Font Zsuzsa 1. Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel

Font Zsuzsa1 Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel Közel egy időben, főleg Kolozsváron az erdélyi művelődés több mérvadó kutatóját foglalkoztatta, hogy Erdély kultúrája, különösen tudományossága, mikor találkozott először a nyugati kora-felvilágosodás eszményeivel és gyakorlati vívmányaival; hogyan ment végbe ezek átplántálása Erdélybe és – sokszor közvetve – a román fejedelemségekbe. Nem egyformán ítélkeztek erről, de az 1950/60-as években fellépők mind megegyeztek abban, hogy egy ilyen folyamatnak a legsokoldalúbban hatékony, meghatározó alakja az 1663–1732 között élt ifjú Köleséri Sámuel volt. Elsőnek Jakó Zsigmond nevezte az erdélyi Frühaufklärung igazi kulcsemberének a korábban főleg orvosként ismert polihisztort,2 akinek – főleg az 1720-as évekből fennmaradt – „tudós-irodalmi” levelezését ő gyűjtötte össze, és így alaposan ismerte.3 Nem sokkal később írt ugyanerről két másik kolozsvári kutató. Ugyanaz áll az ő munkáik középpontjában, ti. a német Frühaufklärung, s mégis legfeljebb inspirációt kaphattak Jakótól, hiszen nem kéziratos forrásokra, a Jakó által fölhasznált (s kiadásra előkészületben volt) ’tudós levelekre’ építenek, és speciális eseteket vizsgálnak. Juhász István a vallásfilozófia Christian Wolffra hivatkozó megújítása, reformja erdélyi visszhangjáról adott elő 1973-ban, majd írt róla.4 Benkő Samu pedig „a felvilágosodás meggyökerezésének erdélyi sajátos-

1 Font Zsuzsa a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének docense, a Fontes Rerum Scholasticarum című iskolatörténeti sorozat szerkesztője. Az erdélyi magyar és szász művelődés történetének kutatója. 2 Jakó Zsigmond: A XVIII. század eleji román művelődési élet és a korai német felvilágosodás kapcsolatai Köleséri Sámuel levelezésének tükrében. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 13. évf. (1969). 55–65. Uő: Társadalom, egyház, művelődés. Budapest, 1997, 391–401. 3 Jakó Zsigmond: Köleséri Sámuel tudományos levelezése (1709–1732). Szerk. Font Zsuzsa. Kolozsvár, 2012 (Kölesériana, 1.), 8. sz. levél. A továbbiakban: Tudományos levelezés. 4 Késői kiadása: Juhász István: Christian Wolff és az erdélyi református teológia. In Uő: Hitvallás és türelem. Tanulmányok az erdélyi református egyház és teológia 1542–1792 közötti történetéből. Kolozsvár, 1996, 102–115. (Dolgozatok a református teológiai tudomány köréből. Új sorozat, 2.)

Font Zsuzsa • Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri

253

ságai” közt egy matematika-könyv átdolgozásának és Köleséri kísérőtanulmányának bemutatásával hozott egészen újat. Utóbbiból Benkő hosszan idéz: a stúdium – mondhatjuk – globális jelentőségét illetően Apáczaira vissza- és a Bolyaiakra előremutató eszmevilágra hívja fel figyelmünket, és a korai felvilágosodás (tudtommal) addig nálunk alig említett alakjára, Ehrenfried Walter von Tschirnhausra, akiről fontosabb lexikonok filozófus volta mellett technikai találmányait, felfedezéseit, de könyvét, a Medicina mentist is előkelő helyre sorolják. 1723-ban – Benkő idézi Köleséri előszavát – „latin eloquentiáját híva segítségül” arra törekszik, hogy a matematika „gyakorlati alkalmazása révén új formába öntött tankönyvével a szellem homályát elűzze”. A fizikán kezdve a tiszta mathesis nélkülözhetetlenségét bizonyítja különböző tudományokban. Majd így folytatja: „…korántsem indokolatlanul hívjuk Locke-ot bizonyságul: még a tudós férfiak is akkor tudták meg, hogy mi a fogyatékosságuk, mikor a mathesis, de főként az algebra nem közönséges munkájában szorgoskodtak.”5 Tárgyunk szempontjából egy fontos forráskiadásról kell még megemlékeznünk, amiből bőségesen merített mindenki. Bertók Lajos a debreceni egyetemi könyvtár két vaskos évkönyvében még az 1950-es években közölte a korszak legnagyobb erdélyi, több mint háromezer kötetes magánkönyvtárának jegyzékét, s Köleséri bibliofíliája értékelésére is kísérletet tett.6 A könyvtárjegyzék közzététele után a szétszóródott könyvtár köteteinek felkutatása – noha nem szervezetten – szintén elindult, itt többek mellett Gustav Gündisch, Spielmann Mihály, Doina Nägler és Hajós József kolozsvári könyvtárakban végzett feltáró munkáját kell kiemelnünk.7 A következőkben megpróbálunk pályaképet fölvázolni, és ennek kontextusában legalább fölvillantani: mik a bizonyságai annak, hogy immár közvélekedésnek számító kulcsszerepet játszott Köleséri a 18. század első harmada művelődése, tudományossága megújításában; végül majd röviden szólunk arról: a munkásságát követő évtizedekben hogy alakult a tudós hagyaték sorsa és megítélése. Ifj. Köleséri Sámuel Szendrőn született, Váradról menekülő református

Benkő Samu: A felvilágosodás meggyökerezésének néhány sajátossága az erdélyi magyar művelődésben. In Uő: Haladás és megmaradás. Budapest, 1979, 115–176, itt 174– 176. (Először: Korunk évkönyv, 1973, 101–114.) 6 Bertók Lajos: Ifjabb Köleséri Sámuel könyvhagyatéka. In Könyv és Könyvtár. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának évkönyve. Debrecen, 1955. 7 Hajós József: Barangolás kolozsvári könyvtárakban. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest– Kolozsvár, 1999. 5

254

KER M AGV 2014/3–4 • HAGYOMÁNY ÉS KONTEXTUS

pap fiaként.8 Végzett teológusként – ha igaz – első istentiszteletét sem szolgálta végig – elfelejtette a Miatyánkot. Életútjának későbbi merész kanyarjai ismeretében nem biztos, hogy anekdotáról van szó. A kudarc után a nagytekintélyű Teleki Mihály elhitte a filozófiából Leidenben és teológiából Franekerben doktorált ifjúnak,9 hogy pályát tévesztett: orvosnak akar tanulni. Telekitől erre pénzt kért. Az utolsó adat tanuló-éveiből, hogy ezt a pénzt meg is kapta. Ettől, 1685 tájától fogva bő fél évtizeden át nincs adatunk róla. A medicina történészei számára máig rejtély, hogy hol tanulta ki az orvoslást. Weszprémitől10 kezdve legtöbb biográfusa odaajándékozza neki a doctor medicinae címet, ő maga is folyamatosan használja. Magyar László András inkább a kétely mellett teszi le a voksot: kétségbe vonja (az európai orvosegyetemek pontos iratkezelésére és dokumentumaik teljességére hivatkozva) az egyetemi orvosi doktorálást.11 Mindettől függetlenül több évtized legsikeresebb erdélyi orvosának és közegészségügyi reformokat szervező szakemberének számított.12 Az ismeretlenség évei után más emberrel találkozunk. A tiszántúli kálvinista ifjú – legkésőbb 1690 körül – félreérthetetlenül Bécs oldalára áll. A török elleni hadjáratok kritikus hónapjaiban Liechtenstein hercegtől Damian Wallisig főhadparancsnokok magánorvosa, közben ellátja főorvosi hivatalát Szeben városban és a fél Szászföldön. Még ebben az évtizedben – megint csak nem tudjuk, hol – kiképzi magát a geológia és a bányászat elméletéből és gyakorlatából. Az udvari kamara 1699-ben kifejezetten ilyen felkészültségére hivatkozva utasítja az erdélyi Cameratica Commissiót, hogy a nagy financiális átrendezés során egyetlen magyar felelős hivatalnokként a fémbányászat főfelügyelőjévé tegyék meg; későbbi adatok bizonyítják, hogy Erdélyen kívül Olténiára is kiterjedő hatáskör-

8 Apja a Váradi Biblia szövegének gondozója, utóbb Debrecenben híres, nagyhatású szónok és termékeny író. 9 Értekezései közül különösen a fizikai és asztronómiai tárgyúakat tartják máig sokra, mint a kései holland karteziánizmus hatásának példáit. Szövegfordítást is ad A táguló világ magyarországi hírmondói: XV–XVII. század. Vál., bev., jegyz. Waczulik Margit. Budapest, 1984, 462–473. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története. Budapest, 1964. több fejezetében. 10 Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Ford. Kővári Aladár. 1. köt. Budapest, 1960, 165–181, (Orvostörténeti könyvek). 11 Magyar László András: Az orvos Köleséri Sámuel. Korunk, 2012/4. 90–95. 12 Pápai Páriz Ferenc is nagyra értékelte, aminek bizonysága többek közt Köleséri Auraria című fő munkájában lévő arcképéhez írt verse. Károlyi Sándornétól Bethlen Katáig a kor legműveltebb főasszonyainak nemcsak kezelője, hanem orvoslásban tanácsadója.


255

rel.13 Fegyelmezett, szolid építőmunkát végez a török háborúk miatt is katasztrofális állapotba jutott bányákban. Igazi szakemberként szolgálja – végső soron gyarmatosító – munkájában a császári adminisztrációt. Érdekes, hogy egyelőre csak egy hírhedt unitárius pasquillus-szerzőtől értesülünk arról, hogy – igen korán, a Rákóczi szabadságharc küszöbén – a vérre menő, igazi politikai küzdelmekbe is belekeveredhetett. Ott félreérthetetlen utalás van arra, hogy az egyik párt föltétlen szükségesnek tartotta őt megmérgezni: ezt Szentpáli Ferenc Kriván havasának… kezdetű, akkoriban igen népszerű pasquillusában foglalta versbe 1703-ban, amikor a császári udvar kedves emberéről, Johannes Sachs von Harteneckről, a szász királybíróról kiderült már, hogy milyen hatalmaskodásokat folytat, hogy magyar és szász embereit – a legkisebb, néha csak vélt mulasztásért, teljesen önkényesen – sorra végeztette ki.14 A versben megvalósult mérgezések és kivégzések felsorolása után kerül sor Kölesérire, s a versíró az ekkor már elfogott Hartenecket így szólítja meg: Mivelhogy Galenus helyett fő mestered Luciper atyád volt te Hüppokratészed, Tudja Köleséri, mivel ánizs vized Néki sokat használt, mikor megétetted, Melyet hogyha mindjárt ki nem köpött volna, Egy kis veres porral nem orvoslott volna, Soha stompok között bányán nem sétálna, Most Actonnal együtt föld hátán nem járna.15

Minderről bőségesen sorol adatokat Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburgkormányzat Erdélyben: 1690–1740. Budapest, 1988, Akadémiai Kiadó (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. Hatóság- és hivataltörténet, 3/8.). passim, különösen 251, 257. Trócsányitól származik Köleséri egész pályájának összefoglaló méltatása is: Köpeczi Béla (szerk.): Erdély története. 2. köt. Budapest, 1986, 1010. 14 Idegen nyelven minderről, majd Harteneck kivégzéséről bőségesen tájékoztat Zieglauer, Ferdinand von: Harteneck, Graf der sächsischen Nation, und die siebenbürgischen Parteikämpfe seiner Zeit: 1691–1703. Nach den Quellen des Archives der siebenb. Hofkanzlei und des sächs. National-Archives in Hermannstadt. Hermannstadt, 1869, 225–470. 15 Régi magyar költők tára. 17. század. 13. köt. Budapest, 1988. 77, itt a 19–20. versszak és 570, 572. A stompok=fémbányák zúzómalmai. – Karl Ludwig Acton a hirhedt Rabutin generális főembere volt, akit, házasságtöréssel gyanúsítva, szintén sikertelenül próbált Harteneck álmában, megmérgeztetni. 13

256


Az új évszázad elején ébred föl Kölesériben a tudományos ambíció is. Elkezdi elemezni a feltárt régi feliratokat, a régészeti, különösen a paleontológiai leleteket, és ha a megoldásban megakad, akkor külföldre is kezdi küldözgetni leírásukat. Amolyan csereakciót is szervez, néha nemcsak a pontos meghatározás céljából, sokoldalú kapcsolatépítésének fontos eszköze lesz ez.16 Egyúttal írja Erdély római kori aranybányászatának történetét. Az 1717-ben megjelent Auraria Romano-Dacica a tudományos sikert hozza meg számára, külföldi folyóirat-recenziókat, vitákat, végül két év múlva felvételét az Academia Leopoldina tagjai közé. Kritikai észrevételek is akadtak; kétségbe vonták, hogy az erdélyi aranybányákból annyit termelhettek ki a rómaiak, amennyit ő számolt ki. Erre igen alaposan egy kis tanulmány méretű választ küld Johann Burkhardt Menckenek, ami meg is jelenik a Neue Zeitungen von Gelehrten Sachen supplementumában.17 Az Aurariával azonban Köleséri szoros értelemben vett irodalmi munkássága véget ért. 1720-tól tudatosan kiépített tudós levelezésében egy fél tucat tanulmány-méretű levelet és igen sok tervezett munkára való utalást találunk. Ezek közül a filozófiaiakra még visszatérünk, de nem hagyható említés nélkül évtizedeken át érlelt fő történeti munkája. Három részes mű lett volna, aminek elkészült részleteit féltve őrizte, az ajánlott együttműködést nem fogadta el. Végeredményben ő volt a fő akadálya annak, hogy megvalósuljon, amit sokan szerettek volna: hogy Bél Mátyás fő művével összeolvadjon ez a másik honismereti munka, hogy az egész, így a Kárpát-medence korszerű monográfiája legyen.18 A mű mégis ’kiszivárgó’ részleteit barátai kiválónak tartották, de ő még éretlennek a kiadásra.19 A saját véleményét Károlyi Sándornak 1722-ben írt leveléből ismerjük: „Vagyon kezem alatt való munkám, melyet ha elkészíthetnék a sok foglalatosság között, talám lenne mind ennek a hazának mit köszönni, mind idegeneknek olyat látni, amineműt még nem láttak.”20 Ez a nagyon ritka magyar nyelvű megnyilatkozásai közé tartozik (még ritkább, hogy írói öntudata hangot kap). Az

16 Tudományos levelezés, lásd pl. a Johann Jacob Scheuchzernek, John Woodwardnak írt leveleket. 17 Uo. 8. sz. levél. 18 Uo. a 21. és 22. sz. levelek Bél Mátyástól, Friedrich Wilhelm Sommersberg sziléziai történésztől 1722-ben. (Bél és Köleséri ismerték egymást, legalább egyszer találkoztak is: 1728. szeptember 28-án Bécsben Köleséri bejegyzett Bél albumába. V.ö. Inscriptiones Alborum Amicorum, rekord: 4710. (A továbbiakban: IAA.) Bél Mátyás levelezése. Kiad. Szelestei Nagy László. Budapest, 1993 (Magyarországi tudósok levelezése, III.), 583. 19 Weszprémi: i. m. 179. 20 Tudományos levelezés, 20. sz. 57.


257

alkotó Köleséri tragédiája, hogy élete végén látta csak elkészültnek ezt a munkáját. Különböző címeken emlegeti, a leghosszabb, konkrét címváltozat: De Dacia Romana, Hunno-Dacia ac hodierna Dacia-Augusta. 1732-ben, halála évében egy hallei történészprofesszornak írja, hogy „küldi a Daciat prológus és epilógus nélkül”21 – tehát majdnem kiadásra készen. Valószínű, hogy féltette kéziratát az elkobzástól vagy pusztulástól, hiszen hírlett már ekkor, hogy első, szász feleségétől való válása érvénytelenségét kimondják, és bigámia címén elítélik.22 A szászokkal egyébként jónéhány súlyos konfliktusa volt, Harteneck mellett a szász universitással is. Az egész szász elitet vérig sértette ő és pártfogója, Savoyai Jenő, meg az udvari adminisztráció 1727-ben, amikor a szászoknak és evangélikusoknak járó, megüresedő guberniumi tanácsosi helyre őt nevezték ki.23 A fentiektől talán nem független, hogy a szász vezetők közömbösen nézték, hogy első szász felesége machinációi nyomán miképpen dolgozik egy ellenpárt Köleséri ellen. Mindezek alapján meglepőnek tűnhet, de kiváló, érzékeny, igényes szászokat is találunk egymás után Lorenz Weidenfeldertől Johann Seiverten át Joseph Trauschig, akik másfél évszázadon át tudós hagyatékát megőrizték, értékelték, és részben közreadták. Mesés gazdagodása, házassági és anyagi csődje, ami egész anekdotakincset táplál máig, s végül a politika, ami a gyors és végső bukásnak legfőképpen a terepe lett – olyan külső életmozzanatok, amikből magukból is egy rövid, de izgalmas korszak bátor úttörései és ezek viszonylag gyors kisiklása rekonstruálható.24 Lássuk a számunkra legfontosabbat, az átalakuló Európa tudósvilágával kiépített kapcsolatokat. Köleséri értesülései általában a német nyelvterület intézményei, folyóiratai, de különösen a hallei egyetem és pietista központ eseményeiről pontosak, gyakran frissek. Állásfoglalásai azonban változatosak. August Hermann Francke és pedagógiája iránt bizalommal van; nevelt fiát a hallei paedagogium regiumba küldi. Francke megbízásából a Szebenben iskolareformon, könyvkiadáson, könyvkereskedés alapításán munkálkodó Christoph Niko21 „… absque prologo et epilogo mitto Daciam”. Johann Peter Ludwighoz halála évében, 1732 tavaszán. Uo. App. 14. sz., 226. 22 Végül börtönben halt meg 1732 karácsonyán. 23 Trócsányi: i. m. 322, 388. 24 Egy ilyen sorozatba illeszkedik az az adat is, mely szerint 1792-ben a kolozsvári színtársulat első előadása egy Titkos ellenkezés vagy Köleséri című (ma ismeretlen) darab volt. Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897, 81. (Az adatra Egyed Emese hívta fel a figyelmem.) – Makacsul él a téma, „orvostörténész” változata a Köleséri uram házasságai című Pataki Jenő-tanulmány számos kiadásában.

258


laus Voigtot és munkatársát támogatja.25 Viszont sok kérdésben más a véleménye, mint a hallei egyetem teológus vezetésének. Ezt jelzi már az is, hogy egyetlen kifejezetten vallási kérdésekről szóló munkája az övékénél radikálisabb programot hirdet: az egyházi intézmények teljes mellőzésével képzeli el az eszményi személyes vallásosságot.26 Amikor a hallei egyetemen szakításra kerül sor a domináns pietista vezetés és a keresztény kinyilatkoztatástól független morál létezését állító filozófus professzorok között, akkor különösen határozottan foglal állást ismételten. Az akkor már európai hírű filozófus, Christian Wolff elűzését a hallei egyetemről, egyúttal Poroszországból,27 élesen elítéli. Ez éppen abban az évben, 1723ban történt, amikor erdélyi mágnás fiúk ügyében és egyébként is: „a’ Halai Professorokkal ő kegyelmének – ti. Kölesérinek – correspondentiája” volt.28 Kölesérinek a Wolff-ügyre való heves reakcióját egy Jénába peregrinált diáknak írt levele is mutatja: „Csodálkozom, hogy a tudomány művelése terén oly komoly érdemeket szerzett Buddeus professzor – a címzett ifjú tanára – beleavatkozott a Wolffal való dicstelen küzdelembe” (in ingloriam istam arenam cum Wolffio). Bárcsak sose jelent volna meg az ő bírálata in philosophiam Wolffianam…29 – Méltatlankodik régi barátjának, Mihail Şendónak, mikor hírül veszi, hogy a cárnő előbb hívta, majd az orosz akadémián örökös hellyel tisztelte meg a német filozófust: „Mi a helyzet Péterváron? Mi a helyzet a tudománnyal, a tudósokkal, akiknek sorába, vagy talán inkább oltalmába fölvétetett a korábban hallei matematikus és filozófus Christian Wolff, akit Halléból a fölingerelt teológusok távolítottak el. Jelenleg Marburgban professzor; új, nap mint nap megjelenő publikációiban gyönyörűséggel olvasok sok kitűnő, merész, szinte hihetetlen dolgot”.30 25 Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában. Szeged, 2001, 76– 85, 138, 202, 26 Font Zsuzsa: Theologia pacifica Erdélyben (Gardenius, Poiret, Köleséri). In Megújulás és megmaradás. Fabiny Tibor-emlékkönyv. Budapest, 2009, 125–145. 27 Hinrichs, Carl: Preußentum und Pietismus: der Pietismus in Brandenburg-Preußen als religiös-soziale Reformbewegung. Göttingen, 1971, 388–441. Erről magyarul: SchmidtBiggemann, Wilhelm: Gyakorlati filozófia mint provokáció: Christian Wolff filozófiája a korai felvilágosodás eszmepolitikájában. Budapest, 2008, 33–41. (Mitteilungen der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft für Philosophie, 2.) 28 Font Zsuzsa: i. m. Erdélyiek… 149–150. 29 Tudományos levelezés, 48. sz. Johann Lutsch, Jénában tanuló szász diákhoz 1724 nyarán. 30 „… multa quotidie in novis publicis insignia, ardua, incredibilia cum voluptate lego” Uo. 68. sz. Mihail Şendóhoz, 1725. január 26-án.


259

A Köleséri-levelezésből tehát Wolff egyik igen korai erdélyi olvasóját s mondhatjuk, rajongóját ismerjük meg, akinek mellesleg meggyőződése, hogy az egyetemes tudomány számára latinul is meg kell jelenniük az új műveknek: „Si Wolffius sua cogitata Methaphysica non populari, sed universali eruditorum lingua luci dedisset, optime fecisset.”31 – Másutt már azt javasolja Köleséri, hogy „az lenne a tanácsos, ha Wolff latinul is kiadná a Philosophiát, ahogy azt ígérte.”32 Tucatnál többször találkozunk Wolff nevével a levelezésgyűjteményben. Egyszer félreérthetetlen utalást találunk korrespondens-kapcsolatra is. 1724. június 8-án Szebenből Frankfurtba ugyancsak fenti barátjának azt írja Köleséri: „Wolffról most semmit sem tudok, egyébként még ma írok neki válaszlevelet.” (De Wolffio nil habeo, hodie tamen eidem scribo, occasionem respondendi nactus ad praevias ipsius.)33 Ez a néhány szó olyan nyomnak tekinthető, amin elindulva az akkoriban vezető német bölcseleti iskola korai erdélyi visszhangjának további részleteire bukkanhatunk. Így már eljutottunk adósságainkhoz. Például – csak a Wolff-iskolánál maradva! – Köleséri nevelt fia, Lázár János tanulmányi ideje forrásanyagának megvallatása. Lázár a marburgi egyetemen volt tagja Wolff legszűkebb tanítványi körének; azokban a munkálatokban is részt vett, amelyekről idéztük nevelőapja sürgetéseit: a fő művek latinra fordításában, kiadásuk előkészítésében.34 A Köleséri-korrespondenciában a nem kevés Lázáriána közt egyelőre nincs egy se a marburgi tanulmányok idejéből. Ha ennyit időztünk Christian Wolffnál, akkor ne mulasszuk el leszögezni: a kapcsolatok, hatások majdnem mindig a vallásfilozófusra vonatkoznak. Arra, aki szigorú – matematikailag is megalapozott – egzakt metodikával közelített a vallás kérdéseihez. Vállalta a botrányt Halléban a konfuciánus etikáról nagy nyilvánosság előtt tartott előadásával, aminek radikális olvasata barátok és ellenfelek közt egyaránt a teljesen független, az ateizmushoz közelítő, univerzális morál. Voltak, akik később a keresztény tanítás korszerű értelmezési kísérleteként használták föl Wolff ilyen spekulációit is; tény, hogy elfogult protestánsok hamarosan egy ilyen konzervatív vagy legalábbis közvetítő-szerepben szerették látni a mestert.

Uo. 51. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. augusztus 10-én. (integritati suae et nominis perpetuitati optime consulturum editione Philosophiae suae idiomate Latino). Uo. 60. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. október 19-én. 33 Uo. 45. sz. Michael Gottlieb Hanschhoz 1724. június 8-án. 34 Juhász: i. m. 103–104. 31 32

260


Wolffnak is mesteréről, a gondolkodás történetének a korban legmeghatározóbb alakjáról, Leibnizről, filozófiájának Kölesériék általi befogadásáról csak nagy kerülővel sikerülhet érdemlegeset mondani. A Kölesérinél húsz esztendővel fiatalabb Michael Gottlieb Hansch (1683– 1749) lehetett az egyik közvetítő. A 18. századi filozófus-teológusok második sorában egyre gyakrabban bukkan fel a neve. A lipcsei egyetemen lett magiszter, majd 1709-ben Jénában a teológia doktora. Soha nem volt lelkész, tisztán teológiai kérdésekkel is ritkán foglalkozott, a természettudományokat és a matematikát tanulmányozta egyetemi éveitől fogva. A tudomány- és filozófiatörténetbe két kiadványcsoporttal írta be nevét. Az egyik, tárgyunk szempontjából most nem részletezendő: az 1718-ban megjelentetett Kepler-levelezés. A tervezett összkiadás első kötete úttörő filológiai teljesítmény, ami hosszas bécsi-prágai utazásokat kívánt.35 Filozófiai munkásságának fő terepe azonban a leibnizi filozófia védelme és népszerűsítése. Leibnizcel személyes kapcsolatban is állt, levelezésük 1707-től egy évtizeden át Leibniz haláláig, 1716-ig tartott.36 Az újabb filozófiatörténeti összefoglalások a leibnizi metafizika hatástörténetében időben Wolff és követői elé helyezik Hanschot, aki még a mester életében kezdte ilyen irányú munkásságát.37 Kitüntetett szerepet vállalt a Leibniz-művek megvédésében, népszerűsítésében: a Theodicea 1712-es recenziója után – ami határozottan teológiai támadás volt – Leibniz felkéri Hanschot ellenrecenzió írására. Ez az apológia 1716-ban jelent meg. A Monadologia latin fordítását is többször kiadta,38 majd gyűjteményes kiadást a mester kisebb műveiből – ezekről később szólunk. Hansch 1725-ben kéziratban küldi Kölesérinek Theoremata methaphysica ex philosophia Leibnitziana selecta című művét. Köleséri a köszönet és dicséret mellett felveti, hogy az általa írt Responsorias Philosophematis Leibniziano Detlef Döring: Michael Gottlieb Hansch (1683–1749), Ulrich Junius (1670–1726) und der Versuch einer Edition der Werke und Briefe Johannes Keplers. Acta Historica Astronomiae, vol. 5. (1999). 80–121, itt: 97–121. 36 Lorenz, Stefan: Leibniz und Michael Gottlieb Hansch. Zur Frühgeschichte der Wirkung der ‘Essais de Theodicée’ in Deutschland. In Leibniz und Europa. VI. Internationaler Leibniz-Kongreß, Hannover, 18. bis 23. Juli 1994. Vorträge II. Teil. Hannover, 1995, 206–211, itt: 207. 37 Lásd Die Philosophie des 17. Jahrhunderts. Das Heilige Römische Reich Deutscher Nation. Hrsg. Holzhey, Helmut et al. Bd. 4/2., Basel, 2001 (Grundriss der Geschichte der Philosophie), 1076, 1149. 38 Lorenz, Stefan: De Mundo Optimo. Studien zu Leibniz’ Theodizee und ihrer Rezeption in Deutschland (1710–1791). Stuttgart, 1997 (Studia Leibnitiana. Supplementa, XXXI.), 128–133. 35


261

Wolffianis című munkát csatolják hozzá.39 Később a szerzőnek azt javasolja, hogy jó lenne, ha a műhöz a harmonia praestabilitáról, a test és a lélek egységéről szóló elmélkedését is hozzá lehetne illeszteni, mert Leibniz ezt a kérdést sokkal kielégítőbben oldotta meg, mint a karteziánusok. Ezt ő, Köleséri, aki Descartes-tal sokat, „a puero” foglalkozott, bizton állíthatja.40 Hanschnak egy erről szóló írását tartalmazza egy Majna-Frankfurtban 1722-ben megjelent gyűjtemény, ennek kibővítésére kéri Köleséri, majd – a szerző sok elfoglaltsága miatt – megelégszik az 1722-es De unione mentis… újraközlésével.41 A Hansch-munka 1725-ben már így jelent meg: Theoremata methaphysica ex philosophia Leibnitziana selecta … accedit ejusdem auctoris Meditatio philosophica de unione mentis et corporis secundum principia Leibnitiana denuo edita.42 A mű hely nélkül, Kölesérinek ajánlva jelent meg, a szerző későbbi nyilatkozata szerint Augsburgban.43 Könyvtárkatalógusok Majna-Frankfurtot tüntetik fel, nyilván a függelék első kiadását véve alapul.44 A kiadás ügye azonban így is rejtélyes: Köleséri 1725 júliusában egy másik levelezőpartnerének is említi, hogy a Theoremata kinyomtatásával van elfoglalva (kiegészítve azt De dogmatibus metaphysicis Leibnitziano-Wolffianis című értekezésével).45 A Lipcsébe induló erdélyi Andreas Czekelinek szóló levelében intézkedik a mű nyomtatásáról, részletes utasításokat küld betűnagyságról,

Tudományos levelezés, 74. sz. 1725. június 19-én. Uo. App. 9. 41 Michaelis Gottlieb Hanschii … Idea Boni Disputatoris: Sive Synopsis Præceptorum Disputandi: Cum Dissertatione De Eo Quod Observandum Est; Ut Nos Invicem Perfecte Intelligamus: Et Meditatione Philosophica De Unione Mentis Et Corporis; Secundum Principia Summi Quondam Philosophi Et Germaniæ Nostræ Decoris Immortalis Godefridi Guilielmi Leibnitii. Francofurti ad Moenum, 1722. Ld. Tudományos levelezés, 74. sz, ill. App. 9., 10. sz. 42 A kiadvány digitális példánya elérhető: http://bsb3.bsb.lrz.de/~db/1067/ bsb10670573/images/index.html?id=10670573&fip=&no=2&seite=2 [2014. 09. 19.] 43 A Godefridi Guilielmi Leibnitii Principia philosophiae, More Geometrico Demonstrata: Cum Excerptis Ex Epistolis Philosophi Et Scholiis Quibusdam Ex Historia Philosophica; Cum Indicibus Theorematum, Auctorum, Rerum Denique Et Verborum Memorabilium; Accedunt Theoremata Metaphysica De Proprietatibus Quibusdam Entis Infiniti et Finiti Mundique Existentis Perfectione, Ex Philosophia Leibnitiana Pariter Selecta Et Geometrice Demonstrata Nec Non Meditatio Philosophica De Unione Mentis Et Corporis Denuo Edita 1728-as Praefatio )()(2a. (A továbbiakban: Principia philosophiae). 44 Berlini, göttingeni, hannoveri könyvtárkatalógusok tartalmazzák ezt a megjelenési helyet. 45 Igen valószínű, hogy a korábban Responsorias… néven megjelölt Köleséri-értekezésről van szó. Lásd Tudományos levelezés 74. sz. 1725. június 29-én. 39 40

262


margóról stb.46 A kiadás helyéről nincsen szó, Augsburg neve fel sem merül, de nem kizárt, hogy az egyetemre induló diák kitérőt tett. Hansch 1728-ban terjedelmes gyűjteményt ad ki Godefridi Guilielmi Leibnitii Principia philosophiae more geometrico demonstrata címen. Leibniz több filozófiai műve, elsőnek a Monadologia általa fordított latin változata után, a Hanschnak írt fontosabb levelek kivonatait is tartalmazó összeállítás következik,47 s végül a korábbi, 1725-ös nyomtatvány, ami a Hansch-féle theorémákat is tartalmazza, változatlan új edicióban. A teljes nyomdai kolligátum Savoyai Jenőnek van ajánlva, viszont a filozófus olvasónak címzett előszóban Christian Wolff, a wolffianus Georg Bernhard Bilfinger mellett legbővebben Köleséri kap méltatást, és leveleiből iktat be hosszú részleteket. Innen származik azoknak az információknak jelentős része, amelyek a Theoremata kiadásáról, függelékéről, Köleséri Leibnizet értékelő gondolatairól tudunk.48 Szakszerű biztatása hozzájárult tehát a Leibniz művek olyan latin nyelvű gyűjteményének megszületéséhez, ami összeszedett igen sokat a szétszórtan már megjelent fordításokból és elszórt Leibniz-nyilatkozatokból. – Köleséri és Hansch személyes kapcsolatáról nem tudunk. Találkozásukra Bécsben többször is sor kerülhetett.49 Hansch azokban az években járt először Bécsben, amikor Leibniz is ott tartózkodott, 1713–14-ben, majd a Kepler kiadásra pénzt gyűjtve többször is. A Kepler-levelezés megjelenése után császári tanácsosi címmel tüntetik ki, ami nyilván megerősítette abban, hogy egy évtized múlva 1727-től Bécsben telepedjék le. Hivatalviseléséről nem tudunk, írt, szerkesztett, igazi értelmiségi munkát végzett. Császári javadalmazása 1740 körülig tartott, anyagi nehézségekkel küzdve halt meg 1749-ben. Hagyatékának tekintélyes része szétszóródott, egy töredék Göttingenbe került. * Írásom elején Köleséri munkássága sokoldalúságát emeltem ki. Máig rejtély, hogy teológiából és filozófiából ’igazolható’ doktorátusa mellett hol és mikor szerezte meg felsőfokúnak abszolút elismert képzettségét a másik két tudományág (medicina, bányaügy) elméletében, s főleg: hogyan alapozta meg az utóbbiak Uo. 82. sz. Andreas Czekelihez 1725 júliusában. A franciául írt munka első változata 1714-ben keletkezett Bécsben, Savoyai Jenő környezetében. – A Monadológia latinul először az Acta Eruditorum supplementumában 1721-ben az 500–514. oldalakon jelent meg (az 1728-as Principia philosophiae elején ez található). Lásd még Die Philosophie des 17. Jahrhunderts, 1001, 46. sz. tétel és 1041. 48 Principia philosophiae… Praefatio ) () (2a-3b.) A Hanschhoz írt levelek részleteit már idéztük, lásd Tudományos levelezés, App. 9., 10. sz. 49 Közös ismerőst nyilván többeket említhetnénk. Bél Mátyás környezetében is felbukkan Hansch; 1731. június 4-én jegyzett be albumába Pozsonyban. Vö. IAA, rekord 4812. 46

47


263

praxisát? Nagyobb számban az 1720-as évekből ránk maradt személyes megnyilatkozásai alapján meg merjük kockáztatni, hogy talán a túl sokoldalú tájékozódás, túl sok ügyben való részvétel állott útjába annak, hogy a tudós Köleséri munkássága kiteljesedjék. Hogy mégis, alkotóként is őt tekinthessük az erdélyi előfelvilágosodás kulcsemberének, ahhoz szükség lesz az Auraria mellett a diszszertációkon kezdve a kisebb munkák kritikai igényű kiadására. Már szóltunk arról, hogy kortársak és 18. századi szász értelmiségiek őrizték Köleséri emlékét és részben hagyatékát is. Az erdélyi felvilágosodás kibontakozása idején azonban kiemelkedik az 1717-es Auraria újrakiadása. A munka nagy gonddal készült, Johann Seivert szerkesztette, jegyzetelte, bővítette különösen a feliratok tárgyában az első kiadást. A magyarországi tudományosság is felvállalta a kiadványt, Pray György előszavával jelent meg 1780-ban Pozsony–Kassa impresszummal.50

50 A második, 1780-as kiadás facsimiléjét német fordítással lásd Auraria RomanoDacica. Übers. und bearb. Horst Schneider. Bochum, 2009 (Silber und Salz in Siebenbürgen, 9.). Az 1717-es első kiadás – Magyar László András magyar fordításában – megjelenés előtt áll.

Font Zsuzsa 1. Az erdélyi felvilágosodás kezdeteinek kulcsembere, ifjú Köleséri Sámuel

Recommend Documents