Szerzői jog Valerie Barrow 2002, 2009 Mrs. Valerie J Barrow Alcheringa Books PO Box 925 Bowral, 2576, NSW Australia

Szerzői jog ©Valerie Barrow 2002, 2009 Mrs. Valerie J Barrow Alcheringa Books PO Box 925 Bowral, 2576, NSW Australia www.valeriebarrow.com Minden jog fenntartva. Tilos a könyvet részeiben vagy egészében bármilyen formátumban felhasználni az író engedélye nélkül. A könyvismertetőkben lehetőség van rövid bekezdések idézésére. Első kiadás 2002 Elektronikus kiadás 2009 ISBN India: 81-7899-011-3 ISBN Ausztrália 0-9581037-0-4 Társkiadás: Sai Towers Publishing 23/1142 Vijalakshmi Colony Kadugodi, Bangalore, 560005 INDIA www.saitowers.com

Tartalom Felajánlás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Az író megjegyzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Áttekintés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11

7. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 Robbie regressziója Alcheringa beszél a Rexegena végcéljáról Glenda regressziója

1. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Valerie, Gerry és Karen Kariongba utazik

8. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150 Frederic regressziója Peter regressziója

2. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 A Rexegena űrhajó küldetése Pamela Goddard regressziója 3. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48 Valerie, John és Karen Karionba utazik John regressziója 4. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60 Alcheringa beszél a gyermekekről és a szülésről Charles Brendon regressziója 5. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Candice regressziója James és Tricia regressziója Rosalyn regressziója Egarina bemutatkozik 6. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102 Stephen regressziója Michael regressziója Joseph regressziója

9. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168 Tom regressziója Steven regressziója Alcheringa megmagyarázza az összeesküvést 10. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 190 Üzenet Helen Boydtól Alcheringa beszél Gerryvel és Margarettel Margaret elmeséli a Nyolcadik Fehér Nővér legendáját Az Alcheringa kő visszakerül Egarina beszél a Nyolcadik Fehér Nővérről 11. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212 Valerie, Gerry és Karen visszatérnek Kariongba 12. fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220 Alcheringa üzenete Utószó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 224

Felajánlás Egyetemes szeretettel ajánlom fel e könyvet az Alcheringaként ismert fénylénynek és az ausztráliai őslakosoknak.

7

Az író megjegyzése Általánosságban véve a reinkarnáció elméletét a keleti és az ősi kultúra egyaránt elfogadja. Az idő elteltével aztán több nyugati kultúra is elfogadta, miszerint a szellemünk vagy lelkünk tovább él a halál után és újra testet ölt, hogy folytassa a jellemépítés útját, míg végül eléri a megszabadulást. Erre „elmúlt életek emlékeként” is szoktak utalni, miszerint korábbi életeinkben más személyiségként éltünk, akár férfiként, akár nőként, mely beleíródott a lélektörténetünkbe. A könyvben sok olyan ember szerepel, aki képes bepillantást nyerni a tudatnak egy olyan feltárulkozó szintjébe, ahol megtapasztalták egy másik testben élt életük emlékeit. Azonban e tudatosság egészen a lelkükig hatol, ahonnan a létezés olyan emlékeit szabadítja fel, amely más világokban, más bolygókon történt. Azoknak az embereknek, kikről e könyv szól, a Kozmikus Tudatosságba való átmenet viszonylag könnyű volt. Az emlékeik szimbólumok megfigyelése közben törtek a felszínre, mivel ezek segítségével egy mélyebb szinten vagyunk képesek kommunikálni. Ezen emberek közül én vagyok az egyik, aki visszaemlékszik. Carl Jung, a híres pszichiáter archetípusokról és kollektív tudatosságról beszél. Ezt kiváltképp jól illusztrálja az a számtalan művész, akik műveikben az efféle archetipikus szent geometriát ábrázolják. Néha a hipnoterapeuták is használták ezeket a tudatalatti feltárásához. A mi spirituális keresőinknél ez a tudás, emlékezés a falba vésett egyszerű ábrák nézése és átélése következtében tört elő. Ez a rejtett tudás spontán módon nyilvánult meg számukra. 8

Ez elvezet bennünket ahhoz, hogy elhiggyük, létezett egy „láthatatlan kéz”, mely vezetett bennünket a munka során, hogy egymás után feltárjuk a történet részleteit a kollektív tudatosságból. Ez a történet arról szól, amikor az emberszabású majom emberi lénnyé válik. Ez a mi történetünk. Minden úgy történt, ahogy itt le van írva. A hangszalagok közül csak néhánynak használtuk az átiratát, amelyeket a könnyebb olvasás érdekében kissé dramatizáltunk. Még megvannak azok a hanganyagok, melyeken azok az emberek hallhatóak, akik a szimbólumokat a kezükben tartva a Föld őstörténetéről emlékeznek. A neveiket a személyazonosságuk védelmében megváltoztattuk, azonban egy közös csoportképhez mindannyian beleegyezésüket adták. A közös kép elkészülése előtt a történet mesélői közül sokan azelőtt még sosem találkoztak egymással. Sri Sathya Sai Baba megáldotta az első „ A Szeretet könyve egy médiumon keresztül” című könyvet és hozzátette, „Ez még nincs kész”, majd a második kéziratot is megáldotta „Alcheringa” címmel, mely elmeséli a valódi történetet. Sai Baba ezt, „The Booku”-nak nevezte el.

9

Áttekintés

Bevezetés

Ez a történet ötvenezer emberről szól, akik egy óriás űrhajóval érkeztek a Plejádokról, hogy létrehozzák az emberi fajt a Földön, és megszabadítsák az akkori emberszabásúakat a reptiliánok elmekontrolljától. A misztérium akkor kezdődött, amikor Valerie Barrow kapott egy papírba csomagolt követ, melyet az ausztrál őslakosok Alcheringa kőként ismernek. Ez képessé tette Valerie-t, hogy egy láthatatlan lénnyel kommunikáljon, aki magát a kőhöz hasonlóan Alcheringának nevezte. Ez nem egy hétköznapi történet, hiszen tele van cselszövéssel, fortéllyal és egy küldetés előre kitervelt megsemmisítésével, amelynek köszönhetően mindössze kilencvenen maradtak, akik túlélőként a Földre vetődtek. A fajunk létrehozása során átélt küzdelmük és sikerük került feldolgozásra, mely maga a csoda. Ez a múltunk. Az örökségünk. A ausztrál őslakosok mindezt azóta tudják. Ez volt a csillagemberek ajándéka. E könyv ajándéka az, hogy megjósolja az Új Kor eljövetelét, ahol az élet teljesen más lesz. Bizonyos elkövetkező változások mellett a túlélésnek megvan a lehetősége. E könyv elmondja, hogyan lehetséges ez, mely rendkívül egyszerű.

Hogyan beszéljek nektek olyan földönkívüli eseményekről, melyek közel egymillió éve történtek, anélkül hogy azt gondolnátok, valamelyik közeli elmegyógyintézet lakója volnék? Sok olyan ember jött el hozzám, akik teljesen hétköznapi emberek és átlagos életet élnek, hogy ezeknek a távoli eseményeknek az emlékeit újból előhívják. Számomra könnyű volt elfogadni azokat a dolgokat, melyeket ezek az emberek elmeséltek. Akár elhiszi az olvasó, akár nem, voltak saját, első kézből kapott visszaemlékezések is, melyek összhangban álltak az általuk elmondottakkal. Sok embernek vannak tapasztalatai régen történt eseményekről, melyekről részletesen beszámolnak. Néhányan közülük úgy döntöttek, egyáltalán nem beszélnek róla, míg mások nem vesznek tudomást az egészről, vagy úgy kezelik, mintha az a fantázia szüleménye volna, vagy egyszerűen nem szeretnének tudni róla. Az elmúlt életek eseményei nagyon valóságossá válhatnak, ha valamilyen különös esemény váltja ki őket. Riasztóan hasonlóak lehetnek jelenlegi életünk eseményeihez, kapcsolataihoz vagy gondolkozásmódjához. Ezek az emlékek örökre megváltoztathatják életünket. Ez történt az én esetemben is. Jelenleg az a küldetésem, hogy beszéljek az embereknek a távoli múltról, és továbbítsam a másoktól kapott információt. Ez egyfajta segítség ahhoz, hogy megértsük, kik és mi vagyunk valójában. Erről szól e könyv. Csak annyit kérek, olvassátok el és kísérjétek figyelemmel e kis könyvet, ne ítélkezzetek, míg a végére nem értetek. Egy kis időre engedjétek meg magatoknak, hogy másként szemléljétek a valóságot.

10

11

Minden azzal kezdődött, hogy az alkímia szó jelentését kerestem a szótárban. Férjem és én nevet kerestünk új otthonunknak. Néhány elképzelésen gondolkoztam. Amikor fellapoztam az oldalt, hogy megkeressem a szót, nem az alkímia szón akadt meg a szemem, hanem a következőn, mely az alcheringa volt. A szótár szerint ez a szó az „álomidőt” az „aranykort” vagy az első ősünk teremtését jelenti az ausztrál őslakosok szerint. Tetszett a szó, és az otthonunk is ezt a nevet kapta. Ekkortájt látogatott meg Helen Boyd. Egy barátunk mesélt neki rólam, és hogy én egy Alcheringa nevű helyen lakom. Meglátogatott és egy papírba csomagolt követ hozott. Helen komoly betegségben szenvedett és szeretett volna egy biztonságos helyet keresni a kőnek, melyet egy afgán család adott neki. Tudták, hogy a kő különleges, de nem tudták, mihez kezdjenek vele. Régen, afgán kereskedők utaztak KözépAusztrália sivatagjába árucikkek értékesítése céljából, melyeket tevékre kötözve vittek magukkal, így olyanok lehettek, mint a négy lábon járó bolt. Senki sem tudja, hogy került a kő a család tulajdonába. Helen azt mondta, hogy a követ Alcheringának hívják. Az ausztrál őslakosok meséltek neki erről. Helen azt mondta, hogy azért hozta el a követ nekem, mert a házamat is Alcheringának hívják. Helen úgy érezte, bízhat bennem, és megkért, hogy viseljem gondját a kőnek. Én igent mondtam, így egy szempillantás alatt átadta nekem. Nagyon jól elfért egy cipősdobozban, így feltettem a dolgozószobám könyvespolcára. Hetekkel később, arra ébredtem, hogy egy hang azt kérdezi tőlem: – Készen állsz könyvet írni?

Megijedtem, és azonnal felültem, mert valaki jelenlétét éreztem. – Könyvet, milyen könyvet, ki vagy te? – kiáltottam. Férjem hangosan horkolt és forgolódott álmában, ezért ő biztosan nem szólhatott hozzám. A fejem közepén éreztem, ahogy az új hang tovább beszélt, és elmagyarázta, hogy ő egy fénylény, aki egy olyan dimenzióból jött, amelynek a meglátására még nem vagyok felkészülve – ahol egység, harmónia és szeretet uralkodik. A hang megnyugtató és barátságos volt. Bár bennem volt, mégis különállónak és valóságosnak tűnt. Azt gondoltam magamban: – Mi ez? A hang válaszolt: – Alcheringa vagyok. Hirtelen felismerésként hatolt belém, hogy mentálisan egy Alcheringa nevű valakivel kommunikálok a túlvilágról. Ez nem lehet egy rossz álom, vagy a képzelet műve. Egy darabig ezen gondolkoztam, aztán az Alcheringa kő jutott eszembe a cipősdobozban, majd a házunk neve és még milliónyi más dolog. Egy fikarcnyi önbizalmam sem volt, hogy könyvet írjak, arról nem is beszélve, hogy azt sem tudtam, miről írjak. Több héten át azon töprengtem, hogy miről kellene írnom. Semmi sem jutott eszembe, a felismerés egy halvány szikrája sem. A kis írógépem hidegen és élettelenül feküdt az íróasztalon. Ám egyszer csak megakadt a szemem a cipősdobozon. Leültem a padlóra, és kivettem a becsomagolt követ a dobozból. Betettem az ölembe és nézegettem. Úgy tűnt, mintha élő lenne, a fény és a szeretet érzését sugározva magából. Minden nagyon nyugodt volt az első néhány pillanatban, s ahogy

12

13

ott ültem, észrevettem, hogy semmilyen gondolatáramlat nem merül fel bennem. Emelkedett tudatállapotba kerültem. A tudatom a fejemből a szívembe helyezkedett át, és az Alcheringa nevű lény újra beszélni kezdett. Csak ez alkalommal a saját hangszálaimat használta a beszédhez, mely hang az enyémtől teljesen eltérő volt. – Alcheringa vagyok, egy fénylény. Te magad egy fénylény aspektusa vagy. Hogy kapcsolatba léphessek veled és képes legyek a fizikai testeden keresztül megszólalni, a rezgésemet a tiédhez hangoltam. Ez csupán egy picike színház, hogy te és a körülötted lévők tanúi lehessenek más dimenzióban létező lények valóságának. Az én valóságomban egy olyan helyről jövök, ami nem teszi lehetővé, hogy ezt a helyet meglátogassam, így olyan valakin keresztül kell dolgoznom, mint te, hogy jelenlétem megnyilvánuljon. Sok dolgot mondhatnék, de most az energiáról fogok beszélni. Azt javaslom, hogy tegyél fel kérdéseket, és tudd, hogy amikor kérdéseket teszel fel, egy másik világból és dimenzióból való energiával kommunikálsz. Biztatlak, hogy érezd magadhoz közelinek ezt az energiát, mivel ez a lényem esszenciája. Érted? – Nem vagyok biztos benne, hogy igen – feleltem zihálva. – Hamarosan meg fogod érteni. Nagyon régen azt a döntést hoztad, hogy eljössz erre a helyre ebben az időben. Ez az érzés húzott ide téged. Ez a mágneses erőhöz hasonlítható. Azért történik mindez, mert egy másik korban kapcsolatba kerültél ezzel a világgal. Ez az eljöveteled oka, és mélyen magadban ennek tudatában vagy. Arra ösztönözlek, hogy érezd és ismerd fel ennek a megértését magadban. Ha megkérsz rá, segíteni fogok megérteni ezt, és megtudni, milyen munka vár rád. Nem fogok az elején sok mindent elmondani, mert még elmenekülnél a saját kicsiny utadon keresztül. Némely mun-

kát szükséges későbbre halasztani, míg egy-két dolog a helyére kerül. Érted? – Nem, mit értesz ezalatt? – ráztam meg a fejem. – Néha szükséges, hogy csatlakozz másokhoz. Az ő útjuk is késleltetve van, így egyszerre találkoztok majd a megfelelő időben. Arra kérlek, hogy kövesd a saját belső utadat. Ha jól érzed magad benne, folytasd tovább. Emlékezz, a fény, mel�lyel beléptél erre a Földre, egy megtapasztalás. Ne szalaszd el egy pillanatra sem, mert ez egy olyan út, ami fontos lesz. Azok, akik a velünk való munkának kötelezték el magukat ezen a Földön, igazán szeretni valók, és mi nagyon szívesen dolgozunk velük. Ez egy nagyobb kép, egy terv, mely kibontakozik a Föld körül. Az olyanok, mint te, segítenek e terv megvalósításában. Azonban az embernek nem szabad túlzottan előrehaladnia másokkal szemben, különben a terv nem valósul meg úgy, ahogy kellene. Remélem, ez megnyugtat kedvesem, és bízom benne, hogy érzed, jó helyen vagy. Volt bennem egy kis törtető érzés, hogy még többet megtudjak. – Hányan csináljátok ezt? – kérdeztem. – Sok hozzám hasonló van, akik energiáikkal jelen vannak a Földön ebben az időben. Olyanokkal is dolgozunk, akik nincsenek is tudatában ennek. De ez nem számít. A szándék és a fény a fontos. Te egyike vagy azoknak, aki meg fog ismerni bennünket. Szívemben nagy szeretettel most távozni készülök. Köszönöm a szívélyes fogadtatást és Isten áldjon! Éreztem azt a finom energiát, amelyet a távozó félben levő Alcheringa lénye alkotott, és olyan öröm járt át, amit soha nem fogok elfelejteni. Ami utána maradt, egy új és lelkesítő érzés volt, mely arra ösztönzött, hogy előrehaladjak a munkával, melyről még fogalmam sem volt.

14

15

Az első dolog, amit megtudtam, hogy az Alcheringa követ földönkívüli, úgynevezett csillagemberek hozták a Földre. A követ az eredeti ausztrál őslakosoknak adták oda. Ez szent volt a számukra. Miután kikerült az őrzésük alól, a saját útját kezdte járni, hogy hatást gyakoroljon sok emberre és megismertesse velük spirituális eredetünket és az éteri formában beleírt tudást közvetítse feléjük. A követ nagyon közel éreztem magamhoz. A szívem mélyén tudtam, előre elrendeltetett, hogy egy bizonyos célból hozzám kerüljön. Ez volt az első, melyet felismertem a kézirat befejezésekor. „A Szeretet könyve egy médiumon keresztül” című könyv Hong Kongban került kiadásra, amely napló formájában, egy tudatfolyam lejegyzéseként íródott. A legnagyobb része Alcheringa entitáson keresztül érkezett, az Alcheringa kő segítségével. A könyv a csillagemberekről és a Földön betöltött küldetésükről szól. Aztán egy álmot láttam, melyben írás közben Sai Baba, a szent ember állt mellettem fehér ruhában. Erős késztetést éreztem, hogy elvigyem a könyvet Indiába, és reméltem, hogy személyesen megáldja azt. Férjem és én elutaztunk Indiába, ahol sok ezer embert találtunk az ashramban. Ő mégis behívott minket egy interjúra, és a könyvről kérdezett. Az ölében tartva rám nézett és mosollyal a szemében azt mondta: – A könyv még nincs kész. Ekkor események olyan sorozata következett, mely mindent megváltoztatott. Ahogy ezek feltárultak előttem, felismertem, hogy csupán a történet első részét írtam meg az első könyvemben. Mindent újra kellett kezdenem.

16

17

1. fejezet

Egy kicsit nyomasztó érzés fog el, amikor arra gondolok, ami ezután következett. Gerry Bostock ausztrál őslakos ütött-kopott kisteherautójával száguldott a poros kis úton az autópálya irányába. Barátnőm, Rachel ült mellette, fehér ujjperceivel szorosan markolta a műszerfalat. Miközben Gerry vezetett, egy különös rózsaszín kristályt nézegetett, amit nemrég vett. Az autópályához közeledvén Gerry megállította a teherautót. A poros kis úton beton csövek hevertek. Az építkezésen résztvevő egyik ember, aki épp az árokba fektette azokat, átszaladt az úton, amint észrevette, hogy nagy port kavarva egy teherautó közeledik. Elmosolyodott és megvonta a vállát, nekik pedig egy másik utat kellett keresniük az autópályához. Ahogy Gerry egy másik alternatív megoldás után kutatott, a teherautó az otthonunk felé vezető út közelébe ért. Rachel az út felé mutatott, és azt mondta: – Erre lakik egy barátnőm, Valerie, akinek az otthonát Alcheringának hívják. Gerry lelassított, és megállt a kereszteződésben. Egy pillanatra behatóan nézett a keskeny út irányába, majd odafordult Rachelhez és azt mondta: – Akkor menjünk és látogassuk meg őt. Az Alcheringa név bevonzott még egy újabb ismeretséget. A kis dolgozó szobámban ültem az Alcheringa kő társaságában, és épp egy kis ünneplést tartottam. Aznap érkezett meg a „Szeretet könyve egy médiumon keresztül” című könyv első példánya Ausztráliába. Boldog és elégedett voltam.

Az ablakon keresztül láttam, amint egy régi teherautó közeledik a házunk felé. Felismertem Rachelt, amint a teherautóban ül egy őslakos társaságában. Ahogy megláttam az arcát, olyan erős izgatottság kerített hatalmába, hogy alig bírtam uralkodni magamon. Mint sok ausztrál, én sem találkoztam egyetlen „koorival” vagy „murrival” sem, ahogy magukat nevezik. Ahogy ezt kimondom, elszomorodom. Itt születtem és nőttem fel Ausztráliában, és még sosem volt lehetőségem egy koori társaságában lenni. És ezzel sok fehér ausztráliai így van. Nehéz számukra a kezdeményezés. Társadalmi szinten nagy szükség van a különféle fajok közötti megfelelő kommunikációra és megértésre. Az én esélyem most érkezett el, így elhatároztam, a legtöbbet hozom ki belőle. Rachel csak úgy ragyogott, amikor bemutatta nekem Gerryt. Átnéztem a poros napszemüvegen, hogy belenézhessek a legmelegebb barna szempárba, melyet valaha is láttam. Mosolya elragadó és őszinte volt. Szeretet és barátság érzése fogott el iránta. Azonnal összeköttetésbe kerültem vele, és melegséget éreztem a belőle áradó energia iránt. Hozzám hasonlóan, ő is jó mélyen belenézett a szemembe, ahogyan más még korábban sosem tette. Ebédet készítettem, és ahogy az asztalnál ültünk, azt éreztem, Gerry tudja, hogy az Alcheringa kő a birtokomban van. Figyelmem Rachel felé irányult a bizonyítékot keresve, bár mégha beszélt is volna róla Gerrynek, az arca semmit sem árult el erről. Egy rövid ideig általánosságokról beszélgettünk, majd Rachel megkérte Gerryt, mutassa meg nekem a rózsaszín kristály, amit nemrég vett. Miközben a zsebébe nyúlt, Rachel elmondta, hogy Gerry kristályokat használ munkája közben, mivel gyógyítóként tevékenykedik. Gerry elővette a kristályt

18

19

Valerie, Gerry és Karen Kariongba utazik

és átadta nekem, miközben egyenes a szemembe nézett. – Az egy varázskő, nem igaz? Majdnem elájultam. – Tudsz az Alcheringa kőről? – böktem ki levegő után kapkodva. – Ez a férfiak dolga – válaszolta Gerry. Az elmém ide-oda cikázott válasz után kutatva. Gerry még mindig a szemembe nézett. Továbbra is melegséget árasztott, bár mintha valami után kutatott volna bennem. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végül válaszolni tudtam. A tekintetem ide-oda cikázott a szobában. Végül összeszedtem a gondolataimat, és kedvesen azt feleltem: – Igen, de amint látod, a követ sosem csomagoltam ki, s amióta a gondjaimra bízták, nagy becsben tartom. Munkám során használom, mint médium, és egy férfihang szólal meg rajtam keresztül. Gerry hátradőlt és nevetni kezdett: – Akkor jó. Mindannyian nevetni kezdtünk és a levegő újra fénnyel telt meg. Visszacsúsztatta a kristályt a zsebébe, én pedig nem tudtam ellenállni: – Szeretnéd látni a követ?– kérdeztem. Gerry szemében félelem tükröződött, ahogy visszautasította az ajánlatot. Az elmém kiüresedett. Nem voltam biztos abban, mit tegyek. Már félúton kellene járnom a folyosón, hogy felhozzam a követ a konyhába. Mondanom kellett hát valamit: – Beszélő kövek…, tudod a legutóbbi tavaszi napéjegyenlőségkor ellátogattam egy óriási, rejtélyes kőhöz, melynek Uluru a neve. Nagyon megszerettem a helyet, és egyetértek a koorikkal, hogy ez egy szent hely. Úgy döntöttem, nem lépek a kőre az őslakos emberek iránti tiszteletből.

Azután elmeséltem, hogyan jelent meg Alcheringa a kő segítségével. Gerry felvonta szemöldökét, előrehajolt és azt mondta: – Van egy koori barátom, aki azt állítja, hogy egy Alcheringa nevű láthatatlan lény beszél rajta keresztül. Ebben a pillanatban egynek éreztem magam a koorival, és szavaim egyben hitelt nyertek. Ekkor Gerry egy furcsa pillantást vetett rám: – Ismered a Gosford közelében, a Kariongban lévő hieroglifákat? – Igen, hallottam róluk, azt mondják, hogy az őslakosoktól származnak – feleltem. – Sokszor jártam ott, de a hieroglifákat nem őslakosok készítették. Szeretnélek elvinni benneteket oda, hogy megnézhessétek. Szerinted Alheringa beszél majd hozzám, ha elmegyünk oda? – Igen – feleltem habozás nélkül. Hirtelen azt éreztem, mintha beavatottá váltam volna. Alcheringa egy évvel ezelőtt egyszer azt mondta, hogy egy nap egy őslakoshoz fog beszélni rajtam keresztül. A következő héten elmentünk Kariongba. A nap különleges volt, hiszen tizedik hónap tizedik napjára esett. Karen barátnőm is csatlakozott hozzánk. Másról se hallott tőlem, csak erről az utazásról, és addig kérleltem, hogy jöjjön velünk, míg végül beadta a derekát. Négy órányi utazás után, késő délután érkeztünk meg. Gerry előttünk haladt a bokrok között, és alkalmanként apró köveket dobott el, hogy tájékoztassa a szellemeket érkezésünkről, hogy ne érje őket váratlanul. Azt mondta, hogy jég hideg lesz a helyen, ám számomra az idő kellemesnek bizonyult. Gerry arra kért bennünket, hogy együnk egy kicsit a fiatal gumifa leveléből, hogy „eggyé váljunk”

20

21

a vidékkel. Ekkor a szellemek és az elementálok engedélyét kérte, hogy beléphessünk a területükre. Ami a mi hozzájárulásunkat illeti, Karen hozott egy videokamerát, nálam pedig volt egy fényképezőgép. Eléggé gyakorlatias fehér lányok vagyunk, mit mondhatnék? Felmásztunk egy hatalmas sziklára, mely úgy tűnt, mintha levált volna a hegyről, és sima felületével egy szűk mélyedést hozott létre. A másik fele pedig egy tetőt alkotott, ugyancsak sima felülettel. Ahogyan lecsúsztunk a kicsiny mélyedésen a szakadékba, megdöbbentett az elém táruló képek látványa. A szikla falát lélegzetelállító hieroglifák borították. Karen és én is meglepődtünk. Vagy száz volt belőlük. A szakadék egy kőbe vésett időkapszula volt. Közülük sok egyiptominak tűnt. Nem vagyok szakértő, de egyértelműen felismertem az egyik véseten az egyiptomi Anubis istent. A többi valamilyen események szimbólumainak vagy piktogramjának tűnt. Az egyik falhoz közelebb húzódva finoman megérintettem néhány hieroglifát. Az ujjaim bizseregni kezdtek, ahogyan megérintették az ősi képeket. Némelyikük olyan mély érzéseket váltott ki belőlem, melyet elképzelni sem tudtam. Ahogyan fotózni kezdtem őket, észrevettem, hogy közülük sok nagyon tisztán kivehető, és mélyen bevésődött a falba. Ekkor azt mondtam: – Ezeket lézerrel vésték a sziklába. Honnak tudhattam volna mindezt? Karen felvételeket készített videokamerájával. Gerry megállt a mélyedés közepén, becsukta a szemét, mintha meditációba mélyedne. Ekkor Karen egy kicsit szusszant egyet. Odafordultam hozzá, és láttam, amint egy terhes nőre mutat. Elkülönültséget kezdtem érezni. Gerry úgy tűnt érzékelte a változást, ezért felvezetett bennünket a szikla legtetejére, ahonnan beláttuk az egész szakadékot. Egymással szemben

foglaltunk helyet. Karen elindította a videokamerát, mivel Alcheringa beszélni kezdett rajtam keresztül. – Üdvözöllek barátaim, Alcheringa vagyok. Nagyon régóta vártam e találkozó létrejöttére. Nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek. Sok élettel ezelőtt már mindegyikőtökkel találkoztam. Látjátok, mi mind kapcsolatban állunk a csillagvilágokkal. Sokan kíváncsiak a sziklába vésett rajzokra. Mindegyikőtöknek az az érzése, hogy más világok lényei vájták ezeket ide. Valóban, sokan azok voltak. Sok millió évvel ezelőtt más világok, csillagok, sőt más galaxisok lényei látogatták meg a kicsiny Földet. Közülük sokan hatással voltak a Földön lévő élőlények – halak, szárazföldi állatok, rovarok – genetikai fejlődésére. Ez egy élő bolygó, melynek minden sejtje életenergiával van tele. Minderről azonban már van tudomásotok. Sok mindenről beszélhetnénk, ám ennek most nincs itt az ideje. Sok információ fokozatosan fog napvilágot látni, mert egy nagyszabású tervünk van. Minden rész illeszkedik egymáshoz, így a teljes kép felismerhetővé és érthető válik a Földön élők számára. Mindenki számára fontos, aki e bolygón él, hogy megértse az anyát, mit Földnek neveztek, az anyát, aki gondoskodik rólatok és táplál minden rajta élőt. Fontos, hogy szeressétek és tiszteljétek a Földanyát, és gondját viseljétek. Tudom, hogy mélyen magatokban ezt mindegyikőtök megérti, mely segít bennünket e megértés elterjesztésében. Egyikőtöknek van kérdése. – Tudnunk kell-e erről a helyről valami mást is, szüksége van-e esetleg védelemre? – kérdezte Gerry. – Ez a hely védelem alatt áll. Mindaddig védelem alatt lesz, míg eljön az idő, hogy nyilvánosság elé kerüljön. Ez az ősi hely kulcsként szolgál egy nagyobb képhez. Ezek a képek egységesítenek, megnyílnak és kibontakoznak azok számára, akik

22

23

emlékezni fognak. Korai még az idő, ám a maga idejében, nem sokkal később mindez meg fog történni. – Szeretnéd-e, hogy tegyünk valamit? – kérdezte Gerry. – Valójában, fiam, te már követed sugallatainkat. Lehetővé tetted a magad számára, hogy vezesd ezeket az embereket. Nemcsak az itteni találkozóra, mely a mi óhajunkra jött létre. Többször észrevetted, hogy láthatatlan kezek működnek közre. Nincs miért aggódnod. Tudjuk, hogy szeretnél a segítségünkre lenni. Légy tudatos és éber, fiam. Oldj meg minden egyes eléd kerülő problémát. Sokan dolgoznak veled és nyújtanak segítséget. Néha egy kicsit előrébb tolunk, mint amennyire megszoktad. Ezt azért tesszük, mert tudjuk, megvan a képességed ahhoz, hogy akár arról a pontról is tevékenykedj. Tudjátok, hogy életetek minden egyes lépésénél jelen vagyunk. Mi a fény világából, Istentől jöttünk hozzátok szeretettel. Kérjük, ne féljetek. Azért jöttünk, hogy támogassunk titeket, és bármikor készen állunk, ha hívtok bennünket. Valamilyen módon a segítség mindig a rendelkezésetekre fog állni. Ez alkalommal nincs is igazán mit mondani, minthogy folytassátok a jó munkát. Most távozom. Köszönöm, hogy itt fogadtatok. Nem véletlen, hogy ma itt vagyunk. Hamarosan több mindenre fény derül, meglátjátok. Isten áldjon mindannyiótokat! Alcheringa jelenléte megszűnt, de még mindig éreztem magam körül a meleg energiát. Gerry felállt és kérte, hogy kövessük őt. Feljebb sétáltunk a hegyen a Bálna-sziklához, ahonnan jó kilátás nyílt a Brisbane vizekre és a Broken-öbölre. Ez egy sima felületű szikla volt, amelybe jól kivehető járófelületet véstek. Ahogy a kövön sétáltunk, Karen és én is lehajtottuk a fejünket. Mindkettőnknek az a különös érzése támadt, mintha valami alatt sétálnánk. Egyszerre néztünk fel. Persze nem volt ott semmi, csak a mi túl élénk fantáziánk, vagy talán mégis?

Karennek és nekem is hasonló érzéseink voltak ezen a helyen. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Gerry elmondta, hogy ő már több alkalommal járt itt, és gyógyításhoz használja a sziklát. A szikla körüli területre mutatott, és elmesélte, hogy az őslakosok családjukkal együtt itt éltek és étkeztek, éppen azon a helyen, ahol állunk. Az egyik oldal a férfiak, míg a másik a hölgyek tevékenységi körébe tartozott. Megmutatott egy olyan helyet is a sziklán, melyen egy bölcső formájú mélyedés keletkezett. Azt is elmondta, hogy régen az őslakos nők ezt a helyet szülőcsatornaként használták. Karen úgy döntött, befekszik ebbe a szikla bölcsőbe. Néhány perc múlva úgy tűnt, mintha elaludna. Aztán a szeme úgy kezdett mozogni, mintha éppen az alvás álom állapotában lenne. Érdeklődéssel figyeltem, talán több percen keresztül. Aztán felült, majd hirtelen kinyitotta a szemét. – Mit éreztél? – kérdeztem. Kicsit zavarodottnak látszott. – A gyermekszülés extázisát. Ugyanakkor elhagyatottságot is, bár többen voltak körülöttem. Gerry közel hajolt Karenhez és erőteljesen a szemébe nézett: – Mi történt a gyerekkel? Karen megdöbbent a kérdés hallatán. – Nem igazán tudom – válaszolta bizonytalanul. Itt megint egy picit elkülönülve éreztem magam a valóságtól, hasonlóképpen, mint amikor Alcheringával kommunikálok, ám mégis egy picit másképp. Gerry a szikla pereméhez sétált, hogy vessen egy pillantást a Broken-öbölre. Éppen sötétedni kezdett, az alattunk elterülő város fényei pislákolni kezdtek. Ábrándos tekintettel nézett maga elé. – Nézzétek, egy kis hajó van a víz közepén, úgy gondolom, ott ért földet a hajó. Csak összpontosíts Valerie.

24

25

Hirtelen egy roham tört rám. Éreztem, ahogy a kezem a víz felé nyúlik, majd hirtelen erőt vettek rajtam az érzelmek. Mély szomorúság járta át az egész testemet. Hallottam a rettegés hangjait, jajveszékelést és sírást. Elengedtem a fájdalmat, a félelmet és a veszteség mindent elborító érzését. Hirtelen nappali világosság lett. A Föld máshogy nézett ki, mint most, trópusibb és sűrűbb volt. Elviselhetetlen volt a hőség, nehéz volt lélegezni. A levegő sűrű és párás volt, mintha a víz alatt vettünk volna levegőt. Minden egyes lélegzetvétel fájdalmas volt. Kinyújtott karjaim hosszúak és vékonyak voltak, színűk kékes fehér, majdnem áttetsző, fejem hosszúkás. Értetlenség érzése kerített hatalmába. Férjemet, gyermekeimet és sok barátomat megölték. Hogy történhetett mindez? Az értetlenséget felváltotta az elhagyatottság érzése. Majd harag öntött el, ami olyan érzelmi megtapasztalás volt, melyet az általam megtapasztalt személy azelőtt még sosem érzett. Kicsit visszahúzódtam haragjának hatása elől az általam normálisnak vélt valóság irányába. Mellettem Karen és Gerry ziháltak és sírtak a szikla peremén. Úgy tűnt, valamilyen csoportos élményben van részünk. Olyan volt, mintha a Bálna-szikla egy másik világban lenne. A fátyol lehullt és az emlékek újra kezdtek feltörni bennem. Mindannyian békével érkeztünk a Plejádokról/Lyráról és korábban egy másik helyről, amely valahogy úgy hangzott, Altaah. Térdre rogytam, amint a vakító fehér nappali fény és a fullasztó környezet visszatért. Reménytelen kísérlet volt megmenekülni valamitől. Békében, isteni küldetéssel érkeztünk, ám megtámadtak azok, akik nem a szeretet fényében éltek. Messze alattunk egy csészealj alakú űrhajó sérülten feküdt az öböl vizében. A hajó utasai csúnyán megsérültek. Félelmük és fájdalmuk visszhangzott a fejemben, mintha a tudatuk az

enyém része lett volna. Delfinek tűntek fel, reagálva a kimondatlan segélykérésre, és néhányukat a partra lökdösték. Egy másik űrhajó, melyen én is érkeztem, lebegett a sérült csészealj felett, hogy felvegye, akik a vízbe estek. Azok, akik már a parton voltak, kitéve az égető nap sugarainak, fájdalmukban kiabáltak, és menedéket kerestek az erős sugárzás elől. Néhányan tűrték a borzalmas sérüléseket, a fájdalmat, melyben közvetlenül osztoztam velük. Szédülni kezdtem és elfordítottam a fejem. Mások is álltak mögöttem és ugyanazzal a rémülettel szemlélték az eseményeket. Mindegyik űrlény volt, nem a Földről való. Lenéztem a karjaimra és a testemre. Ó, Istenem, én is egy vagyok közülük! Felnéztem, hogy megkeressem Eluerát a csoportban, emlékeztem az arcára és a nevére, mivel már évszázadok óta ismertem. Rám nézett nagy fekete szemével, és ráhangolódtam megtapasztalásaira. A férje, Ujeshet a vízben fekvő csészealjban rekedt, mert felnyársalta az irányító panel fém rúdja. Hosszú ideig tartott, míg meghalt az óceán vizében, melyet azelőtt még sohasem látott. Eleura várandós volt gyermekükkel, és a kicsi lény tudatát közvetítette Ujeshet felé, amikor az azt kérdezte tőle: – Mi lett a gyerekkel? Megkerestem Ujeshet tudatát és felvettem vele a kapcsolatot, szeretetet és törődést küldve feléje. Miközben férjem fivére visszasugározta a szeretetet, egy hangos pukkanást hallottam, és egyből visszatértem a Bálna-szikla félhomályába, ahol egyenes Gerry Bostock nézett a szemembe. Egy pillanatig az elménk összekapcsolódott, csakúgy mint Ujeshet-tel. Ez az! Gerry volt Ujeshet abban a távoli időben. Odafordultam Karenhez, és ugyanezt a kapcsolatot éreztem. Karen volt Eleura. Egymásra néztünk és felismertük, miért kellett erre a helyre jönnünk. Azért, hogy visszaemlékezzünk arra az időre.

26

27

Egymás felé nyúltunk, és szorosan átöleltük egymást. A régi barátok visszatértek, hogy újra átéljék ezt a pillanatot. Az alkonyati levegő jéghideg volt, bár éreztem, amint Isten meleg szeretete átölel, körülvesz bennünket. Örökre áldottnak éreztem magam, amint hárman megfogtuk egymás csuklóját, ezáltal két háromszöget alkotva, egyiket a másik felett, mintegy ősi köszöntési formaként, amelyből a Dávid-csillag is ered. Felemeltük összekulcsolt karjainkat a csillagok felé hálánk kifejezéseképpen. Messze a magasban, a Plejádok lágy fénye ragyogott le ránk, megsimogatva arcunkat és szerető anyaként felszárította könnyeinket, mintha csak megtalálta volna rég elvesztett gyermekeit. Az ölelés eme csodálatos pillanatában meggyógyultunk.

Helen Vincent (Karen ebben a könyvben) a bal oldalon; Valerie Barrow középen, Gerry Bostock a jobb oldalon. 28

29

2. fejezet

Úgy tűnt, mintha futva tettük volna meg az utat a félhomályban az autó felé. Most már három olyan ember voltunk, akinek néhány pillanattal korábban egészen más kapcsolata volt egymással. Az egész életem hirtelen megváltozott. Sok kérdés merült fel az elmémben. Mi történt a sziklánál? Ki voltam, amikor egy űrlény formájában éltem? Ki és mi vagyok most? A hazafelé vezető út egy részén csendben voltunk, mindannyian a történteken gondolkoztunk. Karen zaklatottnak tűnt, alig bírta visszatartani a sírást. Végül Gerry törte meg a csendet. – Amikor tizenhat éves lehettem, egy különösen élénk álmot láttam. Több napon át gondolkoztam rajta, mert nagyon valóságosnak tűnt. Nagyon erőteljes volt, mely azt az érzetet keltette bennem, hogy valóban megtörtént. Az álomban egy hatalmas űrhajó fedélzetén voltam, mely egy zöld és kék színű bolygó keringési pályáján volt. Az űrhajón minden fényesen ragyogott, különösképpen az emberek egyenruhája. Nagy sietség volt a fedélzeten, fények villogtak és csengők szóltak. Mindenki sietősen tevékenykedett, mintha valamilyen vészhelyzet lett volna. Az egyik fedélzeti tag szemén keresztül láttam mindent, mintha egy pilóta vagy navigátor lettem volna. Szerettem volna a családtagjaimat mihamarabb összeszedni, még mielőtt valamilyen esemény bekövetkezik. A kép megváltozott, egy kisebb hajó fedélzetén voltam, amely elmenekül az

anyahajóról. Ahogy kinéztem a kapu nyílásán, két dolog tudatában voltam, a bolygónak, mely felé haladtunk és az anyahajónak, melyet elhagyni készültünk. Az anyahajó egy óriási ezüstös, gombaformájú csészealj volt, melyről száz kisebb hajó készült elindulni, az egyikükben a feleségemmel. Mindegyik más irányba tartott, hogy elmeneküljenek, olyan gyorsan, amennyire csak lehet. Hirtelen egy vakító fény jelent meg, és az anyahajó felrobbant. Hatása oly erőteljes volt, hogy felébredtem az álomból. Ma este a Bálna-sziklánál újraéltem az álmot a kis hajón, mely a bolygónak ütközött. A hajóm megsérült a robbanás következtében, és én eszeveszetten próbáltam irányítás alatt tartani. Rohamosan közeledtünk a bolygó felé. Ahogy áttörtünk a felhőrétegen, megpillantottam gyönyörű zöld- kék felszínét, mely csodálatos volt, teljesen ellentétben a szívemben érzett fájdalomtól. Megláttam egy kicsiny, világítóan kék vizű öblöt, és minden erőmmel azon voltam, hogy finoman landoljak a partján. Megpróbáltam irányítani a hajót, de az nem tudott elég hamar lelassítani, így becsapódtunk a vízbe. A mögöttem lévő választófal összetört és felszúrta a testemet a műszerfalra. A hajó kezdett megtelni vízzel, mivel egy óriási lyuk keletkezett az oldalán. Többen megpróbáltak kimenteni, de a beáramló víz elsodorta őket. Ahogy a hajó megfordult és süllyedni kezdett, egy különös óceán sós vizét éreztem a számban. Csak a feleségemre és a meg nem született gyermekünkre tudtam gondolni. Karen arca egyszerre volt csodálatos és szomorú, amikor ránézett: – Én voltam a feleséged. Gerry odafordult hozzá: – Igen, és nagyon megnyugtattál abban a pillanatban, amikor a tudatosítottad bennem, hogy a gyermek életben van.

30

31

A Rexegena űrhajó küldetése Pamela Goddard regressziója

Megadtad azt a reményt, hogy fajunk fennmaradhat e furcsa és szép világban. Szeretetünk oly erős volt, hogy a négy nap alatt minden pillanatban velem voltál, amíg végül meghaltam. Testünk akkor más volt, tele energiával. Az embereink nem tudtak időben eljutni hozzám, így meghaltam. Karen szeme megtelt könnyel. – Három nappal később életet adtam gyermekünknek a szikla mélyedésében fekve, melyet lézerrel vájtak bele. Ő volt a közülünk való első ember, aki a Földön született. P’taah-nak neveztük el a szikláról. Nagyon erősen küzdött az életben maradásért. Mindannyian szerettük volna megmenteni az életét. A szegény gyermek nem tudott rendesen levegőt venni. Mindannyian fulladoztunk a nyirkos, gázzal teli levegőtől. Amikor meghalt, tudtuk, hogy mindannyiunknak meg kell küzdenie az életben maradásért ezen a csodálatos, ám számunkra barátságtalan helyen. Meg kellett állítanom az autót, mert nem láttam többé rendesen az utat. Kiszálltunk, hogy belélegezzük a hűvös, éjszakai levegőt. A korábban érzett veszteség és a harag érzete újra feltört bennem. Odafordultam Gerryhez és Karenhez: – Mi történik itt? Kik vagyunk, és miért történik velünk mindez? Karen az ujjával felém bökött: – Te ki vagy? Hirtelen felcsattantam: – Egarina vagyok, a kommunikátor. Férjem a Rexegena űrhajó kapitánya. Békében, Isten küldetésével érkeztünk, hogy visszaszerezzük ezt a bolygót a reptoidoktól. Mivel nem a fényből valók, ezért menniük kell! – fejeztem be levegő után kapkodva. 32

A Rexegena, a gomba alakú anyahajó

– Honnan erednek ezek a szavak? Karen incselkedve nézett rám: – Kik azok a reptoidok? Újra a valóságtól elkülönülve éreztem magam, mint Kariongban. Leültem egy közeli sziklára és felsóhajtottam: – Honnan tudnám? Úgy tűnt Gerry érti, mi történik: – Mindannyian éltünk együtt más időben, de nem emberként, legalábbis nem ilyen emberi formában, ahogyan most ismerjük. Azért találkoztunk újra, hogy emlékezzünk, amit most minden bizonnyal meg is teszünk. Rosszalló tekintettel néztem rá: – Miért gondolod ezt? 33

A Churinga egy üzenő bot vagy kő, melyet az őslakosok használtak, hogy a másik törzsnek üzenetet küldjenek. Az Alcheringa hírvivőt jelent, akinél a bot vagy a kő van. Nálad van az Alcheringa kő. Még a házadat is így nevezik. Ezért mentem el először hozzád. – De miért éppen én? – kérdeztem elgyengülten. – Te mondtad nekünk, hogy te vagy a kommunikátor. Ezen az éjszakán nem jött álom a szememre. Reggel hat óra volt, és az ágyban fekve a mennyezetet bámultam. Újra és újra végigfuttattam magamban az elmúlt nap eseményeit, és próbáltam megérteni mi történt. Valóságos volt, nem egy elképzelt esemény, amit két másik személy is megerősített. Minden egyes alkalommal, amikor újra átgondoltam az egészet, valamilyen új részlet jelent meg. Spontán módon emlékeztem a távoli múlt egy-egy töredékére. Felpattantam az ágyból és felvettem a szoknyámat. A dolgozószobámba menet kivettem az Alcheringa követ a dobozából. Keresztbe tett lábakkal a padlóra ültem, és kezemben tartva a követ megpróbáltam kiüresíteni az elmémet. Halkan szólongatni kezdtem Alcheringát, aztán érezni kezdtem az elkülönülés ismerős érzését. – Alcheringa vagyok. Miben segíthetek gyermekem? A kérdés beleégett az elmémbe az éjszaka során: – Mi volt Rexegena hajó küldetése a Földön? – A küldetés. Ó igen, a küldetés! Nagyon jó kedvesem, elég gyorsan haladsz, mint ahogyan azt reméltük. Ez egy nagyon izgalmas tervezet volt akkoriban a csillagvilágokban. Vártuk, hogy beteljesíthessük a hierarchia által ránk bízott feladatot. A küldetés az volt, hogy önkénteseket vigyünk egy erős űrhajóval a Mu bolygóra, ahogyan mi neveztük a Földet akkoriban. Az elképzelés egy új faj létrehozása volt, mely szeretettel,

harmóniával és jóakarattal viseltetik mások iránt. Ennek az új energiának az lett volna a szerepe, hogy befolyásolja mindazt, amely már amúgy is megindult a Mun. A lényem egy aspektusa kapta meg a főparancsnoki kinevezést. Ez elég nagy felelősség volt, de szerettem a kihívást. A feleségem, aki akkor te voltál, és négy gyermekünk elkísért bennünket. Nagyon lelkesek voltatok, hogy velem tartsatok az úton. A szemöldökömet felhúzva azt kérdeztem: – A feleséged voltam? – Igen, és nagyon szerettelek, ahogyan most is. Hadd folytassam. A Rexegena a Plejádok nyolcadik bolygójáról indult útnak, ötvenezer emberrel a fedélzetén. Olyan helyre indultunk, ahol még sosem jártunk azelőtt. Mindenki jól megfért egymással, mindenki szerette volna jobban megismerni a másikat. Nagy volt az izgalom és a várakozás. A galaxis azon szegletében, mely felé tartottunk, más fajok is éltek, akiknek a miénktől eltérő hitrendszere volt. Különféle hitrendszerek léteznek a csillagvilágokban, csakúgy, mint itt a Földön. A küldetésünk az volt, hogy ezeket a hitrendszereket szeretettel, és nem erőszakkal megváltoztassuk, hogy az itt élő emberek megtapasztalhassák a kristály- fényt, mely által megtapasztalhatnák és megismerhetnék az együttérzést, és hogy milyen másokkal szeretetben, fényben és örömben együtt élni. Most egy picit menjünk vissza az időben, hogy megértsd, mi történt. Több milliárd évvel ezelőtt a Föld fejlődésnek indult, hogy lakhatóvá váljon a hierarchia számára, ahonnan mi is származunk. Ezekben a korai években a bolygó felszíne sima és élettelen volt. Azt terveztük, hogy a Földet egy Édenkertté varázsoljuk. Az Éden szó egy olyan hangból ered, amely képes áttörni a molekulákon és atomokon, ezáltal elősegítve az új forma létrejöttét.

34

35

A terv az volt, hogy a földkéreg megváltoztatásával átalakítsuk a Föld formáját. Üstökösök és meteorok csapódtak a felszínre, elősegítve a hegyek és völgyek kialakulását. Végül pedig a gázok kicserélődése révén meghonosították a vizet a bolygón. A víz segítségével életformákat telepítettek volna be, melyeket tovább gondoztak volna. A hierarchia olyan dolgokat küldött a Földre, amelyek életet teremtettek, és elősegítették a szaporodását. Sok dolog volt tervben a Föld fejlődésének kezdeti szakaszán. Spórákat és más életformákat küldtünk oda, hogy növekedjenek és fejlődésnek induljanak a bolygón. A Földön végbemenő változás során tulajdonképpen arra tüzelték ezeket az alkotóelemeket és szubsztanciákat, hogy különféle létformákat hozzanak létre. A hierarchia kialakított egy hálót a Föld körül, hogy a még nagyobb fejlődés érdekében segítse stabilizálni a bolygót. Olyan parányi létformák keletkeztek, mint gombák, puhatestűek és más alacsonyabb létformák, melyek növekedésnek és szaporodásnak indultak. A hierarchiából és az angyali régiókból sokan segítettek a munka során. Ebben az időben történt, hogy a kozmosz más kultúrái is érdeklődést mutattak a bolygó iránt; bizonyos földönkívüli lények, melyek már jelen voltak a galaxis ezen részén. Elkezdtek jönni-menni a Földön, nagy érdeklődést mutatva a hely iránt. Ezek a lények a Rexegena eljövetelét megelőzően sok millió évvel ezelőtt érkeztek a Földre. Őket más hierarchia hozta létre, melyet önös célok és a hatalom vezérelt. Bár ezen lények energiája is fényből volt, mégsem voltak a szeretet és együttérzés birtokában. Ők voltak a reptoidok, és ahogyan a nevük is utal rá, hüllőszerűek voltak. Még egyszer megjegyezzük, hogy bár ismerték a fényt, és ezzel együtt intelligensek is voltak, a szeretetet mégsem értették meg. Ez nem volt elsődlegesen fontos a számukra.

Voltak más fajok is a galaxis e részén, például a dinoidok, akik ugyancsak a Földre jöttek. Mivel a szeretet iránti tudatosság belőlük is hiányzott, így a két faj között széthúzás alakult ki, mely versengéshez, sőt még háborúkhoz is vezetett. Ez nem volt szokatlan, hiszen az univerzum számos helyén történt hasonló eset azokban az időkben, több száz millió évvel ezelőtt. Értsd meg, hogy ezeket a fajokat olyanok hozták létre, akik elfordultak az Egy fényétől. Azok, akik az angyali régiókból érkeztek, hogy az Édenkertet létrehozzák a Földön, Elohimtól valók. Néhányuknak lekötötte a figyelmét, ami a Földön történik, és aggódni kezdtek a reptoid és dinoid fajok látogatásai miatt, akik időközben elkezdték kisajátítani maguknak a bolygót és különféle életformákat hoztak létre. Génsebészeti módszereket alkalmaztak, mivel ehhez nagyon jól értettek és nagy örömüket lelték benne. Ugyan a reptoidokat és a dinoidokat más fajok hozták létre, természetük hasonlósága mégis lehetővé tette, hogy bár nehézkesen, de együtt éljenek a Földön. Mindketten rendelkeztek a genetikai módosítás ismeretével és különféle létformákat hoztak létre maguk között. Nézzétek meg bármely béka arcát a jelenlegi korban, és meglátjátok a dinoidok természetes arcát. A két faj elkezdett együttműködni és különféle létformákat teremtettek, akár egy festő az ecsettel. Egyfajta versengés alakult ki közöttük, hogy melyikük képes túlszárnyalni a másikat, és ebben nagy örömüket lelték. A dinoszauruszokat is ők teremtették, mely során a dinoid és reptoid behatás egyszerre érvényesült, bár a dinoszaurusz a dinoid névből keletkezett. A két faj közötti kreatív verseny következtében a dinoszauruszok egyre nagyobbak és vadabbak lettek. Ahogy nőttek, fogazatuk is egyre erősődött, így nagyon veszélyessé váltak. Az állatok folyamatosan szaporodtak, így

36

37

számuk rohamosan nőtt. A lombozatot gyorsan lerágták, így számos hely sivataggá vált a Földön. A teremtmények által keletkezett hulladék és holtestek borították a felszínt. Szükség volt valamire, hogy ezek az anyagok visszajussanak a földbe, így a reptoidok és dinoidok vírusokat, baktériumokat és parazitákat hoztak létre, hogy ezt a folyamatot elősegítsék. Sok millió év telt el ezen tevékenységek közben. Más látogatók is érkeztek a Földre különböző bolygókról, ám nem maradtak sokáig a rájuk leselkedő veszélyek miatt. A Földet ellepték a reptoidok és dinoid teremtmények, mely nem egyezett Elohim tervével, ezért néhányan megpróbálták visszaszerezni a bolygót. Ez sokkal nehezebb volt, mint gondolták, így Elohim úgy döntött, megfigyeléseket folytat, hogy mi történik a Földön. Lényeket küldött, akik alakjukat megváltoztatva a vizek lakóivá váltak, s ők lettek a bálnák, ahogyan ti nevezitek őket. Ebben a formában ők voltak az első és egyetlen emlősök, s valójában hosszú ideig ők maradtak az egyedüli emlős állat a Földön. A bálnák őrizték a fényt és a tervet a tudatukban. Segítettek Elohimnak folytatni a munkát, hogy hatást gyakoroljon a bolygóra, miközben a reptoid és dinoid fajokat lefoglalták saját terveik. A bálnák a vízben tevékenykedtek, nem kerültek kapcsolatba a felszínen élő reptoidokkal és dinoidokkal és viszonylagos harmóniában éltek együtt. A reptoidok és dinoidok nem voltak tudatában Elohim tevékenységének. Létezett egy íratlan egyezmény két fejlesztésről a Földön ugyanabban az időben. Volt egy nagyszabású terv is, miszerint ezt a bolygót olyan emberek lakhelyévé tegyék, akik szeretetben és fényben élnek, s ezáltal hatást gyakorolnak a galaxis azon élőlényeire, akik sötétségben élnek. Olyan eseményeket terveztek, melyek ezt a változást elősegítik, és ilyen esemény volt, mely végül

lehetővé tette, hogy a Rexegena űrhajó felszálljon és beteljesítse küldetését. – Mikor érkezett a Rexegena a Földre? – kérdeztem. – Körülbelül kilencszázezer évvel ezelőtt. – Kilencszázezer év az hosszú idő – jegyeztem meg. – Nem a csillagvilágokban. Valaki látni szeretne. Vannak bizonyos dolgok, melyekről szeretnénk, ha tudomásod lenne. – De én nem vártam senkit – feleltem, amikor megcsörrent a telefon. Felvettem, és egy női hang szólt bele. – Valerie, a nevem Pamela Goddard. Egy évvel ezelőtt már találkoztunk. Lehet, hogy nem emlékszel rám, de elég erőteljes üzenetet kaptam, hogy hívjalak fel, nem tudom miért. – Igen, emlékszem rád – válaszoltam meglepetten. Elővettem a telefonkönyvemet és megkerestem a nevét, ami mellett egy megjegyzés szerepelt, „tisztánl”. Pamela tisztánlátó volt. Automatikusan azt válaszoltam: – Rendben, lehet, hogy találkoznunk kellene, hogy beszélgessünk egy kicsit. – Jó, akkor két órára nálad leszek, rendben? – válaszolta. – Persze, miért ne? Kettőre várlak. Letettem, és megkérdeztem: – Pamelára gondoltál, Alcheringa? – Igen, rá. Pamela autója pontban kettőkor hajtott be a kocsibejárón. A faliórára pillantottam, és megállapítottam, hogy Pamela pontos. Ahogy a másodperc mutató elhagyta a tizenkettőt, a telefon megcsörrent. Rachel hívott. Sokat küzdöttem, hogy Rachelt átsegítsem egy krízisen. Lehet, hogy egy kicsit megviselték őt bizonyos pszichikai megtapasztalások vagy valami nem volt rendjén vele. A csengő megszólalt. Azonnal felismertem Pamelát, és megkértem, foglaljon helyet a kanapén, amíg

38

39

befejezem a telefonbeszélgetést. Visszamentem a telefonhoz, hogy meghallgassam Rachelt. Rachel zavarodott volt és bizonytalan. Úgy érezte, hogy kettőnknek valami karmikus dolga van egymással. Szerette volna, ha találkozunk és dolgozunk rajta. Hebegve elmondtam neki, hogy vendégem van, aki éppen most érkezett, de megígértem, hogy később visszahívom. Erős fejfájás lett úrrá rajtam, lehangoltnak éreztem magam. Elnézést kértem Pamelától a hangulatomért és megkínáltam egy citromos teával. A kis szertartást követően Pamela megpróbált jobb kedvre deríteni. – Megértem, amiért most így érzed magad. Nekem is van egy ismerősöm, akinek segíteni próbálok, de ugyanezt teszi velem. Különös dolgokkal rukkol elő, amit meg kell tennie, ugyanakkor bizonytalannak érzi magát, és folyamatos megerősítésre van szüksége, hogy a jó úton halad. Ráadásul Rachel... – Rachel? – szakítottam félbe. – Igen – válaszolta Pamela. – Rachel... – Rachel O’Meara? – ráncoltam össze a szemöldököm. Egy pillanatra Pamela zavartnak tűnt, ahogy kifújta a levegőt. Néhány másodpercig csendben meredtünk egymásra, majd nevetésben törtünk ki. Pamela megvonta a vállát és kortyolt egyet a teájából. – Rendben Valerie, itt vagyok, mit szeretnél tőlem? Egy kicsit még tovább nevetgéltünk, majd rápillantottam a pénztárcámból kilógó fotókra, melyek Kariongban készültek. Ezeket még azon a reggelen gyorsan előhívattam. – Rendben, nézzük meg – válaszoltam. Odamentem a könyvespolchoz, levettem az Alcheringa követ, és könnyed mozdulattal Pamelához léptem:

– Nem bánod, ha ezt az öledbe teszem? – s mielőtt még válaszolhatott volna, a lábaira helyeztem a követ. Egy kicsit sandán nézett rám: – Nem, úgy vélem, nem. Mi ez? Kivettem a képeket a tárcámból. – Ez egy kő. Pamela egy kicsit közelebbről szemügyre vette: – Milyen anyag borítja? Visszaültem a székbe, kivettem a fotókat a borítékból. – Ez teafa kérge. Pamela megérintette a fakérget, hogy megvizsgálja az anyagát: – Ez, ez olyan... – Őslakos – vetettem közbe. – Megnéznéd kérlek, ezeket a képeket? Pamela elvette a képeket. A telefon újra megcsörrent. Karen volt az, és nagyon rossz hangulatban volt. – Ez borzasztó, megnéztem a videofelvételt, és az egész kép ugrál. Egy hieroglifát sem tudok kivenni rajta. Vissza kell mennünk Kariongba! Pamela felületesen megnézte a képeket: – Hm, ezek a minták egyiptominak tűnnek. – Mondd még egyszer, hogy érted, hogy ugrálnak? – kérdeztem. Pamela tovább folytatta: – Ez itt Anubis, az alvilág Istene, azt hiszem. Karen tovább panaszkodott: – Tudod, a kép ide-oda ugrál a vésetek között. Csak egy pillanatra áll meg és újra ugrálni kezd. Semmit sem látok rajta. – Nem te készítetted azt a videót, Karen? – Mindig szerettem volna elmenni Egyiptomba – mondta Pamela.

40

41

– Persze, hogy én csináltam Valerie, tudom. Te egyszer sem fogtad a kamerát. Ez most nem fontos. Egyáltalán nem lett jó, ezért vissza kell mennünk. – Mikor voltatok ott? – érdeklődött Pamela. Elvettem a fülemet a kagylótól, és Pamelára néztem: – Ezeket tegnap készítettük Kariongban. – Kariongban? – Igen, Gosfordhoz közel, úgy négy órányira innen. Visszafordultam a telefonhoz: – Megnézheted a fotóimat Karen, ezek mind élesek és szépek. Közben férjem jött be és bemutatkozott Pamelának. Karen látszólag megnyugodott: – Rendben, akkor most elmegyek és megnézem őket. – Karen, most nem tudunk találkozni, mert egy megbeszélésem van. Mit szólnál a holnaphoz? – Holnap? Ebben az esetben vissza kellene mennünk Kariongba. – Komolyan mondod, hogy vissza kellene mennünk? – Igen. Férjem felém fordult és meglepetten nézett rám: – Tényleg visszamentek Kariongba? Pamela elmosolyodott: – Akkor én is veletek mehetek? Egy pillanatra kicsit összekuszálódtak a dolgok, hiszen John azelőtt soha nem érdeklődött Kariong iránt: – Rendben, ha szeretnéd – azzal John megrántotta a vállát és kiment a szobából. Karen nagyon megörült. – Fantasztikus, ötre ott leszek! Korán induljunk, szia! – Micsoda? – válaszoltam.

Karen addigra már letette. Minden olyan gyorsan történt. Pamela érdeklődve nézte a fotókat: – Ezek teljesen valóságosnak tűnnek a számomra. Leültem Pamela mellé: – Ezek valódiak Pamela. Nézd meg jól a képeket, hogy látsz-e rajtuk valamit, amit felismersz, vagy amitől valamilyen érzésed támad. Pamela közelebbről szemügyre vette őket. Először semmilyen reakciót nem mutatott, lassan lapozgatva, nyugodtan szemlélte őket. Egyszer csak megállt, közelebb emelte magához és az egyik sziklarajzot meredten figyelni kezdte. Arca kezdett megváltozni, nyugodt viselkedése eltűnt, és egy könnycsepp gördült le az arcán, ami rápottyant a képre. Becsukta szemeit, és rémület ült ki az arcára. – Nem, nem szeretnék erre emlékezni, túl sok a fájdalom. – Rendben – feleltem. Elvettem a képeket, letöröltem a könnycseppet és közelebbről megnéztem azt, amelyiket olyan erősen figyelte. – Pamela, mit láttál, amikor becsuktad a szemed? – Egy hajót, ugyanazt, amelyiket álmomban is. Mindig ugyanazt a hajót látom, amelyik idehozott. Olyan nagy volt és erős, hogy tudták elpusztítani? Elkezdett sírni. Pamela emlékei az egyik kép hatására felszínre törtek. – Pamela, nekem is hasonló emlékeim vannak, és tudom, hogy másoknak is. Pamela a kezével a szemét törölgette: – Mi történt velem? – Nem tudom biztosan; te vagy az első ember, aki látta ezeket a fotókat. Hárman emlékeztünk vissza a hajóra Kariongban. Csak annyit tudunk, hogy ezek a sziklarajzok

42

43

valamilyen üzenetet hordoznak, hogy emlékeket ébresszenek bennünk. Pamela megengedte, hogy lassan visszavezessem az emlékeihez. Pamela fokozatosan szabadjára engedte az elfojtott érzelmeket az álmában látott hajóról, eleinte pánikszerűen és elkeseredetten, majd egyre nyugodtabban és tisztábban. – Itt ragadtam ezen a bolygón. Semmink sincs és nehéz a levegővétel. Csak azért jöttem ide, mert a családom el akart jönni, és most mind meghaltak. Mit csinálok ezen a borzalmas helyen? Segítenem kell a sebesülteken, nincs idő a férjem és gyermekeim elvesztése miatt bánkódni. Ötvenféle dolgot kell csinálnom, és mindenki megbolondult. Hogy történhetett mindez? Minden elpusztult, beleértve az élelmiszertartalékot, így nincs táplálék. Nem tudjuk, mi ehető ezen a bolygón. Még a víz is veszélyes, tele van olyan apró teremtményekkel, melyeket azelőtt még sohasem láttunk. Kimerült vagyok, éjjel-nappal dolgozom. Mindenki engem kérdez, mert ismerem a gyógyítás tudományát. Most este van, lejövök a vízhez. Csak akkor jöhetünk ki a szabad ég alá, ha lement a Nap. Egyedül sétálok, és egy kicsit rongyosnak érzem magam. Mindig folyik a munka, testeket kell gyógyítanunk. Megkértem, mondja el, hogy néz ki. – Elég magas vagyok, karcsú, ha lehet mondani. Azt hiszem, hajam is van, a szemem nagy, a bőröm sima, halvány és áttetsző, olyan fehéres, szürkéskék. – Milyen a fejed? – kérdezem. – Hosszúkásnak érzem, hátul sima. Ó, még mindig rajtam van a laboratóriumi sapka. Igen, van némi hajam, felkötöttem a sapka alá, mely mintha bőrből lenne. – Mit csinálsz a laboratóriumban? – kérdeztem. – Kísérleti csövek és üvegek vesznek körül, de semmi különlegeset nem művelek, mert hiány van belőlük. Kezdetben

úgy tűnt, mintha csak egy elsősegélykészletünk lenne, most viszont van már egyfajta laboratóriumunk. Géneket illesztünk össze belső megtermékenyítésre. – Belső megtermékenyítésre? Mit termékenyítetek meg? – A bolygón élő emberszabású teremtményeket. Mindent gyorsan kell csinálni, különben az új faj elvész. E célból jöttünk, ezért a tervet véghez kell vinnünk. A dolgok nem maradnak meg ilyen légkörben, így nem tudtunk fagyasztással dolgozni. Mindez számunkra is új volt. – Várj, az emberszabásúakkal hogyan végeztétek a megtermékenyítést? – Egyike vagyok azon önkénteseknek, akiket mesterségesen termékenyítenek meg. Sok más nő is önkéntesként jött ide. Mi fogjuk létrehozni az új fajt, mely képes életben maradni ezen a helyen. – De miért teszitek ezt a földi emberszabásúakkal? Ez volt az eredeti terv? – Nem, mi nem tudunk életben maradni, mivel újszülötteink meghalnak. Ez így nagyon körülményes; mindent pontosan kell végezni. Még mindig nehezen lélegzem. Sokat tanultam egy reptoidtól, aki csatlakozott hozzánk. Nagyon segítőkész és őszinte, teljes fordulatot vettek az útjai. Nagyon kedvelem és értékelem a humorát. Megmutatta, hogyan használjuk a növényeket élelemre és gyógyításra. – És mi történik az emberszabásúak megtermékenyítésével? – A nők egymás után adnak életet. Ez egy jó ideig eltart. A nők könnyen, fájdalom nélkül szülnek. A gyermekekről nagyon jól gondoskodnak. Később maguktól kezdenek el lélegezni. Hozzá kell tennem, hogy ezen a ponton egy kicsit sokkos állapotba kerültem. Itt voltak az űrhajó túlélői, akik a Földön

44

45

rekedtek és genetikai kísérleteket folytattak egy elsősegély ládából. – Sikeres volt az emberszabásúakkal való mesterséges megtermékenyítés? – Néhányuk nem bizonyult sikeresnek, néhányuk pedig igen. Még mindig sok génsebészeti munka folyik annak érdekében, hogy megfelelően párosítsuk össze az embereket. – Hogy érted, hogy néhány kísérlet sikeresnek bizonyult? – Minden a jó cél érdekében történt. Az egész terv az volt, hogy szeretetet, fényt és békét hozzunk a Földre, hogy az élőlények ne ítélkezzenek egymás felett és ne rekedjenek meg a háborúskodás, az ellenségeskedés és a haragvás szintjén. Most már megöregedtem. Minden kutatás és tudás bennem van, ezért sokmindent tanítok az újaknak és megismertetem velük a növényvilággal végzett munkámat. Úgy tűnik, mérhetetlen tudással rendelkezem. Az életem első fele biztonságban telt. Jó családban éltem, aztán lezuhantunk ide, és minden elveszett. Soha nem láttam viszont az otthonomat. Érzem a borzalmas veszteséget. Mindezt jó mélyre temettem magamban, ami hatással volt a későbbi életeimre is, mely magyarázatot ad arra, hogy miért éltem magányosan. Sok életen keresztül a magam ura voltam, hogy ne kelljen szembenézni a fájdalommal. Éltem apácaként vagy egyedül, s mindezt azért, mert féltem a feltörő érzelmektől. Most ismét megszülettem és ebben az életemben is megismételtem. Pamela kinyitotta a szemét, és újra könnyek potyogtak a szeméből: – Milyen érdekes, nem igaz? A fejét a vállamra hajtotta és sírt.

46

47

3. fejezet

Az eső csapkodta az autó tetejét. Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha Kariong egymillió mérföldnyire lenne. Gondolatainkba merülve néztünk ki az ablakon. Pamela, aki szeretett volna csatlakozni hozzánk, mégsem jött el. Az érzelmi elengedést követően béke szállta meg. Végül rám nézett, és mosolyogva azt mondta: – Annyira mások voltunk akkor, oly sok szeretet volt bennünk. A szeretet éltetett. Minden erőnket megfeszítve tanítottuk az új gyermekeket. Mégha képességeik és agykapacitásuk eltért a miénktől, akkor is folytattuk a velük való munkát, mert spirituális megértéssel születtek és a szeretet fénye ott volt bennük. Azt tettük, amiért jöttünk. Nem így gondolod? Sikert értünk el, hogy fényt hoztunk erre a helyre. Abban az időben csak ez számított. Odahajolt hozzám és azt mondta: – Több emberrel fogsz még találkozni, mert szükség van rá. Ők is megérezik majd az álmot, s hozzám hasonlóan nekik is fontos lesz, hogy beszéljenek veled. Hogyan is tennének másként? Folytatnod kell ezt a munkát. Mindenki visszatért, és itt van. Hozd össze őket, hogy segíthessenek másoknak a Földön hamarosan végbemenő változásokban. Mit kellene tennem a Földön történő változásokkal kapcsolatban? Nagyon körültekintően kell haladnom, hogy annak, amit kaptam, ne vegye át a helyét a képzeletem vagy az a vágyam,

ahogyan szeretném, hogy a dolgok alakuljanak. Nagyon szigorúnak kell lennem magammal szemben, hogy csak azzal foglalkozzak, ami megadatott, és ne próbáljak meg ennél többet megérteni addig, amíg nem adatik több. Csak ekkor juthatok el a teljes megértéshez. Ránéztem Johnra. Nem tűnt valami boldognak, és tekintete is erről tanúskodott. Miután Pamela elment, megkérdeztem, hogy miért szeretett volna hirtelen elmenni Kariongba. – Kariongba? Miből gondolod, hogy el akarok menni Kariongba? – vágott vissza. – De azt mondtad... – Csak megkérdeztem, hogy tényleg visszamész-e Kariongba, mert nem hittem el, hogy még másnap újra levezettek olyan messzire. Így rábeszéltem, hogy mindenképp jöjjön el velünk, és most nem repesett az örömtől. Bosszús képpel nézett fel az égre. – Most már elég volt az esőből, köszönjük. Előzékenyen lehúztam az ablakot, és megismételtem a kérését. Két perccel később a Nap előbújt a felhők mögül, és elállt az eső. Erre soha nem fogok tudni magyarázatot találni. Kiszálltunk az autóból, és körbenéztünk. A nap szikrázott, a levegő friss és üde volt. Virágok nyíltak mindenhol, mintha csak minket szerettek volna köszönteni. Az esőcseppek megcsillantak szirmaikon a ragyogó napsütésben. Felettünk az égen három szivárvány jelent meg csodálatos színben pompázva. Két sas tűnt fel, és ide-oda keringett alattuk. Ezek mind nagyon jó jelnek bizonyultak. Elindultunk a dombnak felfelé. Karen megismételte, amit Gerry mutatott nekünk, letépett néhány fiatal hajtást a gumifáról, és elrágcsálta, hogy kapcsolatba kerüljünk a hely szellemével. Megkínálta Johnt és engem is.

48

49

Valerie, John és Karen Kariongba utazik John regressziója

– Nem köszönöm – morogta John. – De ha találsz néhány sült halat vagy csipszet, tudasd velem. Nem foglalkoztam a humorral fűszerezett felszínes megjegyzésével és hangosan engedélyt kértem, hogy beléphessünk a területre, majd bevettem a levelet a számba. Felmásztunk a dombtetőre a hieroglifákhoz. Most, másodjára látva még több minden vált világossá. A terhes nő képe látszólag valamilyen üzenetet hordozott Karen számára, ezért újra magához vonzotta őt. Néhány rajz sebesült és halott embereket ábrázolt, míg egy másik egy űrhajónak látszott, melyből sok kis hajó szállt ki. Egyikük fejjel lefelé fordult a hullámzó határvonal alatt. Vajon ez lehetett az, amelyik elsüllyedt, s amelyiken szóltak a vészcsengők? Ez volt az, amelyik olyan sürgetően jelezte, hogy hagyják el a hajót? John hűvösen méregette őket, és megjegyezte, hogy némelyik túlságosan újnak tűnik, minthogy ősi eredetű legyen. Azt feleltem: – Nem kérdés, hogy némelyik újszerűnek, néhányuk pedig réginek látszik. Én elhiszem, hogy ezek régmúltból származnak és egy múltbéli faj rajzolta őket. John megvonta a vállát: – Lehetséges, erről nem sok tudomásom van, bár a hely ismerősnek tűnik, mivel már álmodtam róla. Lehet, hogy körbe kellene néznem. Néhány pillanattal később egy járőrhöz hansonlóan szemügyre vette a terepet, mint aki megszállókat keres. Miért gondoltam azt, hogy meg kell védenem a hieroglifákat? Karen keresztbe tett lábakkal ült és a terhes nőt nézte. A mellette álló állványon lévő videokamera egy közeli képet rögzített. Karen igazán jól ért a dolgokhoz, ha akar. John hirtelen felkiáltott, és lerohant a dombról.

Odamentem a szélére, hogy lássam, amint egy csapat hos�szú hajú tinédzser felé fut, akik autóikkal épp fel-le versenyeztek és egykerekeztek a domboldalon. Két fiatal lány lefeküdt az autónk elé, és onnan figyelte őket. John odament a csoporthoz és kezével hadonászni kezdett. Túl távol voltam, hogy halljam őt. Majd elővette a mobilját, és telefonálni kezdett. – Ó, ne! – sóhajtottam fel, amint figyeltem őt. A gyerekek aztán lassan beadták a derekukat és elindultak az úton. Szusszantam egyet és visszamentem a hieroglifákhoz. Felettem Karen épp a Bálna-sziklánál a bölcsőt nézte, melyet a sziklába vájtak. Még egyszer belefeküdt a mélyedésbe. John is visszajött, majd leült mellém. – Minden rendben? – kérdeztem. – Minden rendben – válaszolta levegő után kapkodva. Majd néhány pillanatig a körülöttünk lévő ábrákat nézte. – Tudod, kétszer jártam itt. – Nem emlékszem rá, hogy kétszer jártál volna itt. – Igen, egyszer voltam itt előtted is. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy igaza lehet, majd eszembe jutott, hogy ez az első látogatása. Odafordultam hozzá: – Mesélj az első látogatásodról! John felemelte a kezét és odamutatott az egyik ábrára a szakadék falán. – Ott, az! Odamentem a falhoz, és rámutattam az egyiptomi alakra, melynek állat feje volt: – Ez? – Igen – felelte –, amelyik űrsisakot visel. Mosolyra fakadtam, mert rájöttem, hogy John tréfát űz velem. Néha szokott ilyet csinálni. Ahogy az alakot néztem, arra

50

51

gondoltam, hogy a feje köré rajzolt kis vonal valóban egy űrsisakra emlékeztet. Úgy döntöttem, belemegyek a tréfába. – Miért visel űrsisakot? John rám meredt, majd azt mondta: – Nem szeretik az itteni levegőt, ezért hordják. Ez az egyik macskaember, aki velem együtt jött ide. Hangosan felnevettem: – A micsodák? – A macskaemberek. Megbízatásom volt egy küldetésre. Azért jöttünk, hogy elintézzük ezeket a reptoidokat. Szélesen elmosolyodtam. John a reptoid szót használta, melyet ezelőtt még sosem említettem neki. John nem tréfált. Ez a beszélgetés nem olyan jellegű volt, mint amilyen vele általában szokott lenni. Hadd vessek itt közbe valamit. Az egyik dolog, amiért szeretem Johnt, hogy támogat a munkámban, de nem anyagi szempontból, hanem filozófiai értelemben, és azt nagyra értékeltem. Ugyanakkor Johnnak annyi köze van a New Age-hez, mint a belső égésű motornak. Mint veterán katona, amolyan öltönyös-nyakkendős vállalkozó-üzletember típusú fickó, John, hogy is mondjam... egyenes. Így megértitek, hogy ezen a ponton kicsit elbizonytalanodtam. Leültem mellé, és azt gondoltam magamban: – Rendben Valerie, ugyanezt tetted Pamela esetében tegnap, és bevált. Próbáljuk meg Johnnal, aki később még mindig mondhat nemet. – Mesélj nekem a macskaemberekről! John felhúzta a szemöldökét, hátradőlt a sziklával szemben, és drámai hangon azt mondta: – Többnyire azt gondolják, hogy igazuk van. Kuncogni kezdtem: – Szóval olyan oroszlán jellegűek volnának, uh...

Azt mondtad, hogy valamilyen küldetésen voltál valahol? John zaklatottnak tűnt: – Éppen valahova megyünk, de úgy érzem, mintha üres térben volnék. Nem tudom honnan jöttünk, és merre tartunk. – Rendben van – biztosítottam őt. – Csak lazíts, és hagyd, hogy elmerülj az emlékeidben. Tudod-e, miért vagy annyira agresszív, és hogy a többiek is miért ilyenek? – Az oroszlánhoz hasonlóak, és erőteljes oroszlán energiájuk van. Ezek a félig ember, félig állat kinézetű kétlábúak egy másik bolygóról jöttek. Mindig azt gondoltam, hogy a macskák és a kutyák másik dimenzióból származnak. – Léteznek-e a kétlábúakhoz hasonló lények, melyek a kutyákhoz hasonlóak? – kérdeztem. – Igen, de ezek kisebb termetűek. Csak nézd meg a macskafélék családját, hogy mindenki másnál felsőbbrendűnek gondolják magukat. Még a házi macskák is azt hiszik, hogy ők az irányítók, legalábbis az ő nézőpontjuk szerint, miközben a kutyák általánosságban véve alázatosak. Fogalmam sem volt, mindez hova vezet. A reptoid szón kívül semmi sem passzolt. Megkérdeztem, hogy vissza tud-e emlékezni arra, mikor érkezett ide. – Persze. Látom magam előtt a hajó vezérlőpultját. Vannak piramis formájú kristályok, melyeket fény vesz körül. Ezek irányítják a hajót, de nem tudom hogyan. Ha kinézek az ablakon, mély, fekete űrt látok, tele csillagokkal. Körülöttünk csatarendben egy támadó haderő állomásozik. Ismerem a bolygón élő reptiliánokat, akik ugyancsak fejlett intelligenciával és technológiával rendelkeznek. Elnyomnak más lényeket, és azért vagyunk itt, hogy elintézzük őket. Most már nyomon vagyunk.

52

53

– Kiket nyomnak el a reptoidok? – A reptoidok nagyon rossz helyzetet alakítottak ki a Földön. Küldetésünk, hogy elintézzük, és eltöröljük őket, ha szükséges. Nem tudom, kik azok, akiket elnyomnak… másfajta teremtmények, akik... John elbizonytalanodott egy pillanatra, majd feszülten figyelni kezdett engem. – Ha kell, bevetjük a technológiánkat, és megsemmisítjük ezeket a reptileket, mert túl sok bajt okoztak. Nemcsak ezen a bolygón, hanem más helyeken is jelen vannak, ahol létrehozták a dinoszauruszaikat. A sarkukra kell lépni. Megvan a képességünk, hogy meteorokat irányítsunk, melyek olyanok számunkra, mint a tűzérség vagy a bomba. Vannak lézersugaraink, melyek a gyalogsággal egyenlőek. A lézersugarak képesek azonnal kővé dermeszteni a reptoidokat vagy bármilyen más teremtményeket. A béke hadtest parancsnoki hajói nagyon kicsik. A meteorok és a kisbolygók, a mi valódi igáslovaink viszont óriásiak. Elég fejlett hadsereg vagyunk. Azért jöttünk, hogy biztosítsuk a rendet, de ha támadnunk kell, halálos csapást mérünk. Képesek vagyunk felrobbantani dolgokat, amihez rendelkezünk a kellő technológiával. Képesek vagyunk magunkhoz vonni egy meteort, és irányt szabni neki. Némelyikük olyan nagy, hogy képes darabokra zúzni egy bolygót. Nemcsak szökőárakat tudunk előidézni. Tekintete és hangvétele még komolyabbá vált: – Szemlátomást sokkal kisebb hadsereg vagyunk, mint a reptoidoké, de ami azt illeti, képesek vagyunk kiütni őket vagy bármely más teremtményt, amely ellenségessé válik. Isten teremtményei általában olyan tisztán jönnek a világra, mint a csecsemők. Aztán fejlődésük során korrupttá válnak. Tőlünk távol áll minden gonoszság. Ha bármi probléma adódik a

galaxisban, odamegyünk és elrendezzük. Kozmikus rendőrök vagyunk, az űr kormányzói. Valójában mi vagyunk az űr királyai. – Kinek feleltek? – kérdeztem. – Senkinek, senkiről sincs tudomásom. Mi vagyunk az űr urai. Mérhetetlen hatalommal bírunk, az igazság és a pártatlanság valódi értelmében. Talán mi vagyunk Isten. – Hiszel egy felsőbbrendű lény létezésében? – kérdeztem. – Létezik egy felsőbb lény, valószínűleg Isten, aki mindenek felett áll, de nem tudom meghatározni. Azt viszont tudom, hogy miért vagyunk itt. Mi vagyunk a kozmikus rendőrség. A dinoszaurusz embereknek megvan a képességük a megtorlásra. Lelki szemeimmel látok egy óriási hajót, melyet az ellenség elpusztított. Nukleáris bombákról és rakétákról beszéltek a Földön; ezek borsószemek ahhoz képest, ami itt történik. Az anyahajót majdnem egymillió évvel ezelőtt robbantották fel. Felültem és még jobban figyelni kezdtem: – Igen, ez az! – Olyan céllal érkeztek, hogy valamit megoldjanak, de legyőzték őket. Azt követően jöttünk ide flottáinkkal, hogy az anyahajó felrobbant. – Azért jöttetek, hogy megmentsétek a túlélőket? John a kezével intett: – Nem, nekik itt kellett maradniuk, mert nem volt más választásuk. Azért jöttünk, hogy elintézzük a reptoidokat. Valójában megsemmisítettük őket. Gondolkodás nélkül kitörtem: – Nem, ez teljességgel lehetetlen! Többé már nem semmisíthetitek meg az embereket a bolygókon! A hierarchia most

54

55

azt szeretné, ha béke uralkodna az egész univerzumban azáltal, hogy az emberek a szeretet és az együttérzés energiájának megtapasztalása és megértése révén e mellett döntenek. Nem mindenki érti, vagy ismeri fel ezt. Ezért vannak még most is olyanok, akikben a sötét világok aspektusai dominálnak, s ezáltal képesek egy szemernyi lelkiismeret-furdalás nélkül fegyvert fogni és hidegvérrel megölni valakit. John felhúzta a szemöldökét: – A galaktikus lények kiűzték a reptoidokat a Földről és az embereket tették meg uralkodó fajjá, de semmi sem változott, mert most az ember vesztette el a kontrolt, teljesen reménytelenek. – Mikor jött a hajótok ide? – kérdeztem. – Öt évvel az anyahajó megsemmisülése után. A rendelet végrehajtása céljából jöttünk, de ők szembeszegültek, ezért elpusztítottuk őket. Karen messzebb kiáltozni kezdett. A hang visszahozta Johnt az alfa állapotból. Felszaladtunk a Bálna-sziklához. Karen hánykolódott, forgolódott a sziklabölcsőben. Úgy tűnt megrázó emlékképei lehetnek. Ahogy a közelébe értünk, felpattant a szikláról, és nehezen vette a levegőt. Karen magához húzott: – Feküdj a mélyedésbe és nézd meg, amit most láttam. A legutolsó dolog volt, amit szerettem volna, hogy befeküdjek a sziklavájatba. A nap eseményei egy hétre elegendőek voltak. Karen megfogta a karomat, és odahúzott a bölcsőhöz. Felsóhajtottam, és udvariasan lefeküdtem, ahogy kérte. Egy pillanatra felnéztem a kék égre, majd behunytam a szemem. Éreztem az elkülönülést. Egyike voltam a körülötte álló nőknek, akik feszülten figyelnek. Legtöbbjük állapotos volt, mind önkéntes egy nagyszabású kísérletben. Úgy tűnt Eleura épp

szülni készül. Olyan nagy megtiszteltetés volt e munkát végezni. Fényt hozunk arra a világra, ahol eddig sosem volt. Közülünk sokakat mesterségesen termékenyítettek meg saját petesejtjeinkkel, melyet genetikailag módosítottak, hogy egy új faj jöjjön létre, mely képes elviselni a napot és az itteni légkört. A legfontosabb pedig az volt, hogy az újszülött hordozza magában a fényt. A szülés könnyű és fájdalommentes volt, mint általában a lyrai nőknél szokás. Lenéztem, hogy lássam a gyermek születését. Az újszülöttet sűrű, fekete, gubancos szőr borította és nehezen lélegzett. A nők visszahőköltek, felkiáltottak rémületükben és abban a tudatban néztek egymásra, hogy ők is hasonló szörnyeteget hordanak a szívük alatt. Eleurát féken kellett tartani. Az egyik férfi levágta a gubancos szőrt az újszülött arcáról. A bőre szénfekete volt. Kezdetleges és sietős próbálkozásunkban, hogy egy életképes, emberszabásúval keresztezett fajt hozzunk létre, pusztán valami olyat hoztunk létre, amely visszalépésként csupán a fajok közötti közös nevezőt jelentette. A kis újszülöttnek nehezére esett a légzés, a tüdeje még a miénknél is gyengébb volt a gázokkal telített légköri viszonyokhoz. Ahogy ránéztem, a riasztó külseje ellenére fényt véltem felfedezni benne. A feje ugyancsak nagyobb volt a miénknél. A gyermek iránt érzett szeretetemet nem lehet szavakkal kifejezni. Számos nő elájult, míg mások sírva elszaladtak. Hirtelen szédülés és rosszullét fogott el, és ekkor felültem. John kíváncsi arccal meredt rám. Karen felettem állt. – Láttad? – Igen. – Hogyan voltunk képesek túlélni ezt a borzalmat? Minden munka, amit tettünk, még messzebbre vitt a kiindulóponttól. Szerettem volna megölni a belőlem született gyermeket.

56

57

Minden nő arra gondolt, hogy ezt még álmában sem hitte volna. Karen épp a könnyeit törölgette, amikor felültem, és egész testemben reszkettem. A fülemben csengett az újszülött hangja, ahogy a légzéssel küzd. Hirtelen kimerültnek éreztem magam, aludni és sírni szerettem volna egyszerre. Ez bőven elég volt nekem egy napra. – Menjünk haza, majd holnap beszélgetünk. Aznap este John és én egy jótékonysági vacsorára voltunk hivatalosak. A belső udvarban Gerry Bostockkal találkoztam, akinek szerettem volna elmesélni a Kariongban történt eseményeket. Amikor épp hozzákezdtem volna, Gerry bemutatott egy őslakos asszonyt, akit Margaretnek hívnak. Margaret olvasta az első könyvemet, ami nagyon tetszett neki. Megfogta a kezemet és azt mondta: – Nem tudhattad volna meg ezeket az információkat, ha nem egy magasabb erő dolgozott volna rajtad keresztül. Most, hogy találkoztunk, látom, hogy téged egy fehér lény hat át. Ez a lény dolgozik rajtad keresztül. Még több dolog vár majd rád, amiről írni fogsz. Minden egyes nap további felfedezéseket tartogat a számodra. Úgy tűnik, még nincs vége, a nap szokatlan eseményei még tovább folytatódnak. Gerry megérintette a vállamat és rám kacsintott: – Tudod, mi koorik úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a legősibb emberi faj. Tudjuk, hogy az antropológusaitok ezt még mindig Afrikára vezetik vissza, de rólunk, a hiányzó láncszemről megfeledkeznek. Gerry kedvesen elmosolyodott, és az égre mutatott. – Mi vagyunk a csillagemberek, akik a korszakok folyamán eljöttek ide a galaxis minden pontjáról. Gyermekként emlékszem, hogy nagymamám a Plejádokra mutatott, és azt mondta,

hogy az őseink onnan származnak. Számunkra nem jelent problémát elfogadni a földönkívüliek létezését, mivel valójában azok vagyunk. Mindhárman nevetni kezdtünk. Belenéztem nagy, meleg barna szemükbe, mely szeretettől sugárzott. Úgy tűnt, hogy nap eseményei teljesen összezavartak. Otthon az ágyban fekve, az éjszaka csendjében a történteken gondolkoztam. Férjem békésen aludt mellettem. Igazán eseménydús nap állt mögöttünk. John előadott egy jelenetet a Csillagok Háborújából, és minden egyes szót a legnagyobb magabiztossággal ejtett ki. Visszaemlékezésemben tanúja voltam egy genetikai kísérlet kudarcának, mégis túláradó szeretetet éreztem a gyermek iránt. Aztán ott volt Gerry és Margaret, akik megigéztek az őslakosokra jellemző melegségükkel. Ahogy visszaemlékszem arra a Kariongban látott vékony, pici fejre, szeretet érzése tölt el, ami felülmúlja minden korábban megtapasztalt érzésemet. Az a nő, aki oly régen élt, képes volt olyan érzésekre, melyet azelőtt elképzelni sem tudtam. Ki volt ő? Valóban én voltam ő abban az életben? Ahogy ott feküdtem, felötlött bennem annak emléke, hogy a gyermek négy napi gyötrelem után meghalt, melyet elképesztő szomorúság, a szégyen nyomasztó érzése és az érzelmi elengedés visszatartása követett. Mélyen magamban felismertem az elfojtott érzelmeket, s ezáltal legalább tudatosítottam magamban az okát. Majdnem egymillió éven keresztül hordoztam volna magamban mindezt? Szerettem volna sírni azért a szegény gyermekért, de nem tudtam.

58

59

4. fejezet Alcheringa beszél a gyermekről és a születésről Charles Brendon regressziója Az alvás elképzelhetetlennek tűnt. Így felkeltem, csináltam egy meleg teát, kimentem és felnéztem az égre, majd megkerestem a Plejádokat, azután visszamentem a dolgozószobámba, hogy leüljek az Alcheringa kővel. Jobb lesz megtudni a teljes történetet, hogy tovább tudjam folytatni az életemet. Szomorúan megkérdeztem: – Alcheringa, mi történt a gyermekkel? A kapcsolat azonnal létrejött. Alcheringa hangja tele volt együttérzéssel. – Az első gyermekek mind meghaltak. A kísérlet nem járt sikerrel. – Ó, Istenem! – sóhajtottam fel. – Az anyák nagyon szomorúak voltak, és mindenki, aki az új faj tökéletesítésén dolgozott. Meg kell értened, hogy az anyahajó elvesztésének katasztrófája miatt az emberek nehéz helyzetbe kerültek egy barátságtalan környezetben. Mérhetetlen szenvedésnek voltak kitéve a betegségektől, a mérgezésektől, a nap elviselhetetlen melegétől és a nehézkes légzéstől. Nem állt a rendelkezésükre a munkához megfelelő felszerelés. A helyzetükből adódóan nem voltak annyira koncentráltak, mint kellett volna, vagy tudtak volna. Ezért egy kicsit megváltoztatták az eljárást, gyorsabban dolgoztak, és felhasználták a megszerzett tudást. A nők újra vállalkoztak az önkéntes szerepére. Mindenki keményen dolgozott a kristályfénnyel, amel�lyel a kis magzatokat hatották át. Az új embereket Ulurunak 60

nevezték el, melynek jelentése Isten ajándéka. A csillagemberek végül sikerrel jártak. A Földet benépesítették leszármazottaik. A szemem égett: – Akkor miért van ekkora bűntudatom? – Erre is hamarosan megkapod a választ. Zsebkendőre volt szükségem, ezért körbenéztem, hátha találok egyet. Aztán eszembe jutott, hogy volt még egy másik kérdésem is: – Mi a helyzet azokkal a macskaemberekkel, akikről a férjem beszélt? – Kedves gyermekem, valóban volt egy küldetés, melyben siriun és leonine harcosok vettek részt. Azért jöttek a Földre, hogy leszámoljanak a reptiliánokkal mindazért, amit az anyahajóval és a küldetéssel tettek. Ezeknek az embereknek felelniük kellett a tetteikért, és a nagy megdöbbenésből fakadó kis kirohanásod ellenére, meg kellett őket semmisíteni. Ez egy kicsit durvának tűnhet, de lett volna más választásuk is. Úgy döntöttek, visszavonják az ígéretüket, ezért nem járt megbocsájtás. Ezek az egyének más létformába kerültek, és onnan kaptak segítséget. – És férjem, John befejezte a küldetését? – John akkor Himel volt, egy siriun parancsnok. Hajójuk a táborotokba érkezett, és ő derítette fel a környéket, ahogyan azt Karoingban újra eljátszotta. Bokáját megmarta egy kígyó, a reptoidok egy másik teremtménye, és a méreg erős hatást gyakorolt rá. Fénye igencsak lecsökkent a halál közeledtével.

61

– A leoninek a Föld körül szóródtak szét, hogy eltávolítsák azokat, akik Elohim rendeletével ellenszegültek. Néhány reptilián túlélő Föld alatti barlangokba menekült. – Himel dühös volt, tehetetlenül feküdt a táborotokban, míg a leoninek cselekedtek. Nem volt képes megérteni, miért olyan erőtlen. Gyengesége összezavarta, és igencsak elkeserítette. Te és a közösségből mások is megtanultak felülemelkedni ezeken az érzelmeken, így képesek voltatok segíteni neki.

Himel nagyon megkedvelt gyermekem, és megszerettétek egymást. Amikor eljött a leoninek távozásának ideje, ő úgy döntött, veled marad. Ebben az a tény is közrejátszott, hogy fényének lecsökkenése miatt már nem lett volna képes teljes mértékben hasznára válni saját társadalmának. Tudta, hogy sokkal hasznosabb lehet, ha a Földön marad. Ez nehéz volt számára, hiszen harcos volt, és az általa alakított szerep már nem létezett többé. – Amikor azt mondod, hogy szerettük egymást, azt érted alatta, hogy szexuális kapcsolatunk volt egymással? – kérdeztem. – Szerettétek egymást és egymásnak szenteltétek magatokat, de nem volt szexuális kapcsolatotok. Az a faj, ahonnan Himel származott, csak férfiakból állt. Úgy szaporodtak, amit klonozásnak hívtok, nem volt szükség megtermékenyített petesejtre. Úgy szaporodtak, hogy a lényük egy részét különválasztották önmaguktól, vagyis ugyanabból a lényből jött létre az utód. A folyamat igen különleges volt, melyet a Forrás engedélyével, az elméjük által vittek véghez. Ez egy nagyon szentséges cselekedet volt. Képzeld el, hogy az energia egy részét leválasztották és egy másodpéldányt hoztak létre. Így zajlott ez a fajon belül, mely csak férfiakból állt. Ez a szaporodásnak egy előrehaladott módja volt. – Akkor voltak-e nemi szerveik? – Nem, gyermekem, nem voltak. Megvolt rá a módjuk, hogy megtapasztaljanak egy bizonyos rezgést testük különféle területein. Ez felemelő érzés volt, mely az egész testüket bizsergéssel töltötte el, hasonlóan az orgazmushoz, mely által azonnal a Forráshoz kapcsolódtak. Szeretném, ha ezt megértenéd, mivel az emberek szexuális tapasztalata a Földön valójában a Forráshoz kapcsolódás egyik módja, melyet az egyesülés

62

63

Egy lenoine csillagembert ábrázoló rajz

beteljesülésén és a szereteten keresztül érhetnek el. Ez egy csodálatos ajándék, és egyben egy lehetőség is a születendő kis földlakóknak, hogy a legmélyebb és legfelemelőbb módon értsék meg Istent. Csak azt kell megérteniük, hogy mire összpontosítsanak. Sokkal inkább a szívre és a szeretetre kell fókuszálni, mint az ember fizikai testének alacsonyabb szintű anatómiai adottságaira. Ez egy csodálatos módja a Forrás megtapasztalásának. Nagyon sok múlik a szándékon. A Földön megtapasztalt szexualitás nem fog a Forráshoz kapcsolni, ha rossz indítékból teszik. Elmosolyodtam: – Ez az oka annak, hogy a fájdalommal ellentétben én hatalmas, orgazmushoz hasonló eksztatikus érzést tapasztaltam, amikor életet adtam a gyermekeimnek? – Ez ugyanaz. – Mi a helyzet a közted és köztem lévő házassággal a mis�szió idején? Hogyan születtek a gyermekeink? Voltak nemi szerveink? – Abban az időben mindkettőnknek voltak a fizikai testen belül nemi szerveik. Úgy hoztuk létre gyermekeinket, hogy közös egyetértésben, vággyal és szeretetben egyesültünk. A kettőnk közötti kölcsönhatás létesítése volt az egyik szándék. A közöttünk jelenlévő energia kiterjesztésével a nemzőszervekre összpontosítottunk, melyek nem voltak a tiétekhez hasonlóak, de képesek voltak az energiát összpontosítani és a fizikai test ezen részében tartani. – Amikor állapotos lettem, hogyan fejlődtek ki a magzatok? – Az új lények a földi embriókhoz hasonló módon fejlődtek az anyaméhben. Egy kis energiaburokban növekedtek,

melyet mindketten tápláltunk. Az eljövendő gyermek tudatával valójában mindketten kapcsolatban voltunk, és az anya, apa és gyermek között közös megegyezés volt. Felvettük a kapcsolatot a lélekkel vagy szellemmel, aki a gyermekben ölt testet, és beleegyezésünket adtuk a megszületéséhez. Életének és jövőjének tervét megbeszéltük abban az időben. – Hogy született a gyermek? Volt-e hüvelyem? – Nem volt olyan hüvely, mint a földi lények esetében. A földiek fizikai felépítése nagyban hasonlít a csillagemberekéhez, kivéve ezt az igen fejlett nemi szervet. Lyrai anyaként első gyermekünk a testedben növekedett. A köldök és a gerinc-csakra alappontja között volt egy vonal, mely a megfelelő időben könnyen kinyílt, mint egy zipzár. A gyermeket és a magzatvizet a burokkal együtt egy tartályba helyezték, s amikor elérkezett a megfelelő idő, a burok megrepedt és a gyermek megszületett. Ez több millió év fejlesztésének volt köszönhető. – Amikor a gyermeket kiemelték belőlem, még nem állt készen a megszületésre? – Nem kedvesem, táplálták és megfigyelés alatt tartották. A Forrás fényével táplálták őket, ahogyan a magzatburokban növekedtek, és rajtad kívül más lyrai nők is gondozták őket, akik a nővérekhez hasonlóak. A gyermek addig maradt a tartályban, míg elérkezettnek látta az időt a megszületéshez, s akkor a burok megrepedt. Ez olyan volt, mintha egy tojásból kelt volna ki. A burok mindenki számára látható volt. Akik a gondját viselték a gyermekeknek, nagyon tudatosak voltak, és képesek voltak kommunikálni velük, és szeretetteljes fényt küldeni feléjük. A gyermekek sokkal fejlettebbek voltak születésükkor, mint földi társaik. Azt mondhatnánk, hogy egy négy-öt éves gyermek szintjéhez voltak hasonlóak.

64

65

– Mi történt velünk a Földön e szükséges technológia hiányban? – kérdeztem. – Valamilyen szintű technológia a rendelkezésetekre állt a hajón, ami megmenekült. Sok faj létezett, akik már ismerték ezt a folyamatot. A Földön az általatok és mások által használt módszerek nem voltak pontosan olyanok, mint ahogyan te és én világra hoztuk gyermekeinket, de megértettétek a folyamatot. Egy petesejtet kivettek a női önkéntesekből és egy őslakos emberszabású teremtmény sejtjével keresztezték, majd ezek összeolvadtak. Egyfajta fényerő termékenyítette meg a petesejtet, és a sejt osztódni kezdett. Mivel a hűtés nehézségekbe ütközött, és más szükséges felszerelések is hiányoztak, így a kis embriót nagyon gyorsan beültették az önkéntes anyák testébe. Ezt a has alján keresztül tették meg, azon a bizonyos „zipzáron” keresztül. A gyermek itt fejlődött ki, míg a születés ideje elérkezett. A megfelelő felszerelés híján a gyermeket az anya hordta ki. A gyermek koraszülöttként jött a világra, amikor már képessé vált a túlélésre. A kísérletezés során számos korrekcióra volt szükség. Az emberszabású teremtményekből származó sejtet a testük bármely pontjáról kivehették. Ám a különböző sejtek különbözőképpen viselkedtek. Megfelelő jártasságra volt szükség, hogy végül ismeretre tegyetek szert. Probléma adódott abból is, hogy a Földön más frekvencia uralkodott. Az újonnan beültetett sejt embrióvá válása nem olyan ütemben haladt, mint ahogyan azt a saját világotokban megszoktátok. A túlélő csillagemberek kezdték megérteni ezt, és ehhez igazodtak. Sok információt kaptak a reptilián emberektől is, akik melléjük álltak, és csatlakoztak hozzájuk, mert nem akartak többet a reptoid hierarchia hatáskörébe tartozni. Az első kísérletek nagyon rosszul sikerültek, és nem a terv szerint zajlottak. Ám a többszöri kísérletezést követően végül

egy új faj jött létre a földi világban, amely már alkalmazkodott a körülményekhez. Most már képes vagy megérteni ezt. Fokozatosan adom át az információt, hogy megértésre tegyél szert, és egy szélesebb képet kaphass. Nagyon örülök, hogy ily módon kaptál választ a kérdéseidre. Még jóval azelőtt, hogy a Földre jöttél, beleegyezésemet adtam, hogy segíteni foglak, de ezt te is tudod. – Talán ez mégsem volt annyira borzasztó, mint gondoltam. Azt hiszem megértettem, köszönöm. – Nagyon szívesen, gyermekem. Örülök, hogy átadhattam ezt az információt számodra, és úgy gondolom még többet fogsz megtudni saját megtapasztalásodon keresztül, mint szavak segítségével. A telefon megcsörrent, újra Karen volt az. Alcheringa hirtelen eltűnt. – Valerie, gondolkoztam, és már több mindenre emlékszem. Most már máshogy fest a dolog. Úgy értem, végül sikerrel jártunk, nemde? A végkifejlet a fontos. Egy hiba csak egy hiba. A képességeik segítségével biztos vagyok benne, hogy a csillagemberek mindent megoldottak, mielőtt a többiek megszülettek volna. Most már jobban érzem magam, és te? – Persze, abszolút! – feleltem. – Csak gondolj bele, hogy egy vagyunk azok közül, akik életet adtak az egész fajnak. El tudod képzelni hány leszármazottunk lehet? Hirtelen rosszullét tört rám. – Karen, úgy látom, hogy nyugalmazott általános iskolai tanár létedre ezt igen nagyra értékeled, de nekem ebben a pillanatban bűntudatom van. Karen tovább folytatta: – Jól van, akkor gondolkodj tovább, mert ezen még dolgoznod kell. Sokkal nagyobb rálátásom van az életemre a tegnapi

66

67

kariongi látogatást követően. Meg kellene kérnünk Gerry-t, hogy vigyen vissza minket újra, hogy még többet felfedezzünk. Az elmém kitisztult: – Karen, hadd tegyek ehhez megfelelő előkészületeket, jó? Karácsony néhány hónap múlva lesz, akkor alkalmas volna rá az idő. – Szeretnéd, hogy Karácsonyig gyötörjön a bűntudat? – Szükségem van arra, hogy dolgozzam magamon, de nem igazán tudom, hogyan. – Miért nem mész el egy gyógyítóhoz? – ajánlotta Karen. – Egy gyógyítóhoz? Minek? – Jól van, akkor menj el egy pszichiáterhez, és meglátod hányféle gyógyszert fog felírni. – Rendben, igazad van, de hogyan segíthetne rajtam egy gyógyító? – Segíthet az elengedésben. Az „elengedés” szó igazán jól hangzott. Egy óráig tartott, mire végigvettük a lehetőségeket. Gerry elutazott Amerikába, ő nem volt elérhető, így végül Charles Brendon mellett döntöttünk. Karen és én egy szemináriumon találkoztunk vele. Ahogy emlékszem rá, kedves, nyugodt embernek tűnt és egy klinikán dolgozott. Két napig járkáltam a telefonszámával a kezemben, mire végül fel mertem hívni őt. – Valerie, nagyon örülök, hogy hallok felőled. Már régóta vártam, hogy együtt dolgozzunk. – Valóban? – Igen, amikor először találkoztunk, tudtam, hogy dolgunk van egymással. Ez meggyőzően hangzott: – Charles, van egy problémám...

– Miért nem jössz el hozzám, akkor személyesen beszélhetnénk róla. Kettő óra megfelel? – Igen, kettő óra jó lesz. A klinika inkább olyan volt, mint egy vállalat, de igen ízlésesen volt berendezve. A recepciós gyakorlatias volt, egyenesen Charles irodájába vezetett. Charles és én egy karosszékben foglaltunk helyet egymással szemben. Olyan volt, mint amilyennek emlékeztem rá, nagyon kedves, egy kicsit félénk személyiség. Egy pillanatra pánik fogott el, mert fogalmam sem volt, mi fog történni. Rendben van, csak terítsd ki a lapokat, Valerie, és lássuk, mi történik, hiszen Charles amolyan „new age” típusú ember. – Charles, nemrégen egy előző életbeli élményben volt részem. Az emlékezés bizonyos része némi problémát okoz a számomra. – Értem, hogyan történt mindez? – kérdezte. – Egy új barátom elvitt Kariongba, ahol hieroglifák vannak a sziklába vésve. Megmutattam néhány fotót Charles-nak. – Ezek szemlátomást emlékeket idéznek fel az emberekben. Charles bólintott, ahogyan a képeket nézte. – Nekem is van egy emlékképem, amiben egy újszülött gyermeket látok, mely egy kísérlet részeként jött a világra, ami kudarcot vallott. A gyermek négy nappal azután meghalt, és azóta érzem ezt a... Egy könnycsepp gördült végig Charles arcán: – Igen, ismerem ezt a csalódottságot, és már értem, miért vannak ezek az érzések jelen. Nagyon erős benyomásom van a fotókkal és bizonyos új barátokkal kapcsolatban. Ez egy ősi és ismerős kötődés.

68

69

Charles visszadőlt a székébe, és behunyta szemét: – Apám mellettem állt, és megvárta, míg elhagyom a fizikai testet és különválok tőle. Tudatában vagyok a test halálának, melyet számos sérülés ért. Fájdalmat érzek a bal oldalamon. Most pedig újra születek ugyanahhoz az anyához, milyen csodálatos! Ez alkalommal egy földi testbe. Megjelenésem ellentétes érzéseket vált ki néhány emberből, és vannak olyanok is, akik megrémülnek tőlem. Egy szőrös testben születek meg, és nehezemre esik a lélegzés. Charles felült és egyenesen a szemembe nézett, mely tele volt mérhetetlen szeretettel és törődéssel: – A bölcsességnek és az isteni beavatkozásnak köszönhetően ment végbe a folyamat, mely által új élet alakult ki a Földön. Bocsáss meg magadnak, mivel minden teremtmény Isten teremtménye. Soha nem szabad ítélkeznünk, akár hiba történik, akár nem. A szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy Charles tovább folytatta. – Nem éltem akkor sokáig. Tudod, ebben az életemben egészen négy éves koromig ki nem állhattam, ha valaki rám néz. Most már értem, miért. Nagyon szerettem volna sírni: – Láttam a fényt a gyermekben. Isten fénye volt azt, ami annyira kedves volt a számomra. Ugyanezt a szeretetet éreztem a gyermek iránt, akit kihordtam. Charles odahajolt hozzám: – Igen, még most is érzem anyai szereteted. Az első földi tapasztalatomat éltem át újra, most már értem. Ő volt a gyermekem akkor. Charles megfogta a kezem és felállított: – Mi még mindig egy küldetés részesei vagyunk, hogy

megtaláljuk családunkat, amely a fényhez és szeretethez tartozik és újra egyesüljünk vele. Olyan, mintha egy álom válna valóra, csak még annál is jobb. Most érzem, hogy e földi élettel valami beteljesedik. Jóleső izgalom és öröm, szeretet és béke. Ezek mind bennem vannak. Hálát adok a Teremtő kegyének és szeretetének. Ekkor Charles átölelt és zokogni kezdett. Végül kimondtam, amire közel egymillió évig vártam: – Nagyon sajnálom. Ő csak sírt és sírt, mint egy gyermek. Én is szerettem volna, de nem tudtam. Bár belül sokkal jobban éreztem magam, és a fejfájásom is elmúlt.

70

71

5. fejezet

Charles búcsú szavai visszhangoztak a fejemben. – Gyűjtsd össze a csillagcsaládot, segíts nekik felismerni mennyei örökségüket, hogy beteljesítsék a Mindenható kibontakozó álmát! Valóban ez volna a küldetésem, a munkám ebben az életben? Charles szerint igen. Ő gyógyított meg, vagy én gyógyítottam meg őt? Nem tudom pontosan, mi történt az irodában, de sokkal jobban éreztem magam. Ugyanakkor gyanítottam az egész folyamat egy bizonyos terv szerint halad. Hazafelé menet megálltam egy boltnál. Ahogy mindig, a kedvenc pénztárosomnál fizettem. – Hogy mennek a dolgok Alcheringánál? – kérdezte Susan. – Jól haladnak – válaszoltam a napi események hatása alatt. Ahogy bepakoltam az autó csomagtartójába, egy fiatal nő jött oda hozzám. – Elnézést kérek, Candice-nak hívnak, ön mögött álltam a sorban. Odafordultam hozzá: – Igen, emlékszem. – Az Alcheringa szó jelent valamit a számomra. – Igen? – mosolyodtam el. – Igen, volt egy álmom ezzel kapcsolatban, de lehet, hogy azt gondolja rólam, bolond vagyok.

– Nem, egyáltalán nem! – feleltem megnyugtatóan. Idegesen körbenézett, mire azt javasoltam, hogy üljünk be az autóba. – Van egy visszatérő álmom, ahol egy fekete embert látok fél lábon állva, tudja, amolyan aboridzsinál (ausztrál őslakos) módra. Egy hosszú lándzsával egyensúlyozik és kéri, hogy emlékezzek arra ki vagyok. Elmondja, hogy Alcheringának hívják és egy üzenetet ad át nekem. – Igen – válaszoltam. – Az üzenet az, hogy a lelkem valamilyen információt tartogat a számodra – mondta furcsa kifejezéssel az arcán. Megdöbbentem. Azok után, ami Charles-nál történt, úgy gondoltam, már semmi sem tud zavarba hozni. Most pedig egy teljesen idegen személy teszi velem ugyanezt. Kivettem a képeket a tárcámból. – Nézze meg ezeket Candice, ezek közül van-e olyan, amelyik vonzza valamiért, vagy ismerős a számára? Candice nem nézett a képekre, hanem lehúnyta a szemét. – Igen, már emlékszem. Egy nagy ezüst hajót látok, ami ragyog belülről. Egy nagy termet látok, tele emberekkel. Épp a kapitányra várunk. Itt is van, és mindannyian jókedvűen tapsolunk. Meglepő, hogy senki sem mozgatja a karját vagy a száját, úgy tűnik az elménkkel idézzük elő a hangokat. Telepatikusan kommunikálunk. Mindenki nagyon boldog, a küldetés egyszerűen csodálatos. – Mit mond a kapitány? – kérdeztem. – Azt mondja, hogy egy új világba készülünk, hogy fényt és szeretetet vigyünk oda, ahol nincs. Mindannyian saját akaratunkból jöttünk ide. Ha elbizonytalanodtatok, szabadon távozhattok most, mielőtt elindulunk az új világba. Olyan helyre megyünk, mely fényévekre van a mi világunktól, és az élet

72

73

Candice regressziója James és Tricia regressziója Rosalyn regressziója Egarina bemutatkozik

nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Ha mindenki készen áll, akkor indulhatunk. Candice megállt egy pillanatra, mintha egy kérdésre várna. – Mondd el, mi történik? – kértem. – Az ajtók bezárulnak, és a kapitány elhagyja a hidat. Az emberek nyugodtan leülnek. Az ülő helyzetben való alvás segít nekik, hogy alkalmazkodni tudjanak az új környezethez. – Vannak gyerekek is körülöttetek? – Persze, én vagyok az egyikük. Valahol máshol vagyunk. – Fiú, vagy lány vagy? – kérdeztem. Candice bedugta a fejét a blúza alá, és csukott szemmel az egyik oldalról a másikra forgatta. – Lágynak érzem, így valószínűleg lány vagyok. – Hogy hívnak, a családoddal vagy itt? – Chay-ra-ring a nevem. Nincs itt a családom. Elég idős vagyok, hogy egyedül közlekedjek. Az a feladatom, hogy utazzak és új világokat fedezzek fel. Nagyon izgatott vagyok. Az elmém nagyon jó kommunikációs képességgel bír. Úgy érzem magam, mintha transzban lennék, egy hengerben. Teste megborzongott: – A hajó tönkrement, a dolgok nem működnek. Nem szerettem volna, ha a szupermarket előtt az autómban sírva fakad. – Haladj tovább az emlékeidben, nézd meg magad, ahogyan az új bolygón sétálsz. Candice felsóhajtott és ellazult: – Egy sötét arcot látok. Gyönyörű vagyok és hosszú hajam van. A testem fekete, a bőröm mint a selyem. A karomat nagyon finom szőr borítja. A kezemen vastag ujjak vannak. – Kivel vagy? – Mások is vannak körülöttem, gondoskodnak egymásról.

– Hogyan táplálkoznak az emberek? – Gyümölcsöket eszünk a fákról, diót és fűmagokat. Barlangokban élünk, melyet a Föld melegít. Anya melegít bennünket. A Föld az anyánk. Élelmet gyűjtünk, és mindenki egy emberként dolgozik. A nők és a férfiak ugyanazt a munkát végzik, nincs különbség. – Szertartás közben táncolunk, hálát adva a nagy sárga Napnak és a Földanyának, mindazért, amivel ellát bennünket. – Tudjátok-e, hogy ősapáitok honnan származnak? – kérdeztem. – Igen, a csillagokból. Minden csillagnak van neve, és ezt megtanítják a számunkra. A vadászterület, az élelem, mindent a csillagok határoznak meg. – Emlékszel-e, hogy ősapáitok mikor érkeztek ide? Candice olyan mozdulatot tett a kezével, mintha valakivel beszélne. – Nagymama nem emlékszik rájuk, de azt mondja, hogy az ő édesanyja igen. A bőrük nem bírta elviselni a napot. Idővel mind meghaltak. Megkérdeztem, hogyan születnek a gyermekek, mire ő a hasát kezdte csapkodni. Ekkor azt kérdeztem: – Hogyan kerül oda a gyermek? A másik kezével arrébb mutatott: – Tőle ott, attól a nagytól, aki gondoskodik rólam. Candice mintha álom állapotba került volna. Ez a fiatal lány besétált az életembe, hogy megkapjam tőle a nap második tanítását. Hú, egész biztosan egy bizonyos terv szerint folyik a munka. Néhány perc múlva Candice kinyitotta a szemét, s egy kicsit csalódottnak tűnt: – Mi történt?

74

75

Meséltem neki másokról és magamról is. Egy kicsit megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy nincs egyedül. Azután adtam neki egy névjegykártyát, és meghívtam a találkozóinkra. Egy ideje csoport összejöveteleket tartottam otthonunkban egyszer egy hónapban, lehetőséget adva másoknak is, hogy kérdéseket tegyenek fel Alcheringának. Amikor hazaértem, James és Tricia márt vártak rám. Mindketten színészek voltak, amolyan „new age” tipusú fiatalok. Azért jöttek, hogy Alcheringának néhány személyes kérdést tegyenek fel. Ez alkalommal éber voltam, és a füleimet hegyeztem. Férjem, John telefonált, épp egy üzleti megállapodást bonyolított hevesen, így a bozótosba sétáltunk, és kiválasztottunk egy helyet, amiről úgy gondoltuk, megfelelő lesz a beszélgetéshez. Az Alcheringa követ a földre tettem, majd körülültük. Lelki szemeimmel láttam, amint az Uluru tetején ülünk és Alcheringát hívom. Ezúttal elég hangosan, földi energiával telten és jókedvűen érkezett. Alcheringa elébement James és Tricia kérdéseinek, és azt tanácsolta nekik, hogy forduljanak befelé, hogy jobban megértsék a dolgokat, melyek foglalkoztatják őket. Amikor elment, egy sürgető érzés formájában tudtam, hogy valamilyen munka még vár ránk. James csalódottnak tűnt, így felállt, és azt mondta, bemegy a házba. Triciával még egy ideig ülve maradtunk, amikor éreztem, hogy Alcheringa újra megjelenik bennem és azt mondja: – Tricia, érezd a Rexegena hajó energiáját. Lásd magad, amint kislányként egy kristály-energia dobozon ülsz. A doboz ezüst színű és meleg. Te pedig nagyon fiatal vagy. Tricia elmosolyodott. Egy picit a messzeségbe révedt, majd becsukta a szemét.

– Nagyon kényelmesek ülök, és a hajóablakon át az űrbe nézek. A hely nagyon ismerős. Sok ember van körülöttem, akik kék egyenruhát viselnek. Hosszúkás fejük van, és egy olyan műszerfalnál dolgoznak, amely egy irányító komputernek tűnik. Vendégként, szórakozásból vagyok itt. Senki sem figyel rám, mintha önszántamból jöttem volna ide, de szívesen látnak. Apám a Rexegena kapitánya, anyám, te vagy Valerie, a kommunikátor, aki kristályt visel a fején, mely felerősíti a telepatikus kommunikációt a Plejádokon lévő otthonunkkal. Ahogy kinézek az ablakon, látom, amint energiaformák vetülnek ki a hajó elülső részéből. Ezekkel az energiaformákkal haladunk előre. Ez egy átjáró. Az átjárónak két spirális formája van, és a megfelelő pillanatra várunk, hogy beléphessünk rajtuk. Nagy a várakozás. Mindenkit felvillanyoz az átjárón való keresztülutazás. Még nincs itt a megfelelő idő, mert az energiamintákon belül bizonyos összehangolódásra van szükség. A hajó tudatával kapcsolatban is kell még valamit csinálni. Leszállok az ezüst dobozról és egy speciális kapszula felé megyek. Belépek a kapszulába, mely segít megemelni az energia szintet, mivel a hajóval egy másik dimenzióba utazunk. Érzem, ahogy kilépek a testemből, amint a kapszulában fekszem. A testemet kívülről látom, és egy olyan területre érkezem, ahol más lelkek is vannak. Ez egy találkozóhely. Amikor a testem a kapszulában van, egy folyékony kristály veszi körül, mely segíti a testet egy bizonyos tudatossági szinten tartani az időbe zárva és alvás szinten maradni az utazás közben. Fény formában vagyok jelen, mely finom eszenciájú, fehér és arany tojás alakú, amit a meridiánokhoz hasonló sokszínű sugár jár át. Még mindig fiatal lány vagyok, bár a tudatom sokkal kiterjedtebb. Azért választottam ezt az identitást, hogy képes legyek birtokolni azt az energiát, amelyre a közelgő szertartás céljá-

76

77

ból szükség lesz. Más emberek is vannak itt, sok család fénylényként, akik ugyancsak elhagyták a testüket. A figyelmünk a meridián vonalak felé irányul, mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és egy energiakört alkotunk, melyet a hajó programozására használunk, hogy a kapun beléphessünk. Nem haladunk a kapu felé, hirtelen csak átkerülünk rajta. Nincs lineáris mozgás, csak egyből átjutunk rajta. Újra a testemben vagyok. A bőröm kékes fehér és fénylő. Kezeim hosszúak, melyen három vékonyak ujj és egy hüvelykujj van. Tricia elmosolyodott: – Nagy szemem van és hosszúkás fejem. Nincsenek fogaim, mintha csak ínyem volna. Érzem, hogy a családból valaki hív, talán a bátyám az. Amikor találkozunk, nagyon ijedtnek tűnik, mert érzi, hogy valami nincs rendben. Erőteljesen érzékeli a különféle energiákat. Aggódom érte, mert tudom, hogy képes a jövőbe látni. Kérem, hogy nyugodjon meg, és ne szóljon senkinek, hiszen nincs abban semmi rossz, ha titkot tartunk, és nem mondjuk el senkinek. Bár egy kicsit bűntudatom van, amiért megakadályozom, hogy beszéljen róla. Van egy bizonyos mező a hajó körül, amit fenn kell tartanunk. Szeretném elhagyni ezt a mezőt, mert úgy érzem, fogságba estem. Bátyám is ugyanezt érzi. Tudjuk, hogyan hagyjuk el, de maradnunk kell a családunk miatt. Velük kell tartanunk. Most már közeledünk a végcélunkhoz, és a bátyámhoz hasonlóan én is érzékelem a veszélyt. Ahogy megérkezünk, az érzés egyre erősödik, ezért féltem a bátyám életét. Úgy határozok, hogy az ellenszegülés jegyében cselekszem; bátyámat egy mentőkapszulába helyezem, és kilövöm a bolygó felé. Aztán belépek az alvó-kapszulába, hogy utazhassak, és megtudjam, mi baj van. Visszahőkölök a fájdalomtól és a gyötrelemtől, melyet a hatalmas robbanás által érzett sokkhatás vált ki a

sok ezer emberből. Elkülönülve érzem magam tőlük. – Miért érzed magad elkülönülve? – Mert nem vagyok a testemben. A testem a kapszulában maradt és még mindig alszom. Nem tudok visszatérni. A Rexegena megsemmisült. Távolodom tőle, mivel minden elveszett. A testem viszont nem semmisült meg a kapszulában az azt körülvevő folyadék miatt. Nem tudok visszatérni, s emiatt bűntudatom van. Úgy érzem, ott kellett volna maradnom. A testemet használják azok, akik birtokba vették. – Mi történt? – kérdeztem. – Egy másik testben visszatértem a Földre, és látom, amint a korábbi testemet a reptoidok használják; megpróbálják kivenni a testemből a fényrészecskéket, de a kódolás nem működik. Ekkor elmosolyodott, mintha ez olyan szórakoztató lett volna. – Szeretnék reprodukálni a testet. A sejteket arra akarják használni, hogy egy másik teremtményt hozzanak létre, melyet a családom, a csillagemberek ellen szeretnének felhasználni. Nevetek, mert nem tudják megcsinálni, én pedig újra eljöttem, hogy visszaszerezzem a testemet. Az a test, amiben vagyok, nagy és erőteljes, a fejem lapos és macskához hasonló kinézete van. Elhoztam magammal az Alcheringa követ, hogy odaadjam ezeknek a reptoidoknak a kis testemért cserébe. Elmondom nekik, hogy belekódolhatják a munkájukat és a történelmüket a kőbe, és az emberek egyesítésére használhatják. Ám nem nekik, hanem egy gyereknek adom oda, hogy vigyázzon rá. – Milyen gyereknek, egy reptoidnak? – Nem, ő a bátyám, aki újra testet öltött, amit itt a Földön hoztak létre. Ez sokkal később történt. Emberi formája van,

78

79

de a bőre nagyon fehér és a föld alatt él. Annyira helyes, és ő is emlékszik rám. Nagyon viccesnek tartjuk, hogy én most egy nagy és erős testben élek, ő pedig egy ilyen kicsiben. Odaadom neki a követ. Recitálnia kell a kőnek, hogy létrejöjjön köztük egyfajta kommunikáció. Anyám még mindig ott van, de most nem az anyám, mert más testem van. A bátyám sem a fivérem többé, mert más testet öltött. – Hol vannak a csillagemberek? – Sokan meghaltak. Csak egy kis csoportjuk maradt meg, de már nem sokáig élnek. Megegyeztek néhány reptoiddal, akik csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt dolgoznak. – Ki teremtette ezeket az új lényeket? – Eredetileg a csillagemberek teremtették őket, de a tervezésben a reptoidok is részt vettek. A Föld alatt élő reptoidok képesek voltak létrehozni a testemet körbevevő kristályszubsztanciát, de a testet magát nem voltak képesek létrehozni, sem manipulálni. – Hogy néznek ki a reptoidok? – Nézem itt ezt az egyet, akinek pikkelyes és száraz bőre van, amit kevés szőr borít. Az arca kiálló, ezért egy hüllőhöz hasonlít. A fejükön van egy hullámos valami, mintha ott volna a fülük, a hátuk púpos. Úszóhártyás kezük van három ujjal és karmokkal. Az egyikükkel beszélek. Valójában a testemet próbálom visszaszerezni. Még meg is fenyegetem, hogy egy csoport van velem, egy hadsereg, akik olyanok, mint én. – Hogy nézel ki? – Oroszlán kinézetem van. Mindegyikünknek nagy sörénye van és szőrös vörös karjai. Nagy szemünk van, sárgás arany színnel a közepén. Feketének tűnnek, de a közepe izzik. Kabátunk olyan színű, mint a teknősbéka páncélja. A tenyeremet bőr borítja, de alatta párna van, és az ujjperceken is.

A negyedik ujjon visszahúzható a karom, de a másik karom közelebb van a tenyérhez. A karmokat a harchoz használjuk. Tizenöt másik harcos is van velem, én vagyok a vezetőjük. Férfi vagyok. A Plejádokról jöttünk, bár eredetileg nem onnan származunk. Az oroszlánemberekkel együtt mások is vannak a hajónk fedélzetén. Ők is hatalmasok, hosszúkás fejjel és nagy szemekkel. Ők vezetik a hajót és kék egyenruhát viselnek. Ez ismerős terület volt: – Ki a hajó kapitánya? – Ez John! – nevetett fel. Ez egy fontos összefüggés volt: – Ugyanaz a John, aki most a férjem? Tricia kuncogni kezdett: – Igen, de itt Himelnek hívják. Nem nagyon kedvelem, mert szerintem arrogáns. Én érvekkel dolgozom, ő pedig olyan „menjünk, öljük meg és robbantsuk fel az embereket” típus. Nem szeretne érvelni, csak bosszút állni. Én szeretek érvelni és taktikai játékot játszani. – Azok az oroszlánemberek, akik a hajón vannak, rokonságban állnak egymással? – Igen, de nem igazán tartjuk fontosnak, inkább annak vagyunk tudatában, hogy mind összeköttetésben állunk egymással. Nincsen családszerkezetünk. – Akkor hogyan jönnek létre az újszülöttek? – Nemi közösüléssel. Ez igen furcsa, ez az első alkalom, hogy ilyet tapasztalok. Ez nagyon új megtapasztalás számomra. Mindig szeretet, törődés, humor és csodálatos melegség van közöttünk. Az oroszlánemberek utazók, kiváló harcosok. Tudatunkkal képesek vagyunk kapcsolódni egymáshoz és kommunikálni, mely inkább egyfajta jelzés, a szemen és a testen keresztül kifejezett finom mozgás. Sokféle testtartás van,

80

81

mely bizonyos dolgokat fejez ki egymásnak; főként a háborút és a tárgyalási folyamatokat. – Kinek feleltek, ha kitör egy háború? – A fény legfelsőbb tanácsának, az ő szolgálatában állunk. Az oroszlánemberek a csillagemberek támogatása miatt érkeztek a Földre. A legfelsőbb tanács utasított minket, hogy távolítsuk el a reptoidokat. Felkészültünk a harcra, ha nem mennek el, és kidolgoztunk egy taktikai megközelítést is, mivel meg akartam őket győzni. Mindannyian el akarjuk tüntetni őket a Földről. Valójában óriási háború volt, sok ezret megöltünk. Ez Afrika közelében történt. – A fajotokból volt-e valaki, aki az életét vesztette? – Igen, de hát ezt vállaltuk. – Himelen kívül kiszállt-e más is a csillaghajóból, hogy részt vegyen a háborúban? – Nem, ők fegyverszünetet szerettek volna indítványozni, de nem szálltak ki a hajóból. Mi, a macskaemberek szálltunk ki először, majd kitört a háború. – Tudod-e, hogy az anyahajó maradványaival mi történt? – Nagy részük elolvadt. A darabjai szerteszét hullottak. Szerves anyagból volt. Láttam a maradványait a víz alatt dél felé, de nem tudom megmondani, pontosan hol. Ez a hely csodálatos, minden csupa zöld, a víz pedig kék. – Hogy hagytad el a Földet? – Testvéremmel együtt utaztunk, hogy megtaláljuk a teremtőit, a csillagembereket. Újra megkerestük az öblöt. – Megtaláltátok? – Ő igen, én meghaltam útközben. – Létezik egy dal a kis földlakók tudatlanságáról, mely gyönyörű hangzású és fantasztikus rezgést kelt az egész univerzumban. Olyan, mint egy szivárvány.

– Az öt, a hét és a tizenkét ember, akik a Földre születtek, szimbolizálják a szivárvány különféle aspektusait. A tudatlanságuk vezeti őket, amely megmondja nekik, hogyan viselkedjenek annak érdekében, hogy megváltozzanak, és képesek legyenek a hét csakra rendszerük között váltakozni. Amikor ezt megteszik, egy mágneses pólust hoznak létre a központi lényükben. Ez bizonyos embereket hozzájuk vonz, másokat eltaszít, ahogyan egy új ritmus keletkezik. Lehetek olykor bíbor, valaki más pedig kék, és összetalálkozunk, hogy létrehozzuk ezt az új ritmust. Így egy újabb szín fog keletkezni, amely egy új birodalom kapuját nyitja meg. A felgyorsulás a vezetőnkre, a tudatlanságunkra vonatkozik, amelyek találkozásakor létrejön az egy identitás. Ez felismeréseket ad számunkra. A tudatlanságunkat valójában az intuíciónk és a felsőbb énünk irányítja, amikor ezek találkoznak, új információ születik, ez pedig felemelkedést eredményez. Tricia kinyitotta a szemét: – Hm. Ez érdekes volt, láttam az összes színt, ahogyan egymásra hatnak. A dal leírása összezavart: – Mit jelent ez a dalféleség, amiről beszéltél? Tricia úgy mosolygott, akár Mona Lisa: – Nem fontos, az információ a benned lévő fénylénynek szólt, hogy emlékeztessen téged. Most pedig beszélj Jamesszel! Visszamentünk a házba. Figyeljék meg a sziklákat, melyek a delfinekhez és az oroszlánokhoz hasonlítanak, a megmentőinket jelképezve! James elhelyezkedett a székben, hogy folytassuk a munkát. Gyorsan felidézte az emlékeit, amikor kisfiúként a Rexegena hajón volt. Az út elején nyugtalankodni kezdett, mert veszély

82

83

– Nem gondoltad, hogy valakinek mégis csak el kellene mondanod? – kérdeztem. – Nem, valahogy tudtam, ez nem az én feladatom. A Forrástól nem kaptam semmilyen információt, csak annyit tudtam, hogy egy másik időzónában történni fog valami. Az érzés fizikai megnyilvánulását nem vagyok képes meglátni. Ez új dolog számomra, és nem segített volna, ha a képet is meglátom a fejemben. Valamilyen aggodalmat érzek, mely a Földdel kapcsolatos a jelenben. Ez egy új érzés a test számára. Bár meglehetősen jól viselem ezt az aggodalmat, mégis súlyos teherként kell hordozzam, ami jelenleg korlátozza azt a képességemet, hogy bizonyos frekvenciákhoz hozzáférjek a szívemben.

Úgy tűnt, mintha földlakóként a jelenben arról beszélt volna, hogy a szíve miből tevődik össze. Megkértem, hogy menjen vissza a hajóra, és emlékezzen vissza a kisfiúra, hogy nézett ki. – Elég kicsike vagyok, kezem hosszú, melyen három ujj és egy hüvelykujj van. A bőröm kék és opálos fényben ragyog. – Édesanyád bőre is hasonló? – Nem, az övé fehér, mint a fény, és ragyog. Apám bőre is fehér és egy arany korong található a feje körül, ami lebeg, a gerincén kívül pedig gömbök futnak felfelé. Anyámnak van egy kristályrúdja, mely összeköttetésben áll a feje körül lévő koronggal. – Te másnak látod-e őket, mint a többiek? – Ó, igen, azt hiszem. Sokféle formában vagyok képes látni őket, de ez az a forma, amiben jelenleg vannak. – Úgy látszik szoros kapcsolatban vagy a testvéreddel. – Igen. – Miért? – Ez nehéz kérdés, évekbe telne, mire megválaszolnám – nevetett. – A testemet szubatomi részecskék finom gázából hozták létre egy hengerben. A valódi énem formája egy fény szellemhez hasonló. Most azt látom, hogyan teremtették a testemet. Körülöttem más lények is vannak, de én még nem öltöttem fizikai testet. Amíg az új forma kialakul a hengerben lévő gázban, még nem válik láthatóvá a fizikai szinten. Mi teremtjük ezt a fizikai testet, mely funkcióját tekintve egy eszköz. Segítek az új rendszer létrehozásában, mivel az új testem egy kísérleti prototípus. Látom magam, ahogy belépek a testbe. Mivel még nem létezik fizikai formában, fénytestem veszi át a helyet, és úgy működik, mint egy sornyomtató, sorról

84

85

közeledtét érezte, ami aggodalommal töltötte el. Félelmét senkivel sem szerette volna megosztani, ám testvérével mégis bizalmasan közölte, mert tudta, ő is érezni fogja.

Fotó a Kariong hieroglifákhoz közeli sziklákról

sorra haladva jelenik meg. Először a lábak tűnnek fel, aztán a mozgás felfelé irányul és a fej is megjelenik. Olyan, mintha beindítanék egy hologramot, mert valójában az is. Végül megjelenek egy kisfiú formájában. – Milyen szerepet játszik édesanyád és édesapád ebben a teremtésben? – Ti továbbítjátok a tudást. Mindketten nagy tudással rendelkeztek ebben a megjelenési formátokban. Létezik egy szertartás, melyről elég bonyolult beszélni, mivel nincsenek rá megfelelő kifejezések. – Felhasználnak-e a szüleidtől származó sejteket és atomokat? – Részben, de a velük való kapcsolat nem fizikai, hanem egy másik szinten történik, ahol a fényfrekvencia rezgését kiválasztjuk a manifesztációhoz. Eredetileg arcturian vagyok, de egy olyan anyától és apától származom, akik nem arcturianok. Ez abszolút lehetséges és olyasmi, amit megtehetünk. Ez eléggé zavarosnak tűnt. – Szüleid nem arcturianok? – Nem. – Tudod-e honnan származnak? Egy helyről valók? James egy darabig gondolkozott, és egy kicsit zavartnak tűnt. – Ó, nem, de van valami nagy hasonlóság köztük. Nem emlékszem rá. – Úgy tűnik, egy picit elvesztél. Rendben van, most egy kisfiú vagy, aki vészhelyzetben érzi magát. Képes vagy ezt elengedni, és élvezni az utazást? – Ó, persze, sok csodálatos lénnyel találkozom, és jól szórakozunk. Mindenféle ember megtalálható itt, és beszélgetek velük. Mindenkivel nagyon jó a kapcsolatom a fedélzeten.

Bárhol sétálhatok, és a hajó bármely tudatossági szintjére beléphetek. – Létezik-e étkezésre alkalmas hely a hajón? – Van egy hely, ahova rendszeres időközönként elmegyünk, mely egy energia pont. Egy nagy izzó hengert látok, mely fényt bocsájt ki. Mindenki körülállja, ami olyan érzés, mintha együtt vacsoráznánk. – Egyébként ide-oda járkálok a hajón, beszélgetek az emberekkel, és kis szertartásokba bocsátkozom velük. Nagyon jól érzem magam. – Körül tudod írni, milyen a hajó? – Szavakkal nem igazán, matematikai egyenletekkel kön�nyebb volna elmagyarázni, viszont a dimenziójáról tudok valamelyest beszélni. Ha három dimenzióban látnánk, nem lehetne szilárd hajónak nevezni, mivel mindig mozgásban van, mint egy élőlény, melynek tudata van. Az embereknek ezt nehéz felfogniuk, mert e forma csak más tudatszinteken létezhet. Az anyahajó erős. Fizikai formája gömbhöz hasonló, ám vannak részei, amelyek leválnak, és állandóan változnak. A Rexegena nem egy olyan űrhajó, mely csak lineárisan mozog, hanem multi-dimenzonális, mely képes a nulla pontokon való áthaladásra, és az azonnali helyváltoztatásra térben és időben. Egy figyelemreméltó technikai vívmány, amolyan művészi darab. – Mit teszel, ha pihenni szeretnél? – Megállok és befelé fordulok. – Szükséges-e, hogy beszállj egy kapszulába? Hangja komolyra váltott. – Be kell szállnom a kapszulába, mert az egy generátorral van összeköttetésben. Engem is egy kapszulába helyeznek, amikor indulnunk kell. Amíg a testem alszik, a fizikai rész egy

86

87

eszközként működik, melyen áthalad a fényfrekvencia. A tudatom a vezető, és e kapcsolaton keresztül áramlik át a frekvencia egy generátorba, amely egy másik helyre lövi ki a hajót. Ezt nem egyedül teszem, hanem néhány másik fiatallal együtt. – Hogy lehetséges ez, hiszen még csak kisfiú vagy? Válasza meglepett. – Ennek semmi köze ahhoz, hogy gyerek vagyok, mi mozgatjuk a hajót. Egy pillanatra elgondolkoztam ezen a kijelentésén, miszerint csillaggyerekek hajtanak egy óriási anyahajót egy átjátró felé. Ekkor megkértem, hogy idézze fel az emlékezetében, hogy miért félt a jövőtől. Láthatóan rosszullét kerülgette amiatt, hogy egy közelgő veszélyes esemény tudatában volt, melyet titokban tartott. – Csak a testvéremnek árulom el, aki arra kér, hogy tartsuk titokban, amibe beleegyezek, mert ő olyan a számomra, mintha a védelmezőm volna. – Mi történik ezt követően, ami elszomorít téged? – Kilőttek az anyahajóról. Egy mentőkapszulába kerültem, amit a testvérem lőtt ki. Ahogy a bolygó felé zuhanok, törmelékek remülnek szanaszéjjel. Ezt fizikai és szellemi szinten egyaránt érzékelem. Látom, amint egy elektromágneses erősugarat lőnek a hajóra, ami végül felrobban. Félek és szomorú vagyok, mégis megkönnyebbült. Az esemény végül megtörtént, bár nagyon borzalmas. Olyan pusztulásnak vagyok tanúja, melyet ezelőtt elképzelni sem tudtam. Aztán érzem magamban a testvérem jelenlétét, amint megnyugtat, hogy minden rendben van. Elmondja, hogy nincs mitől félnem, és hogy várják az érkezésem. Szeretete oly erős, hogy többé már nem félek. Az atmoszféra magába húz. Nappal van, amikor a tengerparton a fák közt landolok. Kicsit megsérülök, de mivel

még a kapszulában vagyok, képes vagyok meggyógyítani magam. Amikor kiszállok, játékos delfinek várnak rám, hogy üdvözöljenek. Nehezen lélegzem, így a tengerbe visznek és megtanítanak, hogyan tudok levegőt venni és a víz alatt úszni. Megtanítják, hogyan tudok alakot váltani és egy delfin formáját magamra ölteni. Csodálatos érzés. Nem tudtam, hogy ez fog történni. Még mindig érzem a túlélők fájdalmát, és tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak. Arcturianiként ezt elég nehéz megélnem. Idegen számomra, hogy megpróbáljak mások fájdalmával megbirkózni, ugyanakkor nagyon jól szórakozom a delfinekkel, mert annyira szeretetteljes teremtmények. Sok információt cserélünk a Földről, és tudást ágyazunk az óceán alatt eltemetett kristályokba, melyek még mindig ott vannak, és összefüggésben állnak az állatövekkel, a holdciklusokkal, a Nappal és a bolygókkal. Négy évszakot maradok, és beállítom a Föld elektromágneses tudatosság-rácsait, a hálókat. Látom a geometrikus hálót a Föld körül. A testvéremmel is tartom a kapcsolatot, mivel nagyon hasonlóak vagyunk. Ő különféle bolygókra utazik. – Mi történik a négy évszakot követően? – Egy rövid időre madárrá változom, mert még rendelkezem az alakváltó képességgel. Látok egy erőteljes madarat, amelynek amolyan őstörténeti ábrázata van. Nagy tudatossággal bír. Tizenkét hónapig ebben a testben vagyok. Átrepülök a kolóniák fölött, melyet a csillagemberek, a túlélők hoztak létre. Tudják, hogy ott vagyok, és ezt jó jelnek veszem. Kommunikálok édesanyámmal, ami csodálatos. Elkezdett felépülni. A csillagemberek új formákat tökéletesítenek, és azokat megértve törvényt alkothatnak, úgy szólván egy könyvet próbálnak megírni a valóság főbb elveinek megértésére vonatkozóan

88

89

a teremtésnek és az anyag manipulációjának kontextusában. Új erkölcsi rend és új törvények vannak ebben a dimenzióban. Ezeket térképezik fel, kísérleteket folytatnak, melyeket megvizsgálnak. Nagyon jól haladnak, és gyorsan tanulnak. Sok idő telt el. A letelepedők sok új formát hoztak létre. A folyamat lassan halad. – Nemcsak az emberszabásúakat keresztezik? – kérdeztem. – Nem, ez azután történik. Miután az első egyedeket megteremtették, még több teremtmény keletkezett. Ez olyan, mintha először egy fajt teremtenél, aztán többet, és aztán már öt faj létezik. Sok a keveredés, a keresztezés, a teremtés és a kísérletezés. Ahogyan beszélt, éreztem a szellemiség különféle megnyilvánulási formáit, színeit és szintjeit, ahogy keverednek és egymáshoz illeszkednek. Milyen hihetetlen vállalkozás volt! Megértettem az emberiség különféle természetének mibenlétét. – Most egy kis fehér ember formájában vagyok jelen, aki eléggé érzelemmentes. Nem érzekelek túl sok mindent. Sokféle világ létezik a Föld alatt, sőt még egy fényforrás is van. Ezek varázslatosak, ám mind lakatlanok. Léteznek oltárok, paloták és folyók. Egy ideig itt maradok, zenét hangolok a földalatti kristályokba, felhasználva a Föld körül keringő bolygók tizenkét mintáját. Olyan vagyok, mint egy karmester, bár sok éteri lény dolgozik velem. Végül elhagyom a Földet egy hajóval, melyen macskaemberek utaznak a Szíriusz A-ra. A testületben, a Nap testületében vagyok, ugyanebben a fehér testben. Képes vagyok ott is életben maradni. – Erről tudnál-e bővebben mesélni? – Persze, bármiről beszélhetek. Az egész galaxist körbejártam.

– Mesélj nekem arról, amikor kisfiúként az űrhajón voltál a felrobbanása előtt. Honnan tudtad, hogy ez fog történni? James arca elsötétült és kijött az alfa állapotból. Szeretette volna az információt visszatartani, távol tartva magát a fájdalomtól, melyet kisfiúként a hajón átélt. Amikor ezt szóvá tettem, elszomorodott, mintha nem értettem volna őt meg, majd felpattant a székből, és azt mondta, hogy mennie kell. Megfogta Tricia kezét, és majdnem futva tették meg az utat az autóig. Nocsak, ezúttal másképp történt, ő egyszerűen elfutott.

90

91

Rosalyn volt a következő, aki eljött megnézni a Kariongnál készült képeket és beleült a „forró székbe”. Amikor a képekkel kapcsolatban válaszolt, megkértem, hogy figyelje meg magát az űrhajóban, mielőtt elhagyja a Plejádokat. – Nézem a szoba egyik sarkát, bár a mennyezet ívesen kapcsolódik a falakhoz. Az illesztések jól megmunkáltnak tűnnek. Olyan, mintha a hajó egy kabinja lenne, csak máshogy néz ki. Bal kéz felől egy fényforrást látok, melyet az elmémmel tudok irányítani. Ha szeretnék pihenni, egy láthatatlan energia asztal jelenik meg, amire ráfekszem. Úgy tűnik, képes vagyok vízszintesen ráfeküdni, bár alattam nincsen semmi. Ez egy picit furcsa a számomra, az elmém mégis ott tart. Amikor fáradt vagyok és szeretnék lefeküdni, a levegőbe emelkedem, ami olyan érzés, mintha szívesen fogadna. Aztán az alvás befejeztével felhajlik. – Rövid szoknya van rajtam. Lábaim nagyon vékonyak és hosszúak. Mályvás szürke harisnyát és egy lábszárközépig érő csizmát viselek, de amikor az energiaasztalra fekszem, már nincs rajtam. Nem láttam, mikor vettem le. Az energiaasztal körülbelül derékig ér, kicsit magasabb, mint egy ágy. Nem úgy bújok bele, mint egy ágyba, hanem ráfekszem a tetejére. A pi-

henés egy mentális folyamatként zajlik, mely gondolatokkal történik. Legyintek a kezemmel a fény előtt, és az energia olyan formát ölt, amilyet szeretnék. Egy mentális folyamat veszi kezdetét, amint lefekszem az energiamezőre. Az elmém tudatosan elaltatja a testem. Úgy tűnik, ez két óra hosszáig tart. Ha nyolc óráig nem történik semmilyen beavatkozás, ebben a mélyalvás állapotban maradok egész idő alatt. Ez annyira eltérő attól, ahogyan a jelenlegi életemben fekszem le az ágyba. Úgy tűnik, az emberek ezt elfelejtették. Most egy millió dologra gondolok, mielőtt elalszom. Hogyha becsukjuk a szemünket, csak reménykedünk benne, hogy elalszunk. Az agyunkban lévő kémiai anyagok teszik lehetővé az alvást, mely ösztönössé vált. Többé már nem tudatosan hunyjuk le a szemünket, hanem magától lecsukódik, ami teljesen ösztönös folyamattá vált. Amint ott fekszem, teljesen tudatában vagyok az alvás folyamatának, amit én irányítok és nem ösztönösen történik. Mi idézzük elő a mély alvás állapotát, és mi határozzuk meg az időtartamot is, amit módosíthatuk a feladatbeosztásunk vagy a következő együttes cselekvés szerint. Ez az együttes cselekvés lehet egy szolgálati feladat vagy egy társadalmi tevékenység, például egy baráttal való találkozás, vagy lehet akár a csoportnak tartott előadás. Egy csoportnak tekintjük magunkat a hajón és nem különállónak. Bármely együttes cselekvés történjék is egymás között, arról mindenki tud. Minden együttes cselekvés mindenki javát szolgálja, és mindenkit boldoggá tesz. Semmi olyat nem teszünk, ami megbontaná a harmóniát a csoport egészében, ahol a hangyákéhoz hasonló hierarchia működik. Vannak munkások, filozófusok, tanárok, és akik a gyermekekről gondoskodnak, de nem azért, mert a szüleik ezt nem teszik meg. Úgy értem, gondoskodnak róluk, de nem olyan értelemben, mivel senki sem birtokolja a saját gyermekét.

Nem a szülők vállalnak érte felelőséget, hanem a csoport. Ez a tudatosság nagyon eltérő, mely a földi bennszülött törzsekéhez hasonló, ahol minden nőnemű a nagynéni és minden hímnemű a nagybácsi szerepét tölti be. Mindenki rendreutasítja őket és törődik velük. A szülők, akik életet adnak nekik, nem feltétlenül a tanítójuk is. – Van a fedélzeten családod vagy férjed? – Meglehetősen fiatal vagyok, és az az érzésem, hogy van egy gyermekem, de most egyedül vagyok a szobában. – Miután aludtál, mi történik? – Ahogy felkelek, érzem az energiamezőt, amint visszatér belém. Mintha egy bábban lettem volna. Felkelek, a kezemmel a fény felé intek, mire a báb eltűnik. Ezt a bábot úgy programozzuk be, ahogy szeretnénk, és akár száz évig is benne maradhatunk. Belül folyékony halmazállapotú, mely biztosítja a táplálást a pihenés ideje alatt. Most, hogy felkelek, a csizma már rajtam van. Egy rövid, nagyon fényes, ezüstös felsőt viselek, vállpánttal, melyek a vállam felső részéből jönnek ki. A karomat ugyanaz a színű anyag fedi, mint a lábamat. Kis mellem van. – Mit történik, amikor elmész a wc-re? – Úgy tűnik, ezt soha nem teszem. Felhúzom a szoknyámat és megnézem a nemi szervemet. Úgy látszik, a testem szőrtelen. Létezik egy vaginához hasonló testrész, mely inkább egy vonal. Egy köldökzsinórhoz hasonló zsinór lóg lefelé, de nem a köldökből, hanem a testem belsejéből. Lehet, hogy ez a húgycsőnek egy nyúlványa vagy a csikló. Egy csavart alakú húsnak tűnik. Nem hiszem, hogy ez a zsinór kiválasztásra való, mivel mi más módon élünk. Csak ezt a zsinórt látom ott. – De hogyan hozzátok létre az utódokat? Ekkor Alcheringa legutóbbi magyarázata jutott az eszembe:

92

93

– Mit gondolsz, az a vonal, mely kis hüvelynek látszik, képes egy pénztárcához hasonlóan kinyílni? – Nos, épp azon töprengek, hogy vajon a kisbaba csak úgy kipottyan-e rajta. – Pontosan erre gondoltam – mondtam – Nézd meg azt a vonalat, mely a köldöktől a hüvely irányába halad. Az elméd által képes vagy-e ezt felnyitni, hogy a gyermeket beültesd, majd becsukd újra, hogy az általad biztosított táplálékon éljen? Amikor eljön az idő, fel tudod-e nyitni a hasadat, és kivenni a gyermeket, hogy egy olyan bábba tehesd, ahol tovább fejlődik? – Nem tudom. Ez nagyon zavaros, mert úgy tűnik, hogy nincs olyan hüvely, ahova a férfi betenné a nemi szervét. A férfi és a nő között energiacsere történik. És ami nagyon fontos, az ujjbegyek. Várj, egy emlék jutott az eszembe. Ha egymással intim helyzetbe szeretnénk kerülni, csak összeillesztjük a tenyerünket és egymáshoz érintjük az ujjbegyünket. Ekkor az összes idegpálya összefonódik, és olyasmi történik, mintha a testnedveink között áramlás keletkezne. Ezt nem tesszük meg akárkivel, csak aki igazán közel áll hozzánk. Másokkal a három ujjunkat érintjük össze. Amikor az egyik, a mellkas előtt keresztezett kéz találkozik a másik szemközt feltartott kezével, az a meleg fogadtatást fejezi ki, mely az üdvözlés kifejezésére szolgál, viszont csak a szeretők érintik össze az ujjbegyüket. Milyen nagyszerű betekintést kaphattunk! Rosalynt elbűvölték az emlékek. – Íly módon köszöntjük a hozzánk legközelebb állókat. A kezünk minden érzést közvetít. A szívünk nyitott, nincs mit titkolni, és teljes az egyetértés van közöttünk. Megpróbálok visszaemlékezni arra, hogy csillagemberként hogyan

zajlott egy szülés. Könnyen felidézem azt a meghittséget, melyet a kedvesemmel a kezünk összeérintése közben érzek, de nem tudom ilyen könnyen felidézni a gyermekszülés emlékét. Azt tudom, hogy a mellek fontos szerepet játszanak. A mellben található egy mirigy, ami egy bizonyos nektárt termel. Rosalyn a mellére mutatott, a mellbimbón belüli felső területre. – Itt termelődik a nektár. Érzem azt, hogy egy jó anyában természetes módon termelődik az isteni nektárban gazdag tej. A gyermek legfontosabb tápanyaga a szeretet. Sokkal nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy a gyerek szeretetet kapjon, mint a fizikai táplálékra. A jelenlegi társadalomban nagyobb figyelmet kap a fizikai táplálás, mint a spirituális. Az anyahajón lévők számára a szeretet a legfontosabb. Tudjuk, hogy a magasabb szintű fejlődéshez a szeretetet megteremtése szükséges, ha a fajunk folytatni kívánja a fejlődést. Jól érzem magam, mert a mirigyek megfelelően működnek. A gyermekemet elhoztam az anyahajóra. Emlékszem, hogy minden egyes etetéskor a megfelelő táplálékot juttatom a számára. A bennünk termelődő nektárt analizálni kell, hogy tartalmazza-e a megfelelő mennyiségű arany energiát tartalmaz-e. Ha a gyermek nem kapja meg ezt, elváltozhat. A nektár egy belső csövön keresztül jut el az embrióhoz, mely összeköttetésben van a hasban lévő burokkal. Nem érzek a hason belül semmit, mivel ez nagyban különbözik az emberi méhlepénytől. Olyan, mint egy belső erszény, mely képes kinyílni. Ez az erszényesek szülési módjához hasonló. Érzem a melleimet, és hogy a táplálék a szívemből ered. A klinikán a nővérek a gyermeket tápláló energia mérését tartják fontosnak, hogy eléri-e a fejlődéshez szükséges mennyiséget. Olyan, mintha attól tartanának, hogyha a gyermek nem kap elegendő mennyiségű szeretet energiát,

94

95

akkor a harcos faj egyedeihez hasonló elváltozás fog mutatkozni rajta. Szeretnénk, ha a fajunk tovább fejlődne, és mindig szeretetben élne. – Melyik harcos faj miatt nyugtalankodtak? – kérdeztem. – Ó, akik az Orionon élnek. Ők mindig harcban álltak velünk. – Miért váltak volna a gyermekek olyanná, ha az Orionon élők nem a ti fajotokhoz tartoznak? – Nem tudom. – Haladj tovább az emlékek mentén. Kijöttél a kabinból, és elindulsz, hogy kapcsolatba lépj valakivel – javasoltam. – Néhány emberrel találkoznom kell. Sok növény fejlődik az üvegházakban. Két emberrel találkozom, akikkel ezekről a növényekről beszélgetünk. Az egyik minden bizonnyal férfi, és sokkal nagyobb, mint mi vagyunk. A másikuk nő, de őt egy kicsit homályosabban látom. Máshogy vannak felöltözve, mint én. Barna ruhát viselnek a munkájuknak megfelelően, ami összefügg ezekkel a növényekkel. Ó, botanikusok! A férfinek elég nagy homloka van, és a szeme körüli csontozat is igen erőteljes. A szemei szép nyitott arcon ülnek, amely a homlok magasságában igen széles. Nagy szája van és széles ajkai, orrlyukai tágak. Nincs haja. Szép nagy, széles és erős kezei vannak, bőre karamell színű. Arról beszélnek, hogy olyan terményt próbálnak létrehozni, melyet a csoport képes lesz a Földön termeszteni. Olyan életformákat szeretnének létrehozni, melyekből ezek a termények fejlődnek ki, ami élelemként szolgál majd, mivel azt az információt kaptuk, hogy a Földön lévő táplálék nem ehető. Túl sűrű. Ezt a hierarchiától tudjuk. Megkértem, hogy keresse meg a hajó kapitányát és mondja el, milyennek látja.

– A kapitányt két különböző formában látom. Először csizmában, szűk öltözetben, majd palástban egy lánccal. Valószínűleg a szertartásokhoz ezt viseli. Vannak összejöveteleink, ahol rendszeres beszédeket tart, hogy felkészítsen bennünket arra, hova fogunk érkezni. A testünknek sok alkalmazkodásra lesz szüksége. Sok mindenről tudomást kell szereznünk, amivel szembe kell néznünk. Vannak a bolygón más létformák is. A növényzet is teljesen más. A mi növényzetünk kék, a Földön lévő pedig zöld. A bolygón sok a víz, melyben különféle élőlények élnek, mint például a delfinek. Velük tudunk kommunikálni, és a segítségünkre lesznek. Azért tudjuk ezt, mert korábban már kapcsolatba kerültünk velük. Ez a Siriusról származó űrhajónkon történt. Jövetelünk célja a letelepedés, hogy szeretetet hozzunk. Ez az energia nem volt jelen a bolygón, ezért megállapodtunk abban, hogy segítünk az élőlényeknek a fejlődésben. Mindannyiunknak nagyon jó érzései voltak ezzel kapcsolatban. Ez egyfajta szolgálat a Teremtőnek. A Teremtőt csakis egyféleképpen lehet megismerni, a szereteten és szolgálaton keresztül. Mi mindenkit szeretünk, és mindenkit szolgálunk. Látok egy emlékképet, amit szeretnék megosztani. Ez jóval azután történt, hogy a Földre érkeztünk, és sok nehézségen mentünk keresztül. Volt egy reptoid, aki segített nekünk. Bámulatba ejtett, hogy milyen jól alkalmazkodik a földi körülményekhez. Jobban meg tudott birkózni a környezeti hatásokkal, mert a bőre különbözött a miénktől, és sokkal több mindenre volt képes, mivel mi nagyon gyengék voltunk. Azt kívántam, bárcsak hozzá hasonló lehetnék. Ez a gondolat sok esetben felötlött bennem, mintha ismétlődött volna. Ő képes volt megbirkózni a váratlan eseményekkel, és nem léteztek nehézségek az életében. Egyszerűen csak élte az életét, és megbirkózott bármivel, amit éppen művelt. Semmi sem jelentett

96

97

számára kényszerhelyzet vagy drámai szituációt. Semmi sem volt a számára fontosabb, mivel minden tettét Istennek ajánlotta. Megkönnyítette az életemet, mivel sokkal jobban bánt a földi élőlényekkel, mint én. Sokat segített, hogy életben tudjunk maradni. Számára mindez könnyű volt, számunkra viszont nehéz. Bőre nagyon kemény volt, a krokodil pikkelyéhez hasonló, ami jobban alkalmazkodott a földi körülményekhez, mint a mi bőrünk, mely könnyen sebezhető és gyenge volt. Jelenlegi életemben mindig azt gondoltam, hogy egy hüllő bőre sokkal visszataszítóbb, bár az emlékezetemben inkább csodáltam a földi környezetben való hasznos mivolta miatt. Nagy hálát éreztem irányába, amiért védelmezett bennünket, és tudom, hogy nagyon szeretett. Úgy gondolta, hogy különleges alakom van és szerette a bőrömet. Úgy tekintett a velünk való munkára, mint Isten szolgálatára. Ami ugyancsak fontos emlék, az a botanika. Az én feladatom volt a növények felügyelete, és a Földre szállításuk a megfelelő táplálék érdekében. Rosalyn felült és csodálkozva nézett rám: – Ezért szeretnék mindenkit megetetni jelenlegi életemben. Nem gondoltam volna, hogy ennek valami oka lehet. Ha élelmiszerhiány lép fel a Föld változásának következtében, most már érteni fogom, miért olyan fontos számomra, hogy tegyek ellene valamit. Amikor Rosalyn elhagyta a házat, egy eddig ismeretlen aura közelségét éreztem magam körül. Bementem a dolgozószobámba az Alcheringa kővel. A hang, mely megszólalt rajtam keresztül, lágy női hang volt. – Egarina vagyok. Azért jöttem el ma hozzád, hogy bemutatkozzam. Ne félj! Sokan vannak itt a csillagvilágokból. Nézd meg az óceánt, mely mozgásban van. Minden mozgásban van.

Még a Föld is mozog. Úgy lélegzik ki és be, akár az apály és a dagály. Folyamatos energiaáramlás zajlik. Szívd magadba ezt az energiát, majd fújd ki. Létezik egy csodálatos áramló energia, s ha egyensúlyban vagy, semmi sem tudja ezt az áramlást megakadályozni. Mozgásod a lélegzetvételhez lesz hasonló. Érted? Hangja kedves és lágy volt. – Igen, azt hiszem. – Létezik egy másik aspektusod is, ahogyan mindenki másnak. Ebből a szemszögből nézve több tudással és megértéssel rendelkezel. A test átmeneti és rövid életű. A személyiség ugyanakkor egy olyan megnyilvánulási forma, amely átöröklődik. Nem számít, milyen dimenzióban tevékenykedik. Az értelem és a tudás mindenképpen megnyilvánul, függetlenül attól, hogy ezzel vagy egy másik személyiséggel rendelkezel-e. A tudásnak erről az oldaláról származol, így nincsenek határok. Egarina kedvesen felnevetett. – De ne háborodj fel, ha más dolgot hallasz kedvesem, csak tarts ki amellett, amit a szíved szerint helyesnek érzel. Még a humora is átjárt, és nagyon közel éreztem magamhoz. – Azért vagyok itt, hogy emlékeztessem az embereket igaz valójukra, és hogy milyen kapcsolatban állnak a kozmikus fajokkal. Bár testük a földiekéhez hasonló, mégsem teljesen azok. – Miért teszed ezt? – kérdeztem. – Közel egymillió évvel ezelőtt egy megállapodást kötöttem és ígéretet tettem, miszerint egy nap visszatérek, amikor eljön a megfelelő idő. Ezt az ígértet akkor tettem, amikor elhagytam a testem abban az időben. Megláttam és megértettem,

98

99

milyen nagyszabású terv része volt egy szívében szeretettel, melegséggel és békével rendelkező faj megteremtése, akik megváltoztatják a Földön jelenlévő energiát. Az új faj létrejött, mely fejlettebb aggyal, kiterjedtebb intelligenciával és szellemi képességekkel rendelkezett és sokkal inkább tudatában volt a szertartásoknak és az energiáknak. Ismerték a Teremtőt és szeretetét. Ez különböztette meg őket azon testvéreiktől, akiket előttük mások teremtettek. Ez azt jelenti, hogy azok a reptoid és dinoid fajok, akikben nem alakult ki természetes módon a szeretet és az együttérzés, lehetőséget kaptak, hogy egy új fajba inkarnálódjanak és megtapasztalják ezeket az érzéseket. Mindez azért volt lehetséges, mert a kristály-, vagy ahogy ti ismeritek a krisztusi energiát beépítettük az új földi testekbe, mely lehetővé tette, hogy a fejlődés útjára lépjenek. Most már tudnak jönni- menni, korszakokon át földi tapasztalatokat gyűjteni, majd visszatérni a kozmikus fajukhoz és magukkal vinni az energiát. A folyamat addig zajlik, míg a galaxisnak ezen szeglete teljesen meg nem telik isteni energiával, szeretettel és együttérzéssel. – Ez azt jelentené, hogy a reptoid és a dinoid világokból sokan születtek meg emberként a Földre, és ezáltal többé már nem lesznek olyanok, mint a reptiodok és dinodok? – Igen, Valerie. – A Földön hamarosan beköszönt az Aranykor, a szeretet és a béke kora. Egy napon megszületik majd a végső döntés. Néhány ember erről „Ítélet napjaként” beszél, ami helytálló, bár ez inkább egyénenként megszületendő döntést jelent, mely az egyén utolsó választási lehetősége. A választás azon alapul, hogy a „szeress mindenkit” elvét kívánjuk-e követni, vagy csupán azt, ami néhányak javát szolgálja. Sokaknak ez egyszerű választást jelent. Lesznek olyanok, akik ezzel nem

fognak egyetérteni. Amikor a végső döntés vagy választás ideje elérkezik, haladhatnak tovább velünk, vagy egy másik helyen fognak segítséget kapni. Ez nem fenyegetés, hanem minden kis földlakó egyéni döntése. Nincs ítélet, viszont léteznek olyanok, akiknek az energiája eltérő, így nem állnak készen az Aranykorba való belépésre. Azért jelentem meg nálad, hogy megismerj engem. Segítségedre leszek az átmenetben, te pedig segítesz nekem ebben a munkában. Nem kell mást tenned, mint a végbemenő eseményeket leírni egy könyvben, melyet szeretettel és együttérzéssel fognak majd fogadni. – Ezt már megtettem – nevettem el magam. – Az még csak gyakorlat része volt, hogy jártasabbá válj. Mostantól fogva mások is segíteni fognak neked, bár néhányan már most is ezt teszik, hogy megírhass egy másik könyvet is, mely beszámol az egész történetről. A könyv sok emberhez fog eljutni, hogy felelevenítse emlékeiket. Ne aggódj a végkifejlet miatt. Ebben csupán szolgálati szereped van. A lelked mélyén tudod, hogy mindez való igaz. Érted kedvesem? A szoba ragyogott. – Ó, én... – Köszönöm, most pedig búcsúzom – suttogta Egarina. Ez igen különös. Úgy éreztem, mintha egy buborékban ülnék, mely nekem feszülne, s ha nekidőlök, visszalök és az arcomnak feszül. Most már ki kell jönnöm belőle.

100

101

6. fejezet

Bíznom és hagynom kell, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak, amíg ezt helyénvalónak ítélem meg és ne próbáljam meg szabályozni azokat, hanem kérjem az iránymutatást és várjam meg, amíg a csillagemberek maguktól jönnek el hozzám. Ekkor jelent meg Steven, aki a huszas éveinek elején járó, igen magas termetű, érzékeny és médiumi képességekkel rendelkező, tehetséges olajfestő volt. Az egyik összejövetelünk alkalmával találkoztam vele. Amikor megmutattam neki a fotókat, teljesen lenyűgözték őt. Felötlött benne egy álom, melyben egy Raphael nevű festőt látott, aki hieroglifákat vésett egy szakadék falára a régmúltban. Érezte, amint a szakadékban van Raphael és egy emberszabású társaságában. Aztán figyelme másfelé irányult. – Látom magam, amint egy fémből készült folyosón utazom lefelé. Valamit csinálnak az energiával, de nem értem mit. Ez a hely fémből készült, ami helyenként úgy tűnik, mintha magától jött volna létre. A fém élettel telivé válik. Az emlék éles, a képek, mintha a lényem részei volnának. Steven lehunyta a szemét. Nagyon izgatott voltam és elhatároztam, hogy mindent a megfelelő irányban fogok tartani. – Nézd meg magad, és mondd el, hogy nézel ki. – A testem fénytelen, kékesszürke, és nincsen nemi szerepe. A szerv ott van, de úgy tűnik nincs funkciója.

– Tudod-e honnan származik a tested? – kérdeztem. – Úgy hozták létre, ahogy mindenkiét ezen a helyen. Igen, erre emlékszem, és nagyon jól érzem magam ebben a testben. Nem áll módjában elmenni, ha akar, csak ott fekszik. Nagyon gépiesnek tűnik, de tudom, hogy él. Ahogy a folyamat halad előre, minden megváltozik, három, majd négy ujj alakul ki. Nincsenek körmök, de valami hiányának észrevétele a teremtéshez tartozik. Tudom, hogy a dolgok nem maradnak sokáig így, mivel egy szerelőszalagon vagyok. Ez nagyban hasonlít James történetére, ahogy a gázhengerben megalkották a testét. – Mi történik veled? – Jelenleg éppen létrehoznak, vagy valami hasonlót művelnek. Egy méhben lebegve pihenek. Mások is vannak ezen a helyen. Jelen van egy furcsa érzés is, amit nem szeretek. – Szenvedsz-e? – Valamelyest. Mintha egy meleg, kellemes bábban lennék, ahol biztonságban érzem magam. De jelen van egy új kellemetlen érzés, amit fájdalomnak hívnak. Ez a fájdalom egy szokatlan dolog. – Mi okozza ezt a fájdalmat? Az, amit tesznek. Megpróbálják ellenőrzés alatt tartani a test létrejött, és korrekciókat folyatni. Mindenféle szokatlan érzést tapasztalok. Egyfajta sebesség mellett folyik a kialakulásunk. Emberek vagyunk, akiket emberek hoznak létre. Mindez azért történik, mert fizikai módosulásra van szükség a felszínen való életben maradáshoz. Úgy tűnik, ebben a pillanatban jó úton haladunk: – Milyenek azok az emberek, akiket létrehoznak? – Furcsa félelem van bennük, ezek alacsonyabb rezgésszinttel rendelkező új állatok. Ez nem a magas és fénnyel teli

102

103

Stephen regressziója Michael regressziója Joseph regressziója

érzéshez hasonló, az alacsony frekvencia nagyon szokatlannak tűnik. Steven idegesen fészkelődni kezdett a székben: – Emlékszem a sok veszekedésre és vitákra, mely egy teljesen más időben történt. Mindenki, aki azt a döntést hozta, hogy elhagyja a bolygót, azt mondta, hogy ez a legjobb célt szolgálja. Most egy emberszabásúként újra itt vagyok, és lehet, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. A genetikai módosítás problémákba ütközött és megoldatlan maradt, ezért nem kellett volna visszatérnem. Ekkor kezdett ingerlékennyé válni, ezért megpróbáltam elterelni a témát. – Tudod-e honnan jöttél, mielőtt erre a helyre érkeztél? – Igen, de ennek semmi köze ehhez a testhez, inkább a palástot viselő emberekkel kapcsolatos. Nem vagyok biztos benne mi történt, mert elkülönültem a kék testtől. – Mi történik most? – kérdeztem. Megnyugodott, és a hangszíne is megváltozott. – Ebben a pillanatban látom magunkat, amint egy szertartáshoz palástot veszünk fel. Mind ugyanabból a forrásból származunk. Az egész társadalmunk városokban él, ahol bizonyos életvitelt folytatunk és dolgozunk. Két vagy három évszázaddal korábban utasítottak bennünket, hogy menjünk el, mivel az volt a spirituális törekvés, hogy összehangoljanak bennünket a technikai haladással. Ezért viseljük a szertartáshoz mind ugyanazt a ruhát, hogy az egységet fejezzük ki. – Meséld el a szertartást! – javasoltam. – Látom, amint a gyíkcsászár egy ideiglenesen testet öltött draco tudatú lény társaságában megjelenik, közvetlenül a szertartás előtt. Mellettük az emelvényen ül a gyík király feleségével, kezük a trónszék karfáján pihen.

– Bíbor színű palástot viselnek, rendkívül díszes szegéllyel. A királyon piros sapka van, amelynek hátulján arany díszítés fut alá. A hercegnő foglal helyet mellette, kis koronával a fején. Mindketten valamilyen díszt viselnek. Egykedvű, önbizalommal teli tekintetük van, mint a ti jelenlegi vezetőiteknek. Lassan mozognak, és úgy tűnik, senkit sem tisztelnek. Hos�szúkás arcuk lefelé hegyesedik. Szemük a fejük oldalán található. Nagy kezükön három új és egy hüvelykujj van, melyek nagy sárgás karmokban végződnek.

104

105

Rajz a reptoid uralkodóról

A király bőre mély burgundi színű, a hasa alatt pedig aranyozott narancssárga. A hercegnő bőre mélykék. A szeme kristálykék, a teste kissé áttetsző. Kissé éteri külseje van, mintha egyszerre több dimenzióban lenne jelen és épp transzállapotból térne vissza. Kék szeme barna árnyalatúvá válik, akár egy átlagos gyíké. Asztrális síkon a szeme színe megváltozik, de ahogy visszatér, olyanná válik, mint a többieké. Módosult tudatállapota, mintha entitások kombinációjából adódna. Egy isteni szellem használta őt csatornaként, hogy megnyilvánulhasson ezen a helyen. A királyi pár körül szimmetrikus alakzatban kék, sárga és vörös bőrű gyíkemberek vannak. Úgy tűnik, a kék bőr fontos a gyíkemberek számára. A csoport ide-oda járkál, és úgy tűnik nagyon félnek valamitől. Egy másik gyík, mintha a hercegnő testvére lenne. Nem úgy értem, mintha vérszerinti testvére volna, inkább hasonló erővel rendelkezik. Mellette egy másik, merev tartású, kék szemű gyík ül. A kék szem azt jelöli, hogy valaki képes a közvetítésre. Az egyik oldalon egy függönnyel elválasztott mögött egy csoport draco van. Nagyon aggódnak valami miatt, és körbe-körbe járkálnak. Csoport-tudatosságban gondolkoznak, mintha valaki segítségét várnák. Itt van újra megjelent ez a draco szó. – Kik azok a dracok? A királyi gyíkokkal együtt tevékenykednek? – A királyi gyíkok a dracoiaktól kapják az utasításokat, ők mondják meg nekik, mit csináljanak. A függöny mögötti dracok a draco hierarchiától várják az utasításokat. Érdekes, mert azt gondolják, hogy valami történni fog, de mégsem történik. A közönség első soraiban magas rangú gyíkemberek ülnek, mögöttük a legfelsőbb katonai parancsnokság. Utánuk hivatalnokok és más fontos személyiségek foglalnak helyet.

Leghátul pedig a csillagemberek ülnek az anyahajóról. Nem kaptak előkelő helyet, pedig az egésznek a két faj szövetségéről kellene szólnia. Két másik, egyszerű kinézetű csillagember, a parancsnok és a felesége közelednek az emelvényhez. Bőrük halvány, szemük nagy és fekete, érzékelésük tiszta.

106

107

Egarina és Alcheringa közelednek az emelvény felé az Átadási szertartáshoz

A női csillagember telepatikusan kommunikál férjével, miközben a királyi pár felé tartanak. – Át fogják adni nekünk? – kérdezi. – Hamarosan meglátjuk – hangzik a válasz. – Nem igazán tudom, mi célból történik ez a szertarás, mivel sok az ellentmondásos gondolat. Mindenki azt hiszi, hogy a szertartás valami más célt szolgál. A női csillagembernek látszólag az a benyomása, hogy a gyíkemberek el fognak menni.

Bárhonnan kaphatta is ezt az információt, biztos nem a Forrásból érkezett, mert a dracok és a gyíkemberek nem szándékozzák elhagyni a Földet. Bár azt állítják, hogy a csillagemberek a bolygó új gondviselői, elméjükben mégsem ez van. A dracok úgy döntöttek, megállítják őket azzal, hogy mindkettőjüket felfalják; sőt az összes csillagembert. Ám amikor néhány köpenyes kinézett a függöny mögül, észrevették, hogy a parancsnokot és a feleségét nem lehet megtámadni, mivel egy védőpajzs veszi őket körül. Így tovább folytatták a szertartást. Kezeiket úgy mozgatják, mintha szimbolikusan energiát küldenének egymásnak. Mindegyik gyíkember üvölteni kezd, mely hang nagyon visszataszító. A hangjuk alapján elmondható, hogy bár a szertartást lefolytatják, az láthatóan mégsem működik. A csillagemberek elsétálnak az elhaladó gyíkemberek mellett, és kíváncsian várják, mindez hova fog vezetni. Egy nagy hajó vár odakint, a csillagemberek beleülnek és visszatérnek az anyahajóhoz. Az egész szertartás semmiről sem szólt; a királyi pár nem igazán tudja mire volt ez jó. Ezek a teremtmények hajbókolnak és körmönfontak, ám mégis megteszik, amit mondanak nekik. Semmit sem sikerült megszervezni az átadási szertartás megvalósítása érdekében. Nem tudták, mindez hova vezet, de követték az utasításokat. A dracok hatására a gyík császár azt mondja a gyík királynak: „Öld meg mindet, robbantsd fel az anyahajót!” Steven hangja majdhogynem diplomatikus hangvételűvé vált. Így mutatkozott be: – Binjala vagyok, Elohimtól jöttem. Én vezettem Stevent a regresszió alatt.

Amikor a megnyilvánulást választjuk, a közülünk való embereknek hosszú végtagjai és emberszerű teste van. Arckifejezésük azonban eltérő, mely sokkal istenibb, azt mondanám, mindenható. Jelenlétünk rendkívüli módon érzékelhető, de ugyanakkor olybá is tűnik, mintha másvilágiak volnánk. Néhányunk eléggé aggodalmaskodik a dolgok miatt, és igencsak tettre készek vagyunk. Tanácsadással foglalkozunk, nagy testi erővel és megnyilvánulással bírunk. Ezt tesszük, amikor szükség van rá. Képesek vagyunk űr-időben mérve egyszerre hatezer helyen tevékenykedni. Tudod, szükségünk volt arra, hogy néhány, különféle csillagrendszerből származó csillaglény jöjjön le a bolygóra, akik lehetővé teszik számunkra, hogy kidolgozzuk a szféra általános energiaszintjének megemelésre vonatkozó részleteket. Szükségünk volt arra, hogy a tudatuk hatást gyakoroljon a Földre, és megnyilvánuljon. Elmondtuk nekik, hogy nélkülük is meg tudnánk ezt valósítani, ha nem szeretnék a magukból származó mintákat genetikai módosításnak alávetni. A csillagemberek azt válaszolták, ha nekik kell eljönniük erre a helyre, akkor ezt maguk teszik meg. Nem tartottuk jó ötletnek, de ők ezt az utat választották. Elég határozottak voltak az irányban, hogy saját társadalmuk gyarmatosítást hajtson végre. Megpróbáltuk elmagyarázni nekik, hogy a bolygó feltételei nem a legjobbak, mondhatni elég kedvezőtlenek. Elmondtuk azt is, hogy a gyarmatosítás létrehozásának terve és szokatlan módja nem sok jót ígér, mire azt felelték, hogy ez a módja a civilizációjuk továbbfejlődésének. Erre azt válaszoltuk, hogy az energia elterjesztésének vannak más módjai is, ahhoz nem szükséges ott élni, de nem hallgattak ránk. Úgy gondolták, hogy a jelenlétük szükséges, és a közösségi szellemük szempontjából értéket képvisel. Azt mondták,

108

109

egyszerűbb családokat vinni a Földre, és szép lassan alkalmazkodni a földi léthez, mintha csupán genetikai információ formájában juttatnánk el őket ide. Ezért hagytuk őket ebbe az irányba továbbhaladni. Abban viszont mindannyian egyetértettünk, hogy mindez a bolygó hasznára válik, és minden hiba nélkül zajlik majd. Biztosítottuk őket, hogy minden szervezett és biztonságos lesz. Ezt mondtunk nekik. Ekkor nevetni kezdett. – Meg voltak győződve arról, ha útközben egy kis genetikai módosítást hajtanak végre maguk között, az működni fog. Nekünk efelől kétségeink voltak. Ismertük a jövőt. Mi csak udvariasak voltunk. Nem rendelkeztek a túléléshez szükséges technológiával, mégis nekifutottak. Volt valami furcsa a nevetésében. Steven felkapta a fejét, és hűvös tekintettel meredt rám. Hangja eltérő, nyugtalanító színben csengett. – A gyíkcsászárt irányító draco tudatot jelenítem meg a számodra. Nem kedvelnél engem, mert a krokodilokhoz hasonló teremtmény vagyok. Bőröm kicsit göcsörtös, hosszú, disznószerű orrom van, sok fogam és nagy füleim. Megállt egy pillanatra, s újra meredten nézett rám, amitől ideges lettem: – Igen? – Látogatásunk nagy megtiszteltetés a gyíkemberek számára, mivel Istenként tekintenek ránk. Persze, hiszen mi teremtettük őket, mi vagyunk uruk és parancsolójuk, akik felszabadították őket nagyon régen. Azóta egy másik dimenzióba tértünk át. Nem törődtünk azzal, hogy mi történik a gyíkemberekkel, sem más teremtményekkel, akiket létrehoztunk. Most egy szertartás alkalmából újból visszatértünk. 110

Egy draco csillagemberről készült rajz

Egy kis időre gondját viselem a Földnek, de ezt a jövőben valaki más fogja megtenni. Hm, látom magam, ahogy a kis emberszabású lények tudatával táplálkozom. Emlékszem, hogy tudatuk felfalása révén különféle lényeken éltem e helyen. A tudatok felfalása révén? Milyen teremtmény ez a draco? – Hogy érzed magad, miközben ilyet teszel? – Úgy tűnik, nincsenek érzéseim, sem valódi célja annak, amit teszünk. Ó! De igen, van! Mi dracok azért jöttünk, hogy elvigyük az aranyat, amit az emberszabásúak kibányásznak nekünk. 111

– Mire használjátok az aranyat? – Átváltozáshoz. Lenyelésük után apró örvényeket képeznek a testünkben. Ez a fehér aranypor teszi lehetővé számunkra, hogy az atomokat valamelyest átalakítsuk, s ezáltal még áttetszőbbé váljunk, hogy képesek legyünk egy másik dimenzióba való átlépésre. Éppen most egy időalagúton haladok keresztül egy városba, ami valahol az USA területén lehet a kilenszázharmincas években. Odamegyek egy fickóhoz, hogy megnézzem, mi történik, aki üvöltve elszalad. Ó, még mindig draco kinézetem van. Meg kellett volna változtatnom ezt a megjelenési formát. A legjobb, amit tehetett, hogy elfutott, mivel mi dracok nehezen mozgunk. Azáltal, hogy valakihez odamegyek, képes vagyok részben vagy teljes egészében felemészteni a tudatát. A testben lévő személy ezt egyáltalán nem szereti. Senki sem szereti, ha odamennek hozzá és csak úgy felemésztik a tudatát. Valójában egyik ember sem szerette, amikor ez történt vele. Ezen jót nevetett. – A draco személyiség részét képezi a sok százezer üvöltő ember emléke. Ez az elképzelés rémisztően hangzott. – Csak elragadod a testüket? – Nem, az életben maradáshoz az emberi tudatot emésztem fel. A testükkel nem foglalkozom. – Érzel-e közben valamit? – Csak azt érzem, hogy mindenki más érzéseit is birtokolom. Nehéz találni bármit is, ami nem a felfalt emberek visszhangja volna. Ez egy másfajta megközelítési mód, mindazonáltal az egész elképzelés idegen számomra, ha a dolgokat abból a szemszögből nézem. Úgy tűnik, hogy mindenki másnak az emlékezetéből tevődöm össze, és arra vágyom, hogy ezt folytassam.

A visszaemlékezés egy pillanatra valótlannak tűnt: – Boldog vagy ettől? – Nem, nem gondolom, hogy boldog lennék, valójában engem ez nem foglalkoztat. Tudod, ezt csak úgy teszem. Soha nem történt meg velem, hogy arra gondoljak, valami mást kellene csinálnom. Biztos vagyok benne, ha abbahagynám, meghalnék. – Ez aggaszt téged? – A halál gondolata? Valójában igen. Rémisztő érzés volna, olyan, mintha az általam felemésztett emberek érzéseinek közepébe sodródnék bele. Ha meghalnék, az a szó szoros értelmében azt jelentené, hogy közéjük hullanék. Ez egy horror film jelenetére emlékeztetett. – Olyan vagy, akár a drakula. Nevetésben tört ki: – A szó a dracoból ered. Lehet benne valami: – Léteznek-e még hozzád hasonlók? – Olyanok, mint én, akik az emberi tudatból táplálkoznak? Ó igen, sokan vagyunk! Mindannyian ezt tesszük. És tudod mit? Mi, dracok különösen sokáig élünk. – Vannak nálatok felsőbbrendű fajok? – Vannak olyan tudatú, kiterjedt kristály szerkezettel rendelkező lények, akiket nem tudunk felemészteni. Általában nem ez a jellemző, hanem hogy odamegyünk valakihez, és felemésszük a tudatát; nincs taktika vagy tényleges folyamat. Megrázta a fejét. – Szóval, ha egy ilyen személlyel találkoznánk, az ő tudatuk láthatóan sokkal kiterjedtebb volna a miénknél. Egy bizonyos fokú tiszteletet érzünk az ilyen kristályfelépítések iránt. Bár nem igazán vagyunk képesek az ilyen jellegű érzésekre,

112

113

egy bizonyos mértékig mégis tudatában vagyunk ezeknek. – Jellemezd őket! – javasoltam. – Rendben, megpróbálok mélyebb szintre hatolni a draco tudatban, és eltávolodni ezektől a sérült emberektől. Steven hangja újra természetessé vált. – Ez különös; Látok egy kristályt egy aranyszínű henger berendezésben, amit kristálytest felépítéséhez használnak. A kezeknek érzékelésre alkalmas tulajdonságuk van. Steven akadozva beszélt, és ekkor a draco hang visszatért. – A hengeren belül egy fénnyel teli kristály van. Az a benyomásom, hogy az angyali régióból való, mintha ők is részt vettek volna a felépítésében. A dracok veleszületett mély sötétsége teljes ellentétben áll ezzel, ugyanakkor valamelyest vágyakoznak az angyali birodalmak felé. A fényesség érzete nagyon vonzó, de a szenvedés emlékének mélysége oly hatalmas, hogy a fény felé haladás teljesen lehetetlennek tűnő feladat. Úgy látom, a kezdő lépés megtételéhez szükséges előrehaladásra nincs mód. Úgy tűnik, nincs számunkra kiút, hogy változtassunk azon, amit teszünk. Életünk oly egyszerű, annyira egyirányú, hogy úgy tűnik, kénytelenek vagyunk tovább küszködni. Tudod, sok millió évvel ezelőtt egy bizonyos dracoi hajón lévő emberek utazása jelentőségteljessé vált. Ahogy átkeltek a dimenzionális tengeren, egy érdekes energiára bukkantak a dracok táplálására. Ez inkább egyfajta csalétek volt; ha kiteszel egy virágot, mi rászállunk, mint a méhek. Képesek voltunk megváltoztatni az energiacsoportunk mátrix alakzatának néhány részletét, hogy lehetővé tegyük saját berendezéseink, saját folyamataink és a különféle általunk végzett tevékenységeink táplálását. Így cserébe az energiájuk adományozásáért berendezéseinkbe integráltuk azt. Úgy tűnik, mind azt gondolják,

hogy csupán elveszünk tőlük, hogy becsatlakozunk a tudatukba és használjuk az erejüket. Az energia mégis tökéletes harmóniában van, mivel mi ugyanazt a mennyiségű draco energiát adjuk vissza cserébe. A draco energia hasznos volt egy bolygó tudatának tükrözésében, egyetlen entitás, amely saját maga számtalan formájában öltött testet. Ez egy eléggé erőteljes kristály geometriai szerkezetet hoz létre a bolygó számára. Képzelj el egy haldokló bolygót egy milliárd emberrel, ahol tegyük fel, egy millió lélek inkarnálódik egyszerre; ez azt jelenti, hogy ezer test jut egy lélekre. Minél kevesebb a lelkek száma, egy lélek annál több testet foglal el. Ez olyan, mint az atomenergia-reaktor, tökéletesen sugárzó. A bolygó lélekgeometriája elég látványossá válik, és finomítja a bolygó energiáját. Így az ott-tartózkodás utolsó napján, mondjuk, egy milliárd test van, de már csak egy lélek. Ha az utolsó lélek is eltávozik, az egész népesség azonnal meghal. Ebben a pillanatban a bolygó öntudatra ébred. Az utolsó energia, mellyel a bolygó találkozik, az egyedüli tudatosság. Ez az energia, ez a tudatosság átadásra kerül a bolygónak; ezt mi, dracok különösen szeretjük, mivel hasznos szövetségest jelent a számunkra. Ebből semmit sem értettem, és összevont szemöldökkel néztem rá: – A dracok a mi időnkben is jelen vannak? – Nem, ezen a bizonyos helyen nem. Úgy értem, itt voltunk a múltban, és itt leszünk újra a jövőben, de a jelen pillanatban nem vagyunk itt. Ez megkönnyebbüléssel töltött el. – A reptoidok olyanok, mint te vagy? – A gyíkok inkább elme-központúak. Gyorsabban mozognak és cselekednek, sokkal intenzívebb módon válaszolnak egymásnak. Vannak közöttük nőnemű és hímnemű egyedek,

114

115

A következő kinyilatkoztatás Michaeltől eredt, aki tőlünk függetlenül látogatott el Kariongba. Ahogy meglátta a hieroglifákat, felkavaró érzelmek és képek jelentek meg az elméjében. Valaki megadta neki a telefonszámomat, és amikor felhívott, megbeszéltünk egy találkozót. Michael ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem attól a pillanattól fogva, hogy kinyitottam az ajtót. Általában azonnal valamilyen pozitív vagy negatív reakciót vált ki belőlem egy emberrel való találkozás, de Michael esetében mindkettő jellemző volt. Végül beült a „forró székbe”, kezébe vette a fotókat, én pedig segítettem neki felidézni az űrhajóval kapcsolatos

emlékeit, miközben a Kariongba érkező két felderítő hajóról beszélt. Emlékezetében két angyalt érzékelt, akik fogták a kezét, és az anyahajóhoz vezették. Amikor megpróbáltam az anyahajó felé terelni, nem tudta magát könnyedén odaképzelni, és beszéde is bizonytalanná vált. – Egy reptil alakot látok, és kezeket érzékelek, amelyen úszóhártyás ujjak vannak, ez nem jó. – Hol vagy most? – Egy másik hajón, de valami nincs rendben. Pupillái kitágultak a szobát betöltő fény hatására. Keze remegni kezdett, ezért megpróbáltam megnyugtatni őt: – Rendben van, haladj tovább a képek mentén. Összpontosíts jobban és kérdezd meg az angyalokat, mit szeretnének megértetni veled? Kicsit megnyugodott, így megkíséreltem még mélyebbre menni: – Hogy néz ki az a reptil? – Vágott szemei vannak, melyek nagyon áthatóak, sárgák és az emberéhez hasonlóak. Pikkelyes sörény borítja fejének hátsó részét, melynek elülső részén durva szőr van. Egy belebújós, sárga ujjú ruhát visel. Karjai és lábai vannak, hátul egyenes farokkal. Feje testének többi részével eléggé arányos, de egyértelmű látszik, hogy reptil. – Tudatában vagyok annak, hogy itt ülök a szobában, ugyanakkor azt is érzem, hogy ott vagyok. Ugyan nem vagyok abban a testben, mégis megtapasztalom azokat az érzéseket. Dühös vagyok a palástos emberre, pedig csak egy megfigyelő vagyok. Michael összeráncolta a szemöldökét: – Nem, ennél többről van szó. A hajó ablakán néz kifelé. Úgy tűnik parancsnok-féle lehet. Ő adja ki a parancsot, hogy

116

117

és tele vannak agresszióval. Akit én irányítok, a gyík király, őt nagyon érdekli a hatalom. Minden helyzetet a személyes hatalom és presztizs nézőpontjából szemlél. Keresi a másokkal való támadási felületet, fizikailag vagy másképpen, mivel ő mindig... Steven megállt egy hosszabb pillanatra. Amikor újra beszélni kezdett, hangja természetessé vált. – Ez nagyon különös volt. Egy fresko festése közben emlékszem, ahogyan a hieroglifákon dolgozom. Emlékszem egy másik falra is, ahol nem ecsettel dolgoztam, hanem egy fémdarabbal véstem, melyből kifogyott az energia, majd eltűnt. Ezután egy kis szerszámot vettem elő, majd amikor ez is tönkrement, felvettem egy követ és azzal folytattam a munkát. Kifogytam az energiából, ezért azt az isteni iránymutatást kaptam, hogy menjek át egy másik helyre. Ott kikerültem a régi emlék traumájából. Egy fejlett létformát vettem fel, amely inkább megfelelt annak a célnak, amiért jöttem. Steven kinyitotta nagy kék szemeit, mosolyogva felült, és ártatlan arckifejezéssel nézett rám.

Egy reptoidról készült rajz, aki egy kamarás rangjának megfelelő palástot visel

Hirtelen felkapta a fejét. – Ó ne! Egy gomba formájú hajó robban fel, melyből sok száz kis űrhajó száll el. Néhányuk lezuhan a bolygó irányába. A felderítő hajók megpróbálnak elmenekülni, de a mi hajóink lelövik őket, így darabokra hullanak. Ez embertelen. Rájött, hogy az utolsó megjegyzésével elmesélte az egész történetet, és keserűen felnevetett. Borzasztóan dühös volt a reptoidra, aki kiadta a parancsot, de haragját nem tudta érvényre juttatni. Ő volt az, aki tüzet nyitott. Lényének egy régmúlt aspektusa kilencszázezer évvel később megjelent újra, hogy szembenézzen ezzel. Hűvösen megkérdeztem: – Mi lett azokkal a felderítő hajókkal, melyek megmenekültek? – Egy csapat leszállt a bolygóra, hogy megkeresse és elpusztítsa őket, mivel ők voltak a legutolsó szemtanúi annak, amit tettünk. Nem jártak sikerrel, mivel nem találták meg őket. Helyette elhozták az összes felszerelést, amit a csillagemberek magukkal hoztak a bolygóra. Szükségünk volt rájuk a munkánkhoz. Majdnem az összes csillagembert megölték, maj egyszerűen továbbálltak. Ugyanaz a parancsnok, aki a tüzelésre adta ki a parancsot, utasította őket, hogy menjenek el. – Hova mentek? – Vissza a parancsnoki hajóra. Később ez a hajó egy másik űrbe tért át, és visszarepült az Orionra. Michael hirtelen az ágyékához kapott. – Borzalmas fájdalmat érzek a hasamban, mintha valami megszúrt volna. Egy reptoid lőtt meg. Lehet, hogy nem is az Orionról jöttem. Azt hiszem az űrhajón voltam. Bárcsak az űrhajóról származnék!

118

119

lőjék le a hajót, azt akarja, hogy elpusztítsam. Ó nem, egy sugárfegyverrel lövök az űrhajóra! Ez iszonyú! Úgy látszik, ő az a reptoid, aki valóban lelőtte az anyahajót a magasból. Michael kiabált, én pedig dühös voltam. – Jól érzed magad emiatt? Hangja nagyon elérzékenyült. – Nem, egy részem fájdalmat él át. Én csináltam. Nyíltan sírt, elengedte a régmúltból eredő bűntudatot. Ebben a pillanatban nem tudtam mitévő legyek. Egyszerre éreztem rokonszenvet és dühöt. Aztán felismertem, hogy hozzám hasonlóan ő is a karmáját élte meg, ahogyan Egarina elmagyarázta. – Michael, látom, hogy ez fájdalmas emlék, kérlek, ne ítéld el magad.

A képek ide-oda cikáztak benne, mintha ő is az anyahajón lett volna. Ez nagyon zavaró volt. – Nem, a reptoid a lényem része. Úgy tűnik, én vagyok az, aki kiadta a parancsot az űrhajó elpusztítására, mégha tudom, hogy a parancsnok mellett álltam. – Most a felszínen vagyok, és nehezen lélegzem. Aztán látok egy másik reptoidot, akit borzasztó vörös és fekete foltok borítanak, szemei vörösen izzanak. Egy pisztolytáska van nála, valamilyen szerkezettel. Előveszi, rám céloz, én pedig a földre esem. Valami forró hatol a hasamba. Michael pánikba esett, mintha valóban meglőtték volna. Megpróbáltam megnyugtatni. – Nézd meg a karodat és a kezedet. Mondd el milyennek látod! Meglepettnek látszott. – Emberi kezeim vannak öt ujjal, de a karjaim feketék és pikkelyesek. – Így néztél ki a hajón is? – Ezt nehéz megmondani, mivel egyenruhát viselek, mely vöröses barna, ujjai sárgák és egy jelvény van a jobb karján. Emlékszem, amint áthatoltam a bolygó légkörén egy hajóval, majd fedezékbe vonultam. Ekkor jöttek és lelőttek. Ez furcsa, olyan mintha egyszerre két helyen lennék. Nem vagyok jól. Hitványnak érzem magam. Minden olyan zavaros, ahogy az űrhajó felrobbant, az én hajóm pedig leszállt. Néhány ember megsérült, engem pedig lelőttek. Két különböző lábam van. Az egyik úszóhártyás, a másik egy csillagemberé. Úgy tűnik, egyszerre két emberben vagyok jelen, ami nagyon zavaró. Kértem, hogy engedje el azt az érzést, ami miatt értéktelennek érzi magát. Lassan megnyugodott, de még mindig nehezen vette a levegőt, ami teljesen érthető reakció volt.

– A légkör elviselhetetlen. Azt hiszem, emlékszem, amint csillagemberként egy felderítő hajóval a bolygóra érkeztem. Azzal, amelyik megsérült, és a vízbe zuhant. Ekkor felnézett rám, és nyugodt, tiszta tekintettel azt mondta: – Nem, már tudom ki vagyok. Hangja ellágyult, ahogy egy könnycsepp gördült le az arcán. – Egy jó és egy rossz fiút játszom egyszerre. Ez teszi lehetővé számomra, hogy lássam ugyanannak az éremnek mindkét oldalát, és az együttérzés hiányát egyesek között. Ez az én leckém, hogy a szomorúság megértésével együttérzést, majd szeretetet érezzek. Rám mosolygott: – Nagyon szépen köszönöm a segítséged. Majd felállt és kisétált a bejárati ajtón.

120

121

Egyik vasárnap találkozót tartottam Alcheringánál, ahova meghívtam barátainkat, szomszédainkat, hogy csatlakozzanak hozzánk és lazítsanak egy kicsit egy kötetlen piknik formájában. Sokan jöttek és mentek a nap folyamán. Az egyik látogató, Joseph odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem. Szeméből hihetetlen szeretet áradt felém. Kicsit meglepődtem, mert alig ismertem őt, bár éreztem, hogy valamit szeretne elmondani nekem. Leültünk a dolgozó szobámban, az Alcheringa kő közelében, majd megmutattam neki a Kariongban készült fotókat, ő pedig felidézte a régmúlt emlékeket. Joseph eléggé nyugodtnak tűnt, így végül én is megnyugodtam. – Ó, a Föld messze lent van a baloldalon. A parancsnok mögöttem áll. Egy köralakú panelnél ülök, amelynek az elején

egy képernyő található. Úgy érzem, valaki ül a jobbomnál. Látom a Föld görbületét és egy hajó flottát. – Fordulj meg, és nézd meg a parancsnokot, hogy néz ki. – Mély, matt vörös színe van, és reptil. A hajam égnek állt: – Igen, ő a felelős! – Milyen egyenruha van rajta? – Vöröses barna színű, sárga ujjakkal, a jobb karján jelvénnyel. Michael visszaemlékezése jutott az eszembe. Ez a két dolog megegyezett, mindkettő világos és tiszta volt, ugyanakkor mégis zavarba ejtő. Lehet, hogy mindenki hasonlóan öltözött. – Te milyen ruhát viselsz? – Én vagyok a sugárfegyver kezelője, az egyenruhám ezüst színű. Rendben, lehet, hogy ketten voltak. – A parancsnok beszél hozzád. Mit mond? – Tüzelj! – Azt mondja, tüzelj? Joseph határozottan bólintott: – Azt mondja, tüzelj, tüzelj! Baljós érzés kerített hatalmába. – Látod-e, hogy mire célzol? Több, mint egy percig szótlan maradt. – Folytasd! – javasoltam. – Látom az űrben a Föld körvonalát. Úgy érzékelem, hogy sok kis gömb formájú hajó repül ki egy óriási hajóból. Kezdtem dühös lenni. – Hogy érzed magad emiatt? – Nem jól. – Miért?

– Mert én tettem. Egy kicsit megemeltem a hangom. – Mondd meg, miért tetted? Joseph keze remegni kezdett. – A parancsnok azt mondta, hogy tüzeljek, ezért engedelmeskedtem. Egy fénysugár lövell ki óriási sebességgel, mint egy nukleáris robbanás, mely hihetetlen erősségű. A kilövellt sugár egy hanghullám, amit jól ismerek. Ez olyan frekvenciát vesz fel, ami ahhoz az anyagnak az összetételhez hasonló, melyet éppen elpusztít; egy hasonló rezgés, csak magas amplitúdóval, így az anyag széthasadáshoz vezet, hasonlóan egy énekeshez, aki egy magas hanggal darabokra töri az üveget. Minden idegszálam tiltakozott, de tudtam, hogy folytatnom kell. – Menj vissza az emlékezetedben, hogy megtudd, miért vagy ott fent, és hogy kerültél oda. – A Föld belsejéből jöttünk; Egy hatalmas katonai állomáson keresztül repültünk ki. Nézem, hogyan száll fel a hajó a Föld mélyéből. Valójában egy árulást készülünk végrehajtani. – Miért gondolod, hogy ez árulás, ha katona vagy? – Mert az egyezmény arról szól, hogy ezek az emberek és a hajóik biztonságban leszállhatnak. Ez az árulás. Joseph teljesen összetört és sírva fakadt. A haragom teljesen elszállt. – Szörnyű dolgot teszünk, de nem vagyunk gonoszak. Tudom, mit teszek, ugyanakkor azt is tudom, hogy nem helyes. Ez a helyzet teljesen megbénít, de tovább kell folytatnom, pedig tudom, hogy nem szabadna. Mivel katona vagyok, követnem kell a parancsokat. Nem tudunk elmenekülni előlük, mert..

122

123

Joseph nehezen vette a levegőt, ahogy megpróbálta abbahagyni a sírást. Néhány perc teljes csendben telt el. Finoman megérintettem a vállát. – Mi történt volna, ha megszeged a parancsot? – Azonnal elpusztítottak volna. – Hogyan? – Fénnyel. Erre képesek a szemeikkel, a pillantásuk révén. – A pillantásuk révén? Ezek gyíkemberek, vagy dracok? Joseph lehajtja a fejét. – Nem tudom. – Menjünk vissza az árulás előtti időszakhoz. Találkoztál-e valakivel az űrhajóról? – Milyen hajó? – mintha összezavarodott volna. Hirtelen türelmetlen lettem. – Az anyahajó! Találkoztál-e valamelyik emberrel, aki szeretettel érkezett? Találkoztál-e valamelyikükkel a Földön? – Nem, egy találkozót tartottak a legfelsőbb...Nem emlékszem a nevére, ahol egyezmény született arról, hogy véget kell vetni a helyzetnek, mivel a dolgok nagyon elfajultak. Békében elhagyjuk a Földet és átadjuk nekik a bolygót. A rendelet erről szólt. Bíbor színű köpenyt viselő embereket látok. Ez megint egyezett Steven visszaemlékezésével. – Ők gyíkemberek? – Igen, azok. – A köpenyes gyíkemberek mondják neked, hogy ideje elmenni? – Igen. Nagyon régen genetikai kísérleteket folytattunk. A dolgok nagyon elfajultak, melynek következtében óriási teremtmények kóboroltak a Földön, ami emiatt nagyon veszélyes hellyé vált. Az egész egy hatalmi ügyből robbant ki és a

végtelenségig folyt. Egymást próbálták túltenni, hogy ki a jobb és a nagyobb. A versengést a hatalomvágy és az irigység vezérelte. Mint a kisfiúk a nagy játékokkal, úgy dobálóztak a génkeresztezéssel, nagyon férfiasan. Az életet teljesen figyelmen kívül hagyták. Egy kicsit lenyugodtam. – Tudod-e kivel kötötték a megállapodást? – Bőrük halványkék, lényük kicsit áttetszőbb, mely teljes ellentétben áll a reptil emberek fizikai megjelenésével, amilyen én is vagyok. Fénnyel teliek és szépek. Ahogy mozognak, olyan mintha repülnének. Hihetetlenül lágyak és kedvesek. Egy megállapodás született arról, hogy a reptil faj valóban elmegy. Ám mivel ravaszok és hitszegők, megszegték a megállapodást. Azt mondták, elmennek, de még a mai napig is itt vannak. – Hol? – A Föld belsejében. – Megváltoztak-e? – Nem. Olyan talajra léptünk, amire egyáltalán nem akartam. – Menjünk vissza oda, amikor bevetetted a fegyvert az anyahajó ellen. Láttál-e kisebb hajókat elmenekülni. Tudod-e, mi történt, volt-e parancs a követésükre? – Igen. Mivel bizonytalan voltam a tüzeléskor, a parancsnok azt mondja, hogy kövessem a két hajót, mely dél felé szállt. Beszállok egy kis gömb alakú hajóba, mely elhagyja a parancsnoki hajót. Követni kezdem a hajókat, s látom őket magam előtt. Kellemes napunk van, néhány kis kövér fehér felhő száll az égen. Az egyik hajó lezuhan, a másik biztonságosan landol. Úgy gondolom, hogy az összes menekülő hajó megsemmisült.

124

125

– Megpróbáltad-e elpusztítani ezt az épségben maradt hajót? – Nem, ez árulás lenne, mivel a túlélők nem tudtak volna védekezni. Más megoldást szeretnék keresni, mivel felismertem a helyzetet, és Isten felé fordultam. Valami felébredt bennem, de nem tudom mi az. Az első diplomáciai találkozón jelen voltam a Földön, és emlékszem ezeknek az embereknek a lágyságára és kedvességére. Vonzott ez a lágyság. Valamilyen azonosságot érzek ezekkel az emberekkel. Nagyon szomorú vagyok amiatt, amit tettem. Édesanyám isteni formáját szólítom, hogy büntetést kérjek. Nem tudom. Azt hiszem, ezt akarom, nem tudom. Joseph megállt egy pillanatra, hogy visszanyerje az önuralmát. – Lehet, hogy meg fognak halni, én viszont segíteni szeretnék nekik. Elhatározom, hogy dezertálok, mert úgy érzem, segítenem kell ezeken az embereken. A hajóm függőlegesen landol a bokroknál, a nagy szikla közelében. Kiszállok és a bokrok felé, a vízpart irányába indulok, mert a kékség magához vonz. Átgázolok a vízen, és a parton megpillantom Rosalynt. Ez a megjegyzés egy kicsit meglepett, ugyanis Rosalyn Joseph felesége volt ebben az életben. – A parton találok rá, és csak a lágyságát érzékelem. A bőre áttetsző, ő pedig nagyon kedves. Tudod, amikor csak a saját embereid vesznek körül, csupán azokat ismered. Aztán hirtelen megtapasztalsz valami egyészen mást, a lágy nőiességet, ami teljesen új. Megsérült és szeretnék segíteni neki. Megnyugtatom őt, de nem tudom, mit tegyek. Alig van magánál, sokkos állapotban van, de lát engem és elfogad, noha máshogy nézek ki. Mivel

érzi a szándékom, nem fél. Ez egy kicsit a szépség és a szörnyeteghez hasonló. Pikkely borít, hosszú farkam van és karmaim. Ha hozzáérnék, még megsérülne, olyan érzékeny. Kicsit esetlen vagyok, bár ez kedvességből fakad. Két másikuk kimászik a vízből, sebesültek és sokkos állapotban vannak. Érzékelem egy másik személy jelenlétét, ezért hátrafordulok. Egy emberszabású teremtmény az, akinek sötét bőre van, és göndör szőr fedi magas testét. Valamit visz, talán egy lándzsát. A bokrok közül bújik elő és érdeklődve figyeli a halványkék bőrű embereket, amint kimásznak a vízből. Ekkor a Nap előbukkan a felhők mögül és a kék emberek felkiáltanak fájdalmunkban. Lehajtotta a fejét és csendben maradt egy pillanatra. – Meg kell ismernem a fényhez vezető utat, ami a következő fejlődési fokozat. Eddig nagyon én-központúan szemléltem az életet, mindent csak önmagamért tettem, és általában véve semmibe vettem a többieket. Ez a mi társadalmunk problémája. Ha a hadseregben nem egy csapatként működnénk, amikor összetesznek bennünket, egyszerűen elpusztulnánk... Ez a parancs betartásának egy módja, mely szükségszerű a számunkra. Hirtelen látom a robbanást, s ahogyan üldözőbe veszem a hajót, majd leszállok és rátalálok a csillagemberekre. Aggódom a jólétükért, ugyanakkor tudom, hogy helyzetüket én okoztam. Ez a létezés egy másfajta megközelítési módja, több, mintha csak magamra összpontosítanék, ami merőben új dolog a számomra, melyet a kivirágzáshoz hasonlítanék. Ezeknek az embereknek csoporttudata van, mindenki egymás szükségletére hangolódik. Az egyének között nincsen elkülönülés, mint a mi társadalmunkban. Elfogadnak engem, és megbocsájtják, amit elkövettem. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megmentsem őket ebből a szörnyű helyzetből. Tettemet cserébe szeretettel viszonozzák, ami teljesen eltérő

126

127

attól, amit eddig tapasztaltam. Földi táplálékra van szükségük. Segítségükre vagyok, hogy megismerjék a növényeket, melyek a molekuláris összetételüknél fogva veszélyesek számukra, bár nem tudom megvédeni őket a baktériumoktól és rovaroktól, melyek megtámadják érzékeny testüket. Kötődés alakul ki Rosalyn és köztem. Lényéből fakadóan segít nekem. Minél jobban fejlődök, annál többet tanulok a minőségi életről, a szeretetről és az őszinteségről. Megváltozom, a karmaim már nem olyan élesek vagy karomszerűek, mint voltak, ami azt jelenti, hogy meg tudom őket érinteni. Szeretem a bőrük lágyságát, azt a hihetetlen puhaságot. A csillagemberek felismerik, hogy az egyetlen módja, hogy emberként tovább maradjanak a Földön, ha kereszteződnek az itteni fajokkal, melyek képesek a túlélésre. A kis emberszabásúakat választják ki, akiket mi teremtettünk. Most már értem, a Rexegena túlélői miért kereszteződtek az emberszabásúakkal. – Az új egyedekben a csont sűrűsége megnőtt, így jobban ellenállnak a környezeti hatásoknak, és fizikailag elég erősek ahhoz, hogy a Földön éljenek. A csillagemberek egy teljesen más környezetből jöttek, és az ő testük sokkal lágyabb. Leszármazottaik erősebbek. Bőrük nem ég meg a Nap sugaraitól, és a húsuk összetétele is megváltozott. Igen, korrigálásra van szükség. Vérmintát vesznek az emberszabásúaktól. Az átalakítást követően a mintákat a csillagemberekbe ültetik. – Melyek a keresztezés részletei? – Ez molekuláris szinten történik. – Úgy érted a DNS szintjén? – Igen, úgy tűnik, de tudod, már nem vagyok jelen, mert értem jöttek. – Elfogtak, kik?

– A parancsnok felkutatott és megölt. – Mi történt a csillagemberekkel? – Otthagyta őket. – Tudod-e miért hagyta ott őket? – Nem, mert meghaltam. Joseph kinyitotta a szemét, és szomorúan nézett rám. Ez a három visszaemlékezés segített megérteni, hogy nem szabad senki felett sem ítélkezni. Mindannyian különféle szerepeket játszunk, más-más testben itt a Földön és a kozmikus világokban. A kollektív tapasztalataink szerint végül is mindannyian azért jöttünk, hogy megértsük az együttérzést és a szeretetet. Steven egy dracot látott, aki megparancsolta a gyíkembereknek, hogy pusztítsák el a csillagembereket. Michael egy reptoid parancsnokot, aki kiadta a parancsot az anyahajó lelövésére. Joseph pedig egy sugárfegyver kezelőt, aki végül elpusztította azt. Mind nagyon kedves emberek, akik eddig nem találkoztak egymással. Mindhárman eljöttek hozzám, hogy felelevenítsék emlékeiket, melyek tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. Ugyan egy kicsit felzaklattak és még mindig dühös vagyok, de most már jobban értem, hogyan működnek a dolgok, és az élet sem olyan egyszerű, mint előtte volt. Úgy látszik, az emberi faj célja sokkal inkább az, hogy esélyt adjon a draco, reptoid és dinoid kultúráknak, hogy emberi formában éljenek. Mi másfajta lények vagyunk a galaxis ezen pontján, akik önmaguktól rendelkeznek a szeretet és együttérzés megértésével. Az emberek úgy jelennek meg nálam, mintha sorszámot kaptak volna. Egerina emlékeztet: – Maradj elérhető, ne merülj bele más munkába!

128

129

7. fejezet

Robbie felvonta a szemöldökét. – Nem vagyunk jó helyen. – Hol kellene lennünk? – kérdeztem. – Nem itt, nem állunk készen. Nem tudom, hogy egyáltalán működni fog-e. A csoportból senki sincs a rezgésemre hangolva, sem arra, ahogyan dolgozom. Nem vagyok biztos benne, hogy a kódolást képes leszek-e egyedül végigcsinálni. Kijelentései egy kicsit zavarosak voltak a számomra: – Erről, vagy egy másik időről beszélsz? – Egy másik időről. Nagyon aggódom. Nem látok túlélőt ezen a helyen. Egyedül kevés vagyok, nyolc, hozzám hasonló rezgésűre volna szükség. – Mi történt a többiekkel, akiknek hozzád hasonló a rezgésük? – Egyszerűen eltűntek, minden nagyon hirtelen történt. Nem tudom, miért vagyok itt ezekkel az emberekkel, akik máshonnan valók. – Hogy érted, hogy máshonnan? Nézd meg a kezeidet, és mondd el, mit látsz. Robbie hümmögni kezdett, ahogy összeszorított szemmel egyik irányból a másikba tekingetett. – Hm, ezek az érzékelőim, a kezeimen pedig körök vannak kristály ujjakkal. Eszembe jutott Steven leírása a hengerben lévő kristály-tudatról:

– Kristály-tudatként vagy jelen egy arany hengerben, mint egy kristályrobot. – Igen, a csoportunk telepatikusan dolgozik, hogy beépítse a tudást és az információt. Más emberekkel nem tudunk hasonló módon együttműködni, mivel nincs meg a megfelelő ráhangolódásuk. – Honnan tettél szert erre a tudásra? – Ez az információ Elohimtól való, ahonnan én is származom. Valami történt, nem értem, miért vagyok ezen a felderítő hajón. Úgy értem, önszántamból vagyok itt, bár ezek az emberek kértek meg rá az utolsó pillanatban. A mi hajónk is eljött, de csak ez az egy menekült meg. Nem nagyon értem, miért vagyok itt, ez még nem világos a számomra. Mindenki azt szeretné tőlem megtudni, hogy rádió adó-vevő vagy egy energia közvetítő vagyok-e. Nem tudják, hogy maradjanak itt életben, de érzik, hogy tehetek értük valamit. Nem rendelkezem azzal a tudással, amit ők keresnek, mivel nem ezzel foglalkozom. Rezgésem által segíthetek nekik végrehajtani azt, amiért idejöttek. Az én feladatom a harmónia megteremtése, egy magasabb rezgés bevezetése, mivel képes vagyok könnyen befogadni, majd átalakítani azt. Ettől az állapottól mindenki nagyon gyorsan visszanyeri az egyensúlyát. Nagyon aggódnak, ám nekem el kell különülnöm. Nem tudok ráhangolódni a magasabb rezgésre, ha ennyi információval bombáznak. A félelem és a kérdések olyan helyzetet teremtenek, melyben nem tudok ténykedni. A rezgésszintem emelése érdekében el kell különülnöm, hogy aztán az a csoportra is kiterjedjen, ami igen nagy feladat, mivel itt egyedül rendelkezem ezzel a képességgel. Valamilyen veszélynek vagyunk kitéve, azért most ez a fő téma. Senki sem tudja, vajon

130

131

Robbie regressziója Alcheringa a Rexegena végcéljáról beszél Glenda regressziója

képesek vagyunk-e a túlélésre ezen a bolygón. A víztisztításnak létezik egy módja, mivel a víz nem iható. Elohim megmutatja, hogy a víz milyen mikrobákat tartalmaz, amellyel a hajón utazók nem tudnak megbirkózni, ezért nem nyúlhatnak a vízhez. Szervezetemnek az itteni klíma túlságosan meleg. Ilyen forróságban nem tudok tevékenykedni, ahonnan származom, ott hűvös van. Az emberek attól félnek, hogy életben tudnak-e maradni, ezért mindent az irányításuk alatt szeretnének tartani, ami fojtogató érzés a számomra. Nyugalomra és belső békére van szükségem. Koncentrálnom kell, de nem találok erre megfelelő helyet. Nagyon távol vagyok az otthonomtól, mégis tudatában vagyok annak, mi történik. Meg kell kérnem a többieket, hogy maradjanak csöndben, és hagyjanak magamra, hogy a megfelelő információt közvetíteni tudjam. A mindent elborító félelem és az érzelmek megszakítják a kapcsolatot. A csoportból néhányan információ átadással foglalkoznak. Az információ szelektálása és továbbítása a feladatuk, mely úgy ér, mint a bombatámadás, ezért hátráltat a kapcsolatteremtésben. Szükségem van a tiszta érzékelésre, mert csak így lehetek mások szolgálatára, bár a túlélés is fontos szempont. Hogyan másként védhetném meg őket? Steven regressziójának egy másik része jutott az eszembe: – Te és a csoportodból mások védték-e a csillagembereket az átadási szertartáson? – Az egyik feladatunk az érzékelés; minden olyan dolognak az érzékelése, ami kibillent a magas frekvenciából. Minden, ami ennél a frekvenciánál alacsonyabban rezeg, megtámadja a biztonsági mechanizmust, mely végül a csillagemberek működésképtelenségéhez vezethet. Robbie hangulata egy pillanat alatt megváltozott. – Ismerjük a dracokat és az étvágyukat, mely egy kicsit

ahhoz hasonló, mintha az embereket a víz alá nyomnánk, és azt várnánk tőlük, hogy boldogok legyenek, amikor nem tudnak lélegezni. Robbie arca aggodalmat tükrözött. – Elohim azt mondja, hogy új egyedek nemzésére van szükség, mert az emberek életben maradása ettől függ. Ezt nem lehet egyszerűen a csoporton belül végrehajtani, csakis külső segítség bevonásával. Meg kell találniuk a bolygó legfejlettebb egyedét, és e fajjal egyesülve kell az utódokat a világra hozniuk. Ahogy előhívom az információkat, beszélgetni kezdenek. Nagyon nehéz megérteniük, hogy csak csendben tudok tevékenykedni, mivel olyan rezgéseket veszek fel, melyek nagyon távolról érkeznek. Elohim biztosítja a kellő tudást, hogy megfelelő fajt fognak találni és lépésről lépésre minden a rendelkezésükre áll majd a küldetés sikeres befejezéséhez. A csillagemberek azt kérik tőlem, mondjam meg, hogy jöjjenek értük, és vigyék el őket. Mindegyik kérdéseket tesz fel, mely félelemből fakad. Kérem, hogy nyugodjanak meg, mivel az ő szerepük még csak most következik, s az én feladatom pedig az, hogy ezt elmondjam nekik. A csoporton belül vannak olyanok, akik rendelkeznek a teremtés folyamatához szükséges ismerettel. Amikor majd megnyugodnak, emlékezni fognak arra, mit kell tenniük, s nem fogja őket rabul ejteni a félelem energiája. Elég nehéz megnyugtatnom őket. Szeretnék, ha képeket mutatnék nekik a jövőről, hogy megnyugodjanak, mivel telepatikus képességeik nem működnek elég jól. Az éjszaka folyamán az egyiküket látomásban részesítem, hogy bátorítsam őket. Elohim azt mondja, ebből majd erőt merítenek. Aggódom, hogy egyedül elegendő leszek-e a feladathoz, mely igen hatalmasnak tűnik.

132

133

A csillagemberek máshonnan származnak. Mindegyik kérdéseket tesz fel, melyek újabb kérdésekhez vezetnek. Szükségesnek érzem, hogy elkülönüljek e kérdésektől, és egyszerűen befelé forduljak, hogy nyugalomra leljek. Nem nagyon tudom, miről beszélgetnek, mivel ez az ő szakterületükhöz tartozik. Az egyikük az ételről beszél, a másik arról, hogyan tegyék ihatóvá a vizet, s mivel álmában szimbólumokat látott, amit fel tud idézni, ezért egy kicsit háttérben maradhatok. A dolgok kezdenek megváltozni. Újra tudnak telepatikusan kommunikálni egymással, és emlékezni kezdenek a feladatukra. Elohim energiáját közvetítem feléjük, hogy segítsek nekik felidézni, mit kell tenniük. Ez még csak a kezdet, és még nem igazán tudtak alkalmazkodni a körülményekhez. Elohim fényének jelenléte sokat segít, mert ezáltal képes vagyok tevékenykedni. Most már sokkal inkább harmóniában vagyok önmagammal, így a többiekkel is nagyobb összhangban vagyok, amiből ők is erőt merítenek. Ez az én faladatom. A csoport képessége csodálatra méltó. Azt kérdezik, hogy miért nem tudnak többünket ideküldeni. Elmondom nekik, hogy ez egy roppant nehéz feladat, de végig kell csinálni. Ha egyszer elkezdődik, többen fognak jönni, de most nincs rá szükség. Nem értik, hogy a fajukra könnyen hatást gyakorol a bolygóból sugárzó vibrációs vonzás. Nem látják mi történik. Egyedül én látom, mert sokkal kifinomultabb érzékeléssel rendelkezem, s ha valami olyan nyilvánul meg, ami nem felel meg a magasabb rezgésnek, azonnal megérzem. Érzékelem a bolygó frekvenciájának sűrűségét, mely áthatol rajtuk. Ez egy természetes jelenség. Nem tudom, vajon megengedhetem-e, hogy ez a frekvencia engem is átjárjon, vagy maradjak meg eredeti állapotomban. Ezen elmélkedem. Jobban működnének-e a dolgok, ha közülük való volnék, majd újra kapcsolódnék, vagy tartsam meg

eredeti személyazonosságomat és az elkülönültség érzését. Nem vagyok biztos benne, de azt teszem, ami mindenki jólétét szolgálja. Bizonytalan vagyok, bár a döntés kétségtelenül tőlem függ. Mit keresek itt? Megmutatnak engem ezeknek a vicces, magas, medvékhez hasonló embereknek, akik barátságosak, de nagyon alacsony rezgésűek. – Azt mondod, úgy néznek ki, mint a medvék? – Nagyon erősek, szőrösek és együgyűek. Nincs meg a kapcsolódási pont; nem tudom, hogy fogják ezt kivitelezni. – Mit? – kérdezem. – A fajok közötti kapcsolatra van szükség a jövőbeli túlélés biztosítására. Az orvosokat emlékeztették, hogyan kell megtermékenyíteni ezeket a vadállatokat. Nem tudom, mindez hogyan lehetséges, de Elohim ezt az információt adta. Azt kell tennem, amit mondanak, s ami tudom, hogy helyes. Úgy látszik, sokáig itt maradok. Ott kell szolgálatot teljesítenem, ahol szükséges, és rá kell szánnom a kellő időt. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját. Nem vállalhatok felelősséget mindenkiért. Ez nehéz, mivel látom, hogy kényszerhelyzetben vannak, de rezgésük kiegyenlítésével meg fogják tudni oldani. Most még ettől is távol kell magam tartani, hogy a kapcsolatot hosszú időn keresztül fenn tudjam tartani. Sokmindent megtudok, így képes vagyok azt megérteni. A jövőben látom, hogy gyermekek születnek. Az én feladatom az, hogy minden egyes lelket bekódoljak, hogy Elohim frekvenciájával szülessenek meg, ami majd a távoli jövőben újraéled bennük.

134

135

Az idők folyamán kapcsolatban maradok majd ezekkel a fajokkal, és újra felveszem velük a kapcsolatot, amikor a bolygó egy fejlődési szakaszon esik át. Szívükben újraébresztem az emlékeket származásukkal kapcsolatban. Mivel vadállatoktól származnak, ezért aggódom a végkifejlet miatt. Elohim biztosított efelől, mégis bizonytalan vagyok.

Könnyek csorogtak végig Robbie arcán. – E lelkek közül sokan ismerősek a számomra, és a bolygó végjátékánál ismét kapcsolatba kerülök velük. Életeiken keresztül, a különféle fejlődési szakaszaiknál újra felveszem velük kapcsolatot. Azt mondják, hogy ez működni fog, de én nem vagyok ebben olyan biztos. A vibráció átadásakor biztosítanak afelől, hogy az táplálni fogja őket. Elhiszem, hogy így lesz, bár soha nem lehetek biztos benne. Sokunknak itt kellene lennie, mégis csak néhányan vagyunk jelen. Minden kényelem érzetem és összeköttetésem azoktól származik, akik nincsenek itt, én annyira más vagyok. – Bízol abban, amit Elohim mond? Robbie hosszú ideig hallgatott. Ezernyi érzelem tűnt fel az arcán. – Nem ismerem a szaktudásukat, csak annyit tudok, hogy minden rendben lesz. A szenzoraimmal meg kell érintenem az első gyereket, hogy a frekvenciáját érzékeljem és megismerjem. Megkértem, hogy emlékezzen vissza arra a pillanatra, amikor egy gyermeket tartott a kezében. Robbie elmosolyodott. – Mind jól van, és telepatikusan kommunikálok velük. Erőteljes majomemberek, lágy szívvel. – Kik az édesanyjuk? – Sok a különbözőség, mert igyekeznek megtalálni a helyes kombinációt. Néhányuknak csillagember, néhánynak majomember az anyja. – A csillagemberektől született gyerekek mások, mint a majomemberektől születettek? Intelligensebbek-e? – Erről nincs információm, csupán teszem a dolgomat. Mindegyikkel kommunikálok, de ezt nem tudom, és nem is lényeges.

136

137

Egy felnagyított hieroglifa a Kariongról Itt egy kristályrobot energetizálja az új faj magzatát, egy állapotos csillag-nőben. Ami a fején van, az valójában egy bukósisakhoz erősített telekommunikációs eszköz, mely azt a célt szolgálja, hogy minden bomlasztó energiát távol tartson. A robot bal oldalán látható „szikrák” a kristályból megnyilvánuló energia, mely energetizálja a magzatot. (Simon Weir reprodukciós munkája)

– Haladj vissza az időben, amikor el kell hagynod a Földet! – javasoltam. – Az Elohimmal való kapcsolat nem annyira tiszta, mint kezdetben volt, egyre nehézkesebbé válik. Két világ között vagyok, sem az enyémben, sem itt. A szervezetem kezd megöregedni, és nem tudom, még mennyi ideig leszek képes ilyen ütemben dolgozni. A bolygó energiája kivesz az enyémből, ezért újra fel kell töltődnöm. – Aggódsz? – Még mindig nem tudom, hogy minden rendben lesz-e velük. A szívük érzékeny és lágy, de a világban sok a durvaság. Nem tudom, hogyan fogják tudni kifejezésre juttatni e durva külvilágban a bennük lévő lágyságot. Most mennem kell, nem maradhatok tovább. Mások jönnek, akik megmutatják számomra a jövőt. Robbie elmosolyodott és mélyet sóhajtott: – Ez a Forrás, tele fénnyel, szeretettel és örömmel. A tanács elégedett a történtekkel. Aggódnak, de ugyanakkor örülnek is a végkifejletnek. Most mások fognak jönni. Nehéz volt, és sok időt vett igénybe. Segítenek, hogy túljussak rajta. Családfákat mutatnak az idők kezdetétől ezidáig, az átmenetet és a valóságot. A fákon kis arcok vannak. Az idő elteltével a dolgok megváltoznak és átalakulnak. Azt mondják, hogy örüljek, és ne aggódjak, mert minden rendben van. Robbie kinyitotta a szemét és rám nézett: – Igen, minden rendben. – Jobban érzed magad? – kérdeztem mosolyogva. – Sokkal jobban, most már betekintést nyerhettem arról azt óriási felelősségről, amit egész életemben éreztem.

Robbie visszaemlékezése után egy érzés maradt bennem. Kommunikátorként, hogy követhettem el azt a hibát, hogy nem vittem magammal a kommunikációs kristályt a Földre, ezzel elvágva a többiektől az otthoni kapcsolattartás lehetőségét? Miért nem vittem magammal? Alcheringára volt szükségem, hogy segítsen a visszaemlékezésben, így a nevén szólítottam. – Jó reggelt kedvesem, nagyon örülök, hogy hívtál! Nagyon hiányzott a beszélgetés és én is szeretnék veled ezekről a dolgokról beszélni. Remélem ezután majd gyakrabban fogsz hívni. – Persze, igen Alcheringa. Sajnálom, hogy nem kommunikáltam veled. Mindig sokat gondolok rád. Kíváncsi vagyok, tudsz-e nekem segíteni. Szeretnék veled arról beszélni, amikor az anyahajó felrobbant. Tudom, hogy mindez nagyon gyorsan történt. El tudnád mesélni, mi történt a kommunikációs kristállyal? Egarinaként miért nem vittem magammal? Úgy tűnt, Alcheringa érzékelte, ahogy megremeg a hangom az érzelmektől. – Kedvesem, fogadd el azt a tényt, hogy semmire sem volt idő, csak hogy a legközelebbi mentőhajóhoz eljuss. Amikor a hajó megremegett és felrobbant, semmire sem maradt idő. Még arra sem volt időd, hogy a gyermekeidet és a férjedet összeszedd. Az anyahajó egy másik részén voltál, és nagyon gyorsan kellett eljutnod a legközelebbi mentőhajóhoz. Várható volt, hogy mi fog történni, így nagyon siettél. Aggódtál a szeretteid miatt, és persze a kristályért. – Hogy került Robbie a mentőhajóba? – Ahogy a hajó felé indultál, a kristályrobotok mellett haladtál el. Ekkor megkérdezted az egyik robotot, hogy veled jönne-e, mert ösztönösed tudtad, hogy szükség lehet rá, mivel láttad, mi történt az anyahajóval.

138

139

Hirtelen színes fények villantak fel előttem, és hangos, szirénázó hangot hallottam a fülemben. Úgy éreztem, mintha emlékképek peregtek volna le előttem. – Most egy régi álmot idéztél fel, amit sok évvel ezelőtt láttál az anyahajó felrobbanásáról. Olyan volt, mint egy nukleáris robbanás, és bizonyos szempontból az is volt. Ezt az emlékképet láttad álmodban. Sok szín villant fel, de legfőképp az ultraibolya kékre emlékszel. Látod, milyen hirtelen történt mindez? – Igen – feleltem, visszaemlékezve arra a végzetes kék fényre. Aggodalom és mély szomorúság keveréke borított el. – Ez történt valójában. Újból átélted azt a mély aggodalmat, amit akkor éreztél, amikor a kis hajók a Föld felé vették az irányt. Értsd meg, hogy sikerült véghezvinnetek, amiért mentetek. Megvolt hozzá a lélekjelenléted, hogy elvidd a robotot magaddal. A robotban lévő kristály-lény segített nektek, hogy a tudatotok egy bizonyos frekvencián tudjon maradni. A túlélők tudata alacsonyabb szintre esett vissza, ahogy a Földön lévő frekvenciával kapcsolatba kerültek. A robot képes volt megszabadítani benneteket az aggodalomtól és a traumától, és képessé tett benneteket az egymással való telepatikus kommunikációra. – El tudnád kérlek magyarázni, mi az a kristályrobot? – Igen, ezt a lényt Ishnaan-nak hívják. Az Ishnaan-ok más dimenzióból jöttek. Ezek a kristály-lények, képesek voltak mozogni és fizikailag jelen lenni az általad említett robotok formájában. Ők az ötödik/hatodik dimenzióban élnek, és a fizikai univerzum számtalan fajának megsegítésére szentelik magukat. Ezen dimenziók lényei egy kristály szerkezet részeivé váltak és tudatukat ezen keresztül működtetik. 140

Egy kristályban lévő Ishnaan (gyakran kristály-tudatnak nevezik)

Ez abban az időben történt, amikor Elohim rendelete lehetővé tette, hogy e fejlődés végbemenjen, mely az angyali jelenlétnek a kristály szubsztanciához való csatlakozását jelentette. E lényeknek lehetőségük volt arra, hogy egy másik tudatban nyilvánuljanak meg. A kristályt a mágia világával is kapcsolatba hozzák. Más szóval, ez egy határtalan ponthoz kapcsolódik, mely a megnyilvánulással, magával a teremtéssel áll kapcsolatban. – Meg fogják-e valaha is érteni az emberek ezt a fejlődésük során? – A kristály- vagy krisztusi-tudat, nem alakult ki az emberekben oly mértékben, mint más kozmikus világok élőlényeiben. Ez a különbség. Mivel ők előttetek járnak, soha nem 141

fogjátok tudni utolérni őket. A létezés angyali útján való haladással együtt jár a mágia. Ez addig nem fog bekövetkezni, míg azok a lények, akik az aranykorban élnek majd, el nem hagyják testüket. Csak azokkal fog mindez megtörténni, akik kifejlesztették és megértették kristály-energiájukat, a krisztusi energiát vagy angyali lényüket. Isten a teremtés forrása és mindenek teremtője. Ez a szeretet ereje, és egyetlen forma sem kel életre Isten jelenléte nélkül. Néha a szeretet energián belül az egyéni energiák zavarossá válnak, ezáltal távolabb visznek e tudástól. Ez történt azokkal is, akik a dracokat teremtették, akik aztán létrehozták a reptilián fajt, akik pedig megteremtették ezeket a kis szőrős emberszabásúakat a Földön. Ezek azok a fajok, melyek szeretet nélkül jöttek létre, így nem értik meg azt. Azért vannak itt a Földön, hogy fizikai testben elsajátítsák annak megértését, hogy a szeretet bennük is jelen van. Ezt a tudást hívják krisztusi-tudatnak, mely valójában a kristály-tudat, vagy angyali jelenlét, mely mindenkiben benne van, amit egy kicsit félreértelmeztek az elmúlt korokban, ám a kozmikus világokban jól megértették. A fejlődés folytatódni fog a földi dimenzióban, és a földlakók átlépnek az Aranykorba, melynek nem lesznek határai. Ekkor a megértésen keresztül mindig egyetértéshez fogunk eljutni, elfogadva egymást egy másik nézőpontból, melyben a szeretet és az együttérzés uralkodik. – Igen, Alcheringa, nagyon szépen köszönöm. Egy pillanatnyi csend következett, mintha Alcheringa engem figyelt volna. – Légy nyugodt kedvesem, minden rendben van. Ekkor éreztem, ahogy a jelenléte eltávolodik. Leültem kis dolgozószobámba, és elmélkedtem.

James és Tricia visszaemlékezésében az édesanyjuk voltam, amikor a kristály a fejemen volt. Tricia azt mondta, hogy ezt ugyanabban a dobozban tartották, amin kislányként a kapitány szobájában ült, amikor az egyik dimenzióból a másikba léptünk át. Nem tudom miért, de felhívtam őket, hogy emlékeznek-e rá, milyen színű volt a kristály. Úgy tűnt, ez valamiért fontos a számomra. James azonnal megadta a választ. Lágy hangja nyugtatóan hatott rám: – Csillagnő létedre a fejed a homlokodtól hátrafelé lejtett, így a kristály kényelmesen elfért rajta. A kristály halvány, fluoreszkáló zöld színű, majdnem áttetsző volt. Amikor az elméd aktiválta, más színűvé vált, attól függően, hogy mit csináltál és kivel kommunikáltál. A színek olyan halványak voltak, mint egy gyöngyszemen vagy egy holdkőn. Megvolt az a képességed, hogy a szellemedet kivetítsd a kristályba, hogy aktiváld vagy megerősítsd annak minden oldalát. Betekintést nyerhettél a prizma minden aspektusába, mivel abban a dimenzióban isteni szinten voltál. A kommunikációs kristály elveszett az anyahajó megsemmisítésekor. Ha megpróbáltad volna elhozni, a többiekkel együtt meghaltál volna. Mi értelme lett volna akkor? Ebben teljesen egyetértettünk, majd letettem a telefont. Úgy gondolom, nincs értelme ezzel tovább foglalkozni. Jobban éreztem magam, mintha egy mázsás súly esett volna le a szívemről.

142

143

Sógornőm, Glenda már a kezdetektől fogva nagyon érdeklődött a hieroglifák iránt. Amikor a telefonban elmeséltem neki, hogy mit mondott James, nagyon elszomorodott. Azt javasoltam neki, hogy találkozzunk, és próbáljunk meg egy regressziót.

Erősen felhős és párás idő volt, amikor Glenda a kezébe vette a hieroglifákról készült felvételeket. A meditációban megélt események hatására sikerült gyorsan az alfa szintre kerülnie. – Úgy érzem, mintha nagyon magasból a vízbe esnék, bár nem érzek félelmet a fulladástól. A víz tiszta, pezsgő és zöld. Ahogy a felszínre úsztam, egy oroszlánfóka gyönyörű arcát pillantottam meg, melyet pici pofaszakáll borított, kerek szemei csodálatosak, együttérzéssel teliek voltak. Soha nem fogom elfelejteni ezt az arcot. Úgy tűnik, nem tudok könnyedén mozogni, mivel megsérültem. – Mit értesz ez alatt? – Egy kicsit kábult vagyok, de nem érzek fájdalmat. Más oroszlánfókák is vannak körülöttem, és átlökdösnek egy patkó alakú sziklához. Gyengéden a hátamra fordítanak, hogy a fejemet és a vállamat megtámassza a szikla. A testem többi része a tengerparti sekély vízben marad, talán, hogy megvédjen a naptól, nem tudom. Úgy érzem férfi vagyok. Azt is érzem, hogy várok, mert tudom, hogy a többiek értem jönnek. – Van más is a közeledben? – Nem, ez a kis oroszlánfóka tölti be az egész látóterem. – Egy pillanatra menj vissza oda, mielőtt a vízbe estél, mi történt? Glenda összeroskadt, és zokogni kezdett. – Irtózatos gyötrelmet érzek. Igyekeztem megnyugtatni őt. – Ez csak egy emlék, ne félj, csak engedd el. Mondd el, miért érzed ezt? Glenda alig tud beszélni, mert a teste rázkódott a sírástól. – A testemet megviseli az emlék, mivel nem szeretném mindezt újra átélni, annyira borzalmas volt.

Előrehajoltam és a vállára tettem a kezem. – Rendben van. Mindez nagyon régen történt. Kérlek, mondd el, mitől érzed magad ennyire rosszul? – Minden rosszra fordult. A küldetés...hogy tudott ez megtörténni? Hihetetlen megtapasztalás. – Mi történik? – A semmiből egyszercsak minden megsemmisült. – Mi történt ezelőtt? – Nagyon izgatott vagyok, mert majdnem megérkeztünk. Nagyon izgalmas, mert minden álmunk hamarosan beteljesül. Mindannyian ezt a gyönyörű helyet nézzük, ami csupa kék és zöld, s úgy ragyog, akár egy ékszer. Nagy béke és nyugalom van bennünk, ahogy az űrben úszunk, s ez a csodálatos kép elénk tárul. Mindenkit elbűvölt a hely látványa. Semmi másra nem figyelünk, mivel úgy látszik, nem szükséges. Biztonságban vagyunk. Minden úgy történik, ahogy kell. – Mi történik ekkor? – Mindenki hitetlenkedve megdermed. Valami nekicsapódott az anyahajónak. Visszatérünk helyünkre, a gyerekeket összegyűjtjük. Vészhelyzet van, így mindenkit evakuálni kell. Egy morajló hangot hallok, mely egy óriási kitörő hullámhoz hasonlatos. – Érzem, s mintha tudnám mi fog történni, mégsem állíthatom meg. Megpróbálok arra koncentrálni, amire kiképeztek, amit tennem kell. – Mit kell tenned? – El kell vinnem valamit. Most egy kis, egyszemélyes hajóban ülök, mely egy kicsi tokhoz hasonló. Olyan rakomány van benne, ami fontos a számunkra. Kristályok, melyek ragyognak. – Ezek kommunikációhoz valók?

144

145

– Részben, de nem teljesen, a legtöbb kristály segít bennünket, hogy Isten energiájához kapcsolódjunk. Van egy tiszta, kékes-zöld kristály, ami nagyon gyönyörű, a gyémánthoz hasonló csiszolással. Ez kommunikációra való. Bemászok a hajóba a kristályokkal. Nincs idő semmi másra. Az van a fejemben, hogy szembe kell néznem azzal az energiával, ami azért jött, hogy elsöpörjön. Ha aggódni kezdenék miatta, akkor pánikba esnék, így csak arra figyelek, hogy elrepüljek, mivel nagyon kevés az idő. Fekete füst és tűz vesz körül, ahogy az ajtó kinyílik az anyahajó alatt, én pedig kirepülök. A bolygó felé veszem az irányt, melyet néhány pillanattal ezelőtt néztem. – Látsz-e másokat is, akik a bolygó felé tartanak? – Igen, sokan vannak. Látom a hajót a gyerekekkel. Glenda, amikor ehhez a részhez ért, kiabálni kezdett: – Ott vannak a gyerekek, a hajójukat megsemmisítették, ó, a gyönyörű gyermekek! Meg kellett állnunk, mert Glenda képtelen tovább folytatni. Teste rázkódott, arcát könny áztatta, és megállíthatatlanul zokogott. Beletelt néhány percbe, mire képes volt újra folytatni. Glenda megfogta a kezemet, mely látszólag megnyugtatta. Megpróbáltam megvigasztalni őt. – Ez mind a múlté. Csak egy emlék. Most már minden rendben van. Képes vagy folytatni? – Igen, most már jól vagyok. – Voltak-e a gyermekek között hozzátartozóid? – Nincsenek gyermekeim, bár van családom. Minden gyermek nagyon értékes volt azon a hajón. – Folytassuk. Sikerült kitörnöd az anyahajóból, és megpróbálod megmenteni a kristályokat. Kommunikálsz másokkal?

– Igen, hallom, amit mondanak, de nem szeretnék beleavatkozni, mivel a tudatunk arra irányul, hogy a hajótól mes�sze kerüljenek és észleljék, hogy merről érkezik a támadás. Megpróbálják felvenni a védőpajzsaikat és manővereznek. Néhányan elmenekülnek. Két hajó eltűnik a láthatáron, megpróbálnak elmenekülni a támadók elől. Mivel egy kis járműben vagyok, egy kis utat török a törmelékek között. Ha azt gondolják, én is a része vagyok, nem akarnak majd megtalálni. Jobbról látok egy másik hajót, ami bajban van, mivel megsérült. Nagyon gyorsan ereszkedik a víz felé, de még működőképes. Megsérült, de nem semmisült meg. Megpróbálok a közelében maradni, ahogy a kis járművel a vízbe hatolok. Úgy érzem, közel vagyok a többiekhez, de nem látom őket. Remélem, hogy elég közel vannak, hogy észrevegyenek, én is ott vagyok. Lesüllyedek a víz alá, s látom, milyen gyönyörű. Egy fénysugarat látok kiáradni a kommunikációs kristályból, mely tudatja velem, hogy nyissam ki a jármű nyílását, és ússzak fel a fény felé. Azt sugallja, hogy hagyjam ott és most csak magammal törődjek. Felfelé úszok, finoman mozgatom a karomat és a lábamat. Most már a víz felszínén vagyok, ahol az a kis barna, csodálatos teremtmény vár, akinek a szeme tele van szeretettel. Nagy örömet érzek, mert Isten szeretete árad ebből a lényből. A kis teremtmény a partra vezet. Még mindig mozdulatlan vagyok, az alsó végtagjaim a vízben vannak. Úgy tűnik, egyáltalán nem tudom mozgatni. Sötét van, majd fényt látok. Valaki közeledik. Egy csoport jön. Hosszú ruhájuk van és palástjuk. A vezetőjük egy nagy tárgyat, egy jogar félét tart a kezében. Átvágnak a vizen, és nagyon örülnek, amikor meglátnak. – Mit látsz azután? – Valahol a hegyek felett lebegek. Egy örvény húz lefelé.

146

147

Egy kis, fából készült kunyhót látok. A piszkos padlón egy gyönyörű nő áll, aki nagyon kedves és szeretetteljes. Igen magas, és hosszú haja van. A bőre mézszínű. Erős karjába vesz, és énekel nekem. Vannak itt mások is, akiknek hosszú fekete haja van. Az idősebbek a gorillákhoz hasonlóak, és elég termetesek. Mind kör alakú kunyhókban laknak, melynek közepén tűz ég. A tűz fontos, ami sohasem alszik ki. – Vannak csillagemberek a közelben? – Igen, néhány idősebb. Elég magasak és ragyognak. Glenda arca megváltozott, és ragyogni kezdett, majd felderült: – Ez a csodálatos nő az anyám, akinek egy kislánya született. A következő órában Glenda békésen aludt. Glendát az első találkozásunk óta nagyon közel éreztem magamhoz. Soha nem értettem miért, míg végül ez az esős nap elérkezett. Egy másik életében férfiként megmentette a kommunikációs kristályt, és feláldozta életét, hogy Egarinának odaadja azt. Kíváncsi voltam, vajon Egarina tudta-e akkor, hogy a kommunikációs kristályok a víz alatt vannak a Földön, elérhető közelségben. Valószínűleg nem. Kisétáltam, hogy vessek egy pillantást a napra, amint a horizonton épp egy szivárványszínű felhőbe burkolózva lebegett. Az élet újra szép volt, és egy időre úgy tűnt, minden új értelmet nyert.

148

149

8. fejezet

Családunk egyik barátja azt javasolta fiának, Frederic-nek, hogy látogasson el hozzám. Először telefonon beszéltünk, amikor azt mondta: – Egész életemben voltak olyan időszakok, amikor információk érkeztek rajtam keresztül olyanoktól, akiket vezetőimnek neveznék. Nem tudom, hogy ezek az információk nekem, vagy valaki másnak szólnak, mivel nem könnyű megértenem, sem feldolgoznom azokat. Meghívtam hozzánk, majd leültettem az Alcheringa kő mellé, és megmutattam neki a Kariongban készült felvételeket. Visszaemlékezése a következőképp zajlott: – Elég tisztán látok. A távoli múltban mindezt már láttam. Sűrű esőerdő vesz körül bennünket. Egy ösvény mentén haladok. Az ösvényen kör alakú korongok vannak. Néhol a korongok kékek, két, két és fél méterenként helyezkedek el egymástól. – Mire valók? – kérdeztem. – Úgy látszik, csupán útvonal jelző szerepük van, mivel sokan nem tudják, hol vagyunk. Ez nem sokkal az érkezésünk után történt. Megállok, mert úgy látszik képtelen vagyok tovább haladni. Sokkal magasabb vagyok, mint most, hosszú végtagokkal. A csontjaim majdhogynem látszanak, a bőröm áttetsző. – El tudnád mondani, milyen színű a bőröd? – Azt mondhatnám, szürke, de nem teljesen, inkább a

holdkőhöz hasonlítanám. Nem érzem jól magam. Egy baktérium tenyészet megtámadott bennünket. Fáradt és erőtlen vagyok. A fejem fáj, és a fájdalom átjárja a gerincemet. – Megsérültél? – Nem, inkább valami megfertőzött bennünket, és megtámadta a központi idegrendszert, mely hatással van a vérkeringésre is. Mindenki fáradtnak és kedvetlennek érzi magát. – Szúnyog, vagy más rovar okozta-e? – Könnyen lehetséges, mivel mindannyiunkat nagyon hamar utolért a fertőzés. Valamilyen állat megmart. – Talán egy kígyó? – Nem, nem kígyó vagy szúnyog, inkább egy nagyobb testű repülő állat, ami a denevérhez hasonló. Nem tűnik ismerősnek számomra. Olyan, mintha a denevér és a majom keveréke volna. – Látod most ezt az állatot? – Mindent látok, amiről most beszélek, mindez az úton történik, ahol megyek. Éjjel van, nem látok mindent túl élesen. – Nagyon meleg van. A technológiánk nagy része nem úgy működik a bolygón, mint a saját világunkban. Készült valamilyen átalakító rendszer, de túlmelegedett, és felrobbant. A nap sokkal melegebb. – Megégtél? – Én, és mások is napszúrástól szenvednek. – Honnan jöttetek? – A Plejádok csillagrendszerből. Frederic közülünk való volt. – Hogy kerültél ide? – Egy hajóval, ami épségben földet ért. – A kisebb vagy a nagyobb hajóval érkeztél? – A kisebbel.

150

151

Frederic regressziója Peter regressziója

– Hol van a nagyobb hajó? – Látom, bár csak egy emlékkép maradt bennem arról, hogyan nézett ki. A hajó óriási volt. Úgy látszik, eltűnt. Két különböző formájú lézer fegyver volt, az egyik elpusztította, a másik dematerializálta. Úgy látszik, az anyahajót dematerializálták, bár szerintem az csak szóbeszéd, hogy elvitték, és sértetlen maradt. Mivel nincsenek roncsok, ez a gyanú merült fel. Úgy érzem, megsemmisült, és ami megmaradt belőle, az elsüllyedt a vízben. Ez az én sejtésem, de nem tudok semmi pontosat. Csak néhány, talán három hajó ért földet sértetlenül. Sok műszaki berendezésünk itt van, csak egy másik helyen, de félünk értük menni. – Kik vannak még veled? – Két másik fajból való ember. Az egyikük plejádi eredetű, a másik félig akturián és szíriuszi. – E fajok közül vannak-e még mások is a Földön? – Nem ezen a helyen. Később találkoztunk is velük, de nem rögtön az elején. – Tudod-e, miért jöttél ide? – Hogy technikai támogatást és segítséget nyújtsak. Az én szerepem nem az állandó letelepedés volt. Azok, akiket a letelepedésre kiválasztottak, egy másik fajból, az altair-ből valók. – Vannak-e a túlélők között, akik közel állnak hozzád? – Hárman voltunk a csoportban. Ketten a földet érés után betegségben meghaltak. – Te maradtál életben? – Igen, egy rövid ideig. Én vagyok a felelős azért, ami történt. Bűntudatom van és szégyellem magam. – Felelősnek érzed magad? – Igen, nyomasztó érzés van bennem ezzel kapcsolatban, és nem tudom, hogyan engedjem el.

– Miért érzel így? – Információt szolgáltattam egy olyan forrásnak, akiről azt hittem, támogatja a gyarmatosítási tervünket. Egy furcsa érzés kerített hatalmába. – Ennek az információnak köze van a támadáshoz? – A támadást előre eltervezték. A navigációval kapcsolatban adtam át információt. Előrehajoltam: – Mit értesz azalatt, hogy a támadást előre eltervezték, nem békés időszaknak kellett volna lennie? Nagyobb szünet következett. Frederic arca eltorzult, mintha erőteljes érzelmi élményben volna része: – Jóhiszeműen adtam át az információkat, mely nem állt ellentétben a feljebbvalóim akaratával. Úgy tűnt, az információt szabadon lehetett továbbítani. Nem az én hibám volt, mégis felelősnek érzem magam miatta. Úgy érzem, hibát követtem el azzal, hogy nem ítéltem meg helyesen, kinek adok át információt. Az információ átadás nem volt szigorúan szabályozva. Úgy érzem, kihasználtak. – Kik? – kérdeztem. – A saját embereink. Az árulás érzése, ami az első kariongi látogatásunk alkalmával hatalmába kerített, most hirtelen újra felötlött bennem. Ekkor erőteljesen megemeltem a hangomat: – Kik voltak azok a saját embereink közül? A hierarchia? – Erről nincs tudomásom. Az elmém nagyon tiszta volt az utazást megelőzően. Most pedig nagy zavar, düh és bűntudat van bennem. Tudod, az árulásról ezelőtt soha nem volt tapasztalatom. Nagyon nehéz elengednem ezeket az érzéseket, melyek kavarognak bennem. Egyrészt biztos vagyok benne, hogy

152

153

helyesen cselekedtem, másrészt bűntudatom van, ha arra gondolok, nem volt elég jó az ítélőképességem, hogy kinek adok át információkat. Ez határtalan dühöt ébreszt bennem, hogy árulóvá váltam a feljebbvalóim által. Ismerem ezt a dühöt. – Ez a Földre érkezésedkor, vagy előtte történt? – Előtte történt valami. – Mi történt? – A dolgok megváltoztak. Lények támadtak az anyahajóra. – Kik? – Más fajból valók, akik plejádiaknak álcázták magukat. Ez az összeesküvés része volt. Azt mondták, hogy megpróbálják megállítani a szövetséget, és hogy jót akarnak. Barlangokat látok, egy zöld fényt, ahol embereket tartanak fogva. – Velük vagy te is? – Igen, a föld alatt vagyunk, egy sötét bolygó belsejében, egy börtönben. Engem jelöltek ki, hogy gondoskodjak néhány emberről. Visszatartottam őket a lázadástól, és segítettem megértetni velük, hogy a jelen helyzetben ez hiábavaló. Némi tiszteletet vívtam ki a fogvatartók szemében. Felajánlották, hogy legyek az embereim parancsnoka, és cserébe azért, hogy lecsitítom őket, tanításokat kapok. Ez a csoport nem támogatja a szövetséget. Úgy tűnik könnyedén tudnak más testébe bújni. Ez a faj nem rossz, csak tele van félelemmel. Most már emlékszem, egy denevér mart meg, amelyik veszett volt. Meghalok a mérgétől. Ez elég különös. Ezért nem tudok továbbhaladni az úton. Minden elsötétül, a testetlenség állapotában vagyok. Egy tűszúráshoz hasonlót érzek, majd egy alagútban találom magam. Ez egészen más. Az alagút tele van fénnyel. Szívesen itt maradnék egy darabig, majd érzem, ahogy kezdek visszatérni.

– Várj, tudnál-e még többet mondani az összeesküvésről? – Sokkal alacsonyabb vagyok, mint előtte voltam. Egy kis orángutánnak látom magam. Megnevettetem az embereket. A nevem Per-la-sing. Olyan kicsi vagyok, harmad akkora, mint korábban voltam. – Igen, ennyi elég. Most menj vissza az előző életedbe, amikor még az anyahajón voltál. Mesélj erről, mert tudnom kell. Frederic még most sem hallott engem, vagy nem figyelt rám: – Anyám születésemkor meghalt. Valaki más nevelt fel, aki máshogy nézett ki, mint én, bár az arcát úgy tűnik, megszoktam. Magas volt, a Lyráról jött. Gondomat viselte és nagyon jó barátom volt. Ez a személy te voltál. Frederic kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett rám. – Az arcod furcsának tűnik. Valami rosszat mondtam?

154

155

Frederic visszaemlékezése teljesen váratlanul ért. Nem tudtam, hogy elfogadjam-e vagy sem. Egy időre félretettem, hátha én, vagy Frederic magyarázta, vagy értette félre a történteket. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy amiről mesélt, valóban megtörténhetett: A hierarchia szándékosan hagyta volna, hogy elpusztítsák az anyahajót? Ennek nem láttam értelmét. Aztán megjelent Péter, akivel egy szemináriumon találkoztam Hong Kongban. Hónapokkal később felhívott, és egy találkozót kért, mivel belső konfliktus zajlott benne, és az az érzése támadt, hogy segítségére lehetek. Beleegyezésemet adtam, mert úgy gondoltam, esetleg olyat szeretne közölni, ami kiegészíti a csillagemberek történetét. Leült a „forró székbe”, és megnézte a Kariongban készült fotókat, ami semmi különös reakciót nem váltott ki belőle, bár ettől függetlenül megkérdeztem tőle: – Látod-e magad az anyahajón?

Lassan lecsukódtak a szemei, majd egy mélyet sóhajtott: – Egy másik bolygóról érkeztem, ahonnan egy hajóval szállítottak ide. Úgy tűnt, azért vittek a hajóra, mert egy bizonyos ponton csatlakoznom kellett hozzájuk. A bolygó, amelyről jöttem, zöld volt. – Mondd el, milyen vagy. – Nem vagyok hozzájuk hasonló. Egyedül én jöttem a zöld bolygóról. Fehér foltok vannak a tenyeremen és belül karomon. A bőröm többi része sötétbarna. Érzem, hogy a fejem kicsi, és előre nyúlik a testem többi részétől. A nyakamon púp van. Nincsenek körmeim, sem hüvelykujjam. Mindkét kezemen négy ujj van. Úgy érzem, valakivel találkoznom kell a hajón, és a személyem elég fontos. – Ki hoz a hajóra? – Ó, ezt tisztán érzem! Ezek az emberek minden bizonnyal alárendeltek. Nem igazán nekem kellene ezt kimondanom, de úgy tűnik, jelentéktelen láncszemek a gépezetben. Ők azok, akik vezetik ezt a kis transzferhajót, mely nagyon pici, és én ülök az egyetlen ülésben. Igazán fontosnak érzem magam. – Vannak még hozzád hasonlók a hajón? – Kékek és fehérek, de nem mind egyformák. Egyikük körte formájú, a többi viszonylag ember kinézetű. – Hogyan kezelnek téged? – Egy kicsit tartanak tőlem, valószínűleg megfélemlítették őket, mert érzem, hogy némi tekintélyem van. Amikor megérkezünk, hátrébb állnak, míg én átsétálok az anyahajóhoz. Inkább azt mondanám, büszkén lépdelek, mint sétálok. Az anyahajó nagyon fényes belülről, és egy kis időbe telik, míg a szemem hozzászokik. A másik hajó elég sötét volt belülről. Úgy érzem, elkülönülök ettől a személytől, akit az előbb érzékeltem.

– Van ott valaki, akivel találkoznod kell? – Igen, három ember, akik az iménti körte formájúhoz hasonlóak. Az az érzésem, hogy reptiliánok, de mégsem azok. A bőrük a cápáéhoz hasonló, az arcuk pedig három rétegből áll. – Aggódsz-e valami miatt? – Dehogyis, valódi küldetésem és célom van! Mindenki felismer engem, majd követnek, és egymás között beszélgetnek. Úgy érzem, sietnem kell, mert a hajó indulni készül. Ránevetek valakire. Ez a személy a hajóhoz szalad, közben ös�szenevetünk. – Hogy néz ki? – Emberhez hasonló, nagyon halvány bőre van. Arca felfelé, kúp alakban keskenyedik, és elég magas. Szeme mandula vágású, de vízszintes. Feje búbja széles. Igazán jókedélyű, minden bizonnyal magas rangú személy, mégis rám nevet. Az irányító terem az Enterprise űrhajóhoz hasonló, mely fénnyel teli. Körben technikai berendezések vannak, melyek mind nagyon egyszerűnek tűnnek. A nagyméretű fénytáblák információt közvetítenek azoknak az embereknek, akik figyelik őket. – Haladj tovább az időben és mondd el, mi történik! – javasoltam. – Most úgy érzem, mintha egy kapszula vagy egy csőféleségben lennék. A bőröm más. Nem barna, mint előtte volt. Kékes színű, mint a többieké, bár egy kicsit sötétebb. Úgy tűnik, átalakuláson mentem keresztül, mintha levedlettem volna valamit. – Most, hogy kijöttél a kapszulából, van-e valamilyen szereped? – Hm, úgy érzem, ebben a pillanatban nincs teendőm. Várom, hogy a hajó úticéljához érkezzünk. Éppen egy komputer

156

157

vezérlésű kijelzőt nézek, melyen a naprendszer látható. Ez a nagy képernyők közül az egyik. A bolygóknak más-más nevei vannak. Az első bolygó a Zun, a második a Varn, a harmadik a Mu, a negyedik a Zaron, és van egy, amelyiket June-nak nevezik. A keringési pályájukat is megjelölték. Sokkal több bolygó látható itt, mint a jelenlegi naprendszerben. Egy kicsit izgatott vagyok, olyan „végre” érzés lesz úrrá rajtam, vagy mintha eddig ezért dolgoztam volna. Koordináták vannak nálam, amiket be kell táplálniuk a rendszerükbe, ahhoz, hogy továbbjussanak. Nálam van az információ a helyről. – Valamilyen navigátor-féle vagy? – kérdeztem. – Nem tudom, hova tartozom, mintha egy kulcs féle lenne nálam. Valami függ attól az információtól, amit betáplálok a rendszerükbe, és most eljött az idő, hogy minden összeálljon. Valójában ez kézi vezérléssel történik, ahogy a kezem ráteszem a gépre, a diagrammok megváltoznak. Mindegyik bolygó eltűnik, kivéve a Mu, ami most statikussá válik. Úgy érzem, mintha erre az információra az utolsó pillanatban lenne szükség. Ahányszor hozzáérek, a bolygó pozíciót vált, és egyre közelebb kerül. Amikor megérkezünk, a hajó nem tud áthatolni a felhőrétegen. Állóhelyzetben lebeg, és a bolygóval együtt áramlik. Kisebb hajóknak kell a felszínre menniük. Van valaki a bolygón, akivel találkoznom kell. – Miért? – Egy közvetítő szerepét töltöm be, mint egy diplomata. Vannak kapcsolataim ezen a bolygón, míg ezeknek az embereknek nincs. Ezért vannak nálam a koordináták. – Mindez a béke érdekében történik? – Igen, minden bizonnyal. Úgy gondolom, valakivel találkozni fogunk, ahova a kapitány is eljön. A felderítő hajó egy

sima területen landol, mely egy piramishoz hasonló, melynek csapott teteje van. A reptiliánok, akikkel találkozunk, sok ékszert és aranyat viselnek. Vöröses barna emberek, és nagyon fontoskodóak, amitől eléggé feszült leszek. Egy tárgyalás, vagy ehhez hasonló történik. Az átadás során, egy pálcát kapnak meg, majd a díszes ruhába öltözött emberek nagy pompával elvonulnak. Meg akarják őrizni a tekintélyüket. – Örülnek ennek? – Igen. Vannak itt más emberek is, az alattvalókhoz hasonlók. Kisebbek, és viszonylag ember kinézetük van. Fejük keskeny, nagy szemekkel. Öt hosszú ujjuk van. Mintha rabszolgák volnának. A felderítő hajó elmegy, én pedig ott maradok. Az egyik díszes öltözetű rám néz, és megkérdezi: – Itt az idő? – Igen, itt – mondom. Aztán utasításokat adok nekik, hogy tovább tudják a dolgukat végezni. Éjszaka van, és egy listát ellenőrzök, amikor nagyobb hajó érkezik kék emberekkel. Egy rakományt és gépeket tesznek le. Néhányan egy jeladót szerelnek össze, mások egy kúp alakú hengert rakodnak ki, ami magokat és spórákat tartalmaz. Újra zaklatottság és bizalmatlanság érzése fog el. Most az anyahajót látom, amint evakuálják a támadás miatt. Sok kishajó indul a bolygó felé. Egy energiasugár lövell a hajó felé, ami felrobbantja. Nyugodt vagyok, amint a parancsnok mellett állok, mivel ez várható volt. – Azt mondod várható volt? – ez itt újra megismétlődött. – Igen, így érzem, biztosan nem váratlanul történt. – A parancsnok is így gondolja? Úgy értem, mit tesz, és mond?

158

159

– Parancsokat osztogat, ketten pedig elég elkülönülten, minden izgalom nélkül nézzük. Hosszabb szünet következett. Furcsa érzés kerített hatalmába, ezért egy kicsit noszogatni kezdtem: – A parancsnok is lement a hajóval, igaz? – Nem tudom, már nem vagyok ott. Elmentem egy másik hajóval, de ő nem tartott velem. Nagyon gyorsan közeledünk a bolygó felé. Minden bizonnyal vannak olyan hajók, melyek nem járnak sikerrel. Amiben én vagyok, az a vízbe csapódik. Felültem. – Igen, ez így van, egy a vízbe csapódik. Azt mondod, abban a hajóban vagy, amelyik a vízbe zuhan? – Igen. Nagyfokú húzást érzek, ahogy becsapódik. Átjutunk a másik oldalra, ahogy a vízben landol. Ez egy tóhoz hasonló. – Egy tó? Lehetséges volna, hogy ez a Broken-öböl? – Bárhol lehet, de minden bizonnyal tónak látszik. Valamiért nem tudom beazonosítani a pontos helyszínt, de tudom, mi történik. Most alámerül a vízbe, majd egy üreges helyen újra a felszínre bukkan. Ez egy kétéltű jármű. Egy pillanatra a tengeri barlangok jutnak az eszembe a hegyfoknál, nem messze a Broken-öböltől. Lehet, hogy az anyahajóból egy másik hajó itt landolt, és a barlangokba menekült. Ez egy új felfedezés lehet, de miért éppen most hallok erről először, annyi visszaemlékezés után? Lehet, hogy nem tudtak kiszállni. – Úgy gondolod, hogy a hajótok fogságba esett? – Bizonyos értelemben igen, mert ha feljönne a felszínre, bajba kerülne. Ám ez a föld belsejében van. Elég nagy a mozgás, több hajó is van itt. Azt hittem, hogy a hajó megsérült, de

nem. Elég sok hajó van itt ebben a nagy barlangban, és sok kis ember szaladgál körülöttük. Hm, amelyik barlangokra én gondoltam, azok nem ilyen nagyok, ő pedig sok hajóról beszélt. Ez eléggé zavarosnak tűnt. – Vannak gyíkemberek a barlangban? – Nem, egy sem. – Rajtad kívül mások is kiszállnak a hajóból? – Ó, igen. Elég sok minden történik. A kis rabszolga-szerű teremtmények lerakodnak dolgokat, mintha mentenék, ami menthető. Vannak fém, és ezüst gépek. Jelenleg nagyon nagy a hőség, ezért mindenki siet. Olyan érzés van jelen, mintha valamit megcsináltak volna, ami már visszafordíthatatlan. – Tudtad, hogy ez a dolog meg fog történni? – Azt hiszem, valójában igen. Nem gondolom, hogy váratlan lett volna. Mindenki pánikban van, bár tudták, hol van ez a hely, és azt is, hogy a víz alatt be tudunk jutni a barlangba. Ez a föld belsejében van, úgy értem, ez nem egy kis barlang, hanem egy hatalmas üreg. A bejutáshoz át kell hatolni a vizen, ahol minden ki van világítva. – Hogy néznek ki a többiek, akik a hajón voltak? – Néhányuk olyan körte formájú, mint akikről már beszéltem, de a legtöbbjük vékony, cápa-szerű bőrrel. – Köze van-e a gyíkembereknek ahhoz, hogy őket megismerted? – Köze van-e? Ó igen, én közvetítettem közöttük. – Tudsz-e valamit az anyahajó túlélőiről? – Ha voltak is túlélők, nem tudom hova tűnhettek. Valami nem stimmelt, semmi sem passzolt. – Rendben, menj tovább, és mondd el, mi történik. – Ez egy kicsivel később, évek múlva történik. Most már mindent elrendeztek, de egy elég nagyszámú közösség még

160

161

mindig a víz alatt van. A legtöbb berendezést, amit korábban idehoztak, felvitték a felszínre. Minden bizonnyal vetés zajlik odakint, amit rabszolgák végeznek. – Meg tudnád nézni a testedet újra, és elmondanád most hogy néz ki? – Most újra barna. Ez furcsa, ugyanolyan vagyok, mint mielőtt beléptem az anyahajóba. Azt hiszem, alkalmazkodtam a környezethez. Egyébként indulni készülnek, a túlélő hajó induláshoz készülődik, mivel a dolgokat elrendezték. – Hova mennek? – Haza. A kishajó megkísérli a hazatérést. Úgy tűnik, mind kifelé fordul. Mivel nincs anyahajó, megpróbálnak maguktól visszatérni. Nem fűzök ehhez túl sok reményt, és nem tartok velük. – Tudod-e mi történik velük? – Nem, egyszerűen eltűnnek. Megvárták, amíg minden biztonságossá válik. A gyíkemberek azt gondolják, hogy mindent elpusztítottak, és a többiek pedig elmentek. Az biztos, hogy egy új civilizációt hoztak létre, amelyhez kezdetben szükségük volt minderre a táplálékra és technológiára. – Mindez még mindig a Föld belsejében történt? – Nem, a dolgokat szép lassan a felszínre hordták és ott folytatták a fejlesztéseket. Azokat a magokat és spórákat használták fel, melyek a kúpokban voltak elraktározva. Tudod, az itteni időeltolódás miatt úgy érzem, már nagyon régen eljöttem. Egy új civilizáció létrehozása kezdődött el, melyhez az anyahajóról hozott dolgok szolgáltak alapul. Most már semmi sem stimmelt. – Rendben. Most menj vissza egy pillanatra az anyahajóra, amikor mindenki a fedélzeten volt, s a gyíkemberek visszavonták az ígéretüket, és megtámadták a hajót.

– Igen, a probléma az volt, hogy nem az összes felszerelést és anyagot sikerült elszállítani. Csak a felét tudták elhozni. – Ó igen, körbenéznél, hogy a kapitány is ott van-e? – Igen, és valaki más is van ott. Ahogy körbenézek, egy hozzá hasonló lényt is látok. – Mintha a testvére volna? – Igen. Egy pillanatig a fejemet törtem: – Ó, igen, a kapitány testvére is elmenekült azzal a mentőhajóval, ami megsérült és a vízbe zuhant. Ő meghalt a hajón. Peter bólintott. – Láttam, és valóban nagyon megsérült. Nem úgy tűnt, hogy bárki is túlélhette volna. Egy dolog bizonyossá vált számomra. Peter nem volt a hajón, amelyik a vízbe esett. Szerettem volna megnyugtatni őt. – De igen, voltak túlélők a fedélzeten. – Akkor jó! – mosolyodott el. Valószínűleg Petert megölték, és a halál utáni állapotban figyelte az eseményeket. – Hogy érzed, ott voltál akkor, vagy csak később jöttél ide? – Ott voltam. – Légy nagyon körültekintő azzal kapcsolatban, amit látsz, mert hajlamos vagy ide-oda ugrálni, nekem pedig meg kell próbálom a dolgokat különválasztani egymástól. Valóban látod-e magad, ahogy megmenekülsz az anyahajóból, miután megtudtad, hogy a gyíkemberek megszegték az ígéretüket? Bizonyára rosszul érzed magad emiatt. – Egy kicsit. – Csak egy kicsit? – Tudod, ez nem volt váratlan. Úgy gondolom, mielőtt megtörtént, igazán lett volna idő mindent kirakodni. Sajnos

162

163

nem volt, nagyon gyorsan visszatértek. – Igen, de azt nem beszélték meg a kapitánnyal, hogy megszegik a szavukat, vagy igen? – Nem, megpróbáltam egyezkedni, hogy ne tegyék. Megpróbáltam megkönnyíteni számukra, amennyire lehetséges, hogy tisztázzák a dolgokat. Ez volt a tárgyalás lényege. Tudod, olyan vagyok, mint egy intergalaktikus diplomata. Nagyon fontos volt, hogy a dolgok megtörténjenek, ami csak idő kérdése volt. – Miért mondod, hogy igazán fontos volt, hogy a dolgok megtörténjenek? – A berendezések miatt, amiket az anyahajóval szállítottak. Nagyon fontos volt, hogy eljussanak ehhez az új civilizációhoz. Mindenki tudta, hogy szükség lesz ezekre annak a civilizációnak a visszaállításához, amely valahol a bolygón már létezett. Később úgy tűnt, hogy összeáll a kép. – Igen, ez egy édenkerthez volt hasonló, amit már jóval azelőtt megterveztek, mielőtt a gyíkemberek benépesítették volna a Földet, majd pedig elűzték őket. Valószínűleg szereped volt ebben, hogy segítsd őket. Vissza tudsz menni abba az időbe, amikor az anyahajó felrobbant? Meghaltál-e a kapitánnyal együtt? – Nem. – Csak gondold végig még alaposabban. Tudod, az is lehetséges, hogy amikor meghalsz, hirtelen nem vagy ennek tudatában. Szeretném, ha megnéznéd, hogy valóban elhagytad-e a tested, vagy esetleg egy másik testbe születtél újra. Peter egy kicsit gondolkodóba esett. – Rendben. Kiesik az a rész, hogyan kerültem a hajóról a barlangba.

– Szerintem rá fogsz jönni arra, hogy elhagytad a testedet, ami valójában megsemmisült a hajóval együtt. – De az elmémben ez a vezetői szerep tovább folytatódik. – Igen, úgy gondolom, ezt az elmúlt tapasztalatokból és képességekből hívtad elő, melyeket a következő életedben hasznosítottál. Lehet, hogy ez sokkal később történt, mint amikor a Föld alatti barlangba mentél. Rendben, szerintem végeztünk is. Van-e valami, amit még szeretnél megnézni? – Igen, bűntudatot érzek. – Bűntudatod van? – Igen, ez a szó merült fel bennem. – Azért érzed ezt, mert diplomataként nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szeretted volna? – Nos, mindent megtettem, de a tárgyalások nem jártak sikerrel. – Igen, és a kapitányt is félrevezetted, mert egész mást mondtál neki, miközben tudtad, hogy a reptilek nem fogják a beleegyezésüket adni. Innen fakad-e a bűntudatod, mert tudtad, hogy színjátékot űzöl? – De hát az ő vezetőik is tudták. Leesett az állam. – Azt mondtad, hogy az ő vezetőik is tudták? Peter bólintott. – Ezért hívtak engem, és vontak bele. Azok az emberek, akik őt kapitánynak jelölték ki, mind tudtak róla. Neki nem volt tudomása arról, mibe keveredett, én pedig nem mondhattam el neki, mert a hierarchia engem vont be. Nem mondták el senkinek sem, különben nagy pánik tört volna ki, ezt pedig nem akarták.

164

165

Az arcom felhevült és úgy éreztem menten elájulok. Szerettem volna valamibe kapaszkodni. – Rendben Peter. Még egyszer utoljára, menj vissza a hajóra a támadást megelőzően. Nézz rá a parancsnokra, és mondd el, mit csinál, és mit mond. Peter arca komolyra fordult. – Nos, odafordult az egyik sugár fegyver kezelőjéhez, és azt mondta: – Tüzelj, tüzelj!

Sziklarajz a Kariongnál

Sziklarajz a Kariongnál

166

167

9. fejezet

Nagyfokú aggodalom lett úrrá rajtam a visszaemlékezést követően. A következtetés egyértelműnek tűnt, a misszió szervezői előre tudták, hogy a csillagemberek el fognak pusztulni. Néhány napig igyekeztem értelmezni a helyzetet. A visszaemlékező személyek közül néhányan hangot adtak azon érzéseiknek, hogy amit átéltek, csupán képzelgés volt. Egy rövid időre Peter visszaemlékezését is ennek tekintettem. Aztán megjelent Tom. Ránézett a Kariongban készült fotókra: – Igen, a hajó közelében vagyok. Az élmények felelevenednek. Úgy tűnik, tekintély vesz körül. – Úgy érzed, mintha a hajón lennél? – Nem még, furcsán érzem magam. Az érzelmeim elég tiszták, de mégis úgy tűnik, mintha minden csak képzelgés volna. – Menjünk tovább. Nézz magadra, és mondd el milyennek látod a tested? Ahogy Tom lenézett, becsukta a szemét, majd finoman megérintette magát: – Úgy érzem, a testem nagyon vékony, de nem gyenge. A karom is vékony. A törzsem egészen karcsú, egészséges és erős. Nyoma sincs alultápláltságnak vagy betegségnek, mégha a test vékony is. Egy csőszerű szerv lóg a lábaim között, mely nagyon egyszerűnek tűnik, és könnyen visszahúzható a testbe. Látok egy helyet, ahol erős fény van, lehetséges, hogy egy

hajó. A vezérlő konzol nagyon modern, nincsenek rajta gombok vagy kapcsolók. A terem közepén egy híd van, vagy inkább az első részén. Igen, persze, mentális vagy gondolati erő hajtja a hajót, ahogyan többdimenziós szinteken keresztülhalad. Az irányító rendszer telepatikusan működik. Ez egy fejlett technológia. – Hogyan működik ez az irányító rendszer? – Egy személyen keresztül történik az adat vagy információ átvitel. Egy bizonyos berendezés felerősíti az agyhullámokat, hogy a kijelölt helyre továbbítsa azokat. Kristály szerkezetek koncentrálják ezeket az energiákat. – Van-e valaki körülötted ebben a pillanatban? – Igen, vannak. Karcsú emberi alakok körvonalait látom, ahogy a hídnál lévő munkaállomásaiknál a dolgukat végzik. Úgy érzékelem, hogy a híd alatt nagyon sok ember van. Ez egy különleges küldetés. Megtisztelve érzem magam, hogy a részese lehetek. Szerettem volna megbizonyosodni afelől, vajon melyik hajón vagyunk éppen: – Látod-e a kapitányt valahol? – Közöl velem valamit. A hajóval kapcsolatos feladatokról beszélgetünk. Az én feladatom a hajó napi szintű működésének biztosítása, illetve tanácsokkal és javaslatokkal látom el őt a döntés hozatal során. A kapitány aggódni látszik. – Tudod-e mi miatt aggódik? – Elég hallgatag. Úgy gondolom, arra gyanakszik, hogy valami történni fog. – Ez a misszió kezdetekor, vagy útközben történik? – Útközben. – Haladj előre az emlékezetedben, amikor a hajó a Földhöz érkezik.

168

169

Tom regressziója Steven regressziója Alcheringa elmagyarázza az összeesküvést

– Bokros területen landolunk, egy láthatóan barátságtalan környezetben. Vannak, akik megsérültek. Kiszállok a hajóból, mert egy tábort kell felállítanunk, mivel itt kell maradnunk. Néhányan fertőzést kaptak. Élelem kerül kiosztásra. A hajón utazva ez nem jelentett problémát, ám itt fokozott körültekintésre van szükség. Látok néhány embert, aki segítségre szorul. Nagy a szomorúság, a csalódottság, az elszigetelődés és az érzelmi trauma. – Te is hasonlóképpen érzel? – Nyomasztó félelmet, és fájdalmat érzek én is, de uralnom kell a helyzetet. Másodparancsnoki kötelességem szerint a többiek jólétével kell törődnöm. Félre kell tennem érzéseimet, és uralkodnom kell a félelmeimen. Csoportokba kell szerveznem az embereket, hogy megfelelően tudjunk tevékenykedni ezen a helyen. – Érzel-e valamilyen felelősséget amiatt, hogy ezek az emberek megsérültek? – Nem. A legjobb képességem szerint teljesítettem a kötelességemet. Volt olyan idő, amikor úgy gondoltam, jobban tudtam volna a dolgokat kezelni, mindamellett lehetőségeihez képest mindenki a legjobbat hozta ki magából. – Menj vissza az anyahajóra, mielőtt leszálltatok. – Úgy tűnik behatolás történt, és támadás ért bennünket. Lesben álltak, és nagy veszteség ért minket. – Hogy érzed magad emiatt? – Egy kicsit meglepett, mert erre nem számítottunk. – Mire számítottatok? – Azt hittük, hogy könnyebb lesz, és egy csodálatos küldetést viszünk véghez az egész galaxis érdekében. Nagyon örülünk és boldogok vagyunk, hogy ennek a részesei lehetünk. Ez egy veszélyes küldetés. Segítünk más lényeknek megszabadulni

a rabság és a sötétség béklyóitól. Isten és a tanács áldása kísér, aki küldött bennünket. – Tudnál-e többet mondani arról a tanácsról, aki küldött benneteket? – Ez a különféle világok képviselőiből tevődik össze. – Tudod-e mely világokból, milyen fajokból áll? – Minden világ képviselője jelen van, beleértve azokat is, akik nem a fény oldalán állnak, minden világból származó fajnak van szólási joga. Vannak akik fontosabbak, mint mások, ők felelős szerepet töltenek be, és ellenőrzik a tanácsot. Ezeket a szerepeket csak bizonyos fajok töltik be, de mindenki bevonásra kerül, kinyilváníthatja véleményét és szavazhat a tanácsban. A legtöbb dologban egyetértenek, különösen azokban, melyek a fényből valók. A tanács a fénnyel összhangban működik. – Hogyan járt el tanács a küldetéssel kapcsolatban? – Feláldoztak bennünket. Ez a kijelentés meghökkentett. – Miért áldoztak fel benneteket? – Mert bizonyos fajokkal sikertelenek voltak a tárgyalások. Egy sokkal szélesebb kép játszott szerepet, de akkor ezt még senki sem tudhatta. – Meg tudnád ezt most fogalmazni? – A túlélő fajoknak ott kellett maradniuk, hogy egy új civilizációt hozzanak létre. Ennek következtében valósult volna meg a kezdeti cél, mely a fény elhozatalát jelentette erre a helyre, illetve a rabságtól és sötétségtől való megszabadulást. Az áldozati bárány szerepét vállalták fel, mely azt jelentette, hogy ezek az emberek nagy veszteséget szenvednek mások keze által. Ennek következtében a bolygó tovább tudott fejlődni. Az újjáépítési folyamatok, és az akadályok leküzdése által

170

171

érték el a kívánt hatást, mely nem az ellenség legyőzéséről, a csata megnyeréséről szólt, hanem a veszteségek, a félelem és a zűrzavar leküzdéséről, mely által a fény megnyilvánulhatott ezen a helyen. Ezek az emberek képesek voltak valami újat és érdemleges dolgot létrehozni, de ez feledésbe merült. Mindenki arra gondolt, hogy vesztettek, de valójában azzal, hogy ott maradtak és kitartottak, ők győztek. A feladatom véget ért. Azt gondoltam, hogy ezzel a kijelentésével a visszaemlékezés véget ért, ezért előre hajoltam, hogy kikapcsoljam a hangfelvevőt, de csak megállítottam: – Van-e még valami, amit szeretnél elmondani? – Igen, volt egy harmad-parancsnok is, aki Judás volt, és elárulta a hajót, hogy megmeneküljön a fájdalomtól és a nehézségektől. Titokban egyességet kötött a dracokkal, s míg magát menteni akarta, másokat veszélybe sodort. Nem tudom, mi lett vele, de még több mondanivalóm van ezzel kapcsolatban. Felültem és ránéztem. Nem voltam biztos benne, hogy mindezt hallani szerettem volna. Tom folytatta: – A kegyetlenségért és a káoszért az életét kérte cserébe. A harmad-parancsnok sejtette, hogy valami történni fog a dracokkal kötött összeesküvés következtében. Tisztában volt az ígéret megszegésével, és hogy csapdát állítanak fel. Legfőbb célja saját maga, és szeretteinek megmentése volt a zűrzavar elől. Tudta, hogy a galaktikus tanács mire készül. Az ellenség tervét is ismerte, hogy nem fogják betartani az ígéretüket. Ismerte az érem mindkét oldalát, és a pozíciójánál fogva tudta, hogy mi lesz az utazás végkimenetele. A Rexegena harmadparancsnoka szeretett volna elmenekülni a támadás elől. Számára ez egy egyszerű történet volt, mely alapvetően az önérdekről és az irigységről szólt. Nyilvánvalóan volt benne része. Együttműködéséért a dracok nagyon megjutalmazták.

Mégis, kijátszotta mindkét oldalt, mivel ismerte az érem két oldalát. Tekintélynek és kiváltságnak örvendett a galaktikus tanács oldalán, a dracok részéről pedig pénzbeli juttatást kapott. Helyzeténél fogva tudta mi fog történni, és pozíciójánál fogva alkut kötött a drakokkal. Ez az ember a Plejádokról való volt. Az egyike volt azoknak, akit a tanács nagyra becsült, és magas pozíciót töltött be a társadalomban. Megkülönböztetett előélete és karrierje volt. Megbecsüléssel, érdemekkel és tisztelettel haladt felfelé a ranglétrán. Végül nem tudott ellenállni a kísértésnek és megvesztegették. Pusztán gazdagsággal kísértették meg. Az anyagi javak irányában gyengének bizonyult. Nem a véletlen műve volt, hogy e szerencsétlen végkimenetelű utazás résztvevője volt. Ez volt a mennyei terv része. Azt mondhatnánk, megpecsételte a tervet, amikor leengedte a Rexegena védőpajzsát a támadás előtt.

172

173

Ennél a pontnál én vetettem véget a beszélgetésnek. A düh és árulás érzése olyannyira elborított, hogy elvette minden vágyam, hogy még többet megtudjak. Sokáig gondolkoztam Tom regresszióján. Miért nevetett Steven regressziójában Binjala személye, amikor a küldetésről beszélt? Mit is mondott? „Biztosítottuk őket, hogy minden szervezett és biztonságos lesz. Ezt mondtuk nekik.” Szerettem volna ezt megtudni, ezért felhívtam Steven-t és megkértem, hogy jöjjön el. Miután Steven helyet foglalt a „forró székben”, azonnal kapcsolatot teremtett a magát Binjalának nevező entitással, aki Elohimtól jött. Egy pillanatra az a furcsa érzésem támadt, hogy mindez előre megtervezett volt. Megkértem, magyarázza el, miért nevetett, amikor a Földre érkező ötvenezer csillag-

ember sikertelen küldetéséről beszéltünk? Steven kissé elmosolyodott, majd rám nézett: – A csillagemberek lélekteste volt a lényeg, amit egyik bolygóról a másikra hoztak. Fizikai testük egyik helyről a másikra hozatala közben történő rendkívüli erőszak hatására a tudatuk megnyilvánulása teljesen megváltozott. Volt olyan idő, amikor akkor hagyhattad el a tested, amikor csak akartad. Kezdetben azt javasoltuk a tanácsnak, hogy a csillagemberek korábban, még az utazást megelőzően hagyják el a testüket. Így test nélkül utazhattak volna a világűrben. Ez volt a terv. Ezzel szemben úgy döntöttek, hogy a csillagemberek a Földön hagyják el testüket, hogy ezáltal rezonanciát hagyjanak a fizikai testük után. Ahogy korábban elmondtam, úgy gondolták, ez értéket képvisel a közösség és mindenki más számára. – Miért kellett akkor nevetni? – kérdeztem. – A terv megváltozása miatt nevettem, ami isteni közbenjárás volt. Nemcsak a lélektestüket, hanem a fizikai testük rezonanciáját is elvittük. Úgy gondoltuk, hogy a terv csodálatos. Hogyan volna ennek a szörnyűségnek értelme? – Azt állítod, hogy mindez sokkal inkább a terv előnyére vált volna? – Így van, sokkal inkább. Így aztán, egyénenként a Földre születünk, hogy jobban meg tudjuk vizsgálni a csillagemberek kultúrájának szellemi és fizikai hagyatékát. Ez nagyon ösztönzően hat a fizikai megnyilvánulásunkra itt a Földön. – Szóval, valójában nem nevetted ki őket? – Nem, egyáltalán nem. Velük együtt, a lelkükkel együtt nevettünk. A döntést lélek szinten hozták meg. Valójában mindez nagyon csodálatos volt. A nevetésnek semmi köze nem volt a fizikai halálukhoz. Úgy értem, a fizikai test halála egy fájdalmas megtapasztalás, de az csak fizikai fájdalom.

Még mindig egy kicsit zavaros volt nekem mindez. – Akkor miért a nevetésen keresztül fejezted ki magad? – Bármilyen szinten zajló, szavakkal történő beszélgetésben a nevetés egyszerűen az energiaszint megemelkedésének kifejezési módja. A csillagemberek egyik helyről a másikra történő fizikai átviteléről, illetve a testük elhagyásával kapcsolatos döntésük leírásáról beszéltünk, mely mint mondottam, a lélek döntése volt. A beszélgetés válaszokat igényelt, és én pozitív választ adtam. Érted már? Megráztam a fejem. – Ebben nem vagyok annyira biztos, bár magát a választ értem. A nevetés azt sugallja, hogy kinevetted őket, vagy kételkedtél a képességeikben, hogy megértik-e, amit tettek. Steven elmosolyodott és legyintett egyet a kezével: – Értsd meg, hogy bár mindez sok fizikai fájdalmat okozott és még erőteljesebb test-tudathoz való ragaszkodást idézett elő, sokkal inkább egy magasabb cél érdekében történt. A lélek szintjén erről mindenkinek tudomása volt. Ezáltal gratuláltam a lelki döntésükhöz. Ez egy nagyon bátor döntés volt, főként a fizikai megrázkódtatásuk körülményeit tekintve. Bár még ez is mások megsegítésére szolgált. Most már egy picit elengedhetjük magunkat, amikor a fizikai test elhagyásának ideje elérkezik, mivel tisztában vagyunk azzal, hogy ugyanazon a bolygón fogunk folyamatosan testet ölteni, mely a fény elérésére teremtetett. Egy hátborzongató érzés kerített hatalmába: – Ez úgy hangzik, mintha mindez a reptoidokért, a dinoidokért és a drakoiakért jött volna létre. – Igen, ez így van. Ekkor nyugtalanság fogott el, hogy pontosan meg kell

174

175

tudnom, mi történt a küldetéssel a „másik oldal” szemszögéből nézve, ezért megkérdeztem: – Mondd el kérlek a te nézőpontodból, mi történt az anyahajóval, miután megérkezett. Steven arcára széles mosoly ült ki, mintha már várta volna a kérdést. – Egy gyíkember formáját öltöttem magamra, hogy hatást gyakoroljak a gyík királyra és a királynőre. Könnyű volt számomra a testet öltés. Tanácsadóként tevékenykedtem. Akármikor elbizonytalanodtak, hogy mi fog történni a közeledő űrhajóval, javaslatot tettem nekik. Az volt a nagyszabású tervem, hogy egyesítsem a csillagembereket és a Föld különféle fajait, azonban tudtam, hogy a gyíkemberek közvetlenül ehhez soha nem járulnának hozzá, ezért a tudtukon kívül ebbe az irányba tereltem őket. Hogy elfogadják a javaslataimat, egyértelművé kellett tennem a számukra, hogy mindebből csakis nekik származna előnyük, és ezért csak igen kevés választási lehetőséget hagytam nekik. A sikeres integráció volt a legfőbb cél. A hajó közeledtével szavaim végül egyre nagyobb értelmet nyertek a gyík király elméjében. Két közvetítőnk is volt odakint, és ezek az alkalmi diplomaták felutaztak a hajóra, hogy megbeszéljék a csillagemberek biztonságos és szerencsés megérkezésének részleteit. Ez volt a fedő történet. Ezt mondtuk a tisztségviselőiknek, akik úgy tűnt, elhitték ezt. A másik terv az volt, hogy gyenge láncszemeket keressünk a csillagemberek vezetőségében, akikkel megpróbálunk üzletet kötni. Technológiájuk mindennél jobban érdekelt minket. Néhány eszközük, és berendezésük felbecsülhetetlen volt a számunkra a macskaemberekkel folytatott harcban és a dinoidok féken tartásában, csakúgy mint az

újabb, és az emberszabásúaknál fejlettebb egyedek létrehozásában, akik aranyat bányásztak a számunkra. Így kijátszottuk őket. Egyszerre csak eggyel vagy kettővel tárgyaltunk, és üzletet ajánlottunk nekik. Az első találkozások elég jól sikerültek, mind nagyon érdeklődőek voltak. Megkérdezték, hogy honnan jöttünk, illetve azt is, hogy tudnánk-e nekik adni egy kisebb lézert. Erre persze azt feleltük: „Ó, persze, fogadjátok ezt ajándékba barátságunk jeléül!” Ahogy telt az idő, és egyre több és több csereüzletet bonyolítottunk le, annál több berendezéshez jutottak. Ekkor megkérdeztük: „Hova szállítjátok ezeket a bolygón?” Így megtudtuk, hogy a bolygó több pontján is voltak lerakataik. Így tudomást szereztünk arról, hogy hol vannak más leszálló pályáik, olyan helyek, ahol a technikai berendezéseiket tárolják, és a titkos genetikai kísérleteiket folytatják. Ekkor odamentünk és alaposan körülnéztünk, hogy minél több dolgot megtudjunk. Ha valamilyen oknál fogva az anyahajóval való kapcsolat megszakadt, megszűnt vagy egyszerűen lehetetlenné vált, mindent megszerezhettünk, amit ott találtunk. Így lehettem ott és kérhettem bizonyos információkat, cserébe mondjuk egy kis személyes landolási tanácsért, haha… és így tovább. Néhány üzlet lebonyolítása veszélyessé vált az ebben résztvevő csillagemberek számára, mellyel a pozíciójukat és megbecsülésüket tették kockára a saját hatáskörükben. Azonban az általunk kötött üzletek túl kecsegtetőek voltak. Persze mindig tettünk valamilyen felajánlást. Kezdetben a fehér arany por felajánlása is elég vonzónak bizonyult. Persze nem adtunk belőle, csak egyszerűen felajánlottuk. Arról a megállapodásról sem volna szabad megfeledkeznem, melyet a nagy napra kötöttünk, amikor az átadási szertartáshoz megérkezett a hajó.

176

177

Binjalaként néha látogatást tettem a hajón, és nem mindig álruhában. Néha diplomataként tűntem fel, de nem láttam szükségszerűnek tudatni a gyíkemberekkel, hogy alkalmanként az ő nevükben jártam el. Íly módon többet tudhattam meg, és nem kellett beszámolnom nekik. Néhány kecsegtető üzletet is lebonyolítottam, sőt még azt is megtudtam, hogy a saját bolygójukon hol folytatták a legutóbbi genetikai kísérleteket. Sőt mi több, hozzájuthattam azokhoz az információkhoz, amelyek a kísérleti eredményekről szóltak. Ez persze teljesen bizalmas információ volt a csillagemberek között, de tudattam velük, hogy egyezséget kötöttünk. Az üzletelés egyre komplikáltabbá vált. Kezdtem gyanússá válni, így azt mondtam a királynak, hogy az anyahajón az egy újonc fontolóra vette, hogy beszámoljon a saját embereinek, ami különösen veszélyezteti a tervünk zökkenőmentes kivitelezését. A legragyogóbb lehetőség az átadás pillanata volt. Alcheringa és Egarina a földön lesznek. A gyík király és királynő is jelen lesz. Így Binjala álruhában, hivatalosan és nem hivatalosan is felmehettem az anyahajóra, és beszélhettem néhány rangosabb tisztségviselővel a kapitány bevonása nélkül. Ez volt a beszélgetéshez a legjobb idő, hogy megnézzem, mit tudok intézni. Alcheringa energiáját teljesen felemésztette, hogy minden könnyedén menjen, miközben fizikailag védelmezte magát, mert gyanította, hogy nem fog minden olyan simán lezajlani, ahogy az várható lett volna. Mégis, tovább kellett folytatniuk, és a dolgokat még bonyolultabbá tette, hogy nem voltak biztosak abban, mi fog történni. Elég szerencsés voltam, hogy ez információ nem szivárgott ki. Így egyedül utaztam fel.

Az egyik alacsonyabb beosztású újonc, akivel a genetikai kísérletek eredményeiért cserébe ajánlott kecsegtető üzletről beszéltem, elmondta az egyik feljebbvalójának. Ezért nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Tudtam, hogy a hajók éppen lefelé tartanak, ezért egy üzletet ajánlottam ennek a tisztségviselőnek, hogyha átadja a kísérlet részleteit, az a hasznunkra válna. Ez nem igazán működött, így azt mondtam neki: „El fogunk pusztítani benneteket. Ez az egyetlen esélyed maradt. Vagy odaadod most az információt, vagy egyszerűen felrobbantunk. Ha szeretnél egy esélyt adni a fajotoknak a túlélésre, jobb ha most azonnal elmondod. Ez egy kivételes lehetőség. Látod, az egész küldetés kudarcot vall. De ha elmondod nekem ezt az információt, tehetünk annak érdekében, hogy a fajotok genetikai keresztezés által átöröklődjön a gyíkok irányítása és felügyelete alatt.” Ez egyáltalán nem volt az ínyére, mégis ajánlatott kellett tennem neki. Majd elmentem, és hamarosan visszatértem egy gyíkember társaságában, hogy beszéljek vele. Lehetővé tettem számára, hogy bepillantást nyerjen az Akasha krónikába a gyíkemberek jövőjére vonatkozóan, miszerint ők lesznek a felelősek a csillagemberek elpusztításáért. Ekkor leültettem a gyíkembert, elég érzéketlenül. Nem tudta, mi fog történni, de nem is igazán érdekelt. Azt mondtam: „Nézd meg a krónikát arról, hogy mi fog történni ezzel a gyíkemberrel, és meg fogod látni, hogy holnap mind meghaltok.” Miután megnézték, teljesen sokkot kaptak. Tudták, hogy valamelyest én vagyok ezért az egész dologért a felelős. Elmondtam nekik, hogy a király és a királynő nem tudják, hogy itt jártam, bár részben az ő nevükben jártam el, és elmagyaráztam a helyzetemet, mely a gyíkoktól független. Nem annyira haraptak rá, mint amennyire hittem volna.

178

179

Ezért bemutattam egy technikai vívmányt, amit az elpusztításukhoz fognak használni, mely kis méretéhez képest igen nagy lyukat lőtt egy nagyobb méretű berendezésükbe. Azt mondtam a felelős tisztségviselőnek: „Ez csak egy kis pisztoly, tudod? Van egy ennél négyszer nagyobb ágyúnk, mely készen áll a bevetésre ellenetek.” Legnagyobb meglepetésemre ő a gyíkember felé mutatott, és azt mondta: „A te kis barátod most szépen visszatér, és átadja azt az üzenetet, hogy visszautasítjuk az ajánlatot.” Aztán megkért, hogy adjam oda neki azt a kis pisztolyt, amit az imént bemutattam, s amikor átadtam neki, lelőtt vele. Ennyi történt. Gondoltam, a csudába, most elvesztettem a testemet. Nem baj, egyik gyíkember sem tud erről. Ezek az emberek kidobhatják a testemet az űrbe, ha szeretnék, nem igazából érdekel. Aztán elhatároztam, hogy visszamegyek, felöltök egy újabb testet, mivel számomra ez nem jelent problémát és megjelenek, ahogy általában szoktam a királyi lakosztályban a találkozó után. Ó, még valamit tettem, miután megöltek: egy új tervet eszeltem ki, melyről biztos akartam lenni, hogy ezúttal működni fog, mivel elvesztettem a tekintélyem a Rexegenán. Volt egy fiatal fiú a hajón, egy önkéntes Elohimról, akivel elég jól összebarátkoztunk. Azt mondtam neki: „Ha most velem jössz, megmenekülhetsz, ha szeretnél. Egy választásod van, különben holnap meghalsz.” Azt felelte: „Igen, hiszek neked.” Erre azt válaszoltam: „Annyit kell tenned, hogy ma reggel belebújsz egy bizonyos kis emberszabású teremtmény testébe lent a földön. Segítségedre leszek ebben.” Azt mondta: „Rendben, szívesen megteszem.” Már most tehetségesebb volt, mint a legtöbbjük. Kis barátom megtette, amit kértem tőle. Belépett a kis emberszabású

teremtmény testébe, és lényem egy részét is magával vitte, így a csali készen állt. Ettől a kis emberszabású elég érdekesen érezte magát, és furcsán kezdett viselkedni, ezért a gyík őrök megragadták és elvitték, hogy megetessék egy dracoval. A gyíkok áldozatként ajánlották fel ezt a kis rabot, viszonzásul a draco-császár megjelenéséért, akitől az instrukciókat várták arra vonatkozóan, hogy mit tegyenek, mire ez az „átadási szertartás komédia” véget ér. Ám a draco-császár helyett, az általam létrehozott szellem jelent meg. Ez az új dracocsászár azt mondta: „Robbantsátok fel a hajót.” Ahogy ezt kimondta, a gyíkok kötelességtudóan engedelmeskedtek neki, és végrehajtották azt. A kisfiú lelke szabadon az űrbe szállt, és megmenekült a pusztulás traumája elől. Erről szólt a megállapodásunk. A csillagemberek azt hitték, hogy megállíthatják a történéseket azáltal, ha megölnek engem, mivel én voltam ennek az információnak a hírvivője. Ám mégis úgy alakítottam a dolgokat, hogy mindez megtörténjen. Van kérdésed? Mindezt elég nehéz volt elfogadnom. – Miért lenne egy csillagember készséges veled, ha halálosan megfenyegeted? Steven nevetni kezdett: – Az utazás közben egymás között, úgymond szóbeszéd útján értesültek arról, hogy problémák adódhatnak. Tudták, hogy nehézségek és árulás merülhet fel közöttük, ami egy szemernyi önérdeket ébresztett bennük. Ahogy közeledett az idő, még inkább gyanítani kezdték, hogy a dolgok nem a tervezett módon fognak történni, és az önvédelem lehetősége egyre inkább vonzóbbá vált. Elméletileg felajánlottunk nekik, hogy helyet kapnak a kultúránkban, bár ez az ötlet nem különösebben tetszett nekik.

180

181

Mást nem igazán ajánlhattam volna fel nekik, csak annyit tehettem, hogy egy kis bizonytalanságot ébresztettem bennük. Nem kellett más tennem, csak energiacserét folytatni a gyíkokkal, melyet még több bizonytalanság követett. Például felajánlottunk valamit a technológiánkból, oly módon tálalva, hogy az ő és családjuk hasznára válhat. Nem volt lehetőségünk ötvenezer ember genetikai módosítására, de esetleg tíz vagy húsz elhelyezésére igen. Mondhatnám úgy is: „Szeretnél-e a kiválasztottak között lenni, ha a lehetőséged adódna rá? A kísértés lehetősége már meg is nyilvánult. Idáig persze nem kellett elmennünk, elég volt csak megemlíteni. Steven megállt és úgyanúgy kezdett figyelni engem, ahogy az első regressziónál tette. Nem igazán tetszett a tekintete, bár a hétköznapi Steven nagyon kedves, őszinte ember volt. Egy kérdés merült fel bennem: – Kapcsolatba kerültél-e valaha a túlélőkkel? Steven elmosolyodott: – Nos, hadd tegyek még egy rövid kitérőt. Nagyon fontos volt, hogy míg a gyíkembereknek dolgoztam, a pontos terv szerint haladjunk. Nem térhettem el ettől túlságosan, ezért megtartottam a velük való azonosságot. Ettől függetlenül a csillagember túlélők közelébe merészkedtem, először bennszülött alakjában, egy emberszabású majomként, aki egy lándzsát vitt magával. Ezt sok más formában is megtettem, hogy találjak valakit, aki több információval rendelkezik. Az aggodalom és a társadalmi átrendeződés miatt ez elég nehéznek bizonyult. Sokkal jobban érdekelte őket, hogyan segíthetnének társaikon, minthogy nyilvánvalóan kényes információt adjanak át egy idegen teremtménynek. Ez eléggé megnehezítette a dolgomat, hogy megfelelő technológiát szerezzek a gyíkembereknek.

Hogy hatást gyakoroljak néhány túlélőre, más alakot öltöttem és határozott útmutatásokat adtam a génkeresztezés kezdeti lépéseiről. Kifejezetten támogattam őket azáltal, hogy elmondtam nekik azt is, milyen növényeket használjanak, hogyan készítsenek bizonyos gyógyszereket, és hol találnak olyan állatokat, melyek megfelelőek lesznek ezen tevékenységeik végzése során. Ezt maguk is megtehették volna, ám a folyamatok ezáltal felgyorsultak, mely kizárta a kockázat lehetőségét. Megvolt annak is a lehetősége, hogy a gyíkemberek visszatérnek, és üldözni kezdik a társadalom oszlopos tagjait, ezért az idő nagyon fontos tényező volt. A pusztítás maga, bizonyos mértékben nyugtalansággal töltötte el a gyíkembereket, mivel ez egy igen jelentős esemény volt, ahol nagyon sokan meghaltak. Óriási haderőt vetettek be olyanok ellenek, akik valójában nem is támadó szándékkal jöttek. A hétköznapi gyíkemberek azt kérdezgették: „Miért?” Politikai jogorvoslatra volt szükség, ezért a király iránymutatást kért tőlem. A politikai közlemény mellett megpróbáltam javaslatot tenni arra vonatkozóan, hogy bölcs dolog volna szívélyesen közeledni a túlélő csillagemberekhez, no persze csak azért, hogy további értékes információt szerezhessünk. Az egyik nagykövet olyan kijelentést tett, hogy talán jobban támogatom a csillagembereket, mint a saját fajunkat. Azzal érveltem, hogy az egyesülés mindkét fél számára előnyös lenne, de legfőképpen a gyíkok számára. E szándékról alkotott véleményem nagy árulásnak bizonyult a szemükben, ezért megöltek, véget vetve a gyíkokkal való szoros együttműködésemnek. Így azt is mondhatni, meghaltam az embereitekért.

182

183

Megkértem Stevent, menjen el, hogy elgondolkozhassak az eseményeken. A düh és árulás érzése rányomta bélyegét a hangulatomra. A csillagemberek valóban ilyen naivak voltak, hogy hagyták magukat hazugságok és fortély által megvezetni? Nem akartam elhinni, hogy mindez igaz volna. Peter a tanácsról beszélt, aki feláldozta a csillagembereket. Steven említést tett a tanácsnak tett javaslatáról, hogy a csillagemberek hagyják el testüket a Földre érkezésük előtt. Higgyek-e Peternek és Steven-nek, és ha igen, mi a helyzet a tanáccsal? Ha mindez igaz, Alcheringa miért nem beszélt nekem erről? Szerettem volna ezt megtudni, ezért bementem a dolgozószobámba, leültem az Alcheringa kővel, és hívtam őt. – Alcheringa vagyok. Mi bánt gyermekem? Kifakadtam: – Néhány ember, aki részt vett a regresszión, a Rexegena misszió elleni összeesküvésről beszélt. Említést tettek egy tanácsról. Létezett-e valamilyen tanács, akit bevontak a misszióba? – Igen, létezett egy galaktikus tanács, hasonlóan az Egyesült Nemzetekhez, mely a galaxis minden részében élő fajok képviselőiből állt. – A tanács hozta azt a döntést, hogy a Rexegena küldetést töltsön be? – Igen, ezt a döntést a tanács hozta meg. Ám miután a Rexegena induláshoz készülődött, időközben a korábbi feltételek megváltoztak. Volt egy egyezmény, amelyet a tanács elfogadott, amikor a hajó útnak indult. Aztán kiderült, hogy a reptoidok visszavonták az ígéretüket, és nem áll szándékukban elhagyni a bolygót. – A tanács tisztában volt azzal, hogy a Rexegena meg fog semmisülni?

– Nem, nem tudták, legalábbis nem mindenki. Mint ahogy elmondtam, voltak, akik beleegyezésüket adták, de később visszavonták a szavukat. – Volt-e valamiféle fortély a tanácsnál? – Valójában igen. De nem a tanács tagjainál, hanem inkább azok között, akik kapcsolatban álltak velük. A tanács erről nem tudott, csak később jött rá, amikor felismerték, hogy valóban komoly gondok folynak a háttérben. A szemem felvillant: – Hogyan hibázhatott egy tanács ekkorát, mely állítólag „galaktikus” volt? Nem kommunikáltak telepatikusan? – Igen, de az emberekhez hasonlóan ők is fizikai testben éltek, mely frekvenciáját tekintve korlátok között működik, így hibát követtek el, ahogyan az a tanácsok esetében gyakran előfordul. Az Egyesült Nemzetek is követnek el hibákat a döntéseik során. Ezt bizonyára megérted. – Nem vagyok benne biztos, hogy igen. – Egy diplomáciai küldöttség, akik a reptoidokkal tárgyalásokat folytattak, azzal a remek hírrel tértek vissza a Földről, hogy a reptoidok hajlandók elmenni. Ez valóban így is volt, mivel a tanács egy rendeletet adott ki, miszerint el kell hagyniuk a bolygót, melyet Isten akaratával ellentétben sajátítottak ki. Mindemellett intézkedéseket kellett tenni arra az esetre vonatkozóan, ha mégsem mennének el. – Milyen intézkedéseket? – Az intézkedések arra vonatkoztak, ha a küldetés elbukik. Persze nagy volt a szomorúság. Ekkor Elohim iránymutatását kérték, és tanácsot kaptak tőle. – Mi a helyzet Steven azon kijelentésével, hogy a csillagemberek feladták testüket, hogy fény lényük és fizikai testük lenyomata a Földön maradjon? Ez valóban így volt?

184

185

– Igen, ezt a döntésüket Elohim irányításával, egy másik frekvencia tartományban hozták meg. A lélek egy bizonyos frekvencián működik, és az új megállapodást ezen a szinten hozták meg. Ez akkor történt, amikor rájöttek, hogy fizikai értelemben véve a küldetés nem jár sikerrel. Nem voltam elégedett a hallottakkal. – Történt-e valamiféle törekvés azirányban, hogy ezeket az embereket kimenekítsék vagy valamilyen alternatív terv, ami esetleg megmenthette volna az életüket? – Miután a Rexegena már úton volt, nem volt lehetőség a visszafordulásra. A galaktikus tanács azt a döntést hozta, hogy próbáljanak meg minden segítséget megadni a túlélőknek. S ahogyan azt már elmondtam, a lelkek korábban beleegyezésüket adták abba, hogy az érkezéskor feladják életüket. – Mikor kötötték ezt a megállapodást? – Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a küldetés nem jár sikerrel, Elohim hatást gyakorolt a lelkükre. Értsd meg, hogy másfajta tudatosság működik a galaktikus fajokon belül, mint a földi emberekben. Ők nem a testtudat szintjén működnek, mivel akkor nem tudták volna könnyedén feláldozni az életüket. Ez úgy hangzott számomra, mint egy tudatlanságból elkövetett öngyilkos misszió: – Mielőtt elindultak, egyik csillagember sem volt tudatában, hogy mi fog történni? – Nem, mint ahogyan azt már elmondtam neked, és a tanács sem. A cselszövésre és az adott szó visszavonására akkor derült fény, amikor a hajó már úton volt. Ezek az emberek an�nyira dörzsöltek voltak, hogy félrevezették a tanácsot. A túlélők megsegítésére minden törekvést megtettek. Akik meghaltak, fénytestükben visszatértek, hogy felismerjék, ezt a

döntést maguk hozták meg. Semmi sem volt feketén fehéren elrendelve, hogy a küldetés kudarcot fog vallani. Erről szó sem volt. Minden küldetés esetében intézkedéseket kell tenni abban az esetben, ha nyilvánvalóvá válik, hogy a háborút elveszítik. Vissza kellett vonulniuk és újra átgondolni mindent. Ez történt valójában. – Úgy érted, hogy háború folyt? – kérdeztem. – A csillagemberek nézőpontjából ez nem fegyveres küzdelem volt, sokkal inkább harc a sötétség ellen azáltal, hogy a kristály fényt elhozták magukkal. Most visszatértek, hogy újra felidézzék a történteket, és semmit sem vesztettek. Elérték, amit kitűztek maguk elé. Az igaz, hogy a túlélők fájdalmat éltek át, és hiányoztak nekik elveszett szeretteik. Most azonban újra csatlakoztak egymáshoz. Ha az életre úgy tekintesz, mely vég nélküli és örökkévaló, akkor felismered, nincs miért aggódni, hogy fizikailag meg kellett volna-e halniuk vagy sem, mivel tovább lépve más fizikai testet öltöttek, és folyamatosan újraszülettek a Földre. Ezek azok az emberek, akik korszakokon át őrizték a fényt, és támogatták az emberiség fejlődését. Ehhez bátorság kell és jó munkát végeztek. Lehetséges, de az egészet beárnyékolták a dracok. – Steven azt mondta, hogy dracok tudatában voltak mindennek és még a történtek előtt nagyon örültek a végkifejletnek. – A dracok frekvenciája eltér a tanácsétól. Ők is kapcsolatban állnak Elohimmal, és azzal a frekvenciával, mivel ők a bukott angyaloktól származnak. Megértették és előre látták, hogy a fény forrás hogyan válhat a hasznukra, és azt is tudták, hogy ez fényt fog hozni a galaxis ezen szegletébe. A dracok hatást gyakoroltak a

186

187

reptoidokra, hogy vonják vissza beleegyezésüket, miszerint elhagyják a Földet. A dracok előre kitervelték azokat az eseményeket, melyek megtörténtek. Amikor ez Elohim számára nyilvánvalóvá vált, rájött, nincs visszaút, és hogy befolyásolták a galaktikus tanácsot. – Hogy fogadják el a döntést, és hagyják megtörténni? – kérdeztem. – A Rexegena már úton volt, amikor Elohim felismerte, hogy a dracok mit is akartak egész idő alatt. Érted már? – Értem amit mondasz, de egész más egyetérteni vele. – Szeretném, ha elfogadnád, hogy ez így alakult, melyet tekints nagyon pozitív dolognak. Ha szélesebb látószögből vizsgálódsz, látni fogod, hogy a fény eljutott a galaxis ezen részébe, és milyen sokan látják ennek előnyét. A galaxis ezen részén élő reptilián, draco és más fajok mind előnyre tesznek szert azáltal, hogy létezésük során először megtapasztalhatják a szeretetet és együttérzést. Ez az energia segíti mindezen fajokat, hogy rezgés szintjük megemelkedjen. Elohim felismerte, hogy másként nem segíthetett volna a galaxis ezen részének, csak ha valamilyen mértékben együttműködik a dracokkal. A galaktikus tanács erre vonatkozó végső döntése Elohim kérésén alapult. Az idő előrehaladtával a frekvencia megváltozik, és minden fajt felemel. Ne feledd, Isten a forrás, mindenek teremtője. Isten a tiszta szeretet és az együttérzés, mely hatást gyakorolt ezekre a fajokra az emberi forma megtapasztalása során. A csillagemberek által teremtett emberi lények kristály vagy krisztusi energiával telítettek. Az emberi létezés gyakorló terepet biztosít azok számára, akik nem ismerik a szeretetet. Miattuk van jelen ezen a helyen a szeretet energia. – Miért csak most beszélsz erről, miért nem korábban?

– Az információkat kisebb részletekben, kezelhetőbb formában adtam át, hogy megérthesd és megláthasd a szélesebb képet. Nagyon örülök, hogy ily módon kaptad meg a válaszokat. Köszönöm gyermekem. Isten áldjon!

188

189

10. fejezet Üzenet Helen Boydtól Alcheringa beszél Gerryvel és Margarettel Margaret elmeséli a Nyolcadik Fehér Nővér legendáját Alcheringa kő visszakerül Egarina beszél a Nyolcadik Fehér Nővérről A dolgozószobámban lévő kis faxgép zümmögni kezdett, ahogy a kézzel írt üzenet előbukkant belőle. Kedves Valerie, Attól tartok, itt az idő, hogy az Alcheringa kő hazatérjen. Minden a helyére kerül, vagy egyszer majd úgy lesz, tudom, és 10-ére már Sydney-ben lehet. Most már elég jól érzem magam, hogy visszajuttassam a követ eredeti tulajdonosaihoz. Elnézést a rövid üzenetért, de úgy tűnik, gyakran csak így sikerülnek a dolgok. Köszönöm, hogy felügyeltél a kőre az elmúlt két évben, és hogy számíthattam rád. Elnézést, hogy nem hívtalak fel, de sem időm, sem pénzem nem volt és beteg is voltam. Remélem, el tudsz jönni Uluruhoz, hogy McDonnel birtokán találkozzunk 21-én. Azon az estén kellene átadni a követ. Kérlek, hívj fel, hogy jó-e neked? Szeretettel és áldással: Helen Boyd

190

Még aznap, egy kicsit később felhívtam Helent, aki épp a Byron-öbölnél tartózkodott, hogy felajánljam neki, elviszem a követ hozzá, mivel éppen akkor a közelben egy könyvturnén leszek. Tudtam, hogy minden csak idő kérdése, és ez az idő most elérkezett. A kő azonban olyan volt, mintha a gyermekem volna, ezért úgy éreztem, mintha egy gyereket vesztenék el. Amíg velem volt, oly módon tudtam kommunikálni, ami értelmet adott az életemnek. Lehetővé tette, hogy többet megtudjak, és megértsek arról, aki valójában vagyok. Úgy éreztem, mintha az egyik felemet vették volna el. Helen azt tervezte, hogy a követ az őslakosok tanácsához juttatja el, de ettől még egyáltalán nem éreztem magam jobban. A szemem bár csukva van, a közvetítés közben azonban soha nem veszítem el a tudatomat. Egy másik szinten tevékenykedem, de egyszerre tudatában vagyok mindkettőnek. Amikor az Alcheringa követ tartom a kezemben, nagyon könnyen kerülök arra a szintre. Hiányozni fog, mert nagyon megszerettem. Ez volt számomra az összekötő kapocs a fényvilág energiájával. Most már tisztában vagyok azzal, hogy minden energia. Valójában semmi sem szilárd. Gerry épp visszatért Amerikából, és Margarettel látogatóba jöttek hozzám. Margaret szeretett volna egy kérdést feltenni Alcheringának. A szomorúság, mely rányomta a bélyegét az egész hangulatomra, teljesen nyilvánvaló volt, amikor megérkeztek. Gerry azt javasolta, hogy sétáljunk egyet a napon, és a bokrok között üljünk le a közvetítéshez. Miközben kihoztam a követ, elmeséltem Gerrynek Helen Boyd hívását, és hogy hamarosan elviszem neki a követ a Warning hegyhez közeli Byron-öbölhöz. Először egymásra néztek, majd rám, szemük tele volt együttérzéssel, mégis 191

kíváncsisággal. Meglepetésemre Gerry vette kezébe a követ, és kisétált vele a házból. Néhány percig csendben járkáltunk a bokrok között. Aznap nem voltam igazán beszélgetős kedvemben. Elveszettnek és szomorúnak éreztem magam. Gerry törte meg végül a csendet: – Két koorival a bokrok között sétálsz, pedig oly keveset tudsz róluk. A szívem még nehezebb lett: – Igen, ez így van. Gerry megállt és átnyújtotta nekem a követ: – Többet tudsz erről a kőről, mint rólunk, és most még ez is elhagy. Bólintottam és lehajtottam a fejem. Sírni szerettem volna, a szemeim égtek, de egy könnycsepp sem jött ki rajta. Miért nem tudok sírni? Margaret megfogta a kezem és egy kis tisztásra vezetett. Gerry letette a követ a földre, majd körülültük. Gerry odahajolt hozzám, és majdnem suttogva azt mondta: – Hadd meséljek el valamit a koorikról, hogy többet megtudj rólunk. Ez segíteni fog, hogy megérts bennünket. Réges-régen, időtlen időkkel ezelőtt, az Álmodozás korában nagy szellemek népesítették be a Földet, óriási állatok formáját öltve magukra. Wollumbin, a mi teremtőnk, az anyaatya Isten az a lény, aki minket, a hegyeket, a völgyeket, a tengereket, a növényeket, a folyókat, a holtágakat, a bokros területeket és a vörös gumifákat teremtette. Ő hozta létre a felhőket, az eget és az állatokat is. A hegyekből tengerek, patakok, források és folyók keltek életre, bennük halakkal, teknősökkel és gázló madarakkal. A vidék buja és zöld volt, tele trópusi esőerdőkkel, ahol gyógynövények teremtek a tápanyagban gazdag termőföldben. Az esőerdők telis tele voltak eukaliptusz

fákkal, bunya-bunya fenyőkkel és cédrusokkal. Wollumbin hatalmas szelleme teremtette mindezeket, és vele együtt az ő szellemgyermekeit, a mi őseinket. Megkérte őket, hogy viseljék gondját a vidéknek, pontosan úgy, ahogy magukról is gondoskodnának. Idővel gyermekei sok és különböző törzseknek adtak életet. Voltak közöttük viták, ahogyan egy családban lenni szokott, de egy dologban mindig egyetértettek, mely egyesítette őket, az pedig a föld volt és az ígéretük, hogy gondját viselik. Cserébe Wollumbin totemeket és istenhitet adott nekünk. Wollumbin tanításokat adott az állatokról, az ivási szokásaikról, melyek ehetőek, s melyek nem. Azt is megtanította, hogyan találjunk vizet a száraz időszakban, és ha a víz enyhén sós, hogyan tisztíthatjuk meg. Ehető növényeket is biztosított számunkra. Léteztek bogong lepkék, méz hangyák, kenguruk és kicsinyeik, hernyók és kobrák. Voltak kacsáink, vízi tyúkjaink, halaink és teknőseink, magok, melyekből kenyeret süthettünk és sok különféle gyümölcs, zöldség és gyökerek. Voltak gyógyszereink is, és ha nem voltunk biztosak abban, hogy melyiket használjuk, megkérdeztük Wollumbint. Vadászokból és élelemgyűjtőkből álló, jól szervezett, harmonikus társadalomban éltünk. Ha utaztunk, azt mindig jó okkal tettük. Néha azért indultunk útnak, mert egy különleges szertartást kellett bemutatnunk egy bizonyos helyen, vagy egy másik törzzsel kellett találkoznunk, vagy az ifjú férfiaknak bátorság próbán kellett átesniük. Áthaladtunk az Álmok ösvényén követve a Wollumbin által mutatott utat. Úgy találtuk meg az utat, hogy történeteket meséltünk az Álmodozóról. Minden hegy és völgy, dombtető és növény kapcsolódott valamihez, ami az Álmodozás korában történt. Ha egy hegy formája a kutya hátsó lábához volt hasonló, elmeséltük

192

193

a történetét, hogyan veszítette el a kutya a lábát és merre járt, mielőtt balesetet szenvedett. A történetek elmesélésével képesek voltunk megtalálni az országon keresztülvezető utat. Egyes törzseknél az Álmodozás korából származó történeteket, a család történetét és a törzsi határvonalat hatalmas sziklákba, különleges kövekbe vésték, vagy a testükre festették egy szertartás alkalmával, vagy különleges helyeken lévő barlangok falára rajzolták. Némelyikük ugyanezt a homokba vagy a fák kérgébe rajzolták. A kelet-ausztráliaiak, a bundjalungok és mások is mindezt az oposszum bőr köpenyükre írták. Ha gondunk volt egy másik törzzsel a törvényekkel vagy a rokoni üzletekkel kapcsolatosan, levettük a köpenyeinket, és kiterítettük a földre, hogy megoldjuk a problémáinkat. Mint ahogy bármely érzékeny ember tenné. A nőknek is megvoltak a maguk szertartásai. Az Álmok ösvényén voltak különleges helyek, ahova kizárólag csak a nők tehették be a lábukat, melyek a férfiakéhoz hasonlóan szentek voltak. A fiatal lányokat elvitték a nőknek kijelölt helyre, hogy az idősebb asszonyoktól elsajátítsák a női dolgokat. Ebbe beletartozott a nők törzsön belüli szerepe, a családjuk iránti felelősségvállalás, a házassági fogadalom és az anyaként betöltött szerepük. Szent női táncokat és dalokat mutattak, és tanítottak meg nekik. Megtanították a fiatal lányoknak, hogyan viseljék gondját az egészségüknek, különösen a terhesség alatt, és megismertették velük, milyen étrendre van szükség a terhesség idején. Megtanították nekik azt is, hogyan szüljék meg gyermekeiket, hogy amikor a törzs úton volt, hogy a gyermekek elég erősek legyenek, és túléljék az utat. Elsajátították továbbá azt is, hogyan gyűjtsenek, és készítsenek el bizonyos gyümölcsöket, zöldségeket és növényeket a gyógyszerek és a mérgek előállításához. A mérgeket mindig megfelelő módon használták.

Bizonyos fák kérgét gyűjtötték össze és a sziklákhoz ütögették a patak vagy a holtág partján, majd a pépet bedobták a vízbe. Hamarosan a halak felúsztak a víz felszínére, majd kifogták őket. A méreg csak a halakat kábította el, soha nem ölt meg semmilyen más élőlényt. Voltak mérgező gyümölcsök, melyeket a lányok megtanultak elkészíteni, hogy ehetővé váljanak. Elsajátították a varrást is. Amikor a vadász csapatok a táborba vitték a zsákmányt, ők lenyúzták a kenguru bőrét és eltávolították az inakat, melyeket cérna gyanánt használtak, például az oposszum bőr köpeny megvarrásához. A kenguru csontját tűnek használtuk, amit olyan formájúra reszeltünk, amilyenre szükségünk volt. A varráshoz használt cérnát horgászbot készítéséhez, és egyéb dolgokra is használtuk. Sámánjaink (gurrahji vagy wijan) énekeltek a bálnáknak a nemzési területükön. Megtanították a delfineknek, hogyan hajtsák fel a halat a törzsi szertartásokhoz. Wollumbin, a nagy szellem megtanította nekünk ezeket és még számtalan más dolgot. Egy emberként egyesültünk, békében és harmóniában éltünk a földdel, attól kezdve, hogy Wollumbin megteremtett bennünket. Tudjuk, hogy változások fognak bekövetkezni. Margaret erről szeretne Alcheringával beszélni. Margaret egy erőteljes pillantást vetett rám, mire behunytam a szemem, és hívtam őt. Éreztem jelenlétét, amint belém áramlik és beszélni kezd. – Itt vagyok kedvesem, és nagyon örülök, hogy szólítottál engem. Ma az ausztrál őslakosok szellemi energiájával jöttem, bár ez a hely nem mindig Ausztrália néven volt ismeretes. Azok az emberek, akik gondját viselték e föld energiájának, több százezer éve élnek itt. Sokkal több minden van, amiről még ők sem tudnak jelenleg. Információkat közvetítettünk

194

195

azoknak, akik velünk dolgoztak, így egyre többet megtudhattak saját fajukról, eredetükről és a hovatartozásukról. Van-e kérdés? Margaret szólalt meg: – Tudnál-e beszélni nekünk a Földön elkövetkezendő változásokról? – Sokat beszélnek a Földön lezajló változásokról, és valóban minél többen vannak tudatában, annál többen tudnak segítséget nyújtani, hogy az átalakulás végbemenjen. A cél az, hogy a Földön élő emberek magukba szívják az univerzális forrásból érkező új energiát; így megy végbe az átalakulás. Akik ehhez segítséget nyújtanak, azoknak ez az út „sima” lesz, ha mondhatnám így. A Földön lévő sok ország bennszülött lakosa együttműködik az energiával, hogy támogassák az átalakulást, ezért tanulhattok tőlük, hogy ti is segítsetek. Mindannyiótokban jelen van a bennszülött fajok energiája. Néhányotoknak egy kicsit több, mint másoknak. Lesznek földrengések, és más természeti csapások. Már eddig is sok volt, de még több lesz. A legtöbb ember védelem alatt áll, és ezt a tényt vegyétek figyelembe. Ez azért lesz így, mert e területeken élők érezni fogják a változást, és más helyre költöznek. Nem javaslom, hogy most mindenki kerekedjen fel és költözzön arrébb, inkább kövesse a belső hangot. Fontos, hogy ne féljetek, mert ez negatív energiát teremt, mely nem segíti elő a változást. Itt hirtelen áttörtem magam Alcheringa jelenlétén, hogy mondhassak valamit: – De mit tegyek, ha úgy érzem, hogy ott kell maradnom, ahol éppen vagyok, viszont azt hallom, hogy változások várhatóak éppen azon a helyen?

– Ez csak megerősíti azt, amit az imént mondtam, kedvesem. Tedd azt, amit Egarina mondott, ne siess, mert más dolgokról hallasz. Maradj ott, ahol szíved szerint érzed. Azok, akik bátran egy bizonyos helyen maradnak, cselekedetükkel olyan tettet hajtanak végre, mely ahhoz hasonló, mintha egy fény rudat tartanának a kezükben. Valójában ez segíti az átalakulást, hogy kevesebb traumával menjen végbe. Ha Föld valamelyik része összehúzódik, az segíti az áramlást. Ha valahol elakadások vannak, azt csak úgy lehet feloldani, mint ahogyan az emberi testtel tesszük. A tudás és tudatosság által sokat segíthetünk az Anyaföldön. Fontos, hogy az ember ne bántsa az anyaföld testét. Ha így tesz, azzal elakadásokat okozhat, mely nem teszi olyannyira lehetővé az energia szabad ki- és beáramlását, mint amennyire szükséges volna. Azt javaslom, ne aggódjatok túlzottan a következmények miatt, mivel mindannyian tudjátok, hogy szolgálatot végeztek, és munkások vagytok, melyet magatok ajánlottatok fel. Margaret egyetértően bólintott, így Alcheringa folytatta. – Én is az anyaföld és az összes bennszülött faj átalakulásáért folytatott munka és a segítségnyújtás mellett köteleztem el magam. Ha volna egy kis időtök ezen elgondolkozni, és támogatnátok engem ebben a munkában, azt nagyon megköszönném. Nem kell mást tennetek, csak küldjétek imáitokat az Uluru felé, és az energiát hálás szeretettel és együttértéssel fogjuk fogadni. Köszönöm kedves barátaim, köszönöm. Most pedig távozom. – Alcheringa, várj! – kiáltottam. – Szeretnék veled a kőről beszélni. Szeretném tudni, mit tegyek, miután visszaadtam. – Ám addigra már elment.

196

197

Margaret közelebb húzódott, és a szemembe nézett, mely egy örökkévalóságnak tűnt. Felvett egy kis botot, aztán másik kezével elsimította a földet maga előtt. A bottal rajzolt egy képet az Uruluról, melynek csak egy kis része látszódott ki a földből. – Jól figyelj arra, amit most mondani fogok! – mondta, és egy kígyót rajzolt. Baiame először egy szivárvány kígyóként született meg, mely az Uluru alatt fut. Az Uluru nagy része a föld alatt van. Baiame sokaknak adott életet. A Baiame szó Istent jelent, se többet, se kevesebbet. Baiame önmagából lesz és önmagába tér vissza. Szeretetteli lehelete átjárta a földet, lehetővé téve számunkra, hogy kiemelkedjünk az anyaföldből. Ő lehelte belénk az életet, ő az anya, aki a testet adta, melyet táplált, s miután megteremtette a Földet és az embereket, visszatért az Álmodozó folyókba. Baiame-nak nyolc testvére volt, akik az Uluru lábánál, vagy ahogy a fehér emberek ismerik, az Ayer’s sziklánál lévő templom gondját viselték. A nővérek a templom gondozásának szentelték az életüket. A bejárat egy barlangon keresztül vezetett, melyet most Hét Nővér Barlangnak neveznek, ami az Uluru lábánál, de még a föld felett helyezkedett el. A templomban lévő örvényen belül két kristálykő volt, mely szabad mozgásteret biztosított Baiame számára az Álmodozó folyók és a fizikai világ között. Ekkor a Nap egy furfangos tervet eszelt ki, mert nagyon irigy lett Baiame-ra. Úgy érezte, ha Baiame nincs a közelben, az egész világon uralkodhat, ahol mindenki leborul előtte és tiszteleg varázslatos lénye előtt. Kitervelte, hogyan állíthatná meg Baiamét, hogy ne tudjon többet a fizikai síkra szállni. Elmegy a templomba, elveszi és elpusztítja a kristályköveket és

megöli a nyolc nővért, aki a gondjukat viseli. Ez megakadályozza, hogy Baiame valaha is visszatérjen. Azt hitte, hogy a templomnak csak egy kijárata van, így a nővéreknek esélyük sincs a menekülésre. Egy napon, a barlangon keresztül bement a templomba, hogy elvegye a kristályokat és megölje a nyolc testvért. Fényével megvakította őket és egyenként végzett velük. Azt azonban nem tudta, hogy a templomnak van egy másik kijárata is, ezt csak a nővérek tudták. Miközben a hét nővér egymás után lelte halálát, a nyolcadik testvér megragadta a kristályokat, és a másik kijárathoz szaladt velük. Menekülés közben ledobta az egyik kristályt, melyen keresztül Baiame megérkezett, hogy elkergesse a Napot. A nyolcadik nővér addig futott, míg végül földre rogyott és azt mondta: „Baiame nem tudok továbbmenni”. Baiame egy kristályszerű kőbe helyezte el őt a kristályhegy, Wollumbin, vagy ahogy a fehér emberek nevezik, a Warning hegy alá. A nyolcadik nővér még mindig tartja a kristálykövet, és addig alszik vele, míg eljön az idő a visszatéréshez, hogy átadja az egyetemes tudást az emberiségnek. Amikor ez megtörténik, a kristálykő eltörik, és új kor veszi kezdetét. Amikor ez az idő elérkezik, a hegy kettéválik, mivel Wollumbin egy alvó vulkán. E hely óriási erővel bír, ahonnan spirituális erőt és bátorságot lehet meríteni. Margaret megfogta a kezemet: – Amikor a Byron-öbölbe utazol, tégy egy sétát a Wollumbinhoz napfelkeltekor. Ha nagy köd lesz, amikor a Nap felkel, egy szivárványszínű kígyó fog kirajzolódni körülötted. Ez lesz számodra a jel, mely segít megérteni, hogy milyen szerepet játszol az emberiséggel való kapcsolatteremtésben.

198

199

Ahogy beszélt, tisztán láttam magam előtt a helyet. Ausztráliában a Wollumbin hegynél bukkan fel a Nap legelőször minden reggel. Bólintottam, bár nem igazán értettem meg, amiről beszélt. Három nappal később elutaztam, hogy visszaadjam a követ Helen Boydnak.

Wollumbin angyali szivárvány színekben tündökölt, mely a Byron-öbölnél lévő világító toronyig kiterjedt, ahol a kis szertartásra sor került. A kő visszaadásának időpontja Anyák napjára esett, mely a születés szimbóluma. Fehérbe öltöztem. Korán érkeztem, hogy egy kis időt még a kővel tölthessek. Átnéztem a Wollumbinnál elterülő öböl felett, és Margaret szavai visszhangoztak a fülemben, s úgy éreztem magam, mintha lélekben a hegyen volnék. Végiggondoltam mindazt, ami azóta történt, hogy az Alcheringa kő hozzám került. Megvolt a célja. Azt is tudtam, hogy többé már nem vagyok utazásának

részese, itt az idő visszaadni. Tudtam, hogy ez az esemény nagyon különleges, és a kő átadása több, mint egy hétköznapi esemény. Valami már jóval korábban útnak indult. A világító toronynál állva Helen arcát néztem, amikor megérkezett. Nagyon törékenynek és betegnek tűnt. Az orvosok csak rövid időt jósoltak neki, ő pedig tudta, hogy ez rohamosan fogy. Mindig is tisztában volt azzal, hogy az Alcheringa kő az őslakosok tulajdonát képezi, és vissza kellett kerülnie a megfelelő helyre. Helen azt javasolta, hogy üljek le a kővel, mielőtt visszaadom neki, hátha kapok valamilyen üzenetet. A világító torony másik oldalán volt egy kis park, közvetlenül a vízre néző szikla mellett. Leültem egy padra, letettem a követ a lábamra, és a távoli Wollumbin felé néztem. Szívem hevesen dobogott, csak arra tudtam gondolni, hogy hamarosan elveszítem a kapcsolatot a másik oldallal. Rendben, legyünk túl rajta. – Alcheringa? – Nagyon örülök, hogy itt lehetek gyermekem, köszönöm a meghívást. – Ó, éppen most készülök visszaadni a követ Helennek. Nem lesz többé kéznél, így hogyan leszek képes kapcsolatot teremteni veled? Alcheringa felnevetett: – Veled volt-e a kő, amikor először mentél el Kariongba? Egy pillanatra minden elcsendesült, a madarak, a hullámzás, a szívem, minden. Felidéztem azt a napot. – Nem, nem volt velem. Elmosolyodtam. – Tényleg, azt hiszem, nem. – Gyermekem, az információ már benned van. Olyan vagy, mint ez a kő, ez a megformált agyagdarab, mely telítődött az

200

201

A szent Wollumbin egy vulkanikus képződményen keresztül nézve (Mt Warning)

információval. Te is képes vagy ezeket az információkat előhívni. Ezután, mint ahogy eddig is, képes lesz rajtad keresztül megnyilvánulni. Minden energia gyermekem. A kő energiája ősi emlékeket hordoz. E kő visszatért hozzád a régmúltból és te felismerted ezt. A kő segített felidézni a múltadat, és hogy képes voltál velünk együtt dolgozni, melyet a legnagyobb örömmel tettél. Most már visszatér őrzőihez, az őslakosokhoz, többet hordozva magával, mint régi emlékeket. Visszatér, és megőrzi a rajtad és a többi emberen keresztül áramlott szeretetet és együttérzést. A kő újra magába szívta az emlékeitek energiáját, hogy felfrissítse, és új reményt ébresszen a világ fajainak egyesítésére. Már nincs többé szükséged a kőre, engedd útjára. Az arcomról eltűnt a mosoly. – Alcheringa, egy könyvet kezdtem írni, és őszintén szólva, egy kicsit össze vagyok zavarodva, mert többet szeretnék írni, vagy több információt kapni. Úgy érzem, nem leszek képes úgy folytatni ezt, ahogy eddig. Fogsz-e nekem segíteni, ellátsz-e majd tanácsokkal? – Persze, hogy segíteni foglak, ahogy eddig is. El tudod fogadni ezt gyermekem? – Igen, nagyon szépen köszönöm. Kell-e még valamit tudnom erről a könyvről, esetleg szükséges volna-e még tisztázni valamit? – Nem. – Szeretnél-e valamit még közvetíteni felém? – Nem gyermekem. Csak annyi, hogy szeretek rajtad keresztül beszélni. Ne feledd, hogy minden egyes alkalommal gyakorlok, valahányszor csak rajtad keresztül beszélek. Ne aggódj, és ne nyugtalankodj, segíteni fogok. Csak hívj engem, és én eljövök.

– Köszönöm Alcheringa. – Viszlát gyermekem. Ezzel elment. Felálltam, és visszasétáltam a világító toronyhoz, ahol Helen várt. Be kell vallanom, hogy még az Alcheringától kapott ígéret után is egy kissé ideges és szomorú voltam. Elmondtam Helennek, hogy nagyon szerettem a követ, és mindig a részemnek fogom tekinteni. Megkértem őt, hogy amikor találkozik majd a kő őrzőjével, adja át neki ezt a zöld krizopráz követ, amit neki vettem, és mondja meg, hogy nagy szeretettel küldi, aki a kőre vigyázott. Amikor Helen a kőért nyúlt, egyáltalán nem tűnt nyugodtnak. Viselkedése sietségről árulkodott, mintha mielőbb vissza akarta volna vinni a követ, amíg még lehetséges. A kőért nyúlt, hogy gyorsan elvehesse. Ahogy a kezeire pillantottam, az őslakosokéhoz volt hasonló. A bőre ugyanolyan méz színű volt, ahogy a legtöbbjüknek. Helen szeme barna volt, akár csak nekik, mely korszakokon át őrizte származásuk emlékét. Ahogy átadtam a követ, a szomorúságom elszállt. Tudtam, hogy soha többé nem lesz elkülönülés. Az érzés egyben felismerés is volt, hogy a kő a bennem és másokban lévő energiát szimbolizálja, mely segíti a csillagemberek, és mindazok egyesítését, akik magukban hordozzák a csillagemberek energiáját. Ez volt az üzenet egyik része, melyet a kő közvetített számomra. Amikor a követ odaadtam, beteljesülés és nyugalom érzése hatott át. Ugyanakkor valaminek a kezdetét is jelentette. Az Alcheringa kő útjára indult. Helen szerette volna visszajuttatni a követ jogos tulajdonosainak, és elvitte Közép-Ausztráliába. Nem szerette volna csak

202

203

úgy odaadni valakinek, hanem a megfelelő személynek, bár nem tudta ki lenne az. Képtelen volt megtalálni a kő őrzőjét, és visszatért a kővel együtt. Bár Helen elhatározta, hogy visszatér Közép-Ausztráliába, és újra megpróbálja, azonban erre már volt lehetősége. A dolgok kikerültek az irányítása alól, amikor barátai azt gondolván, hogy a kő okozta betegségét, elvették tőle és átadták az Őslakosok Tanácsának. Néhány nappal később Helen meghalt. A tanács emberei szintén aggódtak a kő miatt, ezért gyorsan becsomagolták, és elküldték egy másik tanácsnak Alice Springbe. Tudták, hogy megtalálja majd az útját, és visszakerül az őt megillető helyre. A könyvturné véget ért, így elrepültem a Lord Howe szigetre, hatszáz mérföldnyire Új-Dél-Wales partjától, hogy csatlakozzam férjemhez egy kis pihenés erejéig. A szigetcsoport egy régen kialudt vulkán maradványa, mely kiemelkedik a tengerből, felszínét esőerdők borítják, s tele van olyan növényekkel, melyek a világon sehol máshol nem találhatóak meg. A hely nagyon ősinek tűnt, a környezet mintha megállt volna időben. Ez jól illett melankolikus hangulatomhoz. Hideg tél volt. Az első éjszakákon rosszul aludtam, ahogy John is. Aztán minden ok nélkül John egyre inkább megszállottjává vált az ötletnek, hogy másszuk meg a Gower hegyet, a sziget legmagasabb csúcsát. Vikendházi vendéglátónk vetett egy pillantást ránk (mindketten a hatvanas éveinkben jártunk...) és azt javasolta, hogy próbaképp tegyünk egy kis sétát a Lidgbird-hegyre, mely a kettő közül a kisebbik volt, addig az ismert barlangig, ami kecskeházként vált ismertté. A hegymászás nem különösképpen érdekelt, de valamilyen oknál fogva úgy tűnt, hogy ez egy fontos nap lehet, mely hozzásegíthet a megértéshez, ezért elfogadtam az ötletet.

A következő reggelen biciklire szálltunk, és elmentünk a hegyhez vezető poros ösvény végéig. Onnan átsétáltunk egy kis esőerdőn a Lidgbird-hegy lábához. Kiderült, hogy a felfelé menet nem csak egy egyszerű sétát jelent, sokkal inkább hegymászást. Aztán, mintha órák teltek volna el, végül felértünk a fák határvonaláig, ahol csodálatos kilátás nyílt a sziget egyik felére. Közvetlenül előttünk egy függőleges sziklafalat pillantottunk meg. A sziklába vas karikákat vertek, melyeken kötelek lógtak a keskeny párkány mentén. John bátorított, hogy menjek tovább. Remegni kezdtem, de nem a félelemtől, inkább a megerőltetéstől. Na jó, rendben, volt bennem egy kis félelem is. A kötelek segítségével a szikla peremén másztunk előre. Bizonytalannak éreztem magam és enyhén szédültem. Végül fel kellett adnom, és megálltam ott ahol voltam, majd kértem Johnt, hogy hátralévő utat nélkülem tegye meg. Miután ő továbbhaladt a szakadék szélén, én megfordultam, és leültem

204

205

Lord Howe Sziget – Lidgbird hegy, mely a két magas hegycsúcs közül a közelebbi

háttal a keskeny párkányra. Megmarkoltam egy kis fűcsomót, hogy le ne zuhanjak. Ahogy a keskeny peremen ültem, éreztem ahogy a hely ősi energiája beborít. Olyan volt, mintha egy időkapszulába kerültem volna. Az energia nagyon régről való volt. Felismertem, hogy a lelkem vagy szellemem nem volt ebben a testben fizikai születésekor. Ez igen különös érzés volt. Halálközeli élményben volt részem, két lélek megegyezett, hogy helyet cserélnek egymással. Lehetővé tették számomra, hogy valami okból magamra öltsem ezt a testet. Olyan volt, mintha beléptem volna e fizikai testbe, hogy egy különleges feladatot elvégezzek. Ez az érzés sokkal inkább egy felismerés volt, mint valami kézzelfogható vagy logikus dolog. Emlékszem, elég nehéznek találtam a testet öltést, nehéz volt megbirkózni az energiájával. Nem igazán tudtam „leföldelni” magam. Úgy tűnt, ennek volt valami oka, vagy célja, de erre már nem igazán emlékszem. Egy sas tűnt fel, és a merőleges légáramlattal lebegett előttem. Érdes hangján magához hívott. Emelkedett érzés kerített hatalmába és hirtelen teljesen máshogy kezdtem érezni magam. Olyan volt, mintha egy örökkévalóságig lettem volna távol, hogy egy teljesen új energiával térjek vissza, leföldelve magam a fizikai testbe. Most már valóban önmagam voltam, és nem valaki más. Meleg aura ölelt körül és Egarina jelenlétét éreztem. A nevén szólítottam őt. Nem rajtam keresztül, hanem bennem szólalt meg. – Ő már nem Egarina többé. Egarina az arkangyalokkal állt kapcsolatban. Többé már nem egy aspektus. Ez bonyolult, de megpróbálom elmagyarázni. Nem tudok ezen a szinten teljesen megnyilvánulni, mivel most egy más frekvencia tarto-

mányban működöm. Ez olyan, mint a fogaskerék az autóban, egy olyan hely, ahova a harmadik dimenzió nem illik bele. – Mikor történt ez? – A te kifejezésed szerint most, ahogyan leföldelted a fizikai testbe. Most információkat dob le a csúszós lejtőn. – A hol? Éreztem, ahogy nevet. – Egy csúszós csúszdán, mely lehetővé teszi, hogy energiája, üzenete Valerie-be csusszanjon, hogy aztán Valerie megismételje szavait a könyvben. Hát nem csodálatos? – Igen, azt hiszem. – Képes elektromos úton rajtad keresztül megnyilvánulni, mivel a te energiád erősíti az övét, és lehetővé teszi az aspektus számára, hogy stabilan megnyilvánuljon. Ezért vagyunk képesek kettőnk között kinyilvánítani őt. Azonban ez csupán egy frekvencia, amilyen Egarina volt. Ő ebből a pontból már nem jön többet. Érted? – Teljesen elvesztettem a fonalat. Egarina újra felnevetett, majd sóhajtott egyet. – Azért jöttem, hogy valamit elmondjak neked. Közel egy millió év telt el a kis földlakók evolúciója során, amikor először erre a Földre érkeztem. Korszakokon át folyamatosan hatást gyakoroltunk rájuk, hogy segítsük fejlődésüket. Amikor csillaglényként elhagytam testemet, egyből vis�szatértem, és az egyik új teremtmény testébe születtem újra. Anyai szerepet töltöttem be és folytattam a fény munkáját, mivel az új teremtményeket már áthatotta a kristály-energia. Amolyan „bölcs nő” voltam a törzsön belül. Megtanítottam az újaknak, hogy dolgozzanak a szellemi energiával, mely a tudásukat és bölcsességüket növelte, és hogyan kommunikáljanak telepatikusan.

206

207

Az új embereknek nem volt meg a képességük a technikai tudás megértéséhez. Könnyebb volt számukra megérteni az olyan fogalmakat, mint a gyíkember vagy kígyóember, akik a reptilekkel álltak kapcsolatban. A szőrös állatok azzal a fajjal voltak összeköttetésben, akiktől származtak. Mindegyikük ebből a szemszögből mesélt történeteket, mely egy kicsit ahhoz volt hasonló, ahogyan ti meséltek az állatokról a gyerekeknek. Abból az időből ered a fehér nővérek legendája is. Ezt a mendemondát azért találták ki az őslakosok számára, hogy emlékeztesse őket származásukra. Az eredeti történet szerint a nővérek a Plejádokról jöttek, és amikor az eredeti család kihalt, visszatértek a Plejádokra. Azokban a kezdeti időkben nem meséltek teljes részletességgel a galaktikus családokról vagy fajokról. Csak annyit mondtak, hogy a hét csillag a Plejádok csoportját szimbolizálja. A kis őslakosok felnézhettek az égre, és a Plejádok csillagrendszerére mutatva láthatták a hét csillagot. A történet szájról szájra terjedt a történetmesélők révén a különféle törzsekben. Időnként emlékeztetésképpen megmutatkoztam előttük. Azt is elmondták nekik, hogy az egyik testvér visszatér majd a nyolc csillag közül arról, amelyik épp nem látható a számukra. A nyolcadik nővér visszatérésének történetével elevenítették fel tudásukat és megértésüket, hogy emlékezzenek plejádi származásukra, ugyanakkor elterjesszék az eredeti földi küldetés történetét és annak ismeretét. Megígérték nekik, hogy amikor eljön az idő, mindez be fog következni, s ez az idő most elérkezett. Persze, a nagyszabású tervben a történetet nemcsak az őslakosok miatt találták ki, hanem mindazoknak, akiknek van füle a hallásra.

– Mi a helyzet Margaret történetével, miszerint a nyolcadik nővér a Wollumbinban alszik? – kérdeztem. – Közel azonos időben, amikor a legenda útnak indult, a csillagemberek az általuk mindig is használt kristályok energiájáról is tanítottak az őslakosoknak. A kristály-energia védte a csillagembereket, és mi szerettük volna, ha az őslakosok megértik, hogy őket is ugyanígy védi a bennük is jelenlévő kristály-energia. Mivel nem rendelkeztek olyan technológiával és tudással, mint a tudósok, hogy megértsék a kristály-energia szerkezetét, így egy legendába foglaltuk és ily módon kapcsoltuk össze. Wollumbin egy aktív vulkán volt. Az emberek rájöttek és megértették, hogy a kristályok ott vannak a Wollumbinon, és hogy ezek a Föld belsejéből valók. Így könnyű volt megérteniük, hogy még más kristályok is lehetnek az óriási hegy alatt, és ezzel együtt azt is elmondták nekik, hogy a nővér a kristályban alszik a hegy alatt. Ez a segítségnyújtás egyfajta módja volt, hogy megértsék, ő velük van, és a megfelelő pillanatban elő fog bukkanni, hogy segítsen megérteni származásukat. Az őslakosok nagyon jól megőrizték az eredeti történetet, bár néha egy kicsit elferdítették vagy kidíszítették. Bizonyos fokig kibővítették a történetet, ezért van annyiféle változata, de mindegyikben megmaradt a hasonló irányvonal, hogy amikor az idő elérkezik, a nővér visszatér a nyolcadik csillagról, hogy átadja tudását. Az őslakosok ezzel tisztában vannak, és várják őt. – Hogyan terjed el ez a tudás? – kérdeztem. – A könyveden keresztül, kedvesem, mivel én vagyok a nyolcadik testvér. Az üzenetem a remény, a szeretet és az együttérzés minden faj élőlényeinek. A világon az emberek hamarosan összefognak, és felismerik, hogy mind egyformák.

208

209

Nem lesz többé okuk egymással harcolni, és béke fog uralkodni. Az én üzenetem a Forrástól származó szeretetről szól, mely mindenben jelen van. A jövő tőletek különálló, mégis mellettetek halad. A jövő sokféleképpen alakulhat attól függően, hogy melyik úton jártok. A jövő azon múlik, hogyan gondolkoztok és éreztek, és mennyire tölt el benneteket a szeretet érzése magatok és egymás iránt. Ha mindenki, bőrszíntől függetlenül, fivérként és nővérként szeretettel és együttérzéssel halad egymás mellett, egy harmóniával és jóindulattal teli fajt hozhat létre. Mindenki maga választja majd meg az utat, amelyen haladni kíván. Mindenki egyénenként fogja meghozni ezt a döntést. Lesznek olyanok, akik az egyik ösvényen, míg mások a másikon fognak járni. Az egyén csak azon az úton fog haladni, amelyik megfelel a rezgésszintjének. A döntés mindenkor a tiétek. A nyolcadik fehér nővér visszatérésének ismeretével remélhetőleg mindenki komolyan elgondolkozik, hogy milyen irányban kíván tovább haladni, és melyik utat szeretné választani. – Honnan tudhatja az ember, hogy a helyes úton jár-e? Egarina elnevette magát: – Nem létezik olyan, hogy helyes út, az ember maga dönti el, melyik teszi boldoggá. Reméljük, hogy a történetünk segíteni fogja az embereket a döntéshozatalban, illetve felismerik és visszanyerik belső erejüket. Ez rajtuk múlik. Sokféle út létezik, amelyen keresztül az istentudatosság felismerhető. A te könyved nem ezért jött létre. A nyolcadik fehér nővér visszatérése elhozza annak ismeretét, hogy sokféle 210

galaktikus faj létezett, akik a Forrással álltak kapcsolatban, míg voltak olyanok, akik áldozatul estek azoknak, akik nem ismerték és értették a Forrást. Egarina ösztönzi majd őket, hogy leljék meg magukban az Isten tudatosságot. Az Aranykor közeledik, és a Föld összes élőlényének rezgésszáma megemelkedik. Ez ahhoz hasonlítható, amikor egy anya készül világra hozni gyermekét. Ez történik most az anyafölddel, melynek rezgésszáma emelkedik, hogy életet adjon az emelkedett tudatossággal rendelkező gyermekeinek. Írd le ezeket a könyvedben azok számára, akik ennek részesei lehetnek. Az ő döntésük, hogy elfogadják-e ezt vagy sem. Ez a Teremtőtől kapott szabadság. Szeretlek gyermekem. A sas a szélnek feszítette szárnyát és elrepült. Felálltam és éreztem, ahogy a szél körülöleli a testemet. Repülni szerettem volna. Alattam a sziget látképe még ragyogóbbnak tűnt, színei pedig még erőteljesebbek voltak. A szél hangja és a Föld illata friss és üde volt, mintha csak először éreztem volna ezt meg a maga teljességében. Kezeimet az ég felé elemeltem, és hálát adtam, amiért az Édenkertben élhetek. Könnyek potyogtak a szememből. Férjem, John visszatért a szakadék széléről, és olyan arcot vágott, mint aki éppen most hódította volna meg a hegyet: – Ez fantasztikus volt Val, nem tudod mit hagytál ki! Átöleltem és úgy zokogtam, mint egy gyermek. Ezek az öröm könnyei voltak.

211

11. fejezet Valerie, Gerry és Karen visszatérnek Kariongba Karen megrázta a fejét: – Az emlékek mind elhalványultak. Csak azok az érzések maradtak meg bennem, melyeket azokon a napokon éltem meg, amikor visszaemlékeztem a csillagemberek múltjára. Nem számít, milyen erősen próbálok visszaemlékezni, csak az érzések jönnek fel. A kis dolgozószobámban ültünk, ahol a kézirat hegyeket rendezgettem, melyek a többi ember visszaemlékezéséről születtek. Nagyon emelkedett hangulatban voltam. A Lord Howe Szigeten átélt megtapasztalás folyamatosan önbizalommal töltött el, hogy az élet csodálatos, minden pillanat maga egy kincs, és hogy még mennyi teendőm van. Karen felé pillantottam: – Még mindig emlékszel arra, ahogy világra hoztad a gyermeket a szikla bölcsőben Kariongban, igaz? – Nem, az érzés megmaradt, de minden képi emlék eltűnt. Nem tudom miért. Újra és újra próbálkozom, de hiába. Csak egyetlen dolog ötlik fel bennem, amire sok-sok évvel ezelőtt emlékeztem a jelenlegi életemben. – Mi volt az? – Valaki házában teáztam, ahol bemutattak egy Peter nevű embernek. Ahogy felálltam, hogy találkozzam vele, a szoba forogni kezdett, akár egy kerék kivülről befelé. Egy csengőszóhoz vagy sürgető zúgáshoz hasonlót hallottam. Az érzés órákon át megmaradt. Amikor hazaértem, még mindig szédültem, 212

ezért le kellett ülnöm. Ekkor láttam magam, amint visszafelé megyek az időben, és valami kicsúcsosodik, vagy forog a fejem hátsó részén. Ó, gondoltam, ez olyan, mintha Erzsébet csúcsos kalapja volna. Sokkal vékonyabb voltam, és leomló ruhát viseltem. Úgy tűnt, mintha egy csatamezőn lennék, és valaki fekszik az ölemben. Teljesen kétségbe voltam esve miatta, mintha fivérem, fiam vagy férjem lett volna, aki megsérült a csatamezőn, ezért siettem, hogy valamit tegyek. A pusztítás nyomasztó érzését éltem át, ahogy lenéztem a fejét borító erős, sűrű, fekete hajra. Megpróbálom kitalálni, milyen évet írunk. Milyen harc volt? Láttam egy kilences számot, egy kisebb nullával mögötte, és aztán amögött még egy kisebb nullát, aztán a többi szám a homályba veszett. Néztem a homályt, és arra gondoltam, hogy ez valamilyen ágyútűz füstje lehet, és azon tanakodtam, vajon két vagy három nullát láttam-e. Az is lehet, hogy több volt. Az álom éveken át megismétlődött. Néha eszembe jut az a délután, amikor ez először történt, és azt hiszem, azért álmondtam ezt rendszeresen, hogy újra átéljem a történteket, de végülis soha nem tudtam megfejteni a jelentését. Rámosolyogtam: – Még mindig emlékszel Karen, csak a képek egy kicsit elmosódtak, de nem felejtetted el őket. Lehet, hogy az érzések és az érzelmek a legfontosabbak. Azok jelen vannak a szívedben. Valaki dobolni kezdett. Felálltam és az ablakon át észrevettem Gerry-t, amint egy madártollal díszített dobot ütött. Karen is felállt. – Mi történik? Kinyitottam az ablakot és integettem Gerry-nek. 213

Gerry odasétált az ablakhoz, ránézett Karenre és rámosolygott. Aztán odafordult hozzám; barna szemei barátságosak és ismerősek voltak. – Azt álmodtam, hogy mindannyian visszamentünk Kariongba. Néhány másodpercbe telt, mire reagálni tudtam. Legtöbbször hagytam magam az eseményekkel sodródni, és nem igazán elemeztem azokat. Gerry várt. – Ó – hebegtem. – Hadd készítsek össze néhány dolgot. Tizenöt perccel később az autópályán száguldottunk Sydney irányába Kariong felé. Én vezettem. Karen odahajolt Gerry-hez, aki mögöttem ült a dobbal. – Honnan szerezted ezt? – kérdezte. – A Cherokee törzs adta nekem, amikor Amerikában jártam – válaszolt Gerry Karenhez fordulva. Ránézett egy pillanatra. – Két év telt el Karen, mit tanultál? Karen idegesen felnevetett: – Mindent elfelejtettem. Minden eltűnt. – Az érzésekre emlékszik – jegyeztem meg. Gerry felém fordult: – Azok és a Föld a legfontosabb részek. Majd visszafordult Karenhez: – Miért felejtettél el mindent? Láttam Karen arcát a hátsó visszapillantó tükörből. Kissé zavarban volt. – Nem tudom – válaszolta védekezően. – Te mire emlékszel? – Mire kellene emlékeznem? Egész gyerekkoromtól kezdve ezekről tanultam – felelte Gerry. – Mi a helyzet a Kariongban töltött első nappal?

– Emlékszem rád és a hajóra, ami elsüllyedt a tengerben. Néhány kisebb részlet is megmaradt, ami ezt megelőzően történt. Volt egy akadémia, ahol egy kék egyenruhát viseltem. Ezt senki nem tanította, erre én emlékszem. Számomra ez kön�nyű, hiszen koori vagyok. Karen legyintett a kezével egyet: – Én viszont nem. – Karen megfeledkezett arról, hogy volt egy szőrős gyermeke? – fordult hozzám Gerry. – Ó, Gerry! – kérleltem. Karen könnyekre fakadt. Kerestem egy helyet, ahol megállhattunk. Előttünk volt egy tisztás néhány szép fával. Megálltunk és kiszálltam, majd kinyitottam a Karen felöli ajtót és elsétáltam vele egy fákhoz közeli kis pihenőhelyre. Gerry követett bennünket. Ránéztem Gerryre és felsóhajtottam, majd megfogtam Karen kezét. – Minden rendben van Karen, nem emlékszel, ezért nincs okod sírni. Karen sírás közben Gerry-re mutatott. – Most már emlékszem, mert emlékeztetett rá. Gerry Karenre kacsintott. – Jobban teszed, ha emlékszel. Karen ráült egy farönkből készült padra és szipogott. Gerry megfogta a kezem. – Adjunk neki egy percet, hogy egyenesbe jöjjön. Arrébb mentünk és leültünk egy másik padra. – Nézzük meg, benned mi maradt meg, csak lazíts – mondta Gerry. Mit tanultál Val a két év alatt? Azoknak az emberek az arca, akik megjelentek az életemben, hogy elmeséljék saját történetüket, tisztán és élesen

214

215

villantak fel az elmémben. Az első ember, aki segített mozgásba hozni a kereket, ott ült mellettem, és hihetetlen melegség áradt a szeméből, ahogy rám nézett újra. Milyen csodálatosan éreztem magam abban a pillanatban! Újra visszatértünk mindannyian reménnyel és szeretettel a szívünkben. Olyan volt, mintha sohasem mentünk volna el. A szeretet üzenete újra egyesített bennünket. Könnyek potyogtak a szememből. Oly sokat változtam az elmúlt két év alatt. Most már sokkal könnyebb volt sírnom. – Nem tudom, hol kezdjem – mondtam. – Kezd a legelején! – válaszolta Gerry. – Rendben, nem igazán ismerem az egész helyzetet. Csak egy részét értettem meg. – Az angyalok rendelkeztek teremtő erővel. A Teremtő engedélyével ők hívták életre a fizikai lényeket. Mindegyiknek meg volt a saját területe, ahol tevékenykedett. Egyes angyalok elfordultak a Teremtőtől. Ez több milliárd évvel ezelőtt történt, s majdnem a véletlen műve volt. Ezek az angyalok olyan lényeket teremtettek, akikből hiányzott a szeretet, és draconak nevezték el őket. A dracok hozták létre a reptiliánokat. Gerry bólintott: – A koorik gyík- vagy kígyóemberként ismerik őket. – Te is? – Igen. A dracok nem rendelkeztek szeretettel és együttérzéssel, mivel az őket teremtett angyalok elveszítették azt. Mivel nem rendelkeztek vele, így nem adhatták tovább. Gerry ismét bólintott: – Az Álmodozás korának nyomai szerint a gyík- és a kígyóemberek nem szerették a Földet. Nagyon régen jöttek ide és háborúztak egymással. Ezek a teremtmények képesek voltak az alakváltoztatásra. Sok embert magukkal vittek a

törzsünkből. Azt tanították nekünk, hogy maradjunk az idősek közelében, és tartsuk együtt az embereket, hogy megvédhessük magunkat tőlük. – Igen, erre azért volt szükség, mert a dracok az élőlények tudatából táplálkoznak. Kezdetben egyszerű életformákat fogyasztottak el az életben maradáshoz. Aztán elkezdtek civilizációkat felemészteni a csillagvilágokból. – Úgy érted, hogy a dracok megették az embereket? – kérdezte Gerry. – Nem a testet, csak a testben lakozó tudatot. Úgy értem, a test egyébként is meghalt, a dracok csak így maradhattak életben. Karen odajött hozzánk. – Ezek a draco félék még mindig köztünk vannak? – Nem, nem egészen – feleltem, miközben észrevettem, hogy már jobban érzi magát. – Akkor mi történt? – kérdezte Karen. – A csillagvilágok élőlényei nagyon értelmes, szerető teremtmények voltak, de kénytelenek voltak a túlélésükért küzdeni. Szűnni nem akaró háború tombolt a galaxisban. A csillagvilágok mindent megtettek a draco probléma megoldása érdekében. Ekkor jött létre a Föld nevű bolygó. Az volt a terv, hogy benépesítik a Földet élőlényekkel, akikben jelen van a szeretet és együttérzés. Ők majd szaporodnak, és vendéglátóként szolgálnak a dracok és teremtményeik és még sok más lény számára. Így azok, akikben nincs szeretet, folyamatos újraszületések által fizikai testben megtapasztalhatják, hogy a szeretet és az együttérzés bennünk is jelen van. Ez tette lehetővé a számukra, hogy átalakuljanak az elmúlt kilenszázezer év alatt.

216

217

A csillagemberek eljöttek ide és sikerült megteremteniük bennünket, a tökéletes eszközt. Az emberiségben jelenlévő minden gyűlölet, erőszak és őrültség lehetővé tette számunkra, hogy megismerjük a bánatot, együttérzést, alázatot és végül a szeretetet. A folyamat a megtisztulásról szól. Ezért olyan a történelmünk, amilyen. Az emberek száma mára eléri a több milliárdot. A kezdetben a számunk elérte a trilliót, számtalan lehetőséget adva az univerzum összes teremtményének a testet öltésre. – Mit gondolsz, mindez hova vezet? – kérdezte Gerry. Megragadtam az alkalmat: – Te szerinted hova vezet? Gerry hátrahajtotta a fejét és nevetett. Amikor abbahagyta, rám nézett és nyugodtan azt mondta: – Az embereink hamarosan elmennek, a kör majdnem bezárult, bár e föld őslakosainak szelleme mindig jelen lesz. – Mi fog történni? – kérdezte Karen. Gerry rám mutatott a válaszért. – Minden felgyorsult, részben az idő hatására. A szeretet újraéled, és akik ezt az utat követik, belépnek a béke és harmónia korába. Gerry felemelte a kezét: – És mi lesz azokkal, akik nem? Felálltam: – Nem lesznek képesek túlélni a magasabb vibrációt, a felgyorsulást. Ez így van rendjén; ők egy másik, Földhöz hasonló, alacsonyabb rezgésű bolygóra születnek meg és folytatják az utat. Végül mindenki sikerrel jár; a szeretet minden akadályt legyőz, ami az útjába kerül.

218

219

12. fejezet Alcheringa üzenete Egy hatalmas vörös gumifa mellé ültünk le, melyet nagymama fának hívnak, a hieroglifák bejáratának közelében. Gerry Cherokee dobját ütötte és énekelt, hogy Alcheringa eljövetelét üdvözölje. A dob hangja a fülemben dübörgött. Testem összerándult, ahogy Alcheringa beléáramlott. Jelenléte sokkal intenzívebb volt, mint valaha. Hangja erőteljes volt és a karom megremegett tőle. – Itt vagyok, és nagy örömömre szolgál, hogy mindannyiótokat köszönthetlek ezen az ősi helyen. Nagyon régóta vártam ezt a napot. A mai nappal a feladat a végéhez közeledik. Több minden fog még következni, de e jegyzetek kiadásával a munka hamarosan befejeződik. Ezért őszintén köszönöm a lehetőséget, hogy mindez megtörténhetett. Mostantól fogva sokan meg fogják ismerni ezeket, mivel jó munkát végeztetek. Még van egy utolsó üzenetem, mely lezárja ezt a fejezetet. Egy új energia érkezik a Földre a galaxis középpontjából, mely hatást gyakorol a Földre és a rajta élőkre. Ez egy természetes ciklus része, mely végbemegy az univerzumban. Az energiaszint megemelkedik, mely felgyorsítja a molekulák, atomok és sejtek mozgását, ugyanakkor megemeli a Földön élő emberek tudatszintjét is. Ezért nem véletlen, hogy egyre több és több ember kezdi el önmagát más aspektusból vizsgálni, mint azok, akik az anyagi világban élnek. Ez a beérkező energia megsemmisít mindent, mely visszatartja az embereket attól felismeréstől, hogy ők is Istentől valók. 220

A végbemenő leválás egy válaszfal az árnyék és az isteni fény között. Az emberek egy magasabb tudatszintre emelkednek, és a testük is lassan átalakul. Étkezési és ivási szokásaik, illetve életmódjuk megváltoztatására törekednek. Tisztább levegőt és vizet keresnek. Ez mind az isteni fény felé haladás jele, mely isteni energia valójában Isten része. Az idő előrehaladtával az emberek döntést hozhatnak, hogy Isten energiájával kívánnak-e összhangban tovább haladni, vagy más irányban folytatják útjukat. Ha Isten akaratával együtt haladnak, a végbemenő változás könnyen lezajlik majd, és egy magasabb dimenzióba lépnek, ahol kapcsolódnak saját angyali énjükhöz. Ez a szabadságot, a karma kerekétől való elszakadást jelenti. Itt megszabadulnak a folyamatos újraszületéstől; betegségtől, diszharmóniától és minden olyantól mentesek lesznek, mely ellentétben áll az isteni fénnyel. Ezzel az emelkedéssel, a sejtek egy magasabb rezgésszámon fognak működni. Az agy és a fizikai test is elkezdett átalakulni. Ez olyan, mint a zenei hangok ritmusa, melyek ide oda váltakoznak a dallamban és a hangnemben. Gondolj ezekre hangszerekként, melyek harmóniát teremtenek, mint a zenei hangok és rezgések, melyek a harmónia hangjait hozzák létre a Föld körül. Tudjátok, az univerzum más helyein is ugyanez történik, és Isten az, aki összeköt minden hangjegyet. Sokan elkezdtek emlékezni arra, hogy ők valójában fénylények, és sokkal többek annál, mint ami ebben a fizikai formában megjelenik. Azok, akik az emlékezést választják, fénylényként vagy isteni lényként visszatérnek a határtalan éterbe. Minden tudás és megértés benne rejlik mindenkiben, csak ki kell tárni a kapukat, hogy lehetővé váljon ezen emlékek felszínre hozatala. 221

Az első és legfontosabb dolog, hogy vágyjunk az Isten energiájával való összekapcsolódásra. Onnantól fogva, minden más magától bekövetkezik. Néhányan ezt intuíciónak nevezik. Ha ezt követitek, megkönnyítitek a saját életeteket. Csak összpontosítsatok erre a pontra, és ne féljetek, mert mi szeretettel a szívünkben eljövünk, hogy segíthessünk benneteket. Imádkozzatok magatokban a békéért és adjatok hálát Istennek, hogy segít békét teremteni a Földön. Érezzétek szavait a szívetekben, és engedjétek, hogy e szavak kinyilvánítsák energiáikat. Ezt az energiát mindig tartsátok magatokban. Ha szeretettel gondolkoztok és cselekedtek, a viszonzás karmikus tettek formájában visszatér hozzátok. Minden tettet járjon át a szeretet, ez igazán egyszerű. Ha a Földön mindenki szeretettel gondolkozik és cselekszik, az az isteni forrás erejével visszatér hozzájuk és béke lesz az egész univerzumban. Ezért van minden lény ebben a kis földi testben, hogy szeretetteljes cselekedeteket hajtson végre ebben a kis birodalomban, és azokat másokkal megossza. Ez világos a számotokra? Karen szólalt meg: – Igen, de miért tettük mindezt? – Mivel sok évvel ezelőtt megfogadtátok, hogy megteszitek. Mindegyikőtök megfogadta. Pandora Szelencéje most már kinyílt, és tartalma kiáramlik, hogy megértést hozzon. Ez sokakat megérint majd, és megváltoztatja életüket, ahogy megpillantják a fényt. Minden erről szól; a sötétség legyőzéséről a szeretet fényén keresztül.

222

223

Utószó

Az Anyahajó újraegyesülése az Alcheringa birtokon

Sokaknak komoly kétségeik támadtak az emlékek előhívásával kapcsolatban – ahogy nekem is a kezdet kezdetén. Alcheringa fénylény és az emlékek bámulatos összeilleszkedése győzött meg engem is valódiságukról. A kinyilvánított információk tették lehetővé a nagyon rég történt események megértését. Ennek egy része a következő összefoglalóban olvasható: Léteztek olyan angyalok, akik elfordultak a Teremtő fényétől. Ez majdnem a véletlen műve volt, mely több milliárd évvel ezelőtt történt. A bukott angyalok, más angyalokhoz hasonlóan, akik rendíthetetlenül a fény szolgálatában maradtak, rendelkeztek a teremtés képességével, és fizikai lényeket hoztak létre. Ezek közül az egyik a draco faj volt. Bár a dracokban jelen volt a Teremtő fénye, a szeretet és együttérzés hiányzott belőlük. Ők is megsokasodtak és benépesítették a csillagvilágokat szerte a galaxison. Az élőlények tudata szolgált a dracok táplálékául. Először csak kis életformákkal táplálkoztak az életben maradásért, aztán a csillagvilágok más élőlényeinek tudatát is elkezdték felemészteni. A csillaglények a túlélésért küzdöttek. Végnélküli harc vette kezdetét a galaxisban. A dracok maguk is lényeket hoztak létre oly formán, amit ma genetikai módosításnak neveznek. Így jöttek létra a reptoidok, a dinoidok és más fajok. Ezeket a lényeket leigázták, és a dracok táplálék forrásaként szolgáltak. Ezen lények száma is megsokszorozódott és elterjedtek az egész galaxisban. A csillagvilágok lakói szerettek volna megoldást találni a dracok okozta problémára, illetve azon szerencsétlen lények számára, akiket a dracok teremtettek, és ezért nagy erőfeszítéseket tettek. Ezek közül az egyik a Föld megteremtése volt azzal a céllal, hogy egy Édenkert jöjjön létre a galaxis e nagyon

224

225

E könyvben megjelentetett információk nem szólítanak fel semmire. Rajtad múlik, hogy eldöntsd, mit jelentenek a számodra, és hogy az üzenet rád vonatkozik-e. Ha igen, a könyv beteljesítette a feladatát. Sok ember szentelte idejét és biztosított anyagokat a könyvhöz. Legtöbbjüket nem tettük közzé, mert akkor túl vastag lett volna a könyv. Alcheringa és Egarina több közvetítése is ez okból nem került bele. Az emberek és a közvetítések nélkül e könyv nem jött volna létre. Legtöbbjük nevét megváltoztattam, hogy megóvjam személyazonosságukat. Ezek az emberek jelentős mértékben segítették felgöngyölíteni a múlt szálait. Visszaemlékezéseik során a legtöbben erős érzelmi hatásokat éltek át, beleértve magamat is.

sötét szegletében, hogy a ragyogó fény jelzőtüzeként szolgáljon. A nagyszabású terv része az volt, hogy a Földet olyan fizikai lényekkel népesítsék be, akikben jelen van a szeretet és együttérzés. E lények sokasága példaként szolgált volna azok számára, akik még soha nem tapasztalták meg a fényt. Ekkor ezek a szerencsétlen lények emberi testbe születhettek volna meg, és a folyamatos testetöltések során megtapasztalhatták volna, hogy a szeretet és együttérzés fénye bennük is jelen van. Így lehetőséget kaptak volna a fejlődésre. A Föld fejlődésének kezdeti szakaszán azonban, jóval azelőtt, hogy a fénnyel és szeretettel teli lények benépesítették volna azt, a dracok irányítása alatt a reptoid és dinoid fajok birtokba vették a bolygót. Több millió éven át ez a faj uralkodott a Földön, akik létrehozták a dinoszauruszokat és más életformákat. Ezek a teremtmények kezdetben a dracok táplálékául szolgáltak, megkímélve a reptoidokat attól, hogy ők váljanak a táplálék forrásává. E teremtési folyamatok során verseny alakult ki a reptoidok és a dinoidok között, hogy ki tudja a legnagyobb és legvérengzőbb élőlényeket létrehozni. A dinoszauruszok túlnépesedtek a Földön, a galaxis más életformáinak legnagyobb aggodalmára. A csillagvilágok lényei megfigyelés céljából a Földre érkeztek, majd bálnák alakját öltötték magukra és az óceán mélyére költöztek, hogy onnan további megfigyeléseket folytassanak. A dracokkal folytatott hosszas tárgyalások után a csillagvilágok lényeiből álló tanács rájött arra, hogy a dracok nem kívánnak lemondani a bolygó, sem az élőlények irányításáról. A csillagvilágban oroszlánemberként ismert fajt küldték el a Föld légkörének megváltoztatására, hogy megszabadítsák a bolygót a dinoszauruszoktól.

Az oroszlánemberek az Uluruként ismert sziklát (meteort) küldték a Földre, mely világkatasztrófát eredményezett és véget vetett a dinoszauruszok korának. A jégbe temetett Ulurunak azonban volt egy másik küldetése is, hogy genetikai anyagokat örökítsen át, mely lehetővé tette a melegvérű szőrös élőlények kialakulását. Több millió évvel később a reptoidok, akik időközben zseniális genetikusokká váltak, felhasználták ezen élőlények és a ceteanok (bálnák) genetikai állományát, majd létrehozták a szőrös, melegvérű emlősöket, vagyis az emberszabású majmokat. Ezeket az új teremtményeket végül a darcok táplálékának ajánlották fel, mivel a reptoid és dinoid kultúra elveszítette a hasonló célt szolgáló dinoszauruszokat. Később a dracok ezeket az emberszabásúakat használták az arany bányászására. A dracok felfedezték, hogy a fehér arany por lenyelésével képesek a dimenziók közötti utazásra, így végül átléptek egy másik dimenzióba, s ezáltal a reptoidok és dinoidok végre felszabadultak. Ők lehetővé tették az emberszabású lényeknek, hogy a maguk módján fejlődjenek, így azok kegyetlen, fegyverforgató fajjá váltak. A reptoidok továbbra is megtartották a felettük való irányítást, és szükség esetén hívták őket. A galaktikus tanács végül megvitatta és kijelentette, hogy a reptoidoknak és dinoidoknak el kell hagyniuk a bolygót. A reptoidoknak nem maradt más választásuk, mivel az oroszlán harcosok könnyűszerrel képesek lettek volna elpusztítani őket. A dinoidoknak is hamarosan követniük kellett őket. A dracok tudatában voltak a tervnek és másként vélekedtek. Egy draco csoport a Földre jött, és újra az irányítása alá vonta a reptoid vezetőket.

226

227

Egy nagyszabású küldetés szerveződött a Plejádokon, miszerint ötvenezer csillagembert küldtek a Földre egy óriási űrhajóval. A terv az volt, hogy ez az úttörő csapat lassan beilleszkedjen a földi létbe. A Föld azonban igen barátságtalan környezet volt a számukra, azért azt tervezték, hogy genetikai módosítással egy új fajt hoznak létre, akik elterjednek a Földön, és a szeretet és együttérzés megnyilvánul bennük. Ez a faj biztosítaná a draco, reptoid és dinoid lelkeknek, hogy közéjük szülessenek és fejlődjenek. Megérkezésükkor a küldetés a darcok irányításával a reptoidok miatt meghiúsult, és csak kilencven túlélő maradt a bolygón. A reptoidok teljes mértékben tisztában voltak tetteik következményével. Néhányan visszatértek saját csillagrendszerükbe, míg mások a Földön maradtak, néhányan pedig a föld alá menekültek. A dracok egy másik dimenzióba léptek át. A barátságtalan földi körülmények miatt a csillagemberek küzdöttek az életben maradásért. Néhány reptoid, miután felismerte a támadás brutalitását, elfordult saját társadalmától, és támogatni kezdte őket. Öt évvel később, egy oroszlán harcosokból álló űrhajó azzal a küldetéssel érkezett a bolygóra, hogy elpusztítsa a reptoid gyarmatokat, és csak azokat hagyta életben, akik a föld alá menekültek. Az anyahajó túlélői úgy döntöttek, hogy a Földön maradnak. Nem volt más választásuk, mivel a Föld örökre megváltoztatta őket. Végül sikerrel jártak, és létrehozták az embert, egy olyan új lényekből álló fajt, melyben jelen volt a szeretet és az együttérzés fénye. E faj egyedeinek száma mára elérte a több milliárdot. Kezdetben számuk több trillió volt, számtalan lehetőséget adva az univerzum más teremtményeinek a leszületésre.

Az elkövetkezendő kilencszázezer évben az emberi faj eszközül szolgált a draco, reptoid, dinoid és más csillagvilágok lényeinek a fejlődésre. Minden gyűlölet, őrültség és erőszak, mely megnyilvánult az emberiség által, eszközként szolgált a szeretet, bánat, együttérzés és alázat megismerésére. Az egyik cél a tisztulási folyamat volt, ez az oka annak, amiért a történelmünk így alakult. A dolgok változásnak indultak a csillagvilágokban. A kör hamarosan bezárul. A felébredés ideje közeleg. Hamarosan beköszönt az Aranykor a Földre, és azok, akik a fény és a szeretetet útját választják, beléphetnek a béke, a harmónia és a szeretet korába. Akik pedig nem a fényt és a szeretetet útját kívánják követni, nem lesznek képesek túlélni ezt az új, magasabb rezgést, és egy másik, esetleg a Földhöz hasonló helyre születnek újjá, folytatva útjukat a szeretet felé. Végül ők is sikerrel járnak, mivel a szeretet ereje mindent akadályt legyőz, ami az útjába kerül.

228

229

E könyvet az Alcheringaként ismert fénylénynek és az őslakosok szellemének ajánlom. Határtalan szeretetemet és hálámat szeretném kifejezni férjemnek, Johnnak, akinek nagy szerepe volt a történetben, családunknak a türelmükért és bátorításukért, és a csillagembereknek, akik megszülettek, hogy előhívják emlékeiket, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy megosszák tapasztalataikat. Határtalan szeretettel és hálával tartozom barátaimnak és a fénymunkásoknak, Helen Vincentnek, Gerry Bostocknak, Pauline Godfreynak, Chris Biblenek, Simon Weirnek, Maurice Adamsnak, Jonnak és a két Tarasnak, Fergus Andersonnak, Tim Buddennek, John és Rosemary Butterworthnak, Gillian Youngnak, Helen Smythenek, Margaret McCann-nek, Robnak, Antoinettenek, Isabella & Christian Sampsonnak, Hazel Rexnek, Bob Findlaynek, Lorna Cuneonak, Susan Malloynek, Helen Newnhamnek, Peter Robbnak, David Austinnak, Belinda Patenek, Bob & Jan Wrightnak, Kelvin & Arlene Perksnek, Mary Marks-Chapmannek, Alex Tooheynak és John Mangionnak. Köszönet hitükért, türelmükért és közreműködésükért. Határtalan szeretetemet és hálámat szeretném kifejezni Simon és Bob Weirnek a művészi munkáért, mely érzékeltette a olvasókkal, hogyan néztek ki a csillagvilágok lakói kilenszázezer évvel ezelőtt. Végtelen szeretetemet ajánlom a kis kőnek is, bármerre jár éppen. Ó, és amikor igazán szükségem volt egy profi íróra, aki a szárnyai alá vesz, a gondviselő elküldte hozzám Bill Olivert, aki időt szakított arra, hogy e nagyon összetett történetet összerendezze, és elkötelezte magát, hogy önzetlenül segítse e könyv létrejöttét. Teljes szívemből köszönöm, Bill.

230

Helen Boyd emlékére (1938-1997)

231

232