TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIV

TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIV.

TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIV.

SZEGED 1997

TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL

Szerkesztő bizottság BLAZOVICH LÁSZLÓ, GAÁL ENDRE, LABÁDI LAJOS, KRUZSLICZ ISTVÁN GÁBOR, VÍGH ZOLTÁN

Szerkesztette BLAZOVICH LÁSZLÓ

Műszaki szerkesztő PIPICZNÉ SZABADVÁRI TÜNDE

ISSN 0133-414X

© Blazovich László, 1997

A Szegedért Alapítvány és Szeged Város Önkormányzata támogatásával kiadja a Csongrád Megyei Levéltár

G LÜCK JENŐ

ÁTTEKINTÉS EGY ARADI VÍZÜGYI TÉRKÉPGYŰJTEMÉNYRŐL ( 1784- 1862)

Az utóbbi időben történt dokumentumfeltárások további adatokat szolgáltattak Er­ délyt és a Pártiumot átszelő legfontosabb folyó, a Maros jelentőségéről. Valójában már a XI. században papírra vetett Szent Gellért legenda kiemelte gazdasági jelentőségét a rajta folyó sószállításokkal kapcsolatban, i Az Árpádkori dokumentumok is némi ada­ tokkal szolgálnak kacskaringós medréről, amely különösen Zámtól nyugatra elterülő al­ sófolyását jellemzi. Az aradi káptalan 1177-ből származó charturaliuma megemlíti sze­ repét és szétterülő ágai közül 1247-ben a Szárazér is szerepel.1234 A Maros jelentőségét messze földön is megismerték, aminek eredményeképpen rá­ került a híres arab geográfus Idrisi (kb. 1099—1165) térképére, amelyet a párizsi Bibliotheque National birtokol.3 Természetesen a további századok térképein is szerepel, meglepő azonban, hogy a XVI. századtól kezdve, legalább 100 évig a térképészek félreismerték kelet-nyugati irá­ nyát és alsófolyása végpontja közelében észak-déli elferdülés látható 45 vagy éppen 90 fokos szögben. E tévedés hatása még Sambulus kiváló térképén is észlelhető. A legna­ gyobb elferdülést Jakob von Sandart térképe mutatja (1856), amely a maximális mérté­ kű tévedést már Lippánál vélte megtalálnia A XVII. század végén a Maros alsó folyásának pontosabb feltérképezése az ún. felszabadító háború stratégiáját szolgálta és a császári hadvezetőség megbízásából első­ sorban Marsigli végzett pontosabb felvételeket. A Maros kacskaringós alsófolyásáról igen pontos képet nyújt a Hevenes-féle térkép.56 A Maros alsófolyásának szerepe megnövekedett a XVIII. század elején miután a közvetlen bécsi alárendeltségű Bánság létrejött (1716). Az első kormányzó Florimund Mercy rendeletére 1723 és 1725 között különös gonddal térképezték fel a Maros vidé­ két, nem utolsó sorban a terjedelmes mocsarak megismerése céljából, amelyeket a csempészek és az engedély nélküli kivándorlók használtak.5 A XVIII. században bekövetkezett gazdasági és politikai újjárendezés a Maros al­ sófolyásának mindkét oldalán napirendre tűzte a védtöltések létesítését a gyakori árvi­ zek miatt, valamint a mezőgazdasági fejlődést károsító belvizek levezetését. Természe­ tesen a kor lehetőségei még nagyon korlátoltak voltak. így például 1779. december 91 2 3 4 5 6

Scriptores Remm Hungaricarum, Budapest, 1938. II. 490. Magyar Országos Levéltár, Budapest Dl. 36523, 36875, 31121, 30405. P ierre A madéé J aubert: La Geographie d’Edrisi, Amsterdam, 1975. (reprint). Eredetije Österreichische National Bibliothek, Bécs, Kartensammlung. Egyetemi Könyvtár Budapest, Hevenesi gyűjtemény, 91. sz mappa. Eredetije a Temesvári Állami Levéltában, 1/1723—25.

5

13. között Aradot védő töltések csak nagy emberi és anyagi erőfeszítésekkel párosítva tudtak ellenállni. Öt évvel később a vízáradat bizonyult hatalmasabbnak.? A Maros hasznosításának továbbra is elsődleges célja a víziszállítás biztosítása volt. Ennek keretében is a sószállítás jelentette a legfontosabb tényezőt, hajóknak titu­ lált dereglyék segítségével. Arad megye iratai között számos központi és helyi kezde­ ményezés nyoma szerepel a fenti cél érdekében. így például 1747-ben a megye a kama­ rától pénzbeli hozzájárulást kért, hogy az Arad mellett eliszaposodott főmederből a holtágakra zúdult és szétterülő vízmennyiséget levezessék.« Maga a sószállítás emberte­ len körülmények között történt, részben a szabályozatlan folyó szeszélyei folytán.9 Igaz, a kérdés megoldására 1773-tól további lépések történtek, a jóindulat azonban a Maros alsófolyásával határos megyék szokásos vitájába torkolt. Végül központi utasí­ tásra 1780-tól Sachs Zakariás nevű mérnök irányítása alatt részben kamarai pénzből, nagy részben közmunkával, némi munkálatok kezdődtek. Arad megye azonban csakha­ mar felpanaszolta, hogy ezek nyomán a víz áradáskor fokozott mértékben zúdul partjai­ ra, lassabban vonul le és a posványok területe máris megnőtt.io Mindenesetre a vízsza­ bályozás színvonalának emelése parancsolólag követelte meg a vízi térképezés javítását. Az Országos Levéltár és az Esztergomi Vízügyi Múzeum gyűjteményében végzett kutatásokból kiderül, hogy az illető század vége felé szakszerűbb térképek készültek. Ezek között említhetjük Maros-Portus és Szeged közötti hajóvontatási utat felvázoló térképet, amely immár figyelemmel volt az üres vízi sószállító eszközök visszatérésére is. A „Hydraulische Ideal-Plan” című munkálatot (1777) két évvel később egy széle­ sebb perspektívával elkészült vázlat követte, amely javaslatokat tartalmazott a hajóút egyszerűsítésére, elsősorban átvágások révén. Ezen időszakban részlet térképek is meg­ jelentek Szabadhely, Csicsér, Mondorlak és Glogovác vidékének vízrajzával.n Az újabb tervezgetések kapcsán készült 113 térkép ismeretlen időpontban az aradi „Kölcsey” egyesület birtokába került, majd a kultúrpalota felépítése után (1913) egy létesítendő múzeum céljaira ajánlották fel. Végül 1952 után az újonnan létesült aradi tartományi múzeum középkori gyűjteményébe sorolták be M. F. 775. gyűjtőszám alatt, meghagyva a térképek hátlapján lévő kettős egykori jelzetet, amelyek alapján az egyes példányok idézhetők. A legrégibb példány 1784-ből származik és az anyag lényegében 1862-ig folytató­ dik. Úgy látszik, hogy néhány későbbi térkép véletlenszerűen került a gyűjteménybe. Viszont egy közbeeső 1847-es leltározás nyomai azt mutatják, hogy a gyűjtemény ge­ rincét képező megelőző időszakból származó anyag megtizedelve maradt fenn. Össze­ függőbb részt csupán Rieger vízimémöknek 1830—1838 között készült munkái mutat­ nak. A szövegek általában németek, a helynevek azonban az egykorú magyar elnevezé­ seket tükrözik. A térképanyag néhány kivételtől eltekintve, amelyek képet szolgáltatnak a teljes folyóhosszról, csupán az alsófolyást tárgyazzák Zámtól a torkolatig. A Maros teljes átnézetét elsőként egy 1788-ból származó térkép szolgáltatja, készítője azonban ismeret-78910 7 Gaál J enő : Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelő­ dési állapotának leírása. Arad, 1898. 420. 8 Állami Levéltár Arad, Acta Congregationum 55, 110, 111/1747, 178/1748. 9 M árki Sándor: Arad szabad királyi város és Arad vármegye története, Arad 1895. II. 879. 10 Uo. 20, 50/1783, 297, 368, 384, 425, 503, 1036/1785. 11 Az esztergomi Magyar Vízügyi Múzeum gyűjteményében.

6

len (9-1). Hasonló célból időpont megnevezése nélkül került a gyűjteménybe további öt hasonló tartalmú felvétel (66-49, 67-51, 68-52, 69-53, P 134). Az évtizedek folyamán bekövetkezett változásokat igyekeztek megismerni a „Maros Fluss Fixirung” című munkálat révén, amely 1860-ban készült (49-95). Rövidebb szakaszokat számos térkép ismertet, amelyek időzítése a XIX. század első felére tehető, néhány azonban keltezéssel is el van látva. Közéjük tartozik Zám és Radna közötti folyószakasz átnézeti térképe (92-3). Ehhez szervesen kapcsolódik az a példány, amely bemutatja Radna és Szemlak közötti helyzetet (60-79). Szintén az idő­ pont megjelölése nélkül készítette el egy ismeretlen mérnök és tehetséges rajzolója az egymással szemben elterülő Mondorlak—Szépfalu községpáros között kezdődő helyze­ tet, amely az Arad melletti, akkor önálló községeket alkotó Zsigmondházáig és Mikelakáig terjed (96-77). Temes megye marosi határának pontos partvonulatát 1833-ban ké­ szítette el (84-19). E csoportba sorolható a Tápé—Szeged szakasz bemutatása, beleértve a folyó hajlatát is (102-158). Nagyszámú térkép kínál részletesebb ismertetést egyes települések határán átvonu­ ló folyószakaszról. így például egy magyar nyelvű térkép Zám határában fennálló hely­ zettel ismertet meg (86-18). A közeli déli parton elterülő Pozsoga helység vízvédelmét megerősítendőre rendelt meg egy helyszíni felvételt, valószínűleg gátépítések előkészí­ tése alkalmából (46-85). Szintén hasonló meggondolások nyomán készítettek tanul­ mányt 1830 júniusában Lalasinc és Belotinc körzetének részletes vízrajzi helyzetéről (60-17). Különös gonddal készült Milova határának vízrajzi térképe, ami érthető a ko­ rabeli község fontossága folytán, mivel határában jelentősebb bányák működtek és ezek termékei jórészben szintén vízre kerültek (36-36). Nagyobb számú térkép maradt fenn a Lippától nyugatra eső vízvédelmi szempont­ ból sokkal nagyobb kérdéseket felvető vidékről. A Maros ún. Gedus nevű „öblétől” a szemlaki szigetig terjedő folyószakasz külön felvételre került a hajózással és árvízvéde­ lemmel kapcsolatos helyzete miatt (112-33). Német- és Ráczcsanád, valamint Szaravola marosi határa szintén gondosan készült el (57-163). Hasonlóképp jártak el Apátfal­ va—Zombor (Kiszombor), valamint Makó vidékének feldolgozása alkalmával, amelyet a XIX. század elejéről származó négy térkép őrzött meg (56-167, 38-8, 57-164, 55166). Makó—Ferencszállás területéről külön térkép készült (108-48). Deszk és Szőreg vízrajzának feltérképezéséről három térképet találunk (98-155, 101-160, 99-157). A Maros torkolatvidékét, valamint a Tiszának a megfelelő helyzetét külön vázolták fel, nyilvánvalóan az árhullámok ütemének illetve időzítésének megismerése végett, ame­ lyet két példányban tanulmányozhatunk (47-82, 47-72). Arad város katonai és gazdasági jelentőségénél fogva kiemelt érdeklődésre tartha­ tott számot. A XIX. század elejéről származtatjuk a vár és a város, valamint a környék felmérését, amely a gyűjteményben szerepel (M. F. 865). Utóbb több hasonló munkálat készült el és valamennyi kidomborítja, hogy a vár és a kapcsolódó polgári település a Maros fő és egyik nagyobb mellékága által körbezárt szigeten terül el (16-99, 26-42, 41-37). A XIX. század elején Lippa még jelentős gazdasági élettel rendelkezett és vonzáskörzetéhez tartoztak az északi parton lévő Arad megyéhez tartozó Radna és Sólymos. A Maros „profiljáról” Sólymosnál 1828-ban készítettek felvételt, majd 1828 és 1833 kö­ zött egy nagyobb kitekintésű térképpel fejlesztették a helyismeretet (91-19, 91-33). Si-

7

mon Feuengger aláírásával hitelesített térkép felöleli mindhárom település területén ta­ lálható Marosszakaszt. Szemmel láthatólag különös figyelemmel részletezték a helyzetet a lippai piactér vonatkozásában, ahová az év folyamán messzeföldről hajtották fel az el­ adásra kínált állatokat (28-65). Még részletesebb képet rajzoltak az 1847-ben készült térképen (X-63). Mint jeleztük a legátfogóbb térképészeti munkát a Maros alsófolyásán egy Rieger nevű mérnök végezte el, akinek keze alól számos, aláírásával hitelesített térkép került ki 1830 és 1838 között. Az általunk ismert első térképe Sajtény és Apátfalva közötti folyószakaszt mutatja be, különös gonddal felmérve a holtágat és a nagyobb méretű Ba­ rátszigetet (84-43). Munkája folytatásaképpen Arad-vidékét dolgozta fel. Két példány­ ban készítette el Glogovác község árterületét felölelő munkáját. Az első térképet (39173), amely keltezetlen, 1837-ben nagyobb részletességgel és kiterjesztett terület be­ rajzolásával ismételte meg (18-58). Szintén két térképet mutatott be Arad város és Magyar-Pécska közötti folyósza­ kaszról, amelyek keltezése 1832 és 1833. Felvételt terjesztett elő Arad város és Zádorlak közötti folyószakaszrészletről is (X-70). Hasonló részletmunkálatnak tekinthető a zádorlaki Maroskanyartól a Magyar-Pécska határában lévő Gedus erdőség közötti hely­ zet bemutatása (58-40). Ugyancsak 1833-ban készítette el Magyar- és Rác-Pécska községekkel határos Marosmeder részletes bemutatását. Ezt kiegészítette a déli oldalon elterülő Német Péter hasonló átnézetével. A munkálatot két példányban készítette el, részleteikben lényegében azonosak (X-70, 58-40). Valószínűleg a térképek 1833-as keltezése csupán előbbi tevékenységének megjelentetésére szolgálnak, mivel ugyanabban az évben előterjesztették a Maros-vonal és környék részletes térképét is a nagylaki zónában. A rendelkezésünkre álló példányból kiderül, hogy ez utóbbi nagyobb méretű vállalkozása három részletre tagolódott sajnos, az aradi gyűjteményben csupán a Sajtény—Nagylak közötti szakasz térképe került megőrzésre (81-6). Munkásságának újabb szakaszát je ­ lentette megbízatása a Maros és a Csoltág összefüggésének tanulmányozása. E működése keretében 1835-ben felmérte a Csoltág teljes hosszát és vidékét és erről két példányban térképet készített (M. F. 859, 860). E feladatot újra kézhez vette 1837-ben és felmérte a Csoltágat, de szemmel láthatóan annak az elképzelésnek a fényében, hogy azt végképp elzárják és erre javaslattal is szolgált (13-69). A jelzett gyűjteményben található még egy Csoltágat ábrázoló térkép 1839-es keltezéssel, amelyről azonban csak gyaníthatjuk Rieger szerzőségét, mivel ezúttal aláírása hiányzik (143.121). Időrendben utolsó nevével jelzett, ismert munkája Nagylak mezőváros vízrajzi környezetét vázolja fel 1838-as keltezéssel (10-64). Ehhez kapcsolódik ugyanabban az évben készült kiegészítő térképe, amely feltünteti a Maros árterületét a Nagylaktól délre eső vidéken is (14-34). Rieger munkásságán kívül fellelhető a gyűjteményben még három további munká­ lat a Csoltággal kapcsolatban. Úgy látszik, hogy a hatóságokat e kérdés behatóan fog­ lalkoztatta. Újabb térképet rendeltek, amelynek szerzője ismeretlen, csupán Sismits Jó­ zsef János gyakornok látta el kézjegyével (M. F. 855). Ugyancsak térképet tervezett egy Postler nevű mérnök is (X-123). A Maros kisebb-nagyobb mellékágai, elsősorban a Holt-Maros már 1821-ben ta­ nulmány tárgya volt (72-107). A későbbi években számos esetben foglalkoztak kérdésé8

vei részben teljes vonulatával (70-162, 21-56), vagy egyes részleteivel, mint például Kiszombor illetve Apátfalva határával kapcsolatban (97-152, 31-1). Kisebb vízjáratokra hívja fel a figyelmet a két térkép, amely Egres--Szaravola partvidékét tárgyazza (62164, 94-165). A tudományos fejlődés eredményeképpen a térképek adatkínálata mind részlete­ sebbé és alaposabbá válik. így például Rieger 1835-ben térképén, amely Szabadhely és Mikelaka közötti helyzetet mutatja be, helyet biztosított a Maros-meder keresztmetsze­ tének és a vízréteg magasságának. A legtöbb térkép megadja a folyó illető helyen fenn­ álló átmérőjét és több-kevesebb részletességgel a mederben található elemeket. Ugyan­ akkor részletesebbé válnak a környezet elemei, sokszor eljutva a települések utca szer­ kezetéig is. A térképek léptéke a klafter rendszert követi. Habár a hajózás szempontjából a Maros szigetei sok tekintetben akadályt jelentet­ tek, az igazsághoz tartozik, hogy a múlt századok viszontagságai közepette a folyó na­ gyobb szigetei a lakosságnak védettebb helyzetet teremtettek. Valójában a Mercy-féle térkép (1723—25) Arad és Csanád között 33 szigetet tüntet fel. Mint jeleztük Arad vára és polgári települése a Maros egyik szigetén terült el. Pauli? határában a Háda szigetet 1844-ben mezőgazdasági termelésben hasznosították (37-29). A Maros medre és egyik holtága Kisfalud határában „füvesnek” minősített szigetet képezett 1861-ben, amelyet valószínűleg legeltetésre is használtak (76-11). Arad mellett a Ferenc, János és Karolin nevű szigetek 1840 körül a városiak kedvenc szórakozóhelye volt. A nagylaki Faur szi­ getet 1834-ben felmérték és megállapították, hogy közel 24 kis hold terjedelemmel bír (79-8). Valamivel kisebb volt az 1828-ban felvett Stoipai sziget (7-266). Apátfalva kör­ zetében a Memotán nevű sziget tűnik fel (54-157). Néhány térkép az általános felmérésen túlmenően bizonyos különleges céllal ké­ szült. Az egyik a Temesvár—Lippa postaút Maros-menti szakaszát taglalja és megálla­ pítja, hogy milyen vízállás mellett lehet számítani a küldemények zavartalan továbbítá­ sára (43-66). A kérdés úgy látszik folyamatosan napirenden volt a változások lehetősé­ ge következtében. így 1851-ben az előbbihez hasonlóan készítettek egy felvételt, amely feltüntette a postaút védelmére szolgáló megtett vagy teendő intézkedéseket (44-80). A Maroson folyó legfontosabb gazdasági tevékenység a múlt század derekáig a hajózás volt. Az erre vonatkozó térképanyag elég hiányosan maradt meg. Nem feled­ hetjük el, hogy a folyómederben jelentkező sziklák, homokpadok, partomlások, veszé­ lyes sodrások stb. arra késztették az érdekeltséget, hogy pontosítsák a korabeli opti­ mális hajózási útvonalat. így 1842-ben készült térkép tisztázza Odvo§ vidékén kialakí­ tott útvonalat, amely az 1833-ban bekövetkezett partmódosulást is figyelembe vette (4422). Arad városánál az áthajózás célszerű vonalát külön térképen jelezték (M. F. 857). A legfontosabb áru, a só szállításának különleges követelményeit vette figyelembe az 1784-ben készült térkép (93-5). Bizonyára a Maros vonalában végbemenő időnkénti változások arra késztették 1818-ban az aradi sóhivatalt, hogy újra egy különleges térképet rendeljen a fent említett célból. Valóban a két térkép összehasonlítása számos ponton eltérést mutat (94-5). A gyűjteményben található egy másik térkép is, amely ha­ sonló célból Deszk és Algyő vidékét célozza meg, kiemelve olyan lényeges pontokat, mint Zebegény-fok, Hosszú-tó, Csíkos-ér stb. (X-106). Az Európa hírű Arad-vidéki „lángliszt” kelendő volta egyre szaporította az előál­ lítást végző marosi hajómalmokat, főképp Arad környékén. Habár a malom-kérdés már

9

a XVIII. században is felmerült, valójában csupán a XIX. század derekán vált súlyossá. A helyzet felmérését szolgálta egy korabeli térkép a malmok feltüntetésével (M. F. 865). Az Arad Megyei Levéltár anyagából ismeretes, hogy 1850 után a hajózás zavarta­ lansága érdekében a korabeli hatóságok meg akarták rendszabályozni őket. Két 1861ben készült térkép a Maros déli partján fekvő hajómalmokkal foglalkozik (1.71). A másik térkép a kisfaludi hajómalmok helyzetét taglalja, Spilka László munkálata alapján (73-11). A következő évben készült el Újarad viszonylatában hasonló tartalmú térkép, amely behatárolja az ott működő öt hajómalmot és rámutat arra, hogy a hajózási útvonalat érintik. Egy másik térkép tünteti fel Újarad és Zádorlak közötti hajómalmokat és a féltett hajózási útvonalat (74-75, 76-77). Egy 1866. május 22-én kelt térkép, amely ismeretlen forrásból származik, arra összpontosít, hogy a hajómalmok az árvízveszély tényezői is (X-87). Az árvízveszély kétségtelenül központi kérdés volt. Külön hangsúlyt kapott az ár­ területek meghatározása, illetve a vízállásos helyek feltérképezése. Gyűjteményünkben négy ilyen tartalmú térkép található. Egy igen ügyesen megrajzolt térkép feltünteti Zám és Arad között a Maros árterületét (24-50). Egy másik mérnök Zám és Radna között fellelhető vízállásos területeket jegyezte fel (25-51). Hasonló meggondolások vezették Fenlak—Zádorlak illetve Német-Csanád vidékén működő szakembereket két részletes térkép elkészítésére (120-54, 1-171). A Maros romboló hatásának ellensúlyozására szolgáló tulajdonképpeni szabályo­ zási munkálatok 1825 és 1830 között Szemlak és Szeged között mutattak fel bizonyos eredményt. 12 Ezen tevékenységhez kapcsolódik néhány fennmaradt térkép is. Egyikük összefoglalja Makó vidékének vízrajzi helyzetét és a Marossal kapcsolatban felhívja a figyelmet egy új csatornára, amely a belvizek elvezetésére szolgál (X-153). Hasonló célzatú térkép Apátfalva határával foglalkozik a lecsapolás tekintetében és figyelmeztet a körzetben folyó halászatra is (96-161). A Maroson végzendő parterősítési munkálatokról hírt ad Rieger 1833-ból kelte­ zett térképe, amely Sajtény és a túloldalon lévő Temes megyei parton elhelyezkedő köz­ ség közötti folyószakaszon végzett vagy végzendő partműveket ismerteti (82-39). Ha­ sonlóképpen két térkép közli a Szemlak határában lévő vagy tervezett „vízfelfogó” töl­ tések alakzatát (27-44, 103-170). Az 1860-as pusztító árvíz a gátak további megerősítését követelte meg. Az aradi gyűjteménybe bekerült a Tisza—Maros-szögben az ún. Sárgapart megerősítésének fela­ data. A munkálatok kiterjesztését szorgalmazták a Mindszent—Apátfalva közti gát ki­ építése érdekében. Hasonló célzattal készítették el a Fekete-Csanádtól Vetyeházig terje­ dő szakaszt a Maros jobb partján (32-87, 4-92, 6-94). Gátépítési célzattal készült Algyő—Szőreg partépítési tervezete is (8-94). A Maros megrendszabályozásának és hasznosításának érdekében szükségessé vált a kanyargós folyó hosszának rövidítése és medrének kitisztítása. Ennek érdekében több felvétel készült, amelyek nemcsak a meder kiegyenesítését, hanem egyes holtágak kiik­ tatását is célozták, valamint egyes helyeken a főfolyás terének szélesítését. A megoldás sürgősségét szorgalmazták a gögörkeleti egyházi főhatóságok a Hodos-Bodrog kolostor veszélyeztetése miatt. Az Arad mellett található kolostor a Marosba nyúló földnyelven12 12 M árki, i.m. 879.

10

terült el és a vízsodrás az északi parton található kolostort hovatovább elmosta volna. A Helytartótanács már 1832-ben elrendelte egy tervezet készítését, amely 1833 októberé­ ben készült el. E tárgyban két kelet nélküli térkép is található (71-68, 72-150, 66-26). A munkálatra 1839-ben került sor, főleg megyei közmunkával, amelynek eredménye­ képpen a földnyelvet északi részén átvágták és a Marost új mederbe terelték.)3 További nagyobb számú átvágásra 1845-től került sor és 1872-ig összesen 33 át­ vágást végeztek el a Maros alsófolyásán. Igaz, ezen erőfeszítés csak részben volt ered­ ményes, mivel egyes átvágások eliszaposodtak vagy más hiányosságokat mutattak fel. Másrészt a folyómenti út kiépítése és a vasútvonal megnyitása (1868) a víziszállítást az alsófolyáson jóformán a tutajozásra értékelte le, a gőzhajózás bevezetése pedig csődöt mondott. >“* Az átvágások tervezése számos térkép elkészítését igényelte. A legkeletibb átvágá­ si javaslat Konop vidékét érintette és az Odvo§—Sólymos közötti átvágás tervezete kö­ vette (139-122, 131-76). Ez utóbbi Milova—Solymosi átvágás címszó alatt is szerepel, amely részletesebben határozza meg az átvágás pontos helyét. A munkálat pontosítása érdekében 1852-ben mederkeresztmetszetet is készítettek (23-89, 190-62). Egy másik vázlat Radna—Lippa vonatkozásában alapozza meg az átvágást és ezzel együtt kiiktatja a folyó egyik szigetét is (88-12). A Páulij—Hidegkút illetve Csicsér—Szabadhely közötti folyószakaszon hat átvágás ötletét összesítették (15-21). A zádorlaki átvágás tervét 1847 előtt készítette el Kosztka József. Az általa hitelesített öt térkép tartalmazza a megvalósítás számára szükséges összes elem feltérképezését. Úgy látszik, több lehetőség volt adott és a térképen ezek összehasonlításának nyomai látsza­ nak (16-90, 50-90, 75-10, 22-51, X-118). Több térkép vázolja fel Nagylak—Apátfalva—Csanád viszonylatában a szükséges megvalósításokat, amely egyben öt hajózási akadály megszüntetésére adhatott alkalmat (46-20, 100-159, 102-68). A Deszk—Szőreg átvágás 1852-ben készült felmérése ún. forrás-profil felirattal rendelkezik („Ouerprofil”) (7-93). Kutatásunk elsődleges célja a szakemberek figyelmének felkeltése volt egy forrás­ anyag létezésére, amely hozzájárulhat a Maros szabályozás történetének és általában a vízügyi kérdések múltjának kiegészítéséhez.134

13 E ugen A radeanul, L ucian I emandi, T eodor Bodogae: Manastirea Hodos-Bodrog. Arad, 1980. -1 6 . 14 Gaál, i.m. 422, M árki, i.m. 880.

11

MÁRKI SÁNDOR ERDÉLYI KAPCSOLATAI SZEGEDI TANÁRSÁGA IDEJÉN (Levelezése Sándor Józseffel, Veress Endrével, Gyalui Farkassal, Majláth Gusztávval, György Lajossal, Reményik Sándorral, Bitay Árpáddal, Karácsonyi Jánossal és Bíró Vencellel) Összeállította és a bevezetőt írta: KO VÁCH GÉZA

BEVEZETÉS 1918 decembere után az erdélyi tudományos élet súlyos megpróbáltatásokkal né­ zett szembe. Miután a kolozsvári egyetem tanítási nyelve a román lett, az egyetem taná­ ri karának jelentős része Magyarországra távozott. Elmenekült Apáthy Imre, a kolozs­ vári magyar tömeggyűlés szervezője, de nyelvi nehézségek miatt mások is követték a bizonytalan sorsú egyetemet, többek között Dézsi Lajos, Erdélyi László, Szádeczky La­ jos, Maróth Károly, Zolnay Gyula, Kerekes Zoltán és még sokan mások. Veress Endre és Lukinich Imre már korábban Budapesten telepedtek le, rövidesen áttelepült Ravasz László is. A magyar tudományos élet s még inkább a magyar értelmiség-képzés jövője nem sok jóval kecsegtetett. Sokan még a békeszerződésben reménykedtek, de Trianon után, mikor a rövid lejáratú optálási lehetőség ismét felvetette sokak előtt a választást: menni vagy maradni, újabb érvágás érte az erdélyi magyar tudományos életet. Ekkor hagyja el Temesvárt Gálos Rezső, Aradot Burián János, és még sokan vették kezükbe a vándorbotot. A tanácstalanság és reménytelenség után azonban az erdélyi magyar értelmiség ha­ mar felocsúdott, öntudatra ébredt s felmérte az előtte álló feladatokat, munkához látott. A számvetés mégsem volt teljesen lesújtó. Itthon maradtak Kolozsvárt Bíró Ven­ cel, Gyalui Farkas, Imre Sándor, Kelemen Lajos, Valentiny Antal, György Lajos, Patay József, nagyváradi magányában Karácsonyi János, Lúgoson Jakabffy Elemér, a Te­ lekiek levéltárán dolgozó Gergely Samu, Szászvároson Kristóf György, Székelyudvar­ helyt Bányai János, továbbá Görög Ferenc, Bilinszky Lajos. Hamarosan hazatért Kós Károly, Kuncz Aladár, Reményik Sándor, Aradra Krenner Miklós. A legelső feladat a magyar nyelvű tanárképzés megszervezése volt. Beindult a felekezetközi tanárképző főiskola, melyet később a közoktatási minisztérium nem engedé­ lyezett, de a húszas évek elején a kolozsvári református teológia s a Mariánum mellett még ígéretteljesen működött s olyan kiválóságok tanítottak itt, mint György Lajos, Bíró Vencel s ide pályázott Szászvárosról Kristóf György is. Kuncz Aladár és Reményik Sándor az irodalmi élet terén is erőteljesen mozogtak. Beindult az Erdélyi Irodalmi Szemle, majd a Pásztortűz. Nagy erővel bontakozott ki a vidéki magyar újságírás. Ko­ lozsvárt a magyar könyvkiadás érdekében létrejött a Minerva RT. Emellett azonban súlyos gondok is jelentkeztek. A magyar nyelvű közoktatás biz­ tosítása rövidesen a felekezetekre hárult. A régi tankönyveket bevonták, új tankönyve­ ket kellett sürgősen írni, természetesen az állam követelményeinek megfelelően. Még

13

nehezebb feladatot jelentettek a nyelvvizsgák, melyek elé a magyar tanárokat állították. Kritikus helyzetbe kerültek a szerzetesrendi iskolák s az egyházi javak. A súlyos gondok ellenére az erdélyi magyar értelmiség talpra állt, belső erőből megszervezte a maga politikai, gazdasági és közművelődési intézményeit. Talpra állt az EMGE, a magyar szövetkezeti mozgalom, újra megkezdte működését az EMKE, az EME, stb. Megalakult a Magyar Párt s megkezdte nehéz politikai küzdelmét. A két háború közötti magyar közélet történelmének van bizonyos irodalma,' de úgy véljük sok kérdés még mindig csak nagyvonalakban ismert. Különösen hiányos a vidéki magyar közművelődés ismerete, mindenekelőtt a magyar tudományos élet átte­ kintése. Úgy véljük, hogy ennek megismeréséhez hozzásegít a korabeli források, levelek felkutatása és közreadása. Közvetlenül az impériumváltozást követő évek sorskérdéseinek, az itthon mara­ dottak lelkiállapotának megértéséhez segít hozzá többek között Márki Sándor 1919 és 1925 közötti levelezése az itthon maradottakkal. 1921-ig Márki Kolozsvárt maradt s minden igyekezetét arra összpontosította, hogy a változott körülmények között is a tudományt s a nevelést szolgálja. Előad a felekezetközi tanárképzőn, Kuncz Aladár és Reményik Sándor kérésére azonnal bekapcso­ lódik az induló magyar irodalmi és tudományos életbe.2 Cikket ír Erdély, Havasalföld és Moldva 1538-as kapcsolatairól, a kurucok bujdosásáról, melyben Constantin Bräncoveanu és Constantin Cantacuzino asztalnok szíves vendéglátásáról s ez utóbbi történet­ írói munkásságáról.3 Bizonyos jelekből arra következtethetünk, hogy kezdetben nem gondolt távozásra. Szorgalmasan tanul románul. Szegedi hagyatékában található egy fü­ zet: „Román dolgok. Nyelvgyakorlatok románból... Fordította Márki Sándor, Kolozs­ vár. ”4 A füzet tartalmának tüzetesebb vizsgálata arról győz meg bennünket, hogy Már­ ki nyomon követte a Kolozsvárt megjelenő román folyóiratokat is, s különös rokonszenvvel figyeli az ekkor jelentkező Lucian Blaga költészetét. Korai aradi és szebeni szárnypróbálgatásai után Blaga 1919-ben érett költőként mutatkozik be a „Poemele luminii” című gyűjteményével. Új témájú és szokatlan hangú verskötetét a kritika igen kedvezően fogadja s mindenekelőtt Sextil Puscariu s Nicolae Iorga írnak elismerően ró­ la. Márki Sándor mind Sextil Pu§cariu, mind Nicolae Iorga Blagát elemző cikkét lefor­ dítja magyarra.5 A két cikk lefordítása mellett Márki két Blaga verset is tolmácsol ma-

1 Az erdélyi magyarság két háború közötti politikai történetét mindmáig a legjobban M ikó I mre foglal­ ta össze a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig” című művében (Budapest, 1941.). — B ányai László „30 év” című írását nem tekinthetjük értékmérőnek (Bukarest, 1950.). — Útmutatóul szolgálhat Köpeczi B éla rövid áttekintése az 1986-ban Budapesten kiadott Erdély története harmadk kötetében (1722—1779) — Az 1990-ben Budapesten kiadott „Hetven év. A romániai magyarság története” (Barabás Béla, D iószegi L ászló, Enyedi S ándor, Sebők L ajos, R. Sülé L ajos) még rövid összefoglalónak is legfeljebb helyzetfelmérő. — Kántor Lajosnak és Láng Gusztávnak köszönhetően nagyvonalakban tisztázott a két háború közötti romániai magyar irodalom útja. — Hasonlóképpen használható anyagot nyújtanak a különböző helytörténeti kiadványok, kultúrtörténeti monográfiák, mint például Indig Ottó : A nagyváradi színészet másfél évszázada (1798—1944), Bukarest, 1991. stb. — Alapos, átfogó felmérés a két háború közötti erdélyi magyar tudományos és közművelődési életről azonban mindmáig nem történt. 2 Lásd Reményik Sándor három levelét Márki Sándorhoz, MTA Kézirattára, Budapest, Ms. 5164 (1080—1084). 3 Ellenzék, 1923. 140. szám. 4 József Attila Tudományegyetem, Szeged, Kézirattár, Márki Sándor hagyatéka. 5 Pujcariu Sextil, Blaga Lucian a költő, cikkfordítás a Patria 1919. április 20-i számából, 52—53. lap, valamint Iorga M. Sorok egy ifjúért, cikkfordítás a Patria 1919. május 4-i számából, 54—60. lap.

14

gyárul. Az egyik a kötet címét is ihlető „Lumina” című vers, a másik címe „Isus §i Magdalena” . Az elsőt Blaga 1919 januárjában, illetve áprilisában közölte a Glasul Bucovinei, majd a Patria Literara hasábjain. Ez utóbbi közlés Sextil Pu§cariu méltatásával együtt jelent meg, 1919. április 20-án. Márki Blaga tolmácsolásai jó k ; tükrözik a költő gondolatait. Márki ekkor már nyilván alaposan előrehaladt a román nyelv elsajátításá­ ban. 6 1920 őszén Márki mégis úgy dönt, hogy áttelepszik Magyarországra, követi — úgymond — a bujdosó magyar egyetemet. Döntése nem volt könnyű, el kellett adnia kolozsvári házát, komoly gondot jelentett több mint 10.000 kötetes könyvtárának el­ szállítása és elhelyezése is. Az ekkor már 68 éves professzor döntésében nyilván közre­ játszottak családi gondjai is, veje századosi rangban magyar katonatiszt volt, aki család­ jával már korábban Gödöllőre távozott. A magyar nyelvű tanárképző sorsa is egyre bi­ zonytalanabbá vált. Az egykori kolozsvári magyar egyetem végre Szegeden állapodott meg s újjászer­ vezésében Teleki Pál is komoly szerepet szánt az idős, de még mindig ereje teljében munkálkodó kiváló tudósnak és pedagógusnak. Márki tehát döntött, fájdalmaktól és ag­ godalmaktól gyötörve. Ezekről a hónapokról emlékezik meg Gyulán őrzött naplójá­ ban.? De a tanácstalanság és kilátástalanság cseng ki Veress Endréhez írt leveléből is. „...M ost midőn földönfutók leszünk s a bujdosó kolozsvári egyetemhez megyek szolgá­ latot tenni, arra kérlek, bármekkora is a lakásínség, szerezz nekünk a főváros területén akárhol, azonban mégis ha lehet a budai oldalon 2-3 4 szobából és konyhából álló la­ kást, hol mi ketten szeptember közepétől fogva meghúzódunk, s hol esetleg október kö­ zepétől fogva lányomék is meghúzódhatnak. Könyvtáramat Singer és Wolfnemél könnyen elhelyezem. Képzelheted mily érzelmekkel mozdulok ki saját kényelmünkre épített házunkból” — írja a továbbiakban — „hogyha nem segíthettek rajtunk, öreg ko­ runkban valamely rozoga vagonban töltjük a telet.”8 1920. július 2-án hagyja el Kolozsvárt és sok kellemetlenség után végül is Szege­ den telepszik le, könyvtárát az újonnan induló egyetemen helyezi el, mely a történelmi katedra könyvtárának lesz az alapja. Az agg professzor egészen 1925-ben bekövetkezett haláláig szervez és előad Sze­ geden. Nem szakítja meg kapcsolatait Kolozsvárral, folyamatosan levelez az itteniek­ kel. E levelek tükrözik a Márki távozása után maradt űrt, s az itthon maradottak gond­ jait. Az EMKE nevében Sándor József búcsúztatja levélben. „Nehéz szívvel búcsú­ zunk, s csak az vigasztal, hogy Méltóságod a távolból is a magyar kultúra érdekében fog munkálni, s bizonyára nem fog elfeledni minket, akik itt küzdünk és harcolunk to­ vább. ”9 Még szorultabb szívvel búcsúzik tőle Gyalui Farkas, ki maga is az áttelepedés gondolatával küszködik. „Nem tudok uralkodni az idegeimen, a fájdalmamon, hogy Te is távozol, és könnyes szemekkel írom e sorokat. 29 éve voltál ennek az egyetemnek... s ennek a városnak az ékessége. Nemes, jóságos szívedben gyűlölet nem volt, amit írtál 6

Lásd tőlem: Márki Sándor Blaga fordításai. Utunk XXX/1401. Kolozsvár, 1975. szeptember 5. Békés megyei Levéltár, Gyula, kézirat. Magyar Országos Levéltár, Budapest, P. 1759. 23. tétel, 1008. 9 MTA Ms. 5165/195. 7 8

15

azt mi akik a világ tudományos termésének javát őrizzük, bámultuk s büszkék voltunk objektivitásodra, műveidnek modem, magas színvonalára...”io Nehéz szavakkal köszön el tőle Majláth Gusztáv római katolikus püspök is. „Ne­ künk, akik a lelkek törvényeit ismerjük, eddigi hivatásunk mellett új feladatunk is tá­ madt: új életre kelteni, amit eddig csak szép tradíciónak tartottunk, tiszteltünk. Ez is a lelkek munkája, és mert az Isten lelke szerint dolgozom rajta és hiszem, hogy az Úr megáldja munkámat. Méltóságodnak is sok kegyelmet kívánok az Úrtól, hogy tudományos működése nyomán sok élet fakadjon a múltból.” n Márki Szegeden sem tagadja meg segítségét az itthon maradottaktól. Még Kolozsvárt tartózkodott, mikor Reményik Sándor több levélben is anyagot kér Márkitól a beinduló Erdélyi Szemle, majd a Pásztortűz számára. Kérését Márki tá­ vozása után is megismétli. Márki készséggel tesz eleget a kérésnek s ezeket Reményik a Pásztotűzben helyezi el. 12 Kuncz Aladár, mint a kolozsvári Ellenzék szerkesztője 1923 nyarán veszi fel a kapcsolatot az ekkor már Szegeden előadó tudóssal. Márki elsőnek a már említett „Er­ dély, Havasalföld és Moldva 1538-ban” című írását küldi meg s azt Kuncz az Ellenzék mellékletében (1923. június 13.) jelenteti meg.>3 Ugyanezen év november 30-án Kuncz újabb írásokat kér az Ellenzék számára, ezúttal a neves erdélyi közéleti személyiségeket felelevenítő sorozatba.14 Márki három anyagot is küld, mégpedig „Egy székely tudós halála” (Fülei Szántó Károly), továbbá Szabó Károlyról és „Az első magyar krónika” című cikkét. Ez utóbbi az Ellenzékben jelent meg 1925. június 15-én.” 15 Az erdélyi magyar közoktatás és tudományos élet komoly gondjairól mindenek­ előtt Majláth Gusztáv püspök, Gyalui Farkas és Bíró Vencel levelei számolnak be. Majláth püspök levelei tele vannak aggodalommal, a római katolikus egyház javai és iskolái körül tornyosuló veszedelmek miatt. E levelek önmagukért beszélnek, híven tükrözik az anyanyelvű oktatás korlátozását, a román nyelvvizsgák nehézségeit, stb.m Gyalui Farkas két levele az egyetemi könyvtár helyzetéről tudósít. Míg az első a reménytelen kétségbeesés hangulatát tükrözi, a második már megnyugtató, amennyiben arról biztosítja Márkit, hogy a könyvtár nem szenvedett kárt, működik, és személy sze­ rint is élvezi az új román könyvtárigazgató bizalmát is.>2 György Lajos három levelében, akárcsak Reményik és Kuncz, cikkeket, tanulmá­ nyokat kér Márkitól a Pásztortűz számára. Márki 1924 nyarán Petelei Istvánról küld megemlékezést, melyet a Pásztortűz ugyanazon év novemberében közöl.>8 A legtöbb információt a hazai ügyekről talán Bíró Vencel levelei nyújtják. A pi­ arista tudós maga is Márki tanítvány volt. Leveleiből egyrészt a vívódás — menni vagy maradni, miként tegye le magántanári képesítését Szegeden —, másrészt a kisebbségi feladat-vállalás tudatossága, az új helyzethez való hajlékony alkalmazkodás, az anya­ in MTA Ms. 5160/1162. 11 MTA Ms. 6163/752. u MTA Ms. 5164/1080-1084. >3 Lásd: Kuncz A ladár : Levelek, 1907—1931. Bukarest, 1982. 37. 14 Uo. 320. 15 Uo. 43, 328, lásd még tőlem: Kuncz Aladár levelei Márki Sándorhoz. >« MTA Ms. 5113/750-757. n MTA Ms. 5160/1162-1163. is MTA Ms. 6161/1210.

16

nyelvű oktatás megőrzéséért vívott mindennapi küzdelem világlik ki. Részletesen leírja az új tankönyvírás bonyodalmait, az állam igényeit a történelemtanítással szemben. E levelekből derül ki, hogy az új magyar nyelvű történelemkönyvek írásával megbízott Bíró Vencel és Patay József végsősoron Márki korábbi tankönyveiből indultak el, s eh­ hez Márki beleegyezését is kikérték. Végezetül szólnunk kell Karácsonyi János néhány leveléről is. Kettejük levelezése még Márki aradi tanársága idejére nyúlik vissza, mikor a fiatal teológus még Márki tá­ mogatását kéri. Később, mikor Márki Arad, Karácsonyi Békés vármegye monográfiáján dolgozik, szoros baráti viszony alakul ki kettejük között. Utolsó levelei is kimondottan baráti jellegűek. Karácsonyi ekkor fejezi be a ferencrendiek tö rté n e té t,d e kapcsolatban van Kristóf Györggyel is, aki ekkor már a ko­ lozsvári román egyetem magyar katedráján ad elő, s anyagot kér az ekkor beinduló há­ romnyelvű Cultura című folyóirat részére. Karácsonyi eleget is tesz a kérésnek, s egy rövid értekezést küld a közös magyar-román törökellenes harc történetéhez.192021 Mindent összegezve az említett levelek érdekes színfoltot jelentenek az első világ­ háborút követő évek idejéből az erdélyi magyar tudományos és közművelődési életre vonatkozóan.

19 Bíró V encel—P atay J ózsef: Egyetemes történelem a középiskolák felső osztályai számára. A kö­ zépkor és újkor 1649-ig. Cluj-Kolozsvár, 1922., valamint Egyetemes történelem a középiskolák felső osztá­ lyai számára. Az újkor 1648-tól napjainkig. Cluj-Kolozsvár, 1922. Ugyanekkor küldi meg Bíró Vencel Már­ kinak, 1921-ben megjelent könyvét: Erdély és a porta. 20 Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Budapest, 1924. 21 MTA Ms. 5162/741.

17

SÁNDOR JÓZSEF LEVELE MÁRKI SÁNDORHOZ 1.

E.M.K.E. 108/1921. Méltóságos Tanár Úr! Igazgató-választmányunk múlt hó 26-án tartott ülése mély sajnálattal értesült, hogy repatriálás folytán az EMKE egyik legbuzgóbb tagját és belső oszlopát kell elve­ szítenünk. A választmány jegyzőkönyvileg örökítette meg 15 év óta kifejtett EMKE munkássága érdemeit. Ez idő alatt, mint választmányi, direktóriumi tag és sok esetben elnökhelyettes, különböző bizottságok tagja és mint különböző felkéréseinek eleget tevő tag írta be nevét az egyesület évlapjaira. 1903. június 2-án az EMKE nagyenyedi köz­ gyűlése alkalmából az ottani 48-as vértanúk sírján tolmácsolta koszorú tételével az EMKE kegyeletét. 1908. június 8-án a marosújvári közgyűlésen Árpád vezér halála ez­ redik évfordulóján tartott emlékezetes, gyönyörű felolvasást a honfoglaláskori magya­ rokról, 1911. február 7-én és 1920. április 3-án Haller Károly dr. tiszteletbeli tag v. alelnök és Merza Lajos főpénztáros sírjánál tartotta az EMKE nevében a gyászbeszéde­ ket. 1914. február havában a Munkaterv elkészítésére kiküldött bizottság elnöke. Külö­ nösen pedig az 1918. évi okt. 31-től 1921. jan. 6-ig tartó interregnum alatt mint lelkes, bátor és odaadó elnökségi tagunk viselkedett.

Méltóságos Márki Sándor dr. tud. egyetemi tanár stb. Úrnak Kolozsvárt Mindezek alapján érthető, ha nehéz szívvel búcsúzunk s csak az vigasztal, hogy Méltóságod a távolból is a magyar kultúra érdekében fog munkálni és bizonyára nem fog elfeledni minket, akik itt küzdünk és harcolunk tovább. Isten vezérelje a saját és szeretett családjának lépteit. Tisztelettel Kolozsvárt, 1921. július 1-én az Igazgató-választmány nevében

Ferenczi József elnök h. MTA Ms. 5165/695.

18

Sándor József udv. tanácsos, t. alelnök-főtitkár

MÁRKI SÁNDOR LEVELEI VERESS ENDRÉHEZ 1.

Kolozsvár, 1920. augusztus 27. Kedves Endre! Ezelőtt 28 évvel Te szereztél nekünk itten lakást, melyben 19 esztendeig nyugod­ tan éltünk, most midőn földönfutók leszünk s a bujdosó kolozsvári egyetemhez megyek szolgálatot tenni, megint arra kérlek, hogy bármekkora is a lakásínség, szerezz nekünk a főváros területén, akárhol, azonban mégis ha lehet a budai oldalon egy 2-3-4 szobából és konyhából álló lakást, hol mi ketten szeptember közepétől fogva meghúzódnánk, s hol esetleg október közepétől fogva leányomék is meghúzódhatnának. Sőt körülbelül millió koronát egy külvárosi vagy valamely szomszéd falubeli (albertfalvi, stb.) házas telek megvételére is rászánnánk; ha tehát valamely ilyen eladó házról hallanál (melynek telkén egy kis méhészetet és pár tehenet lehetne tartani), légy szíves azt is közölni ve­ lünk, illetőleg unokaöcsémmel Zay Lajos gyorsíró irodaitiszttel, ki Győri utca 2. b. sz. II. emeleten lakik, de telefonon a minisztériumból még könnyebben beszélhetsz vele, ülések idején mindig a parlamenti szobájában lévén. Őt kértem meg a lakásügy elintézé­ sére. Mintegy 10.000 kötetnyi könyvtáram beraktározására Singer és Wolfnert kértem meg! Ha arra vinne utad, légy szíves beszélni Wolfner Józseffel (Andrássy út 86. sz.), és kapacitáld, hogy adjon helyet könyveimnek raktárában, vagy keress számára egy he­ lyet. Ha vagonban kell telelnem és telelnünk, akkor ezzel a sok lim-lommal nem tudom mit csinálunk. Kérd meg Mica húgomat, hogy parancsoljon rád, hogy ebben az ügyben még a lehetetlent is megkíséreld. Ha valamikor szeptember közepén fölmegyünk Zay Lajos útján hálával fogadom annak hírét, hogy kissé gondoltál velem, vagy ösmert ügyességeddel ki is módoltad, hogy födél alá jussunk. A lakás (ha arra nézve Zay Lajossal érintkezel) azonnal le is foglalható, megbízom 19 éven át tapasztalt jó választásodban, s költségeidet (esetleg az előleget) köszönettel megtérítem. Innen több tanár megy, köztük öcséd Feri is jön. De minden szentnek maga felé hajlik a keze, én most csak magamról írok. Képzelheted mily érzéssel mozdulok ki saját kényelmünkre épített házunkból, hogy ha nem segíthettek rajtunk, öreg korunkban va­ lamely rozoga vagonban töltjük a telet. A kötelesség azonban hí, a kényszerűség pedig kerget. Feleségedet és a már nagyra nőtt apróságokat veled együtt köszöntve ölel szerető bátyád Sándor

19

2. Szeged (Honvéd tér 9.), 1921. november 28. Kedves Endre Öcsém! Mindketten nagyon örültünk, hogy a régi kedvességgel gondoltok reánk a közbe­ jött zivataros idők után is. Mi harmadfél esztendeig kínai falak mögött laktunk, s ez idő alatt Budapestről híreket nem kaptunk, hanem többnyire csak légből kapott mende­ mondákat. Kolozsvárról, mely három év alatt Cluj-zsá süllyedt, július 2-án indultunk ki és Püspökiben két álló hétig szuronyos bakák atyai őrködése alatt vesztegelvén, július 23án érkeztünk ide, hol egy elhagyatott sötét, sőt piszkos, de 12.000 korona költséggel mégis rendbehozott 3 szobás szűk lakásban végre födél alá jutottunk, s azóta csöndesen éldegélünk. Könyveimet az egyetemi történelmi szemináriumban állítottam fel, de azt a helyi­ séget csak néhány nap óta fűthetem és használhatom. Itthon aránylag keveset dolgozha­ tom, s munkásságomat egészen az egyetemnek szentelem, annyival inkább, mert ebben a félévben a földrajzot is én adom elő, mint helyettes. Feleségemnek a kipakolással, rendezkedéssel sok baja volt. Cseléd hiányában so­ káig maga takarított, cepekedett. No de most már van egy vénasszonyunk, maga is me­ nekült, aki szakácsként volna (az általad ajánlott derék jó Mari néni sajnos nem jöhetett ki), de sütni-főzni valója nem akad, mert a szomszéd kaszárnya tiszti étkezdéjéből hordogatjuk a kosztot. Hát bizony másképp élünk mint azelőtt. Budapesten december 20-án két előadást is kellene tartanom; egyet 5-kor a Turáni Társaságban (Eszterházy utca 4.), egy másikat 7-én a Keresztény Ligában (II. Fő tér 20.). Budapesten azonban ekkor sem időzöm, mert egy nappal előbb Gödöllőre me­ gyünk Marciékhoz (Király út 2.), kik ott házat vettek és éppen csak az előadás idejére rándulok be Budapestre, tavaszra, melegebb időkre hagyván a látogatásokat. Ehhez hosszabb idő is kellene, mert ^ok az ösmerősöm; olyan kedves emberekkel pedig ami­ lyenek Ti is vagytok, sőt elsősorban vagytok, bővebben szeretnék beszélgetni. Munkabírásod és erélyed csodálatos, ha még ezekben a nehéz időkben is dolgozni tudtál. Éppen ezért a Fontes két utolsó kötetét régi barátságod igen kedves emléke gya­ nánt becsülném meg, hanem mint egy magyar tudós energiájának a jelét is. A kolozsvá­ ri történelmi szeminárium példányai mind a halott rablók kezébe kerültek. Ide a szemi­ nárium (az én 10.000 füzetemet nem véve) egyetlenegy kötet könyv nélkül jött át és sajnos benne még egy szalmaszál sem az állam tulajdona. Úgy gondolom azonban, hogy ha majd utalványozunk átalányt, első teendőim közé tartoznék, hogy ha az árak elfogadhatók, az igazán becses Fontesnek teljes sorozatát megvétessem számára. Az én kedves Micumnak nemcsak kézcsókot küldök, hanem puszit is, feleségem is ezerszer csókolja a fiúkkal együtt. Tégedet pedig a legmelegebben üdvözlünk az egész Méhely családdal együtt. szerető bátyád és barátod Márki Sándor 20

3. Szeged (Honvéd tér 9.) 1921. december 7. Kedves Micu és Endre! A reklamált és ezer örömmel megígért puszit Micunak és a fiúknak in natura fog­ juk megadni, hiszen régen vágyakoznak reá, de talán nem éppen a felolvasás napján, mert csak robotolni megyünk, vagy csak egymagám megyek be; azonban Gödöllőn (Ki­ rály út 2.) december 18-tól majdnem egy hónapig maradván, a rokoni és baráti látoga­ tásokat úgy intézzük, hogy pár órát ott tölthessünk kedves körötökben, s akkor szaván fogjuk Micut. Az időt Gödöllőn tudatjuk. Kedves Endre öcsém, a küldött szép könyveket nagyon köszönöm s ámbár a Tanár egyesülettel már 3 éve nem érintkeztem, ott vagy valahol szívesen ismertetem, bár most csak egészen rövid cikkeket közölnek. Irodalmunknak a szokottnál is nagyobb becsületet szereztél azzal, hogy akkor is teljes munkát adtál, mikor a külföldön már azt hitték, mint Mohi vagy Mohács után, hogy kifirundcvancigoltak bennünket ebből az ár­ nyékvilágból. Vállalatod tizedik évfordulóján a legmelegebben üdvözöllek és szívemből kívá­ nom, hogy történeti intézeted alapítása beváltsa a hozzáfűzött reményeket. Mivel Klebelsbergék a Történelmi Társulatban is kiosztották valahára és szervezték a munkát, re­ mélni lehet, hogy historikusaink nem cséplik ezentúl mindig a szalmát, hanem mindig a friss aratást lesik és pedig az érés idejének szemmel tartásával. A nemzet is elvárhatja, hogy historikusaink elsősorban azokkal az eszmékkel foglalkozzanak, amik a nemzet élete szempontjából a legaktuálisabbak. Most a határkérdés idején volt a munkában egy kis rendszer, most volt irányítás is; de mélyen szántó nagyobb munka így sem jelent meg, legalább tudtomra... No de ezekről és egyebekről majd akkor, ha mint hiszem nemsokára ismét együtt lehetünk veletek. Mégegyszer köszönöm mindkettőtök igen kedves sorait, az igazán nagybecsű kö­ tetekkel együtt. Bandi fiaddal együtt fogadd bizony kissé megkésett névnapi köszönetünket, druszámnak pedig mondd meg, hogy mentül hamarabb teljes jó egészségben akarom és remélem is látni. Első ízben üdvözöllek mint tolmácsot, mely minőségben is sok jót tehetsz. A Méhely családot tisztelettel köszöntjük, s mindnyájatokat üdvözölve vagyok szerető bátyátok Márki Sándor Magyar Országos Levéltár, Budapest, P. 1759. 23. tétel

21

GYALUI FARKAS LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1.

A Tud. Egyetem és az Erdélyi Múzeum Könyvtára

Kolozsvár, 1921. június 11.

Mélyen tisztelt Barátom! Nem tudok uralkodni az idegeimen, a fájdalmamon, hogy Te is távozol és könnyes szemekkel írom e sorokat. 29 évig voltál ennek az egye­ temnek, a kolozsvári magyar egyetemet értem, s ennek a városnak az ékessége. Nemes, jóságos szívedben gyűlölet nem volt, amit írtál azt mi, akik a világ tudományos termé­ sének javát őrizzük, bámultuk s büszkék voltunk objektivitásodra, műveidnek modem, magas színvonalára, s ami engem elragadott mindig, arra a szépségre, mely azokat éke­ sítette. A poezis ott tartotta virágfüzéreit fölöttünk. Búcsú soraidat helyre kell igazíta­ nom, nem nagyobbrészt — mindnyájan — tanítványaid voltunk, kivált én, aki a Te Vi­ lágtörténetedet állandóan olvasom, akinek könyvei nemcsak tanulságosak, de vigaszta­ lás is, mert oly magas szférákba visznek az emberi igazságszeretet és tárgyilagosság oly tiszta légkörébe, hogy az ember mindig megszabadultnak érzi magát — olvasva Téged — a jelen nyomasztó piszkos gőzkörében. És Te távozol tőlünk! Mindig őszintén beszé­ lek: e pillanatban is megmondom amit érzek: sajnálom, hogy itt maradtam. Sokat szen­ vedtem itt attól a gyűlölködéstől, mely régebben is a magyarságot politikai okokból in­ diai kasztokra osztotta. Akkor is egy pár nagyon kevés ember volt itt, akire gondolva lehetővé vált itt maradnom. De akkor volt fiatalságom, voltak gyermekeim és ép volt a szívem, nem tört meg annyi csapás alatt. Akkor is Te voltál a szívemben az emberi jó ­ ságnak aranyfedezete, fő tartaléka, mint a bankjegyek aranyfedezete. Sok értéktelen pa­ pírfoszlány forgott közkézen, de a tudat, hogy van itt olyan aranyszív, amely jóindulat­ tal és szeretettel viseltetik irántam is, mint minden ember iránt, megadta az értéket a többinek, a néha piszkos papírcsomagoknak. Azt hiszem nem újság előtted az a mély tisztelet s igaz nagyrabecsülés, mellyel személyed iránt viseltettem. Ezért érzek most oly fájdalmat, hogy Te is elmégy. Ki marad már itt? Mindnyájunk mély hódolatteljes tisztelete és szeretete kísér. Menj innen, menj, itt még ma sem tanult eleget a magyarság egy jó része, ma is gyűlölettel, gyanúsítással, ki­ csinyléssel van egymás iránt és itt bár a Te személyed most még nagyobb, még fonto­ sabb, s még nélkülözhetetlenebb, még Te sem tudnál a szenvedésben vonagló, egybenmásban félre is vezetett, de szerencsétlen magyarságot e pillanatban (históriai pillanatot s időszámítást értek) nyugodtabbá tenni, egymás iránt való bizalommal megtölteni. Is­ ten adjon Neked hosszú életet még, Nálad az élet egy volt a munkával és áldjon meg minden jóval Téged és drága jó családodat. Tarts meg engem kegyes jóindulatodban, amint én a Te jóságos, nemes alakodat lelkemben mint egy paraszt ember háza falán a szentképet fogom őrizni és tisztelni. Ne­ kem fiam halála óta vajmi kevés várni valóm van ezen a világon. Sok utazásomban, mi­ kor egy város minden szépségét, nevezetességét már láttam, kiélveztem, mikor már nem volt mit keresnem, pakoltam *és a vonat indulásáig gyötrelmes türelmetlenséggel vártam. így vagyok most a világgal, már mindent láttam benne, nagyon is láttam. Már 22

pakolva vagyok s várom (mint zsidó a Messiást), úgy várom a vonatot, mely innen elviszen az enyémekhez, ki a Házsongárdra. Ily hangulatban, távol minden udvariasko­ dástól, én vagyok a búcsúzó, mert érzem, hogy én hosszabb útra készülök és már nem messze az indulás órája. Köszönöm türelmedet irántam, jóságodat személyem iránt, kö­ szönöm tanításodat, az élvezetet, mit tudásod, munkád nekem adott és kijelentem még egyszer, hogy míg élek, mindig tisztelettel és szeretettel gondolok reád. Ha pedig van odaát bármily formája a létezésnek, úgy ott is, mint a földön való időzésem egyik leg­ kedvesebb és legbecsesebb személyre gondolok reád. Mindig hálás nagyrabecsülőd, aki méltó is akar lenni jóindulatodhoz s eddig méltó is talán Gyalui Farkas

2. Kolozsvár, 1923. április 12. Biblioteca Universitatii Igen Tisztelt és Nagyrabecsült Barátom! Azt hiszem senki azok közül akik Neked mostanában írtak, jobban nem becsül, nem tisztel s nem szeret mint én, akinek módomban volt nem csak tudományos mun­ kásságodat, de jóságos szívedet és aranyos kedélyedet (valóban Marquis Jean d'Or) méltányolni és ismerni. Hogy mégis későn írok, annak oka, hogy vakmerő tervem volt az ünnepek alatt Budapestre menni, ott lányommal pár napot eltölteni, s egyúttal Szegedre lemenni, ahol elsősorban Nálad tettem volna tiszteletemet. így folyton halo­ gattam levélírásomat, s a látogatás is ezúttal elmaradt. Egyébiránt is csak születés­ napodhoz akartam gratulálni — a 70-ik ez nem is igaz. Sokkal fiatalabb vagy Te annál, semhogy mint 70 éves öregről lehetne beszélni Veled, vagy Rólad. Hogy 7 évtizedet éltél eddig, hiszem, de egész szervezeted s munkaerőd még nem 70, judiciumod rég az, elérte már a kikristályosodott, az életben megtisztult bölcsességet. Azt kívánom tehát (s hidd meg, minden nap gondolok reád, névnapjaidon drótnélküli lélek-táviratban kívánok jót neked), hogy az Isten éltessen soká erőben s egészségben családod s a haza örömére. Míg a könyvtárban nagyrészt változatlanul dolgozunk tovább. A könyvtár látoga­ tása, a könyvek használata, stb. semmivel sincs korlátozva, változatlan. Az Erdélyi Múzeum ügye függőben, változatlan. Természetes, hogy egy szál könyvünk sem hiány­ zik, annak elvitelét meg nem engednők. Mégis Budapesten a következő hírek voltak forgalomban: 1. Hogy én a becsesebb könyveket, kéziratokat Budapestre vitettem; 2. hogy a könyvtárat Budapestre viszik; 3. (ezt ma kaptam F. Z. volt igazgató kollégámtól Budapestről), hogy a románok az erdélyi magyar irodalmat elégetik, vagyis hogy ott ez a hír jelent meg. Természetes, hogy mindebből egy szó se igaz. A háromból az lehet az alap, hogy megtörtént, hogy egyik-másik iskolában a kifogásolt újabb tankönyveket beszedték, de másról igazán nem tudok. Amit nem azért írok, mintha azt akarnám demonstrálni, hogy

23

itt milyen jó dolog van, de csak azért, hogy nem igaz sok minden amit terjesztenek. Ily képtelenségekről szó sem lehet. A magyar könyvekkel senki sem törődik a románok ré­ széről abban az értelemben, hogy ellenünk lennének. Én éppen annyi magyar könyvet vásárolok amennyi tetszik nekem, azaz amennyit a könyvárusnál kapok. Persze, hogy minden erotikus szemetet nem veszek meg. Viszont a Magyar Tudományos Akadémia jól tenné, ha küldené kiadványait, esetleg a budapesti román követség útján. Az összes folyóiratok a háború óta kellenének nekünk s minden szakkönyv, hacsak benne Romá­ nia ellen nincs támadás (ez utóbbi esetben bármely állam nem nagyon engedné meg a könyv terjesztését). Nem akarlak rossz írásommal tovább terhelni, csak annyit, hogy igaz tisztelettel s hálával és szeretettel gondolok reád és mindazok akik ittlétük alatt jóindulattal voltak irántad. Rigler Gusztáv prof. s a mi egész társaságunk, hajh micsoda kedves órák vol­ tak azok. Most soha kávéházba sem járok. Kérlek gondolj Te is, a többiek is jóindulattal reám, talán megérdemlem. Könnyebb lett volna nekem 3 év előtt 3 millióval akkor Budapestre menni s ott egy 3 emeletes palotát venni s folytatni a mesterségemet, vagy urizálni. Ez esetben ma a könyvtárban a magyar anyagból nem tudom mi maradt volna meg (a tisztviselő sze­ mélyzetből semmi) nem a művelt elemek miatt, hanem az üresen hagyott könyvtár mi­ att, melynek ideiglenes polgárőrsége métermázsa számra adta volna el a könyvtár anya­ gát, igaz, hogy nem csak magyar anyagból. Hála Istennek ilyesmiről ma már szó sem lehet. A könyvtár szabályzatot a király helybenhagyta, abban hatásköröm egyenlő a ro­ mán igazgatóéval, illetve rangom. Az sem olyan ember, hogy könyvpusztítást eltűrne, s így egyelőre (se később) semmi hiány nincs. S a jövő pedig Isten kezében van. Kérlek add át kézcsókomat a Méltóságos Asszonynak s üdvözlöm leányod, vöd őnagyságáékat, unokádat. Reményiem, hogy lesz szerencsém Téged még látni és sze­ mélyesen megköszönni mindig tanúsított jóindulatodat. Azt képzeltem valaha, hogy amit Te 1873-ban kívántál, én valósítom meg. Egész sereg könyvtárost nevelek itt, megnyitjuk az összes magyar könyvtárakat, és itt csinálunk egy hatalmas bibliográfiai központot, mint Göttingában a németek. Kevés sikerült belőle. 1000 hallgatóm volt 18 év alatt, de nem azt tehettük amit gondoltam. A könyvtárban az valósult meg, amit én kijelöltem könyvemben s most a sors úgy rendelte, hogy a legnehezebb órákban nekem kellett vigyáznom erre a drága kincsre. A jó Isten segedelme s az az ösztöszerű érzés ami bennem volt — tehát semmi személyi — megvédte ezt a nagyszerű kultúrgyűjteményt, akkor midőn igazán "nagy volt a veszély s bizony csak magam fejével kellett gondolkodnom s tennem, de mondom önfenntartási szervezeti erő egy szikrája által he­ vítve, és sikerült. Ez az én legnagyobb művem volt eddig, reményiem, Isten jövőre is megsegít, ő áldjon meg Téged is s adja nekem jutalmul továbbra is a Te jóindulatodat és szeretetedet. Azt hiszem nem érdemtelennek adnád ezután sem. Meleg tisztelettel és szeretettel köszönt alázatos szolgád Gyalui Farkas MTA Ms. 5160/1162-1163.

24

MAJLÁTH GUSZTÁV, GYULAFEHÉRVÁRI PÜSPÖK LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1

.

Méltóságos Uram! Mégis csak meg kellett történnie annak, amitől mindig féltem, hogy Nagyságod elhagy minket s unokáinak drága lelkét a fejlődés legnehezebb éveiben nem gondozha­ tom tovább. Reményiem, hogy elválásunk csak időleges s még idelenn is együtt fogunk dolgozhatni az Isten országának megerősítésén közöttünk. Quaerite primum regnum Dei et justitiam eius: caeterea adjacientem urbis. Ez az én bizalmam és meg­ győződésem. Köszönöm azt a meg nem szűnő érdeklődést és áldozatos lelket, mellyel erdélyi kath. ügyünket szolgálta és előmozdította. Domini Ipáfe sit merces Tua magna nimis. Fiacskáimat is lélekben megölelve és megáldva — Budapesten leendő találkozá­ sunkat remélve — Méltóságodnak új otthonában is bízó derült munkában megedzett lelkületet kíván őszintén tisztelő hálás főpásztora Majláth Gusztáv Gyulafehérvár, 1921. június 29.

2. Méltóságos Uram! Szíves sorait igen köszönöm. Igaza volt Méltóságodnak, a megpróbáltatások nehéz napjaiban a legdrágább kin­ csünk a hit, hogy az isteni gondviselés ennek a drága kincsnek általános megbecsülését akarja kiváltani szegény fajunk leikéből, amikor meglátogat. Nekünk, akik a lelkek törvényeit ismerjük, eddigi hivatásunk mellett új feladatunk is támadt: új életre kelteni mindazt, amit csak szép tradíciónak tiszteltünk. Ez is a lelkek munkája és mert az Isten lelke szerint dolgozom rajta, hiszem, hogy az Úr megáldja munkámat. Méltóságodnak is sok kegyelmet kívánok az Úrtól, hogy tudományos működése nyomán sok élet fakadjon a múltból. Főpásztori áldásommal vagyok őszinte nagyrabecsülője Gusztáv Károly erdélyi püspök Gyulafehérvár, 1922. V. 2.

25

3. Alba Iulia-Gyulafehérvár, 1924. IV. 21. PAX CHRISTI • Méltóságos Uram! Vettem április 16-án kelt levelét, s igazán jólesett hosszú idő után megint hallani jó híreket Méltóságodról és kedves családjáról. Minden óhaja előttem parancs, melyet készségesen teljesítek, ha csak lehetséges. A Müller Laci ügyében is igyekezni fogok eljárni. Csáky honvédelmi miniszert ugyan nem ismerem, de a napokban Budapesten járok, s keresni fogom az alkalmat, hogy megismerjem s akkor személyesen fogom neki Méltóságod óhaját Lacira vonatkozólag előadni. Tanárjelölt unokáját, a Sanyit nagyon rég nem láttam. Ő felkereshetne engem Bu­ dapesten április 27. és május 3. között: örvendenék neki. Ez alkalommal egy kis válaszát is kérném Méltóságodnak a következő ügyben: Egy román történetíró szerint a gyulafehérvári kathedrálisom előcsarnokában még 1893 tájt is látható volt egy fémplakett, amelyre a Vitéz Mihálytól bírt 3 ország (Mold­ va, Havasalföld és Erdély) címere volt rávésve, s amelyet később eltávolítottak: a menyezeten 1909-ben is ott volt Havasalföld és Moldva címere. Ebből bizonyos román írók azt a gyakorlati tanúságot akarnák levonni, hogy a templom a Vitéz Mihályé volt, következőleg most a románokat illetné meg. Szeretném e kérdésben a Méltóságod b. felfogását ismerni, annál is inkább, mert azt hallom, hogy Méltóságod a fehérvári volt címereket személyesen is megvizsgálta és ismerte. Véleményünk szerint, amennyiben e címerek ott voltak, azért kerültek oda, mert Báthory Zsigmond írásban is elösmert hűbérura volt Moldvának és Havasalföldnek, s éppen e hűbéri szerződés megkötése után nem sokkal került a templom újra a katholikusok (jezsuiták) kezébe 1596-ban. Szíves válaszát Budapestre kérem (I. Úri utca 54-56.) Méltóságodat és kedves családját mély tisztelettel üdvözli és kegyelemteljes alleluját kíván őszinte szeretettel barátja Majláth erdélyi püspök

4. Gyulafehérvár-Álba Iulia, 1924. IX. 21. PAX CHRISTI Méltóságos Uram! F. hó 19-én kelt kedves soraiért fogadja őszinte köszönetemet. Magam is sajná­ lom, hogy nem ejthettem útba Gödöllőt, de már kész volt a programom, s időm is na­ gyon ki volt szabva. Siettem egyenesen haza, mert a mai bizonytalan helyzetben nagy

26

nyugtalanság távol lenni a székhelytől, mikor minden napnak meg lehetnek a váratlan meglepetései. Sajnálom, hogy unokái nem keresték velem a találkozást, mert jól esett volna, ha évek után velők újra beszélhetek. Remélem, hogy máskor nagyobb igyekezet­ tel lesznek azon, hogy rám akadjanak. Pár lépésnyire voltam a helyőrségi templomban. A szegedi egyetemről közölt híreket nagy érdeklődéssel olvastam s a helyzet lassan, de biztos haladásának is reménykedve örvendek. Bárcsak a nosztrifikációk dolgában meg­ indult tárgyalások minél hamarabb sikerre vezetnének! A tavasszal egyetlenegy Ma­ gyarországon végzett fiatal orvosnak nosztrifikációja ügyében (idevaló és egyetemi ta­ nulmányai jó részét is itt végezte) Bukarestben három miniszternél is jártam s nem tud­ tam eredményt elérni. Minket magyar nyelvű katholikus iskoláink sorsa nyugtalanít ma legjobban. Iskoláinkat garmadával zárja be vagy foglalja le saját céljaira a kormány, a teljesíthetetlen miniszteri rendeletek özöne derékba töri megmaradt iskoláink működé­ sét, ó-királyságbeli, magyarul egy szót sem tudó tanerőkkel árasztják el színtiszta ma­ gyar (székely) városainkat és községeinket, s az új iskolai törvénnyel próbálják meg­ adni iskoláinknak az utolsó kegyelemdöfést. Tanáraink és tanítóink emberfeletti igyeke­ zettel készültek (a jó ügy érdekében) a minden 30 szolgálati éven alulinak vagy 60 évesnél fiatalabbnak előírt vizsgára, mely rengeteg idejüket és pénzüket emésztette fel, s mégis még a legjobban vizsgázónak sem tudják, hogy nem vetették-e vissza őket, mert a vizsga eredményét nem a vizsgázó bizottság, hanem a miniszter fogja majd ké­ sőbb megállapítani. Most abban bízunk, hogy a konkordátum, ha meglesz, iskoláink számára legalább a legelemibb jogokat meg fogja menthetni. Ma kaptam Niculescu lugosi görög katholikus püspöktől, aki nagy képzettségű derék katholikus főpap, egy levelet, melyben valami forrásmunkát vagy könyvet kér tő­ lem, hogy az abból merített érvek alapján a kormánnyal és a görögkeleti egyházzal szemben megvédhesse a sajtóban és a szenátusban a katholikus vallásalapot expropriált katholikus püspöki javak maradékait. Ugyanis ezeket a görögkeleti román egyház részé­ re akarják megszerezni, mert azt állítják (hivatkozva Ghibu könyvére, dr. Kosztolányi Ignác jogászra, II. József rendeletéire, stb.) hogy ezek tulajdonjoga az államé, csak a haszonélvezeti jog volt a katholikus egyházé. Ha Méltóságod tudna ilyen forrásmunká­ ról, melyet jogaink védelmére ezekkel szemben fölhasználhatnánk, azok megjelölésé­ vel, nagy hálára kötelezne. A különben még messze levő nevemnapjára előre küldött jókívánságokat szívből köszönöm s imáimmal viszonzom, hogy nagy családjában s a keze alatt nevelődő ma­ gyar ifjúságban meglelje azt az örömöt, melyet fáradhatatlan, áldozatos munkájával méltán kiérdemelt. Szívből köszönti szerető volt Főpásztora Majláth erdélyi püspök

U. I. Kedves kollégáit egytől egyig, különösen a szeretve tisztelt Dékánt és Szandtner Palit sokszorosan üdvözlöm.

27

Pesten tartózkodó unokáinak pedig írja meg kérem, hogy január végén tudakozód­ janak budai lakásomon (Úri utca 54-56., telefon: 144-85), nem vagyok-e ott? Szeret­ ném mindkettőt egy kis lelki revisio alá venni. MTA Ms. 5163/750-757.

GYÖRGY LAJOS LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1 .

A Marianum Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolája 353/1922. Méltóságos Tanár Úr! A kolozsvári rom. kath. Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola tanári testületének nevében fogadja leghálásabb köszönetünk nyilvánítását azért a szívességért, amellyel a Tanáregyesületi Közlöny, Nemzeti Nevelés és Magyar Pedagógia évfolyamait főisko­ lánk könyvtára részére méltóztatott adományozni. Távoztassa el tőlünk az Isten a főis­ kolánk életét környékező veszedelmeket, hogy a Méltóságos Úr nemes, adomány a való­ ban elősegíthesse e nagy fontosságú magyar intézmény célját. Fogadja Méltóságos Tanár Úr mély tiszteletem és őszinte nagyrabecsülésem nyil­ vánítását. Kolozsvár, 1922. dec. 20. Dr. György Lajos igazgató

2. Kolozsvár, 1924. VI. 16. Str. Avram láncú 22. Mélyen Tisztelt Professzor Úr! Nagyon hálásan köszönöm a Peteleiről írt és küldött értékes, kedves megemléke­ zést. A jövő hónapban valamelyik számban közölni fogom (két hetenként jelenünk meg). A Dózsa György lázadását megrímelő 4 német költőre nem én jöttem rá, hanem Trostler Józseftől szereztem róluk tudomást, aki „Dózsa György a XVII. sz. német iro-

28

dalmában” c. tanulmányában írta ezt meg (Délmagyarországi Tört. és Rég. Múz. Ért. 1913. évf. különlenyomatban is, Temesvár, 1913.). Ez a cikk érdekes és bő felvilágosí­ tást fog nyújtani a m. tisztelt Professzor Úr érdeklődésének. Kuncz Aladárnak legközelebbi találkozásunkkor szólani fogok a Bulyovszky cikk ügyében. Ha ő nem közölné, én szívesen átveszem. A Pásztortűz illető számából a kért különpéldányt küldeni fogjuk. Még egyszer hálásan köszönöm a Professzor Úrnak a szívességét s kérem, hogy méltóztassék azt a jövőre is megtartani. Őszinte, mély tisztelettel Dr. György Lajos

3. A Pásztortűz emblémája Kolozsvár, 1924. IX. 12. Mélyen tisztelt Professzor Úr! A Petelei Istvánról írt kedves, meleg hangú visszaemlékezését a Pásztortüzünk ma megjelent 15. számában közöltem le. Bocsánatot kérek, hogy majdnem 3 hónapig kés­ lekedtem vele. Ennek több oka volt. Egyrészt bizonyos aktuális cikkek miatt kellett né­ melykor félretennem, másrészt a két rajz beszerzése késleltetett. Végre elhatároztam, hogy megvárom a Petelei születésnapját. így jelent meg éppen a mai napon. A kiadóhivatalban intézkedtem, hogy a Professzor Úr címére a rendes példányon fölül még kettőt küldjenek. Nagyon hálásan köszönöm a Professzor Úrnak a cikkét s kérem, hogy az egy-két sajtóhibáért, ami az ilyen sajtótermékeknél elkerülhetetlen, bocsásson meg. Egyszersmind méltóztassék megengedni, hogy köszönetemhez mindjárt kérést is mellékeljek. Október első napjaiban a piarista templomunk 200 esztendős jubileumát ünnepli. Ma nekünk a templom és az iskola a legégetőbb sebünk. Minden alkalmat megragadunk tehát, hogy ragaszkodásunkat ezekhez kifejezzük. Ezért méltóképpen aka­ runk megemlékezni a piarista templomról és iskoláról is. Csak azért írom ezeket, hogy ha a Professzor Úrnak volna ezzel kapcsolatban valami írása, hálásan megköszönném és leközölném. Kérem a Professzor Úr szíves támogatását őszinte, mély tisztelettel Dr. György Lajos

29

Str. Avram láncú 22. Levelem írása után jutott eszembe, hogy Bem cigányának, Salamon Jánosnak, ta­ lán éppen ebben az évben lesz a centenáriuma. Mivel a Professzor Úr cikkéből azt olva­ som, hogy haláláig jó barátságban volt vele, arra kérem, hogy méltóztassék megemlé­ kezni róla. Arcképét közölném és síremlékét lerajzoltatnám. Mély tisztelettel Dr. György Lajos MTA Ms. 5161/1207-1210.

REMÉNYIK SÁNDOR LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1. Kolozsvár, 1920. december 14. Méltóságos Dr. Márki Sándor Úrnak Helyben Örömmel közöljük, hogy az Erdélyi Szemle átszervezésére irányuló munkánk tel­ jes sikerrel járt. A lap kiadását egy fiatal, de életerős vállalat a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet R. T. cég vette át, a szerkesztését pedig 1921. január 1-től én fo­ gom végezni. Ezzel kapcsolatban változáson megy át lapunk alakja, esetleg címe is. La­ punk alakja félakkora lesz mint az eddigi, terjedelme pedig legalább 32 oldal. Ami a lap irányát illeti, talán fölösleges kiemelnünk, hogy lapunkkal az egyete­ mes magyar művelődésbe kapcsolódva, annak hagyományaira támaszkodva s azt szük­ ségszerű fejlődés útjain előrevíve, teljes erővel a magyar érzést, a magyar gondolatot akarjuk ápolni. Erősen hisszük, hogy előbb vázolt törkvésünkben a Professzor Úr hathatósan tá­ mogatni fog. Januári első számunkat 1920. december 28-án zárjuk le. Nagyon örül­ nénk, ha már e számra küldene írásaiból. Mély tisztelettel Reményik Sándor

30

2. Pásztortűz Kolozsvár, 1921. II. 7. Méltóságos Uram! Nagyon köszönjük szíves ránkgondolását, a másik cikket kívánságára visszaküld­ jük, a Pásztortűz kért I. számával együtt. Nagyon kérjük támogatását a jövőben is. Mély tisztelettel Reményik Sándor

3. Pásztortűz Kolozsvár, 1921. IV. 27. Mélyen tisztelt Professzor Úr! Nagyon hálásan köszönjük Napóleonról írt gyönyörű cikkét. Sajnos ebben a számban semmi módon sem tudtam elhelyezni. De talán tekintettel a május 1. évfor­ dulóra, nem lesz túl késő, ha a május 7-iki számban jön? Csillag alatt megjegyezzük, hogy a dátum május 1. Kiváló tisztelettel Reményik Sándor

4. Pásztortűz Kolozsvár, 1921. november 7. Mélyen tisztelt Professzor Úr! Kedves sorait és a mellékelt küldeményt hálásan köszönöm. A tanulmányt átadtam dr. Kiss Ernőnek, aki az E.I.T. november 19-iki ülésén szándékszik felolvasni. Sajná­ lom, hogy így jóval később kerül csak a Pásztortűzbe. Nem is mondhatom mennyire jól esik, hogy a távolból is gondol reánk, kevésszámú ittmaradottakra és nagyon kérem ne feledkezzék meg ezután sem a lapról, amelynek ittléte alatt erős oszlopa volt. Magam, személy szerint is, meleg hálával gondolok Professzor Úrra. Mindig eszembe jutnak a

31

felejthetetlenül szép és engem annyira megtisztelő szavak, melyekkel engem az E.I.T. tavaly szeptemberi ülésén kitüntetni méltóztatott. Ezen érzéseim kifejezése mellett maradtam mély tisztelettel Professzor Úrnak igaz híve Reményik Sándor

5. Pásztortűz Kolozsvár, 1922. április 12. Mélyen tisztelt Professzor Úr! Hálásan köszönöm szíves ránkgondolását. Cikkét húsvéti számunkban hozzuk, kérjük ezutáni nagymértékű és megtisztelő támogatását is. Engedje meg, hogy a hetvenkedés megkezdéséhez őszinte szívből kívánjak minden jót. Igaz tisztelő híve Reményik Sándor MTA Ms. 5164/1080-1084.

BIT AY ÁRPÁD LEVELE MÁRKI SÁNDORHOZ Kolozsvárt, 1923. III. 25. Szeretett jó Professzor Úr! Munkás alkotásokban gazdag élete nyolcadik deceniumának küszöbén ünneplő meleg szívvel köszönti a szép Kolozsvárról, ahonnan a hűséges Mikes sietett a „dicső­ séges vezérlő fejedelem” mellé, akinek életét és korát minden idők számára éppen a Professzor Úr építette újra a rokoniélek szerető meglátásával (hisz mindketten március 27-én születtek), s ahol a Professzor Úr is három évtizeden át vezette művelődésünk nagy munkáját, hálás tanítványa Bitay Árpád MTA Ms. 5160/493.

32

KARÁCSONYI JÁNOS LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1.

Nagyvárad, 1921. I. 5. Kedves Sándor! Éltek-e, haltok-e? Ha éltek adjon az úr Jézus neked és kedves csa­ ládodnak sok kegyelmet, sok türelmet, jó egészséget az új esztendőben. Mi úgy va­ gyunk mint a megszedett szőlőtő. Adj egy kis életjelt magadról! Szerető kollégád Karácsonyi

2. Nagyvárad, 1921. I. 22. Kedves Sándor! Január 11-iki levelednek nagyon megörültem. Nem vártam én János napra kö­ szöntőt, hanem csak azt akartam itt lakó rokonaidnak bebizonyítani, hogy te Kolozsvárt élsz és ha nem is uralkodói, de lakozol. Remélem is, hogy nem kell házadból idegenbe költöznöd, hiszen az attól függ, kinek pillantása ronthat és temethet száz világot. Minket is a jó Isten annyi változás és veszedelem közt megoltalmazott s eddig nem kellett lakásunkból kiköltöznünk. Van nekünk is 3 lakónk, de hála Istennek nincs velük semmi bajunk. Örvendek, hogy nem veszítetted el munkakedvedet. Én is dolgozom, pedig most nem tudom kinek vagy minek. Kész vagyok a ferencrendiek történetével. Irénné belőle 3 nagy kötet, illusztrációkkal még több is. De vajon kinyomtatjuk-e valaha, vagy úgy jár mint Kosa, Blahó és Lusteiner Annalesei jártak, a jó Isten tudja. A múlt években itt tanultak nálam az öcsém árvái, de azok a múlt nyáron elmen­ tek Makóra nagy szüleikhez. Azóta csak Terka húgom van mellettem s így csendben élünk. Egészségesek vagyunk hála Istennek. Kedves családodat sokszorosan üdvözöljük és sok-sok türelmet kívánunk. Téged pedig csókol szeretett földid Karácsonyi János

33

3. Nagyvárad, 1924. január 9. Kedves Sándor Bátyám! Remélem mire e sorok Szögedébe érnek, ti is hazajöttetek a karácsonyi kedves ki­ rándulásról és így először is nagyon köszönöm a nevemnapjára pontosan megérkezett forró jókívánságokat. Adjon a jó Isten ebben az új esztendőben a te sokat zaklatott szegény hazánk álla­ potán sokat búsuló szívednek is egy kis vigasztalást, hogy az a magyar művelődés, amelynek előmozdításán annyit fáradoztál, el ne hervadjon, hanem annál nagyobb gyü­ mölcsöt hozzon. Érdeklődéssel olvastuk nőd és unokáid sorsáról írt tudósításodat. A végtelen jósá­ gú Isten róluk is gondoskodik s minő nagy áldás, hogy mind olyan jól tanulnak. Én is hiába nem nősültem meg, csak családi körben élek. Igaz, hogy egyik nővé­ rem meghalt, de meghalt az öcsém is és annak két kis leánya maradt. Ezeket Terka hú­ gomnak kell nevelnie, mert az anyjuk is elhunyt s így most állandóan itt vannak, sőt Terkának örökbe is kellett fogadnia őket, mert különben nem kaptak volna útlevelet, a magyar útlevéllel pedig nem tartózkodhatnak. A szíves látásból innen nagyon el lehet menni. Amint látod dolgozgatok. Az itt küszködő folyóiratok szerkesztői mindig zaklat­ nak, hogy írjak valamit czégérül az ő lapjukba is. Most indult meg egy három (román, magyar, német) nyelvű tudományos folyóirat Cultura névvel Kolozsvárt. Kristóf György a magyar rész szerkesztője, ennek részére is kikövetelt egy kis értekezést (a magyarok és románok közös harcáról a török ellen). Néha áthoznak egy-két folyóiratot s ezekből látván, hogy Gombócz, Hóman és Erdélyi megint bolygatják a székely kérdést, én is redivi ad pristinum amorem vagy in­ kább laborem és most fejeztem be azt a rövidre fogott értekezést, amelybe talán meg­ nyugtatóbb választ adok a székelyek eredetéről. Ha Isten éltet, február 11-én olvasom fel az Akadémiában, de azért ne menj fel Budapestre, majd megkapod, ha a jó Isten is úgy akarja, nyomtatásban. Itt most jön még a nehéz idő. A magyarságból most már sokat kisajátítottak, de nem fizettek érte semmit. A régi értékpapírok után se fizetnek 5 éve semmit s készül a törvény az egyedül üdvözítő állami tanításról. Az úr Jézus áldjon meg benneteket. Kedves nődet én is, Terka húgom is igaz szeretettel köszöntjük. Szerető kollégád János MTA Ms. 5162/739-740.

34

BÍRÓ VENCEL LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1.

Méltóságos Uram! Remélem levelem Méltóságodat új otthonában a kiállott nehéz út és a vele járó kellemetlenségek után jó egészségben találja. Még Lacikától nem kaptam értesítést, de talán csak jó helyre jutottak ők is. Méltóságodat az ügyben bátorkodom az elrendezéssel járó teendői közepette há­ borgatni, hogy Kolozsvárról a Felekezetközi Tanácstól levelet kaptam. A levél az egye­ temes történelem írásáról szól. A megbízó iratban jegyzőkönyvi kivonat van, amelyben reám ez áll: ......d/ történelem az V. VI. és VII. osztály számára. Magyar szempont kiemelése az V-VI. osztály ó- és középkor egy könyv, VII. osztály újkor a politikai földrajzzal (Az eltávozott Márki Sándor helyett Bíró Vencel dr.). S most szabadjon megkérdeznem, hogy a kívánt könyv, ahogyan Méltóságod ne­ kem azt* mondotta, Méltóságod könyvének a változott viszonyoknak megfelelően átdol­ gozás lesz-e, vagy pedig ettől független? Mert ez ez esetben nem is tudom, hogy lenne meg. A megbízás Méltóságod könyvéről nem tesz említést. Ha meg átdolgozás lesz, hogy kell azt jeleznem a címben, vagy ott nem lehet? A benne lévő képekhez hogyan juthatnék hozzá? Méltóságod hogyan óhajtja az átdolgo­ zást? Mindezek megbeszélése elmaradt, ott kellett volna mindent megkérdeznem, de úgy volt, hogy a megírás elmarad. Én mindenesetre visszamenetelem után rögtön nekilátok, áttanulmányozom az ol­ dalszámot. A román történelemnek is bele kell most már kerülni, szeretném az erdélyi fejedelemség belügyi fejlődését, a két vajdasághoz való viszonyát, politikai jelentőségét is jobban kiemelni, mert Erdély is a román történelemhez számít. Magyarország része megvan Méltóságod könyvében. Szeretném, hogy Méltóságod könyve az átdolgozásban értékében ne csökkenjen. Részletekben is sok kérdezni valóm lesz. Ha Isten segít s az ősszel eljutok Szeged­ re, akkor már többet tudok én is s a munkában már némileg előre haladok. Most csak azt kérem Méltóságodtól, hogy amennyire ideje engedi, bár pár sorban is, szíveskedjék főbb vonásaiban megállapítani, hogy micsoda elveket tartsak szem előtt. Csak éppen, hogy meg tudjak indulni. A tanárképző ügyében nem kaptam semmi hírt, nem tudom ott lesz-e dolgom? Pe­ rcnyi is eljött már, ki marad majd Kolozsváron? Istenem nem lesz már ott tanultabb ember. A Méltóságos Asszonynak kezeit csókolom, sok örömet kívánok a nagy magyar városban. Méltóságod szíves válaszát várva s tanítványi hálával köszönti alázatos híve Bíró Vencel Tata, 1921. augusztus 2. (Fazekas u. 1.)

35

2. Méltóságos Uram! Engedje meg professzor Úr, hogy a mai napon csak így adjak kifejezést jó kíván­ ságaimnak. Ma hiába jött Sándor nap, szeretett főgondnokunkat és tanárunkat szemé­ lyesen nem köszönthettük. Professzor Urat e nap különösen emlegettük, intézetünk azóta is árva, főgondnokunk nincs. Igazgató úr és a rendház nevében, Patay még külön is Professzor Úrnak boldog névnapot kívánnak. Kívánom, hogy Professzor Úr állandó jó egészségben élvezhesse a megbecsülést, amelyet önzetlen munkásságával a magyar tudomány előrevitelével szerzett. Akik abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy tudományából egyet mást közvetlen forrásból is elleshettünk, százszorta nagyobb tiszteletet érzünk. Én még külön is annyi jóindulatot éreztem hogy a tisztelet mellett a legnagyobb hála érzésével is kívánok sok örömet a mai napon. A jó Isten Professzor Urat kedves családja, a kedves unokák boldogságára s mindannyiunknak igaz örömére sokáig éltesse. Nagyon köszönöm a lapot, amelyet Professzor Úr küldött. Ha csekély törekvésem Professzor Úr részére figyelemmel kísérésre talál, az nekem elismerésül szolgál. Nehe­ zen tudtam kiadni, egy fillér vagy báni, helyesebben, segítséget se nyújtott senki. Jó­ részt adóssággal kezdtem, de hála Istennek nem bukom bele. Ami nekem a vele való foglalkozás közben oly sok gyönyörűséget szerzett, azt úgy látom, sikerült összeállíta­ nom, hogy olvasója is akad. Itt szépen fogy és el is fog menni. 250 példányt kiküldtem és úgy hallottam, hogy ott is rokonszenvvel fogadták. Kiadtam, mert úgy éreztem, hogy most vagy soha, mert itt gyérül a magyar könyv. Nagyon köszönöm a megtisztelő kijelentést, amely kitüntetés szerencsésebb viszonyok között az egyetem részéről engem érhetne. Magam sem tudom, mit tegyek. A rendtől is nehéz lenne kijutást kieszközölni, mert a pótlás nehéz, meg ügyünk itt rendezésre vár. Valahogy úgy kellene, ha lehetne, hogy a címet így is meg lehetne szerezni. Azt hiszem egyébként, hogy a címnek folyta­ tása úgy sem jöhetne, hiszen ott engem nem ismer senki. Itt éltem le egész időmet. A tankönyv készül, de lassan, mert nagyon meg vagyunk terhelve. Az V-est Buday írja, a VI-VII. osztályt Patayval ketten, közös név alatt és lehetőleg egyforma stilizálással. Májusra meg kell lennie. Bizony sok munkát ad. Egészében a VI-ost én, a VII-est Patay készíti. Az egyetemen magyar tanszék létesült, Kristóf Györgyöt szólították fel, hogy fo­ lyamodja meg. Az előadás már kihirdetve is van. Sajnos az érettségizők még mindig kikészülnek, mivel a nyelvet még nem tudják. Pedig így lassan kipusztul a magyar tanult osztály. A Méltóságos Asszonynak is min­ den jót kívánok, a százados úréknak is, a kis unokáknak is. Azaz, hogy nem is olyan kicsik, csak a mi szemünkben a régik. Húsvétra Pestre, onnan Tatára készülök, mivel a tankönyvírás miatt karácsonykor itt maradtam. Ismételten minden jót kívánok Pro­ fesszor Uramnak tisztelő híve és hálás tanítványa. Kolozsvár, 1922. március 18. Bíró Vencel

36

3. Méltóságos Uram! Szünidőre itthon tartózkodván, tisztelettel köszöntőm Méltóságodat. Remélem, hogy levelem jó egészségben fogja találni. Megtudtam, hogy a szünidőt Gödöllőn tölti, ezért bátorkodom oda írni. Ez év nem volt közönséges év, Laci immár érettségit tett s így azt hiszem a szünidő a többinél több örömet is hoz. Biztosra veszem, hogy a vizsga jelesen sikerült, csak azt sajnálom, hogy nem végzett a többi társaival nálunk. így az aratás dicsősége más intézeté lett. Már egy hete itthon vagyok és még legalább két hétig itt leszek. Méltóságodat ér­ dekelni fogja, hogy a világtörténelmi tankönyv, amelyet Patayval együtt készítettünk, elkészült, már a minisztériumot is megjárta, a hivatalos bírálat kezeink között van. A bírálat megállapította, hogy látszik, hogy a Professzor Úr tanítványai vagyunk. Elisme­ réssel szól róla, de a VI. osztályos részben a románok eredetéről határozottan a hivata­ los álláspont közlését kívánja, a VII. részben meg a világháború teljes átdolgozását. Mivel a mi felfogásunk más mint a bírálóé, s a minisztérium, amelynek szakreferense szóbeli utasítást is adott, az ügyet a felekezetek elé terjesztettük. Ezért bizonyos módo­ sításokba belemennek, így a könyv újabb beadását kívánják. Nehéz a helyzet, mivel szeptemberben a régi könyveket ki kell vonni a használatból. Mi a felekezetektől írás­ beli megbízást kívánunk, hogy a felelősség alól felszabaduljunk. Bizony nehéz munka most történelem tankönyvet írni, azonban a két rész kivételével más részekbe nem kö­ töttek bele s mi a magyarságnak kellő teret juttathatunk mindenben. Nem tudom, hogy Méltóságod helyesnek tartja-e, hogy a köz érdekében az író meggyőződését feláldozza s megalkudjék a változhatatlanban. Itt a románokra egy elmélet létezik, mást tanítani nem szabad. Patay egyébként a jövő tanévtől kezdve az intézet igazgatója lesz, Visegrádi pedig Máramarosszigetre megy, ő lesz az újoncok magistere. Most már innét több piarista nem mehet át, ott kell nevelni. Ez ügyben bátor vagyok kikérni Méltóságod tanácsát. Erdélyi professzor úr írt nekem s felszólított, hogy Szegeden adjam be a magántanárságért való folyamodást Er­ dély történelméből. Azt vagyok bátor kérdezni, hogy nincs-e elvi határozat arra nézve, hogy romániai nem folyamodhatik? Ha nincs úgy be is adnám, legyen meg legalább ne­ kem annyi, hogy csekély törekvésemet figyelembe veszik. Két évenkint félévig kellene előadni, mint írja, ez időre szabadságot kapok, vagy pedig két részletben — az órákat kissé sűrítve — eleget tehetnék az előírásnak. Annyit elérnék vele, hogyha az egyetem ragaszkodnék, esetleg később az állandó ott lakáshoz, könnyebben kijöhetnék. Bár ott most nagyobb szükség van csekélységemre mint itt. Hátha sikerül valami főiskolát léte­ síteni. Én persze szívesebben lennék itt mint ott. Ha e siker reményében adhatnám be folyamodványomat, beadnám. Talán azért lenne fontos, hogy Erdélynek főleg román vonatkozású történelmébe bevezetném a hallgatóságot, mert ha mi nem fogunk e téren haladni, az ottani románok hamis történelmet fognak alkotni. Bocsássa meg, hogy Mél­ tóságodat terhelem, de biztos visszautasításnak miért tegyem ki magamat s rendemet. A Méltóságos Asszonynak kellemes szünidőt kívánok, a százados úréknak, a fiúk­ nak is. Érdekelne, hogy Laci milyen pályához fog hozzá. Hallottam, hogy Sándor szé-

37

pen szerepel az egyetemen. Lám társai közül többen is voltak a cserkésztáborokban va­ lahol Nógrádban, meg Szeged vidékén. Professzor Úrnak kellemes időtöltést kívánok s vagyok alázatos híve s hálás tanítványa Bíró Vencel Tata, 1922. július 24.

4. Méltóságos Uram! Bátyám leveléből értesültem, hogy Méltóságod irántam tanúsított állandó jóakara­ tát most újabban ismét mennyire kimutatta, mikor a Szent István Akadémiába tagul ajánlott. A megtisztelő véleményért, amellyel Professzor Úr szerény törekvésemmel szemben viselkedik s annak külsőleg is kifejezést ad a jelölés által, a leghálásabban kö­ szönöm. Teljes igyekezettel azon leszek, hogy tőlem telhetőleg a bizalomnak jövőben is megfeleljek. írt bátyám arról is, hogy a bejuthatás körül nehézségek vannak, mivel érdemes emberek nevei forognak szóban, akiket miattam mellőzni nem fognak. így is van rend­ jén s ha ilyen nehéz a bejutás, annál megtisztelőbb lesz, ha esetleg majd később sikerül nekem is. Remélem, hogy levelem Méltóságodat s a Méltóságos Asszonyt jó egészségben ta­ lálja. A kellemes gödöllői nyaralás után tudom, hogy csendesnek tűnik az otthon, de Méltóságodat csak ott tudja elképzelni az ember, ott a könyvek között. Kellemes vissza­ emlékezésekre ad alkalmat, hogy Professzor Úr nevével az itteni szépirodalmi lapokban is többször találkozunk. Mintha nem is lenne annyira távol innét, úgy látja az ember. Az erdélyi államnyelvről szóló értekezést többször is olvasgattam. A Méltóságos Asszonyt viszont a kertben látja az ember, ott is munka közben, akár csak a nyáron lát­ tam. Kíváncsi vagyok Lacira, különösen ha húsvétkor felmegyek, esetleg megláthatom. Azt szeretném tudni, hogy hogyan oldotta meg a tanulás kérdését és hogy hogyan ízlik a komoly szaktudomány? Valamelyik fiú bizonyosan hazajön és kikérdezem. Mi meg­ vagyunk, Patay ügyesen vezeti az intézetet. Sok óránk van, mivel kevesen vagyunk. Én még a Marianumban is tanítok s így a délutánok is le vannak foglalva. Bizony valami elmélyedő tudományos munkán dolgozni nagy nehézséggel és lemondással jár. Az Er­ délyi Irodalmi Társaság és az Erdélyi Múzeum Egyesület megkezdette működését. Az utóbbiban én egy hét múlva kerülök sorra az előadásban. Elég sok ülés volt az iskolai évben, művészet és művelődéstörténeti kérdések jöttek elő. A folyóiratok anyagilag is erősödnek, de önálló művek megjelentetésére nem igen akad kiadó. Szádeczky professzor úr írta, hogy január hóban az én ügyemben az első lépést si­ kerrel megtette és még egy alkalommal kell referálnia. Méltóságod jóakaratát akkorra is kérem.

38

Tankönyvünk is használatban van, majd magammal viszem. Eléggé sikerült min­ den nehézséggel megküzdenünk. Az előszóban ezekre rámutattunk s Méltóságodról mint hálás tanítványok megemlékeztünk. Mint minden itteni könyvben, elég sok a saj­ tóhiba benne. Méltóságod jóindulatát újólag a leghálásabban megköszönöm, a Méltóságos Asszonynak kezeit csókolom s Professzor Úrral együtt neki a legjobbakat kívánom. Professzor Úrnak hálás tanítványa Bíró Vencel Kolozsvár, 1923. február 15.

5. Méltóságos Uram! Bizonyosra veszem, hogy a szünidőt kedves családi együttlétben töltik, ezért bá­ torkodom levelemmel Gödöllőn felkeresni s zavarni. Remélem, hogy levelem Méltósá­ godat és kedves családjának minden tagját jó egészségben fogja találni. Kívánom, hogy ez mindig így is legyen. Négy hete, hogy hazajöttem, a tanév nálunk július közepén végződött s a szünidő viszont az itteninél tovább is elnyúlik. Kedves kötelességemnek tartom, hogy a honi földről Méltóságodat üdvözletemmel és jókívánságaimmal felkeres­ sem. Csekély jele kíván ez lenni a tiszteletnek és ragaszkodásnak, amely Méltóságod ál­ landó jóakarata nyomán fakad. A jövő tanévre nem kaptam áthelyezést. A rend jövője Romániában teljesen bi­ zonytalan, azért várnak velünk hová fejlődik a dolog. Bizonyára olvasta Méltóságod, hogy ott tanügyi újítások fenyegetnek. Hivatalos rendelet jelent meg, hogy a szerzetes iskolák csak az esetben működhetnek, ha román nyelven tanítanak, mivel nem tűrhető, hogy a magyar kultúra szolgálatában álljanak. E rendelet különösen a nőnevelést veszé­ lyezteti, mivel a középfokú iskolázás majdnem teljesen egészen apáca kézben van, aki­ ket nem lehet egyszerre helyettesíteni. A mi temesvári iskolánk is megszűnne ez eset­ ben. Minden kisebbségi iskolában román nyelven kellene tanítani a történelmet, föld­ rajzot, alkotmány tant. Persze minden felekezet tiltakozik, annál is inkább, mivel ki-ki csak saját felekezeti iskolába járhatna, ami kisebb városokban nagy csapás, továbbá ma­ gántanulók csak állami iskolában vizsgázhatnak. Már több tárgyalás volt Pteancu vezér­ felügyelő elnöklete alatt, még semmi végleges megállapodás nincsen. Amíg lehet, mi maradunk. Két tanár jön át Magyarországra: Huber és Majtényi. Huber éppen Szegedre. Ők is csak úgy, hogy optáltak és a rendfőnökség minden kérése dacára nem vonták vissza. Én is nehéz napokban nem akarván nehézséget támasztani az áthelyezésemet nem sürgettem, a rendfőnök úr egyébként is kijelentette, hogy míg a vi­ szonyok nem változnak, maradjak. Azért a jövő tanévre Szegeden nem hirdettem elő­ adást, erről a dékán urat értesítettem. Törvény szerint még nem is vagyok rá kötelezve. A jövő szeptemberig találunk rá megoldást.

39

Otthon csendesen és jól telik az időm. A nyáron komolyabb munkával nem foglal­ koztam. Jövő tanévben hozzáfogok egy újabb munkához, ha Isten segít, azt szeretném elkészíteni, máris elég nagy előtanulmányt végeztem: Erdély művelődéstörténelme a fe­ jedelemség korában. Olyan munkát szeretnék, amely könnyed legyen, hogy a nagykö­ zönség között is olvasásra találna. így talán kiadó is akad. Ezért is szeretnék még lenn maradni egy ideig. A szegedi próbaelőadást a Századok felvette, már ki is van szedve, Balanyi korrigálta. Patay Jóskával írott tankönyvünkről a Magyarságban ismertetés jelent meg. Nem tudtam még hozzájutni, most írtam utána. Nem is tudom, hogy ki írta, csak annyit hal­ lottam, hogy belátással van megírva. Méltóságod talán olvasta is, a tavasszal jelenhetett meg. Magamról már eleget írtam, de Méltóságod jósága bátorít rá, mivel ügyeim iránt mindig érdeklődött. Tudom, hogy Méltóságos Asszonynak és a Professzor Úrnak ideje jól telik kedves családi körben, az unokák között. Lacira leszek majd kíváncsi, ő szerezte a legnagyobb meglepetést pályaválasztásával. Eddig már meg is szokhatta a katona életet. Talán levelem nem is jó helyre megy, ha tényleg eladták a szép házat. Látom, hogy itt még rosszabbak a gazdasági viszonyok, mint ott át. Bizony szomorú látvány egy ottani magyarnak látni, hogy mennyi baj dúl itt a szegény magyarság között. Isten segítségével majd csak jobbra fordul minden. Méltóságos Asszonynak, Professzor Úrnak, a Százados Úréknak minden jót kíván s további jóakaratukba ajánlja magát Méltóságodnak hálás tanítványa Bíró Vencel Tata, 1923. augusztus 18.

6. Méltóságos Uram! Elsősorban mai napon a legőszintébb szívvel minden jót kívánunk. Az egész ház Méltóságodnak boldog névnapot kíván s kívánja, hogy jó egészségben sok éven keresz­ tül érje meg e napot. Méltóságod lapját megkaptam s a Szent István Akadémia jelölése ügyében való szíves tudósítását hálásan köszönöm. Jól esik olvasnom, hogy Méltóságod annyit fárad érdekemben. Szabadjon azonban tudatnom, hogy én kedves tanáraim elismerésével mindenkorra ki vagyok elégítve, mástól semmit sem várok. Nem ismernek, most pedig nem az a világ van, hogy könyvekkel állhatna az ember elő minduntalan. Mi az ottani­ ak emlékezetétől nagyon távol estünk. Azért Méltóságodat tisztelettel kérem ne is gon­ doljon arra, hogy engem legcsekélyebb mértékben is bánt ha más kerül előmbe, mivel azt természetesnek tartom. Különben Pethőtől nem irigylem, akihez barátság fűz. Mél­ tóságod jóindulatát nagyon köszönöm s kérem ne is tartsa tovább eszében a jelölésemet.

40

Egyébként még létezünk. Most az állam nyelvére kell az intézetnek áttérnie a mi­ niszteri irat szerint, most folyik az alkudozás, még nem tudom milyen sikerrel. Az álla­ mi hatóság azt állítja, hogy az intézet 1918 előtt nem állott püspöki felügyelet alatt s így önálló szerzetes iskola. Tán elfogadják a mentséget, hogy ez státus iskola. Pár hét alatt eldől. Mivel az óraszám nagy s a tanítás sokban újszerű, az állam nyelvét is kell tanulni a tanárnak is, bizony alig jut időm arra, hogy magammal is foglalkozzam. Elmélyedő munkásságról szó sem lehet, csak apróbb értekezések kerülnek ki közben-közben. A magántanári előadás ügye is már megoldásra vár, ha nem sikerült elintéznem, a képesí­ tés valószínűleg áldozatul esik. Húsvétkor, ha lehet, szeretnék szüléimhez menni pár napra, de egy hét az egész szünet, ebből 3 nap lelki gyakorlat, így nem tudom, hogy si­ kerül. Az Erdélyi Irodalmi Szemlében Dékáni ismerteti tankönyveinket, legnagyobb ki­ fogás, hogy hosszúak. De akkor még 3 óra volt az óraszám amikor íródtak, most már csak 2. Patay nagyon köszöni a jó névnapi kívánságokat s szívből viszonozza. Neki rossz dolga van, már majdnem minden rendelet az állam nyelvén jön-megy s két felé sok a dolog. Soó Rezső itt járt, a fiukról beszélt nekünk. Méltóságos Asszonynak is szabadjon minden jót kívánnunk. Most én kérem Méltóságodat, hogy ne küldjön lapot nekünk, a levelezés nem kerül sokba még eddig. Mégegyszer boldog névnapot kívánok és jóakaratát köszönöm. Méltóságodnak hálás tanítványa Bíró Vencel Cluj-Kolozsvár, 1924. III. 18.

7. Méltóságos Uram! Hazaérkazésem után egy teljes esztendő után innét küldöm Méltóságodnak őszinte üdvözletemet. Úgy hiszem, hogy levelem Professzor Urat családi körben fogja találni, azért irányítottam azt Gödöllőre. A napokban jöhettem csak el, mivel nálunk a VIII. és IV. osztályos abszolváló vizsgák júliusban vannak csak. A szünet is rövid, mivel augusztusban lesznek a feleke­ zeti tanárok számára a vizsgák a román nyelvből, irodalomból, földrajz, alkotmány tan és történelemből. Itthon is tanulok erősen, bár elkészülni úgysem lehet a nyelv gyenge tudása miatt. Felelni csak románul lehet. Az a vigasztaló, hogy egy év múlva lehet javí­ tani, azt hiszem sokan leszünk ott együtt. Az itteni nyugalom után jól esik majd megint a küzdés, mert bizony most kijut belőle. Méltóságod olvasta bizonyosan, a készülő is­ kolatörvény a magyarságot majd milyen válságos helyzet elé állítja. Talán arról is tud,

41

hogy különösen a katholikus egyház intézményei, javai, iskolái ellen az állam megbízá­ sából micsoda művet írt Ghibu Onisifor egyetemi tanár, nem kevesebbet kívánva, mint a státus egész vagyonát. A katholikus egyház, illetve státus erre elhatározta, hogy az er­ délyi katholicizmus történetét megíratja, melyben minden vagyonához való joga is ben­ ne lesz. Nem vitatkozó könyv, hanem történelmi műben lesz kiemelve a támadott hely­ zet. Bizony nehéz volt írókat összehozni, mert már nagyon kevesen vannak ezekből. ír bele egy-egy fejezetet Karácsonyi, Patay, Petres, Boros Fortunát (ferencrendi szegedi dr.), stb. Nekem négyet osztottak ki, ezzel majdnem egész évi munkámról be is szá­ moltam. Hála Istennek a támadó szellem most már abba maradt, úgy látszik a külpoliti­ ka miatt, de a könyv azért megjelenik. Én sokat okultam az írással, így nem bánom, hogy annyi időt beleöltem. Legnagyobb újság, hogy templomunkat 200 éves októberi jubileumára belsőleg is meglehetősen rendbehozzuk, amelyre a pénzt Patay koldulta össze a régi tanítványok közreműködésével. így hát állandó izgalmak között élünk, újabb s újabb meglepetések­ re ébredünk. A rend sorsa a készülő iskolatörvénnyel fog megoldódni. Csak románul tanító (kivéve a magyart s a hittant) szerzetnek akarják eltűrni. Temesváron az első osz­ tályban máris így tanítanak abban a tudatban, hogy ez is több mintha csak román állami iskolába mennek a magyar fiúk, már pedig a Bánátban csak ez az egy állami iskola van. Arad már csak magániskola s elpusztulásra van kárhoztatva. Ez esetben, mi kijövünk s átveszik helyünket a rend új tagjai, akik közül már 8 van az egyetemen Kolozsvárt. Én nem tudom, hogy az én ügyem hogyan áll Szegeden. Előadásra nem merek ki­ menni, igen kérem Méltóságodat, hogy fogja pártunkat abban, hogy legalább még egy évig ne vegyék el a képesítésemet, remélem, hogy ez év a rend sorsában végleges dön­ tést hoz. Addig nem hoznak ki bennünket. így beszámolva mindenről ott kezdem ahol kezdenem kellett volna. Remélem, hogy levelem Professzor Urat jó egészségben fogja találni. Tudva, hogy Méltóságodnak az ott töltött napok a legkedvesebb napjai, biztosra veszem, hogy ideje nagyon jól telik. Lacinak egy osztálytársa elmondotta, hogy milyen ügyes katona lett belőle. Most már a legkisebb is kikerült a középiskolából, osztálytársai sikeresen végeztek Kolozsvárott. Itt csendesen töltöm a szünidőt, kevés szórakozást enged a tanulás. Szeretném a nyelvet, amennyire lehet elsajátítani, legalább itt kinn hasznát veszem majd, ha román könyveket is tudok olvasni. Professzor Úr néhány cikkét olvastam, ami ott megjelent, az itteni irodalmi viszonyokról azonban alig tudok valamit. Méltóságodnak kellemes időtöltést kívánok és további jóakaratába ajánlom maga­ mat. A Méltóságos Asszonynak kezeit csókolom, a százados urat s a fiúkat szívből üd­ vözlöm. Professzor Úrnak szerető és hálás tanítványa Bíró Vencel Tata, 1924. július 26. MTA Ms. 5160/472-492.

42

T. M O L N Á R G IZ E L L A

VÁLTOZÁSOK SZEGED KULTURÁLIS ÉLETÉBEN AZ 1920-AS ÉVEKBEN

Szeged a két világháború között Budapest után az ország második legnagyobb vá­ rosa volt. Már 1920-ban tekintélyesnek számító 123 ezernyi lélekszáma 1941-re 136.752-re nőtt, s bár a természetes szaporodás intenzitása lassult, az országos előkelő helyet megőrizte.' A lakosság tekintélyes része azonban külterületen élt, hiszen Szeged ún. „tanyás” település volt: a határához tartozó területeken élők is a város lélekszámát gyarapították. A várost már a háború előtt előrehaladott polgárosulás jellemezte, ami nemcsak erős polgárságot, hanem nagy létszámú parasztpolgári réteget is jelentett. Ezt a jellegzetességet továbbra is őrizte, ami feltétele lehetett a huszas évek fejlődésének is. Ugyanakkor a trianoni békeszerződés tragikus következményekkel járt Szeged számára. A korábban központi fekvésű, virágzó város, mely a nagy árvíz után dina­ mikus fejlődésnek indult, a trianoni döntést követően az ország szélére került, elvágva természetes kapcsolataitól. Ez igen nagy visszaesést jelentett a város életében: a gaz­ daság lendülete megtorpant, a dél felé irányuló kereskedelem megszűnt. Újabb kapcso­ latok nehezen alakultak a vasúti és a közúti összeköttetések hiánya, illetve elégtelensége miatt. Az elhúzódó agrárválság tovább súlyosbította a helyzetet. Mindez az árvíz utáni fejlődéshez képest természetesen komoly traumát okozott. A kilátástalannak tűnő körülmények ellenére Szeged néhány év alatt magához tért, sőt az ország kulturális végvárává vált, miközben addig nem tapasztalt fejlődésnek in­ dult. A város lehetőségei ugyanis addig nem remélt perspektívákkal bővültek, amikor egyetemi város és püspöki székhely lett — igaz, szintén a trianoni döntés következté­ ben. Már 1914 előtt iskolaváros volt Szeged: nagyszámú és sokféle középiskolának adott otthont, s a polgárok szívesen fogadták az ideérkező diákságot. Ez, és a város egyetemért folytatott küzdelmei jelzik, hogy mozgalmas szellemi élet és kultúra volt itt jellemző, némiképp eltérően a korabeli átlagtól. Ezt a benyomást tovább erősíti a ki­ bontakozó újságírás és az irodalmi műhelyek, neves alkotók jelenléte a városban. A századfordulótól nagyjából töretlen szellemi erősödés feltételei a huszas években a fel­ sőoktatás intézményeinek idekerülésével kibővültek. Ez nagy változást hozott Szeged szellemiségében, felgyorsítva a korábbi ígéretes tendenciákat, s egyúttal kiutat mutatva az első világháborút követő válságos helyzetből: nagyszabású építkezések, szellemi pezsgés, kulturális fellendülés adtak új lehetőségeket. Ennek következtében átrendező­ dött a város arculata: amellett, hogy az Alföld egyik kulturális centrumává vált, s kiala1 Az adatokat a Szeged története IV. Szeged, 1994. kötetből vettük át.

43

kult ma is érzékelhető értelmiségi jellege, kiépült az a kulturális infrastruktúra, mely napjainkban is működő érték. E változásokban kitüntetett szerepe volt a korszak kiemelkedő kultúrpolitikusának, a Bethlen-kormány kultuszminiszterének, gróf Klebelsberg Kunonak, akinek Sze­ ged igen sokat köszönhet. E keretek között lehetetlen Klebelsberg sokoldalú munkásságát részletesen ele­ mezni. Ki kell azonban emelnünk elméleti tevékenységét: a kulturális élet, a kultuszmi­ niszteri tevékenység újraértelmezése, reformja, s az egésznek alapot adó ideológia ki­ dolgozása fűződik a nevéhez. Figyelemreméltó emellett az új elvek gyakorlatba való át­ ültetése. Hiszen ő saját magát mindig a „tettek emberének” vallotta, s valóban hihe­ tetlen energiát és szervezőkészséget mutatott a kultúra ügyeinek bonyolításában. Elter­ vezte és megvalósította azt az intézményrendszert, melyben elképzelései a gyakorlatban is megtestesülhettek, az elemi iskolától a kutatóintézetekig. Harmadikként meg kell említeni a nyilvánossággal való folyamatos kapcsolattartást: céljait, eredményeit igye­ kezett rendszeresen közzétenni, elfogadtatni, népszerűsíteni. A korábban tapasztalható elhallgatás és félremagyarázás után az utóbbi időben végzett kutatások és elemzések alapján ma már reális képet kaphatunk Klebelsberg munkásságáról. Ismerjük és a kor viszonyaiba helyezve értelmezzük neonacionalizmusát és a kultúrfölény elvét, mely tevékenységének ideológiai alapját jelentette. Számbavettük iskolaépítő törekvéseit, tudjuk, hogy kulturális intézményrendszerünk jelentős részének létrehozása fűződik nevéhez. Talán kisebb hangsúlyt kapott munkájá­ nak az a területe, mely a közvéleménnyel való kapcsolattartást célozta, mellyel híveket és támogatókat kívánt szerezni kultúrpolitikájának . 2 Klebelsberg legfőbb ereje abban rejlett, hogy nemcsak saját kora elvárásait tartotta szem előtt, hanem annál jóval messzebbre tekintve, a jövő követelményeinek is meg akart felelni. A bethleni konszolidáció politikai és gazdasági programjához igen nagy hangsúllyal kapcsolódott a kultúrpolitika, melynek megvalósítására a kor legmagasabb szellemi színvonalához méltó eszközökkel vállalkozott Klebelsberg. Még politikai el­ lenfelei és későbbi bírálói is elismerték, hogy nagyformátumú, tudós politikus volt, aki szinte megszállott elhivatottsággal, ugyanakkor nagy hozzáértéssel, szervezőkészséggel, kora legmodernebb metodikáját felhasználva intézte a magyar kultúra ügyeit. A realitá­ sok embereként, az adott lehetőségeket kihasználva, a szükségből erényt kovácsolva próbálja kulturális életünket talpraállítani, s legalább a „kulturális leszereléstől” meg­ menteni az országot. Ugyanakkor mert és tudott álmodni, a jövő felé tekinteni, s a mo­ dem törekvéseket alkalmazni. Munkásságának voltak olyan területei, melyekben bámu­ latos előrelátásról, modem gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot, hiszen a kultúra és gazdaság összefüggéseinek felismerése, vagy a természettudományok jelentőségének hangsúlyozása az ő korában nem volt olyan magától értetődő mint napjainkban. Ráadá­ sul nem elégedett meg e hangzatos eszmék megfogalmazásával, hanem a gyakorlatban is ezek megvalósításán fáradozott.

2 Klebelsberg újraértékelése: Szeged c. folyóirat 1990/10-11., 1990—91/12—13., 1995. júli­ us-december, és 1996. január, február, márciusi számai, valamint Klebelsberg az iskolaépítő (Szerk.: T. M olnár G izella) Szeged, 1992., Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete (Szerk.: K lebelsberg É va) Bp. 1994., Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete (Szerk.: Z ombori István) Szeged, 1995.

44

Gróf Kiebelsberg Kuno kultúrpolitikai elképzelései és gyakorlata fokozottan érvé­ nyesültek Szegeden. Mi motiválta a kultuszminisztert, hogy éppen ez legyen az a város, melynek „népével lelki és politikai közösségre” talált, ahol kultúrpolitikája kiteljesed­ hetett? Ezt kutatva több szempontot is figyelembe kell vennünk, hiszen több oka is volt arra, hogy épp Szegedet szemelje ki „fő művének” , mely egyaránt kiváló színtérnek kí­ nálkozott a d e c e n tr a liz á c ió , a z e g y e te m i g o n d o la t é s a z a lf ö ld i g o n d o la t m e g v a ló s ítá s á ­ h o z.

Bár Klebeisberg nagyon tisztelte Eötvös és utódai munkáját, melyet a magyar kul­ túra érdekében végeztek, mégis elhibázottnak tartja a korábbi fejlesztés, a kulturális be­ ruházások földrajzi elhelyezését, hogy tudniillik a történelmi Magyarország szélső terü­ leteit fejlesztették, míg a középső területeket sokkal kevésbé. Kárhoztatja a dualizmus idején kialakult mértéktelen Budapest-centrikusságot is. Ennek következtében egyik fő ideája a d e c e n tr a liz á c ió v o lt. „Legyen egy világvárosunk, de legyen néhány európai nagyvárosunk is ... a nemzetek életében minden egyes kommunitasnak megvan a maga külön városegyénisége, és sajátos hivatása” — írja.3 Ennélfogva igen fontosnak találta a vidéki városok fejlesztését. Tisztában volt azzal is, hogy a városfejlődésnek több össze­ tevője van: a lakosság száma mellett figyelembe kell venni a gazdasági és a kulturális tényezőket is. „Hasztalan tetszelgett volna a szegedi és debreceni lokálpatriotizmus ab­ ban, hogy mindkét kommunitas a lakosság lélekszámára nézve százezres város, ha a né­ pesség e nagyobb konglomerátumainak a helyi színezetet csak a paprika és a délibáb ad­ ja meg.”4 — fogalmazza meg a kultuszminiszter, s arra a megállapításra jut, hogy az egyik legfontosabb városképző elem a z e g y e te m nemcsak kulturális, de gazdasági szem­ pontból is. így a d e c e n tr a liz á c ió é s a z e g y e te m ö s s z e k a p c s o ló d ik g o n d o la tr e n d s z e r é b e n , annál is inkább, mert a pozsonyi és a kolozsvári egyetem ügye is rendezésre vár. Nagy kérdés, hogy egyáltalán fenntarthatja-e a megkisebbedett ország azt a „luxust” , hogy négy egyeteme legyen. Klebeisberg már kultuszminisztersége előtt is emellett érvel, s mire a kultusztárca élére kerül, Szegednek már egyeteme van, hiszen az országgyűlés törvényt alkot a két egyetem megtartásáról és elhelyezéséről.5 Az egyetemi gondolathoz újabb logikai egységet kapcsolhatunk, amit Klebeisberg „alföldi gondolatnak” nevezett. Ennek lényege, hogy az egyetem mint kutatóközpont vegyen részt az Alföld tudomá­ nyos megismerésében, s az így szerzett ismeretek birtokában segítsen megoldani a táj­ egység legégetőbb gondjait: „Végre valahára az Alföldnek is meg kell ismernie saját nagy problémáit ... a debreceni Nagyerdő klinikáin és a szegedi Templom tér laborató­ riumaiban megindul a munka, folyik a nagy küzdelem az Alföld sajátos problémáinak megoldásáért. ”6 K ie b e ls b e r g te h á t p o n to s a n m e g h a tá r o z o tt c é lo k k a l f o r d u l S z e g e d f e l é , s választja azt „kulturális missziója” helyszínéül. Ezen elvi meggondolásokon túl azonban még egyéb tényezőket is említenünk kell. Természettudományos programját eredetileg a fő­ városban gondolta megvalósítani a kultuszminiszter, ott azonban nem talált megértésre. Ezzel szemben S z e g e d v á r o s a ig e n k é sz sé g e sn e k m u ta tk o z o tt K ie b e ls b e r g p r o g r a m já n a k fogadásához és megvalósításához. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester személyében* 3 Idézi: H uszti J ózsef: Kiebelsberg életműve. Bp. 1942. 217. p. * Uo. 209-210. p. 5 Az 1921. évi XXV. te. 6 Klebelsberg K uno: Küzdelmek könyve. Bp. 1929. 125. p.

45

méltó munkatársra lelt a miniszter, s a város komoly áldozatok árán is kész volt a nagy tervek megvalósítására. A kultuszminiszter tudta, hogy mindez súlyos terheket jelent a város számára, bármennyire meg volt győződve a befektetések hosszútávú megtérülésé­ ről. Ezért minden lehető alkalommal — gyakran jó példaként is — dicsérte Szeged erő­ feszítéseit: „...menekülnie kellett Kolozsvárról a Ferenc József Tudományegyetemnek ... ekkor Szeged bölcs vezetősége és áldozatkész polgársága belátta, hogy az ország má­ sodik városának egyetemi várossá kell lennie...”7 Méltányolja a polgármester, Somogyi kitartó tevékenységét is, aki „...áttörve a vidékiesség szűk korlátáit ... Szegedet a ma­ gyar nemzet közművelődési és gazdasági életének egyik erőforrásává teszi...”» Ide kap­ csolódik még, hogy gróf Klebelsberg Kuno 1926 és 1932 között S z e g e d o r s z á g g y ű lé s i k é p v is e lő je is v o lt, s ebben a minőségében nemcsak a kulturális életre korlátozódott feladatköre, más területen is sokat tett a városért. Mint képviselő, szintén segítségére volt Somogyi polgármesternek, aki komoly tervek kivitelezésén fáradozott a város gaz­ daságának felélénkítése érdekében is. Somogyi Szilveszter majdnem két évtizedig volt a város polgármestere, s hivatalviselésének második, tevékenyebb szakasza épp a huszas évekre esik.9 A két politikus közös erőfeszítései mindenképpen hasznára voltak a város­ nak, s hozzájárultak ahhoz, hogy a Trianon utáni mélypontot elhagyva Szeged virágzó évtizedét élje. Mindez persze egyfajta k iv é te le z e tts é g e t is j e l e n te t t a v á r o s s z á m á r a a többi tele­ püléshez képest. A egyébként változatlanul fennálló gazdasági nehézségek miatt le h e te t­ len le tt v o ln a a n a g y s z a b á s ú te r v e k v a ló r a v á ltá s a e r ő s k o r m á n y z a ti tá m o g a tá s n élkü l.

Míg Szegeden nagy építkezések folytak, részben a felsőoktatás elhelyezése, részben a püspökség céljainak megfelelően, átalakult a belváros egy részének képe, befejeződött a fogadalmi templom építése, középítkezésekkel enyhítették a lakásínséget, gazdasági kis­ vasúnál kötötték össze a várost és vidékét, addig a vármegye többi településén szinte alig mozdul valami, inkább csak a gazdaság pangásának jelei tapasztalhatók. Ha körül­ tekintünk a vármegye területéhez tartozó városokban, elszomorító képet tapasztalunk. Szentesen, a megyeszékhelyen a két világháború közötti évtizedekben néhány iskolabő­ vítésen kívül szinte semmilyen építkezés nem történik. Csongrádon új városházát és vil­ lanytelepet építettek, amihez néhány utca kikövezése kapcsolódott még. Hódmezővásár­ helyen a legnagyobb beruházás a városi strandfürdő megépítése volt, amit kiegészített a kórház fejlesztése és némi útépítés. Mindehhez Vásárhely a Speyer-kölcsönt használta fel. Makón valamivel több beruházást hajtottak végre: megépült a Korona Szálló, a hagymaház, a csendőr- és rendőrlaktanya, valamint a megyeház szárnyépülete.>o Mind­ ez azonban együttvéve sem jelentett olyan mértékű fejlődést, mint amilyet Szeged egye­ dül produkált. Nyilvánvaló tehát, hogy a kivételezett helyzet, a k o r m á n y z a ti tá m o g a tá s — mely a legtöbb esetben Klebelsberg közvetítésével történt — k ie m e lk e d ő je l e n tő s é g ű v o lt. A szegedi és környékbeli beruházások legnagyobb része a huszas évek második fe­ lében valósult meg, amikor a Bethlen-kormány a pénzügyi stabilizáció után megfelelő anyagi eszközöket tudott mozgósítani. E néhány év alatt, a Bethlen-korszak hátralevő78910 Klebelsberg Kuno: Világválságban. Bp. 1931. 285. p. 8 Klebelsberg Kuno : Beszédei, cikkei és törvényjavaslatai. Bp. 1927. 502. p. 9 Berta T ibor: Somogyi Szilveszter. In.: Szeged c. folyóirat 1996/március 20—21. p. 10 Csongrád megyei útikönyv. Történeti rész. A két világháború között c. fejezet, írta: B lazovich László IH 1984. 57. p. és Csongrád vármegye. Bp. 1937. II. rész. 5. és 21. p. III. rész 30. p. 7

46

éveiben egy időben szinte egyszerre történt a szegedi városrendezés: fogadalmi temp­ lom és püspöki székhely, egyetem, kutatóintézet, klinikák, polgári iskola tanárképző, népiskolák és kisdedóvó, játszóterek és uszoda, népkönyvtárak és mezőgazdasági iskola emelkedtek egymás után, hogy csak a „kulturális jellegű” beruházásokat említsük. Mindez természetesen nagy terheket rótt a városra is, hiszen a kormányzati kölcsönöket vissza kellett fizetni, és saját erőt is fel kellett mutatni, ahhoz, hogy eredmények szület­ hessenek. Klebelsberg nem „jótékonykodott” , sokkal inkább le h e tő s é g e k e t biztosított, amivel viszont é ln i tu d o tt S z e g e d v á r o s a . Közismert Somogyi polgármester utódjának, Pálfy Józsefnek a nyilakozata: „Klebelsberg bármilyen jóakarója volt Szegednek, tőle ingyen semmit sem kaptunk.” Nem véletlen, hogy a nagy építkezések ideje alatt, 1926 és 1930 között a város adóssága 23 millió pengővel nőtt.111234*6 A városra és az adófizetőkre háruló terhek kétségtelenül igen nagyok voltak, az is igaz azonban, hogy az építkezések Szegeden olyan m u n k a le h e tő s é g e k e t é s m e g r e n d e lé ­ s e k e t b iz to s íto tta k , melyek az építőiparban, de más iparágakban is sok ember számára adtak munkát. Klebelsberg maga is utal rá több alkalommal, hogy az építkezések nem­ csak tudománypolitikai és várospolitikai szempontból fontosak, hanem a gazdaság is nyer ezekkel, hiszen tömegek számára adnak kenyérkereseti lehetőséget. 12 Hogy ez va­ lóban így volt, arról a korabeli szegedi sajtó is tudósít. Klebelsberg halálakor pl. arról, hogy a szegedi szociáldemokrata munkásság is gyászolja a minisztert, hiszen szegedi al­ kotásai munkaalkalmakat teremtettek számukra. 13 1929-ben az építkezések során a Délmagyarország a következőket közli a szülészeti klinika építkezésével kapcsolatban: a klinika építői szegedi vállalkozók, Erdélyi András és fia, és Brenner Irma voltak, akik csak ennél a klinikánál 300 embert foglalkoztattak, de ők voltak a kivitelezők a többi klinika építésekor, illetve a tanárképző főiskola és gyakorló iskolája munkálatainál is. Ezenkívül szegedi vállalkozók végezték a festési és bádogos munkákat, fa berendezé­ sek, vas bútorok szállítását, stb. Egészében a klinika közel 2 millió pengőbe került, ami a következőképpen oszlott meg: épület és épületfelszerelés: 955.300 pengőt szegedi, 772.000 pengőt fővárosi vállalkozóknak fizettek ki. Berendezés és felszerelés: 155.343 pengőt szegedi, 13.420 pengőt budapesti szállítóknak fizettek. 14 Az idézett tudósítás azt jelzi, hogy megvalósult a városi közgyűlés 1926-ban hozott határozata, mely arról in­ tézkedik, hogy az egyetemi építkezések kivitelezési munkálatait szegedi iparosok végez­ zék el, ha arra lehetőség van.is Másutt Körmendy Mátyás, a szegedi Ipartestület elnöke fejti ki, hogy az építkezések a szegedi iparosságnak igen nagy segítséget jelentenek, hi­ szen az ország szélére került városban nem voltak megrendelések, nem volt munka. Mi lenne a sorsa a szegedi iparosnak, ha nem építkezne a kultusztárca? — teszi fel a kérdést az elnök. 16 A Bethlen-kormány bukását is okozó g a z d a s á g i v á ls á g m ia tt természetesen Szege­ den is m e g to r p a n t a b e r u h á z á s o k le n d ü le te , s a huszas évek második felének mértékét már a válság múltán sem érte el többé. A harmincas években már csak egy-egy nagyobb

n

Szeged története IV. (Szerk.: Serfőző Lajos) Szeged, 1994. 580. p.

12 H uszti József: i. m. 210. p.

13 14 is 16

Klebelsberg emlékezete. Széphalom Könyvtár Szeged, 1933. 17. p. Délmagyarország, 1929. szeptember 1. CsML. Szeged Város Közgyűlésének iratai 121/1926. Szegedi Szemle, 1929/2. sz.

47

építkezés zajlott (pl. Hősök Kapuja és a tanítói intemátus, OTI-ház), s a városfejlesztésrendezés inkább csak az ínségmunka segítségével történt (pl. feltöltési munkálatok).'7 Azt is látnunk kell mindezek mellett, hogy a leglátványosabb építkezések és ered­ mények idején is, a s z é p ü l ő b e lv á r o s e lle n p o n tja k é n t o t t v o lta k a N a g y k ö r ú to n é s a k ö r ­ tö lté s e n k ív ü l e s ő v á r o s r é s z e k é s a ta n y a v ilá g is, m e ly e k n y ilv á n v a ló a n k e v é s b é f e j l ő d ­

Itt is folytak fejlesztések (tanyai iskolák, kultúrház, templom, kisvasút, Somogyi­ telep, stb.), de korántsem a belvárosihoz hasonlítható mértékűek. te k .

Ö ssze g z é sü l e lm o n d h a tju k , h o g y S z e g e d a k é t v ilá g h á b o r ú k ö z ö tti k o rs za k b a n , e l ­ s ő s o r b a n a h u sza s é v e k m á s o d ik f e lé b e n r é s z in t k iv é te le z e tt h e ly z e te , r é s z in t s a j á t e r ő fe ­ s z íté s e i révén ig e n n a g y f e j lő d é s e n m e n t k e r e s z tü l. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kitűnő városi főépítész, Berzenczey Domokos 1937-es keltezésű beszámolója, melyből kitűnik, hogy a városban a háború után létrejött „ k ö z c é lú a lk o tá s o k é r té k e 5 2 m illió p e n g ő ” volt, ami átszámított értéken 5 millió pengővel több volt, mint a nagy árvíz utá­ ni újjáépítések értéke.'« E kétségkívül imponáló adat feltétlenül jelzi a változások mér­ tékét, melyek Szegeden ez idő tájt zajlottak. E változások közül is kiemelkedik az isko­ laépítések és az egyetemi „művek” sorozata, mely — Berzenczey szavai szerint — „a város fejlődésében legdöntőbb, s történetében a leginkább korszakalkotó jelentőségű” volt, s melynek hatása máig meghatározó.'9 Önmagában az egyetem és a püspökség megjelenése Szegeden kényszerűség kö­ vetkezménye volt. Klebelsberg kultuszminiszter volt az, aki igyekezett a szükségből előnyös helyzetet teremteni, és az Alföld szellemi központjává emelni a várost. Ehhez jó alapot jelentett Szeged korábbi szellemi fellendülése és a középiskolák hagyománya. Ez azonban a kultuszminiszter nézete szerint még kevés: „Nálunk a múltban nagy isko­ lavárosnak keresztelték el már az olyan helyeket is, ahol egy-két középfokú tanintézet van. Csak áltattuk magunkat! — Igazi kultúrgócpont csak az, ahol egyetem is van. Egyetemével Szeged belép a nagy kultúrvárosok sorába.” 20 E cél megvalósulása érde­ kében minden meglévő erőt összefogva kezdett a klinikák és az egyetemi épületek létre­ hozásához, a püspökséggel együttműködve. A Csanádi püspök, Glattfelder Gyula, aki kora nagy műveltségű főpapja, kiváló egyházszervezője volt, aki Somogyi polgármester mellett szintén igen jó partnere volt Szegeden Klebelsbergnek tervei valóraváltásában. így az egyház és a kormányzat törekvései kiegészítették, erősítették egymást: „...az ál­ lam és az egyház között gyönyörű együttműködés mutatkozott akkor, amikor közösen vállalkoztak a templom előtti tér kiképzésére... Csanád széles látókörű püspöke egyesí­ tette a maga erejét az állam erejével, és közösen hirdettünk építőművészeti pályáza­ to t... ” 21 — írja a Dóm téri épületegyüttes elkészültekor. Az 1872-ben alapított kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nehéz helyzet­ be került a város román megszállása után, hiszen szinte egyik napról a másikra román egyetem lett belőle. A magyar professzorok, akik az új állapotokat nem tudták elfogad­ ni, a hallgatókkal együtt távozni kényszerültek. Budapestre mentek, ahol átmenetileg befogadták a menekülteket. 1921 májusában fogadta el az országgyűlés a már említett XXV. törvénycikket, mellyel legalábbis egyelőre megoldódni látszott az egyetem sorsa:17*920

17 is 19 20 21

48

Csongrád vármegye. Bp. 1937. Szeged c. fejezet 98—99. p. Uo. 100. p. Uo. 97. p. Klebelsberg Kuno : Neonacionalizmus. Bp. 1928. 103. p. Klebelsberg Kuno : Világválságban. Bp. 1931. 277. p.

id e ig le n e s e n S z e g e d e n n y e r t e lh e ly e z é s t. A v á r o s v á lla lta , h o g y m á r m e g lé v ő in té z m é ­

biztosítson helyet az egyetemnek. így 1921. október 12-én itt indulhatott meg az új tanév .22 A körülmények természetesen igen nehezek voltak, különösen az orvosi kar szá­ mára, hiszen a hallgatók létszáma is itt volt a legmagasabb, s a klinikák miatt felszere­ lésre, műszerekre is itt volt leginkább szükség. Az ország pénzügyi helyzete, az infláció nem tette lehetővé, hogy minden szükségletet kielégítsenek. A felszerelések beszerzése több év alatt sem valósulhatott meg teljesen. A természettudományi és a bölcsészkar, valamint a jogi kar helyzete viszonylag egyszerűbben rendeződhetett, de a pénzhiány itt is komoly gondokat okozott. Az épületek szűkössége, az anyagiak hiánya mellett a tanári kar létszáma sem volt elegendő. Igaz, 1922-től folyamatosan történtek kinevezé­ sek, ennek ellenére az oktatóhiány több évig folyamatos probléma volt. Mindezek a ne­ hézségek évről évre felbukkannak a rektori b e s z á m o l ó k b a n .2 3 1922. november 17-én Klebelsberg új kultuszminiszterként látogatást tett az egye­ temen, két napon át az összes intézetet sorra járta, s meggyőződhetett azok siralmas ál­ lapotáról. Az egyetemi vezetőkkel együtt megállapították, hogy bár az épületek átalakí­ tása megtörtént, a felszerelés, a tudományos kutatás szükségletei igen hiányosak. Ettől a látogatástól az egyetem vezetői igen sokat vártak, ennek ellenére a kormányzat még nem volt abban a helyzetben, hogy komolyabb lépéseket tehessen a gondok enyhítésére. A költségvetés mindössze 31 millió koronát biztosított az egyetem számára, de az is csak részletekben, késve, és az infláció miatt értékét vesztve érkezett meg. 1922-ben mindössze a botanikuskert ügyében történt előrelépés: birtokbavehette az egyetem a város által — az 1921. október 20-i közgyűlési határozattal — Újszegeden adományozott 20 kát. h. területet. 1923 júniusában 5 millió korona felszerelési átalányt is biztosítanak a botanikuskert létrehozására, azonban jellemző a pénzügyi helyzetre és az inflációs viszonyokra, hogy ez az összeg egy igaerő munkáját sem fedezte.24 A körülmények sokáig kilátástalannak tűntek. Még az 1924-es rektori beszámoló is arról panaszkodik, hogy „Egyetemünk állapota még mindig veszedelmesen hasonlít a lábbadozó betegéhez...”25 A „lábadozás” jeleként értékeli a rektor, hogy 1924 áprilisá­ ban az ekkorra 70 ezer kötetesre gyarapodott egyetemi könyvtár olvasóteremmel bővül­ hetett, az adományok segítségével (pl. Imre Sándor) állománya gyarapodott, s ráadásul a könyvtárigazgatói állást is betöltötték dr. Bibó István miniszteri tanácsos kinevezésé­ vel. Reménységet jelentett az is, hogy a város közgyűlése ez év június 30-án teszi meg nevezetes ajánlatát: hozzájárulását az egyetemi építkezések megkezdéséhez, 50 éven át évi 24 vagon búza értékét biztosítja a város erre a c é lr a .2 6 Időközben ugyanis megkez-2* nyei rovására

22 Az egyetem történetére, elhelyezésére vonatkozóan 1.: Szabó T ibor—Z allár A ndor: „Tisza-parti Göttinga” Egyetemkrónika. In.: Szeged c. folyóirat 1990/10-11. sz. 41—45. p. és Szabó T ibor—Z allár A ndor: A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem története 1921—1944. Szeged, 1992. c. igen alapos, korszerű munkait. L. még: D evich Andor: A szegedi Tudományegyetem története 1921—1944. Szeged, 1986. c. munkát melynek megközelítési módja, szemlélete kevésbe elfogadható (források meg­ jelölése nélkül). 22 Beszámoló a magyar kir. Ferenc József Tudományegyetem 1922/23—1926/27. évi működéséről. Szeged, 1929., és Beszámoló a magyar kir. Ferenc József Tudományegyetem 1930/31. évi működéséről. Szeged, 1933. 24 Beszámoló... 1922/23-1926/27. 164-166. p. 25 Uo. 175. p. 2S Uo. 176—177. p.

49

dődtek a tárgyalások az egyetemi építkezésekre, a végleges elhelyezésre vonatkozóan, a klinikák és kutatóintézetek létrehozására. Ehhez a város a fentieken kívül még a telke­ ket is felajánlotta, amiben az egyetem megtartására való törekvés mellett az a remény is közrejátszott, hogy a meginduló építkezések enyhítik majd az egyre tragikusabb mérete­ ket öltő munkanélküliséget.27 A z 1 9 2 5 - ö s é v v á lto z á s t h o z o t t a s z e g e d i e g y e te m é le té b e n : megoldódni látszanak az ideiglenes elhelyezés és a hiányos felszereltség nyomasztó gondjai. E b b e n a z é v b e n k é sz ü ln e k e l a v a s ú ti le s z á m íto ló h iv a ta l á ta l a k ít á s i m u n k á la ta i, s a bölcsészeti kar el­ foglalhatja itt méltó helyét. Több másirányú terv elvetése után ebben az évben merül fel a nagyszabású terv is, a klinikáknak a Tisza-parton, az egyetemnek a Fogadalmi temp­ lom körüli elhelyezésére vonatkozóan.28 1926. október 5-én került sor az egyetem alapkő-letételére, mégpedig a gyermekklinikánál, amit Klebelsberg jelképesnek szánt: a szociális és egészségügyi helyzet, il­ letve a tudomány, az egyetem összekapcsolódásának jelképe volt ez a kezdés. Az alap­ kő-letételkor elhangzott beszédében külön is hangsúlyozza a tudománynak a mindenna­ pi életben betöltött jelentőségét.29 Ettől az időtől kezdve folyamatosak az egyetemi és klinikai építkezések. Egymás után emelkednek a klinikák (1930-ig öt klinika épül), bár nem minden probléma nélkül. A klinikaépületek tervezője Korb Flóris volt. E tervek nem voltak a legszerencséseb­ bek: a Tisza-parti szép és látványos épületsorhoz kapcsolódó várakozással ellentétben a kaszárnya stílusú építmények elkészültükkor nagy ellenérzéseket váltottak ki, ráadásul a szakmai szempontoknak sem feleltek meg mindenben. Klebelsberg elrendeli ugyan a homlokzatok átdolgozását, változtatásra azonban már kevés a lehetőség.30 Ennek ellené­ re a klinikák elkészülése hozzájárult a város egészségügyi helyzetének javításához, hi­ szen a közgyűlés a hozzájárulás fejében kikötötte, hogy a klinikákon a város lakosságát is gyógyítani kell. 1928 elején Klebelsberg kultuszminiszter tervpályázatot ír ki a Fogadalmi temp­ lom körüli épületegyüttes létrehozására. Nyáron pedig kezdetét veszi a „fő m ű” megva­ lósítása. Ő maga így tudósít erről: „Tegnap ... olyan esemény játszódott le Szegeden, amelynek a napi politika szempontjából jelentősége alig van, de annál nagyobb lesz ki­ hatása a magyar nemzet jövő szellemi fejlődésére. Vállalatba adtuk a szegedi Templom tér építését. ”3i Klebelsberg nagyvonalú terve a természettudományi kar, illetve az orvosi elméleti intézetek otthonának biztosítására vonatkozott. Ehhez csatlakozott még az az igény, hogy a Szegedre települt Csanádi püspökség is el kellett hogy helyezze székhelyét, illet­ ve iskoláit és internátusát. így született a Dóm tér megépítésének, illetve a Fogadalmi templom befejezésének együttes terve, s a kultuszminiszter koordinációja nyomán a vá­ ros, a püspökség és a tárca közösen kezdte meg az építtetést Rerrich Béla tervei alapján, aki megnyerte az erre kiírt pályázatot. Az építkezések élénk érdeklődést váltottak ki a278*301 27 Szabó T ibor—Z allár A ndor: A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem története 1921 — 1944. Szeged, 1992. 30. p. 28 Uo. 16. 30. p., valamint Csongrád megye évszázadai III. Szerk.: Nagy István. Szeged, 1986. 3. sz. irat 17—19. p. 27 Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei, törvényjavaslatai. Bp. 1926. 500. p. 30 Szabó—Z allár i. m. 31. p. 31 Klebelsberg Kuno: Küzdelmek könyve. Bp. 1929. 119. p.

50

városban, a közvélemény és a sajtóorgánumok folyamatosan figyelemmel kísérték az eseményeket. Különösen szembetűnő a Szegedi Szemle folyamatos és alapos tájékozta­ tása, mely a klinkertéglától az orgonáig, a templomlépcsők szélességétől a megváltozott forgalmi rendig minden témával részletesen foglalkozott. Érdekes és tanulságos Rerrich Béla személyes beszámolója a tervezés és kivitelezés szakmai „titkairól” .32 Az 1928ban kezdett építkezés 1930-ra be is fejeződik, kialakul a Dóm téri épületegyüttes, mely­ hez Szeged város 7,5 millió pengővel és a telkekkel járult hozzá. A Templom tér átadá­ sa fényes ünnepségek keretében 1930 októberében történt. Az egyetem rektora örömmel nyugtázhatja beszámolójában: „... nemcsak a mai időkben oly véghetetlen fontosságú orvos- és természettudományok számára a külföld által is megbámult és megirigyelt ku­ tató és tanító intézeteket emelt, de egyúttal egy páratlan szépségű építészeti remekkel is gazdagította nemcsak Szeged városát és a mi egyetemünket, de az egész országot is” (ti. Klebelsberg).33 A kultusztárca tervei szerint az egyetemi építkezések még tovább folytatódtak vol­ na, azonban a gazdasági válság elsodorta a bethleni konszolidációt, a kormányt, s vele Klebelsberget is. Már 1930-tól az egyetem költségvetésének folyamatos lefaragása tör­ tént, a későbbiekben pedig még inkább romlottak a körülmények. Az 1930—31-es tan­ évben — még Klebelsberg közreműködésével — kapott ugyan az egyetem a Rockefeller Alapítványtól 119 ezer dollár segélyt, sőt további évi segélyekre is kapott kilátást, a kormányzati támogatás, Szeged kiemelt helyzete megszűnt, sőt egy ideig az egyetem léte is veszélyben forgott.34 Közismert, hogy K le b e ls b e r g d e c e n tr a liz á c ió s tö r e k v é s e iv e l sze m b e n utóda, H ó m a n B á lin t épp ellenkezőleg, k ö z p o n to s ítá s t s z o r g a lm a z o tt. 1933ban Hóman a költségek csökkentése és a racionalizáció jelszavával olyan terveket dol­ gozott ki, melyek megvalósulása esetén (pl. az egyik vidéki egyetem megszüntetése) a szegedi egyetem mindenképpen vesztes lett volna. Az elképzelés azonban hihetetlen fel­ zúdulást okozott a városban, tiltakozások sorozatát indította el, s a szegedi társadalom egységes fellépését eredményezte. Végülis mindössze 8 tanszéket szüntettek meg, s ez — bár veszteséget jelentett — k ife je z e tt p o l i t i k a i sik e rk é n t k ö n y v e lh e tő e l, b á r S z e g e d v á r o s a d d ig i k ie m e lt tá m o g a to tts á g a te lje s e n m e g s z ű n t .35 A város kiállása az egyetem mellett több okkal is magyarázható. Az egyetem irán­ ti régi elkötelezettségen és az anyagi áldozatvállaláson túl a la k o s s á g m e g é lh e té s é b e n is f o n t o s s z e r e p e v o lt a z in té zm é n y n e k . Jól látja ezt az 1931-es rektori beszámoló: „...az egyetem azokat a hatalmas anyagi áldozatokat, amelyeket Szeged városa érte hozott, nemcsak kultúrmunkájával hálálja meg, hanem nagy háztartásával jelentős és ma már nélkülözhetetlen szerepet tölt be Szeged gazdasági életében. ”36 Az egyetem megtartását a hallgatói létszám folyamatos emelkedése is indokolta. Míg az első szegedi évben éppen elérte az ezret a beiratkozott hallgatók száma, sőt a második félévben (amikor mindig csökken a létszám) csak 900 körül volt, 1930 őszén már 2041 hallgató iratkozott be:37324* 32 folyam 33 34

Szegedi Szemle, 1929/2., 6., 9., 20—21., 24., 30—31., 33., 38., 41. számai, illetve az 1930-as év­ szinte mindegyik száma folyamatos tudósítást közöl. Beszámoló... 1930/31. 6. p. Uo. 9. p. 33 Szabó—Z allár: i. cikk 42—43. p. 33 Beszámoló... 1930/31. 6. p. 33 Beszámoló... 1930/31. 6. p.

51

tanév 1921/22

fő %

1930/31

fő %

jogi kar

bölcsész

bölcsész

term .t.k

gyógysz.k.

összesen

317

510

39

46

95

1007

31,5 1019 49,9

50,6 346 17,0

3,9 384 18,8

4,6 209 10,2

9,4 83 4,1

100 2041 100

Az első szegedi évben ugyan az orvostanhallgatók vannak többségben, a követke­ ző években azonban 300-350 körül stabilizálódik a számuk. Legnépszerűbb a jogi kar, melynek hallgatói aránya már 1926-tól 50 % körül mozog, s ezt a helyet meg is tartja. A bölcsész- és a természettudományi karok alacsony létszáma hosszasan jellemző, bár 1926-ban már kb. duplája az első évinek, ugrásszerű növekedés mégis csak 1928-tól ta­ pasztalható, amikor a polgári iskolai tanárképzés — később tárgyalandó — reformja kapcsán a főiskolások egyik tárgyukat itt hallgatják. A gyógyszerészek száma a bemuta­ tott évtized alatt nagyjából hasonló, arányuk azonban 1930-ra a megnövekedett összlétszámon belül csökken. E hallgatói létszám azonban mindenképpen az egyetem fontos szerepét mutatja.38 A f e l s ő o k ta tá s t n e m c s a k a z e g y e te m r e p r e z e n tá lta S z e g e d e n . A Csanádi püspökség mellett hittudományi főiskola is létesült, illetve a jezsuiták bölcseleti főiskolája is itt ka­ pott helyet a Dóm téren. Utóbbit már 1920-ban Szegeden találjuk. A püspökséghez tar­ tozó szemináriumot 1930-ban alapította Glattfelder püspök. E szeminárium a csanádin kívül a Tiszántúl és a Felvidék csonka egyházmegyéi számára is biztosította az utánpót­ lást, s „...az ifjú klérus egységes, jó szellemben való nevelését” .39 Mindkét főiskola igen művelt, felkészült tanári karral rendelkezett, akik hozzájárultak a város szellemi arculatának alakításához is. Ezen túl Klebelsberg Kuno reformtörekvéseinek megfelelő­ en a p o l g á r i is k o la i ta n á r k é p z é s is S z e g e d e n n y e rt ú j o tth o n t é s é p ü le te t a h o z z á ta r to z ó g y a k o r ló is k o lá v a l e g y ü tt.

A polgári iskolai tanárképzés megújítása érdekében tett erőfeszítések 1926—30 között, az egyetemépítési programmal párhuzamosan történtek. Az ide kapcsolódó ese­ mények kissé háttérbe is szorultak az egyetemi koncepció sikerei mellett, ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy K le b e ls b e r g k u ltu s z m in is z te r e k k o r a lk o tta m e g a f ő i s k o la i s z in ­ t ű ta n á r k é p z é s a la p j á t . Programja évtizedekig mértékadó maradt, az általa létrehozott intézményben ma is tanárképzés folyik. A polgári iskolákat Eötvös József népoktatási törvénye hívta életre 1868-ban, anélkül azonban, hogy az oktatási rendszerben elfoglalt helyüket pontosan megjelölte volna. Emiatt a dualizmus időszakában sok vita és ellentmondás kísérte működésüket. A polgári iskolákról csak 1927-ben, Klebelsberg oktatáspolitikai törvénykezésének ré­ szeként született törvény. Az 1927. évi XII. törvénycikkből kitűnik, hogy Klebelsberg milyen szerepet szán ennek az iskolatípusnak, s hogyan kívánja azt fejleszteni. Az egész koncepciót nincs mód itt ismertetni, így csak azt emeljük ki, hogy le g f ő b b é r v e a p o l 38 A hallgatók létszámára vonatkozó adatokat a rektori beszámolók alapján ismertetjük. 39 Csongrád vármegye. Bp. 1937. Szeged c. fejezet, 53. p.

52

g á r i is k o lá k m e lle tt, h o g y a z o k a z a ls ó k ö z é p o s z tá ly k u ltu r á lis fe le m e lk e d é s é t h iv a to tta k s z o lg á ln i .40

A polgári iskolák ügyének rendezésével összefüggésben kívánta megoldani a tárca a polgári iskolai tanárképzés helyzetét is. Eötvös említett törvénye a polgári iskolákban működő oktatók képzéséről egyáltalán nem intézkedik, csak utóda, Trefort Ágoston rendeletére nyílt meg 1873 őszén a Polgári Iskolai Tanárképző (Pedagógium) és a Pol­ gári Iskolai Tanámőképző (Erzsébet Nőiskola). Ezen iskolák az ország első tanárképző intézetei voltak, melyek ekkor még kétéves képzési idővel rendelkeztek, ami később há­ rom évre emelkedett. Főiskolai rangot csak 1918-ban kapott a két intézmény. Ezek a főiskolák azonban nem tudtak igazán beilleszkedni a magyar felsőoktatás rendszerébe, rövidebb képzési idejükkel, és á végzétt hallgatók besorolásával, akik magasabb vég­ zettségük ellenére többnyire a tanítókkal egyenlő statusban voltak.« Már Klebelsberg minisztersége előtt is történtek kísérletek a helyzet rendezésére, de eredmény csak ek­ kor született. A kultuszminiszter 1926-ban kezdte meg az előkészítő munkálatokat, s tárgyalásokat kezdett Somogyi Szilveszter polgármesterrel a főiskola esetleges szegedi elhelyezéséről. A már említett 1927-es törvényben keresztülvitte, hogy szabad kezet kapjon az ügy rendezéséhez: a 9. § rögzíti a felhatalmazást, hogy rendeletileg szabályozhatja a tárca a polgári iskolai tanárképzést és képesítést. Klebelsberg elképzelése a következő volt: — egységesíteni kell a tanárképzést (s ezzel a felekezeti befolyást is csökkenteni) — emelni kell a képzés színvonalát és a képzési időt — vidékre kell helyezni az ilyen módon megreformált tanárképzést, a decentralizáció elvének alapján. A Magyar Királyi Minisztertanács 1928. július 15-én tárgyalta a polgári iskolai tanárképzés ügyét. Az erre az alkalomra készült előterjesztésben foglalja össze a leg­ szemléletesebben a tanárképzésről vallott elveit a kultuszminiszter: „...a polgári iskolai tanárképzést reformálni és az egyetemi oktatással kapcsolatba hozni szándékozom. A polgári iskolai tanárképzés... ma Budapesten két önálló főiskolában folyik. A tanárkép­ zésnek a szegedi tudományegyetemmel való egybekapcsolása nemcsak személyzeti meg­ takarítást, és a két főiskolának összevonást, tehát jelentékeny egyszerűsítést jelent, ha­ nem a polgári iskolai tanárképzés színvonalát is emeli azzal, hogy az egyetemmel jut kapcsolatba. De sokat várhatunk ettől a reformtól a polgári iskolai tanárok szellemének átalakulása szempontjából is. Minthogy a polgári iskolai tanárok nagyobb része vidéki városokban és nagyobb községekben működik, előnyös, ha kiképzésüket is vidéki, falu­ si és tanyai környezettel bíró városokban nyerik, ahol a jövendő működési terüket job­ ban megismerhetik, mint eddig a fővárosban, amelynek megszokása őket a vidéki élet­ től már eleve elidegenítette. A szegedi egyetemre azért esett a választásom, mert ezen egyetem a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar mellett külön mathematikai, ter­ mészettudományi kar is van szervezve, tehát a tanárok szabályszerű kiképzése minden tanulmányi irányban biztosítható. Egyben a reform kultúrpolitikámnak azt a sarkalatos401 40 Magyar törvénytár 1927. Bp. 1928. 157. p. 41 D r . B ereczki Sándor: A tanárképző Főiskola 100 éves története. Szeged, 1973., valamint T. M ol­ nár G izella: A polgári iskolai tanárképzés és annak reformja. In.: Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete. Szerk.: Klebelsberg É va. Bp. 1994.

53

elvét is szolgálja, hogy a főváros mellett legyenek hatalmas vidéki művelődési gócpon­ tok is, a főváros ne nyeljen el minden magyar kulturális intézményt.”« Az egységesítés során elsősorban összevonta a két meglévő főiskolát, amit az egy­ séges képzés szükségességén túl racionalizálással és takarékossággal is indokolt. A két intézmény összevonásával megvalósult koedukáció modernizációs törekvéseket is szol­ gált, ami a kultuszkormányzat többször hangsúlyozott törekvése volt. Az intézkedések nyomán a diplomázás módja is egységes lett: az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság adta az oklevelet a végzett hallgatóknak. Ennek az országos illetékességű bi­ zottságnak a Szegedre helyezett főiskola biztosított székhelyet, elnökévé pedig Huszti Józsefet nevezték k i.« A reformmal a felekezeti képzés is háttérbe szorult, egyedül a budapesti Angolkisasszonyok foglalkoztak továbbra is tanárképzéssel, de az itt végzett hallgatók is Szegeden diplomáztak. Ugyanakkor az egyházi tanárképzők megszüntetése mellett arra vonatkozóan is intézkedett a kultuszminiszter, hogy az egyházi fenntartású iskolák leendő szerzetes tanárnői is részt vehessenek a képzésben a szegedi főiskolán. Gondoskodott rendjük követelményeinek megfelelő elhelyezésükről is.42*44456 A képzés színvonalának emelésére vonatkozóan Klebelsberg az egyetem és a főis­ kola olyan kooperációját képzelte el, amelyben a magasabb tudományosság jegyében egyik szaktárgyukat az egyetemen hallgatják a tanárjelöltek, míg a gyakorlat, a mód­ szertan, a didaktika oktatása a főiskolán folyik.« Ez nyilvánvalóan magas követelmény volt, sokan bírálták is érte a kultuszminisztert. Ugyanakkor a hallgatók rendszeres egyetemi képzése vitathatatlanná tette a magasabb színvonalat és a korábban kétségbe­ vont főiskolai rangot. Ezen túl az új rendszerben emelkedett az egyetem bölcsészeti és természettudományi karán a hallgatói létszám, ahogyan arra a fentebb már utaltunk. Bár kezdetben ellentmondásosan és zökkenőkkel, de mégiscsak működött ez a koncepció. Az együttműködés szabályozása azonban végleges formát csak 1935-ben nyert, amikor elkészítették és kiadták a főiskola szervezeti szabályzatát.« A koncepció harmadik eleme, a főiskola Szegedre helyezése mellett így érvelt Klebelsberg: „...okos dolog-e a főiskolai ifjúságot mind a fővárosba csődíteni, ahol ki van téve minden kísértésnek? Sokkal szívesebben látom azokat a kis intim vidéki váro­ sokat, amelyekben munkával tölti az ifjúság az idejét és nem semmittevéssel.”4748 A koncepció megvalósításához számos problémát meg kellett oldani: a főiskola el­ helyezését, majd leköltözését, gyakorló iskola létrehozását, internátust biztosítani a hallgatóknak, és nem utolsó sorban meggyőzni a tanári kart a döntés helyességéről. M in d e h h e z is m é t s z ü k s é g v o lt S z e g e d v á r o s f o g a d ó k é s z s é g é r e is.

1926-ban megállapodás született, hogy a Boldogasszony sugárúti polgári iskola épületét átadja a tanárképzés céljaira. Emellett a közgyűlés arról is határoz, hogy a Bol­ dogasszony sgt. 2-4-6. által határolt területeket is megszerzi, ily módon biztosítva a ké­ sőbbi főiskolai építkezéseket, és főiskolai és egyetemi kollégium létrehozását.4* 1927. október elsején a közgyűlés arról is dönt, hogy a Délmagyarországi Közművelődési 42 OL. A Magyar Királyi Minisztertanács iratai 612-11/14. « OL. K 502 VKM 97698/1928. sz. irat 44 OL. K 612 VKM 26/1929. sz. irat 45 H uszti J ózsef : Gróf Klebelsberg Kuno életműve. Bp. 1942. 231—235. p. 46 Dr . Bereczki: i. m. és CsML. Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Igazgatótanács 93/1930. sz. irat. 47 Klebelsber K uno : Világválságban. Bp. 1931. 276. p. 48 CsML. Szeged város közgyűlésének iratai 122/1926.

54

Egyesület székházát megvásárolja a Boldogasszony sgt. 2-4. szám alatt, intemátus cél­ jára, s a vételárat 1928. január elsejétől törleszti a v á r o s . 49 Meg is kezdődnek a polgári iskola átalakítására irányuló munkálatok, amire Wáldner Gyula építész kapott megbízást éppúgy, mint a mellette a város által biztosított telken tervezett gyakorló iskola felépítésére.50 A két budapesti intézmény Szegedre költözésének gyakorlati megvalósítása nem volt egyszerű feladat. Megoldásával Jugovics Lajost, a főiskola rendes tanárát bízta meg a minisztérium, s egyben ő lett az 1928—29-es tanévre megbízott igazgató is. 1928. november 12-től azonban az igazgatói feladatok ellátására Galamb Sándor kapott kinevezést, Jugovics Lajost ugyanis teljesen lefoglalták a technikai teendőkéi A z 1 9 2 8 — 2 9 -e s ta n é v e t S ze g e d e n k e z d te a f ő i s k o la , m e ly e t a m á r e m líte tt m in is z ­

Az épít­ kezésekkel és a költözéssel járó nehézségek ellenére az oktatás 1928-tól folyamatos az intézményben. Átmenetileg, a munkálatok befejezéséig az egyetem termeiben is tartot­ tak előadásokat.52 A város által biztosított anyagi hozzájárulás mellett (épület, telek, stb.) a kultusztárca 600 ezer pengőt biztosított a főiskola átalakítására, kollégiumi férőhelyek létreho­ zására, ezen kívül telekrendezésre, kerítésre 5 ezer, bútorozásra 60 ezer pengőt fordí­ tottak. Ehhez járult még a szállítási munkák költsége, 102 800 pengő.53 A z ú j f ő i s k o l a m e g k ö z e lítő e n 3 0 0 h a llg a tó o k ta tá s á r ó l g o n d o s k o d o tt. 1929-ben 286, 1930-ban 320 hallgatója volt az intézménynek. A későbbiek során azonban a h a l l ­ te r ta n á c s i d ö n té s u tá n a z 5 2 5 /1 9 2 8 . VI. V K M . s z á m ú r e n d e le tte l h o z ta k lé tr e .

g a tó i lé ts z á m je le n tő s e n e m e lk e d e tt, 1 9 4 1 -b e n t ö b b m in t 6 0 0 h a llg a tó t ta r to tta k n y il­ ván .54

1929-ben létrehozták az A p p o n y i K o llé g iu m o t is, mégpedig azon hallgatók részé­ re, akik tanárképzőt végeztek, de tanítóképző intézetekben kívántak tanítani. A számuk­ ra előírt képesítést lehetett megszerezni az Apponyi Kollégiumban. Az első évfolyam 28 hallgatóval indult, akik között szerzetesnők is voltak.55 1929. március 2-án alakult meg a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola I g a z g a tó T a n á c sa . A tanács elnöke Huszti József, tagjai: Galamb Sándor igazgató, Eperjessy Kálmán, Jugovics Lajos főiskolai, Geley József, Horger Antal, Kogutovitz Károly és Fröhlich Pál egyetemi tanárok, a jegyző Szenes Adolf, a gyakorló iskola igazgatója.56 Az igazgatótanács munkájában tehát a képzés minden területének képviselője részt vett, mintegy reprezentálva az együttműködést az egyetem, a főiskola és a gyakorló iskola között. A főiskolai képzés jelentős része volt a gyakorlati képzés, mely a főiskola jog­ elődjének legjobb hagyományait vitte tovább. 1879-ben a két tanárképző intézményhez49501236 49 CsML. Szeged város közgyűlésének iratai 438/1927. 50 Az építkezésekre von. 1.: B átyai J enő: Épületek, építészek a század első felében. In.: Szeged c. fo­ lyóirat 1990/10-11. 26. p. 51 CsML. Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola iratai. Igazgatótanács 5/1929. és OL. K 502-1929-31613 Jugovics, valamint OL. K 502-1928-1 88246 sz. iratai. A költözésre, elhelyezésre von. 1.: T. M olnár Gizella: Tanárképző Főiskola létersül Szegeden. In.: Főiskolánk a szegedi sajtó tükrében. Szerk.: T. M ol­ nár G izella. Szeged, 1993. 7—15. p. 52 Délmagyarország, 1928. szeptember 17., 18. 53 OL. K 502-1929-31 612 Jugovics 54 D r . B ereczki: i. m. 33. p. 55 Szegedi Hírlap, 1929. szeptember 16. 1—2. p. 56 CsML. A Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola iratai, Igazgatótanács 11/1929.

55

kapcsolódva kezdték meg működésüket a gyakorló polgári iskolák. Az ezeket létrehozó 1879. évi 16014. sz. VKM rendelet a két intézményt minta polgári iskolának nevezte, irányításuk 1924-ig a főiskolák igazgatóinak feladata volt. Az összevonáskor csak a polgári fiúiskolát költöztették Szegedre, melynek igazgatója Szenes Adolf volt.57 Szeged városa már 1927-ben megtette az első lépéseket a gyakorló iskola létreho­ zására. Március 31-én a közgyűlés határozatot hoz a Boldogasszony sgt. 8. szám alatti telek kisajátításáról,58 és a már említett építkezések keretében megkezdődik a gyakorló iskola felépítése is. 1929. szeptember 21-én már az új épületben kezdődik a tanév, s ez­ zel véglegesen rendeződik a gyakorlati képzés. Az új épület impozáns neobarokk „palo­ ta” , mely „nemcsak Szeged városának, de az országnak is egyik legszebben stilizált épülete. A gyakorló iskola... új otthont kapott, mely imponáló külsőségében is híven tükrözteti vissza annak a feladatnak a jelentőségét, ... melyre hivatott...” — írja lelke­ sen az egykori krónikás.59 Az épület belső kiképzése, berendezése, felszerelése egy­ aránt a modem iskolai oktatás követelményeit tartotta szem előtt: valóban mintaiskola volt a gyakorló új otthona. Az épület a telekkel, közművesítéssel együtt 1,324.789 pen­ gőbe került, melyet részben a kultuszkormányzat, részben a város biztosított. A beren­ dezés, felszerelés értéke mintegy 800 ezer pengő volt, ami magában foglalta a Buda­ pestről elhozott felszerelést és az 50 ezer pengő értékű új beszerezéseket is .60 A P o lg á r i I s k o la i T a n á r k é p z ő F ő is k o lá v a l S z e g e d o ly a n f e l s ő o k ta t á s i in té z m é n y t n y e r t, m e ly o r s z á g o s v o n z á s k ö r é v e l j e l e n t ő s sz á m ú h a llg a tó s á g o t v o n z o tt id e . A f e n t i e s e m é n y e k n y o m á n m e g te r e m tő d te k a z o k a fe lté te le k , m e ly e k D é l- A lf ö ld f e l ­ s ő o k ta tá s i k ö z p o n tjá v á a v a ttá k S z e g e d v á r o s á t.

dítást is jelentett.

Ez természetesen komoly anyagi ráfor­

B e r z e n c z e y D o m o k o s ö s s z e g z é s e s z e r in t a s z e g e d i f e l s ő o k ta t á s l é t r e j ö t­

té n e k k ö lts é g e i 1 6 , 4 0 5 . 6 4 7 p e n g ő t te tte k k i. Ebből legnagyobb arányban természetesen az egyetem részesült: 8,172.000 pengőt fordítottak egyetemépítési célokra. A püspök­ séghez tartozó szeminárium illetve kollégium 3 millió pengőt jelentett, az összeg többi részét a polgári iskolai tanárképző, a gyakorló iskola illetve intemátus céljaira használ­ ták fel.61 Mindez azonban csak a feltételek megteremtését jelentette, azt is csak részben. Klebelsberg kultuszminiszter azonban hangsúlyozza: „Egyetemszervezéssel, és építkezésekkel a szellemi gócpont kérdése még megoldva n i n c s . . . ” 62 Több munkájában kifejti, hogy a m ű v e lt é r te lm is é g , a s z e lle m i in te llig e n c ia a z, a m e ly m e g tö lth e ti ta r t a ­ lo m m a l is a z in té z m é n y e k e t. Fontosnak tartotta, hogy az egyetem és a főiskolák a város szerves részévé váljanak, úgy gondolta, hogy ez fontos szerepet játszik abban, hogy Szeged elindulhasson a nagyvárossá válás útján, hiszen e folyamatban a műveltség ki­ tüntetett tényező: „Tévedés az, hogy nagy város lehetséges legyen magas műveltségű intelligencia és értelmes tömegek nélkül. Fejlett ipar és kereskedelem mellett éppen a műveltség az, amely a nyugateurópai értelemben vett nagyvárost a keleties jellegű em­ bertömörüléstől megkülönbözteti, és éppen a művelődés terén volt a legnagyobb Szeged előretörése századunknak a nemzeti katasztrófa óta eltelt huszas é v e i b e n . ”635789*623

57 Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájának értesítője 1941/42 . 6—8. p. 58 CsMF. Szeged város közgyűlésének iratai 161/1927. 59 Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájának jubileumi értesítője 1929/30. Szeged, 193,0. 6 0 -6 2 . p. 50 Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájának értesítője 1938/39. 7. p. Csongrád vármegye. Bp. 1937. Szeged c. fejezet, 97. p. 62 Klebelsberg K uno: Küzdelmek könyve. Bp. 1929. 230. p. 63 Klebelsberg K uno: Jöjjetek harmincas évek. Bp. 1929. 146. p.

56

A törekvés nem maradt eredmény nélkül. A kulturális infrastruktúra kialakulása után a szellemi élet fejlődése is megindult, s a harmincas évekre komoly értékekkel büszkélkedhetett Szeged e téren. A z e g y e te m é s a f ő i s k o lá k b e é p ü lte k a v á r o s é le té b e , f o r m á lv a a n n a k ö n tu d a tá t. A v á r o s a r c u la ta á ta la k u lt: e k k o r a la p o z ó d o tt m e g é r te lm i­

amit az egyetem és a főiskolák tanári kara és a nagyszámú hallgatóság je­ lentett elsősorban. Szeged korábban is tapasztalható nyitottsága biztosította, hogy kultú­ rájára, szellemiségére ezek az intézmények megtermékenyítő hatást gyakoroljanak. En­ nek következtében kialakult egy újfajta városi öntudat, az egyetemhez kapcsolódó szel­ lemiség. E szellemiség a korszak beállítottságának megfelelően a la p ja ib a n te r m é s z e te ­

ség i je lle g e ,

se n k o n z e r v a tív v o lt, a m o d e r n iz á c ió f e l é m u ta tó te n d e n c iá i a zo n b a n k é ts é g te le n e k .

Nem véletlenül választja a korszak egyik kutatója Klebelsberg jellemzésére a találó megfogalmazást: „konzervatív reform a legkorszerűbb eszközökkel” .64 Hiszen a kon­ zervatív kultúrpolitikus a legmodernebb tudománypolitikai elveket fogalmazza meg az egyetem számára, amikor kijelöli feladatát Szegeden: „Ez a tiszai egyetem itt ebben a nagy alföldi metropolisban csak akkor fog hivatásának megfelelni, ha az egyetemi gon­ dolat leglényegesebb mozzanatát, a kutatást egyesíteni tudja az alföldi gondolattal, ha kutatásának tárgyát lehetőleg úgy választja meg, hogy a megoldáshoz közelebb hozza az Alföld speciális nagy problémáit... Az egyetem munkásságának ilyen beállítása elmé­ lyítené azt a kapcsolatot, amely Szeged városa és az egyetem között máris létesült...”65 A szellemi fellendülésben a miniszter természetesen számít a tanárképző főiskolára is, mely „... az egyetem mellett ... kiváló tanári karával további intelligenciát vitt a tiszaparti metropolisba...”66 Mit jelentett tehát a tudós tanári kar jelenléte a városban, hogyan váltotta be a re­ ményeket Szeged újonnan kialakuló értelmisége? Az egyetemen folyó oktató és kutató tevékenység egy évtized alatt elismertséget nyert a hazai és nemzetközi tudományos életben egyaránt. Egy-egy professzor iskolát is teremtő munkássága színvonalas és fo­ lyamatos tudományos törekvéseket jelzett. Az 1931-es rektori beszámoló pl. szól arról, hogy a hazai tudományos kapcsolatokon kívül az egyetem jelentős nemzetközi kapcso­ latokkal is rendelkezik. Az 1930—31-es tanévben Finnország, Franciaország, Olaszor­ szág egy-egy intézménye, valamint az USA-ban a Columbia Egyetem jelentették ezeket a kapcsolatokat, s az egyetem oktatói 187 idegennyelvű dolgozatot publikáltak ugyan­ ezen tanévben. 67 Az egyetemi oktatók közül jónéhány matematikus, természettudós, vagy irodal­ már nyújtott kiemelkedő teljesítményt mind kutatási eredményeivel, mind oktató mun­ kájával. Utalhatunk itt a világhírűvé vált szegedi m a te m a tik a i is k o lá r a , H a a r A lf r é d é s R ie sz F r ig y e s professzorokra, akik Szegeden a matematika tudományának új központját hozták létre. A sikerekben nagy szerepe volt az általuk alapított és szerkesztett nemzet­ közi tudományos folyóiratnak, mely „Acta Scientiarum Mathematicarum” címen jelent meg. 68 Kiemelkedett még a professzori karból Z o ln a i B é la , aki nemcsak a francia nyelv és irodalom tudós tanára volt — elismert nemzetközi kapcsolatokkal, s a francia becsü-64*78 64 85 66 67 68

T őkéczki L ászló: Konzervatív reform a legkorszerűbb eszközükkel. In.: Klebelsberg Kuno: Világválságban. Bp. 1931. 280. p. Klebelsberg Kuno: Jöjjetek harmincas évek. Bp. 1929. 146. p. Beszámoló... 1930/31. 9. p. D evich A ndor: i. m. 152. p.

V a ló sá g

1990/2. sz.

57

letrend tulajdonosaként — hanem a Széphalom című folyóirat szerkesztője is. Ezt a fo­ lyóiratot Klebelsberg is melegen támogatta, hiszen az egyetem szellemi kisugárzását re­ mélte tőle, ezért a többi vidéki egyetemen is szorgalmazta hasonlók megjelenését: „Örömmel veszem a kezembe a szegedi Széphalmot, a Debreceni Szemlét, a pécsi M i­ nervát, amelyekben a három vidéki egyetem tanári kara és a nagy agilitással csoportosí­ tott helyi intelligencia speciális hangon kezd beszélni, amely már nem puszta visszhang­ ja a budapesti l á r m á n a k . A folyóiratban egyebek mellett Juhász Gyula, Móra Fe­ renc, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Hont Ferenc és Szerb Antal írásai olvashatók. S ze r b A n ta l szintén oktatója volt az egyetemnek, s magántanári habilitációjának elnyerésében nagy segítségére volt Zolnai. Természetesen lehetetlen méltatni az egyetem minden tudós tanárát, azonban még utalnunk kell arra, hogy amíg Klebelsberg kultuszminiszter volt, ő maga is igyekezett egy-egy tudományág legjobbjait megnyerni a szegedi egyetemnek. Köztudott, hogy S z e n t-G y ö r g y i A lb e r te t Klebelsberg hívta haza Szegedre, ő szor­ galmazta, hogy itt katedrát kapjon és kutatásokat végezhessen. S Szent-Györgyi 1937ben szegedi tudósként kapott Nobel-díjat, világhírűvé téve ezzel nemcsak önnön ered­ ményeit, de a szegedi egyetemet is, melynek utóbb rektora is volt. Nevéhez fűződik a Magyar Élettani Társaság létrehozása is, mely szintén az egyetem intézménye volt. A természettudományok nemzetközi szinten is elismert művelése, mely a mai napig jel­ lemző Szegeden, itt, ezekben az években nyert indíttatást. Persze nem minden eredmény ilyen látványos. De igen sokat nyert Szeged pl. S ík S á n d o r kinevezésével is, amit szintén Klebelsberg szorgalmazott. Bár kinevezésében ideológiai szempontok is közrejátszottak (a kolozsvári református professzorok mellett katolikusok is működjenek az egyetemen), Sík Sándor az egész magyar szellemi életre befolyással volt. A „Sík-iskola” — ahogyan tanítványait nevezték — számos képviselő­ je későbbi irodalmi életünkben kiemelkedő szerepet játszott, de akik „csak” tanárok let­ tek, azok is újfajta irodalomértéssel, és látásmóddal hagyták el az egyetemet. Sík Sán­ dor később nevet szerzett tanítványai közül kiemelkedik Radnóti Miklós, aki Szegeden válik érett, egyéni hangú költővé. A professzor atyai barátsága nagy hatással volt az if­ jú költő személyiségére, műveltségére és költészetére. A f ő is k o la ta n á r i te s tü le té is hozzájárult a város szellemi felemelkedéséhez. Közü­ lük H u s zti J ó z s e f az egyik legnevesebb, akit Klebelsberg munkatársaként is számontartunk. De említhetjük még a történettudomány kiváló művelőjét, E p e r je s s y K á lm á n t, vagy a természettudós Á b r a h á m A m b r u s t, akik szintén szakterületük kiválóságai vol­ takéi Mind az egyetem, mind a főiskola tanári karára jellemző, hogy szívesen vesznek részt a h e ly i é le t in té zm é n y e n k ív ü li k e z d e m é n y e z é s e ib e n . így például többen részt vesz­ nek a Dugonics Társaság munkájában, cikkeket írnak a helyi sajtóban, sőt például Ga­ lamb Sándornak, a főiskola igazgatójának a drámáját is bemutatja a helyi színház, Szeghy (Szögi) Endre, az Ének Tanszék vezetője a helyi zenei élet fellendítésében, a69*71

Klebelsberg Kuno : Küzdelmek könyve. Bp. 1929. 231. p. ™ Szent-Györgyi Albertról 1.: Szabó T ibor—Z allár A ndor: Szent-Györgyi Albert Szegeden (Tanul­ mányok Csongrád megye történetéből XV.) Szerk.: Blazovich László . Szeged, 1989. 71 A főiskola oktatóiról 1.: „Életem a főiskoláért” Abrahám Ambrus önéletrajzi írása — írások a főisko­ la történetéről. Szerk.: H orváthnéSzélpál M ária. Szeged, 1993. 69

58

kórusmozgalom kibontakoztatásában működik közre. Ismét mások az Alföldkutató Bi­ zottság munkájába kapcsolódnak be. A z A lfö ld k u ta tó B iz o tts á g az egyetemhez kapcsolódó intézetként jött létre 1927ben, azonban reprezentálta a helyi szellemi életet is. E bizottság Klebelsberg számára az egyetemi gondolat és az Alföld-program megtestesítője volt. „A szegedi egyetem pro­ fesszorai is megértették az idők szavát. Megalkották más kitűnő szakemberek bevonásá­ val az Alföldkutató Bizottságot, és elmélyedtek azokba a természettudományi problé­ mákba, amelyeket az Alföld talaja, klímája, növényi és állatvilága vet fe l...”72 _ írja. Az Alföldkutató Bizottságban tíz szakosztályban az egyetem számos neves professzora képviselte tudományágát. így pl. Kogutowitz Károly, aki ügyvezető alelnök is, Horger Antal, Banner János, de itt volt az egyetemi könyvtár tudós igazgatója, id. Bibó István, vagy a múzeumigazgató Móra Ferenc is. A bizottság elnöke — nyilván a város és az egyetem kapcsolatát reprezentálandó — dr. Somogyi Szilveszter volt, védnöke pedig Klebelsberg Kuno. Az Alföldkutató Bizottság rendszeres kiadványai a Föld és Ember, valamint a Népünk és Nyelvünk című folyóiratok voltak, melyek a harmincas évek vé­ géig színesítették Szeged tudományos életét. Az alföldkutatás eredményeit a Széphalom is publikálta.73 A tanári karok mellett az e g y e te m i é s f ő i s k o la i h a ll g a tó k je le n lé te é s e g y r e n ö v e k ­ v ő s z á m a is Szeged értelmiségi jellegét erősítette, kulturális életét gyarapította és persze differenciálta is. Számos kiemelkedő tehetségű hallgató később tanárként is megjelenik az egyetemen. A z e g y e te m i é s f ő i s k o l a i h a llg a tó k s o k h a s o n ló s á g m e lle tt tö b b te k in te tb e n k ü lö n ­ b ö z n e k is e g y m á s tó l. A z e g y e te m e ls ő s o r b a n r e g io n á lis v o n z á s k ö r ű v o l t ,

a hallgatóság elsősorban a környékbeli megyékből toborzódott, illetve még Erdélyből érkezett. Ezzel szemben a f ő i s k o la h a ll g a tó i a z e g é sz o r s z á g te r ü le té r ő l j ö t t e k S ze g e d r e tanulni, hiszen ez az egységesített intézmény volt a tanárképzés egyetlen színtere a polgári iskolák szá­ mára. (A pesti Angolkisasszonyok csak nőket képeztek, s jóval kisebb számban, mint Szegeden). A közelmúltban végzett történeti szociológiai vizsgálat szerint az ország minden jelentősebb városából érkeztek hallgatók a szegedi főiskolára.74 Az is kiderül a vizsgálatból, hogy a f ő i s k o la — bár segítette az értelmiség önreprodukcióját is — n y it o tt v o lt a k ib o n ta k o z ó a lu lr ó l j ö v ő m o b ilitá s i h u llá m f o g a d á s á ­ r a , a társadalmi különbségek kiegyenlítésére. A hallgatók közel 69 %-a az alsóbb nép­ osztályokból származott. A z e g y e te m r ő l e z s o k k a l k e v é s b é m o n d h a tó e l, hiszen már csak a magas tandíjak miatt is kevesebb volt az alacsonyabb néposztályokból származó hall­ gatók aránya. így pl. a munkás és paraszti származású hallgatók 0,5 % körüli arányszá­ mot mutattak.75 Az egyetem a hivatalos kultúrpolitika céljai szerint is inkább az elit képzésének színtere volt, segítve az értelmiség és a középosztály önreprodukcióját. A főiskolán a f e l e k e z e t i h o v a ta r to z á s t illetően is nagyobb nyitottságot tapasztalha­ tunk: minden magyarországi felkezetből találhatók hallgatók, korlátozás nélkül a főis­ kolán, bár a legtöbben — az országos arányokat követve — római katolikusok. Az72345

72 Klebelsberg K uno: Küzdelmek könyve. Bp. 1929. 124. p. 73 A Alföldkutató Bizottság létrejöttéről és folyóiratairól 1.: Juhász Antal: Az Alföld néprajzi kutatása a szegedi Alföldkutató Bizottság működése idején. In.: Szeged c. folyóirat 1994. július—augusztus 54—56. p. 74 Karády—Valter: Egy országos vonzáskörű szegedi főiskola. Szeged, 1990. 75 D evich A ndor: i. m. 217. p.

59

egyetemen a numerus clausus intézkedései miatt, illetve, főleg kezdetben az erdélyi re­ formátusok jelenléte miatt is más helyzet uralkodik. Azt is érdemes megemlíteni, hogy míg az egyetemen csak ezekben az években en­ gedélyezik hivatalosan a n ő k o k ta tá s b a n v a ló r é s z v é te lé t, a főiskola hallgatóinak kez­ dettől fogva kb. 2/3-a volt nő (ami azért is érdekes, mert ők Budapesten is tanulhattak). Tehát a főiskolai képzésnek ez a formája volt az egyik útja a nők önállósodásának, tár­ sadalmi felemelkedésének. Utalnunk kell még arra is, hogy a főiskolán végzett hallgatóknak a korszak ismert problémái ellenére nem voltak e lh e ly e z k e d é s i g o n d ja i. A polgári iskolák tanárellátását az egész ország területén ez az intézmény oldotta meg, s a polgári iskolák száma jelen­ tősen nőtt ebben az időben a művelődéspolitikai tendenciáknak megfelelően. Ehhez já­ rult még az, a képzés tematikáját érintő tény is, hogy az új rendszerben végzett tanárok sokoldalú, igen jól használható szakemberek voltak, hiszen a két főszak és egy mellék­ szak elvégzése azt jelentette, hogy többféle feladatra is alkalmasak voltak. Az egyete­ men végzetteket már sokkal inkább sújtották az elhelyezkedés gondjai, különösen a vál­ ság idején. Az igazsághoz tartozik még az a tény is, hogy a hallgatók egy részének szociális helyzete igen súlyos volt, s ez egyaránt vonatkozott mindkét intézménytípusra. A gon­ dok enyhítésére történnek ugyan intézkedések (diákasztal, intemátusok, ösztöndíjak — Szeged városa is évről évre támogat szegény sorsú hallgatókat), ezek azonban viszony­ lag keveseket érintenek. A helyi sajtó is gyakran tudósít a nehéz körülmények között élő hallgatókról, akik órákat adnak, újságkihordást vállalnak, vagy hivatalokban vállal­ nak kisegítést.76 A f ő i s k o la i é s e g y e te m i ifjú sá g s o k f é le k ö z ö s s é g b e s z e r v e z ő d ik a városban, ki-ki ér­ deklődése, vallása, politikai, vagy éppen tudományos beállítottsága szerint. Az első időkben a Szent Imre Kör volt a legjelentősebb, de később más szervezetek is jelentkez­ tek, sőt az egyetemen is, a főiskolán is, jól működő sportklubok voltak. Az is tény, hogy a diákszervezetek között erőteljesen jobboldali politikai jellegűek is működtek, mint a Turul Szövetség az egyetemen, vagy a Botond Bajtársi Szövetség a főiskolán. Előbbi 1927-ben még Klebelsberg kultuszminiszter ellen is agresszív fellépést enged meg magának a numerus clausus enyhítése miatt.77 A diákszervezetek közé tartozik azonban a híres Bethlen Gábor Kör is, mely még kolozsvári eredetű, de Szegeden bontakozik ki tevékenysége az egyetemi és főiskolai if­ júság tehetségesebbjeit aktivizálva. Különösen kiemelkedő a Szegedi Fiatalok Művésze­ ti Kollégiuma, mely a Bethlen Gábor Körből kinőve a magyar szellemi élet egészére is komoly hatást gyakorolt. Szinte minden kiválósága később önállóan is jelentős életmű­ vet hozott létre saját területén. Szegedi hallgatóként néhány odafigyelő professzor segí­ tő támogatásával a kollégium tagjai igen figyelemreméltó eredményeket produkáltak. Időről időre rendezvényekkel, előadássorozatokkal, kiállításokkal jelentkeztek, rendsze­ res kiadványaikkal pedig a város szellemi sokszínűségéhez adták saját értékeiket. Mun­ kásságuk hatással volt azokra a társaikra is, akik nem voltak a kollégium tagjai, így pl. Bibó Istvánra, aki később a jogtudomány művelője volt a szegedi egyetemen. De kated-76 76 Pl.: Délmagyarország, 1923. február 14. 77 Szeged története IV. Szeged, 1994. 585—586. p.

60

rát kapott az egyetem több volt hallgatója is, pl. Baráti Dezső, Ortutay Gyula, vagy a szegediek számára különösen kedves Bálint Sándor, aki 1927-ben végzett, s 1934-ben már egyetemi magántanár volt, s Szeged története, irodalma, néprajza tekintetében élet­ műve máig mértékadó. Dolgozatunk célja elsősorban a szegedi felsőoktatás kialakulásának bemutatása, valamint annak a — nehezebben megfogható — hatásnak a tettenérése, melyet ezek az intézmények a város kulturális életére gyakoroltak. Ez azonban természetesen nem kor­ látozódott csupán az egyetemre és a főiskolákra, hanem hatással volt az egész helyi szellemi életre, polgár és város viszonyára, a helyi nyilvánosság alakulására. E g y ú jf a j­ ta s z e lle m is é g k e z d e t t k ib o n ta k o z n i, a m i e ls ő s o r b a n a v á r o s k u ltu r á lis é le té b e n é r h e t ő te tte n , íg y u ta ln u n k k e ll a z o k r a a z ú j k e z d e m é n y e z é s e k r e , m e ly e k b e n e z m e g n y ilv á n u l,

bár a korábbiak közül is továbbélnek a legfontosabbak (1. pl. Dugonics Társaság). Ezek közül az új kezdeményezések közül kettőt emelünk ki, melyeket legjellemzőbbnek ér­ zünk. Az egyik inkább regionális jelentőségű, s egy új városi polgári magatartást repre­ zentál, a másik országos, sőt később nemzetközi rendezvénye a városnak. 1928-ban új hetilap indult Szegeden, a S z e g e d i S z e m le , mely városfejlesztési heti­ lapként aposztrofálta magát. Azzal a szándékkal adták ki, hogy fórumot teremtsenek a polgárok számára különféle várospolitikai kérdések megvitatására. A lap kiadója és fe­ lelős szerkesztője Gerő Dezső volt, szerkesztőbizottságban pedig a helyi közélet, kultú­ ra reprezentáns személyiségei működtek közre, így pl. Berzenczey Domokos, Tonelli Sándor, Cs. Sebestyés Károly, Szalay József, néhány egyetemi oktató, akiken kívül a szerzők között ott találjuk Somogyi Szilvesztert, Rerrich Bélát, vagy éppen Klebelsberg Kunot is. A szerkesztők így fogalmazták meg feladatukat: „... minden országos és napi politikán felülemelkedve, a társadalom egyes rétegeit elválasztó bármilyen körülményre való tekintet nélkül, egyedül és kizárólagosan csakis Szeged nagyságáért, fejlődéséért, szépítéséért és gazdagításáért szállunk síkra a tudás és meggyőzés békés fegyverei­ vel” .7» Ennek szellemében igyekeznek a várospolitika, a kulturális élet aktuális kérdé­ seit bemutatni, több oldalról megvilágítani. így pl. a városfejlesztési kérdések igen gyakran helyet kapnak a lapban, de általában is, minden, a város közönségét foglalkoz­ tató problémát bemutatnak. A többoldalú megközelítés azt is jelenti, hogy vitára is le­ hetőség van, eltérő vélemények és hozzászólások is nyilvánosságot kapnak. Említettük már, hogy figyelemmel kíséri és tudósítja a Dóm téri építkezéseket, igényes építészeti, művészettörténeti cikkekből ismerheti meg az olvasó a munkálatok részleteit. Ne higyjük azonban, hogy kizárólag a helyi várospolitika foglalkoztatta a lapot: igyekeznek a szegedi viszonyokat más magyar városokkal összehasonlítani, s megtalálni Szeged he­ lyét a korabeli tárdadalomban. Ezzel összefüggésben 1931-ben Magyar városok címmel új rovatot indítanak, s bemutatják pl. Debrecen, Győr, stb. várospolitikáját is. A tekintélyes szerkesztőbizottság biztosítja a kor viszonyai közt kiemelkedő, ma­ gas színvonalát a lapnak. Sajnálatos, hogy Klebelsberg halála után, aki lelkes támogató­ ja volt a lapnak, az átalakul, majd meg is szűnik, hiszen a kutatónak is értékes adatokat szolgáltat a város e korszakára vonatkozóan. A másik kezdeményezés, mely a húszas-harmincas évek fordulóján jelentkezett Szegeden, napjainkig hatóan érdekes színfoltja a városnak: a S z e g e d i S z a b a d té r i J á té - 78 78 Szegedi Szemle, 1929. január 21.

61

Sokáig „divat” volt az 1931—39 között évente megrendezett előadássorozat újsze­ rű ötletét és megvalósítását egyedül Hont Ferencnek t u l a j d o n í t a n i , 79 de napjainkban már Klebelsberg kultuszminiszter neve is fel-felbukkan, ha a játékok történetéről esik szó. Pedig ez esetben a tehetséges fiatal, progresszív szakember, Hont Ferenc (aki tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának) elképzelése találkozott a konzervatív kultúrpolitikus, Klebelsberg törekvéseivel. Hont Ferenc is évekig készült az általa megál­ modott színház létrehozására, s terveit minden lehető fórumon igyekezett elfogadtatni. Ugyanakkor a kultuszminiszter Európa felé tekintő koncepciójától sem volt idegen egy, a salzburgihoz hasonló kulturális érték létrehozása Magyarországon, s szokásához híven nyilvánosan is igyekezett e tervnek híveket szerezni. Életrajzírója, Huszti József a kö­ vetkezőképpen örökítette meg a szabadtéri színház ötletének születését: „Amikor a Templom-téri építkezés állványai még álltak, Klebelsberg... fantáziájában felbukkant az ötlet, hogy a gyönyörű zárt téren szabadtéri előadásokat lehetne rendezni. Az ötletet a salzburgi játékok adták... A kérdést szokása szerint előzőleg behatóan tanulmányoz­ ta.” so Mindenesetre 1931. június 13-án sikerrel lezajlott az első előadás, ahol Voinovich Géza Magyar Passióját mutatták be. Az előadás megteremtésében pedig komoly része volt Klebelsbergnek is, aki a feltételek biztosítását vállalta: az anyagi kockázatot a kul­ tuszminisztérium viselte, beszerezték a jelmezeket és a kellékeket a Nemzeti Színház­ ból, a közönség számára ún. „krajcáros” különvonatokat indítottak Szegedre. Nem kis szerepe volt Klebelsberg tekintélyének abban, hogy a város vezetősége is elfogadta az újszerű vállalkozást. Maga a miniszter elégedetten nyugtázta az előadás után: „A Sza­ badtéri Játékok bevezetésére irányuló kísérlet teljes sikerrel végződött.”8> A későbbiek­ ben kibővített repertoárral, többek között a Hont Ferenc által színpadra állított Tragé­ diával, évről évre sikeresen rendezték meg a szabadtérit, s minden probléma és ellent­ mondás ellenére ma is Szeged egyik legvonzóbb rendezvénye. Talán e kiragadott példák bemutatásával is érzékelhetővé vált az a változás, mely városunk szellemi életében a huszas években bekövetkezett. Tudjuk, hogy az így nyert kép korántsem teljes, hiszen sokkal differenciáltabb és sokrétűbb ennél a valóság. Az intézmények, alkotóműhelyek, egyesületek, könyvtárak és munkásotthonok, a színházi és zenei élet olyan sokszínűsége volt jellemző ebben a korszakban, melynek bemutatása túllépi e munka kereteit. Elég, ha belelapozunk az ebben az időben született monográfi­ ákba, 82 — melyek egyébként szintén az ekkor született szellemi produktumok számát gyarapítják — s máris láthatjuk, hogy mi minden maradt ki ebből a rövid összefoglaló­ ból. Azonban csak arra válalkozhattunk, hogy utaljunk azokra a folyamatokra, melyek hosszú távon, napjainkig hatóan befolyásolták Szeged kulturális életét a felsőoktatás, az egyetem megjelenése által. A kulturális fellendülést azonban nemcsak ezek az események és intézmények jel­ zik a huszas években Szegeden. Komoly erőfeszítések történtek az alsóbb néposztályok oktatásának, művelődésének biztosítására is. M ik ö zb e n S z e g e d e g y e te m i v á r o s s á vá lik , 79*812

kok.

79 P éter L ászló : Szeged. Panoráma 1986. 27. p. so H uszti J ózsef : i. m. 290. p. 81 Kovács Á gnes: A Szabadtéri Játékok első korszaka. In.: Szeged c. folyóirat 1990/10—11. sz.

54-55. p. 82 Szeged — Magyar városok monográfiája I. Bp. 1927. Csongrád vármegye — vármegyei szociográfi­ ák. Szeged-Bp. 1937.

62

e z z e l p á r h u z a m o s a n j e l e n tő s e r ő f e s z íté s e k tö r té n n e k k ö rn y é k ü n k ö n é s a z e g é s z o rszá g a

melynek alapja az 1926. évi VII. te. a népiskola építési programról. Gyakran vádolták azzal Klebeisberg Kuno kultuszminisztert, hogy a népoktatást elhanyagolja a „magaskultúra” miatt. E vádak azonban nem voltak megala­ pozottak. Kevésbé látványosan, de szorgalmas munka folyt e téren is, párhuzamosan az egyetemi építkezésekkel. Ő maga így hárítja el a támadásokat: „Újra hangsúlyozni kí­ vánom, hogy én avval a demagógikus szemlélettel, hogy népiskola, vagy egyetem, egy más formulát állítok, hogy ti. népművelés és magaskultúra egyaránt... Kultúrpolitikám­ nak két vezetőmotívuma: emelni a magyar tömegek műveltségi szintjét, és ennek a mű­ veltebb nemzetnek olyan vezetőket adni, akiknek méretei megütik az európai dimenzió­ kat.”« Ha a tárca költségvetését áttekintjük, akkor is láthatjuk, hogy az elemi oktatás nincs mellőzött helyzetben a klebelsbergi kultúrpolitikában. A kultusztárca költségveté­ si részaránya még 1931-ben is 15 % (!), s míg ennek az összegnek kb. 10 %-a jut a fel­ sőoktatásra, addig az elemi népoktatásra 40-44 % ,84 Klebelsberg a már említett törvénnyel az Alföld eddig elhanyagolt területeit kí­ vánta elemi iskolákkal ellátni, s ezen belül is a tanyai területeket. Ezért természetes, hogy S z e g e d a n é p is k o la é p íté s i a k c ió k e r e té b e n is k itü n te te tt h e ly e t f o g l a l t e l, s a hu­ szas években népiskolai hálózata is jelentősen gyarapodott. Szükség is volt erre, külö­ nösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az országosan is magas 15 %-hoz képest Csongrád megyében 24 % körül volt az analfabéták aránya. Szegeden a nagyszámú tanyai lakos­ ság iskolával való ellátása megkezdődött ugyan a háború előtt, azonban a háború végére a szegedi tankerület szinte teljesen szétzilálódott: megszállás alá került, majd Trianon után más országhoz kapcsolták egy részét. így még fontosabbá vált az iskolarendszer újjáélesztése. Különösen a tanyákon volt súlyos a helyzet, de a belterületeken is kevés volt az iskola a tankötelesekhez képest, hiányos volt a felszerelés, rossz állapotban vol­ tak az épületek. A vázolt helyzet miatt a beinduló népiskolai akcióban Csongrád megye, s Szeged is kiemelt helyen szerepelt. Szeged törvényhatósági területén 18 új iskola építését, 39 iskola fejlesztését tervezte el a kultuszminisztérium 77 tanteremmel és 31 tanítói lakás­ sal.« Ekkorra azonban Szegeden már elkezdődött az iskolák rendbetétele, sőt, 1926 őszén új iskolákban kezdődhet az oktatás, Újszegeden, Aigner-telepen és Somogyi-tele­ pen. Az országos akció keretében további új iskolákat emeltek. Míg 1925-ben 88 iskola volt a város törvényhatósági területén, az 1929/30-as tanévben ez a szám 101-re emel­ kedett. így a népoktatás számtalan, továbbra is meglévő gondja ellenére a h a rm in c a s é v e k re a f ő v á r o s u tá n S ze g e d e n v o lt a le g tö b b ó v o d a é s e le m i is k o la . 86 Elsősorban a ta­ nyákon építettek újabb népiskolákat, de a város belterületén is történt fejlesztés. Sőt, négy új óvodát is építettek. Az akció legkiemelkedőbb része azonban a városban, a rókusi új elemi iskola és tornacsarnok felépítése volt, mely a kor legmodernebb oktatási követelményeinek kívánt megfelelni, és 460 ezer pengőbe került.« a tervek elkészíté­ b a n a n é p is k o la i h á ló z a t b ő v íté s é r e ,

si

Klebelsberg K uno: Küzdelmek könyve. 172. p. és Beszédei, cikkei... Bp. 1926. 332. p. 84 Az adatokat közli: Tőkéczki L ászló : i. cikke.

85 Tájékoztató elemi iskoláink fejlesztéséről 1925—1930. Bp. 1930. 86 Az adatokat a Szeged története IV. Szeged, 1994. kötetből vettük. 87 Csongrád vármegye. Szeged c. fejezet. Bp. 1937. 98. p.

63

sere Hültl Dezső műegyetemi tanár kapott megbízást. Az alapozási munkálatok 1929 júniusában kezdődtek, s 1930 őszére el is készült az új iskola. Októberben nyitották meg, fényes ünnepségek keretében, ugyanis Klebelsberg e reprezentatív intézményt je­ lölte ki arra, hogy itt kerüljön sor az országosan előirányzott ötezredik népiskolai ob­ jektum átadására. A korszak legnagyobb szabású szegedi rendezvénye zajlott ekkor, hiszen az elemi iskola átadása annak az ünnepségsorozatnak volt a része, melyet a város és kultusztárca a Dóm téri épületegyüttes átadása alkalmából szervezett. Ezzel jó alkalom nyílt arra, hogy az ország, sőt Európa is képet kapjon a kultuszminiszter törekvéseiről, hiszen itt együtt, egyszerre jelent meg mindaz az elképzelés, mely a kultúrpolitikát ezekben az években jellemezte. 1930 októberében befejeződtek a dóm és az azt körülvevő épületek munkálatai. Az egyetem zárókövének elhelyezése, és a dóm felszentelése voltak azok a legfőbb ese­ mények, melyek köré az ünnepségsorozat szerveződött. A helyi sajtó már hónapokkal előbb elkezdte az előkészületek tudósítását, s Klebelsberg gondoskodott az országos propagandáról is.8* A szegedi rendezvény egyébként része volt annak a nagyszabású, egész évben tar­ tó sorozatnak is, melyet a római katolikus egyház a Szent Imre év alkalmából, a trón­ örökös halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett. Maga az ünnepség gondosan előkészített forgatókönyv szerint zajlott. Jelen voltak az akkori magyar politikai, társadalmi és egyházi élet illusztris személyiségei. Az egye­ tem jelképes zárókövét a kormányzó személyesen helyezte el az árkádok alatt. A dómot Zichy Gyula kalocsai érsek szentele fel, az első misét Angelo Rótta pápai nuncius tar­ totta, s jelen volt Serédi Jusztinián is. Az események csúcspontja október 25-én este a lampionos felvonulás volt, s utána Dohnányi Szegedi miséjének bemutatása a dóm új orgonáján. Ezenkívül a rendezvénysorozat keretében felavatták a nemzeti emlékcsarnokot az árkádok alatt, átadták a püspökség főiskoláját és intemátusát, a kul­ tuszminiszter megnyitotta a rókusi iskolában az ötezredik népiskolai objektumot. Ügyes szervezéssel Klebelsberg azt is elérte, hogy a rókusi iskolában elmondott beszédét és a Dohnányi-hangversenyt egyaránt közvetítette a magyar rádió. A sajtó természetesen folyamatos tudósításokat adott minden eseményről. E repre­ zentatív alkalommal, amikor egyszerre ennyi mindent tudott felmutatni a miniszter, ki is használta a lehetőséget, hogy a h e ly i é s o r s z á g o s n y ilv á n o s s á g g a l e g y a r á n t m e g é r te s ­ s e k u ltú r p o litik a i c é lja i h e ly e s s é g é t. Ezen túl azt akarta, hogy Európa is odafigyeljen a szegedi eseményekre. Úgy szervezte, hogy ebben az időben zajlott Budapesten az építő­ művészek nemzetközi kongresszusa, melynek résztvevői természetesen Szegedre utaztak az ünnepségekre, megcsodálhatták az újszerű épületeket, s hazavihettük a szegedi alko­ tás hírét. Ugyanakkor nemzetközi orgonaművészeti kongresszus is volt a fővárosban, s az ott összegyűlt művészek is ideutaztak, hogy meghallgassák az orgonaavatót, s meg­ csodálhassák az új orgonát, mely a passaui után a második legnagyobb volt Európában. Ilyen módon a szegedi avatásnak azonnal külföldi hatása, sőt sajtóvisszhangja volt, ami Magyarország jobb megítélését segítette elő a Klebelsberg által oly sokszor hangsúlyo-

88 A szegedi avatás előtt. Nemzeti Újság, 1930. október 19.

64

zott kultúrdiplomácia elvét is a l k a l m a z v a . 89 Az ünnepségsorozat után sor került a tanul­ ságok elemzésére is, ugyancsak a sajtót f e l h a s z n á lv a .9 0 Klebelsberg igyekezett gondos­ kodni arról, hogy az egyszeri alkalom ne múljék el nyomtalanul, hanem segítse további terveit és célkitűzéseit. Ezek megvalósítására azonban már nem került sor: a bethleni konszolidáció buká­ sa, majd Klebelsberg halála után megtört a lendület. A kormányzati támogatás hiánya, a válság okozta gazdasági nehézségek véget vetettek a szegedi kultúra, s a hozzá kapcso­ lódó intézményrendszer további épülésének, hiszen a Hóman-féle kultúrpolitika már más tendenciákat mutatott.

89 H uszti J ózsef : i. m. 287—288. p. 90 Nagy problémák a szegedi napok hátterében. Pesti Napló, 1930. november 1.

65

G IC Z I Z S O L T

AZ 1938-AS SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV SZEGEDEN A SZEGEDI KATOLICIZMUS TÖRTÉNETÉHEZ

BEVEZETÉS

A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus káprázatos rendezvényeinek utolsó napján kiadós májusi zápor zúdult Budapestre. A vihar miatt a nagyszabásúra tervezett záróünnepséget is meg kellett kurtítani a Hősök terén. A magyar hercegprímás, Serédi Jusztinián záróbeszédét, és Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus (a későbbi XII. Pius pápa) zárószózatát már csak a Magyar Rádió hullámain át hallgathatták meg a hívők. Másnap, 1938. május 30-án reggel borús volt ugyan az ég, de az előző napi felhőszaka­ dás nyomait csupán a gyorsan felszáradó tócsák mutatták a főváros utcáin. Ezen a reggelen hatalmas embertömeg lepte el a Kossuth Lajos teret és a környező utcákat. A Parlament főbejárata előtt felállított szabadtéri oltár bíbordrapériáján a ma­ gyar címer mellett két évszámot láthattak a kíváncsi tekintetek: 1038 és 1938. Kilenc óra után felzengett a „Hol vagy István király...” kezdetű ének, s a Kúria épületéből — ahova ideiglenesen helyezték el a kora reggeli órákban a várkápolnában levő állandó őr­ zési helyéről áthozott Szent Jobbot — díszes menet indult meg. Országalapító királyunk ereklyéjét az oltár előtt felállított díszemelvényre helyezték. Ezután Pacelli pápai legá­ tus orációjával elkezdődött a szentmise, amely egyben a Szent István-év egyházi meg­ nyitó ünnepségét is jelentette. A szertartás közben Serédi bíboros imát mondott, mely­ ben Magyarországot felajánlotta Jézus Szent Szívének. A mise végeztével fényes kör­ menet kezdődött, amelyben az Országház elől a Szent Jobbot a Hősök-terére vitték. A Szent Jobb előtt haladó főpapok sorában ott lépkedett dr. móri Glattfelder Gyula, a Csa­ nádi egyházmegye megyéspüspöke is.' A következő napon „Az Aranyvonat, amely a Szent Jobbot országos körútra viszi, első útjára a Nyugati pályaudvarról ... reggel Esztergomba, az első szent király szülő­ helyére indult. ”2 Itt délután három órakor a bazilikában Glattfelder püspök mondott li­ tániát, amely előtt szentbeszédében a Szent Jobb országjárásának jelentőségét méltatta: „Indulj hát a kegyelem diadalútjára óh dicsőséges Szent Jobbkéz! Áldd meg szegény magyar népedet. Ha van is panaszra ok, lásdd meg, hogy őseink buzgalma egészen ki nem halt s bár kegyetlen csapások nyomán itt a szent kereszt jele, melyet hajdan magas­ ra emeltél, ma újból ragyog a magyar égen s hazánk vezércsillaga lett.”3 Ezekkel a sza­ vakkal bocsátotta a püspök kőrútjára a Szent Jobbot. Egy hónap sem telt el, s a Csanádi egyházmegye főpásztora a szegedi nagy állomá­ son köszöntötte a méltóságteljesen begördülő „Aranyvonatot”, amely országjárása so1 Nemzeti Újság. Főszerkesztő: Dr . T óth L ászló. 1938. május 31. 3—9. p. 2 Nemzeti Újság, 1938. június 1. 3—4. p. 3 Uo.

67

rán a Tisza-parti városba is eljutott. Ezzel a Szent István-emlékév szegedi rendezvénysorozata legkiemelkedőbb eseményéhez érkezett. Tanulmányom témájául ezeket az ün­ nepségeket választottam. Megkísérlem bemutatni, milyen keretek között zajlottak Sze­ geden a jubileumi év megemlékezései. Először azonban ejtsünk néhány szót az 1938-as Szent István-jubileum jelentőségéről!

68

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV MAGYARORSZÁGON

Nyugtalan, háborús lázban égő Európára köszöntött Szent István halálának 900. évfordulója. 1938: a spanyol polgárháború harmadik éve; a román királyi diktatúra be­ vezetésének éve; az Anschluss éve; a müncheni egyezmény és a Kristallnacht éve volt. A hitleri Németország ereje és befolyása látszólag megállíthatatlanul növekedett. Ma­ gyarországon ebben az évben történt meg az oly régóta áhított „országgyarapítás” első lépése: a magyar csapatok bevonulhattak a Felvidékre. A nagy lelkesedés közepette csak kevesen gondoltak arra, hogy egyszer talán igen nagy árat kell majd fizetnie az or­ szágnak ezért az eredményért. Az egymást gyorsan követő külpolitikai történések mögött az ország belpolitikai élete sem maradt el esemény gazdagság terén. (Persze kétségtelen, hogy a fontos belpo­ litikai események szinte mindegyike szoros összefüggésben állt a külpolitika alakulásá­ val.) Most csak a legjelentősebbek álljanak itt: 1938. március 5-én, a Nemzeti Egység Pártjának Győrben tartott gyűlésén még Darányi Kálmán miniszterelnök jelentette be az egymilliárdos fegyverkezési programot. Május 14-én Horthy kormányzó már új minisz­ terelnököt nevezett ki az ország élére, Imrédy Béla személyében. Május 29-én hirdették ki az 1938-.XV. törvénycikket, amely a köztudatban az első zsidótörvény néven rögző­ dött. Augusztus 20. és 26. között Horthy Miklós, Imrédy Béla és Kánya Kálmán kül­ ügyminiszter németországi látogatására figyelt az ország. Szeptemberben Csehszlovákia kérdése tartotta lázban a közvéleményt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a kormányzó és a miniszterelnök — most már külön-külön — ismét Németországba láto­ gatott. A szeptember 29-én megkötött müncheni egyezmény után magyar-csehszlovák tárgyalások kezdődtek október 9-én Komáromban, melyek azonban október 13-án ered­ mény nélkül félbeszakadtak. A kormány által október 14-én részlegesen mozgósított magyar csapatok a november 2-án megszületett első bécsi döntés után három nappal kezdték meg bevonulásukat a Felvidékre. Az örömbe azonban csakhamar üröm is ve­ gyült. A magyar kormány által a Kárpátalja visszacsatolására november 19-én indított akciót Németország és Olaszország éles tiltakozása miatt november 21-én eredménytele­ nül le kellett állítani. Ez már csak a végső lökést adta meg ahhoz, hogy a Nemzeti Egy­ ség Pártjából november 22-én 54 képviselő kilépjen, akik szembefordultak Imrédy bel­ politikai terveivel. Imrédy megrendült helyzetét mutatta az is, hogy másnap a képvise­ lőházban a napirendi vitában leszavazták a kormányt. A miniszterelnök kénytelen volt beadni lemondását, amit Horthy ugyan nem fogadott el, ezzel azonban Imrédy bukása csak elodázódott. Méghozzá nem is sokkal, csupán 1939 februárjának közepéig. A felsorolt eseményekből is jól lehet érzékelni az 1938-as év Magyarországának politikai atmoszféráját. Ilyen körülmények között zajlott a Szent István-jubileum. S a fentebb leírt események alapján rögtön érthető, milyen lehetőségeket rejtett magában ez az alkalom az aktuálpolitika számára. A két világháború közti Magyarország hivatalos ideológiájának, a keresztény­ nemzeti gondolatnak kezdettől fogva fontos eleme volt a Szent István-i állameszme. A trianoni békeszerződés által sokkolt országban folyó irredenta propaganda egyik nélkü­ lözhetetlen elemévé vált az évek folyamán az erre való hivatkozás. A Szent István-i ál­ lameszme illuzórikus módon olyan egységnek tüntette fel Nagymagyarországot, mely a

69

Szent István-i gondolatot követve egységes, erős államban egyesítette a magyarságot és a nemzetiségeket, s amelyben csak a magyarság képviselt államalkotó erőt. Rá kell azonban mutatni, hogy miként magának a keresztény-nemzeti gondolatnak, úgy a Szent István-i állameszmének az értelmezésében is voltak eltérések a Horthy-korszak uralkodó elitjének csoportjai között. Az általunk tárgyalt időszakra már kialakult a magyar politi­ kában az a németellenes irányzat, amely a konzervatív alkotmányosságot és az ország függetlenségét védve a Szent István-i gondolat vértezetében indult harcba az ország dik­ tatórikus átalakítása ellen. Ilyen szempontból kétségtelen, hogy a Szent István-i állam­ eszme pozitív értelmezési formákat is tartalmazott. 1938-ban, a Szent István jubileumi év kapcsán az ország vezetése a katolikus egy­ házzal együtt igyekezett minél fényesebb körülmények között megemlékezni az államalapítóról. Az ünnepségek jó lehetőséget adtak, hogy a Szent István-i gondolatot és a hozzá kapcsolódó történelmi, közjogi és politikai ideológiákat széles körben népszerű­ sítsék. Ugyanakkor kiváló alkalom nyílt arra is, hogy Magyarország magára vonja a külföld figyelmét. Mindezt jól tudva Horthy Miklós kormányzó már 1936. augusztus 20-án felszólította az ország akkori miniszterelnökét — Gömbös Gyulát —, és a magyar kormányt, hogy megfelelő módon gondoskodjanak a Szent István-jubileum előkészíté­ séről. Horthy egyben megjelölte a tervezett ünnepségsorozat három legkiemelkedőbb eseményét: „Különösképen felhívom [ti. a kormányt —■G. Zs.], gondoskodjék, hogy árpádházi királyaink III. Béla korában újjáépült s imént feltárt esztergomi palotájának helyreállítási munkálatai 1938. év augusztus havának 15-én, Szent István halála napján, befejezéséhez jussanak s a palota felavattassék, hogy 1938. évi augusztus 20-án a buda­ pesti Szent István-napi ünnepségek kivételesen ünnepélyes keretben tartassanak meg s hogy az országgyűlés két házának 1938. évi augusztus hó 21. napján Székesfehérvárra, mint a Szent István alapította törvénynapok székhelyére, Szent István király emlékének megörökítése céljából leendő összehívása iránt a törvényes előkészítő lépéseket meg­ tegye.”'* Még 1936 augusztus végén megalakult a Szent István Emlékév Végrehajtó Bizott­ sága, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter elnökletével. Hamarosan létre­ hozták a Szent István Emlékév Országos Bizottságát is, hogy az ország hivatali és társa­ dalmi előkelőségeinek felekezetre való tekintet nélküli bevonásával még nagyobb hang­ súlyt adjanak az előkészületeknek. Az országos bizottság legfőbb védnöke maga Horthy Miklós, elnöke pedig a mindenkori miniszterelnök lett. Nemcsak az állam, hanem a magyar katolikus egyház is nagy buzgalommal ké­ szült a Szent István-jubileumra. S valójában a katolikus egyháznak volt meg a legna­ gyobb lehetősége arra, hogy a jubileum alkalmából a nemzetközi figyelem előterébe ál­ lítsa Magyarországot. Hiszen államalapító királyunk az egész világot átfogó római ka­ tolikus egyház szentjeinek sorában szerepelt. így a magyar katolikusság joggal kérhette, hogy halálának 900. évfordulóját a katolikus egyház úgy ünnepelje meg, hogy közben a világ katolikussága Magyarországról több ismeretet szerezzen. Erre legjobb lehetőség­ ként az kínálkozott, hogy a római katolikus egyház talán legnagyobb szabású ünnepségsorozatának, az eucharisztikus világkongresszusoknak soronkövetkezőjét nálunk ren-

4 A Szent István Emlékév. Összeállította: M oravek Endre. Kiadja a Szent István Emlékév Országos Bizottsága, Bp. 1940. 3. p.

70

dezzék meg. E terv megvalósításáért Serédi Jusztinián esztergomi érsek és a magyar ka­ tolikus püspöki kar már hosszú évek óta mozgósította minden összeköttetését a nemzet­ közi katolikus szervezeteknél. így a magyar katolikus sajtó 1936. december 6-án közöl­ hette az örömhírt olvasóival: a Szent István-jubileum alkalmából a XXXIV. Eucharisz­ tikus Világkongresszus megrendezésének jogát Budapest kapta meg.5 A katolikus egyház a kongresszusra és a Szent István-jubileumra való felkészülést egybekapcsolta, s ennek keretet adva meghirdette a „kettős szentévet” , melynek meg­ nyitására 1937. május 23-án került sor. A Magyar Katolikus Püspöki Kar egyházi rész­ ről mindkét ünnepségsorozat szervezésével az Actio Catholicát bízta meg. 1937 végén pedig körlevelet adtak ki, melyet 1937. december 31-én olvastak fel az ország katolikus templomaiban. (A körlevél megfogalmazója egyébként Glattfelder Gyula Csanádi püs­ pök volt.)6 A pásztorlevélben a magyar katolikus püspökök így szóltak a hívőkhöz: „Hódolni hívjuk a nemzetet a szent király emléke s országos körútra induló szent jobbja elé, mert mindaz, ami nemzeti életünk maradandó értéke, az ő nagy lelke virága s az ő rendület­ len hitének sugallata. ...A magyar élet és nagyság e gránitpilléreit Szent István keresz­ tény hite tervezte és építette.” Példaképül állították a magyarok elé a szent király hitét, családszeretetét, szociális érzékenységét, államkormányzati tevékenységét. A körlevél a jövőbe vetett bizalom szavaival zárult: „A szent királynál nagyobb magyar nem volt. ...H a a magyar nemzet az ő példáján okul, akkor bűneink és szent hivatásunkról való megfeledkezés büntetéseként hozhatott reánk a történelem megpróbáltatást: de amint az ország a pogány kalandozások veszedelmei közül a keresztény hit és erény segítségével magasba emelkedett, a megújult ősi erény és buzgalom acélfürdőjében újból győzelme­ sen fog kikelni s boldogulni.”? Az 1938-as esztendő első hónapjai az egész országban az eucharisztikus világkongresszusra és a Szent István-jubileumra való készülés jegyében teltek. A katolikus egyház országszerte eucharisztikus missziókat, triduumokat, lelkigyakorlatokat, eucha­ risztikus gyűléseket és napokat rendezett a kongresszus lelki előkészítésére.« A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus Előkészítő Főbizottsága pedig szorosan együttműködve az állami szervekkel a kongresszus lebonyolításának tárgyi feltételeiről gondoskodott. Eközben természetesen a Szent István Emlékév Végrehajtó Bizottsága szintén végezte feladatait a jubileum ünnepségeinek előkészítése során, de: „A bizottság már megalakulásakor kimondta, hogy nem kíván befolyni az Eucharisztikus Kong­ resszus ügyeibe, amelynek intézésére már megalakultak a hivatott szervek s az 1938 májusában tartandó egyházi ünnepségeket rendezési és illetékességi szempontból külön­ álló ünnepségeknek tekinti.”9 Láthatjuk tehát, hogy az ország állami vezetése az eucha5

G ergely J enő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten / 1938. Kossuth Könyvkiadó, Bp.

Az eucharisztikus kongresszusok a katolikus egyház fényes külsőségekkel megrendezett ünnepségei az oltáriszentség tiszteletére. Rendeznek helyi, egyházmegyei, országos és nemzetközi eucharisztikus kong­ resszusokat. Az első nemzetközi eucharisztikus kongresszust 1881-ben tartották Lille-ben. A nemzetközi eucharisztikus kongresszusok valóban világméretűvé a két világháború között váltak. 6 Id. mű, 79. p. 7 Ordines circulares ad honorabilem clerum almae dioecesis Csanadiensis de anno 1938 (A továbbiak­ ban: Circ. Csanad.) Az idézett püspökkari körlevél bekötve a kötet végére. 8 Triduum: háromnapi időköz. A katolikus egyházi nyelvhasználat triduummal jelöli a három egymás után következő napon végzett nyilvános és magánájtatosságot. 9 A Szent István Emlékév, 4. p.

71

risztikus világkongresszust jogilag tisztán katolikus egyházi rendezvénynek tekintette, mint ahogy az valóságosan az is volt. A Szent István-emlékévet viszont hivatalos állami rendezvénysorozatként kezelték, melyben természetesen erőteljesen megnyilvánult a ka­ tolikus vallási töltés, egybefonódva a világi elemekkel. S itt okozott problémát a nem katolikus felekezetek viszonya a Szent István-kultuszhoz. Mint ismeretes, a protestáns egyházak elvetik a szentek tiszteletét. így a Szent István-emlékév ünnepségsorozatába való bekapcsolódásuk jellege is eltért a katolikus egyházétól. A református és az evangélikus egyház vezetői ezért közös nyilatkozatot bocsátottak ki 1938 áprilisában az „István király jubileummal és az Eucharisztikus Vi­ lágkongresszussal kapcsolatban”. A nyilatkozat szerint „István király a magyar állami­ ság megalapítója, a keresztyén Magyarország legelső hittérítője, s ezeréves történel­ münk egyik legnagyobb műveltséghőse, akinek felséges alakjáról a két egyház a jubile­ umi évben hálaadással emlékezik, részt kérve a nemzeti ünneplés nagy közösségéből is. Az Eucharisztikus Világkongresszussal, mint a római katolikus egyház ünnepével a re­ formátus és evangélikus egyháznak nincs közössége. Míg egyrészt felhívja a lelkészeit, hogy híveiket hitükben erősítsék, másrészt hangsúlyozza, hogy a római katolikus test­ vérek ünneplését bántó hangnak zavarnia ... nem szabad. ” '0 Azonban a magyar állam is elősegítette a nem katolikus hívők bekapcsolódását az ünneplésbe, amikor az országgyűlés 1938. augusztus 18-án hozott 1938. évi XXXIII. törvénycikkének 2. §-ában augusztus 20. napját Szent István emlékezetére nemzeti ün­ nepnek nyilvánította. >i így — nemzeti ünnep lévén — a protestáns templomokban szin­ tén megemlékezhettek már az államalapítóról, anélkül, hogy hitelveik sérelmet szenved­ tek volna. „A nemzeti ünneppé való avatás kétségtelenül megtörtént volna a protestán­ sok követelése nélkül is, mint az állami hódolat egyik ténykedése. Ámde az is kétségte­ len, hogy kívánságuk is hozzájárult ennek megtörténtéhez.” ^ — hangzott a korabeli katolikus vélemény. Az 1938. május 25—29-e között megtartott budapesti eucharisztikus világkong­ resszus hatalmas tömegeket megmozgató ünnepségsorozata teljes sikerrel zárult. Mint ahogy azt e tanulmány bevezetőjében már említettük, a kongresszus bezárását követő napon — május 30-án — került sor a Szent István-emlékév egyházi megnyitójára. A ju ­ bileumi év állami megnyitása június 25-én történt meg az Országház kupolacsarnoká­ ban, a Szent István Emlékév Országos Bizottságának díszközgyűlésével. A díszközgyű­ lésen Horthy Miklós kormányzó, Imrédy Béla miniszterelnök és Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter mondott beszédet. A jubileumi év hivatalos megnyitója után országszerte megsokasodtak az emlékünnepségek, szobor- és képleleplezések, újonnan épült, vagy felújított létesítmények átadásai. A hivatalos állami ünnepségek az 1938. augusztus 15. és 20. közötti napokban, az úgynevezett „Szent István hetében” összpontosultak. Augusztus 15-én felavatták a res­ taurált esztergomi Árpád-kori királyi palotát, és a Szent Tamás-hegyen Antal Károly Szent István-domborművét. Augusztus 16-án, 17-én és 19-én a budai Vár királyi palo­ tájának márványtermében közszemlére tették ki a Szent Koronát. (A magyar történelem 10*2 10 Pesti Napló. Felelős szerkesztő: M ester Sándor. 1938. április 2. 9. p. >> Magyar Törvénytár. 1938. évi törvénycikkek. Jegyzetekkel ellátták: D r . D egré M iklós és D r . V árady-Brenner L ajos. Franklin-társulat kiadása, Bp. 1939. 527—528. p. 12 D r. C zékus G éza : Szent István ünnepének nemzeti ünneppé avatása mit hozott gyakorlati szempont­ ból? = Egyházi Lapok. Felelős szerkesztő: C zapik G yula. 1938. augusztus, 162—165. p.

72

során ez volt a negyedik alkalom, amikor a nagyközönség közszemlére-tétel keretében láthatta az ország koronáját.) Augusztus 18-án az országgyűlés Székesfehérvárott tartott együttes ülést Szent István emlékére. Ekkor fogadták el a fentebb már említett 1938. évi XXXIII. törvénycikket „Szent István király dicső emlékének megörökítéséről” . Az ülés után megkoszorúzták a Szent István által építtetett bazilika frissen feltárt maradvá­ nyait, majd leleplezték Sidló Ferenc Szent Istvánt ábrázoló szobrát. 1938. augusztus 20-ai hatállyal kelt Horthy kormányzó leirata Imrédy Béla mi­ niszterelnökhöz, melyben felújította a Mária Terézia királynő által 1764-ben alapított Szent István-Rend adományozását. Ugyancsak augusztus 20-án a megszokottnál is fé­ nyesebb külsőségek között tartották meg Budapesten a Szent István-napi Szent Jobbkörmenetet. Országalapító királyunk ereklyéjét a jubileumi év alkalmából azonban nem­ csak a szokásos Szent István-napi budapesti körmenetben láthatta az ország népe. A Szent Jobbot ugyanis már ezt megelőzően, május 31. és július 5. között országjáró kör­ útra vitték. A Szent Jobbot szállító Aranyvonat díszkocsiját Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei alapján készítették, s útvonalát úgy tervezték meg, hogy az ország minden neve­ zetesebb városát érintse. Az eredeti elgondolás alapján a május-júliusi hét utat 1938 őszén követte volna a többi, de a Csehszlovákia sorsa körül kiéleződött nemzetközi helyzet miatt ezekre csak 1939 tavaszán került sor. A Szent Jobb országjárása — vagy ahogyan akkoriban nevezték: országlátása — kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy a vi­ dék lakossága előtt demonstrálják az állam és a katolikus egyház jó viszonyát. A fényes ünnepségeken a papság aranyos dalmatikái mellett ott pompáztak az arisztokrácia és az állami hivatalok vezetőinek díszmagyarjai, valamint a katonai szervezetek tisztjeinek egyenruhái. A barokkos (vagy Szekfű Gyula szóhasználatával élve inkább neobarokk) külsőségekben hagyományosan egészültek ki az egyházi szertartások az állami vezetők beszédeivel és a katonai tiszteletadás különféle formáival. Az országos hatáskörű rendezvények közül meg kell még említenünk a Magyar Tudományos Akadémia 1938. május 8-án tartott Szent István-emlékülését. Ezen József királyi herceg, Serédi Jusztinián hercegprímás és Hóman Bálint előadása hangzott el Szent Istvánról. Szintén kapcsolódott a Szent István-jubileumhoz az 1938. augusztus 16. és 19. között hazánkban megrendezett Magyarok II. Világkongresszusa, melyet ép­ pen az emlékév kapcsán tartottak „Szent István hetében” . Ekkor alakult meg a Magya­ rok Világszövetsége. Az évforduló kiállításai közül talán legjelentősebb a Magyar Nemzeti Múzeum Szent István Emlékkiállítása volt, melyet 1938 májustól szeptemberig tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Történeti Múzeum tárgyi anyagából, valamint az Országos Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár írásos emlékeiből állították össze. Az emlékév képzőművészeti alkotásai közül két szoborról beszéltünk már. Ezeken kívül számos helyen készült még Szent Istvánnal kapcsolatos művészeti alkotás. Csak néhány a hosszú sorból: Pannonhalmán Szent István-kápolnát alakítottak ki. Baján, Debrecenben, Kalocsán és Sopronban domborművet avattak. Kecskeméten, Komárom­ ban, Miskolcon, Szombathelyen és Vácott festmény készült. Győrben, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden gobelin örökítette meg Szent István tetteit. Budapesten a városma-

73

jori templomban a jubileum alkalmából Aba-Novák Vilmos készített freskókat. 13 A mű­ vészek ambicionálására különböző pályázatokat írtak ki. A Szent István festészeti és szobrászati pályázat mellett érempályázatot is hirdettek. Az érempályázat első díjas al­ kotását — Berán Lajos művét — Szent István-ötpengősökön bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank. A Magyar Királyi Posta 14 darabból álló bélyegblokkot adott ki a jubi­ leumra, melyet Légrády Sándor tervezett. De megjelent egy másik bélyegsorozat is, amely hét bélyegből állt, és Diósy Antal készítette.'4 A Szent István-emlékév zenei pályázatára húsz pályaművet nyújtottak be, s a bírá­ lóbizottság ezek közül Kesztler Lőrinc, Beretvás Hugó, Pécsi Sebestyén és Kókai Rezső alkotásait tartotta legjobbnak.^ A Magyar Film Iroda Szent István-kultúrfilmet készí­ tett. Ennek rendezője Cserépy László volt.>6 A „kettős szentév” eseményei nagy erőpróba elé állították a magyar rádiót is. Hi­ szen az eucharisztikus világkongresszus és a Szent István-emlékév minden kiemelkedő eseményéről helyszíni tudósításban számolt be. De közművelődési előadások sorozatát és irodalmi műveket is hallgathattak Szent Istvánról a rádióhallgatók. A Szent István-emlékév rendkívül gazdag, s természetesen erősen eltérő színvona­ lat mutató könyv- és sajtóterméséből itt most csak egyet szeretnénk kiemelni: a Szent István-emlékkönyvet. A háromkötetes műnek — melyet Serédi Jusztinián szerkesztésé­ ben a Magyar Tudományos Akadémia adott ki — nemcsak a külseje volt rendkívül rep­ rezentatív, hanem szerzőgárdája is. Csak a legnevesebbeket soroljuk: Szekfű Gyula, Hóman Bálint, Komis Gyula, Moravcsik Gyula, Gerevich Tibor, Domanovszky Sán­ dor, Kniezsa István, stb .'7 A felsorolt események és alkotások mutatják, hogy a Szent István-emlékév során gazdag és sokrétű programmal emlékeztek meg államalapítónkról. Szegeden szintén ez az országosan tapasztalható sokszínűség jellemző a Szent István-jubileumra. Annál in­ kább, mert a város életére egyébként is nagy hatása volt a katolikus egyháznak.134567

13 A Szent István Emlékév, 28—31. p. 14 Id. mű, 41—42. és 44—47. p. 15 Id. mű, 54—55. p. 16 Id. mű, 56. p. 17 Emlékkönyv Szent István’király halálának kilencszázadik évfordulóján I—III. kötet. A Magyar Tud. Akadémia felkérésére szerkesztette Serédi J usztinián bíboros hercegprímás a M. Tud. Akadémia ig. és tisz­ teletbeli tagja. MTA kiadása, Bp. 1938.

74

SZEGED KATOLICIZMUSA AZ 1930-AS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

Szeged szabad királyi város lakóinak száma 1930-ban összesen 135 071 fő volt. A lakosok közül 119 002 római katolikus, 568 görög katolikus, 7 206 református, 1 888 ágostai hitvallású evangélikus, 517 görögkeleti, 5 560 izraelita, 117 unitárius, 101 pe­ dig nazarénus vallásúként szerepelt a statisztikákban. 41 polgárt felekezetenkívülikéht tartottak nyilván.t Ez azt jelentette, hogy a város lakosságának óriási többségét (88,10 %-át) a római katolikusok tették ki. Rendelkezésünkre állnak azonban olyan adatok is, amelyek időben még közelebb vannak az általunk vizsgált 1938-as évhez. Ezek a Csanádi egyházmegye 1936-os schematismusában szerepelnek. 1936-ban Szeged 135 471 lakosából 119 184 volt a római katolikus, 571 a görög katolikus, 7 420 a református, 1 889 az ágostai hitvallású evan­ gélikus, 613 a görögkeleti, 5452 az izraelita és 342 az egyéb vallású, illetve a felekezetenkívüli.2 így 1936-ban Szeged lakóinak 87,97 %-a a római katolikus egyházhoz tarto­ zott. Tehát hat év alatt a városban a római katolikusok aránya az össznépességhez vi­ szonyítva 0,13 %-kal csökkent. Ez azonban olyan minimális változást jelentett, hogy a mindennapi életben egyáltalán nem lehetett érzékelni. A szegedi katolikusok lelkigondozását az 1930-as évek második felében 14 plébá­ nián végezték. Mielőtt felsorolnánk a plébániákat és a rajtuk tevékenykedő egyházi sze­ mélyeket, szükséges egy megjegyzést tennünk. A Szeged szabad királyi város közigaz­ gatási területéhez tartozó települések egyházszervezeti téren két esperességet alkottak: a Szeged-központi Esperesi Kerületet, és a Külsőszegedi Esperesi Kerületet. (Az utóbbit Kisteleki Esperesi Kerületnek is nevezték.) A Szeged-központi Esperesi Kerület vala­ mennyi plébániája a város közigazgatási határain belül feküdt. Ellenben a Külsőszegedi Esperesi Kerülethez tartozott két olyan plébánia is, amely állami szempontból önálló közigazgatású településen volt. Ezek a következők: Kistelek (Pusztaszerrel) és Öttömös. Mivel tanulmányunkban kifejezetten Szeged város Szent István jubileumi évi ünnepségeit tárgyaljuk, ezért ezt a két plébániát nem kísérjük figyelemmel, mint ahogy az 1936-os szegedi vallási viszonyok vizsgálatakor is kihagytuk lakosságukat az egy­ házmegye 1936. évi schematismusának 29. és 31. oldalán található táblázatok adatainak összesítéséből. 3 Most lássuk a 14 plébániát a rajtuk tevékenykedő plébánosokkal és káplánokkal 'A1234

1 Az 1930. évi népszámlálás I. rész. Szerkeszti és kiadja a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Stephaneum Nyomda RT, Bp. 1932. 162—163. p. 2 Schematismus eléri dioecesis Csanadiensis pro anno Domini 1936. (A továbbiakban: Schem. Csanad.) Makó, Gaál L. Könyvnyomdája. 29. és 31. p. összesített adatai. 3 Az 1930. évi népszámlálás í. része (lásd az 1. jegyzetet) 160—163. oldalán találhatjuk meg, hogy a tárgyalt időszakban mely településrészek tartoztak Szeged állami közigazgatási területéhez. Szeged belterületéhez tartozott: a Belváros, Felsőváros, belső része, Felsővárps külső része, Külsőpalánk, Rókus, Alsóváros belső része, Alsóváros külső része, Újszeged belső része, Újszeged külső része, Alsóvá­ rosi telepek és feketeföldek, Felsővárosi feketeföldek, Felsővárosi telepek, Rókusi reketeföldek, Rókusi tele­ pek és Somogyi-telep. Szeded külterületéhez tartozott: Atokháza, Csengek, Csórva, Domaszék, Fehértó, Feketeszél, Gajgonya, Kiralyhalom, Mórahalom, Nagyszéksós, Osszeszek, Röszke, Szatymaz, Szentmihálytelek és Zákány. 4 Schem. Csanad. 1936. 25—28; 29—31. p. és Schem. Csanad. 1942. 41. p. Szeged-Csengele 1936tól önálló lelkészség volt, 1972-ben emelték plébániai rangra.

75

Szeged-központi Esperesi Kerület

P lé b á n ia

P lé b á n o s

K á p lá n

Karátsonyi Guidó

Horváth Gyula

2.

Somogyi-telep (ma Petőfi-telep) Szeged-Alsóváros

ferences atyák

3.

Szeged-Belváros

Schneider Vencel 0 . F. M. Raskó Sándor

4.

Szeged-Felsőváros

5.

Szeged-Móraváros

Acél Róbert 0 . F. M. Conv. dr. Halász Pál

6.

Szeged-Rókus

dr. Henny Ferenc

7.

Újszeged

Ugi Géza

1.

Börtönlelkész:

Boris István és Nagy József minorita atyák Majtényi Béla és Hegedűs Béla Szenthelyi István és Winkler József Lélek Gábor Molnár Antal

Külsőszegedi Esperesi Kerület

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

P lé b á n ia

P lé b á n o s

Szatymaz Szeged-Alsóközpont (ma Mórahalom) Szeged-Csengele (ma Csengele) Szeged-Felsőközpont (ma Balástya) Szeged-Királyhalom (ma Ásotthalom) Szeged-Röszke (ma Röszke) Szeged-Zákány (ma Zákányszék)

Virág Vince Balogh István

—

Vida Elemér

Balog Jenő

—

László János

Szűcs György

Kardos Lajos

—

Kopasz Antal

—

Széli József

—

1936-ban Szegeden 13 szerzetesrend működött.

76

K á p lá n

Női szerzetesrendek:*

1.

M ia s s z o n y u n k r ó l n e v e z e tt S z e g é n y Is k o la n ő v é re k

Anyaházuk Szeged-Alsóvárosban állt. Itt volt a rend magyar tartományának főnök­ sége is. Az anyaházban 70 szerzetesnő és 19 novícia élt. A rendnek ezen kívül még 4 rendháza állt Szegeden, összesen 38 nővérrel. 2.

M ia s s z o n y u n k r ó l n e v e ze tt K a lo c s a i S ze g é n y I s k o la n ő v é r e k

Újszegeden működött 1 rendházuk 6 nővérrel. 3.

S ze n t D o m o n k o s -r e n d i N ő v é r e k

Szeged-felsővárosi rendházukban 11 nővér élt. 4.

S ze n t K e r e s z tr ő l n e v e ze tt I r g a lm a s N ő v é re k

Szeged-Alsóvárosban volt 1 rendházuk, ahol 5 nővér élt. 5.

P á li S ze n t V in ce S z e r e te t L e á n y a i T á rsu la ta (I r g a lm a s n ő vérek )

Szegeden 2 rendházukban 24 nővér működött. 6.

P á li S ze n t V in c é r ő l n e v e ze tt S z a tm á r i I r g a lm a s N ő v é re k

2 szegedi rendházukban 34 nővér élt és dolgozott. 7.

G y ü m ö lc s o ltó B o ld o g a s s z o n y S z o lg á ló i (A n n u n c ia ta n ő vérek )

Szegeden 1 rendházuk volt, 21 nővérrel. 8.

Iste n i M e g v á ltó L e á n y a i K o n g r e g á c ió ja

Szegedi rendházukban 25 nővér volt. 9.

Iste n i Ü d v ö z ítő (S z a lv á to r ) N ő v é r e k

4 nővér működött közülük a szegedi piarista intézetben.

F é r f i s z e r z e te s r e n d e k

1.

J e zs u itá k (J é zu s T á rsa s á g a )

Szegeden 24 jezsuita élt. Saját teológiájukon és rendházukon kívül ők vezették a püspöki papnevelő intézetet is. 2. P ia r is tá k (Kegyes Tanítórend) Szegedi rendházukban 24 szerzetes működött. 3. M in o r itá k (Konventuális Minoriták Rendjének Szent Erzsébet Rendtartományába tartozók) Szeged-Felsővárosban levő kolostorukban 8 szerzetes élt. 4. O b s z e r v á n s f e r e n c e s e k (Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtarto­ mányba tartozók) Szeged-alsóvárosi kolostorukban 7 szerzetes és 3 laikus testvér volt.56

5 Schem. Csanad. 1936. 48—50. p. 6 Id. mű, 47—48. p.

77

Újszegeden 1936-ban működött a Keresztény Iskolatestvérek kollégiuma és iskolája. (Tagjaik között nem voltak felszentelt papok, sőt nem is törekedhettek a papság elnyerésére. Pontos számuk nincs megjelölve a Csanádi egyházmegye 1936ban kiadott schematismusában.) Szeged 1931 óta egyházkormányzati szempontból is püspöki székhely volt. Ennek előzménye, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés következtében a csanádi egyházme­ gye három részre szakadt. Nagy része Temesvárral, az addigi püspöki székhellyel együtt Romániához került. Egy jelentős rész a mai (Kis-) Jugoszláviához tartozott. Az egyházmegyének Magyarország határain belül csupán egy töredéke maradt. Az Apostoli Szentszék 1923. február 17-én kelt rendelete lehetővé tette Glattfelder Gyula püspök számára, hogy átjöjjön az egyházmegye magyarországi részére. Székhelyéül Szegedet jelölték ki. Ezután innen végezte az egyházmegye magyarországi területének kormányzását. A Szentszék 1931. június 19-én kelt „Per apostolicas” kezdetű bullájával rendezte véglegesen a kialakult helyzetet. így Szegedet hivatalosan püspöki székhelynek tette meg egyházi szempontból. Az 1930. október 24-én felszentelt, Magyarok Nagyasszonyáról nevezett szegedi Fogadalmi templomot pedig a csanádi székesegyház rangjára emelte. A csanádi székeskáptalant Szegeden 1941-ben hozták létre.789 A katolikus egyház tevékenysége a két világháború közötti Magyarországon ko­ rántsem korlátozódott csak a hívek lelkigondozására. A társadalom életének szinte min­ den területén jelenlevő katolicizmus leglátványosabb működési szférája azonban talán a kultúra (főleg az oktatás) és a szociális tevékenység (beteggondozás és egyéb karitatív munka) volt. Szegeden is ugyanez a helyzet tapasztalható. Vegyük szemügyre először az oktatásügyet és a kultúrát! 1937-ben a Szegeden működő 29 óvodából 4 volt a római katolikus egyház keze­ lésében.» Ugyanebben az évben a város területén levő 104 elemi mindennapi iskolából 6 volt a római katolikus felekezeti iskola.9 Ez az arány első pillantásra nem nagy. De ha figyelembe vesszük, hogy a városban ezen kívül a református, az evangélikus és az izraelita felekezet csak 1-1 elemi iskolát tartott fenn; hogy az állami és községi elemi is­ kolák egész tananyagát áthatotta a vallásos szemlélet; valamint azt, hogy valamennyi ta­ nuló számára kötelező volt a hittanórákon való részvétel — akkor megértjük, hogy a katolikus egyház nagy hatást gyakorolt a tanulók világnézeti fejlődésére. A szegedi általános ismétlő és gazdasági továbbképző iskolák között nem volt fe­ lekezeti iskola. Szintén ez a helyzet állt fenn a városban működő 2 iparostanonc-iskola és az egy kereskedőtanonc-iskola esetében.io 1929-ben azonban változott a helyzet, mert a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek vezetésével megindult egy ró­ mai katolikus nőipariskola. ii

7 1980. 8 13. p. 9 1°

Csanád Egyházmegye jubileumi évkönyve 1980. Felelős kiadó: dr. Szilas József. Szegedi Nyomda, 37-38. p. Magyarország közoktatásügye az 1937. évben. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai RT, Bp. 1939. Id. mű, 14. p. Id. mű, 19. p.

•1 G éczy M ária I mmaculata : A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjének története és nevelési rendszere. Szeged, 1941. 61—62. p.

78

A 6 polgári iskola közül, melyek az 1930-as évek második felében Szegeden mű­ ködtek, egy tartozott a római katolikus egyház irányítása alá. 12 A Szegeden működő 6 középiskolából (gimnáziumok, reálgimnázium, reáliskola és leánylíceum) 2 volt a katolikus egyházé.t3 A szintén középfokú képesítést adó 5 egyéb iskola (tanító- és tanítónőképző, fel­ sőkereskedelmi fiú- és leányiskola, felső ipariskola) közül a Római Katholikus Tanító­ képző Intézetet működtette a katolikus egyház, de a Királyi Katholikus Tanítóképző In­ tézet is a katolikus egyházi főhatóság ellenőrzése alá tartozott. 14 Szeged 4 főiskolája (polgári iskolai tanárképző, tudományegyetem és hittudomá­ nyi főiskolák) közül 2 volt a katolikus egyházé, is A Római Katholikus Püspöki Hittudományi Főiskolán az 1936/37-es tanévben 9 rendes nyilvános tanár és 2 rendkívüli nyilvános tanár oktatta az 52 hallgatót. A Szege­ di Jézustársasági Hittudományi és Bölcseleti Főiskolán ugyanekkor 7 rendes nyilvános tanár és 1 előadó óráit látogatta 16 hallgató, tű Az 1921 októbere óta Szegeden működő Ferenc József Tudományegyetem hallga­ tóinak körében tevékenykedtek vallásos diákszervezetek is. Ezek közül katolikus volt a Foedaratio Emericana, a Szent István Bajtársi Egyesület, a Szent Imre-kör és a Máriakongregáció. 1937-ben Erdélyi László rektor így értékelte röviden a felsorolt szerveze­ tek tevékenységét az 1936/37-es tanév folyamán: „... nagyon hiányoztak a katolikus bajtársak az Egyetemi Tedeumóü s a kát. körmeneteken, noha Szent István és Szent Imre nevét hordozzák. Szerencsére van az egyetemi hallgatóknak buzgó Mária-kongregációja és Emericana szociális iskolája is. ” 17 Az egyetemen tanuló vidéki hallgatók elhelyezésére szolgáló kollégiumok és internátusok között két katolikus intézményt találhatunk. Az egyik a Szegedi Katolikus Nő­ védő Egyesület Szent Erzsébet Leányotthona, mely maximálisan 50 nőhallgatónak nyújtott lakást és ellátást. A másik a Csanádi püspök által fenntartott Szent Imre Kol­ légium, ahol átlagosan 50-60 (volt olyan év, amikor 80) katolikus vallású egyetemi hallgató élt.>8 Meg kell jegyeznünk, hogy Glattfelder püspök nemcsak a szegedi Szent Imre Kol­ légium létrehozásában és működtetésében játszott jelentős szerepet, hanem az országos Szent Imre kollégiumi hálózat megteremtésében is. E kollégiumokat a főiskolás és egyetemista fiatalok számára hozták létre, azzal a céllal, hogy katolikus szellemben tör­ ténő nevelésük a felsőfokú tanulmányaik idején hatásosan folytatódjon. Ilyen célkitűzés szellemében alapította meg Glattfelder Gyula 1901-ben a Szent Imre Főiskolai Intemátus Egyesületet. 19 Glattfelder ekkor Budapesten volt a Központi Papnevelő Intézetben tanulmányi felügyelő, s a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanár-1234*689 12 Szeged szabad királyi város útmutatója. Kiadja: Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó fiókja. Szeged, é. n. 16. p. 13 Uo. 14 Id. mű, 16—17. p. 15 Magyarország közoktatásügye az 1937. évben. 34—35. p. 16 Uo. 17 Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem 1936—37. tanévi működéséről. Szerk.: E rdélyi L ászló. Kolozsvár, 1943. 64. p. 18 A Magyar Királyi Ferencz József-Tudományegyetem évkönyve az 1937/38. tanévről. Szerk.: C sekey I stván . Szeged, 1938. 21. p. 19 Magyar Katolikus Almanach II. Szerk.: D r . T urányi L ászló. Szent István Társulat, Bp. 1988. 242. p.

79

helyettes. Az első Szent Imre Kollégium Pesten nyílt meg az Üllői úton. Igazgatását maga Glattfelder Gyula végezte. Ezt követték Budán, Sopronban és Szegeden a további testvérintézetek. Glattfelder Csanádi megyéspüspökké történt kinevezése után sem feled­ kezett meg ezekről a kollégiumokról. Aktívan részt vett irányításukban. A katolikus egyház természetesen nemcsak az iskolákban végzett oktató-nevelő munkára gyakorolt igen nagy hatást Szegeden, hanem az iskolákon kívül folyó kulturá­ lis tevékenységre is. Az 1930-as és 1940-es évek fordulójára a szegedi katolikus egy­ házközségek mindegyike rendelkezett kultúrházzal. A katolikus népházakban — ahogy ezidőben nevezték őket — persze nemcsak kulturális előadásokat, vagy tanfolyamokat tartottak, hanem sok más katolikus rendezvényt is. A központi katolikus eseményekre a Katolikus Házban került sor, mely a Dugonics tér 12. szám alatt állott .20 A katolikus világnézet terjesztésére kiváló lehetőséget nyújtott a sajtó. Az 1930-as években Szegeden megjelenő sajtótermékek közül a következők képviselték a katolikus szemléletet: (1936—37-ben Szegedi Görögkatolikus Élet cí­ men jelent meg, majd új címet felvéve 1942-ig adták ki havonként.)

D é lm a g y a r o r s z á g i G ö r ö g k a to lik u s É le t D o n B o sc o

(1927—35 között Szegedi Katolikus Tudósító címmel jelent meg két­ hetente. 1936-tól 1941-ig új címmel olvashatták az érdeklődők havonta.) M a g y a r T a n ító je lö lte k L a p ja (Évente tízszer jelent meg 1926—1935 között.) S z e g e d i H a v i B o ld o g a s s z o n y (1925-től havonta egyszer hagyta el a nyomdát, mint a Szeged-Alsóvárosi Rk. Egyházközség hivatalos lapja.) S z e g e d i Ú j N e m z e d é k (Keresztény politikai napilap, 1919—1944) S z e g e d i S z ív te s tő r (1937—1938) T a n y a i H íra d ó (Keresztény politikai és közgazdasági hetilap, 1939—1942) S z e g e d F e ls ő v á r o s i R ó m a i K a th o lik u s P lé b á n ia H ír a d ó ja (1934—1943)

K a to lik u s A lfö ld

S z e g e d - M ó r a v á r o s i R k. E g y h á z k ö z s é g i É r te s ítő S z e g e d - S o m o g y ite le p i R k. E g y h á z k ö z s é g i É r te s ítő 21

(A Szent Gellért-Unió 1935-től 1944-ig megjelenő periodikája, melyet titko­ san kezeltek. Csak a Szent Gellért-Unió tagjai, valamint néhány egyházi elöljáró juthatott hozzá.)22201

C o r U num

20 P ál J ózsef: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptem­ ber — 1945 április) = Tanulmányok Csongrád megye történetéből XII. Szerk.: Blazovich L ászló . Szeged, 1987. 162. p. 21 A felsorolt lapokra vonatkozó adatok lelőhelye: E rtsey P éter : A Somogyi-könyvtár szegedi folyó­ irat- és hírlapanyagának bibliográfiája. A Szegedi Egyetemi Könyvtár Kiadványai 28. sz. Szeged, 1954. 22 A Szent Gellért-Unió szabályzata. Kiadja a Szent Gellért-Unió. Árpád Nyomda, Szeged, 1936. 47—51. p. Ä Szent Gellért-Unió a Szegedi Püspöki Hittudományi Főiskolán tanulmányaikat folytató teológu­ sok, és az ott végzett papok egyesülete volt. 1935. június 16-án alakult meg, szabályzatát 1936 tavaszán ter­ jesztették fel Glattfelder megyéspüspökhöz, aki jóváhagyta azt. A szabályzat a következőben jelölte meg az egyesület célját: „A »Szent Gellért-Unió« azért jött létre, hogy a Szegedi Hittudományi Főiskolán végzett papokat eggyé forrassza annak a lelki beállítottságnak megőrzésében és továbbfejlesztésében, melyet a Sze­ mináriumban tettek magukévá, valamint azon apostoli tevékenységben, melyet az Ur szőllejében akarnak folytatni.” (Idézett mű, 9. p.) Az egyesület lapjáról ezeket olvashatjuk: „Célkitűzése az Unió céljában gyökerezik, amennyiben a tagok összetartozását, kapcsolatát egymással és a szemináriummal és szegedi szellemüket hivatott ápolni. A tagokat egymásról, működésükről tájékoztatja, a szegedi gondolkodást fönntartja, ápolja, illetőleg részben fejleszti is bennük.”

80

A fentiekben már említettük, hogy milyen vallásos szervezetek működtek a Ferenc József Tudományegyetemen. A katolikus jellegű organizációk azonban az egész város életét átfogták. Az 1930-as években Szegeden működő katolikus szervezeteket alapvetően négy nagy csoportba sorolhatjuk: hitbuzgalmi, szociális-karitatív, társadalmi és kulturális egyesületek. A Szegeden tevékenykedő katolikus hitbuzgalmi szervezetek közül legjelentőseb­ bek a Mária-kongregációk voltak. Tagjaik hetenként vagy kéthetenként tartottak ájtatossági összejöveteleket, melyekhez gyakorlati munka is kapcsolódott. A kongregá­ ciókon belül az egyesületi élet szabályozására és élénkítésére gyakran szakosztályokat (pl. eucharisztikus, missziós, jótékonysági, sajtó, stb) létesítettek. A város szinte min­ den iskolájában létezett Mária-kongregáció. A Mária-kongregációk — melyeket a je­ zsuiták vezettek — a felnőttek társadalmát annak rétegei szerint fogták át. A tisztvise­ lőknek, iparosoknak, uraknak és úrinőknek külön Mária-kongregációi működtek. Sze­ geden például tevékenykedett a Férfiak Szent József-kongregációja, az Úrinők Szent Erzsébet-kongregáicója, a Tanárnők és Tanítónők Alacoque Szent Margit-kongregációja, az Iíjak Szent Alajos-kongregációja, a Felnőtt Leányok Árpádházi Boldog Margitkongregációja, az Úrileányok Boldog Margit-kongregációja, stb. A városban 1938-ban 24 fajta Mária-kongregációt tartottak számon. Nagy jelentőségű hitbuzgalmi szervezet volt Szent Ferenc III. rendje, mely főleg Alsóvároson és Felsővároson tömörítette a híveket. A harmadik rendek tagjai a világi életet nem hagyták el, hanem annak keretei között törekedtek a lelki tökéletesedésre. A templomok szépítését tűzték ki célul a templomgondozó egyesületek és az Alsóvárosi Oltáregylet. A férfikongregációk tagjai egy tágabb szervezetbe, az Anyaszentegyházat Védő Egyesületbe (AVE) tömörültek.23 Szintén katolikus férfiak alkották a Credo Egyesületet, melynek tagjai vallási kötelezettségeik pontos betartásával igyekeztek jó katolikussá válni. A Mária-kultusz terjesztését mozdították elő a Rózsafüzér Társulatok. A Mária Leányok Társulata egyaránt tevékenykedett az iskolába járó, és az iskolát már elvégzett lányok között. A gyerekeket, főleg az elemi iskolás tanulókat, a Jézus Szíve Gárdába — közkeletű nevén a Szívgárdába — igyekeztek egybegyűjteni. Ezt a hitbuzgalmi egyesü­ letet Sinkovics Frigyes szegedi ferences hitoktató alapította 1920-ban, elterjesztésében azonban a jezsuiták játszottak döntő szerepet.24 A középiskolás ifjúság hasonló szerve­ zete a Jézus Szíve Testőrgárda (Szívtestőrség) volt. A szinte megszámlálhatatlan sokaságú hitbuzgalmi egyesület közül meg kell még említeni a Jézus Szíve Szövetséget, a Skapuláré Társulatot és a különféle missziós egye­ sületeket. A szegedi katolikus jótékonysági tevékenység egyik alappillérét a szociális-karita­ tív egyesületek képezték. Közülük a következők számítottak legjelentősebbeknek:234

„Alapnorma az első évfolyam négy száma. Ennek hangját, gondolatkörét állandóan tartani kell, azonban a technikai fejlődésnek lehetőségét ezzel nem akaijuk kizárni. A lap jellege: levelezés. Tehát olyan diszkrét, mint a levelezés. Amiért is nagyon kérjük az összes testvéreket, hogy olyan diszkréten kezeljek, mint leveleiket. Különben okozói lesznek annak, hogy a lapban nem lehet intim dolgokról és teljesen köz­ vetlen hangon beszélni.” (Idézett mű, 47—48. p.) 23 Csongrád vármegye. Felelős szerk.: C sikvári A ntal. Vármegyei Szociográfiák I. Merkantil-Nyom­ da, Bp. 1938. III. rész, Szeged leírása, 54. p. 24 Szántó Konrád: A katolikus egyház története II. kötet. Ecclesia Szövetkezet, Bp. 1985. 604. p.

81

Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület, amely a nővédelem mellett általános szociális munkával foglalkozott. Az egyesület börtönmissziót is végzett, és évente nagyböjti előadássorozatot rendezett. Szent Vince Szeretethölgyeinek Egyesülete. Tagjai Móravárosban, Újszege­ den és Somogyi-telepen gondozták a betegeket. Az újszegedi csoport önállóan működött és közvetlenül az országos központhoz kapcsolódott. Az egyesület le­ ányszakosztálya a „Lujzikák” nevet viselte. A Szent József-Akciót a jézustársasági hölgykongregációk hozták létre jóté­ konysági céllal. Elsősorban a belvárosi egyházközségben működött eredménye­ sen. A Szent Terézke Egyesület szintén jótékonysági szervezet volt, de ez Felső­ városon tevékenykedett. A Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségének szegedi csoportjai a vá­ rosba kerülő fiatal lányokat igyekezték megóvni az elkallódástól. Leány köreik — a Szent Zita-körök — a háztartási alkalmazottakat gyűjtötték egybe vasár- és ün­ nepnapokon. 25 A katolikus egyház szociális-karitatív tevékenységének másik tartóoszlopát Szege­ den az apácarendek ilyen irányú munkássága jelentette. Míg a szegedi férfi szerezetesrendek közül a piaristák, a jezsuiták és az iskolatestvérek tanítórendek voltak, a feren­ cesek és a minoriták pedig elsősorban a hívők lelkigondozását végezték, addig a női szerzetesrendek egy része betegápolással és szociális munkával foglalkozott. A város­ ban található apácák közül nevelési és oktatási feladatokat láttak el a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek, a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskola­ nővérek, a Szent Domonkos-rendi nővérek, valamint a Szent Keresztről nevezett Irgal­ mas Nővérek. Szegeden 1938-ra elemi leányiskolát nyitottak a soproni Szent Orsolya Rend nővérei, így a szegedi római katolikus elemi iskolák száma 7-re emelkedett. Ugyancsak ebben az időben telepedett meg a városban a Jézus Szíve Népleányai Társa­ sága, és hamarosan megszervezték Hitoktató- és Apostolképző Főiskolájukat. 1936 óta még egy új szerzetesrend jelent meg Szegeden, a Szociális Testvérek Társasága, mely főleg a gyermek- és családvédelem, valamint a „lélekmentés” terén tevékenykedett. To­ vábbá „...a rendtagok tanulmányainak megkönnyítésére házat nyitottak az angolkis­ asszonyok és a Salvator-nővérek.”26 Páli Szent Vince Szeretet Leányai Társulatának tagjai a város szegényeinek gon­ dozását végezték a városi szeretetotthonban, valamint az árvaházat vezették. A Szatmári Irgalmas nővérek a sebészeti klinikán és a Borromei Szent Károly Irgalomház gyógyít­ hatatlan betegei között folytatták munkájukat. Az Annunciata nővérek a városi közkór­ házban és a fertőzőbetegek kórházában ápolták a rászorulókat. A Szociális Testvérek Társasága nővérei a Belvárosban és Móravárosban végeztek egyházközségi szolgálatot 1938-ban.27 Az Isteni Megváltó Leányai a belgyógyászati klinikán láttak el nővéri fela­ datokat. 2825678 25 26 27 28

82

Csongrád vármegye. Felelős szerk.: C sikvári A ntal. III. 54—55. p. Csongrád vármegye, III. 54. p. Uo. Magyar Katolikus Almanach II. 205. p.

A katolikus egyesületek közül számos olyan működött Szegeden, amelynek mun­ kájában a társadalmi jelleg dominált. Meg kell azonban jegyezni, hogy a katolikus tár­ sadalmi szervezetekben az érdekvédelem és a szociális munka általában egybefonódott — néha egybemosódott — a kulturális tevékenységgel és hitbuzgalmi elemekkel, ugyanis az egyes szervezetekben különféle szakosztályok működtek. A Katolikus Nőegyletek Országos Szövetségének helyi szervezete a katolikus női egyesületeket fogta egybe. Az iparosifjúságot a Katolikus Legényegyletekbe szervezték be. A katolikus leányok nevelését és társadalmi munkára való mozgósítását tűzték ki cé­ lul a Katolikus Leányok Országos Szövetségének szegedi klubjai. A városban tevékeny­ kedtek a Keresztény Ifjúmunkások Országos Egyesületének (KIOE), a Katolikus Dolgo­ zó Leányok és Nők Országos Szövetsége különböző szakosztályainak, a Katolikus Leánykörök Szövetségének (KALÁSZ), a Katolikus Tisztviselőnők Szegedi Csoportjá­ nak és még számos más katolikus szervezetnek helyi csoportjai. Katolikus Társadalmi Kör működött Rókuson, Móravárosban, Alsóvárosban, Felsővárosban, Somogyi-tele­ pen és Újszegeden. Ezek a körök főleg a katolikus férfiakat tömörítették. A földműves fiatalok legényegyleteinek pedig az 1930-as évek második felében egy ideig Szegeden volt a központja! A katolikus parasztifjúság hivatásrendi megszer­ vezését Kerkai Jenő, jezsuita főiskolai tanár kezdte el 1935-ben Szegeden, a környék fa­ lusi fiataljai körében. A szervezés munkájában Kerkai mellett Nagy Töhötöm — szintén jezsuita páter — jeleskedett. Két világi segítőjük is volt: dr. Farkas György és Ugrin József. Munkájuk eredményeként 1936 őszén a Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége keretében létrejött a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Tit­ kársága, melynek főtitkára Kerkai Jenő S. J. lett. A titkárság két ügyvezető titkára Far­ kas és Ugrin volt.2930Kerkai a szervezet célját így fogalmazta meg: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart! A mozgalom szervezése 1937—38 folyamán igen jelentős eredményeket ért el. A belügyminiszter 1938 októberében hagy­ ta jóvá a mozgalom központi alapszabályát, s ezzel a szervezet önállóvá vált. Nevét Ka­ tolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületére (KÁLÓT) változtatta. 1939. február 1-től a KÁLÓT központja Szeged után Budapest lett.30 Ugyanebben az időben, és szintén a Jézus Társasága tagjainak munkája nyomán, egy másik országos hatáskörűvé növekedő katolikus mozgalom is szerveződött Szege­ den. A fiatal jezsuiták Varga László S. J. szellemi irányításával és Kerkai Jenő gyakor­ lati vezetésével 1938 elején megalapították a Szegedi Ipari Munkavállalók Hivatásszer­ vezetét. Szegeden ekkor már működött az Egyházközségi Munkásszakosztály (EMSZO). Ez a szervezet azonban nem vállalta fel a munkások szakszervezeti jellegű érdekvédelmét, hanem katolikus világnézeti nevelő tevékenységét tekintette fő céljának. A Hivatásszervezet ennél tovább ment: megígérte a munkások érdekeinek képviseletét. Azonban ragaszkodott a „Rerum novarum” és a „Quadragesimo anno” pápai enciklikák 29 G ergely J enő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890—1950). Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1977 . 220-221. p. 30 Id. mű, 222. p. A KÁLÓT történetére vonatkozó értékes — bár kronológiailag sokszor nem pontosan behatárolt — adatokat találhatunk N agy T öhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek című könyvében. (Universum Kiadó, Szeged, 1990.) Ezenkívül a KALOT-ról még: Félbemaradt reformkor. (A Katolikus Szemlében megjelent tanulmányok gyűjteménye) Róma, 1990. 19—55. p. F arkas G yörgy, U grin J ózsef, B abóthy F erenc, M ézes M iklós és Kovács K. Z oltán tanulmányai. Kerkai Jenő életéről: Kortárs magyar jezsuiták II. rész. Összeáll.: Szabó F erenc. Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Kecskemét, 1992. 43—75. p.

83

útmutatása alapján történő korporativ szervezkedéshez, s céljai között döntő fontosságú volt a hivatásrendi társadalom kiépítése. A szervezőmunka 1938-ban eredményesen zaj­ lott a városban. Páter Nagy Töhötöm 1938. december 29-én kelt jelentése a követke­ zőkről tudósít: „A Szegedi Hivatásszervezet által a munkásság között végzett szervezési munkála­ tok már befejezés előtt állanak, amennyiben 1938. dec. 10-ig Szegeden 74 szakosztály­ ban 6 540 munkás van beszervezve, akik a legnagyobb fegyelmezettséggel állanak a ve­ zetők mögött. Ennek köszönhető, hogy ezideig 24 kollektív bérszerződést kötöttünk, amelyek 5-130 %-ig terjedő bérjavítást biztosítottak a szegedi munkásoknak. Ezek kö­ zül négyet kettőtől öt napig terjedő rendkívül fegyelmezett sztrájkkal értek el! A szerve­ zet szakosztályaiban kulturális munkát is végez, szaktanfolyamok rendezésével. Beszer­ ző szövetkezetek révén zsír, liszt, burgonya, stb. akciókat is bonyolít le, amelyen (sic!) keresztül jelentős előnnyel juttatták a munkásokat az elsőrendű élelmi cikkekhez. ”3' Egy másik beszámolóból — amely szintén 1938 végéről származik — azt is meg­ tudjuk, hogy a Hivatásszervezet tagjai a város munkásságának 85 %-át jelentik. „Ezek a tömegek ma már reálisan a kezünk között vannak. Ezekkel tudtuk most november 6án megrendezni ... őszi nagygyűlésünket, amelyen a város intelligenciája szinte tüntető­ én hiányzott és így a gyűlésünk kifejezetten proli-gyűlés volt. Ezt a több mint hatezer embert bármikor a legrövidebb időn belül is mozgósítani tudjuk, ha kell postán kikül­ dött személyre szóló meghívóval.”32 Azt, hogy a Szegedi Ipari Munkavállalók Hivatásszervezete 1938-as szervezkedé­ sének eredményeiről szóló, fent idézett állítások valóban helytállóak, bizonyítják a vá­ ros szociáldemokrata szakszervezeti vezetőinek megnyilatkozásai. A szegedi és orszá­ gos szakszervezeti vezetők (Földes Mihály, Dáni János, Komócsin Mihály, Stem Dá­ vid, Müller Lipót, Pintér Géza, Papdi György, Pajor Rudolf és Szakasits Antal) 1938. december 27-én értekezletet tartottak, melyen a Hivatásszervezet működése miatt bekö­ vetkezett helyzetet tárgyalták meg. Megállapították, hogy a szegedi baloldali munkásmozgalom a Hivatásszervezet tevékenysége következtében súlyos válságba jutott. A Hi­ vatásszervezethez „részben önként, részben presszió hatására” egymás után csatlakoz­ nak az összes szakmák munkásai. A szegedi szocialista mozgalmat ért rendkívül súlyos veszteség okait a következőkben jelölték meg: A hatóságok a legteljesebb mértékben támogatják a Hivatásszervezetet, a hagyo­ mányos szakszervezeteket pedig üldözik. A Hivatásszervezet demagógiájával a munkásokat megtévesztette, az öntudatos szociáldemokratákra pedig a megfélemlítés minden eszközével hatnak. Egyes szakmák vezetői is átpártoltak a Hivatásszervezethez. A Hivatásszervezetnek nagy segítséget nyújt a helyi sajtó, főleg a Szegedi Új Nemzedék című napilap. A Hivatásszervezet tagjainak nagyon alacsony tagdíjat (heti 10 fillér) kell fizetni­ ük, de a gyakorlatban legtöbbször még ezt sem szedik be tőlük. Több üzemben látszateredményeket értek el a Hivatásszervezet által szervezett ak­ ciók.312

31 Szeged-Csanád Egyházmegye Püspöki Levéltára (a továbbiakban: SzCsEPL). 81./1939. sz. 32 SzCsEPL 300./1938. sz.

84

Az iparügyi minisztérium és más hatóságok pénzelik a szervezetet, amivel a sze­ gedi szakszervezetek nem vehetik fel a versenyt.33 A felsorolt okok kétségtelenül tükrözik az igazságot, de ezekhez még hozzá kell tennünk, hogy a Hivatássszervezet kiépítésének gyors sikeréhez hozzájárultak az MSZDP egyes helyi vezetőinek politikai fogyatékosságai, és a, párt megosztottsága is. (Például az MSZDP és a szakszervezetek szegedi csoportjainak élén 1938 októberéig álló Lájer Dezső mindenáron kompromisszumokra törekvő magatartása, stb.) A Hivatásszervezet magát pártonkívülinek és a kormánytól függetlennek hirdette. Arra a tényre, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak, már 1938 novemberében rámutatott Stem Dávid, az MSZDP Szegedi Szervezete Ellenőrző Bizottságának elnöke: „... a Hivatásszervezetek tulajdonképpen csak egy színpadi kulisszát alkotnak, amely mögött ott áll a maga szívósságával és befolyásával a klérus, a maga profitlehetőségeit a szocialista szabadszakszervezetek felvilágosító munkájától féltő tőke és mindennek tete­ jében ott áll burkolt formában maga a jelenlegi kormányzati rendszer is... ”34 A Hivatásszervezet vezetői nem titkolták, hogy céljaik között szerepel a szociálde­ mokrata szakszervezetek tagjainak elhódítása. Azonban objektív okok miatt szemben álltak a szakszervezetekbe bejutni igyekvő nyilas mozgalommal is, hiszen potenciális tagságukat látták veszélyeztetve a nyilas agitátorok tevékenysége által. A szegedi katolikus egyesületek közül a kultúra ápolását tűzte fő célul maga elé a Szegedi Katolikus Kör, s „többszáz tagjával a katolikus társadalom színét-javát kapcsol­ ja be a katolikus kultúra levegőjébe. ”35 A kör adventi délutánjai a város katolikusságának népszerű eseményei voltak. Más — Szegeden működő — katolikus organizációk szintén végeztek kulturális munkát, de azokban ez egybekapcsolódott valamilyen egyéb tevékenységgel. Bár a cserkészet nem az egyházak által létrehozott szervezet volt, mégis szólnunk kell róla néhány szót. A magyar cserkészet egyik alapszabályának számított, hogy val­ láserkölcsi alapon áll. Az egyházak felismerték azokat a lehetőségeket, amelyeket a cserkészmozgalom az ifjúság vallásos nevelése szempontjából jelentett. így valamennyi felekezet papjai igyekeztek hatásukat a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni a cserkészcsapatokra. Eközben gyakran felekezeti súrlódások támadtak közöttük. A sze­ gedi cserkészek a Magyar Cserkész Szövetség V. kerületébe tartoztak. A cserkészcsapa­ tok parancsnokai között itt is, mint szerte az országban, szép számmal találhatunk kato­ likus papokat, illetve hitoktatókat. Meg kell jegyeznünk, hogy tárgyalt időszakunkban Szegeden élt és tevékenykedett Sík Sándor, piarista rendi tanár és költő, aki a magyar cserkészmozgalom kiépítéséért katolikus részről igen sokat tett, és egy időben a cser­ készszövetség országos elnöke volt. Sík Sándor szegedi tartózkodása idején közismert34* 33 Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1919—1944. Szerk. és bev.: Serfőzó L ajos. Szeged, 1977. 604—608. p., 308. sz. 34 Párttörténeti Intézet Archívuma, 658. f. 5. cs. Stem Dávid jelentése a Hivatásszervezet 1938. nov. 6-ai szegedi nagygyűléséről. Idézi: A. Sajti E nikő: A munkásság bérharcai és küzdelme a Hivatásszervezet ellen Szegeden, 1936—1939 = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica, Tom. Lili. Szeged, 1975. 96. p. További fontos adatokat közöl a szegedi Hivatásszervezet történetéről C sépányi D ezső : A Hivatás­ szervezet története 1938—1939 című tanulmánya. = Acta Universitatis Szegediensis. Tudományos Szocia­ lizmus, Tom. XI. Szeged, 1973. 3—25. p., valamint A. Sajti E nikő : A háború előtti évek. In: Szeged története 4. köt. 1919—1944. Szerk.: Serfoző L ajos. Szeged, 1994. 447—472. p. 33 Csongrád vármegye, III. 54. p.

85

alakja volt a magyar cserkészetnek. Éppen az 1930-as években végzett rendkívül aktív munkát azért, hogy az országban elterjedjenek az öregcserkész-csapatok.36 A felsorolt legjelentősebb katolikus egyesületeken kívül természetesen még sok egyéb vallásos indíttatású szervezet működött Szegeden, ezek teljes körű számbavétele azonban nem célja tanulmányunknak. De mindenképpen szólnunk kell az Actio Catholicáról, mint arról a központi irá­ nyító szervről, amely az 1930-as évek folyamán átfogta és egybehangolta a rengeteg ka­ tolikus egyesület munkáját. A XI. Pius pápa által az 1922 karácsonyán kiadott „Ubi arcano Dei” kezdetű körlevélben meghirdetett Katolikus Akció magyarországi megszer­ vezésére az 1930-as évek első felében került sor. Szervezeti felépítését és ügyrendjét el­ húzódó viták után végül 1936-ban hagyta jóvá a püspöki kar, majd Serédi Jusztinián hercegprímás. Mihalovics Zsigmond így fogalmazta meg az Actio Catholica fő célját: „... a Krisztustól eltávolodott vagy mesterségesen eltávolított tömegeket egyenkint visszavezetni Krisztushoz és újra beállítani őket a gyakorlati katolikus hitéletbe. ”37 Az Actio Catholica szervezetét az egyházközségekre építette, ezért tulajdonképpen nem volt külön egyesület, sem egyházi hatóság, hanem a megyéspüspökök tekintélyével alá­ támasztott „hivatalos mozgató erő” . így az egyházmegyei Actio Catholicák elnökei a megyéspüspökök voltak. A Csanádi egyházmegye esetében ennél még többről volt szó, ugyanis Glattfelder Gyula az országos Actio Catholica ügyvezető elnöki tisztét is betöltötte. Az országos és az egyházmegyei Actio Catholicában öt szakosztályt állítottak fel a konkrét tevékenysé­ gek végzésére: hitbuzgalmi és erkölcsvédelmi, kulturális, sajtó-, szociális és karitatív, valamint szervezési szakosztályt.38 Az Actio Catholica szervezetének alapját képező egyházközségekben viszont csak a hitbuzgalmi és erkölcsvédelmi, a kulturális és a szociális-karitatív szakosztályokat hozták létre. A Katolikus Akcióba a már régebben funk­ cionáló és az újonnan létrehozott katolikus egyesületeket kétféle módon kapcsolták be. Vagy működési területüknek megfelelő szakosztályokba; vagy nemek, illetve korok szerinti irányultságuknak megfelelően. Ez azonban nem jelentette automatikusan a meg­ levő katolikus szervezetek önállóságának megszűnését. Erről így szól a magyar Actio Catholica ügyrendje: „2. § ... a szervezkedésbe a katolikus egyesületek is bevonhatók, anélkül azonban, hogy azoknak akár a vezetés, akár a működés tekintetében önállóságu­ kat fel kellene áldozniok.”39 Ilyen módon történt a Csanádi egyházmegyében, és Szege­ den szintén az Actio Catholica kiépítése. Az Actio Catholica egy-egy munkaéve tevékenységének központjába a korabeli katolicizmus legfőbb problémáit, és aktuális feladatait állította. Ezeket fejezték ki a munkaévek „vezérgondolatai”: 1934/35-ben „Krisztus és a család” , 1935/36-ban „Krisztus és a gyermek” , 1936/37-ben „Krisztus és a falu” , 1937/38-ban „Vinculum caritatis” [az eucharisztikus világkongresszus előkészítésére és lebonyolítására utalva], 1938/39-ben „Szent István országa” .4« E jelmondatok szellemében folyt Szegeden a Katolikus Akció munkája. A Szeged-központi Esperesi Kerület 1938 őszi coronáján3678940 36 G ergely F erenc: A magyar cserkészet története 1910—1948. Göncöl Kiadó, Bp. 1989. 52., 101-105., 187-188. és 237-238. p. 37 M ihalovics Z sigmond: A világi apostolkodás kézikönyve. Szent István-Társulat, Bp. 1942. 51. p. 38 Id. mű, 20. p. f f 39 Id. mű, 216. p. 40 Id. mű, 30. p.

86

(1938. december 20-án) megvitatták az Actio Catholica tájékoztatóját az addigi eredmé­ nyekről és a jövő terveiről. Ez a tájékoztató leszögezi, hogy az Actio Catholica „... to­ vább folytatja a katolikus közvélemény kialakítására és a katolikus öntudat ébresztésére, illetve ébrentartására irányuló tevékenységet. A célt röviden e három szóban jelöli meg: »Szent István országa«. Miután ugyanis a Szent István jubileum ráirányította a figyel­ met Szent István alkotásaira, bele akarja építeni a köztudatba, hogy milyennek kell len­ nie ma Szent István országának... ”41 A Szeged katolicizmusáról rajzolt kép nem lenne teljes, ha nem szólnánk a Csanádi egyházmegye püspökéről, Glattfelder Gyuláról, aki nemcsak egyházmegyéje, hanem az egész ország katolikus életének is egyik meghatározó egyénisége volt. Móri Glattfelder Gyula 1874. március 18-án született Budapesten. (Előnevét a korabeli sajtóban és később sokszor láthatjuk a „moóri” formában, ő maga azonban a „móri” alakot használta.) Édesapjának, Glattfelder Jakabnak kocsigyártó műhelye volt a fővárosban. Gyula a századvégi magyar középpolgári életforma körülményei között nőtt fel a Veres Pálné utcai családi házban. Középiskolai tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban végezte. A középiskola befejezése után az esztergomi egyházmegye papnövendékeként a budapesti egyetemen folytatott teológiai tanulmányokat. A millen­ nium évében, 1896. október 15-én szentelték pappá. Egy ideig fővárosi hittanárként működött. 1897-ben szerezte meg a teológiai doktori fokozatot. 1899-ben a Központi Papnevelő Intézet tanulmányi főnöke lett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanárhelyettes. 1901-ben létrehozta a Szent Imre Főiskolai Intemátus Egyesületet, hogy ezzel na­ gyobb lehetőség nyíljon a felsőfokú tanulmányokat végző katolikus ifjúság összefogásá­ ra. Ő alapította meg az első Szent Imre Kollégiumot Pesten, majd a következőt Budán. A budai kollégiumot 1911-ig vezette igazgatóként. 1901-től 1906-ig szerkesztette az Örökimádás című hitbuzgalmi folyóiratot, melynek fő céljául az eucharisztia kultuszá­ nak terjesztését jelölte meg. Ebben az időben igen figyelemreméltó munkásságot fejtett ki az egyházi szónoklástan módszereinek elmélyítése és a modem igényeknek megfelelő alkalmazása érdekében. Ennek eredményként 1910-ben kinevezték a budapesti tudo­ mányegyetem teológiai fakultásán az egyházi ékesszólástan nyilvános rendes tanárává. Magas színvonalú szónoki tudásának később igen nagy hasznát látta, akár egyházi szer­ tartásokon és ünnepségeken, akár politikai rendezvényeken kellett beszélnie. A halála­ kor írt egyik nekrológban olvashatjuk róla: „... szónoklataiban felette állt annak a nívónak, amely a hierarchia előkelő fokán természetesen kötelező, mondatait nem kellett csiszolni, mert hömpölyögtek azok ma­ guktól is, magukkal ragadva a hívőket...”42 1911-ben Ferenc József Csanádi püspökké nevezte ki, amit X. Piüs pápa megerősí­ tett. A Csanádi egyházmegye 89. püspöke 1911. május 28-án foglalta el püspöki székét Temesváron. A fiatal püspök nagy buzgalommal látott munkához. Székvárosában 1913—14-ben új épületet építtetett a szeminárium számára. Nagyszabású átszervező ter­ veit azonban félbeszakította az első világháború. 1918-tól a Csanádi egyházmegye há-412

41 SzCsEPL 3710./1938. sz. 42 Délmagyarország. Politikai napilap. Felelős szerkesztő: P ásztor J ózsef. 1943. augusztus 31. 1. p.

87

rom részre szakadt Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Magyarország kö­ zött. Ezt az állapotot a trianoni béke rögzítette. Glattfelder püspök ezután is Temesvár­ ról végezte az egyházmegye irányítását, azonban viszonya a román hatóságokkal a magyar kisebbség, és a katolikus egyház érdekeinek védelme miatt rendkívül megrom­ lott. Ezért 1923-ban kiutasították Romániából. így Szeged lett a püspök új székhelye. Ezt az Apostoli Szentszék jóváhagyta, majd 1931-ben véglegesítette. Glattfelder Szegeden is igen tevékeny életet élt. Még 1923-ban befejezte az újsze­ gedi Királyi Katholikus Tanítóképző Intézet építkezését, melyet a világháború megsza­ kított. A Dóm téri épületek felépüléséig itt helyezte el a szegedi Szent Imre Kollégiu­ mot és a kisszemináriumot. A városban 1931-ben püspöki tanoncotthont alapított, melyben a tanoncok és a felsőipariskolások kaptak intemátusi elhelyezést. 1930 jelentős esztendeje volt Szegednek és a püspökségnek. A Szent Imre-évben készült el a Fogadalmi templom, melyet 1930. október 24-én — az egyházmegye alapí­ tásának 900. és az építési fogadalom 50. évfordulóján —- szenteltek fel. (Glattfelder a templom főoltárát saját költségén emeltette.) A Fogadalmi templom felszenteléséről egyébként Shvoy Kálmán altábornagy, a szegedi vegyesdandár parancsnoka is megem­ lékezik naplójában. Shvoy az ünnepségen részt vevők közül Serédi Jusztinián hercegprí­ mást, József főherceget, Emszt Sándor népjóléti minisztert, Ugrón Gábort, az Egységes Párt neves képviselőjét és Soós Károly gyalogsági tábornokot említi meg. Horthy kor­ mányzó — református lévén — nem vett részt a templomszentelésen, de másnap, októ­ ber 25-én szintén Szegedre érkezett, s programjának része volt az újonnan avatott temp­ lomban celebrált ünnepi misén való megjelenés.« Még a Fogadalmi templom felszentelése előtt sikerült Glattfelder püspöknek el­ hoznia Velencéből az egyházmegye első püspökének, Szent Gellértnek ereklyéit a Foga­ dalmi templom számára. Ugyancsak 1930-ban fejezték be a püspöki palota, a Szent Im­ re Kollégium és a szeminárium új épületét. A Püspöki Hittudományi Főiskolán ettől kezdve nemcsak a Csanádi egyházmegye papnövendékei tanultak, akik eddig Eszter­ gomban végezték tanulmányaikat; hanem a Tiszántúl és a Felvidék szintén csonka egy­ házmegyéinek szeminaristái is. Glattfelder Gyula tevékenysége azonban nem korlátozódott egyházmegyéje határai közé. 1927-től — újjáalakulása óta — tagja volt a felsőháznak. Részt vett a Katolikus Központi Kongruabizottság és az Országos Katolikus Kongruatanács munkájában.43 43 Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918—1945. Sajtó alá rend. és bev.: P erneki M ihály. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1983. 108—109. p. Shvoy Kálmán (1881. febr. 12—1971. okt. 25.) 1930. május 1-jétől volt a szegedi vegyesdandár pa­ rancsnoka. Altábomaggyá 1931. május 1-jén nevezték ki. 1934-ben nyugdíjazták. Ezután bekapcsolódott a politikai életbe, és 1935-től a kormánypárt szegedi szervezetének elnöke lett. Majd az 1935-ös képviselőházi választásokon Szeged egyik képviselőjévé választották. 1938 novemberében ott volt a kormánypártból kilé­ pő képviselők között. Mint „disszidensnek” nem tartott sokáig politikai pályája. Az 1939-es országgyűlési választásokon nem jutott mandátumhoz, s a politikai élet perifériájára szorult. Shvoy emlékiratában több utalást találhatunk Glattfeltjer püspökhöz való viszonyára. Kapcsolatuk nem volt mindig teljesen felhőtlen. Shvoy 1931-ben így írt: „En tiszteltem és szerettem őt [ti. Glattfeldert], de semmit nem tettem tőle zsebre. Mikor Szegedre jött, én feleségemmel viziteltem nála, s mikor ő 8 napon belül nem ádta vissza, levélben kérdőre vontam. Nagy bocsánatkérések között jött hozzánk vizitbe. Mikor kétszer megtette, hogy a 10 órára mondott misére csak 1/4 óra késéssel jött, s én addig a tisztikarral kényte­ len voltam várni, megüzentem neki, ha mégegyszer várni kell, én tisztikarommal elhagyom a templomot. Soha többé nem késett.” (Idézett mű, 110. p.) Ezek, és az ehhez hasonló dolgok persze csak kisebb afférok voltak, amik főleg abból származtak, hogy Shvoy mindig kínos precizitással ügyelt a rangjának megfelelő bánásmódra mások részéről. Shvoy Kálmán (akinek egyébként egyik testvére, Shvoy Lajos 1927 óta székesfehérvári megyéspüspök volt) alap­ vetően jó viszonyt tartott fenn Glattfelderrel.

88

1931-ben elnökévé választotta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat. Az Actio Catholica országos ügyvezető elnöki tisztségét haláláig töltötte be. Az Országos Közművelődési Tanácsnak igazgatósági tagja, a Szent István Akadémiának pedig tiszteleti tagja volt. Egyéb tisztségeit hosszan lehetne még sorolni. Glattfelder igen jó viszonyt tartott fenn a szegedi egyetem vezetésével, és gyakor­ lati tevékenységével ugyancsak támogatta az egyetemet. Ezért 1934. február 8-án az egyetemen a jogtudományok tiszteletbeli doktorává avatták. A doktori cím adományo­ zásának megindoklásául az egyetem tanácsa kifejezte, hogy a megyéspüspök „egyete­ münk iijúságának előbb Újszegeden otthon biztosításával, később a Szent Imre Kollégi­ um felépítésével ... az egyetemeket alapított és fenntartott s a tudomány iránt lelkesedő nagy egyházfejedelmekre emlékeztető módon támogatta ... egyetemünk életét és fejlő­ dését...”4445 A püspök 1935-ben a makói püspöki nyaralót diákotthonná alakíttatta, vezetését pedig szervita páterekre bízta. 1936 júliusában Horthy kormányzó a magyar királyi tit­ kos tanácsosi címmel tüntette ki. 1941-ben az Apostoli Szentszék teljesítette Glattfelder kérését, és 1941. június 14-én kelt dekrétumával felállította Szegeden hat stallummal a Csanádi székeskáptalant. 1942 május végén meghalt gróf Zichy Gyula kalocsai érsek. XII. Pius pápa a megüresedett érseki székbe dr. móri Glattfelder Gyulát nevezte ki. Glattfelder egészsége azonban ekkorra már megrendült, ezért orvosai tanácsára nem foglalta el az érseki széket. A Vatikán ezt tudomásul vette, de Glattfelder megtarthatta az érsek-püspöki címet. 1943 tavaszán egészségi állapota javult, de hamarosan újra rosszabbul lett. 1943 júliusában az Isteni Szeretet Leányai budai zárdájába vonult pihenni. Innen a Siesta Sza­ natóriumba szállították át, ahol 1943. augusztus 30-án este 8 óra 5 perckor meghalt. 1943. szeptember 3-án temették el a szegedi Fogadalmi templom kriptájába, gróf Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter és Somogyi Szilveszter — Szeged 1934-ben elhalálozott neves polgármestere — mellé. A Csanádi egyházmegye papsága által kiadott gyászjelentés hosszan sorolta az elhunyt püspök méltóságait: „pá­ pai trónálló, római gróf, a Csanádi egyházmegye érsek-püspöke, magyar királyi titkos tanácsos, a magyar országgyűlés felsőházának tagja, a Magyar Érdemkereszt Nagyke­ resztjének, a Ferenc József Rend Nagykeresztjének, a Kormányzói Teljes Elismerés, a Magyar Vöröskereszt I. osztályú díszjelvényének és a Nemzetvédelmi Keresztnek tulaj­ donosa, Szeged város díszpolgára, az Országos Actio Catholica ügyvezető-elnöke, a Szent István-Akadémia tiszteletbeli tagja, a Katolikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány-Egyesülete elnöke, a Szent Imre Főiskolai Intemátus Egyesület elnöke, . . . ”45 A felsoroltakból láthatjuk, hogy Glattfelder a katolikus egyház országosan elismert és megbecsült főpapja volt. Glattfelder Gyula — a különböző folyóiratokban megjelent tanulmányai mellett — több könyvet is írt: A plébánosok jogai és kötelességei a plébániai javadalom és jövedelem körül (Bp., 1901.) XIII. Leó és a pápaság világtörténelmi hivatása (Bp., 1900.) 44 Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem 1933—34. évi működéséről. Szerk.: D r . Széki T ibor. Szeged, 1935. 37—38. p. 45 Délmagyarország, 1943. szeptember 3. 4. p.

89

A korszellem és a katolicizmus (Bp., 1901.) A katolikus egyház (Adventi beszédsorozat, Bp., 1901.) Szentek és hősök 1038—1938 (Szeged, 1938.)46 A leírtak összegzéseként megállapítható, hogy Szeged az 1930-as években az or­ szág legjelentősebb katolikus centrumai közé tartozott. A katolikus egyház szinte meg­ számlálhatatlanul sok szállal kapcsolta magához a város lakosságát. Jelen volt nemcsak az emberek ünnepnapjaiban, hanem munkás hétköznapjaikban is. A katolikus intéz­ ményrendszer precízen és megbízhatóan, a korszak országos gyakorlatának megfelelően működött. Ám a szegedi katolikusság vezető egyéniségei nemcsak a hagyományos mó­ dokon törekedtek a város katolicizmusának erősítésére, hanem több esetben országosan újdonságnak számító, sikeres kezdeményezések elindítói voltak. S ebben a sokszínű szegedi katolikus életben csúcspontot hozott az 1938-as év: Szent István jubileumi éve.

46 A Glattfelder Gyula életére és njunkásságára vonatkozó adatok származási helyei: Magyar Életrajzi Lexikon I. kötet. Főszerk.: Kenyeres A gnes. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967. 599. p. Révai Nagy Lexikona VIII. kötet. Révai Testvérek Irodalmi Intézet RT. Bp., é. n. 562. p. Keresztény Magyar Közélett Almanach I. kötet. Szerk.: H ortobágyi J enő. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai RT., Bp. 1940. 318—319. p. Csanád Egyházmegye jubileumi évkönyve 1980. Felelős kiadó: dr. Szilas József. Szegedi Nyomda, 1980. 36—38. p. D r . Lotz A ntal : Glattfelder Gyula, az egyházfő és tudós. = Vigília, 1983. február, 142—143. p. D r . L otz A ntal: A csanádi egyházmegye története 1920—45. In: Magyar Katolikus Almanach 1984. Szerk.: D r . T urányi L ászló . Szent István Társulat, Bp. 1984. 755—756. p. Igazságot - szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerk.: Z ombori István. Open Art Nyomda, Bp.—Szeged, 1995.

90

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV ELŐKÉSZÜLETEI SZEGEDEN

Glattfelder Gyula, a Csanádi egyházmegye püspöke 1937. április 24-i keltezéssel körlevélben fordult egyházmegyéje papságához, melyben a „kettős szentév” megnyitá­ sáról és az elvégzendő feladatokról szólt. A püspöki körlevélben a következőket olvas­ hatjuk: „A kerületi esperes urakat már értekezletre kértem, hogy a kettős jubileum elő­ készítésének módozatait megtárgyaljuk s ők azóta gondolataimat paptestvéreinkkel va­ lószínűleg már közölték. Az a program, melyet kidolgoztunk, az országos főbizottság alaposan megfontolt terve s annak hű, tökéletes kivitele minden pap és az Actio Catholica összes szervei számára nemes verseny tárgya legyen. Úgy az egyházmegyei ható­ ság, mint az A. C. országos igazgatósága mindazokat az útbaigazításokat és segédesz­ közöket, melyek a sikert biztosítják, készségesen rendelkezésre fogja bocsátani, minden egyes plébános úr érdeklődésén és lelkesedésén fog tehát csak múlni, hogy a belső és külső eredmények egyaránt megfeleljenek a várakozásnak.” ) Ezután a körlevél részletesen közli a felkészülés programjának az eucharisztikus világkongresszusra vonatkozó részét. Majd rátér a Szent István-év előkészítésére: „A Szent István jubileumi év méltó megörökítésére az esperesek záros határidőn belül je­ lentést kémek a kerületükbe tartozó plébánosoktól, hogy minő létesítmények útján tör­ ténhetnék az a saját községükben a/ templomok építése, bővítése, restaurálása, festése; b/ oltárok, szobrok létesítése vagy felújítása; c/ templomablakok Szent István képével; d/ Szent István szobor állítása esetleg a község valamely nyilvános terén; e/ miseruhák, zászlók, és felszerelési tárgyak készítése; f/ esetleg az egész egyházmegye bevonásával az ősi magyarcsanádi templom felépítése. A jelzett kereteken belül természetesen min­ den helyi elgondolás és terv szabadon érvényesülhet sőt kívánatos is, hogy a hívő talá­ lékonyság minél változatosabb módon biztosítsa a buzgalmat és sikert s nyilvánvaló, hogy minden papnak és minden vezető katolikus tényezőnek nemes ambíciója az Oltáriszentség minél nagyobb stílű megdicsőítése s Szent István emlékének minél méltóbb megörökítése. ”2 Glattfelder a Szent István jubileumi évre és az eucharisztikus világkongresszusra vonatkozóan egyformán hangsúlyozta, hogy az ünnepségek és különféle építészeti, illet­ ve művészeti alkotások valódi sikerét csak a magyar katolikusság lelki megújulása biz­ tosíthatja. A körlevél befejezésében a „kettős szentév” megnyitásáról esik szó, ahogyan azt a katolikus püspöki kai’ határozata kimondta: „Az eucharisztikus szentév f. é. május hó 23-án Szentháromság vasárnapján kezdődik. Előző nap, tehát május 22-én este 8 órától számítva félórán át minden templomban az összes harangok megszólaljanak és hirdessék a Szentév kezdetét. Szentháromság vasárnapján valamennyi templomban »Veni Sancte« előrebocsátásával lehető ünnepélyességgel a kitett Oltáriszentség előtt kell bemutatni a szentmisét s ennek keretében a magyar püspöki kar ... közös pásztorle­ vele lesz kihirdetendő. ”3 Szegeden 1937. május 23-án a püspöki körlevélben foglaltaknak megfelelő módon nyitották meg a katolikus templomokban a „kettős szentévet” . A Fogadalmi templom-1*3 1 Circ. Csanad. de anno 1937. Szeged, Juhász István Nyomdája. 1937./IV. körlevél, i Uo. 3 Uo.

91

ban maga Glattfelder püspök tartotta az ünnepélyes Veni Sanctét.456A megyéspüspök szentbeszédében többek között az alábbiakat mondta: „A történelmi évfordulók nagy okulásra valók. Szerencsétlenek azok a népek, amelyek megtagadják az elődök munkáját. Áll ez minden nemzetre, de különösen azok­ ra, amelyeket a történelem meglátogatott. Hogy a küzdelemben helytállni, dolgozni tudjanak, végtelen erőforrás számukra a múltnak nagy eseményei, amelyek évszázadok után is termékenyítőleg hatnak. A magyar nép különösen sokat szenvedett a történelem kérlelhetetlen ítéletétől. Hálát kell tehát adnia a Gondviselésnek, hogy olyan történelmi alakokkal ajándékozta meg, mint Szent István király is, aki 900 évvel ezelőtt adta vissza lelkét teremtőjének. Az évforduló ünnepéből nagy tanulságokat vonhatunk le ma­ gunk és mások számára. Fokozott az örömünk, mert a magyar nemzet eme ritka ünne­ pére felfigyelt a világ. XI. Pius pápa is osztozik a mi örömünkben, aki mint történész és nagy gondolkodó, meglátta, hogy Szent Istvánban nemcsak nemzetünk számára rejlik nagyság és büszkeség, hanem az egész világ számára is. Ezért tette az eucharisztikus kongresszus színhelyéül Budapestet.” A misét a következő szavakkal fejezte be Glatt felder: „Ezeket az ünnepségeket ... a lourdesi Szűzanya protektorátusa alá helyezzük, Akinek barlangkápolnáját most szenteljük fel Újszegeden. Amikor Krisztussal szemben a hódolatadásnak szentévét akarjuk ülni, jobb helyre nem is fordulhatunk támogatásért, mint Szentséges Anyjához. ”5 A mise végeztével mintegy 25 000 főnyi katolikus hívő vonult át Glattfelder veze­ tésével Újszegedre, az Erzsébet királyné-ligetbe (ma Népliget), ahol a felszentelendő barlangkápolnánál Ugi Géza újszegedi plébános fogadta a püspököt. Ezután dr. Pálfy József, Szeged polgármestere mondott beszédet. Ebből megtudjuk, hogy a barlangká­ polna megépítésének terve 1936 tavaszán vetődött fel a Miasszonyunkról nevezett Kalo­ csai Szegény Iskolanővérek szegedi rendházában. A tervet támogatta a város katolikus papsága, és a városi vezető testületek is melléállottak. S mivel Glattfelder Gyula püs­ pökké szentelésének 25. évfordulója éppen 1937 májusára esett, elhatározták, hogy a barlangkápolna felavatását erre az ünnepi alkalomra ajánlják fel. (1936 elején még nem tudhatták, hogy a „kettős szentév” megnyitása és Glattfelder püspöki jubileuma szinte teljesen egybe fog esni.) A polgármester beszéde után Glattfelder felszentelte a lourdesi barlangkápolnát, majd litánia következett. A litánia végeztével a püspök a Mária-kultuszról emlékezett meg. Beszédét azonban rövidre fogta, mert megeredt az eső, s egyre nagyobb erővel hullott a hívőkre.6 4 A „Veni Sancte Spiritus” (Jöjj, Szentlélek) kezdetű katolikus egyházi ének a XI. század óta ismert. A pünkösdi liturgiában szerepel. Ezen kívül fontos cselekedetek megkezdése előtt (pl. az iskolaév megnyitá­ sakor) szokták a piise keretében elénekelni vagy elimádkozni. 5 Szegedi Új Nemzedék. Keresztény politikai napilap. A Katolikus Akció Csanádi egyházmegyei szer­ vezetének, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének, a Baross Szövetség szegedi fiókjának, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének és az Allamvasúti Alkalmazottak Országos Szövetsége szegedi üzletve­ zetőségi kerületének lapja. Felelős szerk.: Iván M ihály. Felelős kiadó: Bartha István. 1937. május 25. 1. p. 6 Uo. Lourdes dél-franciaországi város. A közelében levő Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében 1858-ban egy Bernadette Soubirous nevű leánynak több alkalommal látomásai voltak, melyek után elmond­ ta, hogy megjelent neki Szűz Mária. A jelenés arra intette Bemadette-t, hogy imádkozzon a bűnösökért, s a látomás helyen építsenek templomot. A jelenések után ezen a helyen forrás tört fel, melynek vize körül megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek. Ma Lourdes világhírű búcsújáróhely. Katolikus templomokban és kegyhelyeken gyakran építik fel ennek a barlangnak a másat, benne a „Szeplőtelenül Fogantatott Mária” szobrával. Litánia (magyar jelentése: könyörgés): a katolikus egyházi liturgiában vagy magánájtatosságban fel­ váltva végzett könyörgés, amelyben a váltakozó megszólításokra a hívők többe-kevésbé azonos válaszfo-

92

A „kettős szentév” megnyitása után következő hónapokban Szegeden éppúgy, mint az egész országban a katolikus egyház tevékenységének középpontjában a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus előkészítése állt. Ezeknek a rendkívül nagyarányú és sokrétű munkálatoknak a részletezésétől most eltekintünk, hisz ez már túllép a tanul­ mány adott keretein. Azonban folyt a Szent István jubileumi évre való felkészülés is. Bár kétségtelen, hogy egyelőre kevésbé látványos módon, mint az eucharisztikus világkongresszus szervezése. Az Actio Catholica csanád egyházmegyei tanácsa 1937. június 31-én tartotta rendes tavaszi értekezletét Glattfelder Gyula elnökletével, a szegedi Szent Imre Kollégiumban. A tanácskozáson a megyéspüspök a résztvevők figyelmét felhívta a Szent István-emlékév előkészítésére: „Minden egyházmegyének, sőt minden egyházközségnek meg kell találni a módot arra, hogy a kettős jubileumi év alkalmából méltó­ képen (sic!) örökítse meg Szent István király emlékét. ... lehetőleg minden egyházköz­ ség találja meg a módját annak, hogy Szent István király emlékét akár oltárral, akár szobrok, akár ablakok, avagy karitatív intézmények létesítésével örökítse meg.”? A társadalmi és egyházi rendezvényeken a közelgő évforduló kapcsán mind gyak­ rabban állt a szónoklatok középpontjában az államalapító. 1937 hátralevő részében Sze­ geden az egyik legjelentősebb ilyen esemény a Szegedi Katolikus Kör Szent Gellért-serleg vacsorája volt. Az est ünnepi szónoka, gróf Teleki Pál beszédében Szent Gellértet mint Szent István akaratának végrehajtóját jelenítette meg. Hangoztatta, „hogy a serle­ get azért alapították, mert újra nehéz idők járnak felettünk és mert az országot újra kell építeni. Szent Istvánhoz és azokhoz fordulunk, akik a nagy királyunkhoz lelkileg és akaraterőben a legközelebb állottak, hogy erőt merítsünk az építő munkához. Szent Ist­ ván országépítő eszméiben látom az új ország felépítésének erejét . . . ” 8 Azok a felszólítások, melyeket Glattfelder intézett a katolikus papsághoz és a hí­ vőkhöz a Szent István jubileumi év tárgyi megörökítéséről, nem maradtak hatástalanok. Az első javaslat, amely a nagyközönség elé került, a Szegedi Új Nemzedék 1937. de­ cember 25-ei számában olvasható. Dr. Némedy Gyula „A Fogadalmi templom és a Szent István év” című cikkében azt javasolta, hogy a jubileumi év alkalmából a temp­ lom szentélyében levő üres falfelületekre fessék meg Szent Istvánt és az Árpád-házi szenteket. Az 1930. október 24-én felszentelt Fogadalmi templom belső díszítése ugyanis nem fejeződött még be. A kupolán és az oldalfalak egyes részein fehér felületek mutatták, hogy van még teendő a templom kifestése terén. A szentély mennyezetén már elkészült Márton Ferenc freskója, a „Szögedi Madonna” , amely Máriát szegedi szűr­ ben, papucsban és stilizált magyar ruhában ábrázolta. A negyedgömb alakú apszis csil­ logó mozaikképét — melyen hat őrálló és két imádkozó angyal között magyaros fafara­ gásé trónuson ül a Teremtő és a Megváltó, s a kezükben tartott magyar koronából az ál­ dás fényzuhataga ömlik a Magyarok Nagyasszonyára — szintén Márton Ferenc tervez­ te. „... elgondoltam [írta Némedy Gyula], hogy milyen nagyszerű lenne, ha Szeged vá­ ros teljesítené kedves kötelességét a Szent István év alkalmából és tovább fejlesztené a Fogadalmi-templom aranyhátterű, remek freskó és mozaik-díszét. Milyen fenséges, méltó megünneplése volna a Szent István évnek, ha Szeged város benépesítené ebből az*78 hásszal felelnek. A litániák különösen arra alkalmasak, hogy körmeneteknél és hosszabb ájtatosságoknál közimául szolgáljanak. Legelterjedtebb a „Mindenszentek litaniája” és a „Lorétói litánia”. 7 Szegedi Űj Nemzedék, 1937. július 2. 3. p. 8 Délmagyarország, 1937. november 21. 2. p.

93

alkalomból a »papucsos« és »szűrös« szegedi Mária körüli üres, malteros falmezőket az odaseregleni vágyó Árpádházi Szentekkel (sic!). ... Gondolják meg a város urai, fon­ tolják meg az illetékes bizottságok és a város parlamentje, hogy ez nem kivihetetlen, anyagilag nem kibírhatatlan. Készen vannak a szükséges, művészi kartonok Márton Ferenc műtermében. Csak hozzá kellene fogni a kivitelezéshez.”9 Ez a terv azonban nem valósult meg. A cikkben említett üres falmezők ma változatlanul ott láthatók a Fogadalmi templom szentélyében. Pedig 1937 végén már a városi közigazgatás is aktívan bekapcsolódott a Szent István-emlékév szegedi előkészületeibe. Dr. Pálfy József — a város polgármestere — 1937. december 31-én nyilatkozott erről a témáról. „A város hatósága az egyházi hatóságokkal karöltve már hónapok óta folytatja az előkészítő munkálatokat arra, hogy Szeged méltóan kapcsolódjék be a jubileumi szentév programmjába és hogy az idevárható idegenforgalom fennakadás nélkül, a legteljesebb megelégedésre legyen lebonyolítható. E célból egy permanens bizottságot alakítok [ti. Pálfy polgármester — G. Zs.], amely az új esztendő első napjaiban megkezdi működé­ sét és az ünnepségek befejezéséig együtt marad. Ebbe a bizottságba az egyházi, katonai és polgári hatóságok képviseletét és a sajtót kívánom bevonni.”to Azonban ezután következett a legfontosabb dolog, ami megmagyarázza azt is, hogy miért nem valósították meg a város vezetői Némedy Gyula egyébként találó ötle­ tét: „Sajnos a város kedvezőtlen anyagi helyzete szűk keretek közé szorítja a lehetősé­ get, hogy a város a Szent István jubileumi év emlékét maradandó művel örökítse meg és erre nézve még nincs kialakult elhatározás, de két szép és nagyjelentőségű egyházi alkotás már is (sic!) biztosítva van. Az egyik a Csanádi püspök úr egyéni áldozatkészsé­ géből a fogadalmi templomban felállítandó Szent István emlékoltár, a másik a ferencrendi Atyák buzgóságából pünkösdre elkészülő nagyarányú restaurálási munkálatok be­ fejezésével a Mátyás templom felszentelése. A januári közgyűlésen tárgyalás alá kerül Schneider Vencel plébános, törvényhatósági bizottsági tag azon indítványa, hogy való­ sítsa meg a város néhai Klebelsberg Kunó gróf grandiózus tervét és létesítse a Mátyás templom körüli parkban a Hunyadiak Pantheonját. Véleményem szerint, ha a város most nem is tud rögtönösen a szép terv megvalósítására nagyobb anyagi áldozatot hoz­ ni, maga az elvi elhatározás is a magyar történelem dicsőségére beillesztendő a temp­ lom 500 éves és a Szent István-i 900 éves jubileumi ünnepségek örök emlékezetére.” !' Ugyanezen a napon, 1937 szilveszterének estéjén olvasták fel a szegedi templo­ mokban a katolikus püspöki kar — Glattfelder Gyula által megfogalmazott — pásztorle­ velét, melyet Szent István halálának 900. évfordulójára adtak ki. A körlevél fő gondo­ latait feltétlenül szükséges megvizsgálnunk. „Krisztusban szeretett Híveink! Amikor nemzetek szemünk előtt lesznek és vesz­ nek s földi hatalmasságok, melyeken népek sorsa nyugodott, úgy tűnnek el a történelem 910* 9 Szegedi Új Nemzedék, 1937. december 25. 33. p. 10 Szegedi uj Nemzedék, 1937. december 31. 1. p. l! Uo. Amikor Pálfy polgármester a „Mátyás templom”-ról beszél, nem fogalmaz pontosan. Ez ugyanis hi­ vatalos egyházi névén a Szeged-alsóvárosi Havi (vagy Havas) Boldogasszony temploma, amely a Mátyás té­ ren áll. Am kétségtelen, hogy a szegedi lakosok gyakran nevezték — és nevezik ma is — Mátyás-templomnak. Ennek az alsóvárosi ferences kolostorhoz tartozó gótikus stílusú templomnak a déli oldalán látható Má­ tyás király híres bautzeni domborművének másolata, melyet azonban csak 1931-ben helyeztek el a templom oldalfalának külsejére. (Bálint Sándor: A Szeged-alsóvárosi templom. Pannónia Kiadó, Bp. 1966. 43. p.)

94

süllyesztőjében, mint titokzatos nyári éjszakán a hulló csillagok, öröm és remény elza­ rándokolni azon nagyok emlékéhez, akik soha le nem járt tekintéllyel intenek felénk a múlt homályából s mint állócsillagok ragyognak a nemzet és emberiség egén utat mutat­ ni s nyomasztó gondok közt bizalmat kelteni. A magyar égen ily soha nem halványuló fénnyel ragyogó állócsillag első nagy királyunk, Szent István, kinek ünneplésére szólít főpásztori szózatunk az ő megdicsőülésének kilencszáz éves fordulóján. ” 12 — kezdődött a jubileum jelentőségének megfelelően emelkedett hangvételben a pásztorlevél. Az or­ szág katolikus püspökei hódolatra hívták az egész nemzetet a szent király elé, mondván, hogy hazánk minden maradandó értékének ő rakta le az alapját: „Egyházi életünk szer­ vezetét az ő szent keze építette, törvénykönyvünk az ő gondolatát ragyogtatja, a várme­ gye — ezeréves történetünk mindannyi bástyája — alapjaiban az ő hagyatéka s a szent korona, minden nemzeti erőnek ez a csodálatos összefoglalata és reményeink hordozó­ ja, az ő eget és földet összeforrasztani tudó lelkének legdrágább öröksége.”>3 A püspökök szerint a magyar nemzet nagyságának forrása az állam és a katolikus egyház szerves egysége, szoros együttműködése, melynek kikezdhetetlen alapja az egy­ ház, és az általa hirdetett keresztény hit. Nem véletlen tehát, hogy a pásztorlevél ki­ emelte Szent István hitének mélységét, amely államszervezőként és az egyéni életben egyaránt olyan naggyá tette az első magyar királyt. Ezután szólt Szent István küldetés­ tudatáról és családszeretetéről. Nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget, hogy ahol csak lehet, aktualizálja és a modem kor problémáira való megoldásul jelölje meg a Szent István-i életművet. így családját, a „magyar szent családot” például állította a „szétzilált és békéjét vesztett modem család” elé. A körlevél kiemelte Szent István szo­ ciális érzékenységét. Szent István király nagysága az erőn és tekintélyen túl karitatív tettein alapult. A nyertes háborúk és az államot megalapozó munkája mellett rendkívüli jelentőségű volt szociális tevékenysége: az, hogy királyi feladatnak tekintette segíteni az elesetteket. Ez — „Igen komoly intelem arra nézve, hogy az osztályellentéteket csakis lélekkel s a keresztény hit sugallatai szerint lehet kiegyenlíteni.”'4 Ha ez a szellem fogja meghatározni az ország szociális törvényhozását, akkor fog „szent testvériségben” egybeforrni a magyar nemzet a Duna-Tisza táján. „Ha majd a magyar nép tömegei a Szent István-jubileum ünnepén fölzarándokolnak Budavárába hódolni a Szentjobb előtt, s ha majd a Szentjobb (sic!) útrakel s végigjárja áldásosztó fölséggel a haza minden tájékát, értse meg mindenki, hogy nemcsak a régi dicsőséget idézzük s annak emlékein buzdulunk, hanem szellemét szeretnők visszavarázsolni egy önmagával eltelt önző korban, hogy ... átalakuljon a nemzet és megmeneküljön.”>5 A körlevél ezután Szent István államkormányzati tetteiről beszélt. S miközben hangsúlyozta, hogy a modem polgári élet alaptörvényévé az evangéliumot kell emelni a szekularizálódó világban, egyaránt élesen elítélte az ateista-marxista szocializmust és a náci nemzetiszocializmust, mint a keresztény alapon megszerveződő társadalom két leg­ veszélyesebb ellenségét. „Ma világszerte hajsza foly csodaszerek után, amelyekkel népeket megmenteni s fenyegető veszedelmet elhárítani lehet ... Az ököljognak épúgy (sic!) jelentkeznek szó-12*4 12 Circ. Csanad. de anno 1938. Szeged, Juhász István Nyomdája. A püspöki kar körlevele a kötet vé­ gére mellékelve. >3 Uo. 14 Uo. is Uo.

95

szólói, mint a lealkonyult pogányságnak bohóckodó szellemidézői, s a levitézlett ál­ szocializmus harsonái ép (sic!) oly hangosak, mint a faj- és vérimádás megszállott­ ja i.” ^ A kritikai utalások félreérthetetlenek voltak. Egyik elítélt irányzat sem képes gyógyírt adni az égető problémákra, egyetlen megoldás van: a Szent István által ránk hagyott szellemiség maradéktalan érvényesítése a társadalmi és állami életben. „Őrizzük ezt a szent örökséget, mint fennmaradásunk titkának kulcsát.”i? — zárult a körlevél. A kezdődő 1938-as esztendő folyamán Szegeden nem történhetett olyan jelentő­ sebb állami vagy egyházi rendezvény, ahol valamilyen formában szó nem esett a jubi­ leumi évről, és ennek kapcsán az államalapító tetteiről. Az egyik első ilyen esemény volt a város katolikus szervezeteinek és előkelőségeinek szokásos újévi tisztelgő látoga­ tása a püspöki palotában, az egyházmegye főpásztoránál. Glattfelder Gyula a szegedi katolikus egyházközségek és a Szegedi Katolikus Kör képviselői előtt arról beszélt, hogy „Szent István sem tekintette feladatát befejezettnek azzal, hogy megnyitotta orszá­ ga határait a katolikus kultúrát behozó papság előtt, hanem feladatának és igazi királyi hivatásának azt tekintette, hogy ő is, mint világi ember, a példaadás erejével, a keresz­ tény törvények alapján ezen a földön művelt családi otthont és haladást teremtsen. ” i* Ezt a példát minden magyar kereszténynek meg kell értenie, s otthonában ilyen szel­ lemben kell élnie. A népoktatási intézmények küldöttei előtt hangsúlyozta, milyen fele­ lősségteljes feladatuk az új nemzedékek nevelése. Egyben megnyugvással vette tudomá­ sul, hogy „a tanítóság lelkében ott ragyog a kereszt, amely egyedüli biztosítéka a cson­ ka nemzet töretlen jövőjének.”>9 Glattfelder püspök a jubileumi év beköszöntése alkalmából pásztorlevélben fordult egyházmegyéje katolikus papságához: „Az Úr 1938-ik esztendeje nekünk magyaroknak különösen kegyeletes és jelentőségteljes. A Szent István centenárium, melynek nagy ta­ nulságát theológusok és történetírók oly különböző meglátásban állították lelkünk sze­ mei elé s amelynek az egész magyar nemzet életére kiható jelentőségét oly ünnepélye­ sen hirdették a szentév előestéjén az ország főpásztorai, minden lelkipásztort fokozott buzgalomra és találékonyságra int, hogy ez az év különösen áldásos és kegyelmi gyü­ mölcsökben gazdag legyen. Büszke öröm tölt el mindannyiunkat, hogy az első magyar szent király gigantikus alakját nemcsak a római pápa vette észre, ... hanem az egész vi­ lág figyelme is hazánk felé terelődik a nagy király emléke miatt s fővárosunk falai kö­ zött fognak találkozót adni a világ összes népei, hogy az Eucharisztikus Király előtt hó­ doljanak...”20 Ezután Glattfelder ismételten rámutatott, hogy az egyház nem elégedhet meg a külső ünnepléssel, hanem a hitélet elmélyítésére kell felhasználnia a jubileum nyújtotta lehetőségeket. Elismerő hangon szólt azokról a rendezvényekről, amelyek 1937. május 23-a — a „kettős szentév” megnyitása — óta az eucharisztikus világkongresszus előké­ szítését szolgálták. Külön kiemelte a Szegeden tartott Csanádi egyházmegyei euchariszti­ kus napot. (Ezen 1937. szeptember 26-án mintegy 30 000 fő vett részt.) „De Szent Gellért nyája fokozott kegyelettel törekedjék kivenni részét Szent István ünnepléséből is s i*

Uo.

17 UO.

18 Szegedi Új Nemzedék, 1938. január 4. 2—3. p. 19 Uo. 20 Circ. Csanad. de anno 1938. Szeged, Juhász István Nyomdája. 1938./I. körlevél.

96

amint az év során már ismételten buzdítottam — első szent királyunk emlékét minél több kegyeleti, művelődési és jótékonysági alkotásban örökítsék meg. ... De ha ezenfe­ lül arra is módot fogunk találni, hogy a jubileum a nyomor enyhítésének és könnyek leszárításának legyen a szokottnál is nagyobbszabású alkalma, akkor a legszélesebb nép­ rétegeket is meg fogjuk győzni arról, hogy Szent István öröksége nem csak jog, hittétel és kultúrhagyomány, hanem élet és jóság, amely minden léleknek áldása s az egész magyar népnek különbség nélkül drága szent öröksége. E gondolatok megszívlelésére s azok irányába való buzgó tevékenységre kérem atyai szeretettel Tisztelendő Papságomat s bízom is mindannyiukban, hogy a jubileumi esztendőnek ily irányban emlékezetessé tételére minden tőlük telhetőt megtesznek. ” 21 Glattfelder ezzel a pásztorlevelével mintegy kiegészítette a katolikus püspöki kar közös pásztorlevelében leírtakat, méghozzá úgy, hogy annak általános intencióit igye­ kezett gyakorlatias irányba bővíteni. Nagyon jól tudta azt, hogy fényes ünnepségek a széles tömegek számára csak gyorsan múló hatású lelki élményt jelentenek. Igazán tartós hatást létkörülményeik javításával lehet elérni. Természetesen ennek lehetőségét főleg a katolikus karitász-tevékenység keretében látta. 1938. január 9-én tartotta évnyitó teljes ülését a szegedi ítélőtábla. Az ülést dr. Konczvald Endre királyi ítélőtáblái elnök nyitotta meg, aki beszédében Szent István tet­ teit méltatva érthető módon első királyunk törvényhozói működéséről és bírói hatalomgyakorlása jellegzetességeiről szólt részletesen. Felsorolta jelentősebb közjogi, magán­ jogi és büntetőjogi törvényeit; kiemelve, hogy ezek a XX. századi jog szempontjából is nagyjelentőségű intézkedéseket tartalmaznak. Példaképül állította a bíráskodás terén ta­ núsított türelmes, kegyelmes és igazságos magatartását. Ismertette a Szent István kora­ beli bírói szervezetet és annak működését. Végül megállapította, hogy Szent István fel­ ismerve történelmi küldetését, olyan államszervezetet alapított, amelynek keretei között a magyar nép — megőrizve sajátos nemzeti egyéniségét és állami önállóságát — évszá­ zadokon át tovább haladhatott a nyugati keresztény művelődés útján .22 Újabb lépés a Szent István-jubileum előkészületei terén a Szegedi Szabadtéri Játé­ kok Bizottságának 1938. január 15-ei ülésén történt, melyet a városháza tanácstermében tartottak dr. Pálfy József polgármester elnökletével. Az ülésen teljes számban megjelen­ tek a bizottság tagjai és a játékok főrendezője, dr. Janovics Jenő. A bizottság véglege­ sen megállapította a Dóm téren hetedik alkalommal megrendezendő szabadtéri játékok műsorát. Ezen Madách Imre: Az ember tragédiája, Herczeg Ferenc: Bizánc, Giacomo Puccini: Turandot és Kodály Zoltán: Háry János című művei mellett a Szent István ju­ bileumi évre való tekintettel Újházy György: István király népe című színműve is sze­ repelt, amely a magyarság megtérését ábrázolta. Emellett elhatározták, hogy a dóm előtt három hangversenyt tartanak, melyek műsorán Kodály Zoltán Te Deuma, Dohnányi Ernő Szegedi miséje és Beethoven egyik miséje szerepel majd .23 Január folyamán megfelelő ütemben haladt előre az alsó városi ferences kolostor templomának restaurálása. A munkálatok állását 1938. január 18-án ellenőrizte a „templomépítő bizottság”, mely a helyszínen ülést tartott. A bizottság ülésén a városi213 21 Uo. A körlevélben szereplő „Szent Gellért nyája” kifejezés arra utal, hogy az István király által 1030-ban alapítón Csanádi püspökség első püspöke Szent Gellért volt, aki később az egyházmegye védőszentje lett. 22 Szegedi Napló. Szerkeszti: G ábor A ndor. 1938. január 11. 5. p. 23 Szegedi Napló, 1938. január 16. 3. p.

97

hatóságokat dr. Pálfy József polgármester képviselte. A jelenlevők megállapították, hogy a felújításban már jelentős eredményeket értek el. A barokk főoltár, melyet nem egyszerűen restauráltak, hanem szinte újjáépítettek, teljesen elkészült. A rajta végzett munkálatokhoz felhasznált aranylemezek értéke egymagában 16 000 pengőt tett ki. A bizottság látogatása idején a mellékoltárok és a szószék restaurálása folyt. Elvégezték már a magasan átnedvesedett templomfalak szigetelését is, méghozzá elég érdekes mó­ don. A falakat átfűrészelték és vastag ólomlemezeket helyeztek el bennük, hogy azok megakadályozzák a talajvíz felszívódását a téglafalak hajszálcsövein. Mindezt kiegészít­ ve a falakba szellőzőnyílásokat vágtak. A megjelent személyiségek megállapították, hogy ha a munkálatok a tervezett ütemben folynak, akkor a templomot június elején felszentelhetik. A polgármester a templomfelújításról szólva külön kiemelte, hogy a fe­ rences barátok Schneider Vencel házfőnök-plébános vezetésével a restauráláshoz szükséges pénzösszeget szinte teljesen a saját erejükből teremtették elő. Szeged város az 1938-as költségvetéséből csak 3 000 pengő támogatást tudott adni a templomrestaurálás tetemes összegéhez. Újra szóba került a Mátyás tér Hunyadi-ligetté való átalakítása. A város főkertésze bemutatta az erről készített terveket, Pálfy polgármester azonban szil­ veszteri nyilatkozatához hasonlóan ismét hangsúlyozta, hogy 1938-ban ennek megvaló­ sítására a városnak nincsen pénze.24 A szegedi újságok csakhamar arról tájékoztatták olvasóikat, hogy a Szegedi Sza­ badtéri Játékok rendezőségének sikerült Kodály Zoltánt megnyerni, hogy ő maga vezé­ nyelje műveit 1938 nyarán Szegeden. Ennek a hangversenynek a programjába az erede­ tileg tervezett Te Deum mellé felvették a Psalmus Hungaricust és a Jézus és a kufárok című oratóriumot is. Egyidejűleg úgy döntöttek, hogy a szabadtérre tervezett előadás helyett a Fogadalmi templomban rendezik meg a koncertet.2* Szeged törvényhatósági bizottsága az újesztendőben január 29-én tartotta első köz­ gyűlését. A közgyűlést vitéz dr. Imecs György, a város főispánja nyitotta meg. Beszé­ dében a Szent István jubileumi év kapcsán első királyunk életművét méltatta. Az ilyen­ kor szokásos — már közhelyszámba menő — megállapításokkal tarkított szónoklat nem fukarkodott a szuperlatívuszokkal Szent István tetteiről szólva. A barokkos jelzőkkel te­ letűzdelt beszéd talán egyetlen figyelemreméltó része az volt, amikor Imecs főispán Szent István széles körű műveltségéről beszélt, s ennek kapcsán megemlítette, hogy az államalapító eredetiben olvasta Cicerót és Catót.26 Glattfelder Gyula megyéspüspök buzdításai a Szent István jubileumi év megörökí­ tésének tárgyi formáira a város katolikus tanárainak egy részében is visszhangra talál­ tak. 1938. február 18-án a felsővárosi kultúrházban közös szülői értekezletet tartott a Magyar Királyi Állami Baross Gábor Gimnázium, a Szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Gimnázium, a Tunyogi Csapó János Gimnázium és a Szegedi Magyar Királyi Állami Felsőkereskedelmi Iskola. A megjelentek előtt Inczédy László hittanár beszélt arról, mennyi hátránnyal jár, hogy a szegedi tanulók nem kapnak megfelelő he24 Délmagyarország, 1938. január 19. 3. p. 25 Szegedi Napló, 1938. január 23. 3. p. 26 Délmagyarország, 1938. január 30. 3. p. Egyébként dr. Imecs György főispánról a fentiekben már idézett Shvoy Kálmán altábornagy megle­ hetősen lesújtó képet rajzol: „Szegednek szerencsétlensége, nekem pedig pechem volt, hogy egy olyan tehe­ tetlen^ tutyimutyi, szerencsétlen arcú, nyegle fellépésű, erélytelen főispánja volt mint Imecs. Egy diumista jellegű hivatalnok — aki amellett lusta. Monoklis, 11-kor kelő, éjjelenként kártyázó, az irodájával és a köz­ ügyekkel nem törődő alak, akit a felesége uralt és dirigált." (Shvoy Kálmán: Id. mű, 164. p.)

98

lyet vasárnaponként a katolikus templomokban. A helyzet orvoslására felmerülő megol­ dások közül leghelyesebbnek tartotta, ha Szegeden diáktemplomot építenének. Javasol­ ta, hogy az új templomot a jubileumi év alkalmából „Szent István Diáktemplomnak” nevezzék el, és így — véleménye szerint — a városban ez az új templom lehet az em­ lékév legszebb megörökítője.2728*31A jelenlevő mintegy 500 szülő egyetértett a javaslattal, és még az értekezleten megalakították a „Szent István Diáktemplom-Egyesületet” . A szervezési és egyéb felmerülő teendők ellátására a négy iskola igazgatóit és hittanárait kérték fel. A templom felépítéséhez szükséges pénzösszeget elsősorban az egyesület tagdíjaiból akarták előteremteni.2» A diáktemplom építésének tervét Glattfelder püspök messzemenően támogatta. 1938. május 11-én hagyta jóvá a szegedi „Szent István Diáktemplom-Egyesület” alap­ szabályait, és további jóváhagyásra felterjesztette a belügyminiszterhez. Az alapszabá­ lyok a templom építéséhez szükséges anyagi eszközök felsorolásánál még mindig a tag­ díjakat tették első helyre, de ezek kiegészítéseként már számítottak ünnepélyek és eset­ leges gyűjtések bevételeire, valamint különféle adományok, illetve hagyatékok össze­ geire. 29 Sőt később úgy gondolták, hogy minden katolikus tanulótól évi két pengőt szednek be a diáktemplom építésére. Ez az ötlet nyilván azért vetődött fel, mert egyéb módokon nem gyűlt össze az építkezés megkezdéséhez a megfelelő nagyságú összeg. Ezért Glattfelder Gyula kérelmet nyújtott be Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy hivatalosan engedélyezze a fenti díj beszedését a tanulóktól. A mi­ nisztérium 1938. május 7-ei keltezésű válaszában azonban Szily államtitkár elutasító ál­ láspontot képviselt: „... az állami középiskolák és felső kereskedelmi iskola tanulóinak hitfelekezeti célra külön díj fizetésére való kötelezéséhez elvi okokból sajnálatomra nem áll módomban hozzájárulni. ”30 Problémák merültek fel a megépítendő diáktemplom helye körül is. Eredetileg a Szent György utca (ma József Attila sugárút) és a Maros utca közé eső városi telken szerették volna felépíteni a templomot, de azt akkor a város már átengedte az evangéli­ kus egyháznak. Ezután azt kérelmezték a polgármesteri hivataltól, hogy a Stefánia sé­ tány felsőkereskedelmi iskola felőli részéből 700 m2 területet engedjen át a templomépí­ tés céljára. Ha ezt a területet a város ingyen átadná, akkor a templom építési költségei körülbelül 50 000 pengőt tennének ki.3t A válasz azonban ismét elutasító volt. A pol­ gármesteri hivatal 1938. július 9-én kelt iratában közölte, hogy: „... a városrendezési bizottság a kérelmezett helyet templomépítésre alkalmasnak nem tartja.”22 így a „Szent István Diáktemplom” építésének ügye függőben maradt. Sőt, a következő években sem kezdődtek meg az építési munkálatok. A ten' nem valósult meg. De térjünk vissza az 1938-as év elejére! Február folyamán a Budapesten megalakí­ tott Szent István Emlékév Országos Bizottsága tagjául hívták meg Szegedről dr. Pálíy József polgármestert, dr. Tóth Béla polgármester-helyettest, dr. Konczvald Endre sze­ gedi ítélőtáblái elnököt, dr. Paraszkay Gyula szegedi királyi törvényszéki elnököt és dr. 27 Szegedi Új Nemzedék, 1938. február 19. 4. p. 28 Szegedi Űj Nemzedék, 1938. március 2. 1. p. M SzCsEPL 1140./1938. sz. so SzCsEPL 25./1938. sz. 31 Csongrád Megyei Levéltár (továbbiakban: CsML.) IV. B. 1407. c. Szeged Város Polgármesteri Hi­ vatalának iratai. Közigazgatási iratok. 11 578./1938. sz. 32 CsML. IV. B. 1407. c. 31 884./1938. sz.

99

Pap Róbertét, a szegedi ügyvédi kamara alel nőkét. 33 Glattfelder Gyula püspököt még 1937. október 20-án kérték fel az említett bizottság tagságára. 34 A megyéspüspök a „kettős szentév” nagyböjtjének kezdetén — 1938. március 5én — pásztorlevelet intézett egyházmegyéje katolikus híveihez, melyet nagyböjt első vasárnapján olvastak fel a szószékekről. A körlevélben Glattfelder kifejtette, hogy az ellentétektől szabdalt és háborúktól sanyargatott világban csak a krisztusi szeretet erejé­ vel lehet megteremteni a békét. (Ne felejtsük el, hogy a körlevél kiadását csupán egy hét választotta el az Anschlusstól, és ennek egyre erőteljesebben megnyilvánuló veszé­ lye nemcsak a nemzetközi politikai életben növelte az amúgyis óriási feszültségeket, ha­ nem a magyarországi közhangulatra is nyomasztóan hatott!) Ezután a jogos büszkeség hangján szólt hazánk nagy ünnepéről, a Szent István jubileumi évről és a hozzá kapcso­ lódó XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszusról. A körlevél szervesen kapcsolódott Glattfelder Szent István jubileumi évvel foglal­ kozó megnyilatkozásai közé, melyekben szinte mindig kitért az ország szociális problé­ máira. A fő mondanivaló változatlan maradt: Magyarország szegényeinek támogatására az államnak sokkal hatékonyabb intézkedéseket kell tennie, mint eddig, s mindezt a keresztény'világnézettől áthatva és vezérelve szükséges cselekednie. így tud fennmaradni változatlanul a majd ezer éves magyar állam rendje. Hisz „... Szent István királyunk di­ csőségét sem csak koronája és kardja hirdeti, hanem inkább kimeríthetetlen jósága és segítő készsége, mely miatt millió szív dobbant feléje s lett trónja szilárd alapja. S Isten is, amikor az ő emlékét különös jellel kívánta megörökíteni s vele népének utat mutat­ ni, nem fejét vagy nyelvét őrizte meg az enyészettől, hanem kezét, amely a krisztusi jó­ tékonyság oly áldott eszköze volt, hogy évszázadok múlva is figyelmeztette a magyart, hogy az Úr nemcsak áldozatot kíván, hanem mindenek felett irgalmat. ”35 Ebből az következett a püspök szerint, hogy lehet, sőt kell fényes ünnepségeket rendezni Szent István emlékére; „De minden szónál és dalnál beszédesebb és zengzetesebb lesz a tett, amely különösen ezen nehéz időkben eltalál ... Szent Istvánnak példájá­ ra a nyomorgók otthonába, a szenvedők betegágyához, az árvák magányosságához s mindazokra a helyekre, ahol az önző világ azt mondja, hogy segíteni nem tud, pedig csak nem akar... ” 36 Glattfelder figyelmeztette a hívőket — mint egyéneket — a keresz­ tény felebaráti szeretet által rájuk rótt kötelességekre. Azonban látta, hogy az elszórt jó ­ tettek csak pillanatnyi enyhülést jelentenek. A gazdasági világválság hatására mind álta­ lánosabbá vált társadalmi nyomor orvoslására intézményes formában szükséges megol­ dást találni. A fentiekből levont konzekvenciája: meg kell értetni mindenkivel, hogy „a népjóléti intézkedések továbbépítése minden család élete szintjének emelése érdekében elengedhetetlenül szükséges, s a vele járó áldozatokat mindenkinek nemcsak készséges lélekkel, de szeretettel kell vállalni ...”37 1938. március 6-án a Szegedi Magyar Állami Klauzál Gábor Gimnázium tartott jubileumi ünnepséget a Városi Színházban. Az ünnepségen a gimnázium diákjai előad-3*57 33 Pálfy polgármester és Tóth polgármester-helyettes meghívása: Szegedi Napló, 1938. március 3. 2. dr. Konczvald és dr. Paraszkay meghívása: Szegedi Napló, 1938. március 5. 6. p., dr. Pap meghívása: lélmagyaronzág, 1938. március 8. 6. p. 3» SzCsEPL 515 /1938. sz. 35 Circ. Csanad. de anno 1938. Szeged, Juhász István Nyomdája. 1938./II. körlevél.

3« Uo. 37 Uo.

100

ták az „István király és Imre királyfi” című vallásos drámát. Az előadást Szabó István és Juhász János rendezte, az énekes részeket Török Mihály karnagy tanította be. A sze­ gedi újságok közül a Szegedi Új Nemzedék foglalkozott részletesen az előadással. A cikkíró megállapította, hogy: „A szereplők igyekeztek a legjobbat nyújtani; ez azonban csak néhánynak sikerűit. ... A közepes nívót azonban mindenki elérte. Az összes sze­ replők fölött magasan kitűnt István király alakításában Kucska Tibor VIII. o. t. . . . ” 38 A kritika megdicsért még több szereplőt, és külön kiemelte, hogy a zenés-énekes betétek előadásából kiderült, milyen nagyszerű hanganyag áll a Klauzál gimnázium rendelkezé­ sére. Ezeket a jó hangú gyerekeket nem szabad a zenei kultúra számára elveszni hagyni. Magának a darabnak — mint irodalmi műnek — az értékéről nem szólt a kritikus. Az előadás a nézők körében szép sikert aratott. Annyira, hogy 1938. május 1-jén ugyancsak a Városi Színházban megismételték, újra nagy tetszést váltva ki.39 A városháza közgyűlési termében a Dugonics Társaság tartott felolvasó ülést Szent István királyról 1938. március 13-án. Az 1892 óta működő társaság, mely Szeged legjelentősebb irodalmi egyesülete volt, már februárban értesítette a tervezett ülésről Glattfelder püspököt. Ugyanakkor a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagjaként felkérték, hogy az ünnepi előadást ő tartsa meg.4o Glattfelder ennek a kérésnek eleget tett. Az ülést a piarista gimnázium énekkara nyitotta meg az „Ah hol vagy magyarok . .. ” kez­ detű ének előadásával. Ezután dr. Tonelli Sándor, a Dugonics Társaság alelnöke mon­ dott beszédet Szent Istvánról. Kiemelte hatalmas kulturális tetteinek jelentőségét, me­ lyek új keretet adtak a magyar életnek. Tonelli Glattfelder Gyula megyéspüspöknek ad­ ta át a szót, aki „A nagy király” címmel tartott előadást az államalapítóról. Példaképül állította a XX. század embere elé a szent király hitét. A modem korban, amely a hit el­ sorvadását hozta magával, mindig arra kell gondolni: Szent István meglátta a magyar jövőt, s ezt a jövőt kereszténynek látta — mondta Glattfelder. Szólt a közélet emberei­ hez és a hivatalnokokhoz is. Figyelmeztette őket, hogy az „ember intaktságára” kell ügyelniük, és nem a paragrafusok útvesztőjében bolyonganiuk. Erre a helyes magatar­ tásmódra a legjobb példát Szent István nyújtja. „Az ő jelleme minden időre szóló példa. Ó vezette ki a nemzetet a veszedelmekből és a mai nehéz helyzetünkben is az ő szelleme fogja a kivezető utat megtalálni.”4i — zárta értekezését a püspök. Az ülés hát­ ralevő részében Sík Sándor olvasta fel versét, a „Szent király szólongatásá”-t, melyet a közönség nagy tetszéssel fogadott.3839*4142 Végül a piarista gimnázium énekkara előadásában az „Ének Szent István királyról” című dal hangzott el. A Szegedi Katolikus Legényegyletek Hivatásszervezete 1938. március 14-én tar­ totta első „munkás-nagygyűlését” a szegedi ipartestület székházában. Az ünnepségen a helyi előkelőségeken kívül megjelent Bornemissza Géza iparügyi miniszter is. A nagy38 Szegedi Új Nemzedék, 1938. március 8. 4. p. 39 Szegedi Uj Nemzedék, 1938. május 3. 6. p. « SzCsEPL 521./1938. sz. 41 Szegedi Napló, 1938. március 15. 8. p. 42 A Dugonics-Társaság ötven éve. 1892—1942. A Dugonics-Társaság kiadása, Szeged Városi Nyomda RT., 1943. 311. p. A Dugonics Társaság 1892. november 20-án alakult meg Szegeden. Céljául a magyar irodalom és tudomány művelését és pártolását, valamint terjesztését tűzte ki. Hatasa Szeged városán kívül kiterjedt az Alföld déli területére is. A társaság felolvasásokat, irodalmi ünnepségeket rendezett, pályázatokat hirdetett és szegedi vonatkozású könyveket adott ki. Emellett számos irodalmi, történelmi, régészeti és néprajzi anyaggal gyarapította a város közgyűjteményeit. Első elnöke Lázár György polgármester volt, őt Szalay Jó­ zsef, a város rendőr-főkapitánya; majd Várady Imre és Banner János egyetemi tanárok követték. (Id. mű.)

101

gyűlés tulajdonképpen a szegedi Hivatásszervezet szervezési munkálatainak volt fontos láncszeme, egyben egyfajta erődemonstráció. Bornemissza miniszter a termelőmunka jelentőségéről és megbecsüléséről beszélt, szembeálítva Marx elméletét a katolikus szel­ lemi alapon álló munkásszervezetek ideológiájával. Befejezésül a magyar szociális tör­ vényekről és a jövendő teendőiről szólt. Bornemissza után Glattfelder püspök mondott hasonló szellemű beszédet, utalva a pápák szociális körleveleiben megfogalmazott elvek gyakorlati megvalósításának fontosságára. Ezután következett a nagygyűlés leglátvá­ nyosabb része, ami miatt tanulmányunkban szólni kell erről az eseményről. A Szent Ist­ ván jubileumi év kapcsán 200 tagú szavalókórus adta elő az Országépítők című „Szentistváni vonatkozású, szociális szellemű szavalókórusos életképet” .43 Ezt dr. Radnai M i­ kes, a Hivatásszervezet egyik fő koordinátora írta. Radnai részéről ügyes elgondolás volt, hogy a kor baloldali munkásmozgalmában oly népszerű és elterjedt munkás-szava­ lókórusok formai keretét és módszereit felhasználva az államhatalom elvárásainak meg­ felelő tartalmú és hangvételű művet adjanak elő az ünnepségen. Az érdekesség kedvéért nézzünk meg két jellemző részt az „életképből” ! „Az I. számú kórus színpadon, a második és harmadik számú a terem két hátsó sarkában. Az első számú kórus előtt félmagasan Csonka-Magyarország térképe s mikor a kórus kezdődik, a nézőközönség felől 4 kék, vasas ruhába öltözött munkás jön fel a színpadra. Karjukon hozzák a leszakított országrészek térképdarabját s egymás után, lassított menetben összeállítják a csonkaországi térképet egésszé. Mikor a negyedik munkás fel akarja tenni a felvidéki részt, megjelenik Szent István alakja, kiveszi kezé­ ből és ő illeszti fel, majd oldalt áll s rámutat a kész országra. 1. kar: /halkan/: Országot építünk... 2. kar: /tompán/: Megyünk! 1. kar: Országot építeni! 2 . ; 3. kar: /erősen/: Megyünk! Országunkat!... Mind: /belevágnak/: Országunkat építeni, jogainkat kiküzdeni, megyünk! megyünk! /Ütemesen mondják halkan tovább/: »megyünk, megyünk« /miközben az/: 1. kar: /erősen/: Építő lázban a világ! Új ifjúság új utat vág! /felerősödik a »megyünk!«/ 2. kar: Hódító nagy hivatás vezet! Kiharcoljuk az új r e n d e t! ” 4344 Ettől az „új rendtől” az állam vezetőinek azonban nem kell tartaniuk, hiszen a jel­ szó, mellyel meg kívánják valósítani, nem más, mint: „Istent! Hazát! Munkásjogokat!” S bár a szavalókórus szemére veti az ország urainak, hogy: „Paloták épültek, vagyonok nőttek csorgó verejtékből; Asszony sírásából, gyerek kenyeréből...”45 _ nem radikális változtatást követel­ nek, hanem a „szent szociális igazság sújtó kardját” . /Amikor ezt a részt mondják, is­ mét megjelenik Szent István alakja./ „Solo: /az első karból/: Halga! Csend! Nagy munkás jár közöttünk! Áldott férfi áll előttünk! 43 Délmagyqrország, 1938. március 15. 3—4. p. 44 Szegedi Új Nemzedék, 1938. március 13. 2. p. « Uo.

102

1. kar: /fel-felkiáltva/: Micsoda erő, micsoda kéz! Szeméből ezredéves új jövendő néz! 2 . ; 3. kar: /halkan, de boldogsággal/: Ez Ő! István király! Az országépítő! 1. kar: /erősen/: Igen ez Ő ... Mind /kitörve/: Igen ez Ő! A diadalmas, a győzelmes országépítő! /A nem következő kar ismétli, tagolva, folytatólagosan: »Országépítő!«/ 1. kar: Vele dolgozunk! 2. kar: Vele alkotunk! 3. kar: Vele harcolunk! Mind: /teljes erővel/: Vele építünk! /lehalkítva, mélyen/: Rendezzük a rónát, a pompás falvakat. Igazságossá teszünk bankokat, gyárakat. /Erősödve/: Sok házat építünk, bennük boldog családot, Közéjük égbemutató, magastomyú templomot, Megkondítunk minden templomban minden harangot: Igazság, család, élet ünnepli jöttünk, Kik Isten nevében építeni jöttünk! /A két munkás felemeli a kész országot./”46478 Az életkép irodalmi értékének — helyesebben értéktelenségének elemzése nem feladatunk. Azt azonban el kell ismernünk, hogy Radnainak sikerült a kor hivatalos ál­ lami és egyházi vezetői által elvárt szellemű művet alkotnia. Az előadást egyébként osz­ tatlan siker fogadta. A Városi Színház 1938. március 27-én ismét tanulókkal és rokonaikkal telt meg. Most azonban nem középiskolások, hanem a községi és az állami népiskolák tanulói tartották itt Szent István-emlékünnepélyüket. Az ünnepséget a Királyi Katholikus Taní­ tóképző Intézet énekkara nyitotta meg a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus him­ nuszának eléneklésével. Ezután Tuskó László állami elemi iskolai igazgató mondott be­ szédet Szent Istvánról. Majd tanulók szavalatai és énekszámai következtek. Kiss Károly tanfelügyelő ünnepi szónoklatában azt fejtegette, milyen fontos, hogy első szent kirá­ lyunk ünneplésének gondolata eljusson minden iskolás gyermek szívébe. A tanfelü­ gyelő beszéde után a gyerekek H. Hajtay Etelka három képből álló ünnepi játékát adták elő, melynek: „Tartalma a magyar gyermekek hódoló szeretete és sóvárgó vágyódása Szent István felé, akit, hogy megláthassanak, az Úr megnyitja a mennyet a gyermek­ sereg előtt s megmutatja az összes magyar szentek között dicsőségében az első koronás magyar királyt, akinek tiszteletére a honszerző és honalapító ősmagyar vezéreket is az égbe rendeli.”47 A Szegedi Új Nemzedék kritikusa nagy megelégedéssel dicsérte a „nagyon sikerült előadás” színvonalát és nevelő hatását. A Városi Színházban azonban nemcsak műkedvelő előadások idézték Szent István szellemét a jubileumi évben. 1938. április 11-én, hétfőn a színtársulat bemutatta Sík Sándor: István király című művét.4» Az 1929 óta Szegeden élő piarista költő, irodalom46 Uo. 47 Szegedi Új Nemzedék, 1938. március 29. 5. p. 48 Délmagyarország, 1938. április 12. 7. p.

103

tudós és egyetemi tanár háromfelvonásos tragédiáját 1933-ban már színrevitték Buda­ pesten. Az igényes kritikusok (mint például Schöpflin Aladár a Nyugatban) a budapesti bemutató után elismerő hangon írtak Sík Sándor új művéről. A történeti téma felújítása­ ként köszöntötték, és különösen nyelvezetének stílusát, valamint lendületes pátoszát m é l t a t t á k .4 9 Szegeden is bemutatták egyszer a művet, úgyhogy nem volt ismeretlen a város közönsége előtt. Az 1938-as felújítást két ok miatt tették április 11-éré. Az egyik a Szent István jubileumi év volt. A másik az, hogy ebben az évben ezen a napon kezdő­ dött a nagyhét, s ennek hangulatához jól illett a darab tartalma. A mű cselekményének középpontjában a halódó pogányság és az egyre erősödő kereszténység küzdelme áll. A két erő megszemélyesítője Vazul és István. A szegedi új­ ságokban megjelent kritikák egyöntetűen jó véleménnyel voltak a darabról és az elő­ adásról. Közülük a Délmagyarország című napilapban megjelent sorokból idézünk. A cikkíró így méltatta a darabot: „Az Istvánná tisztult Vajknak, az országépítő szent ki­ rálynak harca ez a költői lélekkel megalkotott és költői szépségekkel felékesített dráma, István király országépítő harca minden ellen, ami talán szép és hangulatos, mert ősi em­ lékek romantikája lengi körül, de végzetes veszedelem, mert vészjóslóan morajlik kö­ rülötte a megújult világ, a második évezred történelmi akarata. István király nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy idejében felismerte ezt az akaratot és be akarta, be tudta fogni az örök magyarság szolgálatába. De közben meg kellett harcolnia azokkal, akik a legközelebb álltak a szívéhez, akiket a legjobban szeretett. És el kellett pusztíta­ nia mindent, ami a múlté volt... Sík Sándor lelke teleszívódott István király emberfelet­ ti nagyságával. És teleszívódott a korral is, amelyben történelmi alakjai éltek és amely minden nagy problémájával együtt talán éppen most, a kilencedik századfordulón rein­ karnálódik. ” 50 Az előadásról magáról ezt olvashatjuk: „A szegedi színház sok jószándékkal igye­ kezett azon, hogy ünneppé tegye az István király előadását. És többé-kevésbé sikerült is. Ha hiányosságok mutatkoztak imitt-amott az előadás menetén és külsőségein, a szán­ dék jóságát elvitatni nem lehet. Szabó István illúziót keltő István király volt, Sármássy Miklós sok erővel érzékeltette Vazul herceg lázadó pogányságát. Nagyon szép színészi teljesítményt adott Szilágyi Szabó Eszter Gyöngy szerepében... Veszély Pál öreg regöse nyíltszíni tapsot kapott, meg is érdemelte. A többiek ... valamennyien becsületes jó ­ szándékkal igyekeztek megoldani a rájuk rótt feladatokat.”51 Az előadás közönsége nagy tapssal jutalmazta a szereplőket, és a jelenlevő szerzőt, akinek a vasfüggöny előtt is meg kellett jelennie. A Sík Sándor színművének bemutatását követő napon Gyula névnap volt. A város katolikus és társadalmi egyesületeinek képviselői — az ilyenkor szokásos módon — tisztelgő látogatásokkal köszöntötték Glattfelder püspököt. 1938. április 12-én a Szege­ di Katolikus Kör és a városi egyházközségek jókívánságait dr. Vinkler Elemér kor­ mányfőtanácsos adta át a megyéspüspöknek. Beszédében megköszönte Glattfelder jelen­ tős munkáját és irányító tevékenységét a „kettős szentév” előkészületeiben, s utalt a frissen megjelent könyvére. Ez a mű a „Szentek és hősök 1038—1938” című munka volt. Glattfelder a köszöntőre válaszolva hangsúlyozta: „Nem véletlen, hogy írtam és49*51 49 Baróti D ezső: Sík Sándor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1988. 64. p. so Délmagyarország, 1938. április 12. 7. p. 51 Uo.

104

szónokoltam az eucharisztikus és a Szent István év alkalmából. ... Azért írtam és szó­ nokoltam, hogy ne engedjük, hogy az igaznak bizonyult régi értékeket politikai kalan­ dorok elhalványítsák.”52534 Április 24-én délután a Felsővárosi Katolikus Kör kultúrdélutánt rendezett a felső­ városi kultúrházban. Ezen vitéz dr. Shvoy Kálmán altábornagy, országgyűlési képvise­ lő tartott előadást Szent Istvánról és koráról. Beszélt a honfoglaló magyarok „államszervezetéről” és vallásáról, Szent István tevékenységéről és halhatatlan érdemeiről. Befejezésül hangsúlyozta, hogy amiként Szent István leverte a pogányokat, úgy 1938ban is le kell verni a „modem felkelő pogányokat” , mert csak így lehet visszaállítani az erős, keresztény, nemzeti Magyarországot az ezeréves határokon.5556 Egy hét múlva, május 1-jén délelőtt a városháza zsúfolásig megtelt közgyűlési ter­ mében a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület tartotta közgyűlését, me­ lyet felolvasó ülés követett. Az 1904-ben alapított egyesület gyűlésén az illusztris helyi személyiségeken kívül megjelent dr. Fraeger Ernő, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisz­ térium osztályfőnöke, Tubán Tibor nyugalmazott államtitkár és Harsányi Lajos, a kor­ szak neves papköltője. A megnyitó beszédet Herczeg Ferenc, a DMKE elnöke mondta. Herczeg — akit a Horthy-korszak hivatalos irodalompolitikája a kor írófejedelmévé ki­ áltott ki — a tőle megszokott stílusban emlékezett meg Szent Istvánról: „A magyar ez­ redév fölé, mint világítótorony az idők óceánja fölé, fényt szórva emelkedik az első magyar király alakja. A gondviselés felbecsülhetetlen értékű ajándékot adott a nemzet­ nek, midőn a királyi koronát első ízben olyan férfi fejére tette, aki minden idők uralko­ dóinak legnagyobbjai közül való. Nem volt Európában még királyság vagy császárság, amelyre alapítója annyira rá tudta volna nyomni a saját személye bélyegét, mint Szent István birodalma. Családja szentek és hősök családja volt. Beterelte népét a nagy vallási közösségbe, ami vallásos szempontból jámbor, politikai szempontból nemzetmentő tett volt. ”54 Ezután a Szent István-i állameszme jelentőségét és időtállóságát ecsetelte: „A szentistváni állameszme lényege az egyetemes és független Magyarország ..., amelyben testvéri egyetértésben élnek a magyarok és a nemzetiségiek.”55 Ezzel a kijelentéssel Herczeg sok más kortárs magyar politikushoz hasonlóan nagyvonalúan „megfeledke­ zett” azokról a mély nemzetiségi ellentétekről, melyek hosszú időn át feszítették a Ma­ gyar Királyság gazdasági, társadalmi és politikai kereteit. Ilyenformán aztán könnyen juthatott arra a végkövetkeztetésre, hogy a magyar történelem minden viharát túlélt Szent István-i gondolat keretei között képzelhető csak el a magyar jövő. „Ez a gondo­ lat, amely átélte eddig minden ellenségét, nem vesztette el regeneráló erejét és ma is ké­ pes arra, hogy fényével besugározza a Kárpátok övezte földet. ”56 52 Szegedi Új Nemzedék, 1938. április 13. 3. p. 53 Délmagyarország, 1938. április 26. 5. p. 54 Szegedi Napló, 1938. május 3. 3. p. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület (DMKE) 1904-ben alakult meg Szegeden. Alapítói célul tűztek ki, hogy a Magyarország déli részén fekvő vármegyékben — főleg a Bánság és Bácska területén — a magyar nemzeti szellemet erősítsék, a magyar nyelv ismeretét teriesszék és fellendítsék a terü­ let gazdasági életet. Az egyesület Szegeden, Aradon és Makón intemátusokat létesített középiskolai tanulók részére. Ezek közül a szegedit tárgyalt időszakunkban az állam bérelte a főiskolai Horthy Kollégium számá­ ra. A DMKE számos népkönyvtárat is létrehozott. (Révai Nagy Lexikona V. kötet, Révai Testvérek Irodal­ mi Intézet és RT., Bp. é. n. 404. p.) 55 Szegedi Napló, 1938. május 3. 3. p. 56 Uo.

105

Május 15-én délelőtt a Szegedi Ipartestület székhazának udvarán a szegedi ifjúsági egyesületek tartottak közös nagygyűlést, melyen mintegy 6 000 fő jelent meg. A gyű­ lést Szent István-emlékünnepségként hirdették meg; s az egyetemi és főiskolai hallgatók közreműködésével a szegedi iparos és kereskedő ifjúság Hivatásszervezete, valamint a Keresztyén Iijúsági Egyesület és a katolikus agrárifjúsági mozgalom szervezte.57 Ez a rendezvény azonban valójában a soronkövetkező látványos lépés volt a Hivatásszervezet kiépítésének forgatókönyvében. Azzal, hogy a nagygyűlésen való részvételre egy pro­ testáns egyesületet is felkértek (Keresztyén Ifjúsági Egyesület), azt kívánták de­ monstrálni, hogy felekezeti különbség nélkül „az egész magyar fiatalság” kiáll az ün­ nepség szónokai által hangoztatott elvek mellett. A megnyitó beszédet dr. Sándor István főiskolai tanár mondta. Kifejtette, hogy ez a nagygyűlés seregszemle az ifjúság fölött, mely fejet hajtani jött Szent István előtt, s egyben küzd Szent István örökségéért. Ez az ifjúság dr. Sándor István szerint egy „keresztényibb, magyarabb és igazságosabb, szo­ ciális alapokon nyugvó Magyarországot akar” .58 Ezután Kálmán Sándor „munkásifjú” mondta el, hogyan akarják a Sándor István által megjelölt célt elérni. Az út, melyen haladni kívánnak, a hivatásrendi társadalom megalkotása. A nagygyűlésen elhangzott beszédek hadat üzentek a szociáldemokráciá­ nak, és természetesen minden más baloldali irányzatnak. Végül P. Kerkai Jenő S. J. lé­ pett a szónoki emelvényre. Az a záróbeszéd, amelyet a nagygyűlés végén elmondott, minden bizonnyal az 1938-as szegedi Szent István-jubileum rendezvényein elhangzott beszédek közül a legdurvább hangvételű volt. A szociáldemokráciát élesen elítélő szavai otromba antiszemita kijelentésekkel párosultak: „Mi nem azt vitatjuk, hogy a zsidó faj-e, vagy vallás; mi azt mondjuk, hogy mind a kettő. Mi azonban azon dolgo­ zunk, hogy a gazdasági és kulturális harcot sikeresen megvívjuk velük. Mi nemcsak a zsidó vér, de a zsidószellem ellenségei is vagyunk. Nekünk nem kellenek még a zsidó szellemű keresztények se! ”59 Majd így fejezte be beszédét: „Erről a helyről ultimátu­ mot küldünk és kimondjuk visszavonhatatlanul: szociáldemokrácia félre az útból. ... A szociáldemokráciának mi nem azért teszünk szemrehányást, mert megszervezte a magyar munkásságot, hanem azért, mert azt zsidó kézre játszotta. Nem azt hányjuk a szemére, hogy a munkabérekért harcolt, hanem azt, hogy kilopta a munkásság nagy tömegének zsebéből nemcsak a garast, hanem leikéből a keresztény vallást is . ” 60 Ugyanezen a napon délután 4 órai kezdettel tartották meg a Szegedi Vasutas sport­ telepen a szegedi elemi iskolák a Szent István jubileiumi évnek szentelt ünnepélyüket. Ezt a rendezvényt eredetileg május 8-ára tervezték, de a rossz idő miatt akkor nem tud­ ták lebonyolítani.6i Ezért elhalasztották május 15-ére. Az ünnepély 5 000 iskolás gyer­ mek felvonulásával kezdődött, akik iskolák szerint változó, magyaros ruhákba öltözve színpompás látványt nyújtottak. A felvonulás után Glattfelder Gyula megyéspüspök előtt „hódolt az ifjúság” . Tóth József teológiai hallgató beszédet mondott az eucharisz­ tikus és a Szent István-év jelentőségéről, majd két elemi iskolás kislány köszöntötte a püspököt. A Római Katholikus Püspöki Hittudományi Főiskola énekkara Kapossy Gyu­ la vezénylésével Beethoven „Dicsőítünk Téged” kezdetű dalát adta elő. Az elemi isko57 58 59 « 61

106

Szegedi Új Nemzedék, 1938. május 3. 4. p. Szegedi Üj Nemzedék, 1938. május 17. 3—4. p. Uo. Uo. Délmagyarország, 1938. május 10. 6. p.

lások kórusa a „Jóatyánk” című dalt énekelte Benkey Dénes tanító vezetésével. Ezután az egyes iskolák tomagyakorlatokat mutattak be. Az ünnepély a „Hiszekegy”-gyel ért véget. 62 Szeged nyolc Katolikus Legényegylete május 16-án este tartotta az Újszegedi Ka­ tolikus Népházban ünnepélyét, melyet a „kettős szentév” tiszteletére rendeztek. Az ün­ nepség első felében a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus jelentőségét méltatták, majd a Szent István-jubileumról emlékeztek meg. Az ünnepély után a résztvevők dísz­ zászlókkal és lampionokkal vonultak végig az Erzsébet királyné-liget főútvonalán a lourdesi barlangkápolnához, ahol már szépszámú érdeklődő várta őket. Itt egyházi szer­ tartás következett, melynek keretében Mag Béla móravárosi segédlelkész tartott beszé­ det arról, milyen jelentőségű volt, hogy Szent István Magyarországot Szűz Mária oltal­ mába ajánlotta. A Szegedi Új Nemzedék tudósítása szerint több ezren vettek részt ezen az eseményen.63 Budapesten 1938. május 25-én a Hősök terén hatalmas méretű ünnepséggel nyitot­ ták meg a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust. A kongresszus ünnepségsorozata május 29-én zárult le. Ezalatt az öt nap alatt az egész ország — sőt túlzás nélkül állít­ hatjuk, hogy az egész katolikus világ — figyelme Budapestre irányult. így volt ez Sze­ ged esetében is. A város lakói a napilapok tutósításaiból és a Magyar Rádió helyszíni közvetítéseiből kísérhették figyelemmel az eseményeket. Természetesen nagy számmal voltak olyanok, akik személyesen akartak részt venni a budapesti ünnepségeken, s ezért egyénileg, vagy szervezett csoportokban felutaztak a fővárosba. A csoportosan utazókat kongresszusi különvonatok szállították Szegedről Budapestre. A sajtó tudósítások 6 000 és 7 000 közé tették azoknak a számát, akik a városból az eucharisztikus világkongresszusra felutaztak.64 Szeged hivatalos küldöttségét, amelyben a törvényhatósági bizottsági tagok vettek részt, dr. Pálfy József polgármester vezette.65 Mint tanulmányunk bevezetőjében már említettük, a XXXIV. Eucharisztikus Vi­ lágkongresszus záróünnepségeinek másnapján, vagyis 1938. május 30-án az Országház előtt, a Kossuth téren a Pacelli pápai legátus által bemutatott misével a katolikus egyház megnyitotta a Szent István jubileumi évet. A dátum kiválasztásához az adta az apropót, hogy a katolikus egyház május 30-án ünnepli a Szent Jobb megtalálását.66 Ezzel Szege­ den is befejeződtek a Szent István-emlékév előkészületei, melyek azonban szerves mó­ don nőttek át a jubileumi ünnepségekbe.

62 63 M 65 66

Délmagyqrország, 1938. május 17. 4. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. május 18. 2. p. Délmagyarország, 1938. május 22. 3—4. p. CsML. IV. B. 1401. b,/60. d. Szeged Város Főispánjának iratai. 280./938. sz. T arczai György: A z Arpádház szentjei. Szent István-Társulat, Bp. 1930. 62. p.

107

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV HELYI ESEMÉNYEI A SZENT JOBB SZEGEDI ÚTJÁIG

A Szent István jubileumi év egyházi megnyitását 1938. június 25-én követte az ál­ lami ünnepségsorozat megnyitója, a Szent István Emlékév Országos Bizottságának az Országház kupolacsarnokában tartott díszközgyűlésével. Eközben Szegeden változatla­ nul folytatódott az államalapítóról való megemlékezések sora. A szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1938. június 2-án tar­ totta ünnepi évzáró közgyűlését. Az évzárót eredetileg május 29-én akarták megtartani, de végül úgy döntöttek, hogy a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus miatt június 2-ára halasztják. (Ugyanis az egyetem vezetői — sok hallgatóval együtt — Budapestre utaztak az ünnepségekre.) Az évzáró közgyűlésen dr. Géléi József, az egyetem rektora mondott beszédet. A rektor Szent István halálának jubileuma alkalmából megállapította: mi magyarok 900 esztendeje példát mutattunk azzal, hogy nemzeti egységünk megte­ remtésével megalapoztuk nemzetünk nagyságát. Szent István történelmi jelentőségét nemcsak abban látta, hogy kereszténnyé tette népünket, hanem abban is, hogy a nép „történelmi nemzetiségeit egységbe kovácsolta, törvényeivel belső hatalmát örökre megalapozta, viselt háborúival és diplomáciai mesterfogásaival a nemzet tekintélyét örökre magasra emelte. Szent István minket kereszténnyé és Európa kitörölhetetlen és nélkülözhetetlen alkotó tényezőjévé tett. ”i Ugyanezen a napon közel 2 000 szegedi és Szeged környéki elemi iskolás gyerek utazott fel Budapestre nevelőik kíséretében, hogy „hódoljon” a Szent Jobb és a kor­ mányzói pár előtt. A gyerekek kevés kivétellel mind a Szívgárda tagjai voltak. Zarán­ doklatukat páter Alaker György S. J. és Kiss Károly tanfelügyelő szervezte meg. A gyereksereg déli 11 óra után érkezett fel a budai várpalota udvarába, és ott a kormány­ zó lakosztályával szemben oszlopokba sorakozott fel. A gyerekek és kísérőik lelkes tapssal fogadták az érkező Angelo Rótta pápai nunciust, Glattfelder Gyula Csanádi me­ gyéspüspököt és a többi előkelőséget. Egy kisfiú latin nyelven üdvözölte a pápai nun­ ciust, majd egy olasz nyelvű éneket adtak elő a tiszteletére. Ezután hozták ki a térre a Szent Jobbot, amelyet Mészáros János érseki helytartó a Szent Jobb őre kísért. Ének­ számok és szavalatok következtek, melyek után a gyerekek dr. Merx Elemér hitoktató vezetésével fogadalmat tettek a Szent Jobb előtt, hogy Szent István nyomdokában ha­ ladva szolgálják a hazát. Néhány újabb énekszám elhangzását követően a Szent Jobbot visszavitték őrzési helyére, a várkápolnába. Ekkor jelent meg a királyi palota nyitott teraszán Horthy Miklós kormányzó és felesége, akiket a szegedi elemi iskolások a „nemzeti Hiszekegy” elmondásával köszöntöttek. Két magyarruhás kislány és egy kisfiú hosszú verssel üdvözölte a kormányzónét, mint a „szegény gyermekek jótevő­ jé t” , és mezei virágokból készült koszorút nyújtottak át neki. Ezután ismét különböző énekszámok és magyar táncok előadása következett. Végül a csengelei tanyasi gyerekek Orosz Ferenc tanító betanításában élőképet mutattak be, „Kubikusok játéka” címmel.

1 Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 3. 3. p.

108

Az ünnepség a pápai és a magyar Himnusz eléneklésével zárult. A gyerekek még aznap éjjel visszaérkeztek Szegedre.2 1938. június 4-én nyitották meg a X. jubiláris Szegedi Ipari Vásárt. A megnyitóünnepségről, amely az iparcsamok udvarán zajlott le, a Magyar Rádió helyszíni közve­ títésben számolt be. Budapestről vitéz Petneházy Antal iparügyi államtitkár utazott le Szegedre, hogy az akkor éppen Berlinben tartózkodó Bornemissza Géza iparügyi mi­ niszter képviseletében megnyissa a vásárt.3 Az ünnepség déli 12 órakor kezdődött a Polgári Dalárda által előadott „Hiszekegy” kezdetű énekkel. Ezután Rainer Ferenc — a Szegedi Ipartestület és egyben a vásár rendező bizottságának elnöke — lépett a mikro­ fonhoz, hogy üdvözölje az iparügyi államtitkárt: „Büszkén jelentem a m. kir. kormány illusztris képviselőjének: Méltóságos Uram! Szeged kézműiparossága ismét teljesítette a kötelességét, megtörhetetlen, acélos kitartással tovább folytattuk az alkotó munkát. Bennünk él és virágzik lelkűnkben a most lezajlott eucharisztikus kongresszus áhitatos hangulata, amelyből mélyen meghatva léptünk át Szent István királyunk jubileumi évé­ be. A szent istváni (sic!) eszményt kiköltő magyar gondolat és ezt az eszményt tisztán megőrző hagyományos tiszteletadás vezette a Szegedi Ipari Vásárt rendező ipartestüle­ tet, amikor Szent István jubileumi évében eredeti célkitűzéseinek megfelelően a korsze­ rű haladás szem előtt tartásával megrendezte a Szegedi Ipari Vásárt. ”4 Rainer elismerő hangon beszélt Szeged iparosairól, akik a kiállítás méltó színvo­ nalát alkotásaikkal lehetővé tették. Hangsúlyozta, hogy a X. Szegedi Ipari Vásár sikere nemcsak a város, hanem az egész ország érdeke. Mindent összegezve nagyon derűs szí­ nekkel festette meg a szegedi ipari élet képét. Persze érthető, hogy egy ilyen országos jelentőségű eseményen „nem illett” a kép sötét részeire felhívni a hallgatóság figyel­ mét. Petneházy Antal államtitkár megnyitó beszédében kimagasló ünnepnek nevezte a X. Szegedi Ipari Vásárt. Különösen azért, mert — mint mondta — „jobb sorsot, na­ gyobb darab kenyeret csak úgy teremthetünk, ha a szétosztható javak mennyiségét sza­ porítjuk. Egy szegény országban erre a kézművesség hivatott. ”5 Ennek a „kézműves­ ségnek” a fejlődését akarta demonstrálni a Szegeden megrendezett vásár. Az ipari vá­ sárt 1938. június 12-én zárták be, és egyértelműen nagy sikerűként könyvelték el. Hoz­ závetőlegesen 60 000-re becsülték a látogatók számát, és ami ennél fontosabb: a vásá­ ron eladott termékek értéke meghaladta a 100 000 pengőt.6 Egyébként a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara 1938. május 31-én Szent Istvánserleg elnevezéssel vándordíját alapított. Ehhez az adta az apropót, hogy a Szent Istvánemlékévvel egybeesett a Szegedi Ipari Vásár jubileuma is. A 40 cm magas ezüstserleget a magyar korona díszítette. Fedőlapján a következő felirat volt olvasható: „A Szegedi Ipari Vásár Szent István Serlege. Adományozta a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara 1938.” A serleg alján levő ezüstlapokra vésték be azoknak az iparosoknak a nevét, akik az egyes években a Szegedi Ipari Vásáron bemutatott tárgyaikon „legjobban egyesítet­ ték a kézműipari tökéletességet és a kereskedelmi értékesítésre való alkalmasságot. ”7

2 3 4 3 6 7

Szegedi Napló, 1938. június 3. 2. p. Délmagyarország, 1938. június 5. 3. p. Szegedi Napló, 1938. június 5. 3—4. p. Délmagyarország, 1938. június 5. 3. p. Délmagyarország, 1938. június 14. 4. p Délmagyarország, 1938. június 1. 2. p.

109

1938 januárja óta — miközben az eddig ismertetett események zajlottak Szegeden — megfelelő ütemben haladtak előre az alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom res­ taurálási munkálatai. így semmi akadálya nem volt, hogy az egyházi és városi hatósá­ gok által kijelölt időpontban, vagyis 1938. június 5-én megtörténjen a templom ünnepé­ lyes újraavatása.s A nagy eseményre nemcsak helyi előkelőségeket, hanem országos te­ kintélyű vendégeket is vártak. Szeged főispánjának egy 1938. május 31-én kelt jelenté­ séből tudjuk, hogy az ünnepségeken való részvételét jelezte József főherceg, gróf Teleki Pál kultuszminiszter és Hóman Bálint tárcanélküli miniszter.9 A június 5-ei ünnepségre azonban egyikük sem tudott eljönni, egyéb váratlanul közbejött események következtében. József főherceg például bánkúti uradalmának felügyelője hirtelen halála miatt volt kénytelen kimenteni magát, akinek temetésén vett részt.io Az újjáalakított templom felszentelését Glattfelder Gyula megyéspüspök tulajdon­ képpen már június 4-én elvégezte. Másnap — pünkösd vasárnapján — folytatódtak az avatóünnepségek. Délelőtt 10 órakor Glattfelder püspök ünnepélyes nagymisét celebrált az újjászentelt templomban. Ezen a város és a vármegye összes notabilitása megjelent. A nagymise után a templom előtti téren több ezer hívő jelenlétében díszközgyűlést tar­ tott a Szeged-Alsóvárosi Római Katolikus Egyházközség. A díszközgyűlést P. Schneider Vencel, a ferences kolostor házfőnöke és alsóvárosi plébános nyitotta meg. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akiknek áldozatkészsége és adakozása lehetővé tette a templom restaurálását. (A restaurálás költségei mintegy 100 000 pengőt tettek ki.) Ezután dr. Pálfy József polgármester mondta el ünnepi beszédét. Utalt a Szent Jobb országjáró kőrútjára, amelyre a Szent István jubileumi év alkalmából került sor. Majd Szeged lakóiról a következőket mondta: „Ennek a városnak szorgalmas, józan, magyar népe sohasem hagyta magát megtéveszteni idegen jelszavakkal, forradalmak hangulatával, álomképek vízióival, hanem megmaradt mindig a realitások biztos és szi­ lárd alapzatán...”it Múltjához volt tehát következetesen ragaszkodó Alsóváros népe, amikor most újra épített és nem rombolt. A polgármester nagy elismeréssel szólt P. Schneider Vencel házfőnök fáradhatatlan munkájáról és a ferencesek műemlékmentő te­ vékenységéről. Majd átadta a házfőnöknek azt az okiratot, mely Szeged város hatóságá­ nak a ferencrendi barátok által végzett munka iránti elismerését és dicséretét tartalmaz­ ta. Dr. Pálfy József bejelentette, hogy a város legközelebbi közgyűlése elé terjeszt egy javaslatot, miszerint a templom körüli Mátyás király teret nevezzék el Hunyadi-li­ getnek. Kijelentette: a város hatósága minden tőle telhetőt megtesz, hogy valóra váljon gróf Klebelsberg Kuno elgondolása, amely értelmében stílszerűen kiképzett park léte­ sülne a templom körül. Ebben felállítanák a magyar történelem Szegedhez kapcsolódó dicső alakjainak — Hunyadi Jánosnak, Szilágyi Erzsébetnek, Hunyadi Lászlónak, Kapisztrán Jánosnak és Mátyás királynak — ércből, illetve márványból készült szobrait. A polgármester természetesen most nem szólt arról, hogy 1938-ban a városnak e terv ki-* * A restaurált templom felavatásának időpontjára vonatkozó iratok: SzCsEPL. 1588./1938. sz. és CsML. IV. B. 1401. b./oO. d. Szeged Város Főispánjának iratai. 507./1938. sz. « CsML. IV. B. 1401. b./60. d. 507./1938. sz. Dr. Imecs György, Szeged főispánja jelentése a Szent István Emlékév Végrehajtó Bizottságának Budapestre a Szegeden 1938-ban tartandó. Szent István-emlékévvel kapcsolatos ünnepségekről. 10 SzCsEPL. 1588./1938. sz. 11 Szegedi Napló, 1938. június 8. 3. p.

110

vitelezésére nincs pénze. És nem volt az elkövetkező háborús évek alatt sem. így a Hu­ nyadi-liget terve megvalósulatlan maradt. A nagy tetszéssel fogadott polgármesteri beszéd után Vinkler Elemér kormányfő­ tanácsos tolmácsolta a szegedi római katolikus egyházközségek üdvözletét a díszköz­ gyűlés résztvevőinek. Végül Glattfelder püspök szólalt fel. Az elismerés hangján be­ szélt a ferencesek évszázados nemzetépítő és nemzetfenntartó kulturális munkásságáról, akik a török hódítás idején is ébren tartották a magyar nemzeti érzést és a keresztény hi­ tet. Ennek köszönheti Szeged népe, hogy megmaradt kereszténynek és magyarnak — mondta Glattfelder. „Ha a ferencesek szellemében folytatjuk harcainkat, jöhetnek fe­ lénk viharok, akkor e vihar csak pillanatnyi szerencsétlenség lesz, s megmarad szá­ munkra a haza integritása.”^ — fejezte be a szokásos gondolatmenettel beszédét a me­ gyéspüspök. A díszközgyűlés után az alsóvárosi kultúrházban a meghívott előkelőségek ebéden vettek részt. Az alsóvárosi Havas Boldogasszony templomának felszentelését követő napokban tartották Szeged több középfokú oktatási intézményében a tanévzáró ünnepélyeket, me­ lyeket egyúttal felhasználtak arra, hogy a Szent István jubileumi évről megemlékezze­ nek. A Madách utcai állami polgári fiúiskola június 6-án délután rendezte meg Szent István-ünnepélyét az intézet tornatermében.>3 A Szeged III. kerületi Magyar Királyi Ál­ lami Szent Imre Herceg Polgári Fiúiskola szintén június 6-án tartotta Szent István-emlékünnepélyét az alsóvárosi kultúrházban. Az ünnepélyen, melyen az iskola tanulói elő­ adták a „Szent Imre” című háromfelvonásos, zenés színművet, megjelent Glattfelder püspök. A Szegedi Új Nemzedék tudósítása szerint: „A darab tanítása és minden szava a ma élőknek igazán aktuális volt, mert kifejezetten aláhúzta a keresztény és nemzeti gondolatot, amelyre nemcsak az ország építésében van szükség, hanem annak megújho­ dásában is.”*1314*16 Az elemi iskolák közül a rókusi elemi iskola évzáró ünnepélyéről kell külön meg­ emlékeznünk. Ugyanis az 1938. június 12-én délután tartott ünnepélyen szentelték fel az iskola Szent István-díszzászlóját. A Szent István képmásával díszített zászlót a Szent Rókus-templomban szentelte fel dr. Henny Ferenc főesperes-plébános. Az ünnepségen Szenthelyi-Molnár István hitoktató és Szabó János igazgató mondott beszédet, példaké­ pül állítva Szent Istvánt és fiát, Szent Imre herceget a megjelentek elé.>5 A Szent István jubileumi év szegedi eseménysorozatának következő színhelye Domaszék volt. Ezen a szegedi tanyaközponton június 19-én helyezték el a „Zöldfás-iskola” mellett épülő kápolna alapkövét. Domaszék ekkor a Szeged-zákányi plébánia filiája volt, s eddig nem rendelkezett külön istentiszteleti hellyel sem. Az ünnepséget június 19-én délelőtt 9 órakor ünnepi mise vezette be, melyet Széli József plébános celebrált a „Zöldfás-iskola” udvarán. A mintegy 800 főnyi ünneplő közönség ezután az épülő ká­ polnához vonult, ahol Koncz Ede igazgató-tanító felolvasta az alapkőben elhelyezendő okmány szövegét. Az okmányt Széli József plébános helyezte el. Délben újra misét tar­ tottak. Az ünnepség bankettel zárult, is A kápolna építése kétségkívül helyi kezdemé­ nyezésre indult meg, de jól illeszkedett az Actio Catholica „Szent István temp>2 13 14 >5 16

Uo. Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 5. 8. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. június 9. 4. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. június 14. 6. p. Szegedi Napló, 1938. június 21. 2. p.

111

lomépítési mozgalma” elképzeléseinek keretei közé. Ennek a mozgalomnak az volt a célja, hogy azokat a kis lélekszámú egyházközségeket, ahol helyi erőből nem tudnának önálló istentiszteleti helyiséget építeni, hozzásegítsék ilyenek megépítéséhez. Az Actio Catholica kápolna-típusterveket is készíttetett a kivitelezés megkönnyítésére. „Az épület torony nélküli, két helyiségből álló, tisztes, de egyszerű épület. A terv egységes nor­ mál-terv, ami által a költség már kevesebb. Úgy készül azonban, hogy esetleg később torony is készül hozzá, de ez már helyi feladat lesz.”>7 Az 1938 június közepét követő napokban a szegedi lakosok egyre fokozódó ér­ deklődéssel figyelték a közelgő nagy esemény, a Szent Jobb Szegedre érkezésének elő­ készületeit. A helyi napilapok mind terjedelmesebb cikkekben tájékoztatták olvasóikat a szervezési munkálatokról. A Szent Jobb szegedi látogatásának előkészítésére külön bi­ zottság alakult, melyben a városi hatóságok és az állami szervek képviselői, valamint egyházi személyek vettek részt. Csongrád vármegyét dr. Dósa István alispán, Csanád vármegyét pedig dr. Ring Béla alispán képviselte a bizottságban, amely jó előre meg­ kapta az Actio Catholica Országos Elnökségének tájékoztatóját a Szent Jobbot szállító Arany vonat negyedik útjáról. Eszerint a vonat 1938. június 26-án reggel 6 óra 33 perc­ kor indul a budapesti Keleti pályaudvarról, és Soroksár — Kiskunlacháza — Kunszentmiklós — Tass — Fülöpszállás — Kiskőrös — Kalocsa — Kiskőrös — Kiskunhalas — Kiskunfélegyháza érintése után fut be Szegedre, a tervek szerint június 26-án 19 óra 10 perckor. Innen másnap délelőtt 10 órakor indul Hódmezővásárhely — Szentes — Csongrád — Gátér — Kiskunfélegyháza — Kecskemét — Nagykőrös — Cegléd útvona­ lon át vissza Budapestre.>8 Az előkészítő bizottság június 7-én ült össze, hogy részletesen megvitassa a Szent Jobb Szegedre érkezésével kapcsolatos teendőket. Az ülésen az ünnepségek lebonyolítá­ sára kétféle terv merült fel. Az egyik szerint az Arany vonat a villamos sínéin bement volna a Széchenyi térre, hogy ott kezdődjön az ünnepély. A másik elgondolás hívei úgy tartották helyesebbnek, ha a Szent Jobbot a szegedi nagyállomáson fogadnák, illetve a város vezetői eléje utaznának Kistelekig. Megérkezése után a Fogadalmi templom elé kísérnék, és ott kezdődne meg az ünnepség. Hosszas vita után úgy döntöttek, hogy az Aranyvonatot nem viszik be a Széchenyi térre, mert ennek technikai akadályai vannak. Ugyanakkor a városi vezetők sem utaznak a Szent Jobb elé, hanem a nagyállomáson fo­ gadják az egyházi, katonai és más előkelőségekkel együtt. Onnan díszkísérettel ötös és négyes fogatokon viszik be az ereklyét a dóm elé. Mégpedig úgy, hogy a június 26-ai Szent Szív-körmenet csatlakozik a Szent Jobbot kísérőkhöz. Megállapodtak a Fogadal­ mi templom előtt tartandó ünnepség fő részleteiben, és abban, hogy a Szent Jobbot éj­ szakára a Fogadalmi templomban helyezik el. Ott mindenki megtekintheti, s a dóm mindaddig nyitva marad, amíg a közönség elvonul az ereklye előtt. Másnap reggel a Fogadalmi templom előtti téren misét tartanak, amely után a Szent Jobbot az érkezésé­ hez hasonló módon kísérik ki a nagyállomásra. >9 Hamarosan elkészült a Szent Jobb szegedi tartózkodását percnyi pontossággal megtervező forgatókönyv. Ebben az ereklye szállítási útvonalától az azt kísérő menet-17*9 17 SzCsEPL. 300 /1938. sz. is CsML. IV. B. 1407. c. Szeged Város Polgármesteri Hivatalának iratai, közigazgatási iratok. (To­ vábbiakban: Sz. V. P. H. közig, ir.) 28 036./1938. sz. 19 CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 27 791./1938. sz.

112

ben részvevők sorrendjén, valamint a szükséges rendészeti és egészségügyi intézkedése­ ken át a Szent Jobb kíséretének elszállásolásáig mindent pontosan megterveztek. A leg­ apróbb részletekről sem feledkeztek meg. A szükséges díszítési munkálatok, a dóm előtti ünnepségek hangosítása, a reflektorok beszerzése és felszerelése éppúgy szerepelt a forgatókönyvben, mint az, hogy milyen időpontokban harangozzanak az egyes katoli­ kus templomokban. 20 Az előkészületekből Szeged szinte minden katolikus egyházi vagy világi szerveze­ te, és majdnem valamennyi állami hatóság részt vállalt. Az ünnepségek zavartalan lebo­ nyolításában azonban a rendőrségnek jutott a legnagyobb szerep. Dr. Buócz Béla városi rendőrfőkapitány-helyettes június 19-én adta ki utasításait a Szent Jobb-ünnepségek le­ bonyolítására. Az ünnepségek rendjét biztosító tisztviselők és őrszemélyzet feladatainak megjelölésén kívül térképen jelölte be a Szent Jobb dómba vitelének útvonalát. Ugyan­ akkor felbecsülte, mekkora tömeg megjelenésére kell számítani. A Szent Szív-körmeneten a tapasztalatok szerint 15-20 000 hívő szokott részt venni. A körmenethez csatlako­ zó vidéki küldöttségek és a külön várakozó egyesületek tagjainak számát 5 000 főre tak­ sálta. Ezenkívül a Hivatásszervezet azt jelezte, hogy 10 000 személlyel kíván a menetbe bekapcsolódni. A mozgatandó tömeg tehát 32-35 000 főre tehető .21 Ezekből a doku­ mentumokból a városi rendőrfőkapitány-helyettes tájékoztatásul egy-egy példányt kül­ dött a polgármesteri hivatalnak és a püspökségnek. A Szent Jobb szegedi látogatását előkészítő bizottság június 15-én helyszíni szem­ lét tartott a Fogadalmi templom előtti téren és az ereklye bevonulásának útvonalán. Ki­ jelölték a különböző csoportok, egyesületek, testületek, hatóságok, stb. helyét a téren és a Boldogasszony sugárúton .22 A szegedi újságok június 18-án jelentették, hogy dr. Tóth Béla polgármester-helyettes kiküldte a Szent Jobb szegedi látogatásának ünnepsé­ geire szóló meghívókat a város közéleti vezetőinek és a különféle egyesületeknek. A címzetteket felkérte, hogy amennyiben meg kívánnak jelenni a Szent Jobb fogadásán a nagyállomáson, illetve a dóm előtti ünnepélyen, azt június 20-ig jelezzék az ünnepsége­ ket előkészítő bizottságnál. Ha ez megtörténik, akkor juttatják el hozzájuk a rendezvé­ nyeken való részvételt lehetővé tevő jegyeket.23 Június 21-én pontosították a Szent Jobb érkezésének idejét: Az ereklyét szállító Aranyvonat június 26-án nem 19 óra 10 perc­ kor, hanem hét perccel később érkezik meg a nagyállomásra. Ugyanekkor a polgármes­ ter-helyettes felhívta a szegedi nőegyesületeket, hogy jelentsék be, hány magyarruhás taggal kívánnak részt venni az ünnepségeken.24 A rendezők ugyanis szerették volna, ha minél több színpompás csoport emelné a nagy esemény fényét. A városban megjelenő napilapok többször közölték a Szent Jobb szegedi tartózko­ dásának pontos eseménysorozatát. Szeged utcáin falragaszok jelentek meg, melyek fel­ hívták a polgárok figyelmét a Szent Jobb szegedi útjának jelentőségére. Június 22-én dr. Tóth Béla polgármester-helyettes két hirdetményt bocsátott ki a város lakóihoz. Az egyikben a közelgő nagy esemény jelentőségét méltatta. Majd kifejtette, mennyire kívá-20134 20 CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 27 791./1938. sz. 21 SzCsEPL. 1700./1938. sz. A Szent Jobb szegedi tartózkodásának iratanyaga. Benne dr. Buócz Béla 908./25-1938. köz. sz. alatt iktatott utasításai és a térképek. 22 Szegedi Napló, 1938. június 15. 3. p. 23 Szegedi Napló, 1938. június 18. 3. p. 24 Délmagyarország, 1938. június 21. 2. p.

113

natos, hogy ezekben a napokban a város külsőleg is ünnepi színt öltsön. Ezért Szeged minden háztulajdonosát felszólította, hogy házaikat június 26-án és 27-én nemzetiszínű zászlókkal lobogózzák fel. A felvonulás útvonalán lévő épületek lakóit arra kérte, hogy ablakaikat világítsák ki, és díszítsék fel szőnyegekkel, virágokkal esetleg nemzetiszínű girlandokkal. A díszítésre színes Szent István-plakátokat lehetett igényelni a város nép­ jóléti hivatalánál. A polgármester-helyettes felkérte Szeged összes munkadóját, iparosát és kereskedőjét, hogy június 27-én — ami hétfői nap volt — 10 óráig szüneteltessék a munkát, illetőleg üzleteiket tartsák zárva. Ugyanis addig tartózkodik a Szent Jobb a vá­ rosban. A másik hirdetmény azt adta tudtára a lakosságnak, hogy június 27-én reggel 8 órakor Glattfelder Gyula megyéspüspök a Fogadalmi templomban ünnepélyes misét ce­ lebrál, melyre a polgármester-helyettes a „város hazafias közönségét” meghívja. Egy­ ben kéri mindazokat, akik a Szent Jobb fogadásán és a körmeneten részt vesznek, hogy a hétfői misén és utána az ereklye nagyállomásra történő kikísérésén ugyancsak jelenje­ nek meg. 25 Szeged ünnepi külsejének kialakításában természetesen igen jelentős szerep jutott a városi hatóságoknak. Az ezzel kapcsolatos munkákat a városi kertészet alkalmazottai végezték e l .26 Gondoltak a Szeged környéki településeken élő lakosokra is, akik szeret­ ték volna látni a Szent Jobbot. Számukra külön vonatokat és buszjáratokat indítottak. A vonatokon utazók félárú utazási kedvezményben részesültek úgy, hogy akik a Szent Jobb-ünnepségekre egy útra szóló jeggyel beutaztak Szegedre, azok ennek felmutatásá­ val ingyen utazhattak vissza lakóhelyükre.25262728 A városban működő katolikus egyházi és világi egyesületek szintén teljes erővel készülődtek a Szent Jobb látogatására. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek és a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők szegedi szervezetei a Szegedi Ipari Munkavállalók Hivatásszervezetével karöltve elhatározták, hogy a MÁV Fiúintemátus udvarán június 26-án délután Szent István-díszgyűlést tartanak. Az ezen megjelenők a díszgyűlés után vonulnak a Szent Jobb fogadására, majd a körmenetre. A díszgyűlés szervezői — Nagy Töhötöm S. J. és dr. Radnai Mikes — már hetekkel előbb végigjárták a szegedi ipari vállalatok vezetőit, s azok készségesen ajánlották fel segítségüket a Szent István-ünnep fényének emelésére. A szervezők személyéből látható, hogy ismét a szegedi katolikus korporativ szervezkedések rendezvényéről volt szó. Erre a tényre a Szegedi Új Nemze­ dék világosan rámutatott a tervezett ünnepély kapcsán: „Leglázasabb munkával készül­ nek az Aranyvonat és a Szent Jobb fogadtatására azok a keresztény szellemű szociális mozgalmak, amelyek Szegedről elindulva a legutóbbi év folyamán a Csonkaország egész közvéleményét foglalkoztatták ... A nagyarányú mozgalmi élet ... Szegeden lehe­ tővé teszi, hogy a Szent Jobb ünnepélyes fogadtatásába minden társadalmi réteg szerve­ zetten kapcsolódjék be s valószínű, hogy a hatalmas előkészületek eredményeképen (sic!) e mozgalmi élet az eddiginél is nagyobb lendítő erőt kap.”2« Más egyesületek, illetve intézmények szintén sorra értesítették tagjaikat, hogy jú ­ nius 26-án mikor és hol gyülekezzenek a Szent Jobb üdvözlésére. Legtöbbjük a Szent 25 26 27 28

114

Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 23. 3. p. CsML. iy . BA1407. c. Sz. V. P. H. közig. ir„ 27 791./1938. sz. Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 24. 3. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 23. 3. p.

Szív-körmenet kiindulási helyére, a Gyöngy utcába (ma Dáni János utca) hívta a tagsá­ gát. Azonban a szegedi gimnáziumok igazgatói például arra szólították fel tanulóikat, hogy saját iskoláikban gyülekezzenek, ahonnan tanáraik vezetésével vonulnak az erek­ lye elé.29 Mások a Boldogasszony sugárútba torkolló utcák sugárút felőli részén vára­ koztak a Szent Jobb-körmenetre. (Főleg a Bécsi körút Szentháromság utca és Boldogasszony sugárút közötti részén.) A Szent Jobb szegedi látogatását előkészítő bizottság végül úgy döntött, hogy az érkező ereklye elé mégis utazzon Kistelekig egy fogadócsoport. Ebben dr. Imecs György, a város főispánja, dr. Tóth Béla polgármester-helyettes; egyházi részről pedig Breisach Béla püspöki helynök, Raskó Sándor pápai prelátus és Barmos György főespe­ res volt j e l e n . 30 A bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy Szeged határától, Pálmonostorától a vasúti sínek mentén kétoldalt iskolásgyerekek álljanak sorfalat az Aranyvo­ natnak. így aztán amikor Pálmonostorára ért a Szent Jobbot szállító vonat, a gyerekek — mint „élő telefon” — egymásnak kiáltották végig, egészen a szegedi nagy állomásig: Jön István király! A hír 22 perc alatt jutott el Szegedre. A nagyállomástól a városházáig ugyanilyen módon továbbították a tanulók, hogy megérkezett a Szent Jobb.31 A városi rendőrfőkapitány helyettese utasítást adott, hogy az elemi és középiskolák többi tanuló­ ja a Boldogasszony sugárúton és a Gizella téren (ma Aradi vértanúk tere) az úttest két oldalán helyezkedjen el, a kötélkordon mögött a k ö z ö n s é g g e l . 32 Az előrelátó szervezők még azt is meghatározták, hogy a Szent Jobbot kísérő tö­ meg hány főből álló sorokat alkotva kövesse az ereklyét. Mivel 32-35 000 főre számí­ tottak, ezért úgy döntöttek, hogy a menet résztvevői nyolcas sorokba felfejlődve vonul­ janak. A Boldogasszony sugárút nagyállomás felőli végétől a Fogadalmi templom előtti térig ugyanis 1100 méter a távolság, s ilyen nagyszámú embernek minimálisan nyolc fős sorokban kell haladnia, hogy a tervek által megszabott idő alatt végigérjenek a su­ gárúton.33 Azokat a lakosokat, akik nem kívántak a Szent Szív-körmenetben felvonulni, felkérték, hogy június 26-án legkésőbb 18 óráig foglalják el a Boldogasszony sugárút közelében a számukra kijelölt helyeket. Onnan csatlakozhatnak majd a Szent Jobbot kí­ sérő díszmenethez. A közönségnek az a része, amely nem vonult a menettel, hanem csak nézőként jelent meg, nem tudott bejutni a Dóm térre. Ők a Szent Jobb és kísérői­ nek elvonulása után a Gizella térre mehettek, ahol az ünnepséget hangszórókon hallgat­ hatták végig. A város pogármesteri hivatala ugyanakkor megtiltotta, hogy június 26-án 19 és 21 óra között Szeged mulatóhelyein zene, ének és hangos mulatozás follyon.34 Ilyen nagyarányú előkészítő munka után érkezett el 1938. június 26. Az ünnep­ ségsorozat kiindulópontja a jezsuiták Gyöngy utcai Szent József-temploma volt. Innen indult 17 órakor a Szent Szív-körmenet, melyen egyes becslések szerint 20-30 000, má­ sok szerint 30-35 000 fő jelent meg. A körmeneten 70 csoport vett részt. Teljes felsoro­ lásukra itt most nem vállalkozhatunk, csak néhányat említünk a legjelentősebbek közül a sokszínűség illusztrálására. A menetet a Szívtestőrök nyitották meg. Utánuk követ-293014 29 Szegedi Napló, 1938. június 25. 4. p. 30 Délmagyarország, 1938. június 28. 3. p. 31 A Szent István Emlékév, 239. p. 32 CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig. ir., 27 791./1938. sz. Dr. Buócz Béla városi rendőrfő­ kapitány-helyettes 1938. június 19-ei utasításai. 33 Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 25. 2. p. 34 Szegedi új Nemzedék, 1938. június 26. 3. p.

115

keztek a Vakok Intézete növendékei, a tanítóképző intézet énekkara, az Átmeneti Le­ ányotthon lakói, a Szent Zita Leánykor, a rókusi és az Aigner-telepi Katolikus Dolgozó Leányok formaruhás csoportja, a Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége délvi­ déki csoportjai, a Katolikus Tisztviselőnők, a Felnőtt Lányok és Úrilányok Máriakongregációja, a Jézus Szíve Szövetség, a Hadastyánok, a Röszkei Gazdakör, a dohány­ gyári tisztviselők és munkások, a postások, a vasutasok, a Felsővárosi Iparoskor, a sze­ gedi vitézek, a belvárosi hitbuzgalmi egyesületek, a női szerzetesrendek, a papság, a városi és állami hivatalok vezetői, a női kongregációk, a Katolikus Nővédő Egyesület, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, az oltáregyletek, a Szent Vince egyesületek és a Lujzikák. Majd a szegedi plébániák hívei, az Alsóvárosi Katolikus Egyesület, a Katolikus Népkör, a Mezőgazdák Köre, a Szeged IV. Kerületi Polgári Kör, a Katolikus Ifjúsági Egyesület, a Paprikakészítők Egyesülete, a Szent Antal és Szent József Egyesü­ let, a Paprikaszövetkezet, a Katolikus Ifjúsági Egyesület leánytagjai fáklyákkal, az Al­ sóvárosi Leánykor fehérruhás csoportja, a Kis Szent Teréz Leánykor tagjai magyarruhá­ ban, a Szőregi Leánykor, a Szőregi Oltáregylet, a Szőregi Katolikus Legényegylet, az Alsóvárosi Oltáregylet és a Ferences Harmadrend tagjai vonultak. A menetet a vidéki plébániák (Apátfalva, Battonya, Deszk, Kiszombor, Lengyelkápolna, Magyarcsanád, Makó, Öttömös és Pusztamérges) hívei zárták papjaik vezetésével. Az egyébként is színpompás menet fényét emelte, hogy a szatymazi plébánia hívei búzából font hatal­ mas Szent Szívet vittek, míg a Jézus Szíve Szövetség virágokból kirakott Szent Szívvel és a Szent Korona, valamint a koronázási jelvények szintén virágokból elkészített másaival vonultak fel. Az oltáriszentséget díszes tartójában baldachin alatt dr. Becker Vendel pápai ka­ marás vitte. A menet a Tisza Lajos körúton, majd a Szentháromság utcán haladt végig, és fél óra elteltével ért el a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek alsóvárosi zárdájához. Ott a zárda iskoláinak formaruhás, babosruhás és magyarruhás növendékei fogadták sorfalat állva, kezükben virággal. A zárda kapujában pazarul feldíszített Jézus Szívé-oltárt állítottak fel a körmenet alkalmából. Az oltárnál rövid litániát tartottak, utána pedig hálaadás következett a Budapesten megtartott XXXIV. Eucharisztikus Vi­ lágkongresszus sikeréért. (Ezt a hálaadást a katolikus püspöki kar rendelte el az egész országban Jézus Szíve ünnepén.) Dr. Becker Vendel áldást osztott az oltáriszentséggel, melyet ezután a zárda kápolnájába vittek. Ugyanakkor onnét kihozták a Fogadalmi templomból előre a zárdába átszállított Szent Gellért-ereklyét. A körmenet ezzel foly­ tatta útját a Boldogasszony sugárút felé, hogy ott megvárja a Szent Jobb érkezését, és csatlakozzon annak kísérőihez.3535 35 Szegediúj Nemzedék, 1938. június 28. 3. p. Jézus Szent Szívének tisztelete a római katolikus egyházban a XVII. század óta terjedt el egyre na­ gyobb méretekben. Ebben a kultuszban Jézus Szíve Jézus egyéniségének, gondolat-, érzés- és akaratvilágá­ nak szimbóluma. Az őskereszténységig visszavezethető Jézus Szíve-tisztelet a nagy középkori misztikusok után Alacoque Szent Margit hatására kezdett mind szélesebb körben népszerűvé válni. Bár a janzenizmus és a jozefinizmus erősen ellenezte, XIII. Kelemen pápa 1765-ben egyes helyeken hivatalosan is engedélyezte Jézus Szent Szíve ünnepének megtartását. Ezt az ünnepet IX. Pius (1856), XIII. Leó (1889), XI. Pius (1929) és XII. Pius fokozatosan kiteijesztette az egész ró.mai katolikus egyházra, és a magasabbrendű un. főünnepek közé sorolta. Jézus Szent Szíve ünnepéül az Űrnapja nyolcada utáni pénteket jelölték ki. Jézus Szíve tiszteletéből fakad a „Krisztus király” ünnepe, valamint családok, közösségek és országok felajánlása. Magyarországot az esztergomi érsek és a római katolikus püspöki kar először 1915. január 1-jén ajánlotta fel „Jézus Szentséges Szívének”. Másodszor pedig éppen 1938-ban, a Szent István jubileumi év megnyitásakor került sor ilyen felajánlásra. (Katolikus Lexikon II. kötet. Szerk.: Bangha B éla S. J. A Magyar Kultúra kiadása, Paflas R. T. Nyomdája, Bp. 1931. 441—442. p.)

116

Ugyanabban az időpontban, amikor a Szent Szív-körmenet elindult, a MÁV Fiúintemátus udvarán megkezdődött a szegedi és Szeged környéki katolikus korporativ szervezetek Szent István-díszgyűlése. Ennek előkészítéséről a fentiekben már szóltunk. A mintegy 8-10 000 résztvevő a Fogadalmi templom előtti téren gyülekezett. Onnan zárt sorokban, zeneszó mellett vonultak az ünnepség színhelyére. A gyűlés szónokait a szervezők nagy gondossággal választották ki, ügyelve arra, hogy a magyar társadalom szinte minden rétegét képviseljék. A „Magyar Hiszekegy” elhangzása után Szabó Ist­ ván, a Szegedi Ipari Munkavállalók Hivatásszervezetének egyik tagja nyitotta meg a díszgyűlést. Horváth Géza asztalossegéd a munkásokhoz szólt. Beszédében Szent Ist­ vánt a magyarság első gazdájának és munkaadójának nevezte, aki évezredekre adott munkát és kenyeret a magyar népnek. A törvényhozókat felszólította, hogy a szociális problémák megoldásában Szent István nyomdokában haladjanak. Sürgette a keresztény alapon álló iparosszervek és munkáskamarák mielőbbi felállítását. Fodor Mihály forrás­ kúti gazdalegény a testvéri együttérzés szükségességét hangoztatta. Nagy tetszéssel fogadta az ünneplő közönség Szőnyi István egyetemi hallgatót, aki bejelentette, hogy a katolikus egyetemisták is be akarnak kapcsolódni a keresztény szel­ lemű korporációs szervezkedésbe. Honkó Ilona a Katolikus Dolgozó Leányok Rókusi Csoportját képviselve a magyar anyák és a magyar családok erkölcsi védelmének fon­ tosságát hangsúlyozta. Kifejtette: az állam életében a legfontosabb feladat a nőknek jut azáltal, hogy ők a magyar családok összetartói. Élénk érdeklődés fogadta a budapesti katolikus gyárimunkás-mozgalom, az Egyházközségi Munkásszakosztály (EMSZO) küldöttét, Varga Sándort. „Ötvenezer budapesti magyar munkás nevében mondom: a ti kezeteket mi soha el nem engedjük.”36 — kezdte beszédét. Kijelentésének alátámasztá­ sára rögtön egy konkrét tervet ismertetett. Az EMSZO és a Szegedi Hivatásszervezet tagjai által előállított termékeket közvetlenül egymás között cseréljék ki. így szabadul­ janak meg a munkásokon élősködő kereskedőktől. „Megyünk és visszavonhatatlanul menetelünk a munkás-Krisztus zászlója alatt ... Mi vagyunk a jövő Magyarország!”37 — fejezte be szónoklatát. Ezután Olejnyik József mondott beszédet. Olejnyik városszer­ te ismert régi szociáldemokrata vezető volt, aki jelentős szerepet játszott a szegedi szo­ ciáldemokrata mozgalomban az 1920-as években és az 1930-as évek első felében, 1929től tagja volt a város törvényhatósági bizottságának. 1938-ban vált ki a szociáldemokra­ ta pártból és csatlakozott a Hivatásszervezethez.38 Most a díszgyűlésen arról beszélt, hogy két évtizeden át a szociáldemokrata párt helyi szevezetének vezető pozicióit töltöt­ te be, de belátta: „lélek és hit nélkül nincs haladás” . Kijelentette, eddig az elnyomott munkásságért, annak jobb megélhetési lehetőségéért, szociális helyzetének javításáért küzdött, és ezután is folytatja ezt a munkát. Ám most már a Hivatásszervezet köteléké­ ben. „Itt találta meg ugyanis azt a pluszt, a valláserkölcsi és nemzeti alapot, amely az Isten és a léleknélküli szociáldemokráciából hiányzott.”39 Olejnyik beszédét hatalmas taps fogadta.36789

36 Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 28. 4. p. 37

U o.

38 Olejnyik József tevékenységére vonatkozólag: Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1919—1944. Szerk. és bev.: Serfóző Lajos. Szegedi Nyomda, Szeged 1977 62., 6 8 -6 9 ., It? ., 147., 289., 293., 382., 392., 421., 591., 593. és 608. p. 39 Szegedi Új Nemzedék, Í938. június 28. 4. p.

117

A díszgyűlés utolsó szónoka a Hivatásszervezet egyik megalapítója és fő szervező­ je, a jezsuita P. Kerkai Jenő volt. „Fenséges dolog, hogy Szent István király eljön kö­ zénk.” — mondta. „Hatvan falu képviselői és Szeged munkásságának ezrei megilletődött lélekkel várják Őt. Nem pusztaságba, de termékeny talajra érkezik. Vallomást te­ szünk előtte, hogy mi szívünk gyökeréig, a lelkünk legmélyéig magyarok és kereszté­ nyek vagyunk. A szocializmus a bolsevizmus végnapjait éli, az anarchia pedig már meghalt, mielőtt megszületett volna. Igen, mert Isten nélkül akartak boldogulni. Egye­ dül a mi ütünk a helyes út és bátran állhatunk a Szent Jobb elé, mert megtettük és meg­ tesszük a jövőben is kötelességünket. ”4o — hangzottak P. Kerkai nagy magabiztosság­ ról tanúskodó szavai. A díszgyűlés befejezése után az egybegyűltek ismét zárt rendbe sorakoztak, és a Boldogasszony sugárúton csatlakoztak a Szent Jobb-körmenethez. A szegedi nagyállomáson 18 óra után kezdett gyülekezni a Szent Jobb fogadására meghívottak csoportja. Az állomás épületét örökzöldből font girlandok, a magyar és a pápai zászló, egy Szent Istvánt ábrázoló zászló, Szeged város színei és címerek díszítet­ ték. A peron oszlopai mellé pálmákat állítottak. A sínig, amelyre az Aranyvonat befu­ tott, piros szőnyeget terítettek. A szőnyeg peron felőli végénél álló emelvényre helyez­ ték el a Szent Szív-körmenetben a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek al­ sóvárosi zárdájából elhozott Szent Gellért-ereklyét, hogy „900 év után itt történjen meg Szent István és Szent Gellért vértanú püspök találkozása.”41 19 órára megérkezett a vá­ ros és a vármegye minden prominens személyisége: Dr. Shvoy Kálmán nyugalmazott altábornagy, országgyűlési képviselő tábornoki egyenruhában, más magas rangú tisztek kíséretével. Dr. Géléi József rektor vezetésével a M. Kir. Ferenc József Tudománye­ gyetem teljes egyetemi tanácsa a hivatali méltóságukat jelző talárban és jelvényekkel. A város törvényhatóságának tagjai és a Csanád megyei főszolgabírák díszmagyarban. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége magyarruhás hölgyei és a vitézek formaruhás csoportja. Az egyházmegyei papság vezetői dalmatikában, és még számos előkelőség. A terveknek megfelelően pontosan 19 óra 17 perckor gördült be az Arany vonat ünnepélyes lassúsággal a nagyállomásra, miközben a katonazenekar a Himnuszt játszot­ ta. Az Aranyvonat mozdonyának elején hatalmás kettőskereszt világított bronzból ké­ szült babérkoszorú és olajág keretben, melybe itt-ott apró nemzetiszínű zászlócskákat tűztek. A vonat díszkocsija, amelyben a Szent Jobb volt, pontosan a sín elé terített pi­ ros szőnyeg előtt állt meg. A bizánci stílusban kialakított díszkocsi belsejét piros bár­ sonnyal borították, padlóján drága szőnyegek díszlettek. Külső oldalán címerek között a magyar szentek látszottak, és két évszám: 1038-1938. Tetején a Szent Korona mását he­ lyezték el, melyet négy imádkozó angyal alakja fogott közre. A díszkocsi közepén bí­ bor drapériával takart emelvényen állt a Szent Jobb neogótikus stílusú, aranyozott erek­ lyetartója. A díszkocsiból elsőnek vitéz dr. Imecs György, Szeged főispánja szállt ki. Utána dr. Tóth Béla polgármester-helyettes, és a megyéspüspököt képviselő három főpap: Breisach Béla püspöki helynök, Barmos György főesperes és Raskó Sándor pápai prelátus következett. A Szent Jobb alabárdos testőrei leemelték az ereklyét a vonatról, me­ lyet négy irgalmasrendi szerzetes vett át tőlük. Ekkor szálltak le a Szent Jobbot Buda“o Uo. 41 A Szent István Emlékév, 239. p.

118

pestről Szegedre kísérő előkelőségek: Mészáros János általános érseki helynök, a Szent Jobb őre; Szakács János udvari várplébániai káplán; Czapik Gyula kanonok, pápai prelátus; Bangha Béla, a neves jezsuita egyházi újságíró és író; Huszár Károly volt minisz­ terelnök, aki Banghával együtt az Actio Catholica országos alelnökei közé tartozott; és mások. A nagyállomáson lezajlott ünnepélyes fogadás után a szegedi papság emelte vál­ lára a két szent ereklyéjét és megindultak velük az Indóház térre. Ott a kísérők menetbe fejlődtek fel, és kikanyarodtak a Boldogasszony sugárútra.42 Ekkor már a város katolikus templomainak minden harangja zúgott, kivéve a Fo­ gadalmi templom tornyában levő Hősök harangját. A menetet egy szakasz lovasrendőr nyitotta meg. Utánuk tizenkét fehérruhás lány lépdelt és virágszirmokat szórt az útra. A mögöttük haladó szegedi női szerzetesrendek tagjai kezükben rózsafüzért és imakönyvet tartva vonultak. Kis távolságra tőlük a honvédzenekar következett, a „Hol vagy István király” kezdetű egyházi éneket intonálva. Ezután a katonai díszszázad és a tisztikar lé­ pései csattantak az út kövezetén. A fehér karinges kispapok és áldozópapok csoportja égő gyertyákkal vette körül a Szent Gellért-ereklyét, amely után az alabárdos, pirosbé­ lésű és fehérgalléros köpenyt viselő testőrök, valamint a rohamsisakos, szuronyos-puskás honvédek díszkíséretében haladt a Szent Jobb. Mögötte Mészáros János érseki hely­ nök lépkedett teljes egyházi díszben. Őt követték a Szent Jobb budapesti kísérői és a nagyállomáson az ereklye fogadására megjelent előkelőségek. A Boldogasszony sugárút végén csatlakoztak a menethez a Szent Szív-körmenetben résztvevők és a Hivatásszerve­ zet díszgyűlésének közönsége. A feldíszített sugárút két oldalán az iskolásgyerekek sor­ fala mögött igen nagy számú érdeklődő figyelte a felvonulást. Méltóságteljes lassúság­ gal ért el a menet a Hősök kapujához, s a kivilágított boltív alatt a Szent Jobb egy perc­ re megállt. Abban a pillanatban elhallgattak az addig zúgó harangok, a Fogadalmi templom tornyában azonban megkondult a Hősök harangja. A következő állomás a Gizella tér (ma Aradi vértanúk tere) volt, melyen rengeteg ember várakozott. A teret övező püspöki palota, a hozzá csatlakozó egyetemi épületek, a piarista gimnázium, a Horthy Miklós Kollégium és a tanítói intemátus valamennyi ablakában gyertyák égtek. A Gizella térről a Szent Gellért-kapun át ért be a díszmenet a Dóm térre, ahol a Fogadalmi templom homlokzata a teret körülvevő épületekkel együtt pazar kivilágításban ragyogott. Mintegy 45 000 fős tömeg fogadta a téren a Szent Job­ bot egyházi, nemzeti és városi zászlók sokasága alatt. A Fogadalmi templom főbejárata előtt két emelvényt állítottak fel a Szent Jobb és a Szent Gellért-ereklye számára. Az emelvényeket bíbor drapéria borította, és rejtett alsó világítással szerelték fel őket. Még inkább hatásossá tette a látványt, hogy a templom főkapuját kitárták. így „a Fogadalmi templom kivilágított belsejének mély perspektívájában szinte elveszett a tekintet.”43 Az emelvényektől jobbra teljes egyházi omátusban foglalt helyet dr. Glattfelder Gyula megyéspüspök. Kíséretében helyezkedtek el az egyházmegyei papság vezetői. Az erek­ lyék mögött a Szent Jobb kísérői és a helyi előkelőségek ültek. Amint mindenki elhelyezkedett, rövid egyházi szertartás kezdődött. Utána Szeged város hatósága és lakói nevében dr. Tóth Béla polgármester-helyettes tartott ünnepi be­ szédet. „Ez előtt a szent ereklye előtt — Isten csodálatos akaratából 900 éven át is épen 42 Délmagyarország, 1938. június 28. 3. p. 43 A Szent István Emlékév, 240—241. p.

119

maradt jobbkéz előtt —, amely erősen szorította Nagymagyarország királyi pálcáját, amely külső és belső ellenség ellen karddal védte a hazát, amely védte a szeretet, az is­ tenfiúi áldozat magasztos jelét: a keresztet, — fohászkodjunk! ”44 — szólította fel a je ­ lenlévőket. Szent Istvánban és életművében olyan bíztatást látott Tóth Béla, amely a trianoni béke által szétszabdalt ország számára azt ígéri, hogy „a halál után jön a feltá­ madás” . Beszéde végén Szegedet és környékének lakosságát Szent István oltalmába ajánlotta: „Bizalommal emeljük szívünket Hozzád, Te jóságos Szent, aki egy évezred­ del ezelőtt erőt adtál nekünk, hogy ezt az általad vezérelt és kereszténnyé avatott orszá­ got szerethessük! Légy velünk, légy oltalmazónk!”45 A polgármester-helyettest követően Glattfelder Gyula megyéspüspök emelkedett szólásra. Először annak a jelentőségét méltatta, hogy az Alföld szívében összetalálko­ zott a két nagy magyar szent ereklyéje: „Itt az ország délvidékén ... a királyi szent ereklye találkozik egy másik hős szent ereklyéjével. Szent Gellért köszönti Szent Istvánt s kettőjük ereklyetartója egymás mellett emlékezetbe idézi, hogy e két nagy lélek egy gondolatért fáradt és áldozott s ha a magyarság nagyságát áhítjuk, ma is csak Szent Ist­ ván és Szent Gellért, a haza és Egyház, a polgári és vallási rend egységében találjuk meg annak biztosítékát. ”46 Glattfelder István király és fia, Imre herceg példáján keresz­ tül figyelmeztette a XX. század magyarjait, hogy az ifjúságot „a krisztusi kegyelemre és jellemre kell elvezetni, s akkor nyugodtan bocsátható útjára ... ”4? Kárhoztatta a „nyers ösztönösséget” , mely a családokat szétzilálja, ugyanakkor útmutatást is adott: „ ... csak a tiszta családi élet, mely az anyaszentegyház elvein és szabályain épül fel, va­ rázsolja vissza közénk a szentistváni dicsőséget s a társadalmi békét. ”48 Majd kifejtette: tévedés azt hinni, hogy akár fegyveres erő, akár a törvénykezés vagy az oktatás elegen­ dő egy ország nagyságának biztosítására. Egyedül a keresztény tanok által irányított társadalom képes az ország talpraállítására: „... nemzeti siker, szebb magyar jövő csak a Krisztust követő, fegyelmet tartó és kegyelmi életet élő néplélekből fog kinőni. ”49 Ezért a püspök fohászában azt kérte, hogy a magyar állam — felismerve a katolikus hit tanításainak fontosságát — mindig a katolikus egyház által kijelölt erkölcsi úton halad­ jon. Programadó szónoklata végén letérdelve rövid imát mondott a Szent Jobb előtt. Ezután a megjelent közönség hódolatra járult a Szent Jobb elé. Éjjel 11 óra után eleredt az eső, ezért a két ereklyét bevitték a fényesen kivilágított Fogadalmi templom­ ba. Közben Csornák Elemér karnagy Király Péter „Boldogasszony anyánk” című variá­ cióját játszotta a templom orgonáján. A hívők vonulása a Szent Jobbhoz egész éjszaka tartott. Ezalatt a dómban folyamatosan liturgikus események zajlottak. Éjfélkor kezdte meg beszédét Szent István királyról Kiss István tanítóképző intézeti igazgatóhelyettes. Utána a jezsuita P. Alaker György mutatott be misét, melynek végén szentségi áldást 44 Délmagyarország, 1938. június 28. 3. p. « Uo. Szembetűnő, hogy a Szent Jobb szegedi látogatása alkalmából rendezett ünnepségeken megjelent előkelőségek között nem szerepel a vájos polgármesterének, dr. Pálfy Józsefnek neve. Ennek magyarázata az, hogy a polgármester június 7-én hathetes szabadságra utazott. (Délmagyarország, 1938. június 8. 6. p.) A szegedi újságok június 11-én közölték először, hogy a szabadságon levő Pálfy polgármester helyettese, dr. Tóth Béla fog a dóm előtti ünnepségen a város hatósága nevében beszédet mondani. (Szegedi Ui Nemze­ dék, 1938.június 11. 2. p.) 46 A Szent István Emlékév, 241, p. 47 Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 28. 2. p. 48 Uo. «

120

UO.

osztott. Éjjel 2 órakor P. Oslay Oswald — volt ferencrendi tartományfőnök — Szűz Máriáról mondott beszédet, és misét celebrált. Egy óra múlva rózsafüzér-ájtatosság és litánia következett. Hajnal 4 órakor dr. Kerkay József piarista tanár beszédét hallgathat­ ták meg a jelenlevők a nemzeti optimizmusról. Majd hálaadó misét mondtak a magyar nemzet ezeréves múltjáért. 5 órakor ismét rózsafüzér-ájtatosság és litánia volt. A Szege­ di Új Nemzedék tudósítója szerint: „A szegedi hívek buzgóságára jellemző, hogy a templomban egész éjjel igen nagy számban vettek részt az istentiszteleteken és mélysé­ ges áhítattal figyelték a szentbeszédeket.”50 Június 27-én reggel 6 órakor a katonazenekar zenés ébresztővel járta be a város főbb útvonalait. 7 órakor megszólaltak a harangok és a katolikus templomokban össze­ gyűlt hívők ezrei elindultak a Fogadalmi templom felé, amely zsúfolásig megtelt. Sok­ ezres tömeg állt az előtte levő téren is. A templomban 8 órakor kezdődött meg az ünne­ pi mise, amelyet Glattfelder Gyula megyéspüspök pontifikáit fényes papi assziszten­ ciával. A szertartáson Király Péter „Fogadalmi miséjét” adták elő Csornák Elemér kar­ nagy vezényletével és Antos Kálmán orgonaművész közreműködésével. A mise után a Szent Jobbot kivitték a templomból és elhelyezték az ott várakozó nyitott gépkocsin. Ebben az autóban foglalt helyet Mészáros János, a Szent Jobb őre. Az utána következő gépkocsikban a Csanád egyházmegyei főpapság, a város főispánja és polgármester-he­ lyettese, a tisztikar vezetői és más, fontos pozíciót betöltő személyiségek ültek. A ko­ csisor ünnepélyes lassúsággal gördült végig azon az útvonalon, melyen előző nap Szent István ereklyéjét a Fogadalmi templomba hozták. A nagyállomás feljárójánál a Szent Jobbot leemelték az autóról és elhelyezték az Aranyvonat díszkocsijában. A katonazene­ kar a Himnuszt játszotta, a díszszázad tisztelgett, és a vonat az eredeti terveknek megfe­ lelően pontosan 10 órakor lassan elindult Hódmezővásárhely felé. A királyi ereklyét a vonaton a rökusi állomásig kísérték azok a személyek, akik június 26-án Kistelekig elé­ be u t a z t a k . E z z e l végétért a Szent István jubileumi év szegedi eseménysorozatának legkiemelkedőbb rendezvénye. A Szent Jobb Szegeden való tartózkodásának idején lebonyolított ünnepségek megszervezéséről már június 26-án este megszületett az első értékelés. Ugyanis mialatt a hívők a Fogadalmi templomban tisztelegtek a Szent Jobb előtt, addig a Tisza-szálló kerthelyiségében dr. Tóth Béla polgármester-helyettes vacsorát adott a Szent Jobbot kí­ sérő budapesti notabilitások részére. Ezen a vacsorán megjelent Huszár Károly, volt miniszterelnök, az Actio Catholica országos alelnöke, aki a következőket mondta: „Fel­ fokozott igényekkel jöttünk Szegedre, de amit itten láttunk az legvérmesebb reményein­ ket is fölülmúlta. Úgy a külső rendezés, mint a bensőséges áhitat, amelynek szemtanúi voltunk, mindig feledhetetlen marad. A Dóm-téri ünnepség egyenesen lenyűgöző volt a maga páratlan szépségeivel. Úgy látszik a jó Isten szereti Szegedet, mert a városnak eh­ hez a nagy ünnepéhez nagyon jó időt adott. Minden elismerést megérdemel az az 50 Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 28. 3. p. A rózsafüzér (rosarium), másként „olvasó” a Miatyánkból, az Üdvözlégy és a Dicsőség kezdetű imákból összeállított imagyakorlat, illetve az egyes imádságokat ellenőrző, fából vagy gyöngyházból készí­ tett szemek füzére. A „kis rózsafüzér” öt tized, a „nagy rózsafüzér” tizenöt tized elmondásából áll. Minden tizednél a krisztusi megváltástörténet más-más titkáról elmélkednek az imádkozok. Ezek alapján megkülön­ böztetnek örvendetes, fájdalmas és dicsőséges rózsafüzért. A rózsafüzér imádkozásának szokását a domon­ kosok terjesztették el a XII. századtól. Mai alakjában főleg V. Pius (1566—1572) pápasága idején terjedt el. (Katolikus Lexikon III. kötet. Szerk.: B angha B éla S. J. Pallas R. T. Nyomdája, Bp. 1932. 445. p.) 51 Délmagyarország, 1938. június 28. 4. p.

121

együttműködés, amellyel a polgári társadalom, a katonaság és a rendőrség együtt dol­ goztak a siker teljessé tételén. ”52 Az országos sajtó ugyancsak elismerő hangon adott hírt a Szent Jobb szegedi láto­ gatásáról. A Pesti Napló beszámolójában például százezerre becsülte az ereklye előtt Szegeden megjelent hívek számát.53 A Nemzeti Újság majdnem egy egész oldalt betöltő cikkében csak a Szent Jobb elutazásakor megjelentekről közölt számadatot, „10 000 fő­ nyi menetről” írva. Ebben a tudósításban részletek szerepeltek Glattfelder püspök júni­ us 26-án este elmondott beszédéből .54 A Szent István Emlékév Országos Bizottsága 1940-ben kiadott egy könyvet „A Szent István Emlékév” címmel, melyben az egész or­ szágra kiterjedően részletesen ismertették a jubileumi év eseményeit. A Moravek Endre által összeállított 445 oldalas mű 5 és fél oldalt szentelt a Szegeden megtartott jubileumi ünnepségek bemutatásának. Ez a könyv szintén dicsérettel szólt a Szent Jobb szegedi lá­ togatásának ünnepségeiről. 55 A helyi egyházi és világi vezetők is teljesen elégedettek voltak az ünnepi esemé­ nyekkel. Ennek kifejezésére Glattfelder püspök július 5-én levelet intézett dr. Tóth Béla polgármester-helyetteshez. A megyéspüspök levelében kifejtette: „A Szent Jobb orszá­ gos kőrútján kiemelkedő ünnepi esemény volt annak szegedi ünnepsége, mely mindnyá­ junkat vallásos és hazafias büszkeséggel tölthetett el és Szeged városának és katolikus közönségének hagyományos hűségét az ország szeme előtt tiszteletreméltó módon mu­ tatta be. Az ünnepség előkészítése körül a város hatósága Nagyságoddal [ti. Tóth Bélá­ val — G. Zs.] az élén oly lelkes buzgalmat tanúsított, hogy kötelességemnek érzem ezért főpásztori köszönetét mondani, különösen kiemelni Nagyságod ünnepi szózatát, mely a helyzethez annyira méltó volt és amelyért különös elismeréssel adózom. ”56 Tóth Béla július 8-án kelt válaszában kiemelte, hogy Glattfelder püspök a városi hatóság minden kérését támogatta az ünnepséggel kapcsolatban.57 A polgármester-helyettes a megyéspüspökön kívül eljuttatta az ünnepségek lebonyolításában való részvételéért kö­ szönetét vitéz nagyselmeci Mérey László altábomagynak, a szegedi vegyesdandár pa­ rancsnokának; dr. Halász Pál móravárosi plébánosnak; dr. Géléi Józsefnek, a Ferenc József Tudományegyetem rektorának; Kiss Károly tanfelügyelőnek; Gulácsy Béla váro­ si főkertésznek; Kovács Buna János testnevelő tanárnak; a Frontharcosok Országos Szövetsége szegedi csoportja elnökségének, és a szegedi V. cserkészkerület vezetőségé­ nek is.58 Arról, hogy a Szent Jobb látogatásának ünnepségei mennyibe kerültek a városnak, a polgármesteri hivatal iratanyaga ad tájékoztatást. A díszítőanyagok 4012 pengős árán kívül a szükséges munkabérekre, szerelési anyagokra, stb. még 1500 pengőt vettek tervbe.59 A díszítőanyagokra fordított kiadások végülis 4019 pengő 60 fillért tettek k i . 60 Az egyéb kiadások szintén meghaladták a tervezett mértéket, így júliusban a tör­ vényhatósági bizottság 7000 pengő póthitelt szavazott meg az ünnepségek költségeinek 52 53 54 55 56 57 58 59 60

122

Szegedi Új Nemzedék, 1938. június 28. 3. p. Pesti Nap]ó, 1938. június 28. 22. p. Nemzeti Újság, 1938. június 28. 11. p. A Szent István Emlékév, 238—244. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. július 8. 6. p. SzCsEPL. 1700./1938. sz. CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig. ir., 26 978./1938. sz. CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 881./1938. sz. CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 27 791./1938. sz.

fedezésére. Ebből szeptember végéig 5000 pengőt használtak fel, s a kiadásoknál ezt véglegesítették.6i Tehát az összes kifizetés 10 519 pengő 60 fillért tett ki. Ami az ünnepi eseményeken megjelentek számát illeti, a Szegedi Napló 5060 000-re becsülte a részt vevő tömeget. 62 Azonban a Szent Jobb fogadásakor a díszme­ netben felvonulók számát összesítve ennél nagyobb adatot kapunk. Legalább 70-80 000 személyt mozgatott meg az ereklye látogatása. 63

61 CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 49 395./1938. sz. 62 Szegedi Napló, 1938. június 28. 2. p. 63 Szegedi ÚJ Nemzedék, 1938. június 28. 3. p. és Délmagyarország, 1938. június 28. 3. p. A Pesti Napló által becsült adat (100 000 fö) valószínűleg néhány ezerrel túlbecsült a valóságosnál. (Pesti Napló, 1938. június 28. 22. p.)

123

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV HELYI ESEMÉNYEI A SZENT JOBB SZEGEDI ÚTJA UTÁN

A Szent Jobb szegedi látogatásával egy időben a városban tartózkodtak az V. Ma­ gyar Pilótapiknik résztvevői is. A kormányzó idősebb fia, Horthy István 1938. június 20-ai keltezésű levelében közölte Imecs főispánnal, hogy a pilótapikniket június 25. és július 1. között rendezik meg, s június 26-án 15 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között a piknik repülői Szegedre fognak érkezni.' A pilótapikniken résztvevő magyar és angol pilóták 24 gépe Siófokról indult a Tisza-parti városba. A repülőtéren a fogadásukra dr. Imecs György főispán vezetésével megjelent bizottság meglehetősen sokat várakozott az előkelő vendégekre, mert azok az előre megadott időpontnál később, csak 17 órakor ér­ keztek meg. A pilóták először a város nevezetességeivel ismerkedtek, majd este fél hét után a Fogadalmi templom előtti téren jelentek meg. Ott megtekintették a beérkező Szent Jobb-körmenetet, majd az ünnepi szertartást. Este a Hungária-szállóban vacsoráz­ tak. A Tápéi Gyöngyösbokréta magyar táncokat mutatott be és magyar dalokat énekelt a vendégek szórakoztatására. Azokat annyira megragadta a látvány, hogy „éjfél felé már a legnagyobb ambícióval igyekeztek elsajátítani a csárdás alapelemeit és magyar nótákat dúdolva ropták az angol urak és pilótalédik a csárdást a gyöngyösbokréta legé­ nyeivel és menyecskéivel s a legjobb hangulatban az éjszakai órákig mulattak. ”2 Az V. Magyar Pilótapiknik résztvevői június 27-én Szegedről Miskolcra indultak tovább. A Szent Jobb szegedi útjának ünnepi pillanatait követően az élet visszazökkent a megszokott menetébe. Glattfelder Gyula megyéspüspök az ereklye búcsúztatása után azonnal Budapestre utazott a felsőház ülésére, melyen a költségvetést és a „Szent István-javaslatot” tárgyalták meg. Az ülés június 27-én délelőtt nyílt meg, és Glattfelder már aznap délután „nagy beszédben szólt hozzá a közjogi bizottság jelentése alapján az országgyűlésnek Szent István király emlékére Székesfehérvárott tartandó üléséről szóló javaslatához” .3 Szeged törvényhatósági bizottsága július 1-jén tartotta soronkövetkező rendes köz­ gyűlését. A közgyűlés megnyitása után dr. Imecs György főispán mondott beszédet, melynek első részében a hetvenéves kormányzót köszöntötte, majd a Szent Jobb szegedi útjáról szólt: „A szegedi lélek gyönyörűen nyilatkozott meg a Szent Jobb fogadásában. Aratás idején, izzó hőségben sok tízezer ember rótta le hódolatát az ereklye előtt, órák hosszat türelemmel várták áhítatba merülve és egész éjjel zarándokoltak hozzá.”1234 Ez a nép, amely a Tisza és a Maros találkozásánál él, tekintélyt és hagyományokat tisztelő hazafias érzésében rendíthetetlen, mélységesen vallásos és szorgalmasan dolgozik — mondta elismerően a főispán. Az elkövetkező hetekben Szegeden teljes erővel folytak a szabadtéri játékok elő­ készületei, melyek egyre inkább a város lakossága figyelmének előterébe kerültek. De nemcsak a szegediek várták nagy érdeklődéssel a játékok kezdetét, hanem az egész or­ szág odafigyelt a „magyar Salzburgra” . A Budapesten megjelenő Színházi Élet 1938 jú1 2 3 4

124

CsML. IV. B. 1401. b./60. d. Szeged Város Főispánjának iratai. 519./1938. sz. Szegedi Nppló, 1938. június 28. 5. p. Nemzeti Újság, 1938. június 28. 6.p. Szegedi Napló, 1938. július 2. 3. p.

lius elején „Szeged nagy napjai” címmel közölt cikket. Ebben többek között ezt olvas­ hatjuk: „Lázasan készül Szeged a dómtéri játékokra. Hetedik évben rendezik meg az idén a ma már európai hírűvé vált szabadtéri játékokat azon a téren, amelyet gróf Klebelsberg Kuno elgondolásai alapján a tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló magyar épí­ tőművész Rerrich Béla valósított meg. Ma már egészen hozzátartozik a város képéhez minden év nyarán a tízezer nézőre épített dómtéri tribün, a magyar produkciókban még sehol sem látott hatalmas színpad a Dóm márvány feljárója előtt, az utcákon hullámzó sokezemyi idegen, lassanként a nagy tiszaparti város teljesen átalakul az ünnepi játékok városává. Az idén mégis sokkal nagyobb készülődés és V is várakozás előzi meg a dómtéri premiert és ennek a hangulatnak kétségtelenül az az oka, hogy nemcsak majd­ nem négy hétre hosszabbították meg a programot, de a műsoron olyan művészi esemé­ nyek szerepelnek, amelyekre eddig még nem volt példa. A szokásos három bemutató helyett az idén öt darab szerepel a műsoron, ezenkívül pedig két nagyszabású zenei ese­ mény. Július 23 és augusztus 15 között 15 előadást, két dómtéri monstre-hangversenyt és több Dóm-hangversenyt rendeznek.”5 Mint ahogy azt a fentiekben már említettük, a város vezetése és a Szegedi Szabad­ téri Játékok Bizottsága nagy súlyt helyezett az 1938-as nyári játékok megrendezésére. Dr. Imecs György főispán a Szent István jubileumi év tervezett szegedi ünnepségeiről szólva egy 1938. május 31-én készült jelentésében a következőket írta: A Szegeden ren­ dezendő világi és társadalmi ünnepségek „középpontjában a ... Szegedi Szabadtéri Játé­ kok állanak. A Szentévvel kapcsolatban különlegesen beállított műsorszám egyrészt az István király népe című vallásos jellegű játék lesz, másrészt a nagyarányú Verdi Requi­ em, amely a milánói Scala vendégművészeinek közreműködésével a Dóm téren fog el­ hangzani. ”6 S bár a szabadtéri játékok ötletének megszületése óta igen heves viták foly­ tak a játékok szükségessége és megrendezésük módja körül, az 1938-as év minden eddi­ ginél nagyobb sikereket hozott. Mindez Hont Ferencet, a játékok gondolatának szülő­ atyját és az őt támogatókat igazolta. A játékok előkészületeiről a Magyar Rádió július 19-én 35 perces helyszíni közvetítésben számolt be.5678 Az 1938-as szabadtéri játékok július 23-án este Madách Imre: Az ember tragédiája című művének előadásával kezdődtek meg, melyet immár hatodszor mutattak be a Sze­ gedi Szabadtéri Játékokon. Július 24-én Kodály Zoltán daljátékát, a Háry Jánost adták elő. Július 25-én Herczeg Ferenc: Bizánc című színművét láthatta a közönség a Dóm té­ ren. Július 30-án Puccini operájának, a Turandotnak dallamai csendültek fel a szabadté­ ri színpadon. E nap délutánján érkezett meg Szegedre Kodály Zoltán.8 Augusztus 2-án este ő vezényelte a saját műveiből összeállított hangversenyt, melyet a Szegedi Szabad­ téri Játékok Bizottsága a Szent István-évre való tekintettel vett fel a játékok előadásai közé Újházy György színművével együtt. A hangverseny műsorán az 1923-ban kompo­ nált Psalmus Hungaricus, az 1936-ban írt Te Deum és az 1934-ben született Jézus és a kufárok motetta szerepelt. A szegedi napilapok igen elismerő hangon írtak a hangver­ senyről. „Kodályt dirigálni látni, maga is nagy esemény. Hogyan fonja, szövi, árnyalja művét. Hogyan esik újra abba a transzba, amely létrehozta a zeneművészet mesteri al5 42. p. 6 7 8

Színházi Élet. Színházi, film, irodalmi és művészeti szaklap. Szerk.: Incze Sándor. 1938. július 2. CsML. IV. B. 1401. b./60. d. Szeged Város Főispánjának iratai. 507./1938. sz. Szegedi Napló, 1938. július 20. 4. p. Délmagyarország, 1938. július 26. 4. p.

125

kotásait, amikor ismét átéli azokat, továbbítja nekünk és a karmester folyton változó ih­ letével és perspektívájával gazdagítja. ... Kodályt, a zeneirodalom egyik legnagyobb élő költőjét, a magyar nemzet egyik legnagyobb büszkeségét nagy ünnepléssel fogadta a nézőtér. Zúgott a taps a Dóm-téren át, hogy visszhangzottak a falak...”9 — olvashatjuk a Szegedi Naplóban. A hangversenyen közreműködött a Budapesti Hangversenyzene­ kar, a budapesti operaház kórusa, Gina Cigna (a milánói Scala énekesnője), Budanovits Mária, Székely Mihály és Laurisin Lajos. Augusztus 6-án került sor Újházy György: István király népe című drámájának bemutatójára. Az esemény országos érdeklődést váltott ki. Ezt bizonyítandóan adta hí­ rül a sajtó, hogy: „Képviselteti magát a bemutatón nemcsak a kultuszminisztérium, az Országos Szent István Bizottság, hanem a legmagasabb egyházi fórumok is. ... Az új magyar történelmi színmű ünnepi előadására bejelentette érkezését Serédi Jusztinián Magyarország bíboros hercegprímása is.”io A bemutatóra összegyűlt közönségnek azonban közel másfél órát kellett várnia az este 8 órára meghirdetett kezdési időpont után, mire elkezdődött az előadás. Ugyanis a kánikulai hőségben a premier délutánján hirtelen viharos erejű szél támadt fel, amely romba döntötte a mű felállított díszleteit. A csillapodni nem akaró szélben a díszletező munkások minden erőfeszítése ellenére sem lehetett felállítani az erősen megsérült díszleteket. így este fél tízkor a színpadon megje­ lenő Janovics Jenő — a szabadtéri játékok főrendezője — bejelentette, hogy az előadást az eredeti díszletek nélkül kénytelenek megtartani. A bemutató nemcsak a szegedi lapokban kapott jó kritikákat, hanem országosan is. Idézzük fel a Színházi Életből Vér György írását: „Újházy György ebben az új ma­ gyar történelmi drámában az Ázsiából érkezett magyarság európai útját és keresztényi elhivatottságát rajzolta meg. ... A pogány múlt mögött a jövő, ahogy Géza fejedelem a színpadi akció tüzében keresztvíz alá hajtja gondban és kalandban, barbár küzdelemben megfehéredett fejét. A nézők ezrei meghatva és megilletődve nézték a pogány holdsu­ gárból a jövő felé intő megkeresztelési szertartást, amellyel Gécse (sic!) nagyúr a koro­ na és az európaiság felé vitte el lázadó, de életre hivatott népét. Tímár József színészi pályájának idáig legkiemelkedőbb pontjára érkezett el a fejedelem szerepében, vérből és gondolatból mintázta meg ezt a történelmi lovasszobrot, ahogy a pogány-barbár múltak­ kal a szívében rádöbben hivatására az új haza európai földjén. Olykor havasi ordas bömbölésével zengett át hangja téren és időn, majd tisztán zengő fohásza szárnyalta át a távolságokat, — munkája több volt egyszerű színészi ábrázolásnál, — a történelem és a szobor szólalt meg hangjában. Mellette és körülötte a magyar színészet kiválóságai: Tő­ kés Anna, Kiss Ferenc, Táray Ferenc, Lehotay Árpád, Rápolthy Anna, Poór Lili egyegy remek alakítással és Fekete Mihály, Újlaky László, Forgács Sándor, Kemény Lász­ ló, Ihász Aladár, Rubinyi Tibor és a többiek a sokszáz szereplő között. A drámai akciót Losonczy Dezső kort és századokat idéző zenéje kísérte.” n A Szegedi Filharmonikuso-910* 9 Szegedi Napló, 1938. augusztus 3. 3.p. Az említett „Te Deum” közhasználatú neve ma már „Budavári Te Deum”. A művet ugyanis Kodály a székesfőváros megrendelésére, Buda töröktől való felszabadításának 250. évfordulójára komponálta, s a Budavári Koronázó Főtemplomban mutatták be 1936. szeptember 2-án. Kodály és Szeged kapcsolatait egyébként Péter László dolgozta fel kitűnő alaposságú művében: P é­ ter L ászló: Kodály Szegeden. A Somogyi-könyvtár kiadványai 25. Szeged, 1982. 10 Szegedi Új Nemzedék, 1938. augusztus 5. 2. p. n V ér G yörgy: „István király néjie” a szegedi Dóm-téren = Színházi Élet, 1938. augusztus 13. 52—54. p. Az idézett szövegben szereplő „Gécse nagyúr” valószínűleg a Géza nagyúr elírása.

126

kát az ifjú Fricsay Ferenc — Szeged zenei életének fellendítője — vezényelte. A szomo­ rú sorsra jutott díszleteket Varga Mátyás tervezte, a darab rendezője Janovics Jenő volt. Az Újházy művét elemző kritikák persze nemcsak dicsérő szavakat, hanem kifo­ gásokat is tartalmaztak. Maron Ferenc a Szegedi Naplóban a következőket írta: „Ha nem történelmi tragédiát, hanem csak Géza fejedelem tragédiáját rajzolta volna meg az író, akkor megfelelő volna a keret és a kidolgozás. Azonban művének nem Géza a főszereplője, hanem a nemzet. S a nemzetnek nem tud szimbóluma lenni a fejedelem színpadi alakja.” '2 A Délmagyarország kritikusa szerint: „Újházy György az István király népét kifejezetten szabadtéri játéknak írta. Ez látszik és megérződik majd minden jelenetben, itt-ott kissé talán túlzott mértékben is. A darab meséjébe minduntalan szertartásokat iktat, pogány és keresztény szertartásokat, amelyek a zárt színpad kereteit nem igen tűrték volna meg, a szabadtéri színpadon viszont annál jobban hatnak. A nézőt mégis igen sokszor elfogja az az érzés, hogy különösen a pogány szertartások ittott erőszakoltak, hamisak ... ”13 Possonyi László véleménye a Szegedi Új Nemzedék­ ből: „Bármily örvendetes is, hogy Istvánon túl, megelőzve az ő sorsát, Újházy a múlt és a természetes gyökerek felé mélyítette el az István-problémát, éppen István alakjának halványsága hátráltatja a tragédia sokhúrú kiteljesedését.” 12314156 A műítészek kritikái után nézzük meg, mi volt a véleménye Újházy alkotásáról a korszak egyik prominens szegedi közéleti személyiségének! Shvoy Kálmán augusztus 20-án adott nyilatkozatot a Szegedi Új Nemzedéknek az általános politikai helyzetről és a Szegedi Szabadtéri Játékokról. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: „István király népe két első felvonása nagyszerű mű és oly művészi volt az előadása, hogy csak dicsé­ retére válik a rendezésnek és az előadóknak. A harmadik felvonásban szívesebben lát­ tam volna, ha Szent István uralkodása kiváló eredményeit adta volna vissza. ” is A mű­ ről és a szerzőről végül az idő mondta ki a legreálisabb kritikát. Újházy neve ma már csak néhány irodalomtudós számára cseng ismerősen. A szabadtéri játékokon a Szent István jubileumi év alkalmából műsorra tűzték Verdi: Requiem című művét. Az előadást nagy gondossággal készítették elő a közremű­ ködők. Janovics Jenő főrendező látványos hatású koncertet álmodott a Dóm térre. Ter­ vei szerint a Fogadalmi templom főhomlokzata előtti színpadon helyezték volna el a szerzetesi csuhába öltözött énekkart. A szólistákat szintén kosztümben akarta szerepel­ tetni, s a mű egyes tételeinek megfelelő hangulatú fényhatásokkal kívánta teljessé tenni a hangversenyt. A fényárban úszó templom, mint egy „kivilágított oltár” tetézte volna be az áhítatot ébresztő látványt. >6 Azonban a rossz időjárás meghiúsította a nagyszabású szabadtéri előadást. Augusztus 10-én este az átázott Dóm tér helyett a Fogadalmi temp­ lomban került sor a komolyzenei eseményre. A Szegedi Napló kritikusa kifogásolta a rendezőség e kényszerű választását. Mondván, hogy a dóm akusztikája torzít. így aztán „... ami a zeneköltő kinyilatkozta­ tásaként szólott volna, kaotikus hangok lármás zavara volt. Csak a szólók éneke szállt megejtően. A Rekviemet (sic!) szcenírozva látni, világítási effektusokkal, az énekesek-

12 13 14 15 16

Szegedi Napló, 1938. augusztus 7. 3—4. p. Délmagyqrország, 1938. augusztus 7. 4. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. augusztus 7. 10. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. augusztus 20. 5. p. Szegedi Napló, 1938. augusztus 10. 4. p.

127

kel való közvetlen vizuális kontaktusban — felejthetetlen élmény lett volna. ”17 A cikk­ író úgy vélte, hogy ha már a Fogadalmi templom előtti hangverseny lehetetlenné vált, akkor azt a városi színházban kellett volna megtartani, mert az sokkal alkalmasabb ilyen előadásokra. Ennek ellenére elismerte, hogy ezzel a koncerttel a szabadtéri játé­ kok „egyik legművészibb produkcióját könyvelhetjük el” . A megjelent kritikák igen elismerő hangon méltatták a szólókat éneklő művésze­ ket: Gina Cignát (szoprán), Budanovits Máriát (mezzoszoprán), Székely Mihályt (basszus) és Laurisin Lajost (tenor). A budapesti filharmonikusok és a budapesti opera­ ház kórusa által nyújtott teljesítményt ugyancsak nagyra értékelték. A hangversenyt ve­ zénylő Rubányi Vilmosról — a budapesti opera fiatal karmesteréről — a következőket olvashatjuk: „Fiatalos hévvel és lendülettel dirigált. Ő is sejtette azt a természetfölötti erőt, amely a Verdi Rekviemben (sic!) misztikus atmoszférába burkol mindent, de a zárt szívek valamennyi titkát nem tudta kikutatni. ... Mindenesetre méltánylandó volt nagy igyekezete, a grandiózus mű vezénylése."1* Az előadás végén a közönség hosszan ünnepelte Rubányit és az előadókat. Augusztus 15-én, a szabadtéri játékok utolsó nap­ jának délelőttjén a Fogadalmi templomban ünnepi istentisztelet keretében Liszt Ferenc Esztergomi miséjét adta elő a székesegyház ének- és zenekara Csornák Elemér székesegyházi karnagy vezetésével. Az impozáns zenemű székesegyházi bemutatásához az szolgált alkalmul, hogy a szabadtéri játékok 1938-as évadának vége egybeesett a dóm búcsújával. Az egyházi szertartás és a kulturális esemény összekapcsolásának köszönhe­ tően a templomot zsúfolásig megtöltő szegedi, budapesti és vidéki hívek a lelki elmé­ lyülés mellett a komolyzenei alkotás szépségét ugyancsak élvezhették. A Liszt-mise be­ mutatásáról szóló újságcikkek dicsérték Csornák Elemér gondos és minden részletre odafigyelő vezénylését, melyhez szépen simult a szólisták precíz éneke, a kórus fegyel­ mezettsége, a zenekar és a híres orgona méltó és művészi kísérete. A szopránszólót vendégművésznő énekelte — S. Solt Etelka, a Magyar Királyi Operaház tagja —, akinek „... gyönyörűen csengő, nagyterjedelmű hangja, kulturált, színes előadása élmény volt.”1920Dr. Jobba Fülöpné az alt-, Kertész Lajos a tenor- és Kapossy Gyula a baritonszóló részeket adta elő. Ők a szegedi székesegyház harmincta­ gú énekkarának állandó szólistái voltak, s mint ilyenek a város zeneszerető közönsége előtt közismertek. Legújabb szereplésük öregbítette jó hírnevüket. Az orgonát Antos Kálmán, székesegyházi zeneigazgató szólaltatta meg. Liszt művét az ünnepi alkalomra írt két motetta egészítette ki. Graduáléra Antos Kálmán: Propter veritatem; offertoriumra pedig Király-König Péter: Assumpta est kezdetű szerzeménye csendült fel. „A dóm búcsúja alkalmával a székesegyházi zenekar és énnekkar országos viszonylatban is meg­ mutatta, hogy a szabadtéri játékok művészi előadássorozatába méltóképen (sic!) illesz­ kedett be. ” 20 — összegezte véleményét a Szegedi Napló hasábjain megjelent tudósítás írója. 17 !8 19 20

Szegedi Napló, 1938. augusztus 11. 3. p. Uo. Délmagyarország, 1938. augusztus 17. 7. p. Szegedi Napló, 1938. augusztus 17. 3. p. A graduále és az offertorium a mise részei. A graduálé (azaz lépcsőének) a Bibliából felolvasott szentlecke után énekelt vagy mondott zsoltárrészlet, amely a szentlecke alapgondolatát hivatott elmélyíteni. Az offertórium (azaz felajánlási ének) a mise felajánlási részének elején hangzik el, annak emlékére, hogy ilyenkor az ókeresztény istentiszteleteken a hívők énekes körmenetben vitték az oltárhoz a misére szánt ado­ mányaikat.

128

Szeged kulturális vezetése és a Szegedi Szabadtéri Játékok Bizottsága igyekezett a Dóm téri előadások megtekintésére a városba érkezők számára minél változatosabb szó­ rakozási lehetőségeket biztosítani. Ezért a szabadtéri játékok idején az idelátogatók kü­ lönböző kiállításokat tekinthettek meg, és változatos sportesemények között válogathat­ tak. Közülük a Jókai utcai elemi fiúiskolában július 23-án megnyitott egyházművészeti és világi képzőművészeti kiállítás kapcsolódott a Szent István jubileumi év szegedi ese­ ményeinek sorába. A tárlatot a Szegedi Képzőműves Céh József főherceg védnökségé­ vel hozta létre. A kiállított több mint 700 műalkotás összegyűjtésében és szakszerű be­ mutatásában kiemelkedő szerepet játszott Genál Tibor művészettörténész, a Szegedi Képzőműves Céh elnöke. A tíz teremben elhelyezett kiállítási anyagot szegedi és Sze­ ged környéki műgyűjtők és egyházi intézmények birtokában lévő művekből, illetve he­ lyi művészek alkotásaiból állították össze.21 A legtöbb értékes festmény Glattfelder Gyula megyéspüspök és Back Bemát malomtulajdonos, felsőházi tag gyűjteményéből származott. Ha sorra vesszük a bemutatott kollekció legértékesebbjeit, akkor láthatjuk, hogy szép számban találhatók köztük igazi remekművek. Az első termet a bizánci művészetnek szentelte a rendezőség. Az ikonok közül ki­ emelkedett egy XVII. századi athosi mester Szent Naumot ábrázoló munkája. A máso­ dik teremben a német és németalföldi, a tiroli és a salzburgi gótika, valamint korai re­ neszánsz alkotásait tekinthették meg a látogatók. Itt Lucas Cranach két mesterműve és Gerard von Honthorst egy festménye követelte magának a legnagyobb figyelmet. A kö­ vetkező helyiség az olasz reneszánsznak adott otthont. Pinturicchio, Moretto és Tinto­ retto képei jelezték a benne kiállított anyag gazdagságát. A negyedik terem barokk mű­ alkotásai sorában szerepelt Tiepolo és Goya egy-egy remekművű alkotása. Az egyház­ művészetet bemutató öt terem közül az utolsóban a modem irányzatokat reprezentáló Segantini, Aba-Novák Vilmos és Molnár C. Pál munkái érdemelnek feltétlen emlí­ tést.22*A kiállításról írt sajtótudósítások mai olvasója méltán ámul el az európai és vi­ lághírű mesterek műveinek e gazdagságán, amely az 1930-as évek vagyonos szegedi műértői és egyházi szervezetei tulajdonát képező gyűjteményeket jellemezte. Ám mind­ ez még kiegészült a kortárs világi művészet jeles alkotásainak felvonultatásával. A tár­ laton szereplő — túlnyomórészt szegedi, vagy a városhoz szoros szálakkal fűződő — művészek közül alfabetikus sorrendben haladva a következőket lehet kiemelni: Buday György, Chevalier Antónia, Heller Ödön, Hódi Géza, Kukovecz Nana, Lápossy-Hegedűs Géza, Mihály István, Nyilasy Sándor, Papp Gábor, Parobek Alajos és Vinkler László.22 A kiállítás igen pozitív visszhangot keltett Szegeden. Megnyitásán dr. Pálfy Jó­ zsef polgármester rámutatott a rendezvény tudományos, művészeti és egyházi jelentősé­ gére, majd így folytatta beszédét: „...nagy értéke ennek a kiállításnak az a városszere­ tettől áthatott segítő készség, mellyel művészeink éppen a szabadtéri játékok idején gya­ rapították Szeged művészi látnivalóit ezzel a nagyon érdekes és értékes kiállítással, ráte­ relve a város közönségének és vendégeinek figyelmét a város emelkedett kultúrszínvonalára.”24 A Katolikus Alföld cikkírója a tárlatról szóló soraiban kiemelte, hogy Ma21 22 szerk.: 22 24

Délmagyarország, 1938. július 24. 5. p. Szegedi Napló, 1938. július 24. 7—8. p. és Katolikus Alföld (Szegedi Katolikus Tudósító). Felelős D r . M áriaföldi M árton. 1938. szeptember 15. 99—100. p. Uo. Délmagyarország, 1938. július 24. 5. p.

129

gyarország vidéki képzőművészeti bemutatói közül talán csak a húsz-egynéhány évvel korábban megrendezett szombathelyi művészettörténeti kiállítás volt a szegedi kezde­ ményezéshez mérhető. Kiemelte, hogy mindazok a patinás alkotások, melyek néhány gazdag műgyűjtő tulajdonában eddig csak kevés ember számára voltak hozzáférhetők, most rövid időre publicitást kaptak és vitték a Tiszapart (sic!) Metropolisának büszke hírét egész Európába. Ezres tömegek gyönyörködhettek a szabadtéri játékok idején az emberi művelődés eme pompás virágos kertjében, ezrek művelődtek és magukba szívták a nagy képzőművészet nemes illatát. ... A »Szegedi Képzőműves Céh« eme bátor vállalata kultúr-cselekmény (sic!) volt, melyre a város büszke lehet. ”25 Augusztus 20-án Szeged valamennyi katolikus templomában fényes külsőségek közepette ünnepelték meg Szent István napját. A székesegyházban Raskó Sándor pápai prelátus celebrálta az ünnepélyes nagymisét.26 Arra a kérdésre, hogy miért nem a me­ gyéspüspök vezette ezt a jelentős szertartást, egyszerű a magyarázat. Az augusztus 15étől 20-áig tartó úgynevezett „Szent István hetében” összpontosuló országos Szent István-ünnepségek egyik legjelentősebb és leglátványosabb eseménye az augusztus 20-ai budapesti Szent Jobb-körmenet volt. A körmenetet a jubileumi évre tekintettel az egy­ házi hatóságok minden eddiginél látványosabbá és felemelőbbé kívánták tenni. Ezért a katolikus egyház vezetése úgy határozott, hogy az ünnepi eseményen a katolikus püspö­ ki kar teljes létszámban vegyen részt. így Glattfelder püspök is Budapesten tartózkodott államalapító királyunk ünnepén.27 A Fogadalmi templomban tartott Szent István-napi misén Kiss István püspöki ta­ nácsos, tanítóképző intézeti igazgatóhelyettes mondott szentbeszédet. Méltatta Szent Ist­ ván egyházszervező tevékenységét és hangsúlyozta hűségét a katolikus egyházhoz. Ki­ emelte példamutató egyéni és családi életét. Majd arról beszélt, miként sáfárkodott a nemzet 900 éven át a szent király hagyatékával. Arra a következtetésre jutott, hogy a kilenc évszázad alkotó munkájának eredményei jogos büszkeségre adnak alapot a ma­ gyarságnak, mert egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók.28 Ugyancsak augusztus 20-án került sor Szatymazon az új templom alapkövének le­ tételére. A Szeged külterületéhez tartozó település a Külsőszegedi Esperesi Kerület plé­ bániája volt. 1902-ben Szent István király tiszteletére épült temploma az évek múlásával kicsinek bizonyult az egyre növekvő számú hívő befogadására. Ezért elhatározták, hogy a régi templomot kibővítik. Az egyházközség búcsúját használták fel alkalmul arra, hogy az épülőfélben levő templom alapkőletételi ünnepélyét megrendezzék. A megje­ lent több ezer ünneplő — Virág Vince szatymazi plébános vezetésével — délelőtt 10 órakor vonult be az új templom már mennyezetig emelkedő falai közé, a szentély helyére. Ott a kegyúr Szeged városát képviselő dr. Pálfy József polgármester helyezte el. az épület falába a lebontott és az épülő istentiszteleti hely történetét magába foglaló emlékiratot. Ezután körmenetet tartottak, majd a megjelent előkelőségeket ebéden látták vendégül. A díszebéden Pálfy polgármester mondott köszöntőt. Beszédében megemlékezett az egy évvel korábban tett ígéretéről, melyben kijelentette, hogy 1938 augusztusában az új templom már állni fog. Ez csak a nehéz pénzügyi viszonyok miatt25678 25 26 27 28

130

Katolikus Alföld, 1938. szeptember 15. 99—100. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. augusztus 23. 7. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. augusztus 19. 3. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. augusztus 23. 7. p.

nem valósulhatott meg, de a templom most épül, s még az év végéig elkészül. Ugyanakkor példaképül állította a szatymaziakat Szeged lakói elé, mert nem arra kérték a kegyuraságot, hogy a város építtesse újjá a templomot, hanem a maguk erejéből építik fel.29 A polgármester Szatymaz lakossága iránti elismerése teljesen érthetővé válik, ha visszaemlékezünk arra, hogy a Szent István-jubileum időtálló megörökítésére Szegeden felmerült egyházi jellegű javaslatokkal kapcsolatban a városi vezetés néha csak az elvi helyeslése kifejezéséig jutott. Az anyagi fedezet hiánya miatt néhány esetben vagy mini­ mális támogatást adtak csupán egyes egyházi kezdeményezések megvalósítására (pl. az alsóvárosi templom restaurálása), vagy esetleg nem futotta ezekre a város költségvetésé­ ből (pl. a Fogadalmi templom szentélyéből hiányzó falfestmények elkészíttetése, illetve a tervezett Hunyadi-liget kialakítása). Nyilvánvalóan megkönnyebbülést jelentett a „to­ rony alatti” hivatalnokoknak, hogy a szatymazi templom kibővítése kapcsán meglehető­ sen könnyen el tudták érni a város hozzájárulásának lehető legkisebbre történő leszorí­ tását, s a szatymaziak ebbe való belenyugvását. A Szent István-emlékév következő szegedi eseményére egy hónap múlva, szep­ tember 18-án került sor Domaszéken. Ezen a napon szentelte fel Glattfelder Gyula me­ gyéspüspök az úgynevezett „Zöldfás-iskola” mellett felépült kápolnát. Az építkezés 11 306 pengőbe került, amit túlnyomó részben a helyi lakosok adományaiból teremtettek elő.30 A kápolna építése egészen rövid időt vett igénybe, hiszen alapkövét 1938. június 19-én helyezték el. Három hónap múltán pedig már ünnepélyesen használatba vették. A kápolnaszentelési szertartás után tartott díszközgyűlésen dr. Tóth Béla, a kegy­ úr Szeged város polgármester-helyettese mondott beszédet. Természetesen elismerő sza­ vakkal szólt a hívők templomépítő munkájáról. Azonban szónoklatának legfeltűnőbb része az volt, amelyet Glattfeldemek címzett: „... legelőször hódolattal kell, hogy kö­ rülvegyük a mi kegyes Atyánkat, kegyelmes püspökünket, az igazság hirdetőjét, az igazságosság védelmezőjét, a szeretet és megbocsátás apostolát, aki tűzoszlopként jár közöttünk, az alföldi pusztaságban bizonytalan jövő felé vándorló hívei között, kell, hogy első szavunk a csanádegyházmegyei és szegedi templomok és katolikus házak építőjének és építtetőjének szóljon, aki utunkat megjelölte és lelke erejével, cselekedete tüzes jeleivel ihletett és ihlet mindnyájunkat. ”3i Még a korabeli szokásos szónoklási stílus ismeretében is szembeötlik, hogy a polgármester-helyettes milyen erőltetettnek tűnő szuperlatívuszokban beszélt a megyéspüspökről. Ünnepi beszédében szinte fontosabb helyet kapott Glattfelder dicsőítése, mint a konkrét esemény értékelése. Per­ sze az kétségbevonhatatlan, hogy a püspök és Tóth Béla együttműködése zavartalan volt a Szent István jubileumi év folyamán. Ennek talán legékesebb bizonyítéka Tóth igen aktív szerepe a Szent Jobb szegedi látogatása ünnepségeinek lebonyolításában; a Dóm téri ünnepségen mondott beszéde, valamint a mindezekért a polgármester-helyettesnek köszönetét mondó Glattfelder-levél, melyet a sajtóban publikussá tettek. A kápolna felszentelését követő díszközgyűlés Glattfelder püspök záróbeszédével fejeződött be. Ő tekintélye biztos tudatában — a tőle megszokott módon — megtalálta a helyes arányokat. így csak a kötelező udvariasság által előírt mértékben reagált Tóth 29 Szegedi Napló, 1938. augusztus 23. 4. p. 30 SzCsEPL. 1020./1938. sz. 31 Szegedi Napló, 1938. szeptember 20. 6. p.

131

polgármester-helyettes tirádáira. Ugyanakkor rámutatott, hogy Szent István jubileumát nem ünnepelhették volna méltóbban meg a domaszékiek, mint a kápolna építésével. Kissé túlozva kijelentette, hogy államalapító királyunk minden művében és munkájában a templomot helyezte a központba. „Szent István házakat, utakat, várakat épített a nép­ nek, de mindezek csak akkor nyertek értéket, amikor megépültek a templomok is. Té­ vedés ugyanis azt hinni, hogy egyedül csak a várak védik meg az országot. A Várba erőt és akaratot, hitet is kell vinni, ezeket pedig csak Istentől k a p ju k . ”32 — összegezte mondanivalóját a püspök. A domaszéki kápolna felszentelését követő hetekben a nemzetközi helyzet nagy horderejű eseményei vonták magukra Szeged és az egész ország lakosságának figyel­ mét. A csehszlovákiai krízis elmélyülése, a müncheni egyezmény és az első bécsi dön­ tés megszületésének időszakában a szentév egyházi bezárása már mérsékeltebb érdeklő­ dést váltott ki, mint a Szent István jubileumi év korábbi ünnepségei. A Magyar Katolikus Püspöki Kar úgy döntött, hogy a szentévet a Patrona Hungá­ riáé ünnepét követő vasárnapon, 1938. október 9-én zárják be. Ehhez az szolgáltatta az apropót, hogy Szent István halálának 900. évfordulója és a XXXIV. Eucharisztikus Vi­ lágkongresszus budapesti megrendezése mellett a magyar katolikus egyház 1938-ban ünnepelte annak a kilenc évszázados jubileumát is, hogy a hagyomány szerint első kirá­ lyunk Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. A három esemény egybeesése kapcsán 1938 őszén már nem „kettős szentév”-ről beszéltek, mint korábban, hanem a „hármas szentév” megjelölést használták.33 A „hármas szentév” bezárására vonatkozó előírásokat Serédi Jusztinián hercegprímás levélben juttatta el Glattfelder püspökhöz. A megyéspüspök ennek alapján szeptember 30-ai keltezéssel köriratot küldött egyházme­ gyéje valamennyi plébániájára. Ebben rámutatott a Szent István-i országfelajánlás és an­ nak évfordulója jelentőségére. Majd közölte, hogy ezen alkalomból a „hármas szentév” egyházi rendezvényeinek szervezésével megbízott Actio Catholica Országos Elnöksége az 1938—39. évi programjába felvette Magyarország Nagyasszonya ünnepének a meg­ szokottnál nagyobb fénnyel való megtartását. Glattfelder elrendelte, hogy „...ez ünne­ pen, azaz október 9-én minden plébánián az ünnepi szentmise után Te Deum tartassák, utána pedig mondassák el egy a Szent Szűzhöz szóló felajánló ima. ”34 Ilyen imát és az ünnepre készült beszédvázlatot az Actio Catholica országos központja kellő időben el fog juttatni az összes plébániára. Ha valami miatt az anyagok mégsem érkeznének meg, akkor elmondható Esterházy nádor ismeretes felajánlása. Az ünnepélyesség fokozása ér­ dekében a püspök utasítása alapján az egyházi szertartásokra meg kellett hívni a hatósá­ gok képviselőit. Ezenkívül a főpásztor kötelezte az egyházközségeket, hogy gyűléseken vagy ünnepségeken emlékezzenek meg Szent István országfelajánlásának „történeti je­ lentőségéről” .35 Ilyen előkészítés után október 9-én Szeged katolikus templomaiban felhangzott a „hármas szentév” sikeréért mondott hálaadás. A Fogadalmi templomban maga Glattfelder püspök pontifikálta a misét és a Te Deumot. Szentbeszédében örömteli szívvel kö­ szönte meg Istennek, hogy olyan államférfit adott a magyarságnak Szent István szemé32 33 M 33

132

Szegedi Új Nemzedék, 1938. szeptember 20. 6. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. október 2. 14. p. SzCsEPL. 2760./1938. sz. Uo.

lyében, aki előtt az egész katolikus világ hódol. Rámutatott, hogy a szent királynak múlhatatlan tetteiért hálával tartozik a nemzet és a katolikus egyház. A Magyarok Nagyasszonya ünnepének megfelelően hangsúlyozta Szent István Szűz Máriának tett or­ szágfelajánlása jelentőségét, mert ezzel a nagy király „Anyát adott népének” . Anyai szeretetet ez a nemzet nem kapott senkitől, egyedül Isten Anyjától. Glattfelder szerint csakis Szűz Máriának köszönhette az ország, hogy egy évezreden keresztül a keresz­ ténység védőbástyája tudott lenni. Nem volt a magyarságnak igazibb pártfogója, jobb vezére, mint a Magyarok Nagyasszonya — mondta a megyéspüspök. Majd arra bíztatta hallgatóságát, hogy erős akarattal, töretlenül legyenek hűségesek a Szűz Mária által jel­ képezett katolikus szellemiséghez. Beszédét így zárta: „De imádkozzunk, könyörögjünk is a Te Deum alatt, hogy lelkünk mélyén élő reménységünk valóraválását hagyja meg­ érnünk az Úr, s hogy mindazt, amit könnyelmű kézzel elvesztegettünk, még Szent Ist­ ván évében újra együtt láthassuk a szűzmáriás lobogó alatt és áldást mondhassunk érte a Magyarok Nagyasszonyának. ”36 Ebből a mondatból a Felvidék sikeres visszaszerzésére történő utalás cseng ki. Ne felejtsük el, hogy éppen 1938. október 9—13. között foly­ tak Komáromban a magyar-csehszlovák tárgyalások a Felvidék sorsáról! Ugyailakkor figyelemre méltó, hogy Glattfelder némi önkritikus hangvételtől sem riadt vissza,.ami­ kor „könnyelmű kézzel való elvesztegetésről” beszélt. A Szeged katolikus plébániáin lezajlott — a „hármas szentévet” bezáró — ünnepi események közül a Szeged-Alsöközponton (ma Mórahalom) történtekről a napilapok is beszámoltak. Ott október 9-én délelőtt több ezer hívő részvételével végezte el dr. Ba­ logh István plébános az előírt egyházi szertartásokat. Ezek után a hívők a templomból a gazdasági egyesület székházának nagytermébe vonultak, ahol ünnepségen emlékeztek meg Szent Istvánról és az országfelajánlásról.37 A Szeged-móravárosi katolikus egyházközség ünnepségeiről szóló beszámoló szintén ránk maradt. Az egyházközség díszünnepségét Magyarok Nagyasszonya napján a Móravárosi Katolikus Népházban rendezték meg. Utána ünnepi litániát tartottak a templomban. 38 Szeged-Zákányon (ma Zákányszék) az ünnepi nagymisét Szűz Mária tiszteletére rendezett körmenet előzte meg a szentév bezárásának’napján. A misét követően Széli József plébános elnökletével ünnepélyes közgyűlést tartottak a templomtéren.39 Az újszegedi katolikus hívők ugyanezen a napon az Erzsébet királynéról elneve­ zett ligetben (ma Népliget) álló lourdesi barlangkápolnánál gyűltek össze a „hármas szentévet” bezáró vallásos ünnepélyre.40 Az eddig felsorolt egyházi ünnepségeken kívül még egy — a témánk szempontjá­ ból említésre méltó — esemény történt október 9-én Szegeden. Ekkor tartotta fennállá­ sának 40 éves jubileumát és egyben védőszentjének, a Magyarok Nagyasszonyának ün­ nepét a Szegedi VI. Kerületi Polgári Kör. A társadalmi egyesület tagjai délelőtt misén vettek részt az alsóvárosi Havas Boldogasszony-templomban. Este díszvacsorát rendez­ tek, melyen a kör örökös tiszteletbeli elnökévé megválasztott Shvoy Kálmán altábor­ nagy mellett P. Schneider Vencel Szeged-alsóvárosi plébános mondott beszédet. P. 36 37 38 39 40

Szegedi Új Nemzedék, 1938. október 11. 9. p. Délmagyarország, 1938. október 11. 2. p. SzCsEPL. 2675./1938. sz. SzCsEPL, 81./1939. sz. Szegedi Új Nemzedék, 1938. október 8. 8. p.

133

Schneider megemlékezett a Patrona Hungáriáé védőszárnyai alatt működő szervezet ala­ pításának évfordulójáról, rámutatva annak jelentőségére, hogy már Szent István Szűz Mária pártfogásába ajánlotta országát és népét. Arra kérte a megjelenteket, hogy fejlesszék és ápolják a katolikus szellemet és ne csüggedjenek, ha küzdelmes munkáju­ kért nemhogy hálát, hanem gáncsot kapnak” .4i

41 Szegedi Új Nemzedék, 1938. október 11. 8. p.

134

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV UTÓHANGJAI SZEGEDEN

Bár a Magyarok Nagyasszonya napján országszerte lezajlott ünnepségekkel a Szent István jubileumi évet egyházi részről bezárták, azért annak kihatásai még igen erőteljesen nyilvánultak meg az elkövetkező hónapok folyamán. Ennek egyrészt termé­ szetes oka volt. Hiszen a szentévben elindított — a jubileumi esztendő emlékét időtállóan megörökíteni kívánó — kezdeményezések nem mindegyikét tudták befejezni 1938 október elejére. (Különösen az egyházi létesítmények felépítésére vagy restaurálására, oltárok, szobrok, festmények és egyéb képzőművészeti alkotások elkészítésére igaz ez a megállapítás.) Másrészt a katolikus egyház tudatosan gondoskodott arról, hogy a „hár­ mas szentévben” elért eredmények ne vesszenek kárba. Ezért az Actio Catholica 1938—39-es munkaévének vezérgondolatául a „Szent István országa” mottót választot­ ta. Kifejezve ezzel, hogy az előző év valláserkölcsi jellegű megmozdulásainak eredmé­ nyét az állam és a társadalom gyakorlati életébe is át kívánja ültetni.i Glattfelder püspök nemcsak szavakban buzdította egyházmegyéje papságát és hí­ veit, hogy államalapító királyunk emlékévét méltóképpen örökítsék meg, hanem maga járt elöl a példamutatással. Ezért már 1937-ben elhatározta, hogy a jubileum alkalmából saját költségén egy Szent István-oltárt állíttat fel a Fogadalmi templomban. Az ilyenfaj­ ta gesztus egyébként nem volt újdonság a megyéspüspök részéről, hiszen a dóm főoltá­ rát 1930-ban szintén az ő anyagi támogatásával készítették el. Glattfelder az előzetes tá­ jékozódás után 1937 végén kérte fel Ohmann Béla budapesti szobrászművészt, hogy ké­ szítsen terveket egy Szent István tiszteletére szentelendő oltárhoz. Ohmann 1937 de­ cember elején küldte el a püspöknek két oltárterve fényképeit. Glattfelder tetszését megnyerte az egyik, de csak 1938. március 4-én szólította fel a szobrászt, hogy készít­ sen az oltár árára vonatkozó költségvetést.2 Ohmann három költségvetési tervezetet jut­ tatott el Glattfelderhez: egy 14 000 pengőset, egy 12 000 pengőset és egy 10 000 pen­ gőset. Ezek közül a megrendelő a 12 000 pengős ajánlat mellett döntött. A püspök ápri­ lis 4-én előzetes megbízást adott Ohmann Bélának az oltár elkészítésére, azt kérve, hogy a munka Szent István napjára készüljön el.3 Azonban a gyakorlati kivitelezéssel és az oltárépítmény felállításával megbízandó cég kiválasztásában a megyéspüspök sokáig habozott, mert szerette volna a számára legméltányosabb árat kialkudni. Mire július elején Glattfelder meghozta végleges döntését, Ohmann csak úgy tudta a megbízást el­ fogadni, hogy az oltárt szeptemberben fejezi be. A püspök elismerve az idő rövidségét ebbe beleegyezett, de a munkák torlódása miatt ezt a módosított határidőt sem sikerült betartani. Ohmann csupán egy 1938. október 6-án kelt levelében jelentette, hogy az ol­ tár felállítását befejezték. A Szent István-oltárt október 15-én vette át hivatalosan Glatt-123

1 M ihalovics Z sigmond: A világi apostolkodás kézikönyve, 38. p.

2 SzCsEPL. 3590./1937. sz. Ohmann neve és alkotói stílusa ekkor már nem volt ismeretlen Glattfelder előtt, hiszen 1937-ben ő készítette el a Fogadalmi templom Szent Dömötör-kápolnájának oltárát. A Dóm teret övező épületegyüttesen is több olyan szobor látható, amit Ohmann Béla alkotott, s az árkádok alatti Nemzeti Emlékcsamok szobrai között szintén találhatók Ohmann művei. (P éter L ászló : Szeged. Franklin Nyomda, Bp. 1981. 74., 77. és 80—82. p.)

3 SzCsEPL. 770./1938. sz.

135

felder püspök. A végső költségvetés szerint a jubileumi szentévet megörökítő alkotás ára 10 600 pengő volt.45 A jelenleg is a Fogadalmi templom város felőli mellékhajójának első kápolnájában álló oltár becsületére válik alkotójának és bizonyítja a készíttető megyéspüspök jó mű­ vészi ízlését. (Glattfeldertől, aki az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöki posztját is betöltötte, joggal volt elvárható e téren a magasfokú szakértelem!) A modem stílusú márványoltár nemes egyszerűségével, nyugalmat sugárzó kompozíciójával ra­ gadja meg szemlélőjét. A mű központja az ikonográfiában szinte egyedülállóan fiatal férfiként ábrázolt Szent István életnagyságú szobra. A glóriával övezett és királyi dísz­ ben álló uralkodó egyik kezében az országalma, másikban a kereszt. Az államalapító szobra mellett az oltár hátfalán kétoldalt márványból kifaragva a régi magyar egyházi ének négy sora olvasható: „Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid, Hozzád fohászkodunk, árva maradékid. Tekints István király szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra! ” Az oltárasztal alján kapott helyet a jubileumra emlékeztető két évszám: 1038— 1938. Az elkészült oltárt Szeged lakossága és a városi vezetés egyaránt elismeréssel fo­ gadta. Pálfy József polgármester 1938. december 12-ei keltezéssel köszönőlevelet kül­ dött Glattfelder püspökhöz a dómban általa felállíttatott Szent István-oltárért. Pálfy be­ töltött posztjának megfelelően a levél kínálta alkalmat sem hagyta ki, hogy Szeged ha­ tóságának a Szent István jubileumi év maradandó megörökítésében betöltött szerepét ki­ emelje. Igaz, beismerte a város korlátozott anyagi lehetőségeit, de igyekezett minél több — az önkormányzati testület segítségével megvalósított — egyházi vonatkozású al­ kotást felsorolni. Persze a polgármester jól tudta, hogy ezek többsége vagy szerény anyagi hozzájárulást jelentett a városi önkormányzat részéről, vagy éppenséggel csupán elvi támogatást. Pálfy természetesen igen elismerő hangvételben tolmácsolta köszönetét Glattfelder püspöknek: „Kimagaslik a jubileumi emlékek közül egyedül Excellenciád nagylelkű áldozatkészségéből létesült jubileumi oltár. Amikor ismételten megköszönöm Nagy méltóságod fejedelmi bőkezűséggel a Székesegyháznak juttatott ajándékát, szívből kívánom, hogy Isten bőséges áldása kísérje Nagy méltóságod bölcs és jóságos főpásztori kormányzatát... ”5 Az újjáalakított és kibővített szatymazi templom építési munkálatai olyan jó ütem­ ben haladtak előre, hogy bő két hónappal az alapkő elhelyezése után már megtarthatták benne az első ünnepélyes misét. Október 30-án az ünnepi nagymisét P. Csengődy, je­ zsuita szerzetes celebrálta a frissen tető alá került épületben. A templomot annyira át­ építették, hogy az eredeti építményből csak a torony, néhány falrészlet és a főoltár ma­ radt meg, ami az új körülmények között az egyik mellékoltár lett. A bővítés következ­ tében a templom 1200 hívő befogadására vált alkalmassá. Az átalakítás költségei 4 Uo. 5 Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 14. 5—6. p.

136

34 000 pengőt tettek ki.6 Teljesen hiányzott azonban még a belső berendezés. Az egy­ házközség vezetősége úgy számított, hogy a főoltár és a mellékoltárok, a színes üvegab­ lakok, a padok, a szószék és az orgona legalább további 30-35 000 pengőbe kerül majd. Ennek előteremtését — hasonlóan az építkezés kiadásainak fedezéséhez — főleg a hívők bőkezű adományaiból kívánták fedezni. Az építkezés finanszírozásához egyébként a szatymazi egyházközség a kegyúr Szeged város segítségével bankkölcsönt vett fel. Ugyanakkor azt kérte a város vezetésétől, hogy Szatymázon rendszeresítsék a kántori állást, hasonlóan Somogyi-telephez.? Az újságok elismerő hangon írtak a hármas tornyú, egyik legszebb és legnagyobb tanyai templomról, dicsérve tervezőjének, id. Tápay Dezső építésznek ügyességét.» Az első bécsi döntés hírére és a Felvidékre történő bevonulás alkalmából a Csanádi egyházmegye katolikus templomaiban hálaadó istentiszteleteket tartottak. November 6án a szegedi székesegyházban Glattfelder püspök vezette a szertartást. Szentbeszédében természetesen az események metafizikai értelmezésére helyezte a hangsúlyt. „Szent Ist­ ván királyunk drága öröksége visszatért az ő népéhez, nyilván azért, mert az e jubileu­ mi év során annyit imádkozott, mint talán történelme idején még soha.”9 — mondta Glattfelder. A nemzet biztos jövője és fölemelkedése egyetlen útjaként a szilárd hitet és az isteni kegyelem ihletének befogadását jelölte meg. A Külsőszegedi Esperesi Kerület 1938. november 17-én tartotta rendes őszi gyű­ lését. Dr. Krämer Tamás kerületi esperes jelentésében kiemelte, hogy még sohasem volt alkalma annyi örvendetes eseményről beszámolni, mint most. Elsőként a domaszéki „Zöldfás-iskola” mellett épült 400 fős befogadóképességű kápolna felszentelését emlí­ tette. Majd a szatymazi templom építéséről szólva kijelentette, hogy az már teljesen tető alatt van, s mire „...teljesen be lesz fejezve és az új templomhoz illő új felszereléssel el lesz látva 50-60 000 pengőbe fog kerülni...”io Elmondta, hogy Szeged-Királyhalmon (ma Ásotthalom) a templom az egyházközség áldozatkészségéből és a kegyúr Szeged város hozzájárulásával ..... az épület szépségéhez méltó művészi festést kapott 7200 P értékben” .>i Szeged-Csengelén pedig felépült a plébániaiak 9000 pengő költségvetéssel, melyhez a kegyúr város hatósága 3000 pengővel járult hozzá. 12 Krämer felsorolásából láthatjuk, hogy a Szent István-jubileum tárgyi vonatkozásban is gyümölcsöző volt az esperesi kerületben. Szeged törvényhatósági bizottsága november 16-án díszközgyűlésen ünnepelte meg a Felvidék Magyarországhoz történt visszatérését. A közgyűlésen dr. Imecs György, a város főispánja, dr. Tóth Béla polgármester-helyettes és dr. Glattfelder Gyu­ la megyéspüspök mondott beszédet. Egyikük sem mulasztotta el az alkalmat, hogy kife­ jezze meggyőződését a Szent István jubileumi év valláserkölcsi eredményei és a kedve­ ző külpolitikai változások közötti összefüggésről. Imecs György kiemelte: „Szent Ist­ ván magasztos emlékének hódolt ebben az évben a nemzet és csodás rendelés, hogy ép­ pen az ő emlékévében, az ő tiszteletére tartott ünnepségek után tört meg a trianoni bi6 7 8 9 10 11 12

Délmagyqrország, 1938. november 1. 8. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. november 1. 4. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. november 11. 8. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. november 8. 5. p. SzCsEPL. 150./1939. sz. Uo. Uo.

137

lines és tért vissza a nemzettesthez annak egyik integráns része. Legyen útmutatás, le­ gyen intőjel (sic!) ez a tény, hogy amíg hagyományainkat, történelmünk nagyjait tiszte­ letben tartjuk, az ő példájukból merítünk irányelveket, azokszerint munkálkodunk és élünk, semmilyen sorscsapás le nem tiporhat, meg nem semmisíthet...” ^ Glattfelder püspök felszólalásában a Felvidék visszatérését méltatta és erkölcsi megvilágításban a jövő feladatait elemezte. 1938. november 21-én országos nemzeti zarándoklat indult Rómába Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek vezetésével, hogy ott a zarándokok megköszönjék XI. Pius pápának azt a döntését, amellyel Szent István jubileumi évében Budapestnek juttat­ ta a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus rendezési jogát. Szegedről a megyéspüs­ pök vezetésével csak kisszámú hívő tudott részt venni a zarándoklaton, mégis szólnunk kell róla. Ugyanis az esemény mind országosan, mind helyileg nagy publicitást kapott. A városban megjelenő sajtóorgánumok közül először a Szegedi Új Nemzedék 1938. augusztus 28-ai száma tudósított a tervezett hálazarándoklatról.'4 A zarándoklást rende­ ző Actio Catholica Országos Elnöksége nevében Serédi Jusztinián hercegprímás szep­ tember 25-én hivatalos levelet írt Glattfelder püspöknek. Ebben az út fő céljaként a XI. Pius pápa iránti hála kifejezését jelölte meg, de az eucharisztikus világkongresszuson pápai legátusként részt vevő Eugenio Pacelli bíboros államtitkár felé történő köszönetnyilvánítást is fontosnak tartotta megemlíteni. Serédi felkérte a Csanádi püpököt a za­ rándoklat támogatására, mert mint írta: „Nagyon kívánatos lenne, hogy a hálazarándoklásban valamennyi egyházmegye képviselete biztosíttatnék.”15 Levele mellé csatolta az Actio Catholica részletes tájékoztatóját az utazás gyakorlati tudnivalóiról. Glattfelder a hercegprímás kérésének megfelelelően körlevélben hívta fel papjai és a hívők figyelmét a zarándoklaton való részvételre.^ A szegedi sajtó szintén igyekezett népszerűsíteni a római zarándoklás ügyét. A Szegedi Új Nemzedék november elején kö­ zölte az olvasókkal, hogy a Csanádi egyházmegye híveit a megyéspüspök fogja vezetni a zarándokúton.i? A hívők zarándoklásra való mozgósítása azonban meglehetősen gyenge eredményt ért el. Ugyanis az örök városba látogató több mint 400 fő között 24 személy volt csak a Csanádi egyházmegyéből érkezett. Szegedről 6 zarándok utazott Rómába.18 A Tisza-parti városból elutazott személyek listáján ott szerepelt Glattfelder püspök, Ha­ lász Pál püspöki tanácsos és Pólyák Károly hittanár neve.'9 A fenti adatok alapján meg­ állapíthatjuk, hogy a nemzeti hálazarándoklaton való aktív részvételre ösztönző felhívá­ sok szinte teljesen visszhang nélkül maradtak Szegeden. Ennek okai közül az egyik leg­ jelentősebb talán az, hogy egy ilyen utazás a legtöbb embernek túlságosan drága volt. Pedig a zarándokúton részt vevők számára igen tartalmas és szép programot állí­ tottak össze. A Firenze — Assisi — Perugia — Róma — Nápoly — Róma — Bologna — Padova — Velence útvonalon gyönyörű élményekben lehetett részük. Kétségtelen, hogy a katolikus hívők igen nagy várakozással készültek a pápával való találkozásra, amely a vallásos eseményekben rendkívül gazdag út csúcspontjának számított. Azonban >3 14 is 16 17 i* 19

138

Szegedi Új Nemzedék, 1938. november 17. 1. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. augusztus 28. 3. p. SzCsEPL. 2858./1938. sz. Circ. Csapiad, de anno 1938. Szeged, Juhász István Nyomdája, 1938./VI. körlevél, 19—21. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. november 6. 3. p. Délmagyqrország, 1938. december 11. 5—6. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. november 22. 5. p.

úgy látszott, hogy a sors éppen a hálazarándoklat legfőbb célját nem engedi megvaló­ sulni! Ugyanis XI. Pius november 25-én délelőtt szívrohamot kapott. A 81 éves agg egyházfő állapota nagy aggodalmat keltett, s Pacelli bíboros államtitkár még aznap közölte az újságok tudósítóival, hogy az összes pápai kihallgatás meghatározatlan ideig elmarad. Érthető, hogy a magyar zarándokcsoport nagy szomorúsággal reagált ezekre a fejleményekre.20 Másnap a beteg pápa nevében Pacelli fogadta a magyar zarándokokat. Serédi Jusztinján hercegprímás üdvözlő beszédében köszöntötte a bíboros államtitkárt és visszaemlékezett a budapesti eucharisztikus világkongresszusra. Ezután Kenéz Béla, a Pázmány Péter Tudományegyetem prorektora adta át Pacellinek az egyetem díszdoktori oklevelét, aki meleg szavakkal köszönte meg azt.2t A pápa gyorsan javuló egészségi állapota következtében november 27-én mégis fogadni tudta a vatikáni palota konzisztoriális termében a Magyarországról érkezett csoportot. XI. Piust hordszéken hozták be a terembe, de a pápai udvartartás kérelmére a pápa betegsége miatt az ilyenkor szokásos hangos üdvözlés elmaradt. A katolikus egyházfő mintegy tíz percig tartó beszédében megemlékezett a Budapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszusról. Megköszönte a magyar nemzet ragaszkodását a Szentszékhez, végül a jelenlevőkre és egész Magyarországra pápai áldását adta.22 így a zarándoklat fő célja megvalósult. A Budapestre visszatérő zarándokok különvonata december 1-jén késő éjjel futott be a Déli pályaudvarra. A római zarándokújáról Szegedre december 4-én visszaérkező Glattfelder püspö­ köt ünnepélyesen fogadta székhelye „katolikus társadalma” . A nagy állomáson a város hatósága, a papság, az ifjúság és a hitbuzgalmi egyesületek népes küldöttsége, valamint a hívők ezrei várták a megyéspüspököt. Először Raskó Sándor pápai prelátus köszöntöt­ te Glattfeldert, majd Pálfy József polgármester mondott üdvözlő beszédet. Pálfy nyil­ ván érezte, hogy egy Szeged nagyságú városból mindössze 6 személy részvétele a za­ rándoklaton nem túlságosan dicsekvésre okot adó tény, mert a következőket mondta: „Ha a mostoha viszonyok sokakat visszatartottak is abban, hogy a zarándoklatban részt vegyenek, lélekben, gondolatban ott voltunk valamennyien Excellenciáddal, mert érez­ tük a mélységes hálát a Pápa Őszentsége iránt, aki az idei eucharisztikus kongresszussal Magyarországnak felmérhetetlen értékű ajándékot juttatott és mert vágytunk a pápai ál­ dás és vigasztaló szavak után, amire nekünk árva magyaroknak oly igen nagy szüksé­ günk v a n . ” 23 A polgármester kifejezte a magyar nemzet ragaszkodását a római pápá­ hoz, akinek megingathatatlan erkölcsi tekintélye a zűrzavaros világban útmutató a hívő emberek számára. Pálfy végül megköszönte Glattfeldernek, hogy elhozta a szegediek­ nek XI. Pius áldását. Ezután dr. Muntyán István táblai tanácselnök az Actio Catholica nevében üdvözölte a megyéspüspököt. Glattfelder válaszában hangsúlyozta, hogy a pápa úgy gondol mindenkire, mint az atya legkedvesebb gyermekére. A magyarok feléje áradó szeretete miatt azonban né­ pünkkel különösen érezteti jóságát és gondoskodását. A püspök úgy látta, hogy a ma­ gyarságnak lehetnek támogatói és erős barátai, de olyan segítséget senkitől nem kaphat, 20 21 22 23

Nemzeti Újság, Nemzeti Újság, Nemzeti Újság, Szegedi Napló,

1938. november 26. 5. p. 1938. november 27. 19. p 1938. november 29. 2. p. 1938. december 6. 3. p.

139

mint amilyen ezer év óta Rómából árad hazánkra. Arra intette hallgatóit, hogy ebben a szeretetben, és ne a pártoskodásban keressék a nemzet jövőjét. Befejezésül az ünnepé­ lyes fogadtatásra utalva ezt mondta: „Hálás vagyok, hogy kifejezésre juttatták ragasz­ kodásukat püspökük és az Anyaszentegyház iránt, mert ez azt bizonyítja, hogy Szeged népe tudja, hogy van egy szív, amely érettünk dobog és van egy hely, ahonnan csak szeretet, jóság és áldás száll Magyarország felé.”24 Beszéde után a püspök áldást osztva haladt el a megjelentek között, s a kijáratnál beült a polgármester gépkocsijába, amely a püspöki palotába vitte. A megyéspüspök valószínűleg elégedett lehetett a nagyállomáson lezajlott üdvöz­ léssel, mert december 10-én felkereste hivatalában Pálfy polgármestert, hogy köszöne­ tét mondjon az ünnepi fogadtatásért.25 A szegedi dohánygyári munkások keresztényszocialista szervezete az 1938-as esz­ tendő adventjében négy kultúrdélutánt rendezett. Ezek műsorát — tekintettel államala­ pító királyunk jubileumi évére — Szent István szellemében állították össze. Az első ren­ dezvényre november 30-án került sor. A megnyitót mondó Butkay Nándor ecsetelte a Szent István-emlékév jelentőségét, megemlékezett az eucharisztikus világkongresszus budapesti eseményeiről és a Felvidék visszacsatolásáról. Beszédével alapot kívánt adni a további délutánokon következő e l ő a d á s o k h o z .2 6 December 7-én, a második kultúrdélutánon már dr. Imecs György, a város főispánja is megjelent. Ezzel a szervezők nyil­ ván azt kívánták demonstrálni, hogy a rendezvénysorozat teljesen megfelel a hivatalos elvárásoknak. A jelenlevők egyébként dr. Fejes Tibor piarista tanár „Szent István intel­ mei fiához és a mai magyarok” című előadását hallgathatták m e g . 27 A sorozat harmadik délutánján, december 14-én Jandlik József érseki tanácsos eszmefuttatása hangzott el „Mit köszönhet a mai magyarság Szent István kulturális alkotásainak” c í m m e l . 28 A kultúrdélutánok utolsó alkalmán, december 21-én a közönség soraiban foglalt helyet Pálfy József polgármester és Glattfelder Gyula megyéspüspök. Dr. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő „Állampolgári kötelességek Szent István szellemében” címet viselő előadása után Glattfelder püspök zárta be a kulturális sorozatot. Beszédében kifejezte örömét, hogy a munkásság első szent királyunk útmutatását tanulmányozta az adventi délutánokon. Végül így fordult a munkásokhoz: „Ne a tévhit terjesztésére, a pártütés és gyűlölet apostolaira hallgassatok, ... hanem Szent Istvánra, akinek áldó jobbja ma is fe­ lettünk lebeg és utat mutat, miként a múltban, úgy a j ö v ő b e n . ” 29 Szeged 24 Mária-kongregációja összefogásával ünnepségeket rendeztek december 5-8. között, hogy megemlékezzenek Szent István 900 éves országfelajánlásáról, vala­ mint a Szent Tamás és Szent József férfikongregációk 30 éves fennállásáról. Az első há­ rom napon a kongregációkat vezető jezsuiták templomában tartottak áj tatosságokat. A záró díszközgyűlésre december 8-án került sor a rókusi tornacsarnokban, melyet zsúfo­ lásig megtöltött a kongreganisták nagy tábora. Az ünnepi beszédet mondó P. Csávossy Elemér, a jezsuita rend tagja rámutatott, hogy a Felvidék visszatérésére Szent István Máriának történt országfelajánlása jubileumán került sor. Magától értetődik, hogy gon24

UO.

25 26 27 28 29

Délmagyqrország, 1938. december 11. 12. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 1. 2. p. Délmagyqrország, 1938. december 8. 4. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 15. 4. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 22. 3. p.

140

dolatmenetében központi helyet foglalt el a Szűz Mária fokozottabb tiszteletére való buzdítás, hiszen a Mária-kongregációk éppen ezt a célt tűzték maguk elé. Azonban az azért mégis meglepő, hogy a trianoni békével elcsatolt országrészek visszaszerzését egyedül a magyar nép Mária-tiszteletének mértékétől tette függővé. Felszólította a kongregációk tagjait, hogy buzgólkodjanak e tisztelet növelésén. Majd azt javasolta, hogy ha minden magyarlakta vidék visszakerül az anyaországhoz, akkor a nemzet hálá­ ból építsen fogadalmi templomot a Patrona Hungáriáé tiszteletére és ott újítsa meg hi­ vatalosan és ünnepélyesen Magyarország felajánlását Szűz Máriának.30 December 8-án még egy egyházi esemény történt Szegeden, amit meg kell említe­ nünk. Glattfelder Gyula megyéspüspök ezen a napon áldotta meg az általa fenntartott Szent Imre Kollégium kápolnájának oltárfreskóját. A freskót Vinkler László festőmű­ vész készítette a Szent István-év megörökítésére. A kép boltozatos középső részén Szent Imre áldozását festette meg a művész. Azt a pillanatot, amikor Szent Gellért kezéből veszi az iíjú herceg az ostyát. Mellettük ott áll az apa, István király és a fia lelki üdvét óvó királynő, Gizella. A csoportot az udvari pap és a lovag alakja egészíti ki. Mögöt­ tük a messzeségbe vesző egyszerű tájkép. A fő képmezőtől jobbra Magyarország Nagy­ asszonya volt látható Jézussal, velük szemben balra a lovagkor két népszerű szentje: Márton és György. Az alkotó a mellékalakok között ábrázolta a kép adományozóját, Glattfelder Gyulát. Az ünnepségen a kollégium növendékeinek nevében Juhász Tibor joghallgató mondott köszönetét az oltárfreskóért a megyéspüspöknek. A freskó megáldásáról tudósító szegedi sajtó elismeréssel nyugtázta Vinkler László művészi teljesítmé­ nyét^' Csakhamar újabb alkotásokkal gyarapodott Szeged egyházi műtárgyainak köre. Ugyanis Glattfelder püspök december 11-én felszentelte a jezsuiták kibővített Szent József-templomának két új mennyezetfestményét, amelyeket Karle János készített. Az egyiken, amely a szentélyt díszítette, Szent József halálát ábrázolta a festő. A templom védőszentjének utolsó földi perceit megörökítő festményen Szent József lelki erőinek nyugodt egyensúlyában búcsúzik Jézustól és Máriától. A templom hajójában elkészült másik freskón ugyancsak a jezsuiták által nagy tiszteletben részesített szent látható, amint oltalmába veszi az egyházat. Szent József balján a pápa térdelő alakja látszik, jobb kezében a Szent Péter-templommal, amely szimbolikusan jelzi a katolikus egyház felajánlását. Külön csoportok jelenítik meg a családot, a munkásokat és a haldoklót, akik a katolikus tanítás szerint Szent József különös pártfogása alatt á lln a k . 32 A Délmagyarország című napilap hasábjain dr. Mandola Aladár a festményeket bemutató cikkében kiemelte a falképek alakjainak törékeny gráciáját. A szentélybeli freskóról írva meglehetős túlzással úgy érezte, hogy minden hívő így képzelné el Szent József halálát. A templomhajó mennyezetképéről pedig a következőképpen nyilatko­ zott: „E freskón új szellem leheletét érezzük, jóllehet barokk keretben van foglalva, alakjai mégis a mi korunk emberei. ... A festmény újdonsága röviden: poetikusan gyengéd, aszketikusan vallásos, de nem aszketikus. Megoldódott benne a festészet mai nyelve, azaz pszichikai realizmussal beszél, ahogy ezt a mai kor m e g k ív á n ja ... ”33 30 31 32 33

Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 10. 7. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1938. december 10. 3—4. és 8. p. Délmagyarország, 1938. december 25. 44. p. Uo.

141

Három nappal a jezsuiták templomában lezajlott szentelési szertartás után Glattfelder megyéspüspök előadást tartott az Anyaszentegyházat Védő Egyesület szegedi cso­ portjának rendes havi vallásos délutánján. Az AVE a városban minden hónap második csütörtökén tartotta ezt a rendezvényét, most azonban a Csanádi püspök más elfoglaltsá­ ga miatt december 14-én, egy szerdai napon gyűltek össze az egyesület tagjai a jezsuita rendház kongregációs termében.34 A püspök beszédében a Szent István-i állameszme nagy fontosságát és országépítő erejét hangsúlyozta. A Szent István-i gondolat és a ke­ resztény állameszme legfőbb elemének az egyház és az állam kiegyensúlyozott és har­ monikus viszonyát tartotta. Glattfelder utalt azokra a sajnálatos politikai áramlatokra, amelyek szembeállították egymással a társadalom e két alapvető intézményét. Kárhoz­ tatta a liberalizmust, a szociáldemokráciát, valamint a XX. század diktatórikus irányza­ tait. A kommunizmus mellett elítélte a nemzetiszocializmus egyházellenes és a fajelmé­ leten alapuló rendszerét is, ugyanakkor beszélt a fasizmus általa helyesnek gondolt fel­ fogásáról, amely Magyarországon el kell, hogy ismerje: „Csak Isten eszközeivel és a szentistváni állameszme világszerte elismert alapelveivel lehet a helyes utat megtalál­ ni.”35 A piaristák által irányított szegedi városi Dugonics András gimnázium tanári kara és iljúsága a szülők és a régi tanítványok bevonásával triduummal búcsúzott az 1938-as évtől, melyben az ország államalapító királyunk emlékét ünnepelte. A december 19-21. közötti ájtatosságokat vezető lelkészek Szent Istvánhoz kapcsolódó elmélkedéseinek so­ rát csendes mise zárta le, melynek végén Glattfelder püspök pápai áldásban részesítette a jelenlevőket.36 December 19-én tartotta ülését a megyéspüspök elnökletével az Actio Catholica csanádi egyházmegyei tanácsa. A tanácskozás munkájában részt vett Mihalovics Zsigmond, az Actio Catholica országos igazgatója is. Először a szervezet 1937—38-as mun­ kaévének helyi eredményeit értékelték. Glattfelder püspök megnyitójában rámutatott, hogy az elmúlt esztendő középpontjában a „kettős szentév” lebonyolítása állt. Az eucharisztikus világkongresszus és a Szent István jubileumi év teljes sikerrel zárult. A szorosan vett hitbuzgalmi élet területén elért jelentős eredmények mellett Magyarország számára igen hasznos volt, hogy a nemzetközi közvélemény pozitív formálásában szin­ tén komoly előrehaladás történt. Glattfelder szerint a katolikus egyházi rendezvények egy új világközvéleményt alakítottak ki hazánkról, s ennek nagy része volt abban, hogy az ország vezetése külpolitikai céljait hatékonyabban tudta megvalósítani. Ugyanakkor a püspök elégedetten állapította meg, hogy hazánk vezetői, hatóságai és különféle intéz­ ményei minden támogatást megadtak az egyházi ünnepségek lebonyolításához. Gondo­ latmenetéből kicsengett a katolikus egyház és a magyar állam zavartalan és gyümölcsö­ ző együttműködésének nyugtázása. Fontosnak tartotta, hogy a szentév idején tapasztalt szellemiséget hosszú távon őrizzék meg és fejlesszék tovább az egy házmegy ében. 37 A megnyitó elhangzása után dr. Halász Pál, püspöki tanácsos, az Actio Catholica egyházmegyei igazgatója olvasta fel jelentését a lefolyt munkaévről. Az egyházmegyei igazgatóság beszámolója sorra vette a szervezeti és hitbuzgalmi életet, a szociális és ka34 35 36 37

142

Délmagyqrország, 1938. december 15. 4. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 15. 3—4. p. Délmagyqrország, 1938. december 18. 5. p. Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 20. 6. p.

ritatív munkát, a kulturális tevékenységet és a „kettős szentév” megörökítését. Bennün­ ket témánk szempontjából különösen ez utóbbi érdekel. A szentév tárgyi megörökítését számba vevő részben felsorolt alkotások azt mutatják, hogy mind Szegeden, mind az egész egyházmegyében szép számú kezdeményezés valósult meg e téren. A tanulmá­ nyunkban már említett Szeged-alsóvárosi templomrestaurálás; a domaszéki kápolna, a szatymazi templom és a csengelei plébániaiak építése; a Szeged-királyhalmi templom művészi kifestése, valamint a szegedi dóm új oltárának elkészülte mellett a következő eredményekről olvashatunk: Szent István-ablakot kapott Szegeden a Somogyi-telepi (ma Petőfx-telep) templom. Az új szegedi plébánián egyházközségi otthont vásároltak. Szeged-Móravárosban befejezték a katolikus népház építését. A Somogyi-telepi egyházköz­ ség a szentév alkalmából egy családi házat vásárolt és abban egy arra érdemes, sokgyer­ mekes családnak biztosított ingyen hajlékot. Ezek a létesítmények egyben igen tisztelet­ reméltó anyagi áldozatkészségről tanúskodnak. Hiszen az egész egyházmegyében össze­ sen 305 377 pengőt fordítottak a szentév különféle egyházi létesítményeire. Ebből az összegből Szeged — amint azt a fenti tények bizonyítják — jelentős hányadot mondha­ tott magáénak.38 Dr. Halász Pál jelentéséből kitűnik, hogy a hazánkban az 1930-as évek első felében létrehozott Actio Catholica néhány esztendő leforgása alatt olyan ha­ tékony szervezetté vált, amely zökkenőmentesen tudta lebonyolítani a „kettős szentév” impozáns rendezvénysorozatát a Csanádi egyházmegyében ugyanúgy, mint az egész or­ szágban. Mivel Glattfelder püspök a Katolikus Akció országos ügyvezető elnöki tisztét viselte, ezért fokozott hangsúlyt helyezett arra, hogy egyházmegyéjében a jubileumi év a lehető legeredményesebben záruljon. Nyilvánvalóan ezzel is demonstrálni kívánta az Actio Catholica fontosságát és életképességét. A megyéspüspöknek nem kellett csalat­ koznia ilyen irányú elvárásaiban. Az elégedettségre okot adó jelentés után Mihalovics Zsigmond ismertette az Actio Catholica 1938—39-es munkaévének programtervezetét. A „kettős szentév” megmutat­ ta, hogy Magyarország ízig-vérig keresztény állam — jelentette ki. Az Actio Catholica további munkája fő céljaként az állam és a katolikus egyház jó viszonyának elmélyítését jelölte meg. Mivel erre az egyházi vezetés a Szent István-i állameszme népszerűsítésé­ ben látott megfelelő lehetőséget, ezért ennek propagálására nagy súlyt helyeztek. Miha­ lovics közölte, hogy az Actio Catholica Országos Elnöksége útmutatót állított össze ar­ ról, mit kell érteni a Szent István-i állameszme alatt. Az útmutató tartalmát meg kell is­ mertetni az egész katolikus társadalommal. Ha szükséges, akkor ennek érdekében tart­ sanak külön tanfolyamokat. A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus lelki hatásait pedig a húsvéti időszakban megemlékezésekkel újítsák fel.39 A Mihalovics Zsigmond által vázolt célkitűzésnek megfelelően az Actio Catholica 1938—39-es munkaévének vezérgondolata a „Szent István országa” elnevezést kapta. A vezérgondolat magyarázatát röviden így adták meg: „Olyan országot akarunk a magyar határok között, amelyet minden ízében átjár Szent István szelleme: vallásos áhítatában, köz- és magánéletében, kulturális és szociális életében egyaránt. ”40 Ezen iránymutatás szellemében minden egyházközségben Szent István-előadássorozatot tartottak a Bangha 3* SzCsEPL. 3430./1938. sz. 4—5. p. A létesítmények költségeiről sajnos nem találtam külön Szegedre vonatkozó összesítést. 39 Szegedi Új Nemzedék, 1938. december 20. 6. p. 40 M ihalovics Z sigmond: A világi apostolkodás kézikönyve, 38. p.

143

Béla jezsuita egyházi újságíró és író által készített vezérkönyv alapján. Több százezer példányban terjesztették Közi-Horváth József „Örök vezérünk, Szent István” című röpiratát. Egyúttal a sajtóban is mindent megtettek a Szent István-i gondolat népszerűsíté­ séért.^ Természetesen Szegeden ugyancsak a fenti módszerekkel történt a munkaprog­ ram gyakorlati megvalósítása. Az Actio Catholica Csanádi egyházmegyei tanácsához hasonló módon értékelte az eddig elvégzett munkát és jelölte ki a megvalósításra váró feladatokat december 20-án a Szeged-központi Esperesi Kerület őszi gyűlése. Raskó Sándor pápai prelátus, kerületi esperes a gyűlést megnyitó beszédében elmondta, hogy tavasszal még aggodalommal la­ tolgatták, vajon milyen sikert hoz a „hármas szentév” megrendezése. A rendezés mun­ kájában sikeresen működtek együtt az állami szervek a katolikus papsággal. A lelkiis­ meretes előkészítés eredménye lett a rendezvények nagy sikere Szegeden csakúgy, mint országosan. Raskó a szentév eseményei közül kiemelte a Szent Jobb szegedi látogatását, s felsőbb egyházi hatóságai intenciójának megfelelően hangsúlyozta az elért eredmé­ nyek megőrzésének és továbbfejlesztésének fontosságát. A tanácskozáson az Actio Catholica működéséről elhangzott tájékoztatóban bejelentették, hogy a Szent István életművével foglalkozó előadásokhoz segítséget nyújtó központi útmutatók első soro­ zata már minden plébániára megérkezett. Szorgalmazták, hogy a lehető legtöbb helyen mutassák be az államalapítóról készült három filmet. Végül arra szólították fel az egy­ házközségeket, hogy tartsanak ünnepélyes keretek között úgynevezett Szent István-napot.42 December 31-én este tartották Szeged katolikus templomaiban a szokásos évvégi hálaadó istentiszteleteket. A Fogadalmi templomban a megyéspüspök a hálaadó misén mondott szentbeszédében Szent István példáján keresztül a hit fontosságáról elmélke­ dett. Többek között kijelentette: „Amikor a Szent Jobbot kivitték a Dóm elé, akkor az arra figyelmeztetett bennünket, hogy ne vagyont keressünk és gyüjtsünk, hanem hitet. Egyéneket és nemzeteket nem a vagyon, hanem a hit tesz boldoggá és vezet c é lh o z . ”43 A katolikus hit ápolását Glattfelder olyan — Szent Istvántól ránk maradt — örökségnek és feladatnak látta, amelynek megvalósítása meghozza a nemzet boldogulását. Szilveszter és újév napján a megyéspüspöknél sorra jelentek meg tisztelgő látoga­ tásra és jókívánságaik kifejezésére a város vezetői, valamint a katolikusok képviselői. December 31 -én délelőtt Glattfelder a szegedi tanítók és tanítónők küldöttségét fogadta a püspöki palota aulájában. Délben a város katolikus papságának és kántorainak cso­ portja köszöntötte a püspököt. A megjelentek nevében Breisach Béla, püspöki helynök mondott beszédet. Köszöntőjében összefoglalta a „hármas szentév” szegedi eseményeit, melyek örömmel töltötték el az egyháziakat. Ugyanakkor rámutatott: „Nagy aggoda­ lommal szemléljük a politikai forrongást a kívülről jött példák nyomán. Ha külső poli­ tikai szemlélet alapján akarják átalakítani ennek az országnak a képét, ez félelemmel tölti el a papság lelkét, de rendületlenül bízunk Szent István szellemében, amely nem engedi megcsúfolni ezeresztendős nemzeti múltunkat.”44

4' 42

M ihalovics Z sigmondi Id. mű, 39. p. SzCsEPL, 3710./1938. sz.

43 Szegedi Ú j Nemzedék, 1939. január 1. 13. p. 44 Délmagyarország. 1939. január 1. 3. p.

144

Ezzel a kijelentésével Breisach nyilván a magyar belpolitikai élet fasiszta jellegű irányzataira célzott, hiszen csak ezek jelenthettek gyakorlatilag komoly veszélyt a társa­ dalmi és politikai élet fennálló kereteire. Burkolt állásfoglalásával támogatta azt a Glattfelder által tanúsított magatartást, melynek során a püspök óvatosan, de következetesen bírálta a fasizmus egyházellenes jellegzetességeit. Glattfelder válaszában megköszönte a jókívánságokat és megállapította, hogy Szeged és az ország katolikus papsága becsüle­ tesen eleget tett kötelességeinek a szentév folyamán. Emellett felhívta a figyelmet a lel­ keket formáló szakadatlan munka fontosságára. Az 1939-es év első napján a püspöki palotában folytatódott az újévi tiszteletláto­ gatások sora. A szegedi katolikus szervezetek és egyházközségek, valamint a szerzetesrendek képviselői mellett magasrangú látogatói is voltak Glattfelder püspöknek. Köztük Pálfy József polgármester, Imecs György főispán és más prominens helyi személyisé­ gek. A Szeged belvárosában és az Újszegeden működő katolikus körök, valamint a Ba­ ross Szövetség küldöttségét vezető dr. Vinkler Elemér ügyvéd, kormányfőtanácsos — hasonlóan a többi szónokhoz — hangoztatta Szeged katolikusainak töretlen hűségét a katolikus egyházhoz és konkrétan a megyéspüspökhöz. Glattfelder a köszöntőre reagál­ va kifejezésre juttatta elégedettségét a város katolikus hívőivel: „Szegeden hű lelkek vannak, krisztusi értelemben vett keresztény lelkek. Tudják kötelességüket mindenütt, ahová a sors állította őket. Otthon, a munkahelyen és az e g y h á z b a n . ” 45 A megyéspüspök 1939. január 2-ai keltezésű körlevelében foglalta össze a szentév eredményeit és a jövő feladatait. A pásztorlevél tulajdonképpen egységbe tömörítette Glattfelder e tárgykörben eddig született megnyilatkozásait. Gondolatmenete a püspök korábbi értékeléseiből már megszokott módon az eucharisztikus kongresszus nemzeti tekintélyt gyarapító sikeréből indult ki, majd így folytatódott: „Nem célom [ti. Glattfeldemek — G. Zs.j ez alkalommal az eucharisztikus világkongresszus és szent István jubileum ünnepi emlékeit részletesen fölidézni, hanem csak affölött érzett örömömnek kívánok kifejezést adni, hogy az egyházmegye papsága a Szentatya és a püspöki kar szándékát megértve szintén mindent megtett a kettős szentév lelki hatásainak biz­ tosítására s emlékének megörökítésére. A hívek tömeges részvétele a távolságok dacára úgy a budapesti és szegedi ünnepségeken mint a helyi ájtatosságokon a lelkipásztori buzgalomnak hangosan szóló bizonyítéka, de a kegyelmi élet újraszületése annak egyúttal legszebb jutalma. Az a körülmény pedig, hogy a csonkaegyházmegye (sic!) szerény visszonyaihoz képest igen számottevő alkotások létesültek a páratlan esemény megörökítésének céljából, amellett tanúskodik, hogy híveink, a kedvezőtlen időviszo­ nyok és minden ellenkező agitáció dacára még mindig készek a természetfölötti kegyel­ mek befogadására s az Isten házának ékessége, valamint a keresztény gondolat terjeszté­ se is lelkűk forró v á g y a . ” 46 A püspök szerint azonban a szentév minden tárgyi alkotásánál maradandóbb érté­ ke van a lelki téren elért eredményeknek, tehát valamennyi papja feladatává teszi ezek ápolását és fenntartását. Különlegesen fontos a politikailag és nemzetközileg zűrzavaros időkben az egyház szilárd erkölcsi útmutatása, mert csak ezáltal lehet a nemzetet sikere­ sen keresztülvezetni a válság megpróbáltatásain. Ezért: „Minél jobban kívánnak földi 45 Délmagyarország, 1939. január 3. 4. p. 46 Circ. Csanad. de anno 1939. Juhász István Nyomdája, Szeged, 1939./I. körlevél, 1. p.

145

és anyagi érdekek rabszíjára fűzni minden erőt ma különösen hangos szóvivők, annál inkább törekedjünk krisztusi küldetésünkben Szent István gondolata és végrendelete szerint járván a lelki elmélyülésnek s azon keresztül az emberi megértésnek hírnökei és szolgái lenni.”47 Glattfelder körlevelének végén reményét fejezte ki, hogy az Actio Catholica folyamatban levő munkaéve sikerrel zárul. Az Anyaszentegyházat Védő Egyesület január 12-én összejövetelt tarott. Ennek keretében elhangzott dr. Kisparti János tankerületi főigazgató „Szentistváni gondolat a nevelésben” című előadása. Az előadó a Szent István szellemében történő nevelés há­ rom alappillére — a keresztény hit, a hagyományok megbecsülése és a tekintély tisztelet — oktatásban betöltött fontos szerepét ecsetelte hallgatói előtt.48 Szeged-Királyhalom (nevezték Várostanyának is, ma Ásotthalom) templomát fres­ kókkal díszítették a Szent István jubileumi évben. A neoromán stílusú templomot 1930ban építették Jézus Szíve tiszteletére, azonban csak 1939. november 29-én szentelték fel.49 A falfestmények 1938 novemberében nagyrészt már készen álltak, s a Külsősze­ gedi Esperesi Kerület őszi gyűlésén így számolt be róluk a kerületi esperes: „SzegedKirályhalmán a kegyúr város bőkezűségéből és az egyházközség áldozatkészségéből a szépen épült templom az épület szépségéhez méltó művészi festést kapott 7200 P. érték­ b en .” so A freskók elkészültéről a szegedi sajtó 1939 januárjában adott hírt. A beszámoló­ ból megtudhatjuk, hogy a műalkotásokat készítő Parobek Alajos festőművész a temp­ lomhajóban a négy evangélista szimbólumát festette meg. Ugyancsak itt helyezte el köralakú mezőkben az erények ábrázolásait, melyek közül az okosságot Szent István alak­ jával jelképezte. A katolikus egyház hét szentségét megörökítő kompozíciókba pedig beleszőtte Szeged közéleti vezetőinek portréit. A szentély központi részén azt ábrázolta, amint Szent István felajánlja országát Szűz Máriának. Parobek a jelenet alakjai közé el­ helyezte Szent Imre herceget és Szent Gellértet, az első Csanádi püspököt. A festmény emelkedett hangulatát angyalok hada koronázza meg. Szántás közben a harangszót meg­ hallva imát mondó emberek csoportja látható a szentély egyik oldalfalán. Szemben az Istennek tetsző munka allegóriája. A templombelső iparművészeti díszítő elemeit Bara­ bás Géza tervezte. Az alkotók teljesítményéről igen elismerően nyilatkozott a korabeli szegedi kritika. Főként a freskók készítője kapott dicsérő szavakat: „Örülünk, hogy ez­ zel az alkotással megmutatta Parobek Alajos, hogy művészetért nem kell a szomszédba mennünk és nem kell súlyos összegeket az adófizetők zsebéből »márkás művészekének adnunk, kiknek kísérleteiről a művészeti kritika még nem mondta ki az utolsó szót. ”51 1939 januárjában lehetőség nyílt arra, hogy Szeged városa látszólag pénzügyi rá­ fordítás nélkül gazdagodjon egy újabb műalkotással. A vallás- és közoktatásügyi mi­ niszter ugyanis január 23-án értesítette Pálfy polgármestert, hogy a Szent István Emlék­ év Országos Bizottsága egy gobelint szándékozik ajándékozni Szegednek. Ez a döntés azért született meg, mert a bizottság gondoskodni kívánt arról, hogy a jubileumi év al­ kalmából Szent István emlékét az ország nagyobb városaiban megörökítsék. Ám az ajándékozásnak volt egy feltétele. Mégpedig az, hogy a város maga is vállalja saját 47

UO.

48 49 so 51

Katolikus Alföld, 1939. január 15. 4—5. p. Csanád Egyházmegye jubileumi évkönyve 1980. 110. p. SzCsEPL, 150./1939. sz. Szegedi Új Nemzedék, 1939. január 21. 9. p.

146

költségén egy ilyen célú műalkotás elkészíttetését.52 Tehát az ajándék mégsem volt tel­ jesen ingyenes! A város hatósága — amely a Szent István-emlékév megörökítésére ké­ szülő egyházi alkotásokhoz a szűkös pénzügyi lehetőségekre hivatkozva általában csak mérsékelt támogatást adott — most ügyesen döntött. Elhatározta, hogy az ajándékot el­ fogadja, az ellenértékként kért másik műalkotásul viszont Horthy Miklós portréját fes­ teti meg. Ez a témaválasztás nem túlzottan kapcsolódott a jubileumi évhez, de az orszá­ gos bizottság érthető okok miatt visszautasítani nem merte. Ugyanakkor jó pontot je ­ lenthetett a kormányzó szemében. Az ígért gobelin 1940 szeptemberében érkezett meg Szegedre. Készítője, Pekáry István a Csanád vezérletével harcoló királyi sereg Ajtony felett aratott győzelmét örökítette meg rajta. A faliszőnyeget a polgármesteri hivatal fo­ gadószobájában helyezték el, hogy hirdesse a Szent István-i idők emlékét.53 Az Actio Catholica 1938—39-es munkaéve programtervezetének megfelelően a katolikus szervezetek Szegeden sorra rendezték meg Szent István-előadássorozataikat. 1939. január 29-étől február 1-jéig az Actio Catholica helyi szervezetének női bizottsá­ ga tartott ilyen sorozatot „Szent István országa” címmel. A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület székházában dr. Kisparti János tankerületi főigazgató „Szent István országa és a mai Magyarország” ; a jezsuita P. Borbély István „A szentistváni állameszme”; a szintén jezsuita P. Csávossy Elemér „Szociális kereszténység” és dr. Sándor István fő­ iskolai tanár „Szent István országának néhány időszerű kérdése” című fejtegetéseit hall­ gathatták végig a megjelentek.54 Négy napon keresztül előadásciklust tartottak ugyanezekről a témákról a katolikus férfiak számára is. A február 6-án elkezdett — szintén a „Szent István országa” címet viselő — sorozatot rendező Actio Catholica egyházmegyei tanácsa olyan országosan is­ mert személyiségeket hívott meg előadókul, mint a ferences P. Oslay Oswald és a je­ zsuita P. Bangha Béla. Bangha megbetegedése miatt nem tudott eljönni, de az egri nor­ ma kidolgozásáról híres Oslay eszmefuttatása nagy tetszést váltott ki. Az előadások so­ rát Glattfelder püspök zárta le. Beszédében hangsúlyozta, hogy szakítani kell a csak jel­ szavakban kimerülő hamis kereszténységgel, s komoly hitélettel szükséges haladni a Szent István által kijelölt úton.55 1939. február 10-én meghalt XI. Pius pápa. A március 1-jén összeülő pápaválasz­ tó konklávén gyorsan megszületett az eredmény. Március 2-án a Sixtus-kápolnából fel­ szálló fehér füst jelezte, hogy újra van egyházfője a római katolikusoknak. A pápának megválasztott Eugenio Pacelli a XII. Pius nevet vette fel.56 Az országos és a szegedi sajtó örömmel üdvözölte őt Szent Péter utódaként, emlékeztetve arra, hogy az akkor még bíboros államtitkári rangban levő Pacelli pápai legátusként vett részt a Budapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszuson. A katolikus világegyház élén bekövetkezett személyi változás természetesen nem okozott semmiféle megtorpanást a helyi egyházi életben. Szeged-Móravárosban az egy­ házközség az Anyaszentegyházat Védő Egyesülettel karöltve február utolsó hetében ren­ dezte meg a „Szent István országa” című előadássorozatot. A négy alkalom témái meg-

52 53 54 55 56

CsML. IV. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig. ir„ 2943./1939. sz. CsML. ry. B. 1407. c. Sz. V. P. H. közig, ir., 3713./1940. és 48 675./1940. sz. Szegedi Új Nemzedék, 1939. január 31. 4. p; 1939. február 1. 3. p. és 1939. február 2. 2. p. Katolikus Alföld, 1939. február 15. 19-22. p. G ergely J enő: A pápaság története. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1982. 349—350. p.

147

egyeztek a fentiekben már említett ilyen jellegű rendezvények tárgy körével. 57 Ezen semmi csodálnivaló nincs, hiszen ezeket az előadásokat egységesen az Actio Catholica által kiadott vezérkönyv útmutatása alapján szervezték meg. Szeged katolikus egyházművészeti látványosságai újabb alkotásokkal gyarapodtak 1939. április 16-án, amikor felszentelték Somogyi-telep (ma Petőfi-telep) templomának szentélyfreskóját és rnennyezetképeit. Az 1935-ben elkészült, modernizált ókeresztény stílusú templom szentélyének, valamint egyik oldalkápolnájának falfestményeit Vinkler László festette Aba-Novák Vilmos ösztönzésére 1937-ben.5* A szentély mennyezetének festményeit viszont csak 1939 áprilisában fejezte be készítőjük, Bozó Gyula iparmű­ vész. A főoltár melletti freskón Krisztus kínszenvedésének néhány jelenetét örökítette meg az alkotó. A mennyezetképek pedig ó- és újszövetségi szimbólumokat ábrázoltak. A templom kazettás kiképzésű mennyezetét díszítő képeket Bozó fából készült lemezek­ re festette és a kész fanégyzeteket a gerendák közé illesztette. Ez a korabeli templom­ festészetben igen ritkán alkalmazott módszer adta a mennyezetet díszítő festmények kü­ lönlegességét. 59 1939. május 18—21. között tartották Budapesten a XXVIII. Katolikus Nagygyű­ lést az eucharisztikus világkongresszusra és a Szent István jubileumi évre történő viszszatekintés jegyében. A nagygyűlést lezáró ünnepi nagy misén — amely a Hősök terén zajlott le — Glattfelder püspök mondott szentbeszédet a Szent István által mutatott út követéséről. 60 Szegeden a katolikus szervezetek május 15-én emlékeztek meg a budapesti eucha­ risztikus világkongresszus első évfordulójáról. A Katolikus Legényegyletek és a Katoli­ kus Dolgozó Leányok szegedi csoportjai az új szegedi Szent Vince Egyesület kultúrházának nagytermében rendezték meg emlékünnepélyüket. Az ünnepély után az Erzsébet királynéról elnevezett ligetben álló lourdesi barlangkápolnánál litániát tartottakéi Az Actio Catholica szegedi szervezetének női bizottsága 1939. június 17-én a vá­ rosháza közgyűlési termében ünnepséget rendezett Szent István tiszteletére. A díszgyű­ lés jelentőségét azzal kívánták emelni, hogy a város előkelőségei mellett meghívták rá dr. Antal István igazságügyi államtitkárt is. „Korszerű kérdések és a szentistváni állameszme” című beszédében az államtitkár azon meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar nemzet hivatá'sa a Kárpát-medence gazdasági, stratégiai és szellemi egységének fenntar­ tása. Olyan reformok keresztülvitelét sürgette, melyek célja az erős központi hatalom megteremtése, .á közigazgatás modernizálása, valamint a gazdasági és társadalmi élet új szervezetének kialakítása. Leszögezte, hogy ezeket az intézkedéseket a fennálló parla­ mentáris rendszer fenntartásával és a diktatórikus kormányzás bevezetésének elkerülésé­ vel kell megvalósítani.62 Utóbbi kijelentésének hitelességét azonban megkérdőjelezi Antal ismeretes erős szélsőjobboldali elkötelezettsége. Talán inkább a kormányfői posz­ tot éppen betöltő Teleki Pál és az ország vezetésében nem elhanyagolható befolyású konzervatív politikai csoportosulás felé tett gesztust kell látnunk benne. 57 SzCsEPL. 478./1939. sz. 58 Szeged története 4. kötet. 1919—1944. Szerk.: Serfőzó L ajos. Szegedi Nyomda Rt., Szeged, 1994. 734. p.

59 60 61 62

148

Délmagyqrország, 1939. április 14. 5. p. Szegedi Új Nemzedék, 1939. május 23. 2—3. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1939. május 16. 5. p. Szegedi Uj Nemzedék, 1939. június 18. 5. p.

Szatymaz kibővített és újjáépített templomát 1939. augusztus 20-án szentelte fel Glattfelder megyéspüspök. A véglegesen elkészült épület szentelésekor a püspök elis­ meréssel szólt a szatymazi katolikusok buzgóságáról, amely a szentév alkalmából államalapító királyunk tiszteletére maradandó emléket állított.® A szatymazi templom felszentelésével lezárult a Szent István jubileumi év utóéle­ tét jelentő legkiemelkedőbb szegedi események sora. A „hármas szentév” hatásai ter­ mészetesen még tovább éltek. Azonban hamarosan háttérbe szorította, sőt részben elsö­ pörte őket a második világháború iszonyata.

63 Délmagyarország, 1939. augusztus 22. 3—4. p.

149

ÖSSZEGZÉS

Tanulmányunkban a magyar társadalom, a magyar katolikus egyház és a szegedi katolicizmus történetének rövid, ám eseményekben igen gazdag periódusát vizsgáltuk. Az 1937 tavaszától 1939 nyaráig tartó időszak egyháztörténeti szempontból a Horthykorszak legmozgalmasabb és leglátványosabb része volt. Ehhez járult még a feszültsé­ gekkel, szorongásokkal, egyben reményekkel teli bel- és külpolitikai élet felfokozott tempója. A „kettős” , majd később már „hármas” jelzővel ellátott szentév úgy országo­ san, mint Szegeden teljes sikerrel zárult. A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus és a Szent István jubileumi év kitűnő alkalmat szolgáltatott az állam és a katolikus egy­ ház igen jó kapcsolatainak demonstrálására. Mindkét fél nyereségesnek mondhatta a maga szempontjából a rendezvények mér­ legét. A katolikus egyház megelégedéssel nyugtázhatta a társadalmi és a politikai élet­ ben betöltött előnyös pozícióinak megszilárdulását, sőt kiteljesedését. Szent István ün­ neplése kapcsán első királyunk állam- és egyházszervező munkásságának korabeli értel­ mezése kiváló lehetőséget adott a katolikus tényezőknek, hogy minden lehetséges alka­ lommal és módon hangsúlyozzák a kereszténység nemzetfenntartó erejét. Kereszténység alatt persze valójában katolicizmust értettek. A szónokok nem véletlenül emelték ki az egyházi vagy egyházi jellegű eseményeken Szent István mély hitét, egyháztiszteletét és az egyházat támogató gyakorlati intézkedéseinek fontosságát. A szent királyt például ál­ lították a XX. századi állami vezetők elé. Ők azonban figyelmeztetés nélkül sem adtak panaszra okot, hiszen a mindennapi életben és az ünnepségek során maximálisan együtt­ működtek a katolikus egyházzal, s szem előtt tartották érdekeit. Állami szempontból sem volt elhanyagolható a hatalmas tömegeket megmozgató ünnepségsorozat eredményessége. Hiszen a rendezvények szellemisége nagymértékben növelte a fennálló államrend legitimitását. Az elhangzott beszédek vagy megjelent írá­ sok azt sugallták a hívőknek, hogy a zűrzavaros Európában hazánk a nyugalom és a sta­ bilitás szigete. Megerősítették a katolikus állampolgárokat abban a meggyőződésükben, hogy kötelesek támogatni a valláserkölcsi alapon álló, a katolikus egyházzal a szívélyes viszonyt ápoló államot. A belpolitikai nyereségek mellett jelentős külpolitikai hasznot is elkönyvelhettek a politikusok, mert az eucharisztikus világkongresszus zökkenőmen­ tes lebonyolítása és pompás ünnepi eseményei kétségtelenül növelték Magyarország nemzetközi presztízsét. A látványos külsőségek sokakkal feledtetni próbálták a magyar társadalmat feszítő problémákat és a világpolitikai helyzet veszélyességét. Az 1938-as év illúziókat táplált a jelenről — még inkább a jövőről — az országot irányítókban, a katolikus egyházban és az átlagemberek széles körében. Olyan illúziókat, melyekből néhány esztendő lefor­ gása alatt tragikusan ki kellett ábrándulni. Emellett a vezető posztokon levők döntő többsége elhitte, hogy a társadalom valóban annyira egységes a központilag kitűzött cé­ lok követésében, amennyire azt a szentévben bizonyítottnak látták. Az országos perspektívájú vizsgálódás során megállapítható általános összefüggé­ sek a Szent István-jubileum szegedi eseményeinek elemzésekor szintén helytállónak bi­ zonyultak. Az 1930-as években Magyarország egyik legjelentősebb katolikus centrumá­ nak számító városban a szentév során, majd az azt követő hónapokban lezajlott rendez-

150

vények nem hoztak szégyent a Szeged katolikus életét irányítókra. A katolikus egyház égisze alatt rendkívül sokrétűen kiépült helyi szervezeti és intézményrendszer a már megszokott módon, precízen és megbízhatóan teljesítette a rá háruló feladatokat. A Sze­ geden sorra került ünnepi alkalmak arányaikban és sokféleségükben megfeleltek a püs­ pöki székhelyként funkcionáló katolikus szellemi központtól elvárható mértéknek. Kö­ zülük legkiemelkedőbb a Szent Jobb szegedi útja volt. Azonban ezen kívül még több, nemcsak helyi, de országos érdeklődést kiváltó eseménnyel büszkélkedhetett a Tiszaparti város. A rendezvényeken magától értetődően Glattfelder Gyula játszotta a legnagyobb szerepet. A püspök a város és egyben az egész ország katolikus élete egyik meghatáro­ zó alakjának számított. Érthető tehát, hogy megnyilatkozásaira odafigyeltek mind a ka­ tolikus hívők, mind a hivatalos szervek. A konzervatív beállítottságú főpap a szentév folyamán következetesen hangoztatta azon meggyőződését, hogy a katolikus egyház nemzetünk életében alapvető és nélkülözhetetlen szerepet játszik, ezért jogosan tart igényt különleges politikai és társadalmi pozíciókra. A rendelkezésre álló fórumokon egyformán elítélte a liberalizmust, a szociáldemokráciát és a kommunizmust, egyidejű­ leg kárhoztatta a fasizmus egyházellenes és a fajelméleten alapuló változatát. Ez utóbbit érthető politikai okok miatt visszafogottabban tette, ám az emberi és főleg a keresztény értékeket elutasító nemzetiszocialista gondolatrendszertől következetesen elhatárolódott. Ugyanakkor nem tartotta teljesen kizárhatónak a katolikus egyház részéről a szélsőjobboldallal kötendő egyfajta modus vivendit sem, ha az a keresztény-nemzeti kurzus alap­ elveit tiszteletben tartja. Amikor azonban keresztény erkölcsi elveivel összeütközésbe kerültek a fasiszta inspirációjú próbálkozások, akkor bátran szót emelt ellenük. (Utalha­ tunk többek között a zsidótörvényekkel kapcsolatos felsőházi fellépésére.)! A megyéspüspök gondolkodása nem nélkülözött egyfajta szociális érzékenységet és megértést sem, természetesen a pápai enciklikák útmutatásához igazodva. Ezért hangsúlyozta olyan sokszor a Szent István jubileumi év lelki eredményeinek fontossá­ gát, s a társadalmi feszültségek csökkentésének szükségességét. Maga a katolikus szo­ ciális szervezetek akcióit anyagilag, rendezvényeiket pedig jelenlétével támogatta. Ezenkívül rendszeresen segélyezte a szegényeket. Nyilvánvaló, hogy Glattfelder csakis a szegedi katolikus papság és a hívők aktív részvételével számolva gondolhatott a szentév célkitűzéseinek eredményes megvalósítá­ sára. A püspöknek ezen várakozásában nem kellett csalódnia. A jubileumi esztendőt ér­ tékelve számos alkalommal ő maga fejezte ki elégedettségét a lelkipásztorok és a hívek buzgóságával kapcsolatban. Elismerő szavainak reális alapot adott a város szentévi ren­ dezvényeinek gazdagsága, az ünnepségeken részt vevők sokasága és a Szent István-emlékévet megörökítő szép számú szegedi tárgyi alkotás. A város vezetése ugyancsak jelentős szerepet vállalt abban, hogy Szeged ne vall­ jon szégyent a „kettős szentév” során az ország többi nagyvárosához képest. Igaz, a vá­ rosházának számolnia kellett anyagi lehetőségei korlátáival. Ezért a városi hatóság igye­ kezett megtalálni a helyes arányt a rendelkezésre álló pénzügyi eszközei és az egyházi 1 Glattfelder püspök zsidótörvényekkel kapcsolatos magatartását elemzi Pál József igen értékes tanul­ mánya: Pál József: ulattfelder Gyula és az 1938—39-i zsidótörtények. In: Igazságot - szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerk.: Z ombori István. Open Art Nyomda, Bp-Szeged, 1995. 49-103. p. Glattfelder politikai szereplésére vonatkozóan: Z ombori István: Glattfelder Gyula politikai tevé­ kenysége a parlamentben (1911—1943). In: Id. mű, 104—165. p.

151

igények között. Talán az egyházi építkezések támogatása terén mutatkozott meg legin­ kább a kegyúr város visszafogott áldozatvállalása, bár összességében ezek a ráfordítá­ sok sem elhanyagolhatók a városi költségvetésben. A különféle rendezvények lebonyo­ lításában és sikerük elősegítésében viszont valóban maradéktalanul érvényesült a város­ háza irányítóinak segítőkészsége. Glattfelder értékelte ezt, s többször kifejezte köszöne­ tét érte. Pálfy József polgármesterről is szólnunk kell néhány szót. A szegedi önkormány­ zat első embere készségesen együttműködött Glattfelderrel a szentév sikeressé tételében, ám ezt saját pozíciója társadalmi súlyának tudatában tette. A régi vágású liberális Pálfy elismerte a katolikus egyház szegedi befolyását és Glattfelder tekintélyét, de megkíván­ ta, hogy ő szintén megkapja a neki kijáró tiszteletet. Pálfy mindig elismerően nyilatko­ zott a megyéspüspökről, azonban soha nem ragadtatta magát olyan bombasztikus túlzá­ sokra, mint például Tóth polgármester-helyettes tette a domaszéki kápolna felszentelé­ sekor mondott beszédében. A polgármester arra sem volt hajlandó, hogy Glattfelder püspök vagy Imecs főispán mellett csak másodrangú szereplőként vegyen részt olyan eseményeken, amelyeken úgy érezte, hogy őt velük egyforma hely illeti meg. Lehetsé­ ges, hogy a Szent Jobb szegedi látogatásának ünnepségeiről való távolmaradása valójá­ ban ezzel magyarázható, hiszen egy ilyen nagyjelentőségű eseményen valamennyi helyi előkelőség fontosnak tartotta a megjelenést. Ez persze csak apró momentum, s nem változtat azon a tényen, hogy Szeged meg­ adta a katolikus egyház által elvárt támogatást államalapító királyunk jubileumának méltó megünnepléséhez. A püspöki székhely rangot egyházjogilag alig hét éve elnyert város az ünnepségek sikeres megrendezésével újra bebizonyította a magyar katolikus egyháznak alkalmasságát e fontos szerepkör betöltésére. Úgy véljük, a tanulmánynak sikerült bizonyítani, hogy az 1938-as Szent István ju­ bileumi évet Szeged egyháztörténete egyik igen jelentős fejezeteként kell számon tarta­ nia a történetírásnak.

152

A SZENT ISTVÁN JUBILEUMI ÉV SZEGEDI ESEMÉNYEI IDŐRENDI ÁTTEKINTÉS

1937 április 24. május 23. június 31. november 20. december 25. december 31. december 31.

Glattfelder püspök körlevele a kettős szentév megnyitásá­ ról. A kettős szentév megnyitása és az újszegedi lourdesi bar­ langkápolna felszentelése. Az Actio Catholica Csanádi egyházmegyei tanácsának ér­ tekezlete. 1 A Szegedi Katolikus Kör Szent Gellért-serleg vacsorája. Némedy Gyula cikke a Szegedi Új Nemzedékben. Pálfy polgármester nyilatkozata a Szent István-emlékév szegedi előkészületeiről. A püspöki kar körlevele Szent István halálának 900. év­ fordulójára.

1938 január január január január január

1. 9. 15. 18. 18.

január 29. február 18. március 5. március 6. március 13. március 14. március 27. április 11. április 12. április 24. május 1. május 11.

Újévi tisztelgő látogatások a püspöki palotában. A szegedi ítélőtábla évnyitó ülése. A Szegedi Szabadtéri Játékok Bizottságának ülése. Glattfelder püspök körlevele a Szent István-emlékévről. A Szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom res­ taurálását felügyelő bizottság ülése. Szeged törvényhatósági bizottságának közgyűlése. A Szent István Diáktemplom Egyesület megalakulása. Glattfelder püspök nagyböjti körlevele. A Klauzál Gábor Gimnázium Szent István-ünnepsége. A Dugonics Társaság felolvasó ülése Szent Istvánról. A Szegedi Katolikus Legényegyletek Hivatásszervezeté­ nek nagygyűlése. A szegedi népiskolák Szent István-ünnepélye. Sík Sándor: István király című művének előadása a Váro­ si Színházban. Glattfelder püspök névnapi köszöntése a püspöki palotá­ ban. A Felsővárosi Katolikus Kör kultúrdélutánja. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület közgyűlése. Glattfelder püspök jóváhagyja a Szent István Diáktemp­ lom Egyesület alapszabályait.

153

május 15. május 15. május 16. május 25—29. május 30. május 31. június 2. június 2. június 4—12. június 4—5. június 6. június 7. június 12. június 19. június 26—27. június 26—27. július 1. július 5. július 23—augusztus 15. július 23. augusztus 2. augusztus 6. augusztus 10. augusztus 15. augusztus 20. augusztus 20. szeptember 18. szeptember 25. szeptember 30. október 9. október 9. október 15. október 30.

154

A szegedi ifjúsági egyesületek Szent István-ünnepsége. A szegedi elemi iskolások Szent István-ünnepélye. A szegedi Katolikus Legényegyletek ünnepsége a kettős szentév tiszteletére. A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten. A Szent István jubileumi év egyházi megnyitása. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara Szent István-serleg elnevezéssel vándordíját alapít. A szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem év­ záró közgyűlése. Kétezer szegedi elemi iskolás gyerek utazása Budapestre. X. jubiláris Szegedi Ipari Vásár. A Szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom újraavatása. Szent István-ünnepély két szegedi polgári iskolában. A Szent Jobb szegedi látogatását előkészítő bizottság ülé­ se. A rókusi elemi iskola Szent István-díszzászlójának fel­ szentelése. A domaszéki kápolna alapkövének elhelyezése. A Szent Jobb szegedi látogatásának ünnepségei. Az V. Magyar Pilótapiknik résztvevőinek szegedi tartóz­ kodása. Szeged törvényhatósági bizottságának közgyűlése. Glattfelder püspök köszönőlevele Tóth Béla polgármes­ ter-helyetteshez. Szegedi Szabadtéri Játékok. A szegedi egyházművészeti és világi képzőművészeti kiál­ lítás megnyitása. Kodály-hangverseny a Dóm téren. Újházy György: István király népe című drámájának be­ mutatója a szabadtéri játékokon. Verdi Requiemjének előadása a Fogadalmi templomban. A dómban bemutatják Liszt Esztergomi miséjét. Szent István-napi ünnepi mise a Fogadalmi templomban. A szatymazi új templom alapkőletétele. A domaszéki kápolna felszentelése. Serédi Jusztinián hercegprímás levele Glattfelder püspök­ höz a római zarándoklatról. Glattfelder körirata a szentév bezárásáról. A szentév ünnepélyes bezárása. A Szegedi VI. Kerületi Polgári Kör díszvacsorája. Glattfelder püspök költségén elkészül a Fogadalmi temp­ lom Szent István-oltára. Ünnepi mise az újjáépített szatymazi templomban.

Hálaadó istentiszteletek a Felvidék visszacsatolásáért. Szeged törvényhatósági bizottságának díszközgyűlése a Felvidék visszatérése alkalmából. A Külsőszegedi Esperesi Kerület őszi gyűlése. november 17. november 21—december 1. Nemzeti zarándoklat Rómába. november 30—december 21. A szegedi dohánygyári munkások keresztényszocialista szervezetének adventi kultúrdélutánjai. A római zarándoklatról visszaérkező Glattfelder püspök december 4. ünnepélyes fogadása a szegedi nagyállomáson. A szegedi Mária-kongregációk emlékünnepségei a Szent december 5—8. István-i országfelajánlás évfordulóján. Felszentelik a Szent Imre Kollégium kápolnájának oltár­ december 8. freskóját. A Szent József-templom új mennyezetfestményeinek fel­ december 11. szentelése. Glattfelder püspök előadása az Anyaszentegyházat Védő december 14. Egyesület vallásos délutánján. Az Actio Catholica Csanádi egyházmegyei tanácsának ülé­ december 19. se. A piarista gimnázium triduumja. december 19—21. A Szeged-központi Esperesi Kerület őszi gyűlése. december 20. A Fogadalmi templomban Glattfelder püspök tartja az év­ december 31. végi hálaadó istentiszteletet. Újévi tisztelgő látogatások a püspöki palotában. december 31—január 1.

november 6. november 16.

1939 január 2. január 12. január 21. január 23.

január 29—február 1. február 6—9. február 10. március 2. április 16.

Glattfelder püspök körlevele a szentév eredményeiről és a jövő feladatairól. Előadás az Anyaszentegyházat Védő Egyesületben a Szent István-i gondolat nevelésben betöltött szerepéről. A szegedi sajtó beszámol a Szeged-királyhalmi templom új freskóiról. A vallás- és közoktatásügyi miniszter értesíti Pálfy pol­ gármestert, hogy a Szent István Emlékév Országos Bizott­ sága egy gobelint ajándékoz Szegednek. Az Actio Catholica szegedi szervezete női bizottságának Szent István-előadássorozata. Szent István-előadássorozat katolikus férfiaknak Szegeden az Actio Catholica szervezésében. Meghal XI. Pius pápa. XII. Pius néven Eugenio Pacelli az új pápa. A Somogyi-telepi templom szentélyfreskójának és mennyezetképeinek felszentelése.

155

május 15. május 18—21. június 17. augusztus 20.

156

Emlékünnepély Újszegeden a budapesti eucharisztikus vi­ lágkongresszus első évfordulója alkalmából. Budapesten rendezik meg a XXVIII. Katolikus Nagygyű­ lést. Az Actio Catholica szegedi szervezete női bizottságának díszgyűlése Szent István tiszteletére. Az újjáépített szatymazi templom felszentelése.

FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS FELDOLGOZÁSOK

FORRÁSO K:

Csongrád Megyei Levéltár Szeged Város Főispánjának iratai (1938) Szeged Város Polgármesteri Hivatalának iratai (1938—1940) Szeged-Csanád Egyházmegye Püspöki Levéltára Az 1937—1939. évek iratanyaga Ordines circulares ad honorabilem clerum almae dioecesis Csanadiensis de anno (1937-1939) Schematismus eléri dioecesis Csanadiensis pro anno Domini ... (1936 és 1942) Az 1930. évi népszámlálás I. rész. Szerk. és kiad. a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Stephaneum Nyomda RT., Bp. 1932.

SA JTÓ :

Délmagyarország (1937—1939 és 1943) Egyházi Lapok (1938) Katolikus Alföld (1938-1939) Nemzeti Újság (1938) Pesti Napló (1938) Szegedi Napló (1938—1939) Szegedi Új Nemzedék (1937—1939) Színházi Élet (1938)

IR O D A L O M :

Bálint Sándor: A Szeged-alsóvárosi templom. Pannónia Kiadó, Bp. 1966. Baróti Dezső: Sík Sándor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1988. Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem 1933—34. évi műkö­ déséről. Szerk.: Dr. Széki Tibor. Szeged, 1935. Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem 1936—37. tanévi műkö­ déséről. Szerk.: Erdélyi László. Kolozsvár, 1943. Csanád Egyházmegye jubileumi évkönyve 1980. Felelős kiadó: Dr. Szilas József. Sze­ gedi Nyomda, 1980. Csépányi Dezső: A Hivatásszervezet története 1938—1939 = Acta Universitatis Szegediensis. Tudományos szocializmus, Tom. XI. Szeged, 1973. Csongrád vármegye. Felelős szerk.: Csikvári Antal. Vármegyei Szociográfiák I. Mer­ kantil-Nyomda, Bp. 1938.

157

A Dugonics-Társaság ötven éve. 1892—1942. A Dugonics-Társaság kiadása, Szeged Városi Nyomda RT., 1943. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján I—III. köt. A Magyar Tud. Akadémia felkérésére szerkesztette Serédi Jusztinján bíboros hercegprímás a M. Tud. Akadémia ig. és tiszteletbeli tagja MTA kiadása, Bp. 1938. Ertsey Péter: A Somogyi-könyvtár szegedi folyóirat- és hírlapanyagának bibliográfiája A Szegedi Egyetemi Könyvtár Kiadványai 28. sz. Szeged, 1954. Félbemaradt reformkor (A Katolikus Szemlében megjelent tanulmányok gyűjteménye) Róma, 1990. Géczy Mária Immaculata: A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjé­ nek története és nevelési rendszere. Szeged, 1941. Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története 1910—1948. Göncöl Kiadó, Bp. 1989. Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten / 1938. Kossuth Könyvki­ adó, Bp. 1988. Gergely Jenő: Katolikus egyház, magyar társadalom 1890—1986. Tankönyvkiadó, Bp. 1989. Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1982. Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890—1950). Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1977. Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Gondolat, Bp. 1984. Giczi Zsolt: Egyházak és vallási mozgalmak. In: Szeged története 4. köt. 1919—1944. Szerk.: Serfőző Lajos. Szeged, 1994. 597—619. p. Igazságot - szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerk.: Zombori István. Open Art Nyomda, Bp-Szeged, 1995. Katolikus Lexikon I—IV. köt. Szerk.: Bangha Béla S. J. Bp. 1931—1933. Keresztény Magyar Közéleti Almanach I. köt. Szerk.: Hortobágyi Jenő. „Pátria” Iro­ dalmi Vállalat és Nyomdai RT., Bp. 1940. Kiss Ferenc—Tonelli Sándor—Sz. Szigethy Vilmos: Szeged. A Magyar Városok Mo­ nográfiája Kiadóhivatala, Bp. 1927. Kortárs magyar jezsuiták II. rész. Összeáll.: Szabó Ferenc. Jézus Társasága Magyaror­ szági Rendtartománya. Kecskemét, 1992. Lotz Antal: A csanádi egyházmegye története 1920—45. In: Magyar Katolikus Alma­ nach 1984. Szerk.: Dr. Turányi László. Szent István Társulat, Bp. 1984. Lotz Antal: Glattfelder Gyula, az egyházfő és tudós = Vigilia, 1983. február, 142-143. p. Magyar Életrajzi Lexikon I. köt. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967. Magyar Katolikus Almanach II. Szerk.: Dr. Turányi László. Szent István Társulat, Bp. 1988. Magyar Katolikus Lexikon I. köt. Főszerk.: Dr. Diós István. Szent István Társulat, Bp. 1993. A Magyar Királyi Ferencz József-Tudományegyetem évkönyve az 1937/38. tanévről. Szerk.: Csekey István. Szeged, 1938.

158

Magyar Törvénytár. 1938. évi törvénycikkek. Jegyzetekkel ellátták: Dr. Degré Miklós és dr. Várady-Brenner Lajos. Franklin-társulat kiadása, Bp. 1939. Magyarország közoktatásügye az 1937. évben. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai RT., Bp. 1939. Magyarország története tíz kötetben. 8. köt. 1918—1919; 1919—1945. Főszerk.: Ránki György. Akadémiai Kiadó, Bp. 1978. Mihalovics Zsigmondi A világi apostolkodás kézikönyve. Szent István-Társulat, Bp. 1942. Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek. Universum Kiadó, Szeged, 1990. Pál József: Glattfelder Gyula és az 1938—39-i zsidótörvények. In: Igazságot - szeretet­ tel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Szerk.: Zombori István. Open Art Nyomda, Bp-Szeged, 1995. 49—103. p. Pál József: A katolikus egyház Szegeden az ország felszabadulásának időszakában (1944 szeptember — 1945 április). In: Tanulmányok Csongrád megye történeté­ ből XII. Szerk.: Blazovich László. Szeged, 1987. 157—182. p. Péter László: Kodály Szegeden. A Somogyi-könyvtár kiadványai 25. Szeged, 1982. Péter László: Szeged. Franklin Nyomda, Bp. 1981. Reizner János: Szeged története I—IV. köt. Szeged, 1899—1900. Révai Nagy Lexikona V. és VIII. köt. Révai Testvérek Irodalmi Intézet RT., Bp. é. n. Sajti Enikő, A.: A háború előtti évek. In: Szeged története 4. köt. 1919—1944. Szerk.: ' Serfőző Lajos. Szeged, 1994. 447—472. p. Sajti Enikő, A.: A munkásság bérharcai és küzdelme a Hivatásszervezet ellen Szege­ den, 1936—1939 = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica, Tom. Lili. Szeged, 1975. Szántó Konrád: A katolikus egyház története II. köt. Ecclesia Szövetkezet, Bp. 1985. Szeged szabad királyi város útmutatója. Kiadja: Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó fiókja. Szeged, é. n. Szeged története 4. köt. 1919—1944. Szerk.: Serfőző Lajos. Szeged, 1994. A Szent Gellért-Unió szabályzata. Kiadja a Szent Gellért-Unió. Árpád Nyomda, Sze­ ged, 1936. A Szent István Emlékév. Összeáll.: Moravek Endre. Kiadja a Szent István Emlékév Or­ szágos Bizottsága. Bp. 1940. Tarczai György: Az Árpádház szentjei. Szent István-Társulat, Bp. 1930. Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1919—1944. Szerk. és bev.: Serfőző Lajos. Szegedi Nyomda, Szeged, 1977.

159

K O V Á C S M IK L Ó S

EGY HIVATALNOK FELJEGYZÉSEI

1956 júniusában, az államvizsgák ideje alatt, amikor a bölcsészkaron abszolvál­ tam, megjelent a dékáni hivatalban a városi pártbizottság és a városi tanács egy-egy osztályvezetője, s az egyetemi káderes javaslatára, mint kiváló végzőst — paraszt szár­ mazású eminens — meghívtak a tanácsi népművelési osztály művészeti előadójának. Rövid időt hagytak a válaszra. Átmentem a szomszéd szobába, s kis idő múlva utánam jött Halász Előd, az akkori dékán, akiért egész évfolyamunk rajongott, s azt mondta: „Jó pénz, vállalja el.” Ezzel sorsom el volt döntve, mert ha történetesen Halász az el­ lenkezőjét javasolja, én akkor is szót fogadok, még ha állás nélkül maradtam volna is. Pedig maga a gondolat, hogy tanácsi hivatalnok legyek, idegen volt tőlem. Szüle­ im félelme a mindig büntetéssel fenyegető hivataloktól, így a tanácstól — kisértett en­ gem is. Igaz, diákkoromban, nyaranta előfordult, hogy otthon a falumban kisebb idény­ munkákra alkalmaztak a tanácsnál; s akkoriban még olyan gondolatokkal is játszadoz­ tam, hogy jegyző leszek, mint Arany János, vagy mint Eötvös Tengelyije. Most azonban, karnyújtásnyira a lehetőségtől, sokkal prózaibbnak tűnt az egész; nehezen tudtam elképzelni magamat hivatalnokként, de természetesen elvállaltam. Halász egyben tévedett, hogy jó pénzt adnak. A fizetésem pontosan annyi lett, mint a kezdő tanároké, 1.100,-Ft; ebből 100 forintot levontak katonaadóba, egy albér­ leti ágy (ahol hárman laktunk) 300,-Ft volt, kb. ennyi a menza is, bizony jószerével en­ ni és lakni lehetett a fizetésemből — szűkösen. De Szegeden maradhattam, s ez nagy dolognak számított egy falusi fiatalember­ nek akkoriban. Évfolyamunkról csak egy társunkat alkalmazták a Délmagyarországnál (ő már korábban bedolgozta magát céltudatosan a laphoz); egy családos szegedi társunk művelődési otthon vezető lett, egy lány tanár, talán a Tömörkény gimnáziumban, szin­ tén családos és szegedi. Persze én is tanár szerettem volna lenni, bár kedves professzorom, Baráti Dezső jóvoltából kilátásban volt egy olyan lehetőség is, hogy Hont Ferenchez kerülök a Szín­ háztörténeti Múzeumba Pestre. Miután a tanácsi állást elfoglaltam, Hont írt nekem, hogy 1957. január 1-jétől lesz státusz, akkor szívesen lát. Voltaképpen ebben remény­ kedtem, mikor igent mondtam az egyébként egyáltalán nem vonzó hivatalnoki állásra. Az utolsó államvizsgám után, a következő napon, zsebemben a friss oklevéllel je­ lentkeztem új munkahelyemen. Nyár volt, fél nyolcra kellett bemenni. Úgy negyed nyolc körül ott sétálgattam a bejáratnál, ahol már szállingóztak befelé a hivatalnokok. Váratlanul pánikba estem. Hirtelen sarkonfordultam, gyors iramban átmentem az úttes­ ten, leültem a platánok alatt egy padra. — Milyen jó lenne hazamenni, ha nem kellene

161

belépnem ebbe a nagy csipketomyos házba, mely idegen, sötét kapualjával ásított fe­ lém! Valamit megéreztem abból, hogy a szabad egyetemi évek után, amikor ugyan rettenes szegénységben éltünk, de a tudományok közelsége, az esélyek demokráciája, a pajtási közösség testvéri melege s persze a nemzeti kultúra varázsa az irodalomban, tör­ ténelemben meg a nyelvészetben feledtette velünk a politika szörnyűségeit. Egyszóval megéreztem, hogy itt pontosan az az avitt hivatali légkör fogad majd, melynek közvet­ len szelétől eddig megóvott az egyetem szellemi bástyafala. Valami megmagyarázhatatlan szorongás vett erőt rajtam — amit talán orvosi ren­ delőkben való várakozások idején éreztem — bizonytalanságban a jövőtől, rideg tények tudomásul vétele előtt. Kivártam a fél nyolcat, beléptem, s a portásnak szabályosan be­ mutatkoztam. Felejthetetlenül kedves, kis szemüveges bácsi volt, könnyező szemmel, vörös orrára tolt szemüveggel, de olyan intelligenciával, mint egy tanár, méltósága tel­ jes tudatában. Eligazított, merre menjek. Balra, félemelet. Bent már — a főnök kivételével — együtt volt az osztály. Rajtam kívül, aki művé­ szeti reszortba kerültem, egy ismeretterjesztő és egy gazdasági előadó tette ki a létszá­ mot, s volt még ott egy gépíró-adminisztrátor, kedves, szép asszony, akit Zsizsikének meg Törzsikének becéztek a férje után. Mindjárt a bemutatkozásnál olyan vidám, fesztelen hangulat fogadott, hogy le­ vertségem nyomban elszállt; főleg Zsizsiké bizalomgerjesztő, bájos lénye oldotta fel bennem a szorongást. A főnök kissé késve érkezett, általában nem igen tartotta be a pontosságot, amit persze nem bántunk, addig vidáman, felszabadultan lehetett beszél­ getni. Mikor a főnök megjött, behívott szobájába, s szigorúan magázódva vázolni kezd­ te a feladataimat. Azt hiszem, sem akkor, sem korábban, mikor az egyetemen beszéltek leendő munkakörömről, az égvilágon semmi kézzelfoghatót nem tudtam kivenni szavai­ ból. Pedig az osztályvezető értelmesen beszélt, de neki — ezt kezdtem érteni — más el­ képzelései voltak velem, mint ami a munkaköri leírásomban szerepelt. — Művészeti előadó, mi a csoda lehet ez? Erről az osztályvezető alig tett említést. Kaptam én aztán egy hivatalos közlönyt, melyben az úgynevezett öntevékeny — műkedvelő — művészeti csoportok körüli tanácsi feladatok leírása szerepelt. Lelkiismeretesen tanulmányozgattam, de okosabb nem igen lettem. Később tudtam meg, hogy a július 3-i vb ülésen — tehát odakerülésem előtt — az első kerületi tanácselnök, munkásmozgalmi káder, aki a mozgalomból régi színjátszó és kórusszereplések emlékét őrizte, vetette fel, hogy két előadóval kellene megerősíteni a népművelési osztály munkáját „a város több mint száz öntevékeny művészeti csoportjá­ nak támogatására” . A műkedvelő mozgalom akkoriban — 1956 körül — jószerével stagnált. Volt né­ hány kórus, ezek inkább kiváló és lelkes karnagyoknak köszönhették létüket, több ki­ sebb tánccsoport és elvétve — egyik-másik művelődési otthonban — színjátszó csoport. Azt hiszem, bármit próbált volna a tanácsi művészeti előadó tenni azért, hogy létszá­ muk gyarapodjon, színvonaluk emelkedjen, semmi eredménye nem lett volna, hiszen nem egy hivatalnok adminisztratív szerepétől függött helyzetük alakulása. Később, a 60-as évek második felétől országosan is megszaporodott létszámuk, kiváló együttesek jelentek meg, nagy szakértelemmel és rendszeresen szervezett feszti­ válokon léphettek fel; megindult, a magaszintű képzések rendszere — vagyis a mozga­ lom egészében komoly változás következett be. Ettől kezdve megnőtt az állami szervek

162

koordinációs feladatköre, mert már nem az erőltetett létszámnövelés, hanem a spontánul alakulók összefogása és működtetése volt a cél. Létrejött ismét egy ön­ törvényű mozgalom, amit a hatalom aztán nem is vett jó néven, hiszen a kórusok és táncházak — az erőltetett internacionalizmussal szemben — a nemzeti tudat erősödéséhez járultak hozzá, a színjátszó csoportokban pedig megjelent az ellenzékiség szelleme. * Munkaköröm elfoglalása után hamar beláttam, hogy nem egy jól működő appará­ tus nélkülözhetetlen láncszeme vagyok, hanem egy politikai indítékok szülte, szakszerű átgondoltság nélkül kreált feladatkör betöltője. Később az is kiderült, hogy főnököm velem kívánta az irányítást „elvibb” szintre emelve — lecserélni korábbi beosztottjait, akik jobbadán középiskolai végzettség nélkül, innen-onnan odahelyezett mozgalmi ká­ derek voltak. Másrészt akkor bízták a népművelési osztályra a szabadtéri játékok felújí­ tásának tervét, s az osztályvezető ennek előkészítésébe kívánt bevonni, gondolván, hogy a színház tanácsi irányításában is részt veszek. Mindez azonban — különösen az első napokban — még nem körvonalazódott, majd a hamarosan kirobbanó október 23-i forradalom és az azt követő zűrzavar miatt hosszú ideig napirendre sem került. Munkahelyemen természetesen számtalan új benyomás ért. Újszerű volt az kör­ nyezet s a tennivalók. Kezdetben rendkívüli feladatnak tűnt egy hivatalos levél megfo­ galmazása is. Rám szignálták az első aktát. „Ezt akkor meg fogjuk válaszolni.” Erzsiké leült az írógéphez, befűzte a papírt, villámgyorsan megírta a fejzetet: előadó én voltam, a tárgyat nekem kellett megjelölnöm. Ez mindjárt fejtörést okozott. — Egy szóban vagy egész mondatban? — Erzsiké kedvesen bátorított: — Csak minél egyszerűbben. Jó. Va­ lamit kitaláltam. — Térjünk rá a megszólításra. — Tisztelt Igazgató Elvtárs! (Talán mű­ velődési otthon igazgató volt a címzett.) — Levelére, melyet július hó 9-én — itt mind­ járt problémám támadt — írt? postázott? — megakadtam. Erzsiké várakozott. Könnyű neki, gondoltam, és sűrűn pislogtam. — 9-én, 9-én — ismételgettem, s vártam. Végül kicseréltettem a papírt. Újat fűzött be, új fejzetet írt, s én diktálni próbáltam: „... leve­ lére, melyben az énekkar szerepléséről tájékoztat...” Megint elakadtam. Pillanatonként támadtak nyelvhelyességi, sőt helyesírási problémáim, jóllehet az egyetemen minden helyesírási versenyt megnyertem, dehát ilyen szöveget... Mondtam valamit, s Erzsikére bíztam, írja, ahogy akarja. Biztosan jobban tudja. Ötödik, hatodik nekifutásra megszü­ letett a három soros levél. Több mint egy órahosszat tartott. Jó kezdet. Erzsiké megkér­ dezte: — Ki írja alá? — Ha én vagyok az előadó, akkor bizonyára a főnök. — Ugyan — mondta Erzsiké — nem fontos levél, maga is aláírhatja. — Nem csinálunk hatásköri túl­ lépést? — aggályoskodtam. *

Ismeretségi köröm villámgyorsan kitágult. Addig főként csak az egyetemi környe­ zet létezett számomra, a városból, távolabbról egy-egy ismerős. Itt a város szívében, a

163

„torony alatt” minden és mindenki más fénytörésbe került. Az egyetem is kissé távoli, már semmi esetre sem elsőrendű vonatkozási ponttá lett. Az első ember a házban a tanácselnök volt. Dénes Leót ismertem, hiszen róla mindig lehetett olvasni a helyi sajtóban. Sőt egy alkalommal, az előző év decemberében kivezényeltek bennünket, egyetemistákat a tanácsháza elé, úgy emlékszem Andropov, a későbbi szovjet pártfőtitkár fogadására, aki Dénessel ellépett előttünk, s mi ballonka­ bátban éltettük a szovjet-magyar barátságot. Dénes egyszer ottlétem harmadik-negyedik hetében magához hivatott. Óriási elnö­ ki irodájában leültetett asztalával szemközt, s érdeklődött, hogy érzem magam, s — ami talán feltűnt — főnökömről is kérdezett. Kérdésével mintha kissé cinkosan tudtomra akarta volna adni, hogy nincs teljesen megelégedve vele. Mindenesetre elegánsan, úri­ emberként kezelt, s bizalmasan közölte, hogy azért nem ültetett fotelbe a társalgó asz­ talhoz, mert fontos telefonhívást vár. Egyszer aztán izgalomba jött, sűrűn emelgette az asztalán lévő teleforlkészülékek hallgatóit, s afféle orosz-magyar keverék nyelven rend­ kívül barátságosan invitálta beszélgető- partnerét — mint kiderült megint Andropov volt — egy közeli szegedi látogatásra. Egészen kipirulva mondta: — Képzelje, azt hiszem, sikerült rávennem Andropov elvtársat, hogy ellátogasson hozzánk. Jó hangulata támadt,s ezt én valamiképp "irántam való rokonszenve megnyilatkozá­ sának tulajdonítottam. Dénessel mint tanácselnökkel többé nem beszéltem, december­ ben egyszer meghívott magához. Lakása a Károlyi utcában volt. * E kis kitérő után említem meg, hogy Dénes Leó mellett Tombácz Imre elnökhe­ lyettes volt nevesebb személyiség a vezető garnitúrában. Szabó iparosként — talán gyári munkásként — vett részt a szocdem mozgalomban, s innét került a tanácshoz. Lassú beszédű, szemüvege mögé húzódó, igazi öreg szegedi polgár benyomását kel­ tette. Abból a munkásmozgalmi nemzedékből származott, mely komolyan vette annak idején, hogy meg kell hódítani a műveltség hadállásait. Jóindulatú, komoly férfinak is­ mertem meg. 56. október 23-a után az ő nyakába szakadt a ház minden gondja, mert Dénes Leó betegállományba vonult. Része lehetett ebben óvatosságának meg félelmé­ nek is. A legmelegebb napokban, úgy 28-a, 29-e előtt Tombácz volt az első számú sze­ mély a házban. 28-án történhetett, hallgattuk a rádiót az osztályon, s Nagy Imre akkor jelentette be az új nemzeti kormány megalakulását. — Magyarok — mondta — lobogózzátok fel házaitokat! — Erre felszaladtam az első emeletre, ott volt Imre bácsi szobája. Meglepe­ tésemre, teljesen kihalt volt a széles folyosó, s a díszterem előtt jött a kis öreg elnökhe­ lyettes. Igen gondterheltnek látszott. — Imre bácsi — mondtam neki szinte kiabálva — ki kell rakni a nemzeti zászlót a toronyba! — Mi? — mi? — álmélkodott. Iszonyú zavarban volt. Elképzelem, nem értett semmit az egészből. — A zászlót — ismételtem — ki kell rakni a nemzeti zászlót a to­ ronyba, most kérte Nagy Imre! — Még mindig tétovázott. Én szaladtam azután a gond­ nokságra, ott is követeltem a zászló kitűzését. Végül mindenféle huzavona után, de el-

164

nökhelyettesi jóváhagyással, felkerült a zászló a toronyra. Egy idős hivatalsegéddel vit­ tük fel. * A másik elnökhelyettes V. volt. Munkásember, jámbor és jóindulatú. Őt mindjárt az odakerülésem utáni napon ismertem meg. Plovdivból „testvérvárosi” delegáció járt Szegeden, ezeket kísérgette üzemi látogatásokra. Főnököm kitűnően beszélt oroszul, őt tolmácsnak vette V. maga mellé, engem pedig a K. hívott meg nagyvonalúan. Érdekes volt számomra az egész; végigjártunk vagy három-négy nagyüzemet. A Hágiban ebé­ deltünk, jó későn már, úgy harminc személy számára terítettek. Sokfogásos ebéd volt. V. pohárköszöntőt mondott, a plovdivi elnökhelyettes válaszolt, K. tolmácsolt, én vé­ gigettem a bőséges, sokfogásos menüt. Még fagylaltot is hoztak desszertnek. Azt hi­ szem, az üzemekben mindenki kapott kisebb ajándékokat. A szalámigyárban például egy kis rúd szalámit, a paprikában díszcsomagolású paprikát. Én ajádékaimat a kollégi­ umi portásnak adtam, mert akkor még kollégiumban laktam. A seprűgyárban megkér­ dezték V-től a bolgárok: „Aztán hogy élnek itt a munkások?” — V. magabiztosan vála­ szolt: „A mi munkásainknak mindenük megvan, elégedettek.” V-t a forradalom után csak rövid időre vették vissza a városi vezetésbe, túlságosan súlytalan volt. Ő csupán a gyári munkásokat reprezentálta. Évekkel később többször láttam még trolin, villamoson, ellenőrként utazgatott nyugdíjasán. *

Környezetemben igazi változást az a rengeteg ember jelentette, akikkel úgyszólván egyik napról a másikra közeli kapcsolatba kerültem. Például olyan kulturális intézmények vezetőivel, mint a színház, a könyvtár, a múzeum, a zeneiskolák. A színház akkori igazgatója, Duka Antalné gyámoltalan hivatalnok volt, állandóan K. nyakán csüngött, a színházban sem volt tekintélye, csak adminisztrált. Október 23-a után a forradalmi napokban gyorsan félreállították, később pedig menesztették. Minden semmiségért az osztályt kereste, még engem is. A színház az én szememben a kultúra temploma volt, ahová diákként áhítattal jártunk, s a művészeket az utcán messziről csodáltuk. Most — egyik napról a másikra — tegező viszonyba kerültem az addig elérhetetlennek hitt művészekkel, így például Kormos Lajossal, aki színjátszó referens volt az osztályon. De naponként beszéltem, tárgyaltam a Somogyi­ könyvtár, a múzeum, a Zeneművészeti Szakiskola, a filharmóniai kirendeltség, a zeneiskola, az összes művelődési otthon vezetőjével. „Szakmai koordináció” szempont­ jából közvetlenül osztályunkhoz tartoztak olyan neves, városszerte ismert karnagyok, mint Kertész Lajos, Mihálka György, Erdős János, Waldmann József és mások. A vég­ telenül lelkes Szécsi József volt a zenei szakreferensem, tele tervekkel, energiával. Szeghy Endre a főiskola neves zenetanára, Kodály híve járt hozzánk rendszeresen ügyes-bajos dolgaival. Végig jó barátságban maradtam vele. Bálint Alajossal, Bezerédy Istvánnal, Kollár Pálnéval, Zucker Hildával — ismert személyiségek Szeged kulturális életében — szintén napi kapcsolatba kerültem, s lassan-

165

ként természetesnek tűnt az egész. S ott voltak a neves képzőművészek: Dinnyés Fe­ renc, Winkler László, Jánoska Tivadar... A műkedvelő csoportok közül a városban a kórusmozgalom volt a legeredménye­ sebb — valószínűleg még a kodályi eredményeket őrző iskolai kórusmozgalom hatásá­ nak köszönhetően. Több kiváló kórus működött a városban az említett karnagyok irá­ nyításával. Egyik-másik karmester három-négy kórust vezetett. A többiek emiatt irigy­ kedtek rájuk, s előfordult, hogy fel-fellobbant közöttük a harc. Ilyesmit hamar tapasz­ taltam magam is. Még 56 nyarán történt, hogy a DÁV kórus meghívásra kint járt Jugoszláviában Kertész Lajos vezetésével. A búcsúzásnál elénekelték a Himnuszt, s mint később a kri­ tikusok szóvá tették, sokan a vendégek és vendéglátók közül sírva fakadtak. Az ese­ ményről hírt adott az egyik kinti újság, s valamit félreértve azt írta,hogy a vezető kar­ nagy nyilatkozata szerint Szegeden egyetlen kiemelkedő kórus van, s ez természetesen a DÁV kórus. Mondanom sem kell, óriási sértődés lett belőle. De mégcsak hogy sértő­ dés! Nem tudni, kinek a kezdeményezésére, de még odakerülésem előtt, a reszortomat addig ellátó ismeretterjesztési előadó vizsgálódni kezdett, hogy mi is történt odakint. Hogy a Himnuszt énekelték! Ki engedte ezt meg? stb. Érezni lehetett az egésznek a rossz ízét, de én persze nem szólhattam bele. Egyszer aztán — éppen jelen voltam — az egyik kórustag, aki amúgy a DÁV tekintélyes kultúrosa volt, izgága, szókimondó em­ ber, kiabálva, nekiveresedve kikérte magának a gyanúsítgatásokat, s amolyan kacskaringós magyarsággal elküldte a csodába a piszkálódókat. — Hogy elénekeltük? — Na és? Én is énekeltem és sírtam. Kinek nem tetszik? — Persze ez már 56 nyarán volt, de a rákosista idők reflexe szerint lehetett volna ügyet is csinálni a dologból. * A színjátszó szakreferens odakerülésemkor — mint említettem — a színész, Kor­ mos Lajos volt. Meg is lepődtem, mikor megtudtam, hiszen ő a szegedi színészek klasszisának számított, angolos külsejű, elegáns, kimért tartású úr volt. Havonta megje­ lent az irodánkban, felvette a 300,-Ft tiszteletdíjat, eleinte még velem is alig állt szóba, jött és távozott. Mikor belépett, az osztályon tartózkodó nők izgalomba jöttek; leültet­ ték, ő helyet foglalt, botját, kalapját, kesztyűjét kezében tartva várakozott, hogy admi­ nisztrálják honoráriumát. Ha a főnök bejött, átment a szobájába, ott egy kis ideig elbe­ szélgettek. Később, mikor a színház ügyeivel foglalkoztam, vele mint vezető színésszel, rendezővel szintén szorosabb kapcsolatba kerültem. Persze akkor már nem ő volt a színjátszók szakreferense. *

Ott volt még a táncmozgalom. Akkoriban ez volt a leggyengébb, bár számos kis csoport működött ennél-annál az üzemnél, vállalatnál. Némelyiknek ruhatára sem volt, ha felléptek, az osztályunkon lévő jelmezeket kérték kölcsön. Persze jobbadán akkor kapták meg, mikor jelesebb ünnepeken, „központi rendezvényeken” szerepeltek. Itt is volt szakreferens, Mezey Károly, a színház táncosa, lelkes, színész svádájú ember, ha­ talmas optimizmussal.

166

A tánccsoportokról jut eszembe Emánuel Arzén neve. Különös figurájáról egyszer évekkel ezelőtt Papp Zoltán is írt a Délmagyarországban. Engem 1957 után rendszere­ sen látogatott; hosszú órákat üldögélt nálam, én türelmesen hallgattam emlékeit a szege­ di balettról, s hogy Zsedényivel annak idején, a háború után, Vaszy alatt kiváló balett­ társulatban szerepelt, talán szólótáncos volt, s hogy aztán méltatlanul menesztették. Zsedényit, a balett akkori vezetőjét, úgyszólván minden alkalommal felhozta; élete fájó sebe volt, hogy Zsedényi valaha ocsmány szavakkal szidalmazta, de ő — a színházra való tekintettel — nem jelentette fel a bíróságon. Előfordult, hogy ottlétekor Vaszy is berobogott hozzám — ez úgyszólván naponta előfordult —, ilyenkor Arzén (én így szólítottam) gyorsan felállt, halkan egy szervuszt köszönt a direktornak, s szinte osonva távozott. Vaszy figyelmet se fordított rá, fogadta a köszönését, de látszott, hogy nem kíván róla tudomást venni. Arzén azért volt hálás nekem, mert én — hatáskörömnél fogva — engedélyt adtam neki tánccsoport vezetésére. Csak a hatvanas évek közepétől követelték meg az ilyen műkedvelő csoportok vezetőitől, hogy vizsgát tegyenek, addig ilyen tanácsi engedé­ lyekre is lehetett honoráriumot fizetni. Soha nem tudtam kideríteni, hogy Arzénnek hol volt a tánccsoportja. Valamelyik kisebb üzemben, régi ismerősei révén maradhatott meg évekig tánccsoport-vezetőnek, azt hiszem egészen haláláig. Egyszer olvastam a ha­ lotti jelentésekben a nevét. Magas, bánatos alakja, tartózkodóan finom, de mégsem alá­ zatos lénye, lassú beszéde szépen formált mondataival — Beográdnak mondta követke­ zetesen Belgrádot, mert szerb volt —, mint egy különös időszak érdekes figurája él em­ lékezetemben. *

Adminisztratív feladatom lett a városban rendezett bálok, műsoros estek engedé­ lyezése. Ezeket akkor is be kellett jelenteni, ha nem szedtek belépti díjat. Ha szedtek, 30,-Ft-os csekket állíttattam ki — évekig annyi maradt a taksa —, ez volt a mi igazolá­ sunk az engedélyről. Majd a rendőrségen kellett lepecsételtetni a mi engedélyünket, mert anélkül érvénytelen volt. Soha nem ismertem személyesen a rendőrségi ügyinté­ zőt, de tudtam, mert évekig tartott az „együttműködés”, hogy egy Kapás nevű őrmester volt végső soron a rendezvények jóváhagyója. Egyszer, évekkel később, úgy 1962 körül szólt a telefon. — Ökrös László beszél a Délmagyarországtól. Igaz, hogy rendőrségi engedély kell a bálák tartásához? írni fogok erről a újságban. — Hivatalos hangon válaszoltam: — Csak Portugáliában (ott a „Salazar diktatúra” volt) kell rendőrségi engedély. Nálunk nem a rendőrség adja a báli engedélyt, hanem mi, a tanács. A rendőrség csupán regisztrálja az eseményt, hogy ha valami rendbontás támad, tudjanak róla. — Persze a rendőrség volt az igazi engedé­ lyező! * Személyes adminisztrációs feladatom volt az akkoriban elindított, de csak a követ­ kező évben lezajló zenész vizsgák megszervezése. A,B,C kategóriába kellett sorolni a zenészeket, a vizsga kötelező volt, enélkül a továbbiakban nem lehetett zenekarban ját-

167

szani. Ekkor ismertem meg a város összes cigány zenészét. Nálam kellett jelentkezniök, én állítottam ki a csekkeket, részt vettem a vizsgákon, persze csak hivatalos szemlélő­ ként. A cigány zenészekkel, minthogy „hatáskörömhöz” tartoztak, végig jó barátságban maradtam. Éppen odakerülésem idején alakult meg a Dankó Pista cigányzenekar. Lel­ kes zenészek, elsősorban Lakatos Géza, akkor a Hági prímása, buzgólkodott a zenekar létrehozásán. Hívásukra egy nyári délelőtt kimentem az egyik felsővárosi vendéglőbe, ahol az udvaron próbált a leendő Dankó Pista zenekar. Lényegében a Lakatos-féle együttesből álltak össze. Két magyamóta énekes is volt velük, egy énekesnő és Szegedi Tóni. Szegedi Tóninak egyetlen foga sem volt elől, elképzeltem, milyen hatást fog kel­ teni éneklés közben. De erről nem volt szívem szólni. Annyit meg tudtam állapítani, hogy a zenészek igen jók, Géza, a prímás, kiváló muzsikus. Ám ő a fiát erőltette, még­ hozzá prímásként, de — benyomásom szerint — túlbecsülte képességeit. A cimbalmos, Hosszú Zoltán viszont igazi virtuóz volt. A zenekar önállóan tulajdonképpen soha sem működött. Évekig megvolt ugyan mint „Dankó Pista zenekar” , egy időre a városi KISZ is pártfogolta, de azért inkább csak vendéglátói keretben működtek, a Lakatos-féle ze­ nekarként. Volt egyenruhájuk is, sötét nadrág, borjúszájas, csipkés ing és piros, zsinóros mellény. Külön támogatást nem kaptak, önálló szereplésre is nagyritkán, szabadtéri színpadon, ünnepi rendezvényeken került sor. Ók persze szerettek volna pénzes fellépé­ seket tartani, de nem volt, aki hívja őket, vagy szervezze a közönséget; egyszóval elég­ gé magukra voltak hagyatva. Másrészt persze nem igen tudtak mást, többet nyújtani, mint az akkoriban még sokfelé található cigányzenekarok. Bennem nagyon bíztak, s én próbáltam is segíteni, de hamar rájöttem, hogy ami­ ről ők álmodoztak: híres zenekarrá válni, önállóan fellépni, utazgatni — ez bizony nem fog megvalósulni. Végül aztán szép egyenruhájukban a Hágiban játszottak évekig. Sok cigány zenésszel kerültem személyes kapcsolatba főleg Lakatos Géza révén. Hamar elterjedt közöttük, hogy kisebb ügyes-bajos dolgukban segíteni tudok, s ezért elég gyakran meg is kerestek. Sőt — jut eszembe — nemcsak kis dolgokban. Úgy 1958tól már egyre-másra kaptak meghívásokat külföldre. Félévekre mentek ki, a különböző zenekarok váltogatták egymást. Elsősorban a szocialista országok fővárosaiba, Szófiá­ ba, Varsóba, Berlinbe szerződtek, de Brüsszelben is töltöttek hónapokat. így történt az­ tán, hogy megismerkedtek a kor nagyjaival, a politikai vezetőkkel Műnnichtől Marosánig, azokkal, akik szívesen nótázgattak külföldi látogatásokon hazai cigánymuzsikára. Lakatos büszkén mondogatta: „Húztam én Brezsnyevnek is a nótát.” Hazajövet aztán, amikor valami problémájuk adódott, zenész barátaimnak eszébe jutott, hogy a kint mulatozó nagyságok ígéreteket tettek, segítenek nekik itthon, ha va­ lamilyen bajuk támad. Az persze támadt, néha több is a kelleténél. Ekkor fordultak az­ tán hozzám, hogy elérhetővé váljon a „magas segítség” . Jó íródeáknak bizonyultam, egyre-másra írtam a leveleket Münnichnek, Marosánnak, sőt még Kádárnak is, ilyen­ olyan találkozásokra hivatkozva. Közbenjárásom meglepően eredményesnek bizonyult. Persze a leveleket az illető zenészek nevében írtam, finoman emlékeztetve a címzetteket a közös nótázás alkalmá­ val tett ígéretekre. így sikerült aztán egyiküknek lakást szerezni, másiknak a fiát, aki dezertált, a börtönből kihozni, valamelyiknek a lányát, aki disszidálni akart, komo­ lyabb következményektől megmenteni.

168

A zenészek persze hálásak voltak. Azzal jutalmaztak, hogy ha megjelentem meny­ asszonyommal valamelyik vendéglőben, rögtön megszólalt a nótám a vonókon. Előfordult az is, éppen Lakatos Gézával a Hágiban, hogy esküvőm előtt apámmal és katonatiszt öcsémmel beültünk egy kis legénybúcsúra, s Géza hosszú ideig csak ne­ künk játszott. Egyszercsak belépett a terembe egy nagy társaság: a város neves munkásmozgalmi szülötte sleppjével, a helyi párt vezérkarral. Mellette hajbókolt a vendéglő vezetője, majd hasraesett buzgólkodásában. Sorakoztak a pincérek, s a főnök rögtön in­ tett Lakatosnak. De az én barátom nem hagyott ott minket, „megyek — gondolta — ha eljátszom a számot” , s nem is hagyta abba, míg be nem fejezte. Végül a főnök erélyes hívására volt hajlandó otthagyni minket. Azt hiszem, még én is noszogattam. Aztán visszatért az első adandó alkalommal. Később szóba jött a politikai nagyságok megjelenésének esete. — Tudod — je­ gyezte meg Géza — én már mezítlábas kölyökkoromban muzsikáltam uraknak, grófok­ nak, még hercegeknek is; vittek bennünket ilyenekhez, jártak ezek mulatóba, ahol ját­ szottam. De azok urak voltak! Húzatták a nótájukat, de fizettek ám, fizettek is, mint a katonatiszt. De ezek nagyobb urak, mint a régiek voltak, láttad, hogy hasalt előttük az igazgató meg az egész brancs, csak éppen nem fizetnek. Azt elvárják, hogy szórakoz­ tassuk őket. Ha még egy életem lenne, Gézának törlesztenem kellene barátságáért, ragaszkodá­ sáért. Annyira becsült, érdememen túl is, hogy mikor állásomból elküldték, s a Somo­ gyi-könyvtár olvasótermébe zártak, megkeresett. Üldögélt szomorúan a folyósón, várta, míg ki-kimehettem hozzá, s szomorúan érzékelte helyzetemet. Pedig éppen ő is egyike volt azoknak, akiknek hivatalomban — bizalma ellenére is — csalódást okoztam. Egy időben szorgalmazni kezdte (egyébként más jelleggel egyes színészek, sőt maga Vaszy Viktor is megtette ezt a maga ügyében), hogy valamilyen kitüntetésre ter­ jesszük fel. Géza a „Népművészet mestere” címre áhítozott. Én körülbelül tisztában voltam azzal, hogy nem fogja megkapni; a helyi vezetők nem támogatták, feljebb sem számíthatott pártfogókra. Az ilyen kitüntetést nem vendéglátói zenészeknek adomá­ nyozták. Azt hiszem, intettem is őt, hogy hiába reménykedik, dehát ő nem adta fel. Mivel éjszakánként dolgozott, úgy ebéd után — már pihenten — nagyon ráért, s gyakran bejött hozzám az irodába. Volt ott két magas támlájú, selyemhuzatú régi fotel — állítólag a püspöki palotából hozták el még 45 után — s ezekben kényelmesen el le­ hetett üldögélni. Én magam is, sajnos, tanácsi napjaim sok meddő óráját töltöttem ezek­ ben a fotelekben, hol úgy, hogy beszélgető partnereim hallgattam, hol úgy, hogy egye­ dül olvasgatva, ábrándozva, szunyókálva vártam a munkaidő végét. Géza nagyon jól érezhette magát, mert sokszor naponta megjelent, helyet foglalt a fotelben, s társalgási órákat tartott velem mindenféléről, a múltról, az élet folyásáról, az őt éppen foglalkoz­ tató családi vagy munkahelyi dolgokról. Egy szó, mint száz, bizony előfordult, hogy fárasztó lett számomra az órákig való társalgás, egyéb feladataim is lettek volna, de ud­ variasságból nem tudtam megszabadulni csevegő partneremtől. Egy ilyen alkalommal felhozta a „Népművészet mestere” címre való előterjesztést, mire olyasmit mondtam neki — ezért kell ma is bánkódnom —, hogy javasoltam már, föntről kell várni a vá­ laszt. Egyszer aztán az elnökhelyettes hivatott magához, ott volt Géza is, s az ő jelenlé­ tében nekem szegezte a kérdést: — Szóval kinek javasoltad te Lakatos elvtárs előterjesz­ tését? — A kérdés övön aluli ütés volt, hiszen az illető jól tudta, semmi értelme az ilyen

169

előterjesztésnek, de gyűlölt engem, s jó alkalmat talált, hogy kínos helyzetbe hozzon. Nem volt mit tennem, be kellett vallanom: — Nem javasoltam senkinek, mert feles­ leges lenne; vendéglői zenésznek nem adnak ilyen kitüntetést. — De miért mondtad, hogy mi tudunk róla? — Valóban miért mondtam? Nem volt kedvem beszélni róla. Lényeg az, hogy lelepleződtem Géza előtt, pedig csupán tapintatból ringattam őt egy illúzióban. Mindennek ellenére nem neheztelt rám, élete végéig barátok voltunk. Utoljára a klinikák kertjében találkoztunk; én apámat hurcoltam mindenféle vizsgálatra, ő a májá­ val bajlódva járt ott. Meglepett, hogy milyen sovány. Alig élt ezután valameddig. * A korábban vázolt tevékenységi szférák, mint mondtam, úgyszólván egyik napról a másikra tárultak fel előttem. Ezt persze még élvezni is lehetett volna, ha általában meglettek volna a feltételek hozzá. Én ugyanis már a kezdet kezdetén sem láttam értel­ mét a munkakörömnek. Lehetséges, hogy ha felkészült szakember lett volna a főnö­ köm, akit érdekelt volna a rábízott feladat, s tudta volna a tennivalókat, másként éltem volna meg a helyzetemet. Az osztályvezető azonban nem gyakorlott szakember, hanem az akkori idők egyik jellegzetes kádertípusa volt. Posztját könyvesbolt-vezetői állás után foglalta el, korábban Pesten is volt valamilyen mozgalmi funkcióban. Egyébként intelligens volt, kitűnő beszédkészséggel megáldva, remekül tudott fogalmazni, a kife­ jezőkészségnek azzal a fegyelmével, amit még a két háború közötti jobb középiskolák­ ban lehetett elsajátítani. Még a Sorbonne-on is tanult másfél évig, kitünően beszélte az oroszt, amit hatéves szovjet hadifogság alatt tanult meg; egyszóval amolyan félbema­ radt ember, háborús lelki sebekkel, s a pesti mozgalmi évekből hozott felületességgel. Az ilyen ember akkortájt mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy egy olyan taná­ csi hivatalt irányítson, amely eléggé jellegtelen volt (nem olyan, mint például az oktatá­ si osztály, mely az iskolák széles hálózata felett diszponált jól működő irányítási hagyo­ mányokkal), hatásköre, feladatai pedig körvonalazatlanok. Erre ő alkalmatlan volt. Nem is igen érdekelte az osztály munkája, szívesen foglalkozott a színház ügyeivel, te­ vékenysége ebben jószerével ki is merült; viszont kétségtelenül az ő érdeme, hogy ki­ dolgozta szinte egyedül a szabadtéri játékok felújításának programját. Ezzel hosszú hó­ napokat töltött el. Beosztott társam egy szintén középiskolai végzettség nélküli leszerelt katonatiszt volt, jóindulatú, rendes fiatalember, dehát nála is kiütközött lépten-nyomon a megfelelő felkészültség hiánya. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, hogy akkor „hogy a kocsi menjen”, vagyis a jól bejáratott hivatali döcögéssel az ügyek bonyolódjanak, ez a szín­ vonal is elegendő volt. Inkább érezni lehetett, milyen siralmas ez a színvonal, s én már a kezdet kezdetén azt kérdeztem magamban: — Hát ezért érdemes egyetemet végezni? Meg egyáltalán: egy apparátust ilyen nívón fenntartani? Mindjárt odakerülésem napjaiban megismertem két nagyjából korombeli fiatalem­ bert, akik naponta délelőtt megjelentek az irodában; ők voltak a két tanácsi művelődési otthon igazgatói. Mellettük beosztottként adminisztrátor és gazdasági ügyintéző is tevé­ kenykedett. Óraműszerű pontossággal állítottak be, nyilván ott kezdték a munkát, mint­ egy az osztályon való „bejelentkezéssel” . Ezután indultak el a „területre” . Mindig ve-

170

lük tartott a másik előadó társam is. Együttes távozásukból hamarosan következtetni le­ hetett arra, hogy sörözni mentek. így teltek a napok. Néhányszor, az október 23-i na­ pokban én is csatlakoztam hozzájuk. Törzshelyük a Hági söröző volt, ott üldögéltek órákon át. Lényegében szeretetre méltó, jó haverok voltak, de az ő érdeklődési körük­ től egy világ választotta el az enyémet. Végül, évekkel később mindkettő súlyos alko­ holista lett, teljesen elzülíöttek; ennek jelei már akkor megmutatkoztak. Ennek ellenére egyikük 56 után még jellegzetes karriert futott be. Annak idején a városban nyolc művelődési otthon működött. Ezek között volt több szakszervezeti ke­ zelésben lévő s két tanácsi. A városközpontban a Juhász Gyula művelődési otthon volt — már csak helyzeténél s adottságainál fogva is — a legjelentősebb. Ezt 1957 nyaráig Halmai Béláné, a kedves, szép Erzsiké vezette. Született népművelő volt, őrá lehetett azt mondani, hogy az Isten is egy művelődési ház igazgatójának teremtette. Korábban dolgozott a tanácsi apparátusban, kitünően megállta a helyét, s mikor az új feladatkört megkapta, a házat minden lehetséges téren felvirágoztatta. Volt ott állandó könyvtár ní­ vós szolgáltatással, itt működött a város egyik balettiskolája, koncerteket és más ren­ dezvényeket szerveztek, mindenféle szakkör működött, s itt tartották a legjobb ismeretterjesztő előadásokat. Az történt, hogy 1957-ben az egyik nyári napon kisírt szemmel megjelent Erzsiké az irodánkban a főnökömnél, aki természetesen tisztában volt értékeivel. Kiderült, hogy egyik napról a másikra felmondtak neki valami mondvacsinált ürüggyel, még talán az „ellenforradalom alatti nem megfelelő magatartásra” is célozgattak. Az egész dolog annyira képtelennek tűnt, hogy maga K. sem akart a fülének hinni, de a dolgot mégis tudomásul kellett venni. Én — teljesen véletlenül — pontosan ismertem az ügy hátterét. Szóltam már a két naplopó tanácsi művelődési otthon igazgatóról. Az egyik, S. Pestről került néhány éve Szegedre, mozgalmi, szakszervezeti vonalról. Pesten ahhoz az ún. ifjúmunkás nemze­ dékhez tartozott, amely a Rákosi-párt első előretörésétől kezdve szilárd támogatója — és így pártfogolja — lett az új hatalomnak. Hamarosan mozgalmi iskolára került, aztán rendre ilyen-olyan párt, DISZ, szakszervezeti és egyéb függetlenített funkciókba he­ lyezték. Szegeden felesége révén kötött ki; s itt az említett állást megkapta. 57 kora nyarán valamilyen alkalomból — ilyesmire néha havonta többször is sor került — fel kellett utaznom Pestre valamilyen értekezletre. Akkor éppen, azt hiszem, a szakszervezeti központ és a minisztérium a művelődési otthonok ügyében hívott össze értekezletet. Nem emlékeznék az egészre, de S. fradista szurkoló volt, s mivel egy he­ lyen szálltunk meg, este elmentem vele a Józsefváros valamelyik vendéglőjébe, ahol a mámoros szurkolók éppen valamilyen Fradi győzelmet ünnepeltek. S. — s vele én — egy pesti szakszervezeti főmufti asztalánál telepedtünk le, talán előzetes megbeszélés alapján, mivel a pesti „fejes” és S. a régi szép — 45 utáni — időkből ismerték egymást. Az illető — ez szavaiból hamar kiderült — nagy érdemeket szerzett az „ellenforradalom leverésében” , s amolyan tótum-faktum volt a szakszervezeti központban. S. szintén hű kádere volt a pártnak, mert az októberi napokban, mikor én majd kibújtam a bőrömből, hogy győzött a forradalom, ő tartózkodó és hűvös hangon — még baráti sörözés közben is! — a pártot sajnálta. Néhány korsó után többször elmondta : „Gyerekek, akárhogy van vagy lesz, én nagyon sajnálom a pártot.” Számomra ez a búbánat teljesen érthetet­ len volt, s annyi következménye lett, hogy később azért felemlegették: „Nem azért

171

mondom, Miklós, de te nagyon lelkesedtél, mikor mi elítéltük az ellenforradalmat.” De az ilyen megjegyzéseken kívül, semmit sem tettek ellenem. Az említett szakszervezetis mufti — akinek fia később neves irodalmi publicista lett — arról igyekezett meggyőzni S-t ott a hangos fradista gyülekezetben, hogy vállalja el a Juhász Gyula művelődési otthon vezetői tisztét. Feltűnt nekem, hogy az illető olyan hangon beszélt, mintha az egész már eldöntött dolog volna, s csupán S. beleegyezésére lenne szükség. Ezt követte, hogy Halmainé sírva megjelent az irodában, a népművelési csoport­ nál (mert közben osztályunkat lefokozva beolvasztották a művelődési osztályba), s hogy főnököm örömmel fogadta. Hogyne, szinte hihetetlen volt, hogy a város legjobb, azt is mondhatnám, országosan ismert és elismert kulturális szakembere vált állástalanná, s kínálkozott a lehetőség, hogy helyet csináljon egy hasznavehetetlen naplopóval, akivel viszont nem tudtak mit kezdeni. Minek tovább folytatni, a csere megtörtént. Halmainé Erzsiké átjött hozzánk, s évtizedekig, a legnehezebb viszonyok között is szakszerű irányításával virágzó kulturá­ lis életet teremtett a teljesen lerobbant, lezüllesztett tanácsi otthonokban. S. pedig né­ hány év alatt tökéletesen tönkretette a rábízott művelődési intézményt, mely csak abból élt egy darabig, amit Halmainé létrehozott. Az átszervezéssel előadó társam is az utcára került. Rettenetesen megsértődött. A főnök mosta kezeit, de a lelke mélyén örült, hogy megszabadult tőle, bár — mint hama­ rosan kiderült — nem véglegesen. Tombácz Imre utasítására — aki ismerte volt kollé­ gám családját még a régi mozgalmi időkből — ő lett a művelődési ház előadója. * Az 56-ot követő időszak mindenféle változatos eseményei közül utalni kívánok ar­ ra, hogy akkor különös hatalmi átrendeződés játszódott le a szemem előtt. Ez az idő­ szak egy lassú, évekig tartó átalakulás kezdetét jelentette. Ezen a hatalmi szinten — me­ gyei jogú városi tanács, ilyen Szegeden kívül akkor még három (Miskolc, Debrecen, Pécs) volt — akkor még nem érvényesült közvetlenül az új rezsim központi irányító szerepe; a helyi hatalmi tényezők kénytelenek voltak a saját fejük szerint eljárni. Nem tudom, tüzetesebb kutatói munkával ki lehetne-e deríteni például azt, hogy november hatodikán miért Tombácz Imrét bízták meg a tanácselnöki teendők ellátásával, s főleg, miért maradt meg Perbíró József, a forradalom polgármestere első elnökhelyettesi funk­ cióban. Személyes emlékem november hatodikáról, hogy már kora délután szovjet tankok vonultak a tanácsháza elé ágyúcsöveiket az ablakokra irányítva. Szobáink ablakai éppen a térre néztek, s az ágyúcsövek egyike a mi ablakunkra szegeződött. K-val voltunk a szobájában, mikor megjelent Suki Béla, a későbbi neves filozófus tanár és Végh Jo­ achim, a tanárképző adjunktusa. Valószínűleg Perbírónál voltak, az oroszok megjelené­ sekor igyekeztek eltűnni, de éppen lezárták a bejáratot. Hamarosan leszóltak hozzánk telefonon, hogy azonnal menjünk fel a tanácsterem­ be. Suki közben ügyesen lelépett, én Joachimmal bevonultam a terembe, K. nélkül, mert őt Tombáczék hirtelen magukhoz rendelték tolmácsnak. Két martalóc állt a tanács­ terem pulpitusán, a padsorokban helyet foglaló hivatalnokokra irányítva kézifegyverü-

172

két. (Köztünk voltak a hivatalnokok menzán étkező gyerekei is.) Végh Joachim hirtelen hozzám fordult: „Te, itt van a zsebemben egy pisztoly és tizenhárom lövedék; bedobom őket a kályhába.” Joachimot hamarosan éppen K. szólította ki mellőlem; őt letartóztat­ ták. Bejött a terembe az oroszok parancsnoka, egy alacsony termetű őrnagy. Pattogó, katonás hangon, fegyverrel az oldalán, tolmáccsal felszólította jelenlévőket, hogy hol­ naptól mindenki vegye fel a munkát, kövesse az új vezetők utasításait. Tehát közben megtörtént Tombácz elnöki megbízatása, s Perbírót megbízták el­ nökhelyettesi tisztséggel. A 6-án történteket formálisan a november 12-én tartott vb ülésen foglalták határozatba. Perbíró személye akkor még fontos volt; már a másnapi Délmagyarországban felhívást tett közzé az új kormányzat elismerésére, a rend stb. megtartására, és lojalitásra hívta fel a város lakosságát. Amire utaltam: nem tudom, mi­ lyen szerepe volt a szovjeteknek a dolgok ilyen elrendezésében; esetleg fentről kapott forgatókönyv szerint cselekedtek. Mindenesetre Perbíró még megmaradt elnökhelyet­ tesnek. * Perbíróval személyesen, úgy emlékszem, november 10-én találkoztam. Akkor még az elnöki szobában tartózkodott, nála volt éppen Baráti Dezső, az egyetem rektora. Azért mentem fel hozzá, hogy hozzájárulását — írásbeli engedélyét kétjem egy busz igénybevételéhez, mellyel — a színháziak javaslatára — színészeket vittem volna föl a fővárosba, akik — ez volt a terv — a Pesten rekedt társaikat beszélték volna rá, hogy utazzanak vissza velünk Szegedre, s itt, elsőként az országban megkezdődhettek volna a színházi előadások. Az akciót maga Rubányi Vilmos, a neves karnagy szervezte, de a mi osztályunk közreműködésére számítottak. (A felutazás költségeit a tanácsnak kellett vállalni.) Én személyes okból is buzgólkodtam a dolgon. Akkori szerelmem műszaki egyetemi hallgató volt, Marion ezredes mellett élte át a pesti harcokat, akkor még nem volt hírem róla, s én őt szerettem volna hazahozni Pestről. Perbírónak Baráti mondta, hogy rám lehet bízni a feladatot, mire ő — tehát ilyen hatásköre is volt — megadta a felhatalmazást a busz igénybe vételére. Másnap 11-én indultunk. E pesti utamnak kö­ szönhetem, hogy egy héttel az orosz bevonulás után végiggyalogolhattam Budapestet, kb. tíz órától délután ötig, Budáról valahonnét a Hegy alj a útról a Dunán át, a körúton, a Váci úton végig, Angyalföldre egy ismerős családhoz. Feledhetetlen emlékem az ut­ cákat teljes szélességben betöltő, izgatottan hömpölygő tömeg (vasárnap volt), a lesza­ kadt villamosvezetékek, utcai lámpák az összelőtt falú házak szomorú hátterével. Egyik-másik mellékutcában félig leomlott házak törmelékeiben keresgélő emberek; az utak mentén friss sírhantok. A tömeg hangulata különösen fojtott, szinte suttogó és mégis élénk volt. Olyan mondatokra emlékszem, ami bizonyára ismétlődött: „Ezt Bu­ dapest sohasem fogja elfelejteni.” A színészek, énekesek lehozása nem járt sikerrel. Rengeteg kenyeret vittünk fel, ezzel volt megtömve a busz, s azt fent mind szétosztották. Lefelé jövet meglepetve lát­ tam, hogy a színészek helyett sok idegen ült a buszban, s nemhogy a fentieket hoztuk volna le, a felutazók jórésze is ott maradt a fővárosban.

173

(Olvasom az 1956. november 12-i vb ülés jegyzőkönyvét, ebben Perbíró hozzá­ szólását, melyben szorgalmazza, hogy a Pesten rekedt szegedi művészeket valamilyen úton-módon segíteni kell. Engem éppen ezért küldött akkor fel Pestre.) *

Feltűnő, hogy az említett tanácsházi „megszállás” hatodikán történt. Nem tudom pontosan hányadikán jelentek meg szovjet tankok Újszeged felől a hídon át a városban. Mivel a Korányi rakparton laktam, tudom, hogy egyik este lövöldözés hallatszott a híd környékéről, s hogy az oroszok ágyúval a Roosevelt tér sarkán lévő ház ablakán belőt­ tek. A lövés helye hónapokig ásított a járókelőkre. (Csak az érdekesség kedvéért emlí­ tem meg, hogy a ház, ahová beágyúztak — az egyetlen helyre a városban — a városi pártbizottság korábbi rákosista első titkárának a lakása volt.) A lövöldözés miatt még jóval éjfél után is lent maradtunk a fáspincében, aztán minden elcsendesedett. Az oro­ szok ötödikén nem voltak a városban, csak hatodikán délben jöttek vissza. Feltételezem, hogy jó érzékkel halasztották el hatodikára a város megszállását; ad­ digra a fővárosban lezajlott a bevonulás, nyilvánvalóvá vált az ellenállás kilátástalansága, s ez kihatott az országos helyzetre is. Ötödikén suttogva még arról is beszéltek, hogy Tito kívánságára nem szállták meg a várost az oroszok. Az ötödikéi várakozás alatt jól meggondolhatták a tennivalókat, lehetséges, hogy beszéltek előzetesen a város vezetői közül valakikkel, s mikor hatodikán meglepték a tanácsházát, a bent tartózkodó vezetőket már elfogadott terv szerint kezelték. Ezzel együtt úgy vélem, Perbíróra, aki a helyén volt a házban, hallgattak. A kulturális életben jelzett változásokat a hónapokig tartó politikai szélcsend, a le­ vert forradalom reményvesztett, gyászos hangulata előzte meg. Az új rezsim a szovjet szuronyok védelmében makacs erőfeszítéseket tett a hatalom megszilárdítására, sokáig hiába. Nem riadtak vissza fegyveres fellépéstől sem, mint azt az 1956 december 9-i sal­ gótarjáni sortűz is bizonyítja. A fülemben csengenek Marosán egyik rádióbeszédének szavai; valamikor decemberben, munkába indulás előtt hallgattam. Arról beszélt, hogy a sztrájk fenyegeti a lakosságot; nem lesz kenyér, nem lehet fűteni a kórházakat, isko­ lákat stb. Drámai hangon ecsetelte a helyzetet, s még azt is kijelentette, hogy — mert talán a munkástanács követelései között szerepelt — „Nagy Imre bármikor szabadon visszatérhet a közéletbe, ez csupán az ő elhatározásától függ.” Egyszóval: nagy bajban voltak. Valamikor decemberben a színház felfüggesztette a sztrájkot. Megelőzte ezt egy esemény, melynek a tanácsházán magam is tanúja voltam. Valószínűleg ez volt a forra­ dalom alatt létrejött munkástanács utolsó ülése. A késő délutáni, vagy talán már inkább esti órákban került rá sor, s valamilyen okból — lehetséges, hogy pusztán kíváncsiság­ ból, mert a házban tartózkodtam — én is ott voltam. Rajtam kívül sokan nem a padso­ rokban, hanem a bejárati ajtótól jobbra-balra a padsorok mögött álltak. Én csupán Ertsey Péter jelenlétét tudom felidézni, mert ő közvetlenül mellettem állt. Engem akkor még talán nem is ismert, de én tudtam, hogy igazgatóhelyettes a Somogyi-könyvtárban, a Tiszatáj folyóirat kiadója, s maga is költő. Igen harciasán rikoltozott, mikor a padso­ rokban, a munkástanács tagjai hangosan, zajongva nyilvánítottak véleményt a velük szemben elhelyezkedő szónokok — köztük Perbíró — javaslatairól. Arról volt szó,

174

hogy az üzemekben haladéktalanul fel kell venni a munkát. Sok hozzászólás hangzott el, a tartalomra nem, arra viszont jól emlékszem, hogy pl. Káló Flórián, az ismert szí­ nész többször felszólalt. Az ülésen jelen volt az az orosz őr-nagy, akit november hatodikán ismertem meg, mikor megszállták a tanácsházát, Ó szólította fel a hivatalnokokat a munka folytatására. A hosszantartó huzavona után itt is a pulpitusra lépett, s nagyon komolyan — mondhatnám dühösen — tolmács útján felszólította a munkástanácsot, hogy vagy felvé­ tetik a közetkező naptól a munkát, vagy számolhatnak a legrosszabbal, azaz a letartózta­ tással. Úgy emlékszem, a munkástanács ellenkező hangadóit még akkor éjjel le is tar­ tóztatták, s a következő napokban K-tól értesültem, hogy megszűnt a sztrájk a város­ ban. Ez persze nem volt végleges, mert a helyi események alakulását a fővárosi helyzet szabta meg, s akkor még a sztrájk országosan is általános volt. Mindenesetre egy vasárnap a színház a Bánk bán előadásával megnyitotta — ideiglenesen — kapuját. Azt hiszem, egy késő délutáni előadást tartottak. Rubányi Vil­ mos vezényelt, Bánk bánt Medgyesi Pál alakította, s Moldován Stefánia pedig Melinda szerepét. A színház zsúfolásig megtelt, fürtökben lógtak még a karzatról is. A földszint baloldali első páholyban szovjet tisztek ültek; ők a város vezetőinek vagy a színháziak hívására jelentek meg, mintegy demonstrálva a békebeli állapotokat. A játék előreha­ ladtával vált mind izzóbbá a hangulat. Minden jelenetet, minden áriát végeérhetetlen taps fogadott. A közönség zúgott, morajlott. Ebben a felfokozott hangulatban került sor a Hazám, hazám áriára. Medgyesi gyönyörűen, csaknem zokogva énekelt, s ekkor — teljesen váratlanul — a szovjet tisztek feje fölött, az első emeleti páholyok magasában eldurrant egy színpadi lámpa. Olyan volt, mint egy kisebb bombarobbanás. Én jobb ol­ dalon az egyik első emeleti páholyban ültem, többek között Muszka Dániellel, a fiatal szegedi kibernetikussal, (aki akkor éppen — velem együtt — Moldován Stefánia szépsé­ ges fehér kebleiért rajongott), és láttuk, hogy a durranásra szovjet tisztek felugrottak, Dani szerint az oldalfegyverük után kapkodtak, a nézőtéren sikongattak, az énekesek és a zenekar pillanatig elhallgatott, de Rubányi hidegvérrel továbbintette az ária kezdő hangjait, s Medgyesi most már símán elénekelte az egészet. Kitört a tapsvihar. Olyan fergeteges, tomboló hangorkánt talán még soha nem hallottak addig a színház falai. Emlékszem, annyira önfeledten csapkodtuk össze tenyerünket, hogy utána fájt a ke­ zünk. Egyébként az áriát többször meg kellett ismételni. A minduntalan felzúgó tombolás elementáris tüntetés volt a forradalom mellett, az oroszok és a Kádár rezsim ellen. Talán nem is volt több előadás abban az évben, a sztrájk a színházban is folytató­ dott. * Mint már utaltam rá, január közepén nagyarányú elbocsátásokra került sor a ta­ nácsnál. A vb anyagok tanúsága szerint a 300 tanácsi alkalmazottnak majdnem egyharmadát egy decemberi kormányrendelet szerint el kellett bocsátani. Az intézkedéssel — azt hiszem, a gyors végrehajtás ezt jelezte — az új hatalom tiszta helyzetet akart terem­ teni az államapparátusban, hogy haladéktalanul megszabaduljon a forradalomban „kompromittálódott” hivatalnokoktól. Az ilyeneket környezetemből is kíméletlenül me­ nesztették.

175

Az 1957. február 12-i ülésen jelentette be az elnök, hogy Perbíró professzor el­ nökhelyettesi posztjáról lemondott. Ugyancsak ezen az ülésen hangzott el, hogy „a ki­ járási tilalom nem zavarja már a város normális életét” . A kijárási tilalom már novem­ ber eleje óta tartott, este 10-től reggel 5-ig tilos volt a városban közlekedni. Úgy em­ lékszem, csak valamikor nyáron ért véget. Szovjet őrjáratok magyar rendőrökkel jártak-keltek a városban. Nekem a tanácsnál — nem hivatalból, hanem baráti alapon — adtak P r o p u s z k - ot, ezzel tilalmi időben is járkálhattam. Akkoriban többször utaztam Mezőhegyesre, Kiszomborra, s előfordult, hogy hajnaltájt beleütköztem egy őrjáratba. *

Visszatérve a hatalmi átrendeződés kérdéseire, érdekes volt, ahogy Dénes Leó ügyében eljártak. Az is kérdés, kitől eredt a döntés, hogy tőle megvonják a tanácselnö­ ki megbízatást, s valamilyen homályos utalással ügyét „új állásba helyezéséig” függő­ ben hagyják. Dénes „ejtése” törvényszerűnek látszik. Bár nem volt ő sem jobb, sem rosszabb a többinél, akik hatalmi pozícióban maradtak, sőt — benyomásom szerint — intelligens, amolyan nagyon kötelességtudó, talán nem is rossz szándékú hivatalnok volt, ám az ő neve már a rákosista időkben kompromittálódott. A 23-át megelőző napokban betegedett meg, s ezt követően állt félre. Mikor a dolgok rendeződtek, mint kitűnt, nem lehetett többé keresnivalója a hatalomban. Annyira eleresztette fülét-farkát — néha láttam behúzott nyakkal a háza körül az utcán sétálgatni, ilyenkor üdvözöltem is —, hogy főnökömnek még azt is felvetette, egyszerű előadóként is hajlandó dolgozni. Egyszer december elején üzent valakitől, hogy láto­ gassam meg a lakásán. Meglepődtem, mert csak — mint írtam — nyáron tanácselnök­ ként egyszer beszélt velem, de elmentem. Csak tájékozódni akart, mint magára maradt ember, valakivel szót váltani. Később olyan hálás volt ezért a látogatásomért, hogy mi­ kor a Kulturális Kapcsolatok Intézetének évekig vezetője volt, titkárként akart maga mellé venni, s végül nem az ő jószándékán, sokkal inkább az én húzódozásomon múlt, hogy nem jutottam ehhez az álláshoz. A hatalmi régióban a bizonytalanság eltartott egy ideig, s ez azért is történhetett így, mert a párt teljesen szétesett. Igaz, már a forradalmi napokban elkezdődött az MSZMP szervezése (egy ilyen korai összejövetelre, mikor a Kálvin téri székházban tar­ tottak toborzót, magam is elmentem), de az alapszervezetek nem akartak szaporodni. A városi pártbizottságon a forradalmi napokban alig maradt valaki. Ezekről mondta K., az osztályvezetőm, hogy váltig ott „előszobáztak” Perbíró ajtaja előtt, bebocsátásra várva. A városi pártbizottságon a helyzet valamikor 1957 elején rendeződhetett. Sem a helyi, sem a megyei pártbizottság, mely ekkor még Vásárhelyen székelt, s a később nagy pártkarriert befutott Németh Károly vezette, nem tudott beleszólni hatékonyan a szegedi hatalmi konstellációba. A december 18-i vb ülésen Perbíró neve mellett egy új név is szerepel mint társadalmi elnökhelyettesé. Ő lett a későbbi tanácselnök. A jegyzőkönyveket olvasgatva, Perbíró ténykedése látszik érdekesnek. Annyira rá lehettek utalva — ez az időszak országosan is a nagy bizonytalanságok időszaka volt,

176

hiszen az országos sztrájk kitartott egészen márciusig, s eleinte a fővárosban még lövöl­ dözések is voltak — hogy bántatlanul hagyták. Ő professzori pontossággal igyekezett a vb ülések szakszerű menetét befolyásolni. Sokáig azonban már nem maradhatott. Úgy április második felében lehetett érzékelni, hogy Kádárék rendszere kezd meg­ szilárdulni. A sztrájkok lassan abbamaradtak, de a hangulat még nyomott volt. Fájdal­ mas emlékem a hónapok óta kinthagyott, elrongyolódott nemzeti zászlók szomorú lát­ ványa. Március 15-e körül lekerültek a házak homlokzatairól. Ekkor a Klauzál téren Tombácz Imre egyedül koszorúzott; két kiskatona állt díszőrséget (feltűnt, hogy hideg volt és kiskabátban voltak), s a téren alig lézengtek. Egyébként — azt hiszem —■ezen a napon jelent meg a Népszabadságban Révai József lehangoló nagy cikke a forradalom kíméletlen kritikájával. Hamarosan Kádár tollából egy széleskörű, helyzetelemző írás is megjelent (K. azt mondta: „akadémiai szintű”). Ezek a cikkek kétséget nem hagytak afelől, hogy a rendszer lényege marad, 56 eszméi megbuktak. Szó sem volt már több­ pártrendszerről, az oroszok kivonulásáról. Visszatértek a régi sablonok a szocializmus fölényéről, a Szovjetunió iránti hűségről, a proletár internacionalizmusról stb. A kon­ szolidáció programja került napirendre. A tanácsnál még januárban felszámolták a népművelési osztályt, minket beolvasz­ tottak az újonnan alakult művelődési osztályba, mely a korábbi oktatási osztály utóda lett. Ennek élén átmenetileg még a régi osztályvezető maradt, egy tanárember, aki a mi csoportunknál is gyors átszervezést hajtott végre. Azonban alig telt el néhány hét, őt hirtelen elküldték „az ellenforradalomban való részvétele” miatt. Helyébe a pesti pártis­ koláról visszakerült pufajkás T. J-t tették, aki korábban az egyetemi pártszervezetnél te­ vékenykedett. Sejteni lehetett, hogy gyökeres átalakulások várhatók. Tőlünk szinte azonnal elküldték az új ismeretterjesztő előadót; az oktatási osztály régi emberei közül is többet lecseréltek, új kádereket hoztak. Azt hamarosan érzékelni lehetett, nemcsak a tanácsnál, hanem a város egész politikai garnitúrájában, hogy az új Kádár-rezsim az 1956-os decemberi országos pártértekezlet fővonalát, az úgynevezett „kétfrontos har­ cot” fogja követni. * Az átszervezés utáni időszakban több hónapig főnökömmel ketten maradtunk a népművelési csoportnál. Hosszú, meddő beszélgetéseket folytattunk az aktuális helyzet­ ről. K.-tól, bár kapcsolatunkban megvolt a hivatalos jelleg, értesüléseket szereztem a hatalom helyi berkeiben uralkodó hangulatról. Viszonyunkra jellemző volt a következő eset. December 6-án délben az egész városra kiterjedő néma tüntetésre került sor. Úgy emlékszem, egy óra hosszára állt le az élet; nem jártak a villamosok, nem árultak a bol­ tok, az emberek a kapualjakban álldogáltak, mindenfelé a Himnuszt énekelték. Én vala­ miképp éppen a Zsótér házban voltam, a bejárati kapuban egy nem is kislétszámú cso­ porthoz húzódtam. Mi is énekeltük a Himnuszt, s várakoztunk. Egyszer látom, hogy K. néhány civil és több szovjet tiszt társaságában elvonul a bejárat előtt. Természetesen nem vett észre engem, én viszont jól láttam, hogy gömyedten, behúzott nyakkal ment az oroszokkal, mint aki szégyelli a dolgot, mert — mondanom se kell — ahol elvonul­ tak megvető pillantásokat vetettek rájuk, s ezt ők nagyon jól érzékelhettek. (Később K. többször visszatért erre a tüntetésre.) Ugyanígy csoportosultak a hivatalnokok a városi

177

tanács kapujában, ott is énekelték a Himnuszt. K. köztük ment fel az oroszokkal az el­ nöki rezidenciába. Megjegyzett néhány arcot a kollégái közül, s hónapok múlva is em­ legette, hogy pl. S. — a pénzügyi osztály egyik kiváló szakembere — úgymond „Horthy névnapjának a tiszteletére énekelte a Himnuszt a lépcsőházban” . — No — gon­ doltam — szerencsém, hogy engem nem láttál! Mármost el lehet képzelni, milyen tá­ volságra voltunk egymástól nézeteinkben. Ő az oroszokat meglátva november 6-án, mikor ágyúcsővel megcélozták az ablakainkat, boldogan felkiáltott: „Nekem nincs mit félnem, engem azok fenyegettek, akiket ezek elűztek!” Ő voltaképpen az 56 előtti szektás csoporthoz tartozott, elveiben — különösen ezekben a napokban — rendkívül mély személyes elfogultságot tapasztaltam. Ő volt az életemben az első ember (sajnos nem az utolsó), aki végtelenül leegyszerűsítve tudta besorolni, megbélyegezni em­ bertársait. A számára rokonszenvesek — s ezek kevesen voltak — a kommunisták, az elvhűek csoportjába tartoztak. Az ellenszenvesek skálája nem volt széles: fasiszták és szociáldemokraták, illetve azok, akik „nem számítottak” . Általában azok nem számí­ tottak, akik nem kerültek vele közvetlen kapcsolatba, vagy érdekellentétbe. Fasiszta horthystáknak nevezte azokat a hivatalnokokat, akik 45 előtt is ott dolgoztak, vagy ok­ tattak vagy katonáskodtak. Szociáldemokraták voltak azok a párttagok, akik talán valóban ehhez a párthoz tartoztak a háború előtt vagy után, mint pl. Dénes Leó, Tombácz Imre, de rajtuk kívül azok is, akiknek ugyan semmi közük nem volt a régi szocdemekhez, de a pártban langyosaknak számítottak. Különös helyzet állt elő vele kapcsolatban hamarosan annak következtében, hogy T. lett az ő főnöke is, majd B. lett a tanácselnök. Ók mindketten a pesti pártfőiskoláról kerültek az 56 utáni vezetésbe. Benyomásom szerint egyikük sem számított szélsőséges­ nek; az új Kádár-rezsim embereinek érezték magukat. Megértették, hogy ezé a jövő, itt számíthanak karrierre, és igyekeztek kiolvasni a párthatározatokból a tennivalókat. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lett az összeütközés közöttük, elsősorban T. és K. között, később B. és a balos klikk között. Az első időkben, 1957 tavaszán K. még reménykedhetett valamiféle kompro­ misszumban. Ekkor ő a színházat igyekezett „kézben tartani” . Már februárban keresz­ tülvitte, hogy módosítsák a műsortervet „az új adottságoknak megfelelően” . Mindent megtett a „színházon belüli ellenforradalom felszámolásáért” . El is érte, hogy a színház főrendezőjét, Horváth Jenőt, akihez a színészek ragaszkodtak, felmondással elküldjék. Őt követően még másokra is sor került, s a színházi tisztogatás még sokáig eltartott. Horváth Jenő felmondásának április. 20-i vb előterjesztésében leírták, hogy „már három ízben alkalmazták ellene a közbiztonsági őrizetbevételt” . * 1957 tavaszán a tanács egyes szakigazgatási szerveinél, még a mi csoportunknál is, úgynevezett fegyelmi bizottságokat alakítottak, melyek a szakigazgatási hatáskörbe tartozó intézmények alkalmazottainak „ellenforradalom alatti” tevékenységét voltak hi­ vatva felülvizsgálni. Az oktatási csoportban szinte futószalagon gyártották a fegyelmi határozatokat, legtöbbször minden eljárás, tehát bizottsági döntés nélkül. Az elbocsátottakon kívül igen sokan kapták meg — 1957. június 27-i keltezéssel — az alábbi szöveget: „Kartár-

178

sat az őszi(!) ellenforradalmi események alatt tanúsított, súlyosan kifogásolható maga­ tartása miatt a művelődési osztály részéről utolsó szigorú írásbeli figyelmeztetésben ré­ szesítem. T .o.v.” . 1959-ben egy vb ülésen a T-t követő osztályvezető kijelentette, hogy „Szeged 1000 pedagógusából 220 ellen folytattunk fegyelmi eljárást” . Egy előző évben végzett, szinte gyerekember óvónő ellen például azért, mert Esztergomban a bazilika megtekintésekor egyik társától azt kérdezte: „Mit keresnek itt a szovjet katonák?” Egy másik, idősebb társa feljelentette szovjetellenes kijelentés miatt, s ő a fellebbezésében leírta, hogy hiszen ő csupán csodálkozásának adott kifejezést, mert úgy tudta, hogy a szovjet katonák nem mehetnek templomba. Folyt a hajsza a színészek ellen is. A művelődési osztály 873/1957. számú, a Mű­ velődési Minisztérium színházi főosztályához küldött szintén júniusban keltezett levelé­ ben a társulat 11 tagját javasolja „tartós” illetve hat havi „szilenciumra” , köztük Bicskey Károlyt és feleségét, Fogarasi Máriát, Horváth Jenőt és feleségét, általában minden színészfeleséget, pl. Lengyel János feleségét, Olsavszky Évát a következő megjegyzés­ sel: „tevékenységét nem ismerjük, eltávolítását Szegedről szükségesnek tartjuk” . Káló Flórián és Dómján Edit neve csak a színházi „előterjesztésben” szerepel, őket valószí­ nűleg Vaszy közbenjárására nem vették fel a minisztériumba küldött feljelentésbe. Bicskey Károly ügyében viszont külön feljelentést írtak a Bács megyei főügyésznek, mert Bicskey ekkor már a kecskeméti színházhoz szerződött. Horváth Jenőt, a volt főrende­ zőt már régebben letartóztatták. A mi bizottságunk három főből állt, mivel csoportunknak csak két tagja volt, a főnök meg én, kiegészültünk a jogi egyetem egy fiatal tanársegédével, akinek nyelvi kulturálatlansága igen feltűnő volt számomra. Őt valószínűleg azért osztották be hoz­ zánk — máig sem értem, milyen törvényes mód volt erre, dehát mit számított akkor a törvény —, hogy legyen, aki ismeri a jogszabályokat, meg talán hogy a dolog fenyege­ tő jellegét hangsúlyozzák. Egyébként — jellemző módon — a záró jegyzőkönyvet az il­ lető jogász nem is írta alá; helyette — a levéltári iratokon ma is ellenőrizhető — a könyvtár egyik, egyébként „tanúvallomást is tevő” alkalmazottjának a nevét hamisítot­ ták az okiratra. A ki- vagy meghallgatásokról szabályos jegyzőkönyvek készültek utólag; nem tu­ dom, ezeket hová továbbították, milyen szinteken folyhatott a jegyzőkönyvek „értéke­ lése” . Arra már alig emlékszem, hány embert hallgattunk ki; valamilyen okból például egy gyönyörű fiatalasszonyt a könyvtárból, aki nekem egy ideig egyetemi évfolyamtár­ sam volt; őt valószínűleg közvetlen főnököm idéztethette meg személyes okokból, férje miatt. Az ugyan nem volt könyvtáros, de a forradalmi napokban „ellenséges megjegy­ zéseket tett” városi vezetőkre, közvetlen főnökömre is. Bizottságunk nagy hala azonban Ertsey Péter lett, a könyvtár igazgatóhelyettese, aki a helyi írócsoport egyik prominens vezetője volt, a Tiszatáj kiadója, aki helyzeténél fogva is bizonyos mértékben bekapcsolódott a forradalmi eseményekbe. A könyvtárban kis személyi harcok dúltak már évek óta Ertsey és néhány kollégá­ ja között. Ertseynek voltak tehát ellenlábasai, akik háttérbe szorítottnak érezhették ma­ gukat miatta, s ezek az ellenfelek azután, a forradalom múltán, a mi bizottságunk mű­ ködésének hírére naponta jártak csoportvezetőmhöz, szállítva az „anyagot” , mindenféle terhelő adatot Ertsey ellen. A legsúlyosabb vád, ami valóban életveszélyessé tette Ert­ sey helyzetét, egy bizonyos „bűnlajstrom” volt. Ezt a két feljelentő hozta fel a bizott-

179

Ságnak; Ertsey kezeírásával — úgymond — három politikailag jelentős városi személyi­ ség neve szerepelt rajta. A két feljelentő esküdött rá, abból a célból készült, hogy a lis­ tán szereplőket mielőbb kivégezzék. (Akkoriban Szegeden számos helyről lehetett hal­ lani „bűnlajstromokról” .) így utólag az egész talán abszurdnak tűnik, én akkor is annak tartottam, de a bizottság másik két tagja — főnököm s a jogász („Végre itt a nagy fo­ gás!”) — nagyon komolyan kezdtek foglalkozni a dologgal. A kihallgatások, ügy emlékszem, napokig eltartottak Ertsey esetében, aki ellen a buzgó spicliktől és a beidézett tanúktól igen sok terhelő bizonyíték összegyűlt. Ez a néhány — akkori benyomásom szerint — beteg lelkületű ember valami olyan mérhetetlen gyűlöletet táplált Ertseyvel szemben, hogy láttukra a hányinger környéke­ zett. De az volt az érzésem, túlbuzgalmukkal még főnökömnél is ellenszenvessé váltak. Előttem van az arcuk, amint behúzott nyakkal, félrefordított fejjel besomfordáltak iro­ dánkba, s rendkívül jelentőségteljesen adtak elő újabb és újabb „terhelő bizonyítéko­ kat” . Az undorított bennük, hogy megértettem, akkor volnának boldogok, ha Ertseyre már ott a mi bizottságunk kimondaná a halálos ítéletet. Ertsey számomra rokonszenves volt a munkástanács — már emlékezetes — decemberi ülése óta, ahol én mellette lel­ kesedtem, amikor harciasán (Ne engedjetek!) buzdította a tanácstagokat az orosz őrnagy fenyegetése ellenére is. Ertsey ismert ugyan engem, de jobbadán akkor figyelt fel rám, amikor a bizott­ ságban én is ott üldögéltem és hallgattam. Megérezhette, hogy „velem lehet beszélni” . Nem tudom, én ennek milyen jelét adhattam, de a két besúgó csúszás-mászása és kitartó árulkodása, meg az agyongyötört, sokgyerekes, kétségbeesett ember kiszolgáltatott helyzete engem arra indított, hogy ebben a nemtelen eszközökkel folytatott üldözésben az ő segítségére legyek. Egy négyszemközti rövid beszélgetésben kijelentettem, hajlan­ dó vagyok őt ügyének minden mozzanatáról informálni. így történt meg aztán, hogy a fegyelmi folyamán többször, úgy négyszer-ötször találkoztam vele az írószövetségi iro­ dában, melynek kulcsa nála volt. Ott a szétdúlt bútorok és iratok közt órákig üldögélve, elmondtam mindent, ami ügyében a háttérben zajlott, s amiről nekem értesüléseim vol­ tak. Úgy, hogy mikor Ertsey legsúlyosabb vétkét, a „bűnlajstromot” mintegy tromf­ ként előhozták, Ertsey a maga jogászi ismereteivel, fölényével, higgadt, magabiztos ér­ velésével olyan jelentéktelen dologgá tudta azt degradálni, hogy főnököm és jogász se­ gédje némán és tehetetlenül vette tudomásul Ertsey ártatlanságát. Megjegyzem még, hogy a spiclik megsejtettek valamit abból, hogy Ertsey infomációhoz jut, de főnököm eleresztette a füle mellett figyelmeztetésüket. Ersteyt végül alacsonyabb beosztásba helyezték, fizetését csökkentették, de a sú­ lyosabb következményeket, amitől félt, hogy például letartóztatják, megúszta. S mikor később mégis elüldözték, a Tiszatájnál Szabolcsi mellett kitűnő felkészültségének meg­ felelő feladathoz jutott. * Az én taktikám K. mellett — aki irántam baráti gesztusokat is gyakorolt — a túl­ élés módszere volt. Úgy éreztem, meg kell maradnom állásomban, mert egyszerűen nem volt hova mennem. Akkoriban Újszegeden volt az albérletem. Az egyik este — ez még 56 decemberében volt — szállásadóm, egy idős jogász azt mondta: — Holnap reg-

180

gel öt órakor megáll egy szekér a kapu előtt; a szomszéd házaspárt viszik Szentivánra. Szálljon fel arra, lesz ott hely magának is, egy órán belül odaát vannak a határon. Maga még fiatal, ha esze van, elmegy. — Megütközve hallgattam. „Hogy én elhagyjam a ha­ zámat? — Mit képzel ez az ember?!” Ezt követően Pestről legkedvesebb barátom keresett fel, hogy disszidáljunk; neki testvére élt Sydney-ben már a háború vége óta. Lebeszéltem, bár talán nem volt jogom hozzá, de az járt az eszemben, hogy apám 1944-ben, mikor falunkon özönlöttek keresz­ tül az oroszok elől menekülők, az útjukba állt, s szinte eszelősen ismételte „És a h a z á d ­ n a k r e n d ü le tle n ü l ”? Elmenni tehát nem akartam, bár akkori szerelmem is tett erre célzásokat, de ha­ mar megértette, hogy még a gondolatát is megvetéssel elutasítom. Ha viszont maradtam, nem akartam másodrendű állampolgárként vegetálni: „En­ gem ez a banda nem fog birkaként kezelni, a túlélésre kell játszanom, de nem leszek eszköz a kezükben” — ezt keményen elhatároztam. Sajnos — az események későbbi alakulása folytán — mégis fölémkerekedtek. De ez már egy következő szakasza életem­ nek. *

Fentebb már jeleztem, hogy az 1957. március 15-e utáni időszak új helyzetet te­ remtett az országban, s ennek megfelelően Szegeden is. Sok volt még a bizonytalanság, de a fő irány, az úgynevezett konszolidáció, kezdett kibontakozni. Kádárék saját sike­ rüknek könyvelték el, hogy 1957 május 1-jén a budapesti tömegek — de így volt Sze­ geden is — „demonstráltak” az új hatalom mellett. Szerintem az emberek — elgyötörve a sok szenvedéstől — egyszerűen csak élni akartak. Május második felére a tanácsházán is megindult a volt MDP tagság visszaáramlá­ sa az MSZMP-be. Hónapokig úgyszólván senki sem akart párttag lenni; ettől kezdve viszont az új jelentkezőket már megfaggatták a késlekedés miatt, s volt, akinek a jelent­ kezését el sem fogadták. A tanácsi vezetésben is változások történtek. Perbírót — mint említettem — már februárban lemondatták. Április végén Martonyi János professzor is — egészségi álla­ potára hivatkozva — kérte vb tagságának megszüntetését. És váratlanul április 9-én L-t, a városi pártbizottság korábbi rákosista első titkárát kooptálták az elnökhelyettesi funk­ cióba. L. hamarosan — néhány hónap elteltével — a nyugdíjba küldött Tombácz után elnökhelyettesként ugyan, de a tanácselnöki funkciót gyakorolta. Közvetlen környezetemben T. — az új osztályvezető — 1957 első felében eléri, hogy K-nak felmondjanak. Neki a házban és a tanácshoz tartozó kulturális intézmé­ nyekben, elsősorban a színházban igen rossz híre volt, szélsőségesen balosnak tartották. L. feltűnésével azonban, mivel K. voltaképpen a L-féle klikkhez tartozott, T. terve egyelőre kútba esett. így K. egészen 1958 nyaráig a helyén tudott maradni. L. vissza­ térte után, a korábban már előtérbe került B., a későbbi tanácselnök, egyelőre visszavo­ nult. Ez az időszak — 1957—58 — az új átrendeződés szakasza volt. Ekkor még, külö­ nösen az alacsonyabb hatalmi szinteken, amilyenek a városi, megyei tanácsok, pártbi-

181

zottságok voltak, bizonytalanság uralkodott: mit lehet tenni a pozíciókért, hogyan kell helyezkedni, kikkel érdemes kapcsolatot kiépíteni. Egyértelmű volt, hogy az 56 előtti apparátusok nem állhatnak fel a régi rendben; az új hatalmi viszonyok — sokszor még ellentmondásosan, mint L. esete is mutatja — csak ekkortájt rendeződtek. Mindez nem ment összeütközések nélkül, melyek természe­ tesen áldozatokat is követeltek. A dolgok jobb áttekinthetősége kedvéért talán megemlí­ tem, mennyire fel tudom idézni, hogy az 1958. november 16-i választások előtt — ez a választás legalizálta formálisan is a Kádár-diktatúrát — maga Kádár is járt Szegeden, s a központi egyetem épületében egy értelmiségi találkozón hosszan beszélt az új rezsim el­ várásairól. A szűkkörű találkozón egy pártbizottsági alkalmazottal való személyes kap­ csolatom révén, úgyszólván véletlenül, magam is részt vettem. Kádár beszédét így kezdte: „Utoljára sokkal kényelmetlenebb helyzetben jártam Szegeden. Akkor a kezem a lábamhoz volt bilincselve.” Nagy teret szentelt Rákosi kritizálásának, valahogy így vezette ezt be: „Szerettük, élvtársok, Rákosi élvtársot? — Szerettük, élvtársok.” (Én magamban olyasmit gondoltam akkor, hogy lehet hogy te szeretted, én mindig utál­ tam.) Végül is abból, amit elmondott, mintegy első szájból lehetett hallani, mi várható az elkövetkező időben, hogyan állnak a frontok. Talán — a későbbi kedvelt szlogennel szólva — a „kétfrontos harc” taktikai kérdését fejtegette. Nos, ha a beszéd előtt még sokminden viszonylagos volt a hatalom szegedi szintű régióiban, utána gyorsan tisztult a kép; megint megerősödtek emberek, klikkek pozíci­ ókban, s a rendszer farkastörvényei szerint mindjárt egymás torkának estek, kíméletle­ nül elbántak a gyengékkel, vagy kölcsönösen kinyírták egymást. Persze már nem a ré­ gi, véres rákosista módon; finomabb eszközökkel. A lebukottakat, leváltottakat alacso­ nyabb posztokra helyezték, a pártbizottságiakat a tanácsokhoz, politikai pozíciókból gazdasági helyekre, kiküldték őket pártiskolába a SZU-ba, mindennek megvolt az új menetrendje. Emlékezetes számomra, ami a szemem előtt zajlott, L. esete. Ő tehát visszakerült a hatalomba, méghozzá a tanács élére. Elképzelni is nehéz, hogyan történhetett ez meg. Mindenesetre már akkor számítani lehetett arra, hogy a dolognak nem lesz jó vége. S ez hamarosan be is következett. (Megjegyzem még, hogy személyes viszonyunkban igen rendes volt velem több későbbi utódjától eltérően. Ebben vélhetőleg az is szerepet ját­ szott, hogy — mint említettem — közvetlen főnököm baráti köréhez tartozott.) L. már az újabb karrierje alatt egyszer, a SZU-ból egy jutalomüdülésről hazatérve élménybe­ számolót tartott a tanács pártszervezetében. Rendkívül lelkesen, kedélyeskedve ecsetelte a kint tapasztaltakat, aminek az volt a lényege, hogy a SZU egetverő sikereket ér el a szocializmus építésében. Nem sokkal ezután ismét összehívták a párttagokat, s egy megyei másodtitkár, F., egy kopasz alak, olyan két-háromórás beszédet tartott L.-ről, akit már akkor természe­ tesen leváltottak, illetve valami egyéb — megyei osztályvezetői — állásba helyeztek. Ebben a többórás beszédben F. hellyel-közzel költői szárnyalással szapulta L. elvtársat. (Szigorúan elvtársozta.) Ráadásul L. jelen volt az élveboncoláson, s F. elvtárs, magát sebezhetetlennek vélve, kéjelgett L. kínzásában. Mellesleg szólva, szerintem L. akkori­ ban, tanulva a tapasztalatokból, semmivel sem dolgozott rosszabbul, mint helyében más dolgozott volna; dehát most rájárt a rúd, hiába bizonyított. Ezt az F. elvtársat is aztán

182

— erről is értesültünk — rövid idő múlva úgy kirúgták, hogy hallani sem lehetett többé róla. Hasonló váratlan hatalmi váltások ottlétem évei alatt még többször megtörténtek. Ami személyes helyzetemet illeti, 1957-ben, 58-ban még nagymértékben támasz­ kodtak rám. T. az oktatás ügyeivel volt elfoglalva, K-t igyekezett kikapcsolni, ezért akulturális munkát jószerével én végeztem egyedül (1957 nyarán például nagyszabású országos kórusfesztivált rendeztünk), lassanként a színházi ügyeket is én intéztem. El lehet képzelni, bennem is milyen csalódást okozott, mikor az 58-as választások után új politikai kreatúrák kerültek vezető állásokba, s egyik napról a másikra ezek ki­ szolgáltatottjaivá váltam. Közvetlen főnököm a KISZ garnitúrából egy leszerelt katona­ tiszt lett, aki lessz-nek írta a leszt, s váltig emlegette, hogy lakatosinas volt valamikor. Talán ezért övezte olyan respektus az új vezetők körében, hogy délnél előbb nemigen járt be az irodába, de akkor is csak egy-két órára. Egy alkalommal átjött hozzánk a pénzügyi osztály egyik csoportvezetője, s mutatta, hogy főnököm a Jeges presszóban a pincértől kapott számla-fecniket adott le neki elszámolásra, mondván, hogy egy kultu­ rális küldöttség tagjaival szórakozott ott, s azt kívánja, hogy térítsék meg a költségeit. Két év is eltelt, mire kikopott a torony alól, de úgy, hogy kedve szerinti szinekúrába került. T-ből közben kulturális elnökhelyettes lett, s az osztály vezetését egy az egyete­ men a rákosista időkben már hírhedett párttitkárra bízták. Az illető — szerintem — mint K. is, háborús lelki sérült volt, elképesztő szélsőségekre hajlamos. 1960. március 15-én például önkényesen — körlevélben — megtiltotta az iskoláknak, hogy kitűzzék a nemzeti zászlót. (Ezért még a fölöttesei is megrótták, de ő a helyén maradt.) De azt is megtette, hogy összeszedette a városban az iskolákból az egyházi szobrokat, és daruval bedolbáltatta a püspöki palota kertjébe. Ez az ember 1961-ben sértődötten lemondott a posztjáról, elment tanítani. Ezután hívták össze város pedagógusait, többszáz embert a Vörös Csillag moziba (természete­ sen mi, az osztály dolgozói is jelen voltunk), s a megyei pb másodtitkár — ma sem ér­ tem, hogy miért ő, hiszen jó néhány hivatali főnöke is volt — órákon át olvasta a volt osztályvezető fejére hibáit és bűneit — természetesen az illető távollétében. A megyei elvtársnak vagy meg sem fordult a fejében, vagy talán nagyon is jól tudta, hogy az osz­ tályvezető bűneiért elsősorban ők a felelősek, hiszen minden cselekedete a szemük előtt zajlott, minden lépéséről tudtak, ők tartották meg állásában, ez idáig fel sem mondtak neki; magától távozott. Évek alatt sem tudtam megérteni — s ez inkább a dolog iránti közömbösségemnek volt tulajdonítható —, hogy milyen kapcsolat volt a különböző megyei és városi szer­ vek, tanácsi- és pártapparátusok, s pláne ezek vezetői között. A hierarchia személyi vo­ nala mégcsak követhető volt, de hogy ki milyen terület „felelőse” , irányítója,,, „felü­ gyelője” , azt már sokkal nehezebb volt átlátni. A megye akkortájt még Hódmezővásár­ helyen székelt, de hamarosan, talán 1961-ben átköltözött Szegedre, s ettől kezdve be­ avatkozása a szegedi ügyekbe észrevehetően erősödött. A megyei szervek idekerülése után a szegedi káderek is jobban tülekedtek már új, hangzatosabb megyei posztokért. Mindezt inkább csak azért említem meg, mert a szemünk előtt is zajló látványosabb le­ bukások mögött a megyei párthatalom szerepe félreérthetetlenül megmutatkozott, s az is, hogy a volt szegedi potentátok a megyei funkciókon osztozkodtak.

183

A megyeiek hatásosabb fellépését személyesen úgy tapasztaltam, hogy 1960 nya­ rán a Tiszatáj akkori szerkesztőségéből engem is ők távolítottak el. Az egyik napon egy csapat léhűtő az említett szervtől becsörtetett az irodánkba, s ott — igaz, közvetlen hi­ vatali főnököm jelenlétében — egyszerűen közölték, hogy a szerkesztőségből én kima­ radok, s helyettem a megyei pártlap egyik újságírója kerül. * De nemcsak az említett szervek hierarchiája volt nehezen áttekinthető, a házon be­ lüli hatalami szerv, a vb — végrehajtó bizottság — „munkája és hatásköre” is rejtélyes­ nek tűnt. A látszat az volt, hogy amolyan mindenható „végrehajtó hatalom” a város életének irányításában. Kéthetenkénti szigorú rendben ülésezett mindig jóváhagyott programpontokkal. A témákat — általában a szakigazgatási szervek jelentéseit — min­ dig rendszeresen megtárgyalták, s minden kérdésben „határozatokat” hoztak. Szakszerű politológiai vagy jogi elemzések számára bizonyára nyilvánvaló, hogy ez a szerv a centralizált diktatúra struktúrájában milyen szerepet játszott. Én akkor — a magam ala­ csony szintű hivatali mozgásterében — sokkal inkább a formális, azt is mondhatnám, a problémákat végtelenül leegyszerűsítő szerepét érzékeltem. Ma már azt mondanám, ez a szerv a demokrácia karikatúrájaként működött, nem is nagyon leplezve valódi szerepét. Nagyjából 15 állandó tagja volt, de voltak szavazati joggal nem rendelkező állan­ dó és esetenkénti meghívottjai is. A városi főügyész, vagy pl. a szakszervezet képvise­ lője állandó meghívott, de a városi rendőrkapitány állandó tag volt. A többség a városi vb, a városi pb, a HNF funkcionáriusaiból állt. Rajtuk kívül gyárigazgatók, téeszvezetők stb. tették még ki a létszámot. A jelenlétet mindig ellenőrizték. Most, hogy végiglapoztam az 1957—1964 évi vb ülések óriási — kb. húsz kötet­ nyi — anyagát, követni tudtam, hogy számtalan — a város életét is meghatározó — kér­ dést tűztek napirendre, de soha, egyetlen esetben sem fordult elő, hogy a szavazásoknál az „elfogadom” , „nem fogadom el” egyhangú döntésein kívül — akár a legártatlanabb kérdésekben is — ellenszavazat született volna. Kivétel nélkül mindenben egyetértettek. Egyhangúan választottak meg elnököt, elnökhelyettest, vb titkárt, azután egyhangúan vették tudomásul leváltásukat. Egyhangúlag utasították a szakigazgatási szerveket jelen­ tésük határozati javaslatainak újrafogalmazására akkor is, ha a vitában nem volt kifogá­ suk az előterjesztés ellen. A legdöbbenetesebb azonban az volt, hogy úgyszólván min­ den kérdésbe beleszóltak, akár értettek hozzá, akár nem. A beleszólások szintjét azért befolyásolta az előterjesztett anyag természete. Ha pl. egészégügyi vagy műszaki témák szerepeltek, ezek szakmai megítélésében tartózkodóak voltak — az orvost vagy a mér­ nököt respektálták — ilyenkor megjegyzéseik a lapos általánosság szintjén maradtak. De ha kulturális kérdésekről volt szó, szinte szárnyakat kaptak (ezt illusztrálni is fo­ gom), s alsófokú marxista szemináriumi szinten, többnyire elemi nyelvi kulturálatlansággal hangoztatták megfellebezhetetlen ítéleteiket. Ezek a fölényeskedő, nem egyszer nyegle, felszínes „hozzászólások” azt juttatták mindig eszembe, hogy ezek az emberek a rendszer kiválasztottainak hiszik magukat — egyébként teljes joggal. Eszembe jut — s mert a példának talán általánosabb érvénye is van —, hogy 1956. november 4-e után plakátok jelentek meg a statárium kihirdetéséről. Minden ilyen plakát alján az illető helység tanácselnökének aláírása szerepelt. Valamikor ké-

184

sőbb egy falusi tanácselnök nyilatkozott erről, mondván, azzal, hogy az ő neve kerülhe­ tett a statáriumi plakátra, megérezte a bizalmat, melyet a „munkás-paraszt kormány” nyilvánított iránta, s ez őt magabiztossá tette további intézkedéseiben. A vb ülésekről a magabiztosságnak efféle emléke rémlik fel bennem: jelentéktelen figurák, szám szerint igen kevesen, éveken, évtizedeken át viselkednek úgy (tisztelet a szerényebb kivételnek, mert ilyenek is voltak!), mint afféle olimposzi lények, akik min­ denbe beleszólhatnak, s megfellebezhetetlen kijelentéseket tehetnek, egyetlen körül­ ményre ügyelve, hogy a „felső” , a „központi” elvárásoknak feltétlenül megfeleljenek. (Ezek trendjét a Népszabadság a legsekélyesebb agyvelők számára is naponta felrajzol­ ta.) E felszólalások ismertetéséből a közvélemény persze teljesen ki volt zárva. Ami ott elhangzott, arról nagyvonásokban adott tájékoztatást a helyi lap jelenlévő újságírója. Ennek lényege sohasem volt több, mint ami a témának címszerű felsorolásába belefért. Valószínűleg ez a hermetikus elzártság a nyilvánosság elől bátorította az ambíciózusabb vb tagokat, hogy amikor kulturális kérdések, a színház vagy a szabadtéri játékok dolgai kerültek napirendre, nem tudtak ellenállni irányító városatyai hajlamaik­ nak. Már a forradalom utáni első olyan vb ülésen, ahol a színház munkája került napi­ rendre (1957. július 2-án), megnyilatkozik a kemény kritikai hang: „Tervük és céljuk az volt...(az ellenforradalmároknak), hogy az ellenforradalom ideológiai szószékévé te­ gyék színházunkat” . Mindezt Shaw Szent Johannájának aktualizálásával, Illyés Ozorai példájának műsorra tűzésével, Pirandello és Anouilh darabok bemutatásával vélték elér­ hetőnek. Ettől kezdve a vb tagjai kötelességüknek érezték, hogy bíráljanak, szempontokat adjanak a színháznak — az ülésekre meghívott igazgatónak és rendezőnek — a helyes műsorpolitikára. A pb első titkára pl. így: „A külföldi darabok megrendezésénél töre­ kedni kell a mondanivaló helyes kidomborítására ... a mondanivaló szolgálja a proletár internacionalizmus ügyét.” Máskor ugyanő: „Szükséges azonban, hogy egyes színé­ szeknél megszüntessék a megadott szövegtől való eltérést és a túlzott játékot.” A tanács művelődési elnökhelyettese: „...a színház által bemutatott darabok ne­ veljék a szocialista embertípust.” Az elnök: „...az ellenforradalom eszmei hatása bi­ zonyos fokig megvolt. A műsorpolitikai indoklást nem szabad elszakítani a politikai helyzettől.” Máskor elnöki tekintéllyel nyomatékosává részletesebben: „A színháznál nem az dönti el a helyzetet, hogy a bérletezőknek hány százaléka munkás, hanem az, hogy ez mennyiben szolgálja a munkások kulturális nevelését.” 1958. július 15-én: „Voltak olyan darabok, amelyek elősegítették a szocialista tendenciát. A Stuart Mária megrendezése történelmietlen volt, mert a rendezésben annak tényleges mondanivalója helyett, a vallásosságot hozták ki... A színháznak a szocialista építés egyik erődjének kell lenni, mert ezáltal lehet formálni és alakítani (!) az emberek nézetét.” Egy időben egy a tanácstól a pártbizottsághoz került pénzügyes nő vette át — mint másodtitkár — a vezérideológus szerepét. „A színház — nyilakozta ki — nagyon fontos tényezője a kulturális szemlélet kialakításának olyan szempontból is, hogy az ott dolgo­ zó művészek művészeti színvonala, politikai érettsége, világnézete mennyire tudja fo­ kozni az általuk színrehozott darabok színvonalát.” Ezeket az elképesztően lapos, sokszor az értelmetlenségig zavaros szövegeket a felsőbbrendű kinyilatkoztatás hangján adták elő. Eleinte még Vaszyt is megzavarták,

185

mert pl. 1958-ban (14. ülés) az elvtársak ellentmondást nem tűrő kritikájára maga is el­ ismerte: „A bűvös vadász megrendezésénél a zene szépségét vettük figyelembe a darab mondanivalója terhére.” A kulturális témákba okkal, ok nélkül beleszóltak. Szinte biztos, hogy el sem ol­ vasták figyelmesen a jelentéseket, nem is igen érdekelték őket a részletek, meg egyéb­ ként is a vb anyagok a sok téma miatt rendkívül terjedelmesek voltak, tehát csupán be­ lelapoztak felszólalás előtt a papírokba, s kapásból rögtönöztek következményekkel egyébként sem járó véleményt. Ennek lett nagymestere az 1963-ban a klikkje által beprotezsált új kulturális el­ nökhelyettes, egy mélyről felkapaszkodott kisvárosi macchiavellista. Még rajta volt a tojáshéj, de már kultúrpápaként szórta csalhatatlan ítéleteit, például így: „A jelentés nem mérlegeli a színház eredményeit és ugyanakkor nem elemzi a hibákat, és nem mu­ tat rá azok okaira. A prózai társulat színvonalát feltétlenül fokozni(!) kell.” (1964. júli­ us 7.) (Jellemző eset az illetőről: gyermeklány gépírója mutatja nekem főnöke kéziratát: „Tessék mondani, úgy írjam, ahogy az elnökhelyettes elvtárs, vagy úgy, ahogy a he­ lyesírási szótárban van?” A nagy embernek tanári diplomája volt.) Megjegyzem, a bírált jelentés az általa megadott szempontok szerint készült; elő­ terjesztőként az ő neve szerepelt rajta. A színház abban az évadban a vb által előzetesen jóváhagyott műsorterven kívül bevételi tervét is teljesítette. Példátlanul sok (12.500) bérletet adott el. Hogy a jelentést a többi vb tag el sem olvasta, vagy a már említett ret­ tenetes szervilizmusból tette-e, nem tudom, de senki sem mondta ennek a kötözködő „nagyfőnöknek” , hogy ezt vagy azt mégiscsak illene figyelembe venni. Nem. Mindig mindent ráhagytak a vezérekre, a gátlástalan hőzöngőkre. * Egyébként a tanácsnál töltött több mint nyolc évem alatt hét éven át volt alkal­ mam látni, hogyan viselkedtek Vaszy Viktorral a város urai. Azt hiszem — jószerével egyetlen — 1958-as vb ülés volt az, amikor még elismerték, hogy „az elleneforradalom után a fegyelem helyreállításában az igazgató jelentősen közreműködött.” Ettől eltekint­ ve az évente ismétlődő színházi értékelések során semmi egyéb nem történt, mint a mondvacsinált kifogások keresése. Nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalmas intézmény, mint a színház, számtalan problémát rejtett magában (voltaképpen fennállása óta egé­ szen napjainkig), s szerintem Vaszy erőskezű és hozzáértő irányítása nélkül — amit mű­ vészi tekintélye is alátámasztott — még sokkal több gond adódott volna. Vaszy piszkálása hamar elkezdődött. 1959-ben (13. ülés) az elnökhelyettes így beszél: „Akár­ mennyire is helyes az opera népszerűsítése, ez a színház prózai színház, opera és operett tagozattal. Van spontán, nem tudatos eltorzításra való törekvés.” Vaszy az operatagozattal már első idekerülésekor (1945-ben) csodát művelt. Má­ sodszorra (1957) egyetlen évadban 5 új operát és egy balettet hozott színre, s önálló hangversenyéletet teremtett. A városi vezetők attól estek kétségbe, hogy a bevételi terv­ ben egymilliós kiesés mutatkozott, amiben persze része volt annak, hogy ún. „mai” népi demokratikus és szovjet szerzőktől származó gyenge darabokat kényszerítettek rá a színházra, melyek nem kellettek a közönségnek.

186

Az elnökhelyettes még fenyegetőzött is: „Akinél még egyszer politikai kisiklás lesz, egyszer és mindenkorra elveszettnek kell tekintse Szegeden művészi pályáját.” Ez a kritikus hangnem azután évente ismétlődött. Az elnök 1960-ban: „A színház igazgatója nemcsak egyszerűen zeneigazgató ... olyan lelkesedéssel beszélt volna a prózai rész fellendítéséről is, mint az operai részről.” Az elnök beleszólt a műsorterv­ be, ő javasolta, hogy a Hamlet helyett szovjet szerzőt tűzzenek műsorra, Clifford Odes Arany ifjú című darabját nem fogadta el (persze, hiszen olyan „burzsuj” hangzása van), a Varázsfuvola helyett a Don Carlos műsorra tűzését szorgalmazta. (Ez esetben valószí­ nűleg a színházbeliek súgtak neki — Vaszy elleniében.) Vaszy azonban egyelőre győzte erővel. Rendkívül következetesen haladt a maga útján, sok esetben orruknál fogva vezette a városatyákat. (Ebben lehetőségem szerint segítettem.) Tudomásul vette a javaslatokat, belement a műsorterv módosításába, de menet közben — s ez éveken át megszokottá vált — saját elképzeléseit érvényesítette, kész helyzetek elé állítva a vb urait. Hogy ezek fejében milyen zűrzavar volt a színház megítélésében, azt jól példázza (emlékezetes eset volt számomra!), mikor az 1959/60-as műsorterv tárgyalásakor az új osztályvezető, aki alig néhány hónapja vezette az „színházat irányító” szakigazgatási szervet, kijelentette, hogy „A színház titkársága a munkáját nem megfelelően végzi és hathatós segítséget nem nyújt az igazgatónak.” Az illető még ravaszul hízelegni is akart Vaszynak ostoba megjegyzésével, mintegy mnentegetve őt a „titkárság rovására” . Kije­ lentette azt is, hogy „Hiányossága a jelentésnek, hogy nem tettek említést arról, hogy a színészek (!) a mihályteleki templom javára énekeltek.” A pártbizottsági vb tag nyom­ ban felkapta az osztályvezető kritikáját, s nyomatékosan követelte: „A titkárságot is el kell marasztalni, hogy tétlenül nézte, hogy nem volt megfelelő látogatottsága a színház­ nak.” A dolog hátterében az volt, hogy nem valósult meg a színház bérletezési terve. Szóba került, hogy a szervező titkár rosszul dolgozott. Ez a titkár persze — a szervező iroda — a gazdasági részleghez tartozott, semmi köze nem volt az igazgatói titkárság­ hoz, mely akkor éppen egyetlen személyből, az emberfeletti energiával dolgozó Horkits Erzsikéből állt. Ó egymaga — évtizedeken át — mérhetetlen odaadással és szakértelem­ mel helytállt a legnagyobb zűrzavarban is, lehetővé téve a színház adminisztratív műkö­ dését. Most a tájékozatlan társaság a vb ülésen őt kezdte szapulni, míg Komor István rendező észre nem térítette őket. Végeérhetetlenül lehetne folytatni a hozzá nem értés hasonló megnyilvánulásait, megtetézve — ami a példákból talán kitetszik —, hogy ugyanakkor mérhetetlen magabiztossággal hangoztatták ezeket. Mintha egymás előtt is bizonyítani kívánták volna, hogy ők milyen tájékozottak, hozzáértők, hiszen természetesen „zsebükben van a böl­ csek köve” . Soha semmi következménye nem lett rossz döntéseiknek; közülük felelősségre nem vontak senkit, mindig csak az alsóbb szintek szakembereit — beleértve a színház vezetőjét — vonhatták felelősségre ők, s küldhették is el az illetőket, ha — akár objek­ tív körülmények folytán — a problémák felhalmozódtak. Ám ami végtelen szűklátókőrűségükre leginkább jellemző volt, hogy soha elisme­ rő szót nem mondtak a színház tevékenységéről; vezetőit, beleértve a zseniális Vaszy Viktort, állandóan kritizálták. Pedig — s hadd essék szó most erről — a szabdtéri játé-

187

kok 1959-es megrendezésére sem kerülhetett volna sor oly váratlanul s oly sikeresen, s nem lehetett volna megalapozni sem a további évek sikerét, ha Vaszy 1957-ben nem jön vissza Szegedre, s nem fejleszti fel az opera tagozatot rövid idő alatt, nem erősíti meg a hangversenyzenekart, nem teremt amatőrökkel nívós kórust. De nem csupán ebben, az szabadtéri program eszmeiségének kialakításában, a fővárosi művészeti körök bekap­ csolásában volt meghatározó a jelenléte. Egyáltalán az, hogy egy országos név, elvitat­ hatatlan szaktekintély, akit mindenki ismert, a művészvilág, az országos politikai ténye­ zők — fémjelezte a szabadtéri játékok intézményét. S ezt az embert úgyszólván semmibe vették ezek a teljesen jelentéktelen politikai kreatúrák! Pedig azt hiszem fölöttébb valószínű, hogy soha olyan elismerő szavakat nem kaptak Szeged vezetői országos potentátoktól, mint a szabadtéri játékok újraindítá­ sáért. Kevés olyan országos vezető volt — Kádárt is beleértve —, aki ne látogatott vol­ na le rendszeresen Szegedre a Játékok valamelyik jeles előadására. Az 1961-es Délmagyarországban például Kállai Gyula (akkor kormánytag) és Szirmai István (a pártköz­ pont egyik fő ideológusa) egymást túllicitálva áradoztak a Játékok azévi teljesítményé­ ről s egyáltalán meglétéről. Mindez azonban nem arra ébresztette rá a városi nagyságokat, hogy a valódi érde­ meket méltányolják, mindenekelőtt Vaszyét, hanem mint csupán a nekik szóló elisme­ rést könyvelték el. Egyébként valakik „fent”, elsősorban Aczél György — ez számomra egyértelmű volt, mert egyes elszólásokból, melyeket jelenlétemben is elejtettek — Vaszyt minduntalan leszólták, leminősítették, méltatlan bélyegeket sütöttek rá. A szegedi vezetők körében úgyszólván közhely számba ment Aczél véleménye, aki többször kije­ lentette, hogy „annak a fasisztának (Vaszynak), amíg én itt vagyok, nem lesz Kossuthdíja” . ígéretét, sajnos, sikerült megtartania. Már tanácsi alkalmazásom vége felé, mondhatnám, mikor kifelé állt a szekerem rúdja, a már emlegetett elnökhelyettes mind­ untalan „lebuzizta” előttem is Vaszyt, de szemben hízelkedett neki. Erről az álnok alakról hivatali életem egyik emlékezetes esete az, amire engem is felhasznált az egyik éves színházi jelentésem elkészítésekor. Mint nem közvetlen főnököm — s azt elképzel­ ni is nehéz, hogy milyen hatalmi helyzetben állt fölöttem; például játszva el tudta érni leváltásomat — valósággal rákényszerített, fenyegetve, ha nem teszek úgy, alkalmatlan­ ságomat bizonyítom —, hogy „keményen meg kell mondani ennek a vén buzeránsnak az igazságot” . Én írásban ugyan nem, de szóban valóban szigorúbb észrevételeket tet­ tem, mint azt tőlem a színháziak megszokták. (Az illető elvtárs oly hangnemben bizta­ tott, hogy „mondd meg neki nyugodtan, hogy kinyírjuk, mert mit képzel” stb.) Vaszy meg is lepődött, s csak később, személyes beszélgetés során értette meg, hogy miről volt szó. Mikor én a vb ülésen kifejtettem, hogy vagy tudomásul veszi a színház vezetése az értékelésben leírtakat, vagy egyéb következményekkel is számolhat; az elnökhelyettes a legbehízelgőbb hangon „megvédte” velem szemben Vaszyt. Olyan mértékben udvarolt neki, hogy rossz volt hallgatni: „Ön, Vaszy elvtárs, a mi első szá­ mú bizalmi emberünk a színházban, mi minden feltétel nélkül megbízunk önben.” Alig telt el aztán két-három év, kíméletlenül leváltotta Vaszyt igazgatói állásából. Akkor ezen az aljas módon akarta elérni — mivel tudta, hogy a színháziak rokonszenveztek velem — hogy összeugrasszon velük. De visszatérve arra, hogy Vaszy Szegeden soha nem részesült érdemeinek megfe­ lelő elismerésben, eszembe jut, ő maga váltig reménykedett, hogy egyszer megkapja a

188

hőn óhajtott Kossuth-díjat. Tisztában volt értékeivel, hiszen gyakran mondogatta: „Olyan operakultúra jár a vidéknek is, mint a fővárosnak.” S tudta, hogy ezt ő meg is teremtette. Nem kevésbé azzal is tisztában volt, hogy mit tett a szabadtéri játékokért. Tény, hogy fel is terjesztették — a mi osztályunk útján — talán többször is Kossuth-díjra, de ezen kívül egyebet nem tettek érte. Márpedig „kijárás” , bizonyos nyomás nélkül, ahogyan az általában szokás volt, különösen Aczél ismert ellenállása mellett, lehetetlen volt kedvező döntésre számítani. Egy alkalommal Vaszy az irodámban — hivatalosan ez időben szinte naponta ta­ lálkoztunk — kissé indignálódva jegyezte meg: „Képzeld, most mondta T., hogy nem csodálkozna, ha együtt kapnánk meg a Kossuth-díjat.” Szavaiból mélységes megütközés és csalódás áradt, hogy ez a jelentéktelen hivatalnok hozzá méri magát. Talán azt is megértette, hiába reménykedik. Már akkoriban feltűnt, hogy ezek a vezető emberek semmit sem fogtak fel abból, amit Vaszy jelentett a városnak. Személyes kapcsolatukat jellemezte, hogy Vaszyt a ta­ nácsi színház igazgatójaként, mint tőlük függő személyt kezelték, aki a rábízott színház­ zal együtt sok gondot okoz a város vezetőinek. A vb üléseken, mikor a színházi jelenté­ seket tárgyaták, a fenti hangnemben vonták felelősségre különböző — szerintem kike­ rülhetetlen — mulasztásokért, „hanyagságokért”. Ilyenkor szigorúan Vaszy elvtársozták, s ő a kérdőre vont beosztottak stílusában reagált. Volt annyira tapasztalt, hogy ki­ tért az élesebb ütközések elől, inkább a hivatalos ügymeneten kívüli eszközökkel töre­ kedett, amíg lehetett, a célját elérni. így sikerült neki a szívéhez legközelebb álló rész­ leget, az opera tagozatot évek szívós munkájával az általa elképzelt létszámra és színvo­ nalra fejleszteni. Ennek érdekében kiváló diplomatának bizonyult, kellő hajlékonyság­ gal. A vezetők — úgy emlékszem — Vaszy elvtárson kívül Viktor bátyámozták, vagy egyszerűen Viktornak szólították. Ő bölcs belenyugvással viselte el magabiztosságukat, fölényeskedésüket. Végül is — ahogy visszagondolok az idő távolából — az események menetét nem a városi elvtársak irányító képességei szabták meg. Akkor is a népi bölcsesség érvénye­ sült: a kutya ugat, a karaván halad... Szegeden — remélhetőleg — örök időkre megala­ pozódott egy nemzetközileg is mérhető zenei kultúra, s a szabadtéri játékok is kiállni látszik az idők próbáját. Vaszyt végül, mikor már megöregedett, úgy tették félre, ahogy szokás volt a ki­ szolgált emberekkel. Nem adatott meg neki, hogy — mint megérdemelte volna — már életében eleven szoborként hirdesse: a város nagy zenészeként becsüli múlhatatlan érde­ meit. De díszsírhelyet kapott. Igaz, csak egy negyedosztályú hivatalnok búcsúztatta. Személyes viszonyunkról, mint talán általánosabb jellemzőt, elmondhatom, hogy a hivatali kapcsolatban töltött évek során ő amolyan atyáskodó baráti gesztusokkal vi­ selkedett velem. Előfordult, hogy sétára hívott, s gyakran vállam átölelve beszélt éppen aktuális színházi terveiről. 1964 nyarán a balettkart én is elkísértem egy keletnémet túrnéra. Itt — Pössneckben volt a szállásunk — esténként jó hangulatban sokat beszélt régi németországi élményeiről. Ez volt az egyetlen eset, amikor személyes emlékeit nekem is szóba hozta. Egyébként — és nemcsak ő, ezt művészekkel kapcsolatban máskor is tapasztaltam — engem mint a hivatal kis fogaskerekét, nem méltatott különösebb figyelemre. Az bi-

189

zonyára jólesett neki, hogy mindig messzemenő segítőkészséget tapasztalt nálam, ha a színház ügyeiről volt szó, s hogy az adminisztrációval mindig a síma és gyors megoldá­ sokhoz segítettem. A színház s így a közös ügy barátjának tekintett, mint bizonyára so­ kan még a színházban azok közül, akikkel kapcsolatban álltam. Mikor beosztásom megszűnt, mondhatnám észrevétlenül elfelejtett. Tanácsi állá­ somból távozva, szóba került, hogy a színházhoz megyek dramaturgnak. Ezt nem én ta­ láltam ki, s őszintén szólva nem is érdekelt. Megtudtam, hogy Vaszy hallani sem akart erről. Különösebben nem bántott a dolog. * A színház ügyei mellett egyéb kulturális kérdésekben is a különleges hatalmi hely­ zet felszínességével és gátlástalanságával születtek az „állásfoglalások” . Emlékezetes számomra, hogy 1960-ban — a felszólalások szövegét a jegyzőkönyvekből idézem — „A munkásosztály helyzetének megjavításáról szóló párthatározat kulturális végrehajtá­ sa Szegeden” című jelentést tárgyalta a városi pb. A határozat 1958-as előkészítésében magam is részt vettem. Csak azért, hogy meglehetősen körvonalazatlan feladatkörömet érzékeltetni próbáljam, leírom, hogy akkor, nyár elején, mikor közvetlen főnököm bi­ zonytalan helyzete miatt egyedül dolgoztam a csoportban, magához hivatott az elnök, és közölte, hogy a következő hetekben meg kell jelennem a szegedi kendergyárban (Bakay üzem), s részt kell vennem egy a Németh Károly irányításával vizsgálódó csoport munkájában. Másnap a mondott helyen a „nagy ember” — ki akkor már a Kádár garnitúra fel­ sőbb köreihez számított — egy kb. 15 fős társagának kifejtette, hogy nagyszabású „ak­ ció” indul a munkásosztály helyzetének felmérésére, s ennek egyik bázisa a szegedi kendergyár lesz. A vizsgálat eredményét a többivel együtt (emlékezetem szerint tíz-egynéhány üzemben csinálták meg országszerte, mindenütt egy kb tag vezetésével) a párt legfelsőbb fórumain fogják megvitatni, s ennek figyelembe vételével hoznak majd hatá­ rozatokat. Némethet akkor láttuk először és utoljára, a munkát viszont elkezdtük. Én a több kisebb vizsgálódó egység közül a kulturális „team” tagja lettem, melynek vezetője egy budapesti SZOT-os ember volt. A vizsgálatot afféle szociológiai felmérésnek lehe­ tett tekinteni, márcsak egyik jellemző eljárásmódja miatt is, hogy igen sok — legalább száz — munkással, munkásasszonnyal kellett beszélgetnünk, s a tőlük kapott adatokat feldolgoznunk. Számomra ez az egész nagy élmény volt, mert első ízben volt alkalmam mélyebben bepillantani egy nagyüzem életébe. Még arra is kaptunk ösztönzést, hogy a dolgozók otthonaiba meghívássuk magunkat. Én egy alsóvárosi munkásasszony család­ ját látogattam meg; velük aztán évekig megmaradt a kapcsolatom. Azt hiszem, a vizsgálat végeredménye lehangoló lett. Erről külön értékelést már nem hallottam, de a Népszabadságban megjelent összefoglaló cikkből is ki lehetett ol­ vasni. Főleg a szociális nyomor általános mutatói voltak feltűnőek: a keresetek rendkí­ vül alacsony szintje, elképesztően rossz munkakörülmények (szárazfonó, vizesfonó), alacsony iskolázottsági szint (analfabétákkal is találkoztunk); a kulturális érdeklődés hiányosságai és a mostoha lakásviszonyok. E felmérés nyomán született meg a fentebb említett határozat, melynek már a vég­ rehajtásáról kellett számot adni alig két év elmúltával. Nyilvánvaló, hogy ilyen rövid

190

idő alatt semmi sem változhatott, de az ilyen felsőbb párthatározatoknak fetisisztikus je­ lentőséget tulajdonítottak, s aszerint kellett kezelni őket. A jelentést, melyet a vb megtárgyalt, sokoldalú előkészület, számos gyárlátogatás, az érintett szervekkel folytatott konzultációk előzték meg. Magam is részt vettem ezek­ ben, s szerepelt is benne minden, ami csak számbavehető volt. Itt most minden kom­ mentár nélkül bemutatok néhány megjegyzést a jelentés tárgyalása során elhangzott hozzászólásokból. Ezek árulkodnak igazán a vitázók „hozzáértéséről” ! A téma előterjesztője a lakatosinas múltjára oly büszke csoportvezető volt: „A je­ lentésnek a munkásosztály művelődésével kapcsolatosan hozott határozat végrehajtását kell, hogy tartalmazza azon a területen, melyek részt vesznek (!) a munkásosztály tevé­ kenységének és továbbképzésének irányításában” . „Ateista irodalom az íróktól mindin­ kább jelentkezik, s jelenleg is három ilyen témájú mű áll kiadás előtt a Tiszatáj szer­ kesztőségében.” A városi pb köznevelési felelőse feladatának tekintette az ideológiai értékelést: „A kultúra ma már nem lehet öncél, hanem annak a munkásosztályt és az építő szocializmust(!) kell szolgálni ... egyes területeken még komoly lemaradások mutatkoznak, s nem szolgálják egyöntetűen a munkásosztály művelődését, nem felel meg(!) a szocializ­ must építő munkásosztály politikájának és ideológiájának.” Ezután rátért a művészetek iránt támasztott követelményekre: „Egyes fiatal művészek túlságosan forma és stíluske­ resési irányban vesznek el, munkájukban a tartalom nem jut kifejezésre(!). Absztrakt törekvés mutatkozik a fiatal művészeknél, ami nagyon helytelen, mert veszélyes út felé viszik(!) a művészeket. A képzőművészeti tárgyak, képek és szobrok nem minden eset­ ben a mai életről szólnak, nem segítik elő az új emberi jellemvonások kialakítását és különböző színhatásokra való törekvésben elveszítik a lényeget és a tartalmat.” A kulturális elnökhelyettes sem kívánt lemaradni a párt küldötte mögött: „Néhány alkotónál előtérbe lép a modernista irányzat, azonban az idősebbek körében a naturaliz­ mus és a kritikai realizmus található meg. Hogy a városban nem hódított tért az absztrakt, ebben komoly szerepe van a pártszervezeteknek és a munkásoknak.” Egy szakigazgatási osztályvezető, a vb állandó tagja: „Nem kellene fizetni a mű­ vészeti csoportok vezetőinek ... a kultúrotthonokba általános iskolásokat kellene bevinni, hogy ne tanuljanak két műszakban.” A városi pártbizottság akkori rangelső küldöttje — egy hölgy — kötelezőnek érez­ te, hogy „összefoglalja a vita tanulságait” , s mindent helyretéve, rendet teremtsen, a filmszínházaktól a színházig, a könyvtáraktól a műkedvelő csoportokig, s persze a kép­ zőművészekig mindenről véleményt nyilvánít. Végső summája: az anyag úgy ahogy van, rossz, mert „nem ad képet a jelentés..., hogy milyen filmek érdeklik a dolgozókat, milyen mértékben fokozódik az igény a szovjet filmek iránt.” „...A dolgozók tájképek iránt érdeklődnek... A dolgozók ezirányú lépése (!) nem tekintendő negatív cselek­ ménynek, hanem a fejlődés természetes folyamatának, mert az új képeken nehezen lehet kihámozni a mondanivalót, amit a dolgozók nem minden esetben értenek m eg...” A „vita” után elfogadják a határozati javaslatokat, melyek a szakigazgatási szerv­ nek (művelődési osztály) több pontban előírják, hogy mit kell fokozni, emelni és növel­ ni. Természetesen semmi sem változik. De egy kulturális téma „le van tudva” az azévi kettőből.

191

*

Már írtam, hogy lidércnyomású emlékeim maradtak az ún. öntevékeny (micsoda szó, már ez maga elborzasztott!) azaz műkedvelő, amatőr ének, színjátszó, néptánc cso­ portok „tevékenységét” tárgyaló vb ülésekről. A tanácsnál töltött csaknem egy évtized­ ből egyetlen év sem múlt el anélkül, hogy ez a mondvacsinált téma napirendre ne került volna. Elképzelhető, hogy ennyi idő alatt milyen sokoldalúan meg lehetett ismerni ezt a „területet” . Végül is a képlet egyszerű volt: sok ember (ezeket mindig próbálták szám­ szerűsíteni, s az iskolásokat is belefoglalva ezrekre rúgott a számuk) vett részt ilyen csoportokban, kedvét, örömét lelve a foglalkozásokban, szereplésekben. Voltak is lehe­ tőségek, keretek a fennmaradásukhoz. A nagyobb üzemek kulturális költségvetésében volt egy rovat, mely lehetővé tette szakvezető alkalmazását; a művelődési házak is tud­ tak helyet biztosítani nekik, s ők is tudtak egy-egy színjátszó vezetőt, karmestert stb. alkalmazni. Az érdeklődés és az anyagiak függvényében úgy-ahogy létezett az „öntevé­ keny mozgalom” , de országos körülmények jelentős változása nélkül — hogy ti. az életkörülmények javuljanak általában — nem lehetett sem számottevő létszámgyarapo­ dást, sem lényeges színvonal-emelkedést várni. A változás kulcsa az az országos prog­ ram lett, amit a hatvanas évek végétől a hetvenes években teljesedett ki, hogy tovább­ képzési rendszerben szakképzett vezetők hadát nevelték fel, országos — felfutó rendsze­ rű — fesztiválokat rendeztek stb. Azért akkoriban is voltak szép eredmények. Például: úgyszólván pénz nélkül az összes szegedi és számos vidéki, fővárosi kórus közreműködésével rendeztünk országos kórustalálkozót. A szegedi kórusok is évről-évre eljártak ilyen találkozókra és színvo­ nalasan szerepeltek. 1959-ben országos színjátszó fesztivált szerveztünk, s a színját­ szóknak minden évben ún. színjátszó seregszemlét. A hatvanas évek elején gombamód megszaporodtak a színjátszó csoportok, A tánccsoportok is eleinte változatlan létszám­ ban működtek, majd két nagyobb együttes (ÉDOSZ és az orvosegyetemi) kebelében koncentrálódtak. Mindez nem volt elhanyagolható eredmény. Mégis, amikor ezeket a tényeket számszerűen, a problémákat sokoldalúan bemutatva előterjesztettük — máig sem értem, miért —, csak fanyalgás fogadta az üléseken. Fel nem foghattam, mit akar­ tak azokon a bárgyú általánosságokon kívül, amiket a határozatokba beleírattak. Ezek egyikéből — hivatali működésem utolsó szakaszából — idézek: (1963. ápri­ lis 16.) „A vb állást foglal amellett, hogy a műkedvelő csoportok nyilvános szereplése nem nélkülözhető a mozgalom fejlődése szempontjából.” A szakigazgatási szerv „dol­ gozza ki a nyilvános szereplések tervét, a kiemelkedő műsorokat a színház programjába (!) is be lehet iktatni.” Hozzáértő ember nem írt volna le efféle képtelenségeket. Megtehette ezt viszont a mindössze két hónapja odakerült elnökhelyettes, aki az úttörőházban dolgozott koráb­ ban, s most magas pozíciójából leszólhatta a 12 oldalas jelentést, mely kimerítően és szakszerűen tárgyalta a témát, s neki személyemmel való régi viszolygása miatt erre most lehetősége nyílott. Kijelentette, hogy „nem készítették elő megfelelően az anya­ got” , „újat kell előterjeszteni” . Az ő javaslatára született a fentebb idézett „határozati pont” . Senki a vb tagok közt nem volt — hiszen el sem olvasták rendesen —, aki ko­ molyan foglalkozott volna a kérdéssel. Egy jó kollégám megpróbálta felhívni a figyel­ müket a helyzet tárgyilagos megítélésének fontosságára, hogy nem szabad ezektől a

192

csoportoktól szüntelenül magas művészi teljesítményt várni, mire az egyik vb tag, aki 56-os érdemeiért akkor a szalámigyár igazgatójaként volt tagja a testületnek (egyébként ez volt az egyetlen „érdemi” reagálás a jelentésre) letorkolta kollégámat, mondván, hogy „az emberek igenis szívesen hallgatják munkatársaikat” , s a „szakszervezeteknek támogatniok kell őket” . Mintha az a támogatás nem lett volna meg magától is. A jelen­ tés újratárgyalására persze nem került sor; csak a határozati javaslatokat íratták át. * Ma is talány számomra, hogy évek során át miért csak elmarasztalás, elutasítás, nyegle bírálat volt a válaszuk a körültekintően elkészített, szakemberek bevonásával el­ készített jelentésekre? — Csak így tudták éreztetni hatalmukat? — Hogy tőlük függ minden és mindenki? — Előttem vannak a nagy asztalokat körülülő faarcú alakok, mindegyik mint kapitány Übü király vezérkarában, s fontosságuk teljes tudatában bá­ mulnak maguk elé. — Mi volt rájuk bízva? Alig értettek valamihez. Mint kiemelt káde­ rek ilyen-olyan iskolákat, tanfolyamokat végeztek, átlagos vagy átlag alatti képessé­ güket tapasztalniok kellett életük során. Hiányos műveltségük minden megszólalásuk­ ból kiütközött. Többnyire mélyről jöttek, amiről nem tehettek, de bizonyára sebeket, sérelmeket hordoztak lelkűkben, s ez táplálhatta hatalmi vágyukat. S nem kevésbé ki­ sebbrendűségi érzéseik, hiszen tudniok kellett, hogy nincs a zsebükben a bölcsek köve, de mégis dönthetnek profiljukba nem vágó szakmai kérdésekben. Ők mondhatják meg például Vaszy Viktornak, hogy mikor milyen operát tűzzön műsorra, s ők szavazzák meg ehhez az anyagi támogatást! De ki bízta rájuk ezeket a feladatokat? A város polgárai? — A centrális diktatúra szerencsésebb nomenklatúrájából emelték ki őket, helyezték posztjukra vagy pöccintet­ ték el onnan, ha a helyzet változott. 10-15 ember egy kétszázezres város vezetőségében, keveredve a párthatalom szintén maroknyi csapatával, ám közülük csupán egynek-kettőnek az akarata érvényesült. Évtizedeken át maradt ez a képlet. Dehát a nagy dolgok úgysem itt dőltek el. Az országos centrum tartotta vaskezében a hatalmat, ez osztott utasításokat, szabályokat s persze pénzt mindehhez, a lentiek — még a városvezetők is — csak szánalmas epizódisták lehettek e színjátékban... De hová is kanyarodtam el! Azt hiszem, nem véletlenül. Mert akkor, kis beosztá­ somban a hivatali hierarchiában magam is elfogadtam, hogy ez a dolgok rendje; hogy engem mint beosztottat kioktathatnak, nincs jogom visszabeszélni — mint a katonáknál —, csak tudomásul kell vennem a „felsőbb akaratot” . *

A műkedvelő mozgalom seregszemléjének számított, hogy az amatőr csoprotok felléphettek az ún. munkásmozgalmi és nemzeti ünnepeken, a „központi rendezvénye­ ken” , vagyis a színházban, illetve később a kamaraszínházban. E „központi rendezvények” életem rémálmai közé tartoznak. Már 1957. február 23-án nekem kellett a vörös hadsereg napjának ünnepségét megszervezni a színházban. De a feladat igen bonyolultnak bizonyult. Pedig lényegében milyen egyszerű is lehetett

193

volna. Mint manapság, mikor rábízzák a színháziakra, adnak rá valamennyi pénzt, s megy minden, mint a karikacsapás. Akkor más volt a helyzet, s a rettenetes összevisszaság meg is maradt tanácsi pá­ lyafutásom egész ideje alatt. Először is össze kellett állítani a „műsortervet” . Ezt — színházi rendezvényről lé­ vén szó — a színház főrendezőjével kellett egyeztetni. A színháziak természetesen szí­ vesen vállalták volna az egész műsor megrendezését, de itt szólt közbe a „gazda” , a ta­ nács, amely a műkedvelők felléptetését is szorgalmazta. Ennek ugyanis hagyománya volt már a 45 utáni, tehát a rákosista időkből. Némely amatőr művészeti vezető — sok­ szor nagyon gyönge csoporttal is — élt-halt az ilyen szereplésekért. Mondhatnám, nem a felléptetés okozott gondot, hanem a válogatás a sok jelentkező közül, s az alkalmatla­ nok diplomatikus elhárítása. Ha aztán egyik-másik csoport sokáig nem szerepelt, hall­ gathattam a szemrehányásokat. De az igazi gondot még csak nem is a művészeti veze­ tők, hanem a feletteseim beleszólása jelentette. A színházzal egyeztetett műsortervet ugyanis be kellett mutatni az illetékes házi fölöttesnek, utána pedig a városi pártbizott­ ság ágit. prop. osztályának. Természetesen mindenki belekötött valamibe, magyarul: elkezdődött az eredeti műsorterv fölforgatása. Ez különösen úgy a 60-as évektől vált rendszeressé és ijesztővé. Ugyanis az ilyen előadások a nagy protokolláris ceremónia színhelyévé tették a színházat. Azt hiszem, Goda Gábor írta meg legremekebbül — én aztán meg tudtam ítélni, hiszen saját bőrömön tapasztalhattam ennek minden átkát — Protokoll című szatirikus novellájában e jelenség maró kritikáját. Sokszor átélt kínlódá­ saim miatt idézem a novella történetének lényegét: valaki, aki számít a közéletben nem kapott — tévedésből, de ő ezt nem tudta — protokolljegyet egy ilyen „központi rendez­ vényre” . Az illető úgy érezte, hogy itt a vég; karrierje befuccsolt. Ezért szünetben belopózott a rendezvény színhelyére, s ott elvegyült a jelenlévők között, mintha ő is néz­ né az előadást, a szünet végén pedig elslisszolt, hiszen nem volt jegye. Goda kitűnően érzékeltette — amit én minden alkalommal tapasztaltam —, hogy nem kapni meghívást egy ilyen rendezvényre, az maga volt a bukás egy valaminek is számító igazgató, üzemi funkcionárius számára. A protokoll lista a városi pártbizottság­ nál volt; eleinte nekünk, tanácsiaknak még a jegyek szortírozásában és postázásában is segédkeznünk kellett. Később ezt mint bizalmi feladatot, a magas pártszerv intézte. Ezt aztán igazán nem bántuk, mert mindig rengeteg sértődés támadt a reklamációkkal együtt. A fő baj az volt, hogy egyes üzemek, intézmények, vállalatok stb. vezetői nem mindnyájan kaptak meghívást, illetve nem a kedvük és óhajuk szerinti helyekre ültették őket. Évek alatt mégis kialakult valami rendszer, mindenkinek bele kellett törődni a fel­ sőbb döntésbe, de mindig voltak próbálkozások jobb ülések, páholyok megszerzésére. A rosszabb helyek mindig rangbeli hátrányt jelentettek. A mi csoportunk fő gondja az volt, hogy ütközőpontban lévén a színház valamint a műkedvelők és a magas számonkérők között, velünk mindenki elégedetlen volt; a sze­ replők mindig orroltak valamiért, ha másért nem azért, mert nem kaptak szerintük ne­ kik kijáró elismerést a produkcióért, a felsőbb szervek pedig mindig lefitymálták a sze­ repléseket. Érdekes volt tapasztalni, hogy a Délmagyarország, mely mindig írt az ilyen rendezvényekről, általában hangot adott a pártbizottsági illetékesek elmarasztaló véle­ ményének. Előfordult egyszer az is, hogy az újságírókat bízták meg műsorterv összeál­ lításával. (Tudnivaló, hogy egy épületben székelt a városi pb. és napilapja.) Az újság194

írók még hosszú összekötőszöveg írására is vállalkoztak a lehetetlen műsorhoz, amitől persze semmivel nem lett jobb, sőt csak unalmasabb. Egy ilyen bemutató után tett ne­ kem szemrehányást, de igen fölényes hangon egy újságíró: „Azt képzelitek, hogy mi fogunk mindig helyettetek dolgozni?” — Mintha mi bíztuk volna rájuk a munkát! Ők strébereskedtek, hogy majd ők „megmutatják” . A nagyobb műsorok évente legalább kétszer (április 4., november 7.) s a kisebbek is (február 23-án, március 21-én mindig) rendszeresen ismétlődtek. Ezekhez társultak még május 1-jén az új szegedi szabadtéri színpadi és az augusztus 20-i rendezvények.. Nagyjából egyazon mintára ismétlődtek évről évre. Aligha lehetett az egyhangúságot elkerülni. A színház, illetve a művészek sem valami lelkesen vettek részt ezeken az ingyenes fellépéseken, dehát az igazgatóság előírta a szereplést, ami így „önkéntes” felajánlásnak számított. A műszakiak viszont — a színészekkel szemben — nem dolgoztak ingyen: a nézőtéri személyzettel és a gazdasági ügyintézőkkel együtt mindig pontos és részletes elszámolásokat hoztak be hozzám — személyesen a műszak vezetője (pl. a kedves Bátky Zoltán —#egészen letartóztatásáig). Mivel hatáskörömbe tartozott ennek jóváhagyása, ők nagyon meg voltak velem elégedve, mert felőlem aztán ilyenkor bármit elszámolhat­ tak, ami csak eszükbe jutott. Egyébként hangversenyzongoráról mindig nekem kellett gondoskodni, egy maszektól béreltük, költségeit a tanács pénzügyi osztálya fizette. Volt úgy, hogy a színészek különböző kifogásokkal igyekeztek kibújni a szereplé­ sek alól (váratlan felkérésekre is volt példa), s ezekből kisebb összeütközések is támad­ tak. Egyszer ilyesmiért Kátay Endrét beidézték egy „elbeszélgetésre” a pártbizottságra. Előfordultak kedvesebb esetek is. A csodálatos Dómján Editet egy alkalommal felkértük Fodor József Piros fejfák című versének elmondására egy felszabadulási ün­ nepségen. A verset — akkor is sürgős volt a dolog valamiért — én gépeltettem le, s küldtem át a művésznőnek a színházba. A verset egy ív papír két oldalára gépelték. El­ jött az előadás napja, én is hallgattam a művésznő szavalatát. Estélyiben jelent meg a „lámpák fénykörében” , elbűvölő mosollyal mondta be a vers címét s a költőt, s szépen elszavalt a versből hat strófát. Ekkor, mint aki jól végezte dolgát, meghajolt és kiment. Azt hiszem, rajtam és feleségemen kívül a világon senki nem vette észre, hogy a vers felét mondta el. Az előadás után a Virágban találkoztunk Kovács Jánossal, a színésszel, s csevegve megemlítettük, hogy Editke lerövidítette a verset, de sebaj, túl vagyunk raj­ ta. Másnap irodámban szólt a telefon. Nagyon ideges női hang kéretett. Soha a mű­ vésznő máskor nem beszélt velem, bár ismert, hiszen naponta megfordultam a színház­ ban. „Dómján Edit vagyok. Mit terjeszt maga rólam — szólt paprikás hangon —, hogy én félig tanultam meg a verset az ünnepségre?! — „Nem, kedves művésznő — mondtam meglepődve — semmit sem terjesztek, csak Kovács Jánosnak említettem, hogy félig szavalta el a Fodor verset.” „De hiszen én pontosan megtanultam, ami a pa­ píron volt!” „A másik oldalon volt a folytatás” jegyeztem meg csendesen. A művésznő — valószínűleg a kezében volt a papír, megfordította azt, s csak annyit mondott: „Jesszus!” Voltak olyan művészek is, például Szabadi István operaénekes, aki az első szóra, mint jó katona minden felkérést elvállalt. Vele egyszer, évekkel később, nem sokkal halála előtt összefutottam a postán. Ki tudja miért, az jutott eszébe, pedig már legalább

195

harminc éve nem beszéltünk, hogy hajdanán én szerveztem olyan rendezvényeket, ahol ő mindig szerepelt. — Tudod — szólított meg keserűen — soha nem kaptam egy köszö­ nő szót sem senkitől, pedig mindig szívvel-lélekkel csináltam mindent. Valóban nem elismerést, de inkább leszólást kaptak művészek és csoportok egy­ aránt. A műsorok persze elég vegyesek voltak, s a sok hozzá nem értő embernek vagy ez, vagy az a szám nem nyerte meg a tetszését. Sokan ebből a protokoll társaságból nem is igen jártak színházba, s talán semmi pénzért meg nem néztek volna egy operaelőadást, s ha egy szép operarészletet hallottak, az számukra maga volt a párolt unalom. A kórusok Kodály-számaiért sem igen rajongtak. A szavalatok sem vidították fel őket, s a balettal is úgy voltak mint az operával. Megjegyeztem egy esetet, hogy a javasolt mű­ sortervben szerepelt Kodály Két tikom című kedves, szép népdalfeldogozása Turján Vilma előadásában. A pártbizottság illetékese, akinek természetesen jogában állt a mű­ sorba belepiszkálni, röhigcsélve — s egyben háborogva — mondta: „Mit akartok azzal a tikom-féle hülyeséggel?” Azt hiszem, ha megszavaztatták volna őket, s szívük szerint szavazhattak volna, legszívesebben olyan jó mulatságos szilveszteri kabarét kértek volna... Dehát ilyesmit november 7-én! Mint Szabadi István évtizedekkel később szóvá tette, valóban igaz — emlékezetem szerint is —, hogy soha semmiért elismerést nem nyilvánítottak a városi vezetők. A művészeknek sem, a rendezőknek vagy az igazgatónak sem. Senkinek nem mondtak kö­ szönetét, a közreműködésért le nem ínak volna néhány elismerő sort! Úgy vették, mint általában, hogy nekik járt minden a hatalommal együtt, mint az integetés a dísztribün alatt május elsején, mikor el vonultatták maguk előtt a lakosságot. * Eddig inkább hivatali pályám keserveiről írtam, de igazságtalan volnék, ha éle­ temnek ezt a meglehetősen változatos évtizedét csak a kiábrándultság és a lehangoltság színeivel mutatnám be. Végül is személyes sorsom alakulását tekintve, talán több hasznom származott be­ lőle — a mozgalmasságára gondolva feltétlenül —, mint veszteségem amiatt, hogy az egyetem elvégzése után nem mindjárt tanári vagy — mint kilátásban volt — tudomá­ nyos kutatói pályára kerültem. Hiszen így megismerhettem egy város — és nem is akármilyen város! — kulturális életét; ennek is csak belülről látható mozgatóerőit, az irányító hatalom különös játékait, embereket mindenféle jellembeli adottságokkal, képességekkel és ambíciókkal, akik jöttek-mentek körülöttem az évek során. A vezetőkről — a hatalom kiemeltjeiről (természetesen csak azokból az időkből, mikor személyes kapcsolatban voltunk, s ők sem voltak egyformák) nem sok jót tapasz­ taltam. Talán a szokásosnál egyénibb módon, de — hitem szerint — tárgyilagosan igye­ keztem róluk is ezt a visszatekintő szemlélődést megírni; a tényéknél maradva. Ezért használtam fel a bemutatott dokumentumokat jellemzésükre. Ezek bárki számára hozzá­ férhetők. Végül is — mint tipikus figurák — ők sem lehettek mások, mint a rendszer volt, amely kreálta őket.

196

Kollégáimról, akik a hivatali apparátusban nagyjából velem hasonló szinten dol­ goztak, annál több szívmelengető emléket őrzök. Nők és férfiak mind a kollegalitás és a barátság nemes gesztusait nyújtották. S nem is csak azok, akik közvetlen környezetem­ ben voltak. Azt mondhatnám, hogy választóvonal húzódott a fenti — rendelkezői — s a lenti, a beosztott — végrehajtói — szintek között. A „magas” szint — a vb vezetői s köztük mindenekelőtt az elnök — egészen más régióban helyezkedtek el. Őket láthatat­ lan erők válogatták ki a rendszer centrális törvényei szerint. Döntéseik is — mint érzé­ keltetni próbáltam — lentről támadhatatlanok voltak. Ezekbe az alul lévőknek úgyszól­ ván semmi beleszólásuk nem volt; a szakértelem általában csak a kivitelezésre szorít­ kozhatott. A lent és a fent éles különbsége miatt lehetett eleven a rokonszenv és a szoli­ daritás az apparátus alsóbb szférájában. Megmutatkozott ez esetemben is, mikor — teljesen váratlanul — menesztettek be­ osztásomból. Ekkor is és azután is az együttérzés számtalan jelét tapasztaltam; meglepe­ tésemre olyan kollégáktól is, akiket korábban alig tartottam számon. Például felesége­ met az oktatási csoport előadói pártfogolták. De én is kaptam megbízatást alacsonyabb beosztású volt kollégáimtól általuk szervezett tanfolyamok vezetésére. Ennek pedig márcsak azért is hasznát vettem, mert így folyamatosan — legalább tíz éven át — lehe­ tőségem volt valamelyes tudományos szinten maradásra, ami feltétele lett későbbi tanári pályámnak. S itt még kitérek a pedagógusok részére szervezett tanfolyamokra. A forradalom után — természetesen központi, országos kezdeményezésre — nagy­ szabású ideológiai agymosás indult a pedagógusok továbbképzésének orvén országszer­ te. A képzést a művelődési apparátusok szervezték éveken át, s ez — azt hiszem — a hetvenes évekig működött, amikortól a különböző párt és szakszervezeti iskolák foko­ zatosan átvették a tanfolyamok szerepét. Nem igen volt olyan pedagógus, aki ezekről a tanfolyamokról kimaradhatott vol­ na. Én szerencsés dolognak tarthattam, hogy érdeklődésemnek megfelelően esztétikai, filozófiai tanfolyamokat vezethettem. Ezek havonta ismétlődtek, s a vezetők rendszeres fővárosi előkészítőkön vettek részt, melyeket országos nevű esztéták, filozófusok tartot­ tak, s így éveken át nívós elméleti tájékoztatásban részesültem. Másrészt kiváló középiskolai tanár kollégák körében lehetett eszmecseréket foly­ tatni tanévről-tanévre, s nem is csupán a megszabott keretek között a kölcsönös érdek­ lődésre számot tartó kérdésekről. Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy tanár kollégáim hamar fel­ fedezték bennem a partnert, hogy kijátsszuk a merev előírásokat, s a lehetőség határain belül elviselhetővé tegyük ezeket a kényszerű együttléteket. A hatvanas évek végén pe­ dig olyan szerencsésen alakult számomra a helyzet, hogy a város különböző iskoláiban tanító művésztanárok sok kiválósága került az én csoportomba. A velük való találkozá­ sok különös élményszámba mentek. Már másutt is megírtam, de itt is elmondom, hogy egy ilyen kurzuson, valamikor a 60-as évek közepén két olyan kollégával is találkoztam, akiket 1956 decemberében hatodmagukkal letartóztattak — akkor ennek igen nagy visszhangja volt a városban —, s az oroszok elvitték őket egy éjszaka Debrecenbe. Közülük az egyiket — az eseményt más összefüggésben már emlegettem — 1956. november 6-án, mikor a tanácsházát az oroszok megszállták, éppen mellőlem vitték el letartóztni. Velük a csoportban — a töb-

197

biek nem kis megelégedésére — állandóan külön beszélgetést folytattunk, s ők a foglal­ kozások után nekem is felelevenítették az emlékezetes decemberi éjszakát. Tanácsi praxisomban nagyjából-egészéből hat-hét évet (módszeresebben három­ négy évet) fordítottam — végül ez lett a fő feladatom — a színház „közvetlen tanácsi irányítására” , magyarul az adminisztratív szakigazgatási munka végzésére. Utólag is úgy látom, ez volt munkaköröm legtöbb energiát és hozzáértést igénylő része, de talán a leghatékonyabb is. (Másutt már utaltam rá, hogy Vaszy Viktorral együttműködve, 1964-re sikerült úgyszólván minden olyan előírást teljesíteni, amit a magas vb követel­ ményként megfogalmazott, a műsortervtől a gazdálkodásig, a bérletezést is beleértve. Én magam is sorra jártam például a szervezőkkel az üzemeket, téeszeket. 12500 bérlet kelt el akkor.) Szívesen foglalkoztam a színházzal. Ma már nehéz volna részleteket fel­ idézni ebből a tevékenységből, ami folyamatosan igénybe vett, szüntelenül újabb és újabb feladatokat rótt rám. Alig múlt el nap anélkül, hogy esetenként több — hosszabbrövidebb — személyes- vagy telefonbeszélgetésre ne került volna sor a színház vala­ mely részlegével. Az ilyen irányító adminisztratív munkának látható, közvetlen eredmé­ nye alig van, de nélküle — legalábbis abban a rendszerben, ahogy akkor működött — elképzelhetetlen lett volna az intézmény élete. Próbáltam számos akkor keletkezett aktát áttekinteni, de nem igen van bennük említésre méltó. Jelzik azonban egy óriási intéz­ mény számtalan napi gondját, vezetőinek igyekezetét, hogy a feladatok özönében — diplomatikusan vagy erőszakosabban — megtalálják a célravezető megoldást. Én Vaszy minden kezdeményezését, minden lépését, ami a tanáccsal való kapcsolatát érintette, a legmesszebbmennőkig támogatni igyekeztem. Végül is azt mondhatnám: ha másért nem, a színházért érdemes volt sokéves hivatalnokoskodásom. A színházért kifejtett minden erőfeszítésem is kevés volt azonban ah­ hoz, hogy néhány művésszel való személyes jó kapcsolatomat leszámítva, megszűnjön az az idegeskedés, ami a művészekben élt a hivatal világával szemben. Emlékszem pél­ dául egy jellemző esetre még az 1956-ot követő időkből. Részt vettem valamilyen szűkebb megbeszélésen ahol a jelenlévő színháziak — főleg a színészek, igen szenvedélye­ sen követelték, hogy valamilyen műsorpolitikai kérdésben határozott ellenállást kell ta­ núsítani, s kemény kritikákat mondtak a politikáról és a vezetőkről. Én minden szavuk­ kal egyetértettem, s magamban lelkesedtem azért, amit ők követeltek, de persze — mint tanácsi küldött — nem nyilatkoztam. Ők — amint elragadta őket a hév — rám-rámsandítottak, ki is mondták, ami a szívüket nyomta, de éreztem, hogy jelenlétem feszélyezi őket. A követeléseikből persze semmi sem lett, s én a megbeszélés hangneméről mélyen hallgattam. Ók viszont talán arra gondoltak, hogy elárultam őket. A színházhoz hasonló jó kapcsolatom volt a városi könyvtárral, ahol sok szabad­ időmet is eltöltöttem már diákkorom óta. A könyvtár ügyében is adódott mindig valami tennivaló, bár az nem is volt hasonlítható a színházi feladatokhoz. Talán nem volt vé­ letlen, hogy mikor a tanácstól a könyvtárhoz helyeztek át, ott szívesen fogadtak, s évekre beilleszkedtem közéjük. Nagyon megkönnyítette helyzetemet a jólelkű Bezerédy István barátsága, aki bizonyára számon tartotta, hogy mikor fordított viszony volt köztünk (hogy ti. én voltam az ő főnöke), soha nem éreztettem vele semmilyen hivatali fölényt. Egyébként ő segített hozzá pályaváltoztatásomhoz is, s máig sem tudom, hogy tudatosan vagy csak véletlenül-e, de sikerült kijátszani a tanácsi „felügyeleti” szerv éberségét: megkérdezésük nélkül javasolt egy hároméves iskolára, ahová akkor jelent-

198

keztem. Nem is maradt el a hivatal, illetve annak a személynek a bosszúja, aki ellenem az egész menesztési procedúrát kezdeményezte, mert más ürüggyel ugyan, de esetemet nagyon is beleszámítva, Bezerédyt is leváltották igazgatói posztjáról. *

Hogy kerek legyen a dolog, szólok még valamit a képzőművészekkel való kapcso­ latomról, ami szintén kellemes emlékeim közé tartozik. Közvetlenül a képzőművészek­ kel csak rövidebb-hosszabb időszakokban kellett foglalkoznom, főleg azután, hogy ki­ tűnő fiatal — maga is képzőművész — munkatárs került mellém, de a művészekkel való személyes érintkezésre azért nekem is sok lehetőségem volt. Szívesen látogatott meg irodámban a nagyszerű, akkor már idős Dinnyés Ferenc, órákig szórakoztatott történe­ teivel, feledhetetlen, ahogyan a festők, pontosabban az ő sajátos színlátását fejtegette; tiszteletem jeléül tartottam a szobámban évekig egyik szép festményét. Akkoriban Sze­ geden még inkább a festők voltak túlsúlyban a képzőművészek között, s számos alka­ lommal kértek fel a tanács által támogatott kiállítások megnyitására. Eszembé jut még, hogy Csáky Józseffel, a Párizsba elszármazott jeles szobrásszal is találkoztam, aki akkor a 60-as évek elején hozta magával a ma is az Anna-kútnál cso­ dálható szép balerináját. Korábban már említettem, hogy a város vezetői milyen érzé­ ketlenek voltak arra, hogy érdemek szerint becsüljenek meg kiemelkedő kvalitású em­ bereket. Vaszy Viktor példájára hivatkoztam. Ugyanazt mondhatom el Csáky Józsefről is; vele se törődött senki a vezetők közül. A Szegeden, szülővárosában töltött rövidke időben — tudomásom szerint — egyetlen prominens személy sem fogadta, remekmívű szobráért kiutaltak neki némi tiszteletdíjat, ami körülbelül a Párizsba való visszautazá­ sára volt elegendő, s elképzelem, hogy az idős szobrász, aki külföldön szerzett dicsősé­ get városának, milyen szomoiú szívvel tért meg örökre idegen hazájába. Pedig lehet, hogy azzal a titkos vággyal érkezett, hogy felajánlják neki, telepedjen le szülővárosá­ ban. De azok akik mindenkinek hajbókoltak, ha valamilyen delegáció tagjaként a SZUból vagy a népi demokratikus országokból érkeztek látogatóba, Csákyval nem álltak szóba. * S ezzel nagyjából el is érkeztem feljegyzéseim végéhez, melyet azzal kezdtem el, hogy riadtan hátráltam meg huszonhat évesen a tanácsháza sötét lépcsőháza előtt, mikor az első munkanapon ott megjelentem. Nyolc évvel később elindultam a Széchenyi téren át új munkahelyemre, a városi könyvtárba. Gyönyörű nyárvégi nap volt; mentem a mú­ zeum palota előtt a parkban, ahol mindig szívesen sétáltam. Madarak röpködtek a ma­ gasban. Volt a zsebemben egy kis levél, új főnökömnek, Bezerédy Istvánnak címeztem. Ilyesmi állt benne: „Tisztelt Igazgató Elvtárs! A könyvtárhoz történt kinevezésemet nem fogadom el. Állásomról ezennel lemondok.” Ma már mosolygok akkori magamon, hogy miért érintett olyan mélyen tanácsi állásom elvesztése, mikor valójában nem sze­ rettem sosem, s nem is tekintettem véglegesnek. A módot azonban, ahogyan elintéztek, vérlázítóan igaztalannak tartottam. Tudtam, végül is egyetlen ember ellenszenve miatt kellett úgy eljönnöm; őt lenéztem és megvetettem, de vele szemben akkor teljesen tehe-

199

tétlennek bizonyultam. — Hogy is van ez ? — gondoltam végig, hiszen fél éve sincs, hogy az elnök azt mondta: „Örülök, hogy magával végre megoldódott a csoport vezeté­ se.” Kaptam egy szövetkezeti lakást is, s éppen akkor költöztem bele feleségemmel. (A lakásról megjegyzem, hogy jószerével az egyetlen tanácsi alkalmazott voltam, aki nem tanácsi bérlakásba költözött, mert mindenki, közvetlen kollégáim is, előbb-utóbb símán bérlakásokhoz jutottak.) Én persze azzal a lakással is nagyon meg voltam elégedve, s a legjobb reményekkel néztem a jövőbe, mikor felmondásomat tudomásomra hozták. Már más összefüggésben is rámutattam, hogy milyen farkastörvények uralkodtak környezetemben, milyen váratlanul buktak ki emberek az apparátusból a legfelső szinte­ ken is. Könnyű belátni, hogy sohasem körültekintő, higgadt mérlegelés, a szakértelmet vagy a rátermettséget elvitató tények idézték elő ezeket a leváltásokat, hanem mindig az erőviszonyok pillanatnyi alakulása, az egymással szüntelenül harcban álló klikkek hely­ zete a politikai palettán. De hogy kerültem én bele ezeknek az erőviszonyoknak a játé­ kába? — Az általánosabb hatalmi struktúra jellemzésére mondom el esetemet. Az egész az 1962. évi tanácsi választásokkal kezdődött. Ekkor jött fel a város politikai szférájá­ nak korábban második vagy harmadik vonalából egy új klikk, mely pozícióhoz jutott a városi párt vezetésében, s természetesen további vezető posztokat hódított meg a tanácsi szervezetben is. Könnyűszerrel kiejtették T. elnökhelyettest, s az ő helyére vitték P-t valahonnét az ismeretlenségből. A lényeg az, hogy általános átrendeződés ment végbe a város és a megye hatalmi struktúrájában, mely azután olyan szilárdnak bizonyult, hogy a továbbiakban már csak kihalásokkal változott, egyébként megmaradt a rendszerválto­ zásig. Amikor ütött az igazság órája, akkor azt a hatalomba évtizedek alatt beleposvá­ nyosodott csapatot szórta szét a történelem vihara a semmibe szégyénletes módon, a nyilvánosság ítélőszéke előtt mutatva meg igazi arculatukat. Kissé előreszaladtam, de azt szertném világossá tenni, hogy a kádári rendszer építménye mindig is az esetlegesség elemeit hordozta magában, mivel nem a nép akaratán, hanem egy idegen hatalom fedezte erőszakon nyugodott. Ennek apró lánc­ szemeiben — ott is, ahol az én jelentéktelen személyem ténykedett — éppúgy jelen volt az esetlegesség, mint a felsőbb szinteken. Feljegyzéseimben már kitértem rá, hogy 1958 után is nagy változások történtek az apparátusban, s hogy alkalmazkodásom az akkor színre lépő klikkhez nem volt könnyű. Akkor is el akartak távolítani, de néhány szerencsés kapcsolatom — és nem alkalmasságom! — segítségével ezt még el tudtam hárítani. Pedig elképesztő arcátlanságokat műveltek velem. Például felszólítottak, hogy ne azzal a lánnyal járjak akivel jártam; vagy elvették a szabadtéri játékokra szóló belépőmet, amiért egyébként hónapokig dolgoztam, s megtiltották, hogy járjak a sza­ badtérire. Két magasabb pártfogóm akadt azonban, akik 1957 elejétől ismertek, s tudták, hogy akkor úgyszólván egyedül álltam helyt a szakcsoportban. A lényeg azon­ ban az, hogy ők rokonszenveztek velem, s egyszerűen nem engedték — mert módjuk­ ban állt —, hogy amazok elbánjanak velem. 1962-re mindkét pártfogómat menesztették, s helyette — mint jeleztem — egy olyan új stáb jött, melynek — pontosabban benne a legrangosabbnak — előítéletei voltak velem szemben, s ezzel sorsom meg volt pecsé­ telve. Hatalmi helyzetében menesztésemre előbb-utóbb sor kerülhetett. Amiért azonban engem a dolog annyira megrázott, annak óriási naívságom is oka volt. Hosszan is beszélhetnék erről, dehát erre se idő nincs, se szükség. Bennem ugyanis az a gyermeteg hit élt, hogy a tisztesség és lelkiismeretesség elegendő a talponmaradáshoz. Sétálva a 200

könyvtár felé, váltig ezt kérdeztem magamtól: — Dehát hogyan, miért került en e sor? — Hogy lehet, hogy senki nem áll mellém, miért engednek az átlátszó kifogásoknak? Nem értettem az elnököt, akivel még rokonszenveztem is, mert valamiben elütött a töb­ bitől, s mint említettem, korábban váltig dicsérte a munkámat, s hosszú évek óta is­ mert. Kisebb vezetői kinevezésemre is úgy került sor, hogy — mert évek óta írogattam és publikáltam — megnyertem egy irodalmi pályázatot, s akkor jobban felfigyeltek rám, s mérlegelték többéves szakmai tapasztalatomat. Menesztésemnek egyébként volt egy formális oka, pontosabban apropója. Szokás volt, hogy az illetékes minisztérium időnként vizsgálatokat tartott az ország különböző megyéiben, városaiban a szakigazgatási szerveknél. Ezek a vizsgálatok amolyan kipipá­ landó, munkatervi akciók voltak, azokkal igazolták szakmai alkalmasságukat a központi irányításra. Szerintem sok értelme az egésznek nem volt, mert a néhány napos vizsgáló­ dások csak felületes megállapításokra adtak lehetőséget. Egy-két fővárosi tisztviselő le­ utazott Szegedre, s elbeszélgetett néhány szerv, intézmény vezetőjével; ebből összeállí­ tottak valamiféle jelentést, melyet azután az illetékes minisztériumi osztályvezető ismer­ tetett a vb felelős funkcionáriusaival. Velem a vizsgálat során egyetlen megbízott be­ szélt, egy fővárosi középiskolai tanár, aki az ismeretterjesztés helyzetét vizsgálta. Maga az ismeretterjesztés csak közvetve tartozott hozzánk, mert volt erre önálló szerv — aho­ vá a tanácsi támogatás befolyt — a TIT szegedi szervezete. Szerintem se jobban, se rosszabbul nem ment itt a munka, mint bárhol az országban, s a tanácsi részvétel sem volt rosszabb. E vizsgálódás során felvetődött pl., hogy miért nincs értelmiségi klub a városban. (Természetesen később sem lett, évtizedekig sem.) De nem csupán holmi klubról, mondjuk egy ilyen céllal a TIT-en belül működő helyiségről volt szó, hanem valamiféle önálló, külön intézményről — ahogyan azt az érdeklődő kiküldött szavaiból kivettem. Hasonló képtelenséget egyébként a városi KISZ-vezetés is felvetett, azt köve­ telve a tanácstól, hogy építsenek ifjúsági palotát (Ilyesmi a 10-15 évvel később ifjúsági házként valóban felépült.) De miért nekem rótták fel ezeket a „hiányosságokat”? Nyil­ vánvaló volt, hogy a kákán is csomót kerestek, hiszen azzal tudták bizonyítani szakmai hozzáértésüket. Végül is semmiféle olyan konkrét észrevételük nem volt, ami a hatás­ körömbe tartozó területekre vonatkozhatott. Nem vizsgálták például azt, hogy a színház irányításában milyen eredményeink voltak, jóllehet ez jelentette a munkám kétharma­ dát. De például a szabadtéri játékok országos sikere sem került szóba, mert a vizsgáló­ dó minisztériumi „főosztály” ebben nem volt illetékes, arra külön „főigazgatóság” mű­ ködött a minisztériumban. A tájékoztatásra egyébként, melyet tudomásom szerint az el­ nöknek és a kulturális helyettesnek tartottak, engem meg sem hívtak. Ilyen „magas” funkcionáriusoknak, mint a minisztériumi főosztályvezető (mellesleg: a hirhedett pre­ pák közül került ki a legtöbb), illetve az említett helyi nagyságok voltak, egyszerűen méltóságon alulinak számított, hogy hozzám hasonló alacsony beosztottal szóba állja­ nak. Ez azonban semmit sem változtatott azon, hogy én lettem a bűnbak, s tény, hogy az állásfoglalás szerint „személyileg is meg kellett erősíteni a kulturális terület irányítá­ sát” . E megerősítés abból állt, hogy az ellenem áskálódó elnökhelyettes választott ki magának egy általános iskolai tanárt a helyemre. Mikor közölték velem — nem azt, hogy ezen vagy azon kellene változtatni —, ha­ nem, hogy leváltanak, semmiféle elfogadható érvet nem mondtak, s kérdésemre, hogy

201

néhány héttel korábban még miért áradozott az elnök maga alkalmasságomról, termé­ szetesen szintén nem kaptam választ. Meg kellett értenem: ezek mellett nekem nincs keresnivalóm. Nem volt kihez for­ dulnom, hiszen akik elintéztek, a hatalom — számomra megközelíthetetlen — magasán pöffeszkedtek. Megfordult a fejemben, hogy valami kis cirkuszt azért csinálnom kellene. Itt van ez a szakszervezeti egyeztető bizottság; — gondoltam — lényegében minden indok nél­ kül kaptam a felmondást: foglaljanak állást az ügyemben. Megkerestem a ház kitűnő jogtanácsosát, a jóindulatú Sz. Gy-t (akinek egymagának több jogi szakértelme volt, mint az összes volt és leendő Antalffy-jogásznak a házban), s elmondtam neki szándé­ komat. — Ugyan — mosolygott rám — hol élsz te, barátom? Másrészt akkor már ez az egész ízléstelen herce-hurca annyira megutáltatta velem ezeket a kapcáskodókat, hogy semmiképpen sem tudtam volna többé a közelükben meg­ maradni. Még a rendesebbje közt is volt, aki — mert talán magának akarta igazolni a méltatlanságot, melyet velem szemben elkövettek — csak akkortól — belejavított aktá­ imba; egyébként suksükölő általános iskolai matematika tanár volt, aki néhány hónap­ pal korábban még azzal „tisztelte meg költészetemet”, hogy velem együtt hallgatta az irodájában, amint Horváth Ferenc a rádióban szavalta egy hosszú versemet. Még az aktaírásról megemlítem, hogy mindig törekedtem lakonikusan és irodalmi szinten fogalmazni; Oltvai Ferenc a levéltár akkori igazgatója egyszer elolvasva az egyik iratomat, legépeltette azzal, hogy mintaként fogja letétbe helyezni. De eszembe jut egy érdekes másik aktatörténet is. Úgy három-négy évvel ezelőtt feleségem, aki a megyei tanácsnál, később önkormányzatnál dolgozott évtizedekig, nevetve hozott haza lakásunkra egy aktát, melyet én írtam úgy harminc évvel korábban, amikor a városi ta­ nácsnál dolgoztam a Szeged c. folyóirat kiadatása ügyében. Az akta a folyóirat prog­ ramvázlatát tartalmazta, hivatalos indoklása volt a folyóirat megindításának. Akkor az egészből nem lett semmi, de mikor ismét aktuális lett a kiadás ügye, évtizedek múlva is az én tervezetemet — az irattárból előbányászva — fel tudták használni a folyóirat ki-x adásához. Mikor menesztésemre sor került, Pestről, a Népművelési Intézettől leküldték egy oklevél-félét főnökeimnek, mely minősítést tartalmazott arról, hogy egy népművelési kiegészítő szakot helyettesítő zárótanfolyamon hogyan szerepeltem. Az értesítést Bod­ nár György, a neves irodalomtörténész is aláírta — ő volt a zárótanfolyam vezetője —, s olyasmi volt benne, hogy az első helyen végeztem. Ez nagyon fájdalmasan érinthette nagyhatalmú menesztőimet éppen eltávolításom alkalmával. Mindez természetesen illet­ len dicsekvés volna, s nem is mondanám el, de jellemezni szeretném ezzel is azt a tragi­ komikus helyzetet, melyben semmit sem számított az emberi érték az éppen szerencsés paprikajancsik hatalmi játékában. Mentem tehát a könyvtár felé zsebemben a felmondó levéllel. — Milyen egyszerű volna, gondoltam, hiszen mi is történhet, ha én ezektől nem fogadok el semmilyen ál­ lást kárpótlásul. Aki úgy kezdte az életet, mint én, semmi nélkül, nem ijedhet meg egy kis változástól. Azonban felülkerekedett bennem a józanság. — Önként mégse megyek ki az utcára, hiszen akkor röhöghetnének jóakaróim igazán a markukba. Családomra is gondoltam; nem adtam át a levelet Bezerédy Istvánnak, de elhatároztam, hogy nem ha­ gyom magam elküldőim kedve szerint elsüllyeszteni vagy beskatulyázni. Már az utolsó 202

beszélgetéseken világosan értésükre adtam, hogy engem ők csak partnerként kezelhet­ nek, s az állás amit elfogadok, az nekem jár, és nem az ő kegyük ajándéka. Többször nyomatékosan és tudatosan kijelentettem: „A kegyeitekre nincs szükségem.” Ennek megfelelően kerestem az utat egy magam választotta életpályához. Szerettem volna visszatérni az irodalomhoz, de sem levelező kandidatúrára, sem a tanárképző irodalmi tanszékére nem tudtam bejutni. Mivel már majdnem negyven éves voltam, nem várhat­ tam tovább: beadtam jelentkezésemet az akkor már egyénileg is megpályázható három­ éves politikai főiskolára, ahol filozófia oktatói szak elvégzésére is nyílt lehetőség. Biz­ tos, hogy ezt a lépést soha meg nem tettem volna, ha nem kerülök az itt leírt körülmé­ nyek közé. Azt a látszatot sem szeretném azonban kelteni, mintha csupán megjátszottam volna politikai „hitvallásomat” , hiszen azokban az években — és nem is előzmények nélkül — már kialakult szemléletemben valamiféle hit — mert nem meggyőződés volt ez — az ideális szocializmusban, hogy — ezt fogadtam el — csak egy eszményi, tiszta szocializmus lehet az emberiség jövőjének útja. Miközben a napi gyakorlatot szüntele­ nül kritizáltam és megvetettem — erről Pestről feleségemhez írt leveleim tanúskodnak —, az eszmék világában elkötelezett lettem, s ez legyőzte viszolygásomat a praktikus követelmények vállalásával szemben. A kiábrándulás ideje még sokáig váratott magára. Ahhoz ki kellett mennem Moszkvába 1973-ban egy félévre, mikor ráébredtem, hogy milyen szánalmas önáltatás áldozata vagyok; hogy „a szocializmus valósága” minden eszmény megcsúfolása s nevetséges karikatúrája annak, amiben én hiszek. Mikor magas lovon ülő jóakaróm értesült arról, hogy felvételem sikerült, tajték­ zott a dühtől. Ezt volt alkalmam látni, mert behívatott magához s nem tudta megállni, hogy ne tegye szóvá: „Hogy történhetett ez meg a mi tudtunk nélkül?” A szemébe ne­ vettem: „Megtörtént, s ezen már senki nem változtat!” (Mint említettem, szegény Bezerédy Pista lakolt meg érte, mert ő írta alá a munkahelyi javaslatot.) A dühöngő embert én azonmód elfeledtem és leírtam magamban. Mellesleg, gya­ nítom, évekkel később, ahogy mondani szokták, ő még ügyesen betartott nekem, de ezért még hálás is lehetek neki, hiszen anélkül esetleg nagyot is eshettem volna. S végül — így lesz kerek e történet — megadatott látnom azoknak az embereknek az arcát, akik a hatalomból kerültek sorsuk csizmatalpa alá, s egytől-egyig — mintha csak egy nagy rendező rendezte volna — belenézhettem részvétet esdő tekintetükbe, amint megvert kutyaként jöttek szemben az utcán, néma rimánkodással kértek — nem­ csak engem, mindenkit, akivel találkoztak —, hogy fogadjam el pillantásukat. — így van ez, gondoltam ilyen parányok vagytok, akik a provincia hatalmi posztjain dölyfösen hánykolódtatok. Most látni, kik is vagytok igazában! * Az egykori hivatalnok azzal kezdte feljegyzéseit, hogy besétált a tornyos épület homályos lépcsőházába. Hadd fejezze be most azzal, hogy kilépve onnan, nyolc év után, átvágott a verőfényes Széchenyi téren, s megérkezett a nyárvégi virágokkal és a szökőkúttal pompázó Móra parkba, ahol madarak röpködtek, s ő sokáig nézte őket és a kék eget. Aztán felment a lépcsőn, s Szókratész szobrára egy pillantást vetve, belépett a palota hatalmas, világos előcsarnokába, ahol középen egy háromezer éves zsugorított

203

csontváz volt kiállítva. Rápillantott — memento móri! — s innen még két hosszú lépcsősor vitte fel a könyvek közé.

204

SZILÁGYI GYÖRGY H E L Y I R E N D E L E T A L K O T Á S SZ E G E D E N A T A N Á C SR E N D SZ E R ID E JÉ N

ELŐSZÓ A feldolgozás indokai és aktualitása. Szerzői célkitűzések.

A társadalom, vagy akár csak egy helyi, települési közösség életkörülményei szempontjából meghatározó jelentőségű, vajon milyen tartalmú, terjedelmű és megjele­ nési formájú a közhatalom gyakorlása, az erre létrehozott és különböző jogosítványok­ kal rendelkező állami organizációk milyen területeken és miféle módokon juttatják ér­ vényre felhatalmazásukat. Ezeknek a feltételeknek a vizsgálata különösen indokoltnak tűnik olyan időszakban, amikor a társadalmi berendezkedés, s így a különböző joggya­ korló szervek köre vagy jellege módosul. Meghatározó fontosságú változás volt az ország, s természetesen szűkebb pátri­ ánk, Szeged történetében is, hogy az 1950-től létező tanácsrendszert 1990-ben a helyi törvényhatósági formáció körébe vágó területi önkormányzat intézménye váltotta fel. Ez arra késztet, hogy át kell tekinteni a lezárult időszak eseményeit, az azokat befolyá­ soló különböző, köztük jogilag determinált körülményeket, a lehetőségek szabta hatá­ rok között értékelni a tapasztaltakat és keresni azokat a tanulságokat, amelyek az adott új feltételek között társadalmilag hasznosíthatók. A jogalkotásnak a társadalomra és az egyénre vonatkozó hatása aligha becsülhető túl. Azok a szervek, melyek felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy az állampolgá­ rok, de ezen túlmenően a különböző szervezetek jogait és kötelességeit jogi normákkal szabályozzák, fontos társadalmi funkciót látnak el. Igaz, a jogalkotás elsődlegesen az ország egész területére rendelkezni jogosult szervek sajátja, de a munkamegosztás spe­ ciális megoldása és az egyének, vagy helyi közösségek érdekeltségének jelentkezése a jogi szabályozás helyi lehetőségeit is igényli. Ezt a történelem régmúlt időkre visszate­ kintve igazolja. Ilyen megfontolások alapján kíséreljük meg — csupán néhány év távlatából — körvonalazni, hogy Szegeden a tanácsrendszer idején mi jellemezte a helyi jogalkotást, mik voltak azok az életviszonyok, melyekre a jogi szabályozás kiterjedt, s a helyi jogi normák létrehozásának és érvényre juttatásának körülményei hogyan alakultak. Mun­ kánk — szándékunk szerint — hozzájárulhat Szeged közigazgatás-története további fel­ tárásához.

205

I. T Ö R T É N E L M I E L Ő Z M É N Y E K . — A H E L Y I JO G A L K O T Á S SZ A B Á L Y O Z Á SA . 1 ./ A m agyar polgári önkorm ányzatok szabályrendelet-alkotási jo g a .

Hazánkban a polgári önkormányzati rendszer a nyugat-európai fejlődéshez viszo­ nyítva elég későn vált a modem közigazgatási struktúra alkotó elemévé. A 19. század utolsó harmadában született törvények önkormányzati jogállást biztosítottak a törvényhatóságoknak (a vármegyének és a törvényhatósági jogú városnak), valamint a közsé­ geknek. Ez utóbbi kategóriába tartozott a megyei város is. Megjegyzendő, hogy a (szé­ kes-) főváros jogállásáról és közigazgatásáról külön törvény intézkedett. Az önkor­ mányzati jogosítványok között jelentős helyen szerepelt az önkormányzati testületek felhatalmazása szabályrendelet, vagyis partikuláris jogforrás kibocsájtására. A köztörvényhatóságok rendszeréről szóló 1870. évi XL1I. törvénycikk viszony­ lag részletes rendezést adott a szabályrendelet-alkotásról. E törvény kimondta, hogy a törvényhatóság önkormányzati jogánál fogva saját belügyeiben önállóan intézkedik, ha­ tároz és szabályrendeletet alkot, s ezeket saját közegei által hajtja végre. A törvény a jogszabály-alkotás lehetőségét a törvényhatóság részére csak önkormányzati hatáskörén belül biztosította, s további korlátozásként rögzítette, hogy a szabályrendeletek a tör­ vénnyel nem ellenkezhetnek, s nem sérthetik a községek önkormányzati jogait sem. A községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. te. szabályozta a községek sza­ bályrendelet-alkotása kérdéseit. Mintegy másfél évtized múltán került sor a helyi önkormányzatokkal kapcsolatban az újabb jogi szabályozásra. 1886-ban a XXI. te. a törvényhatóságokról, a XXII. te. pedig a községek jogállásáról rendelkezett. E törvények természetesen a szabályrende­ let-alkotás tekintetében is tartalmaztak lényeges előírásokat, fenntartva a korábbi jogi rendezés során rögzített elveket. A szabályrendelet érvényességéhez az illetékes minisz­ ter bemutatási záradéka volt szükséges, ennek hiányában nem lehetett kihirdetni. A ki­ hirdetés törvényességi követelményt testesített meg, hiszen a jogalkotó megtámadási, fellebbezési jogot tett lehetővé a szabályrendelettel szemben, de fellebbezés hiányában is csak a szabályszerű kihirdetéstől számított 30 nap elteltével vált a rendelet végrehajt­ hatóvá. Csupán megemlítjük, hogy a fentebb jelzett törvények eltérő szabályozása folytán a szabályrendeleteknek három kategóriája különböztethető meg ebben az időben: az úgynevezett fakultative (tehát az önkormányzat saját elhatározásától függően) alkotható szabályrendeletek, a kötelezően létrehozandó helyi rendeletek (melyek megalkotását törvény írta elő az önkormányzat számára), s végül a rendészeti szabályrendeletek cso­ portja. A megkülönböztetés jelentősége abban állt, hogy a jogalkotó az egyes kategóri­ ákra vonatkozóan különböző beavatkozási jogosultságot biztosított a központi kormány­ zat részére. Szabályrendelet-alkotás csak az önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben volt lehetséges. S ha a központi szervek az önkormányzati jogosítványok körét szűkítették, ez egyúttal a helyi rendeletalkotás tárgykörének csökkenéséhez is vezetett. Ez elsődle­ gesen nem feltétlenül a kibocsájtott helyi rendeletek számában jelentkezett, hanem a szabályozás által érintett életviszonyok társadalmi súlyán volt lemérhető.

206

2.1 A helyi jogalk otás a m ásodik világh áb orú t követő években.

A második világháború befejezése után a helyi közigazgatási szervezet funkcióit és személyi összetételét tekintve sok változást mutatott ugyan, de önkormányzati jogo­ sítványai között továbbra is biztosított volt a szabályrendelet-alkotás. Más kérdés azon­ ban, hogy a különböző helyhatósági szervek mennyiben éltek a jogi lehetőségekkel, s az egyre inkább megnyilvánult centralizáció is kedvezőtlenül hatott a helyi szabályozás­ ra. Az országosan jellemző tendenciák a szegedi helyhatósági jogalkotás tekintetében is érvényesültek. A változások kezdete elvileg az 1949. évi alkotmány hatályba lépéséhez köthető, a következő esztendőben elfogadott 1950. évi I. tv. — az első tanácstörvény — pedig új jogi kereteket határozott meg a tanácsrendszer magyarországi létrehozása kap­ csán a helyi jogalkotás kérdéseinek szabályozásával. 3 ./ A tanácsrendeletekre vonatkozó szabályozás a tanácsokról szóló tö rv é­ nyekben.

Az 1949. évi XX. törvényben kihirdetett alkotmány rögzítette a különböző közigazgatási területeken létrehozandó tanácsokra vonatkozó legfontosabb elveket, s ennek keretében deklarálta a tanácsok jogalkotó jogkörét is. A következő évben fogadta el az országgyűlés a helyi tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényt, melyet az első tanácstör­ vény elnevezéssel illetett a közigazgatási jog kérdéseivel foglalkozó szakirodalom ép­ púgy, mint a közvélemény helyi közügyek iránt érdeklődő része. Feldolgozásunk nem tekintheti feladatának, hogy a tanácsrendszer létrejöttének és az akkor történelmileg le­ hetséges eltérő megoldások elvetésének kérdéseit elemezze. Tanulmányunkban a tanácsrendszer egy adott jogintézményének, a helyi rendeletalkotásnak elvi és gyakorlati vonatkozásait kíséreljük meg vázolni egy vidéki nagyvá­ rosban, Szegeden szerzett tapasztalatok alapján, az itt rendelkezésre álló adatok feldol­ gozása és az idők folyamán kialakult ismeretek közreadása, helyenként értékelése ré­ vén. Ezért a tanácsokra vonatkozó jogszabályok rendelkezései közül azokat dolgozzuk fel és vizsgáljuk, melyek a tanácsok jogalkotó jogosítványaira vonatkoztak. Megítélé­ sünk szerint a törvényi előírások teljességre törekvő részletezése még ezen a területen sem szükséges, hiszen a jelen feldolgozás célja elsődlegesen a szegedi tanácsrendeletek és az általuk érintett életviszonyok illusztrálása, ami inkább praktikus megközelítést igényel, s csak a legszükségesebb mértékben térhet ki a jogi rendezés elvi vonatkozásai­ ra, vagy annak kritikájára. a./ A z első tanácstörvény tartalmazta a tanácsok azon jogát, hogy működési területükön állandóbb szabályozást igénylő kérdésekben — ha azok feladatkörükbe vágtak — helyi rendeletet alkothattak. Ekkor még e helyi jogalkotási produktum sza­ bályrendelet elnevezéssel szerepelt a törvényben. A jogalkotó elsődlegesen a törvények és más országos jogszabályok, rendeletek végrehajtási szabályainak rögzítésére vélte ezeket alkalmasaknak. A tanácstörvény kiemelte, hogy a szabályrendelet országos ál­ lami szervek jogszabályaival (törvény, minisztertanácsi rendelet, stb.), mint magasabb szintű jogforrással nem lehet ellentétes, s e körbe sorolta a felsőbb szintű tanácsok ren­ deletéit is. Az előírások között szerepelt a kihirdetés előtt jóváhagyásra történő felter-

207

jesztés kötelezettsége, továbbá a helyi rendelet aláírásának és kihirdetésének, valamint hatályba lépésének szabályozása is. Említést érdemel az a későbbiekben már mellőzött jogi megoldás, hogy a tanácstörvény a tanács testületé mellett a végrehajtó bizottság számára is lehetővé tette a sza­ bályrendelet-alkotást, mégis úgy, hogy ilyenkor a vb. a tanács nevében járhatott el, másrészt, hogy a vb. által alkotott szabályrendeletet a tanácsnak be kellett mutatni. Az első tanácstörvény négy évig volt hatályban. Megállapítható, hogy ekkor — az országos tapasztalatokkal egyezően — a helyi rendeletalkotás Szegeden is igen kezdetle­ ges volt. A rendezést igénylő kérdések zömében ugyanis volt országos jogszabály, a he­ lyi végrehajtást pedig inkább a kevesebb kötöttséget jelentő határozatokkal oldották meg általában a tanácsi testületek. A központi állami szervek részéről hiányzott a taná­ csi jogalkotó munkához feltétlenül szükséges támogatás, ami az erőteljes centralizációs törekvések mellett érthető is volt. Tény még az is, hogy a helyi jogalkotás előkészítésé­ nek feladatai ebben az időben nagyon sok helyen a tanácsi hivatali szervezetben dolgo­ zók szakmai felkészültségét meghaladó követelményt jelentettek. b./ Az 1954. évi X. tv., a m ásod ik tanácstörvény részletesebb és pontosabb elő­ írásokat adott a tanácsok rendeletalkotási jogáról, mint a korábbi szabályozás. A helyi rendeletalkotás jelentőségét erősítette az a rendelkezés, mely szerint a lakosság jogait és kötelességeit érintő magatartási szabályokat a tanácsok ezután csak rendeletben álla­ píthattak meg. A jogalkotó a tanácsrendeletek előírásainak hatékonyságát kívánta elő­ mozdítani azzal, hogy lehetővé tette a tanácsrendeletek megsértőivel szemben a szabálysértés miatti felelősségre vonást és e miatt pénzbírság kiszabását. A törvény egyértelműen szabályozta a jogforrási hierarchiából adódó követelmé­ nyeket, nevezetesen azt, hogy a tanácsrendelet magasabb szintű jogszabályokkal nem lehet ellentétes, ha pedig mégis az lenne, a felettes tanács jogosult volt megsemmisíteni vagy megváltoztatni. A tanácsrendeletnek a felettes tanácshoz történő felterjesztése csu­ pán észrevételezés, lényegileg törvényességi véleményezés céljából szükséges, az addig megkívánt jóváhagyást tehát megszüntette a jogalkotó. A második tanácstörvényben ezeken túl a korábbi szabályozáshoz viszonyítva egyéb változások is fellelhetők (pl. szabályrendelet helyett a tanácsrendelet fogalmának bevezetése, a végrehajtó bizottság jogalkotói jogosítványának megszüntetése), s ezek — más tényezőkkel együtt — a helyi jogalkotás jobb megalapozását és egyben fellendítését eredményezték. A kedvező ten­ denciák — tanulmányunk további részéből is megállapíthatóan — Szegeden szintén je­ lentkeztek és azzal jártak, hogy a tanácsrendelet-alkotás az 1950-es évek közepén váro­ sunkban is megkezdődött. A korábbiaknál megalapozottabb és részletesebb szabályozás, valamint a tanácsok rendeletalkotó tevékenységének megindulása, majd erőteljesebb jelentkezése a közjogi és közigazgatási szakirodalom művelőinek figyelmét is felkeltette a téma iránt. Ez idő tájt kezdtek neves szerzők a második világháborút követően újból foglalkozni a helyi rendeletalkotás elvi problémáival, de a tanácsi munkaterületen dolgozó szakemberek közül is egyre többen adták közre gyakorlati ténykedésük során szerzett tapasztalatai­ kat, meglátásaikat. A dolog természetéből adódóan voltak eltérő vélemények a helyi jogalkotás szabályozási körének megállapítása kérdésében. Nyilvánosságot kapott ugyanis olyan nézet, mely szerint a tanácsok jogalkotó jogköre nem csupán az által kor208

látozott, hogy a magasabb szintű jogszabályokkal való ütközést kell elkerülniük, de ab­ ban is, hogy szabályozási joguk nem terjedhet ki minden olyan életviszonyra, melyet a központi jogalkotás eddig nem érintett. Ez a nézet a tanácsrendeletek végrehajtási jelle­ gének dominanciáját emelte ki. A tanácsrendeletek növekvő társadalmi szerepének elismerését jelezte, hogy 1956. évi 1. számú határozatában a tanácsok központi irányítását ellátó Elnöki Tanács intéz­ kedett a korábbi szabály- és tanácsrendeletek felülvizsgálatáról, s ennek eredményeként hatályon kívül helyezte azokat, melyek eredeti céljuk betöltésére már nem voltak alkal­ masak, másrészt meghatározta azokat is, melyek helyett adott időpontig új rendeletet volt szükséges alkotni. Ha ez nem történt meg, a jelzett időpontban e rendeletek is hatá­ lyukat vesztették. Az Elnöki Tanács határozata a lakosság bejelentéseinek intézéséről szóló szegedi tanácsrendeletet hatályosnak nyilvánította, kilenc szegedi rendelet (vízszolgáltatásról, csatornázásról, közterületek fásításáról, háziszemét gyűjtéséről, a lakóházak rendjéről, árvédekezésről, zászlók kötelező használatáról, a szerbtövis irtásáról, birkalegeltetésről) helyett viszont 1956. szeptember 30-ig új megalkotását rendelte el azzal, hogy ha erre nem kerülne sor, a meglévők ekkor hatályukat vesztik. Az Elnöki Tanács a határozatá­ ban nem említett minden más szabály- és tanácsrendeletet 1956. január 4-ével hatályta­ lannak nyilvánított, mivel azok jelentős részükben elavultak, vagy olyan kérdéseket szabályoztak, melyekre általános érvényű felsőbb jogszabályok országosan rendelkez­ tek. Szegeden a városi tanács végrehajtó bizottsága 1956. február 14-i ülésén hozott 35/1956. VB. számú határozatában megállapította a NET-határozatból adódó feladato­ kat. Utóbb október közepén a teendők szélesebb körét érintő javaslat is készült, de ez már nem került a testület elé. Az Elnöki Tanács határozatában kötelezte a minisztériumokat, hogy az egységes elvek érvényesítése érdekében az államigazgatás egyes kérdéseinek helyi szabályozására dolgozzanak ki és adjanak közre tanácsrendelet-mintákat. Hangsúlyozta a határozat, hogy ezek nem korlátozzák a tanácsok önálló rendeletalkotói jogát, csupán e jog gya­ korlásához és az egységes elvek helyi szempontokkal kiegészített érvényesítéséhez nyúj­ tanak segítséget. A későbbi tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a rendeletminták nem mindenütt érték el a kívánt célt, és egyes tanácsoknál a helyi szabályozás uniformi­ zálását eredményezték. A második tanácstörvény hatálya alatt az Elnöki Tanács 1967-ben hozott 22. szá­ mú határozatában ismét foglalkozott a tanácsrendeletek idő- és jogszerűségével. Felhív­ ta a tanácsokat, hogy 1968. július 31-ig vizsgálják felül rendeleteiket, ennek szükséges­ ségét az elmúlt évtized során bekövetkezett változásokkal, valamint a gazdaságirányítás új rendszerére átállással indokolta. A NET-határozat szükségesnek tartotta, hogy a fe­ lülvizsgálat során a tanácsok helyezzék hatályon kívül azokat a rendeleteiket, melyek felsőbb jogszabályokkal ellentétesek, vagy teljes egészében időszerűtlenné vált szabá­ lyozásuk. Módosításra szorultak azok a rendeletek, melyek időszerűek voltak ugyan, de egyes rendelkezéseik túlhaladottakká váltak. A felülvizsgálat során fontos szerepet szánt a NET Titkársága a tanácsi állandó bizottságok és az ügyészségek közreműködésének. Megjegyezzük, az Elnöki Tanács ekkor írta elő, hogy a tanácsrendeletekről minden ta­ nácsnál nyilvántartást kell vezetni.

209

c ./ A harm adik tanácstörvényként számontartott 1971. évi I. tv. a korábbi sza­ bályozástól eltérően deklarálta a tanácsok jellegét, új elemként ugyanis rögzítette az ön­ kormányzatiságot. A törvény több tényezőt sorolt a tanácsok önállóságát biztosító esz­ közök közé, témánk szempontjából természetesen a helyi jogalkotási jogosultságot emeljük ki. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az önkormányzatiság a tanácsrendszer­ ben nem vált a tanácsokat meghatározó módon jellemző adottsággá, hiszen köztudott, hogy ténylegesen ez ellen hatott a továbbra is domináló centrális hatalomgyakorlás, a költségvetési gazdálkodás terén jelentkező kiszolgáltatottság és a központi költségvetés­ től való közel teljeskörű függőség, valamint a — némileg talán változó formában, de kétségtelenül jelenlévő — pártirányítás. A tanácsrendelet-alkotásra vonatkozó törvényi előírások a korábbi szabályozás el­ vi és gyakorlati téren bevált megoldásain alapultak. Mégis kiemelést érdemel: a jogal­ kotó egyértelműen rögzítette, hogy a tanács jogszabály végrehajtására, valamint jogi szabályozást igénylő társadalmi viszonyok alakítására alkothat rendeletet. A tanács ren­ deletalkotási joga nem volt átruházható más tanácsi szerv hatáskörébe. Az önkormány­ zati jellegből következett a tanácsnak az a joga, hogy saját szervezetét és annak műkö­ dését önállóan rendezhette. A tanácsnak és szerveinek szervezetére és működésére vo­ natkozó szabályzatot tanácsrendeleti formában volt szükséges megállapítani, a jogalkotó ehhez a törvényességi felügyeletet gyakorló felsőbb szintű végrehajtó bizottság jóváha­ gyását kívánta meg. Később megszűnt a szervezeti és működési szabályzatok jóváha­ gyásának követelménye, azonban vitatottá vált, vajon a SzMSz megállapítása tanácsren­ deleti formát igényel-e egyáltalán, vagy esetleg előírásait elegendő tanácsi határozatban rögzíteni. A tanácsrendelet-alkotás szempontjából meghatározó jelentőségű volt, hogy az or­ szágos szervek jogszabályai a lakosság jogait és kötelességeit érintő életviszonyokat mi­ lyen részletességgel rendezték. Ettől függött ugyanis, hogy a központi jogalkotó szer­ vek által kibocsájtott jogi normák hagytak-e lehetőséget, területet, amelyre a tanácsok partikuláris jogalkotói hatalma kiterjedhetett. Nos, az erre vonatkozó vizsgálódások azt mutatták, hogy az országos szervek mind több kérdést, életviszonyt vontak saját szabá­ lyozásuk körébe, olyan témákban is főként miniszteri rendeleteket bocsájtottak ki, me­ lyeket korábban — az önkormányzati időben, vagy a tanácsrendszer első időszakában — hagyományosan helyileg szabályoztak (piac, temető, köztisztaság, stb.). A jogiroda­ lomban ezt a gyakorlatot számos szerző támadta, s hangoztatták azt az igényt, hogy a központi jogszabályok kibocsájtásánál figyelmet kell fordítani a helyi jogalkotás lehető­ ségeinek meghagyására. Ha mégis szükséges országos jogi rendezés, az legyen keret­ szerű, s a részleteket a helyi sajátosságokat érvényre juttató partikuláris szabályozás ál­ lapíthassa meg. E téren az elért eredmények nem voltak jelentősek, bár a tanácsrendszer végére történt némi előrelépés.

210

U . A T A N Á C SR E N D E L E T -A L K O T Á S G Y A K O R L A T A É S E N N E K JE L L E M Z Ő I SZ E G E D E N .

Feldolgozásunk eddigi része olyan témákra irányult, melyek — kisebb-nagyobb eltérésekkel — bármelyik tanács jogalkotó munkáját jellemezték, vagy éppenséggel meghatározták. Az azonban már egyedi sajátosság, hogy egy településen: adott város­ ban vagy községben mi indította el a tanács jogszabályt eredményező tevékenységét, mik voltak a szabályozást indokló körülmények, milyen rendezési megoldások merültek fel, s ezek közül a tanácsi testület milyen meggondolások folytán fogadta el az egyik vagy másik változatot. A helyi társadalom tagjainak vagy szervezeteinek volt-e módja a szabályozás kialakításában részt venni, egyáltalán merült-e fel ilyen igény, s ha igen, a tanácsi szervezet részéről megnyilvánult-e törekvés ennek elismerésére, kielégítésére? Ugyanígy sajátos, hogy a rendeletalkotás előkészületi stádiumában milyen tényezőket kellett feltétlenül figyelembe venni, hogyan formálódott a helyi jogszabály tervezete, az milyen — életszerű és jogi természetű — fázisokon keresztül jutott el a döntésig? A ta­ nács testületének aktusa hogyan vált jogi normává és az életviszonyok tényleges alakító­ jává, erre alkalmas volt-e egyáltalán? Ezekre a kérdésekre remélhetőleg választ kapunk, ha a rendeletalkotás gyakorlatát és ennek egyes elemeit megvizsgáljuk és értékeljük. 1./ Jogszabály kifejezetten nem rendelkezett arról, hogy a tanácsrendelet-alkotás­ sal kapcsolatban lehetséges-e kezdem ényezési jogról beszélni, s ha van ilyen, az kiket, illetve mely szerveket illet meg. Véleményünk szerint e téren különösebb megszorítás nem lett volna célszerű, s Szegeden gyakorlatilag bárki fel is vethette tanácsrendelet létrehozásának szükségességét. Természetesen ilyenkor a tanács mérlegelésétől függött, hogy adott kérdésben bocsájtott-e ki rendeletet vagy sem. Más volt azonban a helyzet akkor, ha központi jogszabály — elsődlegesen törvény vagy minisztertanácsi rendelet — utalt arra, hogy az országos előírások részletszabályait a tanácsok a helyi sajátos­ ságok figyelembe vételével rendeletben állapítsák meg. Ez olyan kezdeményezésnek mi­ nősült, amikor a tanács nem mérlegelhette rendeletének megalkotását, hanem arra köte­ les volt. Magának a tanácsnak is lehetett korábbi állásfoglalása valamely kérdés helyi rendezésére, ez esetben is kötelező volt a jogalkotás, hacsak a testület utóbb önmaga nem hozott eltérő döntést az időközben megváltozott körülmények miatt. A harmadik tanácstörvény hatására a hetvenes évek elején országosan fellendült a tanácsi rendeletalkotás, s igény jelentkezett arra is, hogy e téren valamiféle tervszerűség érvényesüljön. Megformálódott olyan követelmény, hogy a tanácsok — az országos szervekhez hasonlóan — állítsanak össze a helyi jogalkotás szükségleteiről programot, alakítsák ki a tanácsrendeletek létrehozásának helyi tervét. Ez egyúttal a jogalkotó önel­ lenőrzése egyik módszerévé is válhatna, hiszen kiterjeszthető a már meghozott helyi rendeletek törvényességének, célszerűségének vizsgálatára. Szegeden 1972-től kezdetben éves ütemezésben, utóbb három évre vonatkozóan készült rendeletalkotási program . Ez tartalmazta, hogy mely kérdésekben kell rende­ letet alkotni, a szabályozás tervezetét személy szerint ki tartozik kidolgozni és milyen határidőre. A terv külön csoportosította azokat a rendeleteket, melyeket valamilyen ok miatt módosítani vagy kiegészíteni volt szükséges, de tartalmazta az idejét múlt ren­ deletek hatályon kívül helyezését is az intézkedés indokaival együtt. A felelős megje211

lölése és a határidő itt is szerepelt. Mivel a rendeletalkotást számos, gyakran előre nem látható, vagy ki nem iktatható tényező befolyásolta, ezért a tanácselnök kapott a tes­ tülettől felhatalmazást a rendeletalkotási tervtől való eltérés engedélyezésére. A tanácsi rendeletalkotási terv a szerzett tapasztalatok folytán utóbb foglalkozott azzal is, hogy mely tanácsrendeletek érvényesülését, társadalmi hatását szükséges meg­ vizsgálni, s a megállapítások hogyan legyenek hasznosíthatók. Voltak rá adatok, hogy a rendeletalkotás tervszerűségére törekvő szegedi gyakorlat más városok hasonló tevé­ kenységénél mintául szolgált. Sajnálatos, hogy a nyolcvanas években ez a tervszerű programalakítás feledésbe merült. 2./ A rendeletalkotás folyamatában fontos szerep jut a tervezet összeállításának. A munkának már ebben a szakaszában is érvényre kell juttatni az elfogadásra ajánlott jogi normával szembeni követelményeket, nevezetesen: a szabályozás legyen alkalmas a kitűzött cél elérésére, a rendezésben érvényesüljön a szakszerűség és a törvényesség, az előírások találkozzanak a lakosság igazságérzetével, s mindezek mellett majd szolgálja a helyi társadalom érdekeit. E tényezők azt mutatják, hogy a tanácsrendeletek elő­ készítése igen fontos stádiuma a helyi jogalkotásnak. Az előkészítésre, a rendelettervezetek összeállítására nem voltak Szegeden sem külön részletes szabályok, inkább e téren kialakult gyakorlatról lehet említést tenni a Szervezeti és Működési Szabályzat néhány szerény előírásán túl. Az volt a jellemző, hogy az előkészítést a tanácsrendelet tárgya szerint érintett szakigazgatási szerv, vagyis a hivatali apparátus egyik egysége végezte, pl. a vásárokról és piacokról szóló rendelet esetében a kereskedelmi osztály foglalkozott a témával. Bár nem volt elvi akadálya, hogy tanácsi — állandó vagy ideiglenes — bizottságot bízzon meg a tanács testületé az előkészítéssel, erre nem igen akadt példa, a bizottságok inkább a már megszövegezett tervezetek véleményezésében, megvitatásában vettek részt. Gyakorlattá vált idők során, hogy az előkészítésért felelős javaslatokat kért, véleményt szerzett be a rendelet tárgyá­ tól függően egyes szervektől, személyektől, elsősorban a rendezés szakmai megoldásai­ hoz. így pl. a lakóházak házirendjéről szóló szabályozáshoz az Ingatlankezelő Vállalat tapasztalatainak közlését igényelte. Az 1970-es évek második felében tapasztalható volt Szegeden olyan törekvés, hogy a rendeletek előkészítése során meg lehessen ismerni a lakosság álláspontját a ter­ vezett szabályozás kérdésében. Ez időtájt a tanácstagi választókerületekhez igazodóan, s így tulajdonképpen városrészenként működtek azok a lakossági fórumok, melyeket kez­ detben tanácskozási központoknak, utóbb — a tanácsi területpolitikai tevékenységben szerephez jutó — lakóterületi bizottságoknak neveztek, s ezek a tanácstagok aktív rész­ vételével lényegileg a város lakói és a választott testület közötti kapcsolat, a kölcsönös tájékoztatás eszközeiként működtek. Több éven keresztül ezeken a fórumokon is mód nyílt az előkészítés stádiumában lévő tervezetek megvitatására, véleményezésére. Ezen túl természetesen különböző szervek esetenként észrevételt tettek a tervezetekre. A tanácsrendelet tervezete írásbeli előterjesztés mellékleteként folytatta útját, az volt a kívánalom, hogy az előterjesztésben a szabályozás indokai szerepeljenek, legyen feltüntetve a korábbi helyzet és jelezzék az előző rendezés jellemzőit, de egyúttal azt is, hogy a változtatást mi indokolja. Ebben kellett kitérnie az előterjesztőnek az új rende­ zés céljára, körvonalazni az elképzelt új jogi és tartalmi megoldásokat, az esetleges al212

tematívák kapcsán kiemelni az egyes variációk előnyeit, illetve az esetleges kedvezőtlen hatásokat. Követelményként jelentkezett, hogy az előterjesztés kidolgozója jelezze, az előkészítésben kik, illetve milyen szervek vettek részt, melyek voltak a lényegesebb mellőzött javaslatok és a figyelmen kívül hagyásuknak mi volt az oka. A tanulmányo­ zott időszakban a fenti elvárások eltérő módon érvényesültek, nem ritkán a tervezet összeállítójának felkészültségétől és igényességétől függően. A tervezetet természetesen jogi szempontból is vizsgálni volt szükséges. Hiszen a jogforrási hierarchia legalsó szintjén szereplő helyi rendeletek a jogszabályok más kate­ góriáival nem lehettek ellentétesek, ezen túlmenően pedig meg kellett felelniök a jogal­ kotás tartalmi és alaki követelményeinek is. A törvényességi szempontok szerinti véle­ ményezésben jutott szerep hivatalon belül a titkárság jogtanácsosának, a tanácsi jogi bi­ zottságnak, valamint az ügyészségnek. A végrehajtó bizottság szintén megvitatta a ter­ vezetet, s döntött arról, hogy a tanács elé lehet-e terjeszteni, vagy még további teendők szükségesek a jogi rendezéshez. 3. / Ha a végrehajtó bizottság jogi szabályozásra alkalmasnak vélte a rendeletter­ vezetet, s megfelelőnek ítélte az indokolását tartalmazó előterjesztést is, lehetővé vált a tanács elé terjesztésük. Ellenkező esetben a végrehajtó bizottság megszabta az általa kifogásolt megoldások korrigálását az előterjesztő feladataként. A rendelettervezetet és az indokolását tartalmazó előterjesztést a tanácstagok és a tanácsülésre meghívottak írásban kézhez kapták, így módjuk volt azt tanulmányozni, a választók, a lakosság vagy az érintett szervek körében tájékozódni, ami előfeltétele volt, hogy a tanácsülési vitában részt tudjanak venni. A tanácsrendelet-tervezetek ügyében a tanács testületé egyszerű szótöbbséggel döntött. Természetesen lehetőség volt egyes előírások megváltoztatására vagy elhagyá­ sára, esetleg az eredeti javaslatban nem szereplő rendelkezések beiktatására is a szava­ zás eredményeként. Bár Szegeden a helyi jogalkotás termékeny időszaka mintegy 35 év­ re tehető, még így utólag sem lehet egyértelműen minősíteni a döntést megelőző vitá­ kat. Voltak olyan szabályozási témák, melyek élénk aktivitásra ösztönözték a testület tagjait, esetenként viszont a napirend különösebb vita nélkül zárult. 4. / Ha tanács a tervezetet elfogadta, ezen aktusával helyi jo g sza b á ly t alk otott, aminek meg kellett felelnie bizonyos tartalmi és alaki követelményeknek. Gondot kel­ lett fordítani a megfelelő szerkesztésre, a pontos szövegezésre és a közérthetőségre. A rendeleteket évenként — a kibocsájtás sorrendje szerint — növekvő sorszámmal jelöl­ ték, később az év feltüntetése mellett szerepelt a tanácsrendelet számában annak a helyi közlönynek a megjelenési ideje is, amelyben a rendelet kihirdetésre került. A cím meg­ határozásánál arra törekedtek, hogy az kellő rövidséggel utaljon a rendelet tárgyára. A tanácsrendeletek szerkesztésénél az országos jogszabályok esetében szokásos elveket kellett érvényesíteni a rendelkezések elhelyezése (általános szabályok, tételes előírások, záró és vegyes rendelkezések) tekintetében éppúgy, mint a fejezetekre, szakaszokra és bekezdésekre tagolás terén. A tanácsrendeletet a tanácselnök és a VB-titkár együtt volt jogosult aláírni.

213

Már jeleztük, hogy az egyes tanácstörvényekben eltérő szabályozást adott a jogal­ kotó a tanácsrendelet-alkotásra vonatkozóan. Most a megalkotott tanácsrendeletek tör­ vényességi vizsgálatával kapcsolatban az 1971-től érvényes előírásokra utalunk. E sze­ rint a testület által elfogadott rendeletet a felsőbb szinten működő végrehajtó bizottság­ hoz, a szegedi rendeletek esetében a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsá­ gához kellett felterjeszteni. A tanácstörvény a felettes szerv jóváhagyását csak a szerve­ zeti és működési szabályzatokra nézve követelte meg (mint már utaltunk rá, utóbb ez is megszűnt), az egyéb tárgyú rendeletek esetében a felterjesztési kötelezettség a tanácsrendelet törvényességi szempontú felülvizsgálásának előfeltételét képezte. A felülvizs­ gálat tehát csak arra terjedhetett ki, hogy a rendelet megfelelt-e a törvényességi kívánal­ maknak, de célszerűségi észrevételezés már nem illette meg a felettes szervet. A felülvizsgálatra a törvény szerint 30 nap állt rendelkezésre, ez alatt nyilatkozha­ tott a felsőbb szintű szerv, ha pedig erre nem került sor, hallgatása folytán a rendeletet a megalkotó tanács részéről ki lehetett hirdetni. A rendelkezésre álló adatok szerint Sze­ geden nem került sor tanácsrendelet kihirdetésének felfüggesztésére vagy elhalasztására azért, mert a felülvizsgálat törvényességi problémát észlelt. Arra viszont volt példa, hogy az arra hivatott személy a 30 napos határidőn belüli kihirdetésre kért hozzájárulást (amit a törvény egyébként lehetővé tett), mivel a rendelet alkalmazása azt indokolta. Ilyen eset lakásügyi szabályozásnál fordult elő, s döntően az érintett állampolgárok ér­ dekeit szolgálta. 5./ A tanácsrendelet-alkotás folyamatában különös jelentőségű a rendelet kihir­ detése. Ez ugyanis jogszabályok esetében érvényességi kellék, hiszen az érintettek csak olyan normának engedelmeskedhetnek, amelyről tudják, hogy mit ír elő, mi az, amit tilt, illetve mit enged meg. A szabályszerűen ki nem hirdetett jogszabályt, így a tanács­ rendeletet sem lehet törvényesen alkalmazni, különösen nem érvényesíthetők azok a hátrányok, melyeket a mulasztókkal szemben tartalmaz, igaz, általában jogok sem keletkeztethetők így. A tanácstörvények a kihirdetés formájára vonatkozóan a helyben szokásos módot jelölték meg. 1971 után erről a szegedi tanács is a Szervezeti és Működési Szabályzat­ ban rendelkezett úgy, hogy a kihirdetés általában a tanács közlönyében történjen, de más úton történő kihirdetést sem zárt ki. A kezdeti időszakban falragaszként kinyomott hirdetmény jelentette a kihirdetést, e mellett szokásos volt a közszemlére tétel is. Ilyen­ kor újságban hivatalos közlemény jelezte, hogy a tanácsrendeletet hol lehet megtekinte­ ni, s az mikor lép hatályba. A közszemlére tétel helye legtöbbször a tanácsi ügyfélszol­ gálati iroda volt, itt később meg is lehetett vásárolni azt a tanácsi közlönyt, amely a ta­ nácsrendelet szövegét tartalmazta. Egyes tanácsrendeletek esetében külön kiadványt is megjelentettek Szegeden. Pél­ dául füzetben adta közre a tanácsi vezetés a díszpolgárságról, a város címeréről és zász­ lajáról szóló rendeleteket, egyúttal ez utóbbiak hivatalos rajzát is tartalmazta a kiad­ vány. A helyi napilapban, a Délmagyarországban is közzétettek nagyobb közérdeklő­ désre számot tar(ó tanácsrendeletet, ez azonban elég eseti megoldás volt, hiszen a sajtó legfeljebb csak a tájékoztatás, a bemutatás szintjén vállalkozhatott ilyen feladatra. Más tanácsok gyakorlatához hasonlóan 1975-ben Szegeden is kiadásra került a ha­ tályos tanácsrendeletek gyűjteménye, mely az adott időpontban érvényes helyi jogsza-

214

bályokat tartalmazta. Az összeállítás azonban viszonylag hamar aktualitását vesztette az esetenként gyorsan bekövetkezett változások (módosítás, hatályon kívül helyezés, illet­ ve új tanácsrendeletek megalkotása) folytán. Ennek ellenére — elsődlegesen jogászi kö­ rökben — a 80-as évek közepe táján is volt igény gyűjtemény kiadására, erre azonban már nem került sor. Megjegyzendő, hogy az itt említett megjelentetési módok kívül es­ nek a kihirdetés fogalomkörén, ténylegesen a jogszabály közlésének tekintendők. Jelen­ tőségük azonban nem elhanyagolható, hiszen elősegítik az állampolgári jogismeretet. 6./ Valamennyi jogszabályhoz hasonlóan a tanácsrendeletek hatékonysága szem­ pontjából is jelentősége van annak, vajon az előírások betartása hogyan érvényesül azok körében, akikre rendelkezéseket tartalmaz. Elsődlegesen persze akikre valamilyen kötelezettséget ró, akiktől meghatározott magatartást vár el. A jogalkotó lehetővé tette a tanácsrendeletek szankcionálását, ennek keretében törvény mondta ki, hogy a tanácsrendeletben, annak megsértőivel szemben szabálysértés miatt bírság állapítható meg. A tanácsrendeletek megszegésének szabálysértéssé minősítése elvileg megfelelő eszköznek volt tekinthető az előírások betartásának biztosítására, a gyakorlati tapasztalatok azon­ ban azt is jelezték, hogy a rendeletek hatályosulását nem eléggé mozdította elő ez a faj­ ta szankció. Az 1980-as évek elején ügyészségi felmérés vizsgálta Csongrád megyében és Sze­ geden is a tanácsrendeletben megállapított szabálysértések miatti felelősségre vonás gyakorlatát. Az volt a tapasztalat, hogy a tanácsrendeletek megszegőivel szembeni eljá­ rások a feljelentés elmaradása folytán nincsenek összhangban az előírások megsértésé­ vel. Egy 1985-ben készült szegedi összegezés szerint pl. az állat- és külön is az ebtartás szabályainak megszegése miatt 1979-ben 17, 1980-ban 6, 1981-ben 2, 1982-ben 13, 1983-ban 14 személlyel szemben szabott ki a tanácsi szabálysértési hatóság pénzbírsá­ got, holott köztudott volt akkor is, hogy az állattartási előírások betartása terén sok mu­ lasztás észlelhető. A szegedi tanácsrendeletek megszegőivel szemben kiszabott bírságok összege 1979-ben összesen 9.900,-, 1980-ban 48.000,-, 1981-ben 34.400,-, 1982-ben 35.000,- és 1983-ban 47.800,-Ft volt. Ugyanezen időszakban a bírságátlag egy felelős­ ségre volt személyre vetítve 340,- és 618,-Ft között mozgott. Megítélésünk szerint sem az volt a legdöntőbb probléma, hogy a tanácsrendeletek megszegése, vagy előírásaik be nem tartása miatt kevés szabálysértési eljárás indult, vagy hogy a kiszabott bírságok összege nem volt alkalmas az előírásokat megszegőkkel szemben megfelelő társadalmi ráhatás elérésére. Sokkal inkább az jelentett gondot, hogy a tanácsrendeletek — köztük a szegediek — más joghátrányt alig-alig tartalmaz­ tak. Jóllehet az emberi és állampolgári jogok biztosítása jelentett csupán befolyást a szabályozás mikéntjére, ennek ellenére csak elvétve találhatók a szabálysértésen kívüli szankciókra példák. Ezek közül megemlíthető a lakóházak házirendjének súlyos és is­ mételt megsértése esetén a lakásbérleti jogviszony felmondással történő megszüntetése, a vásárokról és piacokról szóló tanácsrendeletben a piac rendjét súlyosan megsértő sze­ mélyeknek a piacról aznapra, vagy határozott időre történő kitiltása. Ide sorolható meg­ határozott kedvezmények elvesztése is, mint joghátrány. Pl. a szegedi közterülethaszná­ lati tanácsrendelet szerint a díjfizetés alóli mentesség megszűnik, ha az építkezés a szer­ ződésben megállapított határidőt meghaladja. Hátrányos következményt jelentett, ha a kötelezett a tanácsrendeletben előírt munkát nem végezte el, pl. a felbontott útburkola-

215

tot határidőre nem állította helyre, a helyreállítást a hatóság az ő költségére elvégeztet­ hette. A példaként említett — a szabálysértések körén kívüli — szankciók azonban az életben nem voltak megszokottak, csupán kivételesen kerültek alkalmazásra, így társa­ dalmi hatásuk sem érvényesült kellően. A meggyőzés hatására jelentkező önkéntes jog­ követés kívánalomként érződött ugyan, de nem igen vált általánossá. 7./ Magától értetődő, hogy a tanácsrendeletek társadalmi szerepe nem zárul le a helyi jogszabály megalkotásával. A helyes tartalmú és a célkitűzéseknek megfelelő ren­ deletek is csak akkor érik el kívánatos hatásukat, ha a gyakorlatban h atályosu ln ak , vagyis megtörténik végrehajtásuk. Ennek elősegítésére nem elegendő a lakosok állampolgári öntudatára apellálni, hanem különböző módokon szükséges befolyást gyakorol­ ni a megvalósulás támogatására. E téren a rendeletet létrehozó tanácsi testületnek és az irányítása alatt álló szervezetnek vannak elsődleges teendői, amit különböző társadalmi közreműködés igénybe vételével még erősíteni is lehet. Számos jelből így utólag is arra következtethetünk, hogy a tanácsrendeletek vég­ rehajtása Szegeden — más településekhez hasonlóan — sok kívánni valót mutatott. Ha ennek okait vizsgáljuk, gyakran lehet észlelni, hogy nemcsak a tanácsrendelet előírá­ saival érintett lakosok érezték esetenként indokolatlan tehernek a jogi szabályozást, hanem annak figyelemmel kísérésével az a szervezet sem kívánt foglalkozni, melynek egyébként a szabályozás tárgyát képező ügy a működési körébe tartozott. Ez a magatartás csak úgy lett volna ellensúlyozható, hogy a testületek, elsődlege­ sen a végrehajtó bizottság, de — időnként és alkalmas témákban — maga a tanács is gyakorolta volna ellenőrzési jogkörét. Ha ugyanis a testületek a tanácsrendeletek végre­ hajtásának tapasztalatairól következetesen beszámoltatták volna az egyes osztályokat vagy az érintett tanácsi vállalatokat, az minden bizonnyal a rendeletek hatályosulásának erősödését idézte volna elő. Igaz, a testületek munkaterveiben ilyen célkitűzések fellel­ hetők, találhatók ugyanis olyan napirendek, melyek egy-egy tanácsrendelet megvalósu­ lásának tapasztalataira irányultak. Az előterjesztések, jelentések azonban ezeket nem mindig kezelték súlyuknak megfelelően, s a tanács vagy a végrehajtó bizottság sem kér­ te ezt következetesen számon. A tanácsi bizottságok munkájában is csak kivételesen le­ hetett felfedezni a tanácsrendeletek végrehajtásának ellenőrzését. Mindezek a helyi jogi rendezés társadalmi szerepét, eredményességét kedvezőtlenül befolyásolták.

III. T A N Á C S R E N D E L E T T E L SZ A B Á L Y O Z H A T Ó T Á R SA D A L M I V ISZ O N Y O K . - A SZ E G E D I T A N Á C S R E N D E L E T É IN E K C SO P O R T O SÍT Á SA . 1./ Alkotmányos alapelv szerint a tanácsok a m űködési körükbe tartozó kérdé­ sekben alkohattak helyi rendeletet. A tanácsokról szóló, már korábban említett törvé­

nyek pedig a tanácsok hatáskörét tekintették ebből a szempontból meghatározónak, sőt a jogalkotó utóbb már azt is rögzítette, hogy az állampolgárok jogait és kötelességeit érintő szabályokat csak rendeletben állapíthatják meg. Természetes szabályozó normát képezett e téren, hogy a tanácsrendeletek a jogforrási hierarchia magasabb fokát megje­ lenítő jogszabályokkal nem lehettek ellentétesek. 216

A tanácstörvények részletezték a tanácsok feladatait, sőt 1971-től hatáskörüket is megállapította a jogalkotó, így a tanácsrendeletekkel szabályozható kérdések körét is definiálni lehetett. Szabályozás volt adható az alárendelt tanácsi szervek tevékenységé­ re, működésére, ezen túlmenően pedig helyi jelentőségű és tanácsi hatáskörbe tartozó társadalmi, gazdasági és más életviszonyok rendezésére. Ebben a körben a tanácsok rendeletéi főként az országos jogszabályok végrehajtását voltak hivatottak realizálni, jó­ részt úgy, hogy a szabályozás a helyi sajátosságokat tükrözze, ezek rögzítése ugyanis országosan nem volt megoldható. A törvény azonban a rendezést igénylő társadalmi vi­ szonyokra is kiterjesztette a tanácsok jogalkotó tevékenységét, amire csak akkor kerül­ hetett sor, ha ebben a kérdésben központilag, országos jogszabályban nem született jogi rendezés. Nyilvánvaló, hogy az életviszonyok viszonylag szűk köre jöhetett csak számí­ tásba ennél az úgynevezett eredeti jogalkotásnál, de ez nem csupán elvi síkon volt adott, hanem — ha csekély mértékben, de — ténylegesen is jelentkezett (Szegeden pl. a lakóterületi tanácsi tevékenység szabályozása). A tanácsok hatáskörének és feladatainak együttese meghatározó jelentőségű volt abból a szempontból is, hogy a tanácsrendeleti témák mely jogágakat érintettek. A taná­ csi szervezeti kérdések és a hatósági tevékenység révén nyilvánvaló az államjog és az államigazgatási jog elsődlegessége, de — kisebb mértékben — pénzügyi és polgári jogi, valamint munkajogi kérdéseket is szabályozási körükbe tartozónak tapasztalhattuk Sze­ geden. A tanácsi hatáskör szempontjából kizárt büntetőjog, büntető és polgári eljárási jog természetesen nem jelentett szabályozási lehetőséget helyi rendeletben. A központi jogalkotás a tanácsrendszer utolsó szakaszában — a tanácsok önkormányzati jellegének támogatása és a helyi érdekek fokozottabb érvényre juttatásának elősegítése céljából — több szabályozási téma esetében adott felhatalmazást, hogy a ta­ nácsok rendeletben az országos jogszabályi rendezés részletszabályait állapítsák meg, sőt arra is volt példa, hogy az általános normáktól eltérő rendezésre is jogosultságot kaptak. Az már más kérdés, hogy e jogosítványok tényleges hatása kellően érvénye sült-e? 2./ Mostani feldolgozásunkban a szegedi városi tanácsi testület által 1950 és 1990 közötti időszakban alk otott helyi rendeleteket kívánjuk vizsgálni. Az itt közre­ adott táblázatok adataival igyekszünk bemutatni a szegedi tanácsi jogalkotói tevékeny­ ség jellemzőit. Az 1. szám ú táblázat rögzíti, hogy a négy évtized alatt összesen 154 rendelet született Szegeden, s a 2. szám ú táb lázatb ól az is kitűnik, hogy ebből 91 volt önálló jogalkotási produktum, 53 rendelet módosítást tartalmazott, 10 pedig idejét múlt szabályok hatályon kívül helyezésére irányult. A számszerűségek időbeli tagolása tíz éves ciklusok szerint került a felmérésbe, bár a tanácsi testületek megbízatása köztudottan ettől eltért, és tipikusan négy vagy öt esztendőre szólt. Az egyes ciklusok időszakai: 1/ 1950—1954, 2/ 1954—1958, 3/ 1958-1963, 4/ 1963-1967, 5/ 1967-1971, 6/ 1971-1973, 7/ 1973-1980, 8/ 1980—1985, 9/ 1985—1990 évek között. Megemlítjük, hogy a tanácsi választási ciklu­ sok nem voltak meghatározóak a rendeletalkotás szempontjából, ezért vettük alapul in­ kább a táblázatban szereplő időhatárokat.

217

1. számú táblázat A szegedi tanácsrendeletek megalkotásuk ideje szerint Év Rendeletek száma 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960

Év

1

1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970

— — — 1 3

2 3

6 5 5

Rendeletek száma

1

Év Rendeletek száma

2 2

1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980

— 1 1 4 3

1 12 2 4

Tanácsrendszer idején (1950—1990)

4 9

6 8 2 3 3 5

Év

Rendeletek száma

1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990

2 6 4 3

2 11 6 9

11 1

összesen: 154

2 . s z á m ú tá b lá z a t A ta n á c s r e n d e le te k m e g o s z lá s a a s z a b á ly o z á s c é lja s z e r in t

Id ő sza k

Új sz a b á ly o z á s

M ó d o sítá s

H atályon kívül

Ö ssz e se n

h e ly e z é s

1 9 6 1 -1 9 7 0 1 9 7 1 -1 9 8 0 1 9 8 1 -1 9 9 0

1 9 5 0 -1 9 6 0

25 14

10

28 24

15 28

Ö ssz e se n :

91

53

1

26

5 1

29 44

3

5-5

10

15 4

Külön kimutatjuk a tanácsrendeleteket tárgyuk szerinti csoportosításban. Ezt tar­ talmazza a 3. szám ú táblázat. A témakörök felsorolása és a rendeletek feltüntetett mennyisége azt jelzi, hogy azonos tárgyban több rendelet is született a vizsgált időszak­ ban. Az összeállítás egyéni megítélést mutat, hiszen az itt közreadottól eltérően is lehet­ ne besorolni egyik vagy másik ágazatba a rendeleteket (a szeszesital-fogyasztás korláto­ zása pl. szociális vagy egészségügyi megítélést is kaphatott volna, ehhez hasonlóan egyéb rendeletek esetében is választhatnánk más minősítést). A táblázatban példálódzóan jelezzük, hogy Szegeden milyen tárgyban nem szüle­ tett helyi rendelet. Ezzel nem akarjuk azt állítani, hogy ezekre itt is feltétlenül szükség lett volna, inkább csak jelezni szeretnénk, hogy más városi tanácsoknál ilyen tartalmú helyi rendeletek megalkotására sor került. Feltételezhető azonban, hogy egyik-másik hi­ ányzó téma szegedi szabályozása sem lett volna felesleges.

218

3. számú táblázat A tanácsrendeletek csoportosítása szabályozási tárgyuk alapján (A rendeletek számánál a módosítást vagy hatályon kívül helyezést tartalmazókat nem vettük figyelembe.) 1./ Helyi jelképek, ünnepek. Helyi kitüntetés, -elismerés. Városi címer, zászló és használatuk. — A város napja. — Díszpolgárság.

5 rendelet

pl.: Pro Űrbe elismerés alapítása és ado­ mányozása

H iá n y z o tt

2./ Társadalmi tevékenység, lakossági képviselet és kapcsolatok. Tanácskozási központok működése. Lakóterületi munka. Lakó- és utcabizottságok. H iá n y z o tt

4 rendelet

pl.: Társadalmi munka szervezése és elis­

merése

3./ Tanácsi szervezet és működés. A Tanács és szervei szervezeti és működési szabályzata. Szakigazgatási kirendeltségek. Lakossági bejelentések, panaszok intézése. Ügyfélfogadási rend. Ügyintézési határidők megállapítása.

8 rendelet

4./ Rendészeti ügyek. Lakóházak házirendje. Házkezelői szolgáltatások. Közterület-felügyeleti tevékenység. Üzletek nyitvatartási rendje. Szeszesital-fogyasztás korlátozása.

12 rendelet

pl.: Közterületek, épületek fellobogózása. Hirdetmények elhelyezése. Vendéglátó-helyek nyitvatartása. H iá n y z o tt

5./ Városrendezés, építésügy, vízügy. Útügy, közlekedés. Közterület-használat, környezet- és természetvédelem. Városi, városrészi rendezési tervek.

210

Közműves vízszolgáltatás. Közműves csatornázási szabályok. Ár- és bel víz-védekezési szabályzat. Útburkolatok felbontása és helyreállítása. Villamos- és autóbuszközlekedés rendje. Közterület-használat. Zöldterületek védelme. Utcaelnevezés, házszámozás.

21 rendelet

pl.: Helyi építési előírások. Városkép vé­ delme. Műemlék-védelem. Emléktáblák elhelyezése. Garázsok építése. Közterületek gondozása. Köztéri szobrok védelme. Üzemképtelen járművek közterüle­ ti tárolásának tilalma. Általános környezetvédelmi előírások. Levegőtisztaság-védelem. Zajártalom elle­ ni védekezés. Közösségi antenna-rendszerek fenntar­ tása.

H iá n y z o tt

6./ Kommunális szolgáltatások. Lakásügy. Lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtása. Lakásellátási formákra jogosultság. Fiatalok Otthona. Állami házingatlanok elidegenítése. Helyiséggazdálkodás rendje. Köztisztaság fenntartása, háziszemét gyűjtése. Temetők fenntartása, temetkezés. Járművek őrzése közterületen.

19 rendelet

pl.: Gázszolgáltatás. Távhő-ellátás, meleg­ víz-szolgáltatás. Kéményseprés. Fürdők rendje. Strandok kijelölése, fenntartása.

H iá n y z o tt

1 .1

Kereskedelem. Idegenforgalom. Piacok, vásárok tartása. Helypénzek. Hatósági mérlegelés. Idegenforgalmi Hivatal tevékenysége. Sátortáborozás.

9 rendelet

pl.: Közterületen árusítás szabályai. Gyógy- és üdülőhelyi feladatok. Fizető vendéglátó szolgálat.

H iá n y z o tt

220

8./ Mezőgazdaság. Állattartás. Állatok tartása. Sertéstartás. Ebtartás. Állati hullák megsemmisítése. Gyomnövények irtása. H iá n y z o tt

9 .1

8 rendelet pl.: Rágcsálók irtása.

Kulturális, szociális és egészségügyi ágazat. Nem született rendelet.

10./ Adózás. Egyéb pénzügyek. Házadó. Nem lakáshelyiségek utáni adó. Településfejlesztési hozzájárulás. Üdülőhelyi díj. Mezőgazdasági őrszolgálati járulék. H iá n y z o tt

5 rendelet pl.: Közszolgáltatási díjak beszedése.

Kibocsájtva összesen:

91 rendelet

IV. NÉHÁNY JELENTŐSEBB TANÁCSRENDELET ELEM ZŐ BEMUTATÁSA. Úgy véljük, a jelen feldolgozásunk nem nélkülözheti, hogy a lakosság egészét vagy nagyobb részét érintő tanácsrendeleteket bemutassuk, előírásaikat értékeljük, hatá­ sukat elemezzük. Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy valamennyi rendeletet vizsgálat alá vonjunk, inkább csak arra törekedhetünk, hogy a helyi jogalkotás jelentő­ sebbnek tűnő produktumai közül az arra alkalmasakat a tanácsi tevékenység illusztrálá­ sára felhasználjuk. Igyekezetünk csupán arra irányul, hogy a különböző tárgyú rendele­ teket úgy válogassuk ki, hogy általuk általánosítható következtetések legyenek levonha­ tók. 1./ A köztisztasággal kapcsolatos helyi szabályalkotás hagyományosnak mondha­ tó, hiszen e körbe vágó jogi rendezést már a polgári önkormányzatok idejéből is isme­ rünk. A tanácsrendszerben 1960-ban alkotta meg a városi tanács 3-as számú rendeletét e tárgyban, a tanácsrendelet a közterületek tisztántartásáról és a háziszem ét gyűjté­ séről címet viselte. A rendeletben előírások találhatók a különböző jellegű közterületek (utcák, terek, parkok, piac- és vásárterek, stb.) takarítására, ami általában tanácsi fela­ dat, s erről vállalatai — a köztisztasági, illetve kertészeti — útján gondoskodik, a piacés vásárterek kezelője pedig a munkát megrendelheti. A gyalogjárdák tisztántartását a rendelet a járdával határos ingatlanok tulajdonosainak vagy kezelőinek feladatává tette,

221

s elég részletesen előírta a takarítás módját, idejét is. Külön szabályokat találunk az üzletek, árusítóhelyek előtti részek takarítására. Bár a tanácsrendelet elnevezésében a közterületekre vonatkozó szabályokra utalt, rendelkezései között mégis találhatók előírások az ingatlanok, köztük elsődlegesen a la­ kóházak belső részeinek takarítására is. Igaz, azzal, hogy a tisztántartási kötelezettség­ nek a tulajdonos és a bérlő közötti megoszlása a bérleti szerződéstől és a házirendtől függA rendeletben rendelkezett a tanács a szemételhelyezés lehetséges helyéről és módjáról, a közterületek szennyezésének tilalmát is részletezte, s utalt a város területén a szeméttel, hulladékkal, a szállított építési és egyéb anyagokkal történő szennyezés megelőzésére, illetve a bekövetkezett károsítás megszűntetésére. Külön fejezet szólt a háziszemét összegyűjtéséről és elszállításáról. A tanács ren­ deleté kijelölte a város azon részeit, amely területekről a Köztisztasági Vállalat feladata volt a háziszemét rendszeres elszállítása. Az e területen kívüli helyekről a háziszemét elvitele vagy alkalmas megsemmisítése az ingatlan tulajdonosának volt kötelessége. A tanácsrendelet megadta a háziszemét fogalmát, de körvonalazta azt is, hogy milyen hul­ ladék nem minősül annak. A háziszemét ingatlanon belüli tárolására, az elszállítás előkészítésére, a fedett szemétgyűjtő tartályok kiürítésére részletes rendelkezéseket találunk. Úgy véljük, érde­ mes kiemelni a rendeletnek azon kitételét, mely szerint „a szemetes tartályokat szemét­ tel vagy üresen tilos közterületen tárolni” . Sem az akkori időkben, különösen pedig manapság nem lehet jelét látni annak, hogy ezt a tilalmat bárki komolyan vette volna. Pedig a jogalkotó még arra is kitért, hogy a tanácsi építési és egészségügyi hatóságok jogosultak és kötelesek intézkedni a „Kuka’’-tartályok házon belüli elhelyezésének meg­ oldására. A háziszemét elszállításáért az ingatlan tulajdonosa szemétfuvarozási díjat volt kö­ teles fizetni, ennek mértékét az árhatóság állapította meg, a díj meghatározása szem­ pontjából pedig az ingatlan nagysága, az épületben lévő helyiségek száma volt döntő. A rendelet kitért a díjfizetés alá nem eső helyiségek, illetve körülmények szabályozására, az intézményekre, üzemekre pedig eltérő előírásokat adott. A záró rendelkezések között szabálysértési tényállások (pl. a járdatakarítás elmu­ lasztása, szabálytalan szemétlerakás, a közterület szennyezése) találhatók. A tanácsrendeletet utóbb két ízben módosította a tanács: 1966 elején a szemételfuvarozási díj fizetésének módját változtatta meg, míg 1970-ben a díjfizetési rendelkezé­ sek kivételével minden más előírást hatályon kívül helyezett, tekintettel arra, hogy megjelent a 9/1970. /IX.5./ Eü.M.-ÉVM. számú együttes rendelet, s azzal együtt az egész országra kiterjedő Köztisztasági Szabályzat. A tanácsrendelet szabálysértési szankciói is feleslegessé váltak, mivel arra nézve is központi jogszabály született. A következő helyi rendelet éppen az országos Köztisztasági Szabályzat végrehajtá­ sára került 1972-ben megalkotásra. Az 1/1972. számú tanácsrendelet bevezetője is ki­ emelte ezt, egyes előírásainál pedig jelezte a jogalkotó, hogy azok az országos jogsza­ bály mely részeihez kapcsolódnak. A rendelet tehát azt a törekvést fejezte ki, hogy Szegeden a Köztisztasági Szabályzat előírásait hogyan kell megvalósítani és a kötele­ zettségek hogyan oszlanak meg a különböző helyi szervek között. A tanács ren­ deletében meghatározta a rendszeres szemétszállításba bekapcsolt városrészeket, az el222

szállítás módját és gyakoriságát (naponta, két naponként, hetente kétszer). Új megol­ dásként a tanács felhatalmazta a végrehajtó bizottságot a rendszeres szemétszállítás területeinek és feltételeinek megváltoztatására azzal, hogy döntését ki kell hirdetni. Is­ mét hangsúlyt kaptak a szabványos gyüjtőtartályokra vonatkozó előírások, azok közte­ rületi tárolásának tilalma változatlan maradt. A házon belüli elhelyezést — a tanácsi műszaki osztály szükség szerinti véleményezése után — a lakóbizottság volt jogosult meghatározni. Részletezte a rendelet a szemétfuvarozási díjra vonatkozó szabályokat, felhasznál­ va a korábbi előírások végrehajtása során szerzett tapasztalatokat. A nem háztartási sze­ mét fogalmát és kezelésének, elszállításának kérdéseit ugyancsak megtalálhatjuk a ta­ nácsrendeletben, mely ezen kívül hangsúlyozottan intézkedett a közterületek tisztántar­ tásáról is. Utalást találunk benne arra, hogy a tanácsrendelet előírásainak megszegése miatt országos jogszabályban foglaltak szerint van helye szabálysértési eljárás keretében felelősségre vonásnak. Az 1/1972. számú tanácsrendelet 1989. június 5-éig volt hatályban. A helyi újra­ szabályozást most is az indokolta, hogy új országos jogszabály, „A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről” tárgyban kibocsájtott 1/1986. /II.21./ ÉVM-Eü.M. számú együttes rendelet jelent meg. A helyi előírásokat tehát ez­ zel összhangba kellett hozni. A 2/1989. /VI.5./ SzMVT. számú rendeletben a korábbi helyi rendezés óta meg­ változott tanácsi szervek (Városgondnokság, Városgazdálkodási Vállalat) köztisztaság­ gal kapcsolatos feladatait rögzítette a jogalkotó tanács testületé. A közterületek tisztán­ tartása érdekében számos környezetvédelmi előírás található benne, helyenként gazdasá­ gi tartalmú szankciókkal is alátámasztott rendezéssel (pl. a közterületen lerakott hulla­ dék elhelyezője öt napon belül köteles azt eltávolítani, s ha e kötelezettségének nem tesz eleget, a Városgazdálkodási Vállalat gondoskodik — kétszeres díj ellenében — az elszállításról). A tanácsrendelet kötelezte a használót a kirakat, ablak, kapu, cég- és reklámtábla, utcanévtábla, közvilágítási lámpa és egyéb tárgyak szükség szerinti meg­ tisztítására, az utcai hulladékgyűjtők karbantartásáról és rendszeres ürítéséről gondos­ kodás pedig a Városgondnokság dolga. Több rendelkezés volt található a közterülete­ ken a hó eltakarítására, a közutak és járdák síkosságának megszűntetésére. Az illetékes tanácsi szakigazgatási szervet arra kötelezte a tanácsrendelet, hogy legalább évente szervezzen díjtalan lomtalanítási akciót. Biztosítsa, hogy a kijelölt út­ vonalakon gépi úttisztítást végezzenek, s jelöljön ki szemétlerakó-helyeket, a köztiszta­ sági szolgáltatásokról pedig a lakosság kapjon tájékoztatást. Új előírásként jelent meg a tanácsrendeletben, hogy hirdetményt, plakátot, falragaszt csak az e célra kijelölt helyen szabad elhelyezni, s intézkedett a rendelet arról is, hogy a másutt elhelyezett, vagy ide­ jét múlt hirdetéseket az elhelyezője tartozik eltávolítani. A tanács rendeletében kijelölte az előírások betartásának ellenőrzésére hivatott szerveket is. A szabálysértésre utalás hasonló a korábbi megoldáshoz, vagyis országos jogszabály alapján kerülhet sor felelősségre vonásra. A melléklet a rendszeres szemétszállításba bekapcsolt területek megállapítása mellett feltüntette az új típusú, nagyobb befogadó képességű tartályok ürítésének gyakoriságát is. Ezt a tanácsrendeletet csekély mértékben 1989-ben a tanács, majd 1991-ben már a városi önkormányzat közgyűlése módosította, végül az 1994. február 15-én hatályba

223

lépett 3-as számú közgyűlési rendelet meg is szüntette, egyúttal pedig új szabályozást adott. 2.1 A helyi jogi szabályozás hagyományosan kiterjedt a közterületek rendeltetéstől eltérő használatának, az úgynevezett közterület-foglalásnak a kérdéseire. A tanácsrendszer idején Szegeden első ízben a 4/1959. számú tanácsrendelet foglalkozott e té­ mával. A rendelet a közterület fogalmi körébe vonta azokat az állami tulajdonban lévő ingatlanokat és területeket, melyeket telekkönyvileg közterületként tartottak nyilván (utak, utcák, terek, gyalogjárók, közparkok, játszóterek, valamint épületekkel, építmé­ nyekkel, iparvágánnyal, stb. elfoglalt területek), de ebbe a körbe tartozott a Tisza hul­ lámtere és a tiszai rakpart is. Nem minősítette viszont ilyen területnek a piac- és vásár­ tereket, mert ezek használatára külön történt szabályozás. A közterület-foglalás a rendelet szerint csak hatósági engedély alapján és — általá­ ban — díjfizetés ellenében volt lehetséges. Az engedélyezési jogcímeket részletesen fel­ sorolta a jogalkotó, ezek között tipikusnak tekinthető a járdafoglalás (rakodás alkalmá­ val áruval, göngyöleggel, építkezésnél állvánnyal, építési anyaggal, másutt állandó jel­ legű szemétgyűjtőkkel, stb.). Engedélyezhető volt ideiglenes útelzárás miatt, árusítás és közterületen folytatott egyéb tevékenység (vendéglátóipari előkertek céljára, utcai mérlegesek tevékenységéhez, járműőrzésre), hirdetőeszközök, cégtáblák elhelyezésére, ál­ landó jellegű létesítmények (pl. iparvágány, gáz-, vízvezeték, szennyvízcsatorna, kábel, távbeszélőfülke, benzinkút) telepítésére és fenntartására, közlekedési vállalatok létesít­ ményeinek elhelyezésére, anyagaik, eszközeik tárolására, a tiszai rakpartok használatá­ ra, továbbá alkalmi árusítás céljára. A közterület-foglalás engedélyezését a rendelet a tanácsi építési és közlekedési szerv hatáskörébe utalta, a használat jellegétől függően azonban szükség volt más szak­ hatóságok (rendőrség, útügyi szerv) véleményét is előzetesen beszerezni és az engedély­ ben érvényre juttatni. A tanácsrendeletben néhány különös figyelmet érdemlő eligazítás is fellelhető. Ilyen pl. az, hogy tilos utcán, járdán, üzletajtónál gyümölcsöt és más élel­ miszert kirakatszerűen tárolni és árusítani, így ilyen célra közterület-foglalási engedély sem volt adható. Egy-egy ilyen példa is alkalmas annak illusztrálására, hogy az életvi­ szonyok időről időre változnak, s ezeket a jogi szabályozásnak követnie kell, ellenkező esetben nem lesz alkalmas a társadalmi folyamatok befolyásolására. Az engedélyben kötelezni kellett a közterület használóját az útburkolatok, fák, kertészeti tárgyak, csatornák, szobrok, építmények kíméletére, a használat folytán elő­ állt rongálások szakszerű és kifogástalan megszűntetésére, az eredeti állapot helyreállí­ tására. A közterület-foglalást határozott időtartamra (évre, hónapra, napra, idényre) le­ hetett engedélyezni, de a tanácsrendelet a határozatlan időre, visszavonásig érvényes engedélyezést is biztosította. Az engedély szerinti joggyakorlás szüneteltethető volt, a hatóság kérelemre meg is hosszabbíthatta annak idejét. A közterület-foglalás általában díjfizetés ellenében volt engedélyezhető, a díjak mértéke árhatósági megállapítástól függött. A tanácsrendelet foglalkozott a díjak esedé­ kességével, beszedésének vagy behajtásának szabályaival. Rendelkezett azon esetekről is, amikor a közterület-foglalás mentes volt a díjfizetés alól. Ezek közé sorolta a hon­ védségi, a tűzoltósági, a rendőrségi célú építkezéseket és létesítményeket, a mentőszol­ gálat és a posta, valamint a vasút meghatározott objektumait és berendezéseit, a köz-

224

építkezéseket, ezek körébe vonta pl. a kórházi, a szociális otthoni és más hasonló ren­ deltetésű építkezéseket, a közművek berendezéseit, az árvízvédelmi létesítményeket. Rendelkezett a közterület-foglalás megszűnéséről és az engedély megvonásáról. Ez utóbbira leginkább az szolgált alapul, hogy az engedélyes a közterületet nem a meg­ szabott módon vagy célra használta, vagy az engedély előírásait nem tartotta be, azokat nem kellő időben vagy módon teljesítette. Az engedély nélküli közterület-foglalást vagy az engedély feltételeinek megszegését a rendelet szabálysértéssé minősítette. Az újabb tanácsrendelet megalkotását az tette szükségessé, hogy az 5/1961. /III. 19./ ÉM. számú rendeletével az építésügyi miniszter kiadta az Országos Építésügyi Szabályzatot, mely országos viszonylatban meghatározta a közterület-használat szabá­ lyait. így a helyi rendezés érthetően csupán a szegedi sajátos adottságokra terjedhetett ki. Ilyenként említhetjük a tanácsrendelet azon szabályait, melyek szerint nem szüksé­ ges engedélyt kérni tüzelőszállítás, költözködés, építési vagy bontási munkák esetén, ha az anyagok, tárgyak közterületi tárolásának időtartama a tíz órát nem haladja meg. A díjfizetési előírások a korábbinál részletezőbbek, külön szabályok találhatók pl. az építkezéseknél az építtető és a kivitelező egyetemleges fizetési kötelezettségére, ha azonban a műszaki átadás-átvétel után az anyagokat, munkagépeket, felszerelési tárgya­ kat a kivitelező nem szállította el és a közterületet nem szabadította fel, a díj megfizeté­ se egyedül őt terhelte. A rendelet viszont kiterjesztette a díjfizetés alóli mentesség ese­ teit. A szabálysértési tényállások köre némileg bővült, jórészt az építkezésekkel össze­ függő szabálytalanságokat érintve. Ezt a tanácsrendeletet 1966-ban, majd 1968-ban két alkalommal is módosította a tanács. Ennek keretében megszűnt az a tilalom, mely szerint közterületen élelmiszer, gyümölcs nem árusítható, illetve ilyen célra nem adható engedély. Végül 1970-ben a rendelet egészét hatálytalanította a tanács, s az új szabályozásra éveket kellett várni. Ezen idő alatt csak az országos jogszabály, a 22/1970. /XI. 18./ ÉVM-KPM. sz. együt­ tes rendelet volt Szegeden is alkalmazható. Az új helyi rendezést 1974-ben hozta létre a városi tanács. Előírásait az együttes miniszteri rendelethez kapcsolta. Gyakorlati megfontolások folytán bővült az engedély nélküli közterület-használat lehetősége, így pl. szükségtelen volt nyomvonal jellegű lé­ tesítményekhez, feltéve, hogy elkészülésük után nem zavarják a közterület rendeltetésszerű használatát. Mentesek voltak az engedély alól a közművek (elektromos, gáz, víz, csatorna, távfűtő) vezetékeik halasztást nem tűrő helyreállítása céljára történő hibaelhá­ rítás esetén. A rendelet melléklete tartalmazta a díjszabást, a díjfizetés alól tanácsi in­ tézmények (Szabadtéri Játékok, Ipari Vásár Igazgatósága, Szolgáltató Üzem) részére adott felmentést. Ez alól fontos okból a végrehajtó bizottság is mentesíthetett, külön méltánylást érdemlő esetben pedig a közterület-használatot engedélyező hatóság is jogo­ sult volt részben vagy teljes egészében a díjfizetésre kötelezést mellőzni. A tanácsrende­ let 1974 közepe és 1990 vége között volt hatályos, az új szabályozást már az önkor­ mányzat közgyűlése produkálta 1991 elején. A közterület-használat sajátos esetével álltunk szemben, amikor valamilyen okból (építés, javítás, hibaelhárítás, stb.) a közterületet, annak felületét meg kellett bontani. Az út- és parkburkolat felbontásáról és helyreállításáról az 1/1961. számú tanácsrendelet intézkedett első alkalommal. A jogszabály elöljáróban felsorolta a szabályozás szempontjából közterületnek minősülő objektumokat (út, utca, tér, nyilvános közkert,

225

piac, és vásártér), valamint megjelölte a burkolatbontásra jogosult szerveket részben té­ telesen (pl. Gázmű Vállalat), részben pedig profiljukra utalással (építő- és szerelőipari vállalatok és szövetkezetek). A tanács az akkori kerületi tanácsi végrehajtó bizottságok feladatává tette, hogy félévenként készítsenek burkolatbontási tervet, s bontási engedélyt csak e tervbe beil­ leszthető munkákra adhatott ki a kerületi építési és közlekedési hatóság. Természetesen a rendelet kivételt tett olyan esetekben, amikor a bontás nem szerepelt ugyan a tervben, de a munka azonnali elvégzése közérdekből szükséges volt és azt káros következmények nélkül nem lehetett elhalasztani. E körbe elsődlegesen a közművek vezetékei meghibá­ sodásának elhárításával, kijavításával kapcsolatos munkák tartoztak, de bejelentési köte­ lezettség ezekre is fennállt. A rendelet a nagyobb útjavítási, építési és a villamosvágányokat érintő munkák megkezdése előtt helyszíni egyeztetést követelt meg annak érdekében, hogy a munka el­ készülte után a bontást más, egyéb okból ne kelljen ismét elvégezni. Részletes előírások voltak találhatók a burkolatbontási engedély iránti kérelemre, az engedély tartalmára és azok nyilvántartására, valamint a bontás ellenőrzésére és a munka során szükséges biz­ tonsági intézkedésekre, hiszen a munkálatok a közlekedést közvetlenül érintették. A bontásra és a helyreállításra részletes előírásokat tartalmazott a tanácsrendelet. Ez kiterjedt a kivitelezés műszaki kérdéseinek rögzítésén túl a környezet kímélő befo­ lyásolására éppúgy, mint a bontás utáni helyreállítás megoldásaira. A jogalkotó testület külön is meghatározta a munkákat végző vagy végeztető felelősségét a megfelelő kivite­ lezésért és a szakszerű, határidőre történő helyreállításért. Ennek időtartamát két hétben állapította meg a munkaárok betöltésétől számítva, elmulasztását szabálysértéssé minő­ sítette. A tanácsrendelet hét és fél évig volt hatályos, megszűntetését minden bizonnyal az indokolta, hogy új országos jogszabályok kibocsájtására került sor, melyek nyilván­ valóan befolyásolták a helyi rendezés lehetőségeit. A tanácsi közutak, a járdák és a parkterületek felbontásáról és helyreállításáról szóló 1/1969. számú tanácsrendelet a címében is, de az általános rendelkezések között adott fogalommeghatározásban is kiemelte, hogy a rendezés a tanácsi közutakra vonat­ kozik csupán, s hatálya az országos közutakra, valamint a saját használatú utakra nem terjedt ki. Útügyi hatóságnak deklarálta a közterület fekvése szerinti kerületi építési és közlekedési szakigazgatási szervet. A rendelet erősítette azt a korábban is megjelölt, de feltehetően nem kellően érvé­ nyesült elvet, hogy a burkolatbontással járó munkákat az érintett szerveknek össze kell hangolniok, s útbontással járó építés vagy javítás megkezdése előtt a közművek idősze­ rű karbantartását, korszerűsítését vagy bővítését is szükségesnek tartotta elvégeztetni. Az útügyi hatóság részére — ha az egyéb jogi feltételek ehhez adottak voltak — biztosí­ totta azt a jogot, hogy a közművek fenntartóit kötelezhette egyes munkálatok elvégzésé­ re, vagy — ha erre nem volt mód — utóbb a bontás iránti igényüket a közérdek sérelme nélkül elutasíthatta, esetleg a helyreállítást szigorúbb feltételekhez köthette. A tanácsrendeletnek azon előírásait tartjuk érdemesnek kiemelni, melyek a bontás­ nál és a helyreállításnál a környező fák és egyéb növényzet megóvására, az esetleg meg­ sérült vagy tönkrement növényi kultúra pótlására vonatkoztak. A jogalkotó arról is ren­ delkezett, hogy éjszakai órákban bontást csak közmű rendkívüli meghibásodása esetén, kárelhárítás céljából és csak a szükséges mértékben lehet végezni.

226

Mintegy hat év múlva került újból szabályozásra ez a kérdéskör. Egyes utak és zöldterületek, valamint a járdák felbontásáról és helyreállításáról a 4/1975. számú ta­ nácsrendelet az előírások korszerűsítését és az utakról, valamint a járdákról szóló orszá­ gos jogszabályok szegedi végrehajtását célozta. Szabályozta a rendelet a munkakezdési engedély szükségességének eseteit, a munka elvégzése után pedig — ha a végleges hely­ reállítás valamilyen okból nem volt lehetséges — az ideiglenes jellegű helyreállításról is intézkedett. Ha a városban új út épült, az ezt követő harmadik naptári év végéig az út­ testen bontásra engedélyt nem lehetett kiadni, a tilalom alól a végrehajtó bizottság ad­ hatott felmentést. A jogalkotó rendeletében előírta, hogy a tanácsi útügyi hatóság a kö­ vetkező év útépítési és -korszerűsítési munkáinak jegyzékét a közműveket üzemeltetők részére küldje meg, azok pedig ennek ismeretében jelentsék be a következő évi, útbontással járó terveiket. — A tanácsrendelet közel 12 éven keresztül funkcionált, az önkor­ mányzat közgyűlése 1991 végén helyezte hatályon kívül. Meg kell még említenünk e tárgykör kapcsán a zöldterület védelm éről szóló 2/1955. számú tanácsrendelet is. Ennek területi hatálya elsősorban a fásított és parkosí­ tott közterületekre terjedt ki, de a szabályozás vonatkozott az utcák fásított területére, a partfürdőre, a temetőkre, az árvízvédelmi töltésekre és erdősávokra, stb. A tanács rendeletében belterjes, illetve külterjes kezelésben lévő zöldterületeket különböztetett meg, s megjelölte a kezelésben nem részesülő belterületi részeket, tere­ ket is. A megkülönböztetés a használati mód és a gondozás eltérő megoldásával járt. Voltak persze olyan rendelkezések, főként tilalmak, melyek mindegyik területre egy­ aránt vonatkoztak, pl. lábas vagy aprójószág kihajtásának, legeltetésének kizárása, vagy pl. a járműforgalom korlátozása. A tanácsrendelet az újszegedi liget eredeti rendelteté­ sének biztosítása céljából az oda nem illő létesítmények, építmények egy éven belüli felszámolását, eltávolítását is tartalmazta. Ennek azonban már akkor sem volt sok foga­ natja, azóta pedig teljesen megváltozott ott a környezet. Sajnos, nem a liget-jelleg erő­ södött... A tanácsrendelet egyébként 1968 közepén hatályon kívül helyezésre került az Országos Építésügyi Szabályzat eltérő rendelkezéseinek hatására. 3 ./ A közterületeket érintő egyes tanácsrendeletekhez kapcsolódik az a szabályo­ zás is, mely az utcaelnevezések rendjével foglalkozik. A Minisztertanács Tanácsi Hi­ vatalának államtitkár elnöke 1/1976. /III. 15./ MT TH számú rendelkezése országos jogszabályként rögzítette az utcanév megállapításának és a nagyobb összefüggő, belte­ rületi városrészek vagy lakónegyedek elnevezésének elveit, meghatározta a hatásköri és eljárási szabályokat. E központi jogszabályhoz kapcsolódott Szegeden a tanács 1/1977. számú rendelete az utcaelnevezésről és a házszámozásról. A végrehajtási tanácsrendele­ tek szokásos szerkesztési megoldásának megfelelően ez a helyi rendelet is az országos rendelkezés egyes előírásaihoz csatlakozott, s általában nem ismételte meg az abban meglévő fogalmakat, előírásokat, csupán utalt azokra, mellőzve szó szerinti idézésüket. Az utcanév alapvető funkciójának azt tekintette a tanácsrendelet, hogy az a külön­ böző közterületek megjelölésére szolgáljon, egyúttal legyen alkalmas a földrajzi azono­ sításra és a tájékoztatás biztosítására, esetenként emléket állítson, ismereteket ter­ jesszen, s olyan szerepet is betölthet, hogy helytörténeti, néprajzi vagy nyelvi hagyo­ mányokat ápoljon. Az országos rendelkezés szerint az utcanév előtagja valamely sze­ mélynév, fogalom vagy tárgy lehet, az utótag pedig a tanácsrendelet szerint a közterület

227

jellegére utal. Az utótagok lehetséges formáit a tanácsrendelet mellékletében adta közre a jogalkotó, egyúttal meghatározta a különböző utótagok eltérő tartalmát is. A közterü­ letek megjelölésében utótagként alkalmazható volt pl. az utca, út, tér, körút, park, su­ gárút, sétány, fasor, rakpart elnevezés. A mellékletben azt is jelezte a tanács, hogy van­ nak olyan utcanévi utótagok, melyek Szeged történelme során alakultak ki, ezért to­ vábbra is használhatók, de jövőbeni alkalmazásukat lehetőleg kerülni lenne szükséges. Ilyenek pl. árok, átjáró, gát, határút, játszótér, lejtő, part, udvar. A tanácsrendelet kiemelte, hogy a végrehajtó bizottság egyes utcaneveket védetté nyilváníthat, ezeket nem szabad megváltoztatni. A felhatalmazás alapján a VB. 74/1981. számú határozatában intézkedett a védetté nyilvánításról, e körbe vonta a ma­ gyar nemzet és a munkásmozgalom nagyjairól elnevezett utcák, a szegedi nagy árvíz előtti utcák, a város történelmi emlékeit őrző, továbbá az irányjelző utcák, végül a nagy árvíz utáni újjáépítéshez segítséget nyújtott városokról elnevezett utcák, közterületek nevét. A végrehajtó bizottság határozata enyhített (más kérdés, hogy jogilag erre nem volt felhatalmazása) a tanácsrendelet kategorikusan elutasító álláspontján, s úgy fogal­ mazott, hogy a védett utcaneveket csak rendkívül indokolt esetben szabad megváltoztat­ ni. Olyan elvárást is megfogalmazott, az elnevezési gyakorlatban törekedni kell arra, hogy a város régi utcanevei fokozatosan visszakerüljenek. A tanácsrendelet részletesen kitért arra, hogy személyről történő utcaelnevezésnél milyen érdemeket lehet alapul venni. Az államtitkári rendelkezés tiltotta élő személyről az utcaelnevezést, a helyi előírás azt mondta ki, hogy személyről általában csak halála után legalább öt évvel lehetséges utcát elnevezni. Ha utcát neveztek el valakiről, a név­ adó tevékenységét ismertető emléktábla volt elhelyezhető az utca kezdetén a végrehajtó bizottság rendelkezésétől függően. Az országos jogszabály az utcanév megállapítását a végrehajtó bizottság hatáskörébe utalta, s elrendelte, hogy az igazgatási szakigazgatási szerv utcanévjegyzéket vezessen. Kimondta azt is, hogy a városrészek vagy lakónegye­ dek elnevezése az utcákéhoz hasonló elvek szerint történhet. Végül intézkedett az utca­ névtáblákról és az ingatlanok számmal történő ellátásáról. Az utcanévtáblákat a tanácsrendelet szerint egységes formában kellett elkészíteni, az erre vonatkozó leírás a rendelet mellékletét képezte. Kihelyezésük, karbantartásuk és pótlásuk tanácsi feladatot képezett. A szegedi rendelet előírta, hogy az utcanévtáblának az utcanév elő- és utótagját kell tartalmaznia, s ki kell függeszteni mindkét oldalon az utca kezdetén és végén, valamint minden betorkoló utcánál. Új utcaelnevezés esetén egy évig a régi táblát eredeti helyén meg kellett hagyni az új tábla mellett, megfelelő jelzéssel ellátva. Az ingatlanokat házszámtáblával a tulajdonos, illetve a kezelő volt köteles ellátni, az építési hatóság által meghatározott leírásnak megfelelő formában. A tanácsrendelet megállapította az épületek és telkek számozásának, a házszámtáblák elhelyezésének el­ veit. Szeged középpontjának a belvárosi Tisza-hidat kellett tekinteni, a főútvonalak épületeinek számozása innen a város külső része felé haladva történt. A mellékutakon a számozás a főútvonalnál kezdődött. Kétoldalas utcánál a számozás a jobb oldalon a pá­ ratlan, a bal oldalon pedig a páros számokkal történt. A terek ingatlanainak számozását az óramutató járásával ellentétes irányban emelkedő sorrendben kellett elvégezni. Ren­ dezést kapott a kialakult számozás után megosztott, illetve egyesített ingatlanok megje­ lölésének rendszere is. 228

Említést érdemel a tanács rendeletének az a szabálya, hogy utcanév-, vagy ház­ számváltozás esetén a lakókat külön bejelentési kötelezettség nem terhelte, a nyilvántar­ tásokba, illetve igazolványokba az érintett tanácsi szerv a módosult adatokat hivatalból vagy kérelemre átvezette. A tanácsrendeletet és a végrehajtását szolgáló végrehajtó bizottsági határozatot 1991. december 31-ével helyezte hatályon kívül a városi önkormányzat, s egyúttal meg­ állapította a közterületek elnevezésének új szabályait. 4./ Az 1971 februárjában kiadott országos jogszabályok a korábbi jogi rendezés­ hez viszonyítva merőben új módon állapították meg a lakáshoz jutás és a lakásbérlet kérdéseit, bevezették a lakásépítési hozzájárulást és a lakáshasználatba vételi díjat, meg­ határozták a lakbéreket, valamint az albérleti és ágybérleti díjakat. A tanácsok részére a jogalkotó egyúttal felhatalmazást adott arra, hogy a központi rendelkezések helyi végre­ hajtásának szabályait rendeletben megállapítsák. Erre figyelemmel alkotta meg a szege­ di tanács az egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról szóló 1/1971. számú ren­ deletét, mely a helyi lakásgazdálkodás, valamint a lakásügyi igazgatás legfontosabb vo­ natkozásait volt hivatott szabályozni. Az országos lakásügyi jogszabályok az akkori gazdaságirányítási rendszer reformjának keretében az állampolgárok viszonylag széles körét érintették, s addig nem ismert nagyságrendű feladatokat róttak a tanácsi szervekre is. A tanácsrendelet a lakásügyekkel kapcsolatos helyi fogalommeghatározások után rögzítette a lakáselosztási terv tartalmát. A tanács felhatalmazta a végrehajtó bizottsá­ got, hogy külön megállapodás alapján közületi szervek részére bérlő-, illetve vevőkivá­ lasztási jogot biztosítson, a kedvezményezett szervezet ennek ellenértéke fejében a ta­ nács fejlesztési alapja javára, a további lakásépítkezések anyagi hozzájárulásaként meg­ határozott összeget volt köteles fizetni. A helyi jogi rendezés kiterjedt a különböző kategóriájú (tanácsi bér-, tanácsi értékesítésű, illetve szövetkezeti és takarékpénztári építésű társas) lakásokra való igényjo­ gosultság feltételeinek rögzítésére, ezek értékelésénél a lakásigénylő és családtagjai jö ­ vedelmi viszonyai, vagyoni és szociális helyzete volt meghatározó. A lakásigényében közölt adatok feldolgozására és értékelésére pontrendszert és számítási táblázatot adott közre a tanácsrendelet, e szerint kellett elvégezni az igénylők besorolását az egyes la­ kásformákra, valamint az egymás közötti rangsorra. A rendelet értelmezte a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz kapcsolódó fogalmakat és értékhatárokat. Jelentősek voltak a tanácsrendeletnek azok a megállapításai, melyek a lakásigény mértékére vonatkoztak. E téren a többletszobára jogosultság feltételeit sorolta fel a jog­ alkotó tanács, az egészségi állapotot, a családi körülményeket, a foglalkozást, illetve a betöltött munkakört, tevékenységet tekintette ilyen szempontból meghatározó tényező­ nek, és ebben a körben adott eligazítást az igénylők és az eljáró lakásügyi szervek ré­ szére. A lakásigényléshez a helyi jogszabály igénylőlapot rendszeresített, melyhez kü­ lönböző igazolásokat kellett csatolni. Úgy rendelkezett, hogy az igénylő a személyi kö­ rülményeiben időközben bekövetkezett jelentős változásokat (ezeket külön fel is sorol­ ta) köteles a lakásügyi szervhez 15 napon belül bejelenteni. Ha ezt elmulasztotta és en­ nek folytán jogtalan előnyhöz jutna, az igénylőt törölni kellett az esedékes besorolás-

229

ból, s kérelmét mint új igénylést csak a következő évben lehetett újra sorolni. Ha figye­ lembe vesszük, hogy az igénylések száma évről évre nőtt, ez a szankció meglehetősen szigorú következményeket eredményezett. A tanácsrendeletben külön fejezet foglalkozott a lakásigénylők és a különböző tar­ talmú igénylések nyilvántartásával. Ennek alapján vált lehetővé az egyes lakásellátási formák szerint elkülönített igénylések számítógép alkalmazásával történő évenkénti so­ rolása. Az ehhez szükséges értékrendet a végrehajtó bizottság állapította meg. A tanácsrendelet kitért a kielégítési sorrendnél alkalmazandó elsőbbségi okokra (veszélyeztetett körülmények között élők, lakással egyáltalán nem rendelkezők, többgyermekes csalá­ dok, stb.), s előírta, hogy a lakások többségét fizikai és a termelést közvetlenül irányító műszaki dolgozók, legalább 20 %-át pedig fiatal házasok részére kell biztosítani. Az évenként összeállításra kerülő névjegyzéket közszemlére kellett bocsájtani, erre bárki észrevételt tehetett, amit a lakásügyi hatóság megvizsgált és szükség szerint intézkedett. Ezt követően került a névjegyzék a végrehajtó bizottság elé, e szerv azt az első negyed­ évben köteles volt megtárgyalni és elfogadásáról dönteni. A jóváhagyott névjegyzéket ugyancsak nyilvánosságra kellett hozni. A lakáskiutalás, illetve értékesítés a jóváhagyott névjegyzék szerint történt, mégis úgy, hogy a lakásügyi hatóság intézkedése előtt tartozott az igénylő körülményeit a helyszínen megvizsgálni. Ha a besorolást lényegesen befolyásoló eltérést tapasztalt, jo­ gosult volt őt a névjegyzékből törölni, s erről határozatban intézkedni. Külön társadalmi ellenőrzési megoldást is tartalmazott a tanácsrendelet, erre a cél­ ra lakásügyi társadalmi bizottság életre hívásával és működtetésével. E bizottság 45-65 főből állt, tagjai a végrehajtó bizottságtól kaptak megbízást, a bizottság szervezetére és tevékenységére vonatkozó alapelveket ugyancsak a rendeletben rögzítette a tanács. Döntő feladatként jelölte meg a lakásra jogosultság megállapításában, a lakásigénylés adatainak, az igénylők lakáskörülményeinek és az igénylőkre vonatkozó bejelentések­ nek a kivizsgálásában való közreműködést, továbbá a lakásügyi hatóság ügyfélfogadá­ sán történő részvételt. A társadalmi bizottság javaslattételi joggal rendelkezett a lakás­ ügyi hatóság irányában, s természetesen a végrehajtó bizottsághoz is eljutottak észrevé­ telei. A lakásügyi tanácsrendelet részletesen szabályozta a lakáshasználatba-vételi díj csökkentésének feltételeit, arra vagy annak egy részére részletfizetési kedvezmény biz­ tosítását, esetleg fizetési halasztás megadását, s kitért az országosan megállapított lakbér mértéke csökkentésének eseteire is. A tanács három év elteltével 1/1974. számú rendeletével a lakásellátás kérdései­ ben új szabályozást produkált, s az eltelt időszakban szerzett tapasztalatokra figyelem­ mel finomította előírásait a nélkül, hogy a korábbi rendeletet ez alapjaiban érintette volna. Az új megoldások közül említést érdemel, hogy a lakáselosztási tervben a munkások részére biztosítandó lakásokat külön fel kellett tüntetni, s az elosztható laká­ sok 10 %-ában maximálta a tanács a bérlő- és vevőkiválasztás céljára biztosítható lakások mennyiségét. A lakások elosztásánál néhány lakáspolitikai célt külön is megje­ lölt, így pl. azt, hogy az eredetileg üzlet céljára épült, de lakásnak használt helyiségeket fokozatosan ki kell üríteni, váltólakások biztosításával elő kell segíteni a városrekonst­ rukciót. Törekedni kell a pincelakások, a társbérletek és a szociális követelményeknek meg nem felelő lakások felszámolására, a tanácsi intézményekben lévő lakások eredeti

230

rendeltetésük céljára történő visszaadására, a házfelügyelői szolgálati lakások biztosí­ tására. A bérlő- és vevőkiválasztási jog ellenértékét msenként fix összegben határozta meg a rendelet, s kimondta: ha a közületi szerv az előző évben 100 ezer forinton felüli értékű társadalmi munkát végzett a tanácsi feladatok támogatására, a kiválasztási jog el­ lenértéke 50 %-áig kedvezményben részesülhet. Az új előírás szerint a tanács a külön­ böző lakásellátási formákra jogosultság feltételeit három évenként újra megállapította. A lakásügyi társadalmi bizottság létszámát 25 főben rögzítette azzal, hogy tagjainak megbízatása 2 évre szól. Ezt a rendeletet 1976-ban és 1980-ban kisebb mértékben mó­ dosította a tanács, majd ez utóbbi változtatást követően egy év múlva bocsájtott ki új helyi rendeletet. Időközben azonban még jelent meg egyéb helyi rendelet is lakásügyi témában. A 8/1974. számú tanácsrendeletben a lakásellátási form ákra jogosultság feltételeit álla­ pította meg a tanács a tanácsi bérlakásokra, a tanácsi értékesítésű lakásokra és az OTP beruházásában épülő társasházi lakásokra vonatkozóan. Mindhárom kategóriánál a jöve­ delmi és vagyoni viszonyok szerint különböztetett a jogalkotó. 1978-ban a 3-as számú tanácsrendelet az értékhatárokat módosította, az 1980. évi új rendezés is a korábbiaktól eltérő összegszerűségeket rögzített, de tanácsi bérlakásra jogosultságát — jövedelmi és vagyoni viszonyaitól függetlenül — elismerte a gyermekét egyedül nevelő és eltartó személynek, valamint az egyedülálló nyugdíjasnak, illetve nyugdíjas házaspárnak. A kormányzati tényezők ez időtájt elhatározták a lakásépítés fejlesztését, és a la­ káselosztás új rendszeréről is véleményt mondtak. Ez az állásfoglalás különösen arra irányult, hogy a fiatal házasok és az egyedülállók kulturált, de mégis olcsó elhelyezés­ hez jussanak jogos lakásigényük kielégítéséig is. Ezért a 4/1976. számú rendeletében a szegedi tanács Fiatalok O tthonának alapítását mondta ki, s meghatározta az otthonban történő elhelyezéssel kapcsolatos legfőbb célkitűzéseket, valamint az elhelyezés feltéte­ leit. A jogalkotó átmeneti elhelyezésnek szánta az otthonba költözést, erre azok a fiatal házasok, esetenként egyedülállók kaptak lehetőséget, akik vállalták, hogy lakásépítő szövetkezetbe tagként belépnek, rendelkeznek az ehhez szükséges megtakarítással (leg­ alább 15 ezer forinttal) és havonta ezer forintos előtörlesztésre hajlandók. A tanácsrendelet szerint a Fiatalok Otthonának lakóegységei nem minősültek la­ kásnak, s azokra a Polgári Törvénykönyvnek a dolgok bérletére vonatkozó előírásait kellett — a rendeletben jelzett eltérésekkel és kiegészítésekkel — alkalmazni. Az Otthon fenntartásáról, a közös használatú helyiségek és területek takarításáról az Ingatlankezelő Vállalat gondoskodott, s beszedte a lakóegységenként megállapított bérleti díjat, havi 400,-Ft-ot. Ez a kapcsolódó szolgáltatások (központi fűtés, melegvíz, felvonó, stb.) el­ lenértékét is magába foglalta. Az Otthon bérlőit a lakásügyi hatóság jelölte ki, közöttük külön kategóriát képez­ tek a város egészségügyi intézményeiben dolgozók, valamint a támogatásra érdemes művészek és sportolók. A tanácsrendelet részletezte, hogy a bérlőt milyen jogok illetik meg, s melyek az őt terhelő kötelezettségek. Az Otthonban elhelyezés határozott időre, legfeljebb 5 évre szólt, amit egy alkalommal 2 évvel meg lehetett hosszabbítani. Rész­ letes előírások intézkedtek a bérlet megszűnéséről. A kezdeti tapasztalatok gyakorlati hasznosítását célozta a 2/1977. számú tanácsrendelettel megvalósított módosítás. Ezek közül említést érdemel: a jövedelmi és va-

231

gyoni viszonyoktól függően írta elő a tanács, hogy az Otthonban elhelyezett személy mikor tartozik tanácsi értékesítést! lakást vásárolni, illetve az akkor ismert akciók kere­ tében lakást építeni. Az új rendelkezések közül utalunk a végrehajtó bizottság azon kö­ telezettségére, mely szerint az éves lakáselosztási tervben az Otthonban lakók lakásigé­ nyének végleges kielégítésére külön keretet tartozott biztosítani. A Fiatalok Otthonáról szóló szabályozást még 1979-ben, majd 1980-ban is módo­ sította a tanács, végül 1981-ben bekövetkezett e tanácsrendeletek hatályon kívül helye­ zése. Ekkor adta ki a tanács 1/1981. számú rendeletét az egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról és a lakásgazdálkodásról címmel, melyben önálló fejezetben megállapí­ totta az otthonházakra vonatkozó rendelkezéseket is. E fogalom alá tartoztak az úgyne­ vezett garzonházak, valamint a Nyugdíjasok Háza. A garzonházban lévő lakások bérlő­ jévé a végrehajtó bizottság fiatal házasokat, pályakezdő fiatalokat, egyedülállókat jelöl­ hetett ki a lakáskiutalási névjegyzék adatai alapján. A határozott időre szóló használat esetén lakáshasználatba-vételi díjat nem kellett fizetni, de kiköltözéskor ilyen esetben pénzbeli térítés sem járt. A tanácsrendelet megszabta, hogy a bérlő házastársán és a gyermekén kívül a lakásba mást nem fogadhat be, a használat jogát másra nem ruház­ hatja át és az esetleges lemondás is csak a lakásügyi hatóság javára szólhatott. A Nyugdíjasok Háza lehetett e célra épített vagy kijelölt lakóépület, de egy épület lépcsőháza is. Az itt lévő valamennyi lakás csak nyugdíjasok vagy az öregségi nyugdíjkorhatárt elért személyek határozatlan idejű elhelyezésére szolgált. A nyugdíjasházi la­ kásoknál megszervezték a házi szociális gondozást is, melynek módját, formáját és mér­ tékét a tanácsi egészségügyi osztály által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzat­ ban rögzítették. Az 1/1981. számú tanácsrendeletnek lényegében az otthonházakra vonatkozó ren­ delkezései jelentettek igazában a korábbitól eltérő szabályozást, bár néhány új rendelke­ zést is lehetett abban találni. Több vonatkozásban új elemeket tartalmazott a lakáselosz­ tási tervről szóló rész, ez által a tanács igényjogosultság elismerésénél igyekezett a vég­ rehajtó bizottság mozgásterét különböző arányok kötelező megállapításával befolyásol­ ni. Történt kezdeményezés a lakásügyi döntések társadalmi ellenőrzésének erősítésére pl. azzal, hogy az éves lakáselosztási tervjavaslatát a végrehajtó bizottság elé terjesztést megelőzően véleményeztetni volt szükséges a megyei szakszervezeti szervvel, a városi ifjúsági szervezettel és a lakásügyi társadalmi bizottsággal is. A jogalkotó a lakásellátási formákra jogosultság általános kritériumai mellett fel­ sorolta azokat a körülményeket, amikor a tanácsi bér-, illetve a tanácsi értékesítésű la­ kásra jogosultság elismerésénél az igénylők vagyoni és jövedelmi viszonyait nem kellett figyelembe venni, mert a kedvezményes elbírálást valamilyen méltánylást érdemlő tár­ sadalmi indok alátámasztotta (pl. az igénylő nem lakás céljára szolgáló helyiséget lakás­ sá átalakít, s ezáltal a lakásalapot növeli). A lakásalap növelésének elősegítését szolgálta a tanácsrendelet azzal is, hogy taná­ csi bérlakás volt juttatható annak az igénylőnek, aki az erre kijelölt lakás helyreállítását vállalta, ennek feltétele volt, hogy a helyreállítás költsége a lakás használatbavételi díjá­ nak kétszeresét meghaladja. Lakásigénylés benyújtására a tanácsrendelet szerint most már csak az volt jogo­ sult, aki ténylegesen szegedi bejelentett lakásában lakott, vagy szegedi szervvel állt munka- vagy tagsági viszonyban, illetve itt szerzett nyugdíjjogosultságot. E megszigo-

232

rítást — melynek alkotmányos alapja minden bizonnyal már akkor is támadható volt — feltehetően a városba történő nagymérvű beáramlás ellensúlyozása indokolta. A tanácsrendelet tovább finomította a lakásügyi társadalmi bizottságra vonatkozó szabályokat. A bizottság megbízatása a tanácsi ciklusnak megfelelően öt éves időtartam­ ra szólt újból, tagjaiból munkacsoportot alakíthatott, a helyszínelési munkákra pedig aktívákat vonhatott be. A helyi rendelet előírta a végrehajtó bizottság részére történő beszámolási kötelezettségét, viszont lakásügyeket érintő tárgyaláshoz a bizottság elnö­ két a VB. tartozott meghívni. Szerepét erősítette az az előírás is, hogy ha a lakásügyi hatóság által összeállított névjegyzék-tervezettel nem értett egyet, a vitában a végrehajtó bizottság döntésére volt szükség. Ez a tanácsrendelet szintén foglalkozott a lakások kiutalásával összefüggésben lé­ vő díjak elengedésével, mérséklésével és más kedvezmények biztosításával, valamint a lakbérek csökkentésével. A tanács kimondta, hogy a jövőben a lakásigényléseket öt évenként meg kell újítani. A mintegy másfél évig hatályos rendeletet az 5/1982. számú tanácsrendelet váltot­ ta fel 1983 elejétől. Ebben a jogalkotó fenntartotta a korábbi rendezés bevált megoldá­ sait, az új szabályozás inkább azt a törekvést tükrözte, hogy a gyakorlat legyen alkal­ mas az új helyzetekben szükséges reagálásra. Ezért a rendelet ismertetésénél csupán utalni lehet a helyi jogszabály egyes új elemeire, mintsem megkísérelni annak egésze bemutatását. A lakáselosztási tervben kívánalomként jelentkezett, hogy külön kellett tervezni lakások biztosítását bírói ítéletek vagy hatósági határozatok végrehajtására, lépcsőzetes lakáscserék lebonyolítására, minőségi lakáscserékre. A különböző lakásellátási formák­ ra jogosultság szempontjából figyelembe vehető jövedelmi és vagyoni értékhatárokat új összegben határozta meg a tanács, ezek merev alkalmazását oldotta azzal, hogy kisebb mértékű túllépést a besorolásnál figyelmen kívül lehetett hagyni. Bérlő-, illetve vevőki­ jelölési jogot biztosított a tanácsrendelet a városi mellett a megyei végrehajtó bizottság részére is. Az otthon-házak köre e jogszabály alapján bűvült a szobabérlők háza külön kate­ góriájával. így most már a garzonház és a nyugdíjasok háza mellett ez is sajátos elhe­ lyezési lehetőséget biztosított. A tanácsrendelet bevezette az előtakarékosság intézmé­ nyét a végleges elhelyezés anyagi feltételeinek eléréséhez, másrészt lakásigénylési leté­ tet rendszeresített. Ennek összege az igényelt lakás jellegétől és az igényjogosultságtól függően változott, a letétet az OTP kezelte. A tanács rendelkezett a lakásigénylések idő­ szakos megújításáról, sőt a jövőre vonatkozóan — az előírás szerint — ezt öt éves idő­ közönként rendszeresen végre kellett hajtani. Külön szabályokat tartalmazott a rendelet az üres lakásokkal kapcsolatos eljárá­ sokra, hiszen itt még fenntartási költségek is jelentkeztek, melyek viselését rendezni volt szükséges. A tanács lehetővé tette, hogy az IKV részére a lakáscserék szervezett elősegítésére lakásokat adjon át a lakáshivatal, s elveket rögzített a cserében érintett la­ kások értékesítésére. Ez a tanácsrendelet foglalkozott az állami bérlakások elidegeníté­ sével kapcsolatban néhány kérdéssel, így azzal is, hogy mely házak esetében kell meg­ tagadni az értékesítést.

233

Egy év múltán 4/1983. számú rendeletében több kérdésben módosító szabályokat fogadott el a tanács, a kiegészítő előírások közül említést érdemel az a paragrafus, mely a tetőtérbeépítés és az emeletráépítés rendjét tartalmazta. Meghatározó volt az építési lehetőség pályázat útján történő elnyerése, a rendelet természetesen részletszabályokat is adott. A 2/1984. számú tanácsrendelet szintén kiegészítette az alaprendeletet, s külön szabályokat határozott meg a fiatal házasok, valamint a két- vagy többgyermekes csalá­ dok támogatására. A jogalkotó rögzítette a vissza nem térítendő helyi állami (tanácsi) támogatás feltételeit, formáját és mértékét, a juttatás módját és esedékességét. E kérdé­ seket utóbb a 2/1985. számú rendeletében újból szabályozta a tanács, másrészt rendel­ kezett a bérleti jogról a lakásügyi hatóság részére történő lemondás esetén fizetendő té­ rítés összegéről és a lakásvisszaadás egyéb vonatkozásairól. A tanácsrendszer idején az utolsó átfogó lakásügyi szabályozást az 5/1986. számú tanácsrendelet adta. E helyi jogszabállyal kapcsolatban is azt kell mondanunk, hogy a korábbi lakásgazdálkodási rendelkezések korszerűsített változatának tekinthető. Arra természetesen nincs lehetőség, hogy az eltérő megoldásokat a jelen feldolgozás kereté­ ben bemutassuk, ez csak egy kifejezetten lakásügyi kérdéskör elemzése keretében lehet­ ne indokolt. Talán mégis érdemes a rendelet egyik új elemére rámutatnunk, ez pedig a tanácsi rendelkezés alatt álló lakótelkekkel való gazdálkodás témája. A rendeletben a ta­ nács kimondta, hogy a lakótelkek felhasználására és elosztására éves tervet fogad el a végrehajtó bizottság. A telek biztosítása igénylés alapján történik, egyúttal meghatároz­ ta a tanács, hogy kik jogosultak telekigénylésre, illetve juttatásra, s milyen eljárási sza­ bályokat kell érvényesíteni. A 2/1988. számú rendeletben egységes szerkezetben tette közzé a jogalkotó az in­ dokolt módosításokat is magába foglaló helyi lakásügyi szabályozást, amit azután még három alkalommal módosított. A legutóbbi ilyen rendelet 1989 májusától volt hatály­ ban. A tanácsrendszert követően a városi önkormányzat testületé, a közgyűlés 1992. közepén bocsájtott ki lakásügyben rendeletet, s ekkor szűnt meg a tanács által tett ilyen tárgyú helyi szabályozás. 5./ Ha visszatekintünk a tanácsrendszert megelőző időszak helyi jogalkotási pro­ duktumaira, tapasztalhatjuk, hogy a lakóépületek és lakások, valamint a lakóházakban lévő egyéb célra szolgáló helyiségek használatát a polgári önkormányzatok szabályozási körükbe vonták. Feldolgozásunk megfelelő helyén magunk is utaltunk már arra, hogy az 1956. évi országos felülvizsgálat érintette a lakóházak rendjéről szóló korábbi sze­ gedi szabályrendeletet, ami akkor hatálytalanná vált. A tanács e tárgyban végül 1959 elején alkotott 1. sorszámozással rendeletet, annak bevezetőjében megfogalmazott célok — a lakók egymás iránti kölcsönös megbecsülése, az együttélési követelmények betartá­ sa és a tulajdon védelme — érdekében. A jogalkotó a házirend hatályát az állami és a személyi tulajdonban álló vala­ mennyi lakóházra, és az ott állandóan vagy ideiglenesen tartózkodó minden személyre kiterjesztette. Kivette azonban e körből azokat az épületeket (diákotthonok, laktanyák, munkásszállók, irodaházak, iskolák, üzemek, stb.), melyekben nincs lakás, vagy az ott lakók döntő többsége nem bérleti jogviszony alapján él az objektumban. A tanácsrende­ let a házirend betartását mind a bérlők, mind pedig a kezelő vagy tulajdonos kötelessé-

234

gévé tette, a lakóbizottságok részére pedig a szabályok betartásának ellenőrzését szabta feladatul. A házirendben megtalálhatók voltak a bérlemény használatának részletes szabá­ lyai. Ezek közül említést érdemelnek azok a rendelkezések, melyek a leltár szerinti át­ adást és átvételt szabályozták a bérleti jogviszony kezdetén és megszűnésekor, továbbá a helyiségek, berendezések és felszerelési tárgyak gondos használatára, karban- és tisz­ tán- tartására vonatkoztak. Részletes rendelkezéseket találunk a bérlemények és a közös használatra szolgáló helyiségek, területek takarítására, a szemét házon belüli gyűjtésére, a bérleménynek a bérlőt terhelő javítási munkálataira. Részletező megfogalmazással a tanács arra is kitért, hogy melyek a különösen tilalmazott tevékenységek, ezek ugyanis vagy a bérlemények állagát rongálják, vagy esetleg egyéb jogszabályi rendelkezésekbe ütköznek. Hasonló módon szabályozta a közös célra szolgáló helyiségek és területek haszná­ latát, elöljáróban pedig az e körbe tartozó fogalmakat (pl. mosókonyha, lépcsőház, ud­ var) konkretizálta. Rendelkezett a padlás és a pince állandó zárva tartásáról, illetve az itt lehetséges tevékenységekről, a mosókonyha használatáról, a ház udvarán vagy kert­ jében megkívánt magatartásról. Foglalkozott a házfelügyelővel szembeni követelmé­ nyekkel, megszabta fontosabb kötelességeit. Végül utalt a tanácsrendelet azokra.a kér­ désekre, melyekre országos jogszabályok, vagy külön tanácsrendeletek irányadók. A házirend megszegését szabálysértéssé minősítette, ismételt esetben olyan oknak fogta fel, amely a bérbeadót a bérlet felmondására is jogosulttá tette. Előírta, hogy a háziren­ det és a tűzvédelmi szabályokat a lakóházakban ki kell függeszteni. E témában a következő átfogó jogi rendezést a 3/1965. számú tanácsrendelet adta, ennek kialakítására már meghatározónak lehet minősíteni az évtized kezdetétől hatályos Polgári Törvénykönyvet. Ezért a házirendben a bérleti jogviszony különböző elemei kapcsán utalások voltak találhatók a PTK. szabályaira, a tanácsrendelet személyi és tár­ gyi hatályának megállapításánál is pontosabb fogalmazásokkal operált a tanács. Erőtel­ jesebb rendelkezésekkel igyekezett a jogalkotó kiemelni a csend védelmének fokozot­ tabb jelentőségét, s a városkép megóvására irányult az a kitétel, hogy közterületre néző ablakban ágy-, vagy ruhaneműt és élelmiszert nem szabad tartani. (Más kérdés, hogy az akkor lassan beinduló lakásépítés vajon megfelelő megoldást biztosított-e pl. a bérlemé­ nyen belüli ruhaszárításra?) A helyi rendeletek előírásaiból gyakran meg lehetett állapítani, hogy adott idő­ szakban milyen jellemző problémákat igyekezett a jogalkotó megoldani. A most vizs­ gált házirendben e miatt kapott hangsúlyt, hogy garázs, vagy járműtároló hiányában a bérbeadó milyen feltételek mellett engedélyezhette a lakóház kapualjában vagy udvarán személygépkocsik, motorkerékpárok tárolását, és mik az engedéllyel rendelkező járműtulajdonosok fontosabb kötelességei. A házirend hasonló megfontolások alapján a ko­ rábbinál részletesebben fogalmazta meg a bérbeadót terhelő munkálatokat, viszont a bérlemények használatának ellenőrzésében rögzítette jogait, ezek gyakorlásához a lakó­ bizottságok szerepét erősítette. Bár a jelzett rendeletet 1967-ben kis mértékben módosította a tanács, a szabályo­ zás mintegy tíz évre megadta a lakóházak használatának feltételeit, természetesen az or­ szágos jogi normák keretei között. Helyileg új rendelkezésként jelentkezett a 3/1975. számú tanácsrendelet, mely egy 1986. évi, csupán részletkérdéseket érintő módosítá-

235

sokkal viszonylag sokáig hatályos volt. Az 1995-ben bekövetkezett kiiktatására feltehetően az új lakásügyi törvény ösztönözte az önkormányzat testületét. E megjegyzések ellenére indokoltnak látjuk, hogy a házirend egy-két új előírására felhívjuk a figyelmet. Hatósági és bérbeadói engedélyt követelt meg a rendelet a bérle­ ményhez tartozó erkélyre és ablakra felszerelésre kerülő rácsok esetében, bár ezeket a bérlő élet- vagy vagyonbiztonság okából és saját költségén végeztethette. A nyílászárók külső részeit, a rácsokat, az erkély és a terasz falait csak az építésügyi hatóság által meghatározott színűre szabad festeni. A házirendben továbbra is nagy szerepet kapott a közös épületrészek használatá­ nak szabályozása. Az udvaron és a kertben a növényzet védelmét hangsúlyozta, megha­ tározta a gyermekek játszó- és tartózkodási helyét, ottlétük idejét pedig a lakóbizottság is jogosult volt megállapítani, legkésőbb este 20 óráig. Ezeken a részeken, valamint műemléki épületekben gépjármű-tárolás nem biztosítható. Fóliasátort vagy egyéb más ideiglenes létesítményt sem szabad felállítani tárolás céljára. A lakók többségének nyi­ latkozata alapján és a lakóbizottság javaslatára a bérbeadó az épület kapuját a kötelező­ en megállapított időtartamtól eltérően, akár egész nap zárva tarthatta. A bérlők tájéko­ zottságát volt hivatott szolgálni az az előírás, mely szerint a bérleti szerződés megköté­ sekor a házirend egy példányát a bérbeadó köteles részükre átadni. A lakóépületek fenntartása, használata és rendje szempontjából az idők folyamán fontos szerephez jutottak a házfelügyelők. Erre utal az a körülmény is, hogy országos jogszabályok (34/1958./V.21./ Korm. és 7/1958./V .26./ Mü.M. rend.) a Munka Tör­ vénykönyvének a házfelügyelőkre történő alkalmazását kiegészítésekkel és módosítá­ sokkal írták elő, s e sajátos jogi rendezéshez csatlakozott a szegedi városi tanács 1/1960. számú rendelete a h ázfelü gyelők m unkaviszonyával kapcsolatos kérdések szabályozásával. Kimondta, hogy a tíznél több bérleményből álló lakóépületben általá­ ban házfelügyelőt kell alkalmazni, a helyi adottságokra tekintettel azonban ettől el lehe­ tett térni. Rendelkezett a jogszabály az úgynevezett második házfelügyelő és a házi ta­ karító alkalmazásáról is. Megszabta a házfelügyelővel szembeni alapvető követelménye­ ket (egészségügyi megfelelőség, nagykorúság, büntetlen előélet, kisebb házi javítási munkákra való alkalmasság). A munkavállalók szempontjából lényeges kérdések ugyan­ csak szerepeltek a tanácsrendeletben: írásos munkaszerződés, munkabér, szabadságidő, helyettesítés, és más munkajogi tartalmú rendelkezések mellett rögzítette, hogy termé­ szetbeni szolgáltatásként a munkakörrel kapcsolatos szolgálati lakás és áramdíj térítés il­ leti meg a házfelügyelőt. A külön munkákért (felvonókezelés, kapunyitás, stb.) járó díjazás tekintetében külön jogszabályi rendelkezésre utalt. Részletes előírások voltak találhatók a munkaviszony megszűnésekor a szolgálati lakás kiürítésére. Közismert, hogy a rendezés ellenére igen sok jogvita volt ezzel kapcsolatban, s az előírásokat az esetek jelentős részében még bírói vagy hatósági úton sem lehetett betartani, érvényre juttatni. A házfelügyelők feladatairól a tanácsrendelet meglehetősen terjedelmes szabályo­ zást adott. A bérlők érdekeinek és zavartalan együttélésének előmozdítását éppúgy fela­ dataként jelölte meg, mint a lakóház és felszerelései kíméletes, takarékos használatának biztosítását. A lakóépület felügyeletével, rendben és tisztántartásával kapcsolatos összes teendő reá hárult. Ő maga családtagjaival együtt tartozott a lakók iránt tárgyilagos, elő­ zékeny, udvarias és nyugodt magatartást tanúsítani. Feladatait a jogalkotó a ház kezelé-

236

sével, a takarítási és tisztántartási teendőivel, a bérlőkkel való érintkezéssel és egyes nyilvántartási munkákkal kapcsolatban részletezte. Rendelkezett a lakóbizottság és a házfelügyelő munkakapcsolatairól is. Végül kimondta, hogy ahol nincs házfelügyelő, a részére megállapított feladatok ellátásáról a tulajdonos vagy kezelő köteles gondoskod­ ni. A tanács majdnem egy évtized múlva, az 1/1968. számú rendeletében intézkedett a lakóházak házfelügyelőinek feladatairól, s a bevezetőben jelezte, hogy munkaviszo­ nyukra országos jogszabályok irányadók. A rendelkezések között már olvasható utalás az IKV háztömb-gondnoki rendszerére, a kijelölt állami lakóházakban ugyanis ennek révén látták el a házfelügyelőkre megszabott feladatokat. Teendőiket a rendelet aprólé­ kos felsorolással részletezte. Igazán nem a jogalkotó gondosságán múlt, hogy ezen elő­ írások sok helyen csak csekély mértékben valósultak meg. Az állami tulajdonú lakásokra vonatkozó országos jogszabályok közül a 70-es évek elején a 17/1972. /X.13./ ÉVM. számú rendelet egyes házkezelői szolgáltatások ellátásáról intézkedett. A tanács Szegeden is rendeletet alkotott ennek végrehajtására, a 2/1975. számú rendeletével egyúttal megszüntette a házfelügyelők feladatairól szóló szabályozást. A tanács meghatározta, hogy ki, illetve mely szerv minősül kezelőnek, hiszen a szolgáltatások ellátása ezekre hárult. Utalt arra is, hogy a kezelő az országos jogszabályban jelzett szervezeti formák valamelyikének alkalmazásával végezheti el e feladatait, ezek jellegére és a lakóépületek adottságaira figyelemmel volt ez megválaszt­ ható. A bennlakó házfelügyelő mellett háztömb-felügyelőség is létrehozható volt, de ki­ sebb házakban szolgálati lakás nélküli alkalmazással vagy megbízásos alapon is gondos­ kodni lehetett a házkezelői teendőkről. A tanácsrendelet a házkezelői szolgáltatások közül részletesen szabályozta az épü­ lettel kapcsolatos tisztántartási, szemétgyűjtési követelményeket, rendelkezett a kapu­ nyitás, a személyfelvonó-használat, egyes központi berendezések üzemeltetése, vala­ mint a közös helyiségek igénybe vételének kérdéseiről. Kitért a bérlők és az épületet felkereső más személyek megfelelő tájékoztatására, így rendelkezett arról, hogy a keze­ lő elhelyezni és megóvni tartozik a házszámtáblát, megjelölni az emeleteket és a lakáso­ kat, kifüggeszteni a lakók névjegyzékét, a lakóbizottság tagjainak nevét és lakcímét, va­ lamint azt is, hogy a házkezelést végző szervet vagy személyt hol és mikor lehet felke­ resni. Az előírások megszegését szabálysértéssé minősítette. E helyi rendelet módosítására 1986-ban került sor, amit főként az indokolt, hogy időközben — 1976-ban és 1983-ban — két új országos jogszabály is napvilágot látott, s az ezek végrehajtása során szerzett tapasztalatok igényelték a helyi előírások megváltoz­ tatását is. Itt volt olvasható az az új megoldás, hogy a házkezelői szolgáltatásokat bérlőközösségek útján is el lehet látni. Az önkormányzat közgyűlése ezt a rendeletet is hatá­ lyon kívül helyezte. 6./ A lakóházak rendjéről szóló ismertetésünkben több helyen utaltunk a lakóbi­ zottságokra a nélkül, hogy e szervezetekről részletesebben szót ejtettünk volna. Pedig a tanácsrendszer intézményei között a lakóbizottságok voltak hivatottak — egyéb szer­ vezeti formák és módszerek mellett — megtestesíteni azt az elvet, hogy a mindennapi életben az állampolgárok részt vesznek az állami feladatok megoldásában, és a társada­ lom tagjainak szerepük van az államigazgatásban. A lakóbizottságokról Szegeden az

237

1954 és 1971 között meglévő kerületi tanácsok alkottak először rendeletet, ismereteink szerint az I kerületben 1955-ben, míg a II. kerületben 1959-ben, nincs adatunk viszont arra, hogy a III. kerületben is született volna ilyen tárgyú helyi rendelet. A kerületi ta­ nácsok említett rendeletéi a városi tanács 1/1965. számú rendeletéig voltak érvényben, s ettől kezdődően Szeged egész területére egységes elvek és előírások voltak irányadók e társadalmi szervezetekre. A tanácsrendelet azt emelte ki, hogy a lakóbizottságok a lakosság által választott társadalmi szervek, melyek főként a szocialista együttélés szabályainak a lakóházakon belül való biztosítása céljából működnek és a társadalom érdekében fejtik ki tevékeny­ ségüket, elősegítve ezzel a városi és a kerületi tanácsok államhatalmi, államigazgatási és tömegszervezeti munkáját. Irányításukat a jogalkotó a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságaira bízta, ezek voltak jogosultak a lakóbizottságok működési területét is meg­ állapítani, amihez a tanácsrendelet elveket határozott meg. Ugyancsak a kerületi vbokat illette meg a lakóbizottságok tagjai számának meghatározása 3 és 7 fő között. A lakóbizottsági tagság választással keletkezett, szavazhatott mindenki, aki egyéb­ ként választójoggal rendelkezett és a lakóbizottság működési területén állandó lakása volt. A választhatók is közülük kerülhettek ki azzal, hogy csak köztiszteletben álló sze­ mélyek jöhettek számításba. Kizárta viszont a rendelet a megválaszthatok közül a házfelügyelőket, a házgondnoki (közös képviselői) teendőket ellátókat, és — bizonyos fel­ tételek esetén — a lakást bérbeadó háztulajdonosokat. A választás lakógyűlésen négy évre, nyílt szavazással történt, érvényességéhez az volt szükséges, hogy a működési te­ rületen lévő bérlemények többségéből legalább egy-egy választó legyen jelen. Ha ered­ ménytelenség miatt a választást meg kellett ismételni, ez alkalommal már a megjelentek számára tekintet nélkül lehetett érvényes döntést hozni. A tanácsrendelet részletesen rendelkezett a lakóbizottsági választásra hivatott lakó­ gyűlések előkészítéséről, azok levezetéséről, a jelölésről és a megbízással összefüggő más kérdésekről, szabályozta a lakóbizottsági tagság megszűnését, a póttagságot, az időközi választások rendjét. Fontos részei a jogszabálynak a lakóbizottságok jogait és feladatait körvonalazó előírások. Ezek közül említést érdemel a tanácstag választókerü­ leti munkájának segítése, a lakóházak rendjének fenntartásával kapcsolatos ténykedés, tanácsi megbízás alapján összeíró, adatszolgáltató tevékenység, külön felhatalmazás alapján pedig a lakókra vonatkozó nyilvántartó-könyv vezetése. Nagy hangsúlyt kapott a rendeletben a lakóbizottságoknak az IKV lakóházfenntartási munkájának észrevétele­ zési és — adott körben — ellenőrzési joga. Az akkori időszakban terjedtek el — szovjet nézetek átvétele révén — az államigazgatás társadalmasítására vonatkozó elképzelések. Erre alapozva mondta ki a tanácsrendelet, hogy a lakóbizottságok jogosultak hatósági igazolások kiadására, ezek körét a végrehajtó bizottság állapította meg. Az igazolások csak olyan tényeket tartalmazhattak, melyekről a lakóbizottságnak helyi ismeretei révén közvetlen tudomása volt, vagy amelyek valódiságáról a helyszínen meggyőződött. A tanács rendeletében külön fejezetben írta körül a lakóbizottságok működésére vonatkozó szabályokat, így az elnök és helyettese megválasztását, a tagok között a fela­ datok megosztását. Rendezte az elnök jogkörét, a bizottság működésének kérdéseit, ezek között az ülések és a lakógyűlések szabályait. A tanács, a Népfront és a lakóbizott­ ságok közti kapcsolatok érdekében lakóbizottsági felelősi rendszert alakított ki, a fele­ lős személyét a kerületi Népfront-szerv volt jogosult kijelölni.

238

A harmadik tanácstörvény hatására a tanácsi szervezet körül az állampolgári rész­ vétel szervezése és a különböző társadalmi tevékenységek előmozdítása új formákat kí­ vánt. Ennek igyekezett megfelelni a tanács is azzal, hogy 3/1973. számú rendeletében szabályozta a lakó- és utcabizottságok létrehozását, megadta a szervezetükre, feladataik­ ra és működési rendjükre vonatkozó helyi előírásokat. Utóbb 1/1979. számú rendeleté­ ben olyan változtatásokat eszközölt, melyek a korábbi rendelet mintegy öt esztendős ha­ tálya idején szerzett tapasztalatokon alapultak. A rendelet a lakó- és utcabizottságokat a lakosság öntevékeny társadalmi-érdek­ képviseleti szerveiként aposztrofálta, tevékenységüket tömegmozgalmi és szervezési jel­ legűnek minősítette. Hangsúlyozta a Népfront-mozgalom keretében végzendő mozgósí­ tó, tájékoztató és a lakosság véleményét feltáró feladataikat, a lakók érdekeinek képvi­ seletét és a társadalmi együttélés erősítését. Kiemelte másrészt a tanácsi munka segítését azzal, hogy ismertessék a lakosságot érintő fontosabb tanácsi döntéseket, vegyenek részt a társadalmi munka szervezésében, mozdítsák elő a házirend betartását és működ­ jenek együtt különböző szolgáltató szervezetekkel. Munkájukhoz nélkülözhetetlen a la­ kók állandó és tevékeny közreműködése, a működésükhöz szükséges iránymutatást pe­ dig a tanácsi végrehajtó bizottság és a Népfront-szerv együttesen biztosítja. A tanácsrendelet szerint a nagyobb lakósűrűségű részeken, általában a többszintes lakóépületekben lakóbizottság működik, átlagosan 50-150 lakásra kiterjedően, a későb­ bi rendelet a felső határt 350-ben szabta meg. A nagyobbrészt családi házas beépítésű városrészekben inkább utcabizottságokat volt szükséges létrehozni. Megjegyzendő, hogy az elnevezésbeli megkülönböztetésen túl más eltérő szabályt a rendelet nem állapí­ tott meg, ezért az ismertetés további részében csak lakóbizottságokról szólunk, az eset­ leges eltérést pedig külön jelezzük. A lakóbizottságok működési területét az első időszakban a kerületi hivatal, a mó­ dosítás után a végrehajtó bizottság állapította meg. A már előzőekben ismertetett vá­ lasztási szabályok nem igen változtak, a 79. évi szabályozás öt évre emelte a lakóbizott­ ságok megbízásának időtartamát. A választások előkészítésével és adminisztrációjával kapcsolatos teendőket a kerületi hivataltól az 1979. évi rendelet elvonta, s ezeket a vá­ rosi tanácsi titkárság feladatává tette. Ezt döntően az indokolta, hogy a kerületi hivata­ lok profilja a 70-es évek végére egyre tisztábban a hatósági jogköröket tükrözte. A lakóbizottságok főbb feladatait az említett rendeletek meglehetős részletességgel rögzítették: a lakóközösség érdekeinek képviselete, a lakók együttélésének elősegítése, bizonyos társadalmi célkitűzések megvalósítására mozgósítás, a közösségi tulajdon vé­ delme, a lakók és a tanács közötti kapcsolatok erősítése, a közéleti aktivitás fejlesztése került e felsorolásba. A jogszabály további részeiben is a korábbi kérdésekkel (a lakóbi­ zottság működése, a lakógyűlés, a lakóbizottsági felelősi tevékenység) foglalkozott, új elemként jelent meg benne a lakóbizottsági felelősöknek a tanácskozási központok mun­ kájával összefüggő tennivalója. Feldolgozásunk célja a 40 év alatt alkotott tanácsrendeletek bemutatása, elemzése. Ha most mégis egy szabályozási elképzelésről számolunk be, ennek csak az az oka, hogy jelezni szeretnénk: a helyi jogalkotás folyamat, amely természetesen nem függet­ lenül az élet mindennapjainak változásaitól. Ezért szoros kivételként egy tervezett újabb rendezési megoldásról is megemlékezünk.

239

1986-ban a lakó- és utcabizottságok ötéves megbízatása lejárt, ezért márciusban és áprilisban megtörtént tagjaik újraválasztása. Az összesítő felmérés szerint megválasztás­ ra került összesen 286 bizottság, ebből 151 lakó-, 135 pedig utcabizottság. A korábbi ciklusban ezek az adatok a következők voltak: összesen 401 bizottság, ebből 314 lakóés 87 utcabizottság. Hasonló időszakban a taglétszám: 647, illetve 503, összesen 1150 fő, a korábbi 1085, illetve 270, összesen 1355 személlyel szemben. Ez azt jelenti, hogy mind a bizottságok, mind pedig a tagok száma csökkent, az 1986-ban megválasztottak közel 63 %-a újként kapott megbízatást. A megváltozott adottságok folytán szükségessé vált a lakó- és utcabizottságok tevékenységének jogi kereteit is az új követelményekhez igazítani. Ezért 1987 februárjára elkészült az a tervezet, amely ezen új megoldásokra vonatkozó elképzeléseket tartalmazta. A tervezet szerint a jövőben egységesen csak utcabizottságok működtek volna. A lakóbizottságok területe ugyanis már régen túlnőtt egy-egy lakóházon, inkább több ut­ cára és az e területen lakókra terjedt ki. Másrészt — ahogyan a későbbiekben majd em­ lítjük — ez időtájt már létrejöttek és dolgoztak a város meghatározott részein az úgyne­ vezett lakóterületi bizottságok, s ezektől elnevezésükben is el kellett határolni a lakó-, illetve utcabizottságokat. A tervbe vett új szabályozás egyszerűbb és egyértelműbben megfogalmazott előírásokat tartalmazott, csökkentek az eljárási rendelkezések és más formai elemek, amitől várni lehetett az utcabizottságok önállóságának növekedését, a helyi körülményekhez való jobb igazodásukat és munkájuk tartalmi részének előtérbe helyezését. Az utcabizottságok feladatait konkrétabban fogalmazta meg a tervezet, bővült a lakosok érdekeinek képviselete szempontjából jelentős tennivalók köre, kimaradtak vi­ szont olyan teendők, melyeket valamilyen ok miatt a lakóbizottságok addig sem végez­ tek, s várhatóan a jövőben sem tudták volna megvalósítani. Új feladatok is megfogal­ mazódtak a tervezetben, így pl. a tanácsi szervek hatósági munkája jobb megalapozása érdekében az utcabizottságok szerepet kaptak volna több ügy (pl. szociális segélyezés, lakáshoz jutás) döntésre előkészítésében vagy az ellenőrzés megvalósításában. A terve­ zet készítői növelték azokat a jogosítványokat, melyek társadalmi szerveket (Népfront, lakóterületi bizottság) illettek volna meg, így pl. az utcabizottságok számának, működé­ si területüknek megállapítása, az utcabizöttsági felelősök megbízása. Az utcabizottságok részére több önállóságot kívántak biztosítani a szervezetük alakításánál, működési rend­ jük meghatározásánál. Tevékenységük irányítása a Népfront és a tanácsi végrehajtó bi­ zottság között oszlott volna meg úgy, hogy ez utóbbit csak a törvényességi felügyelet eszközei illették volna meg. A tervezet végül nem került a jogalkotó tanácsi testület elé, s a lakóbizottságok munkája is háttérbe szorult. A lakóbizottságok ténylegesen hamarabb megszűntették te­ vékenységüket és a tanács megbízatásának lejártával lényegileg szétestek, bár a rájuk vonatkozó tanácsrendelet hatályon kívül helyezésére formálisan 1991 végén került csak sor. 7./ Az állam i tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésére 1969 őszén hozott Kormány-rendelet és annak végrehajtására több miniszter együttesen kiadott végrehaj­ tási rendelete alapján nyílt lehetőség. Ezek az idők folyamán több ízben módosításra kerültek azzal a céllal, hogy a lakások bérlőinek az érdekeltségét növelve az elidegení­ tés felgyorsuljon, s ezáltal az állam a lakóházfenntartási, karbantartási és üzemeltetési

240

költségeit megossza a lakossággal. A mind kedvezőbb feltételek ellenére Szegeden 1975-ig elvétve történt lakáseladás, az 1985-ig terjedő időszakban is szinte jelentéktelen volt az elidegenítés mértéke, bár a lakásügyi kérdésekről alkotott egyik (az 5/1982. szá­ mú) tanácsrendeletben található volt olyan passzus (49. §), mely ezt a kérdést érintette. Igaz, ez a rendelet csak 1986-ig volt hatályban, s a későbbi lakásügyi tárgyú helyi ren­ deletek már nem tartalmaztak erre vonatkozó előírásokat. Az országos jogszabályok 1987-ben bekövetkezett módosítása tovább bővítette az állami lakóházak (és természetesen lakások) eladásának lehetőségeit. A tanácsok — ön­ állóságuk erősítéseként — felhatalmazást kaptak arra, hogy rendelettel szabályozzák: la­ kásgazdálkodási, városrendezési és városképi szempontokra figyelemmel működési te­ rületükön mely épületek kerüljenek értékesítésre, illetve eladási tilalom alá. A helyi rendezés e mellett az ingatlanok vételárának sajátos meghatározására is kiteljedhetett. Az első tanácsi szabályozást a 4/1988. számú rendelet adta. Ennek előkészítése során tartott lakossági fórumokon a vélemények megoszlottak attól függően, hogy a résztvevők potenciálisan vevőként jelenhettek meg, vagy lakással nem rendelkező sze­ mélyek voltak. Az épületek fekvése, műszaki állapota, felszereltsége és egyéb adottsá­ gai is eltérő nézeteket alapoztak meg. A lakásvásárlóknak az volt az érdeke, hogy az ál­ taluk bérelt jó állapotú lakást minél alacsonyabb áron és lehetőleg kedvező fizetési fel­ tételekkel megvásárolhassák. Akik viszont nem rendelkeztek tanácsi bérlakással, úgy vélték, hogy a tanácsi lakások bérlői eredetileg is kedvezményezettek voltak az önerő­ ből lakást teremtők csoportjához viszonyítva, s ez az előnyös helyzet a vásárlással to­ vább erősödik. A tanácsrendelet csak az Ingatlankezelő Vállalat kezelésében álló házingatlanokra terjedt ki, s lényegileg csupán az országos jogszabályokban meghatározott vételártól va­ ló eltérést szabályozta, amire a központi jogalkotó felhatalmazása alapján volt mód. így egylakásos házingatlan vételárát az országos előírások szerinti mérték 100 %-ában álla­ pította meg, többlakásos épületekben lévő lakásoknál pedig a szerint emelte a Szegeden alkalmazandó vételárat, hogy mikor épült a lakóház, illetve milyen régen került sor tel­ jes felújítására. Még ugyanezen évben újabb rendezést tartalmazott a 8/1988. számú rendelet. Eb­ ben a tanács döntött az országos előírásokon túlmenő elidegenítési tilalmi feltételekről is. Kimondta, hogy nem adhatók el a történelmi Belváros (a kiskörút és a Tisza által ha­ tárolt városrész, meg néhány ezzel határos utca) területén lévő házak, a városrendezési terv által érintett egyes ingatlanok, a városképi jelentőségűnek minősített házak, vala­ mint a 12 lakásosnál nem nagyobb épületek, ha az ott lakó bérlők 51 %-ánál keveseb­ ben kérik az eladást. Nem lehetett értékesíteni az építési tilalommal terhelt ingatlanokat és azokat sem, melyek valamilyen közösségi szolgáltatáshoz szükséges létesítményt (ka­ zánház, felvonó-diszpécseri alállomás, stb.) foglaltak magukba. Végül néhány eljárási kérdést is rendezett a jogalkotó. Az 5/1989. számú tanácsrendelet az előző szabályozás kiegészítésére a személy­ gépkocsi-tárolók és más, nem lakás céljára szolgáló helyiségek vételárának megállapítá­ sát tartalmazta. Néhány hónappal később a 8/1989. számú rendeletben a házak eladásá­ nak helyi előírásait egységes szerkezetben tette közzé a tanács, a rendelet mellékletében pedig 294 lakóházat jelölt meg olyanként, melyek nem adhatók el. Ezekben több mint 4700 lakásbérlemény volt a szabályozás idején.

241

A tanács testületé 1989 végén tárgyalta az elidegenítés tapasztalatait. Az értékelés alapját képező jelentés szerint ekkor 7766 lakás esett elidegenítési tilalom alá a tanács­ rendeleti szabályozás folytán, további 3-400 lakást pedig a központi jogszabályok ren­ delkezései miatt nem lehetett eladni. Az 1KV ebben az időben valamivel több, mint 22 és félezer lakást kezelt, az értékesítési tilalom ennek 36 %-át érintette. Ettől eltekintve meg lehetett állapítani, hogy 1988-tól kezdődően felerősödött a vásárlási igény. Ezt az eladási feltételek könnyítésén túl az is előmozdította, hogy lakbéremeléssel számoltak a bérlők, s az infláció tartósan magas szintje miatt sokan választották az ingatlanba törté­ nő pénzbefektetést. Érdekesek az értékesítésre vonatkozó számadatok is. 1968 és 1987 vége között 82 ingatlant, bennük 351 lakást jelöltek ki Szegeden elidegenítésre, ebből ténylegesen el­ adtak az 1989-es értékelés szerint 62 lakóházat, illetve 135 lakást. Ebből valamivel több, mint 18 és félmillió forint volt a tanácsi tiszta bevétel. 1988-ban értékesítésre ki­ jelöltek 51 ingatlant 1199 lakással, eladásra került 17 lakóház 124 lakással, mintegy 7,8 millió forint a kiadások nélküli befizetés. 1989-ben — már a közgyűlés részére készített jelentés szerint — a tiszta árbevétel megközelítette a 41 millió forintot, ugyanez 1990ben több, mint 120 millió, 1991-ben kerekítve 228 millió, 1992-ben pedig majdnem 150 millió forint volt. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi összegből nem egészen 3 millió forint kárpótlási jegy beváltásából származott. Az értékesített házingatlanok szinte egészének esetében megszűnt az IKV általi ke­ zelés, hiszen az üzemeltetési feladatoknak a lakásvásárlókra történő átengedése volt az értékesítés egyik alapvető célja. Bár a tanács részére készített jelentésből nem derül ki, de személyes tapasztalatokból mégis ismert, hogy a vevőként jelentkező bérlők nagyon hiányos tájékoztatást kaptak az értékesítési eljárás tartalmáról, fázisairól és jogaikról mind az IKV, mind pedig az értékesítés lebonyolításában közreműködő különböző szer­ vezetektől. Nem ritkán a társasházzá alakításnál is előfordultak hibák, melyeket utólag korrigálni szinte lehetetlen volt. Az adásvételi szerződést követően a tulajdonostársak részére a birtokba adás teljesen formálisan történt, az erről szóló jegyzőkönyvben meg­ ismételték az adásvételi szerződés azon részeit, melyek az eladó jogaira vonatkoztak. A további üzemeltetéshez szükséges dokumentációk átadására sem került sor intézménye­ sen az IKV részéről. E hiányosságok az idő múlásával feltehetően növelni fogják a tár­ sasházi tulajdonostársak fenntartási, felújítási gondjait. A tanács részére összeállított értékelés jelzi, hogy meglehetősen hosszú a lakásér­ tékesítés lebonyolításának ideje. Ennek természetesen voltak objektív okai (társasházzá alakítás, az ingatlannyílvántartás megnövekedett teendői, az érintett lakásokkal össze­ függő rendezetlen jogi helyzetek tisztázása, a vételárat befolyásoló felújítások meglété­ nek vitatása, stb.), de nem egy esetben a kellő szervezettség hiányzott. Az állami lakóházak elidegenítésére vonatkozó, a tanács által megállapított helyi szabályokat a közgyűlés 1991-ben a 21-es számú rendeletével előbb módosította, majd a 8/1993. /IV.20./ Kgy. rendelettel hatálytalanította azokat. Az új helyi rendezés az önkormányzati testület részéről ezzel egyidejűleg megkezdődött. 8./ A tanácsrendszer időszakának nagy részében az önálló gazdasági-pénzügyi tárgyú helyi szab ályozás nem volt különösebben jelentős. A harmadik tanácstörvény ugyan deklarálta a tanácsok önkormányzati jellegét, néhány vonatkozásban ennek meg-

242

felelő jogosítványok is jelentkeztek, de a központi és a középszintű szervektől való gaz­ dasági függőség végigkísérte a tanácsokat működésük egész tartamán. Ezért nem tűnhet különösnek, hogy a helyi jogakotásban kevés olyan tárgyú szabályozást találunk, me­ lyek a tanácsok saját bevételi forrásaikkal kapcsolatosak. Még a polgári önkormányza­ tok korszakába mutattak vissza azok a tanácsrendeletek, melyek a piaci és vásári hely­ pénzek, a hatósági mérlegek használatával kapcsolatos, a közterületfoglalás esetén fize­ tendő és a járművek őrzéséért járó díjak fizetésének rendjét, összegszerűségeit és a fize­ tésre kötelezettek körét szabályozták. Voltak ezeken kívül olyan helyi rendeletek is, amelyek egyes szolgáltatások után állapítottak meg díjfizetési kötelezettséget, ezek mér­ tékét azonban az árhatóság határozta meg. E körben említhetjük pl. a temetők kezelője részére járó sírhely-használati díjat, vagy a szolgáltatást végző szervnek fizetett víz-, il­ letve csatornahasználati díjat. Szegeden az 1980-as évek második részében születtek olyan tanácsrendeletek, me­ lyek valamilyen helyi bevételi forrás megállapítására, fizetésük illetve beszedésük sajá­ tos rendjére vonatkoztak. Ezek közé sorolható a településfejlesztési hozzájárulásról szóló tanácsrendelet, melyet az 1984. évi 12. számú tvr-ben kapott felhatalmazás és a 28/1984. /VII. 17./ PM. számú rendelet előírásainak figyelembe vételével alkotott a ta­ nács. A jelzett országos jogszabályok rögzítették, a településfejlesztési hozzájárulás in­ tézménye azt a célt szolgálta, hogy a tanácsok pénzeszközeik kiegészítésével a lakosság igényei és anyagi hozzájárulása alapján önállóan gondoskodhassanak a közfeladatok el­ látásának fejlesztéséről és ezek színvonalának emeléséről. A korábbi években központi rendelkezésekből ismeretes forma volt az úgynevezett községfejlesztési hozzájárulás, amit adott körben kötelezően meg kellett fizetni. A településfejlesztési hozzájárulás ez­ zel szemben csak akkor volt bevezethető, ha a fizetésre kötelezhetők többsége ezt vál­ lalta. A 2/1986. számú tanácsrendelet megalkotása előtt megszervezték a lakosság véle­ mény-nyilvánítására alkalmas fórumokat. Szegeden a tanács részére készített jelentés szerint 689 szavazóbiztos 55896 családot keresett fel abból a célból, hogy a fizetés vál­ lalásával összefüggésben meghatározzák a célokat, melyekre a hozzájárulás összege for­ dítható. A város hat lakóterületi központja területén és további három tanácsi választókerületben szavazta meg az ott lakók többsége a hozzájárulás bevezetését és az ennek révén megvalósítandó célokat, illetve ezek sorrendjét. Egyetértettek a lakosok fizetési kötelezettségük megállapításával Rókuson és Béke-telepen, Móravárosban, Tápén, Algyőn, Kiskundorozsmán, valamint Ságvári, Hattyas telep, Gyálarét és Szentmihálytelek területén, továbbá egy Baktóban lévő és két újszegedi választókerületben. Az itt élők közül a tanácsrendelet azokat kötelezte öt éven át évi 600, esetenként 420,-Ft hozzájá­ rulás fizetésére, akik ott lakásbérlettel, lakáshasználattal vagy személyi tulajdonnal ren­ delkeztek. Az országos jogszabályban rögzített mentességi okokat kiterjesztette a ta­ nácsrendelet azokra az egyedülálló nyugdíjasokra, akiknek a jövedelme a havi 3500,Ft-ot nem haladta meg. Mentesítést kaptak azok is, akik a kivetést megelőző évben 10 ezer forintot meghaladó önrészesedéssel társulati hozzájárulás formájában elősegítették a város közcélú fejlesztését, önerős közműfejlesztésben való részvétellel vagy egyéb módon. A jogalkotó szabályozta a hozzájárulás felhasználásának ellenőrzését és a lakos­ ság tájékoztatását, továbbá a befizetések elkülöm'tett nyilvántartását.

243

A tanácsrendelet 1989. január 1-jén hatályát vesztette a tanács 1/1989. számú ren­ deleté folytán. A testület részére készült értékelés szerint a lakosság által elfogadott cé­ lok az első időkben a befizetések teljesítésére ösztönöztek, utóbb azonban a fizetés visszaesett. Ezt a következő táblázat is illusztrálja: Év

Fizetésre köte­ lezettek száma

Előírás

Befizetés

1986 1987 1988

12.399 fő 12.325 fő 11.706 fő

6.793.592,-Ft 6.138.196,-Ft 5.927.686,-Ft

4.643.697,-Ft 5.829.730,-Ft 4.874.111,-Ft

A jelentés szerint a kedvezőtlen körülmények okaként az jött számításba, hogy a beruházási költségek gyorsan emelkedtek, így a kitűzött célok megvalósítását a befize­ tett hozzájárulás egyre kevésbé volt képes fedezni, gyakran annak csak töredékét képez­ te. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a tanács részéről a célok megvalósításá­ hoz külön is biztosítottak pénzeszközöket. A megélhetési költségek növekedése miatt mind nagyobb ellenállás volt tapasztalható a hozzájárulás beszedésével szemben. A be­ fizetések nyilvántartása a változó adatok, s a nagyszámú méltányossági elengedési kére­ lem miatt aránytalan többletköltséggel és munkateherrel járt. Ezért döntött a tanács a te­ lepülésfejlesztési hozzájárulás megszűntetéséről. A 80-as évek második felében a tanácsrendeletek között megjelentek egyes helyi ad ók megállapításáról szóló előírások, alapvetően országos jogszabályokban rögzített felhatalmazás alapján és a központi rendelkezések helyi végrehajtása céljából. Ide sorol­ ható a 6/1986. számú tanácsrendelet a nem lakás céljára szolgáló építm ények adójáról, az 1/1987. számú rendelet a h ázadóról, valamint a 6/1987. számú rendelet az üdülőhe­ lyi díjakról. A jelzett helyi jogszabályok az országosan megállapított mértéktől való el­ térés feltételeit és arányait, valamint a fizetésnek méltányossági szempontból történő el­ engedése kérdéseit szabályozták. A harmadikként említett rendelet az üdülőhelyi díjak mértékét állapította meg. Ezeket a helyi rendeleteket a közgyűlés 1991 végével hatályon kívül helyezte. Hasonló sorsra jutott néhány hónappal korábban a 7/1988. számú ta­ nácsrendelettel bevezetett m ezőgazdasági őrszolgálati já ru lék is, amely főként az új­ szegedi, baktói, Hattyas telepi, gyálaréti és kiskundorozsmai zártkerti tulajdonosok ré­ szére írt elő a mezőőrök foglalkoztatásának költségeihez való lakossági hozzájárulást. 9.1 A lakosság ellátása köréből viszonylag korai időszakban keletkezett helyi ren­ deletekkel találkozhatunk. Ilyen tárgyú a vízszolgáltatásról szóló 5/1959. számú ta­ nácsrendelet, amely a város területén a víz feltárásának, termelésének, szolgáltatásának, a közcsőhálózat és a közkifolyók építésének és karbantartásának feladatait a kerületi ta­ nácsok végrehajtó bizottságaira hárította azzal, hogy ezen teendőiket a Víz- és Csator­ namű Vállalat útján látják el. A vállalat részére a tanácsrendelet vízszolgáltatási kötele­ zettséget írt elő a közcsőhálózattal ellátott területeken, s háztartási célra a folyamatos

244

vízszolgáltatást nem tagadhatta meg. Másik oldalról viszont rendelkezett a vízszolgálta­ tás kötelező igénybe vételéről azon ingatlantulajdonosok részéről, akik telke előtt vízve­ zetéki közcső van. A helyi rendelet részletesen szabályozta a lakótelkek vízellátásával kapcsolatos műszaki kérdéseket. A háztartási célra történő vízszolgáltatást sem a válla­ lat, sem az ingatlantulajdonos nem mondhatta fel, az egyéb célú víz igénybe vétele azonban megszűntethető volt. A tanács megfelelő előírásokat adott a vízszolgáltatási za­ varok esetén szükséges eljárásra, s szabályozta a vízfogyasztás korlátozásának módját, intézkedésre a végrehajtó bizottságot jogosította fel. A terjedelmes rendelet számos műszaki vonatkozású kérdésben állást foglalt, köte­ lező szabályokat állapított meg. Kitért a vízdíjra és a vízmérő berendezésekre, a fo­ gyasztási adatok leolvasására, számos előírásának megszegését szabálysértéssé minősí­ tette. 1968-ban az 5-ös számú tanácsrendelet korszerűsítette a közműves vízellátásra vo­ natkozó szabályozást. Ebben a tanács előírta az ivóvíz minőségű vízkészlet elosztásának kötelező sorrendjét, elsőbbséget biztosítva a lakosság ivóvíz szükségletének, egyes in­ tézmények (kórházak, otthonok, iskolák) és az üzemek szociális célú (konyhai, mosdó­ fürdő) vízellátásának. Említést'érdemel az a korábbi szabályozásban nem szereplő ren­ delkezés, mely szerint vízmérővel el nem látott ingatlanon a vízfogyasztást átalányban kellett megállapítani, ehhez a rendelet mellékletében rögzítette a figyelembe veendő vízmennyiségeket. Országos jogszabály, a 27/1975. /X.30./ MT számú rendelet és a 4/1975. /XI.26./ OVH számú rendelkezés tette szükségessé új tanácsrendelet megalkotását, ezt 1/1976. szám alatt produkálta a tanács. Tekintettel arra, hogy a közműves vízellátás mindenütt érvényes szabályait központilag állapította meg a jogalkotó, ezért a tanácsrendelet kifejezetten végrehajtási jelleggel készült, a helyi sajátosságok meghatározására irányult. 1982-ben és 1988-ban eszközölt módosítások a vízmérők leolvasása gyakorisá­ gának változásait rögzítették. A rendelet egyébként már nem hatályos. Hasonló a története a csatorna használatról szóló helyi rendeleteknek. Az első­ ként kibocsájtott 4/1960. számú tanácsrendelet kellően részletezte a csapadék-, valamint a házi és az ipari szennyvíz összegyűjtésének, elvezetésének, tisztításának és végleges elhelyezésének teendőit, a csatornák és nyílt árkok, műtárgyak és tisztító berendezések üzemeltetését és fenntartását. A 7/1968. számú tanácsrendelet váltotta fel az 1960-as szabályokat, elvégezve az időközben bekövetkezett változások jogi aktualizálását. A 27/1975. /X .30./ MT számú rendelet mellékleteként kiadott országos közműves csator­ názási szabályzat szegedi végrehajtására készült a 2/1976. számú tanácsrendelet, amit 1978-ban és 1982-ben kis mértékben megváltoztatott a tanács. 10./ A tem etőkre vonatkozó helyi szabályozás ugyancsak jellegzetesen önkor­ mányzati jogosítvány volt, s e tárgyban a tanácsok is mindenütt alkottak rendeletet. Szegeden a 2 /1 9 5 9 . számú rendeletben intézkedett a tanács, s a jogszabály bevezető ré­ szében jelezte, hogy egészségügyi, kegyeleti és esztétikai szempontok egyaránt indokol­ ják az e körbe vágó szabályozást. A rendelet hatálya a köz- és a felekezeti temetőkre egyaránt kiterjedt. Ebben az időben a Városgazdálkodási Vállalat kezelésében lévő belvárosi temető számított közte­ metőnek, míg tizenegy felekezeti, vagyis egyházi kezelésben lévő temetőt is felsorolt a

245

tanács rendelete. Ezek fenntartásáról az érintett egyházi szervek gondoskodtak. A ta­ nácsrendelet kimondta, hogy temetni és az elhamvasztottak maradványait tartalmazó ur­ nákat elhelyezni csak temetőül kijelölt helyen szabad, kivéve a Fogadalmi templom kriptáját, ahol püspöki bejelentés mellett megengedett volt a temetés. Temetők létesítését és bővítését csak a rendezési tervnek megfelelő helyen engedé­ lyezhette az illetékes kerületi tanács végrehajtó bizottsága, temető lezárásáról, megszűn­ tetéséről, vagy lezárt temető újra használatba vételéről szóló döntéseivel együtt az enge­ délyezéshez a városi végrehajtó bizottság jóváhagyására volt szükség. Temetkezési ten­ nivalók végzésére — szűk kivétellel — csak a Városgazdálkodási Vállalat volt jogosult, ilyen teendőkre magánszemélyek nem kaphattak iparjogosítványt. A tanácsrendelet részletes szabályokat tartalmazott a temetők bekerítéséről és fásí­ tásáról, valamint területükön sírhelytáblák, sírhelysorok és sírhelyek, továbbá hamufül­ kék kialakításáról, meghatározta a különböző adottságú temetkezési helyeket (pl. egyes sírhely, sírbolt, csontfülke). A temetőt a jogalkotó korlátozott használatú közterületnek minősítette, a temetkezési helyekért az árhatóság által megállapított használati díjat kel­ lett fizetni a temető kezelője részére. A jogszabályban pontos előírások voltak találhatók az egyes temetkezési helyek jellegzetességeiről és különböző műszaki, fenntartási és nyilvántartási kérdéseiről. Meghatározta a jogalkotó a ravatalozás, a sírgondozás, a temetőben való magatartás szabályait, rendelkezett temető, vagy temetőrész lezárásáról, kiürítéséről. A tanácsren­ delet felsorolta azokat a tevékenységeket és magatartásokat, melyek — előírásaiba ütkö­ zés folytán — szabálysértést valósítanak meg. A 2/1968. számú rendelet néhány kérdés­ ben igyekezett korszerűsíteni az alaprendelet által megállapított szabályokat. Több más tanácsrendelethez hasonlóan a temetőkről és a temetkezési tevékenység­ ről is készült központilag jogszabály, e miatt a helyi rendezést felül kellett vizsgálni, és újból meg kellett fogalmazni a helyi előírásokat, összhangban az országos normákkal. Ez jellemezte a 2/1974. számú tanácsrendeletet is, amely a 10/1970. /IV. 17./ ÉVMEü.M. számú együttes rendelet által nyitvahagyott kérdésekre adott szabályozást. A ko­ rábbi helyi rendeleteket a jogalkotó igyekezett időszerű szabályokkal kiegészíteni, így pl. a temető kezelőjére bízta a temető rendjéről szóló szabályzat megállapítását, termé­ szetesen az országos jogszabályok és a Szegeden irányadó tanácsrendeleti előírások ala­ pul vételével. E rendeletben megjelent a tanács állásfoglalása a díszsírhelyek adomá­ nyozásáról és fenntartásáról. Mintegy másfél évtized múltán, a 3/1989. számú rendeletben adott új eligazítást e témában a tanács. Rendeletének hatályát kiterjesztette az időközben létrehozott regioná­ lis halotthamvasztóra, valamint — értelemszerű eltérésekkel — a lezárt temetőkre. A helyi szabályozás döntően a temetőben megkívánt magatartás formáit vette sorra, de rendelkezett a temetőben hamvak szétszórására alkalmas helyek kijelöléséről. Ez a ta­ nácsrendelet mintegy négy évig funkcionált, az önkormányzat közgyűlése 19/1993. szá­ mú rendeletével helyezte hatályon kívül. 11./ A piac a települések lakosainak évszázadokra visszavezethető társadalmi-gaz­ dasági intézménye, a vásártartás joga pedig olyan kiváltság, mely hozzájárult egy-egy, főként városi közösség fejlődéséhez, gazdasági megerősödéséhez. Ezért teljesen meg-

246

alapozott volt az a nézet, hogy a piacokra és a vásárok tartására vonatkozó szabályozást a települések lakói alapvető önkormányzati jogosítványnak tekintsék. A tanácsrendszer idején Szegeden viszonylag későn, csak 1958-ban született ren­ delet a piacokról, a p iaci hely pénzszedésről, valam int a piaci élelm iszer-árusítás közegészségügyi ren d jéről. A tanács 3-as számú rendelete heti és napi piacot külön­ böztetett meg, szerdán és szombaton lehetett heti piacot, míg a hét többi napján napi piacot tartani. A piactartás megváltoztatásának jogát megosztotta a városi és a kerületi tanácsi végrehajtó bizottságok között. A piacokon a rend fenntartásában a Szolgáltató Üzem működött közre, s ennek volt a feladata a helypénzek szedése, a piaci forgalomra (felhozatalra) és a kialakult árakra vonatkozó statisztikai adatfelvétel is. E rendeletében a tanács az I. kerületben a Torontáli teret és a Szent István teret, a III. kerület területén a Marx (korábbi és mostani nevén Mars) teret jelölte ki heti és napi piac céljára, míg az országos állatvásártér a heti sertéspiac céljára szolgált. A tanácsrendelet részletes előírásokat tartalmazott az árusítási időre, meghatározta az árusító helyekre jogosultak körét és azt is, hogy a piacokon milyen árukat szabad forgalomba hozni, külön kitért az élelmiszerek árusításával kapcsolatos követelmények­ re, az állatforgalmazás rendjére. További fejezetet képeztek a rendeletben a piacokon érvényesítendő közegészségügyi szabályok. Rendelkezések voltak a piaci helypénzekre, a piac területének használatával összefüggő rendészeti kérdésekre, az ellenőrzés szervei­ re és az árusítással kapcsolatos panaszok intézésére. A tanácsrendelet egészét az aprólé­ kos szabályozás és a túlzott beavatkozásra törekvés jellemezte. Más helyi szabályozási tárgyakhoz hasonlóan az országos jogalkotás saját rendezé­ si körébe vonta a vásárokra és a piacokra vonatkozó előírások megállapítását is. A 14/1968. /XII.21./ Bk.M. számú rendeletre figyelemmel a 12/1968. számú rendeleté­ ben a tanács hatályon kívül helyezte az 1958. évi piaci tanácsrendelet azon részeit, me­ lyek az országos jogszabállyal ellentétessé váltak, majd 2/1969. számú rendeletében új­ ra szabályozta a vásárok és a piacok, valamint a helypénzek kérdéseit, s tulajdonképpen végrehajtási jellegű rendelkezéseket alkotott. Az 1969. évi rendeletében a tanács felhatalmazta a vásár-, illetve a piactér fekvése szerint illetékes kerületi tanácsokat, hogy a vásárok és piacok létesítését, fenntartását és rendjét rendelettel szabályozzák. Ezek a kerületi tanácsrendeletek meg is születtek, mindhárom kerületben az 1/1969. számot viselték, s bár elemzésüket most mellőzzük, azt mégis érdemes megjegyezni, hogy azonos elveken alapuló szabályozást tartalmaz­ tak. Noha a 2/1972. számú városi tanácsrendelet folytán csak 1973. január 1-jével ke­ rültek hatályon kívül helyezésre, a kerületi tanácsoknak a harmadik tanácstörvény sze­ rinti 1971. évi megszűnése praktikusan már ezzel a jogi helyzettel egyidejűleg kialakí­ totta időszerűtlenségüket. A vásárok és piacok városi szintű rendeleti szabályozása a Szolgáltató Üzem fela­ datait és jogosítványait körvonalazta, rendelkezett a helyhasználat kérdéseiről és mel­ lékletében megállapította a helypénz-díjszabást. Érdekes — bár jogilag vitatható — megoldás volt a városi kereskedelmi osztály felhatalmazása a helypénzek mértékének megváltoztatására. Igaz, ezt a jogosítványt csak a vb-elnök előzetes hozzájárulásával és a tanács utólagos jóváhagyásával gyakorolhatta. Az előzőekben már említett 2/1972. számú tanácsrendelet a kerületi tanácsok megszűnése miatt szabályozta újból a vásárok és piacok kérdéseit. A belkereskedelmi

247

miniszter országos hatályú rendeletével egységes szerkezetű tanácsrendelet a korábbi megoldásokhoz hasonlóan végrehajtási jellegű, az üzemeltetéssel és a rendészeti kérdé­ sekkel összefüggő előírásokat tartalmazott. A legtöbb helyi rendelkezés a vásári, illetve piaci helyhasználat körébe esett. Az akkoriban létesített Marx téri vásárcsarnok sajátos problémáira (pl. árusító helyiségek bérlete) is kitért a rendelet. A vásár, illetve a piac rendjének megszegését nemcsak szabálysértéssé minősítette, hanem súlyosabb esetben lehetővé tette — egy naptól hat hónapig terjedő időtartamra — a vásár, illetve a piac te­ rületéről történő kitiltást. Erről a kerületi hivatal igazgatási szerve határozott, az esetle­ ges fellebbezések elbírálására a városi kereskedelmi osztály volt jogosult. 1975-ben kisebb súlyú kérdésekben módosult az előbb említett helyi rendelet, de közel tíz évig hatályban volt. E témában új szegedi rendezésre a 2/1981. számú tanácsrendelettel került sor. A korábbihoz hasonlóan ezt is az országos jogszabállyal egységes szerkezetben tették közzé, ez utóbbi még ekkor is az 1968-ban kiadott 14-es számú bel­ kereskedelmi miniszteri rendelet volt. A helyi rendezés részletezte a különböző vásárok (országos kirakodó, heti állat- és heti kirakodóvásár, autóvásár) között — újként — az úgynevezett búcsúvásárok idejét is. Ilyen tartható volt Alsóváros és Szentmihálytelek városrészeken kívül Algyőn, Tápén és Szőregen, vagyis azokban a településrészekben, melyek 1973-ban egyesülés révén váltak Szeged részévé. Említést érdemel az a rendel­ kezés is, mely szerint Szegedre utaló ajándék- vagy dísztárgyat, bazárárut a kereskedők vagy az iparosok csak a városi tanácsi művelődésügyi szerv előzetes engedélyével áru­ síthattak a búcsúkon, de hasonló elbírálást tett a rendelet szükségessé képző-, ipar- és népművészeti tárgyak esetében is. A tanácsrendelet kitért növényvédelmi kérdésekre, előírta, hogy a növényvédősze­ res kezeléseket permetezési naplóban kell rögzíteni, amit a piacellenőrök megvizsgál­ hattak. Igen részletesen intézkedett a vásár- és piacterek rendjéről. Felhatalmazta a vég­ rehajtó bizottságot a vásárok és a piacok jellegének és helyének, valamint a helypénz­ díj szabásnak a megváltoztatására azzal, hogy határozatát ilyen esetekben kötelező kihir­ detni. A 10/1986. számú tanácsrendelet megalkotására az szolgált indokul, *hogy a belkereskedelmi miniszter 7/1984. /VIII.23./ szám alatt új országos rendeletet adott ki. A szegedi tanácsrendelet — mellőzve az egységes szerkezetű megjelenést — a miniszteri rendelet egyes §-aihoz kapcsolódva adta meg a vásárokkal és a piacokkal kapcsolatos helyi szabályokat. Elöljáróban kimondta, hogy a vásárcsarnokra — meghatározott elté­ résekkel — a piacok rendje irányadó, másrészt hatályát kiterjesztette a vásár- vagy piac­ téren rendezett alkalmi (ünnepi) vásárokra is. Az állandó árusítóhellyel rendelkezők részére a tanácsrendelet lehetővé tette a megállapított árusítási idő utáni értékesítést is a vb-hivatal engedélyével. Nagyobb mennyiségű idényáru (pl. dinnye, fenyőfa) a befejező időponton túl a piacfelügyelő hozzájárulásával is értékesíthető, illetve tárolható volt. A tanács rendelete kitért arra, hogy a Szolgáltató Üzem az árusítók részére a kereskedelmi tevékenység segítésére díj­ fizetés ellenében különböző szolgáltatásokat nyújthat (árusító asztalok, kölcsöneszközök, hivatalos mérlegelés, stb.). A piaci felhozatalt ösztönözte és így a lakosság ellátá­ sának javításához járult hozzá az, hogy a rendeletben kapott felhatalmazás alapján a végrehajtó bizottság az árusítók nagyobb csoportjára vagy egészére, illetve meghatáro­ zott áruféleségeket árusítókra a helypénzt vagy a bérleti díjat mérsékelhette vagy elen-

248

gedhette. A korábbi díjtételekhez viszonyítva a mellékletben közzétett helypénz-díjsza­ bás számos pontjában emelkedést mutatott, s ez a későbbi helyi rendeleteknél ezután jellemzővé vált. A tendencia tovább folytatódott a 86. évi tanácsrendelet módosításáról intézkedő 9/1989. /VIII.7./ számú tanácsrendelet előírásai között is, a díjak növekedése az 1986 előttiekhez képest most már jelentősnek volt mondható. Ebben a helyi rendeletben talál­ hatók először előírások a Cserepes sori vásárra és piacra úgy, hogy az általános szabá­ lyoktól eltéréseket a jogalkotó külön meghatározta, tekintettel arra, hogy a piacot egy kft. tartotta fenn és üzemeltette. A tanács rendelete figyelemmel volt arra is, hogy a ko­ rábbi Szolgáltató Üzem megszűnt, s feladatait a Szegedi Ipari Vásár- és Piacigazgatóság vette át. A piacokról és vásárokról szóló tanácsrendeletet a közgyűlés 1991-ben és 1992-ben módosította, majd később hatályon kívül helyezésére is sor került. A piac- és vásártartással függött össze a hivatalos mázsálás (mérlegelés) szabályai­ nak megállapítása is, hiszen a tanács ilyen célra mérlegeket tartott fenn, s ezeket a hasz­ nálati díj megfizetése ellenében bárki igénybe vehette. A városi m érlegek haszn álatá­ ról szóló 2/1958. számú tanácsrendelet a mérlegek kezelését a Szolgáltató Üzemre bíz­ ta, egyúttal vállalatoknak, szövetkezeteknek és magánszemélyeknek egyaránt megtiltot­ ta Szegeden közhasználatú súlymérlegek felállítását és üzemben tartását. Az 1968. évi módosítást követően 3/1976. számú rendeletével a tanács újra szabá­ lyozta a városi mérlegek használatát, az üzemeltetéssel kapcsolatos részletes előírások megállapítását az üzemeltető szervre bízta. A rendelet mellékletéből megállapítható, hogy jószágmérleg működött Kiskundorozsma, Algyő, Tápé és Szőreg városrészek vá­ sár-, illetve piacterein is. A városi mérlegekre vonatkozó önálló tanácsrendeleti szabá­ lyozás 1986-ban szűnt meg, mivel az akkor kibocsájtott, a vásárokról és a piacokról szóló, az előzőekben már említett helyi rendelet mérlegelésre vonatkozó előírásokat is tartalmazott. 12./ Az általunk jellemzőnek vélt önkormányzati-helyi szabályozási tárgyakra vo­ natkozó áttekintésünket az állatok tartásáról szóló tanácsrendeletekkel zárjuk. Valószí­ nűleg lakossági igényt szolgált az a körülmény, hogy a tanács időben először csupán a sertéstartásról rendelkezett (1/1956. szám), s csak ezt követően alkotott jogszabályt va­ lamennyi fajta állat tartásáról. A 70-es évek elején azután e körből kiemelte a jogalkotó a kutyák tartására irányadó szabályokat. Ezt azzal lehet indokolni, hogy a városban megnőtt azoknak a száma, akik otthonukban (és már nem csak a családi házakban) ku­ tyát tartottak. Végül említést érdemlőnek tartjuk, hogy egy időben — megfelelő orszá­ gos rendezés hiányában — külön tanácsrendelet született az állati hullák megsemmisí­ téséről. Az állattartásról a 3/1959. számú tanácsrendelet adott első ízben szabályozást Szegeden a tanácsrendszer idején. Külön előírásokat tartalmazott a haszonállatokra, ezek közé tartozónak tekintette a lovat, a szarvasmarhát, a szamarat, az öszvért, a bi­ valyt, a juhot, a sertést és a kecskét. Épületek és objektumok, illetve városrészek meg­ jelölésével megállapította, hogy hol tilos haszonállatot tartani, s jelezte, hogy a házi szükségletnek megfelelő mértékű tartáshoz hol volt szükség hatósági engedélyre. Ren­ delkezett a jogszabály az állattartással összefüggő közegészségügyi és építési követel­ ményekről, valamint az állatok elhelyezésére szolgáló létesítmények tisztántartásáról.

249

Külön foglalkozott a rendelet a baromfi, nyúl- és galambtartás kérdéseivel, a ku­ tyát még az egyéb állatok között említette a legszükségesebb előírások (a lakók hozzájá­ rulása, póráz, szájkosár alkalmazása) mellett. Végül kitért a tanács rendelete arra is, hogy a közfelfogás szerint háziállatnak nem tekintendő állatok tartásához hatósági enge­ dély szükséges. Azt már az engedélyező mérlegelésére bízta, hogy az engedély megadá­ sa vagy megtagadása tekintetében milyen elvek szerint döntsön. A tanácsrendelet az el­ járó hatóságok felsorolását követően szabálysértési tényállásokat állapított meg. Három módosító rendelet után átfogó jellegű új szabályozást a 2/1983. számú ren­ deletben produkált a tanács. Ebben a korábbiaknál precízebb megkülönböztetéseket adott az állatok különböző kategóriájára, de az ebtartást külön rendelet körébe utalta. A város területén állattartási övezeteket jelölt meg, a négy övezetben a tartható állatok, il­ letve azok mennyisége tekintetében tett megkülönböztetést. Külön §-ban rendelkezett az úgynevezett hétvégi vagy zártkertekben lehetséges állattartásról. A tartás körülményei­ nek és az egészségügyi követelményeknek e rendeletben is viszonylag részletes rendezé­ se jellemezte a jogalkotó szándékait. Említést érdemel az állattartási hatóságnak az a felhatalmazása, hogy egyes, közelebbről is megjelölt körülmények (gazdasági érdek, az állattartó foglalkozása és szociális helyzete, stb.) esetén állattartást engedélyezhetett a tanácsrendelet által tiltott helyeken, viszont megszűntethetett ott, ahol a tartás a környe­ zetet valamilyen szempontból károsan érintette. Az állattartási tanácsrendeletet a köz­ gyűlés 6/1992. számú rendelete váltotta fel. A sertéstartás szabályozásáról már az előzőekben említést tettünk. Az 1956-ban hozott rendelet meghatározta azokat a területeket és objektumokat vagy intézményeket, ahol teljes tartási tilalom érvényesült, másutt — de a rendeletben konkretizált területe­ ken és helyeken — korlátozott mértékű tartást engedélyezett. A tanács rögzítette a ser­ téstartással kapcsolatosan eljáró hatóságokat, előírásokat adott a műszaki és egészségügyi követelményekre is. Ahol számbeli korlátozást írt elő a rendelet, ott évi négy alka­ lommal helyszínen kellett meggyőződni az előírások betartásáról és azok megszegését be kellett jelenteni. Az ebtartásról a tanács első alkalommal a 4/1973. számú rendeletében intézkedett önálló helyi jogszabályi formában, hiszen korábban az állattartásról szóló tanácsrende­ letek részeként jelentkeztek ezek az előírások. Az önálló szabályozást nemcsak a város­ ban tartott kutyák számának növekedése indokolta, hanem az is, hogy a Szegeddel köz­ igazgatásilag egyesült korábbi öt község területére is irányadó szabályokat akart adni a jogalkotó. A tanácsrendelet az ebtartásra bejelentési kötelezettséget írt elő, amit főként az ak­ kor még bevételi forrást jelentő ebadó indokolt. A veszettség elleni kötelező évenkénti védőoltásnál az ebadó befizetését igazolni kellett. A tartási szabályok közül lényegesnek minősíthetők azok, melyek a pórázon vezetésre, szájkosár alkalmazására és a szabadon futtatásra vonatkoztak. A rendelet külön felsorolta azokat a létesítményeket, ahová ku­ tyát nem volt szabad beengedni vagy bevinni. A jogalkotó a többlakásos házakban történő ebtartásra is adott szabályozást, fő szabályként lakásonként egy kutya tartását tette lehetővé a tartás feltételeinek függvé­ nyében. Több előírás a tartás miatti viták elintézésére vonatkozott. A rendeletben állatvédelmi igények is érvényesültek. A jogalkotó tiltotta az állatok kínzását vagy elhagyá­ sát, a rendelkezések szerint a gyepmesteri telep a felajánlott ebet köteles volt átvenni. A

250

rendeletnek az egészségügyi követelményekről szóló részében az ebtulajdonos köteles­ ségeit részletezte a tanács, s rendelkezések voltak találhatók arra az esetre, ha eb embert mart. A tartási szabályok megsértését szabálysértéssé tette a rendelet, s intézkedett az elkobzás eseteiről is. Egy 1976. évi módosítás után a 6/1982. számú tanácsrendelet szabályozta újból az ebek tartását. Ebben és 1983. évi módosításában az előzőekben ismertetett előírások pontosítása, a gyakorlatban tapasztaltak hasznosítására törekvés jelentkezett lényeges új elemek nélkül. Az önkormányzati szabályozás újból az állattartás egységes rendezési körébe vonta az ebekre vonatkozó kérdéseket is. Végül szólunk az állati hullák m egsem m isítéséről intézkedő 5/1958. számú ta­ nácsrendeletről. Ez részletesen kitért az állattartók bejelentési és megőrzési kötelességé­ re, az állatorvosok és a gyepmesteri telepet üzemeltető vállalat feladataira. A helyi ren­ delet mintegy tíz éven át volt irányadó, hatályon kívül helyezésére a kérdés országos jogszabállyal történt rendezése miatt került sor. 13./ A harmadik tanácstörvény a tanácsokat nemcsak népképviseleti szerveknek tekintette, hanem egyúttal önkormányzati jellegüket is deklarálta. Természetesen a ta­ nácsrendszer körülményei között nem a korábbi polgári önkormányzatok felélesztését jelentette a jogakotónak ez a megállapítása, hanem azt, hogy a tanácsok feladatainak meghatározásában, szervezetük kiépítésében és tevékenységük ellátása során olyan ele­ mek is érvényesültek, melyek az önkormányzatok sajátjaként foghatók fel. Úgy véljük, a jelen feldolgozás kereteit messze meghaladja annak taglalása, hogy a tanácsok, mint népképviseleti és államigazgatási szervek a tanácsrendszer utolsó két évtizedében sem voltak önkormányzatnak minősülő vagy minősíthető organizációk, a rájuk vonatkozó jogi szabályozásnak egyes tételei azonban az önkormányzati jelleg megjelenítése irányá­ ba mutattak. Ezek közül — feldolgozásunk témája szempontjából — elsődlegesnek te­ kintjük a törvény azon rendelkezését, mely kimondta, hogy a tanácsok rendeletben jo ­ gosultak saját és szerveik szervezetére, valamint működésére vonatkozó szabályokat megállapítani a tanácstörvény által meghatározott jogi rendezés keretei között. Ezzel a tanácsok felhatalmazást kaptak szervezeti és m űködési szabályzatuk megállapítására. Hogy ez nem jelentett igazi önállóságot számukra, arra utalt az a kö­ rülmény, hogy kormányzati szerv a szervezeti és működési szabályzathoz mintát adott közre, amit számos helyen kötelező szabályozási elvnek tekintettek, s ennek eredmé­ nyeként — különösen községi szinten — a szabályzatok nélkülözték a települések eltérő adottságaiból eredő sajátos megoldásokat. Nem volt figyelmen kívül hagyható az sem, hogy a törvény a szabályzatot és későbbi módosítását a felsőbb szinten működő végre­ hajtó bizottság, illetve a Minisztertanács Tanácsi Hivatala jóváhagyásához kötette. Igaz, ez a követelmény a 80-as évek derekától már nem érvényesült, a tanácsok kötött állami és pártirányítási formációi azonban funkcionálásuk utolsó időszakáig a tényleges önál­ lóság ellenében hatottak. Szegeden 1971 és 1990 között négy alkalommal alkotott rendeletet a tanács a szer­ vezeti és működési szabályzat tárgyában, ezek a következők voltak: 2/1971., 1/1980., 1/1984. és 1/1986. számú tanácsrendeletek. Az elsőt négy ízben, a másodikat egyszer és a negyediket négy alkalommal módosította, az időben utolsó szabályzat ténylegesen 1990. október 23-án, a városi önkormányzat testületének megalakulásával megszűnt,

251

formális hatályon kívül helyezéséről viszont csak jó egy évvel később, a 46/1991. /XII.31./ számú rendeletével intézkedett a közgyűlés. A szegedi tanácsi szervezeti és működési szabályzatok jellemző tartalmát csupán jelezni lehet, ezt úgy kíséreljük meg­ oldani, hogy egy-egy részt a később bekövetkezett változtatásokra figyelemmel muta­ tunk be. A SzMSz kezdetben preambulum-jellegű bevezető részt is tartalmazott, ami Sze­ ged történetének főbb állomásait vázlatosan rögzítette a kezdetektől a szabályzat megal­ kotásáig terjedő időig. Ez a megoldás elősegítette, hogy a rendelet helyi jellege ilyen aspektusból domináljon ugyan, viszont nehezen volt elkerülhető bizonyos aktualizálás, ami a megállapítások időtállóságát veszélyeztethette. Jogszabály-szerkesztési gondot is jelentett a bevezetés tartalmi helyességének fenntartása, ezért — feltehetően az említett problémák kiiktatása érdekében — az 1984. évi szabályzatban a rendelet bevezetője már nélkülözi a város történelmének áttekintését. Valamennyi szabályzat I. fejezetében megalapozó fontosságú rendelkezéseket tar­ talmazott: a tanács hivatalos megnevezése, illetékességi-működési területe, szerveinek megjelölése, valamint az, hogy a tanácsrendelet mellékletében milyen adatok (a város határainak leírása, a tanácstagok névjegyzéke, a választókerületek száma és területe, stb.) találhatók. Minden szabályzat következő része rögzítette a tanács feladatait és ha­ táskörét, s felsorolta azokat a hatásköröket, melyek gyakorlását a tanács testületé a vég­ rehajtó bizottságra átruházta. Előírások voltak találhatók az átruházott hatáskörbe tarto­ zó ügyek intézéséről történő beszámolási kötelezettségre is. A feladatok között kiemelt hangsúlyt kapott a későbbi szabályzatokban a városkörnyéki községek tanácsaival, illet­ ve azok szerveivel való rendszeres kapcsolat-tartás, 1984 után azzal, hogy a tervszerű együttműködés érdekében a szegedi városi tanács és az időközben megszűnt szegedi já­ rás területén működő községi tanácsok bizottságot hozhattak létre, ami a gyakorlatban néhány éven keresztül funkcionált is. A szabályzatok III. fejezete a nem tanácsi szervekkel (társadalmi és tömegszerve­ zetek, gazdasági, kulturális, szociális téren működő szervek, bíróság, ügyészség, ren­ dőrség, népi ellenőrzés, katonai igazgatási szervezet) való kapcsolatok kérdéseit rendez­ te. Szabályozta a tanács vagy a végrehajtó bizottság részére történő esetenkénti jelentés vagy tájékoztatás formáit, valamint a koordinációs értekezletek rendszerét, az együtt­ működési megállapodások szervi, tartalmi és funkcionális vonatkozásait. A Szegeden működő fontosabb nem tanácsi szervek jegyzéke ugyancsak a szabályzat mellékletei kö­ zé került. A következő fejezet a tanács, mint testület működésének kérdéseit szabályozta. A tevékenység rendezett kereteit elősegítő éves munkaterv követelményeinek rögzítése után a tanács üléséről, mint fő működési formáról adott részletes előírásokat. Itt voltak találhatók rendelkezések a tanácsülés összehívásáról és a napirendre vonatkozó javasla­ tokról, indítványokról, a testületi előterjesztések előkészítéséről, azok tartalmi és for­ mai követelményeiről, a döntési (határozati) javaslatok megkívánt elveiről és elemeiről. A szabályzat kitért a tanácsülések előkészítésének kérdéseire, a meghívandók és az ülé­ sen tanácskozási joggal résztvevők körére, a meghívó tartalmára. Az ülések nyilvános­ ságát tette általánossá, e mellett rendelkezett a zárt ülések eseteiről és szabályairól, rész­ letezte a tanácskozás rendjét, meghatározta a tanácsülést levezető tanácselnök feladatait.

252

Részletes rendelkezések voltak találhatók a tanácstagi interpellációkra, az ülések­ ről szóló jegyzőkönyvekre, a tanács döntéseinek — rendeletéinek és határozatainak — nyilvántartására, közlésére, végrehajtásuk szervezésére és a végrehajtásról szóló beszá­ molásra. A különös működési szabályok között kezdetben a tanács alakuló üléséről, va­ lamint a tanácsrendelet-alkotásról adott a jogalkotó rendezést, később a tanács néhány kiemelt fontosságú feladataival (városfejlesztési koncepció, tevékenységi program, álta­ lános rendezési terv, fejlesztési terv és költségvetés) kapcsolatos eljárási kérdéseket ren­ dezte, majd ide telepítette a lakossági kapcsolatokra vonatkozó szervezeti formák (ta­ nácskozási központok, lakó- és utcabizottságok rendszere, lakóterületi központokban folyó tevékenység) meghatározó szabályozását. Ezek részletes kidolgozását külön ta­ nácsrendeletek tartalmazták. A szabályzatok V. fejezete a tanácstagok jogállásáról szólt. Bár a SzMSz-ek elő­ írásainak megfogalmazásnál a tanács arra törekedett, hogy a központi jogszabályok ren­ delkezéseit ne vegye át vagy ne ismételje, e fejezetben mégis mellőzte ezt az elvet an­ nak érdekében, hogy a testület tagjai a jogaikra és kötelességeikre vonatkozó előíráso­ kat lehetőleg egy helyen olvashassák, függetlenül attól, hogy azokat országos vagy he­ lyi jogszabály tartalmazta eredetileg. A szabályzatok e részében a tanács által választott megyei tanácstagok tevékenységére és annak figyelemmel kísérésére is találhatók voltak kívánalmak, ugyanitt lehetett megtalálni az összeférhetetlenségi eljárás szabályait is. Az 1984. és az 1986. évi SzMSz felsorolta azokat a hivatali szervezet döntési jogkörébe tartozó ügyeket, melyek a lakosság életkörülményeit közvetlenül érintették, ezért a dön­ tés előtt kötelezően ki kellett kérni a tanácstag véleményét. Ezek között szerepeltek olyan kérdések, mint pl. út- és járdaépítés, a közműhálózat felújítása vagy fejlesztése, környezeti ártalommal járó létesítmény telepítése, utcaelnevezés. A végrehajtó bizottságra vonatkozó rendelkezések ugyancsak külön fejezetben ke­ rültek elhelyezésre valamennyi szabályzatban. A testület létszámának rögzítése után a feladatokat és a hatásköröket rendezték a SzMSz-ek, majd — a tanácsülésről szóló rész­ hez hasonlóan — a működés kérdéseit tartalmazó szabályok következtek. A tisztségviselőkről, vagyis a tanácselnökről, a helyetteseiről és a vb-titkárról szóló rendelkezések voltak találhatók a szabályzatok következő részében. A tanácselnök teen­ dőit a tanács működésével, a tanácsi bizottságokkal, a tanácstagokkal, a tisztségviselők munkájával, a szakigazgatási szervek tevékenységével és a nem tanácsi szervekkel való kapcsolattartással összefüggésben részletezték. Az elnökhelyettesi általános tennivalók mellett megállapították elkülönített saját feladataikat, az úgynevezett tevékenységi felügyelet elveinek megfelelően. Kezdetben a szabályzat megfogalmazott olyan — köz­ ponti elképzelések szerinti — igényt, hogy az elnökhelyettesek vezessenek bizottságot vagy többet is, utóbb azonban ez már nem szerepelt a szegedi SzMSz-ekben, mivel a megoldás hibásnak bizonyult a gyakorlatban. A tanácsrendelet e fejezete foglalkozott még a vb-titkár helyzetével kapcsolatos kérdésekkel. A következő részben központilag kevésbé szabályozott témával, a bizottságokkal foglalkozott valamennyi szabályzat. Felsorolta a jogalkotó a bizottságokat, de kimondta azt is, hogy e felsorolás magát a tanács testületét nem köti, vagyis indokolt esetben a bizottságokat átszervezheti vagy más bizottságokat is alakíthat. A szabályzat tartalmazta azt is, hogy az egyes bizottságok milyen konkrét feladatokat látnak el, természetesen a bizottságokra vonatkozó általános előírásokon túlmenően. A tanács a bizottságokra bíz-

253

ta, hogy működésük részletes szabályait megállapítsák, mégis — az egységes elvek ér­ dekében — néhány kötelezően figyelembe veendő követelményt rögzített. E fejezetben foglalkozott a szabályzat az albizottságokkal és a létrehozható szakbizottságokkal. A tanács hivatali szervezetének, a szakigazgatási szerveknek a felsorolása volt a szabályzatok következő fejezetének tartalma. A jogalkotó elrendelte, hogy a szakigaz­ gatási szervek feladataik alapul vételével készítsenek ügyrendet, s meghatározta ezek tartalmi követelményeit. A rendelet egyes előírásai a szakigazgatási szervek közötti együttműködési kötelezettség területeit rögzítették. Rendelkezések voltak találhatók a szakigazgatási szervek vezetőinek jogállására, a tevékenységüket megalapozó szabályok meghatározására is. A szabályzatok kitértek a döntően első fokú hatósági feladatokat el­ látó vb-hivatalra, s utaltak a tanácsi vállalatokra és intézményekre, az ezekkel kapcsola­ tos felügyeleti, illetve irányítói jogosítványok azonban országos jogszabályokban nyer­ tek rendezést. A SzMSz-ek témaköréhez kapcsolhatók a tanácsi munkával összefüggő egyéb he­ lyi rendeletek. Ezek egyike a hatósági jogosítványok gyakorlása során az általánosnál rövidebb ügyintézési határidők megállapítására irányult annak érdekében, hogy az ügy­ felek egyszerűbb ügyeit minél rövidebb idő alatt elintézzék. Országos kezdeményezésre Szegeden a 2/1987. számú tanácsrendelet állapította meg az általánosan irányadó 30 na­ pos ügyintézési határidőnél rövidebb id ő alatt intézendő ügyeket. Azonnal, 3 napon belül, legfeljebb 8, illetve 15 nap alatt elintézendő ügykategóriákat határozott meg a rendelet a különböző ágazatok terén. Egyszeri módosítást követően a tanácsrendeletet a közgyűlés 1991 végén hatályon kívül helyezte. Kormány-rendeletre alapozva döntött a tanács 6/1989. számú rendeletében az ü gyfélfogad ás rendjéről. A rendelet hatálya nem csak a hatósági ügyintézést végző szakigazgatási szervekre terjedt ki, hanem a tanácsi irányítású intézmények közül azok­ ra is (családi eseményeket rendező iroda, városgondnokság, közterület-felügyelet, piacigazgatóság), melyek tevékenységét mindennapos lakossági igénybevétel jellemezte. Az úgynevezett tanácsi vállalatok és az előző felsorolásban nem szereplő intézmények ese­ tében az ügyfélfogadást a szervezet vezetője a tanácsrendeletben foglaltakra figyelem­ mel önállóan szabályozhatta. A tanácsrendelet szerint a hét két munkanapján kellett ügyfélfogadást tartani, ezek közül egyik alkalommal úgynevezett hosszabbított munkaidőben, 18 óráig. Általánossá tette a jogszabály a szombati ügyeleti szolgálatot. A tanács az első fokú szervezetén — a vb-hivatalon — belül működő ügyfélszolgálati iroda részére érdemi ügydöntő hatáskö­ röket is telepített, ezeket általános tájékoztató tevékenységén felül látta el. Ez a tanácsrendelet is 1991 végéig volt hatályban. 14./ A tanács lakossági kapcsolatainak egyik szervezeti formájaként 1974-től kez­ dődően úgynevezett tanácskozási központok működtek Szegeden. Elsődlegesen a ta­ nácstagok választókerületi munkájának segítésére voltak hivatottak, s az volt létrehozá­ suk, majd működtetésük célja, hogy rajtuk keresztül meg lehessen oldani a lakosság kö­ rében a várospolitikai célkitűzések ismertetését. Egyúttal legyenek olyan fórumok, me­ lyek révén megismerhető az állampolgárok véleménye, másrészt a lakosságot általuk mozgósítani lehessen közérdekű feladatokban való részvételre.

254

Több éves tapasztalat-szerzés után a tanács 5/1980. számú rendeletében rögzítette a tanácskozási központokra vonatkozó szervezeti, feladatköri és működési szabályokat. A tanácskozási központ több tanácstagi választókerületet foglalt magában, a központok számát, működési területét és székhelyét a végrehajtó bizottság volt jogosult megállapí­ tani. A központot a tanács által megbízott tanácstag vezette. A tanácsrendelet felsorolta a tanácskozási központ útján megvalósítandó feladatokat, elsődlegesen a lakosság tájé­ koztatása céljából fontos teendőiket emelte kj. A lakosságnak a társadalmi munkában történő részvételre mozgósítása ugyancsak szerepelt a teendők között, miként az is, hogy a közérdekű ügyekre vonatkozó állampolgári véleményeket, észrevételeket és ja­ vaslatokat is e fórum révén célszerű összegyűjteni, esetleg vitára bocsájtani, azokban állást foglalni, vagy a döntésre jogosult szervhez továbbítani. Jelen feldolgozásunk té­ mája szempontjából említésre érdemesnek tartjuk, hogy a város lakosságát széles kör­ ben érintő néhány tanácsrendelet tervezetét a tanácskozási központokban megvitatták és az észrevételek a rendelet megalkotása során mérlegelésre kerültek. A tanácskozási központok működésére vonatkozó előírások közül utalunk éves programjuk kialakítására, amihez a tanácsi testületek által meghatározott témák is hoz­ zájárultak. A központok tanácskozásai nyilvánosak voltak, azokon bárki meghívás nél­ kül is részt vehetett és véleményt nyilváníthatott. A központ vezetőjének teendőit rögzí­ tette a rendelet, a melléklet pedig felsorolta a létrehozott húsz tanácskozási központ te­ rületét és székhelyét. Közülük tizenegy a város körtöltésen kívüli részén működött. A tanácskozási központokban végzett munka a tanács önkormányzati szerepének egyik megnyilvánulási formájaként volt értékelhető. A tanácsi tevékenység alakítását befolyásolták az egyes városrészek sajátos gondjai, igényei, melyek ezen intézményrendszer révén a korábbiaknál hitelesebben voltak megismerhetők, és váltak jobban ke­ zelhetőkké. A tanácsi szervezet és a város lakosságának kapcsolata szempontjából jelentősnek bizonyult a tan ácsi lakóterületi — területpolitikai — tevékenység, melynek elveit és mindennapos gyakorlatát a 4/1986. számú tanácsrendelet rögzítette. A nélkül, hogy e kérdés jelentőségét túlbecsülnénk, mégis jeleznünk szükséges, hogy a lakóterületi köz­ pont intézménye és az arra vonatkozó tanácsrendeleti szabályozás olyan szegedi kezde­ ményezés volt, mely az ország számos városában (Debrecen, Miskolc, Pécs, stb.) — különböző elnevezéssel és a részletekben jelentkező szükségképpeni eltérésekkel — át­ vételre és megvalósításra került. A tanácsrendelet preambulumában kifejezésre juttatta, a lakóterületi tevékenység jogi szabályozása azt célozza, hogy a közügyek intézésében, a lakóközösséget érintő döntések előkészítésében és a meghozott határozatok végrehajtásának ellenőrzésében az állampolgárok, a város lakói közvetlenül vagy képviselőik útján növekvő mértékben részt vegyenek. Kiemelte: szükséges, hogy a lakosság véleményezze és kísérje figye­ lemmel a tanácsi tevékenység időszerű programját, a teendőkhöz adjon javaslatokat, ve­ gyen részt a lakóterületen folyó fejlesztési és egyéb közérdekű munkákban. Fontos alapelvnek tekintette a városrészek sajátos adottságaihoz igazított várospolitikát, a lakó­ területek arányos, a meglévő körülményekhez alkalmazkodó fejlesztési törekvések ér­ vényre juttatását. A városrészek lakói és a tanácsi, valamint a lakosság ellátásában közreműködő kü­ lönböző szervek közötti kapcsolat a lakóterületi központok révén valósult meg. E köz-

255

pontok, mint közösségi fórumok funkcionáltak, területük több tanácstagi választókerü­ letre terjedt ki, a városrészek kialakult, általában ismert határain belül. A tanácsrendelet szerint a lakóterületi központok számát és területét a tanács állapította meg, a kialakítás­ nál figyelembe vette, hogy a lakóhelyi körülmények általában azonosak vagy hasonló jellegűek legyenek egy központ esetében, így a lakosság érdekei is megegyezzenek, vagy legalább ne mutassanak jelentős eltérést. Minden lakóterületi központban lakóterületi bizottság alakult, ennek tagjai voltak az érintett választókerületek tanácstagjai, a területen működő társadalmi szervek képvi­ selői, a lakóbizottságok megbízott aktívái, valamint a városrészben működő gazdasági egységek és más szervek küldöttei. A lakóterületi bizottság tagjainak száma — saját döntésüktől függően — 7 és 35 fő közötti lehetett, a bizottság vezetését végző tanácstag a tanácstól kapta megbízását. A szervezeti kérdések után a tanácsrendelet a lakóterületi bizottságok feladatait részletezte, ezek között kiemelte azt a jogukat, hogy a városrészt érintő fejlesztési, rendezési és fenntartási tervek megállapítása előtt véleményt nyilvá­ níthassanak, illetve módosító vagy kiegészítő javaslatot tehessenek. A jelzett terveket csak a lakóterületi bizottság állásfoglalásával együtt lehetett a tanács testületé elé ter­ jeszteni. A tanácsrendelet lakóterületi alap létesítését írta elő, ennek összegét a tanács az éves pénzügyi terv (a költségvetés) elfogadásakor állapította meg. Az alap rendeltetése az volt, hogy a lakóterületen jelentkező, általában kisebb költségkihatású feladatokat soron kívül, sürgősen el lehessen végeztetni, az e célra lekötött pénzeszközöket az adott lakóterületen társadalmi munkával (anyagi hozzájárulással, saját munkavégzéssel) a la­ kosok is kiegészíthették. Ebből a szempontból figyelembe jöhető teendőnek tekintette a jogalkotó utak és járdák építését vagy javítását, illetve korszerűsítését, a bel- és csapa­ dékvíz elvezetésére szolgáló létesítmények létrehozását, karban- és tisztántartását, a közvilágítási hálózat korszerűsítését és fejlesztését, parkok, játszóterek és jármű várako­ zóhelyek építését, kialakítását és gondozását, fásítást és egyes környezetvédelmi célú munkákat. A tanács a lakóterületi alapból megvalósítandó feladatok elbírálását és városré­ szenkénti sorolását bizottságra bízta, ennek vezetője a tanácselnök-helyettes volt, tagjai pedig a lakóterületi bizottságok elnökei. A tanácsi hivatali szervezet gazdasági ügyekkel foglalkozó egységeinek vezetői tanácskozási joggal rendelkeztek a bizottság ülésein és annak tevékenységét szakértőként támogatni tartoztak. Az alapból kielégítendő igények felmérése egész évben folyamatosan történt, a tanácsrendelet megjelölte, hogy kik, il­ letve milyen szervek voltak jogosultak az erre vonatkozó javaslatokat megtenni. Ren­ delkezések voltak arra is, hogy hogyan történik az igények elbírálása, a teendők pénz­ ügyi támogatása és a támogatásban részesített egyes munkák lebonyolítása. Intézkedett a jogalkotó az alap felhasználásának ellenőrzéséről, a tanács, az egyes tanácstagok és a városrészek lakóinak időközönkénti tájékoztatásáról is. A lakóterületi bizottságok feladatai között a tanács különös figyelmet szentelt a város lakosságának tájékoztatására és a lakossági viták szervezésére. A tájékoztatás tár­ gya lehetett a lakosságot közvetlenül érintő várospolitikai vagy fejlesztési,ellátási célki­ tűzések, programok, tervek ismertetése, olyan tanácsrendelet-tervezetek vagy tanácsi határozati javaslatok, tervezett intézkedések, melyek esetében a döntésnél a lakosság véleményének, állásfoglalásának ismerete szükséges. Tájékoztatás volt lehetséges orszá-

256

gos és helyi jogszabályokról, ha azok az állampolgárok jogait vagy kötelességeit meg­ határozó jelleggel érintették, s az előírások közreadása a lakosság jogismeretének széle­ sítésére, jogtudata kedvező alakítására is kihat. A lakosság körében vitára voltak bocsájthatók a városrészben jelentkező és közösségi összefogást igénylő teendők. A lakóterületi bizottság munkatervében rögzítette a lakossági tájékoztatásokat, de jelentősebb közérdekű kérdést e nélkül is vitára lehetett bocsájtani. A tájékoztatást ugyanazon kérdésről több alkalommal és több helyre is meg lehetett szervezni, azokon bárki megjelenhetett és elmondhatta véleményét. A lakossági vitákról a lakóterületi bi­ zottság elnöke adott az érdekeltek részére értékelést és továbbította a közérdekű javasla­ tokat. A tanácsrendelet intézkedett a lakóterületi szavazásról is, ezt országos jogszabály vagy a tanács rendelkezése írhatta elő. A tanács rendelete végül foglalkozott a tanácsi hivatali szervezet lakóterületi teen­ dőivel, valamint az itt folyó munka irányításával és felügyeletével. 1989-ben a tanács 11-es számú rendelete a lakóterületi alap vonatkozásában adott módosításokat, megváltoztatta a tanácsi hivatali szervezetnek a lakóterületi munkát se­ gítő tevékenysége szabályait, és újra szabályozta a felügyeletért felelős tanácsi vezetők teendőit. A tanácsi lakóterületi tevékenység a városi önkormányzat megalakulásával ért­ hetően megszűnt, a tanácsrendelet hatályon kívül helyezésére viszont csak 1991 végén került sor a közgyűlés 46-os számú rendeletével. 15./ A tanácsrendszer idején az önkormányzati eszmeiség jelentkezésére utalt, hogy már a harmadik tanácstörvényt megelőző évben rendeletet alkotott a tanács Sze­ ged város cím erének használatáról. Az 1/1970. számú rendelet sajátos módon nem adott leírást Szeged címeréről, csupán arról szólt, hogy a címert a városra utaló és dí­ szítő jelképként lehet használni, de hatósági eljárás során nem szabad alkalmazni. Ren­ delkezett a tanács az ábrázolás mikéntjéről, és meghatározta a címer engedély nélküli használatának eseteit, körülményeit. Az állami címer elsődlegességének biztosításával többnyire csak tanácsi rendezvények alkalmával, különböző tanácsi kiadványokon volt szabad a város címerét engedély nélkül használni, s a tanácsrendeletben egyes tanácsi intézmények (Nemzeti Színház, Idegenforgalmi Hivatal, Szabadtéri Játékok Igazgatósá­ ga) kaptak jogot címerhasználatra. E körön kívül még az előállításhoz is a tanácselnök engedélyére volt szükség. Ez — kereskedelmi forgalomban történő értékesítés esetén — díjfizetési kötelezettséggel járhatott. A jogszabály intézkedett az engedély visszavonásá­ nak feltételeiről, valamint az előírások megszegése esetére a szabálysértés miatti felelős­ ségre vonásról. A négy év múlva Szeged város címeréről címmel alkotott 6/1974. számú rendelet­ ben a tanács megadta a címer leírását, az a város régi címerének egyes, meghatározó elemeit tartalmazta ugyan, de bizonyos tekintetben modernizáló és aktualizáló megoldá­ sokat is tartalmazott. A címer hiteles rajzát a rendelet mellékleteként tette közzé a ta­ nács. Részletesen szabályozta a címer-ábrázolás és használat általános kérdéseit, s ren­ delkezett az engedély nélküli használat köréről, megmaradva a tanácsi szféra keretei kö­ zött. Mégis tett a jogalkotó olyan megkülönböztetést, hogy az előzőekben már említett tanácsi intézményeken kívül másoknak engedélyre volt szükségük, ha a város címerét használni akarták. A tanácsi vállalatok azonban emblémaként alkalmazhatták külön en-

257

gedély nélkül. A használat engedélyezésének szabályozása a korábbi tanácsrendelet elő­ írásaihoz hasonlóan történt. A tanács 7/1974. számú rendelete a díszpolgárságról szólt, s ez is egyik megjele­ nési formája volt a települések bizonyos fokú önállósodásának. A rendelet szerint a ta­ nács díszpolgári cím adományozásával azoknak a személyeknek a kimagasló érdemeit ismerte el, akik a város és lakói érdekében huzamos időn át példamutató eredményes­ séggel munkálkodtak, s különböző területeken kifejtett tevékenységükkel, maradandó alkotásaikkal elősegítették Szeged fejlődését, hozzájárultak a város lakóinak anyagi és szellemi jóléte gyarapodásához. A tanácsrendelet szerint a díszpolgárt különböző kiváltságok, előnyök illették meg. Kitért a jogszabály az eljárási rendre, intézkedett a díszpolgári oklevélről és em­ lékéremről, valamint az adományozásnak a díszpolgárok könyvében történő nyilvántar­ tásáról. A rendelet melléklete tartalmazta az oklevél mintáját és az emlékérem leírását. A város címeréhez kapcsolódóan a város zászlajáról szóló tanácsrendelet megal­ kotására csak a következő évben, 1975-ben került sor (1-es számú rendelet). A zászló leírása — amit a rendelet melléklete hiteles rajz és méretarány szerint tartalmazott — mellett a használat kérdéseire is kitért a rendelet. E körben érdekességként említhető, hogy mód volt cserezászlóként és elismerésként is adományozni. A tanácsrendszer legvégső szakában, 1990 áprilisában került kibocsájtásra a Sze­ ged város jelk ép eiről szóló 1/1990. számú tanácsrendelet. Ez rendelkezett a város cí­ meréről, zászlajáról, a díszpolgári címről és — újként — Szeged napjáról. A tanács eb­ ben visszaállította a város történelmi címerét, s úgy rendelkezett, hogy a barokk keretes úgynevezett nagycímer mellett használható a csak a belső pajzsot ábrázoló kiscímer is. Továbbra is megmaradt a tanácsi körökben való engedély nélküli használat, de az enge­ délyezés terén különösebb megkötöttséget nem tartalmazott a rendelet. A zászlóról szóló rendelkezések közül megemlítjük, hogy ünnepi alkalmakkor a város nagycímeres zászlaját a tanács székházán ki kellett tűzni, egyes városi székhelyű állami vezetők irodáiban pedig elhelyezhető volt Szeged zászlaja. A díszpolgári cím adományozásának indokait vizsgálva: a tanácsrendelet kiemel­ kedő életmű elismerésének tekintette. Olyan kiváló személyiségek jutalmának tüntette fel, akik maradandó alkotásaikkal és tevékenységükkel elősegítették Szeged fejlődését, hozzájárultak anyagi és szellemi gyarapodásához, itthon és külföldön erősítették a város hírnevét. A város napjaként a tanácsrendelet május 21-ét jelölte meg, emlékezve az 1719. évi királyi adománylevélre, mellyel Szeged szabad királyi városi jogállást nyert. A vá­ ros napjának programjairól is intézkedett a tanácsrendelet, melyet azután a 16 és 17/1993. /VII. 10./ Kgy. számú önkormányzati rendeletek helyeztek hatályon kívül, egyben megadták az előzőekben leírt témák új jogi szabályozását, kibővítve a helyi elis­ merések körét, eszközeit is.

258

V. A TERÜLETI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZERRE VALÓ ÁTTÉRÉS ÉS A HELYI JOGALKOTÁS ALAKULÁSA. Az országban a 80-as évek végén bekövetkezett társadalmi-politikai változások számos érvényesülési területe közül — feldolgozásunk témájának megfelelően — a jo g ­ alkotással összefüggő kérdésekre, s e körben is elsődlegesen a partikuláris jogszabályok problematikájára térünk ki. Ebből a szempontból fontosnak látszik az 1989. évi alkot­ mány-módosítás idején született, azzal szoros összefüggésben lévő és a közigazgatási deregulációs intézkedésekről szóló 1143/1989. /X I.26./ MT. számú minisztertanácsi határozat. Ennek bevezetője a dereguláció célját abban jelölte meg, hogy általa az ál­ lampolgárok államigazgatási terheinek csökkentése, a tanácsok demokratikus önkor­ mányzati jellegének erősítése, az államigazgatási irányítási joganyag korszerűsítése és a jogalkotás törvényességi követelményeinek érvényesítése legyen elérhető. A minisztertanácsi határozat feladatul szabta, hogy hatályon kívül kell helyezni a hibás, vagy az elavult célokat szolgáló jogszabályokat, ki kell iktatni az állampolgárok cselekvését indokolatlanul korlátozó előírásokat, a velük szembeni bizalmatlanságra épülő rendelkezéseket, a felesleges terhet és költségeket jelentő jogi normákat. Az ön­ kormányzat-barát jogi környezet kialakítása érdekében a tanácsok önállóságát és önkor­ mányzati működésüket feleslegesen akadályozó jogi korlátok leépítését irányozta elő, szükségesnek vélte az önkormányzati és az államigazgatási hatáskörök elhatárolását. A konkrét feladatok között tüntette fel a határozat a tanácsrendeletek felülvizsgá­ latának szükségességét. Ennek eredményeként indokoltnak tartotta gondoskodni a feles­ legessé vált tanácsrendeletek hatályon kívül helyezéséről, ha pedig egyesek a jövőben is szükségesek, el kellett végezni indokolt módosításukat vagy tárgykörük újra szabályo­ zását. A közigazgatási deregulációs folyamat részeként jelentkezett a 16/1990. /VI. 18./ BM. számú rendelet, melyet már az országgyűlési választásokat követően megbízást ka­ pott kormány belügyminisztere bocsájtott ki. A rendelet melléklete számos olyan köz­ ponti jogszabályt és az állami irányítás egyéb jogi eszköze körébe tartozó utasítást, iránymutatást helyezett hatályon kívül, melyek helyileg tanácsrendeleti szabályozás alapját képezték (pl. utcanév megállapítása, helyi címer és zászló használata, díszpolgá­ ri cím adományozása, a lakóbizottságok tevékenysége, településfejlesztési hozzájárulás megállapítása, a tanácsi szerveknél az ügyfélfogadás szabályozása, a helyi szavazás rendje). A belügyminiszter e rendeletével jelezte azoknak az élet-, illetve társadalmi vi­ szonyoknak a körét, melyek a korábbi közigazgatási struktúráétól eltérő jogalkotói és jogalkalmazási megítélést igényeltek. Az ilyen tartalmú orientálás megalapozottságára utal, hogy a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya által 1992-ben közreadott országos felmérés szerint a helyi önkormányzatok 1991. január 1-jével 15.716 hatályos tanácsrendeletet örököltek. Eb­ ben Szeged 27 rendelettel szerepelt, vagyis az önkormányzati rendszerre áttéréskor ennyi volt az élő helyi jogszabályok mennyisége. (A rendelkezésünkre álló adatok alap­ ján — összevetés céljából — jelezzük, hogy Pécsett 23, Debrecenben 30, Székesfehér­ várott 21 tanácsrendelet volt hatályban a városi önkormányzatok megalakulása idején.) A szegedi közgyűlés 1991 novemberében végezte el a tanácsrendeletek felülvizs­ gálatát. A 392-es számú határozatában rendelet-alkotási programot fogadott el, vagyis

259

meghatározta, hogy a következő hónapokban milyen tárgyú rendeletek korszerűsítését kívánja elvégezni. Decemberi ülésén pedig 46/1991. /XII.31./ Kgy. számú rendeletével nyolc idejét múlt tanácsrendeletet helyezett hatályon kívül. Ezt követően folyamatosan sor került a közgyűlés részéről olyan kérdések újra szabályozására, melyekről korábban tanácsrendeletek intézkedtek. 1995 végén már egyetlen tanácsrendelet sem volt hatály­ ban.

ZÁRÓ GONDOLATOK. Tanulmányunkat azzal a célkitűzéssel vezettük be, hogy megkíséreljük bemutatni a szegedi városi tanács négy évtizedes rendeletalkotó tevékenységét, vagy legalább is annak jellemzőit. Az volt az álláspontunk, hogy a téma feldolgozását közigazgatási jogi, jogtörténeti és helyismereti szempontok egyaránt indokolják. Mondandónkat leíró jelleggel fogalmaztuk, s csupán ott jelentkeztek kritikai ele­ mek, ahol az ezeket alátámasztó tényezők egyértelműen adottak voltak. Nézetünk sze­ rint a politikai szempontokat erőteljesebben érvényre juttató feldolgozás gátolta volna az ismertetés tárgyának bemutatását. Ez természetesen nem jelentheti a helyi jogalkotó tevékenységre nézve az adottságokkal való teljes egyetértést, sem a szerzőnek azt a tö­ rekvését, hogy a vizsgált ténykedést maradéktalan társadalmi elismerésre ajánlja. Az objektivitás hangsúlyozását és az erőteljes politikai megítélés mellőzését az is indokol­ ja, hogy tanulmányunk a tanácsrendszernek csupán egy, talán nem is elsődleges erejű intézményét kívánta bemutatni, és nem lehetett célja az egész akkori magyar közigazga­ tási struktúra és funkcionálás kritikája. A közreadott feldolgozás vélhetően alátámasztja azt a sokszor hangoztatott igazsá­ got, mely szerint minden előírás, rendelkezés annyit ér, amennyi az életben megvalósul belőle. Ebből logikusan következik, hogy megfontolást igényel: vajon adott viszonyok jogi szabályozást igényelnek-e, vagy a társadalom, az állam részéről más jellegű beavat­ kozásra van-e szükség? További tanulság, hogy még a jó döntések, a helyesnek ítélt előírások társadalmi hatása is kétséges, ha azok realizálásáért, a rendelkezések gyakor­ lati végrehajtásáért valamennyi érintett — legyen az személy vagy szervezet — nem tesz meg mindent, ami tőle joggal elvárható. Erre számos példát lehetne említeni a helyi jogalkotás területéről is, ami azt bizonyítja, hogy hiába a még oly helyes rendelkezés, ha az emberi nemtörődömséggel párosul, vajmi kevés kedvező hatása lesz a közösségi együttélés területén. Nézetünk szerint a tanácsi jogalkotás szférájából szerzett tapasztalatok az önkor­ mányzatok munkájában is hasznosíthatók. Érvényes megállapításnak véljük, hogy a kedvező megoldások mintáit célszerű megismerni és felhasználni, a hibásnak bizonyult elv vagy gyakorlat pedig tartson távol azok jövőbeli megismétlésétől. A rendeletalkotás a tanácsrendszer idején a helyi állami tevékenységnek csak kicsiny, bár nem elhanya­ golható területe volt. Kapcsolódott a helyi szervek gazdasági, kulturális, szociális vagy egyéb tartalmú feladataihoz, teendőihez. Az e területeken végzett munka, a kedvező ta­ pasztalatok és a jelentkező hibák tényszerű feldolgozása a jövőre nézve ugyancsak hasz­ nosítható megállapításokhoz vezethet. A szerző jelen dolgozatban testet öltő munkálkodása is ezt kívánta szolgálni.

260

ADATTÁR

A SZEGEDI VÁROSI TANÁCS RENDELETÉINEK JEGYZÉKE A FONTOSABB ADATOKKAL Lezárva 1995. november 30-án.

Á llam i házingatlanok elidegenítése

4/1988. /X I.l./SZ M V T . r. Hatályos 1988. okt. 15. és 1989. aug. 6. között Módosítása: 6/1988. /XII.31./ SZMVT. r. 5/1989. /VI.5./ SZMVT. r. Új szabályozás: 8/1989. /VIII.7./ SZMVT. r. Hatályos 1989. aug. 7. és 1993. ápr. 19. között Módosítása: 21/1991. /VII.8./ Kgy. r. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 8/1993. /IV.20./ Kgy. r.

Állati hu llák m egsem m isítése

5/1958. sz. tr. Hatályos 1959. ápr. 30. és 1968. máj. 31. között 3/1968. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Állattartás

3/1959. sz. tr. Hatályos 1960. jan. 1. és 1983. júl. 31. Módosítása: 4/1968. 4/1973. 8/1976.

között sz. tr. sz. tr. sz. tr.

Új szabályozás: 2/1983. sz. tr. Hatályos 1983. aug. 1. és 1992. máj. 5. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 6/1992. /V. 6.1 Kgy. r.

261

Ár- (és b el)vízvéd elm i szabályzat

1950. dec. 15-én alkotott szám nélküli rendelet (5201-3/2/1950. T. sz.) Hatályos 1951. jan. 1. (?) és 1956. aug. (?) között Új szabályozás: 2/1956. sz. tr. Hatályos 1956. aug. (?) és 1968. máj. 31. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 3/1968. sz. tr.

C ím er (városi) használata

1/1970, sz. tr. Hatályos 1971. jan. 1. és 1975. febr. 15. között Új szabályozás: 6/1974. sz. tr. Hatályos 1975. febr. 16. és 1990. márc. 31. között Új szabályozás: 1/1990. /IV. 1./ SZMVT. sz. rend. Hatályos 1990. ápr. 1. és 1993. júl. 9. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 16/1993. /VII. 10./ Kgy. r.

C satorna használata (csatornázási feladatok)

4/1960. sz. tr. Hatályos 1960. dec. 16. és 1968. nov. 30. között Új szabályozás: 7/1968. sz. tr. Hatályos 1968. dec. 1. és 1976. máj. 15. között Új szabályozás: 2/1976. sz. tr. (A közműves csatornázás szabályai) Hatályos 1976. máj. 16. és 1995. jún. 30. között Módosítása: 2/1978. sz. tr. 2/1982. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 21/1995.(VI.30.) Kgy. r.

D íszpolgárság

7/1974. sz. tr. Hatályos 1975. febr. 16. és 1990. márc. 31. között Új szabályozás: 1/1990. /IV. 1 ,/SZMVT. r. Hatályos 1990. ápr. 1. és 1993. júl. 9. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 17/1993. /VII. 10./ Kgy. r. 262

Ebtartás

4/1973. sz. tr.

Hatályos 1974. febr. 1. és 1983. jan. 31. között Módosítása: 7/1976. sz. tr. Új szabályozás: 6/1982. sz. tr. Hatályos 1983. febr. 1. és 1992. máj. 5. között Módosítása: 3/1983. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 6/1992. /V .6./ Kgy. r.

É pítm ények (nem lakás céljára szolgálók) adója

6/1986. sz. tr. Hatályos 1986. jún. 1. és 1991. dec. 30. között 46/1991. /XII.31./ Kgy. r.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

F iatalok Otthona

4/1976. sz. tr. Hatályos 1976. máj. 16. és 1981. jól. 14. között Módosítása: 2/1977. sz. tr. 3/1979. sz. tr. 4/1980. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 1/1981. sz. tr.

G yom növények irtása m ezőgazdasági m űvelés alatt nem álló területeken

4/1958. sz. tr. Hatályos 1958. szept. 1. és 1975. aug. 31. között Módosítása: 3/1968. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 6/1975. sz. tr.

H ázadó

1/1987, sz. tr. Hatályos 1987. márc. 1. és 1991. dec. 30. között 46/1991. /XII.31./ Kgy. rend.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

263

H ázfelü gyelők m unkaviszonyának szabályozása

1/1960. sz. tr. Hatályos 1960. ápr. 1. és 1968. máj. 31. között Új szabályozás:

1/1968. sz. tr. (A lakóházak házfelügyelőinek felada­ tai) Hatályos 1968. jún. 1. és 1975. ápr. 30. között Módosítása: 9/1968. sz. tr. Új szabályozás: 2/1975. sz, tr. (A házkezelői szolgáltatások) Hatályos 1975. máj. 1. és 1995. júl. 28. között. Módosítása: 7/1986. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 32/1995. /VII.28./ Kgy. r.

H elyiséggazdálkodás

3/1984. sz. tr. Hatályos 1985. febr. 1. és 1994. febr. 2. között Módosítása: 3/1987. sz. tr. 5/1987. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 2/1994. /II.3./ Kgy. r.

Idegenforgalm i H ivatal feladatai, szervezete és m űködése

1/1957. sz. tr. Hatályos 1957. aug. 1. és 1966. okt. 31. között 1/1966. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Járm űvek őrzése

2/1965. sz. tr. Hatályos 1965. aug. 15. és 1969. jan. 31. között Új szabályozás: 10/1968. sz. tr. Hatályos 1969. febr. 1. és 1976. aug. 15. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 6/1976. sz. tr.

264

K özterületek tisztántartása, a háziszem ét gyűjtése

3/1960, sz. tr. Hatályos 1960. jún. 16. és 1972. dec. 31. között Módosítása: 4/1965. sz. tr. 3/1970. sz. tr. Új szabályozás: 1/1972. sz. tr. (Köztisztaság fenntartása) Hatályos 1973. jan. 1. és 1989. jún. 4. között Új szabályozás: 2/1989. /VI.5./ SZMVT. sz, r. Hatályos 1989. jún. 5. és 1994. febr. 14. között Módosítása: 7/1989. /VI.5./ SZMVT. sz. r. 35/1991. /XII. 13./ Kgy. r. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 3/1994. /II. 15./ Kgy. r.

K özterület-felügyelet

1/1985. sz. tr. Hatályos 1985. jún. 1. és 1995. júl. 28. között. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 26/1995.(VII.28.) Kgy. r.

K özterületfoglalás

4/1959. sz. tr. Hatályos 1959. nov. 15. és 1963. júl. 31. között Új szabályozás: 1/1963. sz. tr. (Közterület-használat) Hatályos 1963. aug. 1. és 1970. dec. 31. között Módosítása: 3/1966. sz. tr. 9/1968. sz. tr. 11/1968. sz. tr. Hatályon kívül helyezte: 4/1970. sz. tr. Új szabályozás: 4/1974. sz. tr. Hatályos 1974. aug. 1. és 1991. febr. 20. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 1/1991 ./II.21./ Kgy. r.

265

L ak ásellátási form ákra jogo su ltsá g

8/1974, sz. tr.

Hatályos 1975. jan. 1. és 1980. dec. 6. között Módosítása: 3/1978. sz. tr. Új szabályozás: 3/1980. sz. tr. Hatályos 1980. dec. 7.és 1981. júl. 14. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 1/1981. sz. tr.

L akásügyi jogszab ályok végrehajtása

1/1971. sz. tr. Hatályos 1971. júl. 11. és 1974. ápr. 30. között Új szabályozás: 1/1974, sz. tr. Hatályos 1974. máj. 1. és 1981. júl. 14. között Módosítása: 5/1976. sz. tr. 2/1980. sz. tr. Új szabályozás: 1/1981. sz. tr. Hatályos 1981. júl. 15. és 1982. dec. 31. között Új szabályozás: 5/1982. sz. tr. Hatályos 1983. jan. 1. és 1986. máj. 31. között Módosítása: 4/1983. sz. tr. 2/1984. sz. tr. 2/1985. sz. tr. 3/1986. sz. tr. Új szabályozás: 5/1986. sz. tr. Hatályos 1986. jún. 1. és 1992. máj. 17. között Módosítása: 2/1988. /VII. 1./ SZMVT. r. 3/1988. /XI. 1 ./ SZMVT. r. 8/1988. /XII.31./ SZMVT. r. 4/1989. /V. 15./ SZMVT. r. 17/1991. /VI.20./ Kgy. r. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 9/1992. /V. 18./ Kgy. r.

L akossági bejelentések intézése

Szám nélküli szabályrendelet, keltezése 1954. júl. 17. Hatályosságának időtartama nem állapítható meg. Megszűnésének módja ismeretlen.

266

L akóbizottságok (szervezetéről és m űködéséről)

1/1965. sz. tr. Hatályos 1965. jún. 1. és 1974. jan. 31. között Új szabályozás: 3/1973. sz. tr. (A lakó- és utcabizottságok) Hatályos 1974. febr. 1. és 1991. dec. 30. között Módosítása: 1/1979. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 46/1991. /XII.31./ Kgy. r.

Lakóházak rendje

1/1959. sz. tr. Hatályos 1959. ápr. 1. és 1965. nov. 30. között Új szabályozás: 3/1965. sz. tr. Hatályos 1965. dec. 1. és 1975. ápr. 30. között Módosítása: 1/1967. sz. tr. Új szabályozás: 3/1975. sz. tr. Hatályos 1975. máj. 1. és 1995. júl. 28. között. Módosítása: 8/1986. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 32/1995.(VII.28.) Kgy. r.

L egelő- és rétgazdálkodás

6/1958. sz. tr. Hatályos 1958. szept. 1-től, megszűnésének ideje és módja nem ismert.

L égfegyver használata

1/1955. sz. tr. Hatályos 1956. jan. 25. és 1966. okt. 31. között Új szabályozás: 2/1966. sz, tr. Hatályos 1966. nov. 1. és 1968. nov. 30. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 8/1968. sz. tr.

M ezőgazdasági őrszolgálati járulék

7/1988. /XII.31./ SZMVT. r. Hatályos 1988. dec. 31. és 1991. júl. 7. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 22/1991. /VII.8. / Kgy. r .

267

M érlegek (városi, piaci) használata

2/1958. sz. tr.

Hatályos 1958. júl 6. és 1976. máj. 15. között Módosítása: 3/1968. sz. tr. Új szabályozás: 3/1976. sz. tr. Hatályos 1976. máj. 16. és 1986. nov. 14. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 10/1986. sz. tr.

P iacok és vásárok rendje

(A piacokról, a piaci helypénzszedésről, valamint a piaci élelmiszerárusítás közegészségügyi rendiéről) 3/1958. sz. tr. Hatályos 1958. júl. 1. és 1969. jún. 30. között Módosítása: 12/1968. sz. tr. Új szabályozás: Hatályos 1969. júl.

2/1969. sz. tr. (A vásárokról és a piacokról, valamint a helypénzekról) 1.és 1972. dec. 31. között

Új szabályozás: Hatályos 1973. jan. Módosítása

2/1972. sz. tr. (A vásárokról és piacokról) 1.és 1982. jan. 31. között 5/1975. sz. tr.

Új szabályozás: 2/1981. sz. tr. Hatályos 1982. febr. 1. és 1986. nov. 14. között Módosítása: 4/1982. sz. tr. Új szabályozás: 10/1986. sz. tr. Hatályos 1986. nov. 15. és 1995. nov. 22. között. Módosítása: 9/1989. /VIII.7./ SZMVT. r. 7/1991. /IV .l./K g y . r. 5/1992. /IV.30./ Kgy. r. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 36/1995. /XI.22./ Kgy. r.

268

R endezési tervek

a./ Nyugati iparterület egy részére készült részletes rendezési terv 3/1955. sz. tr. Hatályos 1956. febr. 1. és 1966. okt. 31. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 1/1966. sz. tr. b./ A Gedó-környéki lakóterület házhely-rendezése 2/1957. sz. tr. Hatályos 1957. júl. 15. és 1966. okt. 31. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 1/1966. sz. tr. c./ A körtöltésen belüli nyugati iparterület részletes rendezési, valamint a Kátai-köz környéki lakóterület házhely-rendezési terve 3/1957. sz. tr. Hatályos 1958. jan. 14. és 1966. okt. 31. között 1/1966. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

d./ Az észak-új szegedi József Attila telep kibővítésének házhelyrendezési terve 1/1958. sz. tr. Hatályos 1958. júl. 1. és 1960. máj. 13. között 12/1960. /V. 13./ T. sz. h.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Sátortáborozás

3/1974, sz. tr. Hatályos 1974. máj. 1. és 1982. nov. 30. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 3/1982. sz. tr.

Sertéstartás

1/1956. sz. tr. Hatályos 1956. máj. 1. (?) és 1959. dec. 31. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 3/1959. sz. tr.

269

S zakigazgatási kirendeltségek ügyrendje

9/1974. sz. tr. Hatályos 1975. jan. 1. és 1978. dec. 31. között 1/1978. sz. tr.

H a t á ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Szervezeti és m űködési szabályzat (tanácsé és szerveié)

2/1971. sz. tr. Hatályos 1972. jan. 1. és 1980. dec. 31. között Módosítása: 1/1973. sz. tr. 2/1973. sz. tr. 9/1974. sz. tr. 1/1978. sz. tr. Új szabályozás: 1/1980. sz, tr. Hatályos 1981. jan. 1. és 1984. ápr. 30. között Módosítása: 1/1983. sz. tr. Új szabályozás: 1/1984. sz. tr. Hatályos 1984. máj. 1. és 1986. febr. 28. között Új szabályozás: 1/1986. sz. tr. Hatályos 1986. márc. 1. és 1991. dec. 30. között (ténylegesen 1990. okt. 23.) Módosítása: 11/1986. sz. tr. 1/1988. sz. tr. 5/1988. /X11.31./SZMVT. r. 10/1989. /VIII.7./ SZMVT. r. H a tá ly o n k ívü l h e ly e z te : 46/1991. /X II.31./ Kgy. r.

Szeszesital-fogyasztás korlátozása (közterületeken és egyéb helyeken)

2/1979. sz. tr. Hatályos 1979. dec. 1. és 1992. nov. 29. között 33/1992. /X I.30./ Kgy. r.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

T anácskozási központok

5/1980. sz. tr. Hatályos 1981. febr. 1. és 1986. máj. 31. között 4/1986. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

270

T elepülésfejlesztési hozzájárulás

2/1986. sz. tr. Hatályos 1986. ápr. 1. és 1989. febr. 28. között 1/1989. /III. 1./ SZMVT. r.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

T em etők

2/1959. sz. tr. Hatályos 1959. ápr. 15. és 1974. ápr. 30. között Módosítása: 2/1968. sz. tr. Új szabályozás:

2/1974. sz. tr. (A temetőkről és a temetkezési tevé­ kenységről szóló jogszabályok végrehajtásáról.) Hatályos 1974. máj. 1. és 1989. márc. 30. között Új szabályozás:

3/1989. /III.31./ SZMVT. r. /A temetőkről és a temet­ kezési tevékenységről./ Hatályos 1989. márc. 31. és 1993. júl. 9. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 19/1993. /VII. 10./ Kgy. r.

T erületpolitikai tanácsi tevékenység

4/1986. sz. tr. Hatályos 1986. jún. 1. és 1991. dec. 30. között (ténylegesen 1990. okt. 23.) 46/1991. /X II.31./ Kgy. r.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Ú t- és parkburkolatok felbontása és helyreállítása

1/1961. sz. tr. Hatályos 1961. aug. 16. és 1968. nov. 30. között 6/1968. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Új szabályozás:

1/1969. sz. tr. (A tanácsi közutak, a járdák és a parkte­ rületek felbontása és helyreállítása') Hatályos 1969. júl. 1. és 1975. aug. 31. között Új szabályozás:

4/1975. sz. tr. (Egyes utak és zöldterületek, valamint a járdák felbontása és helyreállítása) Hatályos 1975. szept. 1. és 1991. dec. 30. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 46/1991. /XII .31./ Kgy. r.

271

U tcaelnevezés és házszám ozás

1/1977. sz. tr.

Hatályos 1977. júl. 15. és 1991. dec. 30. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

46/1991. /XII.31./K gy. r.

Üdülőhelyi díjak 6/1987. sz. tr. Hatályos 1988. febr. 1. és 1991. dec. 30. között 46/1991. /XII.31./K gy. r.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

Ü gyfélfogadás

6/1989. /V I.5./ SZMVT. r. Hatályos 1989. jún. 5. és 1991. dec. 30. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 44/1991. /XII.31./ Kgy. r.

Ü gyintézési határidő

2/1987. sz. tr, (A 30 napos ügyintézési határidőnél rövidebb idő alatt intézendő ügyek meghatározása) Hatályos 1987. aug. 1. és 1991. dec. 30. között Módosítása: 4/1987. sz. tr. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 46/1991. /XII.31./K gy. r.

Ü zletek nyitvatartása 1/1964. sz. tr.

Hatályos 1964. jún. 1. és 1970. dec. 31. között Módosítása: 9/1968. sz. tr. Hatályon kívül helyezte: 2/1970. sz. tr. Új szabályozás:

5/1974. sz. tr. (Az ipari javítás és szolgáltatás körébe tartozó üzletek nyitvatartási rendiéi Hatályos 1974. aug. 1. és 1986. máj. 31. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 9/1986. sz. tr.

272

V illam os- és autóbuszközlekedés

2/1960. sz. tr. Hatályos 1960. júl. 15. és 1968. máj. 31. között 3/1968. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

V ízszolgáltatás

5/1959. sz. tr. Hatályos 1960. febr. 15. és 1968. aug. 31. között Új szabályozás: 5/1968. sz. tr. (Közműves vízellátás) Hatályos 1968. szept. 1. és 1976. máj. 15. között Új szabályozás: 1/1976. sz. tr. Hatályos 1976. máj. 16. és 1995. jún. 30. között Módosítása: 1/1982. sz. tr. 9/1988. /X II.31./SZM VT. r. H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 21/1995.(VI.30.) Kgy. r.

Z ászló /Szeged városé/

1/1975. sz. tr. Hatályos 1975. máj. 1. és 1990. márc. 31. között Új szabályozás: 1/1990. /IV. 1./ SZMVT. r. (Szeged város jelképei) Hatályos 1990. ápr. 1. és 1993. júl. 9. között H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te : 16/1993. /VII. 10./ Kgy. r.

Z öld terü let védelm e

2/1955. sz. tr. Hatályos 1956. jan. 25. és 1968. máj. 31. között 3/1968. sz. tr.

H a tá ly o n k ív ü l h e ly e z te :

273

SZ. BOZÓKI MARGIT—SZABÓ JÓZSEF N Y E L V JÁ R Á SI SZ Ö V E G E K A SZ E G E D I KIRAJZÁSÉI V A JD A SÁ G I T E M E SK Ö Z B Ő L IL*

5. M A G Y A R M A JD Á N , M A JD Á N (M A JD A N )

KISLÁNYKORI EMLÉKEIM — Apám pásztorembör vót, és mink is vele vótunk, vigyásztuk a birkákat, mök hajtottuk, mikó fejt. És mikó mökfejt, hajtotta tovább a birkákat legéni. Gazdáná vó­ tunk, az anyám csináta a túrót, öntötte ruhába fő. Ótóvá csináták, és akkó | hát mit mongyak. Mindön vót. Anyám az járt ki | nyírni a birkákat. Ity sokat möntek nyírni. Csóka, Oroszlámos | mindönfele möntek nyírni birkákat. Mök hát apám is tudót nyír­ ni, csak hát ű segítőt fogni űket. És akkó most mit mongyak még? Vót égy bátyám, a is juhász vót apámmal eggyütt. Hát mink vótunk öten testvérük. Há most mám magam vagyok. És akkó ez a bátyám is ugye juhász vót, asz szerette a birkákat. De a másig bá­ tyám az nem szerette, az nem vót juhász. Tanyákon vótunk. Anyám nagyon tutta a birkatúrút csináni. Ótották. (M ib ő l k é s z ü lt a z ó tó ? )

— Bárány gyomorbú. Bárány gyomorbú. Mikó az a bárám mék tejes vót, akkó ászt levákták, akkó a gyomorba mint tej vót. Akkó abba töttek sok sót, és akkó asztad bekötötték, és föl a füstre. Abbú vót nagyon jó ótó. Akkó nem vót így az üzletégbe ótó, mim most van. Ászt abbú csináták. Igen. Jó vót minden, az a sog birkatarhó, túrú, minden. Hát csináta anyám ászt a gömöjéket, amit mond a mönyem is, csináta asztat ugye. Tötték szépen ruhába, ászt föl a hász tetejire, hoty szépem möksárgújjon. És mindön nap mögmosták abba a fris savóba, és akkó újra főtötték a hásztetőre. És az mikó mögért, akkó vitte a gazda haza. Évvé dógozott az én anyám. — És ém még a kislánkori életömrű mit mongyak? Szógátam mindig. Szóga vótam. Vótam Némödbe, mindönfele vótam, csak éré kevés hejt vótam. Némötországba is vótam. (H o g y a n k e z d ő d ö tt é s h o g y a n te lt a ju h á s z n a k a n a p ja ? ) — Hát, hájjá, hát telt, csak mindig rabszolga vót. Mög nem möhetött | séhova sé a birkáktú, mer fejni köllött este, fejni köllöt röggé, délutám má hajtotta űket legéni, mönt velük ügyé. Nem vót neki ünnepje sé. De hát ű szerette — nagyapánk — észtét nagyon, észt a juhászságot. Három órakó keltünk, mink is möntünk űvele hajtani a birkát. És akkó isztrongátunk. Ű ügyé űt a lúgba, ű fokta űket, fejt. Karámba vótak. A

*

L. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXI. 275—310.

275

tejet gyűtötték, vitték a csamogba naty kannágba. Gyütt a gazda, oszt vitte, oszt atta át a tejet. És asztán továp csak mönt az apám, hajtotta a birkákat legeltetni tovább. Kihaj­ tót tavasszá. Amikó léesött a hó, akkó osztotta szét a birkát | mindenkinek, amennyi vót. Hamaráb nem löhetött, az őszik kin vót velünk. Falusi juhász vót, és mindön nap hoszták neki a kosztot, mikó fejt. Gazdág gyüttek a tejé, és vitték a csamogba, és ű továp hajtotta a birkákat. Elmondta: L ő c s e i J u lia n n a , 71 éves. Máj dán, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

A JÓSZÁGTARTÁSRÓL — Korán röggel | köllöt kelni, négy órakó. Ez általába minden nap így zajlott. Akkor | első dógom vót, möntem az istállóba, létakarítottam a hejüket a teheneknek. Azutám mökfejtem. Két tehén vót. Utána odattam nekik az abrakot. Ez ijen széméstakarmány-dara. Azután szénát, majd a szárat, majd éggy óra hossza múlva, hogy ezök lassam mögötték, akkor gyütt az itatás. A fejésné nagyon fontos vót, hogy ez ety pon­ tos időbe történnyön. Nem lehet, hogy étyször így vagy máskor úgy, mer a tejhozamra esz kihatással van. Nem lehet, hogy most például éggy óra hosszával későb vaty ket­ tővel korábban. Nagyon szerettem velük foglalkozni. Bomyúkat is tartottam. Mit mongyak? Szinte, szinte értelmessek voltak. Irityköttek égyik a másikára, hotyha valamejiket mökszerettem. Akkor az már bisztos möglökött, hogy nahát mér nem űtet. A tejet ászt a csamogba hortam. Azutám mikor evvel kész voltam, akkor kezdődött a disznóötetés. Azokkal is foglalkosztam. Vót anyakoca, malacok. Mindönt égyedül csi­ náltam. Mikor léfijalt a koca, hat hétik szoptattam a malacokat, asztán é lőttek adva. De hizlalásra is — gondolom — hatytam. Neveltem ükét. Ha jobban ötettem, akkor gyorsabbam mökhísztak, ha nem futotta úgy, akkor későbben. De nagyon szerettem azokkal is foglalkozni, mögérte. Asztán, hogy az egész napomat elmeséjjem, mikor a jószágnál kész vót a dolgom, akkor möntem kapálni. Vagy amikor a szénagyűjtés vót, akkor a szénát szőttük össze. Kukoricatörés. Szinte mindön munkába ot vótam, útyhogy | pihenésre nemigen jutott üdő. (M iv e l s z o k tá k e te tn i a d is z n ó k a t? ) — Hát újabban | úgy mondom, hoty táppal, de én észt soha nem használtam. Általába mindig a takarmányba zabot, kukoricát, árpát, ezd daráltam össze, és akkor aluttejet öntöttem hozzá. Esz sokkal többet ért, mind a táp. Útyhogy | hat-hét hónapra mindig be löhetött űket szálítani.

Elmondta: L ő c s e i E te lk a , 49 éves. Majdán, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

276

A KRUMPLITERMESZTÉSRŐL Tehát legeslegelősször mék kő a fődet alapossan trágyázni, már mint télön leg­ alábbis, és akkor | kora tavasszá lektanácsossabb a krumplitermesztéshön, hogy még lögyön újra szántva, hoty fris szántázsba kerűjjön a krumpli. És azután a krumplit, per­ sze a vetőmagot, betesszük melek hejre, és akkó ottan csírásztassuk ki, és már elősször megválogassuk. De ott akkó kicsírásztassuk ki, és már elősször megválogassuk. De ott akkó kicsírásztassuk, és akkó láttyuk meg, hogy melik kerűjjön a fődbe. Amennyibe a krumplinak a csíraképessége vékony, gyenge, asztat mink é szoktuk különíteni, é szoktug dobni. Már megetessük a jószágokká, amennyibe van. És asztán amejik krumpli, ha nincs ölegendő az a bizonyos méretű, natyságú krumpli, akkor a naty krumplit izs behasznájjuk mint vetőmagnak. De asztat mink | édarabójjuk szőrnek szerint, szóvá csíraképessék szöm szerint. Amennyibe | ha van ölegendő csírája rajta, akkó mink asztat évágjuk töpfelé, persze a krumplinak a natyságátú függőjén. És akkor mám mostanába még azon fölű, bár én úty szoktam, mög ittem mások is úty szokták csináni, hogy alap műtrágyát is szoktunk szórni, ászt a | ami neveli a krumplit, nem a szárát, hanem a gumókat, a krumplit ami direkt neveli. Mink ászt szoktuk szórni rá égy bizonyos mennyiségűt. Asztám persze mikor a krumpli kikel, akkor ékezgyük kapáni ügyé, mer mök kő csináni azé, hogy | a gaz é né vögye, me külömben — sajnos ügyé — mög még mellé it vannak ezek a bogarak, kártevők, akik ugye möktizedölik a krumpliter­ mést, ha nem csinálunk neki valamit. Tehát észt kézi munkává nem lehet elérni. Mer máma lészöggyük, hónap töb van, mind amit lészöttünk róla. Oszt akkor így muszáj | permetözni | há mindönesetre. Ügyé mikor észtét üvegezzük, akkor ha jön rá az idő, jó, ha nem, akkor porhanyósíjjuk ekével | a krumplit mék kapálássá, amennyibe ha kissebb darabbú van. És akkor mikor ez még van, hát asztám megin ügyé gyün a nyári időszak, gyünnek ezök az újab bogarak, akkó mögim permetözni, és akkor így egészen a krumpli beérésiig | köl rá vigyázni. Na mög asztám mikó ejön az az idő, az az águsztusi hónap, akkor mink ászt a krumplit ügyé szeggyük, mikor má beérik. Akkor ügyé szödéskó mink észt válogassuk. Ékülöníjjük az apraját, a rágottat, a más egyebe­ ket ügyé, ászt má ügyé válogatás alá kerül a szödés alkalmával, és akkor úty tesszük ügyé hűvös hejre, szárasz hűvös hejre azér, hogy az bisztossabban elájjon. Mer va°t, aki tötte pallásra is, de hát ottan fölfór, bemelekszik, ott akkó könnyen romlásnak is in­ dul. No persze a krumpli nem szereti a sok esőt | az érésibe, mer akkor ügyé oan érzéköny ez a krumpliféle, hogy ez beszödi magába ja nedvességöt, és akkó ekezd | terjenni, hogy mongyam, indul. És akkó ha nem bír mögindúni, nincs éfődéve például, csak úty teleszödi magát, akkor az ékezd romlani. És szinte képes éromlani rövid időm belű, berohadni, ha abba az időszagba van eső, mikó szödéskó. És akkor hát íty tönkre is möhet az egész termés, mer má nekünk vaty háromszáz zsákkal édoptunk. Na nem az idén, hanem mán é'vekkel ezelőtt. Oszt ... (E s ő s e b b é v e k b e n .)

— Igen. Gyütt éggy águsztusi esősebb időszak, a krumpli be vót érve, ászt akkor ez ázott-ázott, víz nem át rajta, de ázott, és akkó megrohan. Mökszeplősödött, bevötte a nedvességöt, oszt é köllöd dobni.

277

(Hol tudták eladni a termést?) — Hát | észt valamiké | Kikindán a piacon, mer nekünk az a lekközelebbi pia­ cunk, harminchat kilométer. Akkó még lóvá jártung be Kikindára a piacra. Hát akkor elkesztünk házalni is. Szombatom mikor odaértünk, házaltunk. Vótak már ugye hosszabb időn körösztű ösmerősök, tuttuk, hogy mejik uccába laktak, mög űk vöttek mám mintákat tőlünk, és akkó mentünk kérdözni, hogy mökfelel-é vagy | kémek-é. És akkó amit szombaton é tuttunk anni, hát asztat persze elattuk, ami nem, akkor az majd vasárnap a piacra kerül. És akkó jöttek újabb és újabb vevők ugye, akik rendelők vótak, akkó má utána éty hétre akkor megin vittük | be oda, és ottan íty tuttunk létezni ahogy, mer sajnos nekünk ojam messze van a piacunk, hoty hogy nagyom messze. Nagyon sokat meséték öreganyájaink, mék Szögedre lehetőt valamikó mönni, hogy émöntek Szögedre, vittek mék hízókat is, mög vitteg bármit. (L ovas k o c s iv a l? )

Lovas kocsivá persze | mék fakerekűvé döcöröktek ere. Akkó még nem is vót küvesút, hanem főd düllőutakom möntek Szőregre, és akkó Szőregrü Szögedre ugye. Útyhogy még vót, aki még a disznóját is évesztötte. De hát sajnos ugye ez, ez máma nincs, útyhogy mink piac nékű élünk itt. Amit é tudunk adni, máma eladunk, amit nem, az megmarad. Vagy megrohad, vaty fölötessük álatokká vagy ijen hasonlóképpen. Útyhogy itten nekünk | lehetőség nincs | az élethö, ahhon, hogy mink valami könnyebben éjjünk. Ojat termelünk, amirű eggyáltalán a szövetközet köt szerződést. Jelönleg is neköm it van | vaty huszonöt-harminc mázsa vöröshagymám, de nem kő a piszének se. Mer hát — mit tudom én — nem az a fajta, amit kérnek. Mer éccő behoszták észt a fajta magot, ez nagyon jó, észt édícsérték égrű-fődre, máma mög odaértek, hogy nem kő ez a fajta. Hát tavaj még átvötték ahogy-úgy, most mög itt őszi a fene hát. (És n em p r ó b á l k o z ik k ö z e li v á r o s b a v a la h o v á e ls z á llíta n i ?)

— Hát még nem próbákosztam azé, mer mék korai a raktározás — tudom — a télire. Hád de majt ha úgy gyün az év, majd valamere muszáj lösz piacot kutatni, keresni. Hát ugye ez a háború esz sokat tösz nálunk, mer régebben gyüttek teherautók, magánvévők ugye | árú léntrü tengörpartrú — mit tudom én — azok kamionokká szőt­ ték és vitték. Mer — mit tudom én — étközdégbe vagy amibe no | csak akkori | régebben rengetegöt éhortak innét. Mán akkó naponta gyütt éty-két kamion nem éppen vöröshagymáé, hanem bármit keresött: ki tojást, ki, ki mit, és akkó hát ugye ászt vit­ ték, de máma ugye ál mindön. (M ost a m ö g é lh e té s h ö z a g a z d á lk o d á s s a l k ö ll e lő te r e m te n i a p é n z t, v a g y n y u g d íja t kapnak?) — Hát | én kapok nyugdíjat mind betegnyugdíjat, mer vót neköm jócskán évem, amid dógosztam szövetközedbe, és akkor onnat hoty kikerűtem, asztán továp fizettem a

278

nyugdíjalapot mint magántermellő, és akkó ezáltal kapok éty kis nyugdíjat. De hát az éggy ojan csekéjség, hogy az abbú mögélni ... Még mindig dolgozunk a feleségömmel éggyütt, mind éggy árva szamár | ezér, peig mán kor van ölég. De hát | kéccő va­ gyok operává, és hát mit mongyak, dolgozni dógozunk még bírunk, de asztán mög ... (Á lla to k a t is ta r ta n a k ? ) — Van éty tehenünk | még mög éggy | mök kéd bomyú: éggy üsző mög égy bika. Hát évvé foglalkozunk, még bírunk. Me van födünk is, tizenéty hold. Hát ez a tizenéty holdbú fele be van a szövetközetnek adva mind áréndába, a másik felit ászt még mink | csinálgassuk. (M it te r m e ln e k m é g a h a g y m á n é s a k ru m p lin k ív ü l? )

— Hát leginkább kukoricát, tuggya. Még van éggy anyakocánk, és akkor ezelőtt észt főnevei tűk ennek a fiait, de hát most úgy van, hogy | koncétrát méregdrága, mög nem is nagyon lehet kapni, mög ojam minőségű, attú, a disznók ugyan összefelé nyőnek, nem előre vaty főfelé. Észt, észt termelünk. Na van éty kevés dohány is, mög így a család részire van krumpli. Hát ők is adnak éty kis támogatást ügyé, már azé a krumplié mög amit évisznek aprójószágot, tojást, és akkó ebbű megvagyunk, üldögé­ lünk. De hát | ha mégoldás nincs, ijenné kő mögélni, amijen van. Elmondta: B á ty ik M ih á ly , 67 éves. Majdán, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z. B o z ó k i M a r g it készítette.

6 . M A G Y Á R P Á D É , PÁ D É (PA D EJ, SR PSK I PADEJ)

SZÁNTÁS-VETÉS (H o g y a n ta n u lt m e g , P a li b á c s i, sz á n ta n i ?) — Én tizenhat éves koromba elmöntem némöt faluba. Ott a némötökné tanútam mög mint szolga, ot tanútam mök szántani. Én szántottam ottan kettes ekével is, hármas ekével magam | gyöplűvé. És mikó mán ideért ez az üdő, hogy be kő rukkónom, azoktúl elmöntem, bemöntem katonának. Akkó onnan hazagyüttem. Akkó kint is jártam Némötországba, ott üsmerkettem mög a feleségömmel. Éggyüt jöttünk haza. Vagy gyüttünk má úgy mondom, me mink úgy mongyuk. Asztán itten lőtt az az álami birtok, akkó odamöntem az álami birtogba, ot dógosztam hatvannyócig. Ügyé fijam? Hatvannyócig. Asztán ot kaptunk fölmondást harmincketten. Hát ászt vót, aki csinátatot kérvényt, visszamönt. Én nem csinátattam. Akkó annyira küzdöttünk az asszonnyá, hogy vöttem éggy ojan hitványabb lovat. Akkor árú léérkesztem, asztán annyira fűhalattam, hogy löt nagyon szép két lovam, deresök, ez a bélga, tuggya, mi az

279

a belga, az a vastag lovak. Asztán ugye ekét is szörösztem, fogast, boronát, és évvé szántottam én a fődet. Vöttem mék fődet ugye, me kaptunk néty holt fődet, de kettőt, ami jó vót, kettő mög nagyon rossz. Mink íty kaptuk a magyarok, má hogy mongyam. Asztán ászt a két rósz holt főded beattam az álami birtoknak. Asztán vöttem úgy, lassan nyóc holt födém lőtt. Az asszonnyá éjjel-nappal dógosztunk, hogy a fijaimat főnevejjük. Mer ruhanemű nem vót. Hát | majdnem úgy vót, hogy | ahun tanátunk, ot vöttük. Nagyon-nagyon | hogy mongyam ém magának észtét, mökszenvettük észt az éle­ töt. No és asztán én a sajátkezűleg dógosztam az én födémét. Szántottam a lovaimmal, fogasótam, kízze vetöttem | szóvá így a búzát, árpát, ijesmit mög a kukoricát is. Most visszatérve arra, hoty hogy álítottam az ekéd be, hoty tanútam az ekét mögigazítani mindönt. Mindég a gazda mögmutatta, még bele nem gyüttem abba a gyakorladba, hogy | hoty kő beálítani az ekét, hoty kő mökfordúni a főd végin a lovakkal, me — mondom — gyöplűvé szántottam. Mikó az ekevasak má ojan kopottak vótak, a kovács­ hoz vittük, azok élösítötték. Asztán ű mutatta mög, a gazdám, hoty hogy rakjam föl a vasakat. És észt űtűle tanútam mindönt mög, a gazdámtú, attú a némöt embertű. (M ily e n r é s z e i v a n n a k a z e k é n e k ? )

— Hát vas taliga, vazs göröndős. A kettes eke az mög ojan főhúzós, tuggya. Mikó a végire értem, akkó főcsaptam az ekét. Mikó odaértem mellé, hogy no lé kő ereszteni, akkó visszaeresztöttem, és úty szántottam. Mind a gazdátú tanútam észt mög, mondom, addig, mék csag be nem rukkótam. A némötökné szógátam, és asztán ém má mindönt tuttam, mikó mám mögnősűtem, mondom, asztat, hogy ékesztem az évet csináni, és asztán úty fojtattam, mer mindönt mök tuttam csináni mán akkó. (H o g y a n k e z d e tt h o z z á a f ö l d ö n a s z á n tá s h o z ?) — Mikó kiértem a főd végire, ottan lé köllöt vetnöm az istrángot éggyik felű is, másik felű is a másik lóná, néhogy mögindújjanak, me spediteröm vót, és azon főn vót az eke. Ászt lépakótam, odavittem a fődnek a végire az ekét, és asztán foktam ki a lo­ vakat, vagyis léaggattam a kiséfákrú — mink úgy mongyuk, kiséfák — az istrángokat, odavezettem a lovakat az eke elébe. Vót kettős kiséfa. Úgy mongyuk mink észtét, ket­ tős kiséfa. Szépen oda befoktam. Akkó foktam a gyöplűt, és mögindútam borozdóni. Most vót, hogy összevettetésre, most méllik évbe hoty köllött. Vót, hoty széjjészántottam. Má hogy mongyam másképp: csára vaty hajszra, no. Ity kesztem a szántást. Mikó asztat és befejesztem, példájú most éty holdba möntem ki, befejesztem, akkó foktam a lovakad be a fogazsba, néhogy a főt kiszáraggyon ügyé nagyon, akkó éfogasótam asz­ tat. No oszt asztán hotyha példájú búzát vagy árpát | mongyuk rá, ősszé, ez akkó törtínt. Tavasszá mök peig mikó szinte íty foktam a lovakat, mint ahogy most ahogy émontam. Szántottunk úgy, hogy az eke utám mindön harmadig borozdába dobátuk a kukoricaszémet. Me nem vód gépünk, hogy befogjam a gébbe a lovakat, hogy azokká vessek, hanem ahoty szántottam, a borozdába dobátuk, mindön harmadig borozdába dobátuk a kukoricaszömet.

280

(H e n g e r e ln i s z o k ta k -e ? )

— Nem. Hengörözni nem hengörösztünk azé, me rígebben ottam mikó a némötökné szógáltam, ot hengörösztünk, de ittem mán | éggy alkalommá elejibe — me dohánt is termetem — a dohánfődet is előre léhengörőtem, hogy asztat a csíkot kibírjuk húzni, ahova mén a palánta. Akkoriba, de má most az mökszűnt, útyhogy mám most avvá eggyáltalán nem foglalkoznak. Mög a répát is hengörőtük, de má most asz se hengörölik. A hengörölés ... Minálunk három hengör vöt. Példájú éty a hengör az előre vitt, tuggya, kettő mök kétfelű éggy-éty szinte, észt három hengömek montuk. Azon vót ülés, abba befoktuk a lovakat | a hengörbe, ézs gyöplűvé hajtottuk, útyhoty körűjártuk a fődet szinte avval. De vót, akinek éggyes hengöre vót, a hosszú hengör, avvá. De az nem ojan jó abbú a rézbű, me hotyha vót hajlat a fődbe, az nem simította úgy el a fődet, mind ez a hármas hengör. Évvé csinátuk mög abba az üdőbe a hengörölést. (M ib ő l k é s z ü lt a h e n g e r? ) — Hát fábú vót a hengör, de aki rípát vetőt példájú, asz kapta a gyártú a vas hengört. Az nehezebb vót, és ászt is lovakká húzatták. Na énneköm nem vót. Eccő vót tán répám, h a jó emlékszök. No én is avvá, lovakká ászt a ... De azon nem vót ülés, ot­ tam mellette möntünk, a hengör mellett, és úty kormányosztuk a lovakad gyöplűvé. (H o g y a n k é s z ü lte k e lő a v e té s h ö z ?)

— Most a búzárú kérdöz mög az árpárú. No | mink abba az üdőbe vót | kíkkűnek montuk. Nem tóm, maguk hogy mongyák. Kíkkű, amivé permetözik a szöllőt. Észt léásztattuk. Kevertünk a kíkkű vizibe | valamennyi meszet. Észtet akkó | a búzát vagy a natyteknyőbe vagy ijesmibe | összepászótuk, összekevertük. Azd befokta | röndössen kik vót az a búza. Útyhogy a férög nem bántotta azé, me lé vót pászóva, tuggya. És az asztán ojan szépen ki is két. Ez vót a fortéja ennek a vetésének. (H o g y a n tö r té n t a v e té s? )

— Hát | zságba töttük a búzát. Mán akkó mög vót szikkadva ügyé, és akkó | útyhogy mindöm második — hogy is mongyam ém magának —, úgy mindöm második lépésre két sor | hogy mongyam | kétfelé hajítottuk a búzát, me van, aki nem tutta úgy vetni, hanem csak etyfelé, tuggya. Én tudom kétfelé dobáni, szóvá két végre. De az ojan szépen kikét arányossan, mintha géppé löt vóna vetve, csak nem | ojan csík nem vót. Emígy arányossan kivót, me tuggya, ahoty hajíti az embör a búzát vagy ászt az árpát, ászt az apró magot, mikó dobi, ki kő, hogy nyíjjon az ujjai. És így | szórja, akkó az arányossan szétmén az a ... Vetöttem herét is. Kízzé vetöttem, tuggya. Ászt mög a három ujjam közű, koszt foktam a magot, és úty szórtuk, me | hát jó van gé­ pet, mögmondom őszintén, nem is nagyon kaptunk, mög nagyon drágáé atták, gépek nem vótak, herét hogy vessem, hát oszt akkó kézzé, de a is nagyon jó sikerűt.

281

(Milyen dolga volt még a gazdának vetés után ?) — Vetés után tavaszig nem möntünk. Majt csak úgy ... Hogy mongyam, mám mikó kezdött a búza bujkálni ki. Elmöntünk ki a fődbe, csumát lészöttük, kukoricacsumát, me mink úgy mongyuk, kukoricacsuma. Asztán ha bujkát az acat, akkó mök peig vöt, mink úgy montuk, hogy acatoló, de az vót kaszábúl is csináva, de vót, amit kovács csinát, majnem úgy nézőt ki, mind a fecskefarok, az az acatoló. És avvá acatótunk, me még akkó ezök a mérgek nem vótak, vetyszérék. Mind ahogy mongyák ugye vétyszémek, hoty kiőjje ászt az acatot. Má mikó a búza szép nagy vót, hát akkó mégen ottan a boronává körösztűmöntünk rajta, lovakká ugye mögboronátuk ászt a fődet. Útyhogy asztán láttuk, hogy | hoty fejlődik az a búza, me tuggya az nagyon jó, hotyha mögboronálik az miatt | nem repedözik a főd mög. Ez vót a búza — hogy mon­ gyam ém magának — ez az izé | a búzának a munkája no. Kukoricát mök peig, ászt mög vártuk mikó kikel, asztat foktuk akkó az ekekapákat vagy ekekapát, hogy mon­ gyam, ki hogy mönnyit vit ki. Én kettőt szoktam vinni. Kimöntem, akkó mégin a lo­ vaknak lé köllöt vetnöm az istrángját, me ölég jó lovaim vótak, hogy é né szalaggyanak. Lészöttem az ekekapákat, akkó az éggyik lovat odakötöttem a spéditérhöz, a mási­ kat mög befogtam az ekekapába, és gyöplűvé ekésztem. Ojan nagyon szépen tuttak mönni a lovaim, hogy nem köllöt vezetni űket. Ekekapásztam, a feleségöm mög utánam kapát. Mög vót, hogy éjártam íty fuharba | azé, hogy visszagyűjjenek segíteni kapányi, me a fiaim iskolába jártak mán akkó, ügyé oszt hát űk nem gyühettek velünk. Há vót teheneim ithon, vótag disznójaim ithon. Hát ölék korássan haza köllöd gyünnöm, me | gyünnünk a féleségűmmé mög aki vót velem, velünk, me az izé | jószágná ithon is é köllöt végződni. Ez vót a | munka. Mást nem tudom, még mit kíván hogy mongyak. Elmondta: T óth P á l, 73 éves. Pádé, 1992 májusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

FIATALKORI EMLÉKEIMBŐL — Hát tíz éves korom úta dolgozok. Útyhogy öt dináré kesztem valamiké acatóni. Ászt az acatolást ászt hiszöm, tuggyák, hogy micsoda. Az búzából van | acatnak mink így montuk itten | acatnak. Hát öd dinárt kaptam, de nagyon örűtünk még az édösanyám is, hogy hó hát | vótam éty hétig. Öccör hat harminc | dinárt kerestem éty hétön. Asztán nyőtem tovább. Akkó mán venyigét szőttünk a Sulhófná, az égy zsidó vót, zsidó birtok, de nagy birtok Pádén — ászt lehet mondani — az vót a legnagyob birtok. Hát akkó ot venyigét ... Akkó mán kesztünk nyódz dinárt kapni, tíz dinárt kap­ ni, akkó így dógosztam. Akkó asztán csak továb nyőtünk. Hát akkó asztám má tizenkéd dinárt kesztem kapni, ojan szárvesszőt csipkottunk vissza, és kötösztük a szöllőt, mer szöllőmunkád dógosztunk lektöbbet. Na majd akkó bejöttek a németek. Mikó a németög bejöttek, akkó majd | mán fővöttek | ijen szálvesszőt húsztunk ősszé lé, akkó mán úty fölugrott a pénzünk, hogy negyven dinárt ... 282

(Milyen munka volt a szőlőben az asszonyoknak?) — A szöllőben? Vót ottan ... Elsőb nyitottak tavasszá. Utánna vót meccés, akkó asztán átkapállás, akkó asztán jött a válogatás, ahoty hajtott a szöllő, de föl köllött, akinek szálas szöllője vót, ászt föl köllöt kötni. Hát mink kisseb lányok a szálvesszőt válogattuk, csipkottuk vissza, mög válogattuk, de vótak öregeb munkások, ez gondo­ lom, ojan | hát tunni köllött észtét mán. Oan szakmunkának monták a meccést mög a válogatást. Akkó ászt kiválogatták, aki nem hosz termést, lédopták, hogy a termézs bővebb mök fejletteb lögyön. Hát akkó asztán íty hát mink mök kisseb lányok vótunk, akkó na mostan a szöllőbe húsztuk le ősszel a szálvesszőt. Észt úgy lé köllöt húzni ézs betakarni. Égy lekszöb vesszőt a szöllőbü, me mán vót több, azd betakartuk, hogy az né faggyom mög valahány szöm, ügyé az né vesszőn é. Akkó mán negyven dinárt kap­ tunk. Na de közbe az én apám nagyon szögény embör vót, hát akkó ászt nészte, hogy itten nem nagyon lösz jövője. Vótunk mindig négyen családok. Hatan vótunk testvérök, de ebbű kettő mökhalt, de négyen mindig vótunk. Én vótam a legöregebb. Elmöntünk tanyára, a kállovai tanyákra. Hát od bizon a testvéröm, az Erzsébet — két lánygyerök vótunk, mán nagyobbak — asz kanász, én gujás, és váltottuk égymást mind a két nap, hogy mejőnk, né unnyunk éggyik a másikára rá. Na akkó ot vótunk éggy évig. Hát asztán látta apám, má én nyőlök tizenöt éves, hatodigba vagyok, akkó émöntünk éggy ojan tanyára, ahun hát többen laktunk. Hát úgy húszan-harmincan is. Hát akkó ittem mán kesztem nagylánkonni. Hát akkó ottam bálák vótak, mög mit tu­ dom én, annyira, hogy négy-öt évig laktunk ott, de nagyon-nagyon szerettünk má akkó a tanyán. (M ily e n a lk a lm a k k o r ta r to t ta k b á lo k a t? )

— Mindön ünnepkó. Akkó vallásos ünnepöt, úty pünközsd, űrnap, húsvét mög | mindön ünnepkó régön | húsvét másnapja, pünközsd mök karácsony másnapja, vasár­ napok mök szombatesték, a farsang, itt akkó örűtünk mink lányok, hogy it csag bál lö­ gyön. (H o g y a n ö ltö z te k a lá n y o k ? )

— Hát hogyan? Hát körűbelű mint mostam mink ijen idősep hatvanéves asszo­ nyok, hogy nem vót az a ráncos ruha, csak hosszabb. Az én apám legalábbis ojan őzsdivatos vót, hoty hosszú lögyön, a térgyünket jó betakarja. Habár én sósé szerettem, mer a térgyemet még betakartam, de a hosszút nem. Majd úty vótam előtte, hogy jó van, mer mögnészte annyira, oan embör vót, hogy nézzen, hogy áll, mijen hosszú. Jó ez, ez jó, de mikó kimöntünk, elkötöttem a dérékam, oszt jó főhúzgátam, hoty kicsikét rövideb lögyön, mer vót, akinek mögengették, asz csag divatossab vót. De ojam bőjnek nem monthatom. Vótak ráncossak, szűkebbek, rakottak, mit tudom én, de csak ezöket is viselten kaptug ben némöt idő alatt.

283

(A szülők elkísérték a bálba a lányokat?) — Hát ott a tanyán, igen. No majd akkó negyvenhadba visszajöttünk a szülőfalungba, Padéjra, és akkó még be vótak rukkóva ezök | az én férjem ez a huszonhét­ től egésszen huszonhárom, tizenkilencig, íty húsz, húszasokig, így ezök mind be vótak rukkóva. Hát nem is nagyon vótak, csak ojan fijatalab legényök ithon. No de mindéggy, akkó izs bál vót szombat este, vasárnap. Akkó igen | a szüleim gyütteg gardimamának. Foktánk a valamink | szvetter, pruszlik — mit tudom én, mi köllött — vagy natykabátunk, hotyha vót. De bizon ha é tut képzeni ... Látót má pétróliomlámpát? (Ig en .)

— Na most éty kis hármas lámpa égy naty terömbe, mer se pétroj ... Észt is úgy attuk össze majdnem fityókánkint, hogy én is adok éty kicsit, me máskép nem löz bál. A zenészük is ojan — mit tudom én — összeszödöd zenészük vótak. No akkó szépén | mög vót gyútva. Vót, mikó mán két hármas kislámpa is fő vót akasztva a falra, és ijam bálák vótak, szót a zene, de vót, aki ... Nekünk éfélre othon köllöt lönni, de vót, amellik Ián szabadab vót, az ot löhetöt két-három órájig, mék csak vége nem vót. De bizon röggé mög megim möntünk lé, má akkó oam birtoknak montuk, hogy a bírtok. No de mikó röggé, jaj nézd az órod má, hogy nész ki a ... Mer ügyé éty kicsit mögmozsdottunk. Hád de mikó odánésztünk ám a másik órán | jaj csupa füst, mer füstöt az a kislámpa, mind a fene. Akkó no möktörűgettük, és jó vót. Ez negyvenhatul egész negvenhét ősziig, akkó hazajöttek a legényök a katonasáktú azok, akik akkó má rukkótak sorba azok az utánnavalók. Hát akkó hazajöttek, de mink csak ott a birtogba od dógosztunk. Szöllőmunka vót a lektöbb. Vót má akkó kukorica, kendör mög mit tudom én, de azé a szöllőbe ottan a legjobban dógosztunk, nem vót kihányva. Akkó negyvennyódzba és férhöz möntem | íty tavasszá, április tizenkettedikén. Mos lőttünk vóna negyvennégy éves házasok, ha élne a férjem. Hát akkó asztám mikó összekerülünk, hát megint a birtogba géphön. Vótam asszonkoromba, harmincnégy éves házasságot értem mög a férjemmé, hát ebbe ojan tíz évet vótam gépné. És asztán hát ketten, sé házunk, sé semmink. Én kaptam éty kis bútorocskát: két ágy, éggy asztal, néty szék, éty szek­ rény vaty sifony. (S a já t f ö l d j ü k n e m v o lt? )

— Nem. Majt kapott ebbe a fölszaba ... — mink úgy montuk mán, fölszabadulás — az apám kapót hat holt fődet, de nem adót nekünk. Montam én, hogy mé nem ád éty kis — úty montuk, bosztánynak —, ászt monta, még most ű is biri munkáni, nem bir anni. Hát akkó a férjem mindig valahun vaty felibű, vaty kicsit áréndátunk, vagy azé dógozott, útyhogy éty kizs bosztányocskánk azé mindig vót. De azé géphön émöntem tíz évig, nagyon köllött. Ez az éty családom lőtt, a János fiam. Hát lehetőt vóna, lehet, több is, de nagyon sok vót a dolog, és úty számítottuk, hogy nem lösz semmink, ha töp családunk lössz.

284

(Elmesélné, hogyan zajlott a szüret?) — Igen, hogyne. Hát a szüret ... Na most a lánykoromrú van szó, mer mám mikó asszony vótam, nem vót ojan érdekös, mög akkó má oda möntünk, ahun jobban lehetőd dógozni, de mikó lányok vótunk, hát akkó nagyon érdekös vót. Szüreteltünk, danótunk, szöllőt öttünk, kosarakat vittünk, vót, hogy átajjába, vót, hoty csak úgy, de hát az nagyon szép vót. Ez a szüret égy nagyon ... Vót, mikó ojan sáros vót, mög mit tudom én. Még emlékszök a kislány koromba, hogy napszámosok | bizon akkó nem sokat fizettek, és majd jó messzirű | két-három kilóméterrű fogóckottak tízen is össze, és kosaragba vitték, mer a lovak nem bírták. De mán itt a fölszabadulásná vótak trak­ torok, akkó mán úty könny eb vót a szüret. De nagyon szép az a szüret. Akkó présházba, no ottan nem sokat vótam, de hát ott is présőtek. Nem tóm, prést maga látott-é? (P e rsze , lá tta m .)

— Na most úty présőtek a legényök, a lányok taposták od bele, akkó lent a pincébe ... Hát hordót mostunk mög mit ... Hát ez nekünk akkor így gontalan, habár othon elék szegínsíg volt, ez a koszt is | máié, pótoltuk máiévá a ... Vót éty kizs búzánk, de nagyon muszáj vót pótóni. Hád de mink észt akkó nem vöttük igémbe még lánykorungba, mer borzasztóján, hát ez nagyon szép vót. Ászt, ászt — hogy mongyam — éggy élmény vót neköm. Hát ém mikó möhettem a birtokba ojan, mintha én a lekszöp héjre möntem vóna. Hát ot fijatalok vótak minnyájan, ászt nem érdeköld bennün­ ket. Hát a ruhácskáink étyszerű, hétköznapi | mök se láttuk egymást akkó, hogy ejnye te mijen ruhába vagy mijen, hát munkásruhágba, és amijen vót. Gyerünk és | az égy nagyon szép, az vót az életűm fiatalságának a bál után a lekszöbb. Me hát mongyuk, émöntünk a bálba, az megin szép vót, de asztán az a birtoki munka hát az, az má nagylány koromba hát az éggy élmény vót. Nem tudom mögmondani magának, hogy az mennyire nagyon érdekös vót. Ha ki köllöt maradni, sírtam. Így van. Annyira, hogy borzasztó. Én vótam a legidősebb, apám té ithom maracc, Franci kapáni. Hát a húgom asz huncutab vót, asz kihúszta magát. Hát neköm othon köllöt maradni. Jaj de sírásrívás, mindön vót ott, hogy éppen ém maraggyak, mindéggy, hát akkó othon, me má akkó apám kapót hat hót fődet. Na akkó ezután gyütt a férhöm mönésöm gyorsan. Mikó hazagyüttek a legényök, éty-kettő, de mán húszéves vótam. Negyvennyódzba férjhöm möntem, a huszoneggyedigbe vótam má akkó, hát égy lány, éty parasztiám má mire vár akkó. Akkó má itten férjhő kő mönni. Mök hát el izs gyütt, akit mökszerettem bisztos, és akkó férhő möntem. Asztán — né is mongyam — mi építöttük kétkezileg a mi házunkat. A falverés, mer úgy verték fődbűl a falat. Észtet a rokonság gyütt össze, nem fizettünk napszámot, mer nem is nagyon vót mibű. A rokonság összejött, és fölvertünk éty szoba-konyhát. De akkó mi visszamöntünk ezé nekik kapáni, hogy űk sé bírtak ingyen. Akkó visszamöntünk kapáni, de észt a saralást, amit é tut képzéni, hát ebbű má löt spejz is. Csak a falverés így lőtt ... Akkó mink vertünk plusz vájogot. Hallót mán vájogverésrű? (P e rsze , ig e n .)

285

— Na most akkó vájogot vertünk, akkó raktuk, kerítöttük. Ebbű vót néha éty kis harag is, hogy nem így, nem úgy, de úgy mög úgy. Akkó az a saralás. É tuggya kébzeni, hogy a férjem főhánta éggy állásra, akkó fölmönt az állásra, az állásrú a padlásra, me én azé nem bírtam még. A padlásrú mök hortam szét ászt a sarat, ojan vikli lécök vótak, akkó abba verögettem. De bizon vót, mikó dopta hát ém mök kaptam a villává, de vót, mikó nem bírtam ékapni, akkó visszaesőit. Nyár vót, félig mesztelen vót, tiszta | möksújtotta ám a hátát, de hát akkó éty kicsit káromkodott is, de montam, hogy nem bírom ekapni, hát nem vagyok ... Tutta ű, de csak mérges vót valamijé. Akkó de észt mind | sarágattuk ki, mink tapasztottug be. Éty szoba, konyha, spejz mök kerítöttük mán úgy vájogbúl. Észt mind mink vertük fő. Ögyébb a tetejit, oda megint éggy ojan kocamestömek montuk, hogy nem is mestör vót, hogy ócsób lögyön. No asz főtötte a tetőt, évvé a mi segíccségünké lé löt cserepezve. No a végit kitéglásztuk, de azé elattam, nem is nagyon kaptam stafért sé, mök tollat, néty párnát, égy dunna, de észt is elattam. A kis fijamnak nem marat csak a két kis pójázópámája, hogy a feje alá, mög avvá betakartam. Mög asztán úgy montuk má, hoty parasztosabban kimongyam, hogy majd a lábodra töszüng gunyacokat, mink mög mit tudom én pokróc | vagy mivé is takarósztunk, me nem vót. Észt mind elattuk azé, hoty házunk lögyön. Annyira szögénység vót, me | majd lehetőt kapni, de nem bírtunk. Akkó mikó mökkezdődött ez a krédit ... Észt érti, hogy micsoda a krédit? (Igen, h ite l.) — Kölcsön. No majd atták itt a kréditöt, de annyira buta fölfogásunk vót, hogy még a szüleimnek is, hogy né mönnyetök neki, mer ez mindön nap veletök fekszik, mindön nap veletök kel. Hát fétünk ám, hotyha nem lösz mibű möganni, födünk sincs, csak a napszám, hogy is lössz az. De tutták ott, me asztám mönt válaladba is, majnem úgy vót, nyáron ithon, ahun többet lehetött, télire émönt a férjem vállalatogba, hogy od dógozzon. Hát akkó majd naty sokára mertünk mink kölcsönt. Évvé éty kicsit így buták vótunk. Ez az igasság. Ha mink mertünk vóna, könnyebben ... Vót, aki mert, asz könnyebben bin is, de mink nem. Annyira fétünk mindöntű, hogy | hogy mongyam, mög löt nagyon szorítva itten éré a mi hejzetünk. Útyhoty fétünk má mindöntű, és nem mertünk sémmit, csak a két kezünk átal, amid dógosztunk. És ez nagyon nehéz vót. Hát akkó ez az éty fijunk vót. Hát évvé is úgy vótam, amit a másik szögény | mink sé maraggyunk lé sémmitű sé, aggyunk mög neki. Hát akkó addig möntünk, hogy na hát jó mesterségöt tanút, észtét kibirtuk. Hát akkor asztán fölneveltük szépen, hát akkó asztám mán émöntünk Adára, de má akkó a fijam mög vót nősűve. Akkó ot vótunk négy évig, de nem is nagyon szerettem, hát akkó visszagyüttünk. Asztán a férjem mögbetegödött, de akkó édösanyámékat azé főfoktam, úgy gondótam, mög montam a fér­ jemnek is, hoty hát aggyunk a fijunknak is, jó vóna éty kis ház. Ebbe az uccába, csak kijjebb, de elék szép ház.

Elmondta: B a lá z s -S z é n á s i Pádé, 1992 májusában A magnetofonfölvételt S z.

286

P é te r n é Z s u b r e c z k i F ra n c isk a , B o zó k i M a r g it

készítette.

65 éves.

7. O R O SZ L Á M O S (B A N A T SK E A R A N D JELO V O )

A RÉT HASZNÁRÓL (H o g y a n k é s z ü lte k f ö l , P is ta b á c si, a r é t k a s z á lá s á r a ?)

— Hát ugye a kaszát mögvásárótuk, vagy jobbam mondva mög is vót, kinek hogy. No akkó ugye | mökkalapátuk. Az ülőt levertük a fődbe, azon vót a vasülő, ugye azon asztán kalapátuk finoman, hoty hát fogja, mer másképp a kaszást kalapáta mög a kasza. A kasza ugye hát ... Asztán ugye segíccségöt nézőt má előre a gazda, hoty hát ugye lögyenek többen. Ugye röggé korán kimöntek, ászt akkó, kimöntünk, asztán ugye hűvösem még löhetött, húsztuk, váktuk. Léváktuk, amit ugye lé köllöt vágni, amennyi vót. Ügyé itt attú függött, hoty hát kinek mennyi is vót, mök hogy vót a segíccség. Akkó ügyé asztám mikó lé vót vágva, akkó asztán vártuk, hoty száraggyon, vártuk a jó időt. No akkó étypár napig az a széna száratt. Ügyé ha vastag vót a rönd, akkó mökfordítottuk. Ha nem, akkó nem köllött fordítani, akkó mökszáratt ugye, ha meleg vót, úgy is. Akkó ászt szépen kimöntünk ügyé mögin röggé hűvössé, véllahögyegbe összehántuk, ugye gerebjévé a közit főkapartuk, akkó asztán összeraktuk úgy bogjába. (A z h o g y a n tö r té n t? ) — Hát az ügyé ... Véllává raktuk szépen ugye | amekkora vót körübelü a bogjának a széna. Ászt akkó ügyé szépen egymás mellé három-négy véllahöggyé, asztán szépem mindég rá, rá, rá ügyé főfele, ászt akkó betetejésztük utójján. No akkó mikó asz kész vót, akkó ászt vártuk, hogy ülepöggyön éty kicsit mök fuvalkoggyon, száraggyon, ászt akkó asztán vót a behordás. Ügyé kimöntünk kocsivá, vendégódallá ügyé két embör. Ászt akkó éggyik hánta a kocsira, a másik mög rakta. Kocsi mög vót rakva, akkor szépen naty kötéllé lekötöttük, hoty szét né szóljuk, mikor mögyünk hazafele. Asztán | hazavittük, asztán ugye raktuk. Mögin hánta, aki hánta, másik mög rakta ka­ zalba. (H á n y s z o r le h e te tt a r é te t m e g k a s zá ln i ?)

— A rétet? Esetlek kéccő, töpször nem löhetött, mer ügyé gyütt a nyári szárasság, mögégöt mindön. Mög ügyé a jószágot rá is engették legelni. Ügyé a kösségé vót, ügy atták ki áréndába | a népeknek vagy részibű, me a kösségnek vót ügyé jószága, bikák, apaállatokat tartottak, ászt akkó azokat ügyé, annak a részire. Akkó részibű kaszát. Mikó hogy. Be vót hordva, akkó össze vót rakva, ászt kész | a szénakaszálás. Ha vót eső, akkó ügyé löt mék sarjűkaszálás is, de ha nem vót, akkó | étyszérűen kész. Ez vót a rétnek a munkája. Elmondta: K o c s is I s tv á n , 74 éves. Oroszlámos, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette. 287

AZ APRÓJÓSZÁG NEVELÉSE (M ilyen a p r ó j ó s z á g g a l f o g l a lk o z t a k a k ö z s é g b e n ? )

— Neköm vótak mindék csirkéjeim, kácsájaim, mikó hoty sikerűtek az ültetésök. M iké elűtettem űket, gondolom a tojásokat | huszonnégyet-huszonhármat, mikó mek­ kora vót a kotló, annyit töttem alá. De most az idén nem sikerűt, me elűtettem öt kotlót, ászt éty kotló alú éty csirke se kelt. De emez a kettő alú, ezök ölég jó keltek még idáig. Elűtettem űket, nagyon szépen űtek is. Mögötettem űket mindön röggé, mer észt mök kő ötetni, mer másképp ezök nem űnek, csak így, ha mögöteti az embör űket. M i­ kó kikétek, akkó mos más odattam az annyukat, mer nem attam oda elsőbb, mer min­ dég | taposta üköt agyon. Mos má odattam, éty kicsit öregebbek, odattam az annyu­ kat, most vezeti űket má. De mikó férhöm möntem, oszt ide gyüttünk lakni, akkó na­ gyon rosszá átunk. Ö | ha ity kezdik a fiatalok, akkó mögérzik majd űk is, hogy mi az, hogy nincsen. Éty-két kotlóvá vót egész nyáron, amit ültettem, nem vót nekik mit önni. Hát ugye nem így vót a világ, mim máma van. Máma éty kicsit job vóna, csak it nem nagyom böcsülik mög, ami van. — Máskó vótak kácsájaim is, asztat kéccő-háromszó mökkopasztottam éggy esztendőbe. De most nem tartottam má űket, mer ráuntam. Ügyé sog dolog van vele, mög a csirkéknek sose nincsen tiszta vizük, mikó ezök a kácsák vagy libák vannak. Hát igaz, hoty kifőzni | jobbam mökfelének a kácsák, mök kevesebb önnivaló kő nekik, mög | figyelmessebbek — gondolom —, igyessebbek, mint a csirkék, nem pusztul el. A csirke az majdnem mindik fele épusztul, mikorra főnyöll. De a kácsák azok jól sikerűtek mindég. Vót má, mikó vót hatvan darab | kácsám is. (M iv e l sz o k ta e te tn i ő k e t? ) — Kukoricadarává. Asztám mikó má eccő mökkopasztottam, asztám má kuko­ ricává szoktuk ötetni űket. Mök sok ződdé, sajátává. Szoktam nekik vágni sokáig, hat hétig is szoktam vágni nekik. Mök keverni korpává, ami gyütt sorba. Csak máma nin­ csen korpa sé. Nem bír az embör vonni, mer nagyon drága. De a libáknak azoknak nem kő keverni, azok csak mingyá darát, oszt akkó vagy ződet — ki az úccára — vagy a kerbü hozni nekik | ződet, oszt ászt ősznek. De ezök a csirkék, ez ojan naty fenekajja van, hogy nem éri mög az embömek, de mivé vergőggyünk, mink má idősek vagyunk, nem bírunk ára, hoty hát most kezgyük majd a libát mök kácsát, hát nem bírok ém má utána szalanni. Mán így ojan nehéz élet, hogy má nem is tuggyuk, hogy is fordíjjuk. Ezök az aprójószágok | hát vám még, még most izs disznónk van, van tehenünk, van lovunk, van bomyúnk. Hát még azé vergődünk mindönfélévé. De hát mi csinájjon az embör, hát nem bir mázsbú pénszt csináni, csak ezögbű. (L ib á v a l s z o k o tt f o g la lk o z n i? )

— Szoktam, de má avval is régön szoktam. Gondolom, ászt is elűtettem. Vót japán libám is. Sok japán libám vót. Három éve vagy négy éve, akkó vót huszonöt libám is. De csak itt az udvarba. Annyit vergöttern velük, hogy az, az rosszabb, mint a

288

gyerökök. Me mindig az embömek a sarkába, éhössek, önni akarnak! Hát mindék szalannom köllött utánuk. Hát má most | belefárattam, oszt most má nem kő, nem aka­ rok velük vergőnni. Hát most má majd möglássuk, ezök a csirkék hoty hogy ának, vagy mi lösz velük. Még akarnák vonni | csirkét, mer ez ami van, éhorta a férög nagyob részit. Van az úccán is mög a kerbe is férög, oszt éhorta, ászt most szeretnék csak még újra velük vergőnni. Hát majt hoty hogy löszök vele, nem tudom. De most a ku­ koricatermésünk ölék kevés lössz, hogy majd most csak talán annyi lössz, amennyi ne­ künk kő. Oda fordulunk má csakugyan, ahogy mongyák a szomszédok is, hogy mama­ ligára fordulunk. De hát mit csinájjunk. (M ié r t s z o k ta k l i b á t te n y é s z te n i ?) — Mer annak nagyobb a húsa, mök tömni szokták, mög — gondolom — a tollát elaggyák. (H o g y a n tö r té n t a tö m é s e ? ) — Hát ászt úty szokták, hogy nagyobb edénybe beletöszik a kukoricát, oszt ásztatik, lézsírozik ety kicsit, hogy jobban csússzon a torkába. Mög | akkó asztám mikó három-néty hétik tömik, akkó levágják, hoty kövérebb a húsa mög van éty kizs zsírja, aki mán szereti. Mám minekünk nem kő zsíros, mer mink má nem bírjuk a nagyon zsírosat. Oszt most nem vergődök vele eggy ál talán, mer ászt tömni kéne. De hát én nem birok léűni a fődre mám most, kész | vége annak. (H o g y a n h a s z n o s íto ttá k a to llá t? )

— Hát ászt úty hasznosítottuk a tollát, hogy vót, mikó éhasznátam, vót, mikó elattam. Mikó hogy vót rá szükség | a pézömre, akkó elattam. Gondolom, abbú is csinátunk éty kis pészt. De hát a gyerököknek is csinátam — két fijam van — két, mind a kettőnek csinátam párnát is | tolbú csinátam paplant is. Útyhogy én ezökké szórakozok ithon télön, mikó nem csinálok kint. Tolbú csinálok paplant, mög gyapjúbúi is csinálok paplant. Mök közbe varok is. Útyhogy mindön kézimunkát évégzök azé a kinti munka mellett. (H o g y a n tö r té n t a to llf o s z tá s ? )

— Nekünk az nincsen. Ászt csak így lékopasszuk a libárú, oszt kész. Gondolom, így nem csinájjug bent a fosztást, csak így a libárú lékopasztyuk, beletögyük a togba, oszt asztám mögvárjuk éty kicsit, hogy mökszáraggyon, asztám beletöszöm az új togba. Bevárom a végit, ráhúzom a hajat, kész a párna. Ez íty szokot minálunk lönni. Hát most hogy más hoty csinájja ... De vannak ojanok, akik möktípik a tollat, hogy aprób lögyön. De hát minálunk nem kő aprónak lönni, me jó van ijen is, csak ha kapunk mög van. Hát most hogy majt hogy lössz a vége, én se tudom. Köllöt vóna most az idén is étypár libát vonni, de aszongya, né vögyek, me nem nagyom mutatkozik röndösen a termés. Hát így nem is markótam bele a libába most az idén, de lőhet, hogy azé majt tavasszá mögin csak vöszök étypárat.

289

(M á s a p r ó j ó s z á g g a l sz o k ta k -e f o g la lk o z n i? )

Hát nem, nincs más. Disznó vám mök kácsa mög liba mök csirke. Pujkává mög gyöntyúkká nem, ászt nem szerettem sose. Az ojan naty fenekajja, rosszabb, mint a gyerök. Ha nem vigyáz az embör rá, nem totojgati, akkó kész, az épusztul. Az nem ... Rosszabb — mondom —, mint a gyerök. Sokat kő vele vergőnni. Sok haj mát kő nekik anni | a pujkáknak, de én nem tudok haj mát csináni — gondolom —, röndözni nekik, mer mink nem szoktunk hajmát vetni. Minekünk csak annyi van, amennyi ne­ künk köll a konyhára | hajmánk. —

Elmondta: K o c s is Istv á n n á , 60 éves. Oroszlámos, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

A KUKORICATERMESZTÉSRŐL (H ogyan k é s z íte tté k e l ő a f ö l d e t a k u k o r ic a te r m e s z té s h ö z ?

— Főszántottuk ősszé, tavasszá vetöttük a kukoricát, de valamikor eke után. Éggyesivé szórtuk. Valamikor nem vót műtrágya, most mög azok is vannak. Csak tehéntrágya vót. Hortuk asztat kifele nyáron, ősszé, tavasszá | mindég. Akkó mikó asz kész vót, akkó vetöttük — mondom — tavasszá. Majd | mos mán emut az az idő. Majd | most mán géppé vetik, traktorokká, de az is, ha van. Ha nem, akkó fogadunk traktorokat, ászt akkó úgy vettessük é pézé vagy lédógozzuk. A cséveket kiválogattuk. Amikó kiválogattuk, akkó a naggya szömet, akkó még a högyit lé is tördöstük, kuko­ ricának csak ászt naggya szömeket vetöttük el, me azér, hogy az az apró szöm az nagyon apró löt vóna. Akkó mikó lémorzsótuk kézzé, nem is géppé, hanem kézzé mórzsótuk azé, hogy né töredözzön a szöme jé. Akkó mikó mögvót, akkó persze vetöt­ tük. Vót, hogy vízbe töttük, oszt hogy mögázzon, hamarap kikéjjön. Ha esős vót az idő, akkó úty csinátuk, hogy vízbe töttük, hoty hamarap kikéjjön. Mök kicsírásztattuk. Még ászt is csinátuk sokszó, hoty kicsírásztattuk, különösen a száznapos fehér kukori­ cát. Mer van az az arany kukorica, van a lófogú fehér kukorica, ezök korábban vannak, száz napra. De nagyon szép csévek azok is. Na majd akkó még van a pattogatnivaló ku­ korica, az apró szömű aran kukorica, sárga az is nagyon jó fajta. Akkó van az a putyi kukorica, fehér. Az is jó fajta. Ezöket szoktuk vetni mindég íty tavasszá. (H ogyan tö r té n t a k u k o ric a v e té s e ? )

— Hát asz mök kiszántoták valamikó, szántotuk, és égy ballagott utána, az eke után szórogata. Akkó éboronátuk, kikelt, újbú boronátuk, asztán kapátuk tovább. A kukoricát valamikó így röndösztük é. Na majt kapálás után hát möntünk. Most mök szórjuk a műtrágyát rá, de valamikó nem vót, csak lédudvásztuk, éred dudvásztuk, ászt akkó avvá vót. De most nem tudok má róla, még mit mongyak.

290

(Milyen teendő volt a kukoricával azután ?) — Hát későp kéccő mögekésztük, kéccő mökkapátuk, asztám mikó mögvót, asztán csak összeszöttük, más nem. (A z h o g y a n tö r té n t? )

— Szödése? Hát valamiké kézzé törtük. Kézzé törtük valamiké. Mos má vannak kombájok, de hát mos mám mögén ritkábban lösznek azok is, mer nem nagyon van nafta. Asztán ... Akkó valamiké a kukoricatörést csinátuk, összefoktunk. Elsőb vét, aki hazahorta, oszt hajasan is pucótuk. Összeűtünk rakásogba, oszt pucótuk hajasan | es­ teiünkén. Ha asz kész vét, möntünk a másikhon. Asztán késöb mök csinátuk, hoty kint lefosztottuk, kosárba raktuk, kocsira hortuk, hazahortuk. It szintén összegyüttünk jó páran, akkó kosaragba raktuk, katárkába raktuk. Ez lönne tovább. Hát más oan különö­ set mán nem tudok. (M ire h a s z n á ltá k f ö l a k u k o ric á t? )

— Jószágoknak: tehénnek, bomyúnak, lónak, malacoknak. Vám mindbű, mala­ cok, kismalacok is. Kismalacoknag darátuk, koncétrátá keverjük ezöket. ( K á s á t sz o k ta k -e f ő z n i m a g u k n á l? ) — Kukoricábú? Nem, nem. Valamiké, valamiké, de most a rizsát hasznájjuk job­ ban. Valamiké hasznátuk nagyon. Mögmostuk, mögmostuk, ászt akkó | igen hurkába szoktuk tönni ászt a kukoricakását. Valamiké csinátuk. Most mám kimönt a divadbúl a is, most mán jobban a rizsát hasznájjuk. De lőhet, hogy majd most újbúi rákerüllünk | a rizsára. Szóvá nem a rizsára, hanem a kukoricakására.

Elmondta: C u k o r A r a n y , 58 éves. Oroszlámos, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

A KARÁCSONY KÖRÜLI NÉPSZOKÁSOKRÓL (F ia ta l k o r á b a n m ily e n sz o k á s o k a t ta r to tta k itt a f a lu b a n ? )

— Hát | Luca napján ity szokták — mondom —, nem möntek egyáltalán senkihön, bezárták a kaput még má este nem attak, előtte este, semmit senkinek, mög a házbu nem attak ki sémmit. (M ié r t? M it ta r to tta k ? ) — Hát ászt tartották, hogy akkor éviszik a szöröncsét, mög nem ül el a tyúk, még ijenöket tartottak. Mög a lucapogácsát sütöttük. Raktug bele a pészt, vagyis rakták a

291

szüleing bele ja pészt. Ming gyerökök ugye örűtünk, ha tanátunk | me még akkó éhittük, hoty tényleg majd a Luca teszi bele, mög még akkó éhittük, hogy a kará­ csonyfát is a Jézuska hozza. Csak mikó má kilestük, hogy nem a Jézuska hozza, akkó

(C s in á lta k -e lu c a s z é k ö t e rr e ? ) — Ära nem emlékszök. A is szokás vót, az, hogy | fölőtösztünk, oszt émöntünk lánkérőbe. Én | szoktam ijen viccöket csináni. Akkó ém bekormosztam magamat | bekormosztam magamat, fölőtösztem férfinek. Barátnőmékné így émöntünk ijen, nem is tudom, akkó is ijen valami | jelös nap vót, de nem tudom pontossan, hogy | kará­ csony vót-é, vagy mit tudom én, mi, valami ijen | vaty szilveszterre készűtünk, alikhanem szilveszterre készűtünk. Akkó ott éggyig barátnőmhön émöntünk. Akkó montam, emide mög émönyünk azokhon a másik, harmadik ház, majd | émönyünk lány­ kérőbe. Én löszök a vőlegény. Persze | azog botosok vótak. Be vótam kormozva, a fejemrű nem ismertek még. Hát | mindéggyiket csókótam ot mög mindön. Asz mongyák, hogy | hád de kicsoda jez, kicsoda jez. Hád görbe a lába, aszongyák. Há mon­ dom, huszárnak indát. Asztán | hát ez a Takács Irén! Asztán | rágyüttek. Hát asztán ugye mögmozsdottam, asztán | így vót asztán. Nevettünk ott, mök továp táncótunk, mög mit tudom én. De a nagylám mög el izs bujt előliem | másik szobába. Nem tutta, hoty ki vagyok. Azd gondóták, tényleg valami vidéki vagy néger, vagy mit tudom én ugye. Hát nem ojan világos vót. Akkó még nem vót villany a falungba. Még nem vótam tizennyóc éves akkor, nem hát. Me | mondom, akkó má mögesküttünk, tizennyóc éves mikó vótam. Csak közbe én hamaráb menyasszony lőttem, csak émönt a fér­ jem katonának, oszt mikó hazagyütt, asztán esküttünk mög. (Luca é s k a r á c s o n y k ö zö tt, a z a d v e n t id e jé n m ily e n sz o k á s o k a t ta r to tta k ? )

— Hát nálunk más szokás nem vót, hanem járták csak észt a | jászolimádást. Útyhoty házakhon vitték a | szenes csalát-szobrot, meg a mécsös égött, és végeszték észt a kilencnapi ájtatosságot mindön házná, éccé éggyik házná, máskó másik házná. (És k ik m ö n te k id e ? ) — Hát asszonyok möntek jobbam mög így | lányok, gyerökök, ezök mentünk jobban. Akkó eccő nálunk is, mikó nálunk rákerűt a sor, nekünk — tuggya — ojan régi vót a házunk, hogy ojan nyitótY | vót — hogy mongyam —, tornácnak monták ottan. (T e r a s z o s .)

— Nem terasz vót az, gang. Most véranda, de akkó csak úgy vót, hogy nem vót | becsináva az eleje, csak ojan | rosténak montuk mink, fél ajtó, de rosténak montuk mink akkó. Akkó nem vót lépallatóva, csak ojan tető vót, akkó od fő vót téve a rúd, oszt a hurka, kóbász mög mit tudom én, mikó léváktuk a disznót, akkó fő vót ag­ gasztva. Hát ming bent végezzük a kilencedöt, énekölünk mög mindön, röggé majd asz mongya az én anyám, hogy majd én sütök hurkát. Hát mikó | kigyün röggé, éggyet292

lenéty szál maratt, a többit mind evitték. Még ming bent végesztük a kilencedöt, valaki onnat évitte. Pedig magos vöt! Hát ijen vöt. (E z c s ú n y a d o lo g v o lt.)

— Hát váláki ugye | tutta, hogy od bent énekölünk, zaj van, ászt akkó évitték. Akkó így nem löt hurka. (H o g y k é sz ü lte k a s z e n t e s t é r e ?) — Hát | akkó még minálunk éltek az öregök, akkó mink az egész lakást | be­ szórtuk szalmává. Mindenhun, szobába, előszobába. (F ö ld e s s z o b a v o lt? ) — Földes szoba vót. Akkó vót égy natykonyha, mög akkó vót ez a | amid gang­ nak mondunk, de jez — mondom — egész oan szabad vót az eleje mind. Láccik ott a tévén is, töpször ojan, csak azok ojan, hogy mongyam, azok nem deszkábú, a mieng dészkábú vót, az mög ugye kűbű van. Most látom én azokat a régi épületöket a tévébe. Hát ijenök vótak — mondom — akkó. Este mikó bekészítöttük a hámot az asztal alá, az ustort, akkó búzát, kukoricát, szénát kötöttünk. így mindöm be vót akkor régebben az asztal alá nálunk készítve. Akkó | az én öreg nattatám, úgy montuk, nagybácsi vót, csak nem vót csalággyuk, oszt ászt kívánták, hogy natytatának hívjuk. Akkor asz hempörgött a szalmán, akkó dobáta a diókat az ajtóhon. Akkó mink is ugye gyerökök hát ... Ugyan csak ketten vótunk testvérök, vót éty húgom, avvá. Hát így, így vártuk mink, akkó bablevest fősztünk | mög ... (U g y e z s í r n é lk ü l k ö ll ö tt fő z n i? ) — Zsír nékül. Vagy vót, mikó csinátunk ojan kenyértésztábú gubákat. ÍGY | ényútóttuk, akkó édarabótuk, asztám az mög löt sütve kemöncébe. (É s m á k o t s z ó r ta k rá ?)

— Akkó kifősztük úgy, mint a tésztát, és mákot szórtunk rá. Gubának hívtuk mink, mákozsgubának ászt akkor régön, asztán későb mán, mám mink mákos tésztát fősztünk mög bablevest sóba-vízbe | zőccséggé, répává. No asztán töttünk az asztára vöröshagymát, fokhagymát, diót, almát, mézet. Fokhagymát köllöt mártogatni a méz­ be, de hát ming gyerökök ezök, mink nem nagyon akartuk mögönni sose a fokhagymát, az nem mönt lé. No akkor ... (É s tu d ja - e , h o g y m ié r t? ) — Ászt nem tudom. Ászt nem tudom, hogy miért tartották. Valami egésségrű tartották, de nem tudom pontossan, hogy miér. Ügyé az én szüleim is — mán hogy

293

mongyam —, az én anyám is városi vót mög az apám is, oszt akkó ugye így ezöktű nem hallottam. Hát pesti vót édösapám is, me ot vót tisztiszolga, édösanyám mög ot vót egy református papékná, me az én anyám református vót. Az apán katolikus vót, az anyám református vót. (É s tö tte k -e a z i v ó v í z b e a k a n c s ó b a a lm á t, a m it v íz k ö r ö s z tig o t t h a g y ta k ? )

Hát vót, aki tött, de nálunk mink nem töttünk. De nálunk vótak másik házakná, akikné karácsonykó benne tartották a kandzsóba, hogy akkor az | torokfájást vagy ijes valamit, ha arrúl isznak, íty tartották. Ennyit. Csak mink ászt — hogy mongyam —, az én anyám se tartotta má észt az ősi | annyira. —

(É s a m i m o r z s a k e le tk ö z ö tt a s z e n t e s te i v a c s o r a k o r ,

a z z a l tö tte k - e v a la m it,

m ö g ő r íz té k -e ? ) — Hát minálunk nem, de másikok vótak, akik mögőriszték, hogy az is | nem tu­ dom én ... Töp házná ugye vótak ojan idősebbek, akik így ... (S okfelé a z t ta r tjá k , h o g y a z g y ó g y ít ja a jó s z á g o k a t k é s ő b b .)

— Hát az mög, mög észt a búzát mök kukoricát is, ebbű is mindön jószágoknak attunk, hogy akkor a vész nem bántya, úty tartották. Hát ijenöket tudok | mán abbú a régibű, amennyit hallottam. (F en yőfát m ik o r d ís z ít ő it ék?) — Hát az este díszítötték. Karácsony előtti estén, akkó fődíszítötték úgy, hogy mink né tuggyuk. Akkó minket kihíftak. Akkó majd mikó | no majd gyün az angyal, akkó csöngettek. Vót ojan kiscsikó-csöngő, avvá csöngettek, no most, mer mink az öregökké kimöntünk az udvarba, nézzük, hun szának az angyalok. Ot szának, amot szának, ugye gyerökök éhittük. (És m i k e r ü lt a k a r á c s o n y fá r a ?) — Hát szaloncukor, alma, dió. Akkó | hát vót azé mán, mikó én gyerök vótam, akkó mán vót ... (É s h á z ila g k é s z ü lt a s z a lo n c u k o r v a g y g y á r ila g k é s z ü lt? ) — Hád bódba vöttük. Mök sütöttünk is ojan kis csillagokat, cukorpogácsa | guráblinak monták akkó | régiek úgy monták, mök sokam még most is mongyák, hogy gurábli, oszt nem is tuggyák, hogy mi az. Ojanokat | csinátak, ojan kizs díszöket. Mög | ijen dógok vótak. Mög még akkoriba rongybabát, az én anyám is csumábú csinát nekünk rongybabákat, mög ijenök vótak még akkó, nem ezök a díszözs dógok.

294

(Milyen ajándékot adtak egymásnak?) — Hát | ajándékot mást nem attunk. Nálunk nem vót más ijesmi, ijen ajándékfé­ le, csak észt tartottuk. Akkó miké | mielőtt akartunk vacsorázni, akkó szépen odaátunk a karácsonyfáhon, ászt akkó énekőtük, menyből az angyal mök csordapásztorok. Ezöket énekőtük. (É jfé li m is é r e e l s z o k ta k m ö n n i ?) — Éféli misére émöntünk, amikó vót, csak nálunk — hogy mongyam — a mi falungba ott, hát vót azé, émöntünk, tartották, csak nem vót se — hogy mongyam csak —, csak éggy ijen | aki jó tudott énekőni, éggy öreg embör, me nálunk nem vót se kántor, se semmi se, — Rábén vót — kis falu az. Most Majdán gyün, oszt Rábé, akkó mingyá asztán Kübekhön nem messze van az, oda lőhet kiabáni, még a kutyaugatás valamikó ide hallaccott, oda hallaccott, nem ide, me má most én it vagyok — mondom — ötvenöt éve Oroszlámoson. Csak akkoriba mög ... Mer úgy van a határ, erű vót Magyarország, erű vót a mi födünk, oszt vót úgy, hogy itt a magyarok kapátak, emit mög mink, ászt azé beszégettünk, hogy ugye a katonák azé né vögyék észre, me vót az a mökfigyelő is nekik, oszt azé csak fétünk. Mög útyhogy | nem mertünk annyiba ... Mög a román határ is | akkó mikó möntünk a libákat őrizni, akkó a románoknak is kiabátunk: undzsé mére, undzsé dussz. Mög mék hajigátunk is, mind gyerökök. (H o g y h a e lte lt a s z e n t e ste , h o g y a n ta r to ttá k k a r á c s o n y e l s ő m ö g m á s n a p já t? )

— Hát | templomba möntünk | délelőtt, akkó hazamöntünk, ebédőtünk. Vót, aki nem főzött akkó nap, de mink átlagba mindék fősztünk. De a régiek úty tartották, hogy azon a napon nem fősztek, nem csinátak semmit. Másnapján megin a templomba, oszt így. Mög vót, má mikó később akkó mán vót ügyé másnapján akkó mulaccság az nem vót napján soha, hanem másnapján vótag bálák ijen régi | jó parazdbálak. (H o l ta r to ttá k a z o k a t? )

— Hát | vót éggy ojan, úgy montuk akkó mink, hoty kör, olvasó vagy gazda­ kör, úgy montuk. Ottan — hogy mongyam — italt is mértek, mög újság is vót akkó. Émöntek, oszt akkó ot kártyásztak is az embörök, mög újságot is olvastak, mög akkó egy másik hejiség, vót égy másik teröm, ot mög vót ijen | táncmulaccság, mög ot vót a színpad a műkedvelésre, oszt ott így vót. (C sa k f i a ta l o k j á r t a k id e v a g y id ő s e b b e k is ? )

— Idősebbek is, mék táncótak, még az én apám is táncót ot velünk, mög | mu­ lattunk mög mindön | idősek akkoribam még. Akkoriba ügyé még a lányok izs gardimamákká möntek, ászt így, más nem vót akkó má, más népszokást nem nagyon tudok ijesmit.

295

(H o g y v á r tá k a z ú jé v e t? )

— Az újévet igöncsak othon várták ezök a parasztok. Főn vótak valameddig, vagy émöntek kártyázni vagy | mök karácsom bőttyin is vót, amejik nem mönt a templom­ ba, hanem émönt röggelik kártyázni, a férfiakra gondolom. (A s z ilv e s z te r e s té t g o n d o lta m .)

— Hát szilveszteresték ezök ijenök vótak — mondom — a faluba így, hogy én is csinátam ijen | komédiát ugye ide-oda ijenöket. Más nem vót, még újév napján vód bál. Mink így montuk akkó, hogy bál. (É s ú jé v n a p já n m ily e n é te le k e t v o lt s z o k á s f o g y a s z ta n i? )

— Hát | kocsonnyát fősztünk. Vót, aki karácsorra is főzött, vót, aki újévre. Kinek hoty tellött, me | akkoriba is vótak sok szögényök, mék több, mind most. Mer máshová jártak aratni, másik faluba, harmadik-negyedik faluba. Útyhogy Rábérú ide jártag gépre mök Körösztúrra, Szerpkörösztúrra, ahun van Gyála, ára a határszélen | oda jártak. Akkó émöntek azok így | vasámab délután gyütt értük a kocsi mindég. Akkó évitte űket, oszt majt csak szombaton délután hoszta űket haza, ot vótak egész héten aratni. ( V o lt-e s z o k á s o s e b é d , a m it m in d e n é v b e n ú jé v n a p já n f o g y a s z to tta k ? )

— Hát szármát nem akartak főzni, me asz monták, hogy akkó | kjfordíttyák a bundábú, akkó annyi jószák pusztul, íty tartották. Hát igöncsak ojan | disznóórafélét mög ijenöket, ami befelé | tójja a szöröncsét, azér tartották észtét. (S zö m es é t é lő k é t f o g y a s z to t ta k a z n a p ? R izs á t, k u k o r ic á t? )

— Nem, nem. Ojan nem vót akkó. Me vót, aki ászt is tartotta, me észt karácsonkó-e vagy újévkó tartották, hogy annyi hotyhíjják lösz rajtuk támadás mög ijesmi | kelés úgy monták akkó a régiek, íty tartották. Azé nem fogyasztottak ijenöket akkó. De hát | mást nem nagyon ... Ugye én is észt mán hallottam csak. (M a is é l v a la m i e b b ő l a s z o k á s v ilá g b ó l? ) — Hát mán nem nagyon. Máma mán nem nagyon tartyák senki se. Má egyáltalán szilveszterre, mink má szilveszterre is még ugyanúty készítöttünk | abba az időbe mákos tészta, bableves mög | na szilva vót, ez az aszalt szilva vót főzve. Szilveszterre is ugyanúty készítöttünk, mint karácsony bőttyin, de mám most ez | elmarad, most má modem egész. Má most ebbű nem marat főn semmi se.

Elmondta: F a r a g ó I s tv á n n é T a k á c s Iré n , 73 éves. Oroszlámos, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z. B o zó k i M a r g it készítette.

296

8. R A B É (RABE)

A KUKORICATERMESZTÉSRŐL (H o g y a n k é s z íte tté k e l ő a f ö l d e t a k u k o ric á n a k ? )

— Hát valamiké minekünk csak égy lovunk vót, úty foktuk össze ja másik embörré, és egy lova vót, és úty szántottuk föl a fődet. De hát elősször ugye a trágya ki vót vive rá, ászt még | akkó a zörgős kocsik vótak, oszt ára raktuk. Hát nem ojan sok fért rá. Úgy löt kivive rá trágya, szórták villává széjjel a fődön. No akkó ahogy löhetött, avval a két lóval mökszántották, oszt asztán | mikó tavasszá együtt az a március mög a mit tudom én mijen időszak, hát márciuzsba, akkó szoktuk vetni, ugye április, április tizenötödike körül, nem is márciuzsba. (H o g y a n tö r té n t a v e té s e ? )

— Hát akkó vót, vót, aki csak eke után | akinek nem vót — mi a csudája — ez a vetőgépe, ijen ló után való kétsoros vetőgépek vótak, de asz csak a gazdagabbaknak vót. Minálunk mög úgy vót, hogy az eke után szépen a másik széméj mönt az eke után, ászt akkó dobáta bele a barázdába ja kukoricaszömeket, és asztán úgy vót. Akkó éboronálták utána. Na majd mikó kikét a kukorica, mám mikó arasztos vót, akkó má előssző ekészték, utána má kapátuk mög. Akkó még nem vót gyomirtó szér. Osztán ka­ pátok mög. Má mikó ojan fé lápszárig érő vót, akkó má mögén kapátuk másoccó, mer a gaz hogy né lepje jé. Utána mögim má harmaccó, má mikó jó nagy vót azé, hogy | hát tiszta lögyön a főggye, me hát akkoriba nem vót még vegyszer, amivé vétyszöröszték. Ez nem ojan régúta divat, hogy vétyszőrözzük. (M ily e n g a z fa jtá k g y a k o r ia k ezen a v id é k e n ? )

— Hát van ittem mindönféle. Például nekünk vót égy lánc födünk, abba valahogy ojan sok tarack vót. Asztat nagyon nehéz vót kapáni, me | ojan nehezen vákta a kapa jel, hoty csuda. Ászt nagyon rósz vót kapáni. Hát van it vörösparé mindönféle fajta, nem is tunni, hoty hát hánféle fajta páré van. Sok. A fojondár az vót a lekhaszontalanap páré, mer annak nehezebb étanáni a tüvit, hoty hun van. Bizon nagyon jó élös kapa köllöt neki. Élösítöttük a kapát, kalapálta az uram mindég, mög reszelővé reszelte, hoty hát éfogja a fojondámak a tüvit. (M in e k n e v e zté k a k u k o r ic a k ü lö n b ö z ő r é s z e it? ) — Na majd asztám mikó majd nagyob vót a kukorica, akkó ékeszte hajtani a fatty at. Harmadik kapáláskó asz törtük lefele rúlla, hánytuk mindön harmadik sorba össze, és asztám mikó évégesztük a kapálást, akkó összeszöttük, hazahosztuk, oszt a tehén attú nagyon jó atta a tejet, mikó annak attuk a tehénnek. Ojan édös vót a tej tűle. Oszt, mi csinátunk? Hát má mikó ja kukoricának ékezdött a szöme nyőnni, hoty hát szépek a csővek fejlőttek, oszt szöme vót mán neki, nésztük, akkó fősztünk. Az üzsdbe

297

beleraktuk, ráraktunk észt a haját, hogy jó édöseb lögyön. Észt mökfősztük, akkó összegyütt a család, osztán öttük a kukoricát. Nagyon finom vót. (H o g ya n tö r té n t a k u k o ric a tö r é s e ? )

— Hát vót, mikó összefoktunk valakive, hogy | oszt möntünk családosul, hoty hamarap kész lögyön, hamarab lögyön éty kocsivá. De vót, mikó csak ketten szödögettük, az uram mög egy lóvá horta haza a kocsivá. Anyósommá kimöntünk a határba, osztán szőttük mink ketten, rakázsba hánytuk, az uram mök horta kocsivá haza égy lóvá, amennyi fért a kocsira. Nem ojan sok fért rá, amit egy ló ébirt, annyit. No vót régebben, akkó vót, mikó hajastú tördétük lé ja kukoricát. Akkor ászt asztán este körülűtük, osztán fosztottuk. Asztán a kukoricahajat összegyűjtöttük, télön akkó össze­ hasogattuk, ászt fonytug belőle a szőnyegöt | a szobába csinátunk szőnyegöket mög | fontunk ojan három ágra fontunk, asztán szatyrokat csináltung belűle. Akkó még nem vót műanyag | táska. Asztán ijen szatyrogba vittük a határba az önnivalót, mikó möntüng dógozni. (M ilyen t e e n d ő v o lt ő s s z e l m é g a k u k o r ic á v a l? )

— Hát mindig úcs csináltuk, hogy röggé mikó kimöntünk, akkó addig mék puha vót a szár, addig a szárat váktuk. Majd mikó főmelegödöt mán, hoty főszáratt a harmat a száron, utána ékesztük szödni. Mög ugyanúty puhán kötöttüg be, kévégbe raktuk, be löt kötözve. Régebben gyékénybűi fontunk kötelet neki, oszt avval kötöttük. Vaty pedig vót a rozs, oszt akkó annak kivertük a szémit, és asztán kötelet fontung belőle, és avval kötöttük. Majd asztán későbben a gyékényt. Asztám most mög mán nejlonmaddzaggá kötünk. De ja kévébe rakjuk, osztán fölálíccsuk majd, asztán kúpogba, és asztám mikó hazahozzuk, ászt is puhám mindég, akkó naty kúpogba ojan szász­ százötven kévét összerakunk, hoty hát télön né ázzon be. Ászt a tehénné asztat ötettyük mög. Hát a ló is asztat szokta önni. Hát a ló az Igencsak itatás után kapta a szárat, hogy avvá szórakozzon, hogy né rosszákoggyon az istállóba, né dörömbőjjön, hanem asztat öszögesse. Majd asztám mikor lérákták a levelit — a tehén is ötté —, de mikor lérákták levelit, akkor kivöttük a jászolbú a száríziköt, összekötösztük, összeszöttük szépen sorba, asztán jó szorosan bekötöttük, mer amikó mökszárad, akkó hullik széjjé, osztán jó szorosam bekötöttük, oszt ászt is asztán kazalba raktuk, oszt télön a szobamelegítés­ re, fűtésre hasznátuk. Mög ém még most is még a kalácsot a kemöncébe szoktam sütni. Hát kenyeret ászt má nem sütök, me a bódbú szoktuk vonni, de kalácsot még mindég nagyon jó a kemöncébe | sokká job möksütni, mint a lémibe, amit sütünk, ojan jó ka­ lács sül a kemöncébe. Oszt télöm bizon az a nagyon jó, ócsó fűtenivaló, mer bedugunk éty három-néty kéve szárízéköt, befűtünk, ojan jó meleg van, egész nap sémmi gon­ dunk nincsen rá. (M ire h a s z n á ltá k f ö l a k u k o r ic á t? )

— Hát a kukoricát? Hát vannak jószágaink. Vannag disznójaink is, mök hát a tehém még vót mög a ló, az mint kapott abrakod belűle. A tehén ügyé darát, a ló mök

298

csak úcs csövesen kapott kukoricát. Vannak csirkéjeink, kácsáink, osztán ára haszná­ nak. Na mök télöm még, mikó jó fris kukorica vót, akkó mögdarátuk, mök szoktug daráni, osztám mamaligát főzüng belüle. Jó tejjé mögögyük. Máiét sütünk | a kemöncébe. Az is nagyon finom belűle, jó tejfölt | belerakunk, tejet. Nagyon finom a máié. Cukrot. (A z h o g y a n k é sz ü lt? ) — Hát a máiéba abba raktunk tejfölt, éty kicsi zsírt, kis szódabikarbónát, tejet. Évvé összekavartuk, beleöntöttük a tepszibe, cukrot is töttüng bele. Oszt möksűt, nagyon finom | vót. Jó omlós vót a zsírtú mög a tejföltű. A mamaligát? Hát asztat mög | fóró vízbe szépem beleszórtuk a kukoricalisztöt, asztán sűrűre mökfőtt, ászt asztán kicsit hűlni hatytuk, akkó tejjé öttük. Vagy vót mikó pirítottunk morzsát, asztán avvá mökszórtuk. Kiszaggattuk kanállá | bele, osztán cukorrá, ki hogy szerette. Vót, aki paprikásozs zsírrá möglocsóta. Ászt az ganca vót. Annag ganca vót a neve.

Elmondta: M o ln á r M a r g it, 62 éves. Rábé, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z a b ó J ó z s e f készítette.

A HAGYMATERMESZTÉSRŐL (H o g y a n te r m e s z te tté k r é g e n a h a g y m á t? )

— Régen a hagymát úty termesztettük, hogy akkó még, akkó még nem vót az, hogy géppé dógozzunk vele, akkó még | kézzel vetöttük is, kizs géppel, és úty szőttük kézzé, nem köllött | úty kapátuk ki. (M ib ő l lő t t a v e tő h a g y m a ?) — A vetőhagyma abból van, hoty hát a | fekete magbú. A fekete magot úcs csinájjuk, hogy a naty hagymát elültessük, és a naty hagymának kigyün az a búgája, és abból van a fekete mag. A fekete magot február, március — attú függ, mijen az idő —, akkó évessük, akkó abbú van a fekete mag. A fekete magot ... Az apróhagyma, az apróhagymát mög úty szöggyük föl, hogy valamiké szárazon szöggyük. Most ojankó ződen fölszöggyük, mikor mökszárad a szára a főt fölött, akkó asztat összeszöggyük, kiréstájjuk, és asztán nagyréstán válogatássá újra még | és asztán ... (M e ly ik a j o b b : a n a g y o n p i c i v a g y a n a g y o b b a c s k a ?)

— A közepes a legjobb. A legjobb a közepes. Ojan — mit mongyak magának —, ojan, hogy is hogy, ojan ...

299

(Tökmag nagyságú?) — Három miliméterig, így valahogy, így a legjobb. Azok a legjobb ültetnivaló hagymák. Ezök a legjobbak. De most itten az a sláger ebbe a | knézséváci komunába ez a sláger a hagyma | most. Mindég is ez vót, de külömben is, hoty hoty tisztába lögyünk a hagymával, úty szokták mondani, mer valamikori közmondás, ha má árú beszélünk, a valamikori közmondás úgy van: a hagyma piszokú tut hozni, és piszokú tud vinni. Tehát amikor sikerül, akkó nagyon rengetek sokat tut hozni, de mikó nem sikerül, nem sikerül eladni, akkó bizony ki kő vinni a szemetezsbe. Van ijen eset is. Mikó hogy. Attú függ, hoty hogy van. A hagymával ijen van. (M a g u k m e k k o r a f ö l d e t v e tő ite k b e h a g y m á v a l? )

— Minekünk nincs ojan sok, mink nem szoktunk sose sokat ültetni, se vetni. Apróhagyma több, fé hold, esetleg éty hold, de hát éty hold még éccé vót csak, fé hold. Naty hagyma az vót éty hold is, fé hold, mit tudom én, mennyi. Rengetek sokká mink nem vergődünk. Van, aki vergődik többé, de mink többé nem vergődünk. De ... (H o g y k ö llö tt a ta l a jt e lő k é s z íte n i a h a g y m á n a k ? )

— A talajt előkészíteni a hagymának? A legjobb a hagymának előkészíteni, sokat köl boronáni, szántani, tárcsázni azér, hogy né lögyön gazos. Mög mostan nagyon sokat segít a vetyszer. Az, hogy mikó | szóvá elvessük, utánna mielőt kel, akkó mökpermetözzük, akkó nem gyün ki a gaz. Akkó így, íty sokká könnyeb vele a munka, de máskülömben nagyon sok vót azelőtt. Valamiké úgy vót, hogy úty köllöt kigyomlágatni. Gyomlágattuk éggyenként ki a hajmát, szőttük ki a párét, de mostan ez nem vót. (És k é z z e l s z o k tá k v e tn i is r é g ö n ? D u g d o s n i? ) — Nem, nem, kizsgéppé. A hagymát igen, a naty hagymát, igen, kézzé dugdostuk, de most van gép, amivé lehet a naty hagymát is eldugdosni, szóval az apróhagy­ mát, hogy naty hagyma lögyöm belüle. Igen, mostan így van. Hát mög van sokmindönféleképp. Itten külömben is minálunk a hagymatermesztés is mén, ez bisztosan legjob­ ban, de mém mindönféle. Jószáktenyésztés is, dohány is, mindön, ami, ami ... (M e ly ik h ó n a p b a n s z o k tá k f ö l s z ö d n i a z é r ö tt h a g y m á t? )

— Hát ha ződen, szárazon akarjuk, szóvá ződen akarjuk szönni, akkó július | utójja körű, így valahogy. Július utójja, július utójja és águsztus húszadika körűig, ekkorára kő, fő is kő réstáni, ha ojan az idő. De van, mikó étolódik az idő, az eső mög ez-az, étolódik, hogy mék szeptemberbe is van. Van ojan eset is, hoty szeptemberbe, szeptember dérékán is, ha ojan az időszak, hoty hát sok az eső, és nem lehet réstáni.

300

(H o g y a n k é s z ítik e l ő e la d á s r a a h a g y m á t? )

— Hát | mikor főréstájjuk a földbe, ászt nagy réstával. Valamikor kézzé réstátuk, csak kézzé, de mostan van traktor. (M i a z a r e s tá lá s ? )

— Résta — hogy mongyam má — dródból van csináva, dródbú van csináva. Ojan, mind a kerítés, csak — mit tudom — két miliméteres vaty hány, mög van szabva, hoty hány miliméterös a belső távolság, és avvá áddörgőjjük, annak lémén a szára a hagymának, és mikó az lémén, akkó van itten éty héjén ojan hej, ahova évigyük, éggy embömek itten van rostájja, amivé átengeggyük, és az majt kiválogati, és úgy megy asztán eladásra. Máskép nem lehet. (N a g y s á g s z e r in t s z o r tír o z z á k .)

— Natysák szerint szortírozza, igen. És úgy asztán é lehet adni, máskép nem lehet. (É s a f ö l s ő h é já t is . . . )

— Ászt nem kő, a fölső héj az mögmarad, az nem lehet, hoty hát az légyűjjön. (D e a m i f ő d e s s z o k o tt lö n n i.)

— Az igen. A fődet asztat kiréstájjuk, má kint a fődbe ki van réstáva, a fődbe mán. (É s z s á k o k b a ra k já k ? )

— Igen, zsákogba rakjuk, és van, mikó ősszel elaggyuk. Van ojan eset, hogy ősszel is ékel, de legnagyobb része tavasszá, tavasszá mén. Február, március | ez az időszakja az eladásnak. (É s h o g y a n tu d já k s z a k s z e r ű e n tá r o ln i? )

— Palláson, palláson vékonyan é van terítve, ászt a palláson. Hát ha vastagon van, akkó muszáj télön forgatni, hogy mög né rohaggyon, mög né mönnyön tönkre, máskülönben nem lehet. Me nagyon, nagyon kő rá vigyázni, me irtózatossan hajlama van a rothatásra. Nagyon naty hajlama van hagymának rothatásra | úgy a naty hagy­ mának, mint a makhagymának, ha nem vigyáz az ember rá. (V a g y h a e s ő s id ő s z a k v a n .) — Nem, az esős időszak az nem határoz neki a rothadáshon, hanem asz határoz neki, hotyha összeverik, mindön, és úty töszik a pallásra. Asz sokat határoz a rothadás-

301

nak. Most attú függ, mikó legjobb elanni. Hát ászt nem lehet tunni sose. Amijen a kereslet, amijen a piac. A piac az, mind a piactú függ | mind. (H ová v is z ik i t t a p i a c r a ?)

— Sehova se, kereskedőg gyünnek ide. Van Zéntán egy makkereskedelöm, és asz szokta venni a szövetkezetön körösztű és privát. Gyünnek ide Makédóniábú. Mostan, most, most a hejzet mégim máskép van. Azelőt Makédóniábú | akkó Balbániábú ezök a sipt... nem Albániábú — má hogy mongyam, ki akarom fejezni magam —, a siptárok a Koszovóbú, Boszniábú a boszénácok, ezök szokták, horvátok, mind gyüttek, oszt vi­ szik el a privát kereskedők. Azok viszik oszt, és elaggyák hát ... (És a c s a l á d le g n a g y o b b j ö v e d e lm é t a h a g y m á b ó l s ik e rü l b e s z o r o z n i ?) — Hát itten, itten, itten Rábén, Majdányon a legnagyob jövedelöm abbú van, me itten legnagyob része hagymává ... Van dohány is mindönkinek, akinek van hagyma, annak is van dohány, de kevés, akinek van hagyma is mög dohány is. Töbnek van csak hagyma. Hát ... (Az id é n h o g y s ik e rü lt? ) — Hát az idén nagyon rosszú, nagyon rosszá, irtózatossan rosszá azé, me a | — hogy jobban kifejezzem — nagyon naty szárasság vót a tavasszá. És mikó évetöttük, akkó a porba, eső nem vót rá, ot mökszáratt, asztám má mikó vót rá eső, kikelhetöt vóna, de am má nagyon későn vót, semmi se nem löd belűle. így ez a ... (M o st a p r ó v a g y k e v é s lő tt? )

— Nem, nem két ki, nem két ki, éggyáltalán nem kelt ki, nem kelt ki. Ez itt a legnagyob baj vót. Por vót, és nem kelt ki. Elmondta: Á g o s to n Is tv á n , 53 éves. Rábé, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z. B o z ó k i M a r g it készítette.

A PAPRIKATERMESZTÉSRÓL — Valamikor a paprika vót a legnagyop slágér itt éré mifelénk. De külömben is minálunk a paprikát úgy vessük magról. Valamikó kizsgéppé, úty toltuk kézzé, akkó sűrű vót, úty köllöt ritkítani. Ászt mostan vannak ezök a hermetikuzs gépek, ezök a | azok úgy vetik, hogy éggyenkint, téhát itten nem nagyon kő rajta, hogy | ritkíjjunk. Téhát ... De a is ojan, hogy őszinte lögyek, mind a hagyma | pontossan. Éggyik évbe sikerül, a másik évbe nem sikerül. Vót ojan esztendő, neköm is vót éty holt paprikám,

302

löt rajta máj másfél vagony paprika. És vöt ojan esztendő, hogy éty holt paprikán löt csak harminc mázsa paprika. (Ó r iá s i k ü lö n b s é g .)

— Mög, mög vöt ojan esztendő, hogy éty holt paprikán löt tizenöt mázsa paprika, me ez, ez — hogy, hogy mongyam magának —, ez mind az időjárástú függ. Me a pap­ rikának is épp ojan nagyon jó é köllöt készíteni a talajt, mint a hagymának. Még job­ ban. Még jobban, mök töb munka is van vele | mostan a jelenlegi időbe. Csak hát ez asz hoty hát a paprika az most, hogy mié, mié nem ... (H á n y s z o r k ö ll ö ít k a p á ln i ?) — Paprikát? Hát legalábbis — nem akarok hazunni —, legalábbis vaty haccor bisztos vaty héccő. Muszáj vót mökkapáni. Ászt annyiszó mök köl kapáni. (É s ö n tö z n i szo k tá k ? )

— Ere nincsen, nincs, nincsenek kanálisok, öntözni nem, nem szoktuk a paprikát iten. Asztán a paprika után, a paprika mikor kimönt, hogy nem nagyon löt vetve, akkó gyütt a dohány. (M o st a p a p r i k á r a v is s z a té r v e , m i ly e n f a jt á t k e d v e lte k e rr e ? ) — Észt ém magának őszintém mondom, hogy nem tudom a fajtát. Mink úty hosztuk ki a magot a szövetközettű. Én nem figyétem, hogy őszinte lögyek, hogy most az | hogy mijen fajta paprika. (A c s e m e g e é d ö s lő tt b e lő le v a g y e r ő s p a p r i k a ?) — Nem erős paprika lőtt, minálunk nincsen, csakis édös paprika van, édös pap­ rika van. Itt úgy monták, a szegedi édös paprika. Há most hoty hogy mint, vaty hunnan hoszták a magot, észt nem tudom. (És a m ik o r m ö g é r ö tt, a k k ó k é z i m u n k á v a l s z ö d té k ? )

— Igen, kézi munkává kellet lészenni, és akkor bevinni mi a csudára, Knézsévácra, ott az átvövőné ott elattuk. (H á zila g n e m k é s z ítő ite k b e lő l e ő r ö lt p a p r ik á t? ) —

Igen, nekünk készítöttünk a saját részünkre.

303

(H o g y tö r té n t a z ? T e ssé k e lm o n d a n i! )

— Hát asztat lészöttük, lészöttük, akkó kihasítottuk, mökszárítottuk, főfűsztük mi a csudára | fűzérögbe fölaggattuk. Mikó mökszáratt, akkó ... (H o vá a g g a ttá k ? )

— Hát a | elő a ház elébe | mi a csudákra, fölű a | horokfa alá oda fölaggat­ tuk, osztán ot mökszáratt, akkó kihasítottuk, kipucótuk, oszt | vám privát, aki őröli, ahhon évittük, mögőrőte, ászt így a saját részünkre, eladásra nem. (C s ip ö d n i is s z o k tá k ? )

— Úgyis csinátuk, akiknek töb van, de hát akinek kevés van, saját részire éty tíz, tizenvalahán kiló, asz csak | kihasítottuk. Akik többet csinátak, azok csipötték, és úgy, úgy őrőtették. (A m a g o t is b e le d o lg o z tá k ? )

— Igen, mingyá röktöm bele. A magot, magot ... (D e a c s u m á t a z t le k ö ll ö tt s z ö d n i? ) —

A csumát ászt lészöttük azé, hoty hát a csuma asz keserít rajta, ászt mongyák,

akik ... (M o s ta n á b a n n em c s in á ln a k m á r p a p r i k á t? )

— De csinának. Most is van vetve annyi, amennyi nekünk a saját részünkre ami szükség. De külömben itten Rábén nem is hiszöm, hogy van átadásra való paprika vetve. Nem hiszöm, hogy van valakinek. Most nincs, nincs, nincs. Nem vöszi az | Álévá se, mer úty híjják a gyárat, hogy Álévá. As se vöszi, hát mi csinájjunk. Ezé nem, ezé nem ... Nem termelünk. Most a dohány | a hagymává együtt a dohány a legnagyop sláger. Most megint asz kerűt fő a dohány. Most mindön ház, nem létözik ojan ház, ahun dohány nincs. (A zt j o b b a n á tv e s zik ? )

— Hát tuggya, hoty hogy van | őszinte lögyek, a dohánt azé jobb, mer | hogy röggé vagy estefele szödünk, amennyi kő, és asztán fa alat hűvösen főfűzi az embör, mög aprótú-naggyátú mind átvöszik. Mám most hogy az mijen áron, mellékös, de mökfelel annak a kritériumnak, amit, amid dogozik az embör vele. Csak hát annak is hej kő, mer ha rengetek sok van, a dohány is mökpenészedik, mökrohad, az, az nem jó, akkó, akkó utóssó osztáj az. Hotyha annyit ültet az embör, hoty hát nem bírja röndösen, szépen szárítani, akkó ára lukad, hoty hiába | keveseb van, többet kap érte, 304

mint hotyha töb van neki. Me annak, annak is sok a — hogy mongyam má magának —, sok a dolog vele. Elmondta: Á g o s to n Istv á n , 53 éves. Rábé, 1992 augusztusában A magnetofonfölvételt S z. B o z ó k i M a r g it készítette.

305

TARTALOM

Glück J enő : Áttekintés egy aradi vízügyi térképgyűjteményről (1784—1862)......

5

Márki Sándor erdélyi kapcsolatai szegedi tanársága idején (Levelezése Sándor Józseffel, Veress Endrével, Gyalui Farkassal, Majláth Gusztávval, György Lajossal, Reményik Sándorral, Bitay Árpáddal, Karácsonyi Jánossal és Bíró Vencellel) Összeállította és a bevezetőt írta: Kovách GÉZA...................

13

Bevezetés.......................................................................................................................... Sándor József levele Márki Sándorhoz..................................................................... Márki Sándor levelei Veress Endréhez..................................................................... Gyalui Farkas levelei Márki Sándorhoz.................................................................... Majláth Gusztáv, gyulafehérvári püspök levelei Márki Sándorhoz...................... György Lajos levelei Márki Sándorhoz.................................................................... Reményik Sándor levelei Márki Sándorhoz............................................................ Bitay Árpád levele Márki Sándorhoz........................................................................ Karácsonyi János levelei Márki Sándorhoz.............................................................. Bíró Vencel levelei Márki Sándorhoz......................................................................

13 18 19 22 25 28 30 32 33 35

T. M olnár G izella : Változások Szeged kulturális életében az 1920-as években ..

43

Giczi Z solt : A z 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden A szegedi katolicizmus történetéhez.........................................................................

67

Bevezetés....................................................................................................................... A Szent István jubileumi év Magyarországon......................................................... Szeged katolicizmusa az 1930-as évek második felében........................................ A Szent István jubileumi év előkészületei Szegeden.............................................. A Szent István jubileumi év helyi eseményei a Szent Jobb szegedi útjáig......... A Szent István jubileumi év helyi eseményei a Szent Jobb szegedi útja után .... A Szent István jubileumi év utóhangjai Szegeden.................................................... Összegzés....................................................................................................................... A Szent István jubileumi év szegedi eseményei — Időrendi áttekintés................ Felhasznált források és feldolgozások........................................................................

67 69 75 91 108 124 135 150 153 157

Kovács M iklós : Egy hivatalnok feljegyzései................................................................. 161 307

Szilágyi György : Helyi rendeletalkotás Szegeden a tanácsrendszer idején............. 205 Előszó. — A feldolgozás indokai és aktualitása. Szerzői célkitűzések................. I. Történelmi előzmények. — A helyi jogalkotás szabályozása............................. 1. / A magyar polgári önkormányzatok szabályrendelet-alkotási joga......... 2. / A helyi jogalkotás a második világháborút követő években.................... 3. / A tanácsrendeletekre vonatkozó szabályozás a tanácsokról szóló törvényekben.................................................................................................... a. / Az első tanácstörvény rendelkezései...................................................... b. / Az 1954. évi X. tv. a tanácsrendelet-alkotásról. A törvény előírásainak megjelenése a szegedi tanács tevékenységében................. c. / A harmadik tanácstörvény a helyi jogalkotásról..................................

205 206 206 207

II. A tanácsrendelet-alkotás gyakorlata és ennek jellemzői Szegeden.................. 1. / Rendelet létrehozásának kezdeményezése.................................................. 2. / A szabályozás tervezete................................................................................ 3. / A tanács döntése............................................................................................ 4. / A helyi jogszabállyal szembeni követelmények. Meglétük vizsgálata... 5. / A kihirdetés és közreadás............................................................................. 6 .1 Szankciók a tanácsrendeletben..................................................................... 7./ A megvalósítás (realizálás) kérdései...............................................................

211 211 212 213 213 214 215 216

207 207 208 210

III. Tanácsrendelettel szabályozható társadalmi viszonyok. — A szegedi tanács rendeletéinek csoportosítása.................................................................... 216 IV. Néhány jelentősebb tanácsrendelet elemző bemutatása.................................... I. / A közterületek tisztántartása.......................................................................... 2.1 Közterület-használat........................................................................................ 3. / Utcaelnevezés, házszámozás...................................................................... 4. / Lakásügy....................................................................................................... 5. / Lakóházak rendje......................................................................................... 6.1 Lakó- és utcabizottságok................................................................................ 7. / Állami lakóházak eladása........................................................................... 8. / Helyi adók, díjak......................................................................................... 9.1 Vízszolgáltatás, csatomaüzemelés................................................................. 10./ Temetők rendje............................................................................................... I I . / Piacok, vásárok........................................................................................... 12. / Állattartás..................................................................................................... 13. / Tanácsi szervezeti és működési szabályzat.............................................. 14. / Lakóterületi munka..................................................................................... 15. / A város jelképei. Helyi elismerés.............................................................

221 221 224 227 229 234 237 240 242 244 245 246 249 251 254 257

V. A területi önkormányzati rendszerre való áttérés és a helyi jogalkotás alakulása.................................................................................................................. 259 Záró gondolatok.......................................................................................................... 260 Adattár. — A Szeged Városi Tanács rendeletéinek jegyzéke a fontosabb adatokkal................................................................................................................. 261 308

Sz. Bozóki M argit—Szabó József : Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II...........................................................................................

275

Tartalom

307

...............................................................................................................................................................

309

Felelős kiadó: B la z o v ic h L á s z l ó

Békés Megyei Levéltár Nyomdája, Gyula A kézirat nyomdába érkezett: 1997. — Megjelent: 1997 Terjedelem: 23 A/5 ív. Példányszám: 500