Tartalomjegyzék
Bevezetés
6
1. Júdás csókja Giotto di Bondone, 1304–1313
8
2. Szentháromság Masaccio, kb. 1427
14
3. Az Arnolfini házaspár Jan van Eyck, 1434
20
4. Levétel a keresztrôl Rogier van der Weyden, 1443 elôtt
26
5. A Szent Család Filippo Lippi, kb. 1455
32
6. Krisztus feltámadása Piero della Francesca, kb. 1460
38
7. San Cassiano-oltár Antonello da Messina, 1475
44
8. Szent Sebestyén mártíromsága Antonio és Piero del Pollaiuolo, 1475
50
9. Vénusz születése Sandro Botticelli, kb. 1485
56
10. Pásztorok imádása Ghirlandaio, 1485
62
11. Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci, kb. 1492
68
12. Önarckép tájjal Albrecht Dürer, 1498
74
13. Madonna gyermekével és szentekkel Giovanni Bellini, 1505
80
14. A vihar Giorgione, keletkezésének idôpontja ismeretlen
86
15. Ádám teremtése Michelangelo Buonarroti, 1508–1510
92
16. Athéni iskola Raffaello, kb. 1509–1512
98
17. Mária mennybemenetele Tiziano, 1516–1518
104
18. Utolsó vacsora Andrea del Sarto, 1526–1527
110
19. Szent Márk csodája Tintoretto, 1542–1548
116
20. Lakoma Lévi házában Veronese, 1573
122
Név- és tárgymutató
128
Bevezetés
A reneszánszt az antikvitás újjászületésének szokás nevezni. Ezen állítás igaz volta nem kérdôjelezhetô meg, bár valójában a görög-római kultúra hatása a Nyugatrómai Birodalom összeomlása után is tovább élt Európában, sôt erôteljesen rányomta bélyegét a középkor mûvészetére. A klasszikus ókor reneszánsz kori felfedezése tulajdonképpen abban állt, hogy új megvilágításba helyezte az antik kultúrát. A változás nagyrészt a keresztény és pogány mozzanatok egymáshoz való viszonyulásában rejlett. A középkori mûvészet a klaszszikus motívumokat keresztény témákhoz alkalmazta, az ókori témák ezzel szemben korabeli, középkori köntösben jelentek meg. A klasszikus formaés témaválasztás a reneszánszban talált ismét egymásra, amikor az ókori témák antik formanyelven fogalmazódtak meg. Ugyanakkor a klasszikus témák és motívumok újbóli találkozása nem egyszerûen múltba fordulást jelentett. A változó ízlés új formavilágot igényelt, amely stílusában és ikonográfiájában mind az ókoritól, mind a középkoritól különbözött, noha mindkettôhöz kötôdött. Ez tehát a reneszánsz mûvészet valódi jelentése és szerepe. A mûvészettörténészek általában egyetértenek abban, hogy a reneszánsz Giottóval kezdôdik – nem azért, mert munkássága újraélesztette az eszményi klasszikus formanyelvet, ez Masaccióig váratott magára, hanem mert mûvészete újfajta kapcsolatot sejtetett Isten és ember között. Épp ezzel magyarázható, hogy kötetünk Giottónak a Cappella Arenát ékesítô fômûvével kezdôdik. A Masaccio fellépésével induló két évszázadot fantasztikus újítások jellemezték, valamint a mûvészeti és a tudományágak összefonódása. A türelmes
6
próbálkozás hosszadalmas idôszaka volt ez, amikor a célok, eszmények és technikák mesterrôl tanítványra szálltak, vagy idônként éppenséggel – mint Giorgione és Bellini esetében – fordítva. A mûvészek egymástól tanultak; ennek köszönhetôen olykor remekmûvek születtek. Az újításoknak a versengés, a túlszárnyalás vágya volt a hajtóereje. Gondoljuk csak el, Michelangelo és Raffaello éveken át egymástól függetlenül ugyanannak a megbízónak, ugyanott – a Vatikánban – dolgozott. Izgalmas, ösztönzô korszak volt ez, amelyben fontos társadalmi és politikai változások zajlottak. Az ilyen mûvészet nem légüres térben születik, hanem nagyon is valós környezetben. Leegyszerûsítônek tûnhet, hogy mindössze húsz mûalkotást választottunk ki a mûvészet eme nagyszerû korszakából – hiszen hogyan is korlátozhatjuk a reneszánsz kétszáz évét húsz munkára? Hogyan emelhetünk ki akár egyetlen mûvet is a hajlott kort megért Giovanni Bellini vagy Tiziano oly összetett életmûvébôl? Nos, be kell vallanunk, hogy a válogatás merôben személyes. S bár a festményeket idôrendben mutatjuk be, nem képeznek folyamatos, megszakítatlan sort. Mindegyik fontos, vagy önmagáért, vagy azért, mert jelentôs alkotó mûve, amely meghatározott stílust, illetve fejlôdési szakaszt képvisel. Ezért arra buzdítjuk az olvasót, hogy merüljön el jobban ennek az izgalmas, gyönyörû korszaknak a tanulmányozásában, amely szervesen hozzátartozik az európai kultúrához és gondolkodáshoz. A reneszánsszal ismerkedve saját korunk mûvészetéhez is közelebb kerülünk – egyik a másikból táplálkozik.
7
MI CHE L A NG E L O BU O NA RRO TI, 1 4 7 5 – 1 5 6 4
Ádám teremtése 1508–1510, freskó; Sixtus-kápolna mennyezete, Róma Michelangelo szobrászként, festôként és építészként is utolérhetetlen mû vészóriás: Leonardo da Vinci és Raffaello mellett a legnagyobb reneszánsz al kotó. Apja firenzei kisnemes volt, aki fiát nem szívesen adta festônek, mivel a kétkezi munka akkoriban nem számított nemesemberhez illônek. Épp Mi chelangelo hírneve változtatott késôbb a mûvészek helyzetén és megbecsült ségén. 1488-ban belépett Ghirlandaio mûhelyébe, majd röviddel ezután szob rásztársaival a Medici-kertekben dolgozott, itt figyelt fel rá Lorenzo de’ Medici (Il Magnifico). Michelangelo legtöbbet a Masaccio és Giotto freskóiról készített rajzokból tanult. 1508 tavaszán II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy fesse meg a Sixtus-kápol na mennyezeti freskóit. Ô a munka nagyját 1510-re befejezte. Ezután hosszabb
1506
1508
1510
Szóba kerül a Sixtuskápolna mennyezetének kifestése
Michelangelo szerzôdést ír alá errôl
A munka nagyja befe jezôdik, majd leállnak a mûveletek
Michelangelo
92
Ádám teremtése
szünet következett, mert elfogyott a pénz, és a pápa is Bolognában idôzött. A munkálatok 1511-ben kezdôdtek újra, és 1512-ben zárultak le. Az idôsza kos szünetben, 1511. augusztus 15-én hivatalosan is leleplezték a mûvet. A végsô avatásra 1512. október 31-én került sor. Lelkes ünneplés fogadta mint felülmúlhatatlan remekmûvet. Michelangelót a kor legnagyobb mûvészeként emlegették, megnövelve ezzel a szakma tekintélyét. A Sixtus-kápolna nagyjából 35×14 méter alapterületû, alacsony boltozatos tér. Az oldalfalakat borító, 1480-as évekbeli freskók Mózes és Jézus életének jeleneteit vonultatják fel. Fontos volt, hogy a mennyezet díszítménye összhang ban álljon ezekkel. A mennyezet középvonalában a Genezis, azaz a Teremtés kilenc epizódja sorakozik. Az elsô három az oltárhoz közel az ég és a föld teremtését mutatja be. Ezt Ádám és Éva megteremtésének jelenete követi, majd az elsô emberpár bûnbeesése és kiûzetésük a Paradicsomból. Legvégül következik három be számoló Noé történetérôl, ezt a sort a Noé átkát elmesélô kép zárja le. A jeleneteket az oltártól az ajtó felé kell „olvasni”, bár fordított sorrend ben, az ajtótól kiindulva születtek meg.
Tények Az anekdota szerint Michelangelo hanyagul öltözve ment az utcán, amikor
380 cm
összetalálkozott egy elegáns társasággal. Raffaellót megpillantva odakiáltott: „Á, már azt hittem, bíró vagy a kíséretével.” Mire ô ezzel vágott vissza: „Mi meg hóhérnak néztünk!”
570 cm
1511
1512
1536
1541
Augusztus: az elsô hivatalos leleplezés
Október: a munka befejezése és a teljes mennyezet hivatalos avatása
Megkezdôdik az Utolsó ítélet megfestése a Six tus-kápolna oltárfalán
Az Utolsó ítélet hivatalos avatása, harminc évvel a mennyezeti mû után
Michelangelo
93
Ádám teremtése
A boltozat középrészét hossz irányban festett párkányzat választja el a többi freskójele nettôl. Keresztirányban öt festett bordapár osztja fel a képmezôt, mindegyik jelenet alsó-felsô határát alkotva. A bordák és a párkány találkozásánál, festett talapzaton ruhátlan ifjak, az ignudók ülnek. Szerepük bizonytalan, bár feltehetôen a neoplatonista embereszményt testesítik meg. A mennyezeti freskósorozat legjelentôsebb darabja a nagyjá ból középütt levô Ádám teremtése. A festett építészeti keret ölelésében elhelyezett jeleneten balra látható a pompás, ernyeteg meztelenségû Ádám; kezét is alig tudja felemelni a Teremtô erôteljes, fenséges alakja felé, aki kinyúl, hogy átadja neki az élet szikráját. Az ujjak közti kicsiny hézagot felnagyítja a figurák közt tátongó ûr, ahol a háttérben semmi nem vonja el a figyelmet.
Michelangelo
94
Ádám teremtése
Michelangelo
95
Ádám teremtése
Amíg Giorgione a koloritot (colore), addig Michelangelo a rajzkészséget (disegno) képviselte. Noha kevés aranyozást is használt a menynyezet korábbi szakaszain, itt lemondott róla. Ez és az élénk színek felkeltik a nézô érdeklôdését a festôfelület iránt, ugyanakkor a térérzék és a térszervezés ellenében hatnak, márpedig Michelangelónak éppen ez utóbbi volt a célja. Ezért egyöntetû színezést alkalmazott, amelyet tónusokkal árnyalt. Igen kevés színnel dolgozott, szándékosan mellôzve az élénk színeket: nála még az ég és a föld is halovány kék, zöld vagy barna. Nem érdekelte a levegôperspektíva. Ehelyett az ûrt és a kozmoszt, valamint Isten és ember lélektani távolságát hangsúlyozta.
Fehér
Zöld
Lenyûgözô Ádám arcának lágy megmintázása, kivált az ajaké, az elmosott árnyékokkal és a leheletnyi korallpirossal.
Kék
Vörös
Fekete Szürke
A korszak a határozott megformálás helyett egyre inkább a kifejezôerôt kereste a mûvészi ábrázolásban; s fények és árnyékok finom játékával dolgozott a kemény élek helyett. Michelangelo a maga részérôl alig élt képein ezzel a módszerrel.
Michelangelo Art Spotlights
96
Ádám teremtése The Impressionists
Ádám alakja kiemelkedik a háttérbôl. A test határait tiszta, éles körvonalak jelölik ki sötét, testszínû tónusokkal és csaknem szobrászi megformálással.
Az Úr által átkarolt alak arcán áhítat és aggodalom tükrözôdik. Mindez növeli a lélektani feszültséget.
Isten arcát sötét kontúrokkal, roppant erôteljesen mintázta meg a mûvész. A mély árnyékok és az éles fények szoborszerûvé teszik az alakot a deres hajzat és a csaknem hófehér szakáll kontrasztos keretében. Az arcot elárasztó fény tovább fokozza a hatást.
A virtuózan megfestett kontraposztos alakok és a rövidülésben ábrázolt végtagok a disegno nagymesterévé avatták a mûvészt.
Michelangelo a freskófestés igazi mestere volt, hiszen a nedves felületen gyorsan kellett dolgozni. Hagyományos módon, vázlatok alkalmazásával készült fel az alkotásra, így mûvei alapvetôen nem rögtönzés útján születtek. Mesteri ecsetkezelése ellenére mindenekelôtt a kontúrok körültekintô alkalmazására és a figura belsô alakítására támaszkodott. Illúziókeltô fogások sorával alkotta meg a látványt: az Úr alakja olyan, mintha az ûrben lebegne felettünk.A festett építészeti keret, a lenti nézôponthoz igazodó ötletes rövidülések, a meztelen alakok hiteles anatómiai megrajzolása, valamint az egyöntetû színhatás: mindez együtt megnöveli a térmélységet, és tovább fokozza az illúziót.
Michelangelo
97
Ádám teremtése
