TÁJÉKOZTATÓ a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről
Ózd, 2013. február 21.
Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály
1/2012. (I.26.) - a 220/2011. (VII.28.) KH határozat módosításáról tárgyú – határozat: A pályázati önerő hitelből és LTP befizetésekből kerül biztosításra. Az OTP-vel a hitelszerződés megkötésre került. A tájékoztatásra és nyilvánosságra szerződést kötöttünk a Sprint Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft-vel 2012. augusztus 10-én. A Támogatási Szerződés módosítására sor került 2012.07.04-én. A módosítás okai: a közbeszerzési dokumentációk elhúzódása, a tájékoztatás és nyilvánosság költségeinek emelése, műszaki tartalom változás a csatornabekötések számában. 24/2012. (III.22.) - a KEOP-1.20/2F/09/2010-060 számú pályázati támogatással megvalósítandó szennyvízelvezetés terveinek módosítása tárgyú – határozat: A kiviteli tervek módosítására a csatornabekötések számának változása miatt volt szükség. A romos állapotú házak és a martinsalakos házak kivételre kerültek, ehelyett új akcióterületek kerültek bevonásra. A kiviteli tervek és a vízjogi létesítési engedély módosítására a kifizetés megtörtént a KEVITERV PLUSZ Kft-nek. A módosított kiviteli terveket digitális formában megkaptuk 2013.02.01-jén, a vízjogi engedély kiadására 2013. hetedik hete lett megjelölve. 43/2012. (III.29.) - az ÉMOP-4.3.1/A-11 kódszámú „Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázat benyújtása tárgyú – határozat: A pályázathoz az előkészítési feladatok elkészültek, a pályázati dokumentáció a testületi támogatást követően a határozatban foglalt beruházási paraméterekkel benyújtásra került 2012. március 30-án. A pályázat támogatásban részesült, a támogatási szerződés 2012. november 30-án aláírásra került. 45/2012. (III.29.) - az MFB „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastrukturális Hitelprogram keretén belüli hitelfelvétel tárgyú – határozat: A határozatban foglaltaknak megfelelően közbeszerzési eljárás került lefolytatásra, melynek keretében egyedüli ajánlattevőként a Takarékbank Zrt. nyújtott be ajánlatot. Az ajánlatban szereplő biztosítékok az Önkormányzat részéről nem voltak teljesíthetőek, ezért az eljárást eredménytelennek nyilvánították. 47/2012. (III.29.) - a 4/2012. (III.1.) BM rendelet alapján támogatási igény benyújtása az Újváros Téri óvoda épületében nyílászárók cseréjére tárgyú – határozat: A szerződésnek megfelelően a nyílászárók cseréje határidőre megtörtént. Az előterek burkolását utólagosan elvégzik. Az elszámolás folyamatban van. 59/2012. (IV.26.) - Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének az ÉMOP-4.3.1/A-11 kódszámú „Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázat benyújtásához szükséges intézkedések meghozataláról szóló 9/2012. (II.26.) határozat módosítása tárgyú – határozat: A pályázathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt az ATINVESZT Kft. készítette, valamint az engedélyes tervdokumentációk is elkészültek, melyet az INBAKER Kft. készített. A szerződések összértéke bruttó 4 991 100 Ft, így a határozatban jóváhagyott 5 Millió Ft felhasználásra került. A támogatási szerződésben foglaltak alapján azonban a kifizetett összegek 95%-a visszatérül. 60/2012. (IV.26.) - az Újváros téri orvosi rendelő épületének felújítása tárgyú – határozat: A szerződésnek megfelelően az épület felújítása határidőre megtörtént. Elszámolása folyamatban van.
2 72/2012. (V.17.) - KEOP pályázat benyújtása a Városi Sportcsarnok villamosenergia megtakarítását eredményező korszerűsítéséhez tárgyú – határozat: A pályázat aktualizálását követően a határozat hatályon kívül helyezése megtörtént, az Önkormányzat új határozatot hozott. 75/2012. (V.17.) - az Ózdi Vízmű Kft. jövőbeni működtetésével kapcsolatos döntések meghozatala tárgyú – határozat: A határozat a 114/2012. (VI.28.) határozattal módosításra került, melynek értelmében vagyonkezelési szerződés helyett bérleti-üzemeltetési szerződés került megkötésre a BORSODVÍZ Zrt-vel. A 3. pontban szereplő finanszírozási megállapodás aláírásra került. 82/2012. (V.17.) - az ÉMOP-2.1.1/B-12 kódszámú pályázat benyújtásához megvalósulási tanulmány elkészítéséről tárgyú – határozat: A Városi Múzeum felújítását és a Gyártörténeti Emlékpark kialakítását célzó és benyújtásra került turisztikai pályázathoz a megvalósíthatósági tanulmány elkészült. 101/2012. (VI.21.) - a MANDA program Ózd városában történő megvalósítására kiírásra kerülő TIOP-1.2.1/B pályázathoz szükséges önerő önkormányzati biztosítása tárgyú – határozat: A pályázat a tervek szerint kiírásra került, a MANDA az erőmű épületére a pályázatot benyújtotta. 102/2012. (VI.21.) – az Észak-Magyarországi Operatív Program Turisztikai Attrakciók és szolgáltatások fejlesztése ÉMOP-2.1.1/B-12 pályázat benyújtása tárgyú – határozat: A Városi Múzeum felújítását és a Gyártörténeti Emlékpark kialakítását tartalmazó pályázat elkészült és benyújtásra került. A pályázatkiíró a 2013. január 15-én megszületett döntésében a pályázatot támogatásban részesítette. 110/2012. (VI.21.) - Sajóvárkonyi könyvtár felújításának befejezéséhez szükséges munkák költségeinek biztosítása és a bérleti szerződés módosítása tárgyú – határozat: A szerződés módosítását mindkét fél aláírta, az épület felújítása befejeződött. 114/2012. (VI.28.) - az Ózdi Vízmű Kft. jövőbeni működtetésével kapcsolatos döntések meghozatala című 75/2012. (V.17.) határozat módosítása tárgyú – határozat: Az Önkormányzat és a BORSODVÍZ Zrt. közötti bérleti-üzemeltetési szerződés aláírásra került, amely 2013. január 1-jén lépett hatályba, ez alapján Ózd városban a BORSODVÍZ Zrt. lett a víziközmű szolgáltató. Az Önkormányzat és az Ózdi Vízmű Kft. közötti vagyonkezelési szerződés 2012. december 31-ével a határozat értelmében megszűnt. 117/2012. (VII.19.) - az Ózd, Tábla-Sajóvárkony Ipari Parkban pályázati támogatásból létesített víziközművek üzemeltetésbe adása tárgyú – határozat: Az Ózd, Sajóvárkony-Tábla térségében lévő 9259/8 hrsz-ú ingatlanon megépült tüzivíz hálózatot, a 9259/1 hrsz-ú ingatlanon megépült ivóvízhálózatot, ipari víz hálózatot, szennyvízhálózatot, szennyvízátemelő elektromos ellátást, csapadékvíz rendszert, fenti határozat értelmében Ózd Város Önkormányzata határozott időtartamra, 2012. december 31-ig üzemeltetésbe adta az Ózdi VÍZMŰ Kft. részére a 2012. július 20. napján megkötött Üzemeltetési Szerződésben foglaltak szerint. A 114/2012. (VI.28.) határozattal módosított 75/2012. (V.17.) határozatban foglalt döntés értelmében fenti vagyonelemek 2013. január 1-jétől a BORSODVÍZ Zrt. üzemeltetésébe kerültek.
3 119/2012. (VII.19.) – az Ózd, Mekcsey út 129. szám alatti és az Ózd, Dózsa út 22. szám alatti ingatlanra vonatkozó cserekérelem elfogadása tárgyú – határozat: A Mekcsey út 129. szám alatti magántulajdonú épület tulajdonviszonyai nem rendeződtek, ezért az ingatlancserére nem kerülhetett sor. A Dózsa út 22. szám alatti épületet az ÓZDINVEST Kft. bérbe adta. 123/2012. (VII.19.) – a KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0060 számú „Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában” megnevezésű pályázat önerejének biztosítása tárgyú – határozat: A Képviselő-testület új közbeszerzési eljárás megindításáról döntött, mely eljárás eredményes volt. Az OTP Bank Nyrt-vel, mint nyertes ajánlattevővel megkötésre került a KEOP1.2.0/2F/09-2010-0060 számú “Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában” megnevezésű pályázat önerejének biztosítására szolgáló hitelszerződés. 130/2012. (IX.20.) - a korábban életvédelmi helyiségként funkcionáló ingatlanok kezelőváltásával kapcsolatos döntés meghozatala tárgyú – határozat: A 9 db, korábban óvóhelyként funkcionáló ingatlan üzemeltetésbe adása 2012. november 1-jével az ÓZDINVEST Kft. részére megtörtént. A bérlőkkel a bérleti szerződések - egy kivételével, a bérleti szerződés felmondása miatt - megkötésre kerültek. 132/2012. (IX.20.) - az ÉMOP-4.1.1/A-12 pályázat benyújtása az Ózd, Mekcsey úti orvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének felújítása tárgyú – határozat: A pályázat 2012. december 15-én benyújtásra került, a pályázatot befogadták, hiánypótlása folyamatban van. 138/2012. (IX.20.) - a BORSODVÍZ Zrt-vel megkötött víziközmű szolgáltatásokra vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés módosítása tárgyú – határozat: A szerződésmódosítás aláírásra került. 142/2012. (X.2.) - a Türr István Képző és Kutató Intézet Ózdi Igazgatósága működési feltételei elősegítése céljából a 262/2011. (X.20.) határozat kiegészítése tárgyú – határozat: Az Önkormányzat által térítésmentesen átadandó terület, valamint az 5052/2 hrsz-ú ingatlan összevonásához szükséges telekalakítási vázrajzok elkészültek, azt az Ózdi Körzeti Földhivatal jogerősen engedélyezte. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges továbbá háromoldalú megállapodás megkötése az MNV Zrt., a TKKI és az Ózd Város Önkormányzata között. A megállapodás tervezet az MNV Zrt-hez jóváhagyásra meg lett küldve, annak elbírálása folyamatban van. A TKKI az Ózd, Kiserdőalja út 2. alatti ingatlanra tervezett oktatási központ építésére az építési engedélyt már megkapta. 143/2012. (X.2.) – a „Roma telepen élők lakhatási és szociális integrációs program” keretében végzett felújítások térítésmentes átvétele tárgyú – határozat: A Türr István Képző és Kutató Intézet által térítésmentesen felajánlott, önkormányzati tulajdonú ingatlanokon végzett felújítás átvétele megtörtént. Az Ózd, Velence telep 1208 hrsz-ú ingatlanon kialakított játszótér átadása megtörtént. 147/2012. (X.2.) – közös szándéknyilatkozat aláírásáról fás biomassza fűtőanyag alapú, kapcsolt energiatermelésű erőmű Ózd városban történő létesítésére tárgyú – határozat: A szándéknyilatkozat aláírásra került. A fás biomassza fűtőanyag alapú kapcsolt energiatermelésű erőmű projekt elképzelést támogató pályázat felhívása 2013. január 18-án jelent meg.
4 150/2012. (X.18.) - Ózd Város Településrendezési Tervének részleges felülvizsgálata tárgyú – határozat: A Képviselő-testület döntésének megfelelően a Tervezői Szerződés a La-Urbe Kftvel 2012.11.07-én megkötésre került. Jelenleg a vonatkozó jogszabályok szerinti előzetes véleményezési eljárás van folyamatban. Ennek lezárultát követően készül el a javasolt módosításokat tételesen tartalmazó véleményezési anyag, mely jóváhagyásra a Képviselőtestület elé kerül előterjesztésre. 151/2012. (X. 28.) – A kötvénykibocsátásból származó hitel kamatfelárának módosításatárgyú határozat: A határozat szerinti szerződésmódosítások aláírásra kerültek. A kamatfelár 0,55 %-os emelését a Kormány a 1676/2012. (XII. 28.) számú határozatával jóváhagyta. 154/2012. (X.18.) – az Ózd, Páfrány u. 6. sz. alatti ingatlanra vonatkozó vételi kérelem elbírálásáról szóló 13/2012. (IX.20.) határozat módosítása tárgyú – határozat: A határozat módosítása szerint az Ózd, Páfrány u. 6. sz. alatti ingatlan eladásra került az eredeti kérelmező gyermeke részére. 155/20121. (X.18.) - a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény 2012-2013. évi téli felkészülési programja tárgyú - valamint a 156/2012. (X.18.) - a Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény válságterve a 2012-2013. évi téli rendkívüli hóhelyzet esetére tárgyú – határozat: Végrehajtásukról külön előterjesztés készül, melyet a munkaterv szerint áprilisban tárgyal a Képviselő-testület. 160/2012. (X.18.) - a KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0060 számú „szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában” című pályázat megvalósításához kapcsolódó társberuházói megállapodás módosítása tárgyú – határozat: 2012. október 19-én a módosított társberuházói megállapodás aláírásra került mindkét fél részéről. 161/2012. (X.18.) - az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú „Oktatási intézmények fejlesztése” című pályázat benyújtása tárgyú – határozat: A pályázat 2012. november hónapban benyújtásra került, hiánypótlás és a tisztázó kérdések megválaszolása megtörtént, jelenleg támogatói döntés előtt áll. 162/2012. (X.18.) - „LHH kistérségek projektjei” elnevezésű – TÁMOP-5.1.1-11/1/A kódszámú – kistérségi pályázatban való önkormányzati részvételről szóló 327/2011. (XII.20.) KH határozat módosítása tárgyú – határozat: A határozatban foglaltaknak megfelelően az ingatlan bérbeadásra került az Ózd Kistérség Többcélú Társulása részére. 168/2012. (XI.22.) – a Sajó-Bódva és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás gazdálkodására vonatkozó új szakfeladat jóváhagyása tárgyú – határozat: A határozatot további felhasználásra megküldtük a Társulás részére. 172/2012. (XI. 22.) – Ózdi Művelődési Intézmények Városi Múzeum működési engedélyének aktualizálására irányuló kérelem benyújtása – tárgyú határozat: Az ÓMI Városi Múzeum működési engedélyének aktualizálására irányuló kérelem az EMMI felé benyújtásra került, az engedély megküldése folyamatban van. 173/2012. (XI. 22.) – TÁMOP-3.2.13-12/1 „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című pályázat benyújtása – tárgyú határozat: A pályázat benyújtásra került, de formai hiba miatt nem nyert támogatást.
5 182/2012. (XI.22.) - az Ózdi Távhő Kft. 2012. I. félévi tevékenységéről készült beszámoló jóváhagyásáról, a mérleg megállapításáról, az eredmény-kimutatás és az üzleti jelentés jóváhagyása tárgyú – határozat: A mérleg szerinti eredmény az eredménytartalékba átvezetésre került, a beszámolót az előírt módon közzétették. 186/2012. (XI.22.) - Dr. Pánczél Irma vállalkozó fogorvos helyiségigényének elbírálása tárgyú – határozat: A határozatban foglalt feltételekkel 2012. november 30-án a bérleti szerződés megkötésre került. 187/2012. (XI.22.) - az Ózd város közigazgatási területén helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításra kiírt pályázat elbírálása tárgyú – határozat: A Borsod Volán Zrt. ajánlata érvénytelen, a pályázati eljárás eredménytelen lett, ezért 2013. első félévére megállapodás került megkötésre a Borsod Volán Zrt-vel a közszolgáltatás további ellátásáról. Az új pályázat kiírásáról a Képviselő-testület várhatóan a 2013. márciusi ülésén dönt. A centeri szerződéses iskolásjárat felmondásra került. 195/2012. (XI.29.) – az ózdi belterületi 3621 hrsz-ú, Mekcsey út 64. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntés meghozataláról szóló – határozat: A BEM Rakpart Ingatlanfejlesztő Kft. aláírta a bérleti szerződést az Ózd, Mekcsey út 64. szám alatti ingatlan hasznosítására. 196/2012. (XI.29.) – az Ózd, Dózsa György úti, belterületi 9105/3 hrsz-ú ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntés meghozatala tárgyú - valamint a 197/2012. (XI.29.) - az Ózd, Dózsa György úti, belterületi 9105/4 hrsz-ú ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntés meghozatala tárgyú – határozat: Az ingatlanok bérbeadás útján történő hasznosítása érdekében zártkörű pályázatok kerültek kiírásra. 202/2012. (XII. 12.) – Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítása – tárgyú határozat: A Gazdasági Ellátó Központ a 177/2012. (XI. 22.) határozat, ill. ennek módosítását megvalósító 202/2012. (XII. 12.) határozat szerint 2013. január 1-jén megkezdte működését, a törzskönyvi nyilvántartásba vétel megtörtént. 203/2012. (XII. 12.) – Köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás-átvételről, a feladatellátásához kapcsolódó létszám átadásról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemek, jogok és kötelezettségek megosztásáról szóló megállapodás jóváhagyásáról – tárgyú határozat: A határozatban foglaltak szerint a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadásátvételről szóló megállapodás aláírása az önkormányzat részéről teljességgel, az állami intézményfenntartó részéről részben történt meg (a tankerületi igazgató írta alá). A dokumentumok átadása megtörtént. 204/2012. (XII.12.) – az Ózd, Dózsa György úti, belterületi 9105/3 hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázat elbírálása tárgyú, valamint a 205/2012. (XII.12.) – az Ózd, Dózsa György úti, belterületi 9105/3 hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázat elbírálása tárgyú – határozat: Az ingatlanok hasznosítására kiírt pályázatokra benyújtott ajánlatok elbírálása megtörtént. A nyertes pályázó mindkét esetben a POLYTECHNIK Hungária Fémipari Kft., amely biomassza tüzelésű kazánokat előállító üzemet kíván létrehozni. A bérleti szerződés bérlő általi aláírása folyamatban van.
6 206/2012. (XII.20.) - a KEOP-5.5.0/B jelű, „Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva” című pályázattal kapcsolatos döntések meghozatala tárgyú – határozat: A pályázati feltételek változása miatt a határozat hatályon kívül helyezése megtörtént, a témában 2013. január hónapban új határozat született. 207/2012. (XII.20.) - az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek ismételt szakértői felülvizsgálatához szükséges szerződések megkötésének jóváhagyása tárgyú – határozat: Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a felülvizsgálathoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítására a támogatási szerződést elkészítette. Jelenleg az a Belügyminisztériumnál van benyújtva pénzügyi ellenjegyzés céljából. Ezt követően kötheti meg az Önkormányzat a megbízási szerződést az ÉMI Nonprofit Kft-vel. A fenti szerződések rendezése várhatóan 2013. február hónapban megtörténik és a konkrét felülvizsgálatok megkezdődhetnek. 208/2012. (XII.20.) - a víziközművek működtetéséhez kapcsolódó önkormányzati tulajdonú gépjárművek üzemeltetésbe adásáról tárgyú – határozat: Az üzemeltetési szerződés aláírásra került, az érintett gépjárművek a BORSODVÍZ Zrt. részére átadásra kerültek. 209/2012. (XII.20.) - a Hétes telepi és Akácos úti lakossági ivóvízvételi helyekkel kapcsolatos döntések meghozataláról szóló – határozat: Telekalakítás folyamatban van, a vázrajz elkészült, az engedélyezési eljárás megindításra került. 210/2012. (XII.20.) - az Ózdi Víz- és Csatornamű Kft. további működésével kapcsolatos döntések meghozatala tárgyú – határozat: Az ügyvezető munkaszerződése a határozatnak megfelelően módosításra került, az alapító okirat módosítást a Képviselő-testület a 2013. januári ülésén elfogadta. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű helyi önkormányzati tulajdonban lévő nemzeti vagyonelemekről szóló 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelet módosításra került. Az Ózdi Vízmű Kft. üzleti terve a 2013. márciusi ülésre kerül előterjesztésre.
7 1. melléklet A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésein átruházott hatáskörben hozott döntések:
Döntés tárgya Ózd Város Önkormányzata által – 2012. október 10. és 2013. december 31. közötti időtartamban – megszervezésre kerülő hagyományos közfoglalkoztatáshoz szükséges önerő és létszámkeret jóváhagyása Vagyonkezelésből visszavett önkormányzati tulajdonú eszköz selejtezése Ózd város közigazgatási területén 2013. évben kijelölendő taxiállomások
Döntés alapja 2/2012. (II.17.) önkormányzati rendelet 4. § (5) bek.
1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek. 16/1994. (VII.01.) önkormányzati rendelet 3/A. § (7) bek., továbbá 7/2011. (III.31.) önkormányzati rendelet 2. melléklete Egyes önkormányzati tulajdonú 202/KH/2009. (XII.21.) gazdasági társaságok határozattal módosított ügyvezetőjének egyszeri 161/KH/2008. (VI.27.) jutalmazása határozat 1.3.2. pontja
Magántulajdonú külterületi ingatlanok térítésmentes felajánlásának elbírálása Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 193/2012. (IX.18.) határozatának módosítása Önkormányzat tulajdonában lévő 1186 hrsz-ú Ózd, Petőfi út 18. szám alatti ingatlanban található feleslegessé vált eszköz értékesítése Ózdi belterületi 1007/8 hrsz-ú ingatlan értékesítéséhez történő hozzájárulás Ózdi külterületi (susai) ingatlanokra vonatkozó vételi kérelem elbírálása
1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek. 1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek. 1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek.
1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek. 1/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bek. Önkormányzati tulajdonú lakáscélú 2/2012. (II.17.) ingatlanok felújítására jóváhagyott önkormányzati rendelet 4. § keret felosztása (8) bek.
Döntés PGB 203/2012. (X.9.) határozata
218/2012. (X.16.) határozat
243/2012. (XI.20.) határozat 244/2012. (XI.20.) 245/2012. (XI.20.) 246/2012. (XI.20.) 247/2012. (XI.20.) 248/2012. (XI.20.) határozatok 249/2012. (XI.20.) határozat 250/2012. (XI.20.) határozat 258/2012. (XII.12.) határozat 259/2012. (XII.12.) határozat 265/2012. (XII.18.) határozat PGB-LEB 269/2012. (XII.18.) határozata