TARTALOM. Hagyomány és kontextus. Font Zsuzsa Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel

TARTALOM Az Olvasóhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 219

Hagyomány és kontextus Molnár B. Lehel Körmöczi János szerepe az unitárius egyházi levéltár kialakításában . . . . . . . 221 Font Zsuzsa Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel . . . 252 Keserű Gizella Körmöczi János és a nonadorantista hagyomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264 Balázs Péter Körmöczi János kéziratos Mózes-értekezéséről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 Ludassy Mária Price és Paine között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 Vulkán Vera Tünde Mártonfi József Közönséges rendtartása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303 Móritz Kinga-Éva Einleitung in die Philosophie. A Körmöczi-kézirat értelmezési szintjei. . . . . . 315

Külföldi egyetemeken Rab Irén „Wir sind alle Brüder und einander gleich.” Adalékok a göttingeni diákok mentalitástörténetéhez . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 326 Latzkovits Miklós Pákei József levelei Körmöczi Jánoshoz (szövegközlés) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 345

Biró Annamária Körmöczi János és a göttingeni történet- és államtudományok . . . . . . . . . . . 365 Simon Gábor Körmöczi János – a kolozsvári Unitárius Kollégium fizikaszertárának alapítója . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 382

Teológia és filozófia között Egyed Péter Erdélyi kantianizmus: Sipos, Köteles, Körmöczi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 394 Gyenge Zoltán Vallástalan volt-e Körmöczi János? Körmöczi felfogása Schleiermacher filozófiájának tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 413 Simon József Felvilágosodás és kritikai filozófia – Körmöczi János (1762–1836) lehetséges dilemmái Flügge, Herder és Kant nyomán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 422 Gurka Dezső Körmöczi János filozófusi pályakezdése a jénai posztkantiánizmus hatásterében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 439 Schmal Dániel Az ens morale és az erkölcsi közösség alapjai a korai és a kései felvilágosodásban. Széljegyzetek Körmöczi János jegyzeteihez . . . . . . . . . . . . 453 Balázs Mihály Körmöczi a radikálisok és a kantiánusok között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 468

Ünnepi prédikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 497 Névmutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 503

Az Olvasóhoz A Keresztény Magvető rendkívüli száma azon a konferencián alapszik, amelyet a Magyar Unitárius Egyház, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézete, a BBTE Magyar Filozófiai Intézete, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara Régi Magyar Irodalom Tanszéke szervezésében 2013. szeptember 13–15-én, Kolozsváron, Körmöczi János és a kortárs eszmei áramlatok címen tartottunk meg. Célunk az volt, hogy a magyar gondolkodás történetébe visszahozzuk a 250 évvel ezelőtt született Körmöczi Jánost, aki bár fontos bölcseleti műveket magyarító eruditus filozófus, kitűnő fizikus és egyházi ember volt, szellemi öröksége jószerivel ismeretlen a Kárpát-medencében. Tiszteletre méltó erőfeszítéseket tett ugyan Hajós József az 1970-es években kiadott tanulmányaival, majd Csetri Elek közreműködésével megindult az értékes levéltári forrásokat feltáró és megszólaltató kutatómunka. Közösen tervezték egy Körmöczi munkásságát bemutató kötet kiadását, ez azonban sajnálatos módon meghiúsult. Nem folytatódott gazdag kéziratos hagyatékának részletekbe menő feltárása sem, pedig külföldi peregrinációja idején készült jegyzetei, fontos bölcseleti és teológiai műveket feldolgozó kivonatai, sőt magyarításai, az egyetemes egyház történetére és az unitarizmusra vonatkozó dokumentum-másolatai fontos forrásai annak, hogy szűkebb közössége, illetőleg az erdélyi protestáns értelmiség legjobbjai miképpen találkoztak a 18. századi Európa szellemi áramlataival, s hogyan próbálták ezt összekötni a saját múltjukkal való szembenézéssel. Bátran kijelenthetjük, hogy a gazdag tematikájú és sok újszerű szempontot is felvető konferencia jelentősen gazdagította eddigi ismereteinket, hiszen a most megjelenő tanulmányok szinte mindegyike jelentős szerepet tulajdonít neki a német késői felvilágosodás hazai recepciójába. A konferencia szervezőinek szándékában áll ezt a munkát folytatni. Ez felöleli majd naplójának, több fontos művének és levelezésének hagyományos kiadását és feldolgozását, de tervezzük a konferencia szervezése során alkalmazott forma továbbfejlesztését is. Arra gondolunk, hogy az említett sikerhez hozzájárult az a rendhagyó eljárás is, hogy az előadásra vállalkozókhoz a feltárás alatt levő szövegrészeket eljuttattuk. Azt reméljük, hogy ez a kötet további ösztönzést jelent, s hogy esetleg újabb szakemberek érdeklődését is sikerül felkeltenünk. Ezt a célt próbálja szolgálni mostani kiadványunk is, ám az említett gyakorlatot folytatva szándékunkban áll a kéziratban maradt életmű minél nagyobb részét digitális formában hozzáférhetővé tenni az érdeklődő szakemberek számára.

HAGYOMÁNY ÉS KONTEXTUS

Molnár B. Lehel1 Körmöczi János szerepe az unitárius egyházi levéltár kialakításában Az Unitárius Egyház 19. püspöke Körmöczi János művelődéstörténetünk kevéssé ismert alakja. Szinnyei csak néhány sort írt róla,2 az unitárius szakirodalom is többnyire hallgat,3 talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy elhallgatta a személyét. Ennek oka egyfelől az lehetett, hogy felekezete Körmöczit püspök létére a vallástalanság vádjával illette, másfelől pedig egyházi munkássága látszólag nem hozott oly látványos eredményeket, mint akár a püspöki székben őt közvetlenül megelőző Lázár Istváné, akinek idején számos templom – köztük a kolozsvári –, illetve a székelykeresztúri gimnázium is felépült. Gál Kelemen épp ezt a némaságot akarta megtörni 1931-ben az Unitárius Irodalmi Társaságban Körmöcziről tartott felolvasásával,4 és egyúttal ráirányítani a kutatók figyelmét a felvilágosodás eme jelentős személyére, alakját beemelve nemcsak az unitárius, hanem az

Molnár B. Lehel, a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári főlevéltárnoka, forrásfeltárási munkát végez az unitárius egyház történetéről. A Szegedi Tudományegyetem doktoranduszaként befejezés előtt álló PhD disszertációja a 17–18. századi vizitációkkal foglalkozik. 2 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [online] http://mek.oszk. hu/03600/03630/html [2014. 09. 19.] 3 Tudomásunk szerint az első néhány soros unitárius publikációt Körmöcziről Aranyosrákosi Székely Sándor közölte (Az Unitária vallás történetei Erdélyben. Kolozsvár, 1839, 173–174.). Tulajdonképpen az ő adatait vette át Szinnyei és Zoványi Jenő is. Ezt követően Gyöngyösi István: Emlékeimből. Körmöczi János püspök. Unitárius Közlöny, 1889/7–8. 142–146.; 1889/9. 166–169. 4 Gál Kelemen: Körmöczi János püspök a vallástalanság vádja alatt. Keresztény Magvető, 63. évf. (1931). 201–213. 1

222

KER M AGV 2014/3–4 • HAGYOMÁNY ÉS KONTEXTUS

erdélyi szellem- és művelődéstörténeti köztudatba.5 Ennek ellenére művelődéstörténetünk csak az 1950-es évektől kezdve tartja számon Körmöczit. E disciplina számára Hajós József filozófus fedezte fel őt, aki a Helvétius-fordító Kiss Mihályról szóló munkájában6 felhívta a figyelmet Körmöczinek a felvilágosodás haladó eszmerendszerével lépést tartó szellemiségére. Hajós közel 20 éves hallgatás után 1972-ben a Korunk hasábjain újból Körmöczivel foglalkozott, mint a szubjektív idealistaként számon tartott filozófus Fichte Gondolkodásbéli szabadságnak az európai fejedelmektől, kik ezt eddigelé elnyomták, vissza kévánása című röpiratának első teljes magyar fordítójával.7 Fichte „bölcseleti rendszere saját vallomása szerint »a szabadság első szisztémája«, melynek megalkotásához a francia forradalomtól kapott »energiát«”.8 Fichte minden gondolata mögött érződött a francia forradalom jobbat akarásának a lüktetése – állapította meg Hajós –, amely kiváltotta a germán reakciót és szervezett hajsza után ateizmussal vádolva, végül eltávolították őt az egyetemről.9 A századforduló után Körmöczinek is része volt az istentelenség vádjából püspökelődje, Lázár István és fia részéről, de Gál Kelemen említett előadásában ezt a kérdést elemezve végkonklúzióképpen megállapította, hogy Körmöczi volt egyháza egyik legvallásosabb püspöke.10 Újabb évtizedes hallgatás után immár egy unitárius lelkész, a teológus Gellérd Imre posthumus megjelent tanulmánya úgy szól Körmöcziről, mint aki a felvilágosodás prédikátora volt, következésképp teológiáját a modern unitárius hitelvek kifejlődésének sarkköveként tartotta számon.11 Körmöczi – írja Gellérd – „felfedezte az új unitárius embert, felfedezte az immanens tényezők szerepét az Isten–ember viszonyában, felfedezte a fejlődés szerepét a vallásban s ezzel száza-

5 Gál Kelemen az 1935-ben megjelent A kolozsvári unitárius kollégium története kétkötetes művében számtalan helyen ír Körmöcziről, és a kollégium igazgatói fejezetben külön is foglalkozik vele. Lásd Gál Kelemen: A kolozsvári unitárius kollégium története. II. Kolozsvár, 1935. 459–466. 6 Hajós József: Kiss Mihály. Bukarest, 1953, Állami Tudományos Könyvkiadó 5–17. 7 Hajós József: Egy röpirat a gondolat szabadságáról. Korunk, 1972/12. 1806–1811.; Uő: 175 éves első Fichte-fordításunk. Látóhatár, 1973. 86–88.; Uő: Kellgren és Körmöczi avagy a svéd író első erdélyi visszhangja. In Uő: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Bukarest–Kolozsvár, 1999, Kriterion Könyvkiadó. 310–328. 8 Hajós: i. m. Egy röpirat… 1809. 9 Uo. 10 Gál Kelemen: i. m. Körmöczi János püspök a vallástalanság… 213. 11 Gellérd Imre: Körmöczi János a felvilágosodás prédikátora. Keresztény Magvető, 89. évf. (1983). 45–52., továbbá Uő: Négyszáz év unitárius prédikációirodalma. Kolozsvár, 2002, 193–202.

Molnár B. Lehel • Körmöczi János szerepe az … egyházi levéltár kialakításában 223

dokkal előre az unitárius szellem, az unitárius teológiai gondolkodás s ennélfogva az unitárius prédikációnak is az irányát: az értékkereszténység irányát.”12 Az 1980-as évek végén Csetri Elek történész levéltári kutatásokba kezdett egy, a Körmöczi munkásságát bemutató kötet megjelentetésének a reményében, amely magában foglalta volna a püspök peregrinációs naplójának, fordításainak, filozófiai, jogi, történeti statisztikai, gazdasági stb. feljegyzéseinek és levelezésének a kiadását is. A kézirat nagyjából elkészült, de a könyv nem került sajtó alá. Így Csetri 1993-ban csupán egy összefoglaló tanulmányt közölt Körmöcziről, amit azután 2000-ben újból megjelentetett.13 Csetri legutóbb 2007-ben Körmöczi Jus publicum universale című államtudományi kéziratáról értekezett. Ezt a művét Körmöczi a Göttingai Egyetem legnagyobb hatású tanárának, Schlözernek, a francia és a német felvilágosodás képviselőjének előadásaira és műveire alapozta.14 Meg kell jegyeznünk, hogy a Szegedi Tudományegyetem Régi Magyar Irodalom Tanszékén 1998-ban Barna József szakdolgozatot írt Körmöcziől, majd három évre rá megjelentetett egy tanulmányt is.15 A fentnevezett kutatók megállapítják, hogy Körmöczi művelődéstörténetünk valóban méltatlanul elhanyagolt alakja. Mellőzöttsége főleg azért megdöbbentő, mert miután nyugati peregrinációja idején alaposan megismerkedett a felvilágosodás nagy német és francia gondolkodóinak eszméivel, hazatérve e haladó gondolatok jegyében rendkívül termékeny alkotónak is bizonyult. Több mint hatezer oldalnyi kéziratot hagyott az utókorra. Ugyanakkor az is igaz, hogy nyomtatásban pusztán öt rövidebb munkája jelent meg (halotti és egyéb prédikációk). Ez részben magyarázza viszonylagos ismeretlenségét, mind saját korában, mind pedig a ma embere előtt. Ebből a szempontból kora áldozatának is Uo. 52. és 201. Csetri Elek: Körmöczi János. In Glatz Ferenc (szerk.): Tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993, 259–269.; Uő: Körmöczi János. In Uő: Együtt Európában. Debrecen, 2000, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 118–130. Korábban megjelent Csetri Elek Körmöczi hagyatékából Aranka György két kiadatlan levele. NyIrK, 1989/33. 186–187. 14 Csetri Elek: Egy erdélyi államtudományi munka a felvilágosodás korából. Körmöczi János Jus publicum universale című kézirata. In Kalmár János (szerk.): Európai szemmel. Tanulmányok Köpeczi Béla tiszteletére. Budapest, 2007, 160–169. 15 A szakdolgozat elsősorban Lord Kames, a skót felvilágosodás egyik jelentékeny alakja Sketches of the Histrory of Man című munkájának Körmöczi által készített kivonatával foglalkozik. Barna József: Körmöczi János élete és műveltségének egyes vonatkozásai. (Szakdolgozat) Szeged, 1998. Uő: Körmöczi János élete és műveltségének egyes vonatkozásai. In Szentpéteri Márton (szerk.): Miscellanea: tanulmányok a régi magyar irodaromról. Budapest, 2001, 197–219. 12 13

224


tekinthetjük. Az a tény ugyanis, hogy munkái nem jelentek meg, nagyrészt valóban a korabeli Magyarország és Erdély kulturális és politika viszonyaival magyarázható. Az időszak, amelyre Körmöczi szellemi érlelődése és alkotótevékenységének virágkora tehető, I. Ferenc paranoid besúgóállamának és minden addiginál szigorúbb cenzúrájának az időszaka volt: olyan korszak, amelyben semmiféle progresszív gondolat nyilvános propagálásának nem volt helye. Körmöczi János munkájában a felvilágosodás számos vonulata találkozik: a filozófiában Kant és Fichte híve, a természettudományok tanáraként a kémiában Lavoisier, a természettanban a kísérleti fizika göttingai professzora, Lichtenberg tanítványa, történetfelfogásában a korábban említett Schlözert és a voltaireianus Spittlert követi, társadalmi–politikai nézeteiben Rousseauval, a jakobinusokkal és Napóleonnal rokonszenvezik.16 A következőkben röviden áttekintem Körmöczi életútját. Körmöczi János 1763. szeptember 14-én született a küküllő vármegyei Kissároson (ma Magyarsáros). Nagyapja Ihring János – vallására nézve lutheránus – körmöcbányai csizmadiamester volt, miután Erdélyben, Nagyajtán letelepedett, nevét születési helyéről Körmöczire változtatta. Apja, Körmöczi József kissárosi iskolamester, majd 1780-tól Ádámoson volt pap és tanító. Anyja pócsfalvi Bánfi Krisztina. A hétgyermekes családfő János fiát az elemi ismeretek elsajátítása után, 16 éves korában (1779) a kolozsvári Unitárius Kollégiumba küldte tanulni. Tanulmányait azonban 1793 végén kénytelen volt rövid időre megszakítani apja súlyosbodó betegsége miatt. Csak apja halála után, 1794 végén tért vissza Kolozsvárra, hogy folytassa stúdiumait. 1785-től tógátus diák, 1788-ban pedig elnyerte az abszolutóriumot. Közben 1786-tól köztanító (publicus) minőségben az alsós gyerekeket tanította. 1792-ben szeniorrá választották. Tanulmányai idején végig ösztöndíjas volt, alapítványok támogatottja, később pedig fizetett oktató, emellett felsős korában magántanítványokat is vállalt. Eszmeiségének formálódásában fontos elemnek tekinthető, hogy a kollégiumban a filozófiai tárgyakat Pákei Józseftől hallgatta. Kollégiumi évei alatt Körmöczi heti öt óra teológiát, ugyanannyi matematikát és fizikát, továbbá négy–négy óra németet és keleti nyelveket hallgatott. Teológiára Márkos György oktatta. Pákeitől alaposan elsajátította a német nyelvet, jól megtanult latinul s valószínűleg franciául is.17 A felvilágosodás természetjogi eszmeisége és saját közéleti ambíciói egyaránt szerepet játszottak abban az elhatározásában, hogy jogi pályára lépjen. Ko16 17

Csetri Elek: Körmöczi János. In Uő: i. m. Együtt Európában. 119. Uo.


lozsváron, az Akadémián megkezdett jogi tanulmányai azonban csak egy szemesztert tartottak, mert 1794. február 15-én a Főkonzisztórium meghívta professzornak a kolozsvári Unitárius Kollégiumba. Állása elfoglalása előtt azonban felettesei külföldre küldték peregrinációra.18 Levéltárunkban őrzött naplójából az Ephemeris vitae Joannis Körmötzi de Nagy Ajta tanulmányútja pontosan nyomon követhető. 1794 szeptemberének végén indult Bécsbe, ahol kisebb megszakításokkal csaknem két teljes évig tartózkodott, és az egyetemen fizikát, valamint matematikát hallgatott. Innen ment át 1795 októberében Pozsonyba egy szemeszterre a jeles fizikus és kémikus, volt jezsuita professzor, Mathias Pankl kurzusát hallgatni. Amikor Körmöczi az akadémia aligazgatójánál jelentkezett, akinek elmondta, hogy ő protestáns, az aligazgató ezt nemhogy nem látta akadálynak, hanem szinte megörült, mondván: „nálunk szívesen látjuk, annál inkább, mert unitáriusunk sohasem volt.”19 A szemeszter leteltével visszatért Bécsbe, ahonnan Prágán és Drezdán keresztül német egyetemek felé vette útját. A nyári szemesztert Jénában töltötte, ahol Ilgentől Kant filozófiáját hallgatta. A tanulás mellett közeli kapcsolatba került G. Paulus teológiai professzorral, akivel a vallások és az egyházak szerepéről, az unitarizmusról hosszas sétákon cserélt eszmét. Így írt erről naplójában: „Soha kedvesebb órát és kedvesebb emberrel nem töltettem.”20 Körmöczi számára az igazi külföldi szellemi műhelyt azonban a göttingai Georgia Augusta Egyetem jelentette, ahol 1796 őszétől egy évet töltött. Mivel ennek részleteivel e folyóiratszám több tanulmánya is foglalkozik, most csak Johann Christop Gatterer előadásait említjük meg a történeti segédtudományok területéről. Körmöczi az itt szerzett ismeretek alapján – mint arról a későbbiekben részletesebben szólok – az unitárius egyházi levéltár történetében, a kutatás megkönnyítése érdekében, elsőként rendszerezte a legrégebbi iratokat, okleveleket, és róluk regesztákat, valamint kétkötetes lajstromkönyvet készített. Körmöczi könyvekkel megrakodva 1797 szeptemberében indult hazafelé. 1798 elején iktatták be professzori állásába. Nehéz időszakban, de szakmailag szerencsésen indult, ugyanis képzettségének és kedvének megfelelően a Kollégi-

Gál Kelemen: i. m. II. köt. 460 Ephemeris vitae Joannis Körmötzi de Nagy Ajta. 52. Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára. (A továbbiakban MUEKvGyLt) Körmöczi a naplójában latinul idézi az aligazgató szavait: Nihil obest quod sit Protestans, gratus apud nos est futurus, hoc magis quod unitarium nunquam habuerimus in omnibus, quae placuerint, compareat, licibit. Csetri Elek fordítása 20 Uo. 74. 18 19

226


umban a matematika–fizika tanszéket bízzák rá. 1801-ben nősült meg, felesége Barra Zsuzsanna volt. Fiuk, József, később guberniumi tisztviselő lett. Körmöczi 14 évig végezte a professzori teendőket (1798–1812), az utolsó tíz évben az igazgatói tisztséget is viselte. Nagy munka várt rá. Az iskola szellemiségét és módszereit egyaránt összhangba kellett hoznia a felvilágosodás és a „természettudományok százada” eredményeivel. Kiváló tulajdonságai miatt bízták meg őt Lázár püspök halála után (1811) az egyház vezetésével, majd választották püspökké a ravai zsinaton 1812-ben. Megjegyezték róla, hogy egyházi beszédeiben mindig súlyos problémákat érintett, s ezért csak megfelelő műveltségű hallgatóság tudta követni.21 Nem célunk most, hogy püspöki tevékenységét értékeljük, csupán megjegyezzük, hogy kimondottan rendszerező és szervező munkájának köszönhetően egyháza történetében ezt az időszakot az „utasítások kora”-ként emlegetik. Püspöksége idején 1813ban alkotta meg a Főtanács az egyházköri felügyelő és egyházközségi gondnoki rendszabályokat, maga Körmöczi javította a hivatali-igazgatási ügymenetet, rendet teremtett a pénzügyekben, amit az előző időszak helyzete mindenképpen szükségessé tett. A püspök és kollégiumi igazgató közötti vita megelőzésére, saját tapasztalatából okulva, igazgatói szabályzatot készített, amely hat évtizedig maradt érvényben. Egyházszervezői korszakára esik egyházának hivatalos kapcsolatfelvétele az angliai unitáriusokkal is. Alkotóerejének teljében volt, amikor 1818-ban sajnálatos baleset érte. A homoródoklándi zsinatra tartván kocsija a tordai Dobogó-tető lejtőjén felborult és Körmöczi további életére kiható agysérülést szenvedett. A gondos orvosi és családi ápolás nyomán hivatalát nagyobb részt elláthatta ugyan, de teljes munkaképességét többé nem nyerte vissza. Az egyházat ezután Fűzi Jánossal és Molnos Dáviddal együtt kormányozta. Ezt a korszakot triumvirátusnak hívták az unitárius egyház történetében. 74. életévében, 1836. december 13-án halt meg. Testét a kolozsvári belvárosi unitárius templom kriptájába temették el.22 Körmöczi legértékesebb munkái balesete előtt készültek. A későbbiek, az öregkoriak inkább anyaggyűjtemények, vázlatosak vagy töredékesek. Csetri kutatásaira támaszkodva elmondhatjuk, hogy Körmöczi németországi tanulmányútján Jénában egy filozófiai és egy teológiai előadást hallgatott. Göttingában pedig 12 kurzusra járt, amelyből csak öt volt egyháza elvárásaival megegyező (héber, kísérleti fizika, matematika, könyvvitel, építészet), hét tárgy a

21 22

Gál Kelemen: i. m. I. köt. 342. Gál Kelemen: i. m. II. köt. 460., 464–465.


társadalomtudományok köréhez tartozott, és jellemző módon ebből hat történettudományi egy pedig statisztikai kurzus volt.23 1797 őszén, amikor Körmöczi hazatért peregrinációjáról, az unitárius egyházban éppen a közigazgatási reform és vagyonleltár készítése volt terítéken, ahogy fogalmaztak: „Erdélyi Unitária Közönség és Collégiumok vagyonainak vagy fundációinak mivoltok és miben létek.”24 Ezt csak úgy lehetett megvalósítani, hogy számba vették, összegyűjtötték majd elhelyezték a konzisztórium levéltárában az alapítványi leveleket, a különböző jegyzőkönyveket, pénzügyi számadásokat és más történeti értékű iratokat, annál is inkább, mert az eklézsiák ezekre nem vigyáztak kellőképpen. A feladat elvégzésére létrehozott „commissioban” Petrichevich Horváth Miklós főgondnok, Pákei János szenátor, Nagy Zsigmond tanár és Sikó István mellett – magától értetődően – benne volt Körmöczi is. Az elkezdett munkáról Petrichevich Horváth Miklós 1806. május 3-án kelt Főkonzisztóriumhoz benyújtott levelében tett jelentést. Ebben leírta, hogy a levelek regisztrációja, számbavétele éveket késett különböző, elsősorban Körmöczi és Nagy Zsigmond tanári elfoglaltsága miatt, ezért 1805–1806 fordulóján éjt nappallá téve dolgoztak, melynek eredménye egy több mint 88 oldalas fólió alakú vagyonleltár könyv lett a 16. századtól napjaikig.25 A munka ezzel nem ért véget, mert a vagyonleltár elkészítése mellett a dokumentumokat nyilvántartásba kellett venniük, és a „Kolozsvári Mater Eklézsia leveles tárjából”26 ki kellett válogatniuk a konzisztóriumra vonatkozókat. Körmöczi erről a munkáról levélben számolt be Petrichevich Horváth Miklós főgondnoknak, amelyből kiderül, hogy Molnos Dávid is – Körmöczi utóda az igazgatói székben – besegített az iratok nyilvántartásba vételében. Levelében értékes dokumentumok megtalálásáról, valamint a feldolgozás nehézségeiről is szót ejtett: „Tegnapi napon nem voltunk a registrációban, mert az Eklézsia ládájával szintén készen lévén, protocollumok s holmi historicumok voltak hátra, azért a volt Lengyel Eklézsia ládáját és a püspöki pincéiből az égés után (az 1798as tűzvészről van szó) a templomba vitetett rongyos ládát hánytuk fel, s az ezekben találtatott leveleket küldöttük a regesztráció helyére. Nagyon terhes ez a fogCsetri Elek: A felvilágosító Körmöczi János. Kézirat. 8. Petrichevich Horváth Miklós főgondnok 1806. május 3-án kelt jelentése a Főkonzisztóriumhoz. MUEKvGyLt Reg A. H/82 25 Az MUEKvGyLt-ban található ez a bőrkötésű kézirat, melynek gerincére van írva: Aranykönyv 1557–1805. I. Körmöczi János által. 26 Körmöczi János levele Lázár István püspökhöz. Kolozsvár, 1807. április 4. Fogalmazvány. MUEKvGyLt Reg A. H/84. 23 24

228


lalatosság, de a Státus és Eklézsia jova forogván előttem semel pro semper (=egyszer-másszor, ismételten, gyakran) már csak mozgatom és valahogy consumálom is. A Státus részére igen sokat nem nyerünk, de világosságot annyit, amennyi belátást semmi kútfőből nyerni nem lehetett volna. A János király donatioja confirmációja Bethlen Gábor által pergamenen megkaptuk, egy testamentumot a beteg deákoknak egy ispotályul testált házról, egy rektori szőlőről, a Deák Borbára testamentumát, a Dálnoki Lőrincét a Státus részére mintegy 5–6 ezer forintig, a hollandiai pénzről, mely 17 ezer egynéhányszáz forint volt, mely summa mivelhogy nem adminisztráltatott egészében, az ebből indult differentiákról folyt vetekedések conclusumok in orogine meg vagynak etc. … – majd így folytatja levelét – örömmel megcselekszem mindent azon reménység alatt, hogyha most minden pillanatot erre kell is fordítani, ha egyszer által eshetünk ezen, tisztában leszünk és megfogunk nyugodni.”27 Körmöczi soraiból érződik, hogy egyéb, elsősorban tanári teendői mellett ez a feladat nehézséget jelentett számára, de egyházáért örömmel, tudásának maximumával dolgozott ezen a téren is. Körmöczi időközben elkészítette a Státus leveleinek regesztrumát az eklézsiától átvett levelekével együtt, amely még impúrumban volt, ezért Petrichevich főgondnok véleményét kérte, hogy lemásoltassa-e valakivel.28 A főgondnok válaszát nem ismerjük, de az kétségtelen, hogy Lázár István püspöknek 1811-ben bekövetkezett halála után két kötetben elkészítették a letisztázott Regesztrumot.29 A Regesztrum szerint Körmöczi több mint 50 ügykörbe sorolta az iratokat, ezen belül pedig darabszinten leírta a dokumentumokat, regesztákat készítve róluk, amihez látszólag hasznosította a Gatterernél tanultakat. Körmöczi kéziratában maradt ránk az „Ecclesiák Levelei Regestrátiójára Szolgáló Instructió” is, amely kimondottan az egyházközségek tulajdonában levő iratok kezelésével kapcsolatos előírásokat tartalmazza. Az Instructio szerint az egyházközségek leveleit négy csoportba kell sorolni: „Sub A. Ingatlan jókról szóló levelek fasciculusa, Sub B. Ingó jókról szóló levelek fasciculusa, Sub C. Elocatumokról költ levelek fasciculusa és Sub D. Fasciculus Miscellanae.” Talán Körmöczi János levele Petrichevich Horváth Miklós főgondnokhoz. Kolozsvár 1806. július 13. MUEKvGyLt Körmöczi János hagyatéka. Jelzet 6. 24. 28 Körmöczi János levele Petrichevich Horváth Miklós főgondnokhoz. Kolozsvár 1807. április 13. MUEKvGyLt Körmöczi János hagyatéka. Jelzet 6. 24. 29 Néhai Tiszteletes Superintendens Lázár István uram elhalálozásával a Superintendentiális háznál és a Superintendentiale Archivumban találtatott Protocollumoknak, Actáknak s miden nemű Literaleknak a Fő Consistorium határozásából lett regestrumoknak Elenchussa. 27


egy kis magyarázatra szorul, hogy mit kell értenünk az utóbbi két csoporton. A C. alá tartoznak a bérbe adott szántóföldekről, szőlőskertekről, kaszálókról, erdőkről kiállított szerződések stb., a D. ponthoz pedig azok az iratok, amelyek az első három csoportba nem sorolhatók be, például jegyzőkönyvi, illetve peres iratok. Az Instructio azt is előírta, hogy az egyházközségek leveleit össze kell gyűjteni a gondnokoktól és egyházfiktól, alaposan át kell olvasni, és tartalmuk szerint a fent említett négy csoportba, azokon belül pedig időrendbe kell sorolni. Emellett a leveleket sorszámozni kellett és a szám alá röviden kivonatolni azoknak tartalmát. Időközben 1806-ra felépült az új kollégium épülete (harmadik), és a levéltár is ott kapott helyet, amelynek berendezéséről szintén Körmöczi gondoskodott. Petrichevich Horváth Miklós főgondnokhoz 1809-ben kelt levelében írta, hogy „A Státus leveleinek conservációjára szolgálandó archívumnak vásárlottam secretarius Bussztik úrtól a Guberniale Archívumból kimustrált cistulákot capedokot, de a cistulák felemások, a capedok rosszak, ezek nem is jöttek censusba csak a cistulák. … Én úgy gondolom, hogy új capedokat kellene csináltatni és így tisztességes lenne.”30 Körmöczi már püspök volt, amikor precedens értékű döntést hoztak az 1817. januári Főtanácson, eszerint a székelyszentmihályi egyházközség egyik értékes oklevelét megőrzés végett fel kellett küldeni a konzisztórium levéltárába.31 Ezzel a precedenssel valójában megvetették az alapját a levéltár gyűjtő jellegének. Körmöczi elkötelezett levéltárügyi tevékenysége nem egyedülálló a többi egyházak összehasonlításában. Például az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára jóllehet az 1950-es évek végén alakult, de Főkonzisztóriumának levéltára már a 18. század elején megvolt, és az iratok betűrendes mutatóit Tunyogi Csapó József szekretárius, későbbi jogtanár készítette 1823– 1829 között.32 A Tunyogi néhány szavas regesztáihoz képest Körmöczi sokszor az iratok féloldalas kivonatát adta. Természetesen a két egyház közötti méretbeli

30 Körmöczi János levele Petrichevich Horváth Miklós főgondnokhoz. Kolozsvár 1809. október 10. MUEKvGyLt Körmöczi János hagyatéka. Jelzet: 6. 24. 31 Zsinati és Főtanácsi jegyzőkönyv 1816–1823. VIII. kötet. 33. jkv. sz. 23. Itt mondok köszönetet Kovács Sándor teológiai tanárnak, hogy erre az adatra felhívta a figyelmem. 32 Lásd: Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának ismertető leltára. Összeállította: Dáné Veronka, Sipos Gábor. Kolozsvár, 2002, 20–22. (Erdélyi református levéltári kiadványok, 1.); Az Erdélyi Református Főkonzisztórium levéltárának mutatója 1700–1750. Összeállította: Dáné Veronka. Kolozsvár, 2002, 3. (Erdélyi református levéltári kiadványok, 2.)

230


és ebből adódó irattermelési különbség miatt Körmöczinek jóval kevesebb dokumentumot kellett kézbe vennie. Végül szólnunk kell Körmöczi hagyatékáról. Szellemi produktumának, személyes és családi iratainak egy része a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárban található. Másik fele a volt kolozsvári Unitárius Kollégium Nagykönyvtárának kézirattárában, amely az 1948-as államosítás után a Román Akadémia kolozsvári fiókkönyvtárába került a Farkas utcába. (A Körmöczi hagyatékról készült jegyzéket a függelékben közöljük.) Anélkül, hogy az Akadémiai Könyvtárban található kéziratokat részletesen bemutatnám, csak néhány statisztikai adatot közlök. Az Akadémián Körmöczinek 56 kézirata van, amely kb. 6286 oldalt tesz ki és az általa másolt szövegek száma 47 db., kb. 2418 oldal. Az unitárius levéltárban pedig 0,7 iratfolyóméter anyagot őrzünk. Az Ephemeris című naplóján kívül még két házi naplója is fennmaradt (1798–1836), amelyekben gazdaságáról, háztartása alakulásáról, bevételeiről és kiadásairól írt, olykor a felesége is kiegészítette azt. Ezekből a forrásokból nem az értelmiségi hivatás és foglalkozás, hanem a velejáró anyagi kérdések kerülnek előtérbe, képet kapva egy kolozsvári professzor, később püspök életviteléről, anyagi gondjairól, bajairól. Körmöczi egész életét az örökös alkotás jellemezte. Ezt igazolja kiterjedt levelezése is. Ezek a levelek egyház- és helytörténeti szempontból értékesek és hű tükröződései a korabeli polgárság, értelmiség világának, de számos közéleti és peregrinációs vonatkozásuk is van. A levélrendőrség jelenléte ellenére sokszor magasztos eszmék, korszerű és felemelő gondolatok tükröződnek bennük. Életével, gondolkodásával, érdeklődésével összhangban volt könyvtára is. Több lajstrom is megmaradt könyveiről, ezek alapján láthatjuk, hogy 16 enciklopédia és szótár, 39 könyv a filozófia, 34 a fizika, 10 a természethistória és gazdaság, 24 a matematika, 48 a teológia, 6 az egyháztörténet, 40 a történettudomány, 16 a történeti segédtudományok, 5 az ókortudomány, 28 a szépirodalom, 19 a jog és orvostudomány, 6 a pedagógia, 35 pedig a vegyes kategóriába tartozott. Ezeknek többsége külföldön jelent meg.33 Zárógondolatként elmondhatjuk, hogy Körmöczi kéziratai és könyvtára is bizonyíték arra, hogy ő a felvilágosodás és természettudományok századának elkötelezett híveként értékelhető.

33

Csetri: i. m. Körmöczi János.129.


FÜGGELÉK Körmöczi János kéziratainak jegyzéke (Összeállította: Balázs Mihály és Molnár B. Lehel) I. Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtára. Kézirattár. A Román Akadémia Kolozsvári Fiókkönyvtára megőrzésében a. Körmöczi János művei, fordításai és jegyzetei MsU. 3. Körmöczi János, Album amicorum et benevolorum Joannis Körmötzi de N. Ajta. Kolozsvár, Bécs, Jéna, Göttinga, Pozsony, 1794–1799. Magyar, német, latin és görög nyelvű. 92 f. 113 × 188 mm. MsU. 237. Körmöczi János jegyzetei. Kolozsvár, 1786–1790. Magyar és latin nyelvű. 3–36 p. 195–125 mm. Megjegyzés: Csonka, tartalma vallásos írások, textusok, prédikációk. MsU. 255. Körmöczi János jegyzetei. Kolozsvár, 1819–1830. Autográf. Magyar nyelvű. 344 p. 195 × 125 mm. Megjegyzés: vallásos tárgyú. MsU. 372. Körmöczi János: Collectio materialium ac fragmentorum historicorum. E praelectionibus privatis Ill. Domini L. T. Spittler. Göttinga, 1797. Magyar nyelvű. 908 p. 195 × 125 mm. MsU. 387/A. Körmöczi János: Előkészület a világ történetei leírásához. Irta gyermekek számára Slötzer Augusztulus Lajos nagy britanniai kir. tanátsos és a göttingai tudomány mindenségekben az országlás tudományának és ország esmeretének rendes tanittója. Kolozsvár, XIX. sz. eleje (1807 előtt). Másolat. Magyar nyelvű. 98 p. 200–115 mm. Megjegyzés: Körmöczi János fordítása. MsU. 387/B. Latin, német és magyar nyelvű jegyzetek és értekezéstöredékek. Körmöczi János: Kolozsvár, 1791. Latin és magyar nyelvű. 260 p. 195 × 125 mm. f. 3–5. Idézetgyűjtemény a Nosce te ipsum témájára.

232


6–40. Florilega raritatum Ephemeris (Notata de funeribus Romanorum ex Chrismanno, Raritates variae ordino alphabetico ex theatro humanae Authore Beyerlinck). 41–54. Historia dogmatis trinitatis recentior 55–71v. Institutiones theologiae christianae dogmaticae Julius Augustus Ludovicus Wegschneider 1826. 75–92v. Cím nélküli értekezés a keresztény vallás megkülönböztetett fontosságáról. Inc. Azon praerogatívák közül, melyekkel mü keresztyének… 93–105v. A lelki életre vonatkozó latin–magyar feljegyzések. 107–114v. Német–latin feljegyzések az aestetica tárgykörében. 115–128v. Fundamentum juris naturai (latin–német nyelvű értekezéstöredék) 131–185v. Latin–magyar–német jogelméleti szöveg. Inc. Homo enim non est purum selbst. 186–194v. Magyar nyelvű receptek 195–199v. Latin szószedet 211–228v. Latin és magyar bibliai helyek kivonata (töredék), Burnet, De conflagratione mundi (latin vers) 239–254v. F.M.A. v. Voltaires Leben und Charakter, Meinungen und Schriften. D. J[ulius] F[riedrich] K[nüppeln]. 2 Auflage Deppau, 1794 (kivonat ebből a munkából). 255–256v. Német nyelvű vers, Inc. Ruhig ist der Todes Schlummer. 257–260v. Magyar vers, Inc. O te kedves magányosság, öleld meg szívemet. MsU. 393. Körmöczi János: Statistica. Göttinga, 1797. Magyar nyelvű. 189 p. 208 × 168 mm. Megjegyzés: A. L. Schlözer göttingai kurzusának magyar kivonata alapján készült jegyzetek. MsU. 413/A. Körmöczi János: Critica rationis purae. Institutio philosophiae theoretica ad ductum Critic der reinen Vernunft C. E. Schmidt. E praelectionibus C. D. P. Ilgen excepta. Jena, 1796. Latin nyelvű. Kolligátum (v. ö. MsU. 413/B). 1–390 p. 210 × 170 mm. MsU. 413/B. Körmöczi János: Einleitung in die Philosophie. Jéna, 1796. Német nyelvű. Kolligátium (v. ö. MsU. 413/A). 393–512 p. 210 × 170 mm.


MsU. 421. Körmöczi János: Notata, sive ideae quaedam S. Concionum per Joannem Körmötzi congestae. Kolozsvár, 1789. Belső cím: Idea sacrarum… Körmöci Ajta collectae pro formandis sacris sermonibus ad concionem deservitarae, 1789. Continet ideas No. 105 + 1 Latin nyelvű. 248 p. 210 × 175 mm. MsU. 424/A. Körmöczi János: Európa históriája politikai tekintettel. Göttinga, 1797. Magyar nyelvű. 123 p. 205 × 168 mm. Megjegyzés: Benczédi Gergely írásával rávezetve: „Körmöczi János akadémiai jegyzetei.” Valójában G. Chr. Gebauer: Anleitung zur Kenntniss der europaeischen Staatenhistorie (Leipzig, 1788) alapján készített jegyzetek. Ms.U 424/B. Körmöczi János: Az Angliában és Scotiában lévő unitariusokról új datumok. Kolozsvár, 1787. Magyar nyelvű. 62 p. 20 × 168 mm. MsU. 440. Körmöczi János: Planum institutionum fidei christianae historico criticarum. E praelectionibus Clarissimi Dni Henrici Eberhardi Gottlob Paulis Professoris S. S. Theologiae in u[niver]sitate Jenensis… per J. K. Jéna, 1796. Magyar, német és latin nyelvű. 1–433 p. 210 × 175 mm. MsU. 513. Körmöczi János: De excidiis Chaliphatus. Göttinga, 1797. Magyar nyelvű. 112 p. 205 × 170 mm. Megjegyzés: A kézirat végére bejegyezve a szerző kezével: „Vége. Die 4-ta Augusti 1797.” A bejegyzés megerősíti, hogy A. L. Schlözer göttingai kurzusának szerző által készített jegyzetéről van szó. MsU. 514. Körmöczi János: Notata in theologiam dogmaticam. Kolozsvár, 1791. Latin nyelvű. 175 p. 205 × 130 mm. MsU. 572. Körmöczi János és Fűzi János: Domesticus curatorok, dékányok és egyházfiak normális instructiojok. Kolozsvár, 1813. Másolat. Magyar nyelvű. 6 p. 365 × 230 mm. MsU. 585. Körmöczi János: Prolegomenon de physica in genere. Kolozsvár, 1790. Latin nyelvű kézirat ábrákkal. 1–501. p. 210 × 175 mm.

234


MsU. 598/B. Körmöczi János – ismeretlenhez (Tabulae Regiae Adsessorhoz). Kolozsvár, 1829. november 15. Magyar nyelvű. 3 p. 230 × 200 mm. MsU. 617. Körmöczi János: Rosarium libithinae, az az Minden állapotban hellyheztetett emberek meg halálozásakorra való rövid ideák. Kolozsvár, 1790. Latin és magyar nyelvű. 357 p. 208 × 135 mm. MsU. 626. Körmöczi János: Index iuridicus. Kolozsvár, 1793. Latin és magyar nyelvű. 10 + 202 p. 202 × 132 mm. Megjegyzés: A kézirat az erdélyi törvények tárgymutatója. MsU. 780/A. Az angoloktól vett levelek és ezekre küldött válaszok, 1821– 1832. Részben Körmöczi, részben idegen kéz írása. Megjegyzés: Az anyag Körmöczi gyűjtése és rendezése. Részletezését ld. Lakó, I. 311–314. MsU. 781/A. Körmöczi János beszédei. 1817–1822. Latin és magyar nyelvű. 11 f. MsU. 781/B. Körmöczi János: Halotti beszédek, vázlatok, textusok. Kolozsvár, 1785–1786. Magyar nyelvű. 12 f. 210 × 175 mm. MsU. 781/C. Körmöczi János: Prédikációk. Kolozsvár, 1788–1792. Magyar nyelvű. 88 f. 245 × 195 mm. MsU. 781/D. Körmöczi János jegyzetei. Kolozsvár, 1829–1832. Latin és magyar nyelvű. 77 f. Változó formátumú. 1–6v. De Phlogisto (latin nyelvű értekezés) 7–12v. Literatur Geschichte (latin–magyar–német feljegyzés a historia litteraria tárgykörében) 21–46v. Főkonzisztóriumi beszédek 48v. Christologia Veteris Testamenti 60–61v. Feljegyzés a primipillariusokról 62–63v. Magyar nyelvű filozófiai értekezéstöredéke. Inc. Isten, föld–világ… Megjegyzés: A kézirat első részének címe: De Phlogisto, a másodiké: Literaturgeschichte, a többi vallásos tárgyú.


64–67v. Latin–magyar nyelvű értekezés a székelyekről. 70–78v. 1829. H[omorod]Sz[ent]Pál. Zsinati köszöntő MsU. 781/E. Körmöczi János: Alphabetum arabicum. Kolozsvár, 1785. Arab nyelvű latin magyarázatokkal. 15 f. 195 × 170 mm. MsU. 781/F. Körmöczi János: Héber jegyzet. Héber nyelvű latin magyarázatokkal. 50 f. 205 × 170 mm. MsU. 782. Körmöczi János fizikai és matematikai jegyzetei. Göttinga, 1796– 1797. Latin nyelvű. 157 f. 255 × 200 mm. MsU. 876/A. Körmöczi János: Historia geometriae elementaris. Autográf. Magyar nyelvű. 16 f. 210 × 170 mm. Csonka. MsU. 876/B. Körmöczi János: A közönséges arithmetica históriája. Magyar nyelvű. 12 f. 200 × 170 mm. MsU. 876/C. Körmöczi János: Logaritmus. Latin nyelvű. 14 f. 200 × 170 mm. Megjegyzés: A cím nem Körmöczi kézírása. A munka a 19. sz. elején Kolozsvárt készülhetett, és a szerző tanárkorában iskolai jegyzetként használhatta. MsU. 876/D. Körmöczi János: De aggregatis aeriformibus. Latin nyelvű. 10 f. 200 × 130 mm. Megjegyzés: A kéziratot Körmöczi a XIX. sz. elején iskolai jegyzetként készíthette. MsU. 876/E. Körmöczi János: Az oeconomiáról való jegyzések. Göttinga, 1797. Magyar nyelvű. 24 f. 200 × 170 mm. MsU. 876/F. Körmöczi János: Notata in astronomiam et geograph[iam] Physicam, metallurgiam et teoriam telluris. Göttinga 1796–1797. Latin nyelvű. 5 f. 200 × 170 mm.

236


MsU. 876/G. Körmöczi János: Notata in physicam experimentalem e praelectionibus Ill. Lichtenbergii. Göttinga, 1796–1797. Latin és magyar nyelvű. 38 f. 200 × 170 mm. MsU. 876/H. Körmöczi János: Notata quaedam pro supplimento cursus physici. Göttinga 1796–1797. Latin nyelvű. 28 f. 255 × 205 mm. Megjegyzés: Lichtenberg kurzusa alapján készült; különösen asztronómiai anyagban gazdag. MsU. 876/I. Körmöczi János fizikai, kémiai és asztronómiai jegyzetei. Göttinga, 1796–1797. Latin nyelvű. 95 f. 280 × 220 mm. Megjegyzés: Lichtenberg kurzusa alapján készült, részint szakkönyvekből tartalmaz kijegyzéseket. MsU. 877/A. Körmöczi János: Historia pragmatica R[egni] Hungariae. Kolozsvár, 1785 körül. Latin nyelvű. 24 f. 253 × 205 mm. MsU. 877/B. Körmöczi János: Historia omnium religionum. Autográf. Latin és magyar nyelvű. 20 f. 253 × 205 mm. A kézirat végén lévő jegyzet szerint Meiners Christoph: Grundriss der Geschichte aller Religionen. II. kiad. Lemgo, 1787. alapján készült. MsU. 878/A. Körmöczi János: Introductionis tabularis copia quaedam pro usu quotidiana inservitura. Kolozsvár, 1810 k. Latin nyelvű. 70 f. 235 × 200 mm. MsU. 898/A. Körmöczi János: Az unitarismusról. Kolozsvár, 1820 k. Magyar nyelvű. 198 f. 72 + 8 + 58 + 16 + 44 p. 235 × 200 mm. A kézirat William Johnson Fox beszédének fordítása. Lásd: Kovács Sándor: Angolszász – magyar unitárius érintkezések a 19. században. Erdélyi Tudományos Füzetek 269. Kolozsvár, 2011. 189. MsU. 898/B. Körmöczi János: Predikatzio. Kolozsvár, 1820 k. Magyar nyelvű. 40 f. 235 × 200 mm.


A kézirat Thomas Belsham beszédének fordítása. Lásd: Kovács Sándor: Angolszász – magyar unitárius érintkezések a 19. században. Erdélyi Tudományos Füzetek 269. Kolozsvár, 2011. 208. MsU. 913/A. Körmöczi János: Notata pro studio lingvae hebraicae. Göttinga, 1796–1797. Héber nyelvű latin magyarázatokkal. 16 f. 210 × 170 mm. Megjegyzés: A jegyzet kivonat Reineccius Christian: Janua hebreae lingvae c. nyelvkönyvéből. MsU. 913/B. Körmöczi János: Reiniceii Janua lingvae hebreae V[eteris] Test[amenti] Héber nyelvű latin magyarázatokkal. 10 f. 260 × 200 mm. MsU. 918. Körmöczi János: Jus publicum universale. Göttinga vagy Kolozsvár, 18. sz. vége. Magyar nyelvű. 41 f. 260 × 205 mm. Megjegyzés: A kézirat A. L. Schlözer hasonló című göttingai kurzusa és munkája (Allgemeine Staatsrecht und Staatsversfassung Lehre. Göttingen, 1793) alapján készült. MsU. 1178. Körmöczi János: Index. Fasciculus rerum scholasticarum (1626–1733). Kolozsvár, 1802–1812. Latin nyelvű. 16 f. 280 × 22 mm. Megjegyzés: A szerzőnek a kolozsvári Unitárius Kollégium történetéről készített adattára. MsU. 1282. Körmöczi János jegyzetei. Kolozsvár, 19. sz. eleje. Magyar nyelvű. 165 f. 270 × 220 mm. Fordításrészletek Ludwig Heinrich Jakob, Die allgemeine Religion…, Immanuel Kant, Die Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft és Christian Wilhelm Flügge, Versuch einer historisch-critischen Darstellung des bisherigen Einflusses der kantischen Philosophie című művéből. Kivonatok Johann Gottlob Marezoll, Johann Adam Berg, Karl David Ilgen munkáiból. MsU. 1453. Körmöczi János vallásos írásai (korai prédikációk, elmélkedések). Kolozsvár 1786–1790. Magyar nyelvű. 248 p. 228 × 180 mm.

238


MsU. 1505. Körmöczi János üdvözlete édesatyja születésnapjára. 1782. Magyar és latin nyelvű. 15 p. 200 × 170 mm. Megjegyzés: Van benne egy magyar disztichon. Jelige: „Viro ob maturitatem aetatis.” MsU. 1610/A. Körmöczi János gyászbeszéde Pákei József felett. Két példány. Mindkettő autográf. Magyar nyelvű. 39 + 18 f. 255 × 210 mm. MsU. 1610/B. Körmöczi János székfoglaló beszéde a rektori hivatal elfoglalásakor. Kolozsvár, 1802. Latin nyelvű. 16 p. 255 × 210 mm. MsU. 1632. 1. Cím nélküli elmélkedés a vallásról (fólió 1–11). 2. Az inkászok. A peruviai birodalom elromlása Marmontel által. Magyar nyelvű. 7 f. 260 × 210 mm. MsU. 1763. Körmöczi János: Preces philosophi ad Deum. 1789. Latin nyelvű. 3 f. 180 × 120 mm. MsU. 2148. Körmöczi János másolata az angliai testvérekhez küldött levelekről. 1833 előttről. Latin nyelvű. 24 p. 240 × 200 mm. MsU. 2469. Körmöczi János beszédének másolata. Készítette Simén Domokos. 1876. Magyar nyelvű. 6 p. 198 × 158 mm. b. Körmöczi János által másolt szövegek MsU. 339/A. Physiophilus Johannes (Born Ignác álneve), „Johannis Physiophili Specimen Monachologiae methodo Linnaeana”. (A szerzetes rendek szatirikus osztályozása, Linné növénytani rendszere alapján.) Latin nyelvű, 1783–1821. pp. 1–56. 206 × 124. mm. MsU. 339/B. [Johann Rautenstrauch], A Felseges Romai Császártol Masodik Joseftől a Szentseges VI. Pius Pápa eleiben terjesztett Irás. Mely is nyomtattatott Bétsben 1782-ik Esztendőben. (A német nyelvű szatirikus írás magyar fordítása.)


Magyar nyelvű, 1782–1821. pp. 57–111. 206 × 124. mm. MsU. 339/C „Hálaadó Öröm Mellyel a Jozan Okosság a Lelkiesméretnek mátol ugyan nem füghető, de azonban mégis meg háborittatott szabadságában lött vissza helyeztetésiért Istennek és Királynak áldozik”. Magyar nyelvű, pp. 113–138. 206 × 124., p. 135. latin nyelvű szövegrész. MsU. 339/D Ajtai [Abod] Mihály „Halotti Oratio. De Nuda Religione”. Magyar nyelvű, 1782–1821. pp. 139–166. 206 × 124 mm. MsU. 350/A. [Niethammer, Friedrich Immanuel] „Dissertationis Philosophiae de vero revelationis Fundamento Rectore Academiae Magnificentissimo Serenissimo Principi ac Domino Carolo Augusto, Duce Saxoniae… Pars prima” 1795. Latin, magyar és német nyelvű, 83 p. 200 × 170. MsU. 350/B. Home, Henry, Az Emberiség Historiája. Angolból németre fordított. Magyar nyelvű, pp. 84–165. 200 × 170. MsU. 350/C. Moralis Theologia Magyar nyelvű, pp. 167–204. 200 × 170. MsU. 790 Synopsis Chronogica Historiae Principatus Tran[sylva]niae ab. A. 1526–1703. Latin nyelvű, 1822. 25 f. 250 × 210. MsU. 854. „Index sive Enchiridion Omnium Decretorum et Constitutionum Regni Hungariae ad Annum 1559 usque. Per Causarum Locos Distinctum, memoriae usibusque fori maxime utile. Additis Regulis Juris Antiqui, Civilis et Canonici 1697. Prafatio est per Sambucum. 1581 Viennae” Latin nyelvű, 18 század második fele, Kolozsvár p. 84, 230 × 220. MsU. 855/B. Vargyasi Máté Elek, „Elegia. De Siccitate Anni 1822. in qua Segetes est Lapis Molaris Illae quidem Telluri, velut Matri, Hic Neptumo, tanquam Deo Aquarum Sua Gravamina in forma Queralae exponunt Succursum petentes”. Claudiopoli, 1822. Latin nyelvű, pp. 7. 237 × 200.

240


MsU. 856. Owen, John, „Owen… János tuos Angluj Poëta Epigrammainak Fordittasa J. Mathe Elek Által”, Kolozsvárott, 1823. Magyar nyelvű, f. 88. 235 × 190. MsU. 871/A. „Compendium Antiquitatum Hebricarum…” Latin nyelvű, 18. század vége 150 f. 260 × 210. MsU. 871/B. „Az Ó Testamentumi Szent Irásokban Rövid Bévezetes”. Magyar nyelvű, 18. század vége, ff. 151–199. 260 × 210. MsU. 872. „A Nemes Erdélyi Fejedelemség Harom Nemzetből állo Tekintetes Statussaihoz és Rendeihez Alazatos Könyörgő Levele az Adozás és azt követett terhek alá törvénytelenül huzatott Nemes Szekelysegnek”. Magyar nyelvű, 18. század vége 12 f. 240 × 205. MsU. 873. Logica (töredék) Latin nyelvű, 18. század vége 77 f. 255 × 210. MsU. 874. Bradshaw, William: „Puritanismus Anglicanus sive Praecipua Dogmata eorum qui inter vulgo dictos Puritanos in Anglia, rigidiores habentur”, Amstelodami, 1658. Latin nyelvű, 18 + 1 f., 250 × 210 (az angol eredeti: English puritanisme containeung [sic!] the maine opinions of the rigidest of those called puritans, int he realme of England, Amsterdam, 1605 – Ames William fordítása) MsU. 875. „Római Okulár, [melly készíttetett a’ Romai Doctoroc Irásaibol…]” Magyar nyelvű, 18 század vége. p. 10. 225 × 105. MsU. 877/A. Historia Pragmatica R[egni] Hungariae (Magyarország története Luxemburgi Zsigmond koráig), töredék. Latin nyelvű, 18. század vége, 24 f. 253 × 205. MsU. 877/B. Meiners, C[hristoph], Historia Omnium Religionum (A Grundriss der Geschichte aller Religionen. Lemgo, 1787 – jelzet Kolozsvárott: U. 52240. – kivonata). Latin és magyar nyelvű, 18. század vége. 20 f. 253 × 205.


MsU. 877/C. Historia Majorum Nostrorum (töredékes szöveg a magyar történelemből) Latin nyelvű, 18 század vége 4 f. 196 × 130. MsU. 878/A. Introductionis Tabularis Copia quaedam pro Usu quotidiano Inservitura. Latin nyelvű, 1777. p. 138, 235 × 200. MsU. 878/B. Radecke, Valentin, „Apologia Adversus Criminationem eorum, qui Religionem Ecclesiarum in Transylvania de Uno Deo Patre, et Filio ejus Unigenito Jesu Christo Consentientium Turcam esse affirmant…” Anno 1618 Latin nyelvű, 1820. pp. 141–155. 235 × 200. MsU. 879. Brenner Domokos Márton, Levele egy Lengyel Királlyi Tanácsosnak, Magyarországi dolgokrol, melyet Egy Romai Birodalombéli Urnak irt. Magyar nyelvű, 1821. 155 p. 245 × 210. p. 151. „Erköltsi Aria” című szatirikus vers. MsU. 880. Vargyasi Máté Elek, Törvényes Ügyek folyása módjáról. Magyar nyelvű, 1822. 394. p. 240 × 205. MsU. 881. Prohaska, Georg, Physiologie des Menschen. Wien, 1797. Magyar nyelvű, 1797 körül. 57 f. 250 × 210. MsU. 882. Pákei J[ózsef], Metaphisica, I–II. Latin nyelvű, 18–19. század fordulója, 39 f. 255 × 210. MsU. 889. Agh István, „Modus Rerum Agendarum in Cultu Divino… azaz Az Isteni Szolgálatnak az Erdélyi Unitaria Ekklésiákban valo véghez vitelének modja…” Magyar nyelvű, 18. század vége, 30 f. 225 × 190. MsU. 891/A. Albutius, Paulus, „Epistola Pauli Albutii ad Jesuitas” Latin nyelvű, 1822. 16 f. 230 × 200.

242


MsU. 891/B. Namysłowski (Licinius), Jan, „Joannis Licinii Namiislovii ad Fratres Ministros Evangelicos pro iucunda Concordia, brevis et simplex Paraenesis. Accessit Licinii et quorundam Biographia”. Latin nyelvű, 1822. 17–50 ff. 235 × 200. MsU. 891/C. Vogel, Johann, „Epistola Joannis Vogelii Norimbergensis ad Professores Altorfinos…” Wittenbergae, 1616. Latin nyelvű, 1822 körül. ff 51–59. 235 × 200. MsU. 891/D. Vogel, Johann, Dissertatio de Satisfactione Christi”. Latin nyelvű, 1822 körül, ff. 60–66. 235 × 200. MsU. 892. Sebe János, Halotti beszéd Sylvester György felett. Magyar nyelvű, 1829 körül, f 16. 245 × 210. MsU. 895/A. Ruar Martin–Grotius Hugo, „Quaestio Matrimonialis: An Maritus uris defunctae Sororem germanam in Matrinonium ducere possit? In Epistolis M. Ruari, et H. Grotii ad sese mutuo datis et acceptis erudite petrarcta” Latin nyelvű, 1822. 16 f. 240 × 200. 895/B. Quid est Papa? – Cum Dispensatione Caesareo-Regiae Commissionis Librorum Censoriae omissum est Nomen Autoris. Viennae, 1782. Latin nyelvű, 1820 körül. 20 f. 240 × 200. MsU. 897/A. Dudith András levelei kálvinista teológusokhoz 1569–1572. Latin nyelvű, pp. 1–197. 235 × 200. Lásd: Dudithius, Epistulae II, 239, 253, 261, 264, 269, 276, 277, 278. MsU. 897/B. Kivonat az: Acta Concilii Tridentini canones et decreta typis edita Coloniae Agrippinae 1603. Latin nyelvű, 1820 körül. pp. 197–2013. 235 × 200. MsU. 897/C. Riccius, Paulus, De caelesti agricultura – kivonat a műből. Latin nyelvű, 1826. pp. 214 f. Bejegyzés a 213–214. lapon: „Haec ex antiquissimo M. S. e libris Martini R. Balas Arkidiakoni in Küküllő per R. Alctium Mate empto descripta v. notata infirma manu per Joan Körmötzi 1826”.


MsU. 912. Abafáji Gyulai Pál, Epistola Pauli Gyulai ad Georgium Sibrik Capitaneum Varadiensem. 1585. Latin nyelvű, 18–19. század fordulója, 19 p. 240 × 200. MsU. 1232/A. Laczkovics János, „A Jésus Társaságbéli Szerzetesseinek Khinából való kiüzettetése.” Magyar nyelvű, 1–76 p. 210 × 135 mm. MsU. 1232/B. Fox, William Johnson – Aspland Robert, Literae ex Anglia de statu unitariorum Anglicorum. Kolozsvár, 1821. Latin nyelvű, 32–66. p. 210 × 135 mm. MsU. 1232/C. Berzsenyi Dániel három verse: Az öröm, A melancholia, Magányosság. Magyar nyelvű. 67–70 p. 210 × 135 mm. Hajós József, NYIrK, XXXVIII 1994 p. 134. MsU. 1232/D. Johann Heinrich Kellgren, Prosaische Schriften. Aus dem schwedischen übersetzt v. Karl Lappe. Neustrelitz und Leipzig, 1801. Körmöczi fordítása németből magyarra. Magyar nyelvű, 26 f. 210 × 135 mm. MsU. 1232/E. Körmöczi János, Az emberi hosszú életről jegyzések. Kivonat a következő műből: Christoph Wilhelm Hufeland, Makrobiotik oder die Kunst das menschlichte Leben zu verlängern, Jena, 1796) Magyar nyelvű, Kolozsvár 19. sz. eleje. 9 f. 200 x135 mm. MsU. 1232/F. Fox, William Johnson levele Sylvester Györgyhöz. Magyar nyelvű (Körmöczi fordítása),1–4 p. 210 × 135 mm. MsU. 1232/G. Székely Mózes levele ismeretlenhez. 1832. január 25. Magyar nyelvű.1–4 p. 210 × 135 mm. MsU. 1232/H. Bölöni Farkas Sándor levele ismeretlenhez az angliai unitarizmusról. 1832. március 28. Magyar nyelvű, 1–8 p. 210 × 135 mm. MsU. 1314. Királyi Táblai periratmásolatok. Magyar nyelvű, 18. század második fele, 42 f. 410 × 250 mm.

244


II. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest Körmöczi János: Poesis Hunno-Latina seu versus Hungarici Latinis intermixti, quos hoc compendio mancipavit… Joannes I. Körmötzi. Magyar, latin és német nyelvű. 140 f. 190 × 135 mm.

III. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára Körmöczi János püspök hagyatéka 1. Naplók 1.1. Körmöczi János: Ephemeris Joannis Körmötzi de Nagy Ajta (Napló). Kolozsvár, 1794–1802. Magyar és latin nyelvű I–X p., 1–206 p. 190 × 125 mm. Körmöczi János magyar nyelvű feljegyzései bevételeiről, kiadásairól (1794–1797). Kolozsvár, Bécs, Pozsony, Prága, Jéna, Göttinga. Függelékben két ifjúkori gyászvers 1794. 1.2. Körmöczi János házi naplója (kiadások, bevételek) 1798–1818. 410 × 125 mm 1.3. Körmöczi János házi naplója (kiadások, bevételek) 1816–1836. 390 × 125 mm. 2. Egyháztörténeti dokumentumok 2.1. Egyháztörténeti kronológia éves bontásban 1564–1812 Controversias inter ecclesias matres et filias que separationem urgent 2.2. Fundatiok A Teológia kinyomatatására gyűlt pénz 1785–1787 (Szentábrahámi: Summaja) Dobófalvi Maróthi István fundatio… pro collegio… Claudiopolitano 1787 Sukiana fundatio 1791 [Feljegyzések korábbi adományokról – a legrégibb Csanádi Pál 1632] Fundátionalis pénzszerzésről szóló levelek jegyzéke és további dokumentumok Nyomtatásra conferált pénzekből, könyvek nyomtatásáról szóló levelek jegyzéke Az Erdélyi Unitária Eklézsiák sérelmeiről szoló levelek jegyzéke 1630–1793 Minden elocalt capitalisok és debitorok regestruma 1702–1795


Az 1562–1716 közötti fundációk és kollátumok listája 2.3. Körmöczi János jegyzetei a protocollumokból 2.4. [Vázlat és jegyzetek egy készülő egyháztörténethez] 2.5. Jegyzetek a kidei egyházközség történetéhez 2.6. A dicsőszentmártoni iskola tanulóinak névsora 1824 2.7. Unitárius egyháztörténeti kivonatok és jegyzetek a Fasciculus rerum scholasticarumokból, Kénosi–Uzoni egyháztörténetéből és különböző jegyzőkönyvekből 2.8. De eruditis scrioptoribus et fautoribus unitariorum vita et factis (unitárius lexikon) 3. Köztörténeti dokumentumok 3.1. Bethlen Gábor testamentuma és Péchi Simon rabságbeli levelének részlete 3.2. Stand und Dienst Tabelle der in Europa befindlichen Souveriteten 1791–1805 4. Könyv – könyvtár és olvasmánytörténeti dokumentumok 4.1. Demonstrációk a kollégium könyvtárának kiadásairól és bevételeiről 1788–1812 Augusztinovics Pál könyvtáros 1788–1791 Almási József könyvtáros 1791–1794 Ágoston Sámuel könyvtáros 1794–1795 Mikó Sámuel könyvtáros 1795–1797 Nagysolymosi Koncz János könyvtáros 1798–1800 Aranyosrákosi Csipkés Boldizsár könyvtáros 1800–1802 Árkosi Barabás Mózes könyvtáros 1802–1803 Martonosi Vas Mózes könyvtáros 1803–1804 Bartók Gergely könyvtáros 1804–1806 Csikfalvi Sipos Miklós könyvtáros 1806–1807 Aranyosrákosi Csipkés András könyvtáros 1807–1809 Kozma Sándor könyvtáros 1809–1812 4.2. Könyvkölcsönzések és adományozások adatai 1760–1812 4.3. Kimutatás az unitárius kollégiumi könyvtár tecariusainak jövedelméről 1760–1807 4.4. Kölcsönzések, hiányok listái, feljegyzések a kollégium könyvtárának állapotáról 1798–1813

246


4.5. Az Unitárius Kollégium könyvtára rövid története és a könyvtár commisariusainak listája 1760–1812 4.6. Körmöczi egy datált (1821) és két datálatlan könyvjegyzéke 4.7. A Kénosi Zsigmond által a könyvtár rendezésére küldött bizottság jelentése 1804., 1806. július 1. 4.8. Thúri Sándor levele Körmöczihez könyvek ügyében. 1804. június 8. 5. A Körmöczi család peres ügye, a család vagyonát érintő iratok, birtokügyek, levelek 1670–1829 6. Levelezés 6.0. Ágoston István levele Körmöczi Jánoshoz d. n. 6.1. Aranka György 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1798, 1807. 6.1. A. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz 1797–1826 (Összesen 52 levél), Körmöczi János válaszlevelei Augusztinovicshoz 1808– 1828 (Összesen 18 levél), Körmöczi Jánosné Barra Zsuzsanna egy level Augusztinovicshoz, Kolozsvár, 1826. július 15. 6.2. Árkosi Krisztina levele Körmöczi Jánoshoz Kissáros, 1819. augusztus 25. 6.3. Dersi Ballók János levele Körmöczi Jánoshoz Désfalva, 1820. szeptember 27. 6.4. Barabás Dávid 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1816. 6.5. Barabás Sámuel levele Körmöczi Jánoshoz Torockó?, 1813. június 16. 6.6. Bartalis Sámuel levele Körmöczi Jánoshoz Girolt, 1816. március 17. 6.7. Bartók Gergely 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1814, 1818. 6.8. Benyovszky (generális) levele Körmöczi Jánoshoz Szind, 1804. április 15. 6.8. A. Betze Mihály szolgabíró 4 levele Körmöczi Jánoshoz 1814–1815. 6.9. Csedő László kancellista 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1818, 1819. 6.10. Ifjabb Cserey Farkas levelei Körmöczi Jánoshoz 1803–1806 (7 levél, melyből egy datálatlan.) 6.11. Fikker Ferenc levele Körmöczi Jánoshoz Abrudbánya, 1819. július 20. 6.12. Fikker Sándor ifj. 2 levele Körmöczi Jánoshoz Szamosújvár, 1818, 1819 6.13. Fűzi János levele Körmöczi Jánoshoz Kolozsvár, 1818. április 4. 6.14. Iszlai Iszlai István levele Körmöczi Jánoshoz Iszló, 1820. december 15.


6.15. Jármi Miklós 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1797, 1800. 6.16. Jónás Ferencz levele Körmöczi Jánoshoz Kolozsvár, 1818. október 21. 6.17. Kapdebó János esperes (talán örmény) 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1814. Körmöczi egy válaszlevele. 6.18. Kelemen Benjámin keresztúrköri esperes és székelyszentmihályi pap 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1820, egyik datálatlan, Körmöczi egy válaszlevele Kolozsvár, 1820. október 4. 6.19. Kenderesi Mihály levele Körmöczi Jánoshoz Kolozsvár, 1821. január 7. 6.20. Kis László levele Körmöczi Jánoshoz Alsószentmihályfalva, 1822. január 30. (Melléklet: Fűzi János főjegyző nyugtája.) 6.21. Küs Pál kolozsi pap 2 levele Körmöczi Jánoshoz Kolozs, 1819, 1820. 6.22. Kozma Gergely szentgericei pap levele Körmöczi Jánoshoz Szentgerice, 1819. február 10. 6.23. Kozma Mihály levele Körmöczi Jánoshoz Nyárádszentlászló, 1816. szeptember 7. 6.24. Körmöczi János levelei Petrichevich Horváth Miklós főgondnokhoz 1806–1813, (összesen 64 levél, melyből 2 datálatlan). 6.25. Körmöczi János és Jánosné Barra Zsuzsanna levelei fiúkhoz Körmöczi Józsefhez 1815–1828. (13 levél, melyből 2 datálatlan 10 datált, 1 töredék Körmöczi Jánostól.) 6.26. Körmöczi József ifj. levelei szüleihez Körmöczi János és Jánosné Barra Zsuzsannához 1816–1820 (4 levél, melyből egy datálatlan.) 6.27. Körmöczi Jánosné Barra Zsuzsanna levelei férjéhez Körmöczi Jánoshoz 1803–1828 (21 levél, melyből 6 é.n., 15 datált.) 6.28. Körmöczi József levele fiához Körmöczi Jánoshoz Ádámos, 1783. január 25. 6.29. Lőrintzi József 3 levele Körmöczi Jánoshoz 1820, Körmöczi egy válaszlevele 6.30. Pauli (kapitány) levele Körmöczi Jánoshoz Bölön, 1805. június 29. 6.31. Pál András főbíró levele Körmöczi Jánoshoz Kolozsvár, 1818. október 15. 6.32. Petrichevich Horváth Károly 4 levelei Körmöczi Jánoshoz 1804– 1821, Körmöczi egy válaszlevele. 6.33. Petrichevich Horváth Miklós főgondnok levelei Körmöczi Jánoshoz 1795–1814, (összesen 78 levél, melyből 1 datálatlan + 2 levéltöredék.)

248


6.34. Rákosi Károly levele Körmöczi Jánoshoz Alsórákos, 1818. március 22. 6.35. Ribitzei Dániel levele Körmöczi Jánoshoz Ribice, 1814. augusztus 27. 6.36. Sala Mihály levele Körmöczi Jánoshoz Vásárhely, 1800. november 21. 6.37. Sebess Pál levele Körmöczi Jánoshoz Torockó, 1819. március 16. 6.38. Sikó István levele Körmöczi Jánoshoz Marosvásárhely, 1813. május 12. 6.39. Simándi Gergely oskolamester levele Körmöczi Jánoshoz Kissolymos, 1829. április 8. 6.40. Simon Anna Thorotzkai Lajosné levele Körmöczi Jánoshoz Mikó? Újfalu 1807. október 17. 6.41. Simon Christophorus 2 levele Körmöczi Jánoshoz. M[ikó]? Újfalu 1798, 1806 6.42. Szabó Sámuel 2 levele Körmöczi Jánoshoz Székelykeresztúr,1804, 1811 6.43. Szász Mózes 2 levele Körmöczi Jánoshoz datálatlan 6.43. A. Szentkirályi Ferenc levele Körmöczi Jánoshoz Marosvásárhely, 1801. március 16. 6.44. Szentkirályi József levele Körmöczi Jánoshoz Marosvásárhely, 1802. január 25. 6.45. Szentkirályi Mózes levelei sógorához, Körmöczi Jánoshoz 1802– 1806 (3 levél) 6.46. Székely István levele Körmöczi Jánoshoz Abrudbánya, 1800. augusztus 4. 6.47. Wass Mihály pap levele Körmöczi Jánoshoz 1820. 6.48. Nagyernyei eklézsia levele Körmöczi Jánoshoz Nagyernye, 1819. április 18. 6.49. Torockói eklézsia 2 levele Körmöczi Jánoshoz Torockó, 1818. március 5. (1 datálatlan) 6.50. Túri eklézsia levele Körmöczi Jánoshoz Túr, 1812. szeptember 30. 6.51. Borítékok, számlák 6.52. Johann Georg von Sheidlin (talán a bécsi bankár) levele Körmöczi Jánoshoz Bécs, 1815. január 20. 6.53. Georgius Martinus Heinlein levele Körmöczi Jánoshoz Szeben, 1792. október 3.


7. Peregrinációs dokumentumok és levelek 7.1. Körmöczi külföldi akadémiákon nyert tanúsítványai, oklevelei, a göttingeni és a jénai egyetem nyomtatott tanrendje és rendtartása. 7.2. Körmöczi János albizálása. 7.3. Körmöczi János levele Szentkirályi Ferenchez Göttinga, 1797. május 28. 7.4. Antal János levele Körmöczi Jánoshoz Bécs, 1797, június 24. 7.5. Csipkés Sándor 3 levele Körmöczi Jánoshoz 1805, 1806. Peregrinációjára gyűlt pénzekről kimutatás. 7.6. Fikker Ferenc ifj. 3 levele Körmöczi Jánoshoz Schemmnitz, 1798. 7.7. Kanyaró Mihály akadémita 3 levele Körmöczi Jánoshoz 1814–1817. 7.8. Matthaeus Pankl pozsonyi fizika professzor 3 levelei Körmöczi Jánoshoz 1796–1798. 7.9. Molnos Dávid 4 levelei Körmöczi Jánoshoz 1802–1817. 7.10. Sylvester György akadémita 9 levele Körmöczi Jánoshoz 1812–1814. 7.11. Tompa János református akadémita 2 levele Körmöczi Jánoshoz 1802, 1807. 8. Értekezések, beszédek, versek 8.1. „Körmöczi János gyűjteménye és művei, melyek a főkonzisztórium levéltárában vannak” (Körmöczi hagyatékának jegyzéke.) 8.2. Teoria telluris. 8.3. Mózes. 8.4. Beszéd a rektorság átadása alkalmából. 8.5. Tanévnyitó beszéd. 8.6. Körmöczi János püspöki beiktatása alkalmával a templomban elmondott ének 1813. január 7. 8.7. Körmöczi Ferenc Körmöczi János „öccsének” köszöntő verse 1815. 8.8. Körmöczi Jánost vizitációja alkalmával megköszöntő ének 1827. 9. Családi levelezések, folyamodványok, dokumentumok 9.1. Körmöczi János és felesége folyamodványai a városhoz 1820 tája. 10. Körmöczi János: Protocollum Erogationis ad Machinas, Instrumenta et Materialia experimentationis. Inchoatum Claudiopoli Anno 1799 Die 12. Apr. Kolozsvár, 1799–1831. Latin és magyar nyelvű. 132 p. 200 × 170 mm. Megjegyzés: A kolozsvári Unitárius Kollégium fizikai szertárának felszerelésére fordított kiadásokat tartalmazza; benne foglaltatik az e célra adományozók névsora és adományaik összege is.

250


11. Körmöczi János unitárius egyháztörténeti jegyzetei, Benczédi Gergely kiegészítéseivel. Püspökök, főgondnokok, papok, egyházközségek neveit, zsinatok helyit stb. tartalmazza. 195 × 225 mm, 357 p. (Az utolsó dobozban.) 12. Körmöczi János vegyes jegyzetei, nyugták, receptek, számlák.

Körmöczi József hagyatéka (Körmöczi János püspök fia) 13. Az unitárius Konzisztórium hivatalos levelei Körmöczi József adminisztrátorhoz. 14. Körmöczi József hivatali iratai. 15. Körmöczi Józsefnek kiállított oklevél 1832. 16. Körmöczi József kötelezvénye Kolozsvár, 1840. április 4. 17. Körmöczi József tulajdonában lévő vegyes iratok, versek, levelek, nyomtatványok, gyászjelentések, számlák. B. Wesselényi Miklós levele Kelemen Benőhöz Pozsony, 1836. november 6. Báthory István esküje. Prodan David híres hegedűművész koncertprogramja a székely dalokról. Lengyelek levele Varsó, 1831. július 4. A reformátusok felhívása az esperesekhez és papokhoz a reformáció 300 éves megünneplésére 1817-ben. Felszólítás 100 szegény naponkénti ebédeltetésének anyagi előteremtésére. Bölöni Farkas Sándor könyvtárának jegyzéke (A könyvek címei nem szerepelnek csak a sorszámuk.) 18. A Körmöczi család által kifizetett adósságok. 19. A Körmöczi család Küküllő megyei birtokügyei. 20. Körmöczi József bizonyítványairól készített hiteles másolatok.


21. Körmöczi Józsefhez írott levelek. 22. Pákei Lajos levelei Körmöczi Józsefhez 1837–1846. 23. Körmöczi József nyugtái, számlái, elismervényei, kölcsönlevelei, kifizetései. 24. Nyomtatványok, hirdetmények, színi előadások plakátjai, koncertmeghívók, gyászjelentések. 25. Körmöczi József hivatali iratai, nyomtatványok. 26. Körmöczi József, mint a Kolozsvári Vívóintézet pénztárnoka által elintézett ügyek. 27. Augusztinovics Pál vagyonának adminisztrátorai, Körmöczi József és Fekete Sámuel ellen folytatott per iratai – köztük Augusztinovics Pál végrendelete.

Font Zsuzsa1 Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel Közel egy időben, főleg Kolozsváron az erdélyi művelődés több mérvadó kutatóját foglalkoztatta, hogy Erdély kultúrája, különösen tudományossága, mikor találkozott először a nyugati kora-felvilágosodás eszményeivel és gyakorlati vívmányaival; hogyan ment végbe ezek átplántálása Erdélybe és – sokszor közvetve – a román fejedelemségekbe. Nem egyformán ítélkeztek erről, de az 1950/60-as években fellépők mind megegyeztek abban, hogy egy ilyen folyamatnak a legsokoldalúbban hatékony, meghatározó alakja az 1663–1732 között élt ifjú Köleséri Sámuel volt. Elsőnek Jakó Zsigmond nevezte az erdélyi Frühaufklärung igazi kulcsemberének a korábban főleg orvosként ismert polihisztort,2 akinek – főleg az 1720-as évekből fennmaradt – „tudós-irodalmi” levelezését ő gyűjtötte össze, és így alaposan ismerte.3 Nem sokkal később írt ugyanerről két másik kolozsvári kutató. Ugyanaz áll az ő munkáik középpontjában, ti. a német Frühaufklärung, s mégis legfeljebb inspirációt kaphattak Jakótól, hiszen nem kéziratos forrásokra, a Jakó által fölhasznált (s kiadásra előkészületben volt) ’tudós levelekre’ építenek, és speciális eseteket vizsgálnak. Juhász István a vallásfilozófia Christian Wolffra hivatkozó megújítása, reformja erdélyi visszhangjáról adott elő 1973-ban, majd írt róla.4 Benkő Samu pedig „a felvilágosodás meggyökerezésének erdélyi sajátos-

1 Font Zsuzsa a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének docense, a Fontes Rerum Scholasticarum című iskolatörténeti sorozat szerkesztője. Az erdélyi magyar és szász művelődés történetének kutatója. 2 Jakó Zsigmond: A XVIII. század eleji román művelődési élet és a korai német felvilágosodás kapcsolatai Köleséri Sámuel levelezésének tükrében. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 13. évf. (1969). 55–65. Uő: Társadalom, egyház, művelődés. Budapest, 1997, 391–401. 3 Jakó Zsigmond: Köleséri Sámuel tudományos levelezése (1709–1732). Szerk. Font Zsuzsa. Kolozsvár, 2012 (Kölesériana, 1.), 8. sz. levél. A továbbiakban: Tudományos levelezés. 4 Késői kiadása: Juhász István: Christian Wolff és az erdélyi református teológia. In Uő: Hitvallás és türelem. Tanulmányok az erdélyi református egyház és teológia 1542–1792 közötti történetéből. Kolozsvár, 1996, 102–115. (Dolgozatok a református teológiai tudomány köréből. Új sorozat, 2.)

Font Zsuzsa • Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri

253

ságai” közt egy matematika-könyv átdolgozásának és Köleséri kísérőtanulmányának bemutatásával hozott egészen újat. Utóbbiból Benkő hosszan idéz: a stúdium – mondhatjuk – globális jelentőségét illetően Apáczaira vissza- és a Bolyaiakra előremutató eszmevilágra hívja fel figyelmünket, és a korai felvilágosodás (tudtommal) addig nálunk alig említett alakjára, Ehrenfried Walter von Tschirnhausra, akiről fontosabb lexikonok filozófus volta mellett technikai találmányait, felfedezéseit, de könyvét, a Medicina mentist is előkelő helyre sorolják. 1723-ban – Benkő idézi Köleséri előszavát – „latin eloquentiáját híva segítségül” arra törekszik, hogy a matematika „gyakorlati alkalmazása révén új formába öntött tankönyvével a szellem homályát elűzze”. A fizikán kezdve a tiszta mathesis nélkülözhetetlenségét bizonyítja különböző tudományokban. Majd így folytatja: „…korántsem indokolatlanul hívjuk Locke-ot bizonyságul: még a tudós férfiak is akkor tudták meg, hogy mi a fogyatékosságuk, mikor a mathesis, de főként az algebra nem közönséges munkájában szorgoskodtak.”5 Tárgyunk szempontjából egy fontos forráskiadásról kell még megemlékeznünk, amiből bőségesen merített mindenki. Bertók Lajos a debreceni egyetemi könyvtár két vaskos évkönyvében még az 1950-es években közölte a korszak legnagyobb erdélyi, több mint háromezer kötetes magánkönyvtárának jegyzékét, s Köleséri bibliofíliája értékelésére is kísérletet tett.6 A könyvtárjegyzék közzététele után a szétszóródott könyvtár köteteinek felkutatása – noha nem szervezetten – szintén elindult, itt többek mellett Gustav Gündisch, Spielmann Mihály, Doina Nägler és Hajós József kolozsvári könyvtárakban végzett feltáró munkáját kell kiemelnünk.7 A következőkben megpróbálunk pályaképet fölvázolni, és ennek kontextusában legalább fölvillantani: mik a bizonyságai annak, hogy immár közvélekedésnek számító kulcsszerepet játszott Köleséri a 18. század első harmada művelődése, tudományossága megújításában; végül majd röviden szólunk arról: a munkásságát követő évtizedekben hogy alakult a tudós hagyaték sorsa és megítélése. Ifj. Köleséri Sámuel Szendrőn született, Váradról menekülő református

Benkő Samu: A felvilágosodás meggyökerezésének néhány sajátossága az erdélyi magyar művelődésben. In Uő: Haladás és megmaradás. Budapest, 1979, 115–176, itt 174– 176. (Először: Korunk évkönyv, 1973, 101–114.) 6 Bertók Lajos: Ifjabb Köleséri Sámuel könyvhagyatéka. In Könyv és Könyvtár. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának évkönyve. Debrecen, 1955. 7 Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest– Kolozsvár, 1999. 5

254


pap fiaként.8 Végzett teológusként – ha igaz – első istentiszteletét sem szolgálta végig – elfelejtette a Miatyánkot. Életútjának későbbi merész kanyarjai ismeretében nem biztos, hogy anekdotáról van szó. A kudarc után a nagytekintélyű Teleki Mihály elhitte a filozófiából Leidenben és teológiából Franekerben doktorált ifjúnak,9 hogy pályát tévesztett: orvosnak akar tanulni. Telekitől erre pénzt kért. Az utolsó adat tanuló-éveiből, hogy ezt a pénzt meg is kapta. Ettől, 1685 tájától fogva bő fél évtizeden át nincs adatunk róla. A medicina történészei számára máig rejtély, hogy hol tanulta ki az orvoslást. Weszprémitől10 kezdve legtöbb biográfusa odaajándékozza neki a doctor medicinae címet, ő maga is folyamatosan használja. Magyar László András inkább a kétely mellett teszi le a voksot: kétségbe vonja (az európai orvosegyetemek pontos iratkezelésére és dokumentumaik teljességére hivatkozva) az egyetemi orvosi doktorálást.11 Mindettől függetlenül több évtized legsikeresebb erdélyi orvosának és közegészségügyi reformokat szervező szakemberének számított.12 Az ismeretlenség évei után más emberrel találkozunk. A tiszántúli kálvinista ifjú – legkésőbb 1690 körül – félreérthetetlenül Bécs oldalára áll. A török elleni hadjáratok kritikus hónapjaiban Liechtenstein hercegtől Damian Wallisig főhadparancsnokok magánorvosa, közben ellátja főorvosi hivatalát Szeben városban és a fél Szászföldön. Még ebben az évtizedben – megint csak nem tudjuk, hol – kiképzi magát a geológia és a bányászat elméletéből és gyakorlatából. Az udvari kamara 1699-ben kifejezetten ilyen felkészültségére hivatkozva utasítja az erdélyi Cameratica Commissiót, hogy a nagy financiális átrendezés során egyetlen magyar felelős hivatalnokként a fémbányászat főfelügyelőjévé tegyék meg; későbbi adatok bizonyítják, hogy Erdélyen kívül Olténiára is kiterjedő hatáskör-

8 Apja a Váradi Biblia szövegének gondozója, utóbb Debrecenben híres, nagyhatású szónok és termékeny író. 9 Értekezései közül különösen a fizikai és asztronómiai tárgyúakat tartják máig sokra, mint a kései holland karteziánizmus hatásának példáit. Szövegfordítást is ad A táguló világ magyarországi hírmondói: XV–XVII. század. Vál., bev., jegyz. Waczulik Margit. Budapest, 1984, 462–473. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története. Budapest, 1964. több fejezetében. 10 Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Ford. Kővári Aladár. 1. köt. Budapest, 1960, 165–181, (Orvostörténeti könyvek). 11 Magyar László András: Az orvos Köleséri Sámuel. Korunk, 2012/4. 90–95. 12 Pápai Páriz Ferenc is nagyra értékelte, aminek bizonysága többek közt Köleséri Auraria című fő munkájában lévő arcképéhez írt verse. Károlyi Sándornétól Bethlen Katáig a kor legműveltebb főasszonyainak nemcsak kezelője, hanem orvoslásban tanácsadója.


255

rel.13 Fegyelmezett, szolid építőmunkát végez a török háborúk miatt is katasztrofális állapotba jutott bányákban. Igazi szakemberként szolgálja – végső soron gyarmatosító – munkájában a császári adminisztrációt. Érdekes, hogy egyelőre csak egy hírhedt unitárius pasquillus-szerzőtől értesülünk arról, hogy – igen korán, a Rákóczi szabadságharc küszöbén – a vérre menő, igazi politikai küzdelmekbe is belekeveredhetett. Ott félreérthetetlen utalás van arra, hogy az egyik párt föltétlen szükségesnek tartotta őt megmérgezni: ezt Szentpáli Ferenc Kriván havasának… kezdetű, akkoriban igen népszerű pasquillusában foglalta versbe 1703-ban, amikor a császári udvar kedves emberéről, Johannes Sachs von Harteneckről, a szász királybíróról kiderült már, hogy milyen hatalmaskodásokat folytat, hogy magyar és szász embereit – a legkisebb, néha csak vélt mulasztásért, teljesen önkényesen – sorra végeztette ki.14 A versben megvalósult mérgezések és kivégzések felsorolása után kerül sor Kölesérire, s a versíró az ekkor már elfogott Hartenecket így szólítja meg: Mivelhogy Galenus helyett fő mestered Luciper atyád volt te Hüppokratészed, Tudja Köleséri, mivel ánizs vized Néki sokat használt, mikor megétetted, Melyet hogyha mindjárt ki nem köpött volna, Egy kis veres porral nem orvoslott volna, Soha stompok között bányán nem sétálna, Most Actonnal együtt föld hátán nem járna.15

Minderről bőségesen sorol adatokat Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburgkormányzat Erdélyben: 1690–1740. Budapest, 1988, Akadémiai Kiadó (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. Hatóság- és hivataltörténet, 3/8.). passim, különösen 251, 257. Trócsányitól származik Köleséri egész pályájának összefoglaló méltatása is: Köpeczi Béla (szerk.): Erdély története. 2. köt. Budapest, 1986, 1010. 14 Idegen nyelven minderről, majd Harteneck kivégzéséről bőségesen tájékoztat Zieglauer, Ferdinand von: Harteneck, Graf der sächsischen Nation, und die siebenbürgischen Parteikämpfe seiner Zeit: 1691–1703. Nach den Quellen des Archives der siebenb. Hofkanzlei und des sächs. National-Archives in Hermannstadt. Hermannstadt, 1869, 225–470. 15 Régi magyar költők tára. 17. század. 13. köt. Budapest, 1988. 77, itt a 19–20. versszak és 570, 572. A stompok=fémbányák zúzómalmai. – Karl Ludwig Acton a hirhedt Rabutin generális főembere volt, akit, házasságtöréssel gyanúsítva, szintén sikertelenül próbált Harteneck álmában, megmérgeztetni. 13

256


Az új évszázad elején ébred föl Kölesériben a tudományos ambíció is. Elkezdi elemezni a feltárt régi feliratokat, a régészeti, különösen a paleontológiai leleteket, és ha a megoldásban megakad, akkor külföldre is kezdi küldözgetni leírásukat. Amolyan csereakciót is szervez, néha nemcsak a pontos meghatározás céljából, sokoldalú kapcsolatépítésének fontos eszköze lesz ez.16 Egyúttal írja Erdély római kori aranybányászatának történetét. Az 1717-ben megjelent Auraria Romano-Dacica a tudományos sikert hozza meg számára, külföldi folyóirat-recenziókat, vitákat, végül két év múlva felvételét az Academia Leopoldina tagjai közé. Kritikai észrevételek is akadtak; kétségbe vonták, hogy az erdélyi aranybányákból annyit termelhettek ki a rómaiak, amennyit ő számolt ki. Erre igen alaposan egy kis tanulmány méretű választ küld Johann Burkhardt Menckenek, ami meg is jelenik a Neue Zeitungen von Gelehrten Sachen supplementumában.17 Az Aurariával azonban Köleséri szoros értelemben vett irodalmi munkássága véget ért. 1720-tól tudatosan kiépített tudós levelezésében egy fél tucat tanulmány-méretű levelet és igen sok tervezett munkára való utalást találunk. Ezek közül a filozófiaiakra még visszatérünk, de nem hagyható említés nélkül évtizedeken át érlelt fő történeti munkája. Három részes mű lett volna, aminek elkészült részleteit féltve őrizte, az ajánlott együttműködést nem fogadta el. Végeredményben ő volt a fő akadálya annak, hogy megvalósuljon, amit sokan szerettek volna: hogy Bél Mátyás fő művével összeolvadjon ez a másik honismereti munka, hogy az egész, így a Kárpát-medence korszerű monográfiája legyen.18 A mű mégis ’kiszivárgó’ részleteit barátai kiválónak tartották, de ő még éretlennek a kiadásra.19 A saját véleményét Károlyi Sándornak 1722-ben írt leveléből ismerjük: „Vagyon kezem alatt való munkám, melyet ha elkészíthetnék a sok foglalatosság között, talám lenne mind ennek a hazának mit köszönni, mind idegeneknek olyat látni, amineműt még nem láttak.”20 Ez a nagyon ritka magyar nyelvű megnyilatkozásai közé tartozik (még ritkább, hogy írói öntudata hangot kap). Az

16 Tudományos levelezés, lásd pl. a Johann Jacob Scheuchzernek, John Woodwardnak írt leveleket. 17 Uo. 8. sz. levél. 18 Uo. a 21. és 22. sz. levelek Bél Mátyástól, Friedrich Wilhelm Sommersberg sziléziai történésztől 1722-ben. (Bél és Köleséri ismerték egymást, legalább egyszer találkoztak is: 1728. szeptember 28-án Bécsben Köleséri bejegyzett Bél albumába. V.ö. Inscriptiones Alborum Amicorum, rekord: 4710. (A továbbiakban: IAA.) Bél Mátyás levelezése. Kiad. Szelestei Nagy László. Budapest, 1993 (Magyarországi tudósok levelezése, III.), 583. 19 Weszprémi: i. m. 179. 20 Tudományos levelezés, 20. sz. 57.


257

alkotó Köleséri tragédiája, hogy élete végén látta csak elkészültnek ezt a munkáját. Különböző címeken emlegeti, a leghosszabb, konkrét címváltozat: De Dacia Romana, Hunno-Dacia ac hodierna Dacia-Augusta. 1732-ben, halála évében egy hallei történészprofesszornak írja, hogy „küldi a Daciat prológus és epilógus nélkül”21 – tehát majdnem kiadásra készen. Valószínű, hogy féltette kéziratát az elkobzástól vagy pusztulástól, hiszen hírlett már ekkor, hogy első, szász feleségétől való válása érvénytelenségét kimondják, és bigámia címén elítélik.22 A szászokkal egyébként jónéhány súlyos konfliktusa volt, Harteneck mellett a szász universitással is. Az egész szász elitet vérig sértette ő és pártfogója, Savoyai Jenő, meg az udvari adminisztráció 1727-ben, amikor a szászoknak és evangélikusoknak járó, megüresedő guberniumi tanácsosi helyre őt nevezték ki.23 A fentiektől talán nem független, hogy a szász vezetők közömbösen nézték, hogy első szász felesége machinációi nyomán miképpen dolgozik egy ellenpárt Köleséri ellen. Mindezek alapján meglepőnek tűnhet, de kiváló, érzékeny, igényes szászokat is találunk egymás után Lorenz Weidenfeldertől Johann Seiverten át Joseph Trauschig, akik másfél évszázadon át tudós hagyatékát megőrizték, értékelték, és részben közreadták. Mesés gazdagodása, házassági és anyagi csődje, ami egész anekdotakincset táplál máig, s végül a politika, ami a gyors és végső bukásnak legfőképpen a terepe lett – olyan külső életmozzanatok, amikből magukból is egy rövid, de izgalmas korszak bátor úttörései és ezek viszonylag gyors kisiklása rekonstruálható.24 Lássuk a számunkra legfontosabbat, az átalakuló Európa tudósvilágával kiépített kapcsolatokat. Köleséri értesülései általában a német nyelvterület intézményei, folyóiratai, de különösen a hallei egyetem és pietista központ eseményeiről pontosak, gyakran frissek. Állásfoglalásai azonban változatosak. August Hermann Francke és pedagógiája iránt bizalommal van; nevelt fiát a hallei paedagogium regiumba küldi. Francke megbízásából a Szebenben iskolareformon, könyvkiadáson, könyvkereskedés alapításán munkálkodó Christoph Niko21 „… absque prologo et epilogo mitto Daciam”. Johann Peter Ludwighoz halála évében, 1732 tavaszán. Uo. App. 14. sz., 226. 22 Végül börtönben halt meg 1732 karácsonyán. 23 Trócsányi: i. m. 322, 388. 24 Egy ilyen sorozatba illeszkedik az az adat is, mely szerint 1792-ben a kolozsvári színtársulat első előadása egy Titkos ellenkezés vagy Köleséri című (ma ismeretlen) darab volt. Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897, 81. (Az adatra Egyed Emese hívta fel a figyelmem.) – Makacsul él a téma, „orvostörténész” változata a Köleséri uram házasságai című Pataki Jenő-tanulmány számos kiadásában.

258


laus Voigtot és munkatársát támogatja.25 Viszont sok kérdésben más a véleménye, mint a hallei egyetem teológus vezetésének. Ezt jelzi már az is, hogy egyetlen kifejezetten vallási kérdésekről szóló munkája az övékénél radikálisabb programot hirdet: az egyházi intézmények teljes mellőzésével képzeli el az eszményi személyes vallásosságot.26 Amikor a hallei egyetemen szakításra kerül sor a domináns pietista vezetés és a keresztény kinyilatkoztatástól független morál létezését állító filozófus professzorok között, akkor különösen határozottan foglal állást ismételten. Az akkor már európai hírű filozófus, Christian Wolff elűzését a hallei egyetemről, egyúttal Poroszországból,27 élesen elítéli. Ez éppen abban az évben, 1723ban történt, amikor erdélyi mágnás fiúk ügyében és egyébként is: „a’ Halai Professorokkal ő kegyelmének – ti. Kölesérinek – correspondentiája” volt.28 Kölesérinek a Wolff-ügyre való heves reakcióját egy Jénába peregrinált diáknak írt levele is mutatja: „Csodálkozom, hogy a tudomány művelése terén oly komoly érdemeket szerzett Buddeus professzor – a címzett ifjú tanára – beleavatkozott a Wolffal való dicstelen küzdelembe” (in ingloriam istam arenam cum Wolffio). Bárcsak sose jelent volna meg az ő bírálata in philosophiam Wolffianam…29 – Méltatlankodik régi barátjának, Mihail Şendónak, mikor hírül veszi, hogy a cárnő előbb hívta, majd az orosz akadémián örökös hellyel tisztelte meg a német filozófust: „Mi a helyzet Péterváron? Mi a helyzet a tudománnyal, a tudósokkal, akiknek sorába, vagy talán inkább oltalmába fölvétetett a korábban hallei matematikus és filozófus Christian Wolff, akit Halléból a fölingerelt teológusok távolítottak el. Jelenleg Marburgban professzor; új, nap mint nap megjelenő publikációiban gyönyörűséggel olvasok sok kitűnő, merész, szinte hihetetlen dolgot”.30 25 Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában. Szeged, 2001, 76– 85, 138, 202, 26 Font Zsuzsa: Theologia pacifica Erdélyben (Gardenius, Poiret, Köleséri). In Megújulás és megmaradás. Fabiny Tibor-emlékkönyv. Budapest, 2009, 125–145. 27 Hinrichs, Carl: Preußentum und Pietismus: der Pietismus in Brandenburg-Preußen als religiös-soziale Reformbewegung. Göttingen, 1971, 388–441. Erről magyarul: SchmidtBiggemann, Wilhelm: Gyakorlati filozófia mint provokáció: Christian Wolff filozófiája a korai felvilágosodás eszmepolitikájában. Budapest, 2008, 33–41. (Mitteilungen der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft für Philosophie, 2.) 28 Font Zsuzsa: i. m. Erdélyiek… 149–150. 29 Tudományos levelezés, 48. sz. Johann Lutsch, Jénában tanuló szász diákhoz 1724 nyarán. 30 „… multa quotidie in novis publicis insignia, ardua, incredibilia cum voluptate lego” Uo. 68. sz. Mihail Şendóhoz, 1725. január 26-án.


259

A Köleséri-levelezésből tehát Wolff egyik igen korai erdélyi olvasóját s mondhatjuk, rajongóját ismerjük meg, akinek mellesleg meggyőződése, hogy az egyetemes tudomány számára latinul is meg kell jelenniük az új műveknek: „Si Wolffius sua cogitata Methaphysica non populari, sed universali eruditorum lingua luci dedisset, optime fecisset.”31 – Másutt már azt javasolja Köleséri, hogy „az lenne a tanácsos, ha Wolff latinul is kiadná a Philosophiát, ahogy azt ígérte.”32 Tucatnál többször találkozunk Wolff nevével a levelezésgyűjteményben. Egyszer félreérthetetlen utalást találunk korrespondens-kapcsolatra is. 1724. június 8-án Szebenből Frankfurtba ugyancsak fenti barátjának azt írja Köleséri: „Wolffról most semmit sem tudok, egyébként még ma írok neki válaszlevelet.” (De Wolffio nil habeo, hodie tamen eidem scribo, occasionem respondendi nactus ad praevias ipsius.)33 Ez a néhány szó olyan nyomnak tekinthető, amin elindulva az akkoriban vezető német bölcseleti iskola korai erdélyi visszhangjának további részleteire bukkanhatunk. Így már eljutottunk adósságainkhoz. Például – csak a Wolff-iskolánál maradva! – Köleséri nevelt fia, Lázár János tanulmányi ideje forrásanyagának megvallatása. Lázár a marburgi egyetemen volt tagja Wolff legszűkebb tanítványi körének; azokban a munkálatokban is részt vett, amelyekről idéztük nevelőapja sürgetéseit: a fő művek latinra fordításában, kiadásuk előkészítésében.34 A Köleséri-korrespondenciában a nem kevés Lázáriána közt egyelőre nincs egy se a marburgi tanulmányok idejéből. Ha ennyit időztünk Christian Wolffnál, akkor ne mulasszuk el leszögezni: a kapcsolatok, hatások majdnem mindig a vallásfilozófusra vonatkoznak. Arra, aki szigorú – matematikailag is megalapozott – egzakt metodikával közelített a vallás kérdéseihez. Vállalta a botrányt Halléban a konfuciánus etikáról nagy nyilvánosság előtt tartott előadásával, aminek radikális olvasata barátok és ellenfelek közt egyaránt a teljesen független, az ateizmushoz közelítő, univerzális morál. Voltak, akik később a keresztény tanítás korszerű értelmezési kísérleteként használták föl Wolff ilyen spekulációit is; tény, hogy elfogult protestánsok hamarosan egy ilyen konzervatív vagy legalábbis közvetítő-szerepben szerették látni a mestert.

Uo. 51. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. augusztus 10-én. (integritati suae et nominis perpetuitati optime consulturum editione Philosophiae suae idiomate Latino). Uo. 60. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. október 19-én. 33 Uo. 45. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. június 8-án. 34 Juhász: i. m. 103–104. 31 32

260


Wolffnak is mesteréről, a gondolkodás történetének a korban legmeghatározóbb alakjáról, Leibnizről, filozófiájának Kölesériék általi befogadásáról csak nagy kerülővel sikerülhet érdemlegeset mondani. A Kölesérinél húsz esztendővel fiatalabb Michael Gottlieb Hansch (1683– 1749) lehetett az egyik közvetítő. A 18. századi filozófus-teológusok második sorában egyre gyakrabban bukkan fel a neve. A lipcsei egyetemen lett magiszter, majd 1709-ben Jénában a teológia doktora. Soha nem volt lelkész, tisztán teológiai kérdésekkel is ritkán foglalkozott, a természettudományokat és a matematikát tanulmányozta egyetemi éveitől fogva. A tudomány- és filozófiatörténetbe két kiadványcsoporttal írta be nevét. Az egyik, tárgyunk szempontjából most nem részletezendő: az 1718-ban megjelentetett Kepler-levelezés. A tervezett összkiadás első kötete úttörő filológiai teljesítmény, ami hosszas bécsi-prágai utazásokat kívánt.35 Filozófiai munkásságának fő terepe azonban a leibnizi filozófia védelme és népszerűsítése. Leibnizcel személyes kapcsolatban is állt, levelezésük 1707-től egy évtizeden át Leibniz haláláig, 1716-ig tartott.36 Az újabb filozófiatörténeti összefoglalások a leibnizi metafizika hatástörténetében időben Wolff és követői elé helyezik Hanschot, aki még a mester életében kezdte ilyen irányú munkásságát.37 Kitüntetett szerepet vállalt a Leibniz-művek megvédésében, népszerűsítésében: a Theodicea 1712-es recenziója után – ami határozottan teológiai támadás volt – Leibniz felkéri Hanschot ellenrecenzió írására. Ez az apológia 1716-ban jelent meg. A Monadologia latin fordítását is többször kiadta,38 majd gyűjteményes kiadást a mester kisebb műveiből – ezekről később szólunk. Hansch 1725-ben kéziratban küldi Kölesérinek Theoremata methaphysica ex philosophia Leibnitziana selecta című művét. Köleséri a köszönet és dicséret mellett felveti, hogy az általa írt Responsorias Philosophematis Leibniziano Detlef Döring: Michael Gottlieb Hansch (1683–1749), Ulrich Junius (1670–1726) und der Versuch einer Edition der Werke und Briefe Johannes Keplers. Acta Historica Astronomiae, vol. 5. (1999). 80–121, itt: 97–121. 36 Lorenz, Stefan: Leibniz und Michael Gottlieb Hansch. Zur Frühgeschichte der Wirkung der ‘Essais de Theodicée’ in Deutschland. In Leibniz und Europa. VI. Internationaler Leibniz-Kongreß, Hannover, 18. bis 23. Juli 1994. Vorträge II. Teil. Hannover, 1995, 206–211, itt: 207. 37 Lásd Die Philosophie des 17. Jahrhunderts. Das Heilige Römische Reich Deutscher Nation. Hrsg. Holzhey, Helmut et al. Bd. 4/2., Basel, 2001 (Grundriss der Geschichte der Philosophie), 1076, 1149. 38 Lorenz, Stefan: De Mundo Optimo. Studien zu Leibniz’ Theodizee und ihrer Rezeption in Deutschland (1710–1791). Stuttgart, 1997 (Studia Leibnitiana. Supplementa, XXXI.), 128–133. 35


261

Wolffianis című munkát csatolják hozzá.39 Később a szerzőnek azt javasolja, hogy jó lenne, ha a műhöz a harmonia praestabilitáról, a test és a lélek egységéről szóló elmélkedését is hozzá lehetne illeszteni, mert Leibniz ezt a kérdést sokkal kielégítőbben oldotta meg, mint a karteziánusok. Ezt ő, Köleséri, aki Descartes-tal sokat, „a puero” foglalkozott, bizton állíthatja.40 Hanschnak egy erről szóló írását tartalmazza egy Majna-Frankfurtban 1722-ben megjelent gyűjtemény, ennek kibővítésére kéri Köleséri, majd – a szerző sok elfoglaltsága miatt – megelégszik az 1722-es De unione mentis… újraközlésével.41 A Hansch-munka 1725-ben már így jelent meg: Theoremata methaphysica ex philosophia Leibnitziana selecta … accedit ejusdem auctoris Meditatio philosophica de unione mentis et corporis secundum principia Leibnitiana denuo edita.42 A mű hely nélkül, Kölesérinek ajánlva jelent meg, a szerző későbbi nyilatkozata szerint Augsburgban.43 Könyvtárkatalógusok Majna-Frankfurtot tüntetik fel, nyilván a függelék első kiadását véve alapul.44 A kiadás ügye azonban így is rejtélyes: Köleséri 1725 júliusában egy másik levelezőpartnerének is említi, hogy a Theoremata kinyomtatásával van elfoglalva (kiegészítve azt De dogmatibus metaphysicis Leibnitziano-Wolffianis című értekezésével).45 A Lipcsébe induló erdélyi Andreas Czekelinek szóló levelében intézkedik a mű nyomtatásáról, részletes utasításokat küld betűnagyságról,

Tudományos levelezés, 74. sz. 1725. június 19-én. Uo. App. 9. 41 Michaelis Gottlieb Hanschii … Idea Boni Disputatoris: Sive Synopsis Præceptorum Disputandi: Cum Dissertatione De Eo Quod Observandum Est; Ut Nos Invicem Perfecte Intelligamus: Et Meditatione Philosophica De Unione Mentis Et Corporis; Secundum Principia Summi Quondam Philosophi Et Germaniæ Nostræ Decoris Immortalis Godefridi Guilielmi Leibnitii. Francofurti ad Moenum, 1722. Ld. Tudományos levelezés, 74. sz, ill. App. 9., 10. sz. 42 A kiadvány digitális példánya elérhető: http://bsb3.bsb.lrz.de/~db/1067/ bsb10670573/images/index.html?id=10670573&fip=&no=2&seite=2 [2014. 09. 19.] 43 A Godefridi Guilielmi Leibnitii Principia philosophiae, More Geometrico Demonstrata: Cum Excerptis Ex Epistolis Philosophi Et Scholiis Quibusdam Ex Historia Philosophica; Cum Indicibus Theorematum, Auctorum, Rerum Denique Et Verborum Memorabilium; Accedunt Theoremata Metaphysica De Proprietatibus Quibusdam Entis Infiniti et Finiti Mundique Existentis Perfectione, Ex Philosophia Leibnitiana Pariter Selecta Et Geometrice Demonstrata Nec Non Meditatio Philosophica De Unione Mentis Et Corporis Denuo Edita 1728-as Praefatio )()(2a. (A továbbiakban: Principia philosophiae). 44 Berlini, göttingeni, hannoveri könyvtárkatalógusok tartalmazzák ezt a megjelenési helyet. 45 Igen valószínű, hogy a korábban Responsorias… néven megjelölt Köleséri-értekezésről van szó. Lásd Tudományos levelezés 74. sz. 1725. június 29-én. 39 40

262


margóról stb.46 A kiadás helyéről nincsen szó, Augsburg neve fel sem merül, de nem kizárt, hogy az egyetemre induló diák kitérőt tett. Hansch 1728-ban terjedelmes gyűjteményt ad ki Godefridi Guilielmi Leibnitii Principia philosophiae more geometrico demonstrata címen. Leibniz több filozófiai műve, elsőnek a Monadologia általa fordított latin változata után, a Hanschnak írt fontosabb levelek kivonatait is tartalmazó összeállítás következik,47 s végül a korábbi, 1725-ös nyomtatvány, ami a Hansch-féle theorémákat is tartalmazza, változatlan új edicióban. A teljes nyomdai kolligátum Savoyai Jenőnek van ajánlva, viszont a filozófus olvasónak címzett előszóban Christian Wolff, a wolffianus Georg Bernhard Bilfinger mellett legbővebben Köleséri kap méltatást, és leveleiből iktat be hosszú részleteket. Innen származik azoknak az információknak jelentős része, amelyek a Theoremata kiadásáról, függelékéről, Köleséri Leibnizet értékelő gondolatairól tudunk.48 Szakszerű biztatása hozzájárult tehát a Leibniz művek olyan latin nyelvű gyűjteményének megszületéséhez, ami összeszedett igen sokat a szétszórtan már megjelent fordításokból és elszórt Leibniz-nyilatkozatokból. – Köleséri és Hansch személyes kapcsolatáról nem tudunk. Találkozásukra Bécsben többször is sor kerülhetett.49 Hansch azokban az években járt először Bécsben, amikor Leibniz is ott tartózkodott, 1713–14-ben, majd a Kepler kiadásra pénzt gyűjtve többször is. A Kepler-levelezés megjelenése után császári tanácsosi címmel tüntetik ki, ami nyilván megerősítette abban, hogy egy évtized múlva 1727-től Bécsben telepedjék le. Hivatalviseléséről nem tudunk, írt, szerkesztett, igazi értelmiségi munkát végzett. Császári javadalmazása 1740 körülig tartott, anyagi nehézségekkel küzdve halt meg 1749-ben. Hagyatékának tekintélyes része szétszóródott, egy töredék Göttingenbe került. * Írásom elején Köleséri munkássága sokoldalúságát emeltem ki. Máig rejtély, hogy teológiából és filozófiából ’igazolható’ doktorátusa mellett hol és mikor szerezte meg felsőfokúnak abszolút elismert képzettségét a másik két tudományág (medicina, bányaügy) elméletében, s főleg: hogyan alapozta meg az utóbbiak Uo. 82. sz. Andreas Czekelihez 1725 júliusában. A franciául írt munka első változata 1714-ben keletkezett Bécsben, Savoyai Jenő környezetében. – A Monadológia latinul először az Acta Eruditorum supplementumában 1721-ben az 500–514. oldalakon jelent meg (az 1728-as Principia philosophiae elején ez található). Lásd még Die Philosophie des 17. Jahrhunderts, 1001, 46. sz. tétel és 1041. 48 Principia philosophiae… Praefatio ) () (2a-3b.) A Hanschhoz írt levelek részleteit már idéztük, lásd Tudományos levelezés, App. 9., 10. sz. 49 Közös ismerőst nyilván többeket említhetnénk. Bél Mátyás környezetében is felbukkan Hansch; 1731. június 4-én jegyzett be albumába Pozsonyban. Vö. IAA, rekord 4812. 46

47


263

praxisát? Nagyobb számban az 1720-as évekből ránk maradt személyes megnyilatkozásai alapján meg merjük kockáztatni, hogy talán a túl sokoldalú tájékozódás, túl sok ügyben való részvétel állott útjába annak, hogy a tudós Köleséri munkássága kiteljesedjék. Hogy mégis, alkotóként is őt tekinthessük az erdélyi előfelvilágosodás kulcsemberének, ahhoz szükség lesz az Auraria mellett a diszszertációkon kezdve a kisebb munkák kritikai igényű kiadására. Már szóltunk arról, hogy kortársak és 18. századi szász értelmiségiek őrizték Köleséri emlékét és részben hagyatékát is. Az erdélyi felvilágosodás kibontakozása idején azonban kiemelkedik az 1717-es Auraria újrakiadása. A munka nagy gonddal készült, Johann Seivert szerkesztette, jegyzetelte, bővítette különösen a feliratok tárgyában az első kiadást. A magyarországi tudományosság is felvállalta a kiadványt, Pray György előszavával jelent meg 1780-ban Pozsony–Kassa impresszummal.50

50 A második, 1780-as kiadás facsimiléjét német fordítással lásd Auraria RomanoDacica. Übers. und bearb. Horst Schneider. Bochum, 2009 (Silber und Salz in Siebenbürgen, 9.). Az 1717-es első kiadás – Magyar László András magyar fordításában – megjelenés előtt áll.

Keserű Gizella1 Körmöczi János és a nonadorantista hagyomány Az életmű teljes feltárásától még messze vagyunk, így ma még nem tudhatjuk, milyen mélyen ismerte egyháza történetét az 1794 szeptemberében külföldi tanulmányaira induló Körmöczi János, s mennyire volt tisztában a történeti hagyomány dogmatikai feszültségeivel. A hagyaték korai időszakból származó részével szembesülve azt látjuk, hogy ebből a szempontból az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött, alkalmi dialógusokat és versezeteket tartalmazó kolligátum figyelmen kívül hagyható,2 de az alaposabban nem tanulmányozott kolozsvári prédikációs kötetek3 között is sok az alkalmi jellegű, vagy éppen csak vázlatnak tekinthető, teológiai finomságok kitapintására kevéssé alkalmasnak látszó szöveg. Ránk maradt viszont egy latin nyelvű ima (Preces philosophi ad Deum),4 amely kétségtelenül alaposabb elemzésre méltó. Figyelemre méltóvá teszi, hogy ember és Isten viszonyát hagyományos ellentétpárokkal (justus-injustus, sapientissimus-insipiens) megjelenítő első rész után, a fohászkodás beszédhelyzetét töretlenül megtartva, az ember társadalmi meghatározottságát imákban egyáltalán nem megszokott módon hangsúlyozó rész következik. Itt azért könyörög Istenhez, ébressze rá szociális voltára, arra, hogy nincs egyedül, s osztoznia kell embertársai sorsában. E kissé körülményes deklaráció után azért fohászkodik, hogy zsákmányszerzésre alkalmas körmös kezeit segítse Isten visszatartani attól, hogy másokra kivetett horgok legyenek. A bölcselőhöz méltó befejezésben pedig azt kéri Istentől, hogy valahányszor rádöbben racionális voltára, a rációt tehesse meg vezetőjévé, amely ily módon képes lehet arra, hogy Isten iránti kötelességeit, s tiszteletének formáját is értelmével egyeztesse. A kollégiumban ekkor az alsóbb osztályosokat már tanító praeceptor azonban még csak nem is utal arra, miben állna a megcélzott ésszerű kultusz: a megszokotthoz im1 Keserű Gizella a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének tudományos munkatársa. A lengyel és az erdélyi antitrinitarizmus történetével foglalkozik. 2 Jelzete: OSZK Quart. Hung. 3052. 3 Lelőhelye: Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókkönyvtára. Jelzete: MsU. 237, 241, 781/A–B 4 Jelzete: MsU. 1763.

Keserű Gizella • Körmöczi János és a nonadorantista hagyomány

265

már jobban közelítő befejezésben azért könyörög, hogy testét elhagyó lelke egyesüljön Istennel. További információk hiányában azt sem tarthatjuk tehát kizártnak, hogy a Szentábrahámi Lombárd Mihály Systema universae theologiae christianae című művében leírt kultuszt ilyennek tekintette, hiszen ennek a műnek a példányait magával vitte peregrinációjára, s naplója szerint ezt nyújtotta át az unitáriusok hite felől érdeklődőknek (nem biztos, hogy a maga ötletéből). Minden jel arra mutat, hogy a Pákei József környezetében felnövő, s a bölcseletben egyáltalán nem járatlan Körmöczi első németországi tartózkodási helyén, legfőbb hazai támogatója elképzelésének megfelelően Kant követőinek abban a jénai körében mélyítette el ismereteit, ahol felekezeti hovatartozása már nem volt igazán lényeges, de ahol az antitrinitarizmus, s különösen egymásnak feszülő változatai közötti különbségek aligha állhattak az eszmecserék középpontjában. Ebben a közegben Kant nyomdokain haladva természetesen nem használták a szentháromság hagyományos fogalomrendszerét, nem beszéltek Jézus Krisztus kettős természetéről vagy megtestesüléséről, de ennek megfelelően nem mutattak fogékonyságot a leépítésük során tanúsított esetleges következetlenségek további következményei iránt sem. Úgy gondolták, hogy Kant bölcselete ezt a kérdést is ad acta tette. Az ő nyelvükön Jézus Krisztus különleges isteni küldött, Istennel egészen különleges kapcsoltban álló lény volt, egy gyökeresen új és egyetemes igénnyel fellépő etikát megvalósító bölcs tanító, akit a leghelyesebb egy ilyen kivételes képességű embernek tartani. Küldetésének lényege természetesen az új etikában és nem a csodákban ragadható meg, de ezeket másfelől tekinthetjük az Istennel való különleges kapcsolat jeleinek, s teljes kiiktatásukat – olyan magyarázattal, hogy valójában természetes jelenségek voltak, csak még nem ismerjük az okokat – nem követelik meggyőző erővel. Erről a magaslatról szemlélődve a megelőző századok krisztológiai útkeresései lényegében érdekteleneknek minősültek, s nem is tudunk ebből a közegből a megelőző évszázadok ilyen vitáira reflektáló művekről. A szakirodalom tehát csak arról emlékszik meg, hogy Körmöczi – remélhetően hamarosan megjelenő naplójának tanulsága szerint – közeli kapcsolatba került a nyitottságáról híres Eberhard Gottlob Paulus teológiai professzorral, akivel hosszas sétákon folytatott eszmecserét az unitarizmus és a keresztény felekezetek viszonyáról. E hatás mélységéről majd akkor alkothatunk képet, ha alaposan tanulmányozzuk Körmöczinek az előadásairól készítette terjedelmes jegyzeteit. Említésre méltó azonban az is, hogy a zömmel az 1790-es években írott szövegeket tartalmazó MsU. 1282-es kódexbe Balázs Mihály e folyóiratszámban olvasható leírása szerint három olyan értekezést is kivonatolt ebben az időszakban, amely az Isten fia

266


fogalom történetével, s különféle nyelvi változataival foglalkozott. A rövid kivonat szerint ezekben sem a nonadorantizmus kérdésköre állt a középpontban, de kettő legalábbis ezek közülük a Szentíráson is túlmutató példatárat összeállítva széles kultúrtörténeti összefüggésbe helyezi a kérdést. Roppant fontosnak tarthatjuk, hogy egyikük szerzője az a Karl David Ilgen volt, akit Körmöczi ugyancsak elismeréssel emleget naplójában, s meg is vásárolta azt a kolligátum-kötetet, amely Ilgen így értekező műve mellett Paulus egy szövegét is tartalmazta. Nem jénai, hanem göttingeni volt ugyanakkor az a kantiánus gondolkodó, aki részletesebben kitér a megelőző időszak teológiai vitáira. Mivel Flügge Versuch einer historisch-kritischen Darstellung des bisherigen Einflusses der kantischen Philosophie című e mostani folyóiratszám két dolgozata is foglalkozik, bemutatása szükségtelen. Csupán azt jegyezném meg, hogy a korszak teológiai gondolkodásában tapasztalható Kant-hatást vizsgálva a szentháromságtan tekintetében Flügge nem csupán saját kútfőből merít, hanem hivatkozik Johann Friedrich Flatt monográfiájának egyik fejezetére is.5 Ha Körmöczi (akár Flügge nyomán) belenézett ebbe a fejezetbe is, akkor egy elfogult, de mégis tárgyilagosságra törekvő szerző nagyon érdekes megállapításaival találkozott. Flatt a Bibliotheca Fratrum Polonorumban megjelent Faustus Socinus és Johannes Crell szövegek alapján mondott véleményt. A kritikai filozófia magasságából nézve hiányolja, hogy mind a mozgalom alapítójánál, mind Crellnél hiányzik a bölcseleti alapvetés,6 jóllehet észleli, hogy Crell már nem csupán a kinyilatkoztatásból eredezteti a vallást, s nem is csupán egzegetikai érvekkel dolgozik. Bevallja ugyanakkor, hogy tájékozatlanságából és a megfelelő eszközök hiányából adódóan nem tudja megmondani, milyen filozófiai alapra támaszkodik ez a teológia. Elemzése során Kanttal rokoníthatónak véli, ahogy Socinus különbséget tett a morális jó céltudatos akarásából tett jó, s az ilyen háttér nélküli hasznos cselekedetek között. Szerinte ez párhuzamba állítható a természetes megismerés és a hit tárgyaira vonatkozó megismerés közötti különbségtétellel, s mivel utóbbi összekapcsolódik az erényre törekvéssel, ebben találja hasonlónak a két filozófus következtetéseit. Úgy látja, egyes dogmatikai tézisek esetében az olasz gondolkodónál is a moralitás szempontja a döntő, s ez elismerésre méltó, még ha nem is Johann Friedrich Flatt: Beiträge zur christlichen Dogmatik und Moral und zur Geschichte derselben. Tübingen, 1792. A fejezet címe: Bemerkungen über Socinus Philosophie und Theologie nach ihrem Verhältniss zur praktischen Vernunft betrachtet. 6 Ezek a vádak már Crell és Stegmann műveinek korai angol recepciója idején (az 1630-as években) fölmerültek protestáns és jezsuita bírálatokban, lásd Sarah Mortimer: Reason and Religion in the English Revolution: The Challenge of Socinianism. Cambridge, 2010, 55–56., 77–78. 5


267

úgy érti, mint Kant. Flatt szerint ez az oka annak, hogy az isteni akarat és az emberi cselekvés viszonyát Socinus helyesen látja, s ezért vallhat helyes álláspontot a szabad akarat, a predestináció, a megváltás és a megigazulás kérdéseiben. A csak az egzegézisre való építkezés folytonos kifogásolása mellett még elismerőbb a befejezés. Szerinte Socinus csak azokat a hittételeket tartotta kötelezőnek a keresztények számára, amelyek elfogadása az isteni akarat teljesítése szempontjából szükségszerű. Szempontunkból roppant fontos, hogy a német értelmező szerint Socinusnál Krisztus isteni méltóságában azért kell hinni, mert enélkül nem illetné meg az isteni tisztelet, amit Isten parancsolt minden kereszténynek. Ez a gyakorlatiasság toleráns ítélőképességről tanúskodik, mondja, s ez éles ellentétben áll Athanasziosz és katolikus követői gyakorlatával, akik mindenkit a pokolra küldenek, aki nem ért egyet velük. Miközben az evangélikus egyház papjainak zöme természetesen pestises veszedelemnek látta a socinianizmust, nem hiányzott Németországban ez a tárgyilagosabb hang sem, még ha érződik is a fejezet befejezésében, hogy az ellenpéldával a katolikusokon akart ütni a szerző. A tübingeni Flatt mérsékelten konzervatív teológus volt, s természetesen erősebben kitapintható az odafigyelés az antitrinitarizmusra a radikális útkeresők vagy a rációt a kinyilatkoztatással összeegyeztetni akaró felvilágosult kereszténység eszméje által vezéreltek esetében. Adatok hiányában nem dönthető el, hogy ilyen mozzanatok mennyire játszottak szerepet Körmöczi szövegfordító és átdolgozó programjának kialakításában, hogy a religio naturalist kínáló művek gazdag kínálatából azért választotta-e Karl Friedrich Bahrdtot, mert tudott arról, hogy életrajza szerint sociniánus művek olvasása során támadtak benne az első kételyek az evangélikus ortodoxiát illetően. Bár folyamatos adatsorokkal nem rendelkezünk, abban biztosak lehetünk, hogy indulása előtt kiküldői megismertették Körmöczit azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket fontos németországi teológiai műhelyekkel és irányzatokkal kapcsolatba lépett peregrinus elődei felhalmoztak. Most ennek csupán egyetlen dokumentumát említjük, azt a csak nem régen közzétett és alapos elemzésre méltó levelet, amelyet Lázár István (Körmöczi elindulásakor már püspök) írt Agh István akkori püspöknek.7 Az 1773-ban Amszterdamból hazaküldött levélben részletesen szól németországi tapasztalatairól is, s a nagyon perspektivikus együttműködés lehetőségét ecseteli a felvilágosult kereszténység olyan közismert személyiségeivel mint Johann Joachim Spalding vagy a Szentírás történeti-kritikai értelmezésében iskolát teremtő Johann Salomo Semler. Remélhetően hama7

Közölve: Kovács Sándor: Unitárius egyháztörténet. Kolozsvár, 2009, 174–180.

268


rosan megjelenő naplójának tanúsága szerint ennek az unitarizmust megértetni és elfogadtatni akaró kapcsolatrendszernek volt a munkása Körmöczink is, de a napló erre vonatkozó adatainak kibontását másokra hagyjuk. Témánkhoz ragaszkodva csupán azt vizsgáljuk, hozott-e gyarapodást a németországi peregrináció egyháztörténeti ismereteiben, s vannak-e ennek a közössége múltját illető mozzanatai. Elsőként azt említhetjük meg, hogy Göttingenbe érkeztekor az egyháztörténetet a fentebb említett Semler egyik legjobb tanítványaként számon tartott Ludwig Timotheus Spittler adta elő. Az 1796–97-es tanév során megtartott óráin készült Körmöczi-jegyzetek terjedelmes kötete8 is ránk maradt, s ennek alapos tanulmányozása a kutatás későbbi feladata. Most csupán azt említjük, hogy a professzornak több kiadásban megjelent, módszertani megjegyzésekben rendkívül gazdag és példás tárgyszerűséggel megfogalmazott egyháztörténetében9 is szerepel olyan fejezet, amely számot tarthatott Körmöczink különös érdeklődésére. Az utolsóként felvett egység a hitetlenség és a szkepticizmus kérdésével foglalkozva (Geschichte des Unglaubens seit den Zeiten der Reformation sammt der Geschichte des Socinianismus) tér ki az unitarizmus történetére is. A szentháromság-tagadás megjelenését azzal magyarázza, hogy Itáliában rendkívül fejlett volt a filozófia, s ezért ott a késő középkori hiszékenység eluralkodása után természetes módon jelent meg a másik véglet, a szkepticizmus. Ezt szerinte az ottani politikai körülmények is elősegítették, s ezekkel hozza összefüggésbe azt, hogy a 17. században e végletes tendenciák Angliában teljesedtek ki. Sok ismert nevet felsorolva ebben a keretben tér ki arra, hogy a leghatásosabban Laelio és Fausto Sozzini tevékenykedett, akik arra is képesek voltak, hogy a kiterjedt olasz emigráció kapcsolataira építve önálló irányzatot (Parthei) hozzanak létre. Beszél ennek belső megosztottságáról is, s ennek során írja le, mennyire feldúlta 1573-ban az erdélyi közösség nyugalmát a Biandrata és Dávid Ferenc között kirobbant vita. Ezt nem részletezi, de sokatmondó az olvasóknak feltett kérdése: vajon nem Dávidnak volt-e igaza, hiszen ha Krisztust nem tartotta Istennek, logikusan ítélte el imádását.10 A hagyatékban található három kéziratos mű, amelyek közül csak az egyikkel, s azzal is csak a legutóbbi időben foglalkozott a szakirodalom. Az MsU. 424et Lakó Elemér katalógusa Benczédi Gergely nyomán még csupán Körmöczi JáMsU. 372. 908. Spittler, Ludwig Timotheus: Grundriss der Geschichte der christlichen Kirche. Göttingen, 1782. 10 Spittler : Grundriss. (1791-es kiadás) 521. 8 9


269

nos akadémiai jegyzeteiként regisztrálta. Mint azt Csetri Elek megállapította, valójában két részből áll, s hogy az első, Európa históriája politikai tekintettel című rész Samuel Puffendorf hasonló című munkája Georg Christian Gebauer és Johann Georg Meusel által készített átdolgozásának magyar fordítása. Számunkra fontosabb a második rész, amely az Angliában vagy Britániában és Scotiában lévő unitáriusokról új dátumok címmel csatlakozik az előzőhöz. Kovács Sándor fontos észrevételeket tett erről a szövegről.11 Megállapította, hogy Jakob Gottlieb Planck Neueste Religionsgeschichte című háromkötetes műve (1787–1793) első kötete hetedik fejezetének (Nachricht von den Unitariern in Grossbritanien) a fordítása, s meggyőzően érvelt amellett, hogy a kézirat nem 1787-ben, tehát Körmöczi peregrinációja előtt keletkezett, mint Csetri gondolta; a kézirat végén olvasható dátum az első kötet megjelenésére vonatkozik. A német szerző fő forrása az elsőként unitárius gyülekezetet alapító Theophilus Lindsey An Historical View on State of Unitarian Doctrine and Worship…12 című munkája volt. Bevezetője szerint Planck August Wendeborn Das Zustand des Staates, der Religion der Gelehrsamkeit und der Kunst in Gross Britannien13 című munkájának egyik fejezetéből (Unitarier, Arianier, Socinianer, Arminianer) kapta első információit Lindseyék csoportja létezéséről. Majd alapos szövegvizsgálat igazolhatja, hogy Wendeborn is forrás volt-e a Körmöczi számára, de azt máris leszögezhetjük, hogy ő teljesen másképpen nyúlt a témához, mint Planck, és nyomában az erdélyi unitárius Wendeborn a kezdetekre is visszatekintő adattárat akart adni, s bár a fejezet elején, William Whistonról és Samuel Clarkeról szólván, még kitér valamelyest dogmatikai kérdésekre, s megállapítja, hogy ők inkább ariánusok voltak, mint unitáriusok, a későbbiek során minimálisra fogja az ilyen fejtegetéseket. Így Lindsey 18. századi elvbarátairól már csak azt közli, hogy a szentháromságot a Szentírással és a józan ésszel összeegyeztethetetlen dolognak tartják, s ezért elvetik. Dogmatikai érzéketlenségét talán az a végső összegzésféle illusztrálja legjobban, mely szerint

Kovács Sándor: Angolszász–magyar unitárius érintkezések a 19. században. Kolozsvár, 2011, 24–27. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 269.) 12 Lindsey, Theophilus: An Historical View on State of Unitarian Doctrine and Worship from the Reformation to Our Own Times. With Some Account of the Obstructions which it has Met with at Different Periods. London, 1783. 13 Wendeborn, Gebhard Friedrich August, Das Zustand des Staates, der Religion der Gelehrsamkeit und der Kunst in Gross Britannien gegen das Ende des achzehnten Jahrhunderts. III. vol. Berlin, 1785. 271–296. 11

270


a helyettes áldozat és a kiengesztelődés tagadásából is látszik, hogy a tanítás fő kérdéseiben ők is úgy vélekednek, mint Socinus.14 Ezzel szemben Lindsey műve annak a tézisnek a leszögezésével és részletes elemzésével kezdődik, hogy egyedül Istent lehet imádni, s a kontinens antitrinitarizmusának történetét tárgyaló fejezetek is ennek a tézisnek a hátterét kívánják megteremteni.15 Fogékony volt erre az egyháztörténeti munkálkodásával nagy hírnevet szerzett, Christian Wilhelm Franz Walch mellett dolgozó, s 1784 és 1792 között Göttingenben nagy sikerű egyháztörténeti előadásokat tartó Jakob Gottlieb Planck. Ő sem csupán az eseményeket mondja el, hanem Lindsey nyomán bőségesen idéz kortárs unitáriusok írásaiból is. Így John Jebbnek16 az anglikán egyházban betöltött funkciójáról való lemondását indokló iratából17 a józan észre és a Szentírásra vonatkozó részletek mellett szó szerinti idézetekkel illusztrál további mozzanatokat is. Ezek között olvashatjuk, hogy a szentháromság nem csupán a zsidókat és a muszlimokat tartja távol a kereszténységtől, hanem sok más komolyan és helyesen gondolkodó embert. Az is előkerül, hogy általánosan elterjedt tévedés rabjaként az emberek zöme azt gondolja, hogy a megváltó parancsa és az apostolok példája feljogosítja őket Krisztus imádására. Az angol unitárius határozottan cáfolja ezt, kifejti, hogy a vallásos tisztelet egyetlen illendő tárgya egyedül és kizárólag a világ teremtője, majd arról beszél, hogy Krisztus olyan próféta, aki méltóságban és hatalomban felülmúlja a többit, s hajlandó őt a keresztények urának és vezetőjének, valamint élők és holtak eljövendő bírájának tartani. Ugyanakkor szilárdan vallja, hogy felmérhetetlen távolságban van a világ teremtőjétől. Ezzel tisztában lévén Jézus maga sehol sem parancsolta meg, hogy imáinkat hozzá intézzük, mert őt imádni éppen annyira nem illendő, mint Szűz Máriát. Planck hasonló részletességgel fordítja Lindsey művéből az anglikán egyházat ugyancsak elhagyó Edward Evanson pályaképét, főként az 1777-ben nyom-

Uo. 293. Lindsey : i. m. Chapter 3. Of the worship of Jesus Christ by Socinus and his followers. 152–269. A Dávid-Socinus közti vita ennek alfejezete: 154–193. 16 A fiatalon is erős hatást kiváltó Jebb egybegyűjtött művei igen korán megjelentek, lásd: The Works Theological, Medical, Political and Miscellaneous of John Jebb M.D. F.R.S. with memoirs of the life… III vls. Cambridge, 1787. A kiadványhoz csatolt életrajz szerzője az a John Disney, aki Th. Lindseyvel a londoni gyülekezet társlelkésze, majd előbbi nyugdíjba vonulása után vezető lelkésze. (Tehát akár ő is lehetett Körmöczi 1797-es levelének címzettje.) 17 A Short State of the Reasons of Late Resignation… Cambridge, 1775. Lásd The Works… 205–224. Lindsey : i. m. 478–486; Planck: i. m. 442–448. 14 15


271

tatásban is megjelent művének18 elismerő szavakkal kommentált részletét. Evanson itt azt fejtegeti, hogy embert Istennek nyilvánítani és vallásos tiszteletben részesíteni Mózes törvényei szerint bizonyosan bálványimádás, s ez vonatkozik az evangélium hirdetőire is. El kell vetni tehát minden olyan írást, amely az emberré vált Istent hirdeti. Itt a fejtegetés egészen annak kijelentéséig elmegy, hogy a változást el nem szenvedő Isten nem hazudtolhatja meg magát, nem tekinthet tehát vallási kötelességnek olyat, amit korábban bűnnek tartott. Az első kinyilatkoztatáshoz kell tehát ragaszkodni, s csak azt szabad elfogadni, ami azzal összhangban van. Evanson roppant érdekesen teszi egyetemessé a mózesi törvényeket. Szerinte Isten elképzelése, ökonómiája az volt, hogy minden bálványozást kiirtson az emberek közül. Mózes törvényeinek kinyilvánításával célja az volt, hogy ezt kezdetben csupán egy népnél érje el, amelyet példának szánt az egész emberiség számára. Így akarta rávezetni őket is az egy és láthatatlan Isten tiszteletére. Isten terve meg is valósult, hiszen a zsidók napjainkig sem váltak bálványimádókká, s bár a gondolatmenet nem folytatódik, egyértelmű a következtetés, hogy az emberiség nagyobbik részének viszont az angol unitárius nézeteihez kellene csatlakoznia. Ugyanakkortól Evanson nem fogalmaz meg rajongó próféciákat, éppen ellenkezőleg, gondolatmenete imént felidézett váradalmas részétől teljesen idegen módon kijelenti, hogy mivel egy teológiai tévedés nem vétek, el tudja képzelni, hogy jó szándékú, valódi istenfélelemmel eltöltött emberek kegyes életet éljenek akkor is, ha nem tudnak megszabadulni a bálványozó istentisztelettől. Az érem másik oldala az, hogy szerinte ugyanez az Isten képes elnézni azon deisták tévedését is, akik egyáltalán nem fogadják el a kinyilatkoztatást. A teológiai mondandóra koncentrálva ezeket a mozzanatokat emelhetjük ki. Egészen nyilvánvaló, hogy ezek a tételek nem függetlenek az 1570-es években Erdélyben történtektől. A vitával kapcsolatosan számos kiadvány jelent meg már a Dávid halála utáni esztendőben, amelyekre Socinus írásos válasza 1595-ben látott napvilágot.19 A téma aktualitása okán az olasz hagyatékát gondozó lengyel testvérek már a 17. század elején több kiadványt összeállítottak a tárgyban másokkal folytatott vitáiról is, a Bibliotheca Fratrum Polonorum szerkesztőinek ezek már rendelkezésére álltak az 1660-as években. Az első két kötetbe Faustus

18 A letter to the Right Reverend the Lord Bishop of Litchfield and Coventry wherein the importance of the Prophecies of the New Testament, and the Nature of the Grand Apostasy predicted in them are particularly and impartially considered. London, 1777. Lindsey : i. m. 498–515; Planck: i. m. 449–458. 19 Socinus, Faustus: De Iesu Christi invocatione… Raków, 1595, 1626; Fausti Socini Miscelanea… 1611; Disputatio de adoratione Christi… Raków, 1618.

272


Socinus minden általuk elérhető megnyilvánulását fölvették, az eszmetörténetben nem szokatlan módon hozzájárultak a nagy Faustus által hevesen bírált nézetek terjedéséhez is. Jóllehet egyáltalán nem biztos, hogy az 1579 áprilisában Tordán tartott zsinat tételeinek, illetve ellentételeinek összeállításában övé volt a döntő szerep,20 felvették ezeket is, s így a későbbi korok olvasói számára is egyértelmű volt, milyen nézeteket tulajdonítottak Dávid Ferencnek. Így a 10–13. világosan kimondja, hogy nem szabad Krisztust imádni és segítségül hívni, a 3. arról beszél, hogy Jézus és az apostolok szavait a Mózes törvénye és a próféták teremtette norma szellemében kell értelmezni, a 13-ban pedig az egészen konkrét kijelentés is megtalálható, hogy Jézust imádni és tőle segítséget kérni annyit tesz, mint Szűz Máriához imádkozni, csak Erdélyben még az is hozzá van téve, hogy a szentekre is ugyanez vonatkozik. Lindsey nemcsak Socinus írásából tájékozódott a történtekről, Pierre Bayle-re és Mosheimre is hivatkozik az erdélyi unitáriusokról szólván.21 A konkrét ügyben Jebbet idézi, utóbbi szerint a sok okból tiszteletre méltó Jézus imádása nincs a Szentírásban megparancsolva, a hozzá való imádkozás a Máriához való könyörgéshez hasonló képtelenség.22 Lindseyék csoportja a 17. század közepén tevékenykedett John Biddle örökösének tekintette magát, aki tagadta Jézus isteni természetét, kizárólag ember voltát ismerte el, így őt nevezik az angol unitarizmus atyjának.23 Természetes a névválasztás, és érthető az a hevület, amellyel a sociniánus címkét elutasítják. A dogmákat tekintve minimalista csoport rendkívül magas erkölcsi elvárásokat támasztva, a kereszténység lényegét átmentve kívánt csatlakozni a társadalmi változásokat sürgető mozgolódásokhoz. Leveleiből tudjuk, Lindsey őszinte elismeréssel nyilatkozott Paine munkájáról és annak létező és majdani hatásáról.24 Ez 20 A szerzőségre vonatkozó eltérő véleményekről lásd: Mihály Balázs (ed.): Ferenc Dávid. Bibliotheca Dissidentium Répertoire des non-conformistes religieux des seizième et dix-septième siècles. T. XXVI. (Ungarländische Antitrinitarier, IV) Baden-Baden, 2008, 39. 283–286. (Bibliotheca Bibliographica Aureliana, CCXXII.) 21 Lindsey saját véleményét a következőképpen foglalja össze: „Socinus in his preface to his Disputation with Davides, mentions Jacobus Palaeologus, Johannes Sommerus, Matthias Glirius, men of note, and others in Transylvania, who besides or before Davides, where in these sentiments which he calls jewish opinions concerning Christ. Socinus had spoken more truly and fully, if he had called them also apostolical opinions concerning Christ.” 22 Lindsey, 162–163. 23 A Confession of Faith Touching the Holy Trinity című Biddle írásból idéz hosszan. I. m. 304–294. (hibás lapszámozás!) 24 „Mr. Paine’s second volume […] must promote no small change in the minds of men, and in time, on all the governments on the earth, when such plain, striking truths


273

a tenni vágyás alakítja Krisztus-képüket is: úgy tűnik, az átalakulásokért folytatott harc lehetséges eszközének tekintették a liturgia25 és a gyülekezeti élet megújítását. Az anglikán egyházból kilépve nem alakítottak új egyházat, inkább gyülekezeti egyesületeket hoztak létre, s ezért nevezték kápolnának az istentiszteletek helyét. A vallásgyakorlat mindennapi eszköztárát is megreformálták. Természetesen egy sor más új elem is van az angoloknál, mint például a kinyilatkoztatások rangsorba állítása, de ezek kimutatása nem feladatunk. Az lehetne viszont annak vizsgálata, miképpen reagált minderre Körmöczi, de mivel semmiféle reflexiót nem fűzött a lefordítottakhoz, nem vagyunk könynyű helyzetben. Az áttételes információk nagyon beszédesek, így ezzel a tájékozódással hozható kapcsolatba, hogy 1797 júliusában Lázár István egy Göttingenbe küldött levelében az iránt érdeklődött Körmöczinél, kapott-e levelet a londoni unitárius paptól.26 Mivel sem Körmöczi, sem valamely angol unitárius hagyatékából nem került elő eddig a kapcsolatfelvételnek más dokumentuma, konkrétumokat nem tudunk, ám nem csupán szép, hanem logikus is lenne, ha a leendő püspök az olvasottakon felbuzdulva lépett volna kapcsolatba az angol hitsorsosokkal. Arra viszont nem túlzás gondolni, hogy az angliaiakról kapott hírek ösztönzést adhattak egyház-és dogmatörténeti ismeretei elmélyítéséhez. Ennek egyik ránk maradt jele lehet második szövegünk, a Christologia Veteris Testamenti című, latinul induló, de két bekezdés után magyarra váltó értekezés. Az MsU. 781/D jelzetű kolligátumban található mű szövegkörnyezetéről Balázs Mihály tanulmánya részletes leírást adott. Ebből kiderül, hogy ez a mű a különböző időpontokban keletkezett lapokból összeálló kötet olyan részében szerepel, amelyben a Németországban keletkezett vagy közvetlenül a hazatérés után leírt szövegek vannak. Hogy ezúttal is németből készült fordításról vagy átdolgozásról van szó, azt nyilvánvalóvá teszik az alkalmanként zárójelben vagy anélkül a szövegben hagyott kifejezések. Az ótestamentumi próféciák értelmezésével foglalkozó traktátus latin bevezetése leszögezi, nem tud egyetérteni azzal a gyakorlattal, amely az egyes ószöwill probably be dispersed and adopted. Such just ideas of government make me look forward with satisfaction to this earth of ours, when they will probably be realized everywhere and wars be no more.” Lindsey levele Taylourhöz, 1792, lásd: H. McLachlan (ed.): Letters of Theophilus Lindsey and his Contemporaries. Manchester, 1920, Publications of the University of Manchester, 132–133. (Historical Series, XXXVII.) 25 Péld. Priestley : Forms of prayer for the use of unitarian societies. London, 1783. 26 Boros György : Száz esztendő az unitárizmus múltjából. Keresztény Magvető, 56. évf. (1924). 213–221., itt 219.

274


vetségi próféciákat a sensus historicus figyelembevétele nélkül önkényesen Jézusra vonatkoztatja, elfeledkezve arról, hogy maga Jézus Keresztelő Jánost nagyobbra tartotta a prófétáknál. A magyar nyelvű rész ezt részletesebben is kibontva elmondja, hogy el kell különíteni a prófétáknál az erkölcstanítás szolgálatában álló részeket, amelyekben ezek dicséretes és követendő módon „a magok századjok gonoszsága, erkölcstelensége ellen kiköltek”, a politika szolgálatában állóktól. A különben is megbízhatatlan szöveghagyományban ránk maradt próféciák csak akkor értelmezhetők helyesen, ha róluk „a mystica fátyol és allegoricus sensus levonatik, melybe a tudatlan exegéták bepolyálták őket”, s ha az értelmezés során „az író ideje, aetása kikerestetik, ennek ez aetásának geniusa, charactere szem elől el nem vesztetik.” Az ilyen megközelítés számára az is világos, hogy próféták nem Jézusról beszéltek, hanem egy eljövendő zsidó király földi országáról. Rendkívül fontos, hogy a szerző szerint: „Jézus a Messiásról való tudományt nem nézte úgy, mint religiójának fundamentális articulusát, hanem az arról formált conceptusnak megjobbításával a maga religiójának a zsidók közé való bevitelére és terjesztésére választotta.” Később a szakkifejezést is kimondva úgy látja tehát, hogy Jézus számára az alkalmazkodás eszköze, figura accomodationis volt a teljes profetikus szöveghagyomány, amelyet az egyes szerzők helyzetük és poétikai tehetségük alapján fogalmaztak meg. Utal arra is, hogy ennek figyelembevételével elkerülhetők lettek volna a mai napig is kísértő bajok, például a chiliaszták fanatizmusának olyan megnyilvánulásai, mint a még meg nem valósult vaticiniumok a Palesztinában „erigálandó Messianicum regnum… pro judaeis et christianis confessoribus Jesu”. A befejező részben található összegzést talán érdemes hosszabban is idézni: „Ha azért a Jézus tudománya igazságát a próféciákból akarnók megbizonyítani, az ő históriai munusa isteni voltát tudománya isteni voltával elcserélnők, elfelejtenők, hogy univerzális religiója igazságainak érdeme függ a gondolkodás törvényeivel és az erkölcsiség fő ideájával való megegyezéstől. A csuda és prófécia a sensuális, pallérazatlan és a gondolkozásban nem gyakorlott embert ezen igazságok fontosságára attentussá teheti, de azok belső érdemét csak a megrostálás tudománya és legiconformitásokban való belátás erősítheti meg és hiszem, hogy abban hibázunk (ut Jerusalem ait), hogy igen sokat próbálunk ezekből, uti solemus, minden prófétiát a Jézusra vonnunk és a Messiásra applicalnunk, jóllehet a próféták mondási nincsenek ma a magok volt tökéletességekben, annyival kevésbé a magok első rendjekben…” Idézetünk remélhetőleg nem csupán azt a küzdelmet jeleníti meg, amelyet Körmöczi a pontos magyar szakkifejezések hiányában folytat a számára kielégítő és számunkra is érthető megfogalmazásért. A törvényszerűségek legi-


275

conformitasként való fordítása beszédes lenyomata ennek. De a nyelvi nehézkesség ellenére az idézet jól demonstrálja azokat a szellemi törekvéseket, amelyek találkoznak ebben a szövegben. Egyfelől nyilvánvaló a kantiánus megközelítés: a kereszténységet elsősorban az legitimálja, hogy megegyezik a gondolkodás törvényeivel és a fő erkölcsi ideával. Másfelől viszont mégsem mond le a történeti érvelésről, s arra a Jerusalemre (1709–1789) hivatkozik, aki a Kant előtti felvilágosult teológia egyik legjelentősebb személyiségeként több elmélkedésben is foglalkozott a témával, érdekes módon a legrészletesebben a halála után megjelentekben. A Jesus als der Messias példák sorával bizonygatja, hogy a próféták írásai nem teljes szövegükben maradtak ránk, majd arról beszél, hogy ezek értelmezéséről nem érdemes vitázni a zsidó teológusokkal, hiszen a pogány történetírók némelyikének (Tacitus, Suetonius) megnyilatkozásai alapján is világos, hogy ő volt a megígért Messiás.27 A másikban általánosabb érvénnyel értekezik arról, hogy a kereszténységnek óriási ártalmára volt az Ótestamentum valóságos vallási könyvként (ein eigentliches Religionsbuch) való kezelése. Szerinte végső soron ebből eredeztethető a katolikus egyház teokráciája is, s a protestánsok sok tévedésüktől megóvták volna magukat, ha a reformátorok képesek lettek volna radikálisan szakítani ezzel az elképzeléssel.28 Láthatjuk, hogy a Körmöczi által magyarított értekezés nem jut el eddig a következtetésig, s minden valószínűség szerint valahol középen lehet a helye a felfogásoknak abban a tarkaságában, amely a felvilágosodás és a biblia történetikritikai vizsgálatának elveitől inspirált teológiai irodalomban kialakult. Egyfelől a Körmöczi által ugyancsak magyarított Bahrdt-féle elképzelést említhetjük, aki az Ótestamentumhoz és a zsidósághoz kapcsolódó minden szálat elmetszve Jézust a religio naturalis hirdetőjének tekintette, aki szerinte bizonyosan kudarcként élte meg, hogy a tanítványok az akkomodáció jegyében olyan elemeket iktattak be rendszerébe, amelyekkel vonzóvá akarták tenni a zsidók körében. Számára mindez azt demonstrálta, hogy a népszerű vallásosság (Volksglauben) mindig feltüremkedő hatásától roppant nehéz megóvni az ésszerű naturalis religiót. A másik végletet azok képviselték, akik szerint Mózes vallása ennek a magasrendű természeti vallásnak a megfogalmazása volt, ő és nyomában a próféták csupán az alkalmazkodás kényszerében beszéltek antropomorf módon Istenről és cselekedeteiről, s ez figyelhető meg magánál Jézusnál is. Jézus célja szerintük a vallás ezektől való megtisztítása lehetett, s a Messiás-képzet elemeit 27

Jerusalem, Friedrich Wilhelm: Nachgelassene Schriften I. Braunschweig, 1792, 604–

614. 28

Jerusalem: i. m. 509–525.

276


(önálló királyság megteremtése, a zsidók megszabadítása a rómaiak uralmától) csak arra használta fel, hogy híveket szerezzen magának közöttük.29 Természetesen nem gondolhatunk arra, hogy Körmöczi az antitrinitarizmus kutatóinak mai ismeretével rendelkezve, s az itt felbukkant gondolatok folytonosságára kihegyeződve nyúlt bele ebbe a kérdéskörbe, s mivel a szöveg fordításnak látszik, különben is kérdéses, hogy mivel értett egyet belőle és mivel nem. Attól persze nehéz elvonatkoztatni, hogy a magyarított értekezés, igaz a zsidók tévedéseként, de felidézi azt a Palaeologus számára a kiindulópontot jelentő tézist, hogy Isten szándéka a Jézus Messiásként való elküldésével az volt, hogy a tiszta istenismeretre alapozott zsidó állam királyaként egy olyan vonzó teokratikus országot hozzon létre, amelyhez majd a földkerekség minden népe csatlakozik, megteremtvén ezzel tagjai számára az üdvözülés lehetőségét. Másfelől az is igaz, hogy megint csak Socinus leveleinek közvetítésével Martin Seidelnek a megfontolásai is ismertek voltak, aki az olasz által természetesen hevesen viszszautasított módon értekezett erről a tárgyról. Ő azt hirdette, hogy a próféták semmiféle égi országot és égi királyt nem ígértek a zsidóknak, hanem annak az országnak a helyreállítását, amely a babiloniai fogság után elbukott. Seidel egész rendszerét persze nem lehetett Socinusszal váltott leveleiből megismerni,30 de mivel ő maga sem független az antitrinitáriusok között meghonosodott bibliaértelmezési elvektől, annyit biztosan elmondhatunk, hogy az ebben a hagyományban élő gondolkodók, így Körmöczi teológiai anyanyelvében is alapvető szabály volt a sensus historicus következetes és megkerülhetetlen prioritása. Nyilvánvalóan örömmel vetette rá magát az ezt az elvet követő szövegekre. Egy későbbi időpontból, püspökké választása időszakából ugyanakkor már félreérthetetlen jelzést, direkt nyilatkozatot is kapunk arról, hogy tudatosodott számára az erdélyi unitarizmusnak az 1638-as dézsi országgyűlésen betiltott, ám a többség által csendesen még sokáig járt nonadorantista, a Faustus Socinusétól

29 Ezt a koncepciót egy olyan névtelenül megjelent mű tartalmazza, melynek szerzője nagyon járatos volt a kora-újkori antitrinitárius irodalomban is: Natürliche Religion nach Ursprung, Beschaffenheit und Schicksalen. Berlin, 1784. 30 Fausti Socini: Miscellanea. Raków, 1611. A 18–49. oldalakon 3 levélpárt közölt Siedel és Socinus tollából, amelyek 1618-ban Disputatio de adoratione Christi című válogatásba és persze FS összes műveibe (Bibliotheca Fratrum Polonorum I–II.) is bekerültek. A német kutatás most kezdi felismerni Seidel jelentőségét. Lásd Schröder, Winfried: Martin Seidel und seine Schrift Origo et fundamenta religionis christianae. In Martin Mulsow : Spätrenaissance Philosophie in Deutschland 1570–1750. Entwürfe zwischen Humanismus und Konfessionalisierung, okkulten Traditionen und Schulmetaphysik. Tübingen, 2009, 161–172.


277

eltérő útja. Késői ez a nyilatkozat, hiszen csak 1812-ben keletkezett, s nem tudjuk, hogy mikor zajlott le az eszmecsere, amelynek során elhangzott. Itt arra az epizódra gondolunk, amely Gál Kelemen közleménye31 nyomán vált ismertté. A tanulmány Körmöczinek azt az írását32 vázolja, amelyben összefoglalja és (természetszerűleg) cáfolja az ellene közvetlenül püspökké választása után a guberniumhoz beadni szánt vádakat. A második vádpont szerint egyszer azt mondotta volna: „hogy az unitária vallásban a Krisztus Jézusról való confessio religiónknak csak ilyen külső ágazata, mely a dézsi complanatio által tétetett be az hit cikkelyei közé, de valósággal oda nem tartozik, s ennél fogva, noha politikából taníttatik, de egy okos unitárius ember azt nem hiszi.” Körmöczi válaszképpen a következőket jegyzi meg: „egy bizonyos papi gyűlésünk alkalmatosságával a religióbéli különbségekről midőn beszélgettünk, néhai superintendensünk azt mondotta, hogy csak azon egynek örvend, hogy unitárius ember, mert a több religiók közül mindenikben vagyon valami contra rationem, de az unitária vallásban semmi sincs contra rationem. Melyre én azt feleltem: A mi vallásunk se jöhet tökéletes exceptióba, mert valamint a több vallásbelieknek effélét szemekre vetünk, úgy azok is vethetnek minekünk, p[éldának] okáért azt, hogy mi az Úr Jézus örök istenségéről különbözünk vélekedésünkben, mégis isteni tisztelettel imádjuk, ebből vagyon, hogy az úr Jézusról való hit cikkelyei közül az imádtatás Dávid Ferenc és mások által is disputatio alá vonatott, de a dézsi complanatio alkalmatosságával büntetés terhe alatt disputatio alá se jöhető hit cikkelyévé határoztatott.”33 A fölidézett beszélgetés idejét nem tudjuk rekonstruálni, azt azonban tudjuk, hogy a szavaiból sugárzó önkritikus tárgyszerűség nem volt megszokott a 18. század során, hiszen az alkalmanként ránk maradt unitárius védekező iratok zöme az igaz útra való rátalálás fontos állomásaként említi az 1638-ban Désen történteket. Mennyire mély történeti tanulmányok álltak ennek hátterében? Mennyire kapcsolódtak már ekkor egyháza múltjára vonatkozó munkálatok a dolgozat elején említett németországi egyháztörténeti feltöltődéshez? A ránk maradt kéziratok datálatlansága következtében nem állapítható meg, vajon belekezdett-e akár már a 1800-as évek elején egyháza kolozsvári dokumentumainak feltárásába. A Molnár B. Lehel dolgozata függelékében olvasha-

31 Gál Kelemen: Körmöczi János püspök a vallástalanság vádja alatt. Keresztény Magvető, 63. évf. (1931.) 201–213. 32 A 7 lapos kézirat egyéb feljegyzésekkel egybekötve őrződött meg, címként Az ellenem sub a, b, c, d, e, f feljegyzett vádpontokra reflexióim áll Körmöczi kezével. Lelőhelye: Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára. 33 Reflexióim. 3–4.

278


tó lista mindenesetre tartós, intenzív munkálkodásról tanúskodik, amely aligha datálható csupán a betegségektől sújtott pálya utolsó szakaszára. Egyháza intézményeinek és történetének kulcsmozzanataira vonatkozó, vegyes történeti feljegyzései teljességre törekszenek, melyeket lapozgatva esetenként a nonadorantista krisztológiai hagyomány kitüntetett kezelésére figyelhetünk fel. Ilyen az a nagyon részletes Christian Francken-életrajz, amely a De eruditis scriptoribus et fautoribus unitariorum vita et factis című, sajnos csak nagyon töredékesen ránk maradt lexikon-kezdeményében olvasható.34 Figyelemre méltó az ebbe a hagyományba tartozó Bogáti Fazakas Miklós Apokalipszis-kommentárjának alapos ismerete. Tud arról a mai napig rejtélyes mozzanatról, amelyet Bogáti Miklós örökített meg. Ebben az olvasható, hogy Jacobus Palaeologus kezében járt egy olyan görög nyelvű Újszövetség, amelyben az Apokalipszis 1,1-ben Az ige Isten vala helyett Az ige Istennél vala állott.35 E téma iránti érdeklődés folyamatosságát bizonyítja az is, amit Karádi Pál Apokalipszis-kommentárjának kolozsvári példányáról újabban Tóth Péter feltárt. Ebből kiderül, hogy a Máté Elektől 1822-ben átvett kéziratot a legnagyobb gondossággal tanulmányozta. Alapos ismeretéről az az intézkedése is tanúskodik, hogy bár e célból kapta a kollégium a kéziratot, mégsem használják paleográfia gyakorlására. A szöveg élére helyezett latin nyelvű püspöki indoklásból egészen nyilvánvaló, hogy nem a nonadorantista teológia miatt jutott erre az elhatározásra, hanem a szövegben burjánzó durva kifejezések (dühös, büdös pápa-antikrisztus, fene bestia-pápa, bolond atyafiak, sok bolondok) okán I. Ferenc országában nem tehetett másként. A korábban emlegetett angliai ösztönzés kiteljesedésének is tekinthetjük azt, ahogyan Dudith András életművével szembenéz. Elismerő megjegyzésekkel teli életrajzot ír róla az említett töredékes unitárius lexikonba, s később, 1820 táján nyolc fontos Dudith-levél másolatát is elkészíti.36 Bár azokat a leveleket, amelyekben Dudith nagy részvéttel szól Jacobus Palaeologusról, nem ismerhette, a 17–18. századi hagyományba bekerültekből roppant beszédes válogatást készített, hiszen ezek olyanok, amelyeket Dudith az antitrinitáriusokkal való legintenzívebb kapcsolata idején fogalmazott meg, s amelyekben esetenként nagyon éles kitételekben marasztalta el a református teológusok, így többek között Béza, türelmet-

Molnár Lehel listájában 2.8. tétel E hely fontosságáról s arról, hogy Palaeologus először 1573-ban, a tordai zsinaton hivatkozott erre a példányra, lásd Válaszúti György : Pécsi disputa. Bev. Dán Róbert, sajtó alá rendezte Német S. Katalin. Budapest, 1981, 368, 777. 36 MsU. 897A, 197., Lásd Dudithius Epistulae, 239., 253., 261., 264., 269., 276., 277., 278. 34 35


279

len dogmatizmusát. (Talán nem fölösleges megjegyeznünk, hogy ezeket a leveleket is hasznosította annak idején Pierre Bayle és Theophilus Lindsey is, aki ezek alapján úgy látta, Dudith bizonyosan elítélte volna a lengyelországiak eljárását.)37 Egyháztörténeti anyaggyűjtésének tárgyszerűségével és irányzati elfogulatlanságával szembesülve emlékeztetnünk kell arra, hogy egyes szakértők szerint a bibliográfiai teljesség tekintetében ez megfigyelhető az unitáriusoknak a 18. század második felében írni kezdett, de Körmöczi életében is folytatott egyháztörténetében is.38 Körmöczi kétségtelenül alaposan ismerte ezt a kéziratot, s fontossága elismerésének tekinthető, hogy sok részletéből kivonatokat, másokhoz pedig mutatókat készített. Nem tudjuk, milyen tervei lehettek ennek a hatalmas kéziratnak átdolgozására, esetleges kiadására. Talán rövidebb, az oktatásban is könnyebben használható egyháztörténet megírására inkább hajlott. Erre utalhat Jénában 1812. december 7-én kelt, hozzá intézett levelében Sylvester György, aki peregrinációja során külföldön vette nagy örömmel azt a hírt, hogy püspöke „vallásunk historiájához hozzá kezdett volt”. Sajnos egy ilyen rendszeres egyháztörténetnek a kézirata sem maradt ránk, a tanulmányunkban bemutatott adatok alapján azonban bizonyosan lehetünk abban, hogy Kénosi Tőzsértől és Uzoni Fosztótól eltérő szemléletű Dávid-értékelés született volna tollán, s nyilvánvalóan mellőzte volna azokat az abszurditásokat, amelyeket ezeknél olvashatunk az egyházalapító püspök utolsó éveinek dogmatikai eltévelyedéséről. Dolgozatunk befejező részében a pálya késői szakaszból ránk maradt rövid latin nyelvű szöveggel foglalkozunk. A szövegünket megőrző kolligátum minden darabja később keletkezettnek látszik. A bennünket most érdeklő, szerzőt és évszámot nem, csak címet feltüntető (Historia dogmatis trinitatis recentior) szövegrész azonosítását megkönnyítette, hogy a kolligátumban utána található részlet szerzője névét is tartalmazza, s ezen a nyomon indulva meg tudtuk állapítani, hogy ez is Julius Augustus Ludovicus Wegschneider (1771–1849) Institutiones theologicae christinae dogmaticae című művéből való. A már monografikus feldolgozást is kapott szerző nem ismert a hazai szakirodalomban, pedig a teológiai racionalizmus igen jelentős, egyébként szabadkőműves képviselője volt, aki-

Lindsey : i. m. 167–168. Kénosi Tőzsér János – Uzoni Fosztó István: Az erdélyi unitárius egyház története I– II. Fordította: Márkos Albert. A bevezető tanulmányt írta és a fordítást a latin eredetivel egybevetette: Balázs Mihály. Sajtó alá rendezte: Hoffmann Gizella, Kovács Sándor, Molnár B. Lehel, Kolozsvár, 2005–2009 (Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai, 4/1–2.) 37 38

280


nek először 1819-ben megjelent, de később többször kiadott műve nagy vitákat váltott ki, s a természetfeletti kinyilatkoztatást tagadó további megnyilatkozásai miatt a hallei egyetemen eljárás is indult ellene, így befolyását elvesztett magányos emberként hunyt el. Körmöczi az 1826-os kiadásból dolgozva, amint ezt a végén meg is mondja, a jegyzetek elhagyásával másolt ki egy olyan részletet, amely az újabb kori antitrinitarizmussal foglalkozik. Mondandónk megköveteli, hogy nagyon röviden összefoglaljuk gondolatmenetét. Először is megállapítja, hogy már a 16. századból ismerünk szerzőket, akik kétségbe vonták a szentháromságot. Servet mellett felsorolja a jól ismert olaszokat, de nem annyira megszokott módon felveszi a listára a német Ludwig Hätzert és Johann Campanust is. Szól arról, hogy a protestánsok (evangelici) vallásuk parancsairól megfeledkezve üldözték őket, de az egzegetikai, filozófiai és a dolgok hasonlóságára támaszkodó (itt valószínűleg a hármasság természetben megfigyelhető egyetemes elvére gondol) érvelésük ellenére különféle típusaik folytonosan felbukkannak az ezt követő századokban. Vannak neoariánusok (ide Whistont és Clarke-ot sorolja), arminiánusok (Johannes Clericus), sőt újszamoszaténusok (neosamosateni) is, itt az első személyből további kettő emanációját valló Weigelt és Böhmét említi, valamint triteisták is. Föltétlen említésre méltó, hogy az antitrinitárius könyvészet teljességén kívül német egyháztörténeti munkákat is felsorol a jegyzetekben, s ott mondja el azt is, hogy az antitrinitáriusok a 16. században két családra oszlottak, a Krisztust imádók és nem imádók családjára, s ezt Socinus és Christian Francken közötti vitát tartalmazó művel illusztrálja, amelynek 1618-as rakówi kiadására hivatkozik. A következő egységben immár a 18. századra térve leszögezi, hogy minél elmélyültebb lett a filozófia és a filológia, annál kevésbé volt védhető a szentháromság dogmája, s ez nem sikerült azoknak sem, akik a személyek hármasságát az Istenben lakó erények (Meier), műveletek (Jerusalem), vagy viszonylatok (Kant) hármasságával akarták felváltani. Mások a szubtilis megfogalmazások kerülésére tettek javaslatot (Semler, Morus), de folyton felléptek olyanok is, akik nem voltak hajlandók eltekinteni attól, hogy a dogma nem egyeztethető össze a józan ésszel (a Freimütige Betrachtungen über das Christentum című mű és Cannabich szerepel), megint mások újrafogalmazták a szubtilis dolgokat (Seiler, Flatt), míg jöttek, akik új, de homályos filozofémákkal akarták igazolni (Schelling). Az egyháztörténelem azonban egyértelműen bizonyítja, hogy bármiféle ragaszkodás a dogmához arianizmushoz, triteizmushoz vagy szabellianizmushoz vezet. Az ezt követő egység (Epicrisis) kifejti, hogy bármiféle pluralitás felvétele Istenben ellene mond a rációnak, de lehetetlen elgondolás az, hogy a végtelen természet a végesség valamely fajtáját magára ölthesse, amint


281

az is, hogy Isten látható testként jelenjen meg. Ez az elképzelés részben zsidó és platonikus filozófémákból származik, részben a tanító iránti kegyes tiszteletből, amellyel eltelve a szent könyvek írói Jézus messiási méltóságáról, illetőleg tetteiről közöltek mitikus elbeszéléseket, melyek egy része Lk 1,1 szerint már ismert volt, másokat pedig maguk fogalmaztak meg és nagyítottak fel, s így adták át az utókornak. Az utolsó rész kizárólag a Szentírásra hivatkozva fogalmazza meg újra az Istenre vonatkozó fenti tételeket. Ha ez így van, mondja, helytelen a szentháromság dogmáját kötelezővé tenni. Sok kár származott már eddig is a kényszerítésből, másfelől sok gúnyos megjegyzéssel illették emiatt a keresztényeket. Itt Melanchthontól és Kálvintól is olyan helyeket idéz, amelyek szerint nem fontos a szentháromság. Befejezésül egy elfogadható formulát javasol: Az Atya Isten Jézus Krisztus és a Szentlélek által nyilvánította ki magát az embereknek. Nyomatékosan kéri ugyanakkor, hogy jóindulattal fogadják, s semmiképpen se tegyenek olyat, ami az erény ellenére van. A teológia tudósait is arra kéri, hogy a hittételt tárgyalva ne sértsék meg a keresztény tudásban előre haladottabbak lelkiismeretét, de ne sérüljön az ártatlanabbak vallása sem. Alapos vizsgálatra lesz érdemes majd, hogy a 16–17. századi antitrinitárius műhelyekben megfogalmazott dogmakritika elemei milyen módosulásokkal jelennek meg ebben az egyszerre eredeti és eruditív összegzésben. Most azonban Körmöczire koncentrálva elsősorban azt hangsúlyoznánk, hogy a súlyos egészségi problémákkal küszködő püspök igyekezett folyamatosan karban tartani bölcseleti és egyháztörténeti tájékozottságát. Mint egyelőre kiadatlan levelezéséből kiderül, az 1800-as évek elején Bécsben tevékenykedő barátja, Augusztinovics Pál segítségével szerzett be újabb kiadványokat, de úgy látszik később más csatorna is rendelkezésére állt. Jó tájékozottságra vall, hogy a Németországban megjelenő sok egyháztörténeti kiadvány között rátalált erre a szemléletéhez oly közel álló, kortárs jelenségekre is reflektáló műre. Sajnálhatjuk ugyan, hogy a nagyon gazdag jegyzetapparátust nem fordította le, ám e nélkül is fontos információkkal lettünk gazdagabbak. Mint fentebb említettük, ismerte a Fausto Sozzini és Christian Francken közt lezajlott vitát, így nehéz elképzelnünk, hogy ettől függetlenül vetette fel értekezése befejező részében azt az érvet, hogy a végtelen természet bármilyen véges formával való egyesülése lehetetlen. Francken ezzel a filozófiai érvvel hozott újat annak idején az adoráció kérdéséről a 16. század végén folyó vitában, s a 19. századi német gondolkodó őt idézte fel. Igen figyelemreméltónak gondoljuk azt is, hogy Schellingre reflektáló művet vehetett Körmöczi a kezébe, de a szakirodalom által régóta emlegetett kérdésben is új információhoz jutunk. Mivel Gál Kelemen óta szokás őt Schleiermacher követőjének tartani, nem érdektelen, hogy Wegschneider a fejezet utolsó jegyzetében tőle hoz egy

282


idézetet. A Der christliche Glaube e részlete arra biztatja az olvasókat, hogy legalább fogadják el annak lehetőségét, hogy a jövőben a szentháromságról az ellentmondásokat kiiktató új formula szülessen. Tudomásom szerint ez az első adat arra, hogy Körmöczi elolvashatott egy Schleiermacher-szöveget. Göttingai tanulmányai során Körmöczi találkozott mind a Kant utáni filozófia vallásfelfogásával, mind a német egyháztörténet legjavát képviselő új művekkel. Előbbi számára a dogmák sora vált mellőzhetővé, így a krisztológiai viták meg sem érintik. Utóbbiak (Planck, Wendeborn) viszont Lindsey nyomán részletesen tárgyalják az Angliában erőre kapott új unitárius csoportosulások nézeteit, amelyek valószínűsíthetően a kapcsolat felvételére indíthatták a magyar unitáriust. Az Erdélyben egykor virágzott nonadorantizmus kései angol követőivel való megismerkedés hozzájárulhatott a nálunk a dési complanatio során elítélt Jézus-felfogás hagyományának felidézéséhez. Az ember Jézus imádásának tilalma mellett sok hasonlóság kimutatható a kortárs angol unitáriusok és Körmöczi társadalmi nézetei között is, ennek jele például a Paine iránti közös rajongás. Életének kései szakaszában a Schleiermacher-követő J. A. L. Wegschneider művét kivonatolva nemcsak tájékozódása frissességét, de nonadorantista érdeklődése folytonosságát is bizonyítja.

Balázs Péter1 Körmöczi János kéziratos Mózes-értekezéséről A Mózessel, a mózesi könyvekkel kapcsolatos kutatásoknak, amelyek a 18. században látványosan megélénkülnek, nyilvánvalóan nemcsak historiográfiai, hanem ideológiai-világnézeti-teológiai tétjük és jelentőségük is van, hiszen olyan dokumentumokról hangzanak el új – és helyenként egészen megdöbbentő – állítások, amelyekre a keresztény vallás egész rendszere épül. Körmöczi János kéziratos fordítását akkor értelmezhetjük helyesen, ha e kontextust legalább részlegesen feltárjuk. A Teremtés könyvének történeti autoritása persze nem minden apologetikai rendszer központi eleme, ám szép számmal találunk a hit védelmezői között olyanokat, akik óriási súlyt fektetnek a Mózes históriai hitelére épülő argumentációra. Hadd hozzak erre néhány példát a protestáns és a katolikus világból. A református Jean-Frédéric Ostervald így ír: „a históriákon és meg-lett dolgokon fundáltatott az egész vallás, és a históriából vétetnek a’ Szent Írásnak igaz és Istentől származott voltának meg-győzhetetlen bizonyságai.”2 Lássunk egy nem kevésbé beszédes példát a történeti kérdések hitvédelmi fontosságára a katolikus világból. A Montazet-fordító Alaxay József világtörténetében a következőket olvashatjuk: „Az isteni jelentés az egyetlen fenék köve hitünknek, és ennek az isteni jelentésnek bizonyossága egyedül azon történeteken épült, mellyek sokkal nagyobb bizonyossággal fénylenek, mint akár melly más, akár mitsoda hiteles íróktól bizonyíttatott történet. Ha tehát valaki az isteni tiszteletet okossan akarná ostromlani, annak azt kellene meg mutatni, hogy azok a történetek, mellyeken mi építünk, nem bizonyosak, hogy azon kút fejek, mellyekből mi merítünk, nem hitelesek.”3 Azt is Alaxay mondja, ugyanannak a művének számozatlan előszavában, hogy „[a]z egész keresztény isteni tiszteletnek igazsága az Ó, és Új testamentomi szent könyveken nyugszik; hogy tehát ha azok költemények, az egész keresztény hitnek is költeménynek kell lenni. Hogy itten leginkább tsak Moysesről, s az ő általa megírt könyvekről leszen a’ beszéd, minthogy az értekező 1 Balázs Péter a Szegedi Tudományegyetem Francia Tanszékének adjunktusa. A radikális felvilágosodás témakörében jelentet meg forráskiadványokat és tanulmányokat. 2 Ostervald, Jean-Frédéric Szent história. (ford. Maróthi György). Debrecen, 1780, elöljáró beszéd. 3 Alaxay József: A világ közönséges történeteinek ékességei. Pozsony, 1794, 217.

284


is azok ellen támad leginkább, és úgy is, minthogy Krisztus világossan Moysest mint tanú bizonyságot hozza elő, mondván: ha Moysesnek hidnétek, hidnétek valóban nekem is. Ha Moyses nem a’ volt, kinek a’ keresztényektől tartatik, Mese az egész keresztény hit, minthogy mese annak fundamentoma.” Mózes történeti hitelének vagy a Pentateuchus mózesi attribúciójának megkérdőjelezése tehát nyilvánvalóan komoly felforgató potenciállal bírt, ahogyan azt például Thomas Paine alábbi – a 18. század legvégén papírra vetett mondata is illusztrálja: „If it should be found that the books ascribed to Moses, Joshua and Samuel were not written by Moses, Joshua and Samuel, every part of the authority and authenticity of those books is gone at once.”4 Mindez azt jelenti, hogy ez a Mózes életét és a próféta nevéhez hagyományosan kapcsolódó textusok történeti autoritásának kérdéseit tárgyaló kézirat sem értelmezhető egyszerű és ártatlan történeti áttekintésként, hiszen a szöveg utolsó lapjain a szerző is nyilvánvalóvá teszi annak lehetséges kihatásait a kereszténység jövőjére (s persze a tanítások kiváltotta utólagos polémia sem véletlen). Említésre méltónak ítéljük, hogy az értekezés nem fordítójának saját maga által összerendezett füzetei és kéziratai között maradt ránk, hanem az egyházi életre vonatkozó dokumentumok között. Nem is került be a kollégium kéziratai közé, ennek megfelelően jelenleg nem a kolozsvári akadémiai könyvtárban található, hanem a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában (lásd a kötetünkben szereplő jegyzéket). A kézirat „állapotáról” annyit feltétlenül el kell mondanunk, hogy minden bizonnyal nem kiadásra szánt, előkészített munkáról van szó: erre elsősorban abból következtethetünk, hogy számos szerkesztetlen – alany vagy állítmány nélkül való – mondatot, szóismétlést, elírást, rövidítést találhatunk benne. Egyszerű olvasási jegyzetnél nyilván több, szerkesztett munkánál viszont kevesebb tehát az a kézirat, amelynek bemutatására vállalkozom.5 Kifejezetten előzékeny viszont a kései olvasókkal és értelmezőkkel szemben Körmöczi abból a szempontból, hogy felsorolja azon német, francia és latin nyelvű munkák egy igen jelentős részét, amelyekből forrása dolgozott. Azt sem mulasztja el nyilvánvalóvá tenni, kik azok a szabadgondolkodók és eretnekek, akikkel szembe kíván szállni. Az írás legkézenfekvőbb értelmezési kontextusát egyébként Michael Carhart és Michael Legaspi könyvei jelenthetik: utóbbi szerző frappáns megfogalmazása szerint a 16. században a Biblia meghal írásként (scriptura), ám hamvaiból szövegként (textura) éled újjá. E feltámadás munkásai 4 Idézi McCalla, Arthur : The Creatonist Debate. The Encounter between the Bible and the Historical Mind. London–New York, 2006, 39. 5 A következőkben a szöveget a kézirat oldalszámai szerint idézem.

Balázs Péter • Körmöczi János kéziratos Mózes-értekezéséről

285

a 18. század második felének német historikusai, a higher criticism of the Bible képviselői, akiknek művei Körmöczi kéziratának értelmezésekor is igen relevánsak. Legaspi rekonstrukciója szerint a Biblia autoritása a szabadgondolkodók támadásai következtében a 17–18. század fordulóján mélypontra került; a szóban forgó német tudósok ezzel szemben oly módon kívánnak új életet lehelni az Óés Újtestamentum könyveibe, hogy az állam számára is használható, a felekezeti megosztottságon való túllépést megalapozó, közös kulturális örökségként értelmezik azt.6 Az ószövetségi próféták ebben az interpretációban többé nem Jézus előképeiként, tanításainak megelőlegezőiként, sokkal inkább örök emberi lelki tartalmak kimondóiként szerepelnek. A szöveg betű szerinti értelméhez vagy történeti hiteléhez való ragaszkodást megingató kritikai attitűd tehát a Biblia régi autoritása helyére új típusút állít, amelyre – ez nem lehet másképpen – új típusú hitnek kell épülnie. A másik idézett szerző, Michael Carhart, pedig Heyne, Michaelis és Eichhorn munkásságát mutatja be a legnagyobb részletességgel.7 Az alábbiakban nagyban építek majd megállapításaikra. A szöveg értékelésére vagy besorolására tett kísérlet előtt érdemes megnevezni a szerzőt és a művet, amelynek Körmöczi rövidített és némiképp szerkesztett fordítását adja. Bár korábban számos okból kifolyólag (elsősorban a textus elejének és végének némiképp önellentmondó állításaira gondolok itt) úgy véltem, hogy több német és latin nyelvű munkából Körmöczi által összeollózott értekezés-kezdeményről lehet szó, alaposabb nyomozással végül sikerült kiderítenem, hogy a mű gondolatmenete voltaképpen egyetlen munkát követ, méghozzá Johann Gottfried Eichhorn (1752–1827) Einleitung ins Alte Testament című munkájának második kötetét.8 A kéziratban található némileg önellentmondó állítások tehát nem abból származnak, hogy Körmöczi több forrásból dolgozott volna; inkább arról van szó, hogy maga Eichhorn próbálja – elég reménytelenül – az evangélikus ortodoxia megszabta határain belül tartani megfogalmazásait. A kezünkben tartott kézirat kizárólagos forrása tehát Eichhorn idézett műve, s ez még akkor is így van, ha Körmöczi tesz néhány, a forrásműben nem szereplő megjegyzést és kiegészítést, számot adva arról, hogy a kérdéskör vonatkozásában tudása nemcsak egyetlen mű ismeretére épül.

6 Legaspi, Michael C.: The Death of Scripture and the Rise of Biblical Studies. Oxford UP, 2010, X–XI. 7 Carhart, Michael C.: Carhart The Science of Culture in Enlightenment Germany. Harvard University Press, 2007. 8 Eichhorn, J. G. : Einleitung in das Alte Testament. 5 vols. 1780–1783.

286


A forrás azonosítása után megpróbálom röviden felvázolni a szöveg argumentációját: gondolatmenetét Eichhorn (és őt követve Körmöczi) azzal kezdi, hogy nem lehetetlen, hogy egy ily régi szöveg megbízható formában ránk maradt légyen. Hiába mondják némely szkeptikusok, érvel a göttingai tudós, hogy olyan régi szövegek egyszerűen nem maradhattak ránk, mint amilyen réginek a zsidók és a keresztények Mózes könyveit állítják: a föníciaiak, az egyiptomiak, a káldeusok már jól dokumentálhatóan használták az írást a vízözön után 9– 10 évszázaddal.9 Eichhorn részletesen felsorolt forrásai (és a Körmöczi szűkebb listáján szereplő munkák) közül Jean Astrucéhoz feltétlenül hasonlít az érvelés annyiban, hogy a francia tudós is fontos szerepet tulajdonít a Biblia történeti kritikájában az írás történetével kapcsolatos ismereteknek.10 A szöveg következő fejezete amellett érvel, hogy Mózes könyvei minden bizonnyal a legrégebbiek az ószövetségi könyvek közül, amit egyfelől a benne található archaikus nyelvi formák, másfelől pedig azok a későbbi bibliai utalások bizonyítanak, melyek szerint mindenki megkérdőjelezhetetlen autoritásként tekintett a Pentateuchusra. Eichhorn és Körmöczi szerint olyan „Nationalis” könyvvel van tehát dolgunk, amely mind nyelvileg, mind vallásilag, mind politikailag irányt szabott a zsidóság életének és kultúrájának. Számos ószövetségi szöveghelyet hoznak fel annak bizonyítására, hogy a mózesi törvényeket és az azokat tartalmazó könyveket nyakra-főre idézzék a zsidóság hányattatott évszázadaiban.11 Szerzője tehát egyszerűen nem élhetett Mózes után, következésképpen nem lehet igaza Spinozának és Tolandnak, akik ismeretes módon azt mondják, hogy valószínűleg Ezsdrás írta és hogy jóval későbbi korok terméke a szöveg. Egy későbbi szerző nem rendelkezhetett volna ennyi tudással a korai időkről, s az is sokatmondó, hogy még a hagyomány egészével meglehetősen kritikus viszonyban álló szamaritánusok is elfogadják autentikus voltát és a mózesi attribúciót. Ezsdrás azért sem lehet a szerző, mert akkor a teremtés könyvével nexusban lévő ószövetségi könyveket is neki kellett volna írnia, ami nyilván lehetetlen, annyira más tónusban íródtak (ennek kifejtése itt nem lehetséges, de nyilvánvaló, hogy Eichhorn itt inkább megkerüli Spinozát, mintsem hatékony ellenérvekkel állna elő, hiszen a hollandi bölcselő éppen a Teremtés könyvének közeli nexusát vitatja a többi könyvvel). A Távoli párhuzamként érdemes megemlíteni: a Magyar Athenas bevezetésében Bod Péter is arról ír, hogy a világ teremtésének 2448. esztendejében író Mózes előtt is „voltanak már írások és jegyzések”. 10 Astruc, Jean: Conjectures sur les mémoires originaux dont il paroit que Moyse s’est servi… Bruxelles, 1753, 299–303. 11 Itt a szöveg egy másik jeles bibliatudós, Johann Friedrich Wilhelm Jerusalem Briefe über die Mosaischen Schriften und Philosophie (1783) című munkájára hivatkozik. 9


287

szöveg besorolásának vonatkozásában mindenesetre igen fontos tény, hogy Körmöczi látványosan elhatárolódik a szöveg történetének talán két legradikálisabb értelmezőjétől, Spinozától és John Tolandtól (Eichhorn eredetijében további „tévelygő” szerzők is szerepelnek, Körmöczi mégis ezt a kettőt látta fontosnak kiemelni). Mózesben, ahogy ezt életének leírása bizonyítja, minden megvolt, ami a neki tulajdonított könyvek megírásához kellett. Igaz ugyan, emeli ki, hogy nincsenek Mózesről kortársi feljegyzések, ám Homéroszról sincsenek, mégis szívesen elhisszük, hogy ő az ókori eposzok szerzője – áll elő Eichhorn és Körmöczi a meglehetősen kockázatos párhuzammal. Mózes ismerhette Egyiptom szokásait és politikai berendezkedését, mint ahogy természetesen saját népének hagyományaival is tisztában volt. A Biblia első öt könyvének szerzője tehát egyértelműen Mózes, szögezi le Eichhorn – ez a kijelentés azonban, ahogyan rövidesen látni fogjuk, az értekezés végén finoman szólva is árnyaltatik. A legrégebbi történéseket – magát a világ teremtését és az emberi nem legkorábbi évszázadait – persze Mózes sem láthatta saját szemével. Itt bukkan fel az a mozzanat, ahol a történeti bibliakritika, Eichhorn (és vele együtt Körmöczi) elhagynak bizonyos járt utakat. Vajon honnan szerezte a nagy próféta a világ teremtésére vonatkozó ismereteit? „Az isteni immediata revelációból-é – vagy az előbbeni világ írásban hagyott monumentumaiból – vagy tulajdon maga feje koholmányiból? Ezt a historia crisis határozza meg, mely szerint ő vagy imposztor lesz, vagy betsületes igazságot szerető embernek marad. És előadásai a világ gyermeki ideje tiszteletére költött meséknek vagy az igazság tsalhatatlan petsétjével megbélyegzett história valóságok maradnak.”12 Eichhorn válasza a kérdésre egyértelmű: sehol sem állítja az Írás, hogy a történeti passzusok isteni kinyilatkoztatás termékei volnának, emberi eredetű, emberi forrásokból származó szövegekkel van dolgunk.13 Ez azonban a legkevésbé sem kérdőjelezi meg szent és megbízható voltukat, éppen ellenkezőleg. A korábbi források rendeltetésszerű használata teszi a jó historikust. A források lehetnek részben szóbeliek, hiszen Mózest voltaképpen csak hat generáció választja el Ádámtól, a helyzet azonban az, hogy könnyen bizonyítható, hogy a nagy próféta írásos „fragmentaria documentumok” felhasználásával dolgozott. Ennek legfontosabb bizonyítéka: a Mózes. 9. Hasonlót állít például az arminiánus teológus Jean Le Clerc, Sentiment des quelques théologiens hollandais című művében, melynek van egy Mémoires sur l’inspiration című, önálló műként is terjedő fejezete. Lásd Brogi, Stefano Bayle, Leclerc et les rationaux című tanulmányát. In McKenna, Antony–Paganini, Gianni (eds.): Pierre Bayle dans la République des Lettres. Paris, 2004, Honoré Champion, 211–228. Jean Astruc is hasonló állásponton van. Lásd idézett művének 4. oldalát. 12 13

288


„Közeg géniussza” nem tette volna lehetővé, hogy ez ne így lett légyen, ami alatt azt kell értenünk, hogy a szöveg nem örvendhetett volna ilyen megkérdőjelezhetetlen tekintélynek, ha csak szóbeli transzmisszión alapszik. Abban az írásbeliséget kultiváló keleti világban, melynek szerves része Izrael, ez nem is lehet másképpen. Sokaknak volt már korábban is sejtésük a fragmentumok létezéséről: Jean Leclerc és a németalföldi Vitringa említtetik, de Jean Astruc és kicsit máshogy ugyan, de maga Eichhorn voltak elég merészek ahhoz, hogy a hagyományosan egységesnek tekintett szöveget fragmentumokra bontsák.14 Ezután antropológiai és – fogalmazzunk így – mediológiai kitérő következik: az írás feltalálása előtt a törzsek elbeszélésekben tartják fenn leszármazásuk emlékezetét. Ez minden nép esetében hasonlóan történik. Ádám, Káin vagy Tubálkain nem valós történeti szereplők, sokkal inkább mitikus ideáltípusok, a földművesé, a birtokosé, a kovács-kézművesé. A róluk szóló korai elbeszélések történeti hitele ennek megfelelően nagyon törékeny, hiszen az új történések mindig sokkal érdekesebbek, mint a régiek, ráadásul az írástudók – politikai vagy éppen irodalmi megfontolásból – hajlamosak felülírni a hagyomány szövegeit. Minél régebbi továbbá egy elbeszélt történet, a mesélő annál inkább feljogosítva érzi magát arra, hogy kissé cifrázza azt, különösen a nevek etimológiájából kiindulva: ez történik a zsidóknál és a görögöknél is (a szöveg tehát a görög mitológiát ismét csak egy lábra állítja a bibliai történetekkel). Fontos oka a szövegromlásnak: egyes régi személynevek fennmaradnak, ám hogy a szóban forgó történeti alak pontosan mit is csinált, az viszonylag gyorsan elfelejtődik, ezért valós vagy hamis etimológiából vezettetik le egy új, neki tulajdonítható cselekmény. A másik probléma a szöveg nyelvhasználata: a Biblia első könyveinek szerzői absztrakt és pontos fogalmak híján poétikus és szimbolikus nyelvet beszélnek, ami lehet ugyan esztétikus, ám a történeti pontosságot semmiképpen sem segíti elő. „Azon az időben, melyben az első világ traditioi elő adattattak és a famíliák regestrumai szorgalmatoson repetáltattak, még nem volt prosa beszéd, hanem poetica és szegény volt a nyelv a kitételekben, az egész beszéd physicus conceptusokból indult, s minden képzeletnek testi színe volt, hasonlatosságokkal, képekkel, metaforákkal segíttetett, ez illy tulajdonságak mellett gyakron az allegóriákhoz közelíttett, a traditioknak tulajdon szókkal való lefestése tehát lehetetlen volt, hanem mindenkor tropica és symbolica volt a ki tétel.”15 A primitív ember alapvetően egy minden elemében lelkes világban gondolkodik, amelyben őt különböző szellemek veszik körül. Az egyetlen nagyobb 14 15

E ponton Körmöczi nem idézi, hanem egy felsorolás részeként említi Eichhornt. Mózes, 15.


289

hatóerő, magyarán a monoteizmus eszméje későbbi jelenség, hiszen ez a korábbinál elvontabb gondolkodást tételez: nem is lehetséges talán ide önmagunktól eljutnunk, kizárólag isteni segítséggel emelkedhetünk erre a szintre. Az írásbeliséget megelőző korszakból származó adatokkal ennek megfelelően nincs mit kezdenünk, különösen a népek között fennálló nexus és főleg az időszámítás vonatkozásában: a számok csak leírva és rögzítve vehetők komolyan, szóbeli változatuk mindenféle torzításnak alá van vetve. Az első írott szövegek tehát roppantul szelektíve és igen önkényesen rögzítik a felhalmozott, egyébként is bizonytalan jellegű tudást, s a historikusok legnagyobbjai, pl. Hérodotosz, jelzik is, hogy semmit nem hisznek el abból, amit leírnak, mégis közzé adják ismereteiket valamiféle bizonytalan forrásanyagként. Az első történetírók tehát minimális kritikai reflexszel sem rendelkeznek, ám ez nagyon jól van így, mert legalább nem szelektálnak ki semmiféle forrásanyagot, s ezek az általuk áthagyományozott szövegek mai historikusok számára komoly értékkel bírnak. A Teremtés könyvének tárgyalása során is ezeket az antropológiai és mediális szabályszerűségeket kell figyelembe vennünk, hiszen egy efféle szellemi közeg terméke Mózes első könyve is: „Ennyire ment vala a historiographia a semiták között is, amikor a mü genesisünk ordináltatott. Az eddig elé való jegyzések mennyiben világosítják ezen könyvnek eredetét, tartását, rész szerént a következendőkből meg fog tetszeni.”16 Ha tehát ehhez hasonló módon létrejött textusként tekintünk Mózes könyveire, akkor nyilvánvaló, hogy különböző forrásokból összerakott, összeillesztett szövegről van szó. Ezt bizonyítják egyfelől a repetíciók, azaz az ember teremtésének kétszeres leírása: „kétzer jegyzi meg Isten az emberi nem gonoszságát Gen 6.7.8.9. capitibus. – kétzer mond és diktál büntetést ellene – kétzer említtetik Noé ártatlansága – kétzer vészen Noé parantsolatot az állatokat a hajóba venni – és kétzer adatik elő, hogy engedelmeskedett.” Másfelől pedig csak így magyarázható az a tény is, hogy az Úr benne hol Jehovának, hol pedig Elohimnak neveztetik. Körmöczi szövege itt ezen felforgató eszme genealógiáját is megadja: a francia Jean Astruc volt az első, aki korábbi intuíciók alapján ugyan, de mégis szisztematikusan kidolgozta a jahvista-elohista tézist, aztán pedig a göttingeni Eichhorn volt az, aki francia elődjétől eltérő szempontok szerint gondolta végig a dolgot. A két forrás tematikája, hangvétele és stílusa is szembeállítható egymással: a jahvista inkább kozmográfiai szempontokat érvényesít, az elohista inkább kronológiaiakat, a jahvista hűvösebb, szikárabb, az elohista lelkesebb és szenvedélyesebb. Az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy a jahvista és az 16

Mózes, 21.

290


elohista korábbi írásos dokumentumokat használnak fel: ezek lehetnek káldeus, egyiptomi vagy éppen föníciai források. Ezek mibenlétéről pontosat a szöveg állítása szerint sohasem fogunk megtudni. Ami egyébként ránk maradt a káldeusoktól (Bérosszosz) és egyiptomiaktól, az sokkal zavarosabb, mint amit Mózes mond: vagy egy közös forrást használtak rosszul vagy a tiszta mózesi tanokat torzítják el. Itt nyilván az elsőség teológiailag és apologetikailag nem érdektelen kérdése merül fel: a német bibliatudós Jerusalem pl. arról ír, hogy Mózes föníciai és egyiptomi textusokat használ, Eichhorn (és vele Körmöczi) viszont helyreüti, hogy ezek zsidó eszmék. De nem világos, sőt kifejezetten önellentmondó ez az állítás: eddig arról volt szó, hogy ezek a korszak levegőjében benne lévő közel-keleti eszmék, akkor mi nevezhető sajátosan zsidónak bennük? Meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy a zsidóságot Eichhorn önvédelemből akarja korábbi gondolatmenetéből egyáltalán nem következő módon mégiscsak kiemelni a többi közel-keleti nép közül. Ennél azonban fontosabb, hogy Eichhorn, némileg ellentétbe kerülve saját korábbi állításával, eljut annak elfogadásáig is, hogy „tehető az is, hogy előtte már egy sidó mind a két kút főt öszve rakta volt, és Móses, ha ő a többi szerzője, tsak e mellé ragasztotta a maga ideje históriáját és törvényeit. Nem is mondatik a Genesis sem az Ó, sem az Új testamentumban Moses munkájának, se nevével nem neveztetik, tsak Philó, Josephus és a Talmud tulajdonítják ezt Mosesnek, mivel a későbbi sidók Mosesének lenni hinnék.” Mégsem volna tehát biztos, hogy Mózes a mózesi könyvek szerzője, vagy akár csak szerkesztője? Még szerencse, hogy „külömben az öszve rakó neve aránt indiferensek lehetünk; nem az ő nevén, hanem sinceritásában és fidedignitassában fundálódik a Genesisben való hit és usus. Nem is egy petsét alá rejtett könyv ez, hanem nyilván és nyitva vagyon mindenek szemei előtt a meg rostálásra és íme itt vagyon a mü meg rostálásunk rezultátuma.” A Mózes személynévhez kapcsolódó és a szöveg isteni sugallmazottságába vetett hitből eredő autoritás felszámoltatik tehát, s a helyére egy olyan – a korábbitól elütő természetű – fidedignitas lép, amely a textusnak leginkább a korból és a környékről származó, mitologikus természetű szövegekkel való részleges egyezése okán tulajdonít (legalább részleges) hitelt. Talán ezen a ponton érdemes kitérnünk az eddig megfogalmazottak gyors értelmezésére és kontextualizálására. Eichhorn itt tanítómesterére, a göttingeni Christian Gottlob Heynére épít, aki – állításait egyelőre csak a különböző történeti és jelenkori „primitív” kultúrák tanulmányozásából levezetve – szerint a mitikus gondolkodás jellemzője az ok-okozati viszonyok felismerésére való teljes képtelenség, a poétikus és képes beszédhez való leküzdhetetlen vonzódás, az elvont fogalmaktól való irtózás, s végül a világban megfigyelhető jelenségekhez


291

való az érzelmi-emocionális-moralizáló közelítés.17 A Biblián kívüli keleti világ és a görögség tanulmányozására építő levezetéseket Heyne legjobb tanítványaként Eichhorn adaptálta az ótestamentumi szövegekre, jelentős mértékben meghaladva ezzel a Semler- és Michaelis-féle neológok merészségét. Heyne és Eichhorn a mítoszt egy történeti és filozófiai igazság képes és fantáziadús köntösben való előadásaként értelmezik. A mitikus nyelven írott szövegeknek – s Eichhornnál már az Ószövetség is egyértelműen idesorolandó – van egy jó esetben azonosítható történeti-bölcseleti igazságmagja. A korszerű historiográfia szigorú módszertani elvárásainak alkalmazása azonban nyilván ahhoz a komoly teológiai következményekkel járó felismeréshez vezet, hogy a szó szoros értelmében vett történeti autoritással nem rendelkezik a szöveg, értsük ezalatt, hogy nem azt mondja, ami (és amikor) valójában történt. A Körmöczi János fordította szöveg nyilvánvalóan itt tart: az teljes szöveg isteni sugallmazottságába vetett hit összeomlása után is nyilvánvalóan autentikus, textus marad a Pentateuchus, ám hitelessége többé nem történeti jellegű. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, mit mond szerző és fordító a felfedezés hasznáról. Eichhorn lelkesen beleáll az újítás védelmezőinek pozíciójába: a hagyomány erői – a „részre hajlás lelke” – talán még egy pár évtizedig dühöngeni fognak az új felfedezések láttán, pedig a sublimis vagy sublimior critica nagyon nagy előnyökkel jár a kereszténység vonatkozásában.18 A történeti kritika első látásra meghökkentő eredményeinek legjelentősebb pozitív következménye, hogy megnő a mózesi könyvek fidedignitása: a töredékesség, a szálak elvarratlansága ugyanis azt bizonyítja, hogy a szöveg nem tartalmaz semmiféle szépítgetést, módosítgatást és utólagos beavatkozásokat. Őszinte és hiteles beszédet olvasunk. Paradox módon a szöveg tökéletlen, szerkesztetlen, önismétlő volta válik hitelességének bizonyítékává – ami igen komoly paradigmaváltást jelent a korábbi apologetikai diskurzushoz képest, hiszen eddig éppen a szabadgondolkodók voltak azok, akik azt állították: a szerkesztetlenség és a töredékesség éppenséggel annak bizonyítékai, hogy a Biblia minden, csak nem isteni Kinyilatkoztatás.19 Két referens, két forrás biztosabb tudást szolgáltat, mint egy: a

McCalla: i. m. 87. Jean Astruc pontosan így fogalmaz korábban már idézett munkájának előszavában: nem elég azt állítanunk, hogy nem nagy baj, ami a Szentírással történik. Inkább kifejezetten hasznosnak kell neveznünk az új fejleményeket, mert levesznek a keresztény vallás védelmezőinek válláról néhány évszázados súlyt. 19 Eszünkbe juthat ezen a ponton, hogy Pascalnál a style de l’Évangile enigmatikus voltában is többet ér és hívebb az igazsághoz, mint a tudomány racionalisztikus diskurzusa. 17 18

292


repetíciók között fennálló kis különbségek pedig csak azt illusztrálják, hogy a fő dologban a szöveg igazat mond. Az a gyermeki, őseredeti együgyűséget tükröző, minden kultúrától mentes nyelv, amelyet Mózes beszél a teremtés könyvének első lapjain – a Herderre is hivatkozó – Eichhorn szemében a legnyilvánvalóbb bizonyítéka az autentiának. Persze ennek komoly ára van, hiszen a hitelesség efféle bizonyítása azzal jár, hogy kiderül: a Teremtés könyve nem hordoz komolyan vehető kozmológiát. Pontosan az bizonyítja ugyanis i. e. 10. századi eredetét, hogy a szöveg szerzőjének szemlátomást fogalma sincs a későbbi felfedezésekről, s „poétikusan”, azaz mindenféle tudományos vagy bölcseleti ismerettől mentesen beszél például a világ teremtéséről. Ára továbbá ennek az argumentációnak az is, hogy Eichhorn – Michaelisra hivatkozva – feladja a hagyományos bibliai kronológiát is, hiszen lényegében azt mondja, hogy a szent szövegben összevissza repkednek az évszámok, továbbá hogy az a tény, hogy Ádámtól Noéig pontosan 10 nemzedéket, majd Noétól Ábrahámig ismét 10 nemzedéket számlál a leírás, nyilvánvalóvá teszi, hogy „a Sidók s Napkeletiek szokása szerént kimaradtak néhány tagok, azért hogy a szám egyenlősége a memóriát segitse.”20 Az elbeszélés tehát retorikaiirodalmi-mnemotechnikai megfontolásokból szól kétszer tíz nemzedékről, ami azt is jelenti, hogy a kereszténységnek többé nem kell védelmeznie a teremtés 6000 évéről szóló hagyományos felfogást sem. Az újító értelmezés elfogadásáért fizetendő legnagyobb ár azért mégiscsak az, hogy – felelevenítve Isaac La Peyrere pre-adamitákról szóló intuícióját – kimondatik: a Szentírás történeti rekonstrukciója a korai időkről nem az egész emberiségről szól, hanem csak a föníciaiak és a zsidók által ismert világról. Ádámnak és utódainak történetét nem értelmezhetjük annak kizárásával, hogy rajtuk kívül is éltek emberek (akiknek teremtéséről persze semmit nem tudunk, hiszen az Írás nem szól erről a kérdésről). E váltás teológiai következményei beláthatatlanok (ezt Eichhorn nem hangoztatja), hiszen nyilvánvalóan megingatja a kereszténységnek azt a központi elképzelését, melynek értelmében az eredendő bűn következményei az emberiség egész történetét meghatározzák.21 Mózes vízözönről adott leírásából nem következik a vízözön egyetemes volta sem, ráadásul a Teremtés könyvének első és második része „Michaelis meg mutatta, hogy a Mosesből szedett kronológia nem igaz. Göttingisches Magasin 1780.”, Mózes, 43. 21 Nem véletlen, hogy az elméletre – annak még La Peyrere előtti formájában – elsősorban a bűnbeesést tagadó (vagy legalábbis annak következményeit relativizálni kívánó) radikális humanisták haraptak rá, lásd erről a Földi és égi hitviták. Válogatás Jacobus Palaeologus műveiből. Ford. Nagyillés János. Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta Balázs Mihály. Budapest–Kolozsvár, 2003, 135; illetve Mester Béla: Szabadságunk születése. A 20


293

e kérdésben is elválik egymástól. Sarkosan fogalmazva: a történeti forrás hiteles voltának új típusú bizonygatása megfosztja a szent szöveget jó néhány hagyományos attribútumától, a kereszténységet pedig dogmarendszerének alapos átgondolására kényszeríti. A legfontosabb kérdés az, hogy ennek a documentary thesis egy korai változatát pertraktáló szövegnek milyen lehetett (volna) a megítélése a kor Magyarországán, Erdélyében és unitárius egyházában. Radikálisan új és veszélyes eszméről volt-e szó, amelynek publikálása szóba sem jöhetett? Közismert tény, hogy óriási aránytalanság áll fenn Körmöczi kéziratos életműve és publikált munkáinak terjedelme között, s az is világos, hogy a kor kulturális és politikai viszonyai milyen nagy szerepet játszottak abban, hogy szerzőnk írásai a lehető legritkább esetben kerültek nyomtatásra.22 Milyen esélye lett volna Körmöczinek a nyilvánosság elé állnia egy ilyen, a Teremtés könyvének mózesi attribúcióját többé-kevésbé megkérdőjelező munkával, amely a szabadgondolkodók és a keresztény hit védelmezői közötti évszázados vitához való hozzászólásként is értelmezhető? E kérdés tárgyalásához értékes dokumentum Gál Kelemen tanulmánya Körmöczi vallástalansággal való megvádoltatásáról, amely egyébként a vádakat nem, csak a későbbi püspök védekezését tárgyalja.23 A tanulmányból az derül ki, hogy a szövegben foglalt tanításokról lehetett tudomása másoknak is, hiszen Lázár Sámuel Körmöczit ért vádjainak egyike – s tegyük hozzá, talán a legkomolyabb – éppen az, hogy a későbbi püspök azt tanította az ifjaknak, hogy „a Mózes könyvében több régi mese van, egy Elohim és egy Jehova nevezetűből szedegette össze valaki, s csak Mózes bírói és törvényhozói hatalmánál fogva váltak a közönséges hit tárgyává.”24 Gál értékelése szerint a bibliatudomány mai (akkori) állapotában mindenki csak nevetne ezen a vádon, de a 18. század utolsó évtizedeiben komoly súlya lehetett, hiszen sem Lázár, sem a consistorok nem hallottak még harangozni Eichhornról és göttingeni társairól.25 Gál tehát az Európa nyugati felében honos történeti műveltség legkorszerűbb eredményeit Kolozsvárott óvatosan terjeszteni kívánó Körmöczi képét vetíti elénk, egy olyan tájékozott, a modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig. Budapest, 2010, Argumentum, 95. 22 Barna József: Körmöczi János élete és műveltségének egyes vonatkozásai. In Szentpéteri Márton (szerk.): Miscellanea. Tanulmányok a régi magyar irodalomról Budapest, 2001, Kijárat kiadó, 198–199. 23 Gál Kelemen: Körmöczi János püspök a vallástalanság vádja alatt. Keresztény Magvető, 63. évf. (1931). 201sk. 24 Gál: i. m. 207. 25 Gál: i. m. 207.

294


jövőt megsejtő tanáremberét, aki csak ellenfeleinek személyes rosszindulata okán támadtatik meg, s aki ezeket a támadásokat méltósággal viseli. Tegyük ehhez hozzá, hogy a megtámadott Körmöczi, érthető módon, nem teljesen őszinte: védekezése során csak latin nyelvű előadásának vonatkozó részeit közli – ez annyiban persze jogos, hogy a jóval merészebbnek tűnő magyar nyelvű kéziratból egyáltalán nem biztos, hogy tanított (mint ahogyan ennek ellenkezője sem). Ahogyan láttuk viszont, ez utóbbi szövegben – mármint az Eichhorn nyomán készített magyar fordításban – kétségtelenül szó van Mózes könyvei kapcsán régi mesékről és poétai költeményekről. A védekezésre késztetett Körmöczi aláhúzza továbbá, hogy a megbírált dolgok megvannak T. Szabó János erdélyi római katolikus pap a Természet és Szentírás szava című munkájában,26 márpedig az a könyv mindenféle cenzúrán átment és senkinek az érzékenységét nem sértette. Ebben van azért némi csúsztatás, hiszen T. Szabó – akinek szóban forgó munkáját a magam korábbi kutatásaiból elég alaposan ismerem – bár tesz veszélyesnek tűnő állításokat, mégsem pontosan ebből az irányból közelít a kérdéshez. A kolozsmonostori pap sokkal inkább a természettudományok jelentette kihívásra reagál, ami azt jelenti, hogy a kövek és fosszíliák tanúságtétele alapján hajlandó elismerni, hogy a világ nem 6000 éves, hanem valószínűleg jóval több; az emberi történelemre vonatkozó állításokban azonban Mózest nagyon is komolyan veszi, mi több, kifejezetten magasan tartja a tétet, hiszen több alkalommal is aláhúzza, hogy amennyiben Mózes a történeti könyvekben nem igazat beszélt, s ha e könyvek történeti autoritására épülő kronológiai rendszer meginog, akkor a keresztény vallás egész rendszere összeomolhat. Őnála Bérosszosz, a káldeusok és az egyiptomiak nem párhuzamos források, nem a mózesi könyvek helyes értelmezését elősegítő napkeleti bölcsesség manifesztációi, hanem az Igazsággal szembeállított pogány hazugságok. Fontos eszmetörténeti pillanatot jelent egyébként T. Szabó könyvének megjelenése, hiszen szerzője végül is nyugtázza, hogy a természettudomány csapásai alatt összeomlik a Pentateuchus hagyományos értelmezésének egyik pillére, talán éppen annak érdekében, hogy annál hatékonyabban lehessen védelmezhető a másik alapelv: „nem régibb az emberi nemzet 6000 esztendőknél.”27 Könnyen belátható, hogy teológiai és morálfilozófiai szempontból a mózesi narrációnak ez a fontosabb eleme, hiszen így megmarad az emberi nem egysége, a bűnbeesés, s az emberi

26 T. Szabó János: A Szent Írás és a természet szava a földnek és az emberi nemnek némely főbb változásairól. Kolozsvár, 1803. 27 T. Szabó: i. m. 45.


295

történelem epizódjainak providenciális-etikai értelmezhetősége.28 Ez a „forradalmi” attitűd nyilvánvalóan követőkre talált, hiszen szinte pontosan ezekkel az érvekkel él például a Szabó apát könyvére a legnagyobb tisztelet hangján hivatkozó Laskai Sámuel is, aki gyermekeknek írott „pragmatica történetében” – amelyből a célközönség okán természetesen hiányoznak a tudós munkákra való utalások – fenntartja ugyan „Moses históriájának okosságát”, ám elismeri, hogy a „petrifikált” kövek és csontok tanúsága után nem fenntartható a világ 6000 éves volta.29 Laskai szerint a Szentírás nem fizikakönyv, hiszen legfontosabb tanításai etikai jellegűek: a világ isteni teremtettségéről ad hírt, így cáfolván a „döjfös materialista filozófusok” állításait. A szó szerinti értelemhez ragaszkodók – pl. Szikszai György debreceni prédikátor, aki bár nem nevezi meg Szabót, jól beazonosíthatóan őrá céloz munkájában – azonban természetesen a „naturalistáknak” tett felesleges és veszélyes engedményként vetik el a világ és az ember teremtésének egymástól időben való elválasztását, s teljes joggal hívják fel arra a figyelmet, hogy a Szentírás szövegének efféle allegorizálása és historizálása a legnagyobb veszélyekkel jár a későbbiekre nézvést, hiszen ha a keresztények elfogadják azt az elvet, hogy az Írásban foglalt tanítások némelyike nem több „akkomodált” metaforánál, milyen alapon védik majd meg a hit központi fogalmainak – megváltás, megtestesülés, menny, pokol stb. – autoritását. Bár Körmöczi János itt bemutatott fordítása – mint ahogy életművének más darabjai is – a hagyományos hittartalmak némelyikének alapos megkérdőjelezésével fenyegetnek (igaz, a katolikus és református világnál jóval megengedőbb, az újításokra sokkal nyitottabb unitárius szellemi spektrumon belül), azért írásom lezárásaként szeretném arra még egyszer felhívni a figyelmet, hogy amikor a későbbi püspök a katolikus T. Szabóra hivatkozva próbálja kisebbíteni saját tanításainak veszélyes voltát, akkor – ha érthető okokból is – de némileg csúsztat, hiszen a hivatkozott írás tartalma csak távoli hasonlóságokat mutat saját tanításaival.

28 Ebbe még az is belefér, hogy a Bábel tornyánál történő szétszéledés betű szerint való értelmezését is feladhatónak véli. T. Szabó: i. m. 133–136. 29 Laskai Sámuel: Pragmatica közönséges história, az ó testamentomi időkre. Kolozsvár, 1806, 10–13.

Ludassy Mária1 Price és Paine között Richard Price (1723–1791) a „racionális disszenterek” (jobbára unitárius lelkészek) legjelentősebb 18. századi képviselője. Morálfilozófiai fő műve – Review of the Principal Questions in Morals, 1758 – Cudworth és Cumberland, Hobbes neoplatonikus kritikusainak koncepcióját követi: az erkölcs „örök és változtathatatlan elvei” kizárják mind a materialista determinizmus, mint a politikafilozófiai konvencionalizmus (a jogpozitivizmus) relativizmusát. A platonikus ideák metafizikai magasságából irányítják az ember erkölcsi választásait, politikai preferenciáit – nem csak az egyéni egoizmus, de a kollektív önzés (közjó, nemzeti érdek) is elvetendő opció, amennyiben az egész emberiség egyetemes üdvével szembekerül. „Azt is megengedhetetlennek tartom, hogy a közjót tekintsük az igazság egyetlen forrásának” – az emberi jogok ellenében egyetlen konkrét közösség java sem érvényesülhet. Ahogy az elidegeníthetetlennek tekintett emberi méltóság elve ellenében sem: „az a nagy igazság, hogy egyetlen racionális lény végtelenül értékesebb, mint az egész materiális világegyetem.” 1776-ban az amerikai forradalom lelkes támogatójaként az emberi jogok alapvetően individualista felfogása és a nemzeti önrendelkezés kollektív joga közti kapcsolat harmóniába hozására egyedülálló koncepciót dolgozott ki. Az egyes ember erkölcsi méltóságának bázisa a morális autonómia, az embert emberré tevő elidegeníthetetlen antropológiai attribútum. Minden politikai közösség ilyen autonóm erkölcsi lényekből áll, így a morális önrendelkezéssel bíró racionális választásra képes individuumok összességét is megilleti az autonómia, a nemzet, mint szabad és tudatos emberek társulása éppoly szabad és tudatos választás alanya, mint az őt alkotó individuumok. 1789-ben a Bastille-t mint a zsarnokság szimbólumát leromboló francia forradalomban egy nagy nemzet hasonló választását üdvözli: 1688, az angol dicsőséges forradalom és az amerikaiak függetlenségi harca után a szellemi szabadság és az emberi jogok újabb hódítása Franciaország. Erről szól a „Forradalmi Tár1 Ludassy Mária Széchenyi-díjas magyar filozófus, a filozófiatudomány doktora, az ELTE BTK Filozófiai Intézet Általános Filozófia Tanszék tanára, az MTA doktora. Kutatási területe az angol és francia felvilágosodás morálfilozófiája, a liberalizmus klasszikusai és a francia politikai katolicizmus története.

Ludassy Mária • Price és Paine között

297

saságban” tartott beszéde (műfaját tekintve inkább prédikáció) a hazaszeretetről, A Discours on the Love of our Country. Mi a hazaszeretet és az egyetemes emberszeretet közötti autentikus, Krisztust követő viszony? „Először is, a hazaszeretet minden időkben melegen ajánlott érzület volt, s minden bizonnyal nemes szenvedély, de mint minden szenvedély, irányítást igényel, szabályozásra szorul. Kapcsolódhat olyan előítéletekhez és téveszmékhez, melyek tévútra vihetnek minket és veszélyessé válhatnak.” Ilyen tévedés az, mely fizikai-földrajzi meghatározottságból vezeti le a hazaszeretetet, és nem emberierkölcsi kontextus kérdéseként kezeli: „Először is hazán nem azt a földdarabot értjük, ahol véletlenszerűen megszülettünk, nem az erdőket és a mezőket, hanem azt az emberi közösséget, melynek tagjai vagyunk, társak és barátok testületét, akikkel egy kormányzat és egy konstitúció alatt élünk, egyazon törvények fennhatósága alatt, egyazon polgári társadalom kötelékében.” A nemzeti érzésből nem vezethető le semmiféle felsőbbrendűségi tudat más országokkal szemben, keresztény ember számára kizárólag a más nemzetek erkölcsi egyenrangúságának elismerése, történelmének, tradícióinak tisztelete bázisán elfogadható a haza szeretete: „Másodszor is megfigyelhetjük, hogy még az így felfogott hazaszeretet sem implikálhat valami magasabb rendű értékben való hitet más népekkel szemben, semmiféle partikuláris preferenciát nem alapozhat meg törvényeink, alkotmányunk és kormányzatunk kiválóságát illetően.” A kizárólagos, kiváltságosság-koncepción nyugvó hazaszeretet elfogultság, s mint ilyen, elfogadhatatlan a keresztény egyetemességeszme számára: „Mi más e vak és szűkkeblű elv, mely egymás ellen fordította a népeket és az országokat, mint összeesküvés az emberiség jogai és a népek szabadsága ellen? Mi más ez az elv, melyet gyakran elsőrendű erénynek kiáltottak ki, mint a vadság és vérengzés princípiuma, mely az indián klánokat és az arab törzseket mészárlásokhoz és népirtásokhoz vezette?” De nem csak a kortársi törzsi gyűlölködés lesz Price kritikájának tárgya: az ótestamentumi zsidóság, a „választott nép” hübrisze is a keresztény karitász által meghaladott – vagy legalábbis meghaladandó – moralitást képvisel szerzőnk szerint: „Mi mást jelentett a hazaszeretet a zsidók számára, mint egy kárhozatos kiváltságosság tudatot önmagukat illetően és minden más nemzetség mélységes megvetését? Mi mást jelentett a rómaiak hírhedt hazaszeretete?” Mindenki bűnnek tekinti az egyes ember egoizmusát, ha önérdekből semmibe veszi, károsítja közössége általános érdekét, de dicséretes dolognak tartják, ha nemzeti közössége tagjaként részt vesz egy rablóháborúban a szomszédos népek ellen, és „az egyetemes emberszeretet elvei ellenében” leigázza vagy akár le-

298


gyilkolja emberi közösségek tagjait, ha azok más nyelvet beszélnek, vagy más vallást vallanak. „Igen csak figyelemreméltó, hogy vallásunk alapítója egyszer sem említette erkölcsi kötelességeink között a hazaszeretetet, és ezt a tényt a hitetlenek a kereszténységgel szemben komoly kritika tárgyává tették.” Ha nem is hitetlenként, de a neopogány patriotizmus szószólójaként Jean Jacques Rousseau is ezt cselekedte. A Társadalmi Szerződésben még csak azt olvashatjuk, hogy „a köztársasági nem lehet keresztény!” – mert megengedhetetlen a haza ellenségeinek felebaráti szeretete egy igaz hazafi számára, ám a Hegyi levelek már a kereszténység lényegének tekintett egyetemes emberszeretet elvét veti el: „A kereszténység természeténél fogva egyetemes vallás, mely semmiféle kizárólagosságot nem enged meg, semmi lokális elvet nem ismer el, semmi olyan erkölcsiséget, mely jobban megfelelne az egyik vagy a másik nemzetnek. Isteni alkotója minden embert magához ölel határok nélküli emberszeretetében, azért jött, hogy eltörölje a nemzetek közötti határokat, hogy az egész emberi nemet egyesítse a népek testvériségében.”2 Rousseau a keresztény univerzalizmus ellenében a pogány patriotizmust (A társadalmi szerződésben), illetve a zsidó kizárólagosságot (A lengyel alkotmánytervezetben) ajánlja. Ezek az elvek csak 1793 után, a jakobinus hatalomátvétel nyomán válnak dominánssá a francia forradalomban (1789) még a La Fayetteféle (az amerikai deklarációval rokonszellemű) emberjogi nyilatkozat világi humanizmusát hirdette, mely felvállalta a keresztényi egyetemes emberszeretet örökségét, a „testvér lészen minden ember” himnikus pátoszát. Azaz Price hitét: „A mi Urunk és apostolai elvetették a zsidó és a pogányok bűneit. A kereszténység az univerzális jóakarat vallása, mely összehasonlíthatatlanul magasabbrendű, mint bármely partikuláris érzület. Minden ember szeretetét – az ellenségeinket is beleértve – hirdették, a mindenkire kiterjedő karitászt tették meg a legfőbb erénynek, és ez olyan hangsúlyos prédikációikban, hogy minden más vallástól megkülönböztethető módon, a Szeretet vallásának nevezték. Semmi sem lehet kedvezőbb az emberi jogok egyetemességére nézve, és ha megvalósulna a gyakorlatban is, minden ember testvéreként tekintene embertársára, és mindama ellenségeskedés, mely most uralkodik a nemzetek között, mindörökre megszűnne.” A szeretet elvénél is magasztosabb princípium az Igazság ideája, melynek egyetemes érvényessége metafizikai meghatározásából adódik: a részigazság (nemzeti érdek) szükségszerűen rendeltetik az általános emberi norma alá, ahogy a magánérdek a közérdek alá. „Az emberi természet legnemesebb elve az 2

Rousseau, Jean-Jacques Oevres complètes, Paris, III. 716.


299

egész világra kiterjedő általános érdek és jóakarat elsőbbsége: bár igen keveset tudunk tenni az emberiség, mint olyan érdekében, mégis minden érdeket ennek kell alárendelnünk. Már megmondtam ezt, de nem lehet elég sokszor ismételni.” Az emberi jogok szupremáciája a nemzeti szuverenitás felett Price számára éppoly evidencia, mint Condorcet vagy Kant koncepciójában. „Hazánk érdekében cselekedvén túl kell tekintenünk ezen a horizonton. Hazaszeretetünk lehet forró, de nem kizárólagos… Világpolgárként kell meghatároznunk magukat, s mindig tekintettel kell lennünk más nemzetek jogainak tiszteletben tartására.” Hasonlóan Az emberiség történelmét világpolgári szemszögből néző Kanthoz, Price is „az általánosan jogszerű polgári állapot” normativitása bázisán ítéli meg a nemzeti alkotmányokat. A jogállamiság három kritériumát határozza meg: „Először a lelkiismereti szabadság vallási kérdésekben. Másodszor a hatalomnak való ellenállás joga hatalmi visszaélés esetén. Harmadszor kormányzóink megválasztásának joga, rossz kormányzás esetén a leváltásuk joga, a kormányzati forma szabad alakításának joga.” Burke Reflexiói (Töprengések a francia forradalomról) Price kritikájának, a Forradalmi Társaság felhívásának ezen pontjai állnak a központjában. Price számára nem csak a francia forradalom teljes vallásszabadságot deklaráló emberjogi nyilatkozata a hivatkozási alap, de az ancien régim is, mely Necker személyében egy ottani disszentert (azaz francia földön protestáns) tett meg miniszterelnöknek, sőt a Habsburg Birodalom is, mely II. József felvilágosult intézkedései jóvoltából a zsidók számára is lehetővé tette a közhivatal betöltését. „Price doktor azt tanácsolja nekünk, hogy fejlesszük tovább a nonkonformizmust, s mindenki állítson fel saját eszméinek megfelelő külön imaházakat.” – hangzik Burke konzervatív kritikája – „Felette érdekes, hogy e tiszteletreméltó hittudós menynyire buzgólkodik új egyházak létesítésén, miközben teljesen közömbös az általuk hirdetett doktrínák iránt. Nem saját nézeteinek hirdetését pártolja, hanem bármilyen nézetét.” Burke talán tudtán és akaratán kívül a legnagyobb dicséretet fogalmazta meg, amit a vallásszabadság igaz híve csak kaphat: saját hitünk számára nem nagy kunszt szabadságot követelni, de MINDEN vallási vélemény, kultusz állami beavatkozástól mentes működését (természetesen a Locke Tolerencia-levelében is kizárt közbűntény kivételével) követelni, valódi morális tett. Ezen elv eszmei hátterét ezekben az években teremtette meg Jefferson és Condorcet, midőn a „szabad népek számára elfogadhatatlannak minősítette a tolerancia kifejezés használatát” (ha valakinek joga van valamit tolerálni, akkor joga van el-nem-tűrni is), csak a szabadság szó használatát tekintvén az emberi jogok bázisán elfogadhatónak.

300


Burke bírálatának legfontosabb eleme a kormányzók szabad választásának kérdése. A háttérben az a nagy történelemfilozófiai probléma áll, hogy valóban „egylényegű-e” 1688, 1776 és 1789 forradalma – ahogy ezt Jefferson és Paine, az amerikai forradalom szellemi vezetői vallották, illetve La Fayette és Condorcet, az 1789-es és az 1793-as (a jakobinus államcsíny miatt soha érvénybe nem lépett) liberális emberjogi deklarációk megfogalmazói hirdették? Vagy a konzervatív gondolkodónak van igaza, és 1776 még az angol szabadság kiterjesztésének szellemiségét, azaz 1688 örökségét képviselte, ám 1789 radikális szakítást jelent „minden múltbeli példával és precedenssel”, és „metafizikai emberjogi nyilatkozataival” mintegy kívül helyezi magát az eddigi emberi történelmen, s tabula rasat teremtve akarja a jövő társadalmát a priori, sehol, semmikor empirikusan ki-nem próbált jogokra alapozni? Price emberjogi felfogásának platonikus gyökereivel illusztrálja Burke vádjait: valóban a priori jellegűek az ember elidegeníthetetlen jogai, azaz nem a történelmi tapasztalat termékei (a történelemben inkább csak jogfosztást tapasztalhatunk), nem is egy emotíve felfogott emberi természeten alapulnak (a moral sense elméletet már a Review etikai racionalizmusa is elveti), hanem a minden tapasztalattól független, minden empíriát megelőző Igazságosság ideájából levezetett normák, melyek quod semper ubique et ab omnibus érvényességét az isteni racionalitásban részesülő emberi értelem intuíciója igazolja. Burke riposztja jól ismert: „a racionalitás az emberi természetnek csak egy része, és nem is a legnagyobb része.” A reflektálatlan érzelem viszont a múltban megszokott világhoz – köztük a nem választással uralomra került uralkodóinkhoz – köt, tehát Price tétele, mely a legitimitást a szabad választásokkal kapcsolja össze, ellentétes a népi érzülettel. Mondhatni: antidemokratikus. Az empirikus nép – „amely azért ragaszkodik az előítéletekhez, mert azok előítéletek” – nem a kormányformák szabad alakításának jogára vágyik, hanem egy gondoskodó kormányzatra, mely jó atyaként megszabja hitét, életformáját, de biztosítja a békéjét és a megélhetését. Price prédikációja egyben politico-morális végrendelete. Halála évében, 1791-ben Franciaországban a Federáció ünnepe legszebb álmait látszott valóra váltani, a „testvér lészen minden ember” egyetemes emberszeretetének, a keresztény karitásznak és a felvilágosult humanizmusnak virágfüzéres diadalmenete formájában. A három, egyaránt dicsőséges forradalom az emberi méltóság és az emberi jogok elidegeníthetetlensége platóni ideáinak evilági megtestesüléseként kísérte végig életét: „Miután élvezhettem az első Forradalom áldásos hatásait, megadatott, hogy két másik – egyformán dicsőséges – forradalom tanúja legyek. Még megélhettem, hogy a szabadság lángja és a felvilágosodás fénye elterjed az egész világon, az emberi dolgokban valami új és nagyszerű kezdődik, a


301

királyok uralmát és a törvények uralma váltja fel, a papok dominanciáját az ész és a lelkiismeret hatalomátvétele követi.” Paine Az ember jogairól szólván (1792) Burke Töprengéseinek érvelését cáfolandó itt folytatja: „Amerika függetlensége, amennyiben Angliától való elválásként értenénk csupán, nem lenne lényeges dolog, ha nem kísérte volna a kormányzat elveinek és gyakorlatának a forradalma.” Körmöczi Az ember jogaiból a legradikálisabb részeket fordította le. Nem ismerem eléggé az erdélyi politikai kontextust, de állíthatom, hogy a magyar jakobinusok összeesküvése perében kevesebbért is halálra ítéltek embereket (mondjuk Hajnóczyt.) A forradalom, a tökéletes jogegyenlőséghez vezető forradalom minden társadalom átalakulásának – ráadásul erőszakos átalakításának – a paradigmájaként szerepel, ráadásul Paine-nél nemcsak a jogfosztott, államvallási kiváltságokból kizárt kisegyházak jogi emancipációjáról van szó, hanem a szegénység, a nyomor felszámolásának forradalmi útjáról is. Valamint a nemzeti egység – pontosabban a politikai nemzet – megteremtésének olyan alkotmányos forradalmát proklamálja, mely nem ismer többé elnyomott, jogfosztott kisebbségeket (persze a négerkérdéstől most tekintsünk el, bár kvékerként Paine számára ez sem okozhatott morálfilozófiai problémát). „Ha van a világon olyan ország, ahol a legkevésbé lehet a békére számítani, akkor Amerika az. Népét különböző nemzetekből származó emberek alkotják, akik különböző kormányformákhoz és kormányzati módszerekhez vannak szokva, eltérő nyelveket beszélnek, és nagyon sokféleképpen imádják az Istent, úgy, hogy azt gondolhatnánk, hogy az ilyen emberek egysége megvalósíthatatlan. Ám azzal az egyszerű művelettel, hogy olyan kormányzatot hoztak létre, amely a társadalom elvein és az emberi jogokon alapul, minden nehézség eltűnt, és az összes rész barátságos egyetértésben él.” Paine hasonló illúziókat fűz az emberi jogokon alapuló alkotmány transzkulturális és szupranacionális szerepéhez, mint napjainkban Habermas az Európa alkotmányáról írt kantiánus koncepciója: minden előítéletet, nemzeti elfogultságot felülír az emberi jogok nyilatkozatának egyetemessége. Ám Price platonizáló, „apriori” jogfelfogásához képest már modernebb mozzanatot is tartalmaz Paine koncepciója: azt előlegezi meg, amit néhány év múlva Benjamin Constant a modernek szabadságaként aposztrofál. Egyrészt elveti a direkt demokrácia antik eszményét – pontosabban: kiegészíti a képviseleti rendszer modern elvével, másrészt a „hódítás szellemét” felváltó világkereskedelmet teszi meg a világbéke – és a szabadságeszmék elterjedése – bázisának. „Az egyik támogatja a nemzeti előítéleteket, a másik az egyetemes társadalmat bátorítja, mint az egyetemes kereskedelem eszközét.”

302


Körmöczi Paine-fordítása – a nem létező magyar filozófiai, különösképpen politikai filozófiai terminológiával való küszködés ellenére – azt bizonyítja, hogy a 16. század végétől a 19. század végéig eszméink mennyire up to date voltak, maximum egy-két évtizeddel lemaradva Európa fő sodrától. Csak a 20. században lett, a költő szavaival „minden, minden ideálunk. másutt rég megunt ócskaság már.” (Ady Endre)

Vulkán Vera Tünde1 Mártonfi József Közönséges rendtartása Mária Terézia az 1779. október 20-án kiadott 1300-as számú rendeletével nevezte ki Mártonfi Józsefet (1746–1815) a nemzeti iskolák főigazgatójává.2 A tanügyet Erdélyben ekkor a helytartótanács irányította, élén Bruckenthal Sámuellel. A kebelében működő tanulmányi bizottság feladata az volt, hogy előkészítse a királyi rendeletek megvalósítását, illetve kidolgozza az ezekkel kapcsolatos javaslatokat. A bizottság, amelynek elnöke a katolikus püspök, Kollonich László, hetente tartott gyűléseiben a tanüggyel kapcsolatos kérdéseket vitatta meg, s a felmerülő problémákra kereste a megoldást. A nemzeti iskolák felügyelője köteles volt a felügyelete alá tartozó iskolákat meglátogatni, „a szabályzatok és rendeletek végrehajtását ellenőrizni, az oktatás módját és eredményét megfigyelni, s a tapasztalatokhoz képest intézkedni, vagy a fennforgó ügyet felsőbb elhatározás alá bocsátani.”3A kinevezési okirat 12 pontban határozta meg a vizitációk alatti vizsgálati szempontokat. A György Lajos hagyatékában fennmaradt bizottsági jegyzőkönyv másolata őrizte meg számunkra a Mártonfi Józsefnek adott, az iskolalátogatásokra érvényes utasításokat: „Az 1779. október 20-án kelt 1300. számú kir. rendelet meghagyása szerint Mártonfi Józsefnek iskolalátogatásai során a következő kérdésekre kellett vizsgálatait elsősorban kiterjesztenie: 1. Egyes helyeken ki az iskola prefektusa, s hogyan tesz eleget tisztének? 2. A tanítók, földesurak és az alárendeltek hol és hogyan viselkednek az iskolai intézménnyel szemben?

Vulkán Vera Tünde a marosvásárhelyi Al. I. Cuza Gimnázium magyar szakos tanára. Egyetemi tanulmányait 2001-ben a BBTE Bölcsészkarának magyar–angol szakán végezte. 2013-ban a Mártonfi József főigazgatói és cenzori működése című dolgozatával elnyerte a doktori címet. 2 György Lajos: Fejezetek Mártonfi József erdélyi püspök (1746–1815) életrajzából. Budapest, 2009, METEM. 117. 3 Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. 2. köt. Budapest, 1902, Magyar Tudományos Akadémia, 184.; ugyanerről György: i. m. 117. 1

304


3. Milyen akadályok tornyosulnak az iskolai intézmények előre haladása elé. Az iskolaépületek emelését és javítását hol hanyagolják el, és hol vonják meg a tanítóktól a járandóságot? 4. Hogyan lehetne elősegíteni az iskolaügy megjavítását? 5. Kik azok a plébánosok, hitoktatók, tanítók, akik az iskolaügy érdekében kifejtett szorgalmukkal, buzgalmukkal kitűnnek, és elismerésre méltóknak mutatkoznak? 6. Kik azok a tanítók, kik tisztüket annyira elhanyagolják, hogy büntetést vagy elmozdítást érdemelnek? 7. Ismétlő órák tartatnak-e? 8. A gyermekeket a földesurak és szülők elvonják-e az iskolától? 9. A gyermekek, akikért kegyes alapítványokból vagy máshonnan a tanítónak valami ellátmányt fizetnek, lelkiismeretes és jó oktatásban részesülnek-e? 10. Vannak-e a szegény gyermekek ruházatára, iskolai könyvekre vagy jutalmazásra szolgáló alapítványok, s azok hogyan teljesítik rendeltetésüket? 11. Milyen előhaladás észlelhető a hitoktatásban, ahol az be van vezetve?”4 A vizitációk erdélyi szabályzata nagy részben megegyezik az oktatást újjászervező Felbiger János Ignác által írt Allgemeine Schulordnung5 18. paragrafusában leírt követelményekkel. A Bécsben kiadott iskolai rendelet megfelelő része hat pontból áll, s lényegileg ugyanazt tartalmazza, mint amit 1779-ben a Mártonfinak előírt 12 pont első része határoz meg: 1. Wo, und in welchen Punkten wider diese Landschul-Ordnung von Magistraten, Herrschaften, und Unterthanen gehandelt werde. 2. Was für Hindernisse dem guten Fortgange des Schulwesens im Wege liegen. 3. Ob, oder wo etwa nicht die nöthige Erbauung, oder Reparationen der Schulgebäude vorgenommen, ingleichen wo den Schulbedienten ihre Gebühr gereichet werde. 4. Was zu besserer Einrichtung des Schulwesens dienlich wäre.

4 Gyulafehérvári Érseki Levéltár (GYÉL a továbbiakban), György Lajos hagyatéka, VI. 11/B/3. doboz. 5 Allgemeine Schulordnung für die deutschen Normal-, Haupt- und Trivialschulen. Wien, 1774.

Vulkán Vera Tünde • Mártonfi József Közönséges rendtartása

305

5. Welche Pfarrer, Bikarien, Katecheten und Schulmeister sich durch ihren Fleiß, und Eiser um das Schulwesen besonders hervorthun, und einer Belohnung würdig gemacht haben. Welche Schulmeister ihre Pflichten vernachläßigen, oder etwa gar unverbesserlich, mithin zu betrafen, oder gar abzuseßen wären. A Schulordnungból hiányzó, de az erdélyi rendeletben megtalálható pontokat az erdélyi iskolai helyzet feltérképezésének a céljával rendelték el, tekintettel arra, hogy már 1773-tól kezdve erőfeszítéseket tettek az új módszer bevezetésére. A új norma szerinti szebeni iskola valamelyest kielégítő működésén kívül azonban Erdélyben 1779ig kevés eredményt tudtak csak elérni a nemzeti iskoláknak az új módszerrel való megismertetésében. A vizitációs szabályzatnak a kifejezetten erdélyi viszonyokra vonatkozó kérdései a bécsieknek az itteni iskolai helyzetre vonatkozó tájékozatlanságát árulják el. Sem az iskolai hitoktatást, sem az ismétlő órákat nem lehetett még számon kérni, hiszen ezeket Mártonfi csak ezután kezdte megszervezni. A nemzeti iskolák felügyelői kevés fogódzót kaptak az 1777-ben kiadott Ratio Educationison keresztül munkájuk végzéséhez. Kis rész foglalkozik a népoktatással, s az is inkább növelni látszott a bizonytalanságot, mintsem olyan segítséget nyújtott volna, amely kimerítően tárgyalja a tennivalójukat. Ennek megfelelően Mártonfinak sem adhatott kielégítő segítséget a Ratio Educationis munkája végzésében. Annál inkább segíthette Felbiger, akivel kinevezése után Pozsonyban értekezve6 jobban megismerhette gazdagon kidolgozott tankönyveit, módszerkönyveit és utasításait, illetve szabályzatait, amelyek nemcsak hogy megjelentek nyomtatásban, hanem életbe is léptek.7 Világosan láthatta tehát azt, hogy milyen elvárásnak kell megfelelnie az erdélyi népoktatásnak, illetve milyen hiány tapasztalható ezzel szemben az iskolákban. Mártonfi József 1776ban került Szebenbe, ahova a királynő azért rendelte, hogy az általa létesített új norma szerinti iskolában matematikát tanítson. Itt már kapcsolatba léphetett az új módszerrel, amelynek népszerűsítésére Mária Terézia Grieb András pátert küldte Szebenbe. Míg Magyarországon a tankerületek felügyelői közös tanácskozással 1778-ban létrehozták a nyomtatásban meg nem jelent Projectum Budense szövegét, amely részletesen taglalta mindazt, ami a népiskolák műkö-

6 Bécsi utazásáról egy 1779. augusztus 5-én Benkő Józsefnek írt levelében tesz említést: „Praeter omnem expectarem meam Regius Consiliarius, et Supremus Scholarum Nationalium per Transilvaniam nominatus, iussu Regio Viennam petere debeo.” GYÉL, György Lajos hagyatéka, VI. 11/B/3. doboz. 7 Vö. Fináczy. i. m. II. 276.

306


déséhez szükséges volt,8 Erdélyben még csak kísérleteket tettek az új norma bevezetésére. Mártonfinak szebeni tanári működése alatt az új módszer szerint kellett tanítania, amit Grieb Andrástól, illetve Delpini pátertől alkalma is volt elsajátítani.9 Az új norma, ami nem volt más, mint a Felbiger-féle módszer, bizonyosan elnyerhette a tetszését Mártonfinak, aki immár nemcsak kötelességből, hanem meggyőződésből is követte az újszerű metódust. Elköteleződése abból is látszik, hogy tanári tevékenysége megkezdése után nyolc évre megjelentetett Közönséges rendtartás a falusi iskolák számára még a címében is követi a Felbiger Allgemeine Schulordnungját.10 Mártonfi József a Felbigerrel való személyes találkozás előtt már megismerte a mester tanítási eljárásait. A Schulordnung-ot az erdélyi viszonyokhoz alkalmazni és a szebeni normális iskolába11 bevezetni köteles Grieb András erőfeszítéseit Delpinin kívül talán egyedüli személyként segítette, amikor a számára kötelező tárgy12 mellett bevezette a mértan és építészet 8 Fináczy bemutatja nagyméretű könyvében a Projectum Budensae által előírt tantervet, ami szerint a tanítandó tárgyak osztályonként a következők: „A tanterv vázlata. I. osztály: vallástan, iskolai szabályok, olvasás (három nyelven) és írás. II. osztály: vallástan, iskolai szabályok, olvasás (a tisztes polgári életről és a háztartásról szóló olvasmányokból), írás, számtan (a gyakorlati élettel való vonatkozásaiban). III. osztály: vallástan, evangéliumok, bibliai történet, olvasmány, helyesírás, számtan (a négy alapművelet; hazai súlyok, mértékek, pénznemek), az anyanyelv »syntaxisa«. IV. osztály: vallástan, evangéliumok, bibliai történetek, olvasmány, írás (szépírás és helyesírás), számtan (arithmeticae nobiliores evolvere calculos); ausztriai súlyok, mértékek és pénznemek ; az anyanyelv syntaxisa; fogalmazás (két nyelven); a latin nyelv elemei. – Ezekhez járulnak a rendkívüli tárgyak (hazai történet, topographia, rajz, zene stb.)” Fináczy : i. m. II. 279. 9 Mária Terézia alapító levelének 5. pontjában nevezi ki Delpini volt jezsuitát erre a tisztségre, mivel ebben az ügyben már korábban is nagy segítségére volt: „Mivel e Házban leginkább az istenfélelmet kell ápolni, és így a zsenge ifjúságot nemcsak az oktatás útján, hanem példákkal is erre kell nevelni, e Ház belső felügyeletét és elöljáróságát helyesnek tartottuk az említett Delpini atya és a tisztségben való utódai hűségére, buzgóságára, őrködésére bízni nemcsak a lelki, hanem a háztartási ügyekben is…” Vö. Benkő József: Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szabó György. II. köt. Bukarest–Kolozsvár, 1999, Kriterion, 354. 10 Mária Terézia, miután a Hägelin és Martini által javasolt reformok nem hozták meg a kellő eredményt, II. Frigyes engedélyével Bécsbe hívatja 1774-ben Felbiger János Ignácot, a Sziléziában található sagani kolostor apátját, hogy újjászervezze az ausztriai iskolákat is. Első alkotása Felbigernek az Allgemeine Schulordnung für die deutschen Normal-, Haupt- und Trivialschulen, amit Bécsben jelentetett meg 1774-ben. Vö. Fináczy: i. m. II. 47. 11 Az udvari kancellária 1773-ban rendelte el Szebenben a normális iskola felállítását. Vö. György: i. m. 109. 12 Fináczy leírja, hogy a Felbiger-féle nemzeti iskolában a következő tantárgyakat tanították Ausztriában: „a falusi iskolák tárgyai a hit- és erkölcstan, olvasás, írás, a négy számolási alapművelet, a hármasszabály, néhány rövid útmutatás a becsületes életmódhoz és


307

tanítását is az iskolába. A szebeni új norma szerinti iskola feladata volt a tanítók átképzése a mondott módszer előírása és a királynő 1775-ös rendelete alapján, amellyel erdélyi bevezetését elrendelte.13 Mártonfi a kötelező számtanon kívül az ifjaknak a mértant és építészetet is megtanította. Tanításának színvonala az új norma szerinti iskola szintje fölé nőtt, s ezzel nem elismerést, hanem ellenkezést váltott ki környezetéből. Fölöslegesnek és eltúlzottnak ítélték törekvéseit, s megkérdőjelezték Mártonfi pedagógiai eljárásának szakszerűségét. Bírálatként hangoztatták azt a meglátásukat, miszerint ezekre az ismeretekre a gyerekeknek nincs szükségük. Mártonfi azonban nemcsak ismereteket adott át, hanem az új eszmék szellemében megszerettette az általa tanított tudományokat tanítványaival, akiket a tudásszomj mellett a tanáruk iránti lelkesedés is motivált a tanulásban. Benkő Józsefhez írt levelében vall erről Mártonfi, sikeréről a tőle megszokott módon szűkszavúan beszélve. A Szebenben 1779. augusztus 5-én írt levél eddig ismeretlen tényként tárja fel az iskolában folyt oktatás eredményességét: „Ipsa adeo geometria, architectonicaque studia plus quam fortasse apud hujusmodi pueros quaeras, florent. Excellentes jam aliquot hinc tam gymnasiis, quae limitaneae militiae, artificiisne dati sunt, tametsi magistris Transilvaniae toti nondum haec domus providerit: quod intra 10, 11ae annorum intervallorum a pueris quis speret? et a pueris quidem, plerumque talibus ut quibus, ut ita dicam, homines primum, christianos, ac denique Germanos effingere debeas. Haec idcirco tibi, V. C. ut de eorum sermonibus iudicare possis, qui otio ad aliena impugnanda abutuntur.”14A levélrészlet bemutatja az erdélyi magisztrátusoknak az oktatásról vallott nézetét, amely szerint az iskolának elsősorban emberré, másodsorban kereszténnyé és harmadsorban németté kell formálnia növendékeit… A felsorolt értékrend alapján az elemi oktatás fő célja ezekben az iskolákban is a felekezetiség elvének érvényesítése. Ebben a szellemben az elemi

gazdálkodáshoz; […] az elemi fő- vagy városi iskoláknak két vagy három tanítójuk van, kik a falusi iskolák anyagán felül a jövendő polgári elemnek, a gazdáknak, iparosoknak és kézműveseknek szükségleteihez képest még a latin nyelv elemeit (de csak a nagyobb városokban), a német fogalmazást, a háztartás és mezőgazdaság alapvonalait, a földrajz és történelem elemeit tanítják.” A bécsi normális iskolában ezenkívül a III. osztályban tanulták a bölcseleti és keresztény erkölcstant, a szépírást, a német fogalmazást, a matematikai és politikai földrajzot (különösen az európai államokét), a hazai (osztrák) és egyetemes történetet, a művészetek és mesterségek ismertetését, a mértant és a számtant. A normális iskola negyedik osztálya volt a tulajdonképpeni tanítóképző, melyben kizárólag a módszer elméletét és gyakorlatát sajátították el a növendékek. Vö. Fináczy : i. m. II. 48–49. 13 GYÉL, Pp. levt. 69–1775. 14 Az idézetet György Lajos átiratában közlöm.

308


ismeretek átadása mellett a legfontosabb a hit tanítása és a vallástan.15 A növendékeket a katolikus vallásban megerősítő oktatás másik célja az, hogy a német nyelv elsajátítása mellett a királynő hű alattvalóivá formálja az ifjúságot. Mártonfi, a levélrészlet alapján, szembesülhetett azzal az értetlenséggel, amivel, a rendeletek által kötelező módon alkalmazandó új módszer követelte tantárgyak előírása ellenére fölöslegesnek, sőt elvetendőnek ítélték a mértan és az architektúra tudományának oktatását 10–11 éves diákok számára. Egyszerre kérdőjelezték meg a tanulók képességét és a tantárgyak szükségességét. Szembekerült tehát egymással a régi, a tanítási rendszert változtatni nem akaró, azt megkövült állapotában is jónak tartó konzervatív szemlélet azzal az új pedagógiai magatartással, amely meglátja annak a lehetőségét, hogy a különböző tudományágakat a tanulókkal saját értelmi szintjükön olyan módon értesse meg, hogy a tanulás folyamata szinte szórakozássá váljék. A régi rendszer meglazulását, az új eszmék beszivárgását érzékeljük a Mártonfi szavaiban. Az új szemlélet győzelmét jelzi előre a diákokat aktívan a tanítás folyamatába bevonó, azt örömteli tevékenységgé alakító tanári gyakorlat, mely talán éppen La Chalotais-nak a nemzeti oktatásról írt esszéjéből gyökerezve vele együtt vallhatná: „Kérdezem ezért, tényleg nehéz-e ezeket a dolgokat megtanítani, vagy ezek talán inkább hasznosan és kellemesen felüdítenek?”16 La Chalotais bíráló szavakkal folytatja véleményét, miszerint általános az az előítélet, hogy ezeket a tudományokat nem lehet a gyerekeknek megtanítani, de ugyanakkor már hatévesen olyan grammatikai könyveket adnak a kezükbe, amelyek tele vannak elvont nyelvtani fogalmakkal.17 Mártonfi, aki ismerte a La Chalotais Esszéjét, nyilván nem azonosulhatott a jezsuita iskolai rendszert elítélő szavakkal, de a francia íróhoz hasonlóan a 10–11 éves diákok értelmi kompetenciájához képest megvalósíthatónak látta az empirikus alapon felépített elvont tudományos fogalmak bevezetését, s tette ezt az új pedagógiai eszmék szellemében. Mártonfi pedagógiai rátermettségét és tudományos felkészültségét bizonyítja az az egyedülálló teljesítmény, hogy tankönyvek és felszerelés hiányában is úgy tanította a geometriát és architektúrát, hogy az ismeretek átadásán túl ezek a tudományok azért virágoztak, mivel a növendékeivel (s ez a legszebb eredménye) nemcsak megismertette, hanem meg is szerettette ezeket a tárgyakat. A Mártonfi által követett tudományos cél sehogy sem fért bele abba a credó-

Vö. erről Fináczy : i. m. I. 246–247. „…je demande si ce sont là des études pénibles, ou si ce sont des récréations utiles & agréables.” Vö. Louis-René de La Chalotais: Essai d’Education Nationale ou Plan d’Etudes pour la Jeunesse. Genève, 1763, 95. 17 Uő, uo. 15 16


309

ba, amelyet elöljárói a tanításról vallottak. A munkája nyomán ért kritikák ellenére Mártonfi tovább folytatta lelkiismeretes munkáját, amelynek többek között az lett az eredménye, hogy amire a környezete is megérett az oktatás átalakítására, addigra Szebenben már működőképessé tette ezeknek a tudományoknak az oktatását. Így 1782-ben, mikor elrendelték az új norma szerinti iskola IV. osztályának létrehozását azok számára, akik nem tanulnak tovább, gyakorlatilag a geometrián és architektúrán kívül már csak a rajzzal összekötött mechanikát kellett bevezetnie. Felbiger hatása érezhető Mártonfinak Közönséges Rendtartás mely a falusi iskolák számára a Felséges Királyi parantsolatokból egybe szedetett18 című, 1784-ben Szebenben Hochmeister Mártonnál kinyomtatott írásában is. A cím tanúsága szerint a szöveg azokat a rendeleteket foglalja össze, amelyek a falusi iskolák megszervezésével voltak kapcsolatosak. A Rendtartás ily módon nem egyéni pedagógiai nézetek népszerűsítésére vállalkozik, hanem arra, hogy magyar nyelven könnyen befogadhatóvá, használhatóvá tegye minden falusi tanító számára azt az elvárást, amiről már több mint egy évtizede a bécsi udvar által kiadott rendeletek szólnak. A Normával szemben, amelynek a nyelve latin, a magyar nyelven írt nyomtatvány azt a tudatos törekvést jelzi, hogy minden tanító magát és tanítói tevékenységét ehhez a szabályzathoz szabja. A szöveg alapján okunk van azt feltételezni, hogy Mártonfi azt is tervezte, hogy a Felbiger módszertani kézikönyvét is kiadja magyar nyelven, hogy ezáltal is megkönnyítse az új módszer helyes használatát. Erről Mártonfi a Rendtartás 12. pontjában tesz említést: „A jó tanitásnak mesterségéröl, és a mestereknek egyéb kötelességekről bövebb oktatás fog az ök számakra az arra rendeltetett könyvben kiadni, melyet követni szoros kötelességek lészen.” Talán emiatt is hagyta ki a szövegből az Allgemeine Schulordnung 8. pontját, amely a tanítás mikéntjéről beszél. A szóban forgó módszertani könyv kiadására tudomásunk szerint végül mégsem került sor. Mártonfi a Rendtartás szövegében egyfelől hűen követi azokat a pontokat, amelyek az Allgemeine Schulordnungban a falusi és kisebb mezővárosi iskolákról szólnak, másfelől pedig a hazai viszonyokra alkalmazta a bécsi normát. Így Felbiger 24 pontos szabályzatát, kihagyva a falusi iskolákra nem vonatkozó regulákat, 20 pontban foglalta össze. Ezzel kapcsolatban felmerülhet az a kérdés, hogy miért nem öt évvel a nyomtatvány megjelenése előtt adta ki a művét, amikor kinevezték tanfelügyelőnek, hisz az új normának az erdélyi viszonyokhoz való alkalmazására való szándék már 1774-ben kifejeződött, amikor 18 A Mártonfi-szöveget György Lajos részletesen bemutatta. Vö. György: i. m. 128– 130. A Rendtartás szövegét betű-híven közölte Fazakas István: Vallás és neveléspolitika Erdélyben. Csíkszereda, 2003, Pallas-Akadémia, 124–131.

310


Grieb Andrást Szebenbe küldték Bécsből. Mártonfi pedig, ha korábban nem is, de 1776-ban valószínűleg már megismerkedett Felbiger iskolai rendszerével. Mártonfi első kiszállása alatti tapasztalatai szerint, néhány települést kivéve, ahol a tanító már elvégezte a szebeni új norma szerinti iskolát, a legtöbb helyen még a városi elöljárók sem ismerték az ezek létesítésére vonatkozó királyi rendeleteket. Eredményes intézkedései hatásaként változott meg az iskolák helyzete azokban a településekben, ahol az épület hiánya vagy rozoga állapota miatt nem folyhatott megfelelő módon a tanítás.19 Abban a helyzetben, amelyben Mártonfi az iskolákat, tanítókat és a hozzájuk jól-rosszul viszonyuló szülőket/tanulókat találta, nem egy számon kérhető 20 pontos szabályzatra volt szükség, hanem konkrét segítségre. Ha már adottak a tanítás tárgyi és szellemi feltételei, elvárásokat is lehet támasztani, de addig nem. A szervezés, a szülőkkel, tanítókkal és elöljárókkal való személyes beszélgetés eredményesnek bizonyult, hiszen 1784-re már készen állt az erdélyi elemi oktatás (legalábbis Mártonfi szerint) arra, hogy egy magasabb szintre emelkedjen. Öt évvel korábban erről még szó sem lehetett volna. 1784-re azonban a Rendtartásban Mártonfi már számot tud adni kilenc olyan principális iskoláról (Brassó, Kanta, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Udvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Szilágysomlyó), amelyek neki köszönhetik működésüket, s ahol a tanítók elsajátíthatták az új tanítási módszert. Nyilvánvalóan addig, amíg ezt nem tették lehetővé a tanítók számára, nem is kérhették tőlük számon. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Mártonfi nem a Rendtartással, hanem korábbi tevékenységével alkalmazta az erdélyi viszonyokhoz az új normát, s írását csupán akkor adta ki, amikor azt a tanítók már ténylegesen használni is tudták. Az időzítés jó, a fogadtatás nem. Cserey Farkas a Kazinczy Ferenchez írt levelében20 idézi a Mártonfival való levélváltásuk azon részét, amelyben Mártonfi ifjú levelezőtársának a falusi nevelésről szóló munkájára21 reflektálva szóba hozza saját ugyanilyen témájú művét. „A falusi nevelésrül írt könyvemnek közlésire ugyan azon levelébe így ír: »A falusi nevelésrül írt könyvét is a M. Urnak annál nagyobb köszönettel vettem, és olvastam, hogy abban az én sok igyekezetimet, fáradságimat, 's írásimat fel találom – melyek akkor vétkek voltak az ország előtt. Ezekbül egy igen rövid foglalatot adtam volt ki ezen czím alatt: Közönséges rendtartás a faluVö. György : i. m. 121. k. Kazinczy Ferenc Levelezése (KazLev a továbbiakban). IV. köt. Közzéteszi Váczy János. Budapest, 1893, A Magyar Tudományos Akadémia Kiadása, 448–449. 21 Cserey Farkas: Falusi nevelésnek módjáról. Nagyvárad, 1806. 19 20


311

si oskolák számára. Ezt még az akkori püspök is üldözte, oly nagy vétek volt akkor józanon gondolkozni. Most Hunyad v. megye is a Guberniumnál egy olyan dolgot sürget az oskolák iránt, mintha vagy az én munkáimot22 (melyeket valaha kárhoztatott), vagy a M. Ur könyvét olvasta volna. Mely változás! de mely szomorú gondolat, hogy ez mind csak ad pia desideria tartozik.«”23 A részlet kétszeresen is jelentős: egyfelől azért, mert benne Mártonfi arról beszél, hogy a Rendtartása csupán rövidített foglalatja mindazon írásainak, amelyeknek a témája az oktatás, másfelől pedig megdöbbenve olvashatjuk azt, hogy művét sokan nem csupán ellenséges szemmel nézték, hanem (s ennek igazi oka rejtélyes marad) maga a tudomány- és iskolapártoló Batthyány Ignác püspök is helytelenítette. Az előbbiről csupán annyit, hogy Mártonfi írásai közül több a tűz martalékává vált saját írójuk akaratából, s talán a levélben említett munkáinak is ugyanezt a sorsot szánta. Az utóbbi a sajnálkozás mellett fejtörésre is késztet: vajon mit kifogásolhatott Batthyány ebben a jól megszerkesztett, átgondolt írásban, ami tulajdonképpen a Felbiger Schulordnungjának a magyarított változata? Ez a kérdés nyilván akkor állja meg a helyét, ha feltételezzük, hogy a szöveg bemutatásának időpontja (mint ahogy azt a levélben leírja Mártonfi) egybeesik kinyomtatásának az évével. Batthyány Ignác püspök pedagógiai orientációjára fényt deríthet az 1780. június 10-én Pállya István piaristának írt válaszlevele. Ebben a levélben a szerzetes rektornak azon szándékára, hogy Bécsben Marx Graciánnal az 1781ben a kolozsvári gimnáziumba bevezetendő új tanulmányi rendszerről tanácskozzék, azt válaszolta, hogy a rektor atya inkább arra törekedjék, hogy a Magyarországon már bevezetett módszert népszerűsítsék Erdélyben is, mivel a két ország körülményei hasonlóak.24 Mártonfi ugyanezt a gondolatot már megfogalmazta néhány hónappal korábban, amikor a kantai iskoláról szóló jelentését benyújtotta.25A Pállya István által említett új tanulmányi rend lényege, az, hogy a latin iskolába a német nyelv megfelelő tudása nélkül senkit nem lehet felvenni, s a gimnáziumban olyan mértékben kell a német nyelvet tovább tanulni, hogy a

Ezek szerint több ilyen témájú műve is volt! KazLev, IV, 448. 24 „Quod ad novam methodum etiam in hanc Provinciam introducendam attinet, quod advertam aliud non est, quam ut Paternitas Vestra pro sua dexteritate eo eniti conetur, ut methodus in regno Hungariae praescripta vel praescribenda in M. hunc Principatum cum aliunde lingvarum diversarum usum prorsus eidem, quem Hungaria habeat circumstantiaeque nostrae plurimum illi conformes sint, adducatur.” GyÉL, György Lajos hagyatéka, VI. 11/B/3. doboz. 25 A jelentést 1780. június 21-én írta Mártonfi. – GyÉL, György Lajos hagyatéka, VI. 11/B/3. doboz. Batthyány püspök talán épp ennek a hatásaként írja Pállyának a fentieket. 22 23

312


humanista osztályokban már a latin nyelvet is németül tanítsák.26A Magyarországon bevezetett módszert éppen Mártonfi József alkalmazta az erdélyi viszonyokhoz a Norma Regia által, miután a bécsi módszert nem sikerült alkalmazni. A Felbiger módszertani kézikönyvére épülő nemzeti iskolák rendszere Magyarországon sem különbözött attól, amit a Mártonfi Rendtartása megfogalmaz. Emiatt azt gondolhatjuk, hogy Batthyánynak sem a mű tartalmára, sem a formájára nézve nem lehettek kifogásai, hiszen azok megfeleltek annak, amit ő is jónak tartott. Azt sem gondolhatjuk, hogy korainak vélte a szabályzat alkalmazását, hiszen ugyanabban az évben, vagyis 1784-ben, a király április 28-i rendeletére27 alapozva a püspök a Mártonfiéhoz hasonló gondolatokat tartalmazó körlevelet adott ki az új normális falusi iskolák felállításáról.28 György Lajos szerint a királyi rendelet éppen Mártonfi javaslatára született meg, s mint ilyen, ő jelölhette meg azt a 111 falut is, ahova az új normát követő módszert a rendelet szerint be kellett vezetni.29 Mártonfi József a király által is megerősített törekvésének Batthyány Ignác püspök nem „üldözője”, hanem segítője volt. Ha jelentésében a tanfelügyelő hiányosságokat adott elő a püspöknek, azt Batthyány orvosolni igyekezett, körleveleken keresztül gyakorolta a tekintélyét annak érdekében, hogy az oktatás ügye előre mozduljon. Amikor Mártonfi jelentést tett például arról, hogy iskolalátogatásai alatt azt tapasztalta, hogy a plébánosok hanyagok a hitoktatás terén,30 Batthyány püspök megintette a hanyag plébánosokat.31 Amikor pedig arról tett

Fináczy : i. m. 359. GYÉL, Pp. Levt. 677–1784. 28 „Cum a recta Institutione Juventutis potissimum dependeat omnis cuiusque Provinciae felicitas, ad hanc promovendam Sacratissima Sua Mattas omnimode intenta benigne mandare dignata est, ut methodus Scholae Normalis non solum in Civitatibus, ac oppidis verum etiam pagis assumatur, et secundum illam juventus tam in litteris, quam in moribus imbuatur.” GYÉL, Prot. Ep. 1784. 373–374. 29 György: i. m. 124. 30 „Quodsi autem autoritas Excellentiae Vestrae accesserit, non dubito, rem via sua optime processuram.” GYÉL, Pp. Levt. 833–1781. 31 „Inter officia pastoris animarum praecipuum esse instructionem parvulorum nemo hucusque ambigebat, qui illud proverbiorum, adolescens juxta viam suam, etiam cum sumerit, non recedet ab ea, altius perpendit, unde nihilominus proveniat, quod Dvra Pattas vestra officium istud tam negligenter expleat, ut nonnisi rarissime doctrinam christianam parvulis proponat, nondum intelligo, profecto vereri potest, ne aliquando oggeratur, quod Tridentorum cap. 4. 4. legitur: parvuli petierunt panem, et non erat, qui frangeret eis, perpendat itaque paulum gravissimum istud suum officium, et omni studio, quod hactenus neglexit, reperare adnitatur.” GYÉL, Prot. Ep. 1781. Conc. 26 27


313

jelentést a tanfelügyelő, hogy a szülők ellenállnak a nemzeti iskoláknak,32 a püspök szintén fellépett, és körlevélben ezúttal a szülőket korholta felelősségük elhanyagolása miatt.33 A fenti néhány adat alapján vizsgálva a püspök és a tanfelügyelő viszonyát megállapíthatjuk, hogy kölcsönös segítség és együttműködés jellemezte. A nemzeti iskolák ügye közös ügy volt számukra, amibe a levélrészletbeli hangulat sehogy sem talál helyet. Üldözésről tehát szó sem lehetett Batthyány Ignác püspök részéről. Feltevődik emiatt az a kérdés, hogy helyes-e azt gondolnunk, hogy a Rendtartás kiadásának éve egybeesik-e a levélbeli esemény évével? Azt gondolom, hogy nem esik egybe. A munkájával szembeni általános ellenkezés, amiről a levélben beszámol Mártonfi, inkább jellemzi azt az időszakot, amikor Szebenbe került matematika tanárnak, és amikor kinevezték a nemzeti iskolák tanfelügyelőjévé. Mártonfi már 1776-ban megismerve a Felbiger-féle Allgemeine Schulordnungot, kinevezésével fontosnak tarthatta azt, hogy ki is nyomtassa a szabályzatot. Grieb András meghiúsult törekvésének a pótlásaként lefordította, és az erdélyi viszonyokhoz alkalmazva megírta Rendtartását. Úgy gondolom, hogy legkésőbb az 1779. év végén vagy a következő év elején írhatta meg azt a szöveget, amit a püspöknek, Kollonich Lászlónak mint az akkori Tanulmányi Bizottság elnökének be is mutatott. Kollonich azonban ellenezte Felbiger módszertanát, mivel a sagani apát, főként az iskolai katekizmus kidolgozásában, helyet adott az egyház által helytelenített gondolatoknak is.34 Ez megmagyarázza, miért üldözte Kollonich püspök azt a Rendtartást, ami Felbiger tankönyveit népszerűsítette volna Erdélyben is. Mártonfi emiatt állt el műve kinyomtatásának a szándékától, de tevékenységében továbbra is vezérelvnek tekintve folytatta vizitációit és építő jellegű munkáját. Rájöhetett időközben arra, hogy nem érett még meg az idő a szabályzat általános jellegű érvényesítésére. Fontosabbá vált az iskolaügynek helyszínről helyszínre, iskolától iskoláig történő „Coronae Parentes quidam filios suos ad scholas Lutheranas mittere coeperunt, eo praetextu, quod in scholis Catholicis nihil discant. Querelas, quas occasione nuperae visitationis audivi, diligentius investigare conatus sum, et comperi, eos, qui contra Scholam Nationalem Coronensem conquesti sunt, omnes tales esse, qui vel Scholam, et tentamina nunquam adierunt, vel etiamsi accesserunt, progressum Juventutis defectu linguae Germanicae dijudicare non potuerunt; vel denique, qui omne, quod novum est, prae veteri methodo contemnunt, ac etiam cum decrectu Altissimarum Ordinationum vellicant.” GYÉL, Pp. Levt. 1334–1782. 33 „Ma már főpásztori hivatalomat tekintem, kegyelmeteket nemcsak ösztönöznem, hanem kénszerítenem is kell, hogy fiait, kiknek az Isten bővebb észt és értelmet adott, Deák Iskolákban járattassák, mert az tudatlanságnak tetemes kárát mindenkor tapasztalta az Anyaszentegyház.” GYÉL, Pp. Levt. Prot. Ep. 1782. 468. 34 Vö. György: i. m. 125.; Fináczy : i. m. 111–116. 32

314


bevezetése, ami a norma népszerűsítésében hatékonyabb eredményre vezetett. Amikor azonban 1784-ben az áprilisi királyi rendelet által javaslatait megerősítették Bécsben is, elérkezettnek tartotta az időt arra, hogy a tanítók kezébe adja a magyar nyelvű szabályzatot. Igaz ugyan, hogy az ausztriai pedagógiai irodalmat áttekintve a Mártonfi József Közönséges rendtartása semmi újat nem hoz, mégis, ha arra gondolunk, hogy 1784-ig, az írás megjelenéséig az akkori tanítóknak semmiféle útmutatást addig nem nyomtattak ki, nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk neki.

Móritz Kinga Éva1 Einleitung in die Philosophie A Körmöczi-kézirat értelmezési szintjei A kézirat Körmöczi Jánosnak az Einleitung in die Philosophie című kézirata a Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtára egykori kézirattárában, jelenleg a Román Akadémia Könyvtára kolozsvári fiókjának őrizetében található az MsU. 413/B jelzet alatt. A Bevezetés a filozófiába a 413-as kolligátum második része. Első részének címe Institutis Philosophia Theoretica ad ductum Critik der reinen Vernunft a C. E. Schmidt. Praelectionibus Karl David Ilgen excerpta azaz Megállapítások az elméleti filozófiához, levezetve C. E. Schmidt Tiszta ész kritikájából, Kivonatok Karl David Ilgen előadásához. A margón található bejegyzésből megtudjuk, hogy másolását szerzője július elején kezdte. Évszám- és helyjelölés hiányában Körmöczi nyugati egyetemjárásának főbb mozzanatait nyomon követhető naplójára támaszkodhatunk. Az ott található adatok szerint 1796-ban iratkozott be a jénai egyetem nyári szemeszterének kurzusaira. Attól az időponttól kezdve készíthette jegyzeteit. Jóllehet az unitárius kéziratok katalógusa mindkét kéziratot az 1790–1793 körüli évekre datálja.2 Mivel abban az időben Körmöczi még a Kolozsvári Unitárius Kollégium köztanítójaként működött, és külföldi tanulmányútját 1794 őszén kezdte el, valószínűbb, hogy feljegyzései 1796 júliusára tehetőek; nem kizárt, hogy ezeket Göttingában egészítette ki. A gyűjteményes kötet első oldalán található Körmöczi János autográfja és a latin nyelvű bejegyzés: Critica Rationis Pura Plag 1.3 Az akadémiai jegyzetek tuMóritz Kinga Éva a Babeş–Bolyai Tudományegyetem német szakán folytatta tanulmányait, ahol Interkulturális kapcsolatok mesterfokozatot szerzett. Jelenleg ugyanennek az intézménynek doktori hallgatója. Doktori témája: Humántudás-transzfer a modern korban – Körmöczi János példája. 2 Lakó Elemér : The manuscripts of the Unitarian College of Cluj/Kolozsvár in the Library of the Academy in Cluj-Napoca. Szeged, 1997, [JATE]. 3 A dolgozat szerzője abból indul ki, hogy Körmöczi egyfajta első másolatot akart készíteni. 1

316


lajdonképpeni szövege a gyűjteményes kötet 391. oldalán kezdődik, és összesen 121 számozott oldalt tartalmaz, amelyből 7 beíratlan; ezekből 30 oldal foglalkozik a filozófiával. Első látásra a kézirat egységes szövegtömb, kézbevételkor viszont arra lehet következtetni, hogy a cím mindössze az első résznek felel meg. A tematikus fejezet végét jelölő zárszót a kézirat azon része követi, amely akár külön címre is igényt tarthatna, ez a Tabellarischer Entwurf samtlicher Wissenschaften azaz Valamennyi tudomány tabelláris vázlata. A szövegközi paragrafusok számozása nem folytonos, helyenként újrakezdődik. Így van, ami az eredeti szöveghez képest kimarad, sőt a szerző gyakran már a fejezetcímben vagy a fejezet végén jelzi a hiányzó részeket; ami alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy a jelen vázlat egy vagy akár több, esetleg nyomtatásban is megjelent mű kivonatolt változata.4 Ennek megfelelően a tudományok rövid bemutatását újabb zárszó és keltezés követi, immár a másolás helyét is meghatározva: július 23. Jéna. Az utóbbi folytatásában iskolai tanrendek tömör felsorolása következik, amiket a tanítás és tanulás módszertanához születő gondolatok és vegyes jellegű megállapítások zárnak. Következésképpen a három egység köré szerveződő kézirat összefogó, általános megnevezése Vegyes akadémiai jegyzetek lehetne. Szövegek párbeszéde Körmöczi János kéziratának szerepét és helyét illetően azt tapasztaljuk, hogy a számbavétel során Lakó Elemér nem rendel hozzá társkéziratot úgy, ahogy azt vallásos vagy természettani jellegű kézirataival, esetleg fordításaival, illetve egyéb könnyebben behatárolható írásaival teszi.5 Feltételezésünk, hogy Körmöczi vegyes kurzusának hátterében Johann Gottlieb Buhle Grundzüge einer allgemeinen Encyklopädie der Wissenschaften (1790) című műve állhat. Nem tekintünk kizárólagos forrásnak egy szerzőt, viszont a göttingeni professzor írásai egybevágnak Körmöczi érdeklődéseivel a filozófiatörténettől természetjogig. Ismeretes ugyanakkor, hogy Körmöczi János, erdélyi peregrinusokkal hallgatta Buhle előadásait: „Fogarasi Sámuel például 1796–1797-ben Göttingában együtt hallgatta Buhle professzor Kant-előadásait gróf Bethlen Imrével, gróf Bethlen Elekkel, Gyarmathi Sámuel »medicinae doctorral«, gróf Rhédey Lászlóval, báró Kemény Jánossal és Simonnal, Bolyai Farkassal, Bodor Pállal, Zeyk Jánossal, Szőts Alberttel, Körmöczi Jánossal […].” lásd Egyed Emese: Neoklasszicizmus az erdélyi magyar irodalomban. Erdélyi Múzeum, 53. évf. 1–4. 104. 5 Az unitárius kéziratok összeállítását Lakó Elemér részben Benczédi Pál 1957-ben megjelent ismertetése alapján teszi. Lásd: Lakó Elemér: A Kolozsvári Unitárius Kollégium 4

Móritz Kinga Éva • Einleitung in die Philosophie

317

Csetri Elek és Hajós József Körmöczi-kutatók nyomtatásban megjelent tanulmányaikban külön nem térnek ki erre az írásra, hagyatékukban fennmaradt vázlataikban azonban foglalkoznak vele, és Csetri Elek helyesbíti a kézirat keltezését: az 1790–1793 közötti periódus helyett 1796-ra, méghozzá Körmöczi jénai tanulmányainak idejére helyezi és más, hasonló jellegű írásával hozza párhuzamba.6 Helyét azon kéziratok szomszédságában látja, amelyek feltehetőleg egyetemi évei alatt készültek, ezek mai helyrajzi száma: MsU. 80/B Catechesis, az az: Az Idvességnek Fundamentumárol ki-adatott tanuságnak… meg-mutogatása, unitárius katekizmus másolata (1782); MsU. 237 Schola Curiositatis variis notatis redimita, magyar, részben latin jegyzetek és részletek prédikációkhoz (1786– 1790), MsU. 255 Vegyes vallásos jegyzetek (1819–1830); MsU. 372 L.T. Spittler német nyelvű kurzusának jegyzetei (1796–1797); MsU. 387/A, August Ludwig Schlötzer Elő-Készület A’Világ Történetei Le-Irásához, azaz fordítás a Vorbereitung zur Weltgeschichte für Kinder 1779-ben kiadott könyvből, (1790); MsU. 387/B azaz Körmöczi latin, magyar és német nyelvű jegyzetei (1791–1826); MsU. 393 Statistika (1797); természetesen a kolligátum első részével, MsU. 413/A Kritik der reinen Vernunft Akadémiai jegyzetek K. C. E. Schmidt jénai filozófiai kurzusa alapján (1797); továbbá MsU. 424 Európa históriája politikai tekintettel (1787). Az Einleitung alcímeit és a benne felsorolt tudományágakat figyelembe véve szoros párbeszédet vélünk felfedezni az Einleitung és Körmöczi olyan jellegű kéziratos anyagai között, amelyek a jénai és göttingai egyetemen születtek és jegyzetek, kivonatok, illetve egyetemi előadások teljes vagy részben fordított változatai. Meglátásunk szerint idetartozhatnak még a következők: MsU. 513, De Excidiis Chaliphatus azaz A kalifátusok története, Göttinga, 1797, tulajdonképpen A. L. Schlözer göttingai kurzusának Körmöczi által készített jegyzete; MsU.876/E, Az Oeconomiáról való Jegyzések, Göttinga, 1797, MsU. 918, Jus publicum universale; MsU. 350/B Henry Home Az Emberiség Historiája Lipsiae, 1783. Eredeti kiadása: Sketches of the History of Man (1774); MsU.784/B és két latin nyelvű másolat: Brevis Introductio in Logicam Applicatam és MsU.784/F Introductio in Logicam.

könyvtárának kéziratai a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban. Keresztény Magvető, 87. évf. (1981). 15–35. 6 Csetri Elek hagyatéka az Erdélyi Múzeum-Egyesület megőrzésében a Lőrinczi-ház történelmi kutató központ kézirattárában: Körmöczi János kéziratainak jegyzéke. II. 9. 2. Ugyanott olvashatjuk, hogy a tervezett Körmöczi-kötetben nem szándékozott külön foglalkozni az Einleitung szövegével. Vö. többek között Körmöczi III. 6.

318


Megfigyeléseim továbbá az Einleitung in die Philosophie második és harmadik részére vonatkoznak, illetve a Valamennyi tudomány tabelláris vázlatára és az azt követő vegyes jellegű feljegyzésekre. A korabeli tudomány- és irodalomfogalomról A fent felsorolt kézirat-tételek alapján felismerhetőek a szaktudományok történetének 18–19. századi alakulásának irányai. Kirajzolódik továbbá Körmöczi Jánosnak a göttingeni egyetem tudományfelfogását követő nézete. Békés Vera szakszerű megfogalmazásában: „a természetnek az a holisztikus szemlélete, amelynek alapján lényegét tekintve azonos módszerrel közelítettek a megismert és a még feltárandó természeti és társadalmi törvényekhez, legyen az az anyanyelv, a történelem, a jog, a filológia, a botanika, avagy az éghajlattan, és amelyben a tudós a saját tárgyát mindig az egészre tekintettel kell, hogy vizsgálja.”7 Körmöczi a következőket írja erről: „mind[en] tudományok részei az egésznek; sunt cognita combinata in Intellect; a jó tanulás Plánumára az Allgemeine Übersicht szükséges.” (441v.) Erről a következőképpen vélekedik hangsúlyozva mind a széleskörű tájékozottság, mind a szakirányú elmélyülés fontosságát, továbbá a folyamatos tudományművelés pedagógiai és tudományos megalapozottságát: „Mai időben jártas légy minden scientiaban, […] mire készülsz hasznát nem veheted, némely pedagógia által lesz pappá.” És így összegez: „Egyet jól tanulj meg, a többibe is tekints belé, summáson tudj minden tudományt.” (507v.) Továbbá a tudományosság fogalmáról úgy véli, az objektív és szubjektív erudíció megkülönböztetése helytelen: „Ez nem jó divisio, […] eruditio est in me, extra me non […] existere” (441r), azaz az erudíció bennem van, rajtam kívül nem létezik. Meglátása szerint a tudományosság tárgyát mindenekelőtt az írott szövegek összessége, a könyvek képezik: „Objectum eruditionis est literatura, a könyvek tudományos esmérete, libri sunt media ad eruditis” (441r.); tudósnak pedig azt lehet nevezni, aki ismeretek kellő mennyiségével rendelkezik: „Eruditus est qui ansehnliche Menge von Kenntnißen habet.” (441r.) Ugyanakkor fontos a tudatosság, a fegyelmezettség: „Gründlichkeit. A ki nem ügyekszik sed tsak réa ragad e nem tudós. [Következésképpen] Eruditio est resultatum diligentiae et laboris”, azaz a tudományosság kizárólag a szorgalom és a munka eredménye,

Békés Vera: A göttingeni paradigma. In Gurka Dezső (szerk.): Göttingen dimenziói. Budapest, 2010, Gondolat Kiadó, 30. 7


319

nyilván az erkölcs törvényeinek követése mellett: „Scopus eruditionis est activitas sub legibus moralibus.” (441 r.) A holisztikus szemlélet nem zárja ki a rendszerező elvet: „ha igyekszünk mindég tudosabbak léßünk, de a Totumhoz el nem érhetünk, sinc necessarius divisio disciplin[arum..] ut eo facilis perspicere possit annak folyamatját” (443 v.) Tovább finomítva ugyanaz a gondolat megjelenik az összefüggések hangsúlyozásával is: „ki-ki maga keze alá vesz egy reszt de a connexio mindég meg marad, e nélkül senki se dolgozhat ki még ha Vissenschaftot is tud”. (443 v.) Hogy a tudományban diszciplináris elkülönülés még nem ment végbe, ezt a következő észrevételben is látjuk: „a Philologusban lenni kell Realkenntnissennek is” vagy „Der Philologe braucht gleichwohl auch Realkenntnisse zu haben” és valóban, Körmöczit tanulóévei alatt a természettudományok és a szellemtudományok látszólag ugyanolyan mértékben érdeklik. „A teológiai és a jogi tudományok integráns részéül tekintették a filozófiát, amelyet nemcsak felületesen érinteni, hanem amelybe alaposan elmélyedni kellett mindenkinek, aki a tudományos képzettségre és az azzal járó megbecsülésre igényt tartott.” – áll Bartók Györgynek a korszak tudományos gondolkodásáról szóló írásában.8 Ha pedig a francia íróknak a természettudományokhoz való viszonyára gondolunk, aligha létezett olyan neves gondolkodója a 18. századnak, aki teljesen elhatárolódott volna a természettudományok iránti általános érdeklődéstől. Montesquieu első munkái természettani jellegűek; Voltaire nem költeményei vagy első filozófiai vázlatai által, hanem Newton filozófiájának alapelemei című műve révén lesz ismertté; Diderot az emberi fiziognómia elemeiről is értekezik, Rousseau pedig a kémiai alaptanok bemutatásával is foglalkozott. Ez ugyanúgy érvényes számos német kortárs szerzőre is: Immanuel Kant bölcseleti írásai megjelenése előtt számos általános természetrajzi cikket közölt; a híres fizikust, Georg Christoph Lichtenberget, költőként is számon tartják; Goethe természettani tanulmányai több kötetre terjednek; Schiller orvosi tanulmányokat végzett és disszertációjának természetfilozófiai illetve antropológiai tartalmát későbbi esztétikai és történelmi értekezéseiben dolgozta fel.9 A magyar irodalmi kultúra felé tekintve Kármán József számára a szépirodalom és a „nyomos tudományok” területei meglehetősen egymásba mosódtak, Csokonai Vitéz Mihály pedig még

8 Bartók György : Teendők a magyar filozófia történelmének ügyében. In Várhegyi Miklós (szerk.): Galagonya magyarok: szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig, Veszprém, 1992, Comitatus, 326. 9 Vö. Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Budapest, 1994, Balassi Kiadó,

320


a századforduló körüli években is utal arra, hogy az esztétikai értéket létrehozó irodalomművelést nem tekinti egyébnek, mint a „solida tudományok” felé vezető út szerény állomásának.10 Megfigyelhető, hogy a szépirodalom és a tudományok közötti differenciálódás elején a kor szerzőinek java nem döntött véglegesen egyik vagy másik terület mellett, és természetesnek tekinthető, hogy az író esetenként filozófus, matematikus vagy akár nyelvtudós;11 Körmöczi is – bár matematika és fizika tanárnak szánták – taníthatott filozófiát. A Körmöczi-kéziratban található jegyzetek nyelve nem kizárólagosan német, a kezdeti homogén nyelvhasználatba latin és magyar elemek vegyülnek. Körmöczi több ízben rögzíti, hogy a latin nyelv használata a tudományok művelésére nem célravezető és helyettesítésének lehetőségét keresi. Ezt egyrészt a görög vagy héber nyelvben véli megtalálni, másrészt úgy véli, hogy a francia és német nyelv ismerete elegendő a korszerű tudományokban való jártassághoz. A latin és görög nyelv tudása egyedül annak válik javára, aki a „régi, eredeti irodalom” ismerője kíván lenni, egyébként e nyelvek tanulása nem érdemel sok időt: „Lateinische Sprache. Wenn du die französische, deutsche Sprache kennst, kannst du ohne diese Gelehrter [werden]. Wer sich in der ursprünglichen alten Literatur auskennen will, braucht das und das Griechische, aber es verdient nicht viel Zeit.” (453 r.)12 Nélkülözhetetlen továbbá a nyelvtudós számára a minél több nyelv ismerete: „einer kann kein Gelehrter sein, wenn er nur eine einzige Sprache beherrscht,” nem lehet tudós, ki csak egy nyelvet beszél. Mindezek előnyét pedig nem utolsó sorban a memória pallérozásában látja, hiszen a nyelvtudás csiszolja az emlékezőképességet: „je mehr Sprachen man spricht, desto besser für das Gedächtnis,” (443 r.) azaz minél több nyelvet beszélsz, annál jobban gondolkodsz. Körmöczi feljegyzései a latin nyelv szerepéről mintegy megelőzik Humboldt nézeteit. „A nyelv, írja Humboldt, nem tekinthető holt produktumnak, hanem sokkal inkább produkciónak. El kell vonatkoztatnunk attól, hogy a dolgokat megnevezi és az egymás közti megértés eszköze; annál alaposabban kell vizsgálUo. 17. Uo. 18. 12 Saját fordításban: „Latin nyelv. Amennyiben a franciát és a németet ismered, e nélkül is tudós [lehetsz]. Aki viszont az eredeti, régi irodalom ismerője kíván lenni, annak szüksége van rá a görög mellett; egyébiránt nem érdemel sok időt.” In Körmöczi János: Einleitung in die Philosophie MsU. 413/B a Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtára kézirattárának, a kolozsvári Román Tudományos Akadémia Könyvtárának megőrzésében. (423r.) 10 11


321

ni a belső szellemi tevékenységgel szorosan összefonódó eredetét és a kettő kölcsönhatását. […] A nyelv a maga lényegét illetően állandóan és minden pillanatban átalakul, még az írásban való rögzítése sem tökéletes, mindig csupán múmiaszerű megőrzés, amelynek állandóan szüksége van arra, hogy élő beszédben érzékelhetővé tegyük. Maga a nyelv nem mű, hanem működés. […] A nyelv ugyanis önmagát állandóan újrateremtő szellemi tevékenység, amely az artikulált hangot képessé teszi a gondolat kifejezésére.”13 Mivel Humboldt úgy véli, hogy a nyelv a sajátos nemzeti élet megnyilvánulása, a latin problematikusságát is abban látja, hogy nem azonos a tanulók anyanyelvével. A gimnáziumok alsó tagozata, illetve a grammatikai osztályok célja a „közönséges latin beszéd” elsajátítása; a felső, azaz az ún. humanióraosztályokban, az „elegáns latint”, vagyis az irodalom nyelvét – tanították.14 A 18. század elején megjelent II. tantervújítás a magyar nyelvet a fontos tárgyak közé iktatja, a németet pedig az önként jelentkezők részére írja elő, de mivel a magyar nyelv tanítását a latinhoz kapcsolja, a latin továbbra is központi helyet kap. Pályája elején Körmöczi is a latinhoz fordul. Abban az időben, amikor a magyar nyelv önálló oktatásától még távol vagyunk, tanári beköszöntő beszédét ő maga is latinul fogalmazza meg. A korszak irodalomfogalmába a magyar és más nyelvű szépirodalmi művek, illetőleg a magyarul, latinul, németül vagy egyéb nyelveken készült tudományos munkák beletartoztak. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalandó irodalom-fogalmát bővíteni lehet, valamint a szépirodalomnak a „tudósság”-tól való elkülönülése lassú folyamat. A 18. század végén többen is felszólaltak a magyar nyelv használata ellen a tudományokban, és a nyelvi program folyamatosan zajló vita tárgya volt. A Körmöczi-kézirat ama része, amely „minden nyelv[nek] különös szépségét” tárgyalja, olyan felvilágosult gondolkodóra vall, aki már abban a korban, amikor a nyelv identitásképző ereje még alig körvonalazódott, képes volt felismeri a gondolkodás és nyelv összefüggésének jelentőségét. Körmöczi Kant-jegyzetének készítése idején öt erdélyi kollégiumban folyt filozófiai képzés, mind az öt helyen latinul.15 Humboldt, Wilhelm von: Az emberi nyelv szerkezetének különbözősége és hatása az emberiség szellemi fejlődésére. In Péntek János (szerk.): Nyelvelméleti tanulmányok. Bukarest, 1975, Kriterion Könyvkiadó, 20. A Humboldt-szemelvény fordítója Szilágyi Margit. 14 Gál Kelemen: A régi diákéletből. Keresztény Magvető, 42. évf. (1907). 25–31. 15 Az 1780–1830 közötti periódusban Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Enyeden és Székelyudvarhelyen folyt filozófusképzés. Mindössze 30 tanár látta el az enciklopédikus 13

322


Attól függetlenül, hogy milyen tantárgy oktatójává nevelték ki Körmöczit, valószínű, hogy az Einleitungban található jegyzeteket felhasználta az oktatásban és olvasmányaival kapcsolatos nézeteit megosztotta diákjaival. Jogos Bartók István meglátása, aki a filozófiát mint alapvető tudományszemléleti rendszert láttatja: „Mert hiszen az iskolázásnak akkori rendszere mellett a filozófiának előadó tanára a maga bölcseleti álláspontját és meggyőződését kifejezésre juttatta nemcsak szoros értelemben vett filozófiai előadásain, hanem mindazon tárgyak körében is, amelyeknek előadása reá bízatott.”16 A tanulás, a tanítás nyelve, polihisztorság Megállapíthatjuk, hogy Körmöczi a tudományt nem magyar nyelven sajátította el, viszont igyekszik a még csiszolatlan magyar tudományos nyelvre átültetve továbbadni. Annak ellenére, hogy nem nyelvújítóként tartják számon, törekvései nagyfokú nyelvi tudatosságra vallanak. Amint a megismerés feltétele az univerzalizmus, illetve az egymással összefüggésben lévő diszciplínák tanulmányozása, a több nyelv ismerete is elengedhetetlen feltétele a tudósnak: nem lehet valaki tud[ós] ha tsak egy nyelvet tud. 1794. november 30-án Pákei József, Körmöczi tanára és mentora, a külföldön tanuló diákot arra figyelmezteti, hogy minél jobban szorgoskodjék a német nyelv elsajátításában „mert ez a nyelv clavisa minden tudományoknak.” És javasolja azt is, hogy tanulja a „franciát, görögöt és zsidót, a tudományok közül nem annyira a teológiát, mint inkább a mathesis purat és applicatat, a mai fizikát, […] geográfiát, chronologiát, historiát, aesthetikát […]”.17 Ezenfelül pedig felhívja a figyelmét arra, hogy szükséges tanulmányozni az alsóbb iskolákban való tanítás módszertanát, a humaniórák és a nyelvek tanításának jobb módját, és javasolja, hogy mindezekre vonatkozóan szerzőket és utasításokat olvasson.

filozófiaképzést. A tanárok a szaktárgyak mellett többek között reáliákat, de akár történelmet is tanítottak. Mivel egyharmaduk eredetileg pap volt, igazán érdekes lenne kideríteni, hogy milyen formában használta Körmöczi saját Kant-jegyzeteit annak ellenére, hogy hazajövetel után matematika-fizika tanári állásába iktatták be. Vö. Egyed Péter: Erdélyi felvilágosodás, tanügy reform, filozófiaoktatás (1781–1832). In Kiss Endre (szerk.): Korszakok, irányzatok, életművek. Tanulmányok a közép- és kelet-európai felvilágosodásról. Budapest, 2010, Magyar zsidó szemle könyvek, 160. 16 Bartók: i. m. 324. 17 Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium Története 1568–1900. I–II. Kolozsvár, 1935, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, 450–452. Az itt idézett levelek teljes szövegét lásd Latzkovits Miklós kronológiai pontosításokat is adó tanulmányában.


323

Mindent egybevetve azt várja pártfogoltjától, hogy jártas legyen a tudományok újszerű oktatásában. Reagálva Lázár püspök levelére és az abban rejlő utasításokra, Pákei kifejezi elvárását a leendő kollégium tanárával, tudós emberével szemben: az egyház orientációjával összhangba kell hozni az egyes tudományok oktatását: „Különben polyhistoroknak kellvén lennünk, azokat is jó lesz megízelíteni, amiket a püspök ír, hogy szükség esetén tudjon hozzászólani.”18 Tanára tehát mind a természettudományok, mind a teológia alapos tanulmányozását a figyelmébe ajánlja. Két évvel később, amellett, hogy ismételten felhívja a figyelmét a mathesis és a fizika tanulmányozásának fontosságára, kéri Körmöczit, hogy Kantról szóló előadásokat hallgasson, jegyzeteket készítsen, tekintsen bele Kant filozófiájába, továbbá, hogy hozzon haza kézikönyveket. Különösen érdekes lenne Körmöczi oktatói tevékenységének tükrében vizsgálni a külföldön tapasztalt újításokat. Arankával folytatott levelezéséből, valamint Kiss Mihály19 esetéből arra következtethetünk, hogy olyan diákközösség létrehozására törekedett, amelynek mozgatórugója a nyelvvel való foglalkozás. A külföldjáró diákok, akik német egyetemeken hallgatott kurzusokat jegyeztek le és vittek haza, a tudományok legújabb állásának első tolmácsai. Körmöczi Jénában, később Göttingában mindazokat az előadásokat hallgatja, amelyek érdeklik – ugyanúgy, ahogy 1788–1789 között a nagyobbik Grimm testvér tette. Arról, hogy a tudományok egészének vagy egyes ágainak ismerete előnyösebb, Körmöczi azt jegyzi fel kéziratában, hogy korában jártasnak kell lenni minden tudományágban. Egyiket jól meg kell tanulni, a másikat nagyvonalakban átnézni, minden tudományban a részletekig menően tájékozottnak kell lenni: „In der heutigen Zeit sollst du dich in jeder Wissenschaft auskennen. Eines sollst du gut lernen, die anderen schau dir an, skizzenhaft, teilweise sollst du dich in jeder Wissenschaft auskennen.” (460v.) Úgy tűnik, Körmöczit a külhoni egyetemeken a természettudományok és a szellemtudományok ugyanolyan mértékben érdekelték. A korszak irodalomfogalma igen tág. Leginkább az írásbeliség, az ihletett erudíció, az ars jelentésmezejének közös területére vonatkoztatható, s a modern

18 Pákei József levele Körmöczinek, 1795. október 1. Tartalmát közli Gál Kelemen: i. m. 456. 19 Kiss Mihály, Körmöczi ösztönzésére lefordította Helvétiusnak a Le Vrai Sens Du Système De La Nature című munkáját, amihez maga Körmöczi írta az előszót.

324


korszak szűkebb meghatározása nem vetíthető vissza a régiségre.”20 Gyakran találkozunk azzal a felfogással, hogy az irodalom magában foglalja az írott dolgok összességét („Schriftstellerei”). A 18. század irodalomfogalma nemcsak a szoros értelemben vett „szép irodalmat” – belles lettres, schöne Literatur – foglalja magában, hanem a közlekedő szövegek összességét is. Következésképpen: az írói életművek megosztottak. Adrian Marino gondolatát átvéve: Ha a litterae birodalma felbomlott is, a helyén nem keletkeztek egymástól éles határvonalakkal elválasztott új birodalmak. A kultúra területe a lettres, lettere, letters, a betűk birodalma. A 18. századi irodalom még sok esetben úgy érthető, ahogyan azt az antikvitásban fogalmazták meg: az írott, betűk által közvetített kultúra.21A korban nagy divatjuk volt a lexikonoknak, szótáraknak, enciklopédiáknak és segédleteknek. A korszak kultúra-ideálja szerint az irodalom emberének, a tudós embernek egyetemes műveltségűnek kell lennie, lehetőleg minden tudományághoz kell értenie, az átfogó kultúra értelmének a legsikeresebb megtestesítője pedig az enciklopédia. Körmöczi kézirata is enciklopédikus jellegű. Következésképpen a tudományosság története részben az irodalom története: „Historiae eruditorum est pars historia literaria.” A megismerés, a pedagógia, az irodalmi műveltség kifejezése a németben a Gelehrtsamkeit. Tág értelemben műveltséget, nevelést értenek alatta. Az erudíció elérése folyamat: arra törekszünk, hogy műveltebbek (Gelehrtsamer) legyünk anélkül, hogy a teljességre törekednénk. Ezért fontos a tudományok felosztása. Így mindenki választhat magának egy részt, amelyben elmélyülhet anélkül, hogy eltávolodna az összefüggésektől, mindezek nélkül egyikünk se képes [tudománya] kidolgozására, még akkor sem, ha saját tudományát ismeri. „Wir bemühen uns gelehrtsamer zu werden, ohne die Vollkommenheit erlangen zu können, deshalb ist es notwendig die Wissenschaften einzuteilen. Dabei soll jeder je ein Teil für sich auswählen und sich darin vergraben, ohne aber den Zusammenhang zu verlieren, ohne das kann keiner [seine Wissenschaft] ausarbeiten, nicht einmal dann, wenn er seine Wissenschaft kennt.” (446r.) Végül: a tudásátadás hivatás Amennyiben a felvilágosodást nem idő- vagy helybeli keretek közé helyezve, hanem a korban zajló nyilvános vitákban látjuk, e viták nyomait megtaláljuk 20 Szili József: Irodalomképzetek és irodalomfogalmak: „irodalom” szavunk és a modern irodalmiság XVIII. századi kezdete. Irodalomtörténeti közlemények, 1986/4. 346. 21 Adrian Marino: Biografia ideii de literatură. Cluj-Napoca, 1992, Dacia, 11–110.


325

az Einleitung in die Philosophie című kéziratban, hiszen a fentieken kívül állást foglal több olyan kérdésben, mint a világosodás, a nők rendeltetése, az otthoni vagy a nyilvános tanítás előnyei vagy a tanítás módszertana. A kor specifikumának egy újfajta, elkötelezett intellektuális típus megjelenését tekintve is ráismerhetünk Körmöczi János kultúraközvetítő szerepére.22

22 Ursula Goldenbaum vita-definíciója szerint olyan mozzanatokat lehet irodalomtörténeti eseményeknek nevezni, amelyek egy észlelhető nyilvános vitához kapcsolódnak. Robert Darnton egy újfajta, elkötelezett intellektuális típus megjelenésére hívja fel a figyelmet. Vö. D'Aprile, Iwan-Michelangelo; Siebers, Winfried: Das 18. Jahrhundert. Zeitalter der Aufklärung, 2008, Berlin, Akademie Verlag, 9–15.

KÜLFÖLDI EGYETEMEKEN

Rab Irén1 „Wir sind alle Brüder und einander gleich.” Adalékok a göttingeni diákok mentalitástörténetéhez Bevezetés: az újonnan alapított egyetem Az 1737-ben alapított göttingeni egyetem alaptörvénye a diákoktól makulátlan erkölcsöt várt el és olyan gondolkodásmódot, mely nem istentelen, nem árt az államnak, melyben él, és nem vonja kétségbe Isten létezését, az isteni gondoskodást.2 Ezek a kitételek általánosságban minden egyetemi proklamációban szerepeltek, de Göttingenben mindent megtettek azért, hogy ez a valóságban is így legyen. Az alapító, Georg August angol király, aki a tartomány választófejedelme volt, és minisztere, Gerlach Adolph von Münchhausen felvilágosult szellemű, elegáns egyetemet akartak angol mintára, amely nemcsak a választófejedelemség, hanem a Német Birodalom minden részéből, sőt külföldről is idecsábít-

Rab Irén magyar nyelv és irodalom, könyvtártudomány, valamint Európa-tanulmányokat végzett. 2003 óta a göttingeni Georg-August-Egyetemen tanít magyar lektorként. Kutatási területe a 18. századi kultúrtörténet, a diákmentalitás változásai, peregrináció és az ehhez kapcsolódó levéltári és emlékkönyvi források feltárása. 2 „Alle Bürger müssen gute Männer sein, durch keinen Makel ihres Lebens in schlechtem Ruf: sie sollen keine Ansichten vertreten, die gottlos sind oder dem Staat schaden, wohin auch die gehören, die da leugnen, daß es Gott gibt oder da er sich um die Dinge der Menschen kümmere.” Az egyetemalapításra VI. Károly német-római császár 1733. január 13-án adott privilégiumot, a királyi privilégiumot és az alaptörvényeket György Ágost, Nagy-Britannia királya és Braunschweig-Lüneburg választófejedelme 1736.december 7-én írta alá. Az egyetem ünnepélyes felavatására 1737. október 15-én került sor. Ebel, Wilhelm (ed.): Die Privilegien und älteste Statuten der Georg-AugustUniversität zu Göttingen. Göttingen, 1961, Vandenhoeck &˛Ruprecht. 40. 1

Rab Irén • „Wir sind alle Brüder und einander gleich'”

327

ja a nemesek és gazdag polgárok gyermekeit, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra, mert „egy gróf vagy egy báró több pénzt hoz, mint száz éhenkórász.”3 Az alapításnál gondos költségvetést készítettek. Kiszámították, hogy évi 100 ezer birodalmi tallér bevétel esetén érdemes az egyetembe invesztálni. A kortársak azon gúnyolódtak, hogy az egyetem első beruházása egy nagy istálló és a hozzátartozó lovaspálya volt, Münchhausen szerint viszont ez jelentette a jellegzetes göttingeni életmód megalapozását. Göttingenben ki-ki rangja és pénze szerint élhetett, privát leckéket, lovas-, vívó- és táncórákat vehetett, vadászhatott a város erdejében. A drágának számító intézményben a tehetősebbek fizettek, többszörösét mindennek, de a szegény diákokat ösztöndíjakkal támogatták, nekik még a mindennapi étkezést is ingyen biztosították. Münchhausen nemcsak az anyagi és tárgyi feltételeket teremtette meg egy jól működő egyetem számára. Meghatározta az intézmény szellemiségét is, mely a felvilágosodásból és a társadalmi hasznosság elvéből táplálkozott. Az alapeszme a tolerancia volt, ennek érvényesüléséhez Európában elsőként elvették a teológiai fakultás felügyeleti jogát, garantálták a teljes tanítási szabadságot és a cenzúramentességet. „Sonst mögen die Professoren behaupten, was sie wollen… eine allzu scharfe Zensur ist tödlich für das Genie” vallotta Münchhausen.4 Az egyetem az állam számára hasznot hozó jogászok, hivatalnokok, orvosok és egyházi személyek ésszerű és gyakorlati képzését hirdette meg, a társadalmi jó tanítását a modern tudományok szellemében. Elsősorban a jogi és a filozófiai kar kapott támogatást, az előbbin tanult a legtöbb diák, az utóbbin volt a legtöbb professzor. Az idehívott professzorok korlátozás nélkül bármilyen tudományterületet taníthattak. Ez főleg a fiatal tudósoknak volt nagy lehetőség: a jogász Johann Stephan Pütter 22 évesen, a világhírűvé vált Albrecht von Haller 28 évesen, az orientalisztika tudományát megalapozó Johann David Michaelis 26 évesen lett professzor Göttingenben. Mindezeknek köszönhetően a Georgia Augusta néhány évtized alatt nemcsak Németország, hanem Európa vezető egyetemévé vált. „Göttingen nem egy államhoz, nem pusztán Németországhoz tartozik, egész Európa egyeteme” – mondta 1800-ban Napóleon.

3 Meier udvari levéltáros szakvéleményéből idézi Meinhardt, Günther : Die Universität Göttingen: ihre Entwicklung und Geschichte von 1734–1974. Göttingen, 1977, Musterschmidt, 15. 4 Münchhausen levelezéséből. Rössler, Emil F. (ed.): Die Gründung der Universität Göttingen. Entwürfe, Berichte und Briefe der Zeitgenossen. Göttingen, 1855, Vandenhoeck & Ruprecht, 483.

328

KER M AGV 2014/3–4 • KÜLFÖLDI EGYETEMEKEN

A diákok magatartását a származás, az adott egyetem elvárásai és a mindenkori környezet befolyásolta. A kezdetekben Göttingenbe beiratkozó diákok még az egyetemi diákhagyományok szellemében viselkedtek, a göttingeni stílus a féktelen kötekedés és a nevetséges piperkőcség között ingadozott. Ahogy nőtt az egyetem presztízse, egyre több előkelő családból származó ifjú tanult itt, és egyre jobban érvényesült az alapító által elvárt magatartás. Egy 1766-os király-proklamáció szerint az egyetem feladata, hogy a tudományok és a jó modor alma matere legyen,5 és ezt a célkitűzést sikerült is a század utolsó évtizedeire megvalósítani. Kialakult egy újfajta diáktípus, melyet a mentalitástörténettel foglalkozó szakirodalom göttingeni típusnak nevez. Jelen dolgozat korabeli dokumentumok és emlékkönyvi bejegyzések segítségével kívánja bemutatni, hogy milyen diáktípusok és milyen magatartásformák voltak jellemzőek a 18. századi német egyetemeken, és milyen átalakulásokon ment át a hagyományos diákmentalitás Göttingenben a század folyamán. Diáktípusok a 18. században A 18. századi német emlékkönyvekben gyakran találkozunk diáktípusokat bemutató illusztrációkkal.6 A rajzok általában négy akadémiához köthető négy alaptípust ábrázolnak: a lipcsei, hallei, wittenbergi és jénai diákot. A lipcsei diák piperkőc gavallér, az udvari divatot követi: copfos parókát és színes bársony térdnadrágot visel, lábán fehér selyemharisnya és csatos cipő van. Lipcsében sok pénzt költ az ember, és örökösen a nők körül forgolódik. A hallei jámbor, szorgalmas és önmegtartóztató, igazi Kaldaunenfresser,7 ugyanakkor álszent és képmutató. Ezt tükrözi öltözéke is: minden fekete rajta, papos kabátját állig gombolja. Kezében vándorbot, hóna alatt a Biblia: „Isten meg fogja büntetni a világot”– hirdeti. Wittenbergben a barátságot mindenek fölé helyezik, de barátnak jobbára az ivócimbora számít. Az élet tivornyázásból áll, egyik poharat a másik után ürítik. Ruházatukból hiányzik az elegancia, oldalukon kard fityeg. A jénai diák kötekedő fenegyerek – „In Jena ist die mode so, da raufft sich bruder studio” „Die Aufgabe der Göttingen Universität, Pflanzschule der Wissenschaften und guten Sitten zu sein.” Idézi Brüdermann, Stefan: Göttinger Studenten und akademische Gerichtsbarkeit im 18. Jahrhundert. Göttingen, 1990, Vandenhoeck & Ruprecht, 471, (Göttinger Universitatsschriften, A. 15.) 6 Johann Christoph Heim emlékkönyve, 1773–1783. Jéna, Städtische Museen 17793. 2.; illetve Johann August Heinrich Armbstroff emlékkönyve, 1760. Jéna. Gotha, Forschungsbibliothek, Chart. B. 1020a. 7 Így gúnyolták a szegény teológushallgatókat. 5


329

–, azaz vagy párbajozik, vagy éppen párbajozni készül, hogy az ún. akadémiai szabadságot megvédje. „Az itt volt német diákok nagyon vadoknak látszanak, nagy, felakasztott taréjos kalappal, kászú stiblivel, melynek erősen kemény szára térden felől ér, melyre nagy sarkantyú van felkötve, s mikor mennek az utcán, nagy csizmáikat úgy verik, hogy zúg belé az utca, és a szelídebb viseletű ember irtózik az úton még szembe menni is velek.” – jegyezte fel Fogarasi Sámuel emlékirataiban.8 Ez a négy diáktípus variálódik más képeken is. Egy ismeretlen tulajdonosú giesseni emlékkönyv9 hesseni diákokról készített rajzában is erre a négy alaptípusra ismerhetünk: a giesseni diák fesztelen és vidám, szájában pipa füstöl. Öltözéke után jénainak gondolnánk. Marburgban elegánsan, rangja szerint él az ember, a marburgi diák megjelenése a lipcseiekre emlékeztet. Herborn a kálvinisták fellegvára, az itteniek szigorú külseje sugallja, hogy fő elfoglaltságuk a tanulás, csakúgy, mint a halleiaknak. A diákéletről nemcsak emlékkönyvek, hanem diáknóták, tréfák, közmondások is tudósítanak. „Ha sebek nélkül jössz Helmstedtből, Ha asszony nélkül Tübingenből, Ha Jénában meg nem vágtak, Marburgban épségben vártak. Ha egészséggel hagyod el Jénát Te akkor egyikben sem tanultál” – hangzik egy 1756-os diáknóta.10 Kissé sarkítva: viselkedésük, szokásaik alapján a 18. századi diákok két alaptípusát különböztethetjük meg: az ideálisat, aki finom, elegáns, jó modorú és szorgalmas, távol tartja magát a durva magaviseletűektől, és a kötekedőt, aki kocsmákba és rossz nőkhöz jár, a nyílt utcán verekedéseket provokál, adósságot halmoz fel, és végül kiutasítják az egyetemről.

Fogarasi 1796–97-ben gróf Bethlen Elek kísérőjeként teológiát tanult Göttingenben. Emlékeit később írásba foglalta. Fogarasi Sámuel: Marosvásárhely és Göttinga. Önéletírás 1770–1799. Közzéteszi: Juhász István. Bukarest, 1974, Kriterion, 245. 9 Az emléklapot 1927-ben publikálták. Heer, Georg: Marburger Studentenleben 1527 bis 1927. Marburg, 1927, Elwert. 10 „Der von Tübingen kommt ohne Weib,Von Jena mit gesunden Leib,Von Helmstedt ohne Wunden,Von Jena ungeschrunden,Von Marburg ungefallen, Hat nicht studiert auf allen.” Heer, G.: i. m. 50. 8

330


A göttingeni diáktípus A göttingeni diákokról is maradt fenn emlékkönyv-illusztráció. Ludwig August Rupsteinnek11 a göttingeni Stadtarchivban őrzött emlékkönyvében két rajz is található 1773-ból, mely uniformisban lévő férfiakat ábrázol. A nyolc férfikép nyolc itt tanuló hazafias társaságot – Landsmannschaftot – tipizál, a bejegyzők minden alak fölé beírták a származási helyet: kurlandi, pomeráni, frankfurti, moseli, westfáliai, hannoveri, braunschweigi és holsteini honfiak láthatóak a rajzokon. Az összes viselet eleganciát tükröz: harisnya, csatos cipő, térdnadrág, mellény, hosszú színes kabát, a Rock, a copfos paróka fölött divatos kalap díszeleg. Kardot egyikük sem visel. Levin Joachim von Barner12 emlékkönyvének 1765-ből származó bejegyzése a Göttingenben tanuló mecklenburgiak békésen borozgató társaságát ábrázolja. Elegáns környezetben, valószínűleg egy diákszobában kilenc ifjú emeli éppen poharát, és csak az asztalfőnél álló alak kezében van kivont kard. Valószínűleg egy kibontakozó diákszokást látunk: az összejöveteleken kardra szúrt kalappal a kézben a hazafias Landesvater című diáknótát éneklik.13 Az utókor szemében a göttingeni a mintadiák, aki a tanulásra koncentrál, jó magaviseletű és előkelő modorú. „Az előadótermekben jól nevelt, illemtudó fiatalemberek ülnek példamutató figyelemmel és csendben.”14 Göttingen a tudományok és az illendőség nevelőiskolája. Ezt próbálta az egyetem vezetése is a kezdetektől közvetíteni: a félévenkénti prorektor-avatáson a leköszönő és a hivatalba lépő prorektor mindig kiemelte a diákok jó magaviseletét, a királyhoz Hannoverbe küldött jelentéseikbe is ezt írták bele. A király pedig ezt továbbította követei útján a birodalmi gyűlésre. 1794-ben a göttingeni ifjúság számított az utolsó bástyának az ancien régime oldalán: „Göttingenben nincs demokratikus

11

Ludwig August Rupstein emlékkönyve 1772–1776. Göttingen, Stadtarchiv, Stabu

219a. 12 Levin Joachim von Barner emlékkönyve 1764–1765. Göttingen, Stadtarchiv, Stabu 85. Barner tagja volt az 1758-ban alapított Amicitia et Concordia nevű titkos diákegyesületnek is, melynek betűjele 1758–66 közötti emlékkönyvi bejegyzésekben többször előfordul. 13 Der Göttinger Student oder Bemerkungen, Ratschlage und Belehrungen über Göttingen und das Studentenleben auf der Georgia Augusta. (Wallis, 1813.) Göttingen, 1995, Vandenhoeck & Ruprecht.,105–106. 14 Müller, Justus: Versuch einer Kurzen mahlerischen und charackterischen Beschreibung, der berühmten Universität Göttingen. Göttingen, 1790, Multhaupt, 30.


331

szemlélet, politikai meggyőződés. Kitűnő magaviselet, a törvénnyel és a feljebbvalókkal szembeni tisztelet jellemzi a diákságot.”15 – szólt a királyi jelentés. Az alapítástól a hétéves háború végéig (1734–1763) Pedig a valóság, főleg az egyetem első évtizedeiben egészen más volt. Az addig csendes város lakóit szinte sokkolta a sok zabolátlan fiatalember jelenléte. Mindennapossá vált az utcai lármázás, az ablakok betörése. Nem csoda: az 1735 tavaszán Göttingenben beiratkozott 190 diák közül 42 Jénából érkezett, egy részük onnan relegált volt. 1737-ben, az egyetem ünnepélyes felavatásán még kifogástalanul viselkedtek, de az ünnepség után már randalíroztak, bedobálták az ablakokat. Az immatrikuláció során ugyan kézhez kapták az egyetemi törvényeket, melyre felesküdtek, betartását viszont sokan nem vették komolyan. A törvények a diákok kötelességeit tartalmazták, rendeleteket, tiltásokat, figyelmeztetéseket, elsősorban azt, milyen viselkedést vár el tőlük az egyetem.16 Az idők során hozott új rendeleteket először a hirdetőtáblán tették közzé, majd 1755-ben, 1763ban és 1796-ban ezekkel kiegészítve a statútumokat újra összefoglalták, és több ezer példányban kinyomtatták. A brosúra kiadását részben az egyetemi, részben a hannoveri büdzsé finanszírozta,17 és nemcsak a diákoknak, hanem a polgároknak, nyilvános helyeknek, környékbeli településeknek is juttattak belőle. A diákoknak is volt saját íratlan törvényük, a Comment, mely a diákhagyományokat, szokásokat, a diákok egymás közti viszonyát foglalta össze. A Comment kiinduló gondolata az akadémiai szabadság és egyenlőség volt: „Wir sind alle Brüder und einander gleich”18 szólt a jelmondat. Aki ezt megsértette, párbajjal fizetett, holott a párbaj az akadémiai törvények szerint eleve tiltott volt. Ugyanekkora vétségnek számított az adott szó megszegése. A göttingeni Comment írott változata 1813-ból a Der Göttinger Student19 című könyvecské-

15 Az ügy előzménye, hogy a Német Birodalom összes egyetemén 1794-ben betiltották a diákrendeket, és a göttingeni diákrendek vezetői ünnepélyesen lemondtak további létezésükről. Deneke, Otto: Göttinger Studenten-Orden. Göttingen, 1938, 77–79. 16 A diákok kötelességeit az általános alaptörvények szabták meg: Statuta Generalia Academiae Georgiae Augustae de 7mo Dec. Anno 1736. § 74 – § 88. Közli Ebel: i. m. 74–80. 17 Minden második évben 800 példányban adták ki az egyetemi törvényeket. Ennek költsége 41 tallér volt. Brüdermann: i. m. 115 18 „Republiken…konnten nie so sehr dem Ideale gleich kommen, wie dies bey der freyen, unabhängigen, sorgenlosen Burschenwelt Statt findet” Idézet a Comment szövegéből. Der Göttingen Student. i. m. 66. 19 Der Göttinger Student. i. m. 65–69.

332


ből ismert. Ezt olvasva nem is hinnénk, milyen zabolátlan volt az ifjúság a 18. század közepén, hiszen a Comment egyes pontjai a jó magaviseletről, tisztességről, udvariasságról és bajtársiasságról szólnak. A diákszabadság A diákság mindenesetre nem az előírásoknak, hanem a diákhagyományoknak megfelelően kereste identitását a városi közösségben. Az akadémiai szabadság számukra olyan privilégizált állapotot jelentett, amely lehetővé tette a féktelen, olykor erőszakba hajló életvitelt és más társadalmi csoportok lenézését. Az egyetem első évtizedeiben a diákok többségét a jénainak is nevezett hírhedt renommista magatartás jellemezte. A renommistákat aránytalanul magasra csapott kalapjukról, görbe kardjukról, térden fölül érő csizmájukról, valamint harsány, nyers, sokszor erőszakos modorukról lehetett felismerni. Mindennapos volt a pennalizmus,20 az őrséget provokálták, kalapban ültek az órákon, ablakokat törtek be, verekedtek. Éjszaka ittasan, lármázva, pisztollyal, karddal felfegyverkezve vonultak végig a városon, megzavarták a családi és városi ünnepségeket, rettegésben tartva a jámbor filiszteusokat. „Mintha az ilyen brutális, értelmetlen és meggondolatlan cselekedetek jelentenék az akadémiai szabadságot, és határoznák meg az igazi akadémiai ifjú jellemét. Csak az tudja elképzelni, mit jelentett az örökös garázdaság, lárma, zavargás, vivat és pereat21 kiáltozás a városban, aki ezt kénytelen volt elszenvedni” – írta Hollmann professzor évtizedekkel későbbi emlékirataiban.22 Jóllehet a kurátor, Gerlach Adolph von Münchhausen már a kezdetektől az egyetem jó hírnevének érdekében kemény szigort várt el a professzoroktól, az egyetemi szenátus a büntetések kiszabásában elnéző volt. Eleinte több volt a puszta figyelmeztetés, hogy hagyják abba az éjszakai lármázást, és fegyelmezettebben viselkedjenek. A büntetési tételek között is a leggyakoribb az enyhének számító pénzbüntetés és az áristom volt, ezt követte a karcer. Ritkán fordult elő a consilium abeundi – az egyetemről való ideiglenes – és a relegáció, azaz a végleges

Egyfajta beavatás: öregebb diákok az újonnan jötteket „pennale”-nak gúnyolták (tolltartó, a. m. csicska), és az első évben nagyon megalázó módon bántak velük. Alantas munkákat kellett végezniük, gúnyolták és gyakran bántalmazták is őket. 21 „Le vele! és Éljen!” A leggyakoribb diákjelszavak a 18. században. 22 Hollmann, Samuel Christian: Die Georg-Augustus-Universität zu Göttingen, in der Wiege, in ihrer blühenden Jugend und reiffenden Alter. Göttingen, 1787, Vandenhoeck & Ruprecht, 24. 20


333

kizárás. Ráadásul a diákok felett minden esetben az egyetemnek volt ítélkezési joghatósága. A professzorok szolidaritása ugyanazon a tradicionális értelemben vett akadémiai szabadságon alapult, mint a diákoké. Az egyetemi autonómia jogi különállást jelentett, a városnak nem volt beleszólási joga az egyetem életébe, ugyanakkor gazdaságilag függött tőle. A hierarchiában a prorektor, de még a dékánok is megelőzték a városi elöljárókat. Az egyetem viszont a diákok által létezett, rajtuk múlott a professzorok egzisztenciája is. Professzor és diák tehát kölcsönös függésben volt egymástól. Ugyanakkor egyfajta patriarchális viszony volt ez, amit a diákok is elfogadtak, és a professzori tekintély előtt mindenkor meghajoltak. Az egyetemi bíróság aktáiban sok olyan esettel találkozunk, amikor a diákok a városi őrséggel való összetűzések során csak a prorektor közbelépésére voltak hajlandóak visszavonulni.23 Hazafias társaságok, diákrendek A diáklétszám növekedése hozta magával a kisebb közösségek alapításának igényét. Ebben az időszakban jöttek létre a Landsmannschaftok, az azonos tartományból, országból jött, azonos nyelvet beszélők közösségei. Tagjaik a bajban segítettek egymásnak, saját törvényeik voltak, és maguk közül vezetőt választottak. Addig nem is volt baj, míg a diákok csoportokba verődve összetartottak. 1747-től azonban divatba jött a mindenkori nemzeti színek, kokárdák viselése, mely provokálóan hatott a többségi társadalomra. Ezért aztán megtiltották az együvé tartozást kifejező jelképek, szalagok, ruhák használatát, a társaságokat viszont nem: létezésük a diákok identitásában fontos szerepet játszott. Az 1740-es években ennél veszélyesebb diákszerveződés kezdődött, mely hangadóvá vált az egyetemeken: a Studentenorden, azaz diákrendnek nevezett csoportosulás. Egyes kutatók szerint a diákrendek valójában szabadkőművesek által alapított egyetemi páholyok, titkos szervezetek voltak.24 Tagjaik örök barátságra esküdtek fel, jelentős összegeket fizettek a rend kasszájába, titkos jeleket használtak, és titkos összejöveteleket tartottak. A „tiszteletre méltó” Mops-rend – névadója a mopsz kutya, jelük MORC, azaz Mopsiani Ordinis Reverendi Collega

23 Az egyetemi bíróság teljes 18. századi iratanyagát átvizsgálta, feldolgozta és publikálta Brüdermann: i. m. 24 Kuhn, A. – Schweigard, J.: Freiheit oder Tod! Die deutsche Studentenbewegung zur Zeit der Französischen Revolution. Köln-Weimar-Wien, 2005, Böhlau, 35.

334


– 1747-ben alakult, 55 tagja szinte kivétel nélkül Landeskind25 volt, ráadásul előkelő nemesi családok gyermekei. Az egyetem vezetésének sok gondot okozott a társaság, életmódjuk, garázda viselkedésük. „Alle societates und conventicula auf Universität gefährlich ist”, ez volt a szenátus álláspontja. Betiltásukra egy békésnek induló vendégeskedés adott alkalmat. 1748. január 24-én vagy tizenöt Mops-testvér borozgatott egyikük lakásán, kártyáztak, a kibicek beleszóltak a lapjárásba, ez verekedést indukált, előkerültek a fegyverek is. A randalírozást az utcán folytatták, verekedtek, ordítoztak, végül a városi őrségnek sikerült úgyahogy rendet teremtenie. Az egyetemi aktákban nyomon követhető a mopszok betiltásának folyamata. Az esetet követő napon a hivatalban lévő prorektor, Georg Heinrich Ribov értesítette a hannoveri feletteseket a történtekről, és javasolta a társaság megsemmisítését. A beszámolóra adott választ még Münchhausen ellenjegyezte, de két nap múlva már a király aláírásával érkezett az utasítás: minden rend és egyesület, bárhogy is nevezzék, az itteni egyetemen a legszigorúbban tiltva van. A királyi ediktumról a hirdetőtáblán tájékoztatták a diákságot. Az ügyet két hét alatt lezárták, a Mops-rend betiltásáról szóló királyi rendelet február 8-án kelt. Bár senkit nem relegáltak közülük, mégis szigorú ítéletek születtek: az ösztöndíjasok elvesztették ösztöndíjaikat, az előkelőknél későbbi hivatalhoz jutásuk nehezedett meg, az összejöveteleket befogadó házigazdákat pedig 100 tallér pénzbüntetésre ítélték.26 A rendelet nyomtatásban is megjelent, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. A hannoveri kormány 1748-as tiltó rendelete valamennyi diákrendre vonatkozott, de ezek ennek ellenére titokban tovább működtek, ügyelve arra, hogy ne kerüljenek az egyetemi hatóság látókörébe. A továbbélés nyomait elsősorban az emlékkönyvekben találjuk meg, a diákrendek belső törvényei szerint a tagoknak kötelező volt feltüntetni az emlékkönyvi bejegyzésekben a rendhez való tartozásukat.27 A hétéves háború (1756–63) nemcsak francia megszállást, csökkenő diáklétszámot, hanem a háborús helyzettel együtt járó erkölcsi romlást is jelentett Göttingennek. Az egyetem vezetése az erkölcsi romlásért a diákrendeket tartotta felelősnek, és 1763-ban vizsgálatot indított ellenük. A vizsgálat sokáig húzódott, és ezalatt tovább szaporodtak a titkos diákegyesületek: ebből az időből közel 20 25 „Hazánkfia” – Így nevezték a braunschweig–lüneburgi (a köznyelvben hannoveri) választófejedelemség területéről származó diákokat. 26 Az eset aktáit szöveghűen közli: Deneke: i. m. 10–18. 27 Deneke: i. m. 59.


335

diákrendről van tudomásunk név szerint, a téma kutatói további 10–12 társasággal számolnak.28 A vizsgálat végül 1766-ban zárult le. Szigorú ítéleteket nem tudtak hozni a diákok ellen, mivel a diákság majd kétharmada tagja volt valamelyik diákrendnek, ráadásul a jobb családokból származtak. Ezért Rudolph August Vogel prorektor egyenként bekérette az összes érintettet, és megeskette őket, hogy lemondanak a tagságukról.29 Ezzel annyira megbénították a titkos társaságokat, hogy azok rövid időn belül maguktól feloszlottak. A válságot egy diákrend élte túl, a Concordia et Taciturnatis. Ez a társaság 1778-ban oszlott fel. A 18. század utolsó harmada A század utolsó harmada nyugtalansággal kezdődött. A hétéves háború alatt jelentősen csökkent a diáklétszám, az egyetem léte is veszélyben forgott. Sok diák meggondolatlan adósságokba keveredett, az előadások látogatása helyett szórakozni jártak, biliárdoztak, mulatoztak, erőszakoskodtak. Újra rendet kellett teremteni. Az egyetem felettes szerve, a hannoveri Királyi Titkos Tanács kemény büntetéseket követelt. Nem számított – mint korábban – hogy ez által a diáklétszám csökkenni fog, sokkal fontosabb volt a fegyelem helyreállítása. Az egyetemi szenátus ezért aztán szigorú rendeleteket hozott, melyeket az újrafogalmazott 1763-as akadémiai törvénybe foglalva nagy példányszámban kinyomtatott.30 A város nyugalma érdekében 1763-ban 50 fős egyetemi őrséget – Jägerwache – állítottak fel, melynek közvetlen illetékessége volt a diákok felett.31 1766 júliusában mégis ötnapos zavargás tört ki a városban. Az egyetemi vezetés nem engedélyezte egy bál megtartását. A diákok erre a piactérre vonultak, kiáltoztak és énekeltek, és az egyetemi őrség csak botokkal tudta feloszlatni a 300 főre duzzadt randalírozó tömeget. Másnap a karcerba zárták az azonosított résztvevőket, máTöbbek között Virtue and Honour, L’Esperance, Amicitia et Concordia, Concordia et Sinceritas, Concordia et Taciturnitas, Pro Patriae et Fraternitatis Amore, Fraternitas et Sinceritas etc. Az emlékkönyvekben a társaság neve mindig csak monogramként volt feltüntetve. 29 „…vom heutigen dato an binnen den nächsten 14 Tagen ein jeder Nachmittags um 3 Uhr bey mir dem Prorectore in meiner Behausung sich anmelden, und vorerst das weitere mündlich von mir.” Nyomtatott hirdetmény, 1766. május 3. Deneke: i. m. 66. 30 A törvény VI.§-a relegációval és az ösztöndíjak elvesztésével fenyegeti az összes diákrendet. „Alle Ordensgesellschaften sind bei Strafe der Relegation und des Verlustes der habenden Beneficiorum verboten.” 31 A diákok a városi őrséggel (Scharwache) 48-szor, de az 1763-ban alapított egyetemi őrséggel (Jägerwache) mindössze 15-ször kerültek összetűzésbe. Brüdermann: i. m. 533– 535. 28

336


sokat szobafogságra ítéltek. Ennek ellenére este újra kezdődtek a zavargások, a diákok kövekkel dobálták az őrséget, mire a pedellus a katonaság segítségét kérte. Harmadnap már lövések is dördültek, de a katonaság kivonulására a diákok visszahúzódtak. A negyedik napon a diákok pereat kiáltásokkal vonultak fel, és ablakokat törtek be. A tanúvallomások szerint olyan anarchia volt, hogy a polgárok nem mertek kimenni az utcára, az egyetemi szenátus pedig attól tartott, hogy mindez a jénai „zabolátlan szabadsághoz” vezet majd. Ezért az ötödik napon kiengedték a fogdából a zavargás letartóztatott vezetőit, amit a diákok nagy éljenzéssel fogadtak. A prorektor, aki ekkor a híres matematikus, Abraham Kästner volt, büntetlenséget ígért a résztvevőknek, ez volt az ára, hogy végre nyugalom legyen a városban. Az egyetemi szenátus a felsőbb hatóság megértését kérte jelentésében, mivelhogy a további nyugtalanságtól való félelmében a felkelés résztvevőit nem citálta az egyetemi bíróság elé és nem büntette meg. Azaz a diákok megregulázásában az egyetemi hatóság csődöt mondott. A hannoveri kormány vizsgálóbizottságot küldött Göttingenbe. Három főkolompost örökre kitiltottak az egyetemről, megkurtították a mindenkori prorektor jogait, a döntéseket ettől kezdve egy professzori triumvirátus és az egyetemi szindikus készítette elő. A diákok panaszát is úgy-ahogy orvosolták: a jövőben a kulturális diákrendezvényeket engedélyezték, sőt támogatták is.32 A legtöbb bírósági ügyet (874) a hétéves háborút követő évtizedben tárgyalták, minden második diákot büntették valamiért. A század során egyébként öszszesen 5221 esetben ítélkezett az egyetemi bíróság, ebből 805 rendzavarás miatt volt. A rendzavarási ügyek között legtöbbször a lármázás (290), második helyen a tiltott hazárdjáték vétsége szerepelt (82), csínytevéssel okozott anyagi kár 69 esetben fordult elő. Büntettek iszákosságért, csendháborításért, zavargásokért és dohányzásért is, ugyanis 1772 óta tilos volt az utcán és a sáncon dohányozni.33

32 33

Brüdermann: i. m. 470–472. Universitätsarchiv Göttingen, KA X. F. 655.9. illetve Brüdermann: i. m. 533–535.

337


1734 1739 1744 1749 1754 1759 1764 1769 1774 1779 1784 1789 1794 1799 ösz1738 1743 1748 1753 1758 1763 1768 1773 1778 1783 1788 1793 1798 1803 szes Immatrikulált Diákok közötti konfliktus Konfliktus a polgárokkal Adósságper Egyéb Összesen

1071 781 1177 1437 1244 1027 1266 1653 1858 2118 1944 1941 1849 1866 21232

24

32

56

127

85

48

110 133 133

91

47

61

82

80

109

3

10

28

26

14

28

64

44

24

31

26

30

519

32

59

71

83

96

50

104 436 177 111 108 155 114 129 1725

55

76

86

159 110

74

178 199 174 120 107 141 171 218 1868

106

85

114 177 241 395 305 200 456 874 569 366 286 388 393 457 5221

1. ábra: A bírósági ügyek kronologikus megoszlása 1734–1803. között (Brüdermann: i. m. 536. 2. táblázat) Az egyetem aranykora A szigor és a sok büntetés meghozta eredményét. Míg a német univerzitásokban a diáklétszám folyamatosan csökkent, Göttingenben az 1770-es évektől egyre emelkedett. A 18. században Németország 30 tradicionális egyetemén évente átlagosan 8000 diák tanult, de ez a szám a század végére a napóleoni háborúk és a Rajna-menti területek elcsatolásával 6000-re csökkent. Az új alapítású és ezért modernnek számító hallei és göttingeni egyetemen volt a legmagasabb a szemeszterenkénti diáklétszám: a 80-as években 1000, illetve 800 fő körül. Mellettük még Jéna és Lipcse számított nagy egyetemnek, a többiben 100–200, a kis intézménynek számító Erfurtban vagy Greifswaldban 100 alatt volt a diákok száma.34 A táblázatból is jól látható a bírósági ügyek visszaesése. Pedig Európa és a német egyetemek ifjúsága forrongott ebben az időben, a francia forradalom előszele mindenütt érezhető volt. Göttingen kivétele talán annak tudható be, hogy angol mintát követve itt eleve szabad szellemű oktatás folyt, professzor és diák egyaránt kritizálhatta a fennálló rendet. A politikát tanító August Schlözer órái 34

Kuhn-Schweigard: i. m. 21–22.

338


ellen maga a bécsi udvar emelt kifogást. Berzeviczy Gergely 1785-ban ezt írta róla: „Úristen, mi mindent mond az előadásain! Az első politikaóráját szinte megkövülten hallgattam.”35 Mégis a 18. század egyetlen nagyméretű göttingeni lázadása ekkortájt tört ki. A kiváltó ok nem a francia forradalom, a szabadság és egyenlőség eszméjéért való zendülés volt. Az eset egyszerű, szokványos történetként indult: 1790 júliusában egy asztalos legény és egy diák összeszólalkozott, ami nem számított ritka esetnek. A céhlegények társadalmi helyzete hasonló volt a diákokéhoz, ők is kötetlenül élő fiatalok voltak, és a céhekhez való tartozásuk nekik is egyfajta előjogot biztosított, ezért aztán sokszor mérték össze erejüket egymással. A vita itt tettlegességgé fajult, melybe más céhek tagjai is beavatkoztak. Este aztán néhányszáz diák végigvonult a városon, randalíroztak, és összetörték az asztalos szállás új céhtábláját. Másnap összegyűlt vagy 500–700 céhlegény, még a szomszédos településekről is jöttek, piros kokárdát tűztek a kalapjukra, levadászták a diákokat és bántalmazták őket. A diákság tradicionális harci eszköztárából előbányászta a leghatékonyabbat: elhagyták a várost. Működött a diákszolidaritás, majd minden diák kivonult Göttingenből a szomszédos Kertslingeröder Feldre. Tudták, nélkülük nincs egyetem, és a város megélhetése is kockán forog. Visszatérésükhöz feltételeket szabtak: büntetlenségük biztosítását, ugyanakkor a céhlegények megbüntetését és ünnepélyes bevonulást a városba. Így is lett, a visszatérő diákokat zeneszó és ingyen sör fogadta, a katonaság szalutált, a polgárok kivilágították ablakaikat. A következő napokban született ítéletek a céhlegényeket marasztalták el, súlyosabb büntetést kaptak, mint a diákok, akik közül csak kettőt zártak ki ideiglenesen az egyetemről. A presztízsharcot a diákok megnyerték.36 Németország „legkiválóbb egyeteme” A göttingeni egyetem fénykorában, az 1780–90-es években iratkozott be a legtöbb gazdag és előkelő diák. 1788–98 között 11 herceg és 148 gróf tanult Futaky István (szerk.): „Selige Tage im Musensitz Göttingen” Stadt und Universität in ungarischen Berichten aus dem 18. und 19. Jahrhundert. Göttingen, 1991, Vandenhoeck & Ruprecht, 27. Berzeviczy Gergely 1784–85-ben tanult Göttingenben. Élményeiről levelekben számolt be édesanyjának. Ezeket többek között Berzeviczy Aladár (1897), H. Balázs Éva (1967) és Futaky István (1991) is publikálta. 36 Az események 1790. július 25–29. között zajlottak. Brüdermann, Stefan: Der Göttinger Studentenauszug 1790. Handwerkerehre und akademische Freiheit. Göttingen, 1991, Wallstein (Lichtenberg-Studien, 15) 35

339


Göttingenben, köztük az angol király fiai, koronahercegek, fejedelemfiak.37 A nemesek amúgy is túlreprezentáltak voltak a német akadémiákon: a diákság 11%-át alkották. Göttingenben ehhez képest is kiugróan magas volt az arányuk, a századra vetítve 18%. A század végén a matrikulába már többnyire bejegyezték a diákok származását is, eszerint 1797-ben így nézett ki az egyetem szociális struktúrája:38 Származás/foglalkozás

Nemes (77)

Nem nemes (430)

hivatalnok

66,2 %

49,0 %

akadémikus

2,6 %

9,7 %

földbirtokos

29,9 %

10,4 % (birtokos polgár)

egyéb

1,3 %

30,4 % (kispolgár)

A táblázatból jól kiolvasható a híres és drága egyetem imázsa. A nemesek és jómódú polgárok magas száma – meg persze az oktatási színvonal és infrastruktúra – meghatározta és mintaértékűvé tette az ún. göttingeni stílust. Az egyetem tanrendjében gavallérszakoknak nevezett kurzusok is voltak: lehetett lovaglást, vívást, rajzot, táncot, zenét és nyelveket tanulni, olyan készségeket, melyeket egy előkelő ifjúnak illett elsajátítania. A Georgia Augusta félévszázados jubileumán, 1787-ben az aktuális prorektor Gottfried Less ünnepi beszédében büszkén állította szembe az akkori diákság erkölcseit a kezdeti időkével.39 Friedrich Gedike, aki a porosz király megbízásából 1789-ben tanulmányt készített a német egyetemekről, kiemelte Göttingent, példaértékűnek, a birodalom legjobb egyetemének minősítette.40 A felvilágosult abszolutizmus felduzzasztott bürokratikus apparátusa igényelte a jól képzett, jó modorú hivatalnokokat. Göttingen pont ezt nyújtotta diákjainak. A század végén a Német Birodalom közigazgatási álláshelyeit

Brüdermann: i. m. 473. Kuhn-Schweigard adatai alapján. Kuhn-Schweigard: i. m. 23–24. 39 Brüdermann: i. m. 475. 40 „die erste und vorzüglichste unter allen in Deutschland.” Boockmann, Hartmut (ed.): Mehr als irgend eine andere in Deutschland bekannt. Die Göttinger Universität im Bericht des Universitätsbereisers Friedrich Gedike aus dem Jahre 1789. Göttingen, 1996, Vanderhoeck & Ruprecht. 37 38

340


szinte kivétel nélkül a jogászprofesszor Johann S. Pütter és a politikatudományt tanító August Schlözer egykori növendékei töltötték be. Der Göttinger Student: a mintadiák Az utókor Göttingenről alkotott képe ezt az állapotot rögzíti. Csakúgy, mint a 1813-ban írott Der Göttinger Student című könyv.41 Ezt lapozva azt olvashatjuk, milyen szorgalmas a göttingeni diák: reggel 5-kor kel, napi 10–12 órát tanul, és csak akkor keresi a jó barátok társaságát, ha mindennapi feladatát elvégezte. Este önvizsgálatot tart, és ha nem találja elegendőnek aznapi munkáját, még 1–2 órát este is a tanulásnak szentel. Szórakozásként egészségügyi sétákat tesz, vagy olvas, és csak vasárnap délután indul mulatságba – természetesen a városon kívül – ahol lehetőség nyílik táncolni, kuglizni vagy csendesen pipázva szemlélődni. Minden luxust kerülve, de tisztán és rendezetten öltözködik, házigazdájával udvarias, diáktársaival szemben becsületes, megbízható. Eltekintve a mostani idők zavaraitól – írja a könyv –, Göttingenben nagy szorgalom, jó hangulat és erkölcs jellemzi a diákságot. Néhány átutazó vagy újonnan érkező diák nevezhető csak kötekedőnek, de nem jénai mértékkel. Egyébként is a máshonnan érkezők durvasága a jó göttingeni stílust nem tudja megzavarni, ellenkezőleg, az van jótékony hatással a neveletlen jövevényre. Oly sok külföldi pedig mint itt, egy egyetemen sem található, és a sok náció összefolyása gazdagítja a diákok ismereteit és tapasztalatait. Összefoglalás: az akadémiai szabadság tartalmának változása Az akadémiai szabadság tartalma a 18. század során átalakuláson ment keresztül, és ez a változás Göttingenben is jól nyomon követhető. Az akadémiai szabadság az Authentica habita óta jogi státust jelentett. Védelmet nyújtott és erősítette az egy közösséghez tartozás tudatát azáltal, hogy tagjai számára egyenlő jogokat biztosított. E szabadság korlátozása feljogosította a diákokat a lázadásra, ugyanakkor az akadémiai státus nyújtotta privilégiumok következtében védelmet is jelentett.

41 A könyv eredetileg névtelen szerzőjét később sikerült beazonosítani. Ludwig Wallis 1810–13 között volt a göttingeni egyetem tanulója, tanulmányai végeztével írta meg és még Göttingenben adta ki hasznos tanácsokkal és ismeretekkel teli könyvecskéjét. Der Göttinger Student. i. m. 24–26. ill. 70–74.


341

Az akadémiai társadalom rendi privilégiumokra emlékeztető kiváltságait viszont egyes diákközösségek a század folyamán ifjúkori szertelenségeik kiéléséhez jogi védettségként használták fel, és a városi hatóságokkal szemben csak az egyetem jogi fennhatóságát ismerték el. Ezt nevezi a német szakirodalom Burschenfreiheitnak. A század végére megváltozott a helyzet. A korábban mindennaposnak számító rendbontások, mint a pennalizmus, heccelés, ablakbetörés megritkultak. Az 1763-as akadémiai törvény még az „übel betitelte academische Freyheit” ellen foglalt állást, de az 1796-os átdolgozás már arra emlékeztette a diákokat, hogy alattvalók, és ennélfogva kötelesek a diákszabadság lassan elfelejtődő hóbortja ellen fellépni.42 Az akadémiai szabadság ettől kezdve a tradicionális rendi-közösségi jogok helyett az egyén tanuláshoz való jogát jelentette. Magyarok Göttingenben A göttingeni egyetemen a 18. században Borzsák43 szerint 252, Tar és Szögi szerint 248 magyar diák tanult. A 252 diákból 150 Magyarországról, 99 pedig Erdélyből érkezett. A legtöbb diák az 1780–90-es években iratkozott be (155), mely nemcsak a megnövekedett peregrinációnak, hanem Göttingen hírnevének is köszönhető volt. Kiugróan magas a teológiára beiratkozottak száma (138). A jog iránti érdeklődés a 70-es évektől, azaz Pütter népszerűségének elterjedésétől számítható, és ezzel egyidejűleg ugrik meg a nemesek száma is, hiszen ezek többsége jogi tanulmányokat folytatott. A 70-es években 12, a 80-as és 90-es években 15 illetve 18, azaz összességében 45 nemesi jogállású diákról tudunk, köztük 12 báró és 11 gróf volt. Göttingent különösen az erdélyi előkelők favorizálták: 5 Teleki, 3 Rhédei, 2 Bethlen gróf, valamint 3 Kemény és 2 Bánffy báró végezte itt tanulmányait. Az előkelők megjelenésével fordított arányú a pauperek száma: a 20 tandíjmentes magyar diák – többségük teológus -, az egyetem első évtizedeiben tanult itt.

Az egyetemi szenátus 1790-es jelentéseiből. Brüdermann: i. m. 122. Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika filológiánk kezdetei. Budapest, 1955, Akadémia Kiadó. 189–196. 42 43

342


A magyar imázs: szorgalom és jó magaviselet A magyarokat kezdettől fogva szorgalom jellemezte. Ha átvizsgáljuk a fennmaradt leveleket, naplókat,44 kitetszik, hogy a Göttinger Student által ajánlott szemeszterenkénti 4–6 kollégiumot jóval túlteljesítették. Teleki Pál 1753-ban 7 kollégiumot tanult a nyelveken kívül, Berzeviczy Gergely 1785-ben hetet, ráadásul rendszeresen hegedű- és vívóleckéket vett. Budai Ézsaiás 1792-ben még rajtuk is túltett: reggel 6-tól 12-ig 6 kollégiumot hallgatott, délután 5-ig olvasgatott és 5-től 7-ig még két leckére sietett, Schlözerhez és Gattererhez.45 A szorgalom mellett a jó magaviselet sem maradt el. Kis János írta 1791-re visszaemlékezve: „Nemzeti felekezetünk becsületét minden mocsoktól megőriztük, még szebb fénnyel díszesíteni igyekeztünk. Nem is találtatott közöttünk egy is, ki tisztességes magaviselettel s tanulási szorgalommal nem jeleskedett volna, kik magok talentomaik és gyűjtött ismereteik által… utóbb professzorokká, részint városi prédikátorokká vagy polgári társaságnak hasznos tagjaivá váltak.”46Az 1790-es lázadást követően Schedius Lajos intézett több társával levelet a hannoveri elöljárókhoz a „bestere und gesittetere” diákok nevében, amelyben kérik annak kinyilvánítását, hogy a két főkolompost – Döringet és Grothaust – korábbi életvitelük és nem a diáktisztesség helyreállítását célzó lázadás miatt relegálták.47 Pár évvel később, 1795-ben egy Pfandler48 nevű pozsonyi diákot relegációval büntettek. „Csakugyan magyarokul mind a két hazábul sokan lévén, a Regierunghoz…

A dolgozat ezen részéhez Halmágyi István naplóját, Kis János és Fogarasi Sámuel visszaemlékezéseit, valamint Berzeviczy Gergely anyjához és Budai Ézsaiás Benedek Mihálynak és Domokos Lajosnak írott leveleit használtam fel. 45 Halmágyi István naplói 1752–53., 1762–69. és iratai 1769–1785. Közzéteszi: Szádeczky Lajos, Budapest, 1906. (Monumenta Hungariae Historica, Scriptores, XXXVIII. 4.) 588.; Berzeviczy Aladár: Aus den Lehr- und Wanderjahren eines ungarischen Edelmannes im vorigen Jahrhunderte. Briefe Gregor von Berzeviczy's an seine Mutter aus Deutschland, Frankreich und England in den Jahren 1784 bis 1787. Leipzig, 1897, Meier Verlag. 30.; Borzsák: i. m. 170–184. 46 Kis János superintendens emlékezései életéből. Maga által feljegyezve, I. Nevendekségét, professzorságát és prédikátorságát tárgyaló emlékezések. Sopron, 1845, 104. 47 Universitätsarchiv Göttingen, C LXXXVII 43. Schedius 1790-ben Göttingenben akadémiai jutalmat kapott, hazatérve 1792-től a pesti egyetem esztétikai professzora volt. 48 Pfandler Matthias teológus diák 1793–1798 között tanult Göttingenben. Fogarasi azt írja, hogy tiltott párbajért relegálták, Deneke viszont úgy tudja, hogy Pfandlert, aki az unitisták titkára volt, az Unitista-rend betiltásakor, 1795. december 24-i ítélettel consilium abeundival büntették. Az unitisták elnökét, Zurmühlent relegálták, a többiek 10 nap karcert kaptak. Deneke: i. m. 79. 44


343

folyamodtunk, s megengedtek Pfandlernek, minthogy mióta az univerzitás fennáll, soha több magyart nem relegáltak.” – számolt be az esetről Fogarasi.49 Nem mindenki jeleskedett jó magaviselettel. Már kezdetekben is előfordultak Göttingenben csaló magyarok, egy Rosner nevűt felhalmozott adósságai és egyéb „bujálkodása” miatt a prorektor 1753-ban „Stadtaresttel”50 sújtott. Az akadémiai bíróság aktái között azonban tényleg kevés magyar vonatkozásút találunk. Kivétel az az aktaköteg, ami Bethlen Elek gróf adósságait tartalmazza. A gróf nagylábon élt, a nagyapjától a peregrinációra kapott 10 000 birodalmi tallért hamar elköltötte, ezek után – megszegve az akadémiai törvényeket is – 30 000 tallér adósságot csinált.51 Szórakozás Nemcsak a tanulás töltötte ki a magyarok mindennapjait. Ki-ki társadalmi rangja szerint mulatozott: az előkelők szánkás mulatságokon vagy vadászaton vettek részt telente, melyet mindig közös étkezés, borozgatás követett. Vendégségbe jártak, vagy ők fogadtak otthonukban vendégeket. Az ételt vendéglőből hozatták, de hozzá tokaji aszút ittak. „A vendégek vacsorán is megmaradván, éjfélig tánczoltak bak tánczot. A muzsikásoknak kész pénzt, 6 tallért fizettünk.” – számolt be Halmágyi.52 Berzeviczy anyjának pontosan megírta hétvégi programját: szombaton nyilvános koncertre megy, vasárnap vizitál a professzoroknál, majd társaságban kártyáznak: tarokkot, whistet, l`Hombre-t. Néha bálra volt hivatalos, itt menüettet, cotillont és angol táncokat táncoltak. A bál nem olyan, mint otthon: mindenért, még a belépőért is fizetni kellett. A magyar nemesek a külföldi előkelők társaságát keresték, jól tükröződik ez az albumbejegyzésekben. Podmaniczky Sándor53 emlékkönyveiben 122 göttingeni inscriptio található, ebből 34 professzorok és 41 nemesi jogállású német vagy egyéb külföldi előkelő

Fogarasi: i. m. 235. Halmágyi: i. m. 51 Futaky István: Göttinga. A göttingeni Georg-August-Egyetem magyarországi és erdélyi kapcsolatai a felvilágosodás idején és a reformkor kezdetén. Budapest, 2007, 167–168. (Felsőoktatás-történeti Kiadványok, 7.) 52 Halmágyi: i. m. 522. 53 Podmaniczky 1784–86-ban tanult Göttingenben. Két emlékkönyve a Göttingeni Egyetemi Könyvtárban található: 48 Ha ill. 48 Hb jelzet alatt. Az albumokat teljes egészében feldolgozta az IAA. 49 50

344


bejegyzése (61%). Teleki László54 2 emlékkönyvének összesen 69 göttingeni bejegyzésében 11 professzor mellett a 3 angol királyfi, 4 herceg, 11 gróf, 6 báró további 12 nemes úrfi (68%), valamint az egyetemi demokrácia szellemében ezek nevelőinek inscriptioja található. A szegényebb diákok időtöltése egyszerűbb volt, bár ők is hivatalosak voltak a vasárnapi professzori vizitekre. A magyarok általában szűk körben, maguk között szórakoztak, főztek – „egy magyaros vacsorát, s arra hazánkfiai közül többeket meghíván egy estvét jó kedvvel tölténk el”55 –, kirándultak, ugratták egymást, vagy tudományos vitákat folytattak. „Szép egyetértésben éltünk.” Az emlékkönyvi bejegyzések szerint a göttingeni magyarok elsősorban ott tanuló magyar társaikkal és a hasonló társadalmi állású német diákokkal barátkoztak.56 A magyarok nyitott szemmel jártak, azt figyelték, hogy a látottakból és tapasztaltakból mit lehet odahaza hasznosítani, illetve hogy lehet az országot az európai vérkeringésbe becsatolni. Halmágyi István és Teleki Pál hosszú beszélgetéseket folytatott a professzorokkal a selyemhernyó-tenyésztésről, a diófaültetés gazdasági hasznáról, a könyvnyomtatásról és minden aktuális témáról, ami csak felvetődött. Berzeviczy pipákat akart eladni, és a hazai tokaji bor németországi kereskedését megszervezni, Budai krumplit, Fogarasi ritka növényeket akart odahaza elterjeszteni. Bárhova vetődtek, mindig hazagondoltak, az ország jobbításán, a szerzett ismeretek hasznosításán fáradoztak. A magyar peregrinusok a felvilágosodás századában a honi gazdasági reformok, a társadalmi gazdasági fejlődés előmozdítóivá váltak.

54 Teleki László 1785–86-ban 3 szemesztert tanult Göttingenben. Két emlékkönyvét az MTA Kézirattárában őrzik. (Tört. Napló 8˚ 1 illetve Tört. Napló 8˚ 5) Az albumokat teljes egészében feldolgozta az IAA. 55 Kis: i. m. 108. 56 Az IAA-ban feldolgozott göttingeni vonatkozású 14 magyar tulajdonosú emlékkönyv jelenleg (2004. január) összesen 541 Göttingenben jegyzett inscriptiot tartalmaz.

Latzkovits Miklós1 Pákei József levelei Körmöczi Jánoshoz (szövegközlés) Az alább közzétett, eddig csak részben ismert leveleket Pákei József írta 1794. november 30. és 1797. október 22. között.2 Összesen nyolc levélről van szó,3 melyek címzettje az ebben az időszakban peregrináló Körmöczi János. Az első levelet még Bécsbe adresszálja Pákei, épp azon a napon, amikor Körmöczi „igen egészségtelen, ködös idő járván, rosszul kezdett lenni”,4 az utolsót pedig ugyancsak Bécsbe, ahol Körmöczi hazatérőben is közel másfél hónapot időzött (1797. október 7. és november 17. között). A mondott levelek egy részét Gál Kelemen ismertette 1935-ben megjelent monográfiájában.5 Gál hat levelet említ keltezési dátumaikra hivatkozva, bár esetenként ezek tartalmát összemossa. Az egyik 1796. november 15-én datált levél ismertetésekor például arról olvashatunk, hogy Kant filozófiája „mind az anglusoknál, mind a németeknél s franciáknál bevétetett”, noha a fordulat valójában az 1795. október 1-jei levélből való („mind az Anglusoknal, mind a’ Nemeteknél ’s Frantziáknál bé vétetett”). Két levél esetében egyszerűen elvéti a dátumot. A leírása szerint 1794. augusztus 6-án, illetve 1794. október 22-én kelt levelek valóban augusztus 6-án és október 22-én keletkeztek, csakhogy három 1 Latzkovits Miklós a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének docense. Monográfiát írt a 16–17. századi magyar drámairodalomról. A magyarországi album amicorum bejegyzések adatbázisának létrehozója és építője. 2 A levelek kézirataihoz Molnár B. Lehel jóvoltából jutottam hozzá, aki a 2013 szeptemberében Kolozsvárott megrendezett Körmöczi-konferencia után kérésemre próbálta meg felkutatni őket Pákei iratai között. A levelek lelőhelye tehát: A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára (akadémiták levelei és reverzálisai). 3 Molnár B. Lehel valójában tizenegy levelet talált, ám ezek közül három olyan mértékben sérült, hogy közlésük egyelőre értelmetlennek látszik. Amennyire meg lehetett állapítani, e levelek talán tartalmi szempontból sem tartozhattak Pákei legizgalmasabb levelei közé. 4 Mindez útinaplójából tudható, melyet, Csetri Elek átírásában, gépiratként használhattam. Körmöczi egyébként teljes két hétre ágynak esett ekkor, s csak december 15-e után „kezdett kijárni”. 5 Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története 1568–1900. II. köt. Kolozsvár, 1935, 456–457.

346


évvel később, 1797-ben. Egészen biztos, hogy nem sajtóhibáról van szó, hisz a Körmöczihez szóló levélsorozat ismertetésekor Gál logikus módon igazodik a kronológiai sorrendhez. Az ominózus két levelet így (a tévesen átírt keltezési időpontoknak megfelelően) a sorozat legelejére illeszti, közvetlenül egymás után, jóllehet ezek valójában a sorozat legkésőbbi darabjai. Mellesleg Pákei egy „1794. augusztus 6-án” keltezett levélben semmiképpen sem buzdíthatta Körmöczit arra, hogy „készüljön haza, mert sokan egész indulattal várják”, hisz Körmöczi ekkor még el sem indult, Bécsig érvényes útlevelét is csak jóval később, szeptember 18-án kapta meg.6 S bár Gál nagyszabású monográfiájának bizonyosan nem tesznek jót az efféle pontatlanságok, a levelek jelen publikációját elsősorban mégsem ezek indokolják. Sokkal inkább az az egyszerű tény, hogy Gál vonatkozó beszámolói rendkívül töredékesek, s hogy e töredékesség emiatt részben elfedi e levelek valós jelentőségét. Annak ellenére is, hogy e levélsorozatot szokás az erdélyi unitáriusok Kant iránti érdeklődését dokumentáló legkorábbi forrásnak tekinteni, s hogy ilyen értelemben is szoktak rá hivatkozni. Már ha egyáltalán hivatkoznak rá. Pukánszky Béla a magyarországi Kant-recepció korai történetét taglaló 1924-es dolgozatában természetesen nem utalhatott az akkor még ismeretlen levelekre,7 de az 1790-es évek eseményeit később feldolgozó, a kantiánus filozófia ügyében a vitairatokban is megszólaló szerzőkre koncentráló szakírók sem emlegetik.8 Ez bizonyos mértékig természetes, jóllehet feltételezhető, hogy a levélsorozat tényleges (tehát nem Gál leírásain alapuló) ismeretében azért az unitáriusok sem maradtak volna teljesen említés nélkül a vonatkozó dolgozatokban. Ebből a szempontból különben üdítő kivételnek kell tekinteni Trócsányi Zsoltot, aki a századforduló tanügyi reformtervezeteiről, vagyis egy egészen más témáról 6 „Die 18-a mensis Septembris passuales seu salvi conductus litteras Viennam usque valituras e Regio Gubernia emanatas accepi.” (Útinapló.) Ugyancsak a szerző tévedését sejteti Gál azon megjegyzése, melyet Pákei 1796. december 1-jén kelt leveléhez fűz, s melyet a peregrináló „Körmöczihez írt utolsó” levelének titulál. Tévedése az elmondottak tükrében nyilvánvaló és érthető. Gál: i. m. II. 457. Gál nagyvonalúságát illusztrálja (valójában) az 1797. október 22-én keltezett levél ismertetését bevezető mondat is („Körmöczi írhatott neki”). A levél szövegéből viszont egyértelműen kiderül, hogy „Teljes örömmel vettem Körmötzi Uramnak Bétsből 13a 8bis A(nno) C(hristi) hozzám utositott Levelét”. 7 Pukánszky Béla: Kant első magyar követői és ellenfelei. Protestáns Szemle, 33. évf. (1924). 294–303. 8 Lásd például: Horkay László: Kant első magyar követői. In Szauder József – Tarnai Andor (szerk.): Irodalom és felvilágosodás: Tanulmányok. Budapest, 1974, 201–228.; Mészáros András: A filozófia Magyarországon. A kezdetektől a 19. századig. Pozsony, 2000, 98–116.

Latzkovits Miklós • Pákei József levelei Körmöczi Jánoshoz (szövegközlés)

347

szólva egyenesen azt állítja, hogy Pákei „…az erdélyi unitáriusság legkülönb koponyája, a legelső magyar kantiánusok egyike”,9 de ugyanezt olvassuk (és ugyancsak tőle) a „háromkötetes” Erdély története egyik fejezetében is.10 A direkt Körmöczivel foglalkozó szerzők persze rendre megemlítik Pákei leveleit, így például Hajós József (Körmöczi Fichte-fordításáról értekezve),11 de Barna József tanulmányában is szó esik Gál beszámolóiról.12 Még így is jellemzőnek tűnik azonban Barna azon megjegyzése, miszerint „az eddig ismert tények azt mutatják, hogy Körmöczi a kanti filozófiát unitárius kortársainál alaposabban ismerhette”. Barna tehát úgy beszél az általa „kezdetben wolffiánus”-nak tekintett Pákeiről, mint aki ugyan „jelentős szerepet játszhatott tanítványa szellemi orientációinak kialakításában”, de aki inkább csak egyfajta inspirátor, nem pedig a partner szerepét tölthette be Körmöczi mellett, hisz: „mindig is igyekezett lépést tartani a kurrens szellemi áramlatokkal.”13 Gál megállapítása szerint e levelekből Pákeinek „mint tanárnak és nevelőnek tevékenységét, vezető gondolatait, a püspökhöz való viszonyát” lehet kiolvasni.14 A tartalmi ismertetők megírása során valóban izgalmas ügyekre koncentrált, tulajdonképpen néhány újra és újra visszatérő motívumra. Ezek egyike kétség kívül püspökének, Lázár Istvánnak a személyével kapcsolatos. Gál jól érzékelteti, hogy Pákei mennyire tartott Lázártól, akit ugyanakkor nem becsülhetett valami sokra. Az 1796. december 1-jén kelt levélben megemlíti Pákei azon (tényleg feltűnő) kérését, hogy Körmöczihez írott leveleit a címzett „szaggassa vagy égesse el”, viszont nem utal az 1795. október 10-i levél egy hasonló kitételére, miszerint: „nékem pedig mindeneket irjon meg sine fuco [ti. Körmöczi], de azonban maradjon köztünk a’ dolog… én a’ mostani levelét meg tartom Körmötzi

9 Trócsányi Zsolt: Az 1790-es évek erdélyi rendi reformmozgalmának történetéhez. Budapest, 1978, (Nemzetiségi Füzetek, 2.) 66. 10 „… Pákei József, az erdélyi unitáriusoknak ekkor vezető szelleme, az első magyar kantiánusok egyike.” In Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély Története Három Kötetben. II. köt. Budapest, 1988, 1127. 11 „Pákei József Göttingába írt leveleiben arra kérte hajdani tanítványát…” In Hajós József: Egy röpirat a gondolatszabadságról. Korunk, 31. évf. (1972). 1810. 12 „Gál beszámol arról, hogy Pákei leveleiben arra biztatja az éppen peregrinációján járó Körmöczit, hogy feltétlenül szerezze be az új szellemiségű filozófiai munkákat és tankönyveket.” Barna József: Körmöczi János élete és műveltségének egyes vonatkozásai. In Szentpéteri Márton (szerk.): Miscellanea. Tanulmányok a régi magyar irodalomról. Budapest, 2001, 202. 13 Barna: i. m. 202., 204. 14 Gál: i. m. II. köt. 456.

348


Uramnak, de jó heljt”.15 Hogy Körmöczi a püspökkel kialakult konfrontációban melyik oldalon állt, azt Gál leírásai alapján már korábban is tudni lehetett (leginkább a Pákei által megütött bizalmas hangból következtetve), de a most idézett fordulatból az is kiderül, hogy véleményének saját (ma ismeretlen) leveleiben is hangot adott, s hogy e leveleket Pákei ugyanolyan kompromittálónak érezte, mint saját, elszaggatásra és elégetésre ítélt leveleit. Az erdélyi unitáriusok az 1790-es évek közepén sem engedhették meg maguknak, hogy egyszerre egy-két embernél többet „küldjenek fel” a németországi egyetemekre. Stratégiai jelentősége volt tehát annak, hogy ezek a fiatalok milyen szakterületeken szereznek magasabb képesítést. Úgy tűnik, hogy Lázár elképzelései szerint Körmöczinek elsősorban a teológiával kellett volna foglalkoznia (s ehhez kapcsolódóan a héber nyelvvel), Pákei viszont inkább a természettudományos kurzusok látogatására (s elsősorban a német és francia nyelv tanulására), továbbá módszertani tanulmányok folytatására biztatta. A módszertannal kapcsolatos tapasztalatgyűjtésnek egyébként maga Pákei is nagy figyelmet szentelt egy évtizeddel korábban, saját peregrinációja idején, mikor is személyesen látogatott el Dessauba, ahol három napot töltött Basedow híres Philantropinumában, emlékkönyvébe pedig bejegyzéseket gyűjtött az intézmény több tanárától.16 De más, nagyon konkrét nyoma is maradt annak, hogy Pákei a sajátjához mérte Körmöczi tanulmányútját, s hogy ezen keresztül is befolyásolta Körmöczi későbbi pályáját. Egyik 1795. július 7-én kelt levelében (melynek tartalmát Gál nem ismerteti, sőt, még csak említést sem tesz róla) található egy kitétel, amely szerint: „…Báro Metzburg Urnak a’ tanittása igen világos, tehát meg lehet rajta nyugodni.” Pákei itt érezhetően Körmöczi Metzburg szakmai kompetenciáját illető kérdéseire válaszol. Az ex-jezsuita Metzburg, aki a bécsi egyetemen a matematika professzora még ekkor is, bő tíz évvel korábban Pákeit is tanította, amiről az általa kiállított igazolás másolata is tanúskodik.17 A bécsi matematikus Kiemelés tőlem (LM). A látogatás történetét Gál Kelemen is részletesen ismerteti. Gál: i. m. II. 454–455. Lásd még: Latzkovits Miklós – Mándity Zorán: Pákei József album amicorumáról. Keresztény Magvető, 118. évf. (2012). 315–324., 321–322. Pákei peregrinációs emlékkönyve kiadva: Inscriptiones Alborum Amicorum. [online] Internetcím: http://iaa.bibl.u-szeged.hu/ [2014. 09. 11.] A dessaui bejegyzések: IAA, 4155., 4164., 4181., 7192. (Utóbbi magától Basedowtól.) 17 Ennek szövegéhez ugyancsak Molnár B. Lehel jóvoltából jutottam hozzá. Az „Attestatorum Copia” tehát szintén a Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárából való („akadémiták levelei és reverzálisai”): „5to Ex Arithmetica n(umer)ica, Algebra, Geometr(ia) et Trigon(ometria): Lecturis Salutem a Domino. Praesentib(us) testor Perdoctum Dominum Josephum Pákej Transylva(num) Claudiopolit(anum) in hac 15 16


349

Körmöczire gyakorolt hatásának egyik dokumentuma egy evangélikus püspöktől, Georg Paul Bindertől származik (egészen pontosan 1849-ben írott önéletrajzából), aki 1802-ben egy éven keresztül a kolozsvári unitárius kollégium diákja volt, s a matematikát „nach Metzburg” hallgatta Körmöczitől.18 Az alább közölt levelek számos ponton egészítik ki Gál néha valóban pontatlan és hiányos leírásait. A dolog Pákei Kant iránti rajongását illetően a leglátványosabb. Gál nyilvánvalóan nem volt a kérdés avatott szakértője, jóllehet Barna idézett tanulmányában külön kiemeli, hogy „kétségkívül érdeme Gálnak, hogy ráirányította a kutatás figyelmét erre a területre.”19 Gál legfurcsább és a helyzetre azért némileg mégiscsak jellemző hibáját az 1796. november 11-i levél ismertetése során követi el. Valójában egy közel fél évvel korábbi, 1796. április 4-én keltezett levélből idézve20 ismerteti Pákei könyvvásárlással kapcsolatos kéréseit. Pákei ugyanis Kantról „szóló új könyveket (Altdorf, Goess)” kért Körmöczitől.21 Imigyen: „Vagyon égy kitsiny munka sub titulo: Systhematische Darstellung der Kantischen Vernunftkritik von M. Georg Fried(rich) Daniel Goess,22 Nürnberg, 1794. Ebböl minden Kántra ki jött munkákot meg lehet esmérni, mert elöl leirja. Kivált a’ déák nyelven irattakat szükség meg szerezni, mert németül vagyon nékem égy néhány darab belöllök.” És még: „Vorlesungen

Antiquissima ac Celeberrima U(nive)rsit(a)te Praelectionibus Mathematicis eam constantem et Sedulam navasse operam, ut ob insignem progressum inter primos primae Classis referri omni Jure sit promeritus. Ad Vitae rationem quod attinet omni commendatione dignam semper exhibuit. In quorum Fidem hanc ei attestationem manu propria subscriptam et consveto Facultatis Philosophicae Sigillo munitam dedi. Viennae Die 5. Mense Aprilis Anno 1783. Georg(ius) Ignat(ius) de Metzburg Profes(sor) Mathes(eos) Publ(icus) Ord(inarius)” 18 Sebesi Pál: Unitárius iskolák szász diákjai. Keresztény Magvető, 84. évf. (1978). 196. 19 Barna: i. m. 203. Gál különben Pákei 1800-ban megjelent prédikációja kapcsán is emlegeti Kantot. Maga a prédikáció az 1799-es kissárosi (és nem „kisvárosi”) zsinaton hangzott el, Körmöczi híres prédikációjával (Az istenség két leányainak a vallás és a józan okosságnak kölcsönös viaskodásai és győzelmei) együtt, sőt, a két oráció aztán egyetlen kötetben is jelent meg. Lásd Gál: i. m. II. 458–459. 20 Tehát tényleg idézőjelek közt. 21 Megjegyzendő, hogy a levélsorozatba foglalt Kant-bibliográfia számos darabját ténylegesen beszerezte Körmöczi, amint erről (a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában található) könyvjegyzéke is tanúskodik. 22 Goess, Georg Friedrich Daniel (1767–1851): Systematische Darstellung der Kantischen Vernunftkritik zum Gebrauch akademischer Vorlesungen nebst einer Abhandlung über ihren Zweck, Gang und ihre Schicksale. Nürnberg, 1794.

350


über die Kantische Philosophie von Prof(essor) Vill23 Altdorf(ii), 1788.” Tehát a Gál által emlegetett „Altdorf ” nem szerzője a megszerezni kívánt könyvnek, hanem a Will-féle nyomtatvány kiadatási helye, amint ez leveléből egyértelműen ki is derül. Ez kétség kívül csúnya hiba, de a legnagyobb problémát inkább az jelenti (s ez már a most idézett rövidke részletből is kitűnik talán), hogy Gál tulajdonképpen nem tudta érzékeltetni, hogy a magyarországi kantianizmus történetét illetően milyen izgalmas forrásról van szó. Pákei leveleiből valósággal ömlenek a Gál által teljességgel említetlenül hagyott adatok. Csak a most idézett, s mind közül talán a legrövidebb levélben szó esik még: 1. „Kiesevetter”-ről,24 akinek a nevével egy korábbi, 1795. október 1-jén keltezett levelében kétszer is találkozunk, másodjára a postscriptumban: „Alig várom Kántot déákul, ’s Kiesevetter és Schmidet, hogy lássam.” 2. „Voss”-ról, vagyis Christian Daniel Vossról,25 aki egy a gimnáziumi tanításban is hasznosítható kiadványt publikált 1791-ben. 3. Kant (latin nyelvű) inaugurális disszertációjáról. 4. Antonio de Martiisről (nyilván valamelyik korábbi, mára már elveszett levélben pontosított munkája kapcsán). Pákei azt is megírja barátjának (akinél alig néhány évvel volt idősebb), hogy Kantnak minden munkáját be lehet szerezni Kolozsvárott („Kántrol magárol azt irom, hogy ittis minden munkáját meg lehet kapni”), tehát Körmöczinek leginkább a kivonatok és kommentárok beszerzésére kell törekednie („illustratiojára kell venni valamiket, vagy extractusait, explanatiojit, meljeket mások irtak”), s hogy ez ügyben a göttingeni professzoroktól kérjen tanácsot. „Kivált Gymnasiumban való” könyveket kér, elsősorban latin nyelven írottakat, s 1796. november 15-én keltezett levelében okát is adja mindennek: „A’ minthogy kérem Körmötzi Uramotis, hogy tudakozodván a’ Professor Uraktolis, ha mi leg ujjabb Kant szerént valo Logicat, Metaphysicat és Morált tudna, főként déák nyelvenn és Gymnasiumba valot, azt venne két-három félét is, hogy azoknál fogva könnyebbitném magamot. Én nemetülis ugy meg értem, mint magyarul ’s déákul, de irkáltatni a’ tanitványimmal nem szeretem.” Ez világos beszéd. Pákei az 1790-es évek közepén latin nyelvű kommentá23 Will, Georg Andreas (1727–1798): Vorlesungen über die Kantische Philosophie. Altdorf, 1788. 24 Kiesewetter, Johann Gottfried (1766–1819). Róla lásd: Allgemeine Deutsche Biographie I–LVI. Lipcse, 1875–1912., XV. 730. A levelekben Kiesewetter Grundriss einer reinen allgemeinen logik nach Kantischen grundsätzen című munkájáról van szó. 25 Pákei a Grundriss einer vorbereitenden Anthropologie zunächst für gelehrte Schulen und Gymnasien entworfen 1791-es hallei, nyolcadrét alakú kiadását kéri Körmöczitől, amint az 1795. október 1-jei (immár sokat hivatkozott) leveléből kiderül: „Voss Grundrisz einer Anthropologie für Gymnasien Halae 1791. 8o.”


351

rok alapján tanította Kantot a kolozsvári Unitárius Kollégiumban, melyet így a kanti filozófiát legkorábban népszerűsítő hazai iskolák között kell számon tartanunk. Pákei József Körmöczi Jánoshoz írott levelei 1. Kolozsvár, 1794. 11. 30. Kedves Körmötzi Uram! Nagyon örvendek szerentsés meg érkezésének ’s egésségben való létének. Az Úr Isten viselje gondját továbbá is Körmötzi Uramnak. A’ mi a’ német nyelv tanolást illeti, ezt igen jól tselekszi, sőt, ha szintén más virágzo nyelvet nem fog is tanolni ’s tudni, tsak ezt tudja, tökélletesen elég lészen, meljre ügyekezzékis. Mert ez a’ nyelv Clavissa minden tudományok(na)k, mind abban a’ tekintetben, hogy Német ország igen sokra vitte a’ tudományokot, hanem abbanis, hogy akár melj nemzetnél írott könyveket maga nyelvére fordítja. Ad bene esse ugyan tsak jo lészen frantziát is tanolni, többről meg ne is álmadozzék, hanem a’ heljett bizony tökélletesitse magát a’ Görögben ’s Sidoban, a’ mennyiben lehet. A’ tudományok légyenek leg fövebb tárgyai a’ Német nyelv után, még pedig nem a’ Theologia, meljet ithonnis könyvekből (meljeket a’ leg híresebbeket in Omnibus Theologiae partibus, hatsak égyet égyetis, meg szerezni el ne mulassa) meg tanolhatja, hanem egyébb, ugy mint fővebbképpen: Mathesis pura et applicata, Physica (Nota Bene a’ mái, melj az Antiphlogisticum Systemat foglalja magában), továbbá a’ Geographia, Chronologia, Historia, Aesthetica avagy Theoria boni gustus atque artium elegantiorum. Ezek mellett pedig mindenekre, a’ mik szentebbek Körmötzi Uram előtt, kérém, hogy mind a’ trivialis oskolákban lévő tanittás modját nem tsak Bétsben, hanem fővebbképpen feljebb, mind pedig az ugy nevezett Humanioráknak állapotját, ezek(ne)k jobb moddal léjendő tanittatások(na)k modját, ezekre mutató auctorokat ’s utositto könyveket tégye magának esméretessé, ugy a’ nyelvek tanittásánakis legjobb modját. Mert én meg vallom, hogy hanemha ujj karban ’s rendben hozzuk oskoláinkot, már tovább a’ szerént nem szenvedhetem. Tsak azt várom tehát, hogy légyen égy segitő társom, a’ ki ne tartsa magát éppen a’ régiekhez olj szorossan, hogy azaknál egyebet ne betsülhessen. Ezt pedig reméllem Körmötzi Uramba. A’ Logikárol, Metaphysicárol ’s Morálról nem tevék emlékezetet, mert ezek sokkal könnyebbek, mint a’ többi.

352


Ugyantsak ha Kántra praelectiot halhat, nem lészen roszsz, sőt, szükséges. Minthogy pedig tökélletesen mindent meg nem tanolhat az Ember, erre nézve mindent irjon le Körmötzi Uram, az az Notálja, sőt, a’ mit nem irhatna, mástolis szerezze meg. Az irt Manualisokot igenis Classisonként szükség lészen meg venni. Igen sokba nem fog kerülni ugy azt is meg tudni, miként tanitják azokból a’ gyermekeket. A’ midőn alkalmatossága adatik, 3, 4 ’s több könyveket is jo megválasztással, azaz celebriseket, szükség leszsz apránként szállítgatni, utositsa hozzám, én gondját viselem. Ha valami jo Notákot Logicára, Metaphysicara, Morálra a’ mostani Bétsi Professor tanittása szerént kaphat, tsak szép tiszta legyen az irás, számomra küldje le. Pro Curiositate szeretem az Auctorok mellett az oljanokotis olvasni. Itt az Ország Gyűlése folj. Thesaurariusnak G(róf) Kemény Farkas ő E(xcellenciá)ja, Tabulae Praesesnek M(é)l(tósá)g(o)s U(r) Cons(iliarius) Zeyk Ur, Fő Exactoriae Praessesnek M(é)l(tósá)g(o)s Groff Bethlen Jos(ef) ő E(xcellenciá)ja legtöbb votumokkal fognak ajánltatni az Udvarnak annak idejébe. Bánffi Farkas Ur ő Ex(cellenciá)ja meg holt, mához égy hét temetik. Itt a’ dolog jol folj, ’s vigon. Doctor Egerpataki Urat tisztelem, ’s jelentse meg, hogy a’ Párna dolgára a’ Schönnel valo ügyében nagyon vigyázok, ’s tsak bizzék Schön. Erdélyi Reformatus Deak, Kováts Samuel, a’ ki Hydraulicára resolválta magát, várja válaszszát az Hydraulices Tanitto Urnak. Más nem találkozott senki, e’ pedig erössen várja a’ választ, mert kétségeskedni [!] nem szereti, eztis mondja meg a’ Doctor Urnak. Ugrai Urnakis levéllel tartozom, de ki potolom. Bizony a’ sok bajaim elfogtak a’ levél irástol, eztis tandem aliquando és futva kelleték irnom. Gál Urat Sz(ent) Királyi Urral tisztelem. Ez utolso a’ Királji Táblán Protocollistának 8 votummal Candidáltatott, de el hiszem, Halmágyi vagy Cserei leszsz. Ujjabbanis ajánlom a’ fenn irtakot. Chymiat ’s egyebet nem irtam, mert ennekis fundamentoma a’ […] Physica. Historia név alatt pedig értettem mind a’ Litteraria, mind pedig a’ Naturalis és Civilis Historiat, sőt, Eccl(esi)asticátis in primis Lineis, meljekre ithon épithetni osztán. Ezek után vagyok K(edves) Körmötzi Urnak Köteles Szolg(ája) Pákéi Josef Kolosv(áratt), 30dik 9bris 1794. P. S. Bölöni Samel [!] Urnak Paraszt Léánya el nem költ, mert drágálják, ezért T. Szilágyi Uramnak által küldöm.


353

2. Kolozsvár, 1795. 07. 29.26 Kedves Körmötzi Uram, drága Jo Uram! Bétsből harmadik Julij hozzám utositott Levelét a’ Synodusban és Borvizen, Árapatakánn, Miklosvárszékben lévén usque 19num Julij vettem, éppen megérkezésem napján, szeretettel. Eddig elé nem válaszolhattam, most hát egészsz erővel neki adam magamot, ’s mindenekről tudosittom [Kör]mötzi Uramot. Hogy én Schön iránt irt[am va]la, a’ volt az oka, hogy ő maga iratta Kö[rmötzi] Uramnak, hogy 4 aranyokért tsinál [Nadrá]got és Laibelt. Én tehát ahoz biztam, a’ mit [mondo]tt. Hogy én munkás lettem légyen abban, hogy ő mentől hamarább kapja Párnátol a’ pénzit, az igaz, de a’ Párna környül állásai oljanok, hogy ő a’ magáébol sem disponál, melj szerént nem férhetett az Ember olj könnyen kevés vagyonához. Miolta haza jöttem Borvizről, nem beszéltem Kovácsi Urammal, mire mehetett. Azt hiszem, hogy meg kapja Schön a’ pénzit. Minthogy tehát még Schön meg nem kapta tudtomra a’ pénzit Párnátol, azért nem ügyekezett ő az én köntösöm tsinálásaval. Én pedig, noha eleget fáradtam az ő bajában, eddig elé még is az ő barátságára Kontot nem tehetvén hogy pénzemértis jobbat tsináljon, mint más, azért az aránt nem irtam, hogy adjon Pénzt Körmötzi Uram, ’s most sem irom. Ha ugy van a’ dolog, mást ismérek én Bétsben, a’ ki még talám jobb munkát dolgozik, mint ő, köztünk maradt szo légyen etc. A’ már Tiszt(elete)s Sebe Uram könyvei hozzám adressálva megjöttek, ugy hiszem, mert az harmintzados Über Raiter égy tzedulát hoza tegnap hozzám, meljben valami Bétsi Portékáért 5 Rh(énes Forintot) és 5 Khr(ajcárt) kér vala tőllem, meljre mondám, hogy meg nézem a’ Ferschlagot, ’s kifizetem. Hozzám se Sebe, se Barrabás, se pedig az ugy nevezett Paulinus Successorok még eddig égy pénzt se hoztak Körmötzi Uram számára. Hogy Körmötzi Uram Postára ne költsön, én mind a’ hármat meg intem, ’s vévén kezemhez a’ pénzt, fel is küldöm. Egésségén ’s jól létén Körmötzi Uramnak nagyon örvendek, tsak ez az égy az a’ pont, a’ meljet vethettek előmben akadáljul Körmötzi Uram ellen occasione abitus, meljet solváltam azzal, hogy a’ leg egésségesebbnek életénekis határa bizonytalan etc. Itt Báro Metzburg Urnak a’ tanittása igen világos, tehát meg lehet rajta nyugodni. Bátorságos lészené Körmötzi Uramnak feljebb menni avagy nem, azt A levelet tartalmazó lapok enyhén sérültek. A sérülések okozta hiányok többé-kevésbé pótolhatóak voltak. 26

354


Bétsben jobbanis meg tudhatja őszig. Az én gondolatom szerént szükséges lészen Göttingába égy két Curs[ust] egészszen ki halgatni, tsak légyen bátorságos. A[mi pedig] a’ költséget illeti, qui vult finem, velle d[ebeat e]tiam media necessaria. Költség nélkül [nem leh]et tanolni sohult. Sajnállom, hogy nem a[dtam é]rtésére Körmötzi Uramnak, hogy a’ G(ene) ra[le sy]nodale Consistoriumot meg keresse látogató ’s magát ajánló Levelével. Ha más G(ene)rale Consistoriumot erünk, ezt el nem kell mulatni. Azonban pedig szükség lészen meg keresni a’ M(é)l(tósá)g(o)s Fő Curator Urat ’s más Urainkot, hol égyiket, hol másikot. E’ mellett a’ Rep(rae)sentativum Consistoriumotis maga környül állásairól, tanolásárol, állapotjáról szükség lészen tudosittani. Pro futuro pedig a’ segedelmet ’s költséget jo előre kell kérni, mert esmét, ugy lehet, el késik a’ dolog a’ szokás szerént. Én még könyvek aránt nem írék Körmötzi Uramnak, mert még a’ Tiszt(elete) s Kovácsi Uram könyveiből jutando részemet nem tudom, ’s a’ magaménak is némelj részit el akarom adni, ’s ezek(ne)k árrokkal szándékozom ujjabbakat szerezni. Körmötzi Uram magának a’ leg ujjabbakat ügyekezze megszerezni, mikor le jő, a’ régibbeket meg kapjuk ittenis. A’ mi nékem leszsz, azzal én szolgálhatok reciproce. Nállam lévő pénze aránt Körmötzi Uramnak azt itélem ’s gondolom, hogy jo lészen meg érkezésére tartani. Nem azért, hogy nálam tovább is maradhasson, hanem, hogy legyen akkor, a’ mikor egyébünnet nem remélhet az ember, ’s a’ hoszszas utozás éppen mindeniből ki forgatja az embert. Én egy 20 Khr[ajcár]ral érkeztem haza, pedig magamnak is volt két-három száz forintom a’ Státusé mellett, ithon pedig, mig introducaltattam, költsön kértem, ’s ugy költöttem. Szeretném tudni, miket halgatott ki már Körmötzi Uram. A’ Physicat teljességgel a’ Mathesis applicataval egyetemben tanolja ki, ugy a’ Naturalis Historiánakis principiumait, mert a’ tanittást ezeken fogja kezdeni Körmötzi Uram, ugy gondolom. Ezek után Gál, Egerpataki, Ugrai Urak tisztelete mellett állandoul maradok Kedves Körmötzi Uramnak igaz jo akaro Szolgája P(ákei) Pákéi Josef Kolosváratt, 29dik Julij 1795. P. S. Az Adressit nem tudom Körmötzi Uramnak, mert irta vala, hogy változtatta szállását.


355

3. Kolozsvár, 1795. 10. 01. Kedves Körmötzi Uram, drága Jo Uram! Nagy meg háborodással vettem de dato 22a 7bris datált Levelét Körmötzi Uramnak két okokból, u(gy) m(int): 1o hogy látom abbol, hogy circa initium 7bris datalt Levelemet, meljbe mindenekről tudositottam Körmötzi Uramot, genuine még nem vette. Igaz, hogy adress nem volt rajta, mert nem tudtam szállását, téhát e’ miatt meg nem adhatták, de talám Körmötzi Uram kereste, ’s szokta keresni a’ Postán a’ Leveleket, meljet ha nem tselekedett, ugyan curiose investigáltassa, nem hever é ott. Én még Püspök Uram előtt irtam joval. Inkább bánnám égy pár aranynál azon Levelemnek eltévejedését. Jol jut eszembe, hogy Gruztól küldöttem a’ Postára is itt. 2do hogy látom ábbol Tiszt(elete)s Püspök Uramnak tsudálkozásra mélto tudosittását, meljre én tsak azt irom, hogy serviat pro notitia, ’s reponatur. Maga pedig Körmötzi Uram kövesse a’ maga planumát nem gondolván azon irással. Leg szükségesebbnek látom én a’ Mathesisnak ’s Physicának a’ leg jobb modon léjendő tanolását, ’s ezt a’ Consistoriumis tudja, ha nem beszélli is in Confluxu. Tehát Körmötzi Uram esméretes jo lelki esmérete szerént készüljön mind ezekre, mind pedig egyebekre, a’ meljeket szükségesek(ne)k lát. Igaz, hogy Polyhistoroknak kelletvén lennünk ob defectum fundi et Individuorum, jo lészen azokotis, meljeket Tiszt(elete)s Püspök Uram is ir, meg ízelitteni, hogy in Casu necessitatis hozzá tudjon az ember szollani. Külömbennis ékesittik az elmét azok. E’ mellett az alsobb Classisokotis reformálnunk kelletvén ezekben, u(gy) m(int) Poésisban, Rhetoricaban, jo lészen Körmötzi Uramnak aliud agendo belé tekinteni, mert ha az Isten élteti Körmötzi Uramot, mikor osztán lejö, a’ melj nem leszsz esztendö mulva, a’ mint iratott, ha tsak éltet az Isten engemet, ’s más jol gondolkodo Atyánkfiaitis, a’ tanittás modját jol rendbe szedjük. Annyiról irtam az el tévejedett levelembe Körmötzi Uramnak, hogy felit se tudom. A’ jut eszembe, hogy kértem arrais, hogy a’ Kánt Phylosophiájába tekintsen bele, melj most mind az Anglusoknal, mind a’ Nemeteknél ’s Frantziáknál bé vétetett. Sokak ezek ugy é bár, de ezekről könnyű égy generalis ideat szerezni, ’s könyveket azután ithonnis tanol az ember, tsak a’ leg szükségesebbeket tanolja meg jól. A’ Consistorium nem ellenzi a’ Göttingába valo meneteltis, tsak vigyázva járjon Körmötzi Uram, ’s bizony szükségis leszsz esztendőt Göttingába is tanolni. Továbba az igaz, hogy a’ Staats Rechnungs Vissenschaft aránt az a’ gondolatja a’ Consistoriumnak, hogy Bétsbe valo viszsza jötibe Göttingából, hatsak valamennyire is, experiálja, hogy utositsa Körmötzi Uram azokot, a’ kik az Exactoratusra mennek tőllünk is. De ezt privatim égy holnap alatt recreatiobólis

356


megtanolhatja valamennyire Körmötzi Uram. Valamit irnak Körmötzi Uramnak egyebet, mint a’ mit jozanul által lehet látni, hogy közönségünk(ne)k hasznos, azt mind tsak mellözni kelletik, ’s azon meg ne botránkozzék, ’s meg ne induljon, mert jol kormányozunk mindeneket. Nékem pedig mindeneket irjon meg sine fuco, de azonban maradjon köztünk a’ dolog. A Consistorium pedig ha irat valamit oljast, a’ mit nem ugy látna Körmötzi Uram, az aránt tégyen reflexiot cum reverentia, és declaratiot azon dolog aránt. Én a’ mostani Levelét meg tartom Körmötzi Uramnak, de jó heljt. A’ tzél azoknak az irt tudományok(na)k tanolása aránt bizonyoson a’ lehet, a’ mit maga Körmötzi Uram által látott. Én irtam vala az tévejedett Levelembe, hogy Brukner, a’ szabo, a’ kit tud Ugrai Ur, hól lakik, kinek gyogyulást kivánok, készittse meg fekete Kaputainkat, meljekről irt Barra Ur, ’s hozza le Csiki Dávid. Irtam vala azt is, hogy Kántnak Criticáját, melj most Déákul Stokholmba ki jött, Kiesevetter reine algemeine Logik nach Kantischen Grundsätzen nebst einem Commentar etc. Berol(ini) 1791. 8o, Villaume27 praktische Logic für junge Leüte Berlin 1787. 8o, Schmid28 Vorterbuch zum leichteren Gebrauch der Kantischen Schriften Jenae 1788. 8o, Meiners29 Abrisz der Psychologie, a’ legujjabb editió, és Voss Grundrisz einer Antrhopologie für Gymnasien Halae 1791. 8o nékem vagy antiquariustól megvenni, vagy pedig Bibliopolátol, ne sajnálja, ’s küldje le Csiki Dávidtól. Talám Egerpataki Ur, a’ kit tisztelek, vagy Ugrai Ur lesznek kezesek érettem. Ha Sz(ent) Péteri David le indult volna, mástol [men]töl hamarább meg irván árrokot, küldje le. A’ Barabás, Sebe és Ajtaiék által nékem bé adott pénzeket én már felküldöttem Báro Kemény Simon Urfi ő N(agy)ságától. Agoston Ur is küldött a’ közelebbi Postán Levelet cum nova assignatione super 15 aureis. Keresse meg hát levelét. Schönnek a’ pénzit már oda, a’ hová illett, a’ Sogorom által adta. Ebben énis sokat fáradtam, ugy hogy sub rosa, nem izenetemnek, meg lehet mondani Schönnek, hogy nagyon köszönheti nékem ’s a Sogoromnak, meljér, ha a’ bársony Nadrágot ’s Lájbit elküldi, jól teszi. Az a’ pénze örökre el veszett volna, ha mü nem lettünk volna. Eztis lehozza Sz(ent) Péteri David. Ezzel vagyok köteles szolgája P(ákei) Pákei Josef Kolosv(áratt), 1a 8bris 1795.

27 Villaume, Peter (1746–1806): Praktische Logik für junge Leute, die nicht studieren wollen. Berlin, 1787. 28 Schmid, Carl Christian Erhard (1761–1812): Wörterbuch zum leichteren Gebrauch der Kantischen Schriften. Jena, 1788. 29 Meiners, Christoph (1747–1810): Kurzer Abriss der Psychologie. 1. ed. Göttingen, 1773.


357

NB: A’ Báro Kemény Simon Urfinak által adott pénz 5 arany volt, nem ment annyira a’ perceptum, mint az erogatum, de ezüst pénzt nem akartam küldeni. A’ könyveim szerzésében, ’s hova hamarább léjendő leküldésében, kérem, legyen munkás. Alig várom Kántot déákul, ’s Kiesevetter és Schmidet, hogy lássam.

4. Kolozsvár, 1796. 04. 24. Kedves Körmötzi Uram! 8a p(rae)sentis vett levelére így válaszlok: teljes ügyekezettel azon vagyok, hogy mentől hamarább induljon fel a’ pénz. Agoston Uramnak vagyon rendelése, hogy szerezzen. Én nogatom szüntelen Agoston Márton Urral. Ekkor énis küldök égy aranyot, ’s ezzel vegyen meg Körmötzi Uram: 1o Kiesevettert. 2o Voss anthropologie. 3o Disputatio de mundi sensibilis atque intelligibilis forma et principiis auctore Imm(anuele) Kant, Regiom(onti) 1770. 4o Vorlesungen über die Kantische Philosophie von Prof(essor) Vill Altdorf(ii), 1788., ha telik ez is az égy aranyból. Ha pedig nem, 5o Antonius de Martiis etc. Universim pedig azt irom a’ könyvek iránt, hogy ujjakot hozzon Körmötzi Uram, még pedig a’ kiket lehet déák nyelven. Göttingába kérdjen tanátsot a’ Professoratol. Minden facultásra jo leszsz égyet-égyet, kivált Gymnasiumban valokat. Én, a’ mik nékem lésznek, jo szivel közlöm. Kántrol magárol azt irom, hogy ittis minden munkáját meg lehet kapni, tehát illustratiojára kell venni valamiket, vagy extractusait, explanatiojit, meljeket mások irtak. Vagyon égy kitsiny munka sub titulo: Systhematische Darstellung der Kantischen Vernunftkritik von M. Georg Fried(rich) Daniel Goess, Nürnberg, 1794. Ebböl minden Kántra ki jött munkákot meg lehet esmérni, mert elöl leirja. Kivált a’ déák nyelven irattakat szükség meg szerezni, mert németül vagyon nékem égy néhány darab belöllök. Az irtakat pedig feljebb vegye meg az küldendö égy aranybol a’ szerént, a’ mint irtam, mert azokra inomissibiliter szükségem vagyon, ’s küldje le valakitől bizonyos Embertöl, vagy Ugrai Ur, a’ kit köszöntök, küldje le, ha el menyen Körmötzi Uram. Schönt én magamis interessatus és égy tőkelletlen embernek esmértem, maradjon magának a’ roszsz Ember. Brukner pedig ne tsináljon addig semmit, mig mértéket nem küldök. Fikker Ur által a’ Kaput árrát fel küldöm. Ugyan gyenge posztot vett őis, ugy hogy azért nem volt, miért irjak Bétsbe. Most egyebet nem

358


irhatok, hanem még utoljára egy tudositto Levelet várván mindenekről, addig maradok Körmötzi Uramnak joakaro Szolgája P(ákei) Pákéj Josef Kolosváratt 24dik Aprilis 1796. P. S. Agostonné iffiu Asszony esmét beteg, de jobban leszsz, reméllem. P. S. Mentől hamarább indul a’ pénz, már vagyon 250 forint készen.

5. Kolozsvár, 1796. 11. 15. Kedves Körmötzi Uram, drága Jo akaro Uram! A’ melj Levelit hozzám 13a 8bris 1796 Göttingábol utositatta, arra válaszul rövideden azt irom, hogy 1o Soha a’ pénz fel küldésitől fogva egy levelit se vettem, még arrol sem, vette é a’ pénzt Bétsbe, avagy nem, holott azt én küldöttem fel. El mondhatom, énis irtam Levelet mellette. 2o A’ miket ir Körmötzi Uram Jénáról, ’s ott foljtatott tanolásárol ’s a’ Göttingában foljtatandoról, én jováhagyom. 3o Ha lehet, ugy moderaljuk a’ dolgot, hogy Esztendeig bártsak mulasson Göttingába, caeterum esztendőre, tudom, haza kelletik jönnie, az az esztendö iljenkorrá. Addig tehat foljtassa tanolását a’ legjobb modonn. 4o Miket tanit, én bizonyosonn nem tudom, de legjobb lenne, ha Mathesist ’s Physicat tanittana, mert ezek igen szükségesek volnának, hogy kivált a’ Physica az ujjabb Systema szerént tanittatnék, amannak pedig applicata részei bővebben, sőt, triginometria és Conica Sectiois a’ purához hozzá ragasztatnék nállunk is, mert nállunk meg ezt nem tanította Tiszt(elete)s Püspök Uram. Annyit értettem, hogy Tiszt(elete)s Püspök Uram ugy gondolkodik, hogy a’ több Professorokra bizni akarná, hogy választanák ki, kiki a’ mit akarna a’ tanittásra, ha ő kegyelme quietal. De a’ fő tzél az, hogy a’ maga Letzkéit Nagy Uramra bizza. Az én gondolatom az, hogy kivált a’ Physicában nagy ujjittások esvén, ’s azokot Körmötzi Uram cum experimentis látván, hasznosabb lenne a’ Köznek, ha Körmötzi Uram tanittaná ezt, consequenter a’ Mathesistis, mintsem ha az a’ régi Systema tanittatnék. Én a’ Logicának ’s Metaphysicanak ’s Moralnak ujjittásában szüntelen ügyekezem, azért munkálodom az ujj Systemak szerzésében. A’ minthogy kérem Körmötzi Uramotis, hogy tudakozodván a’ Professor Uraktolis, ha mi leg ujjabb Kant szerént valo Logicat, Metaphysicat és Morált tudna, főként déák nyelvenn és Gymnasiumba valot, azt venne két-három félét is, hogy azoknál fog-


359

va könnyebbitném magamot. Én nemetülis ugy meg értem, mint magyarul ’s déákul, de irkáltatni a’ tanitványimmal nem szeretem. Az Ulriché30 nékem meg vagyon, de nem gyermek kezibe valo. Sokszor égy Gymnasiumban Német országonn olján jo könyvetskék jőnek ki, hogy az Universitások Professoritól sem jobbak. Kántnak vagy Compilatorinak, Commentatorinak is, ha lehet ’s vagyonn, a’ déák nyelvenn irott munkáit vegye meg. Tittel Casselben egy Commentariust irt a’ Prof(essor) Feder munkáira, Logicara, Metaph(ysicara) és Morálra, ’s talám jus Na(tur)aera is. Ezt okvetetlen szerezze meg nékem. Kivált már, mint régibbnek, betsületeis le szállott, én bizonyos okbol szeretem. Kiesevéttert vettem, de Schmid Lexicon és Psychology31 nem még, bár leküldené Ugrai. Szeretném minden legkisebb Kánt munkáit olj formánn, mint Beck32 sub tit(ulo) Erlaüterender Auszug aus den Kantischen Schriften etc. vagy rövidebbennis meg kapni, tsak hogy egészszen lenne meg. 5o A’ pénz ki szerzésében mindent el követek, mentis parantsolat Agoston Istvánnak. A’ mod legjobb a’ leszsz, ha Bétsben lévő Fikker Károlj Urnak küldjük kezibe, e’ promovéálja legjobb moddal, írjon hát ennek Körmötzi Uram. A’ szállása vagyon: […] dem Graben bey dem Goldenen Zugel N(ume)ro 362. im 3ten Stok, ’s a’ felküldés modalitássát irja meg Fikker Urnak Körmötzi Uram, mü a’ Fikker Ur kezibe küldjük a’ pénzt. Agoston Urak jol vagynak velem égyütt, busultak, hogy levelét nem láthatták eddigelé, most Ajtai is vette égy Levelét. Én magamis jo moddal való hazajövetelét várom Körmötzi Uramnak a’ tanittásra nézve. Tiszt(elete)s Püspök Uram Sz(ent) Kereszturra ment, hogy foljtassa az épittését a’ Gymnasiumnak. A’ G(ene)rale Consistoriumnak irjan osztán Körmötzi Uram, engem pedig esmérjen igaz szívű Joakarojának Pákéj Josef Kolosv(áratt) 15a 9bris 1796. P. S. A’ Bethlen és Kemény Urfiakot tisztelem Gyarmati és Szatmári Urakkal égyütt. A’ Déákul irott Kántra tartozo munkákot el ne felejtse. Tiszt(elete)s Sebe Uram Levelét is ki bontván ide zárám, mert igen vastag leszsz vala a’ Levél.

30 Ulrich, Johann August Heinrich (1746–1806) jénai professzorról van szó. Vö.: ADB, XXXIX. 258–259. 31 Az újonnan említett mű nyilván az Empirische Psychologie lesz (Jéna, 1791.). 32 Beck, Jakob Sigismund (1761–1840): Erläuternder Auszug aus den critischen Schriften des Herrn Prof. Kant. Riga, 1793–1796.

360


6. Kolozsvár, 1796. 12. 01. Kedves, Drága Körmötzi Uram! A’ minápann Göttingába utosittott Levelemben irtam vala, hogy a’ pénz Körmötzi Uramnak Bétsben lévő Fikker Károlj Ur által küldetik Körmötzi Uramnak. De változott a’ dolog, mivel Patikarius Mauksch Ur éppen most küldvén Göttingába pénzt Báro Vesselényi Urfinak, vállalta, hogy azzal égyütt a’ Körmötzi Uramétis fel küldi. A’ minthogy mái naponn Agoston István Uram általis adta Patikarius Urnak a’ pénzt, ’s ugyan mái nap, a’ mint mondá, felis inditotta azon pénzt Körmötzi Uramnak a’ Báro Vesselényi Urfiéval egyetemben. A’ pénz pedig tsak 50 aranyokbol áll, mert hertelen többre szert nem tehetett a’ perceptor, de ugyis találtatott, hogy Fő Consistoriumig a’ más 90 halasztassék el, ne hogy a’ Rep(rae)sentativum Consistorium activitassán feljül disponáljon a’ Cassábol. Ugy annak meg határozásais, hogy egészsz esztendeig Göttingába maradjoné, akkorra halasztatott. Szükség leszsz hát per omnia Körmötzi Uramnak mind a’ kettő aránt Tiszt(elete) s Püspök Uramot és Fő Consistoriumot megtalálni, azonbann pedig aztis megirni, hogy a’ Campsor vagy is Vechsel számára mit fizetett Körmötzi Uram az 50 aranyokért. Én most többet nem irok, tsak azt, hogy a’ miket ez előtt valo levelemben irtam, azok az én gondolatim voltak. Nem tudom, mások mit irtak ’s irnak Körmötzi Uramnak, kivált arrol, miket fog tanittani Körmötzi Uram, szeretném tudni, a’ ki magam ajánlása mellett vagyok Kedves Körmötzi Uramnak Köteles Szolgája P(ákei) Pákéj Josef Kolosváratt 1a 10bris A(nno) 1796. P. S. Tisztelem az Erdélji rollam emlekező Urakot ’s Urfiakot. P. S. A’ Leveleimet Szaggassa vagy égesse el Körmötzi Uram mind. A’ harmadik harangunkot ma önték meg. Két hétre az ujj templomba menyünk.

7. Kolozsvár, 1797. 08. 06. Kedves Körmötzi Uram! Kérése szerént, a’ meljet Tiszteletes Püspök Uramhoz utositott vala, határozott a’ Fö Consistorium Körmötzi Uram számára pro Viatico 200 Rh(énes) forintokat, nem tsak, hanem in Consequentiam Conclusi


361

ma égy hete Agoston István Collegium Perceptora ő Kegyelmének a’ R(epraesentativum) Consistorium különösönn meg is parantsolta, hogy azon 200 R(hénes) forintokat melléje tévén a’ Ti(sz)t(ele)t(es) Sz(ent) Királyi Ferentz Ur által ide Kolosvárra bé küldött 200 R(hénes) forintokat Patikarius Mauksch Ur által inditsa fel Körmötzi Uramnak, a’ minthogy fel is inditotta. Ha ezen levelem vételéig nem vette volna azon 400 Rh(énes) forintokat, bizonyosonn venni fogja rövid üdön a’ Mauksch Ur Bétsi Correspondense, talám Scheidlin által, a’ kinek még melléje kellene toldani azon tiz vagy tizenöt Rh(énes) forintokatis, meljeket feledékenységböl a’ leg-elsö pénz küldésből magánál tartott vala. Én ezen levelemet tsak a’ végre tartám szükségesnek, hogy ha a’ Püspök Uram ma égy hete dátált levelét nem venné Körmötzi Uram, ezen történetbe vévén ezen levelemet, a’ szorongattatásoktól szabadulna meg az utiköltség aránt. Fel tévén téhát, hogy az irt pénzt vette vagy vészi Körmötzi Uram, legottan induljon haza felé, ugyhogy hova-hamarább jöjjön Közinkbe, ’s Isten segedelmével kezdjen hivatalához, mert mondhatom, ajánlásomnál fogva ’s egyébkéntis sokann egészsz indulattal várják, hogy kezdjen hivatalához. Töllem kérdette vala Körmötzi Uram, hogy valjon miket fogna tanittani. Az én Opiniom a’ volna, ’s meg mondottam Tiszt(elete)s Püspök Uramnakis, hogy minden tekintetben jonak ’s szükségesnek tartanám, hogy Körmötzi Uram a’ Tiszt(elete)s Püspök Uram spartáját venné fel, ’s e’ szerént Mathesist és Physicat tanittana, mert meg vallom, hogy ebben látom legnagyobb szükségit a skolánknak, kivált fel vévén mind azt, hogy eddig Trigonometria és Conica Sectiok nem tanittattak, de kivált hogy applicata Mathesis, a’ melj olj nevezetes része a’ Mathesisnak, igen kevésbe, mind azt, hogy a’ Physica egészszen meg változott etc. Minthogy pedig e’ két tudomány olj szorossan vagyon égyben kötve, én jonak látnám, hogy mind a’ kettőnek tanittásához égyütt fogna Körmötzi Uram, a’ minthogy szo lévén a’ Synatba, aránta ott is azt mondottam, hogy ugy gondolom, hogy mind a’ kettőnek tanittásához hozzá kezdhet le jövetelivel. Mások pedig ugy gondolkodtanak, hogy hivatalának első esztendejében nem gondolnak, hogy elégséges lehetne Körmötzi Uram mind a’ kettőnek tanittására. Én, ha terhesetske lenne is a’ dolog, még is égyütt kezdeném tanittani, ha nem egyébért, bártsak azértis, hogy nehogy valami modonn e’ két sarkolatos tudomány el választatnék égymástol. Én, a’ melj könyvek aránt irtam volt, azok aránt tsak azt irom most, hogy ha még késik is meg vételek azoknak, nem bánom, hadd lássam, miket hoz Körmötzi Uram maga számára, és azután én is hozatok oljanokot, a’ meljek nem lesznek meg Körmötzi Uramnak, melj szerént égymásnak költsönözhetjük Könyveinket. Ugyan tsak, ha valami déák nyelven irott Kánt Systemája szerént valo Manua-

362


lisokat, nevezetesenn, ha Feder33 Uris a’ szerént concinnálta volna a’ maga Logicáját ’s Metaphysicáját, eztis, akár németül, akár déákul lenne, ha le hozná, igen jo neven venném. Én pénzt nem küldöttem, mivel ugy itélem, hogy ezeket Bétsbenis meg lehet tanálni azonn az árron, ’s é szerént oda vagy Gál Ur vagy Ugrai Ur vagy pedig Augustinovius Uram kezibe el küldhetem minden Vechselre téjendő költség nélkül. Ezek közzül pedig, kivált Augustinovius Ur, a’ ki állando fog lenni Bétsben, kezes leszsz én érettem valameljik Typographusnál. A’ Szegény Fikker Károlj Ur 27a Julij meg hala Bétsben. Meg vallom, ki mondhatatlanul fájlalom azt az kinyilt szemű és igen jo szivű Urat. Nagy kárt vallottunk benne, de a’ dolgot már jová nem tehetjük. Az Isten nyugossa meg szegényt! Én még ezen kivül küldöttem, ha jol emlékezem, Juniusban, talám 20a, égy levelemet Körmötzi Uramhoz, meljre válaszszát nem vettem. Erreis tsak annyiban várok választ, hadd tudhassuk meg, vette é a’ pénzt? Mikor indul Göttingábol? Merre? Mikorrá gondolja meg érkézését Bétsbe? Isten hozza békével mentől hamarább közinkbe! Addig pedig, mig személjesen lenne szerentsénk, maradok Körmötzi Uramnak Köteles Joakaro Szolgája: P(ákei) Pákéj Josef Kolosv(áratt) 6dik Augusti 1797.

8. Kolozsvár, 1797. 10. 22 Kedves Körmötzi Uram! Teljes örömmel vettem Körmötzi Uramnak Bétsből 13a 8bis A(nno) C(hristi) hozzám utositott Levelét, meljben szerentsés meg érkezését jelenti. Isten vezérelje továbbráis, ’s végre hozza közinkbe hasonlo békességben ’s egésségben. A’ miket Körmötzi Uram ir maga jövendőbéli hivatala aránt, én azokrol éppen másképpen gondolkodom az itt valo környül állásokot tudván, ’s ugy itélek, hogy Körmötzi Uramis réá tér azokra, hogy ha szemeljesenn beszélgetvén azok aránt én velem mindeneket elméjére adok Körmötzi Uramnak. Mig tehát e’ meg lenne, tartsa függöbe Körmötzi Uram azok aránt magát. Mindenkor a’ környül állásokra kell fővebbképpen vigyázni a’ publicus embernek, és a’ maga Köny33 Johann Georg Heinrich Feder (1740–1821): Lehrbuch der Logic und Metaphysik. Egy sokszor kiadott könyvről van szó, mely 1794-ben Göttingenben is megjelent (nyolcadszorra).


363

nyebbségét oljkor fel áldozni. Az én gondolatom szerént Körmötzi Uram ebben az első Semesterben alig és nemis kezdhet Hivatalához, mert Körmötzi Uramnak égy kis pihenést kell engedni. De készületet is kell tennie égy kis inauguralis Oratiora. Külömbennis már mind a’ Physicat, mind pedig a’ Mathesist el kezdette Tiszt(elete)s Püspök Uram, ebbe tehát, míg az Arithmetica Numericat és Literalist vagy Algebrat a’ Mathesisbol, és a’ Generalis Physicat a’ Physicából bé nem végezi, bé szöktetni éppen nem lehet, mert ez mind a’ Tanittonak, mind pedig főként a’ Tanulonak merö azon Confusio lenne, ha nem az utolso Semestrisbe, melj ad summum 1a Februarii kezdődik. Lehet osztán azt a’ kitsi Geometriat, a’ melj eddig tanittatott, minthogy többre, u(gy) m(int) Trigonometriara ’s Conica Sectiokra, a’ tanitványoknak ebben az esztendőben készületek nem lészen, előre el tanittani, e’ mellett pedig a’ leg szükségesebbeket a’ particularis physicábol válogatva, mert hogy Körmötzi Uram ezeket fél semestrisbe egészszen el tanitsa, éppen lehetetlen. Meg esvén tehát introductioja Körmötzi Uramnak a’ Közelebbi Generale Consistoriumkor cum solemnitate debita jonak tartanám, hogy Körmötzi Uram ekkor kezdene a’ Geometriához és a’ particularis Physicabann a’ legg nevezetesebb tárgyokhoz válogatva, ’s ezekből készittené Caniculáig a’ tanitványait. E’ tsak két ora lenne égy Nap, erre tehát könnyen el készülhetne, mégis lassanként oda vévén a’ Caniculatis, a’ jövő Oskolai esztendőre el készithetné magát, hogy cum initio hujus mind a’ Mathesist, mind pedig a’ Physicat a’ maga modja szerént ki dolgozva elkezdhesse tanittani. Hogy pedig a’ kettőt, u(gy) m(int) a’ Geometriat és particularis Physicat a’ közelebbi utolso Semesterben égyütt kezdje Körmötzi Uram, nem pedig tsak égyiket, azt éppen szükségesnek látom. Addig Tiszt(elete)s Püspök Uramis meg tselekszi, tudom, hogy foljtatja azon tudományokot. Volt ezekről már szo a’ Synatbannis, ’s éppen arra nézveis szükséges, hogy mind a’ kettőhöz fogjon hozzá cum initio posterioris semestris Körmötzi Uram. A’ Synatokban sokféle emberek jelennek meg, tehát ezer meg ezer akadáljokotis tésznek sok jo dolgokban a’ szerént, a’ mint értik. Így jöhetne akadálj közben abban is, hogy ha Körmötzi Uram mind a’ két tudományt égyütt nem kezdi. Ha pedig actu a’ kettőt elkezdi, osztán in possessione lévén, nem fog szo férni továbbais hozzája, hanem a’ mellett marad a’ dolog, a’ mint volt szo a’ közelebb el mult Synatban. Ha szerentsém lészen, bővebbenis beszéljünk, mert most sietek, hogy levelem ne maradjon a’ Postárol. Az 50 forintok aránt most nem tudok semmit irni, mivel éppen szüreti környül állások közt vagyunk, hanem meg jelentem ott, a’ hol illik. Jo lenne, ha a’ Bétsben valo mulatás engedné, hogy ha directe irna a’ Consistoriumnak. Ezért mindazonnáltal ne késsék Bétsben Körmötzi Uram,

364


hogy ha egyéb modot talál szükségének ki potlására, mert igazán mondom, hogy a’ cassába most égy pénz sintsen, a’ minapis költsön kértük, a’ mit küldöttünk. Hanem ha le jő Körmötzi Uram, égyütt fogjuk a’ dolgot ithon, és innétis felküldhetjük azt az 50 forintot, ha valakinek adossá marad Bétsben. Ha személjesenn jelen leszsz Körmötzi Uram, többre menyünk a’ Generale Consistoriumbann. Nállamis vagyon égy kevés pénze Körmötzi Uramnak, énis abba járok a’ télen, hogy ki szerezhessem. Mi bizony nagy szükségbe vagyunk minnyájon. Vagyon mit el adjunk, de senki nem veszi, Már harmadik esztendeje, hogy aeconomiank után semmit nem kapunk. A’ Professori fizetéstis most ha élünk, a’ Generale Consistoriumban meg jobbittatjuk, mért 300 M(agyar) forintból élni lehetetlen. Ezek után maradok K(edves) Körmötzi Uramnak joakaró Szolgája P(ákei) Pákéj Josef Kolosváratt, 22a 8bris 1797.

Biró Annamária1 Körmöczi János és a göttingeni történetés államtudományok Körmöczi János életművének vizsgálata több szempontból tanulságos lehet, bár az kétségtelen, hogy a kutatás jelen fázisában még nem lehet átfogó következtetéseket levonni. Ez egyrészt az életmű kéziratos jellegéből fakad, másrészt viszont a kéziratos hagyaték sajátos összetételéből. Tény az, hogy Körmöczi könyvgyűjteménye és kéziratai arra engednek következtetni, hogy előszeretettel olvasta, fordította azoknak a német filozófusoknak, államtudósoknak és történészeknek a műveit, akiknek erdélyi recepciójáról még mindig nem tudunk eleget.2 Viszont kevés olyan önálló munkát hagyott hátra, amelyből kiderülne, hogy hogyan interpretálta és próbálta korának erdélyi viszonyaira alkalmazni elméleti tudását. Különösen igaz ez a megállapítás abban az esetben, ha Körmöczi és a göttingeni államtudományi iskola kapcsolatát, közelebbről August Ludwig Schlözer hatását próbáljuk vizsgálni. Jelen tanulmány mégis erre tesz kísérletet, és Körmöczinek azokat az írásait dolgozza fel, amelyek a göttingeni tanulmányok idején egyetemi jegyzetként keletkeztek, illetve azokat a későbbi fordításait és adaptációit veti össze szerzőik eredeti álláspontjával, amelyek egykori tanárai munkái alapján készültek.3 1 Biró Annamária, 1980, PhD, irodalomtörténész. Magyar–német szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd ugyanitt védte meg doktori értekezését egy 18– 19. század fordulóján zajlott vita értelmezéséből, melynek egyik központi figurája August Ludwig (von) Schlözer volt. A disszertáció Nemzetek Erdélyben címmel könyv formátumban is megjelent. Tanulmányai főleg 18–19. századi identitáskérdésekről, magyar–német kapcsolatokról és Aranka György életművéről szólnak, de a kortárs irodalmi és kultúratudományos jelenségeket is figyelemmel kíséri. 2 Itt most elsősorban a jelen kötetben is többször tárgyalt Fichte-hatásra és a göttingeni államtudományi iskola képviselőire gondolok. 3 A tanulmány a Román Tudományos Akadémia Könyvtárában található Körmöczihagyatékból az alábbi kéziratok felhasználásával készült: MsU. 372.: Collectio materialium ac fragmentorum historicorum. E praelectionibus privatis Ill. Domini L. T. Spittler. Göttinga, 1797.; MsU. 387/A: Előkészület a világ történetei leírásához. Irta gyermekek számára Slötzer Augusztulus Lajos nagy britanniai kir. Tanácsos és a göttingai tudomány mindenségekben az országlás tudományának és ország esméretének rendes tanittója.; MsU. 387/5, 239–254v: F.M.V.A.V., Voltaires Leben und Charakter. Meinungen und

366


A göttingeni stúdiumok hatása Körmöczi János gondolkodására már akkor evidenssé válik, ha végigböngésszük kéziratos hagyatékának jegyzékét, melyben a történeti, vallási, vallástörténeti, államtudományi, filozófiai írások mellett matematikai, fizikai és más természettudományos irányultságú szövegeket is találunk. Ilyenkor hajlamosak lehetnénk valamiféle polihisztori habitust keresni a jelenség magyarázatára, de sokkal közelebb kerülhetünk a korszak tudományeszményének megértéséhez, ha a különböző tudományágak ilyesfajta vegyítését a többek által is göttingeni paradigmának nevezett jelenség felől vizsgáljuk.4 Ennek a paradigmának az alapja az ember és a világ egységes szemlélete, vagyis ez a holisztikus látásmód radikális szakítást jelent a Platón és Descartes nyomán kialakult szellem és test kettősségére épülő dualista antropológiával. Balogh Piroska hat olyan alapelvet jelöl meg,5 amelyre a göttingeni program, az itt tanuló diákok – így Körmöczi – nevelése épül, melyek jól kimutathatók Körmöczi későbbi gondolkodásában is. Az erős empirikus beállítottság (1) Körmöczinél nem annyira a történeti kutatásokban jelentős szerepet kapó archeológia, hanem inkább a fizikában és kémiában alkalmazott kísérleti módszertanban, valamint a természet és az ember által alkotott világ leírásában ragadható meg. A leírásokban fontos szerepet kap a tipológiai megközelítés (2), vagyis a részek az egésztől kapják ugyan értelmüket, de nem vezethetők le belőle. Így például egy nemzeti kultúra az emberi kultúra egészéből nyeri értelmét, de lényege partikuláris különlegességében van. A struktúra, textúra, mixtúra háromszintű vizsgálati módszer (3) jelenléte Körmöczi életművében számomra nem evidens, mivel elsősorban másodlagos – azaz nem általa írott – anyagokat vizsgáltam, ám Schlözer államelméleti munkáiban és ezek Körmöczi által fordított változataiban fellelhetők. A kontextuális megközelítés (4) a Körmöczi által is hallgatott Lichtenbergtől Schriften, Deppau, 1794 (kivonat ebből a munkából).; MsU. 393.: Statistica. Göttinga, 1797.; MsU. 424/A.: Európa históriája politikai tekintettel. Göttinga, 1797.; MsU. 513.: De excidiis Chaliphatus. Göttinga, 1797.; MsU. 918.: Jus publicum universale. A továbbiakban csak a kéziratok jelzetével fogok utalni a szövegekre. A Jus publicum universale című kéziratból részleteket jelentetett meg Csetri Elek. Lásd. Csetri Elek: Körmöczi János hagyatékából I. Helikon, 1993/18. 18.; Csetri Elek: Körmöczi János hagyatékából II. Helikon, 1993/19. 16. 4 A göttingeni paradigma hatását a magyar tudományosságra többen vizsgálták, az összefoglaló az alábbi munkák felhasználásával készült: Békés Vera: A hiányzó paradigma. Budapest, 1997, Latin Betűk.; Balogh Piroska: Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos tudományos pályájának dokumentumaihoz. Debrecen, 2007 (Csokonai Könyvtár Bibliotheca Studiorum Litterarium, 38). különösen 139–150.; S. Varga Pál, A göttingai paradigma. Debreceni Disputa, 2008/7–8, 126–127. 5 Balogh: i. m. 139.

Biró Annamária • Körmöczi János és a göttingeni… és államtudományok

367

származik, aki az organikus rendszereket társulási csoportokba rendezte aszerint, hogy milyen kölcsönhatásban állnak egymással. A haladáselméletet tagadó és a paradigmaváltásokban gondolkodó stadiális szemlélet (5) az általam vizsgált részterületen a Schlözer–Voltaire dualitásban fedezhető fel. Míg Schlözer hitt abban, hogy a történelem egyenes irányú fejlődés, melynek célja az emberiség tökéletesedése, Voltaire inkább a ciklikus szemléletet vallotta. Körmöczi próbálta a két eltérő elméletet ötvözni, és Schlözer elméleteibe oda is beépíti Voltaire meglátásait, ahol a göttingeni történész radikálisan eltér tőle. Talán éppen a hatodik elvet, a filozófiával való sajátos egybefonódást (6) szükséges a legkevésbé bizonyítani a Körmöczi-életműben.6 A göttingeni egyetem nem arra törekedett, hogy növendékei csupán szakmai vizsgálatokkal foglalkozzanak, hanem ezek eredményeképpen az emberi létre vonatkozó univerzálisan érvényes szemlélet kialakítása volt a célja, valamint az, hogy a végzett hallgatóknak rálátásuk legyen a tudásuniverzum egészére, s a maguk területén ezen általános tudás birtokában legyenek hatékonyak. Innen nézve érthető tehát az a széles spektrumú érdeklődési kör, amely a kézirathagyatékból kiderül. Ugyanakkor ez a fajta gondolkodás könnyen csapongóvá válhat, szükség volt tehát egy olyan módszertanra, mely az átfogó látásmódot keretek között tartja és fókuszálni tudja. Annak ellenére, hogy például Schlözer7 csapongó előadó volt és kurzusait mindig azon példákkal illusztrálta, amelyek éppen akkor érdekelték, világosan látható, hogy mind nála, mind pedig a Körmöczi által szintén hallgatott Ludwig Timotheus

6 Jelen kötetben többen is foglalkoznak az MsU. 413/B jelzet alatt található Einleitung in die Philosophie című kézirattal. Ebből származik az az idézet, ami legjobban világítja meg azt, hogy Körmöczi átvette a göttingeni paradigmát: „Wir bemühen uns Gelehrsamer zu werden, ohne die Vollkommenheit erlangen zu können, deshalb ist es notwendig die Wissenschaften einzuteilen. Dabei soll jeder je ein Teil für sich auswählen und sich darin vergraben, ohne aber den Zusammenhang zu verlieren, ohne das kann keiner [sein Wissenschaft] ausarbeiten, nicht einmal dann, wenn er seine Wissenschaft kennt.” „Arra törekszünk, hogy tudósabbak legyünk anélkül, hogy a teljességet elérhetnénk. Ezért szükséges a tudományok felosztása. Ezért kell mindenkinek egy részterületet választania, melyben elmélyül anélkül azonban, hogy az összefüggésekről megfeledkeznénk. Enélkül senki nem lehet tudós, még akkor sem, ha saját tudományát ismeri.“ (ford. B.A.) 7 August Ludwig Schlözer munkásságának legújabb és legalaposabb feldolgozása: Peters, Martin: Altes Reich und Europa. Der Historiker, Statistiker und Publizist August Ludwig (v.) Schlözer (1735–1809). Marburg, 2000, LIT Verlag.; Halálának 200. évfordulóján nagyszabású konferenciát rendeztek, mely Schlözer európai hatását vizsgálta. Ennek anyaga: Duchhardt, Heinz – Espenhorst, Martin (Hg.): August Ludwig (von) Schlözer in Europa. Göttingen, 2012, Vandenhoeck & Ruprecht.

368


Spittlernél8 és a történeti segédtudományokat oktató Johann Christoph Gatterernél9 felfedezhetők a szisztematikus tárgyalási mód elemei. Az egyetemi jegyzetekből, de az említett szerzők kiadott munkáiból is kiderül – melyek többnyire a paragrafusokra épülő beosztással könnyítik a sokirányú belső utalásrendszer átlátását –, hogy a módszer lényege szerint alapkifejezéseket emel ki, ezek mellé meghatározásokat ad, és ezen alaptézisekből, princípiumokból szigorúan logikai módszerekkel újabb terminusokat hoz létre.10 Körmöczi leginkább egyedinek tekinthető írásaiból az derül ki, hogy a szisztematikus, definíciókra alapozó módszert elsajátította, és igyekezett alkalmazni is. A göttingai paradigma általános bemutatása és Körmöczi gondolkodására tett lehetséges hatásai mellett érdemes megvizsgálni azt is, hogy történeti tudatának kialakításában kik milyen szerepet játszottak. Azt már Csetri Elek is megállapította, hogy történetfelfogásában Schlözert és a voltaireánus Spittlert követi,11 ám a két szemlélet egyeztetése nem minden esetben egyszerű. Ludwig Timotheus Spittler tekintélyét rendkívül népszerű világtörténeti előadásai alapozták meg (melyeket Körmöczi mellett Berzeviczy Gergely és Kis János is hallgattak), de magyar történelmi különórákat is tartott, és amelyekre – az ott készített jegyzetek szerint12 – Körmöczi is járt. Ezek a különórák tulajdonképpen Schlözer ellenében jöttek létre, aki 1797 környékén már igen kritikusan tárgyalja a magyar történelmet, illetve az aktuális magyar politikai törekvéseket. Bár Spittler 1794-ben megjelent európai történelmét13 a Habsburg Birodalomban betiltották a megjelenés után, Körmöczi egyetemi jegyzeteiből az derül ki, hogy a magyarokra vonatkoztatva a korszakban ismert, felforgatónak nem nevezhető

8 Spittler a kevésbé vizsgált szerzők közé tartozik. Történeti munkásságának monografikus feldolgozása: Jois, Grolle: Landesgeschichte in der Zeit der deutschen Spätaufklärung: Ludwig Timotheus Spittler (1752– 1810). Göttingen, 1963, Musterschmidt. Egyház és állam kapcsolatát vizsgálja a róla megjelent legújabb szakirodalom: Fleischer, Dirk: Geistige Sanitäts-Sorge. Religion und Politik bei Ludwig Timotheus Spittler. Zeitschrift für Geschichtswissenschaft, 2009/3. 197–214. 9 A történettudományok göttingai kialakulásához, Gatterer és Schlözer kapcsolatához lásd. Dr. Hermann Wesendonck: Die Begründung der neueren Geschichtsschreibung durch Gatterer und Schlözer. Lepizig, 1876, Joh. Wilh. Krüger. 10 A módszerhez bővebben lásd Balogh: i. m. 143. 11 Csetri Elek: Körmöczi János (1763–1836). In Glatz Ferenc (szerk.): A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993, MTA Történettudományi Intézete, 261. 12 MsU. 372. 13 Ludwig Timotheus von Spittler : Entwurf der Geschichte der Europäischen Staaten. Berlin, 1793–1794, Mylius.


369

adatokat szolgáltatott, és a Schlözer által nem teljesen elfogadott leíró módszert alkalmazta. Emellett Gatterer történeti segédtudományait és Schlözernek a magyar diákok által kevésbé frekventált, A kalifák története című előadását és a nagyobb hírnek örvendő statisztikai kurzusait hallgatta. Bár Spittler nagy hangsúlyt fektet a történetírás módszertanára, nem mondhatjuk, hogy jelentősége meghaladta volna Schlözerét. Történeti kurzusának bevezetőjében a göttingeni paradigmának megfelelően a társtudományok jelentőségére hívja fel a figyelmet: „Geographia: a mathematica geographiat tanuld meg pro basi et fundamenta, annyéra hogy Landchartat is készithess, minden terminust érts meg.; A historia naturalist combinald a geographiaval, igy könnyebb is, jobb is tanulni.”14 A történelem tanulmányozásához tehát elkerülhetetlen a földrajz, útleírások, kronológia, geneológia, numizmatika alapelveinek elsajátítása, mindaz tehát, amit Körmöczi Gatterernél hallgatott, s melynek alapvető szakirodalmát Spittler kurzusaiból is elsajátította, hiszen ez a bevezető nem áll másból, mint az ajánlott olvasmányok alapos, kommentárral ellátott megválogatásából. A magyarok történetében a korban megszokott sémát alkalmazza az alapvetően narratív leírásban. Forrásai közé tartozik viszont Anonymus Gestája, akit Schlözertől eltérően felhasznál a honfoglalás leírásában15 – valószínűleg ezért is lehetett nagy sikere a magyar diákok körében annak ellenére is, hogy Werbőczit viszont keményen kritizálja a munkájában szerinte érvényesülő egyházi befolyás miatt.16 Előadásait azoknak a hátráltató tényezőknek a felsorolásával kezdi, amelyek miatt a magyar történetírás elmaradott. Alapvetően a társadalmi egyenlőtlenségekkel magyarázza a fejletlenséget, s mivel Schlözer statisztikai kurzusai is ezt erősíthették, valószínűleg Körmöczire erősen hathatott az érv. Míg ugyanis a MsU. 372. 3–4. „Anonymus – ennek lehet hinni Narratiojara nézve, mert ha Pap voltis, igen okoson vigyázva irt. Kár hogy nem egész, mert ö maga reveal oly Punctumokra, melyek munkájában következendök volnának, és nintsenek.” MsU. 372. 16 „Az elsö könyv mely itt szemünk eleiben akad a Corpus Juris Hungarici 2 fol, de hiba 1o hogy Nagy Szombatban és Papok által jöt ki. Mert ennek Publica Authoritate kellet volna ki nyomtattatni, és igy el maradtak volna belölle az Eretnekekröl valo sok jegyzések.” MsU. 372. Emellett pedig a korban elterjedt toposzok beépítésével is elnyerhette a magyarok szimpátiáját. Bár Magyarország hiányosságai között felsorolja, hogy nincs olyan folyóvíz, mely az Adria felé folyna, ami a kereskedelmet korlátozza, mégis előszeretettel alkalmazza a fertilitas Pannoniae toposzát, valamint az Extra Hungariam non est vita szállóigét. A toposzok elterjedéséhez lásd. Imre Mihály : „Magyarország panasza”: a Querella Hungariae toposz a XVI–XVII. század irodalmában. Debrecen, 1995, Kossuth Egyetemi Kiadó (Csokonai Könyvtár: Bibliotheca studiorum litterarium). A szállóige történetéhez: Tarnai Andor: Extra Hungariam non est vita… Budapest, 1969, Akadémiai Kiadó. 14 15

370


korabeli magyar történetírás a bécsi érdektelenséggel magyarázza a magyar tudományosság visszamaradottságát – amit Spittler is átvesz és erősít17 – a göttingeni konszenzus az, hogy az objektív történetírás feltétele a szakemberek elfogulatlansága, ez pedig egyáltalán nem adott a feudális viszonyok uralta magyar nyelvterületen: „Még igen rosz lábon áll a Magyarok Historiája. Mert 1o minden országban rosz az ország historiája addig, mig a harmadik Stand (Tiers Etat) a clerussal és nemességgel nem mehet egy publicitasra, mert a clerus, nemesseg hartzol a harmadik Stand ellen, melyböl a jö ki hogy pragmatice a historia ki nem dolgoztathatik. A nemesseg historia irással nem foglalatoskodik, mert nints elnyomva, a papság maga kezében vette a historia irást és ezt maga hasznára forditotta, a harmadik Status nyöget alattok.”18 Spittler voltaireánus volt ugyan, de módszereiben már ő maga is kombinálja a Voltaire által kifejlesztett, erkölcsökre és szokásokra fókuszáló történetírást Schlözer fejlődéselvű rendszerével, melynek alapkérdése, hogyan fejlődhet egy ázsiai vándornép európai, kulturált nemzetté, melynek központi eleme az állam, valamint az alkotmány.19 Spittler a magyar történelmet kritikai hozzáállással kezeli ugyan, a kér„II. ok ebben a Bétsi udvar, az Ország az Udvartol várná hogy serkentse a hazai historia irására, de az Udvar meg-alatta azokatis a’ kik erre fel ebredtek, az Archivumokat soha ki nem nyitotta, hogy a házának el rejtet kintsei napfényt lathatnának. Egy Magyar Kiraly se mozditot ebben semmit Mátyásig. Az Austriai házból lévők közül VI Cároly anynyit segitet Bél Mátyás mellet, hogy a miket ez a Bétsi Bibliothecábol és masunnan a Magyarokrol egyben szedegetet, ki nyomtattatni parantsolta, de ez sem elég, hanem Tudos társaságot kellenék állitani, a mely ezt tökélletességre vinné. Ide járul, hogy a Királyok az olta hogy MOrszág pallérozodásbe belé kapot soha az Országban nem laktanak, pedig az illy Udvartol szokot a világosodás az Országban terjedni.” MsU. 372., 23v. 18 MsU. 372., 23. Spittler elismeri ugyan a jezsuita történetírás érdemeit, de nem tudja elfogadni a magyar történetírásban az egyházi dominanciát: „Caroli Palma Notitia Rerum Hungaricorum 3 Volum mindeniknel jobb. Nagy Szombati Püspök volt ugyan, és a protestansok s catholicusok közt valo dolgokbol ez látzik is, de sok nevezetes van benne. A Verfassungot in Medio aevo jol elö adja, az Austriai Periodus alat tartoztatta magát. A Katonanal találtato critica visgálodásokat jol hozza be, a tylussa papi – a mi a pallerozodást illeti, ezt nemis emlitti, legnagyobb hiba hogy tabellai nintsenek.” MsU. 372. 19 „Az is a’ mi a’ magyar historiákban ma találtatik, nem egyebb hanem hadakozások, ütközetek, népek ki vándorlásai, villongások egyenetlenségek a’ hazafiak közöt, e pedig még nem historia – mert a historiara bizonyos állando pontok kellenek, a’ melyekböl a’ történt dolgokot (Begebenheiten) szem ügyre kellene venni. p.o. ily pont az országnak törvényes rendtartása (Verfassung des Landes) ennek sok influxussa vagyon 2. a nemzeti pallerozodás in extensum hogy változot az asiai szokás, erkölts, europaiva? Ez a’ 12. században még üsmerhetö volt, ebben is sok anziehendes vagyon, ezt a metamorphosist rész szerént benn a hazában, rész szerént olosz és német országi visitákban tették – ha ez a két pont meg vagyon harmadik ponttá lehet a charactere psycologiai le rajzolása a nemzetnek, 17


371

déses pontoknál felsorolja a korban ismert elméleteket (pl. a korona eredetéről), de elfogadja az Anonymus által leírt honfoglalás-történetet, a vérszerződést, még ha a hun–magyar folytonosságot tagadja is, és a nyelvrokonság megállapításában csakis az összehasonlító nyelvészet módszereit tartja mérvadónak.20 Elképzeléseit azért kedvelhették jobban magyar tanítványai, mert a honfoglaló magyarokról sem nyilatkozik negatívan és fogalomhasználatával mintha a rivális Schlözert cáfolná: „A religiora nézve: Nem kell mondani pogányoknak (Heiden), a persak vallását követték.”21 Ugyancsak közelebb áll a magyar elképzelésekhez, hogy hosszabb részt szentel a magyar és angol alkotmány összevetésének, míg Schlözer Saatsanzeigen című lapjában az ilyesfajta próbálkozásokat, különösen Aranka György névtelenül megjelent munkáját folyamatosan cáfolja és elutasítja.22 Spittler is cáfolja a kritika nélküli megfeleltetést, de hajlandó több pontban kifejteni, hogy a két alkotmány miben tér el egymástól.23 Természtesen nagyon neaz első pontot és a másodikat szépen le lehet hozni, de a psycologicum interessé hibáz, mert kevés a memorias, kevés biographiák vagynak, a mi van is tsekély.” MsU. 372. 20 A tagadást viszont kiegészíti azzal, hogy a honfoglaló magyarok tudatosan nevezték magukat Attila utódainak, hiszen ezzel félelmet kelthettek európai ellenfeleikben: „Attila neve almélkodtotta őket, és sok hasznátis vették ennek, mert az hol ők azon nevet emlitették, mindenüt rebegés, irtozás és félelem fogta el a’ kik hallották, ugy gondolták a lakosok hogy ők Attila maradéki.” MsU. 372. 21 MsU. 372. Schlözer azzal váltotta ki a magyarok ellenszenvét, hogy a szászokról írott könyvében a honfoglaló magyarokat többször is pogány hordának nevezte. 22 Aranka György munkájáról és Schlözer reakciójáról egy korábbi tanulmányomban írtam: Biró Annamária: A történelem mint politikai provokáció az 1790-es évek röpiratirodalmában, NyIRK, 2011/1. 3–26. 23 „A’ miolta pedig városi deputatusok járnak, a magyar rendtartás az anglusokével nagyon egyez. Mert a vármegyék követtyei s nemesek egyesültek a városokéval egy asztal mellet. Igy egyesültek a nemes anglus deputatusokis a városokéval az also házba. A mágnások tablája MOrszágon a benne ülö tisztekre nézve éppen az a mi a felsö haz Angliaban. de ez a hasonlatossag tsak külsö szin. 1. A MOrszági mágnás világi tisztviselésinek örökösön fiurol fiura valo jutása, és az angliai lord-ok hivatal kapása közt nagy a különbség. 2. Az Angliai Vármegyék és Városok követjei nem vesznek azoktol semmi instrukciot, hanem szabadon tselekszik a mi tetszik, nints diurnumok és nem annyiban Deputatusok, mint representánsok. MOrszágot ellenben Instructiojok van és ahoz alkalmaztatni magokat tartoznak. 3. Angliában a Parlamentum Organisatiojára valo pontok mind ki vagynak világoson fejezve, de Mországon a leg fontosabbak homalyosok. p.o. Angliaban eszibe se jut senkinek hogy a felsö és also ház votumait egyben elegyitse, de MOrszágon effelet sokot lehet disputálni. 4. Az Anglus bizonyos benne, hogy a király egy eszt. se mulatja el parlamentumot hirdetni, mert az ado tsak egy esztendöre van fel vetve, MOrszágot ellenben az adonak min-

372


héz megállapítani, hogy Spittler elképzeléseiből mit fogadott el Körmöczi, mivel egyetemi tisztázatához nem fűzött megjegyzéseket, kiemelések is ritkán fordulnak elő. Az előzőekben próbáltam rávilágítani arra, hogy miben tért el Spittler Schlözertől a magyar történelem észlelésében, és azt is érdemes megjegyezni, hogy a magyarok többnyire elutasították Schlözer radikális kritikai álláspontját, és közelebb érezhették magukhoz Spittler meglátásait. Ám az egyetemi jegyzetben van egy olyan passzus, amely nemcsak Schlözertől tér el, hanem a korabeli magyarországi, de főleg erdélyi konszenzustól is. Az erdélyi alkotmány ugyanis a nációk privilégiumaira épül és annak az értékként való felmutatására, hogy az egymástól eltérő nemzetek közösen alakíthatták ki a terület kultúráját. Ehhez képest Spittler a fejlődést gátló tényezőként koncipiálja, hogy a Pannónia területén élő nemzetiségek nem vetették le tulajdonságaikat, vagyis nem homogenizálódtak: „A mi nevezetesen a culturat illeti. Kár volt hogy azon országban három egy mástol nyelvekben, erköltsökben, szokásokban egésszen különbözö nemzetek jöttek be, ugy mint magyarok, totok, németek és 1000 esztendötöl fogva szinten, ugy laktanak együtt hogy mindenik annak maradot a mi volt, és egyé telyességgel nem lehettek, s magokat egyesitteni nem is kévánták, ez a culturát egésszen meg akadályoztatja.”24 Kérdéses, hogy a toleranciát, a vallási és nemzeti sokféleséget hirdető Körmöczi ezt mennyire tudta magáévá tenni. Az európai országok és a magyarok története mellett fontos lehet Spittlernek az az előadássorozata is, mely azokkal az általános jelenségekkel foglalkozik, melyeket nem lehet nemzeti perspektívában tárgyalni, de még állami kereteken belül sem. Mai kifejezéssel ezeket paradigmaváltásoknak neveznénk, Spittler revolúcióknak tekinti, és ezek leírásában érvényesül leginkább a Schlözerétől eltérő ciklikus szemlélete. Míg Schlözer az államok életében beállott változásokat történeti vagy statisztikai tényekkel magyarázza, Spittler időnként a véletlennek, a megmagyarázhatatlan hangulatingadozásnak is teret enged: „…minden időnek vagyon maga Launéja, a’ kabinétoknak most ez, holnap egyébb a’ sympathiája vagy antipathiája, ebböl modiba jö e’ vagy amaz ország felet tépelődni, majd ismét öszve szövetkeznek az udvarok, kevés idöre viszont fel lobbannak, változo az

den meghatározás nélkült valo felvetésire réá állottak, teheti a király hogy 20 Eszt. se tartson diaetat, de eppen eztet soha azt jo rendbe nemis szedheti.” MsU. 372., 138. 24 MsU. 372.


373

ö barátságok.”25 A forradalomnak – revolutionak26 – négyféle meghatározását adja, és olyan jelenségként tárgyalja, amely elkerülhetetlen az államok életében, szintén Schlözerrel szemben, aki a forradalmaknak csak az anarchikus viszonyok megteremtésében látta a szerepét. Az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom leírásában Spittler sokkal megengedőbb, mint Schlözer, sőt úgy gondolja, hogy Amerika függetlenségéből tulajdonképpen Anglia is profitált, hiszen előbb-utóbb képtelen lett volna elviselni azokat az anyagi terheket, amelyeket egy akkora méretű gyarmat rótt rá. Nincsenek adataink arra vonatkozólag, hogy Körmöczi Göttinga elhagyása után milyen mértékben foglalkozott a Spittlertől elsajátított elméletekkel, bár valószínűsíthető, hogy a voltaire-i hatás miatt kivonatolja Voltaire életrajzát, és építi be ennek tanulságait későbbi munkáiba. Világosabban látszik, hogy Körmöczi is azok sorába tartozik, akikre sokkal nagyobb hatással volt Schlözer, a schlözeri államtudományi gondolkodás, a szisztematikus gondolkodás, még akkor is, ha alapvetően sokkal kevesebb előadására járt, mint a korabeli magyar diákok többsége.27 Schlözer gondolatvilágának legevidensebb megnyilvánulása Körmöczi munkásságában, hogy lefordítja Vorbereitung zur Weltgeschichte für Kinder című munkáját Elő-készület a világ-történetei le-írásához címmel.28 Erre a fordításra már Csetri Elek felhívta a figyelmet, mondván, hogy az erdélyi könyvkiadás MsU. 372. „Ezen szot Revolutio 4féle értelemben veszik. 1o A midön valami Nagy és hirtelen valo változás mégy által magában a Massában v. a megoszlik, v. sokfelé mégyen, egy oly status mely sokaig fenn allot hirtelen nagy változást szenved, 2o Revolutionak mondjuk ha meg maradis az ország in Massa de más Dynastie all fel benne, v. dynastika valtozás lesz benne az eddig volt staats recht ellen. Akkár mi tsendesen menjenis e’ véghez, mint Angliában midőn Jakab el hagyta a tronust… 3o Revolutio az is a’ midőn nem tsak a közönséges Staats recht ellen dynastica változás esik, hanem a’ status constitutiojának formája is változik, mint midön Hollandia respublicava lett in forma constituionis status. 4o. Revolutio az is mely már rettenetesbb, melyben az okosság határt nem szabhat, ez abban áll: a’ midőn a bé vett véllekedésekben mellyeknek a társasági eletre bé folyások vagyon, a rendben, organisatioban, relatioban, hirtelen nagy változás esik, uj vellekedés áll elö. Illyen proprie tsak kettö volt a reformatio és a frantzia revolutio.” MsU. 372. 27 H. Balázs Éva mutatta ki, hogy még azoknak a magyar nemesifjaknak a gondolkodásában is kimutatható a schlözeri hatás, akik később ellene fordultak. Lásd H. Balázs Éva: A magyar jozefinisták külföldi kapcsolataihoz. Századok, 1963/6. 1187–1204. 28 August Ludwig Schlözer : Vorbereitung zur Weltgeschichte für Kinder. Göttingen, 1779, Körmöczi fordítása MsU. 387/A. 25 26

374


mostoha sorsa miatt nem jelenhetett meg, pedig Körmöczi jelentős munkájának kell tartanunk, hiszen a schlözeri elképzeléseket az erdélyi viszonyokra adaptálja.29 A kéziraton valóban szerepel egy Mártonfi Józseftől származó 1809-es cenzori engedély, és a tisztázat is arra enged következtetni, hogy kiadásra szánták. Valójában nem tudhatni, miért nem jelent meg a munka, bár az tény, hogy Schlözer könyve 1795-ben Németh László fordításában már megjelent Sopronban.30 A Schlözer hatástörténetét vizsgálók számára eleve megmagyarázhatatlan az, hogy a nagyhatású tanárnak, az államelméleti iskola egyik legjelentősebb képviselőjének csupán egyetlen munkája jelent meg magyar nyelven, ráadásul nem is a legfontosabbak közé tartozó. Ezzel az 1779-es munkával tulajdonképpen a német historiográfia nem is foglalkozik, mivel ez Schlözernek inkább a nevelési újításához tartozott, mely szerint a lányok tudományos képzése is teljes mértékben megvalósítható, erre a legjobb példa saját lánya, Dorothea v. Schlözer, aki a göttingeni egyetemen doktori diplomát szerzett. A kötet tehát nem annyira gyermekek, mint inkább kifejezetten kisasszonyok számára íródott. Németh László eltér ettől az intenciótól, Körmöczi viszont szintén kislányoknak szánja fordítását. A konstrukció híven követi Schlözer történelemírásról szóló elveit, legfontosabb hozadéka az emberi egyenlőség folyamatos hangoztatása. A három változatot összevetve megállapítható, hogy Körmöczi egyetlen helyen tér el az eredetitől. Az emberek egyenlőségét hangoztatva Schlözer képzeletbeli nevelője arra hívja fel a figyelmet, hogy a királyok, királynők ugyanúgy rokonai a tanulóleánynak, mint a négerek. Németh Lászlónál ez „hottentóta”-ként jelenik meg, Körmöczinél pedig: „Minden királynék rokonaid, de ne légy kevély, a szolgálód, a rongyos koldus leányka, a motskos czigány léány-is az.”31 Természetesen ez is tekinthető valamiféle adaptációnak, mégis túlzás lenne azt állítani, hogy a munkát erdélyi viszonyokra adaptálta volna. Mint ahogy azt is kijelenthetjük, hogy nem volt igazán szükséges egy újabb fordítás megjelentetése. Cenzúrára beadott, Schlözer hatását tükröző egyéb munkájáról nem tudunk, mégis azt gondolom, hogy sokkal jelentősebbnek kell gondolnunk 29 Csetri Elek: Körmöczi János (1763–1836). In Glatz Ferenc (szerk.): A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993, MTA Történettudományi Intézete, 265. 30 A világ történeteinek tudományára való készület, írta gyermekek számára Slötzer Augusztusz Lajos. Sopron, 1795. Ford. Németh László. 31 A cenzori példány szerint viszont az alábbi részt megjelenés esetén el kellett volna hagyni: „Az ember sütés ugyan nem régen ez előtt Europában-is némely pap uraknál szokásba vólt, melyet Inquisitionak neveztenek: hanem ezek az urak még-is a mennyire tudhatjuk sültjeket nem ették meg.”


375

Körmöczi államról és alkotmányjogról való gondolkodásában Schlözer hatását, mint nevelési/oktatási elveiben. August Ludwig Schlözer alakja ismert a 18. század végének kutatói számára, hiszen nem csupán a göttingai egyetem egyik legelismertebb történelemtanáráról van szó, hanem a modern államtudomány megalapítójáról is: egy-egy jelenség komplex tárgyalásakor nem csupán a történeti tényeket, hanem az aktuális politikai helyzetet, a statisztikának nevezett államismeretet, a kulturális jelenségek összességét és a nyelvi meghatározottságot is figyelembe vette. Világtörténetével, illetve bizonyos országok történetének alaposabb bemutatásával a felvilágosult abszolutizmus korának egyik legismertebb történészévé vált, folyóiratai által pedig megpróbálta a nyilvánosság fórumának olyasfajta átalakítását, hogy ne csupán a közvélemény meghatározó területe, hanem a politikai eseményeket is befolyásolni képes intézmény legyen. Nagyon gyakran azonban konzervatív gondolkodónak titulálják, hiszen nem fogadta el a romantikus történetírás meglátásait, és gyakran a demokratikus ideológiát is felülírta a felvilágosult abszolutizmusba és az alkotmányos monarchiába vetett hite. Schlözer munkásságát a maga teljességében kell vizsgálni, és abból kell kiindulni, hogy a korszak, amelyben alkotott, a felvilágosult abszolutizmus ideje volt. Így nem csupán a változó megítélésű szellemi beállítottság felől kell vizsgálnunk a létrejövő irodalmat (ráció, intellektus, képzés és nevelés), hanem az ugyanabban az időben egymás mellett létező, egymásnak gyakran ellentmondó politikai, államjogi, kulturális és társadalmi pozíciók figyelembevételével. Jörn Garber meglátása szerint a felvilágosodás melegágya volt a liberalizmus, a demokratizmus, sőt a korai szocializmus eszméinek, viszont a felvilágosodást egyáltalán nem tartja összeegyeztethetőnek azzal a konzervatív magatartással, amely sok esetben Schlözerre is jellemző.32 A kutatók nagy része a konzervatív magatartáson azt érti, hogy a liberális vagy demokrata elképzelések helyett Schlözer kitart a Montesquieu-i álláspont mellett, és a monarchiát tekinti az ideális államformának még akkor is, ha ez elkerülhetetlenül bizonyos kiváltságos csoportok privilégiumainak megszilárdításához vezet. Míg az idealizmus képviselői többé-kevésbé politikamentes történelmet kívántak írni, Schlözer – világtörténeti vázlatait leszámítva – általában konkrét privilégiumokat és jogi berendezkedéseket véd írásaiban. A politika primátusa 32 Garber, Jörn: Politische Spätaufkärung und vorromantischer Frühkonservatismus. Aspekte der Forschung, In Uő: Spätabsolutismus und bürgerliche Gesellschaft. Studien zur deutschen Staats- und Gesellschaftstheorie im Übergang zur Moderne. Frankfurt am Main, 1992, Keip, 31–76.

376


gyakran a fogalomhasználatában is nyilvánvalóvá válik. Justin Stagl többször is felhívja a figyelmet arra, mennyire sokrétű például a nép (Volk) fogalma Schlözer szövegeiben.33 A földrajzi nép fogalma természetes határai által körülvett népcsoportot jelöl, azaz az egy ország – egy nép fogalmának feleltethető meg. A politikai nép fogalma az állami homogenitást jelöli, azaz a közös uralkodó alatt álló népcsoportokat, akik eredetükben különbözhetnek egymástól. Mindezeket kiegészíti a genetikus nép-fogalom, mely már valóban a közös eredeten alapszik. Schlözer viszont folyamatosan azt hangoztatja, hogy a professzionális történetírásban kizárólag a politikai nép-fogalomnak lehet relevanciája, hiszen elsősorban az államiság játszik szerepet a világtörténeti események bemutatásakor.34 A különböző népeket aszerint ítéli meg, hogy milyen szerepet játszottak az államok kialakulásában és alkotmányos rendszerük megteremtésében. Az államiság megteremtését a kultúra és civilizáció kialakításának lehetőségéhez köti, véleménye szerint ugyanis létezik fejlődés az emberiség történetében, az állati sorból csupán a kultúra és a megfelelő közigazgatási forma képes kiemelni a népcsoportokat. Ezzel mintegy visszájára fordítja Rousseau negatív viszonyulásmódját a civilizációhoz, a társadalmi szerződés következtében létrejövő értéket nem az egyes egyének boldogságában keresi, hanem a közösség jólétében. Értelmezésében az Aranybulla olyan szerződésként jelenik meg, mely a birodalom társadalmát uralkodóra és alattvalókra osztja, akik kölcsönös függésben állnak egymással. Ilyen szempontból nincs különbség a saját és a magyar rendek értelmezése között, felhívja viszont a figyelmet egy harmadik csoportra, amelyet a szabad emberek alkotnak, akik elfogadják ugyan a fennálló rendszert, de nem alárendeltjei annak. Ezt a kategóriát főleg az értelmiségiek alkotják. Ha bármelyik réteg kilép természetes határai közül, vagy a társadalmi szerződés szabályaitól eltérően viselkedik, megbomlik az egység, ez pedig lázadáshoz vagy forradalomhoz vezet. A forradalom vagy lázadás összeegyeztethetetlen volt elképzeléseivel, ilyen szempontból ítélte meg negatívan mind az amerikai függetlenségi törekvéseket, mind pedig a francia forradalmat. Schlözer képe a birodalom fennmaradásáról és megújulásáról négy előfeltevésen alapul: léteznie kell egy szuverén monarchikus uralkodónak a császár személyében; a birodalom egy és egységes még akkor is, ha abban a pillanatban reformokra szorul; meg kell szüntetni az integritást veszélyeztető belpolitikai és 33 Stagl, Justin: August Ludwig Schlözers Entwurf einer „Völkerkunde” oder „Ethnographie” seit 1772. Ethnologische Zeitschrift, 1974. 73–91. 34 August Ludwig Schlözer : WeltGeschichte nach ihren HauptTheilen im Auszug und Zusammenhange. Göttingen, 1792, 115.


377

társadalmi jelenségeket (partikuláris felségjogok, jezsuiták, jobbágyság); távol kell tartani a fennmaradását fenyegető külföldi hatásoktól (katolicizmus és Róma, amerikai függetlenség, francia forradalom). A francia eseményeket 1789 októbere után egyre kritikusabban tárgyalja, a forradalmat elítélendőnek tekinti (a későbbi kritikusok is csupán 1793 után távolodnak el a forradalomtól), mert az új államformában nem látja biztosítékát a zökkenőmentes működésnek. Bár a francia rendek 1788-as összehívását még pozitívan ítéli meg, a fejleményekből azt a következtetést vonja le, hogy a francia despotizmust a forradalom kirobbantói nem képesek megszüntetni, áthágják az egyéni és vagyoni jogok védelmére szolgáló törvényeket, ezáltal pedig diszkreditálják saját egyenlőségen alapuló jelszavaikat. A forradalom kitörésének egyik legfőbb okát a király és a rendek konfliktusában látja, véleménye szerint a fennálló struktúrában kellett volna megoldást találni a helyzetre. Ebből a nagy vonalakban vázolt bemutatásból is kiderül, hogy igen gyakran eltér Spittler meglátásaitól, különösen egy-egy állam integritásának és szuverenitásának kérdésében. Mindezeket Schlözer – Briefwechsel és Staatsanzeigen című folyóiratai mellett – a Ius Publicum Universale (1787), az Allgemeines StatsRecht und StaatsverfassungLehre (1793) és a Theorie der Statistik (1804) című munkájában fejtette ki. Körmöczi Göttingenben a statisztika előadásait hallgatja, később viszont Schlözer 1793-as munkája alapján megírja saját Jus publicum universale című jegyzetét.35 Mivel a statisztikai jegyzetek szorosan követik Schlözer gondolatmenetét, erről itt most rövidebben szólok, és inkább a több önálló meglátást is tartalmazó adaptációról beszélek. Schlözer már 1771-től kezdve foglalkozik az európai országok és társadalmak politikai, statisztikai és történeti percepciójával. 1796/97-ben – amikor Körmöczi Göttingában tartózkodik – érdeklődése inkább az államtudományokra irányul, egyetemi előadásait is ezeknek szenteli, de ezeket a tudományokat elválaszthatatlannak tartja a történelemtől. Az újkori statisztika a 16. században alakult ki világleírásokban és kéziratban maradt kincstári összeírásokban. A helmstedti államtudós, H. Conrig a 17. században kidolgozza az országleírás arisztotelészi princípiumokra épülő módszerét, és ezt fejlesztik tovább a 18. század tudósai, Achenwall, Gatterer és Schlözer.36 Schlözer szerint a statisztika a kormányzás segédtudománya és a történelem társtudománya, hiszen mindkettő a népek megjelenését, felemelkedését és bukását vizsgálja. A pragmatikus sta35 MsU. 918. A kolozsvári Akadémiai Könyvtárban U 58372-es jelzet alatt található Schlözer-kötet Körmöczi tulajdona volt. 36 Erre bővebben lásd Peters, Martin: i. m. 207–254.

378


tisztika mellett, mely az európai közösséget analitikus leírások vagy szintetikus táblázatok által mutatta be, kifejlődött a statisztika elmélete is, mely nem tartalmazott adatokat, hanem a tudomány episztemológiai előfeltevéseit vázolta. Achenwall és Schlözer főleg ez utóbbit művelte, de ez államtudomány volt, csak később alakult ki a matematikai alapú modern statisztika. A korábban már említett, a göttingeni paradigmára jellemző rendszerelvűség hatványozottan jelenik meg Schlözer statisztikai előadásaiban. Ugyancsak a rendszer fogalma játszik szerepet történeti episztemológiájában is, mert Schlözer a történetírást az ismeretek koherens rendszereként képzeli el, melynek alapja és tárgya az állam.37 Az Allgemeines Staatsrecht című munkájában az államot sokkal inkább közigazgatási szervként, mintsem önmagáért létező politikai jelenségként tárgyalja.38 A kötetben – amit Körmöczi igen helyesen compendiumnak nevez – nem annyira az államtudományok felvázolása történik, hanem inkább elméleti kifejtése annak, hogy miben áll ez a rendszer, és mit kell tartalmaznia. A StatsGelehrsamkeit-államtudomány ugyanis Schlözer szerint nem egy tudomány, hanem különböző tudományok hosszú és időnként átláthatatlan sorozata. Csetri Elek szerint Körmöczi Jus publicum universale című kézirata a felvilágosodás természetjogon alapuló jog- és államelméletének legrészletesebb kifejtése a 18. század végi Erdélyben és az egykori unitárius püspök önálló munkája.39 Nos kétségtelen, hogy sok egyéb munkából is átvesz részeket, de alapvetően Schlözer munkájára alapoz, radikális eltérések nincsenek, legfennebb bővebben szól az őt jobban érdeklő témákról. Körmöczi átveszi Schlözer továbbfejlesztett természetjogi tételét: a szuverenitás önmagában egységes és oszthatatlan, de a legfelsőbb hatalom elméletileg egy sor egyéni jogból tevődik össze, amit a 17. századi politikai beszédmódban iura maiestetica-nak neveztek. Az uralkodó azonban ezeket együttesen kell birtokolja, mivel mindenik szükséges az egész működéséhez. Az uralkodó megtartja emberi jogait, melyek kiegészülnek az uralkodó jogaival és kötelességeivel.40 Míg az isteni hatalomátruházást Schlözer és alapvetően a sze-

37 Lásd Scattola, Merio : Schlözer und die Staatswissenschaften des 18. Jahrhunderts. In Duchhardt, Heinz – Espenhorst, Martin (Hg.): August Ludwig (von) Schlözer in Europa. Göttingen, 2012, Vandenhoeck & Ruprecht, 93. 38 Muhlack, Ulrich: Der Vermittler der Welt. Ein Zugang zum Verständnis des „ganzen“ Schlözer. In Duchhardt, Heinz – Espenhorst, Martin (Hg.): August Ludwig (von) Schlözer in Europa. Göttingen, 2012, Vandenhoeck & Ruprecht, 19. 39 Csetri Elek: Körmöczi János hagyatékából I. Helikon, 1993/18. 18. 40 A magyar jogtörténet göttingeni alapvetését Gönczi Katalin dolgozta fel monografikusan. Gönczi Katalin: Die europäischen Fundamente der ungarischen Rechtskultur. Frankfurt am Main, 2008, Vittorio Klostermann.


379

kularizált göttingeni közeg elveti, Körmöczi megemlíti, hogy bár ő maga is elveti az isteni kiválasztottságot,41 a népnek időnként szüksége van a transzendens hatalomban való hitre: „Objectio. Ha nem mondod, hogy az uralkodo Istentől van, nem engedelmeskedik a nép.”42 Schlözer bevezeti a Metapolitik fogalmát (szintén megjelenik Körmöczinél43), amely az emberiség állapotát az államforma megjelenése előtt vagy az államszervezettől függetlenül írja le. Példákat főleg az amerikai törzsek életéből hoz: náluk elképzelhető az emberek között egy olyasfajta társadalmi kapcsolat, amely független az uralkodótól, a hatalomtól és a kontrolltól. De amint megjelenik az államforma, ez megszűnik – ezért Schlözer számára a polgári társadalom és a polgári demokrácia merő konstrukció marad.44 A Metapolitik bevezetését – annak ellenére, hogy ez csupán egy teoretikus szint maradt, pozitívan fogadta a korabeli államelméleti iskola, hiszen az antik modell csupán két szintet kínált: a család struktúráját és az államét. Már Gottfried Achenwall terminológiai különbséget tett a polgári társadalom (bürgerliche Gesellschaft) és az állam között. A polgári társadalom a természetjogból származik, és több család politikai egyesülését jelenti közös irányítás alatt. Az állam azonban szélesebb értelemben az emberek és tulajdonaik összességét jelenti. Schlözer tovább erősíti a gazdasági komponenst, ezt követi Körmöczi is (bár eléggé egyszerűsített módon mindig azt a példát hozza elő, hogy milyen jelentősége volt a krumplitermesztésnek az éhínség, így pedig az állam összeomlása tekintetében). Bár ez megjelenik Schlözernél is, aki azt állítja, hogy jelentéktelennek tűnő jelenségek (pl. a kutyák száma egy országban) más összetevőkkel kombinálva államelméleti karaktert kaphatnak. Az állam ebben az értelemben az erők optimális egyesítése. Az ország adottságai, a növény és állatvilága, a hatalom struktúrája, az alkotmány mind az államtudomány részei.45 Mivel Körmöczi eléggé szabadon kezeli az eredeti munkát, és bi„Hasznos-é a megvilágosodás? 1. Ha azt akarod hogy az ember ne legyen barom, meg kell engedned, hogy hasznos. Nagyon veszedelmes az az idea, hogy a Korona a Királynak Istentől és nem a Nemzettől adatik.” MsU. 918., 6v. 42 MsU. 918. 43 „A Compendiumban ezen Codex neve Metapolitik, mely egy exceptum a Jus Naturaebol, és az embernek azon Jussait foglalja Magában, melyekkel bir, minek elötte Statusba lépik, u.m. az embernek Contemplatiojat, eredetétöl fogva hogy mégyen elébb elébb mig Statusba lépik.” MsU. 918. 44 Körmöczinél: „Polgári szabadság akkor kezdődik mikor az emberek együvé mennek, ’s abban áll, hogy ki ki Urkraftját szabadon gyakorolhassa.” MsU. 918. 17. 45 Spittler is leírja ezeket, de nem kombinálja össze. Úgy tűnik, hogy maga Körmöczi sem adaptálta Schlözer teoretikus elveit pl. a magyar történelemmel kapcsolatban, bár mivel nincs ilyen jellegű munkája, ezt elég nehéz megállapítani. 41

380


zonyos részeket lerövidít, másokat pedig bővebben fejt ki, feltételezhetjük, hogy ebben az esetben már azokra az elképzelésekre helyezi a hangsúlyokat, melyeket ő maga is elfogadott és vallott. Ilyen értelemben elfogadhatjuk azt is, hogy a forradalmakról való elképzelésekben inkább Schlözert, mint Spittlert követi, hiszen az alábbi passzus kiemelt helyen jelenik meg kéziratában: „A revolutionak tsak nevétöl is irtozik egy culturember – a frantzia revolutiot is az el nyomottatás szülte, s valamig az uralkodok nyomják a nemzeteket, a revolutiok el kerülhetetlenek.”46 Az emberek egyenlőségét is a Schlözerétől eltérő módon értelmezi, illetve a Schlözer által evidenciaként kezelt deklarációhoz magyarázatot is fűz: „Vagyon az embereknek jussok de nem egyenlö, p. o. a kinek rossz notája van nints olly jussa hogy cantor légyen – mint a kinek jo a notája – egyenlök az emberek, de nem minden értelemben: mert van buta – okos – tanult – tudatlan – kövér, hitván, stb. de kein Mensch den andern misshandeln darf.”47 Legérdekesebb talán a hazaszeretetről és a hazával szembeni kötelességekről írott passzusa, melyben a Schlözer által írottakat minden bizonnyal Richard Price elméletével ötvözi, aki az egyetemes emberi jogokkal összeegyeztethetlennek látja a hazaszeretetet, ennek az ellentmondásnak a feloldására pedig egyéni elméletet dolgoz ki.48 Körmöczi alapvetően Schlözert követi, amikor a hazát fizikai entitásként határozza meg, a hozzá való ragaszkodást pedig az emberi természet szokásaiból, a patrióta meghatározása azonban már Price-hoz áll közelebb: „az első tsak oljan mint a tehennek az istallohoz valo vonszodása, igy szereti ember a maga hazáját, mert ebbe nőtt, igy az ökör is az istállot. Ez a physica hazához valo szeretet oly nagy, hogy betegséget is szerez. Nem a meridianus v. a geogr. latitudo tészi a hazát, hanem az igaz haza a’ patria politica. A kik között nevekedik az ember azok patriotak, a patriota a patriotaval nagy relatioban vagyon.” A hazaszeretet tehát egyrészt szenvedélyként irányításra szorul, másrészt viszont nem kötelezően elvárható. Körmöczi meglátása szerint a katona sem a hazaszeretetért, hanem a zsoldért hal meg, a fiataloknak pedig akkor is joguk van elhagyni hazájukat és a közösség szolgálatát, ha tanulmányaikat a közösség finanszírozta. Az egyéni boldogulás felülírja a közösségi elvárásokat – ilyen fejtegetések Schlözernél nem jelennek meg, alapvetően nem is illeszkednek a koncepcióba, tehát Körmöczinek tulajdonítjuk őket. Az egyházról vallott elvekben Schlözer elméletét Körmöczi kritika nélkül átveszi, és ugyanezeket az elképzeléseket látjuk az 1790-es évek röpiratirodalmá46 47 48

MsU. 918. MsU. 918. Ehhez lásd ebben a kötetben Ludassy Mária tanulmányát.


381

ban is.49 Az egyházat szükséges fenntartani, mivel az alattvalókat kötelességteljesítésre serkenti. A vallások ilyen értelemben egyenrangúak, hiszen azok az államban kontrollszerepet töltenek be, és nincs közük a hithez vagy transzcendenciához. Nem tűrhető viszont, hogy az állam beleszóljon az egyházat illető kérdésekbe, az állampolgárok pedig nem kötelezhetők az egyházi szertartások látogatására.50 Reményeim szerint az értekezés bizonyította, hogy Körmöczi a göttingeni államismereti és történeti tudományok közül alaposan elsajátította és belsővé tette azokat az elképzeléseket, amelyek a korabeli európai gondolkodásban a legkorszerűbbnek számítottak. Bár nem írt önálló, összefoglaló jellegű munkát, egyház és állam, uralkodó és alattvaló viszonyának átgondolásában minden bizonnyal haszonnal adaptálta a Göttingenben tanultakat. Gondolkodásának holisztikus jellege valószínűleg kiderül a kötet különböző részterületekkel foglalkozó tanulmányaiból, hiszen a konferencia már hatásosan bizonyította, hogy tudományszemléletét ma már csakis interdiszciplinárius kutatásokkal tudjuk megragadni.

Az itt tárgyalt elképzelések leginkább Batthyány Alajos 1790-ben megjelent Ad amicam aurem című röpiratában fedezhetők fel. Lásd Benda Kálmán: A magyar nemesi mozgalom 1790-ben. In Lukáts János (szerk.): Benda Kálmán. A nemzeti hivatástudat nyomában. Budapest, 2004, Mundus, 236–266. 50 Körmöczinél: „1. A statusnak nem kell ellene (ecclesia) lenni, sőt oltalmazni kell ezt a társaságot. 2. Tudni kell e mellet, mi foly az ecclesiaban – nem veszedelmesé a’ polgári társaságnak. 3. Nem kell a szabados gyakorlásban egyiknek meg akadályozni a másikat.” MsU. 918. 26. 49

Simon Gábor1 Körmöczi János – a kolozsvári Unitárius Kollégium fizikaszertárának alapítója A ritkaságok gyűjteménye és a fizikamúzeum a kolozsvári Unitárius Kollégium Belső-Magyar utcai, Huszár-házbeli épületében (1718–1806) Bár előzőleg már volt épülete az iskolának az Óvárban, majd a Főtéren, a fizikalaboratórium és -szertárának története csak abban a házban kezdődik, amelynek helyére az 1806-ban befejezett iskolaépület került (a mai Brassai Sámuel Líceum az 1989. December 21. út 7. szám alatt). Ott végezte iskoláit 1779– 1793 között Körmöczi János (Kissármás, 1763. szeptember 14. – Kolozsvár, 1836. december 13.), ott volt tanár, még igazgatóságának első négy évét is abban az épületben töltötte el. A fizika még a 18. században sem volt önálló tantárgy – a filozófia részeként, Arisztotelész nyomán tanították. Tág tere volt a spekulációnak, a kísérlet nem képezte a természet megismerésének forrását. Ha kísérleti eszközöket el is fogadtak akkoriban az iskolák (adományként), kísérleteket csak érdekességük vagy furcsaságuk miatt mutattak be Erdély más tanintézeteiben is.2 A kollégiumi oktatás-nevelés céljai közt említhetjük a diákok általános műveltségének, helyes gondolkodásának és megfigyelőképességének fejlesztését. De a közösség művelését is magára vállalta a múzeumi gondolat kezdeményezésével, a műgyűjtés ösztönzésével. A 18. század folyamán volt néhány, a numizmatika, archeológia, történelem, állattan, növénytan, technika stb. iránt érdeklődő adományozó, aki muzeális tárgyait a kollégiumnak adta. E tárgyakból alakult ki a ritkaságok gyűjteménye (collectio raritatis), a fizikamúzeum elődje, melynek első fennmaradt leltára 1800. január 25-i keltezésű.3 Ez a kollekció már korábban is létrejöhetett, hiszen: 1 Simon Gábor a Brassai Sámuel Elméleti Líceum nyugalmazott fizikatanára. Kutatási területe az egykori Unitárius Kollégium fizikaszertárának története. 2 Szilády Zoltán: Az első magyar múzeum. A Bethlen Kollégium gyűjteményei. In Lukinich Imre (szerk.): Nagyenyedi album. Budapest, 1926, 211. 3 A bibliotheca irományai régi időkből. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár. (A továbbiakban: MUEKvGyLt)

Simon Gábor • Körmöczi János – a … fizikaszertárának alapítója

383

– a Wiszowaty András által 1715-ben szerzett mikroszkóp4 1726. május 15. után kerülhetett a gyűjteménybe, mikor Wiszowaty az iskola kozmográfia tanára lett;5 – 1733. július 10-én a coetus főnöke vásárolt egy barométert és egy hőmérőt 185 dénárért;6 – 1775. november 27-én jegyezte be Mikó András a leltárba Hunyadi Sámuel ajándékát, egy légszivattyút.7 A kolozsvári Unitárius Kollégium ritkasággyűjteménye tehát az 1700-as évek első felétől létezhetett. Az 1737–1738-as iskolai évben jelölték ki az első könyvtárszobát a Huszárházban, ahol a könyveken kívül minden bizonnyal a ritkaságok gyűjteménye és később a fizikamúzeum is helyet kapott. Az eseményt így örökítették meg: „Könyvek conservatioja végett az oskolában egy szoba választatik (mivel az eddig valok a Senior és sine loco Bibliothecariusok kezénél állottak).”8 Fejérvári Sámuel az első ismert szolgálati idejű könyvtáros, aki a könyveken kívül felelt a „ritkaságok” leltáráért is 1743. július 9. és 1747. április 1. között.9 A fizikamúzeum a tanár dolgozószobáját jelentette, amelyben a fizika (természettan) tanításához szükséges eszközök gyűjteménye is helyet kapott. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban a fizikamúzeum első leltára 1814. szeptember 22ről maradt fenn,10 bár Körmöczi levelezésében már 1802. február 9-én szó esik az intézményről.11 A fizikamúzeum tehát az 1800-as évek elejétől a ritkasággyűjteménytől és a könyvtártól elkülönítve létezett, de ugyancsak a könyvtár helyiségében tárolták. Körmöczi János professzor külföldi akadémiákról való visszatérését12 1797. november 27-én jegyezték be13 és 1798. február 2-án avatták a matézis és a fizika

Benczédi Gergely : A Kolozsvári Unitárius Főgimnázium természettani szertárának leltára. 1895. július 20. 17. MUEKvGyLt 5 Fasciculus rerum scholasticarum IV. 367. MUEKvGyLt 6 Fasciculus rerum scholasticarum IV. 469. MUEKvGyLt 7 Fasciculus rerum scholasticarum VI. 113. MUEKvGyLt 8 Minden Néven Nevezendő Fundatioknak… In Körmötzi jegyzetei. MUEKvGyLt 9 Series Bibliothecarum. 164. sz. fond (Colegiul Unitarian de Băieţi Cluj), II/13. lelt. sz. Állami Levéltár, Kolozsvár. (A továbbiakban: ÁL) 10 Körmöczi János: Authentica Erogationis pro Instrumentis – Számadáskönyv. 20. MUEKvGyLt 11 Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 12 Csetri Elek: Körmöczi János. Firka (Kolozsvár), 1994–1995/4. 137–138. 13 Fasciculus rerum scholasticarum VII. 447. MUEKvGyLt 4

384


tanárává.14 A ritkaságok gyűjteményének fizikai eszköz-részét, amit Körmöczi az iskola könyvtárszobájában talált, rekonstruálhatjuk a fentebb említett 1800. évi leltár alapján: mágnestű, mágnes tartódobozban, mágnestű szelencében, Wiszowaty mikroszkópja, négy prizma, üvegecske higannyal, két rossz hőmérő, rossz légszivattyú, magdeburgi féltekék, sajtó. A 18. század emberét leginkább a légüres térrel és az elektromossággal kapcsolatos jelenségek érdekelték. Körmöczi is először a légszivattyút és a dörzselektromos gépet rendelte meg Bécsből barátja, Augusztinovics Pál (1763– 1837) ügyvivő lelkes közreműködésével.15 Augusztinovics Körmöczivel egy időben diákoskodott a kolozsvári iskolában, ahol az előbbi, könyvtárosként, három éven át (1788. október 9-től 1791. október 10-ig) a ritkaságok gyűjteményéért is felelt.16 Az Unitárius Főtanács 1796. január 18-án tárgyalta Augusztinovics anyagi támogatásra vonatkozó kérését: „Augusztinovics Pál atyánkfia jelenti szándékát, mimódon kívánná mind közönségünkre, mind magára nézve Bétsben ágensi hivatalra fel menni…” A végzés: „Instans atyánkfiának húsz aranyokkal kíván segíttséggel lenni a’ Consistorium.”17 1798-tól foglalta el hivatalát és ugyanazon év augusztus 28-án Körmöczinek írt levelében már türelemre inti barátját a készülékek beszerzését illetően.18 Augusztinovics olyan műszerészt keresett, aki olcsó, de minőségi munkát végez. Először csalódottan ezt írja: „de bizony borsos az historia, mert azt mondja, hogy egy kisded iskolának valo pár instrumentumot, antliát [légszivattyút] t.i. és electrica machinát [dörzselektromos gépet], olyanokat, a melyekkel esztán […] lehessen taníttani […] alább nem csinálhat 200 forintoknál.”19 De nem adta fel a keresést: „én sem mulattam el semmit egy olyan machinistának keresésében, a’ ki inkább mérsékelné az machinák árrát a’ mü erszényünkhöz.”20 Végül örvendezve közli, hogy sikerült a megfelelő sze-

Fasciculus rerum scholasticarum VII. 460. MUEKvGyLt Hints Miklós: Az muzeum Physicumodat meg kell töltenünk, Barátom. Művelődés, 1994/5–6. 32–33. 16 Series Bibliothecarum. 164. sz. fond. II/13. lelt. sz. ÁL. 17 Unitárius Főtanácsi Jegyzőkönyvek 1796–1823. V. 12–13. MUEKvGyLt 18 Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 19 1799. január 25-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 20 1799. február 22-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 14 15


385

mélyt megtalálni: „igen derék mesterre21 s nem is igen drágásra akadván […] – mindazonáltal én rövid időn belül meg alkuszom és septemberre el készítetem.”22 Augusztinovics felelősségérzete nem csak az anyagiakra terjedt ki, hanem a készülékek minőségi ellenőrzésére is. Mivel elismerte, hogy nem szakértő, a szakirodalomhoz és egy tanárhoz fordult segítségért: „hanem meg tanulom én is mi a’ németül – vagy is Pánkelből23 néki rendre meg mutatom az figurákat ’s explicáltatom is egy professor ahoz értő mester emberrel.”24 Ezt a bizonyos tanárt a következő levelében meg is nevezi Gyarmathi Sámuel személyében, aki 1782-ben Bécsben nyert orvosi oklevelet,25 Körmöczivel egy időben látogatta a göttingeni Georgia Augusta Egyetemet,26 és aki 1799. február 14. és december 18. között tudományos kutatás céljából Bécsbe utazott.27 Augusztinovics beszámolója szerint „mindent félre tévén kedves barátom, effective hozzáfoghattam az electricum instrumentumhoz, ’s azért nevezetesen, hogy míg Gyarmathi Dr. barátod is itt mulat, mint a’ féléhez nálamnál többet értő mester ember inspectioja alatt készüljön el – melyre magát önként antragolta [ajánlotta] – ennek hát jónak kell lenni.”28 A készülékek árát eredetileg 60 forintra (dörzselektromos gép), illetve 50 forintra (légszivattyú) becsülték,29 de az végül jócskán megemelkedett 80, illetve 100 forintra: „Bizony, édes Jánosom, nem lehet azzal alább ki jönni, mert ámbátor az mester inter 20–25 arannyal30 biztatott volt, de ő is, mint iffiu ’s az ilyen forma machinákkal tsak nem az első próbát tevő, calculussát előre jól meg tenni nem tudta […], mellyhez képest úgy adjad értésire [az egyházi elöljáróságnak], pénzeket ide ne sajnálják, mert az machinák mind szépségekre, mind jóságokra,

21 A légszivattyú fogaskerekének fedőlemezén levő felirat: Viennae 1799 Josephus Rospini tornator fecit. 22 1799. július 16-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 23 Pankl, Matthäus: Compendium institutionum physicarum című művének valamelyik kiadása (Posonii, 1790. vagy 1793., J. M. Landerer illetve Budae, 1797, typis Universitatis Pestiensis.) 24 1799. július 16-i. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 25 Markó László (főszerk.): Új Magyar Életrajzi Lexikon. 2. köt. Budapest, 2001, Magyar Könyvklub. 1151–1152. 26 Gaal György : Erdély legnagyobb orvos-nyelvésze, Gyarmathi Sámuel születése 260. évfordulójára. Orvostudományi Értesítő, 2011/1. 48–49. 27 M. Nagy Ottó: Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Kolozsvár, 1944, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 51. (Erdélyi tudományos füzetek, 182.) 28 1799. július 30-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 29 1799. július 30-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 30 Egy arany = 4 forint 30 krajcár (egy forint = 60 krajcár).

386


mind ezután következendő hasznokra nézve, megfizethetetlenek.”31 A két készülék és járulékaik 190 forintos végső árát Körmöczi részletfizetéssel törlesztette. Az első, 60 forintos részlettel Csiki Dávid kereskedő utazott Bécsbe. Ezt az öszszeget a Státus kasszájából Gyergyai Mihály kölcsön formájában utalta ki.32 1799. szeptember 4-én a kollégiumban elkezdődött az adományok összegyűjtése: három krajcár és öt forint között adakoztak az egyháztagok, beleértve a diákokat is. Ennek eredményeként szeptember 28-án Körmöczi már 77 forint 10 krajcár fölött rendelkezett,33 s ebből az összegből 70 forintot Gyarmathi Sámuellel küldött el Bécsbe október 1-jén.34 Időközben Augusztinovics 1799. november 22-i levelében már arról értesítette barátját, hogy Gyertyánffy kereskedő december közepe táján érkezik a készülékekkel Kolozsvárra.35 A harmadik részletet (50 forintot) Körmöczi 1800. január 5-én a kollégium rektorához intézett kérvényében a könyvtár pénztárából kérte kölcsön,36 amit az 1798. szeptember 10. óta soros könyvtáros, nagysolymosi Kontz János fizetett ki neki.37 Ezt az összeget 1800. február 23-án sikerült Bécsbe küldenie. Végül az utolsó, tíz forintos részlet átadásával Szombatfalvi János hallgatót bízta meg, aki Lázár István püspök38 kíséretében 1800. május 6-án indult Bécsbe.39 Az 1802-es év kiemelkedő fontossággal bírt Körmöczi életében. Először is, összeült az Unitárius Főtanács, amelynek gyűlésén bemutatta a beszerzéseit tartalmazó 24 tételes jegyzőkönyvet, és vizsgálóbiztosok kinevezését kérte, akik tanúsítsák a készülékek minőségét, és a gyarapodást könyvelői szempontból is ellenőrizzék. „Negyedik ülés tartatik Boldog Asszony havának [január] 6-ik napján. […] Jelentvén Kolosvári Kollegyumunk egyik Professora, Körmötzi János Atyánkfia, mely szerént szerzett volna itteni Kollegyumunk számára rész szerént önként való adományokból gyűlt, rész szerént pedig a köz cassabéli pénzből, bé adott specificatioja szerént, geometricum és physicum instrumentumokat; kéri ezekre tett perceptumainak ’s erogatumainak [bevételeinek és kiadá-

1799. október 28-i levél. Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt Gyergyai Mihály számadásai 1797–1808. 164. sz. fond. 3. lelt. sz. ÁL. 33 Authentica Collationis 1799–1833. 2–7. MUEKvGyLt 34 Körmöczi János:_i. m. 3. MUEKvGyLt 35 Augusztinovics Pál levelei Körmöczi Jánoshoz. MUEKvGyLt 36 Bibliotheca irományai régi időkből. MUEKvGyLt 37 Authentica Collationis 1799–1833. 9. UEL.; Series Bibliothecarum, 164. sz. fond. II/13. lelt. sz. ÁL. 38 Körmöczi elődje e tisztségben 1786–1811 között. 39 Körmöczi János: i. m. 3. MUEKvGyLt 31 32

387


sainak], úgy a’ szerzett eszközöknek is meg-vizsgálására biztosságot rendeltetni.”40 A négytagú bizottság (Márkos György professzor, Kontz Gergely esperes, Kozma József és Nagy Mihály) a készülékeket „ugyan jóknak” találta, dicsérte Körmöczi szorgalmát, de megállapította, hogy a költségek meghaladták a bevételeket. Ennek orvoslására Nagy Mihály január 7-én tett javaslatára a jövőben minden fizikaelőadást hallgató diák évente legalább 30 krajcárral lesz köteles hozzájárulni a készülékek beszerzéséhez. A jelenlévők azonban 50 forintos gyorssegélyben is részesítették az adóssággal küszködő Körmöczit: nyolcan 5–5 forintot, a többiek kevesebbet adakoztak.41 A másik jelentős esemény: Körmöczit 1802. június 28-án a Főtanács torockói gyűlésén a kolozsvári Unitárius Kollégium rektorának választották (a másik két jelölt Márkos György és Nagy Zsigmond volt).42 Körmöczi és Augusztinovics baráti együttműködése továbbra is fennmaradt, és ez utóbbi nem csupán a bécsi beszerzésekben segített, hanem ajándékozott is készülékeket hajdani iskolájának. Körmöczi más jótevőket is ajándékozásra serkentett, amint az a szertár gyarapodását bemutató táblázatból látszik.43

Dátum

1800

A készülék neve

Spontán elektromos kisütő

Egy réznyakú üvegedény és két nyakas üvegedény Asztal a légszivattyúnak 1800 (tölgyfa, készítője Kolozsvári Ferenc asztalos) Tükrös (vagy Nap-)mikro1800. szept. 4. szkóp négy lencsével 2 darab négyzetes üveglap 1801 villámló táblának 1800

40 41 42 43

A beszerzés módja

Érték fo- krajrint cár

Ajándék Augusztinovics Páltól, Bécsből

22

–

Vásárlás Bécsből

14

48

4

–

?

?

1

–

Ajándék Vég Benedek gyalui udvarbírótól Ajándék gr. széki Teleki Páltól Vásárlás Kolozsváron

Unitárius Főtanácsi Jegyzőkönyvek 1796–1823. V. 368., 372., 374. MUEKvGyLt Authentica Collationis 1799–1833. 10–11. MUEKvGyLt Unitárius Főtanácsi Jegyzőkönyvek 1796–1803. V. 382–385. MUEKvGyLt Körmöczi János: i. m. 4–12. MUEKvGyLt

388


Dátum 1801. nov. 1.

A készülék neve

A beszerzés módja

12 darab elektromos pisztoly Vásárlás Bécsből Ajándék Augusztinovics Pál, Petrichevich Hor1801. nov. 1. 13 darab mértani test váth Károly és Gál Tamás részéről, Bécsből Topográfiai mérőasztal Ajándék gr. széki 1802. jan. 3. készlet Teleki Páltól Ajándék Petrichevich 1802 Réz körző Horváth Károlytól, Bécsből 1803. ápr. 14. Elektrofór Vásárlás Bécsből 1803 Kis fegyverzett üveg Vásárlás Bécsből 1803 Kis elektromos kondenzátor Vásárlás Bécsből Ajándék Petrichevich 1804. aug. 25. Galvánozó gép Horváth Károlytól, Kolozsváron 1805. szept. 1. 3 darab retorta és egy edény Vásárlás Bécsből Üvegtábla, elektromosságAjándék Kozma 1806. máj. 7. tanhoz József ügyésztől Összesen (az ismeretlen értékű ajándékoktól eltekintve):

Érték fo- krajrint cár 15 –

16

–

?

?

14

–

18 1 2

53 15 50

40

–

3

–

?

?

152

46

Hogy a beszerzett készülékekkel Körmöczi be is mutatott bizonyos kísérleteket, azt bizonyítják Számadáskönyvének azon bejegyzései, amelyek a dörzselektromos gép, a légszivattyú és az elektromos kisütő javíttatására, illetve a fogyó anyagokra (amalgám, korpafűmag-liszt, olívaolaj, gyanta, terpentin, méhviasz, rézhuzal) költött összegeket tartalmazzák. Csak egy megjegyzést fűznék a fenti táblázat egyik készülékéhez. A galvánozó gép az Alessandro Volta (1745–1827) olasz fizikus által 1800 márciusában feltalált áramforrás, vagyis a Volta-oszlop. Körmöczi rektor 1804 húsvétján meglátogatta Zsukon (Kolozs megye) széplaki Petrichevich Horváth Károlyt, és egy ígérettel tért haza, amely augusztus 25-én valósággá is vált: a szertár iránt már régebben érdeklődő támogató


389

megvásárolta léczfalvi Keresztes Elek orvos villanyozó készülékét – a feltalálás után csupán négy évvel!44 Körmöczi kezdettől fogva tudatosan arra törekedett, hogy az általa megszerzett készülékek ne a ritkaságok gyűjteményébe kerüljenek, hanem a fizikamúzeumba. Egyes tárgyakat ideiglenesen kivett a raritások közül, például az 1802. július 16-i leltározáskor egy mágnestűt, egy mágnest és Wiszowaty mikroszkópját.45 Így az évek folyamán az alábbi régiségek váltak a fizikamúzeum leltárának részeivé:46 1. Régi, elromlott légszivattyú, sárgaréz tányérral és magdeburgi félgömbökkel felszerelve; 2. Kilenc elefántcsont golyó a testek ütközésének bemutatására; 3. Tükrös mikroszkóp, méltóságos Teleki Pál ajándékozta a Kollégiumnak. Négy lencse tartozik hozzá; 4. Régi gömbtükör, melynek foncsora hibás; 5. Négy üvegprizma kis dobozba zárva; 6. Mágnestű sárgaréz dobozban, melynek üveg fedőlapja hiányzik; 7. Másik mágnestű, szélrózsával, fából készült szelencében; 8. Fegyverzett mágnes tartódobozban; 9. Wiszowaty mikroszkópja 5 különböző lencsével; 10. Éggömb, csillagászattani szemléltetésre. A fizikamúzeum a Léder József tervezte új épületben (1806–1901) Az Unitárius Egyház Léder József (1749–1814) építőmestert47 bízta meg egy új épület terveinek elkészítésével. Az Egyházi Képviselő Tanács 1801. március 28-án kötött vele szerződést és 1806 szeptemberére készült el teljesen a kétemeletes iskola (Belső-Magyar utca, jelenleg 1989. december 21. út 7. szám). Ennek földszintjére, az épület északi részére (akkori nevén Görbe-Szappan, ma Ştefan Octavian Iosif utcai oldalára) tervezték a könyvtárat – idekerültek tehát a fizikamúzeum készülékei is. Mivel 1799–1806 között az állomány olyan gyorsan gyarapodott, hogy a könyvtárszobában már nem fért el, Körmöczi 1807-ben a múzeum leltárának le-

Körmöczi János: i. m. 10–11. MUEKvGyLt Bibliotheca irományai régi időkből. MUEKvGyLt 46 Conscriptio Machinarum et Instrumentorum. In Körmöczi János: Authentica Erogationis pro Instrumentis – Számadáskönyv. UEL. 47 B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Bukarest, 1977, Kriterion, 60. 44 45

390


választását és a tárgyaknak egy kísérletezésre alkalmas helyiségben történő elhelyezését javasolta a Főtanácsnak. A válasz helybenhagyó volt: „Végzés: […] a kapubejárás felett lévő ablakos rész geometricum és physicale instrumentumok conservatioja végett, azon ház többi részétől el rekesztvén, a’ physicum cursusban elé fordulandó experimentatiokra alkalmassá tétessék.”48 Körmöczit 1812-ben szuperintendenssé választották, de még két évig ő felelt a leltárért. Utódját, ótordai Székely Miklóst 1814. szeptember 18-án iktatták a professzori tisztségbe49 és négy nappal később átvette a leltárt is, Gyergyai László és Szász Mózes biztosok jelenlétében.50 Az 1806–1814 közötti időszakban Körmöczi csak a múzeum kiegészítő gyarapításáról gondoskodhatott:51

Dátum

A készülék neve

A beszerzés módja

Villámló üvegtábla Nyakas üvegedény 20 darab nyakas 1810 üvegedény Kerekes gép kifolyó 1811. szept. 21. homokkal 1812 4 darab retorta 1814 2 darab rézeső

Vásárlás Kolozsváron Vásárlás Kolozsváron

1809 1810

Vásárlás Kolozsváron

Bloz József írnok ajándéka Vásárlás Kolozsváron Vásárlás Kolozsváron Kénosi Sándor János 1816. máj. 28. Puskacső és réz retorta ajándéka Aranyosrákosi Kovátsi 1816. jún. 5. Puskacső Zsigmond ajándéka Összesen (az ismeretlen értékű ajándékoktól eltekintve):

Érték fo- krajrint cár 1 15 – 8 4

–

?

?

2 14

40 –

?

?

?

?

22

3

A fizikamúzeum leltárának átadásakor, 1814-ben készült összeírás (Conscriptio) tanúsága szerint 24 tételben 150 darab készüléket és mérőeszközt vettek számba, köztük olyan készleteket, mint a dörzselektromos gép (22 mellék-

Unitárius Főtanácsi Jegyzőkönyvek 1804–1811. VI. 173–195. MUEKvGyLt. Fasciculus rerum scholasticarum X. 47. MUEKvGyLt. 50 Conscriptio. In Körmöczi János: i. m.; Gál Kelemen: A kolozsvári Unitárius Kollégium története. 2. köt. Kolozsvár, 1935, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, 199. 51 Körmöczi János: i. m. 12–29. MUEKvGyLt. 48 49


391

lettel), a légszivattyú (tíz melléklettel), a gázfejlesztő (hét melléklettel), a térmértani testek (11 melléklettel) és a földmérő láda (13 melléklettel). A Körmöczi tanársága idején minden hallgató számára kötelezővé tett évi minimum 30 krajcáros hozzájárulásról 1833-ig van feljegyzésünk,52 a püspöksége alatti idők vásárlásairól pedig 1832-ig.53 A szertáralapító személyének jelentőségét az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. Külföldi egyetemjárása alatt tanulta meg, hogy mennyire fontos az iskolai oktatásban a jelenségek pontos megfigyelése – de még ez nem elég. Szükség van arra is, hogy a jelenséget kísérleti eszközökkel magunk is előállítsuk, és ha lehet, mérjük is. Ehhez viszont a lehető legrövidebb időn belül készülékeket és mérőeszközöket kellett beszereznie, amit rövid 16 év alatt (1798–1814 között) sikerült teljesítenie. 2. Az iparilag fejletlen Erdélyben műszer- és készülékgyártás még nem létezett, a földrajzilag legközelebbi Bécsben viszont igen. Alapos informáltsága, jó helyzetfelismerő képessége, gyors döntése és barátai segítségének ügyes felhasználása mind hozzájárult a sikerhez. 3. A beszerzett készülékeket igényesen válogatta meg, akár vásárolt, akár ajándékba kapott készülékről volt szó. Ezzel biztosította azok hatékonyságát és hosszú élettartamát. 4. Kitartóan kutatta a pénzforrásokat, amelyekkel megvalósította korszerűsítési terveit. A mindennapi fogyóanyag-vásárlások fedezésére még hosszú évekig az általa meghonosított hallgatói hozzájárulást használták fel. Végül hasonlítsuk össze az Unitárius Kollégium Körmöczi által felszerelt szertárának állapotát a 18–19. század fordulóján a két másik kolozsvári iskoláéval. A piarista gimnáziumnak a 18. századból vannak eszközei: Hell Miksa kvadránsa, vízszintező, csillagóra, elektromozó gép, pirométer, barométer, Volta elem.54 A református kollégiumnak Verestói György készíttetett réz és üveg készülékeket még 1766 előtt, az elöljáróság pedig 1780-ban hozatott Bécsből egy elektromos készüléket. 1813-ban báró Wesselényi Farkas adományozott az isko-

Authentica Collationis 1799–1833. 40. (számozatlan) oldal. MUEKvGyLt. Körmöczi János: i. m. 36. MUEKvGyLt. 54 Hankó Vilmos: Régi magyar tudósok és feltalálók. Budapest, 1905, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) (Magyar könyvtár, 439.). 52 53

392


lának egy elektromos gépet. A főkonzisztórium csak 1812-től kezdődően (és csupán 1817-ig) adott évente 150 forintot a fizikamúzeum gyarapítására.55

MELLÉKLET Körmöczi János beszerzéseiből fennmaradt eszközök

Megnevezés

1.

2.

3.

4.

5.

6.

Ára

Gyártó cég

Gázak mechanikája Josephus Tömítőperselyes üvegharang, Lásd Rospini, rézrúddal (a B30. készlet B30. Bécs melléklete, Körmöczi hozatta) Josephus Magdeburgi féltekék (két Lásd Rospini, darab, a B30. készlet mellékleB30. Bécs te, Körmöczi hozatta) Josephus Kétköpűs, szelepes légszivattyú 100 Ft Rospini, készlete (Körmöczi hozatta) Bécs Fénytan Összetett mikroszkóp egy tárgylencsével (gr. széki Teleki – I.C.R. Pál ajándéka Körmöczi idején) Mágnesség Iránytű négyzetes lapon, Ø=51 mm (gr. széki Teleki Pál – ? ajándéka Körmöczi idején) Elektrosztatika Csuklós kisütővilla (a Josephus dörzselekromos gép mellékle? Rospini, te, Körmöczi hozatta) Bécs

Beszerzés dátuma

Leltári szám Régi

Új

1799

MG.28 L.75.d

213

1799

MG.29 L.75.a

214

1799

B.30 L.75

Patrimonium 8130

Patri1800. Optica 7 monium szept. L.138 8150 4. 1802. jan. 3.

M.9 L.16

690

1799

ES.51 L.185.c

779

Török István: A kolozsvári ev. ref. collegium története. Kolozsvár, 1905, Stief Jenő és Társa, 330. 55


Elektromos pisztoly (12 darab, 7. a dörzselekromos gép mellék- 15 Ft lete, Körmöczi hozatta) Negatív konduktor (a 8. dörzselekromos gép mellékle? te, Körmöczi hozatta)

393

Josephus 1801. ES.70 Rospini, 804–815 nov. 1. L.185.m Bécs Josephus B.58 Rospini, 1799 – L.158.l Bécs B.79 PatriHenley-féle elektromos kisütő Josephus Electrimonium 9. (a dörzselekromos gép mellék- ? Rospini, 1799 citas 1 8158 lete, Körmöczi hozatta) Bécs L.185.a Elektrodinamika B.42 PatriVolta-féle oszlop (Petrichevich 1804. Electrimonium 10. Horváth Károly ajándéka 40 Ft ? aug. 25. citas 6 8165 Körmöczi idején) L.257

TEOLÓGIA ÉS FILOZÓFIA KÖZÖTT

Egyed Péter1 Erdélyi kantianizmus: Sipos, Köteles, Körmöczi Az erdélyi kantianizmussal foglalkozni nem csak filozófiatörténeti-eszmetörténeti, filológiai feladat. A kantianizmus – filozófiában, oktatásban, nevelésben, társadalmi-politikai álláspontokban a modernitást jelentette Közép-Kelet Európában, még akkor is, ha ennek Erdélyben a Habsburg államberendezkedés cenzurális viszonyai igyekeztek útját állani. Vizsgált szerzőink szerepe ilyen értelemben messze túlmutat közvetlen filozófiai-teológiai, illetve tudományos munkásságukon és tiszteletreméltó polgári státusukon-szerepükön. Előkészítői voltak a reformkor kibontakozásának, az intézményalapításoknak. Az erdélyi felvilágosodás vetése a reformkorban szökken szárba.2 A 19. század elejének magyar tudományosságában már elterjedt nézet volt, hogy Erdélyben a kantianizmust elsősorban Sipos Pál (1759–1816) és Köteles Sámuel (1770–1831) képviselik. Ezt a vélekedést a mai kutatások fényében csak megerősíteni lehet, és sok tekintetben kiegészíteni és árnyalni kell.3 Itt elsősor1 Egyed Péter a filozófiai tudományok doktora (1999), doktorátusvezető egyetemi tanár a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetében. Kutatási irányok: a magyar filozófia története Erdélyben, a szabadság filozófiái és a liberalizmus, fogalom- és eszmetörténeti kérdések, történelem- és társadalomfilozófia. 2 E kérdéskörnek szentelt összefoglalásban kiemeltem az erdélyi filozófiaoktatásnakoktatóknak, valamint a gimnáziumoknak a fontos szerepét. Vö: Erdélyi felvilágosodás, tanügyi reform, filozófiaoktatás. In Egyed Péter: Szellem és környezet. Kolozsvár, 2010, Polis Könyvkiadó, 339–361. 3 Hajós József hozzávetőleges tipológiája szerint és a maga sajátos stílusában kifejtve: „A magyarországi és erdélyi kantianizmus első évtizedei a kanti nézetek átvételének három fő típusát termelték ki: egyesek pusztán csipegettek a kriticizmusból és legfeljebb a félkriticizmushoz (főként az idealista kanti nézetekhez) közeledtek; mások marékkal, jócskán merítettek, de ujjaik között (nem mindig akaratuk ellenére) szintén kicsúszott a legértékesebb tartalom; a harmadik – legszűkebb és egyben leghaladóbb kategóriát pedig azok

Egyed Péter • Erdélyi kantianizmus: Sipos, Köteles, Körmöczi

395

ban azt kell megjegyeznünk, hogy voltak más tanárok, oktatók, gondolkodók, akik a kantianizmust képviselték. Így fennmaradt a máramarosszigeti gimnáziumban kanti szellemben és magyar nyelven filozófiát tanító Nánási Mihály4 etikát és esztétikát tartalmazó előadásainak kézirati példánya, amelyben alapos és szisztematikus utalások vannak a kanti kritikai filozófiára. Csak megemlítem, hogy – a filozófiatörténeti kutatás álláspontja szerint – a kantiánus eszméket Köteles elsősorban alapfilozófiájába és etikájába építette be, nem egyszer az azokat a pszichológiai idealizmus nyomvonalán átértelmező Wilhelm Traugott Krug nyomán. Hajós József valószínűsíti, hogy melyek lehettek a Köteles által használt könyvek.5 Ezt azért érdemes itt megemlíteni, mert – további valószínűsítéssel élve –, nemcsak Köteles, hanem más kantiánus szellemben tanuló diákok is használhatták azokat. Így a kantiánus szellemű, avagy kanti argumentumokat tartalmazó művek közös alapjai lettek az előadásoknak és könyveknek; az egyetemi színhelyek, a hallgatott professzorok, az előadások és a könyvek nagymértékű azonosságot jelentenek a vizsgált korszak erdélyi peregrinusainak – későbbi kantiánusoknak – a szellemi habitusában. Ez a közös alap fontos az erdélyi kantianizmus sok mindenben egységes jellegének a meghatározásában! I. Az erkölcsi filozófiának eleji, Az olvasóhoz szóló első mondataiban Köteles megjegyezte hogy, „A jelen való kézikönyvnek, melyet már egynéhány esztendőktül fogva követek tanításomban, kinyomtattatására tanítványaimnak sok ízben kijelentett kívánságok ösztönzött. Engedtem tanítványaim kívánságának, akiknek az Erkölcsi Filozófia ezen kurzusának kiadásában az a hasznok lészen; […]6 Ezen művek sorában az egyik legfontosabb a Karl Leonhard Reinhold Briefe über die kantische Philosophie című munkája, amelyet 1786 és 1787 között közölt a Der teutsche Merkur. Ennek nyomán hívták meg Reinholdot jénai előadótanárnak, ahol 1794-ig működött és fontos szerepe volt a kanti filozófia elő-

alkották, akik a kanti rendszer materialista, dialektikus és antifeudális elemeinek a felkarolására törekedtek, és többnyire csak részletkérdésekben nem értettek egyet mesterükkel.” Hajós József: Köteles Sámuel. Bukarest, 1969, Irodalmi Könyvkiadó, 127. (Hajós Józsefnek nyilván azért kellett Kantban is valami materialistát, dialektikusat és antifeudálisat találni, hogy a könyvet egyaránt ki lehessen adni – ezt Hajós József Böhm Károlynak szentelt legemecum-könyvének szerkesztőjeként is alkalmam volt megtapasztalni. Úgyhogy ettől, a korszak cenzurális kelléktárához tartozó kritériumrendszertől ma már mindenképpen el lehet, és el kell tekinteni. Hajós: i. m. Köteles Sámuel. 127. 4 1794. téli szemeszterében volt jénai diák. 5 Hajós: i. m. Köteles Sámuel. 30. 6 Köteles Sámuel: Az erkölcsi filozófiának eleji. In Hajós: i. m. Köteles Sámuel. 169.

396

KER M AGV 2014/3–4 • TEOLÓGIA ÉS FILOZÓFIA KÖZÖTT

adási kánonainak a kialakításában. A Levelek a kanti filozófiáról két kötetben jelent meg, 1790-ben, illetve 1792-ben. Ezekben Reinhold hitet tett a kanti filozófia radikalizmusa mellett, amennyiben minden kétséget kizárólag leszögezte, hogy a kopernikuszi fordulat lényege a kritikai transzcendentalizmus.7 Ez azért fontos, mert minden Kant-követő vagy valamilyen módon kantiánus szellemű filozófia a kritikai transzcendentalizmust, a módszertani szintetikus apriorizmust, illetve a tudományos metafizika lehetőségét kell, hogy a filozófiai reflexió középpontjába állítsa, elismerje. Ilyen jellegű értékelést fogalmazott meg Köteles Sámuel A filozófia enciklopédiája című művében: „Ezt az utat követte közelebbről Kant azon genialis munkájában, melynek tzimje: Kritik der reinen Vernunft, melyben az egész esmérötehetséget felbontzolta, és vi᾽sgálat alá vette. Kant az esmérőtehetséggel azt tselekdte, a’ mit Neuton a’ világosság’ eggyes sugárával. Valamint Neuton a’ prisma segedelmével a’ világossság’ eggyes sugárát hét eredeti színekre felhasogatta: úgy Kant egy éles analysis által az esmérötehetséget felhasogatta azokra az eggyes tehetségekre, mellyekből az áll, és megvi’sgálta külön külön azoknak erejeket és tehetösségeket. Ezen vi’sgálat által kijegyzette az emberi esméretnek határát, a’mellyen túl az ember, a’ tsupa speculatio által magának való esméreteket nem szerezhet. Igy a’fellengős, és kitsapongó speculatioknak határt szabott.”8 Ezeket a gondolatokat ismétli meg Köteles műve 88. paragrafusának a tiszta metafizikát fejtegető részéhez fűzött megjegyzésében, amely voltaképpen a kanti metafizika alapgondolatainak felel meg, és amelyhez a következő megjegyzést fűzi (ezúttal a mai magyar nyelvnek megfelelően idézzük őt): „Az esmérőtehetségnek ezt a felboncolását Kant próbálta meg a maga munkájában, melynek címe: Kritik der reinen Vernunft, Riga, 1781. Ezt a munkát úgy lehet nézni a filozófiára nézve, mint propedeutikát, mely a spekulátiónak merész repülését illendő határok közt tartóztatja. Ez a munka [A tiszta ész kritikája] a filozófiai éles analízisnek és zsenialitásnak mindenkor egy remekének fog maradni, s a szerző-

7 Reinhold Kant értelmezése két ponton vált vitatottá: az egyik abból fakadt, hogy megpróbálta matematizálni-axiomatizálni, azt állítván, hogy a kanti tételek egy axiómára vezethetők vissza. Ugyanakkor saját – egyébként rendkívül fontos és eredeti – referenciaelméletének alapelképzelései is visszaköszönnek a kanti ismeretelmélet sematizálásában. Más típusú problémák adódnak azonban a kanti vallásfilozófia és antropológia követésében, itt a kortársak nagy része is vagy félreértette Kant eredeti szándékait, vagy nem tudta követni őt a szabadság transzcendentalista elméletéből származó következmények kijelölte elméleti úton. 8 A filozófia enciklopédiája. Nagyenyed, 1829


397

jét az elsőrangú filozófusok sorába emeli.”9 Itt meg kell jegyeznünk, hogy A filozófia enciklopédiájának szerzője – a hivatkozott 88. paragrafusában minden kétséget kizáró módon – a kanti metafizika-felfogás és propedeutikus elképzelés alapjára helyezkedett. Már jeleztük, hogy az ismeretelmélet Kantját sokkal könynyebb beépíteni akár egy iskolafilozófiába is, mint a vallásfilozófiai és antropológiai álláspontot – hiszen az abszolút szabadság álláspontja messzemenően ütközik a Habsburg Monarchia államfilozófiájával, és nem kevésbé a hivatalos egyházi álláspontokkal is (itt a teológiai álláspontok számítanak). Bizonyos értelemben kivételt jelent az erdélyi református egyház, amely intézményes okokból áll szemben a Habsburg oktatáspolitikával és a katolikus egyház filozófiaoktatási rendjével.10 A Novum Studiorum Systema 1781-ben leszögezte, hogy „magyar 9 A filozófia enciklopédiája. Nagyenyed, 1829, 109. A továbbiakban Hajós József ismét visszatér a kantiánus forrásokkal kapcsolatos szemlézés és összefoglalás fontosságára, amennyiben megjegyzi, hogy „Köteles is bizonyos kantiánusokhoz kapcsolódott közvetlenül. Egyeseket ritkán említett (ezek közül való: Schwarz, Stäudlin, Beck, Schad), másoknak (mint például Jakobnak) a neve szinte minden filozófiai művében megtalálható. Ismételten utalt többek között Kiesewetterre (az ő nyomán készítette első logikai előadásait), Heydenreichre, Hofbauerre, Mellinre és Snellre, akinek esztétikáját Kazinczy akarta lefordítani. (Hajós: i. m. Köteles Sámuel. 132) 10 Erre nézve eléggé radikális megfogalmazásokat tartalmaz a református főkonzisztórium által 1781-ben elfogadott Novum Studiorum Systema: „A philosophiai tudományok gyarapodását csak a philosophálás szabadsága mozdítja elé; az nem is szorul bizonyításra. Hogy a philosophálás szabadságának árt a teljes egyenlőség, abból is kitűnik, hogy a philosophus névre méltatlanok azok, kik arra mennek, a merre viszik, s nem a merre menniük kellene és mindenben a mester szavára esküsznek. A philosophia sorsa is szembetűnőleg bizonyítja ezt.[…] A gondolkodásnak és tanításnak törvényekkel való megkötése megsemmisíti a versenyt, megtöri az erkölcsi ösztönt stb. Ehhez járul, hogy sok dolog van a philosophiában, a mi bár igaz és szilárd elveken nyugszik, s azért a protestansok egyhangúlag elfogadták, a katholicusok mindazonáltal vagy a pápák, vagy a zsinatok tilalma miatt nem fogadhatták el. De a valláskülönbség is gátolja a tökéletes egyenlősítést. Mert a protestánsok a józanészt követik a bölcselkedésben, a katholicus tudósok ellenben, kik a bölcsészetet a római udvar tetszése szerint magyarázzák, a metaphysikai vitás kérdésekben, a természeti theológiára vonatkozókban; az erkölcsi szabadság természetéről, az isteni eszközök tudományáról, az isten segedelméről megállapított véleményöket az oly időszakokban tartott zsinatok rendeleteivel igazolják, midőn a philosophia fénye el volt homályosulva; nem is akarnak, nem is mernek azoktól elállani.” A protestánsok alapjában véve a felségjogokról gondolkodnak másképpen, azaz – a kálvini Institutiók VI. fejezetének A keresztyének szabadságáról szóló része értelmében – a hitszabadság védelme érdekében minden ellenszegülés megengedett. Ezek a gondolatok legitimálják az oktatási normákat, azaz hogy a protestáns szellemiségű oktatás hitvédelmi alapjai igazolják az egész felépítményt. Vö. Erdélyi felvilágosodás, tanügyi reform, filozófiaoktatás. (1781–1832). In Egyed Péter: Szellem és környezet. Kolozsvár, 2010, Polis Könyvkiadó, 350. sk

398


nyelven lehetne tanítani a moralis philosophiát”. Ezzel utat nyit a tankönyvírás előtt, aminek aztán Köteles a logikájával (1812) és etikájával (1816) felel meg. A tankönyvek nyilván az iskolafilozófia (Schulphilosophie) problémakörébe vezetnek. Immanuel Kant maga ugyan megfogalmazta fenntartásait az iskolafilozófiákkal szemben – ugyanakkor azt is rezignáltan kifejezte, hogy bár ezek olyanok, amilyenek, oktatásuk nélkülözhetetlen, mivel ezek valóságos institúciók, amelyeknek nyilvánvaló hatalma van az élő filozófia felett. A filozófiaoktatás megreformálása az egész tudományrendszertan újragondolását jelenti, ami nyilván nem egy személyre szabott feladat. Ugyanakkor nem lehet a Leibniz–Wolff rendszeréről sem lemondani, mert rendkívüli pedagógiai tapasztalat kapcsolódik hozzá. Ezért a filozófiaoktatás (protestáns) reformja is részleges lehet Erdélyben, ami a kutatás szempontjából azért fontos, mert kijelöli azokat a kereteket (és szövegeket) amelyekben érdemes a kantiánus eredetet és elemeket keresni, és ahol van értelme a komparatisztikának és kontrasztív elemzésnek. Visszatérve Hajós József vázlatos megjegyzésére: a másik nagyon sokat hivatkozott mű Ludwig Heinrich Jakob Grundriss der allgemeinen Logik und kritische Anfangsgründe zu einer allgemeinen Metapysik (első kiadása 1788-ból, Köteles az 1794-es kiadást szerepelteti A filozófia Enciklopédiájában). A harmadik mű Mellin Encyclopedisches Wörterbuch der kritischen Philosophie című munkája, 1797-ből, amely Jénában jelent meg.11 II. Köteles publikált munkái elsősorban a filozófiai oktatás számára szolgáló kézikönyvek voltak. A legmélyebb és legeredetibb erdélyi kantiánus gondolkodó Sipos Pál volt, akinek – a cenzurális tiltás miatt – kéziratban maradtak latinul,

A filozófia enciklopédiája metafizikára vonatkozó szerzői listája kizárólag a kantiánus vonatkozó irodalom elsőrendű szerzőit tartalmazza, Jakob mellett a következő szerzőkről és művekről van szó: Kiesewetter: Versuch einer fasslichen Darstellung der wichtigsten Wahrheiten der neueren Philosophie. Berlin, 1798; Bendavid: Vorlesungen über die Kritik der reinen Vernunft. Wien, 1795; Krug: Erkenntnislehre, oder Metaphysik. Königsberg, 1808; Jakob Fries: Neue Kritik der Vernunft. Heidelberg, 1807. Itt csak annyit jegyzünk meg róluk, hogy Ludwig Heinrich Jakob és Johann Hottfried Kiesewetter a hallei kantiánus iskola képviselői, Bendavid (Lazarus Ben David) pedig a hires berlini zsidó filozófus-triász egyik fényes csillaga volt (Marcus Herz és Solomon Maimun mellett). Wilhelm Traugott Krug Kant utódja volt a königsbergi egyetem metafizika és logika tanszékén, 1804-től, mellesleg a német idealizmus egyik autonóm alkotója. Jakob Friedrich Fries a kantianizmus pszichológiai-antropológiai alapjairól írt fundamentális műveket, Hegel vitapartnere volt és nem mellesleg nagyhatású antiszemita röpirat szerzője. 11


399

németül és magyarul írott munkái,12 köztük sajnos az erdélyi felvilágosodás alighanem legeredetibb saját produktuma is, a Vorlaufige Propaedeutische Betrachtungen über die Philosophie, 1812-ből. Sipos kantianizmusával kapcsolatban számos helyet lehetne idézni azokból a filozófiai tárgyú tanulmányokból, amelyeket a nagyszerű, tragikus sorsú Sipos-kutató, Makkai Ernő tett közzé 1944-ben. Ezekben Kantot Sipos az új filozófia koronás főjének nevezi, és többször hivatkozik a transzcendentális szemléletre, annak társadalomfilozófiai és antropológiai vonatkozásaiban is (amint jeleztük, ezt a szempontot nehezebb kivitelezni a vallásfilozófiai gondolkodásrendszerben). Sipos azonban fichteánus is (ámbár nem mindenben kíván Fichte követője lenni). Makkai Ernő értékelése ma is helytálló: „Érdemes megemlíteni, hogy amikor mások még nem haladtak túl a skolasztika vagy a Wolff-féle racionalizmus légkörén, vagy ha túl is haladtak, még mindig Kant tanait igyekeztek összeegyeztetni a dogmával – ő már Kant rendszerében is kereste a továbbmutató szálakat és Fichte meg Schelling filozófiáján elmélkedett.”13 Sipos ismertségét annak köszönhette, hogy Kazinczy Ferenc felismerte filozófiai őstehetségét, és másolta, valamint másoltatta (Rumy Károllyal) Sipos munkáit. Ezek tehát másolatokban terjedtek, és alapos okunk van annak a feltételezésére is, hogy Sipos körül létezett egy értő hívekből álló kis értelmiségi kör, amely megértette gondolatainak újszerűségét, felkarolta és másolatokban kézről kézre adta munkáit. Sipos ugyanakkor azért is fontos a mi kontextusunkban, mert eredeti kísérletet tett a kantiánus racionalizmusnak a református vallási dogmákkal való összeegyeztetésére. A kantianizmus azonban térségünkben a

12 A törzsszövegben említettek mellett a következőkről van szó: Filosofiai Tekintések; Fichte tudományának veleje (1813) (Kazinczy Ferenc számára írott szócikk-szerű összefoglalások a szabadság újabb filozófiai felfogásáról) Mitsoda a szabadság? Természet és szabadság (1813) (Aranka Györgynek írott fichteaánus és anti-schellingiánus összefoglalások.) Lehet-é, és mennyire lehet a filosofiát popularizálni? (1813) (Kiadás: Benkő Samu: A helyzettudat változásai. Bukarest, 1977, Kriterion (Művelődéstörténeti dolgozatok); Várhegyi Miklós és Kőszegi Lajos (szerk.): Galagonya magyarok. Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig. Veszprém, 1992, Pannon Panteon Comitatus; Discursiones philosophicae e lucubrationibus hibernis (1813); Vallásos-erkölcsi iratok (miscellanea) (1814) (Sipos Pál szerzősége csak részben bizonyítható); Der Gang der Religion im Fortschritte der Zeit philosophisch betrachtet (1814), Summarische Deduction der menschlichen Bestimmung (1814); Precipu Capita Religionis Christianae, philosophice pertractata (1814). 13 Sipos Pál: Természet és szabadság. Hat filozófiai tanulmány. Kiadja és bevezetéssel ellátta Makkai Ernő. Kolozsvár, 1944, A M. Kir. Ferenc József Tud. Egyetem Philosophiai Intézete, 14.

400


német típusú felvilágosodást és liberalizmust, és mint ilyen a modernizációt jelentette, ezért röviden erről is kell szólnunk, merthogy leginkább a Sipos munkásságában bukkan fel ez a kérdéskör. Az egyik korjellemzően jelentős Sipos-munka kétségtelenül A keresztyén vallásnak és a világosodásnak együtt való terjedéséről (1809)14 című. Ebben Sipos felvilágosító filozófiai programot fogalmazott meg, mert úgy vélte, hogy a világosság folyamatosan közelít, ezért a filozófia régibb igazságait is ennek megfelelően újabb fénybe kell helyezni. Sipos gondolkodására az a jellemző, hogy középpontjába a valóságot helyezi, ez a valóság azonban kettős természetű, állítja. Egyfelől olyan tárgyi összefüggéseket jelent, amelyeket a gondolat állít előnkbe és az ész rendszerez (ebből a szempontból Sipos rendkívül pontosan adja vissza a kanti-fichtei filozófia valóság-felfogását), másfelől azonban a hit valósága, avagy hitvalóság. Tehát nem az a feladatunk, hogy a gondolatot (a racionális vagy empirikus eszközökkel létrehozott), tudást szembeállítsuk a hittel, hanem, hogy egy kissé mai episztemológiai eszközeinkkel jellemezzük e felfogást – hogy mi a gondolatban a hitszerű elem, vagy hogy mi a hitben a gondolat.15 Isten valósága nem a külső (empirikusan tapasztaló) ember számára adott, hanem a lelkiismeret sajátos valóságában létezik, amely transzcendentális valóságként működik. Természeti megszületése után az ember immár akarja is magát, és Isten nagyobb világának a mintájára felépíti a maga kisebb világát. Akarata szabad lényként determinálja, amely az Isten által beléje helyezett Igazság alapján feltárja a maga kisebb igazságait, és ezek nyomán vezeti magát ki a természeti szükségszerűségek világából a morálteológiai célok által determinált emberi világba. Amikor megfogalmazta fenti nézeteit, Sipos, aki korának elismert matematikusa volt, és messzemenően tudatában volt a természettudományos valóság és a természettudomány igazságai fontosságának a gondolkodás és ezen belül a filozófiai gondolkodás számára, mindvégig erre célozva igyekezett kidolgozni a teológia és morálfilozófia újabb konceptusait, a kettőt valamiképpen a külső és belső ember felfogására alapozva. Sipos a szabadság filozófusa volt, ez kétségtelen, a kanti gyakorlati filozófia legfontosabb elemét helyezte az emberi evolúció középpontjába. Erre alapozva fejtegeti – szerintünk megalapozottan – Tóth Zoltán,16 hogy Jelenleg az MTA kézirattárában. Kiadás: Sipos Pál: A keresztyén vallásnak és a világosodásnak együtt való terjedéséről. Kiadja, az előszót írta és a jegyzeteket szerkesztette Egyed Péter. Kolozsvár–Szeged, 2002, Pro Philosophia. 15 Sipos gondolatmenetét részletesen jellemeztem. Vö. Az ismert ismeretlen: Sipos Pál. In Sipos: i. m. 7–23. 16 Tóth Zoltán: A szabadság filozófusa. Sipos Pál liberális teológiája. [online] http:// epa.oszk.hu/02100/02190/00187/pdf/KM_1998_03-04_221.pdf [2014. 09. 15.] 14


401

Sipos Pál egy liberális teológiát alapozott meg, amelyre korában természetesen nem volt, nem lehetett vevő, csak gyanakvást váltott ki vele. A másik locus, amelyben Sipos programatikusan beszél a felvilágosodásról, szintén egy kéziratban található, amelynek egyes részei kérdésesek, mások azonban bizonyosan Siposnak tulajdoníthatóak. (Ez a kézirat az MTA kézirattárában található, Oct. Hung 1053 jelzet alatt, és Vallásos-erkölcsi iratok megnevezés alatt tartja számon a Sipos-kutatás (a másoló általi datálása 1814-ből). Az ebben Világosítás alfejezet címmel szereplő összefoglalás17 egy olyan nagyobb részhez (Toldalék) van csatlakoztatva, amely néhol a lényeget illető összefoglalásban, néhol szinte betűhíven reprodukálja a Sipos egyéb kéziratainak sztenderd gondolatmeneteit. Ez a kézirat azért is fontos, mert benne kimondottan a filozófia erdélyi lehetőségeire és sanyarú állapotára is utal Sipos, aki a felvilágosodás kilátásait a művelődési intézmények kis számával és a köz műveltségi állapotaival vetette össze. A szászsebes melletti Tordasra visszavonult filozófus művéből a kor erdélyi állapotaira vonatkozó nyomasztó atmoszféra árad. III. Ebben az összefüggésrendszerben igen fontos tisztázni, hogy mi volt a viszonya Körmöczi Jánosnak a korszak újító felvilágosító filozófiájához, amely Erdélyben kétségtelenül a modernitást képviselte, oktatásban és közgondolkodásban egyaránt, és mint ilyenhez, voltaképpen minden tudósnak és gondolkodónak valamilyen módon viszonyulnia kellett. Hajós József már a Köteles-kötetben is utalt Körmöczire, kissé talányos módon: „[Köteles] diákköri feljegyzései sajnos nem kerültek elő, de egyik jénai kollégája, Körmöczi János kézirataiban akadnak olyan eszmék, amelyek – némely módosítással – itt-ott felcsillannak Köteles majdani kurzusaiban.” Ehhez a valószínűsítő megjegyzéshez – Hajós stílusa – tartozik az a jegyzet, amely a kolozsvári Unitárius Kollégium kézirattárában őrzött Körmöczi-kolligátum tartalmát ismerteti. A kutatói életművének legjelentősebb tanulmányait összefoglaló kötetében – amelyben részletesen ismerteti Körmöczi úttörő Fichte-fordítását, valamint a Johann Henrik Kellgren svéd felvilágosító munkáiból készített magyarításait –, Hajós József sehol sem nevezi kimondottan kantiánus szerzőnek Körmöczit.18 A jeles Körmöczi-kutató

17 Elemzését lásd „…mostani világosodott idők…” című tanulmányomban. In Felvilágosodás. Magyar századforduló. A VII. Hungarológiai Kongresszus Filozófia Szekcióinak előadásai. Kolozsvár, 2012, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 13–30. 18 Három tanulmányban követhető, úgymint: Korai Kant-kötetek Kolozsvárt, Kellgren és Körmöczi, Az erdélyi Fichte-befogadás történetéből. In Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Bukarest–Kolozsvár, 1999, Kriterion Könyvkiadó, 305–378.

402


történész, Csetri Elek azonban igen, részben éppen egy korábbi Hajós-tanulmányra utalva, amelyben a kolozsvári filozófiatörténész a következőket állapította meg a kanti kérdés körül: „A fénykorát élő jénai egyetemre Körmöczit 1796. július 4-én immatrikulálták. Még aznap elkezdte kivonatolni Karl David Ilgen elméleti filozófiai fölolvasásait, aki Fichtével egyidejűleg került a főiskola tantestületébe. Körmöczi jegyzeteiben itt-ott bírálta Ilgent, például a »végtelen« ítéleteknek a Kantétól eltérő felfogásáért vagy önismétlésért. Viszont nem kifogásolt olyan helyeket, ahol előfordul valamilyen szakkifejezés (Wissenschaftslehre, Tathandlung), vagy a tézis-antitézis-szintézis Fichte-féle hármassága.”19 A Csetri-tanulmányban tehát a következő megállapításokat olvashatjuk a Körmöczi kantiánusságát illető kérdésről: „Körmöczi János az erdélyi felvilágosodás csemetéjén egy hajtás. Személyében-munkájában az irányzat számos vonulata találkozik: a filozófiában Kant és Fichte híve, […]. Igazgatói székét »az ember destinációjáról« tartott filozófiai értekezéssel foglalta el. Kant etikai idealizmusa szellemében az ember végső célja »az abszolút azonosság, a magával való tökéletes megegyezés«.”20 Csetri itt Gál Kelemennek egy összefoglalását idézi rövidített formában: „Minden filozófiai kutatás első problémája: az ember rendeltetésének kérdése. Ellenmondás azt kérdezni: mi a célja az ember létének. Mert embernek lenni, ésszel felruházottnak lenni, annyi, mint saját magának célja lenni. Lenni tehát valami absolutum. Magáért lenni, ez az ember megkülönböztető jellege. Az ember a tiszta én (purum ego). Ez pedig azt teszi, hogy az embernek magával állandóan megegyezőnek kell lennie. Ez az absolut azonosság és tökéletes egyezés magával az egyetlen igaz formája a tiszta énnek. Tehát az ember legfelső és utolsó célja: az absolut azonosság a magával való megegyezés. Ez a Kant tiszta ethikai ideálizmusa. Melyet egy rövid, világosan megfogalmazott. tiszta csengésű értekezésbe foglalt össze.”21 Az a hely, amelyre a jelzett utalások visszamennek, Immanuel Kantnak az 1781-es alapművében megtalálható gondolata, amelyre az ember rendeltetéséről kialakított antropológiai koncepciója, majd pedagógiája is épül (összefoglalva első ízben 1803-ban jelent meg). Az erkölcsök metafizikájának alapvetésében Kant kifejti, hogy a személy nem pusztán szubjektív cél, azaz cselekedetünk hatásaként való egzisztenciája nemcsak számunkra

Hajós József: Egy röpirat a gondolatszabadságról. Korunk, 1972/12. 1809. Csetri Elek: Körmöczi János: (1763–1836). In Glatz Ferenc – Soós István (szerk.): A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993, MTA Történettudományi Intézete, 260. sk. 21 Dr. Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568–1900). Kolozsvár, 1935, 461. 19 20


403

érték, hanem objektív cél, olyan dolog, amelynek létezése önmagában cél, és mint ilyen, abszolút érték. Feltételezhető tehát egy olyan gyakorlati elv, amely egyben az emberi akaratra vonatkozó kategorikus imperatívusz, és ezért általános, mindenki számára cél, éppen azért mert nem partikuláris-sajátos, hanem önmagában vett, immanens cél, és ezért lehet az akarat objektív elve. Ez az eszes természet öncélúsága, és amennyiben az ember ilyennek képzeli el a saját létét, annyiban ez cselekedeteinek szubjektív elvévé válik.22 Itt meg kell jegyeznünk, hogy Fichte Az ember rendeltetése című művében (tudatfilozófiai szempontból argumentálja az ember egységének mint végcélnak a posztulátumát). Végül Csetri idézi Körmöczinek a saját kantianizmusára vonatkozó perdöntő álláspontját. Filozófiai felkészülését illetően: [Körmöczi] „Hasonló természetű kéziratai között megtalálható a Jénában hallgatott K. D. Ilgen Critica Rationis Purae című előadásainak anyaga, amelyet latinul kivonatolt. Német nyelvismerete révén a korszak több vezető filozófusával ismerkedett meg, ő maga azonban kantiánusnak vallotta magát. (»Én ugyan kantiánus vagyok, amennyiben vagyok, az úr a sok én, te, ő-vel pure fichtianus, hogy értjük meg, bajosacska commissio.«)” – írja egy kézirat szerzőjéről egy Petrichevich Horváth Miklós főgondnoknak címzett levelében.23 Az ilyen és ehhez hasonló önjellemzések vagy önbesorolások nyilván nagyon fontosak. A kutatás azonban a leginkább a szövegek, kéziratok kantiánus jellegét kell, hogy feltárja, mert ezek a perdöntő érvek valakinek vagy valaki munkásságának egy filozófia áramlat vagy korszak alá sorolásában. Itt természetesen más és más értékűek az életmű különböző korszakaihoz tartozó iratok. Legfontosabbak a kiadott szerzői munkák és az abban található utalások, meg érvek-érvrendszerek, de tekintetbe kell venni minden egyes, akár a felkészülés éveihez tartozó iratot (jegyzetet), abból kiindulva, hogy a jegyzetelés egyben értelmezés, a hangsúlyok kitevése, asszimiláció is. Ez utóbbi hatását szövegszerűen ugyan később nehéz kimutatni, azonban mindenki, aki szisztematikus képzést kapott, nagyon jól tudja, hogy az egyszer jól megértett és felfogott, alkalmazott – és persze alkatilag is illő, megfelelő vagy legalábbis közel álló tudományos-filozófiai logika később is mintegy algoritmusként működik – ameddig az opciókban nagyságrendű változások nem következnek be (ha esetünkben valaki egy filozófiai rendszer érvelésmódjáról áttér egy másik meggyőzőbb szisztéma argu-

22 Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Budapest, 1991, Gondolat Kiadó, 61. 23 Körmöczi hagyaték. Missiles. Körmöczi János – P. Horváth Miklósnak. Datálatlan.

404


mentációjára – amint az éppen a kanti filozófia megfontolásait alkalmazó erdélyi magyar felvilágosítók esetében bekövetkezett). A fentiekben megfogalmazott kérdéseknek a tisztázásához nagymértékben hozzásegítenek a Körmöczi-kéziratok, amelyek közül itt az Einleitung in die Philosophie Karl David Ilgen előadásaihoz készített vázlatos jegyzeteinek B részével,24 valamint a Kant-magyarításokkal-interpretációkkal25 foglalkozunk. Ez utóbbiak egy sereg értelmezésbeli-módszertani problémát is felvetnek, amelyek mindegyikére itt ez alkalommal nem tudunk kitérni. (Meg kell jegyeznünk, hogy a Johann Gottfried Eichhorn katedráját elöröklő Carl David Ilgen latin nyelv és írásgyakorlatokat, valamint a kantiánus filozófia elemeit bemutató filozófiatörténeti előadásokat tartott az őt nagyszámban hallgató magyar peregrinusok számára.) 1. Az Einleitung-szövegében a különböző tudományok felosztásával és oktatásával kapcsolatos igen hiátusos és utalásos részben található hivatkozás Kant prekritikai korszakának természettudományos írására, feltételezhetően az 1756os Geschichte und Naturbeschreibung der merkwürdigsten Vorfälle des Erdbebens, welches an dem Ende des 1755sten Jahres einen großen Theil der Erde erschüttert címűre hat. Ebben a rövid írásában Kant a földrengések, árapályok és légköri jelenségek összefüggéseinek mint egységes természettörténeti folyamatnak az értelmezését adja. Voltaképpen egy tudományos, ugyanakkor természetfilozófiai perspektíva ez, amely a természeti mozgás autonómiájának filozófiai konceptusát képviseli, a modern természettudományok eredményeinek a referenciarendszerében. Egyáltalán nem mellékes tény az, hogy szisztematikus munkái alapján Kantot a modern földrajztudomány atyjának is tekintik. Természetesen, egy modern filozófiai bevezetés nem nélkülözheti a hivatkozásokat az Immanuel

24 MsU. 413/B jelzet alatt, a Román Akadémia Könyvtár kolozsvári fiókja megőrzésében. A kézirat filológiai kérdéseit illető feltevésekkel és pontosításokkal e kötetben Móritz Kinga-Éva foglalkozik. A kézirat A részének az elemzése bonyolultabb kérdéseket vet fel, itt ugyanis Carl Christian Erhard Schmid Kritik der Reinen Vernunft im Grundrisse nebst einem Wörterbuch zum leichteren Gebrauch der Kantischen Schriften című 1788-as, az illető szerző jénai Kant-bevezetéseire épülő könyvével kellene előbb foglalkoznunk. (A szerzőt az ortodox kantiánusok között tartja nyilván a szakirodalom. A kérdés itt tehát az lehet – egy következő komplexebb elemzést igénylő tanulmány tárgya –, hogy milyen Kant értelmezésre alapulnak Körmöczi jegyzetei. (A Csetri-tanulmány 26. lábjegyzete.) 25 MsU. 1282–2 jelzet alatt. Idézeteink a Balázs Mihály és Machan Eszter által készített átiratot követik.


405

Kant kritikai korszakának a műveire, vagy az alapozást azokra, netán szerves beépítésüket – amennyire lehetséges. (Megjegyezzük, hogy az oktatásban az arisztotelészi pedagógiai sémát, a Leibniz–Wolff filozófiai perspektíváját képviselő hagyományos latin nyelvű – iskolafilozófiai – rendszerbe ezt „szervesíteni”, módszertanilag alighanem lehetetlen feladat, tehát itt számos kompromisszumot találunk eme hagyományos filozófiákon nevelkedett és az azokat tanító szerző részéről.) Az Einleitung szövegének idézett részében megtaláljuk a rendszerbe illesztett kanti sémát, mégpedig a tiszta filozófiai megértő fogalmak alá fogott, vagy azt követő propedeutikai részben, sajátos latin–német megfogalmazásban: A. Aus reinen Verstandesbegriffen. Reine Philosophie Propedeutica Philosophia A. Critica rationis pure speculative B. Critica rationis pure practicae C. Critik rationis pure Urteilskraft. A kanti filozófiának ugyancsak ezt a propedeutikus felfogását találjuk meg a filozófiai tudományok felosztását tárgyaló tabellában, a tiszta filozófia résznél, ahol is A tiszta ész kritikáját propedeutikaként nevezi meg a szerző. (Pontosan így adódik elő ez Köteles, fentebb fejtegetett Enciklopédia paragrafusában is.) De már a tiszta ész rendszerénél (System der reinen Vernunft) olyan két alpontot találunk – azaz az In formaler Beziehung Reine Logik b. In (feltehetően) Materialer… Metaphysik –, amelyben a kanti tiszta ész kritikájának transzcendentális dialektikáját és analitikáját tiszta logikának tekinti, és ahhoz kapcsol egy materiális (azaz tartalmilag értelmezett) metafizikát (ez az a Reinholdnál is feltalálható megoldás, amellyel nem értett egyet Köteles sem). Megerősíti felfogásunkat a tekintetben, hogy itt A tiszta ész kritikájának egyféle propedeutikai értelmezésbeli-logikai felfogásáról van szó, amelyet a természetfilozófiára lehet alkalmazni. Az 1. alá foglalt alcím: Die spekulativen Gebrauch der Rein Vernunft Metaphysik der Natur eléggé sajátságosan természetmetafizikáról beszél 1. System aller Begriffe und Grundsätze die sich auf Gegenstand Beziehen ohne bestimmte Objecte anzugeben Transzendental Philosophie oder Ontologie. Itt felbukkan a kanti lehetőségképpeni tudományos metafizika kulcskifejezése, a transzcendentalizmus, annak egy sajátos értelmében, ti. hogy a transzcendentáliáknak – tér, idő – ne lenne saját tárgyuk, mindemellett felbukkan diszjunktív értelemben az ontológia lehetősége is, amiről tudjuk, hogy nem volt Kant szándékában. Végül a 2. ismét a természettudományról beszél, amelynek a saját fogalmait az észszerűség összefüggése szerint kellene használni. Ez mai fogalmaink szerint egy tudományfilozófiai perspektívát jelöl: mi történik akkor, amikor a tudomány fogalmait azok általános gondolkodásbeli referencialitásaiban használjuk, a tulajdonképpeni reflexivitásban, spekulativitásban? Összefüggésében tehát az Einleitung szemléletében megjelenik A tiszta ész kritikája transzcendentalizmusa döntő ismeretelméleti fordulatának a felismerése, annak jelentősége szerinti he-

406


lye, ami módszertani – propedeutikai – kötelezvényeket jelent a filozófia számára. Ugyanakkor ezt az ismeretelméleti radikalizmust a természettudományokratermészetfilozófiára kívánja alkalmazni, ami az eredeti kanti szándék jelentős funkcionális átértelmezése, de nagyon is megfelelhet egy, a természettudományok irányában elkötelezett elmének. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy Körmöczi rendelkezhetett a kanti filozófiával kapcsolatos lényegi, szerkezeti ismeretekkel. Ami a Kant-szövegek értelmezését, magyarítását illeti, a következő megállapításokat tehetjük: 1. Az 1788-ban született Kant-mű, A gyakorlati ész kritikája alapintencióinak megértése szempontjából kötelezően vissza kell nyúlni a Bevezetőben leszögezett intellektuális célok felidézéséhez: a spekulatív ész egész rendszerének épületén a szabadság fogalma a zárókő. Ehhez kapcsolódnak olyan egyéb fogalmak, mint az Istené és a halhatatlanságé, ezeknek azonban a spekulatív észben nincs szilárdságuk, ezek a szabadsággal kapcsolatban állnak fenn és nyerik el objektív valóságukat, „vagyis lehetőségüket az igazolja, hogy a szabadság valóságos; mert ez az eszme az erkölcsi törvény által nyilvánul meg.”26 A Körmöczi-kézirat 18b oldalán ez a gondolat a következő megformálásban található meg, sajátos latin– magyar idiómában: „A moralis lex, az officium szava az, mely az én egomat más sphaeraban tenni parancsolják, engem szabad valóságnak mond, hogy én a naturae lexeknek naturalis causák necessarius influxussán felül való vagyok, de ez a cognitio különböz attól, melyet én sensualis naturam-tól nyerek. Ez egy objektumot állít, egy testet cujus orgánumát mesterséges alkotását, képzeleteit, conceptusát, kévánságait, érzéseit valósággal érezhetem. Amaz egy objektumot sem állíthat előmben, egy csupa ideát egy szabad valóságról felfedez, de nem magát a valóságot, sem erejét, et res omnes hic poni solitae sunt inanes. Én csak hiszem a szabadságot, mert van bennem morális lex, melynek igazsága a feltételtől függ. Hogy lehetséges pedig, hogy én szabad és egyszersmind physicum ens legyek, és ellenkező törvények alatt legyek, egyfelől a natura cogaljon, másfelől az officium postuláljon őtet követni, ha a természet ellen volna is, ezt én nem Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Budapest, 1991, Gondolat Kiadó, 106. 26


407

tudom, nem is tudhatom. Csak ennyit mutathatok [18/b] hogy egy ily unio bennem nem contradictio és minden dolgok, amennyiben in spatio és tempore vagynak naturalis lexek alá vettetnek, és azon dolgok, amennyiben nem azokban repraesentaltatnak más legislatiot követnek, hogy ezt gondolhatom azt tudom, hogy úgy is van ezen dolgokba való bélátásból nem is tudhatom, nem is coniiciálhatom, hanem a moralis lex által convictus vagyok arról. Ezen szabadság hitéről a certitudinis gradus nem küsebb, mint a spatiumban lévő dolgok egzisztenciájáról való hitről, csak a mód különböző, erről az objektumok maguk győznek meg, amarról egy törvény, a szabadság oly szorosan öszvefügg az offitium constientiájával, mint egy külső objectum a róla való konceptussal. A lex certissima, a szabadság assumptioja is oly certitudioval foly a lexből. A naturalis cognitiokban elsőnek az objectumot találom meg, azután annak lexeit, az objectum originalie certum, de némely lexei bizonytalanok. A morális cognitioban a lex certissima, az objektumok, melyekért van az incognitumok, ezek originalie az offitium conscientiájával kezdődnek, amazok az objecti conscientiaval, ezek tágasítják a cognitioinkat, a moralis cognitiok pedig csak morális természetűeknek lenni erősítik.” Összefoglalva, ennek a gondolatmenetnek az a lényege, hogy a morális törvényben, a kötelességben, mint az etikai érzület adottságaiban jelenik meg a természet törvényein kívül álló és azokon felül emelkedő szabadság(unk) adottsága, amelyet nem is a természeti törvények megértésének a módján értünk meg. Az ellentmondás kétségtelenül fennáll ama tény között, hogy egyfelől a természeti törvényeknek alávetett természeti lények vagyunk, akik természetünket a természet megismerésének a módján értjük meg, ugyanakkor a morális törvények arról győznek meg hitszerűen is, hogy a természeti törvények erejével megegyező morális törvények, elsősorban a kötelesség a szabadságot a nyilvánvalóság, a legáltalánosabb törvény rangjára emelik.27 Szemben a természet-megismeréssel, a moralitás tényeinek a megismerése itt azzal kezdődik, hogy tudomásul vesszük a szabadságot, mint a legáltalánosabb törvényt, amelyre alapozzuk a moralitás egyes tényeinek a megismerését és megértését. Itt minden kétség nélkül állíthatjuk, hogy a maga módján és a természet-megismerési sémát Etikai műveiben Kant végig ennek a módszertani antagonizmusnak a feloldásán dolgozik. 27

408


használva Körmöczi jól érti és jól értelmezi Kantot, még akkor is, ha nem a kanti terminológiai formalizmusokkal állítja, hogy a szabadság voltaképpen transzcendentális eszme, amelyre alapozva érthetjük azoknak a létrehozásában a szabadság empíriáit. A lélek halhatatlanságáról írva – ha ezt a kanti mű hasonló fejezetével vetjük egybe – is feltűnik ez a sajátságos szemléleti perspektíva, amely a morális törvénynek és a kötelességeknek az adottságából és a primátusából indul ki, és afféle empíriáknak kezeli azokat, ahol is háttérbe szorul a kanti argumentáció módszertani jellege, amelynek értelmében a lélek halhatatlansága a tiszta gyakorlati ész posztulátuma, módszertanilag szükségszerű feltétel az erkölcsi törvény szentségének az elismerése alapján. A tiszta gyakorlati észnek tehát élni kell a lélek halhatatlanságának a posztulátumával, ha nem akarja cselekvéseiben az erkölcsi törvénytől való elhajlás indulgenciáit, az önmagával való kiegyezéseknek a rossz-t generáló végtelen folyamatát megengedni. A legfőbb jóra törekvésünk befejezhetetlen az evilági létben, ezért tehát a végtelen perspektíváját kell felvennünk, amelynek a konkrét formája a lélek halhatatlanságának a posztulátuma. Körmöczi magyarításában-értelmezésében ez így hangzik: „Tehát a halhatatlanságról való reménység bennem nevekedik, az én akaratom jobbra nevekedése által. Minél jobbá leszek, annál bizonyosabb vagyok következ[ő] örök duratiomról, mert mint szabad valóság morális actuositasra, jó akarat formálására rendeltettem. Ezen rendeltetés pedig semmi időben nem absolvaltatható. Ez örökre való rendeltetés. Minél jobban beteljesítem ezen célt, annál több segedelmet remélhetek és várhatok én egy morális rendben, minél inkább félre távozom, annál inkább nevekedik félelmem, minél jobb vagyok, annál több jót, s minél gonoszabb, annál több rosszat várhatok. Minél tökéletesb leszek moraliter, annál erősebbé lesz hitem halhatatlanságomról, minél gonoszb akaratom, annál rosszabb kinézésem az örökkévalóság aránt, és egy örökös semmivé létel aránt, mert az én duratiomat mindenkor úgy nézem, mint a jóltevő isteni gondviselésnek egy ajándékát.” A kanti szöveg záró mondatai átvezetnek az Isten létezésével kapcsolatos második posztulátumhoz, amelyben Isten inkább a végtelenséget áttekintő és akaratát képviselő horizontális abszolút létező, míg Körmöczinél sokkal inkább jelenlevő, létteremtő gondviselés. Ezek itt már jelentősen eltérő aspektusok, amelyek nyilván vallási képzetekből és meggyőződésekből is fakadhatnak. A kézirat végén az Isten posztulátumot a megmutatkozásra utaló erős hangsúlyokkal értelmezi Körmöczi. 2. Kant meglehetős ellenérzésekkel és ellentmondásosan fogadott műve, A vallás a puszta ész határain belül 1793-ban, Königsbergben jelent meg, második és javított kiadása 1794-ben. „…kevésbé Kant filozófiai, mint inkább pedagógiai


409

munkái közé tartozik” – értékeli a munkát Ernst Cassirer Kant élete és műve című nagy monográfiájában. Tanítóként szól benne a néphez és kormányzathoz – és ennélfogva a néphit, illetve az uralkodó államvallás formáján kellett legalábbis kezdenie. A kritikai gondolkodás ezenközben nem billent át közvetlenül dogmatikus gondolkodássá, de persze voltaképpeni értelemben „pozitív” lett: minthogy nem rombolás volt a célja, hanem az építés, a már létező állományát egyelőre érintetlenül hagyta, hogy fokról fokra alakíthassa át belülről úgy, hogy az új, a tiszta ész követelményeihez inkább igazodó alakot öltsön.”28 A Vallás-irat III. fejezetének I., II. és III. alfejezeteit szinte szó szerint fordítja Körmöczi. Ezek a fejezetek voltaképpen arról szólnak, hogy az ember politikai közösségét, az abban működő természetes etikai állapotot (amelyben az individuális erények nincsenek semmiféle magasabb, összerendező etikai konceptusban képviselve), valamint a jogi állapotot történetfilozófiai szükségszerűséggel fel kell váltania egy etikai közösségnek, mely etikai közösség fogalma voltaképpen Isten etikai törvények alatt élő népének a fogalma. „Itt pedig – fogalmazza meg Kant a sarkalatos tételt – sajátos kötelességgel van dolgunk, nem emberek emberek iránti, hanem az emberi nem önmagával szembeni kötelességével. Objektíve, az ész eszméjében ugyanis az eszes lények minden neme egy közös célra, nevezetesen a legfőbb jó mint közös jó előmozdítására rendeltetett.”29 Körmöczi magyarításában: „Ez a kötelesség különös, itt nem az ember az ember ellen, hanem az emberi nem maga ellen küzködik, minden okos teremtés objektíve scilicet a ratio idealjában egy közönséges célra, tudniillik a fő jónak előmozdítására destinaltatott, de mivel a fő erkölcsi jó a singularis embereknek a magok erkölcsi tökéletességekre való törekedések által tökéletességre nem vitethetik, hanem azoknak egy egésszé való egyesülése azon célra egy jól gondolkodó szüsztémába való állások, melyben és amelynek egysége által mehet ez effectumban, egy ily egész idealja pedig mint egy a virtus törvényei szerint álló universalis respublicanak egy olyan idea, mely minden moralis lexeken kívül lévő idea, ti. egy oly totumra való munkásság, melyről nem tudjuk, ha mint olyan lehetne hatalmunkban. Azért az ily kötelesség módjára és princípiumára nézve minden másoktól különböző, innen által lehet látni, hogy ez a kötelesség egy más ideát praesupponál, ti. egy felsőbb erkölcsi valóság ideáját, akinek universalis succursussa által a singularis és magokra elégtelen erők egy közönséges actuositasra egyesíttessenek. De lássuk ezen moralis necessitast hova vezet minCassirer, Ernst: Kant élete és műve. Budapest, 2001, Osiris Kiadó, 412. Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest, 1974, Gondolat Kiadó, 235. 28 29

410


ket.”30 Fontos itt megjegyezni, hogy a kanti ésszerűség a történelemben, az etikai közösség belátásának és szükségszerűségének a kérdése az észtörténetben adott, amelyet kétségtelenül igazol az is, hogy empirikusan létrejött és fennállt valóságosan a keresztény vallás mint a közösséget megvalósító történeti forma. Ernst Cassirer értelmezésében „A történelmet illetően mindezek közben Kantot persze az észnek ugyanaz az optimizmusa hatotta át, amely Lessingnek és Leibniznek is a sajátja volt. Már hogy a kereszténység évszázadokon át fönnmaradt, az is bizonyítéknak tűnt szemében amellett, hogy általános érvényű értelemmel terhes kell hogy rejtőzzék benne, hisz a tiszta etikai észvallás alapvető motívumainak továbbplántáló ereje híján érthetetlen volna a kereszténységnek ez a maradandósága és állandósága.”31 Körmöczi fordításkéziratában több tér jut a morális érzülettel, azaz a szív parancsolatával, a természetes jóra való törekvéssel, illetve az akarattal kapcsolatos gondolatmeneteknek, mint amilyen mértékben azok Kantnál és módszertanilag képviselve vannak. A szív érzületének tematikájával kapcsolatban egy nagyon fontos kérdéskört kell exponálnunk: a tisztán racionális alapon felfogott istenkeresésnek és keresztény közösség-választásának természetesen megvannak a maga módszertani határai, hiszen a hitmegvallás és az istenkeresés még a természetes teológia szempontjából is elsősorban a szív kérdése. Ezért a szív problematikáját módszertanilag be kell illeszteni az általános ész-diszkusszióba. Amint Immanuel Kant megfogalmazta, „A valódi (morális) szolgálat, amellyel a hívők mint Isten birodalmának alattvalói, s egyben mint ugyane birodalom (szabadságtörvények alatti) polgárai tartoznak, a szívek szolgálata (szellemben és igazságban), azaz láthatatlan, akár maga a birodalom. Ezért csakis az igazi kötelességeknek mint isteni parancsolatoknak való engedelmeskedés érzületében, nem pedig kizárólag Istennek szánt cselekedetekben állhat.32 A szív érzületét a 30 Körmöczi latin terminológiát használ magyar grammatikával. A latin kifejezésekre és szintagmákra való visszatérés, illetve azok használata a magyar szakterminológia és fogalomhasználat bizonytalanságaira, a magyar filozófiai szaknyelv kialakulatlanságára utal. Sipos Pál például, úgy tartotta, hogy a magyar nyelv akkoriban még alkalmatlan a filozófiára, németül kell írni. Az áttörést Köteles Sámuel valósította meg, aki már a mai normákhoz is közel álló – populárisabb – filozófiai nyelven fogalmazott, ámde bizonyos esetekben visszatért ő is a bevett latin szakterminusok használatára. Ezek ugyanakkor rendszerbe ágyazott szakterminusok, jelentésük filozófiai szisztémákhoz kötött, ezért tehát az argumentációt hagyományos filozófiai diskurzusok felé „térítik” el. 31 Cassirer : i. m. 413. 32 Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest, 1974, Gondolat Kiadó, 351.


411

hit birodalmának (illetve ama legmagasabb rendű etikai közösségnek, amelyhez az ember tartozhat) legalapvetőbb szubsztanciájaként elismerni, ezt antropológiai állandóvá tenni, a kanti észfilozófia módszertanilag szükségszerű koncessziójának bizonyult, még akkor is, ha a szív érzületével kapcsolatos megállapításait, a továbbiakban Kant ismét az észtartalmakban felmutatható intellektuális láthatóság irányában konkretizálta. Mivel az erdélyi kantianizmus két kiemelkedő képviselője, Sipos Pál és Körmöczi János teológusok és gyakorló lelkészek is voltak, természetes, hogy a szív érzülete, mint abszolút evidencia és útmutatás, számukra fontosak, vagy akár a legfontosabbak voltak, és azt a fontos filozófiai szinoptikus felületet jelentették, amelyen a tiszta észfilozófia és a vallásos hit szubsztanciájaként létező szív-érzület módszertanilag illeszthető. Az is érthető, hogy ez utóbbi döntően fontos volt Körmöczi János számára. Schleiermacher felé fordulásában is ez játszott fő szerepet, a kérdéskört Gál Kelemen példás tanulmánya33 igen jól láttatja. Kéziratában mélyebben elmélyül a vallásos közösségnek a bemutatásában, a vallás jelenségtanában, ez azonban megfelel a kanti gondolatmenetnek, aki a keresztény vallást végeredményben a történelem folyamán kialakult természetes közösségnek tekintette. A kanti szövegekben megtalálható krisztológiai utalások (a Fiú Isten konkrét jelenvalósága) nem lelhetőek fel ezekben a szövegekben, mint ahogyan a módszertani kulcshelyzetben levő szentség terminus sem. Kant szintézisében nagyon hangsúlyos volt, hogy: „…a célok rendjében az ember (s vele együtt minden eszes lény) öncél, azaz senki (még maga Isten) sem használhatja fel pusztán eszközként anélkül, hogy egyszersmind cél is ne lenne; továbbá, hogy a személyünkben fellelhető emberiséget szentnek kell tartanunk, hiszen az ember az erkölcsi törvény alanya, márpedig ez a törvény szent, s bármit csak miatta és vele összhangban nevezhetőnk szentnek.”34 A szentségnek ez egy igen radikális és teológiailag alighanem értelmezhetetlen koncepciója.35 Mindemellett Körmöczi igen pontosan fogalmaz az emberi morális céljait tekintő teleologikus összefüggéseknek a tekintetében, amikor a kanti gondolatmenetnek a bol33 Dr. Gál Kelemen: Körmöczi János unitárius püspök a vallástalanság vádja alatt. In Három felolvasás az „unitárizmusról”. Cluj-Kolozsvár, 1931, „Corvin” Könyvnyomda.(A Keresztény Magvető füzetei, 6.) 34 Immanuel Kant: A gyakorlati ész kritikája. In Immanuel Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Budapest, 1991, Gondolat Kiadó, 254. 35 Ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkoztam Emberiség, valamint szubjektivitáskritika című tanulmányomban. In Egyed Péter: Szabadság és szubjektivitás. Kolozsvár, 2003, KOMP-PRESS. Korunk Baráti Társaság, 28–51.

412


dogulással kapcsolatos részeit magyarítja. „Moralis nézőpontból tehát az egész természetet mint bizonyos morális scopusokra rendelt médiumok complessussát úgy kell néznünk, mely scopusok között egy bizonyos vagyon fő cél, ez a fő cél a morale ensek cselekedete és actuositasa secundum leges libertatis, és az e szerént elérendő boldogság. A libertatis lex postulálja, hogy minden morale ens tetszése szerint agájon, quaetenus más libertasa nem sértetik meg. A boldogság, a szabadság törvényei alatt a fő céllal megegyező akarat által munkálkodtatik. Minél többet conferal egy ens szabad akaratja által, a fő cél realizációjára, annál boldogabbnak kellenék lenni sorsának, ha a szabadság törvényei uralkodnának mindenütt és az ő sorsa is az által producaltatnék.” Az Einleitung B. részének az elemzése, a szövegrészletek összevetése Kant eredeti megfogalmazásaival meggyőz arról, hogy Körmöczi János fordítása a kanti filozófia pontos, mélységi és ihletett megértéséről tanúskodik. Ennek elsősorban a teológiai konceptusok szemantikai differenciái, valamint a magyarítás szakterminológiai (a vegyes latin–magyar idióma) szabnak határt. A latin nyelvű filozófiai hagyomány ugyanis egy kialakult, zárt referenciális rendszerben rögzíti a terminusok jelentését és szintaktikai lehetőségeit, elsősorban az arisztotelészi és leibnizi–wolffi szakterminológiai kánonoknak megfelelően, amelyhez nyilván a teológiai konceptualizáció is hozzájárul. Vélhetőleg a fordítási szándéknál többről van szó. A kanti etikai-vallásfilozófiai írások vonatkozó részleteinek az összeszerkesztése is egy bizonyos irányvonalat követ. Véleményünk szerint a szabadság, akarati autonómia és az ebből fakadó tiszta emberi öncélúság, valamint az érzületi morál parancsolataiból fakadó átélt kötelezettségek harmonizálása vezethette Körmöczit egy egységes konceptus irányában. Az ember egysége ugyanis azt jelenti, hogy indítékai homogének, és ez filozófiailag igazolható. További elemzéseknek kell feltárniuk Körmöczinek a Kanthoz és a kantiánus szerzőkhöz fűződő egyéb kapcsolatainak más vonatkozásait. Körmöczi Fichtefordításával behatóan foglalkozott Hajós József. A Körmöczi életműben feltalálható egyéb Fichte-utalásoknak az ismeretében állíthatjuk, hogy Körmöczi tágabb értelemben is kapcsolódik a klasszikus német filozófia kanti–fichtei hagyományához, illetve az általuk képviselt német felvilágosodás-modellhez. Körmöczinek véleményünk szerint mindenképpen helye van az erdélyi kantianizmus összefüggésrendszerében. További kutatásokat kell végezni annak érdekében, ennek a tipológiáját pontosítani tudjuk.

Gyenge Zoltán1 Vallástalan volt-e Körmöczi János? Körmöczi felfogása Schleiermacher filozófiájának tükrében Rögtön elsőként adódik a kérdés: ki volt Körmöczi János, érdekes-e az ő tevékenysége annyira, hogy arról érdemes legyen konferencián előadást tartani, főként, ha tevékenységét olyan kortársakhoz mérjük, mint Kant vagy Schleiermacher? A kérdésre a válasz adott, ha az ember jobban belemélyed Körmöczi egyes írásaiba, keresve azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a tevékenységét a kor ismert alkotóihoz kötik. Hogy érdemes filozófiai értelemben róla megemlékezni, azt – többek között – az alábbi gondolat is világossá teszi: „A morális lexben való hit tehát szüli a morale ensek valorát, a lex consistenciája determinál, hogy azt az mi morale dolgok sorában, végsőnek tartsam és morális ordot higyjek, tehát a morál országából való hit is a morális lexből jön.” Első pillanatra, aki nem ismeri a kanti filozófiában a gyakorlati ész posztulátumát, és nem tudja, hogy a szabadság és kötelesség milyen kapcsolatban áll egymással, valamint nem ismeri a kor teológiai vitáit, amelyeket Körmöczi viszont valószínűleg alaposan ismert, annak ezek a sorok első ránézésre zavarosnak tűnnek. Hogy mennyire nem az, ahhoz helyezzük a gondolatát az adott kor kontextusába. Mindezt úgy, hogy közben a vallásról kapcsolatos alapvetését sem hagyjuk figyelmen kívül. Mielőtt erre a kontextusra koncentrálnánk, előfeltevésként szögezzük le, hogy a kor, amiben Körmöczi tevékenykedik, szellemi értelemben véve izgalmas korszak. Ne felejtsük, ekkor zajlik a francia forradalom. Körmöczi pedig éppen 1792-ben kerül német nyelvterületre. Bár Franciaországban ez már a jakobinus diktatúra korszaka, német földön ehhez képest látszólag nyugalom van, a szellemi élet azonban forrong. Vita vitát követ, itt is „fejek hullnak” (gondoljuk csak Fichtére), bár nem a guillotine alatt. És nem csupán a filozófia, hanem a vallás 1 Gyenge Zoltán MTA-doktor, tanszékvezető egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem, Filozófia Tanszék), a Magyar Filozófiai Társaság elnöke. Kutatási területe a német idealizmus, művészetfilozófia, romantika, Kierkegaard, Nietzsche.

414


területén is, főként Jénában, ahol maga Körmöczi is megfordul. Majd látni fogjuk, Jéna szinte minden esemény kapcsán előkerül. A kor legfontosabb történéseit szemlélve, hogy megértsük a kontextust, vissza kell térnünk egy kissé az időben.2 A német közgondolkodás ebből a szempontból egyik legfontosabb előtörténete Lessing nevéhez fűződik, aki hitet tesz a vallás és tudomány szétválasztása mellett, főként Johann Melchior Goeze „tündöklése” okán keletkezett „Anti Goeze” írásaiban. Maga Goeze (1717– 1786) egy rendkívül művelt, ám tehetségét a kérlelhetetlen ortodoxia szolgálatába állító lelkész volt, aki Jénában és Halléban tanult, majd lelkipásztor lett. Ellensége volt saját kollégájának, például Albertinek (1723–1772), vagy – hogy egy ismertebb nevet is említsünk – Goethének. Az Ifjú Werther szenvedéseit képtelen volt megbocsátani. Ennek a kérlelhetetlenségnek legnevetségesebb, egyben legszánalmasabb példája egy Goeze által „celebrált” szertartás volt, aminek részeként könyveket égettek el, többek között Basedow művét is, és hogy teljes legyen az élvezet, kicsit szidták a zsidó Mendelssohnt. Nem volt tehát véletlen, hogy ez a derék ember központi alakja lett a „Goeze-Streit” néven ismertté vált vitának. Lessing írásaiban nem kevesebbről szólt, mint egy világos és kérlelhetetlen állásfoglalásról a felvilágosodás tanai mellett, és fellépésről a protestáns ortodoxia, így Goeze tanai ellen. Mindez azonban időben egy kicsit előbbre utal, a kor egyik titokzatos alakjához, Hermann Samuel Reimarushoz (1694–1768), aki jénai, majd wittembergi tanulmányai után a héber filológia és a filozófia elismert szakértője, köztiszteletben álló tudós, a hamburgi Akademisches Gymnasium tanára volt. Reimarus a természeti vallás (natürliche Religion) propagálója, aki úgy gondolta, hogy az Istenről származó tudásunk az ész természetes erejéből ered. Ugyanakkor Istenről való felfogásában a deizmus nézeteit osztotta. Ez az „egység” mindent elsöprő erejének a későbbiekben már nem felelt meg, de nézeteinek radikális mássága mindenképpen alkalmas volt arra, hogy az egyik legnagyobb hatású vita alapjait képezze. Ami azonban valóban izgalmassá teszi a helyzetet: ezek az írások nem a nagyközönség számára készültek, és életében nem is jelentek meg, azonban egy szűk kör számára ismertek voltak. Reimarus haláláig titokban dolgozott azon a művén, amelynek az Apologie oder Schutzschrifft für die vernünftigen Verehrer Gottes címet adta. Lessing ebből a műből kapott kéziratot magánfelhasználás céljából azzal a korlátozással, hogy a szerzőt nem nevezheti meg.

Lásd Gyenge Zoltán: Vallásfilozófiai metszetek a német idealizmus és a romantika korából. In Schelling: Filozófia és vallás. Gödöllő–Máriabesnyő, 2012, 49–77. 2

Gyenge Zoltán • Vallástalan volt-e Körmöczi János?

415

Lessing így a szövegeket (Fragmente eines Ungenannten, 1774–77) hozta nyilvánosságra, amivel rögtön igen nagy vihart kavart. Ez vezetett el ahhoz a vitához, amelyet fentebb említettünk, és amely éppen Reimarus radikális, az ortodoxiát megrázó gondolatai indítottak.3 Reimarusnak tényleg igaza volt abban, hogy a kérdés meglehetősen szenzitív, amit jól mutat, hogy Lessinget 1778-ban teológiai szilenciummal sújtják. Ha magukat a szövegeket nézzük, véleményem szerint a töredékek igazi nagy találmánya egyrészt a Jézus személye és tanítása iránti kutatás, mely kapcsán jóval megelőzi saját korát, másrészt jó filológushoz illően a források tisztázása, amelyben egyértelmű különbséget tesz – arra is figyelemmel, hogy maga Jézus nem hagyott hátra semmilyen iratot – az apostoli és az evangéliumi tanítás, illetve egyéb dokumentumok között.4 Egy biztos, mint a kor számos nagy kérdése, ez is arra irányította a figyelmet, hogy a filozófia egyik legfontosabb feladata a vallás, a krisztusi tanok tanulmányozása és megértése, illetve érthetővé tétele. Lessing ezzel összefüggésben azt mondja: ha az Atya, aki jobbjában az igazságot, míg baljában az igazságra irányuló törekvést tartja, és választhat a kettő között, ő még akkor is a balt választja, ha benne van a tévedés lehetősége, és fennáll a veszély, hogy az igazságot nem tudja meg.5 Ez pedig súlyos morális

3 Meggyőző Utasi Krisztina ezzel kapcsolatos érvelése, aki ezt finomította, és rámutat a következőkre: „Reimarus éppoly bizalmatlan a neológiával, mint a lutheránus ortodoxiával, de a vita kisajátítása Goeze részéről és a kényszerű befejezés elfedi a Lessing szándéka szerint neológia-ellenes élt és sokkal inkább egy, az ortodoxia ellen intézett támadásként marad meg a kortársak emlékezetében. Mindehhez hozzájárult Lessing álláspontjának szokatlansága is, mely szerint az ortodoxia nyílt ellentéte az ész autonomitását követelő érvekkel szemben az eredendő intoleranciáját bizonyos értelemben képes toleranciává változtatni, míg a neológia a tolerancia álarca mögött bontja le ezt az autonómiát – barátai és vitapartnerei szemében mindez merő ellentmondás, hisz nem lehet egyszerre a felvilágosodás és az ortodoxia oldalán állni.” In Ész és kinyilatkoztatás között. a Fragmentenstreit esztétikatörténeti jelentőségéről. [online] http://doktori.btk.elte.hu/phil/utasi/utasi_dissz_ hun.pdf [2014. 09. 11.] 4 Vö.: „Denn die Apostel sind selbst Lehrer gewesen, und tragen also das ihrige vor, haben auch nimmer behauptet, daß Jesus ihr Meister selbst in seinem Leben alles dasjenige gesagt und gelehret, was sie schreiben. Dagegen führen sich die vier Evangelisten bloß als Geschichtschreiber auf, welche das hauptsächlichste, was Jesus sowohl geredet als getan, zur Nachricht aufgezeichnet haben. Wenn wir nun wissen wollen, was eigentlich Jesu Lehre gewesen, was er gesagt und geprediget habe, so ist das res facti, so frägt sichs nach etwas das geschehen ist; und daher ist dieses aus den Nachrichten der Geschichtschreiber zu holen.” §.3. 5 Lessing, G.E.: Sämtliche Schriften. 16 Bde. – 1886–1924. Bd. XIII. Berlin / New York, 1979, 24.

416


csapás az ortodoxiával szemben. A Fragmentenstreit-nak nevezett vita 1777-ben erősödött fel annyira, hogy az azt követő egy év alatt csaknem harminc vitairat jelent meg. Az Anti-Goeze pamflet – ahogy azt Norbert Altenhofer nevezi6 – és a vita abból a szempontból is lényeges, hogy ez vezet el az 1780-ban elkészült Erziehung des Menschengeschlechts, illetve a Nathan der Weise megjelenéséhez. A másik nagy vita – a Pantheismusstreit. Kirobbanása a német filozófia egyik vitatott, ám kétségkívül jelentős alakjához, Friedrich Heinrich Jacobi személyéhez köthető. Jacobi (1743–1819) korának tipikus alakja, akinek tevékenysége elválaszthatatlan a felvilágosodás szellemiségétől. Jacobi szerint minden következetesen végigvitt rendszer szükségképpen panteizmushoz, ekként ateizmushoz vezet. Dühítő megállapítás, főként akkor, amikor a német filozófia számos jelentős képviselője, sőt annak holdudvarában lévők – ahogy a Dieter Henrich-féle konstelláció-kutatás kimutatja7 – nagyon erőteljesen elszántak a rendszer létrehozására. És lássuk be, vannak megfontolandó érvek, ez alól még Kant sem feltétlenül kivétel. Ennek fényében Jacobi alapvetése csak olaj a tűzre. Hozzátehetjük: a vádak nem csupán Lessing emléke, hanem legalább annyira Mendelssohn ellen is irányultak. A vitában megszólal Schelling is, de erre nem szeretnék most kitérni. A hit és vallás, illetve a vallás lényegének az érzékeny kérdését más oldalról is feszegetik. Ezt Körmöczi is megteszi. Ezért lehet fontos a korszak egy másik fontos alakja Novalis. Novalis 1799-ben írja meg a Kereszténység avagy Európa című művét. (Ez csak 1826-ban jelenik meg, hogy Körmöczi ismerte-e, az felettébb kétséges. De a kor szellemiségét jól tükrözi.) Az írás a következő szavakkal nyit: „Es waren schöne glänzende Zeiten, wo Europa ein christliches Land war, wo eine Christenheit diesen menschlich gestalteten Welttheil bewohnte; Ein großes gemeinschaftliches Interesse verband die entlegensten Provinzen dieses weiten geistlichen Reichs.”8 Világosan kiderül, amit sok kommentár is említ, hogy Novalis kereszténység-képéhez egy középkori visszavágyódás, egy idilli keresztény Európa-kép tartozik, ahol az egység (nem véletlen az „ein” kiemelése) uralkodik a sokféleség felett, egy egyesült, uniAltenhofer, Norbert: Gotthold Ephraim Lessing. In Deutsche Dichter. Stuttgart, 1995, 174. 7 Ezzel kapcsolatban magyar nyelven kiváló összefoglalást lehet olvasni Weiss János munkájában: Kant után szabadon. Budapest, 2007. 8 Vö. Novalis, Friedrich: Schriften. Die Werke Friedrich von Hardenbergs. Herausgegeben von Paul Kluckhohn und Richard Samuel, Band 1: 3., nach den Handschriften ergänzte, erw. und verb. Auflage, Band 2–4: 2. nach den Handschriften ergänzte, erw. und verb. Auflage, Stuttgart, 1960–1977, Bd. 3. 507. 6


417

verzális vallás. Az sem véletlen, hogy a kézirat évtizedekig a fiókban hever. Novalis 1799 novemberében Jénában felolvasta a romantikus körnek. Schelling pamfletet akart hozzáírni, Goethe azonban még a megjelenését sem támogatta, így az ügy ennyiben is maradt. Mivel azonban semmi sem véletlen ebben a korban, az események összefüggenek egymással. A vallás pedig – mint arra utaltunk – kifejezetten érzékeny pont. Lessing csak részleges szilenciumot kapott a töredékek publikálása miatt, Fichte ellen ateizmus vádjával indítanak támadást, ami a Jénai Egyetem kényszerű elhagyásával végződik. Reinhold után Fichte, és Fichte után az új csillag, Schelling. És miként Kant, ők is mindannyian konfliktusba keverednek a hagyományos egyházi közeggel. De ebben a sorban valaki még hátra van. Vegyük elő ismét Körmöczit: „A vallás a szív indigentiaja és nem az értelem objektuma.” Nos, ez már egyáltalán nem Jacobi vagy Kant. Jacobi egyenesen az „észvallásról” (Vernunftsglaube) beszél. A szív elsődlegessége a vallásos hit esetén sokkal inkább köthető egy olyan személyhez, aki Körmöczire igazán nagy hatással lehetett. Talán nagyobbal, mint Kant. Aki szerint a vallás nem az ész dolga, hanem a vallás érzés, érzület (Gefühl). Ez a személy Körmöczi kortársa, Friedrich Daniel Ernst Schleiermacher (1768–1834). Gál Kelemen írja a Körmöczire tett hatásról: „Kant a tiszta ész világánál nem tudta meglátni az isten lényét és nem tudta megmagyarázni a csudákat. Zsákutcába jutott a racionálizmus, melyből nem látott kivezető utat semmi irányban. És most megjelenik a 19. század nagy vallási reformátora, Schleiermacher, aki új korszakot kezd a teologiai tudomány történetében. Látta a racionálizmus és supranaturálizmus kiegyenlíthetetlen ellentétét, és szellemi erejével olyan új indítást adott a teológiai tudománynak, amely még ma is középpontjában áll a legkülönbözőbb irányoknak. Mint minden teremtő szellemnél, nála is az ellentétek egy magasabb összefoglalás szinthézisében olvadnak fel: a minden vallásnál elkerülhetetlen misztika egyesül nála az ész legmélyebb és legélesebb reflexióival.”9 Pontos megfogalmazás. A vallásról szóló beszédeinek későbbi hatását valóban nehéz túlbecsülni. Hogy mást ne mondjunk, Søren Kierkegaard egyházellenes érvei megfelelő alapot találnak Schleiermacher műveiben. Schleiermacher szerint vallásosnak lenni annyi, mint az „univerzumot szemlélni”, amihez azt a némileg meglepő kijelentést fűzi, hogy „ha már nem tagadhatjátok, hogy az istenről alkotott eszmétek az univerzum szemléletének a függvénye, akkor azt is el Gál Kelemen: Körmöczi János püspök a vallástalanság vádja alatt. Keresztény Magvető, 63. évf. (1931). 211–212. 9

418


kell ismernetek, hogy bizony lehetséges, hogy egy isten nélküli vallás jobb lehet, mint egy másik istennel.”10 Hogy ez pontosan mit jelent, azt egy másik helyről vett idézet világítja meg: „hát nem sokkal inkább vallásos az, aki Egyként és Mindenként szemléli az univerzumot, még ha isten eszméje nélkül is?”11 Ez a megállapítás nagyon emlékeztet Kierkegaard-nak arra a gondolatára, hogy a döntő minden esetben a hitben való szemlélet és érzés, a szenvedély, a hit szenvedélye, ami a tartalom, és nem a forma; azaz lehet istenhívő az is, aki bálványt imád, de szenvedéllyel, míg az, aki minden egyházi szertartás betart, áldozik, keresztelkedik, oltár előtt imádkozik, de nincs benne szenvedély, igazában véve, ő a bálványimádó. Schleiermacher nem áll ettől távol és Körmöczi sem. Az Unitárius Irodalmi Társaság 1931-es előadásán a már idézett Gál Kelemen eleveníti fel Körmöczi gondolatait: „Nagy és valósággal esmérhető különbség vagyon a status vagy az eclesia religioja és a belső religio vagy a szív religioja között.” Vagy ahogy máshol írja: „egy okos embernek különbséget kell tennie a religio külsője és belsője vagyis a status és a szív religiója között.” Tegyük hozzá, Schleiermacherrel összhangban: „Isten nem minden, hanem csupán egyetlen összetevő a vallásban, és az univerzum sokkal több nála; ti sem hihetitek Istent önkényesen, vagy csupán mert a vigasztalására vagy segítségére van szükségetek, hanem csak akkor, ha nem tehettek másként. A halhatatlanság nem lehet igény, ha előbb nem volt feladat, amit megoldottatok.” És a legszebb megállapítás: „Eggyé lenni a végesben a végtelennel, és örökkévalónak lenni a pillanatban, ez a vallás halhatatlansága.”12 Vagyis Körmöczi szavaival élve: a „belső religio” a külső felett áll, mert a formális dolgok helyett a szív érzületére épít. Ezek a szokványostól eltérő gondolatok magyarázzák, vagy ha nem is magyarázzák, de teszik értelmessé Schleirmachernél az intézmény és közvetítés-ellenességet. Pontosabban azt a heves igényt, amivel Schleiermacher az államot el akarja választani az egyháztól, a vallástól. „Az egyház ténylegesen is annál közömbösebb lesz számunkra, minél inkább gyarapodnak a vallásból, a legjámborabbak pedig büszkén és hidegen kiválnak belőle.”13 Az egyház minél inkább világi hatalomra tesz szert, annál inkább eltávolodik eredeti jelentőségétől, lényegiségétől, ezért akik valóban hisznek, azok inkább kiválnak belőle, és megpróbálják hitüket egyénileg artikulálni. Innen mindössze egy lépés az egyház nélküli vallás, onnan pedig a vallás nélküli istenhit, amely – mellesleg – a legna10 11 12 13

Uo. 95. (Kiemelés GyZ) Schleiermacher, Friedrich: A vallásról. Ford. Gál Zoltán. Budapest, 2000, 70. Uo. 73. Uo. 106.


419

gyobb „vallást” jelenti ezen a világon. Hinni valamilyen lényben, az univerzumban, egy törvényben, mely a világi harmonia prestabilitát fenntartja, de nem gyakorolni semmiféle liturgiát, nem fogadni el a közvetítést, mert a hit egy személyes dolog, a legszemélyesebb, amihez rajtam és Istenen kívül senkinek semmi köze, pontosan ez lehet a hit igazi lényege. Ahogy Nietzsche fogalmaz: „A keresztény ember élete végül is pontosan az az élet, amelyről Jézus azt hirdette, hogy meg kell szabadulni tőle.”14 Schleiermacher is levonja a logikus következtetést: „ki másnak köszönheti az egyház a szervezetét és fölépítését, ha nem a papoknak – ami teljesen ellentmond a vallás szellemének?”15 Azaz ő még nem megy el a végsőkig. Nem mondja ki, hogy a papok, az egyház nem csupán a vallásnak mond ellent, hanem a hitnek, amely a személyesség legbenső kifejeződése kellene, hogy legyen, de azt – teszi hozzá majd Kierkegaard – éppen a pap áldozza fel az oltáron. Ebből a szempontból a legfontosabb ellensége a vallásnak, a kereszténységnek az állam. Olvassuk el Schleiermacher ezzel kapcsolatos szavait: „Ki bűnös tehát abban, ha a méltatlanok foglalják el a szentség virtuózainak a helyét, s ha az ő felügyeletük mellett mindaz belopózhat és megszilárdulhat, ami a vallásnak leginkább ellenére van? Ki más tehát a bűnös, mint az állam, a maga rosszul értelmezett nagylelkűségével?” Mert az egyház – miként az állam is – szerepet tévesztett. „Nagyjában és egészében átadta az egyháznak a nevelés gondját és felügyeletét; azt akarja, hogy a népet, amely az állam törvényeit nem érti, a vallás védőszárnyai alatt, közösségi formában tanítsák a kötelességre és az erkölcsi érzületre; azt követeli, hogy a vallás, ereje és az egyház irányítása által, kijelentéseiben igazolja az állam tetteit polgárai előtt.”16 Ez üzlet. Az állam támogatja az egyházakat, pénzt, hatalmat ad neki, fontos állami funkciókat átenged, cserébe az egyház az állam apologétájává válik. Valamit valamiért. Mindenki jól jár. Hogy közben a hit lényegtelenné silányul, az már senkit sem érdekel, legkevésbé a pompás öltözetben virító papokat. Ezt Schleiermacher pontosan látja, amikor nem kevéssé blaszfémikus mondatait leírja: „Az egyház vezetői között sokan vannak, akik semmit sem értenek a vallásból, tagjai között pedig sokan, akiknek eszébe sem jut, hogy keressék.”17 Körmöczi két vallásról szóló gondolata már csak ezért is kiválthatja a vallástalan-

14

F. Nietzsche: A hatalom akarása. Ford. Romhányi Török Gábor, Budapest, 2002,

103. 15 16 17

Uo. 109. Schleiermacher, Friedrich: A vallásról. Id. kiad. 114. (Kiemelés GyZ) Uo. 115.

420


ság vádját. Nem csoda. Inkább az lenne csoda, ha nem így lenne. Maga Gál utal arra, hogy ezek a gondolatok Körmöczinél Schleiermachertől erednek. Célja a vallás vagy az egyház tagadása? Nem feltétlenül. Schleiermacher maga is lelkész volt, Körmöczi püspök. Nem lehetnének azok, amik, ha erre vállalkoztak volna. A cél sokkal inkább a vallás megújítása, az egyház megtisztítása mindazon allúzióktól, amelyek ellentmondanak a krisztusi tanításnak. Schleiermacher határozott véleménye szerint az egyház és a világi javak hajszolása egymást kizáró tényezők: „Az igazi egyház szent büszkeséggel tagadta volna meg azokat az adományokat, amelyek nem segíthetnek rajta, tudván, hogy azok, akik megtalálják az istenséget, és együtt örülnek neki az ő tiszta társas életükben, amelyben csupán legbenső létüket akarják megmutatni és közölni, semmilyen közönséges dologgal nem rendelkeznek, amit valamely világi hatalomnak kellene megvédeni a számukra, tudván, hogy semmit nem igényelnek a földön, nem is lehet szükségük egyébre a nyelvnél, hogy megértsék egymást, s egy helynél, ahol együtt ellehetnek; vagyis csupán olyan dolgokat igényelnek, amelyekhez nincs szükségük semmiféle fejedelemre és az ő kegyeire.”18 A megújításnak egyik alapja az érzelem (a szív), a másik a már említett kanti morál. Nézzük tehát: egyik oldalon adott a szív vallása, az érzelem hite az ész hitével szemben. A másikon egy morális megalapozás. „A morális lexben való hit tehát szüli a morale ensek valorát, a lex consistenciája determinál, hogy azt az mi morale dolgok sorában, végsőnek tartsam és morális ordot higyjek, tehát a morál országából való hit is a morális lexből jön.”19 Hogy morális lény lehessek a kanti paradigma szerint – ezt Körmöczi egészen pontosan adja vissza – szükséges előfeltételezni az erkölcsi törvény létét. Morális lényként kell elképzelnem magam, hogy valóban morális lény legyek, aminek az alapja az akaratra épített szabadság. Körmöczi ennél tovább is megy. A következőképpen fogalmaz: „Cselekedd, kövesd a kötelességeid, arany és eltörölhetetlen betűkkel fel van írva a szívedben.” Tudjuk, hogy Kant szerint a szabadság nem más, mint a kötelesség akarása, hiszen éppen ez az akarás tesz bennünket morális lénnyé. De Körmöczi ezt a szívbe helyezi, ami már nem Kant. Sokkal inkább Schleiermacher vagy Schelling. Ez utóbbi meghatározó műve a Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről. Nem tudom, Körmöczi ismerte-e ezt a művet? Nem tudom, ha ismerte, értette-e? Nekem a mű fordítása közben sokszor az volt az érzésem, hogy néhol maga Schelling sem érti. De van benne egy mondat, ami rendkívüli módon öszszecseng a schleiermacheri és a kanti gondolatok szintéziseként. Schelling 18 19

Uo. 116. MsU. 1282, 22r.


421

ugyanis így ír: „Az igazi szabadság egységben van egyfajta szent szükségszerűséggel, amihez hasonlót mi a lényegszerű megismerésben érzékelünk, ahol ész (Vernunft) és szív (Herz) csak saját törvényük által meghatározva szabad önkéntességgel állítják, ami szükségszerű.” Körmöczi – ha meggondoljuk – ugyanezt mondja. Nem tudom, ismerte-e Schelling gondolatait. De a kapcsolódási pont világos. Innen elindulva azt is érteni véljük, hogy honnan az a heves támadás, ami a korát ugyancsak meghaladó Körmöczit éri. Valaminek változnia kellett. Vagy kellett volna. Maga Schleirmacher is utal arra, hogy a változás igénye eljött. Nem tudni – írja – hogyan zajlik majd le, hogy „vajon csak egy megrázkódtatás után-e, mint a szomszédos országban”, vagy lehetséges megegyezés útján mindezt orvosolni. A szomszédos ország Franciaország, ahol abban a pillanatban is zajlik a forradalom, megrázkódtatást hozva el – német föld kivételével – szinte egész Európára. Sokszor elkoptatott frázis, viszont csak ismételni tudjuk: a németek a szellem szintjén vitték azt végbe, amit a franciák a társadalomban. A szellemi forradalom legalább annyira radikális volt, mint a „szomszédos országban” a társadalmi felfordulás. Bármennyire frázis, sok dologban igaz. Az a kijelentés, amit Schleiermacher megenged magának, elképesztő: „Félre tehát az egyház és az állam közötti ilyen kapcsolattal! – Ez marad catói tanácsom mindvégig, vagy amíg az egyház tényleges szétrombolását tapasztalom és látom.”20 Különben itt a vég, és még társadalmi felfordulás sem kell hozzá, megöli az opportunista unalom. Megkapja ezért ő is a magáét, akárcsak Körmöczi. Hogy mennyire érvényesek ezek a gondolatok manapság is, azt mindenki maga döntse el.

20

Schleiermacher, Friedrich: A vallásról… 119.

Simon József1 Felvilágosodás és kritikai filozófia – Körmöczi János (1762–1836) lehetséges dilemmái Flügge, Herder és Kant nyomán2 Tanulmányomat azzal a megállapítással szeretném bevezetni, hogy a konferencia előkészületei közben példás módon körbeküldött nyomtatott és kéziratos anyag alapján világossá kellett válnia számunkra az a tény, hogy Körmöczi tisztában volt azzal az új intellektuális helyzettel, amit a kritikai filozófia megjelenése alakított ki az európai vallásfilozófiai reflexiók területén. Már előzetesen nagyon fontos hangsúlyozni, hogy Körmöczi szellemi orientációjára – melynek emblematikus tényeként talán a kanti Vallás a puszta ész határain belül részleteinek fordítását tekinthetjük – nem szabad intellektuálisan elszigetelt értelmiségi kezdeményezésként tekintenünk. A Kant és filozófiája által előidézett szellemtörténeti szituációval ugyanúgy komolyan számot vetnek más értelmiségiek is, akik a magyar kultúra térképén konfesszionális vagy geográfiai szempontból más helyeket és pozíciókat foglalnak el. Tanulmányomban annak felvázolására teszek kísérletet, hogy milyen dilemmák elé állíthatta Körmöczit egy német kantiánus vallási gondolkodó, jelesül Christian Wilhelm Flügge recepciója. Ezen dilemmákat megkísérlem azon stratégia értelmezése által is felvetni, melynek mentén Herder és Kant szövegrészleteit Körmöczi egymásba ágyazza. A kérdés, amire választ keresek, nem annyira az, hogy mennyiben sikerül ötvözni Körmöczinek a kanti és a herderi történetfilozófia eleve összeegyeztethetetlennek tűnő gondolatait, hanem sokkal inkább az, hogy milyen motívumok hajthatták Körmöczit egyáltalán egy ilyen szintézis kísérletére.

Simon József a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének adjunktusa. A reneszánsz bölcselet történetéről, a radikális reformáció erdélyi fejleményeire különösen figyelő forráskiadványokat és tanulmányokat jelentet meg. 2 A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1

Simon József • Felvilágosodás és kritikai filozófia

423

Körmöczi Flügge-fordítása Körmöczi János az MsU. 1282 jelzet alatt fennmaradt kéziratának 100r–111r. oldalain Christian Wilhelm Flügge (1772–1828) Versuch einer historischkritischen Darstellung des bisherigen Einflusses der Kantischen Philosophie auf alle Zweige der wissenschaftlichen und praktischen Theologie című műve 5-től a 73. oldalig terjedő részét fordítja és kivonatolja jórészt magyar, kisebb részt latin nyelven. Az 1796-ban Hannoverben megjelent mű címét így fordíthatjuk magyarra: A kanti filozófiának a tudományos és gyakorlati teológia minden ágára kifejtett eddigi hatásának történeti-kritikai bemutatására tett kísérlet. Mielőtt az 1790-es évek e göttingeni Privatdozentjének hatástörténetét ismertetnénk, vessünk egy pillantást Körmöczi kéziratára, és ezáltal Flügge gondolkodására! Flügge művének Körmöczi által is átvett felütése mintha a herderi nemzeteszményt fogalmazná meg: „Egy egész natio gondolatját az egész natio lelkében kell felkeresni, az egész natio, sőt az egész emberi Nemzet egy test. Az azt eleveníttő lélek bizonyos értelemben az egész test minden tagjaiban vagyon […]”3 A felütés a herderi Geist des Volks eszméjét fogalmazza meg: a nemzet szintjén egységessé formálódó szubjektivitás-gondolatot. Ám Flügge nem Herderre, hanem Reinhold híres művére a Briefe über die Kantische Philosophie-ra hivatkozik, mely utalást nem olvashatjuk Körmöczi kéziratában. A natio organikus testét átható egységes nemzet-szellem fogalmának egysége Kant számára az aufklérerista klasszifikáció puszta statisztikus-empirikus adata, és nem általános fogalom, szemben azzal, ahogy a kanti weltbürgeliche vízió az individuum szabadságát általános szintre emeli. Flügge mégis kanti hangoltságú kísérletet tesz arra, hogy a nemzetet jellemző „gondolkodó erőt” elhatárolja az azt tompító „félrecsapongásoktól”, „a phantásia általi örökös szunnyodozás”-tól, mely erő még ha át is adja magát ezeknek, „legalább az elmésség játékjai által fel szokott ébredni”.4

3 MsU. 1282, 102r. vö. Flügge: Versuch, 5: Den Geist einer Nation […] muss man in der Seele derselben aufsuchen. Diese ist freylich, in einem gewissen Sinne, durch den ganzen Körper verbreitet, […]. 4 MsU. 1282, 102r.

424


„A legszembem tűnhetőbb és tulajdon characterei a mai idő Lelkének: Minden eddig elé volt üsmeretes systemáknak, theoriaknak, s képzelődés módjainak megreszkettetése.”5 A következő szakaszban minden további nélkül „a tulajdon characterei a mai idő lelkének” leírásánál találjuk magunkat, mely vizsgálat nyilván a különös nemzet-szellemektől és karakterológiáktól a „mai idő lelké”-re vált, mely az egységesként elgondolt emberi nem sajátosságainak hordozója. Ez az átmenet a herderi koncepció szempontjából a kulturális sokféleség figyelembevételének feladását jelenti, kanti szempontból pedig a történelem empirikus fogalmi szintézisei felől a történelem lehetőségi feltételéhez való illegitim átmenetet. De ugyanígy azt is mondhatjuk, hogy mindez megfelel Herder eszméinek, amenynyiben vannak kulturális univerzálék az egyes nemzeti karakterek felett, és Kant szerint is megadható egy generáció korszellemének transzecendentál-filozófiailag biztosított egysége. A diagnózis pesszimizmusa azonban inkább a kanti hangot erősíti: a filozófiai és a képzelőerő alkotta világkonstitúciók kríziséről beszélhetünk. A felvilágosult jelen erődemonstrációjában a történeti világkonstitúciók összes ellentmondása egységbe foglalható a „régi” fogalma alatt. A kérdés nem annyira arra irányul, hogy a régi újrahasznosítható-e, hanem arra, hogy mi lesz a „régi” és az „új” harcának kimenetele, és mit remélhet „az egész emberiség” e harc kimenetelétől. A legtisztábban ez a teológia területén jelentkezik, ahol a ’régi’ alatt a felvilágosult történeti kritikát6 kell értenünk, az ’új’ alatt pedig „az okossággal való szabad élés erősítői”7-t: azaz Kant kortárs protestáns teológiai recepcióját. Flügge és nyomában Körmöczi szerint semmi sem fejezi ki jobban a kor szellemét, az emberi történelem haladásának jelen állapotát, mint a történeti Bibliakritika és a morális antropológia ezen szembenállása. Már itt fel kell hívnunk arra a figyelmet, hogy ha volt valami, ami az erdélyi antitrinitárius szellemi identitást a konfesszionális intézményrendszeren túl évszázadokon keresztül kitüntette, akkor az a történeti kritika gondolatának európai kontextusban is jelentős, MsU. 1282, 102r., vö. Flügge: Versuch, 6: Das auffallendste und eigenthümlichste Merkmal von dem Geiste unsers Zeitalters ist eine Erschütterung aller bisher bekannten Systeme, Theorien und Vorstellungsarten. 6 Ennek képviselői Körmöczi szavaival „a tiszta tudomány oltalmazói, éles elmével ’s historiai subsidiumokkal” (MsU. 1282, 102r.), vö. Flügge: Versuch, 6: Verfechter der reinen Lehre […], ausgerüstet mit Scharfsinn und historischen Hülfswissenschaften. 7 MsU. 1282, 102r., vö. Flügge: Versuch, 6: die Vertheidiger des freien Vernunftgebrauchs. 5


425

és főként nagyon korai felvállalása. Visszatérve Flüggéhez: az új morális antropológiára alapuló teológia számára nem valamely metafizikai rendszerrel összekapcsolt teológia, hanem a meszemenően empirikus alapokon nyugvó történeti kritika jelentette az igazi kihívást, mely „az okosság erőtelenségét, s annál fogva jussaival való élhetés elégtelenségét … hirdette”.8 Flügge számára ez nyilván a kortárs göttingeni történeti-kritikai iskolát jelentette, Körmöczi számára azonban talán ezenkívül az antitrinitárius hagyomány centrális gondolatát is. „A gondolkodás modjában, a képzelődésekben kell külömbségnek lenni, ez a dolog természetéből foly! Innen azon egy időben élő embereknek gondolatjaik, értelmek ’s érzések is külömbözők, tökelletes harmonia nemis lehet ebben. Azonban minden periodusban van egy bizonyos Uralkodó tonus, mely azon idő szakaszt characterisálja és mástól megkülömbözteti és ez a’ tonus az, melyből a mái idő lelkét meg lehet találni.”9 A korszellem mindazonáltal nem hozza tökéletes harmóniára a kulturális jelenségek sokféleségét: egy adott kor ellentétei nem oldhatóak fel teljes mértékben, de mégis van egy legkisebb közös nevező, egy uralkodó tónus. Ezen tónus, amin bár nem totális közvetítettségben, de mégis megjelennek az egy adott korra jellemző különbségek, korszakonként más és más. Anélkül, hogy minden mai ellentétet közvetíteni tudnánk, leírhatjuk a mai kor szellemét. A mai korszellem egyik alternatívája: a szabadság jelensége. A jelen a vallási szabadság fenoménjeit mutatja számunkra, „melyek tsupán a szabadság lelkeből eredhetnek”10. Történeti perspektívában ez nem csak a természetes értelem használatának hamis kötelességként felismert elnyomását jelenti, hanem azt is, MsU. 1282, 102r. Flügge diagnózisának itt laza parafrázisát adja Körmöczi, vö. Flügge: Versuch, 6–7: Die Frage: was vermag die Vernunft? tönt am vernehmlichsten aus den Lärmen der theologischen Kämpfe hervor, die immer nur für und wider das Vermögen und Recht der Vernunft in Religionssachen zuerst zu sprechen geführt werden. 9 MsU. 1282, 102v., vö. Flügge, Versuch, 7: Verschiedenheit im Denken und folglich auch in Vorstellungen muss seyn; dies liegt in der Natur der Sache. Die Gedanken, Gesinnungen und Gefühle der zu einer Zeit lebenden Menschen, werden sich daher immer verschiedentlich durchkreutzen und nie in völliger Harmonie seyn können; allein darum giebt es doch immer einen gewissen herrschenden Ton in jeder Periode, der sie characterisiert und vor den andern auszeichnet; und dieser ist es, aus welchen sich der Geist des Zeitalters bestimmen läßt. 10 MsU. 1282, 176, vö. Flügge, Versuch, 7: […] die sich nur aus dem Geiste der Freiheit ableiten lassen. 8

426


hogy ezen elnyomásában cinkostársként részt vett a teológia által elnyomott filozófia is: „…Leibnitz et Volff nagy lelkeikben se merészelte a philosophalo jozan okosság speculatios szemekkel által pillantani azon határt, melyet az ekklesiai hit circalmazott.”11 A teológiailag kompromittált felvilágosult racionalizmussal szemben „az ébredett Józan Okosság jobban jobban emelkedni kezdet, maga tehetségeit jussait tisztabban esmérni és érezni kezdette, h. t. néki az igazság megállíttásában biroi s decisivum votumai vagynak”.12 Ez azt jelenti, hogy „bátorságot vettek […] a critica hermeneutica törvényeket, melyek minden emberi írások megvizsgálására elégségesek a Szentírásokra is fordítani”.13 Flügge és nyomában Körmöczi a történeti kritika felemelkedését annak minden transzcendentálfilozófiai gyengesége ellenére mégiscsak pozitív módon állítják be azon folyamatban, mely a történelmet az ész saját jogaiba történő (vissza)állításaként értelmezi. Flügge a korszellem jellemzésére mégsem a szabadság, hanem az ész fogalmát választja! „Legalkalmatosabban, vagy helyesebben a’ mái idő lelkét okosság lelkének nevezni, vagy ha az effectust szabad a causa hellyet venni, spiritus substantialitatis valóság lelkenek, mely substantialitas egy oly állapot, melyben tsak az okossághoz mérsékelt necessitastol ’s egyébbtől nintsen semmitől függés – ezen állapotban, mely tsak ideale, ’s reipsa soholt nem existal, egy okos valóság maga által az ami.”14 MsU. 1282, 104r, vö. Flügge, Versuch, 8: Selbst in Leibnitz und Wolff wagte die philosophierende Vernunft es kaum, mit dem Auge der Speculation über die Schranken hinauszusehen, die der kirchliche Glaube ihr setzte. 12 MsU. 1282, 104r-v., vö. Flügge, Versuch, 8: Indessen wurde die Vernunft sich allmählig ihres Vermögens und ihres Rechts, oberste Schiedsrichterinn über Wahrheit zu seyn, deutlicher bewusst. 13 MsU. 1282, 104v, vö. Flügge, Versuch, 8: Man wagte es […] die, für alle andere menschliche Schriften geltenden, kritischen und hermeneutischen Gesetze auch auf die heilgen Schriften anzuwenden. 14 MsU. 1282, 104v., vö. Flügge, Versuch, 9: Am schicklichsten aber könnte man ihn Geist der Vernunft oder, wenn man anders die Würkung für die Ursache setzen darf, Geist der Selbstständigkeit nennen. Unter Selbstständigkeit muss man aber den Zustand der Unabhängigkeit von aller anderrn, als vernunftmäßigen Nöthigung verstehen. In diesem 11


427

A Flüggénél olvasható ’Geist der Selbstständigkeit’ fordulatot Körmöczi a ’spiritus substantialitatis’, illetve a ’valóság lelke’ kifejezésekkel adja vissza. Nem tudhatjuk bizonyosan, hogy Körmöczi a „Selbständigkeit” fogalmát miért nem a kézenfekvő „önállóság” vagy annak valamely származékával ülteti át magyarra. Ám Körmöczi fordítási megoldása igazolható Flügge magyarázó sorai alapján: Az önmagát a lehetséges tapasztalat feltételeként felismerő teoretikus, és az önmagát a tapasztalattól független okként értelmező gyakorlati ész a kanti elmélet szerint valóban a szubsztancialitás, a valóság lelke. Nem csak Körmöczi értelemző fordítása tanuskodik Kant filozófiájának elmélyült hatásáról, hanem a következő sorok is. „Caeterum, ha itt a substantialitásról van szo, nem tsak a ratio autonomiáját […] sensu practico, hanem az intellectus nomotheticajat is respectu theoretico fel kell vennünk, és a Substancialitas lelke nevezeti alat azon propensiot kell ertenünk, mely a ratio objectivus scopussa tiszta ideajával actuositasban lévén helyheztetve az okosság országának mind azoktol valamik a ratioval ellenkeznek független szabadságú realisatiójában törökedik.”15 Vagyis az ész ama gyakorlati sajátossága mellett, hogy autonóm, azaz önmaga általi okságra képes, teoretikus szempontból rendelkezik objektív céljának tiszta ideájával. Az individuum szintjén megjelenő ezen objektív cél a történelem transzcendentális feltételeként egyben az ember végső nembeli célja is. Ez a hely a legvilágosabb kantiánus álláspont megfogalmazása: a természettörténetinemzet-szellemi aufklérista megközelítés morális ellenpontja. A teoretikus ész nomotetikájája felől körvonalazott önmagára támaszkodó gyakorlati észhasználat csak sensu cosmopolitico gondolható el, ha ez része lehetne az individuális nemzet- és korkaraktereknek, akkor a történeti tapasztalat aposteriori klasszifikációjának terméke volna, és nem ideális ész-eszme. E ponton abbahagyjuk Körmöczi Flügge-kivonatainak ismertetését, melyben Kant rendszerműveinek gondolatai világosan összefonódnak a königsbergi Zustande, der aber nur durch eine Idee vorstellbar ist, und niergends existiert, ist das vernünftige Wesen alles durch sich selbst. 15 MsU. 1282, 106r., vö. Flügge, Versuch, 10: Uebrigens, wenn hier von Selbstständigkeit die Rede ist, so muss man nicht nur die Autonomie der Vernunft in praktischer Hinsicht, sondern auch die Nomothetik des Verstandes in theoretischer Hinsicht in Beziehung rechnen, und unter Geist der Selbstständigkeit müssen wir den, durch die deutliche Idee des objektiven Zieles der Vernunft in Thätigkeit gesetzten, Hang, das Reich der Vernunft und Freiheit von allem, was vernunfteidrig ist, zu realisiren, verstehen.

428


filozófus rendszeren túli műveinek eszméivel, különösen az Idee zu einer allgemeine Geschichte in weltbürgerlichen Absicht tételeivel. Flügge recepciója A hajdani Privatdozent Flüggének nincs bérelt helye a hagyományait oly nagy gonddal ápoló Göttingeni Egyetem híres professzorainak panteonjában. A Pütter-féle göttingeni Gelehrten-Geschichte csak fontosabb életrajzi adatait ismerteti, valamint műveit sorolja fel.16 Így megtudjuk, hogy az 1772-ben a Lüneburg melletti Winsen an der Luhé-ban született Flügge 1790-ben kezdte tanulmányait Göttingenben, ahol 1794 és 1801 között a Teológiai Karon oktatott, 1797-től Privatdozentként. 1801 után szülőföldje, Lüneburg környékén lát el egyre magasabb egyházi feladatokat. Rosenkranz híres, a kanti filozófia történetét bemutató munkája egyszer említi nevét Kant teológiai recepciója kapcsán. Flügge így azon Stäudlin (1761–1826) által Göttingenben felvetett tézis továbbvivője és kidolgozója, miszerint a vallási képzetek intellektuális feldolgozásának története egyben a morális interpretáció álláspontja is.17 Flügge nevére a feledés homálya borul mindaddig, amíg Rudolf Franz Merkel egy 1939-es tanulmányt nem szentel az „elfeledett német valláskutató” számára az Archiv für Religionswissenschaft 1939-es évfolyamában.18 E tanulmánynak köszönhetően a 20. század második felében már mérsékelt érdeklődés irányul alakjára, így Gunther Stephenson egy 1966-ban publikált cikkében a Stäudlin köré szerveződő vallás-

16 Pütter, Johann Stephan: Versuch einer academischen Gelehrten-Geschichte von der Universität zu Göttingen. Hannover, 1820 (reprint Hildesheim-Züric-New York 2006), Bd. 3, 220–221; Bd. 4, 305. 17 Rosenkranz, Karl: Geschichte der Kant’schen Philosophie. Leipzig, 1840, 325–326. Der, welcher den Geist des Kriticismus nach allen Seiten hin systematisch, exegetisch, in historischen Monographieen, in verschiedenen Zeitschriften förderte, war der […] K. F. Stäudlin […]. Er liess sich besonders angelegen seyn, zu zeigen, wie der Process der intellectuellen Verarbeitung der Glaubensvorstellungen allmälig bis zum Standpunct der moralischen Interpretation heranreifen musste. Flügge ging ihm darin zur Seite. Kant achtete Stäudlin so hoch, dass er ihm seinen Streit der Facultäten widmete. 18 Merkel, Rudolf Franz: Beiträge zur vergleichenden Religionswissenschaft 1: Ein vergessener deutscher Religionswisenschaftler. Archiv für Religionswissenschaft, 36. vol. (1939). 193–215; vö. Merkel, Rudolf Franz: Zur Religionsforschung der Aufklärungszeit. In W. Baumgartner et al..: Festschrift für Alfred Bertholet. Tübingen, 1950, 351–364, különösen 362.


429

tudományi kutatások egyik központi figurájának tartja.19 Ennek fényében már érthető, hogy amikor a 20. század végére felerősödő vallástudományi kutatások önnön diszciplínájuk eredetét próbálják körvonalazni, rendre rátalálnak Flügge különböző műveire. Sigurd Hjelde 1994-ben megjelent könyve a 18. század végén önállósuló vallástudomány első kezdeményezőjének tartja Flüggét.20 Hjelde Stephenson már idézett tanulmányára támaszkodva arról beszél, hogy a göttingeni teológiai fakultás keretein belül Stäudlin tanítványai a modern vallástudomány egyfajta Keimzellé-jét működtették,21 melyet a szerző a felvilágosodástól a romantika felé való átmenetnek tekint. A vallástudomány eredetére kérdező kutatások mellett Flügge neve úgy is megjelenik a különböző újabb reflexiókban, mint a kanti filozófia által kiváltott és a századforduló történeti megrázkódtatásaival párosuló intellektuális krízis diagnosztájáé. Thomas Kuhn 2003-as könyvében Flügge jelenkor-analízisét mint paradigmatikus válság-leírást ismerteti, pontosan a Körmöczi által kivonatolt részek alapján.22 Az eddig ismert rendszerek, elméletek és Vorstellungsarten krízise, a megoldás: Selbständigkeit. Kuhn szerint Flügge üdvözli a vallás dogmáktól történő kantiánus megtisztítását és érzékektől való eltávolítását, mert ez megkönnyíti a vallási motivációjú cselekvést és hozzájárul a vallásfelekezetek feletti szociális integratív funkciójához. Ez a Kuhn által Flügge nevével fémjelzett áttörés (mitológia, szakrális jelleg háttérbe szorulása) problémákat fog okozni a közvetlen lelkipásztori praxisban, kialakul egy ezt tematizáló diskurzus. Ennek folyományai a Johann Gottlob Marezoll (1761–1828) nevéhez fűződő prédikációk23 is: a göttingeni prédikátor műveit szintén nagy terjedelemben dolgozza fel Körmöczi.24 Ugyanígy Flügge jelenkor-analíziséhez nyúl Thomas Hankénak 19 Stephenson, Gunther: Geschichte und Religionswissenschaft in dem ausgehenden 18. Jahrhundert. Numen, 13. vol. (1966). 43–79, ott 52 és 59. 20 Hjelde, Sigurd: Die Religionswissenschaft und das Christentum: eine historische Untersuchung über das Verhältnis von Religionswissenschaft und Theologie. Leiden, 1994, 9. 21 Hjelde, Sigurd: Die Geburt der Religionswissenschaft aus dem Geist der protestantischen Theologie. In Religion(en) deuten: Transformationen der Religionsforschung (Troeltsch-Studien. Neue Folge) Berlin/New York, 2010, 9–28. különösen 12–16. 22 Kuhn, Thomas: Religion und neuzeitliche Gesellschaft. Studien zum sozialen und diakonischen Handeln in Pietismus, Aufklärung und Erweckungsbewegung. Tübingen 2003, 153–154. 23 Marezoll, Johann Gottlob: Predigten vorzüglich in Rücksicht auf den Geist und die Bedürfnisse unsers Zeitalters. Bd. 1. Göttingen, 1790, Bd. 2, Göttingen, 1792. A prédikációkat újra publikálják 1794-ben is, Körmöczi ezt a kiadást használta. 24 MsU. 1282. 27v—40r..

430


egy 2010-ben publikált tanulmánya Kant és Hegel filozófiáját taglalva: 1796-ban Flügge már úgy véli, hogy a kanti filozófia korszakalkotó jelentőségű a keresztény moralitás történetében.25 Flügge tehát Körmöczi számára azt a történetfilozófiai koncepciót közvetítette, mely a a történelem tapasztalatának lehetőségi feltételévé a kanti morális antropológiát tette meg, méghozzá oly módon, hogy erőteljesen hangsúlyozta ezen antropológia függését a morális isten-posztulátumtól. Herder és/vagy Kant Körmöczinél Vegyünk fel egy másik kiindulópontot! Körmöczi 1799 Szent Jakab hava, azaz július 1-jén beszédet tartott a frissen felszentelt unitárius papok előtt. Ennek szövege 1800-ban Az Istenség két léányinak a’ vallás és a’ jozan okosságnak költsönös viaskodásai és gyözedelmei címmel jelent meg Kolozsvárott.26 Az ész és a vallás közötti konfliktus tárgyalását Körmöczi kozmikus perspektíva felől közelíti meg. A végtelenül – különösen az ember perspektívája felől összemérhetetlenül – nagy világ kis porszemében „organizálódik” egy kis féreg: az ember, aki „magát embernek nevezi, az egészsz természetet fel-bújja, az ebben található testeket meg-visgállya, ’s gondolattyai szerént Systemaban rendelvén Világnak nevezi.”27 Az így megismert világot az ember okozatként egy felsőbbrendű okhoz, Istenhez kapcsolja, majd levonja a világ ezen teoretikusan megállapított kauzális függéséből következő gyakorlati konzekvenciát: „és ezen lántznak meg-gondolásából, tselekedeteire nézve; magát egy bizonyos életed follytatására határozza, és az az, a’ mi az embereknél Religionak Vallásnak neveztetik.” Körmöczi szerint isten és a világ kauzális természetfilozófiai-metafizikai viszonyára alapuló ezen bevett nézet tarthatatlan. Sőt, amikor diagnózisát – tipikus felvilágosult módon – a vallási pluralitás tapasztalati rögzítésével folytatja, a vallási különbségek okát pontosan ezen közkeletű elképzelésre vezeti vissza. „Az emberi szív természetének nem esmerete”, valamint „a szív theóriájának és tör-

Hanke, Thomas: Der Mensch, seine Natur und sein Recht nach Kant und Hegel. In Natur und Normativität. Hrsg. v. A. Fürst-K. Müller, Berlin, 2010, 19–30. 26 A szöveg forrásait nem tudtam teljes mértékben feltérképezni, előadásomban csak azon helyek forrásaira fogok utalni, melyeket előadásom különös céljainak alátámasztása szempontjából fontosnak tartok. Így előfordulhat, hogy a jövőbeli forráskritika által más szerzőkre visszavezetett szövegrészeket úgy kezelek, mint Körmöczi saját textusait. 27 Körmöczi: Istenség, C3r. 25


431

vényeinek nem-tudása”:28 a vallási sokféleség eredete egyértelműen filozófiai alapokkal rendelkezik. A helyes Isten-ismeretet és ezáltal vallási ismeretet is biztosító filozófia a „pallérozódás”, a felvilágosodás filozófiája. Tipikus felvilágosult módon hangsúlyozza Körmöczi az emberi képességek felvilágosult kiművelésének megkerülhetetlen feltételét képező antropológiai tézist: az ember erkölcsi szempontból semleges alaphelyzetét. A sorokban Herder gondolatai köszönnek vissza: Az ember már azon képessége is, hogy eldönthesse azt, hogy vajon képességeit kifejlessze vagy sem, specifikusan rá jellemzőek, még ha e szempontból a rosszat is választja. A pallérozódás fő céljának leírása, miszerint „Ezen fö tzél, és tárgy pedig az Emberiségnek formálása az az: az okosság, Szabadság, fáin érzés, nemes ösztön pallérozása, tartós egésségnek meg szerzése, a földnek bé-töltése, és az azon való Uralkodás.”29 Herder Ideenjének 1784-ben publikált első része 4. könyv VI. fejezetének felütéséhez30 igazodik. A humanitas eszméjének legmagasabb rendű kifejeződését Körmöczi Herderrel összhangban a vallásban látja,31 az emberi természetet ugyanis Isten „nyomja bele” az emberbe: az emberség nem más, mint „a’ Teremtönek képe”,32 Herdernél „Nachbilde der Gottheit”.33 A herderi „Knospe der Humanität”,34 az emberiség önmagán túlmutató bimbójának koncepciója biztosítja annak az ugyancsak herderi gondolatnak az átvételét Körmöczinél, hogy az

Uo. Uo., C3v.. 30 Vö. Herder, Johann Gottfried: Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit. Riga/Leipzig, 21785, 4, 6, 1; 261: Ich wünschte, daß ich in das Wort Humanität alles fassen könnte, was ich bisher über des Menschen edle Bildung zur Vernunft und Freiheit, zu feinern Sinnen und Trieben, zur zartesten und stärksten Gesundheit, zur Erfüllung und Beherrschung der Erde gesagt habe. 31 Herder : i. m. Ideen, 4,6,6; 274: Endlich ist die Religion die höchste Humanität des Menschen […]. 32 Körmöczi: i. m. Istenség, C3 verso. 33 Herder : i. m. Ideen, 4,6,6; 278. 34 Herder : i. m. Ideen, 5,5; 329 és 331. 28 29

432


„Az Ember egy olyan lántz-szem a’ teremtésben, melly két világokot foglal egybe önnön magába.”35 Ám az emberben egymáshoz kapcsolódó világok jellemzése esetén már Körmöczi elrugaszkodik a herderi koncepciótól:36 ezt az érezhető, - - és az erköltsi Világot; Körmöczi Herderről Kantra vált: az ember herderi láncszeme az érzékiség és erkölcsiség kanti világait köti össze. Érdekes módon az érzékiség világának leírásában megmarad herderinek – de e belátásunkat később pontosítani fogjuk. „mint ezen érezhető világnak tagja, mint Phoenomenon, [ez itt Kant – SJ] ens Organicum [innen ismét Herder – SJ], tsak periodica léttel bír, Organizatiojában, ö-is ki-nyilik, nevekedik, és lehetö megérést érvén, ezen mi Planétánknak látható teremtései sorából kilépik, ’s ifjabb plántáknak engedi hellyét, ez a’ Természetben az emberre nézve-is egy örökös Palingenasia – egy közönséges kerületben való forgás, ni[n]ts ebben a’ tökéletesség felé elő-lépés.”37 A herderi fokozatosság elvetése már átvezet az erkölcsi világ kantiánus jellemzéséhez:

35 Herder : i. m. Ideen, 5,6; 335: Wenn also der Mensch die Kette der Erdorganisation als ihr höchstes und letztes Glied schloß, so fängt er auch eben dadurch die Kette einer höhern Gattung von Geschöpfen als ihr niedrigstes Glied an; und so ist er wahrscheinlich der Mittelring zwischen zwei in einander greifenden Systemen der Schöpfung. [kiemelések – SJ] 36 Herder : i. m. Ideen, 5,6; 335–336: Auf der Erde kann er in keine Organisation mehr übergehen oder er musste rückwärts und sich im Kreise umhertaumeln; stillstehen kann er nicht da keine lebendige Kraft im Reich der wirksamsten Güte ruhet; also muß ihm eine Stufe bevorstehn, die so dicht an ihm und doch über ihm so erhaben ist, als er, mit dem edelsten Vorzuge beschmückt, ans Tier grenzet. 37 A szakasz az Ideen 1,2,2; 74–89 (Das Pflanzenreich unsrer Erde in Beziehung auf die Menschengeschichte) fejezetének fogalmiságát tükrözi: ám következtetése épp ellentétes Herder fő gondolatával, lásd az előző jegyzetet, valamint Ideen 1,2,2; 75: Die verwesete wilde Pflanzenschöpfung ist das immer fortwirkende Treibhaus der Natur zur Organisation der Geschöpfe und zur weitern Cultur der Erde.


433

„Nem igy vagyon a’ dolog az erköltsi világban. Nem igy vagyon az emberre nézve-is, a’mennyiben ő az erköltsi világnak tagja, nintsen ezen tekintetben semmi megállapodás, nincs köz circulusban való forgás; hanem a’ tökéletesség felé szüntelen elő-lépés, ha tsak az emberi nevet magunkról le-nem akarjuk vetkezni.” Herder koncepciójával szemben, mely az organikus létezés szférájában érzéki megismerésünk számára rejtve maradó erők analógiájára tételez az emberben szintén egy olyan erőt, mely őt az organikus létezés fölé emelheti, Kantnál az ember morális antropológiája biztosítja az érzékiség világának meghaladását. Körmöczi szeme előtt jól kivehetően már a kritikai Kant lebeg, mindazonáltal nem mulasztja el a herderi lecke felmondását sem az Ideen 5, 1 és 5, 6 alapján: „… a’ kö-porszemtől a’ kristályig ettől az értzekig, az értzektől a’ plántákig, ezektől a Lelkes állatokig, az organizátiók formái grádusok szerint nevekednek, az erök, ösztönök, tehettségek sokasodnak, míg végre az ember formájában mind egyesülnek, az egész nevekedö sor benne megáll, ő a’ felsö pont, ő a’ végsö lántz szem; ezen szakadatlanul nevekedö sornak fő pontyán álván, egy fő-kötelessége azt meg nem szakasztani, söt inkább okosodásbéli tehettségeit okossággá, fáin érzéseit mesterséggé, és szépsége nemes ösztöneit valóságos szabadsággá, és erkőltsé, mozgato tehetségeit költsönösön munkálkodó emberi szeretetté formálni, hogy az Isteni kép, melly ezen erők, és tehetségek által kebelében nyomattatott, mellynek ki-formálása réá bizattatott, benne láthatóvá legyen.”38 Körmöczi e sorai Herder Ideen-jének kulcsmozzanatát, az organikus létezés szférájából az emberi létezés szférájába történő átlépést fogalmazzák meg az Ideen két helyének összefűzésével. Annak ellenére, hogy Herder első látásra elutasítja – a fizikoteológiai gondolat mélyén meghúzódó – metafizikát, egy speciA szakasz második fele az Ideen 5,6; 335–336 már idézett sorait fogalmazza újra, míg első részének forrása Herde: i. m. Ideen, 5,1,1; [285]: Vom Stein zum Krystal, vom Krystal zu den Metallen, von diesen zur Pflanzenschöpfung, von den Pflanzen zum Thier, von diesen zum Menschen sahen wir die Form der Organisation steigen, mit ihr auch die Kräfte und Triebe des Geschöpfs vielartiger werden und sich endlich alle, in der Gestalt des Menschen, sofern diese sie fassen konnte, vereinen. Bei dem Menschen stand die Reihe still; wir kennen kein Geschöpf über ihm, das vielartiger und künstlicher organisirt sei: er schein das höchste, wozu eine Erdorganisation gebildet werden konnte. 38

434


fikus értelemben mégiscsak Leibniz örököse: a világ egy lépcsőzetes felépítmény, a testek látható lépcsőzetes felépítménye, és az organizáló erők láthatatlan lépcsőzetes felépítménye. A fokozatosság folyamatos, nincs benne ugrás, Leibnizcel szólva a fokozatok minden egyes lépcsője csak annyiban diszkrét, amennyiben infinitezimális számítással végtelenül megközelíthetjük. Az ember esetében az organikus test nem képes a specifikus nóvumot biztosítani, amivel a jelenségek szintjén a Humanität címszavával asszociált emberi sajátosságok kialakulása lehetséges volna – sőt tegyük hozzá, hogy Herder szerint az emberi sajátosságokat hordozó test felépítése sem következik az organikus létezés állati jellemzőiből. Különösen igaz ez a kor divattémájára, az emberi test – és különösen a koponya – függőleges elrendeződésére. Az emberiség szintén fokozatokban adott jelenségeit a kultúrák és civilizációk sokféleségében az ember istenképmás voltának metafizikai-teológiai előfeltevése biztosítja. Ám Körmöczi Herder-parafrázisa mintha itt is kanti felhangokkal bírna. Herder ugyanis nem állítja azt, hogy az ember „egy fő-kötelessége” organikus képességeit „meg nem szakasztani”, azaz azokat az az isten-képmási mivoltként definiált Humanität szintjére fejlesztenie. Herder megfogalmazása: „Um seine edelsten Pflichte zu entwickeln, dörfen wir nur seine Gestalt zeichnen” metanyelvi szinten mozog: a ’seine Pflichte zu entwickeln’ a létezés formációit alakító láthatatlan erők által megformált kötelességek bemutatására vonatkozik – műve e pontján ezen irányba folytatja majd gondolatmenetét. A herderi perspektívában a képességek kifejlesztésének kötelességgé tételét megelőzi az emberi formáció eleve adottsága: a kötelesség előfeltétele a metafizikailag biztosított conditio humana, mely a képességek kifejlesztését csak azután teszi kötelességgé, hogy az ember eleve ilyen irányú metafizikai meghatározottsággal rendelkezik. Körmöczi megfogalmazása viszont azt sugallja, hogy az organikus képességek herderi apoteózisa direkt és – kanti megfogalmazásban – feltétlen kötelességgé tehető. Ha a létezők metafizikai láncolatának „meg nem szakasztása” kötelesség tárgyává tehető, akkor a jelenségek mögött meghúzódó metafizikai kontinuitás meggyengül. Támaszkodjon Körmöczi bármily mértékben is Herder szövegeire a Humanität eszméjének bemutatásakor, parafrázisa mégis magán viseli a kötelesség herderi kontextusban értelmezhetetlen kanti feltétlenségét. Ha közelebbről meg akarjuk érteni, hogy Körmöczi miért csempészi be Kantot Herder gondolatmenetébe, vagy megfordítva: ha éppen hogy arról akarunk világosabb képet nyerni, hogy az egyébként más írásaiban oly hangsúlyos kantianizmusa ellenére miért támaszkodik ilyen erőteljesen Herderre, egy kissé közelebb kell lépnünk a két német gondolkodó viszonyához.


435

Ha máshonnan nem, Kelemen János kutatásaiból39 a magyar filozófiai közvélemény számára is közismert, hogy Kant nem rajongott túlságosan egykori tanítványa, Herder 1784-ben megjelent főművéért. A köngsbergi filozófus 1784ben a frissen indított jénai Allgemeine Literaturzeitung hasábjain a jénai professzor Christian Gottfried Schütze felkérésére recenziót publikál Herder frissen megjelent történetfilozófiai művéről.40 A mű tartalmának alapos ismertetése után a szerző – a recenzens által üdvözlendő – célját abban jelöli meg, hogy „minden metafizikai vizsgálat nélkül bizonyítsa az emberi lélek szellemi természetét”41 az anyagot és különösen az organikus létezést is strukturáló láthatatlan, szellemi erők analógiájára. Kant sajnálattal vallja meg, hogy a szerzőnek a természetből való kilépésre történő ilyetén következtetését, mely a természet analógiáján alapszik, nem képes belátni. Az analógiás következtetés alapján az emberrel kapcsolatban nem a természet meghaladásának belátására, hanem csupán annak belátására nyílna lehetőség, hogy „valahol másutt, talán egy másik planétán akár lehetnek is oly lények, melyek az az organizáció az embert meghaladó legközelebbi fokán állnának, arra azonban nem hogy ugyanaz az individuum eljuthatna e fokra.”42 Továbbá: „A kukacokból és hernyókból kifejlődő repülő állatkák esetében egy egészen sajátos és a természet szokványos eljárásaitól különböző berendezkedésről van szó, ám a palingenezis még itt sem a halálra, csupán a bábállapotra következik.”43

39 Kelemen János: Az ész képe és tette. Budapest, 2000. Az életmű legújabb monografikus feldolgozása: Hárs Endre: Herder tudománya. Az elgondolhatóság határain. Pozsony, 2012. 40 Vorländer, Karl: Einleitung. In Kant, Immanuel: Geschichtsphilosphie, Ethik und Politik. West-Berlin, 1959, XIII–XXI. A recenzió modern magyar fordítása: Kant, Immanuel: Recenziók Herder Eszméiről. ford. Mesterházi Miklós. In Uő: Történetfilozófiai írások. Szeged, 1997, 59–86. Az idézetek kiemelései Kanttól származnak. 41 Kant: i. m. Recenziók… 70; a fordítást módosítottam – SJ. 42 Kant: i. m. Recencziók… 71; – a fordítást módosítottam – SJ. 43 Uo.; a fordítást módosítottam – SJ.

436


A Kant által megfogalmazott, látszólag a jelenségek szintjén megragadó természeti ellenpélda mélyebb értelemmel bír. A bábállapotból lepkévé történő változás az organikus jelenségek mögött húzódó láthatatlan erők folyománya. Ha ennek analógiájára gondoljuk el az emberi létezésnek a természetes létezést meghaladó perspektíváját, akkor az ember ugyanúgy nem haladja meg természetesorganikus létezését, mint ahogy a lepke-állapot is természetes következménye a báb-állapotnak. Nem hal meg a báb, nem veti le a természetes determinációját: a természeti jelenségek mögött működő állítólagos okkult erők nem feltétlenül adnak magyarázatot az organikus létezés fajspecifikus különbségeire. Kant számára már maga azon organikus erő egységének eszméje is meghaladja az ész határait, melyben a természeti jelenségek és a fajok sokféleségében adott egység jut kifejeződésre. Vagyis a herderi Humanität – és az ezen eszmére alapozott világtörténet-koncepció – analógikus alapját képező organikus erő koncepciója nem állja ki a traszcendentálfilozófiai kritika próbáját. A probléma a történeti tapasztalat lehetőségi feltételeinek tisztására irányul. Kant szemében Herder egyfelől megmarad dogmatikus metafizikusnak, amenynyiben a történelem tapasztalatának lehetőségi feltétele egy erős metafizikai állítás: a természetben és a történelemben működő láthatatlan erők elmélete Isten létezésének metafizikai előfeltételezésén nyugszik. Ezen metafizikai előfeltételezés a történeti tapasztalat és a történeti fogalmak viszonyának helytelen beállításán alapul. A természettörténeti megközelítés első látásra metafizika-ellenes módszerének használata meghaladja a lehetséges tapasztalatot, és metafizikai módon tételez fel erőket. Kant szerint az emberi értelem számára beláthatatlan, hogy az anorganikus hogyan lesz az organikus oka, hogy az „anyag” névvel ellátott gondolat-szülemény hogyan hoz létre életet. Az olyan fogalmi képződmények, mint az erővel rendelkező, önmagát nemző anyag fogalma érthetetlen az ember számára, mert ez nem értelmi fogalom, hanem a képzelettel és érzékekkel vegyült ész produktuma.44 Másfelől Kant kora természettörténeteit a természeti jelenségek puszta leírásának tekinti, melyek a megfigyelés státusától a klasszifikációéig emelkedtek, az elmélet lépcsője nélkül, azaz igazi fogalom-képzés nélkül. Herder egyszerre túlságosan metafizikus és túlságosan empirista Kant számára. Körmöczi az 1799-es júliusi előadását Flügge-jegyzetei alapján zárja le. A kanti ungesellige Geselligkeit antagonizmusának egyik ága, azaz a prekritikai 44 A terjedelmes vonatkozó szakirodalomból ezúttal Riedel tanulmányára hivatkozom: Riedel, Manfred: Historizismus und Kritizismus. Kants Streit mit G. Forster und J. G. Herder. Kant Studien, 72. vol. (1981). 41–57.


437

Kant Geselligkeit-jának történelmi víziója a kritikai Kant objektív történeti céleszméje által kerül leírásra. Isten morális posztulátuma és az ebből fakadó teológia öszhangban van a világtörténet menetével. Körmöczi dilemmái Körmöczi választása nem véletlenül esett Flüggére az 1790-es évek német szellemi életében jelentkező kantiánus szerzők közül. Flügge úgy vélte, hogy az egész keresztény egyháztörténet megírható a kanti antropológia által felvetett új alapokon. A klasszikus német idealizmus gondolkodóival összevetve Flügge nem volt eredeti gondolkodó, ám ízig-vérig megtestesített egy olyan értelmiségeszményt, mely magától értetődő módon volt hozzáférhető Körmöczi számára – talán épp konfesszionális alapállása miatt. Flügge ugyanis teljes mértékben göttingeni volt, a göttingeni szellemtudományok és teológia történeti-kritikai ágának levegőjét lélegezte. Rosenkranz híres könyve a korai göttingeni Kant-recepcióval kapcsolatban45 negatív módon jellemzi e légkört. A Göttingen könyvkatakombáit átható Mumienduft-ot lélegezve nehéz dolga van a filozófiának, a spekulatív produktivitást itt ismeretek nélküli fejek véletlenszerű ötletelésének, Einfall-jának tartják. Egy rossz következtetés nem nagy probléma, de egy helytelen vagy hiányzó idézet vagy hivatkozás bűntény – hangzik Rosenkranz parodisztikus jellemzése. Stäudlin és tanítványai – mely kör egyik vezető figurája Flügge – a kanti filozófia recepciója után sem fogják elhanyagolni a tapasztalat jelenségeit. Jóllehet vallási gondolkodásukat már nem egy aufklérista eklektikus enciklopédizmus46 határozza meg, mégis a történeti tapasztalat kanti feltételei közepette adott jelenségek szisztematizációja tovább folytatódik. A Kant előtti felvilágosodás e történeti-kritikai hagyományával érezhetően küzd Flügge is. A kritikai filozófia felvilágosodás-kritikája által felvetett dilemma flüggei megoldása azonban évszázadokra produktív marad. A kanti morális antropológia nagyszerű alapot fog nyújtani a komparatív vallástudomány számára: így egyfelől megmentjük a tapasztalati jelenségek fontosságát anélkül, hogy másfelől fel kellene adnunk a transzcendentálfilozófia eredményeit. Flügge a komparatív vallástudomány ezen eszméjét egészen pedagógiai aspektusáig elmenően kidolgozza. Hasonló szándék vezethette Körmöczi érdeklődését Herder irányában is: a felvilágosodás eredményeinek a transzcendentálfilozófia térnyerése utáni fennRosenkranz: i. m. 311–312. Ehhez lásd: Wilhelm Schmidt-Biggemann: Teodícea és tények. A német felvilágosodás filozófiai profilja. Ford. Boros Gábor és Simon József. Budapest, 2011, 169–283. 45 46

438


tartása. Az antitrinitarizmus humanista gyökerei és a teisztikus perspektívába helyezett humanizmus herderi eszméjének összhangja Körmöczi számára Kant után is fenntarthatónak bizonyult. Nem tudjuk bizonyosan, hogy Körmöczi ismert-e Kant Herder-recenzióját, az arra álnéven Reinhold tollából született választ, és Kant viszontválaszát. A rendelkezésünkre álló anyag alapján annyi bizonyos, hogy Kant, Flügge és más kantiánusok recepciója elegendőnek bizonyulhatott volna ahhoz, hogy Körmöczi lándzsát törjön a Kant versus Herder kérdésben. Flügge és Herder recepciójának kérdése nem csak a Kant előtti és utáni felvilágosodás-eszmények ütközésének kérdése Körmöczinél, hanem a saját felekezeti hagyományával kapcsolatos dilemmáké is. Körmöczi az 1799-es beszéd zárásában modern víziót fogalmaz meg saját egyházi intézményének társadalmi-történeti beágyazottságáról, mely Flügge kantianizmusát követi. E modernség talán az első kísérlet az antitrinitarizmus felvilágosult-kritikai potenciáljának színvonalas meghaladására. E hagyomány a 16. század utolsó harmadában olyan intellektuális teljesítményeket produkál, melyek az európai felvilágosodás valláskritikájának nagyon korai előzményeinek tekinthetőek – Körmöczi könyvtárában Palaeologus és Francken kéziratok tanusítják azt, hogy nem lehetett előtte ismeretlen e tradíció. Ha Körmöczi előtt felmerült e hagyomány meghaladásának dilemmája, akkor e dilamma egyidőben merül fel azzal, ahogy az európai felvilágosodás is új irányt vesz Kanttal.

Gurka Dezső1 Körmöczi János filozófusi pályakezdése a jénai posztkantiánizmus hatásterében A 18. századi magyar filozófiai recepció (megkésett instrumentalizálódásból adódó) sajátossága, hogy az egyes irányzatok követői gyakorta csupán az oktatás szervezeti keretei között vagy pedig kéziratban maradt művek lapjain fejthették ki gondolataikat. Noha számos erdélyi posztkantiánus tartozott Fichte, illetve Schelling hallgatói közé, a Kazinczy-körhöz szoros szálakkal kötődő Sipos Pál kivételével szinte mindegyikük hatóköre (így például Molnos Dávidé, Przemysli Lengyel Istváné vagy a felvidéki Toperczer Sámuelé2) az adott kollégiumok előadótermeire korlátozódott. A Körmöczivel foglalkozó szakirodalom is gyakorta reflektál arra a paradoxonra, hogy egy önálló filozófiai műveket jószerével nem publikáló szerző esetében miként beszélhetünk filozófiai pályáról. Gaal György, Körmöczi szűk körű filozófiai hatására utalva, így összegezte ezeket az ellentmondásokat: „Körmöczi János unitárius kollégiumi igazgató, majd püspök ’filozofálásáról’ csak kéziratok tanúskodnak.”3 Körmöczi munkássága ugyanakkor kétségkívül fontos részét képezi a posztkantiánus filozófiák erdélyi recepciójának. Pályakezdése meglehetősen látványosan indult – 1796-ban a korabeli tudományos élet legfontosabb helyszínein, Jénában és Göttingenben folytatta tanulmányait, 1797-ben pedig elkészítette a

1 Gurka Dezső (1961) A schellingi természetfilozófia és a korabeli természettudományok korrespondenciái című PhD-disszertációját, 2005-ben védte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tudományfilozófiai és tudománytörténeti témájú publikációi a romantikus tudományok történetével, magyar vonatkozásaival, a göttingeni egyetemen hatásával, és Kant filozófiájával kapcsolatban jelentek meg. Főiskolai tanárként dolgozik a Szent István Egyetem Pedagógiai Karán. 2 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1893, Hornyánszky. [online] http://mek.niif.hu/03600/03630/html/d/d04021.htm. [2014. 09. 11.] 3 Körmöczi filozófiai tájékozódására vonatkozó megjegyzését Gaal a következő felsorolással egészítette ki: „Kivonatolta Thomas Paine radikális amerikai gondolkodó Az ember jogai című, 1792-ben megjelent kötetét, s részben tolmácsolta, kijegyzetelte a svéd Johan Henrik Kellgren (1751–1795) író-költő prózai írásainak 1801-ben megjelent német kötetét.” Gaal György : Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Művelődéstörténeti tanulmányok. Keresztény Magvető, 106. évf. (2000). 157.

440


magyar filozófia történetének első Fichte-fordítását –, ám a későbbiekben az ő tevékenységét is elsődlegesen az oktatói munka és a lelkészi hivatás napi követelményei határozták meg. A peregrinációja során szerzett széleskörű elméleti tájékozottsága azonban lehetővé tette számára, hogy a posztkantiánus hatások (filozófiai kérdésekhez való későbbi visszatérései kapcsán is) releváns módon juthassanak érvényre írásaiban. A továbbiakban e pályakezdést kiindulópontnak tekintve, azaz a posztkantiánus filozófiák aspektusából vizsgálom Körmöczi filozófiai gondolatainak koherenciáját, s a következő kérdésekre keresek választ: (1) a rendelkezésre álló kevés adat alapján lehet-e következtetéseket levonni Körmöczi filozofálásának tendenciáira nézve?; (2) rövid jénai tartózkodása mennyiben hagyott nyomot későbbi filozófiai gondolatmenetein?; (3) a filozófiai hatások vonatkozásában vannak-e kapcsolódási pontok Körmöczi jénai és göttingeni időszaka között? Körmöczi posztkantiánus tájékozódásának jellemzői Körmöczi meglehetősen rövid ideig tartózkodott Jénában – 1796. július 4-én immatrikulálták, 1796. október 11-én pedig már a göttingeni egyetemre iratkozott be –, ám a szóban forgó néhány hónap a német idealizmus előtörténetének igen intenzív időszakára esett, lévén hogy az 1794-től az egyetem tanáraként tevékenykedő Fichte éppen 1796 végétől, illetve 1797 elejétől kezdett neki tudománytana megújításának szánt nova-methodo-program kifejtéséhez, s ezzel mintegy katalizálta a Jénában folyó filozófiai diskurzusokat.4 Mi több, a posztkantiánus filozófiák magyarországi recepciója is éppen Körmöczi jénai tartózkodása alatt, illetve kevéssel azt követően élénkült meg: 1796-ban 40, 1798ban 55 magyar hallgató iratkozott be a jénai egyetemre.5 A korai posztkantiánus filozófia holdudvarának egyik legismertebb alakja egy magyar peregrinus, Kálmán József Vilmos volt,6 Johann Gottlieb Fichte (1762–1814) pedig már kiterjedt magyar hallgatósággal rendelkezett, előadásain ugyanis hozzávetőleg 140

Weiss János: Adalékok Fichte jénai programjához, Kant után szabadon. In Uő: Tanulmányok a konstellációkutatás köréből. Budapest, 2007, 159–172. 5 Rasche, Ulrich: Von Fichte zu Metternich. Die Universität Jena und ihre ungarländischen Studenten um 1800. In Marta Fata – Gyula Kurucz – Anton Schindling: Peregrinatio Hungarica – Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert. Herausgegeben. Stuttgart, 2006, Steiner, 199. 6 Rasche, Ulrich: Von Fichte zu Metternich. 10. 4

Gurka Dezső • Körmöczi János filozófusi pályakezdése…

441

magyarországi és 37 erdélyi diák vett részt.7 A körükben való népszerűségét mutatja, hogy a filozófus elleni ateizmusvád ügyében Karl August hercegnek 1799 áprilisában benyújtott kérvény aláírói között kiemelkedően magas volt a magyarok számaránya.8 Az 1798-ban katedrára lépő Schellingnek is számos magyar hallgatója volt, így a kolozsváriak közül például Molnos Dávid, akit később Körmöczi utódává választottak az Unitárius Kollégium élén vagy Przemysli Lengyel István, a Református Kollégium későbbi igazgatója.9 Körmöczi János jénai tanulmányairól, kantiánus-posztkantiánus érdeklődéséről mindazonáltal töredékes adatok állnak rendelkezésünkre, másrészt azokból sem olvasható ki egyértelműen ezirányú elköteleződése. Gellérd Imre szerint teológiai szempontból Körmöczi a wolffiánus-kantiánus Johann Salomo Semler (1725–1791) hallei professzor követőjének tekinthető,10 ez azonban nem jelent feltétlenül kantiánus kötődést, hiszen Semler elsődlegesen a Bengeltől induló, s a göttingeni Michaelisszel és Eichhornnal, a jénai Griesbachhal, Gablerrel és Paulussal tetőződő német történeti bibliakritika hagyományaihoz kapcsolódott. Egyértelműbben nyomatékosítja a kantiánus-posztkantiánus elköteleződést, hogy Körmöczi hallgatta Karl David Ilgen (1794–1802) Kant filozófiáját taglaló előadásait, s hatott rá Heinrich Eberhard Gottlob Paulus (1789–1792), Fichte barátja, Spinoza kiadója is,11 viszont – Hajós József szerint – nem ismerte személyesen Fichtét.12 Mindezek alapján majdhogynem véletlenszerű momentumnak tűnhet Körmöczi 1797-ben keletkezett13 Fichte-fordítása,14 illetve az 1798 székfoglalójában Hajós József által kimutatott Fichte-hatás.15 Körmöczi kéziratos hagyaté-

7 Lásd Mokos Gyula: Magyarországi tanulók a jenai egyetemen. Budapest, 1890, Magyar Tudományos Akadémia. 8 Yolanda, Estes – Bowman, Curtis: J. G. Fichte and the Atheism Dispute (1798–1800). Farnham, 2010, Ashgate, 220. 9 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [online] http://mek.niif.hu/03600/03630/ html/d/d04021.htm. [2014. 02. 14.] 10 Gellérd Imre: Körmöczi János, a felvilágosodás prédikátora. Keresztény Magvető, 89. évf. (1983). 51. 11 Hajós József: Kellgren és Körmöczi. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 37. évf. (1994). 124. 12 Uo. 13 Gaal György : i. m. Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. 157. 14 Hajós: i. m. Kellgren és Körmöczi. 124. 15 „Mi tagadás, Körmöczinek egyáltalán nem könnyű, itt-ott ingadozásra is késztető feladata volt. Kellgrent fordítani, de ezt is annak az eszmének szolgálva tette, amit akkortájt, rektori székfoglalójában hangsúlyozott – Fichte nyomán – a tudás emberének igen

442


kának Molnár B. Lehel által összeállított jegyzéke alapján sejteni lehet néhány még felderítetlen összefüggést – érdemes lenne megvizsgálni például az MsU. 423/A. kézirat alapján, hogy Ilgen előadásai a kanti filozófia mely problémáit exponálták16 –, de ugyanakkor a már rendelkezésre álló források bázisán is ki lehet terjeszteni a majdani püspököt ért posztkantiánus hatások vizsgálatának terrénumát, nevezetesen ha figyelembe vesszük a német idealizmus keletkezési folyamatát rekonstruáló konstellációkutatás szempontjait és módszertanát. Ez Körmöczi esetében már csak azért is kézenfekvő, mivel ő maga éppen annak a gondolati térnek a hatásait recipiálta, melynek feltérképezésére a szóban forgó metodika létrejött. A konstellációkutatás aktualitása jelen esetben abból a specifikumából adódik, hogy az a kompakt filozófiai művek vizsgálatán túl korábban másodlagosnak tekintett forrásokat is segítségül hív a szövegek rekontextualizálásához, mindenekelőtt a levelezést és a különféle töredékeket.17 A szekunder források bevonásának módszerét jelen esetben annak a kérdésfelvetésnek a kapcsán lehetne aktualizálni, hogy Körmöczi könyveinek jegyzékéből milyen következtetések vonhatók le filozófiai tájékozódására nézve, illetve hogy az általa tartott halotti beszédek milyen posztkantiánus filozófiai reminiszcenciákat tartalmaznak. Különösen tanulságos lehet a konstellációkutatás mikrofilológiai eszköztárának alkalmazása azoknak a beszédeknek az esetében,

laboriózus rendeltetéséről elmélkedvén: minden képességet egyformán kell fejleszteni, az egész emberi nem kultúrájának a tényleges és folytonos haladáséit kell előmozdítani. ’Mily széles mezeje ez a leghasznosabb és legnemesebb munkáknak! (Quam vastus campus utilissimorum et nobilissimorunlaborum!) — kiáltott fel a jeles kolozsvári iskola rektorává, igazi spirituus rectorává is váló professzor, az itteni egyetemi campusokról nyilván még nem ábrándozó értelmiségi, aki második megjelent beszéde végén jelentette ki: „mostani Emberségünk csak bimbója a következendő kivirágzásnak, melynek növekedése és megérése egy tökéletesebb mezőn lészen.” Hajós: i. m. Kellgren és Körmöczi. 126. 16 Körmöczi elmélyült tájékozódásáról tanúskodik A tiszta ész kritikájának majd négyszáz oldalas latin nyelvű kolligátuma (MsU. 413/a). Lásd a jelen kötetben Molnár B. Lehel Körmöczi János szerepe az unitárius egyházi levéltár kialakításában című tanulmányát, illetve Körmöczi kéziratainak általa összeállított jegyzékét. (A kéziratokat sajnos még nem volt alkalmam eredetiben tanulmányozni. G. D.) 17 A levelezés fontosságának vizsgálatára Egyed Péter hívta fel a figyelmet az erdélyi felvilágosodás kutatásában: „A másik követendő irány a nyilvánosság kutatásáé. Ez a levelezéskutatással részben le van fedve (írók, olvasók, literátorok, főúri értelmiség), a nyilvánosság másik jelentős szegmensét azonban a közigazgatási intézményekben dolgozó szakértelmiség (Gubernium, kerületi alsótáblák, bíróságok) jelenti, ahol a képzettség és hozzáértés alapján feltételezhető a felvilágosodás alapeszméi általi érintettség.” Egyed Péter: Az erdélyi felvilágosodás és a filozófiaoktatás kapcsolatáról. Korunk, 2009/10. [online] http://epa.oszk.hu/00400/00458/00154/index.htm [2014. 09. 11].


443

amelyekben Körmöczi a filozófiai utalásokat alkalmi szövegekbe szőtte bele – látszólag azok kontextusába szervesen nem illeszkedő, illetve egymással nem összekapcsolható módon. Az első kérdésre a jénai posztkantiánus viták legfontosabb fordulópontjainak tisztázása, illetve a diskurzusban kulcsszerepet betöltött művek listájának a Körmöczi-féle könyvjegyzékkel történő összevetése révén kaphatunk választ. A kritikai filozófia korrekciójára irányuló törekvések közös kiindulópontja az a feltevés volt, hogy a tudás megalapozásához először fel kell tárni a kanti filozófia logikai felépítését; magának a korrekciónak az igénye pedig abból az előfeltevésből fakadt, hogy a posztkantiánusok túlnyomó többsége szerint Kant a megalapozás mozzanatát nem, vagy nem megfelelően végezte el, ám a különböző megoldási kísérletek más-más alapprincípiumra építkeztek: Reinhold a tudat, Fichte az én, Schelling az intelligencia, majd végül Hegel a szellem fogalmára. A folyamat első etapját Karl Leonhard Reinhold (1757–1823) filozófiájának kibontakozása jelenti: a diskurzus kezdetét jelző Briefe über die kantische Philosphie (1786), a Versuch einer neuen Theorie des Menschlichen Vorstellungvermögens (1789), amelyben először fejtette ki részletesen az alaptétel fogalmát és a Beyträge zur Berichtigung bisheriger Mißverständnisse der Philosophen (1790) című műve, melyben az elementárfilozófia fogalmának meghatározása kapcsán a filozófiai megismerés végső fundamentumaként a tudat tételét jelölte meg. A diskurzus másik jól elkülöníthető szakasza az Aenesidemus-vita volt. 1792-ben Gottlob Ernst Schulze (1761–1833) e címen jelentette meg polemikus írását, melyben Reinhold alaptételét kritizálta, mivel Leibnizét az övénél átfogóbbnak tartotta. E műre többen is reflektáltak, így 1792-ben Schmied, 1794-ben pedig Fichte, utóbbi az alap és az alaptétel fogalmát különválasztó Rezension an Aenesidemus című írásával, majd 1794-ben az Eigene Meditationen über ElementarPhilosophie cíművel. A továbbiakban Reinhold egyes tanítványai (leglátványosabban talán Eberhard) eltávolodtak az elementárfilozófia célkitűzéseitől, majd a kanti filozófia egyelemű korrekciójának programjai – Fichte nova methodofilozófiája, illetve Schellingnek a kriticizmus mellett a dogmatizmus fogalmát is érvényre juttató koncepciója, továbbá a természetfilozófiai törekvései révén – 1796–1797 táján egy jóval átfogóbb filozófiatörténeti folyamatnak, a német idealizmus kifejlődésének adták át a helyet. A Körmöczi könyvtáráról fennmaradt jegyzékeket áttekintve megállapíthatjuk, hogy számos, a posztkantiánus vitákban kulcsszerepet betöltő filozófus művét szerezte be: Schulze: Prüfung der Kantischen Kritik der reinen Vernuft, 1791 Erläuterungen über der Kants Kritik der reinen Vernuft, 1791

444


Schmid: Versuch einer Moralphilosophie, 1795 Kritik der reinen Vernuft in Grundrisse, 1794 Vörterbuch leichter Gebrauch der Gebrauch der Kantischen Schriften, 1795 Philosophische Dogmatik, 1796 Niethammer: Über Religion als Wissenschaft, 1795 Fichte: Versuch einer Kritik aller Offenbarung, 1792 Feltűnő, hogy bár a diskurzus kulcsszereplőinek mindegyikétől – az említetteken túl még Eberhardtól és Daniel Schnelltől is – volt egy-egy vagy néhány kötet Körmöczi bibliotékájában, a diskurzus fő műveit nem szerezte be. A vásárlás szempontjai tehát nem estek egybe a posztkantiánus fejlemények (már a kortársak számára is érzékelhető) irányával, a szóban forgó szerzőktől ellenben szinte minden fontos Kant-interpretáció címe megtalálható könyvlistáin – mindenekelőtt Schulzéé és Schmidé –, s ugyanígy a vallásfilozófiai problematikát taglaló írásaiké is. A teológiai aspektus azonban nem csupán a filozófiai kérdések feldolgozására és befogadására nézve volt meghatározó Körmöczi számára, hanem – korai Fichte-fordításától eltekintve – bölcseleti elveit is jobbára teológiai vagy liturgikus jellegű szövegekben, főként zsinati felszólalásaiban és halotti beszédeiben fejtette ki. Körmöczi Fichte-recepciója Körmöczi mindenekelőtt A gondolatszabadság visszakövetelése Európa fejedelmeitől, akik azt ezidáig elnyomták című 1793-ban keletkezett Fichte-mű átültetésével írta be nevét a hazai filozófia történetébe, s mivel a fordítás közzétételére a cenzúra miatt18 nem is gondolhatott, így annak csupán egyetlen részletét jelentette meg 1802-ben Pákei Józsefről tartott gyászbeszédében.19

„A 18. század utolsó éveiben még Kantot és Fichtét is – főleg a vallással és egyházzal kapcsolatos álláspontjuk miatt – cenzúrázták. Erdélyben hagyományosan a Gubernium felügyelte a könyvkiadást, megbízott cenzorok révén cenzúrahatóságként működött, de végső soron ott volt a General Commando (Császári Főhadparancsnokság), amelynek rendőri funkciói révén joga volt minden felségsértési, felségárulási, a politikai és közigazgatási státust érintő ügyben eljárni. (1795-től Bécsben külön rendőrhatóság keretébe utalták a könyv- és lapkiadási, -forgalmi és -terjesztési kérdéseket.)” Egyed Péter: i. m. 19 Hajós József: Egy röpirat a gondolatszabadságról. Korunk, 1972/12. 1810–1811. 18


445

A röpirat e szöveghelyének az eredetitől eltérő kontextusban való felidézését az indokolta, hogy Fichte írása nem tekinthető szűk értelemben vett politikai pamfletnek: a szabadság korlátozásában ugyanis az emberi önkiteljesedés lehetőségeinek megvonását látja, s ezeknek biztosítását kéri számon a kor uralkodóin. A gondolatszabadság megsértésével ugyanis elvész az ember mint személyiség, a forradalmi válság pedig szintén nem közvetlen politikai eszközökkel kerülhető el, hanem azáltal, hogy a fejedelmek támogatják a felvilágosulás előrehaladását, az emberek kölcsönös egymást-nevelését. E fichtei megközelítésmód beleilleszkedik abba a tágabb értelemben vett humanitáskoncepcióba, amely Herdernek az emberiség előrehaladó fejlődéséről vallott felfogásától a német neohumanizmus képzéseszményéig ível. (A neohumanista pedagógiai program kibontakozása főként a göttingeni egyetemhez, Johann Mathias Gesner, Christian Gottlob Heyne nevéhez köthető.20) Fichtének az emberi nem kifejléséről alkotott képe azonban sajátos karakterjegyeket nyert: míg az Előadások a tudás emberének rendeltetéséről címmel 1794-ben megtartott előadásiban a végtelen tökéletesedésben keresi az ember rendeltetését, öt évvel később, Az ember rendeltetése című írásában a kiteljesedést egy lezáruló proceszszusként ábrázolja, melynek végpontját abban látja, hogy az erkölcs és a vallás eggyé válik. A fichtei értelmezés másik karakterisztikuma, hogy e folyamatban nem az emberi észnek tulajdonít döntő szerepet: „(…) mely pontból kell minden esetben kiindulni önmagam és mások kiművelésében: az akaratból, nem az értelemből.” 21 A kilencvenes évek végére Fichte egymást követő műveiben egyre nagyobb súlyt kapott tehát az akarat fogalma, amely hamarosan tudománytanának és vallásfilozófiájának közös elemévé vált. Körmöczi 1802-ben Pákei József felett tartott halotti beszéde Az emberiség megtanulásának oskolája címmel jelent meg. A cím már önmagában is exponálja az emberi kiteljesedés problémáját, amit a „mi voltam, mi vagyok, mivé kell lennem” kérdés kapcsán fejtett ki részletesebben. (Két évvel korábban Halotti beszéd Agh Klára asszonynak címmel kiadott gyászbeszédben Körmöczi, a női sorsra aktualizált módon, ugyancsak „az emberiség kiformálása” problémát fejtette ki.) A Miben áll az emberiség az emberben fejezetben az értelemre nézve a 20 Fórizs Gergely : „Álpeseken Álpesek emelkednek”. A képzés eszménye Berzsenyi elméleti szövegeiben. Budapest, 2009, Universitas Kiadó, 146–158. 21 Fichte, Johann Gottlieb: Az ember rendeltetése. In Uő: Válogatott filozófiai írások. Budapest, 1981, Gondolat Kiadó, 338.

446


megvilágosodást, az akaratra nézve az erkölcsi tökéletesedést, valamint a „külső pallérozódást” jelöli meg célként. A második, Az emberiség oskolája című fejezetben Körmöczi az értelem és az akarat fogalmát összeköti a szabadság problémájával, éppen korábbi Fichte-fordításának egyetlen, ily módon nyilvánosságot kapott mondatával: „Szabadon gondolkodni annyit tészen, mint szabadon akarni, vagy: a gondolatokban a szabadságot kimutatni éppen annyi, mint az akaratban szabadságot mutatni; ez az emberi személyességnek fundamentuma, ez által az ember egy szabad erkölcsi valóság, ez által mondhatja: én vagyok.”22 A gondolatszabadság visszakövetelésének magyarul közzé tett részlete nyomatékosítja, hogy Körmöczi érzékenyen reagált Fichtének az emberi szabadságra és akaratra vonatkozó gondolataira, s a röpirat szóban forgó szöveghelye e jelentésrétegénél fogva épülhetett be halotti beszédének teológiai-filozófiai kontextusába. Az általa fordított röpirat szövegéből citátumként is kiemelt fejlődéselv egyfajta kongruenciát kölcsönzött Körmöczi posztkantiánus reflexióinak, ugyanis éppen az ember önidentitását, a szabadságot és a vallást egyazon haladási folyamaton belül értelmező fichtei koncepciónak a különféle aspektusai jelennek meg a beszédeiben található filozófiai eszmefuttatásokban. Körmöczi az erkölcs és vallás viszonya kapcsán több esetben is visszanyúlt a fichtei problematikához. Az istenség két léányinak a’ vallás és a’ józan okosságnak költsönös viaskodásai és győzedelmei (1799) című kissárosi zsinati beszédben a „vallás és észokosság” szembesítése kapcsán problematizálta az erkölcs-vallás relációt. Konklúziója, miszerint a hit és az értelem nem állítható szembe egymással, Paulus természetes magyarázat elvével is párhuzamba állítható, mely szerint a hit lényegét a természetes értelem felismeréseként lehet megragadni, ugyanakkor megjelenik a szövegben a vallás és erkölcs azonosságának fichtei elve is: „vallás légyen az erkölcs, erkölcs légyen a vallás”.23 Fichte e problémával – filozófusi hírnevét megalapozó írásának, a Minden kinyilatkoztatás kritikájának kísérlete megjelenésétől kezdődően – több munkájában is foglalkozott. Értelmezésében az isteni tekintélynek nem létezik más hitalapja, mint e tanítások ésszerűsége egy „erkölcsi hívő ész” számára: „Istennek Körmöczi János: Az emberiség megtanulásának oskolája. Kolozsvár, 1802., C2v. Körmöczi János: Az istenség két léányinak a’ vallás és a’ józan okosságnak költsönös viaskodásai és győzedelmei. Kolozsvár, 1800, 9. 22 23


447

mint a bennünk lévő erkölcsi törvény szerzőjének eszméje, tehát saját törvényhozásunk kivetítésén alapszik, egy szubjektív elem átvitelén egy rajtunk kívüli lényre, és ez a kivetítés a vallás tulajdonképpeni elve, amennyiben az az akarat meghatározására szolgál.”24 Fichte szóban forgó műve természetesen szintén megvolt Körmöczi könyvtárában. Hajós József Fichte-hatásokat számba vevő tanulmányai A gondolatszabadság visszakövetelése és Tudósok rendeltetése című írásoknak a Pákei-beszédre, illetve Körmöczi székfoglalójára gyakorolt hatását emelik ki. A fentebb jelzett szövegegyezések igazolják, hogy Pákei beszéde például egy harmadik Fichte mű több textusával is szoros korrelációt mutat, nevezetesen Az ember rendeltetése című 1799-ben megjelent íráséval. Úgy vélem, hogy Körmöczi esetében – mind a párhuzamos szöveghelyeket, mind pedig a német filozófus jénai korszakában egyre explicitebbé váló fogalmi konvergenciák hatását figyelembe véve – a korábbi szakirodalom által bemutatottnál valamelyest tágabb körű és koherensebb Fichte-recepcióval kell számolnunk. Körmöczi Fichte-fordítása tehát, amely első megközelítésben elszigetelt próbálkozásnak tűnhetett, egy kiterjedtebb posztkantiánus recepció elemeként s a jénai filozófiai közegben való pontos tájékozódás eredményeként jött létre. Körmöczi természettudományos tájékozódása a jénai és göttingeni természetfilozófiai törekvések aspektusából Körmöczi szövegeiben hosszú évekkel később is kimutatható a jénai posztkantiánizmus szerzőinek hatása. A Fichte-recepció túlsúlya abból adódott, hogy Körmöczi éppen akkor hagyta el Jénát, amikor a tudománytan a nova methodo program révén már kiteljesedett, a Fichte filozófiájával párhuzamosan jelentkező új tendenciák viszont még nem erősödtek meg. A jénai posztkantiánus viták kapcsán az 1790-es évek végére egyre nagyobb jelentőséget kapott egy, a fichtei filozófiából koncepcionális okokból hiányzó aspektus: a természet fogalma. Reinhold egyes (vele szembeforduló) tanítványai – leginkább a browniánus Benjamin Erhard – készítették elő az utat a természetfilozófiának, amelynek hamarosan a fiatal Schelling vált emblematikus alakjává.25 A kanti dinamikus szemléletre alapozó schellingi természetfilozófia 1797-től 24 Fichte, Johann Gottlieb: Minden kinyilatkoztatás kritikájának kísérlete. Budapest, 2003, L’Harmattan Kiadó, 31. 25 Lásd Gurka Dezső: A schellingi természetfilozófia és a korabeli természettudományok kölcsönhatásai. Budapest, 2006, Gondolat Kiadó, 72–120.

448


kezdődően mindenekelőtt az elektromosságtannal foglalkozó kísérletezőkre volt hatással (így Johann Wilhelm Ritterre, Hans Christian Ørstedre, Achim von Arnimra, vagy az éppen ekkoriban Jénában tartózkodó Coleridge-re).26 A Jénát 1796 októberében elhagyó Körmöczi kurrens fizikai elméletekkel való megismerkedése már Göttingenhez kapcsolódott. A korabeli peregrinusok úriránya ezzel jobbára ellentétes volt,27 s így azon kortársai, akik Göttingenből érkeztek Jénába, természetes módon váltak szemlélőjévé, olykor részeseivé a posztkantiánus filozófiák újabb fejleményeinek. (Rumy Károly György vagy néhány évvel később érkező Fűzi János esetét lehetne példaként említeni.) Körmöczi természetfilozófiai érdeklődését igazolja azonban, hogy birtokában volt a kanti dinamikus fizika alapműve, a Metaphysische Anfangsgrünge der Naturphilosophie, amely a romantikus természetfilozófiát megalapozó Schelling számára is kiindulópontként szolgált. A mindvégig Jénában tartózkodó magyar diákok, vagy az 1797-ben megalakult jénai Ásványtani Társaság magyar tagjai többnyire egyértelműen a schellingi természetfilozófia elkötelezettjeivé váltak. (Közülük is ki kell emelni annak a Bodó Sámuelnek a nevét, aki a Társaság ülésein legelőször tartott előadást arról, hogy milyen feladatokat szabnak a mineralógia számára a természetfilozófia korabeli deduktív törekvései.)28 Mivel Körmöczi ezeknek a folyamatoknak már nem lehetett részese, felmerül a kérdés, hogy erőteljes természettudományos érdeklődésének volt-e peregrinációjához kötődő elméleti háttere, illetve hogy e vonatkozásában milyen tapasztalatokat szerezhetett Göttingenben. Az őt ért hatásokról könyvtárának göttingeni kiadású kötetei és óralátogatásainak dokumentumai alapján alkothatunk képet. 26 Vö. Gurka Dezső: Ørsted korai munkásságának természetfilozófiai háttere. In Uő (szerk.): Tudósok a megismerés színterein. A romantikus tudományok és a 18–19. századi tudós-sztereotípiák. Budapest, 2012, Gondolat Kiadó, 11–27.; lásd továbbá ugyanebben a témában a Mindentudás Egyeteme 2.0 keretében felvételre került, a ME nyílt archívumában található előadást Gurka Dezső: A schellingi természetfilozófiától a romantikus tudományokig. [online] http://mindentudas.hu/eloadasok/partnerek/item/3140-a-schellingitermészetfilozófiától-a-romantikus-tudományokig.html [2014. 09. 11.] 27 Természetesen van precedens a Jénán át Göttingenbe irányuló peregrinációra is, így például az Ásványtani Társaságban tevékenykedő Dianovszky Sámuel, Karácsoni K. Sámuel székelyudvarhelyi református kollégiumi tanár vagy Kecskeméti Dániel polgárdi evangélikus lelkész esetében. Vö. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [online] http://mek.niif.hu/03600/03630/html/d/d04021.htm [2014. 09. 11.] 28 Vö. Gurka Dezső: Magyar schellingiánusok előadásai a jénai Ásványtani Társaság ülésein. In Uő (szerk.): Formációk és metamorfózisok. A geológia, a filozófia és az irodalom kölcsönhatásai a 18–19. században. Budapest, 2013, Gondolat Kiadó, 136–156.


449

Körmöczi göttingeni stúdiumainak néhány momentuma érdekes lehet a jénai időszak tanulságainak levonása szempontjából is. Könyvtárjegyzéke Göttingen vonatkozásában is hasonló igényességről és tudatosságról tanúskodik, mint ami Jéna esetében tapasztalható volt. Megszerezte a kor legjelentősebb göttingeni tudósainak műveit: Blumenbach, Beckmann, Eichhorn, Kästner, Gatterer, Spittler, Meiners, Schlözer, Baumgarten művei egyaránt megvoltak könyvtárában. A Georgia Augusta előadói közül a polihisztor Lichtenberg és Johann Beckmann, a gazdaságtan és a technológia tanára volt rá legnagyobb hatással.29 A Körmöczi hagyatékában fennmaradt iratok alapján mindezeken túl jól dokumentálható göttingeni tájékozódásának sokszínűsége is: az államtant három Schlözer-jegyzet mellett (MsU. 372, MsU. 513, és MsU. 918.) egy statisztikai kolligátum (MsU. 393.) képviseli, de érdeklődött Ludwig Timotheus Spittler történeti (MsU. 372.) és Christoph Meiners egyháztörténeti kutatásai iránt (MsU. 877/B.),30 és Planck-jegyzeteinek vannak egészen az angol unitáriusokig vezető szálai is.31 Körmöczinek a fizika kurrens eredményei iránti érdeklődéséről a korabeli göttingeni iratok is tanúskodnak, neve ugyanis megtalálható a Lichtenberg hallgatóinak nevét megőrző névsorban, számos más erdélyi peregrinus – Bethlen Elek, Bethlen Imre, Bolyai Farkas,32 Gyarmathi Sámuel, Lengyel József, Rhédey László és Wesselényi József – társaságában. (A szóban forgó listán olvasható egyébként Carl Friedrich Gauss neve is.)33 A professzor előadásain való részvételét ugyanakkor Körmöczi egyik naplóbejegyzése is hitelesíti: Lichtenberg Úrnál a physica experimentali, pro astronomia,metheorologia et geographia órára 10 rbénes tallér és 16 gróse.34 29 Futaky István: Göttinga. A göttingeni Georg-August-Egyetem magyarországi és erdélyi kapcsolatai a felvilágosodás idején és a reformkor kezdetén. Budapest, 2007, ELTE, 41–44. 30 Lásd a Molnár B. Lehel által összeállított, és a konferencián közrebocsátott listát. 31 Vö. Kovács Sándor : Kénosi Tőzsér János és Uzoni Fosztó István Históriája és az intézményesülő angol–magyar unitárius kapcsolatok. Keresztény Magvető, 113. évf. (2007.), 153–154. 32 Bolyai Farkast a kolozsvári Református Kollégiumban az a Méhes Sámuel tanította, aki Göttingenben maga is hallgatta Lichtenberget és Kästnert. Vö. Benkő Samu: Göttinga, Gauss és Erdély. Korunk, 1977/4. 255. 33 Heerde, Hans-Joachim: Das Publikum der Physik. Lichtenbergs Hörer. Wallstein. Göttingen, 2006. 358. és 768–770. 34 Vö. Csetri Elek: Körmöczi János. Firka, 1994–95/4. 137–138. A cikk Andreea Ghifá és Imecs Márton A Brassai Líceum fizika szertára című filmje szövegének részlete alapján készült. A szöveget lejegyezte és jegyzetekkel ellátta Kovács Zoltán. [online] http://epa.

450


Georg Christoph Lichtenberg (1742–1799) két szempontból is a Georgia Augusta legemblematikusabb professzorai közé sorolható: tevékenysége több, diszciplináris határait éppen Göttingenben megszilárdító tudományág történetére (az elektrofizikáé mellett az orientalisztikáéra, az összehasonlító nyelvészetére és az etnológiáéra) nézve is meghatározó volt, másrészt pedig – éppen a még meglévő diszciplináris átfedésekből, illetve határátlépésekből adódóan – egy olyan holisztikus, de ugyanakkor empirikus megalapozottságú szemléletet képviselt, amely lényegesen túlment a mai értelemben vett szaktudományok vonatkoztatási keretein, s gyakorta érintett természetfilozófiai és ismeretelméleti öszszefüggéseket.35 Mindezek alapján joggal tekinthették őt elődjüknek a romantikus tudományok éppúgy, mint – főleg aforizmáinak köszönhetően36 – a romantika írói és gondolkodói. Lichtenberg az 1796/97-es téli szemeszterben asztronómiát, fizikát, meteorológiát adott elő Johann Christian Polycarp Erxleben nyomán, akinek Anfangsgründe der Naturlehre und Systema regni animalis című főművét, tékája jegyzékének tanúsága szerint, Körmöczi szintén beszerezte. Kéziratos hagyatékának Molnár B. Lehel által összeállított jegyzéke is alátámasztja Lichtenberg hatásának fontosságát: a tételekhez fűzött megjegyzések szerint az az MsU. 876/H. és az MsU. 876/I. jelzetű latin nyelvű jegyzetek ugyanis a professzor fizikai, asztronómiai és kémiai előadásainak anyagát tartalmazzák. A göttingeni egyetemen uralkodó empirikus beállítódás37 tehát Lichtenberg szemléletére is pregnánsan jellemző volt, aki éppen ebből adódóan korának egyik meghatározó kísérletezőjévé vált. 1787-ben végezte el először sokszor megismételt, az általa kifejlesztett dupla elekrofórral végzett híres elektromosságtani kísérletét. Gyantalapra elektromosságot vezetett, majd a szigetelő felületet korpafűmaggal szórta be. Negatív töltésű felületen körkörös, míg pozitív töltésűn sugaras elrendeződésű alakzatokat kapott. A Lichtenberg által Stauboszk.hu/00200/00220/00090/pdf/firka_EPA00220_1994_1995_04_137-138.pdf [2014. 09. 11.] 35 Vö. Verrechia, Anacleto: Georg Christoph Lichtenberg – der Ketzer des deutschen Geistes. Wien, 1988, Böhlau. 36 Aforizmáiból magyarul is megjelent egy rövid válogatás. Vö. Lichtenberg, Georg Christoph: Aforizmák. (Válogatta és fordította Tatár Sándor.) Budapest, 1995, T-Twins Kiadó. 37 Békés Vera: A hiányzó paradigma. Debrecen, 1797, Latin Betűk, 58–72. és Gurka Dezső: A Göttingen-kutatás hagyományairól és újabb eredményeiről. In. Uő (szerk.): Göttingen dimenziói. A göttingeni egyetem szerepe a szaktudományok kialakulásában. Budapest, 2010, Gondolat Kiadó, 9–22.


451

figuren-nek nevezett kisülési alakzatok bemutatása előadásainak visszatérő látványosságává vált.38 Abból adódóan tehát, hogy Körmöczi természettudományos tájékozódása elsődlegesen nem Jénában, hanem Göttingenben történt, nem a spekulatív, hanem az experimentális jellegű szemlélet volt számára meghatározó. Lichtenberg hatásának jelentős szerepe lehetett abban, hogy deklarált meggyőződése szerint a fizikát kísérletek bemutatása nélkül nem lehet tanítani. Amikor Körmöczi 1798-ban átvette a Pákei Józseftől a fizika oktatását az unitárius kollégiumban, a Bécsben élő barátja, Augusztinovics Pál segítségével kezdett neki a szertár megalapozásának, a kísérleti eszközök beszerzésének.39 (Erdélyben a 18. század végén mindössze három intézményben jött létre a fizikai szertár: a jezsuita majd piarista irányítás alatt álló Királyi Líceumban Fridvalszky János, a Református Kollégiumban Méhes Sámuel, az Unitárius Kollégiumban pedig Körmöczi János szervezésében.40) Alighanem egykori göttingeni professzorának hatására utal az a tény is, hogy az általa beszerzett kísérleti eszközök jelentős hányadát teszik ki az elektromossággal kapcsolatos demonstrációk elvégzésére alkalmas készülékek, 1799-ban például dörzselektromos gépet, 1803-ban elektrofórt vásárolt.41 Ezek az instrumentumok éppen a Stabfiguren-kísérletek elvégzésének alapeszközei, s hasonlóképpen beszédes az a tény, hogy a leltári tételek között szerepel a Lichtenberg-kísérletekből ismerős korpafűmag is.42 Összességében tehát Körmöczi fizikai és természetfilozófiai tájékozódásával kapcsolatban is elmondható, hogy azt elméleti igényesség és tudatos szelekció jellemezte. E vonatkozásban azonban nem a jénai posztkantiánizmus eredményeire támaszkodott, lévén hogy szemléletére nem Schelling spekulatív természetfilozófiája, hanem a Lichtenberg által reprezentált göttingeni tradíció volt meghatározó hatással. Egyed Péter az „erdélyi triász” értékelése kapcsán írta Sipos Pálról és Köteles Sámuelről: „Mindkettőjük a szó legeredetibb értelmében felvilágosító volt, akik a kanti kritikai filozófia és transzcendentalizmus, a fichtei szabadságfilozófia raGethmann, Daniel – Wagner, Anselm: Einleitung. In Uő (szerk.): Staub. Eine interdisziplinäre Perspektive. Münster, 2013, LIT Verlag, 8–9. 39 Csetri: i. m. 138. 40 Csetri: i. m. 137. 41 E helyt szeretném megköszönni Simon Gábor tanár úrnak a Körmöczi tanársága (1798–1802) és igazgatósága (1802–1812) alatt vásárolt kísérleti eszközök jegyzékét. 42 Lásd a jelen kötetben Simon Gábor Körmöczi János, a Kolozsvári Unitárius Kollégium szertárának megalapítója című írását. 38

452


dikális európai újszerűségét és fontosságát felismerték, és ezeknek az elemeknek az átvételével írták a műveiket.” Következő mondatával Körmöczit is közvetlenül melléjük helyezte: „Harmadikként, a legjelentősebbek egyikeként az 1762 és 1836 között élt erdélyi unitárius püspök, Körmöczi János említhető.”43 Már a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján is jól látható, hogy Körmöczi – akinek könyvtárában képviseltetve voltak a jénai konstelláció kurrens tendenciái, s írásaiban (főként az akarat fogalma kapcsán) hosszú évekkel peregrinációja után is erőteljes Fichte-recepció mutatható ki – szekunder szövegekben kibontakozó bölcseleti munkássága révén valóban elválaszthatatlanul hozzátartozik a hazai filozófiai recepció történetéhez. Lichtenberg hatásának a fizikatanítás korszerűsítésében realizálódó eredményei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy Körmöczi filozófiai-természetfilozófiai, illetve diszciplináris tájékozódásának komplementer jellegében megőrződött a szellemi forrásvidékek azon karakterisztikuma is – vagyis a szaktudományoknak és a filozófiának mind Göttingenben, mind Jénában meglévő korrespondenciája –, ami mind a német idealizmus korai történetének, mind pedig a pozitivizmus időszakát megelőző tudományfelfogásnak időtálló hozadékaként értékelhető.

43

Egyed Péter: i. m.

Schmal Dániel1 Az ens morale és az erkölcsi közösség alapjai a korai és a kései felvilágosodásban. Széljegyzetek Körmöczi János jegyzeteihez2 A neves francia filozófiatörténész, André Robinet egy szándékosan provokatív tézise szerint az európai felvilágosodás 1678. június 30-án kezdődött.3 Ebben a kijelentésben nem annyira a pontos dátum a meglepő, mint inkább az a jelentéktelennek tűnő esemény, amelyhez Robinet a születésnapot köti. Ez az esemény ugyanis Nicolas Malebranche De la recherche de la vérité című művének, pontosabban a mű harmadik, legutolsó kötetének a megjelenése. Robinet, több Malebranche-ról szóló monográfia szerzője, természetesen elfogult, túlértékelni látszik egy kétségtelenül fontos, ám mégiscsak másodvonalbeli szerző munkáját. Ami engem illet, hajlamos vagyok csatlakozni Robinet véleményéhez. Nemcsak azért, mert Malebranche a maga korában rendkívül népszerű szerző volt, aki kimutathatóan óriási hatást gyakorolt kortársaira, hanem elsősorban azért, mert filozófiájának középpontjába egy olyan elméleti distinkciót és egy olyan problémát állított, amelyek az ő megfogalmazásában váltak a felvilágosodás közkincsévé a 18. században. Az alábbiakban e distinkciót, az idea és az érzetek minden korábbinál világosabb megkülönböztetését az első két pontban, a Malebranche által felvetett problémát, a természeti és az erkölcsi világ szintézisének kérdését pedig a harmadik pontban fogom tárgyalni. Úgy vélem, e háromszögelési pontok a felvilágosodás és a korai romantika olyan térképét teszik láthatóvá, amelyen elhelyezhetők a Körmöczi Jánosra ható és az általa továbbgondolt legfontosabb trendek. Mindeközben tehát arra teszek kísérletet, hogy az ens morale fogalmára kon-

1 Schmal Dániel (1969) filozófiatörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem filozófia tanszékének docense. Szakterülete a kora újkori filozófia története. 2 A tanulmány megírását az OTKA K 81165-ös és 104574 számú kutatási projektjei támogatták. 3 Robinet, André: Malebranche’s Life and Legacy. In Nadler, Steven (ed.): The Cambridge Companion to Malebranche. Cambridge, 2000, Cambridge University Press, 296.

454


centrálva megmutassam, az 1678. június 30-i dátum miként határozta meg egészen Kant és Körmöczi koráig a felvilágosodás programját. Ratione praeditum esse Malebranche az első a karteziánusok sorában, aki határozottan szakít az „örök igazságok teremtésének” descartes-i tanával. Az általa elutasított nézet röviden a következő: Mindazok a szükségszerű állítások, amelyek clara et distincta megismerése garanciája igaz voltuknak, Isten szabad teremtő tevékenységének eredményei. Isten ugyanis – mondja Descartes – úgy „írta bele” ezeket az igazságokat elménkbe, mint ahogyan egy király írhatná bele szabadon alattvalói szívébe a törvényeit, ha megvolna hozzá az ereje.4 Ami tehát számunkra örök és szükségszerű igazságnak tűnik, az egy olyan mindenható akarattól függ, amely a racionalitás forrása, miközben ő maga felette áll a racionalitás számunkra érvényes normáinak. Ha ez igaz, az ész nem tud behatolni saját genezisének területé4 Vö. Descartes 1630. április 15-én Mersenne-nek: Descartes, René: Œuvres. Szerk. Charles Adam, Paul Tannery. Paris, Cerf. Rééd. Paris, 1964–1974. Repr. 1996. (1897– 1913), Librairie philosophique Jacques Vrin. I. köt. 145. [Descartes műveire a továbbiakban a szakirodalomban bevett AT rövidítéssel utalok a kötet- és az oldalszám megadásával]. Az idevágó levélrészlet magyar fordítása megtalálható a következő kötetben: Boros Gábor: Descartes és a korai felvilágosodás. Budapest, 2010, Áron Kiadó, 123–124. E tézis további mérvadó megfogalmazásai: AT I. 149–152; IV. 118–119; V. 160; VII. 380, 431–432, 436. Descartes e különös nézetének különböző interpretációi ismertek. Az egyik sztenderd értelmezés (vö. Frankfurt, Harry : Descartes on the Creation of the Eternal Truths. The Philosophical Review, 1977/86. 36–57. szerint az örök igazságok abszolút értelemben, azaz metafizikailag kontingensek, s csak számunkra – akik elménk természeténél fogva nem vagyunk képesek elgondolni az alternatívájukat – szükségszerűek a szó relatív, episztémikus értelemben. Gueroult (Guéroult, Martial: Descartes selon l’ordre des raisons. Vols. I–II. Paris, 1953, Éditions Montaigne.) az örök igazságokat két csoportra bontja: a) léteznek olyan abszolút szükségszerű igazságok, amelyek nem teremtettek, míg mások b) teremtettek. Csupán b) elemei kezelhetők az imént jelzett (episztémikus) módon, míg a) elemei – például Isten létezése – teremtetlen igazságok, s így abszolút értelemben szükségszerűek. Végül Edwin M. Curley – aki Descartes kritikájának tárgyaként Suárezt nevezi meg (Curley, Edwin M. Descartes on the Creation of the Eternal Truth. The Philosophical Review. (1984). 93/4. 569–597). – elfogadja e distinkciót, úgy véli azonban, hogy az örök igazságok szükségszerűek a szó abszolút, metafizikai értelmében is, jóllehet egy részük teremtett. Ez a szituáció a modalitások iterálásával írható le: a szükségszerű jelleg maga nem szükségszerű, hiszen Isten akarta ezeket szükségszerűeknek (vö. Curley: i. m. 582–583). A különböző álláspontokról kiváló áttekintést ad magyarul Kaposi (Kaposi Dorottya: Az emberi bizonyosság és az isteni akarat Descartes filozófiájában. In Boros Gábor – Schmal Dániel (szerk.): Kortársunk, Descartes. Budapest, 2000, Áron Kiadó, 149–165.)

Schmal Dániel • Az ens morale és az erkölcsi közösség alapjai…

455

re: a „józan okosság” természetes világossága mögött homályos zóna húzódik, az ész világosságának a forrása, amely Isten mindenhatóságánál fogva rejtve van előlünk. Malebranche szakít ezzel az elképzeléssel. Nem fogadja el, hogy az isteni mindenhatóság mélységeibe vesző differencia lenne az ész egyetemes törvényszerűségei és e törvényszerűségek eredete között. A racionális vizsgálódás tárgyai szerinte nem Isten szabad cselekvésének a termékei, úgy véli ugyanis, hogy e tárgyak nem tartoznak elménk véges szférájához, hanem magában Istenben léteznek, hiszen – amint azt Descartes is elismerte – az ész tárgyának abszolút értelemben örök és változhatatlan természete van. Egy ilyen tárgyról elmondható, amit az Elmélkedések lapjain maga Descartes jelentett ki, hogy „rendelkezik bizonyos meghatározott természettel (…), ami változhatatlan és örök, amit nem én találtam ki, s ami nem is függ az én elmémtől”.5 Malebranche átveszi tehát Descartes szavait, ám amellett érvel, hogy az ilyen örök és szükségszerű tárgyak nem lehetnek teremtettek, hanem csak az örök és szükségszerű isteni elmében állhatnak fenn mint Isten örök bölcsessége. A racionális megismerés tárgyai olyan ismérvekkel rendelkeznek tehát, amelyek a János evangéliuma prológusában megjelenő logoszhoz kötik, aki „az Atyával egylényegű”. E malebranche-i kijelentés az ész isteni méltóságával kapcsolatban olyan ünnepélyes kifejezésekben nyert megfogalmazást, amelyek a hozzájuk tartozó metafizikai háttérről függetlenül is életképesek maradtak, s mélyen meghatározták a 18. század filozófiai retorikáját. Összefoglalva tehát: míg Descartes-nál az evidens módon felismert igazságok elménk Isten által adott – azaz kezdettől fogva beléhelyezett – tartalmai, addig a malebranche-i nézet szerint ezek az ismerettárgyak teljes mértékben kívül esnek elménken. Mindez nem egyéb, mint annak kijelentése, hogy racionálissá nem az ész tárgyainak birtoklása, hanem az a tény tesz, hogy ilyen tárgyakhoz megismerőként hozzáférhetünk. Hogyan is birtokolhatnánk ezeket az ideákat – kérdezi Malebranche –, ha egyszer azt olvastuk magánál Descartes-nál is, hogy az idea által megjelenített igazságokat „nem én találtam ki”, s ezért ez az idea „nem is függ az én elmémtől”? Ami tehát racionálissá tesz engem, az nem az, hogy a világos megismerés tárgyai elmém tartalmaiként adottak (mintha egy ki-

AT VII. 64. Magyarul: Descartes, René: Elmélkedések az első filozófiáról. Ford. Boros Gábor. Budapest, 1994, Atlantisz Kiadó. 5

456


rály írta volna őket törvényként bele), hanem az, hogy képes vagyok kontaktusba kerülni velük, miközben önmagamon kívül észlelem őket.6 Fontos ponthoz érkeztünk: ami az embert racionálissá teszi, az kívül esik az egyéni tudatosság szubjektív tartományán, hiszen tárgyi oldalról egy olyan elmén kívüli igazság teszi lehetővé a megismerést, amelyhez externális viszony fűz a megismerés pillanatában. Malebranche-nál e külsődleges viszony válik az ész közösségi dimenziójának az alapjává. Állítása szerint minden ésszerű belátás közösséget teremt a megismerő és az összes többi észhasználó elme között. Nemcsak köztem és a többi ember között teremt tehát közösséget, miként azt a descartes-i bon sens teszi, amelyből minden ember az igényeinek megfelelően részesedik,7 hanem köztem és Isten között is, hiszen elmémet csak azoknak a racionális tárgyaknak az észlelete képes megvilágítani, amelyek Istenben állnak fenn. Ezt az egyetemes közösséget nevezi Malebranche société spirituelle-nek: „Így az Ész segítségével valamiféle közösségben állok, vagy állhatok Istennel, s valamennyi intelligenciával, hiszen valamennyi elme egy közös jóval, s egy és ugyanazon törvénnyel rendelkezik, mint én: az Ésszel.”8 Időben visszafelé tekintve e malebranche-i tézis jól látható kapcsolatban áll azzal az ágostoni elmélettel, amely szerint a racionális lélek „intelligibilis (…) teE fejtegetések a vision en Dieu, azaz az „Istenben látás” tézisét foglalják össze. Malebranche szóban forgó tanítása filozófiája alapjait jelenti, s így számos kifejtése ismert. Csak a legkidolgozottabbakat említem: De la recherche de la vérité 3.2.6. [Rodis-Lewis, Geneviève (ed.): Nicolas Malebranche. Œuvres de Malebranche. 2 vols. Paris, 1979–1992., Gallimard, 1. vol. 338–346. (= RL) (E kiadásra a továbbiakban RL rövidítéssel, valamint a kötet- és oldalszám megadásával fogok utalni.) = Robinet, André (ed.): Nicolas Malebranche. Œuvres de Malebranche. 20 vols. Paris, 1958–1967., Librairie philosophique Jacques Vrin. (= OC) 1. vol. 437–447. (E kiadásra OC rövidítéssel, valamint a kötet- és oldalszám megadásával fogok utalni.) Magyarul (részlet): Schmal: i. m. 167–170.]; Conversations chrétiennes, III. beszélgetés [RL 1:1177–1199]; Éclaircissement X. [RL 1:900–932, OC 2:127–143.] III. levél [OC 7:914. skk. Magyarul: Schmal: i. m. 205–207]. 7 AT VI. 1–2. 8 RL 2:426. E közös és legfőbb jó az alapja annak, hogy „ami számomra igaz, az igaz Isten számára és valamennyi más elme vonatkozásában is, hiszen mindent egy változhatatlan, szükségszerű és örök természetben látok, amely valamennyi szellem számára közös.” [Réponse de l’Auteur de la Recherche de la Vérité au livre de Mr. Arnauld des vrayes et des fausses idées OC 6:99.] Lásd még Malebranche, Nicolas: Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról. Szerk. Schmal Dániel. Ford. Kékedi Bálint – Moldvay Tamás – Schmal Dániel. Budapest, 2007, L’Harmattan, 68. [RL 2:701.] 6


457

kintettel” szemlélheti a dolgok örök alapelveit Istenben, s e szemlélet – amennyiben a lélek erkölcsi irányultságának központi javává válik – morális-vallási közösséget is teremt a szemlélők között, a civitas Dei formájában.9 Ugyanakkor a malebranche-i kijelentés előre is mutat, hiszen: amennyiben a gyakorlati ész parancsát tekintjük, olyan morális közösség formálódik, amilyennek a lehetőségét Kant vázolja fel Az erkölcsök metafizikájának alapvetése során: „Mindenkinek el kell ismernie, hogy bármely törvénynek ahhoz, hogy erkölcsinek, vagyis kötelezettség alapjának számíthasson, abszolút szükségszerűséggel kell bírnia; hogy a ne hazudj! parancs

Vö. Augustinus de div qu. 83. 46.2.: Sunt namque ideae principales quaedam formae vel rationes rerum stabiles atque incommutabiles, quae ipsae formatae non sunt ac per hoc aeternae ac semper eodem modo sese habentes, quae divina intellegentia continentur. Et cum ipsae neque oriantur neque intereant, secundum eas tamen formari dicitur omne quod oriri et interire potest et omne quod oritur et interit. Anima vero negatur eas intueri posse nisi rationalis, ea sui parte qua excellit, id est, ipsa mente atque ratione, quasi quadam facie vel oculo suo interiore atque intellegibili. [Augustinus, Aurelius: De diversis quaestionibus 83. In Jean-Paul Migne (ed.): Augustini Hipponensis episcopi opera omnia. Tomus VI. (Patrologia Latina vol. 40. = PL) Paris, 1865, Migne. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy e szemléletnek – az ideákhoz történő hozzáférésnek – erkölcsi feltételei vannak, amelyeknek az ember Ágoston idővel egyre határozottabbá váló nézete szerint képtelen eleget tenni. Ez a szempont már az idézett helyen is megjelenik: Et ea quidem ipsa rationalis anima non omnis et quaelibet, sed quae sancta et pura fuerit, haec asseritur illi visioni esse idonea, id est, quae illum ipsum oculum, quo videntur ista, sanum et sincerum et serenum et similem his rebus, quas videre intendit, habuerit. (…) Sed anima rationalis inter eas res, quae sunt a Deo conditae, omnia superat et Deo proxima est, quando pura est; eique in quantum caritate cohaeserit, in tantum ab eo lumine illo intellegibili perfusa quodammodo et illustrata cernit non per corporeos oculos, sed per ipsius sui principale quo excellit, id est, per intellegentiam suam, istas rationes, quarum visione fit beatissima. [Uo.] Ily módon a „hozzáférés” csak magukból a formákból, s nem az ember szellemi képességei felől kiindulva állítható helyre. Ezért oly fontos, hogy a verbum caro factum est, s az érzékeken keresztül igyekszik ismét az erkölcsi megtisztulás útjára terelni az embert. Ezt a tézist egészíti ki a kegyelem tana, amely a kezdeményezést (a kereséshez szükséges akaratot is) az Isten kezébe helyezi. Ilyen módon minden racionális észlelési aktus kettős bizonyossággal szolgál. (1) Az észlelt tárgy vonatkozásában: egy háromszög esetében például bizonyos lehetek a háromszög „örök és változhatatlan” természetének számos elemében. (2) Másrészt bizonyosságot szolgáltat arról a tényről, hogy vagyok, hiszen a descartes-i alapelvet követve kell, hogy létezzem, ha egyszer én magam gondolok az adott tárgyra (a háromszögre). Míg az előbbi (Leibniz szavaival élve) egy időtől független észigazságot tár fel, addig az utóbbi egy kontingens tényigazságot. 9

458


nem csupán az emberekre érvényes, hanem más eszes lények sem hagyhatják figyelmen kívül.”10 Körmöczi imájának, fordításainak és feljegyzésének szavai világosan e racionális közösségeszményt – egy a „moralitás fenntartása végett fundált societas” eszményét – visszhangozzák több, mint száz évvel a malebranche-i kijelentések után is. A szív religiója Mi marad azonban az emberi elme sajátja, ha az ész tárgyait elvitatjuk tőle, s az isteni elmébe helyezve eltávolítjuk belőle? Malebranche 1678-as elméletének egy másik fontos oldala az emberi lélekre, s azon belül is az ideák észlelésére hivatott megismerő képességre vonatkozik. Arra a képességre tehát, amely az ész e – mondjuk így – „megdicsőülése” után mintegy reziduumként marad meg a véges emberi szférában. Minthogy Malebranche, mint láttuk, az isteni ideáknak tulajdonítja azt a képességet, hogy „megvilágítsák” elménket, ami abban az esetben, ha a lelket elválasztjuk az ideáktól, visszamarad, nem más, mint „sötétség”.11 Hogyan értsük e metaforát? Miután a tárgyi ismeretek feltételeit Malebranche ideák formájában az elmén kívülre helyezte, az elme oldalán csak a tudatosság szubjektív fenoménje marad. A tudatosság Malebranche szavai szerint olyan önvonatkozással jellemezhető, amely önmagában véve semmiféle tárgyhoz nem vezet el bennünket, azaz semmiféle információtartalommal nem lát el azon az egyszerű tényen túl, hogy vagyok, s hogy az adott pillanatban ilyen és ilyen állapotban vagyok. Az öntapasztalásnak ezt az észtől elválasztott elemi formáját nevezi Malebranche érzésnek (sentiment), belső érzékelésnek (sentiment intérieur) vagy tudatosságnak (conscience).12 Az érzés és a tudatosság tárgya te-

10 Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Berényi Gábor fordítását átdolgozta és szerkesztette Tengelyi László. Budapest, 1998, Raabe Klett. 11 Lásd pl. Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról, előszó [RL 2:658. Magyarul: Malebranche: i. m. Beszélgetések… 22], Réponse de l’Auteur de la Recherche de la Vérité au livre de Mr. Arnauld des vrayes et des fausses idées [OC 6:153], Harmadik levél [Trois lettres de l’auteur De la recherche de la vérité touchant la Défense de Mr. Arnauld contre La réponse au Livre des vraies et des fausses idées, OC 7. 921. 12 A tézis egyik legrészletesebb kifejtése: Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról 3. beszélgetés. [RL 2:700. skk. Magyarul: Malebranche: i. m. Beszélgetések… 67. skk.] A sentiment intérieur bizonyossága megkérdőjelezhetetlen, jóllehet nem jár együtt megértéssel. Vö. I. Éclaircissement [RL 1:808]; Réflexions sur la prémotion physique [OC 16:24. és 33].


459

hát maga a lélek, amely érzékeli önmagát, ám ezen az úton önnön létezésének konstatálásán túl semmiféle ismeretre nem tesz szert. Malebranche így az érzésre vonatkozó immanens fogalmakat az ésszel mint a világosság egyetlen, transzcendens forrásával állítja szembe. Magától értetődik, hogy az ész külső világossága és az öntudat belső sötétsége vagy homálya rendszerint együtt jár a konkrét emberi tapasztalatban. Együtt is kell járniuk, hiszen az elme és az ideák között létesülő észlelési reláció két végpontjához kötődnek. Annak az elmét Istennel összekötő relációnak a két terminusát jellemzik tehát, amelyről az imént azt mondtuk, hogy a racionális forrása számunkra. A racionalitásnak az a feltétele, hogy kontaktusba kerülünk az Észszel, vagyis az időben változó emberi lélek, amelyet egy descartes-i fogalommal res cogitans-nak nevezhetünk, észlelje a dolgok örök és változhatatlan természetét. Világos mármost, hogy ez az észlelet a reláció szubjektív oldalán a véges egyéni elme pszichológiai szférájához kapcsolódik. Amíg tehát az észlelet tárgya külső és örök, maga az észlelési aktus belső és időhöz kötött, hiszen nem egyéb, mint tudatos életünk egy-egy temporális epizódja. Amíg az ideák interszubjektív realitása közösséget hozott létre az észhasználók között, addig e pszichológiai szférában, úgy tűnik, nem kerülhetek közösségbe másokkal, hiszen az észlelés az egyéni lélek mindenki mástól elzárt területén zajlik.13 „Senki sem érezheti az én saját fájdalmamat; mindenki láthatja azt az igazságot, amit én szemlélek.”14 Malebranche idea és érzet közötti distinkciója ily módon nem csupán az univerzális racionalitást választotta el az egyén pszichológiai szférájától, s lokalizálta Istenben – megvetve ezzel egy morális észközösség elméleti alapjait –, hanem új helyzetet teremtett e distinkció másik oldalán is: az egyéni tudat állapotait is elkülönítette a racionalitás szférájától. Úgy vélem, a malebranche-i elmélet e második fele sokkal maradandóbbnak bizonyult, mint az első, azaz az „isten13 Minthogy tehát minden racionális észlelési aktus az elme véges, pszichológiai realitása és az ideák végtelen – ontológiailag és logikailag önálló – realitása között közvetít, minden ilyen aktus kettős bizonyossággal szolgál. Egyrészt az észlelt tárgy vonatkozásában: egy háromszög esetében például bizonyos lehetek a háromszög „örök és változhatatlan” természetének számos elemében. Másrészt bizonyosságot szolgáltat arról a tényről, hogy vagyok, hiszen a descartes-i alapelvet követve kell, hogy létezzem, ha egyszer én magam gondolok az adott tárgyra (a háromszögre). Míg az előbbi (Leibniz szavaival élve) egy időtől független észigazságot tár fel, addig az utóbbi egy kontingens tényigazságot. 14 Traité de morale 1.1.2. [RL 2:425.]

460


ben látás” tana, amelyet néhány követőjétől eltekintve Malebranche kortársai értetlenül fogadtak. A belső érzékelés tana ellenben a felvilágosodás másik nagy áramlatának, a szenzualizmusnak és az ízlésesztétikának vált egyik, eleddig kevéssé méltatott forrásává. Malebranche e második tézisének – anélkül, hogy a gondolat genealógiája előtérbe került volna – különösen akkor ragyogott fel a napja, amikor az egyén pszichológiai szférájától független észnek leáldozóban volt. Ebben a pillanatban ugyanis a „belső tapasztalás” területére tevődött át a filozófiai megalapozás feladata, amelyet a korabeli szerzők Condillactól Maine de Biranig – tudatosan vagy anélkül, hogy ennek tudatában lettek volna – malebranche-i fogalmakkal jellemeztek. Ennek a folyamatnak az egyik fontos dokumentuma a Szavojai káplán hitvallása, amelyben – ha az imént vázolt háttér előtt olvassuk – nem történik más, mint azoknak a klasszikus filozófiai problémáknak az „áthelyezése” a belső érzelmek területére, amelyeket Malebranche az ész természetes világosságánál igyekezett megoldani. Rousseau számára a belső érzékelés malebranche-i fogalma nem a „sötétség” ágostoni képével asszociálódik, hanem – éppen ellenkezőleg – biztos eligazítást, világos iránytűt jelent a kétely tengerén. Rousseau ugyanis, amikor „belső világosságról” beszél, ezen nem az ész karteziánus evidenciáját érti, hanem azt az érzést, amelyet az ember – ha nem akarja becsapni saját lelkiismeretét – még akkor sem tud letagadni, ha clara et distincta evidenciát nem is képes hozzárendelni. Az igazság kritériuma Rousseau számára tehát nem a karteziánus evidencia, hanem az a belső tapasztalás, amelyet Malebranche-tól vett kifejezéssel sentiment intérieur-nek nevez.15 Amikor e kritérium mibenlétét tisztázza, mintha tudatosan a világos és elkülönített jelzőket cserélné le az evidencia descartes-i definíciójában:

15 E kapcsolat jól ismert a szakirodalomban, vö. Alquié, Ferdinand: Le Cartésianisme de Malebranche. Paris, 1974, Librairie philosophique Jacques Vrin, 321, Spink, John Stephenson: Rousseau et la morale du sentiment (lexicologie, idéologie). In R. A. Leigh (ed.): Rousseau after 200 years: Proceedings of the Cambridge Bicentennial Colloquium. Cambridge, 1982, Cambridge University Press, 240. Bréhier (Bréhier, Émile: Histoire de la philosophie. Tom. II.: La philosophie moderne. Paris, 1929–1932., Librairie Félix Alcan, 469.) arra hívja fel a figyelmet, hogy Rousseau első filozófiai olvasmányait a malebranchisták művei jelentették. Magam közelebbi összefüggést látok a kifejezés malebranche-i értelme és rousseau-i használata között, mint azt feltételezni szokás.


461

„Eltökélt szándékom, hogy nyilvánvalónak fogadom el mindama ismereteket, amelyektől őszinte szívvel (dans la sincérité de mon coeur) nem tagadhatom meg hozzájárulásomat.”16 Hasonlóan provokatív „átírása” a descartes-i filozófiának a „gondolkodom, tehát vagyok” új megfogalmazása: „Érzékeléseim (…) éreztetik velem létezésemet.”17 Rousseau szemmel láthatólag tudatosan fordítja át a descartes-i filozófiát egy olyan nyelvre, amelynek ábécéjét a sentiment intérieur esetei, vagyis azok a letagadhatatlan érzések jelentik, amelyek Malebranche-nál az ésszel szembeállítva az egyéni érzékenység kétségbevonhatatlan és tényszerű megnyilvánulásai voltak. Hogy ez az állásfoglalás mennyire tudatos Rousseau részéről, azt jól mutatja, egy a programadó kijelentés, amelynek kulcshelyén éppen a sentiment intérieur fogalma áll:18 Filozófiájában – állítja a levélíró – arra tesz kísérletet, hogy „minden emberi megismerést a belső érzékelésre vezessen vissza”.19 Rousseau számára e transzformációnak gyakorlati jelentősége van. A descartes-i gondolatok átírásával a metafizika helyett a morál prioritását alapozza meg, hiszen erre támaszkodva utasíthat el olyan distinkciókat és olyan kételyeket, amelyeknek semmiféle praktikus konzekvenciájuk nincsen. Ahogyan egy Dom Déchamps-nak írott 1761-es levelében fogalmaz: „Az az igazság, amelyet

16 Rousseau, Jean-Jacques: Emil, avagy a nevelésről. Ford. Győry János. H. n., 1997, Papirusz Book, 195. 17 Uo. 18 Idézi Pierre-Maurice Masson, a Hitvallás egyik legalaposabb kiadásának szerkesztője, in Rousseau, Jean-Jacques: La profession de foi du vicaire Savoyard (Édition critique par Pierre-Maurice Masson) Fribourg, 1914, Librairie de l’Université – Paris, Librairie Hachette, 71. jz. 1, vö. még 231. 19 Habár a kifejezés nem Malebranche-nál bukkan fel először – megvan Descartes-nál és az őt követő karteziánus irodalomban is (lásd pl. La Forge, Louis de: Traité de l’esprit de l’homme, de ses facultez et fonctions, et de son union avec le corps. In Uő: Oeuvres philosophiques. Ed. Pierre Clair. Paris, 1974, Presses Universitaires de France, 134.) –, széles körű elterjedése a hozzá kapcsolódó új jelentéssel egyértelműen Malebranche-ra vezethető vissza. Lásd pl. a Dictionnaire universel françois et latin 1721-es, második kiadásában (Trévoux) a conscience kifejezés filozófiai értelmét: Les philosophes entendent par la conscience, le sentiment intérieur qu’on a d’une chôse dont on ne peut former d’idée claire et distincte. Dans ce sens ils disent, que nous ne connoissons nôtre âme, et que nous ne sommes assurés de l’éxistence de nos pensées, que par conscience, c’est à dire par le sentiment inérieur que nous en avons, et parce que nous savons ce qui se passe en nousmêmes. Malb? [2:135.] [Sz. n.] (1721) Dictionnaire universel françois et latin. Tome 2. Trévoux, F. Delaulne.

462


szeretek nem annyira metafizikai, mint erkölcsi.”20 Anélkül, hogy e vonalat tovább követnénk, jól látható, hogy itt egy másik fajta erkölcsi közösség fogalma bontakozik ki, egy olyan közösségé, amelynek vallási dimenziói egészen Schleiermacher híres vallás-meghatározásáig követhetők nyomon:21 „a végtelen iránti érzék és ízlés”.22 S ismét idekapcsolható Körmöczi megfogalmazása: „De valamint a morális conceptusok gyakron jobban és egyenesebben ágálnak a szívben, mint az intellectus gondolhatja és communicalhatja, így van a religióval is és gyakron megesik, hogy igazabb és jobb vallás van a szívben, mint mely világos a cognitio arról.”23 Természet és morál A harmadik téma, amelynek megjelenése szimbolikusan az 1678-as dátumhoz köthető, a természeti és az erkölcsi világ viszonyának problémája. Ennek tárgyalása során haladjunk visszafelé, a Körmöczi által fordított kanti mű, a Vallás a puszta ész határain belül gondolatmentétől elindulva. Kant szerint a morál nem szorul vallásra, ugyanakkor a morális cselekvésnek szükségszerű kapcsolatban kell állnia a cselekvés gyakorlati céljával: a jó előmozdításával. E célt azonban nem úgy kell szem előtt tartani, mint olyasmit, ami előzetesen adott alapként határozza meg a cselekvő választását (hiszen morális cselekedet kizárólag a törvény iránti tiszteletből fakadhat), hanem abban az értelemben, hogy utólagos hatás gyanánt csatlakozik a cselekvéshez.24 E tézis tekintetében Kant aligha hozható egy nevezőre a malebranche-i gondolatokkal, hiszen e kijelentésével éppen azt a viszonyt fordítja meg, amely az ens morale malebranche-i felfogásában vallás és erkölcs kapcsolatát jellemzi. Malebranche-nál ugyanis az Istenhez fűződő előzetes viszony biztosítja az erkölcsi cselekvés lehetőségét, hiszen csak Istenben – az isteni értelem intelligibilis szubsztanciájában – láthatók azok az ideák, amelyek kötelességeinkről tudósítanak. Kantnál ilyen tudósításra nincsen szükség: „Egy bizonyos szózat bennem világosan és érthetőleg szólít: tu debes hoc vel hoc.”25 Kant számára tehát, megfordítva, az a remény fogalmazódik meg az említett téIdézve in Rousseau: i. m. 70. jz. 1. Vö. Bréhier: i. m. 806. 22 Schleiermacher, Friedrich D. E.: A vallásról. Beszédek a vallást megvető művelt közönséghez. Ford. Gál Zoltán. Budapest, 2000, Osiris Kiadó, 32. 23 MsU. 1282. 3r. 24 Kant, Immanuel: Vallás a puszta ész határain belül és más írások. Ford. Vidrányi Katalin. Budapest, 1980, Gondolat Kiadó, 130–131. 25 Msu.1282.13r. 20 21


463

zisben, hogy a szabad cselekvések, melyek konzekvenciái elkerülhetetlenül betagozódnak a jelenségvilág szükségszerű törvényszerűségei alá, nem maradnak hatástalanok, hanem előmozdítják a jót a világban. Ahhoz, hogy a morális és a természeti ezen illeszkedése lehetséges legyen, Kant szerint egy olyan morális törvényadó ideájára van szükség, aki egyben „hatalommal is rendelkezik”, s akiben így a természeti és a morális világ összekapcsolódásának lehetősége gondolható el. Kant egyértelművé teszi, hogy ez az összekapcsolódás nem feltétele az erkölcsi törvény kötelező erejének, amely minden következménytől eltekintve, feltétlenül parancsol, ám mégis összekapcsolódik vele: azt a távlatot jelöli ki, amelyet a morális cselekvés szükségképpen előre vetít a legyen modalitásában. Ezért – Kant jól ismert kijelentése szerint a morál kikerülhetetlenül vezet Isten mint a legfőbb jó eszményéhez, mintegy vallássá „tágulva”. Nem a vallás eszméjén múlik tehát a morális cselekvés lehetősége, s az embernek mégis „úgy kell cselekednie, mintha minden őrajta múlnék, s csak e feltétellel remélheti, hogy a magasabb bölcsesség beteljesedéshez segíti becsületes fáradozását.”26 Kant e kijelentése, mint láttuk, szöges ellentétben áll Malebranche teológiai alapozású erkölcsfelfogásával. És mégis, a kanti fejtegetések – bármennyire különösnek tűnhet e kijelentés – annak a problémakörnek a keretein belül mozognak, vagy – mondjuk inkább így – annak a problémakörnek adnak új dimenziót, amely ugyancsak a Recherche 1678-as, harmadik kötetében bontakozott ki először a felvilágosodás szemhatárán. Talán világosabb lesz e kapcsolat, ha Kant idézett mondatát nem közvetlenül Malebranche művével, hanem egy olyan szerző szavaival vetjük össze, aki egyrészt igen közeli kapcsolatban állt a malebranche-i eszmékkel,27 s másrészt akinek a hatása – Wolff közvetítésével – Kant idejében is eleven volt. Ha Kant szerint „Isten mindössze a morálisan jó életvitelre való állhatatos igyekezetet kívánja meg tőlünk”, Leibniz ehhez meglehetősen hasonlóan így fogalmaz: Isten mint legfőbb úr „sohasem kíván mást, csak jó szándékot, s az ő dolga tudni a megfelelő órát és helyet, amikor és ahol jó szándékunkat sikerrel koronázza”.28 Mindkét megfogalmazás mögött az a kérdés lappang, hogy vajon milyen kapcsolatban áll egymással a különféle szükségszerűségeknek alávetett – azaz Kant: i. m. Vallás a puszta ész határain belül… 129. Robinet, André (szerk.): Malebranche et Leibniz: Relations personelles. Paris, 1955, Librairie philosophique Jacques Vrin. 28 Metafizikai értekezés 4. § [Leibniz, Gottfried Wilhelm: Discours de métaphysique et correspondance avec Arnauld. Szerk. Georges Le Roy. Paris, 1993, Librairie Philosophique Jacques Vrin, 40. Magyarul: Leibniz, Gottfried Wilhelm: Válogatott filozófiai írásai. Ford. Endreffy Zoltán – Nyíri Tamás. Budapest, 1986, Európa, 11.] 26 27

464


okságilag determinált – természeti világ és a szabad emberi cselekvés célokat szem előtt tartó, teleologikus világa. Hogyan lehetséges, hogy miközben cselekvésem a világban fizikai, pszichológiai és társadalmi törvényszerűségeknek van alávetve, egyszersmind szabadon választott célokat is megvalósít? Leibniz szerint e két külön „rend” kapcsolatát „előre megállapított harmónia” biztosítja. Amikor ugyanis Isten határozott a természeti világ egymást követő állapotairól, végzéseibe „belekalkulálta” a szabad emberi cselekvéseket a hozzájuk fűződő célokkal egyetemben, s mindeközben elsősorban azoknak a szellemeknek a javát tartotta szem előtt, akik morális közösséget alkotnak vele.29 Ily módon lehetséges, hogy a természet, melynek szukcesszív állapotai leírhatók a mechanika törvényei révén, egyszersmind jelentéssel bíró célokat is megvalósít, s a kegyelem rendjét is előmozdítja. Tehát mind Leibniz, mind pedig Kant esetében igen hasonló problémáról van szó: a szabadság és a természet szintéziséről, valamint arról a reményről, hogy a kettő kiegészíti egymást. Ez az a probléma, amely minden valószínűség szerint ugyancsak Malebranche 1678-as művével jelent meg először a korabeli szellemi életben hangsúlyos és alaposan kidolgozott formában. A Recherche szerzője szerint Isten a kegyelmi és az erkölcsi világ eseményeit ugyanazon elvek alapján határozta meg, mint a természet menetét, s az egyik illetve a másik rendszer szempontjait egy olyan kalkuláció segítségével hozta összhangba, amely a különböző – természeti és morális – érdekek optimális érvényesülését eredményezte. Metafizikai érdek fűződik ugyanis a természet inexorabilis, azaz az emberi kívánságokra süket, neutrális és általános törvényekhez igazodó determinizmusához éppúgy, mint az értelmes és szabad ágensek, köztük Isten céljainak megvalósulásához.30 Ez utóbbi körbe tartozik Malebranche számára a megváltás műve, amely az emberi tökéletlenség kegyelemmel történő kompenzációján keresztül valósítja meg Isten célját. Nézzük, hogyan magyarázza Malebranche e kettős séma alkalmazásával az üdvtörténet egy partikuláris, ám annál kitüntetettebb pontját, Jézus Krisztus születését a júdeai Betlehemben. Malebranche szerint Jézus azért született az adott helyen és időpontban, mert az események természetes folyása mindenféle Monadológia 84–87. §§ [Leibniz, Gottfried Wilhelm: Principes de la nature et de la grâce fondés en raison – Principes de la philosophie ou Monadologie, publiés intégralement d’après les manuscrits d’Hannovre, Vienne et Paris et présentés d’après des lettres inédites par André Robinet. Paris, 1986, Presses Universitaires de France, (3e édition revue), 120–125. Magyarul: Leibniz: i. m. Válogatott filozófiai írásai 324–325.] 30 Vö. Traité de la nature et de la grâce I. Discours. [RL 2:9. skk.] Az elmélet rövid bemutatását adja Schmal: i. m. Beszélgetések a metafizikáról… 379. skk. 29


465

természetfeletti beavatkozás nélkül ekkor jutott abba a természetes állapotba, amely kedvező feltételeket biztosíthatott Isten természetfeletti céljainak megvalósulásához. A Római Birodalom ugyanis a saját politikai törvényszerűségeit követve egy olyan expanzív korszakába jutott, amelyben alkalmassá vált az evangéliumi üzenet elterjesztésére az egész világon, miközben a zsidó nép történelme – ugyancsak tisztán természetes okoknál fogva – arra a pontra jutott, ahol az államiság megszűnése lehetett (a tridenti teológia tézise szerint) a zsidó nép büntetése az istengyilkosságért. Itt tehát egy partikuláris esemény partikuláris körülményeinek meghatározása során releváns szempont, hogy a természet maga állhasson a kegyelem szolgálatába, s ily módon minimalizálható legyen a természetfeletti beavatkozások száma. Ugyanakkor nemcsak az üdvösségterv igazodik a természethez, hanem megfordítva, a természet törvényei és kiinduló feltételei is úgy lettek megállapítva, hogy mintegy „kezére játsszanak” a gondviselésnek, vagyis a római történelem maga sem független attól a céltól, amelyet az isteni ökonómiában be kell töltenie. Az események menetét voltaképpen egy olyan „kalkulus” rögzíti, amely több különböző értékfüggvény optimumát adja meg. Malebranche felfogása szerint ennek a kalkulációnak az elvei (legalább általánosságban) hozzáférhetők az ész számára. Merőben új és botrányos gondolat ez, amennyiben a gondviselésért felelős isteni akaratot nem egy olyan kifürkészhetetlen kezdőpontnak tekinti, amely minden racionalitás forrása, miközben maga racionálisan nem kutatható, hanem egy olyan elvnek, amely ugyanazon ésszerű princípiumok alapján működik mind a természet, mind pedig a kegyelem rendjében. Kant természetesen elutasít minden spekulatív kalkulációt a morális és a természeti szintézisével kapcsolatban, s csak azt az érzületet követeli meg, amelyről egy 1775-ös levelében így ír Lavaternek: „Isten szükségszerűen ott rejti végzéseinek mélyén tökéletlenségünk valaminő kiegészítését, melyben alázattal bizakodhatunk, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt…”31 Noha e „kiegészítés” módja az isteni végzések mélységeiben rejlik, magának a „kiegészítésnek” a ténye – amely a cselekvésben egy a természeti és morális világot összekapcsoló hatalom eszméjévé „tágul” – Kantnál az erkölcsiséghez szükségképpen kapcsolódó feltevéssé válik. Jól látható tehát, hogy a természeti és a morális világ szintézise, amelynek problémáját először Malebranche fogalmazza meg igen világosan, mindkét szerzőnél döntő szerepet játszik. Míg azonban Malebranche-nál e spekulatív eszközökkel feltárható kapcsolat a morális cselekvés alapja, amely megelőzi – azaz le31

Kant: i. m. Vallás a puszta ész határain belül… 416.

466


hetővé teszi – az erkölcsileg helyes cselekvést, addig Kantnál nem spekulatív igazságról, hanem egy minden feltételtől független morális cselekvésről van szó, amelyhez mintegy utólagosan kapcsolódik a szintézis szükségszerű feltevése. Nála a gyakorlati cselekvés és az ebből kinövő, az ember saját erőfeszítésein túlnövő szféra viszonya a vallás goethei felfogásával rokon. Ahogy a Wilhelm Meister tanulóéveiben, a „szép lélek vallomásai” végén olvassuk: „Hiszen csak a gyakorlat útján bizonyosodunk meg saját létünkről is; mért ne győződhetnénk meg ugyanezen az úton arról a lényről, aki minden jóhoz segítő kezet nyújt nekünk?”32 Az utóbbi félmondat a gyakorlati cselekvés meghosszabbítását jelenti egy olyan dogmamentes vallás irányába, amely a külső körülmények idegen adottságainak sajáttá, azaz folyamatos belsővé válásában – az élet goethei alapproblémájának e különös megoldásában – látja meg valamilyen emberen túli jó „segítő kezét”. Talán nem felesleges e harmadik szemponthoz ismét egy harmadik fajta morális közösség lehetőségét kapcsolni. Malebranche-nál és Leibniznél ugyanis közösséget nem egyszerűen a spekulatív és gyakorlati racionalitás azonos elvei teremtenek, hanem mindkét szerző munkásságában körvonalazódik egy olyan szűkebb közösségi forma, amely a kegyelem elveinek a természetben történő előmozdítására hivatott. Ez pedig az egyház. Leibniznél az egyház egyfajta politikai közösség alakjában, míg Malebranche-nál a teológia hagyományos nyelvén mint Krisztus misztikus teste jelenik meg.33 Kant, bár egészen más alapokon, ugyancsak hangsúlyos helyet szán „a jó érzületű emberek rendszerének”. Hiszen „a morális-törvényadó ész kitűzi az erény zászlaját is mint az egyesülés helyét mindazok számára, akik szeretik a jót”. Ez a Körmöczi által gyakran emlegetett „etikai közösség mint egyház”:34 „Akartok-e hát hogy vallásotok legyen, vagy másnak ezt szerezni és serkentsétek fel a kötelességről való conscientiát és tegyétek ezt actuositasba, a jó ember religiosus ember is, ha mindenkor nem a tudásban is, de ez a cselekedetben, mert életét úgy folytatja, mintha morális rend Isten és halhatatlanság volna.”35 *

32 Goethe, Johann Wolfgang: Wilhelm Meister tanulóévei. Ford. Benedek Marcell. Budapest, 1983, Európa Könyvkiadó, 472. 33 Traité de la nature et de la grâce 1.2.25. [RL 2:35.] 34 Kant: i. m. Vallás a puszta ész határain belül… 221. és 231. 35 MsU. 1282. 3v.


467

Tanulmányomban arra tettem kísérletet, hogy kapcsolatot teremtsek egyrészt Körmöczi János gondolatainak közvetlen kontextusa, azaz a kései felvilágosodás és a korai romantika problémái, másrészt a korai felvilágosodás jellegzetes kérdésfelvetései között. Ehhez alkalmas kiindulópontnak tűnt az 1678-as dátum, amelyhez André Robinet szimbolikusan a felvilágosodás születését kötötte. Igyekeztem rámutatni, hogy Malebranche De la recherche de la vérité című műve, amelynek jelentős újdonságokkal szolgáló harmadik kötete ebben az évben látott napvilágot, miként tartalmaz olyan trendeket in nuce, amelyek világosan kitapinthatók Körmöczi munkásságában is. Ehhez az ész és az érzékiség malebranche-i megkülönböztetése szolgáltatta az alapot. E distinkcióban ragadhatók meg ugyanis annak a vallásfilozófiai fejleménynek a legtisztább elméleti alapjai, amelyek később sokféle formában – pl. racionális vallásosság és pietizmus kettősségében – jelentkeztek a 18. századi európai kultúrában. Amint azt korábban is tettem, szeretném újra hangsúlyozni: Amikor e vallástörténeti fejleménynek elméleti alapjairól beszélek, egyáltalán nem közvetlen hatástörténeti összefüggéseket kívánok sugallni Malebranche és a 18–19. századi vallásosság különféle formái között, hiszen ezekben olyan tendenciák valósulnak meg, amelyeknek a gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint a karteziánus szakfilozófia elméleti problémái. Ugyanakkor Malebranche példaszerű világosságokkal állította gondolkodása középpontjába azokat a feszültségeket, amelyek nem sokkal később a felvilágosodás racionális és szentimentalista irányzataiban kerültek a felszínre, vagy amelyek – hogy Körmöczi kifejezéseit idézzem – a cultus rationalis és a szív religiója kettősségében érhetők tetten. S ugyanígy, tanulmányom befejező részében amellett érveltem, hogy Malebranche 1678-as művében fogalmazódik meg először paradigmatikus formában a természeti és az erkölcsi világ szintézisének az a jellegzetes problémája, amely Leibnizen és Kanton keresztül egészen a 19. századig, tehát egészen Körmöczi munkásságának évtizedeiig érezteti a hatását az európai gondolkodásban.

Balázs Mihály1 Körmöczi a radikálisok és a kantiánusok között Nem kétséges, hogy a már első nekifutásban is feltárt szövegek, valamint az ezek értelmezését megkezdő tanulmányok alapján is új fejezetet kell felvenniök a filozófiatörténészeknek a hazai Kant-recepció történetében.2 A Latzkovits Miklós és Mándity Zorán által e kötetben közölt levelezésanyagból egyértelműen kiderül, hogy Pákei József rektor legalább az 1790-es évek elejétől fontos lépéseket tett már arra is, hogy az ő szellemében folyjon az oktatás az unitárius kollégiumban, míg Simon József itteni tanulmánya azt mutatja ki, hogy a Pákei tanítvány Körmöczi már reflektálni is tudott arra az új intellektuális helyzetre, amit a kritikai filozófia megjelenése és elterjedése jelentett. A finomabb összefüggések megfogalmazására azonban még egészen bizonyosan várnunk kell, hiszen a munka kezdetén tartunk.3 Megkerülhetetlennek tartjuk Csetri Elek valamint Hajós József nyomdokain haladva az alapvető textológiai-filológiai teendők elvégzését,4 de ez csak akkor folytatható, ha tudatosítjuk azokat a problémákat is, amelyekkel ennek az alapozásnak is szembesülnie kell. A páratlanul gazdag kéziratos forrásanyag ugyanis egyfelől az eszmetörténeti jellegű kutatásokat is megkönnyíti azáltal, hogy két könyvjegyzéket is tartalmaz, egy 1822-ben felvett részletesebbet, s egy valószínűleg későbbi részlegest, a 1 Balázs Mihály a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Doktori Iskola régi magyar irodalom képzési programjának vezetője. Az erdélyi reformáció, ezen belül az unitarizmus történetéről jelentetett meg forráskiadványokat és tanulmányokat. 2 A korábbi szakirodalmat is mérlegelő áttekintés: Perecz László: Apáczaitól Bíbóig. A „nemzeti filozófia” toposza a magyar filozófia történetében. Budapest–Balatonfenyves, 2006, 33. 3 A konferenciát megelőző szakirodalomról pályaképpel összekapcsolt higgadt értekezés: Barna József: Körmöczi János élete és műveltségének egyes vonatkozásai. In Szentpéteri Márton (szerk.): Budapest, 2001, 197–219. 4 A külön-külön is jelentős tanulmányokat (Csetri Elek: Körmöczi János 1763–1836. A tudomány szolgálatában. In Glatz Ferenc (szerk.): Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993; Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 1999, 305–328.) megjelentető szerzők tervbe vették egy válogatás megjelentetését a gazdag hagyatékból. Sajnos ez nem valósult meg, de az előmunkálatok során létrejött tervezetek és átiratok hasznosítása lehetővé vált. Ezekről majd tervbe vett szövegközléseink során adunk részletesebb tájékoztatást.

Balázs Mihály • Körmöczi a radikálisok és a kantiánusok között

469

kéziratok zömének keletkezési körülményeiről és funkciójáról azonban nagyon keveset tudunk.5 Nem csupán arról van szó, hogy a többnyire vegyes tartalmú kolligátumok datálatlanok, hanem arról is, hogy semmiféle reflexiót nem tartalmaznak rendeltetésükről, semmiféle jelzés nem található bennük arról, hogy az esetenként nagyon izgalmas fordítások vagy másolatok milyen célból készültek. Dolgozatom ezeket a filológiát és az értelmezést egyszerre komoly feladatok elé állító nehézségeket azzal az elképzeléssel egybekötve szeretné illusztrálni, hogy szerzője ugyan kész a filológiai vizsgálatok további gondozására, de tudja, hogy ez csak akkor válik értelmessé, ha a hagyaték megszólaltatásába bekapcsolódnak a korszak problematikáját értő filozófiatörténészek is. Mint ismeretes, az egész életében művek másolásával, kivonatolásával, fordításával, illetőleg megfogalmazásával foglalkozó, bizonyos értelemben grafománnak tekinthető Körmöczi Jánosnak életében csupán öt beszéde jelent meg nyomtatásban. Elhanyagolható töredéke ez a keze írásával ránk maradt szövegeknek, s ráadásul azt is mondhatnánk, hogy csupán az alkalmi megnyilatkozásai láthatták meg a nyomdafestéket, hiszen egy zsinaton elhangzott, s négy temetési beszédről van szó. Ez azonban leegyszerűsítés lenne, hiszen a kissárosi zsinaton 1799-ben elmondott, az alábbiakban még részletesebben tárgyalandó szöveg6 a peregrinációjáról hazatért friss tanerő programnyilatkozatának is tekinthető, míg a halotti beszédek közül kettő, az 1800-ban Barra Ferencné Agh Klára,7 valamint a két évvel később Pákei József8 felett elmondott esetében a A hagyaték két helyen található: az unitárius kollégium egykori könyvtárában, ma a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Fiókjának könyvtárában, illetőleg a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában. Az előbbi anyagáról tájékoztat: The Manuscripts of the Unitarian College of Cluj/Kolozsvár in the Library of the Academy in Cluj-Napoca. I–II. Vols, Szeged, 1997. A konferencia előkészületei során pontosítások történtek a leírásban. Ezekről, valamint a Gyűjtőlevéltárban őrzött dokumentumokról is leírást közöl a Molnár B. Lehel tanulmányának függelékében közölt összeállítás a jelen kötetben. 6 Körmöczi János: Az Istenség két leányinak és a vallás és a józan okosságnak kölcsönös viaskodásai és győzedelmei. Kolozsváratt, 1800. 7 Körmöczi János: Nem minden asszonyok emberek. Egy halotti… beszéd… Agh Klára… Barra Ferentz Úr… párjának… temetési tisztességére. Kolozsvárott, 1800. A további kutatás előmozdítására közöljük, hogy a beszéd derekas része az ismert skót felvilágosult gondolkodó Henry Home, Scetches on the history of a man című művének egyik fejezetére épül. Körmöczi az 1783-ban Lipcsében megjelent német fordítás (Versuche über die Geschichte des Menschen) Das Wachstum des weiblichen Geschlechts-fejezete alapján dolgozott. Egy további részlet magyar fordítása kéziratban maradt: MsU. 350/B. 8 Körmöczi János: Az emberiség megtanulásának oskolája, egy halotti beszéd… Pákei József… utolsó tisztesség megadására… Kolozsvárott, 1802. 5

470


búcsúztatott személye a szerzőt fontos bölcseleti üzenet megfogalmazására ösztönözte. Figyelmünket most a zsinaton elhangzottakra koncentrálva megállapíthatjuk: az alkalmiság esetlegességéből már az is kiemeli a szöveget, hogy bár a nyomtatványt olykor külön katalogizálták, a későbbiekben tehát több gyűjteményben teljesen önállóan kezelték, valójában az új címlap ellenére nem önállóan jelent meg. Erről az árulkodik, hogy az ívszámozás a C2r-val kezdődik, s az OSZK-ban őrzött példány alapján az is megállapítható, hogy egy közös címlap alatt9 két beszéd jelent meg, s a megelőző íveken Körmöczi legnagyobb támogatójának beszéde olvasható. Pákei esetében a címlap újra nyomatékosítja, hogy az unitárius egyház főjegyzője is felsőbb parancsolatból, azaz bizonyára a konzisztórium felkérésére értekezett a vallás becses voltáról.10 Talán egymással egyeztetve is szónokoltak tehát a megvilágosult vallásosság programjáról, s ez külön súlyt ad egymást kiegészítő megnyilatkozásaiknak. E feltételezett munkamegosztás egyháztörténeti hátterével azonban most nem foglakozhatunk. Körmöczire és a jelzett texológiai teendőkre korlátozván figyelmünket a kéziratos hagyaték tanulmányozása alapján először is azt állapíthatjuk meg, hogy a Kissároson elmondott szöveg néhány nagyon fontos részlete esetében rendelkezünk kéziratos változatokkal is. A terjedelmesebbet az a keményfedelű, s a negyedrétnél valamivel nagyobb kolligátum tartalmazza, amelyet Simon József is említ dolgozatában. A feltehetően még Németországban megnyitott, de az esetenként nagy számban üresen hagyott lapok némelyikére már itthoni szövegeket befogadó kézirat (MsU. 1282) egyetlen esetben sem árulja el forrásait, de a könyvjegyzékből elindulva közelebb juthattunk tartalmához. Későbbi mondandók szempontjából is érdemesnek látszik a kódex teljes leírását adnunk, jóllehet mostani tanulmányunkban a megfigyeléseknek csak egy részét hasznosíthatjuk (a számozásbeli ugrások üres oldalakat jelölnek): 1r–5v Ludwig Heinrich Jakob Die allgemeine Religion: Ein Buch für gebildete Leser című Halléban 1797-ben megjelent munkájának cím nélküli részletei (67– 84) magyar fordításban. A lélek halhatatlanságáról (Ich glaube an die Unsterblichkeit der menchlichen Geister) és a vallásról (Religion) írott fejezetek.

9 Körmöczi János: Beszédek a vallásról és a józan okosságról, mellyek felsőbb parancsra készítettek és a tiszteletes unitaria vallásbéli közönséges synati gyülekezet előtt a … kissárosi… ecclesia templomában az 1799-dik esztendőben Sz. Iván 30-dik és Szent Jakab havának 1. napjain el is mondattak. Kolozsvárott, 1800. 10 Körmöczi János: A vallásnak becses volta egy tanításban foglalva, melyet felsőbb parancsból írt… Pákei József… Kolozsvárott, 1800.


471

7r–9r Kant A vallás a puszta ész határain belül című műve III. fejezete (A jó principium diadala a rossz fölött és Isten országának földi megalapítása) első három részének ugyancsak cím nélküli magyar fordítása, helyenként latin nyelvű bekezdésekkel. 13r–23r. Ludwig Heinrich Jakob Die allgemeine Religion-jának további fejezetei (18–66) magyarul (Ich bin ein moralisches Leben, Ich bin frei, Ich glaube an eine moralische Welt, Ich glaube an einen Gott). 27v–35r. Prédikáció (Lk14,24–35) Johann Gottlob Marezoll, Predigten in Rücksicht auf den Geist und die Bedürfnisse des Zeitalters, T. I. Göttingen, 1790, 315352. prédikációjának magyarítása. 35v–40r. Prédikáció (Róm 14,22) Újabb magyarítás Johann Gottlob Marezoll egy prédikációjából, T. II. 167–192. 43r–46r. Cím nélküli magyar és latin nyelvű kivonat Holbach A természet rendszere című munkájából. Az előszó és az első rész első fejezetének fordítása, illetőleg kivonata. Mivel néhány szó németül szerepel, valószínűleg az 1784-ben megjelent német fordítást használta. 46v. Az előbbi tételhez kapcsolódó, de későbbinek látszó megjegyzés: „Destructio unius est generatio alterius. Jól szólva a természetben semmi meg nem hal és proprie nem is születik. Empedokles: nincs se születés, se halál, hanem csak combinatio és dissolatio eius quod combinatum est. Az első születésnek, a második halálnak mondatik. Plato. Az élők a holtakból születnek, a holtak az élőkből lésznek, ez a természet circulussa. Vivere est mori et mori vivere. Pyttagoras. Nasci vocatur incipere esse aliud, quod fuit ante, mori est desinere esse idem. Diogenes Laertius. Elementa inita fuisse certo vinculo, et dissoluta esse speciali quadam inimicitia. Systema est attractionis antiquae, de egy Neuton kellett ennek evolutiojára. Az a szeretet, melyet a régiek a charitas evolutiojának adscribáltak est attractio.” 47r–50v. Cím nélküli magyar és latin nyelvű értekezés. A vallás szerepét hangsúlyozza a közjó szolgálatában, majd három érvcsoportot fejt ki a kereszténység védelmében. Először olyanokat vesz számba, amelyeket Jézus életeseményei igazolnak, majd olyanokat, amelyek ennek ismerete nélkül is megállnak. Végül a terminus használata nélkül olyanokat sorol fel, amelyek az accomodatio elve szerint fogalmazódtak meg. A részlet latinul és németül megtalálható Körmöczinek Eberhard Gottlob Paulus jénai előadásain készült jegyzeteiben (MsU. 440. 198v- 224v.) 51r–54v. Körmöczi kissárosi beszédének (Az istenség két lányának, a vallás és a józan okosságnak… viaskodásai…) szövegváltozata. 55v–58v. Körmöczi Sándor Mózes felett elmondott és 1809-ben megjelentetett halotti beszédének

472


kéziratos változata. Az utolsó oldal alján nyilvánvalóan nem a beszédhez tartozó bejegyzés: „Az igazság kiszolgáltatása a társaságok lelke, míg e megvan, nagy a társaság ereje, a nemzetek győzhetetlenek, míg Rómában a virtus tiszteltetett, erkölcsi bírák voltak, bátor volt az elenyészéstől. Amott…” 59r–64v. Töredékes és szaggatott menetű magyar nyelvű értekezés az ember jóságáról, illetve javíthatóságáról. Forrása egyelőre azonosítatlan. 65r–67r. Az asszonyi nem méltóságáról. A fő forrás itt is Home, Scetches on the history of a man egyik fejezete. Lásd tanulmányunk 7. jelzetét. 67v–68r. Tematikus mutatórészlet Marezoll prédikációs köteteihez. 68v–74r. Másolatrészlet Johann Adam Berg, Arabien und Syrien in historischer, geographischer… Hinsicht, Berlin und Leipzig 1799. című munkájából. 74v–76r. Cím nélküli szentencia-kivonatok Marezoll prédikációból. 77r–v. Az asszonyi nem nevezetesebb virtusairól és… nevezetesebb vétkek, hibákról. 78r–80r. De notione tituli filii Dei 1798. Anonymus. Latin és magyar nyelű kivonat. A végén NB. Hasse, Freymüthige Untersuchung über Jesum Christum den Sohn Gottes. 1798. gr. 14. Az utóbbi művet tehát meg is vette Körmöczi. Ez azonban nincs meg könyvtárában. Megvan viszont Karl David Ilgen De notione tituli filii Dei… című 1795-ben megjelent műve. Jelzete: U 74827.További vizsgálat tárgya lesz, melyikből mit kivonatolt. 80r. Én erkölcsi valóság vagyok címmel a már lefordított Jakob, Die allgemeine Religion ilyen című fejezete elejének újabb leírása, majd egy féloldalnyi talán fordítás vagy parafrázisrészlet. Első mondata: „Az embert maga végső rendeltetésére és az arra vívő eszközökre megtanítani a legfelségesebb tárgya az okosságnak, az emberiség törvényadójának és ezen törvények publikálójának, a philosophiának.” 81r–83v. Az ember érdeméről és méltóságáról. Értekezés-részlet az emberi nem és az emberség különbségéről, az ember és az állat különbségéről. Eredetét nem sikerült megállapítanunk. 84–91v. Nem minden asszonyok emberek. Egy halotti… beszéd… Agh Klára… Barra Ferentz Úr… párjának… temetési tisztességére című mű kéziratos változata. 92v–99v. Die glückliche Nation oder der Staat von Felizien… 1Theil. Leipzig 1794. Latin és magyar nyelvű fordításrészletek Pierre-Paul Lemercier de La Revière, franciául íródott L’heureuse Nation, on relation du gouvernement des féliciens, Paris, 1792 című munkából készült német fordítás alapján. 100r–111r. Cím nélküli magyar fordításrészlet Christian Flügge Versuch einer historisch-kritischen Darstellung der bisherigen kantischen Philosophie című


473

Hannoverben 1796-ban kiadott munkájából (5–72.) A mostani időszakasz gondolatairól, lelkéről religiosus respectusban című fejezet első felének fordítása. A befejező rész inkább összegző parafrázis. 111v. Két későbbinek látszó bejegyzés: „NB. A keresztyénségben minden vallástételen, ez a symbolumon, a symbolum pedig a tradition állott. Ezért a traditio megerősítésére vagy csudatétel, vagy concilum megerősítése, legitimálása, majd index decisionis.” Néhány sorral alatta későbbi bejegyzés: „Mi voltam, ki vagyok, s mivé kell lennem? Sophokles.” 112r–123v. Cím nélküli értekezés. A tudósok destinációjával kezd, majd átmegy az ember rendeltetésének kifejtésére. Ezt folytatja a második és a harmadik is. Egyes kitételei alapján arra következtethetünk, hogy a szöveg elhangzott valahol. Forrása egyelőre azonosítatlan. 124r–130v. Nyugalom napi foglalatosság, mely a meghamisítatlan vallás igazságának szenteltett. Egy héti darab. Első rész. Mellette Körmöczi későbbi megjegyzése: A mezítelen vallásról itt keress. Forrása egyelőre azonosítatlan. 131r–135v. Kivonatok a Magyar Kurír 1822-es és 1824-es évfolyamából: Szüretelési készülös és Kolozsvárott a földön talált régiségekről. 137r–165v. Latin nyelvű teológiai és filozófiai jegyzetetek. Forrásuk egyelőre azonosítatlan. Összefüggő értekezésrészletek: 137v–138v.: Schema religionum secundum crescentem cogitandi modum és 150v–154r: Cím nélküli magyar nyelvű a racionális és a revelata teológia viszonyáról. Mint láthatjuk, néhány később keletkezett tételt leszámítva, zömmel az 1790-es években született bölcseleti szövegek társaságában olvashatjuk itt az unitárius kollégium matézist és fizikát tanító, de a szaktárgyaiból bizonyosan kitekinteni tudó tanárának szövegét. A széles érdeklődés újabb területeit öleli fel az a másik kolligátum, amely a szöveg elejét immáron a legszélesebb értelemben vett történelmi vonatkozású darabok társaságában szerepelteti. Lássuk ennek az összeállításnak (MsU. 781/D) is tartalmát: 1–6v. De Phlogisto (latin nyelvű értekezés); 7–12v. Literatur Geschichte (latin–magyar–német feljegyzés a historia litteraria tárgykörében, szakirodalmi tételek felsorolása); 21–46v. Főkonzisztóriumi beszédek magyarul; 48v–61v. Christologia Veteris Testamenti. Egy oldalnyi latin után magyarba forduló értekezés; 62r–v. A kissárosi beszéd elejének cím nélkül változata; 63r. Magyar nyelvű egyháztörténeti feljegyzés; 63v. A kissárosi beszéd folytatása?; 64v–69v. Latin–magyar nyelvű értekezés a székelyekről; 70r–8v. 1829. H[omoród]Sz[ent]Pál. Magyar nyelvű zsinati beköszöntő;

474


Bizonyára az utolsó tétel alapján datálta Lakó Elemér katalógusa a kolligátumot az előbbinél jóval későbbre, 1829–1832 közötti időpontra. Egyáltalán nem bizonyos azonban, hogy ez minden darabjára igaz. Tudnunk kell ugyanis, hogy valójában külön egységet jelentő füzetek összerakásából állt elő a mondott jelzet alatt szereplő kolligátum, amely tehát nyugodtan lehet későbbi összerakás eredménye is. Erre látszik utalni a tinta eltérő színe is. Tény azonban, hogy míg az előző esetben biztosak lehetünk abban, hogy az MsU. 1282 a kissárosi beszéd kinyomtatást megelőzően létrejött változatát őrizte meg, ebben az esetben nem tarthatjuk kizártnak, hogy a kinyomtatás utáni változtatásokat tartalmaz a szöveg, bár az alább idézendő tartalmi megfontolások ez ellen szólnak. Az időrend persze majd akkor lesz igazán aktuális, ha a gazdag hagyaték több egységének alapos vizsgálata alapján legalább valamelyest megbízható kronológiával rendelkezünk e fontos személyiség érdeklődésének alakulásáról. Ettől még távol vagyunk, de azt már most is rögzíthetjük, hogy az emberiség formálásának alapvető teendőit, az okosság, a szabadság, a fáin érzés és a nemes ösztön pallérozását körbe járó kissárosi szöveg nagymértékben támaszkodik Flügge11 említett művére, oly annyira, hogy mintegy 80 százaléka valójában átvételnek tekinthető. Mindez úgy vált lehetségessé, hogy már korábban elvégezte a könyv első három fejezetének fordítását, illetőleg kivonatolását. Mivel az utolsó részben már latin nyelvű kivonattal van dolgunk, valószínűnek tarthatjuk, hogy talán az oktatásban is használható nyersanyagnak tekintette a kolligátumban ránk maradt részleteket, ám az alapvető bölcseleti üzenet meghatározása mellett nem tanulság nélküli néhány jellemzőjének megemlítése. Már első pillantásra is feltűnő, hogy a fordítás során Körmöczi teljesen mellőzi az eredeti tudományos apparátusát. Flüggénél ugyanis nem csupán a fejezetek végén olvasható egy-egy bibliográfia, hanem menetközben is hivatkozik elsősorban dogmatikai áttekintéseket tartalmazó munkákra. Mondhatnánk, hogy ily módon csupán a segédapparátustól fosztja meg esetleges olvasóját, ám esetenként a veszteség nagyobb ennél. Így például a későközépkori skolasztika elmarasztalását tartalmazó szöveghez az eredetiben egy hosszú lábjegyzet csatlakozott Erasmusnak ebben és a bibliai filológia megteremtésében játszott szerepéről. Az apparátus mellőzésének áldozata lesz Johann Friedrich Flatt egy olyan monográfiája is, amely a keresztény dogmatika és erkölcs kanti viszonyának előzményeit keresve egy külön fejezetet szentelt annak, hogy a Faustus Socinus

11

A szerző bemutatását lásd Simon József tanulmányában.


475

mennyiben tekinthető e tekintetben előzménynek.12 Ez párhuzamba állítható azzal, hogy alkalmanként magából a főszövegből is mellőz sok németországi fejleményre vonatkozó megjegyzést, amelyek közül azonban néhány elhagyása erősen átrajzolja az eredetit. Flügge egy helyütt arról értekezik, hogy Kant németországi elterjedését megkönnyítette, hogy Wolff szigorú módszerű filozófiája után lépett fel. Ezt követően a francia és a német viszonyok következő öszszehasonlítást olvashatjuk: „In Frankreich hätte sie (mármint a kanti filozófia) vor dem Spotte nicht genug verbergen können. Man hätte da nur die Seite hervorgesucht, wo sie auf Shaftesbury’s Prüfstein der Wahrheit nicht strich hielt. In Deutschland fand sie doch an Wolfianern Gegner, die gewiss ritterbürtig waren, und wo es keine Shande ist, den hingeworfenen Handschuh aufzuheben.”13 Ebből Körmöczinél annyi maradt, hogy „Galliában nem rejthette volna elég jól el magát, Németországban is voltak adversariusi.”14 Míg itt jól kitapintható a leegyszerűsítésre való törekvés, másutt nagyon is figyelemre méltó egyéni intencióval hangolja át a szöveget. Ilyen Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás csaknem teljes mellőzése a történeti áttekintésben, de ilyen az is, hogy míg Flüggénél a kortárs jó jövőről álmodozók között Mercier, azaz Sebastian Mercier, a L’ ann deux mille quatre cent quarante németre is lefordított (Das Jahr zwei tausend vierhundert vierzig. Ein Traum aller Träume) című műve szerepel, addig Körmöczi a környezetében nyilvánvalóan jobban ismert Constantin Francois Volneyt említi, akinek Le Ruine ou Méditation sur le revolutions des empires című művéről két magyar fordítás is készült a 18. század elején. Vegyesebb a kép a fordítás nyelvi színvonaláról. Mint minden Körmöcziszöveg ez is latinizmusokkal terhelt, s görcsösen bonyolult mondatai között jó néhány értelme csak akkor tárul fel, ha az eredetit is hozzá olvassuk. Másfelől azonban vannak nagyon sikeres megoldások, már-már nyelvi bravúrok is. Föltétlenül ilyennek tarthatjuk az Erschütterung magyarítását megreszkettetésként, amit persze külön izgalmassá tesz, hogy a magyar gondolkodó itt egy eredetileg Karl Leonhard Reinholdtól származó, s nála jóval szélesebb értelemben szereplő, a világromlás teljességét kifejezni akaró fogalmat fordít nagyon érzékletesen. Ez a szemléletességre törekvés akkor is tetten érhető, ha a reges Bestrebent tüzes igyekezetként magyarítja, vagy ha a durch Bannstrahlen und Auto-da-fe helyett az

12 Flatt, Johann Friedrich: Beiträge zur christlichen Dogmatik und Moral und zur Geschichte derselben, Tübingen, 1792. 138–150. A fejezet címe: Bemerkungen über Socinus Philosophie und Theologie nach ihren Verhältnis zur praktischen Vernunft betrachtet. 13 Flügge: i. m. T., I, 43–44. 14 MsU. 1282, f.109r.

476


anatémák mennyköveit és a tüzeit látja zuhanni a gondolkodók fejére. Máskor a középkori kolostorokban elszaporodott francia szerzeteseket jó madaraknak nevezi, vagy egy jelző hozzáadásával érzékelteti, hogy a frissen kereszténnyé vált gondolkodók „nem adhattak oly könnyen fel kedves Platójokon”. Azt is szellemesnek tarthatjuk, hogy a középkori féktelen allegorizálást elmarasztalva az aus der Bibel deducieren helyett arról beszél, hogy a dirib-darab hitágazatok „a Bibliába bele nem genealogizáltathatnak.” Ezeknek a megoldásoknak egy része aztán a fordításból átkerül a kissárosi beszédbe is, s ez a szövegalakítási folyamat egyes helyeken a német szöveg, a kéziratos fordításrészletek, valamint a nyomtatott változat egymás mellé helyezésével páratlanul érdekesen tanulmányozható. Az MsU. 1282-esben olvasható változattal való szembesítés során a kereszténység és a platonikus filozófia találkozására vonatkozó szövegrészletekben találunk nagyon tanulságos eltéréseket. Néhány alappillér megmarad ugyan (a keresztények már csak az ellenfelek részéről érkezett támadások miatt is kénytelenek voltak megtanulni a filozófiát, közkeletűvé vált közöttük, hogy Platón Mózestől vette tudományát), ám a beszéd megírása során a platonizmustól megérintett egyházatyák egész sorát illeszti be és magyarázza nyilvánvalóan más forrásokból is dolgozva, hogy aztán ezt az egészet jó érzékkel túlzsúfoltnak tartván a nyomtatásban teljesen eltekintsen tőlük, s csupán egy lerövidített összefoglalást adjon. A legérdekesebbek persze azok a részek, amikor a megmunkálás során lényeges változtatások észlelhetők. Így a közelmúltról szólván a németben és magyar fordításban is azt olvassuk, hogy „Leibnitz és Wolff nagy lelkeikben sem merészelte a philosopháló józan okosság speculatios szemekkel által pillantani azon határt, melyet az eklézsiai hit cirkalmazott”.15 Ezzel szemben az említett két nagyságot tágabb keretbe helyezve a zsinati beszéd kéziratos változatában a következő áll: „Luther a propugnaculumot megtörte, Bayle hadi sereget gyűjtött, Cartesius vorspontokat állított, Wolff, Leibnitz nagy lelkikben a philosophia speculatios szemekkel által pillantatta a határt, melyet az eklézsiai hit cirkalmazott, s észre vette, hogy az eklézsiai systema az okosság jussait occupálta, usurpálja, s a philosophia a theologia szolgálójává lett. Kant megütközött s az egész just reperálta, de a capitalis pontok meg nem scribáltattak.”16 A szembesítés láthatóvá tesz fontos koncepcionális különbségeket is. Flügge meditatívabb szövege a korabeli idők szellemének meghatározásában több lehe15 16

Függe: i. m. T., I, 8.; MsU. 1282, f. 100v–101r. MsU. 1282, f, 53v.


477

tőséget sorol fel. Egyesek a szabadságban vélték megtalálni, mások szerint a bizalmatlanság lenne az, s így kerül elő az is, hogy Wolff és Leibnitz munkálkodása következtében az istenség két leányi az okosság és a kereszténység között minden eddiginél teljesebb harmónia formálódott. Körmöczi nem ad ilyen panorámát, hanem reflexió nélkül helyezi a kettő viszonyának megromlását beszéde középpontjába, erre vezeti vissza a gondolati szisztémák és módok megingását, ahogy ő mondja „megreszketését”, hogy aztán e harmónia megteremtése mellett érveljen. Súlyosabb értelmezési kérdéseket vet fel a kissárosi beszéd alapján kinyomtatott szöveg és az MsU. 781/D-ben olvasható részlet szembesítése. A kolligátumban csak a beszéd legeleje van meg, ez azonban roppant lényeges eltérést mutat. A rövid terjedelem és a fontosság miatt lássuk előbb a nyomtatott, majd a kéziratos szövege exordiumát: „Föld, Isten, világ: mely különböző természetű valóságok ezek! A föld csak egy porszem a természetben, mégis ebből organizálódik egy kis féreg, és magát embernek nevezi az egész természetet felbújja, az ebben található testeket megvizsgálja, s gondolatjai szerént systemában rendelvén világnak nevez, a világot, mint következést, (effectust) és az Istent, azt a megfoghatatlan valóságot, mint az okot és egy elszakadhatatlan lánccal öszveköti, ezen láncnak meggondolásából, cselekedeteire nézve, magát egy bizonyos életed folytatására határozza és ez az, ami az embereknél religiónak, vallásnak neveztetik. Oh! Vaj, ha az Istent és a világot egyben kötő láncszemeket onnét venné és úgy kötné egybe, az honnét és amint a gondolkodó természet parancsolja. Oh vajha, mert így a vallás, a religio dolgában nem volna ezer s meg ezer modificatio – a zsidó Thalmudot, a török a Koránt, a perzsa Sadder, vagy Zend-Avestát, az indus Vedámot, vagy Pouranamot nem tartaná oly tiszteletben, mint a keresztyén a Bibliát. A világ esmeretes öt részeinek ezermillió lakosai nem számlálnának egynéhány ezer nevezetes különböző vallásokat. De az emberi szív természetének nem esmérete, a szív teóriájának és törvényeinek nem tudása az okozza, hogy az ember a maga tulajdon szemei előtt is egy is egy megfejthetetlen mesének maradjon. A természet az emberi szívben sokféle erőknek, tehetségeknek mag-

478


vait hintette, melyeknek kibomlása, kifejlődése, oka és fészke minden cselekedeteknek szikrája, a virtusnak és a véteknek.”17 „Isten, föld, világ, mely különböző természetű valóságok ezek! [Mégis a földből születik, formálódik egy féreg, magát embernek nevezi – áthúzva] Az Isten egy megfoghatatlan valóság, a föld csak egy porszem a [világban – áthúzva], a természetben, mégis a földből formálódik, egy féreg magát embernek nevezi, az egész természetet felfutja, az ebben található testeket megvizsgálja, gondolatjai szerént systémába rendelvén világnak nevezi, a világot, s az Istent egy szakadhatatlan lánccal egybeköti, s ennek meggondolásából cselekezeteire [az Isten – áthúzva] nézve magát egy bizonyos élet folytatására határozza és ez a religio. Ó vajha az Istent és a világot egyben kötő láncszemeket onnét venné és úgy kötné egybe, ahonnét és amint a gondolkodó természet porontsolja, de valamint különbözők a képzetek az Istenről [akiről való gondolat az embert teendő cselekedeteire nézve egy bizonyos egy bizonyos cselekvés módra kötelezi úgy – áthúzva] s annál fogva az Isten és világ között való relatióról, így különbözők a cselekvés módjai és motivumai is, melyekre az arról való gondolat kötelességünket megesmerteti. Hinc annyiféle modificatiója a religiónak. Az ember [gondolatjai – áthúzva] tehetségei gradicsonként bomlanak ki annál fogva gondolatok nevekedései, kibomlásai szerént gradusoknak kellett lenni az Istenről való vélekedéseknek. I. Gradus, melyben az okosság és értelem pallérozatlansága, itt a képzeletekben nem volt egység, az értelem experientiákot excipiált, de azokot eggyé nem tette, az ember látta, hogy a plánta nevekedik, hogy ismét kiújul, tehát azon belső erőt, mely ezt cselekszi megkülönböztette a plántától és azon plánta géniuszának tartotta ezen időszakaszban minden plántának maga géniusza volt. Hinc Dryades. Apud Hebreos Elohim. II. Gradus. Quo omnes similes effectus uni genio sunt attributi. Hinc daemon fortunae, fortitudinis, ubertatis et venerabatur sub specie rei naturalis in qua magis apparere videbatur. Hinc Nilus Deus fructificationis. Bos agriculturae. Apud Graecos familia deorum elementa Saturnus, Jupiter, Neptunus. Dii minores Artes hu17

Körmöczi: i. m. Az Istenség két leányinak. C3r.


479

manae, animalia scientiae personificatae et deificatae. Ceres, Mars, Minerva quae non erant aut inventores agriculturae scientiae belli. III. Gradus. Dum ratio diversa genera deorum combinavit et unius potentiae subjecit. Hinc Cald Belus. Hinc regnat Jupiter supra res. 1. creatio vel origo materiae huic non est attributa sed ex chaos digessisse. Apud Grecos Aristoteles ex nihilo nihil sit. Idem Moses de creatione 2 Deus fato subjectus erat. Habebat quidem magnam vim sed etc. Relatio inter summe et reliqua erat coordinationis et subordinationis. Subordinati erant multi et similes, et eiusdem animi et indolis cum summo Deo ut Gen.1. Multi et dissimiles et dissentientes a summi voluntate. Hinc dii tutelares gentii veluti rivales Deo Hebreorum ratio rivalitatis habebatur in nationalismo.? Duo dissimiles uni subordinati. Deus bonus malus. Jehova subjecti multi dissimiles boni et mali. Origo angelorum et daemonum. Originarii spiritus assuminatio animae virtuosorum et malorum. Hercules incorporatus.”18 A nyomtatvány ezt követően fejti ki, hogy a teremtő az emberre bízta a világosság és a sötétség közötti választást, majd az ember helyének Simon József tanulmánya által körbejárt kijelölése után veszi kezdetét a vallás és a józan okosság küzdelmének bemutatása, hogy aztán a beszéd végén a Miatyánk himnikus parafrázisával kérje a kettő egymásra találását: „Isten! Jöjjön el a Te országod, melyben a Te szerelmes fiadnak polgártársai legyünk, melyről azt tanította ő minékünk: Elközelgett tihozzátok az Istennek országa, sőt ti bennetek vagyon. Jöjjön el a te felséges mennyországod, melyben a józan okosság a vallással, az érzékenység az erkölccsel, a közönséges emberi értelem a philosopháló józan okosság resultátumaival, a morál a ratio törvényeivel harmóniában legyenek, jöjjön el ez a Te országod, és legyen meg a te akaratod. Elmondám.” 19 A kéziratban a cím nélküli magyar–latin bevezetés sajnos nem folytatódik, s bizonyos jelek arra mutatnak, hogy nem elvesztett a folytatás, hanem nem is született meg. A kolligátumban ugyanis a kereszténység korai évszázadaival foglalkozó, talán Karl Friedrich Bahrdtnak az alábbiakban még említendő művéből származó magyar nyelvű oldal következik arról, hogy a kereszténység első hívei 18 19

MsU. 781 f. 62r–v. Körmöczi: i. m. Az Istenség két leányinak. D4v.

480


a szegények voltak, de a belső zsarnokság, s a császárok képviselte külső zsarnokság miatt torzulások sorozata következett be. A tinta eltérő színe arra utalhat, hogy ezt Körmöczi más időpontban írhatta le. Majd egy oldal latin nyelvű vázlatot olvashatunk a negyedik és hetedik század közötti egyháztörténeti fejleményekről. A tinta színe itt megengedné, hogy a beszéd folytatására gondoljunk, de a tartalom teljességgel kizárja azt. Így még azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy a kéziratban olvasható szövegünk eredetileg egy hasonló témájú, de másik mű exordiuma lehetett. Említésre méltónak gondoljuk azt is, hogy az első mondatok bölcseleti tartalma azonos ugyan, de a kézirat szövege tömörebb, két esetben is helyesebb változatot ad, mint a nyomtatvány: nyilvánvalóan az egész természetet felfutja alak a helyes és nem a felbújja s ugyanebben a mondatban az egy bizonyos élet és nem az életed a helyes változat. Ez annyit minden esetre mutat, hogy ez a változat látszik közelebb lenni az eredeti írói szándékhoz. A lényegi eltérés persze az, hogy míg a nyomtatvány az írás jelenében maradva a nagy világvallások felsorolásával ad képet az emberiség vallási megosztottságáról, addig a kézirat az eredethez visszanyúlva az Istenről való vélekedés különböző fokozatait feltáró történeti képet nyújt. Míg tehát a nyomtatvány az emberben szívébe benyomtatott, okoskodásbeli tehetséggel, fáin érzéssel, nemes ösztönökkel és mozgató tehetséggel megáldott isteni kép kiteljesedésének folyamatát vizionálja, s a keresztény vallásban történtekre koncentrálva programosan félre tolja azt a feladatot, hogy „az emberi szívnek egész teóriáját adjam, a tökéletesség felé szüntelen lépésben gondolkodó tehetségeknek evolutioit, gradussait, periodussait, s azok szerént a vallásoknak is ezer, s meg ezer történt modificatioit”, a kézirattöredék – talán egy elkészült, talán csak eltervezett ilyen szöveg maradványaként – éppen ennek megvalósításából nyújt mutatványt. A szöveg megszakadása miatt sajnos nem tudjuk, hány grádus felvételéig jutott a beszédnek ebben a minden bizonnyal korábbi változatában. Láthattuk, hogy még magyarul fogalmazva beszél a vallásnak egy olyan modifikációjóról, amelyben a különböző élőlényekben ható belső erő megragadása történt meg. Roppant érdekes módon itt a görög mitológia nimfái mellett a héberben használatos több istenséget is jelölhető Elohim névre hivatkozik. A már latinul közzétett második szakaszban a hasonló cselekedeteket már egyetlen géniusznak tulajdonította az ember. Így lett démona a szerencsének, az erőnek, a termékenységnek, majd az is megtörtént, hogy ezt a természet egy faja jelenítette meg az ember számára. Így lett a Nílus a termékenység istene, s így jöttek létre a görög és római istenségek. A harmadik szakaszban aztán az emberi ész ezeket a kisebb isteneket egy-egy nagyobb alá rendelte. Ilyen nagyobb isten lett a káldeusok


481

Belus nevű istene és Jupiter. A semmiből való teremtés képességét ezek nem kapták meg, hanem a káoszból hoztak létre mindent. Ezt mondja Arisztotelész és Mózes. Ez az isten nagy erővel rendelkezett, de alá volt vetve a káosznak. A főisten és a továbbiak között együttműködési és alárendeltségi viszony állott fenn. Alárendelt lehetett sok hasonló, a főistennel egyet akaró istenség. Megalkottak olyanokat is, akik nem hasonlítottak rá, és más akaraton voltak. Innen eredeztethetők a különböző népeknek a zsidók istenének ellenszegülő istenei. A rivalizálás okát tehát az eltérő nációhoz tartozásban keresték. Volt olyan is, hogy két további ellentétes istenséget rendeltek az egy alá. Jó és rossz isten. Jehovának sok jó és rossz alárendelt istene lett. Itt van a jó és rossz angyalok eredete. Innen jönnek az erényesek és a gonoszok lelkei. Megtestesült Herkules. Eddig tart az itteni szövegváltozat, de a későbbi változatás okára is rávilágíthatunk, ha figyelembe vesszük, hogy ennek az elhagyott beszédkezdetnek a forrása megtalálható az Eberhard Gottlob Paulus jénai előadásain készített Körmöczi jegyzetekben. Ott már az imént idézett három fokozat is bővebb megfogalmazásban olvasható, s ráadásul ki is bővül további kettővel. Ez utóbbi kettőt érdemesnek látszik idéznünk: „IV. Gradus. Cum gratia univit omnia, et voluntati et potestati unice unius entis subiecit. Hoc evenit apud illos, qui suam aetatem se extulerunt ac elapsos periodus perlustrarunt, talis est Deus Christianorum. Hic enim remanserunt entia subordinata, quae partim angeli boni et mali, partim sancti sunt. Angeli aut peculiarem habent voluntatem aliquid suscipiendi, etiamsi Deus nolit, ut in magia repraesentatum est. Aut sunt perfecti et obedientes, ut in scriptura sacra asseritur. Hinc eorum divisio. Sancti vero sunt (velut heroes antiquorum singulares) personae canonisatae, seu purificatissimae humanae animae, ac in coelum sublatae. Observatio. In hac opinione subtilissimus et perpolitissimus conceptus hic est: omnes illi, qui ad meliorem frugem redeunt, in coleum ascendent et numero beatorum inserentur. V. Gradus. Ubi ratio omnia entia in unico ente unire tentavit, hinc omne discrimen inter materiam et spiritum sustulit, suffere probavit, adeoque omnia esse vel spiritualissimum, vel materialissimum. Uti Spinoza: unum dari ens, unam esse substantiam et caetera entia esse unius entis reverberationes. Non itaque jam habet religionem, quia se etiam includit circulo huius reverberationis, verum habet moralitatem, et haec eius cogitatio est transcendens,

482


adeoque modum excendens. Apud neutram harum partium datur religio, si ratio teoretice solum posset progredi spinosismus valeret, nam summa unitas consistit in eo, ut sit spiritualissima aut materialissima. Verum criticis rationis argumentis hic rationem limites suos excedere ostenditur.”20 A negyedik fokozatban eljutunk tehát a kereszténység mindent akaratának és hatalmának alárendelő istenéhez, aki ugyanakkor megengedi, hogy lehetnek olyan angyalok, akik valamiféle önállósággal rendelkeznek. Az antik hősökhöz hasonlító szentekről persze már azt olvassuk, hogy a jó gyümölcsöket hozó emberek mindegyikét szenteknek tekinthetjük. Itt tehát makulátlan protestáns állásponttal találkozunk, s aligha ez tartotta vissza Körmöczinket attól, hogy a zsinatra szánt beszédben végig menjen ezeken a pontokon. Annál inkább az ötödik, ahol mintegy végkifejletként az anyag és a szellem egységét megfogalmazó Spinoza álláspontját tárta hallgatói elé. A nagy bölcselő műveit később türelmes előszó kíséretében kiadó Paulus itt is tárgyszerűen összegzi ennek a rendszernek a legfőbb újdonságát, de azt sem hallgatja el, hogy ez már túllép a vallás határain. Ezzel a gondolatmenettel a zsinat színe elé lépni nyilvánvalóan teljesen elhibázott lett volna, hiszen a vallások történeti genezisét és modifikációit felölelő szemlélet egyáltalán még azokban a jénai, hallei és göttingeni kantiánus körökben sem volt szokványos, amelyekkel Körmöczink érintkezésbe került. Ha legalább beleolvasunk azokba a teológiai és filozófiai művekbe, amelyeket későbbi listái szerint is bizonyosan beszerzett, akkor azt találjuk, hogy Friedrich Immanuel Niethammertől21 Carl Friedrich Stäudlinig22 egyikük sem birkózik MsU. 440. 23–24. Niethammer, Friedrich Immanuel: Über Religion als Wissenschaft zur Bestimmung des Inhalts der Religionen und der Behandlungsart. Neu-Sterlitz, 1795, 3. Körmöczi elmélyülten foglalkozott a szerző életművével. Ennek legfontosabb dokumentma az MsU. 350/A. E feldolgozásra váró szöveg első része Niethammer jénai disszertációjának (De vero fundamento revelationis) másolata, s ehhez csatlakozik a német nyelvű publikáció (Über den Versuch einer Kritik der Offenbarung) magyar fordítása. Niethammerről fontos magyar szakirodalom: Weiss János: Reinhold küzdelme a populárfilozófiával. In Válaszutak. Koncepciók és viták a Kant utáni filozófiában. Máriabesnyő–Gödöllő, 2007, 47–51.; Uö: Kant után szabadon. Tanulmányok a konstellációkutatás köréből. Budapest, 2007, 119– 128. Ezenkívül az alábbi monografikus feldolgozást használtam: Weinz, Günther: Friedrich Immanuel Niethammer (1766–1848) Theologe, Religionsphilosoph, Schulreformer und Kirchenorganisator. München, 2008. 22 Stäudlin, Karl Friedrich: Ideen zur Kritik des Systems der christlichen Religion. Göttingen, 1791, 6–70. 20 21


483

ezzel a problémával. Ők helyüket a szolgai babonaság és kegyetlen hitetlenség, valamint a változatlanságot hirdető ortodoxia és a pusztító forradalmi szellem között kijelölvén határozottan elutasítják a vallás genezisére megfogalmazott imposztor-tézist,23 de – s ez szempontunkból fontosabb – a kérdéskör attól a pillanattól válik számukra relevánssá, amelytől az emberrel mint legalább valamiféle erkölcsi érzékkel rendelkező lénnyel számolhattak. Az erről talán legrészletesebben értekező Stäudlin például erősen vitatja azokat a következtetéseket, amelyeket David Hume vont le a civilizálatlan népekre vonatkozó megszaporodott számú leírásból. Hume úgy látta, hogy az útleírásokban szereplőkhöz hasonlóan az első emberek vadak és barbárok voltak, majd lassan formálódott ki valamiféle politeizmus, s végképp késői fejlemény a monoteizmus kialakulása. Az angol gondolkodó érvelése szerint, ha az emberek a természet szemléléséből eljutottak volna az egy Isten hithez, sohasem alakult volna ki a politeizmus. Stäudlin szerint a zsidók példája világosan megmutatja, hogy a belecsúszás a politeizmusba egyáltalán nem volt kivételes, s különösen nem volt az, ha egy embercsoport még csupán valamiféle érzületi hittel rendelkezett. Ő ugyanis egy ilyen az Istenre vonatkozó kezdetleges érzületi elképzelést is felvesz rendszerébe, amelyet ugyanakkor már az erkölcsi igény föltétlen jelenlétével jellemezhetünk, s erre épül rá aztán a morális észhasználatot (moralische Vernunft) felölelő második fokozat. Körmöczi vázlata e tekintetben egyértelműen Hume oldalán áll, jóllehet az 1282es kódex Kant követőktől átvett szövegei egyértelműen kantiánus gondolatmenetekben beszélnek a vallási érzék születéséről. Másfelől természetesen kantiánus forrásaihoz hasonlóan Körmöczinél is a keresztény vallás mibenléte kap megkülönböztetett figyelmet, sőt ránk maradt egy – sajnos – be nem fejezett feljegyzése is, amely Azon praerogativák közül, melyekkel mü keresztyének minden más vallásbeliek közül birunk24 címet követően felsorol néhányat e többi vallás fölé emelő sajátosságok közül. Itt olyanok következnek, amelyeket Kantnál, vagy követőinél olvashatott e vallás erkölcsi tudomány voltából adódó egyetemességéről, s arról, hogy ebben nem csupán erkölcsi posztulátumok szerepelnek, hanem a megvalósulásukat bemutató érzékletes eseteket és történeteket is megörökítettek a Jézus életéről beszámoló szövegek. Nagy hangsúlyt kap ugyanakkor az is, hogy mivel ez a vallás nem elegyedik bele a haza igazgatását illető kérdésekbe, tehát nem kedvez egyik vetélkedő résznek sem, hanem az igazság és a kötelesség megtartására kötelez, ez a legalkalmasabb 23 Erről magyarul: Balázs Péter (ford., utószó és jegyzetek): Spinoza szelleme. Értekezés a három imposztorról. Szeged, 2006. (Fiatal Filológusok Füzetei) 24 MsU. 387/B f.75r.– 92v.

484


arra, hogy egy-egy állam vallásává váljon. Minden egyéb vallásnál alkalmasabb tehát arra, hogy az ország nyugalmát biztosítsa.25 Visszatérve a vallás genezisével még egyetemesebben foglalkozó szövegünkhöz, ennek értelmezését nem csupán vázlatos volta nehezíti meg, hanem az is, hogy a későbbiekből sem maradt ránk reflexió ebben a témában. Helyesebb talán úgy fogalmaznunk, hogy ebben a témában sem, hiszen a Körmöczi életmű mozgatóinak felfejtése során szinte teljes egészében nélkülöznünk kell az ilyeneket. Nagy terjedelmű, s rendkívül fontos szövegek éléről szinte törvényszerűen hiányoznak az előszavak, s nem állnak rendelkezésünkre egyéb megnyilatkozások sem. Így a Flügge-fordítás esetében sem magyarította a programadó előszót, amely a célt annak bemutatásában jelöli meg, hogy mi történt eddig, s mi várható a kanti filozófiában a teológia területén. Ezt a mérleget ötévenként szükségesnek tartaná elvégezni, így azt ígéri, hogy majd visszatér a témára. E megállapítások némelyikéről a magyarító joggal gondolhatta, hogy nem tartoznak erdélyi használóira, azt azonban joggal furcsállhatjuk, hogy egy olyan szövegkorpuszban, amely három alfejezetnyit tartalmaz A vallás a puszta ész határain belülből is, éppen ott áll meg a fordítás, ahol Flügge erről kezd el értekezni. Az átvett, illetőleg kivonatolt fejezeteket követően ugyanis Flügge azt fejtegeti, hogy a mondott Kant mű fordulatot hozott a nagy filozófus gondolatainak recepciójában Ezt megelőzően csak néhány alapkérdésben (Isten léte és morális alapelv, továbbá a kinyilatkoztatás és a csodák értelmezése) hatott, ezt követően azonban a teológiai gondolkodás egésze a hatása alá került.26 Flügge nem csupán örvendezik ezen, hanem előmozdítani és elmélyíteni kívánja ezt azzal, hogy keresztény s bibliai egzegézistől és szövegmagyarázattól elindulva a keresztény dogmatika minden fontos tételét, sőt a liturgikus gyakorlatot is sorra véve mutatja ki a hatást. Mivel Körmöczi mégiscsak megingathatatlan unitárius ember volt, talán nem érdektelen felidézni, hogy mivel találkozott Flüggének a szentháromságtannal foglakozó fejezetében. A német bölcselő bevezetésképpen leszögezi, hogy Kant megállapításai távol vannak attól, amit e dogmáról az ortodoxia tanít, de teljesen mentes a szociniánus-ariánus hagyománytól is. Majd Isten kényszerű antropologikus szemléletének régóta használatos toposzát idézi fel a dogma ke-

25 Stäudlin említett Ideen zur Kritik-je (252–258), Flügge Versuch-ja (I, 82–90) de a Kant előtti felvilágosult teológusok közül Körmöczi könyveinek listáján szereplő Georg Friedrich Meyer: Philosophische Sittenlehre, Halle, 1753, (28–30) című műve is tartalmaz ilyen gondolatokat. 26 Flügge: i. m. T., I, 93–95.


485

letkezésének magyarázatául: az ember képzeletének gyengeségén segítendő az isteni sajátosságok szimbolikus megjelenítéséhez folyamodott, ezekből később szubsztanciát teremtett, s ebből lett aztán a szentháromság dogmája. Ennek az elgondolásnak bizonyos elemei jelen voltak abban a hagyományban, amelyben a magyar unitárius felnőtt, s így ezek nem lehettek idegenek számára. Flügge azonban nem állt meg itt, hanem annak fejtegetésében kezdett, hogy másfelől maga a Biblia is bizonyos hármasságot látott az Istennek az emberhez való viszonylatában, majd felidézi a nagy königsberginek azokat a különféle vallásokban meglévő három isteni személyre vonatkozó példáit is, amelyekkel mestere igazolva látta, hogy ez az idea jelen van az általános emberi észben.27 Flügge nem mulasztja el felidézni Isten törvényhozói, világ-kormányzói és bírói hatalmának mély értelmű hármasságát sem, mindjárt kijelentvén persze, hogy ha valaki ezt a hármasságot nem csupán egy gyakorlati eszmének akarná tekinteni, hanem olyan valaminek, ami az istenről, mint önmagában való dologról tartalmaz megállapításokat, akkor ez az emberi észt meghaladó titok lenne. Ha ezt az összefoglalást szembesítjük a Kant művében szereplő megfogalmazásokkal, akkor azt mondhatjuk, hogy valójában letompítottan adja vissza azt a kettősséget, amely abban kétségtelenül megragadható. Mert egyfelől persze e tekintetben is arról van szó, hogy a gyakorlati ész morális kiindulása teljesen más dimenzióba helyezi a dogma hagyományos megközelítését, másfelől azonban nagyon is megengedően kezeli a hármasságban kedvét lelő hagyományt oly anynyira, hogy egy helyütt a szent törvényadó Atya, az általa nemzett Fiú és a bölcsességen alapuló Szentlélek hármasságáról beszél.28 Másfelől talán arra sem árt emlékeztetni, hogy Kantnál a gonosz princípium eluralkodása29 következtében kontextuális oka lesz annak, hogy Krisztus az isteni szférának az emberhez való leereszkedése következtében teljesítheti küldetését, ami persze nem a hagyományos megtestesülés-tan átvételét jelenti, de azért nem zárja ki természetfeletti származását sem.30 A Pákei József felett elmondott beszédben Körmöczi ilyen körmönfont okoskodások nélkül tud úgy beszélni Krisztusról, mint az emberiség legszentebb barátjáról és mennyei tanítómesterről, aki elhozta a világosságot a kereszténnyé lett Európa számára.31 Innen nézve talán nem tekinthetjük véletKant, Immanuel: A vallás a tiszta ész határain belül és más írások. Ford. Vidrányi Katalin, bev. Hermann István. Budapest, 1980, 277. 28 Kant: i. m. 283. 29 Lásd erről: Schmidt-Biggemann, Wilhelm: Teodícea és a tények. A német felvilágosodás filozófiai profilja. L’Harmattan, 2011, 113–117. 30 Kant: i. m. 188. 31 Körmöczi: i. m. Az emberiség megtanulásának oskolája. D3v. 27

486


lennek, hogy az erdélyi unitárius nem magyarította Flügge említett fejezetét, s talán azt sem, hogy Kantól is olyan részleteket fordított, amelyek Isten országa földi megalapításának, s az etikai közösség létrejöttének általános feltételeiről szólnak. Talán a szerző unitárius voltával összefüggő megfontolások is szerepet játszhattak tehát abban, hogy a kanti vallásfilozófia alaptételeit végül is nem magától megalkotójától magyarítja, hanem Ludwig Heinrich Jakob, Die allgemeine Religion: Ein Buch für Gebildete Leser című, Halléban 1797-ben megjelent munkájából. Az 1759–1827 között élt szerzőről azt kell föltétlen tudni, hogy hallei tanulmányok után az itteni egyetemnek volt tanára, majd ennek Napóleon általi bezárása után 1807-ben Oroszországba, Harkovba, majd Pétervárra megy, hogy aztán 1816-ban visszatérjen szülővárosába. Az 1800-as években már főleg gazdaság- és államtudományi műveket írt, a 80-as és 90-es években viszont még bölcseleti kérdésekkel foglalkozott, Mendelssohnnal vitázott, Hume-ot fordított, s Kant egyik fontos népszerűsítőjének tartják. Körmöczi ugyan ezúttal sem nyilatkozik a választás miértjéről, de feltételezhetjük, hogy az eredeti előszava annál informatívabb lehetett számára. Ebben Jakob kifejti, hogy a racionális és természeti teológiák a század végére csődöt mondtak. Kant előtt minden vallásfilozófiában azt feltételezték, hogy a vallásos hit kizárólag bizonyítékokra támaszkodhat, csak ilyenek igazolhatják létét. Egyesek azt tartották, hogy olyan bizonyítékok birtokában vannak, amelyekkel az ész számára megnyugtató módon igazolható, hogy létezik Isten és a lélek halhatatlansága, mások a valószínűség magas fokáról beszéltek. Mindezeknek azonban éles eszű bírálóik is vannak, az apodiktikus bizonyítás érvei mindig csak egy iskolán belül érvényesek, s a naturális teológia, vagy a fizikoteológia argumentumai sem állják ki a kritikát. Hume kimerítően bemutatta mindazt, amit a spekuláció fel tud tárni a vallás mellett és ellenében, tehát más úton kell elindulni. Ezt az utat Kant mutatta meg, akinek követőjeként Jakob a vallásos hit pszichológiai magyarázatát igyekszik adni. A kanti alapvetés ismert tételeit felmondva aztán arról beszél, hogy mindennek milyen következményei vannak a vallás pszichológiai megalapozottságú kezelésében. A legfontosabb az, hogy teoretikus megfontolásokkal nem lehet vallásos meggyőződést formálni, így a teendők meghatározásakor is abból kell kiindulni, hogy a vallás nem tanítható. A vallásos hit egy hangoltságból (Gemmüthsstimmung) tör elő, s még az olyan emberben is erős, aki a vallás tekintetében kételkedő, vagy egyenesen ateista. A fej (vagyis a spekuláció helye) és a szív nagy küzdelme bontakozik ki. Teóriám nem tesz mást, mondja Jakob, mint hogy a vallási meggyőződést a természetes magyarázat segítségével kivonja a spekuláció fennhatósága alól, s felfedezi, hogy ennek forrása


487

az emberi szívben van. Így a fő és a szív újra összhangba kerülhet, ami azáltal veszett el, hogy a fő azt hitte, önmagából merítve igazulhat meg, holott a megigazulás alapját a szívben kellett volna keresnie. A csaknem 600 oldalas könyvnek csak az első és az utolsó, mintegy egyharmadát kitevő fejezetei foglalkoznak ezekkel a szorosabban vett vallásfilozófiai kérdésekkel, míg a mű derekas része enciklopédikus igénnyel és nagy erudícióval mutatja be Isten jelenlétét a világegyetem egészében. Később talán majd az is kimutatható lesz, hogy Körmöczi az utóbb említett részeket is felhasználta prédikációi írása során, ám az első egység hat fejezetét le is fordította. Mint az MsU. 1282 leírásában láthattuk, ez az elején olvasható cím nélküli kantiánus összeállításban szerepel, oly módon, hogy a Kant magyarítást közrefogják a Jakobtól származó szövegek. Előbb a lélek halhatatlanságáról, illetve a religióról szóló részt olvashatjuk, majd az első rész 3-tól a 6-ig terjedő fejezetei (Ich bin ein moralisches Wesen – Én egy morale ens, erkölcsi valóság vagyok, Ich bin frei – Én szabad vagyok, Ich glaube an eine moralische Welt – Én hiszem, hogy vagyon egy erkölcsi világ, Ich glaube an einen Gott – Én hiszek egy Istent) következnek. A fordítás, illetőleg a helyenként tömörítő átdolgozás részletes bemutatásától természetesen itt el kell tekintenünk. A címek idézéséből is látszik azonban, hogy a szerző lényegében egyes szám első személyben írott filozófiai és teológiai meditációkba fogalmazta át Kant koncepcióját, s ez a személyesség kölcsönzött hatóerőt a műnek. Körmöczi megpróbálta visszaadni az erősen retorizált szöveg nyelvi erejét, ám ennek komoly akadálya volt a teoretikus igényű részek fordításánál észlelhető küzdelem a magyar szakkifejezések hiányával. A latin szavak és szókapcsolatok burjánzása komolyan megterheli a szöveget, s a második egységben ez egész bekezdések vagy oldalak latinra ültetésébe csúszik át. Vannak ugyanakkor sikerült részletei is, s ennek illusztrálására egy olyat választottam ki, ahol a latinitások ellenére sikerült szuggesztíven megjelenítenie az igaz és hamis vallás szembeállását, természetesen az igaz leírásával kezdve: „Amely bizonyosan lakik a virtus a szívben, oly bizonyoson a vallás is, ez egy Isten Asszony megpillantása belső érdemet mutat, semmi szent apparentia nem veszi körül fejét, egy kicsiny, de tiszta és világos fényt tart kezében a dossat, az ő anyjának, a virtusnak. Semmi fényes, pompás cerimoniel nem prédikálja, hogy ő ki, semmi udvari sereg nem veszi körül, se klastrom, se papság, se fejedelmi trónus nincs az ő megtartására, oltalmazására felállítva, az ő temploma az ember szíve, ő az okosság és virtus által taníttatik, megüsmerheted a vidám és megelégedett pillanatból, mellyel a vilá-

488


got nézi, az állhatatosságból, mellyel a futurumra néz, a bátorságról, mellyel a veszedelmesekhez is hozzáfog, ha a kötölesség poroncsolja, a csendességről, amellyel a természet zivatarit, a fátum szélvészeit és a bűn álnokságait fogadja, nem látsz nála a természet szépségéről visszafordított és a supernaturalis experientiára függesztetett szemeket, semmi utáltságot a munkás élet aránt, semmi munka nélkül való életre való vágyakozást. Víg megelégedéssel egész erővel dolgoz ő a fő jóra a földön és azt, amit nem effectuálhat, egész certitudóval várja a fő jótól… Ilyen az igaz religio, köröskörül látsz templomokat, keveseket közel, többeket távol, mindenikben asszonyok ülnek, ecclesiae diversae religiones in diversis formis et staturis, sereg emberek vagynak mellette gyűlve, hogy az igaz vallást megtanulják, némely kis vallásokat alig látható templomokban közelebb hozzá látod, mint jó asszonyok destinatiójakat bétöltik, a sokaság szemeit az igaz vallás felé fordítják és az arra menő utat szabadon tartják. A távolabb valók nagyobb tekintetet mutatnak, van ezeknek ocularjok, néző üvegek, mindenféle színű tulajdon találmányok. Ezeket kiosztják a seregek között, hogy a vallást jobban és commodebb nézhessék, és íme ezen kurta látásúak örvendenek a vallás visszás állásán, melyben azon Isten Asszony szemeik eleibe tűnik, és elveszik minden kedveket azt természetes szemekkel nézni, csúfolják, kárhoztatják mindazokat, valakik annak szentségét üveg nélkül akarják nézni. Minél távolabb áll templomok az vallás helyétől, annál pompásabbak, kevélyebbek, egyfelől egész sor pompás épületeket, sereg templomokat látsz cum superscriptione: csak itt van az igaz vallás. Bemegyek s egy modis, cifra asszonyt szemlélek a ceremóniák nimbusával megnagyítva, mely az igaz vallás gyanánt adja ki magát. Ez az ecclesia maga az originalis szolgálója a vallásnak, s már most az vallás vagy Isten Asszony köntösébe öltözött, kevélyen mutat egy könyvre, mely lábainál áll ezen: az egy igaz hit. A maga tulajdon koholmánya, melyet tamen isteni gyanánt ad ki. Így találom a többinél is, a hit pedig mindeniknél más meg más. Az oltár körül az ajtókban papok állanak és szólítják a körül álló sokaságot: csak itt itt lehet boldogságot találni. Csúfoson mutatnak a több templomok superscriptiójára, azon közülek némelyek abban foglalatoskodnak, hogy palotáik oltalmára fegyverek légyen, vagy a többiek ostromlására, körül számtalanok a Festungok, fegyverházok, melyek száza-


489

dok alatt a legbátrabb ostromnak is ellene állattak, őrzők roppant seregei vannak benne diversis vestibus inducti omnes tractati et animati spiritu ecclesiatico et ad quodlibet servitium ecclesiae parati, iszonyú sok kötelek, firmati dialecticis conclusionibus, sophismatibus, distinctionibus, ab altera parte kárhoztatás, fegyver, excommunicationes, bullae, anatemata, vaslánccal törekednek a királyok trónusait magukhoz kötni, hogy így minden megrendüléseket a fejedelmekig érezzenek, hogy evvel készen legyenek világi erővel is őket oltalmazni. Így ülnek minden hamis vallások zelotypiával egymás ellen, de mind barátságoson kezet fognak, ha arra megy a dolog, hogy az igaz vallás felé az út elrekesztessék és az elnyomattassék, aki az ő praestigiátiójokat felfedni akarja.”32 A latinizmusok ellenére erős részlete ez Jakob magyarításának, s néhány mondatát be is iktatta a szív kimunkálásának szükségességét hangsúlyozó beszédeibe, így a kissárosiba és a Pákei felett elmondottba is. Talán még az sem kizárt, hogy e részlet sikeres magyarításában Körmöczi, illetve közössége érintettsége is szerepet játszott. Érdemes itt emlékeztetni arra, hogy Kant az egy vallás és a számos hit között úgy tesz különbséget, hogy szinte természetesnek tekinti: a kultúra magasabb fokát képviselő kereszténységen belül érvényesek megállapításai,33 másfelől pedig ezen belül nem foglalkozik a felekezeti különbségekkel, jóllehet protestáns elfogultsága kétségtelenül felsejlik a szövegben. Ez a rendkívül szublimált elfogultság teszi folyamatosan hangsúlyozhatóvá azt az alapelvet, hogy a vallás lényege a morális életvitel megvalósulására irányuló szándék és igyekezet. A felekezeti elfogultság és szublimált emelkedettség ötvözetének másik oldala persze az, hogy tiltakozik ugyan a hitgyakorlat külsődlegesnek, statutarikusnak nevezett elemeinek elszabadulása ellen, folytonosan hangsúlyozza, hogy a külsőségek eluralkodása számára az igazi vallásosság elhalását jelenti, másfelől azonban megelégszik azzal, hogy az igazi erkölcsi kötelességek iránti odaadás csak az érzületben nyilvánuljon meg és ne a cselekedetekben, és hajlamos megbarátkozni azzal is, hogy a statutarikus tételek csak egy hosszabb folyamat eredményeképpen váljanak teljesen nélkülözhetővé.34 Ez a kettősség különösen érdekesen

MsU. 1282, f.5r–v. Kant: i. m. 258. 34 Kant: i. m. 316. Kant hatásának erről az ambivalens szerepéről a vonatkozó szakirodalom idézésével: Balázs Péter: Biblia, história és bölcselet a felvilágosodás korában. Budapest. 2013, L’Harmattan, 247–248. 32 33

490


nyilvánul meg A vallás a puszta ész határán belül befejező részében, ahol az ima, a templomlátogatás, a keresztség és az úrvacsora elemzését kapjuk, s ahol szinte axiómaként jelenik meg, hogy lehetséges ezeknek a statutarikus intézményeknek a belső átlényegítése. Így lehet a keresztségből a közösségbe beavatandóra komoly morális kötelezettséget rovó jelentős ünnep, „ha már képes hitét maga megvallani, vagy ha még nem, akkor e hitben történő felnevelésén buzgólkodó tanúkra s a szent dologra irányul.”35 Az idézet befejező részében megfogalmazott vagylagosság Königsbergből szemlélve lehet evidencia, ám kérdés, hogy ugyanaz volt-e Körmöczi János számára is, akinek egyházában hosszú időn keresztül vita folyt erről a szentségről, s többek számára csak a hatalomhoz való kényszerű igazodás tette elfogadhatóvá a személyes hitnek a keresztszülőkével való helyettesítését. Ezen a háttéren különösen érdekes, hogy Jakobnál a fentebb idézett helyen legalábbis nem találkozunk a kis szektáknak tekintett közösségek érzéketlen leszólásával. Mint láthattuk, éppen ellenkezőleg, a német szerző és nyomában Körmöczi is megkülönbözteti a vallást a különféle hitektől, s bár szóhasználatukban nem következetesek, kitartanak e különbségtétel mellett. A legfontosabb azonban az, hogy az igaz religiót körülvevő templomok nem egyformák, egyes alig látható kis templomokban olyan jó (a németben bescheidene–szerény) aszszonyok ülnek, akik betöltik szerepüket, s a sokaság szemeit az igaz vallás felé irányítják, míg a mindenféle fölös segédeszközökkel rendelkező, s a világi fegyverek támogatását is élvező nagyok legfeljebb abban egyek, hogy az igaz vallás felé vezető utat eltorlaszolják. Nem nehéz nem gondolni arra, hogy ebben az allegóriában Körmöczi önmagára és közösségére ismerhetett, s talán ez is szerepet játszott abban, hogy a mű bizonyos részleteinek magyarítására is vállalkozott. A sok száz oldalas mű ilyen részletének kiemelése is arról tanúskodik ugyanakkor, hogy peregrinusunk előszeretettel olvasott olyan munkákat, amelyek nem fukarkodtak a sötét színekkel az egyes keresztény felekezetekben meghonosodott előítéletek és babonák lefestésében, s így juthatott el a kissárosi beszéd ilyen részleteinek fő forrásához, Karl Friedrich Bahrdt Würdigung der natürlichen Religion und des Naturalismus című Halléban 1791-ben megjelent művéhez. Jóllehet a német kutatás számon tartja, hogy Jakob és Bahrdt kapcsolatban álltak egymással,36 s maga Kant is reagált olykor a neki elküldött Bahrdt művekre, egyáltalán nem magától értődő, hogy Körmöczi őt is felhasználta, hiszen ezt a nehéz Kant: i. m. 346. Mühlpfordt, Günter: Johann August Eberhard und Karl Friedrich Bahrdt, Zwei Aufklärer in Diskurs. In Hans Joachim Kertscher (hg.): Ein Antipode Kants? Johann August 35 36


491

problémákkal vívódó felvilágosult teológust a szakirodalomban rendre a német felvilágosodás fenegyerekeként emlegetik. Hallatlan gazdag életművének sok vonatkozása mai napig feltáratlan, jóllehet készült egy alapos bibliográfia kiadványairól,37 s Hermann Stockinger jóvoltából egy átfogó, még publikálatlan pályakép is rendelkezésünkre áll. Most csak a legszükségesebbekre koncentrálva azt idézzük fel, hogy a jó lutheránus családban felnövő ifjú az 1760-as évek végével kezdődően került a különféle heterodox törekvések hatása alá, hogy aztán ettől kezdve csak kivételesen és rövid időszakokra találjon helyet magának az evangélikus egyház valamely intézményében, s 1777-től szabadkőművesként alternatív intézmények létrehozásában is fáradozzon. Viszontagságokkal teli életének utolsó évtizedét Halléban élte le, ahol a világi támogatók és a saját leleménye juttatta megszólalási lehetőséghez afféle magánegyetem-félén rendezett előadásokon, de ahol mégis börtönbe zárják a felvilágosodás ellenében hozott Wölnersche Religionsedikt-et kemény szatírával illető írása miatt.38 A félelmetes munkabírású ember roppant termékeny és egyenetlen életművének egyik csúcsteljesítménye az említett mű, amely halála előtt egy esztendővel jelent meg.39 A Würdigung végén szenvedélyes kiáltvány olvasható a természeti vallás védelmében, de bizonyos tekintetben az egész 300 oldalas mű is annak tekinthető.

Eberhard in Spannungsfeld von spätaufklärischer Philisophie und Theologie. Berlin, 2012, 199. 37 Jacob, Otto – Majewski, Ingrid: Karl Friedrich Bahrdt. Radikaler deutscher Aufklärer (1740–1792). Bibliographie. Halle, 1992. 38 Magyarországon a szegedi Somogyi-könyvtár őriz legtöbbet műveiből. Említésre méltó, hogy ezek közül több bejegyzés a szerző nehéz sorsát részvéttel szemlélő Somogyi Károlytól származik. 39 Magyarországi recepciójának kutatása még tartogathat meglepetéseket. Labádi Gergely hívta fel a figyelmemet a következő adatra (Glatz, Jakob: Egy magyar ember őszinte megjegyzései hazájáról néhány magyar vidéken tett utazása során. Budapest, 2013 (eredetileg: 1798), Balassi, 223–224. „Amire nem számítottam, de a pozsonyi olvasókörökben mégis megtaláltam, az Kanttól A tiszta ész kritikája volt. Ezt azonban rendkívül kevesen olvassák és még kevesebben értik meg… Ami a gyakorlati filozófiát illeti, úgy az itteni szélesebb közönség még Villaume Von der Ursprung und den Absichten des Uebels, Bahrdt Bürgermoralját és Gellert műveit érti meg és olvassa leginkább.” (223–224) Bahrdt levelezésében többször beszél magyarországi kapcsolatairól. Önéletírásában (Dr. Carl fr. Bahrdts Geschichte seines Lebens und Schicksale von ihm selbst geschrieben. Frankfurt am Main, IV, 1791, 172.) pedig beszámol arról, hogy báró Prónay László kérésére szakértői véleményt készített II. József tanügyi reformtervezetének egy részletéről, amelyet az egy hordó tokaji borral honorált. Az evangélikus egyházban fontos szerepet játszó Prónay László tevékenységéről Mályusz Elemér (A türelmi rendelet. II. József és a magyar protestantizmus. Budapest, 1939.) közöl adatokat.

492


A fogalmi és tartalmi meghatározás után erős antitézisekkel dolgozva fejti ki, hogy a pozitívnak nevezett vallások valójában eltorzították az Istenben való hitet és a valódi kegyességet, s egyedüli megoldás ebből a helyzetből a naturalizmus öntudatos felvállalása. Olyan vallás ez, amely hittételeit kizárólag az ész által a természetből meríti, s megbízhatóságát formai tekintetben az biztosítja, hogy a művelt emberiség minden egyes tagjának egymást ellenőrizni engedő módon adatik meg. A tartalmi érvek felsorakoztatása során talán a leginkább David Hume Cleanthesére emlékeztetően a világban uralkodó tervszerűségéből és célszerűségéből vezeti le Isten létét, majd megállapítja, hogy mindez arra is kényszeríti az embert, hogy belássa: Isten felmérhetetlen szeretettel van a teremtmények iránt. Így jutunk el a gondviselés roppant erős hangsúlyozásáig, majd ugyancsak Hume-nál olvasható módon következtet a lélek halhatatlanságára és a túlvilági életre abból, hogy az emberbe oltott istenkép és a szeretet nem teljesedhet ki itt a földön. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy Bahrdt késői műveiben legalábbis nem teszi kizárólagossá ezt az érvet, tehát bizonyos megfogalmazásaiban az erény autonómiájának kifejtéséig is elmegy, s ezzel öszszefüggésben még azt is megengedi, hogy az ateisták erkölcsösek legyenek, itt ez elmosódottan jelentkezik. Ezt követően pontokba szedi, hogy az egyéni és társasági élet minden területén hasznosabb a természeti vallás, mint a pozitív vallások bármelyike. Hosszabb-rövidebb fejezetek fejtik ki tehát, hogy általánosan érvényes, mindenki számára felfogható és egyszerű tételeket tartalmaz, messzemenően alkalmas a megelégedettség, a megnyugvás és a boldogság elérésére, felvilágosítja az embereket és kiszabadítja őket a babonaság és a barbarizmus borzalmas fogságából, amazoknál jóval hatékonyabban képes erkölcsre, erényre, szeretetre, továbbá szorgos munkára, mértékletességre és kölcsönös toleranciára késztetni. A befejező részben aztán azt fejtegeti, hogy az állam szempontjából is hatékonyabb, hiszen a felül lévőket reflexióra és önmérsékletre, az alul lévőket viszont helyzetük racionális belátására készteti, s emlékeztet arra, hogy az ész vezérelte emberek sohasem lennének képesek olyan tombolásra, mint Münzer Tamás és fanatikus követői. Az említett kiáltvány előtt aztán könnyedén megválaszolja azt a kifogást is, hogy a természeti vallás lerombol minden tekintélyt, még a Bibliáét is. Ellenkezőleg, mondja: éppen ez a vallás biztosítja az igazi tekintélyelvűség érvényesülését, amelyben a felkészült tanárok racionális megfontolásai, a Biblia, a világ minden tájáról megszólaló bölcs emberek, továbbá hívők egyéni tapasztalata egyesül. Itt persze egy nagyon érdekes gondolati hullámzást figyelhetünk meg, hiszen a fenti keretben vallja: a Biblia helyes értelmezésével könynyen belátható, hogy Jézus valójában ennek a természeti vallásnak a hirdetője


493

volt, másfelől viszont kijelenti, hogy ez be van írva minden ember szívébe, s így nélkülözni tudja a tekintélyeket. A ránk maradt példányban olvasható bejegyzésből tudhatjuk, hogy Körmöczi 1797-ben vásárolta meg a könyvet, s minden valószínűség szerint rögtön alaposan áttanulmányozta. Erről tanúskodnak a barbarizmussal és a babonasággal foglalkozó aláhúzások és a margón elhelyezett jelek, sőt egy helyütt még a németben bennmaradt sajtóhibát is javítja. A könyvnek ezt a részét tarthatta a legközvetlenebbül felhasználhatónak, s innen jó néhány bekezdést be is épített fentebb emlegetett két nagy beszédébe. A figyelem azonban nem korlátozódott ezekre, s a szembenézésnek legbeszédesebb dokumentuma, hogy valamikor ez idő tájt két oldal elhagyásával a teljes művét latinra fordította, jóllehet magyar címet adott a fordításának: Becsültetése a természeti vallásnak és naturalizmusnak a statusra és az emberiség jussaira nézve. Ezzel természetesen külön tanulmányban illene foglalkozni. Most csupán azt jegyezzük meg, hogy bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ebben a változatában nem terjesztésre szánta, hanem afféle tanári segédeszközként kezelte. Erre utal, hogy nagyon sok esetben fél mondatokat hagy meg németül, ám figyelemre méltó módon több helyütt egész mondatokat, bekezdéseket vagy oldalakat nem latinra, hanem magyarra fordít. Mivel ezekből egy kis mutatványt is készítettem, ezeket közlöm tanulmányom függelékében, hátha kedvet kapnak alaposabb elemzéséhez a 18. század végének kutatói. Megfigyeléseimet talán még korai lenne összegezni. A Fichtét magyarító, s Hajós József adatai szerint az európai felvilágosodás radikális képviselőihez is hozzányúló Körmöczi eddig is nagyobb figyelmet érdemelt volna, ám most a Thomas Paine, Holbach, Kant és követői, továbbá fontos bibliafilológiai gondolatok magyarítójaként remélhetőleg az unitárius közösségen kívül is felismerhetővé válik fontossága. Egyéni gondolkodóvá teszi ugyanis önmagában már ezeknek az eredetileg nagyon eltérő célzatú szövegeknek az együttes gondozása is, amely talán recepció-történeti szempontból is figyelemre méltó. Bahrdtot és a Kant-követőket nem szokás együtt emlegetni, hiszen őt és a bizonyos időszakban tanító mesterének tekintett Eberhardot éppen ellenkező úton járóként kezeli a német szakirodalom. Lehet, hogy kényszerek szülte szimbiózisról van itt szó, lehet, hogy az állandó támadásoknak kitett kis közösség meghatározó jelentőségű embereként kényszerült bele a kritikai hang folyamatos ébren tartásába is, ám a lényegen ez nem változtat. A lényeg ez a sokszínűség, hogy a konferencián és a dolgozatunkban is elemzett tendenciákon kívül kiformálódott írásművészetének egy szatirikus vonulata is, melynek során a radikális németországiak, Johann Christoph Engel és mások helyenként a leleplező indulatot szellemességgel is pá-

494


rosítani tudó műveinek a magyarítása történt meg.40 Ennek bemutatása az egyik legizgalmasabb további feladat.

FÜGGELÉK A Bahrdt-fordítás magyar részletei 19v–21r Aliqua positivarum religionum apta posset fieri in vinculum pacis et ad universalem fraternitatem fundandam inter nationes. Nonne videre est cum oculis, quod antiqua historia quod in valde abhorrescent exemplo docet, quod quilibet amicus positivae religionis sibi et suorum sacrorum participibus exclusive veritatem Deoque complacentiam adscribiet et omnes reliquos homines erroris accusat, easque ut sajnálást érdemlő bolondokat a veszedelem útján járogatni látja. Csak a természeti vallás közönséges vallás az okossággal bíró emberek között. Csak hozzá illik ez a kevély kitétel: catholica, melyet a szegény pápa követői a barátok ez előtt magoknak tulajdonítani merészeltek. Csak ez lenne elégséges az emberiséget azon állapotban helyheztetni, melyben a Krisztus nézni kévánta: egy Isten, egy hüt, egy nyáj és egy pásztor. 7. Perspicuitas et simplicitas Szűken hiszem, hogy az okos ember nekem ellene mondja, ha azt erősítem, hogy egy vallás érdeme bizonyos voltának első megismertető jegye, melyet mint a közönséges emberi boldogság fundamentumát úgy kell nézni, ha ez perspicax et simplex, és én azt gondolom, hogy egyik positiva religio is ezen tiszteletre méltó praedicatumot magának nem tulajdoníthatja. Mind azok, melyeket esmérek az emberi megfoghatóságon felül emelik magokat, tudományokat és azok, melyek a Jézus együgyű üsmeretén, melyet én a magam és senki más aufdringenden Einsicht valóságos naturalis religiónak tartok, mint pozitiva religióval úgy bánnak, magok önként megvallják, hogy az ő hittudományok minden emberi okosságok felül vagyon és sem a sensualitással, érzékiséggel meg nem foghatók, sem az okosság által meg nem üsmerhetők, és sensualis observatiókból nem következtethetők. Sőt religióbeli kötölességnek esmérik s tartják a vallásban az okosságot megtagadni, az ő kétségeit és ellenvetéseit többé meg nem hallgatni, sőt az ellenkező (contradictoria) sensualis observatiókat úgy mint az okosságaimat is semmiben figyelemmel nem tartani, hanem azt egesszel el hallgattatni. Ebből természetesen jő, hogy a pozitiva religio tanító könyvei (azon részét azok Ennek legmarkánsabb darabja a Phosphorus polgárfejedelem, avagy a világ minden papjai bolondsága című magyarítás (MsU. 1176/C) 40


495

contentumát oda számlálva, mely a naturalis religio) semmi explicatiót, semmi conceptusok enodatióit, semmi magyarázatot, semmi próbát nem admittálnak. Magát és tanítványait azokhoz kell szoktatni, melyekkel talis positivae religionis certas positiones designari fecit et has voces suae memoriae inprimere. Meg kell elégedni a religió úgynevezett igazságairól sprechen zu können, absque quod clara et distincta cogitatio habito posset. 23v. Et hoc modo praeter negationem plane megbecsülhetetlen érdeme lenne a naturalis religionak, ha megbizonyíthatnók, hogy ő egyedül a lehetséges gradusig Zuverläsigkeit et Gewisheit-tal bir, et homines et netu aberrationis perfectissimam quietam praestat. 24r. …szeretni és szerettetni és tekintetben tartani est naturalis faelicitas homini: gyűlölni és gyűlöltetni és megutáltatni természet pokol. 24v. …et e contra tagadhatatlan isteni szózat a természetben, mely a mi kebelinkben így szólít, légy munkás, használjad minden erődet, melyet a teremtő adott, használd in specie okosságodat, és a dolgokba belátni és bölcsebb lenni minden nap, contemplare vizsgáld, kérdezz az után, valami jó hasznos és tartóson gyönyörűséges, légy társaságos, ügyekezz tetszeni a jobb embertársaidnak és az Istennek medio participationis et Mitgenutz gaudia vitae tuae multiplicari, disce amare et in amore et amari summam tuam felicitatem invenire. 29v. …egy elvadult vándorló csoport familiának, mely a barom legelésből élt egy malitiózus fradulentus engedetlen, ostoba natiónak, hogy segéljen egy más natio kioltásában, melynek vétke csupán abban állott, hogy az maga régi törvényes lakhelyét nem akarta elhagyni és azt a zsidó népnek nem akarta önkéntesen által adni, lehet-é ezt egy érdemes és Istenhez illő scopusnak mondani? Áll-e egy ilyen kegyetlen Pläsanterie, mint egy ártatlan emberi sokaság suffocatiója, az eszközzel arra és ennek iszonyú nagyságával legkisebb proportióban is? Nem volna-e ez nyilván azon paraszttal egybehasonlítható, aki egy Rheens villen minden javait el processuskodta, egy ily kicsiny nem könnyebben érethette el, egy jégeső, egy pestis, vagy egyéb valami nem lehetett oly jó? És direkte az ártatlan népecskének kelletett egy nap eltöröltetni? Valósággal, ha ily kérdések a supernaturalek felett mozdíttatnak, melyeken fundálódik pozitíva religio, a maga tulajdon okosságga előtt el kell pirulni az embernek. Hasonlítsd meg csak Eigebung-beli csudát. Mi volt az ő célja, s hát az Apostolok előbeszélései, tanításai ezáltal megnyerték-e a lehetőségit, az igazság grádusát, a rendet, a tökéletességet és claritást? Ez nem történt, s hát a következendő világ azáltal in rebus religionis ab erroribus et Streit securizáltatott… 34v. Éppen ok nélkül volna, ha a csudák megtarthatósága dolgában az inspiratio vetetnék tekintetbe és azt akarnád mondani, hogy sem megesmertető

496


jelei a valóságos csudáknak, sem az előbeszélőnek genuinitasa nem szükségesek, mert azokban inspiratio vagyon és a consequenti divina authoritate provisum est. 37v. Fuit ne quod effecit aliud apud illos ac timor? Tartottak-é vele tovább, mint amíg kévánságok kielégítette? Nem cserélték-e fel az oly sok csudák által felségessé lett Jehovát, mihelyt egy oly állott elő, ki fantáziájokat más egyébbel amüsiren konnte, egy arany borjúval, quid efficarunt miracula Jesu inter Judeos? Nonne potius erant bámulni üres álmélkodni annak, amit cselekedett? Az ő csudái által Jézus kiolthatta-e a zsidó praejudiciumokat? 38r–v. …cor non est melioratum nec videre erat quod nobiliores sensationes in locum antiquarum et rudium successissent et exiguam illa illuminatio és szív megnemesedése, melyet Jézus mindenfelé efficiált, nem volt az ő csudái következése, hanem az ő szintén oly fundamentumos, mint mozdító és hatós Vortragjanak. Az ő mitus praestans et szeretetre méltó karakterének, mely mint példa dolgozott és belső és absoluta veritasa az ő tanításának, amennyiben azok naturalis-moralis religio volt, nem pedig azért, hogy a pozitiva religioból valamit continualtak. A nagy sokaság adhaereált azért, mivel tekintetet szerzett volt, s néha-néha kenyeret szolgáltatott és egy oly országot hirdetett, melyről arany időket ígértek magoknak, s mihelyt a kenyér és az arany idők elenyésztek, kiáltozni kezdettek: feszítsd meg, feszítsd meg őtet és éppen ezen sondenbare Erscheinungot lehet ma is minden keresztyéneken observalni, kik csudát és revelatiot hisznek. Nincs több Aufklärung, nincs több soliditas, nincs több virtus köztök, mint azok között, kik nem hisznek és semmivel a köztek élő naturalistáknál nem jobbak, nem praeminálnak, mint csak avval, hogy egy csomó érthetetlen positiókot, melyeket ők titkoknak, mysteriumoknak neveznek, fejeket eltöltötték (his plus habent), melyek őket se bölcsebbekké, se virtuózusosabbakká, se boldogobbakká nem teszik, mint azon naturalistákot, sőt pláne a naturalisták után hátra vagynak annyiban, hogy ők intellektusaikot tanítóik által vakon vezetni engedik és semmi convictiójuk nincs a veritásokról…

Ünnepi prédikáció1 Bölcsesség 4,8−9. „Nem a hosszú idős vénség a tiszteletes vénség, sem pedig nem az, melyet esztendők száma határozott meg, hanem az embereknek vénségek a bölcsesség és a vénség a makula nélkül való élet.” (Körmöczi fordítása) Bölcsesség 4,8–9. „Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor.” (Szent István társulat fordítása) A Létel és az Élet drága két ajándéka az egeknek (…) A Lételnek kezdete a semmiből való átlépés a valóságra, az Élet a Lételnek a folyamata, az idő mind a kettőnek mértéke: a létel közös a legkisebb porszemecskével is, az élet a plántáknak, állatoknak a legnemesebb értelemben az embernek tulajdona; A Mindenható, aki lételet adott e roppant világnak, s életet öntött ennek minden lakosaiban, ama számtalan égitestnek csodálatos óráját megindította, hogy azoknak annyi kerekeken szüntelen való forgása megmérje minden teremtéseknek lételeket és életeket. S óh, vajha az ember a lételnek és az életnek sebességét, rövid és bizonytalan tartósságát, a sebesen repülő mértékből az időből észre venné, sietne élni és élni tanulni. A Létel által úgy lépünk be e világi életbe, mint egy iskolába, az idővel való jól élés mesterségének megtanulására. Az időnek mértéke szerint az ember élete csak egy tenyérnyi, ebből is minden pillanat lehet utolsó, lehet által út az örökkévalóságra, de melyik legyen az a percenet, bizonytalan; az eltelt órák már az örökkévalóságba tanúi a mi cselekedeteinknek, a következendő időpontok még nincsenek s bizonytalanok, csak a jelenvaló szempillanat a mi tulajdo-

Elhangzott a konferencia záróistentiszteletén, Magyarsároson. Körmöczi János beszédének teljes címe: Az emberi életnek tiszteletes vénsége, a bölcsességben és makula nélkül való életben lerajzolva. Egy halotti tanításban, melyet néhai méltóságos kénosi Sándor Mózes úrnak utolsó tiszteletére írt 1809-ik esztendőben Nagyajtai Körmötzi János a kolozsvári unitárium kollégiumban mathetesist és physicát tanító rendes professzor, s ugyan azon nemes kollégiumnak rektora (Kolozsvárom, 1809.) A részleteket a szószéki szolgálatot végző Kovács Sándor válogatta, a hiányzó részeket (…) jelölte. 1

498

KER M AGV 2014/3–4

nunk, ez pedig nagy és drága talentum, kereskedés végett bízatott ez mireánk, ennek használása az örökkévalóságig befolyással van a mi sorsunkra; nyertesek vagyunk, ha az élet iskolájában az időt jól használni megtanultuk, a halál megérkezésével a rigurosumokat dicséretesen kiállhatjuk. (…) Nem a hosszú idős vénség a tiszteletes vénség, sem pedig nem az, melyet az esztendőknek száma határozott meg. Meg ne botránkozzatok tiszteletes Vének! Az Úr ismeri a tökéleteseknek napjait. Szép, ékes korona a Vénség, mely az igazságnak útjában találtatik. A sok esztendők sokféle koronákkal megékesíthetnek titeket, ha az igazságnak útjában folytattátok életeteket. Ha vannak jól nevelt magzataitok, így házatok a jó erkölcsöknek iskolája, s magzataitok a ti koronátok, ha az életnek bölcsességét megtanultátok. Plutarkhosz azt mondja: valamint a törvény a koronát, úgy a természet az ősz hajszálakat elöljárói és hivatalbeli méltóságtok és érdemes voltotok jeléül készítette; ez öregbülés a kedvességben és ékes korona a ti fejeteken. Az élet bujdosás, viadal és pályafutás: aki többet járt többet látott és hallott, aki többször állott ki a csatapiacra, több próbákon esett által, aki többet gyakorolta magát a futásban, méltóbban mondhatja Sz. Pállal: Futásomat elvégeztem: az órák sebesen repülnek, azokból egy se kerül soha többé vissza; de egyik nap tanítja a másikat, az elmúlt a jelenvalót, ez a következendőt; azért ha ti az időben és az idővel eléfelé mentek, [de] a tapasztalásban erősebbek, a tudományban bölcsebbek, a jó cselekedetekben gazdagabbak lettetek (…) Íme, milyen sokféle a ti koronátok! Tiszteletet érdemel bennetek ez a koros vénség; a sok próbák által szerzett bölcsesség, a nagykiterjedésű tapasztalás, a helyes kinézés, a megért tanács, a csendes és mérsékelt elme, a virtusokkal teljes példaadás (…) Tiszteletes, kétszeresen tiszteletes a ti vénségetek, ha a tisztelendő vénségnek ezen ritkaságok közé tartozandó remek képét elevenen állítjátok mielőnkbe. A sok esztendők megfehérítik a fejeket (…) a sok esztendők az ábrázatokon mélyen ráncokat vonnak, ezek hívséges tükrei azon pusztításoknak melyeket az idő okozott. (…) Mi utálatosabb az Úr előtt, mint a természet rendjének megfordítása? A tavasz a termető erőnek legtöbb nyomait mutatja a dolgok újjászülésében, nevelésében, a nyárnak tartósabb szépsége eloltja a tavasz kedves örömeit, az ősz az anyatermészetet a maga méltóságában szemlélteti, midőn a tavasznak és nyárnak fáradozásait gazdag áldásokkal megkoronázza, melyeknek bősége a télnek megérkezésével a komor téli napokat vidámakká teszi, a társasági életet

Ünnepi prédikáció

499

lelkesíti, a nyugvó természetnek megholt szépségeit elfelejti, az ellankadt tagokat nyugodalom balzsamával éleszti. Ez az emberi élet négy szakaszának elven kiábrázolása: az ifjú esztendőkben a teremtőről megemlékezni, a teremtett dolgokról a Teremtő ismeretére felemelkedni, ezen ismeretet az élet bölcsességében kimutatni, a lélek gyümölcseivel gazdagnak lenni, a testi és mulandók szeretetéről a világi gyönyörűségekről elfelejtkezni. (…) S nincsenek-e ezzel ellenkezőt cselekedők, kik (…) élni nem tudnak, meghalni nem akarnak, (…) az ifjabb esztendők tulajdonságait, melyeket az idő elragadott (…) mesterség által akarják kipótolni: azoknak az orcákon ülő kilencvenkilenc ráncok mesterséges kisimításai – a módik oltárai mellett csudatevő erők által a rútaknak szépekké, a véneknek ifjakká általváltozásai (…) – mindezek csalhatatlan jelei micsoda darabot játszanak az élet theátrumán, s mennyiben ismeretes előttük az életnek becse és érdeme, ez az örökös gyermekség, ez a 70. vagy 80. esztendők alatt meggörbedett vénség, nem tiszteletes vénség. A világi jóknak s ezek gyönyörűségeinek legnagyobb mértékben s legtartósabb használások sem adhat valóságos értelmet az életnek. Nem, mert ezek nagy-nagy fáradsággal, törődéssel szereztetnek, nagyobb gyötrődéssel őriztetnek (…) használások, ha az igazi mértéket elhibázod halált hozó méreg. (…) Az arany korona és drágakövek a főt a fájdalomtól, a briliáns gyűrűk az újakat a köszvénytől meg nem szabadítják. (…) Az élet valóságos szükségeire a természet keveset kíván; ezeknek kielégítése a legnagyobb gazdagság. A fájdalmak és szenvedések se adhatnak valóságos érdemet az életnek. (…) Így mondom, mert nincsenek-e kik kevélyek a fájdalmaknak, szenvedéseknek kiállásában, szántszándékos eszközlői, örömmel kiállói, s azért az életben tekintélyt, a jövendőben pedig lelki jutalmakat várnak: a szegénységért gazdagságot, a megalázásért felmagasztalást, a szükségért bővséget. (…) A belső fájdalmak, szenvedések természetes következései a mi hibás cselekedeteinknek, ezeknek eredeti forrása a hiba és a tudatlanság. A természet az a bölcs Anya, ezekkel szokta megbüntetni a maga törvényeinek megszegőit. (…) Ne keressük azért az emberi életnek becsét, érdemét abban, amiben nincsen. Ne a fájdalmakban, szenvedésekben, a sok esztendőknek számában, hanem az okos léleknek méltóságában, s a világi élet fő céljához mérsékelt jó cselekedetekben. (…) Testből és lélekből áll az ember; mind a kettőre nézve különbözők az életnek tulajdonságai: az élet a testre nézve egy szüntelen való felváltása a rontásnak és az építésnek. (…)

500

KER M AGV 2014/3–4

Hogy mi érteni, gondolkodni tudunk, s ezáltal bizonyos ismereteket, tudományokat szerezhetünk, hogy van lelkiismeretünk, mely megkülönbözteti a jót a gonosztól, s megítéli mit kell, mit nem kell, mit illik, mit nem illik cselekednünk, hogy a lelkiismeret szavát szabad akarat szerint követhetjük és megvethetjük; hogy a jó lelkiismeretnek követése erkölcsi tökéletesedés, hogy mindeneket erkölcsi módon és erkölcsi végekre köteleztetünk használni, mindezeknek tudásában, érzésében, gyakorlásában áll az okos léleknek méltósága, ebben áll világi életünknek fő célja, ettől függ világi életünknek is becse, érdeme és tökéletes volta, s mindezek summázva bölcsességnek és makula nélkül való életnek mondatnak. A bölcsesség a legjobb céloknak feltalálásában s azokra a legjobb eszközökkel való tárgyazásban mutatja ki magát. A bölcsesség az eszességgel és a tudománnyal lakozik. Elme és ész kívántatik arra, hogy a dolgokat megismerhessük, értelem, hogy mi a jó, mi a gonosz, megítélhessük; bölcsesség, hogy a megismertekből mindenkor a jobbat választhassuk, virtussal teljes akarat, hogy a kiválasztott jó mellett híven megmaradjunk, s amely jót akarunk azt meg is cselekedjük. Különböző grádicsai ezek a lélek tökéletesedéseinek, s az emberi élet értségének; de nem született tulajdonságai az embernek. Szerzi és tanulja ezeket az ember, mint a mesterséges járást. Megvannak ugyan mindezeknek magvai az okos lélekben, s eredeti tulajdonságaik nem is függnek az embertől, nem teremtő az ember, nem adhat ő magának új erőket és tehetségeket, de amelyeket nyert, azokat kifejtheti, nevelheti, használhatja és nemesítheti; ezen munkás foglalatosságban áll a léleknek élete, ez az élet egy olyan érleltetés, melynek célja az emberi okos természetnek kifejtődése, tökéletesedése, s a maga álló helyének az eleiben tétetett célhoz mérsékelt teljes betöltése: az érlelés tökéletesedés az időnek és tapasztalásnak csinálmánya; grádicsok szerint emelkedik a lélek is ezen megértségre. (…) Amit az okos lélek gondol, akar és cselekszik, azon nemes célok, melyekre az életet és a lételt fordítja, ez ád valóságos becset és érdemet, ez szerez tökéletes érettséget, ezen érettség kitetszik mint bölcsesség a gondolatokban, mint uralkodó virtus az akaratban, mint makula nélkül való élet a cselekedetekben. (…) Az értelem megvilágosodása, s a tudományok, csak készületek a cselekedetre, a jónak és gonosznak ismerete csak eszköz, a cél a jóságos cselekedet – a cél nélkül való eszközök semmit érők, a cselekedetre befolyáson kívül levő tudományok, elrejtett kincsek, elásott talentumok, ezért mondja az apostol: Aki bölcs és tudós mutassa meg az ő jó életéből az ő jó cselekedeteit. A bölcsességig felemelkedett lélek ezt teljesíti. – Ő mindenekben a fő célt nézi, (…) s valamit cselekszik mind céljára tartozó, s ahhoz közelítő lépés; (…) ő az eszközt a céllal meg nem

Ünnepi prédikáció

501

cseréli, mindenkor a jobb részt választja, ha mások a testnek gyűjtenek, ő a lélek gazdagságáról gondoskodik. (…) A hit, a vallás dolgában is a valóságot megkülönbözteti az árnyéktól. Lelke tisztelettel és fiúi bizodalommal teljes a minden lelkek Atyja iránt, a hitben erős és állhatatos, nem engedi, hogy senki tőle a pálmát elragadja: az Igének nem csak hallgatója, hanem cselekedője, az Istent lélekben és igazságban tiszteli – a vallás lelkét a betűvel fel nem cseréli: a megfoghatatlanok iránt szőrszálhasogatással nem vetélkedik – azokról, melyek az igazsággal, a virtussal, s mostani lételünkkel egybeszőve és függésbe nincsenek, semmit se határoz. Lelkének nyugodalmát, vigasztalását, reménységének csalhatatlanságát, édes jövendöléseinek bizonyosságát keresi ő a vallásban: keresi nem csak szívvel és szájjal, de cselekedettel is. (…) Mint polgár, mint hazafi, úgy nézi a társaságot mint egy polgári nagy testet, melyben sok tagok vannak, de különbözők cselekedeteik; mert különbözők hivattatások és köteleztetések; egyik fő, szem, fül, kéz, vagy láb a másik, s mindenik szükséges az egészre nézve, egyik a másért s mindenik az egészért szorgalmatos, egyik a más segedelme nélkül szűkölködő, nem mondhatja a szem a kezeknek, a fő a láboknak: nekem nem kelletek. (…) A jó hazafi érti mindezeket, s ha minden tag a maga helyén, s maga nemében tökéletes, hivattatását érdemmel betöltő, mindenik egyaránt tiszteletes előtte, sőt arra törekedik, hogy ő cselekedeteivel mindenekre nézve minden légyen: szem a vaknak, fül a süketnek, láb a sántának, s így tölti be az apostol kívánságát. (Róm 2,19–20.) (…) ami jó vagy gonosz érdekli a köztestet, eleven részvétellel köz vele is, s mint atya, polgár, vagy hivatalban levő arra törekedik, hogy cselekedettel is nevének megfeleljen, – ha mint polgárt a közjó munkára szólítja, siet a maga áldozatját az haza oltárára vinni, hív, kész, nem csak szóval és beszéddel: Vitam et sangvinem – hanem valósággal és cselekedettel is; azonban ő nem csak hazafi, ő világ hazafi is. Az hazának határai nem vetnek határt az ő munkás szeretetében. Ő minden emberi ábrázatban ezt olvassa: ez is felebarátod – ezért vigyáz, és nem engedi, hogy a hazaszeretet érzéktelen, hideg és törvénytelen legyen azok iránt, kik az haza határain kívül valók – mint hazafi segedelmet nyújt szűkölködő polgártársainak; mint ember, s világ hazafi a szerencsétlen szenvedőnek sebeit békötözi, mint ama nemes szívű szamaritánus; szívének mindennapi fohászkodása ez: jöjjön el a te országod, de cselekedeteivel is munkás eszköz, hogy a vallás és virtus uralkodjék; a tudatlanság, sötétség véget érjen, s ezeken felül légyen felséges, légyen uralkodó, a munkás emberi szeretetnek trónusa. Ilyen a bölcsességig tökéletesedett ember, a gondolatban, az akaratban, és a cselekedetekben; így futja ő világi élete pályáját, a világosító bölcsességnek, a

502

KER M AGV 2014/3–4

boldogító virtusnak ösvényén; így mutatja ki tökéletesedésének megért gyümölcseit a cselekedetekben. Ezekben van az ember világi életének valóságos becse és érdeme rövideden lerajzolva, ezekben vagyon az okos lélek értségének tiszteletes vénsége summázva a bölcsességben és makula nélkül való életben. (…) Ámen

Névmutató Abafáji Gyulai Pál 243 Achenwall, Gottfried 377–379 Acton, Karl Ludwig 255 Adam, Charles 454 Ady Endre 302 Agh István 241, 267 Agh Klára 445, 469, 472 Ágoston István 246, 357, 359, 360, 361 Ágoston Sámuel 245 Ajtai Abod Mihály 239 Alaxay József 283 Alberti, Justus Gustav 414 Alexandriai Philón 290 Almási József 245 Alquié, Ferdinand 460 Altenhofer, Norbert 416 Ames, William 240 Anonymus 369, 371 Antal János 249 Apáczai Csere János 253, 319, 399 Aquinas, Thomas 475 Aquinói Szent Tamás lásd Aquinas, Thomas Aranka György 223, 246, 365, 371, 399 Aranyosrákosi Csipkés András 245 Aranyosrákosi Csipkés Boldizsár 245 Aranyosrákosi Kovátsi Zsigmond 390 Aranyosrákosi Székely Sándor 221 Arisztotelész 382, 481 Árkosi Barabás Mózes 245 Árkosi Krisztina 246 Armbstroff, Johann August Heinrich 328 Arnim, Achim von 448 Aspland, Robert 243 Astruc, Jean 286–289, 291 Athanasziosz 267 Attila, hun király 371 Augustinovius lásd Augusztinovics Pál Augustinus, Aurelius 457, 475 August, Karl 441 Augusztinovics Pál 245, 246, 251, 281, 362, 383–386, 388, 451

Bahrdt, Karl Friedrich 267, 275, 479, 490–492, 494 Balázs Mihály 218, 231, 265, 272, 273, 279, 292, 404, 468, 516 Balázs Péter 217, 283, 483, 489 Balogh Piroska 366, 368 Bánffi Farkas 352 Bánfi Krisztina 224 Barabás Dávid 246 Barabás Sámuel 246 Barkóczy Krisztina 254 Barna József 223, 293, 347, 349, 468 Barner, Levin Joachim von 330 Barra Ferenc 469 Barra Ferencné lásd Agh Klára Barra István 356 Barra Zsuzsanna 226, 246, 247 Bartalis Sámuel 246 Bartók Gergely 245, 246 Bartók György 319 Bartók István 322 Basedow, Johannes Bernhard 348, 414 Báthory István 250 Batthyány Alajos 381 Batthyány Ignác 311–313 Baumgarten, Siegmund Jakob 449 Baumgartner, Walter 428 Bayle, Pierre 272, 279, 287, 476 Beck, Jakob Sigismund 359, 397 Beckmann, Johann 449 Békés Vera 318, 366, 450 Bél Mátyás 256, 262, 370 Belsham, Thomas 237 Benczédi Gergely 233, 250, 268, 383 Benda Kálmán 223, 368, 374, 381, 402, 468 Bendavid, Lazarus 398 Benedek Mihály 342 Bengel, Johann Albrecht 441 Benkő József 306, 307 Benkő Samu 252, 253, 399, 449 Benyovszky generális 246 Berényi Gábor 458

504 Berg, Adam Johann 237, 472 Bérosszosz 290, 294 Bertholet, Alfred 428 Bertók Lajos 253 Berzeviczy Aladár 338, 342 Berzeviczy Gergely 338, 342–344, 368 Berzsenyi Dániel 243, 445 Bethlen Elek 316, 329, 343, 359, 449 Bethlen Gábor 228, 245 Bethlen Imre 316, 359, 449 Bethlen József 352 Bethlen Kata 254 Betze Mihály 246 Beyerlinck, Laurence 232 Béza, Théodore de 278 Biandrata, Giorgio 268 Biddle, John 272 Bilfinger, Georg Bernhard 262 Binder, Georg Paul 349 Biran, Maine de 460 Biró Annamária 365, 371 Bíró Ferenc 319 Bloz József 390 Blumenbach, Johann Friedrich 449 B. Nagy Margit 389 Bod Péter 286 Bodor Pál 316 Bodó Sámuel 448 Bogáti Fazakas Miklós 278 Böhme, Jakob 280 Böhm Károly 319, 395, 399 Bölöni Farkas Sándor 243, 250 Bölöni Sámel 352 Bolyai Farkas 253, 316, 449 Bolyai János 253 Born Ignác 238 Boros Gábor 437, 454, 455 Boros György 273 Borzsák István 341 Bowman, Curtis 441 Bradshaw, William 240 Brassai Sámuel 382 Bréhier, Émile 460, 462 Brenner Domokos Márton 241 Brogi, Stefano 287 Bruckenthal, Samuel 303

KER M AGV 2014/3–4 Brüdermann, Stefan 328, 331, 333, 335–339, 341 Budai Ézsaiás 341, 342, 344 Buddeus, Johann Franz 258 Buhle, Johann Gottlieb 316 Burke, Edmund 299, 300, 301 Burnet, Thomas 232 Campanus, Johann 280 Carhart, Michael 284, 285 Cartesius lásd Descartes, René Cassirer, Ernst 409, 410 Clarke, Samuel 269, 280 Clericus, Johannes lásd Leclerc, Jean Coleridge, Samuel Taylor 448 Condillac, Étienne Bonnot 460 Condorcet, Nicolas de 299, 300 Conrig, Hermann 377 Constant, Benjamin 301 Crell, Johann 266 Cudworth, Ralph 296 Cumberland, Richard 296 Curley, Edwin M. 454 Czekeli Andreas 261, 262 Csanádi Pál 244 Csedő László 246 Cserey Farkas, ifj. 246, 310, 352 Csetri Elek 219, 223–225, 227, 269, 317, 345, 366, 368, 373, 374, 378, 383, 402, 449, 468 Csikfalvi Sipos Miklós 245 Csiki Dávid 356, 386 Csipkés Sándor 249 Csokonai Vitéz Mihály 319 Dálnoki Lőrinc 228 Damian Wallis 254 Dáné Veronka 229 Dán Róbert 278 D'Aprile, Iwan-Michelangelo 325 Darnton, Robert 325 Dávid Ferenc 268, 270, 272, 277, 279 Deák Borbára 228 Delpini János Teofil 306 Deneke, Otto 331, 334, 335, 342 Dersi Ballók János 246

505 Descartes, René 261, 366, 454, 455, 461, 476 Dianovszky Sámuel 448 Diderot, Denis 319 Disney, John 270 Dobófalvi Maróthi István 244 Domokos Lajos 342 Döring, Detlef 260 Döring, göttingeni diák 342 Duchhardt, Heinz 367, 378 Dudith András 242, 278 Ebel, Wilhelm 326, 331 Eberhard, Johann August 443, 444, 490, 493 Egerpataki Pál 352, 354, 356 Egyed Emese 257, 316 Egyed Péter 218, 322, 394, 397, 400, 411, 442, 444, 451, 452, 516 Eichhorn, Johann Gottfried 285–292, 294, 404, 441, 449 Endreffy Zoltán 463 Engel, Johann Christoph 493 Erhard, Benjamin 447 Erxleben, Johann Christian Polycarp 450 Espenhorst, Martin 367, 378 Evanson, Edward 270, 271 Fabiny Tibor 258 Fata Márta 440 Fazakas István 309 Feder, Johann Georg Heinrich 359, 362 Fejérvári Sámuel 383 Fekete Sámuel 251 Felbiger János Ignác 304–306, 309–313 Ferenc, I., osztrák császár 224, 278 Ferenc József, császár 399 Ferenczi Zoltán 257 Fichte, Johann Gottlieb 222, 224, 347, 365, 399, 401–403, 412, 413, 417, 439–441, 443–447, 452 Fikker Ferenc 246 Fikker Ferenc, ifj. 249 Fikker Károly 357, 359, 360, 362 Fikker Sándor, ifj. 246 Fináczy Ernő 303, 305–308, 312, 313

Flatt, Johann Friedrich 266, 267, 280, 474, 475 Flavius, Josephus 290 Fleischer, Dirk 368 Flügge, Christian Wilhelm 218, 237, 266, 422–430, 436–438, 472, 474–476, 484–486, 516 Fogarasi Sámuel 316, 329, 342, 343 Font Zsuzsa 217, 252, 258 Fórizs Gergely 445 Forster, Georg 436 Fox, William Johnson 236, 243 Francke, August Hermann 257 Francken, Christian 278, 280, 281, 438 Frankfurt, Harry 454 Fridvalszky János 451 Fries, Jakob Friedrich 398 Frigyes, II., császár 306 Futaky István 338, 343, 449 Fűzi János 226, 233, 246, 247, 448 Gaal György 385, 439, 441 Gabler, Johann Philipp 441 Gál Kelemen 221, 222, 225, 226, 277, 281, 293, 321–323, 345, 346, 348, 390, 402, 411, 417, 418 Gál Tamás 352, 388 Gál Zoltán 418, 462 Garber, Jörn 375 Gatterer, Johann Christop 225, 228, 342, 368, 369, 377, 449 Gauss, Carl Friedrich 449 Gebauer, Georg Christian 233, 269 Gebhard, Friedrich August 269 Gedike, Friedrich 339 Gellérd Imre 222, 441 Gesner, Johann Mathias 445 Gethmann, Daniel 451 Ghifá, Andreea 449 Glatz Ferenc 223, 368, 374, 402, 468 Glatz, Jakob 491 Glirius, Matthias 272 Goess, Georg Friedrich Daniel 349, 357 Goethe, Johann Wolfgang von 319, 414, 417, 466 Goeze, Johann Melchior 414–416 Goldenbaum, Ursula 325

506 Gönczi Katalin 378 Grieb András 305, 306, 310, 313 Griesbach, Johann Jakob 441 Grimm, Jacob 323 Grothaus, göttingeni diák 342 Grotius, Hugo 242 Guéroult, Martial 454 Gurka Dezső 218, 318, 439, 447, 448, 450, 516 Gündisch, Gustav 253 Gyarmathi Sámuel 316, 359, 385, 386, 449 Gyenge Zoltán 218, 413, 414, 516 Gyergyai László 390 Gyergyai Mihály 386 Gyertyánffy kereskedő 386 Gyöngyösi István 221 György Ágost lásd György, II., angol király György, II., angol király 326 György Lajos 303–305, 307, 309–312 Győry János 461 Habermas, Jürgen 301 Hägelin, Franz Karl 306 Hajnóczy József 301 Hajós József 219, 222, 243, 253, 317, 347, 394, 395, 397, 398, 401, 402, 412, 439, 441, 444, 447, 468, 493 Haller, Albrecht von 327 Halmágyi István 342, 343, 344 Hanke, Thomas 429, 430 Hankó Vilmos 391 Hansch, Michael Gottlieb 259, 260, 262 Hárs Endre 435 Harteneck, Johannes Sachs von 255, 257 Hätzer, Ludwig 280 H. Balázs Éva 338, 373 Heerde, Hans-Joachim 449 Heer, Georg 329 Hegel, Georg Wilhelm Friedrich 398, 430, 443 Heim, Johann Christoph 328 Heinlein, Georgius Martinus 248 Hell Miksa 391 Helvétius, Claude Adrien 222, 323 Henrich, Dieter 416

KER M AGV 2014/3–4 Herder, Johann Gottfried 218, 292, 422–424, 430–438, 445, 516 Hermann István 485 Hérodotosz 289 Herz, Marcus 398 Heydenreich, Karl Heinrich 397 Heyne, Christian Gottlob 285, 290, 291, 445 Hinrichs, Carl 258 Hints Miklós 384 Hjelde, Sigurd 429 Hobbes, Thomas 296 Hochmeister Márton 309 Hofbauer, Johann Christop 397 Hoffmann Gizella 279 Holbach, Paul Henri 471, 493 Hollmann, Samuel Christian 332 Holzhey, Helmut 260 Home, Henry 223, 239, 317, 469, 472 Horkay László 346 Hufeland, Christoph Wilhelm 243 Humboldt, Wilhelm von 320, 321 Hume, David 483, 486, 492 Hunyadi Sámuel 383 Ihring János 224 Ilgen, Karl David 225, 232, 237, 266, 315, 402–404, 441, 442, 472 Imecs Márton 449 Imre Mihály 369 Iosif, Octavian Ştefan 389 Iszlai István 246 Jacobi, Friedrich Heinrich 416, 417 Jacob, Otto 491 Jakab, II., angol király 373 Jakob, Ludwig Heinrich 237, 269, 270, 397, 398, 470–472, 486, 489, 490 Jakó Zsigmond 252 János király lásd János Zsigmond János Zsigmond 228 Jármi Miklós 247 Jebb, John 270, 272 Jefferson, Thomas 299, 300 Jerusalem, Friedrich Wilhelm 275, 280, 286, 290 Jónás Ferencz 247

507 József, II., császár 299, 491 Juhász István 252, 259, 329 Junius, Ulrich 260 Kálmán József Vilmos 440 Kálvin János 281, 293 Kant, Immanuel 218, 224, 225, 237, 265–267, 275, 280, 282, 299, 316, 319, 321–323, 345, 346, 349, 350, 355, 357–359, 395, 396, 398, 399, 401–413, 416, 417, 420, 422–424, 427, 428, 430, 432, 433, 435–441, 443, 444, 454, 457, 458, 462–468, 471, 475, 476, 482–490, 493 Kanyaró Mihály 249 Kapdebó János 247 Kaposi Dorottya 454 Karácsoni K. Sámuel 448 Karádi Pál 278 Kármán József 319 Károlyi Sándor 256 Károlyi Sándorné lásd Barkóczy Krisztina Károly, VI., német-római császár 326, 370 Kästner, Abraham 336, 449 Katona István 370 Kazinczy Ferenc 310, 397, 399, 439 Kecskeméti Dániel 448 Kékedi Bálint 456 Kelemen Benjámin, pap 247 Kelemen Benő 250 Kelemen János 435 Kellgren, Johan Henrik 222, 243, 401, 439, 441, 442 Kemény Farkas 352 Kemény János 316 Kemény Simon 316, 356, 357, 359 Kenderesi Mihály 247 Kénosi Sándor János 390 Kénosi Tőzsér János 245, 279, 449 Kénosi Zsigmond 246 Kepler, Johannes 260, 262 Keresztes Elek 389 Kertscher, Hans Joachim 490 Keserű Gizella 217, 264 Kierkegaard, Søren 413, 417–419 Kiesewetter, Johann Gottfried 350, 356, 397, 398

Kis János 342, 344, 368 Kis László 247 Kiss Endre 322 Kiss Mihály 222, 323 Kluckhohn, Paul 416 Köleséri Sámuel 217, 252–263, 515 Kollonich László 303, 313 Kolozsvári Ferenc 387 Kontz Gergely 387 Kontz János 386 Kovács Sándor 229, 236, 237, 267, 269, 279, 449, 497 Kovács Zoltán 449 Kovácsi Tamás 354 Kováts Samuel 352 Kozma Gergely 247 Kozma József 387, 388 Kozma Mihály 247 Kozma Sándor 245 Köpeczi Béla 223, 255, 347 Körmöczi János 217–219, 221–224, 227–238, 243–247, 249, 250, 264, 269, 276, 277, 283, 291, 293, 295, 315–317, 320, 325, 345, 347, 365, 366, 368, 374, 378, 382, 383, 386, 387, 389, 390–392, 401–403, 411–413, 417, 422, 423, 439, 441, 442, 446, 449, 451–453, 467–470, 490, 497 Körmöczi Jánosné lásd Barra Zsuzsanna Körmöczi József, János apja 224, 247 Körmöczi József, János fia 226, 247, 250, 251 Kőszegi Lajos 399 Köteles Sámuel 218, 352, 360, 362, 394–398, 401, 405, 410, 451, 516 Kővári Aladár 254 Krug, Wilhelm Traugott 395, 398 Kuhn, Axel 333, 337, 339 Kuhn, Thomas 429 Kurucz Gyula 440 Küs Pál 247 Labádi Gergely 491 La Chalotais, Louis-René Caradeuc de 308 Laczkovics János 243 La Fayette, Gilbert du Motier de 298, 300 La Forge, Louis de 461

508 Lakó Elemér 268, 315, 316, 474 Lampel Róbert 391 La Peyrere, Isaac 292 Lappe, Karl 243 Laskai Sámuel 295 Latzkovits Miklós 217, 322, 345, 348, 468, 515 Lavater, Johann Kaspar 465 Lavoisier, Antoine Laurent de 224 Lázár István 222, 226–228, 267, 273, 323, 347, 348, 386 Lázár János 259 Lázár Sámuel 293 Leclerc, Jean 280, 287, 288 Léder József 389 Legaspi, Michael 284, 285 Leibniz, Gottfried Wilhelm 260–262, 398, 405, 410, 426, 434, 443, 457, 459, 463, 464, 466, 467, 476, 477 Leigh, Ralph Alexander 460 Lemercier de La Revière, Pierre-Paul 472 Lengyel József 449 Le Roy, Georges 463 Less, Gottfried 339 Lessing, Gotthold Ephraim 410, 414–417 Lichtenberg, Georg Christoph 224, 236, 319, 366, 449–452 Lindsey, Theophilus 269–273, 279, 282 Linné, Carl von 238 Locke, John 253, 293, 299 Lord Kames lásd Home, Henry Lorenz, Stefan 260 Lőrinczi Mihály 317 Ludassy Mária 217, 296, 380 Ludwig, Johann Peter 257 Lukáts János 381 Lukinich Imre 382 Luther Márton 476 Lutsch, Johann 258 Luxemburgi Zsigmond 240 Machan Eszter 404 Magyar László András 254, 263 Maimun, Solomon 398 Majewski, Ingrid 491 Makkai Ernő 399 Malebranche, Nicolas 453–456, 458–467

KER M AGV 2014/3–4 Mándity Zorán 348, 468 Marezoll, Johann Gottlob 237, 429, 471, 472 Mária Terézia 303, 305, 306 Marino, Adrian 324 Markó László 385 Márkos Albert 279 Márkos György 224, 387 Marmontel, Jean-François 238 Maróthi György 283 Martiis, Antonio de 350 Martini, Karl Anton von 306 Mártonfi József 217, 303, 305–314, 374, 515 Martonosi Vas Mózes 245 Marx, Gracian 311 Masson, Pierre-Maurice 461 Mátyás király 370 Mauksch, patikárius 360, 361 McCalla, Arthur 284, 291 McKenna, Antony 287 McLachlan, Herbert 273 Méhes Sámuel 449, 451 Meier, Georg Friedrich 280 Meiners, Christoph 236, 240, 356, 449 Meinhardt, Günther 327 Melanchthon, Philipp 281 Mellin, Georg Samuel Albert 397, 398 Mencke, Johann Burkhardt 256 Mendelssohn, Moses 414, 416, 486 Mercier, Sebastian 475 Merkel, Rudolf Franz 428 Mersenne, Marin 454 Mesterházi Miklós 435 Mészáros András 346 Metzburg, Georg Ignatius von 348, 349, 353 Meusel, Johann Georg 269 Meyer, Georg Friedrich 484 Michaelis, Johann David 261, 285, 291, 292, 327, 441 Migne, Jean-Paul 457 Mikó András 383 Mikó Sámuel 245 M. Nagy Ottó 385 Mokos Gyula 441 Moldvay Tamás 456

509 Molnár B. Lehel 217, 221, 231, 277, 279, 345, 348, 442, 449, 450, 469, 515 Molnos Dávid 226, 227, 249, 439, 441 Montazet, Antoine de 283 Montesquieu 319, 375 Móritz Kinga-Éva 217, 315, 404, 515 Mortimer, Sarah 266 Morus Tamás 280 Mosheim, Johann Lorenz von 272 Muhlack, Ulrich 378 Mulsow, Martin 276 Mühlpfordt, Günter 490 Müller, Justus 330 Münchhausen, Gerlach Adolph von 326, 327, 332, 334 Münzer Tamás 492 Nadler, Steven 453 Nägler, Doina 253 Nagyillés János 292 Nagy Mihály 387 Nagysolymosi Koncz János 245 Nagy Zsigmond 227, 387 Namysłowski (Licinius), Jan 242 Nánási Mihály 395 Napóleon I., francia császár 224, 327, 486 Necker, Jacques 299 Németh László 374 Német S. Katalin 278 Newton, Isaac 319 Niethammer, Friedrich Immanuel 239, 444, 482 Nietzsche, Friedrich 413, 419 Novalis, Friedrich Hardenberg 416, 417 Nyíri Tamás 463 Ostervald, Jean-Frédéric 283 Owen, John 240 Ørsted, Hans Christian 448 Paganini, Gianni 287 Paine, Thomas 217, 272, 282, 284, 296, 300–302, 439, 493 Pákei János 227 Pákéi Josef lásd Pákei József

Pákei József 217, 224, 227, 238, 241, 265, 322, 323, 345–352, 356, 444, 445, 447, 451, 468–470, 485, 489, 515 Pákei Lajos 251 Palaeologus, Jacobus 272, 276, 278, 292, 438 Pál András 247 Pállya István 311 Palma Károly Ferenc 370 Pankl, Mathias 225, 249, 385 Pápai Páriz Ferenc 254 Pascal, Blaise 291 Pataki Jenő 257 Paulus, Heinrich Eberhard Gottlob 225, 233, 265, 266, 441, 446, 471, 481, 482 Pázmány Péter 453 Péchi Simon 245 Péntek János 321 Perecz László 468 Peters, Martin 367, 377 Petrichevich Horváth Károly 247, 388, 393 Petrichevich Horváth Miklós 227–229, 247, 403 Pfandler, Matthias 342 Physiophilus Johannes lásd Born Ignác Pius, VI., pápa (Giovanni Angelo Braschi) 238 Planck, Jakob Gottlieb 269–271, 282, 449 Platón 366, 476 Podmaniczky Sándor 343 Pray György 263 Price, Richard 217, 296–301, 380 Priestley, Joseph 273 Prodan David 250 Prohaska, Georg 241 Prónay László 491 Przemysli Lengyel István 439, 441 Puffendorf, Samuel 269 Pukánszky Béla 346 Pütter, Johann Stephan 327, 340, 341, 428 Rab Irén 217, 326 Rabutin, Jean 255 Radécius Bálint 241 Radecke, Valentin lásd Radécius Bálint Rákóczi Ferenc, II. 255 Rákosi Károly 248

510 Rasche, Ulrich 440 Rautenstrauch, Johann 238 Reimarus, Hermann Samuel 414, 415 Reineccius, Christian 237 Reinhold, Karl Leonhard 395, 396, 405, 417, 423, 438, 443, 447, 475, 482 Rhédey László 316, 449 Ribitzei Dániel 248 Ribov, Georg Heinrich 334 Riccio, Paolo 242 Riccius Paulus lásd Riccio, Paolo Riedel, Manfred 436 Ritter, Johann Wilhelm 448 Robinet, André 453, 456, 463, 464, 467 Rodis-Lewis, Geneviève 456 Romhányi Török Gábor 419 Rosenkranz, Johann Karl Friedrich 428, 437 Rospini, Joseph 384, 392, 393 Rousseau, Jean-Jacques 224, 298, 319, 376, 460–462 Rössler, Emil 327 Ruar, Martin 242 Rumy Károly György 399, 448 Rupstein, Ludwig August 330 Sala Mihály 248 Sambucus lásd Zsámboky János Samuel, Richard 416 Sándor Mózes 471, 497 Savoyai Jenő 257, 262 Scattola, Merio 378 Schad, Johann Baptist 397 Schedius Lajos 342, 366 Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph 280, 281, 399, 414, 416, 417, 420, 421, 439, 441, 443, 447, 448, 451 Scheuchzer, Johann Jacob 256 Schiller, Friedrich 319 Schindling, Anton 440 Schleiermacher, Friedrich Daniel Ernst 218, 281, 282, 411, 413, 417–421, 462 Schlözer, August Ludwig von 223, 224, 231–233, 237, 317, 337, 340, 342, 365–380, 449 Schlözer, Dorothea von 374 Schmal Dániel 218, 453, 454, 456, 516

KER M AGV 2014/3–4 Schmid, Carl Christian Erhard 356, 359, 404, 444 Schmidt-Biggemann, Wilhelm 258, 437, 485 Schneider, Horst 263 Schnell, Daniel 444 Schröder, Winfried 276 Schulze, Gottlob Ernst 443, 444 Schütze, Christian Gottfried 435 Schwarz, Friedrich Heinrich Christian 397 Schweigard, Jörg 333, 337, 339 Sebe János 242, 353, 356, 359 Sebesi Pál 349 Sebess Pál 248 Seidel, Martin 276 Seiler, Georg Friedrich 280 Seivert, Johann 257, 263 Semler, Johann Salomo 267, 268, 280, 291, 441 Şendo, Mihail 258 Servet, Miguel 280 Sheidlin, Johann Georg von 248 Sibrik György 243 Siebers, Winfried 325 Sikó István 227, 248 Simándi Gergely 248 Simén Domokos 238 Simon Anna 248 Simon Christophorus 248 Simon Gábor 382, 451 Simon József 218, 422, 437, 468, 470, 474, 479, 516 Sipos Gábor 229 Sipos Pál 394, 398–401, 410, 411, 439, 451 Slötzer Augusztulus Lajos lásd Schlözer August Ludwig von Snell, Friedrich Wilhelm 397 Socinus Faustus lásd Sozzini, Fausto Sommer, Johann 272 Sommersberg, Friedrich Wilhelm 256 Somogyi Károly 491 Soós István 402 Sozzini, Fausto 266–268, 270–272, 276, 280, 281, 474, 475 Sozzini, Laelio 268 Spalding, Johann Joachim 267 Spielmann Mihály 253

511 Spink, John Stephenson 460 Spinoza, Baruch 286, 287, 441, 481, 482, 483 Spittler, Ludwig Timotheus 231, 268, 317, 365, 368–373, 377, 379, 380, 449 Stagl, Justin 376 Stäudlin, Karl Friedrich 397, 428, 429, 437, 482–484 Stephenson, Gunther 428, 429 Stief Jenő 392 Stockinger, Hermann 491 Suárez, Francisco 454 Suetonius Caius 275 S. Varga Pál 366 Sylvester György 242, 243, 249, 279 Szabó György 306 Szabó Sámuel 248 Szádeczky Lajos 342 Szász Mózes 248, 390 Szauder József 346 Székely István 248 Székely Miklós 390 Székely Mózes 243 Szelestei Nagy László 256 Szentábrahámi Lombárd Mihály 244, 265 Szent Ágoston lásd Augustinus, Aurelius Szentkirályi Ferenc 248, 249, 361 Szentkirályi József 248 Szentkirályi Mózes 248 Szentpáli Ferenc 255 Szentpéteri Dávid 356 Szentpéteri Márton 223, 293, 347, 468 Szikszai György 295 Szilády Zoltán 382 Szilágyi Margit 321 Szili József 324 Szinnyei József 221, 441, 448 Szombatfalvi János 386 Szögi László 341 Szőts Albert 316 Tacitus Publius Cornelius 275 Tannery, Paul 454 Tar Attila 341 Tarnai Andor 346, 369 Tatár Sándor 450

Teleki Mihály 254 Teleki Pál 342, 344, 387–389, 392 Tengelyi László 458 Thorotzkai Lajosné lásd Simon Anna Thúri Sándor 246 Tittel, Gottlob August 359 Toland, John 286, 287 Tompa János 249 Toperczer Sámuel 439 Tóth Péter 278 Tóth Zoltán 400 Török István 392 Trausch, Joseph 257 Trócsányi Zsolt 255, 257, 346, 347 Tschirnhaus, Ehrenfried Walter von 253 T. Szabó János 294, 295 Tunyogi Csapó József 229 Ugrai László 352, 354, 356, 359, 362 Ulrich, Johann August Heinrich 359 Utasi Krisztina 415 Uzoni Fosztó István 245, 279, 449 Váczy János 310 Válaszúti György 278 Vargyasi Máté Elek 239–241, 278 Várhegyi Miklós 319, 399 Vég Benedek 387 Verestói György 391 Verrechia, Anacleto 450 Vidrányi Katalin 462, 485 Villaume, Peter 356 Vitringa, Campegius 288 Vogel, Johann 242 Vogel, Rudolph August 242, 335 Voigt, Christoph Nikolaus 258 Volney, Constantin Francios 475 Volta, Alessandro 388 Voltaire 319, 367, 370, 373 Vorländer, Karl 435 Voss, Christian Daniel 350, 356, 357 Vulkán Vera Tünde 217, 303 Waczulik Margit 254 Wagner, Anselm 451 Walch, Christian Wilhelm Franz 270 Wallis, Ludwig 330, 340

512 Wass Mihály 248 Wegschneider, Julius Augustus Ludovicus 232, 279, 281, 282 Weidenfelder, Lorenz 257 Weigel, Valentin 280 Weinz, Günther 482 Weiss János 416, 440, 482 Wendeborn, August 269, 282 Werbőczi István 369 Wesendonck, Hermann 368 Wesselényi Farkas 391 Wesselényi József 449 Wesselényi Miklós 250 Weszprémi István 254, 256 Whiston, William 269, 280 Will, Georg Andreas 350

KER M AGV 2014/3–4 Wiszowaty András 383, 384, 389 Wolff, Christian 252, 258–260, 262, 398, 399, 405, 426, 463, 475–477 Woodward, John 256 Yolanda, Estes 441 Zemplén Jolán 254 Zeyk Dániel 352 Zeyk János 316 Zieglauer, Ferdinand von 255 Zoványi Jenő 221 Zurmühlen, az unitisták elnöke 342 Zsámboky János 239

ABSTRACTS

Lehel Molnár B. The Role of János Körmöczi in Establishing the Unitarian Church Archives János Körmöczi (1763–1836) is an unjustly neglected figure in the history of our Unitarian culture and church. This is especially striking, because during his western travels he became thoroughly acquainted with the ideas of the great French and German Enlightenment thinkers, and back home he proved to be an extremely productive scholar using these ideas. In addition to teaching and organizing church life, he attributed great importance to the establishment of the church archives. At the end of the 18th century it became necessary for the Unitarian Church to implement both administrative reform as well as an inventory of assets. This could only be achieved by ensuring that the foundational letters, various reports, financial statements and other documents of historical value were counted, collected and placed in the archives of the Consistory. This was especially important because the congregations were not taking sufficient care of their written heritage. The driving force for this work was János Körmöczi who played a leading role in establishing the church archives in the new school building in Kolozsvár, constructed in 1806. Even today we use Körmöczi’s two-volume catalogue (“Regesztrum”) to navigate among the oldest documents of our church archives. Keywords: archives, Enlightenment, Unitarian Church, János Körmöczi, travels Zsuzsa Font Sámuel Köleséri jr. – The Protagonist of Transylvanian Early Enlightenment (Frühaufklärung) Sámuel Köleséri jr. (1663–1732) was a Calvinist churchman’s son. Originally preparing for the same career, he acquired a doctorate in philosophy and theology at Batavian (Dutch) universities. However, he ultimately became a doctor and an expert in geology, and was employed by the newly established Habsburg government. In 1699 he became the supervisor of Transylvanian ore mining, while later he was a secretary and advisor to the government (gubernium).

514

KER M AGV 2014/3–4

A rich correspondence records his contacts with leading European scientific circles (the dominantly Latin correspondence has recently been published in an annotated edition: Jakó Zsigmond: Köleséri Sámuel tudományos levelezése (Sámuel Köleséri’s Scientific Correspondence) (1709–1732). Ed. Zsuzsa Font. Kolozsvár, 2012.) This correspondence testifies to an intense interest toward Christian Wolff (1679–1754), and includes Köleséri’s opinion and reflections about the philosopher-professor’s removal from his position at the University of Halle in 1723. Köleséri was the earliest Transylvanian expert in the philosophical system of Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716), and the world-class master of – among others – Christian Wolff (1679–1754). In the 1720s, he became the initiator and patron of several Latin editions of Leibniz’s works, and also of the 1728 printed composite volume entitled Godefridi Guilielmi Leibnitii Principia philosophiae more geometrico demonstrata. In this work, one of the contributors as a translator and editor (and a helper of Leibniz during his lifetime) was Michael Gottlieb Hansch (1683–1749). Keywords: Sámuel Köleséri jr., Christian Wolff, Michael Gottlieb Hansch, Gottfried Wilhelm Leibniz philosophy, geology, Habsburgs Gizella Keserű János Körmöczi and the Nonadorantist Tradition This paper argues that during his studies in Göttingen, János Körmöczi (1763–1836) concurrently encountered both the post-Kantian philosophers’ concepts of religion, and the most prominent recent works of German church history. For the former group, a series of dogmas became irrelevant, and therefore they remained untouched by Christological debates. The latter group (Planck, Wendeborn), however, provided a detailed discussion of the various revived Unitarian groups of England based on Theophilus Lindsey (1723–1808), which probably inspired the Hungarian Unitarian to establish contact with them. Learning about these later English followers of nonadorantism, which was already flourishing in Transylvania, probably played a role in invoking the Christological views condemned by the Accord of Dés (Dej) in 1638. Besides prohibiting the worship of Jesus, there are numerous similarities between the opinions of contemporary English Unitarians and Körmöczi’s social views, as exemplified by a shared enthusiasm for Thomas Paine. In the latter part of his life, while making excerpts from the work of J. A. L. Wegschneider (1771– 1849), a follower of Friedrich Schleiermacher (1768–1834), he confirms not only

515

the consistency of his interest toward nonadorantism, but also his familiarity with the latest trends. Keywords: János Körmöczi, Theophilus Lindsey, Accord of Dés, Thomas Paine, J. A. L. Wegschneider, Friedrich Schleiermacher, Göttingen, post-Kantian, nonadorantism, Planck, Wendeborn, Christology Péter Balázs About the Moses-manuscript Executed by János Körmöczi This paper aims to reconstruct in detail both the arguments, and the intellectual/historical context of a 40 page manuscript translation, bearing the title “Moses”, written by the young Körmöczi somewhere in the1790s. We have identified the original of the rather fragmentary translation in the second book of the Einleitung ins Alte Testament (Introduction to the Old Testament), written by the great Göttingen scholar, Johann Gottfried Eichhorn (1753–1827). As the difficult posterity of the works shows, translating such an innovative scholarly work is not without dangers: in the 1800s Körmöczi was accused by his personal enemies of propagating lies about the founder of the Jewish religion and the great legislator. Keywords: Moses, János Körmöczi, Johann Gottfried Eichhorn, manuscript, Johann Gottfried Eichhorn, translation Mária Ludassy Between Price and Paine This paper presents the work “Review of the Principal Questions in Morals” by the dissenter Richard Price (1723–1791) and its Hungarian translation. It states that the concept of patriotism outlined in Price’s writing is very close to Thomas Paine’s (1737–1809) ideas, which is preserved in the Hungarian translation also. The author considers this worthy of recognition, for Körmöczi was using a German text to create the Hungarian version. Keywords: Richard Price, Thomas Paine, translation, Hungarian, German, János Körmöczi Vera Tünde Vulkán József Mártonfi’s “Common Regulation” Analyzing the activity of the school-inspector Joseph Mártonfi (1746–1815) we can draw the conclusion that he had an indisputable role in the scientific and cultural life of Transylvania at the end of the 18th century and the beginning of the 19th century. Getting closer to his network of relationships and the respon-

516

KER M AGV 2014/3–4

sibility that he showed through his work we can see better the picture of this functionary and scientist who showed his greatest devotion and seriousness in his work by bringing reform to the life of the catholic schools. In the presentation of the Common Regulation (Közönséges rendtartás) we can draw the conclusion that the dates of the text’s genesis and its publication differ. Mártonfi came home after the Jesuit order was banished (1773), and he taught Mathematics in the normal school in Szeben. That’s possibly the period when he wrote the Regulation, which he then presented to the catholic bishop. But the bishop refused it. We don’t know the precise date of the writing of the Regulation, but we can guess that it was written at the end of the 1770’s, because in that period Felbiger’s method (Johann Ignaz von Felbiger (1724–1788) had no appreciation among the bishops. In spite of the early origin of the Regulation, Mártonfi recognized, that Felbiger’s method of teaching could only be introduced to Transylvania if he could make it possible to first establish rural schools. In other words, the conditions for introducing the new method were to have both functioning schools, and the teachers through whom the new method could be applied. Due to his activity and capacity of organizing the functioning of schools, he could make his Regulation compulsory for all the rural schools in 1784, and that’s why he published it. In the edition of the Common Regulation we can see the result of Mártonfi’s school-visitations: the building of new schools, the adjusting of the salaries of the teachers, which made it possible for the inspector to introduce Felbiger’s methodology into these schools. He considered it important to put the money given for education to its proper use. He could clearly see that it was first necessary for the teachers to come to grips with existential problems, to be trained, and to be adequately paid, in order for the introduction of the new method to be possible, or aquam ex pumice… The objective of his ambition was to strengthen the school-maintaining collective conscience, to create schools independent from the central government through the local communities, which recognized supporting their teachers as their own responsibility. Keywords: regulation, education, Johann Ignaz von Felbiger, innovation, school, methodology, József Mártonfi

517

Kinga-Éva Móritz Einleitung in die Philosophie (Introduction to Philosophy): Levels of Interpretation of a Körmöczi manuscript Even before János Körmöczi departed for his academic studies, the Consistory of the Unitarian Church intended for him to teach pure and applied sciences upon his homecoming. Despite, or rather complementary to that, he began to study the humanities as well. Furthermore, in order to properly fulfill his future teaching position, he wrote lecture notes, copies of lectures and concurrently, translating into Hungarian. All these occurred during the cultural shifts in society following the emergence of rationality and the development of science. Thus, this paper is an attempt to reveal different aspects of Körmöczi’s Introduction to Philosophy relative to such considerations as contents, origin, as well as how it relates to his other manuscripts, by addressing topics as languages and forms of education at the end of the 18th century Hungary and the dialogue between disciplines. Keyword: János Körmöczi, travels, academic notes, late 18th century science history Irén Rab „Wir sind alle Brüder und einander gleich” (We are all brothers and equal to each other) Data on the history of mentality of students in Göttingen The University of Göttingen was founded in 1737. According to the royal founding proclamation it was intended to be the “educative school of science and good habits”. This is exactly what this University represents for the posterity: the spirit of Enlightenment, outstanding professors, freedom of education from the knowledge-perspective, and elegant manners, and usefulness to society from the ethical side. However, it took decades until students’ habits attained these high standards. The German university students were anything but well mannered at this time. Hiding behind the autonomy of the universities, they broke the local laws, provoked citizens, taunted and revolted. These habits also appeared at the newly founded University of Göttingen. This paper, based on contemporary documents, depicts the types of students and manners at German universities in the 18th century, and the transformation of the students´ habits in Göttingen throughout the century. The paper has a special focus on the mentality and the relationshipsystem of the Hungarian students in Göttingen. For that, entries in friendship albums and memoirs were used as sources.

518

KER M AGV 2014/3–4

Keywords: history of mentality, History of the Göttingen University, Enlightenment, friendship album Miklós Latzkovits József Pákei’s Letters to János Körmöczi (text publishing) The paper offers an introduction to (and publishes the text of) eight letters by József Pákei (1759–1802). The letters written between November 1794 and October 1797 were sent to János Körmöczi, who was traveling at the time. This correspondence was only partially known before from Kelemen Gál’s abridged edition. A new, unabridged publication is justified by the abbreviated nature of Gál’s edition which ignores the true importance of the letters, especially concerning the Hungarian reception of Kant. Pákei’s letters reveal that in the 1790s, students in Kolozsvár (Cluj-Napoca) could encounter Kant’s teachings in Latin, within the framework of the college. The teachings were transmitted by Pákei, who, based on his letters to Körmöczi, emerges as an erudite expert of the Kantian literature of the time. Keywords: József Pákei, János Körmöczi, Kelemen Gál, correspondence, Hungarian reception of Kantianism Annamária Biró János Körmöczi and the Historical and Political Studies of Göttingen This paper investigates the impact historical and political studies of Göttingen could have had on János Körmöczi. He must have been predominantly influenced by Ludwig Timotheus Spittler (1752–1810) and August Ludwig Schlözer (1735–1809). While the former was a representative of Voltairean historiography, the latter regarded political studies and the conjugate historical disciplines as parts of the same system. Systematic descriptions aim at demonstrating the evolution of states, and at exploring the relationship between the state and social forms. Körmöczi never wrote his own summary about these theories, however his university notes, translations and adaptations might underpin his reception of the Göttingen paradigm. Keywords: János Körmöczi, Ludwig Timotheus Spittler, Voltaire, Göttingen paradigm, political studies, history, Enlightened absolutism, August Ludwig Schlözer

519

Gábor Simon János Körmöczi – the Founder of the Physics Laboratory of the Unitarian College in Kolozsvár The first inventory of the „collection of rarities” of the Unitarian College in Kolozsvár dates back to 1800, but it was probably founded much earlier at the beginning of the 18th century. This study treats in detail the important role that the professor (and later headmaster) János Körmöczi (1763–1836) played in this process. He ordered several physical instruments with the wholehearted help of his friend Pál Augusztinovics (1763–1837), the agent of the Unitarian Church in Vienna. The author describes the price of each instrument and the name(s) of the donator(s), their makers (if known), their usage, the exact locations of the laboratory in the 18th and in the 19th century and the persons in charge for the custody of the collection. Keywords: János Körmöczi, Pál Augusztinovics, experimental education, Unitarian College in Kolozsvár, physics museum, collection of rarities, physical devices Péter Egyed Kantianism in Transylvania: Sipos, Köteles, Körmöczi The paper deals with the Kantianism of the Hungarian philosophers from Transylvania, which is not just an issue concerning the history of philosophy and ideas, but also the larger question, related to European modernization. The three main philosophers of Transylvania, Sámuel Köteles (1770–1831), Pál Sipos (1759–1816) and János Körmöczi (1763–1836) all encountered the works of Immanuel Kant and Johann Gottlieb Fichte (1762–1814) at the German universities of Jena and Frankfurt (Oder). Upon returning to Transylvania in 1812, Sámuel Köteles, as a high school teacher, presented the Kantian philosophy in his school books and other philosophical writings. The genius Pál Sipos (mathematician, theologian) could not be published because of Austrian censorship. In his manuscripts he developed a liberal critical philosophy and integrated his ideas into the Calvinistic theological dogmas, arriving at a liberal theology. This study analyzes János Körmöczi's lecture, notes related to Karl David Ilgen’s (1763– 1834) philosophical conferences, as well as his Latin–Hungarian partial translation of Kant's ethical works. As a conclusion the author says that Körmöczi was an initiated Kant-expert, interpreting the German philosopher from the point of view of the ”sentimental morality” represented by the human heart.

520

KER M AGV 2014/3–4

Keywords: János Körmöczi, Sámuel Köteles, Pál Sipos, Johann Gottlieb Fichte, Karl David Ilgen, modernity, Enlightenment, Kantianism, Transylvanian Hungarian Philosophy Zoltán Gyenge Was János Körmöczi Religiousless? Körmöci’s Thinking in the Light of Schleiermacher’s Philosophy This paper posits that Körmöczi’s philosophy is one of the first important receptions of the German Philosophy (e.g. Kant and Hegel). The first part gives a basic outline of Körmöczi’s thinking and his debate with the official Christianity, with special attention on faithful human existence as the basic problem of the philosophy of 18th century. In the second part, Körmöczi’s thought is analyzed from the perspective of Schleiermacher’s philosophy (Friedrich Schleiermacher, 1768–1834) by taking a closer look at the German Romantic ideas about the form of individual faith. While highlighting common aspects, the paper also emphasizes differences between the two respective positions. Keywords: János Körmöczi, Friedrich Schleiermacher, philosophy, Körmöczi, German Romanticism József Simon Enlightenment and Critical Philosophy – János Körmöczi’s possible dilemmas following Flügge, Herder and Kant The paper examines Körmöczi’s two works written in Hungarian. His unpublished manuscript with excerpts taken from Christian Wilhelm Flügge’s (1772–1828) Versuch einer historisch-kritischen Darstellung des bisherigen Einflusses der Kantischen Philosophie auf alle Zweige der wissenschaftlichen und praktischen Theologie (An attempt at a critical historical view of the recent influence of Kantian philosophy on all branches of scientific and practical theology. Hannover, 1796) demonstrates a deep knowledge of Kant’s philosophy and of the problems caused by it on the field of theology and religious studies in general. The philosophical highlight of Körmöczi’s famous speech of 1799 Az Istenség két leányinak és a vallás és a józan okosságnak kölcsönös viaskodásai és győzedelmei, (“The Deity’s two Daughters’, and Religion’s and Sober Reason’s Mutual Scuffles and Victories”) published in Cluj 1800) is an attempt to reconcile certain anthropological views of Johann Gottfried von Herder (1744–1803) with those of Kant. The paper reconstructs the main dilemma present in both texts, namely

521

whether and to what extent achievements of pre-Kantian Enlightenment could survive the massive Kantian criticism concerning them. Regarding Körmöczi’s affirmative tendency relating to this question, the paper shows some parallel phenomena within the early theological reception of Kant. Keywords: János Körmöczi, Christian Wilhelm Flügge, Johann Gottfried von Herder, Enlightenment, historical bible criticism, critical philosophy, moral anthropology Dezső Gurka János Körmöczi’s Philosophical Thinking Influenced by Post-Kantian Efforts János Körmöczi’s philosophical work is closely tied to the history of Hungarian reception of post-Kantianism. He attended the University of Jena in 1796, where he listened to lectures on the problems of Kantian philosophy, and he was the first to translate some of Fichte’s texts into Hungarian, namely his pamphlet about the freedom of thinking titled „Zurückforderung der Denkfreiheit von den Fürsten Europens, die sie bisher unterdrückten” (“Reclamation of Freedom of Thought from European Rulers: Which They Previously Suppressed”). Körmöczi’s philosophical ideas had only a very limited influence, because he couldn’t publish his translation due to censorship, and therefore his interest in post-Kantian philosophy can only be verified by reading his various manuscripts. The present article wants to answer to the question: “What conclusion can be drawn regarding the development and coherence of Körmöczi’s philosophical thinking on the basis of such limited information”. This investigation is based on secondary source materials, in accordance with the methodology of “Research of Related Material” (Konstellationsforschung) elaborated in the research of philosophical issues in Jena in the 18th century. Therefore, it analyses the inventory of Körmöczi’s library and his speeches on various non-philosophical themes. Körmöczi’s long-lasting interest in these areas is verified by two things: his many books written by the main representatives of post-Kantian philosophy, and his quotations of them in his writings. Fichte’s effort was of primary importance for Körmöczi. The typical concepts of his philosophy in the Jena-period (for example: the ’perfection of mankind’ and ’will’) can be found in Körmöczi’s writings. Moreover, in 1802, he inserted a detail of his five years earlier translation of Johann Gottlieb Fichte’s pamphlet in

522

KER M AGV 2014/3–4

the text of the funeral speech for József Pákei. The importance of Fichte’s impact on Körmöczi can be seen in the work („Die Bestimmung des Menschen” (“The Destiny of Man”), which was not identified by the earlier research. Körmöczi was also interested in the philosophy of nature. He had Kant’s work „Metaphysische Anfangsgründe” (“The Rudiments of Metaphysics”) in his library. However Schellings speculative philosophy of nature didn’t impress him, because Körmöczi left Jena in autumn 1797. He traveled to Göttingen, where he listened to Lichtenberg’s lectures in physics and astronomy among others. Körmöczi was inspired by Lichtenberg’s empirical point of view and later he utilized his learning as a lecturer in physics at the Unitarian College of Kolozsvár. He obtained several electrical tools such as an electrofor, with which he could reproduce the famous Lichtenberg electrical discharge demonstration ’Staubfiguren’ (“Dust Figures”). And thus Körmöczi utilized the experiences of his travels regarding the philosophy and science for a long time after his stay in Jena and Göttingen. Keywords: János Körmöczi, Johann Gottlieb Fichte, József Pákei, postKantian, philosophy, Jena, Göttingen, travels, 19th century, Lichtenberg’s electrical discharge Dániel Schmal The ens morale (Moral Being) and the Foundations of the Moral Community in the Enlightenment – Marginal Notes to János Körmöczi The paper examines the fundamental distinction that Nicolas Malebranche (1638–1715) drew in the late seventeenth century between conceptual knowledge on the one hand and inner sensation (or conscience) on the other. Instead of going into the details of Malebranche’s curious system of philosophy, the real aim of the author is to use this distinction to give a general survey of two important tenets of the late Enlightenment period, whose impact can be seen even in the works of János Körmöczi. In the first section, the paper provides an account of Malebranche’s concept of ideas as eternal objects of knowledge which reside in the mind of God. Malebranche holds that all types of human knowledge, theoretical and practical alike, depend on divine ideas which, with the participation of the individual, provide the foundations of a moral society based on right reason. In the second section, it turns to the second horn of the distinction, which concerns the problem of sensibility. Hereby it intends to show that sensibility, which, in contrast to the reason, remains a faculty of the individual soul, and

523

reappears in Jean-Jacques Rousseau (1712–1778) and Friedrich Schleiermacher (1768–1834) as the basis of religion. In the final section, it touches on a further topic that can be traced back to Malebranche and Leibniz, the relation between nature and grace or, more precisely, between the natural and the moral realms. Keywords: conceptual knowledge, János Körmöczi, Jean-Jacques Rousseau, Friedrich Schleiermacher, conscience, Nicolas Malebranche, Enlightenment Mihály Balázs Körmöczi Between the Radicals and the Kantians This paper proposes an interpretation of the speech (Az Istenség két leányinak és a vallás és a józan okosságnak kölcsönös viaskodásai és győzedelmei – The Deity’s two Daughters’, and Religion’s and Sober Reason’s Mutual Scuffles and Victories) that János Körmöczi delivered at the synod of the Unitarian church in 1799, and which was also printed in 1800. First, the paper establishes that besides the printed version, two fragmentary manuscript copies of the text are also extant. This is followed by an overview of the passages where a difference between these and the printed version surfaces, and the nature of the recorded alterations is suggested to be associated with the contents of the manuscript fragments preserving these texts. An analysis of these manuscript fragments reveals that besides the occasional, less relevant passages (personal biographical notes, drafts from contemporary newspapers), they also contain Hungarian translations and adaptations from German texts by Immanuel Kant, Christian Wilhelm Flügge (1772– 1828), and also Ludwig Heinrich Jakob (1759–1827), and Karl Friedrich Bahrdt (1741–1792). In a comparison with the original German texts, certain unique characteristics of Hungarian Unitarian's theological ideas are captured. This is already represented by the way the text relies on authors representing the opposite poles of German Enlightenment. In this respect, the simultaneous utilisation of Kant and Bahrdt is particularly interesting. At the same time, the study of these translations and adaptations also makes it clear that Körmöczi’s process introduces uniquely Unitarian elements as well. His translations omit passages where the German philosophers write in a permissive manner about the Trinity or the Lutheran liturgical practice. Such solutions lend a unique air not only to Körmöczi’s translations, but also to his address to the synod.

524

KER M AGV 2014/3–4

Keywords: János Körmöczi, Immanuel Kant, Christian Wilhelm Flügge, Ludwig Heinrich Jakob, Karl Friedrich Bahrdt, manuscripts, translation, Unitarian

CUPRINS

SEMĂNĂTORUL CREŞTIN

Către cititor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 219

Tradiţie şi context Lehel Molnár B. Rolul lui János Körmöczi în formarea arhivelor Bisericii Unitariene . . . . . . . 221 Zsuzsa Font Un personaj-cheie al iluminismului ardelean timpuriu: Sámuel Köleséri . . . 252 Gizella Keserű János Körmöczi și tradiţia nonadorantistă . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264 Péter Balázs Despre manuscrisul Moise de János Körmöczi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 Mária Ludassy Între Price și Paine . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 Vera Tünde Vulkán Despre „Rânduirea comună” a lui József Mártonfi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303 Kinga-Éva Móritz Einleitung in die Philosophie. Niveluri de interpretare ale manuscrisului. . . . 315

Universităţi Vest Europene Irén Rab „Wir sind alle Brüder und einander gleich.” Note suplimentare la istoria mentalităţii studenţești din Göttingen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 326 Miklós Latzkovits Scrisorile lui József Pákei către János Körmöczi (comunicare text) . . . . . . . . 345 Annamária Biró János Körmöczi și știinţele istorico-politice la Göttingen . . . . . . . . . . . . . . . . 365

Gábor Simon János Körmöczi fondatorul laboratorului de fizică al Colegiului Unitarian din Cluj . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 382

Între teologie și filozofie Péter Egyed Kantianismul ardelean: Sipos, Köteles, Körmöczi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 394 Zoltán Gyenge Concepţia lui János Körmöczi despre religie în lumina filozofiei lui Schleiermacher . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 413 József Simon Iluminism şi filozofie critică – dilemele lui János Körmöczi (1763–1836) după Flügge, Herder şi Kant . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 422 Dezső Gurka Începuturile carierei de filosof. János Körmöczi sub influenţa postkantianismului de la Jena . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 439 Dániel Schmal Conceptul ens morale și fundamentele comunităţii morale in iluminismul timpuriu și târziu. Marginalii la notele lui János Körmöczi . . . . . . . . . . . . . . . 453 Mihály Balázs Körmöczi între radicali şi adepţii lui Kant . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 468 Predică festivă . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 497 Indice . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 503 Fondat în 1861. Publicat de Biserica Unitariană din Transilvania. Apare trimestrial. Redactor şef: dr. Sándor Kovács Redactor: Róbert Zoltán Bálint Îngrijirea textelor/corectură: Miklós Kürti Tehnoredactor: Péter Virág Colectivul de redacţie: dr. Mihály Balázs, dr. Juliane Brandt, dr. Szabolcs Czire, Botond Koppándi, Lehel Molnár B., dr. Ildikó Horn, dr. Elek Rezi Adresa redacţiei: B-dul 21 Decembrie 1989, nr. 9, 400105 Cluj-Napoca, Romania Tel: +40 264 593236, +40 364 405557; fax: +40 264 595927; e-mail: [email protected] Tipărit în Tipografia GLORIA, Cluj. ISSN 1222-8370.

CONTENTS

CHRISTIAN SOWER

To the Reader . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 219

Context and Tradition Lehel Molnár B. The Role of János Körmöczi in Establishing the Unitarian Church Archives 221 Zsuzsa Font Sámuel Köleséri jr. – The Protagonist of Transylvanian Early Enlightenment (Frühaufklärung) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 252 Gizella Keserű János Körmöczi and the Nonadorantist Tradition. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264 Péter Balázs About the Moses-manuscript executed by János Körmöczi . . . . . . . . . . . . . . . 283 Mária Ludassy Between Price and Paine . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 Vera Tünde Vulkán József Mártonfi’s “Common Regulation”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303 Kinga-Éva Móritz Einleitung in die Philosophie (Introduction to Philosophy): Levels of Interpretation of a Körmöczi Manuscript . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 315

At Foreign Universities Irén Rab „Wir sind alle Brüder und einander gleich.” (We Are All Brothers and Equal to Each Other) Data on the History of Mentality of Students in Göttingen. . . . 326 Miklós Latzkovits József Pákei’s Letters to János Körmöczi (text publishing) . . . . . . . . . . . . . . . . 345 Annamária Biró János Körmöczi and the Historical and Political Studies of Göttingen . . . . . 365

Gábor Simon János Körmöczi – the Founder of the Physics Laboratory of the Unitarian College in Kolozsvár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 382

Between Theology and Philosophy Péter Egyed Kantianism in Transylvania: Sipos, Köteles, Körmöczi. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 394 Zoltán Gyenge Was János Körmöczi Religiousless? Körmöci’s Thinking in the Light of Schleiermacher’s Philosophy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 413 József Simon Enlightenment and Critical Philosophy – János Körmöczi’s Possible Dilemmas Following Flügge, Herder and Kant . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 422 Dezső Gurka János Körmöczi’s Philosophical Thinking Influenced by Post-Kantian Efforts . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 439 Dániel Schmal The ens morale (Moral Being) and the Foundations of the Moral Community in the Enlightenment – Marginal Notes to János Körmöczi . . . 453 Mihály Balázs Körmöczi Between the Radicals and the Kantians . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 468 Festive Sermon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 497 Index . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 503 Year of Foundation: 1861. Edited by Unitarian Church. Appears quarterly. Editor in Chief: dr. Sándor Kovács Editor: Róbert Zoltán Bálint Copyreader: Miklós Kürti Layout: Péter Virág Members of the Editorial Board: dr. Mihály Balázs, dr. Juliane Brandt, dr. Szabolcs Czire, Botond Koppándi, Lehel Molnár B., dr. Ildikó Horn, dr. Elek Rezi Editorial Office: B-dul 21 Decembrie 1989, nr. 9, 400105 Cluj-Napoca, Romania Tel: +40 264 593236, +40 364 405557; fax: +40 264 595927; e-mail: [email protected] Printed in the GLORIA Printing House. ISSN 1222-8370.

TARTALOM. Hagyomány és kontextus. Font Zsuzsa Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel

Recommend Documents