TA RTA L OM E N DR E F F Y Z OLTÁ N NA L BE SZ É L G E T L Á NGH J Ú L I A 6 S OM L A I PÉ T E R R E L BE SZ É L G E T ÖL BE I L Í V I A 11

TA RTA L OM

A Z OLVA S ÓHOZ BEV EZETŐ

4

Á L OM É S VA L Ó S ÁG E N D R E F F Y Z O LTÁ N N A L B E S Z É L G E T L Á N G H J Ú L I A

6

T U D OR K A R ÁC S ON Y SOM L A I PÉT ER R EL BE SZ ÉLGET ÖL BEI L Í V I A

11

E N DR E F F Y Z OLTÁ N E M L É K E Z E T E (S O M L A I P É T E R )

14

T U D OR M Ű H E LY E K

16

HO G YA N M Ű KÖDI K E G Y T U D OR M Ű H E LY, AVAG Y M E DDIG L E H E T A N E G Y E DI K TA N É V R E E LJ U T N I ? Ö S S Z E G Z É S A 2 0 01-B E N E L S Ő K É N T M E G I N D Í T O T T, S Z O M B AT H E LY I T U D O R M Ű H E LY TA PA S Z TA L ATA I A L A P J Á N

17

A P OL G Á R I K I S T É R S É G I T U D OR M Ű H E LY Ö S S Z E F O G L A L Ó A Z E L S Ő K É T É V RŐ L

S I K E R E K É S G ON D OK A J ÓZ S E F VÁ RO S I T U D OR M Ű H E LY B E N

28

33

T E H E T S É G ? H ÁT R Á N YO S H E LY Z E T ? (H E R S KOV I T S M Á R I A )

38

R É G I-Ú J OLVA S Ó TÁ B OR T U D OROK NA K (K A M A R Á S I S T VÁ N)

49

A Z OLVA S ÓHOZ (BE V E Z ETŐ)

A Tudor Alapítványt 2000. október 25-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezetként. Az alapítók, Endreffy Zoltán és Somlai Péter 2001 januárjában felhívást tettek közzé írók, tudósok, neves közéleti személyiségek aláírásával.

A T U D OR A L A PÍ T VÁ N Y F E L H Í VÁ SA Sokan vannak tehetséges, értelmes gyerekek, akik azért maradnak le mindenről − és egy életre −, mert szüleik szegények, mert olyan környezetben élnek, ahol nem kaphatnak elegendő segítséget a tanuláshoz. Elhatároztuk, hogy segítünk megadni közülük minél többnek azt, ami a szerencsésebb helyre született gyerekeknek természetes: nyugodt szobában saját íróasztalt, komputert, tanszereket, lapozgatni való könyveket, nyelvórát és egy segítőkész felnőtt figyelmes jelenlétét. Ezzel a céllal jött létre 2000-ben a Tudor Alapítvány, amely kezdetben nagyobb városokban, később, ahol csak lehet, hétvégi tanszobákat rendezne be 8-10 éves, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek számára. A cél az, hogy ezek a gyerekek eljussanak legalább a középfokú oktatásig: vagyis odáig, hogy ne kelljen majd eleve behozhatatlan hátrányokkal indulniuk az életben. Az alapítvány által összegyűjtött pénzből, a tanszobák berendezésén és fenntartásán túl, havi ösztöndíj formájában támogatnánk azokat a személyeket (pedagógusokat, nyugdíjasokat, egyetemistákat), akik vállalnák a rendszeres korrepetálást, az éveken át hűséges, rendszeres együttlétet a gyerekekkel. Ha egyetért ezzel a céllal, Ön is segíthet. Felajánlásait a Tudor Alapítványnak az OTPnél vezetett számlaszámán teheti meg: 11702036-20671589 Aki részletesebb tájékoztatást kér, írjon Endreffy Zoltánnak (1024 Budapest, Keleti Károly u. 28/B), vagy nézze meg honlapunkat: www.tudor-alapitvany.hu. A csatlakozók nemcsak közvetlenül segítenek majd, hanem aláírásukkal hozzájárulnának ahhoz is, hogy tehetősebb szponzoroknak tanúsítsuk: közös kezdeményezésünk mögött jelentékeny személyiségek állnak: Böszörményi Miklós tüdőgyógyász,

4

Csányi Vilmos biológus, Endreffy Zoltán filozófus (kuratóriumi elnök), Esterházy Péter író, Ferge Zsuzsa szociológus, Jancsó Miklós filmrendező, Kaján Tibor karikaturista, Kenyeres Zoltán irodalomtörténész, Keserű Ilona festőművész, Kornai János közgazdász, Laczkovich Miklós matematikus; Lángh Júlia újságíró, Nádas Péter író, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Somlai Péter szociológus (alapító), Várszegi Asztrik főapát. Népszabadság, 2001. január 30.

Azóta négy és fél esztendő telt el, sikerekkel, örömökkel – és persze gondokkal, nehézségekkel. Az itt következő írások módot adnak arra, hogy szembesítsük az alapítók elképzeléseit a Tudor Műhelyek gyakorlatával. Betekintést engednek egy-egy műhely mindennapjaiba, a gyerekek „tudoros” életébe. Hozzájárulhatnak a műhelyek közötti tapasztalatcseréhez, a módszerek gazdagításához. Ösztönzést és segítséget nyújtanak azoknak, akik új műhely indítására vállalkoznak. Azon munkálkodunk, hogy az ország különböző településein olyan pedagógusokat találjunk, akik szívükön viselik a nehéz helyzetben élő gyermekek sorsát, és képesek is tenni tehetségük kibontakozásáért. Jó lenne, ha támogatóink segítségével megvalósíthatnánk az alapítvány létrehozóinak álmát: a Tudor Műhelyek egyre bővülő hálózatát.

Kiskunlacháza 2004 augusztus, tűzzománckészítő tábor (Józsefvárosi Műhely)

5

Á L OM É S VA L Ó S ÁG E N DR E F F Y Z OLTÁ N NA L BE SZ É L GET L Á NGH J Ú L I A*

Lehet-e Magyarországon támogatókat találni egy civil kezdeményezéshez, amely hátrányos helyzetű gyerekek tanulásának megsegítését vállalná? Endreffy Zoltán, a Tudor Alapítvány kuratóriumának elnöke mondja el tapasztalatait arról, hogy mit ér egy-két naiv filosz igyekezete. Kezdetben az volt a koncepciónk Somlai Péterrel, hogy az alapítványt a Széchenyi ösztöndíjasok fogják támogatni. Azt gondoltuk, hogy a sok Széchenyi-ösztöndíjas majd tejel, mint a katonatiszt. Teljes naivitás, persze. Nem is jutottunk el odáig, hogy erről az elképzelésről értesítsük a többi ösztöndíjast. Nádas Péter, akit érdekel a Tudor Műhelyek terve, azt mondta nekem, nem tartja etikusnak a dolgot: ha valaki Széchenyi-ösztöndíjat kap, és soknak tartja, akkor a fölösleget küldje vissza az államnak, és ne jótékonykodjon belőle. Ez meglep. Ilyen bizalommal lenne az állam iránt? Hogy ott jobb helyen van a pénz, mint a szegény gyerekeknél? Én elfogadtam az érvelését, mert a Széchenyi professzori ösztöndíj arra szolgál, arra szerződtem én is, hogy ez az összeg megkíméljen a hólapátolástól vagy nyelvórák adásától, és az így felszabadult energiát a tanításra, a professzori munkára fordíthatom. Tehát ez részünkről egy kicsike, kétségtelenül kicsike, de mégiscsak szerződésszegés lett volna. Közben pedig megszűnőben van a Széchenyi professzori ösztöndíj, mi vagyunk az utolsó évjárat, akik még kapják. Tehát Nádas Péter aggálya és az ösztöndíj megszűnése elegendő volt a koncepció megváltoztatására. A társadalomhoz fordultunk, idén januárban megjelent a felhívásunk, több lapban és prominens személyiségek aláírásával. A Tudor Műhelyek tervében két újdonság van. Az egyik, hogy a kicsiknek segítene: a 8-10 éves korosztály támogatására semmilyen program nem létezik, pedig a lemaradás ebben az életkorban kezdődik. A másik, hogy kis közösségeket hoznánk létre, és a támogatást ezek a közösségek, műhelyek kapják, nem a család, amely elköltené ételre, italra, a hétköznapi létszükségletekre. Újságokban megjelent felhívásokra nem nagyon szokott áradni a pénz.

* Újságíró, író, a Tudor Baráti Kör tagja

6

Egy árva peták nem jött be. Viszont sokan telefonáltak, érdeklődtek, nyugdíjasok, tanárok, hogy a koncepció szép, szívesen beszállnának a munkába.(…) És ti tényleg mást vártatok? Mit reméltetek a felhívás megjelenésétől? Az volt a remény, hogy be tudjuk cserkészni a vállalkozói szférát. Ez is nagyon naiv elgondolás volt. (…) A tavasz ilyen próbálkozásokkal telt, ez volt a kijózanodás korszaka. Utána leültünk néhányan tanácskozni, és arra az eredményre jutottunk, hogy a baráti körünkhöz, személyes ismerőseinkhez fordulunk, hátha tudnak segíteni, kisebb-nagyobb adományokkal, ötletekkel, kapcsolatokkal. Öten mintegy kétszáz levelet küldtünk szét. Ebben én is részt vettem, és az volt a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon mutattak érdeklődést a dolog iránt. Kevés kivételtől eltekintve inkább savanyú képet vágtak, megígérték, hogy majd küldenek valamit, de nem küldtek, vagy elfelejtették, vagy már amúgy is támogatnak ezt-azt, gyermekétkeztetést, hajléktalanokat, akármit, és már nem bírják bővíteni a kört. Néhányszor jóindulatúan fölényes megjegyzéseket is kaptam, hogy nem ilyen amatőr módon kell ezt csinálni, miért nem fordultok a Soroshoz. Időnként egyenesen úgy éreztem, mintha valami illetlen dolgot művelnék, mintha a jótékonyságot szégyellni kellene. Nem kell szégyellni, de a jótékonyság szónak valóban rossz csengése van, azt hiszem azért, mert mindenkinek a Horthyné jut róla az eszébe. Én is jobban szeretek szolidaritást vagy valamilyen semlegesebb kifejezést használni. Nem volt újabb csalódás, hogy a megszólított kétszáz ember közül csak kevesen válaszoltak? Nem is olyan kevesen: a kétszáz emberből harmincan küldtek pénzt, összesen 1 millió 480 ezer forint értékben, ami szerintem nagyon szép. A Tudort én nemcsak morálisan jó, hanem szép dolognak is tartom. Nekem, veled ellentétben, éppen az volt a tapasztalatom, hogy aki a Tudorral összefüggésbe kerül, az örül ennek: örülnek a szombathelyiek, ahol megnyílt az első műhely, örülnek a Katona József Színházban, ahol majd lesz egy Tudor-est, tehát mások is meglátták ebben a szépséget. Hogy van egy csomó szegény gyerek, akikkel most valamilyen szép dolog történik, foglalkoznak, tanulnak velük, sikeresek lehetnek az iskolában, és ezt szép dolog támogatni. A görögök életeszménye a kalokagatia, a szép és a jó egysége volt. Szóval nem az olyan jócselekedetek, amelyek a szigorú kanti etikának megfelelő, fogcsikorgatva teljesített kötelességek, hanem valami olyasmi, ami jó is, és szép is.

7

Ez örvendetes, de a szépség sajnos nem elegendő ahhoz, hogy az alapítvány fizetni tudja a terembért, berendezze a helyiséget asztalokkal, könyvekkel, számítógépekkel, és honoráriumot adjon a gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak. Honnan lesz pénz? Ennek az első, a szombathelyi Tudor Műhelynek a megszületése engem sok reménynyel töltött el. Azt tapasztaltam, tapasztaltuk, hogy nem annyira pénzen múlik a dolog, inkább azon, hogy legyen valaki, aki szívvel-lélekkel csinálja a dolgot, mint Molnárné Kati Szombathelyen. Eredetileg azt terveztük, hogy addig nem indítunk sehol Tudor Műhelyt, amíg nincs meg előre egy évre a fenntartásához szükséges összeg. Ezt a tervet is megváltoztattuk, elindult a műhely, viszont a hiányzó pénzt a szememben pótolja a szombathelyiek lokálpatriotizmusa. Többen is az ügy mögé álltak, a szombathelyi Elender, a McDonald’s és egy helyi egyesület, és az önkormányzat is érdeklődni kezdett, hogy esetleg támogatná, tehát a Tudor Műhelynek Szombathelyen komoly beágyazottsága van. Azt hiszem, ez másutt is így alakulhat, ha Molnárnék másutt is találtatnak, amiben én hiszek. Vallásosnak kell lenni ennyi bizalomhoz. A vallásosságomnak az a szerepe a történetben, hogy az utóbbi néhány évben egyre inkább azt hiszem: inkább Istennek tetsző, hogyha én emberekkel alakítok ki és tartok fenn jó kapcsolatokat, mintha mondjuk írok még egy cikket meg még egyet, szóval ha hosszabb lesz a publikációs listám. Számomra van jelentősége annak, még ha ez nagyon elcsépelt is, hogy szeresd felebarátodat. És megvan a jutalom, kis csodák történnek. Az első csoda az, hogy a Tudor kapott félmilliót Pokorni Zoltántól, ez tényleg csoda; a második csoda pedig az, hogy a közvetlen adománygyűjtő akciónk hatására egy magánszemélytől is kaptunk félmilliót. (…) Egy műfordító asszony, akinek Somlai Péter küldött adománykérő levelet, elmesélte, hogy egy nappal ennek a levélnek a kézhez vétele előtt kapott hírt Amerikából, hogy meghalt egy rokona, pénzt hagyott rá azzal, hogy annak a nagy részét fordítsa jótékony célra Magyarországon. A történetnek még nincs vége: ennek az asszonynak a nagypapája volt az a Lakner bácsi,(…) aki a két háború között a gyerekszínházat csinálta. Ez a Lakner bácsi fordította le magyarra a Snowwhíte and the Seven Dwarfs című mesét, és ő nevezte el magyarul Tudornak az okos kis törpét, aki angolul Doc. Úgyhogy ezt az aszszonyt külön is érintette az, hogy épp a Tudor Alapítványtól kapott adománykérő levelet. Ő adta a másik félmilliót. Így van most már több mint kétmillió forintunk. De hát mi az egy ilyen hosszú távú és igényes programra? Semmi. Mi lesz, ha egyszer csak nincs több pénz, és nem lehet folytatni? Szélnek kell ereszteni a gyerekeket: most már boldoguljatok magatok? Nem könnyelműség ez?

8

Ismétlem, nem a pénz a fő szempont, hanem az, hogy legyenek a szombathelyi Molnárnéhoz hasonló asszonyok, emberek, akik szívügyükként vállalják a dolgot. Ha egy műhely elindul, akkor már sokan fogják támogatni. Az Elender azt mondja, hogy ha a Tudor Műhely beválik Szombathelyen, akkor ő hosszú távon fogja támogatni pénzzel. Tehát abban bízom, hogy ha már működik, akkor inkább adnak pénzt, mintha még csak terv. Azután abban is reménykedünk, hogy a Katona József Színház Tudor-estjén, december 8-án további adakozókat tudunk megnyerni. Ott fogjuk megindítani a patronáló szülők mozgalmát. Szívesebben segítenek az emberek, ha van valamilyen személyes kapcsolat, ha arca, neve van a gyereknek, akinek a tanulását támogatják. Kiteszünk majd egy kis tablót, a gyerekek fényképével és néhány bemutatkozó sorával, és aki akar, vállalhat patronálást. Könyvelőnk van, igyekszünk mindent a lehető legtisztábban csinálni, anyagi ügyeink tökéletesen áttekinthetőek, egy alapítványnál mindig a teljes pénzügyi transzparencia a legfontosabb. És talán majd cégektől is kapunk támogatást. Itt most egy szaktekintélyt idézek, Bíró Andrást, aki igazi alapítványi úr; elmentünk hozzá Somlai Péterrel, hogy megkérdezzük tőle, miként működik az ilyesmi, tulajdonképpen miért adnak pénzt a cégek vezetői. Azt mondta, azért, mert ők is emberek, és szeretnek időnként jót is tenni. Én ebben bízom. A szombathelyi Tudor Műhely gyerekeit úgy választották ki, hogy IQ-tesztet végeztettek velük. Nem aggályos ez egy kicsit? Van egy olyan mellékíze, mintha a Tudor zsenineveldét akarna. Végül is mi a fő szempont? A tehetségkutatás, vagy a szociális gondoskodás? A szociális szempont a döntő. Szombathelyen az történt, hogy Molnárné, aki a műhelyt a semmiből létrehozta, be akarta magát biztosítani, hogy akiket kiválaszt a sok szegény gyerek közül, azok tényleg taníthatók-e. Nem kiugró tehetségek után akart kutatni. Valamilyen módszerrel mindenképpen válogatnunk kell, mert nincs akkora hatalmunk, hogy az ország összes szegény gyerekét a szárnyaink alá vegyük. Van néhány kőkemény szempont. Alapvetően az, hogy − a gyerek tényleg igazán szegény legyen, akinek otthon a családja nem tudja biztosítani a jó tanuláshoz szükséges körülményeket. A másik, hogy a szülők is akarják a dolgot, vagyis hogy ne inkább koldulni küldjék a gyereket, vagy gombát szedni, csigát gyűjteni, vagy akárhová akkor, amikor a Tudor Műhelybe mehetne tanulni. A harmadik pedig, hogy a gyerek tényleg tanítható legyen, vagyis értelmes, érdeklődő, motivált, akinek van kedve és esze tanulni, ha megteremtik számára a megfelelő körülményeket. Magyarországon a legszegényebb körülmények között, a legsúlyosabban hátrányos helyzetben cigány családok élnek. A Tudor felhívásai kerülik az etnikai megnevezést. Tudok olyan alapitványró1, amelyik titkolni próbálja, hogy kedvezményezettjei elsöp-

9

rő többségben romák, mert attól tart, hogy akkor kevesebb támogatást kapna. Lehetséges-e, hogy a Tudornál is ez a helyzet? A Tudor nem álruhás romatámogató program, hanem etnikai integrációt is elősegítő vállalkozás kíván lenni, amely egyaránt szeretne támogatni cigány és nem cigány gyerekeket is. Ahogy ez a szombathelyi Tudor Műhelyben is történik. A Tudor Alapítvány a társadalmi szolidaritásra alapozza a jövőjét. Vajon ez realista elképzelés? A Talmud írja valahol, hogy öreg, vak süket, béna felebarátaink jót tesznek velünk, mert alkalmat adnak arra, hogy mitzvókat, jócselekedeteket tegyünk. Ezt tapasztalom a Tudorban. Tehát azt gondolom, hogy két naiv filosznak az igyekezete talán mégis ér valamit. És azt is gondolom, hogy itt vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy ez a dolog tetszik az Örökkévalónak. Élet és Irodalom, 2001. november 23.

Kiskunlacháza 2004 augusztus, tűzzománckészítő tábor (Józsefvárosi Műhely)

10

T U D OR K A R ÁC S ON Y S OM L A I PÉT E R R E L BE SZ É L GET ÖL BE I L Í V I A

Mintha madarak csivitelnének körülöttünk: a szombathelyi Tudor karácsonyon, a gyerekek némettanárnőjének otthonában ülünk félre Somlai Péter szociológussal, a „Tudor-eszme”, nyugodtan mondhatjuk így, atyjával. Amíg az egyenlőtlenségek leküzdésének lehetséges módjairól, a magyarországi támogatási kultúra kezdetlegességéről, az ünnep és a „vásárolj!” parancsának kapcsolatáról, az átalakulásban lévő családról beszélgetünk, kinn karácsonyfává alakul a fenyő. Három éve itt, Szombathelyen jött létre – és azóta is sikeresen működik – az első Tudor Műhely az országban. Erre gondoltak? Egyáltalán: tudták, hogy a gyakorlatban ez lesz belőle? Endreffy Zoltán barátommal sokat beszélgettünk arról, hogy vajon mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a gyerekek nemzedékében némileg csökkentsük azokat a kulturális, művelődési esélyegyenlőtlenségeket, amelyek egyre elviselhetetlenebbek Magyarországon. Annyira, hogy már az óvodában eldőlnek a dolgok szinte véglegesen: attól függően, hogy a gyerek milyen családba születik; majdhogynem függetlenül attól, hogy mennyire okos, tehetséges. Fokozatosan alakult ki bennünk a gondolat: kellene csinálni valamit, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is megkapják azt, amit mi a saját gyerekeinknek nyújtottunk akkor, amikor fiatal szülők voltunk. Körülbelül ennek jegyében határoztuk el, hogy létrehozzuk a szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeket támogató Tudor Alapítványt. Aztán hamar összetalálkoztunk Katival – dr. Molnár Károlynéval −, akinek kedve volt ahhoz, hogy megszervezze az első Tudor Műhelyt Szombathelyen. Hát persze, a válaszom az, hogy nem tudtuk pontosan előre, mi lesz belőle. Ezeket a dolgokat soha nem lehet kiszámítani. De olyasmi lett belőle, amit elképzeltünk. Most már három Tudor Műhely működik az országban, egy itt Szombathelyen, a második egy Polgár nevű városban, az ország másik végén; a harmadik a legfiatalabb: Budapesten, a Józsefvárosban egy hónapja jött létre – és várható, hogy talán még ebben a tanévben Csepelen is megkezdik a tudorosok a munkát. Azt tervezték-tervezik, hogy egyszer országos hálózat lesz belőle, ugye?

11

Igen, de sokkal lassabban megy, mint hittük. Azt hittük, hogy fogunk találni hamar olyan támogatókat – főleg a magánszférára gondolok itt −, akik majd segítenek. Ez nem így történt, a támogatók között alig van nagyvállalat, inkább magánszemélyek álltak mellénk; jutunk pénzhez pályázatokkal, adódnak minisztériumi, önkormányzati pénzek. De a legjelentősebb segítség magánszemélyektől érkezik. Emiatt elég lassan megy a dolog. De hát ez is több, mint a semmi. Csepelen az önkormányzat nyújtja a műhely anyagi hátterét. Ha ez így lenne máshol is, akkor gyorsan ki lehetne alakítani az országos hálózatot. Most, hogy azért már működésben is lát műhelyeket, mit gondol: az iskola, a család között a gyerekek szocializációjában hol foglal helyet a Tudor? A Tudor azt akarja pótolni, amit a család nem tud adni, mert hátrányos helyzetű. Mert a szülők keveset keresnek, mert rosszak a lakáskörülmények, mert elváltak, mert betegek – sokféle oka lehet. A Tudor a hátrányokat akarja csökkenteni – amelyek persze sohasem küszöbölhetők ki teljes egészében, de valamelyest csökkenthetők. Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar közoktatás ezer sebből vérzik. A szülők, ha azt akarják, hogy gyereküknek legyen esélye a munkaerőpiacon, hogy megszerezze azt a műveltséget, tudást, amelyre a 21. században szüksége van, különórákra kell járatniuk. Főleg ezt kívánjuk pótolni, lehetővé tenni. De azért nemcsak erről van szó, hanem egy szellemiségről is. Valahogy próbáljuk – nagyon nehéz, de mégiscsak próbáljuk – azt a szellemiséget képviselni és fenntartani, amit – nagy szavakat fogok most használni – a felvilágosodás hozott magával: a szellem napvilágát igyekszünk fényesen tartani. Ennek jegyében működik a Tudor, és azt hiszem, itt a szombathelyi műhelyben Molnár Kati határozottan és egyértelműen képviseli ezt a szellemiséget: 7-8 éves gyerekek között, abban a korban, amikor reálisan kitűzhető cél az, hogy középiskolába kerüljenek. Egyébként nem kerülnének oda, látjuk az országos statisztikából. Ahogy figyelem a szombathelyi műhely sorsát, egyre inkább arra jutok, hogy fontos persze a pénz is, de először azt a néhány – nem tudom másképp mondani – jó embert kell megtalálni, aki fogja, viszi, csinálja. Törvényszerű, hogy előbb-utóbb mindenhol felbukkan néhány „jó ember”? Vagy ebben csak bízni lehet? Ebben csak bízni lehet. Magyarországon nincs hagyománya a szponzorálásnak, a magyar vállalkozók elsősorban politikai megfontolások alapján adják forintjaikat ide-oda-amoda. Gyakran találkozunk nagyvállalkozókkal, akik mindenféle díjat alapítanak, a jól – azaz a tömegkommunikációból – ismert példák mögött majdnem mindig egyértelmű politikai és gazdasági megfontolások rejlenek. Nagyon ritka az az eset, amikor egy vállalkozó azért támogat egy alapítványt, mert az elvei megegyeznek az alapítvány elveivel. Nekünk nem sikerült ilyen vállalkozót találnunk. 12

Szponzort sikerült találnunk, aki nem vállalkozó. De a magyar nagyvállalkozókat nem tudtuk erre késztetni, még kevésbé a nemzetközi cégeket, amelyek nagyságrendekkel több pénzzel rendelkeznek. Amikor a Tudort elindítottuk, azt hittem, hogy ez sikerülni fog. Naiv elképzelés volt. Hogyan lehet jól csinálni? Fogalmam sincs. Én ehhez nem értek. Csak azt látom – mert azért érdeklődtem −, hogy a multik azokat támogatják, akiken keresztül gazdasági előnyöket várhatnak. A politikai szempontokat is a gazdasági előnyök szerint osztályozzák. Eleve naivitás volt az eredeti elképzelés, miszerint létre lehet hozni egy országos hálózatot, amely mögött ott áll majd a tőke. Ez lehetetlen. Ezért aztán nem is tudom, hogyan lesz ebből országos hálózat. Akkor várjuk a jó embereket? Igen: várjuk. Vas Népe, 2003. december 24. (részletek)

Halloween, Szombathely Tudor Műhely 2004

13

2005. február 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Endreffy Zoltán filozófus, a Tudor Alapítvány egyik létrehozója, kuratóriumának első elnöke

E N DR E F F Y Z OLTÁ N E M L É K E Z E T E S OM L A I PÉT E R

„Mi, Széchenyi Professzori Ösztöndíjas tanárok nyugtalanul tapasztaljuk, mennyire egyenlőtlenek hazánkban a tanulmányi és művelődési esélyek. Főként kis településeken, munkanélküliek és szegények között, cigány családokban találni ilyen gyerekeket. Hiába okosak vagy ügyesek, hiába gazdag a képzelőerejük vagy fejlett a szociális érzékük, hiába lehetnének jobbak másoknál, ők nem járhatnak középiskolába, nem tanulhatnak szakismereteket vagy idegen nyelvet, arra pedig úgyszólván semmi esélyük, hogy főiskolára vagy egyetemre jussanak. Tanárok vagyunk egy ilyen országban…” Így kezdődik egy szöveg-tervezet, amit Zoltánnal együtt fogalmaztunk 1999 nyarán. Azokban a hetekben sokat töprengtünk a „helyzeten”: a társadalmi kényszereken és egyenlőtlenségeken, a művelődés értelmén, s azon, hogy mi lett a magyar demokráciából. Szerettünk volna tenni valamit, s miután mindketten Széchenyiösztöndíjasok voltunk, elhatároztuk, hogy középiskolai kollégiumok létesítését kezdeményezzük. A NÉKOSZ mintájára képzeltük el ezeket s ennek megfelelően folytatódik akkori szövegünk: „Ezért felhívást teszünk közzé egy kollégium alapítására és működtetésére. Magyarországon értékes hagyományai vannak az ilyen intézményeknek. Mi is olyan fiataloknak létesítenénk diákotthont, akik az általános iskolában már tanúsították tehetségüket, s megérdemlik, hogy speciális képzéshez jussanak. Ezért felajánljuk, hogy a Kollégium megalakulását követően annak működését ösztöndíjunk időtartamáig havi 5000 Ft-tal támogatjuk. Egyúttal felszólítjuk ösztöndíjas tanártársainkat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz.” Aztán mégsem ebből a szövegből lett felhívás, mert fokozatosan módosultak terveink. Zoltánt Nádas Péter győzte meg arról, hogy ne állami ösztöndíjakból, hanem magán-forrásokból próbáljunk alapítványt szervezni. Bennem pedig Andor Mihálylyal, Ferge Zsuzsával és másokkal beszélgetve érett meg a gondolat: kezdjük kisebb

14

gyerekeknél, hiszen már középiskolába sem jutnak el közülük sokan. Őket viszont ne szakítsuk ki családjukból. Vagyis nem kollégiumokra van szükség. Hanem mire? 2000 elejére már tudtuk a választ. Azt kell megadnunk hátrányos helyzetű tanulóknak, „…ami a szerencsésebb helyre született gyerekeknek természetes: nyugodt szobában saját íróasztalt, computert, tanszereket, lapozgatnivaló könyveket, nyelvórát és egy segítőkész felnőtt figyelmes jelenlétét.” Ez a mondat már szerepel a felhívásban, amit Lángh Júliával hármasban fogalmaztunk, s ami aztán nyilvánosságot kapott. Pedagógiai „műhely”-eket kívántunk létrehozni. De Zoltán ezeknél is többet akart. Nemcsak gyerekek számára tervezte az alapítványt, hanem egy mozgalom keretét akarta kialakítani. Ezért keresett meg annyi embert, világiakat és egyháziakat, híres írókat, tudósokat, ismerősöket és ismeretleneket. Ezért nyert meg napilapokat, rádiót, tv-t a „Tudor” ügyének, ezért rendeztük jótékonysági estünket és ezért szervezett „Baráti kört” az alapítvány mellé. Milyen mozgalmat akart? A válaszra Zoltán tanulmányaiból következtethet az olvasó. E tanulmányok gyűjteménye „…hogy művelje és őrizze” címmel jelent meg a Liget kiadónál 1999-ben, éppen abban az időszakban, amikor mi hetente találkoztunk, s folytattunk rögeszmecseréket arról, hogy milyen a világ, s mi a teendő. Nem mindent láttunk és gondoltunk egyformán, hiszen Zoltán hivő volt, én pedig nem vagyok az. Mégis engem kért meg arra, hogy mutassam be könyvét a közönségnek. Így aztán alaposabban próbáltam elmélyedni a globális problémákról és lelkiismeret-vizsgálatról, az újkori kultúra válságáról és az ökoetikáról szóló írásaiban. Akkor értettem meg, hogy számára, Tolsztoj és Gandhi követőjeként, mit jelent a „politikai erény”. Zoltán következetesen és megalkuvás nélkül akarta élhetővé tenni azokat az elveket, amelyekben összefüggnek az emberi világ fő értékei. Filozófus volt, eszmékkel és elvekkel foglalkozott, de következtetéseiből utat keresett önmaga és mások élete felé. „Egy emberibb, közösségibb és zöldebb civilizáció lehetőségé”-ről írt könyvében. Ezt keresve értelmezte Arisztotelészt, Szent Ágostont és Kantot, s ugyanezért szervezkedett. Hiszen az volt a célja, hogy mások is megértsék ezt az eszmét, s ennek jegyében folytassák életüket.

15

T U D OR M Ű H E LY E K

S Z OM BAT H E LY I T U D OR M Ű H E LY

Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. (A Berzsenyi Dániel Főiskola épületében) Alapítás: 2001. Műhelyvezető: dr. Molnár Károlyné nyugalmazott főiskolai docens Munkatársak: Baktay Else középiskolai tanár (német nyelv) Martin Duncan Lester anyanyelvi lektor (angol nyelv) Farkas András főiskolai tanársegéd (informatika) Nánai Márta szerkesztő (vizuális kultúra) P OL G Á R I K I S T É R S É G I T U D OR M Ű H E LY

Polgár, Kiss Ernő út 10. Alapítás: 2003. Műhelyvezető: Kovács Istvánné középiskolai tanár, igazgató Olajos Istvánné középiskolai tanár (művészetek) Munkatársak: Sándorné Olasz Judit középiskolai tanár (angol nyelv) Pásztor István középiskolai tanár (informatika) Fónagy Sándorné pedagógiai asszisztens JÓZ S E F VÁ RO S I T U D OR M Ű H E LY

Budapest, VIII. Kölcsey u. 2. (Gutenberg Művelődési Otthon) Alapítás: 2003. Műhelyvezető: Mendi Rózsa pszichológus Munkatársak: Jesztl József szociálpedagógus (stratégiai játékok, sport) Graham Pearson, majd Tóth Eszter nyelvtanár (angol nyelv) Lénárt Gábor informatikus Bari Judit (tantárgyi fejlesztő foglalkozások) C S E PE L I T U D OR M Ű H E LY

Alapítás: 2005. Budapest, XXI. Kiss János altb. u. 54. (Csepeli Családsegítő Szolgálat épületében) A műhelyvezető és a munkatársak kiválasztása folyamatban van. A műhely megszervezésében és eddigi munkájában közreműködött Kollár László tanár, Ozsváth Hilda tanító, Sárközi Ildikó főiskolai hallgató, Szajkó Mária egyetemi hallgató, Virág István szociális munkás.

16

HO G YA N M Ű KÖDI K E G Y T U D OR M Ű H E LY, AVAG Y M E DDIG L E H E T A N E G Y E DI K TA N É V R E E LJ U T N I ? ÖS SZ EGZ É S A 2 0 01-BE N E L S ŐK É N T M EGI N DÍ TOT T, SZ OM BAT H E LY I T U D OR M Ű H E LY TA PA SZ TA L ATA I A L A PJÁ N

A K E Z DET E K

A műhelyvezető Egyértelműnek látszik, hogy egy műhely indításához legelőször a műhelyvezető személyét kell megtalálni. Nem árt, ha pedagógus, de ez korántsem kötelező, egyrészt, mert finom pedagógiai érzékkel mások is rendelkezhetnek, másrészt, mert feladatai sokfélék: a pedagógusi szerep mellett szervező-vezető, pénzszerző (pályázatok írása), pénzkezelő (tudjon takarékoskodni is, átérezve az alapítvány nem mindig könynyű helyzetét), kapcsolatteremtő és −tartó szerepe is van (ez utóbbi a jutányos vagy inkább ingyenes helyiség-szerzésre, a családokkal, az önkormányzatokkal és a médiával való kapcsolatokra is vonatkozik). Az sem árt, ha nyugdíjas, vagy van valamilyen biztos anyagi háttér mögötte, mert feladatai nemcsak szerteágazóak, de pontos időrendhez sem köthetőek (pl. egyéni foglalkozás a gyerekekkel és az időnként felmerülő családi problémákkal). De természetesen ez sem kötelező szempont, mint ahogy az alább leírt tapasztalatokat sem tekinthetjük előírt szabályoknak, csak a siker érdekében megfontolandó megfigyeléseknek. A gyerekek kiválasztása Az első lépés a kapcsolatfelvétel az iskolákkal (igazgatók, ifjúsági felelősök, alsós oktatók), a Városi Segítőházzal, a Gyermekvédelmi Szolgálattal – hangsúlyozva, hogy átlagon felüli képességű, és a legszegényebb családokból kikerülő gyerekeket keresünk. Kik az igazán hátrányos helyzetűek? Eléggé egyértelműek a kritériumok: akik segélyt kapnak, ingyen tankönyvet (az iskolai gyermekvédelmisek pontosan ismerik az eseteket), ahol a szülőknek nagyon alacsony az iskolai végzettségük, ahol munkanélküliek, ahol sok a gyerek, ahol ezek mellett még csonka is a család. Az iskolákkal való jó kapcsolat már ebben az első szakaszban is nagyon fontos, amiként végig az lesz.

17

2001-ben a szombathelyi iskolák 27 gyereket ajánlottak. Ekkor következett a második lépés: a családok végiglátogatása. A lakás látványa és a személyes találkozás a családdal sok mindenben kiegészíti az addig kapott információkat, továbbá az is egyértelműen kiderül, hogy a szülő együttműködő lesz-e, igényli a gyereknek adott segítséget, és támogatni fogja a tanulást a műhelyben. Így maradt 12 gyerek. A harmadik lépésben a Vas Megyei Pedagógiai Intézet Tanulási Képességeket Vizsgáló Csoportja kiválasztotta a 10 legtehetségesebb és legfogékonyabb gyereket. A módszer a Cattel-féle nem verbális, nem kultúra-függő intelligenciateszt volt. Ez a kontroll azért fontos, mert a Tudor Alapítványnak arra nincsen módja, hogy minden okos, de nehéz helyzetben lévő kisgyermeket felkaroljon; ilyen nagyon sok van az országban. Azokat a valóban kiemelkedő képességűeket keressük, akik a műhely segítsége nélkül nagy valószínűséggel nem tudnának továbbjutni. Szombathelyen sikerült elérni, hogy ma már az iskolaigazgatók maguktól jelzik a Tudor Műhelynek, ha olyan gyereket látnak a másodikosok között, aki mindenben megfelel a fenti kritériumoknak.

Szombathelyi Tudor-gyerekek a megyei könyvtárban, 2003

18

A hely kiválasztása, berendezése Szombathelyen először béreltek egy helyiséget, amelynek a berendezését egy magáncég vállalta, adóleírással. De a terembér drága volt, ekkor átmentek, alacsonyabb bérért, az Elender számítógépes cég helyiségeibe, azután pedig ingyen kaptak több helyiséget a Berzsenyi Dániel Főiskola továbbképzési központjában. Fotelokkal, asztalokkal berendezett előtér (itt működik a „szülő-klub”), számítógép-terem (tucatnyi komputerrel, a falon kivetítővel a tanári magyarázatok számára), másik helyiség asztalokkal, székekkel a nyelvi órák nem-számítógépes foglalkozásai és az egyéni korrepetálások számára, tágas, boltíves alagsori helyiség, ahol az ünnepeket, műsorokat lehet tartani; az emeleten még vendégszobák is vannak látogatók fogadására. A főiskola érdeklődik a pedagógiai kísérlet iránt, saját szakmai munkája számára is hasznosnak és érdekesnek tartja a Tudor Műhelyt, az előnyök tehát kölcsönösek. A két fél határozatlan időre szóló együttműködési szerződést kötött. A műhelyvezető szerint ma már bárhol lehet találni hasonló alapokon ingyen termeket, egyebek között a gyerekhiánnyal küszködő, tehát üres helyiségekkel rendelkező vidéki iskolákban. A tanárok kiválasztása A műhelyvezető pedagógiai főiskolai kapcsolatai révén találta meg a megfelelő munkatársakat: egy angol, egy német és egy számítástechnikai szaktanárt. A hátrányos helyzetű gyerekek, az otthoni segítség hiányában, egyértelműen a nyelvtanulásban és az informatikában maradnak le leginkább. Itt lehet tehát azt a pluszt nyújtani nekik, amit mások drága magántanárok segítségével kapnak meg. Egy felmérés szerint egy iskolai tanóra alatt, nyelvi tagozatos osztályban (!), egy gyerekre mindössze 7 aktív perc jut (tehát amikor ő beszélhet). Ez nem elég a nyelv megtanulásához. Számítógép használatához ennél is jóval ritkábban juthatnak. Szombathelyen mind az angol, mind a német tanár anyanyelvi oktató, csak angolul, illetve németül beszélnek a gyerekekhez. A számítástechnika oktatója is kiváló módszertani tudással rendelkezik. A három szaktanár rendszeresen összehangolja a feladatokat. Mindhárman olyan személyiségek, akik a szaktárgy tanítása mellett nagyon odafigyelnek egyénileg is a gyerekekre, ünnepeket, műsorokat szerveznek nekik, a műhelyvezetővel közösen megbeszélik a gyerekek különféle személyes gondjait is, és próbálnak segíteni. Előfordul, hogy a közös nyaraláson is részt vesznek. Rendkívül jó az együttműködés.

19

Ma már csak ők négyen alkalmazottai a Tudor Műhelynek. Kezdetben volt egy aszszisztens is, de nem alakult ki igazán a munkaköre. Legfőbb feladatát, a gyerekek kísérését egy idő múlva a szülők vették át, olyan kicsiket is hazakísérve, akikért a család nem tudott elmenni. De az is előfordul, hogy egy gyereket valamelyik szaktanár kíséri haza.

A M Ű KÖDÉ S

Heti munkarend Foglalkozások hétfő, kedd, csütörtök, pénteken vannak, 3-tól vagy 4-től 6-ig, szigorúan csak a napközi után. A műhelyvezető nagyon fontosnak tartja, hogy a Tudor miatt gyerek nem maradhat ki a napköziből. Az iskolával minden konfliktust kerülni kell! Az iskolai munkát nem szabad elhanyagolni, márpedig a napi leckéit a gyerek csak a napköziben írhatja, tanulhatja meg. A Tudor nem leckeírásra való; ami nem jelenti azt, hogy ha bármi nehézség adódik, ne lehetne, kellene egy-egy gyerekkel átvenni néhány nehéz leckét. Fontos, hogy a jeles vagy kitűnő bizonyítványát mindenki továbbra is tartsa. A gyerekeket hetenként egy-kétszer beszámoltatják iskolai osztályzataikról. Mára már olyan munkarend alakult ki, mint a hajdani osztatlan iskolákban, ugyanis harmadikostól hetedikesig minden évfolyamból vannak tanulók. A – szükségképpen párhuzamos, kiscsoportos – foglalkozások rendje ehhez alkalmazkodik, gyakran változva-megújulva a szükségletek szerint. A közös foglalkozásokon mindenkinek jelen kell lennie, azután, ha valaki nem akar valamelyik komputer-programon játszani vagy további érdekes feladatokat megoldani (de általában akar), elmehet. A műhely 6-ig nyitva van. A gyerekek a nyelvi foglalkozásokon kapnak külön feladatokat is otthonra, ezeket az esetek többségében el is végzik (de ha nem, az se baj). A terem, a foglalkozások Az eredeti Tudor-elképzelésben az volt, hogy minden gyereknek legyen meg a saját asztala. Szombathelyen azt tapasztaltam, hogy mindenkinek megvan a saját komputer-asztalán a saját komputere, és ott ez (hozzá a helyszín jó légköre) a legteljesebb mértékben elegendőnek és otthonosnak bizonyult. A napközi után a Tudorba érkező gyerekek nem fáradtak: ezt tanúsíthatom, láttam. Egymás után érkeztek a számítógépes szobába, ki-ki leült a gépe elé, elindította, ke-

20

resgélt rajta, kicsit játszott valamelyik rendelkezésére álló programmal. Az egyik pl. olyan, hogy a gyerek berendez egy házat, családot, szereplőket rak bele, lejátszatja velük a hétköznapi életüket; számítógépes készségei is fejlődnek, a kulturált életről való ismeretei ugyancsak (valamelyik felnőtt arra sétálva ötleteket is ad neki). Az egyik kisfiú inkább keresztrejtvényt fejtett – angolul, és tiszteletreméltó sebességgel. Erre a mellette ülő elkezdte utánozni, de segítségre szorult, amit nagyon jó angolos szomszédjától meg is kapott. Közben az informatika tanára feladatokat adott, más-más szinten a kisebbeknek és a nagyobbaknak; körbejárt, figyelt, ahol kellett, segített. Az volt az egyik feladat, hogy ki kellett deríteni, kinek a verse a Tiszai csönd, és idézni az első két sorát. Mindenki megtalálta az interneten és megoldotta a feladatot. Közben megérkezett a német tanárnő, ő is körbejárt, nézte, ki mit csinál, persze németül beszélve a gyerekekhez, amire ők hol németül, hol magyarul válaszoltak, a diskurzusban nem volt fennakadás. Aztán jöttek a német nyelvű feladatok, ugyancsak a számítógépen: a játékos, kifejezetten szórakoztató oktatóprogramnak Manó a neve (angolul is megvan). Gördülékenyen ment a csoportban párhuzamosan két tantárgyból az egyénekre szabott foglalkozás, mindenkinek a saját, egyéni ritmusában. Mindeközben az angol tanár, feleségével és három kisfiával együtt, a pincehelyiséget díszítette a Halloweenre, amely ünnepet a legjobb angol hagyományok szerint meg is tartottuk. Az angol-magyar házaspár időt, fáradságot nem kímélve, gyönyörűen előkészített mindent, a süteményeket ők és a német tanárnő sütötték, továbbá az egyik anyuka is hozott nagy tállal. Tavaly karácsonykor a német tanárnő az otthonába hívta meg a gyerekeket karácsonyi ünneplésre, német hagyományok szerint. Úgy látom, igen előnyös, hogy ha a Tudorban oktatók másutt biztos, jól fizetett állással rendelkeznek, és a Tudor-munkában nem elsősorban a pénzkereset motiválja őket. Egyéni foglalkozások Ha becsúszik valakinél egy gyengébb osztályzat, hamar sor kerül az egyéni foglalkozásra. Ezt gyakran úgy oldják meg, hogy a nehéznek látszó tantárgyból a gyerek – saját javaslatára – a számítógépbe pötyögteti (vagy írja; van, aki már nagyon jól veri a billentyűket) a számára gondot okozó részeket, miközben a műhelyvezető magyaráz és segít. Vagy elővesznek egy magnót, a tanuló kazettára mondja a leckét, visszahallgatja, és aztán inkább újratanulja, mindaddig, amíg elégedett nem lesz önmagával.

21

Az ilyen korrepetálás-félék minden külön szervezés nélkül megoldhatók még a számítógépes szobában is, ahol ki-ki a saját programjába mélyed, miközben a segítő felnőttek körbejárnak. Az egyéni bánásmód egyébként más területeken is érvényesül, előfordul, hogy az egyik gyerek kap egy kis zsebpénzt, a másik mozijegyet, a szükségletek szerint. Erről a többieknek nem kell tudniuk, alkalomadtán úgyis mindenki sorra kerül a maga módján. Hiányzások, lemorzsolódás; kapcsolat a szülőkkel Alapvetően fontos, hogy a szülők értsék meg: ez az egyetlen mód a gyereküknek a továbbjutásra. Tudnak róla (a gyerekek is), hogy a módosabb családok egy nyelvi különóráért 2000 forintot fizetnek. A gyerek jó tanulása, és a Tudor révén eredményeinek a további javítása, a szülőt is felértékeli. A kapcsolatot egyébként nemcsak személyesen és telefonon, de üzenőfüzetek révén is tartja a műhely a családokkal. Kirándulásokra és olyan programokra, amelyekért nem kell külön fizetni, szülők is gyakran elkísérik a csoportot. A városi programfüzetből közösen szokták kiválasztani, hová menjenek. A napi foglalkozások vége felé az előtér foteljeiben várakoznak a szülők, itt alakult ki az a közösség, amit szülő-klubnak neveztek el. Esős napokon itt ráérős beszélgetésekre kerül sor. Eleinte, hiányzás esetén, a műhelyvezető telefonon vagy személyesen még aznap megkereste a családot, megértetve, hogy ő felelős a gyerekért, tudnia kell, hol van délután. Ma már minden esetben a szülők telefonálnak, ha a gyerek valamiért nem tud elmenni a műhelybe. Egyszer egy gyerek kimaradt, mert nem tudta összeegyeztetni a Tudort a jéghoki különóráival: fél év múlva visszakérezkedett. Csak annyi hátránya lett, hogy most a kicsikkel kell folytatnia, mert lemaradt. De szorgalmasan tanul. Kisebb válság többször is előfordult, többnyire akkor, amikor egy gyerek ötödikbe került, ahol az iskolai keretek újdonságától elbizonytalanodott, eredményei romlottak, önbizalmát elvesztette. Kiemelt odafigyeléssel és külön segítséggel ez eddig mindig megoldódott.

22

„Különóra” vagy családias napközi? Tudásfejlesztés vagy személyiségfejlesztés? A szombathelyi műhelyben tapasztaltak alapján határozottan az a benyomásom, hogy ez a kérdés így nem kérdés. A két módszert, illetve célt, nem lehet egymástól elválasztani. Mivel a Tudor alapítók célja a kiemelten tehetséges – és hátrányos helyzetű – kisgyerekek támogatása, nem megkérdőjelezhető a tudás, az ismeretek fejlesztésének a fontossága. Legföljebb az lehet kérdés, hogy mely területe(ke)n. De a három kiemelt tantárgy, „különóra” speciális szerepéről már szó volt, és meglehetősen nyilvánvaló, hogy csakugyan ezeken a terepeken kell kiemelt segítséget adni a konkrét, kézzelfogható tudásanyagban (és, miként erről szintén szó volt, szükség esetén alkalmanként más tantárgyakban is). De a tudás fejlesztése elválaszthatatlan a személyiségfejlesztéstől. Hiszen ezek a tantárgyak (is) állandó beszélgetésekkel, véleménycserékkel járnak, amelyek során a gyerekek sok minden tanulnak az életről, a világról, a viselkedésről, az emberek közötti viszonyokról, a kulturált magatartásról és az önbecsülésről is. A tanulás során, a műhelyvezetővel és a szakoktatókkal folytatott rendszeres beszélgetésekben és elmélyült kapcsolatban, és a bíztatásoknak köszönhetően a gyerekek azt is megértik: alkalmasak arra, hogy kiemelkedjenek. Ráéreznek a tudás fontosságára, arra, hogy a tudással nagy eredményeket érhetnek el. A sikerektől nő a magabiztosságuk. Mindez, és ez is igen fontos, a szülőkre is érvényes. A szabadidős programok pedig kifejezetten arra vannak, hogy a személyiségfejlesztést segítsék. A hétvégi, nyári programok szerepe, tematikája Néhány konkrét példa a közös együttlétekre, amelyeknél nagyon fontos szerepe van a programra való előzetes felkészülésnek is: ismerkedés a Sorstalansággal Kertész Imre Nobel-díja alkalmából, fellépés a budapesti Trafóban, télapó, karácsony, gyermeknap, koncert, mozi, kiállítás, születésnapok ünneplése, szókincsverseny, Savaria Karnevál, egynapos utazás Bécsbe, többnapos Budapestre, olvasótábor, úszásoktatás, dedikálás (Esterházy), obszervatórium látogatása, stb. A szabadidős programok egyik fontos célja a gyerekek szocializációs szintjének emelése, magatartási minták és értékek közvetítése. Viselkedni tudás különféle

23

helyzetekben, olyan helyeken, ahová a gyerekek különben nem jutnának el, olyan emberekkel találkozva, akikkel különben nem lenne módjuk. Egy apró példa: vendéglőben többen kényeskedtek, fintorogtak az ételre, ezt nem eszem, azt nem szeretem, pfúj. A műhelyvezető kért a vendéglőstől egy étlapot, és másnap a műhelyben azzal játszottak: ki mit rendelne, mi mennyibe kerül (az árak ismeretében máris változott a véleményük), megbeszélték azt is, mennyi legyen a borravaló, milyen a rendes teríték, és a kulturált viselkedés az asztalnál. Egyes programokon a tudoros gyerekek testvérei is részt vesznek (úszás, mozi, kirándulás), amire a műhelyvezető meg szokta találni az alkalmi támogatókat. Szponzorok Két típust különböztethetünk meg: a nagyobb, többnyire pályázatokon nyert támogatásokat, és a kisebb, konkrét (többnyire, de nem mindig, kölcsönös előnyökön alapuló) alkalmi segítséget. A pályázatírást szombathelyi tapasztalat szerint egyértelműen érdemes profikra bízni. Szokásos ellenérv: a profi pályázatírók nem tudják, mi az a Tudor. De: csak egyszer kell nekik elmagyarázni, és lehetőleg személyesen megmutatni, attól kezdve tudni fogják. A sikeres pályázatírás technikáját pedig ismerik. Ha mégsem sikerül, a Tudor nem veszít semmit, ha sikerül, ők megérdemlik a százalékukat. Szombathelyen a kis összegű pályázatokkal nem foglalkoztak, „fontos, hogy az ügyünk ne legyen szegényszagú”. Az volt az elv, hogy apró adományokat inkább nem elfogadni, előbb legyen meg a városban a Tudor rangja, jó híre. Mára ez már megvan. Az önkormányzattól például már minden évben biztosra lehet számítani a balatonberényi nyári tábor költségeinek pályázati fedezésére. Vannak azután az ismeretségek révén kapott természetbeni segítségek. Néha a legegyszerűbb szinten: a piaci karácsonyfaárus, megtudva, kiknek lesz a gyökeres fenyőfa, ajándékba adta. (A fa azóta is él, negyedik éve.) A német tanárnő szilveszteri pezsgőzés közben mesélt a Tudorról egy német turistacsoportnak. Mindenkinek tetszett a dolog. Az idegenvezető megígérte, ha az utazási iroda legközelebb csoportot küld a környékre, ad egy buszt a Tudornak egy kirándulásra. Ami húsvétkor meg is valósult; a németeknek pedig annyira megtetszett a gyerekeknek szervezett kőszegi kulturális túra programja, hogy átvették, és beépítették a saját idegenvezető programjaikba. 24

Az első években a McDonald’s a születésnapi ünnepségekre sorra vendégül látta a csoportot; ez azért maradt abba, mert a gyerekek egy idő múlva már nem igényelték. (Miután sorozatban kipróbálhatták, amihez különben nem jutottak volna hozzá, rájöttek, hogy nem is olyan érdekes; ennek is megvan a pedagógiai haszna.)

E R E DM É N Y E K

Szombathelyen a Tudor-gyerekek negyedik éve őrzik jeles és kitűnő bizonyítványaikat; illetve, aki esetleg gyengébb iskolai eredménnyel érkezett, vagy ötödikben egy időre rontott, azóta látványosan javított. Fegyelmi probléma egyikükkel sincs. Nyelvekből és számítástechnikából is egyértelmű, és könnyen mérhető a haladás. Idegen nyelveknél szókincsmérésben a Tudor-gyerekek jobb eredményeket értek el, mint osztálytársaik, kiejtési versenyben ketten városi kiejtési versenyt nyertek. Beszédkészségük jobb, bátrabban megszólalnak idegen nyelven, mint kortársaik. Informatikából eljutottak odáig, hogy saját honlapot készítettek, ami aztán egy idő múlva sajnos lekerült a netről (erre még visszatérünk). A csoportban évente egyszer megismétlik a Cattel-féle intelligencia-tesztet: figyelemkoncentráció, emlékezet, logikai gondolkodás terén folyamatos emelkedés tapasztalható a már kezdetben is kiemelkedő eredményekben. Látszik, hogy a gyerekek tornáztatták az agyukat. A tanulási siker gátlásokat is oldott, kialakult valamilyen tudoros önbizalom és öntudat. A személyiségfejlődés jelei is egyértelműek: a műveltség, az illő magatartás, a szellemi tőke értéke megnőtt a szemükben. Egy példa: egy félárva kislány, ötgyerekes családból (az anya takarítónő) kiemelkedő rajztehetségével került a Tudor Műhelybe. Négyes bizonyítványát év végére kitűnőre javította. Az anya azóta esőben-hóban viszi a biciklijén a gyereket a Tudorba. Az eredményekhez sorolhatjuk, hogy a szombathelyi Tudor bővül: öt új gyerek érkezik majd, mind a környező településekről. (A műhelyvezető éppen arról tárgyal, hogy a bejáráshoz való buszpénzt vállalják át a helyi önkormányzatok.) A cél nem pusztán az, hogy továbbtanuljanak, hanem az, hogy jó középiskolába kerüljenek, és onnan majd továbbjussanak egyetemre.

25

TA N U L SÁG OK

A Tudor Műhely működőképes, van haszna, értelme, ott pótol, ahol hiány van. El kell fogadtatni a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy a tanulás természetes állapot, sikerélményt, értelmi és érzelmi többletet nyújt. Eszköz, hogy a gyerekeket öntudatra ébressze, éreztesse velük a tudás ízét és azt, hogy a tudás megszerezhető. Ennek eléréséhez meg kell adni nekik a technikákat. A műhely munkaidejét olyan programokkal kitölteni, amelyekért úgy érzik, érdemes odamenniük. Nagyon fontos, hogy minden gyereknek mindegyik műhelyben meglegyen a saját számítógépe, ennek jelentőségéről és hasznáról mélyen meggyőződtem a szombathelyi műhelyben. Az ottani számítástechnika oktató tervezi, hogy újra készítenek saját honlapot a gyerekekkel. Javasolja és várja, hogy ilyen majd a többi műhelyben is létrejöjjön, közös beszélgetőfórummal, a műhelyek közötti kapcsolattartás és információcsere folyamatos lehetőségével. Ennek nyilvánvalóan az egyébként is megújítandó Tudor honlaphoz kell majd kapcsolódnia. (Érdemes lesz elkezdeni keresni olyan informatikust, aki, lehetőleg támogatásként, grafikailag és kapcsolódási lehetőségeivel is profi honlapot tud nekünk/velünk készíteni.) Nem kell „túlgépesedéstől” tartani, láttuk, hogy a technikai fejlődés, jó kezekben, együtt jár az emberré formálással. Nélkülözhetetlen eszköz, valójában már ma is, de mire a mostani Tudor-gyerekek munkába állnak, még sokkal inkább az lesz.

Szombathelyi Tudor-gyerekek a megyei könyvtárban, 2003

26

Arra a kérdésre, hogy mit tenne másképp, ha ma kezdené, a szombathelyi műhelyvezető azt mondta: egyidejűleg több műhelyt indítana, ami a pályázatoknál is előny, jobban látszana az értelme és a haszna. Hogy ne csak helyi dolog legyen. Szerinte mindenképpen vidéken fontos fejleszteni, mert a kistelepüléseken van igazán szükség a Tudor segítségére. Kis falvakból, ezek a legelhagyottabbak, vinni a közeli városkába a gyerekeket. Ma már az iskolák kapnak minisztériumi támogatást tehetséggondozásra, de ebből a kistelepülések kimaradnak. És nagyon okos gyerekek kellenek, akik agyilag bírják. Új műhely alapításának első feltétele, hogy legyen meg a műhelyvezető személye, olyan, akinek nem ez az egyetlen létfenntartási lehetősége, hanem van valamilyen anyagi önállósága. És feltétlenül legyen sok kapcsolata. A szombathelyi műhelyvezető említette, hogy Szendrőn tud ilyen személyt, továbbá Debrecenben is, ahol már ingyen termet is tud. Javasolta, hogy amennyiben lehet esetleg francia támogatókat találni, érdemes lenne a francia nyelvű műhelyt Debrecenben nyitni (a környékbeli kistelepüléseken is keresve a tehetséges gyerekeket), ahol van francia kétnyelvű gimnázium és francia tanszék az egyetemen. Budapest, 2004. november 1. Összeállította Lángh Júlia

Bakonyoszlop, olvasótábor, 2004 augusztus (Szombathelyi és Polgári Műhely)

27

A P OL G Á R I K I S T É R S É G I T U D OR M Ű H E LY ÖS SZ E FO GL A L Ó A Z E L S Ő K ÉT É V RŐL

A M Ű H E LY I N DU L Á SA

A Polgár városában működő Kistérségi Tudor Műhelyt 2003 áprilisában indította útjára Kovács Istvánné, fejlesztő pedagógus. A tervekben heti 2-2 órában szerepelt az angol, az informatika és a művészetek (báb, dráma, kézművesség, ének-zene), heti 1 órában logikai játékok. A gyerekek Polgárról és a környékbeli településekről (Újtikos, Folyás, Tiszagyulaháza) jöttek. Az iskolai pedagógusok javaslatai alapján kiválasztott második-harmadik osztályosokkal – a szülőkkel történt megbeszélés után – felmérőt készíttettek. A félórás figyelmet igénylő felmérés – amelyben 60 gyerek vett részt – alapképességeket vizsgált: koncentrációt, emlékezetet, logikai gondolkodást. Végül 12 gyerek került a műhelybe. A legjobb teljesítményt elérők közül válogatták ki a nehéz szociális helyzetben élőket (sokgyerekes vagy csonka család, munkanélküli szülő, stb). Az önkormányzat és az iskola nagylelkűségének köszönhetően a műhely berendezkedhetett a Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, Diákotthon szolgálati lakásában. Bérleti díjat nem kell fizetni, a fenntartás költségeit (víz, villany) az önkormányzat állja. Ez az elhelyezkedés nagyon szerencsésnek mondható. A kétszobás kis lakást a pedagógusok a gyerekekkel és a szülőkkel közösen rendezték be, hangulatos és otthonos. A két helyiség alkalmas párhuzamos aktivitások végzésére. Eleinte itt, az egyik szobában folyt az informatika oktatás, de csak 3 db számítógép állt rendelkezésre. Ez korántsem volt elegendő, az eredményes munkához minden gyereknek kell külön gép. Az, hogy a szülőkkel közösen végezték a berendezkedést, fontos mozzanat, cél ugyanis, hogy a kapcsolattartás a szülőkkel az iskolaitól eltérő jellegű legyen. Ennek megfelelően már a kezdetektől terveztek közös ünnepeket, kirándulást, mozilátogatást, és a szülők időnkénti részvételét a foglalkozásokon. A műhelyben kezdetben 1 műhelyvezető, 3 pedagógus (angol, informatika, művészetek), és 1 asszisztens dolgozott.

28

A foglalkozások kedden és csütörtökön délután 1-től 4-ig voltak és vannak ma is. A csoportot két részre osztják az angol és az informatika foglalkozásokon, félidőben helycserével: ez eredményesebbé teszi a munkát az eltérő szinten lévő gyerekekkel.

A FOLY TATÁ S

A következő (2003/4-es) tanév során 2 gyerek kimaradt és 2 új került a csoportba. Az intelligenciaszint mérésénél (Raven-féle teszt) nőtt a pontátlag, de a csoport életkorához viszonyítva még mindig csak átlagosnak volt mondható. A kreativitás vizsgálatoknál fejlődés mutatkozott, de csak a rajzos önkifejezésben, a szövegesnél nem. A pedagógusok a logikus gondolkodást, a probléma-felismerést és a szókincsfejlesztést tűzték ki célul. Az idei (2004/5-ös) tanévben a műhelyvezető tragikus halála után Olajos Istvánné vette át a csoport vezetését és a művészeti tárgyú foglalkozások irányítását. Így vele együtt jelenleg három pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. Az angoltanár személye szintén kicserélődött, de ezek a változások nem hagytak látható nyomot a gyerekekben. Az informatikai műhely Az iskola által nagyvonalúan rendelkezésre bocsátott informatikai műhelyben már van minden gyereknek saját gépe, így, továbbá az osztott csoportban végzett munkával, hatékonyabban lehet haladni. Az ingyenes használatnak megvan a hátulütője is, például most, az érettségi vizsgák előtt, az iskolának a gépekről minden tartalmat ki kell törölnie, így a tudoros gyerekek munkáit is… De aztán majd lehet folytatni. A gyerekek a második év végére megismerkedtek a számítógépes rajzkészítéssel, a szövegszerkesztéssel, az adatkezeléssel, tudják saját munkáikat menteni, tárolni, továbbá használni az internetes kereső programokat. Az oktató, Pásztor István, feladatának tekinti azt is, hogy az üzenettovábbítás, a dokumentum és dokumentáció, a különféle információhordozók alapfogalmait és történetét is megismertesse a gyerekekkel. Saját, továbbfejlesztésre váró honlapjuk címe: http://kistudor.fw.hu

29

Az angol nyelv oktatása szintén osztott csoportban történik. Még így sem könnyű, mert a kezdő – vagy mondjuk így: kezdőbb – csoportban két olyan kislány is van, aki az iskolában nem angolt, hanem németet tanul. Sándorné Olasz Judit, aki 2004 őszén vette át a műhelyt Molnár Ritától, a gyerekek eltérő színvonalát figyelembe véve, olyan feladatokat ad nekik, amelyekben a játék és a mozgás keveredik a tanulással. A gyerekek különféle célpontok között ide-oda szaladgálva mormolják egy adott témakör angol szavait, és szemmel láthatóan jól érzik magukat. A művészeti nevelés keretében a csoport többek között festészeti kiállításokat is látogat. Egy helyi festőnő kiállítását nézve tapasztalható volt, hogy ezek a gyerekek már máskor is figyeltek meg és kommentáltak festményeket: érdeklődéssel nézték a képeket és eredeti észrevételeik voltak. A Tudor Műhely berendezésén is látható a kezük nyoma; kézműves foglalkozásokon rajz, üvegfestés, papír- és dróthajtogatás egyaránt szerepel. Jelenlegi legfőbb elfoglaltságuk – annak megfelelően, hogy az idei tanév célja elsősorban a verbális kommunikáció fejlesztése – a Ludas Matyi színdarab betanulása. Tanúi voltunk egy igen jó hangulatban lezajló próbának, amelyen Olajos Istvánné vezetése mellett a gyerekek értelmezték a darabot, a jellemeket, bíztatásra próbáltak improvizálni, könnyedén mozogni, szerepelni, és mindnyájan összedolgozni.

Angol nyelvi foglalkozás a polgári Tudor Műhelyben, 2003

30

Közösségi nevelés, közös programok A hangulat a csoportban kifejezetten jó. A foglalkozások kezdetén a műhelyvezető mindenkitől egyenként megkérdezi, hogyan telt a napja, és a válaszok nem formálisak, hanem érezhetően őszinték. Ha gond van, közösen megbeszélik. Mindenkinek van egy saját Tudor-naplója, amelyet kedve szerint tölt meg, kimásolt lexikon- és újságcikkekkel, lakóhelyismereti anyagokkal vagy bármivel, amit a műhelyben tapasztalt, tanult vagy látott. Mindenki beragasztotta a füzetébe a csoport „alapszabályait”: ezeket közösen állították össze, előbb végiggondolva a sikeres együttműködés különféle szabályait – udvariasság, mások véleményének a meghallgatása, stb. –, majd azokból együtt kiemelve azt az ötöt, amelyet a legfontosabbnak ítéltek. Belefogtak egy csoport-mitológia kialakításába is, középkori várjátékkal, a várúr és várúrnő jellemrajzával, de az volt a tapasztalat, hogy a fikció nem motiválja őket igazán. Elevenebb az érdeklődés, ha valóságos élményeikről van szó. Például egymás, valamint a csoport és a műhelyvezető – szókincsfejlesztési gyakorlattal egybekötött – jellemzésében szívesen vettek részt. Nagyon eredményesnek mondható az az akció, amelyet a szökőár károsultjainak a megsegítésére találtak ki és mindhárom pedagógus aktív közreműködésével valósítottak meg. A gyerekek Valentin-napra saját kezűleg készített kis ajándéktárgyakat árusítottak a gimnáziumban, és az így keresett összeget ajánlották fel. Az akció nagyon lelkesítette őket. A csoport rendszeresen látogat a városi gyerekkönyvtárba, mindenki megtanulta a kézikönyvek, lexikonok használatát (amelyek egyébként a Tudor Műhely polcain is találhatók, és forgatják is őket). Hárman közülük állandó könyvtárlátogatók és rendszeres olvasók. De a többség alig olvas otthon. A szabadidős tevékenységek többnyire helyismereti kirándulások: a polgári Kálvária-domb, a régészeti telephely, a Tököstó mind jó emlék és hasznos tapasztalatszerzés volt. A szülőkkel való kapcsolat A jellemző, hogy a félévet értékelő megbeszélésen egy kivételével minden szülő részt vett, és számos ötlet elhangzott önsegítő szülői csoport működtetésére. Tervbe vettek egy újabb kirándulást a Tökös-tóra, szülők és mindhárom tanár részvételével, egy apuka bicikli-túrát szervez Gyulaházára és Tikosra (a csoport közösen igyekszik az egyetlen, biciklizni nem tudó kislányt megtanítani), egy anyuka a gyógynövény-ismereteit adná át, a tikosi szülők megszervezik, hogy a falunapon a csoport fellépjen a Ludas Matyi előadásával.

31

E R E DM É N Y E K

Az iskolai osztályzatokon egyelőre nem mérhető egyértelműen a fejlődés, legalábbis a félévi bizonyítványok alapján; rontás és javítás egyaránt megtalálható a tavaly év végi eredményekhez képest. A tanév befejezésekor képesség mérést fognak végezni. A műhelyvezető szerint, noha látványos eredmények nincsenek, a közösség építésében és az együttműködés kialakításában történt előrelépés. Megtanultak rászólni egymásra, a fiúk kevésbé durván beszélnek, a nagyobb lányok figyelnek a kicsikre. A műhelyt mindnyájan otthonuknak tekintik, jelzik, ha valamire szükség van, a bőséges színes ceruza állományt például gondosan kihegyezve tartják. Úgy néz ki, tudják, hogy itt olyan pluszt kapnak, amit érdemes becsben tartani. Budapest, 2005. április Összeállította Lángh Júlia

Avatóünnepség, Polgár, 2003

32

S I K E R E K É S G ON D OK A JÓZ S E F VÁ RO S I T U D OR M Ű H E LY BE N

M IS SZ IÓN K

A Tudor Alapítvány alapvető küldetése, hogy a társadalmi igazságosság érdekében esélyt teremtsen a hátrányos helyzetű tanulók számára képességeik, tehetségük, belső értékeik kibontakoztatására. Műhelyünkben is ennek megfelelően választjuk ki a diákokat, és ennek rendeljük alá pedagógiai céljainkat és munkánkat. Milyen pedagógiai elvek, célok alapján dolgozunk • Gyermekközpontú pedagógiai szemlélet és gyakorlat megvalósítására törekszünk. • A gyermekek számára inspiráló, gyermekbarát környezetet teremtünk. • Igyekszünk holisztikus szemlélettel dolgozni, így tanulóinknak nemcsak a fejét szeretnénk megtölteni, hanem személyiségfejlődésüket is támogatni kívánjuk. • Demokratikus légkörben és alapelvek alapján alakítjuk munkánkat, amelyben a tanárok, gyerekek és szülők visszajelzései fontosak számunkra. • Elsősorban aktív ismeretszerzésre, kreativitásra és önálló gondolkodásra szeretnénk késztetni diákjainkat.

A Z E L S Ő TA N É V

Hogy történt a gyerekek kiválasztása? A Józsefvárosi Tudor Műhely a 2003/2004-es tanévben kezdhette meg munkáját a Gutenberg Művelődési Otthon falai között. A Tudor Alapítványt létrehozó kurátorok, munkatársak és az alapítvány körül önzetlenül segítő baráti kör tagjaiban olyan kvalitású embereket ismerhettem meg, akiknek elkötelezettsége, személyisége példaértékű. Az előkészítő munka során elsősorban a kerület iskoláival, társadalmi szervezeteivel és szociális intézményeivel vettük fel a kapcsolatot. Módszerként a személyes találkozás és meggyőzés eszközével éltünk. 2003 szeptemberében „kezdtem el járni” a kerületet, vettem fel a kapcsolatot a kerület iskoláival, ahol nagyon különböző, ám azt gondolom, az iskolára jellemző attitű-

33

dökkel találkoztam. Némelyik nagyon zárt és merev gondolkodású, némelyik pedig nyitott és segítőkész volt. Az iskolai kiválasztás lépései a következők voltak: − Találkozás az iskola igazgatójával − Találkozás és beszélgetés az alsós osztályfőnökökkel − A potenciálisan javasolt gyermekekről való tájékozódás − Óralátogatásokon a tanulók megfigyelése − A tanodáról szóló rövid ismertető elküldése a szülőknek az iskolán keresztül − A szülői nyilatkozatok begyűjtése Természetesen a formális kapcsolatfelvétel elemei szükségesek voltak ahhoz, hogy végre láthassam és megismerhessem a gyerekeket iskolai működés közben. Elsősorban erős figyelmem és intuícióm vezettek a „rátalálásban”. Az általam érdekesnek, kíváncsinak és intelligensnek tűnő diákok osztályfőnökeivel külön beszélgetést folytattam. Ezt követte a családlátogatás, a személyes interjú a gyerekkel. Az első évben 11 diákunk volt. Arra törekedtem, hogy az első pillanattól kezdve demokratikus, a gyermek személyiségét, képességeit, egyediségét tisztelő, szabad, de nem szabados légkör alakuljon ki a tanodában, amelyben a gyerekek jól és biztonságban érzik magukat. Ahol érdemes tanulni, egymásra figyelni, önmaguknak lenni. A diákjaink összetétele is sokszínű volt. Voltak közöttük a végtelen szegénységből érkezők és „jobb módúak”. Barnák és fehérek, gettóban élők és gettón kívüliek, jól kezelhetők és problémásak, és természetesen fiúk és lányok. Mivel a műhely egyik alapértéke volt az elfogadás és tisztelet, ezért a gyerekek is jól viselték a különbségeket. Ma ezt hívják integrált nevelésnek, amely, ha jól működik mindenképp gyümölcsöző eredményeket hozhat egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Milyen volt a tanodai oktatás az első tanévben? Mindenképpen más, mint ami az iskolában zajlik. A tárgyi feltételeket is úgy alakítottuk ki, hogy „formabontóak” legyünk. Volt, amikor feküdtünk, vagy ültünk az egyik Tudor-barát által készített párnacsodákon, például, ha épp relaxáció, vagy beszélgetés folyt. Csoportokban dolgoztunk, ha egy témát több szempontból boncolgattunk, és kutatómunkát végeztünk. Ha leckét írtunk és tanultunk, akkor viszont vigyáztunk arra, hogy ne zavarjuk egymást, de legtöbbször körben ülve tanultunk. Hiszen nem a forma, hanem a tartalom számít. Sokat játszottunk, illetve játéko-

34

san tanultunk. Minden tanár arra törekedett, hogy tapasztalatokon, cselekvésen keresztül, tanuljanak a gyerekek. A passzív ismeretszerzés helyett az élményszerű, aktív ismeretszerzésen volt a hangsúly. Némelyik szülő is vállalta, hogy tanít minket. Nagyon sok helyen voltunk és sokszínűen „művelődtünk”. Többször voltunk színházban, múzeumban, kirándultunk, megismertük, milyen a teaház, tehát rendkívül gazdag élményanyagot szereztünk közösen, akinek kedve volt, gyakorolta a sziklamászást vagy tollaslabdázni járt. Voltunk egyebek mellett a Csodák Palotájában, a Természettudományi Múzeumban, a Közlekedési Múzeumban, az Állatkertben. 2004 augusztusában Kiskunlacházán táboroztunk, itt a tűzzománc készítés alapjaival is megismerkedhettünk. A gyerekek és szülők rendkívül respektálták, hogy szinte minden gyerekért elmentem az iskolába. Ez kissé pótanyai működés, amely szerintem a kötődés és biztonság megteremtésében szintén nagy szerepet játszott. Amivel nem sikerült az első évben megbirkóznunk: lemorzsolódás, tanulságokkal A gyerekek összetétele már a tanév során is változott. Azok közül, akik az első év nagy részét velünk töltötték, hatan tartottak ki a következő tanévig. Három gyerek kimaradása elköltözés illetve kivándorlás miatt elkerülhetetlen volt, a többieknél számos kérdés merül fel. Nagyon sajnálom például L. kimaradását. A Tudor tanodát rá találták ki, nagyon okos, érzékeny, több területen kiemelkedően tehetséges kislány. Kimaradását befolyásolta hogy nem akarta beáldozni és elveszíteni iskolai osztálytársainak barátságát (úgynevezett C osztályba járt, ahol osztálytársai kiközösítették a tanoda miatt). Tanodabeli helyzetét pedig megterhelte J-vel való rossz kapcsolata, akinél kezdetben érezhető volt egy kis otthonról hozott rasszizmus, amelyből néhány hónap alatt sokat sikerült lefaragni. Később azonban J. is kimaradt, mivel a szülők és a tanoda értékrendje gyökeresen eltérőnek bizonyult. G. esetében a szülők lakásnélkülisége, albérletből albérletbe vándorlása okozta a legfőbb gondot: nem tudtuk az instabil hátteret ellensúlyozni, a szülők elkötelezettségét megőrizni. Ezek egyedi példák, de két év után már van rálátásom arra, mi okozhat fluktuációt a műhelyben. − Ha a szülő vagy a gyerek nem elég motivált a bennmaradásra − Teljesítményzavarok

35

− A származásból adódó csapdák (külső, környezeti és személyiségen belüli) − A gyerek kapcsolatrendszere (például valamelyik gyerekkel konfliktusba kerül és ezt külső segítség megadása után sem képes rendezni magában) − A kitartás hiánya

A M Á S ODI K TA N É V

A 2004/2005-ös tanévben is 11 diákkal – köztük 5 új gyerekkel − folytattuk a munkát. A kiválasztás új eleme a képességfelmérő tesztek felvétele, amelyeket Herskovits Mária állított össze és értékelt. A második tanévnek más volt a struktúrája és időbeosztása. Több tudatosságot, önállóságot követelt meg mindenkitől. A játékosság kevesebb szerepet kapott, a konkrét ismeretek megszerzésére tevődött át a hangsúly. Ez komoly átállást követelt mindannyiunktól, bár továbbra is igyekeztünk megőrizni a tanoda jó és családias légkörét, a szülőkkel való jó kapcsolatot. Veszteségként éltük meg, hogy kevesebb lett az egyes gyerekre való odafigyelés és személyiségfejlesztésre szánható idő. Milyen foglalkozásaink vannak? − Stratégiai és logikus gondolkodást fejlesztő játékok − Angol nyelvoktatás − Informatikai képzés − Személyiségfejlesztés − Sport, kulturális és közösségi foglalkozás − Tantárgyi fejlesztő foglalkozás − Szülőcsoport Sikereink − A hozzánk járó diákok nagyon szeretnek a tanodába járni − A szülők tisztelettel és bizalommal vannak irántunk − Diákjaink önbizalma és tanulmányi eredménye javul, annak ellenére, hogy nem lexikális ismeretek átadására törekszünk az oktatásban − Az alapítvány vezetőségének áldozatos munkájának eredményeként „minden földi jóval” el vagyunk látva

36

A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy erre az évre „szájhagyomány útján terjedünk”. A diákok a diáktársaiknak, a szülők a szülőtársaknak adják át a tanoda jó hírét. A kezdeti ingadozás után a csoport stabilizálódott, most kilenc gyerekkel dolgozunk. Bízunk benne, hogy jövőre együtt maradunk, sőt, kicsit többen is leszünk. Budapest, 2005. május Mendi Rózsa A Józsefvárosi Tudor Műhely vezetője

Első nap a Józsefvárosi Tudor Műhelyben, 2003

37

T E H E T S É G ? H ÁT R Á N YO S H E LY Z E T ? H E R SKOV I T S M Á R I A *

BE V E Z ETŐ G ON D OL ATOK

A Tudor Alapítvány célja a tehetséges és hátrányos helyzetű gyerekek segítése, pontosabban fogalmazva: a továbbtanulás lehetőségei szempontjából kedvezőtlen helyzetű, ám jól tanítható gyerekek számára esélyjavító tudás-, képesség- és személyiségfejlesztés. A segítés módja olyan „foglalkozások” (angol vagy német nyelv, számítástechnika, művészeti foglalkozások, kulturális programok − az „alapozás” után az egyéni képességekhez igazodóan bármilyen más foglalkozás felvétele lehetséges.) és olyan stimuláló légkör nyújtása, amelyeket az értelmiségi családok zöme magától értetődően biztosít gyerekeinek A programok a gyerekek 8−9 éves korában, tehát elég korán kezdődnek, így segítve fejlődésüket, képességeik és érdeklődésük kibontakozását, az értelmiségivé válást. Igen világosnak tűnő célkitűzés: adekvát életkorban adekvát segítség nyújtása azoknak, akiknek erre szükségük van, és akik ezt feltehetően optimálisan tudják hasznosítani. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez mégsem olyan egyszerű. Nemcsak arról van szó, hogy az eddigi műhelyek indításának körülményei, személyi feltételei, társadalmi beágyazottsága nagyon különböző, hanem arról is, hogy sem a „tehetség”, sem a „hátrányos helyzet” meghatározása nem olyan könnyű és egyértelmű. A hátrányos helyzet Kezdeném a „hátrányos helyzet” fogalmával, amelynek a közoktatási törvényben szereplő – meglehetősen szűken értelmezett − hivatalos meghatározását például a gyermekvédelmi rendszer nemigen fogadja el. Az általánosan használt kritériumok: a szülők alacsony iskolázottsági szintje, alacsony jövedelme, munkanélküliség, csonka család, deviancia, rossz lakáskörülmények stb. Kétségtelen, hogy ezek a tényezők – hát még halmozódásuk – hátrányos helyzetűvé teszik a gyereket, ám felvetődik a kérdés, mekkora valószínűsége van ebben a körben a tehetség felbukkanásának. Tabu-kérdéshez érkezünk, a tehetség, a képességek örökletes voltához. A szakirodalom adatai szerint ezek legalább felerészt genetikailag meghatározottak. (Czeizel, * A szerző pszichológus, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke

38

1997) Az elmúlt 60 évben – különösen annak első szakaszában – Magyarországon óriási volt a társadalmi mobilitás, nagy mértékben növekedett az iskolázottság. Van-e okunk feltételezni, hogy többségükben nem az okosabb, törekvőbb, jobb adottságokkal rendelkező emberek éltek elsősorban a tanulás lehetőségével, és a gyengébb képességűek nem jutottak előre? (Általános tendenciáról beszélek, kivételes esetek persze mindig vannak.) A szociológia használja a „többlépcsős mobilitás” fogalmát, mint az előrejutás leggyakoribb útját: az analfabéta szülő gyereke elvégzi a nyolc osztályt, a következő generáció szakmát tanul, majd eljut az érettségiig, ezután jön a felsőoktatás könnyebben elérhető része, majd az „elit” értelmiségi lét – ez öt lépcsőfok. Egynél több fokozat átugrása általában csak ritkán, kiugró képességek esetén lehetséges, no meg nagy társadalmi változások időszakában – és még így is sokszor igen nagy az ára, mint azt sokak életútjából tudjuk. Ezt a „szakszerűtlen” eszmefuttatást azért tartottam fontosnak az elején leírni, mert mind a társadalmi mobilitásról szóló ismereteim, mind a Tehetséggondozó Központban szerzett tapasztalataim alapján úgy gondolom, viszonylag kicsi a lehetősége, hogy nagyvárosban jelentős számban találjunk csillogó szemű, fejlesztésre váró tehetségeket a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek között. (A kistelepüléseken élő és a roma gyerekek problémája ettől valamelyest eltérő.)

Múzeumok majálisa, Budapest, 2005 (szombathelyi tudorok)

39

Ez persze nem jelenti azt, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek nem volna képes a jelenleginél különb teljesítményre, mondjuk minimum egy, többeknél kéthárom, igen keveseknél több lépcsőfoknyi ugrásra, és hogy ehhez nem kellene mind az iskolarendszerben, mind azon kívül a jelenleginél sokkal több és hatékonyabb segítséget adni. Ahol komolyan veszik, hogy a tehetséggondozásba a hátrányos helyzetű gyerekeket valóban bevonják, a tesztvizsgálatok felvételi küszöbét számukra akár 15-20 ponttal alacsonyabbra teszik, mint jobb helyzetű társaikét, és a tapasztalatok szerint intelligencia vizsgálatokban mutatott eredményeik a foglalkozások során jelentősen javulnak (Landau, 1996) Kulcskérdés a család együttműködése, minél kisebb a gyerek, annál inkább. Nemcsak gyakorlati gondok miatt (hozni-vinni a gyerekeket), hanem mert a szülő segítő attitűdje nélkül a gyerek nem fogja „magáénak érezni” a programokat és a bennük közvetített értékeket. Ebből következik, hogy a legrosszabb helyzetben lévő, valóban halmozottan hátrányos helyzetű, esetleg deviáns életvitelű családok gyerekeit a Tudor műhelyek feltehetően kevésbé tudják bevonni a programokba. Ehhez másféle programokra volna szükség. Kérdés, hogy a Tudor Alapítvány tudja/akarja-e vállalni ezt a feladatot. A jelenlegi program együttműködő, a tudást értéknek tartó, csak éppen ahhoz hozzáférni nem tudó családok számára szabott. A „gyenge” pozitív attitűd is elegendő lehet, különösen kisebb településeken, hiszen a gyerekek kiemelése, pozitív megkülönböztetése növeli a programok értékét a szülők szemében. Mi a tehetség? A legáltalánosabb meghatározás szerint (Feldhusen, 1985) a tehetség gyermek- és serdülőkorban olyan pszichológiai és testi előfeltételeket jelent, amelyek kiváló tanulást (a szó legtágabb értelmében) és teljesítményt tesznek lehetővé, míg felnőttkorban biztosítják a magas szintű eredményességet valamilyen társadalmilag hasznos területen. Ennél az általános meghatározásnál talán gondolatébresztőbb Feldmann (1986) meghatározása, mely szerint a tehetség intellektuális, emocionális és környezeti tényezők érzékeny, véletlen kombinációja (id.: Landau, 1997). A tehetség három alapvető tulajdonságcsoportjának (átlag feletti képességek, kreativitás és feladat-elkötelezettség) integrációját mutatja az ún. három gyűrűs modell (Renzulli, 1978).

40

A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhányat az egyes kategóriákba tartozó fontosabb jegyekből: Átlag feletti képességek − Magas szintű elvont gondolkodás, fogalomalkotás, kombinációs készség − Jó memória és beszédkészség − Kiváló logika, téri viszonyok átlátása − Speciális képességek (pl. zenei, pszichomotoros, stb.) − Bizonyos területeken meglepő mennyiségű ismeret − Kritikus, független gondolkodás − Gyors, pontos, szelektív információfeldolgozás − A lényeges és lényegtelen szétválasztásának képessége Kreativitás − Gördülékeny, rugalmas és eredeti gondolkodás − Ötletgazdagság, szokatlan feladat- és helyzetmegoldások − Fogékonyság az új és különös iránt, problématalálás − Kíváncsiság, merészség és szellemi játékosság − A konvenciókkal kevéssé törődik, nonkonformizmus − Bizonytalan helyzetek toleranciája − Humorérzék Feladatelkötelezettség − Elmélyült érdeklődés, lelkesedés képessége − Kitartás, állhatatosság, önállóság − sokszor makacsság − Belülről motiváltak, érdeklődésvezéreltek − Önbizalom, énerő, hit saját képességében, hogy fontos dolgot tud létrehozni − Magas célokat tűznek ki maguk elé az őket érdeklő területeken − Önkritikusak, mások kritikájára reakciójuk változó Ha ezzel a meghatározással egybevetjük Révész Géza 1918-as meghatározását, meglepődünk annak differenciáltságán és időtállóságán. A „tehetségre irányuló hajlamok” összetevőit a következőkben határozta meg: 1. Intelligencia 2. Intuíció, spontaneitás (a kreativitás kifejezés még nem volt használatos) 3. A gyerek magatartása − ahogy kiválasztja a neki megfelelőt − a mohóság, ahogy ráveti magát − kitartás − intenzív, tartós, spontán érdeklődése

41

Révész Géza hangsúlyozza, hogy gyerekeknél csak a legritkább esetben beszélhetünk tehetségről, mivel valódi, a tehetséget bizonyító produkcióra még nem képesek. Tehetségre utaló jegyekről, hajlamokról, ígéretről beszélhetünk csak, amelyek sorsa még bizonytalan. Mi is csak a nyelvi egyszerűség kedvéért beszélünk a továbbiakban tehetségről. Ha végiggondoljuk a fentebb felsorolt tulajdonságokat, nyilvánvaló, hogy jó néhány közülük, vagy bizonyos kombinációjuk magatartási, alkalmazkodási problémák forrása lehet, és az „általában” beváló nevelési módszerek vagy hatástalanok, vagy éppenséggel kedvezőtlen hatásúak – az eredetileg kíváncsiságból, ötletességből, fokozott aktivitási igényből nonkonform gyereket valóban renitenssé tehetik. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ezeket a gyerekeket számukra megfelelő módon teljesítőkészségre és szociálisan elfogadható beilleszkedésre, mi több, esetleg vezetői felelősségre neveljük. Legalább ilyen súlyos probléma az elszürkülés, az unalom, a motiváltság megszűnése, ami legtöbbször az iskola első éveiben történik meg, ha az oktatás nem megfelelő, és a gyerek nem kap máshonnan – többnyire a családtól – megfelelő segítséget. A definíciók természetesen elég általános jellegűek, és állandóan felmerül a kérdés, tulajdonképpen hol húzzuk meg a határt, a népesség hány százaléka tekinthető tehetségesnek? Elvi választ nemigen lehet adni a kérdésre. Leonardókra és Mozartokra nyilvánvalóan nem lehet fejlesztő programokat tervezni. Ha azt mondjuk, hogy „valahol mindenki tehetséges”, elmossuk a tehetség fogalmát, hiszen éppen az átlagosból kiemelkedő voltával definiáljuk azt. Nagy László 1930-ban így fogalmazott: „A zsenik alatt az »átlagtehetségek« egész régiója húzódik, és őket fenyegeti leginkább az elkallódás veszélye.” 15%-ban jelölte meg feltehető arányukat. A pragmatikus megközelítés azt mondja, hogy „ahányra a fejlesztő programban pénz és tanár van!” Ez persze csak félig tréfa, ha tekintetbe vesszük, hogy pl. Renzulli a gyerekek 25%-át tekinti tehetség-ígéretnek, „tehetség-mezőnek”, és vonja be fejlesztő programjába. Mindjárt látjuk, hogy a gyakorlatban ennél jóval kevesebbre jut pénz. A program jellegétől és a rendelkezésre álló eszközöktől függ − jó esetben − a tehetségdefiníció és a kiválasztás szigorúsága. Ha az anyagi lehetőségek és a felkészült pedagógusok száma ennek ugyan a gyakorlatban korlátot szab, szerencsére egyre inkább terjed az a szemlélet, amely nem indentifikáció, hanem fejlesztés hangsúlyú. Ez azt jelenti, hogy a sok szempontú és nem túl szigorú kiválasztás után a fejlesztő programban mutatott fejlődés válik a potenciális tehetség mutatójává.

42

A T U D OR –M Ű H E LY T E H ET SÉGE SE I

A gyerekek családi háttere Az eddigi – kevésszámú és fenntartással kezelendő − adatból úgy tűnik, a gyerekek zöme nem halmozottan hátrányos helyzetű (alig van munkanélküli, rokkantnyugdíjas, csak öten kapnak szociális segélyt). A szülők nem magasan iskolázottak (csak két apánál szerepel főiskolai végzettség) de a zömük iskolázottsága nyolc általános fölötti, dominánsan szakmunkások, ill. szakközépiskolát végzettek. A lakáskörülmények normálisnak tűnnek, az ép családok aránya is. Négy gyereknél több csak két családban van. (Andor Mihály adatai) A családok jövedelméről nincs adat. Az összbenyomás inkább „tisztes szegénységben”, szerény, de elfogadható körülmények közt élő családokat mutat, „gyenge közepesen” iskolázott szülőkkel, és néhány, valóban igen rossz helyzetben élő családot. A többlépcsős mobilitás elvének megfelelően éppen ezeknek a családoknak lehet segíteni a gyerekek továbbjutásában. Feltehetően képesek gyerekeiket ellátni, nevelni, de sem anyagi lehetőségeik, sem ismereteik/technikáik, sem kapcsolati tőkéjük nincsen a „plusz” nyújtásához, és ez talán értékrendjükben sem szerepel olyan előkelő helyen, mint az értelmiségi családokban. (Jól ismert a jelenség, hogy alacsony iskolázottságú családokban „nincs pénz” nyelvórára, de van kólára és divatos holmikra, míg szegényebb értelmiségi családokban ez fordítva van.) Feltételezhető azonban, hogy ha gyerekeiket „kiválasztják”, plusz oktatásban részesítik, ezt értékesnek, a gyerek jövője szempontjából hasznosnak tekintik, észlelik kedvező hatását, és együttműködnek, a továbbiakban igénylik is.

Bakonyoszlop, olvasótábor, 2004

43

A gyerekek kiválasztásának módszerei, a vizsgálatok eredményei A pszichológiai vizsgálatok eredményei ellentmondásosak, mivel a módszerek nem azonosak. A szombathelyi és a polgári kiválasztás azonban menetében, logikájában azonos. A pedagógusok által javasolt (jó képességű és hátrányos helyzetű 60 ill. 58 gyerekből választottak ki pszichológiai vizsgálat segítségével 17 ill. 12 gyereket. Ez elvben optimális, mind a kettős szűrés, mind a vizsgálatra kerülő és felvett gyerekek arányának szempontjából. Szombathelyen a Cattell-féle kultúra-független intelligenciatesztet alkalmazták, ami adekvát módszer, ám tudtommal nem létezik az életkornak megfelelő összehasonlító adat. Adataik alapján a gyerekek zömmel a jó/magas intelligencia övezetébe tartoznak. Polgáron a Raven féle mátrixokat használták (úgyszintén viszonylag kultúra-független eljárás), melyekhez van a korosztálynak megfelelő összehasonlítási alap. Ennek alapján a felvett gyerekek az átlagos intelligencia alsó övezetébe tartoznak (38,1 pont), és bár az év végi ismétléskor jelentős, 4,6 pontos átlagos javulást mutattak, még így sem érik el az átlagos felső határt. Ezt elfogadhatónak tartjuk, a gyerekek az adott csoportban a jobbak közé tartoznak, és mivel tanulásra igen motiváltak, a megismételt vizsgálatok valószínűleg további kedvező fejlődést fognak mutatni. Tájékoztatóul közöljük a Raven teszt összehasonlító adatait (Herskovits-Gyarmathy, 1994) Raven – 1000 budapesti válogatatlan gyerek adatából, 3. osztály elején felvéve (10 iskola, különböző szociokulturális környezetből, reprezentatívnak tekinthető budapesti minta) 1. 2. 3. 4. 5. 6.

10% 20% 20% 20% 20% 10%

8−25 26−35 36−40 41−44 45−48 49−56

jól megoldott feladat jól megoldott feladat jól megoldott feladat jól megoldott feladat jól megoldott feladat jól megoldott feladat

Tehát 60-ból 45 feladatot kell egy 8-9 éves gyereknek jól megoldania, hogy a minta felső 30%-ába kerüljön (laza, nagyvonalú válogatás), ill. 49-et, hogy a felső 10%ba kerüljön.

44

A budapesti Tudor Műhelyben felvételkor nem történt pszichológiai vizsgálat, a műhelyvezető megfigyelései, beszélgetések alapján történt a felvétel. Az utólagos pszichológiai vizsgálat idejében csak 6 fő volt jelen, ezek Raven adatai (átlag: 40,2) nagyjából a polgári, kétszeresen szelektált minta értékeinek feleltek meg. Egy 10 éves fiú eredménye közelítette meg a 45 pontot, és egy másik 10 éves fiú ért el 48 pontot, tehát közelítette a felső 10% arányát. Mind a polgári, mind a budapesti vizsgálat használt kreativitás-vizsgálatot. Polgáron „tanulási motívum” kérdőívet, Budapesten verbális fogalomalkotás, figyelmi és emlékezeti teljesítmény vizsgálatára került sor, az eredmények a logikai vizsgálatok eredményeinek kiegészítőjeként jól használhatóak. (pl. a budapesti műhelyben feltűnt egy kislány rajzos kreativitás vizsgálatban nyújtott kiváló produkciója, átlagos logikai, és gyenge figyelmi-emlékezeti teljesítménye mellett, egy fiúnak meg a kiváló emlékezete volt szembeötlő). Kívánatos volna a kiválasztásnál azonos metodika használata. A kétlépcsős kiválasztást tartom optimálisnak, előzetes tanári/műhelyvezetői javaslatok után több vizsgálatból álló válogatás. Előnyösebbnek tartanám a Raven féle mátrixok használatát, mivel ehhez áll rendelkezésre életkornak megfelelő összehasonlítási alap. A műhelyek különbségei A három műhely működésében jelentős különbségek mutatkoznak. A két vidéki műhely – minden különbözőségük mellett – igen stabil. Fluktuáció, lemorzsolódás alig van. Szombathelyen „társadalmibb” a műhely munkája, a szülők, a város, a műhelyvezető pedagógus személyes köre sokat tesznek, hogy a Tudor műhely munkája sokszínű és hatékony legyen – talán ez közelíti meg legjobban az alapítók által megjelölt célokat. Polgáron a műhely egy iskolához kötött, ám így sem az „iskolás” jelleg dominál. Gondot okoz azonban a kistelepülésekről bejáró gyerekek számára az utazás. Van, aki ezért maradt ki. Mindkét helyen nagy a műhelyek rangja, elfogadottsága. Budapest VIII. kerületében más a helyzet. Nagyon nagy a fluktuáció, az iskolák kevéssé működnek együtt, nehéz a megfelelő gyerekek kiválasztása, gondot jelent a közlekedés. Attól tartok, ezek a gondok Budapesten szinte törvényszerűen jelennek meg. A programkínálat óriási, a gyerekek könnyen elcsábulnak, a szülők, pedagógusok befolyása kisebb, a kortársaké erősebb. Ugyanakkor a programban résztvevő gyerekek jól érzik magukat, láthatóan jól fejlődnek, szocializációjuk kedvezően alakul. Gyanítom, hogy az elején jelzett társadalmi – mobilitási problémák következ-

45

tében a hátrányos helyzetű gyerekek között sokkal nehezebb a „tehetségígéreteket” megtalálni, mert a magatartási vagy tanulási zavarok sokszor elfedik a jó potenciált. A szülők zöme is nehezebben megközelíthető, sokkal több és intenzívebb munkával lehetne talán őket megnyerni, értékorientációjukat formálni. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy vidéken mind a felnőttek, mind a gyerekek jobban tudnak a Tudor Műhelyek által nyújtott lehetőségekkel élni.

Józsefvárosi Tudor-gyerekek Visegrádon, 2005

A TA PA SZ TA L ATOK Ö S SZ EGZ É SE

Az eddigi anyagok áttekintése után véleményem szerint át kell gondolnunk mind a „tehetséges”, mind a „hátrányos helyzetű” fogalom számunkra használható tartalmát, mivel a műhelyekből sokat profitáló gyerekek mindkét szempont alapján „mérsékelt”-nek tűnnek, tehát nem is súlyosan hátrányos helyzetűek, és nem is kiugróan tehetségesek. Másképp fogalmazva: hátrányos helyzetűek a kulturális javakhoz való hozzájutás tekintetében, de ez nem írható le a szigorúan vett anyagilag hátrányos helyzettel (lásd: gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság). Azok a feltörekvő, ill. leszakadó családok tudnak leginkább élni a lehetőséggel, ahol él egy bizonytalan művelődési aspiráció, de ehhez hiányoznak az eszközeik.

46

Kiemelt értéke a programnak, hogy az intézményesen elérhető legkisebbekkel kezdi a munkát. A tehetséggondozó programok zöme a 12-20 évesekre koncentrál, miközben a „tehetségígéretek” jelentős része az alsó tagozatban és/vagy a felső tagozat kezdetén válik problematikussá, rendbontóvá, alulteljesítővé, érdektelenné. El kell fogadnunk, hogy a programba bekerülő gyerekek zöme nem kiemelkedő képességű. Éppen átlagos képességű gyerekek esetében a legnagyobb a családi háttér, a segítő környezet hatása. A jelenlegi továbbtanulási trend szerint az átlagos képességű gyerekek jelentős része bekerülhet a felsőoktatásba, ha környezete megfelelően támogatja, és nem kerül be, ha ez elmarad. (A legtriviálisabb példával élve, minden ép intellektusú gyerek meg tud tanulni egy vagy két idegen nyelvet, ha megfelelően tanítják…) Érdemes tehát a tehetség-modellek közül a leginkább nagyvonalút kiválasztani (25-30%), és egy adott környezetből azokkal foglalkozni, akiknél ezt a szülők is támogatják. És mi legyen a halmozottan hátrányos helyzetűekkel, akiket szüleik biztosan nem hoznak el tehetséggondozó programra? Akiknek problémái – ha rejlik is bennük tehetség-csíra – sokkal súlyosabbak annál, hogy megoldásuk nélkül hasznát vehessék a Tudor Műhelyek nyújtotta segítségnek? Feltehetően más jellegű, szocializáló – személyiségépítő – képességfejlesztő programokra van szükségük a gyakorlati segítség mellett.

JAVA SL ATOK

Ajánlanám az alapítványi cél részletesebb, operacionalizálhatóbb definíciójának kialakítását: a továbbtanulás lehetőségei szempontjából kedvezőtlen helyzetű, ám jól tanítható gyerekek számára esélyjavító tudás-, képesség- és személyiségfejlesztés. Kedvező a műhelyek sokszínűsége, a közös alapelvek mellett az egyéni arculat megtartása. Ez nem cél, de a műhelyvezetők személyiségéből, a helyi körülményekből következik. A Kuratórium felelőssége annak biztosítása, hogy az alapvető célok így is megvalósuljanak. Mivel a jelenlegi helyzetben a középiskolák a lehető legtöbb gyereket felveszik, célként egy jó színvonalú középiskola sikeres elvégzését ajánlhatjuk. Hasznos lenne a programba a tanulásmódszertan felvétele, akár az eredeti két tárgy rovására. Ehhez megfelelő szakember kell, aki az életkornak megfelelő módszertant az egyes műhelyek képviselőivel megismerteti.

47

Az eddigi tapasztalatok alapján vidéken kedvezőbbek a feltételek a Tudor Műhelyek működtetéséhez, mint a fővárosban. Talán nagyobb a pedagógusok tekintélye, talán könnyebb tekintélyes műhelyvezetőt találni, talán a kisközösségek jobban tudják a munkát segíteni. Amíg a két vidéki műhely munkája szinte problémamentes, Budapesten az egyik műhely – alapvetően pozitív értékei mellet is – sok gonddal küzd, a másiknak az elindítása is komoly nehézségeket okoz. Új műhelyeket talán jobb hatásfokkal tudnánk vidéken elindítani. Ha az Alapítvány valóban segíteni kíván a leghátrányosabb helyzetű családok gyerekeinek is, ehhez másféle, az alapvető szocializációs folyamatokat érintő szakmai program kidolgozására vagy átvételére volna szükség.

Kővágóörs−Révfülöp, szombathelyi tudorok nyaralása Surányi Erikánál, 2002

48

R É G I-Ú J OLVA S Ó TÁ B OR T U D OROK NA K K A M A R Á S IS T VÁ N

R ÉGI-Ú J OLVA S ÓTÁ B OR BA KON YO SZ L OP ON

Rögeszmék Van-e aktualitása, esélye, lehetősége, szükségessége ma is az olvasótáboroknak, amikor már lehetőség van mindenféle alternatív pedagógiára, misszióra, táborra, valamint cserkészkedésre, indiánosdira, népfőiskolára, sámánkodásra és lelkigyakorlatra. Úgy vélem, ma talán még inkább, mint negyedszázada. Egykori bakonyoszlopi olvasótáborunk mellett, amelyről Mérei Ferenc ezt írta: „Valószínűleg jó úton jártok. Amit műveltségi anyagban a tábor nyújtott megfelel, kornak és a »műveltség = a függetlenség egyik lehetséges útja« elgondolásnak, és nagyon megfelel az olvasótáborban résztvevő nemzedéknek. Különösen tetszett nekem az emberszelidítés gondolata és az országalapítás”. Egyik prominens − csak egy napra érkező, és három napra ott ragadt — vendégünk, Táncos Gábor „szabadságepizódnak” nevezte 1979-es olvasótáborunkat. (Ezt a címet szerettem volna adni az 1984-ben a Tankönyvkiadónál megjelent olvasótáborainkról szóló könyvemnek, de akkor ezt nem engedték: Így lett címe „Rögeszmék” Bakonyoszlopon. Hát igen, akkoriban még a „rögeszme” is csak idézőjelben szerepelhetett. Bár azóta a magamfajta olvasótábori ősbölények jócskán megritkultak vagy másféle mezőkre léptek, többségünkben megmaradt az a rögeszme, hogy az 1989 óta megnövekedett szabadságtérben sincs kisebb szükség rögeszmékre és szabadságepizódokra, mint ezelőtt, amikor „olvasótábor” fedőnéven segítettük a többdimenziós ember, a létkiteljesítő értékrend, a dialógus, a demokrácia és az egész-ség kibontakozását. Régi 1976 és 1980 között Veszprém Megyei Könyvtár és a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Olvasáskutatási osztálya (remek fedőnevek egy igazi olvasótábor álcázására) vezetésemmel öt olvasótábort rendezett falusi szakmunkástanulók részére Bakonyoszlopon, pontosabban a megyei KISZ bizottság sövénykúti vezetőképzőjében, szemben a cseszneki várral, az ország egyik legkiesebb helyén. Mint a tehetséges hátrányos helyzetű gyerekek esélyeinek javítását szolgáló műhelyeket szervező Tudor Alapítvány kuratóriumának tagja az elmúlt év elején megkérdeztem az egykori Stalker-kör tagjaitól, hogy nem lenne-e kedvük velem együtt

49

régi-új olvasótábort csinálni Bakonyoszlopon saját gyermekeiknek, valamint a Tudor-gyerekeknek. Tudom, a Stalker-kör is magyarázatra szorul. Húsz évvel ezelőtt egy tizenhét-tizennyolc évesekből álló, meglehetősen öntörvényű keresztény ökumenikus kisközösség viselte ezt a nevet, ugyanis tagjait − gyerekeimet és barátaikat − a Tarkovszkij-film élménye és értelmezése hozta össze. Ebbe a kisközösségbe én is meghívást kaptam, mint aki éppen akkor ennek a filmnek a befogadását vizsgálta. Miután befutotta pályáját, a Stalker-kör lazább szövetű baráti társaságként maradt fönn, mindmáig, amelynek értékrend- és ízlésbeli közös nevezőjét Tarkovszkij mellett talán leginkább Pilinszky, Örkény és Cseh Tamás fémjelzi. Új Ennek a baráti körnek hét, mára 38-40 éves tagja − jogászok, villamosmérnökök, matematikusok − vállalkozott arra, hogy kipróbálja magát olvasótábor-szervező, olvasótábori csoportvezető és olvasótábori kézműves műhelyvezető szerepben. Nem csak a tanulást és a legalább napi 16-18 órás odaadott jelenlétet vállalták, hanem a tehetősebbek a tábor költségeinek jelentős részét is átvállalták. Ebbe a vállalkozásba örömmel kapcsolódott be − a tábor operatív vezetését elvállaló feleségével, Csorba Évával együtt − Varga Csaba is, aki olvasótábori atyamesterként velem együtt vállalkozott a mesterjelöltek betanítására. Ezt a sajátos összetételű együttest színezte tovább a Winkler Márta-féle pedagógiai műhelyből kikerülő tanítónő (Nagy Ildikó) és a bratislavai (okkal írom így!) egyetem újságíró tanszékének magyarul is szépen beszélő szlovákiai szlovák vezetője, San Sand, aki már a 26 évvel ezelőtti bakonyoszlopi olvasótáborunknak is munkatársa volt. Két tanszékvezető, egy ex-államtitkár, egy kutatóintézet-igazgató, egy államigazgatási vezető, egy neves bírónő, egy világcég operatív vezetője, 3-5 gyermekes családanyák képviselték ennek a sajátságos szociológiai összetételű olvasótábori stábnak specifikumait. Ez a régi-új olvasótábor eléggé vakmerő módon − a nosztalgiázás kísértésétől fenyegetetten − egyfelől ugyanolyannak készült, mint a régi bakonyoszlopi olvasótáboraink, másfelől több új vonással is rendelkezett. Az érett felnőttkorban olvasótábor-csinálást tanuló munkatársakon kívül merőben új volt az is, hogy a tábor résztvevőinek életkora a szokásosnál sokkal szélesebb spektrumú volt: harmadikostól nyolcadikosig. (Ennek megfelelően a három csoport egyben három korcsoportot is jelentett, egyben pedig egy érdekes kísérletet is: olvasótábor harmadikosoknaknegyedikeseknek. Ilyesmi még alig-alig fordult elő az olvasótáborozás történetében.) Még izgalmasabbnak ígérkezett a másik kísérlet, hiszen a részvevők fele kifejezetten előnyös, a másik fele pedig kifejezetten hátrányos helyzetű volt. A tizenhat Tudor-gyerek a szombathelyi és a polgári (Polgáron és a környékbeli falvakban, ta-

50

nyákon élő gyerekekkel) Tudor Műhelyekből érkezett, ez pedig még ráadásul egy nyugat-kelet különbséget is ígért, márpedig ennek a létezése, művelődésszociológiai evidencia. Olvasótáborunk külső, egy-egy napra segíteni odalátogató munkatársainak zöme (Balogh Marika, Balogh Ferenc, Heit Gábor, Lantos Miklós, Zombori Ottó) a 26-28 évvel ezelőtti külső-belső munkatársai voltak. Ők vállalták a kiegészítő programok (csillagászat, tájékozódási futóverseny, természettudományos vetélkedő, mese-happening, éneklés, zenélés, kalauzolás a pannonhalmi apátságban)zömét, többségük szintén barátságból.

J É , E M BE R E K VAGY U N K !

Rólad van szó! A táborban résztvevő gyerekeknek, szüleiknek, a Tudor-alapítvány és a Tudor Műhelyek vezetőinek küldött program-tervezetünkben a megszólítottak azt olvashatták, hogy a „Rólad van szó, érted, veled” jegyében a két nagyobb csoportban arról lehetne szó, hogy „Jé! Emberek vagyunk! És ez roppant érdekes.” Ez a tábor afféle bevezetés az embertanba, vagy embertanoda lenne. Célja: az önismeret segítése, segítség az én-kép, világkép, világnézet és értékrend (és persze erkölcs, ízlés) formálásához. Szó eshet legfontosabb viszonylatainkról: önmagunkhoz, társainkhoz, a társadalomhoz, a természethez, a kultúrához és a transzcendenshez. Idén csak bevezetés, aztán a következő években el lehet mélyülni. A harmadikosok-negyedikesek csoportjában − sokkal lazábban, játékosan − arról lehet szó, hogy kincs-őrzők, kincs-keresők és kincs-ajándékozók vagyunk: számba vesszük meglévő kincseinket (és nincseinket), azt a sok kincset, amit még életünk során megszerezhetünk, és azokat, amelyekkel másokat megajándékozhatunk. Az egyes napok témái és egyben kilenc napos olvasótáborunk kulcsmondatai: Ezek és ilyenek vagyunk, Emberek vagyunk, Történetünk van, Történetben vagyunk, Történelmet csinálunk, Értékesek és képesek vagyunk, Valahová és valamivel tartozunk, Jók és javíthatók vagyunk, Képzelünk, akarunk, tervezünk. A három csoport Az ünnepélyes tábornyitásra már az első kiscsoportos beszélgetés után került sor, melynek során a csoporttagok ismerkedtek és csoportjuknak nevet adtak. A Varga Csaba vezette hatodikos-nyolcadikos csoport a Csodák,a három gyerekes jogászházaspár (Bán Tamás és Zsuzsa) ötödikes csoportja a Bakonyi rohamkukacok, az öt gyermekes matematikus−villamosmérnök házaspár (Keller Krisztina és Kolok Gábor) harmadikos-negyedikes csoportja (amelyben helyet kapott három előnyös

51

helyzetű első elemista „póttag” is) a Kincskeresők nevet vállalta föl. Számomra a legizgalmasabb szakmai kérdés az volt, hogy a Csodák csoportban az előnyös helyzetű nyolcadikos lányok mellett hogyan bírják majd szusszal és spiritusszal a hatodikos hátrányos helyzetű Tudor-gyerekek Varga Csaba filozofikus-spirituális programját, mely számukra könnyen lehet az optimálisnál erősebb kihívás. A homogénebb középső csoportban már az ismerkedő beszélgetés kellemes meglepetést jelentett, nevezetesen hogy a képzeletbeli hosszú űrutazásra mind az előnyős és mind a hátrányos helyzetű gyerekek mindegyike − a három választható „dolog” egyikeként − könyvet is vitt magával. A legkisebbek azzal lepték meg csoportvezetőiket, hogy tulajdonságaik között − gyermeki ártatlansággal megnyílva egymás előtt − szép számmal soroltak fel előnyteleneket is. Hosszasan töprengtünk azon, milyenre hangszereljük a tábornyitót. Előtte azonban fontos események zajlottak. A Tudor-gyerekek megszavazták, hogy az előnyös helyzetűek is használhassák a tudor nevet, aztán valamennyien, oszloposok (ez lett most is a vezetők neve) és tudorok ünnepélyesen ígéretet tettünk arra, hogy mindent elkövetünk, hogy vállalkozásunkból igazi jó olvasótábort kerekedjen.

Bakonyoszlop, olvasótábor, 2004

52

Napról napra Mint negyedszázada is, most is minden napot plenáris programmal, a hökkentéssel vagyis az aznapi témára való rövid, frappáns, meghökkentő ráhangolással kezdtük. Miből állapítják meg az Alfabétagamma bolygóról a budapesti állatkertbe érkező értelmes lények a rendelkezésükre álló rövid idő alatt, hogy a látókörükbe kerülő élőlények közül melyek a legfejlettebbek, kérdeztem mint első hökkentő. A hökkentés rejtvényét hamar megfejtették, ám ezután egy olyan társasjáték következett, melyet eddig még csak a Veszprémi Egyetem etika, ember- és társadalomismeret szakos másoddiplomás levelező hallgatókkal játszottam. Tippeket gyűjtök (tudományosabban: hipotéziseket) arra vonatkozóan, hogy miben látják a fokozati és/vagy lényegi különbséget állat és ember között, és amikor megfelelő számú javaslat gyűlik össze, megpróbáljuk sorra cáfolni és védeni őket, hogy végül megmaradhasson néhány védhetőnek látszó hipotézis. Első meglepetésem, hogy részben hasonló javaslatokat írhatunk föl a táblára, a második pedig az, hogy a cáfolat-bizonyítás játék is működik, a harmadik pedig az, hogy előnyös és hátrányos helyzetűek egyaránt veszik a lapot. A harmadik napon a Történetünk van… témájú beszélgetés nem csak a pannonhalmi „beszélgetéssel”, hanem este négy csoportvezető múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó kerekasztal-beszélgetéssel is igen szervesen kapcsolódott össze. Nem gondoltam, hogy akkora visszhangja lesz este a Mit csináltál tíz és tizennyolc éves korodban? Mi akartál lenni? Mi lett belőled? Milyen folytatást tervezet? kérdésekre adott válaszoknak. Úgy alakult az egész, mint egy pontosan megtervezett szociológiai ihletésű dokumentumjáték. Kiderült ugyanis, hogy mind a négy − mára igencsak befutott − csoportvezetőnek éppen ötödikes-hatodikos korában váltak el szülei, és hogy akkori iskolai teljesítményük és magaviseletük korántsem volt a legfényesebb. Még valamiben mutattak erőteljes hasonlóságot: az olvasás és/vagy a művészet szeretetében. Nem magyaráztuk, nem értékeltük a hallottakat, de érezni lehetett a hallottak reményt keltő vagy éppen katartikus hatását. Ez az este aztán meghatározta − ha nem is a legszerencsésebben − az első este meghirdetett kérdéspályázat sorsát. A szép számú kérdés csaknem mindegyike az oszloposok személyére vonatkozott. (Ennek is lett azért hozadéka: a tudorok és oszloposok között személyes kapcsolat erősödése.) A negyedik nap szenzációja kétségkívül vendégünk az egykori Stalker-kör tagjának, Teleki Ferenc állatorvosnak teljesen egyéni, mindenkit kivétel nélkül elbűvölő, mindenkit aktív részvételre készetető, első elemistáknak és magamfajta tudós öreguraknak egyaránt „üzenő”, nagyobb részt improvizációból álló mese-happeningje

53

volt, amely a Tudor Alapítvány éppen akkor érkező kuratóriumának küldöttségét is magába szippantotta. Ekkorra már egyértelművé vált, hogy már egyik általam „felügyelt” csoportban sem szükséges a készülés során nehezebbnek érzett, és számomra kijelölt témákat átvennem. Még valami világossá vált, a legnagyobbak csoportjában a hátrányos helyzetű hatodikos tudorok semmivel sem maradnak el a kiváló képességű, színjeles tanuló előnyös helyzetűektől. Természetesen azért több területen is maradtak különbségek. A két alacsonyabb korcsoportban az emlékezetes felvillanásokra képes hátrányos helyzetű tudorok egy része hamarább elfáradt a másfél-két órás beszélgetésekben. Igaz, időnként meg-meginogtunk abban a hitünkben, hogy valóban hátrányosak-e a hátrányosak, hiszen többük érkezett mobil telefonnal, s még többük tetemes zsebpénzzel. A gyakori, szinte bármely helyzetből indítható személyes beszélgetésekből azonban sok minden kiderült a valóban hátrányos otthoni helyzetükről. Nem voltak vérmes reményeink abban a tekintetben, hogy az előnyösök és hátrányosok baráti körei felszakadoznak és összekeverednek, s e téren valóban csak mérsékelt sikereket könyvelhettünk el, már ami a szabadidőben történő mozgásokat illeti, ugyanis a csoport-munkában és a csapatokban (tájfutás, vetélkedő, foci) minden esetben problémamentes, sőt sikeres volt az együttmunkálkodás, az együttműködés. Érezhető volt még a két társadalmi réteg közötti különbség általában a kommunikációban, a verbalizációban, olykor a viselkedésben (köszönés, megszólítás, az általunk mindenkinek felajánlott tegeződés elfogadása, válogatás az ételben). A számomra legmeghökkentőbb deviancia az volt, amikor egy hátrányos helyzetű tudor 500 forintot fizetett egyik társának, hogy ő legyen a futballkapus. Ami viszont az olvasótábori szabályok megszegését illeti − hála Istennek kizárólag kisebb vétségeket regisztrálhattuk − , ezeket az előnyösök és a hátrányosok egyenlő arányban és (és sokszor együtt!) követték el. Olvasótáborunk legkomolyabb hiányossága az énekmester, és a reggel-délben-este éneklés- zenélés folytonosságának hiánya volt. Kiderült, hogy ebben a tekintetben (például népdalismeret) a hátrányos helyzetűek egyértelműen hátrányosak. A hiányzó zenebonát enyhítette régi olvasótáborunk operatív vezetőjének Balogh Marikának és főképpen férjének Balogh Ferencnek az egész tárbort aktivizáló, a népművészetbe és a bakonyi népismeretbe is bevezető énekes-zenés délutánja. Este a felsősök Truffaut Fahrenheit 451-jét nézhették meg (a kisebbek pedig egy jó cseh mesefilmet). A film utáni beszélgetésben már csak előnyös helyzetűek vettek részt, ők viszont parádésan, hiszen például azt is megfejtették, hogy miért éppen ezt a filmet vetítettük 27 évvel ezelőtti olvasótáborunkban.

54

Jövőjáték A hetedik napon, a jövő-napon a három csoport háromféleképpen űzte a jövőjátékot. A Csodák csoport (a legnagyobbak) a természeti, a társadalmi, a lelki-tudati, a szellemi és a spirituális-transzcendens szinten képzelték közös és egyéni jövőjüket. Öt „hospitáló” vendég tanúskodhat arról, hogy a hatodikos-nyolcadikos tudorok otthonosan mozogtak ebben a világszerkezet, és ezt éppen azzal bizonyították, amikor Varga Csaba kedvenc, mintegy húsz olvasótáborban sikeresen kipróbált erdőjátéka során a fogalmakat fa- és erdő-metaforákra cserélték (a bakonyoszlopi konkrét fenyőfától „az örök erdők megnevezhetetlen vadászmezejéig”). A jogász házaspár vezette Bakonyi rohamkukacok − nevüket a filozófiai magaslatokon is büszkén vállalva − megalakították a Hegyteteji köztársaságot egyfelől a rossz emlékek barlangjával, a kudarc-múzeummal, a passióval, másfelől a az élménynek tisztásával, a siker-kiállítással, a jóemlékek kincstárával és a vágyak csarnokával. Ami a vágyakat illeti (betűhíven): „piros ruhám legyen”, „tűzpiros lumbojimi”, „meggyógyuljon a térdem, s tájfutó lehessek”, „sikerüljön a felvételim”, „jogász vagy sebész legyek”, „dupla ritbergert ugorjak”, „egyiptológus legyek”, „felnőtt legyek”, „lehessek még egy évig az olvasótáborban”, „maradjunk még négy évig itt, az olvasótáborban”, „figyelni az eget”. A legkisebbek csoportjában én vezettem azt a jövőjátékot, melyet legutoljára negyedszázaddal ezelőtti, akkor két hétig tartó országalapítás keretében vezettem az akkor éppen ott vendégeskedő Tánczos Gábor segítségével. Kormányunktól kapunk egy kétszáz négyzetkilométeres területet, olvasótáborunk közvetlen környékét, a három faluval, hogy ott az országon belül olyan országot alapíthassunk, amilyent akarunk. Miután megegyeztünk abban, hogy az itt élőket nem küldjük el (még a részegeseket és az adócsalókat sem, hiszen nem csak jók, javíthatók is vagyunk), mindöszsze ezer új lakossal számolhattunk. De hát kiket hozzunk magunkkal, kiket hívjunk be országunkba? Először is szüleiket, testvéreiket és barátaikat. Negyedszázada ezt követve a 15-16 éves kifejezetten hátrányos helyzetű falusi szakmunkástanulók körében heves vita keveredett, abban azonban mindenki egyetértett, hogy oroszokat, románokat, szlovákokat és cigányokat. Táncos Gábor nem bírta tovább, és a kitaszítottak védőügyvédjeként, parádés érvekkel fél óra alatt befogadtatta a kitaszítottakat. Itt és most csak azon volt vita , hogy hívjunk-e „nemzetközi világsztárokat”, ám végül is a legkisebbek úgy döntöttek, hogy ehelyett inkább minden nációból jöjjenek ketten-hárman. Ezután a térképre rárajzoltuk országunkat: a koncentrikus körökben felépülő fővárost (középen szökőkúttal), önmagukról elnevezett vadasparkok-

55

kal, csillagvizsgálóval, csodák palotájával, vidám parkkal, könyvtárral, csend-zónával. Aztán észrevettem, hogy a hangosan gyönyörködők körében ketten hallgatnak, hét hátrányos helyzetű tudor. Okát firtatva megtudtuk, hogy bármilyen szép is ez a kis magyar utópia, ők mégsem akarnának ide költözni, ugyanis ők nagyon szeretik olyan-amilyen „otthoni hazájukat”. Még annyit érdemes erről a jövőjátékról elmondani, hogy országunk nevében végül is nem szerepelt az „ország”, egyszerűen csak Újföld lett neve, Magyarország és Európa részeként. A jövőnap esti programja érdekesen módosult: Varga Csaba nem egyedül, hanem hetedmagával, csoportja tagjaival tartja meg − parádésan − a Hogyan születik a jövő? című előadást.

Bakonyoszlop, olvasótábor, 2004

ÜZ E N ET

Utolsó nap mód nyílott bepótolni ami kimaradt, kiegészíteni, ami félbemaradt és üzenetet küldeni azoknak a barátoknak, akik nem jutottak el ebbe a táborba. Sor került még a kézműves műhelyben elkészült alkotások bemutatására. Egy éppen arra vetődő német delegáció (a minket jó pénzért vendégül látó amúgy koldusszegény gyógypedagógiai intézet nagylelkű támogatói) nem győzött álmélkodni. Csak azt az egyet nem sikerült igazából megértetni velük, hogy ez nem valaminő kreatív művészeti vagy hagyományőrző tábor, hanem valami egészen más, amit annak idején, a

56

láger legvidámabb barakkjában sem lehetett „reading workshoÍ”-pal, még kevésbé, „láger csitátyelej”-el lefordítani. Sor került még ezen a napon a Kimittudás Akadémiájára, ahol előadás hangzott el Agatha Christie krimi-művészetéről, az Atlantiszról, ahol Kosztolányi- és Weöres-vers, Szent Ágoston-vallomás, madrigál és népdal hangzott el, ezúttal elsősorban előnyös tudorok közreműködésével, ám azért igazság tétetett, amikor a Szegény kisgyermek panaszait hátrányos helyzetű tudor adta elő. A búcsúesten a tudorok ovációja közben nyolc olvasótábori mestert avathatott a két atyamester és a táborvezető. A frissen avatottak atyamestereikkel egyetemben egyértelműen elkötelezték magukat a következő évi tábor megrendezésére, már amennyiben a Tudor Alapítványnak sikerül a költségeket „összepályázni”. Az alapítványi kuratórium vizitáló delegációjának jelentéséből ugyanilyen irányú törekvés érződik: legyen az olvasótábor kiemelten fontos műfaja a tehetséggondozásnak. Révész Magda, Somlai Péter és Szilágyi Jánosné ezt jelentették a kuratórium többi tagjának, valamint az alapítvány munkáját tetemes jószolgálati tevékenységgel támogató baráti körnek: Kurátori látogatás „Kora délelőtt érkeztünk, s amikor kiszálltunk gépkocsinkból egy sűrű erdő festői szépségű tisztásán találtuk magunkat. A közelben vidám gyerekcsapat készülődött maskarás játékra, s közöttük örömmel fedeztük fel a szombathelyi és polgári Tudor-gyerekeket. (…) Váratlan, ámde annál szívesebb szereplői lehettünk a vitéz Rojal Fröccs és a szépséges Besamel zenés-táncos történetének. Egy kiváló mókamester, Teleki Ferenc és zenélő társa regélték el a történetet, ők irányították a szabadtéri happeninget, az ő varázsládájukból kerültek elő a kellékek, díszletek, jelmezek, mi pedig, a gyerekekkel együtt eljátszhattunk sokféle varázslatot, meglepő kalandot, fordulatot, végül pedig, már dél körül körtáncot járva ünnepelhettük az ifjú párt. Vagyis ’gyermek lettem újra’, mondhattuk el mindhárman Kamarás Istvánnak, az olvasótábor alkotójának és újraalkotójának. Ő azonban józanul felnőttszámba vett és körbevezetett bennünket abban a kollégiumi épületben, amely ott emelkedik a Bakony vadregényes bércei közt meghúzódó tisztás szélén. Jártunk a legfiatalabbak, a középső tagozat és a legnagyobbak csoport-foglalkozásainak helyszínein, hallottunk az eddigi megbeszélések és viták témáiról és arról, hogy kik és miként vezetik ezeket a foglalkozásokat. Később magunk is ’hospitáltunk’ a legnagyobbak, a 12-14 év körüliek csoportbeszélgetésén, amit Vargha Csaba moderált. A beszélgetés a szerelemről és párkapcsolatokról, s ezek éppen hatféle (úgymint fizikai, lelki, szellemi, társadalmi, tudati és spirituális) tartalmairól szólt, különb-különbféle tanulságokkal, melyek juniorok és seniorok számára egyaránt megszívlelendők lehetnek. A tá-

57

borban tizenhat Tudor-gyerekek vesz részt, s ők, érdekes módon ugyancsak tizenhat nem-Tudor-gyerekhez kapcsolódnak. Ez utóbbiak István körének legifjabb nemzedékét alkotják, elit-értelmiségi szülők és nagyszülők leszármazottjait. Eleinte Kamarás István is tartott attól, hogyan illeszkednek majd egymáshoz az elit-szülők és a hátrányos helyzetű szülők gyerekei. Most viszont, több nap után úgy látják, sikerült ez az integrációs kísérlet. S bár hallottunk már itt-ott társadalmi egyenlőtlenségekről, osztálykülönbségekről, sőt, rétegspecifikus szocializációról is, Bakonyoszlopon mégis azt tapasztaltuk a körtáncban, a csoportfoglalkozáson, a játékokban és a közös ebéd alkalmával, hogy a gyerekek inkább nemük és korcsoportjuk szerint vegyültek egymással. Vonjunk le ebből egy meglepő tanulságot: egy gyerek az egy gyerek. (Ezt a mély bölcsességet talán színes tintával, legalább kétszer aláhúzva örökíthetnénk meg az alapítvány emlékkönyvében.) Előző nap tájékozódási futást tartottak a Bakonyban, melynek során nemcsak az erdőt és élővilágát, hanem a térkép és a tájoló használatát is megismerhette valamennyi ’egy gyerek’. Holnap és holnapután előadásokat hallgatnak majd mindenféle érdekes és izgalmas témáról. Közben pedig foci, kosárlabda, társasjáték, s itt-ott könyv és olvasás is. Mert az ’olvasótábor’ban nem kötelező, de nem is tilos az olvasás. S van ugyan televíziós készülék, de az senkit sem érdekel.” Közös értékelés Bár több menetben és formában (egyénileg, kiscsoportban, plénum előtt is) tartottunk tábor-értékelést, ám ez − ahogyan ez már ilyenkor lenni szokott − most is felemásra sikeredett: kritika, elemzés és értelmezés alig-alig, sokkal inkább lelkendezés és a folytatás követelése. És hát természetesen inkább a „cselekményes” mozzanatok jutottak eszükbe (a tájékozódási futás, a vetélkedő, a happening, a gombászás, a sárkánykészítés, a kézművesség), mint a belterjesebb történések. A záróakkordok viszont eltértek a 1976-1980-as táborokéitól, ugyanis elmaradt a sírva búcsúzás, ami akkor azt jelentette, hogy vissza kell mennünk a két hétig tartó varázshegyről a síkföldre. Az előnyös helyzetű tudorok estében könnyebben magyarázható a zokogás hiánya, ők nem síkföldre, hanem kisebb-nagyobb magaslatokra térnek vissza, ám a hátrányos helyzetű tudorok esetében csak találgatni lehet miértjét. A magyarázatnak valószínűleg része lehet a szombathelyi és polgári Tudor Műhely, amelyekben a tudorok valamilyen értelemben számíthatnak az olvasótábor folytatására. Az állatok távolugró világbajnoksága A jók és javíthatók vagyunk téma keretében a legkisebbek csoportjában eljátszottuk az állatok távolugró világbajnokságát, amelyben a vizek, mezők és erdők bajno-

58

kai, valamint az örökös világbajnok mellett a földigiliszta is ugrásra jelentkezik. Az ő alig-alig mérhető „ugrása” mit sem változtat a sorozatról sorozatra ismétlődő kenguru-szarvas-nyúl-béka sorrenden. Mindenki nyerni akar, mindenki elégedetlen, versenyzők és szurkolók egyaránt. Mindenki sajátjaival versenyezzen, béka a békával, kenguru a kenguruval, javasolja több tudor, kétségkívül okosan, de én más megoldást is el tudok képzelni a Jóisten helyében, akit én alakítok. És ekkor kockáztatok, átadom a Jóisten szerepét egy hátrányos helyzetű tudornak, aki alaposan elgondolkodik, majd csendesen „kinyilatkoztatja”, hogy csak akkor győzhet mindenki, ha mindenki túlugorja önmagát, és ebből akár még világcsúcs is lehet. Úgy érzem, régiúj olvasótáborunk ilyen versenyhez és győzelemhez adott némi erőt, biztatást és spirituszt az ilyen-olyan helyzetű tudoroknak, nemkülönben magunknak régi-új oszloposoknak is. (Rövidített változat)

Visegrádi kirándulás, 2005

A T U D OR A L A PÍ T VÁ N Y

A Tudor Alapítványt 2000-ben alapította Somlai Péter szociológus, egyetemi tanár. A Fővárosi Bíróság az alapítványt 2000. október 25-én 8008. sorszám alatt nyilvántartásba vette, egyben közhasznú szervezetté minősítette. Az alapítvány kuratóriuma: Havas Gábor szociológus (elnök), Andor Mihály szociológus, Endreffy Zoltán filozófus, Kamarás István szociológus, Révész Magda pszichológus A kuratórium titkára: Szilágyi Jánosné Számlaszám: 11702036-20671589 (OTP Bank Rt.) Adószám: 18101618-1-41 Az alapítvány székhelye: 1023 Budapest, Apostol u. 3. Levelezési cím: 1125 Budapest, Kiss Áron u. 16. Telefon: 06-1-275-1409, 06-30-391-2714 E-mail: [email protected] Honlap: www.tudor-alapitvany.hu

A kiadványt szerkesztette Havas Fanny

TÁ MO G AT ÓI N K , E G Y Ü T T M Ű KÖD Ő PA RT N E R E I N K

Axelero Internet Szolgáltató Rt. Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely Budapest Bank Budapestért Alapítvány Budapest-Csepel Önkormányzata Csepeli Családsegítő Szolgálat Elender Computer Kft. Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Szociális Közalapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium Katona József Színház Közép-Európai Egyetem Magyar Külkereskedelmi Bank Magyar Villamos Művek Rt. Nap Klub Alapítvány Nemzeti Civil Alapprogram Oktatási Minisztérium Phare Program Polgár Város Önkormányzata Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata T-Mobile Magyarország Unicef Magyar Nemzeti Bizottság United Way Alapítvány Vodafone Magyarország Alapítvány, valamint magánszemélyek, vállalkozók

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik támogatták tevékenységünket, segítették céljaink megvalósítását. Külön köszönet illeti éveken át önzetlenül végzett munkájukért a Tudor Baráti Kör tagjait, mindenek előtt Bulkainé Ádámosi Margitot, Hadi Júliát, Lángh Júliát, Mérei Esztert és Surányi Erikát.