TARTALOM THOMAS AIGNER: A Monasterium projekt (MOM) — www.monasterium.net (Ford.: ÓLMOSI ZOLTÁN)........................................................................................................ KIS PÉTER–PETRIK IVÁN: Budapest középkori történetére vonatkozó levéltári források adatbázisa .................................................................................................................
14
LEVÉLTÁRTÖRTÉNET MOLNÁR TIBOR: A szerbiai levéltár száz éve ....................................................................
26
MÉRLEG Trezor 3. — Az átmenet évkönyve 2003. Szerk.: GYARMATI GYÖRGY. (Ism.: TÁNCZOSSZABÓ ÁGOTA) ..........................................................................................................
32
JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2000–2004. évi tevékenységéről (SZÖGI LÁSZLÓ–TAKÁCS EDIT) .............................................................................................. Elnöki beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2000–2004 közötti működéséről (SZÖGI LÁSZLÓ) ......................................................................................................... Könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok tanulmányútja Münchenben (KATONA KLÁRA–OROSS ANDRÁS) ............................................................................................ Beszámoló a Magyar Országos Levéltár küldöttségének látogatásáról a Bundesarchivban (SZABÓ CSABA) .........................................................................................................
3
34 44 49 51
HÍREK Beszámoló a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Szakmai Napjáról (SIPOS ANDRÁS) ......................................................................................................... Beszámoló a Gróf Batthyány Kázmér (1807–1854) emlékezete c. konferenciáról (MÁRFI ATTILA) .................................................................................................................... Beszámoló a XI. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzetközi Levéltári Napokról (KOVÁCS ILONA) .............................................................................................................. Beszámoló a XIX. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokról (FÁBIÁN EDIT) ...................... A Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése Piliscsabán (HALÁSZ CSILLA) ........ Beszámoló Budapest Főváros Levéltára Levéltári Napjáról (KENYERES ISTVÁN) ...............
65 71 74 77
In memoriam Rajczi Pál (1926–2004) (HERMANN ISTVÁN) ...............................................
80
A magyarországi levéltárak kiadványainak 2003. évi bibliográfiája. Összeállította: KASZÁS MARIANNE ....................................................................................................
82
55 58
1
E számunk munkatársai AIGNER, THOMAS levéltáros, Diözesanarchivs St. Pölten, Sankt Pölten FÁBIÁN EDIT levéltáros, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen HALÁSZ CSILLA levéltáros, Pest Megyei Levéltár, Bp. HERMANN ISTVÁN levéltáros, Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Veszprém KASZÁS MARIANNE főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár, Bp. KATONA KLÁRA segédlevéltáros, Magyar Országos Levéltár, Bp. KENYERES ISTVÁN főosztályvezető, Budapest Főváros Levéltára, Bp. KIS PÉTER főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára, Bp. KOVÁCS ILONA levéltáros, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen MÁRFI ATTILA főlevéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs MOLNÁR TIBOR levéltáros, Történelmi Levéltár, Zenta ÓLMOSI ZOLTÁN levéltáros, Magyar Országos Levéltár, Bp. OROSS ANDRÁS segédlevéltáros, Magyar Országos Levéltár Levéltár, Bp. PETRIK IVÁN levéltáros, Budapest Főváros Levéltára, Bp. SIPOS ANDRÁS főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára, Bp. SZABÓ CSABA főigazgató-helyettes, Magyar Országos Levéltár, Bp. SZÖGI LÁSZLÓ igazgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Bp. TAKÁCS EDIT főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára, Bp. TÁNCZOS-SZABÓ ÁGOTA levéltáros, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét
2
THOMAS AIGNER
A MONASTERIUM PROJEKT (MOM) — WWW. MONASTERIUM.NET „Hinni kell abban, hogy egy oklevélgyűjteménynek csak akkor van értéke, ha hasznossá és elérhetővé teszik.” 1 (Johann Nepomuk Weis)
Amióta, a Heiligenkreuzi Oklevélgyűjtemény szerzője a mottóként fent idézett sorokat papírra vetette, majdnem 150 év telt el. A kijelentés igazságtartalma azonban máig sem veszített aktualitásából. Egy olyan korban, amikor az identitástudat a növekvő kulturális globalizáció ellenére — vagy sokkal inkább miatt — mind szélesebb rétegek érdeklődését kelti fel, a levéltárak is, amelyek elsősorban egész államok, közösségek és intézmények, de egyes családok és személyek történelmi hagyatékát is őrzik, mindinkább az érdeklődés homlokterébe kerülnek. Különös jelentősége van az egyházi levéltáraknak, mivel az egyházigazgatási egységek és intézmények hosszú, legnagyobbrészt töretlen ívű tradíciókra tekinthetnek vissza, és ezzel a világi intézmények alig tudnak versenyezni. Az egyházi levéltárakon belül a rendi és az apátsági levéltáraknak még inkább fontos a szerepük. Az egyes levéltári egységek ugyanis nem csupán a mindenkori egyházi intézmény történetét és fejlődését tükrözik, hanem lehetővé teszik egy sokkal szélesebb spektrum feltárását is; ez az iratanyag a család- és helytörténeti kutatások eredményeit, valamint a birtok- és jogtörténeti ismereteinket is gyarapíthatja. Ezen kívül a levéltári anyag gazdagsága, amely időben gyakran egy egész évezredet fog át, az oklevéltan, a pecséttan, vagy a paleográfia segédtudományi kérdésfelvetéseire is választ adhat. A rendi és apátsági levéltárak tehát valószínűtlenül nagynak tűnő kulturális potenciált rejtenek magukban, amit a történeti kutatás számos területen hasznosíthat. Az elmélet után a gyakorlatra áttérve elmondható; az utóbbi évtizedek tapasztalata azt igazolta, hogy az egyházi levéltári iratanyagot a kutatásra csak kevéssé készítették elő. Az okok sokrétűek. Számos egyházi levéltárban a segédletek — mutatók és a repertóriumok — hiánycikknek számítanak, vagy ha léteznek ilyenek, többnyire meglehetősen régiek. A kolostorok személyi feltételei és gazdasági helyzete szintén nem teszi lehetővé, hogy rendszeres kutatószolgálatot tartsanak fenn. Egy egyházi levéltárban tett látogatást általában már jóval korábban elő kell készíteni, feltéve, ha a levéltár egyáltalán nyitva áll a nyilvános kutatás számára. Ehhez jön még, hogy hiányzik a jól képzett személyzet. Az utóbbi években kivételesen előfordult, hogy fiatal szerzetesek — a szakirányú hiányok megszüntetésére — levéltárosi képesítést szereztek, pl. az Osztrák Történettudományi Intézetnél (Institut für Österreichische Geschichtsforschung [IfÖG]), vagy az egyes levéltári egységek leltározására külső munkaerőt alkalmaztak. Ez utóbbi történt pl. — örömteli módon — a herzogenburgi rendházban.
1
Urkunden des Cistercienser-Stiftes Heiligenkreuz im Wiener Walde. Teil 1. Hg.: WEIS, J OHANN NEPOMUK Wien, 1856. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 1.
3
Az előfeltételek Tekintettel az egyházi levéltári iratanyag nagy jelentőségére, valamint a feltárásával kapcsolatos fent említett nehézségekre, lépéseket kellett tenni azért, hogy lehetőség nyíljon az iratok minél szélesebb körű kutatására. Az az elgondolás, hogy levéltári anyagok — őrzőhelyüktől függetlenül — a széles nyilvánosság számára is hozzáférhetővé váljanak, 2001 óta a St. Pölten-i Egyházmegyei Levéltárban (DASP) fogalmazódott meg. A szakmai vita elsősorban arról folyt, hogy a kutatóknak több, magasabb szintű szolgáltatást nyújtsanak a levéltárak, illetve a levéltár állományi struktúráját átláthatóvá tegyék. Néhány OCR-software-rel tett próbálkozás után, amelyek kedvező eredménnyel zárultak, támadt az az ötlet, hogy a levéltári egységek elektronikus felvételét egy sokkal szélesebb területre, Alsó-Ausztria rendi és apátsági levéltáraira is kiterjesszék. Eközben főként az oklevelek rendjét tartották szem előtt. Hogy éppen Alsó-Ausztria volt az, amely kiindulási pontként szolgált, nemcsak arra vezethető vissza, hogy a kezdeményezés a DASP-től indult ki, hanem sokkal inkább magyarázható azzal, hogy Alsó-Ausztriában és Bécsben igen nagy számban találhatók rendházak és kolostorok — a régi szerzetesrendek (bencések, ciszterciek, ágostonosok, premontreiek) 11 kolostora — amelyek levéltárai és könyvtárai középkori oklevelek ezreivel és könyvek százezreivel rendelkeznek. Az egyes alsó-ausztriai rendházak és kolostorok oklevelei nagyon eltérő módon kutathatók. Majdnem mindegyik apátság rendelkezik egy nyomtatott oklevélgyűjteménynyel, amely legalábbis a középkori okleveleket teljes szöveggel, vagy regesztában tartalmazza. Ezek az oklevélgyűjtemények zömmel a 19. századból származnak.2 Az egyedüli lehetőség célzott kutatások folytatására jelenleg az, hogy ezeket az oklevélgyűjteményeket áttekintsék. Ez azonban két nagy hátránnyal jár. Először is azokat, amelyek nincsenek meg nyomtatásban, ezen a módon nem lehet használni. A második nehézség, hogy a keresésnél bizonyos személyek és tárgyszók esetében a feldolgozást végzők a regiszterre voltak utalva. Ezek a segédeszközök azonban a legrégebbi oklevélgyűjteményeknél vagy nincsenek meg, vagy olyan hiányosak, hogy a mai igényeknek a legkevésbé sem felelnek meg.
Az első lépések A projekt megindítása közben bizonyos fokú értetlenséggel kellett megküzdeni, amely főként az internet iránti előítéletes szembenállással, valamint személyi ellentétekkel volt magyarázható, végül azonban sikerült az elképzelést megvalósítani. A terv kivitelezésére 2002 januárjában életre hívták az Intézet az Egyházi Források Feltárására és Kutatására (Institut zur Erschließung und Erforschung kirchlicher Quellen [IEEkQ]) nevű intézményt, amely deklarált céljaként a római katolikus egyházon belüli tudományos kutatási projektek lebonyolítását tűzte ki.
2
4
A herzogenburgi rendi levéltárban 2000 óta létezik egy elektronikus adatbázis négy kolostor oklevélállományának a regesztáival. (A herzogenburgi, a St. Andrä-i és a dürnsteini ágostonos rendházak, valamint a szintén dürnsteini klarissza kolostor.)
Alapos előkészítő munka után sikerült biztosítani a MOM-nak elnevezett projekt 3 első lépcsőjének finanszírozását három évre (a 2002 közepétől 2005 közepéig terjedő időszakra) egyrészt állami és önkormányzati hozzájárulásból, másrészt Alsó-Ausztria és Bécs szerzetesrendjeinek befizetéseiből. Állami és önkormányzati szintű támogató volt az Oktatási, Tudományos és Kulturális Szövetségi Minisztérium, Alsó-Ausztria tartomány Kulturális Hivatala, Bécs városa, St. Pölten tartományi főváros, Ybbs és Geras városok tanácsai, Schönbühel-Aggsbach és Heiligenkreuz községek önkormányzatai. Az egyház részéről az alábbiakban felsorolandó alapítványok és kolostorok hoztak áldozatot a projekt elindításáért: • • • • • • • • • • •
3 4
5
6
7 8
9
10
11
12
13
a Bencés apátság, Altenburg (Alsó-Ausztria)4 a Premontrei Rendház, Geras (Alsó-Ausztria)5 a Bencés Rendház, Göttweig (Alsó-Ausztria)6 a Ciszterci Rendház, Heiligenkreuz (Alsó-Ausztria)7 a Ágostonos Rendház, Herzogenburg (Alsó-Ausztria)8 a Ágostonos Rendház, Klosterneuburg (Alsó-Ausztria)9 a Ciszterci Rendház, Lilienfeld (Alsó-Ausztria)10 a Bencés Rendház, Melk (Alsó-Ausztria) a Bencés Apátság, Schotten (Bécs)11 a Bencés Rendház, Seitenstetten (Alsó-Ausztria)12 a Ciszterci Rendház, Zwettl (Alsó-Ausztria)13
A MOM a monasterium szónak felel meg, annak oklevelekben általánosan használt rövidítése. Urkunden der Benedictiner-Abtei zum Heiligen Lambert in Altenburg, Niederösterreich vom Jahre 1144– 1522. Hg.: B URGER, H ONORIUS. Wien, 1865. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 21. MAYER, THEODOR: Urkunden des Prämonstratenser-Stiftes Geras. Archiv für Kunde österreicher Geschichtsquellen, 2. (1849) 1–52.; [FEIGL, HELMUTH]: Urkundenregesten Geras, Fonds Stift Geras, I. Urkunden, A Allgemeine Urkundenreihe. H. n., é. n. Urkunden und Regesten zur Geschichte des Benediktinerstiftes Göttweig. Teil 1. (1058–1400). Hg.: FUCHS, ADALBERT. Wien, 1901. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 51. Urkunden des Cistercienser-Stiftes, i. m. 11. FAIGL, MICHAEL: Die Urkunden des regulierten Chorherrenstiftes Herzogenburg vom Jahre seiner Übertragung von St. Georgen 1244 bis 1450 . Wien, 1886.; BIELSKY,WILHELM: Die ältesten Urkunden des Kanonicatsstiftes St. Georgen in Unterösterreich. Von 1112 bis 1244. Wien, 1853. III–IV. (Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen IX.) Urkundenbuch des Stiftes Klosterneuburg bis zum Ende des vierzehnten Jahrhunderts, Bd. 1. Hg.: ZEIBIG, HARTMANN. Wien. 1857. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 10. WINNER, GERHARD: Die Urkunden des Zisterzienserstiftes Lilienfeld 1111–1892 in Regestenform. Wien, 1974. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 81. Urkunden der Benedictiner-Abtei unserer lieben Frau zu den Schotten in Wien vom Jahre 1158 bis 1418. Hg.: HAUSWIRTH, ERNEST. Wien, 1859. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 18. Urkundenbuch des Benedictinerstiftes Seitenstetten. Hg.: RAAB, ISIDOR . Wien, 1870. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 33. FRAST, JOHANN VON: Das „Stiftungen-Buch” des Cisterzienser-Klosters Zwetl. Wien, 1851. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 3.
5
Célok A MOM megvalósításának első lépése az volt, hogy a ma is működő, illetve a már nem létező14 alsó-ausztriai rendházak és kolostorok középkori és kora újkori oklevélállományáról teljes körű digitális felvétel készüljön regesztában, illetve teljes szöveggel és képen. Így nem „csak” az válik lehetővé, hogy a több mint 20 000 oklevelet a legkülönbözőbb tartalmi kritériumok alapján lehessen kutatni, hanem az is, hogy az oklevelek képen is láthatóak legyenek. E cél elérése érdekében három nagy munkaterületet különböztettek meg. Az első a már meglévő információk internetes hálóra vitele volt nyomtatott oklevélszövegek és regeszták formájában. Második lépésként, hogy a még kiadatlan, nem publikált kolostori okleveleket is feltárják, előtérbe helyezték teljes szövegek vagy regeszták újbóli feldolgozását. A harmadik nagy terület az eredeti oklevelek digitális feldolgozása és ezek integrálása volt a már meglévő adatbázisba. Így létrejött egy adatbázis, amely a projekt lezárása után az alsó-ausztriai és a bécsi egyházi rendházak és kolostorok, egyházmegyék és plébániák kb. 20 000 oklevelét fogja tartalmazni. Ez a források kutatásának egyfajta „demokratizálásához” vezet, mivel minden érdeklődő hozzáférési lehetőséget kap, aki internet csatlakozással rendelkezik. A célkitűzés szerint az adatbázis használatának az interneten (vagy CD–ROM-on, DVDén) keresztül alapvetően ingyenesnek kell lennie, hogy ezek a források lehetőség szerint minél több ember számára váljanak elérhetővé.
A munkafolyamat A következőkben, kiindulva a fentiekből, a MOM munkamódszerét kívánom részletesen bemutatni.
A már meglévő információk hálózatra helyezése Első lépésként, mint már esett róla szó, a már meglévő oklevélkiadásokat — függetlenül attól, hogy teljes szövegek vagy regeszták — szkennelték be, és egy optikai karakterfelismerő program (Optical Charakter Recognition, OCR) segítségével szöveges adatokba konvertálták. Körülbelül fél évig (2002 júliusától decemberig) tartott, amíg az alkalmazott korrektorprogram (ABBYY Fine-Reader) tesztek sorozatán keresztül a visszaalakítást (retrokonverzió) 1%-os hibahatár alá szorította. Az így kapott szövegeket szavanként lektorálták és korrigálták, hogy a megmaradt félreolvasásokat kiküszöböljék. Bebizo14
6
MAURER, RUDOLF: Urkunden und Aktenstücke zur Geschichte des Augustiner-Eremiten-Klosters zu Baden bei Wien (1285–1545). Wien, 1998. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 89.; FUCHS, ADALBERT: Urkunden und Regesten zur Geschichte der aufgehobenen Kartause Aggsbach VOWW. Wien, 1906. (Fontes Rerum Austriacarum II.) 49.; LAMPELM, JOSEF: Nachträge zum Aggsbacher Urkundenbuch. 1907. (Blätter des Vereins für Landeskunde von Niederösterreich, NF 6.) 189–216.; EBNER, JOHANNES–WÜRTHINGER , MONIKA: Historische Dokumente für die Zukunft. Das Diözesanarchiv Linz. Linz, 2002. 25–120.; WINNER, GERHARD: Das Diözesanarchiv St. Pölten. Behörden und Institutionen. Geschichte und Bestände. St. Pölten, 1961.
nyosodott, hogy az olvasási hibák nagy része, amelyek megmaradtak az átalakítás után, a korabeli nyomási bizonytalanságokra és a piszokra volt visszavezethető, és mindig a hasonló betűkombinációkat érintették. Ezeket a hibákat gépi úton lehetett kikeresni, ami nagy időmegtakarítást jelentett. A következő lépést a szövegek előkészítése jelentette az interneten való közzétételre. Hogy a szövegeket az interneten is láthatóvá tegyék, HTML-kiterjesztéssel kellett ellátni. Az így korrigált és preparált szövegeket egy adatbázisokba helyezték. Eközben az állományokat az adatbázis megfelelő mezőibe másolták. Ez ACCES adatbázis és az AUGIAS-Data (Senden, Németország) nevű cég fejlesztette ki.
Egy kutatási eredmény ábrázolása a monasteriumból (a 1251. sz. oklevél a gerasi rendi levéltárból) A MOM különlegessége nemcsak az, hogy a szövegek rendkívül széles rétegek számára válnak elérhetővé, hanem az is, hogy ezek egy indexszel feltárhatóak. Az index alkalmazásának lényege, hogy a felhasználó lehetőségei ne csak a teljes szöveg keresésére korlátozódjanak, hanem olyan segédeszközt nyújtsanak, ami részletesebb, pontosabb kezelést tesz lehetővé. Minden egyes oklevélhez egy indextartalom kapcsolódik, amelyben az indexfogalmakat hat csoportba rendezték. A csoportok felölelik a hely- és személyneveket, a tárgyszavakat, a rendházakat és kolostorokat, a plébániatemplomokat és hivatalokat, valamint a helyrajzi adatokat. Minden indexbejegyzés egy fő- és egy alindexmezőből áll. A főmezőben a fogalmat az oklevél eredeti írásmódjában mutatják be. Az almezőben található a fogalom részletes kifejtése. A helységek esetében azonosítja azokat és feloldja a helységneveket. A helységeket egy meghatározott bírósági kerület
7
kijelölése révén rendezi a megfelelő helyre. A személyneveket a mai helyesírási szabályoknak megfelelően egységesíti. Az általánosan ismert történeti személyiségeket — mint császárok/királyok, hercegek, pápák, püspökök, apátok — tisztségükkel (címükkel) és legfontosabb adataikkal együtt jelölik. Olyan személyeket — mint kiállító, pecsételő vagy tanú — az adattár úgy ad meg, hogy a kutató konkrétan tudja adataikat kikeresni. Emellett bizonyos személyi kombinációkra is lehet keresni, amelynek révén pl. egyetlen gombnyomással bizonyíthatjuk a kapcsolatot különböző pecséthasználók között. A jogi tárgyszavakat a rendszer az alindexmezőben, írásmódjuk szerint egységesíti és a legrövidebb formában magyarázza. Az indexszel történő kutatásnak az a legnagyobb előnye, hogy olyan szavakat is ki lehet keresni, amelyek nem találhatóak meg a teljes szövegekben. Így pl. az is lehetséges, hogy helységeket mai elnevezésük szerint, vagy személyeket a modern névátírás alapján keressünk. A felhasználónak az eredmény egyúttal némi információt is nyújt a keresett fogalomról. A lehetőség, hogy a kutató eredeti szöveghelyeket keressen, természetesen ettől függetlenül fennáll.
Új feldolgozások Nagy és fontos levéltári egységek egész sora még ma sem — vagy csak kevéssé — dokumentált. Ezek esetében a MOM arra törekszik, hogy kivonatok formájában dolgozza fel az okleveleket. Ezen a módon a melki bencés, a klosterneuburgi ágostonos és a zwettli ciszterci rendház dokumentumait dolgozták fel. Melkben az előkészítő munkálatokat Gerhard Winner kezdte meg 1991-ben, aki a rendi levéltár rendezésének keretében regesztákat alkotott. Ezeket a regesztákat teljesen átdolgozták, és mai ismereteink szerint aktualizálták. A körülbelül 2500 oklevelet először nyomtatott oklevélgyűjteményként publikálták, majd második lépésként integrálták a MOM adatállományába. A klosterneuburgi rendház oklevélállománya mintegy 3000 darabos. A 19. században 1399-ig készültek feltárások.15 Ezeknek a publikációknak sok a hiányossága, mivel az akkori szerzőknek nem állt minden forrás a rendelkezésükre. Ez a középkori állomány feldolgozásánál érzékletesen megmutatkozott. Ezeknek a szövegeknek a digitalizálása — nem utolsósorban technikai okokból — nehézségekbe ütközött, mivel az 1815-ből származó betűformákat az OCR csak nagy hibaszázalékkal ismerte fel. A mintegy 1000 darabos zwettli állomány új feldolgozásánál szintén Gerhard Winner, továbbá Benedikt Hammerl és Alois Wagner kezdte el az előkészületi munkálatokat. Az újonnan elkészített regesztákat ezúttal is először nyomtatott oklevélgyűjteményben publikálták, és csak utána tették szabadon hozzáférhetővé a MOM honlapján. A fenti három feldolgozáshoz a közelmúltban fogtak hozzá. Emellett azonban az adatállományt állandóan ki kell egészíteni olyan rendházak és kolostorok anyagaival, melyeknek okleveleit még egyáltalán nem dolgozták fel. Ilyenek pl. Gaming, Ybbs, Erla és Tulln.
15
8
FISCHER, MAXIMILIAN: Merkwürdige Schicksale des Stiftes Klosterneuburg. Wien, 1815.; ZEIBIG, HARTMANN JOSEF: Urkundenbuch des Stiftes Klosterneuburg bis zum Ende des vierzehnten Jahrhunderts. Wien, 1857–1868. (Fontes Rerum Austriacarum II/10. und II/28.)
Képdigitalizálás A projekt harmadik súlypontja az oklevél-digitalizálás elkészítése. Az okleveleket az adott rendi levéltár helyszínén nagy felbontásban (300 dpi) beszkennelik. Ezeket a képeket aztán a megfelelő adatcsoporttal összekapcsolják és a szöveggel egyidejűleg megjelenítik. Az már a kezdettekkor kiderült, hogy a digitalizálás végrehajtásával egy megfelelő külsős céget kell megbízni, egy olyat, amely a megfelelő szakmai hozzáértéssel és a szükséges rugalmassággal rendelkezik a munkálatok elvégzéséhez. A szkennernek magas színvonalú, színes digitalizált képeket kellett készíteni a helyszínre szállítva, mivel a felvett okleveleket a levéltárakból nem lehetett kivinni. Néhány kísérlet után a Mikrofilm- und Scantechnik Lederer Gesellschaft GMBH nevű vállalattal (St. Leonhard am Forst, Alsó-Ausztria) alakult ki együttműködés, mivel ez a cég felelt meg ezeknek a követelményeknek, és elfogadható, a teljesítménnyel arányos árajánlatot adott, ezen túlmenően pedig különböző levéltárakkal és könyvtárakkal folytatott többéves együttműködése során már nagy tapasztalatra tett szert a történeti anyagok kezelése terén. Az alábbiakban egy digitalizált oklevél példáján szeretnénk az elmondottakat bemutatni.16
Egy 1359. október 8-án kelt digitalizált oklevél a gerasi rendház állományából. Rudolf herceg megerősíti a gerasi és a perneggi kolostorok jogait és szabadságát
16
URL: http://www.mom.findbuch.net/php/view.php
9
További felhasználási lehetőségek A MOM a kutatás kibővített lehetőségei mellett más felhasználási lehetőségek széles palettáját is kínálja. Az egyszerű kutatási funkción kívül a felhasználónak segédeszközök egész sora áll rendelkezésére. Ezek a történeti segédtudományokat (paleográfia, kronológia stb.), a helynév-azonosítást (pl. Orbus Latinus), és a szótárakat éppen úgy érintik, mint a szükséges on line kézikönyvek, vagy a könyvtári katalógusok linkjeit. Ezzel a felhasználó előtt olyan további lehetőségek nyílnak meg, amelyek lehetővé teszik számára, hogy — amennyiben akarja —, saját keresésének eredményeit egy bizonyos fokig értelmezze. Egy további terület, ahol a MOM értékes szolgálatokat tehet, az az oktatás. Ebben a folyamatban az általános iskolák éppúgy megjelenhetnek, mint az egyetemek, hiszen a MOM adatai minden iskola előtt nyitva állnak. Ismerve, hogy a kolostorokban megőrzött okleveleknek mekkora a jelentőségük Ausztria és a szomszéd országok történelmében, ezek a források az oktatásban sokoldalú módon interdiszciplinárisan alkalmazhatók. Az oklevelek értékes kiegészítésként szolgálnak a történelemórák tananyagához és szemléltethetik az addig csak elméletben tanultakat. Nyelvi vonatkozásban tanúbizonyságát adják mindenekelőtt a latin és a középfelnémet nyelvek akkori állapotának, és ennek megfelelően használhatók a latin és német nyelv tanításában is. Ugyancsak példaként szolgálnak az írásfejlődés és a kalligráfia történetéhez. A díszes iniciálék, beillesztett miniatúrák vagy monogramok szintén alkalmazhatóak a szemléltető oktatásban. A MOM munkatársai több iskolával is kapcsolatban állnak, amelyekben szakértő tanácsadást nyújtanak az oklevélanyag pedagógiai oktatásánál, a oktatási segédeszközök elkészítésénél, és segítik a tanárokat egyes tanórák vagy a MOM-ot bemutató külön foglalkozások megtartásában.
Projektkiterjesztés és kooperáció A MOM munkatársainak kiindulópontja — mint említettük — az volt, hogy az alsóausztriai rendi levéltárak oklevélállományát feldolgozza és hozzáférhetővé tegye azt mindenki számára. Azonban kezdettől fogva világos volt, hogy ez csak egy előzetes cél lehet. Már az alsó-ausztriai anyagok elemzése világossá tette, hogy az egyes intézmények sokoldalú módon kapcsolódtak egymáshoz. Ezek a kapcsolatok gazdasági, kulturális és lelki természetűek voltak. A MOM távolabbi céljának tehát azt kellett tekinteni, hogy ezt, a már a középkorban létező „hálózatot” virtuálisan a 21. sz. eszközeivel újra felélessze. Az ennek az elképzelésnek a megvalósítására tett lépések során a szomszéd államok egyházi és világi intézményeivel jó kapcsolatok jöttek létre, mindenek előtt Magyarországgal, a Cseh Köztársasággal és Szlovákiával.
10
Magyarország Magyarországon a két legfontosabb együttműködő partnerrel a tárgyalások már előrehaladtak: ezek az esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár és a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára. A Prímási Levéltár rendelkezik a Magyar Országos Levéltár után a legnagyobb és legjelentősebb oklevélgyűjteménnyel Magyarországon. A megbeszélések folyamán intenzívebb együttműködésben egyeztek meg a középkori oklevelek előkészítésére. A pannonhalmi és más magyarországi bencés apátságok oklevélállománya a közeljövőben a MOM rendelkezésére fog állni. A további feldolgozást aztán egy önállóan működő team fogja elvégezni Magyarországon. Hasonlóan sokat ígérő megbeszélések folytak a kalocsai és a veszprémi egyházmegyékkel is. Tervezik, hogy a közelmúltban újjáalapított csornai premontrei rendház oklevélállományát a jövőben szintén digitalizálják.
Csehország A Cseh Nemzeti Könyvtár Manuscriptorium projektjének a keretében együttműködve először válik lehetővé, hogy virtuális módon különválasszák és megőrizzék az okleveleket, a kéziratokat és a nyomtatott könyveket egymástól, így az egyes egységeken belül áttekinthető módon lehet kutatást folytatni. A kooperáció folyamán a MOM adatait integrálják és alkalmazhatóvá teszik a Manuscriptorium (XML-formátum) technikai háttere számára. Folyamatosan növekszik az igény a projekt kiterjesztésére, és így a MOM keretében összeállított adatanyag kompatibilissé válhat más, hasonló európai rendszerekkel. Hogy a kutatás az utóbbi években mennyire új technikai lehetőségeket kísérelt meg feltárni, azt több németországi rendezvény is bizonyítja.17 Jellemző a németországi fejlődés minőségére, hogy történelmi iratállományok digitális feldolgozott kínálata az Egyesült Államok után itt a legnagyobb. Ezeken az ülésszakokon bebizonyosodott, hogy az egységes digitális forrásleírás főként az XML-szabvány alkalmazásával valósítható meg, amely által egy, a dokumentumok értékelését szolgáló általánosan elfogadott oklevél-DTD (dok– tip–def)) kifejlesztése a következő nagy lépés a már kipróbált digitális állomány korlátlan hálózati felhasználása felé jelenti.
17
Ülésszak Kölnben 2004. március 4–6. között (Új utak régi forrásokhoz), illetve a müncheni LudwigMaximilian Egyetemen 2004. április 4–6. között („Egy minta [szabvány] középkori oklevelek digitalizálásához”)
11
Szerkesztési rendszer A MOM bázisának növelésében újabb előrelépést jelent a szerkesztési rendszer bővítése, amely lehetővé teszi az egyes felhasználóknak, hogy egy egyszerű böngészővel tudjanak dolgozni a projekten. E rendszer segítségével lehetővé válik, hogy a MOM-on kívüli feldolgozók a rendszer tartalmi kiépítéséhez hozzá tudjanak járulni. Ez hozzájárulás lehet egyrészt olyan oklevelek átírásához, amelyeket eddig csak egy rövid regeszta formájában dolgoztak fel, másrészt a már meglévő adatok kommentárjaiból és korrektúráiból állhatnak. Mindenkinek köteleznie kell magát arra, hogy új szövegek készítésekor követi a MOM saját kiadási irányelveit. A szállított adatot — mielőtt az adatállományt felveszik a MOM-ba —, értékelik, és adandó alkalommal elfogadják vagy elutasítják. Ez a szerkesztési elv azt az alapvető célkitűzést támogatja, hogy a források nemcsak hozzáférhetőek lesznek, hanem mindazoknak, akik képesnek tartják magukat a feldolgozásra, megadják erre a lehetőséget. Ezzel nem utolsósorban azt a tudatot is támogatják, hogy ez az anyag nem csak néhány, önmagát a történelmi örökség védelmezőjének kikiáltó személy magántulajdona, hanem közvagyon, amelyhez mindenki kapcsolatot találhat.
Összefoglalás A MOM legfontosabb jellemzői, céljai és lehetséges jövője az alábbiakban foglalhatóak össze. Az elsődleges cél, hogy a rendi és apátsági levéltárak oklevélállományát digitálisan feldolgozzuk. Az okleveleket ennek során beszkennelik. A már rendelkezésre álló és az új feldolgozások információiból adatbázist hoznak létre, amely egy tervszerűen elkészített index segítségével sokoldalúan lekérdezhető. A projekt földrajzi kiindulópontjai Alsó-Ausztria rendházai és kolostorai voltak. Erről a bázisról kiindulva, a feldolgozásokat nem csak egész Ausztria területére kell idővel kiterjeszteni, hanem sokkal inkább közép-európai dimenzióban gondolkodva, a szomszéd államokra is. A magyar és a cseh intézményekkel folytatott messzire mutató együttműködés érzékletesen jeleníti meg, hogy egyrészt a már a középkorban létező társadalmi kapcsolatok feltárhatóak, másrészt az egyes forrástípusok közötti határok — legalábbis virtuálisan — megszüntethetők. A MOM kinyilvánított szándéka, hogy lehetőség szerint széles publikumot szólítson meg, kutatókat és érdeklődőket egyaránt. A diplomatikai kutatás először azt a lehetőséget nyújtja, hogy a háttérül szolgáló hatalmas adatmennyiség segítségével olyan célzott kutatásokat, régiók közötti összehasonlításokat lehessen végezni, amelyek rendszerszerűen addig nem voltak lehetségesek. A másik oldalon pedig további felhasználó csoportként ott találjuk a mind nagyobb számú nem hivatásos helytörténészt és családkutatót. Az on line rendelkezésre álló feldolgozott állomány tananyagként felhasználható az iskolákban és az egyetemeken is. A minél szélesebb felhasználói kör megteremetése érdekében magától értetődő, hogy ingyenes hozzáférést kell biztosítani az adatokhoz. Nagyon fontos körülmény, hogy az egyházi levéltárak virtuális feldolgozása révén óvjuk az ott lévő állományt, mivel a legtöbb esetben az eredeti oklevél megtekintéséről a ma-
12
gas szinten feldolgozott digitalizált másolatok elkészülte után le lehet mondani. Ez egyúttal a levéltári személyzet bizonyos mértékű tehermentesítését is jelenti. Európa folyamatos egységesülésének idején, e folyamat ellenhatásaként egyidejűleg megfigyelhető a különbségek és sajátosságok radikális hangsúlyozása. Így annak a történelemszemléletnek nagy a jelentősége, amely az egységet és a sokszínűséget nem egymást kizáró értékekként jeleníti meg. E szemlélet és tudat erősítésének egyik útja a történelem széles körű megismertetésében rejlik, amely, mint láttuk, tükröződik a tárgyalt kolostori oklevelek adataiban is. A MOM egy olyan vállalkozásnak is tekinthető, amely ennek a szemléletnek az elmélyítését is támogatja.
13
KIS PÉTER–PETRIK IVÁN
BUDAPEST KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉRE VONATKOZÓ LEVÉLTÁRI FORRÁSOK ADATBÁZISA∗ Bevezető Az alábbiakban bemutatásra kerülő adatbázis, illetve a hozzá kapcsolódó munka — ahogy a legtöbb történészi–levéltárosi adatgyűjtés — nem előzmények nélküli. Bár adatbázisunk nagyon sokban épít az elődök teljesítményére, jelen beszámolóban — terjedelmi okok miatt is — csak érintjük vállalkozásunk historiográfiai hátterét.1 Csánki Dezső szakmai irányításával és a Székesfőváros anyagi támogatásával az első világháború előtti években kezdődött meg a főváros török kor előtti múltjára vonatkozó okleveles kútfők feltárása, cédulázása és másolása.2 A mintegy három évtized alatt felhalmozott és a Fővárosi Levéltárban kezelt gyűjtemény túlnyomó része azonban Budapest ostroma során megsemmisült. Az 1950-es évek második felében immár a Budapest Történeti Múzeumban megszervezett munkaközösség révén az akkor elérhető levéltári anyagot átnézték, a budapesti vonatkozásúakat jegyzékbe vették, és megkezdték az így létrejött oklevélkataszterre épülő okmánytárak előkészítését, amelyekből csak egy kötet látott napvilágot, és az 1970-es évek közepe után a munkálatok egyre csökkenő intenzitással folytatódtak, majd meg is álltak.3 A harmadik szakasz 2000 őszén kezdődött, ekkor merült fel Budapest Főváros Levéltárában a budapesti vonatkozással bíró középkori oklevelek modern adatbázisban nyilvántartásának ötlete. 2001 nyarán, intézményközi együttműködési megállapodással közös munkacsoportot létrehozva, a Budapest Történeti Múzeum is betársult a programhoz.4 Ugyanez év őszén e sorok írói egyikének előadásából a szakmai közvélemény is megismerhette a kezdeményezést.5 A 2002. évtől kezdve a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Szakkollégiuma támogatta a munkacsoport tevékenységét.
∗
1
2
3
4
5
A Budapest Főváros Levéltára Levéltári Napján 2004. november 17-én elhangzott előadás szerkesztett változata. Jelen cikk első fejezetét Kis Péter, a másodikat Petrik Iván írta. E tudománytörténeti előzmények bővebb előadását l. kettőnk tanulmányában: Budapest középkori történetére vonatkozó források összegyűjtésének évszázados múltja. Tanulmányok Budapest Múltjából, XXXII. Megjelenés alatt. Budapest történetének okleveles emlékei. CSÁNKY [sic!] DEZSŐ gyűjtését kieg. és s. a. r.: GÁRDONYI ALBERT. I. köt. (1148–1301.) Bp., 1936. Budapest történetének okleveles emlékei. III. köt. (1382-1439). I-II. Összeáll.: KUMOROVITZ L. BERNÁT, Bp., 1987., Budapest történetének okleveles emlékei. III. köt. (1382-1439). Mutató. Összeáll.: KUMOROVITZ L. BERNÁT. A mutató összeállításában közreműködött: KÖBLÖS JÓZSEF. Bp. 1988. A Budapest Történeti Múzeumban az elmúlt közel másfél évtizedben Spekner Enikő dolgozik a kézirat-hagyaték egy részének sajtó alá rendezésével. A Középkori munkacsoport tagjai: Jancsó Éva, Kenyeres István, Kis Péter, Petrik Iván (valamennyien Budapest Főváros Levéltára), Spekner Enikő (Budapest Történeti Múzeum). Petrik Iván előadásának ismertetését l.: SZABÓ ATTILA: A Magyar Levéltárosok Egyesülete Írott emlékezet — másfél évtized levéltári kiadványai címmel tartott őszi szakmai programjának forrásközlő szekciója. (Budapest, 2001. november 21–22., Bara Hotel.) Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. sz. 90–91.
14
I. Az adatbázis koncepciója A célkitűzések A címben szereplő valamennyi elem bizonyos értelemben magyarázatra szorul. Ami a térbeli és időbeli kereteket illeti: Budapest alatt a mai főváros közigazgatási határain belül lévő területet értjük, tehát nem csak az 1873. évi fő alkotóelemeket (Buda, Pest, Óbuda), hanem a többi mezővárost (pl. Budafelhévíz, Tétény stb.) és falut is (pl. Cinkota, Soroksár stb.), természetesen azokat is, amelyek a török hódoltság alatt elenyésztek (pl. Gercse, Szentfalva stb.).6 Néhány alkalommal Budapest jelenlegi területét is túl kell lépni, pl. a középkori Nagysziget említésekor sok esetben nem lehet eldönteni, hogy az adott forráshelyben a Csepel-sziget északi részéről van-e szó. Ugyanez vonatkozik az itt működő egyházi intézmények (budai káptalan, felhévízi konvent, az óbudai és margitszgeti apácák kolostorai) levéltári anyagára is: pl. a budai káptalannak az egész országra kiterjedő hiteles helyi tevékenysége során keletkezett diplomák vagy a margitszigeti apácák Somogy, Tolna stb. megyékben lévő birtokaival kapcsolatos oklevelek természetesen bekerülnek az adatbázisunkba, legalábbis alapadataik rögzítésével. A záró korszakhatár némileg eltér a magyar történettudományban bevett periodizációtól, de ennek okai is közismertek. Amíg az „országos” történetben a mohácsi ütközet időpontja jelenti a középkor végét, addig Buda, Pest és környékük számára a másfél évtizeddel később bekövetkező török hódítás indítja az új érát. Gyűjtésünk azonban még az 1541. éven is túlmegy, hiszen az oszmánok elől menekülő, illetve az oszmánok által távozásra kényszerített keresztény polgárok sorsát még az 1550-es, 1560-as évekig nyomon lehet követni többek között felvidéki, kisalföldi városainkban, illetve Bécsben.7 Jóllehet a várostörténeti kutatás magától értetődően felhasznál krónikákat és egyéb elbeszélő forrásokat, adatbázisunkban csak a „klasszikus” levéltári források szerepelnek majd, viszont érdeklődésünk kiterjed a könyvtárak kézirattáraiban őrzött, nem csak oklevél jellegű anyagokra, hanem pl. formuláskönyvekre is.8 Szándékunk az, hogy az e három premissza figyelembevételével feltárt adatokban többféle módon lehessen keresni, mégpedig Budapest történetének kutatásának igényeihez illeszkedve. A jövőbeni kutatók számára reményeink szerint további jelentős segítséget nyújthat az is, hogy az egyes forrásokat feldolgozó rekordok „mögött” az oklevélről, kódexlapról stb. készült digitalizált képet lehet találni, illetve ezek teljes szövegű vagy részleges tudományos átírását, hypertext verzióban vagy képi fájlként.
6
7
8
A középkor végén Buda, Pest, Óbuda szűkebb vonzáskörzete nagyjából megegyezett a mai Budapest területével. L.: BÁCSKAI VERA–GYÁNI GÁBOR–KUBINYI ANDRÁS: Budapest története a kezdetektől 1945-ig. Bp., 2000. (Várostörténeti tanulmányok) 34. (KUBINYI ANDRÁS szerzői része) L. erre Kenyeres István és Kis Péter kutatási beszámolóját a 2003. évi bécsi tanulmányútjukról, illetőleg az ehhez kapcsolódó forráspublikációjukat. Mindkettő előreláthatóan 2005. közepén lát napvilágot, az előbbi a Budapest Főváros Levéltár kiadásában megjelenő Magyar Várostörténeti Évkönyv I. kötetében, az utóbbi pedig a Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 12. évfolyamának (2005) 2. számában. A formuláskönyvek témánkat érintő tartalmára l.: BÓNIS GYÖRGY: Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog. Bp., 1972. 43–46.; 153–155.; ERDŐ PÉTER: Egyházjog a középkori Magyarországon. Bp., 2001. 94–95.
15
A párhuzamok Munkánknak nemcsak előzményei vannak, hanem igyekszünk figyelembe venni azokat az újabb elektronikus adatbázisokat, amelyekből ösztönzést kaphatunk, öleteket meríthetünk. Idehaza elsősorban a Magyar Országos Levéltárban készített–készülő (CD–ROMformátumban és on line verzióban egyaránt hozzáférhető) adatbázist9 kell kiemelni, amely Magyarország középkori (1526. augusztus 29. előtt keletkezett), itthon vagy más országokban őrzött okleveles forrásait tartalmazza. Ezek a legfontosabb alapadataik (pl. dátum, kiadó, jelzet stb.), valamint újabban időhatárok és fondok szerint is kutathatók. Az egyes oklevélszövegekről felvett rekordok mintegy harmadához azok tartalmáról tájékoztató regeszták is tartoznak, a legújabb változatban néhány oklevélről már digitalizált kép is fellelhető. Külföldről két példát lehet felhozni. Vállalkozásunkhoz legközelebb Ausztriában és Németországban a monasterium (MOM),10 valamint a Regensburgi Városi Levéltár (Regensburger Stadtarchiv) Fontes Civitatis Ratisponensis (FCR) — Geschichtsquellen der Reichsstadt Regensburg ONLINE címet viselő „virtuális levéltára” áll,11 ez utóbbit érdemes bővebben is bemutatni. A jelenleg is épülő adatbázis a kezdetektől a 19. sz. elejéig — belső korszakhatárként a város középkori alkotmány- és közigazgatástörténetében cezúrát jelentő 1514. esztendőt kijelölve — tartalmazná a városra vonatkozó, valamennyi levéltári forrást, függetlenül azok típusától és lelőhelyétől. A Regensburgi Városi Levéltár és a Bayerisches Hauptarchiv München anyagából eddig 1105 levéltári egységből, illetve forrásból származó, összesen 15 450 digitális facsimilét raktak fel az FCR honlapjára. Nemcsak képeket, hanem tudományos igényeknek megfelelő szövegkiadást is illesztettek az egyes rovatokhoz. Ebben az adatbázisban mostani állapotában őrzési helyek (a fentebb említett kettőn kívül a Regensburgi Városi — Szent Katalin — Kórház Levéltára, a Regensburgi Központi Püspöki Levéltár és a Német Nemzeti Múzeum Nürnbergben),12 valamint forrástípusok (oklevelek, hivatali könyvek, iratok) szerint lehet keresni. Az adatbázis mindegyik esetben közli a levéltári egység/fond (Bestand) megnevezését, évkörét, jelzetét, őrzési helyét/típusát, továbbá azt is, hogy tartozik-e hozzá kép, illetve átírt szöveg. Az egyes kiválasztott — már feldolgozott — levéltári egységeken belül, szinte minden információt meg lehet tudni az ott található forrásokról. A rövid fejregeszta mellett három menüpontot kell mindenképpen kiemelni. A képeknél (Bilder) kérhetjük a kicsinyített, áttekintő képet és a nagyítottat egyaránt, ugyanígy külön a hátlapi feljegyzések és 9
10 11
12
A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa (DL–DF 4.2). H. n. [Bp.], 2003. CD–ROM. Az adatbázis leírását l.: R ÁCZ GYÖRGY: A Magyar Országos Levéltárban őrzött 1526 előtti levéltári anyag épülő adatbázisa. Beszámoló és javaslat. Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk.: CSUKOVITS ENIKŐ. Bp., 1998. 181–196., ill. a CD–ROM-hoz a felhasználók tájékoztatására mellékelt füzetet. A Magyar Országos Levéltár több ehhez hasonló, a feldolgozott korszak és — részben — koncepciója miatt a most bemutatandó projekttől eltérő adatbázist is kibocsátott, l.: Királyi Könyvek 1527–1767. 1–4. Készítették: VISSI ZSUZSANNA–TROSTOVSZKY GABRIELLA–TUZA CSILLA–H. NÉMETH ISTVÁN–KIS PÉTER. Bp., 1998–2002. CD–ROM, ill. Urbáriumok és Összeírások a Magyar Országos Levéltárban (Urbaria et Conscriptiones) Összeáll.: FÜLÖP ÉVA. Ellenőrizte: SOÓS ISTVÁN. Szerk.: H. NÉMETH ISTVÁN. Bp., 2004. CD–ROM A honlap címe: www.monasterium.net. Az adatbázis leírását l. jelen számunk 3–13. oldalán. http://bhgw20.kfunigraz.ac.at, illetve www.fcr-online.com (elérés időpontja: 2004. november). A honlap elérhető a www.monasterium.net honlapon keresztül is. Spitalarchiv Regensburg, Bischöfliches Zentralarchiv Regensburg, Germanisches Nationalmuseum Nürnberg.
16
a pecsétek nagyításait is. Az átírás (Transkription) esetében a betűhív átírás mellett megtalálhatjuk a paleográfiai leírást és a jellegzetes betűformák felsorolását. A kiadás (Edition) pont alatt pedig a szöveghű, történészek által használt átírást lehet elolvasni. Amelyik levéltári egységről készültek átírások, azok esetében tulajdonképpen, a többi formai kellék megléte (bevezető, kiadási alapelvek összefoglalása stb.) miatt „virtuális okmánytárakról” is lehet beszélni.
Az eddig elvégzett munka és a folyamatban lévő munkálatok Az adatbázis építésének első lépéseként Györffy György közismert történeti–földrajzi művének, a Pest és Pilis megyéket, így a szóba jövő településekre vonatkozó forráshelyeket magába foglaló kötetében található13 adatokból (helynév, évszám, jelzet, hivatkozás) Excel táblázat készült. Az adatsor 1301 előtti része kiegészült a Magyar Országos Levéltár középkori anyagának előbb említett nyilvántartásával. Ezután került sor az Excel tábla Access adatbázissá alakítására. A következő fázist az jelentette, hogy az így létrejött adatbázisba szerkesztettük a Csánki-gyűjtemény (Budapest Főváros Levéltára)14 másolataiban, illetve az 1954 és 1959 között létrehozott cédulakatalógusban (Budapest Történeti Múzeum) fellelhető további információkat. Emellett az egyes oklevelek tartalmi feltárását is elvégeztük, fejregeszta megírásával, valamint ez alapján a helynevek (pl. Újbécs, Gercse stb.) és a konkrét témamegjelölés (pl. pesti polgár, megyeri rév stb.) kiemelésével.15 Az adatbázis feltöltése során, a munka közben felmerült problémák alapján, folyamatosan korrigáltuk és bővítettük ezeket és a többi rovatot. Az egyes, Budapest Árpád-kori történetére vonatkozó forrásokat tartalmazó rekordokhoz tartozó, nyomtatásban már megjelent szövegek szkennelése, illetve szövegfelismerő programmal hypertext formátumú verzióvá alakítása és a „megkapott” szöveg összeolvasása, ellenőrzése gyakorlatilag befejeződött, ez tulajdonképpen a Budapestokmánytár I. kötetében szereplő 320 oklevelet jelenti.16 Hátra van az e kötetben nem szereplő oklevélszövegek bevitele, lehetőleg a legmodernebb kiadásokat alapul véve. E munka párjaként megkezdődött — és jelenleg a végéhez közeleg — az oklevelek képének digitalizálása is, részben eredeti példányról szkennelve, ahol a technikai és egyéb feltételek adottak voltak (ez jelen állás szerint az Esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár) vagy fényképnagyításról (Magyar Országos Levéltár U szekciója — Diplomatikai Levéltára és Diplomatikai Fényképgyűjteménye). A digitalizálásnál „menet közben” felmerült egy további módszertani kérdés. Itt elsősorban azt kellett megfontolni, hogy szükséges-e több száz olyan oklevelet ilyen módon digitalizálni, amelyek csekély érdemi információt nyújtanak a város történetéhez, így pl. a 13. sz. közepe után Budán, a Margitszigeten stb. kibocsátott királyi oklevelek vagy azok, amelyek a méltóságsorban (ó)budai prépostot említenek, és ahol más „budapesti vonatkozás” nincs. Mivel a kiindulópontunk Györffy történeti földrajza volt, ahol a 13 14 15 16
GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. IV. köt. Bp., 1998. 497–714. Budapest Főváros Levéltára (= BFL) XV. 12. 1. d. Minderről bővebben l. a II. fejezetet. L. a 2. lj-t. Az összeolvasás során számos esetben hibás olvasatot és hiányosságokat is találtunk, ezeket folyamatosan javítjuk.
17
szerző minden adatot felvett, ezért az adatbázisunk szép számban tartalmaz olyan okleveleket, amelyeknél a későbbiek során szelektálnunk kell, hogy mely adatlapok mögé csatoljunk digitalizált képe(ke)t és recognitázott szövege(ke)t. Az eddigi anyaggyűjtés részben pótlásra, részben kiegészítésre szorul, különösen igaz ez a külföldi levéltárak esetében. A Kárpát-medencén kívüli archívumok esetében teljességre nem törekedve: Bécsben,17 Rómában (Vatikánban), Firenzében, Velencében, Dubrovnikban (Raguzában), továbbá bajor városokban tervezünk hungarika, illetve budapesti szempontú kutatóutakat.
A további tervek és a várható eredmények A hátralévő feladatok legfontosabbika a Budapest Történeti Múzeum Középkori Osztályán letett gyűjteményben lévő mintegy 12 000 cédula alapadatainak (jelzet, dátum) bevitele adatbázisunkba, illetve e rekordok összevetése, pontosítása a Magyar Országos Levéltár középkori adatbázisának alapadataival. Ezt követően az ugyancsak a Budapest Történeti Múzeumban őrzött kéziratban lévő okmánytárak szövegeit vinnénk fel, a szövegközlések egységesítése egy későbbi fázisban történne meg. Szintén a közeljövőben illesztenénk be adatbázisunkba a Budapest Főváros Levéltárában őrzött forrásanyagot, azaz a már említett Csánki-gyűjtemény maradékaiban lévő másolatokat, valamint az oklevélgyűjteményt, benne a budai mészárosok kiváltságleveleit és a joggal európai ritkaságnak tekinthető céhkönyvét.18 Az összetett keresési lehetőséget nyújtó, információkkal feltöltött, illetve feltöltés alatt álló adatbázist mind CD–ROM, mind pedig on line-változatban hozzáférhetővé tesszük, terveink szerint 2005 végén jelenne meg az Árpád-kori Budapestre vonatkozó verzió. Természetesen a folyamatosan zajló munka előrehaladtával az 1301 és 1541 (1550/1560) közötti időszak forrásaival, valamint pl. digitalizált pecsétképekkel19 bővített újabb kiadások várhatók majd. Az adatbázisra alapozva kerülhetne sor „hagyományos” és modern adathordozókra írt okmánytárak elkészítésére is. Itt annyit említhetünk meg, hogy a közeljövőben a Budapest történetének okleveles emlékei címet viselő forráskiadvány-sorozatot szeretnénk folytatni, befejezni, illetve a mai kor tudományos követelményeihez igazodva az eddigi köteteket átdolgozni.20
II. Az adatbázis működése Adatbázisunk szerkezetének kialakítása során arra törekedtünk, hogy minden szükséges információt átlátható rendszerbe foglaljunk úgy, hogy többféle, többszintű felhasználói igényt is kielégítsen. Figyelembe kellett vennünk azt, hogy — mivel a jelenlegi főváros közigazgatási határai között lévő valamennyi középkori település forrásanyagát fel kí17 18 19 20
L. a 7. lj-ben említett, megjelenés előtt álló kutatási beszámolókat. BFL XV. 5. No. 3–11. Működésük szerint Budapesthez kötődő hatóságok, intézmények, személyek stb. pecsétjeiről van szó. Az adatbázishoz kapcsolódó publikációs elképzelésekre és a konkrét kötettervekre későbbi írásunkban szeretnénk kitérni.
18
vánjuk dolgozni — egy területileg tagolt, és historikusan fiktív topográfiai egységgel állunk szemben. Mindezeknek megfelelően olyan adatmezőket állítottunk össze, amelyek kiszolgálják a különböző történészi elvárásokat, és nem csupán érzékeltetik, hanem az ilyen jellegű (helytörténeti, topográfiai) kutatások számára átláthatóvá teszik a területi megoszlás és fejlődés nem csekély jelentőségű kérdését. Az adatbevitel a munkaverzióként használatos Access adatbázisba történik, történt.21 Minden egyes oklevélszövegről külön rekordot, adatlapot vettünk fel.22 Az adatbázis közeljövőben lezárandó Árpád-kori része jelen pillanatban megközelítőleg 2000 rekordot tartalmaz. Ez nagyságrendekkel nagyobb mennyiség, mint a Gárdonyi Albert által kiadott 320 Árpád-kori oklevél. Ennek magyarázata azonban elsősorban abban rejlik, hogy az általunk (Györffy történeti földrajza, és a BTM cédulák alapján) „bedolgozott” anyag jóval tágabb koncepció alapján került összegyűjtésre.23 Másrészt mi az 1950-ben kialakult Nagy-Budapest területét vettük alapul, ami a Csánki–Gárdonyi-féle gyűjtés során szóba jött települések számát némiképp megnövelte. Végezetül nem elhanyagolható növekményt jelentett az is, hogy az egyes oklevelek későbbi, de még Árpád-kori átírásait külön rekordként vettük fel. Az adatbázis gyakorlati feltöltése ún. Beviteli űrlapon keresztül történt. Az itt megjelenő adatmezők szolgálnak majd alapul a CD–ROM, és on line kiadásnak. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az itt felsorolandó adatmezők között van néhány, amelyik csak a feltöltés munkafázisában bír jelentőséggel, így ezek természetszerűleg nem fognak megjelenni a végleges verzióban (1. sz. melléklet).
Az adatbázis adatmezői Jelzetek. Adatbázisunkban arra törekedtünk, hogy az egyes oklevelek valamennyi szóba jöhető jelzetét feltüntessük, ezzel elősegítve a forráshelyek pontos beazonosítását. Tehát szerepel a mai MOL Dl, illetve Df szám, mellette az U és Q szekció megfelelő jelzete, valamint, az adatlap felső, bordó szegélyében, ennek a feloldása. A jelzetek kölcsönös beazonosítása elkerülhetetlen volt, már csak azért is, mert a különböző gyűjtések ugyanazon oklevélre gyakran különböző típusú jelzeteket adtak meg. Értelemszerűen Gárdonyiék még a hagyományos levéltári struktúra régi jelzeteivel dolgoztak, míg pl. Györffy György az időközben kialakult Mohács előtti gyűjtemény modern jelzeteit citálta elsősorban. Oklevél dátuma. Értelemszerűen az egyes oklevelek dátumát tartalmazza kisebb eltérésekkel a MOL CD–ROM-on megjelenő formátumban. Tehát mind az évet, a hónapot, a napot arab számokkal jelöljük, az egyes dátumrészeket kötőjellel elválasztva. A napi dátummal nem rendelkező oklevelekben a hónap és a nap megjelölésére a „0” karaktert alkalmazzuk (pl.: 1212–00–00). A csak hozzávetőlegesen datálható oklevelek esetében 21
22
23
Az adatbázis végső (CD–ROM-on és Interneten közzéteendő) formátumát még nem nyerte el. Jelenleg is folynak a tárgyalások a kiszemelt informatikai cégekkel. Ez természetesen tartalmi kérdéseket nem érint, csak a külső megjelenés, „design” változhat. Tehát nem az őrzési egységeket vettük alapul. Azaz, ha egy oklevélben több más oklevelet is átírtak, azok mind külön adatlapra kerültek. L. erre az I. fejezetben írtakat.
19
az „E” — előtt (pl. 1291 E), „U” — után (pl. 1287 U), valamint a „K” — körül (pl. 1276 K) rövidítéseket használjuk. Megjegyzendő, hogy a vitás datálások esetében (tehát, ha pl. a Csánki-gyűjtésben más dátum alatt szerepelt egy oklevél, mint Györffynél vagy a BTM cédulán, esetleg Szentpétery kritikai jegyzékében) az adatbevitel során nem alakítottunk ki önálló álláspontot, hanem minden esetben elfogadtuk a MOL CD–ROM adatait. Az adatbázis végső ellenőrzésekor azonban a leginkább problematikus eseteket újra átgondoljuk, tehát ilyen jellegű változások még elképzelhetők. Oklevélkiadó. Szintén, megint csak kisebb eltérésekkel, a MOL CD–ROM formátumában tartalmazza az egyes okleveleket kiadó személyeket, testületeket. Tehát csupa nagybetűvel írva minden szót, a személynevek után elősorolva az érintett személy tisztségeit. Az uralkodók számozása, a személynév után, arab számokkal történik (pl. ANDRÁS 3 KIRÁLY). Települések. Az egyes oklevelekben érintett, a mai Budapest területén lévő középkori települések felsorolását adja egy külön segédűrlapon. Minden esetben Györffy György Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza c. munkájának a IV. kötetében feltüntetett névalakokat használtuk. A segédűrlap lehetővé teszi, hogy névmutatószerű felsorolásként jelenjenek meg a településnevek. A helytörténeti, valamint a topográfiai kutatásokat, véleményünk szerint ez jelentősen megkönnyítheti, sőt ösztönözheti is. A segédűrlap alsó sávjában elhelyezkedő számok mutatják, hogy az érintett oklevélben mennyi, a mai Budapesthez kapcsolható település szerepel. A bemutatott adatlapon három települést rögzítettünk: Óbudát, Budát, Szentjakabfalvát, a további adatmezőkből kiderül, hogy miért is. Oklevél kiadásai. Ebben az adatmezőben az oklevelek valamennyi (teljes szövegű vagy regeszta formájú) kiadását feltüntetjük. Az egyszerűség kedvéért Györffy rövidítéseit használtuk, bár némely esetben a történeti földrajz köteteiben mutatkoznak következetlenségek (pl. Szentpétery kritikai jegyzékének a rövidítésében), ilyen esetekben természetesen saját, egyértelmű rövidítéseinket alkalmaztuk. Regeszta. Az adatmező elnevezése némiképp félrevezető. Az adatbázis jelen állapotában ugyanis nem tartalmaz klasszikus oklevélregesztákat, csak a különböző forráskiadványokból jól ismert, ún. fejregesztákat, azaz az oklevél rendelkező részének tömör leírását.24 Pl.: „A budai káptalan előtt Mechfreth budai polgár Újmálon fekvő szőlőjének a felét 10 márkáért eladja Theodorus győri püspök unokaöccseinek: Miklós fia László comesnek, és Miklós fia Miklósnak.” A fejregesztában szereplő személy-, és helynevek esetében az oklevélben szereplő formák pontos visszaadására törekedtünk. Amennyiben az egyes neveknek van elfogadott, és hagyományosan használt magyar verziója, lefordítottuk azokat, más, esetleg vitás esetekben nem. A helyneveket a fejregesztában nem „értelmeztük”, azaz azt a névalakot használtuk, amelyik az oklevélben szerepel. Ez elsősorban Buda–Óbuda viszonylatában, és a Margitsziget névvariánsai25 esetében érdekes, bár az 24
25
A munka későbbi fázisaiban az okleveles anyag esetleges feldolgozása után, annak eredményeként születendő klasszikus regeszták beépítésétől viszont természetesen nem zárkózunk el. Itt nem egységesítettük tehát a különböző névalakokat: Szent Szűz szigete, Szent Mária szigete, Nyúlsziget stb.
20
itt idézett oklevélnél is felmerül ez a probléma (Újmál–Szentjakabfalva azonosítása). Az oklevélben szereplő helynevek pontos azonosítását, értelmezését a következő, budapesti vonatkozásokat tartalmazó adatmezőben adjuk, és jóllehet az említett oklevél esetében már a fejregeszta is elárulta, hogy miként szerepel a „települések” rovatban felsorolt három helység az oklevélben,26 a precíz és mindenre kiterjedő választ a „budapesti vonatkozások” elősorolása adja meg. Budapesti vonatkozás. Ebben az adatmezőben tárgymutatószerűen felsoroljuk mindazokat, az oklevélben szereplő tényeket, amelyek Budapest középkori történetére vonatkoznak. Mivel ez az adatsor lényegében a budapesti vonatkozások felsorolása, a lehető leglényegretörőbb megfogalmazásra törekedtünk, úgy, hogy minden egyes adatnál egyértelműen kiderüljön, miféle budapesti vonatkozással rendelkezik. Személyek esetében tehát a nevek mellett mindig feltűntettük viselőjének státusát (pl. Mechfreth budai polgár), a helynevek esetében pedig itt történik meg a pontos azonosítás (pl. szentjakabfalvi (újmáli) szőlő).27 Itt is a segédűrlap alsó sávjában található nyílra „klikkelve” lehet végigpörgetni az adatsort, és az itt található szám mutatja, mennyi Budapesttel kapcsolatos tény szerepel az oklevélben. A bemutatott példánkban 21 ilyen vonatkozást találtunk. Az adásvétel tárgyát képező újmáli szőlőn, és az ügyletben résztvevő személyeken28 túl itt felsoroljuk az oklevélben megemlített birtokszomszédokat, valamint, mivel az óbudai káptalan okleveléről van szó, az oklevél méltóságsorában szereplő valamennyi kanonokot. A budapesti vonatkozások külön adatmezőbe való kiemelése egy másik szempontból is meglehetősen indokolt volt. Előfordulnak ugyanis olyan esetek, amikor nem az oklevél rendelkező részében szereplő események, jogi tények kapcsolódnak Budapest történetéhez. Ebben az esetben természetesen a fejregesztából nem derül ki, miért is szerepel a kérdéses diploma az adatbázisunkban.29 A Budapesti vonatkozás adatmező információi adnak választ ilyenkor a kérdésre. Pecsételés módja. Amennyiben a szövegéből, vagy a fényképmásolat alapján meg tudtuk állapítani, feltüntettük, milyen módon pecsételték meg az oklevelet (függő, rányomott stb.). Pecsét leírása. Ennek a rovatnak a kitöltéséhez nem kezdtünk még hozzá. Külön, erre irányuló szfragisztikai kutatások szükségeltetnek a probléma megnyugtató megoldásához. Annyi azonban már most bizonyos, hogy csak a közvetlenül Budapest történetéhez kapcsolódó pecsétek leírása fog szerepelni az adatbázisban.30 26
27 28
29
30
Óbuda: a(z) (ó)budai káptalan az oklevélkiadó; Buda — a szőlőt eladó személy budai polgár; Szentjakabfalva — az eladásra került szőlő Újmálon, azaz Szentjakabfalván volt. Vö: G YÖRFFY GY.: i. m. 698–699. Itt tehát már minden esetben az egységes „Margitsziget” megnevezés szerepel. Vö.: 25. lj. Miklós fia Miklósról, és Miklós fia Lászlóról ugyan az oklevél nem említi, hogy budai polgárok lennének, vagy bármelyik más minket érdeklő településhez bármilyen közük lett volna egészen a szőlő megvételéig, de azzal, hogy Újmálon/Szentjakabfalván szőlőbirtokosok lettek természetesen „beléptek” a budapesti vonatkozással rendelkezők körébe. Számos ilyen forrástípus létezik: pl. a budai káptalan hiteleshelyi tevékenysége során kiadott oklevelek, budai prépost említései, budai, pesti, margitszigeti kelethelyű oklevelek stb. Igaz ugyan, hogy ezek „csak” kiegészítő információkat hordoznak, de ezek az „adatmorzsácskák” is szervesen hozzátartoznak Fővárosunk történetéhez, és így mindenképpen helyük van az adatbázisban. L. a 19 lj-t.
21
Fennmaradási forma. A megszokott diplomatikai terminusokat alkalmazzuk: eredeti, átírás stb. Ezek voltak azok az adatmezők, amelyek biztosan rajta lesznek a végső, nyilvánosságnak szánt verzión, de, ahogy ezt már jeleztük, szerepelnek az adatlapunkon olyan információk is, amelyeket belső használatra szántunk, és az adatbevitel, adatellenőrzés megkönnyítésére szolgálnak. Minden rekordnak van egy Azonosító száma. Mivel több munkatársunk dolgozott párhuzamosan az adatbázison, a munka során az adott oklevéllel kapcsolatban felmerülő problémákat a Megjegyzések rovatban tüntettük fel. Amennyiben valamelyikünk megbizonyosodott valamely adat megváltoztatásának szükségességéről a Javítások adatmezőben jelezte ezt. Ezzel akartuk elkerülni azt, hogy beleírjunk egymás munkájába anélkül, hogy a Munkacsoport többi tagja számára ez egyértelmű lenne. A párhuzamos adatfelvitel követését, valamint az egyes oklevelek „eredetének” számon tartását tette lehetővé az Átnézett adatbázisok rovat (Csánki-hagyaték, BTM cédula, MOL CD–ROM). Amennyiben az oklevélről készült már valamilyen felvétel (szkennelt kép, digitális fotó), azt a Fénykép adatmezőben tűntettük fel. A Beviteli űrlapok, amelyek közül egyet részletesebben is bemutattunk, a rajtuk lévő, kitöltött adatmezőkkel együtt, képezik az adatbázis szilárd fundamentumát. Az így felvitt adatok áttekintésére, legkülönbözőbb igényeknek megfelelő előhívására Keresési űrlap áll a kutatók rendelkezésére, amely segítségével valamennyi fentebb leírt adatmezőben lehet keresni. Az adatbázis feltöltésével azonban csak száraz, és néhány speciálisan e témakörrel foglalkozó szaktudóst leszámítva, még a szélesebb szakmai közvéleménynek sem túl sokat mondó adathalmazt hoztunk volna létre. Igaz ugyan, hogy a források így összegyűjtött jelzetei is jelentenének bizonyos előrelépést Budapest középkori történetének kutatásában, de munkacsoportunk nem csupán levéltári segédletet kíván közreadni. Célunk a kezdetektől fogva az volt, hogy a modern adathordozók lehetőségeit maximálisan kihasználva, egy kutatásra alkalmas forráskiadványt állítsunk össze. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden adatlap mögött ott van, ott lesz a megfelelő oklevél digitalizált képe (2. sz. melléklet), valamint hypertext formátumban az átírt szövege (3. sz. melléklet). Az oklevelek digitalizálásával kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy az nem pusztán a most bemutatott, vagy bármely más hasonló forráskiadvány szempontjából bír nagy jelentőséggel, hanem általános levéltári (állományvédelmi) szempontokat szem előtt tartva is ösztönöznünk kell minden ilyen jellegű tevékenységet. Az eredeti oklevelekről készített digitális fotókkal ugyanis, amellett, hogy a felvétel készítése nem rongálja a forrást, olyan minőségű képet lehet előállítani, amely kiválóan31 olvasható, valamint szinte tökéletesen visszaadja azt az élményt, amelyet egy középkori oklevél kézbentartása jelent. Az elkészített felvételről szinte korlátlan mennyiségű másolat készíthető minőségi romlás nélkül. Mindezek a kutatási feltételek javulását, és egyszerűsödését jelentenék. Erről magunk is megbizonyosodhattunk, hiszen az Esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár rendelkezik digitális felvételek készítésére alkalmas kamerával, és a levéltár vezetője, Hegedűs András jóvoltából az általuk őrzött budapesti vonatkozású anyag 31
Természetesen csak annyira, amennyire azt az eredeti megengedi.
22
Árpád-kori részéről elkészültek a felvételek. 32 Ez az anyag tehát már a rendelkezésünkre áll. Emellett jelenleg is folyik a MOL fényképanyagának a szkennelése. Reményeink szerint ez a munka 2005 folyamán lezárulhat. Ezek a digitalizált oklevélképek tehát nem csupán illusztrációi lesznek az egyes adatlapoknak, hanem kutatásra alkalmas képminőségben mutatják az egyes forrásokat. Az oklevélképek mellett az oklevelek átírása is megtalálható az adatbázisunkban. Mivel az Árpád-kori okleveles anyag legnagyobb részét már kiadták, ezért esetünkben a legjobb minőségű kiadás szkennelt és recognitázott verziója került felhasználásra. Az alap természetesen Gárdonyi Albert forráskiadványa volt, és csak amit itt nem adtak ki, az került be máshonnan az adatbázisunkba. Azokban az esetekben, amikor egy mindeddig kiadatlan oklevéllel találkoztunk, az átírást magunk készítettük el. Még egyszer hangsúlyozni szeretnénk, hogy ezek hypertext formátumban kerülnek feldolgozásra, tehát ezekben a szövegekben is lehet majd a keresőfunkciót alkalmazni.33 Az elmúlt két évben folyt az Árpád-kori adatbázis feltöltése,34 egyáltalán a rendszer kialakítása. Számos vitán, és néhány zsákutcának bizonyult próbálkozáson keresztül jutottunk el odáig, hogy lezárhassuk ezt a munkafázist. Tudtuk, hogy nem az Árpád-kori rész lesz az a korszak, amely a legtöbb újat hozza a középkori várostörténeti kutatások számára. Egy forráskiadványokkal jól ellátott korszakkal, amely ráadásul Györffy György történeti földrajza révén, egy „speciális segédlettel” is rendelkezik, vághattunk neki a munkának, alakíthattuk ki adatbázisunkat, amely, ezt nyugodt szívvel kijelenthetjük: működik. Nagy előnyt jelent, hogy adatbázisunk több funkciót is betölt: egyszerre levéltári segédlet, digitális facsimile-gyűjtemény, a Gárdonyi-kötet „bővített, javított újrakiadása”. A későbbi korszakok feldolgozásához jelentős tapasztalatokkal gazdagodtunk az elmúlt időszakban, és megbizonyosodhattunk arról is, hogy az általunk kialakított rendszer biztos hátteret nyújt a további munkákhoz.
32
33
34
A Prímási Levéltár igazgatójának, és a digitalizálást végző munkatársainak ezúton is szeretnénk megköszönni szíves segítségüket. A 3. sz. mellékletben közölt oklevélszöveg pl. korrigálásra szorul: a 2. sz. mellékletben lévő eredeti oklevél-képen jól olvasható, hogy szemben Gárdonyi kiadásával a forrásban Mechfreth filius Mechfreth civis szerepel. A munkálatokban 4. lj-ben említett Középkori munkacsoport tagjain kívül Tasnádi Ákos levéltáros (Budapest Főváros Levéltára) valamint külső munkatársként Sonnenvend Gergely egyetemi hallgató (ELTE BtK) vett részt.
23
1. sz. melléklet. Beviteli űrlap
2. sz. melléklet. A beviteli űrlaphoz tartozó oklevél digitalizált képe
24
3. sz. melléklet. A beviteli űrlaphoz tartozó oklevél hypertext-es szövege. Capitulum Budensis ecclesie omnibus Christi fidelibus, quibus presentes ostendentur, salutem in Domino sempiternam. Universorum notitie tam presentium quam futurorum harum insinuatione litterarum volumus fieri manifestum, quod Mechfreth, civis de Castro Budensi, ad nostram personaliter accedens presentiam dimidietatem cuiusdam vinee, que quondam comitis Jak fuerat, in territorio Vymal inter vineas Bartholomey et filiorum comitis Chuda site a parte meridionali existentem, quam titulo emptionis sibi fuisse devolutam et alteram dimidietatem eiusdem a parte septemtrionali existentem Kreusunger, civis de eodem castro Budensi, esse asserebat, cum omnibus utilitatibus suis de voluntate et consensu d[icti Kr]eusunger, sicut dixit, confessus est vendidisse, tradidisse et assignasse comiti Ladizlao filio comitis Nycolay, fratri venerabilis patris domini Theodori episcopi Ja[uriensis] et Nycolao filio Nycolay fratris eiusdem domini episcopi, pro quibus magister Vgrinus officialis dicti domini episcopi aderat, pro decem marcis plene receptis, ut d[ixit] ... peremniter et irrevocabiliter possidendam. Obligando nichilominus se idem Mechfreth et suos heredes ab omnibus comitem Ladizlaum et [Nycolaum] et filios filiorum eorum occasione dicte dimidietatis vinee molestare nitentibus defendere et liberare suis laboribys et expensis. In cu[ius rei memo]riam perpetuamque firmitatem ad instantiam et petitio-nem eiusdem Mechfreth comiti Ladizlao et Nycolao memoratis presentes concessimus [litteras] sigilli nostri munimine roboratas. Datum per manus discreti viri magistri Ladislai lectoris ecclesie nostre, anno Domini M° CC° nonagesimo septimo, magistro Paulo cantore, magistro Gregorio custode, Johanne decano, Nycolao, Lucachio et Andrea sacerdotibus, Thoma, Jacobo, Nycolao et Petro magistris ceterisque canonicis existentibus.
25
LEVÉLTÁRTÖRTÉNET MOLNÁR TIBOR
A SZERBIAI LEVÉLTÁR 100 ÉVE1 1. A SZERB KIRÁLYSÁGBAN (1900-1918) A szerb parlament (Народна скупштина) 1898. december 15-én — a Gergely-naptár szerint december 2-án — szavazta meg az Állami Levéltárról szóló törvényt (Закон о Државној архиви), amelyet Aleksandar Obrenović szerb király, dr. Vladan Đordjević kormányelnök és valamennyi miniszter kézjegyével szentesített. A törvény 1900. január 1-jén emelkedett jogerőre, jelentős ösztönzést adva a levéltári tevékenység fejlődésének a Szerb Királyságban. Habár mindössze 23 paragrafusból állt, ötvözte az akkori Európa levéltári szempontból fejlett országainak (Németország, Franciaország, Hollandia) tapasztalatait. Megállapítható, hogy az 1898. évi és a ma érvényes jogszabály sarkalatos pontjai szinte megegyeznek — más kérdés, hogy az érvényben lévő, 1994. évi Kulturális javakról szóló törvény (Закон о културним добрима) is már csak részben alkalmazkodik a modern kor követelményeihez (pl. a mágneses adathordozókra rögzített dokumentumok védelme, őrzése nincs megfelelően kidolgozva).
Az Állami Levéltár megalapításáról szóló 1898. évi törvény
1
Az adatok forrása: Архив Србије 1900–2000. Szerk.: R ADEVIĆ, MILORAD M. szerk. Београд, 2000.
26
A szerb Állami Levéltár első igazgatója, megteremtője, akkori szóhasználattal az „állami levéltáros” (државни архивар) dr. Mihailo Gavrilović lett. Az intézmény 1900. május 1-jén kezdte meg működését — a Gergely-féle naptár szerint. A levéltár első hivatalnoki gárdáját az oktatásügyi miniszter nevezte ki: • • • •
Mihailo Gavrilović2 igazgató, állami levéltáros, Radoje Domanović I. osztályú írnok, Jovan Ivković II. osztályú írnok és Ilija Ranković hivatalszolga személyében.
Az Állami Levéltárba kerülő első fondokat a Fejedelem Hivatalának iratai (Књажева канцеларија) (1815–1839) és a Külügyminisztérium iratai (Попечитељство иностраних дела) képezték, amelyeket az állami szervek adtak át. A levéltári anyag vásárlás és ajándékozás útján is gazdagodott. A beérkezett iratanyagot kezdetben nem rendezték, csak egyfajta analitikus feldolgozás folyt 1908-tól a már említett Fejedelmi Hivatal fondján. Valódi rendezésre csak az 1910. évi hágai levéltáros kongresszus után került sor, amikor is a szerb Állami Levéltár elfogadta a proveniencia elvét. Az Állami Levéltár ellenőrzését 1901-től a tíztagú Igazgatóbizottság (Одбор Државне архиве) látta el: egy tagot a Szerb Akadémia, egy tagot a Belgrádi Egyetem, nyolc tagot pedig a minisztériumok delegáltak. Elnöke a levéltár igazgatója volt. Az első világháború alatt az Állami Levéltárban őrzött levéltári anyagot érzékeny veszteség érte: egy része megsemmisült vagy elveszett, más részét pedig Bécsbe szállították.
2. A SZERB–HORVÁT–SZLOVÉN, ILLETVE JUGOSZLÁV KIRÁLYSÁGBAN ÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT (1919–1944) Az első világháború után megalakult délszláv államban a levéltári tevékenységnek szinte semmilyen jogi szabályozása sem volt. A munka az 1898. évi törvény alapján folyt tovább, habár annak érvényessége elvben már megszűnt. Ebben a negyedszázadnyi időszakban voltak ugyan próbálkozások megfelelő jogszabály előkészítésére, amely országos szinten rendezte volna a problémákat, de érdemben semmi sem történt. Az Állami Levéltár 1928-ban új, kizárólag levéltári célra tervezett és emelt épületbe költözött, amely ma is az otthona (Belgrád, Karnegi u. 2).
2
Mihailo Gavrilović (1868–1924) Aleksinacban (Szerbia) született 1868. március 15-én. Elemi iskolát és a gimnázium alsó osztályait szülővárosában végezte, a gimnázium felső osztályait pedig Nišben. Tanulmányait Belgrádban folytatta, és történelem–filozófia szakon szerzett egyetemi oklevelet. Egy ideig gimnáziumi tanárként dolgozott, majd Párizsba került, és ott 1899-ben védte meg doktori értekezését. 1911-től diplomáciai pályára lépett. 1924-ben hunyt el.
27
Az Állami Levéltár épülete 1929-ben, előtérben Rista Odavić igazgató A jugoszláv főváros nagy részét romba döntő, 1941. április 6-i bombatámadást az Állami Levéltár épülete és iratanyaga aránylag jól átvészelte, súlyosabb veszteségeket nem szenvedett, de még a német megszállás során a levéltári anyagot módszeresen átvizsgálták, és egy részét külföldre hurcolták. Az iratok jelentős részét a belgrádi Technológiai Egyetem épületébe menekítették, mivel a levéltár épületét nem tartották eléggé biztonságosnak. Sajnos ez a döntés nem bizonyult jó megoldásnak, mert 1944 áprilisában a szövetségesek bombázása során ennek az anyagnak jó része megsemmisült. A megmaradt levéltári anyag a Nemzeti Bank páncéltermeiben vészelte át a főváros felszabadításáért folytatott súlyos harcokat.
3. A „MÁSODIK” JUGOSZLÁVIÁBAN (1945-1990) A háború okozta borzalmakból felocsúdva az új, szocialista, „magánutas” Jugoszlávia igyekezett keretek közé fogni a levéltári tevékenységet is. Fél évszázaddal az első után, 1950. január 23-án megszületett az Állami levéltárakról szóló általános törvény (Opšti zakon o državnim arhivima FNRJ), amely előirányozta a Jugoszláv Állami Levéltár megalakítását, illetve állami levéltárak létrehozását a tagköztársaságokban. Ezzel összhangban született meg 1951. január 23-án a Szerb Népköztársaság állami levéltárairól szóló törvény (Закон о државну архивима НРС). A jogszabály értelmében
28
Szerbiában 11, a Vajdaság területén 9 levéltár alakult meg — ekkor jött létre a zentai Történelmi Levéltár is. Kialakult a levéltári hálózat hierarchikus rendszere: a szűkebb Szerbia területén a központi levéltár szerepét a belgrádi Állami Levéltár, míg a Vajdaság területén ezt a szerepet az újvidéki Állami Levéltár kapta. Valamivel később Prištinában (Koszovó AT) is megalakult az Állami Levéltár. A tagköztársaság nevének megváltozásával összhangban 1958 januárjától a belgrádi Állami Levéltár a Szerb Szocialista Köztársaság intézményévé vált. Az 1960. évi Szervezeti és működési szabályzat (Правилник о организацији и раду) értelmében a belgrádi Állami Levéltár keretében a következő osztályok működtek: • Általános és igazgatási osztály • Az anyag rendezésével és feldolgozásával foglalkozó osztály (öt tagozatban) • Műszaki–védelmi osztály A levéltár munkáját 1964-től a Szakmai Tanács (Стручни савет) irányítja, amely 1969ben dolgozta ki a Szakmai munkáról szóló utasítást (Упутство о стручном раду). Ez az utasítás képezte a későbbi szabályzatok, ügyviteli rendeletek alapját. A 1960-as években egész sor jogszabály született, amelyek kedvezően hatottak Jugoszlávia és Szerbia levéltári rendszerére, lehetővé téve a fejlődést és az európai mezőnyhöz való felzárkózást. Ezek létrehozásában és szakmai kidolgozásában a belgrádi Állami Levéltár szakemberei is tevékenyen részt vettek. A törvények közül legjelentősebbek: • • •
A JSzSzK levéltári szolgálatáról szóló általános törvénye 1964-ből (Opšti zakon o arhivskoj službi SFRJ) A Szerb SzK levéltári anyagáról és levéltári szolgálatáról szóló törvénye 1967ből (Закон о архивској грађи и архивској служби СР Србије) A Jugoszláv Levéltári Tanácsról szóló törvény 1964-ből (Zakon o Arhivskom savetu Jugoslavije)
A belgrádi Állami Levéltár már az ’50-es évek végétől kezdve helyszűkével küszködött, különösen a levéltári raktárak tekintetében. 1969-ben kezdődtek meg Belgrád külvárosában a železniki levéltári részleg kialakításának munkálatai. Az ünnepélyes átadásra 1970ben, az Állami Levéltár fennállásának 70. évfordulóján került sor. Az 1970-es keltezésű Szervezeti szabályzat (Правилник о организацији) gyökeresen megváltoztatta a levéltár belső struktúráját. A legjelentősebb változás az addigi Rendezési Osztály kettéválása volt. A következő felosztás lépett érvénybe (a II. osztály a železniki épületben kapott helyet): : • A „Régi Kor” Levéltári Osztálya — az 1941-ig keletkezett levéltári anyaggal foglalkozott • Az „Új Kor” Levéltári Osztálya — az 1941 után keletkezett levéltári anyag gondozásával megbízva • Felhasználási és műszaki–védelmi osztály • Szervezési Szolgálat az Információs Központtal
29
•
Titkárság–igazgatóság.
1965 áprilisáig a belgrádi Állami Levéltár igazgatási szerv volt. Ekkor lépett életbe az Intézményekről szóló kerettörvény (Osnovni zakon o ustanovama), amely a szocialista önigazgatás bevezetését irányozta elő az intézményekben, így a levéltárban is. A levéltárak munkaszervezetekké, munkaközösségekké alakultak. A levéltár kezdeményezésére 1965 októberében Kraljevón megalakult a Szerbiai Levéltárak Közössége (Заједница архива Србије) azzal a céllal, hogy a levéltárak közötti együttműködést a szakmai munka javítása érdekében szorosabbra fűzze. A szerbiai és a vajdasági levéltári közösségek munkájának összehangolására a Szerb SzK egész területén 1974-ben került sor önigazgatási megállapodás aláírásával, amelynek értelmében közös Levéltári Tanácsot alakítottak. A tanács munkája azonban az alapítók közötti ellentétek miatt hamarosan megszakadt, 1976 és 1981 között egyáltalán nem is működött. Valódi, érdemleges munkára csak 1985-től került sor. Jelentős mérföldkőnek tekinthető a szerbiai levéltári tevékenység szempontjából a Szerb Képviselőház által 1977-ben a Kulturális javak védelméről megalkotott törvény (Закон о заштити културних добара). E jogszabály újdonsága, hogy előirányozta a kulturális javak „előzetes”, ún. terepi védelmét — levéltári viszonylatban ez az iratképzők irattáraiban őrzött iratanyagra vonatkozott. A levéltárak jogot kaptak az iratképzők ellenőrzésére, ezzel megszületett a zsargonban csak „külszolgálat”-nak nevezett levéltári tevékenység jogi alapja. Az említett törvény értelmében létrejött a Különlegesen jelentős ingó kulturális javak jegyzéke (Листа покретних културних добара од изузетног значаја), illetve a Levéltári anyag központi regisztere (Централни регистар архивсе грађе). A Szerb SzK levéltári intézményeinek munkáját összehangoló Egyeztető Bizottság 1985 decemberében alakult meg. Az Állami Levéltár mint központi intézmény köztársasági szinten látta el a levéltári alkalmazottak képzését, illetve továbbképzését, de szép számban akadtak hallgatók más jugoszláv tagköztársaságokból is, elsősorban Montenegróból és Bosznia– Hercegovinából. A köztársasági kormány Kulturális Bizottságával karöltve az Állami Levéltár 1987ben megalkotta a Kulturális javak védelmét ellátó intézmények dolgozóinak szakvizsgájára vonatkozó szabályzatot (Правилник о начину полагања стручног испита радника у организацујама заштите културних добара). A képzés segédlevéltárosok (középfokú végzettség) és levéltárosok (felsőfokú végzettség) számára egyaránt 6 hónapos tanfolyam keretében folyt, melyet szakvizsga zárt le. A ’80-as évek végén a levéltár Karnegi utcai épülete szűknek bizonyult a megnövekedett létszámú személyzet számára, ezért 1988-ban sor került a tetőtér beépítésére, ami által 300 m2-re bővült az épület befogadó képessége. A železniki épületből ide költözött az „Új Kor” Levéltári Osztálya. Az átalakítás tovább folytatódott, így 1989-ben a laboratórium és a könyvkötő műhely is átköltözött új helyére, a Karnegi utcai székház pincéjébe.
30
4. A MILOŠEVIĆI KORSZAKBAN (1990–2000) Amint az közismert, az 1990-es évek egész sor társadalmi–politikai változást eredményeztek a délszláv térségben is. Háborúra robbant ki, a föderáció felbomlott, utódállamok jöttek létre. A bomlást előrevetítette a Szerb Köztársaság 1990-ben meghozott Alkotmánya. A Szlovénia, Horvátország, Macedónia és Bosznia–Hercegovina kiválása után megalakult Jugoszláv Szövetségi Köztársaság új alkotmánya 1992-ben született meg. A kulturális javak társadalmi tulajdonból állami tulajdonba kerültek. Változások álltak be az intézmények szervezetében és jogállásában is. A levéltárak ismét intézmények lettek, működtetésük anyagi terheit a köztársasági Művelődési Minisztérium (MM) vette át. Az intézmények jogi szabályozása is egyszerűsödött. Az intézmények igazgatóját, az Igazgató- és Felügyelő Bizottság tagjait az alapító választotta meg, de a belgrádi székhelyű MM nevezte ki. Az 1990-es években egész sor jogszabály jött létre, amelyek a levéltári tevékenységben is a központosítást szolgálták. A Vajdasági Levéltár elvesztette tartományi központi törzslevéltár szerepét, e jogkör teljes egészében a belgrádi székhelyű Szerbiai Levéltárra szállt át. A Szerbiai Levéltár élére 1993-ban Milorad M. Radević került, akinek személyében a szakma érdekeit szem előtt tartó igazgatót ismert meg a levéltáros társadalom. Ő 2000 őszéig irányította az intézményt, majd diplomáciai pályára lépett. A levéltár közreműködésével 1994-ben lépett érvénybe a Kulturális javakról szóló törvény, amellyel egységesítették a kulturális javak — így a levéltári anyag — védelmének rendszerét az egész köztársaság területén. Az Igazságügyi Minisztériummal karöltve a levéltár 1993-ban kidolgozta az Irattári anyag kategóriáiról és őrzési idejéről szóló rendeletet (Уредба о категоријама регистратурског материјала са роковима чувања). Jelentős mozzanat volt a Különlegesen fontos levéltári anyag köztársasági szintű jegyzékének (Листа архивске грађе од изузетног значаја) elkészítése, amelyet a Szerb Képviselőház 1998 novemberében fogadott el, illetve a Nagy jelentőségű levéltári anyag jegyzékének (Листа архивске грађе од великог значаја) összeállítása, amelyről a levéltár igazgatója 1998 decemberében hozott döntést. Az 1996 és 1997. években került sor a Szerbiai Levéltár Karnegi utca-i és železniki épületének átfogó újjáépítésére. Az 1999. évi NATO-bombázás értelemszerűen kedvezőtlenül befolyásolta a levéltár munkáját is. Noha közvetlen kárt sem az épületek, sem a levéltári anyag, sem a dolgozók nem szenvedtek, pszichikailag nyomasztóan és demoralizálóan hatott a nagyfokú kiszolgáltatottság. Az erre az évre tervezett feladatok csak részben valósultak meg. 1999-ben a levéltár magas állami elismerésben részesült, Vuk-díjat kapott a köztársaság művelődési életében játszott jelentős szerepéért. Az alapítás 100. évfordulójáról ünnepélyes keretek között 2000. május 15-én emlékeztek meg. Ez alkalommal Belgrádban tudományos tanácskozást rendeztek, és néhány reprezentatív alkalmi kiadvány is megjelent. A Szerbiai Levéltár ma 937 levéltári fondot és 48 levéltári gyűjteményt őriz összesen 10 500 ifm terjedelemben.
31
MÉRLEG TREZOR 3. — AZ ÁTMENET ÉVKÖNYVE 2003 AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK LEVÉLTÁRÁNAK KIADVÁNYA Szerk.: GYARMATI GYÖRGY. Bp., 2004. 422 p. 2004 júliusában jelent meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (a volt Történeti Hivatalnak) legújabb évkönyve, amely a Trezor sorozat eddigi legigényesebb és legpragmatikusabb kötete. A könyvet kézbe vevő olvasóból mindenekelőtt az elegáns külcsín: az ízléses, keménytáblás fedélterv, az ötletes logó vált ki elismerést — azzal a cseppnyi kötelező irigykedéssel, amit minden szerényebb kivitelezésű munka „érintettje” érezhet ilyenkor. A kötet ugyanakkor valóságos „Ariadné fonala” a szigorúan titkos iratok birodalmába készülőknek — egyaránt felvállalva a szűkebb szakma és a nagyközönség kalauzolását. Az Átmenet Évkönyve címet a kötet a szerkesztő magyarázata szerint azért viseli, mert a folyamatosan változó törvényi környezet, az ebből fakadó, egyre bővülő levéltári feladatok, a társadalom növekvő információéhsége mellett az átmenetiség állapota az, ami az intézmény életében leginkább állandósult. Az állampolgári és a kutatói igények kielégítése a gyarapodó iratmennyiség mind gyorsabb és hatékonyabb feldolgozását követeli, e munkának ad tehát prioritást a levéltár, és a kötetben is a rendszerező, feldolgozó feladatokra irányuló figyelem első eredményei szerepelnek. A tanulmányok többsége ezúttal tehát nem csupán egyéni kutatások gyümölcseit tálalja, hanem beavatja az olvasót a „kincskeresés” tudományába: mit hol találhat, milyen csapdákra kell ügyelnie. Az évkönyv három részre tagolódik. Az intézmény elmúlt hét évének summázatát is adó szerkesztői bevezető után következő tanulmány a levéltár működésének jogszabályi környezetét mutatja be. A speciális tartalmú iratokra, az információs önrendelkezésre, egyéni betekintőkre, tudományos kutatókra, a levéltár (és jogelődje) jogállására, feladataira vonatkozó különböző rendelkezéseket alaposan áttekintő és összehasonlító dolgozat szerzője azokkal a problémákkal is foglalkozik, amikkel — az 1994 óta egyre differenciáltabbá, körültekintőbbé váló szabályozás ellenére — a mindennapi munka során még mindig szembe kell nézniük az ÁBTL szakembereinek. A fejezet tartalmazza az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az ÁBTL létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvényt, valamint az adatvédelmi biztos ajánlását. A tematikailag sokszínű második fejezetet az iratok levéltári rendjét és tartalmi ismérveit bemutató írások alkotják. A háborús és népellenes bűntettek, internálás és kitelepítés, az 1956. évi forradalom, a magyar emigráció, a belső elhárítás kutatásának lehetőségeit tárgyaló dolgozatok a releváns, gyakran egymástól „távoli” iratcsoportokban lapuló forrásanyagok kimerítő elemzését adják: „származásuk” (mely iratképző szerv keletkeztette őket), lelőhelyük, feldolgozottsági szintjük, kialakult rendszerük, mennyiségük, forrásértékük, fizikai állapotuk, töredékes vagy teljes mivoltuk szerint. A munkák rövidebb-hosszabb szervezettörténeti vázlatot is tartalmaznak (l. Belügyi információs jelentések, 1964–1990), irattípusokat ismertetnek vagy egy–egy tipikusnak mondható
32
dossziét kiemelve vezetnek be az adott téma kutatásának rejtelmeibe. A SZOUD-ról* és a Zárt irattárról szóló tanulmányok a levéltár egy–egy fondjához kapcsolódnak. Érdekes színfoltot jelent a fejezet palettáján az Ellenkultúra és állambiztonság c. munka, amely a ’70-es, ’80-as években kulturális téren folytatott bűnüldözést (az underground és az újhullámos művészek, együttesek megfigyelését) veszi górcső alá; és a Jeltelen eltemetések (1945–1962) c., a BIOSZI** kutatócsoportjának a történettudományt segítő tevékenységét ismertető tanulmány. A fejezetet az állambiztonsági iratok selejtezésének, megsemmisítésének kérdéseit, történetét boncolgató, elgondolkodtató dolgozat zárja. A levéltári működés egyéb szakterületeit (informatika, állományvédelem, könyvtár, fotó- és filmgyűjtemény) ismertető rövid referátumok kerültek a kötet harmadik részébe, a képekkel, építési tervekkel, alaprajzokkal szemléltető, záró tanulmány pedig az intézmény Eötvös utcai épületének történetét tárgyalja. Az évkönyv tartalmazza a levéltár — 2004. januári állapotokat tükröző — fond- és állagjegyzékét (l. a második fejezet elején), illetve az 1–3. Trezor kötetek összevont névmutatóját, amellyel az elmaradt hiányokat pótoltak az alkotók. A fotókkal, dokumentummásolatokkal gazdagon illusztrált kiadvány „megjelenése” a szerkesztőket, szakmaisága a levéltár munkatársainak sokévi tapasztalatát és az egyéni kutatási eredményeiket tanulmányokba sűrítő szerzőket dicséri. Bár egyikük szerényen megjegyzi, hogy munkája elsősorban a levéltárral most ismerkedők számára nyújt új információkat, a gárda olyan kézikönyvet készített, amelynek minden „modernkoros” történész polcán ott a helye. Tánczos-Szabó Ágota
* **
Az Egyesített Nyilvántartási Rendszer orosz rövidítése. Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézet
33
JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK BESZÁMOLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE 2000–2004. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Az MLE — alapszabályával összhangban — 1986-os megalakulása óta a magyar levéltárak, levéltárügy széleskörű, hazai és külföldi képviseletét, népszerűsítését; a levéltárakban dolgozó munkatársak szakmaiságának erősítését tartja elsődleges céljának. A célok megvalósítása során 2000–2004-ben megvalósítottakról az alábbiak szerint számolunk be tagjainknak. A most záródó négy éves ciklusban az egész tagságot megmozgató nagy események a vándorgyűlések voltak. 2000-ben május 29.–június 1. között, az elnöki tisztet két ciklusban betöltött Erdmann Gyula (Békés Megyei Levéltár) tiszteletére és meghívására Gyulán tartottuk egyesületi vándorgyűlésünket, amelyen tisztújításra és az alapszabály módosítására is sor került. Megemlékeztünk államalapításunk és a kereszténység felvételének kétezredik évfordulójáról, áttekintettük a magyar levéltárügy múltját, jelenét, megvitattuk a szakma jelenlegi aktuális kérdéseit és vázoltuk a lehetséges jövőbeni feladatainkat. Záró programként szekcióülésekre (számítástechnika, gazdasági vezetők) és a minisztérium főosztályvezetője által megtartott, a legaktuálisabb kérdéseket érintő fórumra került sor. A 2001-es vándorgyűlésünk helyszíne május 23–25. között Esztergom volt. Ez alkalommal, a vándorgyűlések történetében először hét szekcióban, összesen 43 szakmai előadás, referátum hangzott el. 2002 szeptemberében Kaposvárott, illetve 2003-ban Szolnokon megtartott vándorgyűlésünk programjának mintegy kétharmadát a legfrissebb szakmai eredmények, tapasztalatok ismertetése tette ki: hat-hat szekcióban, összesen 28-30 szakmai előadás, referátum hangzott el. Az előadások anyagát mindhárom évben könyv alakban is megjelentettük. Kaposvárott újdonság, és nemzetközi visszhangot is kiváltó siker, volt Az európai levéltárak és levéltáros egyesületek regionális és nemzetközi kapcsolatai címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetés (nemzetközi szekció). A beszélgetésben cseh, észt, horvát, lengyel, litván, német, osztrák, román, szlovák, szlovén, szerb, ukrán és természetesen magyar levéltárosok vettek részt. Szolnokon első ízben került sor a levéltári tevékenységhez szükséges termékeket, szolgáltatásokat biztosító cégek bemutatkozására (EMBA — dobozok, 3M — munkavédelmi, biztonságtechnikai eszközök, GDL — számítástechnikai eszközök stb.) A vándorgyűlések keretében minden évben átadtuk az Egyesület által alapított Levéltárért-díjat és a vele járó pénzjutalmat (25 000 Ft), amelyet 2000–2001-ben három olyan segédlevéltáros, illetve kezelő kapott, akik több évtizede aktív és eredményes munkát végző munkatársaink. A választmány határozata alapján 2002-től a díjazottak megoszlása módosult. A szűken értelmezett levéltári szakalkalmazottak (segédlevéltárosok, kezelők) egy díjat kapnak, egyet a levéltárak más szakalkalmazottai (könyvtárosok, állományvédelmi feladatokat ellátó kollégák, fotósok, nyomdákban dolgozók stb.) egyet pedig a gazdasági– pénzügyi feladatokat ellátó kollégák (ide tartoznak a különböző egyéb kisegítő feladatokat ellátók, pl. gondnokok, portások, takarítók stb.). A díjjal járó pénz összege, ugyan-
34
csak a választmány határozata alapján a mindenkori minimálbér (2002–2004-ben: 50 000 Ft) nettó összege. A vándorgyűlés az egyetlen alkalom, ahol, fontos szakmai kérdések megvitatása mellett találkozhatnak és néhány napot közösen eltölthetnek a munkatársak. Ezért a szakmai és „kötelező egyesületi” programok mellett fontos események voltak a kirándulások. 2000-ben Nagyszalonta és Nagyvárad, 2001-ben Esztergom, Tata és Komárom, 2002-ben Kaposvár és Somogy megye nevezetességeivel, történetével ismerkedtünk meg. A szolnoki vándorgyűlés résztvevői a várostól kb. 15 km-re lévő Nagykörűben a skanzenszerű község múltjával, néprajzával ismerkedtek. Különösen nagy élmény volt az Esztergomi Prímási Palota, és a Komáromi Múzeum — Erőd (2001), az ország egyetlen tűzoltó múzeumának megtekintése (2002). Bizonyára sokan emlékeznek Nagykörűre, ahol a közös ebédet követően, a rekkenő hőségben igen jól esett a rövid hűsölés, fürdőzés a Tisza partján. A vándorgyűlések szervezői a Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, illetve Szolnok Megyei Levéltár munkatársai voltak, a rendezvények költségeihez a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázati úton, valamint az egyes intézmények, helyi — megyei és városi — önkormányzatok, valamint szponzorok, amelyek közül kiemelkedő az EMBA, nyújtottak anyagi segítséget. A résztvevők számát tekintve második legnagyobb rendezvényeink az évente megtartott tavaszi, vagy őszi szakmai napok voltak, 2000-ben a követelményrendszer vitája. A kétnapos rendezvényen több mint száz kolléga vett részt (ötven vidéki kollégának szállást, a budapesti és Pest környékieknek étkezést biztosítottunk). A téma és a vita, a szakma képviselőinek a tervezet elkészítésébe való bevonása, bizonyította egyesületünknek a felsőbb, szakmai felügyeletet ellátó minisztérium általi elismerését, amelynek előzménye egy-egy, a szakmát érintő miniszteriális rendelettervezet, koncepció, törvényjavaslat kapcsán az MLE és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa által évek óta folyamatosan, nem egy esetben igen kemény hangon, kritikusan megfogalmazott véleménynyilvánítása. Feltehetően valamennyiünk számára emlékezetes maradt a 2001. november 21–22én Budapesten Írott emlékezet — másfél évtized levéltári kiadványai címmel, a témához illően a szokásosnál nagyobb szabású, szinte az egész tagságot megmozgató esemény. A kétnapos, levéltári kiadványokat bemutató kiállítással egyidejűleg tudományos tanácskozást is rendeztünk. Célunk, a levéltári kiadványok megmérettetése az azokat felhasználó történészek által, maradéktalanul teljesült. Az elhangzott előadások a résztvevők véleménye szerint nagyban hozzájárultak a jövőbeni kiadványok színvonalának emeléséhez. A könyvek, kiadványok kézbevételének lehetőségével is sokan éltek, amely ugyancsak hasznos tapasztalatszerzésre adott lehetőséget. Hasonlóan hasznosnak minősítették a résztvevők a számítástechnikai és a forrásközlő szekció előadásait, amelyek sok jó és főleg konkrét munka tapasztalatainak bemutatásával szakmai ötleteket adtak az egyes kollégáknak az előttük álló feladatok minél színvonalasabb megoldásához. A kétnapos rendezvényen kb. 180 fő, többségében levéltáros, vett részt, de szép számmal jöttek történészek és egyetemi tanárok is. Különösen nagy sikere volt az erre az alkalomra Rózsa György és Érszegi Géza munkájának köszönhetően Írott emlékezet — másfél évtized levéltári kiadványai címmel megjelentetett kiadványjegyzéknek, amely azóta is népszerű mind tagjaink, mind a levéltári kiadványok iránt érdeklődők körében. A jegyzék 2003-ban Nyulásziné Straub Éva által frissített második kiadása ugyancsak rendel-
35
kezésre áll, sőt a levéltári kiadványokat terjesztő két budapesti könyvesboltban (Városház u. 1.: Magister; Ráday u. 27.: Ráday Könyvesház) bárki számára elérhető. A szakmai napok sorában témáját és formáját tekintve újdonságként hatott a 2002. június 6-án Budapesten A levéltárak feladatai az Európai Unióban címmel megtartott nemzetközi konferencia. 2003-ban a Balassi Intézetben a résztvevők a hungarica kutatás témáját tekintették át. Az elhangzott előadások: visszatekintő, összefoglaló jellegű bevezetők (NKÖM, Magyar Országos Levéltár) kapcsolódó regionális hozzászólások a megyei (Dél-, illetve Nyugat Dunántúl, Felső-Magyarország, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), valamint az egyházi levéltárak részéről. Az elhangzott előadások a kaposvári vándorgyűlés előadásaival egy kötetben A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája címmel jelentek meg. 2004-ben a Magyar Országos Levéltárban a levéltári követelményrendszer tapasztalatait, tanulságait tekintettük át — mintegy 120-an — A jövő levéltárai — a levéltárak jövője címmel. A szakmai napok eseményeinek szervezésében a választmány és az elnökség tagjain kívül aktívan részt vettek a Magyar Országos Levéltár, illetve a Balassi Intézet munkatársai. A vándorgyűlés és a szakmai nap bebizonyította, hogy az egyesület tagjainak szakmai érdeklődésére nemcsak lehet, de szükséges is alapozni. A konkrét és a napi gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó programok egyre vonzóbbak, a részvétel egyre inkább tömeges. Külön örömünkre szolgál, mert a szakma eredményei iránti érdeklődést és — talán nem túlzás — elismerést mutatja, hogy a minisztérium, illetve az NKA vezetői, munkatársai is rendszeresen jelen voltak rendezvényeinken. Vándorgyűléseink, szakmai napjaink szervezésének időszakában igen intenzíven próbáltuk a sajtó képviselőit is meghívni, sajnos nem sok sikerrel. Többé-kevésbé szerepeltek rendezvényeink az MTI híranyagában, vándorgyűléseink a helyi médiákban. Több mint elgondolkodtató, hogy vezető kulturális lapok, a rádió, TV munkatársai jelentették ki: a levéltárügy, a levéltárak eredményei „számukra nem téma”. Egyesületünk fontosnak tartja a levéltárosok rendszeres szakmai továbbképzésének segítését. 2000–2004-ben sikeres NKA pályázatainknak köszönhetően jelentős összegekkel tudtuk támogatni a levéltári kezelők, valamint a levéltáros diplomával nem rendelkező, ám évek óta levéltárakban dolgozó történelem szakos munkatársak továbbképzését. Az egyes tanfolyamokra a MOL-ban folyó segédlevéltáros-, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a levelező levéltáros képzés keretében került, illetve kerül sor. A Magyar Levéltárosok Egyesülete szinte megalakulása óta ápolja és fejleszti nemzetközi kapcsolatait, részben a szakmai tapasztalatcsere erősítése érdekében, részben azért, hogy a fejlettebb levéltári hálózattal rendelkező országoktól segítséget kaphasson, és több, elsősorban a szomszédos országok levéltárosainak segítséget adjon. Egyesületünk tagja a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) egyesületi szekciójának. Kapcsolataink döntően a közép–kelet-európai térségre terjednek ki, NyugatEurópából a Holland, a Német és az Osztrák Levéltáros Egyesülettel alakult ki jó együttműködés. Gyulai vándorgyűlésünkön szlovák, német, holland, esztergomi vándorgyűlésünkön romániai, szlovák, kárpátaljai és vajdasági kollégákat láttunk vendégül. A kaposvári vándorgyűlés külföldi résztvevőiről már beszámoltunk, Szolnokon szlovák, szlovén, román, osztrák és cseh kollégák vettek részt programunkon.
36
A nemzetközi kapcsolatok rendszerét, tapasztalatait elemezve Szögi László összegzésében elkészült az MLE külföldi kapcsolatainak stratégiai terve, amely reális alapot jelent a kapcsolatok fejlesztéséhez, szakmaiságának erősítéséhez.1 A külföldi társszervezetek szokásos évi konferenciáin Németországban Szögi László, Bősze Sándor, Madarász Lajos, Érszegi Géza, Nyulásziné Straub Éva; Csehországban Turbuly Éva, Horvátországban Bősze Sándor, Ress Imre, Lengvári István; Szlovéniában Sípos András; Szlovákiában Rózsa György, Hausel Sándor és Szögi László, Ausztriában Érszegi Géza, Ukrajnában Gorjanácz Rádojka, Lengyelországban Nyulásziné Straub Éva és Szögi László képviselték egyesületünket. Felkérésre előadást tartott Szögi László (Németország, Ukrajna, Szlovénia — felolvasta Gorjanácz Rádojka és Sipos András). Egyéb nemzetközi szakmai konferenciákon vettek részt: Szögi László (Németország), Sípos András (CITRA, Marseille), Albrechtné Kunszeri Gabriella (Párizs, Göttingen, Dubrovnik), Feiszt György (Párizs), Bán Péter, Érszegi Géza (Firenze), Érszegi Géza (Róma). Előadást is tartottak: Szögi László (Marburg), Albrechtné Kunszeri Gabriella (Párizs, Göttingen), Sípos András (Bécs). A kiutazások költségeihez jelentősen hozzájárult a Magyar Országos Levéltár, valamint az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa is. Kiemelkedő jelentőségű volt 2004-ben a Bécsben megrendezett Nemzetközi Levéltáros Világtalálkozó, ahol az MLE képviseletében 11 kolléga vett részt. A rendező Osztrák Levéltáros Egyesület (Csendes Péter), az MLE (Szögi László), valamint Gecsényi Lajos (MOL) mintegy két éves előkészítő munkájának eredményeként került sor a világtalálkozó ún. Közép-Kelet Európai Szekciójának megrendezésére. A szekcióban elhangzott előadások szervezését az MLE (Szögi László), lebonyolítását az osztrák kollégák (Csendes Péter) végezték és 12 ország képviseltette magát. A magyar levéltárakról, levéltári rendszerről Sípos András tartott előadást. Egyesületünk fontosnak tartja a hosszabb külföldi tapasztalatcserék szervezését, támogatását. 2000-ben német meghívásra, de magyar (MLE–ÖLT) költségen Németh Ildikó (Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltára) és Szabó Csaba (Budapest Főváros Levéltára) egy hónapig tanulmányozhatták a bajor levéltárak munkáját. Két hetet töltöttek Németországban Tóth Ágnes és Érszegi Géza (a fogadó fél költségén). Több éves tárgyalássorozat, egyeztetés eredményeként lehetőség lenne Németországban, Münchenben levéltári továbbképzésen való részvételre. A várhatóan többhónapos továbbképzés költségeinek egy részét (tandíj–részvételi díj) a német fél vállalná, az utazás, illetve a kint tartózkodás egyéb költségeit azonban egyelőre nem sikerült megteremteni. Remélhetőleg a kiutazást és részvételt vállaló kollégával, az őt kiküldő intézménnyel, valamint valamilyen ösztöndíjpályázat keretében lehet a jövőben biztosítani. 2002-ben öt magyar levéltáros utazott hollandiai tapasztalatcserére. Ez a tanulmányút elsősorban a holland levéltárügy európai mértékkel mérve is magas színvonala miatt volt fontos. Ugyancsak 2002-ben egyhetes szlovákiai tapasztalatcserén vett részt Szögi László, Csombor Erzsébet és Takács Edit, egyetemi, önkormányzati és országos levéltári munkatársakkal együtt. Az utazás célja a magyar és szlovák levéltárak, illetve a két egyesület tagjai közötti közvetlen kontaktus megteremtése volt. Hasonló céllal 2003ban a MOL, önkormányzati, egyetemi, országos szak- és egyházi levéltár összesen 25 1
Elhangzott a 2002. június 6-i, budapesti nemzetközi konferencián.
37
munkatársa vett részt a BFL-lel közösen ötnapos cseh–szlovák–lengyel szakmai tapasztalatcsere úton. Elsősorban és döntően az ÖLT és a Szlovák Levéltáros Egyesület együttműködésének, személy szerint Novák Veronika és Á. Varga László munkájának köszönhetően hamarosan elhagyja a nyomdát a szlovákiai levéltárakban található magyar, illetve magyar vonatkozású iratok fondjegyzéke. 2002 őszén, Miskolcon az MTA szlovák–magyar történész vegyes bizottság, valamint a szlovák és magyar levéltáros egyesületek közös rendezésében kifejezetten a közös levéltári forrásanyag feltárása és közzététele témakörben tartottunk nagy sikerű kétnapos konferenciát igen nagy érdeklődés mellett. Többéves előkészítő munka eredményeként 2004-ben 18 magyar levéltáros utazott Szerbia–Montenegróba. Utazásuk célja az alakulóban lévő Vajdasági Levéltáros Egyesület (elsősorban Fodor István zentai levéltár-igazgató) meghívására vajdasági levéltárak meglátogatása, az intézményi és személyes szakmai kapcsolat felvétele, a jövőbeni közös munka (elsősorban a szerbiai magyar vonatkozású levéltári anyag fond- és állagszíntű kiadásának előkészítése) elveinek egyeztetése volt. A már elkészült pályázat szerint e munkában elsősorban a vajdasági levéltárak munkatársai gyűjtenék össze az információkat és későbbi feldolgozásukban Bács-Kiskun megye levéltárának egyik szakértő munkatársa segítene. Hasonló céllal — az ukrán levéltárakban lévő magyar vonatkozású iratanyag feltárásáról, közzétételéről, a magyar és ukrán levéltárosok tapasztalatcseréiről — folytatott megbeszélést 2004 júniusában Budapesten az ukrán levéltárügy képviselőivel Szögi László. Itt is remény van arra, hogy az ukrajnai levéltárügy vezetőivel egyeztetve elkészíthetjük a kárpátaljai, 1918 előtti magyar vonatkozású iratok összevont segédletét. A román levéltárakkal kapcsolataink szintén javultak, elsősorban a kolozsvári és részben a nagyváradi állami levéltárakkal. A korábbi, csak Erdély levéltárainak egy részét összefogó David Prodan Levéltáros Egyesület rendezvényén, Szovátán képviseltettük magunkat. Idén tavasszal alakult meg az egységes Román Levéltáros Egyesület, amely reményeink szerint segítheti kapcsolataink gyorsabb erősítését. Az MLE fontosnak tartja, ezért támogatja a magyar levéltárosok által a környező államokban folytatott magyar vonatkozású iratanyag feltárását és közzétételét célzó munkákat. Ezek sorába tartozik a már említetteken kívül a Somogy Megyei és a horvátországi Rijekai (Fiumei) Levéltár közötti kapcsolat, amely várhatóan más horvát levéltárakra is kiterjed, és reményeink szerint a horvátországi magyar vonatkozású iratanyag mind szélesebb körű feltárását, majd közzétételét eredményezi. Hasonló kezdeményezés van kialakulóban a szlovén és az osztrák, ezen belül a burgenlandi levéltárakkal. E kapcsolatok építésében igen jelentős munkát fejtenek ki a határ menti, elsősorban Zala, Vas és Győr-Sopron-Moson megye levéltárai, valamint a BFL és a MOL munkatársai. A külföldön található hungarica anyag feltárása keretében az egyesület támogatásával Gorjanácz Rádojka folytatott 2000-ben moszkvai levéltárakban igen eredményes kutatásokat. Az egyesület tevékenységének fontos része az egyes szekciókban folyó munka. A 2000–2004-es ciklusban az „országos” szekciók részben a vándorgyűléshez kötődően tartották meg rendezvényeiket. Kivételt képezett a Számítástechnikai Szekció 2000-ben Hajdúszoboszlón megtartott ülése, ahol többek közt a szabad királyi városok és a törvényhatósági jogú városok térképészeti forrás adatbázisának létrehozásáról tárgyaltak. A
38
térképek azonosítása, számbavétele, leírása és pontos leltárba rögzítése mellett, ugyanolyan hangsúllyal szereplő feladat a térképeken fellelhető információk tipizált, áttekinthető tartalmi feltárása. Az adatbázis megteremtéséhez szükséges program (softver) elvi kidolgozása megtörtént, 2000-ben a kivitelezést (softver-készítést) vállaló szakemberekkel sikerült szerződést kötni. A softver elkészítésének költségét a szekció NKA pályázatból nyert összegből biztosítja. Ugyancsak sokat foglalkozott a szekció a BFL „gesztorságában” készülő és a levéltári nyilvántartások vezetését biztosító számítógépes programmal, rendszerrel (Registrum). 2000. október 19–21-én ötödik alkalommal került sor a gazdasági vezetők tanácskozásra, ezúttal Kaposvárott, ahol a jelenlévők hivatalosan is megalakították a MLE Gazdasági Vezetők és Ügyintézők Szekcióját. Önálló, kétnapos tanácskozásaikra — ahol részben az időszerű munkaügyi, személyzeti, költségvetési ügyeket beszélték meg, részben továbbképzés jelleggel előadásokat hallgattak, konzultáltak neves adó-, pénz- és munkaügyi szakemberekkel, közgazdászokkal, jogászokkal — 2001-ben Nyíregyházán, 2002-ben Budapesten, 2003-ban Noszvajon került sor. A rendezvények lebonyolításában részt vettek a megyei levéltárak, költségeit az MLE és az ÖLT közösen biztosították. A beszámolási ciklusban, 2001. évi, Esztergomban tartott vándorgyűlésünkön alakult meg az MLE immáron harmadik, a Levéltári források kiadásával és közlésével foglalkozó kollégákat tömörítő országos szekciója, amely az egyesület plénuma előtt az őszi szakmai napon a közép- és újkori forrásközlés tapasztalatait, eredményeit és terveit ismertette az érdeklődőkkel. A szekció 2002–2004-ben a vándorgyűléseken tartotta meg a tagság körében egyre népszerűbb üléseit. Az általában két-három szomszédos levéltár munkatársait tömörítő területi szekciókban 2000–2004-ben többnyire egynapos üléseket tartottak, hagyományosan a régiókat érintő időszerű szakmai kérdések megbeszélése volt napirenden. Igen aktív tevékenységet fejtett ki a felső-magyarországi (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, SzabolcsSzatmár-Bereg és Hajdú-Bihar), a MOL, valamint az újonnan alakult Nyugat-Dunántúli (Zala, Vas, Somogy, Győr-Moson-Sopron) szekció elsősorban az időszerű szakmai kérdések napirendre tűzésével (tisztújítás, alapszabály módosítás előkészítése, követelményrendszer elővitája, majd a tapasztalatok megbeszélése, a fondszerkesztési alapelvek módosítása). Külön említésre méltó, hogy a felső-magyarországi szekció 2004-es ülésén a meghívott szlovák levéltárosokkal az érintett határ menti levéltárak és levéltárosok együttműködésének lehetőségeiről, elveiről is döntöttek. A Magyar Levéltárosok Egyesületének kiadványai között megkülönböztetett figyelem kísérte 2000–2004-ben is a Levéltári Szemle megjelentetését. Egyetlen, a levéltáros társadalom valamennyi tagjához szóló szakmai folyóiratunk 1999-től óriási változásokon ment át. Annak érdekében, hogy a szakma ne veszítse el egyik legrégibb folyóiratát, az egyesület 1998 végén átvállalta a kiadói tevékenységet. A lap előállításának költségeit az NKA pályázatán pályáztuk meg. Az egyesület vezetősége határozatot hozott arról, hogy a tagoknak továbbra is ingyen biztosítja a negyedévente megjelenő folyóiratot. Az 1999. november 30-án tartott választmányi ülés döntése értelmében a Szemle szerkesztősége ismét módosult és a folyóirat 2000-től az egyesület és a Magyar Országos Levéltár közös kiadványaként jelenik meg. 2001-ben az ötvenedik évfolyamába lépett folyóirat formájában is megújult, terjedelme egy ívvel bővült, sőt évente egy alkalommal színes poszter melléklettel lepi meg olvasóit. Az eltelt 4-5 év tapasztalatai az előállítást, tartalmat tekintve igen kedvezőek. Számos, szakmai szempontból fontos cikk, tanulmány vált
39
a Szemlének köszönhetően közkinccsé. A forrásközlések, de a tanulmányok között jelentek meg a szélesebb közönség, a levéltárakban kutatóként megforduló történészek érdeklődésére is számot tartó írások. Az MLE önálló kiadványaként 1998 tavaszán jelent meg a Levéltárak, kincstárak c. kötet. Terveztük a kiadvány folytatását sorozatként, a II. kötet az 1686–1848 közötti időszakot ölelte volna fel, amelyet 2000 végén, 2001 elején kívántunk megjelentetni. Sajnos a vállalkozás nehézségei miatt (a források rendkívüli gazdagsága, óriási terjedelme legalább tíz kollégának szerző–szerkesztőként és kb. 15-20-nak a háttérmunkálatokba való bevonása megvalósíthatatlannak bizonyult a levéltárosok más irányú leterheltsége miatt) elképzelésünk megvalósításáról le kellett mondanunk. Önálló kiadványként 2002-ben A rendszerváltás folyamata az 1848–49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban c. dokumentumkötet jelent meg. A szinte valamenynyi magyar levéltár anyagából válogatott kötet sajtóbemutatójára, mintegy 100-120 résztvevő jelenlétében, 2003. március 12-én körül sor Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum és Levéltárban. A bemutatón rögtönzött kiállítást rendeztünk az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc, illetve a Kossuth-évforduló kapcsán az egyes levéltárak kiadásában megjelent könyvekből. Az egyes munkákat Hermann Róbert ismertette, értékelte, a szervezést–lebonyolítást a Hadtörténelmi Levéltár munkatársai vállalták. Az eseménynek — elsősorban a téma és Hermann Róbert ismertségének köszönhetően — volt némi sajtó-visszhangja. Új vállalkozásként 2002-ben megkezdődött a hazai levéltári kiadványok szakbibliográfiájának összeállítása. Elsőként az 1950–2000 között megjelent hazai levéltári kiadványok teljes körű feltárására került sor. Az előkészítés során a címleírások készítésében 38 levéltár munkatársai vettek részt. A címleírások ellenőrzése, javítása, kiegészítése, a tervezett kötet szerkezetének kialakítása megtörtént. Hátra van még a teljes anyag mutatózása, számítógépes szerkesztése, lektorálása. A kötet munkatársi gárdája az induláshoz képest töredékére csökkent, a bizottság tagjai jelenleg: Kellner Judit, Kiss Márton, Polgár Tamás és Tomasek Lászlóné. A munkálatok folynak, de lényegesen lassabban, így a megjelenés is késik. A korábbi években megjelent és mára már teljesen elfogyott Magyarországi Levéltárak c. kiadvány mintájára új, a magyar levéltárakat bemutató kiadványsorozatot terveztünk. Az első, angol nyelven megjelenő kötet elkészítésére sikeresen pályáztunk a NKAnál. Az egyes levéltártípusokban dolgozó kollégák széleskörű bevonásával a kézirat magyar szövege és angol fordítása elkészült, hamarosan várható megjelenése is. Tervezzük német, esetleg francia és olasz nyelvű változat megjelentetését. A levéltári kiadványok a levéltárügy népszerűsítésének, a levéltárak társadalmi ismertségének és elismertségének egyik legjobb eszközei. Ezért élve a felkínált lehetőséggel Budapesten 2002 óta évente részt vettünk az Ünnepi Könyvhét Ráday utcai, 2004ben Szabó Ervin téri rendezvényén. 2002-ben a Balassi Kiadó meghívására 31 levéltár mintegy 150 kiadványát mutattuk be egy könyvsátorban. A kiadványok a rendezvényt követően a Balassi Kiadó Magister Könyvesboltjában (Bp. V. ker. Városház u. 1.), 2003tól a Ráday Könyvesházban (Bp. IX. ker. Ráday u. 27.) is folyamatosan megvásárolhatók. A könyvhéti programokhoz két alkalommal kiegészítő rendezvényeket szerveztünk. 2002-ben Hidvégi Violetta (BFL) Séta a Ferencvárosban — válogatás Budapest Főváros Levéltárának tervtárából címmel rendezett kiállítást, tartott „tárlatvezetést”. A levéltári kiadványok készítői és olvasói számára szervezett találkozón pedig Nyulásziné Straub
40
Éva főosztályvezető (Magyar Országos Levéltár): Címer- és családtörténetekről tartott előadást, az Arcanum Kft. pedig bemutatta a Magyar Országos Levéltár anyagából készített CD-ket (Középkori adatbázis, Királyi könyvek stb.). 2004-ben a Szabó Ervin Könyvtárral közösen, annak épületében kerekasztal-beszélgetést szerveztünk Helyismeret — identitás címmel, valamint a gyermek-könyvtárosokkal közösen történelmi–levéltári gyermek-foglalkozásokat tartottunk. Az idei rendezvény résztvevői: Bana József (Győr), Georgiades Ildikó (Csongrád), Horváth J. András (BFL), Czaga Viktória, Jancsó Éva, Kis Péter, Petrik Iván (BFL) voltak. Örvendetes, hogy taglétszámunk négy év alatt közel száz fővel növekedett. Feltehetően a taglétszám növekedésével is magyarázható, hogy az egyesület a személyi jövedelmadóból felajánlható 1%-ok révén 2000-ben 19 621, 2001-ben 56 813, 2002-ben 62 396, 2003-ban 84 458 Ft-tal gyarapodott. Ezeket az összegeket a Levéltári Szemle előfizetésére használtuk fel. Ugyanakkor több mint elgondolkoztató, hogy a tagdíjak befizetése csökkent: 2000:993 630, 2001:1 054 450, 2002:1 174 224, 2003:968 300 Ft. 2000-ben folytattuk az 1997–98-ban megkezdett tagrevíziót. Ennek során 2000 október–novemberben valamennyi intézménybe eljuttattuk az egyes levéltárak dolgozóinak MLE tagnévsorát, a hátralékok megjelölésével. A befizetésekhez csekkeket küldtünk. Sajnos a névsorok nem, vagy hiányosan (kértük az adatok pontosítását, az idegen nyelvet beszélő kollégák névsorát) érkeztek vissza. Az aktualizált nyilvántartást összevetettük a posta által decemberben megküldött Levéltári Szemle előfizetőinek névsorával, sajnálattal állapítottuk meg, hogy még mindig volt kb. 150 olyan tagunk, akik évek óta nem fizették tagdíjukat. A több mint kétévi tagdíjjal tartozókat nyilvántartásunkból nem töröltük,2 de a Levéltári Szemlét részükre lemondtuk. A levéltárosok kb. 80%-át tömörítő egyesületünk (a tagság létszáma 2000-ben 630, 2004-ben kb. 800 fő volt)3 a magyar levéltáros szakma reprezentatív szervezete, ami újabb, elsősorban érdekvédelmi jellegű feladatokat, elvárásokat eredményezett (minisztérium, NKA, társszervezetek gyakran kerestek meg bennünket). 2000-ben véleményeztük a Kulturális javakról szóló törvény tervezett módosítását, a magasabb vezetők képesítéséről szóló 150/1992-es, három alkalommal a levéltári követelményrendszer miniszteri rendelettervezetet. Ez utóbbiról kétnapos országos vitát rendeztünk Budapesten (2000 novembere, Bara Hotel). Jelentős eredményként könyvelhetjük el, hogy a felsorolt jogszabályok esetében véleményünk szinte teljes egészében elfogadtatott. Részben volt sikeres az állományvédelmi pályázatnak az NKA Levéltári Kollégiumához rendelése elleni tiltakozásunk. Pozitívumnak tekinthető, hogy e döntés után a szakma közös kezdeményezésére az NKA Levéltári Kollégiuma két fővel egészült ki (2003). Nem került elfogadásra a 2004-ben a Közigazgatás Egységes Iratkezelési Rendszere (KEIR) MEH–BM–IHM vezette projekt által kidolgozott jogszabálytervezetcsomagról készített véleményünk, javaslatunk. Eredménytelen volt tiltakozásunk a NKÖM belső átszervezése ellen: nem sikerült elérnünk, hogy a korábbi közgyűjteményi főosztály megszűnését követően a levéltárügy — a többi közgyűjteményhez (könyvtár, múzeum) hasonlóan — önálló főosztályt kapjon. Érdekvédelmi tevékenységünk során szorosan együttműködünk a szakmai társszervezetekkel és a Magyar Országos Levéltárral. 2 3
Tapasztalataink szerint két-három év után is előfordul, hogy tagjaink hátralékukat rendezik. Tagnyilvántartásunk szerint az MLE-nek 830 tagja van. A tényleges, tagdíjat fizetők száma ennél sajnos lényegesen kevesebb kb. 700-750.
41
Az NKA felkérésére szerveztük az ottani levéltári kollégiumnak 2000-ben, illetve 2004-ben aktuálissá vált, illetve váló tisztújítását, 2003-ban kiegészítését. Egyesületünk elismertségét mutatja, hogy a választásra jogosult szervezetek (ÖLT, MELTE, Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetsége, KKDSZ, a fenntartók képviseletében a Megyei Önkormányzatok Szövetsége) által delegáltnak megválasztottak 2000-ben mindhárman (Bán Péter, Érszegi Géza, Tóth Ágnes), 2003-ban mindketten (Szögi László, Á. Varga László) választmányunk tagjai. Az MLE munkáját 2000–2004-ben az alapszabálynak megfelelően választott Választmány és Elnökség irányította, az operatív teendőket a titkár és az elnök látták el. A választmány tagjai, beleértve az elnököt és a titkárt is, valamennyien a napi munka mellett vállalták és végezték egyesületi munkájukat. Ez, tekintettel a választmányi tagok sokirányú elfoglaltságára — kb. 80%-uk intézményvezető, többségük egyetemen, főiskolán is tanít, nem egy jó nevű történész, számos tudományos és társadalmi egyesületnek ugyancsak tagja —, a gyakorlatban számos nehézséget, megoldandó problémát vetett fel. A megnövekedett feladatok teljesítése (adminisztrációs feladatok!), a színvonalas munka biztosítása érdekében 2000-ben alapszabályunkat módosítottuk. Az elnökség ezentúl a közgyűlés által választott elnökből és két alelnökből áll, a hatékonyabb együttműködés érdekében a titkárt nem a közgyűlés, hanem az elnökség javaslata alapján a választmány választja. Véleményünk szerint az új rendszer bevált, a két alelnök nagymértékben megkönnyíti a feladatok megosztását, segíti az elnökség munkáját. A tagsági, intézményi elvárások és az alapszabályban rögzített feladatok színvonalas ellátása érdekében szükségessé vált a választmány és a titkár mellé állandó könyvelő és gazdasági ügyintéző, valamint adminisztrátor alkalmazása. Tájékoztatásul elmondjuk, hogy az MLE 2000-ben 15, 2001-ben 20, 2002–2003-ban 19.5 millió forinttal gazdálkodott, amely bevétel 95%-a pályázatokból származott. A feladatokat mindkét esetben kollégáink, a gazdasági ügyek vitelét Pap Márta (Pest Megyei Levéltár), az adminisztrációs teendőket Rutkai Lászlóné (ELTE Könyvtár és Levéltár) vállalták szerény díjazás ellenében. A titkári teendőket ellátó Varga Éva (Székesfehérvár Megyei Jogúr Város Levéltára), illetve Takács Edit (Csongrád Megyei Levéltár, 2000. szeptember 1-től Budapest Főváros Levéltára) 2000-től ugyancsak szerény díjazásban részesültek. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindhárman a napi munka mellett tettek eleget egyesületi megbízatásuknak, amelyet főállású munkahelyük támogatása nélkül nem tudtak volna ellátni. A választmány a ciklusban évente 5-6 alkalommal ülésezett, napirendjén részben az alapszabály (munkaterv, beszámoló elkészítése, tisztújítás szervezése stb.), részben időszerű szakmai feladatok (pályázatok elkészítése, szakmai nap, vándorgyűlés programja stb.) szerepeltek. Az egyes ülések között felmerülő kérdésekben kisebb részben az elnökség, többségében az elnök és a titkár — részben önállóan, részben a témától függően a választmányi tagokat is bevonva — döntött, oldotta meg azokat. A választmány tagságában bekövetkezett személy-cserék: 2000 októberében Tilcsik György választmányi tagságáról lemondott, helyére Cseh Gergő Bendegúzt (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) mint a 2000. évi tisztújításkor következő legtöbb szavazatot kapott jelöltet kooptáltuk. Tóth Ágnes munkahely változtatás miatt alelnöki tisztéről 2002-ben lemondott. Az alelnöki teendők ellátásával a választmány Csombor Erzsébetet bízta meg, aki e minőségében a vándorgyűlések szervezésének koordinálását kapta fő feladatául. Érszegi Géza alelnök sok feladatot vállalt át a nemzetközi kap-
42
csolatok intézéséből és a közeljövőben megjelenő új levéltári ismertető kötet előkészítéséből. A Magyar Levéltárosok Egyesülete tevékenysége az alapszabályban megfogalmazott általános céllal összhangban, de évről évre bővül. Az elvárások mind a tagság, mind az intézmények, mind pedig a társszervezetek, de a felettes hatóságok részéről is szaporodnak. Véleményünk szerint az évek során kialakított rendezvény-formák nyújtotta lehetőségeinket messze nem használtuk ki teljes körűen. Ennek oka — többek között —, hogy sem a szervezésbe, sem a lebonyolításba nem tudjuk kellőképpen bevonni sem az egyes intézményeket, sem az ott dolgozó tagjainkat. Tapasztalataink szerint kevés az aktív, ún. társadalmi munkába is bevonható kolléga, a legaktívabbnak mutatkozók is nehezen mozgósíthatók, elsősorban időhiányra panaszkodik mindenki. Mind a levéltárügy népszerűsítésének, mind a tagjainkkal való kapcsolattartásának egyik eszköze lehetne az Internet. A számítástechnikai szekciónak köszönhetően elkészült az MLE honlapja (www.leveltaros.hu). Tartalommal való megtöltése valamennyi MLE tag számára nyitott. Szögi László–Takács Edit
KONCZ ERIKA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közgyűjteményi és közművelődési helyettes államtitkára, GORJANAC RADOJKA, a NKÖM Levéltári osztályának vezetője és Prof. Dr. GECSÉNYI LAJOS, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója 2004. október 12– 15. között látogatást tettek Moszkvában, ahol KONCZ ERIKA a Magyar Kulturális és Tájékoztatási Intézetben — nagy érdeklődés mellett — megnyitotta a magyar–orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. A küldöttség megbeszélést folytatott a szakmai együttműködés időszerű kérdéseiről V. P. KOZLOVVAL, az Orosz Föderáció Kulturális és Tájékoztatási Minisztériuma Levéltári Főigazgatósága vezetőjével és helyettesével A. NY. ARTYIZOVVAL, valamint a szakmai kapcsolatok kialakításáról A. A. CSURILINNAL, az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma Történeti Dokumentációs Főosztálya igazgatójával és helyettesével J. N. BELEVICCSEL. A küldöttséget fogadta KONTRA FERENC, hazánk moszkvai nagykövete .
A DLM Fórum végrehajtó bizottsága soros ülésén Hágában, 2004. október 18–20. között a Magyar Országos Levéltár képviseletében Dr. KÖRMENDY LAJOS főigazgatói tanácsadó, míg a MEH Elektronikus Kormányzati Központja képviseletében NÉMETH ILDIKÓ tanácsos vett részt. A megbeszélés központi témája a DLM Fórum 2005. évi konferenciájának megrendezése volt.
43
ELNÖKI BESZÁMOLÓ A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE 2000–2004 KÖZÖTTI MŰKÖDÉSÉRŐL* Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Kedves Hazai és Külföldi Vendégeink! Szinte pontosan négy évvel ezelőtt Gyulán tiszteltek meg azzal a hatalmas bizalommal, hogy a magyar levéltáros társadalom legnagyobb létszámú és legátfogóbb jellegű szakmai szervezetének elnökévé választottak. Jóllehet 1972 óta, tehát immár több mint 32 éve dolgozom e számomra oly kedves szakmában, és három évtizede tanítok folyamatosan az ország egyetlen levéltáros képző egyetemi tanszékén, mégis tisztában vagyok azzal, hogy nagy bizalmat szavaztak nekem azzal, hogy egy relatíve kicsiny levéltári terület képviselőjére bízták az elnöki tisztet. Az elmúlt négy évben igyekeztem e bizalomnak megfelelni és legjobb tudásom és erőm szerint szolgálni a magyar levéltárügyet. A részletes és pontos, számokkal és adatokkal teli írásos jelentést, amely az elmúlt négy év szinte valamennyi eseményét és rendezvényét felsorolja, Önök kilenc oldalnyi terjedelemben készhez kapták, így engedjék meg, hogy eltekintsek annak felolvasásától és beszámolómban inkább szubjektívan tekintsek vissza az elmúlt eseményekre és utaljak a szakmánk előtt álló kihívásokra. Más országok levéltáros egyesületei hasonló rendezvényeiket évente sorszámozzák, pl. német barátaink tavaly már a 74. levéltáros konferenciát tartották Chemnitzben. Amikor mostani vándorgyűlésünket szervezni kezdtük magam is elgondolkodtam azon, meg tudnám-e mondani hányadik éve tartjuk ezt, a szakma számára oly fontos rendezvényt. Mint ismeretes a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének levéltári szakosztálya 1936 és 1948 előtt — a háborús éveket leszámítva — tíz országos közgyűlést tartott, és ezeket, úgy vélem, joggal tarthatjuk mai rendezvényünk jogelődeinek. Ezen egyesületet annyi mással együtt 1950 elején feloszlatták és a ’70-es évekig kronológiánk csupán egy 1959. évi országos ankétot, illetve egy 1965. évi országos levéltáros kongresszust említ meg. 1970-től egészen a rendszerváltozásig előbb évente kétszer, majd egyszer rendezte meg az akkori minisztérium a szélesebb körűen értelmezett vezetői értekezleteket, amelyek egyre inkább a szakma fontos véleménynyilvánításra és tapasztalatcserére alkalmas fórumaivá váltak. E 19 esztendő fontos, de mégiscsak kisebb létszámú rendezvényeit aligha tekinthetjük jogelődjeinknek. 1981-ben azonban létrejött a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Levéltári Szekciója, amely már mai értelemben vett szakmai egyesület volt, és 1986. december 13-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában tartott emlékezetes közgyűlésén alakult meg az önálló Magyar Levéltárosok Egyesülete. 1981-től számítva a mai a 24. vándorgyűlésünk, így ha csupán a második világháború előtti rendezvényeket fogadjuk el jogelődeinknek, akkor is ez országos egyesületünk 34. éves szakmai találkozója. Úgy vélem, a fentiek nem csupán érdektelen számok, hanem a levéltáros szakma identitása szempontjából sem lényegtelen, hogy egyesületünk és szakmánk már közel 70 évvel ezelőtt képes volt megszervezni önmagát, létrehozta országos szakmai szervezetét és a diktatórikus idők elmúltával azonnal folytatta tevékenységét.
*
Elhangzott a Magyar Levéltárosok Egyesülete piliscsabai vándorgyűlésén.
44
Egy szakmai egyesületnek mindig fontos feladata, hogy felismerje, mikor milyen témákat kell a szakma közvéleménye elé terjeszteni, és mikor kell új módszereket keresni a felmerült kérdések megoldására. A négy évvel ezelőtt megválasztott elnökség és a választmány sem volt könnyű helyzetben, hiszen elődeink is kiválóan végezték addig munkájukat. A mai helyzetre talán legjobban az jellemző, hogy egyesületünknek egyre több különböző hatású tényező között kell a leghelyesebb és leghasznosabb utat megtalálni. Jó kapcsolatokat kell ápolni, sőt azokat jó irányba kell befolyásolni mind a társegyesületekkel, mind a legnagyobb hazai intézményekkel és azok vezetőivel, miközben a legkisebbek érdekeiről sem szabad megfeledkezni. Természetes érdekünk és kötelességünk a levéltárügyet irányító kulturális tárca vezetőivel és képviselőivel a folyamatos szakmai kapcsolatok fenntartása, sőt erősítése. A magyar levéltári anyag sajátos széttagoltsága, szétszórtsága miatt alapvető érdekünk nem csak a hét szomszédos ország, de egész Közép-Európa államainak levéltári egyesületeivel a szakmai kapcsolatok folyamatos építése, javítása. Napjainkban ez kiterjed majd az egész Európai Unióra, azaz újabb államokra. Ráadásul egyre gyorsuló világunkban önök is jól tudják, a döntéseket egyre gyorsabban, olykor elképesztően rövid határidőket betartva kell meghozni. Kérem, hogy négy éves tevékenységünket a fenti tényeket figyelembe véve próbálják értékelni. E sokoldalú együttműködés sikeresen csak úgy lehetséges, ha a legfontosabb intézmények és a társegyesületek vezetőiben megvan az együttműködési készség. Az elmúlt négy évben többször történt változás intézmények vezetésében, többször kellett részt vennünk fontos tisztségekre ajánló kuratóriumokban. Esetenként konfrontálódva kellett képviselni szakmai érdekeket államigazgatási döntésekkel szemben. Összességében mégis úgy vélem az elmúlt években sikerült az érintett vezetőkkel korrekt és a kölcsönös érdekeket tiszteletben tartó kapcsolatot kiépíteni több irányban is. Ezért mondok itt köszönetet személyesen is többeknek: így Gecsényi Lajos úrnak, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának, akivel számos hazai és nemzetközi levéltári kérdésben tudtunk folyamatosan jól együttműködni, és az MLE és a MOL közös kiadványaként jelentetjük meg a Levéltári Szemlét. Hasonlóképpen köszönetemet fejezem ki Á. Varga László úrnak, Budapest Főváros Levéltára főigazgatójának, egyben az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa elnökének, akivel — mint a második legnagyobb szakmai szervezet vezetőjével — igen jó munkakapcsolat alakult ki, és sok esetben közösen készítettünk szakvéleményeket és előterjesztéseket különböző kérdésekben. Tudniuk kell azonban, hogy az Önökhöz eljutó közös előterjesztések szövegezését sokszor többszöri viták, egyeztetések és javítások előzik meg, ami egyébként természetes, hiszen a két egyesület által képviselt szakmai kör eltér egymástól. Horváth Erzsébet igazgatóaszszonnyal, a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete elnökével hagyományosan nagyon jó az együttműködésünk és különösen a határon túli magyar egyházi levéltárak támogatásának kérdésében tudtunk jól közösen dolgozni. Zsidi Vilmos úrral, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnökével is korrekt együttműködést alakítottunk ki, és egyes speciális programok szervezésében e kisebb szakmai szervezet is sok segítséget nyújtott számunkra. Véleményem szerint a szakmai főhatóság képviselőivel is javult a kapcsolatunk. Az elmúlt években, talán fogalmazhatok úgy, végre súlyának és jelentőségének megfelelően foglalkozott a levéltári területtel, még ha az eredményeket, és főleg a területre jutó pénz mennyiségét mi természetesen keveselljük is. A minisztérium levéltári osztályával, sajnos nem főosztályával, korrekt szakmai kapcsolatban állunk, bár az államigazgatás sajá-
45
tos működési rendszerének következtében hiányoljuk, hogy véleményünket esetenként nem tudjuk kifejteni, vagy pedig teljesíthetetlenül rövid határidőkkel kellene testületi véleményt megfogalmaznunk. Tisztelt Kolléganők és Tisztelt Kollégák! Szakmai programjaink sikerét Önök hivatottak értékelni. Személyesen úgy érzem a vándorgyűlések új formája elnyerte a többség tetszését, több és értékes szakmai konzultációra nyújtott lehetőséget és öröm az is, hogy immár a harmadik vándorgyűlés szakmai anyagát nyújthatjuk át Önöknek könyv formájában. Az úgynevezett szakmai napok közül itt most csak egyet emelek ki. A Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatása következtében rendkívüli mértékben kerültek kiadásra új és értékes levéltári segédletek, forráskiadványok, tanulmánykötetek, adattárak. E hatalmas gazdagságot bemutató szakmai napunk, azt hiszem számunkra is meglepetést okozott, és nem véletlenül lett népszerű az utolsó 15 év kiadványait felsoroló jegyzékünk. Remélem a közeljövőben elkészülő szakszerű levéltári bibliográfia még jobban fogja bizonyítani a magyarországi levéltárak gazdag szakmai és tudományos teljesítményét, amire méltán lehetünk büszkék bármilyen európai összehasonlításban. Itt jegyzem meg, hogy a jövőben is fontos és egyre fontosabb lesz, hogy levéltáraink sok, de szakszerűségében jól előkészített, a tartalmi és formai követelményeknek egyaránt megfelelő pályázatokat nyújtsanak be az NKA Levéltári Kollégiumához. A verseny, mint minden területen, ott is élesedik, és szakmánknak fejlesztenie kell pályázati kultúráját, gondolva már az európai uniós pályázatokra is. Ha már a kiadványoknál tartunk önkritikusan el kell mondanom, hogy az évek óta készülő, és a Magyarországi Levéltárak címet viselő, illusztrált 175 oldal terjedelmű magyar és angol nyelvű kiadványunkat e vándorgyűlésen még nem tudjuk az Önök kezébe adni. A teljes szöveg és angol fordítása, sőt tördelése elkészült, de az utolsó ellenőrzéskor még néhány olyan változtatás vált szükségessé, ami lehetetlenné tette, hogy a kötet a vándorgyűlés kezdetére elkészüljön. Bízom benne, hogy egyetértenek azzal, hogy inkább két hónappal később jelenjen meg a könyv, mint mostanra, de néhány hibával. Az előzetes levéltári rendezvény naptár készítése, különösen kiadása irreális terv volt, hiszen maguk az egyes levéltárak is sokszor csak az utolsó pillanatban véglegesítik saját rendezvényeik időpontját. Napjainkban e kérdésnek csak egy megoldása van: Kérjük, hogy valamennyi levéltár rendezvényeiről értesítse az egyesület honlapját szerkesztőket, akik gondoskodnak arról, hogy az információk arra felkerüljenek és a programokról bárki tájékozódhasson. A képzés és továbbképzés szakmánknak is alapvető fontosságú kérdése. Utánpótlás nélkül nem lesz, aki folytassa mai kezdeményezéseinket, tehát folyamatosan segíteni kell a levéltári munkára vállalkozó tehetséges fiatalokat. Kétségtelen, de csupán egyszeri siker, hogy az ELTE BtK-n megindult, és 14-16 fővel nemsokára befejeződik a levelező levéltáros képzés, amelyet egyesületünk nem csekély pályázati pénzzel segített. Örömteli dolog, hogy annyi év után immár másodszor részképzésen tanulnak Budapesten szlovák levéltár szakos hallgatók. Mindez azonban csepp a tengerben. A hazai levéltáros képzést teljes egészében meg kell reformálni, és napjaink igényeihez igazítani. Nem akarván elvenni Borsodi Csaba tanár úr kenyerét, erről nem szólok többet, hiszen holnap ő tart e témakörben számunkra ismertetést. Sikernek könyvelem el, hogy annyi év után a levéltáros szakma végre elkészítette és akkreditációra bocsátotta 13 szakmai továbbképzési
46
programját. Ennek alapján reális remény van arra, hogy 2005-ben az ország különböző városaiban megkezdődhetnek a jóváhagyott szakmai továbbképzések. Mint a bevezetőben említettem, a nemzetközi kapcsolatoknak egyesületünk szempontjából kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani. Államigazgatási, illetve szakmai szempontból e területen természetesen a nemzeti levéltáraknak, adott esetben a Magyar Országos Levéltárnak van döntő szerepe, s törvényi felhatalmazása, amelyet mi magunk is nagyon fontosnak tartunk. Mégis az elmúlt évek igazolták, hogy a szomszédos, vagy távolabbi országok hasonló szakmai szervezeteivel kialakított kapcsolatok, csoportos és egyéni tapasztalatcserék nagyon sokat javíthatnak az érintett országok levéltárainak és levéltárosainak kapcsolatában. A kaposvári vándorgyűlésünkön 13 ország részvételével rendezett nemzetköz szekciónak igen jó volt a visszhangja, példaként hivatkoztak rá később több külföldi levéltári szakmai rendezvényen. Hosszú ideig próbáltuk szervezni az idei bécsi XV. Levéltári Világkongresszuson a többek által javasolt közép-európai szekciót, ami iránt a szervezők kezdetben csekély érdeklődést mutattak és végül csak ez év május végén adtak számára zöld utat. Ehhez képest Peter Csendes úrral, az Osztrák Levéltáros Egyesület elnökével együtt igen rövid idő alatt szerveztük meg a szekció programját, és aki részt vett rajta, talán igazolhatja, hogy nem sikerült rosszul. Nagy erőfeszítésekkel igen szép számú magyar delegáció vett részt a bécsi világkongresszuson, amely igazolta azt a régi véleményt, hogy az ilyen hatalmas méretű rendezvények elsősorban a szakmai kapcsolatok építése szempontjából jelentősek. Persze az is tapasztalat, hogy egyre több, világnyelveken beszélő fiatal levéltárosra lesz szükségünk, hogy súlyunknak és múltunknak megfelelő színvonalon képviseltessük magunkat a legkülönbözőbb nemzetközi szervezetekben. E tekintetben bizony igen nagy az elmaradásunk a térség többi országához képest is. E témakörben kell megemlítenem, hogy az egyesület választmánya jóváhagyta azt az elképzelést, hogy fokozatosan, a szomszédos országokkal együttműködve, készítsük el közösen az adott országok levéltáraiban őrzött, 1918 előtti magyar vonatkozású, illetve magyar levéltári anyagok leltárát, fond- és állagjegyzékét, a mai őrzési helyek és pontos jelzetek megadásával. Ennek jelentőségét a magyar levéltárügy és a történettudomány szempontjából talán nem szükséges részletesen indokolnom. Szerencsére napjaink változásai egyre kedvezőbb körülményeket teremtenek e néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen terv megvalósításához. Szlovákia vonatkozásában e terv már megvalósult, a közeljövőben reméljük kézbe venni a könyv alakban látható eredményt. Köszönet érte Novák Veronikának, a Szlovák Levéltáros Egyesület elnökének. Bízom abban, hogy a megjelenő kötet egy hosszabb sorozat nyitányát jelenti. E szempontból érzem példaértékűnek a Somogy Megyei Levéltár munkakapcsolatát a Rijekai Állami Levéltárral, és azt a hosszú évek óta tartó szakmai kapcsolatot, amelyet több levéltárunk, elsősorban a Vas Megyei Levéltár épített ki a burgenlandi osztrák levéltárral, a Zala Megyei Levéltár pedig szlovéniai levéltárakkal. A közelmúlt kezdeményezései eredménnyel kecsegtetnek a Szerbia–Montenegróhoz tartozó vajdasági levéltárak jobb megismerése tárgyában és megtettük az első bíztató lépéseket Ukrajna irányába is, a kárpátaljai levéltári anyag feltárása ügyében. Természetesen mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy az együttműködés csak kétoldalú lehet és nekünk is minden segítséget meg kell adnunk a szomszédos országokból, vagy máshonnan érkező levéltáros kollégáinknak. Szeretném remélni, hogy az új, országos jellegű Román Levéltáros Egyesület elnö-
47
kének mostani személyes részvétele vándorgyűlésünkön ugyancsak erősíteni fogja a két ország levéltárosainak jobb kapcsolatát, eredményeket hozó együttműködését. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Számos olyan kérdés van, amelyről még hosszan kellene beszélnem, de nem kívánok a türelmükkel visszaélni, hiszen azokra részben kitértünk az írásos anyagban, részben a szekciók ülésein lesz szó róluk. Az állományvédelem kardinális kérdése a levéltáraknak. Ehhez kapcsolódva kell megjegyeznem, hogy kezdetben elleneztük az állományvédelmi pályázatnak az NKA Levéltári Kollégiumához való telepítését, de talán ma mégis azt mondhatjuk, hogy ez biztosította azt, hogy a megszorító intézkedések eddig nem érintették ezt az összeget. Bízunk abban, hogy ez a helyzet a továbbiakban sem fog változni. A levéltári informatika, az elektronikus iratkezelés, a digitalizálás és az ezzel kapcsolatos kérdések azok, amelyek a levéltárak életében már a következő években meghatározóvá fognak válni. A levéltáros szakma történelmi fordulópont előtt áll. Olyan változások előtt állunk, amelyek tőlünk nyugatra már korábban végbementek, és például a hazai könyvtárak működését az elmúlt néhány évben alapvetően megváltoztatták. A bécsi világkongresszuson, de több nyugati levéltáros képző intézményben is tapasztaltam, hogy a mi hagyományos fogalmainkon ott mást értenek, a levéltáros feladatairól másképp gondolkoznak. Nem a mostani tanácskozás feladata e kérdések részletes vitája, de látnunk kell, hogy előttünk áll az elektronikus levéltárak létesítésének és archiválásának problematikája, az ún. e-közigazgatással kapcsolatban felmerülő levéltári szakmai kérdések, a levéltáros és a record-manager viszonya, vagy kapcsolata, mely utóbbira még jó magyar fordítást, megfelelő kifejezést sem tudok jelenleg mondani. Végezetül el kell mondanom, hogy egyesületünk működése egy jó csapatmunka eredménye. Ezért mondok köszönetet a választmány valamennyi tagjának, a szekciók vezetőinek, mert közreműködésük nélkül számos sikeres rendezvényünk nem jöhetett volna létre. Bocsássanak meg, ha egyenként nem sorolom fel őket, de rajtuk kívül is még több aktív egyesületi tagot kellene megemlítenem, akik segítsége nélkül sokkal szegényesebb lenne mai beszámolóm. Mégis engedjék meg, hogy külön mondjak köszönetet Tóth Ágnes alelnök asszonynak, akit később Csombor Erzsébet váltott fel ezen a poszton, és mindketten sokat fáradoztak az egyesületért. Köszönöm Érszegi Géza alelnök úr munkáját, aki tapasztalatával és széleskörű kapcsolataival is támogatta egyesületünk tevékenységét. Kiemelten mondok köszönetet Takács Edit titkárunknak, akit csak a fáradhatatlan jelzővel lehet legjobban jellemezni, és aki a szó szoros értelmében esetenként éjjel és nappal szorgoskodott az egyesület ügyeinek intézésében. Az egyesületi adminisztráció intézésében végzett áldozatos munkát Rutkai Lászlóné, Éva, pénzügyeinek intézésében pedig Pap Márta kolléganőnk. Mindkettőjüknek külön köszönetemet fejezem ki. Beszámolóm befejezéseként tisztelettel kérem az Egyesület közgyűlését, hogy az elmúlt négy esztendőről szóló jelentést fogadja el, s egyben az alapszabály értelmében átadom a közgyűlés vezetését. Köszönöm figyelmüket. Szögi László
48
KÖNYVTÁROSOK, MUZEOLÓGUSOK, LEVÉLTÁROSOK TANULMÁNYÚTJA MÜNCHENBEN1 A Bayerische Staatskanzlei jóvoltából, Dr. Gabor Silagi szervezésében több kelet– közép-európai közgyűjteményi dolgozó mellett, a Magyar Országos Levéltár két fiatal munkatársa is részt vehetett a németországi tanulmányúton 2004. október 10–16. között. Lehetőségünk volt arra, hogy meglátogassuk a Bayerisches Hauptstaatsarchivot, ahol Prof. Dr. Hermann Rumschöttel, a bajor állami levéltárak főigazgatója és Prof. Dr. Joachim Wild, a bajor állami levéltár vezetője köszöntötte a Cseh- és Magyarországról érkezett levéltárosokat. A müncheni archívumban megismertettek minket gyűjteményükkel. A körbevezetés során láthattuk a modern kutatótermet, ahol a polcokon elhelyezett könyvtár segíti a kutatók munkáját. Érdekesség, hogy külön szobában sorakoztak a különböző repertóriumok, jegyzékek és mutatókönyvek, így a kutató az egykorú segédkönyvek és cédulamutatók segítségével keresheti ki az őt érdeklő iratanyagot. A kérőlap kitöltése után mintegy 3-4 órán belül a levéltárosok előkészítik a kutatók számára a kutatóteremben a kért anyagot. Elhangzott, hogy Münchenben mintegy 300 000 oklevelet őriznek; a hatalmas mennyiség a 19. sz. eleji szekularizációnak köszönhető, amikor a különböző bajorországi apátságok és szerzetesrendek levéltárait a müncheni központban helyezték el. Feldolgozottsági szintjük rendkívül vegyes, általában elmondható, hogy a 15–16. századi anyag még részletesebb feldolgozásra vár. Magyar szemmel sokszor megdöbbentő volt tapasztalni, hogy milyen gazdag az itt őrzött 9–11. századi iratanyag (számadáskönyvek, kolostorok igazgatási könyvei, mandátumok stb.). A Bayerisches Hauptstaatsarchivban a 2004. év második felében rendezik meg a bajor területek pénzügyigazgatásáról szóló, a levéltáros szakmát a Bayerisches Hauptstaatsarchiv szervezésében tanuló, fiatalok által vizsgafeladatként elkészített kiállítást. Hangsúlyt helyeznek a pénzügyigazgatás időbeni változásaira, a különböző fázisokat egykorú dokumentumok segítségével mutatták be. Az elmúlt évek egyik legnagyobb „akciója”, ami a müncheni és a salzburgi levéltárak között zajlott, egy iratcsere volt. A korábban többször is hol a bajor választófejedelem, hol a salzburgi püspökség irányítása alá tartozó területek levéltári anyaga egymásnak átadásáról van szó. Úgy döntöttek, hogy kicserélik azokat a dokumentumokat, amelyek a mai országhatárnak megfelelően elválaszthatóak voltak. Így a ma Bajorországhoz tartozó falvak igazgatásának iratait a salzburgi levéltárból Münchenbe szállították, míg a ma Ausztriához tartozó területek iratait, amelyeket eddig Münchenben őriztek, Salzburgba vitték. A cserét többéves tárgyalás előzte meg, ám a megoldás — amely csak az utóbbi években valósult meg — mindkét fél számára megfelelő volt. Látogatást tettünk a augsburgi sváb tartományi levéltárban, ahol Dr. Peter Fleischmann igazgató és helyettese, Christian Kreutz fogadtak minket. Ez jelenleg az egyetlen olyan bajorországi levéltár, amely ténylegesen levéltár céljaira épült. A munkaszobák délre, míg a raktárak észak-észekkeleti irányba néznek, így a legkevesebb napsütés éri őket. Az épület falai itt, a raktárak felől fél méter szélesek. Ennek segítségével sikerült a belső hőmérsékletet és páratartalmat állandóan az ideális szinten tartani, nem kellett légkondicionáló rendszert beépíteni. Az ablaktalan helyiségek egy központi lép1
A bajor levéltári rendszer részletes elemzését l.: NÉMETH ILDIKÓ–SZABÓ CSABA: A bajor levéltári rendszer: egy tanulmányút tapasztalatai. Levéltári Szemle, 2000 (50.) 3. sz. 24–41.
49
csőházból, körkörösen, egymásból nyílnak. A hatalmas ablakokkal rendelkező modern kutatóteremben alig van szükség mesterséges fényforrásra. Büszkén újságolták, hogy a közelmúltban sikerült megjelentetni fond- és állagjegyzéküket. A rendkívül tiszta és ápolt raktárakban történt körbevezetés során megismertettek minket az Augsburg központú sváb tartományi levéltár mindennapi életével, problémáival (pl. a magyar levéltárakhoz hasonlóan német kollégáink is szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy a közigazgatási eljárás során keletkezett iratanyag hány százalékát vegyék át). A Münchenben eltöltött hét során más közgyűjteményeknek is vendégei voltunk, ezáltal is szélesítve látókörünket, bővítve ismereteinket egy-egy hasonló intézmény működésével kapcsolatban. A híres múzeumok közül a Bayerisches Stadtmuseum Mythos von Bayern c. kiállítását, a Pinakotek der Alten Kunst tárlatát, valamint a Wittelsbach-család Rezidenciáját tekintettük meg. A szervezők segítségével arra is jutott idő, hogy a Bayerische Staatsbibliothek működésével, könyvtári rendszerével is megismerkedjünk. Két tudományos intézmény, a Südost-Europa Institut és az Institut für Zeitgeschichte is fogadott bennünket. Külön öröm, hogy K. Lengyel Zsolt igazgató a Müncheni Magyar Intézet tevékenységét is bemutatta számunkra. Köszönet a bajor kancellária és Gabor Silagi szervezőmunkájának, hogy egy élményekkel teli, tanulságos egy hetet tölthettünk el Münchenben! Katona Klára–Oross András
Bajorország egyetlen levéltár céljára épült levéltára: Staatsarchiv Augsburg
50
BESZÁMOLÓ A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÜLDÖTTSÉGÉNEK LÁTOGATÁSÁRÓL A BUNDESARCHIVBAN Az egykori Nyugat-Berlinben, a Finckensteinalle 63. sz. alatt található 1995 óta a Bundesarchiv, a német Szövetségi Levéltár újonnan kiépülő központja. A területet, ahol ma a levéltár épületei állnak, 1865-ben vásárolta meg a nagyvállalkozó Wilhelm von Carstenn-Lichterfelde. 1871-ben Carstenn a Berlin közeli földjeit I. Vilmos porosz királynak, német császárnak ajándékozta azzal a céllal, hogy ott építsék fel a Porosz Kadétképzőt. Két évvel később meg is kezdődtek az építkezések Lichterfeldén, és 1878-ban már be is költözött a mintegy 1000 tisztképzős. A világon elsőként, 1881-ben megindult az elektromos üzemű villamosközlekedés a Kadétképző és Lichterfelde-Ost közt. A versaillesi béke megpecsételte az intézmény sorsát, 1920-ban a kadétok elhagyták az intézményt. A náci Machtergreifungig gimnázium működött az épületekben, akkor a diákokat az SS Stabwache Berlin alakulatai váltották (a későbbi Leibstandarte Adolf Hitler). A Röhm-puccs résztvevőit 1934-ben a lichterfeldei kaszárnyában végezték ki. 1945 áprilisában a laktanyát a szovjet csapatok foglalták el, de júliusban átengedték az épületcsoportot az amerikaiaknak, akik azt 39 évig használták. Az amerikai fegyveres erők Berlini Dandárját 1994 szeptemberében vonták ki Németországból. Még ebben a hónapban átvette a Szövetségi Levéltár az épületeket, és 1995 januárjától megkezdte költöztetni az őrizetére bízott iratokat, amelyek addig Berlin 22 különböző pontján voltak elhelyezve. *
*
*
Prof. Dr. Hartmut Weber, a Bundesarchiv elnöke a bécsi Nemzetközi Levéltáros Világkongresszuson (2004 augusztusában) találkozott Prof. Dr. Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával és meghívta Berlinbe a két ország levéltári kapcsolatainak elmélyítése céljából. A Magyar Országos Levéltár képviseletében a főigazgató és egyik helyettese, Dr. Szabó Csaba utazott novemberben a német fővárosba. A látogatás egész idejére tartalmas, szakmai látnivalókban gazdag, sok ötletet generáló programot állítottak össze a német kollégák. A megbeszéléseken Prof. Dr. Hartmut Weber és Dr. Angelika Menne-Haritz, az NDK Pártjai és Tömegszervezetei Alapítványi Levéltárának (Stiftung Archiv der Parteien und Massenorganisationen der DDR im Bundesarchiv — SAPMO) igazgatónője vettek részt. November 22-én a Berlin–Tegel repülőtéren Prof. Dr. Weber várta a magyar kollégákat. A szálláshelyük elfoglalása után az elnök úr szobájában Lichterfeldén tájékoztatást kaptak a vendégek a Szövetségi Levéltár múltjáról, jelenéről, valamint arról a több milliárd euróba kerülő beruházásról, amelynek következtében 2010-ig lezárul a Bundesarchiv berlini áttelepülése. A projekt keretében elkészül Európa legmodernebb filmarchívuma, és felépül a Szövetségi Levéltár raktárgondjait megoldó modern levéltár. A nagyszabású tervek megismerése után Prof. Dr. Weber és kollégái bemutatták a Bundesarchiv jelenlegi lichterfeldei épületeit. A SAPMO 1,7 millió kötetes könyvtárának, modern olvasótermének megtekintése alkalmából a német kollégák egy kis kamarakiállítást rögtönöztek, amelynek keretében elénk tárták magyar vonatkozású könyveiket, friss beszerzéseiket. A könyvtár törzsállo-
51
mányába beillesztették az NDK egykori Marxizmus–Leninizmus Intézetének óriási gyűjteményét. Beszerzéseik, állománygyarapításuk középpontjába négy területet állítottak: a Német Birodalomra, az NDK-ra, az egykori szocialista országok történetére vonatkozó irodalmat gyűjtik elsődlegesen, és külön figyelmet szentelnek a neves történelmi személyiségek könyvtárának felvásárlására (pl. Bebel, Engels, Liebknecht, Marx, Pieck, Ulbricht, Zetkin). Az Alapítványi Levéltár őrizetében találhatók az NDK párt- és tömegszervezeteinek iratai. Az egykori keletnémet állam legfőbb szerveinek, hivatalainak iratai ugyanakkor a Szövetségi Levéltár NDK Osztályán lettek elhelyezve. A német kollégák az általuk őrzött levéltári anyagból néhány érdekes magyar vonatkozású dokumentumot is bemutattak vendégeiknek. A Harmadik Birodalomra vonatkozó iratok közül kiemelkednek az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) tagnyilvántartó kartonjai. A mintegy 8 millió karton szinte hiánytalanul fennmaradt a háború végéig, majd az amerikai csapatok foglalták le. Az anyag az Amerikai Egyesült Államokból került vissza Berlinbe. Külön érdekessége, hogy a tagfelvétel során keletkezett részletes adatlapok, önéletrajzok is szép számmal fennmaradtak. Néhány kiemelt személyiség esetében egészen egyedülálló dokumentumokat őriznek. Pl. Josef Mengelét az iratok közt található személyi anyaga (itt fennmaradt fogtérképe) alapján azonosították halála után. November 23-án Dahlwitz-Hoppegartenben tett látogatásuk alkalmával a magyar vendégek három részleggel ismerkedtek meg. A Neschen cég speciális, szinte futurisztikus levéltári szolgáltatása óriási eredmény a magas savtartalmú papírok élettartamának növelésében. A cég néhány év alatt olyan kémiai vegyületet állított elő, amelynek segítségével a dokumentumokon egy kezelés keretében képesek fixálni az írást, pecsétet stb., ugyanakkor a papír savtartalmát is csökkentik, megnövelve ezzel élettartamát. A részletes vizsgálatok, elemzések alapján is csak becsülni lehet, hogy a kezelt iratok élettartama mintegy 3-400 évvel növekszik. Már önmagában a vegyi eljárás is nagyszerű eredmény, de a cég kifejlesztett egy gépsort, aminek segítségével egy munkanap (nyolc óra) alatt 10 000 oldal iratot képesek kezelni a kémiai behatástól a papír kiszárításáig bezárólag. Igény szerint a cég megszervezi és elvégzi az iratanyagban található fémek, idegen anyagok eltávolításától kezdve, a lapszámozáson, kémiai kezelésen keresztül egészen az újradobozolásig terjedő feladatokat. A gépsor viszonylag nagy helyigényű, ezért a Neschen cég kifejlesztett egy kompaktabb gépet, ami mintegy 1,5 x 2 méter helyigényű, és alkalmas a teljes munkafolyamat elvégzésére, igaz csak napi ezer dokumentum viszonylatában. De ez a gép bárhol felállítható, ellentétben robosztus társával. A Neschen cég és a Bundesarchiv közötti megállapodás keretében a cég bérli a Szövetségi levéltártól a munkájához szükséges helyiségeket, a bérlet jelentős része magával a szolgáltatással ellentételeződik. A cég ugyanakkor más levéltárak, könyvtárak számára is tömegével vállal bérmunkát. Dahlwitz-Hoppegartenben került elhelyezésre a Bundesarchiv által fenntartott átmeneti levéltár. A Magyarországon is sokat vitatott, de egyelőre a megvalósításig csak részben, a bérraktározásig terjedően alkalmazott szolgáltatás a jövőben nagy lehetőségeket ígér talán nálunk is. Az eljárás lényege, hogy a szövetségi minisztériumok, hivatalok csak kézi irattárukat kezelik. Azon túl minden aktát átadnak a Bundesarchivnak őrzésre. A minisztériumok megszabadulnak az irattározás anyagi, személyi és hely gondjaitól, a levéltár köte-
52
les 24 órán belül beküldeni azt az aktát az iratok tulajdonosának, amire annak újból szüksége van. A levéltár számára előny, hogy végig, a levéltárba kerülésig ő gondozza az iratokat. A legfőbb állami szerveknek nyújtott szolgáltatásért élvezi a kormányzat támogatását, ami abban is megmutatkozik, hogy a már felépített modern átmeneti levéltár mellett néhány éven belül felépül egy minden igényt kielégítő modern Szövetségi Levéltár Berlinben. Ennek a projektnek része az ugyancsak Dahlwitz-Hoppegartenben elhelyezett, az építkezés utolsó fázisában lévő (belső munkák, gépészeti berendezések), Európa legmodernebb filmarchívuma. Már részben elhelyezték a közel 146 000 propaganda, dokumentum és játékfilmet a robbanásveszély (a régebbi filmtekercsek anyaga) miatt földréteggel is védett, állandó hat fok hőmérsékletű raktárakban. A gyűjtemény a német filmtörténet több mint száz évét öleli fel. A filmeket egyedülálló, kiválóan felszerelt restauráló műhelyekben átjátsszák, modern adathordozón rögzítik, minőségüket javítják. November 23-án a Magyar Országos Levéltár főigazgatóját Prof. Dr. Hartmut Weber elkísérte az egykori brandenburgi választófejedelemség, illetve Poroszország központi levéltárát őrző Preussischer Staatsbesitz Geheimes Staatsarchivba, ahol jelentős magyar vonatkozású anyagot őriznek. Dr. Angelika Menne-Haritz közben a MOL főigazgatóhelyettesét ismertette meg a Szövetségi Levéltár számítógépes adatbázisaival, a levéltári informatika kínálta lehetőségek berlini kihasználásával. Érdekes, hogy a Szövetségi Levéltár jó kondíciói ellenére sem erőlteti a saját fejlesztésű szoftverépítést, a „piacon” is elérhető programot vásároltak. A Midosa XML amerikai fejlesztésű adatbáziskezelőt fordították németre, amely alkalmas a raktári jegyzékek összeállításától a fondkönyv szerkesztéséig, és ezeknek az interneten történő azonnali közzétételére is. A programot a lengyel levéltárak is megvásárolták már, jelenleg zajlik lengyelre fordítása. Az utolsó Berlinben töltött napon a magyar vendégek ellátogattak az Auswärtiges Amt levéltárába. A Német Szövetségi Köztársaságban Európa több államához hasonlóan a külügyminisztérium önálló levéltárat tart fenn iratai biztonságos őrzésére. Az 1870. január 1-én létrejött Auswärtiges Amt 1920-ban állította fel saját „főlevéltárát”, amit 1923-ban átneveztek Politikai Levéltárrá (Politisches Archiv). A levéltár által őrzött legrégebbi dokumentumot ugyan csak 1831-ben vetették papírra, ennek ellenére a Politikai Levéltár anyaga rendkívül fontos, az európai, sőt a világ történelmének jelentős írásbeli emlékét őrzi. Egy birodalom születésétől kezdve, két világháborún, az azokat követő politikai, területi átrendeződéseken, a Harmadik Birodalmon, az NSZK és az NDK megalakulásán, külügyi kapcsolatain keresztül, egészen a német egység létrejöttéig őriz iratokat. A Szövetségi Levéltár vezetői és a magyar vendégek közötti megbeszéléseken a jövőbeli szorosabb együttműködés számos lehetősége felmerült. Prof. Dr. Hartmut Weber a közeljövőben Budapesten viszonozza Gecsényi Lajos és Szabó Csaba látogatását. Szabó Csaba
53
A német házigazdák és a magyar vendégek a Bundesarchiv restaurátorműhelyében
Prof. Dr. Gecsényi Lajos, Dr. Szabó Csaba és Prof. Dr. Hartmut Weber a SAPMO könyvtárában
54
HÍREK BESZÁMOLÓ A KOMÁROM–ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT LEVÉLTÁRA SZAKMAI NAPJÁRÓL A magyar holokauszt továbbra is igen sok rejtélyt, homályos mozzanatot, felkutatandó és elemzendő forrást tartogat a kutatóknak. A 60. évfordulóhoz kapcsolódó nagyszámú szakmai rendezvény szerepe nem csupán az ismert események — önmagában is fontos — felidézése és a közvélemény elé tárása, hanem még inkább a nyitott kérdések megfogalmazása, az alapkutatások újbóli fellendítése volt. Ez a törekvés hatotta át a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat Levéltára 2004. április 27-én a Komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban megrendezett szakmai napja szervezőit is. A félnapos tanácskozás jó példája volt annak, hogy egy megyei levéltár konferenciája, amely természeténél fogva a megyéhez köthető eseményekre és a rá sajátosan jellemző összefüggésekre összpontosít, hogyan tud, éppen ezen keresztül, az átfogó kép megrajzolásához is fontos fogódzókat nyújtani. Ezt egyrészt annak köszönhettük, hogy a tanácskozás, a megyei levéltár immár évtizedes hagyományát követve, és a szlovákiai társintézményekkel szisztematikusan kiépített kapcsolataira alapozva, nemzetközi jellegű volt. A Magyarországhoz visszacsatolt területeken, magyar intézmények által keletkeztetett és ma szlovákiai levéltárakban őrzött iratok szerves részei a magyar holokauszt — ugyancsak töredékesen ránk maradt — dokumentációs örökségének. A szervezők másik szerencsés döntése az volt, hogy a történelmi Komárom és Esztergom vármegyét, illetve tágabban a viszszacsatolt területeket sajátosan érintő kérdéseken túltekintve, elsősorban a fennmaradt és rendelkezésre álló források problémájának szenteltek kiemelt figyelmet. A hallgatóság jelentős része a határ túloldaláról érkezett, ami remélhetőleg elősegíti, hogy ebben a témakörben is folyamatossá váljék a két ország történetírása közötti párbeszéd. A nyitó előadást Bonhardt Attila, a Hadtörténelmi Levéltár igazgatója tartotta A Magyar Királyi Honvédség és a zsidókérdés címmel. 1939-től kezdve adott részletes áttekintést arról, hogy a katonai vezetésben milyen elképzelések merültek fel a zsidókkal szembeni megkülönböztető rendelkezések honvédségen belüli alkalmazására vonatkozóan, és mindez hogyan ment át a gyakorlatba a zsidók és annak minősítettek teljes hadseregbeli jogfosztását törvényi szintre emelő 1942:XIV. tc-ig, valamint a zsidó munkaszolgálatos alakulatok frontra vezényléséig. A munkaszolgálatot mint a “magyarországi holokauszt első stációját” jellemezte, amelyet “nem lehet közvetlenül a németek nyakába varrni”, és bőséges forrásadatokkal bizonyította, hogy a felső katonai vezetésben uralkodó szellem eleve magában hordta ennek lehetőségét. Két referátum foglalkozott a holokauszt szlovákiai levéltárakban őrzött forrásaival. Az egykori Csehszlovák Szocialista Köztársaság alighanem utolsó levéltári vonatkozású nemzetközi szerződése volt az, amelyet 1989. október 26-án írtak alá az Amerikai Egyesült Államokban működő Holocaust Múzeummal a témakörbe tartozó dokumentumok feltárásáról. A szlovák belügyminisztérium (szomszédunkban ennek felügyelete alá tartozik a levéltárügy) 1990 júniusában kötött megállapodást a jeruzsálemi Yad Vashem Archívummal. 1990–1991-ben a központosított irányítású szlovák levéltári hálózatban a Levéltári Felügyelőség és a Levéltári Tudományos Tanács irányításával szervezetten folyt az iratanyag feltérképezése. Mint Novák Veronikának, a Vágsellyei Fióklevéltár igazgatójának ismertetéséből kiderült, az ekkor elkészült jegyzékek szolgáltak alapul a
55
jelenleg is intenzíven, fiatal kutatók bevonásával folyó kutatáshoz és mikrofilmezéshez, bár ezek értéke nagyban függött a rendelkezésre álló segédletek színvonalától. (Az előadó megemlítette, hogy a levéltárosok jelentős részét ez a feladat a központi utasításra végzett munkásmozgalom-történeti gyűjtésekre emlékeztette, ez is hozzájárulhatott a színvonal egyenetlenségéhez.) Novák Veronika e jegyzékek adatait összegezte az akkori 36 járási levéltár szintjén. Szlovákiában 1939 áprilisától léptek életbe jogfosztó rendelkezések, és a szlovák közigazgatás valamennyi járási hivatalának anyagában találhatók ezzel kapcsolatos dokumentumok. Különösen gazdag ilyen vonatkozásban a poprádi, a késmárki, az illavai, az eperjesi és a tapolcsányi járási hivatalok irategyüttese. A zsidók táborokban való összpontosítására és deportálására vonatkozóan főleg a táboroknak helyet adó járásoknál található anyag, így a zsolnai, a poprádi és az eperjesi hivataloknál. A helyi közigazgatási szervek fondjai mellett érdekesek a Hlinka-gárdák helyi szerveinek néhány esetben megmaradt iratai. Az egykori magyar közigazgatási szervek iratai közül a lévai, a komáromi, a vágsellyei, a somorjai és a kassai főszolgabírói hivatalok iratait emelte ki az előadó. A világháború után működött járási és helyi nemzeti bizottságok iratai is bőven tartalmaznak az üldözöttekről készült utólagos kimutatásokat, és a járásbíróságok holttá nyilvánítási iratai is a holokauszt fontos forrásai között jönnek számba. A Szlovákiai Nemzeti Levéltár holokauszt-anyagáról a levéltár igazgatóhelyettese, Eva Vrabcova adott áttekintést. Az akkor szlovák állam területéről két nagy hullámban történt meg az összességében mintegy 89 000 főnyi zsidóság zömének deportálása németországi koncentrációs táborokba. Nagyobbrészt 1942 márciusa és októbere között, ezután főleg olyanok maradtak vissza, akik szakképzettségük miatt nehezen voltak nélkülözhetők. 1944 őszén, a szlovák nemzeti felkelés leverése és az ország német megszállása után kezdték újra az ott maradottak összegyűjtését és kiszállítását. Ez már a németek közvetlen irányítása alatt történt, így erre vonatkozóan Szlovákiában kevés iratanyag található, az 1942. évi, a szlovák hatóságok által végrehajtott deportálási hullám viszont aránylag jól dokumentált. A Nemzeti Levéltárban a deportálás előkészítését szolgáló összeírások találhatók a zsidó lakosságról, valamint a munkaképes korú férfinépességet felölelő ún. besorolási listák, amelyek a szerint csoportosították őket, hogy milyen munkára voltak képesek. Listák készültek az összpontosító állomásokra szállítottakról és az innen koncentrációs táborokba elindított transzportokról is. Az 57 ismert szállítmányból 48-nak a listája van a levéltár őrizetében. Az egyes deportált személyekről kartotékok készültek, amelyek 47 745 főről találhatók meg, és mintegy 40 000 nyilvántartó karton olyanokról, akik az első szakaszt követően vagy bizonyos kivételezések, vagy munkatábori fogság miatt még Szlovákiában voltak. A munkatáborokra és az ott őrzöttekre vonatkozó irategyüttesek is fennmaradtak. A hazai forrásokra rátérve, Kalakán Lászó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának vészkorszakra vonatkozó anyagáról adott áttekintést. A legtöbb adatot értelemszerűen a háborút követő felelősségre vonás során keletkezett nyomozati, vizsgálati és peres iratok nyújtják, és a második világháború előtt és alatt keletkezett dokumentumok is jórészt ezek irategyüttesének részeként kerültek a levéltárba. (Hozzá kell tenni, hogy ilyen tekintetben az anyag részben párhuzamosságokat, átfedéseket mutat más levéltárakéval. Olyannyira, hogy sokszor teljesen esetleges, a népbírósági perek közül melyeknek az anyaga került, a belügyi szervektől az ÁBTL elődeihez az illetékes levéltárak megfelelő bírósági fondjai helyett.) Az ÁBTL anyagának egyik sajátosságát az
56
adja, hogy itt jól követhető az ügyek hosszú, sokszor több évtizedre nyúló utóélete is, egyebek között az, hogy miképpen próbálták meg a vészkorszak eseményeit koncepciós eljárások alapanyagaként felhasználni. Szita Szabolcs a vészkorszak egy eddig feldolgozatlan fejezetét érintette: a komáromi erődrendszer részét képező Csillagerődben 1944 őszén működött deportálási központtal kapcsolatos kutatásairól számolt be. (Ennek az előadásnak bővebb változata azóta megjelent a Múltunk 2004. évi 2. számában.). Ortutay András, Esztergom múltjának kiváló ismerője a középkorig visszanyúló nagy ívű áttekintést nyújtott a helybeli zsidóság és a város kapcsolatáról, majd személyes sorsokat, magatartásformákat is felvillantva, részletesen szólt az 1944. év eseményeiről. Bukovszky László az utolsó háborús év egy ugyancsak keveset kutatott kérdését, a lakóhelyüket légoltalmi, majd a hadműveleti kiürítés keretében, később a közeledő front elől menekülve elhagyók sorsát, az elhelyezésükre tett intézkedéseket elemezte Komárom megyére vonatkozóan. Halász Iván nagy érdeklődést kiváltó előadása egy helyi közösség, a Magyarországtól 1945-ben Csehszlovákiához visszacsatolt Léva példáján villantotta fel a túlélő zsidók visszatérésével és visszailleszkedésével összefüggő dilemmákat és konfliktusokat. A szakmai nap hozzájárult annak tudatosításához, mennyire fontos lenne, hogy a vészkorszak kutatásában a szomszéd országok levéltáraival és egyéb szakmai műhelyeivel hasonlóan szoros együttműködés épüljön ki, mint amerikai és izraeli tudományos központokkal. Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára pedig remélhetőleg a konferencia teljes anyagának mielőbbi megjelentetésével is hozzájárulhat ennek megalapozásához. Sipos András
2004. október 20-án Budapesten az Orosz Kulturális Központban KONCZ ERIKA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkár és VALERIJ MUSZATOV, az Orosz Föderáció nagykövete nyitották meg a magyar–orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. A megnyitón jelen volt többek között BOROS JENŐ, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
57
BESZÁMOLÓ A GRÓF BATTHYÁNY KÁZMÉR (1807–1854) EMLÉKEZETE C. KONFERENCIÁRÓL Nemzetközi történész konferenciára került sor az első magyar külügyminiszter halálának 150. évfordulója alkalmából Siklóson, 2004. május 20–21-én. Gróf Batthyány Kázmér, az ország és Baranya történetének egyik kiemelkedő személyisége halálának 150. évfordulója alkalmából a Baranya Megyei Önkormányzat, annak oktatási és kulturális intézményei, a Baranya Megyei Levéltár, illetve Siklós Város Önkormányzatának intézményei és civil szervezetei a 2004. esztendőt tiszteletük jeleként Batthyány Kázmér emlékévvé nyilvánították. Az egész évben zajló gazdag programsorozatot diákvetélkedő, szoboravatás, koszorúzások, emlékünnepségek, ünnepi koncert és a Csorba Győző Megyei Könyvtár kiadásában megjelent életrajz és bibliográfia fémjelezte. Ennek a programsorozatnak egyik legkiemelkedőbb rendezvénye volt a siklósi várban 2004. május 20–21én megtartott nemzetközi konferencia, országos hírű történészek közreműködésével. Az emlékülés megszervezését Baranya Megye Önkormányzata, a Baranya Megyei Levéltár, Siklós Város Önkormányzata, a Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör és a Siklósi Várszínház KHT vállalta, míg a konferencia védnöke Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma minisztere volt. A kétnapos rendezvény első napján Marenics János, Siklós város polgármestere adott fogadást a konferencia résztvevői tiszteletére. Másnap délelőtt 9 órakor a siklósi vár konferenciatermében Ódor Imre, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója rövid megnyitó beszédével vette kezdetét a történésztanácskozás. A beszédben gróf Batthyány Kázmér nem mindennapi életpályájára hívta fel a figyelmet, remélve, hogy ez a tekintélyes történészekből álló fórum újabb ismeretekkel gazdagítja az egykori baranyai földesúr, főispán és kormánybiztos, az első magyar külügyminiszter eddig ismert életpályájának fontosabb szakaszait. Ezt követően két ünnepi köszöntővel folytatódott az emlékülés, amelyen először Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében külön kiemelte Siklós város fogadókészségét az emlékév programjainak és különösen a jelen történész konferencia fogadására és lebonyolítására, ami jelzi Siklós és Baranya szellemi kisugárzását és törekvését, hogy ezt az értékrendszert az újabb generációk is megismerhessék és továbbadhassák. Külön megköszönte a jelenlévő történész előadóknak, hogy vállalták az értékteremtés különböző szakaszainak bemutatását és azonosulni tudtak Batthyány Kázmér szellemiségével. Ezt követően Marenics János Siklós város polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, büszke arra, hogy a várost választották e megemlékezések színhelyéül. Siklós, az egykori kereskedelmi és regionális központ számára mindig is fontos volt a múlt felidézése, abban bízva, hogy ennek ismeretében is visszanyerheti a város egykori rangját. Jelenleg a kulturális és művészi értékteremtés került előtérbe, és ennek részeként különös gondot fordítanak gróf Batthyány Kázmér emlékének és kultuszának ápolásra. A gazdag magyar múlt értékeiből való építkezéssel azonosulni tudott a város, és reméli, mindezek a folyamatok Batthyány Kázmér szellemiségéhez méltóak. Az ünnepi köszöntőket követően a konferenciát Ormos Mária akadémikus, az MTA rendes tagja, a Filozófia és Történettudományok Osztályának elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozva, hogy ma már viszonylag könnyű Batthyány Kázmér szerepét, jellemét és életútját felvázolni, de ez nem volt mindig így. Különösen érvényes ez a 19. sz. második felére (halálra ítélését követően 40 évig), amikor meg sem említik a nevét. De ebben
58
közrejátszott az is, hogy az emigrációban szembefordult Kossuthtal, ugyanakkor a kiegyezést követő politikai légkörben a radikálisoknak túl mérsékelt volt, a mérsékelt körök számára pedig túl radikális, sőt egy időszakban az egyház is negligálta őt. Amikor a századforduló környékén újra megemlítik személyét (1893-ban jelent meg memoárja, amelyet 1932-ben a Budapesti Hírlapban ismét közzétettek), akkor is a többi 1848–49ben szerepet játszó egyéniség között statisztaszerepkörben tűntették fel. Igazából a 20. sz. második felében „fedezték fel”, miután hamvait hazahozták Párizsból és gyászszertartás keretében Siklóson, 1987 júniusában újratemették. Ekkor Emlékbizottság is alakult, emlékkonferenciákon méltatták életpályáját, és neves történészek kezdtek foglalkozni politikai szerepével. A fordulat — az „újrafelfedezés” — ellenére azonban számos megválaszolatlan kérdéssel kell szembenézniük a történészeknek. Ezért elsősorban személyiségét, cselekedeteinek motivációit kell újravizsgálni és értelmezni, amely feladatokhoz, reményei szerint ez a konferencia is hozzájárulhat. Az ünnepi megnyitó elhangzása után kezdődhetett el a konferencia érdemi része Pálmány Béla történész, főlevéltáros a Magyar Országgyűlés Hivatala Irattárának vezetője elnökletével, aki rövid bevezetőjében köszönetet mondott a házigazda Siklós városának e rendezvény befogadásáért, és külön köszöntötte az ifjú siklósiakat, a város szép számban jelenlévő diákságát. Elsőként Fónagy Zoltán kandidátus, a Bécsi Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese előadása hangzott el Gróf Batthyány Kázmér a történeti irodalomban címmel. Figyelemreméltó megközelítéssel kezdődött előadása, mert a történelmi események mellékalakjainak szerepét, és az e mellékszereplők perspektívájából bemutatott események fontosságát emelte ki, hangoztatva, hogy az 1848–49. évi eseményeknek számos megközelítése volt már, számos történelmi képpel, tablóval, ám olyan általánosan elfogadott főszereplőkkel, mint pl. Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc. De bármilyen szempontból is láttatják az eseményeket, e történelmi tablón Batthyány Kázmérnak is ott a helye, pedig az 1980-as évekig nagyon vázlatos volt ez a kép, elhomályosult kontúrokkal. Ugyanis a Tóth Lőrinc — Batthyány egykori személyi titkára — által közzétett emlékiratain kívül a nagy történelmi munkák részleteiben alig, jobbára csak vázlatosan említik életpályáját és szerepét, többnyire az alábbi csoportosításban: felszólalása az 1839–40. évi országgyűlésen, az önkéntes örökváltsággal kapcsolatos szerepe, amit az elsők között vállalt, az 1846. október 6-án megalakult Védegyletben betöltött vezető szerepe, a Fiumei Vasúttársaságnál 1848 őszétől betöltött elnöki pozíciója, végül természetesen a Szemere-kormányban 1849 májusától vállalt külügyminiszteri szerepvállalása. Hamvainak hazahozatalát követően azonban egyre több figyelemreméltó tanulmány jelent meg Batthyány szerepeinek konkrétabb részletezésével. Így Urbán Aladár előadása és írása külügyminiszterként tett lépéseiről, béketárgyalási kísérleteiről és a nemzetiségi politikában vállalt döntő szerepéről adott részletesebb képet. Ugyanakkor a Baranya Megyei Levéltárban is megjelentek fontos összegzések, így az 1973. évi Baranyai Helytörténetírásnak a helyi 1848–49. évi eseményeknek szentelt írásai és Füzes Miklós tanulmányai, továbbá a Magyar História sorozatban megjelent, életpályáját bemutató kötete. Végül az előadó megemlítette az ifjabb történész generáció képviselői közül Rabár Ferenc és Hermann Róbert Batthyány politikai pályafutását részletező írásait is. Veliky János, a Debreceni Tudományegyetem docense következett Az Országos Védegylet elnöke c. előadásával. Batthyány Kázmér első jelentős szerepe a Védegylet elnöki pozíciója volt, amelyet az előadó izgalmas vállalkozásnak, izgalmas szervezetnek
59
minősített. Ugyanis a hagyományos politikai előjogokat is biztosító testületben a polgári elit hatása is érzékelhető. Batthyány abban a politikailag kiélezett helyzetben került a Védegylet élére, amikor Széchenyi józan, progresszív irányvonala és Kossuth szabadabb és modernebb elképzelései ütköztek a szervezet jövőjének meghatározásánál. Batthyány 1846. október 6-i elnöki megnyitójában kiemelte a gazdasági önrendelkezés fontosságát, amely szerinte kiegyenlíti a nemzetiségek és az osztályok ellentéteit: „Igaz egyenlőség fog uralkodni”, s ez az érdekegyeztetési programja jóval többet mutatott a gazdasági önrendelkezésnél. Ez a törekvése később ugyanis komoly társadalomfilozófiai tétel lett, feltételezve az önigazgatás és a civil társadalmi szerveződés új formáit. A kiéleződött társadalmi vita és a liberális ellenzék meggyengülését követően egyre erőteljesebben fogalmazódott meg, hogy a szélesebb társadalmi rétegeket is bevonva, szociális úton kell felvállalni az új mozgalom törekvéseit. Ezért a Védegylet sokkal többet vállalt fel a gazdasági törekvéseknél, a nemzeti megújulás programját sürgetve. Batthyány ebben a kiélezett helyzetben sok ütközést felvállalt, de igyekezett elképzeléseit az adott társadalmi–politikai körülményekhez igazítani. Végül az előadó azokat az európai társadalomfilozófiai áramlatokat ismertette, amelyek a helyi reformtörekvésekre is hatottak. Rövid kávészünet után az a helytörténeti blokk következett, amelyben a Baranya Megyei Levéltár (BML) munkatársai vázolták fel gróf Batthyány Kázmér regionális, főleg Baranyára vonatkozó tevékenységét. Elsőként Rozs András, a BML főlevéltárosa A siklósi földesúr örökváltság-szerződése jobbágyaival címmel tartotta meg előadását, kiemelve, hogy ez a szerződéskötés Batthyány egyik jellemző tette volt. Az örökváltság fogalmi köre, politikai jelentősége, a rendi birtokrendszer ismertetése és a jobbágyság terheinek, problémáinak részletesebb felvázolása után Dél-Baranya térségének összetett társadalmi és gazdasági viszonyait ismertette az előadó. Mintegy felvázolva azokat a törvényszerű változásokat, amelyek egyenes következménye volt az örökváltságszerződés megkötése. Először (1834) maga Batthyány is szembefordult e folyamattal, majd később ezt elfogadva, Bezerédy Istvánnak a medinai jobbágyokkal kötött szerződéskötését követően az országban másodikként kezdeményezte 1845-ben az egyezséget, először hat községgel. 1847-re Siklós mezővárossal együtt 9 településsel kezdte meg a tárgyalásokat, amely a régió „parasztpolgárságának” megerősödését is jelezte, ugyanakkor a saját uradalmának fejlődését is szolgálta. Siklóssal 1847. január 1-én kötötték meg a 11 pontba foglalt szerződést, amely a földesúri kötöttségektől való teljes megváltást jelentette az alábbi fontosabb feltételekkel: Az allodiális, szétszórt földek egyesítése, egy összegben való megváltása, bizonyos jövedelmek biztosítása, és az úriszék közvetítő szerepének elismerése. Az összesen 161 000 forint megváltási összeget 15 év alatt 6%os kamattal, részleteiben kellett a volt földesúrnak kifizetni, de ezt a folyamatot az 1848. évi események és a dél-magyarországi zavargások megakadályozták. Végül 1858–59ben realizálódhatott az egykori szerződés kezdeményezte megváltás, de már súlyosabb feltételekkel. A következő előadás A baranyai reformellenzék élén címmel Ódor Imre kandidátus, a BML igazgatója tolmácsolásában hangzott el, aki a baranyai reformkori hatalmi viszonyokról kifejtette, hogy a mindenkori főispánok és maga Scitovszky püspök befolyásolták a megye politikai irányvonalát. Ugyanakkor a Pécsi Joglyceum és a Nemzeti Casino szellemi hatása, valamint Haas Mihály és Hölbling Miksa történetírói tevékenysége is érzékelhető volt ebben a politikai miliőben. Végül csak 1847 őszén szerveződött meg a baranyai liberális ellenzék, Batthyány október 11-i felszólalásával az ellenzéki képvise-
60
lők és küldöttek jelölése alkalmával. Majd az előadó rendkívül érzékletesen, olykor adomaszinten beszélt Szabadszentkirály kuriális nemeseinek politikabefolyásoló szerepéről: mivel voksaik döntőnek bizonyultak az egymásnak feszülő konzervatív és liberális hatalmi körök harcában, egyszerűen áruba bocsátották szavazataikat. Az ellenzék azonban nem rendelkezett erősebb anyagi forrásokkal, s ezért rendre a konzervatív kormánypártiak győztek. Igaz, attól sem riadtak vissza, hogy hatalmuk megtartásáért vesztegzár alá vessék a községet. A Batthyány vezette ellenzéki erőknek viszont sikerült erkölcsi tőkét kovácsolni a kudarcból. Bár az 1848. évi januári választásokat (amit az előadó részletesen ismertetett), igaz csak öt szavazattal, de ismét elvesztették, a konzervatívoknak ez volt az utolsó győzelme Baranyában. Az ezt követő, és egyben utolsó helytörténeti jellegű értekezés, Füzes Miklós kandidátus, a BML főlevéltárosa előadásában szorosan ehhez kapcsolódva a liberális ellenzék hatalomra kerülését és Batthyány Kázmér szerepkörét ismertette Baranya vármegye főispánja és kormánybiztosa címmel. Előtte azonban röviden felvázolta az 1982-től feléledő Batthyány-kultusz fontosabb helyi és országos eseményeit és felhívta a figyelmet, hogy számos feltáratlan dokumentum vár még elemzésre, többek közt a bécsi és a párizsi archívumokban. Rátérve Batthyány Kázmér 1848 májusában elvállalt főispáni funkciójára, részletesen ismertette a helyi liberális erők politikai befolyását és a főispáni beiktatás menetét. Külön kihangsúlyozva, hogy a beiktatást követő ünnepi beszédében országos szintű változásokról, a szabadság és a törvényes egyenlőség biztosításáról, és egy új, igazságosabb társadalmi rend megteremtéséről szónokolt. Kettős funkciójában — mint főispán és kormánybiztos — nem voltak túlkapásai, és minden lépésében a törvényes előírásokat követte. Végül az előadó röviden felvázolta a honvédség megszervezése, a baranyai védelmi központok kialakítása és a horvát hadműveletek során tett, néha ellentmondásos döntéseit. A délelőtti programot az addig elnöklő Pálmány Béla Batthyány Kázmér és az 1848-as népképviseleti választások c. előadása zárta. A három évvel ezelőtt megjelent Népképviseleti Almanach adataira is hagyatkozva először röviden bemutatta Batthyány politikai pályafutását, amely az 1839–40. évi országgyűlésen éles vitákat kiváltó felszólalásával kezdődött, majd az 1843–44. évi diétán is aktív hozzászólásaival tűnt ki. 1848ban is merész szószóló volt, aki Batthyány Lajos köréhez tartozva markáns és radikális szabadelvű politikusként lépett fel. Addigi politikus pályafutásának mintegy elismeréseként Szemere Bertalan javaslatára 1849. április 12-én kinevezték külügyminiszternek. Majd az 1848 júniusában tartott népképviseleti választásokra rátérve, a pécsi és baranyai küldöttek megválasztását felvázolva, kitért Batthyány ellentmondásos helyzetére is. Részletesen taglalta a Siklóson és környékén lezajlott választás hátterét, amelyen végül is nem a jobbágyfelszabadító földesurat, hanem a radikális népszónok Táncsics Mihályt választották meg. Igaz, — tudta nélkül — június 20-án a Németürögi Kerület megválasztotta képviselőnek, de ezt elutasította (mivel grófként és főispánként is joga volt az országgyűlésen jelen lenni), és lemondott róla Barthos Eduárd javára. Az országgyűlés munkájában augusztus elejéig vett részt, majd a súlyosbodó délvidéki helyzetre hivatkozva visszatért Baranyába, hogy személyesen irányítsa a védelmi előkészületeket. Az ebédszünetet követően Gergely András, az ELTE BtK Történeti Intézete egyetemi tanárának elnökletével folytatódott a konferencia. A délutáni előadásokat a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai docense, Rabár Ferenc nyitotta meg Az eszéki vár kormánybiztosa c. előadásával. Batthyány 1848. október 22-én vonult be a
61
magyar haderő élén Eszék várába, amely esemény a város lakosságát is megosztotta. Ugyanis a horvát nemzeti törekvések Szlavóniában is egyre erősödtek. Bár Batthyány egy sikeres katonai akciót követően már november derekán kérte távozását, Kossuth ellenezte azt, miközben a csapatok egy részét is elvezényelték. Az ellenséges csapatöszszevonások és a horvátok szervezkedései következtében decemberre a vár védőinek helyzete tovább súlyosbodott. Bár 1849 januárjában a vár védelmét némiképp megerősítették, Pécs elfoglalása válságos helyzetet idézett elő, a város már három oldalról is támadható volt. Batthyány továbbra is kitartott, tisztikara viszont nem, és a várból való eltávolítását szervezték, hogy távollétében tárgyalhassanak a vár feladásáról. Ehhez jó alkalomnak kívánkozott a február eleji haditanács összeülése, amelyre Batthyány elment, de előtte Debrecenbe utazott, hogy személyesen érje el a felmentő sereg Eszékre vezénylését. Február 4-i távozását követően már másnap lövetési tilalmat rendeltek el a várban, és február 9-én kezdték meg a kapitulációs tárgyalásokat az ostromlókkal, majd 15-én — egyetlen lövés nélkül átadták — a várat. Ez a cselekedet Batthyányra is rossz fényt vetett, mert nem volt kellőképpen erélyes és nem vette észre a tisztikar széthúzását. Viszont el tudta érni, a vár átadásának elhalasztását, és így Pétervárad ostromára is csak később kerülhetett sor. A szervezőket dicséri, hogy ezt követően egy olyan előadás hangzott el Stjepan Sršan, az eszéki Državni Arhív igazgatójának tolmácsolásában Az eszéki vár elfoglalása a horvát történeti irodalomban címmel, amely a „másik oldalról”, az ostromlók és a horvát törekvések szemszögéből láttatta az eseményeket. A német nyelven elhangzott előadás során először a várostrom rövid történetét ismertette az előadó, jelezve, hogy a horvát történetírás Batthyány alakját pozitívan értékeli, és Eszéken a mai napig várvédőként őrzik emlékét. A cél Eszék ostroma révén természetesen Szlavónia felszabadítása volt, de csak az osztrák császári haderőre támaszkodhattak, és ebben szerepet kapott a magyarellenes propaganda is. A csapatok felvonulása és az ostromgyűrű kialakítása után — az előadó szerint — már januárban érzékelhető volt a védők részéről a kapitulációs szándék, ugyanis a 28 000 fős túlerővel szemben nem sok esélyt láttak. Eszék bevételével ugyanakkor megnyílt az ellenséges haderő számára az út Bácska, Szerbia és Erdély irányába. Az előadó végül megemlítette, hogy egyes feltételezések szerint Magyarország teljes függetlensége esetén is lett volna esély a horvátok számára nemzeti önállóságuk megtartására. Ezt követően Erdődy Gábor, az ELTE BtK Történeti Intézetének egyetemi docense, vatikáni nagykövet Batthyány Kázmér legismertebb tevékenységéről tartott előadást A Szemere-kormány külügyminisztere címmel. Batthyány 1849. május 10-én vette át hivatalát, de addig más feladatokat is elvállalt a földművelés, kereskedelem és ipar területén. Mozgásterét Kossuth aktivitása korlátozta, mivel az ún. francia kapcsolatokat magának tartotta fenn. Ezért az angol diplomáciai kapcsolat megerősítésén fáradozott az oroszokkal való ellentétre alapozva, mivel a Duna-kereskedelem expanziójában Anglia is érdekelt volt. Az Itália felé irányuló külpolitikai nyitásnak is részese volt, akárcsak a török Portával való kapcsolatfelvételnek, ahol megbízottként gróf Andrássy Gyula már elért bizonyos szintű eredményeket. Kiemelten foglalkozott a román és a szerb szövetség megkötésén, de Andrássy sikeres belgrádi tárgyalásai ellenére, a sok felelőtlen ígéret és a kormány tájékozatlansága miatt ezeket a reális esélyeket sem sikerült kihasználni. Magával Bălcescuval is előrehaladott konföderációs tárgyalások folytak, de a hadi helyzet meghiúsította az ebbe vetett reményeket. Az előadó hangsúlyozta, hogy Batthyány Káz-
62
mér nem volt külpolitikai specialista, mint Kossuth, vagy akár Batthyány Lajos, de fel tudott nőni a feladathoz. Az, hogy Anglia feladta eddigi semlegességét és hazánkat fontos politikai tényezőként ismerte el és támogatta, egyértelműen Batthyány Kázmér érdeme. Végül sor került a konferencia záró előadására, amelyet Csorba László kandidátus, egyetemi docens, a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatója tartott meg Emigrációban címmel, és amely Batthyány pályafutásának utolsó szakaszát vázolta fel. A kényszerű emigráció több fázisáról adott igen érzékletes képet, hangsúlyozva, hogy első állomásuk helyszínén, Vidinben, ahol Kossuthtal együtt tartózkodott, az a felfogás uralkodott el, hogy az orosz előrenyomulás „kimozdítja” Angliát tétlenségéből és ellenlépésekre kényszeríti. Ezért az emigrált (internált) vezetők továbbra is kapcsolatban maradtak az elhagyott hazával, sőt intézkedéseiket, üzeneteiket is továbbították. Az emigráció — még törökországi „második” szakaszában — több pártra szakadt. Ezt követően Batthyány fokozatosan elszigetelődött Kossuthtól, majd 1851 júliusában nyíltan szembefordult vele. Az 1851 októberétől kezdődő párizsi emigráció idején a londoni The Timesban két cikket is közölt Kossuthot bírálva, amelyek később komoly károkat okozott emigráns körökben a volt kormányzó amerikai utazása előtt. Ezek a vádaskodások, egymásnak feszülő indulatok és a megosztottság Batthyányt sem kímélték. Még barátja, Szemere is hitelt adott a Batthyányról terjesztett amnesztiakérelem hírének, ugyanakkor szélesebb körben is elterjedt, hogy köze volt a Szent Korona rejtekhelyének elárulásához. Ezek a koholt vádak is közrejátszottak visszavonult életviteléhez a párizsi emigrációban. Végül az előadó erről az utolsó időszakáról, családi életéről, betegségéről és hirtelen, 1854. július 12-én bekövetkezett haláláról, adott ismertetést személyes hangvitelű forrásokat is idézve. Az előadást követően Füzes Miklós hozzászólásában megemlítette, hogy Batthyány mindvégig az angol kapcsolatokat építette, és nem kívánt komolyabb politikai befolyást, ugyanakkor nagyobb vagyont sem. Életében fokozatosan kapott szerepet a közjó felvállalása, a nemzet érdekeinek előtérbe helyezése. A konferencia befejezéseként Gergely András elnöki zárszava következett. Ő nagyon értékesnek és több szempontból is kiemelkedőnek minősítette a lezajlott tanácskozást. Értékelése szerint az itt elhangzott előadásoknak köszönhetően közelebb kerülhettünk Batthyány Kázmér személyiségéhez, elsősorban az összetettebb látásmód és a lélektani megközelítések érdemeként. Ez a rendezvény is bizonyította, hogy a Nemzet Pantheonjában Batthyánynak is ott a helye, és egyre jobban érzékelhető, hogy szerepét és egyéniségét is átértékelik, újraértelmezik a történészek, szakítva ezáltal is az 1848–49. évi események és szereplőinek olykor patetikus és sematikus bemutatásával. Végül megköszönte a szervezőknek és a házigazdáknak, hogy ilyen magas színvonalú rendezvénnyel adózhatott a történésztársadalom gróf Batthyány Kázmér emlékének. Majd a konferencia hallgatósága jelenlétében a szomszédos várkápolnában tisztelet- és kegyeletteljes aktusra, Batthyány Kázmér síremlékének megkoszorúzására került sor. Az itt megjelenteknek Font Márta, az MTA PAB Filozófia-, Történettudomány és Néprajztudományok Szakbizottságának elnöke emlékbeszédében a Batthyány család siklósi kötődéséről, Batthyány Kázmér történelmi szerepvállalásáról, kitartásáról szólt, megjegyezve, hogy hamvai méltó helyen nyugszanak. Végül Simor Ferenc, a Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör elnöke az utódok és a siklósiak nevében Batthyány Kázmér emberi és politikai nagyságáról emlékezett meg, kiemelve a siklósiak és a környékbeliek számára tett, fejlődést szolgáló alapításait. Siklóson Batthyány Kázmérnak továbbra is töretlen
63
a kultusza, de nem akarják kisajátítani, mert a nemzetért, a haladásért tett cselekedetei az egész ország érdekét és javát szolgálták. Márfi Attila
2004. október 20–21-én Hollandia fővárosában, Hágában került sor az Európai Unió nemzeti levéltári főigazgatóinak soros értekezletére (EBNA), amelyen hazánkat PROF. Dr. GECSÉNYI LAJOS, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója és KÜNSTLER FERENC, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári osztálya vezető tanácsadója képviselte. A résztvevők tájékoztatókat hallgattak meg a levéltárakról az Európai Bizottság elé készített jelentésről, a DLM Fórum 2005. évi konferenciája előkészületeiről, továbbá a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) készülő jogi adatbázisáról.
2004. november 18-án GEORGI PARVANOV, a Bolgár Köztársaság elnöke és MÁDL FERENC, a Magyar Köztársaság elnöke, valamint számos bolgár és magyar közéleti személyiség jelenlétében, a Magyar Országos Levéltárban megnyitották a MOL és a Református Zsinati Levéltár irataiból A magyar–bolgár kapcsolatok kezdetei 1879 után címmel rendezett levéltári kiállítást. A vendégeket Prof. Dr. GECSÉNYI LAJOS főigazgató köszöntette, majd Dr. RESS IMRE, az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársa mondott tudományos bevezetőt. A kiállított levéltári anyag megtekintését követően a két köztársasági elnöknek Prof. Dr. ÉRSZEGI GÉZA főtanácsos (MOL) és NYULÁSZINÉ Dr. STRAUB ÉVA főosztályvezető (MOL) mutatták be az intézmény gyűjteményeinek bolgár vonatkozású darabjait.
64
BESZÁMOLÓ A XI. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NEMZETKÖZI LEVÉLTÁRI NAPOKRÓL 2004. szeptember 23–24-én, 11. alkalommal rendezték meg a Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napokat. A rendezvény keretében Nyíregyháza örökváltságának 200. évfordulója alkalmából tudományos konferenciára került sor Megváltakozott városok címmel. Az ünnepélyes megnyitón Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt, valamint Nagy Ferenc, a tanácskozás levezető elnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója üdvözölte a konferencián résztvevő történészeket, levéltáros kollégákat és az érdeklődő hallgatóságot. A köszöntéseket követően került sor a Pro Archívo-emléklapok átadására. Ezzel a gesztussal azoknak mond köszönetet a levéltár, akik könyvet vagy iratot ajándékoztak az intézménynek, illetve régóta segítik munkáját, rendezvényeit. Ebben az évben a levéltár szakmai munkájának támogatásáért Takács Péter kapott emléklapot, továbbá Szitha Mária, aki könyveiből, illetve Szitha Miklós, aki helytörténeti filmjeiből ajándékozott. Fábián Lajosnak egy Levéltárért 2004 feliratú tollal köszönte meg az intézmény a könyvtár részére adományozott könyveit. Ezután következett a helytörténeti pályázat eredményhirdetése, amelyet a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszéke közösen hirdetett meg. Ebben az évben, a februárban közzétett felhívásra 19 pályamű érkezett. A díjakat a zsűri elnöke, Sallai József a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszékének tanára adta át. A 35 000 forintos I. díjat Somi Zsuzsanna Bolygó lelkek földön és égben (Temetkezési szokások, hiedelmek, emlékek, hagyományok a Beregvidéken és Nagybereg községben) c. munkájával nyerte el. A 30 000 forint értékű II. díjat Harsányi Gézáné kapta Nagykálló muzsikája c. dolgozatáért. A 25 000 forintos III. díjat Lengyel Alojzia Emlékek, képek, impressziók nagyapám családjából c. tanulmánya érdemelte ki. Szépen kivitelezett, igényes munkájáért különdíjat kapott Somogyiné Rohály Mária. Ezenkívül többen részesültek könyvjutalomban színvonalas írásaikért. A Megváltakozott városok c. tudományos tanácskozás nyitányaként Orosz István akadémikus, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének professzora Az örökváltsághoz vezető út c. előadása hangzott el. Az előadó kifejtette, Kossuth Lajos érdekegyesítési és örökváltsági tervei, valamint tulajdonjogi felfogása nemcsak a werbőcziánus felfogástól, hanem a reformkori gondolkodók nézeteitől is lényegesen különböztek. Kossuth már az 1832–36. évi országgyűlés vitáinak idején a reformereknél jóval távolabbra mutató nézeteket fogalmazott meg. Érvrendszerében a jobbágy– földesúri viszony nem magánjogi kapcsolat. Meglátása szerint az államhatalom, ha tiszteletben tartja a tulajdont, nemcsak beavatkozhat a közjó érdekében, de be is kell avatkoznia e viszonyba. A Pesti Hírlapban írt cikkei az örökváltságról azokat az elveket tartalmazták, amelyekhez a jobbágyfelszabadítás végrehajtásáig következetesen ragaszkodott. Kossuth a földesurakra nézve kötelező örökváltság mellett érvelt, hangsúlyozva, hogy az érdekegyesítő politika jegyében a földesuraknak tökéletes kárpótlást kell kapniuk, de nem lehet belátásukra bízni, hogy engedélyezik-e a jobbágyok megváltakozását.
65
Ezt követően Szabó Attila, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának igazgatója tartotta meg előadását Nagykőrös és Kecskemét megváltakozásáról. Előadásában rámutatott, hogy 1848 előtt Pest-Pilis-Solt megyében, az ország legnagyobb vármegyéjében Nagykőrös és Kecskemét sikerre tudta vinni a földesúri kötöttségek alóli megváltakozást. A két mezőváros sikeres törekvésének több jogi, gazdasági, kulturális okát és feltételét jelölte meg. A jogi feltételek között kiemelte: Nagykőrös az autonómia fokmérőjét jelentő bíróválasztás szabadsága mellett a statútum-alkotás, valamint az ingó javak szabad adásvétele és az új lakosok befogadásának jogával is élhetett, így valóságos kiváltságos mezőváros lehetett; Kecskemét, bár a szabad bíróválasztás jogát elvesztette a 18. század közepén, a másik három említett joggal (szabályrendelet-alkotás, ingóságok adásvétele, lakosok befogadásának joga) szintén rendelkezett. A megváltakozásban mindkét városban akkor került sor a legfontosabb lépésre, amikor a legnagyobb földesúri család (Nagykőrösön a Keglevich 1820-ban, Kecskeméten a Koburg-Koháry 1834-ben) eladta a birtokát. Ezzel megszűnt a maradék földesúri fennhatóság a mezővárosok fölött, és ez magával hozta az eddig is létező kvázi polgári tulajdonviszonyok megerősödését. Barta László, a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárának ny. igazgatója előadásában Szentes örökváltságát mutatta be. Csongrád vármegye három mezővárosa; Csongrád, Hódmezővásárhely és Szentes, valamint Szegvár község a gróf Károlyi család Vásárhely–Szentes–Csongrád-i uradalmához tartozott. István, Lajos és György gróf együtt birtokolta Szentest. Az örökváltsági és a legelő-elkülönítési szerződések megkötésére 1836. január 10-én egyszerre került sor. A váltság összege azonban olyan hatalmas volt, és a fizetési feltételek pedig teljesíthetetleneknek bizonyultak, hogy a grófok és Szentes városa 1837. április 19-én pótszerződést kötöttek, amely szerint a 25 év úrbéres szolgálatainak összegét kitevő summát húsz év alatt törleszti a város, évenként 5%-os kamattal. A kétharmad összeg megfizetéséig nem tulajdonosként, hanem haszonbéresként használja a megváltás alatt lévő javakat, zálogul pedig leköt 20 000 hold földet, amelyet árverés útján haszonbérlőnek fog kiadni, és az így befolyt összegből törleszti tartozásának egy részét. A haszonbéres, illetve a zálogos szerződésen kívül egy ideiglenes közigazgatási szabályzat is készült, az ún. koordináció, amely egyrészt a gazdálkodás, az igazgatás és a jogszolgáltatás zsinórmértéke volt, másrészt biztosítékul szolgált a törlesztésre. Szentes ezekkel a szerződésekkel megszabadult az úrbériség nyűgeitől, azonban az örökváltság ügye még nem zárult le. A grófok és a város között 1837 nyarán összeütközés robbant ki, és a városi közgyűlés 1837. augusztus 20-án egyoldalúan felmondta a megállapodást. Végül 1840-ben Csongrád Vármegye Törvényszéke megsemmisítette a város igazgatási rendjét, és helyreállította a földesúri törvényhatóságot. Ezzel Szentes visszaesett az örökváltság előtti állapotába: úrbéres jobbágyközség lett, viszont a lakosok nem úrbéres szolgáltatásokat teljesítettek, hanem a váltság összegét és kamatait haszonbérként törlesztették. A város lakosai a váltság utolsó részletét 1877-ben fizették ki. Ezt követően Erdész Ádám, a Békés Megyei Képviselő-testület Levéltára igazgatóhelyettese Békéscsaba örökváltságának mérlegéről szólt előadásában. Békéscsaba egy sikeres legelő-elkülönítési szerződés után, 1845 októberében kötött úrbéri örökváltsági szerződést 14 földesurával. Az úrbéri szolgáltatások mellett a város a regáléjogokat is megvásárolta összesen 802 050 forintért. A város részéről a törlesztés azonban korántsem volt megszervezve. Erdész Ádám előadásában bemutatta a város megváltási kísérleteit, azokat az intézkedéseket, amelyeket a törlesztési összegek előteremtése érdekében
66
tettek. Az úrbéri terhek törlesztése és a regáléjogok kezelése az 1850-es években fokrólfokra különvált, s a regálé pénzek kezelésére létrejött egy ún. Közbirtokossági Testület, amely az idő folyamán teljesen függetlenedett a községtől. Az előadó bemutatta e testület működését, az általa kezelt vagyon alakulását, a községi önkormányzattól való elválás okozta konfliktusokat egészen 1889-ig, amikor az egykori regálé vagyon egy barátságos egyezség keretében visszatért a községi önkormányzat kezelésébe. Végezetül megvonta mindazon folyamatok mérlegét, amelyek — legalábbis részben —, az 1845. évi megváltás nyomán indultak el. Kiss András, a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Igazgatóságának ny. főlevéltárosa 18. századi erdélyi utak a szabad királyi város státus felé címmel tartotta meg előadását. Párhuzamosan két különböző városi közösség útját vázolta fel; a végcél mind a két esetben az erdélyi települési hierarchiában legmagasabb fokon álló szabad királyi városi jogállás megszerzése volt. Az egyik település a korabeli történeti forrásokban Transsilvaniae civitas primaria, illetve metropolis Transsilvaniae néven is emlegetett Kolozsvár, amelynek hosszú ideig kellett arra törekednie, hogy jogaira hivatkozva — és befolyásos pártfogók közbenjárására — visszaszerezze eredeti jogállását, amitől a mostoha történelmi körülmények miatt megfosztották. Végül I. József 1709. augusztus 10-i kiváltságlevelében helyezte vissza Kolozsvárt régi státusába, és ezzel helyreállt szabad királyi városi jogállása. A másik település azokhoz a hányatott sorsú örményekhez tartozott, akik a 17. század végén jelentek meg Erdélyben, de nem volt saját, közösségük életét öntörvényeik szerint igazgatható településük. Az örmények először Besztercén telepedtek le, majd a városból történt kitiltásukat követően a szamosújvári kincstári uradalomhoz tartozó Gerlán telepedtek le. 1726. október 16-án kiváltságlevelet kaptak, többek között az Armenopolis, Szamosújvár, Örményváros településnév használatára és adományként azt a helyet, ami a szamosújvári uradalomhoz tartozott. 1736-ban kitartó közbenjárásuk, pénzügyi kapcsolataik eredményeként a kincstártól 100 000 forintért száz évre zálogba vehették az egész szamosújvári uradalmat, majd Szamosújvár városa 1759ben szabad királyi város lett. Az érdeklődők ezt követően Csatáry György, a Beregszászi Főiskola tanára Beregszász az örökváltságok idején c. előadását hallgathatták meg. Az előadó bevezetőjében megjegyezte, hogy Beregszász múltjának legteljesebb összefoglalása még mindig a Lehoczky Tivadar által 1881–1882-ben megjelentett Bereg vármegye monographiája. A szovjet érában is csupán a Kárpátalja városainak és falvainak története c. gyűjteményben — amit először ukrán nyelven 1969-ben, majd orosz nyelven 1982-ben adtak ki különböző turisztikai tájékoztatókban — szerepelt a város rövid története. Csatáry a rendelkezésre álló adatok alapján vázolta, milyen társadalmi élet folyt Beregszászban, Bereg vármegye székhelyén a 18. század végétől a társadalom rendjét és szerkezetét megváltoztató 1848–1849. évi forradalomig és szabadságharcig. Előadásának végén rámutatott, hogy a várostörténettel kapcsolatos részletek felkutatása huzamosabb levéltári munkát igényel, azonban ehhez Beregszászban egyelőre nincsenek meg a korszerű lehetőségek. Takács Péter, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének egyetemi docense a Oppidumok és vásározó helyek Szabolcs megyében 18–19. században c. előadásában hangsúlyozta, hogy a vizsgált korszakban Szabolcs vármegyében a mezővárosok több típusával találkozik a történész. E típusok és változatok közül társadalmi dinamizmusát, gazdasági fejlődését, közigazgatási és igazságszolgáltatási szerepkörét tekintve első
67
helyen kell említeni Nyíregyházát. A félszabad elemekkel — taksás jobbágyokkal — megtelepített falu 1753-tól gyakorolta a mezővárosi funkciók többségét; a szabad bíróés esküdtválasztást, az önszerveződő közigazgatást, a belső statútumalkotás jogát, az igazságszolgáltatás 20 forint büntetésig terjedő autonómiáját. 1828-ra már bizonyíthatóan a vármegye gazdasági központja lett Nyíregyháza. Ezzel, már a kortársak — pl. Deák Ferenc, Madách Imre — által is méltányolt, az emberi szabadsággal összefüggő dinamizmussal állt szemben a hagyományokat őrző, régi kiváltságaikra hivatkozó mezővárosok élete Kisvárda, Nyírbátor, Nyírmada és részben Nagykálló. Középkori fényéhez viszonyítva legtöbbet Nyírbátor veszített a presztízséből, Kisvárdát és Nyírmadát lokális helyzete, valamint természetföldrajzi fekvése tartotta felszínen. Dinamizmusa, jövője azonban csak Kisvárdának volt. A bíró és az esküdtek választásának joga, a földesúri akarattól függetlenített helyi igazgatás autonómiája, és a 6-tól 12 forint büntetésig terjedő igazságszolgáltatás helybeni gyakorlása emelte ki a földesúri függésben lévő falvak sorából Szabolcs megyében azokat a településeket, amelyeket elsődlegesen kisnemesek, armalisták vagy szabad menetelű jobbágyok, a hajdúk leszármazottai laktak. Földes, Sáp (Hajdúsáp), Nádudvar, Balmazújváros, Szentmihály, Tiszabüd, Tiszadob, Tiszalök, Újfehértó és a hányatott sorsú Polgár tartoztak e kategóriába. Végül az utolsó csoportban azokat a falvakat említette az előadó, amelyek földesúri hatalom alatt éltek, de földesuruk vásártartási jogot nyert, így évenként egy-két-három országos vásárnak adtak helyet. Szabolcs megyében ilyenek voltak már a 18. században Tornyospálca, Tiszaszentmárton és 1838–1839-től Vaja. Ezt követően Kujbusné Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa Nyíregyháza örökváltságának történetét vázolta fel előadásában Egy sikertörténet margójára címmel. Nyíregyháza földesurai, a Károlyiak, illetve a Dessewffyek szerződéseikkel meglehetősen sok jogi és gazdasági kedvezményt biztosítottak az 1786-ban oppidummá váló település lakói számára, akik a 19. század elején anyagi tehetősségüket is számba véve tovább szerettek volna lépni, és Nyíregyháza számára szabad királyi városi státust szerezni. Ehhez azonban meg kellett váltakozni. Ajánlkozásukat 1803-ban csak a Dessewffyek fogadták el, a Károlyiak majd csak húsz év múlva, 1824-ben írták alá az örökváltsági szerződést. A megállapodások szerint az első örökváltságért 320, a másodikért 730 000 forintot kellett fizetni. Ehhez a hatalmas összeg előteremtéséhez a városnak hitelezőket kellett keresni. A váltságösszegre felvett hitelek egyik fedezete a város regale benefíciumokból származó jövedelme volt, ugyanakkor a váltság kifizetésében tekintélyes részt kellett vállalni a lakosoknak is. Minden nehézség ellenére azonban a város virágzott. „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát tanúsítani.” — írta Madách Imre is, de a nagy álmot nem tudták valóra váltani. Szabad királyi városi státust soha nem kaptak — de a királytól nyert kiváltságolt mezővárosi jogállással élve talán még nyitottabb lehetőségekkel bírtak 1848-ig. Fazekas Rózsa, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszékének tanára, kapcsolódva az előző gondolatmenethez, előadásában a Károlyi családot mutatta be a Nyíregyházi örökváltságok idején. A 19. század elején Nyíregyháza mezőváros fele-fele részben a Dessewffy, illetve a Károlyi család birtoka volt. A Károlyiak a 18. század közepén szereztek itt birtokot: Károlyi Sándor fia, Ferenc 1748-ban vette meg, majd 1753-ban hozzálátott a gyéren lakott település benépesítéséhez, miután megszerezte a Dessewffyek és a megye jóváhagyását. Az előadó, visszautalva az előzőekben mondot-
68
takra, szintén rámutatott arra, hogy a mezőváros közösségének a Dessewffy családdal már 1803-ban sikerült megegyeznie az örökváltság kérdésében, viszont a Károlyiakkal nem sikerült ekkor egyességre jutniuk. Bemutatta azt a hosszas tárgyalássorozatot, amelynek eredményeképpen végül is a fiatal Károlyi grófok, István, Lajos és György elfogadták a város ajánlatát, és 1824-ben aláírták az örökváltsági szerződést. A továbbiakban Fazekas Rózsa megismertette a hallgatósággal a három Károlyi fivér reformkori közéletben játszott aktív részvételét. A grófok körültekintő, magyar szellemben történő nevelésben részesültek. Széles látókörű, világlátott, művelt, a művészeteket szerető és istápoló személyiségek voltak, akik támogatták a gazdasági modernizációt, a korai tőkés vállalkozásokat és az okszerű gazdálkodás, a mezőgazdasági termelés korszerűsítésének híveinek számítottak. Az azonos családi szocializáció miatt sok volt a közös vonás életmódjukban, értékrendjükben, de későbbi hatások és események (pl. házasság) is formálták gondolkodásmódjukat, ezért a politika terén különböző utakat jártak be. Politikai meggyőződésüktől függetlenül hazájukat őszintén szerető, annak felemelkedését anyagi eszközökkel segítő arisztokraták voltak. A konferencia utolsó előadását Henzsel Ágota, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa tartotta Tanyai igazgatás Nyíregyházán — Palétások címmel. A 18. század közepén Nyíregyháza megfogyatkozott lakosságának pótlására, gróf Károlyi Ferenc Békés megyéből telepített be evangélikus vallású, szlovákajkú lakosokat. A jövevények nem személyenként, hanem közösen kötöttek szerződést földesuraikkal, amelynek értelmében az összes földesúri szolgáltatásukat pénzben fizethették, saját önkormányzatot hozhattak létre és birtokukba került a határ használatának szabadsága is. Nyíregyháza nagy kiterjedésű határában az újratelepítés után hamarosan tanyás gazdálkodás alakult ki. A város vezetése a 19. század folyamán többször is tilalmakkal, büntetésekkel akarta elejét venni a tanyán lakásnak, de kevés sikerrel járt. Célravezetőbb volt a tanyai igazgatás megszervezése, aminek segítségével a határban tartózkodó lakosokat is be lehetett vonni a városi élet vérkeringésébe. Mezőbírókat 1796-tól választottak Nyíregyházán, akiknek feladatai közé tartozott, hogy a külső határra, az ott élőkre ügyeljenek. Az évente választott mezőbírók mellett jelentek meg a külső határban a palétások, akik a tanyai lakosok közmunkában való részvételét, előfogatok kiállítását szervezték saját körzetükben. A bokortanyák és a központ közötti kapcsolatot fenntartó palétási tisztséget 1892-ben átszervezték, feladataikat körülírták, fizetésüket rendezték. Ekkor a 41 paléta helyett 25 ún. járást hoztak létre, élükön tanyabíróval. Az újítás azonban nem vált be, így 1893-ban ismét napirendre került a tanyai igazgatás kérdése. Visszatértek a korábbi, jól bevált gyakorlathoz, a határt 45 palétára osztották és újraválasztották a palétásokat. Elnevezésük előbb a palétás mellett párhuzamosan, majd azt felváltva egyre gyakrabban tanyabíró lett. Ezen a néven működtek a 20. század közepéig. Feladataik közé tartozott az előfogatok kirendelése és a községi közmunka felügyelete, segédkeztek a különböző összeírások elkészítésében, a sürgős kézbesítéseknél. Jelentést kellett tenniük az utak állapotáról, a tanyákon épült új házakról, a járványveszélyről. Nagy Ferenc, a házigazda levéltár igazgatója zárszavában megköszönte a magas színvonalú előadásokat és a jelenlevőket egy kötetlen szakmai párbeszédre is lehetőséget nyújtó vacsorára invitálta. A rendezvény másnap szakmai kirándulással folytatódott, amelynek során a konferencia részvevői a hajdani Gömör-Kishont vármegye székhelyére, Rimaszombatra láto-
69
gattak el. Itt B. Kovács István, a helyi múzeum igazgatója tartott előadást a város történelméről, múltjáról, megemlékezve a város híres magyar szülötteiről (Hatvani István, Ferenczy István, Tompa Mihály, Blaha Lujza) és az ottani főgimnázium egykori diákjairól (Izsó Miklós, Mikszáth Kálmán). Ezt követően a Gömöri Múzeum előtti térről kiindulva az igazgató az érdeklődőket körbekalauzolta a történelmi belvárosban: a szabályos középkori alaprajzú Fő téren, ahol számos nevezetes épület található (plébániatemplom, megyeháza, református püspöki templom, smelynek kriptájában nyugszik Ferenczy István szobrászművész), majd megmutatta a Petőfi Sándor rimaszombati tartózkodásának emlékét őrző márványtáblát is. A tanulmányút Krasznahorka büszke vára és a Tordai-hasadék érintésével zárult. Kovács Ilona
A Magyarország és Románia közötti kapcsolatok egyik fontos eleme a közös történelmi múlt valósághű, őszinte feldolgozása. Ebben a munkában meghatározó szempontot jelent a levéltári források hozzáférhetőségének biztosítása, az együttműködés a magyar és román levéltárak között. A több év óta mélypontra süllyedt kapcsolatok rendezésében, és megújításában fordulatot hoztak azok a megbeszélések, amelyek 2004. november 29.–december 1. között Bukarestben folytak a két ország levéltári főigazgatóinak, Prof. Dr. GECSÉNYI LAJOSNAK, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának és CORNELIU MIHAIL LUNGUNAK, a Román Nemzeti Levéltár főigazgatójának tárgyalásai keretében. (A magyar küldöttség tagja volt Dr. REISZ T. CSABA főigazgató-helyettes (MOL) és KOVÁCSNÉ KLETTNER CSILLA, a Levéltári Kollégium titkára, a román küldöttségben IOAN OROS főigazgatóhelyettes, LIVIU BOAR, a Maros Megyei Levéltár igazgatója és Prof. Dr. COSTIN FENESAN főtanácsos foglaltak helyet.) Megállapodás született arról, hogy a közeljövőben új szerződésben szabályozzák az együttműködés formáit és módozatait, támogatják a határ menti megyei levéltárak közvetlen együttműködését, megkönnyítik egymás kutatóinak a levéltári anyaghoz történő hozzáférését. A MOL szakmai gyakorlatra fogadja a Román Nemzeti Levéltár fiatal munkatársait. Megvizsgálják továbbá a más országok bevonásával történő regionális együttműködés lehetőségeit is, és folyamatossá teszik a két levéltár közötti kiadványcserét és információáramlást.
70
BESZÁMOLÓ A XIX. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI LEVÉLTÁRI NAPOKRÓL A XIX. Levéltári Napokat 2004. október 14–15-én rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. Bár erre eddig hagyományosan májusban került sor, ebben az évben az álmosdi csata évfordulójához igazodott a rendezvény, a Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójának megünneplése kapcsán. A levéltári napot Juhászné Lévai Katalin, a Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád-termében. Az elnökasszony reményét fejezte ki, hogy a XXXI. Levéltári Napokra már egy új épületben kerülhet sor. Ezt követően Levéltári barangoló c. sorozatunk keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárat mutatta be igazgatója, Dobrossy István. Felidézte Borsod-Abaúj-Zemplén megye történetét, valamint összehasonlítást tett a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár és a Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár között a kiadványozás terén meghatározó korszakhatárok, a legrégebbi városi jegyzőkönyvek és megyei iratok tekintetében is. Mondandóját egy Kazinczy-idézettel zárta, jelezve az írónak a sátoraljaújhelyi fióklevéltárban is élő szellemiségét. Dobrossy István előadása után a megyei helytörténeti pályázat első helyéért járó díjat vehette át Húsvéth András A hajdúnánási zsidóság a kezdetektől 1848–49-ig c. pályaművéért. Ezt követően kezdetét vette a Bocskai-szabadságharc és a hajdúk letelepítésének 400. évfordulójára rendezett tudományos konferencia. Az előadók határon innen és túlról érkeztek, így a szabadságharc, valamint Bocskai alakjának és a hajdútelepítéseknek számos nézőpontból való, komplex megközelítésére is lehetőség nyílt. Elsőként Nagy László hadtörténészt hallhatták a jelen lévők, aki Bocskai István a magyar történelemben c. előadásában utalt azokra a tényezőkre, amelyek hozzájárultak a szabadságharc sikeréhez; így Bocskai taktikai érzékére, hadvezéri tudására, vagyonára, emberismeretére, kényszerhelyzetére és szerencséjére is. Megemlítette, hogy Bocskai olyan egyezséget kötött, amilyet adott körülmények között lehetett. Igazi európai gondolkodású politikus volt, akit növekvő hatalma megértőbbé, kompromisszumkészebbé tett. A korabeli Európa miliőjét vázolta fel Barta János, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének professzora, aki elmondta, hogy Európát ekkor konfliktusok, háborúk, valamint uralkodók, hadvezérek elleni merényletek jellemezték. Bocskait Európa számára a protestánsok védelme tette jelentőssé. Ezután Bársony István, a fent említett intézet oktatója, Debrecen és Bocskai, valamint a város és a hajdúk kapcsolatát vizsgálta. Mondandója összegzéseként megállapította, hogy Bocskai kiváltságai lényegesen nem változtattak a város fejlődésén, és a szabadságharcban betöltött, rövid ideig tartó vezető szerepét inkább külső, katonai okoknak köszönhette, semmint elkötelezettségének. A hazai előadók után a Szlovák Levéltáros Egyesület elnökét, Novák Veronikát hallhatták az érdeklődők. Tőle megtudtuk, hogy számos, eddig fel nem tárt forrás található a Bocskai-szabadságharcra vonatkozóan Szlovákiában. A kutatást a városi iratanyagokra összpontosítani célszerű megkezdeni, mert a megyei levéltári fondokban korlátozott mennyiségben maradtak csak fenn a szabadságharcra vonatkozó források. Az előadó utalást tett a családi levéltárakban fellelhető iratokra is, amelyek szintén a kutatás tárgyát képezhetik.
71
A délelőtti programsorozat záró akkordjaként a Kiálts város! c. filmből lehetett látni egy rövid részletet, amely Szendiné Orvos Erzsébet, a házigazda levéltár levéltárosa előadását vezette be. Az előadó ismertette a cívisváros gazdasági, társadalmi és művelődéstörténeti viszonyait 1604-ben egy rendkívül színes, projektoros vetítés segítségével. A délután folyamán elsőként Papp Klára, a Történettudományi Intézet vezetője mutatta be Bocskai kassai fejedelmi központját. Bocskai ízléséről (ruháiról, ékszereiről), a fejedelmi tanácsról és udvarának (aulica Bocskaniana) kialakításáról kaphattak kapott képet a hallgatóság. Ezután Bocskai egyéni nemesítéseiről szólt Nyakas Miklós, a Hajdúsági Múzeum igazgatója. A fejedelem nemesítései tudatosan erősítették részint a helyreállított székely szabadságot, részint pedig a hajdú kiváltságolásokat. Boldisár Kálmán 1943-ban megjelent közleményében 225 esetről tud, amelyet az előadó a Magyar Országos Levéltárban végzett kutatásai alapján néhány darabbal gyarapított. Érdekességként említette meg a dupla nemesítést. Szabadi István, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár igazgatója Bocskai alakját mutatta be a protestáns hagyományban. Elmondta, hogy a kor sokat szenvedett embere, mintegy testi–lelki szabadulást remélve, a „Messiási szereppel” azonosította Bocskait, az utókor pedig Dávid, Gedeon és Mózes bibliai alakjával rokonította a fejedelmét Késő délután került sor a „kolozsvári blokkra”. Kiss András ny. főlevéltáros a Kolozsvár falain kívül élő mezőgazdasággal foglalkozó lakosság, a hóstátiak eredetét vizsgálva, megállapította, hogy azok hajdúk voltak, de arra a következtetésre jutott, hogy nem Bocskai, hanem inkább Báthori Gábor telepítette le őket. 1660 után a hóstátok újra néptelenek voltak, és ekkor ott partium-beli hajdú öntudatú emberek telepedtek le. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-egyesület (EME) vezetője Bocskai és a székely szabadság kérdéseiről adott elő. Bocskainak a szabadságharc folyamán szüksége volt a székelyek támogatására, ezért szólította meg őket, akik feltételeiket megfogalmazva álltak mellé. Bocskai ezeket elfogadta a sárospataki szabadságlevelében, később pedig arra is gondja volt, hogy megtartassa szabadságukat és végrendeletében is szólt róluk. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának vezetője az erdélyi református egyház helyzetét mutatta be Bocskai idejében. Előzményként utalt az ellenreformációs törekvésekre, majd kiemelte az 1606-ban Marosvásárhelyen tartott zsinat 44. cikkét, amely 1649-ig volt érvényben, és lerakta a szervezett, intézményesült erdélyi református egyház alapjait, élve a Bocskai-kor nyújtotta lehetőséggel. Dáné Veronka, az előbb említett levéltár munkatársa, Bocskai egy olyan kiváltságleveléről beszélt, amely a lelkész özvegyek és árvák adómentességét biztosította. Az oklevelet Pokoli József egyháztörténeti munkája egyetemes jellegűnek mondta, amit az előadó ezt cáfolt, mert megvizsgálva a korabeli unitárius, katolikus és evangélikus forrásokat és egyháztörténeti munkákat, nem találjuk nyomát ennek a kiváltságnak, így az feltehetően a reformátusokra vonatkozott. Bogdándi Zsolt, az EME kutatója, az erdélyi hiteleshelyek működését vizsgálta Bocskai korában. Az erdélyi magánjogi írásbeliséget ellátó kolozsmonostori konvent és az erdélyi káptalan működéséről, az általuk kiállított oklevelek típusairól, valamint a levélkeresői intézményről hallhattunk előadásában. A kolozsváriak után, mintegy átvezetésképpen, a kincses városban oly gyakran megforduló Jeney-Tóth Annamária, a Debreceni Egyetem Történettudományi Intézetének
72
munkatársa a fejedelem és a város (Kolozsvár) kapcsolatát vázolta. Beszélt Bocskainak a városhoz intézett leveleiről és az 1604 augusztusában tett látogatásáról, a Kolozsvárra meghirdetett országgyűlés kapcsán, amelyet végül Medgyesen tartottak meg. A nap végén Fazekas István, a bécsi magyar levéltári delegátus a császárvárosban fellelhető forrásokra hívta fel a figyelmet, így pl. Bocskai titkos levelezéseire. Végezetül Katona Csaba, a Magyar Országos Levéltár osztályvezetője a munkahelyén, valamint Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárban található, a szabadságharcra vonatkozó iratokat mutatta be vázlatosan. Utalt arra, hogy külön vizsgálat tárgyát képezhetné a Bocskai-szabadságharc „dunántúli vetülete” is. A tudományos konferenciáról összegzésképpen elmondható, hogy érdekes és sokoldalú volt, és szépszámú hallgatóságot vonzott. A második nap rendezvényeire Hajdúböszörményben került sor, ahol a házigazda levéltár a megye általános iskolásainak szervezett vetélkedőt, a délután folyamán pedig Mónus Imre, a Hajdúböszörményi Fióklevéltár vezetője, Ármós Endre helytörténész és Major Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár munkatársa tartott előadást a helyi Bocskai István Gimnáziumban. Ez a program is számos érdeklődőt vonzott az egykori hajdúkerület „fővárosába”. Fábián Edit
Az intézmény főigazgatója több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként — a szakmai kuratórium javaslata alapján — a Magyar Tudomány Napja alkalmából az Ember Győző-díjat adományozta Dr. G. VASS ISTVÁN főlevéltáros, címzetes főigazgatónak. Az erről szóló emlékplakett és oklevél átadására 2004. november 3-án került sor. Az ünnepségen a kitüntetett Az újabbkori levéltári anyag feldolgozásának néhány kérdése címmel tartott tudományos előadást.
73
A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK VÁNDORGYŰLÉSE PILISCSABÁN A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2004. évi vándorgyűlését október 26–28. között Piliscsabán tartották; a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen épületeiben. A levéltáros szakma dolgozóit mintegy 300 fő képviselte. A vándorgyűlést a Pest Megyei Önkormányzat nevében — Gulyás József alelnök helyett és nevében — Héjjas Pál, a Pest Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg. Rövid köszöntője után Zsidi Vilmos, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSz) elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében bemutatta az MFLSZ-t mint a levéltáros szakma egyik fontos szegmensét. Ezek után a meghívott külföldi levéltárak képviselői üdvözölték néhány szóban a gyűlés résztvevőit. Így az észt, a román, a szerb, a szlovák és az ukrán levéltárosok; mindegyikőjük hangsúlyozta a különböző országokban található levéltáros egyesületekkel való kapcsolat fenntartásának fontosságát. A köszöntők után a korábbi évek hagyományainak megfelelően került sor a Levéltárért-díj átadására. A díjat a következő kollégák vehették át 2004-ben: Béres Jenő (Prímási Levéltár), Fodor Imréné (Heves Megyei Levéltár) és Torma Lászlóné (Magyar Országos Levéltár). A díj átadása után Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke tartott előadást Kulturális stratégia, kulturális támogatás címen. Az előadó rámutatott: ahhoz, hogy egy intézmény, egy program megfelelően tudjon működni, távlati terveit megfogalmazhassa és a megvalósult programokból vissza tudjon jelezni meglétének igazolására, ahhoz hosszú távú stratégiai programot kell megfogalmaznia. Ennek meghatározása nem egyszerű feladat a gyorsan változó világban, de bizonyított tény, hogy más országokban, így a nyugat-európai területeken és Japánban is, tudott működni. Meg kell tehát fogalmazni a kulturális stratégiát is; ez esetben a stratégia négy dimenzióban jelenik meg. Az első az esélyteremtés, más oldalról megközelítve az esélytelenség csökkentése; itt a kultúra mint nélkülözhetetlen eszköz jelenik meg a kulturális szakadékok távolságának áthidalására. Többek között a generációk közötti átöröklődést, a kisebb települések lakóinak műveltégi lemaradását kellene megszüntetni. Harsányi László elmondása szerint a lakosságnak csak mintegy 50%-a találkozik a kultúrával, és ennek az 50%-nak is csak a fele a kultúra aktív befogadója. A második stratégiai cél a hagyományos értékek megőrzése. Nem csak az erkölcsi parancs miatt, hanem mint a jövőnek egyik zálogára, erre kell és lehet építkezni. E pontnál rendkívül fontos szerepe van a levéltáraknak. A harmadik dimenzió az új értékek létrehozása. Itt már annak megállapítása is nehéz, hogy mi érték, illetve mi számít újnak. A folyamat alakulását hagyni kell, csak a jövőben lehet megismerni a helyes megoldást. E pontnál a kultúra azon szegmenseinek kell segítséget nyújtani, amelyeket a társadalom nem támogat. Az utolsó stratégiai cél a kultúrának mint húzóágazatnak a beépítése a piacgazdaságba. Harsányi László előadásában hangsúlyozta, hogy az NKA tizenegy éves működése sikeres volt; finanszírozó bázisává vált a magyar kultúrának. A jövőben viszont változtatni szeretnének e kizárólagos „pénztárca” szerepen, az NKA félfordulat programjában vizsgálják, hogy a kiadott pénz valóban hasznos volt-e, pontosabban fogalmazzák meg programjaikat, valamint szolgáltatásaikat is modernizálni fogják. Az október 26-i nap második felének legfontosabb eseménye a Magyar Levéltárosok Egyesületének tisztújító közgyűlése volt. Szögi László, az MLE elnöke beszámolt az
74
elmúlt négy esztendő történéseiről. Az elnök beszéde után Hetényi Tiborné ismertette az Ellenőrző Bizottság beszámolóját. Ezt követően Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója és P. Szigetváry Éva, az intézmény főlevéltárosa hozzászólásukkal tették teljesebbé az elnöki beszámolót. A két beszámoló egyhangú elfogadása után következett a választás. A közgyűlés először az MLE elnökét és a két alelnököt választotta meg. A választási eredmény alapján Szögi László (ELTE Levéltára) lett ismét az elnök; Érszegi Géza (MOL) és Tilcsik György (Vas Megyei Levéltár) lettek az alelnökök. Ezek után került sor a választmányi tagok és az Ellenőrző Bizottság tagjainak választására. Választmányi tagok lettek: Albrechtné Kunszeri Gabriella (MOL), Bana József (Győr Megyei Jogúr Város Levéltára), Bán Péter (Heves Megyei Levéltár), Böőr László (Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya), Bősze Sándor (Somogy Megyei Levéltár), Cseh Gergő Bendegúz (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Csombor Erzsébet (Komárom-Esztergom Megyei Levéltár), Dominkovits Péter (Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára), Hausel Sándor (Nógrád Megyei Levéltár Balassagyarmati Osztálya), Lakatos Andor (Kalocsai Érseki Levéltár), Radics Kálmán (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár), Szabó Attila (Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára). Az Ellenőrző Bizottság tagja lettek: Prait Zoltánné (Somogy Megyei Levéltár) elnök, Fehérné Bozsics Mária (Budapest Főváros Levéltára), Jároli József (Békés Megye Képviselő-testülete Levéltára). A választást követően a választmány megtartotta első ülését, amelyen Takács Editet (BFL) ismételten megválasztották az MLE titkárának. A vándorgyűlés első napja az esti fogadással és hajnalig tartó táncmulatsággal fejeződött be. A piliscsabai összejövetel második napján öt szekció keretében hangozott el a harminc előadás. Az első szekció a Képzés, rendezés, selejtezés; a második az Informatikai, a harmadik Gazdasági, pénzügyi vezetők szekciója, a negyedik az Állományvédelmi, az ötödik a Forráskiadás szekció volt. Október 27-én délután, a plenáris ülésen Szögi László elnök beszédének első részét az egyetemi levéltárakról tartott ismertetés tette ki. Az előadó párhuzamot vont az egyházi intézmények és egyetemek között, hisz két olyan intézménytípusról van szó, amelyek megléte évszázadokra nyúlik vissza, és működésük folyamatosan maradt. Az egyetemek nemzetközi intézmények, alapintézményei a kultúrának; ezért is fontos meglétük és történeti értékeik teljes felelősséggel történő megőrzése. Magyarországon mintegy tizenöt helyen működik felsőoktatási levéltár; nehezen indultak és működésük ma is folyamatos nehézségekbe ütközik. Biztosítani kell működésükhöz a feltételeket, hogy valódi levéltárak legyenek. Irataik mennyiségéről nincs pontos adatunk, de együttesen a felsőoktatási levéltárak anyagai kiteszik egy átlagos megyei önkormányzati levéltár anyagát. Az általuk őrzött iratok értékes források az egyes tudományágak történetének kutatásához, egy sajátos értelmiségi–társadalmi réteg történeti megismeréséhez és egyes tudósok életútjának kutatásához. Az egyetemi levéltárak más struktúrákat alkalmaznak rendszerükben az anyag jellegének megfelelően; így kétféle főfondcsoportot használnak, főként az intézmények és a személyek, családok főfondjait. Szögi László beszédét a Bécsben megrendezett XV. Levéltári Világkongresszuson történt események beszámolójával folytatta. A konferencián több mint 3200 fő vett részt. Az elnök sajnálatát fejezte ki, hogy a drága részvételi díj miatt aránytalan volt az egyes országokból érkező résztvevők száma, a gazdag országokból hatalmas delegációk érkez-
75
tek, míg a szegényebb országok alig néhány képviselőjüket tudták delegálni az eseményre. Magyarországról tizenegy fő érkezett hivatalosan az MLE keretein belül. Az előadásokat hat nyelven tartották, emellett a nagyobb üléseken szinkrontolmácsok is voltak. Egyszerre négy-öt szekció ülésezett. Természetesen voltak olyan szekciók, amelyek témája hatalmas érdeklődést váltott ki, így pl. a diktatórikus rendszerek levéltári anyagának felvázolása a dél-afrikai delegáció tolmácsolásában. A kelet-közép európai régiónak kevésbé volt súlya, de az itt található 15 országból 13-nak a képviselői megjelentek, és bemutatták a szerb, magyar és a szlovák levéltári rendszereket. Szögi László zárszavában megköszöntette az MLE immár 34. konferenciája résztvevőinek a sok munkát és energiát, az együttműködést; végül pedig hallgatóinak a figyelmet. A vándorgyűlés utolsó napján rendhagyó módon nem kirándulni indultak a konferencia résztvevői, hanem három levéltárat látogattak meg szervezett keretek között. Így október 28-án körülbelül húsz levéltári dolgozó tekintette meg a Magyar Országos Levéltár óbudai épületét, Budapest Főváros Levéltára új épületébe, a Teve utcába mintegy hetvenen látogatottak el; a Pest Megyei Levéltárat pedig mintegy negyven levéltáros tekintette meg. Halász Csilla
Az Alba Civitas Történeti Alapítvány első munkájának bemutatójára került sor 2004. december 10-én Székesfehérváron Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárában. A kötetet a szerkesztő, Dr. CSURGAI HORVÁTH J ÓZSEF levéltár-igazgató mutatta be. Az ACTA — Tanulmányok I. címet viselő tanulmánykötet prezentációját — amelyben pécsi, győri és soproni levéltárosok írásai is megtalálhatóak — 2005. január 7-én egy újabb kötetbemutató követte. FORINTOS ATTILA: A Székesfehérvári Székeskáptalan. Adattár 1777–2004. (ACTA — Közlemények I.) c munkáját Dr. LAKATOS ANDOR, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója ismertette.
76
BESZÁMOLÓ BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁRI NAPJÁRÓL Budapest Főváros Levéltára és a magyar levéltárügy története szempontjából kiemelkedő eseményre került sor november közepén: Levéltári Nap keretében hivatalosan is átadták a nyilvánosság és a szakmai közönség számára a BFL új, minden igényt kielégítő, és valóban a 21. századi követelményeknek megfelelő épületét.1 A Levéltári Nap programjainak jelentős része ezen jeles esemény köré szerveződött. A rendezvényen számos külföldi (rokon)intézmény és levéltári szervezet képviseltette magát: a bécsi, a belgárdi, a kijevi, a ljubjanai, a moszkvai, a prágai és a varsói városi levéltárak küldték el képviselőiket, valamint a Szentpétervári Állami Levéltár, a román levéltárügy képviseletében a nagyszebeni levéltár igazgatója, valamint a Szlovák Levéltáros Egyesület küldötte vett részt. November 16-án 9.30-kor Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere ünnepélyes keretek között vágta át a nemzeti színű szalagot az épület aulájában és ezzel hivatalosan is átadta az épületet. Ezt követően beszédet tartott a BFL új épületének több évtizedes hányattatott sorsáról, illetve a rendszerváltozás másfél évtizedében felbukkant különböző megvalósítási elképzeléseiről és azok kudarcairól, majd pedig a Teve utcai projekt 1998ban kezdődő sikertörténetéről. Breinich Gábor főigazgató-helyettes Az eszmétől a megvalósulásig – szakmai igények és dilemmák, az építéstörténet állomásai címmel ismertette a különböző építési és megvalósítási terveket.2 Ezt követően az épület tervezője, Koris János és a kivitelező képviseletében Végh Imre osztotta meg a közönséggel az épület tervezése és kivitelezése közben szerzett tapasztalatait. A levéltári szakmai blokk előtt került sor a Gárdonyi Albert Emlékérem és Díj átadására. 2004-ben kivételesen két Emlékérem került átadásra: Pesti Márta, az Állományvédelmi osztály osztályvezetője és Breinich Gábor részére. Gárdonyi Díjban részesült Buzás Józsefné, a Gazdasági Hivatal munkatársa. Az ünnepélyes átadást követően Horváth J. András tudományos főigazgatóhelyettes előadása hangzott el A fővárosi levéltárak feladatai és lehetőségei az ezredfordulón címmel, amelyben a BFL 2003 évi kutatóforgalmi adatainak elemzésével mutatta be a kutatók megoszlását, érdeklődési körét és a levéltári iratanyag kutatói szempontú használatát.3 Az előadást követően nemzetközi kerekasztal beszélgetésre került sor a résztvevők részére előzetesen megküldött témakörökben: 1. A városi levéltár használói. Tudományos szakhivatal, avagy szórakoztató központ: helyüket kereső levéltárak. 2. A városi levéltár mint a várostörténet-írás katalizátora. Őrzőhely, avagy szellemi műhely? 3. A városi levéltár mint a személyes és kollektív emlékezet gyűjtőhelye. Hagyományos és új elemek a gyűjtőterületi koncepcióban. 1
2
3
Az épület műszaki átadására 2003 végén került sor. A levéltári anyag átköltözése 2004 nyarán kezdődött meg, és örvendetes módon éppen a Levéltári Nap és az ünnepélyes átadás előtti héten fejeződött be. A levéltár kutatóterme már korábban, november 2-tól várta az érdeklődőket. Breinich Gábor tanulmányát Budapest Főváros Levéltára új épületéről a Levéltári Szemle 2005. évi 1. száma közli. — A Szerk. A több szempontból is gondolatébresztő előadás tanulmányverzióját a Levéltári Szemle 2005. évi 1. száma fogja közölni. — A Szerk.
77
A kerekesztal-megbeszélésen az alábbi vendégek vettek részt: Ferdinand Opll (Bécs), Novák Veronika (Pozsony), Svetlana Adzic (Belgrád ), Vaclav Ledvinka (Prága ), Brane Kozima (Ljubjana), Alekszandr Szokolov (Szentpétervár), Ivan Kubaszov (Moszkva) és Konsztantyin Novokhatszkij (Kijev). A hozzászólók főként az 1. témakör kapcsán elsősorban a saját levéltáruk tapasztalatai igyekezték bemutatni. Az állófogadás után délután a résztvevőknek lehetőségük volt az épület megtekintésére. A második nap a Levéltári adatbázisok és a történeti kutatás címmel került megrendezésre. Először Breinich Gábor mutatta be a BFL nemzetközi szabványon — ISAD(g) — alapuló integrált nyilvántartási rendszerét, a Registrum-ot. Kis Péter és Petrik Iván a BFL 2000-ben megkezdett, Budapest középkori történetére vonatkozó oklevelek feltárását célzó projektjének eddigi eredményeit ismertette. A munka során egy olyan alapadatbázis készült el, amely tartalmazza az oklevelek alapadatait, digitalizált képeit és a szövegkiadásokat.4 Nagy Sándor, a BFL Bírósági csoportján épülő Társadalomtörténeti adatbázist mutatta be, amely a jogszolgáltatási fondokban található közjegyzői iratokat (végrendeletek, házassági szerződések stb.), polgári peres (pl. válóperek) és peren kívüli (hagyatéki ügyek) iratokat dolgoz fel. Az adatbázis jelenleg több mint 118 000 rekordot tartalmaz, döntően a 19. század végéről és a 20. század elejéről. Mikó Zsuzsa, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője a BFL Bírósági csoportjának büntetőperes adatbázisait ismertette (amelyek kiépítésében még mint a BFL főlevéltárosa vett részt). A BFL jelenleg több ilyen adatbázist épít: Népbírósági perek (1945–1950), közel 42 000 rekorddal, Fővárosi bíróság TÜK-büntetőperes iratok (12 000 rekord), 56-os adatbázis, amely a BFL-ben, a Hadtörténelmi Levéltárban, a MOL-ban és az Állambiztonsági Hivatalok Történeti Levéltárában őrzött, az 1956. évi forradalom megtorlása során keletkezett büntetőiratok alapadatait és rövid regesztáit tartalmazza (4800 rekord). Ez az adatbázis, amely 2006-ban jelenik meg, új dimenziókat nyithat az 1956. évi forradalom történetének kutatásában. Csiffáry Gabriella a BFL-ben őrzött Klösz-fotók adatbázisát mutatta be. Klösz György a századfordulós Budapest legelismertebb fotóművésze volt, de számos fotója maradt fenn vidéki kastélyokról és villákról. Az adatbázis internetes környezetben fut, a kutató megtalálhatja a muzeális értékű fotók digitalizált képét és részletes, több szempontú, névterekre épülő leírását. Hidvégi Violetta előadásában a BFL Tervtárában folyó feldolgozómunkát mutatta be. Előadásában a tavaly megjelent, általa összeállított építészeti adatárat (HIDVÉGI VIOLETTA: Pest város Építőbizottmányának iratai. Repertórium. 1–3. köt. Bp., 2004.) mutatta be, számos színes illusztrációval. A repertórium adatbázis formátumban is kutatható, később tervezik a repertóriumban szereplő tervek digitalizálását és az adatbázisba illesztését is. Fabó Beáta a Térképtár adatbázis programját, a Lazarus-t mutatta be, illetve ismertette a több éve folyó térkép-digitalizálás eredményeit (jelenleg is már több mint 4000 térkép kutatható ilyen módon). Délután a meghívott társintézmények előadói mutatták be adatbázis-építési munkálataikat. Elsőként Reisz T. Csaba, a MOL főigazgató-helyettese ismertette a legnagyobb hazai levéltár több éve folyó adatbázis-építési és publikálási tapasztalatait. A MOL elsősorban az Arcanummal közös adatbázisokat és ehhez kapcsolódó forráskiadásokat jelen4
Az adatbázis ismertetését l. a Levéltári Szemle jelen számának 14–25. oldalán. — A Szerk.
78
tet meg (DL, Királyi könyvek, Minisztertanácsi, MSZMP KB jegyzőkönyvek, legújabban az 1715. évi összeírás stb.). Sándor Tibor Kiszabadított képek címmel a Főváros Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének nagyon jól működő fényképadatbázisát mutatta be, amely az interneten keresztül is elérhető. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője az ÁBTL informatikai rendszerét mutatta be, szó esett a kutatók számára csak korlátozott módon hozzáférhető, a megfigyelt személyekre vonatkozó adatbázis építéséről, az iratanyag, valamint a mikrofilmek digitalizálásáról is. Sasfi Csaba (BFL) a különböző intézményekben elérhető iskolai adatbázisokat mutatta be és felvázolta, hogy az iskolai vonatkozású iratokból milyen adatbázisokat célszerű építeni. A zárszót Benda Gyula (ELTE BtK) előadása képezte, aki a történész szempontjából értékelte a levéltárak adatbázis-építési munkálatait, rámutatva arra, hogy a profi és amatőr (pl. családfakutatók) felhasználók ismereteit, adatgyűjtéseit is célszerű a levéltáraknak figyelembe venniük, egyúttal hangsúlyozta, hogy a modern (társadalom)történeti kutatói igényeknek a személyi jellegű adatbázisok felelnek meg, amelyre a Levéltári nap során több kitűnő példát is láthatott a közönség. Kenyeres István
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2003 folyamán a SZJA felajánlott 1%-ából 80 564 forinttal gazdagodott. Az összeget az MLE a Levéltári Szemle előfizetésére fordította.
79
RAJCZI PÁL 1926–2004 Közvetlen munkatársaként is megdöbbenve fogadtuk a váratlan hírt, életének 79. évében eltávozott közülünk, szeptember 28-án éjjel hazatért szeretett Teremtőjéhez kollégánk, barátunk, Rajczi Pál ugodi plébános, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár igazgatója. Ismertük megromlott egészségi állapotát, hiszen ebben az évben Krisztus feltámadását kényszerűségből a pápai kórházban ünnepelte, majd nyár végén ismételten itt látogathattuk meg. Ekkor azonban még nem tudtunk egyre súlyosabbá váló betegségéről, vesedaganatáról, amely alig pár hét leforgása alatt testileg elgyengítette, és végül halálát okozta. Betegsége kimenetelét illetően nem voltak kétségei, hiszen több mint egy évtizede lelki vezetője volt a bakonyszűcsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonának, ahol nap mint nap szembesült ezzel a betegséggel. Isten igazságos ítéletébe vetett hitét, jó kedélyét, valamint orvosaiban való bizalmát ennek ellenére sem vesztette el. Rajczi Pál 1926-ban született Pécsett, családja azonban Nagyberkiben élt. Édesapja és felmenői több generáción keresztül csizmadiamesterek voltak. Kaposváron szentelték pappá 1949-ben. 11 évi káplánkodás után, ami alatt szolgált a veszprémi egyházmegye legkülönbözőbb részein, Nágocsra került plébánosnak. Két év elteltével, 1962-ben azonban az egyházi szolgálattól államilag eltiltották. Ennek okait kutatva előszeretettel mesélt bélyeggyűjtő szenvedélyéről, és az ehhez kapcsolódó perről(!), amikor is államellenes összeesküvéssel vádoltak meg több bélyeggyűjtő katolikus papot. Az eltiltás két esztendeig tartott, ekkor a veszprémi püspökség felsőörsi szőlőjében élt, és többek között az egyházmegye 1963. évi sematizmusát készítette el. Ebben az időben ébredt fel a történelem iránti érdeklődése, ami az 1964 után ismét ellátott egyházi tisztségek mellett az egyházmegye levéltárában végzett, eleinte alkalomszerű, majd rendszeres munkához vezetett. 1967-ben ismét plébánosi kinevezést kapott. Ugodra került, ahol egészen haláláig szolgált. Emellett 1981-től kerületi esperes, 1983-től pápai főesperes volt 1990-ig. 1996-tól székesegyházi kanonok. A Veszprémi Püspöki és Káptalani Levéltárnak hivatalosan 1987-ben lett a munkatársa, tíz évvel később, 1997-ben pedig igazgatójává nevezték ki. Levéltárosi munkássága két csomópont körül sűrűsödött. Az egyik, amelyet még a levéltárba kerülése előtt, az 1960-as, ’70-es években kezdett meg, a levéltári anyag rendszerezése, kutatási segédletek készítése volt. Neki köszönhető, hogy a leggyakrabban kutatott anyagok, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, az Acta parochialia, a Testamenta parochorum és a levéltárnak számos más sorozata darabszintű mutatóval rendelkezik. Munkásságának másik súlypontja a plébániák veszélyeztetett anyagának felmérése, és lehetőség szerinti begyűjtése volt. Erre a témára esperesként figyelt fel, amikor látogatásai során tapasztalta a történeti iratanyag mostoha sorsát az egyes plébániákon. Megindította a 19. századnál régebben keletkezett anyakönyvek összegyűjtését és restaurálását. E rövid emlékezés nem lenne teljes, ha nem idézném fel néhány személyes emlékemet is igazgatómról. Fiatal, szinte unokája korú munkatársaként egy kissé bizalmatlan embert ismertem meg benne. Bizalmatlant a munkással, és bizalmatlant az emberrel szemben. Mindez azonban nem párosult zárkózottsággal, így nemcsak hagyott, de keresett is lehetőséget a megismerkedésünkre. Beszélgetéseink során kíváncsi volt véleményemre, és előfordult, hogy heves vitába szálltunk a magunk igazáért. Az életkorbéli
80
különbségek ellenére — úgy érzem — elfogadott munkatársának, és ha visszagondolok az utóbbi hónapok megpróbáltatásaira, azt hiszem, ennél többet jelentettünk egymásnak. Én bizonyosan tudom, hogy nem csak igazgatómat, munkatársamat vesztettem el benne, hanem szegényebb lettem egy igaz emberrel, egy igaz baráttal. Október 4-én, hétfőn 11 órakor megtelt az ugodi plébániatemplom. Gyászmisére szóltak a harangok. Hívek, rokonok, barátok imádkoztunk a lélekért, és búcsúztunk a testtől. Több százan kísértük utolsó útjára Rajczi Pált, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár igazgatóját. Hermann István
81
A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK KIADVÁNYAINAK 2003. ÉVI BIBLIOGRÁFIÁJA 1.
2.
3.
4.
5. 6.
7.
8.
9.
10. 11.
82
Acta Papensia. A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei — Publications by The Calvinist Collections of Pápa, 3. (2003) 1–2. sz. A településtörténeti monográfia-írás kérdései című, 2002. november 21-én Veszprémben rendezett konferencia előadásai. Főszerk.: HUDI JÓZSEF. Szerk.: MEZEI ZSOLT. Munkatárs: KÖBLÖS JÓZSEF, KRÁNITZ ZSOLT. (Kiadja a) Pápai Református Gyűjtemények. Pápa, 2003. 1–172. p., 9 ill. Acta Papensia. A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei — Publications by The Calvinist Collections of Pápa, 3. (2003) 3–4. sz. Főszerk.: HUDI JÓZSEF. Szerk.: MEZEI ZSOLT. Munkatárs: KÖBLÖS JÓZSEF, KRÁNITZ ZSOLT. (Kiadja a) Pápai Református Gyűjtemények. Pápa, 2003. 173–318. p., 5 ill. Ad acta — A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2002. Szerk.: LENKEFI FERENC. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Petit Real Kiadó. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 148 p. Barátja, Kossuth — Forráskiadvány Kossuth Lajos Hadtörténelmi Levéltárban és Hadtörténelmi Múzeumban őrzött irataiból. Szerk.: SOLYMOSI JÓZSEF. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) „Múlttal a Jövőért” Alapítvány — Hadtörténelmi Levéltár (és a) Petit Real Kiadó. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 211 p. Bács-Kiskun megye múltjából, 18. Szerk.: TÓTH ÁGNES. (Kiadja a) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 2003. 298 p., ill. BALOGH ISTVÁN: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben. 1703. július–október. Szerk.: HENZSEL ÁGOTA. Második, bővített kiadás. (Kiadja a) Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. Nyíregyháza, 2003 (A Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Levéltár kiadványai II. Közlemények, 30.) 83 p. BÁNKUTI IMRE: A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont és Zemplén megyékből 1705–1707; 1708–1709. Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és (a) Miskolci Kulturális Iroda. Miskolc, 2003. 317 p. + 304 p. BÁRSONY ISTVÁN–PAPP KLÁRA–TAKÁCS PÉTER: Az úrbérrendezés forrásai Bihar vármegyében. II. A Szalontai és Váradí járás. (Kiadja az) Erdély-történeti Alapítvány kuratóriuma. Debrecen, 2003. 345 p. BENCZE CSABA ATTILA: A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Dolgozók Pártja Komárom-Esztergom megyében 1945–1956. Repertórium. 1. köt. Sorozatszerk.: CSOMBOR ERZSÉBET. (Kiadja a) KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Esztergom, 2002 [2003] (A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyvei) 474 p. BENCZE LÁSZLÓ: A Piave — front. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Paktum Nyomdaipari Társaság. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 165 p. A Békés megyei zsidóság történetének forrásai. Szerk.: KERESKÉNYINÉ CSEH EDIT. (Kiadja a) Békés Megyei Levéltár. Gyula, 2003. 498 p.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
BOROSY ANDRÁS–KISS ANITA–SZABÓ ATTILA: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái — közigazgatási és politikai iratok 3. 1717–1730. (Kiadja a) Pest Megyei Levéltár. Bp., 2003 (Pest Megyei Levéltári Füzetek, 35.) 351 p. BORSA IVÁN–C. TÓTH NORBERT: Zsigmondkori oklevéltár VIII. (1421). (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok, 39.) 504 p. Budapest Főváros Levéltára ideiglenes fond- és állagjegyzéke. Szerk. és a mutatókat készítette: HORVÁTH J. ANDRÁS. Közreműködött: KALMÁR ELLA. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 315 p. Budapest térképeinek katalógusa. Összeáll.: FABÓ BEÁTA–HOLLÓ SZILVIA ANDREA. [A térképeket rajzolta: KUCZOGI ZSUZSANNA] 1/1. köt. 1660–1873. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 324 p., ill. Budapest térképeinek katalógusa. Összeáll.: FABÓ BEÁTA–HOLLÓ SZILVIA ANDREA. [A térképeket rajzolta: KUCZOGI ZSUZSANNA] 1/2. köt. 1660–1873. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 461 p. Budapest térképeinek katalógusa. Összeáll.: FABÓ BEÁTA–HOLLÓ SZILVIA ANDREA. [A térképeket rajzolta: KUCZOGI ZSUZSANNA] 2/1. köt. 1873–1949. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 337 p. Budapest térképeinek katalógusa. Összeáll.: FABÓ BEÁTA–HOLLÓ SZILVIA ANDREA. [A térképeket rajzolta: KUCZOGI ZSUZSANNA] 1/2. köt. 1873–1949. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 269 p. Budapest térképeinek katalógusa. Összeáll.: FABÓ BEÁTA–HOLLÓ SZILVIA ANDREA. [A térképeket rajzolta: KUCZOGI ZSUZSANNA] 3. köt. 1950–2000. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 282 p. Budapest und Wien: technischer Fortschritt und urbaner Aufschwung im 19. Jahrhundert. Red.: PETER CSENDES und ANDRÁS SIPOS. Übersetzt: ZSUZSANNA ARANY. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára (és a) Wiener Stadt- und Landesarchiv. Bp.–Wien, 2003. 253 p., ill. Budapesti negyed. Lap a városról, 10. (2002) 4. sz. (2002 tél) Főszerk.: GERŐ ANDRÁS. Szerk.: MIHANCSIK ZSÓFIA. 38. Heltai Jenő breviárium, 1. Szerk., az előszót írta és a bibliográfiát összeáll.: GYÖREI ZSOLT. A szerk. munkatársa: MÁRTON ANDREA. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 304 p., ill. Budapesti negyed. Lap a városról, 11. (2003) 1. sz. (2003 tavasz) Főszerk.: GERŐ ANDRÁS. Szerk.: MIHANCSIK ZSÓFIA. 39. Heltai Jenő breviárium, 2. Szerk., az előszót írta és a bibliográfiát összeáll.: GYÖREI ZSOLT. A szerk. munkatársa: MÁRTON ANDREA. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. [305]–554 p., ill. Budapesti negyed. Lap a városról, 11. (2003) 2. sz. (2003 nyár) Főszerk.: GERŐ ANDRÁS. Szerk.: MIHANCSIK ZSÓFIA. 40. A Farkasréti temető, 1. Írta és összeáll.: TÓTH VILMOS–ZSIGMOND JÁNOS. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003.196 p., ill. Budapesti negyed. Lap a városról, 11. (2003) 3. sz. (2003 ősz) Főszerk.: GERŐ ANDRÁS. Szerk.: MIHANCSIK ZSÓFIA. 41. A Farkasréti temető, 2. Írta és összeáll.: TÓTH VILMOS–ZSIGMOND JÁNOS. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. [197]–464 p.
83
25.
26.
27.
28.
29.
30. 31.
32.
33.
34.
35.
36.
37.
84
Budapesti negyed. Lap a városról, 11. (2003) 4. sz. (2003 tél) Főszer.: GERŐ ANDRÁS. Szerk.: MIHANCSIK ZSÓFIA. 42. A Farkasréti temető, 3. Írta és összeáll.: TÓTH VILMOS–ZSIGMOND JÁNOS. (Kiadja) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. [464]–704 p. A cibakházi híd 1849. A cibakházi hídért 1849 január–márciusában folytatott harcok katonai irataiból. Szerk.: CSIKÁNY T AMÁS. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) „Múlttal a Jövőért” Alapítvány — Hadtörténelmi Levéltár (és a) Petit Real Kiadó. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 108 p. CSEH GÉZA: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok — 1956. Szerk.: ZÁDORNÉ ZSOLDOS MÁRIA. (Kiadja a) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Szolnok, 2003 (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei, 5.) 183 p., ill. CSETRI ELEK–MISKOLCZY AMBRUS: Gyulai Lajos Naplói I. Sorozatszerk.: JENEY ANDRÁSNÉ–MISKOLCZY AMBRUS. (Kiadja a) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára (és az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Román Filológiai Tanszéke. Bp., 2003 (Transylvanica varietas) 323 p. CSOMBOR ERZSÉBET: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Közreműködött: MUDRÁK ATTILA. (Kiadja a) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Esztergom, 2003. 11 p., ill. 13 fotó. A Csongrád Megyei Levéltár fond- és állagjegyzéke. Összeáll.: BERTA TIBOR. (Kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 2003. 277 p. CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF: A Historical and Archival Guide to Székesfehérvár. Ford.: EMMER KATALIN. (Kiadja) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára. Székesfehérvár, 2003. 110 p., ill. CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF: Ein Führer zur Stadtgeschichte und zum Archiv. Ford.: MAGYAR ANITA. (Kiadja) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára. Székesfehérvár, 2003. 108 p., ill. DAKÓ PÉTER–VITEK GÁBOR: Vereb története. Szerk.: ERDŐS FERENC. (Kiadja a) Fejér Megyei Levéltár. Vereb, 2003 (Fejér Megyei Levéltár Közleményei, 29.) 246 p. Ditor ut ditem. Tanulmányok Schultheisz Emil professzor 80. születésnapjára. Szerk.: FORRAI JUDIT–GAZDA ISTVÁN–KAPRONCZAY KÁROLY–MAGYAR ANDRÁS LÁSZLÓ–VARGA BENEDEK–VIZI E. SZILVESZTER. (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (a) Magyar Tudománytörténeti Intézet (és a) Semmelweis Egyetem. Bp., 2003. 421 p. DOBROSSY ISTVÁN: Miskolc írásban és képekben, 10. (Kiadja a) Miskolci Idegenforgalmi és Kulturális Iroda és (a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc, 2003. 300. p. DOBROSSY ISTVÁN–KAPUSI KRISZTIÁN: Szentpáli István élete és munkássága, 1861–1942. Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és (a) Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Miskolc, 2003. 207. p. Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez. V/2. köt. 1953–1962. Szerk.: CSEREY LÁSZLÓNÉ. Sorozatszerk.: SZABÓNÉ SZÁVAY JUDIT. (Kiadja a) Szent István Egyetem. Bp., 2003 (A Szent István Egyetem Állatorvostudományi Könyvtárának kiadványai, 7.)
38.
39.
40.
41.
42.
43.
44.
45.
46.
47.
48.
49.
DOMINKOVITS PÉTER: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái, III. 1612–1616. Fel. szerk.: BANA JÓZSEF. (Kiadja) Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Győr, 2003 (Városi Levéltári Füzetek, 2003/6.) 197 p., ill. Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból. A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben. A kötetet szerk. és s. a. r.: HUDI JÓZSEF–JAKAB RÉKA–KONCZ PÁL–KÖBLÖS JÓZSEF–KRÁNITZ ZSOLT–MEZEI ZSOLT. Sorozatszerk.: MEZEI ZSOLT. (Kiadja a ) Pápai Református Gyűjtemények. Pápa, 2002 [2003] (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai. Forrásközlések, 5.) 573 p. + 6 térképmell. DUNKA SÁNDOR–FEJÉR LÁSZLÓ–PAPP FERENC: A Közép-Tiszántúl története. Sorozatszerk.: FEJÉR LÁSZLÓ. (Kiadja a) Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény. Bp., 2003 (Vízügyi Történeti Füzetek, 16.) 208 p., ill. [1] t. Az egri egyházmegye plébániái és filiái a XVIII. század második felében a PfarrToporaphie alapján. Közzéteszi: KOVÁCS BÉLA. (Kiadja az) Érseki Gyűjteményi Központ (és a) Heves Megyei Levéltár. Eger, 2003 (Az egri egyházmegye történetének forrásai, 8.) 226 p. Az egri püspökség jövedelmeinek 1799. évi összeírása. 3. köt. Közzéteszi: KOVÁCS BÉLA. (Kiadja az) Érseki Gyűjteményi Központ (és a) Heves Megyei Levéltár. Eger, 2003 (Az egri egyházmegye történetének forrásai, 7.) 369 p. Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk.: MAYER LÁSZLÓ–TILCSIK GYÖRGY. (Kiadja a) Vas Megyei Levéltár. Szombathely, 2003. 598 p. Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban. Szerk.: BERTA TIBOR. Sorozatszerk.: BLAZOVICH LÁSZLÓ. (Kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 2003 (A Csongrád Megyei Levéltár kiadványai. Segédletek, XIII.) 321 p. Egyházközségek iratai a Sárospataki Református Kollégium Levéltárában. Szerk.: Kovács-Hajdu Anita–Szentimrei Márk. Sorozatszerk.: DIENES DÉNES. (Kiadja a) Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Sárospatak, 2003 (Acta Patakina, XI.) 102 p. ERDÉSZ ÁDÁM: Emberek és folyamatok a történelemben: írások Békés megye történetéről. (Kiadja a) Békés Megyei Könyvtár. Békéscsaba, 2003 (Művelődéstörténeti kiskönyvtár) 127 p. Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái. 1. köt. 1712–1715. Készítette: TÓTH KRISZTINA. Sorozatszerk.: CSOMBOR ERZSÉBET. (Kiadja a) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Esztergom, 2003 (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyvei, 9.) 209 p., ill. 6 fotó. Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 2. köt. 1710–1723. Készítette: KÁNTOR KLÁRA. Szerk.: ERDÉLYI SZABOLCS. Sorozatszerk.: CSOMBOR ERZSÉBET. (Kiadja a) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Esztergom, 2003 (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyvei, 10.) 235 p., ill. 8 fotó. Értékőrző települések a Közép-Dunántúlon. Szerk.: BERTA GYÖRGYNÉ. (Kiadja a) Központi Statisztikai Hivatal Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém Megyei Igazgatóságai. Veszprém, 2003. 140 p.
85
50.
51.
52.
53.
54.
55.
56.
57.
58.
59. 60.
61.
62.
86
FAZEKAS ISTVÁN: A Bécsi Pazmaneum magyarországi hallgatói. 1623–1918 (1951). Szerk.: SZÖGI LÁSZLÓ. (Kiadja az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 8.) 555 p. „Felszedek utamban minden fegyveres népet.” Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc Komárom és Esztergom vármegyékben. Szerk.: L. Balogh Béni. Sorozatszerk.: VIRÁG JENŐ. (Kiadja a) Kernstok Károly Művészeti Alapítvány. Tatabánya, 2003 (Castrum könyvek, 10.) 275 p. Festung an der Donau — Erőd a Duna mentén, 2. Kétnyelvű. Átdolgozott és bővített kiadás. Szerk.: SZÁMVÉBER NORBERT. Wirtschaftsverlag NW, Verlag für neue Wissenschaft GmbH Koblenz, 2003. 197 és 268 p. GECSÉNYI LAJOS: Győr város telek- és házösszeírásai 1564–1602. Grund- und Hausverzeichnisse de Festungstadt Győr/Raab. Fel. szerk.: BANA JÓZSEF. (Kiadja) Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Győr, 2003 (Városi Levéltári Füzetek, 2003/7.) 123 p. GŐZSY ZOLTÁN: Hitbizományi iratok. Repertórium. Szerk.: BŐSZE SÁNDOR. (Kiadja a) Somogy Megyei Levéltár. Kaposvár, 2003 (Somogy megye múltjából. Segédletek, 1.) 192 p. Gróf Károlyi György naplófeljegyzései 1833–1836. Szerk., a jegyz. és a bev. tanulmányt írta, a képeket vál.: FAZEKAS RÓZSA. Sorozatszerk.: NAGY FERENC. (Kiadja a) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. Nyíregyháza, 2003 (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények, 26.) 322 p. Győr vármegye települései 18–19. századi kéziratos térképeken. Szerk.: NÉMA SÁNDOR. (Kiadja) Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. 288 p., ill. 110 színes fotó. A Hadtörténelmi Levéltár katona-egészségügyi iratainak repertóriuma 1740– 1980. Szerk.: KISS GÁBOR. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Signifer Bt. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 60 p. A Hadtörténelmi Levéltár katonai igazságügyi szerveinek, iratainak repertóriuma 1802–1991. Szerk.: FARKAS GYÖNGYI. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Paktum Nyomdaipari Társaság. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 94 p. Hajdú–Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX. Szerk.: RADICS KÁLMÁN. (Kiadja a) Hajdú–Bihar Megyei Levéltár. Debrecen, 2002–2003. 533 p. HANZMANN KÁROLY: Helyzetrajz és adalékok a Soproni ágostai hitvallású Evangélikus Egyházközség 1900–1950. évi történetéhez. II. rész. A korszak munkaágai és emberei. (Kiadja a) Soproni Evangélikus Gyűjtemények Levéltára. Fel. kiadó: SZÁLA ERZSÉBET. Sopron, 2003. 373 p. HEGYI ÁDÁM: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon 1526– 1788 (1798). Szerk.: SZÖGI LÁSZLÓ. (Kiadja az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 6.) 123 p. HÉJJA JULIANNA: Könyv és olvasója Gyulán a XVIII. sz. első felétől 1848-ig. (Kiadja az) Országos Széchényi Könyvtár. Bp., 2003.
63.
64. 65.
66.
67.
68.
69.
70.
71. 72. 73. 74.
75.
76.
77.
Heves megye közigazgatási és területváltozásai, 1876–1990. Készítette: SZANISZLÓ FERENC. Szerk.: BÁN PÉTER. (Kiadja a) Heves Megyei Levéltár. Eger, 2002 [2003] (A Heves Megyei Levéltár segédletei, 10.) 111 p. Híres orvosok. 4. köt. Szerk.: KAPRONCZAY KÁROLY. (Kiadja a) Galenus Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp., 2003. 154 p. HLAVCSINÉ KÉRDŐ KATALIN: Magyarország történeti helységnévtára: Nógrád Megye (1773–1808). 1. köt. (Kiadja a) KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat (és a) Nógrád Megyei Levéltár. Bp.–Salgótarján, 2002 [2003] 244 p. Hlavcsiné Kérdő Katalin: Magyarország történeti helységnévtára: Nógrád Megye (1773–1808). 2. köt. (Kiadja a) KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat (és a) Nógrád Megyei Levéltár. Bp.–Salgótarján, 2002 [2003] [245]–549. p. HOLOPCEV PÉTER–IRHA MELINDA: Eltanácsoltak: Miskolc–Hortobágy 1952– 1953. Sorozatszerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc, 2003 (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Füzetek, 41.) 179. p. HORÁNYI ILDIKÓ: A látszatos halál. A magyarországi tetszhalál-fóbia története. (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Bp., 2003. 159 p. HORVÁTH RICHÁRD: Iskolai Levéltár — Schularchiv. (Kiadja a) Győri Egyházmegyei Levéltár. Győr, 2003 (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Segédletek, 1. — Publikationen des Archivs der Diözese von Raab. Verzeichunungen, 1.) 135 p. HUDI JÓZSEF: Németbánya története. Egy bakonyi német falu évszázadai. Geschichte von Deutschhütten. Jahrhunderte eines deutschen Dorfes im Bakony. (Kiadja) Németbánya Német Kisebbségi Önkormányzata (és) Németbánya Község Önkormányzata. Veszprém, 2003. 336 p., 42 táblázat ill. KAPRONCZAY KÁROLY: Semmelweis. (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Bp., 2003. 24 p. KAPRONCZAY KÁROLY: Semmelweis [angol nyelven] (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Bp., 2003. 28 p. KAPRONCZAY KÁROLY: Semmelweis [német nyelven] (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Bp., 2003. 27 p. Kecskeméti testamentumok, 2. 1767–1781. Összeáll., jegyz. ellátta és a bev. írta: IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR. Szerk.: SZABÓ ATTILA. (Kiadja a) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 2003 (Forrásközlemények. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 5.) 478 p., ill. „...kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom...” Történészek a szatmári békéről: árulás vagy reálpolitikai lépés. Szerk.: TAKÁCS PÉTER. (Kiadja a) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára (és a) Periférián Alapítvány. Nyíregyháza, 2003. 206 p. Képeskönyv — Bilderbuch — Picture Book. Válogatás a Hadtörténelmi Levéltár irataiból. Szerk.: SZÍJJ JOLÁN. 2. kiadás. Sorozatszerk.: Szíjj Jolán. (Kiadja a) Petit Real Kiadó. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 196 p. KILIÁN ISTVÁN: Szűcs Sámuel Naplói 1835–1889. 1. köt. (1835-1864); 2. köt. (1865–1889). Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc, 2003. 336 p. + 352 p
87
78.
79.
80.
81.
82.
83.
84.
85.
86.
87.
88. 89.
90.
91.
88
Kincseink. (Tárgyak Sopron 725 éves történetéből). Kiállítási katalógus. Szerk.: ASKERZ ÉVA–TÓTH IMRE. (Kiadja a) Soproni Múzeum (és s) Soproni Levéltár. Sopron, 2003. 39 p. KISS JÓZSEF MIHÁLY–SZÖGI LÁSZLÓ: Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1849–1867. Szerk.: SZÖGI LÁSZLÓ. (Kiadja az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 7.) 502 p. KISS MÁRIA: A 100 és Apáti templom múltjából. Szerk.: VARGA ALBIN. (Kiadja a) Gencsapáti Római Katolikus Egyházközség (és) Gencsapáti Önkormányzata. Szombathely, 2003. 40 p., 24 ill. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára fond- és állagjegyzéke. Szerk.: CSOMBOR EZSÉBET–ERDÉLYI SZABOLCS–TÓTH KRISZTINA. 2. átdolgozott, bővített kiadás. (Kiadja a) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára. Esztergom, 2002 [2003] 108 p. Középkortörténeti tanulmányok: a III. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2003. május 8–9.) előadásai. Szerk.: WEISZ BOGLÁRKA. (Kiadja a) Szegedi Középkorász Műhely. Szeged, 2003. KRISTÓ GYULA: FEJEZETEK AZ ALFÖLD KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉBŐL. Szerk.: BLAZOVICH LÁSZLÓ. (Kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 2003 (Délalföldi évszázadok, 20.) 187 p. KUJBUSNÉ MECSEI ÉVA: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848. Sorozatszerk.: NAGY FERENC. (Kiadja a) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. Nyíregyháza, 2003 (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai II. Közlemények, 28.) 324 p. Külügyminisztérium Levéltára. I. köt. Külügyminisztérium. Repertórium. Szerk.: NAGY FERENC. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 12.) 352 p. Le relazioni italiane dell’emigrazione de Kossuth 1849–1866. Lo studio introduttivo e le lettere sono a cura de ÉVA NYILÁSZI-STRAUB. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003. Léptékváltó társadalomtörténet: tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Szerk.: K. HORVÁTH ZSOLT–LUGOSI ANDRÁS–SOHAJDA FERENC. (Kiadja a) Hermész Kör (és az) Osiris Kiadó. Bp., 2003. 708 p., ill. Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. szám. Főszerk.: GECSÉNYI LAJOS. Fel. szerk.: KATONA CSABA. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Budapest, 2003. Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap, 2002. szeptember 3. — Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap, 2003. szeptember 3. Szerk.: DOBOS GYULA. (Kiadja a) Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára. Szekszárd, 2003. 219 p. Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája. Kaposvár, 2002. szeptember 4–6. Budapest, Balassi Intézet, 2003. május 14. Szerk.: BÖŐR LÁSZLÓ. (Kiadja a) Magyar Levéltárosok Egyesülete. Bp., 2003. 253 p. Magyarország századai. Válogatás ezer év dokumentumaiból 1000–1956. Szerk.: TÓTH BÉLA. (Kiadja az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszék (és a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003. 536 p.
92. 93.
94.
95.
96.
97.
98. 99.
100.
101.
102. 103.
104.
105.
Mater et magistra. Szerk.: CSOMBOR ERZSÉBET–HEGEDŰS ANDRÁS. Strigonium Antiquum, 5. (Kiadja a) Prímási Levéltár. Esztergom, 2003. 251 p., ill. „Mindent a hazáért”. Deák Ferenc emlékkiállítás 1803–2003. A Magyar Országos Levéltár anyagaiból a kiállítást rendezte és a bev. írta: NYULÁSZINÉ STRAUB ÉVA. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003. 70 p. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei. 1944. december 23.–1947. május 31. Összeáll.: CSAPÓ MÁRIA–HAÁSZ RÉKA–KURECSKÓ MIHÁLY–SZŰCS LÁSZLÓ–G. VASS ISTVÁN. Szerk.: G. VASS ISTVÁN. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 11.) 448 p. Miskolc története. 4/1–2. köt. 1848-tól 1918-ig. Főszerk.: DOBROSSY ISTVÁN. Szerk.: VERES LÁSZLÓ. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár (és a) Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 2003. 1233 p., ill. MOLNÁR ANDRÁS: Deák Ferenc a Győri Királyi Akadémián (1817–1821). Fel. szerk.: BANA JÓZSEF. (Kiadja) Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Győr, 2003 (Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények, 2003/11.) 34 p., ill. MOLNÁR LÁSZLÓ–SZÖGI LÁSZLÓ: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770–1999. Repertórium. (Kiadja a) Semmelweis Egyetem Levéltára. Bp., 2002. [2003] (A Semmelweis Egyetem Levéltárának kiadványai, 2.) MÓRICZ MIKLÓS: Válogatott tanulmányok I. Szerk.: JENEY ANDRÁSNÉ. (Kiadja a) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára. Bp., 2003. 297 p. „Múlt nélkül nincs jövő”. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum története 1918– 2003. Szerk.: FARKAS GYÖNGYI–JANKÓ ANNAMÁRIA–SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Petit Real Kiadó. Bp., 2003. 175 p. Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1946. február 5.– 1946. november 15. A és B köt. Szerk., a jegyz. és a bev. tanulmányt írta: SZŰCS LÁSZLÓ. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003 (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok, 38.) 1978 p. NYÁRÁDY R. KÁROLY: Erdély népesedéstörténete. Az irathagyatékot szerk. és az előszót írta: VARGA E. ÁRPÁD. Sorozatszerk.: JENEY ANDRÁSNÉ–MISKOLCZY AMBRUS. (Kiadja a) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára (és az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Román Filológiai Tanszéke. Bp., 2003 (Transylvanica varietas) 672 p. Oppidum Csongrád 2003. Szerk.: GEORGIÁDES ILDIKÓ–SEBESTYÉN ISTVÁN. (kiadja az) Oppidum Csongrád Alapítvány. Csongrád, 2002. 104 p. ORTUTAY ANDRÁS: Jó, ha a dolgokat írásba foglaljuk. Tanulmányok KomáromEsztergom Megye múltjáról. Szerk.: L. BALOGH BÉNI. Sorozatszerk.: VIRÁG JENŐ. (Kiadja a) Kernstok Károly Művészeti Alapítvány. Tatabánya, 2003 (Castrum könyvek, 9.) 275 p. Orvostörténeti Közlemények. Communicationes de Historia Artis Medicinar, 178–181. (Kiadja a) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (és a) MOTESZ Magyar Orvostörténelmi Társaság. Fel. kiadó: KAPRONCZAY KÁROLY. Bp., 2002. [2003]. 254 p. PALIC, MILENKO: Visszaemlékezés a világháború éveire (1941–1945). Közreadja PIHURIK JUDIT. Szerk.: BLAZOVICH LÁSZLÓ. (kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 2003 (Dél-alföldi évszázadok, 19.) 125, [9] p.
89
106.
107.
108.
109.
110.
111.
112.
113.
114. 115.
116.
117.
90
Pártállam és nemzetiségek 1950–1973. Összeáll., jegyz. ellátta és a bev. tanulmány írta: TÓTH ÁGNES. Szerk.: APRÓ ERZSÉBET. (Kiadja a) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 2003 (Forrásközlemények. BácsKiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 6.) 561 p. Pártközi értekezletek. Politikai érdekegyeztetés, politikai konfrontáció. 1944– 1948. Vál., szerk. és jegyz. ellátta: HORVÁTH JULIANNA–SZABÓ ÉVA–SZŰCS LÁSZLÓ–ZALAI KATALIN. (Kiadja a) Napvilág Kiadó. Bp., 2003. 1099 p. PÁSZTOR CECÍLIA: Salgótarjáni zsidótörténet: általános és középiskolások számára. Sorozatszerk.: TYEKVICSKA ÁRPÁD. (Kiadja a) Nógrád Megyei Levéltár. Salgótarján, 2003 (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból, 40.) 92 p., ill. PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA–MIKOLAJCSIK LÁSZLÓNÉ: Egyesületek iratai a BácsKiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában (1651) 1824–1950. (1979). A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma. Szerk.: APRÓ ERZSÉBET. Sorozatszerk.: TÓTH ÁGNES. (Kiadja a) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 2003 (Segédletek. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 7.) 262 p., ill. PORKOLÁB LÁSZLÓ: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez (1770–1919). Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és (az) Országos Műszaki Múzeum Központi Kohászati Múzeumának. Miskolc, 2003 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez) 370. p. POLGÁR PÉTER ANTAL: „Idő setétedik...”. A Halvachs–tragédia. Szerk.: ERDŐS FERENC. (Kiadja a) Fejér Megyei Levéltár. Pusztavám–Székesfehérvár, 2003 (Fejér Megyei Levéltár Közleményei, 30.) 192 p. Pro memoria. Nyíregyházi összeírások 1752–1850. Szerk.: KUJBUSNÉ MECSEI ÉVA. Sorozatszerk.: NAGY FERENC. (Kiadja a) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. Nyíregyháza, 2003 (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai II. Közlemények, 29.) 566 p. „A puszták metropolisza”. Kecskemét városképének alakulása a 19. század végén, a 20. század elején a tervrajzok tükrében. Kiállítási katalógus. A kiállítást rendezte, a katalógust összeáll.: PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA. (Kiadja a) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 2003. 18 p. ill. Ráday Pál iratai 1703–1711. 3. köt. (Kiadja a) Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára. Bp., 2003. 117 p. A Rákóczi-család a Sárospataki Kollégiumban őrzött dokumentumok tükrében. Sorozatszerk.: DIENES DÉNES. (Kiadja a) Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Sárospatak, 2003 (Acta Patakina, XIV.) 355 p., ill., 1 db CD melléklet. Református egyházlátogatás a Borsod-Gömör-Kishonti Egyházmegyében 1655, 1668, 1669. Sorozatszerk.: DIENES DÉNES. (Kiadja a) Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Sárospatak, 2003 (Acta Patakina, XIII.) 141 p. Református templom és temető a miskolci Avason. Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és (a) Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 2003. 395 p.
118.
119.
120. 121.
122.
123.
124.
125. 126. 127.
128.
129. 130.
Rendi társadalom — polgári társadalom, 10. Szerk.: Á. VARGA LÁSZLÓ. A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban; Ipar és társadalom a 18–20. században: a Hajnal István Kör — Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai, Salgótarján, 1996. augusztus 22–23. Szerk.: SASFI CSABA. Sorozatszerk.: TYEKVICSKA ÁRPÁD. (Kiadja a) Nógrád Megyei Levéltár (és) Budapest Főváros Levéltára. Salgótarján–Bp., 2003 (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból, 41.) 384 p. Rendi társadalom — polgári társadalom, 12. Szerk.: DOBROSSY ISTVÁN. Mikrotörténelem: Vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör — Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai. Társszerk.: BENEDEK GÁBOR–Ö. KOVÁCS JÓZSEF–KÖVÉR GYÖRGY–SASFI CSABA. (Kiadja a) Hajnal István Kör — Társadalomtörténeti Egyesület (és a) Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár. Miskolc, 2003. 456 p. A Richter Gedeon Gyár története. Szerk.: KAPRONCZAY KÁROLY–MAGYAR LÁSZLÓ. (Kiadja a) Richter Gedeon Gyár. Bp., 2003. 400 p. SHVOY LAJOS: Önéletrajz. Szerk.: MÓZESSY GERGELY. Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből I. (Kiadja a) Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár. Székesfehérvár, 2002. [2003]. 180 p. SIPOS ANTALNÉ: Az államosítás előtt működött ásványolaj-finomító vállalatok repertóriuma. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2003 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 9.) 194 p. SÓLYOM ILDIKÓ: Összetört — Szétszakadt — Elillant... A Sólyom tábornok-per utóélete. 1–2 köt. Sorozatszerk.: SZÍJJ JOLÁN. (Kiadja a) Paktum Nyomdaipari Társaság. Bp., 2003 (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok) 1543 p. SOMFAI SÁNDOR–SZÁNTÓ LÁSZLÓ–WALTER JÓZSEF: Polány monográfiája. Szerk.: SZÁNTÓ LÁSZLÓ. (Kiadja ) Polány Község Önkormányzata. Polány, 2003. 176 p., ill. + 2 térkép. SZABÓ PÉTER–SZÁMVÉBER NORBERT: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943–1945. (Kiadja a) Puedlo Kiadó. Bp., 2003. 294 p. SZABÓ PÉTER–SZÁMVÉBER NORBERT: A keleti hadszíntér és Magyarország 1941–1943. 2. bőv. kiadás. (Kiadja a) Puedlo Kiadó. Bp., 2003. 160 p. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, 16. Szerk.: HENZSEL ÁGOTA. Sorozatszerk.: NAGY FERENC. (Kiadja a) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. Nyíregyháza, 2003 (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai I. Évkönyvek) 408 p. SZARKA GÉZA: A székesfehérvári belvárosi plébánia története. Szerk.: CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF–KOVÁCS ELEONÓRA–MÓZESSY GERGELY. (Kiadja) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára (és a) Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár. Székesfehérvár, 2003. 447 p., ill. Száz levél Deák Ferenctől, 1850–1875. Vál., jegyz. ellátta és az előszót írta: KATONA CSABA. (Kiadja a) Magyar Országos Levéltár. Bp., 2004. 182 p. 150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853–2003. Szerk.: ZALAINÉ KOVÁCS ÉVA. A kiadvány elkészítésében közreműködött: FÖLDVÁRINÉ KOCSIS LUCA. (Kiadja a) Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Kertészet-, Élelmiszer-tudományi és Tájépítészeti Könyvtár és Levéltár. Bp., 2003. 227 p., ill.
91
131.
132.
133.
134. 135.
136. 137.
138.
139.
140.
141.
142.
143.
144.
92
SZILÁGYI GYÖRGY: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények. Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből. Szerk.: BLAZOVICH LÁSZLÓ. (Kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár (és) Bába K. Szeged, 2003 (Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XXXIII.) 299. SZÖGI LÁSZLÓ: Magyarországi diákok lengyelországi és baltikumi egyetemeken és akadémiákon 1526–1788. Szerk.: SZÖGI LÁSZLÓ. (Kiadja az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 9.) 255 p. Születtem... Magyar tudósok önéletrajzai. Gyűjt., összeáll. és a névmutatót írta: CSIFFÁRY GABRIELLA. (Kiadja a) Palatinus Kiadó. H. n. [Bp.], 2003 (Curriculum vitae) 645 p. Tanulmányok Budapest múltjából, XXXI. Szerk.: HOLLÓ SZILVIA ANDREA. (Kiadja a) Budapesti Történeti Múzeum. Bp., 2003. 478 p., ill. „Tekintetes Karok és Rendek!” Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825–1848. Válogatott dokumentumok. S. a. r. és szerk.: MOLNÁR ANDRÁS. (Kiadja a) Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg, 2003 (Zalai Gyűjtemény, 56.) 251 p. Tisztelt Uram! Nyílt levelek. Szerk., a bev. és a jegyz. írta: CSIFFÁRY GABRIELLA. (Kiadja a) Palatinus Kiadó. H. n. [Bp.], 2003. 496 p. TÓTH TAMÁS: Nagy Iván iratai. Sorozatszerk.: TYEKVICSKA ÁRPÁD. (Kiadja a) Nagy Iván Történeti Kör (és a) Nógrád Megyei Levéltár. Balassagyarmat– Salgótarján, 2003 (Nagy Iván könyvek, 13.) 263 p. TÓTH PÉTER: A lengyel királyi kancellária Libri Legationum sorozatának magyar vonatkozású iratai. II. köt. 1526–1541. (Kiadja a) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Miskolc, 2003. 470. p. TURBULY É VA: A város térben és időben. Sopron kapcsolatrendszerének változásai. (Kiadja) Győr–Moson–Sopron Megye Soproni Levéltára. Sopron, 2002. [2003]. 222 p. V. ANDRÁS JÁNOS–CSETRI ELEK–MISKOLCZY AMBRUS: Gyulai Lajos Naplói II. Sorozatszerk.: JENEY ANDRÁSNÉ–MISKOLCZY AMBRUS. (Kiadja a) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára (és az) Eötvös Loránd Tudományegyetem Román Filológiai Tanszéke. Bp., 2003 (Transylvanica varietas) 410 p. VAJK ÁDÁM: A pápoci prépostság iratai — Schriften der pápocer Propstei. (Kiadja a) Győri Egyházmegyei Levéltár. Győr, 2003 (A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Segédletek, 2. — Publikationen des Archivs der Diözese von Raab. Verzeichnungen, 2.) 112 p. Válogatás 35 év írásaiból a 60 éves Blazovich László születésnapjára. Szerk.: BERTA TIBOR–GÉCZI LAJOS. (Kiadja a) Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 2003. 133 p. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. A Vas megyei honismereti mozgalom folyóirata, 2003 (30.) 1. sz. Főszerk.: MAYER LÁSZLÓ. (Kiadja a) Vas Megyei Levéltár. Szombathely, 2003. 96 p. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. A Vas megyei honismereti mozgalom folyóirata, 2003 (30.) 2. sz. Főszerk.: MAYER LÁSZLÓ. (Kiadja a) Vas Megyei Levéltár. Szombathely, 2003. 96 p. + 1 színes térkép.
145.
146.
147.
148. 149.
150.
151.
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. A Vas megyei honismereti mozgalom folyóirata, 2003 (30.) 3. sz. Főszerk.: MAYER LÁSZLÓ. (Kiadja a) Vas Megyei Levéltár. Szombathely, 2003. 96 p. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. A Vas megyei honismereti mozgalom folyóirata, 2003 (30.) 4. sz. Főszerk.: MAYER LÁSZLÓ. (Kiadja a) Vas Megyei Levéltár. Szombathely, 2003. 96 p. A vidék forradalma, 1956. 1. köt. Szerk.: SZAKOLCZAI ATTILA–Á. VARGA LÁSZLÓ. Térkép: CSÁK PÉTER. (Kiadja) Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány (és) Budapest Főváros Levéltára. Bp., 2003. 426 p., ill. VÖLGYESI ORSOLYA: Politikai–közéleti gondolkozás Békés megyében a reformkor elején. (Kiadja a) Békés Megyei Levéltár. Gyula, 2002. [2003]. 258 p. „Zalának büszkesége”. Helyszínek, arcok, események Deák Ferenc életéből. A képeket vál., a képmagyarázatokat írta és szerk.: MOLNÁR ANDRÁS. (Kiadja a) Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg, 2003. 200 p. A Zempléni Református Egyházmegye összeírása 1782. Sorozatszerk.: DIENES DÉNES. (Kiadja a) Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Sárospatak, 2003 (Acta Patakina, XII.) 149 p., 13 ill. Zounuk, 18. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szerk.: ZÁDORNÉ ZSOLDOS MÁRIA. (Kiadja a) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Szolnok, 2003. 424 p., ill. Összeállította: Kaszás Marianne
93
INHALT THOMAS AIGNER: Das Projekt Monasterium (MOM) — www.monasterium.net (Übersetzer: ZOLTÁN ÓLMOSI) .............................................................................................
3
PÉTER KIS–IVÁN PETRIK: Die Datenbank des Archivwesens bezüglich der Geschichte von Budapest im Mittelalter ....................................................................................
14
ARCHIVGESCHICHTE .............................................................................................. TIBOR MOLNÁR: Hundert Jahre des Serbischen Nationalarchivs .........................................
26
BÜCHER ......................................................................................................................
32
BERICHTE ...................................................................................................................
34
NACHRICHTEN ..........................................................................................................
55
CONTENTS THOMAS AIGNER: The Monasterium Project (MOM) — www.monasterium.net ...........
3
PÉTER KIS–IVÁN PETRIK: The database of archival sources concerning the medieval history of Budapest ................................................................................................
14
HISTORY OF ARCHIVES TIBOR MOLNÁR: The one hundred years of the Serbian Archives ...............................
26
BOOKS .........................................................................................................................
32
REPORTS .....................................................................................................................
34
NEWS ...........................................................................................................................
55
94
