T Á J H Á Z KÖZLEMÉNYEI. Edelény, 2004

A BORSODI TÁJHÁZ KÖZLEMÉNYEI

15− −16

Edelény, 2004

A Borsodi Tájház közleményei 15−16

2004

A BORSODI TÁJHÁZ KÖZLEMÉNYEI 15− −16 8. évfolyam 1–2. szám 2004

Szerkeszti: HADOBÁS PÁL Szöveggondozás: DR. M. TAKÁCS LAJOS

Technikai munkatárs: SLEZSÁK ZSOLT

A borítón: A borítón: A császtai szılıhegy új harangtornya A Borsodi Tájház A hátsó borítón: Bocskai István (1557-1606) (Balthasar Caymoux metszete, 17. sz. eleje, MNM)

© MKKM, Edelény HU ISSN 1418 – 2211

Felelıs kiadó: HADOBÁS PÁL, a Mővelıdési Központ, Könyvtár és Múzeum igazgatója. Készült az edelényi Mővelıdési Központ, Könyvtár és Múzeum számítógépes szövegszerkesztıjén 2004-ben. Nyomdai munkák: K-B Aktív Kft. Gyorsnyomda és másolószolgálat, Miskolc. Felelıs vezetı: Kása Béla.

BÚCSÚ JANKA LAJOSTÓL (1926. február 9. - 2004. április 28.) Aggteleken született. Élete Edelényhez és a kistérséghez kötıdik. Nyomáron kezdte tanítói pályafutását. Dolgozott az edelényi járási tanács népmővelési felügyelıjeként, majd a hangácsi általános iskola igazgatója volt. Vezetıje volt a helyi mővelıdési háznak is, ahol tánccsoportot és népdalkört alapított és vezetett. 2004. május 3-án helyezték örök nyugalomra a hangácsi temetıben. Rá emlékezünk önéletírásának egy részletével, mely életének egy jelentıs és sorsdöntı eseményét eleveníti fel.

A kettétört élet Az idı gyorsan múlik. 1947-ben érettségiztem a sárospataki református gimnáziumban. Elképzeléseim szerint teológus tanuló lettem a sárospataki Református Teológiai Akadémián. A gimnáziumban és az akadémián töltött évek életem legboldogabb évei, gondtalan diákévek voltak. Készültem betölteni hivatásomat, melyre a gondviselı Isten elhívott. Töretlen hittel készültem arra a szolgálatra, melyre vállalkoztam. Nem érdekelt, hogy milyen forradalmi változások zajlanak körülöttem a társadalomban. Végeztem becsülettel a dolgomat, melyre, úgy hittem, Isten elhívott. Úgy elröpült az idı, szinte észre sem vettem, hogy ötödéves lettem. Ekkor következett a nagy törés az életemben. Ma sem tudom megmagyarázni, elfogadni, csak mint változtathatatlant tudomásul venni, hogy miért? Ma, ötvenhárom év távlatából, megöregedve könnyő rámondani, mert Istennél így volt elrendelve. Minden csak úgy történhetett, ahogyan a szeretı Isten akarta. 1951 nyarán megszüntették, bezárták a sárospataki Református Teológiai Akadémiát, a gimnáziumot államosították. Minket, teológusokat Debrecenbe és Budapestre irányítottak professzoraink, hogy ott folytassuk tanulmányainkat. Az volt a köztudatba „bedobva”, hogy a zsinat szüntette meg a papképzést Sárospatakon és Pápán. Én a pesti teológiára akartam menni, mivel az elızı évben ott voltam cserediák. Koncz Sándor és Nagy Barna professzor urak lebeszéltek errıl, mondván, hogy engem választott az ifjúság az 1951−52-es iskolai évre ifjúsági elnöknek s a teológusok zöme Debrecenbe megy, nem hagyhatom faképnél a bennem bízó társaimat. Az érvelést elfogadtam, meggyıztek. Így lettem én is debreceni teológus, hogy az ötödik évet ott fejezzem be, s majd ott szenteljenek pappá. Úgy látszott, hogy ennek semmi akadálya nem lesz. Debrecenben is igyekeztem beilleszkedni a teológia kialakult életébe. Úgy éreztem, sikerült is. Ambruzsék, az

3

ottani akkori szenior és a diáktársak elfogadtak. Nem tudtam ugyan az akkori „ébredı egyháznak” nevezett vallási mozgalom szélsıséges irányzatával azonosulni. Nem voltam igazi „bethanista”. A Szikszai Béni vezette mozgalomnak nagy tisztelıje voltam, vagyok, de nem tudtam több megnyilvánulásával egyetérteni. A történelmi kálvinista irányzatnak voltam, vagyok a híve. A Barth-i teológiának a lelki gondozást hangsúlyozó irányzatát részesítem elınyben. Debrecenben a családias, meghitt közösség hiányzott leginkább, mely Patakon a tanári kar és a diákok között volt. 1951 ıszén Miskolcoon volt egy tiszáninneni egyházkerületi győlés, ahol a szolgálatban lévı papok nem fogadták el a sárospataki teológiai akadémia bezárását, megszüntetését. Tiltakozásukat a rövidesen megnyíló zsinat elé akarták vinni. Ezt meghallva a Debrecenben tanuló pataki teológusok, közöttük is megindult a szervezkedés. A jelszó: „Az idısebb generáció is megtette a magáét, az ifjúságnak is lépni kell!”. Léptünk. Szeptember valamelyik hétfıjének hajnalán a volt pataki teológusok észrevétlenül három-négy fıs csoportokban kiszivárogtunk a teológiáról az állomásra. A hatvan teológusból ötvenhatan szálltunk fel a kisvonatra s mentünk vissza Patakra. (A Tisza partján a kompra várva fénykép maradt fenn az „exodusban” részt vett teológusokról.) Az a cél vezérelt minket, hogy követeljük a zsinattól a sárospataki teológiai akadémián a tanítás újraindítását. Patakra érve a Kis internátusban intéztek nekünk szállást. Még aznap délután az imateremben gyülekeztünk. Az áhítatot Koncz professzor úr tartotta. Utána megválasztottuk a három fıs küldöttséget, akik Pestre mennek és viszik a másnap összeülı zsinat elé a követelésünket. A pataki teológiai akadémia újra nyíljon meg és újra induljon meg benne a tanítás. A profeszszori kar adva van, a tanulóifjúság már Patakon van. Másnap reggel a küldöttek, Kocsis István, Kırösi József és Kulcsár István elutaztak Pestre. Ott már várta ıket Enyedi Andor püspök úr és Darányi Lajos sárospataki lelkész, zsinati tag. Tájékoztatták ıket, hogy dolgavégezetlenül jöjjenek vissza, mert nem a zsinati vezetés, nem Péter János zsinati elnök szüntette meg a teológia mőködését, hanem állami nyomásra történt minden, amit már nem lehet visszacsinálni. Estére a küldöttség visszajött és tájékoztatott bennünket a történtekrıl. Az elkeseredés, a kiábrándultság, a bizonytalanság, a félelem leírhatatlan, ami hatalmába kerített egy rövid idıre mindnyájunkat. Csak a közöös imádság ereje, a közösség összetartó tudata, a volt professzoraink mérhetetlen szeretete, az Isten csodálatos kegyelme tartotta bennünk a lelket. Az érzések sokféleségét, a ki-kitörı indulatokat ma már nem lehet érzékeltetni.

4

Másnap ott volt Péter János debreceni püspök, − akkori zsinati elnök − távirata: „A volt pataki diákok menjenek vissza Debrecenbe. Nem lesz senkinek semmi baja.” Még egy éjszaka Patakon háltunk. Az este és az éjszaka imádkozással telt el. Forró könyörgések, esedezések szálltak az égbe. Másnap visszautaztunk Debrecenbe, ahol úgy fogadtak, mintha misem történt volna. Szeptember végén, október elején még suplikációba is elengedték a volt pataki diákokat. Másodszor is megkaptam Patakról az utazási költségeket, mivel az elsı küldeményt az „exodusra”, a Debrecenbıl való kivonulásra költöttük. Tóth Endre dékán úr elıtte már többször is maga elé rendelt, s arra kért, figyelmeztessem diáktársaimat, hogy a suplikáció alatt nehogy valami zendülés-félét csináljanak. Megígértette, hogy a suplikáció alatt a pataki diákok nem beszélnek a pataki „kirándulásról”. A többiek nevében is megígértem, s aztán mindenki a legjobb lelkiismerete szerint tartotta meg az ígéretet. A suplikáció után kb. két hétig nagy csend volt. Majd az egyik nap ebéd után minden elızetes bejelentés nélkül az egyik professzor kihirdette, hogy a volt pataki diákok azonnal menjenek a díszterembe. Senki sem tudta közülünk, minek, miért, mi lesz? A díszteremben Pap László professzor szellısen szétültetett bennünket és arra kért, hogy az elénk tett papíron lévı kérdésekre mindenki válaszoljon a legjobb tudása szerint. Huszonnégy vagy harminc kérdés volt a papíron, már nem emlékszem pontosan. Ilyenek: − Miért mentünk vissza Patakra? − Kik szervezték a visszamenetelt? − Ki volt a vezér? − Milyen szervezettel álltunk kapcsolatban? − Honnan kaptuk a pénzt? − Kik finanszírozták az utat? − Mi volt a szerepük volt professzorainknak? − Mi volt a szerepe Enyedi püspök úrnak? − Milyen kapcsolatunk van a Szabad Európa Rádióval? stb., stb. Ki emlékszik már ezekre?! Két hétig ezután újra csend volt. Majd az egyik október végi napon, ebéd után hívat Tóth Endre dékán úr. Éjfélig tart ez az elsı beszélgetés, kihallgatás. A kérdések és a válaszok felıl érdeklıdött fıleg. Nem emlékszem pontosan, mi mindenrıl beszélgettünk, de a vacsorát is odahozatta a dékániba s együtt vacsoráztunk. Arra viszont nagyon jól emlékszem, hogy elmondta, hogy az ÁVH érdeklıdik a

5

történtek iránt, de Péter püspök úr nem járult hozzá, hogy az ávó hallgasson ki − javára legyen ez írva −, ezért van házon belül ez a beszélgetés, s mosolyogva megjegyezte: „İ sem érti, de a püspök úr is azon csodálkozott, hogy hatvan pataki diák, egy-két kivételtıl eltekintve, szinte ugyanazokkal a szavakkal válaszolt a kérdésekre. Hogy lehet ennyi embernek egyforma szavakkal felelni? Mindenki azt vallotta, hogy mindenki mindent együtt határozott és mindent együtt cselekedett. Nem volt vezér, nem volt felbujtó. Jelmondat: Egy mindenkiért, mindenki egyért.” Nem mi találtuk ki, de nálunk nagyon jól mőködött. Úgy emlékszem, a dékán úr nagyon együtt érzett velünk. Ezután két-három hét alatt még ötször-hatszor beszélgettünk. Faggatott, mi hogy történt és miért? Többször is újra és újra el kellett mondani, mi hogyan is történt. Néhány napig tartó csend következett, majd 1951. december 6-án délelıtt az egyik elıadóba újra összehívták a teológus hallgatókat és a dékán úr ítéletet hirdetett. Kocsis Istvánt, Kırösi Józsefet, Kulcsár Istvánt és Janka Lajost az ország minden teológiai akadémiájáról kizárják. Teológiai tanulmányaikat nem fejezhetik be. A többi volt pataki diákot dorgálásban részesítették, néhány teológust pedig év vagy félév vesztésre ítéltek, egy még ezután hozandó zsinati törvény alapján. Nem tudom leírni azt a morajlást, szitkozódást, sírást, könnyezést, ami e kihirdetés után a teremben kitört. Könnyeztem, magamba roskadva ültem. Úgy éreztem, egy egész élet, hit, célok, tervek, elképzelések egy pillanat alatt összeomlottak, semmivé váltak. Csak arra riadtam fel, amikor elemi erıvel tört fel a kiáltás egy emberként: Egy mindenkiért, mindenki egyért! Ha a négy testvérnek el kell hagyni az iskolát, megyünk mindnyájan. Nem leszünk papok. Csak nagyon lassan ült el a morajlás, csendesültek, csillapodtak le az indulatok s az elkeseredés töltötte be a termet. Lassan, fejhorgasztva szállingóztak ki a terembıl a teológusok. Sírtam keserőségemben, tehetetlenségemben, amikor hozzám jött a rektor úr s azt mondta: „No Lajos (ekkor szólított elıször a nevemen), a 10-i egyháztörténeti kollokviumból már nem lesz semmi.” Úgy éreztem, egy egész világ omlott össze bennem. Nem tudtam szólni. Folytak a könnyeim és némán zokogtam. Az ítélet után még öt-hat nap bóklásztunk az internátusban. Elıadásokra már nem járhattunk. Ezek nagyon nehéz napok voltak. Gyızködni a többieket, hogy nem hagyhatják el a teológiát, hiszen a ránk szakadt nagyon nehéz idıkben egy egész generáció esne ki s két egyházkerület maradna papi utánpótlás nélkül. Nagyon lassan csillapodtak a kedélyek, az indulatok. Egyik nap nagy meglepetésünkre a dékán úr keresett a szálláshelyünkön. Tolmácsolta Péter püspök úr üzenetét: Ha két napon belül nem hagyjuk el az iskolát és a többiek nem folytatják tanulmányaikat, akkor nem tudja to-

6

vább vállalni a biztonságunkat. Nagyon mellbe vágó dolog volt. Gyızzük meg a saját biztonságunk érdekében a diáktársainkat, hogy maradjanak és tanuljanak tovább, vagy mi négyen ki tudja milyen következményekkel számolhatunk. Közbevetve, mi csak késıbb tudtuk meg, hogy a Szabad Európa Rádió, amikor mi Patakra visszamentünk, még aznap este bemondta, hogy a volt pataki teológusok, tiltakozásul a pataki fıiskola megszüntetése ellen fellázadtak és visszamentek Patakra. Olyan idık voltak ezek, amikor nyomtalanul tőntek el emberek. Az ávó érdeklıdik, kíváncsi s a püspök úr nem vállalja tovább a biztonságunkat, nem tartja tovább a hátát. Még aznap éjszaka imádkozás és könyörgés közepette született meg a döntés: Mi négyen fájó szívvel elmegyünk, a többiek maradnak. Az volt a kérésünk, hogy utoljára Péter püspök úr még fogadjon bennünket. Az volt a válasz, hogy pillanatnyilag nincs rá lehetıség, de feltétlen sort kerít rá a püspök úr. Másnap délelıtt 10 órakor léptünk ki négyen az iskola kapuján. Ugyanis az volt a kikötés, hogy kíséret nélkül menjünk, minden feltőnés nélkül. Nagy volt a meglepetésünk, amikor az állomásra érve nagy csapat teológus fogadott. İk a tiltás ellenére kijöttek, vegyesen patakiak és debreceniek, hogy búcsút vegyenek tılünk, ami nagy fájdalmak és kínok között történt. Hová is vezethetett az elsı utunk? Vissza Sárospatakra. Az álmok, a véget ért álmok városába. Érzéseinket, gondolatainkat nem lehet még most se leírni, elmondani, amit akkor a rommá és összetörtté vált életünk bizonytalanná váló perceiben, óráiban éreztünk. Patakra érve az angol internátusba irányítottak. Itt Ruszkai tanár úr, a kollégium akkori igazgatója, Enyedi Andor, akkor még a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, Ujszászi Kálmán, Nagy Barna és Koncz Sándor professzor urak fogadtak. A beszélgetés végére úgy döntöttek, hogy a pataki Nagykönyvtárban és a Levéltárban fogunk dolgozni mind a négyen. Ez némileg megnyugvást jelentett számunkra, mert éreztük a felénk irányuló jóindulatot és szeretetet.

Otthon Miskolctól négyfelé vált az utunk. Mentünk hazafelé a négy kicsapott diák, hogy szeretteinket tájékoztassuk a történtekrıl. Nagyon nagy aggodalommal és félelemmel közeledtem az otthon felé. Már este volt, amikor hazaértem. Nagy volt a meglepetés, hogy karácsony elıtt ilyen hamar hazatoppantam. Csak késıbbre vártak. Az este nem is esett szó a velem történtekrıl. Láttam vagy éreztem, hogy a húgom sejt valamit, de tapintatosan nem

7

kérdezett. Örültünk egymásnak, mint mindig. Nagyon nehezemre esett, hogy nem beszélhettem, de nem akartam még édesanyámékat szomorítani. A szobában, vagy ahogy akkor mondtuk, az elsı házban csak álltam a már kész, a padlásgerendára felakasztott papi palást elıtt összetört szívvel, fájdalmas lélekkel, hogy én már azt nem viselhetem, nem szolgálhatom az én Uramat, Istenemet benne. Nem hirdethetem mint pap, felszentelt pap az Isten igéjét. Az éjszaka nyugtalanul telt. Reggel tovább lustálkodtam. Mikor felkeltem, hívtam a családot: édesapámat, édesanyámat és a húgomat. Pista sógor már akkor elment dolgozni. Ekkor mondtam el, hogy mi történt, miért jöttem hamarabb haza. Szótlanul hallgattak végig. Mikor odaértem a történetben, hogy engem azzal büntettek, hogy nem folytathatom tovább a tanulmányaimat, mert kizártak az ország minden teológiájáról, és én már nem lehetek pap, édesanyám egy hangosat sóhajtott s szinte hangosan kiáltotta: Éreztem, hogy valami nagy baj ér, és felnézett a palástra fájdalmas, szenvedı arccal és elájult. Amint összeesett, a palástba kapaszkodott. Az pedig leszakadva betakarta az elalélt testet. Nagy nehezen tudtuk eszméletre téríteni. Édesapámmal felemeltük a földrıl és az ágyra fektettük. A húgom szaladva hozta az ólomecetet, azt szagoltatta vele, illetve odatartotta az orra alá. Sokára kezdett magához térni. A szemét felnyitva halkan, sóhaj-szerően kérdezte: Hol vagyok? Rám nézett és elkezdett hangosan zokogni, mint akinek halottja van. Apámat akkor láttam sírni. Sírtunk keservesen mind a hárman. Csak nagyon sokára eszmélkedtünk. Végre apám törte meg a csendet. Ha a dolgok így történtek is, az idı nem áll meg. Hárman-négyen is majd megleszünk valahogyan. Csak ne keseredjetek el. Édesanyám ettıl a naptól nem tudott többé templomba járni. Többször próbálkozott. Elment a templomba. Beült az asszonyok közé az utolsó padok valamelyikébe. Énekelt, imádkozott. Amikor azonban a pap, akkor Ablonczi László volt Aggteleken a pap, felment a szószékre és anyám meglátta a palástot, valami összeszorította a szívét, rosszul lett s ki kellett vezetni a templomból, mert elájult. Legtöbbször vele volt a húgom s ı vigyázott rá. Ilyenkor mindig leroskadt, összeesett. Inkább nem járt többé templomba, hogy másokat ne botránkoztasson meg. Nem tudom, nem akarom leírni, mit éreztem ilyenkor. Nehezen teltek a napok. Nem találtam a helyemet. Az éjszakák gyötrıen hosszúak voltak. Aztán eljött a karácsony. Az adventnak, a várakozásnak nem akart vége szakadni. Ekkor, 1951 karácsonyán már nem mehettünk, kicsapott teológusok legációba. Enyedi püspök úr megnyugtatott, hogy helyettünk majd valamelyik miskolci káplán, vagy nyugdíjas pap végzi el a szolgálatot, a legáció összegét pedig nekünk adja. Helyettem Kóris Lajos, idıs pap szolgált, de csak a fele pénzt kaptam meg. Azt mondta: Ennyi volt.

8

Kész. Nyugodjak bele. Örüljek, hogy ennyit is kaptam. Mit is csinálhattam volna? Örültem, hogy annyit is kaptam. Karácsony is elmúlt. Nem történt semmi. Az idı nagyon kegyetlen tud lenni! Kihallgatás, fogadás? Mindegy, hogy nevezem. A két ünnep között kaptam egy táviratot Debrecenbıl, a dékán úr aláírásával: A püspök úr december 31-én délelıtt 10 órakor elbeszélgetésre fogad. Szállás az internátusban. Teli reményekkel, félelemmel s gyötrı kíváncsisággal készültem a beszélgetésre. December 30-án a délutáni órákban érkeztem meg Debrecenbe. Az internátusban találkoztam a többiekkel: Kocsis, Kırösi, Kulcsár. Az internátusban rendkívül kedvesen fogadtak. A vacsoránál a dékán úr tájékoztatott, hogy a püspök úr 31-én pontosan 10 órára vár bennünket. Megjegyezte: Legyünk nagyon pontosak, mert a püspök úrnak minden perce foglalt. Az 1951-es esztendı utolsó napján pontosan délelıtt 10 órakor léptük át a püspöki hivatal küszöbét. A püspöki titkár nagy szeretettel fogadott. Néhány perc várakozás után megjelent Péter János püspök úr. Nagy meglepetésünkre a beszélgetés egész ideje alatt ı beszélt és nem nagyon engedett minket szóhoz jutni. Egész idı alatt arról igyekezett meggyızni bennünket, hogy a történteket hívı emberhez méltóan fogadjuk el, mert minden az Isten akarata szerint történt. Sorsunk az Isten kezében van, és minden az İ eleve elrendelése szerint történik ebben a világban. Méltóképpen viseljük el, nyugodjunk bele Isten akaratába. Amikor megkérdeztük, hogy mi lesz velünk, akkor elmondtuk, hogy a sárospataki Nagykönyvtárban és a Levéltárban szeretnénk dolgozni. Azt válaszolta, hogy errıl szó sem lehet. İ figyelemmel fogja kísérni további életünk alakulását és minden helyzetben segíteni fog, de egyházi szolgálatban nem maradhatunk. Még egyházi pénzbeszedık, vagy harangozók sem lehetünk. Mindezt oly kenetteljesen, oly farizeusi kedvességgel mondta, torkunkra forrasztva minden ellenkezésünket, hogy csak nyeldestünk s alig tudtunk szólni. Azzal fejezte be a beszélgetést, világosan tudtunkra adva, hogy ha nem csinálunk semmi meggondolatlanságot s elfogadjuk a történteket Isten akaratának, akkor ı kezességet tud vállalni értünk. Máskülönben nem tudja szavatolni a biztonságunkat, szabadságunkat. Teljesen új egzisztenciát kell választanunk, máshol kell elhelyezkednünk, amiben ı teljességgel segíteni fog. Ezzel befejezte a beszélgetést. Magunkra hagyott. Összeroskadva ültünk még néhány percig s összetörve, nagyon rossz érzésekkel hagytuk el a püspöki irodát. Amikor az ajtón kiléptünk, megkondult a nagytemplom nagyharangja, mintha csak minket siratott, búcsúztatott volna s szólt addig,

9

amíg vissza nem értünk az internátusba, ahol lerogyva gondolkodtunk, némán zokogtunk. Utunk Sárospatakra vezetett, ahol volt professzoraink meglepıdve, hitetlenkedve fogadták, hogy Péter János két órán keresztül beszélt velünk, s fıleg, hogy ı beszélt. Nem volt szokása, hogy a delikvensekkel ilyen sokáig és sokat beszéljen. Az akkori helyzetben nem mertek alkalmazni egyházi szolgálatban s azzal váltunk el, hogy ki-ki egyénileg próbál meg elhelyezkedni, munkát találni. Befejezıdött egy életszakasz. Álmok, elképzelések, hitek omlottak öszsze. Az életem romokban hevert. A próbára tett hitem, bizodalmam, az Isten megmásíthatatlan akaratát elfogadni kész magatartásom nehezen rázódott helyre. Sokat tőnıdtem: az egyházi vezetésem dobott ki magából. Azóta is sokat gondoltam vissza ezekre az idıkre. Az otthonlét egyre kínosabb, nehezebb lett, illetve egyre nehezebben viseltem. Éreztem, hogy terhükre vagyok az otthoniaknak. Nekik megvolt a mindennapi dolguk, én meg csak hereként lézengtem közöttük. Több helyen próbáltam elhelyezkedni, munkát szerezni. Kulcsár sorstárssal megbeszéltük, illetve ı ajánlotta, hogy neki ismerıse az edelényi járási tanács mővelıdési osztályvezetıje, Kovács István, s mind a ketten jelentkezzünk képesítés nélküli nevelınek, akkor volt ilyen, s ha van a járásban üres tanítói állás, akkor elhelyez. Biztatott is, hogy legyünk nyugodtan, majd elhelyez. Majd szól telefonon. Napok teltek el. Semmi! Én közben jelentkeztem Putnokon a Földmőves Szövetkezetnél. A színi erdészeti kirendeltségen is próbálkoztam, hogy vegyenek fel erdész tanulónak. Sıt, elmentem Rózsa Tiborékhoz Mezıkeresztesre, hogy ott a „Maszolaj”-nál valamilyen munkára alkalmazzanak. Akkor fúrtak olaj után a vidéken. Gondoltam, hogy ahol hamarabb adnak munkát, ott fogok dolgozni. Mindenhol biztattak. Örültek a fiatal munkaerınek. Csak amikor a személyzetis megtudta az önéletrajzomból, hogy én teológus voltam, hogy a debreceni Teológiai Akadémiáról rúgtak ki, s tulajdonképpen semmiféle szakmám nincs, akkor mindenféle kifogással, mis-másolással tudomásomra hozták, hogy nem tudnak alkalmazni, mert nincs felvétel. Minden munkahely be van töltve. Micsoda arculcsapás, elkeserítı állapot volt ez! Harc az életért. Az volt számomra a megnyugtató, hogy ha valóban az Isten akarata volt ez a döntés, amit a napok múlásával én is egyre inkább elfogadtam, akkor İ bizonyosan gondoskodni fog rólam. Csak türelmesen ki kell várni a döntését. Ahogyan megırzött Bécsben a bombázáskor, ahogyan élve kerültem ki a nyári zivatar villámcsapásából, ahogyan velem volt az embert formáló napokban, bizonyosan célja van velem s az elhelyezkedésemet is megoldja.

10

Sohasem jutott eszembe a zúgolódás, a miértek firtatása. Sohasem kerültem olyan állapotba, hogy a keserőségek közepette, a csalódottság és a megalázások sorozatában a szesz, az ital kábulatában keressek vigasztalódást. Közben eltelt az 1952. évbıl is a január és a február is, a sikertelen próbálkozások ideje. Jött a március, a kitavaszodás boldog ígérete. Anyám, a húgom nyugtatgattak. De sokat elmondták: Ne félj, minden jóra fordul! Sokat imádkoztam. Kérve könyörögtem a jó Istenhez, Krisztushoz, hogy mutassák meg az utat, amelyen járnom kell. Március 8-án kaptam Edelénybıl egy táviratot. Március 10-én 10 órára jelenjek meg a Járási Tanács Mővelıdési Osztályán eskütételre. Azt a felszabadult örömöt, boldog megnyugvást nem lehet leírni, ami akkor eltöltött. Ha már pap nem lehetek, akkor tanító leszek, ha az Isten is úgy akarja. Másnap mentem Nyomárra Kulcsár Istvánékhoz. Sose jártam azon a vidéken. Sötétedett, amikor Zilízen leszálltam a vonatról. Merre menjek? Merre van Nyomár? Egy szánkó várakozott a megállóban. A kocsist kérdeztem, hogy merre kell menni Nyomárra. Mondta, hogy Gyurkó fıjegyzı úrra vár. Hangácsra megy. Ha a fıjegyzı úr megengedi, felvisz Nyomárra. Hátul kapaszkodjak fel a saroglyába. A két vonat Boldván mellızködik, pár perc múlva itt a miskolci vonat. Ha megjön a fıjegyzı úr, megyünk. A fıjegyzı úr jött. Nagyon bizalmatlanul fogadta a potyautast. Faggatózott. Hová, miért megyek? Ki vagyok? Csak akkor enyhült meg, amikor hallotta, hogy Kulcsárékhoz megyek s a Pistával együtt voltam teológus Debrecenben. Annyit mondott: akkor mehetünk. Az apja bírám volt. Jöhetsz velünk! (Csak késıbb tudtam meg, hogy akkor „B”-listázták.) Nehezen értünk Nyomárra. Nagyon hosszúnak tőnt az út. Akkor még nem volt köves út Zilíztıl Hangácsig. Félve kopogtattam a sötét estében Kulcsárékhoz. Éppen disznótor közepébe cseppentem. Kimondhatatlan nagy szeretettel, örömmel fogadtak. A disznótoros vacsora, meg a jó nyomári bor hatására nemsokára otthon éreztem magam. Másnap Pistával együtt mentünk Edelénybe. Letettük az esküt s kineveztek képesítés nélküli nevelınek. A bökkenı csak az volt, hogy Pistát nem engedték haza Nyomárra tanítani. A másik üres hely pedig Rakacán volt. Jobb híján Kulcsár István Rakacán, én pedig Nyomáron lettem tanító. Új élet, új egzisztencia. (Megjegyzés: 1956 ıszén az akkori Mővelıdési Osztály gazdasági igazgatója szólt: Lajos jöjjön, mutatok valamit! Elém tett egy rövid levelet. Meglepve láttam a fejlécet: Tiszántúli Püspöki Hivatal. Két sor írás: Jól képzettek. Kinevezhetık. Aláírás: Péter János püspök.) Így lettem tanító 1952. március 10-én.

11

BÚCSÚ DOBOG BÉLÁTÓL (1954. június 9. - 2004. május 30.) Becskeházán született. Az elsı iskolaév után Szendrıbe költöztek. A középiskolát Miskolcon, a Kossuth és a Földes Ferenc Gimnáziumban végezte, majd az egri tanárképzı fıiskolára járt. Itt a Kréta címő diáklap szerkesztıje, 1977-tıl újságíró gyakornok. 1978-ban, mint magyar-történelem szakos általános iskolai tanár Miskolcra költözött és a megyei rádió külsıs munkatársa, újságíró lett. Családot alapított, két lánya született. 1984-ben Kanadába disszidált, elsı verseskötete is ott jelent meg Hazát kiáltok címmel. Tíz év után édesapja betegsége hozza haza, itthon ragad. 1998-ban Meztelen fájdalom címmel jelent meg második verseskötete, majd 2001ben az addig írt verseibıl válogatást adott ki. Az idık folyamán több írása jelent meg antológiákban. Így a Heves megyei fiatal mővészek Útrahívás, a kanadai magyar költık Üzen az ág, az Amerikai és kanadai magyar költık hitvallása, valamint a Miskolci Irodalom II. kötetben, a Napjainkról napjainkban. Negyedik verseskötete 2003-ban jelent meg Szél szállít virágot címmel, melyet Zsuzsanna lánya illusztrált. Halála minden ismerısét megdöbbentette. 2004. június 3-án helyezték örök nyugalomra a szendrıi temetıben. A költıtárs, Cseh Károly sírbeszédével emlékezünk rá.

Teljében is fogyatkozva Sírbeszéd Dobog Béla költı temetésén Tudja, érzi a ragadozó gyász, mikor és hová kell lecsapnia. Hajdani „végvári boldog idızéseink” városában, Egerben ért el a fekete hír, halálod harmadnapján. Így és ott kellett történnie. Teljében állt a létezés, mikor utolsót dobbant szíved. Piros és fekete: pünkösdi tüzes öröm és vak elmúlás egy idıben adatott meg. A kinti reggeli ujjongó fény és a benti sötét, a múlandóság tonnás árnya, viaskodott akkor és gyızött az utóbbi, visszavonhatatlanul. Tudtam, éreztem én is mostanában, hogy valami történni fog veled. Sorjáztak az elıjelek. Aznapra virradóra is hajnali, sóhajnyi álmomban, versekrıl, verssorokról vitatkoztunk, (mint régen) s késıbb, alkonyattájt versbe szökkent tollam alól a földi ideiglenesség érzete. Talán épp akkor érkeztek el hozzám, lélekhullámhosszodon küldözgetett SOS jeleid. Megkésve, menthetetlenül. Most is, mint már sajnos, annyiszor: munkált bennem a tragikus megérzés. Mondják többen, hogy a haldoklóban a végsı pillanatokban végigpereg az élete. Haldoklás van bennem, bennünk is: lassún most halsz ki belılünk:

12

egy baráttal, alkotótárssal, és egy Dobog Bélányi múlttal végérvényesen kevesebb lett belül. Emlékkel töltöm ki a helyedet. Közel harminc évvel ezelıtt júniusi verıfényben ülünk, sörözünk, versekrıl vitázunk az egri Sörkertben. Múlhatatlannak tőnik nyarunk. Aztán Jeszenyin-igézető decemberi havazásban rójuk a kifehéredı, esti utcákat, majd március szelében úgy lobog tiltott, hosszú kokárdád a Dobó téren, mint belül az ünneplı lélek... S mindez örökre a múlandóságé lesz?! Nem, nem lehet! Június van újra, és teljében áll a létezés a sír fölött is. Teljében áll a létezés, és tündöklésében − mint egy látomásban − sugarasulnak az utolsó álombéli vers sorai, s emelnek felfelé, fel ama sosem nyugvó napú „túlnani Távoli Kertbe”. Lent köteleken és koporsóban alászáll a romlandó test, fent pedig, mintha kifényesült verssorokon, magasba emelkedik a romolhatatlan és maradandó szellem és lélek. Teljében is fogyatkozva állunk körül: szeretteid, barátaid, alkotótársaid s azzal a reménnyel engedünk utadra, hogy e kemény és nehéz föld után meghittebb otthonod lesz a menny. Hajts fejet és emeld fel szíved, mikor belépsz! Jó utat odaátra! Isten veled!

Dobog Béla

Sírfelirat Elmentél hát végül magad mögött hagytad a földet talán neked volt igazad hőtlen

13

ÉVFORDULÓK A Bocskai-szabadságharc edelényi csatájának 400. évfordulójára 2004. november 28-án az Edelény-borsodi református templomban megemlékeztek a Bocskai-szabadságharc edelényi csatájának 400. évfordulójáról. Az ünnepség keretében egy emléktáblát helyeztek el a templom déli falán. A megemlékezést a Város Önkormányzata, az Edelény-Borsod-i Református Egyházközség és a Borsodi Földvár Kulturális Alapítvány szervezte. Mi a szabadságharc vezetıje, Bocskai István rövid életrajzának ismertetésével és a Hadtörténelmi Közlemények 1956. évi 2. számában megjelent írással emlékezünk az évfordulóra.

1605−1606: erdélyi fejedelem. Középbirtokos családból származott. A bécsi udvarban volt apród, majd visszatért Erdélybe. 1592-tıl váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja lett. A Habsburg-szövetség híveként nagy szerepe volt abban, hogy Báthori Zsigmond szövetkezett Rudolffal. 1595-ben fıvezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderı nagy gyızelmet aratott a török seregen. Az ígért császári segítség elmaradása miatt azonban Erdély egyedül nem tudott a töröknek ellenállni, és a fejedelemség területe csatatérré vált. Amikor 1602-ben tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, két évig Prágában tartották. A kiábrándult Bocskai bihari birtokaira vonult vissza és kapcsolatot teremtett a török területen élı erdélyiekkel. Bocskai hosszú vívódás után szembefordult korábbi politikai nézeteivel, és hajlandó volt Erdély fölszabadításáért együttmőködni a törökkel. Bethlen Gábor a bujdosók nevében fölkelésre biztatta Bocskait. Belgiojoso kassai fıkapitány a rakamazi táborba hívta Bocskait, aki azonban megnyerte a hajdúkat, és segítségükkel 1604. október 15-én Álmosdnál szétszórta a császári csapatokat. A harc megindulása után az idegen zsoldosoktól sokat szenvedett jobbágyok is Bocskai mellé álltak. Rövidesen csatlakoztak hozzá a magyarországi rendek is. Az 1605 áprilisában Szerencsen tartott országgyőlés Bocskait Magyarország fejedelmévé választotta. Az év végére Magyarországnak a töröktıl el nem foglalt része és Erdély a fölkelık birtokában volt. A török szövetséget kötött Bocskaival, sıt királyi koronát ajánlott föl neki, ezt azonban visszautasította. Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült és Bocskai is békére hajlott. Az 1606 végén megkötött bécsi béke biztosította a rendi jogokat és a vallásszabadságot, s négy vármegyét Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolt. Az ugyanebben az évben megkö-

14

tött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenötéves török háborúnak vetett véget. Bocskai elismerte a hajdúk szerepét az eredmények elérésében, 10000 hajdúnak (kollektív) nemességet, birtokot és címert adományozott. A székelyeknek is biztosította korábbi kiváltságaikat. A bécsi béke aláírása után egyre romló egészségi állapota miatt Bocskai politikai végrendeletet készített, amelyben a független Erdély fönntartásának fontosságára hívta föl a figyelmet. Halálát a kortársak mérgezésnek tulajdonították. (Megjelent: Ki kicsoda a magyar történelemben. Anno Kiadó, Bp. [2002] 72-74. p.)

Adatok az edelényi − besenyıi csata történetéhez 1604-ben A Bocskai szabadságharc katonai történetének több olyan mozzanata van, amit még nem derített fel, vagy nem tisztázott megnyugtató és kielégítı módon a hadtörténetírás. Így többek között tisztázásra szorul az 1604 novemberének utolsó napjaiban végbement csata pontos helye, ideje és lefolyása, melyet edelényi csata néven tartunk számon történetírásunkban. Rónai Horváth Jenı a döntı mértékben Istvánffyra és Orteliusra támaszkodó tanulmányában1 maga is kételkedve forrásainak pontosságában, a következıképpen írja le a csata helyét és idıpontját: Ortelius a csatával kapcsolatban „... olyan badarságokat hord össze, melyek − eltekintve a nyakatekert helynevektıl is − egyáltalán nem érthetık. Mivel azonban az egyetlen forrás, mely az eseményrıl részletesen beszél, adatait mégis fölemlítjük. Szerinte 1604. november 25-én Putnoktól egy mérföldnyire találkozott Básta a hajdúkkal, s harcolt is velük, de eredmény nélkül. Másnap a császári had egy szoroson vonult át, mire a hajdúk − amint a zavaros elıadásból kivehetı − a szorost a császáriak mögött is megszállották, de végre előzettek; a császári had hátrább vonult és az éjet egy szorosban egy Besele? nevő helynél töltötte. A szoros a Putnok és Sajókaza közti lehetett, az éjjelezı hely talán Velezd. Harmadnap, november 27-én, Básta hadát a hajdúsereg minden oldalról körülkerítette, mi a császáriak közt oly nagy rémületet keltett, hogy a zsoldosok már szökdösni kezdének...

1

Rónai Horváth Jenı: Bocskay István háborúja Rudolf ellen. Hadtörténelmi Közlemények. 1893. 569–597. o.

15

Negyednap végre, november 28-án ment végbe a döntı küzdelem, a tulajdonképpeni edelényi csata...” stb.2 Elöljáróban meg kell annyit jegyezni, hogy bár Ortelius Rónai Horváth által idézett adatai nem pontosak, de mégis közelebb járnak a valósághoz, mint azt Rónai Horváth hitte. Vegyük sorra a számba jöhetı forrásokat, s ez rögtön be is bizonyosodik. A legcélszerőbb talán elıször is megnézni a támadást irányító hadvezérnek, Bástának a leveleit, amelyeket hiteles támpontként használhatunk. A november 17-én lezajlott osgyáni ütközet után, november 22-én Básta már Putnokon volt.3 Itt tartózkodott még másnap is, majd lassan megindult a Sajó és Bódva találkozása, valamint Sajószentpéter tájékán gyülekezı hajdúcsapatok felé. A hajdúcsapatok a segélyerık érkezésére várva, kitértek a harc elıl, s ezért Básta úgy döntött, hogy északkelet felé fordulva, Edelényen keresztül Kassa elfoglalására indul.4 Básta november 26-án reggel indult el Edelényrıl5 (Szamosközy szerint 25-én, de ez nem fogadható el, mert Básta több levelében határozottan 26-át ír, úgyszintén Hohenlohe György Frigyes is a szász választóhoz küldött november 30-i levelében, bár ınála tíz napos eltérés van minden dátumban, mert még a régi idıszámítást használta.).6 A császári seregnek két hídon kellett átkelnie: az Edelényt átszelı kis patak, valamint a Bódva hídján. Bocskai serege, amely Básta adatai szerint 5000 hajdúból és 3000 török-tatár segélycsapatból állott (Hohenlohe szerint 25000 fı), szemközt helyezkedett el, Básta szerint azzal a szándékkal, hogy rátörjön a császári sereg hátvédére. Básta, hogy a rajtaütést elkerülje, a poggyászokat és szekereket fedezettel elıreküldte, maga pedig három gyalogezreddel és a lovasság nagy részével hátramaradt a híd innensı oldalán. A hajdúsereg megtámadta az átkelésre készülı császáriakat november 26-án és véres harc fejlıdött ki a híd környékén. A császáriaknak csak je2

3

4 5

6

R. Horváth J.: i. m. 596–597. o. Basta 1604. nov. 22-i levele Kollonitsch Siegfried kapitányhoz, valamint nov. 23i levele Rudolfhoz. (Dr. Veress Endre: Basta György hadvezér levelezése és iratai. Budapest, 1913. II. k. 1713. és 1714. sz.) Basta 1604. nov. 22-i levele. (i. m. 1714. sz.) Basta 1604. december 18-i levele San Ciemente prágai spanyol követhez. (i. m. 1741. sz.) „…en el partirme la manana de los 26 del village de Edelinio …” Szilágyi Sándor: Szamosközy István történeti maradványai. Budapest, 1880. (Monumenta Hungariae Historica Scriptores XXX. K.) 261. o. Hohenlohe György Frigyes 1604. nov. 20-i (helyesen 30-i) levele a szász választóhoz. (Marczali Henrik: Regesták a külföldi levéltárakból. Budapest, 1882. 95. o.)

16

lentıs veszteség árán (Szamosközy szerint 400, Básta szerint kb. 200 fı) sikerült átkelni a hídon. A folyón való átkelés után este Básta a Besenyı (ma Ládbesenyı) falu körüli dombokon táborozott le seregével. Ezt a terepet alkalmasnak tartotta a védekezésre a zömében gyalogságból álló sereg számára. Másnap, 27-én reggel feltőntek Bocskai katonái, akiket − Básta szerint − „... gıgössé tett a támadás, amelyet elızı napon intéztek ellenünk a hídon való átkelésünk elıtt, azt gondolva, hogy a visszavonulásunk menekülés volt...”7 Bocskai, miután látta, hogy a császáriak elınyös védelmi állást foglaltak el, nem indított támadást ellenük, hanem látóközelben maradva igyekezett bekeríteni Básta seregét. A bekerítés megijesztette a császári vezért, mert mint írja: „... már attól kellett tartanom, hogy vereséget kell majd szenvednem, mivelhogy nem tudtam megmozdulni, sem élelem keresésére menni; tekintetbe véve pedig a veszélyeket és veszteségeket, amelyek ebbıl következhetnek, elhatároztam magam a következı reggel, amely 28-án volt, hogy megtámadom az ellenség táborát...”8 Maga az edelényi, vagyis helyesebben mondva, a besenyıi csata a következıképpen zajlott le: 28-án hajnalban a sőrő köd leple alatt Básta észrevétlenül felállította seregét, s egy völgyön keresztül, amely a hajdúk felé vezetett, támadásra indult ellenük. Olyan észrevétlenül sikerült megközelíteni a hajdúkat, hogy azok „...se nem láttak, se nem hallottak...”9 semmit. A rajtaütés elején sikerült elfoglalni három tüzérségi löveget, és sikerült elválasztani egymástól a gyalogságot és a lovasságot. Két óráig tartó kemény küzdelem után Bocskai lovassága megkezdte a visszavonulást. A gyalogságból sokan elestek, úgyszintén a törökök közül is. Istvánffy szerint kb. 600 janicsár és más török katona esett el az ágyúk védelmében.10 A császáriak vesztesége Básta adatai szerint mindössze csak 40 katona volt, köztük gróf Salm Frigyes kapitány is. Básta adatait alátámasztják Szamosközy és Szepsi Laczkó Máté írásai is, bár ez utóbbi szőkszavúan csak annyit ír a csatáról, hogy „... Básta megütközik Edelénynél Bocsaki hadával és megfordula a had Básta György ha-

7 8 9 10

Basta 1604. dec. id. 18-i lev. U. o. U. o. Istvánffy Miklós: Magyarország története 1490–1606. Vidovich Gy. ford. Debrecen, 1867. 902. o.

17

da elıtt, mert stratagemával csalá meg...”11 Pethı Gergely azzal egészíti még ki az edelényi csata adatait, hogy Bocskai a csata elıtti csapatösszevonáskor „...a földnépét is mind fölvevé...”12 Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy bár az edelényi-besenyıi csatára vonatkozó források hézagosak és szőkszavúak, mégis megközelítıen pontos képet kaphatunk lefolyásáról az elmondottak alapján. Bocskai tehát az osgyáni vesztes ütközet után a Sajó és Bódva között igyekezett feltartóztatni a császári támadást. A csapatösszevonást nem tudta teljes mértékben végrehajtani, mert például Homonnai Bálint serege sem érkezett meg a csata elıtt. Így Bocskai kerülni kívánta a nyílt összecsapást és rajtaütéssel, majd bekerítéssel akarta felmorzsolni a császári had erejét, illetve megállítani Básta támadását. Ez utóbbi nem járt sikerrrel, mert Básta a ködöt és a rejtett völgy elınyeit kihasználva, meglepte és megfutamította Bocskai seregét. Bástának azonban ez a második gyızelme is csak harcászati sikert eredményezett, mert nem sikerült döntı csapást mérni a szabadságharc hadseregére és nem sikerült felszámolni a mozgalmat, amely a széles néptömegek aktív részvételére támaszkodott. Nagy László (Megjelent: Hadtörténelmi Közlemények. 1956. 2. sz. 152-154. p.)

11

Szepsi Laczkó Máté krónikája. (Rohonyi G. – Nagy L. – Tóth Gy. szerk.: Szemelvények a magyar hadtörténelem tanulmányozásához. Hadtörténelmi Intézet, Budapest, 1955. I. k. 197. o.) 12 Pethı Gergely: Magyar Krónika. (Geréb: A hazai osztályharcok irodalma. Budapest, 1955. 259. o.)

18

Forrás: Edelény múltjából, 1973. 65. old.

19

Forrás: Edelény múltjából, 1973. 64. old.

20

A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai 1703 - 1709 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség közös kiadásában jelent meg A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod-Gömör-Kishont és Zemplén megyékbıl címő háromkötetes könyv 2004-ben. Az elsı kötet 1703-1704 dokumentumait és a 2004. május 26-án a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában tartott emlékülés anyagát, a második kötet 1705-1707, a harmadik kötet az 1708-1709 közötti idıszak dokumentumait tartalmazza. 2005-ben tervezik az 1710-1711 közötti idıszak dokumentumainak a megjelentetését. A könyv a szabadságharc zászlóbontásának 300. évfordulója tiszteletére jelent meg. Jelen összeállításunkban az Edelényi kistérségre vonatkozó adatokat közöljük, eltekintve a dokumentumok szövegének teljes közlésétıl. A közlésnél az eredeti sorszámozást megtartottuk. 1703 5. Tokaji Tábor, 1703. október 20. Rákóczi Ferenc Kossovics Mártonnak a szendrıi prófuntmester liszkai és tolcsvai szılıjének idei termését adományozza. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH 978. 12a. 40. Tokaji tábor, 1703. november 12. Rákóczi Ferenc Gyulay Zsigmondot a szádvári uradalom és a Borsod vármegyei fiskális birtokok inspektorává nevezi ki. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH 978. 44. 44. Tokaji tábor, 1703. november 12. A fejedelem Baranyai Andrást bízza meg Szendrı várának ostromzárolásával. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH 978. 36. 56. Meszes, 1703. november 30. Baranyai András levele a fejedelemhez a Szendrı körüli kuruc ostromzár különbözı problémáiról. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. e/A.

21

57. Tokaji tábor, 1703. december 1. Borsi Ádám szendrıi harmincados őrlapátvételi elismervénye. Eredeti. OL. G. 29. RSZL. V. 3. f. Pag. 6-7. 1704 83. Miskolc, 1704. február 8. Rákóczi Ferenc határozatai Szakmári János prefektus 25 pontból álló beadványára, amely az igazgatása alatt álló Borsod és Gömör megyei kincstári és lefoglalt birtokok gazdasági és társadalmi ügyeivel foglalkozik. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. e/A. Szendrı is szerepel benne. 85. Miskolc, 1704. február 11. Rákóczi Ferenc megfizetni rendeli az örösi prédikátor hátralékos fizetését. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. f. Szendrı is szerepel benne. 102. Miskolc, 1704. március 13. A fejedelem Velics Zsigmond sátoraljaújhelyi harmincadosnak adományozza Contra Mátyás szendrıi élésmester tolcsvai házát. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH 978. 71. 133. Miskolc, 1704. május 28. Borsod megye beadványa a fejedelemhez: a megyére kirótt élelmezési és szekerezésbeli terhek csökkentését kérik, minthogy azokat magasnak tartják és teljesíteni nem tudják. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. c. Régi jelzete: OL Missiles. Részeket idéz belıle: Takács János, Közteherviselés II. Rákóczi Ferenc korában. Zalaegerszeg, 1941. 102-103. l. Szendrı is szerepel benne. 147. Szilas, 1704. június 18. Szilágyi Éva özv. Visolyi Jánosné Sajóörösön lévı portiójával kapcsolatos iratok. Eredeti. OL. G. 16. RSZL. I. 2. i. 148. Solti tábor, 1704. június 18. Rákóczi Ferenc válaszol Borsod megye feliratára: utasította Darvas Ferenc fıcommissáriust, az élésbeli terhek kirovásánál vegye figyelembe, hogy a megyébıl sok nemes fegyverrel szolgál, s a megye az Eger és Szendrı alatti ostromló hadaknak is szállított élelmet. Eredeti. BAZML. Borsod m. It. Acta politica. Materia II. Fasc. I. Nro. 288.

22

173. 1704. szeptember. A fejedelem intézkedései Szendrı várának ellátásáról. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 189. 174. 1704 (szeptember). Baranyai András szendrıi kapitány a fejedelemnek. Betegsége miatt házához vitette magát, kéri, hogy felgyógyulásáig Janka Pétert bízza meg helyettesítésével. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. e/A. 176. Gyöngyösi tábor, 1704. szeptember 5. A fejedelem visszaadja Gyürki Pál Szendrıben lévı ingóságait. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH. 978. 85a. 197. Selmecbánya, 1704. október 12. Gróf Bercsényi Miklós közli Borsod vármegyével, hogy a megyei hadat nem bocsáthatja addig haza, míg más katonasággal fel nem váltják. A megye hada dicséretesen viselkedett, s ezért bizonyos pénzt osztott ki a katonák között. Eredeti. BAZML. Borsod m. It. Acta politica. Materia. II. Fasc. I. Nro. 302. Szendrı is szerepel benne. 213. Galgóc vára, 1704. november 28. A fejedelem a kassai harmincad jövedelmébıl 500 forintot utal ki a szendrei barátoknak. Fogalmazvány. OSZK Kt. FH 978. 98. 221. Galgóc, 1704. december 18. A fejedelem Szepessi Istvánt nevezi ki szendrei kapitánynak. 226. Hely és dátum nélkül (1704 vége). Abaúj vármegye megbízottainak beadványa a fejedelemhez: részletesen feltárják a megye gazdasági, adózási, katonaállítási és társadalmi problémáit, valamint jelentik a megye területén lévı prépostságokat és apátságokat. Eredeti. OSZK Kt. FH 1389/3. Pag. 215-22220. Rajta Thaly Kálmán kézírásával: 1704. Egy másik áthúzott évszám: 1708. 1705 27. Kistapolcsány, 1705. január 28. A fejedelem intézkedései Szendrı váráról. Fogalmazvány. OSZK. Kt. Fh. 978. 209/a.

23

36. Kistapolcsány, 1705. február 10-11. A fejedelem intézkedése Szendrı ırségének ellátásáról. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 216/a. 43. Szécsény, 1705. február 24. Szepesi Istvánnak. Egerbe repraesentálja a szendrei praesídium szükségeit. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 220. 50. Eger, 1705. március 5. A fejedelem intézkedése a Szendrıben lévı rabok ellátásáról. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 227. 68. Eger, 1705. március 31. II. Rákóczi Ferenc döntései arra a beadványra, amelyben Szepesi István a Szendrı várában lévı gondokat és szükséges intézkedéseket sorolja fel. Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 2. h. Pag. 13-14. 75. Eger, 1705. április 18. Fejedelmi intézkedés a szendrıi ırség fizetésérıl. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 249/a. 79. Eger, 1705. április 23. A fejedelem visszaadja Farkas Kristófnak azt a szendrıi házat, amelyet nagybátyjától még a Szepesi Kamara foglalt le. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 109/a. 82. Eger, 1705. április 26. A fejedelem utasítja Keczer Sándort, hogy a Wesselényi Ferenc nádor által tett alapítványból a szendrıi barátoknak ez évben járó összeget fizesse ki. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 110. 84. Eger, 1705. április 29. A fejedelem a Borsod vármegyei Szilas falu felét az egri sörházhoz rendeli szolgálatra. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 257. 95. Egri tábor, 1705. május 15. A Borsod falubeli közbirtokosok panasza a fejedelemhez birtokügyi megkárosításukról, és Rákóczi ez ügyben való két döntése. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. II. 2. f.

24

98. Egri tábor, 1705. május 23. A fejedelem jelentést kér a szádvári uradalom állományáról és jövedelmérıl. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 266. 119. Eger, 1705. június 14. A fejedelem utasítása Szepesi Istvánnak a szendrıi ırség fegyverei és fizetése iránt. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 285. 122. Eger, 1705. június 15. A fejedelem Darvas Ferencnek a szendrıi ırség kifizetésérıl és a vár megerısítésérıl. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 285. 136. Dányi tábor, 1705. június 24. Bulyovszky Dániel számvevı által készített összeírás a szádvári uradalom jövedelmeirıl, Zolnai Zsigmond provizor számadása alapján. Eredeti. OL. G. 19. RSZL. I. 2. e. 152. Kéméndi tábor, 1705. július 116. Rákóczi Szentpéteri Imre Borsod megyei alispánnak: a putnoki és szendrıi gyalogságot küldje táborába. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 418/a. 164. Vecsei tábor, 1705. augusztus 15. A fejedelem közli, hogy a szendrıi ırségnek Keczer Sándor fog fizetni és fegyvert adni. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 978. 432. 166. Szécsény alatt, 1705. szeptember 15. Rákóczi Szepesi István szendrıi kapitánynak: a várban lévı felszerelés elégséges az ellenség meghatározott ideig való feltartására. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH.978. 439/a. 1706 218. Eger, 1706. március 27. A fejedelem 15.000 forintot utal ki a murányi, szendrei és egri ırség fizetésére. Fogalmazat. OSZK. Kt. FH. 978. 161/a.

25

288. Kassa, 1706. november 24. Idısb Szepessy Pál özvegye, Csuda Zsuzsanna beadványa a szenátusi bizottsághoz: kéri vissza a Szepesi Kamara által elkobzott Borsod megyei Szuhogy falu másik felét is. Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 1. c. 307. Rozsnyó, 1706. december 16. II. Rákóczi Ferenc 40 köböl búzát utal ki az alamizsnáért folyamodó szendrıi ferenceseknek. Eredeti. OL. G. 19. RSzl. II. 2. f. 1707 325. Hely és dátum nélkül [1707 eleje lehet]. A fejedelem Borsod megye panaszára a Szendrı várának lerombolására kirendelt mérnökök visszaéléseinek kivizsgálására és a bőnösök megbüntetésére utasítja Berthóti Ferencet. Fogalmazat. OL. G. 19. RSZL. II. 3. B. 326. Hely és dátum nélkül [1707 elején lehet]. Rákóczi utasítása Keczer Sándor kerületi hadbiztoshoz ugyanabban az ügyben. (Mint a 325.) Fogalmazat. OL. G. 19. RSzL. II. 3. B. 330. Kassa, 1707. január Kassa város beadványa Rákóczi Ferenchez. A lebontásra kerülı Szendrı várából kérik a szárazmalmot. Kérik, hogy a város által kiállított 100 hajdút a Commissáriátus lássa el. Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 2. h. 331. [Kassa, 1707. január 10.] Özvegy Szepessy Pálné Csuda Zsuzsanna beadványa a szenátusi deputációhoz: a férjétıl a Szepesi Kamara által törvénytelenül elkobzott Szuhogy falu másik felének a visszaadását is kéri. Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 1. c. 335. [Rozsnyó], 1707. január 25. Fejedelmi védlevél Aggtelek lakosainak. Fogalmazvány. OSZK. Kt. FH. 1389/5. 65-76. pag. 336. Rozsnyó, 1707. január 27. A szenátusi deputáció döntése a Borsod megyei Szuhogy falu ügyében: visszaadatni rendeli özvegy Szepessy Pálnénak, akinek férjétıl a Szepesi

26

Kamara kobozta el a Thököly-felkelés bukásakor. Csatolva az utasítás Borsod megye alispánjához az átruházás foganatosítására. Fogalmazvány. OL. G. 19. RSzL. II. 1. c. 355. Ónod, 1707. március 30. Borsod vármegye közgyőlésének panasza Rákóczihoz azokról a terhekrıl, amelyek a parasztságra Szendrı várának lebontása következtében nehezednek. A fejedelem Marosvásárhelyen április 20-án tesz intézkedéseket az ügyben. Eredeti. OL. G. 19. RSzL. II. 2. c. 402. Szerencs vára, 1707. október 30. A fejedelem elutasítja a szendrei ferenceseknek azt a kérését, hogy viszszakapják az ún. szombati vámot, méghozzá jó pénzben. Egykorú másolat, az egész ugyanannak a kéznek az írása, a fejedelmi határozat is. OL. G. 19. RSzL. II. 2. h. 1708-ból nincs a kistérségre vonatkozó adat. 1709 132. Miskolc, 1709. március 9. Borsod megye kimutatása a lakosokra kirótt hajdúk számáról és a fegyverpénz összegérıl. Eredeti. OSZK. Kt. Fol. Hung. 1389/13. Pag. 222-229. A keskeny füzet elején más írással: 7. E6. 2. Nr. 2. 206. H. n., 1709. június Gróf Bercsényi Miklós értesíti gróf Csáky István generális commissáriust, hogy a fejedelem a Luby György ezereskapitány edelényi majorsága után járó naturálékat elengedte. Eredeti, fogalmazat. MOL. RSzL. G. 24. II. 6. 255. Szikszó, 1709. október 2. Gyıri Péter helyettes ruházati hadbiztos jelentése gróf Bercsényi Miklósnak a ruházati anyagok Szendrıbe való költöztetésérıl. A könyvek megtalálhatók a Városi Könyvtár helytörténeti győjteményében. Összeállította: Hadobás Pál.

27

Hangács - nyomári háborús krónika (Részlet) 1944. december 10-e örökre feledhetetlen „fekete vasárnap”-ja marad Hangács és Nyomár községek lakosságának, s az átörökítés révén a késıi századok emlékezetében is. Tíz napi ostrom után ennek a napnak a délutánján öt órakor nyomultak be a két község területére a szovjet-orosz csapatok másodízben. Elıször december 1-jén, péntek délután két órakor − nem váratlanul ugyan, mert a bejövetelüket mindenki biztosra vette −, de meglepetésszerően, minden ellenállás nélkül érkeztek Alsóvadász irányából, ahonnan senki sem várta a támadást. A német csapatok sem. Mindenki a Miskolc-Boldva felıli szovjet támadással számolt. Senki sem gondolt arra, hogy Hangács és Nyomár elıbb kerül orosz kézre, mint a 25 km-rel délebbre fekvı ipari, kereskedelmi és katonai központ, Miskolc, amely irányból a szovjet elınyomulás már hónapok óta jött közelebb és közelebb. Miskolc magyar és német helyırségét ezzel az Ongaújfalu, Alsóvadász, Hangács felé hirtelen elıretörı, bekerítı hadmozdulattal kényszerítette a szovjet hadvezetés a város feladására. A szovjet tüzérség azonnal felvontatta lövegeit a községet környezı dombokra, s Miskolc háta mögött pokoli ágyúzást kezdett, amivel a miskolci védelmet kétségbe ejtette. A város védırsége alapos okkal érezte a küszöbön lévı bekerítését, s a várost december 3-án feladta. A Miskolc felıl visszavonuló német csapatok azonban a TomorDamak-edelényi mőútig merészen elıretört orosz éket a Nyergestetı elıtt húzódó völgyben Sajóvámos felıl levágással fenyegették, amit az orosz felderítés még idejében megneszelt. Ennek következtében a szovjet csapatok december 2-án, szombaton délután három óra tájban hirtelen visszavonulási parancsot kaptak, s ebédjüket is felhagyva, körülbelül 3000 emberükkel, néhány ágyújukkal s teméntelen szekerükkel eszeveszetten rohantak el a református temetı felé, Alsóvadász irányába, s az Alsóvadászon innen fekvı Fáy-féle akácos erdıben készítettek maguknak jól megépített téli állást, melyek némelyikét a környékbeli községek lakosságától elhurcolt plüss díványokkal, heverıkkel és kályhákkal is berendezték. A 24 órás szovjet-orosz megszállás után megkönnyebbülten lélegzett fel, s az éjszakai nem alvás után nyugodtan hajtotta álomra a fejét a két falu lakossága. A leszálló alkonyattal eltőntek az oroszok, s estére már nem volt orosz katona a faluban. Az emberek álma azonban mégsem volt nyugodt. Mindenki érezte, hogy az oroszok visszavonulásának nyomában megérkeznek a német és magyar csapatok, a községek hadszíntérré válnak, a két arcvonal közé szorulnak, s mindenki közelrıl, a saját bırén fogja megtapasztalni a modern hadviselés minden borzalmát. Ez másnap, december 3-án reggel be is következett. Be-

28

érkezett az elsı, három fıbıl álló német járır a faluba, s az elvonult szovjetorosz csapatok számbeli ereje, valamint fegyverneme iránt érdeklıdött. Utánuk beérkezett egy hetven-nyolcvan fıbıl álló vegyes német alakulat, akik Fekete Pál kiserdejében, a Nyilas legelın és a nyomári Bogyoszló szılı gyepőjében, s a Nyergestetın foglaltak harcállást. A 24 órás szovjet-orosz megszállás alatt szertefoszlottak azok a hiedelmek, melyek az oroszok bejövetelét megelızıen némi nyugalommal töltötték el a lakosságot. Akadtak olyanok is, akik a hatodik esztendejében lévı háború sok megpróbáltatásának végét, s a „felszabadulást” várták az oroszoktól azoknak az újságoknak (Magyar Újság) és röplapoknak az ígéretei alapján, melyeket a szovjet repülıgépek már hónapok óta garmada számra szórtak le. A megszállásnak már az elsı órái bebizonyították, hogy a röplapok tartalmának nagy része megtévesztı, rászedı, hazug propaganda volt. Már a járırök elsı útja is az istállókba vitt. Elkötötték a legjobb lovakat, s úgy vágtáztak a sápi erdı felé. A község lovainak és szekereinek nagy részét már az elsı bevonulásuk alkalmával magukkal vitték. A sertés és aprójószág állományt ezalatt a rövid idı alatt is jórészben elpusztították, a csizmákat, bakancsokat az emberek lábáról lehúzták, a lakosságtól nagyon sok értéket, ruhanemőt, házi és kézi használati tárgyakat (órát, beretvát, öngyújtót, bicskát stb.) elraboltak. Eperjesy Dénes plébánost az utcán zsebelték ki. Több asszonyt és lányt durva erıszakkal s fegyveres fenyegetés után megbecstelenítettek. A községben feltalálható bort seprıstıl megitták, s nagyobb részük embertelenül lerészegedett, s a szerencsétlen lakosság kétségbeesetten remegett garázdálkodásuk és rémuralmuk súlya alatt. A községházán vandál módon zúztak, törtek, hánytak szét mindent. A drága írógépeket összetörték, a telefon miatt Gyurkó Jenı fıjegyzıt német spionnak nevezték, s állandóan fegyverrel fenyegették. Fekete Pál, 78 esztendıs gondnokunkat s családját kivégzéssel fenyegették, s a fiára többször fegyvert fogtak, hogy agyonlövik. A postán a telefon-berendezést összetörték, a postai értékcikkeket tartalmazó vasládát szétverték, tartalmát széjjelszórták, széttépték, összetaposták. A községháza páncélszekrényét is feltörték, s a benne talált 1070 pengıt magukkal vitték. Ezek a kirívóbb esetek, de egyszerőbb házakban is hasonló barbár módon viselkedtek vagyoni különbség nélkül mindenkivel egyformán, sıt még a cigányokat is burzsujnak nevezték, mert asztaluk volt és ágyuk. Annak ellenére, hogy özön népük a Homrogd felé vezetı utat hangya módra ellepve egyenesen beleütközött a református parókiába, az elsı 24 órás megszállás alatt nagyobb károkat vagy rablásokat nem csináltak sem a lelkész, sem az egyház, sem a tanító javaiban, kivéve a takarmányt, amiben óriási pocsékolást végeztek. Az egy kat. holdnyi lelkészi portán és kertben

29

tucat számra állott a szekér és a ló, s ezek a takarmányban nagy pusztítást, és még nagyobb pocsékolást mőveltek. A kaput rendszerint nem használták, hanem szekerestıl nekimentek a kerítésnek s átgázoltak rajta. Megmagyarázhatatlan rejtély, hogy pl. a katonáik is miért nem a kapukon jártak ki és be? Miért kellett sok esetben közvetlenül a kapu mellett széttörniük a kerítést, s azon át, nem a kapun járni ki-be? A szomszédokhoz is a kerítésen át közlekedtek, s nem az utcán. Ezzel kapcsolatban is meg kell állapítani, hogy a magatartásukat az jellemezte, hogy sokkal többet pusztítottak el a javakból, mint amire tényleg szükségük volt. Egy-egy levágott tehénbıl kivették az egyik hátsó combot, a többit otthagyták a kutyáknak. Soha annyi hízott, jól táplált kutyát nem lehetett látni a faluban, mint ezekben a szomorú idıkben. Elıször elvitték két hektoliter boromat hordóstól, s apróbb használati tárgyakat loptak el az irodai asztalról, míg valamiért elfordultam. Bevonulásuk súlyos betegen talált, de amint meghallottam, hogy itt vannak az orosz elıırsök s özön népük úgy jön a Nyilas legelı felıl, mint az esı, úgy kipattantam az ágyból, mintha rugóra jártam volna. Egyszerre semmi bajomat sem éreztem, hanem sebtében elrejtettem a magam és az egyház pénzét s néhány értéktárgyamat. Alig telt el néhány perc, s máris tolódtak az éppen útjukba esı parókiába bort és ennivalót követelve, amit persze meg is kaptak. Tagadhatatlanul nagyon sokat jelentett úgy az egyházi, mint a saját értékek mentése szempontjából szívélyes, de nem szolgai, öntudatos de nem kihívó, félelemmentes magatartásom mellett az a kevés orosz nyelvtudásom, amit nyolchónapos oroszországi frontszolgálatom alatt szereztem közöttük. Mindenek felett pedig Isten kegyelme, ami beteg testemnek is erıt adott az emberfelettien súlyos megpróbáltatások elviselésére. Betegágyamból kiverve kellett a parókiát zsúfolásig ellepı szovjet katonáknak éjjel-nappal szolgálnom, az összes szobát hadikórház céljára kiürítenem, két újságlapon a padlón feküdnöm, melynek következtében egyetlen nap alatt testben és lélekben teljesen össze voltam törve, mert még a padlón sem lehetett szó alvásról. Szüntelenül jöttek-mentek, verték, rugdosták az ajtót, végre hajnali két órakor a padlóról is felköltöttek és súlyos betegen kellett a padlásra hordanom velük a súlyos berendezési tárgyakat, hogy a lakást hadikórházzá rendezhessék be. A templomot már az elsı alkalommal betörték, a perselyt összetörték és kirabolták, az egyik templomablakot összetörték, de szent edényeket nem találtak, mert azokat a nyomáriakkal együtt már elızıleg elástuk Gyöngyösi István nyomári kurátorral és Kulcsár István presbiterrel, községi bíróval. Rengeteg bajunk volt ezekkel az egyházi holmikkal, melyekkel együtt ástuk el az összes anyakönyvet is. A hónapok óta tartó esızések folytán felfakadt a víz a láda alatt s azt félig elborította, s csak annak köszönhetı, hogy nem semmisült meg semmi, hogy a ládának minden rése jól le volt szurkozva és

30

el volt tömve pecsétviasszal. Amikor a holmikat az esızés miatt ki kellett ásni, akkor még nem voltak bent a szovjet csapatok, de pár nap múlva elfoglalták a községet. Gyöngyösi kurátor hol ide, hol oda dugta az értékes ládát, s jórészt az ı hőségének köszönhetı, hogy mindkét egyház értékei (csak az ezüstkelyhek több kilót nyomtak) és pótolhatatlan anyakönyvei hiánytalanul megmaradtak. A dúló szovjet katonák Hangácson is elrontották az orgonát, amelyért öt mázsa búza értékő vegyes terményt, Nyomáron tíz mázsa terményt adott össze a gyülekezet. A parókiában, melléképületeiben, kerítésében esett kár békebeli, 1938-as áron ötszáz pengı, az iskolának és melléképületeinek, valamint felszerelésének a kára ezernyolcszáz-huszonhét pengı, Nyomáron ugyanez a templommal együtt ötszáz pengı. December 10-én (vasárnap) délelıtt tíz óráig (két órán át) tartott az erıs ágyú- és aknatőz, amikor gyengülni kezdett s kisebb megszakításokkal délután négy óráig tartott. Négy órától öt óráig utcai harcok folytak, melyek során a szovjet gyalogság kiőzte a községbıl a németeket. A magyar tüzérség a Vesszısrıl idejében elvontatta a lövegeit a Tomor-edelényi mőúton, míg a németek több ágyúja szovjet zsákmány lett. A nyolc napos harc során mindkét részrıl tetemes számú halott és sebesült volt, a polgári lakosság közül Hangácson négy, Nyomáron egy halálos áldozat esett. A hangácsiak a parókia melletti major romjai alatt lelték halálukat, akiket csak december 18-án tudtam eltemetni, de még akkor is csak nagy veszélyek között. A december 10-én délután benyomuló szovjet-orosz csapatok megszállták, feldúlták és kifosztották a lakásokat. Mire lakóik hétfın és kedden a borospincékbıl hazatértek, kirabolt lakást találtak. Feltörték és kirabolták az éléskamrámat, magtáramat, pincémet, lakásomat többszörösen végigrabolták, fegyver után kutatás ürügyével százszor kinyittattak minden szekrényajtót. Napról napra, hajnaltól késı estig több mint két hétig hajszoltak a kulcsokkal. Vesztemet okozta a nagy, kaszárnyaszerő parókia. Minden rabló azt hitte, hogy ebben valami gróf lakik, s minden bitang belebotlott. A decemberi alkonyattal Alsóvadászig visszavonult szovjet csapatok után december 3-án Edelény felıl hetven-nyolcvan fıre tehetı német gyalogos és tüzér érkezett egy rohamlöveggel, néhány ágyúval s aknavetıvel a Kilátó szılı mögötti Vesszıs tanyától a nyomári Bujár erdıig húzódó mintegy 8 km hosszúságú arcvonal védelmére. Nem lehet tudni, hogy ostobaságuk vagy elbizakodottságuk miatt szálltak szembe a a roppant túlerıvel harcuk végnapjaiban s fölényesen jelentették ki, hogy csak legyen nyugodt a lakosság, ık visszaverik az oroszokat. Minden irántuk való jogos ellenszenv ellenére is el kell ismerni, hogy a lakossággal szemben emberségesen viselkedtek, nem raboltak. Tudomásom

31

szerint a két községben nagyobb kárt csak egy embernek okoztak, akitıl visszavonulásuk alkalmával két ökröt elvittek. Azt is meg kell állapítani, hogy a roppant szovjet túlerıvel szemben ez a maréknyi német nyolc napig ellenállt. Amikor az arcvonaluk közvetlenül a falut szegélyezı dombokra, a falu fölötti református temetı túlsó garádjáig húzódott vissza, az ablakom alatt gyülekeztek rendszerint huszonöt-harmincan, közönyösen csibukolva, a vonalbeliek leváltására. A harc nyolc napon át éjjel-nappal folyt, az ágyúdörgés és a géppuskaropogás egyre közelebb jött. December 9-én a szovjet tüzérség már a falut lıtte. Hangács lakosságának nagyobb része a községtıl északra emelkedı domb alá ásott borospincékben, kisebb része és a nyomáriak a házak alatti pincékben keresett oltalmat, de a hangácsiak december 9-én kimenekültek a borospincékbe. A faluban alig lehetett embert látni. A december 9-i istentiszteletet néhány kétségbeesetten remegı résztvevıvel Hangácson még megtartottam, de Nyomárra már nem tudtam lemenni. December 10-ének hajnaláig néhány magyar tüzér hált a faluban, akik elmondták, hogy 24 db 15 cm-es mozsárral a falutól 3 km-re északra esı Vesszıs tanyáról reggel támadni fognak, ami 8 órakor meg is kezdıdött. Mindössze néhány percig dörögtek a magyar mozsarak és a német ágyúk, válaszul a szovjet tüzérség pokoli ágyú, sztálinorgona és aknavetı pergıtüzet zúdított a falura és a határra. Közel egy esztendıt töltöttem a szovjet-orosz fronton mint az 53. gyalogezred tábori lelkésze, de ilyen sztálinorgona és tüzérségi tüzet csak néhányszor éltem át. Amikor a parókiával szemben, az utca másik oldalán néhány méterre épült majorépületbe egymás után három gránát csapódott be és a hatalmas parókia úgy megingott, mintha vízen járó csónak lett volna, nem lehetett tovább az ablakok leszedését folytatnom, hanem le kellett mennem a lakás alatti pincébe, ahol már napok óta ott volt néhány család, akik a szomszédságból a lelkészlak pincéjében kerestek oltalmat. Remegtek és imádkoztak. A parókia körül néhány méterre mintegy tucatnyi nehéz gránát és akna csapódott be, de Isten kegyelme csodálatosan megırizte a telitalálattól. A le nem szedett ablakok, noha azok is nyitva voltak, a szilánkoktól és a légnyomástól mind kihullottak. A szilánkok átverték a csatornát, sok cserepet betörtek s több helyen leverték az épület vakolatát. Templomunkat ugyanilyen csodálatosan ırizte meg az Úr. Egy aknatalálatot kapott ugyan hátul, de a hatalmas, erıs épületnek nem árthatott, csak a vakolatot verte le belül is, s kívülrıl néhány téglát kidobott. Ellenben az ablakait csaknem mind bezúzta a szilánk és a légnyomás. Falazata és tetızete a szilánkoktól szenvedett érzékenyebb kárt. Ugyanígy az iskola és a tanítói lakás, melynek egyik ablaktokját is kiemelte a légnyomás. Hasonlóképpen óvta meg az isteni

32

gondviselés a nyomári templomunkat, iskolánkat és egyházi épületeinket is, ahol szintén csak ablak, tetı és vakolatkárok keletkeztek, azzal a különbséggel, hogy ott a templom kegyszertartó szekrényét összetörték és négy darab használatra fennhagyott úrasztali terítıt és kendıt elvittek, az orgona sípjait összetaposták, széthurcolták, amivel békeviszonylatban is mintegy ezer pengı kárt okoztak. Minden egyházi épület körül több helyen áttörték a kerítéseket, összetörték és a teherautóik alá rakták a kapukat. Közvetlenül a front elvonulása után, amikor még a pénz értéke nem romlott, Hangács 1700, Nyomár 1000 pengıt fizetett a templomablakok beüvegezéséért. A parókián az ablakok máig üvegezetlenek, az iskolát egy sor üveggel láttuk el, amelyben a tanítás 1945. január 4-én megkezdıdött. Tılem 60 mázsa vegyes takarmányt, 300 mázsa lóherét és szénát, 2 hektoliter bort (hordóstól), 30 tyúkot és kacsát, egész esztendıre berendezett éléskamrám tartalmát, 2000 pengı értékő ruhanemőt és használati tárgyat raboltak, s eltüzelték egész téli tüzelımet: 60 mázsa vágott fát. Mind a két faluból sok értéket vittek el. A nyolc napos ostrom során Hangácsra és Nyomárra, valamint a határukra sok ezer szovjet, német és magyar gránát hullott. Egyes határrészek tölcsérmezıkké váltak (Így a paptag temetı mögötti része is.). Hangácson aknatalálatot kapott huszonnyolc lakóház, melybıl tíz lakhatatlanná vált, Nyomáron megsérült tíz lakóház, melybıl hat lakhatatlan lett. A legsúlyosabb harcok a hangácsi határban a Keresztpatak tanya határában, Nyomáron a Nyergestetın dúltak. Ez utóbbi helyen tömegsírban tizennégy szovjet katona van eltemetve. Az említett hangácsi határrészen hír szerint az orosz csapatok 300 katonát vesztettek. A nyomári református temetıben négy német katona van közös sírba temetve, a református templomkertben kettı külön-külön sírban. A hangácsi római katolikus templomkertben fekszik magányos sírban egy szovjet kapitány, s mellette közös sírban három szovjet katona, akik az utcai harcok során estek el. Közös sírban több szovjet katona pihen a keresztpataki tanya középsı részén, s a kastély épülete elıtt három vagy négy román sír is van. Ez utóbbiak lıszer utánpótlást szállítva a patakon át vezetı híd elé helyezett aknára mentek. Magányos orosz sír van még a Fekete Pálék kiserdejében, s német sír a Vesszıs tanyán és a Nyomár alatti második keresztnél, valamint a Bujár erdı mellett s a Lakatos-féle Kökényvölgyi tanya mellett a had-háznál. Ez a harcok veszteségi mérlege. Egy német zsoldba szegıdött ukrán katonát december 1-jén az edelényi mőúton elfogtak az oroszok, s kihallgatás után fıbe lıtték. A református temetı árkában temették el. Ha már a temetıkrıl és a halottakról van szó, azt fel kell jegyezni, hogy az oroszok a halottak nyugalmát sem átallották megzavarni. Már december 1-jei bevonulásuk alkalmával feldúlták a református temetı mindkét kriptáját. Az egyik a Fekete, a másik a ki-

33

halt Kohen családé. A koporsókat feltépték, s a porladó csontokat széjjelszórták. Sem december 10-én, sem 17-én nem lehetett az istentiszteletet megtartani. Karácsony elsı és másodnapján mindkét templomban megtartottuk az istentiszteletet, s kiosztottuk az úrvacsorát. A férfiak közül Hangácson egy, Nyomáron egy sem vett részt az úrvacsoraosztásban, mert az oroszok karácsony szombatjának délutánján mindkét falu férfilakosságát elhajtották robotra a boldvai töltésre rögöt törni. Szomorú volt látni karácsony estéjének óráiban a hátukon zsákkal és tarisznyával, a vállukon szerszámokkal a csüggedt, elkeseredett embereket, akiket középkori módra, mint a barmokat terelt robotra a szentestén a Magyarországot felszabadító dicsıséges szovjet hadsereg. Ezeknek a szerencsétlen embereknek a lelkét egész ünnep alatt tépte a kétségbeesés és az aggodalom, hogy a férfiaktól megfosztott falvakban maradt nık még szabadabb prédái lesznek a szovjet katonák állatiasságának. Vallásos összejövetelek tartásáról, az istentiszteleteken kívül, az egész 1944/45-ös tél folyamán nem lehetett szó, hiszen a részeg szovjet katonák az iskolai tanítást is megzavarták, melynek következtében a gyermekeket is alig tudtuk rávenni az iskolába járásra. Ez a karácsony esti „gyászmenet” hően tükrözte kicsiben az egész „felszabadulást”, amibıl eddig még csak a „dúlás”-t éreztük. Mikola István református lelkipásztor (Mikola István 1937-1947 között volt Hangács, Nyomár református lelkésze, majd Ramocsaházán, Szabolcson és Geszteréden szolgált. 1983-ban hunyt el Kemecsén. Az itt közölt írását a naplójából vettük át.)

34

ÉPÍTÉS, KORSZERŐSÍTÉS Már ismét szól a császtai dőlı harangja Ápolják gazdag történelmi múltjukat, keresztény hagyományaikat Edelény, Császta (ÉM - KT) - Edelény Hegyközség és a város önkormányzata a múlt héten tartotta a császtai harangtorony avatását és az eredeti harang újraszentelését. A remek idıben tartott eseményen több százan vettek részt.

Avatóbeszédet Virág Tamás, az Edelény Hegyközség elnöke mondott, a harangtornyot Molnár Oszkár országgyőlési képviselı, polgármester és Kiss Ferenc, az APEH gazdasági igazgatója avatta fel.

Az eredeti helyén A harang újraszentelését Kovács László plébános, címzetes esperes végezte, végül Virág Tamás okleveleket adott át azok számára, akik a legtöbbet tették a hegyközség jelképéért. Az egykor önálló, már évtizedek óta kihalt Császta községben valaha harangláb állt az iskola mellett. Ennek közelében és emlékére állították az új harangtornyot, amely kilátóként is funkcionál majd. A harangot az 1860-as évek elején az egri borász Grıber József, mint császtai haszonbérlı adományozta a községnek. A harang a falu elnéptelenedése után Edelénybe került, most pedig vissza az eredeti helyére, miután a helyi római katolikus egyházközösség a napokban szentmise keretében visszaszolgáltatta azt a császtai gazdáknak. A megállapodás szerint cserébe egy új harangot ad a hegyközség. Virág Tamás elmondta: a torony megépítésével, a harang visszavitelével elsısorban gazdag történelmi múltjukat, keresztény hagyományaikat kívánják ápolni. Rangot adnak hegyeiknek, összekovácsolják szılısgazdáikat, feloldották azt a feszültséget, amely a harang körül kialakult és harmincöt évig fennállt. A harang visszahelyezése közösségük erejének próbatétele is volt.

35

Júliustól októberig A harangtorony építéséhez július 12-én kezdtek hozzá és október 27-én fejezték be. A harangtorony megépítésével, a harang visszahelyezésével kapcsolatos költség 3,8 millió forint volt, amelyet a pénzben, anyagban és munkában történı adományok teljesen fedeztek. A harangtorony építéséhez fıtámogatóként tizenhat jogi és magánszemély járult hozzá, míg a támogatók száma meghaladta a százat. [Megjelent: Észak-Magyarorszég, 60. évf. 256. sz. (2004. nov. 3.) 7. p.]

A császtai harang.

36

Molnár Oszkár polgármester leleplezte az emléktáblát

Kovács László rk. esperes szentbeszéde. Fotók: Slezsák Zsolt

37

A rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum újjárendezett ásvány- és ıslénytára Rudabánya térségében a bányászat több ezer éves múltra tekint vissza. Jelenleg az Alsótelekes határában folyó gipsztermelés a hagyományok életben tartója. Korábban, 1880 és 1985 között külszíni nagyüzemi vasércfejtésérıl volt nevezetes a település, a középkorban pedig (14-15. sz.) rezet és ezüstöt adott a kincses Rudahegy. A bányászat „melléktermékeként” megkapó szépségő ásványok is felszínre kerültek, s annak ellenére, hogy a vasércbánya már lassan 20 éve nem mőködik, még napjainkban is Rudabánya a legjelentısebb magyarországi ásványlelıhely. Szép darabok elıbukkanásának reményében évente sokan keresik fel a hatalmas külszíni bányagödröt a község határában, itthonról és külföldrıl egyaránt. Különösen a nálunk ritka rézváltozatok (azurit, kuprit, malachit, termésréz) méltóak a győjtık figyelmére, de más érdekességek is bıven akadnak. Az elmúlt negyedszázad kutatásainak eredményeként – elsısorban dr. Szakáll Sándor fáradozásainak köszönhetıen – a korábbinak a többszörösére növekedett az innen ismert ásványfajok száma (jelenleg 135 félét tartanak nyilván). A rudabányai ásványok megismerésének történetébıl az alábbi momentumok és tények érdemelnek figyelmet: – 1726-ban Luigi Ferdinando Marsigli olasz tudós, polihisztor a Duna menti országok természeti értékeirıl írt hatalmas munkájában (Danubius pannonico-mysicus) említést tesz a rudabányai termésrézrıl. Három példányról színezett fametszetet is közöl. Ebbıl arra gondolhatunk, hogy külföldi ásványgyőjtemények már az elızı (17.) században rendelkeztek Rudabányáról származó darabokkal. Nem kizárt, hogy Marsigli személyesen is megfordult a lelıhelyen. – 1727-ben Franz Ernst Brückmann wolfenbütteli német orvos, természetbúvár a világ ásványlelıhelyeit ismertetı nagy mővében (Magnalia Dei locis subterraneis) azt írja Rudabányáról, hogy egész Magyarországon itt kerülnek elı a legszebb rézásványok. Szemléltetésül két (sajnos rosszul sikerült) ábrát is közöl róluk. Megjegyzi, hogy a bánya tulajdonosa, a grófnı (a nevét nem említi, de kétségtelen, hogy özvegy Gvadányi Sándornéról, a késıbbi híres író, Gvadányi József nagyanyjáról van szó) győjti a termelés közben talált különleges darabokat. Birtokában van egy egészen ritka termésréz-példány, amely szılıfürt alakú, és felülete teljesen tiszta (azaz nem borítja zöld oxidréteg). Ez az elsı – meglepıen korai – adat a helyi ásványgyőjtésrıl. Brückmann egyébként 1724-ben járt a helyszínen. – Az igazi fellendülést a rudabányai ásványok megismerésében és kutatásában az 1880-ban kezdıdött külszíni nagyüzemi vasércbányászat hozta.

38

A termelés közben tömegével kerültek elı a szebbnél szebb darabok, amelyek a születıben, formálódóban levı magyar ásványtan úttörıinek (például Schmidt Sándornak) a figyelmét sem kerülték el. De igazából csak az 1920as években bontakozott ki és még napjainkban, jóval a bányászat megszőnése után is tart a rudabányai vasérctelep ásványtani kutatása, olyannyira, hogy a legfontosabb eredmények talán éppen az elmúlt két évtizedhez köthetık. A következı szakemberek neve érdemel említést e vonatkozásban: Koch Sándor, Tokody László, Kertai György, Zsivny Viktor, Tasnádi Kubacska András, Pantó Gábor, az 1980-as évek elejétıl pedig Szakáll Sándor. – 1966-ban Koch Sándor Magyarország ásványai címő könyvében részletesen (40 oldal terjedelemben) foglalkozik Rudabányával is. (A könyv második, Mezısi József által javított és bıvített kiadása 1985-ben jelent meg.) – 1988-ban a Lapis címő német szaklap közölt színes képekkel illusztrált terjedelmes tanulmányt a rudabányai ásványokról. – 2000-ben dr. Szakáll Sándor egyetemi doktori disszertációjának témájául a rudabányai és az alsósajói (ma Szlovákiában található bányahely, Nižná Slaná) vasérctelep ásványtani összehasonlítását választotta. – Ugyancsak 2000-ben a már említett Lapis c. periodika 6. száma, a három hónappal korábban elıkerült kapitális rudabányai kupritokról, mint az ásványgyőjtı világ friss szenzációjáról számolt be. – 2001-ben a Mineralogical Record címő amerikai szakfolyóirat 44 oldalas, sok képpel és ábrával illusztrált, valamint gazdag irodalomjegyzékkel kísért tanulmányban mutatta be Rudabánya ásványait. – Végül szintén 2001-ben hagyta el a nyomdát az elsı tudományos igényő monográfia a rudabányai ásványokról, szerzıje dr. Szakáll Sándor, kiadója a budapesti Kıország Kft. A településen mőködı, 1956-ban alapított Érc- és Ásványbányászati Múzeum kezdettıl fogva kötelességének tartotta a helyi bányából elıkerülı legszebb ásványok bemutatását is. 1980-ra a mineralógiai győjtemény már kinıtte a korábbi kereteket, ezért különálló kiállítótermet építettek számára, amelyet dr. Földvári Aladárról, a Miskolci Egyetem 1973-ban elhunyt neves geológus-professzoráról neveztek el. Az új bemutatóhelyen a rudabányain kívül más hazai bányák ásványai is teret kaptak. Külföldi darabok és különlegességek (például meteoritok) is gazdagították a látogatók elé tárt anyagot. Így jött létre az egyik legszebb és leggazdagabb vidéki ásványkiállítás. Kis idı múlva a világhírő Rudapithecus-leleteket és más ısmaradványokat bemutató blokkal bıvült a tárlat. Az elmúlt közel 25 évben dinamikusan gyarapodott a győjtemény, ezért szükségessé vált átalakítása, újjárendezése, a friss kutatási eredményekkel

39

történı kiegészítése. A feladatra dr. Szakáll Sándor mineralógust, a Miskolci Egyetem docensét kértük fel, aki örömmel vállalta a megbízást. Nevéhez főzıdik a kiállítási koncepció és a forgatókönyv elkészítése is. Segítségére voltak a Herman Ottó Múzeumból Fehér Béla, Tóthné Szabó Tünde és Vincze Klára, továbbá Horváth István, az ismert miskolci ásványgyőjtı- és kutató, Rudabányáról pedig Hernyák Gábor, a vasércbánya hajdani fıgeológusa és a helyi múzeum munkatársai. A rendezés munkálatait megelızte a kiállító-terem belsı festése, lapos tetızetének újraszigetelése, valamint esıcsatornájának cseréje. Ehhez a Magyar Bányászati Hivatal biztosított pályázat útján támogatást. A kiállítás újranyitására 2004. március 5-én, a Miskolci Nemzetközi Ásványbörze kísérı-rendezvényeként került sor. A meghívott vendégek és az érdeklıdık népes csoportja elıtt dr. Böhm József egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Földtudományi Karának dékánja mondott avatóbeszédet, majd dr. Szakáll Sándor tartott tárlatvezetést. Az alábbiakban ıt idézzük:

Dr. Böhm József avatóbeszédét tartja

40

„Az új állandó kiállításon a legfontosabb magyarországi bányahelyek ásványaiból láthatunk ízelítıt. A feliratok két nyelven, a magyar mellett angolul készültek. A bemutatás a dunántúli bányákkal kezdıdik. Ennek során megismerhetjük a bakonyi üledékes mangántelepek (Úrkút, Eplény) jellemzı példányait, a Bakony és a Vértes-hegység bauxittelepeinek néhány jellemzı ásványát és a Velencei-hegység pegmatitjának, pneumatolitos és hidrotermás eredető képzıdményeinek egykor az iparban hasznosított példányait. A Mátrából a legtöbb kiállított darab a Gyöngyösoroszi és Mátraszentimre környéki polimetallikus ércesedést képviseli. Ebben a gazdag anyagban megtekinthetık a legfontosabb ércásványok, illetve a teléreket kísérı meddıásványok egyaránt. Kisebb összeállítás mutatja be a Parádsasvár környéki ólom- és cinkércesedés, valamint a recski Lahóca és mélyszinti ércesedés genetikai és ásványtani szempontból egyaránt érdekes darabjait. A Tokaji-hegységbıl fıként úgynevezett nemérceket láthatunk. Számos, az iparban hasznosított agyagásványt, kvarc- és opálváltozatot mutatunk be, és egy kis válogatást adunk az andezitek hólyagüregeiben megjelent ásványokból is. Az elıbbieknél részletesebben foglalkozik a kiállítás a rudabányai érces terület ásványaival. Elıször a jellemzı kızettípusokat mutatjuk be. Külön vitrinben találhatók az érctelep elsıdleges és másodlagos ásványai, az utóbbiak különlegesen változatos kifejlıdésük miatt nagy példányszámban. A terem végének falán az érctelep ásványgazdagságát reprezentáló poszterek láthatók, fıként az oxidációs zóna színpompás ásványainak fotóival. (Ezeket az elmúlt két évtizedben fedezték fel, s szinte mikroszkopikus méreteik miatt csak így lehetett a közönség számára bemutatni.) Külön tárlókban tekinthetık meg a tornaszentandrási Esztramos-hegy változatos kalcitjai, illetve a perkupai és az alsótelekesi evaporittelepek elıbbiektıl eltérı ásványegyüttese. A honi bányahelyek ásványai után – az ablakok közötti vitrinekben – ásványrendszertani összeállítás látható, olyan régi példányokból, melyek zömmel a történelmi Magyarország ma már klasszikus lelıhelyeit képviselik. Végül a múzeum friss szerzeményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A névadó tudós munkásságát külön tárló mutatja be.”

41

Gyöngyösoroszi ásványai az újjárendezett kiállításon

2004 szeptemberében a Földvári Aladár Kiállítóterem ıslénytani anyagát is átrendeztük. A múzeumlátogatók körében mindig nagy érdeklıdéssel kísért Rudapithecus-kutatások eddigi eredményeit új, nagymérető tablók és fotók szemléltetik. A látnivalónak kissé szürke paleontológiai anyagot ısmaradványokat ábrázoló hazai és külföldi bélyegek nagyított színes másolataival tettük vonzóbbá, informatívabbá. Októberben az épület külsı festése is megtörtént, amivel a közel egyesztendıs munka, az ásvány- és ıslénytár teljes felújítása befejezıdött. A kiállítás remélhetıleg hosszú ideig fennáll majd ebben a formában, az érdeklıdık megelégedésére. Hadobás Sándor múzeumigazgató

42

3 5 É V E Í RT Á K A Rakacai Víztároló Észak-Magyarország iparosodott tájrészein, s különösen a Sajó völgyében és mellékvölgyeiben települt borsodi iparvidéken évrıl évre növekszik a lakosság és az ipar vízszükséglete. A Sajó, a borsodi iparvidék tengelye már erısen szennyezetten érkezik Magyarországra, ivóvíznek nem alkalmas, sıt öntözni sem ajánlatos vele. E területnek ivóvízzel való ellátását még csak nehezítik a szénbányák vízbetöréseinek megelızése végett folytatott munkálatok. Ez a szabályozó munka olyan következményekkel járt, hogy a talajvíz szintje mélyebbre szállt, és így a bányászfalvak ivóvízellátásában zavarok keletkeztek. Két évtizeddel ezelıtt, amikor a borsodi iparvidék lendületesebb fejlesztése megindult, hozzáláttak a vízellátás gondjainak megoldásához. Minthogy a Sajó vize − a már említett szennyezıdés miatt − még tisztításra sem alkalmas, a Sajó és a Bódva jó minıségő vizet adó kavicsteraszaiba mélyítettek kutakat. Ezek természetes talajvizét azonban a fokozódó vízkivétel miatt a vízben szegény hónapokban növelni kell, s ez csak víztárolók építésével valósítható meg. Az elsı nagy víztároló helyét a borsodi iparvidékhez közel, a Rakaca-patak völgyében jelölték ki. Hazánk legnagyobb mesterséges tava a Rakaca-patak Meszes és Szalonna közti szakaszán, a Bódva mellékvölgyében létesült. Helyének megválasztása gondos vizsgálatok eredménye. 1957-ben hidrogeológusok és különféle mőszaki szakemberek tanulmányozták a Bódva menti táj földtani, talajtani és vízrajzi adottságait. Megállapították, hogy a víztároló építésére a legalkalmasabb a tektonikus (kéregszerkezeti) mozgásokkal kialakított Szalonnai-medencének keleti, a Rakaca-patak völgyébe beöblösödı része. Ott a geológiai szerkezet és a felszíni adottságok egyaránt kedvezıek. Nem forog fenn az a veszély, hogy a tárolt víz elszivárog, hiszen délrıl a földtörténet ókorának ún. karbon idıszakából eredı kristályos mészkıvonulat húzódik. A kristályos mészkı nem karsztosodik, tehát töbrök, vagyis víznyelık nem képzıdnek rajta, sem beroggyanások, behorpadások következtében alakuló úgynevezett dolinák, katlanszerő mélyedések. Északon viszont harmadkori rétegek, pliocén agyag és iszapos homok építi fel a völgy oldalát. Mint ismeretes, az agyag vízzáró kızet, s ez lehetıvé teszi a tárolómedence építését.

43

1958-ban megkezdıdtek a földmunkálatok. Néhány év alatt 136000 köbméternyi föld megmozgatásával 6,5 − 7,5 méter magas, 850 méter hoszszú, betonlapokkal fedett völgyzárógátat építettek a Borzlyuktetı és a Nagysomos hegy között. Ezzel a patak vizét felduzzasztották, és így egy 300 kat. hold (173 hektár) kiterjedéső tó keletkezett. Hossza 3,5 − 4 kilométer, szélessége átlagosan 600 − 700 méter. Mélysége 3 − 5 méter között változik. A Rakacai-tó engedélyezett szintmagassága 154,3 méter a tenger szintje felett, és ilyenkor a legnagyobb vízmélység körülbelül 5,5 méter, a teljes vízmennyiség pedig 5,5 millió köbméter! Ez tekintélyes mennyiség, kivált, ha a régebbi, ipari rendeltetéső víztárolók adataival hasonlítjuk össze (például a Bánhidai-tó 800000, a Hámori-tó 440000 köbméter vizet tárol). A Rakacai-víztároló a Cserehát-dombság északnyugati területeirıl kapja a vízutánpótlást, 240 − 250 négyzetkilométernyi területrıl. Ezen a tájon 570 − 670 milliméter az évi átlagos csapadékmennyiség. A lehulló csapadéknak csak 10 − 15 százaléka folyik le a felszínen, a többi a talajba szivárog, illetve elpárolog. Emiatt a Rakaca-patak vízhozama jelentéktelen, inkább csak a hóolvadás és a nyári záporok idején szállít nagyobb vízmennyiséget. Nyáron általában bokáig ér a vize, nagy szárazság idején − amilyen például 1968-ban volt − csaknem teljesen kiszárad. A kis patak láttán fölvetıdik a kérdés, hogyan töltötte fel ezt a hatalmas víztárolót. Bizony huzamos idıre, több mint egy évre volt szükség ahhoz, hogy megteljen a tómedence! A Rakacai-víztároló nagyszerő földrajzi környezetben létesült. Délrıl erdı borította mészkırögöök (200 − 250 m), északról kissé lankásabb, 150 − 200 méter magas dombok övezik, gondosan mővelt szántóföldekkel. Ott halad az út Szalonnától Meszes felé − ezt a víztároló építése miatt 4 − 4,5 km hosszúságban magasabban kell vezetni, mint korábban, akárcsak a villany- és telefonvezetékeket. Ezekkel a járulékos kiadásokkal együtt a víztároló építése 50 millió forintba került. A cél a Bódva vízhozamának másodpercenként két köbméteres állandó szinten tartása, s ezáltal a borsodsziráki vízmő egyenletes napi 8000 − 10000 köbméteres termelésének biztosítása. Nyáron a Bódva vize alaposan megfogyatkozik (0,25 m3/másodperc), és ilyenkor a víztárolóból biztosítják a folyó vizét. Tehát a Rakacai-víztárolóból természetes mederben jut el a víz Borsodszirákra, és ott a Bódva kavicsteraszába mélyített 26 kútból szivattyúzzák fel a tiszta, jó minıségő ivóvizet. Onnan a borsodi regionális, a vidéket ellátó vízmő hálózatába jut, és így kielégíti egyebek között Sajószentpéter, Kazincbarcika, Múcsony, Rudabánya és még jó néhány ipa-

44

ri és bányásztelepülés ivó- és ipari vízszükségletét. A víztároló és a regionális vízmő mintegy 50000 embert juttat egészséges ivóvízhez. Több nagyüzem is ebbıl a hálózatból kapja az ipari vizet. Mivel a borsodi iparvidék újabb ipari létesítményekkel gyarapodik, illetve a régebbi üzemek vízszükséglete is állandóan nı, a jelenlegi vízmő, teljesítıképességének felsı határát elérve sem tudja ezt kielégíteni. Éppen ezért máris építik a második nagy, 6 millió köbméter vizet tároló tavat a Bán-patak völgyében. Ez a Lázbérci-víztároló a Bükk hegység északi és északnyugati területeirıl győjti majd össze a források vizét: 1970-re készül el és megkezdi mőködését a vízmő is, amely Kazincbarcikának és Ózdnak szállít ivóvizet. Ezt követıen − egy késıbbi idıpontban − a Rakacai-víztároló szomszédságában, Perkupán, a Bódva kis medencéjében létesül majd egy harmadik, még nagyobb víztároló. Szebb lett a táj arculata is a Rakacai-víztárolóval, s nıttön-nı azoknak a száma, akik hétvégi pihenıjüket a tóparton töltik. Még 1962-ben, amikor a tómedence feltöltıdött, az Észak-magyarországi Horgászegyesület betelepítette a víztárolót, és mellette egy 7 kat. hold kiterjedéső ivadéknevelıt létesített. 1968ban aztán a megfelelı trágyázási és takarmányozási feltételek biztosításával − a biológiai láncolat körülményeit mérlegelve − több mint 50 mázsa pontyivadék került a tóba, s ezenkívül mintegy 30 süllıfészket helyeztek el a vízben. Néhány évvel ezelıtt a ponty volt a legjellemzıbb hal a Rakacaivíztárolóban, manapság a süllı és az ugyancsak finom húsú, bár szálkás kárász került fölénybe. 1968-ban a horgászegyesület próbahalászaton megállapította, hogy a tóban a kárász eléri, sıt meg is haladja átlagosan az egy kiló súlyt, s így már a szálkájával is könnyő elbánni! Hogy megkönnyítsék a miskolci és a borsodi iparvidék horgászainak az ott tartózkodást, egy takaros, 40 személyt szállásoló horgásztanyát építettek. S ezzel megkezdıdött a tó üdülıtelep jellegének kibontakozása. Az idegenforgalomra kedvezıen hat, hogy a környezı erdıség kitőnı vadászterület, ahol ız, vaddisznó és róka, a Bódva völgyében mezei nyúl, fácán és fogoly tanyázik. Érdekességként említjük, hogy a tavon, mintegy természetes madárszállón, idıszakonként megszállnak az átvonuló vadkacsák, a szürkegémek, a sárszalonkák és a vadlibák. Ilyen kedvezı adottságok közepette egyre több ipartelep, vállalat, intézmény érez kedvet egy-egy tóparti üdülıház építésére. Máris elkészült a Borsodi Szénbányák üdülıje, amelyet hamarosan a magánosok hétvégi házai is követnek. Elkészült a tó környékének rendezési terve. Eszerint a tó északi lankás oldalán egy 6 kat. holdnyi területen, 500 méter hosszúságban másfél száz

45

víkendház épül. Ezekben mintegy 600 ember töltheti hétvégi szabadságát. Ezenkívül egy 200 vendéget befogadó kempinget is létesítenek, megfelelı közegészségügyi beruházással, továbbá kölcsönzıvel és csónakházzal. Célszerő lenne strandfürdıt is létesíteni, hiszen a víz hımérséklete a nyári hónapokban 20−28 C-fok körül ingadozik, csakhogy ennek megvalósítása egyelıre a tó iszapja miatt bajos. De egy-két úgynevezett kosármedence kialakításával még a strandfürdızésnek is biztató jövıje lehet ott. A Rakacai-víztároló környékének fejlesztési terve elıírja a közmővesítést, továbbá az idényjellegő szolgáltatási intézmények telepítését. Az üdülıtelepnek ivóvízzel való ellátását a közeli Martonyiból biztosítják. Onnan gravitációs úton, magyarán: egyszerő lejtéses folyással jut majd a víz a tóparti üdülıtelepre. Mint láttuk, a tó az ipari és ivóvízellátás megjavítása végett létesült, de üdülıhelyi jellege is egyre markánsabban rajzolódik ki. Természeti szépségekben gazdag környezete, a Bódva-völgy vagy a Hernád-völgy felıl odavezetı út sok-sok ódon épületével, népi mőemlékével és a kitőnı kirándulási alkalmakkal (például az aggteleki barlangvidékkel, a tornanádaskai élıfagyőjteménnyel, a szögligeti várral) méltán avatja e tájat üdülıhellyé. Dr. Frisnyák Sándor

A Rakacai-víztároló biztosítja a Bódva 2 m3/mp állandó szinten tartását, s ezáltal a borsodsziráki vízmő napi 8000 – 10 000 m3-es termelését. Ez a mennyiség 50 000 ember vízszükségletét elégíti ki.

46

Hazánk néhány víztárolójának befogadóképessége

A Rakacai-víztároló környékének térképvázlata (szerkesztette a szerzı) (Megjelent: Élet és Tudomány. 24. évf. 30. sz. (1969. júl. 25.) 1426-1429. p.

47

M Ú LT I D É Z İ Az Edelényi Kistérség régészeti leletei a Herman Ottó Múzeum évkönyveiben A Miskolci Herman Ottó Múzeum évkönyve 1957-tıl jelenik meg. Összeállításunkban a •-tal jelölt adatok A Herman Ottó Múzeum leletmentései és ásatásai címő írásokból kerültek lejegyzésre. Az írás megjelenésének pontos helyét minden tétel után zárójelben, dılt betővel közöljük. • Edelény Bíró Zoltán edelényi mővészeti elıadó jelentette, hogy az új lakótelep építkezésénél edényeket és régi pénzeket találtak. Az ı közremőködésével bekerült egy kis edény a múzeumba, melyet egykori tulajdonosa pénzzel megtöltve rejtett el. Az eddig összegyőjtött pénzek között van I. Ferdinánd ezüst érmein kívül Zápolya Jánosnak egy arany érme is. Az elrejtett leletek valószínőleg az elsı észak-magyarországi török hadjárattal állnak kapcsolatban. (HOM Évkönyve I. Miskolc, 1957. 167. p.)

• Edelény A homokbányából mállott állapotú mamut csontmaradványok kerültek elı. (HOM Évkönyve II. Miskolc, 1958. 130. p.)

• Szendrılád A községtıl három km-re fekvı ún. „Bükk” vagy „Pál” hegyen levı várrom kb. 60 m hosszan megtisztított, 150-300 cm magas falainál XIIIXVII. sz.-i cserepek kerültek elı. (1961-ben). (HOM Évkönyve IV. Miskolc, 1964. 236. p.)

A rimaszombati típusú raktárleletek idırendi helyzete / Kemenczei Tibor A késıbronzkori pilinyi kultúra rimaszombati csoportjának raktárleletei között a Finkén (1963-tól Edelény része) talált leletekrıl is közöl fényképet. (Lásd az 1. sz. mellékletet)

48

1. sz. mellékletet (HOM Évkönyve V. Miskolc, 1965. 135-175. p.)

49

• Jósvafı Szelcepusztán, Izsó András földjén szántás közben római kori cserepek kerültek a napvilágra. (HOM Évkönyve V. Miskolc, 1965. 451. p.)

İskori bronztárgyak a miskolci múzeumban / Kemenczei Tibor - Szuhogy Az egykori Csorbakıi vár területén került elı egy sarkított balta, oldalai erısen íveltek. H.: 14,1 cm. Lelt. sz.: 53.651.1. - Martonyi Az egykori vasércbánya területérıl elıkerült egy félholdas kávájú tokosbalta. Az egyik oldalon a peremrész hiányzik. H.: 7,2 cm. Lelt. sz.: 53.661.1. - Abod Sarkított balta. Szárnyzáródása szögletes, oldalai íveltek. H.: 17,7cm. Lelt. sz.: 53.650. 1. - Szendrılád Korongos csákány. Felsı részét laposan ívelt korong alkotja, alatta kerek nyéllyuk van. Pengéje ívelt. Egész felületét gazdag vonaldíszítés borítja. A penge két oldalán levı díszítés egyforma, a korong felsı lapjának közepe sérült. H.: 19,4 cm, korongátmérı: 7,2 cm. Lelt. sz.: 53.637.1. Tokos balta. Pereme alatt vízszintesen körbefutó bordák, oldalának felsı részén az oldalrészt két ívelt függıleges borda hangsúlyozza ki. A balta oldalrésze kettısen ívelt. H.: 10,1 cm. Lelt. sz.: 53.638.l. - Finke (1963-tól Edelény része) Huzalgyőrő, nyolc menetes. H.: 1,7 cm. Átm.: 1,8 cm. A múzeumban levı, már közölt késıbronzkori raktárlelethez tartozik. A közlés után a múzeumi anyag revíziójakor került meg. Lelt. sz.: 53.1048.1. - Boldva Győrő, vastag huzalból. Három menető, végei elkeskenyednek. Átm.: 2,4 cm. Lelt. sz.: 53.685.1. (HOM Évkönyve VII. Miskolc, 1968. 19-46. p.)

50

Avarkori leletek a miskolci múzeumban Edelény 2 db vaskengyel. Fülük négyszögletes, talpuk homorú, széles, közepén alul bordával. Száruk alul kiszélesedik. Az egyik kengyel kisebb. M.: 19. ill. 20 cm. Vaszabla. S alakú oldalpálcával H.: 27,1 cm. 1957-ben, Bendsák Lajos ajándékaként került be a múzeumba. (HOM Évkönyve VII. Miskolc, 1968. 47-90. p.)

• Aggtelek A Baradla-barlangban betonjárda építés és villanyvezeték lefektetése közben végzett földmunkák során újkıkori és koravaskori edénytöredékeket találtak. A leletek a barlang Hangversenyterem és Csontház nevő részében kerültek elı. (HOM Évkönyve VII. Miskolc, 1968. 391. p.)

Kelta leletek a miskolci múzeumban / K. Végh Katalin - Boldva 1942-ben vételként került be a múzeumba a pincék aljáról, az egyházi földrıl egy lapított testő bronzfibula. H.: 9 cm. Lelt. sz.: 53.850.1. - Szendrı Az ún. Ördöggáti Csengı-barlangból származik egy vasolló. H.: 20,7 cm. Lelt.: sz.: 53.842.1. (HOM Évkönyve VIII. Miskolc, 1969. 114. p.)

A Kyjatice-kultúra Észak-Magyarországon / Kemenczei Tibor - Edelény Az Edelényhez tartozó Borsod-derékegyházi dőlıben egy patak által részben körbevett magas dombtetın a bükki kultúrának nagy kiterjedéső települése volt. Az ásatás során azonban kora vaskori cserepek is elıkerültek, amelyek a Nemzeti Múzeumban vannak. Lelt. sz.: 1948.40 − cserépleltár. A miskolci múzeum a felszínrıl ıriz néhány kora vaskori edénytöredéket innen. Lelt. sz.: 53.566.1 - 6, 53.747 - 2.

51

- Szendrı Az ördöggáti Csengı-barlangban 1933-35-ben Megay Géza végzett ásatásokat. Újkori, kora vaskori és szkíta leleteket talált. Ezek közöött bronztárgyak (tokos balta; H.: 10,6 cm; lándzsahegy, h.: 9,3 cm; bronztő, h.: 7,8 cm; csüngı, 3,1 cm, és egy agancszabla töredéke volt. Misk. múz., lelt. sz.: 53.600.1 − 53.602.8. - Aggtelek A Baradla-barlangban az ásatásokat 1876-ban Nyáry Jenı indította meg. Az elsı feltárást még több követte, egészen 1953-ig. 1966-ban villanyvezeték lefektetése során találtak leletre a barlang Csontház nevő részében, míg 1967-ben a mai bejárat elıtt római kori, 1969-ben újkıkori és kora vaskori cserepekre bukkantak. A barlangban a kutatások eredményeképpen az újkıkori és kora vaskori ember településnyomait tárták fel. Számos temetkezés is elıkerült, amelyek nagy része a kora vaskorból származhat. A gazdag kora vaskori leletanyagból külön egy bronz- és egy aranykincset említhetünk meg. A barlangból a Nemzeti Múzeum és a miskolci múzeum egyaránt ıriz leleteket. A most közölt leletanyag egy része ajándékként és 1966-ban győjtésként került a miskolci múzeumba. Lelt. sz.: 53.598.1 - 3, 67.15.15 - 34. (HOM Évkönyve IX. Miskolc, 1970. 17-78. p.)

Honfoglalás- és kora Árpád-kori sírleletek a miskolci múzeumban / K. Végh Katalin - Edelény Finkén a vasúti töltés melletti dombon találták a következı sírleletet: vaskengyel, m: 15,1 cm; törött vaskengyel, m: 16,3 cm; zabla töredéke; nyílhegy, h: 6,4 cm. Lelt. sz.: 53.1088.1-4. A sírban lócsontok is voltak. - Edelény A Derékegyházi dőlın, az ismert újkıkori lelıhelyen az alábbi honfoglalás-kori tárgyakat találták: füles bronzgomb töredéke, alsó felén rovátkolással, h: 2,9 cm. 5 db üveggyıngy fekete üvegbıl, sárga, piros és zöld ráfolyatott dísszel. Lelt. sz.: 53.1085.9, 53.1124.1. - Edelény Leszih Andor 1926-ban a magas földsánccal körülvett Borsodi Földvárban XI-XIV. századi templomot és temetıt tárt fel. A leletek közül egy öntött bronzgomb és néhány Árpád-kori edénytöredék maradt meg. A gomb

52

alul rovátkolással díszített, h: 2 cm. Lelt. sz.: 53.1085.1. A földvárban svégő hajkarika is elıkerült. - Edelény Borsodon a Fı utca (most Borsodi út) 268. szám alatt a következı leleteket találták: 2 db bronz hajkarika, bordázott, s-végő, átm: 2,6 cm; győrő sodrott bronzhuzalból, átm: 2,5 cm. Lelt. sz.: 63.55.1. (A házszám téves! A szerk.) (HOM Évkönyve IX. Miskolc, 1970. 79-107. p.)

• Boldva A cigánytelep feletti dombon Tóth Lajos késıbronzkori településrıl származó cserepeket talált és adott át a múzeumnak. A leletek a pilinyi kultúra népének hagyatékai. (HOM Évkönyve X. Miskolc,1971. 507. p.)

• Edelény Az Akácoshegyen Tóth Lajos bronzkorvégi cserepekre bukkant. Ezek települést jeleznek ott. (HOM Évkönyve X. Miskolc,1971. 507. p.)

• Edelény A Sajószentpéterrıl vezetı út múcsonyi elágazása közelében lévı homokbányában két mamutfogra bukkantak. Ezeket Kovács József adta a múzeumnak. (HOM Évkönyve X. Miskolc,1971. 511. p.)

• Edelény Baricska Pál házának építésekor, az Ifjúság u. 21. sz. alatt, a Bódva feletti magas parton edényeket, valószínő hamvasztásos sírokat talált. Négy bögre került errıl a lelıhelyrıl a Herman Ottó Múzeumba. Gömbölyő hasúak, fülük a perem fölé magasodik. L. sz.: 71.39.1-4. Bronzkoriak. (HOM Évkönyve XI. Miskolc, 1972. 694. p.)

A Kyjatice-kultúra újabb lelıhelye /Hellebrandt Magdolna - Szinpetri A falu határában levı András-hegyen − helyben Csapás-tetınek nevezik − Dénes György terepmunkái során megismert egy kis barlangot. Az írás az itt elıkerült cseréptöredékeket ismerteti. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 589-598. p)

53

• Bódvarákó Dobódél területérıl Dénes György középkori településre utaló cseréptöredékeket győjtött. A leleteket átadta a Herman Ottó Múzeumnak. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 599. p.)

• Edelény A múcsonyi elágazással szemközti Csebi-dőlıben az Alkotmány MgTsz kavicsbányájának bıvítésekor középkori templom, temetı és település nyomára bukkantak. A leletmentés során egy kis mérető, szögletes szentélyzáródású román kori templom alapjait és 80 sírt tártak fel. A sírokból XIV-XV. századi ruhadíszek, övveretek, pártamaradványok, koporsószögek, valamint XIV-XVI. századi pénzek kerültek elı. A templomtól északra egy osszáriumot, több középkori hulladékgödröt, kemencealapot tártak fel. Ezekbıl XII-XV. századi edények, edénytöredékek és fémtárgyak kerültek elı. A sóderbánya É-i oldalán történı bıvítéskor szintén több gödörnyom mutatkozott 2-4 m mélységben. Ezekben állatcsontváz gabonamagvakkal, vaskori és népvándorlás kori cserepek, csont- és fémtárgyak, állatcsontok voltak. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 599. p.)

• Szalonna A középkori templom mellett meszesgödör ásásakor jellegtelen ıskori patics- és cseréptöredékek és vassalak került elı. L. sz.: 73.6.11-3. A tárgyakat Dénes György győjtötte. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 605. p.)

• Tomor Dankó Katalin sárospataki régész Stefancsik Erzsébet győjtése alapján bronzkori cserepeket, kıbaltatöredéket juttatott a Herman Ottó Múzeumba az Árpaszer-dőlırıl. L. sz.: 72.9.11-114. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 606. p.)

• Tornaszentandrás Telek-dőlı lelıhelyrıl Dénes György jellegtelen ıskori cseréptöredékeket (L. sz.: 72.115. 1-2.) és paticsot (L. sz.: 72.15.3.) hozott a Herman Ottó Múzeumba. A leletek a szántásban kerültek felszínre. (HOM Évkönyve XII. Miskolc, 1973. 606. p.)

54

• Bódvaszilas A Húsvét zsombolyból (Lsz. 73.30.1.) és a Kalap zsombolyból (Lsz. 73.30.2.) Bárczi Éva késıbronzkori cserepeket hozott a múzeumba. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 131. p.)

• Boldva A Felszabadítók u. 62. számú ház alapozásakor ıskori és középkori cserepek kerültek elı. Csontvázas temetkezést is találtak, de ennek korát nem sikerült tisztázni. Lsz. 73.32.1., 73.33.1., 73.34.11., 73.35.1. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 131. p.)

• Edelény Majoros Lajos házának alapozásakor (Semmelweis u. 10.) csontvázakat talált. Slezsák Imrét, a Járási Könyvtár igazgatóját hívták a helyszínre, aki a már bolygatott öt csontváz helyzetét felmérte, a lelıhelyrıl vázlatot készített, s ezt elküldte a Herman Ottó Múzeumnak. A területen már a környezı telkeken is befejezték a házalapozást, így nagyobb mérető feltárást nem végeztek. A megtalált csontvázak közül az 1. és 5. helyét hitelesítették. A házalapok közötti útszakaszon még három csontvázat sikerült feltárni. Az 1., 7., 8. sírokban elıkerülı mellékletek alapján − fülbevalók, cserépfazekak − a temetı kora a IX-X. századra tehetı. A leletmentés költségeit a Herman Ottó Múzeum fedezte. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 131. p.)

• Edelény A Semmelweis u. fölötti dombháton (Kistábla) rézkori cseréptöredékeket és egy agyagkanál töredékét találták. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 131. p.)

• Edelény A Ludmilla szılıhegyen, a Sáp-Damak felé vivı út mellett megerısített bronzkori telepen nagy mennyiségő kerámiatöredéket és paticsot győjtöttek. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 131. p.)

• Szalonna A volt zsidó temetı melletti szántásból Dénes György ıskori cserepeket és jáspisopál, illetve obszidián pattintékokat győjtött. Lsz. 73.37.1-3. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 134. p.)

55

• Aggtelek A Baradla-barlangból származó neolitikus és vaskori cseréptöredékeket ajándékozott a múzeumnak Dénes György. Lsz. 74.28.1-112. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 135. p.)

• Bódvaszilas Az Acskó-forrás közelében, az Acskó-bükklápai nyeregnél Dénes György pattintékot talált. Lsz. 74.31.11. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 136. p.)

• Edelény A Borsod-derékegyházi dombon évelı növény, lucerna van. 1973 ıszén a területet újraszántották. A terepjáráskor neolitikus, bükki kultúrába tartozó díszített cseréptöredékeket, obszidián pengéket, ırlıkıdarabokat és trapéz alakú kıbaltát találtak. A domb másik oldalán bronzkori cseréptöredékeket győjtöttek. A terepbejáráson részt vett Wolf Mária és Saád Andror. Lsz. 74.9.11-54. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 136. p.)

• Szendrı Az általános iskolánál levı új kollégium építésénél XV-XVI. századi kerámia került elı. A leleteket az iskola igazgatója jelentette. Lsz. 74.26. 11-21. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 140. p.)

• Szögliget A község határában, a Ménesvölgytıl északra, a Sárog-kertben Dénes György ıskori cseréptöredéket győjtött. Lsz. 74.30.11. (HOM Évkönyve XIII-XIV. Miskolc, 1975. 140. p.)

• Aggtelek-Jósvafı Zsolczai Gyula barlangigazgató régészeti cserépanyagot adott át a múzeumnak. A leletek a korábbi években, alkalmi földmunkák során kerültek elı. Figyelemreméltó egy arcos töredék, és több festett edény darabja. A tárgyak nagy része a bükki kultúrából származik (Lsz. 77.39.11-40), kisebb része kora vaskori. Lsz. 77.39.41-52. (HOM Évkönyve XVI. Miskolc, 1977. 77. p.)

56

• Boldva A Kossuth u. 13. sz. háznál Lakatos András vízvezeték ásásakor háza udvarán cserépedényben elrejtett ezüstpénzeket talált. A 78 db-ból álló XVII. századi éremlelet néhány tallért, lengyel poltúrákat és dénárokat tartalmaz. A találó a leletet átadta a Herman Ottó Múzeumnak. Gyarapodási napló száma: 78/76. (HOM Évkönyve XVI. Miskolc, 1977. 78. p.)

• Edelény Slezsák Imre, az edelényi Járási Könyvtár igazgatója telefonon értesítette a múzeumot, hogy a borsodi földvár mellett, illetve azzal szemben leletek kerültek elı. A területen az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság 3. sz. szakaszmérnöksége (központ Encs) mederırtelepet létesít. A kiásott alapárkokban hamuval telt kıpakolásos kemencék és hulladékgödrök, valamint falmaradványok kerültek elı. A leletanyag jellegzetes vékony falú, korongolt kerámia és nagy mennyiségő állatcsont. Az elıkerült objektum és a tárgyak a korai középkorból valók. (HOM Évkönyve XVI. Miskolc, 1977. 79-80. p.)

• Aggtelek Dénes György (Budapest, VITUKI) a barlang felett a felszínen, körülbelül egy négyzetméternyi területen késı bronzkori cserepeket győjtött egy kisebb építkezés által megbolygatott helyen. Ltsz. 78.115.11-114. (HOM Évkönyve XVII-XVIII. Miskolc, 1979. 103. p.)

• Edelény Urbán László, az edelényi Tanács V. B. titkára két bronzkori edényt hozott a múzeumba. A tárgyakat Urbán Ferenc találta. A lelıhely a Bódva partján van, Hámán Kató u. 4. (most Kıvágó u.) Emésztıgödör ásásakor kerültek elı, három ásónyom, azaz 50-60 cm mélységbıl. A gödör falában a találó további cserépdarabokat talált, a telep folytatódik. A lelıhelyen további munkát nem terveznek, így nem veszélyeztetett. Ltsz. 78.11.1-13. (HOM Évkönyve XVII-XVIII. Miskolc, 1979. 104. p.)

• Szendrı A Petıfi tér 20. szám alatt Fazekas József vízvezeték ásásakor edényben elrejtett XVII. századi éremleletet talált. Az 555 darab garast és 320 darab denárt tartalmazó leletet a cserépedény töredékeivel együtt átadták a megyei Herman Ottó Múzeumnak. (HOM Évkönyve XVII-XVIII. Miskolc, 1979. 107. p.)

57

• Szendrı 1978. október 22-én jelentés érkezett a szendrıi református templom gondnokától, Horváth Páltól. Meszesgödör ásása közben falmaradványokra bukkantak a templomnál. 1978. október 26-án végezték el a leletmentést. A templom déli oldalán 3,5 x 2,2-2,5 m-es szabálytalan alakú gödörben találták a falakat. A gödör keleti felében helyezkedik el egy pillérmaradvány és ehhez kapcsolódik egy, a templom déli falával párhuzamos, keletre tartó fal. Ez a fal a meszesgödörben nem ér véget. A gödröt 135 cm mélységben ásták ki, itt még sehol sincs meg a gödör alja. Amennyire meg tudták állapítani, a pillérmaradvány és a keletre tartó fal egybeépült. A falmaradványokat felmérték, lerajzolták és lefényképezték. A gödörbıl elıkerült földben semmiféle leletanyag nem volt, így nem tudtak következtetni a fal korára. (Wolf Mária) (HOM Évkönyve XVII-XVIII. Miskolc, 1979. 114. p.)

• Tomor Gyırffy György erre a dombra (Gyanda) lokalizálja Gyanda középkori falut. Pesthy F. kéziratos helységnévtárában is szerepel dőlınévként. A mai faluban is él ez az elnevezés, a falubeliek úgy tudják, hogy itt volt a régi falu. A domb mindkét oldalán keveredik a bronzkori anyag az Árpád-korival. A domb nyugati oldalán erısen égett, vörös és fekete rögöket figyeltek meg, valószínőleg házak nyomait. (Wolf Mária) (HOM Évkönyve XVII-XVIII. Miskolc, 1979. 114. p.)

• Tomor 1979. IV. 5-6-án terepbejárást végeztem Tomoron a Gyanda dőlıben. Gyırffy György ide lokalizálja a középkori Gyanda falut, Pesthy F. kéziratos helységnévtárában említi, hogy a múlt század közepén itt még templom alapfalait és más épületromokat is találtak. Terepbejárásom során azonban a Gyanda dombon csak egy késıbronzkori telepet találtam. Árpád-kori vagy középkori falunak nyomát sem találtam. (Wolf Mária) (HOM Évkönyve XIX. Miskolc, 1980. 96. p.)

• Aggtelek 1981 júliusában Majoros Zsuzsa jelentette, hogy a Baradla-barlangban embercsontok kerültek elı. A barlangban megtaláltuk egy ember felkarcsontjait és tibia (sípcsont) töredékeit egy patak partjára kitéve. Az eredeti lelıhelyet nem lehetett megállapítani. Ugyanakkor a Retek-ágban nagy mennyiségő neolitikus cserepet győjtöttünk. (Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXI. Miskolc, 1982. 110. p.)

58

• Bódvarákó 1981 tavaszán érkezett az elsı hír a Herman Ottó Múzeumba, hogy az Esztramos-hegy Szentandrási-barlangjában cserepek kerültek elı. Mivel a bányamővelés veszélyeztette a területet, még az év augusztusában megkezdtük a leletmentést. Ennek folyamán a kutató árkokból egy vaskori zabla és néhány cseréptöredék került elı. 1982 július-augusztus hónapban komplex kutatással folytattuk a leletmentést. Két méter széles, mintegy 20 méter hosszú árokkal a barlangot teljes hosszúságában felnyitottuk. A kitöltésbıl újkori, bronzkori, kora vaskori cserepek kerültek elı, valamint egy bronzkori kés. A rendelkezésünkre álló idı alatt szinte csak a holocén rétegsort tudtuk feltárni. Az ásatással egyidejőleg mérésekre, geomorfológiai megfigyelésekre is sor került. A tábort az OKTH Észak-Magyarországi Felügyelıségének egyetértésével a B.-A.Z. megyei Természetvédelmi Egyesülettel közösen rendeztük. (Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXI. Miskolc, 1982. 110. p.)

• Edelény 1982 augusztusában Barta Istvánné edelényi gyógyszerész a Ludmilla dőlırıl ép edényeket és cseréptöredékeket hozott be a múzeumba. A helyszíni szemle során megállapítottuk, hogy a lelıhelyen, amely a Damak felé vezetı országút mentén van, nagy kiterjedéső, középsı bronzkori erıdített település található. Erre utal a területen elıkerült nagy menynyiségő kerámiatöredék. A területen már 1973-ban végeztek helyszíni szemlét a múzeum munkatársai. (L. Wolf Mária - S. Koós Judit) (HOM Évkönyve XXI. Miskolc, 1982. 111. p.)

• Hangács 1982 áprilisában a Simonvölgy tanyánál a középkori Simonlaka falu lokalizálását végeztük. A lelıhely kb. 50 x 50 méteres, kevés, de egységes Árpád-kori leletanyag került elı belıle. (L. Wolf Mária - Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXI. Miskolc, 1982. 114. p.)

• Szendrı 1980 ıszén Szendrı és Szalonna között a Gacsal nevő dőlıben szántás közben nagy mennyiségő embercsont, cserép és habarcsos kıdarabok kerültek elı. A helyszíni szemlén Lovász Emese megállapította, hogy a területen egy középkori temetı terül el, amelynek legfelsı rétegét a szántás megbolygatta. A felszínre került nagy mennyiségő habarcsos maradványból kıépületre (templom?) lehetett következtetni.

59

Leletmentı-hitelesítı ásatást folytattunk 1981 nyarán, amelyet 1982ben is folytattunk. Az ásatás során elıkerült egy félköríves szentélyzáródású, nyugati tornyos templom maradványa. A templom körüli temetınek idáig 37 sírját tártuk fel, tájolásuk általában K - Ny-i, mellékleteik a következık voltak: s-végő és sima hajkarikák, bronz, csont övveretek, vaskések, vascsatok, egy sírban pedig textilmaradványok. A sírok nagy részénél koporsónyomokat és több vasszöget is találtunk. A templomtól kb. 30 méterre északra egy település nyomait is felfedeztük, több tőzhelyet, kıpakolásos kemencét és egy nagymérető kétosztatú objektumot is. A településen gazdag Árpád-kori kerámiaanyag került elı. Az ásatás során 10 db középkori pénzt is találtunk, amelyek közül a legkorábbi (Szt. László pénze) a településen, egy kıpakolásos tőzhely elıterébıl, a legkésıbbi (I. Ferdinánd-kori) a templom közelébıl került elı. (L. Wolf Mária) (HOM Évkönyve XXI. Miskolc, 1982. 123. p.)

• Edelény A borsodi földvárral szemben, az Edelényrıl Szendrıbe vezetı út bal oldalán található a Mederfelügyelısg területe. 1976-ban Hellebrandt Magdolna végzett itt leletmentést, amikor a területen építkezés folyt. A hitelesítı terepbejárás során több Árpád-kori és néhány ıskori cseréptöredéket találtunk. (Ltsz.: 83.41.1-39.). (L. Wolf Mária - Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXII-XXIII. Miskolc, 1985. 77. p.)

• Edelény Egy 1982-ben végzett helyszíni szemlénk alapján kezdtük meg 1983 nyarán a leletmentı-hitelesítı ásatást a Ludmilla dőlıben, ahol szılımővelés során egy középsı bronzkori települést bolygattak meg. Viszonylag kis területen dolgozhattunk csak, mivel a terület nagy része mővelt zártkert. Az elıkerült leletanyag a füzesabonyi kultúra klasszikus idıszakára jellemzı. Ép edények, svédsisak alakú tál, nagymérető tárolóedények töredékei, hordozható díszített tőzhely töredékei érdemelnek említést a nagy mennyiségő anyagból. Az egyik gödörben rengeteg hamu, faszén között két ép edény és egy tál volt, benne égett gabonamagvakkal. A gödörben ezenkívül cseréptöredékeket, a gödör tetején pedig égett paticsdarabokat találtunk. A szılı- és kertmővelés által erısen megbolygatott területen települési objektumokat megfigyelni nem tudtunk. (S. Koós Judit) (HOM Évkönyve XXII-XXIII. Miskolc, 1985. 77. p.)

60

• Jósvafı Czajlik Zoltán barlangász jelentette, hogy az Elsızsilip-völgyben, a völgytorkolat fölött 20 méterrel kohó nyomait fedezte fel. A lelıhelyen természetes kis katlanban erısen átégett agyagfalat, mélyebben enyhén ívelı boltozatot figyeltünk meg. A boltozat alatti kis üregben salakmaradványokat találtunk. A környéken elszórtan is láttunk salakdarabokat. Gömöri János szakértıi véleménye alapján a kohó újkori. (Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXII-XXIII. Miskolc, 1985. 82. p.)

• Szendrı A Szendrıbıl Szalonnára vezetı út jobb oldalán, közvetlenül az út mellett a Csehi-tanya magasságában vegyes ıskori (bronzkori) és Árpád-kori lelıhelyet találtunk. Több obszidián és hidrokvarcit szilánkot, vassalakot és két orsógombot győjtöttünk. A lelıhely kiterjedése kb. 500 x 100 m. (Ltsz.: 83.40.1-57.) (L. Wolf Mária - Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXII-XXIII. Miskolc, 1985. 87. p.)

• Szendrı Folytattuk az Árpád- és késı középkori település feltárását a Gacsal dőlın. Ennek során két egymásba ásott nagymérető, földbe mélyített késıközépkori házat találtunk. Az 1. objektum 6 x 5,5 méteres, megközelítıleg négyszögletes tere elé keletrıl 2,5 x 4 méteres lépcsızetes bejárat csatlakozik. A bejárat körül négy nagyobb, kıvel bélelt cölöplyuk, a bejáraton belül három kisebb, ugyancsak kıvel bélelt cölöplyuk került elı. Az objektum a mai felszíntıl 180 cm-re volt beásva. A ház közepe táján kis foltban tapasztást találtunk. Ezen a részen meglehetısen nagy területen szétszóródva a mai felszínhez is igen közel nagyon sok követ találtunk. Ezek feltehetıen a kemence maradványai. A kemence közelébıl különféle mélységbıl igen sok, több fajta kályhaszem és kályhacsempe töredéke került elı. Az objektum északi sarkában 17 db pénz és egy aranyozott ezüstgyőrő került elı. A pénzek közül a legkorábbi Hunyadi János (?) vagy V. László (?) denára, a legkésıbbi pedig I. Ferdinánd 1529-bıl való denára. Lehetséges, hogy ehhez a leletegyütteshez tartozott a ház területén szétszóródott további 9 db pénz is. A 2. objektum négyzet alakú 6 x 6 méteres, lépcsıs bejárata nem ugrik a lakótér elé. A házat a mai felszíntıl 140 cm mélyre ásták be. A nyugatról nyíló bejáratával szemben déli falának síkjából félkör ívben állt ki a kemencéje, itt és közelében a keleti sarokban erısen átégett faszenes, hamus folt, valamint több nagyobb kı is volt. Ugyanitt találtunk egy 20 - 30 cm-es, erı-

61

sen átégett faszenes, paticsos réteget is. Az objektumot II. Lajos és I. Ferdinánd pénzei keltezik. (L. Wolf Mária) (HOM Évkönyve XXII-XXIII. Miskolc, 1985. 87. p.)

• Szendrı 1984. április 13-án terepbejárást végeztünk Büdöskútpusztán a dombtetın, melynek során a platón kb. 600 x 50 méteres vegyes ıskori, többnyire bronzkori cserepekbıl álló lelıhelyet találtunk. (L. Wolf Mária - Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXIV. Miskolc, 1986. 352. p.)

• Szendrı 1984. április 13-án terepbejárást végeztünk Büdöskútpusztán a vasút mellett, melynek során a Büdöskútpusztára vezetı út és a polgárvédelem épületei közötti területen egy kb. 50 x 50 méteres neolit lelıhelyet találtunk, sok cseréptöredékkel és három obszidián eszközzel. (L. Wolf Mária - Simán Katalin) (HOM Évkönyve XXIV. Miskolc, 1986. 352. p.)

• Szendrı A Gacsal dőlın az 1984-es ásatást megelızıen a templom és a település egyes részein felderítı jellegő geofizikai kutatást, nevezetesen rádiófrekvenciás térerısség és dipol elektromos rétegszelvényezés méréseket végeztünk. Ezek eredményeit felhasználva bukkantunk a település néhány újabb objektumára. Ahol a geofizikai mérések a legpregnánsabb eredményt mutatták, egy több korszakhoz tartozó gödöregyüttest tártunk fel: három egymásba ásott Árpád-kori, amelyek közül az egyiket egy ıskori gödörbe ásták, három ıskori gödör és egy árok több részlete került itt elı. Az Árpád-kori objektumok közül egynek a formáját tudtuk teljes egészében megállapítani, a másik kettıét a késıbbi beásások részben elpusztították. Az ovális alakú, 4,7 x 3 méter nagyságú gödör falai erısen rézsősek, északi, keleti és nyugati fala alá kis szakaszon fülkéket is vájtak. A nyugati és a keleti fülkék mellett egy-egy karólyukat is találtunk. Bejárata délrıl nyílik, szabályos lépcsısor vezet az objektum belsejébe. A lépcsık közül kettı enyhe lejtéső padkában folytatódik az objektum keleti fala mentén. A leghosszabb padkába az objektum déli fala mellett két kisebb és egy nagyobb cölöplyukat vájtak, részben a rézsős oldalfal alá. Ezek feltehetıen valamiféle belsı berendezés nyomai. A másik két Árpád-kori gödör formája jóval egyszerőbb. A leletanyag nagyfokú azonossága miatt nehéz megállapítani az objektumok idıbeli sorrendjét, valószínőnek látszik, hogy mindhármat a XIII. század folyamán használták. (L. Wolf Mária) (HOM Évkönyve XXIV. Miskolc, 1986. 353. p.)

62

• Szendrı A Garadna nevő területrıl Poharanszki János két bronzkori bögrét ajándékozott a Herman Ottó Múzeumnak, amelyek korábbi mezıgazdasági munkák során kerültek elı. Elmondása szerint a helyszínen sok cseréptöredék, paticsdarabok és kıépületre utaló nyomok is voltak. (HOM Évkönyve XXIV. Miskolc, 1986. 353. p.)

• Edelény 1987-ben az Edelényi Városi Tanács levélben fordult a miskolci Herman Ottó Múzeumhoz, amelyben jelezte, hogy a borsodi földvár területérıl kitelepítette a cigány lakosságot, a házakat lebontatta, a földvár egész területét régészeti kutatásra átengedi, és ezt anyagilag is támogatja. Ennek alapján kezdtük meg a földvár belsejében az ásatást, amelynek során hét szelvényt nyitottunk meg. A nagy mennyiségő, IX-XI. századi kerámiaanyagon kívül bronzékszerek (hajkarikák, karperecek), égett gabonamagvak kerültek elı. Feltártunk két földbe mélyített lakóházat, melyek közül az egyikben kıkemencét és benne egy edényt találtunk. Elıkerült továbbá egy szabadon álló kemence is, melybıl négy ép edényt bontottunk ki. (L. Wolf Mária) (HOM Évkönyve XXVII. Miskolc, 1989. 557. p.)

• Edelény 1988. október 21-én terepbejárást végeztem Edelényben és környékén. Fazekas Lajos (Hangács, Rákóczi u. 36.) bejelentésére megtekintettem egy általa avarnak mondott lelıhelyet. Ez a lelıhely az edelényi benzinkút mellett, az egykori Borsod község temetıjében helyezkedik el, azonos az Edelény, Sztálin út 268. sz. (késıbb Fı út, jelenleg Borsodi út) alatt nyilvántartott lelıhellyel. (A házszám téves! A szerk.) A temetı háta mögött egy körülbelül 10-15 éve épült utca helyezkedik el. Kérésünkre az itt lakók elmondták, hogy a házak építése közben több helyen is találtak csontvázakat és hajkarikákat is. A lelıhelyet kora Árpád-korinak tartja a kutatás. (L. Wolf Mária) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 650. p.)

• Edelény A Gátrajáró az Edelénybıl Szendrılád felé vezetı mőút jobb oldalán, a borsodi földvártól mintegy ötszáz méterre É-ra helyezkedik el, mint lelıhelyet 15-20 évvel ezelıtt Fazekas Lajos fedezte fel. A nagyobbacska domb D-i részén sőrősödtek a leletek. İrlıkı töredéket és nagyobb mennyiségő neolitikus kerámiát, valamint néhány atipikus kıeszközt győjtöttünk. (L. Wolf Mária) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 650. p.)

63

• Szendrı 1988. X. 10-14. között tovább folytattuk az alsó paleolit szórványlelıhelyként ismertté vált település 1987-ben megkezdett ásatását a Temetıdombon. E munkával egy idıben több sztratigráfiai fúrást végeztünk. A lelıhely s az új Bódva-völgyi leletegyüttes kronológiája valószínőleg a közeli Edelény akácos-hegyi bányájában 1987-ben metszett szelvény alapján adható meg, ahonnan ez évben „in situ” került elı ugyanez a leletanyag, 4 méter mélyen vörös, magas agyagtartalmú, eltemetett talajban. Az ipar nyersanyagkészlete kvarc, kvarcit és radiolarit kavics, valamint tömbkova esetén clactonien. Az eszközök között sok a chopper (a legkezdetlegesebb ember alkotta eszközök egyike) és chopperszármazék. Megtalálható a szakóca és néhány középsı s felsı paleolit típus is. Kora − teraszmorfológiaI és paleopedosztratigráfiai adatok alapján − mindenképpen középsı pleisztocén, feltehetıleg a 9. oxigénizotópos fázis interglaciálisa, 300-350 ezer év körül. (Ringer Árpád) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 652. p.)

• Szendrı A Kálvária-dombon (Temetıdomb) a több hektárnyi kiterjedéső alsó paleolit szórványlelıhely 1987-ben megkezdett rétegtisztító ásatását 1989. X. 25-28. között folytattuk. A felszínt borító paleotalajban szántásmélység alatt sikerült kultúrréteget találnunk. Miután a Bódva és a Sajó völgyében mindmáig több mint tíz lelıhelyen mutattuk ki ezt az új leletegyüttest − köztük geosztratigráfiailag jól értékelhetı rétegsorokban is − a jövıben szükségessé válik egy újabb magyarországi alsó paleolit kultúra elkülönítése. Ez a kvarcit, kova és andezit kavicsot feldolgozó alsó paleolitikum mind technológiailag, mind tipológiailag különbözik a vértesszılısi ıstelepen megismerttıl. Valószínősíthetı kora 250-400 ezer év. (Ringer Árpád) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 659-660. p.)

• Aggtelek A Barlangigazgatóság által tervezett jelentıs átalakítások hírére bejárást végeztünk a leendı munkaterületeken. Az ismert kora vaskori cserepeken kívül újdonság, hogy a közelmúltban a már bolygatott földben emberkoponyát találtak, alsó állkapocs nélkül. Az embertani anyagot átadták a Herman Ottó Múzeumnak. (B. Hellebrandt Magdolna) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 661-662. p.)

• Edelény Az elmúlt három évben tovább folytattuk a borsodi földvár 1987-ben megkezdett feltárását. Kemencéket, földbe ásott házak nyomát, nagy meny-

64

nyiségő kerámiaanyagot, gabonamagvakat, állatcsontot találtunk. A vár ÉKi oldalán egy 5 x 5 méteres kıépület alapjait sikerült feltárnunk. A köveket vörösre égetett agyagba rakták, néhol habarcsmaradványokat is találtunk közöttük. Az épület alján, egymással párhuzamosan több elszenesedett fagerenda is elıkerült. Feltártuk továbbá egy igen nagy mérető, kb. 10 méter széles, 3-3,5 méter mély árok több részletét, amely keresztben, É-Ny-i irányban átszeli a földvár belsejét. Az árok D-i szélén a kıépület falazási technikájához hasonlóan épült, vörösre égett agyagba rakott kıfalat találtunk. A kıfal alatt kb. 50 db részben ép, részben a föld által összenyomott edényt, karpereceket, hajkarikákat, késeket, nyílhegyeket találtunk. A telepjelenségek az árok két partján, illetve az alján jelentkeztek. A földvár sáncát két helyen, a DK-i, valamint a DNy-i oldalon vágtuk át. A felsı szinten két kazettasor futott végig a külsı, illetve a belsı oldalon, közöttük egyszerő földtöltés. Alul sőrő gerenda-rácsszerkezet volt, de a gerendák a sáncirányra ferde szögben feküdtek, a felsı, kazettás szerkezetnél valamivel nagyobb területet befogva. Ez alatt egy egyszerő földsánc került elı. A sánc metszete három építési fázist árul el. A sánc valamennyi részében sok kora Árpád-kori cseréptöredék került elı. (Nováki Gyula - L. Wolf Mária) HOM Évkönyve XXVIII-XXIX. Miskolc, 1991. 663-664. p.)

1993-tól már nem jelenik meg az évkönyvekben az évenkénti ásatásokat és leletmentéseket ismertetı összefoglaló, azonban az érdeklıdık figyelmébe ajánljuk az azóta megjelent alábbi írásokat, melyek az Edelényi kistérség régészeti kutatásához szolgálnak adalékul. − A borsodi földvár sánca / Nováki Gyula. A HOM Évkönyve XXXXXXI. Miskolc, 1993. 125-145. p. − A földvárkutatás jelenlegi helyzete, a borsodi földvár / Wolf Mária. A HOM Évkönyve XXXVII. Miskolc, 1999. 315-328. p. − Újkıkori arcos edények a Kárpát-medence északkeleti részérıl / Kalicz Nándor - S. Koós Judit. A HOM Évkönyve XXXVIII. Miskolc, 2000. 15-44. p. − Edelény, Szendrı és Izsófalva vízivára / B. Hellebrandt Magdolna. A HOM Évkönyve XLI. Miskolc, 2002. 15-37. p. − 10. századi kerámialeletek Borsodon / Wolf Mária. A HOM Évkönyve XLI. Miskolc, 2002. 39-60. p. − Adatok 10. századi edénymővességünkhöz: A borsodi leletek tanúságai / Wolf Mária. A HOM Évkönyve XLII. Miskolc, 2003. 85-108. p. − A csorbakıi vár története 1648-ig / Szörényi Gábor András. A HOM Évkönyve XLII. Miskolc, 2003. 165-226. p. Összeállította: Hadobás Pál

65

A szuhogyi Csorbakıi vár XVI. századbeli pénzhamisító mőhelye A Borsod megyei Szuhogy község feletti Nagy-hegy kör alakú tetején, 312 m magasságban van a középkori Csorbakı, vagy ahogy most a nép és a katonai térképek is „elferdítve” mondják: Cserbakı vár romja. A romokból nem sok látszik, elsı figyelmünk akkor fordult felé, mikor 1928. évben a hegy másik végén levı jégkorszakbeli barlangot ásatta a Borsod-Miskolci Múzeum. Diluviális ısállatcsontok, különösen a gyapjas orrszarvú és ısló maradványai kerültek ott elı. Az ásatást vezetı dr. Saád Andor ekkor egypár sima felülető, gyengén ezüstözött rézlapkát hozott be onnan, amibıl nem volt nehéz megállapítani, hogy pénzhamisítás céljaira készültek. A lapkákat ott lelték Csorbakı romjainál. Késıbb kıhordás és kıporszedés közben is találtak hol középkori kerámiai emlékeket, hol ilyen pénzlapkákat, − így tervbe vettük, hogy ott próbaásatást végzünk. Nemsokára ezután Szegı András szuhogyi cipészmester hozott be vagy 200 darab réz és igen gyengén ezüstözött rézlapkát, egy csomó össze-vissza szabdalt lemezdarabot, nyiradékot, közte egypár olyant is, amibıl a pénzlapkák ki voltak vágva. Nyilvánvalóan egy pénzhamisító mőhely maradványait. İ akkor már kilencedik éve kutatta a várat a legnagyobb figyelemmel, annál is inkább, mert azelıtt bányász volt. Ezt a munkáját olyan aprólékos gonddal végzi, annyira összegyőjt minden legkisebb leletet, darabkát és számot tud adni, hogy mit hol és hogy talált, hogy semmi különösebb rombolást és régészeti szempontból kártevést nem tapasztaltunk, mikor ott próbaásatást végeztünk. Ennek megtörténte után ıt bíztuk meg azzal, hogy a további kiásást végezze, a leletek kötelezı beszolgáltatása mellett. A vár alapfalainak romjai jórészben még a föld alatt vannak, így fel sem mérhetı teljes pontossággal. Egy kb. 20 m hosszú, 15 m széles fellegvárból, ettıl 6-7 m-re egy 1,60-2 m széles, kapukkal, ablakokkal áttört belsı, − és ettıl kb. 10 m-re esı s a belsı várat látszólag kör alakban övezı külsı falból áll. A külsı fal elıtt még egy földerıdítmény is lehetett, − valószínőleg sáncárok. A falak két széle lapos, nagy kövekkel volt kirakva, közöttük oda behányt apróbb kövekkel kitöltve. A vár nyugati oldalán levı egyik helyiségbıl kerültek elı a leletek. Kifelé a völgy felé a fal egy részén bolthajtás nyomai bejáró ajtóra vagy ablakra mutatnak. A kb 6 x 6 m mérető szoba, a vár külsı falaihoz igazodva, körnegyed alaprajzú, (északi része a nyugati oldalra derékszögben merıleges, a déli fal pedig félkör alakú). Ebbıl a földszinti helyiségbıl egy lépcsı vezet (15 lépcsıfokkal) az emeleti, természetesen már meg nem lévı szobákba. Nyomok vannak arra, hogy itt is folyt a pénzhamisítás, mert innen s

66

a vár többi részeibıl is kerültek elı hamisított pénzek, olvasztó tégelytöredékek. A szobából egy átjáró visz egy másik, kb. 3,5 x 5m mérető helyiségbe. Itt a sarokban van a kéménykürtı, elıtte nagy hamuréteg, sok kormos kı, összeolvadt fémsalak, s mind a két helyiségben olvasztótégelyek töredékei, melyek közül kettı teljesen épen maradt meg, 22-nek csak a fele, harmadrésze, 36 fenékrész, 21 nagyobb és több száz kisebb tégelytöredék. A számok mutatják, hogy sok olvasztótégelyt használtak. Ezek a tégelyek alul kerek, nyílásuknál háromszög alakúak, némelyiknél kis kiöntıvel. Erısen kiégetett finom homokos agyagból készültek. Soknál az eredeti alak a tőzben deformálódott. Van amelyikben belül egy kis bronzrög jelzi, hogy olvasztáshoz használták. Az egyik teljesen ép, mérete: 10 cm magas, szájnyílásának széle 11 cm, a másik tégely 7,5 cm magas és 9 cm széles. Egy fél darab magassága 13 cm. Alakjuk teljesen azonos azzal a XVI. századbeli pénzverımőhelyt ábrázoló képen látható olvasztótégellyel, melyet az Iparmővészet könyve I. k. 121. lapján közöl Ráth Gy., Az érem c. mővében. (Egy pénzverı mőhely I. Miksa korában.) Volt a leletek közt három, egészen kis alakú tégely töredéke is, fenékátmérıjük 13, 20, 20 mm. Hogy mi célra szolgáltak, nem tudjuk. Bár látszólag azt mutatják, mintha ezüstöt, vagy ónt olvasztottak volna bennük, semmiféle fémlerakódás rajtuk ki nem mutatható. A fehéren csillogó pettyek a homokcsillám lemezkéi. Vaskések, kis vésık, bronz karikák, összelapított puskagolyók, bronzlemezek és sok, részben már felismerhetetlen vastárgy került elı a két helyiségbıl. Magára a pénzverésre vonatkozó szerszám, annak töredéke, vagy éppen a verıtövek idáig nem jöttek napfényre. Sok vörösréz és bronzlemez darabot, forgácsot, nyiradékot sikerült kiásni. Százat meghaladja ezeknek a száma. Van vastagabb réz rudacska, vannak ezekbıl szétkalapált, szalagszerő, 10-12 mm széles, 2 mm vastag, és vannak egészen laposra kalapált kisebb-nagyobb szabálytalan formájú, szélrıl levágott, keskeny, forgácsszerő darabok. Legfontosabbak azok a keskeny, vörösréz és bronz lemezek, amelyekbıl a pénzlapkákat kör alakú vésı segítségével kivágták. Ilyen idáig 41 darab került ki a romok közül. A legépebben megmaradt két példánynak a hossza 20, illetve 22 cm. Mind a kettın 13-13 lapka kivágás helyével. A pénzverési technika szempontjából nagyon becses lelet ez, mert ezekbıl is kitőnik, hogy az egész vékonyra kikalapált lemezeket keskeny szalagalakra vagdalták és abból pontos távolságra egymástól vésték, ütötték ki a kör alakú vésı és kalapács segítségével a lapkákat. Olyan egy sem került elı, mely szabálytalan alakú lemez volna, vagy éppen azokból a lapkák rendszertelenül lennének kivágva. Van olyan, amelyikbıl nem esett ki a körülvágott lapka, nem kapott elég erıs ütést ahhoz, hogy teljesen átvágja a lemezt. A pénzveréshez szükséges − vörösrézbıl és

67

alig 5 % ónt tartalmazó bronzból készült − fémlapkákból 1391 darab, illetve töredék került elı. Egy részük ezüstözött és ónozott felülető, tehát verés alá elıkészített. Az ezüstözés elég gyatrán történt, a legtöbbjén átlátszik a bronz színe. Ha nem volt ezüstjük, ami úgy látszik sokszor megesett, ónozták a lapkákat és pedig kétszer, kiverés után is. Sok a szabálytalan kivágás, ami nem sikerült vagy behasadt és a nagyobb része töredék, ami bizonyára a lapka kivágása közben törhetett le és mint selejtest dobták el. Teljesen ép karimájú 329 van, de ha jobban megvizsgáljuk ezeket, akkor kiderül, hogy ezek sem egészen tökéletes darabok, nem egyenletes felületőek stb., lehet, hogy már ezek is selejtezettek voltak és azért maradtak ott, szétdobálva, a mőhelyben. A lapkák kétféle méretőek. Van egy nagyobb típus, átlag 14-16 mm átmérıvel, ez a denár veréséhez volt alkalmas. Ezek bronzból s kisebb részben vörösrézbıl készültek. Van egy kisebb forma, 10-12 mm-es nagyságban, ez az obulus formának felel meg, ezek mind vörösrézbıl valók. Obulus hamisítvány nincs a kivert példányok közt, ami 2 obulus van, azok jó veretek. Hamisított pénznél egységes és törvényes súlyt természetesen nem lehet keresni. Itt csak a forma s a veret megközelítı hasonlatosságára törekedtek. Az ezüstözött, illetve ónozott lapkák súlya 34-62 cgrm, a nagyobb rézlapkáké 35-65 cgr, a kisebbeké 43-67 cgr közt ingadozik. Kivert pénz 131 volt a leletben és két olyan, amelyen verési kísérlet történt. A pénzek között a II. Lajos elıttiek jó, törvényes veretek, ezeket talán a hamisított pénzek ezüstözésére, beolvasztásra akarták felhasználni. A többi azonban hamisítvány. Az utóbbiak közt alig van egypár, amit forgalomba lehetett volna hozni, a többi hibás, törött, tehát már a mőhelyben kiselejtezett darab lehetett. A hamisítás az akkori pénzverési eljárás szerint kalapácsveréssel történt. A veretek nem olyan élesek, mint a törvényes denároké, vagy a kalapácsütések voltak gyöngébbek, vagy ami inkább jobban magyarázza a gyönge veretet, az, hogy a vörösréz és bronz keményebb, mint az ezüst és nehezebben verhetı. A pénzek vésetei, a Sz. Mária s a címer rajzai, a betők kifogástalanok. Ha jó ezüstbıl volnának, csalódásig hasonlók lennének az eredetihez. Sehol egy rossz bető, vagy évszám nincs a hamisítványokon. A verıtövek készítıi mesterek voltak. A II. Lajos némelyik denárán elıforduló fordított kettes évszámot is hően utánozták a CNH. 308 hamisítványon. Minket természetesen az is érdekel, megállapítható-e egy olyan speciális denártípus, melyet közelebbrıl ezen mőhely termékének nevezhetnénk meg. Az lenne ugyanis a legtökéletesebb végcél, ha legalább is a történetileg legismertebb pénzhamisítók pénzeit külön-külön meg tudnánk jelölni. Ennél az érdekes leletnél meghatározó jellegőnek csak azt tudjuk lerögzíte-

68

ni, hogy a vésetek kifogástalanok, az anyag azonban igen silány, alig ónozott, illetve ezüstözött vörösréz és bronz. Az idáig elıkerült pénzek ezek: - Zsigmond CNH. 121, CNH. 129, C−C réz, 22 drb. - I. Ulászló CNH. 141, B−P réz, CNH. 145/a réz, CNH. 149/a I−h. V. László CNH. 202, a CNH.-ban közölt rajznál valamivel nagyobb. I. Mátyás CNH. 217, CNH. 222 I−D, CNH. 232 K−P és rózsa, 3 drb; K−V és A, CNH. 232 törött, CNH. 242 K−P és rózsa, obulus. II. Ulászló CNH 272 K−h 2 drb, CNH. 272/b, CNH. 276 K−E és S, CNH. 278/a 1505 K−H, 1509 K−G, 1511, CNH. 283 K−h obulus. II. Lajos 1524 K−?, 1526 K−P, a Mária oldalon átvert, címer nyomokkal, CNH. 308/a 1524. Zápolya János 1527. I. Ferdinánd 1528 2 drb, 1530 2 drb, 1531 2 drb. Hamisítványok II. Lajos CNH. 308/a 1524 9 drb L−K. I. Ferdinánd 1536 5 drb K−B, 1537 26 drb K−B, 1538 20 drb K−B, 1539 19 drb K−B, évszám? 49 drb K−B, gyenge verető 3 drb, sima lapka, egy pajzs nyomaival, ezüstözött lapka, pár bető nyomaival. Külföldiek Cseh II. Ulászló 2 drb filléres. Osztrák I. Ferdinánd féllapú, 2 drb. Salzburgi érseki pénz A CNH. 308/a. sz. denároknál kétféle veretet különböztethetünk meg, a Ferdinánd-féle 1536. évinél 2, az 1537. évinél 4, az 1538. évinél 3, az 1539. évinél 3 féle veretet, de ezek csak egészen lényegtelen, apró változatok. Ennyiféle verıtövet mindenesetre használtak. Az utolsó évszám 1539. Amint látni fogjuk, a pénzhamisítás 15411553. évek közti idıben történt. Itt tehát antedatálásról van szó. Azon, hogy Ferdinánd vereteinél régebbiekeet, II. Lajos denárait is verték, nem kell csodálkoznunk, maga a törvény megengedte, hogy régebbi denárokat is lehet a forgalomban használni és éppen ezért gyártották a régieket is, mert a közhasználatban is úgy forgott a régi az újjal együtt. Talán éppen ezzel az antedatálással akarták elterelni a figyelmet arrról, hogy a pénzek akkor − 1541-1553-ban készültek. Lássuk most már azt, kik és mikor gyártották itt a hamis pénzeket?

69

Borsod megyében ez idıben két nagy családnak, a Perényieknek és a Bebekeknek voltak nagy birtokaik. Szuhogy és a hozzátartozó Csorbakı vára elıbb a Perényieké volt, kik azt 1351-ben szerezték meg. 1403-ban Zsigmond megengedte Perényi Imrének, hogy a már omladozó várat újra felépíthesse. 1541-ben pelsıci Bebek Imre birtokába került Csorbakı vára. A Bebekek ısrégi felvidéki család. Ferenc, akinek nagy birtokai voltak Borsodban is, Abaúj és Gömör megyék fıispánja, a Felvidék kapitánya volt. A korra igen jellemzı kalandos életrajzából elég annyit tudni, hogy 1529ben Ferdinánd-párti, de 1530-ban már Zápolya mellé áll. Valósággal fosztogatja a Felvidéket, éppen úgy, mint Csoltói Bazsó Mátyás, aki szintén hamispénzverı volt. 1540-ben ismét Ferdinánd pártjára állt Bebek, 1554-ben pedig Izabella híve lesz. Ferdinánd az országgyőlés elé idézteti és számkivetésre ítélik. Bosszúból a Szepességet kezdi pusztítani és török segítséggel megveri Ferdinánd ellene küldött seregét. Késıbb a szultánt Izabella ellen ingerli s magát a törökkel Erdély vajdájává nevezteti ki. Izabella 1556-ban hazaárulónak nyilvánította és megölette. Fia György, aki apja halála után szintén pusztítja a Felvidéket s élete végén Zápolya pártján vezér lett, volt a Bebek-család utolsó tagja. Ennek a Bebek Ferencnek a testvére volt Bebek Imre, II. Lajos titkára, gyulafehérvári prépost, aki 1534-ben református lett és feleségül vette a krétai származású görög Arbanász Ilonát. János király elzáratta, de nemsokára kiszabadult és 1541-ben Ferdinánd fogadta kegyeibe és Csorbakı várát neki adományozta, „a várra nézve Perényi Pétert, a vár eddigi tulajdonosát kielégítette”. 1541-ben, illetve egy másik adat szerint már 1540-ben kerül tehát a vár Bebek Imre birtokába. Egy 1554. évi oklevél jegyzi fel, hogy Bebek Ferenc törette le a várat s abból Lázár István és Barna Pál „takarták” ki a már akkor özvegy Bebek Imrénét. A várat a szomszédos Rudabánya bányavároskából hozott bányászok rombolták le. Bebekné Horvátiba, egy felsıborsodi községbe ment lakni. Nyilván fel is égették a tetıt, mert az égési nyomokat még fel lehet fedezni a köveken. Egyébként a csorbakıi várra akkor már nem is volt szükség, mert a sokkal nagyobb és stratégiailag is fontosabb helyen felépített közeli Szendrı vára teljesen pótolta. Ez is a Bebeké volt. Eddig még nem tudjuk, miért törette le Bebek Ferenc a várat, mi történhetett a családban, két − 1567. és 1568. évi − oklevél a várat a Bebek fiának, Jánosnak, ahogy az oklevél mondja „gonosztevı János” birtokának nevezi meg. Akkor már mint lerombolt várat említi Csorbakıt. Hozzá tartoztak a Szuhogy, Alsó- és Felsı-Telekes, Kelecsény, Felsınyárád községekben levı jobbágy- és zsellértelkek. A lerombolást már csak azért sem értjük, mert ha

70

csak a Bebek Imréné előzése lett volna a célja, akkor egyszerően kilakoltatták volna az özvegyet a várból. Egy ilyen várlerombolás, feldúlás, kifosztás, birtok elkobzás egyébként nem volt különösebb dolog a Bebekeknél. Ezekbıl a numizmatikai szempontból talán nem is fontos, de a Bebekcsalád jellemrajzára annál fontosabb adatokból kétséget kizárólag megállapítható, hogy a XVI. században, akkor, mikor a pénzhamisítás a csorbakıi várban folyt, a vár a Bebekeké, közelebbrıl: Bebek Imréé volt. Itt felmerülhet az a kérdés, lehetséges-e, hogy a várban már a Perényi Péter idejében, tehát 1540-41 elıtt verték volna a hamis pénzt. Az ott talált pénzeket nézve, tekintettel arrra, hogy a legelsı hamisított pénz évszáma 1524, illetve 1536, a legutolsó évszám pedig 1539, az elsı percben elfogadhatónak látszik ez a feltevés. Csakhogy a Perényiek nem voltak pénzhamisítók, s ha az lett volna is Perényi Péter és nem az az új vártulajdonos Bebek Imre, akkor a birtokba vételkor mindenesetre eltünteti a nyomra vezetı mőhelyfelszerelési tárgyakat, szerszámokat stb., de az 1553. évi elpusztuláskor még minden ott volt és bizonyos, hogy a pénzhamisító mőhely akkor is üzemben volt. A másik kérdés: feltehetı-e, hogy a vár lerombolása után, tehát 1553 után készítették volna ott, mint elhagyatott, félreesı helyen, tehát biztonságban a hamis pénzeket, mások, nem Bebekék. A leletkörülmények kizárják ezt a feltevést. A sok pénzlapka, olvasztótégely s a hamisított pénzek a vár omladékai közt olyan fekvésben voltak, hogy a lerombolásnak okvetlenül a pénzhamisító mővelet közben kellett történni, azonkívül olyan nagy üzemre vallanak a leletek, hogy ott zavartalanul végzett nagyobb munka és állandó berendezkedés tételezhetı csak fel. Legfontosabb bizonyíték azonban az, hogy történelmi adatból tudjuk, hogy nemcsak Bebek Ferenc volt közismerten pénzhamisító, hanem maga Bebek Imre is. Budai Ferenc Magyarország polgári históriájára való Lexikonában írja (I. 322) Bebek Ferencrıl: „Már 1530. esztendıben gyanúságba ejtette magát Zápolyához való hajlandósága felıl, mert a murányi kapitánnyal, Basó Mátyással tzimborált a rossz pénz verésében, a ki pedig Zápolyától függött. Az ország törvénye szerint minden Márkában nyoltz egész lat ezüstnek kellett lenni, de Basó Murányban, Bebek pedig Krasznahorkán egy Márkába nem tettek többet egy lat ezüstnél, a többit rézzel pótolták ki, mégis mindenektıl azt kívánták, hogy az ı pénzeket úgy vegyék el, mint finom ezüstöt, és akik ezt nem akarták, azokat fenyegették s kénszerítették. Nyilván kimutatta osztán magát 1532. esztendıben, mert már akkor a mely pénzt veretett, arra Zápolya nevét nyomatta. Többet hordatott össze iminnen-amonnan a falukról s városokról erıszakkal száz harangoknál és azokat mind pénznek verette.” A Numizmatikai Adattár (93) közöl egy 1530. évi adatot: „Pelsıczi Bebek Ferenc, Gömör megye fıispánja meghagyja a tornai bírónak, hogy az

71

ott tartani szokott vásárokon hirdesse ki, hogy mindenki bármilyen pénzt elfogadjon, mert a vonakodókat megbünteti.” Ugyancsak az adattár (114) 1530. évi adata a Hain Gáspár-féle lıcsei krónikából ez a rész: „István király napján Bebek Ferenc a lıcseiekhez írott levelében azzal fenyegetızött, hogy ha el nem fogadják az ı pénzdarabjait, melyeket igen silány voltuknál fogva mindenütt visszautasítottak, akkor ı majd ötezer törökkel jön a Szepességre és elsıben elpusztítja a városnak minden birtokát. Errıl a pénznemrıl pedig mondogatták, hogy egy márkájában alig van 3 lat ezüst, holott 8 latját kellett volna tartalmazni.” A Quellen und Forschungen IV. k. 14. l. után Szilágyi Magyar Nemzet Tört. V. k. 184. l. azt írja, hogy a „pénzhamisítást az egyháziak is egészen szabadon őzték, így Bebek Imre prépost is.” A Bebek Ferencre vonatkozó adatokat azért soroltam fel, hogy még tisztábban láthassuk a két testvér üzelmeit. Kétségtelen, hogy Ferenc volt az, aki nagyobb méretben őzte a hamisítást Gömörben, neki a fıispáni hatalma is segítségére volt a rossz pénz elfogadtatásában. Nem lehetetlen, hogy együttmőködve intézhették a dolgokat, s a szuhogyi mőhely talán egy kisebb üzeme lehetett a krasznahorkainak. Egy bizonyos: a világtól jobban eldugott szuhogyi csorbakıi várban egész biztonságban verethették a hamis denárokat. Amit akkor nem is kellett titkolni. A mohácsi vész után a fıurak egészen nyilvánosan verették a pénzt. I Ferdinánd 1529. évi pénzrendeletében panaszolja, hogy a pénzt hamisítják s a hamisítást szigorúan büntetni fogja. 1530-ban Zápolya János a budai országgyőlésen elrendeli, hogy minden vármegyében állítsanak fel egy bíróságot, melynek kötelessége megvizsgálni, hogy akik a király beleegyezése nélkül pénzt veretnek, vagy verettek, fej- és jószágvesztésre ítéltessenek. 1538-ban ilyent a Ferdinánd-párti pozsonyi országgyőlés is elrendel. Ezeknek a rendeleteknek az éle azonban fıképpen mindig a másik király pénze ellen irányul, annak hitelrontását célozta. A fıurak, kihasználva a három részre szakadt ország gyászos helyzetét és azt, hogy a pénzverési jogot nem ismerték el felségjognak, ami nem is volt törvénybe iktatva, − laza lelkiismerettel azt vélték, hogy felhalmozott ezüstjeikbıl büntetlenül verethetnek a sokgazdájú országban pénzt. Nemcsak ebben, de aztán fıképpen abban volt a hiba, hogy pénzeikben minél kevesebb volt az ezüst és annál több a réz. A pénzhamisítás szemérmetlenül folyt a fıurak közt. Aki olvassa Komáromy Andrásnak a Századokban (1893) megjelent Egy hamispénzverı a XVI. században c. s a Numizmatikai Közlönyben Gálócsy Zoltán XVI.

72

sz. magyar pénzek hamisítványai c. közleményében (NK. 1905. 90.) is ismertetett tanulmányát, az látja a tényleges valóságban a mohácsi vész utáni hamispénzverés rejtelmeit. Miklós mester, aki ötvösnek készült s Erdélybıl Ugocsa megyébe került Perényi Gáborhoz, majd Huszt várába Kovacsóczy Kristófhoz, onnan Munkács várába, 1537-ben Büdy Mihály beregi fıispánhoz, Szerednyére Dobó Ferenchez, Homonnára Homonnay Györgyhöz, Jeszenıre Homonnay Gáborhoz, Csicsvárra Rákóczy Jánoshoz, Sárospatakra Perényi Ferenc udvarába, hol egy fél évig csak lószerszám- és nyeregdíszeket készített. Perényitıl Füzér várába, innen Ugocsába, majd Nagymihályba, Homonnára, Kıvárra Homonnay Antalhoz ment. Eleinte csak ötvösmunkát végzett, de az urak unszolására, − amint ı vallotta, − hozzáfogott a pénzveréshez. Végül is elfogták s részletes vallomása után kivégezték. (1552. évben. − Orsz. Levéltár. NRA. fasc. 547. nr 23.) Mikor 1542-ben Homonnay Gáborhoz került, a három Homonnay testvér három pénzveréshez értı lengyel zsidót hozatott Jeszenı várába, hogy hasznát lássák a tárházaikban felhalmozott arany és ezüst „marhának”. Vártak még egy ércvésıt is, de azt a lengyelek elfogták és halállal büntették. A három pénzverı hamarosan megugrott, de Bebek György kisegítette ıket és egész pénzverı bandát küldött a nyakukra. Alkalmasint nem tudott tılük másként megszabadulni. Elöljárójuk Mihály mester volt, aki a pénzveréshez szükséges formákat készítette, aztán Csetneki Bertalan, a félszemő Janó, (késıbb eperjesi hóhér), Sturczer Tamás és egy Mihály nevő erdélyi ember. Ezek Lipolcz várában is mőködtek. Miklós mester nem említi a vallomásban, hogy Bebek Ferencnél, vagy Csorbakın Imrénél járt volna, pedig ha ı 1542-ben Jeszenın, Csicsváron, Varannón, Patakon, szóval Zemplén megyében járt és onnan Abaújba is átjött, akkor közel volt Szuhogyhoz, mintegy 60 kilométerre. Akkor már Bebek Imre volt a vár ura. Komáromy András azt is leírja, hogy „a pénzhamisítók kikutatására kiküldött bizottság a hamisítók minden szerszámját feltalálta, s hogy tıkéken, kemény fák törzsén, rézlemezekbıl verték a hamis pénzt, már készen is volt egy süveggel, csak éppen ezüstözni kellett. Erdıkben, hegyszakadékokban lopva, bujkálva verték a hamis pénzt.” XVI. századbeli pénzhamisító mőhelyt, illetve ilyennek maradványait idáig nem sokat találtak. Ernyey József az Oroszlánkıvára és urai c. tanulmányában (Fejérpataky emlékkönyv 115-116.) megállapítja, hogy a vár hírhedt rablótanya volt s 1887-ben állítólag cseh tudósok régi írásokkal, rajzokkal napokig járták a romokat, míg alkalmas pillanatban kibontották az egyik üreget, egy tágas pinceszerő helyiséget. Az üregben kohó volt, mellette sok rozsdás szerszámot találtak és kosárszámra hordták ki a ferdeve-

73

rető, fél oldalon ezüstözött rossz pénzt, félig kivágott rézlemezeket, a cseh pénzverık emlékeit. A pilishegyi Klapec-barlangban Bella Lajos bukkant rá egy kisebb pénzverımőhely maradványaira, melyet dr. Harsányi Pál ismertetett a Numizmatikai Közlönyben (1914. 13-14.) Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a szuhogyi Csorbakı nevő várban a XVI. században, közelebbrıl 1541-1553. években nagyobb arányú pénzhamisító mőhely mőködött, melyet Bebek Imre volt prépost, a szintén pénzhamisító Bebek Ferenc gömöri fıispán testvére és György nagybátyja, − tartott fenn. A pénzeket ezüstözött, vagy még többször ónozott vörösrézés bronzlapkákra verték, 1524, 1536, 1537, 1538, 1539 évszámokkal, II. Lajos és I. Ferdinánd neveivel, igen jó s a törvényes denárokéhoz csalódásig hasonló vésetekkel. Obulusokat is vertek, de ezekbıl kivert példány idáig nem, csak a lapkák maradtak meg. Különösebb jellemzı sajátosságot nem tudunk megállapítani arra nézve, hogy e Bebek-féle hamisítványokat meg lehetne különböztetni a többi − egykorú − hamisítványoktól. Leszih Andor (Megjelent : Numizmatikai Közlöny 40. sz. (1941) 49-54. p.)

74

Számőzetés vagy peregrináció? (Szathmáry Király Ádám útja Ilyvótól Párisig) Szathmáry Király Ádám alakjával minden olyan könyvben találkozunk, mely a Rákóczi-emigráció lengyelországbeli sorsával foglalkozik. Az utat a Vereckei-hágótól Danckáig, még ha töredékesen is, legteljesebben és leghívebben naplóírónk örökítette meg. II. Rákóczi Ferenc életérıl és viselt dolgairól részletesen csupán ez a diárium tudósít, habár Beniczky Gáspár1 lejegyzi a számőzetés elejét, habár Hopp Lajos2 és Váradi-Sternberg János3 föltárja a számba jöhetı lengyel, ukrán és orosz forrásokat is. Rákóczi franciaországi tartózkodásáról, Köpeczi Béla több évtizedes, fáradhatatlan kutatásának és publikációinak köszönhetıen, igen részletes és sokoldalú ismeretünk van. Köpeczi mértéktartással ír Szathmáry Király Ádámról4, naplóját csak történelmi kútfınek ismeri el. İ már szinte a bıség zavarával küszködik, annyi francia nyelvő forrás egészíti ki azt, amit Szathmáry Király lejegyez. Szalay László 1862-ben megjelent történeti munkájától5 kezdve ismert a naplóíró személye, és elismert forrás diáriuma. A kéziratban fönnmaradt munkát hol elismerik irodalmi alkotásnak6, hol (hallgatólagosan) nem találják arra méltónak7. Noha a naplóíró apród jegyzeteiben hat évrıl ad számot, alakja még ma is talányosnak tőnik, cselekedeteinek indítékairól sehol sem vall, személyisége elvész a múltban. Dolgozatomban nem foglalkozom a naplóval, érdeklıdésem arra serkent, hogy most Szathmáry Király Ádám személyiségérıl fejtsem ki gondolataimat. Ez a téma sem elızmények nélküli. Thaly Kálmán már megpróbálta lefesteni az apród alakját, fölvázolni lelki alkatát8. Hosszú-hosszú pauza után 1992 nyarán, egy Boldván tartott emlékülés hozott újabb eredményeket ebben a tárgykörben. Akkor R. Várkonyi Ágnes mellett fiatal tudósok is, Kis Domokos Dániel és Laki-Lukács László, beszámoltak kutatásaikról. Az akkor szóban elmondott gondolataik utóbb itt-ott szétszórva meg is jelentek. R. Várkonyi Ágnes megközelítését talán egy széljegyzetnek szánt megjegyzése fejezi ki legjobban: „Az apa (Szathmáry Király Miklós) a (szatmári) megegyezés oszlopos tagja, a fiú (Szathmáry Király Ádám) Rákóczi mellett! A magyar történelem »Apák és fiúk« fejezetét még nem írta meg senki sem, pedig ezen a szálon is átfogható az ezeréves múlt”9. A megközelítés kortörténészi abban az értelemben, hogy a fiú személyét belehelyezi korába s a háttérhez viszonyítja. Igazságtalan lennék ugyanakkor, ha nem emelném ki jellemzésének mozaikdarabjait: hısünk remek megfigyelı, soraiból kihallszik a személyes élmény, mindemellett elegánsan tartózkodó,

75

„[t]itkos szenvedélye a város, az építészet, a mechanikus szerkezetek, a tér élménye és a színház”10. R. Várkonyival ellentétben Kis Domokos Dániel a naplóíró személye felıl közelíti meg a kort11. Ádám 1717-es hazatérése, kapcsolata szüleivel érdeklik a fiatal történészt. Az általa feltárt levéltári adatok alapján a hazavágyódó, szüleiért és a családért aggódó fiú képét láthatjuk magunk elıtt. Laki-Lukács László a helytörténész szemével tekint Szathmáry Király Ádámra12, aki a családi hagyományokat továbbviszi s a kor lehetıségei szerint tovább is adja fiának, Pálnak, aki − és íme megint a sors iróniája − Mária Terézia testıre, „apródja”. Valamennyien fölvetik a kérdést: miért? Miért követte Szathmáry Király Ádám a kuruc fejedelmet? Kis Domokos Dániel tanácstalan: „Mi lehetett a valódi oka Ádám bizonytalanságának, hogy hazatérését ennyire késıre halasztotta, valójában nem tudom [...].”13 R. Várkonyi Ágnes is próbál a cselekedetek mögé belátni, a motiváció okát föltalálni: „Vajon miben dönthetett egy 19 éves nemesifjú 1711 elején Magyarországon? [...] Miért döntött mégis úgy, hogy más útra tér [,] mint családja, vállalja a szolgálatot Rákóczi mellett?”14 Válaszokat kapunk: kötelesség, tanulmányok, talán pénztelenség.15 R. Várkonyi történészhez nem illı, de emberismeretre valló választ ad: „A Rákóczi mellett kitartó fiatalokat nyilvánvaló, hogy erısen befolyásolta az elkötelezettség és az ifjúkor szinte elemi erıvel feltörı igénye, hogy világot lásson. Mindenáron.”16 Ez utóbbi megállapítás az, ami engem leginkább megragadott s továbbgondolkodásra késztetett. Nem vitatkozni akarok az idézett szerzıkkel, hiszen megállapításaik tényeken, dokumentumokon alapulnak, sokkal inkább kiegészíteni mondandójukat. Milyenek lehettek Szathmáry Király Ádám gyermekkorának utolsó és serdülésének elsı évei? Errıl az idıszakról nincsenek megbízható adatok. Ami biztos: a családi kör és a Gömör megyei Királyi. A szülık nemzedéke aktív részese a szabadságharcnak. Így a biztos is állandó változásban van. Hol a hadi helyzet, hol a tanácskozások, hol a hivatal szólítja el otthonról Szathmáry Király Jánost, a nagybácsit és Szathmáry Király Miklóst, az apát. Ha nevelik a fiút, biztosan fegyelemre, engedelmességre okítják, ez a háborús idı követelménye. Hogy a betővetést és a számolást Ádám otthon sajátítja-e el, nem tudhatjuk. Talán igen, talán a közeli Tornalján kisiskolás, ahogy Kis Domokos Dániel idézi Thalyt.17 Talán valóban a kassai református kollégium diákja is lesz, hisz épp a napló bizonyság arra, hogy elsajátította a latin nyelv alapjait is. Csupa változás, új helyszínek, új arcok, új élmények. S noha szerintem nem lesz a Nemes Ifjak Társaságának tagja, hisz akkor miért esküdött volna föl Rákóczira Lengyelországban? De mégiscsak

76

Vay Ádám mellé kerül valahogy, talán épp azzal a szándékkal, hogy apród lehet, és a felkelés, majd a számőzetésbe vonulás elsodorja ıt is. Hadd idézzem még egyszer: „erısen befolyásolta [...] az ifjúkor szinte elemi erıvel feltörı igénye, hogy világot lásson. Mindenáron.” Amikor Rákóczi is, Vay Ádám is elhagyja az országot, még bízni lehet a sikerben. Nem számőzetésbe mennek a kitartó kurucok s maga a fejedelem. Nemzetközi segítségben bíznak, talán külsı körülmények még megmenthetik az ügyet. Szathmáry Király Ádám ha tudott valamirıl, akkor az ennyi lehetett, de nem több. Tudás, politikai éleslátás nem, de az otthon beleplántált fegyelem és kitartó hőség kötelezhette ıt errre az útra. Túl sokat − igaz, ez is elég − ne feltételezzünk róla! Minden hadseregnek alapelve a szilárd fegyelem: minden katona, minden harcos annyit tudjon, amennyi szükséges. De többet ne! Nem várhatunk el többet a naplóírótól sem, mint amennyit helyzete folytán megtudhatott. A tárgyalások tényérıl tudósít, a tárgyról nem tudhatott. Köpeczi szigorúan különválasztja a tartalmi momentumokat, melyeket Rákóczitól, levéltárakból vett idézetekkel bizonyít is, s a külsı történéseket, melyeket az apródtól idéz: „Szathmáry Király Ádám részletesen leírja, hogy [II. Rákóczi Ferenc] mikor, kivel találkozott és mit csinált, de nem kommentál.”18 Milyen helyzetben volt hısünk a lengyelországi magyar udvartartásban? A vitézlı fejedelem szők köréhez sokáig nem tartozott. Ezt az állapotot tükrözi Rákóczinak Vay Ádámhoz írott levele: „a lovainkat küldje ide utánunk, együtt Szathmári névı, Kegyelmed mellett lévı ifjúval, a kit elmenetelivel az inasoknak, ugyanannak applicálni akarunk.”19 A megszólítás idegenre kell, hogy vonatkozzon, nemes apródra semmiképp. A nyilvántartások is szigorú különbséget tesznek nemes apród és inas között. Hopp Lajos közölt kimutatásokat a lengyelországi udvartartás számadásaiból. Külön rovatban tüntetik fel „Mikes Kelemen uram” járandóságát, mely 3 rénes forint és 51 krajcár, és kiutalnak „Szakmári Ádám inasnak [...] 2 flor Rhn 48 Xr”t.20 Címben is, fizetségben is különbség van a két fiatal között. A hierarchia és a rang méltóságot ad, kötelezettségeket ró ki.21 A közös sors, nem kételkedhetünk, bizonyos fajta bajtársiasságot kialakít, de a rend/fegyelem és a rang/hierarchia csak fennmarad. Kis Domokos Dániel a felsızsolcai elıadásában22 utal arra, hogy a bejáró inasoknak a fejedelem testi kényelmét szolgáló alantas munkát is el kellett végezniük. Nem volt ez túl nagy ár a kalandvágy kiéléséért? Ha csupán az életnek ezen eseményeit vesszük számba, akkor igen. De több volt a vállalt számőzetés, mint csak szolgasors. Rögtön itt a naplóírás. Abban minden történész egyetért, hogy Szathmáry Király Ádám nem titokban jegyezte le a napi eseményeket. Noha

77

lengyelországi tartózkodásuk alatt el-elszakadt rövidebb-hosszabb ideig fejedelem urától, végül csak bekerült a Rákóczit körülvevı legszőkebb körbe, és mondhatjuk azt is, hogy bizonyos távolságtartással, de a bizalmasok körébe is. Talán épp ez a magyarázata annak, hogy miért oly kitartó és akkurátus a napló vezetésében. Rákóczi a hivatalos papírokat intézte, tárgyalásokat folytatott, nyíltan és titokban. Az adminisztráció mellett nem kellett törıdnie újabb regisztrációval, ott volt egy neveket, eseményeket szabadon, de szabatosan rögzítı diárium. Egy fiatal, aki fóliánsára 1712. november 9-én ezt jegyezte föl: „Danczkánál szállottunk be a’ hajóba négyen: a’ Felséges Fejedelem, Kisfaludi, Mikes Uraimékkal edgyütt”23, joggal érezhette, hogy eldugott falujából fejedelmi udvarba került (még ha külföldi segélyekbıl pénzelt udvartartásba jutott is), bizalmas állásba, ahol igenis szükség van szolgálattevésére és személyes feljegyzéseire. Számunkra, akik majdnem háromszáz év távolából tekintünk vissza a Rákóczi-szabadságharcot követı eseményekre, sok minden nemcsak hogy homályos, de érthetetlen is. De vegyük figyelembe azt is, hogy a szatmári békét követıen vajon hány, a császár hőségére visszatérı nemesnek volt bizonytalan a sorsa, vagyoni helyzete, nézett elébe hosszas hivatalos procedúrának, mondhatni, bírósági eljárásnak a reacquisitio következtében. Szathmáry Király Ádám éveken át nem kapott itthonról hírt, bizonytalanságában kézenfekvı volt választása: a mólóról nincs visszaút, irány a csónak, a St. George angol vitorlás hajó és Franciaország. Nemcsak a bizonytalanság, nemcsak a szerzett, kiharcolt bizalom, nemcsak a kalandvágy hajthatta, hanem a tudásvágy is őzhette tovább. Akik az írnok bírálói, leginkább azt hányják szemére, hogy nem elég képzett, nem elég mővelt. Felróják néki következetlen helyesírását, magyarra ferdített idegen neveit és elírásait. Kétségtelen, ezek a vonások jellemzik írását. Ezen nincs mit vitatkozni. De ez elıtt a húszéves fiatal elıtt kinyílt a világ. A kalandok mellett figyelt az élet ezer apróságára, a tájak, a városok szépségére, egy-egy vár sajátosságára, a helybéliek szokásaira. S ha látott, tapasztalt, akkor nemcsak írt, hanem tanult is. Nem feladva a Nemes Ifjak Társaságának egyik feladatát, maga a fejedelem is egyre azon volt, hogy a vele együtt élık, a számőzetés kenyerét evık ismeretekben is gyarapodjanak. Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy Szathmáry Király stílusa nincs megterhelve latin kifejezésekkel. Magyarul ír. Nem érzem, hogy hatással szeretne írni, nem érzem, hogy választékosságra törekedne, a kéziratban (amit az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában ıriznek) sincs utólagos stilisztikai javítás, jobbításra való törekvés. Napló a szó legszorosabb értelmében. Mindebbıl az következik, hogy sem nem született író, sem nem tanult író Szathmáry Király

78

Ádám. De igenis helyén van az esze, magyarul gondolkodik, ír. Bán Imre is megjegyzi, hogy nem „lehet megtagadni tıle bizonyos fokú irodalmi érzéket”.24 Van valami megejtı abban, ahogy a távollét harmadik évének végén még mindig így jegyzi le a vadászatot (1714. április 3-án): „Az Felséghes Fejedelem magánál [egymagában] ebédelt Clanyiban. Ebéd után ment ki ı Felséghe az Felséghes Királlyal [XIV. Lajossal, a Napkirállyal] az mezıre, az holott is az Felséghes Király Rárókkal, Sólymokkal, Kerecsenyekkel, Ölyvökkel és agarakkal fogdostatott nyulakat, fáczánokat, és egyéb madarakat.”25 Mintha otthon lenne a Sajó völgyében és a Királyi körül elterülı mezıkön madarászna, vadászna. A tudományban való elırehaladásnak apró jeleit mindazonáltal felfedezem a naplóban. Itt csak egy aprócska pontra hadd mutassak rá. 1714. február 28-án vásárba ment szabad idejében az inas/apród „holmi curiositásokat nézni”.26 Egy oldalnyi terjedelemben részletezi a vásári látványosságokat, melyek elkápráztatják vagy elborzasztják a nézısereget. Ugyanebben az évben, december 28-án lejegyzi: „Egynehány visitát tett ı Felséghe az városban [Párizsban], estve penig az Operára ment, az holott is Telemacot27 repraesentálták.”28 Akit igazában a vásári forgatag köt le, és akinek az írásmódja elárulja, hogy élvezetet lel a bámulásban, az utóbb a dráma címét is lejegyzésre érdemesnek találja. 1715. március 24-én magáról írja: „Én ezen az nap az kötélen-tánczolóknál voltam.”29 Majd április 4-én: „reggel kilencz 9. órakor holt megh az Mathesist [mennyiségtant, matematikát] tanító Mesterünk.” 30 (Íme egy mondhatni félsoros megjegyzés arról; fontos volt a fejedelem szemében az is, hogy a nemes apródok ne csak származásuk, ne csak megjelenésük alapján, hanem mőveltségüket tekintve is kiváljanak a társadalom tömegébıl.) 1716. március 5-én Szathmáry Király Ádám szintén kint volt „a Szent-Germenyi vásárban az kötélentánczolókat nézni”.31 Egyszer a falusi udvarházból városba került félmővelt ember szól a szavakon keresztül, másszor meg az új ismereteket elsajátító diák beszél természetességgel. S végül, 1717. február 5-én újra kiment a saint-germaini vásárba, mondhatni, tátja a száját a sok csuda látványon, és 23-án: „Voltam az Comédiára, az holott az Furiosus Rolandot32 repraesentálták az Theatrumon”, és 24-én: „Voltam az Comédiára, az holott Sz.-Irásbeli historiát azaz Athaliát33 repraesentálták”.34 Mennyire igazságtalanok lennénk, ha csak a vásári bámészkodót vennénk észre! Ki tud végigülni egy operát, melyet ráadásul vagy olaszul vagy talán franciául adnak elı? Ki élvezi a francia nyelvő drámát, ha nem az, aki már bírja a francia nyelvet, aki annak árnyalatait is képes felfogni és értelmezni.

79

A történelem vihara elsodorta a tizenkilenc éves Szathmáry Király Ádámot, s kényszerítette a számőzetés keserő kenyerén tengıdni. Hamisan csengenek ezek a szavak! Talán Vay Ádám apródjaként, talán pártfogoltjaként, hogy tudniillik egyszer a Nemes Ifjak Társaságához tartozhat, talán tudatlanul, talán kalandra éhesen vágott neki ez a fiatalember a Kárpátokon átvezetı hágónak, de az élmények és tanulmányai hatására értelme kinyílt. Utóbb ébredezı felelısségtudata visszaparancsolja hazájába, falujába, családjához. De ez már egy más história. Jegyzetek 1

Beniczky Gáspár naplója, in: Thaly Kálmán (szerk.) Rákóczi tár: történelmi érdekő naplók, emlékiratok, levelezések, pátensek, hadiszabályok, országgyőlési diariumok és törvényczikkek győjteménye II. Rákóczi Ferenc korához. Elsı kötet, Rákóczi imádsága; Beniczky Gáspár, Szathmáry Király Ádám, és Ráday Pál naplóik; A szécsényi országgyőlés diariuma s törvényczikkei. Pest: Lauffer Vilmos, 1866. p. 262. 2 Hopp Lajos, „A lengyelországi Rákóczi-emigráció irodalma” In: Filológiai közlöny ISSN 0015-1785. 1972 és A Rákóczi-emigráció Lengyelországban. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1973. 230 p. (Irodalomtörténeti füzetek, ISSN 0075-0840; 80. szám) 3 Váradi-Sternberg János. Századok öröksége: tanulmányok az orosz-magyar és ukrán-magyar kapcsolatokról. Budapest: Gondolat Kiadó; Uzsgorod: Kárpáti Kiadó, 1981. 371, [1] p. ISBN 963-281-130-5 4 Elég legyen idézni két legutóbbi idevágó munkáját: Köpeczi Béla. A bujdosó Rákóczi. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1991. 572, [1] p. ISBN 963-05-5933-1 és „Rákóczi Versailles-ban és Párizsban.” In: Köpeczi Béla. Rákóczi útjain: tanulmányok. Budapest: Lucidus Kiadó, 2004. 170 p. (Kisebbségkutatás könyvek, ISSN 1586-3144) ISBN 963-9465-19-4 5 Szalay László. II. Rákóczi Ferencz bujdosása. Elsı kötet. Pest: Lauffer Vilmos kiadása, 1864 (Pest: Kozma Vazul). XII, 304 p. 6 Természetes, hogy Thaly Kálmán áradozik naplóírónkról („Szathmáry Király Ádám, Rákóczi bujdosó társa. (1692-1752).” In: Vasárnapi Újság. 16. évf. 24. sz. (1869. jún. 13.) p. [321]-322. és 16. évf. 25. sz. (1869. jún. 20.) p. 342-343. A Benedek Marcell fıszerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikon harmadik kötetébe (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1965) fölveszik Szathmáry Király Ádámot, illetve Vargha Kálmán és V. Windisch Éva (szerk.) A magyar irodalomtörténet bibliográfiája I. [köt.] Budapest: Akadémiai kiadó, 1972 és a Sıtér István (fıszerk.): A magyar irodalom története. 2. [köt.] Budapest: Akadémiai Kiadó, 1964 is feldolgozza munkáját. Az 1950-es és 60-as években a szépirodalmat a szaktudomány a legszélesebb értelemben vette, és az 1772-t megelızı kor minden írását ide sorolta be. Legutóbb a Magyar remekírók sorozatban jelent meg válogatás a naplóból: Kovács Sándor Iván (vál.). Magyar utazási irodalom, 15-18. század. A szöveggondozás és a

80

jegyzetek Monok István munkája. Bp.: Szépirodalmi Kiadó, 1990. 1013 p. (Magyar remekírók, ISSN 0133-1035) ISBN 963-15-4255-6. Ez a győjtemény már nem szépirodalmi mőként veszi számba Szathmáry Király naplóját. 7 A Péter László szerkesztésében megjelenı Új magyar irodalmi lexikon (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994. 3 kötet) föl sem veszi a szócikkek sorába. 8 Thaly Kálmán, i. m. 9 Várkonyi Ágnes, R. „A szatmári béke ifjúsága: (a Szathmáry Király Ádám születésének 300. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülésen, Boldván, 1992. július 11-én elhangzott elıadás szerkesztett változata).” In: Szülıföldünk ISSN 1216-7347. 31. [köt.] (2003. dec.) p. 48. 10 Uo., p. 49. 11 Kis Domokos Dániel. „A fejedelem bujdosótársai: (Szathmári Király Ádám naplója alapján).” In: Földesi Ferenc és Czeglédi Sándor (szerk.) Bercsényi Miklós és kora: történettudományi konferencia Hódmezıvásárhelyen, 1993. október 8-9-én, a Rákóczi-szabadságharc megindulásának 290. évfordulója alkalmából. A konferencia rendezıi: Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Bethlen Gábor Gimnázium, 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár. [Hódmezıvásárhely] : Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, [1998]. 115, [1] p. ISBN 963-03- 4045-3 12 Lukács László. „Szathmáry Király Ádám”. In: Szülıföldünk ISSN 12167347. 18. [füz.] (1992. augusztus) p. 161-162. és Laki Lukács László. A Hangács patak mente [sic!] múltjából.” In: Szülıföldünk ISSN 1216-7347. 20. [füz.] (1993. június) p. 90-93. és Laki-Lukács László és Kulcsár Géza (szerk.) A Sárospataki Református Kollégium Szathmáry Király György Egyháztörténeti Múzeuma. Tervezı Safarcsik Tibor. Fotó Kulcsár Géza. Edelény: CSER Közmő Rt., [2002]. [12] p. És legutóbb a Szathmáry Király családot bemutató kiállítást megnyitó elıadása Felsızsolcán 2004. nov. 14-én. 13 Kis Domokos Dániel. „Szathmáry Király Ádám hazatérése: az 1992-ben megrendezett tudományos konferencia keretében a boldvai református templomban elhangzott elıadás.” In: Szülıföldünk ISSN 1216-7347. 31. [köt.] (2003. dec.) p. 56. 14 R. Várkonyi Ágnes, i. m. p. 43. és 48. 15 Kis Domokos Dániel, uo. 16 R. Várkonyi Ágnes, i. m. p. 49. 17 Kis Domokos Dániel. „A Szathmáry Király család a Rákóczi-szabadságharc idején, és szerepe a 18. században: a szabadságharc kezdetének és Szathmáry Király György születésének 300. évfordulóján, Hangácson, 2003. szeptember 27-én tartott elıadás bıvített változata.” In: Szülıföldünk ISSN 1216-7347. 31. [köt.] (2003. dec. [2004?]) p. 40., illetve Thaly Kálmán. „Szathmáry Király Ádám, Rákóczi bujdosó társa. (1692-1752)”” In: Vasárnapi Újság. 16. évf. 24. sz. (1869. jún. 13.) p. [321]. 18 Köpeczi Béla. A bujdosó Rákóczi. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1991. 572, [1] p. ISBN 963-05-5933-1 p. 201.

81

19 Rákóczi Ferenc. II. Rákóczi Ferencz leveleskönyvei, levéltárának egykorú lajstromaival, 1703-1712. 3. köt., (1710-1712.). Közli Thaly Kálmán. Budapest: Eggenberger, 1874. X, 747 p. (Archivum Rákóczianum: II. Rákóczi Ferencz levéltára, bel- és külföldi irattárakból bıvítve. 1. osztály, Had- és belügy; 3.) p. 724-725. 20 Hopp Lajos. „Rákóczi és Mikes a törökországi emigráció elıtt.” In: Köpeczi Béla, Hopp Lajos és Várkonyi Ágnes, R. (szerk.). Rákóczi-tanulmányok. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1980. 778, [1] p. ISBN 963-05-1947-x p. 433. 21 Ságvári György. „A Nemes Compánia a fejedelmi udvarban.” In: Tamás Edit (szerk.) A Rákócz-szabadságharc és Közép-Európa: tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára 1. [köt.] Sárospatak: Sárospataki Rákóczi Múzeum, 2003. 422, [2] p.; 22 cm (A Sárospataki Rákóczi Múzeum füzetei, ISSN 0487-3890; 45.) ISBN --- p. 397-422. 22 Kis Domokos Dániel. „Szathmáry Király Ádám bujdosása és hazatérése.” Kiállítás és emlékülés a Szathmáry Király család emlékére. Felsızsolca, 2004. nov. 14. 23 „Szathmáry Király Ádám Napló-Könyve 1711-1717 Esztendıkben, II. Rákóczi Ferencz Fejedelem Bujdosásiról.” In: Thaly Kálmán (szerk.). Rákóczi tár [...]. 24 Bán Imre. „Szathmáry Király Ádám.” In: Napjaink ISSN 0547-2075. 15. évf. 11. sz. (1976. november) p. 8. 25 „Szathmáry Király Ádám Napló-Könyve [...].” p. 308. (Azt már csak zárójelben jegyzem ide: „Kell immár énnekem csak jó ló, hamar agár, / Ifjak társasága, éles szablya, jó madár [...]” Balassi Bálint: Kiben örül, hogy megszabadult az szerelemtül 26 Uo. p. 303. 27 Les aventures de Télémaque, François Fénelon darabja. (Kovács Sándor Iván, i. m. p. 900.

„Szathmáry Király Ádám Napló-Könyve [...]” p. 338. Uo. p. 348. 30 Uo. p. 350. 31 Uo. p. 376. 32 Orlando furioso, Ludovico Ariosto mőve. (Kovács Sándor Iván, i. m. p. 901.) 33 Athalie, Racine darabja. (Kovács Sándor Iván, i. m. p. 901.) 28 29

34

„Szathmáry Király Ádám Napló-Könyve [...]” p. [382]. és 383-384.

Töltéssy Zoltán

82

V I S S Z AT E K I N T İ A Borsodi Tájház vendégkönyvébıl Örülök a Tájház fejlıdésének, az anyag gazdagodásának, és további lelkesedést kívánok. 2002. 05. 04. Olvashatatlan aláírás A bódvaszilasi napközi otthonos óvodából jöttünk. Nagyon szép minden. Úgy éreztük magunkat, mintha visszacsöppentünk volna a régmúltba. 2002. 06. 05. Tóth Sándorné Jó látni, hogy vigyáznak a régi szép házak fennmaradására, hogy az utókor is láthassa. Nagyon szépek a házak és érdekes a kiállítás is. 2002. 08. 07.

Schulling Árpád és felesége Vácról

Itt jártunk Csongrádról. Örülünk, hogy a múlt értékeit ilyen szépen megırzik. Szép ez a hely. 2002. 08. 22. Petró család, Boda család Köszönjük, hogy sok új dolgot megtudhattunk a múltról, s utazhattunk kicsit az idıben. 2002. 08. 31. Kérdı Tímea Budapestrıl Csodálatos a kiállítás, büszke lehet rá Edelény városa. Páratlan a kézimunka győjteménye, csodákat láthattunk a kézimunka remekekbıl. 2003. 05. 24. Kislászló Csabáné, Gulyás Sándorné Igrici és még több olvashatatlan aláírás Köszönöm a sorsnak, hogy tagja lehetek a szendrıládi nyugdíjas klubnak és a Népfıiskolai Egyesületnek és eljöhettem ide. Újra éltem lélekben a fiatalságomat minden emlékével. Mindig szeretettel fogok visszaemlékezni. 2003. 05. 31. özv. Zagraj Ferencné Nagyon szép a kiállítás, sokkal bıvebb és szemléletesebb, mint más helyeken. 2003. 06. 12. Madarasi Tamás

83

Köszönjük a látványt, eddig is tudtuk, de most megláttuk, hogy Edelényben található minden kincs. 2003. 06. 19. Tiszaújvárosból a Szederke Díszítımővészeti Szakkör tagjai Köszönjük a szíves vendéglátást, kalauzolást. Örömmel néztük a sokoldalú győjtemény együtteseket, az utánunk jövı generációnak pótolhatatlan dokumentáció a régi paraszti, kismesterségbeli tárgyvilágról. 2003. 07. 02. Végh Endréné Egy kis idıutazás nagyszüleink korába. Miért van, hogy a háborúk ellenére is emberibbnek érezzük azt a világot, s mi is nosztalgiával gondolunk rá a tárgyakon, fotókon keresztül? 2003. 07. 1111. Pénzes család Komáromból Az a kérésünk, hogy a hagyományırzést továbbra is szívvel, lélekkel ápolják, hogy az utókor számára fel tudják mutatni a régmúlt emlékeit. Nagyon tetszett minden. 2003. 07. 27. A várpalotai, pétfürdıi Kertbarát Kör nevében 56 fı Mi, a tarcali „Maltúz Imre” Szılész-borász és Környezetvédı Szakkör tagjai, a helyi kertbarát kör vendégei voltunk. Megható emlékezések, barátkozások keretében jutottunk el a Borsodi Tájházba. Nagy erkölcsi elismerésünket nyilvánítjuk, azzal az elvárással, hogy minden település, kis- és nagyközség, kisváros példát vehet abból, amit mi itt láttunk. Isten adjon erıt, a kormány pénzt ahhoz, hogy tovább fejleszthessétek, amit elkezdtetek. 2003. 08. 23. Gratulálunk! Követendı példát állítottak minden település számára. 2003. 08. 27. Ádám Károly Bajáról Most járok elıször Edelényben és nagyon örülök, hogy a barátnım és az édesanyja elhoztak engem a tájházba, nagyon érdekes és szép. 2003. 09. 07. Lukács Kata Debrecen Nagyon sokan elıször járunk itt a tájházban. Sok ismerıs és még több ismeretlen dologgal találkoztunk. Egy jól rendezett kiállítás együttest néztünk meg. Köszönjük a kiállítás létrehozóinak.

84

2003. 09. 13. Habselyem ’98 Kft. Kazincbarcika Jó megállni és visszagondolni a múltra, értelmezni és továbbgondolni a jövıt. 2003. 09. 21. Kovács Gyula „Múlt nélkül a nemzet félkarú óriás.” Ez most itt beigazolódott. 2004. 04. 18. 9. b. osztály Baktalórántháza Hollandiából voltunk itt lengyel barátnımmel. İt is egészen elkápráztatta a faluház. 2004. 05. 07. Tápai Katalin, Marta Leszczynska Csodálatos itt minden. A Szent család áldása kísérje a ház lakóit, fenntartóit! 2004. 05. 09. Olvashatatlan aláírás Tisztelt Edelény! Ilyen gyönyörően megırzött múltat ritkán láthat az idetévedt magyar ember. İrizzék tovább ezt a csodát! 2004. 05. 24. Cs. Szabó István színész „Ki a múltját nem becsüli, az a jövıt nem érdemli!” Nagyon örülünk, hogy itt ilyen szépen bemutatják az elmúlt idık hangulatát az itt lévı tárgyak alapján. 2004. 06. 22. G. Nagy Péter Örülünk, hogy értı kezek nem engedték, hogy az enyészeté legyen a múltunk. Tovább, tovább ezen az úton. 2004. 08. 03. Dr. Horváth György Szentes Végre sikerült ide együtt eljutnunk. Nagyon kedves emlék marad. Sok hasonló kezdeményezésre és még több megbecsülésre lenne szükség. 2004. 08. 13. Sziráczki család Minden nagyon szép és nagyon érdekes. Köszönjük szépen. 2004. 08. 18. Elena Wágner Dresdából Nagyon kellemes volt visszanézni az elmúlt idık emlékeire. Köszönöm, hogy annyi fáradsággal megırizték a régi munkaeszközöket és a történelmet. 2004. 08. 18. Stefane Angustinné, Besztercebánya

85

A Borsodi Tájház hírei Május 27. Bányász emlékek címmel nyílt kiállítás a Vadászy-ház egykori kamrájában. A kiállításon néhány munkaeszköz, fotó, makett, bányász fokos, emléktárgy látható a szőkebb pátriánkból. Május 27. A XIII. Edelényi Hét keretében helytörténeti elıadásokat tartottak az Izsó Miklós Gimnázium és Szakképzı Iskola 9. évfolyamos tanulói részére. Elhangzott elıadások: Izsó Miklós szobrászmővész élete; A Borsodi Tájház kiállításai; Irodalmi emlékek a Bódva völgyében. Június 14-18. és 21-25. Kézmőves tábort tartottak a város általános iskolás tanulói részére. A foglalkozásokat a Nefelejcs Óvoda pedagógusai vezették. Június 19. Cseh Tamás, a neves énekes, nagysikerő koncertet tartott a IV. Borsodi Mővészeti Fesztivál keretében a tájház udvarán. Július 31. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Miskolcon megrendezett 36. vándorgyőlésének egy csoportja meglátogatta a tájházat és a L’HuillierCoburg-kastélyt. Augusztus 8. Elsı alkalommal került megrendezésre a Borsodi Kézmőves Találkozó, melyen kézmőves foglalkozásokat is tartottak. Szeptember 18. A Jósvafın megrendezett II. Országos Tájház Találkozó résztvevıi látogattak el a tájházba. Szeptember 24. Az Edelényben megrendezett IX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia résztvevıi voltak a tájház vendégei. Kézmőves és kismesterség bemutatókon is részt vettek. November 4. Kazincbarcikán rendezték meg a Magyar Népmővelık Egyesülete 21. országos vándorgyőlését, melynek egy csoportja ellátogatott a tájházba. - Több Mint 2800 látogatója volt a tájháznak 2004-ben. Örvendetes, hogy kazincbarcikai és miskolci iskolák is egyre gyakrabban töltenek el egész napot a létesítményben.

86

Diák Honismereti Akadémia Edelényben Ebben a barátságos észak-magyarországi kisvárosban rendezték meg idén szeptember végén azt a rangos tudományos diákfórumot, amely Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia néven vált ismertté nemcsak az országban, hanem határain kívül is. Ezt az immár kilencedik alkalommal szervezett akadémiát rendhagyó néprajzórák, kézmőves foglalkozások, a tanulmányúton: Borsod − Szalonna − Perkupa − Jósvafı − Aggtelek − Gömörszılıs helységekben felkeresett/megcsodált történelmi/természeti mőemlékek, színpompás tájházak és az ilyenkor elmaradhatatlan diákelıadók érdekes szakdolgozatai tették számunkra felejthetetlenné. Kitörı örömmel fogadtuk a hírt, hogy meghívták iskolánk, a csíkszeredai Segítı Mária Római Katolikus Gimnázium Domokos Pál Péter nevét viselı néprajz/névtani diákszakkörét − immár hatodik alkalommal −, amelyet Mirk László irányító tanárunk vezetésével Csergı László X. 1., Petres Enikı és Péter Katalin XI. 1., valamint alulírott, a XII-es Szabó Mónika képviselt. Részvételünk alapfeltétele volt, hogy az általunk − még a nyár folyamán − győjtött néprajzi tárgyú írásos anyagot korreferátum formájában a konferencián elıadjuk a hazai diákszerzık társaságában, és lehetıleg a javasolt fı témában: A népi kismesterségek élı hagyományai, de úgyszintén helyet kaptak a bármely más kutatási területrıl szóló kiselıadások is. Már a fogadtatás és az akadémiát nyitó elıadások/értekezések szívetlelket melengetık, meghitt hangulatot varázsolók voltak mindannyiunk számára. Az elıadók között volt dr. Veres László, a Herman Ottó Múzeum igazgatója, Halász Péter néprajzkutató, a Honismereti Szövetség elnöke, valamint F. Tóth Mária, aki A népi kismesterségek szerepe mindennapi életünkben címmel tartott elıadást. A diákrésztvevık bemutatkozását egy zenés/énekes ajándékmősor követte: az európai hírő népzenekutató, zenepedagógus, dr. Barsi Ernı és az általa vezetett sályi pávakör csodálatos népdalesttel örvendeztetett meg. A következı napokban szakszerően győjtött és megírt korreferátumokat hallhattunk anyaországi és kolozsvári diákoktól, többek között a batikolásról, a szitakötı mesterség titkairól, a kalotaszegi bútorfestésrıl, a röszkei paprika termesztési hagyományairól. A mi szereplésünket kísérı tapsból és gratulációkból ítélve, úgy érezzük, tetszettek az elıadásaink: Csergı László a Gyergyó-vidéki molnárok mesterségbeli tudásáról értekezett, Petres Enikı a csíki festékesekrıl, Péter Katalin a kápolnásfalusi kapufaragókról tartott kiselıadást, én pedig a csíkrákosi mézeskalács-készítésrıl beszéltem. Az egész napos tanulmányi kiránduláson felkeresett borsodi, perkupai, jósvafıi és aggteleki tájházak, és az ott serénykedı nemezkészítıkkel, szövıasszonyokkal, korongozókkal, gyertyaöntıkkel folytatott beszélgetések,

87

valamint a gyönyörőséges Aggteleki-cseppkıbarlangban tett látogatásunk felejthetetlen élményként maradnak emlékezetünkben. Köszönet érte az akadémia szervezıinek, az edelényi házigazdáknak, a népmővészet mestereinek, a neves néprajzkutatóknak, történészeknek. Szabó Mónika Csíkszereda (Megjelent: Hargita Népe 16. évf. 235. (4126.) sz. 2004. okt. 6.)

Könyvismertetés Hubbes Éva: Benkı Ferenc egyetemjárása. Tanulmány és Benkı Ferenc peregrinációs albuma Érc- és Ásványbányászati Múzeum, Rudabánya, 2004. 141 p. BENKİ Ferenc nagyenyedi tanár, az elsı magyar nyelvő ásványtan könyv szerzıje külföldi tanulmányairól eddig elsısorban Diáriumából tudtunk. A források száma jelentısen gazdagodott HUBBES Éva székelyudvarhelyi könyvtáros felfedezésével, aki az 1960-as évek vége felé Udvarhelyen az egykori katolikus gimnázium könyvtárában megtalálta BENKİ Ferenc peregrinációs albumát, vagyis azt a vendégkönyvet, amelyet külföldi tanulmányútjaira magával vitt. Ebbe a kor szokása szerint itthoni pártfogói, az útközben meglátogatott lelkészek, tudósok, professzorok, diáktársak írtak emléksorokat, legtöbbször pontos helymegjelöléssel és keltezéssel ellátva a beírást. Ily módon pontosan nyomon követhetjük az emlékkönyv tulajdonosának útvonalát és azokat a szellemi hatásokat, amelyek utazásai közben érték. Szakmánk tudománytörténetének szempontjából különösen érdekes, hogy BENKİ Ferenc honnan szerezte ásványtani ismereteit, amelyeket magyar mineralógiájában leírt. A most megjelent könyv ezekre a kérdésekre ad választ. A szerzı már röviden ismertette a témát a Földtani Társulat szakülésén, valamint a Földtani Közlöny 2004. évi 134. 1. számában. A most kiadott könyvben elıször röviden ismerteti BENKİ Ferenc életútját és munkásságát, majd a peregrinációs album, valamint a Diárium alapján részletesen leírja a külföldi tanulmányutak lefolyását. A peregrinációs album két utazásról tartalmaz feljegyzéseket: 1776-1778. között Svájcban, Zürichben folytatott teológiai tanulmányokat, majd 1780-1782. között Göttingenben tanult, itt már elsısorban természettudományos tárgyakat. Mindkét esetben az oda- és visszaúton is számos egyetemet, múzeumot, jelentıs személyiséget látogatott meg. Az Albumba ez után, Erdélyben is ke-

88

rült még néhány értékes beírás, így összesen 191 bejegyzést tartalmaz. A most kiadott könyv forráskiadásnak is jelentıs, mert bető szerinti átiratban közli ezeket a magyar, latin, német, francia és angol nyelven írt bejegyzéseket. Sajnos, a kiadásból néhány görög, héber és arab betőkkel írt bejegyzést ki kellett hagyni. HUBBES Éva hatalmas kutatómunkát végzett, amikor mind a 191 bejegyzés szerzıjének kilétét feltárta. A beírók között van BORN Ignác, FAZEKAS János debreceni ónöntımester, FICHTEL erdélyi mineralógus, GESSNER, a zürichi Fizikai Társaság megalapítója, GMELIN göttingeni mineralógus, ifj. INTZE Mihály, a jénai mineralógiai társaság magyar tagja, a báró JESZENÁK testvérek, akik Göttingenben a Werner-könyv fordítását támogatták, LANG selmeci akadémiai tanár, Moses MENDELSSOHN berlini filozófus, Franz Josef MÜLLER, a tellúr felfedezıje, RIBITZEI Ádám bányatulajdonos és BENKİ pártfogója, TITIUS, a drezdai, ZAUSCHNER, a prágai természettudományi kabinet igazgatója, erdélyi magyar fınemesek, lelkészek, diákok. A korabeli erdélyi, magyarországi, bécsi, prágai, svájci és német szellemi élet körképe rajzolódik ki ezekbıl a rövid életrajzokból. Feltőnı az a szoros kapcsolat, amely a külföldi tanulmányok révén az akkori erdélyi magyar szellemi vezetı réteget Európához kötötte. A legtöbb erdélyi beíró hollandiai vagy németországi tanulmányai után foglalta el otthoni lelkészi, tanári vagy hivatalnoki állását, sokszor valamelyik kisvárosban vagy faluban, így közvetítették otthon a kor európai szellemi áramlatait. Ennek egyik szép példája BENKİ Ferenc munkássága is, aki az akkor éppen kialakuló ásványtan eredményeit hozta haza viszonylag kis késéssel Erdélybe. A beírások lefordítása és az idézetek, versek, gondolatok kritikai, mővelıdéstörténeti elemzése még nagyon szép további feladat lehetne a jövıben a szerzınek, vagy más érdeklıdı kutatónak. A könyv szövegét 21 képmelléklet egészíti ki, amelyek a jellegzetes beírásokat, az utazások útvonalát és fıbb állomásainak korabeli képét mutatják be. A rendkívül nehéz kézirat pontos másolása és a szép kiállítású könyv megjelentetése a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum és személy szerint HADOBÁS Sándor igazgató érdeme. Ki kell emelni, hogy ez a múzeum már az elmúlt évek során is nagy szolgálatot tett a szakmának azáltal, hogy az ásványtani és földtani tárgyú forrásmunkák egész sorát adta ki. Viczián István

89

Vanyó László halálára Váratlanul költözött el közülünk az örökkévalóságba Vanyó László professzor, az ókeresztény dogma- és irodalomtörténet kiváló ismerıje, kutatója, mőfordító. A pápai teológiai bizottságnak egy évtizedig tagja volt, munkájára a Hittani Kongregáció a jövıben is számított. Röviddel halála elıtt vehette kezébe a Pápai Tudományos Akadémia tagjai közé való kinevezését. Hatvanegy éves volt. Életpályájának kezdete nem a papi hivatáshoz kötıdik, még csak nem is a tudós bölcsészethez, hanem a képzımővészethez. A Képzımővészeti Fıiskolán festészetet tanult, majd diplomát szerzett. Az akkori fiatal mővészekkel kialakult jó barátságát megırizte, különösképpen az ígéretes egyházmővészeti jövı elıtt álló, de korán elhunyt Götz Jánoshoz főzıdı kapcsolatát. A mővészet iránti vonzódása teológus korában is megmaradt, bár a rajzolással és festéssel felhagyott, örömét lelte az ókreresztény kor mővészeti felfogásának, eszméinek és szimbolikájának bemutatásában. Huszonkilenc évesen szentelték pappá az Egri Fıegyházmegye szolgálatára. Mindössze egy évet volt lelkipásztori beosztásban, a nyíregyházi fıplébánián. De a lelkipásztori munkától sohasem szakadt el, professzorként is plébániákon lakott, mindig rendszeres munkát vállaló kisegítı volt, legutoljára a budapesti Szent Rókus-kápolnában. Konferenciabeszédeket, lelkigyakorlatokat évrıl évre rendszeresen vállalt. 1991 és 1995 között a Központi Szeminárium rektora volt. Nem annyira papnevelı volt, hanem inkább okos és megszívlelendı tanácsokat adott a leendı papi nemzedéknek. Timkó Imre hajdúdorogi püspökké történt kinevezése után, 1975-ben vette át elıdjétıl a Hittudományi Akadémia patrológiai katedráját, amelyben egyetlen örökölt szeminaristája voltam, ezért ért a megtiszteltetés e méltatás megírására. A patrisztika mővelıjeként elsısorban az ismert társadalmi berendezkedés okozta sajnálatos hiányok és mulasztások pótlására törekedett. Ezért indította el az Ókeresztény írók sorozatot 1980-ban, amely címválasztásával tükrözni kívánta a második világháború elıtti sorozatot, a Keresztény remekírókat. Tizennyolc kötetének jelentıs része az ı fordítása. Fordításainak megjelenését nagyon nehéz technikai adottságokkal kezdte meg, mondhatnánk: azon évek filológiai kiadásaival összevetve hátrányos helyzetben. Sok kritika érte ekkor ıt, joggal állíthatjuk, igazságtalanul és méltatlanul. Az egyházatyák írásainak jelentıs része a szent liturgiához kötıdik. Ezért 1995-ben új sorozatot indított a Jel Kiadónál Ókeresztény örökségünk címmel. Az utóbbi évtizedben világi kiadóknál is jelentek meg fordításai,

90

tanulmányai. Gondja volt a hiányzó jegyzetek, késıbb tankönyvek és a didaktikában szükséges segédanyagok megírására vagy szerkesztésére. Munkásságában talán most zárult volna le ez a hiánypótló programsorozat. Feledhetetlen érdeme az új teológusnemzedék nevelése, segítése. Ebben nagyon áldozatos volt. Ha az általa szerkesztett fordításkötetek munkatársait számba vesszük, tapasztaljuk nevelımunkájának céltudatosságát és következetességét. Aki irodalom- és történettudománnyal foglalatoskodik, arról önkéntelenül kérdezhetjük, ki volt számára a legkedvesebb, legvonzóbb személyiség az általa szeretett és kutatott korban. Vanyó László Nisszai Szent Gergely személyéhez és a vele együtt (a IV. század utolsó negyedében) tevékenykedı kappadókiai atyákhoz kötıdött és a nagy alexandriaiakhoz, például Szent Cirillhez, „a keresztény fáraóhoz”. Hiányozni fognak azok a viták, amelyeket tanuló éveimben és késıbb folytattam vele, néha talán provokálva ıt, az ellentétes iskola, az antióchiaiak védelmében. Vanyó László teológusokkal imádkozó, egyszerő pap volt. Beszélgetéseink elıtt mindig át kellett néznem a breviáriumok múlt hetének olvasmányai imaóráiból az egyházatyákra vett elmélkedéseket, mert rendszeresen reflektált rájuk, „diskurálni” kellett vele róluk. Az utóbbi évtizedben a magyar kulturális élet megtiszteltetéseiben részesült. Elıbb a Szent-Györgyi Albert-díjat kapta meg 1993-ban, két esztendıre rá a Stephanus-díjat, majd a tudományos Széchenyi-ösztöndíjjal ismerték el szellemi fáradozásait. Vanyó László váratlan halálával nemcsak egy lelkipásztor tudós teológust, egyetemi oktatót és nevelıt, illetve a magyar keresztény kultúra szorgalmas és tehetséges gazdagítóját vesztettük el, hanem olyasvalakit, akinek gondolkodására a jövıben is szükségünk lett volna. Az isteni Gondviselés másképp döntött. Mi, tanítványai híven ırizzük a „mester” emlékét, örökségét, és mindazoknak, akik ismerték ıt, imádságos szeretetükbe ajánljuk. Ladocsi Gáspár püspök Dr. Vanyó László egyetemi tanár temetésének idıpontja 2003. augusztus 16-a, szombat 10 óra, helye a budapesti Egyetemi-templom. A szertartás szentmisével kezdıdik, ezt követıen az elhunytat az Egyetemi-templom sírboltjában helyezik örök nyugalomra. (Dr. Vanyó László Bódvaszilason született 1942. február 11-én. A család akkor Komjátiban lakott, majd Sajószögedre költözött. Érseki tanácsos (1978), címzetes prépost (1988), pápai prelátus (1991), egyetemi tanár, a Pápai Tudományos Akadémia tagja (2002). Akkor nem volt módunk megemlékezni haláláról, most ilyen módon szeretnénk hozzájárulni neves földink emlékének megırzéséhez.)

91

92

Tartalomjegyzék

Búcsú Janka Lajostól ..............................................................................3 Búcsú Dobog Bélától............................................................................12 Dobog Béla: Sírfelirat...........................................................................13 ÉVFORDULÓK ..........................................................................................14 A Bocskai-szabadságharc edelényi csatájának 400. évfordulójára.......14 Adatok az edelényi - besenyıi csata történetéhez 1604-ben.................15 A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai ............................................21 Hangács - nyomári háborús krónika .....................................................28 ÉPÍTÉS, KORSZERŐSÍTÉS.......................................................................35 Már ismét szól a császtai dőlı harangja. Ápolják gazdag történelmi múltjukat, keresztény hagyományaikat ........................................35 A rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum újjárendezett ásvány- és ıslénytára ...............................................38 35 ÉVE ÍRTÁK ...........................................................................................43 A Rakacai Víztároló .............................................................................43 MÚLTIDÉZİ ..............................................................................................48 Az Edelényi Kistérség régészeti leletei a Herman Ottó Múzeum évkönyveiben.................................................................................48 A szuhogyi Csorbakıi vár XVI. századbeli pénzhamisító mőhelye ....66 Számőzetés vagy peregrináció? (Szathmáry Király Ádám útja Ilyvótól Párisig).............................75 VISSZATEKINTİ......................................................................................83 A Borsodi Tájház vendégkönyvébıl ....................................................83 A Borsodi Tájház hírei .........................................................................86 Diák Honismereti Akadémia Edelényben.............................................87 Könyvismertetés ...................................................................................88 Vanyó László halálára ..........................................................................90

93