Szociálpolitika a XX. század első felében Jelige: Stefán a
Tartalomjegyzék I. Bevezetés ................................................................................................................................ 2 II. Kialakuló egészségügy a századfordulón .............................................................................. 2 III. Kik is voltak a legfőbb rászorulók? ...................................................................................... 3 IV. Stefánia Szövetség ............................................................................................................... 4 1. A Szövetség megalakulása ................................................................................................. 4 2. Védőnők a gyermekekért! .................................................................................................. 5 3. Magyarországi viszonyok a 20-as években ........................................................................ 6 4. A Szövetség védő intézkedései .......................................................................................... 7 V. Női szerepek .......................................................................................................................... 8 1. A nő ne dolgozzon! ............................................................................................................ 8 2. Stefániás nővérkék ............................................................................................................. 9 3. Betegek nemtelensége ...................................................................................................... 10 VI. Egri norma.......................................................................................................................... 10 1. Létrejötte .......................................................................................................................... 10 2. Szegénygondozó Nővérek ................................................................................................ 11 3. Világi nők közreműködése ............................................................................................... 12 4. Szemérmes koldusok ........................................................................................................ 12 VII. Országos Közegészségügyi Intézet ................................................................................... 13 1. Megalakulása .................................................................................................................... 13 2. Mintajárás ......................................................................................................................... 14 3. Zöldkereszt ....................................................................................................................... 14 4. OKI hatásköre................................................................................................................... 16 VIII. Országos Nép- és Családvédelmi Alap ........................................................................... 16 1. Lakásviszonyok a 20-as években ..................................................................................... 16 2. Az Alap kialakulása.......................................................................................................... 17 3. ONCsA házak ................................................................................................................... 18 IX. Védőnő vagy családanya? .................................................................................................. 20 X. Az ONCsA tevékenyége...................................................................................................... 21 1. Higiénia-tanácsadás .......................................................................................................... 21 2. Főzőtanfolyamok .............................................................................................................. 21 3. „Jó szomszédi segítség”, mint a társadalmi jótékonyság alapja ....................................... 22 4. Magánélet szabályozása ................................................................................................... 22 XI. A Stefánia Szövetség és az OKI vitája ............................................................................... 23 XII. Az 1940-es évek változásai .............................................................................................. 24 XIII. Befejezés: védőnők a XXI. században ............................................................................ 25 Felhasznált irodalom: ............................................................................................................... 26
1
I. Bevezetés Esszémben a XX. század első felében fennálló egészségpolitikáról, a jelentősebb szociális-közegészségügyi intézményekről szeretnék írni. A XIX. században az állam még áthárította a szociális gondoskodást a különböző, mai nevükön nevezve non-profit, karitatív egyesületekre, viszont az új században már kezdett kialakulni a második világháború utáni modern, jóléti állam koncepciója, mely vitathatatlanul nagy előrelépésnek számított minden téren. A korabeli szociálpolitika nem csupán a szegények és betegek megsegítése miatt jelentős és érdekes, hanem az akkori szociális-egészségügyi intézmények nagymértékben hozzájárultak a századfordulón élő nők gazdasági-társadalmi emancipációjához, hiszen sokan csupán ezen intézményekben dolgozhattak a korabeli szemlélet alapján. Így az általam választott téma két szempontból is fontos, emiatt döntöttem e történet mellett, mely nem csupán érdekes, de szerintem tanulságos is mindenki számára. Kezdetben a női munkaerőt nem igazán ismerték el, viszont lassan kiderült, hogy közreműködésük nélkülözhetetlen a rászorultak segítése terén, emiatt mind az állam, mind a társadalom kezdte elismerni munkájukat. Sajnos megítélésük ugyan változott, de még több évtizednek kellett eltelnie, hogy „egyenrangú” személyekként kezeljék őket, mind a gazdaság és társadalom területén, mind pedig családon belül.
II. Kialakuló egészségügy a századfordulón A 19-20. század fordulója Magyarországon is, mint számtalan más európai országban az új szociális intézmények megalapításának, a szociális, egészségügyi, szegényügyi problémák megoldásának időszaka volt. A szociális és egészségügyi kérdés összefonódott, nem jelentett külön jellegű problémát, hisz a nyomor, a szegénység, a higiénia hiánya okozta a betegségek, járványok zömét, amely ugyan a társadalom alsó rétegéből indult ki, de az egész lakosságot veszélyeztette. Emiatt egyre sürgetőbbé vált a probléma kezelése, nem csak a betegség után, hanem egyre fontosabb lett a megelőzés is az életkörülmények, környezet javításával, hiszen így nem
2
csupán az elit egészségi állapotát védték, hanem a munkaerő betegségek miatti csökkenését is elérték. Ezzel kibővült az egészségügy fogalma is, párhuzamban a modernizációval, először Angliában, majd a többi fejlettebbnek mondható országban is. Magyarország hasonló ütemben fejlődött Horthy kormányzósága alatt, mint a többi nyugat-európai állam is. Előtte az állami közigazgatás nem foglalkozott ilyen jellegű kérdésekkel, csak a társadalmilag szerveződő önkéntes egyesületek harcoltak a különböző népbetegségek, az alkoholizmus, tuberkulózis és nemi betegségek ellen. (Kiss, 2005, 41-45. old.) Ugyan az önkéntesek próbáltak a társadalom rászorultjainak segíteni, viszont inkább csak saját környezetükön belül támogatták a többieket, főként olyanokat, akik csak ideiglenesen (például gyermekkorban, fiatal házasokként, öregkorban) szorultak segítségre, de utána újra talpra álltak és segíthettek másokon. Így érvényesült a reciprocitás, vagyis kölcsönösség elve. (Gyáni - Kövér, 2001, 363. old.) Az állami szerep megerősödését követelte a nagymértékű elszegényedésből származó nincstelen koldusréteg. Az 1920-as évek végére, a válság éveiben körülbelül 60 000 fő szorult állandó segélyekre, emellett közel ugyanennyi gyermek szorult gondozásra. (Gyáni - Kövér, 2001, 375-376. old.) Az életszínvonalban nagy eltérések mutatkoztak az egyes társadalmi rétegek között. Míg az alsóbb osztályok esetén az egy családra jutó évi kereset ezer pengő volt a ’20-as években, addig a felső osztály egy főre eső keresete elérte az évi 60-70 ezer pengőt is. (Romsics, 1999, 192-199. old.) A kolduló szegények sorsa így fokozatosan az állam irányító kezébe tolódott, kialakulva a már említett szociális, gondoskodó állam.
III. Kik is voltak a legfőbb rászorulók? A szociális jótékonykodás szerencsései a koldusok mellett főként az elhagyott gyermekek, árvák, özvegyek voltak. A 19. század végén sorra alakultak meg a különböző gyermekvédelmi szervezetek, gyermekotthonok. Így jelentősen csökkent – főleg a házasságon kívül született – gyermekek halálozási aránya, mely Magyarországon kimagaslóan magas volt a századfordulón.
3
A szervezeteknek és a segítő orvosoknak köszönhetően az egészségügy és a társadalom is felfigyelt rájuk, a rászorulók ingyenes orvosi ellátást, orvosságot, élelmet kaptak és a lelenc gyermekek ellátását 7 éves korukig az állam biztosította az Országos Betegápolási Alap terhére. (Kiss, 2004, 108-109. old.) Jelentős intézmény volt többek közt az 1887-ben megalakult Fehér Kereszt Egyesület. A Londonból kiinduló Egyesület kezdetben erkölcsi megújulást hirdetett, majd az első világháború özvegyeit és árváit karolta fel. Magyarországon dr. Szalárdy Mór, a Rókus Kórház orvosa alapította, illetve terjesztette el. A gyermekek ingyenes ellátására jött létre, illetve épült fel adományokból a Tűzoltó utcai Fehér Kereszt Kórház és a Svábhegyi Erdei Gyógyintézet is. Az intézmény a mai napig
működik
és
különböző
örökbefogadói,
nevelőszülői tanfolyamokat szervez. (Fehér Kereszt honlapja: http://www.feherkereszt.hu/fk.htm) Fehér Kereszt Egyesület plakát, 1911
1
IV. Stefánia Szövetség 1. A Szövetség megalakulása 1914 júliusában, a fővárosban megalakult a Városi Népsegítő Iroda, mely célul tűzte ki az anyák és gyermekek szociális és egészségügyi védelmét és Budapest akkori polgármestere, Bárczy István létrehozott két szülőotthont. Elképzelését országos szinten akarta megvalósítani, emiatt 1915 júniusában kitűzték az országos anya- és csecsemővédő szervezet alakuló ülését, melyen részt vettek többek közt: a gyermekgyógyászat kiválóságai (köztük Heim Pál, Bókay János), gróf Apponyi Albert, Stefánia belga királyi hercegnő, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, néhány fontosabb egyetemi tanár és az arisztokrácia képviselői is.
1
http://www.feherkereszt.hu/fk.htm
4
Az alapszabályok elfogadása után Apponyi Albert bejelentette az első magyar országos anya- és csecsemővédelmi szervezet, az Országos Stefánia Szövetség megalakulását. A szövetség elnöke Apponyi Albert lett, társelnökei báró Bánffy Györgyné, gróf Czebrián Istvánné, gróf Teleki Sándorné, Bárczy István és gróf Zichy Rafael, a fővédnöki tisztséget pedig a névadó Stefánia hercegnő vállalta el. 1917-ben egy fontos lépés következett be a szövetség életében, ugyanis egy törvényrendelet állami feladattá nyilvánította az anya- és csecsemővédelmet, és a Stefánia Szövetség lett a megbízott ez ügyben, a Belügyminisztérium felügyelete alá rendelve. A cél egy egész országra kiterjedő, általános egészségvédelmi rendszer kiépítése volt, beleértve nem csupán a városokat, hanem a falvakat is. 1918 és a trianoni határmódosítás megzavarta működését, mert a legtöbb intézménye és a személyzet nagy része is külföldre került az elcsatolt erdélyi és felvidéki területekkel. A magyarországi Hollandi Misszió és az amerikai Vöröskeresztnek köszönhetően a szervezet 1921-22-ben újra országos szinten terjeszkedhetett, így a magyar egészségügy csúcsszerve lett, számtalan intézménnyel rendelkezett, koordinálta az önkéntes társadalmi segítségnyújtó csoportokat és az anyakönyvvezetést is. (Kiss, 2004, 109-113. old.)
2. Védőnők a gyermekekért! Elsődleges célkitűzése a várandós, házasságon kívül szülő, szoptató nők, illetve a (házasságon kívül született) újszülöttek, csecsemők védelme lett. A munka koordinálását a Központi Iroda különböző szakosztályai végezték, például a szociálpolitikai, orvosi, propaganda, jogi és közigazgatási osztályok. Nagyon fontosnak tartotta az állami prevenciót, vagyis az állam és törvényhatóságok elengedhetetlen támogatását e téren. (Kiss, 2004, 109110. old.) A hatékonyság érdekében létrehozott egy új egészségügyi intézményt, a védőnők intézményét, szerepét. 1915 novemberében indult az első anya-és csecsemővédelmi tanfolyam a Stefánia Szövetség keretein belül, majd 1916 májusától félévente indítottak újabb csoportot. A jelentkező nőktől négy elvégzett polgári iskolai osztályt, írni-olvasni tudást és feddhetetlen előéletet követeltek. A végzők okleveles anya- és csecsemővédőnői tisztségben, a szövetség alkalmazásában dolgozhattak tovább.
5
Szintén ugyanebben az évben a szövetség elkezdte az országos kiépítését: első évben Szegeden, Aradon, Debrecenben, Újpesten, Kolozsvárott, Salgótarjánban és Pakson, majd Temesváron alakultak helyi fiókszövetségek. (Kiss, 2004, 110-113. old.)
3. Magyarországi viszonyok a 20-as években A szövetség működésére elengedhetetlenül szükség volt, hiszen az országban nagyon rosszak voltak a csecsemők és gyermekek egészségügyi viszonyai, többek közt a csecsemőhalandóság is messze az európai átlag, vagyis 10%o (száz élveszületésre nézve 1%) fölött volt. Budapesten a száz élveszületésre jutó csecsemőhalálozás a 20-as évek közepén 1215% közt mozgott, a vármegyékben és falvakban pedig még ennél is rosszabb volt az arány, egyes elmaradott településeken a 25%-ot is elérte. Ennél rosszabb helyzet csak Romániában és Bulgáriában, valamint egyes években Portugáliában és Litvániában volt a csecsemőhalandóság terén. Az újszülötteket leginkább fenyegető betegségek közé tartozott többek közt: a „veleszületett gyengeség”, fejlődési rendellenességek, emésztőszervi megbetegedések, megfázások, tüdőgyulladás, valamint a különböző idegrendszeri bajok (görcsök, rángások). A fertőző betegségek közül pedig a vérhas, szamárköhögés, influenza és a szifilisz okozta a legtöbb halálozást a csecsemők körében. (Kiss, 2004, 115. old.)
(Másodlagos forrás: Kiss, 2004, 116. oldal)
6
Az ábrán2 is látható, hogy a Stefánia Szövetség által felügyelt, védett területeken a csecsemőhalálozási érték jóval az átlag alatt van.
4. A Szövetség védő intézkedései Az országos terjeszkedés egyben bölcsődék, napközi otthonok, tejkonyhák, védőintézetek, anya- és szülőotthonok, majd 1930-tól gyermekkórházak megalapítását is jelentette. 1932-ben a Szövetségnek 237 védőintézete működött országszerte, 431 orvossal, 572 védőnővel, emellett 11 anyaotthont, 13 szülőintézetet és 30 bölcsődét tartott fenn. Az első tejkonyha a budapesti Uránia Tejkonyha volt, feladata az anya által anyatejjel nem táplálható csecsemők ellátása volt. 1924-től egyre többet alapítottak, számuk 1939-ben elérte a 150-et az országban. A gyermek- és csecsemővédelmen belüli elsődleges cél a születési halálozások számának csökkentése, emellett az otthoni szülés elősegítése. Utóbbi érdekében először a várandós anyák otthonaiban kellett megteremteni a szükséges higiéniás feltételeket. A szövetség 1925-től a problémás szülések esetére elkezdte kiépíteni szülőintézeti rendszerét, mely által a 30-as években több szülőintézet is létrejött az országban, emellett 1935-re már négy stefániás gyermekkórház is üzemelt. (Kiss, 2004, 110-113. old.)
Stefániás gyermekkórház3
2 3
Kiss, 2004, 116. oldal http://mek.niif.hu/00000/00060/html/kepek/gyermekkorhaz.png
7
Anyaotthonokat is teremtettek, itt azon anyákat helyezték el ideiglenesen a gyermekükkel, akiknek lakásgondjaik voltak és nem tudtak megfelelő körülményeket, fedélt biztosítani az újszülöttnek. Ilyen helyzetbe kerültek főként az egykori házicselédek, akiket várandósan vagy szülés után az utcára tettek. Sajnos 1926-ig csak egy ilyen anyaotthon működött Magyarországon, a vallási és közoktatásügyi miniszterről elnevezve, az Apponyi Albert Anyaotthon, és számuk később is csekély maradt a kórházakéhoz képest. Mint ahogy az anyaotthonok célja is az volt, hogy az ott meghúzódó anyák minél hamarabb önállóak legyenek és visszailleszkedjenek a munka világába, a szövetség által létrehozott bölcsődék legfőbb célja is ez volt, vagyis az anya „tehermentesítése”, hogy ne essenek ki a társadalomból, szülés előtti kereseti tevékenységükből (ha volt). A 20-as évek vége felé rájöttek, hogy a bölcsődék mellett napközis otthonokat is kell szervezniük a három évnél idősebb gyermekek számára. Viszont ezen intézmények kiépítése a nagy mennyiségű pénzügyi és személyi erőforrásbeli szükséglet miatt nagyon lassan ment. (Kiss, 2004, 112113. old.)
V. Női szerepek 1. A nő ne dolgozzon! Az 1929-es gazdasági válság a Stefánia Szövetségre is rányomta bélyegét. Az állam nem tudott elegendő mennyiségű pénzt adni sem a feladatok ellátására, sem az újabb intézmények felállítására, ennek következtében adományokra szorultak és a fiókszövetségek jótékonysági rendezvényeket szerveztek. A századforduló környékén szociális téren a segítségnyújtók főként a különböző önkéntes alapú nőegyesületek voltak. Ezeknek azért is nagy volt a jelentősége, mert előtte a társadalom elítélte, ha a nők dolgoztak. Viszont ekkoriban is nagy megkülönböztetés érte a nőket a munka terén, a magyar szociálpolitikusok szemléletét nagymértékben befolyásolták a német „katedraszocialisták”, akiknek határozott elképzeléseik voltak a nemhez kötődő magatartásformákról. Szerintük a nő dolga a férj szolgálata, a háztartás ellátása, a gyermek nevelése, a férfi dolga pedig a munka, a családfenntartás.
8
Minden ettől eltérőt elutasítottak és megpróbáltak átformálni a saját nézeteiknek megfelelően. Így mondhatni beleavatkoztak a család „magánéletébe” is, mint ahogy a későbbiekben ismertetett intézmények is tették. (Hámori, 2003, 30-31. old.) Két olyan terület volt, ahol elfogadták a nőket, mint aktív szereplőket: egyrészt a cselédmunka esetén, másrészt a patronázs, segítő rendszerben. Természetesen a két hivatás nem ugyanazon társadalmi réteg számára volt elérhető. A cselédmunkára rászorultak közt főként szegények voltak, akiknek nem volt más lehetőségük a megélhetésre. Gyakran a rászorultak is egykor házicselédek voltak, akiknek várandóságuk miatt kellett elhagyniuk munkahelyüket, mely egyben az otthonuknak is számított. A patronázs rendszer viszont nem a legszegényebbek számára jelenthetett „karriert”, inkább a középosztálybeli, megházasodni nem tudó, nem akaró nők foglalkoztak a rászorultak megsegítésével, gyakran letéve az egyházi esküt. Egy másfajta jellegű segítő hivatás pedig pont a férjezett, előkelő társaságban mozgó nőknek alakult ki, erről majd az Norma keretein belül írok a következő fejezetekben.
2. Stefániás nővérkék A Stefánia Szövetség esetében is az orvosok mellett fontos szerep jutott az „egészségügyi segédszemélyzetnek”, vagyis a védőnőknek. Kezdetben alacsonyabb iskolai végzettséggel is elvégezhettek egy ilyen 6 hónapos tanfolyamot, majd 1925-től kötelezővé tették a gimnáziumi négy osztály elvégzését. Így csupán egy szűkebb kör válhatott az egészségügyi személyzet részévé, mivel nem mindenkinek volt lehetősége az előírt iskolai követelményeket teljesítenie. A képzés ideje is megváltozott, hat hónap gyakorlat, tíz hónap elméleti képzés, majd újra hat hónap gyakorlat volt a feltétele az oklevél megszerzésének. Feladatuk sokrétűnek bizonyult: segíteni az orvosoknak, meglátogatni a családokat, az anyákat a gyermekek helyes táplálkozására, öltöztetésére oktatni és egyéb egészségvédelmi tanácsokat osztogatni a rászorultaknak. (Kiss, 2004, 114. old.) Vitathatatlan, hogy számtalan pozitív hatást váltott ki tevékenységük, főként az egészségügy kapcsán, viszont másik oldalról – a támogatottak oldaláról - nézve ez gyakran ellenszenvet válthatott ki, hiszen gyakran nem értették, hogy miért kell beleszólnia másnak az előző generációktól tanult öltözködési, táplálkozási tradíciókba. Ilyenkor az anyán múlott,
9
hogy mennyire fogadja meg külső, „szakmai” tanácsokat, mennyire változtat a saját és családja életmódján. Mindezek mellett a nővérek fel is vették a harcot az illegális magzatelhajtásokkal szemben, és a várandós anyák egészségesebb életvitele miatt jelentősen csökkent is a vele született gyengeség az újszülötteknél és csecsemőkorukban sem alakult ki olyan nagyarányú tüdőgyulladás, vérhas, influenza, mint előtte. (Kiss, 2004, 116. old.)
3. Betegek nemtelensége Míg a korabeli társadalom meghatározott képpel rendelkezett a női szerepekről, végezhető tevékenységekről a szociálpolitikában, addig ezzel szemben a rászorultak esetén a nemi különbségek elmosódása volt jellemző, a betegekről visszamaradt statisztikák, feljegyzések csak ritkán jelzik a rászorult nemét. Ennek kicsit ellentmond, hogy míg a férfiakat gyakran örökre rokkantnak és munkaképtelennek nyilvánították, és nem várták el, hogy a ház körül tevékenykedjen, addig a nőktől elvárták, hogy a gondozónőnek segítsen a könnyebben elvégezhetőbb feladatokban. (Hámori, 2003, 34-35. old.)
VI. Egri norma 1. Létrejötte A magyar szociálpolitikában a következő mérföldkövet az 1927-ben létrejött Egri, későbbi néven a Magyar Norma jelentette. Oslay Oswald ezt írta egyik tanulmányában arról, hogy miért is alakult ki benne az intézmény gondolata: „Be kell vallanom, hogy az Egri Normát a modern szociális jótékonysággal szemben érzett és most már nyíltan bevallott elégedetlenségem szülte.” (Ágoston, 2003) A Norma egy háromelemű szegénygondozási rendszer, mely Egerből indult ki és hamar átvette a többi város is, elsőként Esztergom, Kecskemét, Hatvan, illetve Szolnok. A három alappillére: állam, társadalom és az egyház.
10
Egyik eleme a szegények megsegítésének: az adminisztráció lebonyolítása és az ehhez szükséges munkaerő biztosítása, elhelyezése és fizetése volt, mely az adott város feladatai közé, tehát az állam hatáskörébe tartozott. (Hámori, 2003, 32-34. old.)
2. Szegénygondozó Nővérek A rászorulók felkutatása és gondozása viszont már nem a hatóság feladatához tarozott, hanem az Oslay Osvald egri ferences házfőnök által szervezetbe tömörült nőkéhez, amely később szabályos női szerzetesrenddé alakult. A világi szervezet szerzetesrenddé alakulásának elkerülhetetlenségét azzal magyarázták, hogy a betegek ellátása teljes odaadást igényel, és emiatt egy családos, férjezett nő nem képes ezt a feladatot ellátni. A rend még ma is működik. A képen az internetes honlapon található logojuk4 látható.
Nem csupán azon érv indokolta az egyházi eskü letételét, hogy a támogatottakkal való foglalkozás mellett nem lenne ideje a dolgozó nőnek a családjára, a gyermeknevelésre, a dolgozó férj kiszolgálásra és a háztartásvezetésre. Nyomós indok volt még, hogy munkavégzés közben – mosdatás, öltöztetés – gyakran testi kapcsolatba kerültek a szegényekkel - férfiakkal-, emiatt az erkölcsi tisztaság megtartását szerintük csak az esküt tett nőktől lehetett elvárni. A rend alapszabálya ugyanúgy „lenézte” a világi életmódot, mint bármely más apácarendé. (Hámori, 2003, 32-34. old.) Nem elhanyagolható érv volt az sem, hogy úgy gondolták, hogy az apácák könnyebben irányíthatóak, mint egy saját akarattal és önálló élettel rendelkező világi nő.
4
http://www.szegenygondozo.ofm.hu/szegen2.htm
11
3. Világi nők közreműködése A világi nők sem szorultak ki teljes mértékben a Norma kereteiből, bár a gondozásban közvetlenül nem vehettek/vettek részt, de nekik is fontos szerep jutott. Ők segítettek a szükséges pénzt összegyűjteni a támogatóktól. Előtte csak alkalmi adakozás során jutottak támogatásokhoz, most viszont új rendszert dolgoztak ki Egerben: a várost körzetekre osztották és felosztották a középosztálybeli segítőkész nők között, akik végigjárták a lakásokat, boltokat és meggyőzték az embereket, hogy egy összegben ajánlják fel az egész éves adakozásra szánt összeget, az ún. „koldusváltságot”. Ugyanezen nők foglalkoztak ezelőtt a különböző egyházi gyűjtésekkel, jótékonysági bálok szervezésével, valamint a befolyt pénzösszegeket is ők kezelték. Férjeik úri származásának, presztízsének, befolyásának köszönhetően nagyobb hatást gyakoroltak a lakosságra, emiatt csak középosztálybeli hölgyek gyakorolhatták a segítségnyújtás e módját. A gyűjtőhölgyek férfi családtagjaik közt főként hivatalnokok, „gazdasági vezetők”, iparosok, kereskedők, esetleg líceumi tanárok voltak. Akik nem a családi rang miatt kaphatták meg e feladatot, valószínűleg személyes bájuknak vagy Oslay Osvaldal való ismeretségüknek köszönhették a megbízást. (Hámori, 2003, 32-34. old.) A köztisztviselők, hivatalnokok helyett társadalmilag tisztelt nők alkalmazása nem csupán takarékos megoldás volt, hanem egyfajta személyességet is kölcsönzött az adománygyűjtéshez, mivel a hölgyeket már előtte is ismerte a társadalom, emiatt hatásosabbak is voltak. Másrészt pedig egyfajta szociális érzékenységet próbáltak belenevelni a társadalomba, melyet a dolgozó nők bevihettek a családjaik értékrendjébe, szemléletébe.
4. Szemérmes koldusok A Norma megalkotói meghatároztak egy külön csoportot, az úgynevezett „szemérmes”, helyzetüket elfogadó, „jó” koldusokat, akik keresetük elvesztése előtt a középosztályba is tartozhattak. Emiatt gyakran segítséget sem kértek, így ezelőtt nem foglakozott, nem tudott róluk se a hatóság, se a jótékonysági szervezetek. A Norma elsődleges feladatának az ilyen személyek, megsegítését tűzte ki célul.
12
Főként özvegyek tartoztak közéjük, akiknél életkoruk és egykori rangjuknak köszönhetően az ellenőrzés, illetve az irányítás kevésbé volt jellemző, mint a többi pártfogolt esetében. Valószínűleg mivel nem is volt szükségük olyan nagymértékű átformálásra a tisztaság vagy táplálkozás terén, másrészt lehet, hogy nem is hagyták magukat irányítani „vén fejjel”. (Hámori, 2003, 34-35. old.)
VII. Országos Közegészségügyi Intézet 1. Megalakulása A közegészségügy országos, állami irányításának igénye már a századforduló előtt jelentkezett. Fodor József, a közegészségtan első egyetemi tanára már 1874-ben javaslatot tett egy „Központi Észlelde” megalapítására, amely figyelné az egyes járványokat az egész ország területén, így a védekezés is hatékonyabb lenne, de életében ezt már nem valósíthatta meg. A világháború után újra előtérbe került ez az ötlet, az amerikai Rockefeller Alapítványnak köszönhetően, mely támogatását 1924 decemberében pályázat útján elnyerte Magyarország. A 245 ezer dollárnyi egyszeri segély, valamint az öt éves fenntartási támogatás segítségével megvalósulhatott ez az országos szerv, mely 1927. július 1-én Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) néven hivatalosan is megkezdte működését, igazgatója Johan Béla lett. A telket, amelyen megépült a főváros adta, emellett elengedhetetlen volt az állam hozzájárulása is a fenntartási és üzemeltetési költségekhez. Az OKI hatásköre az egész országra kiterjedt, kivéve Budapestre, mert a fővárosban az 1893 óta működő Székesfővárosi Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet maradt továbbra is az illetékes e téren. (Kiss, 2004, 117-118. old.) Októbertől
elindították
a
kötelező
kéthetes
szociál–higiéniai
tisztiorvosi
továbbképzést, mivel a törvényhatósági orvosoknak már a múlt század végétől kötelezővé tették a tisztiorvosi vizsgát, viszont az OKI tanfolyama előtt ez nehezebben volt kivitelezhető. A védőnői, ápolónői képzést is egységesíteni akarták és 1930-ban, az Alapítvány hetven ezer dolláros segítségének köszönhetően, megindították az Állami Ápolónő- és Védőnőképző Intézet első tanfolyamát az OKI szomszédságában, a Gyáli úton, majd a ’30-as évek végén további intézeteket nyitottak Debrecenben, Szegeden, Kassán és Kolozsváron.
13
A Stefánia Szövetség, féltve eddigi monopolhelyzetét e téren, teljesen elzárkózott attól, hogy együtt, összhangban indítsák el a képzéseiket. Csak akkor lett volna hajlandó együttműködni az Intézettel, ha a védőnőket, a Stefánia ismereteit felhasználva, az Állami Anya- és Csecsemővédőnőképző Intézetben képezték volna ki. (Kiss, 2004, 118-119. old.)
2. Mintajárás 1927 végén megalakult az OKI Külső munkák osztálya, melynek feladata egyrészt a járványügyi és laboratóriumi vizsgálatok elvégzése, másrészt a mintajárások kialakítása volt. Magyarországot kerületekre osztották, és mindegyikben egy-egy fiókállomást hoztak létre. 1930-ra már 9 fiókállomás és a központi laboratórium végezte az ország ilyen jellegű egészségügyi ellenőrzését. Ezután először Gödöllőn felméréseket végeztek lakosok egészségügyi viszonyairól, majd megalakították az első mintajárást. Rendszeresen ellenőrizték a vizeket, mintakutakat, mintaóvodákat, mintaiskolákat létesítettek rendszeres szűrővizsgálatokkal, iskolai fogászattal, és itt folyt a védőnők gyakorlati képzése is. Ez a rendszer a későbbiekben kialakított Zöld Keresztnek képezte az alapjait. (Kiss, 2004, 119. old.) Miután egy törvényrendelet miatt az OKI Járványügyi Alosztálya felé is jelenteni kellett a fertőző betegségeket, ez vált a betegségek nyomon követésének és a védelem megindításának és koordinálásának a csúcsszervévé. Az 1930-as évek folyamán több alosztályt is átalakítottak, modernizáltak, racionalizáltak. Ennek eredményeképp jött létre többek közt az OKI Vízügyi Osztálya, TBC Alosztálya és a BM Egészségvédelmi és Járványügyi Osztálya. A továbbiakban még jobban összefonódott az OKI és a Belügyminisztérium, mind szervezetileg, mind pedig a vezetők, az alkalmazottak szintjén. (Kiss, 2004, 120-123. old.)
3. Zöldkereszt 1933-ban a Belügyminisztérium megbízta az OKI-t, hogy dolgozzon ki egy egész országra érvényes egészségvédelmi rendszert. Ennek alapján az OKI megkezdte az általános egészségvédelem (a „zöldkeresztes” egészségvédelem) országos kiépítését. A kialakított 215 ún. „egészségvédelmi kör” célja a csecsemővédelem, a tuberkulózis és más fertőző betegségek elleni küzdelem, az ideg- és nemibeteg-gondozás, a higiénikus 14
környezet kialakítása volt, emellett foglalkoztak házassági és foglalkozási tanácsadással is, valamint felvették a küzdelmet az alkoholizmus ellen is. A zöldkeresztes egészségügyi rendszer legfontosabb eleme, mint a szociálpolitika más területein is, a zöldkeresztes védőnő volt. Fizetésük kimondottan alacsonynak számított (körülbelül 120-150 pengő) és a munkával töltött évek múlásával is csak alig emelkedett. Bérüket kezdetben a Rockefeller Alapítvány állta, majd az állam vette át a forrás szerepét. (Kiss, 2004, 124-129. old.) A képen zöldkeresztes védőnők
láthatóak,
a
szokásos, 19-20. századi női szerzetesrendi emlékeztető
egyenruhára viseletükben,
mely bizalmat is sugárzott és tiszta, kellemes megjelenést is sugallt
egyben,
mintegy
példát mutatva a megkeresett családoknak. Zöldkeresztes élelmezési tanfolyam 1944. április - zárda udvara
5
Hasonló volt mind a megítélésük, mind a feladatkörük, mint a Stefánia alkalmazásában lévő védőnőké, melyeket a továbbiakban majd részletesebben is kifejtek. Az OKI Védőnői Irodájának adatai szerint a falvakban tevékenykedő védőnők munkaideje úgy állt össze, hogy közel egyharmadát családlátogatásra szentelték, 18%-ot irodai
munkával
töltöttek,
14%-ban
tanácsadáson
vettek
részt,
7%-ot
iskolai
egészségvédelemre, 6%-ot munkamegbeszélésekre és 20%-ot utazásra szenteltek. Az utazásra fordított idő viszonylag magas, viszont több község között is ingáznia kellet munkája során. (Gayer, 1991, 18. old.)
5
http://csicso-nagy.uw.hu/fo-o-Csicso-NAGY-A/o1-kepek/k2-tanf-hazt.jpg
15
4. OKI hatásköre Egyes körzetekben illetékességi nézeteltérés, vita támadt a Stefánia Szövetség és az OKI között, e területeken az anya-és csecsemővédelem nem került be a zöldkeresztes tanácsadások közé, hanem továbbra is a Stefánia hatáskörébe tartozott. Később a két szervezet szerződést kötött, mely értelmében a Stefánia nem folytatta a 6000 fő alatti települések egészségvédelmi szervezését, hanem elismerte a Zöld Kereszt jogkörét, viszont a nagyobb lélekszámú településeken a Stefánia folytatta az anya- és csecsemővédelmet. Az egészségvédelmi körök kezdetben 6-8 ezer fősek voltak, majd később, az egészségügyi személyzet bővülésével és a nagyobb hatékonyság érdekében, létszámuk lecsökkent 4-6 ezer főnyire. A nagyobb településeken ún. egészségházakat akartak kialakítani, viszont ennek megépítése elég nagy pénzügyi teher volt, emiatt 1937 telén Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Keresztes-Fischer Ferenc, az akkori Pénzintézeti Központ vezetője három és fél millió pengős „Falu Szociális Alap”-ot hozott létre, melynek elsődleges célja a szegény falvak egészségház-építéseinek anyagi támogatása volt. Az ilyen egészségházakban látták el a különböző bajú betegeket, mivel túl nehézkesnek bizonyult minden házhoz elmenni, minden rászorulót meglátogatni. Míg a Stefánia saját orvosaival dolgozott, addig a Zöld Kereszt célja pont a helyi illetékes körorvosok vagy községorvosok foglalkoztatása volt, akik jobban ismerik az adott körzet egészségügyi viszonyait. (Kiss, 2004, 125. old.)
VIII. Országos Nép- és Családvédelmi Alap 1. Lakásviszonyok a 20-as években Az első világháború, majd a gazdasági válság miatt főként a nagycsaládosok kerültek rossz anyagi körülmények közé. Kialakult az ún. ágybérlet is, amikor az amúgy is szűkösen élő család egyik ágyát kénytelen volt bérbe adni valakinek. Ez mind egészségügyi, mind pedig erkölcsi szempontból kivetni valókat hagy maga után, melyeket minél előbb kezelnie kell az államnak. (Hámori, 2001)
16
Az 1920-as években az állam megpróbálta megoldani a lakásgondokat, viszont a szűk pénzügyi források miatt csak ún. nyomorlakásokat, szükséglakótelepeket tudott építtetni. Ekkoriban épült például a Mária Valéria telep is. A probléma az volt, hogy –szintén a szűkös erőforrások miatt – nem nyílt lehetőség vidéken is segíteni a lakásgondokkal küzdőknek. Mindenesetre a fővárosban és környékén megépült 17 telepen lévő közel hat-hétezer lakásban csaknem negyven ezer ember húzta meg magát. Az adatokból visszaszámolható, hogy így átlagosan hat fő élt (a gyakran egyszobás) lakásban együtt. (Gyáni-Kövér, 2001, 370. old.) A vidék „reménysége” az 1927-ben megalakult Országos Falusi Kislakásépítő Szövetkezet
volt,
mely
a
vidéken
élőknek
adott
hosszú
lejáratú
kölcsönöket
lakásépítéscéljából. A leggyakoribb konstrukció a 20 éves futamidő és a 6%-os kamat volt. Így a ’40-es évek végére közel 40 ezer fő jutott építési támogatáshoz, viszont még így is sokan maradtak, főként a mezőgazdaságban dolgozók, akiknek szükségük lett volna még támogatásra. (Gyáni-Kövér, 2001, 371. old.) A következőkben bemutatott intézmény ezt a problémát próbálta meg orvosolni.
2. Az Alap kialakulása Következő mérföldkőnek mondható az 1939-ben Pécsett tartott konferencia, melyen a különböző városokba kiküldött szociális tanácsadók mondhatták el tapasztalataikat az egészségügyi és szociális körülményekkel kapcsolatban. A legtöbb tanácsadó nem rendelkezett szakmai tapasztalatokkal, szakismeretséggel e téren, emiatt nem is volt pontosan meghatározható az akkori helyzet. Ugyanakkor egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy az ország különböző pontjain egyre inkább megromlanak a hagyományos családszerkezeti-társadalmi viszonyok. (Hámori, 2003, 36-38. old.) A konferencia végén egy reformprogram alakult ki, mely nem állandó segélyekkel, hanem egyszeri pénzügyi vagy materiális kölcsönökkel akarta javítani a rászorultak, főként az anyák és csecsemők életszínvonalát, nem csupán egészségügyileg, hanem szociális téren is. (Fischer, 2007) Ezen elképzelések nyomán alapították Teleki Pál miniszterelnök támogatásával 1940ben a Nép- és Családvédelmi Alapot (ONCsA), az ezt irányító Országos Szociális Felügyelőséget és a gyakorlati dolgokért felelős Közjóléti Szövetkezeteket. (Hámori, 2003, 38. old.)
17
3. ONCsA házak A rendszer egyik kidolgozója, Esztergár Lajos pécsi polgármester azt tűzte ki célul, hogy materiális segítségekkel - például családi ház, telek, bolt, műhely, termelőeszközök, állatok - szociálisan nevelje a családokat, hogy utána önellátó, adófizető emberekké váljanak. A kapott dolog, leggyakrabban családi ház, a teljes visszafizetésig viszont nem került a támogatott tulajdonába, így a támogatott család még nagyobb befolyás alatt állt. A tervek szerint közel tíz év alatt közel egymilliárd pengőt akartak a nagycsaládosok megsegítésére költeni. A kölcsön segítségével körülbelül 12 ezer – egy, illetve kétszobás - lakásépült, kétharmadrészt a falvakban. (Hámori, 2003, 36-38. old.) Igaz ugyan, hogy nagy ütemben épültek a házak ekkoriban, viszont a tulajdonosok nem szívesen adták ki lakásaikat a kopott ruhás, szegénynek kinéző embereknek. A lakáshoz való jutás még nehezebbnek tűnt, ha a családban több gyermek is volt. (Hámori, 2001) A főbérlőnek ilyenkor több indoka is lehetett elutasítani a lakást keresőt: egyrészt félhetett a szomszédok panaszaitól a gyermekzsivaj miatt, nagyobb valószínűsége volt, hogy nem tudják majd fizetni a bérleti díjat, emellett félhetett attól is, hogy egy sokgyermekes nagycsaládot nem tehet majd az utcára, mivel az milyen érzéketlen dolog lenne. A házakat az adott tájegységeknek megfelelően építették meg, a városokban nagy
bérházak,
épültek.
vidéken A
lakótelepek hagyományos
házszerkezetekkel a hagyományos családi viszonyokat próbálták meg újjáéleszteni. (Fischer, 2007) ONCsA ház6
Ez viszont nem jelentett biztos megoldást e téren, mint ahogy erről majd a későbbiekben írok a magánélet szabályozásánál. (Fischer, 2007) Ezen a képen egy átlagos ház belső szobája látszódik. ONCsA ház belső tere7 6
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/htmlimage/f abiansebestyen003.jpg 7 http://mek.niif.hu/02100/02185/html/img/1_038a.jpg
18
Az első házak Újpesten épültek. A körülbelül száz családot befogadó két lakótelep építését 1940-ben kezdték meg. 1941 nyarán már kezdődtek is a beköltözések. Nem meglepő, hogy közel tízszeres túljelentkezés volt, emiatt kellett meghatározni a négy élő gyermeket, mint alapfeltételt és csak ennek ellenőrzése után kezdhették meg a környezettanulmányok készítését. (Hámori, 2001) A fő szempontok közé a gyermekek száma, apa keresete és a család vagyontalansága számított. Emellett szubjektív tényezőket is figyelembe vettek, például a szomszédok, lelkész családról alkotott véleményét is. Ezeket a kérdőívek megjegyzés rovatába jegyezték fel a felmérést készítő nők. (Hámori, 2003, 40-41. old.) Fennmaradtak
olyan
iratok,
melyben
a
feleség
higiénia
szintjéről
voltak
megjegyzések: „koszos”, „tetves”, „élősködővel fertőzött”, valamint a családasszony és a szomszédok viszonyáról: „szemtelen”, „összeférhetetlen”, „szájas”. Meglepő, hogy míg a kérdőív kérdései a férfira vonatkoztak, ezen felsorolt megjegyzéseket a nőkre vonatkoztatták. Persze a higiénia ugyanolyan lehet minden családtagnál az együttélés miatt, függetlenül attól, hogy a nőtagokról jegyezték ezt fel. Másik jellegzetessége a környezettanulmányoknak, hogy a politikai magatartásra utaló információkat csupán a férfiak esetében mérték. Ez mutathatja, hogy a nőknek úgymond nem számított a véleménye e téren, illetve, hogy ugyanazon nézetet kellett vallania, mint a családfő. (Hámori, 2003, 40-41. old.) Célnak számított a produktivitáson túl a kétoldalúság, kölcsönösség is: a támogatás elnyerésének feltétele – a négy vagy több gyermek és az apa kötelező munkavállalása mellett - a Szövetkezetekbe való belépés volt, ugyanakkor szavazati joguk, hatáskörük szinte minimálisnak mondható. Holott Esztergár Lajos, a rendszer egyik kidolgozója, pont a felelős gazdasági gondolkodás elősegítése miatt tette ezt alapfeltétellé. Pécsen nagyobb mértékben valósult meg a bevonás, például a juttatottak feleségeitől kértek véleményeket, hogy a leendő juttatottak feleségei majd be tudják-e tartani a kötelező előírásokat. 1941-ben azonban a Szociális Felügyelőség ezt a döntést „szakértőkre” bízta, megvonva ezt a jogot. (Hámori, 2003, 36-38. old.)
19
IX. Védőnő vagy családanya? Ebben a rendszerben is megjelent a női alkalmazottak jellegzetes csoportja, a védőnők. Egyrészt érzékenységük, tapintatosságuk miatt, másrészt alacsony, 135 pengős fizetésük miatt alkalmaztak nőket erre a pozícióra. (Ez a fizetés egy helyettes tanítóéval volt egy szinten.) Az egészségügy más területein sem lehetett nagyobb jövedelemre számítani a nők részéről. A kor uralkodó eszméje szerint a megélhetést nyújtó fizetség a férfiak kiváltsága volt. Az akkori konzervatív felfogás szerint a védőnő vagy csak férjhezmeneteléig dolgozhatott, vagy örökre le kellett mondania a családalapításról és apácának állnia, mert mind az állami zöldkeresztes, mind a Stefánia védőnőitől elvárták a teljes odaadást, amely nem lett volna lehetséges, ha az illető védőnőnek a férjéről, gyermekeiről, háztartásról is gondoskodnia kellene. Emiatt sokan csak egy pár évig dolgozhattak, mivel a gyermekvállalás után már nem térhettek/nem tudtak visszatérni a munkába. Sokak e munkaéveket a középosztálybeli fiatal lányok tanulási, érési folyamatának tekintették, mely egyfajta szociális érzékenységet tanít meg, melyet majd átörökít utódaira. Emiatt szerintük akár ingyen is el kellene vállalniuk e munkákat, fejlődésük érdekében. Persze ezt csak a jómódú családból származóak tehették meg. (Hámori, 2003, 36-38. old.) Paradox módon a két életet pont apácák, a Szociális Testvérek Társaságának tagjai találták összeegyeztethetőnek. Slachta Margit vezetésével megalakult a Katolikus Női Szociális Képző Budapesten, a XIV. kerületben, mely 1934 és 1948 között szaktanfolyamokat indított, mely tantervében mindkét jellegű tárgyak szerepeltek, mind a magánéletre, mind a védőnői teendőkre vonatkozóan.8 Ez a felfogás a 20. század elején még nem volt elfogadott, emiatt az Országos Szociális Felügyelőség nem ismerte el az általuk, Pécsett és Budapesten működtetett iskolát. Kifogásolta, hogy a négy évnyi képzési idő túl hosszú és nem kötődik egyetemhez, illetve az ott képzett nők túlzottan is szabad gondolkodásúak, hogy a későbbiekben alávessék magukat a szociális tanácsadók utasításainak. A
vita
végül
Kovrig
Béla
egyetemi
tanár
közreműködésével,
kölcsönös
engedményekkel zárult, és főként a fővárosban szívesen fogadták őket. Ők mérték fel az egyes családok helyzetét, hogy kik is a legrászorultabbak, illetve akik a legjobban megérdemlik a segítséget. (Hámori, 2003, 40-41. old.) 8
Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/K/Katolikus%20N%C5%91i%20Szoci%C3%A1lis%20K%C3%A9pz%C5%91.html
20
X. Az ONCsA tevékenyége 1. Higiénia-tanácsadás Az ONCsA alapelveinek megfelelően a juttatások után megpróbálták újraszervezni a család életét, hétköznapjait. A szociális nevelő tevékenység elsősorban a női tagokra irányult, rajtuk keresztül próbáltak hatni a férfiakra és gyermekekre. A védőnők gyakran meglátogatták a segített családot, ellenőrizték, hogy rendszeresen takarítanak-e, elvégzik-e az évente esedékes fertőtlenítő meszelést, szabályosan tárolják-e az élelmiszereket és időben (vagyis este 8 órakor) lefektetik-e a kisgyermekeket. Igaz ugyan, hogy voltak olyan háziasszonyok, akik kezdetben még nem tudtak a „korszerű” takarítási módokról, nem ismerték a folyóvizet sem, de idővel sikerült alkalmazkodniuk a kulturált környezethez, a védőnők segítségével. Addigi életmódjuk miatt sem okolhatóak, hiszen gyakori volt, hogy olyan körülmények közt éltek, akár vidéken az állatok közelében, akár a városban, egy kis, lelakott, dohos pincehelyiségben, hogy a higiénia és tisztaság nem játszott, nem játszhatott elsődleges szerepet hétköznapi életük során. A korabeli higiéniás tanácsok legfőképp az ezekből adódó fertőzések elkerülésére irányultak, mellyel mind a családtagok, mind pedig a szomszédok jól jártak. Nehézkes volt a fertőtlenítés bevezetése is egy-egy fertőző betegség után, mivel a család nem tudott hol lakni, amíg az elviselhetetlen szagú fertőtlenítő ki nem szellőzött a lakásban. Mindezek ellenére a fennmaradt védőnői munkanaplókból kiderül, hogy e téren nem ütköztek ellenállásba a folyamatos ellenőrzések és tanácsadások során. (Hámori, 2001)
2. Főzőtanfolyamok Nagyobb gondot jelentett, ellentétben az előbb említett intézkedésekkel, a főzőtanfolyamok lebonyolítása. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége 1922-től, a Katolikus Háziasszonyok Szövetsége 1926-tól, a Zöldkereszt 1935 óta szervezett ilyen tanfolyamokat, céljuk a falusi családok étkezési szokásainak egészségesebbé tétele, hogy megismerjék az egyszerű, polgári, „úri” kosztot a falusi lányok anélkül, hogy szolgálónak állnának.
21
A tanfolyamok mindenki előtt nyitottak voltak, a juttatottaknak viszont kötelezőek, így a legalsóbb rétegű családokat megpróbálták elfogadtatni a társadalom más rétegeinek női tagjaival, ami viszont nem tetszett mindenkinek. Az
idegenkedés
viszont
mindkét
társadalmi
réteg
részéről
jelentkezett
a
főzőtanfolyammal kapcsolatban. Megfőzték ugyan a spenótot és sárgarépa-főzeléket, viszont gyakran a saját elkészítésű főzelékükből sem szívesen ettek, hanem addigi egészségtelenebb étkezési szokásaikat akarták folytatni. A pártfogoltakkal ellentétben ezt az önkéntesek megtehették, de a juttatottaknak kötelező volt a saját kertjükben megtermelt élelmiszereket felhasználni és elfogyasztani. (Hámori, 2003, 42-45. old.)
3. „Jó szomszédi segítség”, mint a társadalmi jótékonyság alapja A főzőtanfolyamon kívül bölcsődéket, napközis óvodákat is létesítettek és a szolidaritást is próbálták a gyakorlatban is megvalósítani azáltal, hogy kötelezővé tették, hogy a szomszédok felváltva mossanak, főzzenek, takarítsanak egymásra, lássák el egymás családját, ha valamelyikük gyermeket szül, megkönnyítve ezzel a kisgyermekes anya kezdeti terheit. Ezen eszméből alakult meg 1942-ben a kötelezően megszervezett Bajtársi Szolgálat, ezzel a védőnők és a munkaközösség által nyújtott segítség társadalmi tevékenységgé bővült. (Hámori, 2003, 42-45. old.)
4. Magánélet szabályozása A nemi élet szabályozása viszont kevésbé mondható sikeresnek, mivel a támogatott család az erre irányuló tanácsokat nem volt képes/nem volt hajlandó megfogadni. Az ONCsA fontosnak tartotta a szülők és gyermekeik szeparációját, ezért – mivel a fűtés miatt csupán egyetlen szoba állt rendelkezésre - tagolt alaprajzú lakásokat terveztek, illetve a gyermekek ágyai elé paravánt tettek, hogy ne lehessen rálátni a szülők ágyára. Ezt a paravánt viszont azonnal lebontották és eltüzelték, holott ezzel megélhetésüket kockáztatták, mivel bármilyen átalakítás tilos volt, míg a kapott támogatást vissza nem térítik és a ház teljesen a tulajdonukba nem kerül.
22
Mi lehetett az oka? Ezt nem tudta pontosan kideríteni a Közjóléti Szövetkezet. Kezdetben a szülők a tüzelőhiányra hivatkoztak, viszont ez nem lehetett túl meggyőző, mivel a házakat nyár végén adták át. Végül nem tudtak más magyarázatot kicsikarni a védőnők sem, mint hogy „így szokás”. A fiatal, hajadon védőnők pedig a teljesen más kulturális háttér és a nemi élet hiánya miatti tapasztalatlanság miatt nem is tudták, nem is akarták ezt megérteni. Így paradox módon a nemzésről, fogamzásgátlásról csak a tanult ismereteiket adhatták át a „nevelők” az általában többgyermekes „nevelendő” asszonyoknak. Ezt a feloldhatatlan ellentmondást az Országos Szociális Felügyelőség (természetesen férfi) tagjai is érezték, emiatt a dolgot nem is erőltették tovább. Végül a paraván helyett a függönyt tették kötelezővé – mely betarttatásának ellenőrzése egyébként szinte lehetetlen volt. (Hámori, 2003, 45-46. old.)
XI. A Stefánia Szövetség és az OKI vitája A 20. század első felében kiépülő rendszer első fázisa a Stefánia Szövetség volt, mely az egyént, az anyát és csecsemőket tekintette a segítségnyújtás célszemélyeinek. Az OKI viszont az egész családot egy egységként kezelte, a védelme kiterjedt a család többi részére is. A két szociális intézmény közti kapcsolatot kezdetben rivalizálás jellemezte. A Stefánia Szövetség nem ismerte el, hogy szükség van az általános rendszer kiépítésére, ezért bírálták Johan Béla elgondolását. Szerintük feldúlta az addig helyesen és elegendően működő rendszert. A Stefánia támogatói közt volt számos befolyásos –főként budapesti –orvos és politikus. Az OKI a hatékonysággal és a gazdaságossággal érvelt, amely fontos szempont volt a gazdasági világválság után. A Stefánia és az OKI küzdelme a 20. század eleji uralkodó eszmék csatájaként is értelmezhető. A klasszikus, liberális, állami beavatkozást minimalizáló eszme ütközött a konzervatív, állami központosító politikával. A küzdelem a ’30-as évek közepére eldőlt. Elfogadták az OKI tízéves egészségvédelmi tervét és Johan Bélát államtitkárnak nevezték ki, így egyértelműen a Közegészségügyi Intézet és a Zöld Kereszt lett az apparátusok harcának győztese. (Kiss, 2004, 129-132. old.)
23
XII. Az 1940-es évek változásai Az 1940-es években lejátszódott terület-visszacsatolások és romló gazdasági helyzet újabb átszervezést tett szükségessé. A Zöld Kereszt eddig ugyan az OKI felügyelete alatt tevékenykedett, de nem voltak teljesen elkülönülve a feladatkörök, amely már nem bizonyult megengedhetőnek. 1940-ben a Stefánia felajánlotta, hogy az anya- és csecsemővédelmi rendszert és a tanácsadó orvosi és védőnői karát is átadja a Zöld Keresztnek, kivéve a budapesti intézményeket (itt továbbra is a Stefánia irányította a dolgokat egészen megszűnéséig). Ezáltal a magyar egészségvédelem 1941. január 1-től egységessé vált az előző évi belügyminisztériumi rendeletek alapján. Az egészségvédelmi szakmunkát az OKI és az irányítása alatt álló Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat feladatkörébe utalták, mely ezután már teljesen állami tevékenységnek számított, a tisztifőorvosok és tisztiorvosok vezetésével. 1942. január 1-jétől a védőnők is nyugdíjjogosultsággal járó „rendszeres állami állásba” kerültek, mely egyfajta biztonságot nyújtott öregkorukra is, hiszen az állam biztosította megélhetésüket. Az Országos Stefánia Szövetség 1940. december 31-el kimondta megszűnését és Országos Egészségvédelmi Szövetség néven újjászerveződött. Feladata az lett, hogy a zöldkeresztes egészségvédelmet szociális háttértevékenységgel egészítse ki. Az OESZ jelképe a zöld kereszt lett, fővédnöke pedig Horthy Miklósné. Az egykori fiókszövetségek
alapján
végezték
a
karitatív
tevékenységeket,
bekapcsolódtak
a
gyermekétkeztetésbe, tovább üzemeltették az anya- és szülőotthonokat, a bölcsődéket és napközis otthonokat. (Kiss, 2004, 132-135. old.) Ezzel hivatalosan is két részre bontották az egészségvédelmet: egészségvédelmi szakmunkára (állami feladat) és szociális munkára, melyet az OESZ társadalmi szervezet lát el. 1940-44 között folyamatosan ellátási nehézségekkel küzdött az ONCsA a háború miatt, de még ilyen körülmények között is elérte, hogy a két és fél milliós, veszélyeztetett, szegény népréteg körülbelül egyharmadát valamilyen juttatáshoz segítse, mutatva, hogy a magyar kormányzat nagyon fontos feladatának tekinti a sokgyermekes családok támogatását. A II. világháború befejeztével – és a pengő elértéktelenedésével – viszont az Alap megszűnt. (Fischer, 2007)
24
1948-ban a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat is megszűnt. A védőnők tevékenységét 1950 után a Népjóléti, majd az Egészségügyi Minisztérium szabályozta.9
XIII. Befejezés: védőnők a XXI. században Védőnők mind a mai napig vannak, viszont mind tevékenységi, mind felelősségi körük nagymértékben változott. A XX. század első évtizedeiben felbecsülhetetlen szerepük volt az egészségügyi ellátás és a szociális tanácsadás területén is. Manapság az előbbit a hivatásos ápolónők, ápolók látják el, mivel az egészségügyi rendszer szerencsére sokkal kiépítettebb, fejlettebb, mind szakmailag, mind technikailag egyaránt. A tanácsadás terén is háttérbe szorultak, köszönhetően a kommunikációs forradalomnak. Az interneten manapság már minden megtalálható és nincs szükség arra, hogy a védőnő személyesen látogassa meg hetente a friss anyukákat és magyarázzon el nekik mindent, emellett az alapvető higiéniai körülmények is majdnem minden háztartásban biztosítottak, melyekre az újszülötteknek szüksége van. Bármely internetes kereső segítségével találhatunk hasznos oldalakat, mint például: babaapolas.lap.hu, vagy vedono.lap.hu, melyek számtalan hasznos linket tartalmaznak, melyből megtudhatjuk, többek közt, hogy hogyan fejlődik normálisan a baba, mikor milyen képességeinek kell, hogy kialakuljon, illetve, hogy milyen ápolásra és gondoskodásra van szüksége. Emlékszem, hogy a szülővárosomban is van/volt egy védőnő, akit néha az orvosi rendelőben láttam. Megtudtam, hogy még mindig dolgozik, de fő feladata a vonzáskörzetben lévő kismamák és kisbabák meglátogatása, gondolom, mert a környéken számtalan kisebb település található, melyekben viszont nincs orvosi ellátás, egy csecsemővel pedig nehézkes ingázni. Mindent összevetve az általam bemutatott intézmények és tevékenységeik nagy hatással voltak a mai állapotok kialakulására. Nem csupán az elméleti koncepciót és szervezeti keretet dolgozták ki, hanem egy látens szükségletet is felszínre hoztak, ez pedig a társadalom tagjainak az egészséges élet iránti igénye. A mai magyar egészségügy fejlettnek mondható, szemben néhány elmaradottabb afrikai országgal, ahol hasonló körülményekkel kell megküzdeniük az embereknek, mint a múlt században hazánkban. 9
Online Pedagógiai Lexikon: „védőnői szolgálat”, http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/V.xml/vedonoi_szolgalat.html
25
Felhasznált irodalom: Ágoston István: Szent Ferenc leányai Baján, Háztörténet 1929–1948, 2003. http://www.forrasfolyoirat.hu/0407/agoston.html Letöltve: 2009. március 8. Fischer Zsolt: Az ONCSA, in: Kárpátalja, Online Hetilap, VII. évfolyam 3. szám, 2007. január 19. http://www.karpatok.uzhgorod.ua/hetilap/archivum/314szam/v5.html Letöltve: 2009. február 28. Gayer Gyuláné: A Zöldkereszt a „produktív” szociálpolitikai koncepció része, (az eredeti tanulmány rövidített változata), in: Család és alkohol, 1991. http://www.fszek.hu/szociologia/szszda/gayer_zoldkereszt.pdf Letöltve: 2009. március 7. Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténet a reformkortól a második világháborúig, Osiris Kiadó, Budapest, 2001 Hámori Péter: Női szerepek és szociálpolitika Magyarországon 1920-1944, in: Korall, 13. szám, 2003. szeptember, 30-48. old. http://epa.oszk.hu/00400/00414/00009/pdf/02hamoripeter.pdf?contentID=9 Letöltve: 2009. február 28. Hámori Péter: ONCSA telepek – egy kaptafára, in: Népszabadság Online, 2001. augusztus 10. http://nol.hu/cikk/26681/ Letöltve: 2009. március 1. Kiss László: Egészség és politika - az egészségügyi prevenció Magyarországon a 20. század első felében, in: Korall, 17. szám, 2004. szeptember, 107-137. old. http://epa.oszk.hu/00400/00414/00012/pdf/05kisslaszlo.pdf?contentID=12 Letöltve: 2009. február 28. Kiss László: Ökológia és egészségügy, in: Szociológiai Szemle, 2005. 1. szám, 41-59. old. http://www.mtapti.hu/mszt/20051/003.pdf Letöltve: 2009. március 7. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 1999 Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány honlapja http://www.feherkereszt.hu/fk.htm Letöltve: 2009. március 14. Ferences Szegénygondozó Nővérek honlapja http://www.szegenygondozo.ofm.hu/szegen2.htm Letöltve: 2009. március 12.
26
Magyar Katolikus Lexikon: Katolikus Női Szociális Képző http://lexikon.katolikus.hu/K/Katolikus%20N%C5%91i%20Szoci%C3%A1lis%20K%C3%A 9pz%C5%91.html Letöltve: 2009. március 14. Online Pedagógiai Lexikon: „védőnői szolgálat” http://human.kando.hu/pedlex/lexicon/V.xml/vedonoi_szolgalat.html Letöltve: 2009. március 15.
Képjegyzék: Fehér Kereszt Egyesület plakát, 1911 http://www.feherkereszt.hu/fk.htm Letöltve: 2009. március 14. Stefániás gyermekkórház http://mek.niif.hu/00000/00060/html/kepek/gyermekkorhaz.png Letöltve: 2009. március 6. Ferences Szegénygondozó Nővérek http://www.szegenygondozo.ofm.hu/szegen2.htm Letöltve: 2009. március 12. Zöldkeresztes élelmezési tanfolyam 1944. április - zárda udvara http://csicso-nagy.uw.hu/fo-o-Csicso-NAGY-A/o1-kepek/k2-tanf-hazt.jpg Letöltve: 2009. március 14. ONCsA ház http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/M agyar/htmlimage/fabiansebestyen003.jpg Letöltve: 2009. március 14. ONCsA ház belső tere http://mek.niif.hu/02100/02185/html/img/1_038a.jpg Letöltve: 2009. március 14.
27
