TARTALOM A mű eredeti címe: THE ILLUMINED ONES ©Copyright Whitc Eagle Publishing Trust 1971 New Lands, Liss, Hampshirc, England Fordította: © Balogh Béla 1994 Borítóterv Németh Katalin
Kiadja Fehér Sas Páholy Alapítvány Budapest, 2007.
Nyomta és kötötte Veszprémi Nyomda Zrt. 2007.
ISBN: 978 963 06 3622 3
Bevezetés Kicsoda White Eagle? Barlang a hegyekben
5 12 24
ELSŐ RÉSZ-TOLLAS KÍGYÓ Minesta otthona Minesta és Hah-Wah-Tah A Fehér Mágia Testvérisége Kő- és Napimádat Minesta beavatása Hah-Wah-Tah bölcsessége Minesta és a Mester Hah-Wah-Tah eltávozása
36 40 50 57 64 72 80 86
MÁSODIK RÉSZ - EGYIPTOMI FÉNY Bevezetés Rá-min-ati Is-rá, a főpap Emlékek temploma Rá-Hotep Visszatekintés l Ijraegyesülés Rá-Hotep a templomban Kcteljesedés /éne és lelki gyógyítás A szeretet törvénye A/, Ozirisz-beavatás Koronázás ...
91 94 101 112 122 133 141 148 156 166 171 180 ...189
BEVEZETÉS
Köszönettel családom tagjainak, akik e könyv létrehozásában segítségemre voltak, valamint néhai Sir Rónáid Frasernek tanácsaiért és a kézirat előkészítéséhez nyújtott nagylelkű segítségéért. Grace Cooke
A gyönyörű völgyet, melyben laktunk, az indiánok „Willomee"-nek, a béke völgyének nevezték. Apám, a maja nép lelki vezetője és főpapja, a Minesta nevet választotta számomra. Mindez több ezer évvel ezelőtt történt... Jelenlegi életem sok apró eseménye világosan jelzi az indiánokhoz fűző szoros kötelékeimet, valamint az akk( >ri munkám - inkarnációkon keresztül meg nem szűnő - folytonosságát. Ez a folytonosság még az arcvonás(>kban és a fizikai sajátosságokban is fellelhető. Sötét bőröm, sötétbarna szemem és fekete hajam alapján gyakr.in néztek indiánnak. Két alkalommal is előfordult, hogy •./.lmomra ismeretlen indiánok felkiáltottak: „De hiszen u- közülünk való vagy!" - és én határozottan éreztem, c/. igaz. Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy angliai hölggyel, akivel később összebarátkoztunk. Ő volt az első Ichér nő, áld dél-amerikai indiánok társaságában, kenu\ . i l evezett lefelé az Amazonászon. Első találkozásunk alkalmával adott nekem egy Ids figurát, mely egy régi maja ior/,sfőnök sírjáról származott. Szentül hitte, hogy ez v,il,miikor az enyém volt. Azt mondta, első pillantásra megállapította, hogy közéjük tartozom. A könyvben leírt emlékek az un. „felsőbbrendű én"i 11 keresztül jöttek, nem automatikus írással, nem álmok
formájában, nem transzüzenetekben, és nem a mediális kommunikáció valamely más módszerének segítségével. „Behangoltam" magam egy megváltozott, magasabb rendű tudatállapotba, és fáradalmas, alkotó erőfeszítéssel újra és újra „visszagondoltam" a múltba. Kitartó munkám eredményeként felbukkantak a múltat felfedő emlékeim, melyek a leiekbe kitörölhetetlenül vannak beírva. Amikor „Tollas Kígyó" című könyvemben először írtam előző életemről, mint maja indiánlány, a történet azt sugallta, hogy egy jellegzetes maja civilizáció élt és virágzott legkevesebb tízezer évvel ezelőtt a dél-amerikai Andok lábainál. Ez az állítás sok ellenvéleményt váltott ki. Elsősorban azt állították, hogy a maja indiánok Közép-Amerikához és nem Dél-Amerikához tartoznak, másodsorban a talált leletek alapján az a civilizáció, amit maja néven ismerünk, i.sz. 350-től 900-ig terjedő időszakra tehető. Nem az én feladatom bebizonyítani vagy rögzíteni olyan emlékek tényszerű pontosságát, melyek egészen más alapokon nyugszanak. Minden esetre hivatkozom azokra a bizonyítékokra, melyek az óta kerültek napvilágra. Ezek támogatják azt az állítást, mely szerint több ezer évvel ez előtt egy jelentős maja civilizáció virágzott az Andoknak azon a részén, mely az Amazonászt táplálja. Közép-Amerikát, miután a XVI. században a spanyolok felfedezték, sok archeológus és felderítő utazó tanulmányozta. A leletek nagyon érdekesek. Charles Gallenkamp írja a ^fAaya., the Riddle and Rediscavery ofa lost Civilization" című könyvében:
„Szétszóródva a nagy kiterjedésű őserdőkben, Közép-Amerikában, Mexikó déli részén, a Yucatan félszigeten és a Guatemala-Honduras területén lévő magas fennsíkokon számtalan relikvia található, melyeket az indián Amerika valaha is létezett legfejlettebb civilizációja, a maja civilizáció hagyott hátra." Egy városról is ír, melynek égbe nyúló monumentumai, szögletes piramisai, tágas templomai találkozóhelyként szolgáltak tudománnyal, művészettel, filozófiával és metafizikával foglalkozó nemesek, magas rangú papok és orákulumok számára. A romok körüli hangulat olyan gondolatokat ébreszt, mintha az egész hely inkább varázslók, mint hétköznapi emberek műve lenne. Mexikó déli részén, a Santo Domingo dél Palenque nevű falu közelében, vannak paloták, melyeket szertartási ruhába öltözött, művészien kidolgozott, tolldísszel koronázott főpapok arcképe díszít. Rámutat arra, hogy < >tt nem találhatók adatok egy fejlődésben lévő civilizációról. A maja népnek sikerült megvalósítania a mesteri lókon álló civilizációt mindjárt a keletkezése időszakában. Kétség kívül csak arra következtethetünk, hogy ez a civilizáció, melyről maradványai tanúskodnak, már rég elérte kifejlődésének csúcsát. Érdekes, hogy August Le Plongeon Közép-Amerikában és a Yucatan félszigeten végzett ásatásoknál tett l,nógatásai alapján ezt írja egyik könyvében: „Meg vai'.vok győződve arról, hogy a maja valamint az ősi európai és ázsiai civilizáció közös eredetű, és az elsüllyedt koni ii icnsről, Atlantiszról származik." Ez megfelel annak, ami belső víziómon keresztül jutott tudomásomra.
A The Times és más folyóiratok 1965. október 25.én közölték a hírt, mely szerint egy amerikai felfedező, Géné Savoy, egy kőváros maradványait találta meg a Közép-Kordillerák nyugati lejtőin, közel a perui Patazhoz. A város tizenkét és fél négyzetmérföldnyi területen fekszik a dzsungelben, jól megépített utakkal, lépcsőkkel, a teraszokon templomokkal. A templomok falait antropomorf és zoomorf fejek - vízköpők - díszítik. A fejek közül ötnek volt palalemezekből kialakított fejdísze, melyek vagy sugáralakban felfelé, vagy szárnytollakat utánozva, lefelé helyezkedtek el. Más domborművek koncentrikus vagy egymásba fonódó négyszögekből álltak. Néhányat sasra emlékeztető formák jellemeztek. Ezek a felfedező Savoyt a yucatani maja romokon látott rajzokra emlékeztették. Szembe kerülünk tehát azzal a kérdéssel, hogy vajon a közép-amerikai kultúrák befolyásolták-e a dél-amerikai kultúrákat, vagy ennek az ellenkezője történt? - írja a The Times. Ezek a felfedezések megerősítik az elbeszélésemet. Legalábbis szembeötlő az a tény, hogy a mai perui őserdőkben valamikor, letűnt időkben, létezett egy civilizáció, mely hasonló a maja néven ismert közép-amerikai civilizációhoz. 1965. július 20.-án, mielőtt ezek a felfedezések nyomtatásban megjelentek volna, White Eagle azt mondta: „Az elmúlt évek során arra törekedtünk, hogy az álom világán belüli impressziók által és közvetlen kapcsolat révén közöljünk veletek bizonyos adatokat a régi amerikai indiánok életéről. Elmondtuk, mi az amit a kutatók
fel fognak fedezni Dél-Amerikában, valamint azt, hogy az ottani ásatások napvilágra hozzák az ősi indián kultúra maradványait, igazolva ezzel állításainkat. Mi úgy gondoljuk, helyes az a kijelentés, hogy az indián kultúra tíz-, húsz- vagy harmincezer évre is visszanyúlik a múltba. Még mindig megtalálhatók a monolitok, templomok és lakások nyomai Amerika déli és északi részeinek lakatlan tájain, ahol az indiánok éltek, és amikor a köveket és hieroglifákat értelmezni fogjuk, sokmindenre fény derül majd." „Jelenleg a tudósok nem tudják megfejteni azokat az igazságokat, melyeket az emlékművek magukba rejtenek, éppen úgy ahogy nem tudják megfejteni a titkot sem, amit ti Stonehenge-nek neveztek. Valamikor a jövőben, amikor az ember megérik rá, sok mindent megtud majd a/ építőkről, amit ma a tudósok nem is hinnének, és a kutatás nehézségeit sem vállalnák. A tudomány ma olyasmire épül, amit ténynek neveznek, olyasmire, amit be lehet bizonyítani. Hogy miért? Azért mert a ti tudósaitok még nem fejlesztettek lei bizonyos képességeket, még nem fejlesztették lei az agy bizonyos részeit, és valójában nem ismerik a bizonyíték mibenlétét. Amikor az ember etikai és lelki fegyelmezett-, ségcn keresztül eléri majd azt a szintet, melyen bizonyos ma még az idegrendszerbe és az agyba zárt - képesséi'.ek reagálni kezdenek, megérti majd, és bölcsen fogja lusználni mindazt, amit a szellem világában élők impi css/iók formájában eljuttatnak az agy említett részeibe.'" „Az indiánok kultúrájának tanulmányozásában, mint már előbb említettük, az ember nem tudja még értei-
mezni a jeleket. Az egyeden megbízható feljegyzés az un. Akasha krónikában található. Az Akasha krónikában minden gondolat, hang és cselekedet meghagyja a lenyomatát. Egy módszer van, amelynek segítségével valóban felfedezhetjük az igazságot régi fajokról és történelem előtti időkről, és ez a módszer az Akasha krónika olvasásához szükséges adottság kifejlesztése." „Próbáljátok meg elfeledni mindazt, amit wigwamokban lakó vad indiánokról olvastatok és hallottatok. Az összes indián nem volt nomád. Azoknak az indiánoknak, akikről mi beszélünk, gyönyörű épületeik, csodálatos templomaik, szép házaik és kőépítményeik voltak. Az indián kultúra sokkal de sokkal régebbről ered, mint azt a maja civilizációról szóló ismert történelmi vagy régészeti feljegyzések tanúsítják. A nagy indián népek ugyanazt a kultúrát ismerték, melynek nyomai Indiába vezetnek. A Mű nevű kontinenssel kapcsolatos féljegyzések között is ennek a kultúrának a nyomai találhatók. A nepáli archívumokban, kőtáblákba vésve ma is megtalálható a vízözön és a jégkorszak története, és mindaz, ami a régi időkben a Föld felszínével valamint a rajta lakó népekkel és fajokkal történt. Ezek a kíváncsi szemek elől gondosan elrejtett feljegyzések megtalálhatók a Himalája bizonyos részein, és teljes összhangban vannak mindazzal, amit az ember maga is el fog olvasni, amikor képes lesz az Akasha krónika olvasására és megértésére." „Megfigyelhetitek, hogy a régi indián templomok kövein ábrázolt emberalakok tollakat viselnek. Néhány alaknál a tollalc a fej hátsó részét díszítik. Ennek az az oka,
hogy a „bátor" indiánnak, ahhoz, hogy egy tollat elnyerjen, nemcsak fizikai de főként morális, lelki vagy ha úgy tetszik, pszichikai képességekről kellett tanúságot tennie. Ezeknek a képességeknek a központja az agy hátsó részében található, és ez teszi lehetővé számára, hogy magasabb szinten működjék. Ezen a rendkívül érzékeny centrumon keresztül dolgozunk mi is, amikor egy médium segítségével beszélünk." Volt idő - meséli White Eagle - amikor azokat az indiánokat, akik bizonyos magasabb rendű spirituális tudást, erőt és megbecsülést értek el, Tollas Kígyóknak nevezték. Ezek a Tollas Kígyók voltak azok, akiket ti Idősebb Testvéreknek vagy Mestereknek neveznétek. A tollkorona az általuk elért megvilágosodottság állapotának szimbóluma volt. Az olvasó megkérdőjelezheti a maja történetben leírt testvérházasságot. Habár akkoriban nem volt tudomásom róla, később megtudtam, hogy a majáknál, ugyanúgy mint az egyiptomiaknál is, akik a majáktól vették át a rituálék és szociális szokások egy részét, a testvérházasság - legalább is a királyi családokban - megszokott dolog volt. Úgy tűnik, Peruban is ez volt a helyzet. Lehet, hogy ez a gondolat ma visszatetsző, de az egyéni erkölcsöt és a házasságot irányító törvények mindig a/, illető hely és idő függvényei. Még ma is léteznek nagy i lépek maradványaiként fennmaradt olyan törzsek, akiknél ez a szokás előfordul. Ez úgy vonul keresztül a világ különböző részeiről származó mítoszokon és legendákon, mintha a testvérházasságnak valami misztikus jeICMItősége volna.
Maja inkarnációm alatt apám, Hah-Wah-Tah tanított az aktív testvériség alapvető törvényeire, ő maga pedig a hegyen élő Mester vezetése alatt dolgozott. Egyiptomi életemben Ls-rá, a főpap - Hah-Wah-Tah reinkarnációja - volt a tanítóm. Őt a Mester vezette, aki időnként megjelent sötétlila köntösébe burkolózva. Egy későbbi inkarnációjában White Eagle mohawk törzsfőnök volt a Hat Nemzet Közösségében. Azt hiszem, ő volt a legendás hírű Hiawatah. És én ismét a lánya voltam, őt pedig ismét egy Mester tanította. Végül jelenlegi inkarnációmban, White Eagle médiumaként, olyan tanításban részesülök, amely a testvériségért folytatott munkára ösztönöz, White Eagle mestere pedig, akit mi Bölcs Lovagnak nevezünk, néha vállára terített sötétlila köntösben jelenik meg nekünk. Rendkívüli történet ez, amely a Fehér Testvériség „fátyol mögé rejtett" munkájáról szól, akik azért dolgoznak, hogy a „béke és testvériség nagy fehér takaróját" az egész Földre kiterjesszék.
KICSODA WHITE EAGLE?
„Ki ez a White Eagle?" - kérdezik néha az emberek. () maga mindig titokzatos ezzel kapcsolatban, és úgy l ű nik, nem kedvére való a téma. Néhány évvel ezelőtt, amikor először lépett velem kapcsolatba, azt mondta, k-j'.itióbbi inkarnációjában mohawk főnök volt a Hat Nlnn/ctscg Szövetségében. Később is tett néhány cél-
zást erre vonatkozólag, amelyek, különböző eseményekkel kapcsolatba hozva, arra engednek következtetni, hogy White Eagle, az irokézek hat nemzetségének egykori vezetője, nem más, mint Hiawatha, e szövetség mitikus alapítója. A White Eagle név, melyen most ismerjük, lelki tanítót jelent, feladata pedig az, hogy megértesse az emberekkel a testvériség valódi jelentését. White Eagle maga nem erősítette meg, hogy ő volt Hiawatha, ele egyéniségük, személyiségük és munkájuk szembetűnő hasonlóságot mutat. White Eagle munkája a béke és testvériség előkészítésére irányul. Az elmúlt harminc esztendő alatt mondanivalójának az volt a rendeltetése, hogy előkészítse elméinket a nemzetek közötti békesség új korszakára. Alvin M. Jozeph, az amerikai történész „The Pátriát CJncfs" című könyvében azt írja, hogy tudott dolog, miszerint Hiawatha kiképzéséről Dekaniwideh Mester gondoskodott, aki többek között megtanította őt a kormányzás princípiumaira. Ezeket a princípiumokat White Lagle törvények formájában fogalmazta meg, amelyek a Szövetség megalapításának valamint kormányzásának alapjául szolgáltak. Az a mód, ahogyan ez a könyv a kezembe került, meggyőzött róla, hogy White Eagle szeretné, ha többet tudnék az ő észak-amerikai indián éleléről. A londoni White Eagle Lodge-ban, egy vasárnapi istentisztelet után, egy idegen jött oda hozzám és azt mondta: „Önnek meg kell szereznie a könyvet a hazafi índiánfőnökökről!" Meg is szereztem, és megtaláltam l>cnnc Hiawatha létezésének történelmi bizonyítékait, v.il.imint egy érdekes történetet az irokéz indiánok kö-
zött a törzsek közötti testvériség és a Szövetség megalapítása érdekében végzett munkájáról. A könyv többek között azt is elárulja, hogy Hiawatha a törzsek szövetségét a „béke és testvériség nagy fehér takarója" néven említi. Egy alkalommal az Albert Hall-ban a Hiawatha című előadás alatt úgy éreztem, egy vagyok az indiánok közül és komoly erőfeszítésembe került, hogy ne rohanjak fel a színpadra. A szünetben küldtem egy üzenetet a társulatban szereplő egyetlen igazi indiánnak, Oskenonton indiánfőnöknek, aki a vajákos ember szerepét játszotta, és megkérdeztem, találkozhatnék e vele? Néhány perc múlva úgy rázta a kezemet, mintha rég elveszett rokona volnék és felkiáltott: „Te az én népemből való vagy!" Elmondtam neki, hogy egy indián „vezetőm" van, akinek hatására erős késztetést éreztem arra, hogy találkozzam vele. Azt válaszolta, hogy mialatt a haldokló Minnehaha mellett énekelt, egy nagy indián főnök szelleme szállta meg őt. Ez az esemény - több mással egybevetve - meggyőzött arról, hogy White Eagle Hiawatha-inkarnációjának idején is együtt voltunk. Ügy tudom, a Hat Nemzetség Szövetsége két évszázadon keresztül megőrizte erejét a beözönlő fehérekkel vívott harcokban, míg végül vereséget szenvedett. Politikai intézménye azonban fennmaradt, mivel a Hat Nemzeség Szövetségének rendszere olyan princípiumokra épült, melyeket ma már Európában és Amerikában megjelent filozófiai művek vallanak, ismertetnek és tanítnak azok számára, akik igazságosabb és emberibb kormányzási módszereket keresnek. Azt kell hinnem, hogy a fehérek
vezetői, akik az angol telepesek közötti egységről álmodt.ik, megvizsgálták a Szövetség politikai intézményét, ugyanis tudott dolog, hogy irokéz indián vezetők a telepesek szemére vetették, hogy nem alkottak egy szövetséget a Hat Nemzet Szövetségének mintája alapján. Ismét a „The Pátriát Chie/s" című könyvből idézek: „Az 1754-es Albany Egyesülési Terv, melyet Benjámin l'Vanklin javasolt a gyarmatosítók számára, a Hiawatha Szövetségének törvénykönyvét használta inspirációs forrásként. Franklin tétovázás nélkül hozta gyarmatosító i.irsainak tudomására, hogy különös dolog volna, ha a Hálátlan vadakból álló hat nemzetség képes volna létrehozni és kivitelezni egy szövetségi tervezetet úgy, hogy .i/, évszázadokig fennmaradjon, és megbonthatatlannak bizonyuljon; ugyanakkor egy ahhoz hasonló szövetség lel rchozása járhatatlan út tíz-tizenkét angol gyarmat számára, holott ez nélkülözhetetlen és előnyös, mert feltételezhető, hogy saját érdekeiket illetően hasonló meg1 1 1 est kívánnak. Az irokéz szövetség törvényei csak indiírlu módon, a XVIII. század liberális filozófusai révén l',v.ik< >roltak hatást az Egyesült Allamok kormányára, úgy 11 K >gyan az 1789-ben megalakult, de az a forma és az a n n ) d , ahogy a kongresszus, a szenátus és a Fehér Ház i.ii'j.ii előterjesztik javaslataikat kompromisszumüléseiken meglepő hasonlóságot mutat az irokéz szövetség n i ; '.v tanácstüzének" intézményeivel. Ezek mellett az ini • i i icnyek mellett - a fehér ember civilizációjának kári i 1 1 uiy hatásai ellenére - hűségesen kitartanak az irokéz l " | « ' k mai leszármazottai jelenlegi „fővárosukban", mely Hun l lord közelében, Ontario államban fekszik. Az iro-
kéz szövetség béke és testvériség koncepciójának már csak azért is több érdem tulajdonítható, mert ezt Hiawatha a fehérek megérkezése előtt állította össze és valósította meg a „kőkorszakbeli vadak" számára, és azóta is kívánatos gondolat maradt a huszadik századi kormányok valamint az Egyesült Nemzetek számára. Most pedig egy különös történet következik, mely Manly P Hall,./! szabadkőműves, hermetikus, kabbalisztikus valamint a rózsakeresztes szimbolikusfilozófia enciklopédikus áttekintése" című könyvében található. „1776 július negyedikének estélyén férfiakból álló csoport gyűlt össze egy philadelphiai öreg házban, hogy a régi és az új ország között fennálló utolsó kötelékeket is elvágják. Súlyos pillanat volt, és a jelenlevők közül néhányan attól féltek, hogy merészségükért életükkel kell majd fizetniük. Egyszer csak egy tiszta hang csendült ki a vita hevéből. A vitatkozók valamennyien elhallgattak és a hang felé fordultak, hogy lássák a különös idegent. Ki volt ez az ember, aki hirtelen megjelent közöttük, és áthatotta őket beszédével? Soha nem látták azelőtt, senki nem vette észre, mikor érkezett, de magas termete és sápadt arca tisztelettel töltötte el a jelenlévőket. Érzelmekkel telített beszéde lelkűk mélyéig megindította őket. Záró szavai visszhangozva töltötték be az öreg épületet: Az Isten megadta Amerikának a szabadság ajándékát! Az idegen kimerülve ereszkedett vissza székébe. A teremben vad lelkesedés tört ki. Név név után került fel a pergamenre. A Függetlenségi Nyilatkozat alá volt írva, de hol volt az az ember, aki siettette a korszalcalkotó eseményt, és aki - ha csak egy pillanatra is - fellebbentette
a fátylat a gyülekezet szeme előtt, és megmutatta egy részét a nagy célnak, amelynek érdekében az új nemzet létrejött? Eltűnt. Sose látták többet. Neve ismeretlen maradt." Számomra nyilvánvaló, hogy a Mester, aki Hah-WahTah, Is-rá és Hiawatha tanítója volt, szerepet játszott az ügyesük Allamok létrejöttében. Vajon ő lett volna a rejtélyes ismeretlen? Egy vasárnapi istentisztelet végén, nem sokkal a White I íagle Lodge megalakulása után, egy idegen nő jött oda hozzám. Azt mondta, késztetést érzett arra, hogy átadjon nekem egy arany érmét. White Eagle azt szeretné, ha megtartanám, mint közös munkánk jelét. Egy arany léldolláros volt, melyet 1789-ben az Alkotmány emlékére adtak ki, egyik oldalán egy White Eagle-re emlékezictő észak-amerikai indián fejjel, másik oldalán egy sas, r/cknek a szavaknak a kíséretében: „ín Göd We Trust"* Azt is elmondta, hogy az istentisztelet alatt, amíg bes/,éltem, egy alakot látott mellettem, akit úgy írt le, mint ,i legszebb éveiben levő férfit, finom intellektuális arc* ,il, van Dyke szakállal és bajusszal, bársony kabátkában i N Tudor-dinasztia korabeli harisnyában. Ez a leírás tökéletesen illik arra, akit valamikor Francis Bacon néven I M I icitek, és okom van rá azt hinni, hogy ő egyik szcméIviségc annak a mesternek, áld White Eagle munkája I1 H >}',< itt áll, ugyanúgy ahogy valamikor együtt dolgozott l lnh-Wah-Tah-val, Is-rávalés Hiawatha-val. Megvagyok l',\' >/,ődve róla, hogy ezt a nőt az amerikai éremmel úgy l n l i h e hozzám, mint egy kis bizonyítékát annak, hogy • 'l életen keresztül valóban ő állt White Eagle és én-
mögöttem, valamint azoknak az egyesületeknek a megalapozása és munkája mögött, melyek a nemzetek közötti béke érdekében dolgoznak. Hozzá kell még tennem, hogy abban a pillanatban, amikor ennek az eseménynek a leírását befejeztem, mintegy a gondolataimat megerősítendő, egy ajánlott csomagot kézbesítettek nekem. Úgy tűnt mintha a semmiből bukkant volna fél, teljesen váratlanul érkezett. Egy Kennedy emlékérmét tartalmazott, rajta a mottó: „ín Göd We Trust" - és a másik oldalán egy sas. Egyeseknek nem tetszik az a gondolat, hogy színes bőrűek küldetésévé válik irányítani és segítem a fehéreket. Abszurdnak tűnik az ötlet, hogy egy „vad vörös indián " olyan tudást birtokolhat, amelynek bármi értéke is volna a mai civilizált intellektuális ember számára. De a „vadak" közül sokan egy régi faj fennmaradt tagjai. Eredetileg olyan titkok birtokában voltak, amelyeket csak a lelkiekben és szellemiekben magasan fejlett egyénekkel osztottak meg, és amelyek mind a mai napig fennmaradtak. Az, ami ma egy barbár rituális táncnak tűnik, valójában elkorcsosult formája annak, ami valamikor jelentőségteljes és hatalmas szertartás volt. A ma élő indiánoknak lehet, hogy kevés olyan képességük van, amelyekkel lelki tanítókká és vezetőkké válhatnának, de őseik intellektuálisan, pszichikailag és lelkileg magasan fejlett egyének voltak, és olyan erőkkel rendelkeztek, amelyek lehetővé tették számukra, hogy messzebb lássanak, mint a materialista modern ember. Minden nap használták pszichikai képességeiket, a természeti és okkult törvényekről pedig mély tudással rendelkeztek. Ezek azok
.1 képességek, amelyek újraélednek a jövő emberében. Ilyen kaliberű emberek térnek majd vissza a földre, mint vezetők és tanítók, és ez az a mód, ahogyan a „vörös indi.ínok" hozzájárulnak az emberiség újjászületéséhez. HahWah-Tah tanításának egyszerű igazságai sok mai gonciolk( >dóban meglepődést és zavart keltenének. Mindezek(ől eltekintve a ma élő egyszerű, kevésbé fejlett színes bőrű mdián gyakran hűséges és kötelességtudó. A fehér emIKT sokat tanulhatna tőle, ami a toleranciát, kitartást és l ni hűséget illeti. Sokat tanulhatna azoktól is, akik valamikor ehhez a fajhoz tartoztak, és most a lélek világából k<>/,lik bölcs tanításaikat, ez azonban egyelőre kívül esik .i/, emberek nagy részének tapasztalati körén. Szeretnék idézni White Eagle az indiánokról és más i isi fajokról szóló tanításaiból. „Hangsúlyozni szeretném, hogy az indián jószívű nép M > l t , finom, nemes faj. Szívükben közelebb álltak a Nagy I r l k T Szellemhez, mint nagyon sokan a művelt, kultui .ili Ichér emberek közül, akik néha élvezik az ölest. Nck!• l nem kell ölnötök! Próbáljatok meg gyümölcsön és i l e 'lil termésein élni, amelyek az ember természetes tápl.ilck.ir alkotják. Volt valami, ami betöltötte az indián szí• i talán ti erkölcsnek neveznétek. Becsületesek voli 11 .idott szavuk szent volt. Ha más fajok ettől eltérő I M I i M lukiban részesítették őket, valósággal sokkot kapi 11 Volt egyéniségük, céltudatosak, lojálisak és igazak "luk. Nagy volt az erkölcsi bátorságuk. Erkölcsiségük is.ibban állt, mint a fehér emberé, akár a múltban, • l n .1 jelenben, mégis az a hit terjedt el, hogy kegyetlei i ' l • •• v.ulak voltak. Igen, de csak miután a fehér ember
rosszul bánt velük, miután saját kegyetlenségének példájával kegyetlenné tette őket. A vörös ember sokat mesélhetne a természet erőiről, és, ha a fehér ember ezt megértené, lelki és anyagi sikereket érne el. Tisztaság, egyszerűség, nemesség, gyöngédség és hithűség volt az indián imájában, amelyet a Nagy Fehér Szellemhez, az Univerzális Létezőhöz intézett. A láthatatlan világ tele van okkult erőkkel, amelyek mind a Nagy Fehér Szellem részei. Az indián tanítók és vezetők ezeknek az erőknek az ismerői voltak. Egyesek közülük más, magasabban fejlett bolygókról jöttek ide. Ezek az indiánok szívükben a Nagy Fehér Szellemhez fordultak, és minden megnyilvánulásában felismerték azt. Felismerték a Teremtőt a növekvő gabonában ugyanügy, mint az esőben, amely oly fontos volt számukra, a napfényben, a fákban, a vadvirágokban, az egész természet életében és nem utolsósorban: az emberi kapcsolatokban. Az indián ezért hálával tekintett az égre, ás felismerte az erőt. Felismerte a csillagok, a bolygók, a nap és a hold erejét, tudva azt, milyen hatással vannak ezek az erők az ő életére és a föld életére általában. Tanulmányozta a természetet, a szelek irányát, az esőfelhőket és az évszakokat; látta az Erőt, amellyel teljes harmóniában együtt tudott működni. A mi népünk le tudta hívni az esőt, amikor erre szüksége volt. Megfelelő időben vetettek, és egyéni módszerük volt arra, hogy „táplálják" a növényeket. Bizonyos - a szem számára láthatatlan - fehér fényt tudtak gyűjteni, és ezzel táplálták a termést. Az év adott szakában elvégezték szertartásaikat, úgy, mint ahogy ti is megtartjátok vallásos ünnepeiteket. Minden ilyen szertartás
erőt fejleszt, amely segítséget nyújt, ha a résztvevő hisz l >cnne és átadja magát neki. Az indiánok grandiózus szerlartásokkal idézték meg és hívták segítségül a Nagy Fehér Szellemet, hogy áldását adja a termésre. Tudták, hogy .1 láthatatlan erők között elementálok és természet-szellemek seregei vannak. Ezek nem emberi természetűek, 11.1 bár sokan közülük hasonlítanak az emberhez. Céljuk .i/,, hogy az emberekkel egyenrangúakká váljanak, mert őket tekintik ideáljuknak. Ezért hát az indiánok barátaiktól, az elementáloktól és természetszellemektől kértek segítséget. Megértették, hogy barátságosan kell viselkedniük más lényekkel, és hálásaknak kell lenniük, amikor ín niésük gyarapodásához segítséget kapnak. A földdel is szeretettel bántak, hiszen a föld volt az élet méhe, a H.II'.V Anya, melybe gabonájukat vetették, és amelynek 1 1 1 n icse nélkül a „vörös embernek" el kell pusztulnia. Mi MI'.v gondoljuk, bizonyítékul szolgálnak erre a mítoszok, * il.műnt azok a kőszobrok, amelyek az anyát ábrázolják l n I.IM kisgyermekkel. Az ilyen monumentumokat széti n . i i 1.1, majdhogynem szétmorzsolta az idő, de még mindig fél lehet ismerni bennük a Nagy Anyához szóló un,U.
N/<.Tctnénk, ha megértenétek, hogy az indiánok titlln i i id.íssal rendelkeztek a mezőgazdaságot illetőleg, és Ftlill i k , hogyan lehet kihasználni a földben szunnyadó If l ti ínségeket. Azt kérdezhetnétek, „Miért nem osztjáli ik meg velünk ezt a tudást?" A mi válaszunk az, hogy Itrm less/ük meg mindaddig, amíg az ember el nem éri Iqlődési fokot, amely túl van a kapzsiságon és az • H Ma még nem jutott túl a fejlődésének azon a
szakaszán, amikor egyetlen gondolata a jövedelmezőség, és csak magát pusztítaná el, ha ezekből az ismeretekből hasznot szeretne húzni. A „vörös ember" sokat tudott az orvosságokról is. A mi „orvosságos embereink" csodálatra méltóan ügyesek és gyakorlottak voltak, de diszkreditálták őket, így a gyógynövényekről, virágokról és fák kérgéről szóló értékes tudás elveszett. Minden ismert betegség ellen a természet saját gyógyszereit használták, és amikor a modern ember megérti és ugyanezt cselekszi majd, teste hamar visszanyeri az egyensúlyt. A betegség, ahogyan ti azt most ismeritek, tudatlanság és hibás életmód eredménye. Az ember megszegi Isten összes törvényét, nemcsak amikor étkezik, de akkor is, amikor az őt körülvevő életet kezeli. Ahogyan a földet, a levegőt, a vizet használja - minden meg van mérgezve. Az ember gondolatai meg vannak mérgezve! Mi azért térünk vissza hozzátok a lélek világából, hogy egy kis tudást hozzunk, hogy rávegyünk benneteket, hogy meghallgassátok és kipróbáljátok javaslatainkat a helyes gondolkodásról és jóakaratról, amelyek helyes cselekvéshez vezérnek. A helyes gondolkodás és jóakarat meghozza az idegrendszer feletti kontrollt, a helyes légzést és a nyugodt, kiegyensúlyozott életet. El tudnátok-e képzelni egy öreg indián főnököt, aki pánikba esik, és kétségbeesetten fel-alá rohangál? Próbáljátok meg azonban úgy elképzelni, amint díszes öltözékében csendben belép népének körébe, nyugodtan körbejár, illatos füstöt terjeszt, és áldást oszt. Lássátok őt magatok előtt, amint felemelt karokkal megidézi a szeretet és áldás Teremtőjét. Halljátok a dobok egyenlő rit-
musú lüktetését és az egybegyűlt tömeget, amely adott pillanatban követi őt az éneklésben. El tudjátok képzelni, mit énekelnek? A nagy AUM-ot éneklik, és lehívják .1 lélek erejét, amely teremt, és amely még a légáramlatokat is magához vonzza, hogy valami minden részletében jót, fizikai és lelki áldást hozzon az egybegyűlt törzsekre. Röviden, az emberek nagy részének téves elképzelése van az indiánok karakteréről, temperamentumáról és .UTÓ! az életről, amelyet majdnem teljes kiirtásuk előtt ' lick. De ezért senkit ne vádoljatok! Megszületik egy faj 1 1 ',v bizonyos típusú testtel, bizonyos jellemvonásokkal, i s i-gy tervvel a szívében. A természetükben, személyiséI M i k ben vagy faji tulajdonságaikban küldetést hordoznak. l l-,v féladatot. Akár tudnak róla, akár nem. A Földön ,i/ idők kezdete óta - el nem tudnátok képzelni, milyen n-j'.en volt - számtalan faj létezett, és mindenik hozzájárni! a/, élethez, mint teljes egészhez. Lehetetlen leírni a I M I I 'cteg élet és intelligencia sugarat vagy vonalat, amely m i i ü l hozzájárult ahhoz, hogy az emberi élet olyanná ' l >l üljön, amilyennek ma ismerjük. Ha elképzeltek egy h.ili H, amely pókháló szerű, de annál sokkal komplikáli i M > , és ha ezek után úgy képzelitek el a Földet mint egy ' l « > t , amely tele van ezekkel a fonalakkal, akkor már ' i h nai alkothattok az egész sík komplexitásáról. De '!• ''./íiu'i, hogy még akkor sem láthatnátok a különböq i i k változatos hozzájárulását, amely az evolúciós l' • idenlegi fokára hozta az emberiséget. Hí egyszer egy indián, aki messzebb látott mint fia< ' i ' M i u-stvérei, és olyan emberek vezetőjeként inkarI' M I , .ikiknek feladata egy egységes, nemzetségek
közötti testvériség megteremtése volt. Neki sikerült ez a feladat, és megtanította fiatalabb testvéreit, hogyan éljenek egymás mellett teljes békében. Ugyanazok az indiánok - habár jelenleg a lélek világában tartózkodnak - ma is az emberek között dolgoznak a nemzetek közötti béke és testvériség megteremtéséért. Közeledik egy arany korszak hajnala. Beszéltünk már a pókhálószerű bonyolult szövevényről mely az emberi élet komplex mintáját képezi ? Nos, pontosan ez az, ami történik a nagy Univerzumban, a lélek világában, a szellemlények szférájában. Megtanulhatjátok az égen lévő megszámlálhatatlan csillagtól, hogy egy egységes egész, egy végtelen örök elet részei vagytok, amely megy a maga útján; és a helyes hozzáállás és helyes viselkedés által saját életetek folyamatosan közeledik az arányló Valósághoz. BARLANG A HEGYEKBEN Az ember nem szokott hozzá ahhoz, hogy kemény munka és nagy erőfeszítés nélkül anyagi javakhoz jusson, vagy sikereket érjen el. Ugyanez a szabály érvényes a lelki fejlődésre is. Semmi nem hull magától a lusta ölébe, de felértékelhetetlen kincsek várnak arra a lángoló leiekre, áld kitartóan igyekszik előre az igazság keresésének útján. Amikor lelki fejlődésre gondolok, vizualizálom a Szfinxet, amely részben egy négylábú állat, részben madár és részben ember. Az emberi lélek erejét szimbolizál-
ja, mely a meditáció szárnyán felülemelkedhet az anyagon, egy olyan tudatállapotba, mely minden tudást és bölcsességet felölel. A Szfinx az atlantiszi, maja, egyiptomi és más ősi népek közös szimbóluma volt. A szárnyas állat, a szárnyas ember vagy a szárnyas nap szimbóluma a világ különböző részein lévő templomokban még mindig fellelhető. A Bretagnebeli Carnacban a körben lévő monolitok egy hatalmas madár vagy szárnyas állat formájára emlékeztetnek. Mindezen szimbólumok közös üzenete az ember számára az, hogy még fizikai léte alatt felülemelkedhet az anyagi világon, és eljuthat a legmagasabb misztériumokig. Ezt a tudást közvetítették a misztériumiskolák minden korban, de ez a tudás csak tiszta élettel szerezhető meg. Ez teszi képessé az embert a magasabb világokba való fellendülésre, de a lélek ilyen utazásai csak kemény munka és állandó gyakorlat mellett érhetők el. Feladataink, leckéink egy részével a hétköznapi életben találkozunk, más részük, amely a beavatás előtt szükséges, a lelki fegyelem gyakorlása közben jelentkezik. De amikor a tudat megszabadult az alacsonyrendű természettől, és a lélek szabadon indulhat az idő nélküli univerzum felfedezésének útjára, átéli az élet örömeit ,1 magasabb világokban, és tapasztalatainak emlékeit ismét lehozhatja a földre. Minden korban voltak költők, filozófusok, bölcsek és szentek, akik beutazták a fény birodalmát, és feljegyezték az ott található örök igazsági >kat. -X-
Kezdetben egy keleti tanítómester oktatott a helyes meditáció módszerére, aki annyira betöltötte lelkemet
erejével és fényével, hogy megtanultam, hogyan emelkedhetem fel a korona csalóin keresztül a kifinomultabb világokba, és hogyan olvashatom el az éterikusan feljegyzett adatokat régmúlt életekről. Amennyiben a keresőnek nincs ilyen tanítómestere, sokkal nehezebb tudatosan és gyorsan ilyen magasabb szintet elérnie. Először az elmét kell lecsendesítenie, és megvalósítani a belső béke és nyugalom állapotát. Tudatában kell lennie annak, hogy Isten - a tiszta szeretet - jelen van lényének legbenső mélyében. A felsőtestnek egyenes, függőleges helyzetben kell lennie, a Plexus solaris - napfbnat csakra - magasságában összekulcsolt kézzel, vagy a szívósakra magasságában, begörbített ujjbegyekkel, összetett kézzel. A légzés a megszokottnál mélyebb, és a keresőnek minden belégzéskor el kell képzelnie egy tiszta, fehér fénysugarat, mely egy Napból vagy egy csillagból árad be a testébe és kilégzéskor látnia, amint a nagy fehér fény szívcsakrájának forrásából minden irányba sugárzik. Egy kimondatlan ima száll fel ilyenkor lényének legbennső mélyéből, mely az egész emberiséget magába zárja szeretetben és békében. Automatikusan emelkedik a tudatszintje annak, aki ilyen fényt és ilyen szeretetet sugároz ki, és a lélek - megszabadulván a földi értelem korlátozásaitól - fellendülhet az asztrális síkon keresztül a mentális és a mennyei létállapotba. Miután hosszabb időn keresztül gyakoroltam a meditációt, Wliite Eagle magával vitt otthonába. Úgy tűnt, mintha mind magasabban és magasabban lebegnék, mint egy madár. Együtt szálltunk ködön és párán keresztül -
úgy éreztem - roppant magasságok felé. Aztán oszlani kezdett a köd, és mi egy nagy tó partján találtuk magunkat, közvetlenül napfelkelte után. Kristálytiszta volt a levegő, és a nap szelíden melegítette a talajt. A hegyek meredeken emelkedtek ki a tóból és a reggel árnyékai csillogást ígértek. Lelkűnkben csend és béke honolt. A vízparton egy kecsesen hajlított nyírfacsónak várt reánk. Beszálltunk. Könnyedén siklottunk a kék vízen. Egy különös, más világ táncolt a szemem előtt. A vízben apró virágú növények voltak, és a színes kövek drágakőként csillogtak a tófenéken. Ahogy felpillantottam, láttam, hogy a parton álló fenyők felé tartunk. Sötét csoportokban nőttek a hegy oldalán, és határozottan ki tudtam venni egy ezüstös ösvényt, amely közöttük kígyózott. - Mielőtt megindulunk felfelé, pihenünk és félfrissülünk - mondta White Eagle. Kézen fogva vezetett egy barlangmélyedéshez, ahol két, a test formája szerint kialakított pihenőhely volt, zöld mohából kirakott fejpárnákkal. Körülöttünk az ezüstös homokban, apró növények és különleges szépségű virágok között, szintén moha zöldellett. Természetes medrében kis forrás igyekezett a tó felé. Tenyerünkkel merítettünk és ittunk a kristálytiszta vízből. Ahogy ott ültünk a bejárat előtt és néztük a csendes l avat, magunkba szívtuk az egész természetből sugárzó lényt. Úgy éreztem, semmi mást nem akarok, csak itt maradni e gyönyörű helyen. - Ez a mennyország? - kérdeztem. - Ez a mennyország számodra pont most - válaszolta White Eagle. - De a mennyeknek országa nagy Sok
mennyországot fogsz még felfedezni. Valójában minden hely az, ahol tökéletes harmóniát találsz és tudatában vagy annak, hogy egy vagy a világmindenséggel. - Hát akkor nem kell messzire eltávolodnunk a Földtől, hogy megtaláljuk? - Nem. A mennyország a tudatos boldogság állapota, amely a lélekben különböző fokon megvalósul. Mindenütt jelen van, ahol tudatosságod szintjéhez mérten boldog vagy. Talán azt hiszed, a mennyország messze van, de a Teremtőnek az volt a szándéka, hogy az ember már a földi élete alatt is a mennyországban élhessen. Amikor életet teremtett, az embert a boldogság állapotába helyezte. Azt mondják, az ember elvesztette ezt az állapotot, és számtalan korszakot kell átélnie, miközben próbálja újra megtalálni. - Fog ez sikerülni neki, most hogy ilyen mélyre süllyedt? - Igen, de csak annak az örömnek és fájdalomnak átélése útján, amelyet az emberi szeretet hoz magával. Az emberek csodálkozva kérdik: Miért engedi meg Isten a szenvedést? Az ok az, hogy a szenvedésben felébred a lélek, és megkezdődik a mennybe való visszatérésének hosszú kalandja. - Feltételezem, hogy az ösvényen egyedül kell járni. - Nem, gyermekem, nem egész idő alatt. Vannak helyek, ahol lelki társaid csatlakoznak hozzád, helyek, ahol a lélek hosszú ideig közösségben és a legfelsőbb boldogság állapotában pihenhet. Megindultunk felfelé az ösvényen. Miután mentünk egy darabot, kezdtem megérteni mire célzott. Ahogy visszapillantottam, előző életeimet láttam. Egyes életek
áldásosak voltak, emberi közösségben teltek, ahol lelki gyógyítást, szépséget és boldogságot adtam a világnak. Más életek azonban napfény nélkülinek, szélsőséges önzéssel és boldogtalansággal telítettnek mutatkoztak. - Igen - mondta White Eagle gondolataimban olvasva -, kár, hogy az embernek olyan sokat kell veszítenie önfejűsége miatt. Tovább másztunk. White Eagle meditációmban hólepte csúcsokra vitt, ahol körülölelt bennünket a fény. Hirtelen a Mester ashramjában találtam magam. Egy T alakú szobában voltam, amelynek egyik végében egy oltár állt, miközben a hosszabb, szélesebb része - egy ablakkal az oltárral szemben - dolgozószobának volt berendezve. A falakat könyvek borították, a földet perzsaszőnyeg takarta. Egy kínai csészékkel megterített kerek teázó asztalt is láttam, és két széket is. Az egyik szokatlanul kecses volt. Egy tibeti ült rajta, szemben az oltárral, mély meditációba süllyedve. Rendjének sárga szerzetesi ruháját viselte, arca kimondhatatlan békét, végtelen bölcsességet és elbűvölő humort tükrözött. Előtte embernagyságú, arányló Buddha szobor. Nemcsak a tömör fémet láttam, hanem egy éterikus fényt is, amely olyan melegséggel sugárzott a szoborból, mintha eleven tűz lett volna. A tibeti egy darabig még kontemplációban maradt, majd visszatért megszokott tudatállapotába. Felállt, és régi barátként, kitárt karokicai sietett üdvözlésemre. Bár kezdtem alkalmazkodni az új környezethez, ő észrevette, milyen különleges hatást gyakorolt rám a látvány ereje és szépsége. Ezért aztán minden tőle telhetőt megtett, hogy jelenlétében fesztelen és boldog legyek.
Csengetésére egy szolga jelent meg, és teát töltött a csészékbe. Miután kiment, házigazdámmal szemben foglalhattam helyet, s ő felém nyújtotta az arányló itallal teli csészét. Soha nem kóstoltam ehhez foghatót, se azelőtt, se azután. Mágikus ital volt. Ahogy kóstolgattam, éreztem, hogy szívemben felizzik a fény. Testem ellazult, könnyűnek és erősnek éreztem magam, súly és feszültség eltűnt. Valósággal lüktetett bennem az élet. Abszolút tisztasággal tudtam gondolkodni. A szobát, a könyveket és a bútorokat, ha lehet, még harmonikusabbnak és szebbnek láttam. Barátom, karomat megfogva, felsegített és az ablakhoz vezetett. - Az amit látsz - mondta -, a felemelkedett és bölcs mesterek örök jelenlétének megnyilvánulása. Ők védik és irányítják a Földet. Minden hevességen és szenvedélyen túl, a fejlődő emberi életnek minden szépsége, öröme és bánata mögött, ott van a szavakkal lei nem fejezhető örök Atya-Anya. Ugyanakkor e csendes hegycsúcsok között, korszakok óta, kisebb istenek élnek, távol a világ zajától, annak borzalmaitól, öldöklő háborúitól. Ők az Isten törvényének képviselői, segítségükkel az Isten-tudat nélküli ember az Isten-tudat szintjére emelkedik. Az ö hatalmuk a Legfelsőbb hatalma. De ezek a lények soha nem avatkoznak bele az ember cselekedeteibe, nem akadályozzák meg tévedéseit, meit az ember ezek által szerez tudást a földi és a mennyei életről, ezek által ismeri meg önmagát. Az istenek látják az emberiség szenvedésében az egyéni és kollektív lélek fejlődését, látják egész fajok születését és halálát, nemzetek felemelkedését és bukását, ciklusok visszatérését. Látják, amint mi-
riádnyi lélek a földre jön, törekszenek a tökéletesség magaslatainak az elérésére, és később, amikor az inkarnáció célja beteljesedett, látják a felszabadulásukat és folytatódó útjukat a szabadság felé. A tapasztalatok megszámlálhatatlan fáradtságos földi év végleges jutalmaként - elhozták ezeknek a lelkeknek az Isten-aidatot. Most elhallgatott a tibeti és belesüllyedtünk az AUM ritmusába. Ez az a hang, ahonnan az élet ered, és ahova visszatér, ez az a szó minden szívben, mely egyedül megajándékozhatja az embert a beteljesedéssel. Úgy tűnt, az életáramnak, az abszolút tudatnak részei vagyunk. A korszakok nyitott könyvként feküdtek szemem előtt. I .áttam a vallásokat növekedni és eltűnni, láttam kultúrák felemelkedését és bukását, tudósokat, akik elárulják titkaikat, és kontinenseket, amint a tengerbe zuhannak. I áttam a ciklusok befejeződését és láttam a fény felé küzdő ember útját. A vízió elhalványult... Barátom megkérdezte, hogy mindazok után, amit láttam, úgy érzem-e még mindig, hogy saját földi életem, korlátozottságával és nehézségeivel együtt megéri a fáradtságot? Azt válaszoltam: alázatot és mély hálát érzek, hogy Isten dicsőséges királyságának részeként létezhetem. Az univerzum magasztoss.ígának varázsában hogy is férnének az ember gondolai.ii közé a hétköznapok apró bosszúságai? - Most már megértitek, mondta, miért mondják lelki vezetőitek olyan gyakran, hogy „minden jó". * A hegyen lévő pihenőhelyet a fehér kereszt barlangj.ínak hívták. Gyakran odataláltam White Eagle segítsé-
ge nélkül is, de őt magát mindig ott találtam. A bejáratnál várt ram L-v van ez mindig a lélek világában. És ismét megyünk felfelé az ösvényen... A mászáskor kifejtett erő semmiség ahhoz képest, amekkora a fizikai testben lett volna. Az egész inkább olyan, mint egy felvonópálya. Gyakran eszembe jut a mese, amikor Jack mászik felfelé a csodapaszuly szárán, és az óriások birodalmába jut. Úgy érzem magam, mintha egy láthatatlan kocsiban utaznék, és megérkeznék egy új világba, amely nem mindig ugyanolyan, de az ottani élet megmutatja, hogy milyen lehetne az élet a Földön. Majdnem lehetetlen ezt leírni. Egy tudatállapot ez - egy állapot, amely nemcsak fantasztikus, de amelyben a lélek felélénkíti az elmúlt életek és a jelen élet minden eseményét. Gyakran előfordult, hogy White Eagle kíséretében felmásztam a hegyre, és hirtelen egy régi, földön élt életben találtuk magunkat. Egy archeológus elszórt tényeket rak össze, majd beszélni kezd egy letűnt életmódról. És senki nem mond neki ellent. Miért ne lehetne a múltat olyan részekből összerakni, amelyeket a kutató - felderítő utazásai során - egy magasabb tudatállapot szféráiban talál meg? Azt mondták nekünk - és mi el is hittük -, hogy az univerzumban semmi nem vész el. Az anyag minden atomja megmarad, csak formáját változtatja meg. A múltnak ilyen felvillanásai, amelyekhez kiváltságos módon hozzájutottam, nem csupán az emlékezés egyszerű fellobbanásai voltak, amelyek alighogy megjelennek, már el is tűnnek, hiszen én vissza tudom idézni őket memóriámba. Együtt vagyok elmúlt életem
barátaival, és néha felismerem őket, mint jelenlegi életem kísérőit. A múlt nem egy becsukott könyv, mint azt gondolnánk. Onnan származó emlékeink átszövik jelenlegi személyiségünket. Az pedig határozottan segítségünkre van, ha egy finomabb tudatszint felébred bennünk, tisztább fényt vet valódi önmagunkra, és ösztönöz a továbbhaladásra. Az egoizmus az - mondja White Eagle - ami a misztériumokhoz vezető utat lezárja. A materializmus az, ami bezárja előttünk a valóság világának arányló kapuját. * Egy napon, miután felmentünk a hegyre, beléptünk az Univerzális Templomba. Szavaim nem elegendőek, hogy leírjam nagyságát, szépségét, emelkedett hangulat át. Csak azt mondhatom, hogy először hatalmas nyírlakra gondoltam, amelyeknek törzsei oszlopokat alkoti iák, és ágaik képezik a tető finom fonatát. Mély csend ölelt körül. Falc árnyéka vetődött az ablakokra, melyeken át mennyei helyekre nyílt kilátás. Úgy l unt, az ablakok mágikus hatással vannak a látásomra, inert általuk mind fényesebb és fényesebb birodalmakba pillanthattam be. Mire sikerült alkalmazkodnom a környezetemhez, jó néhányan összegyűltek körülöttünk. Először nem ismerifin meg őket, de ahogy az emlékek ébredeztek, mind•innyiukban félismertem jelen földi életem barátait. Mi löbb, azt is tudtam, hogy korszakokon át hűséges társaim voltak, földön és mennyben egyaránt. Ez után tanúja lehettem annak a szertartásnak, amelyet folytonos jelleggel végeznek azon lelkek számára akik
készen állnak a Fehér Testvériségbe való beavatásra. Egy nagy oltár előtt álltunk, amelyből arányló fény sugárzott. Sikerült bepillantanom a fénybe. Krisztus alakját láttam. Szívéből finom, arányló fénysugár közeledett felém, ráfonódott a csuklómra és hozzákötötte a kezem a mellettem álló társam kezéhez. Majd egy kelyhet láttam az oltáron, amelyet körülvett a fény. A Szent Grál volt az. Láthatatlan kezek közelítették ajkamhoz. Szent áldozásban egyesültem Krisztussal és az arany fénnyel hozzám kötött testvérrel. Ebben az emelkedett tudatállapotban sikerült megkülönböztetnem a Nagy Fehér Páholy Testvériségének néhány diffúz, tle fénylő alakját, akik ragyogásukkal betöltötték az egész templomot. Most tisztán láttam, hogy amikor a lelkek igaz testvériségben egyesülnek, sem idő vagy távolság, sem halál vagy más változások el nem választhatják őket. Korszakokon át újra és újra találkoznak és emlékeznek egymásra, habár ezek az emlékek némileg ködösek lehetnek a földön. Valójában örökre egyetlen családot alkotunk, és amit egyikünk cselekszik - legyen az jó vagy rossz -, hatással van az összes többire. Ezért végtelenül fontos, hogy a testvérek felzárkózzanak a Nagy Építész és az Ő terve mellé. Az Ő szolgálatában álló építőmesterek nem hanyagolhatják el az emberiség újjászületésének tervét. Most, hogy láttam előző életeimben a fehéret és a feketét, a jót és a rosszat, feltételezem, hogy a fekete-fehér kockák a padlón - ahol a beavatásra készen álltam ezt jelképezték. Mialatt ebben az emelkedett tudatállapotban voltam, a „megvilágosodottak" vissza vittek egyik
előző életembe, amelyet maja indiánként éltem. Ez az élmény életre keltett egy eseménysorozatot, és amikor újra emlékezetembe idéztem az eseményeket és társaimat, beláttam, hogy akkor raktam le egész életművem alapjait. „Egész élet" alatt lelkem egymást követő inkarnációit értem. Ezért kaptam meg a képességet, hogy életre kelthessem emlékeimet. Mind a mai napig fel tudok ismerni néhányat a maja időszakbeli testvéreim és társaim közül. Továbbra is vállvetve dolgozunk, hogy sikerüljön felébreszteni az emberekben az ősi bölcsesség elvesztett titkait. Elmúlt életeim emlékeit azért vetettem papírra, mert s/cretném megmutatni, hogy a „megvilágosodottak" továbbra is segítik és vezetik az emberiséget lelki fejlődésének göröngyös útján.
ELSŐ RÉSZ-TOLLAS KÍGYÓ MINESTA OTTHONA Sok ezer évvel ezelőtt bizonyos maja indián törzsek éltek az Andok lábainál, az Amazonász egyik mellékfolyójának völgyében. Nagyon keveset tudunk ma ezekről a régi népekről, szokásaikról, történelmükről és civilizációjukról, habár én tisztán és világosan vissza tudom idézni emlékezetemben az életem legfontosabb eseményeit, ugyanúgy, ahogy gyermekkorom eseményeire is emlékszem. Valamilyen okból kifolyólag elmúlt életem jelenetei színekben, részletekben és formákban gazdagabbak, mint jelen életem eseményei. Minél távolabb van az időben, annál tisztább az emlék. Nem tudom, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az éghajlat és a vegetáció egy bizonyos területen megváltozzék, de én a „völgyemet" egy szubtrópikus országban látom, mélykék ég alatt. Gazdag és békés ország ez, amely a Paradicsom Edenkertjéhez hasonlítható. A nagy folyó pedig minden bizonnyal az Amazonász volt. „Willomee"-nek hívtuk a völgyet, ami azt jelenti, hogy „a béke lelke mindig velünk van". Apám otthona egy hosszú, alacsony, szokatlan stílusú, fehér kőépület volt, hosszúkás téglalap alakú ablakokkal, és meredeken felfelé nyúló, háromszögű ajtókkal. Az épületet kőfaragások díszítették, különösen az ajtók és ablakok körül.
A nyitott oszlopcsarnok fölé virágzó kúszónövények kapaszkodtak, és a különféle gyümölcsök fürtökben lógtak a bokrok és fák ágairól, amelyek a fallal körülvett udvaron nőttek. Otthonomat tulajdonképpen palotának lehetne nevezni, mert apám főnök és király volt. (Isaládunk, mely apámból, anyámból és öt gyermekből ,íllt, a központi főépületben lakott. Úgy emlékszem édes.ínyámra, mint egy szokatlanul szép, gyöngéd, okos, szerető és mindenki által szeretett asszonyra. Abban az időben minden családban nagy tiszteletben tartották az anyát - különösen a király anyját és a feleségét - mivel úgy tartották, hogy ő a Legfelsőbb Egynek az Anya-aspektusával áldott. Anyámat, aki apám elődjének a lánya volt, társadalmi pozíciójának megfelelő nevelésben és tanításban részesítették. A lelki tréning, amelyen átment, szokatlanul szigorú, de bölcs és szeretetteljes volt. Édesanyám után a Minesta nevet kaptam, mivel a családban én voltam a legidősebb lány. Utánam következett az öcsém, két húgom és végül a kistestvérem ToWaan, akinek kitüntetett helye volt a családban, ő lévén .ipám trónjának örököse. A palotából kilátás nyílt az egész indián közösségre, mely a völgy mentén és a lejtőkön helyezkedett el. Kedvenc ülőhelyemről, a lépcsőről, amely a belső udvarok rgyikébe vezetett, láthattam a kis csoportokban elhelyezett házakat. Ezek is - akárcsak a paloták - fehér kőből '•pititek, az ablakokat faragott díszek övezték, és ugyan(>lyan ferde ajtónyílásuk volt A falakra cserjék és kúszónövények kapaszkodtak, a kertekben bokrok, szőlő és gyümölcsfák buja sokasága virágzott.
Nagy területet foglalt el a királyi birtok a völgyön át, egészen fel a hegyek lábáig. Számtalan földműves, építőmunkás, író, szolga, szabó, szövőmester valamint pap és templomi szolga lakott a birtokon. Mindenkinek meg volt a maga kőháza és egy darab földje. A település olyan volt, akárcsak egy élénk színű, csodaszép kertváros. A völgyet itt-ott színpompás vadvirágok, vadliliomok borították. A domináló szín azonban a kék volt, melynek szépséget csak fokozták a háttérben magasba szökő, a csúcsokon hóval borított bíborvörös és mély szürkéskék hegyek. A fold termékeny volt, mind gabonából mind zöldségfélékből gazdag termést hozó. A széles folyóban rengeteg volt a hal, és állati hús is hozzáférhető volt a törzs azon tagjai számára, akik nem vegetáriánus táplálékon éltek. Férfiak és nők egyaránt - társadalmi rangjuknak megfelelően - ékszerekkel díszítették magukat. Ezek az ékszerek gyakran igen előrehaladott kézügyességről tettek tanúbizonyságot. Az emberek nagy jelentőséget tulajdonítottak külső megjelenésüknek, s ami ruházatukat és viselkedésüket illeti, sok mindennek lehet nevezni őket, csak nyerseknek és vadalmák nem. A nőknek különösen szép és gazdagon színezett ruházatuk volt. A színeket növények és bokrok gyökeréből, fák kérgéből, zúzott eper- és szamócafajtákból, hegyi mohákból, és zuzmókból nyerték. Azoknak az időknek a művészete és kézművessége sikerrel versenyezhetne a maival, minőségben és formatervezésben. Az indiánok csillogó-fénylő színes kövek sokaságát hozták ki a barlangokból, sziklahasadékokból és bányá-
ikból. Ezeket azonban elsősorban a tanítás és beavatás céljából épült templomok és termek gazdag díszítésére használták. Az edények, csészék és tányérok között, amelyeket otthonomban használtunk, egyesek egyetlen darab drága- vagy féldrágakőből voltak kifaragva, csiszolva és polírozva. Voltak azonban szép erezetű fából faragott eszközök is. A folyópart agyagjából kézzel formázott agyagedényeket készítettek. Ezek egy részét zománccal és kézi festéssel díszítették, majd szénnel fűtött kemencékben égették ki. A fémeket - különösen az aranyat - kis tégelyekben < >lvasztották a kemence fölött. Az olvadt fémet azután homokfbrmákba öntve, csészéket és tálakat készítettek az ünnepi étkezések alkalmára. Az egyik követ, mely hasonló volt a mai kalcedonI H >z, különösen szentnek tartották. Úgy gondolták, mágneses ereje le tudja hívni a Nagy Fehér Fény áldását. E kék kő hatalmas darabjaiból egész oltárok voltak kifaragva, melyeket bizonyos esetekben árnyalatokban gazdag, drágakövekből kirakott szimbólumok díszítettek. Ezek .1 szimbólumok bizonyos spirituális befolyás közvetítői v( iltak, és mérhetetlen hatást gyakoroltak az istentiszteleten résztvevők fizikai, mentális és spirituális állapotá1.1. Gyakran használt szimbólum volt a körbe zárt hái < >mszög. Az Atya, Anya és Fiú jelképe volt ez, az univerzális szeretet körébe zárt Szentháromságé. A Szentháromság jelképezte a házasságban élő férfi és nő gyermekkel megáldott családját. A férfi, a nő és a gyermek hármassága, a három az egyben, isteni, áldott és szent jellegű volt. Lehet, ez az oka, hogy ezt a morális felépí-
test - amelyet később az észak-amerikai indiánok is gyakoroltak - egy nemes faj kiemelkedő tulajdonságaként fogadták el. Ilyen volt hát dél-amerikai életem képének kerete. Különös módon nem tűnik úgy, mintha nagyon régen lett volna, inkább az a kellemes érzés tölt el, mintha életem része volna az állandó jelenben, amelyben élek és élni fogok. Néha gyermeknek látom magam, amint más aranyki bőrű gyermekekkel játszom, néha fiatal kézimunkázó lánynak. A kézimunka továbbra is egyik hobbym. Később látom magam, amint gyakorlatokat végzek, amelyek templomi szolgálatra készítenek elő. Tanulom a bölcsesség művészetét, az igazságos törvénykezést, a vezetés és irányítás szabályait. Az elkövetkező évek elhozzák a házasságot majd az anyaságot. Ez után életem őszéhez érkezem, és amikor eljön az idő, elhagyom a fizikai testet. Végül átkelek a hídon, amely az eljövendőbe vezet, hogy ott megpihenjek és felfrissüljek „földi életem következő napja" előtt. MINESTA ÉS HAH-WAH-TAH Emlékeim közül apám szeretett arca a legtisztább, még sincs erőm arra, hogy leírjam. Csak annyit mondhatok róla, hogy szabályos vonású arca volt, és humort sejtető széles szája, amely nyugalmi állapotban is szokatlan erőt sugallt. A szemét sem írhatom le más szavakkal, mint hogy rendkívül barátságos és szelíd volt, határozott, mély
csillogással. Szinte soha nem láttam haragos villámokat a szemében, de amikor előfordult, senki nem merte megszegni a parancsát. Legfelejthetetlenebb talán mégis a hangja volt. Mélyen és dallamosán zengett. Ritkán emelte lel, mégis tiszta és érthető volt minden szava. Soha senki nem felejtette el hanglejtését, a szeretetet, a bizalmat, a lelkesítő erőt, amely belőle áradt. Hangjának minősége, varázsa és ereje őt magát tükrözte. Amikor Hah-WahTah beszélt, nem akadt olyan ember, aki az utolsó szaváig ne kísérte volna figyelemmel. Rendszerint bő, napfénysárga ruhában járt, amelynek nyakát és bő ujjainak szélét hímzett misztikus szimbólumok díszítették. Nyakában, egy zsinóron, gyönyörű faragású ametiszt lógott, mely egy körülbelül tíz centiméter átmérőjű körben elhelyezett egyenlő szárú keresztből állt. Homlokát arany diadém díszítette, középen a „Mindent látó szem" szimbólumával. Ezt azonban ünnepi szertartások alkalmával egy művészien kiképzett koronaszerű fejdíszre cserélte, amely körülbelül harminc centiméler hosszú, puha, fehér tollakból állt, fülei előtt pedig különböző színű, okkult jelentéssel bíró drágakövek hetes csoportjai himbálóztak A Hah-Wah-Tah név bölcs embert vagy lelki vezetőt jelent, olyan valakit, akit nagyon szeretnek. Előkelőén viselkedett, mondhatnám királyi módon, mégis alázatos tudott maradni. Bölcs volt, de megőrizte gyermeki játékosságát. Bölcsesség jellemezte uralkodását, ezért alattvalói boldogak és elégedettek voltak, de ami a legfontosabb, életüket békében élték le, mindannyian hozzájárulva a közös jóléthez.
Minden családnak megvolt a maga otthona és földje a völgyben vagy a hegy lejtóin, és itt nem is annyira magukért, mint inkább a közösség jólétéért éltek. Ha valaki teljesebb bölcsességet ért el, és tekintélyes helyzetbe jutott azáltal, hogy adottságait kifejlesztette, megjutalmazták az önfegyelemben és lelki tulajdonságokban elért eredményeiért. A Fehér Testvérek és Tollas Kígyók tanításai által Willomee a béke és harmónia otthonává vált. OkHahWah-Tah megvilágosodott víziójának tudomására hozták titkaik egy részét a nap, a hold, a bolygók és a csillagképek erejéről és befolyásáról, ő pedig tovább adta ezeket a titkokat gyermekeinek, arra ösztönözve őket, hogy mindezt az emberi élet áldására használják. A maják által benépesített területeken úgy ismerték őt, mint a béke királyát, áld mindennel és mindenkivel testvérségben él. Messze földről érkeztek hozzá vándorok, hogy meghallgassák az életről, a halálról és a halál utáni életről szóló tanításait, és soha senki nem hagyta el a palotáját bölcsességének néhány gyöngyszeme nélkül. Rendíthetetlen igazságossággal uralkodott a kisebb törzsek fölött, akikről ma azt hiszik, hogy vadak és harciasak voltak. De másképp volt ez, mielőtt a sötétség emberei bánatot, szenvedést és a sötétség erejével kapcsolatban álló betegségeket hoztak e népre. Emlékszem apámra, mint virágkorában és bölcsességének teljességében lévő férfire, emlékszem rá mint fehér hajú, idős emberre, aki akkor is töretlenül tett eleget kötelezettségeinek. Mindig úgy gondolok rá, mint egy nagy emberre, áld gyöngéd, de mégis nagyobb minden-
ki másnál, akinek szívében van hely mások szenvedése számára, és elég jóság ahhoz, hogy az egész Földet felfrissítse. Különösen jól emlékszem egy reggelre, amikor messziről láttam magas termetű alakját, amint a hajnalt köszöntötte. Házunk ajtaja előtt állt, és magasra emelt karokkal üdvözölte a felkelő napot, valamint népének és világának Nagy Fehér Szellemét. Egyeden reggel sem mulasztotta el, hogy ezen a módon fejezze ki háláját az Atyának, Anyának és Fiúnak, a hármas Egységnek, amelyet imádott. És ezen a reggelen, ahogy ott állt nemes egyszerűségében, úgy tűnt, Isten Fiát testesíti meg - egy embert, áld valóban az Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. * Egy napon megláttam magam a víz tükrében. Bájos indián lány nézett vissza rám, fekete haja két vastag fonatban hullott a vállára. Egyszerű, fehér tunikát viselt, amelyet térdénél és vállainál rój tok díszítettek a megszokott indián modell szerint. Fehér ruhája és fekete haja kiemelte olajbarna, halványan rézszínűre festett bőrét. Nyakát és karját ragyogó gyöngyökből és színes kövekből készült nyakék és karperecek díszítették. Tükörképem homlokán arany pánt futott körbe, a homlok közepén drágakővel, amelyet a magas Andokban találtak. Ugyanilyen drágakövet használtak a törzs bölcsei a templom oltárához. Egy ilyen kő viselése azt jelentette, hogy rendelkezem a belső, vág}' lelki tisztánlátás képességével. Ilyen volt tehát külső megjelenésem abban az időben.
Ami a természetemet illeti, emlékszem, hogy mindig elfordítottam a tekintetemet, ha idegennel találkoztam. Nem éreztem ugyan félénkséget vagy idegességet szívemben, csak egy csendes, intuitíven megfigyelő álláspontra helyezkedtem, mind az emberekkel, mind a természet alacsonyabb rendű lényeivel szemben. Gazdag belső életet éltem, közel a dolgok szívéhez, külső életemben pedig boldogan fogadtam el mindent, amit e szép világ nyújtott. Különös gyermek lehettem, hiszen minden, amit tudtam, minden bölcsesség, amit tanultam, apám tanítása volt. A rendszeresen végzett gyakorlatok folytán víziómban megnyílt előttem a természet „belső" életének számtalan titka, a fák, bokrok és virágok lelke. Láttam, hogy sok olyan dolog, amit az emberek élettelennek tartanak, mint például a kőtömbök vagy a hegyek, sőt maga a Föld is, a lélek megnyilvánulásai. Egy alkalommal, korán reggel, felhőtlen ég alatt sétáltam le a folyóhoz. Kedvenc helyem egy vadvirágok mögött rejtőző fatörzs volt, amely a parton feküdt. Innen hallgattam a szildák közül előbújó források csobogását, innen láthattam a vízeséseket, közelieket és távoliakat, amint szétszórták csillogó gyémántjaikat a napfényben. Magasról zuhant alá az örvénylő vízáram, rávetette magát a hatalmas sziklákra, és útban a nagy folyó felé csókot és ékszereket hintett az útjába eső páfrányoknak, virágoknak. Egyes helyeken fehéren habzott és magasra szöktek napfényben úszó cseppjei, máshol egyenletes volt, sima és sötét. Azonosulni tudtam ezzel a vízzel. Úgy tűnt, lelkem mélyén énekel és visszhangzik. Egybe tudtam olvadni a
gyorsan tovatűnő áramlásokkal, a virágokkal, a kis állai okkal és egyéb lényekkel. Lelkemnek megadatott a repülés képessége, így fél tudtam lendülni testvéreim, a madarak közé, hogy megosszam velük az istenek által ajándékozott eletet. Megtanultam apámtól, hogy az a fajdalom és szenvedés, melyet bármely más lénynek okozok, a maga idejében ugyanazt a szenvedést hozza el számomra. Hah-Wah-Tah gyakran lejött a. folyópartra és odaült mellém. Emlékszem hosszú beszélgetéseinkre, és arra is, -ihogy néha teljes csendben ültünk. Együttlétünk ideje alatt mindig sokat tanultam tőle. Egy napon, a folyóparton ülve, megpillantottam az ösvényen közeledő alakját. Arckifejezése békés volt és vidám. Várakozás közben apró lényekre figyeltem fel. S( >kan tündéreknek, vagy vízi tündéreknek neveznék őket. I .áttam, amint a páfrányok között vagy a habzó örvényekben táncoltak, mások a kövek és sziklák között foglalatoskodtak. Egy szórakoztató figurát különösen megkedveltem. Törpéhez hasonló lény volt. Mintha a semmiből bukkant volna fel, és a maja indiánokéhoz hasonló öltözetet viselt. Ma is ott guggolt egy közeli szikla tetején. - Ki ez a kis ember? - kérdeztem apámtól. - Egyföld-elementál- válaszolta. - Ő és a hozzá hasonlók megszámlálhatatlanul sok évig élhetnek a sziklában. - De hát honnan jön? - Feltételezhetően abban a sziklában lakik, ahol olyan gyakran láttad. Ő a szilda része, annak életereje vagy lelke. Mondtam már neked, hogy a természetben mindennek, nemcsak a fáknak és virágoknak, de a vizeknek, szél-
nek, tűznek, az esőnek vagy a felhőknek, cie még a sziklának és a köveknek is megvan a maguk lelke. Ezek a lelkek rokoni kapcsolatban állnak a mi lelkünkkel, ha valóban szeretjük és megértjük a természetet. Szeretik az ember társaságát, ha az barátságos. Segíti a fejlődésüket, ha tanulhatnak az emberektől és elnyerhetik szeretetét. Ugye megértitek, hogy az ilyen tanítás mily csodálatossá, mily izgalmassá tette számomra a természetet? - Akkor hát ezért igyekszik ez az elementál-lélek annyira hasonlóvá válni az emberhez, amennyire csak tucl? Miért olyan komoly és érdeklődő? És miért jön olyan gyakran, amikor mi itt vagyunk? - O tudja, hogy mi látjuk őt, ezért hát olyan formában jelenik meg előttünk, amit mi a legkönnyebben felismerünk. Az ember a földi élet legmagasabb formája, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett lény, habár Isten minden élőlény atyja. Amikor az elementálok észreveszik, hogy barátságosak vagyunk és látjuk őket márpedig hamar észreveszik -, emberi formát vesznek fel. A te kis emberkéd szereti, ha látják és felismerik, mert akár tud róla, akár nem - tudatosságának fejlesztésére törekszik, és ebben segítik őt az emberekkel kialakított baráti kapcsolatok. - Hallanak és meg is értenek bennünket? - Igen. Teljes csendben ültünk és figyeltük a föld-elementált, akit mintha kissé zavarba hozott volna osztatlan figyelmünk. Azt lehetne mondani, kezdett beleolvadni a szildába. - Ó, ne menj el! - kiáltottam, és ő ismét tisztán láthatóvá vált.
- Apám, azt mondtad, hogy ő része a sziklának? - Igen. Ahogy a te tested az a ház vág)' templom, .1 melyben lelked tartózkodik, ugyanúgy kis barátod háza a szikla. Abban a világban és világ mögött, amely megérinthető és látható, létezik ég)' szebb és finomabb szerkezetű világ. Egyik világban sem létezhet semmi a lélek nélkül, amely Isten része, a Nagy Fehér Szelleme, vagy .íz Örök Atyáé. Semmi sem létezhet és semmi sem folytathatja létezését, legyen az szikla, kő vagy maga a Föld, legyen az madár, négylábú vagy ember, ha a lélek vagy M életerő nem lakozik benne, és nem tartja fenn őt. Apám szavaiban erő volt, habár úgy tűnt, lágyan süllyednek memóriám mélyére, és úgy maradnak ott, mintha a természet maga mondta volna el az igazságot. Soha nem felejtem el azokat az órákat, amikor a folyó éneke, a bogarak zümmögése és az ágak között susogó szél együtt alkották a varázst, de a titkos dolgokba való bepillantás ennél is különösebb volt. Azonnal megkérdeztem apámtól, hogy a kedves törpém meg fog-e halni egy napon, ugyanúgy ahogy embertársaimnak a faluban meg kell halniuk? - Semmi nem hal meg - válaszolta - semmi soha nem lúd meghalni. A te kis barátod átmehet egy másik formába, miután befejezte dolgát a jelenlegivel, de az ennél Icjiettebb forma lesz. Lehet, hogy egy fának lesz a lelke, de belső lényege soha nem halhat meg. Változni fog, fejlődni és nőni, mind tudásában, mind értelmében. Jelenlegi állapotukban ezek a kis lények nem tudnak úgy gondolkodni, ahogy mi gondolkodunk. Képesek érezni ugyanúgy mint mi, de nem ugyanakkora intenzitással.
Kis szünet után apám folytatta: - Az embernek van szabad akarata. Mi saját magunk megválaszthatjuk gondolatainkat, de e kis lényeknek a természet birodalmában engedelmeskedniük kell munkaadójuknak. A gondolkodást mások végzik helyettük. Ahogy a földi királyságban az uralkodó törvényeket hoz és érvényben tartja azokat, úgy történik ez a természet világában is. Az ember a természet „királyait" talán tündéreknek, arkangyaloknak vagy isteneknek nevezné. Ahogy az ember meg fogja érteni a természet világában élő testvéreit és megbarátkozik velük, azok segítségére sietnek, és áldani fogják őt. Ha azonban kemény, kíméletlen és kegyetlen a természettel szemben, árthatnak neki, sőt, tönkre is tehetik. Testvériség mindenkivel! Ez a boldogság és bőség feltétele. Egy ideig ismét csendben maradtunk, és magunkba szívtuk a minket körülvevő táj szépségét. Hirtelen egy pont felé mutattam, ahol valósággal habzott a víz. - Nézd! Ó, nézd! Tündérek a vízben! Olyan kicsik, oly csillogók! Amikor a napsugár elcsípi őket, mintha szivárványba volnának öltözve. Oly nagyszerűen szórakoznak és fröcskölik egymásra a vizet. Kis sípokat tartanak az ajkukhoz, látod? Fuvoláznak? Nem hallom! Meghúztam a ruhája ujját. - Mondd meg nekem, mit csinálnak! Hah-Wah-Tah hallgatózott. - Nyisd ki a füledet - mondta. Hallgasd a víz hangját, a madarak énekét. Hallgasd intenzíven, mert e hangok mögött ott van a csend. Halld meg azt, és meg fogod hallani a ritmust és harmóniát. Néha tapaszd füle-
tlct a földre, és hallani fogod moraját. Menj közel a vízeséshez, és a csobogás és zúgás mögött a belső füled fellógja a titkos ritmust. Ez az, amit a vízitündérek fuvoláinkon kísérnek. A természet egész világa egy ritmus, Isim éneke. És onnan, abból az erőből indul ki a vitalitás, .i/, életerő, és minden ebben létezik. A tovaszálló felhők énekelnek, napfény és eső lehozza a mennyei hangot, és .íz visszhangzik a vízben és mindenben, ami növekszik. Az egész teremtés tartja az ütemet a mennyei harmóniával. Az élet számára eljön ugyan a születés, a maturitás, .1 hanyatlás és a halál ideje, de minden élet, amely fizikai (ormában tartózkodik, szünet nélkül feszül és fejlődik, l ízekre a kis apró lényekre, tündérekre, gnómokra, törpékre pedig szükség van az ember teremtése és fejlődése folyamán. Ezek a kisebb testvéreink, az „apró népek" mindig készen állnak arra, hogy segítségünkre siessenek. Az embernek természetesen meg kell tanulnia irányítani őket, de nem varázslaton és fekete mágián keresztül, hanem a szeretet mágiájával. A teremtés minden titka ebIvn a hatalmas szóban rejlik. Hah-Wah-Tah rövid ideig csendben ült és gondolkodott. Aztán szótlanul felállt, kezét fejemre tette, majd útjára ment. Lenyűgözve maradtam ott. Ezen a „csodák napján" úgy nint, belső látásom erősebb és élénkebb volt, mint valaha. Nem mertem megmozdulni. Lélegzetvisszafojtva néztem az .ipró lények játékát. A fűszálak, a páfrányok, a virágok tele v< >ltak velük. Zizegtek, susogtak és félmásztak rám ezzel jelc/,ve barátságukat. A sziklák közt más furcsa „emberkéket" is láttam, akik apró szerszámokkal voltak elfoglalva. Nem
sikerült kivennem, mit csinálnak, de feltételeztem, hogy valami Játszat munkát" végeznek, hogy imponáljanak nekem fontosságuldal. Hangok sokaságát figyeltem meg, amelyek azonban nem fülemen, hanem a fejem valamely mis részén keresztül érkeztek el hozzám. Emlékszem, arra gondoltam, ha ujjamat a fülembe dugnám, hogy kiszűrjem a külső zajokat, jobban hallanám őket. így is tettem, és a hangok valóban tisztábban jöttek. Magamban most is képes vagyok látni és hallani a kis emberkéket. Minden bizonnyal valóságosoknak kell lenniük, ha olyan fontos munkát végeznek, mint amilyenről apám mesélt. A varázst egy más fajta hang törte meg. Megfordultam és láttam, hogy testvérem, To-Waan közeledik. A folyó menti mágikus órának vége volt ugyan, de ez öröm volt a javából. Hálát éreztem, hogy ismét láthatom testvéremet, aki hosszú hónapok után végre haza érkezett veszélyekkel teli útjáról. Amikor szerető öleléssel szívéhez húzott, boldogságom tökéletes volt.
A FEHÉR MÁGIA TESTVÉRISÉGE
To-Waan, legfiatalabb testvérem, erős és jól megtermett fiatal férfi volt. A maja törzsbeliek közül nem sokan vetélkedhettek vele gyorsaságban és ügyességben. Abban az időben kemény kiképzésen ment keresztül, melyet megköveteltek tőle, mielőtt Hah-Wah-Tah hivatalát átvette volna.
vjyermeKKorom óta meleg odaadással teKintettem rá, inert tudtam, amikor mint felesége, tanácsadója és gyermekeinek anyjaként lesz szüksége a szeretetemre, ő lesz a (érjem. Rendkívüli ereje és ügyessége büszkeséggel és > s< )dálattal töltötte el szívemet, és amikor fölényesen bánt velem, csak mosolyogtam magamban, mert tudtam, l H így nélkülem nem sikerülne bizonyos dolgokat olyan jól csinálnia. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy s/eretete és ereje nélkül nem tudnék élni, mert nekem is kemény tréningen és nehéz próbatételeken kellett kereszl i i l mennem, mielőtt alkalmasnak találtak volna arra, hogy vele együtt uralkodjam. To-Waan nemrég téit vissza egy hosszú útról, melyet kísérő nélkül kellett megtennie. Ennek az volt a célja, l K >gy erejét, bátorságát és ügyességét a végsőkig próbára legye. Eddig meg nem mászott csúcsokra kapaszkodott, kitéve magát a hidegnek és a kedvezőtlen időjárás szeszélyeinek, követte medve testvért, és vele szemtől szembe ,'illva úgy megijesztette, hogy a szívében lakozó bátorság elvette a medve harci kedvét. Ilyen és ehhez hasonló próbatételek alkották annak a tréningnek egy részét, melyen egy bátor indiánnak keresztül kellett mennie .ilihoz, hogy főnökivé válhasson. Úgy tartották, hogy az xi, ember, aki hús-vér testben önzetlen bátorságot bizonyít, lélekben is tiszta és határozott. Leültünk a folyóparton ég)' fatörzsre, és önfeledten 11.1 Ugattam To-Waan úti élményeit. - Követtem a folyót - mondta - amíg nyomát veszi ettem a meredek szildák között, amelyeket meg kellett másznom. Nap mint nap kapaszkodtam felfelé. Az éj-
szakákat barlangokban vagy odúkban töltöttem, másnap pedig folytattam a mászást. Végül ég)' szakadékba kerültem, másznom és újra másznom kellett, mindaddig, amíg a szakadék peremére kiérve a fáradtságtól elgyötörtén roskadtam le, és aludtam cl a földön. Mire felébredtem, a nap már magasan állt. Ahogy felültem és körülnéztem, egy fenyőerdő szélén találtam magam. A fák olyan egyenesen szöktek a magasba, mint egy templom oszlopai. Feltápászkodtam és elindultam a fenyők között, melyekről az elvarázsolt erdő jutott eszembe. Hamarosan egy szépen és ízlésesen megépített kőházhoz vagy szentélyhez érkeztem. Meglepő volt, hogy egy ilyen vad és látszólag felderítetlen hegyvidék magaslatán ilyen ház van. Miközben a házat néztem, egy ember közeledett felém. Soha nem láttam hozzá hasonlót. Magas termetű volt, arannyal hímzett fehér ruhát és sastollakból készült fejdíszt viselt. Arca békés volt, leírhatatlan fény csillogott a szemében, és hangjának ritmusa minden szót zenévé varázsolt. - Az idegen a házhoz vezetett - folytatta To-Waan -, ennem adott és pihenni hagyott. Majd megkért, kövessem őt egy oltárhoz, a belső udvarba. Odabent több pap is volt, különböző dolgokkal voltak elfoglalva. - Emlékszel erre az oltárra? - kérdezte az idegen. Keményen gondolkoztam, de nem sikerült emlékeimbe idéznem, habár tudtam, hogy már jártam ebben a szentélyben és találkoztam ezzel az emberrel. - Evekkel ezelőtt - mondta - apád, Hah-Wah-Tah főnők, arra az ösvényre lépett, amely téged ma ide vezetett.
Veled a hátán, megmászta azokat a meredek sziklákat. Elhozott téged hozzám és az itt lakó Fehér Fény lestvéreihez. - Akkor hát ki vagy te? - kérdeztem. - Menés néven ismernek, ami azt jelenti: bölcs emIXT. A Tollas Kígyó papja vagyok. Téged To-Waan, majdi icm születésedtől fogva kiválasztottak a Testvériség egyik s/,< >lgálójává. Apád nővéredet, Minestát is elhozta ide. Ót is kiválasztották. Együtt fogjátok szolgálni népeteket. - Szóval nem a véletlen vezetett engem ezen az ösvényen, a sziklaszirteken és az erdőn át ehhez a templomhoz? -kérdeztem. - Valóban nem. Te követted a lélek szavát. Ellenállhatatlanul vonzódtál ide, habár neked úgy tűnt, szabad akaratodat követed. Miközben Menés beszélt, éreztem a mágikus erőt, mely belőle és az egész helyből sugárzott. Fű, fa, virág (•letörőmben úszott. A színek ott a magasban olyanok voltak, amihez foghatót soha nem láttam itt lenn. Máj'jkus tisztás volt ez, ahol szebb, csodásabb, csillogóbb a természet. Ekkor Menés vállamra tette a kezét. - Gyere, mutatok neked valamit - mondta. Egy szakadék peremére vezetett, amely olyan széles és olyan mély volt, hogy úgy tűnt, az egész világ a láh.un előtt terül el. Megérintette homlokomat, és egy ví/iót keltett életre. Múlt és jövő nyitva állt előttem. - Nagy területek fölött láttam el, melyek a hegyek Libáitól a nagy tengerig terjedtek. Majd a tengeren túl egy szigetországot láttam, bőséges termőfölddel, melyet
több törzs művelt. A lakosság más része fényes városokban lakott, a magaslatokon gyönyörű templomok álltak. Kezdetben a népet és az országot világosnak láttam, de ahogy mélyebbre süllyesztettem tekintetemet, észrevettem a korrupciót a templomokban, amely belopakodott az emberek szívébe. Még a föld is tisztátalanná vált, és láttam, amint tűz és pusztulás lesben állt föld és víz alatt. Majd fellángolt a tűz és elpusztította a földet. Hegyek borultak fél, és a tenger vize átcsapott a városokon. Mindezt addig figyeltem, amíg csak egy város maradt meg. Néhány tisztaszívű ember - olyanok, mint Menés - elvitorlázott onnan, otthagyva azt, ami még megmaradt a magaslatokon és a legmagasabb hegycsúcsokon, ott hagyva a fehér templomot, amely továbbra is állt. Ezek az emberek megmenekültek, mert kitartottak a Fehér Mágia mellett, soha nem használták mágikus erejüket önző célokra, csakis embertársaik áldására és megsegítésére. Megmenekültek, mert szolgálatuk során önzetlenek tudtak maradni. A többit, akik a mágiát embertársaik fölötti hatalomszerzésre használták, elsodorta a víz. Ugyanaz az erő okozta pusztulásukat, melyet varázserejükkel önző céljaiknak alárendeltek. Évszázadok peregtek szemem előtt a Menés által életre keltett vízióban. Fehérmágusok vitorláztak hajóikon észak, kelet és nyugat felé, magukkal víve mágiájuk titkait. Egyesek egy napsütötte sivatagos földre hajóztak, melyet egy nagy folyó szelt át, és ahonnan a Fehér Fény követőinek birodalma nőtt ki. Hah-Wah-Tah és mi ketten ott fogunk majd lakni egy országban, amelyet Egyiptomnak hívnak.
Ég)' másik hajó észak felé vette az útját, és egy kis zöld s/igeten kötött ki, amelyet sziklák és tenger vett körül. A Fehér Mágia papja fehér emberek közé érkezett. Egy még nagyobb birodalom nő majd lei ebből a szigetből, amely szerte a földön országok láncolatát fogja alkotni. Ivs mi ott is fogunk élni. Láttam, hogy a tudás és a misztikus igazságok, melyeket a papok magukkal vittek, erő és bölcsesség magjaiváválnak. Ebből egy nemzetközösség szabad népe fog kifejlődni, amely egy egész világot benépesít majd. És ebből fog kinőni egy másik fehér faj, egy - a mi országunktól északra fekvő - földrészen. Mindez a jövőben rejlik. De amikor ismét a múltba pillantottam, még egy hajót láttam, amely nyugat felé vitorlázott a lemenő nap fényében. Menés volt a hajón, más férfiakkal együtt, fehérbe és aranyba öltözve. Egy nagy folyón haladtak felfelé, és mágikus erejükkel templomot építettek a csúcsokon. Menést úgy láttam, mint aki nincs alávetve a betegség és halál hatalmának, mint aki évszázadokon keresztül élni és uralkodni hivatott. Ritka erőkkel rendelkező mesternek láttam őt, aki fénysugarakat és szeretetet sugárzott minden ember felé, aki elég önzetlen volt ahhoz, hogy ezeket magához vonzza. Az a lélek, aki egyszer ebben részesült, fejlődésnek és növekedésnek indult, ahhoz, hogy később talán rálépjen a beavatás meredek útjára, és kemény próbák után egy élet leforgása alatt véghezvigye mindazt, amihez rendszerint (óbb inkarnáció szükséges. És voltak mások, akik nem vettek tudomást e fénysugárról, vagy szándékosan elutasították a Mester segítségét.
A választás szabadsága az egyén kezében nyugszik, a döntés mindig az övé. - Nem tudom, Minesta, mennyi idő telt el, mialatt én a múltat és a jövőt figyeltem. Lehet, hogy transzban voltam, amely több napig tartott, miközben úgy tűnt, a vízió világában élek. De lehetett rövid idő is nem tudom. Minden esetre, amit röviden elmondtam neked, nekem hosszú időnek tűnt. - Aztán vége volt. Menés azt mondta, vissza kell mennünk a templomhoz. Sok napot töltöttem a Fehér Testvérekkel, és soha nem fogom elfelejteni, amit közösségi életünk alatt tanultam, vagy amit a lélek világával való egyesülés idején, szemlélődés közben fedeztem fel. Végül eljött a nap, amikor közölték velem, hogy vissza kell térnem az emberek közé. Mindazt, amit a hegyen tanultam, alá kell vetnem a gyakorlat próbájának. Indulásom előtt magához hívott a legidősebb Testvér. Térdet hajtottam előtte és magasztos feladatként vállaltam el a munkát, melyet az emberiség érdekében fogok végezni. Majd, áldásukkal a szívemben, elbúcsúztam Menéstől és a Testvérektől, és visszatértem hozzátok. Biztonságosan jöttem, gyors lábakon, szívemben örömmel. - Gondold el - mondtam - hogy mindketten kapcsolatba kerültünk ezzel az erő és fény emberével és az ő templomával, amikor még csecsemők voltunk. Mit gondolsz, összefüggésben van ez a belső látásunk ajándékával, mellyel a látszat mögé tudunk hatolni a természetben és az emberek szívében? És én, aki azt hittem, ez csak nekem adatott meg! Azt gondoltam,
saját képességeimnek köszönhetem, hogy a fény világai nyitva állnak előttem. To-Waan azt mondta, hogy egy bizonyos időn belül felszólítás érkezik majd, és akkor apánk kísérelében mindkettőnknek fel kell mennünk a templomin >z. Nem tudta, mennyi idő múlva következik ez be, i le addig türelemmel kell készülnünk. - És most gyere, mondta, sok mindenről kell beszélnünk szüléinkkel.
KŐ- ÉS NAPIMÁDAT
Gyakran beszélgettem To-Waannal a hegyekben meghúzódó, magas fenyők rejtekében élő Testvériségről. A tőlünk telhető türelemmel vártuk hívó üzenei ükét, amikor majd Hah-Wah-Tah kíséretében ismét ellátogathatunk hozzájuk. Beszéltünk csendes életükről, .1 mennyei misztériumok és az emberi élet tanulmányozásával töltött napjaikról. Ők maguk a természet törvényei és a Világegyetem Építészének tervei szerint élnek, úgy, ahogy az előttük megmutatkozott, és .ímely lehetőséget adott nekik, hogy a természet és a lelki élet fejlődéséért dolgozzanak a földön. Csodálattal és hódolattal tekintettünk ezekre az emberekre, akik erejükhöz mérten mindent megtesznek, ami az emberiség javát szolgálja. Hah-Wah-Tah valóban bölcsen beszélt, amikor azt mondta, hogy ezek az emberek üzenethozók, akiket a
Nagy Fehér Szellem, Amaru küldött, hogy az istenek bölcsességére tanítsanak bennünket. Ők tanították apánkat is többek között arra, hogy, ha az ember a testvériség törvényeit követve egyenes és becsületes módon él, megkapja a hatalmat, amellyel irányítani tudja majd a természet-elementálok munkáját. Ezen keresztül biztosíthatja a gazdag gyümölcs- és gabonatermést azok számára, akik szeretettel fordulnak e lények felé.A maja törzs papjait is ők tanították meg bizonyos rituálékra és ceremóniákra. Ezek által kértek és kaptak segítséget az öt elem, a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter elementáljaitól. Számomra mindig emlékezetes marad az év legnagyobb ünnepe. Ilyenkor kivétel nélkül minden törzs részt vett a díszmenetben. Az erre a célra kijelölt nagy templom közel volt Willomeehoz. Ez a templom amelynek az égbolt volt a mennyezete, s így nyitott volt minden természeti erő számára - valósággal uralta a magas fennsíkot. A láthatáron egy távoli hegylánc hófödte csúcsai olvadtak bele a mennyboltba. A templom kettős körben elhelyezett „oszlopait" hatalmas, több tonna súlyú, a földbe mélyen beágyazott kőtömbök alkották. A külső kör kövei pontosan úgy voltak elhelyezve, hogy a csillagképeket és bolygókat képviseljék, a középen elhelyezett oltár pedig a maja nép által imádott Nap szimbóluma volt a zodiákuson belül. A templom oltára a szentnek tartott kék kőből volt kifaragva, melyről azt mondták, egyenesen a Napból származik. Népünk természetesen nem annyira a lát-
ható Napot imádta, amelynek melege és fénye termést cs gyümölcsöt biztosított számunkra, hanem az emIKTÍ szem számára láthatatlan, spirituális Napot, melyet a látható Nap lelkének vagy Én-jenek tartott, l 'gyanúgy nem a bolygókat imádtuk, hanem azt az •mgyali kisugárzást, amely hitünk szerint tőlük származott. Mivel úgy gondoltuk, hogy ezek a kisugárzások direkt módon hatnak minden ember életére, szertartásainknak az volt a célja, hogy ezeket az erőket megidézzék, és a nép felé irányítsák. Habár úgy tűnt, hogy a látható természetet imádtuk, melyet a Nap és .1 zodiákus jegyei képviseltek, imádatunk az anyagi világ látszata mögött lévő mennyei valósághoz szólt. A templom hatalmas kövei mágia segítségével keni Itek a helyükre. Más mód teljesen lehetetlen volt, mivel a tömbök egy része több tonnát nyomott. Úgy hitték, hogy a kövek alkotóelemei - főként tiszta szilícium - mágia segítségével jöttek le vagy csapódtak ki az éterből, mely körülveszi a földet. Ez az anyag, a kőzetvilágot uraló lelkek ellenőrzése alatt és a papok irányításával, formát öltött a megfelelő helyen. Hasonló méretű és súlyú kövek azóta is találhatók a Kordillerák menti romok között - komoly fejtörést okozva a mérnököknek. Az a tudás, amelyet szent emberek megosztottak a maja néppel, és amely jóval fölötte áll napjaink tudományának, elterjedt Egyiptomban és Indiában is, ahol piramisok és templomok építésre használták. A Szent Fényt, amelynek centrumában a lélek lakozik, a Willomee templom három papja őrizte. Ez a
fény nem lángokból vagy égő anyagból sugárzott. Egy megnyilvánulás volt ez a központi oltár kövéből, éjjel-nappal gyönyörűen ragyogó. A legjelentősebb szertartások mindig egy-egy évszakhoz kötődtek, és ezeken minden törzs részt vett. Az ünnepi menet a nyugati kapun vonult be. A menetet gyümölcsöt, gabonát és forrásvizet hordó férfiak csoportja előzte meg. Néhányan füstölőket lóbáltak, melyben édes illatú növények égtek. Bent a templomban kettévált a menet. Egyes sorokban, ritmusra lépegetve indult az egyik rész északkelet, a másik dél-nyugat felé. Több ezer emberből álló két nagy kör alakult így ki, amelyek tökéletes ritmusban, egymással ellentétes irányban forogtak. Imádság és hálaadás énekei zengtek az éjjel-nappal tartó ünnepségen. A szertartás először háromszor hármas ciklusokban zajlott. Ez az Isten, a Bölcsesség és a Szeretet szentháromságát volt hivatott jelképezni. Háromszor három, azaz kilenc, a tökéletessé vált ember száma. Ezután szünet következett. Csendes várakozás... Majd ismét megindultak a körök, ezúttal ötös ciklusokban, változatlanul tökéletes ritmusban. A megtett körök az öt elem istenségeit vagy uralkodóit jelképezték. Ismét szünet következett, amely alatt ezeknek az istenségeknek az ereje megnyilvánulhatott a résztvevők szívében és lelkében. Majd újra indult a menet. Hétszer hetes ciklusban járták a köröket, minden egyes körrel megidézve a hét bolygó egy -egy angyalát. Hittek ugyanis abban, hogy a bolygók angyalai aktívan
segíthetik az emberiséget, és azért jártak körbe hétszer, hogy az angyali erőt hétszeresen vehessék maglikhoz. Most egy tizenkétszer tizenkettes ciklus követke/ett, a csillagjegyek vagy zodiákus jegyek isteneinek megidézése céljából. Hitték, hogy ezeken a ceremóniákon ők is jelen vannak. Hálásan fogadták a föld és .r/, ég ajándékait, amelyeket sokszor hálátlansággal kezel a mai ember. Vetéskor különleges imákat mondi.i k a bő termésért, aratáskor pedig kifejezték köszönetüket és hálájukat. Ily módon dicsőítette Hah-WahTah és népe a természeti erőket, áldást hozó beavatkozásukért. Meg voltunk győződve arról, hogy az „apró népek" segítnek bennünket. A családi tűzhelynél, ahol az ételt készítettük, vagy fennt, a dombon levő tábortüzekben, volt egy-egy „szalamandra", vagy u'íz-elementál, és ennek köszönhetően kaptuk a meleget. Minden növekedésben lévő gabona felső hatalom által irányított elementálok miriádjai által jutott ,\ táplálékhoz. Tudtuk, hogy okos dolog együttműködni velük, és lehetőleg elkerülni az elsietett cselekedeteket, az öngyalázást és az illetlen viselkedést. A maja nép egy univerzális, személytelen legfelsőbb Istent imádott. Ez az egy Isten négy különböző formában nyilvánult meg az ember előtt: a szeretet istene, az erő istene, a jó istene és a rossz vagy a pusztítás istene. Megtanulták, hogy a pusztítás nagyon fontos szerepet játszik az univerzum és az ember fejlődésében, a rossz pedig egy próbatétel az emberi lélek számára, amely azon dolgozik, hogy mindent eltávolítson, ami gyenge és méltatlan. Ez volt Isten „tisztító kése".
Kisebb istenségekhez is imádkoztak, akiket magukhoz közelebb állóknak éreztek, mint például az öt elem fölött uralkodó angyalokhoz vagy istenekhez, de ezek mind elválaszthatatlan részei voltak az Egy-nek. Ezeken a Nagy Láncok számára kijelölt napokon a szertartás kora hajnalban kezdődött, és egész nap és egész éjszaka tartott. Az elfáradt nőket és férfiakat mindig pihentek váltották fel. Egy ilyen éjszakán ébresztett fel To-Waan, és megkért, hogy menjek fel vele a fennsíkon álló kőtemplomhoz. Énekhang hatolt át a sötétségen, és erős fény izzott magasan a fejünk fölött. Amikor a templomhoz értünk, a vándorló körök éppen pihenőt tartottak. Mindannyian az oltár felé fordulva álltak, melynek mélyéről sugárzott a fény. Helyünkre lopakodtunk, és mintegy elvarázsolva néztük a tűz-szertartást. Feszülten figyeltük a három magas növésű papot, amint felemelt karokkal hívták a tűz szellemét. Lábuk előtt, kis halomban, száraz ágak feküdtek. Hirtelen, magasan a fejük fölött megjelent egy fényes szikra. A szikra egyre nőtt. Egy pillanatig nyugodtan lebegett, l majd lassan leereszkedett a papok kinyújtott kezei között a száraz ágacskákra, amelyek azonnal fellángoltak érintésére. Újra indult a menet. To-Waan és én elfoglaltuk helyünket a láncban, és együtt meneteltünk a többiekkel ebben a magasztosán ünnepi rituáléban. HahWah-Tah felnyitotta szemeimet a természet rejtett erői számára, és én éreztem, hogy a „nagyok", akik az „apró népeket" irányítják, magasan, személytelenül, de nem ba-
rátságtalanul, hatalmuk és erejük tudatában nagyon közel voltak hozzám. Ereztem belül, hogy az ő gyermekük vagyok, és nem volt bennem félelem. Inkább leírhatatlan szeretet, szimpátia és megértés töltött el. Csodáltam türelmüket és segítőkészségüket, amely a barátságos és közösségi érzéseket mágnesként vonzotta magához. Hogyan is létezhetne más egy ilyen éjszakán, mint s/cretet és testvériség. Lelkem belelendült a ritmusba, s/ívem a magasban szárnyalt. Tízezer láb ritmusa, tízezer rnckhang szállt fel a csillagokig. Mennyei lények ereszkedtek alá, hogy áldásukat adják ránk, az egész univerzum szeretete ölelt körül bennünket. Mindent áthatott a/- isteni jelenlét. Egész éjszaka forogtak a templomban .1 körök. Ezrek haladtak a körben, tökéletes ritmusban és összhangban, majdnem ugyanazzal a légzés-ritmussal és ugyanazzal a gondolattal. Úgy tűnt, még a ragyogó csillagok is a mágikus hajnalt várták. Aztán keleten megjelent egy halvány szürke fény, és a látóhatár fölött zöld és vörös csíkok keltek életre. Rózsaszínbe öltöztek a hegyek, és ez a szín a távoli hófedte csúcsokon sötét vörösig mélyült. Most mindenki kelet felé fordult, befogadásra kitárt karokkal. Aztán hirtelen felcsillant a Nap a láthatáron. Egy új nap született, és mi tudtuk, hogy urunk és teremtőnk áldásában gazdag lesz.
MINESTA BEAVATÁSA
Az előző fejezetben leírt szertartás, amelyre félévenként került sor, csak egy a sok közül, amelyet a Willomee feletti fehér templomban rendeztek. Ebben a templomban különösen szép oltár állt. Faragott drágakövek díszítették. A planéták szimbólumai és minden ősi zodiákus jegy felismerhető volt rajta. Minden drágakövekből kifaragott szimbólum a neki megfelelő színekben pompázott. A Nap tiszta arany színben ragyogott, közepét rubinok díszítették. A Hold vert ezüstből készült, a Jupiter sötét zafírból, Vénusz türkizből, Szaturnusz smaragdból, Mars ametisztből, Merkúr pedig lángoló narancs színű tűzkőből. A tizenkét zodiákus jegy ég}' kerék küllőihez hasonló módon helyezkedett el: a Kos tiszta vörös, a Bika vörös-narancs, az Ikrek tiszta narancs, a Rák színe narancssárga, az Oroszlán tiszta sárga, a Szűz sárga-zöld, a Mérleg tiszta zöld, a Skorpió zöld-kék, a Nyilas tiszta kék, a Bak kékes-lila, a Vízöntő tiszta lila, a Halak pedig lilavörös volt. A titkos misztériumok tanítása azonban nem csak itt, hanem a hegyekben levő barlangtemplomokban is folyt. A papok ott is készítettek fel novíciusokat az egyszerűbb misztériumokba való beavatásra. Először is a velük született belső erők, az isteni szikra felébresztésére törekedtek. A kiképzésnek három fokozata volt. Az első foko-
zatban a jelölt egy hétéves gyakorlatsorozatnak vetette .ilá magát, mielőtt keményebb és szigorúbb próbatételekre került volna sor. A beavatás második fokozatát li.írom év tanulás és gyakorlat előzte meg, míg a harmadik fokozat eléréséhez újabb két évre volt szükség. így tehát hét évbe telt, amíg a novícius a beavatásnak valamilyen formájában részesült és tizenkét év munkája kellett ahhoz, hogy a novíciust alkalmasnak találják ,1 Testvériségben végzendő szolgálatra. A kandidátusok, nemre való tekintet nélkül ugyanazt a kemény iskolát járták. Az első évek alatt megtanultak uralkodni személyes vágyaik és ambícióik felett úgy, hogy a felsőbbrendű Én átvehette a fizikai test, az idegrendszer és az érzések irányítását. A rémítő tapasztalatok között, amelyekkel a tanulóknak szembe kellett nézniük, ott szerepelt az alsó asztrális világ körülményeivel való találkozás. Egyesek a halál után keresztül mennek ezen, a tanulóknak azonban még a fizikai testben létezve kellett elszenvedniük az elméjükre ható asztrális kínzást. Ennek az volt a célja, hogy a fizikai, érzelmi és mentális életük a szívükben rejlő első prini ípium, vagy felsőbbrendű Én irányítása alá kerüljön. A test és elme engedelmességre szoktatása idején a tai uilónak a szenvedés és nehézségek változatos skáláján kellett keresztül mennie. Ez kíméletlenül próbára tette akaratának erejét a hús gyengeségével szemben. A legnehezebb próbák egyike a tűzpróba volt. A tanuló összekötött kezét az oltáron égő tűz fölé tartották. Első alkáli >mmal a fájdalom pokoli volt. Később azonban a kont cntráció és akaraterő annyira ellenőrzése alatt tartotta a
fizikai testet, hogy a tanuló semmi fájdalmat nem érzett, és kezén nem maradt égési seb. Ezt azonnal követte a jégtemplom próbája. Az adeptusnak ott kellett töltenie az egész éjszakát. Ilyen gyakorlatok védték a testet az intenzív meleg vagy hideg ellen és megtanították a novíciust arra, hogyan használja a gondolat erejét sebeinek gyógyítására. Az állóképesség és a kellemetlenség zokszó nélküli elviselése az észak-amerikai indiánok körében ma is nagyra értékelt tulajdonságnak számít. Az adeptusnak a bátorság próbáját is ki kellett állnia. Meg kellett tanulnia legyőzni a fájdalommal és szenvedéssel szemben érzett félelmét. Ezen kívül hosszú periódusok alatt önmegtartóztatásban kellett élnie, és ragaszkodnia a szüzesség szent törvényeihez, miközben kemény és körmönfont kísértéseknek volt kitéve. A maják nem ragaszkodtak a celibátushoz, de bizonyos időszakok kivételével, amikor férfi és nő Vénusz isteneinek irányítása alatt egyesült, javasolt volt az önmegtartóztatás. Ilyen és ehhez hasonló próbatételek edzették a neofitát, mígnem testét, érzéseit és gondolatait alá tudta vetni felsőbbrendű En-je akaratának. Ha elbukott, rituális szavakkal utasították el: „Vonulj vissza idegen, és imádkozz a Nap Istenéhez, hogy növelje erődet!" Habár gyermekkorom arra az időre esett, amikor az első Aranykor már véget ért, a Fehér Testvériség kitartott azoknak a princípiumoknak a tanítása mellett, amelyek az emberi tökéletességhez vezettek. Ezek a princípiumok az emberi élet hajnalával egyidősek. Az adeptus szeme előtt az Archetípus ideálját tartották, Isten és Ember tökéletes gyermekét.
Miután átmentem a bátorság és állhatatosság próbáján, és megtanultam ellenőrizni felületességre, lustaságra, elpuhultságra és kapzsiságra való hajlamomat, akaraiom uralma alá hajtottam a fizikai kicsapongás minden formáját, beleértve a tisztátalanságot is, megengedték, hogy belépjek a templomba, és ott is lakjam. Megkaplam a jelszót, amely a kandidátus előtt megnyitja a kaput. Attól a naptól kezdve ritkán látogattam meg családomat és barátaimat. A templomot, ahol a novíciusokat képezték, a hegyoldal mélyében levő természetes barlangok lánca alkotta, így éltem három éven keresztül, egy nap és levegő számára nyitott barlangban, amelyből egy tóra nyílt kilátás. Néha, tőlem nagyon messze, latiam, amint törzsem néhány tagja kenuval átszeli a tavat. Néha láttam tábortüzeik füstjét a fák fölött lebegni. Az igazat megvallva, nagyon egyedül voltam. Gyakran vágyi ám emberek közé. A beavatás iskolája nem kínált könnyű tantárgyat sem a test, sem a lélek számára. Az első és második fokozat közötti három évben minden nap tanítottak a papok vagy a papnők. Miközben az első fokozat főként a fizikai testre vonatkozott, próbára téve annak kitartását, erejét és betegségekkel s/embeni ellenállását - mellesleg a betegséget csak a luslaság egyik formájának tartották -, addig a második fokozat alatt a mentális kísértések szubtilitásával kellett szembe néznem. Isten jóságába vetett gyermeki hitem ki volt téve a nyugtalanság, kétségek és felelem támadásainak, úgy, hogy az erő és meggyőződés, mely azelőtt eltöltött, menthetetlenül elveszettnek látszott. A második fokozatra való felkészülésem alatt megedzettem meg-
figyelő képességemet, és megtanultam használni azt a bátorságot, amelyet a fizikai próbák során szereztem. Rövid három év alatt igyekeztem elérni a lelki és morális megállapodottság és kiegyensúlyozottság bizonyos fokát, amely ilyen tréning nélkül egy egész életet vagy több inkarnációt vett volna igénybe. Miután visszatértem a templom falain kívüli világba, sok időt töltöttem tanulással és meditálással. Azáltal, hogy éjjel-nappal rendszeresen figyeltem a szelet, a légáramlásokat, a felhőket és azok formációit, megtanultam megjósolni az időjárást. Az esőhozás mágikus művészetében is jártasságot szereztem, megtanultam, hogyan kell a légáramlatokat irányítani, hogy oda vigyék az esőfelhőket, ahol szükség van rájuk. Tettem mindezt azért, hogy amikor majd To-Waan és én népünk uralkodói leszünk, tudjuk megjósolni az időjárást, tanáccsal és figyelmeztetéssel ellátni az embereket a vetést és az aratást illetően. Még a földművelést is megtanultam. A papok mércéje szerint, ahhoz, hogy elérjem a második fokozatot, olyan dolgokban is járatosnak kellett lennem, melyek közvetlenül is hasznára voltak népemnek, beleértve az élelem megtermelését és raktározását, ruhaanyagok előállítását, háztartás vezetését és életüknek elrendezését. Éjszakánként figyeltük a csillagokat, tanulmányoztuk az ember testére és elméjére, valamint egészségére, jövőjére, lelkére és lelki fejlődésére gyakorolt hatásukat. A második fokozatra való felkészülést valójában úgy lehetne leírni, mint egy - az emberi viszonyokra alkalmazott — természettudomány-tanfolyamot.
Amikor letettem a második fokozat vizsgáit, készen .iUtam az utolsó és végleges beavatást megelőző próbákr.i. Felvittek hát a hegyre egy magasan fekvő barlanghoz, i ; s hosszú időre magamra hagytak, hogy csendben meditálhassak. Ez volt a legkifinomultabb és legnehezebb próbatétel. Attól eltekintve, hogy időnként élelmet és vizet tettek be a barlangba, heteket és hónapokat töltöttem egyedül. Figyeltem a napfelkeltét, a napnyugtát, az évszakok változását... De a legnehezebb mindenek fölött az volt, hogy elementálok seregeivel kellett szemhcszállnom, és küzdenem a győzelemért, vagy vesztesként távoznom. Újra és újra megkísértettek az alvilági lények. A megvesztegetés minden formájával arra akari.ik rávenni, hogy átadjam magam nekik, hogy elhagy|.un Istenbe és az örök jóba vetett hitemet. Fizetségképpen felajánlották Lucifer mágiájának sötét hatalmát, sái.íni erőket, melyeknek segítségével uralkodhattam volna a földön és annak népein, sőt még a belső világokon is. Egész napok teltek el a lelki kínzással. Gyakran érezk-m a kísértés agóniáját, és úgy tűnt, hogy e lelki és morális l uirc egy sötét aknába vetett, sokkal sötétebbe, mint maga ,i/, éjszaka, és én olyan magatehetetlenül feküdtem a barl.ing fenekén, mint akinek testét az élet utolsó szikrája is elhagyta. De szívem továbbra is lüktetett, és én kétségbeesett kitartással kapaszkodtam szívemmel és elmémmel Isten gondolatába, a lélek fényébe, a jóság szelleméI >e, melyet továbbra is éreztem magamban. És végül megérintett a harmónia érzésének halvány luvallata. Hosszú csend után lépések zaját hallottam. Egy pap és két papnő jött oda hozzám. Először a jobb majd
a bal karomat ragadták meg. Testem élettelenül feküdt, és rövid ideig még mennyei béke honolt bennem. Azután a pap a jobb kezét először a homlokomra, a gondolkodás centrumára, aztán a torkomra, a beszéd centrumára, végül pedig a szívemre, a szeretet centrumára helyezte. A háromszoros érintés után képes voltam nagyon lassan megmozdulni. Kinyitottam a szemem. A barlang távoli végében álló szent kő egyik síkjából sugárzó fény hatolt felém. Amikor a pap felemelt és odavezetett az oltárhoz, zavarodottan bámultam az erős fénybe. Az oltár e síkja sima volt és tükörként működött, de nemcsak külsőmet tükrözte, hanem benső énemet, megszokott gondolataimat, természetes gyengeségeimet is. Megmutatta azt a belső erőt is, amely számomra elérhető távolságban van, ha kitartok a belső fény mellett. Nemcsak gondolat és érzésvilágomat mutatta meg, de azt is, ami a szívem mélyén volt, lehetőségeket, amelyek a bennem lévő szent Én-en keresztül kifejezésre juthatnak. Amikor felszólítottak, nézzek mélyebben a tükörbe, úgy tűnt, lehetőségek végtelen sorát látom. Ahogy így csodálkozva álltam, felülről egy még erősebb fénysugár irányult rám, egy fényből és erőből álló oszlop, amely először a fejemen nyugodott, majd nyakamra, végül szívemre irányult és ott is maradt. A főpap szavai, mint gazdag zenei akkordok szólaltak meg egy szeretettel és bölcsességgel teli szívből: „Lányom! Most amikor lelked megkezdi hosszú vándorútját a végtelen életben, mindig a Fény mágikus erején belül marad. Mert amit a szívedben hordozol, azt vonzód magadhoz. Őrizd meg szíved tisztaságát, és az istenek mágiája soha nem fog
cserbenhagyni. Isten birodalmának Te csak ég)' része vagy A hatalom élet és halál fölött egyedül Istené. Egyetlen ember sem nagy. Minden, amiről azt hiszi, birtokolja, csak Isten része. Senki nem foszthatja meg Istent az Ő hatalmától, de Isten elpusztítja az embert, aki Isten elpusztítására tör. Élj békében. Minden munkádat add Istennek. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és kövesd a spirálban vezető ösvényt, amely biztonságban visszavezet téged a te Atyádhoz és Anyádhoz. Fogsz aratni örömet, és fogsz aratni fájdalmat. De ezek a tapasztal.itok földbe vetett magvak, amelyek lelki táplálékot bizi ásítanak a föld gyermekei számára. Az öröm-magvak és .1 fajdalom-magvak - amelyeket az embereknek el kell ültetniük - az élet kenyerévé fejlődnek, olyan élelemmé, amely az emberi lelket táplálja. Ebben rejlik az élet misztériuma. Vetni és aratni, megművelni a földi élet talaját... Homlokod izzadtsága által fogsz élni mindaddig, .iiníg a gyümölcsöt hozó fa eléri a tökéletességet. És az után is, újra és újra visszatérünk a földre, hogy ott kifejtsük munkánkat, és ismét visszatérünk a mennyekbe, felfrissülni. És tesszük ezt mindaddig, amíg Isten akarau uralkodik a földön is, úgy, mint a mennyekben." Azóta is fülembe csengenek ezek a szavak. Ekkor csodálatos vízióm támadt. Mint To-Waan számára, amikor .1 mesterrel együtt állt a hegyen, múlt és jövő előttem is megmutatkozott. Peregtek az évszázadok, és én láthati .un, nem csupán rövid életemet a maják között, de eljövendő életek hosszú perspektíváját eljövendő országokban, a földgolyó másik oldalán. Túl a tengereken láttam ,1 piramisok és templomok országát, ahol egy sötétbőrű
nép élt a nagy folyó mentén. Láttam ott magam, mint papnőt. És ahogy peregtek a századok, láttam magam egy életben, amelyet Kínában éltem. Majd fehér bőm emberek között láttam magam egy másik életben, északon, egy szigeten. Láttam egy feladatnak a vázlatát, amelyet majd ott kell elvégezni. Még ebben a távoli jövőben is mellettem volt a szeretett Hah-Wah-Tah, és én tudtam, hogy szeretete túléli a halál és elválás illúzióját, és évszázadokon, évezredeken át is összeköt bennünket. Tudtam, hogy most is itt van a közelemben. Közel álltam az ájuláshoz, inogva és erőtlenül a nevét kiáltottam. Ekkor gyors lépéseket hallottam és éreztem, amint karjai átölelnek. Egy vetett ágyba fektetett, ételt és bort hozott nekem. Minesta, a maja lány átment a beavatás harmadik fokozatán. HAH-WAH-TAH BÖLCSESSÉGE Hah-Wah-Tah már férfikorának tavaszán végig járta az előírt próbatételek útját. Elméjében és szívében elérte a megvilágosodást. Hosszú hónapokat töltött a hegyekben a Fehér Testvériség tagjai között, akik megtanították őt a színes fénysugarakkal való gyógyítás művészetére. Ezeket a Napból nyerték, és továbbították a betegeknek. Megtanították a levitáció titkaira, amelynek segítségével könnyen áthidalhatók a hegyekben lévő szakadékok, megtanították, hogyan lehet segíteni az elmébe-
legeken, valamint arra, hogy fizikai testét elhagyva belepjen a lélek világába. Ahogy telt az idő, To-Waan és én megtanultunk használni bizonyos mágikus erőket, és ebben a gyermeki egyszerűségét megőrző közösségben lassan felnőtté éri iink.. Hah-Wah-Tah főnök megtanított a szeretettel való uralkodásra és a békés egymás mellett élés törvényeire, l •';/, nemcsak az emberi, de az állati és növényi létformákra is vonatkozott. A maja nép soha nem ölt meg élőlényt felelőtlenül, l la az élelem megszerzése céljából szükségessé vált az öles, megtették, de csak miután köszönetet mondtak állattcstvérüknek áldozatáért és húsáért, melyet úgy tekintetlek, mint nagy ajándékot. A közös életet átitatta a testvériség, boldogság, barátságosság és szolgálat érzése, egy (V/és, amelyet Hah-Wah-Tah szavain és cselekedetein keresztül ittunk magunkba. Mindent egyenlő módon oszlottunk el. Senki nem álmodott arról, hogy többet vegyeii el saját maga számára, mint a másik, hiszen mindnyájan tiszteletben tartották egymás szükségleteit. Hah-Wah-Tah gondolkodásában és szívében bölcsesség honolt, mély spirituális intelligencia. Minden, amit ludott, Isten fénye által jutott el szívéhez. Belátta, hogy M egyetlen lehetséges alap az igazságos törvénykezés és igazságos kormányzás megvalósítására a testvériség, egyszerűség és jóakarat. Tudta, hogy ha a testvériség megvalósul, követi azt a béke, a művészetek és a tudomány fejlődése. Az általános jólét testre, szellemre és leiekre egyaránt kiterjed. Megértette, hogy a testvériség törvénye - minden ember szükségletének elismerése és egyenlő
jogok biztosítása — a helyes megoldás minden felmerülő problémára. Hah-Wah-Tah minden első hold-napon, azaz minden új hold első napján jelen volt a bírósági gyűlésen. Ezt egy nagy, leginkább nyári lakhoz hasonlító kőépületben tartották, melynek oszlopain kúszónövények kapaszkodtak a kupola felé. A viszonylag tágas termet alacsony fal választotta el a kerttől. A bejárattal szemközt, a terem másik végében egy kisebb tanácsterem volt, melynek ablakszerű nyílása gyönyörű kilátást nyújtott a folyóra és a távoli hegyekre. A teremben egy hatalmas fatörzsből készült trónus állt, hátát szőlővel és gabona kévékkel körülvett sas remekbe faragott mintái díszítették. Ezen ült Hah-WahTah, mély türelemmel hallgatva a kérdéseket és problémákat, amelyeket népe és a fiatalabb főnökök terjesztettek elő. Egyesek a hegyeken túlról jöttek, mások a folyó menti közeli és távolabbi falvakból. A legtöbben egyszerűek, primitívek és barátságosak voltak, de akadt köztük olyan is, aki a kétkedés, félelem és kapzsiság áldozatává vált, ez pedig az elégedetlenség és szakadás előhírnöke. Egy napon egy fiatal főnök jött tanácsot kérni. Armorik volt a neve, és szerette volna tudni mitévő legyen. Termése oly gyengének ígérkezett, hogy népét az éhínség fenyegette. Saját földjének termése nem volt elegendő, a szomszédos törzs főnöke pedig csak megfizethetetlenül magas ár fejében lett volna hajlandó földjének egy részét bérbe adni. Fizessen hát, és ezzel döntse nyomorba népét, vagy szerezze meg a földet erőszakkal, bízva abban, hogy népe le tudná győzni a szomszéd tör-
/.set? És - még ha fizetne is - népe akkor is tovább éhezne az új termésre várva. Úgy érezte, a morális igazság az <"> oldalán van. A másik hozzáállása kegyetlen és hibás, l larcolhatna, és minden valószínűség szerint győzhetne is. Mit tegyen hát? Hah-Wah-Tah figyelmesen hallgatta, majd hosszú ideig l Becsukott szemmel ült, mintha a láthatatlanokkal tanácslu )zott volna. Követet küldött a másik főnök után, áld, miután megadta a népe uralkodójának kijáró tiszteletet, próbálta védeni a maga igazát. A szegénységről beszélt, valamint arról, hogy ínséges idők esetére tartalékot kell gyűjtenie. Saját népének jogai előbbre valóak, mint a s/< >mszéd törzzsé - mondta. Ha valakinek szenvednie kell, l iát szenvedjenek ők. Majd haragossá vált, és összefüggéstelenül kezdett beszélni e bölcs szemek tüzében, amelyek mélyen beleláttak leikébe. Hah-Wah-Tah szelíden beszélt, ahogy ez egy nagy hatalommal rendelkező, de barátságos uralkodóhoz illik. Minden szavának súlya és ereje volt. - Az, aki saját magát, családját vagy törzsének jólétét fontosabbnak tartja mint a közös jót, Lassú Halál áldo/.ata lesz. Először meghal az öröm a szívében - habár senki nem tud róla -, mert a lelkiismeret szava, amely bölcs tanácsadó kéne legyen, maró sebbé alakul. Nincs többé életkedve, napjai nehezek és szürkék lesznek. Betegség sújtja, és a halál - ahelyett, hogy szelíd és kedves volna /.sarnokként jelentkezik, kegyetlen szenvedést hozva rá. A/ igaztalan ember ezt el nem kerülheti. Javai sem maradnak meg, mivel a fold, a levegő, a tűz és a víz szellemei látják, hogy Lassú Halál az, amit kiérdemelt, és meg-
tagadják tőle segítségüket. Termése félre sikerül, és viharok pusztítják el birtokát. Marháit és juhait elnyeli az árvíz, tulajdonán tüzek pusztítnak. És a jövő várakozik... Hah-Wah-Tah most Armorikhoz fordult. - Mindent hallottál. Ha ez az ember azt az utat választja, amely a Lassú Halálhoz vezet, ne gyűlöld őt ezért, hanem teljes szívedből erezz együtt vele, mert erre neki valóban nagy szüksége lesz. Ne erezz se neheztelést, se keserűséget. Tisztítsd meg magad ezektől az érzésektől, és a négy elem szellemei szolgálni fognak téged, úgy, hogy terméseid bőségesek lesznek, és gazdagon száll majd rád az áldás. Gyűlöld ellenfeledet szívedben, és akkor te is a Lassú Halál áldozatává válsz. Jutalmazz igazságtalanságot megbocsátással, és minden jóra fordul életedben. Hah-WahTah most mindkét főnökhöz egyszerre beszélt. - Testvéreim! Nem akartok inkább egymás elébe menni? Én, Hah-Wah-Tah, megérintelek benneteket a szeretet kezével, és testvérségben összekötlek benneteket. Szívem szomorú, látva ellenségeskedéseteket. Fogjátok meg egymás kezét, térjetek vissza otthonotokba, és kérjétek a Nagy Fehér Szellemet, hogy mutassa meg nektek az áldásos utat. Amikor ezt hallották, úgy ment el onnan a két főnők, kéz a kézben, mint két szomorú gyermek. Egy alkalommal egy férfit és egy nőt hoztak Hah-WahTali színe elé. Értékes dolgokat loptak el volt munkaadójuktól, aki belebetegedett a veszteségbe. De amikor a panaszos kihallgatására sor került, kiderült, hogy nem aranyat, drágaköveket vagy élelmet loptak el tőle, hanem jó hírét. Hazugságokat terjesztettek róla, és rosszindula-
i ii dolgokat mondtak a háta mögött, aminek következu'-ben az olyan emberek, akik eddig jó véleménnyel voli.ik róla, most elkerülték és megvetették. Hogyan kaphatná vissza azt, amitől ezek az emberek mérgezett nyelvükkel megfosztották őt? Hosszú hallgatás után válaszolt Hah-Wah-Tah a vádlónak. - Az erény nem szorul védelemre. Egyetlen embert sem lehet megfosztani valamitől, ami lelkének részévé vált. Nem lehet jóságot és tisztaságot a szívből gyökerestől kiszakítani. Rosszindulatú, üres és bolond szavak olyanok, mint a szél által a semmibe kergetett por. De minden kegyetlen és igazságtalan váddal és kritikával söu'tebbé és sűrűbbé nő az árnyék annak a szívében, aki kimondja őket. Ezért a te feladatod az, hogy bizalmat sugallj ennek a két embernek, és segítsd őket. Ha meg ludsz bocsátani és tudsz felejteni, ők megtanulnak tiszlelni téged. Szenvedést okoztak neked, de az ő szívükben mélyebb a seb. Erezhetsz-e mást irántuk, mint őszinle, mély sajnálatot? A férfi és a nő lehajtott fejjel állt, miközben hallgatlak a főnök ajkáról elszálló, oly egyszerűen megfogalma/.(>tt isteni igazságot. Nyelvük valóban gonosz, szemtelen és kegyetlen volt. Nyomasztó légkör nehezedett rali ik, és most, hogy látták az igazságot Hah- Wah-Tah szemében és hallották szavait, végig kellett szenvedniük !',varló hitványságuk lesújtó szégyenét. Nem volt szükség más büntetésre. Lehajtott fejjel térdeltek le, és mindhárman együtt imádkoztak. Hah-Wah-Tah megáldotta őket.
- Menjetek békével, testvéreim - mondta - és soha többé ne vétsetek a testvériség lelki törvényei ellen! És az, áld megbetegedett a rágalmait következtében, hazatérve, folytatta munkáját, és együttérzéssel gondolt volt rágalmazóira, arra a még nagyobb rosszra, melyet a másik kettő magához vonzott. Az együttérzés segített neki felfedezni a bennük rejlő jó és értékes tulajdonságokat, s mert megbxxsátott nekik, helyreállt testi-lelki egyensúlya. Egy napon egy Moo nevű fiatal nőt hozott be falvának népe. Csinos volt, kecses és szép. Azzal vádolták, hogy megszegte az általuk szentnek tartott szexuális törvényt. Hah-Wah-Tah tanácstermében csend volt, mialatt egy idősebb nő vádlón felemelt újjal bőséges szóáradatban ecsetelte Moo erkölcseinek romlottságát. A vádlott lesütött szemmel állt, teljesen mozdulatlanul, mint áld jól megérdemelt büntetésére vár. Hah-Wah-Tah az „igazság székében" ülve figyelt. Majd csendre intve a vádlót, megkérdezte Moot, hogy mi az, amit leginkább szeretne életében. Ő lehajtott fejjel válaszolt: - Leghőbb vágyam, hogy hűségesen szeressek és szeressenek, és hogy egy gyermeket tarthassak karjaim között. De nincs férjem, szerelmemet pedig messzire küldték, egy folyó menti faluba. Boldogtalan vagyok, és egyedül érzem magam. További kérdések fényt derítettek arra, hogy az idősebb nő, áld vádlóként lépett fel, Moo szerelmének az anyja, aki elválasztotta őket egymástól és azt remélte, hogy a hosszú távollét megakadályozza majd fiát abban, hogy a lányt féleségül vegye. Hah-Wah-Tah hozzá fordult.
- Bűnös gondolatok sokkal rosszabbak, mint a testi bűnök. Elkövetheted a bűnt kapzsiságból, és mindent elveszíthetsz általa. A szeretet, amit a fiad érzett irántad, ellenszenvé és félelemmé változott. Te már özvegy vagy. Most gyermekedet is el fogod veszíteni, mert fiad szeretete meghalt. Hasonlítsd össze bűnöd e leánygyermek bűnével! O a szeretet miatt bukott el, a test követelései miatt, és mert oly nagyon szerette volna a gyermeket. Te ezt megtagadtad tőle. A természetes és jogos szeretetre vágyott. Ezt is megtagadtad tőle. Asszony, a te bűnöd a súlyosabb, mert bűnbe kergetted ezt a gyermeket. Helyzetedet csak súlyosbítja, hogy kinevezted ma^ad Moo vádlójának és bírájának, aki anyai éhséggel vágyik a szeretetre és a gyermekre. Hah-Wah-Tah ezután a lányhoz fordult. - Lányom, bűnt követtél el. De ki az mégis közülünk, aki vádolna téged? Senki nem szólalt meg. Hah-Wah-Tah folytatta. - Sem férfi sem nő nem vádol téged - egy kivételével. Bűneid megbocsátást nyertek, mert szerettél. A te kezedbe adom ezt az asszonyt. Te fogod kimondani az ítéletet, Moo, és amit kimondasz, végrehajttatik! A lány lassan előre ment és letérdelt Hah-WahTah lába előtt. Úgy tűnt, valami kommunikáció alakult ki közöttük, egy fajta gondolatátvitel. Magabiztosan állt fel, háromszor meghajolt majd, oda ment vádlójához. Egy pillanatig nézték egymást, majd egymás karjaiba borullak. Láttuk, amint kialakul köztük az eljövendő anyaleány kapcsolat. Az árnyékból a napfényre léptek, és nem mgedték el egymás kezét.
MINESTA ÉS A MESTER Beavatásom után több hónapot töltöttem az otthon l csendjében, miközben visszanyertem fizikai erőnlétemet l és egészségemet. Tudatában voltam a bennem lévő meg- l növekedett erőknek, és lassan meggyőződtem róla, hogy l örökre megtarthatom őket. Ugyanakkor azt is tudtam, l hogy sok évnek kell eltelnie, amíg ezek az erők teljesen l kifejlődnek bennem. Egy napon Hah-Wah-Tah To-Waan kíséretében örömtől sugárzó arccal jött hozzám, és azt mondta: „A Mester követet küldött értünk. Fel fogunk menni a magas hegyekben lévő templomba, ott vár bennünket." Gondos előkészületek után két napon át eveztünk a kenuban az árral szembe, míg végül úgy összeszűkült a l folyó, hogy el kellett hagynunk a kenut. Fáradtságos uta-1 zás volt, amíg elértünk a nagy vízesés lábához. Nagy j hegymászó tapasztalatom ellenére belesápadtam a fölöt- l tünk tornyosuló meredek sziklák látványába. Mondanom J sem kell, azért bátran neki láttam a feladatnak, és ahogy teltek az órák, úgy jutottam egyre szédítőbb magasságok fölé. Néha lélegzetvisszafojtva lógtam egy-egy falmélye- I désen, szemlélve az alattam tátongó mélységet. De valami erő - nem a sajátom - ellenállhatatlanul vitt felfelé. Hah-Wah-Tah és To-Waan minden lépésnél segített, míg végül elcsigázva és lélegzet után kapkodva elértük a fenn- l síkot. Most már láthattam a magas fenyőket, amelyek
gyűrűként fogták körül a Fehér Fény Testvériségének templomát. A mélységes mély nyugalom, a levegőben lebegő l léke, megerősítették azt a benyomást, hogy szent földön állunk. Miközben lassan közeledtünk a kőépület bej.íratához, alaposan szemügyre vettem a figyelemre melle'> építményt. Tökéletes mértani formájával, szimmetrikus elrendezésével oly harmonikusan illeszkedett be a környezetbe, hogy memóriámban tartós emlékként rögződött a látványa. Ahogy közeledtünk a templomhoz, a l.ik közül elő lépett egy ember, és odajött hozzánk. Regula álmodtam én erről a találkozásról. Feszült voltam, majdhogy nem ijedt. Ki volt ez az ember? Oly nemesnek láttam arannyal hímzett fehér köntösében és koronához hasonló, tollakIx'il készített fejdíszében. Amikor közelebb jött, észrevettem szelíd arckifejezését, egyszerűségét, alázatosságát, s c/, (olyan mértékű volt, amilyet el sem tudtam volna képzelni Volt valami a szemében, ami azt mondta, hogy már mindent tud rólam, de nem kell félnem. Köszöntése egys/,erű volt, mint egy szeretett szülőé. A hangjában volt valami, ami melegítette a szívemet, és a szeméből sugárzó fény világosságot teremtett a lelkemben. Térdre ereszkedtem előtte, ő pedig, kezét fejemre téve, megáldott. Miután apámra és testvéremre is áldását adta, követtük ni a templomba. Bent egy papnő sietett üdvözlésemre, aki jelen volt a beavatásomnál, és most visszahúzódott ide pihenni. Apámat és To-Waant üdvözölték a papok, majd szobáinkhoz vezettek bennünket, ahol semmi nem hiányzott
a kényelmünkhöz a hosszú és fárasztó hegymászás után. l Ettünk és ittunk a felkínált ételekből és italokból, majd l nyugovóra tértünk. Amikor a nap első sugarai megérintettek, úgy ébred- II tem fel, tele életörömmel, hogy az út fáradtságából sem-1 mit sem éreztem. A Rendnek egy fehér köntöse már elő l volt készítve számomra. Megfürödtem, és felöltöztem, l Miközben arra vártam, hogy szólítsanak, a nyitott abla-1 kon át csodálattal néztem a fenyőkön túli hegyek és völ-1 gyek gyönyörű panorámáját. Arra gondoltam, milyen nagyszem világ áll az emberiség rendelkezésére, hogy éljen H és fejlődjön benne. Miközben ezen meditáltam, közölték, hogy csat-1 lakozzam apámhoz és testvéremhez, és menjünk ál templom szívében lévő oltár-szentélybe. A szoba, l ahova vezettek bennünket, kerek volt és ablak nélkü-1 li. A falak halványan fluoreszkáltak, mintha a fényt l maguk a kövek bocsátották volna ki. A kupola csú-l csából erős fénysugár világította meg az oltár közepét, l Az oltár áttetsző kék kőből kifaragott kettős kockái volt. Egy égő lámpás állt az oltáron. Később az egyip-1 tömi sírokban találtak ehhez hasonlókat. A szent lám-1 pás, amelynek lángját a Fehér Fény táplálja, a pusztu-l lásra ítélt Atlantiszról került ide. Lángját féltve őriz-1 ték a hosszú tengeri úton, majd felfelé a folyón, mind-1 addig, amíg el nem érte a számára előkészített pihe-1 nőhelyet, a hegyen lévő szentélyt. Fényesen és tisztán l égett, de a jelenlévőknek elsősorban nem az arcát és l alakját, inkább szívüket és gondolataikat világítottál meg. Sugarai valósággal keresték a testvérek lelkében l
rejlő legjobb tulajdonságokat, amelyeket a Testvériség szolgálatába állíthattak. A Mester hozzánk lépett. Mind a négyen helyet foglaltunk az oltár körül, és mély meditációba merültünk. Mennyei béke töltötte be szívünket, és egyetlen leiekké változtatott. A Mester megszólalt. - Testvéreim, hosszú utat tettetek meg, bátorság és kitartás nehéz próbáit álltátok ki. Gondolatban követlük minden lépéseteket, és megadtunk minden megadható segítséget. Ittléteteknek célja van. E templom belsejéből megláthatjátok azt, amivel az emberiség szolgáhirára lehellek. Jó, ha tudni fogtok róla, mert ez a tudás behatol szívetekbe, és ott is marad, nem csak ebben az életben, hanem minden elkövetkező földi életetekben is, .iliol majd jó hasznát vehetitek. Kívánom, hogy mindig ,\ Fehér Mágia útját válasszátok, mely önzetlen szolgálat ,i/ ember lelki fejlődéséért. Mindig őrizkedjetek a Fekete Mágiától, az önzéstől és annak az erőnek a szeretetétől, mely hatalmat ad nektek embertársaitok felett. Szünetet tartott. A csendesen kiejtett szavakban erő vi >lt, mely úgy hatolt be tudatunkba, mintha valami mély h.irmóniát, örök igazságot hallottunk volna. A Mester lolytatta: - A mi munkánlc és küldetésünk a századokon kereszuil - mivel mi már halhatatlanok vagyunk - a tudatlanságban szenvedő ember felvilágosítása, haragjának és r.vűlöletének tompítása. Nem annyira az ember elméjéhez küldjük a fényt, mint inkább a szívéhez. Nem kény•./.erítjük őket ebbe vagy abba az irányba. Mi fényt és inspirációt küldünk nekik. Elfogadhatják vagy elutasít-
hatják ezt a fényt, hiszen szabad akarattal rendelkeznek, de mi továbbra is folyamatosan sugározzuk Isten Fényét, elsősorban azoknak, akik hatalommal rendelkeznek embertársaik felett, és felelősek az életükért. Próbáljuk sugallni nekik, hogy kövessék a testvériség és béke útját. Ismét szünet következett, mialatt mennyei fény és erő gyűlt össze a szentélyben. A szelíd hang folytatta: - Mi nem változtathatjuk meg az ember sorsát, mert a szent törvény szerint le kell aratnia, amit vetett. De amikor a Fény behatol szívükbe, jót fognak vetni éa idővel a jó legyőzi a rosszat. Jelenlegi feladatunk az, hogy előkészítsük Isten Fiának eljövetelét. Az O Fia az emberiség igazi fénye, akit majd Megváltónak fognak nevezni. Ahogy századokon át a jövőbe tekintünk, egy magasztos áldozat szimbólumát látjuk a hegyen, egy keleti országban. Egy fény-kereszt lebeg a materializmus sötét egén, de egy napon az emberek megtalálják majd a hozzá vezető utat, és kis énjükről lemondva átadják magukat a Teremtőnek, az Isten-Énnek. Az emberben tudatosodik majd az őt születésénél fogva megillető joga, és követelni fogja azt. Ki fogja érdemelni, hogy Isten Gyermekének nevezzék. A csend, ami ez után következett, örömmel és bánattal töltötte meg a szívemet. Ki lehet az a hatalmas ember, tettem fel magamnak a kérdést, aki még annál is nagyobb, mint áld hozzánk beszél? A hang folytatta: - Lehet, hogy nem fogunk megmenteni népeket a sorsuktól, ha a kapzsiság, az arrogancia és az önzés leigázta elméjüket. Végig kell szenvedniük az igazságos büntetést - ez a törvény. De ha a mi szeretetünk és tá-
mogatásunk segítheti őket bűneik átváltoztatásában, ne ('áradjunk bele abba, hogy szeretetet sugározzunk feléjük. A szeretet, mint egy fénysugár, felébreszti és ösztönzi .l/, igazi életet, amely lelkűkben alszik. Fogjuk hát meg egymás kezét, testvéreim, és küldjük ki a gondolat erején keresztül a szeretet és a fény sugarát. Hah-Wah-Tah jobb kezemet fogta meg, To-Waan pedig a balt. A templomban jelenlévő lelki erő, mint lükictő csillogó fényözön, lángoló jelenlét, behúzódott az emberi körbe. Médiumokká váltunk, akik által a mennyei seregek és angyali lények oda irányították a kozmikus sugarakat, ahol arra a legnagyobb szükség volt. A Mester beszélt, és minden szavát egy - a templomot elhagyó - fénysugár kísérte. Arra gondoltam, biztosan királyok vagy tengeren túli népek uralkodóinak nevét mondja. Vízióm annyira kitisztult, hogy láthattam azokat, akikhez a fénysugarak szálltak. Azt is láttam, hogy elérte-e a szívülcet vagy vissza1 pattant róluk: A Fény hétköznapi embereket érintett meg. Tanítókat és bölcseket vagy éppen gonddal és bánattal küszködő férfiakat és nőket támogatott. Királyokhoz, császárokhoz, államférfiakhoz és magas hivatalban levőkhöz is szállt a Fény. Láttam amint körül ölelte a le-1 keket, akiket a félelem és a gyűlölet szenvedélye kín/,(>tt, és megpihent rajtuk. Megtalálta azokat a népeket, melyeket háború vagy egyéb csapás sújtott. Egyesek nyitottak voltak a Fény számára, mások tudatlanságukban elzárkóztak előle. Mégis küldetett a Fény, jókhoz és gonoszakhoz egyaránt, imádság és együttér/és kíséretében, nap mint nap, évről évre, fáradhatatlanul.
Másnap pihenten és frissen indultunk haza. A Mester megáldott bennünket, és indulás előtt titkos szavakat kaptunk tőle, amelyek szívünkben dédelgetett drágakövekké váltak, ragyogásukat örökre megőrizve. Soha többé nem érkezett hívás a hegyen lévő templomból vagy a Mestertől, gyakran éreztem azonban, hogy szavai körülölelnek, és ilyenkor mindig melegség és erő dagad szívemben. Tudtam azonban, hogy egy napon, lehet, hogy nem ebben az életemben, nem is az elkövetkezőben, de ismét találkozom majd vele, hallom csendes hangját, és belenézek azokba az isteni fénnyel ragyogó szemekbe.
HAH-WAH-TAH ELTÁVOZÁSA
Egy napon Hah-Wah-Tah olyan üzenethozótól kapott üzenetet, akitől egyetlen ember sem tagadhatja meg az engedelmességet. Ez azonban, előrehaladott korát tekintve, nem érkezett váratlanul. Közölték vele, hogy el kell hagynia népét. Messzire kell utaznia, egy túlvilági országba, ahol Amaai uralkodik. Az indiánok számára a halál ugyanolyan természetes volt, mint a születés. Nem féltek tőle, és nem gyászolták a veszteséget, mert tudták, hogy az csak időleges. Ezért a halál nem okozott nekik keserűséget, és nem váltott lei belőlük haragot. így hát, amikor elérkezett az idő, To-Waan és én nyugodtan és szeretettel segítettünk az öreg főnőknek felöl-
l e n i ünnepi fehér ruháját. Elbúcsúzott tőlünk, majd botjával a kezében, homlokán az ékszerrel díszített pántul, a völgy felől a magas hegyek felé fordította arcát, l'elemeit jobb kezével megáldotta minden gyermekét, és .ura kért, emlékezzünk az istenek tanítására, mely szerint „ahol a szeretet egyszer győzött, örökre megmarad". - Habár messzire megyek - mondta -, lélekben örökre egyek vagyunk. Ismét találkozunk majd, mert ilyen a i örvény. Elindult az ösvényen, mely a hegyre, a Fehér Testvéi rk otthonába vezetett. Ahogy távolodott, az alkony egy .iranyló fénysugárnak adott helyet a láthatáron. A testvérek szeretettel fogadták az öreg főnököt. Behívták, és egy pihenőhelyhez vezették, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a völgyre, melynek mélyén folyó csillo p.ott. Hah-Wah-Tah lefeküdt aludni, és nem is ébredt fel hajnalig. De ez már egy új élet hajnala volt... Lelki barátai, ,ikikhez már régóta a szeretet szálai fűzték, most odajötirk hozzá. Magukkal hozták az erdei madarak és állatok szellemeit, akik mint társai, örömére voltak földi életé I 'cn, a fenyők és nyírfák szellemeit, a tüzek szalamandráit, akik melegítették és segítettek neki az élelem elkészítésében, a levegő szellemeit, akik énekeltek neki a fák kö/(itt zúgó szélben, a vizek tündéreit a folyókból, melyek Hirdették és szomját oltották. Mind mind jelen voltak, .miikor Hah-Wah-Tah a lélek birodalmában felébredt. l .egkedvesebb számára azonban a szüleivel és testvéreivel való találkozás volt, akik itt vártak rá. így lépett át l lah-Wah-Tah a halálból az örök élet birodalmába.
Amikor To-Waan és én teljesítettük életünk feladatát, mi is megkaptuk az üzenetet. A síron túli világ emlékképei már elhalványodtak bennem, de arra még emlékszem, hogy Hah-Wah-Tah odajött hozzám, és átölelte a vállamat. Emlékszem, ahogy mindhárman beléptünk a Fény és szépség birodalmába, melyről mindeddig csak álmodtam. Barátságos világ volt ez, ahol sokan éltek barátaink közül, egy ország, ahol a mindent átható csillogó fény és öröm ölelte fel lelkemet. Itt éltünk, miközben a földi élet emlékei lassan halványodtak bennünk, és a nyugalom enyhítette terheinket. Hah-Wah-Tah továbbra is tanítónk volt, és jövőnkről beszélt: - Itt is hív az élet... ez nem egy örökké tartó gyönyör, ez egy örökké tartó kihívás. A mi otthonunk felett, a Fény országában, sokkal világosabb és szebb j szférák is vannak, mind magasabban és magasabban, l mind közelebb Istenhez. Akartok e tovább kapaszkodni felfelé, Istenhez, mint ahogy valamikor a sziklafa-1 Ion kapaszkodtatok fel a Mesterhez? Mert ez erőfeszítést és szenvedést jelent. De ugye nem akartok örökre itt maradni és pihenni? - Mondd meg, merre kell mennem, és mit kell tennem, mondtam ekkor. - Vissza kell térned, Minesta. Újra kell születned a i töldi életbe. Ismét át kell élned a földi élet örömét és szenvedését, a munkát, a bánatot. Nem csak egyszer, nagyon sokszor kell folytatnia a léleknek, amit abba hagyott megtanulnia, amit nem tanult meg, helyrehoznia a hi-
bákat, amelyeket elkövetett, jót cselekednie azokkal, akiket gyűlölt, bosszú helyett megbocsátania. - Én kész vagyok erre, drága Hah-Wah-Tah, ha te is velem vagy. - Az életnek ott kell folytatódnia, ahol abbamaradt. A lélek ismét találkozni fog azokkal, akiket egyszer szeretett. Támogatást kap majd azoktól, akiket ő maga segített, és szenvedni fog azoktól, akiket bántott. Mi keti én soha nem válhatunk el, még akkor sem, ha ezt kíváni iánk. De ez egy olyan döntés, melyet neked kell meghoznod, mert senkinek nem kell elhagynia a mennyeknek országát, ha ezt a szíve őszintén nem kívánja. Itt maradhatsz a nyugalomban, miközben századok peregnek, de itt is van egy külső és egy belső énünk. És ez a belső én pontosan tudja, mikor szökik meg a létezés törvénye elől. Egy vízió-hegyen voltunk. Előttünk - mérhetetlen mélységben - ott feküdt a földi világ és félhők kavarogi.ik a hegy lábainál. - Hallgasd! - mondta Hah-Wah-Tah. - Hallgasd inicnzíven! Lefelé bámulva álltam. Ismét láttam magam, mint Minesta, amint a víz mellett ülök, és figyelem az apró s/,ellem-lényeket. Láttam a fenyőkkel körülvett templomot az Andok magaslatán, láttam magunkat, amint mászunk felfelé a meredek kőfalon, hogy találkozzunk a Mesterrel, és ismét éreztem áldásának melegségét. Többek között ezekre emlékeztem földi életemből, amely kiáltott hozzám. Szomorú kiáltás volt ez. Mert az emberek elhidegültek, kegyetlenség hullámai sepertek ve-
gig a népeken. Árva gyermekek, özvegyek, egyedül maradt anyák panasza hasított az égig. Férfiak harcba vonuló seregét láttam... Sírva fordultam apámhoz. - Magad hallottad - mondta. - A világ mély fájdalmában hozzád kiált. A választás lehetősége a tied. - Apám! Hallottam... és azóta is hallom. Mennem kell! Mutasd meg az utat, apám, és maradj velem, mert a szívem máris tele van félelemmel.
MÁSODIK RÉSZ - EGYIPTOMI FÉNY BEVEZETÉS
Miután maja-inkarnációbeli emlékeim lejegyzését l lefejeztem, nagyon aktív életet éltem. Mint közvetítő i s.itorna, minden nap rendelkezésére álltam azoknak, akik a Fény országából szerettek volna kommunikálni. Időm nagy részét kitöltötte a lelki gyógyítás, és vigaszi.iltam vagy lelkesítettem azt a több száz embert, aki White Eagle-hez fordult segítségért. És - nagy meglepelésemrc - egyszer csak megnyílt egy másik ablak, amelyen át ez alkalommal egy Egyiptomban élt életemre tekinthettem vissza. Úgy éreztem, fel kell jegyeznem, amit látok. De lehetetlennek tűnt, hogy figyelmemet megosszam az egyiptomi élet újraélése és a ceruza használata között. Végül úgy történt, hogy pontosan abban az időszakl'.m jelent meg egy barátom, aki felajánlotta segítségét, így már nyugodtan tudtam koncentrálni. Előre megbeszélt időpontokban találkoztunk, és miután egy melegvizes palack társaságában végigdőltem a heverőn, elővette jegyzetfüzetét, és gyorsírással lejegyezte mindazt, amit fel tudtam idézni. Figyelemre méltó, hogy minden alkalommal, amikor találkoztunk, pontosan ott tudtam folytatni, ahol abbahagytuk, anélkül, hogy a jegyzeteket átnéztem volna.
