A medikalizáció meghatározásának főbb aspektusai
-
Azok a problémák, amelyek korábban más társadalmi intézmények felügyelete alá tartoztak, most a medicina felségterületére kerülnek át. Az embernek fájdalmat, szenvedést okozó életproblémák kezelésére vagy legalább kihordására a különböző kultúrák sokszínű, sokrétű intézményrendszert működtetnek pl. vallási intézmények, család, nevelési, pedagógiai intézmények, közösségi- morális kezelés stb. A medikalizáció folyamata ezt az összetett megközelítést „egyszerűsíti le” orvosiegészségügyivé.
-
Minden személyes fájdalom, szenvedés, kellemetlenség, probléma orvosi eszközökkel látszik enyhíthetőnek, megszüntethetőnek. Hangsúlyozni kell a jelenség folyamat jellegét. A „minden” az előbbi mondatban tendenciát jelöl, és nem befejezettséget.
-
Az orvosi tudás (potenciálisan) lefedi a szenvedés jelenségkörét. A medikalizáció logikája azt az ígéretet hordozza, hogy előbb-utóbb minden emberi probléma orvositechnikai eszközökkel válik kezelhetővé.
-
A medikalizáció - a kortárs nyugati kultúra és medicinájának jelenségeként - döntően biomedikalizáció. Ennek megfelelően a fent említett komplex kulturális-társadalmi problémák megoldását az egyéni testen/ben tételezi fel. E folyamat logikája szerint például a „hiperaktivitás” kulturális-társadalmi intézményi aspektusai vagy fel sem vetődnek, vagy csak halvány színező elemekként jelennek meg. A probléma először az adott egyén személyes pszichopatológiájaként fogalmazódik meg, majd ez a morbid pszichés jelenség találja meg végső alapját abnormális agyi biokémiai folyamatokban: kulturális-társadalmi => pszichés, személyes belső => egyéni testi A folyamat végállomása a „nem más, mint” típusú redukcionista meghatározás.
Pl. X. Y. kibírhatatlannak érzi az életét, ezért öngyilkosságot akar elkövetni => X.Y. a depresszió nevű betegségben szenved => X. Y. agyában a szerotonin nevű neurotranszmitter abnormálisan alacsony szintje okozza a betegséget. Azaz, X. Y. elviselhetetlennek érzett életének oka nem más, mint agyának biokémiai zavara. A biomedikalizáció így megfordítja az összefüggést: a biokémiai zavar nem az elviselhetetlen élet következménye, hanem előidézője. A medikalizáció logikája szerint a Rolling Stones fenti dalszövegében szereplő anya összes életproblémája megszűnik, ha agyának biokémiai állapotát egy gyógyszer normalizálja. -
Az orvosi antropológia alapvető fogalmainak körébe tartozik a betegségek két aspektusának, a disease-nek és az illness-nek a megkülönböztetése. Az előbbi az, amit az orvosok látnak, a betegség orvosi, ún. objektív leírása. Az utóbbi pedig a betegség szubjektív aspektusa, az, amikor valaki azt érzi, hogy valami baj van vele, rossz a közérzete. „Normális” esetben előbb megjelenik a betegség illness aspektusa, majd az orvosnál tett látogatás során ez „íródik felül” valamilyen disease kategóriával, és kapja meg hivatalos orvosi nevét. Jól tudjuk azonban, hogy sok esetben az illnessből nem lesz disease, mert enyhe a panasz, a beteg-jelölt valamilyen laikus kúrát alkalmaz vagy a panasz magától elmúlik, de az sem ritka, hogy még az orvosnál tett vizit után is az esetek ötödében-negyedében az illness nem válik disease-zé (Marinker, M. 1975); nem sikerül biomedikális kategóriába átfordítani a szubjektív érzeteket. Ez teret engedne nem medikális magyarázatok számára. A medikalizáció logikája szerint azonban ezek a nem medikális magyarázati lehetőségek elesnek vagy háttérbe szorulnak, hiszen minden élmény testi alapjaiban találja meg magyarázatát.
-
A jó és a rossz normálissá és abnormálissá értékelődik át – a korábbi időszakokban döntően erkölcsiként kezelt probléma medikálissá változik át. (Conrad, P., Schneider,
J. W. 1992) A medikalizáció egyik legfontosabb következménye a magatartás, az életvitel erkölcsi aspektusainak zárójelbe tétele. A depressziósként értelmezett anya vagy a hiperaktív gyermek és környezetük nem felelnek a gyermek deviáns magatartásáért, mert azt abnormális testi folyamatok idézték elő. Nincs felelős, mert a fatális természeti-biológiai okság mentén magyarázatot és egyben technikai megoldást lehet találni a problémára. -
A medikalizáció egyben a modern nyugati kultúra megoldási kísérlete a halál problémájára. Az egyén halálának felszámolása a modernitás egyik legjelentősebb projektuma, a természet feletti uralom egyik legfontosabb hadszíntere. Isten kulturális halála vagy legalábbis marginalizálódása során megszűnt a halál transzcendens világra hivatkozó, hagyományos kihordásának lehetősége. Az atomizálódott, szeparált egyén társadalmi alapegységként való felnövekedése pedig az evilági közösségi kihordási lehetőségeket szorította háttérbe. A kortárs kultúra evilági és egyben egyéni megküzdési módokat követel meg. Ennek felel meg az egyén biológiai halálának végtelenbe nyújtott elodázása. Ennek a technikai-technológiai kivitelezését várja a nyugati kultúra medicinájától. Minthogy a halállal közvetlenül nem lehet felvenni a harcot, ezért a halál hadseregét csapatrészekre kell osztani; ezek a betegségek. Ezek egyenkénti „levadászásával” végül megszűnnek a halál okai. (Bauman, Z. 1998/99) A halál végső oka és eredete a modernitásban nem a véges számú betegségekben van, hanem magában az életben – az élet vezet halálhoz, és egyben hordozza magában a halált a születéstől, sőt a fogantatástól kezdve. Az élet ezért egyszerre a végtelenségig megőrzendő, a „legfőbb érték”, ugyanakkor számtalan, potenciálisan a halálhoz vezető folyamattal terhes – ezért „óvni kell”. (Szasz, Th. S. 2001) Az életben rejlő halállal fenyegető veszélyek medikális kontrollt igényelnek, azaz nemcsak a kontroll alá
vonandó életmozzanatok száma nő az újabb és újabb betegségek vagy betegségekkel fenyegető állapotok formájában, hanem a medicina kötelezettségei is egyre nagyobb életnyilvánítási területekre terjednek ki; a medicina mindenütt jelenvalóvá válik. - A medikalizáció nemcsak az eredetileg egyébként problémásnak tekintett jelenségekre vagy devianciákra terjed ki, hanem az abnormális alakzatokból elindul a még tüneteket nem mutató, szenvedést nem okozó, de azzal fenyegető állapotok felé. Ennek a folyamatnak egyik aspektusa a betegségek határainak kiterjesztése és a prevenciós szemlélet, amelyben még meg nem jelenő betegségek megakadályozása lesz az életvezetés egyik fő szempontja pl. a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség esetében. A másik, az előbbivel összefüggő aspektus a kockázat fogalmának bevezetése és jelentőségének felnövelése, az élet kockázatokkal teli folyamatként való átfogalmazása pl. testsúly, szexuális élet, öregkori életmódváltozások. A kockázatok egy lehetséges, de még kialakulatlan morbid konstelláció felé mutatnak. Ezek orvosi felügyelet alá helyezése, az orvosi kompetencia kiterjesztése a még tüneteket nem mutató, szenvedést nem okozó állapotokra a korábban normálisnak tekintett életjelenségek társadalmi-kulturális státuszát változtatja meg. -
A normalitás és az abnormalitás közötti éles határvonal feloldódik. Az egészség már nem a betegség ellentéte, hanem valami, amit javítani lehet; az egészség-betegség kategória pár így nem egymás ellentétei többé, hanem egy kontinuumon helyezkednek el. Ezzel az abnormalitás benyomulhat a korábbi normalitásba. Egyre több normálishoz kapcsolódó jelenség kerül át az abnormalitás területére.
-
A medikalizáció fontos aspektusa a normális még normálisabbá tétele, az egészséges még egészségesebbé tétele pl. kozmetikai sebészet, kozmetikai pszichofarmakológia, testépítés, szexuális „teljesítőképesség” javítása. Az ezekhez hasonló ún. tökéletesítési technológiák (enhancement technology) következményeként a korábban normálisnak
tekintett állapot értéke „inflálódik”, és elmozdul az abnormális irányába. Pl. a mellnagyobbító műtétek a nagy mell irányába tolják el a női szépségideált. (Elliott, C. 2003.) A Viagra és hasonló szerek a férfi szexualitás teljesítmény orientációját fokozzák, és azt sugallják, hogy az eredetileg normálisnak tekintett (időskori) szexualitás immár csökkent, abnormális potenciált jelent. (Rosenfeld, D., Faircloth, Ch. A. 2006)
