Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola A TÚLVILÁGON TÚL. A szóbeliség kultúrájának dramaturgiai szempontú megközelítése

Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola

A TÚLVILÁGON TÚL A szóbeliség kultúrájának dramaturgiai szempontú megközelítése

doktori értekezés

Kárpáti Péter

2012 Témavezető: Székely Gábor

„A Szent Péter is bagózott. Ment a faluban, oszt a szájában volt a bagó, meg egy rühes szamara volt... Bagóval kereskedtek, az öregapámnak is adtak. A Jézus pipált, a Péter meg bagózott...” (Csiszár Sándor)1

1

Lammel Annamária – Nagy Ilona, Parasztbiblia, 360.l. Gondolat, Bp. 1985.

Tartalom

Bevezető

4

Merre van a túlvilág?

8

Égbenjárás keresztanyáért; Apám lakodalma

8

Angyalbárányok

17

Életre-halálra jóbarátok; Megbántott koponya

25

Elmélkedő Konrád

28

Közjáték Nagykállón

32

Vándoristenek

39

A remete és az angyal legendatípus története

39

Al-Khidr és Mózes

44

Élijahu és Josua ben Lévi

51

A remete és az angyal

59

Kálmány Lajos és Lőw Immanuel

64

Krisztus és Szen Pétör

75

Összegzés helyett

77

Felhasznált irodalom

79

Tótferi

85

A pitbull cselekedetei

135

Bevezető

A népmeséket a XVIII. század vége - XIX. század fedezte fel és közvetítette az európai műveltség felé, és a korabeli gyűjtők ízlése a mai napig meghatározza, hogy a népmesék világából, témakincséből mit ismerünk, és milyennek ismerjük. A magyar gyűjtők közül leginkább egy nagy tudású, de vaskalapos író-folklorista ízlése érvényesült. Benedek Elek szakmaiságát már saját kortársainak egy része megkérdőjelezte, azt az elvet, amellyel a paraszti kultúrából csak azt emelte ki, ami szerinte ízléses, „csinos”, és lenyeste róla az élőbeszéd szószátyár szemetét, hétköznapi utalásait, ellentmondásait, és a kapott anyagot átdolgozva egy steril és irodalmiasan népies világot alkotott, zárt mesekozmoszt az Üveghegytől a (német jövevényszó) Óperenciás tengerig. Nagyon jellemző szemléletére az a kritika, melyet minden idők legzseniálisabb magyar (egyébként autodidakta) gyűjtője, Kálmány Lajos egyik legfontosabb munkájáról, a Szeged népe első kötetéről írt2: „Túlságba viszi a lelkiismereteskedést, s mit hogyan kap, úgy ad – minden kritika nélkül. (…) Jót vagy semmit!” Benedek az anyag egy részét nem találja elég „csinosnak, sem olyan költői vagy nyelvészi szempontból érdekesnek, hogy kimaradásuk érzékeny veszteség lenne. (…) Újabb időkben a gyűjtők jó része ama hibás fölfogásnak hódol, mely szerint be kell mutatni a népet minden oldaláról. (…) Halomra gyűjt értékest és értéktelent...”3 Kálmány Lajos, a Szeged népe következő kötetének jegyzeteiben, csattanós választ ad a kritikára. Néhány, egészen titokzatos és ritka népköltési adatból kiindulva feltárja a finnugor ősvallás tűzistenének madara, a daru mitológiai jelentését. Majd azt írja: „Miféle idevágó adatokat találunk?! (…) A magyar népköltés nem sok útba igazítót nyújt. (…) Legtöbbet ér egyik hiányos Az öregember majmai nevű mesénk, melyet a Jót vagy semmit-féle szólás szerint nem szabadott volna közlenem.”4 Kálmány több tanulmányában említi, hogy amikor a dal- vagy meseszöveg érthetetlenné, zavarossá torzul, gyakran épp ezek a szakadások nyitnak kaput a népi emlékezet mélyére temetett, kereszténykor előtti hit- és hiedelemvilág felé. Ez a gondolat kísértetiesen emlékeztet a pszichológiából ismert jelenségre: ha az egyéni narratíva képtelenné és szaggatottá válik, szinte bizonyossággal sejteni lehet, hogy ott valami feldolgozatlan, a tudattalanba vetett trauma áll a háttérben. A pszichoterápiás folyamat egyik legfőbb célja épp ezek feltárása. Kálmány Lajos a néplélektant kutatva rájött erre az összefüggésre, csaknem száz évvel a narratív pszichológia megszületése előtt. De Kálmány szakmaisága zárvány maradt.

2

3 4

Kálmány az 1879-es árvíz előtt, az utolsó pillanatban felgyűjtötte az „ős”-Szeged népköltészetét. Hatalmas munkával, lélekszakadva – ő is tudta, ahogy a városban mindenki, hogy Szeged halálra van ítélve, hiszen a FelsőTisza szabályozásával mintegy ráengedték a vizet, és a város csak akkor kap majd országos és nemzetközi segítséget, amikor elpusztul, ahogy ez meg is történt. A legnagyobb magyar város populációja a katasztrófa következtében szétspriccelt a négy égtáj felé, Kálmány gyűjtése ezért felbecsülhetetlen értékű palackposta az ősSzegedet örökre elfedő tengerből. Fővárosi Lapok, 1881. júl. 8. Kálmány Lajos, Szeged népe II. 205.l. Arad, Réthy Ny. 1882. A mesében elhangzik, hogy a daru berepült a házba, mire a ház kigyulladt. Ez a fordulat, ha nem értjük a mögöttes jelentését, zagyvaságnak tűnik...

Az Athaeneum és a Kisfaludy Társaság kiadványaiban a folklórkutatók már az I. Világháború előtt a magyar epikus népköltészet szinte teljes gazdagságát feltérképezték, ennek ellenére a Nagy Mesemondó és követői által a nagyközönség felé közvetített témakincs leginkább csak egy szűk, mitikus eredetű tündérmese-anyagra korlátozódott. És mivel a szóbeliség természetes mesekultúrája vészesen pusztult, ennek az irodalmi értékmentésnek hatalmas és máig hatóan kizárólagos hatása volt. Ma a közvélemény szemében a magyar népmese lényegében egy bizonyos, romantikus hangulatú tündér-, régies nevén varázsmesét jelent. A Fehérlófiát, Mirkó királyfit és társait. Szinte teljesen hiányoznak például a horrormesék, melyeket a közönség elsősorban a Grimm-testvérek anyagából ismer. Sokan gondolják emiatt, hogy ezek tipikusan német mesék, pedig a gyermekfelfaló és egyéb horrormesék rendkívül népszerűek voltak magyar nyelvterületen is. Ismerünk még valamennyi állat- és legendamesét, novellamesét, bizonyos mennyiségű tréfamesét, de ha megnézzük a Magyar népmesekatalógus-t 5 , feltűnik, hogy a témaválaszték egészen más arányokban oszlik meg, és sokkal gazdagabb, mint ahogy azt a gyermekkorból származó népmeseműveltségünk alapján képzelnénk. Hihetetlenül tág témavilágot fog át, és elemeiben megjeleníti az emberiség történetkultúrájának nagy részét. Ami pedig a stílusvilágukat illeti, Csoóri Sándor írja: „A népköltészetben minden, Európában eddig történelmileg kialakult stílusnak megtalálhatjuk az őspéldáját. Tehát nemcsak a realizmusét, hanem a szürrealizmusét, a szimbolizmusét, a groteszkét, sőt helyenként még a naturalizmusét is.”6 A mesék nem állnak meg az országhatárokon. Nagyon kevés az olyan történet, amely valóban hungarikumnak tekinthető. Két témakörön belül találunk több olyat, mely nem szerepel az AarneThompson-világkatalógusban. Ez a magyar földön különösen gazdag két anyag: a Krisztuslegendák és a hazugságmesék. Ezzel szemben a magyar rászedett ördögmesék köre szánalmasan sivár, szemben például a dél-szlávokkal. A dolgozat három szöveget tartalmaz: e tanulmányt és két színdarabot. Mindhárom szöveg ugyanazt a témát bontja ki, más- és másképpen, és ugyanarra a határsértő legendaanyagra alapul. Olyan legendákra, melyek sok évszázadon keresztül kísérték az emberiséget, de mára szinte teljesen kivesztek a köztudatból. Határsértésen a földi és a túlvilág határának átlépését értem. A határsértés mindig botrányos, megrendítő. Hirtelen és alapjaiban változtatja meg sorsunkat, világképünket. A halált hozza magával – vagy az újjászületést. A tanulmány első fejezete (Merre van a túlvilág?) olyan mesetípusokkal foglalkozik, melyekben földi ember jut el a túlvilágba. A második, hosszabb fejezet (Vándoristenek) egyetlen legendával

5 6

Magyar Népmesekatalógus 1-10/A Budapest, MTA Néprajztudományi Intézet, 1982-2001. Csoóri Sándor, Nomád napló 126.l., Magvető, 1979.

foglalkozik, ebben a túlvilágról érkező isteni személy vándorol földi tájakon. Az Aarne-Thompson motívumjegyzék a 759-es szám alatt jegyzi ezt a kultúrtörténetileg jelentős legendamesét. A dolgozat maga is határsértés: a dramaturgia szemléletmódjával vizsgál folklór-szakmai és motívumtörténeti kérdéseket. Az a tapasztalatom, hogy az irodalmi formán szocializált gondolkodásunk a legtöbbször nem tud mit kezdeni a mesével, vagy alapvetően tévesen közelít hozzá: irodalomnak tekinti. Pedig a népmese más: egyfajta szabad, improvizatív színház vázlatos alapanyaga. A mesélés, a szóbeliség kultúrájának ez a sajátos szegmense egészen máshogy működik, mint az irodalom. Nincs kötött szövege. Ugyanaz a mese minden mesélés alkalmával más és más szövegvariánsra épül, akkor is, ha azonos mesélő mondja el később is. Ha pedig más meséli tovább a közösségben, még nagyobb lesz a két szöveg közötti különbség. A szomszéd faluban annál is nagyobb. Minél távolabb kerülünk az első mesélőnktől, annál távolabb esik egymástól a két szövegvariáns, sőt a mese szerkezete is változik, sőt még a története is. Mégis még mindig (nagyon sokáig) ugyanarról a meséről van szó. A Mesének tehát nincs saját szövege, és ez azt jelenti, hogy nem is lejegyezhető. Csak egy-egy mesélés szövegét rögzíthetjük hangfelvétellel – magának a Mesének csak a szüzséjét rögzíthetjük, de már ez is anyagidegen, folklór-szakmai beavatkozás, hiszen az élő hagyományban a szüzsé soha nem válik külön a mesétől. A szüzsét, a történetvázat és a benne rejtőző problémát, gondolatot nevezzük mesetípusnak. Ez állandó, és valahogy úgy működik, mint a sejtjeinkben hordozott géninformáció. Csak olyan mese képes élni és szaporodni – értsd: mesélődni -, amelyiknek létrejön egy ilyen dramaturgiai kristályszerkezete. Minél biztosabb ez a szerkezet, annál alkalmasabb arra, hogy a mesélő mintegy ösztönösen és dinamikusan képviselni tudja, szabadon szárnyalhasson. Közönségre hangolt színházi érzékenységgel és lendületesen úgy tudjon mesélni, hogy közben ne kelljen gondolkodnia a folytatáson. És eözben a puszta vázat saját személyisége lenyomatával, a pillanat hatásával és új meg új ötletek varázsával öltözteti föl. Minden mesélés alkalmával más- és másképpen. Az epikus népköltészetnek van tehát egy állandó és egy változó eleme, de nyelvileg nem rögzített se egyik, se másik. A népdal szövege természetesen sokkal kötöttebb, hiszen a vers

könnyebben

megjegyezhető: minden szónak megvan a maga helye, a nyelvében él, és ebben az irodalomra hasonlít. De ami a népmeséket illeti, a szóbeli hagyomány alapvetően különbözik az irodalmi hagyománytól. Vannak persze itt is állandó nyelvi elemek, például mesekezdő és mesevégző formulák, illetve olyan nyelvileg részben kötött dramaturgiai panelek egy-egy epizód megformálására, melyek megjelenhetnek sok különböző történetben is. Ilyen például, amikor megkérdik a királyt, hogy egyik szeme miért sír, a másik miért nevet, ő pedig hozzávágja kardját a királyfihoz. Ezek a panelek (elsősorban a kevésbé tehetséges) mesélőket segítik, oldják a folyamatos improvizáció feszültségét. És ezek a panelek okozzák, hogy sokszor annyira unalmasnak érezzük a mesét.

Vannak azonban olyan szövegformulák is, amelyek egy-egy mesetípus esetében szervesen hozzátartoznak az állandó részhez, a géninformációhoz. Ilyet találunk például abban a gyermekijesztő-típusban, melyet a Piroska és a farkas-ból ismerünk: „Miért olyan nagy a szemed? Hogy jobban lássalak...” stb. A mese legfőbb lényege a dialógus-formához kapcsolt színházi hatás, a fenyegető késleltetés, majd a váratlan, durva poén: „hogy jobban BEKAPHASSALAK!” A mesék bennünk élnek, a szó szoros értelmében: mint élményt hordozzuk emlékezetünkben, máskor mint élményt bocsátjuk ki magunkból. Sok száz, sőt olykor több ezer éve élnek bennünk, és ezzel együtt megvan a maguk sok száz vagy több ezer éves saját élettörténetük is. Változnak. Eltűnnek. Felbukkannak. Elágaznak: egyből több külön mese születik. Máskor egy félreértésből, hibás mesélésből keletkezik új, esetleg sokkal jobb mese. Élettörténetükben, létformájukban, ebben a formátlan, dinamikus szabadságban embervoltunk az asszociációk finomságával tükröződik. Azt hiszem, elsősorban ez érdekel a népköltészetben. A következő lapokon elsősorban a történetek történetével, a szóbeli hagyomány sajátos dramaturgiai működésével szeretnék foglalkozni.

Merre van a túlvilág?

Égbenjárás keresztanyáért Apám lakodalma Hát mikor az én édösanyám mekszületött, akkor a bábaasszony azt mondta neköm, hogy mennyek el a körösztanyámér. De a körösztanyám má meghât, fönt pihent a mennyországba. Hát én nagyon hamar fölmöntem, hogy elhívom a körösztelésre. Hát mast gondolkottunk, hogy hogy megyek haza, gyorsan kőne utazni. Azt monta szent Józsep: - Nézzed, fiam, itt a sarokba van egy rakás korpa, ebből fogunk sodorni kötelet! - No de egyrétűen nem ért le, ekkor duflán vettem, rákötöttem a derekamra. Mikor azután a derekamra kötöttem, ereszkettem lefelé, egy huncfút egér vót a közepén, és elrákta a kötelet, és én leestem, és derékig beleestem a föld közé. Az egyik lábamat kihúztam, és bicskával elváktam combtűbe. Akkor elszalattam haza, hosztam egy ásót, és kiástam a lábomat, és a másikat hozzáragasztottam. Mast mikor hazaértem, má az édesanyám meg vót körösztűve...7 Ha a túlvilág fönt van a magasban, akkor mennyországnak hívjuk. A népköltészetben pedig a mennyország legtöbbször a tréfamesékben és a hazugság-, más néven bolondmesékben jelenik meg. A mennyország mint képzet szinte mindig ironikus, még akkor is, ha halottak lakják, kedves rokonok, ismerőseink. Érdekes, hogy nagyon könnyű eljutni a fönti világba („Hát én nagyon hamar fölmöntem...”), egy magasra rakott buglya tetejéről is átszökhetsz a mennyországba, vagy elég, ha egy fán fölmászol. Fölmenni könnyű - lejönni annál nehezebb. Fölfele sokféleképp lehet, de lefelé csak egy módon: korpakötélen kell leereszkedned. A korpából sodort kötelet nem minden mesében rágja el az egér (mint a fönti mesében), olyankor viszont nem elég hosszú a kötél, és ott himbálózol ég és föld között. Feltalálod magad: levágod a fenti szakaszt, és alulról hozzácsomózod. Így már lemászhatsz biztonságosan. A Magyar népmesekatalógus hazugságmesékkel foglalkozó kötete8 szép sorjában számba veszi az egyes abszurd motívumokat. Például: AaTh 1881: Az embert madarak viszik a levegőben. AaTh 1882: A fiú hazaszalad ásóért, hogy kiássa magát a földből. AaTh 1882A: A fiú hazaszalad fejszéért, hogy kivágja fejét az odvas fából. 7 8

Banó István, Baranyai népmesék 238.l. (szerk.: Berze Nagy János). Budapest, Akad. K. 1942. A magyar hazugságmesék katalógusa (AaTh 1875-1999). Összeáll. Kovács Ágnes és Benedek Katalin. Bp. MTA Néprajztudományi Int. 1989.

AaTh 1886: Az ember saját koponyájából iszik. MNK 18861: Az ember nyáridőben koponyájával töri be a jeget, hogy inni tudjon. Ez a motívum nem szerepel a nemzetközi Aarne-Thompson motívumjegyzékben – valódi hungarikum -, akárcsak a következő: MNK 1889R*: Az ember hajánál fogva kihúzza magát a vízből. Van azonban néhány olyan típus is, amelyben a fönti motívumok (több más hasonlóval együtt) fűzért alkotva hoznak létre önálló mesetípust. Úgy kell ezt elképzelni, ahogy a természetben is léteznek egysejtűek, ill. olyan nagyobb, bonyolultabb lények, melyek különféle egysejtűekből alakulnak önálló szervezetté. A továbbiakban két ilyen mesetípussal foglalkozom. Az egyik a fejezet elején rövid, töredékes változatban idézett Égbenjárás keresztapáért (-anyáért), MNK 1889K1 számú hungarikum, a másik pedig az Apám lakodalma, MNK 1962 számú típus. A két típus egymás közeli rokona, az elsőt sehol nem ismerik magyar nyelvterületen kívül, a második szerepel az orosz és lengyel katalógusban, és délszláv változatai is ismertek9. A két típusban csak a kezdő szituáció különbözik, a további epizódok nagyjából azonosak. Közelebbről megnézve azonban kiderül, hogy az eltérő alaphelyzetek valójában csak egymás variációi. Az egyikben a beszélőt anyja születésekor a mennyországba küldik a keresztanyáért. A másikban az apja lakodalma alkalmával a malomba küldik a búzát megőrletni. Ez utóbbinak van olyan változata is, hogy „a hős az erdei idegen világba, vagy a halottak – óriások országába kell átlépjen, hogy tüzet szerezhessen” 10 . A malomban őrletés valószínűleg csak a túlvilági küldetés elhomályosult értelmű verziója. A malom nincs odahaza: elment eprészni. A hős leszúrja ostorát a földbe, és megy megkeresni a malmot. Mire visszaér, az ostorból égig érő fa nőtt, a hős fölmászik rajta. A fa odvában csirimpoló verébfiókákat talál, megpróbál benyúlni értük, a keze nem fér be. A feje befér. De kihúzni már nem tudja, hazaszalad a fejszéért, hogy kivágja magát. De otthon a fejsze megfiadzott, kilenc kis szekercét szoptat. A hős visszarohan, kiszabadítja a fejét, és a madárfiókákat az ingébe gyömöszöli. A verdeső madárkák pedig elröpítik. Körülbelül innét már teljesen összefolyik a két mesetípus, ugyanazok a fajta epizódok sorjáznak, vad rohanásban. Hősünk repül-repül, lentről asszonyok kiáltanak rá, úgy érti, azt mondják, oldja meg a gatyamadzagját. Megoldja, a madarak elrepülnek, ő pedig lezuhan. Belefúródik a földbe, hazaszalad ásóért - és még sok-sok hasonló epizód után hazaér – az egyik mesetípusban az édesanyja születésére, elkésve, a másikban pedig az apja lakodalmára.

9

10

AaTh 1962 - Stith Thompson, Motif-index of folkliterature : a classification of narrative elements. Helsinki, Suom. Tiedakat., 1932-1936. A magyar hazugságmesék katalógusa. 22.l.

E két mese alapján a túlvilágjáró népi képzeteket szeretném vizsgálni. Az Égbenjárás keresztapáért-típusnak központi, címadó epizódja a mennyországi utazás. Az Apám lakodalmatípusban, ahogy már írtam, ez a bizonyos úti cél az idők folyamán elhomályosodott. A következőkben azonban a konkrét túlvilági küldetésnél sokkal érdekesebb, titokzatosabb összefüggésekkel szeretnék foglalkozni. Az Apám lakodalma-típusról a folkloristák közt elfogadott nézet - a Néprajzi lexikonban11 is így szerepel -, hogy a mesében leírt vándorút epizódjai „a sámán túlvilágjárását látszanak parodizálni”. A lexikon-szócikk hozzáteszi: „Bolondmeséink feltárása, típusanyaguk teljes számbavétele, a keresztény és pogány mitológiával való egybevetése még nem történt meg.” Ez utóbbi lehet oka annak, hogy a lexikoncikkbe bekerülhetett a következő csacsiság: „A bizarr kalandoknak komoly megfelelője minden bizonnyal megtalálható lenne a sámánvíziókban.” Mit érthet a szócikk-író komoly megfelelő alatt? Olyan történetvariánst, amely nem a képtelenségek halmozásán alapszik? De hiszen ezek nem is bizarr kalandok, hanem a valóság elemeinek egyszerű kifordításai, szinte minden epizódban ugyanazon játékszabály szerint. A fenékkel fordult világ olyan, majdnem tökéletesen logikus rendszer, melyet szinte bármilyen élethelyzetre alkalmazhatunk. Például engem most megivott a kávéscsésze, aztán egy cigaretta letüdőzött. Ha ezt a világot a fejéről a talpára fordítjuk, akkor nem a paródia komoly megfelelőjét kapjuk, hanem a nagy semmit. A mesealkotás lényege itt maga a kifordítás. Milyen érdekes, hogy száz évvel Benedek Elek után az abszurd még mindig nem tűnik a tudomány számára önmagában érvényes, komoly gondolatnak! Mindez nem jelenti, hogy az elemzés során nem érdemes a fenékkel fordított képeket a talpukra állítanunk, de nem azért, hogy megkapjuk a mesék valódi, mélyebb értelmét, hanem hogy megvizsgáljuk, mi is az, amit a mese kifordít. És hogy megértsük, vajon miért fordítja ki... Az egyik mesetípus így kezdődik: kint kaszáltam, amikor szóltak, hogy anyám most születik. E képtelenség mögül egyértelműen kirajzolódik a valóságos élethelyzet: Apám kint kaszált, amikor szóltak neki, hogy elkezdődött a szülés - mármint az egyes szám, első személyű mesélő születése. A hallgatóság pontosan tudja, hogy a mesélő ezt a képet fordította ki. A másik, az Apám lakodalma-típus hasonló egyértelműséggel beszél. A vándorlás epizódfűzére mindig más és más az egyes változatokban – de az utolsó mondat, a csattanó, ugyanaz: Kilenc hónap múlva megszülettem én.12 A fő probléma a samanisztikus beavatási értelmezéssel, hogy ezekben a történetekben a születés soha nem mint újjászületés jelenik meg - ami az egész világon minden beavatási szertartás

11 12

Magyar néprajzi lexikon Apám lakodalma-szócikk. (főszerk.: Ortutay Gyula. Budapest, Akad. K., 1977-82.) Az a kevés felgyűjtött változat, amelyben nem szerepel, töredéknek tekinthető.

alapmozzanata –, nem, ezekben a mesékben mindig teljesen konkrét utalások vannak a valódi szülő-gyermek viszonyra, valódi szülésre-születésre. A konkrét utalásokon túl látomásszerű, szimbolikus utalásoktól is hemzseg mind a két mese. A hős keze nem fér be a faodúba, a feje azonban befér – álomszerű, de élettanilag pontos megfogalmazása, hogyan kell beállnia a babának a szülőcsatornába (ha a keze jön ki először, az halálos veszély). Azután: a hős feje nem fér ki az odúból (eddig szinte félreérthetetlenül konkrét), hazaszalad a fejszéért, hogy kivágja magát – azok a nők (mondjuk, sok milliárdnyian), akik átélték már ezt a drámai pillanatot, ismerik ezt a fajta vágyfantáziát. De hősünk nem tudja elhozni a fejszét, mert megfiadzott - szóval ő már beelőzött, otthon szoptat a fejsze, nincs segítség! Abszurd kép – de a fájdalom ködétől elvakult élet-halálpillanat lélektani realizmusa. A bábák körében általános tapasztalat, hogy annál könnyebben zajlik le a szülés, minél nagyobb biztonságban érzi magát az anya, és a környezetére minél kevésbé kell figyelnie. „Amikor egy nő vajúdik, testének legtevékenyebb része a primitív agy – az agynak azok a nagyon régi struktúrái (a hipotalamusz, a hipofízis stb.), amelyek ugyanúgy megtalálhatóak a többi emlős agyállományában is – írja Michel Odent, szülész-kutatóorvos13. - Amikor valamilyen gátlás lép fel a szülés alatt (vagy például szexuális élmény során), az nem a primitív agyból, hanem a 'másik' agyból származik, az agynak abból a részéből, amelyik az embernél kimagaslóan fejlett, a neokortexből. Létezik egy másik jelenség is, amelyik jól ismert a szüléskísérők és az anyák számára, legalábbis azok számára, akik háborítatlanul szültek. A háborítatlan szülés során van egy olyan szakasz, amikor az anyák úgy viselkednek, mintha 'egy másik bolygón' lennének. Megszűnik minden kapcsolatuk a külvilággal, és belső utazásra indulnak.” E megváltozott tudatállapot fiziológiás magyarázatára Odent több kísérlet eredményét idézi 14 : „1979-ben bebizonyították, hogy a vajúdás és a szülés során az anyában morfinszerű hormonok, az úgy nevezett endorfinok választódnak ki. Az 1980-as évek elején az is bebizonyosodott, hogy a szülési folyamat során a magzat saját endorfint választ ki, és ma már az sem kétséges, hogy a születést követően az anya és az újszülött át van itatva ópiumszerű, a saját szervezet által kiválasztott 'kábítószerekkel'.” A mesében a drogos utazáshoz hasonlító abszurd képek kvázi orvosi hitelességgel fogalmazzák meg a szülés alatti belső valóságot. A következő látomás az odúban csirimpoló, láthatatlan madárkákról szól, melyeket a hős az ingébe gyömöszöl. Újabb, egyértelmű átfordítás: fordított szülés. A kidagadó ing alatt

verdeső,

láthatatlan lények elrepítik - a ruha alatti szárnycsapásokkal. 13

14

Michel Odent, A szeretet tudományosítása, 45. l., (The Scientification of Love), Napvilág Születésház, 2003. Ford.: Klukon Bea és Weichinger Andrea. A hivatkozott kísérletek publikációs jegyzékét lásd ugyanott, a 28. lap lábjegyzeteiben.

Valóban, a szülő anyát is ruha alatti szárnycsapások repítik. A megváltozott tudatállapotba beszűrődő következő kép: az asszonyok (bábák, segítők) kiabálása („Jézus Mária!” – „Ové! Ové!” - „Sátán!”) azt a pillanatot idézi, amikor a vajúdót a szorongó környezete visszarántja a valóságba. Siettetik: oldja meg az ingét, szüntesse meg a hasában ezt a kínos, verdeső érzést. De sokkal rosszabb, ami következik: lezuhan a magasból, bezuhan a földbe, a föld foglyul ejti. De ki kell szabadulni, nincs idő, az életéért küzd: hazaszalad ásóért, hogy kiássa magát. Más változatokban egy tóba zuhan, és mérhetetlenül sok vizet csobbant ki. Inni akar, rekkenő nyár van, de a tó be van fagyva, lekapja a fejét, azzal üt léket, aztán rohan tovább hazafelé, de rákiabálnak, hogy elhagyta a fejét, visszamegy a tóhoz megkeresni, de közben a feje nádból készített magának saját testet, karokat, lábakat, úgy rohan a jégen. A test zűrzavarával, iszonyatával teli száguldó képsorozatot a mesélő azzal zárja le, hogy végül minden a helyére kerül: a fej visszakerül a helyére, a hős pedig visszakerül otthonába. A világmindenséget átcikázó rohanást egyedül otthon lehet befejezni, sehol máshol. A terhességgel, a szüléssel, „a baba igényeire való ráhangolódással együtt járó tudatállapotváltozás annyira megváltoztathatja a realitással való kapcsolatot, hogy ha ilyen változás más életszakaszban jönne létre, akkor azt akár pszichózisnak tekintenénk, ebben az időszakban azonban a normális anyaság velejárója – írja Frigyes Júlia, pszichiáter 15 . - Ez azt is jelenti, hogy a tudatállapot-változással a lélek megnyílik a tudattalan folyamatok és a múltbéli érzések felé. Ez a változás egyben azzal is jár, hogy különös érzékenység alakul ki a külső hatásokra is: apró szavak, megjegyzések, szuggeszciók mintegy beleéghetnek a lélekbe, és sérüléseket okozhatnak. A várandósság kilenc, és a babával való együttlét első hónapjai – mintegy 2x9 hónap – alatt, valamilyen crescendo-decrescendo ívet leírva alakul ez a lelki megnyílás és visszarendeződés, és ez akkor éri el a csúcspontot, amikor a testi megnyílás (a méhszáj megnyílása) is olyan mértékű, hogy azon kifér egy gyerek (azaz a baba megszületése előtti pillanatokban).” Már a szülés előtti hónapokban kialakul ez a fokozott érzékenységű, a tébolyt idéző, megváltozott tudatállapot. A terhes nők többsége nagyon sokat és színesen álmodik, és ezek az álmok különleges jelentőségűek számukra. A Frigyes Júlia gyűjtötte terhesálmokból idézek: „Otthon vitatkoztunk épp valamiről, mikor jönnek szólni, hogy megszületett a kisbabám, ide és ide kell érte mennem. Felkapom a táskám, és azonnal indulok. Berontok az ajtón és körülnézek: a falak mentén az erős sárga fényben kisebb-nagyobb ágyak állnak. Istenem, melyik az enyém? Végignézek a termen: mindenfelé látogatók. Jönnek, mennek, üldögélnek az ágyacskák szélén, Előkerítek egy 15

Frigyes Júlia, A szülés utáni depresszió és a diszharmonikus szoptatás traumaelméleti háttere. LÉLEKELEMZÉS. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület folyóirata.2010. Szeptember

nővért. Ott van, ő az – bök az egyik ágyra. Odamegyek és szemügyre veszem a gyerekemet. Egy szomorú, szürke szemű, négy év körüli kisgyerek néz vissza rám...” „...azt álmodtam, hogy egy ilyen kis firkát szültem, babát, papírformát. Nem keseredtem neki, betettem egy nagy, vaskos könyvbe, hogy össze ne gyűrődjön, vőlegényemmel buszra szálltunk, hogy az én Apukámhoz utazzunk, megmutatni a gyermekünket...” „...hullákkal álmodtam, rusnya, nyálkás hüllőkkel és rovarokkal, akik a sárban marcingolták, ették egymást elevenen. Később egyre többször zuhantam és repültem. Vagyis nem is repültem. Úsztam a levegőben, és az valami fantasztikus volt...” „...belebújtam a hasamba, és láttam a pici magzatomat, ahogyan úszkált a magzatvízben, és láttam, hogy kislány...”16 A terhesség az a létállapot, amelyben a túlvilág képzetét az ember kézzelfoghatóan, saját testében éli meg. Az éles ellentétpárok és az egymással összefüggő elemek felcserélése a fiziológiában is megjelennek. Az anya semmit se tud a gyerekéről, és a gyerek semmit se tud a külső világról, mégis a lehető legbensőségesebben együtt léteznek. A gyerek nem lehetne közelebb az anyához, mint a testében, mégis mérhetetlenül messze van. Csak egy vékony hártya választja el a két, teljesen elkülönülő világot: a hasfal17. A terhesség időszaka és a szülés alatti fantáziák erősen emlékeztetnek a vizsgált mesetípusra. Elmondhatjuk-e azonban, hogy a nők - minden korban, kultúrában nagyon hasonló - terhességi és szülésfantáziái e mesék egyértelmű forrása? Nem mondhatjuk el. Semelyik elemében nem érzékelhető, hogy ezek női mesék volnának. Nagyon kevés az olyan mesetípus, amelyik nem egyes szám harmadik, hanem egyes szám első személyben mesél - ezt a keveset is szinte kivétel nélkül a hazugságmesék között találjuk. A képtelenségeket a személyes, megélt élmény látszatával hitelesítik. De az egyes szám első személynek van-e a vizsgált mesénkben valamilyen más jelentése is? Mármint hogy a mindenkori mesélő – hol nyíltan, hol burkoltan - azonosul a születendő gyerekkel... A hagyományos paraszti társadalomban nők is szoktak mesélni, majdnem olyan arányban, mint a férfiak. De mindig felnőttek - gyerek nem mesél. Azonban tévedés, amivel a Népmesekatalógus kezdi a szüzsé ismertetését: „A mesélő már felnőtt ember...” Nem. Mind a két tárgyalt mesetípusban az egyes szám első személy mögött egyértelműen gyerek jelenik meg. Nem csecsemő, nem is egészen kicsi, inkább olyan hét-nyolc-kilenc éves rohangászó kölyök, akit már el lehet küldeni a malomba, el lehet küldeni a keresztanyjáért (ha nem is a mennyországba, csak a falu túlsó végébe). Azt az életkort idézi fel, amikor az ember először kezd önállóan gondolkodni önmagán és a külvilágon, és - valószínűleg korszaktól, kultúrától függetlenül – minden gyerek ebben a korban 16 17

Kéziratos gyűjtés Az utóbbi évtizedekben az ultrahangos vizsgálat részben feloldotta ezt a misztikus titkot. Vagy még abszurdabbra, ijesztőbbre formálta?

fantáziál rengeteget arról, hogy hát ő hogyan is került erre a világra, hogyan született, hogyan fogant, és hol volt akkor, amikor még nem volt... Van egy változat, amelyik az Égbenjárás keresztanyáért típushoz tartozik, viszont leleplezően realistán fogalmaz18: „Nagyon sírtam, mert mentem vóna a lakodalomba (mármint a szülei lakodalmába – K.P.) (...) nagy éccaka mentem a násznép után (...) A faluba már mindenütt aludtak (...) egy kis sütőházra akadtam (...) bebújtam a kemencébe (...) jön egy asszony egy jánnyal. Levetkeztette a jányt anyaszült pucérra. Be is kente valami szerrel, oszt bújtatta a kemencébe. De ahogy bújt farra befele (...) jól seggbe vágtam (...) kiugrott, éktelenül elordította magát: - Ördög van a kemencébe! (…) Ahogy mentem, egy másik kis sütőházra akadtam (...) felmásztam a kis pócikára (...) Egyszer bejön egy asszony meg egy ember (...) belefogtak szerelmeskedni. Én a pócrul kankásztam, hogy a szemem maj kiugrott. Eccer, hogy mindent lássak, előrehajoltam, csak ropp, a póc leszakadt velem (...) Megindultam úra útnak (...) egyik háznál vót éppen egy pislákoló világ. Bemegyek, köszönök, szállást kérek, de azt mondja az asszony: - Nagyon beteg vagyok, de szállást szívesen adok. De ha a gólyánéra van szükségem, elmenc érte? - (…) De mán mindján jajgatott is az asszony. Fogom magam, elmegyek a gólyánéért (...)” Végül nagy nehezen mégis eljut a gyerek a lakodalomba. „De anyám visszakurrgatott, ahunnen jöttem, mit keresek én itt...” Olyan, mint egy felvilágosító tanmese, traumatikus fantáziaképekben megfogalmazva. A három epizódot - a levetkőztetett szűzlány, majd a szeretkező pár, majd a vajúdó asszony -, mindezt a lakodalmi népből (a közösségből) kivetett, magányos, bujkáló, kukucskáló gyerek szemszögén keresztül figyeljük. Lélektanilag indokolt a három női kép és a keresett anya azonosítása, és az anya keresése egylényegű a női nemiség titkának keresésével, megértésével - ami egyébként egylényegű a gyerek világra érkezése titkának megértésével is. A terhes és szülő asszony fantáziája a gyerekről, valamint a kisgyerek fantáziája a saját születéséről, fogantatásáról – két oldalról ugyan, de ugyanahhoz a titokhoz közelít. A dologban talán épp az a legizgalmasabb, egyben legtanulságosabb, hogy nincs is értelme ezt a két fantáziaanyagot elkülöníteni: anya és gyerek traumái, vágyai, szorongásai átitatják egymást, mélységesen összetartoznak, szétválaszthatatlanul. A pszichoterápiás folyamat során a gyermekkori emlékek feltárása közben gyakran jönnek elő a két mesetípushoz hasonló, képtelen, szakadt, abszurd módon összeillesztett emlékképek, tehát 18

Banó István, Baranyai népmesék 238.l. (szerk.: Berze Nagy János). Budapest, Akad. K. 1942.

olyanok, amelyek úgy és akkor biztosan nem történhettek meg, de a felnőtt ember – férfi és nő – erre mégis így emlékszik. Lehetséges, hogy a terápia során fokozatosan összeáll egy koherens emléksor, ez akkor már egy feldolgozott, értelmezett emlék, egy felnőtt ember emléke. Hiába élünk felnőtt testben, számos gyerek-emléket hordozunk, olyan események álomszerű láncolatát, amely megrekedt a gyerek valóságértelmezésének szintjén. Amikor egy felnőtt férfi, mondjuk, a kocsmában elmondja ezt a mesét, az kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogy a felnőtt idézi fel a gyerekkorában megrögzült, zagyva emlékképeket. A hazugságmese a szóbeliség kultúrájának nem az a szelete, mely könnyen átszivárgott volna az irodalomba, ezért első lejegyzéseit csak a XIX. századból ismerjük. De az anyag minden bizonnyal sokkal

korábban keletkezett, akár évezredekkel

korábban.

Ahogy egy felnőtt

ember

megemésztetlenül cipeli magával a gyerekkori emlékeket, úgy cipeli magával ezeket a gyerekkori, abszurd képeket a felnőtt emberiség emlékezete is. Ezek a mesék pontosan úgy működnek, mint közös kultúránk szinte minden képzete az ősi hiedelmektől Csehovig: az élmény azon a generátoron keresztül jön létre a befogadóban, hogy az ő számára mit jelent, milyen saját érzeteket, emlékeket hív elő. Legtöbbször ez öntudatlan folyamat, mint e két mesetípus esetében is, amely úgy mesél a szülés-születésélményről (a születés, sőt a fogantatás elé datált emlékfoszlányokon keresztül), hogy a legtöbb esetben a tudatosság szintjén nem is dereng föl, hogy valójában miről is van szó. Még akkor se, ha közben egész nyilvánvaló utalások hangzanak el erre. De ne gondoljuk, hogy ettől a mese benső értelme elhalványodna – sőt. A mennyország fönt van, és holtak lakják, a fejezet elején ebből indultunk ki, és hogy a túlvilág ilyetén képe – ironikus. Véleményem szerint ez a két mesetípus titokban egészen más, veszedelmesebb tájakon keresi a túlvilágot. Abból a fantáziaanyagból keletkeztek, hogy hol lehettünk a születésünk előtt. És elementáris képet rajzol erről a helyről. A mi világunkhoz képest ez nem fönt vagy lent vagy oldalt található, hanem ugyanitt, csak épp egy fenékkel fordult, abszurd térben, amelyben a mienkéhez képest minden épp ellenkezőképpen működik. A túlvilág ez a tükörvilág.

Angyalbárányok Amikor nehéz álmainkban a túlvilág felé indulunk, sokszor tapicskolunk vízben. Egyre mélyebb, már a szájunkig ér, úgy áll utunkban a víz, mint Léthe, a felejtés. Néha olyan, mint az ólomtó: fényes, fekete, iszapos. Máskor szikrázó tenger, a maga valószínűtlenül mély horizontjával. A magyar népmesékben pedig gyors vizű patak. De olyan patak, amelyen ha átgázol az ember, „lesorvassza rólla a gúnyát, húst, mindönt” 19 , másutt csak a lábai hullanak el tőle20, de a patak túloldalán visszanőnek, és a hős szebb lesz, mint azelőtt. Van, ahol nem is kell bemenni a vízbe, mert egy kis deszkahíd vezet át a patak fölött. De a híd korhadt, veszélyes! Akárhogy jutottunk át - a túlvilágra érkeztünk. Ahol majdnem minden ugyanolyan, mint itt. A bárányokat (vagy két kismalacot) a patak túloldalára kísérő legényke csak abból veszi észre, hogy valami fura van, hogy sovány teheneket lát legelni dús legelőn. Na jó. Megy tovább. Egy kiszáradt fennsíkra ér, ahol az aszott kóron kövér tehenek legelnek. Tessék, megint a fenékkel fordult világban vagyunk. Egy asszony áll a folyóban, és lyukas kanállal meri a vizet. A kristályvizű forrás egy bűzlő, rothadó kutya fejéből fakad. Egy ház előtt két kutya acsarog egymásra, egyik se bír a másikkal, de egyik se hagyja

abba...

Gyereksírás hallatszik: verébfiókák, mint gyümölcsök lógnak a fán. A bárányok egy kápolnához érnek, megrázkódnak, és angyalokká változnak. A kápolnában egy öreg ősz ember misézik. Az innenső parton ő fogadta fel a fiút, hogy kövesse a bárányokat, akárhova mennek, és hozzon abból a fűből, amit ettek, a vízből, amit ittak. Az angyalbárányok a templomban Krisztus testével és vérével táplálkoznak. A fiú elteszi az ostyát és a bort, majd a mise végeztével az angyalok újra bárányokká változnak, a fiú pedig visszaviszi őket a kishídon, és hazavezeti az akolba. Az ősz öregember megkérdi tőle, mit látott, a fiú elmeséli, az öreg pedig elmagyarázza: A sovány tehenek kövér legelőn: fukar emberek lelkei, akik életükben megtehették volna, de nem adakoztak. Kövér tehenek sovány legelőn: akik bőkezűek voltak. Asszony, aki lyukas kanállal meri a vizet: aki életében vizezte a tejet. Döglött kutya szájából tiszta forrás: rossz, hazug papok... És így tovább... A Népmesekatalógus hozzáteszi: „egyéb valláserkölcsi magyarázatok”. A mese végén kiderül, az ősz öregember – az Isten. Érdekes, hogy ami a magyarázatokat illeti, komoly eltérés van az egyes variánsok között, ellenben maguk a látott képek majdnem mindenütt azonosak. Van, ahol hiányzik egy-két epizód, de ezek a mesék egyértelműen töredékesek. A képeknek nem csak a tartalma, de a sorrendje is meglepően 19 20

A möndölecskék. Kriza János, Vadrózsák, 1863. (Új kiadás: Kolozsvár, Kriterion, 2002.) A három bárány. Ipolyi Arnold Népmesegyűjteménye. Szerk.: Kálmány Lajos. Bp., Kisfaludy Társaság, 1914.

kötött, szemben a valláserkölcsi magyarázatokkal. Tehát ez utóbbiak nem tartoznak olyan szervesen a meséhez. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy ezek a mesék a középkori túlviláglátomások logikája szerint működnek: a képek - ikonok, pontos (vallás)erkölcsi megfejtésük van. A folklórtudományban sokáig közmegegyezés uralkodott atekintetben, hogy e képek forrása a középkori túlviláglátomásokban keresendő. Honti János megpróbálta tovább vezetni a kelta-ír, Berze Nagy János pedig a samanisztikus hiedelemvilág felé21. Áttanulmányoztam a Nyelvemléktár-at 22 valamint elolvastam Katona Lajos Túlvilági látomások codexeinkben című nagyszerű tanulmányát23, és az egymásra acsargó kutyák képét kivéve, mely az Érdy-kódexben megjelenik, a mese egyetlen epizódját se találtam meg a túlviláglátomások között. Kiderült, hogy a mese keresztény színezete csupán stíluskérdés. Vargyas Lajos egészen másutt találta meg a túlvilági képek forrását: meghökkentő egyezéseket mutat ki az ősi török-mongol ill. vogul hősénekekben szereplő mitikus hősök alvilágjárásának jelenetei és vizsgált legendamesénk között24. „A Minuszinszki-medencéből való az a nagy terjedelmű, helyenként igen nagy régiségeket őrző ének, amelyből első párhuzamunk származik25. A hőst megöli egy szörny, és levágott fejét magával viszi az alvilágba. A hős húga utánamegy bátyja fejéért. Az alvilágban lát egy öregasszonyt, aki hét korsóba tejet töltöget, majd egy háromöles paripát homokos kopáron, fű és víz nélkül is kövéren, távolabb egy girhes gebét patak mellett térdig dús fűben; azután egy fél emberi testet, amely patak vizét eltorlaszolja, valamint egy egész holttetemet, amelyen átzúdul a folyó víz. Amint belép az alvilág urainak, az Irle kánoknak házába, tökéletes sötétben találja magát, ahol testetlen lények kezdik szaggatni, mire félelmében nagyot kiált. Erre belép az első Irle kán, s a hősnő követi a szobákba, ahol különféle büntetéseket lát, az utolsóban pl. két házaspárt, az egyiket nagy takaró se takarta el eléggé, a másik párt a kis takaró is szépen eltakarta. Ezután jut az összes Irle kánok elé, akik felelősségre vonják, hogy mert idejönni, ő meg azokat, amiért megölették bátyját. Ekkor erőpróbákat kell elvégeznie, hogy hazaengedjék, ami meg is történik. Erre a kánok barátságossá válnak, megmutatják birodalmukat, és megmagyarázzák a jelképeket és büntetéseket, amit látott. (…) Másik variánsát Sz. N. Potanin közölte26, egy többrészes, hosszú szojot vagy mongol hőséneket a Jenyiszej, a Bejkem és Hakem összefolyásának vidékéről. Ennek a hőse azt a feladatot kapja az

21

22 23 24

25 26

V.ö. Berze Nagy János, Baranyai magyar néphagyományok II. (Pécs, Kultúra ny. 1940.) és Magyar népmesetípusok II. (Pécs, Mecsek Ny.1957.), valamint Honti János Mesék és mítoszok halálról és halhatatlanságról ill. Mese és legenda (Válogatott tanulmányok, Bp. Akadémiai Kiadó 1962.) Nyelvemléktár: Régi magyar codexek és nyomtatványok. Budapest, MTA, 1874-1908. Katona Lajos Irodalmi tanulmányai II. Bp. Kisfaludy Társaság 1912. Vargyas Lajos, A hősének maradványai népköltészetünkben, Magyar néprajz V. Folklór 1. (MTA Néprajzi Kutatóintézet, főszerk.: Paládi-Kovács Attila), Budapest, Akadémiai Kiadó 1988-2002. A hivatkozást lásd u.o. A hivatkozást lásd u. o. (Vargyas Lajos, A hősének maradványai népköltészetünkben)

apjától, hogy hozza el az alvilágból dédapja subáját. Le is jut Erlik kán jurtájához. Alig száll le lováról, megragadják, vasláncra verik és belökik a jurtába. Magához térve egy ősz öreget lát maga előtt egy emelvényen ülve, aki kikérdezi, miért jött, hogy mert idejönni, ahonnan senki számára nincs visszaút. (…) Aztán kikérdezi, mit látott az úton, s megmagyarázza, mindez mit jelent. A girhes kanca a jó takarmányon és vízen az irigy gazdagot jelenti, aki sem másnak sem magának nem hajt hasznot, a kövér kanca a rossz takarmányon a szegényt jelenti, aki megelégszik azzal, amije van.” Sz. N. Potanin egy másik nagyon hasonló mongol gyűjtésében27 Erlik kán, az alvilág urának fia magyarázza el a hősnek, hogy mit jelentett az a fa, „amelynek ágai meg voltak rakva gyermekekkel és madárkákkal, akik csipogtak és sírtak. A fiú megmagyarázta, hogy ezek a háború idején meghalt gyermekek lelkei”. Ez utolsóval az Angyalbárányok túlvilágjárásának minden egyes képét megtaláltuk a mongol hősénekekben. Vargyas Lajos Istvánovits Márton kutatásaira hivatkozik, amikor hozzáteszi, „hogy a tárgyalt jelenetek egy része jelen van a kaukázusi hagyományban is. A Nart-eposzban a hős ugyanúgy bejárja a holtak birodalmát...” Ebben is, akár a mongol változatban a civakodó kutyák helyett civakodó házaspár szerepel. „A dús és sovány legelőn levő jószágból itt már csak egyetlen ökör maradt, amely dús mezőn bajuszt rágcsál. De az ok itt is a fösvénység. A tejmeregető asszonyt malom alatt sajtot készítő nő képviseli, aki szintén csalásért bűnhődik. (…) Az elterjedés területe tehát kiterjed a Kaukázus környékére is, de a sokféle pontos egyezés mégis az altaji (török-mongol) hősénekekhez kapcsolja a magyar szövegeket.” A túlvilági út - út az őshazába is. És az ősz öregember, akiben az összes magyar variáns az Istent ismeri fel? Ő álruhában Erlik kán, az alvilág fejedelme, a Halálisten? Nem ez az egyetlen magyar mesetípus, amelyben az Isten egy ősz öregember alakjában jelenik meg, ugyanakkor mégse ez a jellemző, Krisztus alakja sokkal népszerűbb. De a népi kereszténység Krisztusa nem azonos az újszövetségi Jézussal. Ahogy a paraszti képzelet nem tud mit kezdeni a láthatatlan zsidó istennel, ugyanilyen megfoghatatlanul bonyolult számára a szentháromság gondolata is. A faluban az Isten a látható és szerethető Jézus, akinek életét, arcvonásait mindenki ismeri, akivel (ábrázolásával) minden faluban találkozhatunk.28 A népi mitológia Jézust magával az

27 28

A hivatkozást lásd u.o. Tele van a vidék olyan ábrázolásaival, melyeket leküzdhetetlen ösztönparancs szeretni. A féltő gyöngédség, amit egy kisbaba látványakor érzünk, nem emberi érzelem, sokkal mélyebben beágyazott, erre utal, hogy az állat'csecsemő' látványa is kiváltja belőlünk Ez az ösztönválasz a gyámoltalan gerinces kölyökegyedek legerősebb evolúciós fegyvere. Hasonlóan erős és pozitív ösztönreakciót – részvétteljes félelmet - vált ki belőlünk Krisztus másik meghatározó ábrázolása: szenvedése a kereszten.

Úristennel azonosítja. Számos gyűjtés kezdődik a következő mondattal: „Amikor Krisztus urunk a világot teremtette...” Akkor ez azt jelenti, hogy ha egy mesében az Isten mint ősz öregember szerepel, ez ősi, pogány reminiszcencia – ellenben ha Jézus, akkor ez új stílusú, keresztény istenalak? Az ősz öregember mindig egyedül jár az erdőben. Krisztus bemegy a falvakba, néha a vetést is letapossa, és csak a legritkábban jár egyedül. Mindig ott tapossa a sarkát örök társa, a többnyire ironikus hangvételű legendamesékben. De ugyanígy ketten jelennek meg a világteremtés előtti időkben, amikor még nem volt semmi, csak egy pocsolya volt. Abban az üres pocsolyában is ketten dagonyáztak. Az Isten barátja a világteremtésbe is beleszól, folyton okoskodik, vagy utánozza Krisztust, elrontja, összegyúrja... Kálmány Lajos már 1893-as tanulmányában29 kimutatta, hogy e kétszemélyes teremtéstörténetek mély kapcsolatban vannak a legközelebbi rokon népek, a vogulosztjákok teremtésmítoszaival. Ezekben nem szerepel a Kalevala világtojása, hanem a tenger mélyéről fölhozott sárból keletkezik a világ. A főisten semelyik finnugor nép mítoszában nem vesz részt tevőlegesen a teremtésben, azt demiurgoszok hajtják végre. A finneknél több demiurgosz, legközelebbi rokonainknál csak egy. A vogul Elm-pi és az osztják Örtik. Ez utóbbi egylényegű a mi Ördög-szavunkkal. A török-tatár Ertik és a mongol Erlik kán valaha szintén a főisten jobbkeze volt a teremtés végrehajtásában. Bosnyák Sándor 1968-as, baranyai gyűjtése

30

alapelemeiben tökéletesen követi a vogul

teremtésmondát: Az Isten őszentsége és az ördög ketten dolgoztak. Akkor az ördögöt leküldte az Isten őszentsége a tenger fenekire, hogy hozzon fel fődet. Hát fődet markolt ő lent a tenger fenekin, de amíg felért a víz színire, addig kimosta a víz a markából. Hát nem tudott hozni. Akkor megint leküldte, megint leszállott a víz fenekire és markolt fődet, de nem tudott akkor se hozni. Hát harmadszor mikor feljött, akkor se tudott hozni. Akkor es kérdezte az isten őszentsége az ördögöt: - Hoztál-e fődet? Azt mondja: - Nem tudtam hozni, mert kimosta a víz a markomból. - Jól van – azt mondja -, méges hoztál, piszkáld ki a körmeidet, mer ott a főd. Akkor kipiszkálta a körmeit szépen. (…) Hát addig gyúrták, Isten őszentsége addig csinálta, amíg hat nap alatt akkorát csinált, hogy egyik lábával rálépett. (…) Akkor azt mondta, hogy megpihennek. 29

30

Kálmány Lajos, Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban, Szeged, 1893. Nyomtatott Bába Sándor könyvsajtóján Máris György, sz.: 1903, Klézse, Moldva. Egyházaskozár, Baranya m. 1968. - Bosnyák Sándor Ms. 1969.463. - In.: Lammel Annamária – Nagy Ilona, Parasztbiblia, Gondolat, Bp. 1985.

Lepihentek. S amikor lepihentek, újból hat nap alatt az a főd nőtt, megnőtt akkorára, hogy ők le tudtak mind a ketten feküdni. S amikor lefeküdtek este, hát akkor az ördög elkezdte lökdösni az Isten őszentségét, hogy essék bé a vízbe, hogy merítse el a víz. Akkor ő nem tudta lelökni a földről, hanem amennyit lökte Isten őszentségit, annyit nőtt a főd arrafelé. Nagyon nagyot nőtt azon az éjjel a főd. Reggel mondta az Isten őszentsége: - Hát mit csináltál – azt mondja -, egész éjjel lökdöstél – azt mondja. - Hát – azt mondja – nem bírtam pihenni, hát olyan rosszul feküdtem, nem bírtam pihenni. - Na jól van, lád-e, most már nagy a főd. Nagy vót a főd, hát most kell teremteni erre a fődre. Azt mondja: - Teremtsünk. - Hát teremtsél – mondta az ördögnek Isten őszentsége. Hát akkor megrúgott az ördög egy gallyat, lett belőle egy béka. Hát a béka elkezdett ugrálni. - Na látod, hogy én tudok teremteni. - Jól van – azt mondja -, de embert es kell teremteni. Hát akkor az Isten őszentsége megrúgott egy gallyat, akkor lett egy ember belőle. Az az ember elkezdett beszélni, és így lett ember a fődre. Így mondták a régiek. Az utolsó mondat igazsága beláthatatlan – tényleg a régiek mondták el így a világ teremtését, a kereszténység előtt. A teremtés tökéletlensége, a kijavítás gesztusa, a demiurgosz rivalizáló, lázadozó magatartása is hozzátartozik az ősmítoszhoz. Az ősi magyar hitvilág Ördögével ugyanaz történt, mint a zsidó bukott angyallal: az egyistenhit keretei között a második istenből fokozatosan vált az abszolút rossz megtestesítőjévé. Lucifer arkangyal, a fényhozó nem akkor bukott el valójában, amikor az örök sötétségbe és magányba hullt, hanem amikor a műveletlen utókor azonosította a mocskos, izzadó Sámáéllal, a hazug kígyóval, aki Évát megkísértette. Ugyanígy vette magára fokozatosan a demiurgosz isten, Ertik/Ördög a megvetett, kinevetett és undorító vonásait. Történetileg sokkal későbbi változatában a mítosznak sikerült helyreállítania a kényes egyensúlyt a rivalizáló barátok, a főisten és a demiurgosz között. Akkor, amikor a népköltészet Krisztus és Szent Péter figurájával újraalkotta az örök párost. Mikor Krisztus az embert teremtette, ott kajfertoskodott mellette Szent Péter is. Kapta magát Szent Péter, feltette, hogy ő is csinál má embert. Csinált is. Nagy hegyessen vitte Krisztus elejbe az embert. De mikor Krisztus meglátta, olyat nevetett, hogy még a könnyűji is hullott bele. - Hát mit nevet? - kérdezte Péter.

- Azt, te szerencsétlen, hogy a fejit megfordítva tetted a nyakára! (...)31 A magyar legendamesék nagy részében Szent Péter veszi át a demiurgosz Ördög szerepét. Lehet, hogy Jézus alakja is összeköthető a vogul Numi-Tarémra emlékeztető, pogány magyar főistennel? Van erre vonatkozóan valami támpontunk? Ugyancsak Kálmány Lajos közöl a Szeged népe című gyűjtése második kötetében két gyerekmondókát. Mindkettőt olyankor mondják, „mikor a Nap elbúvik”32: Daru, daru, Mönyny fő' égbe: Hujjáncs egygyet A Jézusnak: Hogy agygyon melegöt! A darunak teleköt, Mi nékünk mög melegöt! A másik mondóka: Hoszd ê fijam A horgot! Hagy rántom le A napot. Hoszd ê kúdús A napot! Adok egy' rosz' Kalapot! Már korábban említettem, hogy Kálmány Lajos titokzatos szövegemlékfoszlányok alapján kimutatta, hogy a magyar ősvallásban a daru különleges, szent madár, a Nap- vagy Tűzisten madara. A második naphívogatóban említett személy - a kúdús – a következő érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet. Ha teljes nevét nem is tudjuk, annyit „gyaníthatunk, hogy a Tűzisten neve us-sal végződik”33. Lehet, hogy tényleg Kúdusnak hívták, lehet, hogy nem. De Jézus neve szintén us-sal végződik, és hozzátehetjük még a Krisztus-t is. A pogány napisten keresztény kori beazonosítását valószínűleg erősíthette a három név összecsengése. A Bibliában nincs utalás Krisztus és Péter szoros, két személyes barátságára. egy-két pillanatot leszámítva soha nincsenek ketten, és egyetlen olyan epizód sincs (az apokrifokban sem), amelyben ketten kóborolnának, vitatkozva, fecsegve, egymás 31

32 33

Berze-Nagy János – Katona Lajos, Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. 542.l. Magyar Népköltési Gyűjtemény IX. 1907, Budapest. Kálmány Lajos, Szeged népe II. 81.l., 42-43.sz. Arad, Réthy Ny., 1882. Kálmány Lajos, Szeged népe II. Jegyzetek, 205.l.

idegeire menve, elválaszthatatlanul. A népi Krisztus-legendák jelentős részében két (harminchárom évesnél mindenképp) idősebb, nincstelen vándorember jelenik meg. Van valami bennük a törvényenkívüliség szabadságából. Lehetséges, hogy Szent Péter és Jézus Krisztus álruhája mögött két illegális isten, a demiurgosz Ördög és a napisten Kúdus rejtőzik? Ahogy az Angyalbárányok mese magányos, erdei istenfigurája, az ősz öregember is öntudatlan azonosságot rejt az elbukott, hatalmas erejű Erlik kánnal, az alvilág fejedelmével? Akinek neve gyökerében azonos az osztjákmagyar Örtik-Ördöggel? A mongol alvilág képeinek reminiszcenciái a magyar mesében ehhez a következtetéshez vezetnek. Van egy erős hagyomány, mely a népköltészetet valamilyen mély valóság ősi, letisztult és szimbólumokba sűrített lenyomatának tekinti. Ebben természetesen van némi igazság, de önmagában nem ad választ semmire, meghamisítja a költészetet, fontoskodó miszticizálás. Elfedi a részleteket, a mese érzéki valóságát, hiszen a magyarországi vagy erdélyi rét nem olyan, mint a mongol alvilágban, itt nem olyanok a fák, nem olyan a fű, nem olyan a képek kulturális, érzelmi rezonanciája. Na, de akkor milyen? Valóban megnyitja a vizsgált mese jelentéstartományát, ha tudjuk, hogy a keresztény szellemű és magyar tájakból építkező túlviláglátomások mögött egészen más természetű emlékképek vannak a népi emlékezet mélyén eltemetve, de végeredményben ez csak kicsivel visz minket közelebb a magyar népmesék megfejtéséhez. Itt ülünk a betonszürke világvárosban, és az ősi mongol alvilág csak alig esik távolabb tőlünk, mint az az elsüllyedt világ, melynek lenyomata a Kriza János százötven évvel ezelőtt Erdélyben felgyűjtött Angyalbárány-meséje, A möndölecskék.

Életre-halálra jóbarátok Megbántott koponya A mongol alviláglátomások megjelennek egy másik mesetípusban is. Itt azonban már kezdettől egyértelmű, hogy a halottak birodalmában vagyunk. Ez a mese egyébként máig élő hiedelem, tehát a mesélők valóban megtörtént eseménynek tekintik34. A Népmesekatalógus így írja le a szüzsét: AaTh 470 ÉLETRE-HALÁLRA JÓBARÁTOK Két barát fogadalmat tesz, hogy sohasem hagyja el egymást. Egyikük meghal. Az élő barát meghívja a halottat a lakodalmára, és elkíséri, amikor a sírba visszatér. A föld alatti világban sok különös dolgot látnak: kövér és sovány teheneket, egy széles és egy keskeny utat, egymással veszekedő embereket és tárgyakat. Az élő egy víz mellé megy aludni, amikor felébred, el van borítva mohával. Ünneplő és gyászoló házakat látnak. Stb. Amikor az élő barát visszatér, kiderül, hogy évszázadokig volt távol. Körülnéz és meghal.35 Több olyan hiedelemként is élő mesetípus van, mely azt a törvényt fogalmazza meg, hogy ha lázadozunk szeretteink elvesztése ellen, ha a szeretet Ariadné-fonalával szívünkben meg akarjuk sérteni a határt a két világ, élők és holtak birodalma között, akkor épp halott szerettünk fog démonná változva az őrületbe vagy halálba rántani. A Lenore-mesetípusban a lány annyira vágyakozik a háborúban elveszett szerelmese után, hogy egy vénasszony tanácsára éjjel kimegy a temetőbe, kiás egy holtat, hazaviszi a koponyáját, összefőzi kapinyával. Amikor az felforr, szerelmese máris ott terem a ház előtt,

hatalmas fehér

lovon. Aztán együtt repülnek a Hold alatt. A huszár énekel: - Élők vagynak napvëlágon, Hóttak vagynak hódvëlágon, Édös rózsám, félsz-ë? - Nem félök, mer veled vagyok! - mondja a lány.36 Majd leereszkednek egy galíciai katona-temetőben. A vőlegény, mint a nászágyba, úgy hívja magához a sírba a lányt. A lány letekeri ruháit, majd elfut, bezárkózik a ravatalozóba. Bent egy halott fekszik egy koporsóban. (Egy baranyai változatban a halott nem más, mint Szem Pétër. 37) A vőlegény hörögve szaggatja a bejáratot. Beszól a halottnak: „Szem Pétër! Add ki, aki benn van!” A halott leszáll a ravatalról, indul az ajtó felé, de az utolsó pillanatban megszólal a kakas: a holtaknak

34

Lásd Magyar hiedelemmonda katalógus (összeállította: Bihari Anna) Bp., MTA Népr. Kut. Csop., MTA KESZ Soksz., 1980. 35 Magyar Népmesekatalógus 2. A magyar tündérmesék típusai. Összeáll.: Dömötör Ákos. Bp. MTA Néprajztudományi Intézet, 1988. – A katalóguscikk kissé egyszerűsítve, olvasmányosabbá téve. 36 Berze Nagy János, Baranyai magyar néphagyományok II. 138.l. (Pécs, Kultúra ny. 1940.) 37 U.o. 136.l.

többet nincs hatalmuk. A vőlegény így köszön el a lánytól: „Szétszaggatalak vóna! Akkor mëktuttad vóna, hugyan köll a halottakat a sírbul főbozgányi!”38 Az életre-halálra jóbarát és a kétségbeesett szerelmes pontosan úgy bűnhődik a holtak háborgatásáért, mint az a pofátlan, részeg fickó, aki meggyaláz egy sírt a Megbántott koponyamesetípusban: „Egy koponyát (szobrot) ebédre hívnak. Részt vesz a lakomán, és házigazdáját elviszi a másvilágra.”39 Ez a történet egyike a legősibb hiedelmeknek. Eurázsián kívül is szinte mindenütt létezik valami hasonló. Minden hiedelem: törvény, figyelmeztetés. Ez például azt jelenti: meg ne sértsd a holtakat, mert pórul jársz. De a hiedelem soha nem így fogalmaz, paragrafusokban, hanem történeteken keresztül. Sőt minden bizonnyal ez az evolúciós alapja a mesélés képessége kialakulásának. Azért mesélünk múltbéli történeteket, mert figyelmeztetnek és tanítanak. Ennek alapfeltétele a múltról való gondolkodás képessége. A múlt eseményeinek leírása szavakkal. A történetmesélés egylényegű az emberiség történetével. Ha úgy tetszik, abban a pillanatban született az első ember, amikor a hordában az egyik majom elmesélt egy történetet. A hiedelmekben kódolt törvény - akár az angolszász precedensjogban - mindig valóságosnak hitt, konkrét esetekben fogalmazódik meg. Akkor meggyőző, ha hisszük és tudjuk, hogy az valóban és úgy megtörtént. Minden falu emlékezetében élt egy fiú, nem is olyan régen, az X. Y. sógora, Z. nagybátyja, aki egyszer éjjel részegen hazafelé jött a temetőn keresztül, és elkezdett viccelődni az egyik halottal, mire az megszólalt... Azt mondhatjuk, az egész világon, minden faluban élt egy ilyen fiú – és az egész világon, minden faluban úgy hiszik, hogy ez egyesegyedül csakis őnáluk történt. Így volt ez évezredeken keresztül. Úgy hordozta ezt az információanyagot az emberiség, ahogy egy baktériumot hordozunk a szervezetünkben. Mint egy lappangó betegséget. Ami akkor lobbant be, és okozott globális epidémiát, amikor váratlanul Granadában már nem a

granadai Pedróval,

hanem a sevillai Don Juan Tenorióval kezdték mesélni ezt a hiedelmet. A sevillai nőcsábász, arisztokrata fiú alakja annyira inspiráló volt, hogy hamarosan már Cordobában is az ő személyével mesélték... A Don Juan-figura és az eredeti hiedelem egyesüléséből egy bikaerős mutáns keletkezett – ötven évvel később már Olaszországot is megfertőzte a commedia dell'arte nevű médián keresztül. Újabb pár évtized múlva már szerte Európában ismerték. Eközben a téma újabb állandó elemekkel bővült, Leporello/Sganarelle és Donna Anna/Elvira figurájával, és azzal, hogy a történet az eredeti hiedelemparancsot, a holtak megsértésének tilalmát, a teljes keresztény erkölcsi világrend 38

U.o. 137.l. Magyar Népmesekatalógus 2. A Magyar tündérmesék típusai. (Összeáll.: Dömötör Ákos) Bp. MTA Néprajztudományi Intézet, 1988. 39

megsértésének tilalmára kiterjesztette. Természetesen azzal a perverz ellentmondásossággal, amely a Don Juan-történet népszerűségének mindig is fő motorja volt, hogy a tabu egyúttal a vágy titokzatos tárgya. Undorunk és vágyfantáziánk (akár Don Juan és Donna Anna a Mozart-opera elején a szexualitás leplezetlen - de csakis zenei – megfogalmazásában) szétbogozhatatlanul olvadnak össze. Érdekes, hogy az irodalomtörténet csak Tirso da Molináig visszanyúlva vizsgálja a Don Juan motívumtörténetét. A folklórtudomány pedig megmarad az eredeti hiedelemnél, csak említés szintjén érintve annak kapcsolatát az európai kultúra talán legjelentősebb önreflexiós jelenségével. A sok ezer éves lappangás és a pár évszázados belobbanás története nincs egységes folyamatként elemezve, legalábbis én nem találtam ilyet. Az az érzésem, hogy az emberiség legtöbb nagy története a kővendég-témához hasonlóan

az

emberiség krónikus betegségeként is leírható, az enyhébb szakaszok, a súlyosabb belobbanások és a hosszú tünetmentes időszakok váltakozásával. Van, hogy úgy tűnik, már kigyógyultunk egy-egy történetből, azaz elfelejtettük örökre. Aztán a legváratlanabb pillanatban újra előbukkan, kiújul. A Megbántott koponya-típus az Életre-halálra jóbarátok egyik alfaja. Ha ez utóbbit termékenyítette volna meg egy különlegesen szuggesztív szereplő felbukkanása, akkor lehet, hogy ez a történet indult volna olyan döbbenetes fejlődésnek, és Mozart ebből írt volna operát. De nem ez történt, lehet, hogy pont azért, mert a történet túl jó, legalábbis szellemi értelemben sokkal gazdagabb, bonyolultabb. A halott barát nem megöli vagy pokolba rántja az élőt, egyszerűen csak megvendégeli. A túlvilág képekben jelenik meg, egészen a mese végéig térnek látjuk a túlvilágot, és csak a csattanóban derül ki, hogy az igazi erős látomás az időről szól. A túlvilágon töltött rövidke idő alatt több száz év múlik el a földön. Van olyan változat, amelyben egy cigánybanda húzza a lenti, sírbéli kocsmában. Egy nóta és tánc – a föld felett száz év.40 Sajnos nem értek a fizikához. Ami az A-zónában három nóta ideje, azaz 17 perc és 24 másodperc, az a B-zónában háromszáz esztendő. Ha a B-zóna az állandó, vagyis e földi világ, és ez egy folklór-fizikai disszertáció lenne, akkor könnyű szerrel kiszámolhatnánk az A-zóna, azaz a túlvilág sebességét. Hát... elég gyors, az biztos. Gyorsabb, mint a fecske vagy a szél, pont olyan gyors, mint a gondolat. Van egy másik legendatípus, melynek hőse anélkül suhan át a túlvilágra, hogy akár egy lépést kellene tennie feléje. A túlvilág: idő.

40

Sztravinszkij használja ezt a motívumot A katona történeté-ben.

Elmélkedő Konrád Helyi legendának tekintik: állítólag a németalföldi Afflinghem apátságban történt. Első lejegyzése a XI. századból való 41 . Az apátságban élt egy szerzetes, aki folyton a 90. zsoltár egyik során töprengett: „Mert ezer esztendő teelőtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt...” 42 Egy hajnali zsolozsmán olyan mélyen elmerengett, hogy észre se vette, hogy a többi szerzetes már mind elment reggelizni. Egyszer csak egy madárka dalára lett figyelmes. A madár beszállt a kápolnába, ott csapongott és énekelt, majd kiszállt a monostor előtti kis erdőbe. A szerzetes utána sietett. Kint megállt a kapu előtt, és hallgatta a madárdalt, majd amikor a csípős hajnali levegőn dideregni kezdett, visszatért a monostorba, reménykedve, hogy még nem késte le a reggelit. A monostorban azonban mindenki idegen volt számára, és őt se ismerte senki. Megkérdezték tőle, hogy hívják az apát urat és a föld hatalmasait, majd elővették a régi krónikákat, és megtalálták benne: igen, háromszáz évvel ezelőtt egy barát a hajnali zsolozsma után ott maradt a kápolnában, azután eltűnt. „A szerzetest egyszerre nagy gyengeség lepé meg, s a halotti szentségek ájtatos fölvétele után elhunyt az Úrban.” Azt hiszem, ez a legszebb túlvilágjáró legenda, amit ismerek – a legtisztább, legegyszerűbb. Bár a fenékkel fordult világ, az ellentétek játéka ebben is jelentkezik. Itt az egészen picivel és egyszerűvel helyettesíti a végtelenül hatalmasat és felfoghatatlant. Egy madárcsiripelés – és Isten világegyeteme. Úgy beszél a túlvilági utazásról, hogy egy métert se kell érte tenni. Nincs látomások sorozata sem, csak belefeledkezünk egy kismadár énekébe. A madárdal – minden zenék közt a legegyszerűbb, legtermészetesebb. Igen, egyszerű és természetes egy tapasztalt nősténycsalogánynak – de az igazán figyelmes emberi fül számára felfoghatatlanul bonyolult és titokzatos. Az ellentmondások ezzel korántsem értek véget. Talán a legszebb ebben a legendában, hogy az idő kitágulását, az isteni idő szédülettel teljes megtapasztalását egy köznapi tapasztalatunkkal veti össze. Az óra számtani ketyegésével szemben a belső időérzetünk annyira változatos, hogy már teljesen hozzászoktunk, nem is foglalkozunk vele. Természetes, hogy egyszer száguld az idő, máskor lötyög. Traumatikus időélményünk csak a két véglet esetében keletkezik, a gyönyör vagy a gyötrelem pillanataiban. Ilyenkor megáll az idő, legalábbis döbbenetesen lelassul, és minden egyes pillanat szinte elviselhetetlenül tartalmassá válik. Einstein kifelejtette a relativitás-elméletből azt a képletet, amellyel a gyönyör mennyiségét számíthatnánk ki az idő tágulásából. Pedig szükség lenne erre, hiszen a szavak nem alkalmasak arra, hogy szabatosan leírják az elragadtatást, amit szerzetesünk érzett, amíg hallgatta a madár 41

42

A legenda motívumtörténetét Katona Lajos, A mennyei madárka című tanulmánya alapján ismertetem. Katona Lajos irodalmi tanulmányai II. 135.l. Bp. Kisfaludy Társaság 1912. Ford. Károli Gáspár

dalocskáját. Ő körülbelül három percnek érzékelte ezt az időt. E három belső percbe sűrűsödött össze háromszáz külső év. Háromszáz év per három perc: ez a gyönyör mértéke, vagyis ötvenkétmillió-ötszázhatvanezerszer volt gyönyörteljesebb a madárdalból nyíló túlvilág, mint ez az árnyékvilág itt körülöttünk. Lehetséges, hogy éppen arra sétált egy másik szerzetes is, laskagombát gyűjtött az ebédhez. És neki is föltűnt a madár éneke, lehet, hogy ő is megállt, hallgatta, aztán tovább sietett. Lehet, hogy őt is annyira elgyönyörködtette, hogy ezt a hosszú percet három röpke másodpercnek vélte. Az ő gyönyörhányadosa: húsz. Vesd össze a Konrád-féle ötvenkétmillióval. Hogyhogy? Egyiküknek a madár kétmillióhatszázszor szebben énekelt? Ez hogy lehet? Úgy, hogy nem a madárdal a túlvilág kapuja, hanem a mi elragadtatásra való képességünk, az érzékenységünk. Ezzel a túlvilágot kereső utazásunk végére értünk. A túlvilág kapuja bennünk van – de ez a kapu csak nagyon ritkán nyílik. A koricei szent rebe reb Pinchász mondotta: „Milyen szép és ragyogó ez a világ, ha az ember nem vész el benne. De micsoda káosz birodalma ez akkor, ha elvész benne.”43 Az Elmélkedő Konrád legendájának XI. századi lejegyzését még számtalan további követte a középkor gyűjteményeiben

44

. Igen népszerű volt a nyugat-európai népköltészetben, de

Oroszországban is számos változatát felgyűjtötték. Magyar területen összesen egy lejegyzése ismert, Temesvári Pelbárttól, az is latinul (De Tempore, 84N). Magyar fordításban így hangzik45: „Egy szerzetes arra kérte Istent, mutassa meg neki a legkisebb égi örömöt. És íme a könyörgőnek megjelent egy angyal édesen éneklő madárka képében. Mivel meg akarta fogni, követte az erdőbe, és hallgatózva háromszáz éven át állt egy fa alatt, semmi mást nem érzékelve, nem élvezve annak az éneknek az édességén kívül, hanem azt gondolta, hogy alig egy óra hosszat állt ott. Amikor a madár elrepült, visszatért a kolostorba a barátokhoz. Mivel senki nem ismerte meg őt, a szerzetesek elcsodálkoztak. Megkérdezték, melyik apát idején távozott el, és úgy találták, hogy háromszáz év telt el azóta...” Ez a változat azt a nagyon érdekes jelenséget példázza - mely sok más esetben is visszaköszön -, hogy rendszerint a mesék úgy kopnak, hogy a továbbmesélők a történet képi gazdagságát annak értelmezésével helyettesítik. A részletező, érzéki történetek fokozatosan szürke interpretációkká zsugorodnak. A kultúra virágzása ellen alig van veszélyesebb környezeti szennyezés, mint az értelmezés kényszere. 43 44 45

Buber, Martin, Haszid történetek (ford. Rácz Péter). Budapest, Atlantisz, 1995. V.ö. A mennyei madárka. Katona Lajos irodalmi tanulmányai II. 135.l. Bp. Kisfaludy Társaság 1912. Temesvári Pelbárt válogatott írásai (Vál.: V. Kovács Sándor; ford. Bellus Ibolya). Bp., Európa - Helikon, 1982.

A magyar népköltészetben az Elmélkedő Konrád legendáját sehol nem gyűjtötték föl a gyűjtőmozgalom első százötven esztendejében. A gyűjtők egyik legkedveltebb – mert legkülönlegesebb – terepe a bukovinai magyar etnikai sziget volt. Számtalan gyűjtés történt abban a néhány faluban, így Istensegítsen is. Ha bárki ott csak utalt volna erre a mesére, a gyűjtők egész biztosan felfigyelnek rá, hiszen nem csak szép, de keresztényi is. Majd 1963-ban, egy államközi szerződés alapján Somogyba telepített istensegítsi parasztoktól egy zseniális legendavadász, Bosnyák Sándor felgyűjti a mesét, majdnem a XI. századi érintetlen formájában. Mondom, sehol és semmikor, senki más nem gyűjtötte fel. Hol az a titkos vérvonal, melyen mégis átszivárgott az évszázadokon keresztül? Elég valószínű, hogy a templomi prédikációkban. Még sincs nyoma ennek. Lehet, hogy néha-néha elhangzott, de hamar elfelejtették. Szunnyadt a mese, mint a mag a száraz földben. Talán túl szellemi, túl kevés

történik benne (számunkra az

intellektuális varázsa pont ebből származik). De a faluban, ahol minden állandó volt, és mindenki mindenkit ismert, felfoghatatlan lehetett ez a fordulat, hogy Elmélkedő Konrád visszamegy a saját otthonába, de ott idegen mindenki. Valami ehhez hasonló abszurd idegenséget érezhettek 1963-ban a Románia szívéből Somogyországba telepített csángó-magyarok. Még a magyar fák is idegenek! A magyar csalogányok dala is. Na, tessék, most végre otthon vannak, magyar földön, nem a távoli szülőhaza idegenségében. Úgy süllyedt a semmibe az a pár száz éves múlt, mintha soha nem lett volna! Minden közösség időben - és néha térben – hordozza magával történeteit, egy részüket a tudatküszöb felett, másokat elfeledve, vagyis az emlékezet mélyén. És egy-egy nagy változás/trauma más és más emlékeket dob a felszínre. Nem valószínű, hogy a Gáspár Antalné nevű bukovinai paraszt néninek eszébe jutott volna, hogy ez a Somogyba zuhanás pont olyan, mint ahogy Elmélkedő Konrád zuhant bele a jövő idegenségébe. A trauma önkéntelenül dobhatta felszínre, keltette életre a tetszhalott történetet. Más történetek meg bizonyára a feledésbe süllyedtek, talán örökre, talán nem. A helyi vagy nemzeti mondák, a népmesék, anekdoták, legendák, történetfoszlányok tökéletesen összekeveredve, ugyanabban a bugyorban bugyognak a népemlékezetben. Nincsenek katalogizálva, nincsenek műfajok, témák, tudatszintek szerint elkülönítve. Ráadásul a közemlékezet folyamatos és nagyon érzékeny kölcsönhatásban áll a személyes emlékekkel, melyeket még rapszodikusabban, sérülten, hiányosan hordozunk. Az úgy nevezett néphagyomány: kivetített személyes emlékezet, a traumafeldolgozás és életértelmezés műhelye. Bosnyák Sándor gyűjtő üldögél Gáspár Antalné konyhájában, és beszélgetnek. A néni egyre oldottabb, bizalmasabb. Nagyon nehéz személyes élményeken keresztül megfogalmazni, mennyire

perverz, ha magyarokat deportálnak magyar földre. De egyszerre csak eszébe jut, ahogy a hajnali erdőben sétáló Elmélkedő Konrád „maga előtt látott a fán egy szép struccmadarat. Az olyan szépen énekelt neki, hogy ő oda letérgyepelt, csak azt a madarat nézte, hogy az a madár milyen szépen énekel...”46

46

Magyar Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár, Bosnyák Sándor Ms. 1963, 81sq, 43.

Közjáték Nagykállón

Mesélik, hogy a zydaczowi Cví Hirs lánya, Rejzel, aki a kállói rabbi fiához ment feleségül, atyjának házában lakott a férjével. Egyszer az a kérés érkezett Nagykállóból hozzájuk, hogy ott ünnepeljék a peszáchot. A fiatalasszonynak nem volt kedve hozzá, mert nem szívesen mulasztotta el apjának egyetlen széderestjét sem; de férje addig győzködte, mígnem beleegyezett. Apósa házában egész mások voltak a szokások, mint amelyeket ő megszokott. Különösen az bosszantotta, hogy a rabbi szédereste nem ült kellő időben az asztalhoz, hanem hosszan és szótlanul föl-alá járkált a szobában. Aztán egyszerre kinyitotta az ablakot. Hintó ért a ház elé, két megtermett szürke húzta, három fejedelmi külsejű férfi és négy nő ült benne. A rabbi elébük ment, azok átölelték és megcsókolták őt, váltottak néhány szót, és máris pattogott az ostor, a kocsi pedig elhajtott. A rabbi bejött, becsukta az ablakot, és leült az asztalhoz. Rejzel semmit nem mert kérdezni. Amikor ünnep után hazament, mindent elmesélt az apjának. - Tudd meg – mondta az apja -, azok voltak az ősatyáink és ősanyáink. A szent rabbi nem akart addig a széderesti asztalhoz ülni, amíg a megváltás el nem érkezik, és ezért imájával a fönti világot ostromolta. Azért jöttek az atyák és az anyák, hogy hírül adják: még nem érkezett el az idő.47 Tegyük fel, hogy a zydaczowi rabbi nem képes a dolgok mélyére látni, és megmagyarázni, hogy mi történt azon a Széderen. Akkor még azt is hihetnénk, hogy a nagykállói szent - aki híres volt arról, hogy magyar parasztruhában járt, gazdálkodott, és szokatlanul jó viszonyt ápolt a nyírségi birtokosokkal és értelmiséggel, különben is olyan személyiség volt, akit nem lehetett nem szeretni és tisztelni, és néhány kósza vérvádtól eltekintve a béke szigetét teremtette meg a zsidó Nyírségben -, egyszóval azt hihettük volna, hogy azért nem kezdte el a csillagok feljövetele után a Széderestét, mert valamilyen kállói vagy nyíregyházi barátainak a látogatását várta, gojokét természetesen, hiszen szekéren közlekedtek a szent napon. Hosszan, szótlanul járkált, nem akarta elkezdeni a Szédert, nehogy aztán félbe kelljen szakítania. Vagy megsértse a látogatóit azzal, hogy nem megy ki hozzájuk. Egyébként nem normális dolog ez, arról a kényszeres igyekezetről szól, nehogy véletlenül megzavarja valami a magyarokkal ápolt jó viszonyt. Különben azok a gojok is beláthatták volna, hogy nem illik zavarni a rabbit a legnagyobb ünnep estéjén. A történetnek van tehát egy ilyen hamis szociológiai értelmezése is.

47

Martin Buber, Haszid történetek II. 85.l. (ford. Rácz Péter). Budapest, Atlantisz, 1995.

Szinte biztos, hogy valami ilyesmi volt a háttérben. De honnan tudhatta volna ezt a zydaczowi Rejzel, aki egészen más környezethez szokott? A zsidók az ő otthonában sokkal nagyobb elkülönülésben éltek. Elképzelhetetlen volt olyasmi, hogy az apja gojokat ölelgessen, ráadásul Széderestén, ráadásul asszonyokat is. Rejzel apja viszont tudta, hogy a kállói Taub Ejzik – aki az egyik legnagyobb caddik, sőt sokan suttogják, hogy egyike a világ súlyát a szívén hordozó harminchat igaz embernek -, a zídaczowi Cví Hirs tudta, hogy ha nem értik a kállói szent rabbi cselekedeit, ez csak amiatt lehet, mert a közönséges emberi ész számára fölfoghatatlan értelmük van e cselekedeteknek. És hát azért cáddik ő is, hogy a titkot megfejtse: mi sem egyszerűbb, a kállói rabbit az ősatyák és ősanyák látogatták meg! Íme, egy kis botrány: félórányi késlekedés egy Széderestén, és a szekéren közlekedő látogatók üdvözlése. Ennyi történt, és mivel nem értették, hogy igazából mi történt - legenda keletkezett belőle. A haszidizmus a nyomor és üldöztetés talaján sarjadt örömvallás. A Nagy Baal-Sém-Tov 1750-ben megvilágosodott: rájött, hogy azért nem jött még el a Messiás, mert a zsidók, ahelyett hogy örömmel köveznék ki az útját, sanyargatják magukat, folyton keseregnek. Hát hogyan is jönne el a Messiás egy ilyen rohadt világba? A világot széppé kell tenni, mégpedig nagyon egyszerű, mégis csavaros módszerrel: mindent, amit addig csúnyának vagy semmilyennek tűnt, ezentúl szépnek kell látni, sőt szentnek. Szent az evés, és szent az éhezés is, minden öröm, minden boldogság. A kakilás is szent. De a legnagyobb szentség, amikor a haszidok történeteket mesélnek egymásnak. Martin Buber azzal a legendával kezdi világirodalmi jelentőségű gyűjteményét, a Haszid történetek-et, hogy egyszer, amikor Illés próféta éjjel egy litván falun ment keresztül, különös, túlvilági fényeket látott az egyik ház fölött – mindjárt tudta, hogy ott haszidok történeteket mesélnek egymásnak. Egy ilyen közegbe csobbant bele a kállói eset, e pici széderesti botrány és annak misztikus kilengése. E történet történetével nagyszerűen szemléltethetjük, hogyan működik a dramaturgia alkotó dinamikája a szóbeli hagyományban. Van egy történetkezdeményünk, tele titokkal és lehetőséggel. És ez olyan sűrű közegbe csobbant, amelyben rengetegszer újra és újra elmesélték, lelkesült közönség előtt, mely a történetet azonnal továbbadta, és hát formálta tovább. Ha egy történet kibontására lehetőségek vannak, akkor (szakmai) bűn ezeket kiaknázatlanul hagyni. Így formálódik, gazdagodik ebben az esetben is történetünk minden kis mozzanata: a nagykállói rabbi házának képe, a széderesti fura várakozás, és ahogy fejlődik a legenda, a szekérrel érkezők se maradnak már a házon kívül, lassan beljebb és beljebb szivárognak, és ebből újabb, érdekes epizódok születnek... A történet evolúciósan fejlődik. Ha valaki tovább meséli, és egy epizódot máshogy mesél, létrejön egy hiba, egy mutáció – ez akkor marad meg, ha a hibás változat jobb (érdekesebb, mulatságosabb

vagy misztikusabb), mint amilyen az eredeti volt. Ha rosszabb az új változat, akkor elsikkad. Mindehhez viszont elengedhetetlen szükség van a sűrű közegre, a sok-sok továbbadásra, mert csak így képes a mutáció pozitív energiája érvényesülni. Ellenkező esetben, vagyis ha nem veszi körül sűrű közeg, ha csak ritkán mesélik tovább, és nem eléggé értő, érdeklődő füleknek, értsd: nincs a mesének megfelelő élettere, akkor fokozatosan kiesnek belőle egyes részek, a mese szürkül, rövidül, végül elhal. Martin Buber filológusi alapossággal törekedett arra, hogy a haszid legendákat minél egyszerűbb, tisztább formájukban írja le. Éppen ezért az ő gyűjtése tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű, gondolatilag pontos, de kissé unalmas. Az ő szűkszavú közlésében

Rejzel pészáchi

látogatása az apósánál hitelesnek tűnik, kábé így történhetett az 1800-as évek elején. De a legenda szempontjából már egyáltalán nem biztos, hogy Buber XX. század eleji, puritán interpretációja tekinthető a leginkább hitelesnek. Nézzük meg, hogy körülbelül ugyanebben az időben a prágai Jiří Langer - aki mint valódi bóher élt a kelet-galíciai belzi közösségben, és akinek a legendamesélés nem a tudományos kutatómunkát, hanem a természetes életet jelentette - hogyan meséli tovább ugyanezt a történetet, rendes haszid módjára kiszínezve, remek humorral és tehetségesen48: A lublini Látnok egyszer két tanulót küldött a távoli Magyarországra. (…) A Debrecenhez közeli Nagykállóba. Megparancsolta nekik, hogy most az egyszer ne otthon, Lublinban ünnepeljék a pészách ünnepét, hanem a nagykállói rabbinál. A rabbit Jichek Ázik Toubnak hívták. A tanítványok egy egész hónapig úton voltak. Csak a nagy ünnep előestéjén érkeztek meg Nagykállóba. A rabbi házában szívesen fogadták őket. Ó, de milyen nagy csalódásban volt részük! A rebecn, akarom mondani a rabbiné asszony öltözéke nem olyan volt, amilyen egy szemérmetes izraelita nőhöz illik. Olyan parádés ruha volt rajta, mint egy keresztény asszonyon. Maga a rabbi pedig nem rabbitalárt viselt, hanem közönséges paraszti ruhát. S még hozzá ostort tartott a kezében! Beállott a szent este. Mindannyian asztalhoz ültek, az ünnepi vacsorához, a mi széderünkhöz. Az asztalon gyertyák lobogtak ezüst gyertyatartókban, mellettük három macesz feküdt ezüsttálon, hófehér szalvétával letakarva. A poharakban valódi magyar bor aranylott. Keserű gyökerek, hamuban pörkölt csont, húsvéti tojás, petrezselyem, reszelt alma fahéjjal. Minden szabályszerűen előkészítve a házi ünnepségre, ahogy megkívántatik. De a tanulók mégis remegtek izgalmukban. Az egész környezet olyan szokatlan volt, és a vendéglátók gojos megjelenése annyira ellentétben állt az előírás szerint terített asztallal, hogy szegény fiúk nem lelték helyüket. Szabad-e haszid embereknek ebben a házban egyáltalán ételhez nyúlniuk? Ha nem mindenlátó tanítómesterük küldte volna őket ide, bizony vizet se ittak volna itt. A tanulók zavara nemsokára tetőfokára hágott. A rabbi fölállt, és elmondta a szertartás első szavait, amint az ősidőktől szokás: 48

Jiři Langer, Kilenc kapu, 209.l. Kalligram, Pozsony, 2000. Ford. Zádor András.

„Ez itt a nyomor kenyere, amelyet őseink ettek Egyiptom földjén. Aki éhes, lépjen be, és egyen velünk! Aki szegény, lépjen be, és ünnepelje velünk a megszabadulás ünnepét! Ez idén még itt, de jövőre már Izrael földjén. Ebben az évben még rabszolgák vagyunk, de a jövő évben már szabad nép leszünk.” Alighogy a rabbi ezeket a szavakat elmondta, a tanulók meghallották, hogy odakint egy fogat áll meg, és a szobába új vendégek léptek be. Nagyon vallásosak nem lehettek. Ha egyáltalán zsidók voltak. Hiszen fogaton jöttek a csillagok feljövetele után! Tehát már ünnepnapon. És ünnepnapon mindenfajta utazás tilos. De a rabbi meg a felesége régi ismerősökként üdvözölte őket: nagy örömmel, sőt tisztelettel is. A tanulók elsápadtak. Mert szemtől szemben álltak három magyar katonatiszttel és rajtuk kívül még egy hölggyel is. A hölgy gyönyörű volt. Akárcsak Szulamit Salamon Énekek énekében. A termete sudár, mint a pálma. És milyen szép ruhát viselt! Finom muszlimból varrottat, s az a ruha úgy ölelte körül a testét, mint valami hófehér felhőcske. Derekáig érő éjfekete hullámos haját a homloka fölött pompás arany diadém díszítette, benne igazgyöngyszemek, rubinkövek és gyémántok ragyogtak, mint a legszebb csillagok az égen. Paradicsomi illat lengte körül a két fiút. Talán valami királynő érkezett Nagykállóba az ünnepekre. A fiúk persze nyomban lesütötték a szemüket. A világért se néztek volna annak a hölgynek az arcába. Amit láttak, csak egy szempillantásig látták. Ezzel a társasággal együtt voltak kénytelenek a tanulók leülni a széderhez, amelyet a vendégek jövetele egy kis időre megszakított. De ez a széder a furcsánál is furcsább volt. A húsvéti imakönyveket, a hagadákat nem nyitotta ki sem a rabbi, sem a rebecn, azaz a rabbiné, sem a vendégek. Igaz, a kezüket mindnyájan megmosták. Mindnyájan ettek maceszt és keserű gyökereket, mindnyájan megittak négy-négy pohár bort, ahogy a törvény előírja. De egyikük sem imádkozott. Csak beszélgettek magyarul, és magyar nótákat énekeltek. A tanulók persze egy szót sem értettek sem a beszédből, sem a nóták szövegéből, mert tutrisul, azaz magyarul egy szót sem tudtak. De nem is törődött velük senki. Zavartalanul elolvashatták az egész hagadát, és a végén a történetet a báránykáról, amelyet egy apa két hatosért vásárolt, és amelyet megevett a macska, és a macskát megette a kutya, és a kutyát agyonütötte a bot. A botot elégette a tűz, és ezért vízzel eloltották. De a vizet megitta az ökör, azt pedig levágta a sakter, a saktert megölte a Halál, és a Halált megsemmisítette az Isten, áldott legyen érte! (…) És ekkor a hölgy a tanulókhoz fordult, és varázslatos mosollyal az arcán valamit kérdezett tőlük. Hogy elégedettek-e itt, jól érzik-e magukat vagy valami ehhez hasonlót. Bizonyára csak udvariasságból szólította meg őket. Ilyen előkelő hölgyek ezt így szokták. A fiúk nem tudtak válaszolni. Olyan zavarban voltak. (…)

Örültek, amikor az ünnepek után visszatérhettek Lublinba. Ilyen kedvetlenül még sohasem töltötték az ünnepeket. Mit vétettek, hogy tanítójuk abba a tatár országba küldte őket?! - Ó, balgák! - fogadta őket a szent Látnok szomorú mosollyal. - Ha arra a kérdésre, hogy elégedettek vagytok-e ott, igennel feleltetek volna, örök üdvösséget hoztatok volna a világra. Mert higgyétek el, hogy azok hárman, akiket megpillantani adatott nektek, Ábrahám, Izsák és Jákob ősatyáink voltak, és az a Királynő maga az Isten fenségének dicsfénye. A ti igenetektől függött a messiás jövője, az Isten egyesülése az ő Fenségével, és a Halál és a romlás pusztulása mindörökre... Ah, miért mulasztottátok el ezt az alkalmat!... „Isten fenségének dicsfénye”: a Shekhina (‫ )שכינה‬a láthatatlan Úr látható megnyilatkozása. A Sekhina, amikor még állt a Templom, a szentély második függönyén túl lebegett, a frigyláda fölött, két kerub között. Csak a főpap pillanthatta meg (mármint úgy, hogy életben maradt), de ő is csak egy évben egyszer, amikor engesztelő áldozatot mutatott be a nép bűneiért, hogy a bűnbocsánat és Isten jelenléte a zsidóság között megmaradjon. A Shekhina a mitológiában szárnyas nőalak képében jelenik meg. Ha a nagykállói csoda fejlődését a szájhagyományban úgy fogjuk fel, mint a licitálást a bridzsben, akkor Langer kezében a Sekhina sokkal többet ér, mint Sára ősanyánk, a Martin Buber nevű játékosnál. Zsidó nőalakot tekintve a Shekhina mindent visz – ő a nagy szlem. Az ezernyolcszázas évek elején történt eset - miszerint előkelő gojok, köztük asszonyok köszöntek be a nagykállói rabbihoz – a száz éven keresztül folytatott közösségi játék, a számtalan mesélés és mutáció révén eljutott a csúcspontra: a csoda immár fokozhatatlan. Lenne... Ha az I. Világháború után nem esett volna szét a kelet-magyarországi haszid világ, fokozatosan nem omlott volna össze a hagyomány, mely mégis csak valamilyen keretet szabott a legendák variációs lehetőségeinek. 1935-ben Neumann Albert a következő formában jegyezte le a legendát49: Az első fele nagyjából ugyanaz, mint a Langer-féle változatban. Aztán a nagykállói rebe „megtömette tajtékpipáját, és látható élvezettel pöfékelte a füstöt. Majd kinyitotta az egyik szekrényt, és egy kis ostort fogott a kezébe. Jól megmarkolta, és egy nagyot suhintott vele. A chászidok egymásra néztek. Most hirtelen elhatározással az udvarra ment a Cádik, hallották a járását és az ostor pattogását. „Ezért ugyan nem volt érdemes idejönni” - mondták suttogva, és valósággal megbotránkoztak ezen a furcsa Széderen. „Ezért küldött ide bennünket a Rebbénk?”

49

Neumann Albert, Történetek a "kállói cádik"-ról. Nyíregyháza : Klafter Ny., 1935.

Végre bejött, és mosolygó arccal foglalt helyet a Cádik. De még mindig nem kezdte meg a Szédert. Mintha várt volna valamit. És íme, nyílott az ajtó. Egy katona lépett be először, majd utána egy asszony. Hangos jóestét kívántak. A Rebbe elébük ment, és mély tisztelettel szólt: „Legyenek áldottak, akik házamba léptek!” Különösen az asszonyt részesítette egészen különös megtiszteltetésben. Megcsókolta a kezét. A chászidok majd kővé meredtek.50 „Testvérek, mi járatban vagytok?” „Azért jöttünk, nagytiszteletű urunk, mert szeretnénk házasságra lépni. Csak úgy leszünk boldogok, ha megáldod ezt a frigyet. Régóta várunk egymásra. Könnyes, keserves esztendők után – úgy érezzük -, hogy a mi időnk is elérkezett...” A Cádik valami földöntúli, magasztos boldogsággal felemelte a kezét, hogy a jegyesek fejére tegye... De hirtelen a két chászidhoz fordult: „Emberek, mit szóltok ehhez a házassághoz? Akartok-e hozzájárulni vagy sem?” Szinte könyörgő volt a tekintete. Azok, mintha mit sem láttak, mit sem hallottak volna, magukba süppedten zsoltárokat mormoltak. A Cádik kezei lankadtan hullottak alá. Arcán látszott a csalódott reménység nagy fájdalma. Mikor a chászidok a nagy csendre felemelték a fejüket, a Rebbe már ott ült a helyén. Az elébb érkezett vendégek meg valósággal eltűntek. Megkezdődött a Széder, gyorsan ment minden, semmi – a Rebbéhez méltó – különös dolgot nem láttak. Szinte megkönnyebbült a lelkük, amikor a szállásukra térhettek. A második Széder sem volt különb, csak valami különös nótát énekelt a Cádik a híveivel. Magyar nótát51. Nem értették, mégis a szívük melegedett tőle. Hazafelé indultak a chászidok. Útközben sokat beszélgettek a kállói dolgokról. Bizony nem valami épületes emlékeket hoztak onnan magukkal! Sehogy sem tudták megérteni ennek a furcsa rebbének a viselkedését. Az ostorpattogtatást, a kézcsókot... No, majd otthon lesz mit mesélni! (...) Alighogy megérkeztek, legnagyobb bámulatukra, üzenet jött a Rebbétől, hogy azonnal beszélni akar velük. (…) És a chászidok elmondták, mi történt azokon a furcsa Szédereken. Gúny és megbotránkozás volt a szavaikban. De hát mi történt e Rebbével? Sápadt az arca, és lecsukódott szeméből ömlenek a könnyek. „Gyermekeim, szegény gyermekeim, nem tudjátok, mit mulasztottatok! Az a katonatiszt Élijahu volt, az a nő pedig a várva várt Mesiách. Ha ti hozzájárultatok volna a frigyhez, akkor már itt lenne a megváltás boldog ideje...” A Shekhina azért változhatott át női Messiássá, mert a Nyírségben már alig élt olyan zsidó, aki annyira tájékozott volt, hogy helyesen értelmezze a titokzatos nőalakot. Micsoda szellemi zűrzavar kell ahhoz, hogy nőnek lássák a zsidó Messiást! Nem ismerek más ilyen legendát, nem fér bele a zsidó gondolkodásba. Rendkívül naivnak tűnik az a fordulat is, hogy a magyar huszártiszt-Illés próféta és a Messiásnő házassága hozza el a megváltást. A változat közlője, Neumann Albert hithű és művelt zsidó ember, és a mese interpretálásának módja azt is sejteni engedi, hogy nem rendelkezett túl erős teremtő fantáziával. Az eredeti mese groteszk, tréfli illatú mutációja minden 50 51

Egy idegen nő kezét megcsókolni, ez a zsidó hagyományok szerint bűn, egy 'caddiktól' maga a képtelenség. A 'Szól a kakas már' kezdetű népdalra utal, melyet a kállói Jichák Ejzik Taub vett be a zsidó liturgiába - ma az ortodoxok az egész világon éneklik, a Taub által beillesztett két jiddis sort leszámítva többnyire magyarul.

bizonnyal nem az ő szellemi terméke, ő csak felgyűjtötte a 30-as években a kállói szentről keringő történeteket. A legenda bumfordi bája pont abból keletkezik, hogy a félreértések, súlyos hibák révén kiszakad a vallási keretek közül. Egy halott hagyomány fura kövülete. Olyan, mint amikor egy paraszt szántás közben kiforgat a földből egy dinoszaurusz-csontot, és azt sárkánycsontnak nézi. Így született meg a legenda abszurd, egészen csodálatos és minden bizonnyal utolsó változata. De a mese a szöveg mögött már valami egész másról, az egyetemes pusztulásról mesél. A túlvilág elmarad.

Vándoristenek A remete és az angyal legendatípus története Vannak, aki zsidó, mások perzsa vagy sumér eredetűnek vélik ezt a legendatípust, de a legtöbb, ami biztonsággal elmondható róla, hogy kis-ázsiai eredetű – vagy sem. Születése az idők homályába vész, talán egyidős az emberi szellem legnagyobb találmányával, melyet úgy hívunk: a kételkedés. Az első ismert írásos említése Allahtól származik. Mohamed valamikor a 612 utáni évtizedben jegyezte le a Koránba, a mekkai kinyilatkozások között. A második, XI. századi lejegyzése szintén arab nyelvű, a szerző azonban zsidó: Niszim ben Jákob, aki a tunéziai Keruánban volt a közösség vezetője. Nagy tekintélyű talmudtudós volt, de mesegyűjteményével írta be a nevét a világirodalomba. Ebben olvasható a legendánk, mellyel gyászoló apját próbálta vigasztalni.Apja egyébként a nevéből ítélve Perzsiából származhatott (Jákob Sáhin). Felmerül a kérdés, hogy Perzsiától Észak-Afrikáig konkrétan hol, melyik néptől, milyen hagyományból kapta az arab anyanyelvű zsidó tudós ezt a történetet... A harmadik és negyedik lejegyzése latin nyelvű, a XIII. század elejéről valók, a szerzők: Jacobus de Vitriaco52 és Odo de Ceritona53. A szálak azonban sokkal régebbi időkbe vezetnek. Odo forrása a Vitae Patrum volt, ez az V. században keletkezett, és később folyamatosan bővülő legendagyűjtemény. A Vitae Patrum legismertebb, 1615-ös (Rosweyde-féle) kiadásában történetünk nem szerepel, de benne van egy korábbi, 1548-as kölni kiadásban és egy XIV. századi kéziratosban is54. Annyit tudunk, hogy Odo minden bizonnyal a Vitae Patrum-ból vette át a XIII. században - de hogy a korábbi nyolc évszázad alatt az mikor került a Vitae Patrum anyagába, arról nincs tudomásunk. Megvan rá az esély, hogy a keresztény változat megelőzte a Koránét, csak sajnos elveszett. De nagyon könnyen lehet, hogy annál sokkal korábban is lejegyezték már. Tehát ha feltételezzük, hogy az i. e. VII-VIII. században volt már héber vagy arámi lejegyzése, ugyanolyan joggal feltételezhetjük, hogy a sumérok is leírták már, mondjuk, ötezerkétszázhetvenhat évvel azelőtt. Ha találnánk egy ilyen felbecsülhetetlen értékű ékírásos lejegyzést, abból rendkívül sokféle következtetést vonhatnának le a különféle szaktudományok. Ami viszont a konkrét legenda motívumtörténetére vonatkozik, alig lenne több jelentősége, minthogy (majdnem) kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy ez a legendatípus abban a korban és kultúrkörben már a szóbeli hagyomány része volt. A folklórtudomány paradoxona, hogy a szóbeliség kultúráját csak az irodalmi emlékeken és rögzített gyűjtéseken keresztül tudja vizsgálni. Egy adott kultúrkörön belül talált lejegyzések

52 53 54

1240. Kiad.: Crane, London 1890. CIX. darab 50.l. Hervieux, Les Fabulistes latins. 266.l. V.ö. Katona Lajos, A remete és az angyal. Ethnographia 19oo. 199.l.

mennyisége azonban nem feltétlenül áll egyenes arányosságban azzal, hogy az a populáció a történettel milyen mértékben volt fertőzött. Mondjuk, lehet, hogy

Krisztus előtt 2000-ben

Perzsiában rendkívül népszerű volt – de sajnos erről nem maradt fönt írásos emlék. A XIX. században vált divattá a gyűjtőmozgalom, a szóbeli hagyományra vonatkozóan a legtöbb adatot az elmúlt kétszáz évből nyertük. De az írásos emlékek tetemes mennyisége nem bizonyíték arra, hogy legendánk a közelmúltban sokkal elterjedtebb lett volna, mint mondjuk, 4000 éve, Perzsiában. Modern kultúránk az irodalomra és egyéb rögzítési technológiákra épül. Meg kell értenünk azonban, hogy az emberiség története során a legjelentősebb kultúrahordozó a száj és a fül, a kéz gesztusai és a szem – a szóbeliség volt. Ez nem jelenti ugyanakkor, hogy már a középkorban is ne befolyásolta volna az irodalom a szóbeli hagyományt, akár tömegeket érintő méretekben is. Jó példa erre legendánk... Irodalomtörténetét a XIII. század elején hagytam félbe, amikor megszülettek Jacobus de Vitriaco és Odo de Ceritona művei. Egy évszázaddal később már számos más gyűjteményben megjelenik, ezek közül a két legjelentősebbet emelem ki. Az egyik a francia Johannes Gobii által lejegyzett Scala coeli, a másik pedig a középkor és a későbbi évszázadok bestsellere, a Gesta Romanorum, melynek őspéldánya Angliából származik, 1342-ből. Csupán ez utóbbi, a Gesta bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy évszázadokra biztosítsa legendánk népszerűségét. Ami a Gestá-ba bekerült, az át- vagy visszaömlött a szóbeli hagyományba, a népköltészetbe is. Elsősorban nem olvasás útján, hanem egy speciális közvetítőn keresztül, mely az irodalom és a szájhagyomány között áll félúton, és egy általunk igen jól ismert terjesztési formára, a színházra hasonlít – a templomi prédikációra gondolok, melynek

teatralitása és a prédikátor színészi szuggesztiója rendkívüli mértékben

meghatározza, hogy a közvetített anyag milyen mértékben befolyásolja a szóbeli hagyományt - a megrendült, felizgatott vagy éppen unatkozó hívek, a közönség révén. A múlt századfordulón a magyar folklórtudományban épp a mi legendánk körül alakult ki komoly vita arról, hogy a parasztoktól felgyűjtött változatokat valódi értéknek tekinthetjük-e, vagy csak a Gesta paraszti nyelvezetű felböfögésének. Tehát hogy a prédikáció továbbmesélése népköltészet-e. Természetesen. Olyan, hogy tiszta forrásból, soha nem is létezett. A XV. századból két jelentős lejegyzést kell említeni, a Discipulus-t (Johannes Herolt) és a Speculum exemplorum-ot55, mely a Vitae Patrum és Odo változatát veszi át. A XV. század legvégén, 1499-ben jelenik meg az első magyar területen írt, de még latin nyelvű változat, Temesvári Pelbárt Pomerium 56 című példázat-gyűjteményében. A második, magyar prédikátortól származó latin lejegyzés Laskai Osváté, a XVI. század elején.

55 56

Aegidius Aurifaber. Köln, 1485. 1502. Magyarul ld.: Temesvári Pelbárt válogatott írásai (vál.: V. Kovács Sándor; ford.: Bellus Ibolya). Bp., Európa - Helikon, 1982.

A legenda első magyar nyelvű megjelenése a magyar Gesta Romanorum. Haller János 1682-ben a fogarasi börtönben fordította le, a kor másik két bestsellerével, a Sándor- és a Trója-regénnyel együtt, és Hármas história címen adták ki M. Tótfalusi Kis Miklós kolozsvári nyomdájában, 1695ben. A Hármas história számos későbbi kiadásban is terjedt Erdélyben és Magyarországon, fantasztikusan népszerű volt. A további magyar nyelvű lejegyzések is erre támaszkodnak, ilyen Ács Mihály 1702-ben keletkezett változata: Boldog Halal Szekere. Argentoratum. MDCCII57. Szintén a Hármas históriá-n alapul az a változat, mely a jezsuita Taxonyi János gyűjteményében található. A következő szép, hosszú címmel jelent meg 174o-ben: Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának tükörei, az-az némely ritka és válogatott történetek58. De bármilyen erőszakosan beleégette is a Gesta a maga kanonizált változatát a magyarországi és európai népek emlékezetébe, búvópatakként létezett egy másik, szabad hagyomány is. A középkorból számos világi szellemű feldolgozását is ismerjük. Francia területen conte devot-k sora foglalkozott vele. Kiemelkedik Hans Sachs három változata és Johann Pauli anekdotája, és felgyűjtötték a német, spanyol, breton, szicíliai, török népköltészetéből is59. Az ír Thomas Parnell (1679-1718) költeményben dolgozta fel, tőle vette át Voltaire, aki a Zadig 20. fejezetéhez használta. Voltaire 1747-ben írta „napkeleti történetét”, Dugonics András pedig ebből magyarította, ill. kanyarította a Cserei, egy honvári herceg című, Taksony fejedelem idejében játszódó, ősmagyar kalandregényét (1808). Voltaire – szemben Dugoniccsal – a forrásaihoz hűségesen, ugyanakkor költői invencióval és gonosz humorral teremtette meg a kételkedés legendájának világirodalmi rangú összegzését, mely témánk esetében olyanfajta kiemelt pillanat, mint amilyet Molière és Mozart feldolgozása jelent a Don Juan-téma sokkal gazdagabb motívumtörténetében. A legenda első magyar nyelvű ponyvaváltozata is a Gestá-ra épül, bár Katona Lajos felhívja a figyelmet néhány apró eltérésre, melyek titokzatosan a régi zsidó variánsra emlékeztetnek. Véleményem szerint ezek a motívumok Voltaire közvetítésével jutottak a magyar ponyvaszövegbe, az ő hatása sokkal egyértelműbb. A ponyvaszerző Tatár Péter (polgári nevén Medve Imre) népies nyelvezeten, páros rímekben, Regekunyhó-sorozatcímmel, 1857-től, sűrű egymásutánban adta ki füzetkéit. Történetünk a 114. számban került a szerző által csengő-bongó rímes kifejtésre, a pontos kiadási évet nem tudjuk, valószínűleg a 6o-as évek eleje. A Gesta mellett feltehetően ez a ponyva lehetett legnagyobb hatással történetünk terjedésére az elmúlt idők népköltészetében.

57 58 59

Turóczi-Trostler József fedezte fel és publikálta 1939-ben. Mesés fabulák. Gyoma, Kner Izidor Ny. Győr, Streibig János Gergely Ny., 1740. V.ö. Katona Lajos, A remete és az angyal. Ethnographia 19oo. 145. és 199.l.

A Népmesekatalógus 60 szerint 1882-től 1951-ig összesen tizennégy alkalommal gyűjtötték fel magyar földön61. Az első és legjelentősebb az Orbán Balázsé 62 , a legszebb, legeredetibb változatot pedig Dégh Linda közli 1951-ből 63 , bár a jegyzetekben kimutatja, hogy e variáns megszületésében nem a szájhagyomány, hanem az olvasmányélmény játszhatta a főszerepet, éppen az Orbán Balázs által publikált változat, mely Benedek Elek századfordulós nagy mesegyűjteményének közvetítésével vált közismertté.64 E dolgozat szakmai kiindulópontja, hogy egy-egy téma sok évszázados életben maradásához nem elég a történethű továbbmesélés, hanem teremtő fantáziára van szükség, olyan (többnyire névtelen) alkotók láncolatára, akik szabad képzelettel, generációról generációra mintegy újraoltják az ősi történetet. Ez azonban csak akkor önthet friss életerőt a hagyományba, ha a személyes indulat és tehetség párosul a téma mély megértésével. Ebből az is következik, hogy egy történet csak addig élhet, amíg elevenen foglalkoztatja az embereket, hiszen a mesélők/írók mindig a jelennek teremtik újjá, és nem mint valami megőrzendő kulturális értéket (ami esetünkben alig más, mint az unalom szürkesége, a feledés szinonimája). Richard Dawkins Az önző gén című nagy hatású könyvében65 felteszi a kérdést, hogy létezik-e más olyan jelenség a Földön, mely az élet alapvető ismérvével, a reprodukció, az önmaga másolásának képességével rendelkezik. Dawkins a biológiai élet alapegységét a génekben határozza meg. Az ő könyörtelenül tárgyilagos, Isten nélküli világában az élőlények pusztán a gének által alkotott túlélőgépezetek, melyek nem saját maguk, hanem a gének szaporodását segítik elő. Maga a génreprodukció mechanikus folyamat, a gén nem akar élni, a másolásnak, és főleg a másolásból következő apró hibáknak, a mutációnak akaratlan következménye az a fejlődés, mely a dinoszauroszoktól a kolibriken át az emberig a végtelenül bonyolult, változatos és félelmetes túlélőgépek kialakulásához vezetett. Dawkins a memória és a mimézis fogalmából alkotott műszóval, magyarul a mémekben, a kulturális képzetekben találja meg azt az új reprodukciós jelenséget, mely a biológiai evolúcióhoz hasonlít. A mémek - képzeteink: szavaink, szokásaink, hiedelmeink, dalaink, táncdialektusok, történeteink, a vallási rendszerek, a Háború és béke, a divat, a mosóporreklám stb. A képzetek túlélésért, szaporodásért vívott könyörtelen háborújában létrejött túlélőgépek pedig a papirusztekercsek, egy nagy dumás mesélő, az iskola, templom, Gutenberg találmánya, a könyvtár, a színház, az RTL Klub, az internet stb. A biológiai evolúcióban a 60

61 62 63 64 65

Magyar Népmesekatalógus 3. A magyar legendamesék típusai. Összeáll. Bernát László. Bp. MTA Néprajtudományi Int., 1982. Tizenötöt említ, de ebből egy tévedés. Kriza-Orbán-Benedek-Sebesi, Székelyföldi gyűjtés, Budapest, Atheneum, 1882. Dégh Linda, Kakasdi népmesék 1-2. Bp., Akadémiai K., 1955–60. Benedek Elek, Az Athenaeum mesekönyvtára. Mondák és legendák, Budapest 1899. Dawkins, Richard, Az önző gén (ford. Síklaki István). Bp., Gondolat, 1986.

legkülönfélébb nagyságú és fegyverzetű túlélőgépek - egymást kiszorítva, felfalva vagy élősködő együttműködésben - ugyanazért az egy territóriumért küzdenek. Ez a Földgolyó. Az emberi képzetek is - a médiatankok segítségével - egy hatalmas golyó birtoklásáért küzdenek, ez a golyó az emberi agyvelő. A fenti oldalakon röviden és nagyon vázlatosan felrajzoltam annak állomásait, amelyekkel a megszámlálhatatlan ősi kis-ázsiai mémnek a túlélésért, az emberi agy megszállásáért folytatott élethalálharcában az Aarne-Thompson motívumjegyzékben a 759-es számmal jelölt képzet-együttes kulturális evolúciós útja leírható. E történet sem akar mesélődni, létének csupán akaratlan következménye a rengeteg feljegyzés a krónikákban, és az a számtalan kimondott szó, amellyel úgy adták tovább évszázadok során, szájon által, mint egy fertőzést. Mi tartotta életben évezredeken keresztül? Mi az a belső erő, amellyel fölizgatta őseink képzeletét, hogy újra- és újragondolják, és mint valami megemészthetetlen emberi tapasztalatot továbbadják gyermekeiknek? És maradt-e még a jelen kor számára is elevensége, életereje, miért foglalkoztatott például engem éveken keresztül?

Al-Khidr és Mózes (Korán, 18. szúra. A Barlang, 60-82.) És [emlékezz arra], amikor Mózes azt mondta a legényének: „nem nyugszom addig, amíg el nem érem azt a helyet, ahol a két nagy víz egyesül, vándoroljak bár hosszú évekig!” Miután ők ketten elérték a helyet, ahol a kettő egyesült, elfeledkeztek a halukról. Az pedig szabadon a tengernek vette útját (vagyis életre kelt a hal – K.P.). Miután tovább haladtak, Mózes azt mondta a legényének: „Hozd ide a reggelinket! Elfáradtunk utazásunkban!” [A legény] azt mondta: „Gondolnád-e, mi történt? Amikor meghúztuk magunkat a sziklánál, elfeledkeztem a halról – és csakis a Sátán feledtette el velem, hogy [ne] emlékezzek meg róla -, és az csodálatos módon a nagy víznek vette útját.” „Ez az, amit kívántunk” (fellelni az élet vizét) - mondta [Mózes]. És visszatértek, lépteik nyomát követve. És fölleltek egy szolgát a mi szolgáink közül, akit kegyelmünkből kegyelemben részesítettünk és tudásunkból tudásra tanítottunk. Mózes azt mondta neki: „Követhetlek-e téged, hogy taníts engem az igaz útról, amelyről te tanítást kaptál?” „Nem fogsz tudni türelemmel kitartani mellettem” – mondta az. „Hogyan is tarthatnál ki türelemmel olyasvalamiben, amit tudással nem fogsz át?” [Mózes] azt mondta: „Ha Allah is úgy akarja, állhatatosnak fogsz találni, és parancsolj bármit is, nem fogok ellenszegülni.” „Ha követsz engem – mondta [a szolgánk] -, nem szabad kérdezned engem semmiről, amíg én magam nem teszek neked említést róla!” És útnak eredtek. Mikor aztán hajóra szálltak, [a szolgánk] léket ütött abba. „Azért ütöttél léket – mondta [Mózes] -, hogy vízbe fojtsd azokat, akik rajta vannak? Szörnyű dolgot követtél el!” „Nem megmondtam – mondta az -, hogy nem fogsz tudni türelemmel kitartani mellettem?” [Mózes] azt mondta: „Ne vedd rossz néven azt, amit elfelejtettem, és ne állíts [túl] súlyos megpróbáltatás elé!” [Ismét] útnak eredtek. Mikor aztán találkoztak egy fiúval, [a szolgánk] megölte őt. [Mózes] azt mondta: „Csakugyan megöltél egy ártatlan lelket anélkül, hogy egy másikért [állnál bosszút]? Fertelmes dolgot követtél el!” „Nem megmondtam – mondta az -, hogy nem fogsz tudni türelemmel kitartani mellettem?” [Ismét] útnak eredtek. Mikor azután egy város lakóihoz értek, enni kértek azoktól. Ők azonban megtagadták azt, hogy vendégül lássák őket. Azok ketten pedig egy düledező falra bukkantak. A

[szolgánk] akkor felállította azt. [Mózes] azt mondta: „Ha akartad volna, fizetséget húzhattál volna érte.” [A szolgánk] azt mondta: „Itt az elválás[unk ideje]. Ám elbeszélem neked annak magyarázatát, amiben nem tudtál türelemmel kitartani mellettem. Ami a hajót illeti, az szegény embereké volt, akik a tengeren munkálkodtak. Meg akartam azt rongálni, mivel egy király volt mögöttük, aki minden hajót erőszakkal elragad. Ami az ifjút illeti, a szülei hívők voltak, és féltünk, hogy megátalkodottságában és hitetlenségében sanyargatni fogja őket; és azt akartuk, hogy Uruk adjon nékik cserébe egy másik [fiut], aki tisztább, és [szüleihez] ragaszkodóbb, mint ő. Ami pedig a falat illeti, az két árva gyermeké volt a városban. Alatta kincs volt, ami őket illette meg. Az atyjuk igaz ember volt. Az Urad úgy akarta, hogy nagykorúvá serdüljenek és előhozzák a kincsüket a te Urad irgalmából. Nem a magam akaratából tettem ezt. Ez a magyarázata annak, amiben nem tudtál türelemmel kitartani mellettem.” Mózes azaz Músza figurája a Korán számos történetében előkerül 66 : a csecsemő csodás megmenekülése, házassága Midján földjén, harca a fáraóval, „Firaunnal, aki magát istenné nyilvánította, és tornyot épített, hogy elérje az eget”. A Korán-ban különös hangsúlyt kapnak a csodák (csoda a bottal, a leprás kézzel), felidézi a tengeren való átkelés és az üldözők pusztulása, az aranyborjú imádása, a pusztában való bolyongáskor leküldött manna és fürjek epizódjait. 67 A 20. szúra szinte kizárólag Mózes és a zsidóság Egyiptomból való menekülésével és az Ígéret Földjének keresésével foglalkozik. A Korán-ban tehát - ha más hangvétellel és apróbb változtatásokkal is - de a bibliai Mózes figurája szerepel. Ilyen értelemben egyedülálló a mi történetünk, nem véletlen, hogy számos kommentátor szerint ebben az epizódban talán egy másik Mózesről lehet szó. De vajon kiről? A szöveg két epizódból áll. Az első: Mózes utazása a legényével. „Nem nyugszom addig – mondja Mózes -, amíg el nem érem azt a helyet, ahol a két nagy víz egyesül...” Simon Róbert több kutató elképzelését is említi, hogy mi lehet ez a két nagy víz 68 , ő maga az édes és a sós víz egyesülésére gondol, mert Mohamed máshol is használja ezt a kifejezést ebben az értelemben. A hely azonban nem egyszerűen földrajzi helyet jelöl, hiszen amikor a reggelire magukkal hozott hal életre kelt, és „csodálatos módon a nagy víznek vette útját”, akkor Mózes azt mondja: „ez az, amit kívántunk”, vagyis fellelni az élet vizét.

66 67

68

Lásd még 2:49-93; 7:1o3-162; 1o:75-93; 2o:8-98; 26:1o-68; 28:3-75; 4o:23-55 Muzulmán mitológia. In: Mitológiai enciklopédia II. 552.l. M. P. szócikke, a szerző neve a kötetben csak monogrammal van feltüntetve. - Főszerk. Sz. A. Tokarev ; a magyar kiadás szerkesztője Hoppál Mihály. Ford. Bárány György et al. Bp. Gondolat, 1988. Simon Róbert, A Korán világa, 266.l. Budapest, Helikon, 1987.

Ugyanez a történet sokkal részletesebb és kidolgozottabb formában megjelenik a hellenisztikus kor legnépszerűbb művében, a Nagy Sándor-regény-ben, pontosabban annak keleti változatában.69 Mohamed töredékesen, de hűségesen idézi fel Nagy Sándor történetét a szakácsával, az egyetlen változtatás, hogy a makedón hódító helyett itt Mózes szerepel. Miért? A szakirodalomban nem találtam erre magyarázatot. Véleményem szerint Mohamed azért köthette a zsidó próféta alakjához, mert a szöveg folytatása, tehát a második epizód mint a zsidó legendárium része élt a köztudatban, így Mohamed emlékezetében is. De hát miért kötötte össze ezt a két távoli történetet? Később választ keresünk erre... Mózes, miután megtalálta az élet vizét, találkozik a névtelen prófétával, és tanítványául szegődik. De ki ez a névtelen próféta, akiről csak annyit tudunk meg, hogy Allah kegyelemben és tudásban részesítette, és valahol a két nagy víz összefolyásának misztikus vidékén kóborol? A Iszlám, akárcsak Jézust (Íszá), Mózest is prófétaként tiszteli. Sőt kiemelt rangja van a Mohamed előtti próféták között. Mózes „kiválasztott volt, Allah küldötte, próféta” a 19. szúra 51. sora szerint. Ki lehet hát ez a Névtelen, akinek tudásához képest Mózesé egy csipetnyit sem ér, és aki Allah kegyelmében magasan Mózes fölé magasodik? Mohamed erre nézve nem ad támpontot, a későbbi kommentátorok a Névtelen alakjában csaknem egyöntetűen al-Hadirt (Hidr, Khidr) ismerik föl, a muzulmán misztika egyik legjelentősebb (és máig legnépszerűbb) alakját, aki a Közel-Kelet különböző iszlám előtti vándoristeneinek vonásait olvasztotta magába, és aki Mózes történetének előképében, a keleti Nagy Sándor-regényben név szerint is megjelenik. Elkísérte Nagy Sándort a sötétség birodalmába, majd onnan visszavezette. „A muszlim hiedelemvilágban – mivel ő lelte meg az örök élet forrását – az örök élet és bölcsesség szimbóluma lett.”70 „A neve zöld-et, virulás-t jelent. A mai napig a tengeri utasok pártfogójának, tűzvésztől, áradástól, lopástól, kígyóharapástól, skorpiómarástól védelmező személynek tekintik. Indiában a folyóvizek és kutak szellemeként tisztelik. Közép-Ázsiában úgy tartják, hogy gazdagsággal és szerencsével ajándékozza meg azt, aki megpillantja.”71 A Korán-beli történünk megidézi al-Khidrnek azt a jellegzetességét, hogy folytonosan jár-kel a világban, az isteni gondviselés parancsát teljesíti be, anélkül hogy közben az embereknek felfedné kilétét. Az örök életű Khidr fölszabadult az idő befolyásától, a mai napig közöttünk kóborol, és velünk lesz a végítéletig. Egy internetes blogról írtam ki a következő szúfi legendát: „Egy ember a folyón akart átkelni, amikor legnagyobb megdöbbenésére azt látta, hogy a révész nem más, mint Khidr, a titkos tanító. Khidr, aki olvasni tudott a gondolatokban, mosolyogva így

69 70 71

Haller János Hármas históriájában közölt Nagy Sándor-regényben ez az epizód nem szerepel. Simon Róbert, A Korán világa, u.o. Mitológiai enciklopédia, u.o.

szólt hozzá: – Tudod, testvér, ha az embereket leszólítanám az utcán és ott kezdeném el nekik magyarázni, mit tegyenek vagy mit ne tegyenek, még azt hinnék, hogy bolond vagyok, vagy hogy a magam hasznát keresem, s véletlenül sem csinálnák azt, amit tanácsolok nekik. Ha tudósnak vagy gazdag kereskedőnek öltöznék, és úgy osztogatnám tanácsaimat, nem hallgatnának rám, vagy talán mégis, de csak azért, hogy kedvembe járjanak, ahelyett hogy arra figyelnének, amit mondok. Ha viszont elvegyülök a nép között, s elejtek itt-ott egy két szót, akkor biztos, hogy lesznek, akik figyelnek majd rám, ahogy te is megismertél.” Az Ezeregyéjszaká-ban két helyen szerepel. Az egyik történet részlete: „...Bulúqijá elmesélte neki egész történetét. Végezetül megkérdezte tőle: - Uram, mekkora az út innen Kairóba? al-Kidr így felelt: - Kilencvenöt évnyi járóföld. Amint ezt Bulúqijá meghallotta, könnyekre fakadt. Azután ráborult al-Khidr kezére, csókolgatta, és így szólt: - Ments meg ebből az idegenségből, s Allahnál lesz a jutalmad, mert már a pusztulás szélén állok, s nincs már mit tennem (...) al-Khidr így szólt hozzá: - Emeld fel a fejed, Allah meghallgatta imád, s azt sugallta nekem, hogy vigyelek el Kairóba. Kapaszkodj belém, szoríts jól mind a két kezeddel, és hunyd be a szemed. Bulúqijá belekapaszkodott al-Khidrbe – üdv reá! -, megragadta mind a két kezével, behunyta szemét. al-Khidr – üdv reá! – egyet lépett, azután így szólt Bulúqijához: - Nyisd ki a szemed! Bulúqijá szemét kinyitva ott találta magát palotája előtt állva. Amint megfordult, hogy búcsút vegyen al-Khidrtől – üdv reá! – hírét-hamvát sem találta...”72 Al-Khidr csodatételei egyébként egészen szokványosnak számítanak a szúfizmus szentjei, a velik körében. Goldziher Ignác Az Iszlám 73 című csodálatos könyvében számos legendát idéz fel a velikről (én pedig tőle idézek, szabadon, tömörítve): Egyszer al-Gamrit hétszeműnek látta egyik tanítványa, és amikor efölötti bámulatának adott kifejezést, a szent azt mondta: - Midőn az ember tökéletességre jutott, annyi a szeme, mint ahány égalj van a föld kerekségén. - Más alkalommal ugyanezt a szentet látták, ahogy a levegőben kocka alakot öltve repült. Az egyik sejk felesége mesélte, hogy amikor férjével társalogtak, repülő velicsoportokat láttak a levegőben elvonulni, kik férjét hívták. El is repült velük, és csak másnapra tért haza. Ibrahim b. Adham királyfi egyszer egy hegytetőn a hit hatalmáról beszélt tanítványainak. Azt mondta: ha így szólna a hegységhez, mozdulj, a hegy abban a pillanatban megindulna. Alighogy e

72

73

Az Ezeregyéjszaka meséi, IV.köt. 155.l. és 265.l. (Ötszázharminckettedik és ötszázhetvenhetedik éjszaka) Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2000. Ford.: Prileszky Csilla. Budapest, Magvető, 1980.

szókat kiejtette, a hegy, amelynek tetején voltak, megindult, és nem állt meg addig, amíg a szent a lábával dobbantva így nem szólt: - Megállj! Nem téged gondoltalak, csak példát hoztam föl! Egy szúfi életrajzíró megszámozta, és kategóriákba foglalta a velik csodatételeit: 1. A holtak feltámasztása. 2. A tenger kiszárítása és a víz színén járás. 3. Anyagok elváltoztatása (víznek mézzé stb.) 4. A föld összegöngyölítése úgy, hogy a térbeli távolság elenyészik. 5. A szentek beszélőképességgel látnak el fákat, köveket, állatokat. A korábban említett Ibrahim királyfi egyszer egy gránátalmafa árnyékában ült, a fa így szólt hozzá: Ó, Abu Iszhak, tisztelj meg engem, s ízleld meg gyümölcsömet! 6. Betegségeket gyógyítanak. 7. Vadállatok megszelídülnek szavukra. A legközönségesebb dolog, ha a szentek az Isten kutyáin, az oroszlánokon nyargalnak. 8. Az idő összegöngyölítése. 9. Az idő megállítása. 10. Meg tudják jövendölni a fenyegető veszélyt. 11. Képesek bármeddig tűrni az éhséget, szomjúságot. Másrészről azonban 12. egy ültő helyükben végtelenül sokat meg tudnak enni. Egy másik szakértő ezzel szemben négy kategóriában foglalja össze a velik csodatételeinek veszélyeit: 1. Ha megengedjük, hogy mindenféle szentek csodákat műveljenek, akkor a csodák megszűnnének a prófétákat igazoló jelek lenni. A prófétára könnyen ráfoghatnánk, hogy csak egy közönséges veli. 2. Egyébként is nehéz megvonni a csodák és a keramat, a puszta varázslás közti határt. 3. A velik lehetetlenné teszik a törvényszéki bizonyítást, hiszen bármi bárhogyan megtörténhetett – a csodák révén. 4. Minthogy már eddig is temérdek sok volt a veli, és csodáik száma egyfolytában növekszik, az emberiség egyszer csak azon fogja észrevenni magát, hogy a csodák száma meghaladja a természet törvényes tüneményeinek számát, úgyhogy a szabály fog kivétellé válni, látszólag a csoda lesz a valóság, és a valóság a csoda. A szúfizmus egy olyan vallás talaján virágzott ki, melynek alapító prófétája, Mohamed, nem tulajdonított önmagának csodák véghezviteléhez való képességet, sőt a csodát istentelenségnek tekintette. Elgondolkodtató, hogy a zsidó misztika, a haszidizmus, ugyanilyen viszonyt ápolt a saját szentjeivel. A caddikok és a velik csodatévő képességei kísértetiesen hasonlítanak egymásra. És a Nagy Báál-Sém-Tov által 1750-ben alapított irányzat szintén egy olyan valláson alapszik, amely a leghatározottabban tagadja, hogy ember csodát tehet. A Korán-epizód előképében, vagyis amikor Nagy Sándor megtalálja az élet vizét, miért éppen alKhidrrel fut össze a hellenisztikus kor számtalan csodatévő csavargója közül? Miben különbözik alKhidr a többi szenttől, azonkívül, hogy az ő ügybuzgalmában, ahogy küldetését teljesíti, semmi nincs a többiek játékosságából, mellyel a csodatevés szabadságát, mint valami isteni ajándékot, a gyermek naiv örömével vagy dölyfével élik át? Al-Khidr abban különbözik, hogy örök életű.

Nincs nagyobb magány az örök életnél. Sokan vannak közöttünk, magányos vándorok: A bolygó zsidó, akit Jézus azért büntetett a meg-nem-halás átkával, mert nem hagyta, hogy portája előtt egy pillanatra megpihenjen, amikor a Kálvária-hegyre vonszolta a keresztet. A bolygó zsidó száz évenként biztos összefut a Mahábhárata gyermekgyilkos örök-vezeklőjével, nem hiszem, hogy köszönnének egymásnak. Aztán ott van a görög Tütónosz, a hajnalistennő néhai szeretője, aki az örök élet mellé elfelejtett örök ifjúságot kérni, és tücsökké töpörödve még ma is ott ciripel a fényképező koreai turisták talpa alatt. Az örök életűek csak befelé figyelnek, elszakadtak minden emberitől. Al-Khidr ebben is más, ő a rászorultak őrizője, magányát egy-egy pillanatra megosztja velük. Csak amíg szükséges, utána eltűnik. Elképzelhetjük, micsoda lelki teher lehetett számára, amikor Mózes arra unszolta, engedje meg, hogy vele tartson. De végül is hogyan kerül közös történetbe Mózes és al-Khidr? Elegendő magyarázat erre, hogy al-Khidr szerepel a Nagy Sándor-regény élet vize-epizódjában? És annak folytatását, az alvilági utazást itt kettőjük erkölcsi utazása helyettesíti? Al-Khidr nem szerepel a Bibliában, és a Korán sem említi. V. V. Bartold feltételezi, hogy alakjában különböző korok és népek legendái találkoznak, a babiloni Gilgamestől az ótestamentumi Énókig és Illésig.74 Valóban Illés a hiányzó láncszem e misztikus asszociációs rendszerben, mely a közel-keleti népek mitológiáit úgy hálózza össze, mint egy gombolyagot. Illés és al-Khidr alakjának rokonságát, sőt a két figura lehetséges azonosítását a legtöbb kutató megemlíti, így Simon Róbert és M. P.75 is, akik vezetőink voltak az idő homályába merészkedő utazásunkban. Illés nemcsak a zsidó és a keresztény, hanem – mint Iljász - a muzulmán mitológia figurája is. Mint isteni küldött jelenik meg. A Korán is elmeséli a bibliai történetét, csak annyit változtat rajta, hogy az emberek nem hallgattak Illés intésére, amikor megalázta a Baál papjait. „A muzulmán hagyományban olyan, a bibliai tradícióra visszamenő szüzsék fejlődtek ki, amelyekben az a nézet hangsúlyozódik, mely szerint Allah Iljászt halhatatlannak teremtette. A halhatatlanság motívuma az oka annak, hogy Iljászt összekeverik más halhatatlan szereplőkkel – Idrisszel, al-Khidrrel és Dzsirdzsivel (Szent György) is - írja M. P.76 – Némely kommentátor Iljásszal (és nem mint rendesen al-Khidrrel) azonosítja a Korán-beli szolgát.” A titok feloldhatatlan: a Korán-beli történet első részének előzményében, azaz a Nagy Sándorregényben al-Khidr szerepel – a történet második részének zsidó előzményében pedig Élijahu, azaz Illés.

74 75 76

Mitológiai enciklopédia II.köt. 537.l. A szerző neve a Mitológiai enciklopédiában csak monogrammal szerepel. Mitológiai Enciklopédia II. 546.l.

Nagy Sándorként oldhatnánk fel a gombolyagot a két figura azonosításával, ehhez azonban meg kellene határoznunk a közös istenalakot a bibliai Illés-történet keletkezése, tehát az i.e. IX. század előtti kor közel-keleti mitológiájában. Tudomásom szerint a kutatás nem írt még le ilyen ősalakot, és kompetenciámat messze meghaladja, hogy ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozzam. Maradjunk tehát a felszínen, feladatom a dramaturgiai elemzés, ami azt jelenti, hogy csak a két figura dramaturgiai jelentőségét vetem össze a két rokon kultúra mitológiájában. Dramaturgiai szerepük pedig meglepően hasonló. Mindkét mitológiában több örök életű próféta szerepel, de ők ketten azok, akik nem maradtak fönn a mennyben, mint a muzulmán Idrisz vagy a zsidó Énok (aki az Úr jobbján áll az utolsó ítélet pillanatáig). Al-Khidr és Illés küldetést teljesít itt lent, a földön. Mindkettő misztikusan hatalmas, „majdnem isteni hatalommal rendelkező csodatévő”77. Egzisztenciájuk bizonytalan, létezhetetlen: vándoristenek, titkos, de lojális istenalakok az Úr-Allah hegemón birodalmában, az egyistenhit keretei között.

77

Mitológiai enciklopédia II. 236.l.

Élijahu és Josua ben Lévi (Niszim ben Jákob zsidó meséje a XI. századból78) Rabbi Josua ben Levi sokáig böjtölt és imádkozott teremtőjéhez – kinek neve dicsértessék -, hogy jelenjen meg neki Illés – jóra említtessék a neve! És íme, Illés megjelenik neki, és így szól: „van-e valami kívánságod, teljesítem”. R. Josua így felel: „Kívánságom az, hogy veled mehessek, és láthassam cselekedeteidet a földön, hogy hasznomra légy, és nagy bölcsességet tanuljak tőled.” Illés erre azt felelte: „Nem tudod majd elviselni, amit látsz, fáradságom lesz veled, hogy tetteim, cselekedeteim okát megmagyarázzam.” Erre azt mondta R. Josua: „Oh, uram, nem kérdezlek és nem fárasztalak kérdezősködésemmel.” Illés kikötötte, hogy ha azon cselekedeteknek és csudáknak okát kérdi, megmondja ugyan neki, de nem mehet többé vele. Ezután elindultak, és elértek egy szegény, szűkölködő ember házához, akinek az udvaron álló tehenén kívül semmije sem volt. A férfi meg az asszony a kapuban ült. Mihelyt látják a közeledőket, eléjük mennek, üdvözlik őket, örvendenek, házuk legjobb helyére viszik, és ami enni-innivalójuk kéznél van, odahozzák. Ettek, ittak, és meg is háltak ott. Reggel, mikor felkerekednek, hogy útjukat folytassák, Illés imádkozik egyet a tehénre, és az rögtön ki is múlt. Ők tovább mentek. De R. Josua csudálkozott és megdöbbent, és mondá magában: „Nem lehetett-e szegényeket más jutalomban részesíteni, mint a tehenét megölni? Hiszen nincs semmije azonkívül!” És megszólítja Illést: „Oh, uram, miért ölted meg annak az embernek a tehenét, hiszen ő megbecsült minket?” Illés azt felelte: „Emlékszel-e ama kikötésünkre, hogy

hallgatsz és nem kérdezősködöl, ám ha el akarsz válni tőlem, akkor

megmondom.” Erre többet nem szólalt meg. Mendegéltek, beesteledvén, betértek egy gazdag emberhez. Az feléjük se fordult, ott maradtak, étlen, szomjan. A gazdag embernek volt a házában egy düledező fala. Reggel Illés imádkozott egyet, és a fal felépült. Továbbmentek. R. Josua leküzdte a vágyat, hogy megkérdje, mi végre volt a dolog. Tovább menve, este felé egy nagy templomba értek, ahol arany-, ezüstülések voltak, és mindegyik ült a székén, ki-ki rangja szerint. Egyikük megszólal: „Ki ad enni ezeknek a szegényeknek ma este?” Egy másik feleli: „Elég nekik kenyér, só és víz.” Megvárakoztatták és nem becsülték meg őket. Ott háltak és maradtak virradatig. Reggel Illés így szólt hozzájuk: „Tegyen úrrá Isten mindnyájatokat!” És továbbmentek. R. Josuának aggodalma nőttön nőtt, de azért nem szólt. A nap éppen lenyugvófélben volt, mikor egy városba érkeztek. A város lakói megpillantván őket, vidám szívvel és nagy örömmel mentek 78

A mesét közvetett forrásból idézem. Bár az eredeti szöveg két, egymástól csak jelentéktelen részletekben eltérő változatát már Rapoport is publikálta 1831-ben Birkure Haitim című gyűjteményében, a midrás meséit ill. a midrás utáni feljegyzéseket – ahogy Heller Bernát írja – két kiváló gyűjtő tette hozzáférhetővé és áttekinthetővé a XX. század elején: Eisenstein (Ócár hammidrásim) és Jellinek (Béth Hammidrás I-VI.). Az utóbbi közli mesénk két változatát (V.133. és VI.131.), szó szerint egyik sem jelent meg magyarul. Három többé-kevésbé hű interpretációt ismerek: 1. Komlós Aladár és Vihar Béla gyermekek számára dolgozta fel (A gondviselés rejtelmes útjai. In.: Kincsőrző fa. Orsz. Izr. Tanítóegyesület kiadása). 2. Heller Bernát tömören ismerteti A zarándok és Isten angyala címmel A héber mese című könyvében (Makkabi Kiadó, Budapest, 1996. 1o5.l.). 3. A legrészletesebb és valószínűleg leghűségesebb interpretációt közlöm (mely Helleréhez képest a másik szövegváltozaton alapszik), a szerző Beledi P. Miksa (Ethnographia 1892. 326.l.).

eléjük, nyájas arccal fogadták őket, velük örvendtek, házuk főhelyére vitték őket, ott ettek, ittak és megháltak. Reggel Illés imádkozott és szólt: „A szent, dicsértessék ő, közétek csak egy urat tegyen!” Midőn R. Josua meghallotta e szavakat, nem tudta magát türtőztetni, nem bírt hallgatni. „Végbevitt cselekedeteidnek tudasd velem az okát!” Illés így szólt: „Ha szándékod, hogy elválj tőlem, akkor megmagyarázok mindent, és tudatom a történtek titkát és a látott dolgok gyökerét. Tudd meg, hogy akinek tehenét megöltem, azon ember feleségének aznap kellett volna meghalnia, de én imádkoztam Istenhez, hogy legyen a tehén váltságul a felesége életéért. Annak a gazdag embernek, akinek a falát felépítettem, ha engedem, hogy ő építse föl, akkor kincset lel ott, nagyobbat aranynál, ezüstnél; azért építettem föl. A fal pedig nemsokára úgyis összedűl, akkor pedig nem építi föl többé. Ama férfiak számára azért imádkoztam sok úrért, mert az lesz szerencsétlenségük, nagy viszály támad tanácsukban és terveikben, mert minden ország, ahol több úr van, elromlik, elpusztul, enyészetbe sodródik. Ama férfiak számára pedig azért imádkoztam egy úrért, mert ez lesz szerencséjük, megszilárdítja őket, mivel tetteiket, elhatározásaikat csak egy vezérli. Azért mondják a példázók, hogy sok kormányossal elsüllyednek a hajók, és azért mondja Ben Szira, hogy egynek az oltalma által megszilárdul a város.” Azután így szólt Illés: „Íme, én eltávozom tőled. Ha látsz gonoszt, akire a pillanat mosolyog, ne ingerelje vágyadat, és ne csudálkozz rajta, mert az szerencsétlenségére szolgál neki. Ha pedig látsz igazat szorultságban, és látod, hogy bánkódik egész életében, és fárad és vesződik éhségben, szomjúságban, csupaszon: ne gyulladj haragra, és ne vezessen tévútra szíved, hogy teremtőd irányában bármi kétséged támadjon, hanem hidd el, hogy Ő igazságos, hisz ki mondhatná neki: „mit cselekszel?” Azután üdvözölték egymást és elváltak. Josua ben Lévi a Talmud egyik legnépszerűbb bölcse. Palesztinában élt, Lud város vezetője volt. Esendő, szép figurája számos legendában megjelenik. Josua és Illés barátok voltak. És egy igaz barátság már önmagában legendába való, hát még ha az egyik barát az a próféta, aki a Karmel hegyen istenítélettel pusztította el a Baál papjait, és akit az Úr, tüzes szekerén, az égbe ragadott. Illés azonban nem sokáig maradhatott az égben, erről tanúskodik az a mérhetetlenül gazdag mitológiai anyag, mely a földön vándorló alakja körül kialakult - a Talmudtól kezdve a XVIII-XIX. századi kelet-európai haszidizmusig. Illés kultusza – az ősi pogány viharistent övező hiedelmekkel színezve – megjelenik a keresztény, népi folklórban is. Illést az ég madarának is hívják, mindig ott terem, ahol szükség van rá, és rendszerint a legfurcsább alakban jelenik meg. Magányos farkas ő is, akárcsak al-Khidr. De ő mindig mérges és számonkérő.

„Jakov Jichak egy reggel kilépett házából, és azt mondta: 'Ma találkozni fogok Illés prófétával'. Bejárta a várost, a főtéren ukrán parasztok hajtották a lovakat, kaftános zsidók rohantak, pajeszuk úszott a szélben. Jakov kiment a piacra, megállt, körülnézett. Nem látott semmi különöset, csak egy öreg parasztot. Tarisznya volt nála és bot. Jakov nem tudta levenni szemét az öregről. Csak nézte, nézte, nézte, amíg a muzsik feldühödött: 'Mit bámulsz, zsidó?' Azóta így hívjuk Jakov Jichákot: Jehudi: a Szent Zsidó. Mert az az öreg muzsik Illés próféta volt.”79 Sokkal több mint ezer évvel korábban, Palesztinában „rabbi Simeon hazafelé tartott a tanházból, eltelve a büszkeségtől, hogy a legnagyobb tudósok egyikének tartják. Hatalmas szamáron ügetett, és ragyogott a boldogságtól. Egy szerecsen közeledett feléje és tisztelettel köszöntötte: „Isten áldása legyen rajtad, rabbi!” A rabbi rákiáltott: „Ugyan mondd csak, fickó, mindenki ilyen szutykos a ti városotokban, mint amilyen te vagy?” „Kérdezd inkább az én Uramat” - felelte a szerecsen. A rabbi leszállt a szamárról, a szerecsen lábához borult: „Barátom, bocsáss meg, hogy ilyen ostobán beszéltem.” „Nem bocsátok meg - mondta a fekete -, míg csak el nem mész az Úrhoz, és meg nem kérdezed, miért alkotott ilyen magamfajta hitvány, fekete férget.” Azzal továbbment. A rabbi sírva követte: „Bocsáss meg!” „Nem bocsátok meg” – kiabálta Illés próféta, hiszen ki más lett volna az a szerecsen?”80 Korábban idéztem már a nagykállói esetet, amikor Illés, nyalka huszártisztként, a megszöktetett primadonnának látszó Messiást akarta feleségül venni... Azon a Széder-estén Nagykállótól ezer kilométerre, Nikolsburgban, szent rebe reb Smelke kinézett az ablakon, és azt morogta: „Na tessék, a kállói rabbi már megint magyarul imádkozik..." Na, mondd már, hogy a nikolsburgi csodarabbi ellátott Nagykállóig! Az út és idő felgöngyölítése a szent rabbik számára is csak a rutinfeladatok közé tartozott. Oly könnyedséggel röppentek át időn és téren, ahogy pár sorral lejjebb ezerötszáz évvel korábban, a Szentföldön folytatjuk. A koricei reb Pinchász azt mondta: „Minden embernek külön lámpása ég a magasabb világban. Ha két barát találkozik, lámpásaik odafönn egy pillanatra egyesülnek, és a két lámpás egyesüléséből angyal születik. De ennek az angyalnak csak egy évnyi életerő jut osztályrészül. Ha a két barát egy éven belül újra találkozik, akkor a találkozás újabb életerőt ad az angyalnak. Ezért kell figyelnünk arra, hogy minden évben legalább egyszer felkeressük egymást. Hiszen különben barátságunk angyala lankadni kezd, és meghal, elenyészik. A Talmud azt parancsolja, ha olyan barátunkkal találkozunk, akit több mint egy éve nem láttunk, magasztaljuk az Istent, amiért 79 80

Jiři Langer, Kilenc kapu (272.l.) alapján. Komlós Aladár és Vihar Béla, A kincskereső fa - zsidó mesék és elbeszélések. A bűnbánó tudós alapján (Orsz. Izr. Tanítóegyesület kiadása)

»halottakat támaszt föl«. Furcsa parancsolat! Hiszen sem egyikünk, sem másikunk nem halt meg. Hát akkor kit támasztott föl az Úristen? Hogyhogy kit? Hát az angyalt.”81 Följegyezték, hogy Élijahu próféta minden évben vendégeskedett Josua ben Lévinél. Josua hallgatag ember volt. Semmitől sem irtózott jobban, mint a fecsegéstől. Hallgatni arany – ezt a zsidók úgy mondják: „Ha a beszéd egy aranyat ér, a hallgatás kettőt.” Josuának ez volt a szavajárása, olyan sokszor elmondta, hogy a Talmudba is bekerült. Mesélik, hogy egyszer két rabbi találkozott, bement egy szobába, leült egymással szemben, és hallgatott. Egy óra múlva bólintottak: „Készen vagyunk”. 82 Így kell elképzelnünk a két jóbarát, Josua és Illés beszédes együttléteit. Egyszer azonban Josua fecsegésre ragadtatta magát, megkérdezte barátjától, mikor jön már el a Messiás. „Kérdezd meg őt magát” – válaszolt a próféta. „A Messiást?” „A Messiást.” „Hol?” „Róma város kapujában.” „Miről ismerhetem föl?” „Hosszú és fölösleges kérdés – mondta Élijahu, majd angyali türelemmel válaszolt: - Ott ül a fekélyes koldusok között, tele van sebekkel. A többiek kioldják összes kötésüket, ő azonban mindig csak egy sebet old fel, és rögtön vissza is köti, mert így gondolkozik: »Készenlétben kell állnom, hogy azonnal indulhassak és egy percet se veszítsek el«.” Josua azonnal Rómába ment, felismerte a Messiást és köszöntötte: „Béke veled, Mesterem!” „Béke veled, Lévi fiam!” „Mondd, uram, mikor szándékozol eljönni?” „Ma” – felelte a Messiás. Amikor hónapokkal később Josua találkozott Élijahuval, így panaszkodott: „A Messiás hazudott nekem!” A próféta egy zsoltárverssel válaszolt: „Ma, ha halljátok szavát...”83 Josua rögtön megértette: ha a zsidók megtartják a Tórát, akkor ma jön el a Messiás – ha nem tartják meg, akkor majd csak az idők végezetén.84

81 82 83 84

Ld. J. Langer, A kilenc kapu. 257.l. M. Buber, Haszid történetek II. 364.l. Zsolt. 95:7 Naftali Kraus, A Talmud bölcsei, az ősi forrás sorozat 3. kötete. Budapest, Ulpius-ház, 2000.

A fönti történet érzékelteti, hogy Josua és Élijahu kapcsolatának legfőbb tartalma a vita, a rivalizálás volt - akárcsak minden igazi férfibarátságban. Soha nincs egyenlőség, és a szerepek leosztottak. Élijahu hűsége Josuához talán épp azon alapszik, hogy egy évben egyszer amúgy isten igazából kioktathassa őt. Az egyik évben azonban meghalt egy angyal: Élijahu nem jelentkezett. Josua harminc napig böjtölt, és ekkor álmában meglátogatta a próféta. „Miért nem jöttél el hozzám?” „Nem barátkozom besúgókkal.” Josua rögtön tudta, miről van szó. Valamikor télen védelmet keresett nála egy bűnöző, akit égre-földre kerestek a rómaiak. Josua szép szóval rábeszélte, hogy ne veszélyeztesse az egész várost, hanem álljon a törvény elé. A bűnös ember ráállt, és Josua átadta a hatóságoknak. Josua most vadul forgolódott álmában, bizonygatta Élijahunak, hogy ő csak a zsidó törvény betűje szerint cselekedett: ha név szerint kérik a kiadatást, nem szabad megtagadni. Nem szabad – kiabált álmában -, nem szabad az egész közösséget veszélyeztetni egy ember bűne miatt! De a próféta hallgatott. Nincs könyörtelenebb bíró, mint egy igaz barát. Történetük szakítások és kötések sorozata. Mielőtt azonban rátérnék a mi történetünkre, barátságuk legfontosabb epizódjára, hadd meséljem el Josua halálát is. A Talmud elbeszéli, hogy amikor Josuának eljött utolsó órája, megkérte Málachemóveszt, a halál angyalát, hogy mutassa meg neki helyét a túlvilágon. Az beleegyezett, sőt még a pallosát is odaadta Josuának, hogy ne ijedezzen az úton. Amikor az Édenkert falához értek, az angyal fölemelte Josuát, hogy bepillanthasson. Ő azonban kapálódzni kezdett, megcsapta az angyalt a pallossal, átugrotta a falat, és már bent is volt. Az Halál azonban nem engedte el a ruhája szegélyét, húzta vissza – ekkor Josua esküt tett, hogy többet nem megy ki onnét. De a halál angyala csak rángatta kifelé. Ekkor égi hangot hallottak: „Előfordult-e valaha, hogy Josua megszegte esküjét?” Az égi esküdtszék egyhangúlag tanúsította, hogy ilyen soha nem fordult elő. Így Josua megkapta a tartózkodási engedélyt, nehogy épp itt, az Édenben váljon esküszegővé. Szegény halál angyala csak a pallosáért rimánkodott, de Josua azt sem akarta visszaadni. Egy égi hang utasította: „Add vissza, Josua!” Élijahu próféta pedig elébe ment, és harsányan kiáltotta: „Adjatok helyet Lévi fiának!”85 Íme, az utolsó pillanatban helyreállt közöttük a barátság – azonban ez a történet egy mélyebb összefüggést is sejtet Josua és Élijahu között: Josua is élve került a másvilágra. Négy szereplővel találkoztunk eddig, Mózessel, al-Khidrrel, Josuával és Élijahuval – négyből hárman nem haltak meg soha, egyedül Mózes tűnik kakukktojásnak. És most válik érthetővé, 85

Talmud, Ktubot 77. - Naftali Kraus, A Talmud bölcsei (az Ősi forrás sorozat 3. Budapest, Ulpius-ház, 2000.)

Allah/Mohamed miért ragasztott össze két annyira távoli történetet, a mi zsidó

legendánkat és

Nagy Sándor keleti hadjáratának azt az epizódját, amikor a „két víz találkozásánál” föllelte az élet vizét. „Ez az, amit kerestünk” - mondta ott Mózes/Nagy Sándor, és ezt mondom én is: ez az, amit kerestünk. Nincs kakukktojás, történetünk két változata mind a négy szereplőjének érvényes útlevele van a földi és a túlvilágba egyaránt. Ez a legenda a túlvilágjárások egészen sajátos változata: a vándorút a valóságos földi falvakban egyúttal túlvilági utazás is. Azért időztem el hosszabban Josua és Illés barátságának bemutatásánál, hogy érezzük azt az emberi drámát, amit Josua él át a közös vándorúton, mely kapcsolatuk csúcspontját, egyúttal legmélyebb válságát jelenti. Képzeljük el ezt a meghasonlást: elindul nagy barátjával, büszke örömmel eltelve, túlcsorduló szeretettel és hálával, és már az első napon, ahelyett hogy isteni prófétához méltó magasztos dolgokat tapasztalna, Illés éjjel, titokban agyonüti a szegény házaspár egyetlen tehénkéjét. Josua tudja, hogy az Úr prófétája nem követhet el helytelent, de hát a saját szemével látta! Ettől kezdve az út valóságos gyötrelemmé változik. Újabb és újabb értelmetlen és ostoba tetteket lát. Josua bizalma megrendül: kérdőre vonja Illést, bár tudja, hogy ez az elválásukat jelenti. Illés megmagyarázza tetteit, azután elmegy. Josua pedig ott marad emésztő szégyenével, és emésztő gyűlölettel a szívében. A történet vázlatos lélektanát Josua szemszögéből pörgettük le - természetesen. Teológiai megközelítésben történetünk főszereplője csakis a titkok tudója lehet: al-Khidr vagy Illés. Emberi, bocsánat, irodalmi megközelítésben viszont csakis a kétkedő emberrel azonosulhatunk. Azonban nem életképes a mese, ha a másik szereplő, a próféta csak jel, és nem rakhatjuk össze legalább hézagosan az ő belső történetét is. Illés magányos vándor, és mint minden magányos, egyszerre szomjas az emberi szóra és irtózik mások közelségétől. Ezért olyan dühös és hallgatag. Ezért Josua a barátja, akinél minden évben hallgathat és veszekedhet kicsit, aztán veheti a sátorfáját, vissza se kell néznie. De képzeljük el ingerültségét, amikor Josua átlépi a férfibarátság szent határait, és bizalmaskodni kezd: „Kívánságom az, hogy veled mehessek, és láthassam cselekedeteidet...” Illés megpróbálja lebeszélni, de hiába... E történet belső energiájának egyik forrása, hogy egyszerre két síkon zajlik: teológiai és lélektani isteni és emberi síkon. Abban a pillanatban, hogy az értelmezés elbillen az egyik oldalra a másik rovására, a történet elveszti elevenségét. Azaz nincs értelme feltételeznünk, hogy Illés hazudott, hogy cselekedeteivel nem is az isteni gondviselést teljesítette be, hanem csak bosszantani akarta barátját. De ugyanúgy nem hat ránk a történet, nem hagy élményt bennünk, ha azt gondoljuk, hogy helytelen egy teológiai történet szereplőiben emberi érzéseket feltételezni. Ha nem jelenik meg előttünk Josua belső gyötrelme, ill. Illés belső őrjöngése, hogy el kell viselnie ezt a pojácát. Egész

odáig elmehetünk, hogy kétely ébred bennünk: „Biztos, hogy Illés ugyanígy cselekedett volna, ha nincs vele Josua? Egész biztos, hogy nem őt akarta elrémíteni, megbotránkoztatni?” A kételyünkben csap össze a két olvasat – a teológiai és az emberi -, nem válaszolhatunk kérdéseinkre azzal, hogy „igen, Illés hazudott”, mert abban a pillanatban a történet elveszti értelmét és hatását is. Nincs egyetlen apró bizonyítékunk se arra, hogy Illés hazudott volna. De arra sincs, hogy ugyanígy cselekedett volna, ha egyedül van. Mármost ha újra elolvassuk a mesét, meggyőződhetünk arról, hogy a mese lélektani vonatkozásait a szöveg egyetlen egy utalással sem érinti. Még csak az sincs benne, hogy Josua meg Illés barátok lettek volna. Egyáltalán ez is miféle profán feltételezés? Nem is nevezném barátságnak, ha nem ismerném kettőjükről azokat legendákat, amelyeket korábban ismertettem. Lehet, hogy még száz hasonló vagy ellentmondó legenda kering, de én csak ezeket ismerem, és ezek elegendőek ahhoz, fölkeltsék bennem a barátság képzetét. Hullámzóan változatos, eleven kapcsolatot rajzolnak föl, mindehhez hozzáadódik az a tapasztalat (mely a közölt legendákban is megmutatkozik), hogy a zsidó gondolkodásban erős hajlam van arra, hogy finom iróniával közelítsen a szent titkokhoz. És két mitikus név helyett máris emberi arcokat látunk. A fönti gondolatmenettel csupán azt közhely-igazságot szerettem volna szemléltetni, hogy milyen elengedhetetlenül szükséges az az asszociációs melegágy, amelyben egy szöveg értelme, egy szöveg élménye kisarjadhat. E legenda esetében is: minél élőbbek a szereplők, minél közelebb kerülnek hozzánk, annál több minden jut eszünkbe a történet szigorú erkölcsi üzenetén kívül: ne kételkedj Isten igazságosságában, még akkor se, ha kételkedsz. Mi ebben a mesében a legélvezetesebb? Természetesen azok a képek, amelyekben Isten küldötte rabol és gyilkol. Minél zaftosabbak ezek a képek, annál jobban tetszik a mese. És az egyes változatok dramaturgiája annál hatásosabb, minél gonoszabbul érvényesül benne az überkényszer: a próféta következő tette még aljasabb vagy ostobább legyen. Változatosan és

kiszámíthatatlanul

kell adagolni az abszurd fordulatokat. A fantáziának, az interpretáció szabadságának mégis határt szab valami: a jó ízlés és a rettegés, csúnya szóval az istenfélelem. Pont úgy szab határt, ahogy az állatkerti rács veszi körül a ragadozó vadállatot. Az epizódok útvesztőin keresztül pedig az akkumulálja a feszültséget, hogy a kétkedő-kérdező ember nem kérdez, hanem úgy viselkedik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Groteszk. Kevés olyan történet van, mely ennyire szélsőségesen ellentétes elemeket ötvözne: a belenyugvást hirdető isteni kategóriát és a fekete humort. Isten prófétája ellop egy poharat – társa úgy tesz, mintha ez természetes lenne. Nem kérdez, helyette mi kérdezünk. Aztán a mese végén mégis rákérdez, és minden kérdésére csattanós és

megnyugtató választ kap. Lehet, hogy ő belenyugszik, mi azonban nem. Legalábbis akkor biztosan nem, ha jól mesélték el nekünk a mesét. Ha kellőképpen felháborított. Tehát ha valaki az erkölcsi tendenciája szerint meséli, akkor sokkal kevésbé fog hatni, mintha élvezettel s egyben cinikusan játszik a mese belső ellentmondásosságának horrorisztikus, groteszk húrjain. És a történetek élethalálharcát tekintő evolúciós szabály szerint az a változat fog tovább terjedni, másolódni, amelyik a leginkább kiborító, felháborító. Ha ez átlép egy határt, és az interpretáció nyíltan istengyalázóvá válik, akkor a mese szétesik, és ráadásul sokkal kevésbé hatásos, mint amelyik a megfogalmazás szintjén elfogadja Isten igazságát, vagyis a feloldhatatlan ellentmondás kimondatlanul, belülről feszíti. Mindez nem puszta stíluskérdés, nem esztétikumról van szó, hiszen ez a mese mélyen kötődik az élethez, rettegéseinkhez, ahhoz a borzalmasan hétköznapi tapasztalathoz, hogy nincs igazság és rend, bármikor lecsaphat ránk a Jóisten, a hóhérunkhoz imádkozunk. És ha nem hiszünk benne, a váratlan csapások esetén akkor is ránk hunyorog, hiszen ki az, aki ne gondolkodna el olyankor: „Miért történt? Mi ennek a büntetésnek oka? És miért pont velem? Miért?!”

A remete és az angyal A keresztény középkorban valami nagyon érdekes dolog történik történetünkkel: eltűnnek belőle a nevek. Helyettük csak remete és angyal szerepel. Akinek van neve: ismerős. Hőseink régi, jó ismerősből nem csak idegenné váltak, hanem titoktalanná. Névtelenségük egyértelműsíti azt, ami a korábbi változatok szereplőinek a nevébe volt ellentmondásos emberséggel beleírva. A remete: az istenkereső ember. Az angyal: Isten akaratának végrehajtója. Semmi több. Korábban láttuk, hogy Mózes és al-Khidr ill. Josua és Illés története beágyazódik egy szélesebb hagyományba, ehhez képest a remete és az angyal történetéből nincs kitekintés, önmagába zárul. A remetének ez a története. Az angyalnak pedig ez a küldetése: múltja és jövője nincs. Nagyon érdekes, hogy attól a látszólagos apróságtól, hogy eltűnnek a nevek, milyen alapvetően megváltozik a mese dramaturgiája. Korábban a hírneves szereplők mindenki által ismert, gazdag élettörténete jelentette a mese előzményét. A remete és angyal esetében ez természetesen hiányzik. A történet dramaturgiája viszont igényli az előzményt, azt a dobbantót, ahonnan a két szereplő közös vándorútja el tud lendülni, tele várakozással és feszültséggel. Ez az oka annak, hogy a keresztény változatban a mese eleje jelentősen kibővült: egy másik, hasonló tematikájú, de teljesen önálló legenda került az elejére,

mely szintén kis-ázsiai eredetű, szerepel az Ezeregyéjszaká-ban 86 , a magyar népköltészetből azonban - mint önálló mese - hiányzik. Első magyar nyelvű lejegyzése az Érsekújvári-kódexben87 található. A Gesta Romanorum-ból88 idézem az elejét: Vólt egy remete, aki külön lakott egy erdő barlangjában, ott dicsérvén éjjel-nappal az Istent. Nem messze hozzája juhokat őriz vólt egy pásztor, egykor álomnak adván magát a pásztor, eljön a tolvaj, és elhajtya előlle a juhokat. Azalatt érkezik a pásztornak az ura, tudakozván a juhok felől; de semmiképpen nem tudgya megmondani a pásztor, mint vesztenek el a juhok mellőle. Ezen megindúlván a gazda, megöli haragjában a pásztort. Ezt látván a remete, fohászkodik, és mond magában: Oh, Uram, melly hirtelen megölé az ártatlant a kegyetlen ember! Mivel illyen méltatlan dolgokat megengedsz, én elhagyom ezt a remeteéletet, és kifogok a világra, és élek én is másoknak szokása szerint. (...) Ez a legendamese évszázadokon keresztül önálló életet élt. Nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kapcsolódott is össze alapmesénkkel, de a XIII. századi első ismert keresztény lejegyzésekben már együtt szerepel a kettő. Nem tudjuk, ki lehetett az a dramaturg-elme, akinek eszébe jutott ez a hasonló tematikájú mese, és rájött, hogy ezzel nagyon hatásosan el lehet indítani a cselekményt. A mese eredeti, önálló formájában az Isten feloldja a remete kételyét, elmagyarázza, hogy a bűnösök azért nem bűnhődnek meg, mert ők pusztán öntudatlan végrehajtói az isteni ítéletnek. A látszólag ártatlan áldozatok a korábban, titokban elkövetett bűneikért bűnhődnek. Azonban az új, hibrid változatban a mese félbeszakad, a remete a látott borzalmakra nem kap magyarázatot, erkölcsi szenvedésének legdrámaibb pillanatában ékelődik közbe az

alapmesénk:

„de gondgya vólt Istennek reája (mármint a kétkedőre – K.P.), és angyalát küldi, ki emberi ábrázatban társúl adgya magát hozzája”. A közös vándorút során az angyal tettei azután még jobban megbotránkoztatják és megfélemlítik szegény remeténket. A történet legvégén pedig az angyal nemcsak saját cselekedeteinek értelmét leplezi le, hanem az előtörténetben történt gazságok okait is. És visszaküldi a remetét az erdei barlangba, ahonnan elszökött... Az eredeti zsidó mesében Josua (és a Koránban Mózes) az Isten világa iránti odaadó bizalommal indul útnak a prófétával. Ehhez képest a középkori keresztény interpretáció a kétely megszületésével, sőt Isten világának erkölcsi megtagadásával kezdődik. Az Úr ezért küldi el angyalát – a közös utazás tehát nem pusztán a remete lelkének megmentéséről szól, hanem büntetésről is.

86

87 88

A próféta és az égi igazságszolgáltatás története. Az Ezeregyéjszaka meséi, IV. 49. Négyszázhetvennyolcadik éjszaka. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2000. Ford.: Prileszky Csilla. Nyelvemléktár, X. 149. Érsekújvári codex. Exemplum fequitur 445/20. Budapest, MTA, 1874-1908. Kolozsvár 1695, ford. Haller János. Kiad. Katona Lajos. Budapest, Franklin Ny., 1900.

Korábban írtam arról, hogy a történetek evolúciós fejlődését folyamatosan fenyegeti egy veszélyes betegség: az értelmezés. Itt azonban a legenda mélyén lappangó kétely és felháborodás tematizálása a dramaturgia szintjén is megvalósul. A történetnek megváltozik a szerkezete, a hangsúlyai, arányai - nem veszít elevenségéből. A szóbeliség kultúrájának egy másik dramaturgiai alapszabályát is említettem már: ha egy történet eléggé népszerű, tehát sokszor mesélik, akkor a soha nem teljesen pontos továbbadások (mutációk) révén a benne rejlő összes dramatikus lehetőség fokozatosan és mintegy törvényszerűen kibontásra kerül. A nevek eltűnéséből fakadó dramaturgiai problémára volt megoldás a két mese összevonása, és ebből következően a sokkal drámaibb kezdőszituáció. De a nevek eltűnése magában hordozott még egy rendkívül dramatikus lehetőséget, azt, hogy a történetnek erős csattanója szülessen: az angyal csak a mese végén fedje fel kilétét, addig ez rejtve maradjon. Ha a remeteséget otthagyó, lázadó ember már a legelejétől tudja, hogy angyal szegődött melléje, angyal követi el a gazságokat és ostobaságokat, akkor teljesen érthetetlen, sőt lélektanilag zavaros, hogy miért tűr némán, ahogy a mese ősformájában a naiv és lojális Josua. Ez így nem passzol. Ha viszont a szökött remete azt hiszi, hogy a társa is csak egy hasonszőrű csavargó, akivel megmerítkeznek egy új világban, a bűn világában, akkor a mese lélektani dramaturgiája teljesen más, mint azelőtt volt, de nagyon érdekes, sőt szórakoztató. Remek, ellentmondásos fordulatokon keresztül vezet az undorig, a teljes meghasonlásig, amikor végül a másik remete leleplezi magát mint angyalt. És visszaküldi barlangjába a szökevényt. Könyörtelen, nagyon igaz mese. Pazar! A keresztény évszázadok során tehát egy teljesen új drámai szerkezet született, úgy, hogy közben érintetlenül megőrizte a legenda eredeti értelmét. A négy fő dramaturgiai változtatás röviden összefoglalva: 1.

A nevek eltűnése.

2.

Összekapcsolás egy másik, hasonló mesével mint előzménnyel.

3.

A kétely, az Isten világa elleni lázadás motívumának nyílt beemelése.

4.

A csattanó: az angyal csak a végén leplezi le önmagát. Évszázadok alatt fokozatosan, de maradéktalanul érvényre jutottak az új szerkezetben rejlő

drámai lehetőségek. Hogy ezek a változtatások mikor, hol és kik által történtek, azt nagyon nehéz, sőt talán lehetetlen minden elemében visszakeresni. Ami a két legenda egybeszerkesztését illeti, Katona Lajos szerint valószínűleg egy ismeretlen, Szent Lajos korabeli francia verses elbeszélés, conte dévot szerzőjének az ötlete volt89.

89

Ethnographia 19oo. 145.l. Hivatkozik: Gaston Paris, La poésie du moyen âge I. 155-164.l. Paris, 1896.

Nagyon érdekes, hogy a 4. változtatás, a csattanó se tudott megszületni a vallásos irodalom keretei között, viszont a templomi prédikációk által a szájhagyományba került formában igen hamar megszületett ez a dramatikus gondolat, egymástól függetlenül több nép költészetében is. A szakma elsősorban Laura Gonzenbach szicíliai gyűjtéseire hivatkozik, de ugyanezzel találkozunk a magyar folklórban. Épp a csattanó az, amiben leginkább különbözik a magyar népmesei hagyomány a Gesta Romanorum változatától. A csattanó megszületésének a spontán népi alkotás mellett lehettek irodalmi forrásai is. Így dolgozta fel a mesét Parnell, az ő nyomán Voltaire, akinek hatására bekerült ez a slusszpoén a magyar ponyvaváltozatba is (Tatár Péter Regekunyhója, 114-es füzet). A legenda történetében Voltaire feldolgozása az első és egyetlen, amelyben látszólagos feloldás sincs, végkicsengése a kozmikus kételkedés. Természetesen ez a téma leggonoszabb, egyúttal legértékesebb feldolgozása. Voltaire felismeri, hogy a történet varázsa abban az abszurditásban rejlik, amellyel a jót a rosszal felcseréli, és mint egy kabaréban, a végsőkig kiaknázza az ebben rejlő tragikomikus lehetőséget: (...) - Mennünk kell – mondta -, de míg mindenki alszik, jelét akarom adni itt is nagyrabecsülésemnek és szeretetemnek. – E szavakkal fáklyát ragadott, és fölgyújtotta a házat. Zadig elszörnyedt, kiáltozott s próbálta megakadályozni ezt az irtózatos cselekedetet. A remete ellenállhatatlan erővel vonszolta tovább; a ház lángba borult. Mikor útitársával együtt eléggé eltávolodtak, a remete nyugodtan nézte a tüzet. - Hála istennek – mondta -, kedves vendéglátónk háza porrá és hamuvá omlott. Boldog ember! E szavak hallatára Zadig nem tudta, kacagjon-e vagy lehordja, megverje és otthagyja a tisztelendő atyát, de sem ezt nem tette, sem azt, hanem a remete lenyűgöző hatása alatt akarva, nem akarva követte utolsó szállásukra. Jószívű, erényes özvegyhez tértek be, akinek volt egy tizennégy esztendős unokaöccse, csupa kedvesség, a néni egyetlen reménysége. Az özvegy a lelkét is majd kitette a ház becsületéért. Másnap unokaöccsével elkísértette az utasokat egy hídig, amely nemrégiben megrongálódott, s veszélyessé vált rajta az átkelés. A fiú készségesen előresietett. Mikor a hídra érnek, a remete így szólt hozzá: - Gyere csak, le kell rónom hálámat nagynénédnek. Azzal megragadja a hajánál és belelöki a patakba. A gyerek lezuhan, egy pillanatra felbukkan a víz színére, aztán elnyeli az örvény. - Ó, te szörnyeteg! gonosztevők gonosztevője! – kiáltja Zadig. - Több türelmet ígértél – szakítja félbe a remete -, tudd meg, hogy annak a háznak a romjai alatt, amelyet a gondviselés felgyújtott, a gazda mérhetetlen kincseket talált; tudd meg, hogy ez a fiú, akinek a gondviselés kitekerte a nyakát, egy év múlva meggyilkolta volna a nagynénjét, két év múlva téged.

- Ki mondta ezt neked, te barbár? – kiáltotta Zadig – és még ha abból a sors könyvéből olvastad volna ki, mi fog történni, akkor is, szabad vízbe fojtanod egy gyermeket, aki semmit sem vétett neked? A babiloni, mialatt beszélt, észrevette, hogy az aggastyánnak már nincs szakálla, arcvonásai megfiatalodtak. Remeteruhája eltűnt: fenséges, fénytől ragyogó testét négy szép szárny takarta be, - Ó, égi küldött! Ó, Isten angyala! – kiáltotta Zadig, és arcra borult -, hát ezért szálltál le a mennyekből, hogy egy gyönge halandót megtaníts hódolni az örök parancsoknak? - Az ember – mondta Jezrád angyal – mindenről ítél, anélkül hogy bármit is tudna; minden ember közül te érdemled meg leginkább, hogy felvilágosítsanak. Zadig az engedélyét kérte, hogy beszélhessen, s így szólt: - Magamban nem bízom, de megkérhetlek, hogy világosítsd meg egyik kételyemet: nem többet ért volna megjavítani ezt a gyereket, erényessé tenni, mint vízbe ölni? Jezrád így felelt: - Ha erényes lett volna, és tovább él, az a végzete, hogy meggyilkolják leendő feleségével és születendő fiukkal együtt. - Hogyan – szólt Zadig -, hát szükséges dolog a bűn és a szerencsétlenség? S a szerencsétlenség a jóravalót sújtja? - A gonoszok – felelte Jezrád – mindig szerencsétlenek; arra szolgálnak ők, hogy próbára tegyék azt a kevés igaz embert, aki él a földön; nincs olyan rossz, ami valami jót ne szülne. - De – mondta Zadig – ha csak jó lenne, rossz pedig semmi? - Akkor – felelte Jezrád – ez a föld másik föld lenne, az események láncolata a bölcsesség más rendje lenne; ilyen tökéletes rend pedig nem lehet másutt, mint a Legfőbb Lény örök lakóhelyén, akihez a rossz el nem érhet. Világok millióit alkotta meg, s egyik sem hasonlíthat a másikhoz. Ez a végtelen változatosság az ő végtelen hatalmának egyik jele. Nincs a földön két hasonló falevél, s a végtelen égi mezőn két hasonló égitest¸mindaz, amit látsz ezen az apró atomon, ahol születtél, a maga helyére kellett, hogy kerüljön, a maga határozott idejében, annak a rendíthetetlen parancsai szerint, aki mindent magába foglal. Az emberek azt hiszik, hogy ez a gyerek, aki most elpusztult, véletlenül esett a vízbe, ugyanilyen véletlen következtében égett le a ház; de nincs véletlen: megpróbáltatás, büntetés, jutalom vagy előrelátás minden... Gyönge halandó! Ne vitatkozz azzal, akit imádni kell. - De – szólt Zadig... Amikor ezt mondta: de, az angyal már szárnyra kelt a tizedik szféra felé. (...)”90

90

Voltaire, Zadig avagy A végzet - keleti történet, 20. fejezet (ford. és jegyz. Benedek Marcell). Budapest, Helikon, 1961.

Nagyon érdekes, hogy a tűpontos iróniával gyilkoló francia szellemi arisztokrata érzékelhető hatással volt a magyar paraszti mitológiára. A közvetítő ponyvaköltő (Tatár Péter)

csupán a

lényeget, a de-szócskát felejtette el közvetíteni. A szellemtörténetnek van egy olyan dramaturgiai tehetetlenségi törvénye, hogy nem lehet évszázadokon keresztül föltenni ugyanazt a kérdést. A történet lassabban, de a reflexió gyorsan változik. Sok esetben radikalizálódik, ahogy e legenda esetében is, és a Zadig-ban, úgy tűnik, a csúcspontra ért. 1747-ben. A kérdés, hogy a Voltaire után, a XIX. század sok vonatkozásban a mainál is lazább vallási közegében a kételkedés legendájának van-e még valamilyen szellemi tartaléka, fel tud-e még zaklatni, tud-e felvetni érvényes, új kérdéseket? Tud-e még annál is felháborítóbban provokálni, mint amivel Voltaire kísérletezett?

Kálmány Lajos és Lőw Immanuel Mielőtt tovább mennénk, hadd ismertessem a már sokat emlegetett folklorista, Kálmány Lajos életét, mégpedig a Lőw Immanuelhez fűződő barátságának tükrében. Kálmány Lajos, egy tímár legidősebb fia, 1852-ben született Szegeden. Ő volt az első a családban, aki nem az apja mesterségét folytatta, hanem értelmiségi pályára lépett. Lőw Immanuel két évvel később született, szintén Szegeden. A főrabbi fia, ősei között számon tartják a Gólemet készítő prágai Lőw rabbit is. Maga az apa, a nagy hírű Lőw Lipót, Kossuth barátja volt, az első rabbi, aki magyarul prédikált. Hol születik egy barátság? Természetesen az iskolapadban. 1863-ban, a szegedi piarista gimnáziumban lettek padtársak és legjobb barátok. Kálmány akkor másodszor járta az elsőt, bukott diák. Lőw Mandi persze az osztály eminense. Az érettségi után mind a ketten egyházi pályára léptek. Lőwnél ez belső elhivatottság volt, azzal együtt, hogy már a bölcsőben mindenki tudta róla, hogy rabbi lesz, apja hivatását követi. Kálmány szülői kényszerre, hosszas veszekedések után iratkozott be a temesvári papnevelőbe. Felszenteléséig megszakította kapcsolatát a családjával, anyja leveleit fölbontatlanul küldte vissza. Lőw Immanuel még mint rabbijelölt tartotta első beszédét a szegedi zsinagógában, hatalmas közönség előtt. Egy évvel később apja, a főrabbi meghalt, a fiú pedig átvette apja székét, huszonkét évesen. Kálmányt viszont csak húsz évvel később nevezték ki plébánosnak, egy kis faluban, Csanádpalotán. „Ekkor a püspök bizonyára szégyellte már maga is, hogy ez a kiváló paptudós az egyházmegye legöregebb káplánjaként kóboroljon...”91

91

Péter László, Kálmány Lajos : egy nagy magyar folklorista élete. 36.l. Budapest, Közokt. Kiadó, 1952.

Lőw hosszú élete során végig ragaszkodott szülővárosához, annak ellenére, hogy a világ számos nagyvárosába csábítgatták egyetemi tanárnak, főrabbinak. Kálmány – sokkal rövidebb élete folyamán – szintén ragaszkodott volna Szegedhez, de ott összesen csak fél évet káplánkodhatott. Egyszer megpályázta a szegedi Rókus-plébániát, de természetesen nem nyerte el, annak ellenére, hogy számos országos tekintély, például Jókai és Mikszáth is harcosan mellé állt. Lőw több mint hatvan évig állt a hitközsége élén, felépítette a szegedi új zsinagógát, rabbisága a szegedi zsidóság aranykora volt. Kálmány rossz pap volt, inkább gazdálkodni szeretett, elparasztosodott, ivott és pipázott. Ült a bakon, hajtotta a trágyás szekeret, ő volt a falu legnagyobb és legerősebb embere, a parasztoknak leginkább ezzel imponált. Egyébként panaszkodtak rá, hogy még ahhoz is lusta, hogy a halottat kikísérje a sírhelyre, viszont ha disznót kellett herélni, mindig nagy buzgalommal jött a művelet szaktekintélye, a tisztelendő úr. Ötvennégy éves korában agyvérzést kapott. Jobb oldalára megbénult. Nyugdíjazták és kidobták a plébániáról. Kálmány, valószínűleg egyházi felettesei iránti gyűlöletéből erőt merítve csakazértis meggyógyult, megtanult újra járni és írni. Szegedre költözött, itt vegetált betegen, egyedül, egy borzalmas, romos alagsorban – lám, végül így érkezett haza szeretett

(halálosan gyűlölt)

szülővárosába. Móra Ferenc mint könyvtárigazgató ismerkedett meg Kálmánnyal, így emlékszik rá vissza92: „Én sohase láttam sámánt, csak régi északi útleírások rézmetszetein, de mikor Kálmány Lajossal találkoztam, mindig olyan gyerekes hidegrázást éreztem: ilyenek lehettek őshitünk papjai ott, az Obi meg a Káma körül, a szent nyírligetekben. Oszlopokon járó nagy testű óriás; magam formájú ember, pedig én is megütöm a mértéket, kihasadt volna belőle kettő. Példátlanul nagy, gömbölyű koponya, violásba játszó, tömpe orrú szókrátészi arccal, pillátlan, kerek szemekkel, különös, tüzes katlanokkal, amelyekben egyszerre forrott fájdalom, gyűlölet, cinizmus és fanatizmus. Az egyik karja szélütötten lógott, a másikkal mindig kefélgette a kizöldült, eltükrösödött, hosszú papi civilkabát mellét, s mentől jobban kefélgette, annál több lett azon a pehely, a kenyérmorzsa és az a mefitikus bűzű dohánykaparék (...) Különben Diogenész életét élte Szegeden. Nem érintkezett senkivel, még a rokonságával sem, nem vette az embereket semmibe, és a napi sétáit hajnali kéthárom óra közt végezte a kihalt utcákon (...) Még csak takarítót sem tartott, mert az ő lakása valószínűleg nem volt takarítva attól a naptól kezdve, hogy beleköltözött. Egy kis iskolásgyerek találta meg a vackán, akitől rossz irkákat szokott venni kéziratpapírnak. Több napos halott lehetett már akkor – patkányokat rezzentett el az arcáról (...) Kálmány Lajosnak hívták, öreg, falusi pap volt, jelentették róla a pesti lapok, hogy elhunyt Szegeden, amelynek társadalma nagy részvét mellett 92

Móra Ferenc, Az utolsó magyar sámán. In: Szegedi tulipános láda I. 205-219.l. Budapest, 1936.

temette el, s hogy a legkiválóbb magyar folklorista halálhírét mély részvéttel fogadta az egész magyar tudományos világ. Dehogy fogadta részvéttel. 1920 elejét írták akkor. Hol volt akkor az egész magyar tudományos világ?” És hol volt a legjobb barát? Miért nem volt ott a három „kapakaszakerülő” között, aki a megszálló francia hadsereg egy szerecsen katonájának tisztelgése mellett a néhai pap tetemét a néhai Szeged kikötőjébe kísérte? Lőw Immanuel a szerveződő ellenforradalom vizsgálati fogságában volt. És mivel a börtönben a rabbinak szerencsére nincsenek hitközségi teendői, végre megírhatta élete fő műve, a Flora der Juden első kötetét. Címszavakban követtem végig a két barát életrajzát Kálmány haláláig. Most menjünk vissza a kezdetekhez, nézzük meg, mi van a kronológia mögött. Lőw eleve elrendelt sorsát követi, könnyen és magától értetődően halad előre, míg Kálmány Lajost hányja-veti a sors. Tíz év alatt nyolc helyen fordult meg mint káplán. Állandóan összeveszett feletteseivel. Németh József püspöki helynök – aki minden úton-módon igyekezett megkeseríteni Kálmány életét – nem tudhatta, hogy miközben a sértett káplánt egyre eldugottabb falvakba száműzi, egyúttal megalkotja a magyar folklórtudomány térképét. Ha Kálmány Lajos az első állomáshelyén, Pécskán megtelepszik, akkor ma nem ismernénk Törökbecse, Szaján, Csóka, Magyarszentmárton, Németelemér, Mezőkovácsháza, Battonya, Csanádapátfalva, Csanádapáca, Szőreg és még annyi más falu, ill. Szeged népköltészetét. Kálmány kényszerpályán indult, hiszen nem akart pap lenni. De ha jobb anyagi és kulturális közegből, a fővárosi hivatásos etnográfusok módjára indult volna, talán soha nem fedezte volna föl a népköltészet elrejtett zugait, soha nem nyíltak volna meg előtte olyan őszintén és bátran az adatközlők, mint ahogy megnyílhattak a „falunkbéli káplán” előtt, aki inkább paraszt volt, mint pap, nagydumás ivócimbora. A tudomány szempontjából tehát hatalmas szerencse, hogy ilyen rossz, félresiklott élete volt. Az elmúlt száz év szinte minden gyűjtőjének egyik legfontosabb forrása, hivatkozási alapja – Kálmány Lajos. Ő volt az első, aki (laikus létére) a mai kritériumoknak is megfelelő pontossággal jegyezte le a tájnyelvet, és ő jött rá arra is, ami csak évtizedekkel később került be a nemzetközi, szakmai protokollba, hogy jobb, ha nem egy terület, hanem egyetlen adatközlő repertoárját tárjuk fel, de azt a teljesség igényével93. Az életrajzíró Péter László igen tisztelettudóan járja körül, hogy Kálmány, egyetlen komoly állása, csanádapácai plébánoskodása évtizedében semmit nem publikált. Számtalan, ebben az időszakban kijegyzetelt német nyelvű szakkönyv igazolhatja azt az udvarias feltevést, hogy ekkor módszeresen 93

Kálmány Lajos Hagyományok II. Borbély Mihály meséi. Vác, Néphagyományokat Gyűjtő Társ., 1914.

készült a későbbi nagy feladatokra. Az igazi kérdés azonban, hogy vajon mennyi kellemetlenség, gyűlölet, frusztráció szükséges ahhoz, hogy összetartsa törékeny személyiségünket, és munkára, alkotásra sarkaljon. Mennyi kell ehhez – és szemernyivel se több... Meddig inspirál a rossz, és honnan kezdve pusztít? Vagy hogyan csinálja ezt a kettőt egyszerre? Vagy miként pusztít a hőn áhított nyugalom, a révbe érkezés? Lehet, hogy Kálmány soha nem volt olyan boldog – vagy oly kevéssé boldogtalan -, mint éppen plébánoskodása, azaz nyugodt gazdálkodása másfél évtizede alatt? De az is lehet, hogy csapdába esett - amelyből csak a betegség, az agyvérzés tudta kirángatni, hogy bénult féloldalával, leszázalékolva és újra nyomorogva újra dolgozhasson, alkosson, végre újra emberi-szellemi életet éljen? Na, de Kálmány Lajos, az autentikus gyűjtő számára melyik tevékenység volt autentikusabb: a tudomány vagy a disznóherélés? Lőw rabbit nem fenyegette olyan kényszerpálya, hogy disznóherélésre vetemedjen. Mégis elgondolkodtató, hogy börtönben kellett megpihennie ahhoz, hogy végre belekezdhessen életműve megírásába. Vannak életek, amelyek csak kényszerpályán élhetők meg. És vannak, akik számára nem léteznek kényszerpályák, se külső, se belső kényszerpályák, még akkor se, ha azért ők is panaszkodnak olykor. Ahogyan Lőw rabbi panaszkodott túlhajszoltságára Kálmánynak egyik megmaradt levelében. Valószínűleg kevés más embernek panaszkodhatott volna (vagy lett volna kedve hozzá), mint Kálmánynak, a nagy dühös panaszkodónak. Az egyetlen élőlénynek, akinek szemében ő csak Mandi, a szomszéd padból... Kálmány szemében Lőw soha nem válhatott azzá a világhírű tudóssá, akit a lexikonokból ismerünk. Egyszerűen azért, mert Kálmány már meghalt, mire Lőw egyáltalán elkezdte a tudományos pályáját. Fiatalkorukban Lőw volt az ügyes pap, Kálmány pedig a tudós. És Kálmány első recenzora is természetesen jóbarátja volt, 1881-ben, a Szegedi Naplóban94. Szinte látom, ahogy a kritika megjelenése után személyesen is folytatják, veszekedve, ironizálva, Lőw ugyanis – igaz és irigy baráthoz méltóan - nem ölte puszta méltatásba bírálatát. Természetesen nem a tanulmány egészével foglalkozott, csak a saját mániáival. (Mellesleg azokban valószínűleg igaza volt.) Ez az első írásos tanújele Lőw rabbi botanikusi elhivatottságának. Kiemeli a tanulmányból a rózsa és az alma mitológiai és néplélektani értelmezésének felszínességét. Kálmány tévedését vagy inkább gyávaságát, hogy nem írja le nyíltan, ha valami erotikus szimbólum, hanem kenetteljesen szeretetről prédikál – pontatlan, tudománytalan! Kigúnyolja amiatt is, hogy az országalma szimbolikája kapcsán a népnek királyhű érzeményeket kölcsönöz. Akkoriban még Lőw is folklorisztikai tanulmányokkal kereste önmagát, és szinte biztos, hogy komoly szerepe volt ebben a jóbarát hatásának, és persze a rivalizálásnak is. Ötletekkel párbajoznak. Lőw a csókról ír, Kálmány a Holdról. Lőw az ujjakról és a könnyről, Kálmány a csillagokról és a 94

Szegedi Napló 1881. június 15.

gyermekijesztő hiedelmekről. Ez utóbbi egyébként politikailag botrányos írás, mert a „legnagyobb magyar város” szláv és német gyökereiről közöl megdönthetetlen állításokat. Kálmány a szegedi plébános-választási kudarc után ezzel a cikkel állt bosszút városán, és megszakította vele minden kapcsolatát. Kilépett a Dugonics Társaságból is, mely a szegedi értelmiség fóruma volt. Egy – a Társaságot becsmérlő – levelére Lőw így válaszolt: „Soha ilyen igazat nem mondtál, mint mai leveledben: mindenben igazad van. Önképzőkör felnőttek számára a legtalálóbb elnevezés, amelyet ki lehet a társaság számára eszelni. Engem egyébiránt ne szidjál, mert én az alakulás óta soha semmi ülésen nem voltam, és százszor megbántam, hogy beléptem. Most még nevetséges az állapot: ha elkezdődik a működés – pökedelem lesz. De azért a te értekezésedet felolvasom, legalább lesz egyszer valami értékes a sok reporter-munka közt.” Kétszemélyes Árkádiában éltek. Egy barátságban elég nagy kohéziós erőt jelenthet, ha száz kilométeres hatókörben nincs más szellemi partner. Levelezésük visszatérő témái: könyveket és adatokat kérnek egymástól, könyvtárnak, lexikonnak használják egymást („...van-e valami könyveidben májusi ünnepről...”). Az egyik elveszett levélben Kálmány nyilván szidja Lőwöt, amiért energiáit marhaságokra pocsékolja, mert Lőw így válaszol: „Nagyon tévedsz, ha azt gondolod, hogy holmi hírlapi cikkek írására pazarolom időmet. Tudományos munkáimat és cikkeimet németül írom, mert aki Magyarország bpesti egyetemén a tudományt akarja hirdetni, annak ki kell keresztelkedni. Ilyen viszonyok között nincs kedvem szolgálni a magyar tudományt (...) Látod, milyen őszinte vagyok. Te azt nehezen értheted, mennyire bánt az, mikor azt hiszik a cultusministériumban, hogy a tudomány fokozódik – a keresztvíztől.” Dehogy

érti

nehezen

Kálmány,

mennyire

bánthat

valakit,

hogy

mit

hisznek

a

cultusministériumban. Hiába lett munkássága és személye már életében is legenda, a pesti szakma soha nem fogadta be igazán. Könyveit többnyire saját költségén adta ki. Szinte természetes, hogy az Akadémián le se pökték. Élete végén, betegen, még meg kellett érnie egy hatalmas megaláztatást: akarata ellenére tagnak jelölték a Kisfaludy Társaságba, majd leszavazták. Íme, a fizikai törvény: a két párhuzamos (életpálya) a magyar közéletben összeér. Mind a ketten kitaszítottak. Kálmányt kitaszította a városa, a szakma, az egyház, hogy végül embergyűlölő szörnyetegként, dohánytól bűzölögve botorkáljon hajnali kettőkor a néptelen utcákon, és amikor holttestét megtalálják, patkányok rebbenjenek el az arcáról. Nincs igaza Móra Ferencnek, amikor azt írja, hogy Kálmány Lajos megszakította a kapcsolatát minden eleven emberrel. Volt egy ember Szegeden, akivel e pokoli haldoklás idején is találkozgatott, erre utalnak a levelek, meg arra, hogy Lőwwel még ekkor is meg tudták találni néha azt a kedélyes hangot, mely még az iskolapadban alakult ki közöttük. És álljon itt egy másik idézet is Móra Ferenctől95: 95

Móra Ferenc, Pálmák és pályák. In: Hidvégi Máté, Tenyeremre rajzoltalak. Budapest, Liget Műhely Alapítvány 1998.

„Bemegyek Génuába, és megkerítem valamelyik boltban a pálmafák Baedekerjét(...) - Hát valami magyar írót ismernek-e itt? - kérdeztem kíváncsian, csak éppen, hogy a szó több legyen vele. Tudom én azt úgy is, hogy csak bolondítjuk mind magunkat azzal, mintha valahol számon tartanának bennünket a világ boltjában. Signore Naldi egy kicsit följebb tolta a pápaszemét, aztán igen bólintott. - Hogyne, éppen most jött meg Leipzigből a Lőw főrabbi könyvének második kötete... - Azzal elém teszi a Die Flora der Juden második kötetét. (…) Hatodfélszáz oldalas könyv, kezdődik a szezammal, az ős Babilon misztikus növényével(...) és végződik az arameus sabbarával, amelynek egy-két bokra a török hódoltság hagyatékául ma is él a Gellérthegyen, ha meg nem halt azóta, mióta láttam. A Talmud és a Biblia növényeinek a legszigorúbb tudományos módszerekkel való botanikai, nyelvészeti és kultúrtörténeti monográfiája ez a könyv. Kertté elevenítése a legősibb herbáriumnak... -No ugye, hogy van itt magyar író is? - néz rám elismerést várva Naldi úr, míg elém teszi a tavaly megjelent harmadik kötetet is, amely nekem is megvan otthon. De én csak hallgatagon dobolok a két súlyos volumenen, amelyet elsőrendű kiállításban, nyilván óriási költségen adott ki a leipzigi cég, az amerikai Kohut-alapítvány kamataiból... Olyan könyv, amelyet a világon mindenütt forgatni fognak mindazok, akik botanikával vagy keleti nyelvészettel vagy biblia-tudománnyal foglalkoznak... Naldi úr valami Rivistát is mutogat nekem, amelyben egy olasz akadémikus éppen most ír a szegedi főrabbi könyvéről, és azt kérdi tőlem, hogy ugyebár a dottore Lőw is akadémikus? - Hogyne – hazudom neki fanyalogva, és arra gondolok, hogy nem az, és ha az lett volna is, bizonyosan kizárták volna. Azután fogom a kalapom, mielőtt megkérdezhetné az olasz, hogy Magyarországon mit szólnak a dottore Lőw könyvéhez. Mert már több esztendejénél, mikor az első kötet megjelent belőle, de egy sor ismertetés nem sok, annyit se olvastam róla...” Móra Ferenc volt, aki a Kálmány-hagyatékot megmentette a pusztulástól. Amikor a temetés után kiment a lakásba, „a kéziratok térdig borították a két szoba padlóját és a konyhát. De könyvek és írások hevertek a szekrények tetején is...”96 A könyvek és a levelezés a szegedi Somogyi Könyvtárba került. A kéziratokat Sebestyén Gyula folklorista vette magához, aztán évekig rohadtak a kamrájában, a konyha mellett. Később innen kerültek a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárába. Az ötvenes években Ortutay Gyula egy töredékét kiadatta, természetesen az anyag legérdektelenebb részét97. Az Alföldi gyűjtés98 című, kiadásra előkészített és egészen páratlan értékű kéziratát a 60-as években Kovács Ágnes kigépeltette és megszerkesztette - de aztán mégse jelent meg, ki tudja, miért. Néhány évvel ezelőtt a Múzeum lefényképeztette, és ma már olvasható az interneten. Egy másik, a 2801-es számú, hihetetlenül érdekes kéziratát néhány alkalommal megkaptam betekintésre a Néprajzi Múzeumban. Elkezdtem kézzel kiírni, aztán váratlanul nem kaptam meg többet, a kézirat túlságosan rossz állapotban volt, elvitték restaurálni.

96 97 98

Móra Ferenc, Az utolsó magyar sámán. In: Szegedi tulipános láda I. 205-219.l. Budapest, 1936.

Lőw Immanuel a Flora der Juden után megírta a Fauna der Juden-t és a Mineralien der Juden-t is, egy-egy fejezetet publikált belőlük, de a háborúban mind a két kézirat megsemmisült. Nincs szomorúbb annál, ha valakinek hihetetlen munkával sikerül valami páratlan kincset megmentenie a pusztulástól, majd a saját szemével végig kell néznie, ahogy az mégis elpusztul. Kálmány Lajos nyilván nem táplált illúziókat a lakásában rothadó papírsaláták sorsáról. Mégsem ez dühíthette a legjobban, hanem hogy a titok, amit egész életében keresett, valószínűleg ott van, ott lapul az iszonyatos rothadás mélyén, és azt mégse fogja már senki megfejteni. Egy nekrológban így mondanánk: „élete vezérlő eszméje volt”, de helyesebb, ha úgy fogalmazunk: szellemi szenvedélybetegsége volt, hogy a magyar ősvallást rekonstruálja, lényegében ezen dolgozott egész életén keresztül. Divatos és gyorsan ölő eszme volt ez akkoriban, csakhogy Kálmánynak az Ipolyi Arnoldénál és másokénál sokkal értékesebb régészeti anyag állt rendelkezésére a kéziratos gyűjtéseivel. Néhány mitológiai tanulmányában fel is dolgozta az anyag egy-egy töredékét. És a másik, aki hosszú évtizedek alatt felépítette saját, benső mértékkel végtelen zsidó univerzumát, és azt saját flórával, faunával, ásványokkal és egyházközösségével telepítette be, a közepén pedig felépítette az egész Európában páratlan finomságú szegedi új zsinagógát – a kilencvenegy éves Lőw Immanuelnak nem kellett saját szemével végignéznie a pusztulást, mivel a deportálás alatt megvakult. Pesten a cionisták kimenekítették az Auschwitzba tartó szegedi transzportból. „Ein tragisches Ende für Lőw” - motyogta állítólag, amikor elszállították. Ez a tragisches Ende szerintem a cionisták könyörtelenségére vonatkozik, akik kilencvenegy évi összetartozás után erővel elszakították közösségétől, hogy egyedül, protekciósan halhasson meg a Wesselényi utcai zsidókórházban. Láthatatlan patkányok rebbentek el az arcáról. Tavaszi hérics, homoki seprő, gyapjas egérfarkú cickafark, horgas bogáncs, katángkóró, szőrös reketye, szúnyoglábú fű, tarka liliom, sulymos csüküllő, terjőke kígyószisz – két kiskölyök mászkál a réten, egyik a gyomokat osztályozza, a másik békát fog a sáros keréknyomban. Az 1860-as évek közepén, kiskamaszkorukban szoktak rá a közös kalandozásokra, de az iskola elvégzése után, felnőtt fejjel is el-elszöktek még gyűjteni. Gyűjtöttek növényeket, bogarakat, tájszavakat, meséket, dalokat, lányhangokat. Lőwöt az angyal szárnya akkor legyintette meg, amikor a szikkadt talajba kapaszkodva olyan ványadt kórót talált, melynek testvérei a Szentföldön virítanak, végtelen sokaságban. Kálmány pedig akkor kezdett izgatottan köhögni, amikor ilyen mondókákat hallott a rét szélén ugrándozó gyerekektől: Ögyedelöm, Bögyedelöm, Törköcske! Ábri,

Tábri omine! Eksz-peksz Poháreksz, Ekom, Pekom, Dráné, Drekom, Puccz!99 Ilyenkor órákig találgatták a halandzsa értelmét, latin, német, görög, szláv és egyéb nyelvtudásukat előráncigálva. Kálmány évekkel később jelentette Lőwnek, hogy az ögyedelöm-bögyedelöm majdnem pontos mását találta meg egy vogul szövegben. De Lőw ekkoriban már egészen mással volt elfoglalva, gyereke született, házat épített. Később is meglátogatta néha barátját, aki valamelyik eldugott kis faluban káplánkodott. Olyankor újra elmentek gyűjteni. A hatalmas, kopasz tímárgyerek a papi köntösben, és a törékeny, kecskeszakállas tanár az elegáns, fekete kalapjában. A parasztok, akik nem ismerték őket, döbbenten bámultak utánuk: ki lehet ez a két csudabogár, honnan toppanhattak ide? A két idegen bement a halászkunyhóba, a szigorú szemű zsidópap fontoskodva elegyedett vitába a ladik alkatrészeinek elnevezéseiről, mindenkinél mindent jobban tudott: hogy mi a bókony, a stampfli, a bőgő, a bajusz. Közben az óriás mérhetetlen sok homoki bort hajtott le, és kiabálva ugrándozott a kölykökkel az udvaron. Na – gondolták a halászok -, hát ezek valahunnen máshunnen jöttek, talán a túlvilágon túlról? Ezeken a késő estig, sokszor reggelig tartó részeg, álomszerű látogatásokon meséltek a halászok a két fura csavargóról, Krisztusról és Szen Pétörről, akik nem is olyan régen itt mászkáltak a környéki mocsarakban meg a faluszéli viskókban meg a Tisza-parton,... Kálmány Lajos egymaga több legendát gyűjtött Krisztusról és Szent Péterről, mint a XIX. század összes szorgos kutatója. Elég valószínűnek tűnik, hogy a parasztoknak, halászoknak, pásztoroknak nem véletlenül jutott eszükbe olyan hihetetlen gazdagsággal pont ez a legendaanyag. Már réges rég vége szakadt a Lőwwel való közös kalandozásoknak, de Kálmány még mindig újabb és újabb példányokat vadászott le ebből a rendkívül szép, és magyar területen különösen sokszínű legendakincsből. 1915 körül, a szegedi magányos haldoklás idején már azzal volt elfoglalva, hogy megpróbálja kiadatni a gyűjtéseit. „Egy 1917 októberi levélfogalmazványában olvassuk, hogy (…) püspöke megakadályozta ebben (…) Egyik levelében – fantasztikus ötlet! - Munkácsi Bernátot arra kérte, 99

hogy fordítsa le vogulra gyűjtött hiedelmeit, mert magyarul nem meri megjelentetni anyagát!” 100 Egy másik levelében azt írja: „Rosszul leszek a most készülő művel (…) álnév alatt kell kiadnom, mert amilyen jóakaratúak a jóakaróim, még a nyugdíjtól is megfosztanak.” 101 „Megmaradt egy fogalmazványa (…) Borbély Sándorhoz, a váci süketnéma-intézet igazgatójához: «Már régóta töröm a fejemet, hogyan lenne jobb, végre is abban állapodtam meg, hogy álnév, pl. Borbély Károly név alatt kinyomatok egy kötet hiedelmet, babonát...»”102 Ebben az időszakban többször panaszkodik Lőwnek is, és segítségét kéri, hátha a rabbi egyik hitsorsosa hajlandó lenne publikálni a kötetet a saját nevén. Melyik lehetett ez a kézirat a számtalan papírsaláta közül? Egyetlen sajtó alá rendezett, de meg nem jelent kötete maradt, az a bizonyos 2771-es kézirat, ami az Alföldi gyűjtés címet viseli. Ebben a szövegben - különösen egyházi szempontból - tényleg van egy botrányos rész: a Krisztus-legendák. Egyúttal ez a legérdekesebb része is a kéziratnak, nagyon sok olyan legendamese van benne, mely semmilyen más gyűjtésben nem szerepel. Nagy Olga és Lammel Ilona a Parasztbibliá 103 -ban közölte Kálmány ötven darab Krisztuslegendáját, ebből jó néhányat a bizonyos 2771-es kéziratból. Néhány különösen jelentős darabot azonban ők se közöltek. Ennek nem lehet szakmai oka – minden bizonnyal azért nem kerültek a kötetbe, mert ez az anyag vallási szempontból annyira felháborító, felzaklató, hogy még 1985-ben se szívesen vállalták a megjelentetését. Ez az anyag pedig a 759-es legendamesetípus körébe tartozik, abba, amellyel foglalkozunk. Kálmány egyetlen faluban, Magyarszentmártonban gyűjtött fel belőle összesen hat változatot104. A gyűjtés időpontja: „1900 környékén”, tehát abból az időból való, amikor Csanádpalotán plébánoskodott, és állítólag egyáltalán nem gyűjtött, ki se mozdult a faluból. Magyarszentmárton pár száz lelkes falu, Temesvártól dél-nyugatra, elég messze Csanádpalotától. Mi hajtotta Kálmányt Magyarszentmártonba, ahol évtizedekkel korábban dolgozott egy rövid ideig? Nem tudhatjuk. De azt igen, hogy az ősi keleti legenda Krisztussal és Szent Péterrel megszemélyesített változata nem magyarszentmártoni találmány, mert ugyanezt, töredékes változatban, megtalálták Palócföldön és magyarországi ruténoknál is 105 . Túl sok a titok, csak találgathatok... Azt képzelem, hogy Kálmány még fiatalkorában olyan nyomokat talált Magyarszentmártonban, melyek később is annyira foglalkoztatták, hogy egyszer csak fogta magát, és visszautazott.

100 101 102 103 104 105

Egy olyan hagyományanyagról van tehát szó, amelyet még a XX. század végén se tudtak vállalni a nyilvánosság előtt. Nem tudni, lehet, hogy ezt a legendát az egész paraszti Magyarország területén ismerték, de hát nem fordulhatott elő, hogy azt a gyűjtőknek, városi értelmiségi, úriembereknek elmeséljék. Kálmány mindenütt gyűjtött Krisztus-legendákat, ezt a típust azonban mégse gyűjtötte fel sehol máshol, Magyarszentmártonba kellett értük visszautaznia. De mi történhetett ott, akkor, régen Magyarszentmártonban, mi volt az a különleges impulzus, ami egy különleges alkalommal felszakította a paraszti öncenzúrát, és bekövetkezhetett ez a határátlépés? Egészen biztos, hogy volt valami erős hatás, nagyon erős benyomás azon a titokzatos éjszakán. Nincsen semmiféle támpontom, csupán a fantáziámra és a legendaképző hajlamomra hagyatkozhatom, amikor azt gyanítom, hogy talán e furcsa páros, a halk szavú, szúrós szemű rabbi és a hatalmas, bővérű káplán különös barátsága és a legenda szereplőihez való döbbenetes hasonlóságuk volt az a kis botrány, ami megoldotta a parasztok nyelvét, és a külvilágra hozta az elrejtett legendát. Ez, ha megtörtént, csak akkor történhetett, amikor Kálmány még Magyarszentmártonban dolgozott. Több mint egy évtizeddel később visszament egyedül, megkereste a régi ismerősöket, és addig itatta és gyötörte őket, amíg hajlandóak voltak újra elmesélni. Erre következtetek abból, hogy egyszerre hat változatot is gyűjtött. Nem valószínű, hogy mindenki magától épp ezzel a történettel traktálta volna. Nyilván kifejezetten erre vadászott... Korábban már említettem, hogy az Ethnographia-folyóirat múlt századfordulós számaiban parázs vita bontakozott ki arról, hogy az Orbán Balázs által felgyűjtött mese vajon eredeti magyar folklóranyagnak tekinthető-e. Binder Ernő a Gestá-val való dramaturgiai összevetés során számos apró és néhány jelentősebb epizódot mutat ki, melyben a magyar mese eltér a Gestá-tól – de annál inkább hasonlít a Korán-változatra. A mese befejezése szintén nem szerepel a Gestá-ban, ezt viszont mint a zsidó változatra utaló reminiszcenciát említi. Binder e titokzatos beszűrődések okát a dél-európai népköltészet hatásában véli megtalálni, teóriáját meggyőzően bizonyítani azonban nem tudja, mert – mint írja - nagyon szűk és hiányos kontroll-anyag.106 Binder nem tudhatta, hogy nyolc évvel később, 1900-ban Kálmány Lajos hat magyar nyelvű kontroll-anyagot talál Torontál megyében ebből, a Gestá-tól függetlenül fejlődő, szó szerint titkos hagyományanyagból. Binder nem tudta, és nem is tudhatta meg soha. Ezek a szövegek semmilyen vonatkozásban sem kötődnek a remete és az angyal, névtelen figuráival meghatározható középkori, keresztény hagyományvonalhoz. Sok-sok száz évet átugorva ugyanaz a szerkezet jelenik meg, amelyre a Korán-béli, ill. az ősi zsidó változat épül. És ez valószínűleg mégsem a zsidó vagy muzulmán hagyomány átvétele. E szövegek kapcsán érzékletesen átélhetjük, hogyan alkot a népköltészet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak erkölcsi 106

és esztétikai jelentőségét, hogy a nép – a legenda mély megértése nyomán – az isteni hatalmú vándorpróféta és barátja figuráját újjá teremtette Krisztus és Szent Péter alakjával. Ez a nagyszerű újraértelmezés hívja fel figyelmünket arra is, hogy a legenda eredeti, Illéssel, ill. a Korán-béli prófétával mesélt változata is mennyire eleven és veszélyes lehetett a maga korában. Szent Péterben megtalálni az örök kétkedőt, és a népi Krisztus-figurában pedig a tolvaj-gyilkos, azonban erkölcsileg kikezdhetetlen, sőt szeretni való istenalakot – ez költészet. Pontos, tökéletes.

Krisztus és Szen Pétör Miko Krisztus Urunk szen Pétörrel a Böge partján járt, mönt a hídon átal, ott vót egy jólelkû embör, oda köszöntek hozzá, oszt a másik végin a hídnak egy csúnya részög embör mönt föl, szidta amaztat, azt a jólelkű embört. Az Úristen belelükte a Bögébe azt a jólelkû embört. "Ó, Uram Teremtõm, mé` tötted avval a jólelkû embörrel aztat?" "Jaj, Pétör, ennek így köllött lönni, mert ha a részög embör odamönt vóna, a jólelkű belükte vóna, az is csak bűnbe gyütt vóna. Dehát így, hogy ha beleesött is, az Istenhön fohászkodott, akkor a részög embör is mögsajnákodott rajta, hogy amaz beleesött a vízbe, mögtért. Mikor bujdostak, beértek egy faluba, kértek szálást egy házná, adtak nekik hálást. Csak épp két fijatal vót ottan, vót egy kis gyerökük, avval addig játszottak, még el nem aludtak. Jó vacsorát adtak szen Pétörnek mög az Úristennek, mög jó ágyat vötöttek nékik. Lefeküdtek. De a két fijatal csak fönt játszott a fijukkal! Mikor amazok is elaludtak, fölkelt az Úristen, eztán mögfujtotta azt a kis gyerököt. Röggel, mikó fölkeltek, siránkoztak, hogy möghalt a gyerökük. Az Úristen mög szen Pétör ahogy möntek az úton, aszondja szen Pétör: "Hát Uram Teremtõm, mit csináltál evvel a két fijatallal: az az egyetlen fijuk vót, azt is elvötted tülük?" "Jaj, Pétör, ennek így köl lönni, mer mijúta e mögvan, azúta nem imádkoznak. De hogy mostan möghalt, az Istenhön fohászkonnak, imádkoznak. Mögén ahogy möntek, beértek egy faluba, szálást kértek egy jómódú gazdáná`, adtak vacsorát nekik mög jó ágyat vetöttek. Lefeküdtek. De az Úristen möglátta: vót nekik egy szép aran poharuk. Mikor elaludtak, az Úristen főkelt, elvette a poharat. Röggel, mikor világosodott, elmöntek; egyre mondták, hogy maradjanak früstökölni, de az Úristen csak sijetött. Szen Pétör aszondta: "Micsináltál velük? Milyen jó ágyat csináltak, osztán elhoztad a poharukat!" "Jaj, Pétör, ennek így köl lönni, mer abba nagyon kényes vót mán, térgyig ér a bűnbe!" Mikor mögén möntek, betértek egy faluba egy házhon. Bemöntek egy nagyon gazdaghon szálást kérni, de aszondta: nem adhat, mer nasszöré vendégeji lösznek. De az Úristen annyira könyörgött,

hogy hagyja, möghálnak ük az istálóba is. Aszondta az a jómódú gazda, hogy ott se térnek, mer nagyon sok lösz a ló. Mégis annyira könyörgött néki, hogy möghálnak, ahun a tyukok hálnak. "No szondja -, ott möghálhatnak, vessenek a kis gúnyájukból hellyet, ahuvá fekszenek. Röggel, mikor fölvirradtak, az Úristen odadta néki azt az arany poharat, nagyon szépen mögköszönte az Úristen a szálást, hogy möghatták hálni. Möntek az úton. "Lá`d, Uram Teremtõm, mit csiná`sz: attu e`hoztad, ennek mög od`adod!" "Jaj, Pétör, ennek így köl lönni, mer e` mán nyakig vót a bûnbe, de mostan mán nem látszik ki egy hajszála se!"107

107

Összegzés helyett

A dolgozat első felében a szóbeliség kultúrájának egyes dramaturgiai, poétikai, lélektani vonatkozását igyekeztem körüljárni. Az Égbenjárás keresztanyáért ill. az Apám lakodalma című hazugságmese-típus kapcsán azt a jelenséget, hogy a mese évszázadokon keresztül képes szuggesztíven közvetíteni olyan tartalmat is (adott esetben a születéssel kapcsolatos gyerekfantáziákat), mely a sok százezer mesélő közül szinte senkinél nem jutott el a tudatosság szintjéig. E gondolatmeneten tovább haladva az Angyalbárányok legendatípus kapcsán azt vizsgáltam, hogy ha teljesen elhomályosult már a mese hátteréül szolgáló mitológia (jelen esetben a török-altáji alviláglátomások), akkor az hogyan hat, ill. hat-e még a mese mai, érzéki olvasatára. Az Életre-halálra jóbarátok és a Megbántott koponya című hiedelemalapú tündérmesék segítségével megpróbáltam felrajzolni a történetek fejlődésének vázlatos dramaturgiáját, különös tekintettel arra a jelenségre, hogy egy-egy típus életerejét megsokszorozza, ha a történethez egy állandó főszereplő, egy személyiség varázsa kapcsolódik (Don Juan-mítosz). Az Elmélkedő Konrád című, a magyar népköltészetben korábban ismeretlen legenda, késői felbukkanása kapcsán azt a jelenséget vizsgáltam, hogy a népemlékezet hogyan őrzi a történeteket, ill. hogyan válik a hagyomány az egyéni traumafeldolgozás műhelyévé. A Közjáték Nagykállón című fejezetben azt próbáltam modellálni, hogyan születik egy új történet, és a szóbeliség közege milyen módon bontja ki a benne rejlő dramaturgiai lehetőségeket, ill. milyen módon alkot a hiba, a félreértés. Ez idáig lényegében egy hosszú bevezetés, az érintett szakmai kérdések körüljárása mintegy előkészítése annak, hogy a dolgozat második, hosszabb fejezetében elvégezzem egyetlen legendatípus történeti, mitológiai, dramaturgiai elemzését. A tartalmi vezérfonal a túlvilágjárás, a határsértés témaköre volt, ill. Kálmány Lajos munkássága. A határsértés drámai erővel jelenik meg a dolgozat második felében tárgyalt, AaTh 759-es számú legendamese-típusban, melynek történetét a Korán-béli első, ismert lejegyzésétől követem nyomon az újkori magyar népköltészetig. Szintén Kálmány Lajoshoz fűződik a legenda legjelentősebb motívumtörténeti fordulatának feltárása – ahogy a vándor Krisztus és Szent Péter alakjával újjászületik az ősi történetszerkezet a népköltészetben. Azt hiszem, az összegzésnek azt a személyes kérdést is érintenie kellene, hogy miért foglalkoztam népköltészettel, ezen belül a határsértő legendákkal, ezen belül a 759-es típussal, hosszú éveken

keresztül. És miért írtam meg a dolgozathoz csatolt két színdarabot. Remélem, a fönti kérdésekre választ ad maga a két darab akkor is, ha nem térek ki külön az elemzésükre. A Tótferi Krisztus-legendák, népi világvége-hiedelmek és a dolgozatban érintett két hazugságmese nyomán született, 1999-ben.108 A pitbull cselekedetei egyetlen történeten alapul, a sokat tárgyalt 759-es számú legendán. 2010ben fejeztem be109. A két színdarab nem a mesék dramatizált változata, már csak azért sem, mert a szóbeliség kultúrájával kapcsolatban a dramatizálás értelmezhetetlen fogalom. A kultúra: beszélgetés. És a beszélgetés azt jelenti, hogy meghallgatjuk, majd tovább fűzzük, újragondoljuk az előttünk szólók gondolatait.

108 109

Felhasznált irodalom Arany László – Gyulai Pál, Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből. Pest, Athenaeum, 1872. Az Ezeregyéjszaka meséi I-VII. (Ford.: Prileszky Csilla). Budapest, Atlantisz, 1999-2000. Balassa Iván, Karcsai mondák. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963. Banó István, Baranyai népmesék (szerk.: Berze Nagy János). Budapest, Akad. K. 1942. . Bálint Sándor, Tombácz János meséi. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975. Benedek Elek, Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköltése Szécshy Gyula szövegrajzaival. 1-5. kötet. Budapest, 1894-1896, Athenaeum. Benedek Elek, Az Athenaeum mesekönyvtára I-XX. Budapest, 1897-1900. 1.

A honfoglalás mondái, 1897

2.

Madármesék, 1897

3.

Pásztormesék, 1898

4.

Vidám mesék, 1898

5.

Csodamesék, 1898

6.

Virágmesék, 1898

7.

Mesék és mondák Mátyás királyról, 1898

8.

Krisztus-legendák, 1898

9.

Hetedhétország ellen, 1898

10.

Apró mesék, 1898

11.

Katonamesék, 1899

12.

Mondák és legendák, 1899

13.

Kalandos mesék, 1899

14.

Székelyföldi mondák és mesék, 1899

15.

Állatmesék, 1899

16.

Bohókás mesék, 1900

17.

Világszép mesék, 1900

18.

Tündérmesék, 1900

19.

Óriások és törpék, 1900

20.

A tatárjárás mondái és egyéb mesék, 1900

Benedek Elek kritikája Kálmány Lajos, Szeged népe I. kötetéről. Fővárosi Lapok, 1881. júl.8. Berze Nagy János, Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből (jegyzetek: Katona Lajos). Budapest, Athenaeum, 1907. Berze Nagy János, Baranyai magyar néphagyományok 1-2-3. Pécs, Kultúra Ny., 1940.

Berze Nagy János, Magyar népmesetípusok. (Bev. Banó István.) Pécs, Mecsek Ny. 1957. Béres András, Rozsályi népmesék (jegyz. Kovács Ágnes). Budapest, Akad. Kiadó, 1967. Boldog Halal Szekere. Argentoratum. MDCCII. In: Mesés fabulák. (Vál.: Turóczi-Trostler József) Gyoma, Kner Izidor Ny., 1939. Bosnyák Sándor Ms. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár 1963, 81sq, 43. Buber, Martin, Haszid történetek (ford. Rácz Péter). Budapest, Atlantisz, 1995. Csoóri Sándor, Nomád napló, Magvető K., 1979. Dawkins, Richard, Az önző gén (ford. Síklaki István). Bp., Gondolat, 1986. Dégh Linda, Pandur Péter meséi. Budapest, Franklin Ny., 1942. Dégh Linda, Kakasdi népmesék 1-2. Bp., Akadémiai K., 1955–60. Dobos Ilona, Egy somogyi parasztcsalád meséi. Budapest, Akadémiai K., 1962. Dobos Ilona, Bodrogkeresztúri mesék és mondák (tipológiai meghatározás: Kovács Ágnes, a szövegek nyelvi gondozása, tájszójegyzék: Rónai Béla). Bp., Akadémiai K., 1988. Dugonics András, Cserei, egy honvári herceg: Voltaire Zadigjának magyarítása (sajtó alá rend. Belia Györgyi). Bp. Európa – Helikon, 1975. Erdész Sándor, Ámi Lajos meséi 1-2-3.. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. Fábián Gyula, Palócz Krisztus-mondák, Ethnographia 191o., 36o. Frigyes Júlia, A szülés utáni depresszió és a diszharmonikus szoptatás traumaelméleti háttere. LÉLEKELEMZÉS, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület folyóirata, 2010/IX Gesta Romanorum. Kolozsvár 1695, ford. Haller János. Kiad. Katona Lajos. Budapest, Franklin Ny., 1900. Goldziher Ignác, Az Iszlám. Budapest, Magvető, 1980. Hármas história 1. r. Világbíró Nagy Sándor néhány nevezetes dolgait illeti. 2. r. Jeles párbeszédekből áll. 3. r. A nagy Trója veszedelmének legigazabb históriája. (középkori latin szövegekből ford. Haller János, vál., bev. Molnár Szabolcs). Bukarest, Kriterion 1978. Heller Bernát, Ethnographia, 1945. 41. . Heller Bernát, A héber mese, Makkabi Kiadó, Budapest, 1996. Hidvégi Máté, Tenyeremre rajzoltalak. Budapest, Liget Műhely Alapítvány 1998. Honti János, Válogatott tanulmányok (szerk. és bev. Ortutay Gyula; jegyz. Dömötör Tekla), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962. Horger Antal, Hétfalusi csángó népmesék. Budapest, Athenaeum, 1908. Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye (szerk. Kálmány Lajos) Budapest, Kisfaludy Társ., 1914. Katona Lajos irodalmi tanulmányai 1-2. (életrajzot írta Császár Elemér). Budapest, Kisfaludy Társ., 1912. Kálmány Lajos, Koszorúk az Alföld vad virágaiból 1-2. Arad, Réthy Ny., 1877-78.

Kálmány Lajos, Szeged népe 1-2-3. Arad, Réthy Ny., 1881-1891. Kálmány Lajos, Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya. Budapest, Akadémia, 1885. Kálmány Lajos, Mythologiai nyomok a magyar nép nyelvében és szokásaiban : a hold nyelvhagyományainkban. Budapest, Akadémia, 1887. Kálmány Lajos, A csillagok nyelvhagyományainkban : néprajzi tanulmány. Szeged, Bába Ny., 1893. Kálmány Lajos, Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban (mythológiai tanulmány). Budapest, Boruth Ny., 1893. Kálmány Lajos, Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban (mythológiai tanulmány). Szeged, Bába Ny., 1893. Kálmány Lajos, A magyar halászok vízi ellenségei. Ethnographia, 1895. 102-105.l. Kálmány Lajos, Hagyományok 1-2. Vác, Néphagyományokat Gyűjtő Társ., 1914. Kálmány Lajos, Alföldi gyűjtés Ms. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár 2771 Kálmány Lajos, Elegyes gyűjtés Ms. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár 2801 Kálmány Lajos kéziratos hagyatéka, levelezése, Somogyi Könyvtár, Levéltár, Szeged Korán. Az 1923. évi kairói kiadás szövegéből ford. Simon Róbert. Szerk. Puskás Ildikó. 4. kiadás. Bp. Helikon, 2001. Komlós Aladár-Vihar Béla, A kincsőrző fa - zsidó mesék és elbeszélések. Orsz. Izr. Tanítóegyesület kiadása Kovács János, Szeged és népe. Szeged ethnographiája. Szeged, Dugonics Társaság 1901. Kraus, Naftali, A Talmud bölcsei, az ősi forrás sorozat 3. kötete. Budapest, Ulpius-ház, 2000. Kriza-Orbán-Benedek-Sebesi, Székelyföldi gyűjtés, Budapest, Atheneum, 1882. Kriza János, Vadrózsák (Faragó József gond.). Kolozsvár, Kriterion, 2002. Lammel Annamária – Nagy Ilona, Parasztbiblia, Gondolat, Bp. 1985. Langer, Jiři, Kilenc kapu: a haszidok titkai (ford. Zádor András). Pozsony, Kalligram, 2000. Lőw Immanuel, Die Flora der Juden 1-5. Wien ; Leipzig , Kohut Memorial Foundation, 19241934. Lőw Immanuel levelezése, Somogyi Könyvtár, Levéltár, Szeged Magyar hiedelemmonda katalógus (összeállította: Bihari Anna) Bp., MTA Népr. Kut. Csop., MTA KESZ Soksz., 1980. Magyar Népmesekatalógus 1-10/A Budapest, MTA Néprajztudományi Intézet, 1982-2001. 1. A magyar állatmesék katalógusa (AaTh 1-299). 2. jav. bőv. kiad. Összeáll. Benedek Katalin és Kovács Ágnes. Bp., 1987. 2. A magyar tündérmesék típusai (AaTh 300-749). Összeáll. Dömötör Ákos. Bp. 1988. 3. A magyar legendamesék típusai (AaTh 750-849). Összeáll. Bernát László. Bp. 1982.

4. A magyar novellamesék típusai (AaTh 850-999). Összeáll. Benedek Katalin. Bp.1984. 5. A magyar rászedett-ördög mesék típusai (AaTh 1030-1199). Összeáll. Süvegh Veronika. 1982. 6. A rátótiádák tipusmutatója (AaTh 1200-1349). Összeáll. Kovács Ágnes és Benedek Katalin. Bp. 1990. 7/A. A magyar népmesék tréfakatalógusa (AaTh 1350-1429). Összeáll. Vőő Gabriella. Bp. 1987. 7/B. A magyar népmesék trufa- és anekdotakatalógusa (AaTh 1430-1639). Összeáll. Vehmas Marja és Benedek Katalin. Bp. 1988. 7/C A magyar népmesék trufa és anekdotakatalógusa (AaTh 1640 -1874). Összeáll. Vehmas Marja és Benedek Katalin. Bp. 1989. 8. A magyar hazugságmesék katalógusa (AaTh 1875-1999). Összeáll. Kovács Ágnes és Benedek Katalin. Bp. 1989. 9. A magyar formulamesék katalógusa (AaTh 2000-2399). Összeáll. Kovács Ágnes és Benedek Katalin. Bp. 1990. 10/I. Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája. Összeáll. Benedek Katalin. Bp., 2001. Magyar néprajz V. kötet: Magyar népköltészet (MTA Néprajzi Kutatóintézet, főszerk.: PaládiKovács Attila), Budapest, Akadémiai Kiadó 1988-2002. Magyar néprajzi lexikon (főszerk.: Ortutay Gyula). Budapest, Akad. Kiadó, 1977-82. Medve Imre, Tatár Péter Regekunyhója 114., Pest, Bucsánszky Ny. Mitológiai enciklopédia, Főszerk. Sz. A. Tokarev ; a magyar kiadás szerkesztője Hoppál Mihály. Ford. Bárány György et al. Bp. Gondolat, 1988. Móra Ferenc, Kálmány Lajos halála. Ethnographia, 1919. 94-99.l. Móra Ferenc, Az utolsó magyar sámán. In: Szegedi tulipános láda I. 205-219.l. Budapest, 1936. Nagy Géza, Karcsai népmesék 1-2. (vál. és jegyzetek: Erdész Sándor, utószó: Kovács Ágnes). Bp., Akadémiai Kiadó, 1985. Nagy Olga, Cifra János meséi . Bp., Akadémiai Kiadó, 1991. Nagy Olga – Vöő Gabriella, Havasok mesemondója: Jakab István meséi (nyelvészeti melléklet: Murádin László). Budapest, Akadémiai Kiadó, 2002. Neumann Albert, Történetek a "kállói cádik"-ról. Nyíregyháza : Klafter Ny., 1935. Nyelvemléktár: Régi magyar codexek és nyomtatványok. Budapest, MTA, 1874-1908. Odent, Michel, A szeretet tudományosítása. (The Scientification of Love. Ford.: Klukon Bea és Weichinger Andrea.) Napvilág Születésház, 2003. Ortutay Gyula, Kálmány Lajos és a modern néprajzi gyűjtés. In: Szellem és élet IV. 192-202. Kolozsvár, Minerva Ny., 1941. Paris, Gaston, La poésie du moyen âge I. 155-164. Paris, 1896.

Penavin Olga, Jugoszláviai magyar népmesék 1-2-3. (jegyz. Dömötör Ákos). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971. Péter László, Kálmány Lajos : egy nagy magyar folklorista élete. Budapest, Közokt. Kiadó, 1952. Péter László, Lőw Immanuel és Kálmány Lajos barátsága. Semitic Studies in Memory of Immanuel Lőw. Bp. 1947. 349-356. II. és kny. Is, Bp. 1947., 10.l. Scheiber Sándor, Kálmány Lajos leveleiből Lőw Immanuelhez. Tiszatáj 1947. 33-37.l. És kny. is. A Tiszatáj Füzetei 10.sz. Szeged, 1947. 5.l. Sebestyén Gyula, Dunántúli gyűjtés. Budapest, Athenaeum, 1906. Simon Róbert, A Korán világa, Budapest, Helikon, 1987. Solymossy Sándor, Az ezeregy-éj. Ethnographia, 1919, 62. Szabó Lajos, Taktaszadai mondák. (Jegyz. Dobos Ilona, Körner Tamás, Nagy Ilona.) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975. Szent Biblia. Ford. Károli Gáspár; kiad. a Magyar Bibliatársulat. Budapest, Kálvin, 2012. Szémán István, Magyarországi ruthén Krisztus-legendák, Ethnographia 19o9, 164. Taxonyi János, Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának tükörei... Győr, Streibig János Gergely Ny., 1740. Temesvári Pelbárt válogatott írásai (vál., kísérő tanulmány, jegyz.: V. Kovács Sándor; ford. Bellus Ibolya). Bp., Európa - Helikon, 1982. Thompson, Stuth, Motif-index of folkliterature: a classification of narrative elements I-VI. Helsinki, Suom. Tiedakat., 1932-1936. Thompson, Stith, Motif-index of Folk-literature. Bloomington : Indiana University Press, 19551958 Török Károly, Csongrád megyei gyűjtés. Pest, Athenaeum, 1872. Vikár Béla, Somogy megye népköltése. Budapest, Kisfaludy Társ., 1905. Voltaire, Zadig avagy A végzet - keleti történet (ford. és jegyz. Benedek Marcell). Budapest, Helikon, 1961. Vita az Ethnographiában A remete és az angyal legendamese-típusról: 1890. 105. Sebestyén Gyula 1891. 233. Dr. Lázár Béla, A „Gesta Romanorum” hatása a magyar költészetre 1892. 281. Binder Jenő, Megjegyzések „A Gesta Romanorum hatása a magyar népköltészetre” czímű dolgozatra 1892. 326. Beledi P. Miksa, Keleti motívumok egy nyugoti mesében 1893. 66. Dr. Lázár Béla, Válasz Binder úr megjegyzéseire 1893. 13o. Binder Jenő, A zarándok és az isten angyala 1893. 260. Wlisloczki Henrik

19oo. 145. és 199. Katona Lajos, A remete és az angyal

Tótferi avagy hogy született a világhőse, kinek keresztanyja a Szempétör volt misztériumjáték

Atyám Teremtőm Szempétör Szögén asszon Bogdány Tótferi Dokter Késértet Cigán Julika Bénga (az Antikrisztus, ugyanaz játssza, aki Atyám Teremtőmet) Pistyom (sátán, női szerep) Hat vaddisznó (a kórus: két tenor, két bariton, két basszus)

“Egy Gomora nevű községbe egy szegény asszony élt.” (Ámi Lajos)

Szempétör

Maga akar ittend osztogatni?

Szögén asszon

Eggy forint, eggy forint, szüvem!

Szempétör

Há hogy fogadhassuk el asz magátul, mikor az isten láti aztat, hogy maga kegyetlen szögén maga szögén asszon -

Szögén asszon

Csak fogadja el a bácsika, há kegyetlen jó szűvvel adtam én asz magiknak, ammilyen szépen énekel ez a másik hófehér bácsika, kristályhangon énekűget, hát evvel a kegyetlen szép énekkel magik mos megáldottak engemet, mer én kegyetlen szegén vagyok, nem hazudok, és egész nap, pirkadattul mostig estig csak mostam meg ganajoztam annál a kegyetlen gazdag asszonnál, egyem a máját, hogy három forintér kívánta el az egész napi munkámat, ef forintér sót vettem, ef forintér ezt a gyertyacsonkát, eggy megmaradt, akit meg akartam spórónyi, nem hazudok, de mikor ojjan kegyetlenül szépen énekel az a másik kéregető bácsika, én aszmondtam, hogy na, te rongyos! há kinek őrizöd aztate forintucskádat? Senkid nincsen, urad sincsen, nincsen csalárdod sincsen ecs csöpp se, há nem mindegy, hogy mikór fordúsz föl, ha eccer éccaka megfagysz abba a büdös vackodba, a másvilágon usse szoríthassad a kezedbe a kapupénzt, ezt a rongyos, nem rongyos, ezt a fényes kis forintucskádat -

Szempétör

Asszon, asszon, én visszaadom én asz magának -

Szögén asszon

Háccsak ne adja -

Szempétör

Háte szögén asszon? háte az utossódat?

Szögén asszon

Ad az issten másikat -

Szempétör

Fogadd el, szögén asszon -

Szögén asszon

Maga nekem csak ne adjék alamizsnát, nem vagyok rászorúva -

Szempétör

Mink rá vagyunk szorúva? hotte az utóssó forintodat -

Szögén asszon

Kegyetlen szegén vagyok, édes isstenem -

Szempétör

Mos ne ríjá neköm, te szögén asszon, ráfagy az arcodra!

Szögén asszon

Eggy forintom van, úsz szórom szét a világba, ahonn akarom, ahogy a király!

Szempétör

Vegyen cérnát belülle! órjás rongyos a ruhája!

Szögén asszon

Efforintbu hunnet vegyek cérnát?

Szempétör

Féreteszed, gyűtögeted, ezér vagy te ijjen nyomorút, te szögén asszon, mer szétszórod pénzedet a rongyos kódusoknál! Mér? az gondolod, ef forinttal mi má ki leszünk segítve? Mer kegyetlen gazdagok ittend a népek, és reggeltül estig énekelünk, hogy berekedünk, de még er rongyos karajcárt, annyit se adnak, csak ránk eresztik ezöket az éhhös kutyákat, akik csahoznak ittend, és akkor gyön egy ijjen rongyos kódusasszon, és -

Szögén asszon

Én nem vagyok kódus, na hallja! Még soha nem kértem senkitül, hát ezér az eggy kis forintucskáér is kegyetlen megdógoztam, reggeltül mostig estig dógoztam -

Szempétör

Kőccsed magadra!

Szögén asszon

Uramissten, há mire kőccsem, mire kőccsem? Magikra kőtöttem, szt vége van, nincs gondom evvel a rohadt efforinttal!

Szempétör

Adja ide a kezit!

Szögén asszon

Minek köll magának, feleségül akar, maga kéregető bácsikám? Na! Há megkapta! Azt a hozományt kapja magának!

Szempétör

Hallja, nem veszem én magát feleségül! Ki veszi magát, bolond asszon! Reggeltül estig dógozik, szt hazafelé meg eldobja -

Szögén asszon

Vegye föl a pénzemet!

Szempétör

Maga pénze, mos mondta!

Szögén asszon

Ide hallgasson, ostoba vénember, ha nem veszi föl a hóbul azt a pénzt, hát én belerúgok a bokájába magának!

Szempétör

Na, asz szeretném én meglátni, úgy ellököm, a fél kezem is megbír magával, csont és bőr asszonság, lötyög a bőr a csontján -- az annya mindenit, megrúgtál?!

Szögén asszon

Főveszed a pénzt, te kucséber?!

Szempétör

Nix un fertig!

Szögén asszon

Nesze! Maj megtanulod, hova szórd az issten drága pénzit, akit neked adtak! Vén disznó!

Szempétör

Kisztihánd!

Szögén asszon

Atyám Teremtőm

Majd ő megmondja, ki adjon nekije, őkelmének, majd ő válogat! Majd én megmondom neked - nem szoktam átkozónnyi, nem szokok rosszat senkirül, szelid asszon vagyok, istenfélő, hetven éve én hátamon vágják a fát ebbe a koszos faluba! Nekem asz ne mondja meg egy ijjen tetves öreg szarzsák, hogy kinek -- hajolj le, dög! Maga ne vegye föl, másik kéregető bácsika, maga csak éneküjjön csak! Ev vegye föl! aki odaszórta! Pétör, csak fogadd el az asszontul a krajcárt.

Szempétör

Nosszeri.

Atyám Teremtőm

Vedd föl, Pétör! Csönd.

Szempétör

Jesszeri.

Szögén asszon

Magoknak is. Jó szüvembül adtam. Az issten megáldja magikat. Maga csak éneküjjön, bácsika.

Atyám Teremtőm

Berekedtem. Hanem nénikém! nem-é lenne maga szüves, hogy nekünk egy íjjelre szállást anna? Mer nagyon lesürvedt már, szt ne az üres ég alatt háljunk az éccoka.

Szögén asszon

Ó, kedves bácsika, én kegyetlen jó szűvvel annék magiknak szállást, de látja, itt a házam, nincsen teteje, nyárba ek kis bagácskórókkal fedegettem -

Atyám Teremtőm

Naccerű! Nem szoktunk mi ijjen kényelemhöz -

Szögén asszon

De mos tél van, beesett a hó, a hó beeste, nem tudok éccokára magik alá tenni semmi szárazat -

Atyám Teremtőm

Nem baj, így is jó lesz - úgye, Pétör?

Szempétör

Ccórájt.

Atyám Teremtőm

Mér rí maga, szögén asszon?

Szögén asszon

Ijjen szegén vándor utas emberek, akik egész napot az uccán elfázlóggyák, ennek jobb vónna ha ek kis jobb meleg hejjet tanána, mint énnállam! De hogyha nem kapnak szállást, mer büszkék itt a népek ebbe a községbe, az issten rohassza le valamennyit, ragadjanak a damaszlepedőbe -

Szempétör

Nanana! ha maga jó szüvüből adja nekünk a szállást -

Atyám Teremtőm

Ccóráj bodi, bemuffolunk ehhöz a misziszkéhöz!

Szögén asszon

Dehát nézzék! Megkínálnám magikat egy kis élőmózsiám ha vónna, de bizon aki vótt, a legutójját má csütörtökönn má megettem má -

Szempétör

Néni, megáldjuk mi magát annyival, hogy nekünk van -

Szögén asszon

Jaj, há hogy fogadjam el maguktól, akit magik ojj keservessen, a nagy havat vágják, akiér az egyik házná összeszidják, a másik házná összeszidják, há nekem köllene! mer magok engem meglátogattak! Még kéregető az én házamba soha, mihóta ebbe a kis házba lakok, be nem jött nállam, mer tudták, hogy én nem tudok nekijek -

Szempétör

Szépjóestét a gazdasszonnak!

Szögén asszon

Adjon issten! Tessenek leülni. Ne tessenek attul félni, azér, hogy nagyon szegén vagyok, hogy valami piszkot kapnak nállam. Nem

mondom, hogy hát porpiszkot ne fognának kapni, de amire gondolnak, hogy talán a tetü is meg fogja magikat látogatni, mer ha nem tudom kimosni, hogy szappanyom nincsen, fehérre a ruhát, de a fazokba mindég kifőzöm, hogy tetü ne legyen abba Atyám Teremtőm

Nem vagyunk mi olyan kényelmesek, hogy arra gondolnánk!

Szempétör

Hisz emberbe terem a tetü -

Atyám Teremtőm

S a piszokság által gyön elő. Smeg van mondva, hogy -

Szempétör

Hogy ha a tetü is út tunna ugráni -

Atyám Teremtőm

Ha a tetü is út tunna ugráni, mint a balha, akkor abbizonn sérelmes vónna -

Szempétör

De nem tud!

Szögén asszony

Nállunk aszongyák, hogy az állatok is emberekbü vannak, de hogy igaz?

Szempétör

Mér rí mögin, maga szögén asszon?

Szögén asszon

Hát... a tetü is csak issten teremtése...

Atyám Teremtőm

A Szempétöré, má bocsáss mög. Hisz mindönki tudja, hogy a tetüt a Pétör teremtötte. Igaz, bodi? - Ne godehellezz, mer hallom.

Szempétör

Hájdonkér.

Atyám Teremtőm

Meg van mondva: Látta Pétör, midőn az Úr a fecskét készíti, szt elirigylette, aszmondta: “én is tudok olyat!” “Há teremcsé, Pétör.” Na, így löttek a tetük. “Na - aszmondta Pétör -, valamit még teremtek! Szúnyogokat! De én úgy teremtem, hogy akit mökcsíp, mökhal, az mingyá megdögöjjön!” “Á, Pétör, asz már nem engedem - mondá az Úr -, mer akkor nem maradna semmi a világon, csak a szúnyogok meg a tetü.” Meg a legyek. Mer azt is csinát, hamá belegyött -

Szempétör

Hát a bivaly?

Atyám Teremtőm

Meg bögöly.

Szempétör

Má szorri bodi, a bögöjjöt a Sátán teremtötte.

Szögén asszon

A fene egye meg azt a Pétört, nem tudott vónna másat? Inkább ne teremtett vónna semmit az a Pétör!

Szempétör

Hát azt ösmeri-é a jóasszon, mikor a tetü tanálkoszik a takonnyal?

Atyám Teremtőm

Ösmerjük, bodi.

Szempétör

A takonyt, asz meg ugye az isten teremtötte, ugye, nahát tanálkoszik a tetüvel, aszmondja a takony -

Atyám Teremtőm

Hanem mondanék magának eggyet valamit! Nem-é lenne maga szüves, hogy főzne nekünk kettőnknek, mer vóttam egy háznál, ahon finom tyúklevest ettek. És behíjtak minket, hogy éneküjjünk, hogy az ebéd jobban menjen, dehát annyira futott rá a nyálam, nagyon szerettem vónna belölle. Hanem van ek kis lisztünk, főzzön ek kis pergelttésztát, jó lesz nekünk az is!

Szempétör

Mér rí mögin, maga szögén asszon?

Szögén asszon

Ettül a kis korpás liszttül nem laknak jót az éhhös bácsikák!

Szempétör

Dehonnem!

Szögén asszon

Vótt egy szitám, de szíjjelment!

Atyám Teremtőm

Nem baj az, jányom, csak szitáld át az ujjaid között -

Szögén asszon

Ujjam között? hát am meg micsoda?

Atyám Teremtőm

Csak szitáld, óvatossan, szépönn. Csönd.

Szögén asszon

Hát az isten mos megáldott engemet. Esz szem korpa nem hullott közzéje! Valóságoson olyan fehér, mint a legelső osztályos liszt!

Szempétör

Akko mér rí mögin?

Szögén asszon

Mivel gyúrjam ki? Még et tojásom sincsen!

Atyám Teremtőm

Nem baj az, jányom. Hóbul találsz itt a házba, annyi buckát, aki a királynak se köll! Csak munkáld ki em marok hópehellyel -

Szögén asszon

Tojás helyett? há mi lesz abból?

Atyám Teremtőm

Csak gyúrjad ügyessen, szépönn.

Szögén asszon

Vótt nekem egy tyukom! Arra tartogattam, hogy mikor nincsen sóm, ha tojt et tojást, legalább ek kis sót veszek. Én ezt a tyukot megfőzném magiknak, hogy megemlegessék: esz szegén asszonnak egy tyukja vótt, mégis megfőzte! Csak má elpusztút, má két esztendeje. Ide tessenek! Még ha ötven tojással lett vónna gyúrva, még akko se jobban sükerütt vónna a tészta elnyújtása, mint ahogy elnyújtottam evvel a két kezemmel!

Atyám Teremtőm

Nem megmondtam?

Szögén asszon

Hát a más kezével csak a tüzet jó kaparni. Hanem mondják meg, kockatésztát vágjak vagy laskát, mejjiket szeretik?

Atyám Teremtőm

Há még nekünk is vónna annyi tehetségünk, hogy válogassunk abba, hogy milyen tésztát főzzél?

Szempétör

Mér rí mögin maga?

Szögén asszon

Mégis azér az embereknek az eggyiknek ijjen gusztusa van, a másiknak ojjan gusztusa. Nekem má mindegy, hogy laskára vágom vagy kockatésztára -

Atyám Teremtőm

Jányom, csak fogj hozzá, és vágjad kockatésztára, mer akkor mégis ek kicsit izletesebben fogok enni belőlle.

Szempétör

Vagy vágjad laskára, mer akkor mégis ek kicsit izletesebben -

Szögén asszon

Eggyik kéregető kockára! ammásik laskára!

Atyám Teremtőm

Én aszmondom, jóasszon, hogy ne vágg te kockára, ne vágg te laskára, hanem csak a genge ujjoddal csipegessed, úgy is nagyon szeretjük -

Szögén asszon

Akkor há csipetkére?

Atyám Teremtőm

Ámen. Úgy legyen! Csönd.

Szögén asszon

Nohát az Isten mos megáldott engemet. Mennyi sok lett ebbül az eggy level tésztábul!

Atyám Teremtőm

Csak tegyél a fazokba az ujjad közül ek keveset. Mer meg van mondva, hogy a tészta sokkal több, ha megfől, mint amikor teszik befele.

Szögén asszon

Nahát! Amikor másszor főztem, egy ijjen órjás tésztát beleszórtam, de nem vótt ijjen öreg! Mos meg megáll benne a kanál! Mos má nem is kellett vónna ennyi bele, mer leég, szt nem fogják szeretni az öreg bácsikák!

Atyám Teremtőm

Dehonnem, fiam, hisz abból tudunk öleget, és nem éhhülünk meg!

Szögén asszon

Nahát! Két nagy tángyérral kimertem, de mákszemet nem fogyott!

Atyám Teremtőm

Ögyé te is, te szögén asszon.

Szögén asszon

Majd eszem. Maj ha jóllaktak, eszem. Elteszem reggelire. Jó lesz maj ha elfele mennek, megmelegítem, úgy engedem útnak, nem üres hassal -.

Szempétör

Csak egyék, igyék, jóasszon...

Szögén asszon

Én ráérek. Addig elkészítem itt a fekkhejjet. Addig elsöpröm ezt a havat. Kerítek ek kis száraz tallót, amit letehetek. Hogy ne a kemény fődre feküdjenek az öreg bácsikák. Meg valami rongyot is kerítek...

Atyám Teremtőm

Csak hagyja, majd a hóval betakarózunk.

Szempétör

Hóval, bodi??

Atyám Teremtőm

Forróbb a', mint a pehely!

Szempétör

Mér rí mögin, szögén asszon?

Szögén asszon

Hogy eg gonosz asszon hóval ágyazott magiknak, maj másutt elmeséllik! Behozom a lapátot, elsöpröm ezt a havat innend. Csönd. Nahát, az Isten most megáldott.

Szempétör

Mi a', szögén asszon?

Szögén asszon

A hó vászonnak vállott! Itt meg egy egész vastag dunna lett belölle, a sarokba, hova a legtöbb hó esett!

Atyám Teremtőm

Mijjen szerencse, mer azér megfáradtunk azér, megpihennénk végre.

Szögén asszon

Betakarom, kedves bácsikám. Ugyan, kedves bácsikám, tessenek mondani, nem fáznak?

Szempétör

Há nem ártana ek kis tűz, mer abba a licses hóba átázott a bocskor.

Szögén asszon

Fa még vóna, mer az erdőbe aki fákat levágtak, a törzsét vitték el, a gallyat lenyesték, hoztam én gallyat, csak vizes.

Atyám Teremtőm

Má mér rí mögin?

Szögén asszon

Jaj istenem! há kialudt a tűz ettül a nedves gallytul, há hogy tudjam eztet meggyútani, kialudt a tűz, teljesen!

Szempétör

Na! Van neköm esz száraz kapca a zsebembe -

Atyám Teremtőm

Ne féljen semmit, meggyúl az tüle!

Szempétör

Van-é gyufája magának? Minek rí mögin?

Szögén asszon

Van valahonn, de nem is tudom, honn! hogy hova tettem!

Szempétör

Nahát fogja ezt a katulyát, gyúccsa meg! Na lássa!

Szögén asszon

Legyen hálá a jóistennek, hogy ijjen jó sükerrel meg tudtam gyútani. Csudálatos, máris mijjen nagy meleg van ebbe a házikóba, pedig teteje is nincsen! Le kell a culát hánni, mer megégünk. Milyen sován maga, bácsikám, mondtam én, hogy egyen még a tésztábul, egyék rendesen. Ha eccer van, há mikor van? Ha issten megadta. Lássa, a maga szóggája, asz szép, mosolygó potrohás, mer az megbecsüli, há három szép tángyérral megette!

Atyám Teremtőm

Jóéjcokkát.

Szögén asszon

Adjon issten, édes bácsikák. Csönd.

Atyám Teremtőm

Szögén asszon? Csönd. Szögén asszon?

Szögén asszon

Igen? Mondja, bácsikám!

Atyám teremtőm

Nem-e hoznál-e még ek kevés gallyat innent közel az erdőbe?

Szögén asszon

El vagyok fáradva mosmár...

Atyám Teremtőm

Ez a kis tűz hamar leég. Kialszik, mihint elalszunk.

Szögén asszon

Nagyon el vagyok fáradva, sokat dógoztam mámma, hanem tessék szüves azt a kötelet fővenni, magik bácsikám, ketten behozhatnák azt a fát ketten...

Atyám Teremtőm

Jajj, ne légy ijjen irgalmatlan, szögén kéregetőkkel! Nézzé oda, am már el van aludva, há kőccsem föl? Getápp, bodi! az asszon nem megy fáér, vedd föl azt a kötelet, szt dzsampojjá kifele!

Szögén asszon

Hagyja békét, nem látja, hogy alszik? Na, kimegyek... Csönd.

Atyám Teremtőm

Alszol, bodi?

Szempétör

Nosszeri. Kiment az asszon?

Atyám Teremtőm

Kiment az asszon. Kiment. Csönd.

Szempétör

Nem akarózott nekije.

Atyám Teremtőm

Fáradt az asszon. Alunni akart az asszon.

Szempétör

Nem fog alunni?

Szögén asszon

Jaj, kedves bácsikáim! Kimennék, hogy kerítsek ek kis fát, de én nem bírom el se képzelni, hunnet jött ide, ojjan nagy disznók vagynak az udvaron! Egy mázsa ötven kiló vagy kétmázsások is! Nem is tudom, nem-é vaddisznók ezek, azután ha oda megyek, akkor megesznek!

Szempétör

Na, akkor én fölhúzom én a bocskoromat. Vagy úgy ahogy meztéláb, nem fagy le addig, majd elbánok én - van-é magának en nagy kése?

Szögén asszon

Hát ojjan en nagy nekem nincsen, akivel disznókat lehetne -

Szempétör

Mér, milyen?

Szögén asszon

Csak ojjan, akivel ek kis krumplit meghántok, csak ez a rossz bicskám van nekem.

Szempétör

Megdöglik evvel is. (kimegy)

Atyám Teremtőm

Te csak maraggyá be, szögén asszon, pihenj.

Szögén asszon

Há hogy tudja az magába megszúrni? Há ne menjek embereket hínni, aki megfogja a disznót?

Atyám Teremtőm

Áhh, feküsznek azok, nem kelnek azok, le vagynak azok hízva, ott fektibe leszúrkálja mindet. Hallja? Kiszúrta már az elsőt. Második. Harmadik.

Szögén asszon

Hát hány disznó van, édes jó isstenem?!

Atyám Teremtőm

Már a negyedik az utóssót kirúgta. Ötödik. Most gyön a hatodik.

Szempétör

(be) Na, most néni, eztet le fogjuk pörzsölni...

Szögén asszon

Jaj, lelkem, bácsikám, hunnet tunnék én annyi szalmát előkeríteni, kivel ezt a hat nagy disznót megperzseljük? Ha az életemet kiteszem, akkor se tudok annyi szalmát előkeríteni!

Szempétör

Húzzék egy marikkal onnét, a maga ágyábul ki! Egy jó marik szalmával. Sajnálja? Hogy nem lesz magának alája a genge derekának? Hájjó, csak ef fél marikkal... (kimennek - kintről:) Lássa, széthintem a disznók hátára, begyúttyuk. Lássa, mijjen gyönyörű pirosra leégett rulla a szőr? Megfordiccsuk, a másik felit megén rápergetem, meggyúccsuk, megsikárgatjuk, hozzék ev veder vizet, lemossuk szépen a gyesznót, szétszabom, lássa, mint a vaj, széjjelszedjük -

Szögén asszon

Mármos mibe tudjuk esz besózni?

Szempétör

Van magának ezs zsíros tonnája?

Szögén asszon

Na hiszen, jól nézünk ki! hat disznót belesózni!

Szempétör

Csak hozza ide, majd én belesózom én asz magának!

Szögén asszon

Só is hunnet lesz erre valamennyi?!

Szempétör

Hát én láttam, mikor főzött, ep papirosba -

Szögén asszon

Eggy forintér vettem, már főztem is belőlle, az a hat disznóra semmi!

Szempétör

Adja, majd én elbánok vele...

Szögén asszon

Nahát, ijjen csudát még életembe! Sokkal több sót adott vissza bácsika, mint amennyit a kezébe adtam, és a disznó ojj vastagon be van sózva, hogy már annál vastagabban nem is kell lenni besózva!

Szempétör

Na, nénikém, mostan hordjuk be…

Szögén asszon

Hova hordjuk, édesjó isstenem! Há magam is alig férek bele a házba, nehogy mos már hat disznóval feküdjek!

Szempétör

Főttesszük a padlásra. (bejönnek)

Szögén asszon

Padlás? édesjó isstenem, há még csak teteje sincs, behullik a hó, csak ek kis bagácskóróval -

Szempétör

Hova visz ez a létra?

Szögén asszon

Hunnet van itt ez a létra?!

Szempétör

Ne a létrára legyen gondja magának, hanem csak adogassa fel azokat a fél disznókat, itt van fenn, a padláson tizenkét jó kampó, én arra felakasztom itten magának...

Szögén asszon

Óh, ugyan már ne tegyenek ojjat, hogy hát lelnek künn, hogy nekem hat disznót besóztak, megperzselték, megszurkálták! Ha az isten megáldott vele, hogy magátul jött az udvaromba az a hat disznó, hát legalább magok is lakjanak jót belőlle! Vigyenek el belőlle kettőthármat, hogy ahol megéheznek, ott maj megfalatozzák!

Szempétör

Maga csak adogassa föl, csak adogassa...

Szögén asszon

Isstenem! há micsináljak én ennyi tizenkét fél disznóval? Magam vagyok, hogy fogom én eztet mindet megenni?

Atyám Teremtőm

Há nincs magának ura, szögén asszon?

Szögén asszon

Én nemtom.

Atyám Teremtőm

Hogy lehet, hogy asse tudja, van-e ura vagy nincsen ura?

Szögén asszon

Nemtom. Már ötven esztendeje, hogy kiment éccaka, azúta nem láttam...

Atyám Teremtőm

Há szeretné-e látni?

Szögén asszon

Honne szeretném, az én páromat! Jobban megörülnék neki, mint ez a hat disznónak fenn!

Atyám Teremtőm Pétör, fogjad azt a létrát... Jányom, mőre ment ki az urad, miko kiment? Szögén asszon

Arra. A szőlő fele.

Atyám Teremtőm

(kintről) Ahol kijabának?

Szögén asszon

Arrafele.

Atyám Teremtőm

Itt, hol a gödör van?

Szögén asszon

De hogy hova lett? Asse tudom, él-e vagy hal!

Atyám Teremtőm

Pétör, nyúcsd le azt a létrát.

Bogdány bejön. Szögén asszon

Hov vótá, ember?

Bogdány

Hov vótam! Nem hallottad, hoggy kijabátam, asszon, húzz ki a gödörbül, nem hallottad? Hov vótam!

Szögén asszon

Hallottam, hogy kijabátak. Eccer kijabának, dobának, ijesztenek, eccer láng csap föl - elkerűttem én asz messzirül. Há te vótá, édesem?

Bogdány

Há nem is te!

Szögén asszon

Há hogy été abba az irrgalmatlan mély gödörbe?

Bogdány

Hogy étem? Eccer jól, mindég leesett valami. Ep pulyka, ecs csirke, ek kecske. Vagy negyven éve éccaka még egy asszon is leesett, a szomszéd bedobta -

Szögén asszon

Hát az Ilikével été, édös uram?

Bogdány

Vagy húsz évig falta a csontomat! Amíg főffaltam. Jól étem, csak elfogyott a dohánom. Anya! há legelább eb bála dohánt ledobhattá vónna!

Szögén asszon

Issten bizon ledobtam vónna!

Bogdány

Hanem látom, te jól ész, disznót vágtá, szépen ész, a ház… Mijjen szépen rendbehoztad, egy-két-há-négy, hat disznóval főszerelkeztél, meg szép tágas a ház - hát ezek az ajtók hová nyílnak?

Szögén asszon

Melyikek?

Bogdány

Aranykilincs!

Szögén asszon

Hát az isten mos megáldott engemet -

Bogdány

(benyit) Mijjen szép nagy fürdőszoba! ev vécé! esz szolárijom! Mijjen szép nagy dubla hálószoba! Hát ez meg mi erre balra, bálterem?

Szögén asszon

(benéz) Nem bálterem a...

Bogdány

Há mi?

Szögén asszon

Templony.

Bogdány Há templonnyal is főszerelkezté? Megkínálsz a tésztábul, anya? Porcellán tángyér, ezüstekcáj, kiskés, halkés, nagykés, osztergavella, szalvetta, fogpiszkáló, fülpiszkáló - szép itten tenállad, (eszik) bizom mondom néked, szebb mint a verembe! Csak as sajnálom, hajj! Szögén asszon

Sssss, hagy aludjék ez a két szegén kéregető!

Bogdány Há már damasztágyba alusznak nállad a szegén kéregetők? Jó ez a krumplitészta. Csak as sajnálom, tudod, azt az ötvenet, azér sajnálom, azér - hát úgy éhhettünk vónna, mint a nyulak! Hát mit ér ez a sok pompa, gazdagság, ha még ek kis csalárdunk sincsen? Meg há te se letté sokkal fijatalabb, anya. A hajad kihullott, a kezed reszket, rongyokba jársz, mocskos az arcod - miér jársz te rongyokba, ha szebbnél szebb holmik lógnak? Szögén asszon

Hol?

Bogdány

A hátad mögött! Abba ja gyönyörű nagy szekrénybe!

Szögén asszon

Hát az isten engem most...

Bogdány

Mér nem acc magadra? Ünnep van! Bor van-e? Van-e bor?

Szögén asszon

Bor, édes istenkém! Hát mihóta nem nyeltem én bort! A szőlő is kiszáradt -

Bogdány (megkóstolja)

Mi van a vederbe? Má hazudol is, asszon, há szépen vagyunk. A kéregetőknek dugdostad, mi? Pájinkába fireszted a drága bácsikákat?

Szögén asszon

Az isten szerelméér, ne igyá -

Bogdány

Fogodarussnyapofádat!

Szempétör

Vállaszd kűvé, Atyám Teremtőm!

Bogdány Mit pöszögsz? (az asszonynak) Fogodessztaruhát! Eriggy! Őtözz! Te! Tik meg főkkelni! disznóháziak! Tánc! Rúgd össze a talpad! Szempétör

Hagy menjek a falhoz.

Atyám Teremtőm

Lapiccsá.

Bogdány (kirántja Pétert)

Hallod-e, mit pislogol a falhoz!

Szempétör

Sztap! Szanavagan!

Bogdány

Mi van?

Szempétör

Megkövetem, uram, honn van itt a banda?

Bogdány

Honn! Há rajzód a falra!

Szempétör

Dacórájt! Raduvé, bósz! (rajzolja a falra)

Bogdány

Mit gagyogsz? Hunnet gyöttetek ti?

Szempétör

Pencelvéniábul. Lenn, a majnába dógoztunk a pájkkal.

Bogdány

Aztán mennyit hoztatok a pájkkal?

Szempétör

Ötezer dallért!

Bogdány

Ötezer dallér a zsebedbe, kóduskalap a kezedbe?

Szempétör

Hosszú vótt az út, nem repűttünk, uram.

Bogdány

Gyalog gyötté?

Szempétör

Vizen.

Bogdány

Elfáradt a lábad?

Atyám Teremtőm

Annyit lógázta. Elfáradtak a bütykös ujjai. A hajón elkártyázta neköm, mind az összes dallért.

Bogdány

Ötezret?

Szempétör

Redibe.

Bogdány

Te elkártyáztá ötezer dallért?

Szempétör

Jesze nosze hájdonkér!

Bogdány

Jubecse! Fogadj rá!

Szempétör

Dujuszpík?

Atyám Teremtőm

Pétör, giráré...

Szempétör

(befejezi a rajzot, a banda rázendít) Muvinpicsör!

Bogdány

Táncóni vágysz, öreg? Nini, az öregasszon! Hőgyválassz!

Az asszon bejön, báli ruhában. Hogy nézel ki, öregem, te szerencsétlen! Mosd meg végre azt a büdös arcod! Szögén asszon

Mibe mossam?

Szempétör

Mibe mossa?

Szögén asszon

Nincs ecs csöpp se. Vízbül pájinka vállott! Künn a friss hót letapodták, csupa vér és kujimáz!

Bogdány

Mosd a vederbe.

Szögén asszon

Pájinkába mossam a fejem?

Szempétör

Mossa pájinkába?

Atyám Teremtőm

Pájinkába mossa.

Bogdány

És mosd meg azt a tetves hajadat te, te kujimáz!

Atyám Teremtőm

Ácsi!

Elhallgat a banda. Atyám Teremtőm a pálinkás vederhez kíséri az asszont. Szögén asszon

Kicsípi a szemem.

Atyám Teremtőm

Csípje, fiam, csípje.

Szögén asszon

Betegyem az arcom?

Bogdány

Fenékig!

Int a zenészeknek - rákezdik. Há te meg micsinálsz itt, nagyapa? Késértet

Eszök, fiam.

Bogdány

Beléeszöl a fazokba? Há van gusztusod neked?

Késértet

Bocsáss meg, kicsi fiam.

Bogdány

Mit bocsássak? Lebocsátottunk, két vastag kötéllel. Le vagy bocsátva, szt a fazokba nyalakodol?

Késértet

Nem szaglok, édös kicsi fiam. Látod, még a pipát is fölhoztam neked, csak adj ek kis metéltet, éhhös lettem nagyon, édös gyerököm.

Szögén asszon

Hámmég a pipát is fölhozta?

Bogdány

Mijjen pipát! Mijjen pipát!

Késértet

Te gyugtad a koporsómba, te édös leánkám, be szép vagy, én gyönyörűm!

Bogdány

Curükk!

Késértet

Ek kis metéltet -

Bogdány Siccojj kifele! (kiseprűzi) Minden lélek az istent dícséri! Na, a vén ördög, há nem beugrott a fazokba? Te cigán! Cigán (leugrik a falról) Grácia nyakamnak! Bogdány

Gráci kutya, te! Vidd ki ezt a fazokat!

Cigán Hova, fölség? Bogdány

Hová! A templomba. Az ótáron gőzölögjék. Nesze, itt egy hatos. Vegyé misét érte!

A cigány kiviszi a levest. Há te meg hogy nézel ki, asszon? Mi van a fejeddel?

Kimostad pájinkával azt a nagy buta fejed? Mit bámúsz? Mit értetlenkedel? Há nézz meg magadat! Nézz meg, micsinátá! Mit kezdek, nyócvan éves öreg bácsi, mos má mihez kezdek én evvel a csitrivel? Pájinka, pájinka, aki téged kigondút! Az asszony megnézi magát a vödörben - gyönyörű lány lett. Bogdány

Mit bámúsz, öreg? Né, ez a lán... má nyújtózkodik...

Szögén asszon

Táncolhatnám!

Bogdány

Honn vagynak a zenészek?

Szempétör

A templomba.

Bogdány

Eggy! De hon a bőgős, fater?

Szempétör

Letürűtem.

Bogdány

Ki mondta, hogy türűd le?

Szögén asszon

(sikít) Táncolhatnám!!

Bogdány Mi ez, mi?

Letürűte ez a baromember.

Szempétör

Háccsak fönn a disznók énekűnek...

Disznók a padláson tenor basszus tenor basszus tutti

O, when the saints! O-o, when the saints. Go marching in! Go-o marching in. O, when the saints! go! mar! ching! iiin! (és tovább) Az asszony pörgeti Szempétört.

Bogdány Disznók a padláson tenor basszus tenor basszus tutti Bogdány

Ennek a lánnak má mindegy. Táncol e már kocaröfögésre. And when the sun! A-and when the sun. Refuse to shine! Re-efuse to shine. And when the sun! ref! use! to! shiiine! O, Lord I Ácsi!

A disznók elhallgatnak. Te éneküjj, öreg! Szögén asszon

A másik éneküjjön!

Bogdány

Émmeg aszmondom! Nesze! Egy hatos! Énekelj!

Csönd. Szempétör

Bodi, monmeg, énekeljek?

Atyám Teremtőm

Te mondád.

Harmonikázik, az asszony táncol, a disznók halkan kontráznak... Szempétör

(énekel) Magyar vagyok, amerikás foriner, Söröm, viszkim hordószámra lenn hever, Nem parancsol nékem a bósz, de nem ám! Ha kicsászol, akad maj dzsáb más tanyán!

Bogdány az asztalhoz bokázik, belenyomja fejét a pálinkás vederbe. Otthon Julis vótt a babám, nem titok, Itt meg Méri, Kédi után bomolok, Egyik burdon ha a potyát megunom, Gudbáj nékű muffolok dszámp fogaton! Idegen országban, Amerikában, De sok magyar hervad szomorúságban, Bár elapadt vóna a tenger vize, A hazámbul ne hozott vón el ide! Atyám Teremtőm

Sátápp!

A lány visszafordul, hatalmas hasa van. Csönd. Szögén asszon

Hát az isten mos megáldott engemet...

Bogdány kiveszi a fejét a vödörből - disznónak változott. Atyám Teremtőm Na, evvel is megvónnánk. Bodi, vidd ki ezt a disznót. Szempétör

(kiviszi) Nagy úr vagyok, enyém ez a frikontri! Minden angol úgy tisztel hogy ju hanki -

Atyám Teremtőm

Kiszúrtad?

Szempétör

(kintről) Jesszeri!!

Atyám Teremtőm

Akko pörzsödd le szépönn!

Bogdány

(kintről)) Te fiú, adjad má oda nekem azt a pipát, ezönn a kis szalmatüzön meggyúttyuk - há má ötven éve nem dohántam ott lenn, a gödörbe.

Atyám Teremtőm

Lepörzsötted, Pétör?

Szempétör

Jesszeri!

Atyám Teremtőm

Akkó erezd ki a zsírját, azután sózd be vastagon!

Az asszon takarít, seper, felmos, összehajtja a damasztot. Bogdány

(kintről) Fiacskám, sózzá be jóerősen, ne sajnáld, csak meg ne büdösödjek, há ki tudja, mi lesz még, há má gyön a gyerek, ne mondja senki, hogy ennek a gyereknek az aptya egy ojj disznó, hogy nem ad szájába husikát az édess gyermekinek, csak azt a kis pipát rakd a pofámba, hagy füstölődjek -

Péter behozza a felét, fölviszi a padlásra, kimegy a másik feléért. Asszon, fáj a hasad? há dolgozzál, menjél, pakujj, mozogg ki azt a gyereket! Bácsikák! híjják ki a szülészasszont, segitség köll ennek a lánnak, há első szülése! Ne félj, asszon, itt vagyok! a tenyeremen hordalak, te szögén asszon, ha fiju lesz, János lesz, ha lán lesz, Julika lesz! Ne félj asszon, fölneveljük, van hús, van abrosz, van ez a szép kastély ittend, hát minek sikogacc nekem? ültetek a szőlőnek hejjébe, megtanítom pipáni, hahaha! szép nagy gyerek! tökös! Szempétör

Hallgasson már! Csak zavarja ezt a szögén fiatalasszont. Maj ha meglesz a gyerök, magának szólunk elsőnek... Várjá kislán, leteszem ezeket a rongyokat a födre, a főddön akarod megszülni, édös lelkem?

Szögén asszon

Néni, adja ide azt a követ.

Szempétör

Fölteszek gőzölni... Micsinász? Állva szülöd meg?

Disznók a padláson

(mulatnak) Tizenhat tonnát ladolsz, osz haumeni péj? Ennappal vagy olderebb a hitelednél. Szempétör is kicsászol, ha nincs mani, Ez a Pencelvéni Rélród Kompani!

Szögén asszon

Lássák, adtam én szállást magiknak nagyon jó szüvvel, dehát nem tudtam, hogy van nekem egy uram, aki minden keresetit megissza, a másikba meg mit tudom én, mikor gyön haza, de tudtam én, hogy részegen fog hazagyönni, ésmeg hozza a cigányokat - hallják, még mindég kajabál, pedig ef fél veder pájinkát megivott, danol, táncol, mindent elkövet -

Az asszony üvölt. A disznók óbégatnak. Szempétör

Atyám Teremtőm! tedd olyan drágára a pájinkát, hogy ne tudja senkifia meginni!

Atyám Teremtőm

Há Pétör, asz nem lehet, hát akkor minek főzik a pájinkát, ha senki meg nem issza?

Szempétör

Akkor úcs csináld az emböröket -

Atyám Teremtőm

Nem úgy van, Pétör! A pájinkát azér főzik, hogy egyik embör orvosság gyanánt használja, a másik eltévedett embör annyit igyon,

amég disznó nem vállik belőlle, a harmadik embörnek meg azér köll a pájinka, hogy hát nem bírna dóggozni! Nézd meg ezt az asszont. Látod, többre lehet a pájinkát főhhasznáni, ahogy te gondolod, így tehát a pájinkát nem bírom megdrágítani, hanem még ócsóbbá teszem! (iszik a vederből) Bogdány

Látlak! Látlak! Ugyan adjatok má nekünk is ek kortyot ittend, há nagy napom van, nem tudod? ma születik az elsőszülöttem, egészségére!

Atyám Teremtőm

Csak türelem, atyámfia, még az meg is köl szülessen...

Bogdány

Hamá vincog az asszon! hát asse bírja hallgatni odabenn!

Szögén asszon

Te hallgassá! Feküdjenek le, bácsikák, majd elalszik. Mindég ordít, ha részeg, majd elalszik, délig föl se kel.

Atyám Teremtőm

Hagyja szögén asszon, mink má nem fekszünk le, virrasztunk fölötted. Ülj le Pétör, beszégessünk, hogy az éccoka ne aludjunk ecs csöppet se!

Bogdány

Nagyon jó szüvvel adnánk magiknak szállást, csak az a baja, hogy a háziasszon állapotos, elgyött az órája, kinlódik!

Atyám Teremtőm

Nem baj, minket nem zavar, csak legyen nyugodtan a házigazda.

Bogdány

Hámmi lesz? nyommeg asszon, nyommeg! Hát ojjan ideges vagyok, adják ide a pipámat.

Szögén asszon

Jaajjjj.

Szempétör

Atyám Teremtőm, ne nézd a kinját! add meg má neki azt a gyerököt!

Atyám Teremtőm

Eridj ki, Pétör, nézz széjjel, mit látsz, akkor maj mondok valamit...

Szempétör

Keletrül gyön ojjan felleg!

Atyám Teremtőm

Na ládd, nem lehet megadni, mer hogyha mos meglenne, míg annak a fellegnek elmúlása nem lesz, akkor abbul a gyerekbül ojjan tolvaj válna! Mindent a világon ellopna az a gyerek!

Bogdány

Bácsikák, ugyan nyúccsa föl nekem azt a pipát, lemennék, de nem tudok lemenni, föl vagyok függesztve, aggyik má neköm azt a pipát, há nagyon unatkozok ittend, hát elfüstölnék én a kollégákkal. - Te ne kijáccs asszon, mer megfullad a gyerök! Szüljél asszon, én dolgozok, te szüjjél, arra teremtett a jóisten, hogy az issten repesszen meg!

Szempétör

Atyám Teremtőm, add meg má neki! Ne nézd a kinját! Add meg má neki, hogy szűnjön a sírása!

Atyám Teremtőm Na mit láttá, Pétör?

Eridj ki Pétör, és nézd meg, hogy nyugat felől mit látsz!

Szempétör

Nem láttam, mit láttam, Atyám Teremtőm, nyugatnak borzasztó veres az ég alja, ojjan mintha lángolna!

Atyám Teremtőm

Na látod Pétör, nem lehet megadni, mer a fijuból ojjan vérengző embör lenne, megölné még az egész világot is! Tehát várni köll, míg kijön a sora. Majd akkor lesz meg, ha maj dél felől maj repül a fecske! Lesz belölle egy világhősse, a legerősebb, a világ legeslegnagyobb vitéze a világnak -

Bogdány

Megkérném magikat ej jóra...

Atyám Teremtőm

Ugyan mire tudna minket megkérni?

Szempétör

Még maga kér minket?

Atyám Teremtőm

Mink kérhetjük magát, mer jó szállást adott nekünk, jó meleg hejjen pihenhetjük magunkat -

Bogdány

Nem-i jönnének el magik nekem komának, ennek a kis fijugyereknek, aki születik?

Atyám Teremtőm

Jó van, ha magának ez az óhajja -

Szempétör

Aztán minek kereszteljük a fijut?

Bogdány

Tótferi! Tótferi! Vagy Tótignác! Vagy Bécsáros Sándor!

Atyám Teremtőm

Rendbe van, megkereszteljük ijjen szép névre. Pétör, te leszöl a keresztanyja.

Bogdány

Issten fizesse!

Atyám Teremtőm

Én meg a keresztapja leszek.

Szempétör

Há ne nézd már a kínját, Atyám Teremtőm, hámmár az is ne kínlódjon neki a méhibe, a keresztfiad!

Atyám Teremtőm

Eridj ki, Pétör, nézz széjjel -

Bogdány

Keresztkomám, ha meg nem sértem...

Atyám Teremtőm

Tessen parancsóni...

Bogdány

Nem innánk meg egy áldomást a szép egyezségre?

Atyám Teremtőm Várgyá fiam, elébb a gyerök. Na, Pétör, mit látsz? Szempétör

Fecske!

Atyám Teremtőm

Sz mi károg?

Szempétör

A fecske!

Atyám Teremtőm

Hány fecske?

Szempétör Uláttam, ezer.

Száz!

Atyám Teremtőm

Ej, Pétör, Pétör, eridj ki újra. Nézz a szemeddel -

Bogdány

Akko már egy szippantás dohánt elszíhatnánk...

Szempétör

Atyám Teremtőm!

Atyám Teremtőm

Mit látsz?

Szempétör

Dél felé es sárga akasztófa.

Atyám Teremtőm

Fecske?

Szempétör

Hollófalka.

Szögén asszon

Jaj, megreped a szüvem! Megreped a szüvem!

Bogdány

Nem ojjan könnyen adják asz te! Hákki látott már ijjen könnyű szülést? Meg se született, má keresztkománk is van!

Szögén asszon

Jaj, megreped a szüvem! Megreped a szüvem!

Atyám Teremtőm

Pétör, tedd a füled a hasára...

Csönd. Szempétör

Aszmondja: pipáni akar.

Bogdány

Annya istenit! Elébb gyöjjön ki! A pipa tömve, az asztalon! Maj ha kigyön, lesz dohán! lesz pájinka! mit mond?

Szempétör

Aszmondja: pipát! pipát!

Bogdány

Fene a jódolgát! Komámasszon, arra kérem, adja oda neki azt a koszos pipát!

Atyám Teremtőm

Nem úgy van az, jóember! Meg lett mondva: Mikor az embörök nem tunnak már szégyönt, a gyerökök az apjuknak, anyjuknak nem engödelmesködnek, miko mondják nekik, hogy ne pipájjanak. Miko mindönki pipál, akkó vesz el a világ! Má majdnem ott vagyunk, mer a gyerökök is pipának már - de ki hallott már olyat, hogy dohánozzon az anyja hasában!

Bogdány

Há bagót rágjon két pofára?

Szögén asszon

Jaj, megreped a szüvem! megreped a szüvem!

Bogdány

Hallja, komámuram? Há még csak rá se gyúthat az a szerencsétlen csecsszopó gyerek, csak azt a száraz bagót rágja?

Szempéter

Szögén asszon, tudod-e, mi a szüvárván?

Szögén asszon

Meséjjé, nénike.

Bogdány

Szüvár- av valami szüvárkáféle?

Szempétör

Meg lett mondva, szögén asszon:

Nové elébb es sast bocsájtott ki, aztán eg galambot. Mikor a bárka ledüccent a Bororát hegyen, az issten a szüvárvánt adta, hogy a világot nem vöszi el többet vízzel. A pipát mög azé adta, hogy maj tűzzel vesz el a világ. Nové kigyött a bárkábul, leszúrta a botját, abbu lött a szöllő venyigéje. Aztán begyútotta azt a büdöss pipát, leszítta, kifútta, akko főszállt az első pipafüstje Bogdány

Há Nové előtt nem pipáztak?

Atyám Teremtőm

Nem fiam.

Bogdány

Há Nové előtt micsinátak, mivel foglalkoztak?

Szempétör

Vizibugyburékkal.

Atyám Teremtőm

Mindönkinek vótt ek kis bögréje, bugyburékót, az jelentötte a vízözönyt.

Szempétör

Mikor a vízözöny elmút, akko főkerűt a pipa.

Atyám Teremtőm

Az embörök a szájokba tüzet hordoznak, hogy tűz átal vesz el a világ.

Bogdány

Vizibugyburékkal, az is csoda!

Szögén asszon

Hallod-e, ha azt akarod, hogy éljek, rögtön szaladj el orvasér, mer én meghalok.

Atyám Teremtőm

Nem hal meg, jóasszon.

Szögén asszon

Meghalok!

Bogdány

Há nézz meg engem, asszon! Levágtak, leperzseltek, besóztak vastagon, méges ep panaszszavam sincsen! küldtelek orvasér?

Szögén asszon

Meghalok.

Bogdány

Nyafogsz. Egész jól megszoktuk ittend a kollégákkal, maj te is megszokod.

Szögén asszon

Jaj! jaj! vizibugyburékkal! ó, édes jó istenem!

Szempétör

Atyám Teremtőm, ne nézd a kínját! Hát ott gyönnek a fecskék, a fecskék! Szállj! szállj! fecskemadár!

Atyám Teremtőm

Dehogy szállnak, Pétör.

Szempétör

Há lesz majd et tolvaj vagy ev vérengző - nagy dolog! Vótt rosszabb is a prakszisunkba, de add meg már neki, mer meghal az asszon!

Atyám Teremtőm

Dehogy hal meg.

Bogdány

Úgy van! Bolhacsípés.

Disznók a padláson tenor basszus

(énekelnek) My Lord, what a morning! Mooorning.

tenor basszus tenor basszus tutti

My Lord, what a morning! Mooorning. O-o, my Lord! What a morning! When the stars begin to fall… (és tovább)

Atyám Teremtőm

Meg van mondva, Pétör: Mikor a világ el akar veszni, hét esztendeig nem születik, nem hal. Nincs halál, nincs születés.

Szempétör

Ki mondta magának, hogy “a világ el akar”?

Atyám Teremtőm

Pétörkém, meg lett mondva: “ezret adok, ezret nem adok”.

Szempétör

Ne tessen má prédikányi ittend!

Atyám Teremtőm

Nem megmondtam? Ezer évet megadok az embörnek, másik ezret nem adok az embörnek. Mindönki tudja, beszélli a nép. Úgy látszik, rögtön letellik az a másik ezer, vagy má letellett? Tudja fene, nem néztem naptárba negyvennyóc óta, Világosnál én a naptárt letettem, tudod jól, ott vóttá, édös Péteröm.

Bogdány

Há mi van ma? Mijjen nap van ma?

Atyám Teremtőm

Csütörtök.

Szempétör

Ez karattyul, a disznók énekűnek, ez nem szül meg és nem hal beléjje - érdekes.

Disznók a padláson

…You’ll hear the trumpet sound, To wake the nations underground!…

Szempétör

Megjegyzem, én már unnet tudtam, hogy valami nem stimmöl -

Atyám Teremtőm

Hunnet - kiváncsi vagyok.

Szempétör

Midőn et tetüt összenyomtam. Szt fütyűt rá, tovább csatangót.

Atyám Teremtőm

Érdekes, én már unnet tudtam -

Szempétör

Hunnet?

Atyám Teremtőm Hogy elálmosodtam, nagyon. Nem vötted észre, miket ásítok? Há nem csoda. Kétezer éve nem huntam esz szemet. Szomszéd

(kintről) Szomszédasszon! Szomszédasszon!

Szögén asszon

Gyövök.

Szempétör

Tessen maradnyi… (kimegy) Mi tetszik?

Szomszéd

Csak szóttam, hogy akar-i dohánt a szonszédasszon. Csak szóttam, mer szegén asszon…

Szempétör

Köszönjük.

Szomszéd

Csak mer künn jár Krisztus Urunk a faluba meg a Szempétör -

Szempétör

Ki?!

Szomszéd

A Szempétör, er rühes szamáron. Pétör bagózik, a Jézus pipál. Nagy bála dohánokat hoztak, ingyér osztogatják -

Bogdány

Hozzik már eb bálával, bácsikám!

Atyám Teremtőm

Látod-e, Pétör…

Bogdány

Megfizetem, öregem! Hát ingyér osztogatják!

Atyám Teremtőm

Meg van mondva: -

Bogdány

Meg van mondva: ingyér ne hagyd ott!

Atyám Teremtőm

Meg van mondva: Mikor a világ meg akar égni, az Ancikrisztus mindönféle csalárdsággal csali a népet, azt mondja: "Én vagyok a Krisztus!" Dohánt osztogat mög mindent, hogy neki higgyenek -

Bogdány

Héjj! Uramisten a padlásonn!

Szögén asszon

Szögénasszon szögénasszon verszét a fejed szögénasszon -

Atyám Teremtőm

Meg van mondva -

Szempétör

Hadd el, Uramisten! Majd én kiverem a faluból azt bénga pipást meg a Szempétörét!

Bogdány

Pétör, Pétör, nagy bűn ez, Pétör.

Atyám Teremtőm

Nézzé ki, Pétör. Mit látsz, Pétör?

Szempétör

Semmiccse.

Atyám Teremtőm

Hámmaj látsz valamit. Meg van mondva: Keleten meggyullad a ténpör, a tűz nyugotnak mén -

Szempétör

Mijaz a ténpör?

Atyám Teremtőm

Mijaz! mijaz! Ócejjány, te marha! Az Ancikrisztus begyúttya a ténpört. A ténpör begyúttya az eget. Megládd, mingyár úgy kunkorodik föl, akár a papiross!

Szempétör

Májgád! Háccsinálj valamit!

Atyám Teremtőm

Hámmit. Látod, nem szül, nem hal, hákkész.

Bogdány

Pétör, Pétör, te beiszod a pájinkámat, Pétör!

Szögén asszon

Bassza meg az isten, szétszakadok!

Szempétör

Héjj, Uramisten! Ha én eccör issten lehetnék!

Atyám Teremtőm

Ccórájt. Má meg is van engedve.

Szempétör

Hová tűnté, Atyám Teremtőm?

Atyám Teremtőm

Lekucorgok ittend. Mos te virrasztol, Pétöröm, te őrizöd a világot. Há gubbáj, bósz!

Szempétör

Várjá, bodi! Akko mos ki az issten a… ki a izé?

Atyám Teremtőm

Hejj, de elegem van belölled…

Pétör ránéz a pipára – pislog – a pipa meggyullad az asztalon. Szempétör

Szanavagan! Csönd, Én vagyok az Issten.

Atyám Teremtőm

Kapsz egy percet. Lássuk, mit tudsz. Mosmeg micsinász? Alig letté isten, máris nyomkodol?

Szempétör

Főteszem az asztalra, szögénkémet, hogy a kezemhöz álljon...

Szögén asszon

Jjjj…

Atyám Teremtőm

Ne mozgasd! Micsinász?

Szempétör

Ek kis pájinkát beletőtök…

Atyám Teremtőm

Há mijjen isten vagy, te kocsmáros!

Szempétör

Igyá, szögén asszon.

Atyám Teremtőm

Lemönt nekije?

Szempétör

Le. Hálá neköm.

Szögén asszon

Pfff!

Szempétör

Neköppki –

Szögén asszon

Há menj a picsába, te sátán, há gyíkujj meg, te átkozott, te nyomorút sekkfej!

Bogdány

Megszülté?! Fiju?!

Szempétör

Sátápp!

Csönd. Mosmeg? Atyám Teremtőm

Nem hallod? Órjás csönd. Az issten csöndje. Kezdesz má belegyönni.

Na. Végezd el az asszont, ha már a ravatalra tötted. Micsinál az asszon? Szempétör

Nézeget.

Atyám Teremtőm

Nem tud szólani. Sátáppot szóttá.

Szempétör

Fáj neki?

Atyám Teremtőm

Kutyául.

Szempétör

Az a jó! Csak tágujjá neköm, te szögén asszon.

Atyám Teremtőm

Mit pocsolsz a pájinkába?

Szempétör Akko kezdhessük?

Csak dezinficijátam az ujjajim.

Atyám Teremtőm

Hagyj még neki, szögénkének...

Szempétör

Mennyit?

Csönd. Atyám Teremtőm Amég megszólal az éjféli harang. Várgyá türelmessen... mingyá konog... Disznók a padláson

(énekelnek) O, Pete-e-er ring them bells! O. Pete-e-er ring them bells! O, Pete-e-

Az elsőt üti az éjféli harang.

Sötét. Óriás csönd. Az isten csöndje.

(Az éccokai rendelő) TótferiHé! nyissák ki! Hé! Látom! Kilátszik a köpönye széli! Ott fekszik a rögönybe! Keljen má föl, maga igyijóta! Mit pislog, mint a szélütött? Ide gyöjjön! Itt vagyok az ablakba! Ez az éccokai rendelő? Dokter Éccokai rendelő. Tótferi Maga a dokter? Dokter Várgyá fijam, mingyá megnézem. Tótferi Nézze má!

Dokter Én vagyok. Hát te ki vagy? Tótferi Ki leszek! Dokter Mér ki leszel? Tótferi Én leszek Tótferi! Én leszek a legerősebb, a világ legeslegnagyobb vitéze a világnak, a Tótferi! Dokter Hámmit akarsz? Tótferi Vagy Tótignác. Én leszek a világhősse! A Bécsáros Sándor! De elég a szóbul mára! Gyöjjön gyorsan, dokter, mer szül az édessanyám! Dokter Várgyá, fijam, csak főkkapom a lábam. Tótferi Há kapja má! Dokter Ejnye csak... Há hogy is van ez? Tótferi Hagyja! Jó lesz az kacsába! Nem táncónni megy a nasasasszonnal! Honn van az orvasi táskája magának? Dokter Várgyá, csak föhhúzom a kezem. Tótferi Há húzza má! Dokter Itt a bal. De hol a másik vajjon? Tótferi Ott! Dokter Hol? Tótferi Otthatta a bibliján, nem látja? Maga vak?! Há gyöjjön má! Mingyá a másodikot üti az éjjfeli, sz maga még a bibliján pepeccsel? Dokter Hideg van künn? Tótferi Hunnet tudjam, maga marha, há sötét van! Dokter Várgyá, meggyútom a házat. Tótferi Hideg! Hideg van! Dokter Akko főveszem a fejem. Addig fogg be a lovakat. Tótferi Honn vagynak a lovak?! Dokter Ebbe a katujába. Tótferi Honn van a szekér?! Dokter Mejjik? Tótferi Az éccokai!

Dokter Elment eprészni. Tótferi Doktar úr, én megfojtom magát! Maga elengedte eprészni az éccokai szekeret, akkormikor az édesanyám szül?! Dokter Há fütyülj neki! nem látod? ott mászik a fán.

A másodikat üti az éjféli harang. (A szekéren) Dokter Hé! jóember! ne hajtson, mint az őrült, széjjel hull a szekér! Az elébb is kiesett a kerek! Tótferi Hagy menjen az a kerek, csak az édessanyám élve megmaradjon! Dokter Hé! vigyázz! a második! Tótferi Mit cincog? Dokter Csak menjünk ek kicsit lassabban, mer má kiesett három kerek! Tótferi Doktar úr, én megfojtom magát! Hát nem érti, hogy nekem drágább az édessanyám, mint az a kerek? Kereket még tudok venni hármat! Dokter Má négyet Tótferi De ojjan édessanyám nekem nem lesz másik!

A harmadikat üti az éjféli harang. (Julika) Tótferi Nyiss ki, édes Julikám! Julika Eszedné vagy? Mit művelsz itt éccoka? Tótferi Rádijót nem hallgattad? Julika Mér, mi van? Tótferi Há beindútt... Julika Jesszusom! Há hogyan? Tótferi Há mingyá megvagyok! Hámmár eltünt a méhhszáj teljesen! Julika Mesédd legelőlről! Tótferi Elöször kigyulladt a Duna! Aztán gyöttek az angyalok! Aztán ek kötélhágcsón vitték a sűtthalat! Aztán -

Julika Várgyá, mutasd magad! Hát te má százados letté? Tótferi Hásszép. Mingyá bevonulok az édessanyámbul, sz megyek a frontra. Mer azok a bitang borotvák összeszőrték a legyet a poroszkákkal! Hanem még nem láttalak kisingbe - őtözz fel. Julika Minek? Egyedül vagyunk… Tótferi Apád-anyád? Julika Hát így figyelsz te a szavamra, miko beszélek a számmal?! Tótferi Csak a szádat bámúttam csak Julika Feri, én még úgy vagyok... Tótferi Julika! Hát te még nem vóttál…? Julika Nem, Feri. Éngem még nem szült meg senkise. Tótferi Hámmér rúgod a bakkancsom? Julika Jó ez az unikormis, jól áll. Tótferi Akkohá mennem kell Julika Há maradj. Tótferi Há minek rísz? Julika Há kicsinának téged azok a borotvák! Tótferi Éngem? Nem üsmersz te még et Tótignácot, te Julcsa! Julika Há maradj. Tótferi Há gyönnek értem! - Hé! Dokterkám! - Má zúg a felhők közzül! A negyvennyóclábú cserebogár! Julika Tótferi! Dokter Hé! Tót úr! Tótferi Hé! Nyúccsa a kezit! Julika Én? Tótferi Nem! A dokter!

A negyediket üti az éjféli harang. (A negyvennyóclábú cserebogár) Dokter Százados úr!

Tótferi Nem hallik, mer zúgnak a szárnyaji! Dokter Százados úr! Tótferi Nem hallik, mer berreg ez a bogár! Dokter Százados úr, drága! Tótferi Ne köpjön a fülembe, csak mondja! Dokter Mondja, hová emelkedünk? Már öccázezer kilaméter, sz csak megyünk, megyünk! A fődd má csak egy zabszem - mondja, biztos erre lakik a maga édessanyja? Tótferi Maga ne törőggyön! Meg van mondva: majd akkor leszek meg, ha dél felől maj repül a fecske! - Há látja dél felé? Dokter Há hogy néz ki a fecske? Tótferi Szárnya van, de repüll! Dokter Hány szárnya? Tótferi Kettő! Dokter Tehá dubla? Tótferi Hő! Kapaszkodjon! Fogja meg a lábamm! Leszállás! Dokter Mér húzzuk az időt? Mér pocsékoljuk? Tótferi Csak kinézek a világ ajtaján. Dokter Álljon a parkolóba.

Az ötödiket üti az éjféli harang. (A világ ajtaja) Tótferi Hogy nyikorog ez a kárpitajtó! Ki fogja lezsírozni eccer? Csönd. Dokter Látja? Csönd. Látja nem látja?! Tótferi Nem hallik, mer zúg a szél! Dokter Ott van az a fecskéje magának? Tótferi Nincs!

Dokter Há mi van künn? Csönd. Há ha nincs, há csukja be az ajtót! Huzat van! Csönd. Vigyázzon, maga marha! Mingyá kiviszi a világot a huzat!

A hatodikat üti az éjféli harang. (Az ég óccejánnya) Tótferi Hé! Gyöjjön ki! Mit lubickol maga? Összemaszatolja nekem az ég óccejánnyait! Dokter Csak ki akartam fognyi asz magának. Tótferi Há megtalálta?! Dokter Meg. Meg. Tótferi Honn van? Dokter Nem látja? Tegye föl a pávaszemit! Ott van! Ott! Ott van! Tótferi Hoool? Dokter Ott! Keletnek! Ott a homloka! Ott a farka nyugatnak! Smeg észak délnek a dubla szárnya! Tótferi Maga marha! Uszony az, nem dubla! Fecskének nincs uszonnya! Dokter Nincs uszonnya? Tótferi Nincs uszonnya, csőre van, osz csipog! Dokter Ez csipog! Tótferi Magának ez csipog? Ez villámzik! Mennydörög! Dokter Há burrog. Tótferi A fecske nem galamb, se gerlice, maga lódokter! Dokter Akkor üjjik a hátamra, mer ugrok! Tótferi Hé! Mér hattuk fönn a bogarat? Dokter Kapaszkodj a potrohámba. Tótferi Hé! zuhanunk! Dokter Hámmint a metejor.

A hetediket üti az éjféli harang. (A föld méhében) Tótferi Mondtam, hogy húzza be a potroháját, maga ződhasu csoda! Berottyantunk a fődd méhhébe, hogy fogunk mi kimászni innent? Dokter Ájjik föl a vállamra! Tótferi Sz napfürdőzzek? Látom az eget azon a kis lyukon, öccázbilijó kilaméterre! Ráadásul éhhös lettem is. Dokter Hoztam gyufát Tótferi Asz rágcsáljam? Esz jól kiffundálta! Dokter Látja, megraktam a tüzet maga helyett. Tótferi Hámmosmeg micsinál? Már a nyársat dugja a seggibe? Dokter Tessen csak forgatnyi szépenn. Hap pörkölődjek, a zsírom hacs csepegjen Tótferi Hát én magát följelentem - ne fészkelődjék, mer beejtem a tűzbe! - És még maga orvas, maga dokter? Hát az édessanyámmal mi lesz, arra nem gondol? Dokter Megsűttem, asszem. Tótferi Hát ágyútalppal nem bírom magát odaráncigányi? És közbe az édessanyám csak tójja tójja tójja – Dokter Izlem, őrnagy úr? TótferiNe idegesítsen, mer nem tudom, micsinálok magával! Hámmár a nyóccadikat üti, nem hallja, maga vakegér?

A nyolcadikat üti az éjféli harang. (Mint a vakand) Tótferi Hé, maga vakand! Ne a képembe kotorja a főddet! Dokter Há csússzék előrre az ezredes úr! Tótferi Hogy én kotorjak magának! Há bíborszőnyeg, annem kéne? Dokter Nem hallik, mer fődd ment a fülembe! Tótferi Há csukk be a szemed! Mit látsz? Dokter Há! Há! Há! Ott van a maga fecskéje magának!

Tótferi Honn? Dokter Sréfőffele! A világ végén! Ott issza a fekete gyapáron! Térgyenállva issza a vizet! Tótferi Há kotorjá! ügyekezz! Csönd. Hé, dokterkám! Dokter Mi a'? Tótferi Mér térgyenállva? Dokter Mér! Mér! Hámmer beütné a fejét az égbe! Gondókozzon, maga majomember!

A kilencediket üti az éjféli harang. (A dohánbánya) Tótferi Mé prüszköl? Dokter Itt ed dohánbánya! Dohánércbe fúródtunk! Tótferi Maga ne tubákozzon nekem! csak fúrgya! Dokter Et tárna! Tótferi Há másszál ki, te kukac! Dokter Két embör! Tótferi Japány vagy kinyaji? Dokter Ülnek a csillébe! Az egyik pipázik, a másik a bagót rágja! Bénga (az Antikrisztus, épp olyan, mint Atyám Teremtőm, csak pipázik) Hé! Magik kettend! Tójják ezt a bányát főffele! Pistyom

(a női sátán, bagót rág) Mit táti a száját? Megdöglött a rihes szamár, nem látja?

Bénga Ott vedel a kantinyba. Pistyom

Tójják már! Hámmi van magikkal?

Tótferi Berozsdátt. Nem forog a bánya. Bénga Kenje meg avval a dukterral! Pistyom

Mit bámul ez a faszkalap?

Dokter A násásásszon... mér köpi a mejjemre a bagót, akit megrágcsátt?

Bénga Mér! Mér! Hámmer ű a mennyek profettája, nem látja! Ű a Szempétör Felícciján! Sz maga pedig a rihes szamara! Dokter Amejjik megdöglött? Pistyom

Jujj! Jujj! Hák kirepedek! Há! Há!

Dokter Sz mér kacag? Bénga Mér! Mér! Mer moss szüli a dohánt, nem látja? Ott gurull! Dokter Ezredes úr, maga tudta, hogy a dohánok emberfejbül vannak? Tótferi Hámmibül? Kiscicafarkábul? Pistyom

Sz még magának van orvasi diplumáciája?! Maga rihes vakand!

A tizediket üti az éjféli harang. (Az ördög biblijája) Bénga Maga gyön! Dokter Tök. Pistyom

Ez magikná tök? Ez a makász!

Dokter Mellényúttam. Pistyom

Rönonsz!

Bénga Mijénk a bank. Tótferi Hát én megfojtom magát, maga páncser! Hámmaga folyton mellényújja?! Dokter Inog ez a jéghegy. Pistyom

Ez a jéghegy inog?

Dokter Inog. Bénga Pedig szépönn le van sujjozva a fenek, öccázezer dohánbálával! Tótferi Sz magának inog?! Pistyom

Maga oszt.

Bénga Osszamár! Dokter Piros az adutt. Tótferi Várgyunk ek kicsit! Mi úszik ott a koromfénybe?

Bénga Ott úszik a világvége. Dokter Há! Há! Há! Ott van a fecskéje magának! Ott issza a fekete gyapáron – Tótferi Akko megérkeztünk. Szállj ki, dokterkám. Bénga Hé várgyon! Ződ az adutt! Várgyon! Adok én magiknak Fecskét! Tótferi Honn van?! Bénga Szervusz. Parancsolj. Tótferi Nem cigarettli, maga marha! Fecskemadár! Pistyom

Maj csinállok én asz magiknak fecskét, ahányat akar!

Tótferi Csináljon, de gyorsan! Pistyom Tapsolj. Nesze. Ott van az orrod hegyén. Tótferi Magának ez fecske? Ez eb bögöly, maga stűcivadász! Pistyom

Ez magának bögöly?

Tótferi Menjünk, dokterkám! (beugrik a vízbe) Bénga Hámmost hova ugrik? Makk az adutt, tik meg lubickóttok? Pistyom

Nesze a bögöjjöd!

Bénga Mér köllött a vízbe dobnyi? Pistyom Kirepűtt. Ott mászik a jéghegy ódalán. Hámmos mér sikojtoz a fenekbe mind a báladohán? Bénga Má nem sikojtoz, csak bugyburíkul. Pistyom

Szedjük össze a kártyát, mer süllyedünk.

Bénga Hásszép. Kiszúrta a böglyöd a jéghegyet. Mos mehetünk gyalog, te marha nő, te. Dokter (a vízből) Megvan! Megvan, ezredes úr! Tótferi (vízből) Honn? Dokter Itt! Itt verdes, csipog! A tizenegyediket üti az éjféli harang. (Ócejjány) Tótferi Ne pocsoljon, maga sűtthal! Hocs csinál a béka? Encvej! Vegye ki a pofáját a vízbül, mingyá megázik a fecske! Hallja? má keheg!

Dokter Csak a fogajim kopogtatja a kis csőrivel! Tótferi Há csukja be a száját! Hagy melegedjen az a pici jállat, a maga fészkibe. Látja, csak tempóddzunk, tempóddzunk ittend, sz mingyár a tizenkettőt üti! Tele tunnám bőgnyi ezt az ócejjányt. Dokter Ne bőgje, már úgy is mari a só a seggemet Tótferi Kiröpűtt! Mondtam én, hogy nyissa ki a száját? Mos kezdhetjük előrröl, maga marha! Dokter Ott rohan két embör. Tótferi Hé! magik! Fogják meg azt a madarat! Gyerünk! Ússzá, te tulok! Pistyom

Hé, mestör. Nem kéne elbujnyi eh hullám mögött?

Bénga Kocogjá. Pistyom

Mingyá beér.

Bénga Taposs a fejire. Pistyom

Ááá! Elkapta a patám!

Tótferi Kézcsókkom a násásásszon! Pistyom

Kűggy ec cápát, mestöröm.

Bénga Várgyá, el vagyok foglalva. Tótferi Hé! micsinyá maga avval a pipával? Ne babirgájjék a víz fölött! Hé! Vigyázzon! Mingyá beggyúttya neköm a ténpört! Dokter Mijaz a ténpör? Tótferi Mijaz! Mijaz! Óccejjány, maga marha! Bénga Jesze. Sz meg van mondva: a ténpör begyúttya az eget… Mingyá annyi lesz a világbul, mint egy marok égett bagó, ni! Tótferi Ejj, hát nem üsmersz még et Tótferit!!! Bénga Micsinyász a pipámmal, te dög! Tótferi Csak lenyomtam a gigádon! Nyeli! Nyeli! Bénga Adsza szivi a pipádat! Pistyom

Nincs benne dohán!

Bénga Hát tömmeg avval a dukterral! Tótferi Abbu nem esztek! Dokter Vigyázzon! Itt a cápa!

Tótferi Cápa! Csibész! Nyeli! Nyeli! Pistyom

Mestör! Bekapott a cápa!

Bénga Hakkapja. Má mindeggy. Te győzté, Tótferi. Tótferi Mi van, begyulladtá? Bénga Még nem, fiam, de már izzok a pipátul. Ne fujjá! Ne fujjá, te hüjje dukter! Ne locsolj! Ne locsolj! DURR Tótferi Szétdurrant a hidegvíztül. Hámmaj lehűti, szt a cápák mögösszék. Dokter Tábornok úr, drága! Ha nincs fecske, ne bánja! Szedjen az édessanyjának esz szál tulipántot! Tótferi Az óccejjány közepén? Dokter Hámmi hullámzik alattunk, ez a sárgapiros, ötbillijó? Tótferi Akkor emmá Flumandrija. Mingyá megérkezünk! Hát ússzá! csapj a tulipány közzé, édös dokterom!

A tizenkettőt üti az éjféli harang.

Babasírás. Dokter Hallja, elkéstünk. Tótferi Hámmá megvagyok? DokterMenjen be! Őtözzön át, még megfázik nekem, maga hüjje csecsemő! Mit áll itt az eresz alatt, a bajuszán csepeg a hó! Tótferi Hova megy, dokter? Ha végre sikerűtt magát ideráncigányi, legelább szójjon be egy szót! Dokter Maga hová bujik maga? Tótferi Csak kocujjon be az ablakon. Dokter Hé, jóasszonka! Nyissa má ki! Há besikerűtt? Péter kinyitja az ablakot. Dokter Há! látom! Há! Há! Há! Sz nehéz szülés vótt? Szempétör

Nehéz? Ahogy vesszük. Belehalt az orvas.

Há! Há! Há! Dokter Jó vicc. Én vónnék az orvas. Szempétör

Mehet haza egyenessen.

Dokter Maga dokter? Szempétör

Nem, én a szülészasszon vagyok. Há! Há! Há!

Dokter Há! Há! Mutassa ep picit! Szempétör

Mos pólyázom.

Dokter Le van firisztve? Szempétör

Le van.

Dokter Ölég picurka. Szempétör

Hámmilyen. Törékenke, mint az édessanyu.

Dokter Csókolom a kezejit! Szempétör

Még jó. Még szerencse, hogy nem az aptyára ütött ez a kisasszonka.

Dokter Há… boldogságot. Szempétör

Issten magával.

Dokter Megyek. Szempétör

Tutuja bubája.

Dokter Kislán?! Szempétör

Ep prücsök.

Dokter Hogy híjják? Szempétör

Prucc. Bari bari bucc! Julika.

Becsukja az ablakot. Csönd. Dokter Julika… Tótferi Hova megy? Hé, várgyon maga sűtthal! Adja be eztet a tulipántot! Dokter Hé, jóember! Szempétör

Hámmit kocog folyton, maga marha dokter?

Dokter Csak eztet a tulipántot az édessanyukának... Szempétör

Inkább gyött vónna rendessen, az istenfáját! Na eridjen! Kocolódjon haza a vackába!

Becsapja az ablakot. Tótferi Rágyút, dokterkám? Dokter Hunnét ez a Fecske, ed dobozzal? Tótferi Ott lubickútt az ócejánnyon. Hámmiko széddurrant az a… bagógyár... Dokter Sós, az anyja mindenit. Tótferi Hámmost mit szól hozzá? Aszittem, lefiridek, átőtözök, szopok ek keveset. Mit köhög, maga kehebéka? Dokter Ez a Fecske... Tótferi Há milyen. Fojt. Há szar. Mos mondja! Meg se születtem, sz mehetek a frontra. Há! Há! Há! Dokter Há! Há! Há! Tótferi Csak hol tőtsem ezt az éccokát? A Julikámho nem mehetek. Fogta magát, sz megszületett az aDokter Hova megy? Hé, tábornagy úr! Tótferi A restibe. Amég gyön a vonat. Nem gyön, dokterkám? Dokter Há hogy, maga igyijóta? Biztos várnak már eb bilijóan… Futok, mer még szétverik nekem az éccokai rendelőt… Tótferi Hé! Vigyázzon! Mingyá hasraesik ebbe a lityes hóba, maga marha!

A tizenharmadikat üti az éjféli harang.

Sötét. Babasírás. Azután csönd.

Szögén asszon

Jaj, ne csináljanak nekem már ojjat, hogy nekem hét disznót besóztak, megperzselték, megszurkálták! Hát vigyenek el belőlle kettőt hármat, hogy ahonn megéheznek, ott megfalatozzák!

Bogdány

Várgyanak! Hámmég meg se körösztűtték nekem ezt a kislyánt. Megigérték! Magik ittak is rejá egy áldomást, ej jó litret, én láttam!

Szempétör

Dehonnem körösztűtük.

Bogdány

Hol? Hol? Mikor?

Szempétör

Az elébb. Ittend, a lavórba.

Bogdány

Az nem érvényes! Há szentűtt vízzel köll azt! Maga, keresztapám, meg csak a kezeit áztatta!

Atyám Teremtőm

Megvótt az a víz szentülve jóerőssen, csak nyugodjon meg a házigazda.

Bogdány

Há képzelem. A seggecskéjét mosták jóerőssen -

Szögén asszon

Isstenem, hát legalább ezt az eggy disznót vigyék el a hátikon!

Atyám Teremtőm

Nem, szögén asszon, csak maradjon a szoknyád mellett, ittend röfögjék, itten dagonyázzon, míg éltek és haltok megfele.

Bogdány

Hé, várgyanak! Há koccintsunk egy utóssót!

Atyám Teremtőm

Pétör, vidd föl azt a vederet.

Bogdány

Issten fizesse!

Szögén asszon

Micsinának! leitatják?

Atyám Teremtőm

Pásszítsad össze, Pétöröm. Öntözd a pájinkával, han nőjjön, hacs csinosoggyon!

Bogdány

Micsinász, marha? Kidűtöd? Jujjj! Brrrr! Hu! micsoda zuhany!

Csönd. Szögén asszon

Mondja, mér mennek el magik, bácsika? Még nem is pirkad!

Atyám Teremtőm

Maj pirkad! Kialudtam magamot jóerőssen. Ej jjó ezerévre!

Szögén asszon

Alig aludt valamicskát. Ep percet csak.

Atyám Teremtőm

Pontossan.

Szögén asszon

Há maradjanak! Kérem szépenn, nagyonn!

Atyám Teremtőm

Gyere Pétör! Majd alszó menés közben!

Bogdány

(lejön a padlásról) Menés közbe szundikáll?

Atyám Teremtőm Úgye, Pétör? Má be van gyakorolva! Csak vigyázz! le ne szédülj a létrárú neköm. Szempétör

(lejön) Hát issten áldja magikat, meg ezt a Julikájukat magiknak, ezt a Julikát!

Bogdány

Issten áldja!

Atyám Teremtőm

Issten áldja!

Szögén asszon

Issten áldja!

Elmennek. Bogdány Add már ide azt a gyereket! Mit szorongatod folyton? Adde! (énekel) Édess vagy te, kisgalambomm, mint a sóósperecc! Adj ep puszit kisgalambomm Szögén asszon

Ne lóbádd! Ne röfögj.

Bogdány Nem bőg! Hallod! Szereti! Te meg mit potyogsz? Szögén asszon

A padlás csöpög.

Bogdány

Hámmaj befoldozom! Eladok eppár disznót. Veszek bontoccserepet, főrakom. Addig se iszok, örűhecc! Hogyhá le ne billegjek a tetőrül, italos állapotba -

Szögén asszon

Adde.

Bogdány Há nyafog. Azé gyerek, hany nyafogjon! Nesze! Kényeztesd. Csönd. Szögén asszon

Azér ek kis ódalast... ha elpakúttam vónna...

Csönd. Ús sajnálom! Bogdány

Ne sajnádd! Vagynak másutt is ijjen marhák, mint te vagy. Beeresztik, megtraktálják. Add má ide azt a izét, azt a Julikát!

Szögén asszon

Há szopik.

Bogdány

Csak csócságassa.

Szögén asszon

Aludj, Julika.

Csönd. Bogdány

Mit néz?

Szögén asszon

Menjé te is. Feküdj le.

Bogdány

Nem iszok.

Szögén asszön

Attu még lefekhetsz.

Csönd. Alszol? Csönd. Nem adtam semmit nekijek. Csönd. Bogdány

Kaptak szállást. Kaptak krumplitésztát. Melegdunnát. Kaptak pájinkát, mér mondod, hogy semmit se adtál?

Csönd. Szögén asszon

Há valamicskát adtam, igaz.

Bogdány

Mit adtá oda nekijek?!

Szögén asszon

Ef forintot, papa. Eggy forintot elvittek, egy forintot.

Disznók a padláson

(énekelnek) We’re in the sa-ame boa-oat, brother! We’re in the sa-ame boa-oat, brother! (és tovább)

Források: ÁMI LAJOS MESÉI I-III. Gyűjtötte és a bevezető tanulmányt írta Erdész Sándor. (Akadémiai Kiadó, Bp., 1968.) Kálmány Lajos: VILÁGUNK ALAKULÁSA NYELVHAGYOMÁNYAINKBAN (Szeged, 1893.) És egy-egy motívum Ipolyi Arnold, Horger Antal, Berze Nagy János, Nagy Ilona és Nagy Géza népköltési gyűjteményeiből. “Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. PÉTER KÖZÖNSÉGES II. LEVELE 3, 8. “Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.” ZSOLTÁROK KÖNYVE 90, 4.

A PITBULL CSELEKEDETEI

Személyek: ‫שּׂ‬ ♂ ♀ ☼ Natasa Martin

124

‫שּׂ‬

Négy éves voltam. Ültem a vécén. Akkoriban még nem kellett sietni, menekülni, volt időm gondolkodni alapkérdéseken. Azon törtem a fejem, hogy mi lesz az étellel, amit megeszek. Borsódzott a hátam a gondolatra, hogy hiszen a születésem óta, ezalatt az irdatlan négy és fél év alatt mennyi mindent megettem, talán be se férne ebbe a vécébe vagy az egész lakásba – de hová tűnt el ez a kaja, ahogy minden, az a töméntelen? Ültem a vécén, már rég befejeztem a dolgom. Talán összemegy a hasamban egészen kicsikére? És attól növök? De hiszen a felnőttek is esznek, és nem nőnek, sőt a nagymamám napról-napra picinyebb. Vagyis? Mi lett avval a hajdani - tegnapi paradicsomos káposztával és fasírttal? Átváltozott valamivé? Talán hallottam már azt a szót emésztés -, anyámtól, nagymamámtól, hogy nem tudnak egy problémát vagy sértést megemészteni – valami olyasmit képzeltem, amikor már a seggemet is kitörültem, hogy az a paradicsomos káposzta és fasírt egy-egy problémává emésztődött - és röpködnek a fejemben, mint a lepkeszárnyak? Akkor még nem ismertem a Halász Péter dialógusát a metafizikáról: - Mi a szar? – Megtestesült fing. – És mi a fing? – Átszellemült szar. Nem ismertem, és végül is nem tudtam a kérdésre megválaszolni. Kérdés maradt. Pontosan így feküdtem múlt nyáron a Krk-szigeten, egy kis betonöbölben, amikor az istenen gondolkodtam. Ott viszont megfejtettem a világ titkát. És az a legfurcsább, hogy tényleg, ráadásul a megfejtés pofonegyszerű. Elmondom, hogy min gondolkodtam... Hogy attól, hogy sokan gondolják ugyanazt, mondjuk, több milliárdnyian, attól az még nyugodtan lehet ostobaság is. Sőt minél többen hiszünk valamiben, annál kevésbé szoktuk megkérdezni, hogy hát biztos így van, igaz ez? Egymás hülyeségének vagyunk a húgyagyú referenciái. Pont emiatt gondolkodtam az istenről. Hiszen nem kell túl eszesnek lenni, hogy belássuk, ha tényleg Ő találta ki és működteti ezt az evolúciós programot a létért folyó küzdelemmel, tápláléklánccal meg ilyenekkel, akkor ez a rendszergazda bizony nem lehet jó, de nem is gonosz, még csak nem is cinikus - egyszerűen csak lelketlen. Mégis milliárdok bíznak a jóistenben – miért? Hát mert rajta kívül milliárdok hisznek benne: ez a csalhatatlan jóistenbizonyíték. Nem értem, ha azt gondoljuk, hogy ezt a szép világgépet az Isten készítette, miért pont akkor ismerjük fel a keze munkáját elakadó lélegzettel, boldog iszonyattal, amikor hibát találunk a gépezetben? Amikor felfelé esik az alma. Pedig Galilei hitte, hogy a gravitációt az Isten teremtette. Akkor miért nem a gravitáció az istenbizonyíték – miért a hiba, amit csodának nevezünk? Akkor tehát az isten a vírus, amitől a rendszer megbolondul? Hát ez nagyon nem stimmel. Ez valahogy nem illik ahhoz az istenképhez, amihez imádkozni szeretnénk. Az élet akkor keletkezett, amikor létrejött az az első bonyolult molekula, amelyik másolatot tudott készíteni önmagáról. De hogyan jött létre ez az első másoló? Nem tudjuk, vagyis az isten teremtette. Na, de a lényeg, hogy volt már két darab másoló, utána négy, aztán nyolc... Ha ezek a másolatok tökéletesek lettek volna, akkor most az egyforma szénmolekulák vastagon borítanák be a

125

földgolyót. Szerencsére nem voltak mindannyian tökéletesek, röpke évmilliók alatt így született a páfrány és a szalamandra és te és te és te... (a nézők) Szóval akkor mégis a hiba az isten? A vakvéletlen hiba? És azt a bizonyos első számú másoló-molekulát is a magasságos Hiba teremtette? De ha a hiba az Isten, akkor ki vagyok én, isten prófétája, engem ki küldött, és mit keresek itt, a hetedik kerületben, egy lerobbant lépcsőházban, egy bezárt ajtó előtt? Figyeljetek, mielőtt becsöngetnék, elmondom a játékszabályokat. Hogy ne legyen feszültség köztünk vagy botrány vagy ilyenek. Tudom, mennyit fizettetek a jegyért, nem szeretnék senkit hazaküldeni. Ki mondja el nekünk a tizennyolcadik szúrát? Tudjátok, amelyikben Mózes megtalálja az élet vizét, aztán találkozik a névtelen prófétával – na? --Elég a lényege is... --Hülye banda. Mózes így szólt a névtelen prófétához: - Követhetlek-e, hogy láthassam cselekedeteid, és taníts engem az igaz útra? - Mózes, Mózes – mondta próféta -, nem fogsz türelemmel kitartani mellettem. Hogyan is tarthatnál ki olyasvalamiben, amit értelmeddel nem fogsz át? Erre Mózes így szólt: - Ha Allah is úgy akarja, állhatatosnak fogsz találni, és parancsolj bármit, nem fogok ellene szegülni! - Nos, ha követsz – mondta al-Hadír, a névtelen próféta -, ha követsz engem, nem szabad kérdezned soha semmiről. - Oké – mondta Mózes, és útnak eredtek... Most ti lesztek Mózes. Ha követni akartok engem, nem szabad kérdeznetek soha semmiről, főleg nem hülyeséget, világos? --Nem hallom!! Nézők Oké, világos.

‫שּׂ‬

(becsönget egy lakásba) Amikor azután hajóra szálltak, a próféta léket ütött abba, és a hajó elsüllyedt. Mózes így kiabált: - Vízbe fojtod ezeket a szegény embereket? Szörnyű dolgot követtél el! - Nem megmondtam – mondta a próféta -, hogy nem fogsz tudni csöndben maradni? - Ne vedd rossz néven, elfelejtettem. De kérlek, ne állíts túl súlyos megpróbáltatás elé! Mentek tovább. Mikor aztán találkoztak egy fiúval, a próféta megölte őt. Mózes azt mondta: 126

- Csakugyan megöltél egy ártatlan lelket? Förtelmes dolgot cselekedtél! - Nem megmondtam, hogy – (kinyílik az ajtó) Jóestét kívánok. ♂

Jónapot. Igen?

‫שּׂ‬

Kérem, ne csapja be.

♂

Becsaptam?

‫שּׂ‬

Nem. Köszönöm.

♂

Szóval? ---

‫שּׂ‬

Feltartom?

♂

Ráérek, mondja csak nyugodtan. ---

‫שּׂ‬

Maguk itt laknak?

♂

Hogy érti?

‫שּׂ‬

Hányan?

♂

A feleségemmel.

‫שּׂ‬

Gyerek?

♂

Mit tetszik parancsolni?

‫שּׂ‬

Isten áldja magukat.

♂

Hová megy?

‫שּׂ‬

Fogalmam sincs.

♂

Várjon, miért csengetett?

‫שּׂ‬

Gyorsan elmondom. Dél körül értem a Keletibe, nemzetközi vonattal, leszálltam, kijöttem a kis cókmókommal, és képzelje el, hogy a Keletitől idáig minden - az összes házba bementem, minden lakásba becsöngettem, és képzelje, hogy sehol se kaptam -

♂

Mit?

‫שּׂ‬

Három helyen rendőrt hívtak, ebbe a házba is voltam már a negyediken, harmadikon, másodikon, meg voltam itt, az Iréne néninél, a fodrászszalonban, meg maguk mellett a fekete gyereknél, de ő is csak rám csapta, szori, szori, mint egy bűnözőre.

♂

Elnézést, de miben segíthetek?

127

‫שּׂ‬

Már az is jólesik, hogy végighallgatott. Látja, hogy lesürvedt már. Dél óta lakásról lakásra, már egyáltalán nem reménykedtem.

♂

Mért nem megy szállodába? Van itt a Rákóczin is kettő, meg a Keleti mellett két olcsó, meg itt az Astoria is, de azt nem ajánlom.

‫שּׂ‬

Nem mehetek szállodába.

♂

Miért?

‫שּׂ‬

Nem köröznek, ha arra gondol. Nem mondhatom el, talán majd később.

♂

Sajnálom, mi nem foglalkozunk vendégfogadással.

‫שּׂ‬

Értem.

♂

Nem haragszik, ha becsukom... --Nem haragszik?

‫שּׂ‬

Nem haragszom.

♂

Sajnálom. Becsukja, bemegy

♀

Kivel beszéltél?

♂

Hallottad.

♀

Motyogtatok. Mért nem megy szállodába?

♂

Nincs pénze, gondolom.

♀

Szakadt volt?

♂

Nem volt szakadt. Nem azért, azt mondta. Nem körözik. Lehet, hogy tényleg körözik?

♀

Biztos, hogy megnézze, itthon vagyunk -

♂

Nem kéne elmenni.

♀

El akartál?

♂

Nem fontos.

♀

Égve hagyhatjuk.

128

♂

De becsönget, és ha nem nyitjuk ki... ♀ kiles, bejön.

♀

Itt van. Ott áll az ajtó előtt.

♂

Kihívjam a rendőrséget? ---

♀

Be van rendesen?

♂

Be!

♀

Mind a két zárral?

♂

Felsővel.

♀

Az alsóval?

♂

Nem gondoltam, hát nem szoktuk.

♀

Lehet, hogy ki kéne hívni a rendőrséget.

♂

Szerintem nem akar –

♀

Miért?

♂

Ha akarna, akkor nem, akkor -

♀

Miért nem?

♂

Nem hívná fel magára a figyelmet.

♀

Kimegyek, megkérdem.

♂

Ne! Maradj itt, ne menj ki.

♀

Kimegyek, megkérdem. Ki Elnézést, mit tetszik keresni?

‫שּׂ‬

Mondtam a kedves férjének.

♀

Nálunk nincsen.

‫שּׂ‬

Mondta a férje.

♀

Miért nem tetszik elmenni?

129

‫שּׂ‬

Gondolkozom.

♀

Hogyhogy? Min gondolkozik?

‫שּׂ‬

Teljesen lesürvedt, orromig se. Fogalmam sincs, mit csináljak.

♀

Miért nem megy szállodába?

‫שּׂ‬

Mondtam a férjének. Nem mehetek szállodába.

♀

Miért nem?

‫שּׂ‬

El kell mondanom?

♀

Nem kell – menjen innen, kérem.

‫שּׂ‬

Akkor elmondom.

♀

Csupa fül vagyok!

‫שּׂ‬

Miért gúnyolódik?

♀

Ne haragudjon.

‫שּׂ‬

Azért nem mehetek – vagyis mehetnék – mert én magukhoz jöttem.

♀

Hozzánk?

‫שּׂ‬

Igen, magukhoz.

♀

Ismerjük egymást?

‫שּׂ‬

Nem ismerjük egymást.

♀

A férjem azt mondja, hogy maga minden lakásba -

‫שּׂ‬

Igen.

♀

Akkor mért mondja, hogy hozzánk - azt akarja, hogy megsajnáljam?

‫שּׂ‬

Persze.

♀

Miért mondja!

‫שּׂ‬

Mert ahhoz, aki beenged, szóval aki szállást ad, ilyen egyszerű.

♀

Én nem adtam magának.

‫שּׂ‬

Nem, nem, azért állok itt.

♀

És ha kihívom a rendőrséget?

‫שּׂ‬

Tessék parancsolni. Ma már háromszor találkoztam velük, már tegeződünk.

130

♀

Be fogják vinni.

‫שּׂ‬

Valószínű.

♀

Akkor el tetszik menni végre?

‫שּׂ‬

Ne haragudjon, de nem fogok.

♀

Miért?

‫שּׂ‬

Fölösleges. Sehol nem fognak -

♀

Dehogynem! Tele a város fizető vendégszobákkal.

‫שּׂ‬

Én fizetek.

♀

Mi nem vagyunk fizető vendégszoba.

‫שּׂ‬

A férje is mondta.

♀

Akkor végre el lehet...

‫שּׂ‬

Oké.

♀

El fog?

‫שּׂ‬

Nem.

♀

Miért nem, miért nem?!

‫שּׂ‬

Azért, mert ha maguk se, akkor már senki...

♀

Gondolja, mi olyan jóságosak vagyunk?

‫שּׂ‬

Akkor már rég beeresztett volna, rég! Tényleg úgy könyörgök itt, mintha nem lenne mindegy, hogy a rakparton vagy egy kapualjban vagy itt. Fuj. Azért gondolom, mert a férje volt az egyetlen, aki legalább végighallgatott. Megmondom magának őszintén, hülyeség lenne tovább csatangolni, inkább magukat kéne megpuhítanom.

♀

Kihívom a rendőrséget. Bemegy Miattad van, vérszemet kapott.

♂

Miattam.

♀

Mondta. Nem hallottad?

♂

Hívd ki a rendőrséget.

♀

Te hívd ki a rendőrséget. 131

♂

Még életembe... Nézd meg...

♀

Biztos, hogy ott van. Ki - vissza

♂

Nincs. Akkor ne hívjam?

♀

Bármikor visszajöhet.

♂

Persze! Hagyj békén! --Azért ez hihetetlen. A Keletitől hány lakás lehet idáig?

♀

Száz?

♂

Ebben a házban minden emeleten hat – vagy hét. Négy emelet plusz a félemelet, az ötször hat vagy hét, legalább harminc. Hány ház lehet mind a két oldalon?

♀

Lehet, hogy hazudott.

♂

Persze. Nem, nem hiszem. Ha csak a negyedébe, az is ötszáz lakás, minimum!

♀

Honnan jött, nem mondta?

♂

Azt mondta, nemzetközivel. Biztos külföldről, vagy -

♀

De mért nem megy szállodába?

♂

Biztos körözik.

♀

Biztos, hogy tolvaj, mi lenne. Kopognak

♀

Fogadok, hogy ő.

Kintről Maguknál nem járt az az ember? ♂

Milyen ember?

Kintről Aki minden lakásba becsönget. ♂

Maga az az ember..

‫שּׂ‬

Igen, én vagyok. Mennyiért adnak egy éjszakára? Kifizetem, és nincs nálam fegyver. Reggel megmotozhatnak, hogy elvittem-e valamit. Nem fogok. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem bíznak bennem!

132

♂

Mért nem megy szállodába?

‫שּׂ‬

De most tényleg, mondjon egy összeget.

♂

Árulja el, miért nem megy szállodába.

‫שּׂ‬

Azért nem megyek szállodába, mert velem van az isten.

♂

És az isten nem mehet szállodába?

‫שּׂ‬

Nagyon vicces.

♂

Bocsánat. El lehet menni.

‫שּׂ‬

De nem kell.

♂

De, kell. Kihívtuk a rendőrséget.

‫שּׂ‬

Nem hiszem el.

♂

Miért nem?

‫שּׂ‬

Mert maga rendes.

♂

Én? Gondolja, hogy az egész Üllőin meg a Tűzoltó utcában egyedül mi vagyunk -

‫שּׂ‬

Az rendes, aki beereszt.

♂

Akkor mi nem vagyunk, az kurvaisten.

‫שּׂ‬

Fogadunk, hogy öt percen belül beereszt.

♂

Tessék! Nézem az órát. Rajta.

‫שּׂ‬

Kezdjük. Jó. ---

♀

Ez már teljesen komolytalan, akár be is ereszthetnénk!

‫שּׂ‬

Na, olyan könnyen azért nem megy..

♂

Nem kell feladni, még van négy és fél.

♀

Itt kell állni?

‫שּׂ‬

Nem kell.

♀

Akkor viszontlátásra, én bemegyek.

‫שּׂ‬

Viszontlátásra.

♀

Csukd be az alsót is.

133

♂

Jó.

♀

Kapcsold be a tévét. Elmosogatok.

♂

Jó.

♀

Nem fog elmenni.

♂

Ne beszélj róla. Beszéljünk másról. Miért sírsz?

♀

Miért nem hívtad ki a rendőrséget?

♂

Hívjam ki?

♀

Nézd meg, ott van-e.

♂

Még nem telt le...

♀

Utána el fog?

♂

Gondolom!

♀

Miért?

♂

Mert tudja, hogy... hát ez az utolsó esélye a srácnak.

♀

Kimegy a pályaudvarra, ott alszik.

♂

Nem lehet.

♀

Hogyhogy?

♂

Nem szabad, le vannak zárva a pályaudvarok.

♀

Miért nem megy szállodába?

♂

Figyelj, majd megoldja – hova mész?

♀

Mennyi idő van még?

♂

Még két és fél perc.

♀

Órák óta! Ez hihetetlen!

♂

Pszt. Kettő-hét. Kivágódik a biztosíték – vaksötét

♂

Endzsi, megvagy? Biztos ez a paraszt lenyomta a biztosítékot. Kimegyek a gangra, megnézem... (ki)

‫שּׂ‬

Baj van? Baj van? Történt valami? Mi volt ez a csattanás? Nem is porszívóztak. 134

♂

A lépcsőházban nem ment ki?

‫שּׂ‬

Sötét van, nem tudom.

♂

Más lakásokban?

‫שּׂ‬

Ott se, csak maguknál.

♂

Kér egy cigit?

‫שּׂ‬

Köszönöm.

♂

Tüze van?

‫שּׂ‬

Van tüzem. Köszönöm.

♂

Nem jön be?

‫שּׂ‬

Nem, köszönöm.

♂

Egy szobánk van, de van egy kanapénk.

‫שּׂ‬

Á, nekem a szőnyegen is jó.

♂

De ha van kanapé.

‫שּׂ‬

Nem megyek be, ne haragudjon.

♂

Miért nem?

‫שּׂ‬

Na, mégis, gondolkozzon.

♂

Most érzékenykedik? Megsértődött.

‫שּׂ‬

Hagyjuk.

♂

Most gondolja el, hogy valaki becsöngetne magához.

‫שּׂ‬

Kihívnám a rendőröket, kapásból. Vagy ráereszteném a pitbullt.

♂

Van pitbullja?

‫שּׂ‬

Mit nevet?

♂

Ne haragudjon, de pont úgy néz ki, mint egy pitbull.

‫שּׂ‬

Hasonlítok egy pitbullra?

♂

Na. Jöjjön már be. Most könyörögjek?

‫שּׂ‬

Ne, ne, kérem.

♂

Miért nem jön be?

135

‫שּׂ‬

Nem tudom, megijedtem.

♂

Tőlünk?

‫שּׂ‬

Persze, maguktól is. Maguktól legkevésbé. Most gondolja el, végig a Keletitől, próbálja ki egyszer – mit tudom én, mit akar tőlem.

♂

Zaklatni fogom, vagy feldarabolom?

‫שּׂ‬

Nem mondtam ilyesmit.

♂

Akkor miért csöngetett, ha nem akar?

‫שּׂ‬

Mikor csöngettem?

♂

Félórája.

‫שּׂ‬

Na, látja...

♂

Azóta csalódott az emberiségben.

‫שּׂ‬

Aha.

♂

Na, jöjjön már be.

‫שּׂ‬

Ne nyúljon hozzám.

♂

Akkor menjen a picsába, mit áll itt!

‫שּׂ‬

Hát ez hihetetlen. Itt rimánkodok térden állva, taknyom-nyálam összefolyva – most meg kötelező!? Rabszolga vagyok? Megalázott rohadt fehér nigger rabszolga vagyok?

♂

Ne ordíts, itt lakik a feka csávó, kihívom a rendőrséget, gyere be, ordíts bent, ha tetszik.

♀

Mit ordítoztok, megőrültetek, éjszaka van.

‫שּׂ‬

Ne rángass, faszom.

♂

Mi van? Húzd be, segíts, húzd!

‫שּׂ‬

Üvölteni fogok.

♂

Fogod be a büdös pofád.

‫שּׂ‬

Segítség! Valaki segítsen!

♀

Kuss, te rohadék. Te kis mocsok geci, te.

♂

A kulccsal! Ne rúgd már, csukd be a kulccsal, add ide!

♀

Kelj föl. Kelj föl, te rohadt, ne hányj a szőnyegre – vért hány!

136

♂

Hajtsuk föl a szőnyeget.

♀

Húzd le.

♂

Mi van?

♀

Húzd le a szőnyegről!

♂

Te leütötted a vésővel?

♀

Nem.

♂

Ott van a kezedben.

♀

De nem ütöttem meg.

♂

Tiszta vér a feje.

♀

Hát mert vért hány.

♂

Ott a véső nyoma, kilátszik az agya. – Hé! Hé! Hallja, amit mondok? Nyissa ki a szemét! Hallja?

‫שּׂ‬

Tegeződünk, nem?

♂

Fel tud állni?

‫שּׂ‬

Tegeződünk.

♀

Kelj föl!

‫שּׂ‬

Nem tudok felállni.

♂

Vigyük be.

♀

Hívd a mentőt.

‫שּׂ‬

Ne! Ne! Csak a mentőket ne hívjátok, jó? Ígérjétek meg, ezt az egyet, csak a mentőket ne! Akkor már inkább a rendőrt vagy tűzoltókat.

♀

Nem hívhatunk tűzoltókat.

♂

De rendőrt se, mert kurvaisten, hogy bevisznek.

♀

Engem?

♂

Figyelj, megöltél egy embert.

♀

Még él, látod. Most mit csináljunk?

♂

Szerintem feküdjünk le. Aztán reggel, tiszta fejjel...

♀

Mért kellett – én mondtam, hogy – most hogy fogok elaludni?

♂

Menjünk el valahova? 137

♀

Itt hagyjuk?

♂

Mi van?

♀

Bement a fürdőszobába. – Hé, minden rendben?!

♂

Mit csinál?

♀

Folyik a víz. Csupa vér lesz a fürdő

♂

Így is elég mocskos.

♀

De nem véres.

♂

Nem azt mondtam, véres, azt mondtam, mocskos.

♀

De most csupa vér lesz.

♂

Nem megyünk el gyorsan?

♀

Hova?

♂

Moziba!

♀

Meg fog ölni.

♂

De legalább nem mi, az is valami, nem?

♀

Zuhanyozik. Gyere...

♂

Nem kell félni.

♀

Miért?

♂

Nem olyan.

♀

Akkor mért verted meg?

♂

Te! - Meg fogja bocsájtani. Adunk neki szállást, ingyen, adunk vacsorát, mért sírsz?

♀

Egyszerűen be kellett volna – vagy nem szabadott volna. Órák óta szarakodunk, végül meg fognak ölni.

♂

Nem szokás mindenkit.

♀

Elég, ha engem. ‫ שּׂ‬a fürdőszobából kikiabál Tessék?!

‫שּׂ‬

Melyik törülközőt használhatom?

138

♀

Bármelyiket! Az enyém zöld, a férjemé a barna!

‫שּׂ‬

Nem baj, hogy bejöttem?

♀

Dehogy, tessék parancsolni, van meleg víz?

‫שּׂ‬

Tessék?

♀

beordít Nem baj!

‫שּׂ‬

Mi nem baj?

♀

Van meleg víz?

‫שּׂ‬

Tessék?

♀

Van meleg víz???

‫שּׂ‬

Mindjárt kijövök. Nyugodtan nézzék a tévét.

♀

Addig megágyazunk!

‫שּׂ‬

Tessék?

♂

Mit mondott?

♀

Hogy nézzük a tévét. Ki kéne húzni a kanapét.

♂

Ne adjuk oda az ágyat?

♀

Nem fogja elfogadni.

♂

Jobb, ha ő van bent.

♀

Miért?

♂

Mert ha kimegy, akkor rajtunk keresztül...

♀

Azért jó – de mért akarna - na jó, én úgyse fogok...

♂

Én se.

♀

Jesszusom.

♂

Nem értem, mért kell ebből ekkora ügyet - mintha még soha nem aludt volna itt senki!

♀

Hát én nem emlékszem - még senki.

♂

Akkor épp itt az ideje.

♀

Jön.

‫שּׂ‬

bejön meztelenül Melyik törülközőt használhatom?

139

♀

Enyém a zöld, férjemé a barna. Adok frisset.

‫שּׂ‬

Már tegeződünk, nem?

♀

Ja, persze, bocsánat. Enyém a zöld, férjemé a barna. Adjak tiszta ruhát?

‫שּׂ‬

Jó a magamé.

♀

Nem véres?

‫שּׂ‬

Mért lenne véres, nem menstruálok.

♀

Én se.

‫שּׂ‬

Terhes vagy?

♀

Nem azért.

‫שּׂ‬

Mit főzöl, segíthetek?

♂

Előbb felöltöznél?

‫שּׂ‬

Mekkora paraszt vagyok! Igazad van.

♀

Öltözz fel, kérlek. Hozzak kötszert?

‫שּׂ‬

Nem kell.

♀

Bocs. Nem akartalak megbántani. Nem vérzik a fejed?

‫שּׂ‬

Nem mondtál semmi bántót. Mit érzékenykedsz.

♀

Megnézhetem?

‫שּׂ‬

Azt mondtad, kilátszik az agyam.

♀

A férjem mondta.

‫שּׂ‬

Kilátszik?

♀

Egy kicsit.

‫שּׂ‬

Az csonthártya. Vérzik?

♀

Nem nagyon.

‫שּׂ‬

Akkor hagyjuk, hadd szellőzzön.

♀

Nem fog elfertőződni?

‫שּׂ‬

Benzin vagy Betadin?

♂

Van a Szondi sarkán egy éjjel-nappali. Patika, nem bolt, szóval -

♀

Főzzek kávét? 140

♂

Alvás előtt?

♀

Mit innál?

‫שּׂ‬

Mi van?

♂

Mi van?

♀

Van vodka. Meg bor meg sör.

‫שּׂ‬

Zsubrovka?

♂

Zsubrovka nincs.

‫שּׂ‬

Nem baj, csak megkérdeztem, baj?

♂

Szaladjak le Zsubrovkáért.

‫שּׂ‬

A legjobb fertőtlenítő.

♂

Most rögtön?

‫שּׂ‬

Nem fontos. Csak te mondtad, hogy lemész.

♂

Menjünk együtt.

‫שּׂ‬

Mitől félsz?

♂

Endzsi, lemész?

♀

Menjek le?

‫שּׂ‬

Én is lemehetek.

♀

Előbb öltözz fel, kérlek.

‫שּׂ‬

Ja, bocs. kimegy a fürdőszobába

♂

Szerintem elmebeteg.

♀

Miből gondolod?

♂

Vetkőzzek le én is? Vetkőzz le, fogadok, a szeme se rebben, észre se veszi, mit csinálsz?

♀

Te mondád - vetkőzik

♂

Öltözz fel! Csinálj kávét!

♀

Nem kér.

♂

Nekem csinálj kávét.

♀

Jó.

141

♂

Hova mész?

♀

Csinálok kávét.

‫שּׂ‬

A borotvádat használhatom?

♂

Nincs, csak használt.

‫שּׂ‬

Azért kérdem, hogy használhatom-e.

♂

Persze. Nyugodtan.

‫שּׂ‬

A rózsaszínűt is?

♂

Igen.

‫שּׂ‬

Annyira rendesek vagytok. Fel fogunk oldódni. Mért van ennyi pia? Piás vagy? A csajod is piás?

♂

Azért van, mert nem vagyok - már megittuk volna. Szerintem ott a vodka egy hónapja, bontatlanul.

‫שּׂ‬

Fel van bontva.

♂

A Finlandia. A Kalinka nincs kibontva.

‫שּׂ‬

Az is fel van.

♂

Most mi legyen a Zsubrovkával?

‫שּׂ‬

Előbb ezt megisszuk, aztán lemész.

♂

A Finlandiát?

‫שּׂ‬

Mindent.

♂

És a fertőtlenítő?

‫שּׂ‬

Majd lemész.

♂

Én nem iszom.

‫שּׂ‬

Látod, egy órája már nem ismerjük egymást.

♂

Még.

‫שּׂ‬

Tessék?

♂

Még nem ismertük – azt mondtad: már.

‫שּׂ‬

Mindegy. Annyi minden van. Egészségedre, kisfaszom! Igyál!

♂

Honnan jöttél? Úgy értem, a nemzetközivel – Endzsi!

‫שּׂ‬

Endzsinek hívják a csajod? 142

♂

Külföldről? – Igen, Angéla. – Honnan?

‫שּׂ‬

Igen. Mért nem iszol?

♂

Mindjárt jön a kávé.

‫שּׂ‬

Mindjárt jön a kávé?

♂

Mindjárt jön a kávé.

‫שּׂ‬

Nem kértem kávét.

♂

Én iszom. Baj?

‫שּׂ‬

Baj.

♀

Tejjel vagy tej nélkül?

♂

Mindegy, nem kérek.

♀

Előbb mondtad, hogy –

♂

Öntsd a lefolyóba.

♀

Nem baj, majd megiszod holnap.

‫שּׂ‬

Nem egészséges, öntsd a lefolyóba.

♀

Jó. ki

‫שּׂ‬

Maradj, Endzsi.

♀

Te ismersz?

‫שּׂ‬

És te? Nézz meg jobban...

♂

Szívat. Én mondtam, hogy Angélának hívnak.

‫שּׂ‬

Endzsi, ülj le.

♀

Üljek le?

♂

Ülj le.

♀

Hová? --Leül

♂

Te is ülj le.

143

‫שּׂ‬

Vagy menjek el?

♂

Ne menj el.

‫שּׂ‬

Mért ne?

♀

Mért ne menjen el?

♂

Fogd be a pofád.

♀

Most mi van?

♂

Koccintani fogunk.

♀

Mire?

‫שּׂ‬

Jó ez a stampedli.

♀

Mindenből csak egy, minden eltörik.

‫שּׂ‬

A tied más?

♀

Az enyém is.

‫שּׂ‬

Mutasd... Tényleg. A nyolc szögletű, az ritkaság. Én gyűjtő vagyok, nem tudtátok?

♀

Én nem tudtam.

♂

A tied, elviheted.

‫שּׂ‬

Melyiket?

♂

Amelyiket akarod.

‫שּׂ‬

De mire iszunk?

♂

Igyunk a találkozásra?

‫שּׂ‬

Milyen találkozásra?

♀

Hát az ismeretségre.

‫שּׂ‬

Te ismersz, gondolod?

♀

Ne ijesztgess.

‫שּׂ‬

(♂-nak) Szerinted mire igyunk?

♂

Mért nem vagy csöndesebb?

‫שּׂ‬

Hogyhogy?

♂

Félelmetes vagy. Akarsz tőlünk valamit? Olyan vagy, mint egy -

‫שּׂ‬

Mondom, hogy nem ismersz. 144

♂

Akkor igyunk Endzsire!

♀

Jó, igyatok, addig megágyazok.

‫שּׂ‬

Te is igyál, te mért nem iszol?

♀

Eddig csak egy parancsolt, most már kettő.

‫שּׂ‬

Ülj vissza, kérlek.

♂

Valamit el kell mondanod?

‫שּׂ‬

Hát nem hiszem el! Beráncigálnak, kilyukasztják a koponyámat, tényleg mind a hármat elvihetem? (stampedlit)

♂

Bármit. Amit akarsz.

‫שּׂ‬

Vegyük sorba. Első számú lehetőség, ugye, hogy megöllek és kirabollak -

♂

Igen, ez elég valószínű.

‫שּׂ‬

Második számú lehetőség:

♂

Hogy nem ölsz meg, csak kirabolsz?

‫שּׂ‬

Vagy fordítva: megöllek, de nem rabollak ki.

♀

Mért engedted be?

‫שּׂ‬

Mért hívtál be?

♂

Majd kiderül.

‫שּׂ‬

Harmadik lehetőség?

♂

Hogy én öllek meg.

‫שּׂ‬

Na. Kezdjük érteni egymást.

♂

tölt Még egy kört.

‫שּׂ‬

Oké.

♀

Én nem kérek.

♂

Te is iszol.

‫שּׂ‬

Negyedik lehetőség: hogy halálra isszuk magunkat.

♂

Ötödik: hogy csak berúgunk, és reggelig nézzük a Viasatot.

♀

Én biztos, hogy nem, én hajnalba dolgozom.

‫שּׂ‬

Mit dolgozol? 145

♂

Takarítónő.

‫שּׂ‬

Hol?

♂

A Fiumei úton, a Traumatológián.

‫שּׂ‬

Tőle kérdeztem, van nyelve.

♂

Hatodik lehetőség: hogy kivágod a nyelvét, és megeszed.

‫שּׂ‬

Hetedik: hogy lemész Zsubrovkáért, és hozol Betadint.

♂

Ti maradtok?

‫שּׂ‬

Figyelj, lehet, hogy mi Endzsivel már ismerjük egymást.

♀

Szerintem ti ismeritek egymást.

♂

Honnan gondolod?

♀

Különben nem hoztad volna be. Szerintem.

♂

Te is ott voltál.

♀

De én nem húztam.

♂

Te zártad ránk az ajtót, hol a kulcs?

♀

A zárban. Hova mész?

♂

Zsubrovkáért.

♀

Elmész?

‫שּׂ‬

Itt van a kulcs...

♂

Add ide.

‫שּׂ‬

Tessék.

♂

Az mi?

‫שּׂ‬

A kulcs.

♂

Az nem kulcs.

‫שּׂ‬

Ez micsoda?

♂

Látod! Nem látod, hogy micsoda?

♀

Ne kiabálj. Kérlek szépen, add oda neki a kulcsot.

‫שּׂ‬

Itt van.

146

♀

Mért viccelsz?

‫שּׂ‬

Te viccelsz!

♀

Az egy egér.

‫שּׂ‬

Aha, egér-kulcstartó. Itt van rajta, nem látod?

♀

Hogy került az egérre?

‫שּׂ‬

Hát úgy, hogy ráraktam.

♂

Miért?

‫שּׂ‬

Hát hogy ne vesszen el.

♀

Mért veszne el, mért raktad el?

‫שּׂ‬

Mert akkor más volt a szándékom.

♀

Mi volt?

‫שּׂ‬

Most az, hogy elmegyek, elegem van belőletek.

♀

Na végre!

♂

Psssz. Nem fog elmenni.

‫שּׂ‬

Nem jöttök velem?

♀

Hova?

‫שּׂ‬

Kocsmába vagy sétálni vagy moziba? --Kopogtak.

♀

Kopogtak? Lehetetlen.

♂

Add ide a kulcsot, kimegyek.

‫שּׂ‬

Tessék.

♂

Ez nem az.

‫שּׂ‬

Dehogynem, én vettem ki a zárból.

♂

Az egy kis Elzett-kulcs...

‫שּׂ‬

Próbáld ki.

♂

Mondom, hogy nem az!

147

Kopognak - ♂ kimegy – ablakkilincs... Jóestét kívánok! x

Jóestét, elnézést a zavarásért ilyen későn...

♂

Mit tetszik parancsolni?

x

Maguknál is járt az az ember?

♂

Melyik, milyen ember?

x

Hát aki minden lakásba becsönget.

♂

Igen, itt járt.

x

Itt dörömbölt sokáig.

♂

Igen, dörömbölt, aztán elment. Ki mondta?

x

Nem volt dulakodás?

♂

Csak összeszólalkozás.

x

Jó, hát köszönöm, viszontlátásra. És elnézést.

♂

Viszontlátásra. Bejön Benne van a zárban. Mért mondtad, hogy kivetted?

♀

Mutasd. (az egeres kulcstartót) Ez a fürdőszobáé.

‫שּׂ‬

Szép, régi kulcs. Én gyűjtő vagyok.

♀

Kik voltak?

♂

Rendőrök.

♀

Mit akartak?

♂

Semmit.

♀

Mért mondtad, hogy elment?

♂

Azért, mert elment! Feküdjünk le!

♂

Szeretném, ha te aludnál benn, az ágyon.

‫שּׂ‬

Mondtam, hogy jó a szőnyegen. lefekszik

148

♀

Ki ment el?

♂

Hálózsákot kérsz vagy ágyneműt?

‫שּׂ‬

Tekerjétek körém. (a szőnyeget)

♂

Kelj föl, kérlek. Endzsi, ágyazz meg, vigyél neki tisztát.

‫שּׂ‬

Könyvek nincsenek?

♀

Benn vannak a szekrényben, ezer krimi, de a tulaj bácsié.

‫שּׂ‬

Bérlők vagytok? ♀ ágyaz Mióta?

♀

Fél éve.

‫שּׂ‬

És azelőtt?

♂

Én Rákosszentmihályon, egy családi házban, Endzsi pedig Debrecenben. Voltunk pár hónapig Csobánkán, egy haverom hétvégi házában, egy vityillóban -

‫שּׂ‬

Én is voltam Csobánkán.

♂

Onnan jártunk be. Mi dolgod volt Csobánkán - mit nevetsz?

‫שּׂ‬

Szállást kerestem.

♀

És adtak?

‫שּׂ‬

Szerinted? Pedig faluhelyen még ismerik a Bibliát, még ma is.

♀

Mért, mi van a Bibliában?

‫שּׂ‬

„Istené a szállás, emberé a nyugalom.”

♂

Feküdj le, és aludj. Kimegy a fürdőszobába

♀

Kelj föl a földről, nagyon fáradt vagyok.

‫שּׂ‬

Ti hol fogtok?

♀

Itt, a kanapén.

‫שּׂ‬

Nem kényelmetlen?

149

♀

Nem.

‫שּׂ‬

Kényelmes?

♀

Nem kényelmes, de nem is kényelmetlen. Adjon a férjem egy pizsamát?

‫שּׂ‬

A férjed?

♀

Nem, nem a férjem.

‫שּׂ‬

Össze fogtok házasodni?

♀

Nem hiszem. Szerintem visszamegy a feleségéhez.

‫שּׂ‬

Mikor?

♀

Nem beszélünk erről.

‫שּׂ‬

Miről beszéltek?

♀

Hát hogy hogy kéne átalakítani. A konyhából kéne a gyerekszobát, és ide, a hallba a vizes blokkot -

‫שּׂ‬

Amerikai konyhát szeretnél. Kéne ide egy hajópadló.

♀

Volt, de ledobta. De én gyűlölöm a követ, hideg, azt meg állítólag nem lehet visszaragasztani, mert elrohadt alul, mocsáron gyalogolunk, egyébként meg el kéne adni azt a házat Rákosszentmihályon, minek az a nagy ház a feleségének, fűteni?

‫שּׂ‬

És a gyerek?

♀

A gyerek majd megkapja a nagymamáét. El kéne a rohadt házat, nem hajigálni albérletre, önteni a feneketlen zsákba, nem igaz?

‫שּׂ‬

És ő, mit mond?

♀

Neki mindegy. Azt mondja, üljek fel a buszra, és mondjam meg a feleségének. A nagynénikém egyébként. Anyám nővére.

‫שּׂ‬

Anyád mit szól?

♀

Adják el, nem kérdés, de nincsenek beszélőben.

‫שּׂ‬

Na és kimész?

♀

Rákosszentmihályra? - Neki kell.

‫שּׂ‬

Veszekszik veled?

♀

Én veszekszem. Ő bámulja a tévét. Ott se lennék, napokig.

‫שּׂ‬

Nem szól hozzád?

150

♀

De. Mindig válaszol. Ez jó lesz? (pizsama)

‫שּׂ‬

Köszönöm. levetkőzik

♀

Te nem vagy szégyellős.

‫שּׂ‬

Hogy jöttél rá? Nem jössz ide?

♀

Te hülye vagy. Mindjárt bejön. ‫ שּׂ‬kimegy, kulcszörgés, vissza Szóval ezért vetted el a kulcsot...

‫שּׂ‬ ♀

Először téged akartalak bezárni. Csönd... Órákig el tud ülni a vécén. Egész nap csak trónolna... Öltözz fel, ez hülyeség! Nyisd ki az ajtót! Egy mozdulattal betöri!

‫שּׂ‬

Vigyük oda a szekrényt?

♀

Kérlek szépen, nyisd ki az ajtót.

‫שּׂ‬

Segítesz?

♀

Kérlek szépen, nyisd ki az ajtót!

‫שּׂ‬

Hol a távirányító?

♀

Hol a bejárati ajtó kulcsa?

‫שּׂ‬

Nem hallod, hol a távirányító?

♀

Hol a bejárati ajtó kulcsa?

‫שּׂ‬

Eldugtam.

♀

Hova! --Ha üvölteni fogok?

‫שּׂ‬

Engem nem zavar.

♀

Ki fognak jönni...

‫שּׂ‬

Hol a távirányító?

♀

Nincs távirányító!

‫שּׂ‬

Nem baj. keresi a csatornákat

151

Nézik a tévét. ♀

És ha pisilni kell?

‫שּׂ‬

Akkor kinyitjuk. Kell pisilni?

♀

Még nem.

‫שּׂ‬

Mit vacsoráztatok?

♀

Készítettem hamburgert.

‫שּׂ‬

Van még?

♀

Csak az enyém, de nem kérem, behozzam vagy kijössz?

‫שּׂ‬

Hol szoktatok?

♀

A konyhában.

‫שּׂ‬

Tévé előtt?

♀

Ezt az egyet nem szeretem. Szoktam mikróba pattogtatni egyébként, azt behozom - ne igyál annyit, be vagy rúgva!

‫שּׂ‬

Miből gondolod?

♀

Akkor nem csinálnád!

‫שּׂ‬

Baj, hogy bezártam?

♀

Nekem tökmindegy.

‫שּׂ‬

Kértem, hogy menjen Zsubrovkáért...

♀

Beszólhatok neki?

‫שּׂ‬

Persze, miért ne.

♀

kimegy Nincs semmi baj? Nyugodj meg, nincsen semmi baj! Nincsen semmi baj, mindjárt kinyitjuk. Add ide a kulcsot! ‫ שּׂ‬közben az ablakhoz tolja az asztalt, föltesz rá egy széket.

‫שּׂ‬

Nincs egy erős kötél?

♀

Nincs. Milyen kötél?

‫שּׂ‬

a szék tetején Nem baj, ha a gurtniból levágok?

♀

Milyen gurtniból! Kérlek szépen, nyisd ki az ajtót!

152

‫שּׂ‬

Mindjárt...

♀

Mit csinálsz?

‫שּׂ‬

Hazamegyek őseimhez.

♀

Letéped a karnist. Nem bír el! Hidd el, a férjem fúrta fel, le fogod tépni!

‫שּׂ‬

Akkor hova kössem?

♀

Sehova!

‫שּׂ‬

Hol a hamburgerem?

♀

Behozzam?

‫שּׂ‬

Azt mondtad, itt nem szabad.

♀

Most szabad! Gyere le!

‫שּׂ‬

Akkor hova kössem? (a gurtnit)

♀

A derekamra. megöleli Elszartad a redőnyt.

‫שּׂ‬

Megszerelem.

♀

Figyelj, te beteg vagy, tudod?

‫שּׂ‬

Mindig ilyen rumlit csinálok.

♀

Nem baj. Behozom... De előbb ereszd ki, aztán feküdjünk le.

‫שּׂ‬

Jó, mesélek neked, jó?

♀

Előbb ereszd ki. - Eressz el!

‫שּׂ‬

Tudtam, hogy ez lesz!

♀

Eressz el! Harapok!

‫שּׂ‬

Eressz el! ♂ bejön

♂

Maradt meleg víz. Nem baj, ha leoltok? Nézitek a tévét? Mert akkor kikapcsolom, baj? leolt

♀

Szedd le rólam. Nem segítesz?

♂

Mit?

♀

Menj ki egy késért, szúrd a hátába.

153

♂

Te vagy felül.

♀

Akkor szúrd belém.

♂

Én nem vagyok gyilkos – mint egyesek.

‫שּׂ‬

Csöndben maradnátok? Aludni szeretnék.

♀

Nem megyünk föl az ágyra?

‫שּׂ‬

De.

♀

A hamburger?

‫שּׂ‬

Mindegy. Inkább aludjunk. Kölcsön adod a fogkefédet?

♀

Enyém a piros.

‫שּׂ‬

Piros. kimegy ---

♀

Nem jössz ide?

♂

Hárman nem férünk el...

♀

De ha idejössz, talán odamegy... --Odajöhetek? fölkel

♂

Ne...

♀

Pisilek...

♂

Nem várod meg?

♀

Tökmindegy! Kimegy

‫שּׂ‬

bejön Ne haragudjatok, én nem akartam ilyen felfordulást, én csak azt kérdeztem, meghúzhatnám magam éjszakára, engem nem szabad leitatni.

♂

Nem baj, nem történt semmi, aludjál. Különben nem látszik rajtad...

‫שּׂ‬

Alig ittunk. Itt a fél Finlandia...

♂

Kérlek, ne igyál. Az előbb mondtad, hogy –

‫שּׂ‬

Te is kérsz?

154

♂

Nem kérek, és te se igyál.

‫שּׂ‬

Hol van ilyen sokáig?

♂

Pisil.

‫שּׂ‬

Egy órája? – Lehet, hogy kakil.

♂

Vagy nem mer bejönni.

‫שּׂ‬

Miért?

♂

Talán nem akar veled egy ágyba...

‫שּׂ‬

Megértem. Arrébb csúsznál kicsit?

♂

Miért?

‫שּׂ‬

Hogy elférjek. Ez itt a férfi részleg, az a női. Jó lesz így? Jóéjszakát. --Tényleg nem jön ki. Ne szóljunk neki?

♂

Jóéjszakát.

‫שּׂ‬

Nem iszol kávét?

♂

Nem. Dehogy.

‫שּׂ‬

Behozzam? A kávé a legjobb altató.

♂

Ne beszélgessünk.

‫שּׂ‬

Jó. --Édes ez a lány. ---

♂

Szörnyen rá ijesztettél.

‫שּׂ‬

Ezt várta, nem? Egy idegentől, aki éjnek idején - ezt várta: megkapta!

♂

Én is.

‫שּׂ‬

Mert nem ismertél meg.

♂

Dehogynem.

‫שּׂ‬

Már megint hazudsz.

155

♂

Abban a pillanatban...

‫שּׂ‬

Mindegy. Mind a ketten változunk.

♂

Te is?

‫שּׂ‬

Mi bajod van, mondd már végre.

♂

Nem tudom, hálni jár belém a lélek, nem értem, valami baj van a vérnyomásommal.

‫שּׂ‬

Magas?

♂

Máskor meg alacsony. Össze-vissza kóricál, egyszer százhetven per száztíz, máskor nyolcvan per –

‫שּׂ‬

Mennyit szeretnél?

♂

Hát nem is tudom, százhúsz per nyolcvan volt mindig. De már lehet több is, nem?

‫שּׂ‬

Hány éves vagy?

♂

Harminchét.

‫שּׂ‬

Akkor legyen száznegyven per nyolcvan.

♂

Jó.

‫שּׂ‬

De legyél öregebb. Mondjuk, negyvenhárom.

♂

Negyven...

‫שּׂ‬

Negyvenegy...

♂

Oké. Kösz szépen.

‫שּׂ‬

Szóval?

♂

Egy éve volt a húgának az esküvője. Debrecenben. Ő volt a nyoszolyólány. Mi meg lementünk a családdal -

‫שּׂ‬

És berúgtál? Botrány volt?

♂

Semmi, alig pár szót, ha beszéltünk. Aztán feljött Pestre, és megkeresett.

‫שּׂ‬

És Zsuzsának mikor mondtad el?

♂

Fél éve. Amikor Csobánkára költöztünk. Éjjel kipakoltam Zsuzsának, nem aludtunk percet se, reggel megmondtam a gyereknek, bepakoltam és eljöttem.

‫שּׂ‬

Szép.

♂

Mért, mit kellett volna, évekig vekengeni?

‫שּׂ‬

El fogod venni?

156

♂

Még el se váltam.

‫שּׂ‬

Védekeztek?

♂

Persze. Rettegek.

‫שּׂ‬

Vissza fogsz menni?

♂

Szerinted?

‫שּׂ‬

Ő tudja?

♂

Endzsi? Alig várja. De nem beszélünk ilyenekről.

‫שּׂ‬

Miről beszéltek?

♂

Fogalmam sincs.

‫שּׂ‬

Veszekedtek?

♂

Nem számít. Sokszor azt álmodom, hogy nincs, hogy elment. Kicsúszik az ágy, megáll a szívem. ♀ bebotorkál a sötétben

‫שּׂ‬

Ez a férfiszakasz, az a női... ♀ lefekszik ---

‫שּׂ‬

Endzsi, szeretnéd, hogy meséljek?

♂

Inkább aludjunk.

‫שּׂ‬

Endzsi, szeretnéd?

♀

Jó.

‫שּׂ‬

Tényleg?

♀

Úgyis elmondod.

‫שּׂ‬

nevet Igazad van.

♀

És abból megértem?

‫שּׂ‬

Szerintem érted... Már nem vagyok olyan idegen - ugye, hogy nem?

♀

Hát, megszoktalak.

157

‫שּׂ‬

Te is?

♂

Én is.

♀

De én nem vagyok vallásos.

‫שּׂ‬

Én se.

♂

Én igen.

‫שּׂ‬

Te menj haza a feleségedhez.

♂

Jó, haza fogok menni.

‫שּׂ‬

Szeretnél?

♂

Igen.

‫שּׂ‬

Akkor tessék.

♂

Most, rögtön?

♀

Most, rögtön.

♂

‫שּׂ‬-nek Velem jössz?

‫שּׂ‬

Menj csak nyugodtan, nincs egyedül.

♂

Zsuzsa? Ki van nála?

‫שּׂ‬

Majd meglátod.

♂

Jó. fölkel És mi lesz Endzsivel?

‫שּׂ‬

Tényleg, mi lesz Endzsivel?

♀

Mi lesz velem?

‫שּׂ‬

Menj oda hozzá. ♂ odamegy Ne álldogálj olyan hülyén, ülj le melléje, ülj az ágyra!

♂

leül Akkor szia.

♀

Puszi.

♂

Nagyon szar?

♀

Aha. Én szeretlek.

♂

De hála isten, vége, hála isten, hála az égnek!

158

♀

Mehetsz.

♂

Búcsúcsók?

♀

Aha, szeretném.

‫שּׂ‬

Figyelj, ha öt percig nem mész el... Most még elmehetsz, de komolyan! De öt perc múlva Endzsi teherbe esik.

♂

Hogyhogy?

‫שּׂ‬

Mi nem világos?

♂

És ha nem vagyok itt?

‫שּׂ‬

Akkor nem vagy itt, nem?

♂

Akkor kitől?

‫שּׂ‬

Ne érdekeljen! Azon töprengj, mi lesz, ha elkésel. Jaj, ne most kezdjél pakolni, az isten szerelmére, kapd föl a bukósisakod – ♂ fölkapja, kimegy. Visszajön.

♂

Hol a kulcs? felgyújtja a lámpát --Endzsi! Nem tudok kimenni, hallod?

‫שּׂ‬

Még három és fél perc...

♂

Te raktad el?

‫שּׂ‬

Én.

♂

Hova!

‫שּׂ‬

Keresd meg, eldugtam.

♂

Hol keressem!

‫שּׂ‬

Például a kanapé mögött... a földön, a sarokban...

♂

megnézi Hol van!

‫שּׂ‬

Hideg.

♂

Szóval nem engedtek el.

159

‫שּׂ‬

Hideg. ♂ keresi Hideg-langyos... hideg... hideg-langyos... langyosabb... langyos... langyosabb... meleg... hideg... fagy-fagy... ♂ odamegy Endzsihez Forró.

♂

Nálad van? --Endzsi! Alszol? Add ide... - - - Add ide. Endzsi, nem hallod! Nézz rám! Akarod, hogy elmenjek? Endzsi! Megnézhetem? ... Mit szorítod a párnát, hallod, ne szorítsad, itt nincsen! Rajta fekszel?!

♀

Nézd meg a zsebemben.

♂

Nem tudok benyúlni, segíts... Nincs a zsebedben! Ebben sincs!

♀

Nincs.

♂

Hol van?!

♀

Sehol! Verekednek – aztán ölelik egymást - ‫ שּׂ‬leolt.

‫שּׂ‬

Egyszer volt egy mezei remete.110 Állt a mezőn, hát látja, hogy az erdőből rohan egy másik, egy erdei remete. Megszólítja: - Hé, hová, hová? - Bemegyek a városba – azt mondja -, leiszom magamat, aztán megyek a lányokhoz, felmondtam a remeteséggel. - Na – mondja a másik -, akkor menjünk együtt, mert én is remete vagyok. Mert én a mezei remete vagyok, te meg az erdei remete. - Jó van, barátom, menjünk! - De azzal a feltétellel – mondja a másik -, hogy nem kérdezel tőlem soha semmit, mert akkor elkergetlek, főleg nem hülyeséget, jól van? Oké. Összebarátkoznak. Addig mennek, amíg egészen lesürvedt már, akkor azt mondja a mezei remete: - Ott egy falu, békerülünk szállásra, éjszakára. A falu végén volt egy ház, be is fogadta őket az ember, azt mondja: - Istené a szállás, emberé a nyugalom, csak tessék beljebb...

110

160

Beszélgettek, elkészült a vacsora, hát amikor jól laktak, elővett a házigazda egy poharat. – Na - azt mondja -, most imádkozzunk! Elmondták a Miatyánkot: hát a pohár megtelt édes fehérrel, Muskotállyal. Megisszák. Elmondják az Idvezlégyet: megtelik félszáraz boglári vörössel. Na, hát így telik-múlik az idő, sorba veszik az összes imádságot, egyszer a házigazda beesik a szék alá. Azt mondja a másik, a mezei remete a barátjának: - Tudod, mit gondoltam? - Mit? Mit gondoltál? - Én ezt a poharat ellopom. - Tán nem vagy hülye? Azért fogadott be ilyen szívesen? Vacsorát is adott, puha ágyat, szeszes italt. - Gyerünk, pajtás, nehogy észrevegyék... Este megint egy faluba érnek. Egy asszony volt az udvaron: - Jóestét kívánok! Nem-e lenne maga szíves - Én szívesen, de a férjem nélkül nem tehetem, nincsen idehaza. Leültek, a ház előtt volt egy töltés, egyszer hallják, valaki jön, káromkodik, énekel, kiabál. - Na, látják, most jön – mondja az asszony -, mindig azt nézem, merre fussak... Bejön a kapun, üvölt: - Hé, asszony, kész a vacsora? - Készen lenne, ha volna mit, de sose kérded, hogy miből! A férfi méregbe gurul: - Normális vagy? Hogy vársz engem? - Mindjárt megleszek, csak hallgass. Érkezett két vándor ember, szállást kérnek. A töltésen, ott gubbasztanak... - Hé – üvölt -, emeljék már a seggüket! Istené a szállás, emberé a nyugalom! Az asszony térül-fordul, főz egy fazék krumplilevest. Ettek, beszélgettek, lefeküdtek, reggel azt mondja a mezei remete a társának: - Hallod-e, én azt a poharat ennek az embernek odaadom. - Akkor vagy te hülye, akkor leszel te igazi hülye – mondja a másik -, hát nem iszik eleget a pohár nélkül is? Nem láttad, most is berúgva jött haza? Hát még ha istenfélő, jámbor ember lenne, de hallod, hogy káromkodik, és üti az asszonyt! - Márpedig én ennek odaadom. - De nem adod. - Én loptam! - Mért nem hagytad ott? - Fogd be a pofádat! Azt mondja a házigazdának: - Hát, eleget időztünk, köszönjük a szállást, itt hagynánk ezt a csekélységet. Elmondja a pohár szent titkát, felkurjant a házigazda: - Nahát, épp ez kell nekem, hogy találták ki? Mert már hitellel úgy teli vagyok pakkolva a kocsmában, hogy még egy perc, és kiszáradok! A két remete meg ment tovább, mentek Pest fele. Jött az este, Csobánkánál megálltak egy telepen. ♂ felgyújtja az éjjeli lámpát

161

Becsöngettek sok lakásba, nem fogadták be, se itt, se ott, végül egy fiatal pár azt mondta: - Na, én azt tanultam nagyapámtól, istené a szállás, emberé a... a mifene, elfelejtettem. Ott is jó vacsorát kaptak, aztán ágyat vetnek, lefekszenek. De a házigazda nem feküdt le a feleségével, csak játszadoztak avval a kicsivel a bölcsőben. Olyan gyönyörű gyerek volt, úgy szerették, minden örömük ebbe a gyerekbe volt, a gyerek sem aludt, csak nevetett, bújócskát játszottak, a kicsi a kis kezével eltakarta a szemét, a szülők meg azt mondták: huu! Dőltek a nevetéstől. Amikor a kicsi elálmosodott, dörzsölte a szemeit, nyafogott, elsuttogták együtt az esti imát, az asszony megszoptatta, lefeküdtek, elaludtak. Egyszer csak azt mondja a mezei remete az erdeinek, megtaszítja az ágyba: - Ébredj fel! Fölébred. - Mit akarsz? - Én ezt a gyereket megölöm. - Megzavarodtál? Ezt a gyereket? - Meg is ölöm. – Odament a bölcsőhöz, és egy kést ütött a szívébe. - Nahát, ha megtetted, menjünk – mondja a másik. Kisurrannak az ajtón, mennek az erdőbe, beérnek a városba, mennek az Erzsébethídon, az erdei remete megáll, kérdezni akar valamit... - Várj, mindjárt – mondja a mezei remete, csak még annak az asszonynak is segítenem kell. Jött szemben a hídon, fütyörészett, a mezei remete odament, megemelte a kalapját, aztán fogta az asszonyt, átlökte a korláton, csobbant a víz, elnyelte. - Na, ezzel is megvolnánk – fordul vissza. - Szóval? Mit akartál kérdezni? De látja, hogy az erdei remete már ott szalad a Ferenciek terén, a Jégbüfénél... ♂-nak Szóval? Mit akartál kérdezni ott, az Erzsébet-hídon? ♂

Semmit. Semmit nem akartam.

‫שּׂ‬

Nem igaz, valamit akartál, látom az orrod hegyén... Hát nézzed, barátom... Tudod, mért loptam el attól az embertől a csodapoharat? Megmondom. Azért loptam el, mert azok az emberek igen szép, jó, vallásos emberek voltak, azok a pohár nélkül is imádkoznak eleget. De az a részeg disznó, akinek odaadtam, az most legalább a pohárnak imádkozik, és akkor nem kárhozik el.

♂

És a gyerek?

‫שּׂ‬

Milyen gyerek?

♂

Mért kellett megölni azt a gyereket? Azt az ártatlan gyereket?

‫שּׂ‬

Mért kellett megölni? Hát... Láttam, hogy minden örömük abba a gyermekbe volt. Nem törődtek már semmivel, aztán majd mikor ekkorára nő, nem fogad szót a szülőknek, elvadul, olyan lesz, mint mi - hát én megszúrtam, elnyerte az Isten országát.

♂

Ki? Ki az ördög vagy te!

‫שּׂ‬

Én vagyok az Úr angyala! Ő küldött, mert igen-igen rosszul esett neki, hogy elszöktél. Most hát szedd össze magad, és takarodj vissza a barlangodba! 162

♂

Szevasz. Várj, még azt az egyet mondd meg...

‫שּׂ‬

Mit? Már nagyon unlak...

♂

Azt az asszonyt az Erzsébet-hídon, azt mért kellett a Dunába dobni?

‫שּׂ‬

Mért! Hogyhogy miért! Hát süket vagy? Nem hallottad, milyen szépen csobbant? Felgyújtja a villanyt

‫שּׂ‬

Szia Zsuzsa.

☼

(a nézők közül) Szia.

‫שּׂ‬

Nincs valami mondanivalód?

☼

Mi lenne?

‫שּׂ‬

Mesélj te is valamit.

☼

Mit? Nekem nincs történetem. Arról se, hogy elment, arról se, hogy itt volt. --Most mit meséljek? Azt, amikor összejöttünk Zánkán az iskolai discóban, vagy a görög utazást, a gyerekek születését vagy a vetélésemet? Hogyan költözött be hozzánk egy macska? Már meghalt. Vagy amikor beleszerettem valakibe, mert ilyen is volt, öt évig feküdtem az ágyon ruhástul. Aztán elmúlt. Nem akarok mesélni, bocs, főleg nem neked. Itt volt húsz évig, aztán elment. Ennyi.

‫שּׂ‬

Akkor csinálunk együtt egy jó kis történetet, van idő. Összerakunk valamit, olyat, ne sírj, amit szeretnél.

☼

Hát nem tudom, szerintem addig jó valami, szóval amíg nincsen történet - biztos kell, hogy legyen?

‫שּׂ‬

Nem kell.

☼

Mi lenne, ha onnan kezdenénk –

‫שּׂ‬

Igen?

☼

Hogy mondjuk... hogy mondjuk, nem mentünk volna le Debrecenbe?

‫שּׂ‬

Az esküvőre?

☼

Aha.

‫שּׂ‬

És akkor mi volt helyette?

163

☼

Semmi, otthon maradtunk. Kell, hogy legyen valami?

‫שּׂ‬

Szerinted?

☼

Valami váratlan munka... vagy bokaficam...

‫שּׂ‬

Na, langyos...

☼

Hogyhogy? --Vállaljak be valamit, egy betegséget? Jó, de a gyerekeket hagyd békén! Vagy mondjuk, kirúgtak az állásomból, az nem jó?

‫שּׂ‬

Nem jó.

☼

Miért?

‫שּׂ‬

Mert hasonlót a hasonlóval...

☼

Hát, nem is tudom.

‫שּׂ‬

Mire gondoltál?

☼

Valami fertőzés? Vagy lábgomba, az nem elég?

‫שּׂ‬

Nem.

☼

Miért nem?

‫שּׂ‬

Mert a világ egy közlekedőedény. Mi egyenlő evvel a félévvel? Mi egyenlő Endzsivel?

☼

Valami ragya, vagy lepra? Vagy bokaszalag-szakadás?

‫שּׂ‬

Gyere, nézd meg őket.

☼

Látom innen.

‫שּׂ‬

Nem, gyere ki, nézzük meg együtt, közelről..

☼

Fel fognak ébredni.

‫שּׂ‬

Akkor menjünk oda láthatatlanul.

☼

És ha tüsszögök?

‫שּׂ‬

Mitől félsz? Gyere, megfogom a kezed.

☼

kimegy, nézi az alvókat Hát nem tudom... Legyen valami agybaj? Amiből nem lehet kigyógyulni, de legalább nem is fertőző. De belehalni se kell azért – és mi lesz Endzsivel?

‫שּׂ‬

Nem él, nem látod?

164

☼

Olyan, mint egy bábu.

‫שּׂ‬

Te is bábu vagy, nem?

☼

De nem leszek béna, ugye? Vagy amnéziás?

‫שּׂ‬

(nézőknek) Nem unjátok még?

☼

De mi legyen konkrétan: valami elmebaj? Vagy agyvérzés?

‫שּׂ‬

Endzsi mint agyvérzés? Inkább baleset, nem?

☼

Leestem a motorról? Karamboloztam?

‫שּׂ‬

Na jó, elegem van belőled. Ülj vissza, vagy menj le Tescóba.

☼

Hogyhogy?

‫שּׂ‬

A Tesco Expresszbe.

☼

Mit vegyek?

‫שּׂ‬

Mosóport, mézet, zöldteát.

☼

Sziasztok! El - vissza Bocs, csak...

‫שּׂ‬

Igen?

☼

Amit az előbb... az vicc volt, vagy komoly?

‫שּׂ‬

Mi van?

☼

Hát az, hogyha letelik az öt perc...

‫שּׂ‬

Mi van, ha letelik?

☼

Tudod, hát hogy akkor... hogy teherbe esik...

‫שּׂ‬

Na és letelt az öt perc?

☼

És akkor most mi van?

‫שּׂ‬

(nézőknek) Na, látjátok, pont erről beszéltem az elején: hogy senki ne tegyen föl hülye kérdéseket. (Zsuzsának) Eredj! A Tescóba veled! ☼ ki

165

☼

vissza Be van zárva.

‫שּׂ‬

A Tesco?

☼

Nem.

‫שּׂ‬

Ja, a kulcs! odaadja Zárd be kívülről... ☼ kisiet. Natasa besiet

‫שּׂ‬

Natasa!

Natasa Sziasztok. Be volt zárva, nem mertem kaparászni. ‫שּׂ‬

Nem baj, addig főztünk egy kávét.

Natasa Én nem kérek kávét. ‫שּׂ‬

Mért nem kérsz? Nem szoktál?

Natasa De, szoktam, de most nem kérek, baj? Remeg a gyomrom. ‫שּׂ‬

Nekem is. Nem ülsz le?

Natasa Fontos? ‫שּׂ‬

De nem baj, ha mi ülünk?

Natasa Dehogy. Majd én is. ‫שּׂ‬

Akkor kezdjük, aztán még beszélgetünk, jó? Csak nagyon megy az idő.

Natasa Elkéstem. ‫שּׂ‬

Szoktál?

Natasa Hogyhogy? ‫שּׂ‬

Késős vagy?

Natasa Általában nem. ‫שּׂ‬

De vannak korszakok...

Natasa Hát igen. ‫שּׂ‬

Mikor vannak ilyen korszakok?

Natasa Nem tudom. Ne beszéljünk másról? ‫שּׂ‬

Jó, majd visszatérünk erre...

166

Natasa Miért? ‫שּׂ‬

Hát, nekem alapkérdés.

Natasa A késés? ‫שּׂ‬

Hogyan élsz?

Natasa Reggel fölkelek, kimegyek fogat mosni... ‫שּׂ‬

Nagyon megy az idő...

Natasa Tényleg szoktam fogat mosni. ‫שּׂ‬

Én is.

Natasa Te? Te is szoktál?! ‫שּׂ‬

Milyen színű a fogkeféd?

Natasa Kék. ‫שּׂ‬

Egyedül laksz?

Natasa Hogy érted? ‫שּׂ‬

Észrevetted, hogy eddig egyetlen kérdésre se válaszoltál?

Natasa Nem lakom egyedül. ‫שּׂ‬

Kivel?

Natasa Konkrétan? nevet Anyukámmal meg az élettársával. ‫שּׂ‬

Szerintem lakjál egyedül.

Natasa Jó. ‫שּׂ‬

Szóval? Hol laksz?

Natasa A tizenkettedik kerületben. ‫שּׂ‬

Úgy értem, ezentúl hol laksz... Külváros? Belváros?

Natasa Igen. ‫שּׂ‬

Zichy Jenő utca hatban. Harmadik emelet, második balra. A Bajcsy fele. Délután besüt.

Natasa Remek. ‫שּׂ‬

Honnan van ez a lakás?

Natasa Honnan van?

167

‫שּׂ‬

Figyelj, az lenne jó, ha együtt gondolkodnánk.

Natasa De azt csinálom, együtt gondolkozunk. Jó. Szeretem az ideiglenességet. --Lehet valami kalandos? --Örököltem? Vagy apám vette? ‫שּׂ‬

Apád hol van?

Natasa Nem tudom, Kolumbiában. Húsz éve nem találkoztunk... ‫שּׂ‬

Van új családja?

Natasa Nincsen. Nem tudok róla. Lehet, hogy van. ‫שּׂ‬

Mért sírsz?

Natasa Nem sírok. ‫שּׂ‬

Hiányzik?

Natasa Ki, az apám? ‫שּׂ‬

Ez hülye kérdés volt.

Natasa Húsz éve nem láttam. ‫שּׂ‬

Nem igaz, hat éve itthon volt, és találkoztatok. Anyád tudott róla?

Natasa Persze. ‫שּׂ‬

Ők is találkoztak...

Natasa Ők??? ‫שּׂ‬

Haladjunk. Szóval ott élsz egyedül a Zichy Jenő utca hatban. Tanulsz, vagy már dolgozol?

Natasa Nem lehetne, hogy még tanulok, de már dolgozom? ‫שּׂ‬

Lehet, persze. kimegy

Natasa Ne! Jó akkor tanulok. Vagy dolgozom. Vagy... ‫שּׂ‬

Vécére megyek. Addig nyugodtan gondolkozzál. És ne izgulj... Csönd.

168

Natasa (nézőkhöz) Kellene valami munka, amivel lehet pénzt keresni, de nem tesz boldogtalanná... Nincs ötleted? Neked mi a foglalkozásod? … Improvizáció a nézőkkel. Bejön ♀, hatalmassal hassal. Neked mi a foglalkozásod? ♀

Én? A Mesterrel vagyok. Járunk városról városra, házról házra, olyanokkal foglalkozunk, mint te... ‫ שּׂ‬lehúzza a vécét, visszajön

‫שּׂ‬

Nos? Mit tanulsz?

Natasa Művészettörténet. ‫שּׂ‬

Hol?

Natasa A Pázmány. ‫שּׂ‬

A Pázmány jó lesz. És mit dolgozol?

Natasa Azt mondja, amit a nézők tanácsoltak neki. ‫שּׂ‬

Szereted csinálni?

Natasa Nem. De nem is utálom. ‫שּׂ‬

Mi szeretnél lenni?

Natasa Színésznő... - Nagyon szeretek csellózni, csak kéne egy cselló. Nem vagyok tehetséges – de lehetne, hogy tehetséges lennék? --És lenne egy mesterem? ‫שּׂ‬

Jó, van egy csellód, van egy kis mestered. Van egy kis próbatermetek, egy garázs a Gül baba utcában. Mindent tőle tanultál, igazi művész. Alkoholista, de nem nagyon.

Natasa Na... nem sejtem mire akarsz kilyukadni... ‫שּׂ‬

Szeretnéd?

Natasa Nem. ‫שּׂ‬

Jó, akkor legyen. Hatalmas szerelem volt - de elmúlt. Ő volt neked az első...

Natasa Benne is elmúlt? 169

‫שּׂ‬

Dehogy. De azért békén hagy – talán. Vigyáz rád.

Natasa Ez nagyon szép. ‫שּׂ‬

Igen, az egész Natasa túl szép.

Natasa Nem. A művészettörténet túl szép, a cselló túl szép, a belváros –kutyaszaros, degyönyörű, és nem akarok tehetséges lenni azért mert az anyu nem lett csellista… Egy kis faluban szeretnék élni a Mátrában, lenne egy kis házam, meg ól, lennének állataim, kecskék, kiscsibék. Reggel felkelek, adok nekik enni, magot, tejet, azután felülök a biciklimre, és betekerek a postahivatalba, ahol én vagyok a postáskisasszony. És kiviszem a leveleket, újság, nyugdíj stb. És várnak. Mert a postásokat várják… ‫שּׂ‬

Ok. Zichy Jenő utca sztornó... Akkor elmondom.

Natasa Kíváncsi vagyok... ‫שּׂ‬

Egyedül vagy. Nem tudsz feloldódni, senkivel nem jó. Abban a pillanatban, hogy megérzed, hogy tetszel valakinek, vagy valaki érdekelni kezd, puff! vége! huss! Közben kurvára egyedül vagy, nem bírod már...

Natasa Nem. ‫שּׂ‬

Keresed, vadászol, tiporsz az éjszakában, csetelsz, bárki megszólít, válaszolsz, könnyű préda vagy, odaadod magad részegen -

Natasa Nem igaz. ‫שּׂ‬

Ma meg fogod találni...

Natasa Hogyhogy? ‫שּׂ‬

Itt van.

Natasa Hol? Megmutatod? ‫שּׂ‬

Fel fogod ismerni. Ne siess, és ne izgulj. Várd meg, amíg odamegy hozzád... Bízz bennem. Menj ki, mosd meg az arcod, fésülködj meg...

Natasa Nagyon ótvar vagyok? ‫שּׂ‬

Nem, nagyon szép vagy, csak kicsit szedd rendbe magad. Menj már!

Natasa Hol a fürdőszoba? ‫שּׂ‬

Ott. És nyugodtan örülj egy kicsit.

Natasa És köszönöm!

170

Kimegy ‫שּׂ‬

bemegy a nézők közé Leülhetek?

Martin Persze. ‫שּׂ‬

Kösz szépen. Csak mert ez az egyetlen hely.

Martin Ülj le. ‫שּׂ‬

Arrébb húzom, jó?

Martin Jó, persze. ‫שּׂ‬

Nem akarok a szádban ülni – ugye nem baj?

Martin Nem zavarsz. ‫שּׂ‬

Te se. Komolyan mondom. Nem akarok beszélgetni.

Martin Én se. ‫שּׂ‬

Csak ez az egyetlen... teltházunk van, nincs máshol. Vagy vártál valakit?

Martin Nem, nem. Nem vártam senkit, csak téged. ‫שּׂ‬

Jó, csak azért mondom, mert ha vártál, és megjön, akkor –

Martin De nem vártam senkit. ‫שּׂ‬

Jó, csak ha mégis várnál.

Martin Jó, kösszép. ‫שּׂ‬

Mit mondasz?

Martin Kösz szépen. ‫שּׂ‬

Nem értem! Ne motyogj!

Martin Köszönöm szépen! ‫שּׂ‬

Mit köszönsz?

Martin Mindegy. ‫שּׂ‬

Te hülye vagy? – Megsértődtél?

Martin Azt mondtad, nem akarsz beszélgetni. ‫שּׂ‬

Na. Erről beszélek. Szeretném meginni a vodkámat.

Martin Egészségedre.

171

‫שּׂ‬

Te nem iszol?

Martin Nem. ‫שּׂ‬

Hozok valamit! Mit hozzak? Zsubrovkát?

Martin Nincs pénzem. ‫שּׂ‬

Hozok neked kóser szilvát, de addig vigyázz a helyemre, jó?

Martin Jó. ‫שּׂ‬

Hallod, amit mondok?

Martin „Vigyázz a helyemre.” ‫שּׂ‬

Te vigyázz az én helyemre. Ami a te helyed. Nem értem, mitől a tied. Az a helyed, amin ülsz, a többi fölött nem rendelkezel. Talán te vagy a tulajdonos?

Martin Tessék? ‫שּׂ‬

Nem értem, mit gyűjtögeted itt a székeket, mániás vagy? És ha én otthonról hozok egy széket? Mindegy. Nem lehet veled beszélgetni, süket vagy. Kóser szilvát mondtál? Nem baj, hogy megkérdeztem? Mármint hogy kóser. Ugye nem sértődtél meg?

Martin Nem. ‫שּׂ‬

Vodkát szereted?

Martin Vodkát? ‫שּׂ‬

Várjál, öntök neked, van pohár, vedd ki a zsebemből. Látod, mennyi pia van, Kalinka, Finlandia, töméntelen. Most tömény, vagy töménytelen? Tied a nyolcszögletű, ami ugye rikaság. Mondj el egy imát!

Martin Boruch átáj adojsem... Feltartja a poharat, elmond rá egy héber imát ‫שּׂ‬

önt a pohárba És a csodapohár megtelt kóser vodkával!! Mit nevetsz? Rajtam nevetsz? Kinevetsz? Adj már egy cigit. – Köszönöm. – Tüzed?

Martin Nincsen. ‫שּׂ‬

Mondok valamit, de hajolj ide, nagyon közel. Mért nem adsz tüzet, meghülyültél? Menj oda ahhoz a lányhoz, és kérj tüzet.

Martin Melyikhez? ‫שּׂ‬

Amelyik az előbb a fürdőszobából... Ott, az a barna... (Natasa)

172

Martin Mért nem mész te? ‫שּׂ‬

Nekem van tüzem.

Martin Akkor adjál. ‫שּׂ‬

Mondom, hogy nem.

Martin Miért nem adsz? ‫שּׂ‬

Kérjél tőle...

Martin Figyelj, én nem akarok belefolyni. ‫שּׂ‬

Kibe?

Martin Egészségedre. ‫שּׂ‬

Egészségedre.

Martin Nem értem, mért nem tudsz adni. ‫שּׂ‬

Tessék.

Martin Köszönöm szépen. ‫שּׂ‬

Adjam neked? (a gyufát)

Martin Nem kell, kösz. ‫שּׂ‬

Csak mert van egy öngyújtóm.

Martin Nekem is van, csak kifogyott. ‫שּׂ‬

Nem kell a gyufa?

Martin Nem kell. ‫שּׂ‬

Miért nem?

Martin Jó. Kell. ‫שּׂ‬

Mi kell még? Tied a nyolcszögletű, elviheted! Tessék, és itt van még egy! (pohár) Kell a harmadik?

Martin Menjek el? ‫שּׂ‬

Igen!

Martin Helló! ‫שּׂ‬

Helló!

Martin A széket elvihetem?

173

‫שּׂ‬

A te széked, a te gyufád, te vodkád, te csajod.

Martin Melyik? ‫שּׂ‬

Hogyhogy melyik?

Martin Az is barna, meg az is. ‫שּׂ‬

Menj a picsába.

Martin Jó, megyek a picsába! Máris megyek. Megyek a picsába! ‫שּׂ‬

Martin, tudod, hogy ki vagyok?

Martin Persze, de nem vagyok vallásos. ‫שּׂ‬

Én se. És te? Te ki vagy?

Martin Martin vagyok, és hódítani akarok. ‫שּׂ‬

Na. Komolyan kérdezem.

Martin Ez nem játék? ‫שּׂ‬

Nem, egyáltalán.

Martin Nem játék?! ‫שּׂ‬

Majd megbeszéljük.

Martin Jó. ‫שּׂ‬

Szóval?

Martin Nem tudom... Vagyis van egy önképem, aztán kiderül, hogy tök más, mindig minden. ‫שּׂ‬

És szenvedsz miatta?

Martin Így könnyebb, szerintem. ‫שּׂ‬

Hogy szoktál csajozni?

Martin Hát... nincs egy kialakult rendszerem. ‫שּׂ‬

Na, akkor elmondom...

Martin Jó, kíváncsi vagyok. ‫שּׂ‬

De ne nevess.

Martin Csak zavarból... ‫שּׂ‬

Figyelj, azt a lányt vetkőztetted álmodban, zöld topban volt, és farmerban, emlékszel?

Martin Nem. 174

‫שּׂ‬

Pedig minden éjjel róla álmodol, vele alszol, csak mindig elfelejted.

Martin Szólítsam meg? ‫שּׂ‬

Előadás közben, normális vagy?!

Martin Akkor vigyek neki a vodkát? ‫שּׂ‬

Ne! Ne! Mindent elrontasz.

Martin Jó. ‫שּׂ‬

Akkor? Szóval mit fogsz csinálni?

Martin Nézem. Mármint a csajt. Aztán a végén, amikor megyünk kifele, oda sodródom, és elkezdek káromkodni: francba, elkúrták a mai estémet. Erre ő megkérdezi: Miért, nem tetszett? - De, nagyon tetszel - mondom. Erre zavarba jön, és elfordul – ‫שּׂ‬

És te?

Martin Én megsértődöm. ‫שּׂ‬

Figyelj, inkább menj utána, és nézd, ahogy elköti a biciklijét. És akkor kérdezd meg, hogy tolhatod-e. Ha megengedi, akkor ez Ő, nem tévedtél, akkor összeházasodtok, három gyereketek lesz, két fiú, egy kislány, tizenöt év múlva elváltok, de a kölykök nálad maradnak, mert az ügyvéd barátod bebizonyítja, hogy alkalmatlan a nevelésükre, de az még messze van – szóval ha megengedi, hogy told a bicót, akkor ma dugni fogtok.

Martin És meg fogja engedni? ‫שּׂ‬

Figyelj, köss rá biztosítást.

Martin De szerinted? ‫שּׂ‬

Szerintem meg fogja.

Martin Jó, akkor folytassátok. ‫שּׂ‬

Mit?

Martin Hát ezt a szart. ‫שּׂ‬

Oké, sietünk. ☼ besiet egy Tescós szatyorral

☼

Ébredj. Kelj föl, ágyban cigizel?

♂

Mi van?

175

☼

Ágyban cigizel?

♂

Told ide a hamutálat, köszi.

☼

Hol a cigi?

♂

A cigi? Hol van?

☼

Beesett az ágyba, mi van?

♂

Hol van Endzsi?

☼

Milyen Endzsi?

♂

Hát Endzsi.

☼

Az unokahúgom, Endzsi? Debrecenben. Hol legyen? Hogy jön ide Endzsi?

♂

A takarítónő?

☼

Én vagyok a takarítónő. Mikor volt nekem takarítónőm?

♂

Nem tudom.

☼

Én se. Öt percre hagylak egyedül! Hol az a rohadt cigi?

♂

Én nem cigiztem.

☼

Akkor kicsoda?

♂

Hát ők.

☼

Kik?

♂

Hát ők...

☼

Már megint kezded?

♂

Hadd feküdjek vissza.

☼

Előbb megcsinálom.

♂

Eressz vissza, kérlek.

☼

Hoztam mosóport, hoztam mézet, teát meg vitamint. Kimehetek a konyhába, nem lesz baj?

♂

Nincs semmi baj.

☼

Dehogy nincs. Nagyon nagy baj van. Óriási! Kimegy

176

♂

Mért üvöltözik?

‫שּׂ‬

(a nézők között) Nagyon fáradt szegényke.

☼

be Mézes teát?

♂

Nem kérek teát.

☼

Kell innod. De nem kapsz mézet, ha kihányod. És ne feküdj le!

♂

Miért?

☼

Megint elalszol.

♂

Hova üljek?

☼

A tévé elé.

♂

Miért?

☼

Hogy legyen mit kérdezned. Ki

♂

(halkan) Mért üljek a tévé elé?

‫שּׂ‬

Mert az mondta az orvos, hogy rossz, ha annyit fekszel.

♂

Beteg vagyok?

‫שּׂ‬

Ez nem betegség.

♂

Na jó, hazamegyek.

‫שּׂ‬

Hova?

♂

Hol a bukóm? --Hol van? Nem láttátok?

☼

behozza a teát Tessék. Vigyázz. Forró.

♂

Hol a bukósisakom?

☼

Szerinted?

♂

Széttört, ugye...

☼

Szilánkokra ment a fejeden.

177

♂

Pocsék minőség.

☼

Akár a fejed.

♂

Mért kell velem így beszélni?

☼

Hogy beszélek?

♂

Így, így beszélsz!

☼

Hogy szeretnéd, hogy? Hogy beszéljek?

♂

Mi az isten van!?

☼

Úgy drótozták össze a fejed, ekkora luk volt rajta! Láttam az agyadat, nagy élmény volt.

♂

Én tehetek róla?

☼

Ki más? Persze!

♂

Bajt okoztam?

☼

Csak megöltél két embert. Nem többet.

♂

Elgázoltam őket?

☼

Igen. Engem és magadat.

♂

Bár ott maradtam volna.

☼

Hogy mondhatsz ilyet? Hetek óta ápollak, mint három szent, Hogy mondhatsz ilyet?

♂

Kórházban nem voltam?

☼

Helikopterrel vittek a Fiumeire! A Traumatológián voltál másfél hónapig. Nem szeretnék erről beszélni, elmondtam már százszor, úgyis elfelejted. Igyad meg a teát. Hozzak vitamint?

♂

Milyen vitamin van?

☼

Reszelt alma.

♂

Fogam is kiesett?

☼

Mér hány volt?

♂

Na jó, nem kérdezek többet.

☼

Reszelt alma?

♂

Jöhet.

☼

Na. Nincs semmi baj, csak felbosszantottál avval a cigivel.

178

Odabújik hozzá Mindig azt hiszem, hogy direkt csinálod, hogy bosszants... ♂

A cigit?

☼

Mindent. Hogy elfelejted, össze-vissza beszélsz, úgy csinálsz, mint egy idegen.

♂

Meg fogok gyógyulni?

☼

Biztosan. Valamennyire.

♂

Miből fogunk élni?

☼

Erre most ne gondolj. Nézik a tévét Én se tudom, mi történt. És.sose fogom tudni... Ott voltunk az esküvőn, te táncoltál Endzsivel, egyszer csak kirohantál, és mint az őrült a motorral –

♂

Nézed, vagy átkapcsolhatom?

☼

Nézem, de átkapcsolhatod.

♂

Hol van a gyerek?

☼

Milyen gyerek? ---

♂

Nincsen gyerekünk?

☼

Én nem tudok róla.

♂

Na jó, mindegy. Azt hittem.

☼

A macska is megdöglött...

♂

Csobánkán rájöttem valamire.

☼

Mi dolgod volt neked Csobánkán?

♂

--- Úgy szeretnék meghalni mint a nagyapám, csendben, nyugalomban alvásközben. Nem úgy mint az utasai, kiabálva, visítozva... (nevetnek) ‫ שּׂ‬és ♀ kopognak

‫שּׂ‬

Jóestét kívánunk.

179

☼

Jóestét.

♀

Jóestét. Volna egy nagy kérésünk.

☼

Nekünk is.

‫שּׂ‬

Mi az?

☼

Hogy hagyjanak békén.

‫שּׂ‬

De nem zavarunk.

♀

Elalszunk a szőnyegen is.

‫שּׂ‬

Vagy a sarokban. Ott, a szekrény mögött...

☼

Hát én nagyon szívesen, de a férjem rosszul van.

♀

Jaj, nagyon sajnáljuk.

‫שּׂ‬

További javulást!

♀

Ne segítsünk valamiben?

☼

Inkább menjenek.

♀

Menjünk? Hova? --Hát akkor, Isten áldja.

‫שּׂ‬

Isten áldja magukat.

♂

Kivel beszélgetsz?

☼

Veled.

♂

Ki van itt?

☼

Nincs itt senki.

♂

Megrepedt a bögre.

☼

Már régen megrepedt. ‫ שּׂ‬és ♀ énekelnek, fölkapják Natasát, hintáztatják, aztán kidobják az ablakon. Csobbanás.

♀

tapsol Jaj, de szép!! ---

180

‫שּׂ‬

(a nézőknek) Nem hallottam: kérdezett valaki valamit? --Martin?

Martin Nincs kérdésem. ‫שּׂ‬

Oké. Nagyon jó. - Akkor gyertek, menjünk le a kocsmába, ne zavarjuk tovább szegényeket. De óvatosan, lábujjhegyen, ne mint a vaddisznók!

181