10 A M Á S I K K E R T
TA RTA LOM Szeretem a természet végtelen változatosságát, pazarlását, türelmét és nyugalmát.
13
AJÁNLÁS
15
BEVEZETÉS, avagy hogyan lett ez a könyv
19
PEREMFELTÉTELEK, amely fejezetben hosszú idô alatt, sok munkával elérem, hogy alig süssön a nap
24
FALKA LESZÜNK, vagyunk öten, születik öt kiskutya, van már három, meg három macska, az ugye tizenhat
26
RUBI
27
ÓLOMMAL FÖLDHÖZ RAGASZTOTT SZELLÔLÁNY
30
ELADÓ A MÁSIK KERT
32
TERV PEDIG KELL, meg volt is már az elsô perctôl
35
KEZDÜNK
36
SZEREZTEM KÖVET
38
SÉTA, HIRTELEN, avagy büszke lenne ránk a Franz Kafka
40
TEREPRENDEZÉS
46
KUTYAJELLEMEK
51
ÉDESKE!
52
FINOM TEREPRENDEZÉS
62
JÁTSZÓRUHA, avagy háton fekve bámuljuk az eget, a puszta földön
65
ELSÔ TAVASZ
69
BEÜLTETÉS CÓRESZKOR, avagy egyáltalán nem megyek egy kertészetbe se
82
MACSKAFOGÓ, rendes évi filmforgatás, világpremier és tortaevô verseny
88
NYÁR A KERTBEN
90
NAPSÜTÖTTE TOSZKÁNA (ÉS UMBRIA), avagy menjünk együtt Cortonába!
99
A FAUN, aki jugendstil vízköpô, meg a dinoszaurusz gerince
102
A FÔZÉS, avagy a gasztronómia az egyik legfontosabb mûvészet
T A R T A L O M 11
112
ÔSZ VAN
122
TÉL VÉGE
127
UTAK, ÚTBURKOLATOK
134
A MÁSODIK TAVASZ, amelyben minden virágról eszembe jut valami
166
SZERSZÁMOK
170
GÜELL PARK, GAUDÍ, meg a kút széle
178
NÉZZÜK MEG KÖZELEBBRÔL, avagy a növények szôrösek
188
A SZÔRÖSÖK LELKE
194
VOGALONGA
200
ILLATOK, parfümillatok
202
FILIGRÁN VIRÁGOK: lobélia, bakopa, vénuszhajpáfrány, dalmát harangvirág
207
NÖVÉNYSZERZÔ PORTYA
212
BICIKLITÚRA A LOIRE PARTJÁN
216
JAVÍTUNK A NAPPALIN, lesz egy hatalmas kanapénk, lábzsámollyal
220
RÓZSA és a gengsztermacska alakú liliomok
226
BÉKÉT KÖTÖTTEM A SZÚNYOGOKKAL
228
TAKARÓK, PÁRNÁK, vagy amit a szabadban alvásról feltétlenül tudni kell
232
VARRJUNK A SZABADBAN, meg a fürdôkád fejénél beépített krómacél habüst
236
ÉPÍTMÉNYEK, SZÉPEN, LASSAN és gombaszedés, meg repülés hirtelen
244
SZERETEM A SZELET
250
LULUVAL AZ ÁGYBAN
252
SZÜRKE REGGEL VAN
258
MINDJÁRT JÖN A TÉL
261
MÓKUSLES
262
HAMMAM, avagy ha nagy leszek, építek egy törökfürdôt
268
MÉG RECEPTEK
276
ÚJ LASSÍTÓK
280
BIBLIOGRÁFIA-szerûség, képjegyzék
A M Á S I K K E R T 13
AJÁNLÁS
Bátran állítom, hogy ez a könyv remek olvasmány: sok képpel, ötlettel és friss, fiatalos, ugyanakkor érett mondandóval. Nem szakkönyv, de nem is akar annak látszani! A nagyra becsült olvasó ne keressen benne választ a kertészkedés minden kérdésére. A szerzônek nem az a szándéka, hogy tavasztól tavaszig végigkalauzolja olvasóját a kert minden zegén-zugán, hanem az, hogy megszerettesse vele a kertet, a természetet, ahogy a szerzô is megtette ezt az utat. Ô a saját, nem túl kedvezô adottságú kertjének kalandos történetét írja le; ami itt megjelenik, az nem az általános, hanem egyedi, nem több évtized, hanem csupán egy-két év tapasztalataiból, könyvekbôl és baráti, szomszédi tanácsokból levonható törvényszerûség, szabály vagy dogma. Ez a könyv nem könnyen sorolható valamely irodalmi mûfajba: a gondolatok, az érzelmek és a tapasztalatok nemes keveréke. Valami olyasféle, mint Karel Cˇ apek A szenvedelmes kertész, vagy Kosztolányi Dezsô Zsivajgó természet címû mûve. Tessék ezzel a tudattal olvasni! Mert eredeti, egyedi, élvezetes és tanulságos olvasmány, a dilettáns (nem anyagi érdekbôl, hanem szeretetbôl fakadóan érdeklôdô, munkálkodó ember) és a hozzáértô, tapasztalt, kérges tenyerû kertészkedô számára is. Jómagam csupán kigyomláltam a szerzô néhány apró tévedését és kiegészítettem a könyvet egy-két általam fontosnak vélt tudnivalóval. Hát, ezeknek a tudatában vegye kézbe és olvassa élvezettel ön is ezt a könyvet. Nincs kétségem afelôl, hogy kedves, maradandó élménye lesz az ezzel töltött idô! Akár egy kupica, gyümölcsön érlelt, négyéves kisüsti barackpálinka a vasárnapi ebéd elôtt.
Bálint György
134 A M Á S I K K E R T
A MÁSODIK TAVASZ, amelyben minden virágról eszembe jut valami
A
tavasz úgy kezdôdik, hogy megváltozik a levegô szaga. Nedves lesz. Nedves földszagú. Esik az esô, vagy elolvad a hó, minden felázik, megpuhul, megszívja magát vízzel, aztán megfeszül, és meg-
dagad, megkeményedik. Még a felszín fagyot mutat, amikor már virágzik a hóvirág (Galanthus nivalis). A többi növény áttelelô levelén látszik, amikor szenved a fagytól, megváltozik a színe, az állása, a hóvirág
erre van kitalálva, bár csupa nedvesség, nem fagy szét, biztosan nagyon rugalmas odabent. A nagy csupaszság második harcosai a primulák (Primula vulgaris). Elôször a boltokban jelennek meg, szoktam is Hóvirág
A M Á S O D I K T A V A S Z 135
venni párat, de nem szeretnek bent lenni, én meg nem szeretem, ha figyelnem kell rájuk, és ki-be vinni aszerint, hogy fáznak-e. Azért így is viszem, ha el nem felejtem. Általában lilát veszek, és nagyon sárgát. Ha elvirágoznak és beáll a jó idô, el is szoktam ültetni ôket, persze fô helyekre, a feljárat melletti rézsûkre, de már mindenfelé elszaporodtak. Érdekes, hogy a következô évtôl rózsaszínek meg krémsárgák lesznek, de nônek ész nélkül mindenfelé, tele van velük a fû, a lépcsôk, a kavicsok, és ettôl olyan lesz a kert, mint egy Walt Disney-rajzfilm, ami ez után a nagy csupasz üresség után éppen jól is van. Mivel egy darabig csak ôk virítanak, nagyon követjük a fejlôdésüket. Egy növény rengeteg bimbót növeszt, szépen sorban nyílnak, hetekig csupa virág félgömbök vannak a puszta földön. Egy kertész azt mondta, az elnyílt virágokat csipkedjem ki, akkor tovább él a növény, nem fektet energiát a termés vagy a mag érlelésébe. Ezt bizonyára arra az egy-két, lakásban ápolt cserépre gondolta, eszembe sincs mezôket meg hegyoldalt csipkedni, meg nem is tartom ildomosnak. Durva beavatkozásnak érzem, meg a termések legalább olyan szépek, mint a virágok. Meg mintha ezért lenne ez az egész, a tavasz, meg minden, nem? Ahogy vége van a télnek, csupa virág lesz az erika, amely hangaféle (Calluna vulgaris) is, aztán virágos marad egész évben. Valahogy titokban készülôdik, aztán a kezdeti barna kopárságban még tündököl a kertben a sok ékszerfinomságú kis darabból
Primula
Erika
összerakott virágzata, de késôbb már a sok virító többi között nagyon meg sem látszik. Emlékeznek? Guillaume Apollinaire: Búcsú (L’adieu) Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ôsz halott E földön többé sose látlak Ó idô szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod Vas István fordítása A konyhaajtóból az elsô látványos és visszavonhatatlan jelzés a tavaszról, hogy kibújnak a sáfrányok. Elôször a lilák (Crocus vernus), már bimbósan is nagyon látványosak, és aztán szépen sorban a sárgák (Crocus flavus), és utoljára a fehérek. Azokkal a bi-
zonyos tulipánhagymákkal együtt ültettem, kifejezetten kármentésül, a mogyoróbokor alá, és nagyon jó hely lett nekik. Mindig látom ôket, éppen szemben vannak, ahogyan virítanak tavasszal, és mire nyírni kellene a füvet meg arra járnánk a kinti asztalhoz, éppen elvirágoznak és visszahúzódnak. Szeretném remélni, hogy szaporodnak, de legalábbis megmaradnak sokáig. Mindenkit biztatok arra, hogy fûbe ültessen ilyen korai hagymás növényeket. Úgy néz ki, hogy szeretnek ott lenni, és akkor szépek, amikor a fû még éppen hogy csak kezd magához térni. Valószínûleg már nagyon várom a tavaszt, mert úgy veszem észre, ebben az idôben annyi virágot halmozok a konyhaasztalra, amennyi csak ráfér. A családom sze-
rint többet. Veszem csokorszámra a boltban, ahol vásárolok. Tíz szál rózsát, vagy néha liliomot, meg vannak még a jácinthagymák (Hyacinthus orientalis). Azokat azért teszem az asztalra, hogy követhessük a növekedésüket, örvendezhessünk nekik, ahogy kibújnak, duzzadnak, magasodnak, fejlôdnek, kibomlanak, meg a hihetetlen illatukért, azért a leheletért, ígéretért, amit a közeli tavaszból adnak. Ha elvirágoznak, kiültetem ôket a kertbe. Akkora nagy fejük nem lesz többet, mint az elsô virágzáskor, meg nem is leszünk már ilyen közeli viszonyban, és az illatukért is le kell hajolni, de egyre többen vannak, a bejáratnál a bokor alatt. Szépek, kékek és nagyon sokáig virágzanak, és szeretek lehajolni hozzájuk, az illatukért.
A M Á S O D I K T A V A S Z 137
Amint kint a kertben meg a hegyoldalban lehet szedni virágot, jönnek kis üvegekben, vázákban az asztalra a kicsi csokor, mély-édes illatú ibolyák (Viola odorata) és a nagy csokor kankalinok (Primula veris). Azok a primulák vidéki rokonai, nekünk is vadon nônek a kertünkben, nagyon helyesek, hosszú száron sárga virágok. Egyetlen helyen, a kert szélén narancssárgás-piros hosszú szárú kankalin is van. A pistikéket (Impatiens waleriana) ôsszel kiásom, és cserépben beviszem a szobába. Megnyurgulnak, de életben maradnak, virágoznak is. Az ámpolnában kifejezetten szépek. Tavasszal levágom a szárakat, felére visszavágom és a földbe dugom. A bennmaradt tövek mellé. Általában mind a ket Kankalin
tô kihajt. A pistike az egyik leghálásabb virág, egész nyáron virágzik, és átteleltethetô, szaporítható. Ha nagyon kiszárad és kap vizet, feléled. Ezért olyan hálás tudok lenni! Szépek függôkosarakban, ahogy javul az idô, a madáretetôk nagy részét ámpolnára cserélem. Késô ôsszel egy ügyfelemmel találkoztam, hogy megnézzük a telket, ahova házat terveztünk nekik. Csendes esô szitált, szürke, ködös volt a reggel. Arra gondoltam, nem kellene-e lemondanom ezt a helyszíni szemlét. Amikor odaértem, a lány, fiatal anyuka, a kislányával várt. Volt a telken szék és asztal, hozott termoszban teát, friss péksüteményt, gyümölcsöt, abroszt, plédet, hogy töltsünk ott idôt, hogy megérez Jácint
zem én is, hogy mit szeretnek ebben a telekben, hogy én is meg tudjam szeretni kissé. Betekerôztünk a takarókba, csészébe öntöttük a teát, az esô is elállt, lelassult a szívverésünk, és elkezdtük tervezni a házat. Szóban. Nagyon ment nekünk. Egész jó házat terveztünk. Szép a kert. Van benne egy sárgabarackfa meg egy fügefa, amit nem szabad bántani, és messzebb egy fiatal szelídgesztenyefa (Castanea sativa). Amikor mentem, elvittem egy szúrós, kerek szelídgesztenyét magammal, ami már kicsit szét volt nyílva, és látszott, hogy a burok öt gesztenyét fog egybe. Ez igen. Amikor hazaértem, mind az ötöt beültettem egy cserépbe. És tavaszra mind az öt kihajtott. Szerettem volna nagyon szelídgesztenyefát, Pistike
138 A M Á S I K K E R T
Szelídgesztenye
de mit csinálok öttel? Ez ám a gazdagság. Egész szelídgesztenyeliget. Arra gondoltam, majd alatta fogunk üldögélni Ágnessel, akinek a kertjébôl valók, ha öregasszonyok leszünk. Március közepén újra hó hullott. Rá a virágokra, amelyek már virítottak. Nem látszott veszélyesnek, olyan végleges volt már, hogy tavasz lesz, hogy senkit nem sikerült megrémíteni. Nem sínylette meg egyik növény sem, már biztosan álltak a lábukon, az egész inkább érdekes volt, mint félelmetes. A tavasz legelôször az átriumban élô sárgabarackfán (Prunus armeniaca Lam) látszik meg, bár már ültettem egy mandulafácskát (Prunus dulcis) is, az még korábban virágzik, csak messzebb van a kertben és még nem nagyon járogatunk ki, de az átriumot, azt szépen járjuk körbe-körbe. Látom a konyhából, felfelé a lépcsôrôl, ahogy megyek az íróasztalomhoz, a hosszú házból végig, és ahogyan már lassan kezd világos lenni, amikor ébresztem a srácokat, akkor is, amikor felmászom a toronyba Misihez. Elôször a megduzzadt, sötét rózsaszín rügyeket látom. A barnásbordó, sima, fényes ágakon a rügyek kemény védô-burkoló levelei a legpirosabbak. Az egész átrium megszínesedik. A még csupa szürke, csupasz, rajzos ágak között megjelenik ez a puha, finom, visszatarthatatlanul sodró, elsöprô nôiesség. A szinte fehér-rózsaszín virágok számlálhatatlan sokasága. Nem tudom, akarnak-e hasonlítani egymásra, de a virágzó gyümölcsfák olyanok, mint a
A M Á S O D I K T A V A S Z 139
menyasszonyok. A ragyogó szépség fokmérôi. Karen Blixen szerint az örök hó földöntúli ragyogása hasonlítható hozzájuk. És amint ez a hang megszólal, minden kezdetét veszi. Elborítják a virágok az ágakat, és már nem számít, hogy még minden más csupasz, mert csak ezt látjuk. Érezzük az illatát. Megtelik az átrium, az egyik égbolttal tetôzött szobánk itt a közvetlen közelünkben, tündöklô szépséggel. Mint egy
Édes húgom, olyan nincsen, hogy sárgabarack, azt úgy hívják hivatalosan, hogy kajszibarack.
nyitány. A többieknek állandóan mondom is, hogy nézzék! Milyen gyönyörû! Milyen halvány rózsaszín! Milyen illatos és habos, és puha, és milyen pazarlóan gazdag. Amint engem is megcsap a tavaszi szél, azonnal besegítek vizet árasztani. Szerencsére még a kinti csapok el vannak zárva, fagymentesítve télire, de a kinti öreg kertész
140 A M Á S I K K E R T
Peónia
elég jól csinálja a dolgát, minden nedves, megindulnak az áramlások a hajszálcsövekben, meg a sejtfalakon át. Nekem meg marad az üvegház. Amint egy kicsi nap kisüt, megszûrve a szürke égtôl, laposan, a kopasz ágak között, bár fakócska, hidegecske, tétova, azonnal ott vagyok az üvegházban. Nagy feladatok várnak, meg már mindketten tudjuk, hogy amikor ki lehet majd menni, ki fogok menni, és csak átjáró lesz az üvegház. Ezek az ô nagy pillanatai, amikor már itt van a türelmetlenség, de még nincsenek itt a lehetôségek. Délelôttszámra ott vacakolok. Le kell halászni valahogy a száraz leveleket a vadszôlôrôl, a legmagasabb pontokról is, amelyeket csak a létra tetejérôl lehet elérni a partvissal, aztán meg összeszedni. Az ujjaimmal gereblyézni össze, mert mindenhol növények vannak. Visszavágni az eluralkodott borostyánt, vagy kiküldeni a szabadba, a fal mellett létesített menekülési útvonalakon. És locsolni, locsolni, mert már nem fagy, és minden nagyon szomjas a hosszú tél után. Télen is locsolok néha, de csak ha napokig fagymentes idôt jósolnak, hogy ne csináljak nagyobb bajt. Ha kint esik az esô, akkor is locsolok, hogy a bezárt növények ne irigykedjenek annyira a szabadon növô társaikra. Sokat locsolok. Még csak itt lehet, és nagyon szeretek locsolni. Kinyitom a konyhaajtót, amely az üvegházra nyílik, meg a bejárati ajtó felsô felét, és jön be a nedves földszag, az eleinte poros-párás levelek illata. Már attól is jól vagyok, hogy kinyílnak az ajtók. Elkezdenek kinyílni. Egyelôre csak az üveg-
házra nyílók, és egyelôre jobbára hideg jön be, de nem olyan nagyon hideg. Napok alatt változik meg, és a napfûtötte üvegházból, áldásos locsolásom következményeképpen, dzsungelszag, nedves, langyos földszagú pára fog jönni. Igazi üvegházi tevékenységeket is végzek, magokat keltetek, gyûszûvirágmagokat például, hátha nem olyan agresszívek és szórják szét maguk az utódláshoz szükséges mennyiséget, mint a szakirodalom mondja. Bár kevés jobb dolgot tudnék elképzelni egy kertben, mint egy végletekig elszaporodott, és szabadon, megfékezhetetlenül burjánzó gyûszûvirág-állományt. Nevelgetek még télálló vadcitrommagokat (Poncirus trifoliata), meg Finnországból való illatos vadrózsamagot. Ráncoslevelûnek hívja a szakirodalom (Rosa rugosa). Lehet egyáltalán rózsát magról nevelni? Meg fogom látni. Ha elég vad?! Egy viszonylag kövér csipkebogyófélét szadiztam szét, és most várom, hogy mi lesz. Ennek azért az igazi helye a fûtött téglapárkány a konyhában. Finom meleg, látom naponta, ott a csap, meglocsolom, ha kell, meg ugye a szememmel növesztem. Hizlalom. Ahogy jövünk felfelé a lépcsôn, egy feneketlen kosár védelmében ott várja a tavaszt a fás szárú peóniám (Peonia suffruticosa). A kosár tartja meg a szára körül a száraz leveleket, amelyek a fagytól védik. A másik kert elôtti idôkben már megvolt, a kertem egyetlen napos helyére ültettem úgy, hogy jövet-menet lássam. Ez a napos hely elég közel esett a kosárpalánkhoz, és
Rebarbara
hiába próbáltam védeni körbeszurkált karókkal, idônként fejbe nyomták a kosárlabdával. Ez eléggé lelassította a fejlôdését. Most, hogy lett hely, meg nap, kimenekítettem még kora ôsszel. Bár azt írják róla, hogy az átültetést is rühelli. Ez lesz az elsô zavartalan tavasza. Egy ügyfelemnél voltam itt a faluban, és nála láttam ezt a bokrot. A nyakamig ér, fás szára van, és nagyobbak a virágai, mint az öklöm. Rózsaszínek. Azt mondta, a nagyapja ültette. A nevét is tôle tudom. Nem nô olyan gyorsan, mint szeretném, de ebben a méretében is szép, már ôsz óta látszik rajta, hogy három virága lesz. Ahogy javul az idô, a levelei is nyílnak. Különlegesek, egzotikusan izgalmasak. A lelki szememmel látom, hogy milyen lesz majd, ha igazán nagyra megnô, és mosolygok hozzá a lelki szájammal. Kertészeti vásáron vettem a sötétbordó, cakkos levelû rebarbarát (Rheum rhabarbarum). Amint megláttam, elragadott, meg amúgy egész nyáron és ôszön át is foglalkoztatott, mert a partoldalba ültettem, ami nagyon hamar kiszárad, és ez a nagy, cakkos levél azonnal jelezte, ha mulasztásom volt vele szemben. Mint egy intô. Beírt az ellenôrzômbe, az anyukámnak. Olyan szomorú volt, hogy nem lehetett nem észrevenni, úgyhogy résen voltam. Tehát abajgattam eleget, de amikor átsütött rajta a nap, meg kirajzolta az erezetét, meg a bordó színe bordószölddé változott, azt gondoltam, megéri. Hogy elmúlóban volt az elsô nálunk töltött tele, mentem megnézni, mi van vele. Piros középrész emelkedett ki az elszáradt, elfeke-
A M Á S O D I K T A V A S Z 143
144 A M Á S I K K E R T
Fürtös gyöngyike
tedett levélcsonkok közepén. Vastagon és erôteljesen. Ebbe volt csomagolva a hosszú, piros levélnyél, és annak a végén egy külön csomagban az összegyûrött, hatalmas, cakkos levél. Egészen sötétbordó, piros erezettel, nagyon összegyûrve. Olcsival, amikor már nem csak háromévente lehetett külföldre menni, elautóztunk párszor Bécsbe, barkácsboltba. Szerettünk kettesben lenni, beszélgetni, vezetni, gyönyörû szerszámok és munkagépek között válogatni, salátabárban ebédelni. Hogy Anyámasszonynak is juttassunk valami örömet ebbôl a mi gyönyörû napunkból, választottunk neki ajándékot, egy szép, hatszögletû dobozban száz virághagymát. Negyven fürtös gyöngyikét (Muscari race-
mosum), harminc tulipánt és harminc nárciszt. Mi úgy gondoltuk, megvettünk és hazahozunk neki egy komplett tavaszt. Ô meg úgy gondolta, hogy kitoltunk vele. Hogy ez csak munka. Mert hova, meg minek. A Balatonra nem jó, mert nem vagyunk ott, amikor nyílik, a társasházba nem jó, mert letapossák, leszedik mások, és a másodikról nem is látszik. Meg egyáltalán, úgy volt vele, mint a kisgyerek egy nálunk sokat emlegetett svéd gyerekversben: Bélyeget gyûjtök. Apám hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyûjtök bélyeget. Siv Widerberg (Tótfalusi István fordítása)
Tulajdonképpen szégyenkeztünk, ásót fogtunk és beástuk a ház háta mögé a hegyoldalba, ne is lássuk. Nagyon szépek lettek, jól érezték magukat, elszaporodtak. Azért Anyámasszony a mai napig felemlegeti a dolgot. Mostanra, hogy feladattá vált a kertünk beültetése, eszébe jutott az a feleslegesen sok, rengeteg sok virághagyma. Ássunk ki belôle! Legalább most jó lesz valamire. Vittem az ásót és ásni kezdtünk. Kiástunk legalább kétszáz fürtös gyöngyikét, és rengeteg tulipánt és nárciszt. (A következô tavaszkor Anyu szerint még több nôtt ki az ô kertjében.) És itt nálunk a legmeredekebb és legcsupaszabb partoldalba, a legkavicsosabb és agyagosabb földbe, a lépcsô mellé, térdelve és guggolva, elültet-
A M Á S O D I K T A V A S Z 145
te Édesanyám ezt a sok gyöngyikét. Minden feljövetelkor örvendezek nekik, csodálom és szeretgetem ôket, átmelegszik a szívem, és ô is valahányszor feljön, megemlíti a balfogásunkat. Hogy mennyire nem tudunk ajándékot venni. Váratlanul és bejelentés nélkül meghalt négy fa a kertben. Ezek közül kettôt már én ültettem. Elég szomorúan néztek ki a tavaszban, foszló kéreggel, csupasz ágakkal, a zajló nedvek nélkül. Nagyra nôttek már, nagy munka volt kivágni ôket. Férfimunka. Én az ágakat vagdostam ágvágóval, metszôollóval, az uraknak meg ott volt a láncfûrész. Az szép, férfias szerszám, szívesen is dolgoznak vele, nem nagyon engedik át nekem, pedig legalább olyan jó va-
gyok benne, mint ôk. De nem baj, azért nem nyomulok, végre egy munka, amit Kis méretû kertben esetleg elkerülhetetlenné válik, hogy a kipusztult fa helyére újból ültessenek. Ezt azonban lehetôleg el kell kerülni, mert minden növény sajátságos kombinációban veszi fel a tápanyagokat, ezért egyes mikroelemekbôl a készlet kifogyhat. Ezért az elhalt, kivágott fák helyére legalább néhány évig ne tessék csemetét telepíteni, ugyanolyan növényt pedig semmi esetre sem!
szeretnek csinálni. Lesz tüzelô, gyújtós bôven. Rönkfából gyújtóst aprítani nem annyira szeretnek, pedig jó munka, ügyesnek kell lenni, erôsnek, meg pontosnak, én, ha nekiállok, szívesen vágok egy ada-
got, úgy érzem magam közben, mint Charles Bronson a Hét mesterlövészben, bár a rönkök is jelentôsen kisebbek és félmeztelen sem vagyok. Az április már visszavonhatatlanul tavasz. Reggel még köd van, de már süt át rajta a nap, és lehet tudni, hogy nemsokára felszárítja a harmatot, és meleg, napos idô lesz egész nap. Reggelente még minden nedves meg párás, de az ajtók már jobbára nyitva állnak, a kutyák kint napoznak a teraszon, addig is, míg a fû felszárad. A kivágott fák helyére újakat ültetek. A szomorúfûz helyére megint szomorúfüzet, mert a világoszöld, hosszú vékony ágait látnom kell tavasszal. A csavarttörzsû fûz helyett is ültetek másikat, csak azt nem ide,
146 A M Á S I K K E R T
A M Á S O D I K T A V A S Z 147
és mindkettônek ások be a tövéhez öntözôhengert, mert egy kertész szerint azért haltak meg, mert nagyon vízigényesek, és az agyagos hegyoldalban kiszáradtak. A helyére egy vadcitromfát ültetek. Andrea kertjében láttam egy kifejlett, nagy, gyönyörû fát, de akkora már kaptam a falugazdától egy citromot, aminek elültettem és hajtattam a magját. A nevelôben van vagy tíz hét-nyolc centis vadcitromfám. Az utóbbi nyarat-telet már kint töltötték, túléltek, de nagyot nem nôttek. A fölnôtt fa gyönyörû. Olyan ágai és tüskéi vannak, mint a középkori töviskoszorú-ábrázolásokon. A tövis majdnem olyan vastag, mint az ág, amelybôl kinô, és úgy áll ki belôle, mint egy útelágazás, aztán szépen hosszan vékonyodik el. Zöld a tövis és az ág egy része is. Tavasszal virágzik, ha volt alkalmuk citromvirágot szagolni, akkor tudják ezt értékelni, és a nyár folyamán sok kis zöld citrom nô rajta. Végsô, megérett formájuk sem nagyobb a pingponglabdánál, sárgák, bolyhosak, és legalább húsz mag van mindegyikben. Hihetetlenül aromásak. Majd ha már sok fog teremni, kitalálom, mi mindent csinálok belôle. Limonádét, lekvárt, zselét. Most kaptam a falugazdától egy harminccentis példányt azzal, hogy nem nagyon szereti az átültetést és eleinte lassan nô, de aztán belejön. A felsô kertbe kankalint szedni megyünk elôször. Bár ott is füvesítettünk, a régi tereprendezés után, mára eléggé visszanôttek a vadvirágok. Az elsô fûnyírás elôtt igazi virágszônyeg van terítve. Az új
148 A M Á S I K K E R T
kerttervezési trendek szerint virágmagos fûmagot kell vetni, és csak azon a kis felületen nyírni, ahol muszáj. Utat nyírni bele, meg tisztást, és a többi helyen hadd virágozzon minden virág. Április közepén már virágban állnak a cseresznyefák. A mi kertünk igazi cseresznyéskert. Van benne tizenkét cseresznyemeg meggyfa. A gyümölcs nem szokott elborítani, de a virágzáskor a bôség végtelennek tûnik. Minden évben újra hiszünk a bôkezû ígéretnek. Az egész kert fehérbe öltözik, hatalmas csokrokban nônek a virágok az ágakon. Olyan lesz a kert, mint egy csipkés abrosszal terített ünnepi asztal. Meg igazak újra a menyasszonyos hasonlatok. És az milyen jó, amikor a fehér virágszirmok lehullanak, vagy még csak a levegôben szállingóznak lefelé. Jön egy nagyobb szél, és kavarognak. Az összes szomszéd kertben a támfal tetején orgona (Syringa vulgaris) nô. Egy Az orgonabokrokat és -fácskákat tavaszi metszéssel bôséges virágzásra lehet serkenteni. Ennek a lényege az, hogy a villásan elágazó egyéves vesszôk közül az egyiket rövidre metsszük, aminek következtében csak a hosszan maradt vesszôn fejlôdik virágbuga, de az erôteljesebb, nagyobb szirmú, szebb és illatosabb lesz, mintha két virágzat között oszlanék meg a rendelkezésre álló víz és tápanyag mennyisége. Orgonából erôteljes telekhatároló sövényt is lehet nevelni, amihez rendszeresen kell a bokrokat metszeni. Az évente többször csonkított bokrok sûrû ágazatot hoznak létre, de virágot csak elvétve fejlesztenek.
A M Á S O D I K T A V A S Z 149
