TÁRHÁZ
2006 Magyar Transzperszonális Egyesület
Tárház
2006
Tartalom Beköszöntő ................................................................................................................................. 3
Transzperszonális szemlélet Tamás Dorka: Rövid bevezető .................................................................................................. 4
Transzperszonális pszichológia Valachiné Geréb Zsuzsanna: A transzperszonális pszichológia kialakulásának körülményei. Önálló paradigma versus a humanisztikus pszichológia egyik oldalága ........................................................... 4 A transzperszonális pszichológia szellemi kapcsolatrendszere................................................. 6 Tamás Dorka: A transzperszonális pszichológia módszerei ..................................................... 6
Transzperszonális ökológia Orosz Katalin: Ökopszichológia................................................................................................ 7 Warwick Fox: A személyiségen túli létezés, avagy a transzperszonális ökológia.................... 7
Karácsony Beata Bishop: Gondolatok gyertyafénynél................................................................................ 9 Orosz Katalin:Az Éjféli sötét Nap ünnepe ................................................................................ 9 Dr. Süle Ferenc: Jézus, mint az ajtó szimbóluma.................................................................... 10 Ruth Sanford: Nyitott tenyérrel szeretni.................................................................................. 12
Szimbólumok Bátorfi Andrea: Önnön forrásunk felé. A barlang szimbolikája a Jézus születése – jeleneteken .......................................................................... 13 Márkus Péter: A barlang, mint szimbólum gyakori értelmezései ........................................... 14
Könyv- és filmajánló Grandpierre Attila: Karácsony................................................................................................. Bevezetés a transzperszonális pszichológiába......................................................................... Elizabeth Davis – Carol Leonard: Életkör............................................................................... Davis Guggenheim: Kellemetlen igazság................................................................................
15 15 15 15
Az MTE vezetőségének rovata Szép, színes mandala ............................................................................................................... 16
2
Tárház
2006
Beköszöntő Egyesületünk hosszú szünet után ismét megjelenteti a Tárházat, mely célkitűzéseiben, tartalmában és szerkezetében egyaránt megújult. Megőriztük a hagyományokból mindazt az értéket, ami további fejlődésünkkel, céljainkkal összhangban van, amire építhetünk ezután. Leválasztottuk és elengedtük azt, ami már hátráltatott, korlátozott a fejlődésben. Ilyen mérföldkövet jelentő változások idején érdemes az idáig vezető útra visszatekinteni, magasabb perspektívából nézve láthatóvá válik a fejlődés íve és egyúttal kirajzolódik a haladás iránya. Az Egyesület első éveiben a vezetőség rövid Hírlevélben tájékoztatta a tagságot a legfontosabb eseményekről, programokról. Elsődleges célja az volt, hogy a tagság időben értesüljön a rendezvényekről. Az első Hírleveleket Orosz Kati küldte, majd hamarosan Tari Edit vette át és bővítette ki színes, érdekes, elmélkedésre indító gondolatokkal. Az 1996-os nyári számban pedig már egy több oldalas interjú is megjelent. Ezt követően Kovács Zsuzsi szerkesztette a Hírlevelet, Székely Ilona és Molnár Annamária pedig a számítógépes előkészítést végezték. Néhány év alatt azonban szűkössé vált az addigi forma. Az Egyesület fejlődésével megjelent az igény, hogy kibővüljön, átalakuljon a Hírlevél. Így született meg Kovács Zsuzsi szerkesztésében az első Tárház 1998-ban, mely azóta kisebb, inkább formai változásoktól eltekintve változatlanul jelent meg. Az írások egy része továbbra is a programokról informált, de a korábbiaknál bővebben. Az igazi megújulást azonban szakcikkek részleteinek közlése, a Mesedoboz és az ünnepekhez, hagyományokhoz, évszakokhoz kapcsolódó írások jelentették. Egyre több értékes, szép gondolat jelent így meg az Egyesület lapjában. Mindemellett rendszeresen helyet kaptak az EFA rendezvényei, s a transzperszonális szemlélethez közelálló programok is. A tartalomváltozás természetesen formai változással is együtt járt: megjelentek a grafikák is, kialakult egy önálló, jellegzetes arculat. 1999-től Márkus Péter munkájának köszönhettük, hogy folytatódott e hagyomány. Közösségünk számára fontos volt, hogy tudtunk és tudattunk önmagunkról. Hogy civil szervezetként ilyen szép kort értünk meg, abban a Tárház létezésének minden bizonnyal nagy szerepe volt. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik beletették kincseiket, munkájukat és szeretetüket. Közel egy éve felmerült a Tárház megújításának az igénye. Az aktuális eseményekről, programokról való gyors és hatékony információközlést akadályozta a kötött, nem túl gyakori megjelenés. Másrészt egyre nagyobb feszültséget okozott, hogy nem maradt elég hely és idő színvonalas szakmai cikkek és az Egyesületben összegyűlt komoly tudás megjelentetésére. Nem könnyen, de végül megszületett a döntés, hogy váljon szét ez a két funkció. Az Egyesület vezetősége azóta rendszeresen küldi a Hírleveleket az Egyesület programjairól. A Tárház új szerkezetének kialakítása olyan feladat volt, amelyhez idő kellett. Minden átalakulásnak van egy láthatatlan, „tetszhalott” időszaka. Mi itt az Egyesületben igazán tudjuk, hogy ilyenkor a régi forma darabjaira hullik, hogy felépülhessen belőle valami új, ami továbbra is önmaga, de korábbi állapotát meghaladja. S hogy elérkezett a megmutatkozás pillanata, és befejeződött a nagy változás, azt az is jelzi, hogy mennyi erőt, energiát és színt hoztak be szerzőink és mindazok, akik ötleteikkel, kérdéseikkel segítették az új Tárház megszületését. Jelenlétük minősége ünnepé tette az együttlétet és a közös munkát. Köszönjük. Áldott, békés karácsonyt és boldog új esztendőt kíván a Tárház szerkesztősége nevében : Pátrovicsné Juhász Krisztina
3
Tárház
2006
TRANSZPERSZONÁLIS SZEMLÉLET Rövid bevezető Tamás Dorka A transzperszonalitás egy holisztikus szemléletű gondolatrendszer, melynek legfőbb jellemzője – mint ahogy maga az elnevezés is utal rá -, hogy magában foglalja a „személyen túli”-t is. E szemléletmód a világ rendjéről, benne az ember elfoglalt helyéről és létének lényegéről kiformált nézetrendszerrel bír. Ennek alapja, hogy a világot egy olyan Egységként szemléli, melynek minden egyes alkotóeleme az Univerzum szerves része – miközben önmaga is mind egy-egy Egész -, s a Részek mindegyike egymással finoman rezgő kölcsönhatásban létezik. A transzperszonálisan gondolkodó ember felmérte, hogy csupán önmagát nyújthatja önmaga, környezete, s a világ számára. Csakhogy ez a „csupán” nem oly kevés. S hogy önmagunk minősége milyen, az rajtunk áll, a saját kezünkben van. Az önismeret fejlesztése az az eszköz, amellyel mind teljesebbé válhatunk – belül –, s immár e teljesedő Éntől kerekedik a világ is: hisz a harmonikus ember képes csak rácsodálkozni az Univerzum harmóniájára, miközben az így Egész-séges ember békés derűje maga is hozzájárul az Univerzum harmóniájához. Ez felelősség és szolgálat. Ehhez a belső munkához ad módszereket s nyújt segítséget a transzperszonális pszichológia. Arra vállalkozik tehát, hogy segítse a személyt lénye önmagán túli értelmének megtalálásában, a nagy egésszel való azonosulás lehetőségeit keresi, egy olyan transzcendens irányba mozog, amely lehetővé teszi az egyénnek, hogy önmagát egy tágabb perspektívából szemlélje.
TRANSZPERSZONÁLIS PSZICHOLÓGIA A transzperszonális pszichológia kialakulásának körülményei Önálló paradigma versus a humanisztikus pszichológia egyik oldalága
Valachiné Geréb Zsuzsanna A transzperszonális pszichológia a humanisztikus személyiség-lélektani irányzat szellemiségére épít, másrészt erőteljesen jungiánus beállítottságú. Támaszkodik R. Assagioli és Frankl munkásságára és a tradicionális kultúrák mítosz- és szimbólumvilágát, világnézetét integrálja a nyugati pszichológiai felfogásba. A mai modern pszichológiában, mint negyedik erőt tartják számon. Kialakulásának időpontja az 1960-as évekre tehető. Abraham Maslow és Anthony Suits4 vezetésével egy új szakmai kör alakult, mely spirituális élményeket próbált megérteni és feldolgozni, melyeket transz-humanisztikusnak neveztek, s mely később kapta a transzperszonális elnevezést. Ha az 1960-70-es évek Amerikája társadalmi és kulturális életének változásait figyelembe vesszük1, 2, könnyen észrevehetjük, miért kedvezett ez az időszak a transzperszonális pszichológia kialakulásának. Társadalmi szinten, a kor politikai helyzetéből fakadóan: gondolok itt a vietnámi háborúra, egyrészt a drogok, másrészt a különböző keleti filozófiák kezdtek el beáramlani az Egyesült Államokba. Terjedt a jóga, a hinduizmus, a kínai filozófiák. A drogfogyasztás jelentős növekedésnek indult. Egyre többen éltek meg akár belső folyamatok, akár pszichedelikumok segítségével különböző módosult tudatállapotokat. A tudomány területén megindultak szociológiai, antropológiai kutatások1, 2, terjedt a szociális relativizmus elmélete, amely a fennálló kulturális, szociális berendezkedést illetve különböző kultúrák hagyományait vizsgálta. A hippimozgalom térhódításával és a kutatások hatására megkérdőjeleződtek az addig elfogadott normák, társadalmi konvenciók. A különböző természetes (primitív) kultúrák és életmódok irányában megnövekedett az érdeklődés. Mindezek mellett az is
4
Tárház
2006
egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a transzállapotok, a spirituális élmények a tudatosság működésének olyan szintjeire utalnak, melyek minden kultúrában potenciálisan megtalálhatók, ha különböző tartalmakkal és kontextusban is. Természetes tehát, hogy a lélekkel, elmével foglalkozó kutatókat érdekelni kezdték ezen új technikák és a megváltozott tudatállapotok1, 2. A humanisztikus pszichológián belül különösen az élményoldalról közelítették meg ezeket a megváltozott tudatállapotokkal járó jelenségeket3. Hamarosan a megfigyelések és kutatások azt látszottak alátámasztani, hogy a megváltozott tudatállapotok, vagy más néven transzállapotok a megváltozott érzékelésen túl valami mélyebb élményben részesítik az átélőt. Úgy tűnt, átmeneti krízis állapot után az élmény hatása pozitív irányba fordítható és az emberi fejlődés szolgálatába állítható. Az kezdett megfogalmazódni, ami később a transzperszonális pszichológia egyik alaptétele lett, hogy az emberi fejlődés egy kontinuumot alkot, mely spektrumának végén én-feletti, transzcendens élményvilág áll. E transzcendens élményvilág megtapasztalása a személyes életben fordulópontot képez, ahol elindulhat egyfajta szelf-aktualizáció, önkiteljesedés, illetve azon túli folyamatok, amikor az individuális érdekek a közösségi alá rendelődnek, ilyenkor a moralitás vagy például közösségi jólét eszméje vezető szerepet tölt be a személy életében. A humanisztikus pszichológia alapszemléletében már korábban megfogalmazódott az a gondolat, hogy az emberi humánum legfőképpen abban válik el az állatvilágtól, hogy olyan magasabbrendű szükséglettel rendelkezik, mint önmaga megvalósítása, fenntartása, növekedése (Maslow, 1954 in Szakács, 1992)3. A fejlődés a többrétegűség (differenciálódás) és az egységbeszerveződés (integrálódás) felé halad, az egyén egyre függetlenebbé válik e folyamatban, s egyre nagyobb szabadságra tesz szert önkifejezésében. Ez a nézőpont két oldalról egészült ki. Egyrészt azzal, hogy a transzperszonális v. transzcendens tapasztalatok, értékek a szükséglethierarchia csúcsára helyeződtek. Másrészt azáltal, hogy a transzperszonális pszichológia a jungi elméleti keretből merített, arra kezdett fény derülni, hogy nem egyfajta kiváltság az önmegvalósítás és belső fejlődés; van egyfajta veleszületett szükséglet a kiteljesedésre.2 Ez a folyamat, az ember életében egy bizonyos életszakaszban spontán módon, s általában kríziseken keresztül indul el. Hamarosan azonban arra is fény derült, hogy vannak olyan technikák és módszerek, melyek elősegíthetik ezt a fejlődést4. A transzperszonális pszichológia tehát arra vállalkozik, hogy segítse a személyt lénye önmagán túli értelmének megtalálásában, a nagy egésszel való azonosulás lehetőségeit keresi, egy olyan transzcendens irányba mozog, amely lehetővé teszi az egyénnek, hogy önmagát egy tágabb perspektívából szemlélje5. Szelíd eszközökkel, közvetve ébreszti rá a személyt arra, hogy törekedjen valódi szükségletei felfedezésére és kielégítésére, tanuljon meg dolgozni, szeretni, legyen egyensúlyban önmagával, legyen igénye keresni a kapcsolatot a spirituális világgal. Mindehhez azonban megalapozott elméleti háttérrel rendelkezik, mely leírja és végigtekinti az emberi fejlődést, esetleges patológiát, és különböző megoldási mintákat kínál a továbblépésre. Tehát összefoglalva az előbbi gondolatmenetet, azt mondhatjuk, hogy kezdetben a transzperszonális pszichológia a humanisztikus irányzat bővítésének vitatott, határproblémák kutatási kísérletének indult, mellyel a tudomány az adott társadalmi és kulturális kontextushoz próbált alkalmazkodni. Jelentősége, hogy az önaktualizáció és énközpontúság fölé az öntranszcendenciát emelte, mint következő lépcsőfokot és feladatául tűzte ki, hogy terápiás módszereiben az ez irányú fejlődést elősegítse. Valamint ahogy elméleti kerete bővült, filozófiai, lételméleti, és ismeretelméleti mondanivalókkal egészült ki egy új irányzat fejlődött belőle5. 1. B.W.Scotton: Introduction and Definition of Transpersonal Psychiatry in: Bruce W. Scotton, Allan B. Chinen, John R. Battista: Textbook of Transpersonal Psychiatry and Psychology Basic Books, 1996 New York 2. A. B.Chinen: The Emergence of Transpersonal Psychiatry in. Textbook… 3. J. R. Battista: Abraham Maslow and Roberto Assagioli: Pioneers of Transpersonal Psychology in.: Textbook 4. Anthony J. Suitch: A transzpersonális pszichoterápia története és meghatározása in.: Seymoore Boorstein Transpersonal Psychotherapy jegyzet 5. Dr. Bagdy Emőke: A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja in: Pszichoterápia, 1996/03 76-78.o.
5
Tárház
2006
A transzperszonális pszichológia szellemi kapcsolatrendszere
(Dr. Bagdy Emőke 1995. december 8-án, a Magyar Transzperszonális Konferencián elhangzott „A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja” c. előadása alapján. Pszichoterápia, 1996/03 76-78.o.)
A transzperszonális pszichológia módszerei Tamás Dorka A transzperszonális szemléletmódot az különbözteti meg elsősorban a többi pszichológiai irányzattól, hogy elismeri az ember spirituális oldalát. A transzperszonális élmények általában mély átalakító hatást gyakorolnak az egyén életére. Az ember egy-egy ilyen élmény hatására átéli, hogy része az Egésznek, így könnyebben magyarázatot találhat saját létezése kérdéseire. A transzperszonális szemléletű szakemberek a terápiában előszeretettel alkalmaznak különféle módosult tudatállapotot előidéző gyakorlatokat, speciális légzéstechnikákat, meditációs és imaginációs gyakorlatokat. Ezen módszerek alkalmazása során a jobb agyfélteke működése nagyobb hangsúlyt kap, s ezáltal egy addig nem használt csatornán egészen új információkhoz juthat a kliens saját belső világáról, mely nagyban hozzásegítheti önismerete fejlesztéséhez. Azonban fontos, hogy a szakember mindig a kliens szintjén felmerülő igényeknek megfelelően avatkozzon be a folyamatokba. A „negyedik erő” hazai képviselői az egyéni terápián túl számos csoportterápiás módszert is alkalmaznak, pl. a kilenc részből álló TPW-sorozat, a transzperszonális szemléletű autogén tréning tanfolyam vagy a Születni-újjászületni csoport.
6
Tárház
2006
A transzperszonális szemléletű terapeuta a hagyományos terápiás módszerek alkalmazása mellett akkor foglalkozik a páciens spirituális élményvilágával, ha az illető problémája ezzel összefügg. Ilyen összefüggés leggyakrabban daganatos betegeknél, súlyos gyászból fakadó problémákkal küzdők esetében, spirituális krízisek alkalmával, valamint kiégési szindrómásoknál és szorongóknál merül fel. A transzperszonális pszichológia szerint az ember gyógyulását támogatja, ha spirituális, intuitív erőinek felszabadításán keresztül felismeri a magasabb humán értékek fontosságát, s azt, hogy folyamatos kölcsönhatásban állunk környezetünkkel, s a tágabb értelemben vett világgal, s hogy az élet értelme több, mint a létezés maga.
TRANSZPERSZONÁLIS ÖKOLÓGIA Ökopszichológia Orosz Katalin A pszichológia tudományának egyik legfrissebb kutatása azt bizonyította be, hogy azok az emberek, akik a természet közelében élnek, testileg-lelkileg egészségesebbek, teherbíróbbak, hosszabb ideig élnek, mint azok, akiket mesterséges környezet vesz körül. Ez a természeti környezet esetleg a kutya-macska tartásra, a lakásban élő növényekre, vagy egy zsebkendőnyi kertre korlátozódik, hatása mégis érvényesül. Más kutatások bebizonyították, hogy a természeti környezet pusztulása növeli a szorongást, és hozzájárul a civilizációs betegségek terjedéséhez. Ez még akkor is így van, ha egyáltalán nem foglalkozunk a témával. Az ökopszichológia új, interdiszciplináris tudomány, mely az ember természetbe ágyazódását írja le, kutatja, és számtalan módon segíti felfedezni ezt az oldalunkat. A mindennapokban élő emberek számára talán az a legizgalmasabb oldala, mely a személyes élmények segítségével lehetővé teszi, hogy tudatosítsuk, érzelmileg átéljük és fokozatosan integráljuk természeti oldalunkat. Elsősorban az embert, mint az ökoszisztéma egyik tagját írja le, akinek tudatossága, a természetet átalakító képessége egyúttal felelősséggel is párosul, ill. kellene, hogy párosuljon.
A személyiségen túli létezés, avagy a transzperszonális ökológia Warwick Fox A klasszikus görögök ideje óta a nyugati világ túlnyomó része emberközpontúan gondolkodik. Bertrand Russell így világít erre rá a „Nyugati filozófia története” című munkájában: „Ami rosszul működik, még a Démokritosz nyomán kialakított legjobb filozófiában is, az az ember túlhangsúlyozása, összehasonlítva a világegyetemmel”. Karl Popper, aki a XX. század legbefolyásosabb természettudományos filozófusa, e hagyományos filozófiai felfogás következményéről az alábbiakban fejti ki véleményét: „Manapság nagyon szükségszerű minden lehetséges módon elnézést kérni a filozófia iránt érzett aggodalom miatt… Véleményem szerint a filozófia legnagyobb tragédiája, hogy miközben a minket körülvevő természet világa pusztul – és nem egyedül a természeti világ – a filozófusok eszmecserét folytatnak – néha értelmeset, néha pedig nem – arról a kérdésről, hogy vajon létezik-e ez a világ?
7
Tárház
2006
Az utóbbi évek legnagyobb közös kezdeményezése ennek az emberközpontú szemléletnek a megváltoztatására egy filozófusokat tömörítő népes táborból indult, akiknek írása a „mély ökológia” szellemében született. Az élőlények és a környezet kapcsolatának mély értelmezése három alappillérre támaszkodik. Az első az öko-központúság eszméje, ami sokkal inkább egy ökológia vagy Föld-központú szemlélet alkalmazását jelenti, mint egy ember-központú felfogás képviselését, a minket körülvevő világgal zajló kölcsönhatásaink során. Ebből a nézőpontból a nem-emberi világot is önmagában, és annak részeként is értékesnek tartják, nem csak egyszerűen azért, mert az az emberiség számára nyilvánvalóan hasznos. A második „alaptan” mélyebb tartalmú kérdések feltevésére irányul ökológiai kapcsolatainkról, melyeknek részesei vagyunk; s az egyszerű, tünetekre való összpontosításnál sokkal inkább a kölcsönös ökológiai válság gyökereit veszi nagyító alá. A harmadik eszme mondanivalója, hogy mindannyian sokkal tágabb körben és mélyebben vagyunk képesek azonosulni a bennünket körülölelő világgal, mint azt általában felismerjük; s az önfejlődés, önkibontakozás vagy ahogyan Naess mondaná: „önmegvalósítás” önként vezet el minket a körülöttünk lévő tisztességes, emberies világ megbecsüléséhez és védelméhez. „Transzperszonális ökológiaként” utalnék a mély ökológia e harmadik értelmezésére, hiszen pontosan megvilágítja az „én” értelmének felismerését, ami túlmutat azon, amire a körülhatárolható életrajzi vagy önös érzetű „self” éppen csak rálátást enged. A világgal való azonosulásunk kitágítása, elmélyítése vagy a közösségvállalás érzése egy meglehetősen keskeny, atomizált, elszigetelt vagy részecskeszerű „self”érzés útjáról átvezet minket egy széles, kiterjedt, alkotóelemként vagy egészlegességként jelentkező ösvényre. Nézetem szerint, az utóbbi három tétel az, ami leginkább megkülönbözteti a mély ökológiáról írók és más ökofilozófiai alkotók munkáit. Szintén e három téma kezdeményezi a transzperszonális környezetvédelmi szakemberek és a transzperszonális pszichológusok közötti párbeszédet. E dialógus mindkét fél számára gyümölcsözőnek ígérkezik. E két szempont között ütközőpontok lehetnek: 1. A természet és a távlati célok, s ha van, a továbbfejlődés kérdésében, 2. valamint egy „evilági” vagy „közmegegyezéses valóságra” való összpontosítás ellenében egy „másvilági” vagy „egyezmények nélküli” valóra figyelést illető kérdések elfogadásában. Az első kérdés vonatkozásában a transzperszonális „környezetkutatók” (ökológusok) követik a transzperszonális „élettan-kutatókat” (biológusok), megkérdőjelezve a transzperszonális „lélektankutatók” (pszichológusok) egyes elgondolásait: „Mindig, törvényszerűen beszélhetünk-e a fejlődés céljairól?” A második kérdés tekintetében az ökológusok azt a kérdést intézik a pszichológusok felé, hogy: „Vajon a tudatosságra való összpontosítás által kapcsolatba kerülünk-e egy ténylegesen „magasabb szintű”, valósabb, fejlettebb létállapottal, s a valóság megélésének ezen formáival – vagy a tudatosság sokkal inkább egy tükörcsarnokhoz hasonlítható melynek végnélküli bűvöletében elvesztjük önmagunkat, ám nem egy természeténél fogva „magasabb szintű” végkifejletben?” Ez a kérdés rendkívül egybevág azzal a kérdéssel, hogy a kellőképpen behatárolt (és gyakran fájdalmasan védekező) „self-érzetünk” határait egy „függőleges szempontot” figyelembe véve kíséreljük meg túllépni (azáltal, hogy próbáljuk megtapasztalni egy magasabb létállapot és valóságforma jelentését), vagy egy „vízszintes irányt” tartsunk szem előtt (azáltal, hogy önmagunkat a körülöttünk lévő világ által bezárt láncszemként éljük meg, meghagyva az egyéni Életút fejlődésének állapotában.) Mindezen lehetséges feszültségforrások ellenére, a transzperszonális ökológia és a transzperszonális pszichológia egyaránt azt a véleményt képviseli, hogy – talán még szükségszerűen is - rendkívül kiegészítik egymás célkitűzéseit. A transzperszonális ökológia a szükséges ökológiai szempontokkal járul hozzá a transzperszonális pszichológiához, s hasonlóképpen, a transzperszonális pszichológia a nélkülözhetetlen pszichológiai szempontokat nyújtja a transzperszonális ökológiának. E két nézőpont szerinti, kölcsönös együttműködés a legreményteljesebb erőforrásunkat jelentheti a jövőben. Fordította: Nagy Rita
8
Tárház
2006
KARÁCSONY Gondolatok gyertyafénynél Beata Bishop Az Ádvent ajándéka a sötétség, az egyre hosszabb éjszakák csendje. Ilyenkor jó leülni egyedül, egy szál gyertya fénye mellett a sötét szobában és egyszerűen csak lenni, létezni, várni. Ádvent – adventus –- közeledést jelent, eljövetelt, és ez majdnem ugyanolyan fontos, mint a megérkezés. Időt ad a felkészülésre, beenged új gondolatot, régit és időtlent egyaránt. Időt ad a selejtezésre és új célok felcsillanására. Ahogy nézem a gyertyaláng táncát, eszembe jut Jung hasonlata a kietlen téli földben tetszhalottként rejtőző gumóról, amely láthatatlanul él, de évről-évre megújul. Némán szívja magába a táplálékot, a talaj mikroszkópikus lényeit, a láthatatlan nyomelemeket, hogy tavasszal a megfelelő pillanatban életre keljen és új növényt, friss virágot küldjön fel a napvilágra. Enyészet, visszahúzódás, megújulás, ébredés, virágzás – Jung ilyennek látta az emberi életet, én most ilyennek élem meg az Ádvent éjszakáit. A jelképes nyár jelképes virágja elhervadt, visszatért az anyaföldbe, egyre kevesebb a világosság, de a legrövidebb nap és leghosszabb éjszaka után jön a Napforduló, megindul a fény lassú visszatérte és a megújulás. A Napforduló? Csaknem 500 év telt el azóta, hogy Copernicus megfosztotta az emberiséget egyik kedvenc illúziójától, mármint attól, hogy a Föld a világmindenség közepe, és a Nap és a többi égitest kereng körülötte. Csaknem félezer éve tudjuk, hogy fordítva megy a dolog, kis pötty vagyunk számtalan nagyobb pötty között, mi keringünk, mi utazunk a Nap körül, és december 22-én éjfél után 23 perccel mi indulunk el a még igen távoli hosszabbodó napok felé. Vagyis Földfordulóról van szó: a Nap megmarad méltóságteljes központi helyén, nem fordul, nem mozdul, csak a mi parányi égitestünk változtat irányt és, ki tudja, talán új hangot üt meg a szférák zenéjében. De ha Napforduló helyett Földfordulóra gondolok, akkor nemcsak asztronómiai korrektséget gyakorlok. Embernagyságúra csökkentve ezt a meglátást, hirtelen izgalmas és vadonatúj színben – merjem mondani, hogy fényben? – tűnik fel a mi személyes megújulásunk lehetősége. Ha már nem a Naptól várjuk a fény visszatértét és a tavasz ígéretét, hanem attól, hogy a Föld irányt változtat, akkor mi is vállalhatjuk ugyanezt. Irányt változtatunk, tudatosan, önként. Nem kívülről várjuk a jobb jövőt, passzívan remélve a Nap visszatértét, hanem mi indulunk a fény felé. Ez óriási szabadság és, mint minden valamirevaló szabadság, óriási felelősség. De olyan felelősség, amellyel táncra lehet kerekedni. A távol-keleti művészet egyik elve szerint: ha a tökéletességet keresed, ne azt kérdezd, hogy mit kell hozzáadnod a képhez, hanem hogy mit kell törölnöd belőle. A megújulás küszöbén, útban a Földforduló felé, még van időnk ezen eltöprengeni.
Az Éjféli sötét Nap ünnepe Orosz Katalin Advent sötétséggel és zavarodottsággal köszöntött ránk. Újból és újból megéljük az évkörben a fény elsötétülését, mely mélypontra jut a karácsonyi napokban. Szemben áll ez azzal az időszakkal, amikor a nap a legtöbb fényt sugározza az északi féltekén, olyannyira, hogy a sarkkörön túl már nem is megy le a nap. Betetőzi a nyári világosságot, mikor éjfélkor napsütésben úszik a táj. A külső fény csökkenése alkalmas arra, hogy megtapasztaljuk belső világunkat. Mélyebben elmerülünk a sötét, kaotikus belső folyamatokban, melyek önmagukban nem „rosszak” – csak éppen hiányzik belőlük a tudat világossága, az értelem. A káoszhoz a félelem, a szorongás kapcsolódik, nem
9
Tárház
2006
értjük közvetlenül, mi történik. Elbizonytalanodunk, nem tudjuk szabályozni a folyamatot, félünk attól, hogy egyre rosszabb lesz, és a végén katasztrofális események következnek be. Változás nincs szétoldódás, darabokra hullás nélkül. Ami szilárdan áll, aminek stabilitása van, az nem tud változni. Rugalmasságra van ahhoz szükség, hogy elindulhasson az új kialakulása, és a régi elmúlhasson. Siratjuk, sajnáljuk a régit, a megszokottat, amely mára biztonságossá vált, és félünk, sőt néha rettegünk az újtól. De tovább kell lépnünk, mert nem lehetséges fejlődés változás nélkül. Az adventi várakozás, várandósság a születés káoszával ér véget. Az, aki félelem nélkül tudja rábízni magát erre a folyamatra, aki meg tud nyílni új inspirációk felé, aki nem kapaszkodik a múlt roncsaiba, az kegyelmi állapotba kerülhet, rátalálhat ösztönös oldalával azokra a lépésekre, melyek a változást segítik, a születést támogatják. A Nagy Egész részeként rezeg rá teste-lelke arra, ami neki most optimális. A megrendítően hatalmas folyamatnak való teljes önátadás megkönnyíti az új születését. Újraszülhetjük önmagunkat minden karácsonykor szeretteinkhez való kapcsolatunk megújításával, minden elsötétülésből, amikor nem látjuk a kiutat, minden káoszból, mikor a mag kihajt és minden, a tiszta értelmünket elhomályosító érzelmi csődből, mely a múltból fakad. Michel Odent, aki sokunk véleménye szerint a XX. századnak ugyanolyan zsenije, mint a nagy fizikus generáció, „A szeretet tudományosítása” c. könyvében váratlan, új szemszögből közelíti meg a kisded Jézus születését leíró bibliai szöveget. Idézünk: „Mostanáig a modern elméleti fizika és a keleti hagyományok közti hasonlóságok képviselték leginkább a tudomány – hagyomány konvergenciáját. Amikor újra vizsgáljuk a legendákat azokról az emberekről, akiknek a nevét összefüggésbe hozták a szeretettel, a konvergenciának új, elbűvölő vonásait fedezzük fel. A legendás alakoknak csodálatos volt a fogantatásuk, és születésük módja a legendák fontos részévé vált. Mindegyikük az emberi közösségen kívül született.” A csendes várakozásban tanuljuk, hogy a káosz nem félelmetes. A halk szavak tanítanak az elfogadásra, magam megadására a most szükséges belső folyamatnak. A „nincs kiút” tehetetlensége várakozássá szelídül. A fény, mely a csatorna végén az éjféli nap sötét korongja mögött feltűnik, az új világ hírnöke, a belső fényé, mely újjászületett lelkünkben gyúl. Tanuljuk, álmodjuk, vígasztaljuk magunkat. Átöleljük egymást, és kézen fogjuk társunkat. Védelmet és szeretetet áraszt a várakozás, az együttes várakozás. Az új közeleg, és tudjuk, hogy tudunk kezdeni vele valamit. Tudjuk, hogy üdvözölni kell, létét elismerni, megszaglászni, kipróbálni, kapcsolatba kerülni vele. Tudjuk már, mire vigyázzunk, mi az, ami nehezen megy, de tudjuk, hol van reménységünk. Az Új közeleg.
Jézus, mint az ajtó szimbóluma Dr. Süle Ferenc Egy Egyesült Államok-beli folyóirat olvasásakor találkoztam a kérdéssel: Hogy lehet, hogy még van vallás? A ma racionális, természettudományosan művelt embere számára a vallás léte – a cikk szerzője szerint – érthetetlen anakronizmus. Mi lehet az oka annak, hogy az ember az utóbbi évtizedekben egyre erősebben érdeklődik a vallások, a spiritualitás iránt? A Világvallások Parlamentjének 1993-ban, Chicagóban tartott, a minden lehetséges vallást képviselő 6500 résztvevője megállapította, hogy világunk olyan alapvető életfelfogásbeli, morális válságban van, hogy az alapprobléma már nem az együttélés módjának keresése, hanem a túlélés. A globális krízis, ami felé tartunk, azt mutatja, hogy az emberiség nem tanult a történelemből. Jelen kultúránk alapja a kereszténység. A technikai civilizáció által létrehozott információrobbanás az emberiséget ideológiák és értékrendek olyan áradatával öntötte el, amilyenre nem volt felkészülve. A helyi kultúrák öntelt magabiztossága és vaksága nem készítette elő erre az emberek milliárdos tömegeit. Hazánkat is, Kelet-Európát különösen, felkészületlenül érte a sokféle világkép, értékrend beáradása. Az eredmény szellemi zűrzavar és felületesség, valamint a mindennapi életben a szűklátókörű, önző, gyakorlati materializmus, a médiák által szuggerált fogyasztói életforma, a pénzimádat. Az eltévelyedésünkből a megoldáskeresés fő útja, ha visszamegyünk az ősforrásokhoz. Mit felejtettünk el, mit értettünk meg rosszul? Ezekre a kérdésekre, úgy gondoljuk, az igazságkeresés, a
10
Tárház
2006
valóság mélyebb, újabb oldalainak megismerése révén kaphatunk választ. Bár számos bölcsesség, isteni kijelentés áll az emberiség rendelkezésére, az ember nem törődik velük. Vajon mi képes felhívni a figyelmét arra, hogy világkatasztrófa felé halad? Érdekes jelensége korunknak, hogy Jézus személyisége még mindig erősen foglalkoztatja az embereket. Újabb és újabb könyvek, tanulmányok jelennek meg róla. A Jézus személyiségével való foglalkozás egyúttal a kereszténység lényegével való foglalkozás. Ez az isteni, kijelentett titok a keresztény misztika szíve. Amennyiben szeretnénk ebből a titokból, Jézus személyiségéből többet megérteni, akkor érdemes saját önmeghatározásait tanulmányoznunk. E tanulmány célja az egyik ilyen kijelentés megértése a mélylélektani szimbolika elemzési módszerének segítségével. Jung szerint Jézus Krisztus a legtökéletesebb szimbóluma a Selbstnek, a személyiség mélyen tudattalan ősmagjának, központjának, az istenérzékelés szervének. A tudatos ego az emberi lélekben az istenképen keresztül kapcsolódik az ősmagunk irányából jövő impulzusokhoz. Mélylélektani értelemben istene mindenkinek van, hasonlóan a Biblia szemléletéhez. Így van ez, még akkor is, ha az istenünket a nadrágunkban hordjuk – szoktuk viccesen mondani – hasunk, pénztárcánk vagy a nemi szervünk formájában. A világképben kiemelt jelentősége van az ember értékrendjének. ,,Ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is.” Jézus mond egy hasonlatot, példabeszédet magáról, és arról tanít, hogy ő a juhok pásztora, de a tanítványok nem értik. Folytatja ezért a példázatot, és többek közt ezt mondja: „Én vagyok az ajtó; ha valaki rajtam át megy be, megtarttatik, bejár és kijár, és legelőre talál.” Ez a szimbólum a keresztény misztika lényegére utal. Megértése nemcsak intellektuális folyamat. Más a racionális szintű megismerés, és más a szimbólumokon keresztüli lélektani élményi történés. Itt mindkettőre szükség van. Az ajtó az a be- és kijárat, ami épületbe, udvarra, zárt területre vezet. A lélekgyógyászatban jól ismert, például álmaink elemzésekor láthatjuk, hogy a ház, az épület elhatárolt, zárt terület, és maga az emberi test is gyakran szerepel a személyiség szimbólumaként. „Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma?” Erre utalt akkor is, amikor azt mondta, lerombolja és három nap alatt felépíti a templomot. A templom a szent hely legfontosabb formája, az Istennel való kapcsolat fő közösségi helye minden kultúrában. Ezt, szent hely voltát, az építészeti struktúrával is igyekeztek kifejezni. Itt az élet ideális rendjének kiábrázolódását szerették volna megvalósítani: az ember rátalálását és beilleszkedését az isteni rend integrációs rendszerébe. Ez az Isten országa, aminek keresése – bűnös, kaotikus világunkban is az isteni rend megértése – Jézus szerint az ember legfontosabb feladata. A Biblia hasonlata Izrael népének templomára utal. A zsidó templom, és elődje, a Szent Sátor sajátos szerkezete, mint szimbólum, így az ember belső felépítettségéhez hasonlítható. A templomnak három fa része volt: A pitvar, az udvar, a legkülső rész, mely a világi és szakrális elemek találkozásának, keveredésének helye volt. Ide lényegében szabad volt a bejárás, itt folytak az árusítások is. Ezen belül helyezkedett el a szentély, ahol a tulajdonképpeni szertartások, áldozatok, szakrális események zajlottak. Ide már csak ilyesfajta célból lehetett bejutni. Legbelül volt a szentek szentje, a legszentebb rész, amelyet a kárpit választott el a szentélytől. Itt volt a frigyláda is. Ez annyira szent hely volt már, hogy ide csak a főpap, és ő is csak évente legfeljebb egyszer, léphetett be. Ez a tagozódás szimbolikusan megfeleltethető a szellemileg integrált személyiség szerkezetének. A jungi mélylélektan, mely megítélésem szerint a lélek vallási dimenzióját mind a mai napig a legjobban képes feltárni, e szerkezeti struktúrákat a tudatos, a személyes tudattalan és a kollektív tudattalan rétegeivel, a Selbst által integrált személyiség szerkezeteként írja le. A Selbst, mint a személyiség mélyen tudattalan központi erőforrása, integrátora, az istenérzékelés szerve. E szerint tehát minden emberben megvan a lehetőség – szimbolikusan szólva – arra, hogy Isten templomát saját magában felépítse. A templomok így az integrált emberkép csodálatos szimbólumai is, és jól mutatják, hogy a nagy parancsolat követésére, miszerint „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből”, elsősorban az embernek van szüksége saját fejlődéséhez, önmegvalósításához, boldogulásához.
11
Tárház
2006
Az evangéliumok leírásában Krisztus keresztre feszítésének története mélylélektanilag csodálatos szimbolikus utalásokat is tartalmaz az egyedi ember megváltásának pszichológiai, spirituális történéseire vonatkozóan is. Az egyik ilyen különös történés az volt, hogy Krisztus halálakor a templom kárpitja, ami a legszentebb és legbelsőbb részt zárta el a szentélytől, a tetejétől az aljáig kettéhasadt. Tehát a szentély és a szentek szentje közti elválasztás, elzártság megnyílt, átláthatóvá és átjárhatóvá vált. Már láttuk, az ember belső felépítettsége megfelel a templom szerkezetének. A megváltásnak, az isten gyermekeként való létezésnek, emberlétünknek ezt a belső átalakulását is kifejezi ez a kép. A belső szerkezet átalakult, a spirituális élet tartalma megváltozott. A továbbiakban a szellemi élet lényegét nem a szentélyben végzett áldozatok, szertartások jelentik, hanem a meghasadt kárpiton, a megnyílt kapun át Isten kegyelmének beáradó erői. A Selbst-hez való tudatos viszonyunk a világképünkön belül, elsősorban az Istenképünkön keresztül realizálódik. Mi a világ realitásának különböző szintű törvényei alatt élünk. A spiritualitásba, a szellemvilágba a természeti embernek nincs belátása, ennek erőitől el van zárva. A teremtés a Biblia szerint Krisztusra nézve történt. Ebben benne értendő az ember szabadsága, a bűnözés lehetősége is. Ezért is mondja Jézus, hogy ő az út az Atyához. Ő nyitotta meg az utat kereszthalálával, ezért lehetséges általa az üdvözülés. Aki hisz Krisztusban, aki hiszi, hogy ő Isten kiábrázolódása, megtestesülése, tehát Istent ilyennek ismeri meg, és ebben kitart, az üdvözül. Újra helyreáll az ember Istennel való kapcsolata, kialakul az én és a Selbst élő viszonya. Ha hiszek benne, hogy értem is meghalt, én is részese, okozója voltam megölésének bűneimmel, bennem való munkájának, impulzusainak elfojtásával, ő azonban megbocsátott, sőt feltámadott, tehát újra él, éltet és szeret, akkor így megoldódik a személyes és az eredendő bűn problémája is. Az „Elvégeztetett!” belső jelentősége a jungi terminológia szerint az, hogy az ego, mindennek ellenére mehet a Selbst-hez, mert ő már előzetesen megfizette ennek az árát. Mi, az egónk, szeretjük őt, mert ő szeretett minket. Ilyen az ősvalónk lényegi funkciója. Az ilyen istenkép, hit, Selbst-élmény igaz vezető a legmélyebb problémákban is. Akiben ez egyszer világossá válik, aki ezt egyszer átéli, az újjászületett, megszületett benne az új ember. Ennek lényege, hogy személyisége a Selbst-től termékenyült meg, új identitás született meg benne, Isten gyermekévé lett. Ez tehát azt jelenti, hogy személyes, élő kapcsolat alakult ki benne az én és ősforrása, a Selbst között. A régi identitás, a bibliai óember, a benne nevelés révén kialakult szokások, automatizmusok, melyek még egóra koncentrált identitás által álltak össze, még él benne, de legyőzendő. Azaz az új identitás alapján építendő át az élete, melynek központja már nem az én, hanem a Selbst, a személyiség igazi centruma. Másutt a kapuról ezt mondja Jézus: ,,Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalalják azt.” Tudjuk azt is, tovább folytatva a hasonlatok sorát, hogy vannak szabálytalan utak, és vannak olyanok, akik nem az ajtón át mennek be, a rablók. De azt is mondja Jézus: ,,Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Irodalom: Máté-Tóth András: Világetosz. A világvallások parlamentjének nyilatkozata. Egyházfórum. Budapest 1997 Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia. GyuRó Art-Press, Szokolya 1997 Az előadás a C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület 2002-es konferenciáján hangzott el
Nyitott tenyérrel szeretni Ruth Sanford „Egy gondoskodó személy egy pillangó küzdelmét figyelte, amint épp a bábból próbált kitörni. Gyengéd kézzel, segítőkészen meglazította a szálacskákat, melyek így egy nyílást formáltak. A pillangó könnyedén kiszabadult, ám csak verdesett a báb körül, képtelen volt elrepülni. Ez a gondoskodó személy nem tudta, hogy csak a születéssel járó küzdelem során erősödnek meg a szárnyak annyira, hogy repülni lehessen velük. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés szabadságát, sosem élt igazán.”
12
Tárház
2006
Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni. Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein át jutottam el hozzá. Még ma is tanulom: fel kell szabadítanom, akit szeretek, mert ha belekapaszkodom, csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm, épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék. Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni, mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától: attól, hogy felelősséget vállalhasson saját életéért, választásaiért, életmódjáért. Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat vagy uralkodni próbálok felette, megfosztom őt attól, hogy a növekedés, az érés folyamatában kibontakozhasson. Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt, bármennyire szívből jövők is a szándékaim. A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert, és a túlzott védelem és gondoskodás minden szónál ékesebben ezt üzeni neki: „Képtelen vagy gondoskodni magadról. Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.” Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom, már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek: Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom abban, hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van – ha nem állok az utadba. Szeretlek annyira, hogy szabaddá tudlak tenni, és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban. Meg fogom osztani veled a könnyeket, de nem kérem majd, hogy ne sírj. Ott leszek, ha szükséged lesz rám, átölellek és megvigasztallak, de nem nyúlok a hónod alá, ha már egyedül is boldogulsz. Veled leszek magányodban és gyászodban, de nem veszem azt el tőled. Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni, hanem arra is, amit mondani akarsz, ha nem is mindig értek egyet veled. Lehet, hogy néha dühös leszek rád, de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked, hogy ne bánjam különbözőségünket és ne idegenedjek el tőled. Nem lehetek mindig melletted, nem ügyelhetek mindig a szavaidra, mert néha magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled, amennyire csak képes vagyok. Tanulom, hogy ezt mondjam, nemcsak szavakkal, hanem azzal is, ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok – azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek. Időnként még ma is nehezemre esik, hogy ne nyúljak a bábhoz, de már sokkal kevésbé, mint régen. ( The Wantagh Seaford Observer, 1978 ) Fordította: Pátrovics Levente
SZIMBÓLUMOK Önnön forrásunk felé A barlang szimbolikája a Jézus születése - jeleneteken
Bátorfi Andrea Az evangéliumok szűkszavúan írják le Jézus születését Betlehemben. Máté egyetlen mondattal említi csupán (Mt 1,25), Lukács pedig mindössze két mondatot szentel a születés leírásának (Lk 2,7): „És szülé az ő első szülött fiát, és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” Jézus születésének eleinte a kultuszban sem volt fontos szerepe. Rómában a 4. század közepétől szenteltek külön ünnepet neki, mégpedig december 25-ét, ami Sol invictus (a legyőzhetetlen Nap) pogány ünnepe volt. A keleti egyház csak a 4. század végén vette át ezt az ünnepet, s a téma ábrázolásában egy, a nyugatitól minden részletében eltérő képtípus alakult ki. Itt az apokrif evangéliumok alapján a Jézus születése-jelenetet egy hegy belsejében található sziklabarlangban mutatják.
13
Tárház
2006
A hegy képzete az emberi lélek alapvető fontosságú tartalmai közé tartozik, ami az egyik létmódból a másikba való átmenetet, így a szellemi keresést is szimbolizálja. A hegy egyetemesen elterjedt motívum, amely a spirituális életet hegymászásként, azaz fölemelkedésként fejezi ki. A hegy csúcsán a nehézkedés eltörlődik, helyreáll a kommunikáció Ég és Föld, illetve bent és kint között, az ember szabadságot él meg a lélek mélységeiben. A barlang motívuma osztja és folytatja a hegy képzetéhez kötődő szimbolikát. Hegymászása közben az elszánt szellemi kereső egy eldugott barlanghoz ér. A szellemi energiák e gigantikus tárházának a mélyén a magasabb megismerés titka rejlik. Az ide való feljutás egy beavatási út, amelyet csak a komoly szándékkal bírók járhatnak végig. A barlangba belépőt éjfekete sötétség fogadja, ahol az ember az érzéki benyomásoktól való teljes megfosztottságot éli meg. E külső, majd belső lecsendesedésben a tudat önnön ismeretlen világa felé fordul, és fokozatosan kitágul egy másfajta, „magasabb” dimenzió felé. A barlang éjsötét hidegében felragyog a fény, meggyullad a belső tűz. Saját mélységeiben az ember rábukkan a forrón és odaadóan Istenre vágyakozó Lélekre, amelyet a születés jeleneteken Mária alakja reprezentál. A letisztulás és a hosszú várakozás ideje után a Mária-szerű Lélek ebben a sziklabarlangban szüli meg fénygyermekét, az Isten felé vezető magasabb tudatosságot. A szeretet és a tudás fényének születése a Lélekben egyetemes jelentőségű történés, amely a különböző kultúrából, vallásból származó bölcsek, a Háromkirályok látogatása által külső megerősítést is nyer. Őket egy kozmikus jel, a betlehemi csillag vezeti a születés barlangjához. A keleti ikonok képnyelve szerint e csillag a barlang legtetején található szűk nyíláson keresztül bevilágít annak sötétjébe. E kép a barlangot a mikro-és makrokozmosz spirituális középpontjaként, a szellemi életbe való beavatódás helyeként tételezi. Karácsony ünnepét sokféleképpen szentelhetjük meg. A Jézus barlangi születésén való meditáció e fényünnep szimbolikájának személyre szabott megértésével ajándékoz meg minket. A születés barlangjában tett látogatásunkkal megnyitjuk a szívünket, hogy az ünnep a saját transzcendens eredete felé törekvő lélek megtapasztalásává váljék.
A barlang, mint szimbólum gyakori értelmezései . Márkus Péter Az a szerencsés megtiszteltetés ért, hogy évek óta dolgozom segítőként a TPW különböző tréningjein. Itt gyakran találkozom különböző barlang rajzokkal, amelyek legtöbbször a születéssel, nőiséggel, Anyával vagy a Földanyával való kapcsolatra, vagy ezekkel kapcsolatos, feldolgozásra váró problémákra utalnak. A Barlang egyetemes női szimbólum, amely egyaránt jelképezheti a Föld szívét, az alvilág bejáratát, a beavatást, a tudattalant vagy az ezoterikus bölcsességet. Ezt támasztja alá a neves jelkép kutatók alábbiak szerinti egy-két megállapítása is. ”Az Anyaméh, kozmikus síkon a nagy anyaistennő, a Földanya méhének jelképe. Mint ilyen jut szerephez az eredetmítoszokban a halál, a magzati állapot és az újjászületés színtereként… …Barlangban születik Jézus, barlangsírba temetik, s onnét is támad fel… …A platóni, pitagoreus, zoroasztriánus tanítás és a távolkeleti misztika szerint a barlang a világ szinonimája. Platon hasonlata szerint: valóságélményünk olyan, mint azé a barlanglakóé, aki nem lát mást a világból, mint csupán annak a barlang falára vetült árnyképét… …A buddhista sztúpa, melynek boltozata Buddha ereklyéje fölé borul, mesterséges barlang: szentély, sír, egyszersmind a világ szimbóluma… …Újabb-kori szemléletben a barlang – érthető módon – az őskort, az emberiség gyermekkorát, de a mélylélektan szerint is a múltat: a magzati és csecsemőkori élményeket, a tudatalattit jelképezi, ez találkozik a szimbólum ősi jelentésével.” (Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár alapján)
14
Tárház
2006
KÖNYV- ÉS FILMAJÁNLÓ Grandpierre Attila: Karácsony Barrus kiadó „Miért gondolt az ember arra, hogy meg kellene ünnepelni a téli napfordulót? Mikor gondoltuk el először karácsony eszméjét, és mi lehetett az? Miért gondoltunk arra, hogy a téli napfordulót egy fa feldíszítésével lenne jó megünnepelni? Miért alkalmas a feldíszített fa az emberi lélek talán legnagyobb ünnepének szertartására? Miért éppen örökzöld fát választottak őseink erre a célra? Miért éppen fényekkel díszítették fel? És miért éppen gyümölcsökkel? Mit jelentettek ezek a fények és gyümölcsök számukra? Mit érezhettek őseink a régi időkben karácsony megünneplésekor? Mindezekre a kérdésekre ebben a rendkívüli könyvben választ adunk."
Bevezetés a transzperszonális pszichológiába Ursus Libris kiadó Az Emberközpontú pszichológia sorozat új kötete a transzperszonális pszichológia néhány évtizeddel ezelőtti zászlóbontásának és kibontakozásának időszakába vezeti el az olvasót. Annak a három szerzőnek a mára már klasszikusnak számító cikkeiből és tanulmányaiból mutatunk be néhányat, akik már a kezdetekkor pontosan jelölték ki ennek az új irányzatnak a legfontosabb témáit. A transzcendens tudatállapotokat, a „csúcsélményeket” napjainkban már az akadémikus pszichológia is intenzíven kutatja. A transzperszonális pszichológiának azonban kezdettől fogva a legfőbb célja az volt, hogy ezeknek a jelenségeknek a megismerésével az emberi lét teljesebbé válását és az egészségesebb életet segíthesse elő. "...Eleddig felfedezetlen képességeinkre derítünk fényt, rátalálunk igazi hivatásunkra, önmagukat kifejezni akaró magasabb képességeinkre, amelyeket viszont gyakran elutasítunk vagy elfojtunk a megértés hiánya és a félelem előítéletei miatt. Felfedezzük a mindannyiunkban ott szunnyadó differenciálatlan pszichés energiát is, vagyis a tudattalanunknak azt az alakítható részét, amely a rendelkezésünkre áll és határtalan kapacitást biztosít a tanulásra meg az alkotásra." Roberto Assagioli
Elizabeth Davis – Carol Leonard: Életkör Jaffa Kiadó Életünk folyamatos változás. Különféle életszakaszok váltják egymást, melyek mindegyike tartogat számunkra hullámhegyeket és -völgyeket. Az Életkör tizenhárom archetípusban mutatja be a nő életútjának állomásait, és iránytűként segít abban, hogy felismerjük, megértsük saját életszakaszainkat.A Szűztől az Amazonig, a Szeretőtől az Anyáig és a Papnőig az archetípusok felfedezése közben megvilágosodik az is, hogy életünk korszakai hogyan hatják át egymást. A körnek nincs kezdete és vége, csak szakaszai. Az Életkör különleges útmutató a női lét és a nők kollektív képességeinek mélyebb megismeréséhez.
Kellemetlen igazság Amerikai film. Rendezte: Davis Guggenheim A film ajánlójában azt olvashatjuk, hogy garantáltan rosszul fogjuk érezni magunkat a megtekintése után. Nem hagyományos krimiről vagy thrillerről van szó ezúttal – a valóság ezeken messze túltesz. Al Gore, az USA volt alelnöke évtizedek óta gyűjti össze és mutatja be a világ természeti környezetének állapotát. Ez a film egyetlen előadása, mely a klímaváltozást mutatja be félelmetesen lebilincselő módon. Melegen ajánljuk, vigyük el gyerekeinket, szüleinket, barátainkat is moziba. Az érett, felnőtt gondolkodás vagy a jóérzés megbicsaklik azon a felelőtlen, önző magatartáson, ahogyan a modern civilizáció (sic!) kezeli a természetet. Nehéz megérteni, miért oly kevesen fogják fel ennek a filmnek, és ezeknek a tényeknek a hatását. Talán itt az ideje, hogy mindenki, egyenként ébredjen rá nemcsak a személyes felelősségre, hanem találja meg a változtatás lehetőségeit is személyes életében.
15
Tárház
2006
AZ MTE VEZETŐSÉGÉNEK ROVATA Szép, színes mandala Akár az egyes ember életében, a közösségek, szervezetek életében is szükség van cezúrákra. Életünknek egyre inkább gyorsuló lineáris időkeretében az év vége alkalmas lehet arra, hogy megálljunk: kimerevítve, és ezáltal különleges jelentőséggel felruházva a pillanatot, meghúzzuk a vonalat. Csak a jelen pillanat csendessége, üressége adhat kellő perspektívát múltnak és jövőnek. Nézzük először a múltat! Az elmúlt év sziporkázóan színes, bonyolult mintázatú mandala, amelyet sok, számomra egyformán kedves; a közösség, az eszme és az introspekció iránt elkötelezett ember hozott létre. Bár nem voltunk mindig tudatában, jelentőségteljes pillanatokat éltünk át együtt. Sokunk erőfeszítései, munkája kellett ahhoz, hogy megvalósuljanak a közös programok immár nemcsak Budapesten, hanem Pécsett meg Szegeden is. Na meg persze a nyári egyetem mesebeli helyszínén, a Vackorvárban. Igen, szükségünk van társakra, akik hasonló tónusokban látják a világot. Hogy együtt rajzoljuk mandalánkat. Hisz „hiába fürösztöd önmagadban,/ csak másban moshatod meg arcodat” írja József Attila. Szükségünk van mindenféle anyagi vagy hatalmi érdek nélkül szabadon együtt lenni lelki játszótársainkkal. Akik tudják, hogy „te is én vagyok.” Nagyon jó érzés új arcokat látni a programokon, hiszen így új nézőpontok, új árnyalatok élénkítik mandalánk színeit. Jó tudni, hogy a pszichológus szakma is nyitottabb az egyesületünk által képviselt szemléletmód iránt, dőlnek az előítéletek alkotta falak. A transzperszonális szemléletű szakmai képzés is körvonalazódik, bár még sokunk elkötelezettsége, kitartó munkája kell az eredményhez. És a jövő? A színes homokmandalákat, miután elkészültek, alkotóik egy kézmozdulattal megsemmisítették. A kép nem tűnt el, az megmaradt, de csak belül. És ez nagyon fontos. Számunkra is az. Le kell törülni a régi mintát, hogy tiszta lappal indulhassunk tovább. A tiszta lap által kínált lehetőségek száma végtelen, rajtunk múlik, mindannyiunkon, hogy milyen mintákkal, színekkel töltjük meg. Ezért az évvégi pillanat jelentőségteljes perspektívájából kívánok magunknak egy nagyon színes, nagyon vidám mandalát. Úgy legyen! Az MTE vezetősége nevében szeretettel: Halmágyi Piroska
Impresszum A szerkesztőség tagjai: Márkus Péter, Pátrovicsné Juhász Krisztina, Tamás Dorka Korrektor: Füredi Ágnes E-mail:
[email protected] A Tárház a Magyar Transzperszonális Egyesület kiadványa A Tárházban található képek: Arnold R. Kräuter: Téli éjszaka (címlap) Arnold R. Kräuter: Téli táj (16. oldal) a www.unileoben.ac.at/~khg/advent oldalon találhatók
16
