulcsa. - Agrártud. Egyet. soksz., Gödöllő. 16 p. Időközben banktisztviselői tevékenysége a tudomány és a botanikus nemzedékek nagy szerencséjére véget ért. 1950-től tanársegéd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (ma Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara, Budapest, Villányi út) Növénytani Tanszékén. 1957-ben védi meg „Magyarország adventív növényeinek ökológiai-areálgeográfiai viszonyai” címen megírt kandidátusi disszertációját. Ettől az évtől Keszthelyen, a Mezőgazdasági Akadémia Növénytani Tanszékén (ma Pannon Egyetem, Georgikon Kar) folytatódott pályája. 1964-ben kerül újra vissza Budapestre, ekkor Soó Rezső, ill. Simon Tibor hívására, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Botanikus Kertjébe, melynek 1966tól 1981-ig, nyugdíjba vonulásáig volt vezetője, igazgatója. Az MTA biológiai tudományok doktora fokozatát 1992-ben szerzi meg. Doktori értekezésének címe: „A magyar flóra ismerete: hozzájárulás és történeti áttekintés” – tulajdonképpen életművének szintézise. Tudományterületek úttörője Most, amikor szerteágazó munkásságáról igyekszünk áttekintő képet adni, elsőkként azokat a tudományterületeket nézzük meg, ahol úttörő tevékenysége különösen figyelemre méltó volt. Így, a már említett hazai gyomflóra, az adventív gyomok ökológiai viselkedésének, terjedési viszonyainak kutatásával – kezdetben gyakran csodálkozó, értetlenkedő tekintetektől kísérve – messze élen járt. Az inváziós növények fenyegető hatására világszerte is csak legalább három évtizeddel később fordult a figyelem. 1992 óta azonban 2 évente kerül sor nemzetközi konferencia megszervezésére, melynek témája az agresszív adventív növények, – találó magyar nevükön – özönnövények ökológiájának kutatása és terjedésük megakadályozási módszereinek kidolgozása (Ecology and Management of Alien Plant Invasions). A nemzetközi konferencia-sorozat legutóbbi rendezvényére épp Magyarországon került sor az MTA-ÖBKI Vácrátót, Savaria Múzeum és a Nyugat-Magyarországi Egyetem TTK szervezésében Szombathelyen 2011. augusztus 30.– szeptember 3. között (11th Conference on the Ecology and Management of Alien Plant Invasions: „Bringing the gap between scientific knowledge and management practice” EMAPi 2011). Priszter Szaniszló a hazai természetvédelem területén is úttörő munkát végzett. Így 1974-ben hívta fel a figyelmet:„ A flóra és vegetáció változásai Magyarországon” címen, – társszerzővel – megírt összeállításában a hazai flóra elszegényesedésére, a halaszthatatlan feladatok megkezdésére, elsőként adva listát Magyarország védelemre szoruló növényfajairól és növénytársulásairól (Kovács M., Priszter Sz.: A flóra és vegetáció változása Magyarországon az utolsó száz évben. – Bot. Közlem. 61. 1974. [1975] p. 185-197; Kovács 8
M., Priszter Sz., Csapody I., Szodfridt I.: Védelmet kívánó növényfajaink és növénytársulásaink. 1977. MTA Biol. Oszt. Közlem. 20. p. 161-194). Ebben az időben Magyarországon még csupán egyetlen növényfaj – az erdélyi hérics (Adonis volgensis Steven in DC., mai néven A. hybrida G. Wolf ex Simonk.) élvezett védettséget. Priszter Szaniszló társszerzőkkel írott munkái mintegy 400 hazai növény védetté nyilvánítását javasolták, közülük 40 faj megóvására azonnali intézkedést vártak. Az abban felsorolt fajok szolgáltak alapul ahhoz a húsz évvel később (!), 1996-ban megszületett természetvédelmi törvény által jóváhagyott listához, mely 310 védett és 30 fokozottan védett növényfajt vett nyilvántartásba. A magyar szaknyelv ápolója, művelője, szótárszerkesztő A botanika magyar szaknyelvének ápolása, tökéletesítése érdekében kiemelendő, hogy türelmes didaktikai munkával összeállította „A növényszervtan terminológiája. Háromnyelvű szakszótár” című munkát [Keszthelyi Mezőgazd. Akad. Kiadványai 7. 1961; Mezőgazda-sági Kiadó, Budapest 1963], mely a Csapody Vera készítette illusztrációkkal kiegészülve, több évtizeden keresztül a hazai morfológiai és szisztematikai tanulmányok nélkülözhe-tetlen segédkönyvévé vált. A kötetben közel 1500 szakkifejezés szerepel (magyar, német és latin nyelven), melyek megértését nagyban elősegítik azok rövid diagnosztikus magya-rázatai és Csapody Vera 17 táblán összegzett közel 500 rajza. Hosszú évek gyűjtőmunkájaként állította össze ugyancsak Csapody Verával közösen a „Magyar növénynevek szótára” c. kötetet (1966), mely a hivatalosan elfogadott és a népi növénynevek gazdag gyűjteménye (9000 névvel). 1983-ban több társszerzővel készíti el az „Európai fák és cserjék nyolcnyelvű növénynév szótárá”-t (Akadémiai Kiadó, Budapest, 300 p.) A 15 év (1964-1980) nemzetközi összefogásának eredményeként megszületett „Flora Europaea”-ra alapozva Európa 1200 fa-, cserje- és félcserjefaja nevét 8 nyelven (a tudományos latin mellett az angol, francia, német, magyar, olasz, spanyol és orosz) találjuk meg a szótárban, melyet a szakemberek, szakfordítók és érdeklődők egyaránt haszonnal forgathatnak. A botanika népszerűsítése, a növényvilág megszerettetése, a magyar nyelv művelése szempontjából fontosnak tartja a tudományos latin mellett, a lehető legtöbb növény magyar nevének az összegyűjtését, megismertetését. 1986-ban jelenik meg „Növényneveink. Magyar-latin szógyűjtemény” c. összeállítása (Mezőgazd. Kiadó 192 p.), mely 16 000 növénynevet tartalmaz. A függelékben pedig hiteles felvilágosítást kapunk a „Magyar növénynevek helyesírási szabályai”-ról, hiszen a Szerző, aki többek közt a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Bizottságának is tagja volt, maga állította össze a szabályzat gyűjteményt. Egy évtizeddel később jelenik meg a szótár újabb, bővített kiadása („Növényneveink. A magyar és a tudományos növénynevek szótára”. - Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1998, 552 p), mely mintegy 50 000 cím- és utalószót tartalmaz, a kritikailag átvizsgált magyar növénynevek és a legkorszerűbb tudományos elnevezések alkalmazásával. 1988ban „A nagygombák magyar és latin névjegyzéké”-t (Mikológiai Közlem. Clusiana 1988/12 p. 3-158) is összeállítja. Korábbi századok növényneveit is kutatja, gyűjti (Régi magyar növénynevek meg9
jelenése a 16-17. század külföldi növényszótáraiban. – Kitaibelia (2001) 6/1 p. 37-44; Beythe András „Füveskönyvének” botanikai és nyelvészeti vonatkozásai – Praenorica Folia Historico-Naturalis (2001) 4 p. 29-39; Höhn M., Priszter Sz.: A marosvásárhelyi Teleki Herbáriumok (XVII-XVIII. század) és növényneveik. – Magyar Nyelvőr (2001) 125/1 p.68-73; Magyar növénynevek Kitaibel Pál útinaplójában. – Orvostört. Közlem. 30/3-4. p. 161–175). A botanikatörténet emlékei nyomában Néhány ével azután, hogy Soó Rezsőt követően Priszter Szaniszó lett az ELTE Botanikus Kertjének igazgatója, az 1771-ben alapított intézmény jeles évfordulójához érkezett. A Kert 200 éves jubileuma alkalmából tudományos ülésszakot szervezett külföldi meghívott előadókkal (H. Köhler - Leipzig, K. Rostansky - Wroclaw, J. Futak - Bratislava, J. Apel - Hamburg, J. Hofman - Praha-Pruhonice). Egy nemzetközi konferencia sikeres megszervezése az 1970-es évek elején, korántsem volt egyszerű feladat. „A budapesti egyetemi botanikus kert, 1771–1971” (Józsefvárosi Művelődési Klub, Budapest, 102 p., 13 tábla) címen írt könyvében részletes áttekintést ad a bicentenáriumát ünneplő Füvészkert mozgalmas történetéről. Ha valaki azt gondolná, hogy Gombocz Endre alapos botanikatörténeti művei (A budapesti egyetemi botanikus kert és tanszék története, Budapest, 1914; A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói, Budapest, 1936) után ebben a témában már nem lehet újat mondani, alaposan téved. Priszter Szaniszló a Füvészkert irattárát rendezve, valamint a levéltárakban fellelhető dokumentumokat feldolgozva, több tanulmányt kitevő ismeret-anyaggal gazdagítja a Füvészkert, ill. a magyar botanika tudománytörténetét. Így a Füvész-kert első igazgatóinak (Winterl, Kitaibel, Haberle, Sadler), a botanika első hazai tudós művelőinek az életéről, munkásságáról sok újat tudhatunk meg (A pesti Egyetemi Botani-kus kert történetéhez. - Bot. Közlem. 1969, 56: 207–219; 1972, 59: 145–154; 1973, 60: 53–64; Zur Geschichte der Botanischen Gartens der Universität zu Pest. - Ann. Univ. Sci Budapestiensis, Sect. Biol. 1970, 12: 191-208; 1975, 15: 93-101; 1975, 17: 93-100; 1981, 20-21: 111-123). Jelentősen gazdagodtak ismereteink a Magyar Királyi Egyetem első vegytan és botanika professzorának, a botanikus kert alapítójának – Winterl József Jakabnak a tevékenységéről. Priszter Szaniszlónak köszönhető, hogy facsimile kiadásban kezünkbe kerülhet a „Winterl-index”, a Botanikus Kert első, 1788-ban kiadott, rézmetszetekkel illusztrált magkatalógusa, mely egyben Közép-Magyarország első flóraművének is tekinthető. Priszter Szaniszló, a szerkesztő, a tudomány szolgálatában Priszter Szaniszló közel fél évszázados szerkesztői, lektori tevékenységéből itt csak a legjelentősebbeket tekintjük át. A „Vácrátóti Természetvédelmi Park és Botanikai Kutatóintézet”-ben 1950-ben megrendezett, a hazai botanikai kutatásoknak új irányt szabó „szimpózium” elhangzott előadásai 1951-ben (Soó R., Zólyomi B.: Növényföldrajzi térképezési tanfolyam jegyzete címen) az ő jegyzetei, szerkesztése alapján kerültek kiadásra. A Magyar Biológiai Társaság kiadványának, a Botanikai Közleményeknek 1954től 1973-ig volt technikai szerkesztője. Több mint négy évtizeden át (1959-től 2000-ig) szerkesztette, név- és tárgymutatókkal látta el a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi 10
Osztálya által elindított „Magyarország Kultúrflórája” sorozat köteteit. Szerkesztői működésének egyik legnagyobb teljesítménye Soó R.: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI. kötetének (Akadémiai Kiadó, Budapest 1964, 1966, 1968, 1970, 1973, 1980) szerkesztése, név- és tárgymutatóinak összeállítása. A szerző halála után Ő állítja össze és adja ki 1985-ben a VII. kötetet, mely az első 6 kötet adatainak összesítése, a „mutatók mutatója”. Ez többek között felsorolja a kötetekben említésre kerülő mohák, edényes virágtalan növények, valamint nyitva- és zárvatermők mintegy 30.000 érvényes és szinonim nevét, valamint Soó Rezső tudományos munkásságának teljes bibliográfiáját. Egyedülálló szerkesztői, lektori képességei mellé kiváló diplomáciai érzék is párosult. Csak így érhetett el eredményt Soó Rezső és Kárpái Zoltán 1968-ban megjelent Növényhatározójának ügyében is. Ennek a munkának sajnos nem ő volt a lektora. Így csak a már régóta várt Határozó megjelenése után tudta, mintegy 30 gépelt oldalon felsorolni a nyomdahibákat, miként azt Könyvismertetőjében (Bot. Közlem. 55 p. 234-236) írja: „az egyébként kiváló határozókönyv használhatóságát a felsoroltak helyenként korlátozzák”. Az udvarias megfogalmazás nem volt hatástalan, bár kiváltotta Első Szerző heves rosszallását, a következő évben a Biológia Tanítás-ban (8: 82-85) „Megjegyzések az új flóraműhöz”, majd 10 évvel később a Botanikai Közleményekben (65: 149-164) „Kiegészítések és javítások Soó–Kárpáti: Magyar Flórájához az újabb kutatások eredményei alapján.” címen napvilágot láthattak a helyesbítések. Közvetve, szerkesztői munkásságának volt köszönhető, hogy ráakadt az Akadémiai Nyomda raktárában az 1929-34-ben megjelent Jávorka-Csapody „Ikonográfia” nyomdai kliséire [Jávorka S.–Csapody V.: A magyar flóra képekben, Iconographia Florae Hungariae. - K. M. Természettudományi Társulat és Studium Könyvkiadó Rt. Budapest, 1929-1934]. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy az akkoriban már beszerezhetetlen eredeti mű, - igaz - „Iconographia florae partis austro-orientalis Europae Centralis” (Közép-Európa délkeleti részének flórája képekben, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975) címen új kiadást érhessen meg. Ez adott lehetőséget arra, hogy a II. világháború után született botanikus nemzedék is megismerhesse, használhassa a szerzőpáros „A magyar flóra képekben” című híressé vált, felbecsülhetetlen értékű munkáját. Természetes, hogy az új kiadás szerkesztője is Priszter Szaniszló. Szakmai szerkesztői ill. bírálói munkásságát nyugdíjas éveiben is eredményesen folytatta, csak néhány példa: C. Brickell „Dísznövény enciklopédia. Az Angol Királyi Kertészeti Társaság Kézikönyve”. – Pannon Könyvkiadó, 1993; Simon T. „A magyarországi edényes flóra határozója”. – Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992, 2000. A flóra fáradhatatlan kutatója Ahogyan a kézirathegyek lapjain – ha azokat Priszter Szaniszló, a lektor végiglapozta – nem maradt még fölösleges vessző, pontosvessző, kötőjel, gondolatjel sem, de ahová kellett, oda került is, ugyanilyen éles, tévedhetetlen szemmel járt, mint botanikus a hegyek, dombok, síkságok világában. Visszaemlékezve a közös kiszállásokra, emlékezetes marad, hogy amikor hosszabb autózás után átugrálva az út menti árkon, nekivágtunk a domboknak, Docens Urat, Szaniszlót nem láttuk. Persze, mert Ő közben már az árokparton észrevett néhány, a megszokottól eltérő alakú Amaranthus, Chenopodium növényegyedet, közülük 11
aztán nem egyből új taxon született. Aztán a napok hasonló eredményekkel folytatódtak. Természetesen figyelme nemcsak az adventív, hanem a teljes hazai spontán flórára kiterjedt. Itthon elsősorban a Dél-Dunántúl (Sopianicum) volt kutatásainak színtere, de munkássága a Balkán valamint Kis- és Közép-Ázsia flóráját is számos adattal, új ismerettel gazdagította. Összesen 17 új taxont (alfaj, változat, hibrid) írt le, melyeket az International Plant Names Index – IPNI – számon tart, további 50 szintén általa leírt infraspecifikus taxonnal (forma, lusus) együtt. Említsünk meg néhány cikket kutatásainak erről a területéről is: Zwei endemische Sedum in Ungarn. – Bot. Közlem. (1963) 50: 241-242; Új sáfrányfaj (Crocus tomassianus) Magyarországon. – Bot. Közlem. (1964) 51: 184-186; Die Entdeckung der Orobanche nana in Ungarn. - Ann. Univ. Budapestiensis, Sci. Biol. 8: 237-242; Borhidi A., Priszter Sz.: Eine neuen Cynanchum-Art (Cynanchum pannonicum n. sp.) in Ungarn. – Acta Bot. Hung. (1966) 12: 241-254; Priszter Sz., Borhidi A.: A mecseki flórajárás (Sopianicum) flórájához I. – Bot. Közlem. (1967) 54: 149-164. A Közép-Ázsiában (Nyugati Tiensan-ban) leírt új taxonjait az Acta Botanica-ban közli (Über einige Pflanzen des westlichen Tienschan I-II. Acta. Bot. Hung. 21 /1975/ p. 375-386., 22. /1976/ p. 201-208). A már a korábbiakban említett Magyarország Kultúrflórája c. sorozat 4 kötetének (A kerti laboda, Atriplex hortensis L. 1962, A spenót, Spinacia oleracea L. 1971, Az újzélandiparaj, Tetragonia tetragonoides (Pall.) O. Ktze. 1978, és A húsos som, Cornus mas L. 1990) szerzője, társszerzője valamint további 23 kötethez, monográfiához is ír egy-egy fejezetet. Saját, páratlan gondossággal ápolt kertjében több száz Sedum, Sempervivum valamint hagymás és gumós fajból, változatból álló gyűjteményt, hivatalosan is nyilvántartott génbankot állított össze, ill. tartott fenn évtizedek óta. Az eltérő életmenetű, fenológiai ritmusú geofitonok összehasonlító elemzésére új ábrázolási módszert dolgozott ki ( Fenológia – in Kárpáti Z., Terpó A.: Alkalmazott növényföldrajz Mezőgazd. Kiadó 1971. p. 54-58.). A hazánkban termesztett vagy termeszthető télálló hagymás-gumós és szukkulens, főként Crassulaceae fajok honosításával, fagy- és szárazságtűrésével, szaporodásbiológiájuk vizsgálatával kapcsolatos eredményeiről több könyve, számos közleménye jelent meg (Hagymások fenológiai adatai - in Galántai M. - Tóth I.: Hová, mit ültessünk? - Mezőg. Kiadó, 1971 Bp. p.5, 152-159; Hagymás kerti virágok, vadon is élő, télálló hagymás-gumós dísznövények. - Mezőg. Kiadó, 1974 Bp. 220 p., Priszter Sz.–Varga E.: Hagymások, gumósok. (Búvár Zsebkönyvek.). - Móra, 1984 Bp. 64 p, valamint: Die Phänologie einiger ostmediterranen Geophyten und ihre Darstellungsprobleme. - Acta Bot. Hung. 27. 1981.[1982.] p.199-209; Akklimatizációs és szaporodási tapasztalatok eurázsiai télálló növényfajokkal, 1950-1990. - Publ. Univ. Horticult. 1993. 53. Supplementum. p.47-50. Kerti gyűjteményében, a részben a Balkánon, Kis- és Közép-Ázsiában tett utazásai nyomán eredeti élőhelyről származó geofiton növények fenológiai fázisainak adatait 40 éven át hetente jegyezte, óriási értékű adatbázist teremtve ezzel drasztikus klímaváltozásokat hozó korunk kutatásai számára. A hazai botanikatörténet múltjának, jeles alakjainak megismerésére, tiszteletére, a botanika magyar szaknyelvének ápolására tanító tudós, a flóra fáradhatatlan kutatója, a szerény, csendes szavú, mindig harmóniát kereső ember emlékét szeretettel megőrizzük. 12
