Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc
93/2005. (IX. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratainak módosításáról szóló előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a a) Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Encs), József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Ózd) Alapító Okirata 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • • • • • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához; kollégiumban szervezett közétkeztetés; tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása.
b) Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Sátoraljaújhely) Alapító Okirata 8. pontjának „feladata a nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; • igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat;
2
• gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; • biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást;; • biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; • gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; • pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; • szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; • biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához; • kollégiumban szervezett közétkeztetés; • tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása; • gondoskodik a gyógypedagógiai nevelésben résztvevők kollégiumi ellátásáról; Az Alapító Okirat 6. pontja az alábbi rendelkezéssel egészül ki: • Ellátja a Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola pénzügyigazdasági feladatait és könyvvezetését. c) Bolyai Farkas Szakképző Iskola (Ózd) Trefort Ágoston Szakképző Iskola (Sátoraljaújhely) Alapító Okiratai 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • • • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához.
3
d) Trefort Ágoston Szakképző Iskola (Sátoraljaújhely) A „Melléklet”-ben szereplő, iskolarendszeren kívüli képzésben oktatott vendéglátó eladó (OKJ 33 7822 02) és varrómunkás (OKJ 31 5276 03) szakképesítések bekerülnek az iskolarendszerű szakképesítés szakiskolai részébe is 8. és 9. sorszámmal. e) Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskola (Sajószentpéter) Szerencsi Szakképző Iskola (Szerencs) Alapító Okiratai 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el.
f) A Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Tokaj) Alapító Okirata 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • • • • • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; kollégiumban szervezett közétkeztetés; tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása; kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás.
4
g) Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola (Kazincbarcika) Alapító Okirata 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • • • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához.
h) Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Abaújszántó) Serényi Béla Gimnázium, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (Putnok) Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Sátoraljaújhely) Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium (Kazincbarcika) Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium (Kazincbarcika) Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Kazincbarcika) Alapító Okiratai 8. pontjának „feladata nappali oktatás keretében” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; • biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; • gondoskodik az ECDL számítógép-kezelői vizsgák és a nyelvvizsgák díjának visszatérítéséről; • pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása;
5
• szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; • biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához; • kollégiumban szervezett közétkeztetés; • tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása; • kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás. i) Teleki Tehetséggondozó Kollégium (Miskolc) Alapító Okirata 8. pontjának „feladata kollégiumi nevelés területén” alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • • •
kollégiumban szervezett közétkeztetés; tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el; biztosítja a pedagógusok felkészülését a kétszintű érettségi vizsgák lebonyolításához; • biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; • igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat. j) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet (Miskolc) Alapító Okirata 8. pontjának „Az intézmény alaptevékenysége” a) alpontját az alábbiakkal egészíti ki: • • • •
biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat; pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el.
k) Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sátoraljaújhely) Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Kurityán) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Girincs) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Ózd) Általános Iskola Szakiskola és Diákotthon (Tornanádaska) Mozgásjavító Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Sály) Alapító Okiratai 8. pontjának „Alaptevékenysége” alpontja az alábbiakkal egészül ki: • biztosítja a minőségfejlesztési feladatok ellátását; • igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat;
6
• gondoskodik a bejáró tanulók ellátásáról; • biztosítja a tanulói tankönyvvásárláshoz az általános hozzájárulást, valamint az ingyenes tankönyvellátáshoz a kiegészítő hozzájárulást; • biztosítja a tanulók kulturális, egyéb szabadidős, egészségfejlesztési feladatainak ellátását, valamint a diáksportot; • pedagógus továbbképzés és szakvizsga támogatása; • szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el. l) Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Kurityán) Alapító Okirata 9. pontjának „A feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlan vagyonnyilvántartási adatai” alpontját „a nevelőintézet, Kossuth Lajos u. 130., hrsz: 1., területe: 3 ha 3332 m2” szövegrész az alábbiakkal egészül ki: Az „A” jelű épület (274 m2) a Borsodi Gyermekvédelmi Körzet, Nagybarca használatában van. m) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Girincs) alapító okirat 9. pontjának „A feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlan vagyon nyilvántartási adatai” alpontját „Általános Iskola, Rákóczi u. 1. sz. hrsz.: 33, területe: 3 ha 0724 m2 szövegrész az alábbiakkal egészül ki: A műemlék épület tetőtéri szintje (281 m2) a Gyermekvédelmi Körzet, Alsózsolca használatában van.
Borsod-Zempléni
n) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Ózd) Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sátoraljaújhely) Alapító okirat 1. pontjában az intézmények neve „A pedagógiai szakszolgálat” megnevezéssel az alábbiak szerint módosul: „Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat” „Deák Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat” Felelős: Gyárfás Ildikó, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal
7
2. Az egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okiratokat az intézmények részére meg kell küldeni. Felelős: Halász Mária főosztályvezető Határidő: 2005. október 1.
K. m. f.
Dr. Illés Pál főjegyző távollétében
Alföldi László s. k. aljegyző
A kiadmány hiteléül:
Gyárfás Ildikó s. k. a közgyűlés elnöke