Tanulmányom mottója Konsztantinosz Kavafisz két sora, Vas István kissé módosított

Török László (1941) az MTA Régészeti Intézetének kutatóprofeszszora, az MTA levelező tagja, az Ókortudományi Társaság elnöke. Kutatási területe az ókori Középső Nílus-völgy (Napata-Meroé) története és régészete, valamint Egyiptom későantik művészete. Nemrégiben megjelent kötete: Between Two Worlds. The Frontier Region Between Ancient Nubia and Egypt 3700 BC–500 AD, Brill, Leiden–Boston, 2009.

Alexandria Egyiptomban

Legutóbbi írása az Ókorban: Az alsó-núbiai C-csoport díszített kerámiája: női háziipar vagy elit reprezentáció? (2008/1–2).

„Gyászunkat, szerelmünket idegen nyelvre szabd. Egyiptomi érzésedet öntsd görög nyelvbe.”

Török László

T

anulmányom mottója Konsztantinosz Kavafisz két sora, Vas István kissé módosított fordításában.1 Mint csaknem mindegyik, a régi Alexandriát felidéző versében, Kavafisz itt is elébevág a lassan és kanyargósan haladó tudományos megismerésnek, és két rövid költői mondatba sűrítve alapvető megállapítást tesz az egyiptomi és a görög-római kultúrák közötti interakcióról és a hagyományos egyiptomi világ akkulturációjáról. A következőkben egy esettanulmány alapelemeit fogom felvázolni: témám a hagyományos egyiptomi és a görög kultúra viszonya lesz a Ptolemaios-korban, mégpedig a vizuális művészetek sajátos szemszögéből. Előrebocsátom, hogy, ahol ez lehetséges, illusztrációmat a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött terrakottagyűjteményből fogom venni, melyről itt elöljáróban röviden szólnom kell. A gyűjtemény alapját a múzeum Antik Gyűjteményének első őre, Hekler Antal által 1914-ben Paul Arndt neves müncheni műkereskedőtől, az antik márványszobrászat elismert szakértőjétől vásárolt hatszázötven terrakotta képezte. Az Arndt-tól megszerzett terrakottagyűjteményben jelen volt valamennyi akkor ismert jelentősebb ókori műhelyközpont terméke, így száztizenöt egyiptomi terrakotta is a Későkorból, a Ptolemaios- és a római korból, 2 melyekhez máig további mintegy kétszáz Ptolemaios- és római kori3 és száz „kopt” terrakottát4 szerzett a múzeum. Az Arndt-tól vásárolt egyiptomi terrakották művészettörténeti jelentősége szélesebb szakmai körökben csak az 1960-as évektől vált ismertté, főként Castiglione László publikációi révén. Castiglione egyike volt azoknak az úttörőknek, akik radikálisan megváltoztatták a görög-római kori egyiptomi művészet kutatásának huszadik század közepi uralkodó irányát. Jóval Klaus Parlasca és Günther Grimm múmiaportrékról, illetve múmiamaszkokról szóló korszakos műveinek5 megjelenése előtt, Castiglione a klasszika-archeológus és az egyiptológus kompetenciáinak egyesítése mellett érvelt, és egy sor emlékezetes tanulmányban igazolta az ilyen alapon végzett ikonográfiai és stíluskritikai vizsgálatok különös hasznát a politika-, társadalom- és szellemi kultúra-történeti kutatások szélesebb kontextusában. 6 Egy 1961-ben megjelent munkájában, ahol a szepulchrális művészet olyan tárgyait vizsgálta, amelyeken hagyományos egyiptomi és görög-római tartalmi és formaelemek egymás mellett jelennek meg, Castiglione bevezette a dualité du style azóta is gyakran használt fogalmát, és a római kori egyiptomi művészet stilisztikai dualitását a társadalom kettős etnikai és kulturális identitásával magyarázta.7 A következőkben arról fogok beszélni, hogy mi történt 1961 óta az egyiptomi és a görög stílus, vagy, hogy pontosabb fogalmat haszáljak, ábrázolási rendszer közötti viszony megítélésében. Az áttekintésben csak a Ptolemaios-korról lesz szó. Két kérdést fogok feltenni. Az első: ha egyáltalában, milyen mértékig fogadhatjuk el a ma általánosan elterjedt, egymással szembenálló történeti szcenáriók valamelyikét, nevezetesen, hogy a Ptolemaios-kori Egyiptomot vagy egy kulturális apartheid, vagy egy kulturális szimbiózis fogalmaival írjuk le. A második kérdés inkább technikai jellegű, s így hangzik: mennyire tekinthetjük érvényesnek a hellénisztikus művészet általános jellemzőit a Ptolemaios-kori Egyiptom művészetére. Válaszaim mindkét kérdésre eklektikusak lesznek, és olyan

40

Okor_2009_1.indd 40

2009.05.20. 14:27:12

Alexandria Egyiptomban

adatokra épülnek, melyek inkább a Ptolemaios-kori társadalom egyiptomi és görög szegmenseinek fokozatosan kibontakozó kulturális interakcióját, mint elkülönülésüket látszanak igazolni.8 Azt is látni fogjuk azonban, hogy ez az interakció nem vezetett egy olyan önálló s átfogó harmadik ábrázolásrendszer kialakulásához, mely szervesen egybeolvasztotta volna az egyiptomi és a görög rendszert. Theodor Schreiber nevezetes 1885-ös tanulmánya9 óta, mely az alexandriai szobrászat sajátszerűségeit először igyekezett meghatározni, a Ptolemaios-kori művészetről alkotott tudományos képet három kérdés és az azokra adott különféle válaszok határozták meg. Az első: létezett-e egy sajátos alexandriai stílus;10 a második: létezett-e egy egyiptomi-görög keverékstílus, és ha igen, hogyan is lehet azt meghatározni. A harmadik, újabb keletű kérdés: leírható-e a Ptolemaios-kori művészet a Castiglione-féle dualité du style értelmében,11 vagy keressük-e benne inkább egy olyan kifejezésmód kialakítására való törekvés jeleit, mely „kreatívan kombinál eltérő kulturális elemeket”.12 Az utóbbi évtizedekben jelentős változásokat tapasztaltunk a Ptolemaios-kori művészet kutatásának szinte valamennyi területén.13 Új leletek,14 különösképpen a tengerből felhozott fáraónikus, illetve fáraónikus stílusú szobrok és építészeti elemek15 lényegesen megváltoztatták a korábban ismert alexandriai emlékanyag összetételét, és így az Alexandria és az egyiptomi hátország művészete közötti viszony megítélésének alapjait is.16 Építészettörténeti munkák17 és más művészeti területekre, így a királyportrékra,18 groteszk szobrászatra,19 mozaikra,20 fémművességre,21 ékszerészetre,22 fajanszra,23 üvegre24 és díszített kerámiára25 vonatkozó kutatások rendre újraélesztették a vitát arról, hogy létezett (léteztek)-e alexandriai stílus(ok), s arra késztették a kutatást, hogy újra meg újra megvizsgáljon olyan alapfogalmakat, mint egyiptizálás és klasszicizálás,26 korstílus, helyi stílus és műfajstílus.27 Mindeközben újabb és újabb előítéletek formálódtak a bennszülött egyiptomiak és a bevándorolt görögök művészeti produkciójának minőségéről és kapcsolataik formáiról és intenzitásáról. A különféle tudományos elfogultságok extrém következtetéseket szültek. Az 1988-89-es Cleopatra’s Egypt című, a Ptolemaios-kor művészetét bemutató monumentális kiállítás katalógusának szuggesztív bevezetőjében például Robert Bianchi kijelentette, hogy a hellénisztikus Alexandria teljességgel híjával volt minden művészeti alkotóerőnek, és így nem is lehetett semmiféle hatással az egyiptomi hátország művészetére sem.28 Bianchi nézetét nem kevésbé elfogult tudós posztulátumok támasztják alá. Hadd idézzek ezek közül néhányat. Roger Bagnall szerint

1

2

3

„a kutatás útja a kevert társadalom és kevert kultúra létezésébe vetett hittől ahhoz a majdnem-konszenzushoz vezetett, miszerint a görögök s az egyiptomiak nagyjában-egészében inkább párhuzamos, mint összetartó életet éltek, s kultúráik [is] párhuzamosan léteztek, anélkül hogy összeolvadtak volna.”29 Robert Bianchi szerint a művészettörténész számára ebből az következne, hogy „a makedón Ptolemaiosok és a bennszülött egyiptomi papok megértették a stílusjegyeket, amelyek az alexandriai klasszikus művészeti formákat megkülönböztették a fáraónikus egyiptomiaktól. Amint az világosan kitűnik ezekből a stilisztikailag eltérő művészeti formákból és azokból a történeti körülményekből, melyek között létrejöttek, a görögök s az egyiptomiak egyaránt kerülték azt, hogy olyan műveket hozzanak létre, amelyeket néhány korábbi kutató tévesen kevert stílusúként határozott meg.”30 Ilyen értelemben írja Alan Lloyd, az Oxford History of Ancient Egypt szerzője,31 hogy „a ptolemaiosi Egyiptom története két kultúráról szól. Egyaránt különbözve éthoszukban, fókuszukban és célkitűzésükben, e két kultúra között eleinte létrejött egy gyanakvó együttélés, melyben a megalkuvás és az erőegyensúly olyanféle tűrhető mértékű együttműködést hozott létre, amely általában el tudta fedni a kölcsönös utálatot. A Kr. e. 3. század végétől azonban ez az

1. V. vagy VI. Ptolemaios, alabástrom portrészobor töredéke, Berlin 14568 2. VIII. Ptolemaios (?), gránit portrészobor töredéke, Athén ANE 88 3. Nagy Sándor (?) gránit portrészobra, Frankfurt, Liebieghaus

41

Okor_2009_1.indd 41

2009.05.20. 14:27:12

Tanulmányok

együttműködés is fokozatosan szétmorzsolódott a dinasztián belüli ellentétek, a rossz kormányzás, a gazdasági válság és a bennszülött egyiptomiak neheztelésének hatására.”32

4

Egy ilyen szociálisan, politikailag és kulturálisan széttartó elemekből alkotott konstrukcióban természetesen nem lehet helye eltérő kulturális elemekből létrejövő kombinációknak sem, legfeljebb átlátszóan gyakorlatias kulturális manipulációknak. Alan Lloyd például úgy véli, hogy 5

„a ptolemaiosi Alexandriában valamennyi építészeti és egyéb [művészeti] alkotás kulturális hangsúlya a makedón-görögön volt, az uralkodók azonban erősen tudatában voltak annak, hogy a görög világnak mennyire régen és mennyire mélyen imponált a fáraónikus civilizáció, így nem volt ellenükre, hogy egy csipetnyit felhasználjanak ebből az egzotikus fűszerből is. Nem meglepő tehát, ha azt találjuk, hogy tömegével szállítottak egyiptomi emlékeket Alexandriába, ahol a Ptolemaios-ház királyainak és királynőinek hagyományos egyiptomi stílusú szobrait is felállították.”33 Két kultúra együttélése, vagy – ahogyan radikálisabban fogalmazó szerzők mondják – apartheidjük a társadalom mély és tartós megosztottságát feltételezi. Jean Bingen komor leírásából egy ilyenféle, katasztrofális mértékben sikertelen állam és társadalom rajzolódik ki, egy olyan állam és társadalom, „melyből hiányzik a képzelet vagy a belső erő, melynek segítségével túlléphet a bénító gátlásokon, melyeket kezdettől fogva rákényszerítettek kettős, görög-makedón és egyiptomi előzményei, a maguk összeegyeztethetetlen működési mechanizmusaival. A Ptolemaiosoknak semmilyen elgondolásuk nem volt, hogyan is egyesíthetnék egymással a két kultúrát.”34 A ptolemaiosi kormányzás hiperrealista kritikájában a 21. századi világ kultúrák közötti kapcsolatainak sötét vonásai fölött borongó értelmiségi kiábrándulást érzem. Egy ilyen kritika semmiképpen sem lehet végkonklúziója a Ptolemaios-kort leíró, szinte felmérhetetlenül gazdag szöveges, régészeti és művészettörténeti adatanyagból kirajzolódó hosszú és változatos közös egyiptomi-görög történetnek, a maga kudarcaival és sikereivel, konfliktusaival és megalkuvásaival, erőszakával és együttműködésével, kulturális gőgjével és kíváncsiságával. De Bingen egy további negatív ítélete is hasonlóan elfogult: „…a Ptolemaiosok sem azt nem tudták, hogyan lehetne Egyiptomot egyiptomi királyság módjára működtetni anélkül, hogy görögök ezreinek szolgálataira támaszkodjanak, sem azt a logikus következtetést nem tudták levonni, hogy tehát Egyiptomot egy következetesebben görög állammá kell tenni.”35

4. Hermopolis Magna, Petozírisz-sír, relief 5. Tukh el-Karmúz, ezüst rhyton és füstölőedény fedele, Cairo JE 38093 és JE 38091

Bár Bingen itt nyilván nem ezt akarja mondani, az olyan kormányzás leírását, mely sem nem egyiptomi, sem nem görög, hanem mindkettő, olvashatjuk akár a ptolemaiosi államrezon dicséreteként is, amely felismeri, hogy minden az államot tisztán göröggé vagy tisztán egyiptomivá tenni akaró radikális program eleve kudarcra van ítélve.36 Egyáltalában, általánosító ítéleteknek és modelleknek itt nincsen helye. A társadalom egyiptomi és görög szegmensei közötti interakciók egymástól erősen eltérő társadalmi és kulturális kontextusokat hoztak létre a városokban, elsősorban a három görög polisban; az olyan, főként görögök és hellénizált egyiptomiak által lakott régiókban, mint elsősorban a Fayum; vagy a főként egyiptomiak által lakott középső- és felső-egyiptomi vidékeken.37 Az alexandriai kultúra kizárólagos görögségének hipotézise mellett az irodalom gyakran érvel azzal, hogy Alexandria görög polis volt. Kétségtelen, hogy az alapítást követő évszázadban a város egyiptomi lakói a legalacsonyabb státuszú réteghez tartoztak,38 a következő időkben azonban már számolnunk kell azzal a hatással is, amelyet előkelő és gazdag egyiptomiak beköltözése tett Alexandria kultúrájára. Aligha elhanyagolható szempon-

42

Okor_2009_1.indd 42

2009.05.20. 14:27:12

Alexandria Egyiptomban

tunkból az a tény, hogy az uralkodók kezdettől fogva szoros kapcsolatot ápoltak az egyiptomi felsőpapsággal.39 A memphisi Ptah főpapjai részt vettek a Ptolemaiosok legitimitását alátámasztó uralkodói ideológia megalkotásában, és vezető szerepet játszottak a dinasztikus kultusz megformálásában és fenntartásában.40 Ptah több memphisi főpapja is működött tanácsadóként V. és VI. Ptolemaios mellett. Az etnikai és kulturális integráció irányában hatott a görög nyelv általános használata is, akárcsak görögök és hellénizált bennszülöttek jelenléte az egyiptomi templomok személyzetében.41 A vidéki elit számos tagja görögként jelent meg papi, államhivatalnoki vagy katonai minőségében, egyiptomiként magánszférájában és temetkezésének rítusában, sírjának felirataiban és ábrázolásaiban.42 Kettős önazonosságuk annak a folyamatnak volt része, melynek során az egyiptomiak és a görögök közötti etnikai korlátok mindinkább átjárhatókká váltak: a Ptolemaios-kor végére a kormányzó és értelmiségi rétegek etnikailag teljesen kevertek voltak.43 Míg a kutatás sokat tud az egyiptomi istenek kultuszának, templomainak és papságának állami támogatásáról,44 addig kevésbé ismertek azok a különféle, és különféleképpen értelmezett erőfeszítések, amelyeket az egyiptomi papság annak érdekében tett, hogy kapcsolatba hozzon, vagy éppenséggel egyesítsen egymással egyiptomi és görög kultuszokat.45 Úgy tűnik, hogy a hivatalos valláspolitika tudatosan törekedett olyan értékek szöveges és képi megfogalmazására, melyek egyaránt jelentőséggel bírtak az egyiptomiak és a görögök számára.46 Paul Stanwick úgy véli, hogy a hagyományos egyiptomi királyportré kanonikus ikonográfiai elemeit hellénisztikus módon túlhangsúlyozott arcvonásokkal és görög hajzattal47 egyesítő, hibrid uralkodói portrétípus (1. kép)48 a memphisi Ptah-főpapok szellemi közreműködésével alakult ki (2. kép).49 Stanwick nézete szerint a hibrid típus V. Ptolemaios urakodása idején jelent meg,50 hogy egy különösen kritikus politikai helyzetben a görög uralkodó integrálódását hirdesse a hagyományos egyiptomi királyságba. A fennmaradt hibrid típusú királyportrék többsége valóban V. és VI. Ptolemaios uralkodására keltezhető, a hosszú és véres bennszülött felkelések és a keleti földközi-tengeri birodalom elvesztésének korára. Egy nemrég nyilvánosság elé került gránitszobor (3. kép)51 alapján felmerült azonban az az önmagában egyáltalán nem valószínűtlen feltevés, hogy a hibrid típus valójában már a Kr. e. 4. század végén megformálódott. A Nagy Sándor, vagy III. Philippos Arrhidaios, vagy IV. Alexandros portréjaként meghatározott szobor elhelyezése a ma ismert emlékanyagban azonban egyelőre túl problematikus és ellentmondásos ahhoz, hogy ebben a kérdésben állást lehessen foglalni. Foglalkozzunk e helyett inkább az egyiptomi-görög interakció olyan emlékeivel, melyek biztosabban tehetők a makedón hódítást követő évekre. Annak a világnak koordinátáit, melyben a szóban forgó emlékek megjelentek, együttesen jelöli ki a Kr. e. 4. századi Egyiptom korántsem homogén kultúrája, Nagy Sándor fáraónikus elemeket beolvasztó egyiptomi királysága, az általa felvett egyiptomi titulatúra52 és az a hely, melyet a makedón hódító alakja az uralkodása alatt s azt közvetlenül követő időszakban készült egyiptomi templomi feliratokban és reliefeken elfoglal.53 Ebben a kontextusban kell elhelyeznünk néhány olyan látszólag teljesen rendhagyó kései 4. századi emléket, mint amilyen például a Petozírisz-sír reliefdísze Hermopolis Magnában54 (4. kép).55 A Petozírisz-sír díszítésében közreműködő szobrászok egyaránt szakértői voltak az egyiptomi és a hellénisztikus vizuális nyelvnek. Ettől természetesen nem választható el, hogy maga az általuk kivitelezett, de a megrendelő, s legfeljebb csak kis részben a szobrászok által kidolgozott ikonográfiai program is görög vallási koncepciókat épített be a hagyományos egyiptomi halotti vallási keretbe. Látszólag teljesen rendhagyó emlék, mondtam. Szemben ugyanis az általános hiedelemmel, a Petozírisz-sír kettős tanultságú szobrászai és más, hasonló tanultsággal működő egykorú mesterek56 nem a semmiből jöttek. Egy több, mint egyféle ábrázolási rendszert alkalmazó, vagyis pluralisztikus vizuális világ kialakulásának kezdetei valójában már a Kr. e. 5. és 4. századi perzsa hódítások idején megfigyelhetők.57 Csak így érthető meg a nevezetes Tukh el-Karmúz-i kincs58 is, egy korai Ptolemaios-kori alsó-egyiptomi táborszentélyből származó lelet. A kincs pompás hellénisztikus ékszerek, tisztán akhaimenida stílusú és díszítésükben egyiptomi,

6

7

6. Tukh el-Karmúz, korona egy szobrocskáról és nyakdísz, Cairo 38126 és JE 38084 7. Tukh el-Karmúz, sapkakorona (rajz), Cairo 38125A

43

Okor_2009_1.indd 43

2009.05.20. 14:27:12

Tanulmányok

8

9

8. Harpokratés agyagszobra, Budapest 9. Harpokratés agyagszobra, Budapest 75.14.A

akhaimenida és görög elemeket vegyítő ezüstedények (5. kép),59 egyiptomi isteneket ábrázoló amulettek mellett miniatűr uralkodói jelvényeket és ékszereket tartalmazott, melyek eredetileg egyiptomi istenségek és/vagy istenített Ptolemaiosok kultusz-szobrocskáihoz tartoztak (6. kép).60 Egy arany sapkakoronán (7. kép)61 felfedezhetjük mind az egyiptomi ureuszt, mind a Ptolemaios-ház isteni ősének, Dionysosnak bikaszarvait. A sapkakorona, mely ily módon bennszülött uralkodói jelvényekhez fűződő koncepciókat szervesen egyesít görögökkel, nyilván egy megistenült Ptolemaios miniatűr szobrához tartozott.62 Egészében a Tukh el-Karmúz-i kincs is arra utal tehát, hogy a Ptolemaios-kor pluralisztikus vizuális világát alakító gondolkodásmód gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint korábban hittük. Az egyiptomi és görög koncepciók, formák, stílusok kombinációinak finomságait különféle műfajok különféle minőségű emlékeivel illusztrálhatjuk, mesterművektől olcsó tömegtermékekig. Itt, mintegy találomra, három budapesti terrakottát választok ki, melyek, ahogyan ez ennél a műfajnál gyakran előfordul, egyszerre képviselik a magas művészeti minőséget és a tömegtermelést. Az első (8. kép)63 Harpokratés álló figurája a Kr. e. 3. század második feléből.64 Típusa a ptolemaiosi gyermek-uralkodó, a fáraónikus gyermekisten és a fáraó mint isten-fiú ikonográfiájának elemeit egyesíti. Ugyancsak a gyermekisten-kép65 fáraónikus hagyományának és a gyermek-Ptolemaios-ikonográfiának66 kombinációja a kuporgó Harpokratés (9. kép).67 Tudott, hogy a Ptolemaios- és római kori terrakották leggyakoribb típusai Harpokratés és más gyermekistenek házi kultuszával hozhatók összefüggésbe. Azt is tudnunk kell azonban, hogy e kultusz túlnyomórészt tisztán hellénisztikus ikonográfiájúnak látszó emlékei mögött, mint források, egyiptomi templomi kultuszok állnak.68 Harmadik példám egy Kr. e. 2.-korai 1. századi, királynőt, vagy esetleg istennőt ábrázoló terrakotta relief (10. kép),69 melyen a hagyományos egyiptomi keselyű-korona és paróka finoman modellált hellénisztikus stílusú arcot keretel. Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: végül is mennyire volt hellénisztikus a Ptolemaios-kori Egyiptom hellénisztikus művészete? A legkézenfekvőbb, ha meghatározásokért J. J. Pollitt Art in the Hellenistic Age című nagyszerű könyvéhez fordulunk. Pollitt öt, egymással összefüggő attitűdről vagy gondolatkészletről beszél, melyek szerinte meghatározóak voltak a hellénisztikus művészet kialakulásában.70 Az első „a szerencse megszállottsága”, mely a hellénisztikus királyságok kormányzati szerkezetének veleszületett ingatagságából következett. Bár, mint láttuk, a Ptolemaiosok államát sok tudós kritika éri, nyilvánvaló túlzás lenne, ha azt mondanánk róla, hogy kezdettől fogva instabilitás jellemezte, s a szerencse fogalmának kétségtelenül kiterjedt vallási értelmezését egyedül ez az instabilitás magyarázná. A szerencse fogalomköre ugyanis szorosan kapcsolódott Alexandria Sarapisszal rokon kígyótestű Jó Szellemének, az Agathos Daimónnak kultuszához,71 az ugyancsak kígyótestű Jó Szerencse, Ízisz-Agathé Tyché tiszteletéhez, és ugyanakkor Nagy Sándor72 és a megistenült Ptolemaiosok, majd a római császárok kultuszához is.73 Értelemszerűen, mindezeknek az istenségeknek ikonográfiája az egyiptomi-görög interakció jeleinek széles skáláját mutatja. Pollitt szerint a szerencse megszállott kereséséből született volna a „színházi mentalitás”,74 amely az ábrázoló művészetben a drámai portrék, narratív jelenetek és színpadi figurák népszerűségét táplálta. Annyi mindenesetre teljesen nyilvánvaló, hogy az építészetben a „színházi mentalitás” hozzájárult a „hellénisztikus barokk” stílus kialakulásához. Az alexandriai monumentális sírok téralakítása a korai Ptolemaios-kortól fogva magába olvasztja a színházépítészet egyes elemeit, hogy a sírok alkalmas színteréül szolgálhassanak a halotti rítusok drámájának. Architektúrájukban fontos szerepet játszottak illuzionisztikus effektusok, a teret megnyitó falfestményektől75 olyan manipulált építészeti elemekig, mint a színpadi díszlet módjára perspektivikusan eltorzított ajtókeretelések (11. kép),76 architrávok (12. kép)77 és fülkék. Színpadi díszletekben az ilyen elemek a hellénisztikus királyi palotaépítészet illuzionisztikus ábrázolásaira mentek vissza.78 A Kr. e. 2. századi sírarchitektúrákban már egyiptomi elemeket is találunk; mi több, a sírkamrák vizuális középpontjába perspektivikusan torzított elemeket is befoglaló egyiptomi fülkék (13. kép)79 kerülnek, melyek az elhunyt megistenülésének szimbolikus színtereit képezik.80 Az egyiptomi halotti vallásnak az egyiptomi görögök

44

Okor_2009_1.indd 44

2009.05.20. 14:27:12

Alexandria Egyiptomban

temetkezésére tett hatása részeként a hellénisztikus architektúrába illesztett egyiptomi elemek megőrizték eredeti vallási konnotációikat.81 A „hellénisztikus barokk” építészetet a szerkezeti elemek felületdíszítésként való alkalmazása és új oromzat- és párkányzatformák bevezetése jellemzi.82 Nyilvánvaló, hogy ezeknél is inkább illuzionisztikus ábrázolásról beszélhetünk, nem pedig a szó szorosabb értelmében vett, valódi építészetről.83 A hellénisztikus építészet legkorábbi barokk formái, a törtvonalú vagy csonka oromzatok s az ívelt párkányzatok a Kr. e. 2. században Alexandriában jelentek meg (14.,84 15.,85 16.,86 17. kép87). Judith McKenzie meggyőzően kimutatta, hogy ezek a formák sajátos vallási jelentéssel bíró hagyományos egyiptomi építészeti elemek88 hatására alakultak ki, mint amilyen például a megtört kapuszemöldök89 (18. kép).90 Egyiptomi elemek beillesztését az alexandriai típusú korinthosi fejezetekbe (19. kép)91 pedig a hagyományos pálma-, papírusz- és lótuszoszlopok vallási szimbolizmusa magyarázza. A korinthosi oszlopfő alexandriai típusai talán kisebb tartalmi, de annál nagyobb formai hatással voltak a hagyományos egyiptomi oszlopfőtípusok Ptolemaios-kori fejlődésére (20. kép).92 Kevésbé nyilvánvaló, de igen jelentős az a hatás is, amelyet a fáraónikus templomok frontalitása és axialitása gyakorolt az egyiptomi görög kultusztemplomok építészetére: példának álljon itt III. Ptolemaios temploma Hermopolis Magnában93 (21. kép).94 Pollitt tipológiája szerint a hellénisztikus világ társadalmi instabilitása individualizmushoz vezetett. Szerinte az individualizmus egyaránt szerepet játszott a személyiség ábrázolására irányuló kísérletekben és az emberi élet korszakainak, valamint a különböző tudatállapotoknak ábrázolásában, mint a részegség (22. kép),95 félelem, fájdalom, erotikus ajzottság (23. kép),96 vallásos elragadtatás és annak persziflázsai (24. kép).97 Első látásra a Ptolemaios-kori egyiptomi plasztikában a tudatállapotok különféle megfogalmazásai vagy a különféle vallásos cselekményeket végrehajtó, többnyire karikaturisztikusan bemutatott „utcai típusok” tisztán görögnek tűnnek, közelebbről nézve azonban mind ikonográfiájukban, mind stílusukban egyiptomi elemek is kivehetőek.98 Példaként két, valószínűleg valamilyen kultuszcselekményben részt vevő makedón parasztfigura töredékét mutatom be. Az egyik (25. kép)99 az athribisi lengyel ásatások egy Kr. e. kései 4.-korai 3. századra keltezett kontextusából származik. A másik, egykorú, Budapesten őrzött terrakotta ismeretlen lelőhelyű (26. kép).100 Vessük őket össze két egyiptomi stílusú gránitportéval. Az egyik II. Teos szobra (27. kép),101 aki a Kr. e. 3. század közepén Tánis kormányzója volt; a másik egy ismeretlen idős férfié (28. kép).102 Az utóbbi faragvány keltezése erősen vitatott,103 de ez igazában nem is lényeges itt: az összevetés az ikonográfia, s nem a stílus szempontjából történik. Amit leszűrhetünk belőle, az a következő: a két hellénisztikus stílusú terrakotta készítői az öreg paraszt rusztikus vonásait a későkori egyiptomi szobrászat repertoárjából kölcsönözték, az érett kor, tapasztalat, erő, energia, bölcsesség és rezignáció vizuális toposzai közül. Pollitt szerint az individualizmus és a görög oikumenéhez való tartozás tudata együttesen kozmopolitizmushoz vezettek. A nagyvárosi, főleg alexandriai elitre ez igaz lehet, s azt sem zárhatjuk ki, hogy a déli szomszéd, Núbia (a görög szövegek Aithiopiája) tájainak, etnotípusainak, faunájának és flórájának gyakori megjelenése a Ptolemaios-kori irodalomban és ábrázoló művészetben ebből a kozmopolitizmusból eredt, s ezt táplálta. A núbiai témák összetettségére és ábrázolásaik minőségi skálájára jellemzők egyik oldalon a Palestrina-mozaik núbiai szekciója és számos, többé-kevésbé idealizáló, magas művészeti kvalitású, núbiai férfiakat s nőket ábrázoló bronz- és agyagplasztika; másik oldalon pedig a tömegesen előállított, núbiai szolgákat, koldusokat és más nagyvárosi zsánereket ábrázoló terrakották. 104 Időzzünk el röviden egy budapesti tárgynál a minőségi skála felső végéről (29. kép).105 Ez egy féltérdre ereszkedő nőt ábrázoló finom agyagedény, melyet anyaga és stílusa egyaránt Alexandriához kapcsol, és a Kr. e. 2. század közepe tájára keltez.106 Ikonográfiai modelljét egy, valószínüleg a boiótiai Tanagrában megalkotott, majd a kis-ázsiai Myrinában és a keleti Mediterráneum számos műhelyében utánzott, italáldozatot bemutató leányalakot ábrázoló típusban azonosíthatjuk.107 A budapesti terrakotta a philaei Ízisz núbiai tisztelőjét – feltehetőleg papnőjét108

10

11

12

10. Terrakotta relief, Budapest 84.348.A 11. Alexandria, Anfushy temető II. sír 12. Alexandria, Moustapha temető I. sír

45

Okor_2009_1.indd 45

2009.05.20. 14:27:13

Tanulmányok

– ábrázolja, amint görög halotti ital- (bor-) áldozatot109 mutat be. Az Ízisz-kultusz képi összekapcsolása egy görög rítussal jól illik a 2. század nagy bennszülött felkelései után gyakorolt, megbékélésre törekvő ptolemaiosi valláspolitikához, mely átjárókat igyekezett létrehozni a hagyományos egyiptomi és a hellénisztikus görög vallásosság között.110 A kis figura három különböző etnikai és egyúttal kulturális aspektust jelenít meg, és egyesít. A núbiai etnotípus összekapcsolódik az egyik legnagyobb, általánosan tisztelt111 ősi egyiptomi istenség hellénizált kultuszával és egyszersmind Philaevel, az istennő régi északi templomai déli megfelelőjeként112 a Huszonhatodik Dinasztia óta nemzeti szentélyként113 kiépített szent hellyel. De a figura, melyet valószínűleg mint a Nílusból Philaenél vett vizet tartalmazó edényt árultak, az áradásra és annak núbiai eredetére is világosan utalt. 114 És most nézzük az utolsó tételt Pollitt hellénisztikus művészetre vonatkozó tipológiájában. A Pollitt szerinti ötödik gondolatkészlet, mely a hellénisztikus művészet formálásában közreműködött, a világ tudományos megismerésének igénye, amely olyan szellemi központokból áramlott ki, mint az alexandriai könyvtár és Museion. Ez a mentalitás magyarázhatja a tudós allegóriák képi megformálásának divatját115 s az olyan sajátos vizuális elbeszéléseket, mint amilyen például a II. Ptolemaios Philadelphos alatt megrendezett híres alexandriai felvonulás volt.116 Legalábbis görög értelmiségi körökben, ez magyarázhatja a régebbi korok művészi kifejezésmódja iránti érdeklődést. Egyiptomban azonban az archaizálás hagyományának ennél mélyebb okai is voltak, s a fáraónikus szobrok és monumentális építészeti elemek Alexandriában való felállítása vagy a Ptolemaiosok hagyományos egyiptomi stílusú portréi is politikai-ideológiai megfontolásokat, nem pedig valamiféle antikvárius érdeklődést tükröznek. Másrészről viszont núbiai típusok finom és érzékeny megfogalmazása bronz-117 vagy agyagplasztikákban (30. kép)118 az aithióp embertípus régi, utópikus képét alkotja újra, ugyanúgy, ahogyan ezt a hellénisztikus földrajzi és etnográfiai irodalom119 teszi az Egyiptom és déli szomszédja közötti intenzívebb és az előbbi számára egyértelműen lukratív kapcsolatok időszakaiban.120 Amikor Alexandria helyét és a hellénisztikus világ művészetéhez való sajátos hozzájárulását keressük, nemcsak az előadás elején jelzett kutatói előítéletekbe ütközünk. Szembekerülünk más, Egyiptomhoz csak közvetve kapcsolódó elgondolásokkal is, mint amilyen Martin Robertsoné, aki szerint

13

14

15

„sok minden, ami a hellénisztikus kör művészetében történt, magán a művészeten belüli fejlemény volt. (…) Azt ugyan nem mondhatjuk (…), hogy feltétlenül létrejöttek volna bármilyen tetszőleges történeti körülmények között, azt azonban igen (…), hogy ahhoz, hogy egyszerűen létrejöjjenek, nem volt szükség a hellénisztikus világ sajátságos körülményeire.”121

16

13. Alexandria, Anfushy temető V. sír 14. Hellénisztikus barokk építészeti formák 15. Alexandria, oromzattöredék 16. Ptolemais, Palazzo delle Colonne, edikula-homlokzat rekonstrukciója

Ez természetesen annyit is jelent, hogy a hellénisztikus művészet bizonyos jellegzetes vonásai, melyek nem voltak még jelen a klasszikus kor művészetében, ugyancsak magán a művészeten belüli fejlemények voltak. A szobrászatban Robertson olyan vonásokra gondol, mint a frontalitással való szakítás, a harmadik dimenzió újszerű megközelítése, a groteszkhez és nem-ideálishoz való vonzódás, a plasztikák drámai elrendezése, az érdeklődés pihenő és elhulló figurák iránt, végül a női akt felfedezése.122 Ezekhez hozzá kell tennünk még egy vonást, amely hiányzik a hellénisztikus művészet nagy áttekintéseiből, amely azonban különösen figyelemreméltó, ha Egyiptomról beszélünk. Az eddigiek után nem lehet meglepő, hogy ez a vonás nem más, mint a hellénisztikus és nem hellénisztikus elemek kombinációja. Az eddigiekben a Pollitt-féle hellénisztikus attitűdöket olyan egyiptomi példákkal igyekeztem illusztrálni, melyek egyúttal lehetőséget adtak arra, hogy egy sajátos alexandriai művészet léte mellett érveljünk, s nagyobb bizalommal forduljunk olyan jelenségek történeti magyarázata felé, melyeket különben hajlamosak lennénk tisztán a művészeten belüli fejleménynek hinni. Szélesebb általánosítások és egyetemes modellek mellett és helyett a művészet jelenségeinek történeti kontextusát firtató aprómunka sosem hanyagolható el. Csak egyetlen példát hozok itt a groteszk és nem-ideális iránti érdeklődés kibontakozásával mint állítólag tisztán

46

Okor_2009_1.indd 46

2009.05.20. 14:27:13

Alexandria Egyiptomban

a művészeten belüli fejleménnyel kapcsolatban. Az egyiptomi groteszk genre-t korábban az „alexandriai realizmus” sajátos tüneteként interpretálták, majd mint a hellénisztikus oikumenében mindenütt jelenvaló „társadalmi realizmus” helyi változatát, vagy az ugyancsak mindenütt létező karikatúra semmiben sem speciális megjelenését,123 és végül mint annak a megvetésnek vizuális megfogalmazását, melyet az egyiptomi görögök éreztek a bennszülött alsóbb társadalmi osztályok és közönséges vallási szokásaik iránt.124 A sokféle, egyaránt lehetségesnek tűnő hipotézis azonban nem homályosíthatja el előttünk az egyiptomi groteszk genre két sajátos, egymást kiegészítő vonását. A groteszkek jelentése ugyanis nem ragadható meg anélkül, hogy tudatosítanánk: tartalmi és ikonográfiai gyökereik egyrészt a memphisi Ptah-Sokaris-Ozírisz, valamint Harpokratés és Bés régi kultuszaiban125 (31.,126 32.,127 33. kép128), másrészt pedig a Ptolemaiosok dinasztikus kultuszának dionysikus vonásaiban voltak. Az utóbbiakat illetően elég itt a mahdiai lelet groteszk szobraira utalnom.129 Az olyan kutatástörténeti áttekintések, mint ez az előadás, általában valamilyen konklúzióba futnak. Végkövetkeztetésként azonban többet és mást nem tudok felkínálni, mint hogy újra hangsúlyozom annak a holisztikus felfogásnak a fontosságát, amely Castiglione és kortársai munkáiban kezdett formát ölteni, amikor megkísérelték egyesítni az egyiptológus kompetenciáját a klasszika-archeológuséval. Noha az itt bemutatott emlékek segítségével bevallottan a kulturális apartheid ellen szerettem volna érvelni, a dolgot korántsem akartam két szembenálló definíció közötti választásra egyszerűsíteni. Valójában ugyanis nem két egymásnak ellentmondó modellről van itt szó, hanem az időben és a földrajzi és társadalmi térben zajló összetett folyamatok sokaságáról, politikai, társadalmi, kulturális és művészi folyamatok állandóan elmozduló interferenciáiról. Hogy ezeket a folyamatokat valamennyire is követni tudjuk, olyan kilátópontokra van szükségünk, ahonnan a Ptolemaios-kori Egyiptom nagyobb egységeit látjuk, nem csak előre kiválasztott kronológiai, földrajzi, társadalmi vagy művészeti szegmenseket. Ha bármilyen rövid időre is sikerül elfoglalnunk egy ilyen kilátópontot, megláthatjuk, hogy a Ptolemaios-kor kultúrájának csak egy története van, nem pedig két különböző, egymástól elzárt története, az egyik egyiptomi, a másik görög.130 És ha ezt látjuk, akkor könnyebben el tudjuk kerülni azt is, hogy modern csalódásainkat visszavetítsük egy régmúlt világba.

17

18

19

Rövidítések Archäologischer Anzeiger. Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts, Berlin. Acta Ant. Hung. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapest. Acta Arch. Hung. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapest. Acta Hyperborea Acta Hyperborea. Danish Studies in Classical Archaeology, Copenhagen. AJA American Journal of Archaeology, Baltimore, 1897-től Norwood. AM Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts, Athenische Abteilung, Mainz. ANRW H. Temporini – W. Haase (szerk.): Aufstieg und Niedergang der Römischen Welt. Berlin–New York. Athén Nemzeti Múzeum, Athén. BABesch Bulletin Antieke Beschaving. Annual Papers on Classical Archaeology, Leuven. Baltimore The Walters Art Gallery, Baltimore. BCH Bulletin de Correspondance Hellénique, Athén. Berlin Ägyptisches Museum, Berlin. BiOr Bibliotheca Orientalis, Leiden. BM The British Museum, London. BSFE Bulletin de la Societé Française d’Égyptologie, Paris. Budapest Szépművészeti Múzeum, Antik Gyűjtemény, Budapest. BullBA Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, Budapest. Cairo Egyptomi Múzeum, Cairo. CdE Chronique d’Égypte, Bruxelles. AA

20

17. Alexandria, Gabbari, Tiersch-féle 2. hypogeum 2, oromzat 18. Edfu, Hórusz-templom, a wabet homlokzata 19. Alexandria, oszlopfő 20. Egyiptomi oszlopfők

47

Okor_2009_1.indd 47

2009.05.20. 14:27:13

Tanulmányok

21

CRAIBL CRIPEL IFAO IFAO BiGen JARCE JdI JEA JRA JRS JSSEA Khartoum LAAA ltsz. MDAIK MDAIR MFA MIO MittSAG PBA RE RecTrav SAK SO ZÄS

22

Académie des Inscriptions et Belles-Lettres. Comptes rendus des séances, Paris. Cahier de Recherches de l’Institut de Papyrologie et d’Égyptologie de Lille, Lille. Institut Français d’Archéologie Orientale, Le Caire. Institut Français d’Archéologie, Bibliothèque Générale, Le Caire. Journal of the American Research Center in Egypt, Boston. Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts, Berlin. Journal of Egyptian Archaeology, London. Journal of Roman Archaeology, Portsmonth. The Journal of Roman Studies, London. Journal of the Society for the Study of Egyptian Antiquities, Toronto. Szudáni Nemzeti Múzeum, Khartoum. Liverpool Annals of Archaeology and Anthropology, Liverpool. leltári szám. Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts Abteilung Kairo, Berlin. Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts, Römische Abteilung, Berlin. Museum of Fine Arts, Boston. Mitteilungen des Instituts für Orientforschung, Berlin. Mitteilungen der Sudanarchäologischen Gesellschaft zu Berlin e.V., Berlin. Proceedings of the British Academy, London. Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft, Stuttgart. Recueil de travaux rélatifs à la philologie et à l’archéologie égyptiennes et assyriennes, Paris. Studien zur Altägyptischen Kultur, Hamburg. Symbolae Osloenses, Oslo. Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde, Leipzig, Berlin.

Bibliográfiai rövidítések A. Adriani, Repertorio d’arte dell’Egitto Greco-romano, Serie C (Topografia e Architettura) I-II., Palermo. Alexandria Alexandria and Alexandrianism. Papers Delivered at a Symposium Organized by The J. Paul Getty Museum and The Getty Center for the History of Art and the Humanities and Held at the Museum April 22-25, 1993, Malibu, 1996. Arnold 1999 D. Arnold, Temples of the Last Pharaohs, New York–Oxford. Ashton 2001 S.-A. Ashton, Ptolemaic Royal Sculpture from Egypt. The Interaction between Greek and Egyptian Traditions (BAR International Ser. 923), Oxford. Assmann 2000 J. Assmann, Weisheit und Mysterium. Das Bild der Griechen von Ägypten, München. Bagnall 1988 R. S. Bagnall, „Greeks and Egyptians: Ethnicity, Status, and Culture”: Bianchi et al. 1988, 21–27. Bagnall 2007 R. S. Bagnall, „Introduction: Jean Bingen and the Currents of Ptolemaic History”: Bingen 2007, 1–12. Bayer-Niemeier 1988 E. Bayer-Niemeier, Griechisch-römische Terrakotten. Liebighaus-Museum alter Plastik. Bildwerke der Sammlung Kaufmann I., Melsungen. Bailey 2007 D. M. Bailey, „A Snake-legged Dionysos from Egypt, and Other Divine Snakes”: JEA 93 263–270. Baines 2004 J. Baines, „Egyptian Elite Self-representation in the Context of Ptolemaic Rule”: Harris–Ruffini (szerk.) 2004, 33–61. Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005 H. Beck–P. C. Bol–M. Bückling (szerk.), Ägypten Griechenland Rom. Abwehr und Berührung [a Städelsches Kunstinstitut und Städtische Galerie, Frankfurt am Main által 2005. november 26. – 2006. február 26. között rendezett kiállítás katalógusa]. Frankfurt. Bergman 1968 J. Bergman, Ich bin Isis. Studien zum memphitischen Hintergrund der griechischen Isisaretalogien, Uppsala. Adriani 1966

21. Hermopolis Magna, hellénisztikus szentély alaprajza 22. Terrakottaszobor töredéke, Budapest T 357

48

Okor_2009_1.indd 48

2009.05.20. 14:27:13

Alexandria Egyiptomban

R. S. Bianchi, „The Pharaonic Art of Ptolemaic Egypt”: Bianchi et al. 1988, 55–80. Bianchi et al. 1988 R. S. Bianchi et al., Cleopatra’s Egypt, Age of the Ptolemies, Brooklyn. Bingen 2007 J. Bingen, Hellenistic Egypt. Monarchy, Society, Economy, Culture. Edited and with an Introduction by Roger S. Bagnall, Edinburgh. Boardman 1994 J. Boardman, The Diffusion of Classical Art in Antiquity, London. Bol–Kaminski–Maderna (szerk.) 2004 P. C. Bol–G. Kaminski–C. Maderna (szerk.), Fremdheit – Eigenheit. Ägypten, Griechenland und Rom. Austausch und Verständnis (StädelJahrbuch 19), München. Bothmer 1996 B. V. Bothmer, „Hellenistic Elements in Egyptian Sculpture of the Ptolemaic Period”: Alexandria 215–230 (= Bothmer 2004, 465–493). Bothmer 2004 B. V. Bothmer, Egyptian Art. Selected Writings. Edited by Madelaine E. Cody with the Assistance of Paul Edmund Stanwick and Marsha Hill, Oxford. Bowman 1986 A. K. Bowman, Egypt After the Pharaohs 332 BC-AD 642. From Alexander to the Arab Conquest, London. Braunert 1964 H. Braunert, Die Binnenwanderung. Studien zur Sozialgeschichte Ägyptens in der Ptolemäer- und Kaiserzeit, Bonn. Budde et al. (szerk.) 2003 D. Budde–S. Sandri–U. Verhoeven (szerk.), Kindgötter im Ägypten der griechisch-römischen Zeit. Zeugnisse aus Stadt und Tempel als Spiegel des interkulturellen Kontakts, Leuven–Paris–Dudley. Castiglione 1961 L. Castiglione, „Dualité du style dans l’art sepulchral égyptien à l’époque romaine”: Acta Ant. Hung. 9 209–230. Castiglione 1963 L. Castiglione, „Quelques têtes de terre cuite hellénistiques”: BullBAHongr 22 9-23. Castiglione 1967 L. Castiglione, „Kunst und Gesellschaft im römischen Ägypten”: Acta Ant. Hung 15 107–134. Cat. Petit Palais La gloire d’Alexandrie 7 mai – 26 juillet 1998 [a párizsi Musée du Petit Palais-ban rendezett kiállítás katalógusa], Paris, 1998. Cherpion–Corteggiani–Gout (szerk.) 2007 N. Cherpion–J.-P. Corteggiani–J.-F. Gout (szerk.), Le tombeau de Pétosiris à Touna el-Gebel. Relevé photographique (IFAO BiGen 27), Le Caire. Daszewski 1985 W. A. Daszewski, Corpus of Mosaics from Egypt I. Hellenistic and Early Roman Period, Mainz. Derchain 2000 P. Derchain, Les impondérables de l’hellénisation, Littérature d’hiérogrammates, Turnhout. Dihle 1961 A. Dihle, „Zur hellenistischen Ethnographie”: Grecs et barbares. Entretiens sur l’antiquité classique 8., Vandouvres-Genève, 207–232. Dunand 1990 F. Dunand, Catalogue des terres-cuites gréco-romaines d’Egypte. Musée du Louvre, Département des Antiquités Égyptiennes, Paris. ESLP B. V. Bothmer–H. de Meulenaere–H. W. Müller–E. Riefstahl, Egyptian Sculpture of the Late Period – 700 B.C. to A.D. 100., Brooklyn, 1960 (reprint, javításokkal: 1970). Fischer 1994 J. Fischer, Griechisch-römische Terrakotten aus Ägypten. Die Sammlungen Sieglin und Schreiber Dresden, Leipzig, Stuttgart, Tübingen, Tübingen. Fischer 1998 J. Fischer, „Der Zwerg, der Phallos und der Buckel. Groteskfiguren aus dem ptolemäischen Ägypten”: CdE 73 327–361. Fraser 1972 P. M. Fraser, Ptolemaic Alexandria, Oxford. Gans 1994 U.-W. Gans, „Hellenistische Architekturteile aus Hartgestein in Alexandria”: AA 433–453. Goddio et al. 1998 F. Goddio et al., Alexandria. The Submerged Royal Quarters, London. Green (szerk.) 1993 P. Green (szerk.), Hellenistic History and Culture, Berkeley–Los Angeles–Oxford. Harris–Ruffini (szerk.) 2004 W. V. Harris–G. Ruffini (szerk.), Ancient Alexandria between Egypt and Greece (Columbia Studies in the Classical Tradition XXVI), Leiden– Boston. Havelock 1981 C. M. Havelock, Hellenistic Art. The Art of the Classical World from the Death of Alexander the Great to the Battle of Actium. 2. kiadás, New York–London.

23

Bianchi 1988

24

25

23. Terrakotta symplegma, Budapest 72.24.A 24. Pap terrakottaszobra, Budapest T 486 25. Athribis, terrakottaszobor töredéke

49

Okor_2009_1.indd 49

2009.05.20. 14:27:14

Tanulmányok

Heinen 2005

26

27

26. Terrakottaszobor töredéke, Budapest, magángyűjtemény 27. II. Teos gránit portréja, Cairo CG 700

H. Heinen, „Ägypten in hellenistischer Zeit (332-30 v. Chr.)”: Beck– Bol–Bückling (szerk.) 2005, 198–203. Himmelmann 1983 N. Himmelmann, Alexandria und der Realismus in der griechischen Kunst, Tübingen. Hölbl 2001 G. Hölbl, A History of the Ptolemaic Empire. Transl. by Tina Saavedra, London–New York [eredeti német kiadás: G. Hölbl, Geschichte des Ptolemäerreiches. Politik, Ideologie und religiöse Kultur von Alexander dem Grossen bis zur römischen Eroberung, Darmstadt, 1994]. Huss 1994 W. Huss, Der makedonische König und die ägyptischen Priester. Studien zur Geschichte des ptolemaiischen Ägypten, Stuttgart. Huss 2001 W. Huss, Ägypten in hellenistischer Zeit 332-30 v. Chr., München. Jacob–Polignac (szerk.) 2000 C. Jacob–F. de Polignac (szerk.), Alexandria, Third Century BC. The Knowledge of the World in a Single City, Alexandria (eredeti francia kiadás: Alexandrie IIIe siècle av. J.-C., tous les savoirs du monde ou le rêve d’universalité des Ptolémées, Paris, 1992). Johnson (szerk.) 1992 J. H. Johnson (szerk.), Life in a Multi-Cultural Society, Egypt from Cambyses to Constantine and Beyond, Chicago. Kyrieleis 1975 H. Kyrieleis, Bildnisse der Ptolemäer, Berlin. LÄ W. Helck–W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie, Wiesbaden, 1972– 1991. Lauter 1971 H. Lauter, „Ptolemais in Libyen. Ein Beitrag zur Baukunst Alexandrias”: JdI 86 149–178. Lembke 2000 K. Lembke, „Eine Ptolemäergalerie aus Thmuis/Tell Timai”: JdI 115 113–146. Lewis 1986 N. Lewis, Greeks in Ptolemaic Egypt: Case Studies in the Social History of the Hellenistic World, Oxford. LIMC Lexicon Iconographicum Mythologiae Classicae (LIMC), Zürich– München. Lloyd 2000 A. B. Lloyd, „The Ptolemaic Period (332-30 BC)”: Shaw (szerk.) 2000, 395–421. Lyttelton 1974 M. Lyttelton, Baroque Architecture in Classical Antiquity, London. Maehler–Strocka (szerk.) 1978 H. Maehler–V. M. Strocka (szerk.), Das ptolemäische Ägypten. Akten des internationalen Symposions 27-29. September 1976 in Berlin, Mainz. McKenzie 1990/2005 J. S. McKenzie, The Architecture of Petra, Oxford (reprint kiadás: 2005). McKenzie 1996 J. [S.] McKenzie, „Alexandria and the Origins of Baroque Architecture”: Alexandria 109–125. McKenzie 2003 J. [S.] McKenzie, „Glimpsing Alexandria from Archaeological Evidence. With an Appendix by John Baines”: JRA 16 35–61. McKenzie 2007 J. [S.] McKenzie, The Architecture of Alexandria and Egypt c. 300 BC to AD 700., New Haven–London. Pensabene 1983 P. Pensabene, „Lastre di chiusura di loculi con naiskoi egizi e stele funerarie con ritratto del museo di Alessandria”: Alessandria e il mondo ellenistico-romano. Studi in onore di Achille Adriani I., Roma, 91– 119. Pensabene 1993 P. Pensabene, Elementi architettonici di Alessandria e di altri siti Egiziani (Repertorio d’arte dell’Egitto greco-romano Serie C Volume III), Roma. Pfeiffer 2005 S. Pfeiffer, „Die Entsprechung ägyptischer Götter im griechischen Pantheon. Bemerkungen zur Überwindung interkultureller Differenz am Fallbeispiel der Inschrift des Herodes im Liebieghaus Frankfurt (LH inv. 1628=OGIS I 130) und verwandter Texte”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 285–290. Pfrommer 1987 M. Pfrommer, Studien zu alexandrinischer und grossgriechischer Toreutik frühhellenistischer Zeit, Berlin. Pfrommer 1990 M. Pfrommer, Untersuchungen zur Chronologie früh- und hochhellenistischen Goldschmucks, Berlin. Pfrommer 1999 M. Pfrommer, Alexandria im Schatten der Pyramiden, Mainz. Pollitt 1986 J. J. Pollitt, Art in the Hellenistic Age, Cambridge. Riggs 2002 C. Riggs, „Facing the Dead, Recent Research on the Funerary Art of Ptolemaic and Roman Egypt”: AJA 106 85–101.

50

Okor_2009_1.indd 50

2009.05.20. 14:27:14

Alexandria Egyiptomban

Riggs 2005 Robertson 1993 Sandri 2004 Schmidt 2003 Schmidt 2005a Schmidt 2005b Schreiber 1885 Shaw (szerk.) 2000

C. Riggs, The Beautiful Burial in Roman Egypt. Art, Identity, and Funerary Religion, Oxford. M. Robertson, „What Is ’Hellenistic’ about Hellenistic Art?”: Green (ed.) 1993 67–90. S. Sandri, „Harpokrates und Co. Zur Identifikation gräko-ägyptischer Kindgott-Terrakotten”: Bol–Kaminski–Maderna (szerk.) 499–510. S. Schmidt, Grabreliefs im Griechisch-Römischen Museum von Alexandria, Berlin. S. Schmidt, „Das hellenistische Alexandria als Drehscheibe des kulturellen Austausches?”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 267–278. S. Schmidt, „Serapis – ein neuer Gott für die Griechen in Ägypten”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 291–304. T. Schreiber, „Alexandrinische Sculpturen in Athen”: AM 10 380–391.

28

I. Shaw (szerk.), The Oxford History of Ancient Egypt, Oxford. F. M. Snowden, Blacks in Antiquity, The Greco-Roman Experience, Cambridge, Mass. Stanwick 2002 P. E. Stanwick, Portraits of the Ptolemies. Greek Kings as Egyptian Pharaohs, Austin. Stephens 2003 S. A. Stephens, Seeing Double. Intercultural Poetics in Ptolemaic Alexandria, Berkeley–Los Angeles–London. Stewart 1996 A. Stewart, „The Alexandrian Style: A Mirage?”: Alexandria 231–246. Szymanska 2005 H. Szymanska, Terres cuites d’Athribis, Turnhout. Thompson 1973 D. B. Thompson, Ptolemaic Oinochoai and Portraits in Faience, Aspects of the Ruler-Cult, Oxford. D. J. Thompson 1988 D. J. Thompson, Memphis under the Ptolemies, Princeton. Török 1994 L. Török, „Upper Egyptian Pottery Wares with Hellenistic Decoration and their Impact on Meroitic Vase Painting”: Berger–Clerc–Grimal (szerk.), Hommages Jean Leclant II., Le Caire, 377–387. Török 1995 L. Török, Hellenistic and Roman Terracottas from Egypt (Monumenta Antiquitatis Extra Fines Hungariae Reperta IV = Bibliotheca Archaeologica 15), Roma. Török 2005 L. Török, Transfigurations of Hellenism. Aspects of Late Antique Art in Egypt AD 250-700, Leiden–Boston. Vassilika 1989 E. Vassilika, Ptolemaic Philae, Leuven. Venit 2002 S. Venit, Monumental Tombs of Ancient Alexandria. The Theater of the Dead, Cambridge. Vleeming (ed.) 2005 P. Vleeming (szerk.), Hundred-Gated Thebes, Acts of a Colloquium on Thebes and the Theban Area in the Graeco-Roman Period, Leiden– New York–Köln. Winter 2005 E. Winter, „Alexander der Grosse als Pharao in ägyptischen Tempeln”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 204–215. Wrede 1988 H. Wrede, „Die tanzenden Musikanten von Mahdia und der alexandrinische Götter- und Herrscherkult”: MDAIR 95 97–114.

Snowden 1970

29

Jegyzetek 1 Konsztantinosz P. Kavafisz, Ammoniszról, a költőről, aki meghalt huszonkilenc éves korában, 610-ben. A vers fordítása megtalálható A barbárokra várva című kötetben (Budapest, 1968, 65). A második sor Vas István fordításában: „Egyiptomi érzésedet öntsd az idegen nyelvbe”, a módosításhoz vö. C. P. Cavafy, Collected Poems, translated by Edmund Keeley and Philip Sherrard edited by George Savidis, Princeton, 1992, 71. 2 A gyűjtemény történetére lásd J. Gy. Szilágyi, „Preface”: Török 1995, 9–12. 3 Az 1990 előtti gyarapodásra lásd Török 1995, 197 sk. Concordance I. 4 Az 1991 előtti gyarapodásra lásd L. Török, Coptic Antiquities I. Stone Sculpture, Bronze Objects; Ceramic Coffin Lids and Vessels; Terracotta Statuettes, Bone, Wood, and Glass Artefacts, Roma, 1993, 30 skk. G 1-G 61, H 1-H 10, J 1-J 10, K 1-K 9. 5 K. Parlasca, Mumienporträts und verwandte Denkmäler, Wiesbaden, 1966; uő, Repertorio d’arte dell’Egitto greco-romano B I. Ritratti di mumie i. Nos 1-246, Roma, 1969; B II. Ritratti di mumie ii. Nos 247-496, Roma, 1977; B III. Ritratti di mumie iii. Nos 497-674, Roma, 1980; illetve G. Grimm, Die römischen Mumienmasken aus Ägypten, Wiesbaden, 1974.

28. Szakállas férfi gránit portréja, Baltimore 22.9 29. Térdelő papnő, terrakotta szoboredény, Budapest T 534

51

Okor_2009_1.indd 51

2009.05.20. 14:27:14

Tanulmányok

30

31

30. Terrakottaszobor töredéke, Budapest T 252 31. Terrakottaszobor, Budapest T 493

6 Lásd pl. L. Castiglione, „A Terracotta Box from Roman Egypt”: Acta Ant. Hung. 1 (1951-1952) 471–493; uő, „Griechisch-ägyptische Studien. Beitrag zu dem griechischägyptischen Privatkult”: Acta Ant. Hung. 5 (1957) 209–227; uő, „La statue du culte hellénistique du Sarapieion d’Alexandrie”: BullBA 12 (1958) 17–39; uő, „Zur Frage der Sarapis-Kline”: Acta Ant. Hung. 9 (1961) 287–303; Castiglione 1961; Castiglione 1963; Castiglione 1967; L. Castiglione, „Stele eines Kupferschmiedes”: MDAIK 24 (1969) 78–86; uő, „Isis Pharia. Remarque sur la statue de Budapest”: BullBA 34-35 (1970) 37–55; uő, „Zur Frage der Sarapis-Füsse”: ZÄS 97 (1971) 30–43; uő, „La genèse du culte de Sarapis”: Hommages à M .J. Vermaseren I., Leiden, 1978, 208–232 etc. 7 Castiglione 1961. 8 Az ellenkező nézetre lásd A. W. Lawrence, „Greek Sculpture in Ptolemaic Egypt”: JEA 11 (1925) 179–190; B. Ashmole: J. D. Beazley–B. Ashmole, Greek Sculpture and Painting, Oxford, 1932, 70; I. Noshy, The Arts in Ptolemaic Egypt, Oxford, 1937, 83 skk.; C. Préaux, L’économie royale des Lagides, Bruxelles, 1939; J. Bingen, „Économie grecque et société égyptienne au IIIe siècle”: Maehler–Strocka (szerk.) 1978, 211–219 (= Bingen 2007, 215–228); uő, „L’Égypte gréco-romaine et la problématique des interactions culturelles”: Proceedings of the XVIth International Congress of Papyrology, Chicago, 1981, 3–18 (= Bingen 2007, 240–255); Bianchi 1988; 1996. 9 Schreiber 1885. – Az „alexandriai stílus”-ra a szobrászatban lásd még W. Amelung, „Dell’arte alessandrina a proposito di due teste rivenute in Roma”: Bulletino della Commissione Archeologica Comunale di Roma 25 (1897) 110–142. 10 F. Poulsen, „Gab es eine alexandrinische Kunst?”: From the Collections of the Ny Carlsberg Glyptotek 2 (1939) 1–52; Stewart 1996, 239. 11 Vö. Riggs 2002; Riggs 2005, 6 skk. és passim. 12 Amint ezt Paul Stanwick teszi a Ptolemaiosok portéiról szóló remek könyvében: Stanwick 2002, 88. 13 A teljesség igénye nélkül: Castiglione 1961; Castiglione 1967; ESLP; Thompson 1973; Maehler–Strocka (szerk.) 1978; Himmelmann 1983; Lewis 1986; Bianchi et al. 1988 (vö. H. Maehler recenzióját Bianchi et al. 1988-ról: BiOr 49 [1992] 422–428); D. J. Thompson 1988; D. Kurth, Der Sarg der Teüris, Eine Studie zum Totenglauben im römerzeitlichen Ägypten, Mainz, 1990; McKenzie 1990/2005; Pensabene 1993; B. Tkaczow, Topography of Ancient Alexandria, Warsaw, 1993; Fischer 1994; Gans 1994; Török 1995; B. Borg, Mumienporträts, Chronologie und kultureller Kontext, Mainz, 1996; McKenzie 1996; J. McKenzie, „The Architectural Style of Roman and Byzantine Alexandria and Egypt”: D. M. Bailey (szerk.), Archaeological Research in Roman Egypt, Ann Arbor, 1996, 128–142; B. V. Bothmer, „Hellenistic Elements in Egyptian Sculpture of the Ptolemaic Period”: Alexandria 215–230 (= Bothmer 2004, 465–493); A. Stewart, „The Alexandrian Style: A Mirage?”: Alexandria 231–246; A. P. Kozloff, „Is There an Alexandrian Style – What Is Egyptian about It?”: Alexandria 247–260; M. L. Bierbrier (szerk.), Portraits and Masks. Burial Customs in Roman Egypt, London, 1997; D. Frankfurter, Religion in Roman Egypt. Assimilation and Resistance, Princeton, 1998; Fischer 1998; Pfrommer 1999; H. Felber–S. Pfisterer-Haas (szerk.), ÄgypterGriechen-Römer, Leipzig, 1999; R. Cribiore, Gymnastics of the Mind. Greek Education in Hellenistic and Roman Egypt, Princeton–Oxford, 2001; Ashton 2001; Stanwick 2002; Venit 2002; Riggs 2002; Stephens 2003; Riggs 2005; McKenzie 2007. 14 Az újabb alexandriai leletekre lásd N. Grimal–J.-Y. Empereur, Les fouilles sous-marines sur le site du phare d’Alexandrie (Comptes-rendus de l’Academie des Inscriptions et Belles-Lettres), Paris, 1997; Goddio et al. 1998; La gloire d’Alexandrie [kiállítás katalógusa, Petit Palais, Paris] 7 mai-26 juillet 1998, Paris, 1998; J.-Y. Empereur, Alexandria Rediscovered, London, 1998; uő, „Alexandria Rising”: Jacob–Polignac (szerk.) 2000, 188–205; J.-P. Corteggiani, „Les Aegyptiaka de la fouille sous-marine de Qaïtbay”: BSFE 142 (1998) 25–40; J.-Y. Empereur, „Travaux récents dans la capitale des Ptolémées”: Alexandrie: Une mégapole cosmopolite. Actes du 9ème colloque de la Villa Kérylos à Beaulieu-sur-Mer, les 2 & 3 octobre 1998, Paris, 1999, 25–39; Pfrommer 1999, 11 skk.; McKenzie 2003; F. Goddio–A. Bernand, Sunken Egypt: Alexandria, London, 2004; F. Goddio–M. Clauss (szerk.), Egypt’s Sunken Treasures, Berlin, 2006; McKenzie 2007. 15 Vö. Stanwick 2002, 115 sk. Cat. C21-C27. 16 Vö. G. Grimm, „Orient und Okzident in der Kunst Alexandriens”: N. Hinske (szerk.), Alexandrien. Kulturbegegnungen dreier Jahrtausende im Schmelztiegel einer mediterranen Großstadt, Mainz, 1981, 13–25, 18 skk.; újabban lásd főként McKenzie 2007. Az Alexandria és a chóra közötti különbségekre lásd S. Schmidt, Katalog der ptolemäischen und kaiserzeitlichen Objekte aus Ägypten im Akademischen Kunstmuseum Bonn, München, 1997, 9 sk.; Schmidt 2005a, 272 sk. 17 Lauter 1971; Lyttelton 1974; McKenzie 1990/2005; Pensabene 1993; Gans 1994; McKenzie 2007 stb.

52

Okor_2009_1.indd 52

2009.05.20. 14:27:14

Alexandria Egyiptomban

18 H. Kyrieleis, Die Bildnisse der Ptolemäer, Berlin, 1975; E. Brunelle, Die Bildnisse der Ptolemäerinnen, Frankfurt, 1976; K. Lembke, „Eine Ptolemäergalerie aus Thmuis/Tell Timai”: JdI 115 (2000) 113–146; Z. Kiss, Études sur le portrait impérial romain en Égypte, Varsovie, 1984. 19 A. Adriani, „Appunti su alcuni aspetti del grottesco alessandrino”: Gli archeologi italiani in onore di Amadeo Maiuri a cura del Centro Studi Ciociaria, Cava di Tirreni, 1965, 37–62; Himmelmann 1983; Wrede 1988; vö. még C. Ewigleben–J. v. Grumbkow (szerk.), Götter, Gräber und Grotesken. Tonfiguren aus dem Alltagsleben im römischen Ägypten. Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg, Hamburg, 1991; Török 1995, 20 skk. és passim; Fischer 1994, 1998. 20 Daszewski 1985; vö. K. M. D. Dunbabin, Mosaics of the Greek and Roman World, Cambridge, 1999, 22 skk. 21 A. Adriani, Divagazioni intorno ad una coppa paesistica del Museo di Alessandria, Roma, 1959 és vö. uő, Lezioni sull’arte alessandrina, Napoli, 1972. – Lásd még C. Reinsberg, Studien zur hellenistischen Toreutik. Die antiken Gipsabgüsse aus Memphis, Hildesheim, 1980. 22 Pfrommer 1990; vö. Pfrommer 1999. 23 Vö. újabban M.-D. Nenna–M. Seif el-Din, „La vaiselle en faience du Musée grécoromain d’Alexandrie”: BCH 117 (1993) 565–602; M.-D. Nenna–M. Seif el-Din, La vaiselle en faience d’époque gréco-romaine. Catalogue du Musée gréco-romain d’Alexandrie (Études Alexandrines 4), Le Caire, 2000. 24 Vö. C. Mahnke, Charis. Alexandrinische Mosaikglaseinlagen. Die Typologie, Systematik und Herstellung von Gesichterdarstellungen in der ptolemäischen Glaskunst (Philippika 22 [2008]). 25 Vö. A. Enklaar, „Peintres et chronologie des hydries de Hadra”: BABesch 60 (1985) 106–151; uő, „Les hydries de Hadra II: Formes et ateliers”: BABesch 61 (1986) 41– 65; U. Mandel-Elzinga, „Ptolemäische Reliefkeramik”: JdI 103 (1988) 247–307; G. Schreiber, Late Dynastic and Ptolemaic Painted Pottery from Thebes (4th-2nd c. BC), Budapest, 2003. 26 Vö. Stewart 1996, 240 skk. 27 Vö. A. Stewart, Attika: Studies in Athenian Sculpture of the Hellenistic Period, London, 1979, 17 skk., 146 skk.; Stewart 1996, 238; lásd még B. R. Brown, Ptolemaic Paintings and Mosaics of the Alexandrian Style, Cambridge, Mass., 1957; Kyrieleis 1975; Himmelmann 1983; Daszewski 1985; Pfrommer 1987, 1990. 28 Bianchi 1988 78. 29 Bagnall 1988 21. 30 R. S. Bianchi, „Pharaonic Egyptian Elements in the Decorative Arts of Alexandria during the Hellenistic and Roman Periods”: Alexandria 191–202, 194. 31 Shaw (szerk.) 2000. 32 Lloyd 2000, 395, ahol a szerző azonban azt is hozzáteszi, hogy „korántsem jelentéktelen aspektusa ennek az összetett kapcsolatrendszernek, hogy, minden belső feszültség ellenére, a Ptolemaiosok Egyiptoma sok szempontból fényesen sikeres volt, akár a görög-makedón, akár az egyiptomi kulturális közeg teljesítményét nézzük”. 33 Lloyd 2000, 407. 34 Bagnall 2007, 11 sk. – Kevésbé kritikus véleményekre lásd pl. F. Burkhalter, „The Home Front”: Jacob–Polignac (szerk.) 2000, 163–174; Hölbl 2001 passim; Huss 2001 passim. 35 Bagnall 2007, 11 összefoglalása. 36 Vö. C. Préaux, „Esquisse d’une histoire des revolutions égyptiennes sous les Lagides”: CdE 11 (1936) 522–552; W. Peremans, „Les revolutions égyptiennes sous les Lagides”: Maehler–Strocka (szerk.) 1978, 39–50; P. W. Pestman, „Haronnophris and Chaonnophris. Two Indigenous Pharaohs in Ptolemaic Egypt (205-186 B.C.)”: Vleeming (szerk.) 1995, 101–137. 37 J. Bingen, „Les tensions structurelles de la société ptolémaïque”: Atti del XVII congresso internazionale di papirologia III., Napoli, 1984, 921–937 (= Bingen 2007, 189–205); Bowman 1986, 122 skk.; Bagnall 1988; D. J. Thompson 1988, 212–265. 38 Vö. Fraser 1972 I, 62 skk.; G. Zanker, Realism in Alexandrian Poetry, A Literature and Its Audience, London–Sydney–Wolfeboro, 1987, 20 skk. 39 Baines 2004, 45 skk. – I. Psenptais, memphisi Ptah-pap Kr. e. 2. századi mészkő szobra a Serapeumban (Alexandria 17533, 17534), E. A. E. Reymond, From the Records of a Priestly Family from Memphis I., Wiesbaden, 1981, 27 skk., 105 skk, No. 13, 14. 40 D. J. Thompson 1988, 106 skk., 138 skk.; D. J. Thompson, „The High Priests of Memphis under Ptolemaic Rule”: M. Beard et al. (szerk.), Pagan Priests. Religion and Power in the Ancient World, London, 1990, 95–116; U. Verhoeven, „Die interkulturelle Rolle von Priestern im ptolemäischen Ägypten”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 279–284, és vö. R. R. R. Smith, „Ptolemaic Portraits, Alexandrian Types, Egyptian Versions”:

32

33

32. Terrakottaszobor töredéke, Budapest T 535 33. Terrakottaszobor, Budapest T 524

53

Okor_2009_1.indd 53

2009.05.20. 14:27:15

Tanulmányok

41

42

43

44

45 46

47 48 49 50

51

Alexandria 203–213, 210; Stanwick 2002, 67. A memphisi Ptahfőpapok családja összeházasodott a dinasztiával, vö. W. Huss, „Die Herkunft der Kleopatra Philopator”: Aegyptus 70 (1990) 191–203; Hölbl 2001 222. – A nagy papi szinódusok dekrétumaira (Kanoposz, Rafia, Rozetta, Philensis I and II dekrétumok) vö. Huss 1994; F. Hoffmann, Ägypten. Kultur und Lebenswelt in griechischrömischer Zeit. Eine Darstellung nach den demotischen Quellen, Berlin, 2000, 153 skk. Vö. G. Vittmann, „Beobachtungen und Überlegungen zu Fremden und hellenisierten Ägyptern im Dienste ägyptischer Kulte”: W. Clarysse–A. Schoors–H. Willems (szerk.), Egyptian Religion. The Last Thousand Years. Studies Dedicated to the Memory of Jan Quaegebeur II., Leuven, 1998, 1231–1250. Lásd pl. Bagnall 1988; J. Quaegebeur, „Greco-Egyptian Double Names as a Feature of a Bi-Cultural Society”: Johnson (szerk.) 1992, 265–272; H. Heinen, „Ein griechischer Funktionär des Ptolemäerstaates als Priester ägyptischer Kulte”: B. Funck (szerk.), Hellenismus. Beiträge zur Erforschung von Akkulturation und politischer Ordnung in den Staaten des hellenistischen Zeitalters. Akten des Internationalen Hellenismus-Kolloquums 9.-14. März 1994 in Berlin, Berlin, 1996, 339–353; Heinen 2005, 202 sk. Vö. W. Clarysse, „Egyptian Estate-Holders in the Ptolemaic Period”: E. Lipinski (szerk.), State and Temple Economy in the Ancient Near East, Leuven, 1979, 731–743; Lewis 1986, 88 skk.; K. Goudriaan, Ethnicity in Ptolemaic Egypt, Amsterdam, 1988, 58 skk.; W. Clarysse, „Some Greeks in Egypt”: Johnson (szerk.) 1992, 51–56; uő, „Greeks in Ptolemaic Thebes”: Vleeming (szerk.) 1995, 1–19. Lásd pl. Bagnall 1988; J. Quaegebeur, „Greco-Egyptian Double Names as a Feature of a Bi-Cultural Society”: Johnson (szerk.) 1992, 265–272; H. Heinen, „Ein griechischer Funktionär des Ptolemäerstaates als Priester ägyptischer Kulte”: B. Funck (szerk.), Hellenismus. Beiträge zur Erforschung von Akkulturation und politischer Ordnung in den Staaten des hellenistischen Zeitalters. Akten des Internationalen Hellenismus-Kolloquiums 9.-14. März 1994 in Berlin, Berlin, 1996, 339–353; Heinen 2005, 202 sk. Vö. pl. Pfeiffer 2005. – Egyiptomi istenek a görög tudatban: Assmann 2000, 31 skk.; Stephens 2003, 20 skk. Vö. Hölbl 2001, 98 skk. – Az uralkodók, valamint görög és egyiptomi szakértőik által tett kísérletek a makedón királyság egyiptomi ideológiájának és a basileus egyiptomi görög ideológiájának megalkotására még további kutatásokat igényelnek. Vö. Bergman 1968, 66 skk.; E. Winter, „Der Herrscherkult in den ägyptischen Ptolemäertempeln”: Maehler–Strocka (szerk.) 1978, 148–160; L. Koenen, „Die Adaptation ägyptischer Königsideologie am Ptolemäerhof”: Studia Hellenistica 27 (1983) 143–190; Hölbl 2001, 90 skk.; Huss 1994, passim. Stanwick 2002 47 skk. Stanwick 2002 46–47. kép. Stanwick 2002 84–85. kép, VIII. Ptolemaios (?). A keltezések egy része azonban problematikus. Pl. a New Haven, University Art Gallery 4.1.1953 ltsz. fejet Bothmer 1996, 223 III. Ptolemaiosként (?), Stanwick 2002, 120 sk. X. Ptolemaiosként; az Alexandria 3364 ltsz. fejet Bothmer 1996, 221 IV. Ptolemaiosként, Stanwick 2002, 119 IX. Ptolemaiosként határozza meg. Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 563 sk. Cat. 134 (P. C. Bol); lásd még P. C. Bol, „Die Frankfurter Alexanderstatue. Ein griechisches Werk in ägyptischer Tradition”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 15–19; vö. uő, „Alexander der Grosse als Pharao im Liebieghaus in Frankfurt am Main”: Antike Welt 32 (2001) 65–69; C. Reinsberg, „Alexanderbild in Ägypten. Manifestation eines neuen Herrscherideals”: Bol–Kaminski–Maderna (szerk.) 2004, 319–339; uő, „Alexander-Porträts”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 216–234, 231. Peter C. Bol szerint a szobor Nagy Sándort, III. Philippos Arrhidaiost (Kr. e. 323–316) vagy IV. Alexandrost (Kr. e. 316–305) ábrázolja. Egyebek mellett, Bol és Reinsberg

52

53 54 55 56

57

58

59 60 61 62 63 64

65

66 67 68

Nagy Sándor mellett az arcvonások és a frizura alapján érvelnek, mely utóbbit Nagy Sándor sajátos anastoléja némileg leegyszerűsített változatának tartják (vö. Plutarchos, Pompeius 2.1 és lásd R. R. R. Smith, Hellenistic Royal Portraits, Oxford, 1988, 47 sk.; Stanwick 2002, 37). A kései klasszikus szobrászat hatását a lábak (enyhe kontraposztnak látott) tartásában, a fej megdöntésében, az arc aszimmetriájában fedezik fel (az arc aszimmetriájára a fáraónikus szobrászatban lásd azonban H. Philipp, „Der ’Grüne Kopf’ in Berlin”: Bol–Kaminski–Maderna [szerk.] 2004, 277–308, 296 sk.), valamint a görög hajviseletben. – Stanwick 2002, 63, 13. jegyzet megjegyzi, hogy a könyve írásakor rendelkezésére álló fényképek alapján nem tud ítéletet formálni a szoborról. Újabb tanulmányában a Ptolemaiosok egyiptizáló portréiról a Liebieghaus Museum szobrát meg sem említi, holott az ugyanazon a kiállításon szerepelt, amelynek katalóguskötetében Stanwick szóban forgó tanulmánya is megjelent. Lásd P. Stanwick, „Ägyptische Statuen der Ptolemäer”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 244–251. Nagy Sándor egyiptomi intronizációjának („koronázás”) vitatott kérdésére lásd Winter 2005, 206 sk. (contra S. M. Burstein, „Pharaoh Alexander: A Scholarly Myth”: Ancient Society 22 [1991] 139–145). Winter 2005. G. Lefebvre, Le tombeau de Petosiris I–III., Le Caire, 1924 (reprint kiadás 2007); Cherpion–Corteggiani–Gout 2007. Pronaos, 72. jelenet, Cherpion–Corteggiani–Gout 2007, 91. Lásd pl. a hermopoliszi Thoth-templom pronaosának díszes menynyezetét III. Philippos Arrhidaios (nominális) uralkodása idejéből: K. Parlasca, „’Verschränkte Kreise’ bei Decken und Mosaiken: Zur Dekoration der grossen Portikus des Thot-Tempels von Hermopolis Magna”: M. Krause–S. Schaten (szerk.), ΘΕΜΕΛΙΑ. Spätantike und koptologische Studien Peter Grossmann zum 65. Geburtstag, Wiesbaden, 1998, 267–271. A portikuszra lásd S. Snape–D. Bailey, The Great Portico at Hermopolis Magna: Present State and Past Prospects, London, 1988. Vö. Baines 2004, 45 skk., utalással L. M. Leahy közöletlen Ph.D. disszertációjára: Private Tomb Reliefs of the Late Period from Lower Egypt, Oxford University, 1988. Lásd még Derchain 2000, 32 sk., 54 skk.; K. Parlasca, „Perserzeitliche Wurzeln der frühptolemäischen Kunst”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 195–197. Pfrommer 1987, 142 skk.; Pfrommer 1990, 208 sk.; M. Pfrommer, „Roots and Contacts: Aspects of Alexandrian Craftmanship”: Alexandria 171–189, 171 skk.; Pfrommer 1999, 30 skk. Felső kép: Pfrommer 1999, fig. 64; alsó kép: Pfrommer 1999, 63. kép. Korona: Pfrommer 1999, 57. kép, gallér: Pfrommer 1999, 58. kép. Pfrommer 1999, 60. kép. Vö. Pfrommer 1999, 34. Török 1995, 72 sk. No. 77. A bőségszarura a Ptolemaiosok ikonográfiájában lásd J. Fischer, „Harpokrates und das Füllhorn”: Budde et al. (szerk.) 2003, 147– 163. H. Kyrieleis, „Griechische Ptolemäerbildnisse. Eigenart, Unterschiede zu anderen hellenistischen Herrscherbildnissen”: Beck–Bol–Bückling (szerk.) 2005, 235–243, 239 sk. – Vö. még Budde et al. (szerk.) 2003; Sandri 2004; uő, „Der Kindgott im Boot. Zu einem Motiv in der gräko-ägyptischen Koroplastik”: CdE 81 (2006) 287–310. Figyelemre méltó, hogy egyik budapesti szobor sem tartozik a fallikus Harpokratés-típushoz. Török 1995, 59 sk. No. 58. Frankfurter 1998, 55; Sandri 2004, 499–510. Vö. még H. Felber, „Von Söhnen, Vätern und Müttern. Ägyptische und griechische Aspekte frühptolemäischer Königstheologie”: Budde et al. (szerk.) 2003, 113–146.

54

Okor_2009_1.indd 54

2009.05.20. 14:27:15

Alexandria Egyiptomban

69 Török 1995, 143 No. 213. 70 Pollitt 1986; vö. J. J. Pollitt, „Response [to Robertson 1993]”: Green (ed.) 1993, 90–103. 71 F. Dunand, „Agathodaimon”: LIMC I (1981) 281–282. Vö. Fraser 1972 II, 349 sk., 356 sk. note 164; P. M. Fraser, „A Plaster Anguiform Sarapis”: Alessandria e il mondo ellenistico-romano. Studi in onore di Achille Adriani II., Roma, 1984, 348–351; G. Clerc–J. Leclant, „Sarapis”: LIMC VII (1994) 666–692; Bailey 2007, 266 skk. – A hagyományos feltevés, miszerint „Serapis was invented with the object of giving a greater degree of political and religious unity [of Greeks and Egyptians]” (D. Peacock, „The Roman Period [30 BC – AD 311]”: Shaw [ed.] 2000 422–445, 438, lásd még J. E. Stambaugh, Sarapis under the Early Ptolemies, Leiden, 1972, 9 sk., 88, 95 sk., 101; G. Hölbl, „Serapis”: LÄ V [1984] 870–874 stb.) ellen felhozható érvekre lásd újabban Huss 1994, 65 sk.; Huss 2001, 241 skk.; Schmidt 2005b, 293 skk. Vö. még P. M. Fraser, „Current Problems Concerning the Early History of the Cult of Sarapis”: Opuscula Atheniensia 7 (1965) 23–45; D. J. Thompson 1988, 116. 72 Az alexandriai Tychaionra, melynek középpontjában Nagy Sándor szobra állt, lásd [Libanius], Progymnasmata, Descriptiones 25, vö. Fraser 1972 II, 392 sk. 417. jegyzet; H. Lauter, Die Architektur des Hellenismus, Darmstadt, 1986, 179; M. Pfrommer, Alexander der Grosse. Auf den Spuren eines Mythos, Mainz, 2001, 99 sk.; McKenzie 2007, 244. – Andrew Stewart szerint a szobortípus, mely Nagy Sándort aegis-szel, jogart és a Palladiont (Trója pártfogóját, Athénét ábrázoló szobor) tartva ábrázolja, egy I. Ptolemaios által Kr. e. 211-285-ben a Sema-ban felállított kultuszszoborra megy vissza, lásd Stewart 1996, 242. Vö. még Reinsberg 2005, 226 skk. 73 Vö. H. Kyrieleis, „Die Porträtmünzen Ptolemaios’ V. und seiner Eltern”: JdI 88 (1973) 213–246; Kyrieleis 1975; H. P. Laubscher, „Hellenistische Herrscher und Pan”: AM 100 (1985) 333–353; uő, „Triptolemos und die Ptolemäer”: Jahrbuch des Museums für Kunst und Gewerbe Hamburg 6–7 (1988) 11–40. 74 Vö. még A. A. Long, „Hellenistic Ethics and Philosophical Power”: Green (szerk.) 1993, 138–162, 153. 75 Venit 2002, 34 skk. 76 Venit 2002, 63. kép. 77 Mustapha Pasha I. sz. sír, udvar déli fala, jobboldali átjáró, Venit 2002, 41. kép. 78 Venit 2002, 66 sk., vö. Vitruvius, De architectura 5.6.8–9. 79 Anfushy V. sz. sír, loculus-fedő egyiptomi naos formájában, Venit 2002, 74. kép. 80 Vö. Pensabene 1983; Schmidt 2003, 27 skk. 81 Lásd Venit 2002, 68 skk. és vö. Riggs 2005, 245 skk. 82 McKenzie 2007, 93. 83 Vö. M. Bergmann, „Perspektivische Malerei in Stein. Einige alexandrinische Architekturmotive”: Bathron. Beiträge zur Architektur und verwandten Künsten. Für H. Drerup zu seinem 80. Geburtstag, Saarbrücken, 1988, 59–77; McKenzie 1996; Török 2005, 115 skk. 84 McKenzie 2007, 145, 146. kép. 85 McKenzie 2007, 150/a, b kép. 86 McKenzie 2007, 158. kép. 87 McKenzie 2007, 147. kép. 88 Pensabene 1983; McKenzie 2007, 92 skk. Lásd még J. Onians, „From the Double Crown to the Double Pediment”: Alexandria 127– 140, 134; a megtört kapuszemöldökre lásd Arnold 1999, 303 sk. 89 D. W. Larkin közöletlen Ph.D. disszertációja: The BrokenLintel Doorway of Ancient Egypt and its Decoration, New York University, Institute of Fine Arts, 1994 (Venit 2002, 94 hivatkozása). 90 Arnold 1999, 117. kép, III. Ptolemaios kora. 91 McKenzie 2007, 191. kép. 92 McKenzie 2007, 203, 204. kép.

93 A. J. B. Wace et al., Hermopolis Magna, Ashmunein. The Ptolemaic Sanctuary and the Basilica, Alexandria, 1959; F. Rumscheid, Untersuchungen zur kleinasiatischen Bauornamentik des Hellenismus I., Mainz, 1994, 53 f. 94 McKenzie 2007, 75. kép. 95 Török 1995, 121 sk. No. 162. 96 Török 1995, 141 No. 212. 97 Török 1995, 119 skk. No. 160. 98 Vö. B.V. Bothmer, Egyptian Antecedents of Roman Republican Verism. Quaderni de ‘La ricerca scientifica’ 116 (1988) 47-65 (=Bothmer 2004 407-431); Bothmer 1996 (=Bothmer 2004 465493). 99 Szymanska 2005 219 sk. Cat. 174. 100 Török 1995 123 No. 163. 101 ESLP 129, 250. kép. 102 ESLP 153 sk. No. 118. 103 Kr. e. 150-100 körül: B. V. Bothmer: ESLP 153 sk.; Kr. u. 3. század közepe: M. Bergmann, Studien zum römischen Porträt des 3. Jahrhunderts n. Chr., Bonn, 1977, 173 sk. 104 Vö. P. G. P. Meyboom, The Nile Mosaic of Palestrina. Early Evidence of Egyptian Religion in Italy, Leiden–New York–Köln, 1995; Snowden 1970; J. Vercoutter et al., L’image du noir dans l’art occidental, Fribourg, 1976; N. Bonasca, „Realismo ed eclettismo nell’arte alessandrina”: Harris–Ruffini (szerk.) 2004, 87–98. 105 Török 1995, 190 sk. No. 145. 106 A keltezéshez vö. H. Philipp, Terrakotten aus Ägypten, Berlin, 1972, 20 skk. No. 6, 7, 9, 10; Himmelmann 1983, 42 skk.; J. Fischer 1994, 39 skk. 107 Paris, Musée du Louvre inv. Myr 233, Tanagra. Mythe et archéologie. Musée du Louvre, Paris 15 septembre 2003 – 5 janvier 2004. Musée des Beaux-Arts de Montréal, 5 février – 9 mai 2004, Paris, 2003, 178 skk., Cat. 122, 325-250 BC, Myrina, „A sír”. Lásd még S. Mollard-Besques, Musée National du Louvre. Catalogue raisonné des figurines et reliefs en terre-cuite grecs, étrousques et romains II. Myrina, Paris, 1963, 113, Cat. MYR 232(3), Pl. 135/a. 108 A felsőruha rojtos szegélyének „rossz” irányára (általában a jobb vállon van átvetve, nem a balon) lásd pl. F. Dunand, Terres cuites gréco-romaines d’Egypte. Département des Antiquités Égyptiennes, Paris, 1990, Cat. 397–401 (Ízisz), 495 (papnő). 109 Vö. E. Simon, „Libation”: Thesaurus Cultus et Rituum Antiquorum I. Processions. Sacrifices. Libations. Fumigations. Dedications, Los Angeles, 2004, 237–253, 245. 110 Vö. Huss 1994, 98 skk.; Pfeiffer 2005. 111 Hérodotos II. 42 az Ozirisz- és Ízisz-kultusz „nemzeti” egységéről beszél, v. ö. Bergman 1968, 293 sk. 112 Vö. H. de Meulenaere, „Mendes”: LÄ IV (1981) 43–45; J. Malek, „Sais”: LÄ V (1983) 355–357; C. C. Edgar–G. Roeder, „Der Isistempel von Behbet”: RecTrav 35 (1913) 89–116; G. Steindorff, „Reliefs from the Temples of Sebennytos and Iseion in American Collections”: Journal of the Walters Art Gallery 1944-1945, 39–59. 113 Vö. A. Giammarusti–A. Roccati, File. Storia e vita di un santuario egizio, Novara, 1980; E. Winter, „Philae”: LÄ IV (1982) 1022–1027; Vassilika 1989. 114 Ízisz tisztelői a görög-római világban a kultuszban végzett libációhoz használt vizet az Első Zuhatag vidékével asszociálták, de sokuk azt is tudta, hogy az Ízisz-szentélyekben használt Nílus-víz valójában „az Elephantinén túli forró Meroéból” érkezik, vö. Juvenalis, Szatírák 6.526–528. 115 Az allegóriára, szimbólumra és metaforára lásd még J. Onians, Art and Thought in the Hellenistic Age, London, 1979; Stewart 1996, 241 sk. 116 Vö. E. E. Rice, The Grand Procession of Ptolemy Philadelphos, Oxford, 1983; Pfrommer 1999, 62 skk.

55

Okor_2009_1.indd 55

2009.05.20. 14:27:15

Tanulmányok

117 Pl. núbiai zenész szobra, Párizs, Bibliothèque Nationale, Havelock 1981, No. 99; fejedény, BM 1955-10-8-1, D. E. L. Haynes, „Bronze Bust of a Young Negress”: The British Museum Quarterly 21 (1957) 19–20; núbiai fiú büsztje, Firenze, Museo Archeologico 2288, Snowden 1970, 62. kép. 118 Török 1995, 148 No. 222. 119 Vö. Dihle 1961; A. Dihle, Die Griechen und die Fremden, München, 1994. 120 Vö. S. M. Burstein, „The Hellenistic Fringe: The Case of Meroe”: Green (szerk.) 1993, 38–54; uő, Graeco-Africana. Studies in the History of Greek Relations with Egypt and Nubia, New Rochelle–Athens–Moscow, 1995; L. Török, The Kingdom of Kush. Handbook of the Napatan-Meroitic Civilization (Handbuch der Orientalistik 31), Leiden–New York–Köln, 1997, 383 skk., 409 skk.; uő, „Hellenistic Goods and Ideas in Meroe”: I. Caneva–A. Roccati (szerk.), Acta Nubica. Proceedings of the X International Conference of Nubian Studies Rome 9-14 September 2002, Roma, 2006, 467–473. 121 Robertson 1993, 86. 122 Vö. Robertson 1993, 81. 123 L. Giuliani, „Die seligen Krüppel. Zur Deutung von Missgestalten in der hellenistischen Kleinkunst”: AA 1987, 701–721, és lásd újabban Schmidt 2005a, 270 sk. – Fischer 1998, 329 figyelmeztet azonban, hogy kultusztevékenységekben ábrázolt férfifigurák és férfi törpék csak Egyiptomban, míg nőnemű tör-

124 125

126 127 128 129

130

pék és nyomorékok csak Szmirnában készült terrakottákon jelennek meg. Vö. H. P. Laubscher, Fischer und Landleute. Studien zur hellenistischen Genreplastik, Mainz, 1982; Himmelmann 1983. Vö. G. T. Martin, The Sacred Animal Necropolis at North Saqqara. The Southern Dependencies of the Main Temple Complex, London, 1981, 27 skk.; P. Derchain, „Observations sur les erotica”: uo. 166–170; Török 1995, 20, 143 skk.; Fischer 1994, 51 skk.; Fischer 1998; C. Boutantin, „Production de terres cuites et cultes domestiques de Memphis à l’époque impériale”: CdE 81 (2006) 311–334, 330 skk. Török 1995, 55 sk. No. 51. Török 1995, 116 sk. No. 156. Török 1995, 155 sk. No. 238. Wrede 1988. A leletre lásd még S. Pfisterer-Haas, „Die bronzenen Zwergetänzer”: Das Wrack. Der antike Schiffsfund von Mahdia, Köln, 1994, 483–504. Táncoló férfi és női törpék bronz- és terrakottafiguráira lásd még A. Adriani, „Microasiatici o Alessandrini i grotteschi di Mahdià?”: MDAIR 70 (1963) 80–92; Himmelmann 1983, 71 skk.; Török 1995, 159. Gay Robins kitűnő monográfiájában, mely a korai dinasztikus kortól a Ptolemaios-kor végéig tárgyalja Egyiptom művészetét, a Petozírisz-sír kivételével egyetlen nem fáraónikus stílusú emlékről sem esik szó. Lásd G. Robins, The Art of Ancient Egypt, London, 1997, 231 skk.

56

Okor_2009_1.indd 56

2009.05.20. 14:27:15