FILM KULTúRA
8212
Szerkesztőség
Kőháti Zsolt főszerkesztő Ember Marianne belső munkatárs Erdélyi Z. Ágnes belső munkatárs Sebestyén Lajos képszerkesztö
Szerkesztő bizottság
Garai Erzsi Hegedűs Zoltán Illés György Kovács András Kőllő Miklós Makk Károly Nemeskürty István Papp Sándor Sára Sándor
1982. március-április XVIII. évfolyam 2. szám
TARTALOM 5 Pécs után 8 Nagy Márta: A filmkritika szakszerűsége Kritikák Almási Miklós: Térdig a mélyvízben Böszörményi Géza: Szívzűr 19 Ember Marianne: Azonosulási lehetőségek Kézdi Kovács Zsolt: A remény joga 24 Bányai Gábor: Márványember, vasember, aranyember Surányi András: Aranycsapat 29 Hámori Ottó: Vita - önmagunkkal Bacsó Péter.' Tegnapelőtt 33 Halász László: Pszichológia a semarizmus vonzásában Alain Resnais: Amerikai nagybécsim 41 Hegedűs Zoltán: Film - fanyar mosollyal Alain Resnais: Amerikai nagybácsim 45 Gyurkovics Tibor: (Hozzám) Alkalmazott Fellini Federico Fellini: A niík városa 14
52
Nagyító Dobai Péter: A halál köszönti az életet Akira Kuroszava : Árnyéklovas (Kagemusa)
61
Pályakép Pörös Géza: A létezés próbatételei Gábor Pál filmjeiről
Kitekintés Molnár István: Kilátó a másik Svájcra Filmnapok Solothurnban 78 Komár Erzsébet: Fiatal bolgár filmesek bemutatkozása Szmoljanban 80 Bergman után ... Beszélgetés Marianne Ahrne és Kay Pol/ak rendezőkkel (Eszéki Erzsébet) 83 Alain Resnais - Jean Gruault: Amerikai nagybácsim Részletek a forgatókönyvből (Fordította: Nikowitz Oszkár) 74
E számunk munkatársai Almási Miklós kritikus Bányai Gábor kritikus Dobai Péter író Eszéki Erzsébet újságíró Gyurkovics Tibor író Halász László pszichológus Hámori Ottó kritikus Hegedűs Zoltán kritikus Komár Erzsébet, a Filmtudományi Intézet munkatársa Molnár István, a Filmarchívum vezetője Nagy Márta szociológus Nikowitz Oszkár fordító Pörös Géza kritikus
Következő számaink tartaJmából Beszélgetések a hatvanas évekről A magányos tömegfilm Tanulmánya filmtipológiáról A színes film története és pszichológiája Új filmek: Megáll az idő, A pártfogolt, Sörgyári capriccio A Balázs Béla Stúdió új filmjei Kitekintés: Nyugat-Berlin, Oberhausen
Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk yjssza ISSN 0015 -
1580
Index: 25306
A kiadásért felel a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum igazgatója. Szerkesztőség: 1143 Budapest, Népstadion út 97. Terjeszti a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1. postacím: 1900 Budapest) és bármely kézbesítő postahivatalnál közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési díj egy évre 102,- Ft, fél évre 51,- Ft.
Pécs után 1982 a Mephisto* jegyében, további sikerei- megformálás itt a döntő kérdés. Történettudonek igézetében kezdődött. Megnövekedett afilm- mány és művészet közös adósságait törlesztik szakma önbizalma. Pécsett egy sor vadonatúj filmeseink, dokumentum és fikció tág lehetőnemegyszer, hogy mű bemutatója igazolta, hogya Mephisto nem ségei között. Megszenvedve valamiféle egyedi kiugrás, hanem a magyar já- jószerivel épp szocialista építésünk - tragikus tékfilm-művészet eltökélt megújulási törekvé- kanyarokban bővelkedő - közelmúltjáról a legsének produktuma. Kellett persze mindehhez a halványabbak az emlékek. Nem tudunk, nem közönség s a kritika túrelmetlensége, a társa- akarunk vagy nem szeretúnk emlékezni bizodalmi várakozás feszültsége, miközben elismer- nyos dolgokra. S a mozgókép ezen a helyzeten jük : az indulatok - bármelyik fél részéről - akar változtatni. Egyszersmind ma megszívlelendő tanulságokat kínálni föl a nézőnek. Fonalat olykor igaztalanul forrósodtak föl. adni azoknak a fiataloknak, akik a szoban forA 14. alkalommal - idén: Pécsett - megrengó időszakot nem élhették át, s számukra az dezett játékfilmszemle kedvező mérlegét egy ötvenes évek: misztikus, érthetetlen, titkokat részről a történelmi tudat korszerűsitésén munsejtető, nosztalgikus megközelítésre sem alkalkálkodó új filmek nyomán vonhatjuk meg. Minmatlan korszakként hat. denekelőtt a felszabadulás utáni évtized vált Másrészt éppen az ifjúság problematikája kebennük művészi elemzés tárgyává. Egyenetlenül rült előtérbe. A pécsi szemle nyilvános zsűripersze, eltérő színvonalon. Néhol egybemosvavitájánakfelszólalói is megegyeztek abban. hogy leegyszerűsítve azokat a társadalmi-politikai fotársadalmunk egyik legfeszítőbb ellentmondásályamatokat, melyek azonban maguk is egy mindról van szá új filmjeink egész sorában. S ezek inkább sémákban gondolkodó és gondolkodtaa művek is a folyamatos történelem koordinátó korszak jellemző i voltak. tarendszerében veszik szemügyre a fiatalok sorsát (az előző csoport filmjeinek egy része itt Sok-e afilm újabban az ötvenes évekről? Nem lehet ezzel kapcsolatban valamiféle tematikai is számon tartható); főként a hatvanas-hetvearány pedáns követelményét hangoztatni. Vég- nes évek - esetenkint nosztalgikusan fölidétére is nem a témaválasztás, hanem a művészi zett - időszakáról beszélnek. Kegyetlen, met Meleg szeretettel gratulálunk az Oscar-díjhoz,
5
sző, ironikus, olykor mintegy a kívülállás szemléletében fogant az ábrázolás. Heves elutasításra és szenvedélyes egyetértésre váltakozva késztetnek néha egyazon film kockái. Nem tűrnek közönyt ezek az alkotások. Önmagunkkal való kíméletlen szembenérésre. il/úzióink föladására, lakkozó hajlandóságunk leküzdésére ösztönöznek. Említést érdemel, hogy fiatal, első- és másod filmes rendezők szerepelnek nagy nyomatékkal ebben a vonuletban. Végül is tehát a pécsi játékfilm-kínálat - öszszességében - a hazai s a külföldi nézők, vendégek elismerését vívta ki. Mi következik ebből? Semmi ok az önelégültségre. Lehet, hogy a jövő évi mustra kedvezőtlenebb eredményt hoz, lehet, hogy jobbat, A művészi "termelés" színvonala nem szabályozható oly mértékben, mint az ipari vagy mezőgazdasági produkciáé, Nem téveszthetjük szem elől továbbra sem - amit Aczél Cyörgy hangsúlyozott a pécsi filmszemle egyik rendezvényén -, hogy amióta (s immár negyedszázada) a politikai vezetés nem utasítgat, nem szól bele az egyén magánéletébe, óriási mértékben növekedett meg a művészet jelentősége. Eligazítót, tanácsadót, kérdésfeltevőt és - amennyiben lehetséges - megválaszolát, azaz: valóságtükrözőt látnak, remélnek, igényelnek széles tömegek a művészetben, a művészben. Természetes, hogy legelsősorban a mai élet gondjait-örömeit illetően. Ma, amikor az igazi művészetnek a béke pozícióit is védelmeznie kell, egy megbomlott világ katasztrófával fenyegető egyensúlyzavarai közepette. S ez az a feladatrendszer. amelyben a kortárs magyar filmművészetnek, a dokumentum- s a játékfilmnek továbbra is és tartósan adásságai vannak. A filmkritika - s így lapunk is - szövetséges, konzultáns, vitapartner akar lenni ezután is a művészet hierarchiájában s közönségkapcsolataiban is - úgy tetszik - előbbre lépett magyar film számára. Ez azért fontos, mert - egy pécsi vita következtetései szerint - a filmművészet hajlamos "megfeledkezni" a kritikához fűződő
6
érdekeiről, különösen, ha - mint éppen mostanában - hazára- és világraszóló sikereket arat. Egyébként a Pécsett rendezett kritikai eszmecserében - melynek egyik alapdokumentumát itt közreadjuk - hangsúlyt is kapott a műbirálat felelőssége. Szakmai és morális felelősség szétválaszthatatlan egységet kell hogy alkosson. A filmkritika - véleményünk szerint - a film mint művészeti ág s mint tükrözési forma esztétikai-ideológiai "holdudvaráho:!,'tartozik.Megjelenés i kerete csupán a sajtá, a nyomtatás. S bár természetesen a kritikusi egyéniségnek, a látás- és szemléletmód újszerűségének, frisseségének, a megnyilatkozás stilusának, érdekességének mi is megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítunk, mindez nem válhat öncélú hatáselemmé, hanem csupán a művek elemző minősítésében lelheti meg indokát s legfőbb értelmét. Köszönet végül Pécsnek, a csillapíthatatlan éhségű közönségnek s a szervezdknek, hogy ismét lehetővé tették a magyar filmművészet reprezentatív bemutatkozását, a legújabb eredmények s a "tartozások" , hiányosságole számbavételét. Ennek hasznos kerete volt az említett két vita (a filmkritika szakszerűségéről, valamint a zsűritagok adta nyilvános értékelés). Lehetett volna mégis feszesebb a program: hiányoztak a filmeket követő viták, sajtótájékoztatók, közönségtalálkozók. Ám ehhez egynémely feltétel is: szűkséges volna a vendégek koncentráltabb elhelyezése, s mindenekelőtt: egy fesztiválközpont (művelődési ház, mint amilyen - például Debrecenben, Nyíregyházán már létezik), amelyben a vetltések s az egyéb rendezvények otthonra találnának. (Nem tudjuk: a nemsokára átadott kertvárosi intézményt vajon ilyen célra is szánják?) Meg kell jegyeznünk továbbá: tisztázásra (felülvizsgálatra) szorul a játékfilmszemle alapokmányának egynémely passzusa. Nem világos ugyanis a filmek nevezési mechanizmusa, e tekintetben kinek-kinek a jogköre stb. A budapesti filmszemléig mindenesetre még bőven van idő e problémák megoldására.
A XIV. Pécsi Játékfilmszemle díjai A fődíjat a Szabó István által rendezett Mephisto cirnű film alkotógárdája kapta a hitleri Németország társadalmi-politikai közegében a művészet és erkölcs konfliktusának, a hatalom és az alkalmazkodás lélektani és politikai drámájának művészi erejű megformálásáért. Alkotói díjat kapott Gothár Péter a Megáll az idő círnű film kiemelkedő rendezői teljesítményéért, a hatvanas években felnőtté váló nemzedék problémáinak ábrázolásáért, Koltai Lajos a film operatőri munkájáért; ifj. Schiffer Pál a hátrányos helyzetű fiatalok mai problémáinak bemutatásáért az általa rendezett A pártfogolt című filmben; Básti Juli a Kettévált mennyezet és a Szivzűr, Cserhalmi György pedig a Mephisto és A zsarnok szive című filmekben nyújtott alakításáért. Alkotói díjjal jutalmazta a zsüri Dargay Attilát a Vuk című animációs film rendezéséért. A Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának díját a szemle legjobb dok umentumfi lmjének, A bankett-nek rendezéséért Gazdag Gyula kapta. A Baranya megyei tanács különdíját és a KISZ Baranya megyei bizottságának különdíját is Böszörményi Gézának adták át a Szivzűr cimű film rendezéséért, amely a fiatal értelmiségiek beilleszkedését bemutatva, árnyaltan ábrázolja a mai magyar valóságot. Kiosztották a MAFTLM által felajánlott díjakat is, amelyek odaítéléséről egy filmszakemberekből álló zsüri döntött. A legjobb filmkritikus és esztéta díját Almási Miklós, a legjobb zeneszerzőnek Selmeczi György, a legjobb férfiszínészét Őze Lajos, a legjobb női alakításért odaítélt díjat Igó Éva, a legjobb forgatókönyvíróét Bereményi Géza kapta. 7
A filmkritika szakszerűsége Amikor a múvészetkritikáról megjelent, lassanként több kötetnyi terjedelművé duzzadó bírálatokat olvassuk, a legtöbbet elhangzó vád kritikusaink hozzá nem értése, értetlensége az új törekvésekkel szemben, és mindezekből - részben - következően, hogya kritikák benyomásokon, szubjektív megérzéseken és nem analízisen alapulnak. A filmesek a kritika hozzá nem értését, szakszerűtlenségét, nem ritkán sértő voltát, a közönség pedig ezek mellett az orientálás hiányát, a "mellébeszélést" kifogásolják. A kritikus-szakma pedig - mit tehet mást - védekezik, objektív, kétségtelenül létező okokra hivatkozik (kritikaí orgánumok és a terjedelem szűkős volta, szakképzés hiánya, elmélet lépéshátránya) vagy érvel az igaza mellett. Mit is jelent a szakszerű filmkritika? Röviden nem könnyú válaszolni: esztétikai, történeti, társadalmi szempontok alapján történő értékelés adekvát, lényegre irányuló szempontok kiválasztáSa. Általános megfogalmazását Király Jenőtől veszem kölcsön, legyen ez a jelen írás kiindulópontja: "A kritikus kérdésfélvetésének lényegében három mozzanata lenne. Az elsőt nevezhetjük iriterpretatívnak, ami azt jelenti, hogya kritikus megmondja, mi van a műben, tehát a befogadók ösztönélményét tudatossá változtatja. A következő az értékelő mozzanat: itt már arról van szó, hogy ami a műben van, az jól van-e, kulturális értéke mennyi, re pozitív, illetve negatív. Ez tehát állásfoglalás. A harmadik a másik két tényező alapján történő általánosítás, amely már a kritika elméleti mozzanatát tartalmazza." (Filrnkultúra 1981/2. 57. 1.) Az idézet annak az interjúsorozatnak egyik részlete, amelyben Tóth Klára filmkritikusokkal és filmrendezőkkel beszélgetett filmkritikánkról. Amikor a filmkritika szakszerűségére vonatkozó szempontokat összeállítottam, magam is elsősorban az
8
interjukban megfogalmazottakból indultam ki, tehát azokra a szempontokra figyeltem főként, amelyeket a legfontosabbnak ítéltek az érintettek. E szempontok a következők: - a film globális rnegítélése ; - a műfajra vonatkozó elemzési mozzanatok ; - a cselekmény bonyolítás (téma) értékelése; - a filmi világ és a valóság összevetésére vonatkozó megjegyzések; - a rendező szokásaira, módszereire, pályájára vonatkozó megnyilatkozások; - a rendezői szándék és a megvalósult film viszonya; - jellemábrázolás, jellemteremtés, színészi alakítások; - a film ritmusára vonatkozó értékelések; - a stílusra vonatkozó értékelések; - a film állásfoglalásának megítélése; .- a film (ill. a rendező) nézővel kapcsolatos viszonyának, a néző reagálásának értékelése; - mihez méri a filmet a kritikus (normatív szempontok az értékelésben); - érvényesül-e a történeti mozzanat az elemzésben; - újdonság, új elemek felismerése. Helyesnek bizonyult-e a kiválasztás? Csak részben, ugyanis - bár a filmek értékelésének szakmai szempontjait többé-kevésbé tartalmazzák - a kritikák egészének leírására nem lennének elégségesek. Kimaradt néhány sík, pl.: a személyes érdekviszonyok síkja, az előítéletek síkja, a kritika hangvételének síkja - és így, meg kell vallani, előfordult, hogy csupán a kritika 20%-át fedte le a "szakszerűségre" irányuló elemzési szempontok hálója. (Például A Pogány Madonna - Békés megyei Népújság, Ballagás - ÉS, Kopaszkutya - Északmagyarország, Vámmentes házasság - Hajdú-Bihar megyei Napló.)
Az elmúlt, 1981-es év hazai filmjei ről megjelent filmkritikák tartalomelemzése alapján próbálom összefoglalni a címben jelzett kérdésről benyomásaimat. A tartalomelemzés során 12 film kritikáit dolgoztuk fel, ezek a következők: Vámmentes házasság, Pofonok völgye, Boldogtalan kalap, Ballagás, A Pogány Madonna, Ideiglenes paradicsom, Néptaniták;
Mephisto,
Fehérláfia,
Kopaszkutya,
A zsarnok szive, Dédelgetett kedvenceink. Amint a felsorolásból látszik, a kép nem teljes, 8 film kimaradt az elemzésből, elsősorban abból a megfontolásból, hogy egyrészt a 81-es évi Budapesti Játékfilmszemlén már többször, alaposan megvitatták őket, másrészt néhány kimaradt film kritikai visszhangja olyan csekély volt, hogy aligha gazdagították volna a többi film méltatásai alapján kialakuló képet. Mindent összevetve így 149 kritikát dolgoztunk fel, lehetőség szerint a teljességre törekedve, de természetesen előfordulhatott, hogy egy-egy kritika kimaradt az elemzésből. A legnagyobb kritikai visszhangot A Pogány Madonna kapta (21 kritika), ezt követően a sorrend a következő volt: Mephisto, A zsarnok szive (17-17), Kopaszkutya (16), Ideiglenes paradicsom (15), Vámmentes házasság (13), Boldogtalan kalap (l2), Dédelgetett kedvenceink (ll), Ballagás (10), Néptanítók (8), Fehérláfia (7), Pofonok völgye (2). Az elemzés során összehasonlítást teszek alaptípusok 3 fajtája, a napilapok, hetilapok" és szaklapok+" között. Mód nyílik az egyes filmek, filmtípusok, ill. a laptípusok közötti összehasonlításra is. A kritikusok Tartalmi elemzés nélkül A zsarnok szíve Dédelgetett kedvenceink Ideiglenes paradicsom Néptanítók Vámmentes házasság Boldogtalan kalap Kopaszkutya A Pogány Madonna Ballagás Mephisto Fehériófia Pofonok völgye
10 3
2 5 9 2 7 6 6
2 3
1
A legkevésbé a Kopaszkutya megítélésében mutatkezott adekvátnak ez a szempont. A Pogány Madonna kritikáinak közel felében is csupán minő-
• A heti rendszerességgel megjelenő lapok rnellett ide sorolt am az ennél titkábban megjelenő egyéb lapokat is, pr.: Köznevelés. Ifjúsági Magazin . •• Szaklapok tekintettük a Filmkultúrát. Filmvilágot, Film. Szinház, Muzsikát és a a Kritikát.
közötti összehasonlítás azonban annak ellenére kimarad, hogy minden kritikus egyéniségnek külön módszere, stílusa, hangvétele van, és ez természetszerű külőnbségeket eredményez. A cél azonban a tendenciák kimutatása, és nem a szernélyiségből eredő különbségek leírása. Hazai kritikánk mindig megőrizte ún. "leíró funkcióját", ami annyit jelent, hogy újrafogalmazva felidézi a művet - mintegy interpretálja a néző számára, és ezzel tudatosítja benne az élményt. A gyakorlatban ez legtisztábban a filmbeli történések leírásában érvényesül. Többféle variáció lehetséges: - a kritikus összefoglalhatja a film sztoriját anélkül, hogy kifejtené ezzel kapcsolatos véleményét (56 kritika) ; - összefoglalhatja és egyben értékelheti a témát, a cselekményt (58 kritika), és végül - minősítheti a témát anélkül, hogy elmondaná, miről szólt a film (22 kritika). Az itt figyelembe vett 149 kritika kőzül mindössze l-l-ben hiányzik ez a szempont. Nem véletlen tehát, ha a cselekmény leírásának mozzanatát - nevezzük leíró funkciónak - kritikánk konstans elemének tekinthetjük. Érdekes képet mutat, ha megnézzük, hogyan éltek e módszerrel a kritikák. Különválaszthatók azok a filmek. amelyeknél a tartalmi "kivonatolás" lép a kritikai funkció helyére, azoktól, ahol az árnyaltabb témaelemzés jellemző. A következő tábla a fenti 3 szempont érvényesülését mutatja: Összefoglalás, elemzéssel 6 8 10 2 4
Csak értékelés
Nem szerepel a szempont
1 3
1
3 l
5
5 2 14 2 1
10
2 8 2 1
2
sítették a sztorit, anélkül, hogy leírásába bonyolód, tak volna. A leíráson alapuló filmelemzés az Ideiglenes paradicsom, a Dédelgetett kedvenceink és a Mephisto ki itikáira jellemző elsősorban. Itt valósult meg legtöbbször a cselekmény interpretáló-értelmező-értékelő leírása. Szemben a következő tipussal, itt kap értelmet a leírás, itt tölthet be tényleges orientatív szerepet.
9
Leggyakoribb .az a kritika-típus, amelyben a leírás, a film egészének teljes vagy töredékes reprodukálása helyettesíti az elemzést (42%). Akkor él vele a kritikus, amikor különböző indítékok miatt (értelmezési gondjai, esztétikai, etikai, ideológiai stb. óvatossága) a filmbeli történés mindenfajta értékelést nélkülöző reprodukálásával tér ki igazi feladata elől. A zsarnok szive, a Vámmentes házasság és a Ballagás kritikáit jellemezte ez a "kitérő" módszer. Aligha szükséges itt bővebben kifejteni, hogy mindhárom filmnél más-más indítékok vezettek ehhez. A napilapok kritikáinak 41%-a, a hetilapokénak 44%-a sorolható ebbe a típusba. A szaklapokban megjelent kritikák 65%-a viszont az elemző-leíró típusba tartozik. Ez a szempont azért került a dolgozat elejére mert szembetűnően fontos szerepet játszik kritikáinkban. A kritika alapvető feladata azonban mégiscsak a megítélés, érték megha tározás. Ez azt jelenti, hogy a kritikus nemcsak az interpretálásleírás szakaszában ragaszkodik a megismeréshez, hanem pontosított értékelési kritériumokkal - filozófiai, társadalmi, morális, esztétikai stb. - egészíti azt ki. Így a mű minősítése több síkon megvalósulhat - beszélhetünk globális, a film egészére vonatkozó érték.ítéletről, és beszélhetünk a mű egyes részleteinek egy-egyaspektusból történő megítéléséről. A gyakorlat is azt mutatja, hogy a kétfajta ítélet nem esik szükségszerűen egybe. Sőt, még az sem ritka, hogy a részleteiben kedvezően fogadott film globális megítélése kedvezőtlen lesz, mivel a kritikus nem a részítéletek szintetizálása alapján hozza meg "végső" ítéletét, hanem egy új, esetleg a műtől idegen vagy egyszerűen csak más aspektus alapján. Ez így önmagában nem sokat árul el a kritika érvényességéről, szakszerűségéről. Áttekintettem a filmkritikákat abból a szempontból, hogy milyen aspektusok figyelembevételével, milyen típusú érvek alapján alkotják meg végső, a film egészére érvényes általános ítéletüket. A kritikák 9%-ából nem következtethetünk a kritikus véleményére. A zsarnok szlve (4 kritika) és az Ideiglenes paradicsom (4 kritika) méltatásai között volt ez a leggyakoribb. A Iaptípusok között nincs különbség, a Filmvilágban éppúgy olvasható ilyen jellegű kritika, mint a Magyar Nemzetben. A szaklapok értékelő kijelentéseik 81%-át elemzéssel támasztották alá, a napilapokban megjelenő bírálatok közel fele (47~~) csupán minősíti a filmet, címkével látja el, anélkül, hogy indokolná véleményét. 1. A megítélés legáltalánosabb lehetősége a ha: gyományos esztétikai, dramaturgiai értékmeghatározás. Ez a szaklapok kritikáinak alapvető szem10
pontja, lényegében mindegyik tartalmaz valamilyen esztétikai értékelést (fotózás, képi világ, téma, műfaj, rendezés, eredetiség,jellemábrázolás, dramaturgia, ritmus, stílus). A napilapkritikák 49%-a, a hetilapokénak pedig mindössze 12%-a 'tartalmaz esztétikai értékmeghatározást is. Természetesen nem valamiféle egységes rendszerről van szó, hol műfaji szabályokra, hol dramaturgiai vagy a jellemábrázolás kérdéseire vagy az eredetiségre helyeződik a hangsúly a globális megítélésben. Leggyakrabban a film műfajának értékelése szerepeIt, az elemzett kritikák közel felében felvetődtek műfaji kérdések. Filmenként azonban eltérő szerepük volt az elemzésben. A Fehérláfia, a Mephisto, a Ballagás és a Boldogtalan kalap méltatásaiból lényegében teljesen kimaradt ez a szempont. Legjellemzőbben a Kopaszkutya, a Dédelgetett kedvenceink és A Pogány Madonna című filmekkel kapcsolatban vetődött fel. A Kopaszkutya esetében a műfaji besorolás tétovaságai, kérdőjelei fogalmazódtak meg. Gyakran nem titkolt ellenérzéssel : "csövesfilm, zenés film, manipulációfilm, karrierfilm"; "magyar rockfilm" ; "szórakoztató zenés film"; "reklámfilm" ; "kamerával írt szociográfiai jelentés"; "túl hangos zenés film"; "nyugati típusú zenés film". Legtöbben azért a zenés karrierfilmek közé sorolták. A műfaji besorolásokból egyúttal következtethetünk a kritikus értékítéletére is, amelyet sok esetben a főszereplő együttes és törzsközönségükkel szembeni előítéletek motiválnak. Ilyen értelemben a műfaji kérdés egyben kiindulópontja is az jtéletalkotásnak. Hasonló szerepet kap a műfaj A Pogány Madonna értékeléseiben is. Itt nincs műfaji bizonytalanság, de a kritika a - maga műfaján belül sikerült krimi t nagy lelkesedéssel üdvözli, eleget téve ezzel a közönségfilmet sürgető, a közönségigény figyelembevételét előtérbe helyező kultúrpolitikai igénynek. A lelkesedést jelzi, hogy ez a film kapta a legnagyobb sajtóvisszhangot, de erre utal, hogy ezúttal az idegen ötlet és idegen fogások utánzását sem marasztal ta el a kritika, a licenc-krimi mint műfaji megjelölés korántsem elítélő véleményt ta, kart. Lényegében ebbe a típusba tartozik a Vámmentes házasság is, a film megítélését ugyanazok a kultúrpolitikai meggondolások motiválták (bár a film elemzésénél a műfaji kérdések nem voltak elsődlegesek). A szaklapkritikák kivételével, a nagyobb olvasóközönségnek szánt kritikák a jóindulatú "mellébeszéléstől" a túlzott - mások rovására
túlzott - lelkesedésig különböző fokozatai voltak a dicséretnek : "végre egy vígjáték!"; "a különféle műfaji vívmányok egyesítése"; "a mindenáron újat akaró, modernül érthetetlen filmek ellentett je". A hagyományostól való eltérés tette fontos elemzési szemponttá a műfaji kérdést a Dédelgetett kedvenceink esetében. A mérték az alkotók által sikerrel művelt dokumentum-játékfilm típusa volt. A filmet ehhez képest értékelték, és ezzel ősszehasonlitva nevezték: "öszvérműfajnak" ; "dokumentum realista filmnek"; "áldokumentum filmnek"; "játékfilmnek" ; "furcsán összeragasztott cellulózhalmaznak", 2. Figyelemre méltó, hogy a kritikák jelentős része az értékelés során (ritkábban az esztétikai értékelés rnellett, gyakrabban helyette) a felbukkanó társadalmi konfliktusokra, azok megoldási módjaira és a valóságra kivetített asszociációk megfogalmazására helyezte a hangsúlyt. Filmenként eltérő e szempont érvényesítése, és érdekes különbség van a lapok 3 típusa között is: a hetilapok kritikáinak közel fele ebből az aspektusból értékelt elsősorban, a napilapok kritikáinak 22'/~-a, a szaklapkritikáknak pedig 15/~-a. Ennek az értékelési típusnak jellegzetes típusa, amikor a kritikus mintegy átlépi azt a korlátot, hogy műalkotást lát, egyenlőségjelet tesz a film valósága és a társadalmi tapasztalat közé. Ilyenkor a kritika elszakad a filmtől és a bemutatott társadalmi, történelmi tényt, jelenséget minősíti, veti össze saját tapasztalataival. A kiválasztott filmek közül nem is egy kínálta ezt az elemzési lehetőséget. Jellemző példája az ilyen típusú elemzésnek a Kopaszkutya círnű film. A napilapok értékeléseinek többsége személyes indulattal (vagy anélkül) kifejtett érveiket ideológiai alapon, a negatív társadalmi tapasztalat birtokában mondták ki. (A HBB iránti negatív indulatok alapján: a "veszedelmes életfilozófia", a "mert arra gondolni sem mernék és szeretnék, hogy a filmbeli együttes társadalomszemléletének népszerűsítése", a rendezői állásfoglalás hiánya a bemutatott jelenséggel kapcsolatban, a néző manipulálása). Hasonló aspektusból értékelte a Filmvilág is, azonban úgy, hogy értékelése mindvégig belül maradt a film kínálta kereteken. A kritikus nem saját tapasztalatait, hanem a bemutatott filmi valóság fehér foltjait egészítette ki a társadalmi tapasztalat érveivel. (Termés-zetesen az egyes filmek elemzési módszerei laponként is különböznek. Csak a többségre jellemzőbb kritikai gyakorlatot emelhetem ki. A
Kopaszkutyá-t: pl. a Kritika és az Új Tükör esztétikai aspektusból elemezte: műfaj, hangnem, koncepció, belső arányok kérdése kerűlt a középpontba.) A szociológiai, történeti aspektus érvényesült legerősebben a Dédelgetett kedvenceink és az Ideiglenes paradicsom elemzéseiben is. Ez utóbbi filmről megjelent bírálatok érdekes kettősséget mutatnak. A film témájára mint valós történelmi esemény értékelésére helyezték a hangsúlyt (a napilapkritikák 3 kivételével). Itt teljesen hiányzik a filmnek mint műalkotásnak a megítélése. (Ezt pótolják a színészi alakításokra vagy a rendező pályafutására utaló jelzésszerű megnyilatkozások.) A szaklapokban az esztétikai és a történelmi szempontú értékelés egysége valósult meg. A napilapés a hetilapkritikák (egyetlen kivétellel) a Néptanítók círnű filmet is szociologikus, szociográfiai aspektusból kiindulva értékelték. Nagyobbrészt a néptanító sors történelmi, társadalmi helyzetével foglalkeztak. Ennél a kritika-tipusnál a konkrét társadalmi, történeti problémát felvető filmek kínálták a lehetőséget, hogy mindenfajta esztétikai stb. elemzés helyébe, ill. fölé a film valóságtartalmának értékelése került. A kritika ezekben az esetekben arra emlékeztet, ahogyan a közvélemény (a szurkolók hada) a focimeccset megítéli: ha győzött a csapat - jó volt a rnérkőzés, ha veszített, akkor rossz volt a meccs. A film végső megítélése is hasonló: ha a bemutatott valóságszelet, ill. a rendezői száridék egyezik a kritikus látásmódjával - jó a film, ha nem: rossz. Így van ez még akkor is, ha ez az alapállás esztétikai köntösbe bújik. Például a Ballagás címü filmet néhány kritika azért értékelte negatívan, mert a kritikus a pedagógus társadalommal azonosul va , a mundér becsületét féltve, hibásnak, sértőnek tartotta a film felfogását (ÉS, Népszabadság, Köznevelés). 3. A kritika harmadik típusát azok a bírálatok alkotják, amelyekben az értékítélet a kiváltott hatás szempontjából születik. A végső értékelésekben ez a szempont az előző kettőnél lényegesen kisebb szerepet játszik, és kizárólag a napilap-kritikák jellemzője. A feltételezett olvasóközönség érdekeit képviselő kritikusi alapállás jelentkezik ebben. A megítélés mértéke: egyfajta feltételezett átlagnézői reagálás, igény. II napilapkritikában volt az általános megítélés alapja (szórakoztat-e, megértike, melyik réteghez szól, hogyan reagál a közönség, "pont ez kell-e a közönségnek"). A szaklapok és a hetilapok értékeléseiben háttérbe szorult ez a szempont. Felvetődött a Fehérláfia és a Kopaszkutya értelmezéseiben is. Megkülönböztetett szerepe volt A zsarnok szive, a Vámmentes házasság és A Po-
11
Madonna kritikáiban is. Nem nehéz arra következtetni, hogy az utóbbi kettőnél a közőriségfilm szempontja volt az elemzés kiindulópontja, a Jancsó-fiimnél viszont a film értelmezési problémáit hárította a kritika a közönségre, és az interpretáció nehézségeit a feltételezett reagálások részletezésével fedte el. 4. A film általános megítélésének alapjául gyakran szolgált a kritikus safát elvárásainak való megfelelés. "Nagyon vártam ezt a filmet, és nagyon szerettem volna, ha végre kimond valamit, amit én is gondolok." (De mit gondol a kritikus?) Annak ellenére, hogy ez az idézet a Film Színház Muzsikából származik, az ilyesfajta fogalmazás elsősorban napilapkritikánk jellemzője. 5. A normativitás másik fajtája - és tegyük hozzá, jelzésszerűen alig hiányzik a kritikából - a hazai vagy külföldi filmekhez, irányzatokhoz való hasonlítás. Kézenfekvő példája A Pogány Madonna, az értékelések csaknem mindegyike a Piedonefilmekkel hasonlitotta össze. A kritikák között csak abban van különbség, hogy az összehasonlitás uralja-e, vagy csak részét képezi a kritikának. Ugyanakkor ez a fajta normativitás szélsőséges példákat is eredményez, hiszen például jogos-e a Ballagás-t: az egyetemes filmművészet csúcsteljesítményeihez, a Vámmentes házasság-ot René Cla ir, Billy Wilder vagy William Wyler filmjeihez hasonlítani? 6. Másfajta normativitás: a rendező munkássága jelentette a mércét A zsarnok szíve és a Mephisto értékelésében. A filmeknek a rendező életművén belüli helyét rangsorolták, bár a két fil rnné I némileg eltérő hangsúllyal : a Jancsó-film bírálatának alapszempontja volt, Szabó István filmjénél esztétikai, történeti szempontokkal együtt érvényesült. 7. Van egy olyan kritikatipus is, amelyikben egy hangoztatott, de nem értelmezett filmideál jelenti a megítélés mércéjét: a "jó film", a "jó átlagfilm", a "pont ez kell ... " típus ú érvelések. 8. Végül a kritikák tekintélyes részét, 22%-át alkotják azok, amelyekben az értékelő funkció más funkciótól izolálva jelenik meg, kategorikus ítéletek formájában, az érvelés teljes hiányával. Elsősorban a napilapokban és a hetilapokban gyakori ez a típus, a szaklapok gyakorlatában lényegében ismeretlen. A határozott, de nem kirnondásra szánt, vagy határozatlan vélemény leplezésének kialakultak a módozatai. Ezek egyikéről már esett szó: amikor a film cselekményének leírása lép a méltatás helyébe: "ezt láttuk"-típus. A másik lehetőség, amikor a kritikus kerüli a határozott véleménymondást a filmről, rész ítéletei pedig közöm-
gány
12
bősitik egymást. A harmadik tipus pedig az ún. "Nagy Kritikusi Sablontár" lehetőségeinek kiaknázása: "pasztelles", "adekvát módszer", "nagy filmrendező szól hozzánk" stb. Végezetül a kritikák egy olyan csoport járól essék szó, amelyet itt jobb híján tekintély-elvű kritikának nevezek. Fő jellernzője a nagyfokú óvatosság, a rendezőhöz fűződő viszony leplezett vagy alig leplezett kimondása. A kritikusnak a rendezővel kapcsolatos értékítélete különbözö módozatokban (és fokozatokban) szinte minden kritikának kötelező penzurna. Ennek skálája azonban sokszínű; az objektivitásra törekvő, tárgyszerű é) tékeléstől a leplezetlen ellenszenvig, vagy a rendezőről való teljes megfeledkezésig (pl. A Pogány Madonna) terjed. Ezúttal csak azokat a kritikákat veszem figyelembe, amelyekben ez a szempont a film megítélésére vonatkozólag is meghatározó szerepet játszik. Ebbe a típusba sorolom a Jancsó-film kritikáinak nagyobb részét. A film megítélésének bizonytalanságára részben abból is következtethetünk, hogy egyetlen kivételtől eltekintve, a rendező életművében elhelyezve - és csakis abban - értékelték. Egy részük elismerő: "nagy rendező, nagyszerű mű" típusú. Másik részük magyarázó jellegű, azaz elismeri Jancsó művészetét, a filmmel kapcsolatos értékítéletet azonban gondosan kerüli. Harmadik részük "álbátor" - fenntartva a rendező érdemeit, de szerintük "ezúttal nem mond semmit". A többi film megítélésénél a kritikus személyétől, az alkotókhoz való viszonyától függött, hogy milyen szerepet szánt ennek a szempontnak az értékelésben. Bár a bevezetőben azt mondtam, hogy a kritika személyes síkjaival ezúttal nem foglalkoztunk, néhány esetben azonban ennek különféle megnyilvánulásai olyan erőteljesen uralták a kritikát, hogy a rendelkezésünkre álló módszerekkel is könnyen kimutathatók voltak. Azért sem lehet emellett elmenni, mert ez a szempont esetenként alapvetően meghatározza a kritika értékítéletét. Néhány példa erre: meghatározta a kritikát a rendező iránti szimpátia (Pofonok völgye - Filmvilág), a rendezőt kímélő tapintat (Néptanítók - Film Színház Muzsika), az aggódás (Ballagás - Filmvilág), az "életveszélyes jóindulat" (Ballagás - Népszabadság), az elsőfilmesnekjáró lekezelő hangvétel (Ballagás - Új Tükör, Kritika), az aggódást mímelő ellendrukker szemlélete (Ballagás - Filrnvilág) és a rendezővel szembeni ellenszenv (Kopaszkutya - Népszava). A zárójelbe tett filmek és lapok csupán példák, korántsem jelentik azt, hogy ez a vonulat csupán a Ballagás vagy egy-két film kritikájában volna tetten érhető.
Összefoglalás A 12 filmről megjelent bírálatokat áttekintve kirajzolódnak a hazai filmkritika vonulatai. Mi az, amiben közösek, mi az, amiben eltérnek egymástól? A közös: kritikánk leíró-interpretatív jellege. Ezen túlmenően azonban könnyen meghatározhatók azok az értékelési pontok, amelyeken eltérnek egymástól. Mást jelent a szakszerűség egy napilap ban és mást egy - a szakmának is szóló - folyóiratban, szaklapban. Ezért a kérdés nem úgy vetődik fel, hogy vajon melyik értékel alaposabban, helyesebben, hanem úgy, hogy a kritikák mennyire épülnek határozott esztétikai, ideológiai alapokra. Mivel a kritikusok lehetőségei korlátozottak, némely lapban éppen csak glosszányi terjedelem áll rendel kezésükre, kénytelenek egy-egyaspektusból elemezni. A kritikák többsége ezzel a módszerrel íródik. Van a bírálatoknak egy csoportja, amelyben a kritikus csak az ítéletét, benyomását kőzli, de nem értelmez, nem elemez, és van egy olyan csoportja is, amelyben az elemzési szempontokat személyes érdekviszonyoknak rendelik alá. Ez az elfogultság nem kedvez a szakszerű elemzésnek. Karakterisztikus különbségek vannak a három laptípus kritikái és az egyes filmek elemzési módjai között is. A leghatározottabban a hetilapokban megjelent bírálatok és a többi filmkritika különböznek. A hetilap-kritikák törekednek a legkevésbé a filmnek mint műalkotásnak valamelyest is komplex megítélésére. Az elemzett filmeket leggyakrabban valamilyen társadalmi, szociológiai aspektusból értékelték. Többségük a lap szerkesztéspoliti-
kai céljainak alárendelt reflexió egy-egy filmre, és sok esetben filmkritikának csak fenntartásokkal nevezhetők. (Szélsőséges példaként a Köznevelésben megjelent írásokat emlitem.) Ebbe a típusba tartoznak az Új Tükör és az Élet és Irodalom szabad asszociációra épülő filmreflexiói. Másfajta jellegzetességet mutatnak a napilapkritikák. Karakterjegyeik leírhatók, de úgy vélem, hiba lenne egységes csoportnak tekinteni az ide tartozó írásokat. Egy részük ugyanis a napilap adta keretek között is a rnűalkotás komplex megítélésére, több szempontú elemzésre törekszik. (Az Esti Hírlap egy-egy kritikája, Népszabadság). A napilapkritikáknál érvényesül legerőteljesebben a közönség feltételezett érdekeinek képviselete. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy itt lépett elő leggyakrabban a film megítélésének alapvető mértékéül a közönségre való hivatkozás, hanem abban is, hogy részértékelésként (a háttérben) itt apelláltak leggyakrabban a közönségigényre. A kőzönség igényeinek képviselése meUett (pl. hazai szórakoztató film) ezt felhasználták arra is, hogy. az ilyen igény kielégítésének jelszavát a zászlóra tűzve, más hazai művészekkel, esetleg műfajokkal szembeni türelmetlenségüket leplezzék. (Így volt ez pl. a Vámmentes házasság egyik bírálatában: a "mindenáron újat akaró, modernül érthetetlen filmek" ellentéteként dicsérték, és az újdonság kerülését a film egyik erényeként értékelték.) A különböző szempontok egyenrangú érvényesítése a bírálatokban a napilapokban meglehetősen ritka (bár természetesen nem hiányzik teljesen) - ez bele sem férne a korlátozott terjedelembe. Ez a fajta igényesség csak a szaklapokra jellemző, közöttük is elsősorban a Filmvilág és a Filmkultúra kritikáira. Nagy Márta
13
KRITIKÁK
Térdig a mélyvízben Böszörményi Géza! Szivzűr Ebben a takaros kis faluban minden furcsa: mindenkinek van valami bogara. A szomszéd a galamboktól próbálja ellesni a repülés tudományát, egész nap a háztetőn ácsorog; az újonnan érkezett doktor úrnak egyszerre két lány is udvarol, békés munkamegosztásban ; a tanácselnöknő minden kérdésre ugyanazzal a cizellált közhellyel válaszol; az állatorvos felesége egész nap hódító részegségében pompázik. Eddig rendben is lenne a dolog: ilyen a groteszk, világát csodabogár-gyűjteményként láttatja. Böszörményi is így dolgozott vele például Az autó című filmjében: a furcsaság a művészi látásmódbóJ, a túlzásból, a poénok tudatos építéséből került a történetbe, ahol mindenkit valami ártatlan, de mulatságos magánőrültséggel jellemzett. Most azonban más a képlet: a furcsaságok eme állatkert jében akad egy kivételezett - az újonnan érkezett, friss diplomás doktor úrnak nincs semmi tikkje, ő nem keveredik semmiféle kínos, kornikus kalamajkába. Ö az, aki helyettünk is csodálkozik az eseményeken, próbálja megérteni ezt a sok csodabogarat, és egyáltalán azt, hogy milyen is az élet az isten háta mögött. Böszörményi tehát ezúttal a groteszk tér megosztásával dolgozik, mert az ábrázoláshoz szüksége van a doktor-figura érintetlenségére. Ezúttal ugyanis nem a rendező láttatja csodabogaraknak a figurákat, abszurdnak a helyzeteket, mindez csak azért ilyen, mert mi, a nézők a "kivételezett" ,
14
az újonnan érkezett "beilleszkedő" balek "szemüvegén" keresztül látjuk állatkertnek ezt a világot. Az abszurdba játszó rajzolatok most nem írói-rendező kitalációk - az életből származnak, de csak azért tűnnek elő ilyen komikus élességgel, mert ez a fiatalember szinte csak ezekre a furcsaságokra tud figyelni. Az új embernek még "szúrják a szemét" a helybéli szokások, tikkek, furcsaságok. Később, ha már beleszokik a játékszabályok irracionalitásába, észre sem fogja majd venni ezek furcsaságát. Most viszont még leleplező szerepet kap ez a "szem". Ezt alátásmódot használja Böszörményi groteszk világa fél-abszurd eseményvezetésének kiépítésére. Ezért nem engedi, hogy főszereplője nevetséges legyen - igaz, ezt a fiatal orvost majd másképp éri utol a nemezis. Persze: a friss szem nemcsak előhívja, kiemeli ennek a világnak - és a pályakezdés bonyodalmainak - valóságos (egyébként rejtve maradó) mulatságos rétegeit: ez a közeg valóban tele van ilyen mini-abszurd figurákkal, kínos-groteszk szituációkkal. A szomszéd valóban repülni akar, a tanácselnöknő valóban azt hiszi, hogy a doktor úr több zsebpénzt szeretne s ezért kezd alvósztrájkba, eszébe sem jut, hogy valóban csak a rendelőt szeretné műszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel felszerelni. Ki az a marha, aki saját zsebén kívül mással is törődik? A doktor úrnak valóban
két tanítónő udvarol egyszerre, legfeljebb neki egy kicsit kínos a dolog, mivel már van egy felesége - a falusiak viszont már megszokták ezt a koreográfiát. Ez utóbbi esetben a groteszk már túlmegy a félkomoly tréfálkozáson, és társadalomkritikai hangsúlyt is kap: jaj annak az értelmiségi nőnek, aki nem tud magának férjet keríteni, mielőtt falura rnegy dolgozni: azok, akik rang szerint számba jöhetnének, többnyire már foglaltak, a közvélemény pedig nem jó szemmel nézi a rango n aluli házasságot. Ami a furcsálkodó pillantás tükrében mulatságos, az belülről tragikus kényszerhelyzet. Persze groteszkben vagyunk, ez a komolyabb-társadalmi él épp hogy csak felvillan, aztán marad ismét a mulatság. A doktor és felesége útjai szétválnak, s mikor évek múltán véletlenül összefutnak, mindketten "boldogok": az asszony férjhez ment egy snájdig katonatiszthez, a fiú pedig elfogadta mindkét lány kezét (hogy finoman fejezzem ki a kép-
beli szituáció t) - mindketten egyformán félidős terhesek. Egyébként a két lány egész filmet végigbújócskázó játéka pazar gazdagsággal bontakozik ki Pogány Judit és Básti Juli gesztusaiban : az elesettség. naivitás. mű-ravaszság, női szolidaritás - csupa olyan mozzanat, amit kifordítva, ironikus szerepben képesek megeleveníteni ebben a kergetőzésben. A groteszk látásmód átalakítása teszi újszerűvé és elementáris hatásúvá ezt a filmet. Nemcsak mulatságos, talányos is a történet: állandóan keresnünk kell valami rejtett miértet. Hiszen Böszörményi nem azért hagyja érintetlenül főhősét, mert arra kíváncsi, hogy benne milyen hatásokat vált ki a beilleszkedés kálváriája, hanem elsősorban azt kutatja, hogy hová is kellene beilleszkednie, s vajon megéri-e - a társadalomnak -, ha ez a fiatalember az alkalmazkodás során feladja naiv elveit, tisztaságát, ha úgy tetszik, zöldfü1űségét. Böszörményinek a beilleszkedés ma élő gya15
korlatával van vitája - ez az a rejtély, ami ott bujkál a mulatságos jelenetekben, s a groteszk állatkert megosztott világában. A filmben ugyanis a doktor úr figurája az a mérce, amihez környezetének furcsaságai, apró-cseprő botlásai vagy éppen avult szokásai rnérődnek. Az állatorvos, a maga barátságosan korrumpálódott rnódján, megdöngeti a doktor úr hátát: "nem baj, kornám, pár év múlva te is így élsz, nem fogsz majd finnyáskodni" - ez a gesztus értékítélet is, mégpedig a beilleszkedés állítólagos parancsáról, értelméről. Mert a képen világosan látjuk, hogya doktor úr jóval tisztességesebb. naivabb figura, még tele van eszrnényekkel, és neki most az lenne a feladata, hogy ilyen mindenbe belenyugvó állatorvossá "alkalmazkodjon". A kép csak kérdez: feltétlenül neki kell feladnia elveit, hogy elfogadják, hogy beilleszkedettnek lássa a társadalom? Nem lenne jobb, ha azok, akik e beilleszkedést elvárják tőle, maguk is próbál16
nának alkalmazkodni a friss diplomás még friss-romlatlan etikájához? A kérdés természetesen utópisztikus - de ezért is fogalmazódik meg groteszk ként. Ami mit sem von le a kérdés súlyából ... Ez a kérdőjel Böszörményi játékos-abszurd történetének rejtett témája, minden jelenetének felépítésében az egyirányúsitott alkalmazkodás-beilleszkedés mai gyakorlatának abszurd kritikája vezeti. A kulcsszituációt említeném csupán: egy nagyhangú ember receptet akar felíratni, s mert az orvos ezt megtagadja, boszszú ból agyonveri annak kutyáját. Narnárrnost: a doktor úr - immár némi helybéli tapasztalattal a háta mögött - tudja, hogy itt nem lehet elvszerűen, intézményesen eljárni. A következő rendelésen nem zavarja munkába a táppénzcsaló jelentkezőt, hanem egy kis szívességre kéri - a kiírás fejében. A nagyhangúba másnap beleköt egy férfi, averekedésnél azonban - elsősegélyre készen - ott várakozik
az orvos kocsija. A viszont-bosszú mulatságos "szitu", a beilleszkedés tehát megindult, a doktor úr tanulja már az életet. Lehet tehát alkalmazkodni. Csakhogy a doktor úr közben feladott néhány fontos alapelvet, olyat, amivel megszállottságában több volt, mint a helybéliek - kiírja a táppénzcsalót, megsérti hippokráteszi esküjét. Ma csak ezt a kettőt adja fel a beilleszkedés útján, holnap esetleg többre kényszerül, - hová vezet ez az út? A film persze vígjáték, így nem mutatja meg a végállomást, a teljes alkalmazkodást, netán az eszmények teljes ~egyverletételét beilleszkedés címén, ez már egy másik - melodramatikus - film lenne. De a kérdés ebben a groteszk jelzésben talán így izgalmasabb: miért egyirányú a "beilleszkedés" gyakorlata? Miért csak az újonnan érkezettnek kell levetkeznie másszerűségét, s vele együtt friss energiáit, új etikai-szellemi értékeit, miért nem jöhet létre valamiféle cserebomlás a befogadó közösség és a pályakezdők friss értékrendje között? A mai gyakorlatban jobbára ezt az egyirányú alkalmazkodást várják el apályakezdőktől : a beilleszkedés feltétele a fiatalos lendület (netán: szertelenség), etikai elszántság, idealizmus feladása. Pedig ez a szellemi-etikai sztriptíz súlyos zavarokat okoz a társadalom önreprodukciós folyamatában: lehetetlenné teszi, vagy enyhébben: lassítja - a megújulást, az új értékek frissítő hatásának felszívódását. Böszörményi mulatságos kálváriája ezt a gyakorlatot kérdőjelezi meg - és végül is ez az oka annak a művészi fogásnak is, hogy főhősét kiemeli a komikus látásmódból, ezért nem engedi, hogy a doktor urat abszurd csodabogárnak lássuk. A nézőnek ezért kell a pályakezdő orvos szemével néznie-látnia ezt a körtáncot : így kap ez a mulatságos epizód-füzér társadalornkritikai hangsúlyt, így adódik fel a "keresd a rejtvényt" leckéje a nevető nézőnek. Mert a film óriási vívmánya, hogy jót rnulatunk azért ezeken a jeleneteken, melyeket Böszörményi jó alaposan körüljár, komótosan kicsontoz, minden mozzanatukból sokrétű komikumot sajtol. Nem monomániás, nem csak
alapkérdéséről kíván beszélni, hanem minden abszurdoid, komikus jelenetéből más típusú, más irányba szikrázó képi humort tud elővarázsolni, melyek közül az egyik jelentés valahogy mégis ezt az alapkérdést sejteti. Ez a sokrétegűség teszi, hogy mindenki élvezheti a filmet, hogya gegek valami belső automatizmussaI képesek a nézőt átvezetni a bennük rejlő felhang-poénokra is. Ennek az analitikus - komikus felhangsorokat kibontó - ábrázolásmódnak talán legmulatságosabb példája az orvosfeleség karrier-egyengető "küldetésének" jelenetsora. A doktor úrék ugyan lelkesült hivatástudattal érkeztek ide, az isten háta mögé, de az volt a tervük, hogy néhány év szolgálat után, kellő gyakorlattal visszatérnek majd Pestre, netán egy klinikára - nem akartak itt "leragadni". (Nincs ebben semmi kivetni való, a rotációs elv a vidéki áldozatvállalásban még a legszigorúbb orvosetikai mércével mérten is egyike a lehetséges megoldásoknak.) Igen ám, de miután pár évet már lehúztak a faluban, rájönnek, hogy ez a visszakerülés nem fog magától menni: ha nem lépnek, elfelejtik azt is, amit egykor tanultak. De még zöldfülűek a karrier-épí tés dzsungelében (mint a tisztességesek általában), fogalmuk sincs, hogyan kezdjenek a dologhoz. Végűl az asszonyka unja meg a helybenjárást, és elhatározza, hogy felkínálja magát közös fővárosi protektoruknak, aki valamikor megígérte, hogy segít nekik, egyengeti pályájúkat. (Persze ma már a nevükre sem emlékszik, csak tetszik neki a csinos asszony ... ) A találkán aztán kínos téblábalás koreografálódik. A doktorné játékos magabiztossággal kezdené a csábítást, de már a blúz kigornbolásánál elbizonytalanodik: rámenősnek, vagy csak kívánatosnak kell most lennie? És azt hogyan kell csinálni? Így aztán az ártatlan nagyvonalúságból pillanatok alatt kínos zavar lesz, ami átragad a professzor úrra is - kínjában rnűvészlemezeket szed elő (hiszen értelmiségiek vagyunk, vagy mi a szösz ... ), közben bőségesen fújódik a dezodor a gátlások tól izzadságszagúvá párolt férfihónaljra - csak hát a dezodor elfújja az ih-
17
letet, s vele együtt a pesti reményeket is. Nem jön össze a Nagy Jelenet - a naivitás csapdája, vagy a korai impotencia miatt? - ki tudja. A film szabadon engedi a jelenet minden rejtett komikurn-rétegét, de csak azért, hogy a néző a nevetés közben kénytelen legyen ráérezni az egész hoci-nesze játék szárialmasságára : ez a felkínálkozás Naiv Doktoréknál csupán kétségbeesett ötlet, s a kudarc az utolsó lehetőség előtt csapja be a kaput. Szánni való ez a komikus igyekezet, amivel ez a naiv asszonyka megpróbálja a lehetetlent, mintha túl sok krimit nézett volna a tévében. Érdemes-e ezt az árat megfizetni abeilleszkedésért, - igaz, itt már máshová kellene beilleszkedni, de a fogalom értelmezésével itt is bajok vannak. És a főhős? Rá látszólag az az ítélet vár, hogy ő lesz a klasszikus pozitív hős. Felesége is elhagyja, ám ő mégis a faluban marad, vállalva a továbbszolgálatot (vagy lemaradva a pesti vonatról"), megpróbál minél kevesebbet feladni elveiből, és így beépülni a község életébe. A film azonban ezzel a "pozitív hős" klisével is ironikusan jár el. A doktor úr nem vette észre, hogy szokásai, zsigerei máris elkezdték az alkalmazkodást, hogy benne is megindult a lelki elhájasodás folyamata. Most még, a befejezéskor, minden szép és jó - ennyi kell a film talányos, leleplező-mulattató szerkezetéhez. De a történet egyszer véget ér, és Balek doktornak a vászonról vissza kell mennie az isten háta mögé, két feleségéhez, repkedő szomszédjához, a csodabogarak birodalmába. És ő lélekben már el is fogadta ezt a csodabogárságot: egyre jobban megérti szornszédját, a re-
pülőművészt; rokonát, lelki testvérét látja benne. Legszívesebben ő is vele repülne, hiszen ez a hős-szerep csak az illúziók szintjén lehetséges, hacsak a társadalom ném siet e Nagy Naivok segítségére. Már csak önvédelemből is ... Másképp ugyanis nemigen lesz megújulás. Böszörményi azzal nyert e sokrétű film hatását illetően, hogy nemcsak kitalált egy új groteszk ábrázolási módszert, de meg is találta az e látásmódot életrekeltő színészgárdát : Máté Gábor szinte valószerűtlenné tudja tenni az orvos hús-vér valóságát, túl szép, túl idealizált, anélkül, hogy ezt ironikusnak éreznénk. Valószerűségében van valami valószerűtlen. Udvaros Dorottya - a feleség - sistergő, hol butuska, hol csavaros eszű fruska, ízig-vérig földön járó ember, a Doktor úr rajta mérődik igazán, akkor is, ha az elvek védelmében ő marad a győztes. Mindenki telitalálat: Margittay Ági, Jifi Menzel, Soós Edit, a Stan-Pan kettős Pogány Judit és Básti Juli - ami arra int, hogya míves komédia, és még inkább a nézőképes groteszk milyen rendkívüli elmélyülést igényel rendezőtől, színészektől, operatőrtől (Jankura Péter egy túlglancolt csupa-szépség közeget kínál fotóiban, ez is poén). A könnyedség és sokrétegű humor lebegő és ritmusában kiegyenlített felépítése talán munkaigényesebb vállalkozás, mint egy társadalmi dráma megjelenítése. (Talán: nem szeretnék műfajokat megsérteni ... ) A gondolkozásra csábító nevetés olyan filmtitok, ami csak olykor-olykor fejtődik fel. Mint például most Böszörményinél. De mi a csudát jelent ez az unalomszagú filmcím? Almási Miklós
SZíVZŰR színes, magyar, Objektív Stúdió, 1982. R.: Böszörményi Géza; 1.: Böszörményi G., Balázs József, Gulyás Péterpál; O.: Jankura Péter; Z.: TamássyZdenkó és Kovács György; D. : BanovichTamás; J.: Gulyás Klára; Sz.: Máté Gábor, Udvaros Dorottya, Jirí Menzel Pogány Judit, Básti Juli 18
Azonosulási lehetőségek Kézdi Kovács Zsolt: A remény joga "Naponta találkozom felbomlott családokkal. Iszonyat, mikkel találkozom" - mondja a film elején Magda, a bírónő a Hamburgból kisfiával hazatért húgának. "Alkoholista apák, agyonkínzott asszonyok, bűnöző kamaszok ... Mi ez az őrjöngés mindenkiben, szinte minden ügyben, amit tárgyalok, ott vannak a felbomló családok, a magukból kivetkőzött emberek. Miért kell engedni, hogy idáig fajuljanak a dolgok!" Az apjuk temetéséről a szülői házba hazatért nővérek az asztali lámpa sárgás-zöldes fényében ülnek, és igyekeznek életükről tárgyilagosan beszélgetni. (Mintha egy Bergman film témája kerülne rnost újabb feldolgozásra a sajátosan magyar miliőben.) Az idősebbet, Magdát megrohanja a felismerés, hogya k iilönös kór (amely megfoghatatlan módon szeme láttára szétrágja az emberi kapcsolatokat) az ő családját is hatalmába kerítette. De talán még nem késő, hogy azt, ami saját házasságában vagy talán még korábban, szülei életében zátonyra futott -, most a húga érdekében és annak kisfiáért megmentse. Meg kell akadályoznia, hogy még jobban tönkremenjen a család. A fiúnak pedig - akinek sorsáról válófélben levő anyja és nagynénje próbálnak dönteni - el kell fogadnia a helyzetet: hogy ebben a régi budai házban (átmenetileg?) Magdával kettesben marad. Tom, Thomas, Tamás - Kézdi Kovács Zsolt
új filmjének tizenhárom éves szereplője, félig német, jól beszél magyarul, azonban nem érzi otthon magát sehol. Otthonra talál-e? Sorsa felnőtt hozzátartozói életéhez kapcsolódik, de vajon ők hogyan teremtenek otthont? Melyikük választja Tomot? És neki magának lesz-e módja majd választani? Egész problémahalmazt tár elénk mindjárt első tíz percében A remény joga története. A tragikus pillanatot, amelyben a kisfiú egymaga kell hogy tanúja legyen nagyapja halálának, követi a segítséget kérő interurbán beszélgetés a hamburgi apával. A rendező hangsúlyozza az érzelmi kötődés széles felületének minden egyes szálát, amely Tamást a felnőtt világhoz kapcsolja. (Mindez aligha férhet meg a hagyományos "gyerekfilm" keretei között.) Bár A remény joga nézőpontja kétségtelenül azonos a figyelő fiú tekintetével: amit Tamás lát, azzal azonosul a kamera, amit ő érez, azt kell éreznie a nézőnek is. Mégis, csak annyiban mondható gyermekfilmnek, amennyiben történelmi film volt (sokan annak mondták) Kézdi Kovács Zsolt korábbi munkája, a (méltatlanul elfeledett) Romantika (I 972). Abban a tizennyolcadik század eleji történetben a racionalizmus fellegvárából, Párizsból tért haza tanulmányai végeztével a főszereplő, az akkori eszme- és divatáramlatok útjába eső, erődítményre emlékeztető feudális atyai kúriába. A végekre tehát, és mégis Európába. Az a film az azo19
nosulási lehetőségek kudarcregiszterét járta be romantikus eszmeideálokon nevelkedett hősével, aki hazájába visszatérve nem tudott többé "beállni" sem feudális felvilágosult úrnak, sem zsiványnak. A remény joga főszereplője még gyerek, így elsajátításra vár életében sok (talán különbö-
lójú szobáival, ódivatú tárgyaival és bútoraival, félhomályaival a család régi életének emlékeit őrzi. (Hiába húzzák fel a rossz rolókat, itt nem segít még a szellőztetés sem a tágas, de gondozatlan kert felé.) Tamás akaratlan osztozik nagynénje életében, és tapasztalhat ja, hogy bizonyos esetekben mit lehet (érdemes és kell)
ző) szerep. Korából következően, alkalmazkodási készsége a lehető legnagyobb, éles megfigyelő és a körülötte történtekre érzékenyen reagál, érzelmileg azokhoz az emberekhez próbál kötődni, akikkel együtt él és egynek érezheti magát. (Hogy később - talán évtizedek múltán - a tapasztalt viselkedéseket a maga életében hasznosítva önkéntelen utánozhassa.) Tamás figyelő tekintetének középpontjába Magda kerül. Kettesben maradnak a századfordulós elhanyagolt budai villában, (Zsombolyai bevilágítja a félhomályokat, a sötétet) amely recsegős pad-
tenni. Hogya meghatározott erkölcsi rend fogságában hogyan képes (és mennyire nem tudja) megoldani életét az ember. Elég bonyolult ismeretek megszerzésére kényszerül ebben a történetben egy kisgyerek. Ezért nevezném zaklatott és mozaikos szerkesztésmódjában az azonosság, az azonosulási lehetőségeket kutató vállalkozásnak A remény jogá-t. Disszonáns (de mindig elfogadható, hihető) helyzetek halmozásával mutatja meg az emberi kötődés i vágy sorozatos kudarcait a mindennapos kompromisszumban (vagy hétköznapi korrupció ban), és megtalálja azokat a helyzeteket, ritka pil-
20
lanatokat, amikor megérthetővé válik a másik ember - ez mindenképpen valamilyen érzelmet (szeretetet vagy szánalmat) vált ki - és felidézhetők az emlékek. A múltidézésnek bonyolultabb folyamatában feltárul azoknak az embereknek emléke is, akik már nem élnek, létezésük azonban - láthatatlan szálakkal - mint családi hagyomány kapcsolódik a jelenhez. Így elérhető az azonosulásnak az a formája is amely maximális érzelmi identitást jelent, kötődést és ragaszkodást. Hogyan jöhet létre mindez egy kisfiú és a szigorú életvitelü bírónő között? A széles érzelmi regiszteren megszólal6 történetben a lassú ritmusú meditatív csendövezeteket (rnintha semmi sem történne) hirtelen fellobbanó indulatok (váratlan események és fordulatok) követik: a látvány tágasabb drámává szélesedik. Kézdi Kovács Zsolt jó jellemábrázoló (jobb pszichológus, mint dramaturg, mondhatnánk, az erényeket egymás ellen kijátszva). Legutóbbi filmje, a Kedves szomszéd is erről tanúskodott: ott egy magát gátlástalan erőszakossággal behízelgő prakticista portréját formálta meg, a percemberét, aki saját manővereinek, alagsori kisszerűségének áldozatává válik. Rossz tulajdonságainak kelepcéjébe szorul. Magda, a bírónő csaknem ellentéte annak a figurának ; olyan "tiszta ember", akit a sematizmus veszélye nélkül szinte lehetetlen életre kelteni. (Maija-Liisa Turkka finn színésznö - Tóth Judit kölcsönzi neki érdes, érdekes hangját ennek a kísértésnek sikeresen ellenáll.) Magdát egyszerre füti a moralizáló kellemetlen keménység és a szüntelen szeretetvágy. Mintha férfias munkavégzése során - amelyben naponta kétszer-háromszor is ítéletet kényszerül mások sorsáról hozni - a magánéleti és munkavégzési állapot eggyémos6dott volna, és ezt az igazságosztó keménységet önmagával szemben is kíméletlenül érvényesíti. Magda a körülötte élő férfiakkal - mintha azok csak az ő szüntelen záporozó ítéleteire várnának - kemény szavakkal érintkezik: "Nem akarom, hogy eljöjj, nem akarom, hogy ideköltözz, és nem akarok a feleséged lenni. Értsd meg
végre, nem akarom tönkretenni a családodat". Eközben pedig szemében, gesztusaiban tétovaság és kiszolgáltatottság. "Felőlem azt hazudhatsz, amit akarsz, csak engem ne csapj be" - mondja sajátosan moralizáló érveléssel, amikor volt férje pénzért zsarolja, majd váratlan mégis átnyújt ja az összeget. Gyengeségét felismerve, az emberek általában visszaélnek helyzetével. Védtelenségét elárulva mintha maga hívná ki maga ellen a sorsát; Magdát az életben következetesen becsapják. Nem egyszer úgy látjuk, munkája annyira elszívta életenergiáját, hogy magánéletére abb61 már 21
szemernyi sem maradt. Kifáraszt ják , felőrlik csak bámulják a régi képeket és a letakart búaz apróságok miatt elhibázott életek, a tel- torokat, majd felbátorodva nyitogatni kezdejesen tönkrement emberek, akiket naponta lát. nek szekrényt és fiókot. A gyerekek "rabló"De hát hogy lehet azt észrevenni, hogy el- támadása" során régi ruhák, fehérneműk, üverontja az ember az életét?" - kérdezi tőle gek kerülnek elő. Festéket, púdert is találnak: Tamás egy alkalommal gyermeki racionalitás- mi sem természetesebb, kimázolják magukat. saI : "Mikor lehet azt észrevenni?" "Ez olyan Az asztalon lévő gramofonra találomra fel- mondja Magda -, mint amikor átlépsz egy tesznek egy lemezt: megszólal egy régi háborús dal. Növekvő elragadtatással kutatnak a régi vonalat". "És te tudod, hol van az a vonal?" "Azt hiszem, tudom" - válaszolja Magda, és dolgok között. A fiókokból iratok, különös már félig önmagának mondja: "Nekem tud- képek kerülnek elő: ferencjóskás férfiakról, zsabós és hosszú szoknyás lányokról, fürdőrunom kell". Tamás bár iskolába jár, a szomszédban la- hás asszonyokról. Képeslapok ismeretlen hekó lányokkal is összebarátkozott, (anyjával is lyekről és mindenféle lom: üvegcímkék inflácibeszél néha telefonon), az elfoglalt Magda ós bankjegyekkel, megsárgultpapirosok. Tamás mellett a magányos gyerekek életét éli, a gon- és a két lány valóságos orgiát ül az ősök dozatlan kertben kószál, és átjár a szomszédok- szeszélyesen előbukkanó rekvizitumai köhoz. Egy délután azonban kis barátnőivel nem zött. Játékos kedvüket (melyet bátorítani láttudnak ellenállni a lezárt, tiltott területek von- szik a rendező!) még az is fokozza, hogy vezásának, és betörnek a nagymama poros szo- títőgépet fedeznek fel az egyik nagy dobozbájába, ahol rozzant pianínó is áll. Először ban. Bekapcsolják, és a filmen megjelenik - va22
léságosan életre kel - a nemrég elhunyt nagypapa. Vidáman, fiatalon napozik valahol a tengerparton, talán a nagymamával. azután a dédszülök sütkéreznek a kertben az unokáikkal ... A múltidézés ezen a ponton már-már "szellemidézésre" emlékeztet. A gyerekek megijednek. Újabb tekereset keresnek, de valójában szinte megkönnyebbülnek, amikor a váratlan hazatérő Magda ordítva zavarja ki őket a sötét szobából. Fontos jelenete ez a filmnek. A képek, iratok, anzixok a megszólaló zenével eggyémontírozva biografikus precizitással fogalmazódnak meg. Dokumentum értékű városnevek villannak fel a képeslapokon, a csoportképek és nagytotálba futó arcok ismeretlen és ismerős hozzátartozókat idéznek, hogy aztán a rekonstruált (szupernyolcassal felvett l) amatőrfilm vissza vezethessen a film történésvilágába. Ennek a "filmes kitérőnek" erős érzelmi hatása van, fontos szerepet kap a filmben: hozzátartozói világának megfigyelése után Tamás foglalkozni kezd a nagyszülők, az ősök emlékével is. A múltra való visszatekintésben pedig Tamás nagynénjében partnerre talál. A film egy későbbi napsugaras jelenetében - éppen betegségből lábadozón - együtt nézeget ik a régi fotókat a tantikról és nagyszülőkről, a szabadkai gyógyszertárról. ahol az egyik dédapa dolgozott. Tamás pedig próbálja megérteni, hogy lehet az, hogy az ő családjában voltak németek, románok, franciák és szerbek , és most mégis mind magyarok. Ez a gyerek-
rnaskarás tornbolásra válaszoló jelenet, amelyben Tamás természetesen anyja és Magda gyermekkori fotóit is derülten szemléli, a nézővel már nem engedi láttatni a szóba kerülő képeket. A kamera félközeliben a rekamién kuporgó Magdát és a fiút mutatja a közös emlékezés, azonosulás és kötődés egyértelmű pillanatában. Ez a hangsúlyos pillanat azonban még nem mond semmi biztosat, távolról sem jelenti például azt, hogy az együtt élő két ember harmóniájáról vagy akárcsak egymáshoz való szorosabb ragaszkodásáról lenne szó. ehezen nevezhető meg mindaz, ami a közösen megélt élmények során kettőjük közott történik: a háborodott szomszéddal való sorozatos incidensekben (Szabó László alakítása hátborzongatóan riasztónak és ugyanakkor csaknem szánandónak muratja az ötvenes évektől partra vetett - lánya elvesztésébe belenyugodni képtelen - paranoiás rendőr figuráját), és az apa "érzelmi rablótámadásának " szerenesés viszszaverése nyomán. Tamás a váratlanul beállító hamburgi apának nemet mondva módot talál arra, hogy sorsa formálásának jogát maga gyakorolja. A közösen megélt eseményekből a fiú szellemiekben megerősödve, Magda még a szokottnál is megvertebben lábol ki. Mindenesetre olyasvalamit éltek át ketten, amiből a Tátrából új férjével barnára sülten megérkező anya mit sem érthet. Csak természetesnek találhatja összetartozásukat. Ember Marianne
A REMÉNY JOGA színes, magyar, Objektív Stúdió, 1982. t. és r.: Kézdi Kovács Zsolt; O.: Zsombolyai János; D. J.: Banovich Tamás; Sz.: Maiia Liisa Turkka (magyar hangja: Tóth Judit), Varga Miklós, Bánsági Ildikó, Szabó László 23
Márványember, vasember, aranyember Surányi András: Aranycsapat
\
Tabudöntögetés, nosztalgiahullám, nyíltabb A tabudöntögetések korát éljük. Legalábbis kor, a fiction rangjára és színvonalára emelt megkezdtük néhány politikai-társadalmi fétis non-fiction - mindez együtt olyan helyzetet jemeghaladását, kimagyarázását. Foglalkozunk a lent, melyben maguktól értetődő természetesmúltunkkal. Néhányan nosztalgiahullámnak aposztrofálják ezt a folyamatot. Nem hiszem, séggel jöhetnek létre a magyar közelmúltat kühogy ennyi volna csak. Divatos elnevezéssel: lönböző oldalról faggató művek. Bár kulturális identitását keresi egy felnövőben levő tár- hagyományainknak megfelelően a jelet az irosadalmi rendszer, egy ország, s néhány nem- dalom adta meg, a tendencia kiteljesedésében a magyar filmművészeté a döntő érdem. A vázedék is. lasztott és modellál t téma egymástól igen elA tabuk és a fétisek nem adják meg könnyen térő lehet - a vésztői köztársaságtól az Illésmagukat. Mármint azok, amelyekhez hozzáférhetni egyáltalán. Olyikuk még igencsak zá- együttes koncert jéig -, az ideológiai oknyomorolt - sok meg szinte kötelező divattá vált zás indítéka mégis sokban hasonlít. Áma sokféleségben is mintha lenne egy privilegizált téma. Ca Rajk-per például, melyet ma már politikai A sport. Mely egyelőre győzi szusszal, és szélütöttséggel néhányan akár a Kőműves Kemindenféle emberi meg történelmi példávallemen-balladába is hajlandók belelátni). Ennek modellel képes szolgálni. Nem szólva most a persze az is oka, hogy általában nem egy-egy fiction és a sport gyakori összefonódásáról, történelmi eseményről akaródzik nyíltan beszélni - sokkal inkább a mozgatórugókról, a említsük csak azt a két filmet, mely a dokumentum-műfajban mutatott túl önmagán: korról, az erővonalakról. Modellálunk tehát. a Gulyás-testvérek Papp Laci-filmjét, de minHogya művészet miben találja meg a maga denekelőtt Kósa Ferenc Balezéját. E két emmodellhelyzeteit - feltehetően szintén nem véletlen. Kevésbé nyílt korokban például a pa- beri-történelmi példázattal a magyar filmgyárrabola, annak is történelmi válfaja a legelter- tás is megteremtette a maga márványemberét jedtebb. Nálunk is megvolt ennek az évadja. meg vasemberét - és még nem volt vége a sornak. Gazdag ország lévén, mi még nemesebb Nyíltabb történelmi és politikai helyzetekben a non-fiction is modell-képletté válhat; a film anyagokkal is rendelkezünk - így azután az esetében a dokumentarizmus előretörése jelzi ötvenes évek divatba jött koráról akár aranyemberrel-emberekkel is beszélhetünk. Sőt: egy ezta folyamatot. CApszeudo-dokumentarizmus létrejötte - nekem úgy tűnik - nem a kor nyílt- egész aranycsapattal. Az Aranycsapattal - az ságával függ össze: éppen az ettől való félelem, összeállítást úgyis tudja mindenki. s ennek nem bevallása működteti.) 24
Nagyon valószínű, hogya sport elsősorban a kis országok életében foglal el olyan jelentős helyet, hogy modeIlhelyzetté válhasson akár a kortársak, akár az utódok számára. (Bár például R. Hudson: Tüzes szekerek című bestsellerje - a fiction műfajában - Nagy-Britanniából fedez fel sportpéldázatot. .. ) Hogy ennek okait kifejthessük, nagyon messzire keIlene mennünk vizsgálódásainkban. Például filmet kellene csinálnunk az aranycsapatról, amelynek története a legjobban példázza politika és foci összekapcsolódását; s hogy éppen fociról van szó, a legnépszerűbb sportágról nem véletlen. Surányi András megcsinálta ezt a filmet. A legjobbkor : amikor már lehetett. És amikor még lehetett - bár jó néhány főszereplő már ma sincs az élők sorában. A szerencse is segített a rendezőnek. Filmje akkor jelenik meg a mozikban, amikor a magyar foci végre ismét fellendülőben van, újra van közönsége, az aranycsapatróI nemcsak a "bezzeg" tónusában beszélhetni. A film tehát jókor jön - mert fontos és időszerű alkotás. És istenkísértően nehéz feladatot igyekszik megoldani. Hűségesen igyekszik bemutatni a csapatot, néhányegyéniségét, a harminc évvel ezelőtti Magyarországot, a berni 2: 3 történetét és mai elemzését, a külföldi focisták véleményét, a csapat szociológiáját, a nagy sztárt, Puskást - vagyis annyi mindent, amennyire sok-sok dokumentumfilm is kevésnek bizonyulhatna. A film működtető ereje tehát a válogatás, mely szemez ebből a problémahalmazból - a részen belül talán a teljesség igényével. Tegyem hozzá: ráadásul Surányinak ez az első nagy mozifilmje ... Az első képsor telitalálat. A csapat sokat vitatott és vitathatatlan mestere, Sebes Gusztáv ül egy telefonnál és Puskás Ferencet hívja Madridban. A kapcsolás nehezen sikerül. A kezelő hölgy ezért - természetesen - szegény Sebest szúrja le; Sebes megszeppen, hallózik, a vonal megszakad, őt ismét megszégyenítik, míg sok-sok kísérlet után létrejön a beszélgetés, melyben Puskás igent mond: hazalátogat. Izgalmat kelt ez a képsor - mert ettől fogva
várjuk Puskás megjelenését; és pamflet is rögtön, azonnal a jelenbe ágyazza a dokumentum történéseit. Megtörténik valami a kamera előtt, nem megírtan, nem kitervelten - s ettől érdekesen. Aztán a Népstadion tömött lelátójának képét nemzeti színű szalag öleli körül ezzel a főcím-formával egyszersmind tartalmat jelölve. A néző készséggel belemegy a játékba: hogy nemcsak a fociról és az aranycsapatról lesz ezután szó, hanem nemzeti(szín) történelmünk egy darabjáról is. Surányi betartja ígéretét. De nem tud kitörni igazán a közhelyek közül. Gyakorlatilag két részre oszlik nem rövid filmje - a sok bejátszott és agyoncsodált meccsrészlet sokakat kárpótol majd ezért a hosszért. A film első fele Sebes Gusztáv személye és a két nagy meccs, a londoni meg a berni köré épül - dramaturgiailag hatásosan előkészítve ezzel a második "részt", melyet majd' teljes egészében Puskás Öcsinek szenteltek. Ésszerű válogatásnak tűnik ez a csonkítás - de nem elegendőnek ahhoz, hogy a maradék problémák igazán kifejtésre kerülhessenek. Az aranycsapat létrejötte, társadalmi szimbólummá válása elsősorban politikai kérdés míg az elvesztett világbajnoki döntő elemzése során a sport-szempontok az igazán fontosak. Természetesen nagyon jó, ha a két kérdéskör párhuzamosan jelenik meg mindkét esetben. A filmben sajnos nem ez történik. Sűrűn láthatunk híradórészleteket a Rákosi-korszakból - bár ezeknek csak kis része fűződik konkrétan a csapathoz -, melyek közhelyeket idéznek a tapstól a sztahanovista mozgalomig és Pióker Ignácig (akinek filmbéli jelenidejű megszólaltatása is közhelyes). EImondatik, hogy Farkas Mihály volt a politikai főnöke a csapatnak - de az okokról semmi nem derül ki. Sport és politika összefüggése helyett meccsek és utcabálok párhuzamos montázsát kapjuk ami nem ugyanaz. A világbajnoki döntő esetében is ugyanez történik. Sebest elvitték Surányiék a berni stadionba - kitűnő ötlet! -, hogy ott idézze föl
25
az 54-ben történteket. Aztán bejátsszák a meccs felvételének német változatát, Sebest alig hagyva szóhoz jutni. Ezt interjúk követik: Fritz Walterral, az egykori csapatkapitánnyal és Helmuth Rahnnal, a "végzetes" gól szerzőjével. És Rahn már arról beszél, hogy a né26
metségnek mit jelentett politikai-egzisztenciális szempontból a világbajnoki győzelem, a német .Jutballcsoda" . Talán érthetőek fenntartásaim. Ahol a filmtől politikai összefüggések feltárását várjuk - mert azt ígérte! -, ott közhelyeket mutat
meg, gyakran úgy téve, mintha a sport önálló lenne. Ahol meg harminc éves sportvitában várnánk a leghivatottabbak véleményét, ott nyugatnémet játékosoktól kapunk politikai elemzést, melyet ugye itthon szerettünk volna. .. Lehet, hogy az egész nem is közhely
vagy sokat markolás kérdése? - egyszerűen csak szerkesztési hibáról van szó?! Bizonyosan van más oka is annak, hogy Surányi nem tud egyenletes színvonalon élni a maga teremtette kitűnő lehetőségekkel. Az egyik ok - és ez talán az elsőfilmességből 27
következik - a bőség zavara. Hogy nem volt szíve mégoly jó anyagokról akár lemondani bár bizonyos, hogy a mostaninál sokkal több volt eredetileg. Egy példa: megszólaltatja a filmben Franz Beckenbauert, a "császárt", az európai futball egyik legnagyobb figuráját. Beckenbauer megemlít egy rendkívül érdekes problémát: hogy tudniillik neki úgy tűnik, régebben a foci a prolik sport ja volt, míg a mai üzletiesedő sportban magasabb rétegből származóak is választják ezt a sportágat. Érdekes kérdés, és mint szociológiai probléma, a magyar aranycsapat elemzéséhez lehetne kiinduló alap. Surányi azonban megelégszik azzal, hogy ez a filmben kimondatott - s később Puskás kapcsán erre úgyis látunk majd még példát. Éppen ez a hibás gondolkodás: a nyugatnémet játékos interjúja és a negyven perccel későbbi Puskás-jelenet csak a forgatókönyvben függ össze, az utóbbi nem kifejtése az előbbinek. Jobb lett volna tehát kihagyni ezt a problematikát, mint ilyen sután utalni csak rá. Éppen ezektől az utalásszintű elemektől válik sokszor leckefelmondássá a film, kipipálásos alapon - holott lényege szerint emlékező és oknyomozó dokumentum-i.dráma" is lehetne. Egy nézőpont kiválasztása tűnik szerencsésebbnek ekkora szétágazó téma esetében - az önmagukban érdekes és értékes interjúk a külföldiekkel, Szepesi György önmagában filmet érdemlő megállapításai az aranycsapat és a napi politika összefüggéseiről, Hidegkuti Nándor abszurd története az aranycsapat népgazdasági érdekű alkatrészbehozatalairól - mindez külön-külön film, mely együtt kuszasághoz vezet. És főként: a néző kielégületlenségéhez. (Mely - szerencsére - nem tragikus. Hiszen így is sok tényező marad, mely vonzóvá teszi Surányi filmjét.) Túlságosan tiszteli és féli a saját forgatókönyvét a rendező - ez az interjúkészítéskor
kevésbé, de a vágáskor döntően meghatározza szemléletét. Pedig akkor emlékezetes igazán a film, amikor "megtörténik." (Gazdag Gyula A bankett-je azért nagyszerű, hogy képes volt lemondani kismillió dokumentumról, szembesítésről, helyszíni riportról - hagyta történni a filmet, hagyta működni a saját ötletét; így lett teljességet nyújtó dokumentumfilm). Amikor Sebes Gusztáv egyszer csak elsírja magát a Wankdorf zöld gyepén, kimenne a képből, de Máthé Tibor nem engedi el, átkíséri a szomszéd kapuig, ahol az idős mester focizni kezd egy ott árválkodó labdával - ez film, felejthetetlen pillanat. Amikor Czibor Zoltán arra a szóra, hogy "haza", azt válaszolja: "anya" - akkor ez rendezői-írói-életbeli csúcsteljesítmény, melyet butaság megfejeIni egy pátoszos továbbkérdezéssel : "és a himnusz?", mert már újra nem történik a film, hanem a rendező manipulál. Amikor a hazalátogató Puskást meglepi a gyerekkori barát, Deák Buci, s csak mesél, mesél - itt aztán végképp nem ártott volna a vágóolló utólag! -, és közben látom az imént még síró ÖCsit kettérepedni a nevetéstől - az ismét történés, megíratlan, nem manipulált. Hatásában legalább. És a nézőnek ez a hatás a fontos. Nem az alkotói szándék. A gól. És nem a helyzet. Márpedig gólokban bővelkedik ez a film. Ezért lesz-lehet összességében végül is hatásos sikerfilm. Gondolom, sokan és kedvvel nézikbeszélik majd meg a mozikban. Jó, hogy elkészült ez a dokumentumfilm-emlékezés az aranycsapatróI, Sebes Gusztávr61, Puskás Ferencről. Egy gólt azonban hiányolok. Amit Surányi Andrásnak kellett volna belőnie ezzel a filmmel. Amit belőhetett volna. Úgy járt, mint sok magyar csatár: jól helyezkedett, hát kapott egy nagyszerű labdát. A kapufára lőtte. Bányai Gábor
AZ ARANYCSAPAT színes, magyar, Hunnia Stúdió, 1982. R.: Surányi András; O.: Máté Tibor
28
Vita - önmagunkkal Bacsó Péter: Tegnapelőtt A szintézis ... De hol van - sőt hol késik a szintézis. Némelyesztéták mindegyre visszatérő kérdése, valahányszor a művész bármely műfajban "azokat a bizonyos ötvenes éveket" idézi, a legújabbkori magyar történelemnek egyik legellentmondásosabb s legrövidebb mert történelmi méretekben tiszavirág életű, de egyéni drámákban ezerféle változatot "produkáló" - korszakát idézi. Szintézis? Vagyis a teljes válasz. A rnűvészi kísérletekben kellene megteremteni azt az elemzést, amelyre a történelem tudománya egyelőre képtelen - megszámlálhatatlan kísérletében -, miként a művészet, amely egyébként sokkal szuverénebbül kezelheti a történelem-kínálta tényanyagot. Még mindig túlságosan közel élnénk ezekhez az évekhez? Még mindig a magunk sorsával vetnénk össze a fejidézett történéseket? Vajon nem arról van-e szó, hogy egyébként érthető türelmetlenségében az esztéta olyasmit követel a művésztől, amit a tudós sem képes - talán és ez idő szerint - megválaszolni. Hány jeles mű - dráma, film, regény - akadt el ezen a mércegáton, s redukálódott, majd elfelejtődött, mert az igény, különös módon éppen e túlsűrített korszak művészi ábrázolásával szemben olyan maximális. Hát persze, érthető, rninél bonyolultabb egy korszak, minél rövidebb időben sűrítve minél több és minél súlyosabb konfliktust gyűjt egybe, annál nehezebb értelmezni, történelmi érvénnyel ele-
mezni, műalkotássá formálni. S egyúttal az igény is fölfokozott, mert türelmetlen, mert sürgeti a "teljes igazságot". Az a négy-öt esztendő - sematikusan meghatározva: 1948-tól 53-ig - évszázados és nemzetméretű gondokat oldott volna meg, ha ez a történelmi igazságtevés minden dolgokban megtalálhatta volna az ehhez az igazságos szándékhoz méltó törvényeket, cselekvésrendszereket. Nem találta meg. Miként az ilyenféle idealista-voluntarista programhoz szükséges em . bereket sem lelhette fel, hiszen ha a megkívánt, eszményi lényekre volt szüksége, akkor azoknak tökéletesen meg kellett volna felelniük ennek az idealista-voluntarista eszménynek tehát szükségszerűen tökéletlenek voltak: groteszk módon alkalmasak éppen alkalmatlanságuk révén. Mindamellett ez a korszak néhány olyan alapvető változást hozott létre - kiváltképpen a gazdaságban - amelyekre a jövő (tehát napjaink is) épülhetett. Ezt az időszakot vizsgálja, kutatja mostanában több új magyar film, közöttük Bacsó Péteré is, a Tegnapelőtt. S mert sorozatosan jelennek meg ezek a művek, s mert bennük - a dolgok természetéből következően - gyakran ismétlődnek bizonyos motívumok, életjelenségek, a kritika már hajlik arra, hogy valami újfajta sémaszerűséget fedezzen fel e filmekben. Legutóbb a pécsi filmszemle zsűrije demonstrálta ilyenféle aggályait. 29
Kétségeim vannak e megállapítások érvénye felől. Már csak azért is, mert ezek a filmek nem "ugyanarról" beszélnek, bárha a történelemben jelzett idő azonos. S nemcsak művészi rninőségük szerint tartom elkülönbözőnek e műveket, de például aszerint is, hogy alkotóik rniféle elképzelés ("szakszerűbben" szólva: koncepció) jegyében közelítenek tárgyukhoz. Mondhatják persze, hogy ez közhely. De miért kevésbé közhely az, ha négy-öt (ugyanarról a korszakról szóló) mű megjelenésénél azonnal a viták közhasználatára ajánljuk a sematizmus - sematikus - fogalmát? A napóleoni kort, vagy a francia forradalmat ugyebár számtalan jeles műalkotás tekintette története tárgyául. Tolsztoj is, meg Tarlé is, de még olyan jóval később született - egyébként kitűnő és méltatlanul feledett - magyar prózák, mint Gáspár Margité vagy Feleki Lászlóé. 30
Mi valahol a semmiben sétálunk, ha a saját történelmünknek ezt a legkülönösebb időszakát mint műalkotások tárgyát eleve - gyakori jelenléte okán - a sémaszerűség kategóriájába utaljuk. De Bacsó filmjéről szóljunk. Ha az azonos korszak többféle megközelítésének lehetőségére utaltunk - mondjunk akár csak két alaptípust: az epikus előadásmódot, amely a történéssort drámai epizódok kal idézi, vagy amely az ismert történelmi építmény előterében drámát teremt -, a Tegnapelőtt-öt ki kell emelnünk a történelmi illusztráció kategóriájából, mert több ez annál, hiteles dráma egy pontosan kiválasztott közösség elágazó sorsaiban. A rendező ebben a történetben a nagy drámák egyik alapjelenségét közeliti: a közősség felbomlását, atornizálódását, végül is megsemmisülését. Ehhez a gondolathoz a kollégiumi szellemi és történéshelyszín - modell. De mert itt a (társadalmi értelemben) sokfelől érkező
emberek egymásratalálása, majd e kapcsolatok tragikus felbomlása a művészi téma, mégsem a modell a lényeges, hanem az a mód, ahogyan az adott történelmi pillanat előbb fölépíti, majd széttöri ezt a közösséget - önmaga építkező és széthulló sorsáról szólva. Bacsó pon osan látja: a történelem és az abban élő, annak törvényeit éppen csak megismerő, de még nyers, ennélfogva sematizáló, a forradalmat inkább lelkükben és indulataikban, semmint mély ismeretekben fölfogó vagyis mindenekelőtt fiatal - emberek legendás, nagy pillanatai voltak ezek. Érthető-e, hogy ezek szerint a jelzett, különös korszak művészi idézését - fájdalommal, nosztalgiával, az elkerülhetetlen csalódás haragjával - éppen azok vállalják, keresik, akik e korszakot tiszta lélekkel átél ve, válaszolni akarnak a kihívásra. Mondjátok hát, kérdezik a következő generációk, végül is mi történt?
E kérdésre ez a film sem tud végső választ adni. Vagyis a megkívánt szintézis most sem született meg. De létrejött egy mű, amely keményen és tisztán fogalmaz, a különféle indíttatású emberek más-másfajta, de törvényszerű sorsát hiteles drámákban idézi ... A "kuláklány , parasztlány, apácák nevelte lány" - tehát a bizonyos ellenképlet, milyen törvényszerű útját járja meg annak a típusnak, amelyet mi annak idején (vagy tán máig is) az egyszerűség kedvéért neofitának neveztünk, s tűrtük, de lenéztünk. Nem így Bacsó, aki ezt a sémát nem fogadván el - valóban egy drámai-tragikus úton vezeti végig hősnőjét, világossá téve, hogy itt nem a történelmi felismerés szabályozza ezt az életutat, hanem az érzelmek, amelyeknek első, naiv szenvedélyperceitől a végső döntésig, a folytatás lehetetlenségéig jutnak az indulatok. Ez a filmbéli lány, Gönczi Dorottya öngyilkos lesz. Talán egy kicsit hatásvadász módon, 31
némi dramaturgiai mesterkedéssel és - ízlés dolga - elhihetetlenül: a kohókból kiömlő égő vasba öli magát. Berzenkedhetünk ezen a "megoldáson". A lényeg mégsem ez. Ennek a sorsnak így vagy úgy véget kell érnie. Személyes sorsa lezárult, folytathatatlan: csalódott szerelmeiben, fölvett hitében, s leginkább önmagában, hiszen szerelmének árulója lett, bár árulásra sohasem hitte képesnek magát. Ebben a sorsban valami - higgyük: tudatos - tétel is megfogalmazódik: ki-ki abba pusztul bele, amit a legfontosabbnak tartván elveszített. Dorottya: személyes érzelmeinek kudarcába -
egy történelmi háttér kulisszái között. Valahogy olyanképpen, mint a Szent Lajos hídjának vízbe zuhant áldozatai. A folytathatatlan, mert tartalmukat vesztett életek a törvényszerű véletlenekben. Ig6 Éva játssza ezt a szerepet. Mondhatjuk: megrendítő erővel, szépségesen és okosan. Miként két férfipartnere, az első - elhagyott, s mégis a közös élet hiteit továbbépítő - diáktárs-szerető (Nerncsák Károly felfedezésének mozzanata e film), s a titokzatos történelemben eltűnő tiszta, de megkísértett ifjú politikustárs, a nagy szerelem (Dörner György alakítja meglepő készültséggel). Színészmunkában s a fényképezésben (Andor Tamás ízléses-hatásos, olykor bravúros munkája) igazán példás alkotás. Ha vitán k van vele - az önmagunkkal való vita. De sem kvalitásait, sem eredetiségét nem kérdőjelezhet jük meg csak azért, mert a "végső választ" itt sem találj uk. Ebben a végső válaszban egyébként - bár vágyna rá - a kritikus is nehezen hisz. Talán majd a művek sora, együttesen, s akkor sem a tökéletes megoldással, megközelíti az igazságot. Az érzelmek történetében Bacsó filmje mégiscsak közelít e válaszhoz. Engedtessék meg neki a némelykor dadogva kimondott igaz szólás. Hámori Ottó
TEGNAPELŐTT színes, magyar, Dialóg Stúdió, 1982. R.: Bacsó Péter; 1.: Bacsó P., Karinthy Ferenc, Marx József; O.: Andor Tamás; D.: Banovich Tamás; J.: Mialkovszky Erzsébet; Sz.: Igó Éva, Dőrner György, Nemcsák Károly
32
Pszichológia a sematizmus vonzásában Alain Resnais: Amerikai nagybácsim A neves dokumentumfilm-rendező közel negyven évesen készíti el első nagyjátékfilmjét. Becsvágya nem csekély: "Azzal kísérletezem, hogy megközelítsem a gondolkodás bonyolult mechanizmusát." Az eredmény lenyűgöző: Szerelmem, Hiroshima. Szó szerint látjuk, ahogyan az ember jelenébe betör a múltja, és mint egy pszichológiai laboratóriumban tanulmányozhatjuk, hogyan szervezi az emberi agy a látszólag logikátlanul felbukkanó asszociációkat tökéletesen összefüggő egységbe; megcsodálhat juk, ahogyan felidézés és felejtés csatáznak egymással. A rendezőnek hamarosan új ambíciója támad: ,,( ... ) érdemes lenne egy jövőben megtörtént filmet készíteni, filmet ( ... ) feltételes módban." Az eredmény artisztikus kidolgozottság és pszichológiai gazdagság szempontjából ismét lenyűgöző: Tavaly Marienbadban. Miközben átéljük az érzékelés, emlékezés és képzelet egymásba folyását és ·egymásból táp .. lálkozását, az idő megfoghatatlanságát, a rendező a (szenvedélyes) vágykivetítés folya .. matának minúciózus működésébe avat be. Úgy tűnik, hogy amiről Karinthy egyik riovellájában írt, brilliánsan megvalósul: A fotogra-
fált gondolat. Resnais e két filmjében közös, hogy az idő újfajta kezelése, azaz a filmművészi felfedezés, a művészfilm pszichológiai megismerő szere-
pének újfajta érvényesítésével párosul. Véljük, nemcsak a pszichológus néző szakmai elfogultsága mondatja velünk, hogy az azóta eltelt immár több mint két évtized ellenére ez a két Resnais film él a legelevenebben bennünk, elhalványítva a későbbi társakat. Másként szólva: ez a két film az az alap, amelyhez a rendező újabb rnunkáit viszonyítjuk. Nem állítom, hogy ez a nem is feltétlenül tudatos összernérés mindig helyénvaló. Hiszen a művész megújulását sok irányú nyitottsága is jellemzi; vagyis az, hogy mennyire képes a fenti értelemben nem, illetve nem annyira "Resnais-szerű" jó filmet készíteni. Hogy Resnais - már csak az önepigonizmus elkerülése végett is - próbálkozott ilyenekkel, tudjuk. Nem gondolhattuk azonban, hogy akit az emlékezés, képzelet, gondolkodás, vágyak, szenvedélyek bonyolult - adott esetben történelmileg meghatározott - működésmódjának filmmé formálása és a szükséges új filmnyelvi kifejezés kialakítása hozzá foghatóan izgatott, az erről le tud vagy le akar mondani. De rniként lehet nekilátni egy nagyon "Resnaisszerű" film készítésének. hogy az mégse az általa kidolgozott és mások által filmközhellyé koptatott nyelven szóljon? Először is emelnie kell igényeit: - ha korábban az egyes lelki folyamatok, rnost az egész szernélyiség, a jellem, a sorsa la-
33
kulás működésmódját törekszik megragadni három hőse példáján; - ha korábban rábízta magát arra az "amatőr" pszichológiai tudására, amivel művészkéntértelmiségiként rendelkezik, ismereteit most a tudomány kiemelkedő képviselőjének bevonásával szakszerűsítheti és erősítheti meg; - ha korábban úgy vált játékfilmrendezővé, hogy jelentősebb dokumentumfilmeiben kialakított játékfilmes újításokat fejlesztette tovább, messze-messze eltávolodva a dokumentarizmustól, most visszafordul hozzá. Azaz létrehozza a tudományos dokumentumfilm, a szabadegyetemi előadás és a játékfilm sosemvolt egységét, hogy ily módon még egyetemesebb érvényűt mutasson fel az emberről, mint korábban. A nagyszabású vállalkozást a pszichológus néző kétszeres érdeklődéssel figyeli. Némi áttételekkel önmagát is megtisztelve érzi, hogy egy Resnais méretű művész az ő tudományához fordul, és azt filmje pillérévé teszi. De amint megismerkedik a dinamikus, jó kiállású, 34
szerepelni kész és szerepelni tudó Laborit professzorral, be kell látnia, hogy az áttételek száma még nagyobb, mint gondolta. A professzor alaphivatása a sebérzet, legjelentősebb kutatásai a mesterséges hibernáció, az anesztézia és a reanimáció körében mozognak. És ha eközben Laborit a szervezet agresszió-reakcióival is intenzíven foglalkozik, Resnais választása objektíve nem magától értetődő. Érvelhetnénk ugyan, hogy Laborit a pszichológiát is magában foglaló úgynevezett viselkedéstudományokat szólaltatja meg. És így nem kevesebbet, de többet, átfogóbbat, lényegesebbet tud közölni arról, hogy milyen az ember, hogyan irányítja vagy nem irányítja jellemét, sorsát. De ezzel eltakarnánk azt a tényt, hogy Laborit valójában sebészből lett viselkedésbiológus, akinek egzakt és "e1ső kézből" való szakismeretei döntően állat- (patkány) kísérletekből fakadnak. Márpedig ez az ismeret nemcsak akadémikus tudás, hanem szemlélet, vízió az életről és benne az emberről. Amivel nem akarom azt ál1ítani, hogy Labo-
rit professzor csak azt tudhatja az emberről, és csak úgy láthatja az embert, amit és ahogy klinikai sebészként és laboratóriumi (állat) viselkedéskutatóként regisztrált. Természetesen, a mindennapi élet során ő is sok mindent összegyűjtött, elolvasott az emberről, és nincs ok lebecsülni "naiv" emberismeretét. De tény, hogy idevágó megfigyelései és általánosításai nem lehetnek az illetékességnek azon a fokán, mint szakismeretei. Sőt, elvileg arra sincs semmi biztosíték, hogy magasabb színvonaIon vannak, mint a legtöbb, nem kimondottan szociálpszichológiával és személyiségpszichológiá-
a demonstráció ba bezárnánk a fikció alakjait. Az alakok Laborit felismerései alapján szűlettek, de attól a pillanattól, hogy világra jöttek, az ő autonómiájukat ugyancsak meghagy tuk. Mondhatjuk, hogyaszületésnél Laborit az apjuk, de neveltetésükért nem ő felelős. ( ... ) Ami az agyban érdekel, az a rendkívüli képesség, ahogyan elképzeljük a fejünk ben, ami történni fog, ahogyan emlékezünk arra, ami a múlt ban történt, és ahogyan látni lehet, hogy milyen ponton lesz életünknek annyira része, hogy tökéletesen átalakul testünk reakcióivá. "
val foglalkozó entellektüelé. Vagyis a film indítása, illetve a mégoly szuggesztív és fotogén professzor bemutatása után egyáltalán nem lehetünk meggyőződve, hogy amiben a professzor kétségkívül szaktekintély, arra a filmnek olyannyira szüksége van, mint amennyire Resnais láthatóan teret ad neki. Viszont hajlunk arra, hogy ami minden művészfilm megalkotásához, de ehhez hatványozottan elengedhetetlen az intuitív megsejtésekkel dúsított, művészi képekben megjelenő emberismeret, amiben Resnais - ha önmagára bízza magát - jóval felülmúlja Laborit-t. Valójában ezzel két buktatót jeleztünk. Az a kép, amit a professzor felvázol az emberről, meglehet, egyoldalú és leegyszerűsítő. És azzal, ahogyan Resnais a játékfilmes sztorit és benne hőseit mozgatja, meglehet, saját szuverenitása rovására a professzor intenciójához kötődik. Hogy a vázoltakkal valóban e film alapproblémáitjeleztem, és nemcsak a pszichológus magánérdekű kérdéseit, azt legpregnánsabban maga Resnais igazolja, egy interjúban. "Ez egy film a központi idegrendszerről és a viselkedésről. ( ... ) Tudni akartam, vajon a tudományos típusú deduktív gondolkodás és a fikció összetartozhat-e a filmvásznon, lehet-e elegyíteni e kétfajta elbeszélést, a tudományosat és a regényszerűt, és vajon ez az elegy érdekes drámai univerzumot alkot-e? Tudni akartam, vajon egy olyan tudósnak, mint Henri Labo rit, a közbeavatkozását biztosítva, tökéletes szabadságot adhatok-e neki anélkül, hogy
Először emeljük ki a Laborit-részeket, és vizsgáljuk meg őket folyamatosan, a maguk összefüggésében. Mit "üzennek" ezek? Mínden élőlény fenn akarja tartani magát, élni akar; nincs élet napenergia nélkül, az emberi állat sem kivétel ez alól, ezért mozognia kell; a helyváltoztatáshoz idegrendszer kell; ez négy alapmagatartást irányít: fogyasztói, védekező, küzdő és gátló; az agy nem a gondolkodásra, hanem cselekvésre szolgál; az emberi agynak egyik része a fogyasztói magatartásért felel, a másik az érzelrnekért, a harmadik az asszociációkért ; az összekötő idegpályák közül egyesek a jutalmazást, mások a büntetést , megint mások a menekülést, a harcot stb. szolgálják ; ha a színésznek tapsolnak, ha az anya megsimogatja gyerekét, a jutalmazás pályáin felszabaduló vegyi anyagok örömérzést okoznak; kezdetben az agy éretlen, az első két-három év hatásai kitörölhetetlenek ; az idegrendszerünk be érkező ingerek lényegében másoktól valók, mi is mások vagyunk, ha meghalunk, e mások halnak meg; az első két agyat tudatunk nem szabályozza, a tudattalan egy mély tenger, a tudat tajték rajta; ha egy patkány megtanulja, hogy egy jel után áramütés jön, és lehetősége van onnan elmenekülni, egészsége-egyensúlya az ismétlődés ellenére kifogástalan marad; hogyha az ember menekülése eredménytelen, ritkán harcolhat; két versengő ember közül az egyik nyer, a másik veszít, kialakul az egyik térben is kifejezett dominanciája a másik felett; ez nem tulajdonosi
35
ösztön, hanem tanulási folyamat eredménye; az ember egyedül nem tudja biztosítani fennmaradását; az embert szobatisztaságra éppúgy megtanít ják, mint arra, hogy mi a szép, mi a jó, és ennek tartalma a csoportfennmaradás érdekeitől függ; idegrendszerünk működését csak most kezdjük érteni, ösztöneinket álcázza a nyelv; a nyelv elrejti a dominanciaképződés mechanizmusát, és elhiteti az egyénnel, hogy saját öröméért dolgozik, ami nem így van; ha a ketrecbe zárt patkány az áramütés elől nem menekülhet el, gátlásos magatartás lesz úrrá rajta, és megbetegszik; az embernél ugyanez szorongásos tüneteket és hasonló testi betegségeket hoz létre; ha a patkány nem tud menekülni, de ott van egy társa, harcba száll vele és egészséges marad; az embernél az önvédelmi erőszak általában meg van tiltva, az agresszivitás válasz a cselekvésgátlásra; ha nincs mód mások ellen fordítani az agressziót, . az ember önmaga ellen fordítja, súlyosan megbetegszik vagy öngyilkos lesz; a tudattalan nem amiatt félelmetes, amit elfojt a szociokul36
túra tiltás a miatt, hanem aminek kifejezésére engedélyt kap; a személyiséget átható értékítéletek, közhelyek, előítéletek az életkorral egyre merevebbek, ha csak egyet is elmozditanak, szorongás lép fel, amely egyéni esetben ölni, csoporthelyzetben népirtani képes; most kezdjük érteni, hogyan alakultak ki a dominancia lépcsői; ahhoz, hogy változás legyen, tudatosítani kell, miként működik az agy, miként kell használni, és látni kell, hogy eddig minden azért volt a történelemben, hogy az ember másokon uralkodhasson. A tételek egyik csoportja általános és kőzépiskolai biológiatankönyv tudnivalóiból áll (az élet keletkezése, a napenergia, a helyváltoztatás, az idegrendszer szerepe), másik része felsőoktatási biológia, fiziológia és pszichológia tankönyv-ismereteket tartalmaz (az agy funkciói, a dominanciaképződés, a tanulási folyamatok, a menekülés szerepe, az agresszivitás létrejötte és levezetésének lehetőségei). Kisebbik problémám velük, hogy Laborit úgy adja elő őket - a laboratóriumi demonstrációval
együtt -, mintha az ő felfedezései lennének. Nagyobbik gondom, hogy ha a nézőközönség biológiai és pszichológiai kultúrája, pontosabban kulturálatlaosága indokolttá teszi a vázoItak közlését, úgy bizonyos, hogy ez a - még alaptankönyvekhez képest is - sietős-kurta elintézési mód csak a néző illúzióját teremtheti meg, hogy egy kiváló szakember beavatta őket tudományába, legalábbis annak leginkább rá tartozó ismeretanyagába. Tömören: aki eddig nem tudta, amiről Laborit beszél, még ha elolvassa is a szöveget, legfeljebb néhány elnagyolt és ezért szükségképpen pontatlan frázissal gazdagodik. És rnit mondjak a többi tételről ? Ide sorolhatók olyan - széles körben ismert - közhelyek, mint az, hogy ha az embert megtapsolják, úgy ez nem bánatot, hanem örömet okoz neki - és ezen a közhelyen vajmi keveset enyhít az adott összefüggésben semmitmondó kiegészítés, hogy ilyenkor a jutalom pályáin felszabaduló vegyi anyagok hatnak. De vaskos közhely az is, hogy az ember egyedül semmire sem jut, hogy
a hozzánk eljutó ingerek lényegében másoktól valók, és a közhelyen az a fordu/at sem változtat, hogy mások halnak meg halálunkka/. Ugyanakkor e közhely igen durva, mivel szót sem szól arról, hogy minél szuverénebbé válik az ember, annál inkább átalakítja-átlényegíti magában e másokat, és annál inkább juttat el önmagához messzemenően átalakított, belsövé vált külső ingereket. És közhely - bár csak szűkebb körben ismert - a szép metafora a tudattalan tengeréről és a tudat tajtékáról, amely egyébként még szebb az eredeti - keletkezésekor természetesen nem közhelyes - freudi formában a tenger mélyében úszó hatalmas jéghegyről és a felszínen látható kis darabjáról. Közhely a javából az is, hogy minél öregebbek, annál merevebbek vagyunk, és annál kevésbé engedünk előítéleteinkből, szokásainkból. Kevésbé közhely ez utóbbiak kapcsolata a szorongással, és egyáltalán nem közhely, hogy ez gyilkossághoz, népirtáshoz vezet. Ilyen perdöntő kérdésben mit sem ér a konklúzió, ha a bizonyító apparátus: a szociál- és
személyiségpszichológia által feltárt anyag elmarad. Ha viszont nem maradt volna el, kitűnt volna, hogya tétel ebben a formában tarthatatlanul sommás. Elfogadhatatlan az a nemjó értelemben vett merészség, ahogyan Laborit alapvető ismereteket, gondolati rnűveleteket mellőz, vagy ahogyan - szólok még róla - patkányról emberre és onnan a történelemre átugrik. Ez akkor sem fair, ha több - úgyszólván - jellegzetes emberi megnyilatkozásról félreérthetetlenül kiderült, hogy mintái a törzsfejlődés távoli múlt jába nyúlnak vissza. Fokozza fenntartásaimat az a pozíció, amit Laborit elfoglal a filmben. Az elején ugyan az a benyomásunk, Resnais arra törekszik, hogy Janine, René és Jean mellett Laborit legyen a negyedik főszereplő; az ő sorsa, jelleme éppúgy láthatóvá váljon és megméressen. mint társaié. Hamarosan kiderül, hogy nem ez történik. Laborit mindvégig megőrzi kűlőn-, pontosabba n felülállását. Úgy beszél és viselkedik, mintha mindentudó és mindenható lenne. Az ige alig hagyja el száját, és az esendő alakokban máris testet ölt. Legyenek azonban kifogásaim és ellenvetéseim Laborit "üzeneteiről" bármily helytállóak, ezektől Resnais akár remekművet is készíthetett volna. Egyrészt, amit most kerek egységnek tekintettünk, a rendező a saját elgondolása szerint tagolhatta, tetszése szerinti módon és alkalommal vághatta bele az általa irányítottszínészekjátszotta események és az általa kiválasztottfilmbetétekkontextusába. Ezzel eleve megváltoztathatta nemcsak a Laborit-szövegek hatását, de jelentésüket is. Másrészt az sem következett aszövegekből szükségszerűen, hogyakimondottan játékfilmes cselekményben Resnais tapadjon hozzájuk. Megteheti, hogy ironikusan ellenpontozza őket, eltávolodjék tőlük, idézőjelbe tegye vagy más irányból egészítse ki őket, és így tovább. Resnais valóban részekre bontotta a Laborit-szövegeket, de a legkevésbé sem azért, hogy módosítson rajtuk, hanem, hogy minél hűségesebben megerősítse őket. Íme néhány
37
példa. Laborit elmondja, hogy az élőlényeknek négy alapmagatartása van: fogyasztói (evés, ivás, párzás), védekező-rnenekülő, küzdő és tartózkodó-gátolt. Ezt követik az alábbi állóképek : René szüleinek tanyája, szobájuk, az ágy mellett bölcső (nyilván az evés, ivás, párzás színhelyének és a párzáseredmény jelzésére); René apja, amint ünnepi ruhájában kerékpárját tolja a ház előtt (kevésbé nyilván védekezőmenekülő magatartása jeleként); pap kereszteli édesanyja karjában a csecsemő Renét (ismét a párzó magatartás következményeként); a két-három éves René fut az udvaron, édesapja utána (védekező-menekülő magatartás); a gyermek René házi feladatát írja, erősen gondolkodik (küzdő magatartás); a gyermek René imádkozik a templomban (tartózkodó-gátolt magatartás); még néhány hasonló állókép jön, majd felvillan Jean Gabin arca gondterhelten, gondolataiba mélyedve (küzdő vagy gátolt magatartás), ismét Jean Gabin, már idősebb korában, dühösen gesztikulálva (küzdő magatartás). Laborit-nak a taps jutalmazó, örömke1tő hatására vonatkozó megjegyzését követően a gyermek Janine-t látjuk, amint egy széken ágál. Teljesítményét forró taps és apja gratulációja jutalmazza. - Laborit indulataink tudattalan működéséről, a tudat racionalizáló tevékenységéről beszél. Janine-t halljuk, hogyan akart színésznőként kitörni a szüLeinek megfelelő életformájából. tanúi vagyunk anyjával való veszekedésének, a szülői otthon végleges elhagyásának. Előbb őt látjuk kisurranni az ajtón, majd Jean Marais-t, amint a Ruy Blas-ban ugyanezt teszi. - Laborit a szorongásba torkolló feszült várakozást említi, Janine szerelmesének mondja, hogy nélküle milyen boldogtalanok a napjai; egy pillanatra felbukkan Jean Marais izgatott, zaklatott arca. Bár a filmbetétek sokszor illusztrálják és a fentiekhez hasonlóan fölerősítik Laborit mondandóját, illetve az ahhoz közvetlenül kapcsolódó játékfilmes eseményt, igazságtalanok lennénk, ha csak ebben jelölnénk meg funkciójukat. - René példaként állítva magát egy fiatal 38
elé, magabiztosan meséli el, hogyan jutott a textilgyárban betöltött fontos posztig; nyomban Jean Gabin-t látjuk a Nagy családok című filmből, amint íróasztala mögött ül magabiztosan. - Janine nem engedi be a szebájába feldúl t szerelmesét; a dühösen gesztikuláló Jean Marais képe villan fel a Kétfejű sas cirnű filmből. - Jean beleszeret Janine-ba, és bőröndjét fogva elköltözik feleségétől, gyerekeitől ; Danielle Darrieux szerelmes tekintettel egy fiatalember karjaiba veti magát. A filmbetétek effajta használatakor Resnais végre látványosan elengedi Laborit kezét. Saját játékfilm-történetének kritikus eseményeit, a hősök lelkiállapotát szembesíti a francia film néhány kiemelkedő alakja különböző szerepek megkívánta rokon lelkiállapotával. A néző úgy értelmezheti ezt, hogy kritikus helyzeteikben Janine, René és Jean lelki szemeik előtt kedvenc filmbálványukat látják mint irányító-követendő modellt, illetve támaszt. De tekinthetjük mindezt úgy is, hogy bár Janine, René és Jean nem látják maguk előtt oly élesen kedvenc filmszínészüket az adott helyzetekben, mint mi, ennek ellenére ezek a gyerekkoruktól ismerős filmsztárok valójában oly mély nyomot hagytak bennük, hogy tudattalanul is hatnak rájuk, vezetik őket kritikus alkalmakkor, mivel számukra ők a társas összehasonlítás, a mértékadó viselkedés eleven forrásai. Akár így, akár úgy van, e betétekkel Resnais egyszerre tiszteleg a francia film néhány nagysága előtt, figyelmeztet a film(hős) felelősségére, jelentőségére, pszichológiai súlyára. De ugyanezt kétségbe is vonja ugyanezekkel a vérbeli filmeszközökkel. Hiszen hiába van ott Janine rezdüléseiben, emlékeiben, élményeiben oly elevenen Jean Marais, René-ében Jean Gabin, Jean-éban Danielle Darrieux, hogyan is vethetők egybe szánalmas tévelygéseik az önmegvalósítás e három grandiózus példájával? Míg azok az emberlét magaslatáig és teljességéig jutottak, mire tellett a mi embereinktől ? Hiába beszél Jean arról, hogy most is keresi amerikai nagybátyját, akiről gyerekko-
rától hitte, hogy egyszer betoppan és segít megtalálni a kincset, jelleme, cselekedetei, kiürült pózai mindezt vaskosan meghazudtol-
nyokhoz hasonlóan nincsenek tisztában azzal, hogyan működik agyuk, miként kellene használniok azt.
ják. - Egy fehér patkány szalad a laboratóriumi demonstrációs ketrecben. Jean settenkedik a bokrok mögött. A patkány menekülésre készen figyel, félig felemelkedve ketrecében, Jean előrehajolva figyel a cserjék között. Vészjelzésre a patkány menekül. Jean a közeledő léptek zajára majdnem négykézláb menekül a bozótban. És ha valaki még mindig nem értené: Jean patkányfejet viselve ajtót nyit, bólint feleségének, majd bőrönddel a kezében elhagyja a családi otthont. Emígy ismétli meg Resnais a nagy menekülési kísérletet, hogy egy oktatófilm konokságával sulykolja bele a gyengébb felfogásúak fejébe is Laborit konklúzióját : embereink nem képesek meghaladni a fehér patkányok viselkedésirányító magatartásformáit. De hogyan is tudhatnák, mikor értelmiségifélértelmiségi körülményeik ellenére a patká-
Márpedig ahogy Laborit tanár bácsi világosan megüzente : gyerekek, így semmi jóra nem számithatunk, el fogjátok pusztítani magatokat. És a film végén Resnais hozza is a pusztulás képeit. Ki memé ál1ítani, hogy e képek nek nincs valóságfedezetük ? De ha csak az ember patkány természetével, illetve animális uralkodnivágyásával kellene szárnolnunk, akkor - akkor bizonyosan nem volna miért fél nünk a jövőtől. A patkányok, akár a többi állat, az emberhez képest időtlen idők óta remekül prosperálnak, alapvető magatartásformáik kiválóan biztosítják a faj fennmaradását. Ebben az értelemben tehát nem az a baj, hogy Jean, René meg a többiek úgy viselkednek, akár a patkányok, hanem az, hogy nem képesek úgy viselkedni. Ha valami az állatvilágban elképzelhetetlen, az éppen az, ami az emberi fajt kéznyújtásnyira fenyegeti: pusztulását saját maga és nem más fajok vagy tőle 39
független, elvileg befolyásolhatatlan külső erők idézheti k elő. Ráadásul, minél intenzívebben ismeri meg és használja ki az ember faja agyi potenciáljának bizonyos tulajdonságait, annál nagyobb önpusztító veszélyforrásokat állít elő. Hogy miért van ez miért lehetséges ez, az a film hőseinek ,neveltetéséből" - amelyen a
40
"szülőatya" jóval markánsabban rajta hagyja saját bélyegét, mint Resnais véli - sem érthető. Rossz, ha nincs amerikai nagybácsink, akit várhatunk. Rossz ha van, és mégsem jön el. De az sem feltétlenül jó, ha francia tanár bácsink van, aki viszont mintha mindig velünk lenne. Halász László
Film - fanyar mosollyal Alain Resnais: Amerikai nagybácsim Hogy állati ösztönök uralkodnak az emberben;hogylelkünk legmélyén a biológiai mechanizmus szab irányt és határt tetteinknek ; e gondolatra épült fel a naturalizmus. A kezdeti időben - Zolánál például - még a vad indulat, minden humánus érzelmet felrúgó szenvedély, az öröklődés determinizmusa jelentette a feloldhatatlan állatit az emberben; ma a komputerizált természettudomány fogalmazza meg árnyaltabban ugyanezeket a gondolatokat; nem az emberben levő "állati" jelenségei érdeklik, hanem maga a struktúra, az egyén számára kiáshatatlan mélyen a tudat alá elrejtett mechanizmus - ahogy Alain Resnais filmjében Henri Laborit professzor nevezi: a hüllőagy - működése, a modern tudomány objektív (és talán tragikus) elvontságával szemlélve. Hogy mi helytálló, s mi nem, Laborit professzor magyarázataiból, annak eldöntését talán jobb, ha a filmkritika - amúgy is agyon szakosított korunkban - rábízza szakemberekre, s maga megelégszik a tény leszögezésével, hogy Laborit professzor okos fehérpatkányai kitűnőerr hajtották végre feladatukat a kísérlet mindhárom fázisában: sebesen eliszkoltak az áramütések elől, ha tudtak; ha nem, pán i félelmükben magukat emésztették, ha meg volt társuk, azt ütötték sokkos állapotukban; viszont nyugodtan, sorsuk iránti bizalommal pislogtak a Iaboránsnő simogatása alatt, eszükbe se jutott megkérdezni Laborit professzortól
(mint ahogy talán néhány ember megtette volna helyükben) miért is érte őket büntetés - bűn nélkül. Azt is meg lehetett állapítani, hogy a professzor megnyerő, szerény ember, igyekszik egyszerűen, majdhogy primitíven fogalmazni tudományos kérdéseket, mint egy gimnáziumi tanár, aki szájtáti nebulóknak beszél, s hasonló eltökélt meggyőződéssel is. Bennünket elsősorban az érdekel - gondoljuk, ez közelebb visz Resnais új filmjének lényegéhez, talán műfajának titkához - hogyan is került Laborit professzor egy nem róla és kísérleti patkányairól szóló, s nem is tudományos igényű játékfilm kellős közepébe, a szereplők fölé helyezve titkos gondviselésként (rninthogy azok nem látják, nem hallják őt), csak minket világosít fel sorsuk rejtett rugói felől. Vagyis kerek-perec fogalmazva, egy népszerű tudományos kisfilmből, vagy annak csak vázlatából, tervezetéből kopogtatott be Jean Gruau It-hoz, a forgatókönyvíróhoz, vagy egyenesen Resnais-hez, aki valamikor dokumentumfilmek kel kezdte, s mindig is megőrizte érdeklődését a tények iránt. Ezúttal egy tudományos tekintély, egy tiszteletre méltó jóbarát, egy kísérleti laboratórium bizalmat keltő légköre, s magas intelligenciahányadossal rendelkező patkányok kifogástalan viselkedése iránt. Resnais tehát megnyitotta az ajtót egy új ötlet előtt, "ez jó tud lenni" gondolta talán az első percben, mert ötleteivel szemben egy már érett tehetség 41
,
is, tapasztalatai elIenére, éppoly védtelen, akár egy ifjú. Amiben különbőzik, s kell különböznie egy szeleburdi ifjútól, hogy a második percben, vagy a második nap a fő gondja az marad, hogy "ez a jó tud lenni" hogyan tud jó lenni? És ha Resnais benne hagyta filmjében Laborit professzor ambíciózus magyarázatait, s patkányait, föl kell tételeznünk, legalábbis akik nagyra becsüljük és szeretjük művészetét, hogy Resnais talált megoldást erre a "hogyan"ra: filmjének szerkezete, egész felépítése arra vall, hogy a különbözö szernléletű, s beállítású képsorok közt többszörös kontrasztot akart teremteni, s aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy egy eltervezett, ám a megvalósításban mindjobban homályba süllyedt irónia, szatirikus ábrázolás kontraszt ját. Számos mozzanat maradt a film fikciós, játékelemeket tartalmazó képsoraiban, melyek erre vallanak (szituációk, fordulatok, váratlan jellem-megnyilvánulások, párbeszéd-töredékek), melyek az elszíntelenedő irónia eI1enére is fel-feJcsilJantják a humort, némileg fanyar mosolyra késztetve a nézőt.
42
A cannes-i bemutató után kirajzó kritikák nagy része azonban - hogy támpontot találjon állásfoglalására - oktatófilmnek vélte az Amerikai nagybácsim-ei, dicsérve vagy hevesen vitázva, főleg Henri Laborit professzor könnyelmű áItalánosításaival, szinte provokációnak tartva, hogya tekintélyes tudós áttétel nélkül párhuzamot vont a patkány és az ember viselkedése közt konfliktusos helyzetekben. Márpedig, ha ez a Resnais-film a szó műfaji értelmében "film didactique" (oktatófilm), mit sem oktat, hacsak nem közhelyet, sajnos, hamis megvilágításban. De ami nagyobb baj, hogy az, aminek élnie kellene a filmben, jórészt illusztrációvá lesz, a film alakjai Laborit professzor keze alá simulnak, az a benyomás keletkezik, hogy az élet (igaz vagy hamis?) tudományos tételek fejezetei csupán. Resnais, aki a Hirosimá-tól a Gondviselés-ig szárnos nagy művében a tudat dialektikus ellentmondásai ban kereste az emberi lét konfliktusát, a tovább élő múlt s a jelen összeütközését; aki a Marienbad-ban a valóságot szétoldotta az emlékezésben; hiszen
a film már senkinek az emléke a semmiről melyikre, azt a dráma fordulatai szabják meg. (egy valóságnak vélt álomról), talán; ez a Az Amerikai nagybácsim-ban ez is másképpen van; minthogy epikus felépítésű - különösen Resnais egyik napról a másikra (mert a Gondviselés még éppen az ellenkezőjéről győz meg) a film első felében, ahol főként a múltról, gyeregyszerre híve lett a biológiai determinizmusmekkorról és szülőkröl van szó, ahol az emnak, egy rövidre zárt lélektani mechanizmust lékek szelektálása éppen nem szigorú és szűkrehirdet, hihető ez? Inkább hiszem, hogy az szabott -, Resnais bő és részletes jegyzetei, Amerikai nagybácsim éppen azért gyenge film melyek aztán mind bekéredzkednek a filmbe, (persze, Resnais-hez mérten), azért vontatott, hátrányt is jelentenek, unalommal fenyegethol pedánsan részletező, hol meg szétszórt a nek. dráma központi gondolata nélkül, mert Resnais, Hogy a sok, értekezésbe oltott visszaemlétalán magának se bevallva, nem hitt profess 'or kezés, monológ és ismétlődő képsor, a lassan barátjának, sehogyan se tudott vele, a tudós sal, csörgedező epika mégsem váltja be teljesen, egy hullámhosszra kerülni. Így aztán minden amivel fenyeget, azt Resnais azzal éri el, hogy pillanatban attól tart, hogya szatíra éle egy hősei gyermekkora mögé három távoleső csahevesebb vágásnál a barátot éri el. Túlságosan ládot, három életformát, különböző helyszínt erőlteti, hogy komolyan vegye azt, amiben nem rajzol fel - Janine munkáscsaládban született, hisz komolyan, s amihez mint rnűvész sem ér- s színésznő szeretne lenni, látjuk is őt ágálni zelmet, se színt hozzáadni nem tud. De mert néhányszor mint kislányt a családi asztalnál; érzi a film lélegzését, ritmusát, pontosan oda René parasztcsaládból származik, s már gyevágja be a Laborit-dokumentumfilm egyes rekkorában égett benne a vágy, hogy kimeneképsorait, s hangszalagjait, ahová akkor kelle- küljön a számára fojtogató környezetből; az ne, ha működne a filmjelenetek kontraszt ja ; ha értelmiségi Jean az egyetlen, aki nem rnenekül, létrejött volna a filmben a - mégoly szelíd s ha igen, pusztán álmodozásba (övé az aranyat hajlatú - görbe tükör. hozó amerikai nagybácsi legendája), végül is De nem jön létre múlt és jelen közt az a kü- övé a legsimább karrier, ha nem is egészen lönös feszültség sem, amely a korábbi Resnais- vágyai szerint. Ha jól összeszámoljuk, ez már filmekben mindig drámai légkört teremtett. öt olyan cselekményszál, melyet fölszabdalva, Új filmjének hősei - Janine, René és Jean - s keresztbe ismételve is, Laborit professzor nem emlékeik megszállottjai többé, nem a illusztrált előadását is számítva, szinkronban kényszerű emlékezés megkínzottjai, inkább kellett tartani, úgy montírozni, hogya néző csak krónikásai, helyenként túlságosan tudós- számára az is összefüggjön, ami különben a kodó magyarázói gyermekkori élményeik nek, filmben nem függ össze; vagyis együttesen szólteljesületlen álmaiknak, mintha nem akarnának janak valamiről, amiről külön nem beszélnek. elmaradni stílusban Laborit professzor mögött. Mindez e1kápráztatja a nézőt a moziban, a Resnais itt is, mint egyébként mindig, szinte formai bravúr látványos és tetszetős, azt a regényíró módjára bő vázlatokat készített, s benyomást kelti, hogya néző, mert érti, a film nemcsak főhőseiről, de a filmben megjelenő miről beszél, azt is érti, miről szól. Bizonytakisebb szereplőkről is; mindent akar tudni lanság csak a film második felében keletkezik róluk, ami velük történt eddig. Mint nem''egy- benne, amikor a három hős sorsa már kereszszer kifejtette, egy lélek mélyére hatolni csak tezi egymást, hurkot vet rájuk, s ők kisszerűen, emlékein keresztül lehet; egy személyiség drá- gyáván, megalkuvón kapálóznak a hurokban; májában a jelentéktelennek látszó mozzanatok nem bátrak ahhoz, hogy szerelmi, üzleti és is megnőhetnek, ha a cselekmény sodra várat- családi konfliktusaikban elégessék magukat, s lanul felszínre dobja őket; a rendezőnek a leg- nem eléggé megszállottak, hogy merjenek nekisebb részletre is szüksége lehet. Hogy mikor vetségesek lenni. Itt állnak a legközelebb ahhoz, 43
hogy Laborit professzor bezárja őket kísérleti ketreceibe, de ahhoz is, hogyeljátsszanak egy valódi (mert borzongató) emberi komédiát a technikai-tudományos civilizáció és a romantikus hősideálok (a bevágott régi filmjelenetek) kettős tükrében. Valahogy úgy, ahogya népes, de meglehetősen szürke szereplőgárdából egyedül kiemelkedő
Gérard
Dépardieu-nek
sike-
rült a maga sokszínű egyéniségével érzékeltetni René szerepében a hiszékeny polgárt: a szánalmas áldozatot és nevetséges balekot. Megőrizve a szatirikus ábrázolás szabadabb szellemét, amiről Alain Resnais a tudományos komolykodás kedvéért lemondott. De legalább megőrződőtt filmjében egy kis fanyar mosoly. Hegedüs Péter
AMERIKAI NAGYBÁCSIM (Mon onc1e d'Amérique) színes, francia, Andreafilm és T. F. 1.,1980. R.: Alain Resnais; F.: Henri Laborit kutatásai nyomán Jean Gruault és A. Resnais; O.: Sacha Vierny; Z.: Arié Dzierlatka; Sz.: Gérard Depardieu, Nicole Garcia, Roger-Pierre, Marie Dubois, Nelly Borgeaud
(Hozzám) Alkalmazott Fellini Federico Fel/ini! A nők városa Nem vagyok fil mszak író. Mikor megkaptam K. Zs. kedves levelét, hogy. írnék A nők városá-ról, örvendeztem, lám-lám, értékelik a munkásságornat, szememet, szivemet: értek a nőkhöz, a nők lelkületéhez, testükhöz, vállukhoz, emezükhöz-amazukhoz, engem választottak. Majd én kifejtem... elmondom, elemzem ... Aztán megrémültem. Egyáltalán, mihez értek én? A nőkhöz? A lelkülethez? Nevetséges. Még magamhoz sem értek. Bukdácsolásaim dicsőséges látszata rossz fényt vetett rám - kapkodhatok én majd az írószerszámomhoz ! Aztán még jobban megrémültem. K. Zs. kedvesen fölajánlotta, hogy levetítik nekem a filmet, hogy idejében hogy értelmezzem ... hogy mélységében . Alig találtam meg a Filmtudományi Intézetet. Hol van? Népstadion út - ez nem rossz, Fellini szereti a stadionozást! - de ho] van ennek az útnak eleje és vége? Hol a 97-es szám? Örületesen forró stadionemlékek burjánoztak bennem - talán nem véletlenül Huszárik Zoli jutott eszembe egy éles meccsemlékben, mindketten a sűrűn jószagú tömegben bolyongtunk, hogy bekerüljünk a viadalra. Ott lesz a vetítés! (Nem ott voIt. Egy félelegáns palotában volt, ahol közönyös arcú portások fölfelé böktek az ujjukkal: tessék följebb rnenni, ott van az egész Fi/mkultúra. Ott volt.) Bevezettek, kihalt szobák során, kongó foJyo-
sókon, hogy itt lesz az attrakció. Senki se volt sehol. K. Zs. világosszürke ruhában előbukkant és - egy idő óta - szakállt növesztett. Örültem - ez jó jel! Okos-elemző arca bohémosan fanyarrá változott: gondoltam, ez enyhít az élet kulturálís szigorúságán, Az olasz szöveget alámondó nagyszerű tolmács is szakállt viselt, egy kedves kultúrattasé mellett enyhültek népgondjaim : nem vagyok magamban dekadens a dekadens filmet néző dekadenciában, lám-lám, olyan ez, mint egy kis itáliai filmbemutató (majd nyüzsögnek a handabandázó fellinis emberek, akik esetleg holnap délután, gyermekeik félnótás tragikum ában öngyilkosok lesznek orgonarnuzsika mellett, rnint egy Fellini-filmben. Nem lettek, hálisten.) Maradt az iroda. És a nézőtér. Egy hölgy foglalt helyet rajtunk kívül. Megint elkezdtem szorongani, hogy én itt valami steril filmvetítést látok, laboratóriumi magányosságban - hogy szerzek élményt? - Akarsz jegyzeteIni ? - fordult felém kedvesen K. Zs. és négy iskolapadra mutatott a legutolsó sorban, fölkattintható intézőpult mellett. Aztán, látva arcomat, legyintett: - persze, minek is jegyzetelnél ... Ülj, ahova akarsz. (Egy pillanatra megesett a szívem a filmkritikusokon - Jézus Mária -, ezeknek mindig előre kell, idejében és mozitlanul írni a filmekről, soha nem vegyülhetnek el a mozi melegében. Persze hogy olyan kritikákat Ír4S
nak - egy-egy laboratóriumban, előre!) Nekem a mozi mozi volt mindig, becsel1engeni egy moziba, hogy a süppedös tömeg fülledt kis templornocskájában nézzern a mozit, a mozgó-it, a mozgó t, a demokrácia tömegmozíját, Megjegyzem, én eiért szeretem a filmet: a moziért. A kis össznépi fülledtségéért (Mándy után hiába elemzem), a kalandért, a sztárfotókért, a pöttyenetnyi eszmékért, az agyonlőtt hősökért, a nagymellű dívákért, a kiakasztott diákkori marconákért, az elveszthető illúziókért, a gyerekcukrokért, a hatalmas háborús csapásokért, a tövig fölhúzott szoknyákért, a nőstényi feminizmusért, a recsegő széksorokért sajnos itt nem recsegtek a széksorok, süppedékesen alámsimultak, mint a protokoll zsöllyékben a párizsi meztelen-színházakban. Hovatovább: Felliniért szerettem a mozit, ő volt a főmozi. Fellini tud fő mozit csinálni. Fellini a mozik kövér királya, aki rizsporos cirádákban vetít elénk sok múltat, irodalmilag megfogalmazhatatlan kőnnyűséget és felhőt és havas utat és politikai szemrebbenést, nőtragédiát és gyermekkorban elkallódott férfisorsot - zseniális nagymozista, emlékező néptribun, akinek filozófiai gesztusait olasz utcák kacskaringó i, negédes utcanői .vésik halálunk órájáig emlékezetünkbe - mondhatnám - ámen. Közbevetőleg - nem mintha meg akarnámvagy meg tudnám oldani a magyar filmek kér, dését - eltűnődtem, hogy nálunk ez a műfaj kihalt. Talán mint burzsoá találmány. (Hogy rosszízűen fogalmazzak.) Mi annyira előre szaladtunk Lenin szellemében a moziban mint legfontosabb propagandafegyverzetben, hogy kiveszett a moziban a mozi. Mi filmeket akarunk csinálni, melyek lelkesítenek, oktatnak, ábrázolnak, szórakoztatnak, folyton tatnaktetnek. A mozi műfaja ettől idegen. Azt hiszem, a szovjetek től vettük ezt át. Csak nem úgy, csak nem jókor. Ti. aztán rendesen tapasztaltam, hogy a szovjet mozi valóban más: jogosan más. Egy nagy állam vajúdása, sok sematikus mű mellett, de hitvallás, a háború életmentő hősiessége, a hétköznapok szovjetvalódi tragédiái: hamar le kell szögeznem, sze-
46
retern ezeket a filmeket, becsülöm, (például a Suk sin-sorozat felejthetetlen volt), megrenditenek, rnegmosolyogtatnak, de ezerszer jobban szeretern, mint a hollywoodi szuperlimonádékat és szuperrnarhaságokat. Náluk, a szovjetek nél - a film film, föl se merül, hogy mozi legyen - olyan az atmoszférájuk. Saját műfajuk: kis embersors, nagy közös sors -, de akármilyen, naivitásában, emberileg-színészileg őszinte. Ez nagy tudomány. De mi ezt hiába alkalmazzuk - nálunk nincs ekkora film, s ha ilyen léptékű filmeket csinálunk, aláidomulunk saját sajátosságainknak. lehetőségeinknek. Így gyártván filmjeink nagy részét, elejtettük a mozi belterjes moziságát, a harsány vígjátékot, vagy a testünkre szabott lelki drámát. (Jó volna mozit csinálni.) Nos, megszeppentem a fentiek miatt, s annak következtében is, hogy néznem kelL Nézni, nézni - mint a végtelenül steril műtőben a sebésznek, aki jó operatőr a tábori padkán, de zavarba jön az egyetemi tanteremben. Ahol levetítik a pontos műtéti beavatkozások kékfényű vetületeit, miközben ő - mint a mozis a tábori sebészetben jártas csupán. Persze hogy kapkodtam a fejemet a művészet műtőjében. Minden művész nagy kísértése az összegzés. De az összegzés is csak az önfeledten öntörvényű művészi munka eredménye lehet, mon hatnám belsőleg véletlenszerű. Máskülönben a legmélyebb vagy legétheribb gondolat is didaktikus mellékízt kap. Mi lett volna, ha akár Dickens, akár Balzac, vagy Tolsztoj, Dosztojevszkij (hogy igazán megtiszteljem kitűnő mesterünket a hasonlatokkal), előállt volna, hogy összegezzen. Egyes regényeket egy fő műben megalkotni, egy összműben. Belátható, hogy ez képtelenség. Noha nagy a csábítás, hogy az élet jó derekán járó, érzékelő művész zseniális részigazságait egy élő lexikonba zsúfolja, konzervál ja. Persze hogy lexikon, persze hogy konzerv lesz belőle - esetleg a legfinomabb gondolatokból, legporhanyósabb húsokból. De hát Fellini olasz, s a Dante-árnyék őt is beborítja, Dantéé, akinek körpanorárnája még hatalmas urialmával is csábít. A bűn-bűnhődés-jó-üd-
~
af
\
I
vösség pedig egyszerűbb keret volt, mint a modern kor nő-filozófiai, lét-filozófiai kerete. Fellini - műveiben - (csaknem) mindent tud a nőkről. Ezért jók ezek a művek. Most azonban úgy látjuk őt, mint egy író-olvasó találkozó hősét, aki meg akarja magyarázni műveit (és életét). Filozófiáját? Azt is. Fellini megejtő bája mindig az volt (s e film néhány részletében az is'), hogy gyermekkorából elővarázsolt s férfikorában megszenvedett nőihletét vászonra tudta vinni. Olyan huszadik századi elegyben, melyben a nőtárs mint gyereklány, feleség, boszorkány, anya, szerető, madonna, hisztérika, entellektüel, húsanyag és hitfátyol együtt lebegett, úgy, ahogy mindnyájunk életében. A bűvöletes elegy készítésében Fellini világmester lett: mert őszinte volt és költői. Mondjam úgy, nem okoskodott? Őszinte volt, mint a gimnazista, és költői, mint a lélekbúvár. Mélyre hatott és magasba röpített. Ez a műfaja: gimnazista géniusz egy moziteremben, melyet a rómaiak amfiteátrumából örökölt. Az élet hatalmas cirkuszának
erotikus és vérpárás emlékéből - megcsinálta a maga személyes cirkuszát huszadik századi költőiséggel. Ez csodálnivaló. Itt azonban már meg is akarja magyarázni ezt a cirkuszt: a nő egész életet betöltő értelmét, külsőleg is láttatni akarja azt, ami csak a belső cirkusz spontaneitásában hiteles. Nem szerencsés. Ahogy a keretjáték sem szerencsés, erőltetett. A film első kockái Fellini régi ihletettségével peregnek. A vonaton szunyókáló Snáporaz szembe találja magát a NÖVEL. A vonzó szájjal, az erotikus szemvillanással, a szőrös kucsmával, a festes csizmaszárba dugott lábakkal. Itt ül a nő, a fetisizált, mitizált nő, akit Snáporaz megigézve követ - a vécébe -, a gimnazisták örömhelyére. Nem is csalódik: a hatalmas nő csókos nyelvhatalmába keríti a tétován meglett férfit, Snáporaz-Mastroiannit. Zökken a vonat, a Fő-nő leszáll, és Snáporaz megbabonázva követi a ringó fűrnezőn át a ringó kucsmafejű feneket. .. Még minden lehet - ahogy az élet kiszámíthatatlan pillanataiban.
47
zone (innen a név) kedves kutyáját, és kiokEttől kezdve Fellini elkezd minket tanítani. tat ják a nőket női jogaikra. Katzone nagy ereSnáporaz betéved a feministák hoteljába, jével még elfújja a tort án libegő gyertyáahol didaktikus filmjelenetek és frázismondatok kat, kétségbeesésében végül pisálással oltja az özönében figyelmeztet korunk egyenlősdijéágaskodó lángokat. Aztán búcsúzik a nőtől, nek nagy veszedelmére: a nők ki akarnak töra nedvektől. ni a férfiuralom, férfiszex, férfiszerelem alól - a végtelen testi misztikusságtól, az ölektől, az örök Nőtől. Eközben Snáporaz Snaporazunk csak tévelyeg az elnőietlenedett felesége is feltűnik és hosszasan szemrehány vagy túlvaginált feminák között. Alig menekül a (felszínesen jellemzett) nő- rnint "derék polgári feleség" - aki t elhanyagolnak. Snáporaz búslakodva alszik el fölcirkuszból. lázongott felesége mellett, de két álombéli, igaEgyik ősképe-énje-barátja elhatárolt menezán kemény fenekű görl elviszi a nagy ringdék kastélyába jut, a Faszkirály túlhús, életbő és ünnepélyére, ahol mindent a férfiasság ural - be - persze még sokat és szimbolikusan gombnyomásra működő, örökké-csókoló mű- .életveszélyesen kell hágcsózni -, ahol óriási amfiteátrumi nősereg előtt kellene megmérkőznyelv, háromezer fordulatos műfallosz, vaginanie ... az ellenféllel. A nővel? Valószínűleg. pörgettyű. De a férfiasság e fellegvárát is le Ehelyett Fellini beszédet mond a forgatókönyvakarják rombolni az új uralkodó nem "leszlebeg le az égből, bikus dögei", akik meg is jelennek, hogy a ben. Aztán Műmadonna kimentik a szerencsétlen harcolót, de a Műtízezredik szeretőjét (akinek verhetetlen képesmadonna combjaira font kosarat is átlyukasztsége egyébként, hogy vaginájának nagy erejű szorításával pénzdarabokat szippant föl ke- ják az elszánt kis nődögök nyílvesszői, és egy rongycsőben lefele cirkuszol cses térdhajlással a földről) csillárnagyságú tes- Snáporaz mondanom se kell, emlékekkel körülsziportével ünneplő Férfitornyot megbüntessék. Megkázva -, hogy fölébredjen a vonatfülkében, jelennek fasisztoid csizmákban, megölik Kat-
48
ahonnan - e túl nagy szellemi kalandra - elPersze, persze. indult. Vele szemben a felesége ... ugyebár. Fellini ezeket is idézőjelbe teszi, hiszi is, Rekvizitumok tömege saját filmjeiből, ihle- nem is, folytatja összegző művét, alkalmazott tes és kevésbé ihletes képek, ötletek, összeg- Fellinijéből alkalmaz néhány száz képet, hogy zések, futó, jópofa nemi aktusok, igazi le- alkalmazza Fellinit - Fellinire. helletek. Sok. Nem hiszem, hogy olyan könnyű helyzetben volna Fellini. Mint minden fantáziamestert Mit mond FeJlini a forgatókönyvben ? " ... képtelenség olyan ellenféllel harcolni, - fantáziajának csapdája fenyegeti a legjobban. amely nem létezhet: a nő nem lehet ellensé- Gondolom, ez különösen áll a képi rnűvészetekgünk, vetélytársunk, nem versenghetünk, csa- re. Kialakul a fantaziazmus, mely saját kitázhatunk vele, nem szakadhatunk szemben- fejeződésüket fojtogatja. Ha megnézzük pélálló táborokra, nem győzhet egyik vagy má- dául Chagall kései festményeit, megdöbbenve sik fél, éppen mert a nő láthatatlan, ő a Lát- tapasztaljuk, hogy ez a kitűnő kép mesélő is hatatlan. így tehát S. egyedüli lehetősége, hogy saját fantáziájával termékenyíti saját fantáziámeglássa a nőt, vagyis a láthatatlant, a sötét- ját. A repülő nő, a virágcsokorba bújtatott séget, az éjszakát, az, ha szüntelenül, feltar- szerelmespár, a levegőben hegedülő Dávidka tóztathatatlanul törekszik felé, projekciókkal, stb., melyek a kezdeti képeken elbűvöltek benfantáziaképekkel, hipotézisekkel, hogy a nő nünket, ismétlésként gyöngülnek. De ugyanez legyen a férfi számára az egyetlen, melynek áll Max Ernstre, Salvador Dalira, René Magrévén átkelhet az életen, örökkön örökké ke- ritte-ra: a korlátlan fantaziazmus mint módresve a másikat a nőn keresztül. S hogy a nő szer sokszor hírbe hozza a fantáziát. Bizonyáugyanígy tegyen a férfival, ahogyan különra nehéz hatvan-nyolcvan éven át, de még negyben mindig is tett, és a legdühödtebb femi- ven éven át is működtetni egy fantáziát a csapongás önismétlő veszedelme nélkül. nisták dacára, tesz továbbra is".
49
Reméltem, hogy beleélem magam Fellini mozijába. Hogy megmondja A nők városá-ban a nőket. Ajaj. Nem mondta meg. Túl nagy volt a szándék. Gondolom úgy volt, mint a hősszerelmes - akár Casanova -, hogy most majd elmesélem nektek az elmesélhetetlent. Hogy milyenek, hogy csodálatosak, hogy borzalmasak, hogy kicsinyesek, hogy kéjsóvárak. hogy tökéletesek... hogy... De nem őket - a sok-sok megszerzett és meg nem szerzett nőket tudta filmfilozófiává varázsolni - hanem önmagát, a férfiszemet vette kamerául. Kár. A nő nem értünk van - mint annyi nagy filmjében érzékeltette is a mester -, a nő külön nő, külön valaki, különki, A nő szerető, gyerek, anya, önsors, feleség, kurva, antiférfi ahogy az Országúton-ban, a Cabiria éjszakáiban, az Édes élet-ben, a Nyolc és fél-ben, az Amarcord-ban: külőn talentum. Mint elkopott tábori sebész, Felliniben a világújdonságokat, lélekújdonságokat, harctéri sebesüléseketoperáló sebészt szerettem. Furcsa
50
látni fehér köpenyben, kövér professzornak egy elméleti klinikán, ahol rnűkéssel műműtökben művégtagokat műtenek. Még valamit. A színészeknek (néhány fölvillanáson kívül) itt nincs színészetük. Mindig szidjuk a mostani rendezőinket. hogy előtérbe nyomulnak, nem engedik a szinészeket színészkedni. Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk hátrányban: Rómában sincs szükség a színészkedésre, noha ott nem mondtak verdiktet a színészetre, sőt, régi római-olasz szokás szerint nagyon is lehet gesztikulálni amatőrnek, profinak. Ne szidjunk mindent annyira, ami magyar. Mastroianni itt idült nőalkoholista szerepében nőiesen ténfereg. Szeretem Mastroiannit, mert könnyed, egyszerű, jelenvaló. Itt lepergette magáról a gesztusokat, s olyan, mint egyik nyilatkozatában: "én igazán nem vagyok az az igazi férfi, csak igazi férfiakat alakítok, de... tessék elhinni... semmi különös, üzenem a hamis fotográfiáért esdeklő mil-
lióknak: nem vagyok Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Mensáros László. Noha igen tehetséges vagyok. Remélem, értik. Szeretnék egy jó kávét elfogyasztani egy nagyon egyszerű, laza hajú római lánnyal egy zugutcában, de semmiképp se Anita Ekberggel. Jobb ez így. Egyéniségem - filmszalag - s ez nem is kevés. Egyébként üdvözlöm Gy. T.-t, régen figyelem vehemenciáját, írásait. Csak nincs időm magyaros, kelet-európai barátságra. Itt küldöm neki és Mensáros Lászlónak egy kedves fotórnat 1981-ből, a strandról. Viva il communismo et la liberta!" Mindezzel együtt ne higgyék, hogy detronizáini akarnám Fellinit, se magamban, se más-
ban. Nekem ő mindig mozik irály, s mindenkinek, ki moziba jár. De a sok kevesebb a kevésnél. Végezetül eszembe jutott egy másik film, mely a nőielkekért epedező férfilelket vetítette vászonra, a nagy hajóst. Nem illik összernéricskélni még a hasonló témájú filmeket sem, de ami abban lebegés volt, az itt nehézkesség, ami abban személyes költészet volt, ebben személytelen kavalkád, ami abban egyetlen nő volt - a nő -, ebben csak elmosodó nőrengeteg, ami abban halhatatlan, emitt mulandó. Szindbád jutott eszembe, Huszárik Zoltán filmje. Sajnos, mire a cikk végére értem, Zoli végleg kimaradt a viadalból. Gyurkovics Tibor
A NŐK VÁROSA I-II. (La cittá delle donne) színes, olasz-francia Opera Film Produzione - Gaumont, 1980. R.: Federico FeJlini; 1.: F. Fellini és Bernardino Zappri; O.: Giuseppe Rotumno; Z.: Luis Bacalov ; Sz.: Marcello Mastroianni, Bernice Stegers, Donatella Daniani, Anna Prucnal 51
NAGYÍTÓ
A halál köszönti az életet Akira Kuroszava: Árnyéklovas (Kagemusa) "Mégis bizonyos vagyok benne - mondotta az egyik =, hogy ő (atyám) eltéved a haláltól az újjászületéSig vezető úton, és azért jöttem ide egyedül, hogy mint ő, én is meghaljak, és még a halál után is teljesítsem gyermeki kötelességem ... " (Lou is Frédéric: Japán hétköznapjai a szamurájok korában, 1185-1603, A harcos törvénye, TAIHEIKI, Bp. Gondolat, 1974.) "MÉG MINDIG KERESNEK VILÁGHÁBOROBAN ELTŰNT JAPÁN KATONÁKAT: Dolgavégezetlenül tért haza a délnyugat-csendes-óceáni Salamon-szigetekrid az állítólag ott bujkáló, második világháborús japán katonák felkutatására kiküldött hivatalos expedíció. A japán küldöttek ellenőrizni akarták azokat a híreket. amelyek szcrint bennszülöttek volt japán katonákra emlékeztető erdei emberekkel akadtak össze. Bár /976 óta hét korábbi delegáció is eredménytelenül kutatott utánuk, a japánokat idén tavasszal ismét felvillanyozták szemtanúk újabb elbeszélései. Az expedíció egy hónapig járta a kis Vella Lavella sziget dzsungeljét. A hazai levéltárak adatai, egykori katonák visszaemlékezései ugyanis valóban arra vallanak, hogy az 1943. október 6-án és 7-én megvívott Vella Lavella-i ütközet után ezen a vidéken rekedt 150 japán katona. Az expedíció mindenütt röplapokat szórt szét, hangszórókon szolitgatta az állítólag rejtőzködőket, katonadalokat, indulókat játszott le nekik magnóról és hanglemezről - de senki nem válaszolt." (MTI) (Népszabadság, 1981. IX. 20.) Akit szeretünk, az fáj. Akár a szeretetet, akár a fájdalmat őrizzük tovább szívünkben és emlékezetünkben, ugyanazt az egy dolgot őrizzük, noha az emberek hozzá szoktak ahhoz, hogy a szeretetet és a fájdalmat mint két különböző dolgot gondolják el. Azonban egy a kettő, attól függetlenül, hogy sem a szeretetet, sem a fájdalmat nem tudjuk megőrizni igazán, mert meghalunk, mert találkozunk Singen úrral. De nem mindenki találkozhat Singen úrral: még az sem, ak i szinte olyan, arcra-alakra, mintha ő maga lenne, vagyis, aki nagyon hasonlít hozzá. Ha nem filmről, ha nem műalkotásról lenne szó, akkor azt is
52
leírhatnánk. hogy a fentieket üzeni nekünk a halott Singen tábornokori keresztül - az élő Akira Kuroszava. Ö azonban - bármit akar is üzenni ezzel a filmjével - csak arra mutat rá, amit előbb-utóbb amúgy is be kell látnunk: nagyon nehéz hasonlítani valakire, még akkor is, ha teljesen egyforma az arcunk, még akkor is, ha mindent megteszünk ezért a "hasonlításért", nem is szólva arról, hogy eleve lehetetlen ahhoz hasonlítani, aki nem mi vagyunk. Megnehezítheti ezt egyedül az az ember, aki külön - nem sokkal saját halála előtt megkér minket arra, hogy igenis hasonlítsunk hozzá, igenis éljünk őhelyette. Lehet, hogy ezt
a kérést, hogy ezt az utolsó kérést ő maga sem veszi komolyan, hiszen Singen tudja, ki Singen, mégis, ha már egy fuvolaszóért meg kell halnia, őtőle természetes, hogya lehetetlent is megpróbálja: akár egy tolvaj hasonlít őhozzá, akár egy herceg, akár egy szomorú, átváltozott férfilelkeket őrző japánakác. Kuroszava Kagemusa című filmje a japán hadierények, harci hagyományok apológiája. Egyetlen hatalmas haláltánc. Volumene Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem vagy Lodovico Ariosto Örjöngő Loránd című művét idézi föl bennünk, vagy a legtragikusabb magyar csatát, a rnohácsi mezön megvívottat, amelyről Brodarics István zágrábi, pécsi, esztergomi kanonok, 1526 tavaszán szerémi püspök és kancellár a De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcorum imperatore ad Mohach historia verissima (Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi űtkozetéről) című művében ekképpen ad gyászhírt:
" ... a király rögtön megfú vatja a jelet, és a trombiták harsogásával, dobok pergésével együtt felmorajlik a szokás szerint az üdvözítő
Jézus nevét idéző mieink kiáltása vagy inkább éneke, és ugyanabban a pillanatban megláttuk az ellenséges csapatok roppant törnegét, amint a velünk szemben magasló dombról lassan leereszkedik, és a törökök császára is ott volt. Akkor aztán a király fejére föltették asisakot, és ebben a percben arcát sápadtság öntötte el, mintha megsejtette volna a közelgő tragédiát. Megadatván a csatajel, bátran az ellenségre rontottak azok, akik az első sorokban álltak, valamennyi ágyúnkat is kilőtték, ámde csekély kárára az ellenségnek. A csata sokkal hevesebben folyt, mint a mieink számából következett volna: többen estek el az ellenség, mint a mieink közül, míg végül ezek rettentő erővel küzdvén, az ellenség hátrálni kezdett, vagy a mieink rohamától elnyomatva, vagy azért, hogy minket az ágyúk elé csaljon. És már röpül is a királyhoz Báthori András, hogy az ellenség hátat fordít, a győzelem a miénk, az előnyomuláson a sor, és hogy tárnogassuk a mieinket, akik a megfuttatott ellenséget üldözik. Rohanunk tehát árkon-bokron, de amikor arra a helyre értünk, ahol kevéssel előbb 53
a harc folyt, hát ott a mezőn szanaszét heverni láthattad a mieink közül soknak, az ellenségből még többnek a holttestét, és egyeseket félholtan és már alig pihegve. Közben, míg a mieink szembeszegültek az ellenséggel, és bátran fölvették a harcot, a király hadoszlopa pedig ugyanakkor előrevágtatott, már amenynyire páncélos vitézek vágtatni képesek, ajobbszárny inogni kezdett, és erről aszárnyról többen futásnak eredtek, megijedve - azt hiszem - az ágyúktól, amelyekkel az ellenség akkor kezdett először lőni, és ez a futás, valamint az ágyúgolyók sűrű becsapódása - ezek immár a mi fejünk körül is röpködtek, akik a király mellett álltunk - nem kis félelemmel töltött el mindenkit. És ebben a percben a király nem látszott a mi sorunkban, vagy azért, mert előrement azokba a sorokba, amelyek, mint mondtuk, előtte voltak (mert annak előtte úgy határoztatott, hogya király ne álljon ugyanazon a helyen), vagy mert el ragad ták a hadból azok, akikről mondtuk, hogy a háta mögött helyezkedtek el, hiszen mindkettő megtörténhetett. Akadnak, akik azt mondják, hogy saját oszlopának első soraiig előretörve, egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel, amit én sem megerősíteni, sem kereken cáfolni nem merészkedem. Azt az egyet biztosan tudom, hogy sorunkból és helyéről hiányzott akkor, amikor az ellenséges ágyúk dörögni kezdtek, és amikor a jobbszárnyon megkezdődött a futás. Másodjára észrevettük, hogy ugyanabból a sorból és csaknem ugyanazon percben, mint a király, hiányzott az esztergomi érsek és néhányan a király szomszédságából. A király elvesztésének bűnét nem merném azokra kenni, akik őrizetére voltak rendelve, és azokra sem, akik őt - bizonyára elhamarkodottan - a csatából kiragad ták, inkább balsorsunkra, hogy királyunkat is elveszítvén, ne csak azt kelljen elszenvednünk, amit a külső ellenség mért ránk, hanem a meghalt helyébe más király választása körüli belső viszálykodások és pártoskodások is gyötörjenek minket, akik vétkeink miatt ennél szigorúbb büntetést is érdemlünk. ( ... ) A szabályos üt-
54
közet körülbelül másfél órán keresztül tartott. Abban a vizenyős mélységben is jó néhányan pusztultak el, mert később ott, Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék akkor a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, hogy maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul úgy, ahogy volt, fegyverben, amely helyen sokan mások is elvesztek, és a közelben megtalálták Trepka András és Aczél István testét. A szerzetes állítólag az első sorokban hősiesen harcolva hullt el, törzséről levágott fejét másnap hosszú lándzsára tűzve, diadalmenetben hordozták körül az ellenség táborában, mondják, hogy később a császár sátra előtt állt. A csatát követő napon a foglyok közül ezerőtszázat. közte a főnemesség nagy részét egybegyűjtötték, és a győztes sereg előtt lefejezték, a császár vérükkel áldozván isteneiknek ... " Kuroszava Hét szamuráj című filmjéhez képest, melynek középpontjában a rizstermelő és a szamurájoktól "honvédelmi" harcot megtanuló földművesnép áll, a Kagemusa az ősi és magas arisztokráciát jeleníti meg, azzal a testi-lelki-erkölcsi armatúrával, amelynek általános lehanyatlásáról Ortega y Gasset honvágyas pesszimizmusa állított filozófiai síremléket, kísérteties fehérmárvány-szarkofágot, a XX. század két világháborúja között. Singen Takeda tábornok, nemzetségfő, a törzsi háborúk tömegsírokat hátrahagyó sorozatában olyan lépésre szánja rá magát, mint Caius Marius, Róma 107. konzulja, a Jugurtha ellen vívott háborúban i. e. 109-108), aki a legszegényebb polgárok, mesteremberek sorából állított ki egységeket, kiegészítve velük a hivatásos, elit alakulatokat. Singen, aki halálosan megsebesül, amikor a katonáit elbűvölő és békére hívó fuvolaszót meghallgatja, mely az ellenséges erődítmény sáncai mögül szól éjszakánként, katonát állít önmaga helyett, éspedig egy hasonmást, akit mint tolvajt keresztrefeszítésre ítéltek, és Singen tábornokai az utolsó pillanatban
oldozzák le, felismerve a megdöbbentő arcalak-hasonlóságot a nagy Singen és a pór tolvaj között. Kiképzik, megtanít ják szertartásokra, kötelező viselkedési formákra, arckifejezésekre és kézmozdulatokra, fegyverforgatásra és lovaglás ra, öltözködésre és főleg: hallgatásra, ami Singen fő erénye volt a jellegzetes - "homo angelicus" - mosolya mellett, A tanítvány, a hasonmás: tehetséges, olykor maguk a tábornokok, akik a kiképzést vezetik, és a nemesi viselkedést, a nagyúri magatartást belevéső oktatók is érzéki csalódásba esnek, letérdelnek és megremegnek a hasonmásSingen egy-egy kézmozdulatától, mosolyától. A nagy Singen immár halott, szörnyű agyagkoporsóban, katonai szertartással süllyesztik a tenger mélyére. Az ellenség kémei előtt fenn kell tartani Singen végakaratát, hogy helyette hasonmása mutatkozzon a vezéri magaslaton, a gyakorlatozó lovasság élén, a díszszemlére előtte fölvonuló csapatok tisztelgésekor. Az ellenség nem jut a titok birtokába, tudomásul
veszik, hogy Singen kigyógyult súlyos sebéből, és újra a harcok szótlan nyelvén szól ellenségeihez. Csak a legszűkebb vezérkar tagjai tudják, hogya hasonmás-Singen valóságos ütközetben képtelen lesz majd mosolyogni, legyinteni egy-egy vérengző epizód láttán a vezéri magaslatról. Az ellenség kémei egyre azt jelentik, hogy Singen él. csapatainak szelleme töretlen. A hasonmás gyakran jelenik meg harcosai körében, a hősi halált halt tábornok teljes harci díszében, mögötte a lobogós lándzsákkal sorfalazó közelbiztosítókkal és testőrökkel. A sisak és a mellvért mögött azonban egy tolvajjá vált paraszt remeg, miközben mosolyog Singen megtanult mosolyával a hurrázó lovasságnak. A lovasság. .. ez a klasszikus fegyvernem állandóan jelen van, játszik, harcol, él és hal, elesik, tömegesen pusztul a filmben: bár kuriózurn, mégis említésre méltó, hogy nem lévén ekkora létszámban "hadrafogható" férfi-statisztéria Japánban, ezért - girl warriors - atIétalányokat vettek igénybe, ki55
képezték őket a lovaglásra, a nyilazásra, a lándzsadobásra, a nyeregből való nyaktörő lebukásokra ... Ezek a japán lányok, természetesen zord férfimaszkban, vívták meg a takedatörzs harcait. Kuroszava kategóriája szerintaKagemusacímű filmje: lélektani tanulmány, látványos inzertekkel. Ami a látványt illeti, valóban tökéletes: a díszleteket és az egyes csataképek vázlatát maga Kuroszava rajzolta elő, életre keltve a középkor és a reneszánsz óriás méretű csataképeit, a militarizmus ikonográfiáját, megihletve Paolo Uccello San Romano-i ütközet című festmény étől. A "kiállítási értéken" túl, egy másik forrás Luigi Pirandello Mattia Pascal két élete című regénye, mint az IDENTIT As átvitele más identitásba, ennek minden kockázatával, végül az önazonosság elveszítésével záruló, számadás nélküli játszma. Alélekcsere, mely majd csak a halálban fogja megérni az ,;árát", nem igényel nyelvi kifejező eszközöket, kevés szó, még kevesebb mondat hangzik el ebben a filmben, nem is szólva arról, ami a párbeszéd vagy a monológ: a zászlók feliratai beszélnek, és a zászlók alatt az arcok, a vértlemezek közé szíjazott testek. Kuroszava, aki rajongója és mélyen is-
56
merő olvasója Dosztojevszkijnek (pl. az 1951ben készült film-adaptációja a Félkegyelmű-ből vagy a későbbi Dodeskaden is igazolja ezt), a Kagemusá-ban ismét a szent kútfőből merit: az "Isten nélküli metafizika" (Barthes) jegyében alkotta meg horror-lovagfilmjét, a Kagemusá-t, az emberi egyéniség pusztulását, saját küszöb- és körvonal-vesztésének okkult történetét egy másik egyéniség fonal-hátragemboIyítással sem bejárható labirintusában. Zsámoly helyett pöröly! Ezt sugallja, szuggerálja az Amyéklovas, mind filozófiájában, mind lenyűgöző látványában. Kuroszava, mielőtt filmrendező lett volna, a keleti festészettel és grafikával foglalkozott, szemének és szemléletének útja ilyen messziről: az ázsiai rajztól indulva jutott el UcceIlóhoz. Páncélok, kardok, tőrök, íjak, lándzsák, sáncok, tűzfegyverek, lovasrohamok egyetlen szimfonikus fortissimó-lendületben, azután "csendek", selyem-nesztelen japán házak tárgyalótermei, intim szobáí, ahol a tábornokok lótusz-ülésben megtervezik az újabb ütkőzeteket, vagyis életük egyszerű folytatását, ami semmi más, mint harc. Mi az ellenpont? Csak egyetlen napfényes rés nyílik az egész, hosszú gyilokjárón: a gyermek, Singen-Takeda tábor-
nok unokája, egy kisgyermek; eszmei szerepe, jelenléte ugyanaz, mint az orkánban talált, a Vihar kapujában elhagyott újszülötté. Föltehető a kérdés, miért mindezt éppen a XVI. században és egyáltalán, egy ilyen távoli kor elsüllyedt és ma már érvénytelen vonatkozásain keresztül ábrázolni? Lehetetlen volna pl. az emberi bátorságot, erkölcsöt a szamurájok korhű ruházata és fegyverzete nélkül vonzóan fölmutatni ? Lehetetlen volna az íjakat gépkarabélyokra és golyószórókra fölcserélni, amelyek ma a világ több térségében szakadatlanul ugatnak ? Vagy a múltak lezártságuknál
nyéklovas-ban pálmák helyett páncélzatok mozognak, amelyek mögött a vértezettel eggyé vált emberi lényeket lehet sejteni, ha remélni nem is. Ez az epikus táblakép, ez a kézitusákat megörökítő szárnyasoltár-festmény (cirka hat és fél mil1ió dollárból), mintegy a keresztes-pallosos középkoron, a régmúlton keresztül: közvetlen közelbe hozza a hetvenes-nyolcvanas évek jelenidejét, a deklarált és a titokban folyó "helyi" háborúkat, ha egyesek kevesellnék a sajtófotókat és a televíziók esti filmhíradóit. Ez lenne, mondjuk, a direkt "célzatossága" ennek a mozgókép-freskónak. Az "indirekt" célzat: az önfogva egyszerűen "tudhatóbbak" az adott és nyílt jelennél ? Föltétlenül szükséges egy tökémagunktól való pánikszerű félelem, mely érzés letesen kidolgozott történelmi mesekönyv ahminden emberben él, és ez azután a végső véghoz, hogy az egyes embert és ölelő-öldöklő letekig fokozódik, ha magunkat egy mitőlünk közösségét tetten érjük, amint éppen nem fa- rétegekkel, osztályokkal, kasztok szigorával zekaskorong előtt ül, nem halászhálót merít emberfelettien különböző ember másaként éla vízbe, nem virágágyat gondoz, hanem tör- jük, mintegy médiumként és életfogytiglan. Kűténelmet csinál, vagyis egyéni sorsát boldoglönösen így van ez, ha egy köztörvényes gotalanul és bátran ejti el, engedi eseménnyé vál- nosztevő "játssza" el egy halott fejedelem történelmi szerepét, amit a mindennapi gesztusokni, élet helyett? Kuroszava erre ekképp válaszol: minden kor kal, kéz- és arckifejezésekkel kell hitelessé tenkapcsolatban áll a jelennel. Amikor a Kagemunie. Ez a "hitelesség" végül is kudarcba fulsá-t ma világszerte és Magyarországon is ve- lad: Kagemusa, az árny, az élő hasonmás képtítik : a világ több térségében nyílt háború fo- telen Singen-Takeda tábornok meg nem tett lyik (Irak-Irán pl.) vagy gerillaháborúk dúl- tetteit helyette megtenni. Bár sikerül megtévesznak (Közép-Amerika), meg-megújuló harcok tenie az ellenséget - hiszik, hogy Singen él -, a Közel-Keleten, Észak-Írországban, Angolásikerül a Takeda -törzs harcosaival is elhitetban, nemrégen Peru és Ecuador között is, nie ugyanezt, de ő maga egy pillanatig sem alig korábban Etiópia és Szomália között etc. képes elhinni az azonosságot, még kevésbé átetc. Ebből a szemszögből nézve Kuroszavának érezni és átélni, pedig ettől függ saját fizikai igaza van: a xx. századi emberiség és így az léte, ha kiesik szörnyű szerepéből : a halál fia, egyes ember is, szoros, felejthetetlen kapcsolegalábbis a végső megaláztatás vár rá, megkövezés, kiűzetés a singeni páncélból, a singeni latban áll a középkorral s a hétéves háborúval, a harmincéves háborúval, sőt, egy újabb harci táborból, ami be is következik a film világháború baljós rakétaárnyékával. Akira utolsó részében. De ekkor már az "árny" nem Kuroszava, mint ismeretes, szamuráj-ivadék, s tudja folytatni régi, meghitt, egyszerű tolvaj filmjei alapján nem is tagadhatná. Különös életét, sem megjobbítva azt, a tábornokoktól - már-már - paradoxon, hogy az a monumenszolgálataiért nyert pénzen: új életet kezdtális csatakép-freskó, amit Kagemusa címen ve- ve, mondjuk, gazdálkodni, földet vagy halásztítettek Cannes-ban, 1980-ban, az Arany Pálma bárkát venni, megházasodni, és élni, ahogy díjat nyerte el. A pálma mint az olajág, vagy lehet. Számára most már - a kiűzetés után mint a fehér galamb (különösen Picasso rajza csak egyetlen út marad: az azonosulás Singen óta) a béke szimbóluma ősidők óta. Az Ár- tábornok lelkével, akaratával, emberfeletti cél57
jaival, következésképpen meg kell halnia, de nem mandragóra-gyökér levétől, hanem harcosként, magányosan síkraszállva a Takedalovasság utolsó csatájában, amelynek nincsen túlélője. "Az élet álom", írta Calderón, és ezt sugallja Kuroszava is, de az nem mindegy, hogy álmunkkal és álmunkból mire ébredünk, amikor egyszer majd véget ér a hosszú halál ébrenléte, a valótlan virrasztás. Az "árnyékember" megszűnik hasonmás lenni: az Imágóba lép át, lépés nélkül, halálugrással, mintha csak a negyvenöt éves korában, életének szamuráj rítussal véget vető (1970-ben!) Jukio Misima (A főpap szerelme, Az álarc beismerése, Arc a tükörben szerzője, az ősi no-rnisztériurndrámák felújitója) válaszút nélküli példáját követné a múJtak tiszta nagyságával óhajtott föltétlen azonosulásban. Mikor lehet érték, sőt, jól végzett munka a halál? Nyilván csak akkor, ha pontot tesz egy jóvátehetetlen, önmagától eltévelyedett, a bűnöktől elviselhetetlenné vált élet végére, mely látszat volt, nem létezés. így Kagemusa, az árny: egy névtelen, ismeretlen katona lesz a takedák rettenetes hekatornbáján. Más formája a nagyságnak az ő számára soha és semmiképpen nem adatik meg. A Kagemusa-csataképfilmről szinte szó szerint leírhatnánk mindazt, amit Vasari Írt Leonardo da Vinci befejezetlen, csupán vázlataiban ránk maradt csataképéről, mely az anghiari ütközetet ábrázolta volna, Firenze városállam győzelmét Milánó fölött: "A művet ama csodálatos ötletek miatt, amelyeket az ütközet ábrázolásában alkalmazott, igen kiválónak és mesterinek tartották. Ugyanis a rajzon megismerszik mind az emberek, mind a lovak dühe, ádáz indulata és bosszúszomja ; a lovak közül kettőnek összegabalyodott a lába, s ugyanúgy harcol egymás ellen a fogával, ahogya lovasuk vív a zászlóért; az egyik katona fogja a zászló rúdját, válla erőteljes mozdulatával megfordul és menekülni akar lovastul ; szeretné erőnek erejével kirántani a lobogót négy harcos kezéből; ezek közül ketten fél kézzel vé58
dik a zászlót, a másikkal fölemelik a kardjukat, hogy levágják ellenségeik lándzsáját; közben egy vörös sapkás öreg katona ordítva megragadja a zászló nyelét, másik kezében görbe kard, dühödten lecsap vele, hogy levágja annak a két katonának a kezét, aki fogát ádázul vicsorgatva, vad mozdulatokkal igyekszik megvédeni a zászlót; ezen kívül lent a lovak lába közt két egymással viaskodó alak látható távlati rövidülésben, a földön pedig egy férfi egy katona fölött térdel, karját olyan magasra emeli, amennyire csak tudja, s a lehető legnagyobb erővel igyekszik tőrét ellenfele torkába döfni, hogy végezzen vele. A másik lábával rugdalózik, kezével hadonászik, mindent elkövet, hogy mentse életét. Szavakkal el sem lehet mondani, hogyan rajzolta meg Leonardo a katonák ruháját; mindegyik más és más, a sisakforgó és egyéb díszek nemkülönben, ráadásul a lovak alakja, körvonalai is hihetetlen mesterségbeli tudásról tanúskodnak; egyetlen művész sem tudta olyan erősnek, izmosnak és megnyerően szépnek ábrázolni őket, mint Leonardo". (Mindez így igaz Akira Kuroszava Kagemusa filmjére is acsataképek plánjainál.) Egyes nevezetesebb magyar csataképek, mint például Hertulfiai Meggyesi Miklós: A ménfői csata, A magyarok bejövetele Pannóniába, A rozgonyi csata, vagy Jeges Ernő: Kanizsa ostroma, Garay Ákos: A Palatinus huszárok hazatérése 1848-ban, Than Mór: Kápolnai csata, Tápióbicskei csata, Vágó Pál: Huszárroham (lásd.: Csataképek, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1980., Hajdu István - Kajetán Endre) cimű festményei a ruhák, fegyverzetek, csapatmozdulatok, közelharcok és kézitusák korhű, részletgazdag kidolgozottságában, noha "állóképek", vagyis festmények, valamiképpen "mozgóképi", szinte filmi hatást érnek el, miközben Akira Kuroszava monumentális színes filmjében valami anti-filmszerűséget produkál, fix plánjai szinte tudatosan filmszerűt1enül állóképbe, fényképbe, festménybe, egymáson szeriálisan áttűnő, "átúszó" freskókba sűrítik-tömörítik az egymást követő ütközetek oda s vissza hullámzó rnozgását, a közelharcok brutális, mészárszéki "fogásait".
Kuroszavának ekképpen a Kagemusá-ban tatót ez a filmeposz. Ellenben miről igen? (korábbi, bár hasonló témájú filmjeiben, mint A.z erőszak nagyságáról, a lemondás és a megpl. a Vihar kapujában, Hét szamuráj stb. nem ta- alkuvás kicsinyességével szemben. Azután arlálkozunk ilyen epikus fiJm-festészettel) sike- ról, hogy a legtökéletesebb hasonlóság által rült a mozgó (kino) és a mozdulatlan (fotó sem lehetünk soha mássá, mint akik vagyunk. vagy festmény) "imágót" filmnyelvi egységbe, .El lehet "lopni", mintegy saját arcvonásaink egyfajta "unió rnisztikába" vonnia, és ez a közé lopni egy mosolyt, egy jellegzetes lekino-fotó-freskó filmnyelvezet, mely a gimna- gyintést, mint ahogy el lehet lopni egy aranyzista kamasztól a filozófusig, minden nézőre pénzt, amelyre fejedelem arcélét vésték, de nem hat erejével és szépségével, mikőzben hosszú, lehet elsajátítani, még önmagunk teljes feladánéma gyászszertartással vezet minket - Csoóri sa árán sem (és még kevésbé lehet "belsővé verssorával - a "föld alatti nagy képtárba" , tenni" a hasonlóság külső jegyeit), annak akár a királysíri hermák közé, vagy?!-: az IRA föld- egyetlen gondolatát, érzését, emlékét, aki azoalatti hadseregének fekete álarcos önkéntesei kö- nos volt önmagával, éspedig mindhalálig, aki zé. Önkényes társítás ez, de magában a film- gondolta gondolatát, érezte érzését, s a maga ben rejlik a kihívás: értelmezd, ahogy akarod. fájdalmával idézte föl emlékeit, mindazt a sokmindez így történt, évszázadokkal ezelőtt, és féle közölhetetlenséget, ami egy ember a mánem ment feledésbe és drága pénzen színes sik ember számára "a másik", a "nem ő". film készült belőle napjainkban, az pedig nyil- Katszujori tábornok - Singen fia, akit Singen vánvaló már az első képek, a fotografikus ha- nem szeretett - miután a nagy Singen halála tású fix plánok mono ton, mértani sora után, nem tartható titokban sem a Takeda-klán lohogy sem a spanyollovasiskola lépés-leckéiröl, vas közkatonái, sem az ellenség előtt, mivel sem a polgári tanügetésről nem nyújt bernu- a halott Singenhez hasonló és immár annak 59
nagyúri gesztusait, blazirtan boldog, "bushido" mosolyát is híven utánzó "második Singent" a történelemalkotó és őseihez megtért nagy Singen hátaslova kiveti nyergéből s a felhasadt sodronying alatt hiába keresik az igazi Singen egykori ágyasnői azt a régi csatából származó mély sebhelyet (ami a hadviselő Singen testi ismertető jegye volt), tehát lelepleződik a sokáig bevált hadicsel: ti. hasonmásSingen áll a Takeda-seregek élén, elhatározza, hogy klánja élére áll, megvívja a Takedák döntő háborúját eddig soha le nem győzött nemzetségének összes ellenségével. Tábornokai, csapattisztjei óvják, próbálják visszatartani ("Iegyen hegy, mely nem mozdul, de helyéből ki nem rendíthető", vagyis amilyen atyja, Singen volt) ám hiába minden jel - a szivárvány a Szuva tó fölött, amelynek mély vizébe, teljes fegyverzetben temették Singent, miután: "Vegyétek be Kyotát!" kiáltással ajkán belehalt sebébe. A szivárvány, amelyet a halott Singen küld túlvilági sorompóként hajdani lovassága útjába, még csak jobban bátorítja Katszujori tábornokot, és síkra száll, szügybe vágott fejjel, célszerű harc-alakzat felvétele nélkül, lándzsákkal tűzfegyverek ellen, tisztázatlan helyzetben elfogadva, sőt, az ellenségre rákényszerítve a csatát. A Takeda-lovasság roham á nak első brutális lökése után az élIépcsők elesnek - gyönyörű kalászban aratnak az izzó kaszák -, aztán a többi: vágóhíd és "néma csend". A győztes ellenség tábornoka, akinek ízlik a portugál vörösbor, és szeret nevetni, hirtelen elkomorul, amikor megbizonyosodik arról, hogya nagy Singen tényleg halott: hiszen ha Singen élne, ő őt nem győzhette volna le soha. A győztes, legyezőjét kinyitva, merev arccal, egyenes derékkal gyász-táncot jár és búcsúdalt énekel: "Az élet álom, látomás, egy mosoly egy eltűnő arcon.
És aki él, utat akármilyet talál: annak sorsa halál." Singen ebben is kivétel volt: ő túlélte - egy szenvedö, megkínzott és végül kiközösített hason másban - a halált is, életre kellett kelnie egy egyszerű férfiban, neki, az élet urának: az élet szolgájában. Talán ezen a mélybe húzó átváItozáson is mosolygott a nagyúr, valami kegyelmi közöny-határon szánva az embereket, hogy éppen a legszebbre, a legnagyobb dologra képtelenek: önmagukból a másikká, s nem csupán annak hasonmásává válni, és megőrizni ezt az átváltozást! A végső csatában - immár Singen sebhelyét is megszerezve ismét megjelenik az ál-Singen, egyedül rohan, az elesett Takeda-lovasok holttestein át az ellenség sáncai felé, hogy bizonyítsa: Singen él, a győzelem nem reménytelen, megtörtént az azonosulás, bátor csak a halálban, a megsemmisülés egy szál méltóságában. Ha nagy leegyszerűsítéssel azt mondanánk, hogy egy ilyen hosszú és drága filmet egy régen halott klán-fő utánozhatatlan mosolyáról, egy bátor mosolyról és semmi másról, készitett Akira Kuroszava, joggal merülne föl a kérdés, miért? (A Mona Lisa motívum.) Talán felelhetnénk azt: a sírás ellen, és még inkább a figyelmeztetésért, hogy az egyes egyén számára az emberiség (klán, nemzetség, lovasszázad, tömegsír stb.) csakis és kizárólag önmagában, az ő egyszeri egyéniségében nyilvánul meg és tárulkozik ki, csak önmagában ismerheti meg a másik embert, ha feléje tartó énjét és egyéniségét - se fizetségért, se fenyegetés ért - fel nem adja. (Ha mégis ezt teszi, mindent eltékozol, elveszti az utat magamagától a másig.) Pedig csak ez az az egyetlen út, amit az összes lehetséges emberi utak közül mégiscsak érdemes megtenni. Dobai Péter
ÁRNYÉKLOVAS (Kagernusa) színes, japán, Century Fox, 1980. R.: Akira Kuroszava; F.: A. Kuroszava, Masato Ide; O.: Takao Salto, Masahard Aedo, Asaider Nakai, Kazuo Alyaga va; Z.: Shinichiro Ikabe; Sz.: Tatsua Makadai, Tsutomu Yamazaki, Kenichi Hagiwara, Kota Yui
60
PÁLYAKÉP " ... a rendezőnek minden miértre tudnia kell válaszolnia. És ha nem, utolsó kötelessége, hogy ő tegye fel a világnak: miért? miért? miért Y" (Gábor Pál)
A létezés próbatételei Gábor Pál filmjeirő/ 1978-ban Gábor Pál ismét első filmjének szerzötársához, Vészi Endrehez fordul irodalmi alapanyagért, s az azonos círnű novellából leforgatja ötödik játékfilmjét, az Angi Verá-t. Bár a következő év elején bemutatott film kritikai fogadtatása néhány fanyalgó megjegyzéstől eltekintve kedvező, arra kevesen számítanak, hogy rövidesen filmtörténetünk talán legfényesebb diadalmenete kezdődik el. A siker mind a mai napig tart, Angi Vera talányos históriája újabb és újabb emberi kőzösségeket rendit meg szerte a világon. Gábor kiugrása látszólag csakugyan váratlannak tűnhet, mert jóllehet szinvonalas művek sora áll megötte. sajátos tehetségét a filmművészeti köz tudat mégsem integráIta igazán. ,,6stehetség", titkos esélyes sosem volt, az önmagával és az anyaggal való szívós küzdelemben érlelte műveit. Munkásságát bajos lenne egyetlen témakörhöz vagy műnernhez kötni. A hazai kri, tika terminusaival élve: egyaránt csinált munkásfilmet és történelmi analízist, drámát és epikát, stilusa hol a dokumentarizmus, hol a lirai anyagkezelés jegyében fogant. Mivel sohasem tartozott az éppen uralkodó irányzatok és ízléscsoportok zászlóvivői közé, mind a zseniválasztók, mind a kiátkozók hada gondosan kerülte. Munkásságáról idehaza nem jelent meg érdemi elemzés. Dolgozatunk a mulasztottakat nem pótolhatja, inkább csak amolyan gyorsfényképet kivánunk készíteni Gábor rendezői útjának eddigi szakaszáról. Azt is elsősorban játékfilmjei alapján.
Kései pályakezdés Az egykori pannonhalmi diák a budapesti egyetem bölcsészkarán szerez magyar-olasz szakos tanári oklevelet, majd Mosonmagyaróváron peda-
gógus, s épp azon a napon felvételizik a főiskolá-
ra, amelyen első tanitványait érettségizteti. A főiskolán Máriássy Félix híres "nagy osztályába" kerül, társai között találjuk Elek Juditot, Gyöngyössy Imrét, Huszárik Zoltánt, Kézdi Kovács Zsoltot, Kardos Ferencet, Rózsa Jánost, Szabó Istvánt, valamint Singer (Kármentő) Évát, aki később vágóként bábáskodik a legtöbb Gábor-film elkészítésében. Valamennyien a kortárs magyar film karakteres egyéniségei. 1961-ben a friss diplomás rendezők a nemrég megalakult Balázs Béla stúdióban készülődnek a feladatra. Nem ok nélkül hangsúlyoztam az utóbbit, mívelhogy korántsem egyszerűen a személyes érvényesülés ilyen-olyan megalapozása lebeg célként előttük, de az idősebb nemzedék jeleseivel együtt a szocialista magyar filmművészet megújitására törekednek. Reformkorszak előestéjén vagyunk, lázas készülődés mindenütt: a "visszatérés Marxhoz" szellemiségének hóditásai nyomán virágzásnak indul a művészet, elsők között a film. Az emlltettek mellett a stúdió tagja a Centróról visszatért Gaál István, továbbá Sára Sándor, Novák Márk és Kósa Ferenc. A változtatás szenvedélye egy-: más biráló támogatásával párosul, majd minden ez idő tájt készülő "balázsbélás" film közösségi termék. Gábor Pál is részt kér a feladatokból, hogy - miként Lugossy László Különös mel6diá-jának gyerekhőse - felkészülten várhassa ama bizonyos szójítást, Korábban főiskolásként Fábri Zoltán jobbkeze a Dúvad forgatásán, s őt választja majd első számú munkatársának a Tízezer nap-ot rendező Kósa Ferenc is. Még színészként is feltűnik, Kézdi Kovács Zsolt bíz rá egy villanásnyi szerepet az Egy gyávaság története círnű munkájában. A szerencse persze forgandó. Amíg Gaál István, Szabó
61
Horizont szerre bosszant élettársának tompa közönye és a és Kósa fiatalon jutnak játékfilmhez, Gábornak fiatalok természetes jókedve. A rendező éppen a hosszú esztendőkig kell várakoznia. Sárához, természetes-mesterséges ellentétpárjának követkeGyöngyössyhez, Huszárikhoz hasonlóan játékzetes végigvezetésével szervezi egységessé a komfilmesként csak az évtized második felében debüpoziciót. A felnőttek elegáns bungalóban laknak, tálhat. Ne essünk azonban a műfaji hierarchia csapdájába, hanem nézzük, mit ígérnek a szárny- a telkükre kéredzkedett fiatalok sátorban; megpróbálgatások. Gábor három rövidfilmet készít állapodottság, kényelem, kiüresedett kapcsolat az a Balázs Béla Stúdióban: a Prometheus-i; az egyik oldalon, nomád életöröm a másikon. Az időAranykor-t és A látogatás-t. (Az utóbbi val később sebbeket pusztán a megszokás fűzi egymáshoz; e börtönlét eltérő reakciókat vált ki belőlük. A nő foglalkozunk.) az érzékenyebb, ő szenved leginkább, ezért is köA Prometheus (1962) a tűz nyomán keletkezett emberi kultúrának azt a belső szakadékát villant- vet el mindent, hogy valamiképpen vonzó legyen ja fel, amely a természeti erőket meghódító, az- a férfi számára. De hasztalan igyekszik. Mintha napi ismereteit másnap megtagadó tudomány és csak Antonioni egymással kezdeni semmit sem az évszázados normák kalodájába zárt érzelmi vi- tudó emberpárjának vergődését látnánk. (Valőszilág között tátong. Nem több ez a kisfilm afféle nű, hogy Gábor, akire bevallottan nagy hatással ujjgyakorlatnál, mig az Oberhausenben oklevél- volt az itáliai mester Éjszaka című műve, a film kélel kitüntetett Aranykor (1963) már előlegezi - ha szítése közben gondolt Antonionira. Nincs ebben még nem is teljes gazdagságában -, a rendező semmi meglepő, az akkori balázsbélások mindegyike igyekszik valamit eltanulni a kor mértéket szemléletének jellemző sajátosságait. szabó rendezöitől.) Balatonpart, forró nyári délután. Egy középAztán egyszer csak felcsillan a kitörés lehetőkorú és egy 20 év körüli pár tölti itt vakációjátsége. Rég nem látott barát érkezik; valamikor köze A fiatalok féktelen életörömének bemutatásával indul a film. Önfeledten hancúroznak a vízben, lehetett az asszonyhoz, s érezzük, talán most is ő hozhatna valamiféle megváltást. Uzsonna, kikézzel fognak halat - íme, a szerelem aranykonos csend, banális tömondatok, a közlésképtelenrának leronthatatlan pillanatai. Az idősebbek a parton napoznak ; a férfi rögeszmésen könyvé- ség fokozhatatlan. Egyedül a jövevény és a lány be temetkezik, tudomást sem vesz szép és figye- között indul meg egy félúton megrekedő közeledés. lemre szomjúhozó asszonyáról, akit most egy- A vendég távozik, az asszony pedig vele tart.
62
Zavart dialógusukból világosan kitetszik a kapcsolatteremtés lefojtott vágya, ám mindketten a másiktól várják a kezdeményezést. Amikor a nő reggel visszatér, távozása kalandot sejtet, pedig egyedül töltötte az éjszakát valamelyik szállodában. A férfi lárvaarcán azonban ott a kikezdhetetlen bizonyosság: minden ott folytatódik, ahol előző délután abbamaradt. Kapcsolatuk betegebb annál, semhogy a megleckéztetés játszi ötletével orvosolható lenne. Az Aranykor számos erénye közül emeljük ki a hangulatok telítettségét, a tárgyak és a természet jelentésalakitó részvételét a cselekményben, valamint a gesztusrendszer árnyaltságát. Amig később az irodalmilag megformált dialógusok vál, toztatás nélküli átvétele gyakran vezet nehézkes jelenetépitéshez, itt nyoma sincs az irodalmiasságnak. Ennyi tehát a nehezen induló pálya kezdetének rövid summája. Rendezőnk 1968-ban lát hozzá első játékfilmjéhez. 36 éves ekkor. Mint mondta, túl volt már azon a koron, hogy Gaál vagy Szabó módjára líraian poetizált nemzedéki életrajzzal gyarapitsa a "honnan jöttünk, kik vagyunk" művek sorát, másrészt a magyar filmben is egyre inkább szükség mutatkozott újabb területek birtokbavételére.
Forrásvidék: a sokaság sorsa Elhanyagolt gyártelep, ódon bérkaszárnyák. sötét lépcsőházak - íme, a szintér, ahonnan Gábor elindittatja a felvevőgépet. A város peremén vagyunk, itt játszódik a Tiltott terület, s kőhajításnyira innen, esetleg épp abban a házban, amelyben egy komor hangulatú reggelen nyomozék ébresztik fel Kis Benedeket, lakik édesanyjával Karesz, a Horizont hőse is. Kamera által ritkán láttatott vidék ez. Máriássy Félix hagyomány teremtő műveit (Egy pikoló világos, Álmatlan évek), valamint Rényi Tamás Sikátor-ját, Kardos Ferenc Ünnepnapok-ját kivéve alig láthattunk korproblémát hordozó munkáshőst a vásznon. Gábor Pál tehát - akárcsak a vele egy időben bemutatkozó Gyármathy Lívia (Ismeri a szandi-mandit Y) - jószerivel pionírfeladatot választ, amikor objektivjét a kétkezi dolgozók világa felé forditja. Persze, a puszta tematika önmagában vajmi keveset árul el az alkotó világképéből. Nézzük hát, mi érdekli a rendezőt, miféle terheket cipel nek hősei? Számos pályatársához hasonlóan Gábort is a közgondok foglalkoztatják. Hogyan élünk? Hogyan készül a világ, a történelem? - kérdi filmjeiben. Történelmet emliteni a jelenidejű művek kapesán? Vajon nem túlzott általánositás ez? Aligha,
ugyanis a rendező ezekben is arra figyelmeztet, hogy a hétköznapi cselekedetek a (történő) történelem épitőtéglái. Amig Jancsó vagy különösen Kovács a közvetlen politikum szférájába ágyazzák históriai leckéiket, Gábor mind a jelenben, mind a múlt ban játszódó filmjeiben a lecsapódások közegére szegezi kameráját, a mindennapok emberének kisvilágában ábrázolja a döntő társadalmi mozgásokat. Gyakran indit ja a cselekményt rendkivüli eseménnyel - tűzvész pusztit a gyárban (Tiltott terület), Karesz otthagyja a gimnáziumot (Horizont), járvány tör ki (A járvány), Vera pártiskolára kerül (Angi Vera) - amelyek megszakitva a mindennapok viszonylagos nyugalmát, komisz feladványok elé állitják a hősöket. Kis Benedek és Karesz, Balázs doktor és Angi Vera számára egyformán kizökken az idő, mindnyájan átélik saját létük hamleti dilemmáit. Mivel a rendezőt elsősorban a konfliktusok etikai dimenziói foglalkoztatják, hőseinek próbatétele erkölcsi képességeik próbatéteIét jelenti. Kis Benedeket (Tiltott terület). Istvánékat (Utazás Jakabbal), Balázs Jánost (A járvány), nemkülönben Muskát Máriát és Andrét (Angi Vera) épp erkölcsi érzékenységük forditja szembe morálisan meghasonlott környezetükkel. Mindazonáltal rendezőnk korántsem tartja elégségesnek a puszta tagadást; hősei gyakran buknak el a cselekvési program hiánya miatt. Gábor pszichológiailag árnyaltan, belülről ábrázolja alakjait. Mozgóképi feljegyzéseiből pontosan kiderül, menynyire otthona a világ az embernek. Hol tárgyíasan szikár, hol finoman cizellált nyelvtyete egy gondjainkról felelősen töprengő művészi karakterről árulkodik.
Tiltott terület (1968) Az expozíciós képsor (a liftben rekedt Székiné kétségbeesett kíjutási kísérlete, lángoló épületrészek. az anyagok mentése) nemcsak azt jelenti, hogy a gumi gyárban üzemzavar történt, hanem, hogy mind az anyagi veszteségek, mind az emberi megpróbáltatások összefüggésben vannak a társadalmi termelés adott állapotával. Két szálon bontakózik ki a cselekmény. A rendőrszázados vezette hivatalos nyomozás a szerencsétlenség okát, a jogi felelősséget hivatott tisztázni, Kis Benedek magánnyomozását pedig önnön lelkiismerete vezérli. A hol párhuzamosan futó, hol sisteregve egymást metsző nyomozati szálak csupán a kompozició vázlatosan kidolgozott külső rétegét adják, a rendező figyelme a bűnügyi vetület által némileg elfedett társadalmi, morális disszonanciákra irányul.
63
Tiliott terűlet Látszólag minden a közönnyel magyarázható. Miután a tűzesetet okozó gép leállt, csak a sikertelen közbeavatkozást követően hívtak szerelőket, a munkásokat pedig elengedték ebédszünetre. Gábor ahelyett, hogy morális leckével traktálná a nézőt, nem reked meg a műhelyben dolgozók elmarasztalásánál, a miérteket keresi, a kol, lektiv bénultság okaira kérdez. Kiderül: gyakran rekedt bent a massza a gépben, amit a kezelők közmegegyezéses alapon mindig maguk szoktak kijav:itani, ugyanis aszerelők "piszmogása" hosszú állásidővel, egyszersmind prémiumcsökkenéssel járHiszen éppen a rendszeres üzemzavarból adódó prémiumelvonás miatt mondott le annak idején művezetői tisztéről Kis Benedek. A gép volna hát a hibás? Az nagyon is korszerű, azazhogy a főhatóság devizaínségre hivatkozva nem engedélyezte a hozzá tartozó biztonsági berendezések rnegvásárlását, a hiányt a gyári vezetők aztán a rnunkások lélekjelenlétével próbálták kitölteni. Semmi kétség: a tragédia forrása az üzemszervezés hiányosságaiban keresendő, íly módon a tűzeset valódi oka szükségképpen rejtve marad a formális-bürokratikus észjárás számára. Hiába teszi meg az igazságszolgáltatás bűnbaknak Kist és Hoffert, a felelősség drámájában ők csupán áldozatok. Hogy Gábor itt az új gazdasági mechanizmussal életre hívott konfliktustípusok !elderítője, annak beszédes bizonyítéka az a tény, hogy a témára még visszatér filmművészetünk. (Hasonló tragédiát elemez
na.
64
később Vitézy László Rejtett hibá-ja is.) De hát lehet-e bármi kizárólagos? Csakugyan a viszonyok néma marionettfigurája az ember? A rendező Kis Benedek titkos pokoljárásába építi a feleletet. Kist a termelés ellentmondásai által lefojtott, de a válsághelyzetben mozdulni kényszerülő felelősségtudata űzi a bizonyosság felé. Nem tudja, inkább csak sejti; valaki hiányzik, valaki, akinek a nevét sem tudja pontosan. Nyugtalanul kutat a romok között, idegesen belerúg egy fekvő emberbe, munkásszálláson, albérletben kérdezősködik, mindhiába. Már-már megnyugszik, talán nem is tűnt el senki, talán csak az ösztönei hagyták cserben, amikor a história végén holttest kerül elő. Kis Lajosé. Arca, neve senkinek sem idéz emlékeket. Gábor az egymást kölcsönösen determináló tények nyers számbavételével ábrázolja á dologiság hódoltsági területévé tett emberi kapcsolatokat. Mert Kis Lajos észrevétlen eltünése, Székiné kálváriaja egyaránt a felelőtlenségre "késztető" üzemszervezés terméke. A feszesen szerkesztett mű stílusa annak a dokumentarizmusnak a vívmányaiból merít, amelyet Gaál, Sára, Kovács kezdtek el, s amely éppen ekkor vesz újabb lendületet Gazdag, Szornjas és a többi fiatal munkája révén. Tegyük mindjárt hozzá, a rendező végig ura az anyagnak, semmit sem biz a véletlenre. Aggályos pontossággal dolgozza ki a részleteket, a föhősök drámáját kitűnően megformált mellékalakok minitragédiái mé-
Tiltott terület Iyftik el. Gábor maga "földhözragadt realizmusnak" nevezi stílusát, enyhe iróniával utalva arra, hogy a sokak számára talán konzervatívnak tetsző előadásmód tudatos választás eredménye. Nem hibátlan film a Tiltott terület. Már csak azért is célszerű az artikulációs zavarokról beszélni, mivel a mű esztétikai megoldatlanságainak forrása később is gondot okoz e kiváló rendezőnek. Gábor Pál rendre értékes irodalmi anyagból készíti filmjeit. A mesét ugyan helyenként megváltoztatja, ám a dialógusokat általában eredeti formájukban tartja meg, s azok - lévén egy másik művészeti ág, az irodalom adekvát felidézési eszközei - a mozgóképi ábrázolásban önállósulva a filmformálás centrumát alkotó gesztuskommunikációtól vonnak el területeket. Joggal írja könyvében Jean Mitry: "A legtöbb esetben olyan dialógust kívánnánk, amelyet a színészek maguk improvizálnának az értelmi instrukciókból, vagy ha kell, abból az írott dialógusból kiindulva, amely, nek megváltoztathatnák a kifejezéseit és struktúráját, saját érzésük szerint". A vásznon "kerekségükkel" a rnesterkéltség érzetét keltő dialógusok szembekerülnek amindennapiság felidézését szolgáló vizuális alakító eszközökkel, következésképpen a robbanékonynak szánt jelenetekből elvész a dinamika, lelassul a tempó. Mielőtt Gábor Pál hozzáfog na második játékfilmjéhez, terepszemlét tart. Ennek eredménye A látogatás (1969) című dokumentumfilm.
Két karakter, két életút kerül egymás mellé. A főhősök egyike belerokkanva a közpálya küzdelmeibe, nyomorúságos körűlmények között él családjával; nem vitte semmire se - mondja az ilyen fajtákról a ka Imárlogika. Ő megy most látogatóba hajdani kenyerespajtásához. Már a találkozás pillanata kiáltó kontraszt: a púpos, megrokkant vendéget életerős, elegáns férfi fogadja az állomáson. Aztán szemle a szerzett javak felett. Megcsodálhatjuk a fészerben őrzött vadonatúj kocsit; egy tiszteletkör az udvaron - hadd tátsa a száját a jövevény. Mert házigazdánk portáján minden presztízstárgy: a sártól óvott autó csakúgy, mint a lánykának vásárolt zongora. (E dokumentumfilm leginkább Csányi Miklós szintén ez idő tájt készült Boldogság-ával rokonítható.) A látogatás rendezője keserű iróniával nyugtázza a funkciótlanság és a külsődlegesség térhódítása nyomán mind anakronisztikusabbá váló emberi bensőség szomorú emigrálását.
Horizont (1970) Ismét a külvárosban pásztáz a felvevőgép. Ami változik, az a hangzásvilág: a drámai anyagformálást a líra és az epika kettős-versenye váltja fel. (A társszerző ezúttal Marosi Gyula, akinek "A tejesfiú" című novellája szolgált a forgatókönyv alapjául.) Egy kamasz fiú otthagyja a gimnáziumot, s hogy őt egyedül nevelő édesanyja óha-
65
Utazás Jakabbal jának engedelmeskedve mégis leérettségizzen valahogy, amolyan könnyű foglalatosságot jelentő iratkézbesítő lesz. Miféle kalandok várnak rá a gyorsított ütemű felnőtté válás folyamán? - kérdi a film. Mivel hősünk az átlagosnál érzékenyebb alkat, könnyen sebez és könnyen sebezhető. Egy tizenéves konok megátalkodottságával utasítja el a kínálkozó kornpromisszumokat, minden gesztusa kihívás. Megalkuvásra képtelen, nem tud mit kezdeni környezetén.ek norrnáival, igaz, azok sem ővele. Nem csoda hát, hogy egy aláíráshamisítás következtében a hivatalból is távozni kényszerül. Persze, lételik másfajta út is, például azé a futballista karrierről ábrándozó fiúé, aki reggeltől estig lábujjhegyen járva erősíti izmait, abban reménykedve, hogy egyszer majd ő is bekerül az irigyelt kevesek közé. Mondanom sem kell, nem a futballista jövő irritálja a rendezőt, hanem a célok és az eszközök cinikus helycseréje; a csillogó kocsi és a félpénzért kiárusított önéletrajz, melyekhez a bőrlabda afféle szükséges rossz. A hazugságokat ridegen elvető Karesz viszont légüres térbe kerül. Környezete iránti gyűlőletét, zaklatottságát pontosan fejezi ki a kétszer megnézett Linsday Andersonfilm: a felnőttek világára zúdított géppuskatűz képsora. Az önmeghatározás kinjaival küszködő fiú fogódzót keresve sodródik: először a "menő" 66
autószerelővel hozza össze a sors, s módjában áll eltűnődni azon, hogy a vele foghegyről társalgó vagány mint változik át alázatos kezesbáránnyá. mihelyt a vastag "ma7:so1a" portájához érnek. A falusi gazdánál tett látogatás epizódja szinte "betű szerint" idézi a korábban említett dokumentumfilm analóg mozzanatait. Itt a hivalkodó bőség, amott pedig a filléres jussától megfosztott öregember, aki - titokban - épp Karesztől könyörög ki néhány szál cigarettát. Ettől a mindenkit lealacsonyító világtól is menekülni kell; gyanútlanul teherautót stoppol, s amikor az önzetlennek vélt fuvart rakodómunkával igyekszik viszonozni, tapasztalhatja, hogy szó sem volt önzetlenségről. A fuvar is fekete volt, a munkadíjat is a zsebébe kényszerítik. "A kamaszfiú lődörgései során - irja a fentiekről. B. Nagy László -, Gábor Pál napjaink hiteles keresztmetszetét alkotja meg: egy világot fedez föl számunkra, melynek létéről, jóllehet jeleivel minduntalan találkozunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni." Odahaza édesanyja és barátnője arra próbálják rávenni, hogy legalább esti tagozaton folytassa tanulmányait. Kérésüknek engedve, elmegy a gimnáziumba, ahol azonban ismételten nyers kioktatásban részesül. Mégsem egyszerűen a segítség hiányzik Karesznak - hisz_ a maga módján mindenki segíteni akar neki, de a személyiségére szabott segítség. Nem azt
A járvány kivánja, hogy a hóna alá nyúljanak, hanem, hogy önmaga lehessen. Van valami jelképes abban, hogy a kalandozás végén ez a kompromisszumokra het ykenemeketmondófiú azt a Hajdú elvtársat keresi, aki - a felnőttek közül egyedül - mindvégig partnerként bánt vele. Hős és környezete kommunikációs zárlatának összefoglaló érvényű metaforája a pályaválasztási tanácsadó intézetben játszódó epizód. A feltett kérdésekre hiteles válaszokat ad Karesz, ám a pszichológusnak nincs kulcsa a kamaszfiú élményvilágából származó képzetek megértéséhez. Gábor a Horizont-ban is megmarad a Tiltott terület-ben elkezdett dokumentarista stíluskoncepciónál, nyelve új elemek kel gazdagszik, azonban még nem tud lemondani a képi retorikáról. A nyomasztó hangulat hangsúlyozására használt hosszú gyújtótávolságú objektív helyenként zavaró módon önállósul. Az anyaggal való küzdelem újabb állomása ez.
Utazás Jakabbal (1972) Már a Formannak tisztelgő nyitóképsor UJ színfolt a pályán: tüzoltózenekar, fölényes vizsgáztatók, görcsös igyekezettel megfelelni akaró vizsgázók, majd megjelenik István, filmünk egyik höse, aki magától értetődő leleményességgel olvassa le a
helyes választ a tűzoltópalackról. Kicsoda ez az István? Hogyan került ide? Apja - sikertelen felvételije ellenére is - elintézte volna, hogy "egyetemi polgár" lehessen. Csakhogy hősünk mégsem kér a mások által kikapart gesztenyéből ; jogtalan előny helyett az etikusságot választja, hazug alapú biztonság helyett a kalandot. Beáll tehát tűzoltókészülék-ellen őrnek, s Igy kerül beosztottként a mackó termetű Jakab mellé. Ez a hányatott sor án iróniával, humorral győzedelmeskedő fiatalember már túl van az első tapasztalatokon, tudja, hogy a haszonélvezet és az erény korántsem ikercsillagok. István és Jakab országjárása ott kezödik, ahol Kareszé annak idején abbamaradt. (Bizonyos értelemben az Utazás Jakabbal főalakjaiban Gábor Pál és a térsszerzö Császár István Karesz "édesbátyáit" mintázták meg.) Ennek megfelelően pikareszk mozaikcselekmény alkotja a kompoziciót, a részek között pedig szigorú oksági kapcsolat helyett a főalakok és a környezet konfliktusai által determinált hangulat közvetít. István és Jakab barátsága a tótágast álló értékek megvetésére épül. Jóllehet életformájukat a rútságok elleni lázadás vezérli, alkalom szülte cselekedeteik ritkán többek nyelvöltögetésnél. Messziröl jött garabonciásként osztanak igazságot, kibabrálnak a mást megrövidítő csapossal, megleckéztetik Lépes Ferit, a szájhős szociológustanoncot, - ezek
67
a pontszerü akciók azonban nem ősszegeződhetnek természetű, a múlt időben játszódó filmekben kitetté, nem válhatnak: egy változtatásra irányuló élezettebbek lesznek a konfliktusok, megjelenik a akarat tárgy ává. Hiszen ugyanarra a nótára jár a határszituáció. verkli mindenütt: mivel gyorsan továbbálInak, csupán a grimasz emlékét hagyják maguk után. A rendező leplezetlen rokonszenvvel követi Jakabékat, egyre inkább hatalmába keriti viszont a felismerés: A film témája az 1831-es zempléni koleralázadás az út pora "belső zátonyokká" áll össze. Először históriáján alapul, a szerzők - Maróti Lajos és GáIstván betegsége jelzi az utak végességét, majd bor Pál - a filmnovella megirásához felhasználták szerelme, a vidéken tanitó Kata mondja a szemükBalázsházy János járványügyi biztos emlékiratait. be: önáltató módon körbe járnak, mint a nyomtaIsmét katasztrófaszituációval indul a cselektós ló. Felgyorsulnak az események; meghal Tata, mény. A járvány megelőzése végett az urak bor. a Jakabot felnevelő öregember, s az [gy teljesen kővel fertőtlenitik a kutakat, bizmutport öntenek a kötelék nélkül maradt fiatalember korábban oly hordókba, a szakszerűtlen adagolás azonban ezrek sebezhetetlennek tűnt hiedelemrendszere is meg- életébe kerül. A jobbágyok tudatos népirtást gyaníroppan. Rés keletkezik az illúziók sáncán, lassan tanak uraik cselekedeteiben, amit inkább igazol, mint cáfol a vármegyei tisztviselők cinikus és téráébrednek helyzetük valóságára. Komiszul csattog az eső a vidéki állomás váró- kozló mandarinpolitikája. Mivel az országvesztő termének ablakán. A kiábrándultság nyomasztó politikák belső telforjától amúgy is puskaporos perceiben az ablaknak ütődött, s élettelenül a a levegő, Hunyor alszoigabiró oktalan intézkedése párkányra lehullt legyek látványát joggal értel- - az egészséges falvak köré is kordon t rendel mezhetik saját állapotuk metaforájának. Ők is szikraként vet lángot a forró zempléni nyárban. A téves észlelés áldozatai, "a végtelennek látszó tér- járvány és az éhhalál pánikhangulatában kiegyeség, amelyben szabadon kóboroltak, fejbeverte nesednek a kaszák, tengerárként tódulnak a paraszőket." Pontos a környezetrajz, kitűnőek a mellék- tok az uradalmi magtárak felé. alakok. Az Utazás Jakabbal - a rendező első színes Eközben Bécs elégedetten dörzsöli a tenyerét: a
A járvány (1975)
A járvány filmje - a szó valóságos és átvitt értelmében egyaránt szingazdag film. Hála Kende János robbanékony fotografálásának, a hangulatok és a tónusok ellenpontozott montázsa okán a feszültség sosem esik zérus alá. A külváros és a vidék feltérképezésével lezárul a pálya első szakasza. A váltás nemcsak tematikai 68
diétára készülő Pozsony felől rebellió sz-elei fújnak, igy aztán az előbb-utóbb katonai oltalomért kopogtató nemességnek benyújthatják majd a gondosan kitöltött számlát. Máskülönben pedig: divide et impera; amíg a provinciában egymást ölik, fölösleges aggódni a Burgban. Ezen a frontok szabdalta terepen folynak Balázs János vármegyei jár-
Angi Vera ványbiztos próbatételei. Balázs a kor tetteket sürgető reformnemzedékének képviselőjeként tudva tudja: a haza megtartása radikális politikai-gazdasági változtatásokat követel. "Könnyítsünk a szegény és sok terhek alatt nyögő adófizető nép sorsán bölcs rendszabásokkal - írja a kamarilla nyomozóinál is figyelmet keltett könyvében -
melyeket az előítéletek, lelkiismeretlenség vad csapásai meg ne ronthassanak. Most az idő sok és nagy dolgokkal terhes. Ugyanis az idő lelke mindenkor új szükségeket, új körülményeket hoz létre. Jaj non nemzetnek, melynek törvényhozói ezekre nem figyelnek, s mint okos kormányosok az állam hajóját ezen körülményekhez nem igazítják. Ezen
69
Angi Vera szükségek elemi erővel bírnak, mely ha bölcs törvények által nem fékeződik, lassan szétpattintja a társadalmat egybekapcsoló láncokat." Gábor fejlődő jellemként ábrázolja Balázs doktort, akinek helyét a felkelés pillanatában még egyértelműen társadalmi státusza jelöli ki. Igaz, a fenti idézetből is kitetsző szellemisége, valamint a bécsiek manipulativ stratégiája miatt - Balázst az udvar teszi meg járványbíztossá - a nemesi nemzeteszme altisztjei alig palástolt gyanakvással viseltetnek iránta. Az események sodrában hősünk éppen a kétféle történelmi rossz megejtő azonosságát ismeri fel; hogy mind a haladás talárjába bújtatott nagybirodalmi érdekek, mind a függetlenség kisúri ábrándjai prédaként bánnak a néppel. A sokasághoz azonban nem vezet királyi út. Mivel kezdetben a jobbágyok sem bíznak a doktor ban, Balázsnak fizikai és lelki megpróbáltatások során kell bizonyosságot adnia hűségéről. De hiába sebzik meg újra és újra, nem tehet másként. Életre-halálra a nép igazát vállalja fel. A film helyesen kapcsolja össze a hős magányát a közösséggel, ugyanis e magány tartalma az emberiség céljaival azonos. Balázs helytállása túlmutat téren és időn. Vállalásának időszerfiségét pontosan fogalmazta meg maga a rendező: "Nálunk olyan társadalmi átrétegződés ment végbe az utolsó 30 év alatt, az osztály és rétegkategóriák vertikálisan annyira át-
70
rendeződtek, hogy a problémák más értelmet nyertek. A munkásból-parasztból lett mérnőkők-orvosok-művészek és egyéb értelmiségiek tömegeinek másként: mint emberi, morális választási lehetőség, vetődik fel a filmbeli alapkél dés; amivel az értelmiségivé lett rnunkás-paraszt eredetű személyiségnek ebben a történelmi periódusban is - nem kiélezett harci formában, de morálisan esetleg éppoly életveszélyesen - szembe kell néznie. Erkölcsi értelemben egy köznapi megalkuvásba, rossz választásba is bele lehet halni; retrográddá lehet válni. Vagyis a nem kiélezett helyzetben való helytállás leglényeget tekintve azonos azzal a forradalmi választással, amellyel a filmbeli Balázs doktor vállalni tudta a többség sorsát." Gondolatilag igényes mű A járvány, a felépítése már korántsem ennyire példaszerű. Jó ideig egymást katalizáló robbanásokban halad előre a cselekmény, mihelyt azonban Gábor kifogy az ötletek ből, hirtelen ellaposodik a kompozíció. A drámai szituációt felváltja a didaxis, a költői lelemények helyét melodramatikus és naturalista betétek foglalják el. (Az előbbire Balázs hosszan bemutatott kiköttetése, az utóbbira az urak bosszúja szolgái példaként.) A járvány gondolati középpontjában az önnön szabadságát kálváriák ellenében is kiküzdő ember áll. A következő mű pedig az elbukó hős felől közelit a történelemhez. A reformkor majd el-
felejtett epizódjának felidézése után ismét homályba vesző históriai közeget faggat Gábor Pál. Bocsássuk előre: a Vészi Endrével való újbóli találkozásból mestermű született, a pálya és a magyar történelmi film egyik legszebb darabja. Ezért foglalkozunk vele részletesen.
Angi Vera (1978) A filmhez Gábor Pál Fordulat címmel esemény, naptárt készített az 1948-as év magyar filmhíra, dóiból. E dokumentumcsokor az esztendő legfontosabb belpolitikai eseményeit tartalmazza az újévi diplomáciai köszöntésektől kezdve az árvíz pusztításain keresztül Farkas Mihály és Rákosi Mátyás éles hangú programbeszédéig. Gábor egyfelől politikai térképet nyújt a korról keveset tudó fiataloknak, másrészt közli a nézővel, hogy amit látni fog, az kapcsolatban áll a történelemmel. Ugyanakkor a Fordulat ellentéte is a játékfilmnek. Amig az első a valóság felületének retusált mása (a rendező a szerkesztés szintjén jelzi is ironikus véleményét az akkori idők filmszemléletéről), az utóbbi szuverén művészi látomás. Mit követelt a kor az embertől? Ki és milyen áron védhette meg emberi méltóságát ? Egyáltalán: miféle hiányok szolgáltak a torzulások táptalajaul ? - kérdezi Gábor Pál. Hőseitől a történelmiemberi felelősséget a tragédiák előestéjén - Kormos István szavaival élve, az "új jégkorszak" kezdetén - kéri számon, amikor még csak "hártyásodik a pocsolya". Ahelyett, hogy felelősökre és áldozatokra osztaná a világot, a népéleten belül, egy munkásleány társadalmi felemelkedésének és emberi bukásának históriájában elemzi a személyi kultusz kialakulásának feltételeit. Tudnivaló, még a legdiktatórikusabb társadalmi formáció jelenségei sem magyarázhatók meg pusztán a vezetők cselekedeteivel, s az ötvenes évek egésze is végső soron "társadalmi termelés" eredménye volt. Mint minden történelmi műalkotás, az Angi Vera sem egyszerűen történelemkönyvek üres lapjait szándékszik teleírni ; azért fordul hátra az időben, hogy a jelen számára is lényeges embertartalmak megragadására egy distanciaval szemlélhető periódusban tegyen kísérletet. Megemlitendő, Gábor egy ízben már foglalkozott a torzulások idejével. A "korszellem" és a népből kiemelkedett értelmiségi tragikus kapcsolatát elemezte a Soós Imre alakját felidéző dokumentumfilm is. tSoás Imre; 1973) Verával először a két munkáspárt egyesülésének bejelentésére összehívott taggyűlésen találkozunk, ahol kibuknak belőle a rossz munkakörülményeket, valamint a baksis és a korrupció szentszövetségét
vádló szavak. Nyomorúságos életében talán először kap szót tekintélyes nyilvánosság előtt, ám ez a könnybe fulladó panasz ismeretlen ívű roppályára lendíti sorsát. S amikor úriember modorú igazgatója magyarázatot kér tőle, a lány furcsa jelenséget észlel: xritikájára nemcsak felfigyeltek, van, akiben egyenesen félelmet keltett. Mivel a kórházban helyzete tarthatatlan, védelemért kopogtat a pártbizottság ajtaján. A gyűlésről ismert funkcionárius meglepő hírt közöl vele: Verát ősszel pártiskolára küldik. Dehát kicsoda Angi Vera? Szüleit a háborúban vesztette el. Életének tizennyolc évében a nyomor, a szakadatlan munka, "a lenyelt dühök, a kussolások" szabtak törvényt. A sokaság lánya. Seregnyi sors összegződik az övében, és számos nemzedéktársához hasonlóan felnőtté válása a szocializmus földrengéses ifjúságára esik. S bár lélekcserélő időkben az eligazodás sokszorosan nehéz annak, ki lefokozottságból fakadó szolgatudatot őr ökölt, a történelem nem nyújt kedvezményt a messziről érkezetteknek. Igazmondók, hamis próféták, erkölcskufárok bábeli hangzavarában kellett az Angi Veráknak vizsgázni a helytállás leckéjéből. Akik pedig készületlenek voltak az emberség megvédésére, könnyen elbuktak a szigorú jellempróbák valamelyikén. Mint Vera. Hálás azért, hogy kiemelték, ám hálája időközben feltétlen. alkalmazkodássá fajul. Gábor a pártiskola zárt világába sűríti a konkrét társadalmi állapot emberi lehetőségeit tükröző kollízió t, centrumában Angi Vera morálisan lefelé hulló alakjával. A mikrovilágot kívülről determináló társadalmi mozgások leforditódnak a viselkedések, a pszichikai történések nyelvére, a befelé tagolt univerzumban valamennyi kompozíciós elem felfokozott jelentőséggel bír. Az épületek, a tárgyak, vagy a szorongást leplező gesztusok mind-rnind a kor lelkéről árulkodnak. Két egymást taszító magatartással találkozik Vera a tanfolyamon. Az egyik az őszinteségen alapuló demokratizmus, amelyet társai közül Muskát Mária, a tanári karból pedig André István képvisel. Úgy ismerjük meg őket, mint Vera kiteljesedésének lehetséges segítőit. Azon a bizonyos "elbeszélgetésen" André az, aki ideológiai kérdések helyett bizalomkeltő gesztusokkal siet Vera segítségére. Míg kollégái viselkedését a vezetői funkció hangsúlyozása jellemzi, André elvegyül a hallgatók között. Mit várnak tőlük? Vajon képesek lesznek-e megfelelni? És mi lesz velük, ha végeznek? - bukkannak fel újra és újra ezek a kérdésbe oltott félelmek. A női körletben Muskát igyekszik lelket önteni társaiba, ő ajánl barátságot az ágyán búslakodó Verának is. Megél tő-támogató gesztusaival
71
Kettévált mennyezet szemben Traján Anna magasabb érdekek primátusára hivatkozik. Az egyik a partnerséget és a bizalmat demonstrálja, a másik az alávetettséget és a félelmet. Nézeteltérésük a zuhanyozó polifón képsorában mélyül szakadékká. Felszabadultság, harsány jókedv, a mezítelen testek erotikája jellem, zi az epizódot. Muskát világa ez. A nyilvános kitárulkozás ellenpont ját Traján fürdőköpenyes (magát meg nem mutató) alakja képezi, aki megvetően polgárasszonyokhoz hasonlítja kolléganőit. Traján és Muskát egyformán sokat szenvedtek a mozgalomért, de élményeik ellentétes irányú maga tartás okká szervezödtek. Muskát felszabadítani akar, Traján büntetni. Múlt jának dogmákká merevedett tapasztalatai képtelenné teszik a jelenségek értelmezésére, benne minden életöröm és szabadság gyanakvást szül. Idősödő asszony, számára a nemiség jelenbeli megnyilvánulása frusztrációt okoz. Amikor szobatársnőinek férfikalandjait hallja, kínjában zokogni kezd. Ekkor szólítja meg Vera, akinek közeledése szövetségük kezdetét jelenti, ugyanakkor ezzel a cselekedettel a lány hátat is fordit a Muskát képviselte értékeknek. Igaz, lelkiismerete rendre megszólal, ha tisztátalan helyzetbe keveredik - gondoljunk csak a "komplett ellenségnek" bélyegzett vasmunkás elleni feljelentés aláírását kisérő kétkedő tekintetére -, ám kezdetben
72
egyszerűen nem mer, később pedig már nem is képes szívhangjaira hallgatni. Magatartását egyre inkább Traján intelmei vezérlik: "És vigyázni kell, nehogy valaha is csalódást okozz ál azoknak, akik szernmel tartanak. Erre nagyon ügyelj. Mert a segítség mértéke ezen rnúlik." Vera szolgalelkűsége rendkívüli szituációérzékkel párosul. Amikor a szökésből visszahozott Neubauer bányász pöre folyik, nyomban segítséget ajánl, jóllehet a tanulásban még maga is gyámolításra szorul. Helyzetfelismerési képességét találó szavakkal dicséri patrónusa. ("Honnan tudod te ezt, hogy ezt így kell 7") Mivel cselekedeteit a helyzethez való alázatos viszonyulás szabja meg, törvényszerűen válik a "kor hősévé" abban a világban, amely feltétlen alkalmazkodást követelt az embertől. Sorsát mások kezébe adta, még a szerelemben sem lehet szabad. Angi Vera és André István szerelme azért fut zátonyra, mert vállalásához a lánynak fel kellene számolnia Trajánhoz fűződő kapcsolatát. Hiába indul hát oly ígéretesen viszonyuk, hiába lesznek egymáséi a cukrászdabeli vallomást követő éjszakán, a titkos küldetésből visszatérő Traján jelenlétében Vera már nem mer felmenni Andréhoz. Időközben leesik a hó, őszből tél lesz. A szaporodó hófoltok, a tél első követei túlmutatnak pri-
mér jelentésükön : "fokozódik az osztályharc" évszakváltás történik a teremtett természetben is. Nemsokára felvirrad a kritika-önkritika napja, amikor önhitt percemberek előtt kell számot adni a "hibákról". Megrendítő képsorok tudósítanak a rend szabadságának démoni farsangjáról. Nyomasztó félelem települ a lelkekre, az erényből bún lesz, a bűnből erény. Emberi színvonaluk alá kényszeritett lények komédiáznak a központi funkcionárius diszasztala előtt. Látnunk kell a múltját riadtan takargató 19-es zászlóaljparancsokot, amint tartását feladva tűri vizsgáztatójának nyegle szenteciáit: "Te megálltál, elvtárs, ez az igazság. Aki pedig megáll, az visszafelé halad, és ezzel kivonja magát az általános fejlődésből." Az emberi méltóság pimasz megcsúfolása ellen egyedül Muskát emel szót, védelmébe veszi az idős forradalmárt, hogy önmaga maradhasson az öntudat agóniájakor is. És Angi Vera? Kedvező jellemzést kap. Alkalmazkodó tipus - vélekedik róla valaki. Ő pedig hálája jeiéül feltárja titkát. De ért Traján Anna megróvó tekintetéből, s még mielőtt bárminő botrányba keveredne az önkritika napjára nemet mondó, s kapcsolatukat nyilvánosan is felvállaló André oldalán, hideg józansággal elárulja szerelmét, Árulása egyben önárulás. Rádöbbenve tettének jóvátehetetlenségére. hiába szeretne öngyilkos lenni, az események visszafordíthatatlanok. Sorsát most már csakugyan mások döntik el. A "sajtóvonalra" kerűl. Ez a határozat róla. A film utolsó képsorában fekete személygépkocsi tart Budapest felé Traján Annával és Angi Verával. Az úton egy kerékpárossal találkoznak: Muskát igyekszik valahová ebben a csikorgó télben. Végzi a dolgát. Neki csak bicikli jutott, de nem biztos, hogy szégyenkeznie kell miatta. Vera észreveszi, szólna, de mozdulata félbemarad. Gábor Pál hősnőjének morális lealacsonyodását a társadalmi folyamatokhoz való nem szabad viszonyulása okozza. Autonómia hiánya következtében védtelen, vezethető. Egyszerre ön- és közveszélyes ez a magatartás - mondja a film. Mert a történelem nem ismeri a senki földjét. Az ember nemcsak kiszolgáltatott ja körülményei nek, de azok alakulásáért felelősséggel tartozó szubjektum. A kompozíció hű tükre a tartalmi meghatároz ásoknak. Ahol elbukó hős a főalak, ott a helytálló hősök (André, Muskát) szükségképpen csak mellékalakok lehetnek. Gábor nem éri be a főalak kritikájával, finoman differenciál szenvedők és szen,
vedök közott. Amíg a fenntartó egyének (a hallgatók) kelletlenül bár, de mégiscsak résztvevői az eseményeknek, a forradalmi etikát képviselő Andrét és Muskátot éppen a nyílt szembefordulás emeli a többiek fölé. Az alakoknak ez a hierarchiája összhangban áll a felidézett világállapot struktúrájával. Semmi kétség: az Angi Vera világsikere is közrejátszott abban, hogy újabb mű született író és filmrendező termékeny együttműködéséből. Nincs itt hely Vészi Endre társszerzői tevékenységének érdemi elemzésére, annyi azonban bizonyos, jelentősége messze túlnő az egyedi műveken. Nem egyszerűen történeteivel, sokkal inkább szellemiségével járult hozzá Gábor Pál világképének kialakulásához. (A mozidarabok mellett két tévéfilmet is készitett Gábor Vészi mű alapján. Muslicák a liftben. 1977; Party, 1979) Minden túlzás nélkül állithatjuk, kettejük munkakapcsolata filmművészetünk egyik legrangosabb alkotói szövetsége. Az 1954 és 56 között játszódó Kettévált menynyezet az előző mű erővonalait építi tovább. Ami ott még csupán riasztó kezdet volt, itt beteljesedett bizonyosság, a jégkorszak totális csendje. Zűrzavar és káosz mindenütt, bomló társulások, deformált sorsok feleselnek a fenségesen arányló ősz pazar természeti pompájával. A kiélezett konfliktusok világában valamennyi emberi létmegnyilvánulás végletes. Az árulás Nessos-ingétől szabadulni képtelen Széll Árpád sorra veszti el játszmáit: mialatt vidéki száműzetését tölti, feleségét elszereti valami hatalmasság, családja pedig bomlásnak indul. Aztán egyszer csak megjelenik Juliska, a megtartást önpusztításig felvállaló lány, és póztalanul odaveti magát a tékozló világnak. Amilyen visszafogottan és megrendítően ábrázolja a rendező Juliska halálát, az tehetségének ki nem játszott rétegeire utal. De ne menjünk a kritikai fogadtatás elébe, hiszen e sorok írásakor Kettévált mennyezet még innen van abemutatón. Jóslásokba sem bocsátkoznék a pálya folytatását illetően, végtére is az idén 50 esztendős Gábor Pált tehetsége ismeretlen tartományok meghódítására jogosítja. Legyen reményeinkre fedezet az eddigi hat film: egy felelős és maradéktalanul tisztességes alkotói magatartás dokumentumai. Pörös Géza
73
KITEKINTÉS
Kilátó a másik Svájcra Filmnapok Solothurnban Az első filmfesztiválokat a filmipar és a nemzetközi filmkereskedelem hívta életre. A nemzetközi mezőny győztese az országhatároktól független eladhatóság pálmaágát emelte magasba: a versengés igazi nyertesei a producerek voltak. A nemzetközi fesztiváldijak jóval később - a filmművészet gazdagodásával párhuzamosan - kezdték méltatni a rendezők, forgatókönyvírók, színészek, operatőrök és a többi közremüködö művész érdemét. Ellentétben a nagy nemzetközi fesztiválokkal, a nemzeti filmnapok, filmszemlék már kezdettől inkább művészi seregszemlének, mintsem ipari vásárnakminősültek. A második világháború után fokozatosan felerősödtek a művészi lázadások az amerikai filmipar hegemóniája ellen. (Olasz neorealizmus, francia új hullám, angol szabad film stb.) A fiatalabb filmrendezők nemzeti és nemzedéki tömörülése épp a hollywoodi filmgyártó nagyipartól való elszakadás útján kereste a maga új és önálló arculatát. Svájcban 1966-ban kezdték, és azóta minden év januárjában, Solothurnban megrendezik a svájci filmnapokat, hogy "bemutassák az előző év nemzeti filmtermését, elmélyítsék a kapcsolatokat a filrnkészitők és filmkritikusok között, növeljék az érdeklődést a hazai és nemzetközi kulturális élet iránt, és megkülönböztetés nélkül támogassanak minden erőfeszítést az előbbiek érdekében." Ebben az évben a sajtó, rádió és televízió 310 munkatársa, valamint 77 meghívott külföldi vendég kísérte figyelemmel a fiatal svájci filmművészet termésbetakarítását. A bemutatott 120 filmből 85 volt új, a többi a korábbi filmnapok értékesebb műveinek megismétléséből állt. Voltak 35 mm-es, 16 mm-es, 8 mm-es és képmagnóra rögzített művek, időtartamuk pedig 50 másodperctől 2 és Ih óráig
74
terjedt. A filmek többsége 8 és 16 mm-es, ezzel is jelezve a művészi függetlenség és az audiovizuális kultúra terjedésének útját. A kivitel szinvonala éppen ezért az önképzőköri amatőrségtől a hivatásos mestermunkáig terjedt. A minden je1enlévőt leginkább foglalkoztató kérdések: milyen eredményeket ért el, milyen nehézségekkel küzd és merre törekszik a fiatal svájci ·filmművészet? A hivatalosan is kezdetnek tekintett 1966-os esztendő óta több svájci filmrendező nevével és művével ismerkedhetett meg a világ, pl. R. Lyssy: Hogyan csináljunk svájcit ? Y. Yersin: Kis kiruccanások, Cl. Goretta : Csipkeverőnő. A. Tanner: Messidor, Az idén bemutatott filmek témája és művészí színvonala legalább olyan változatos, mint méretük és tartamuk. Míg az 1966-ban tömörült fiatal filmkészítők fő célja az volt, hogy a svájci "állampolgárhoz méltó, de a valóságot híven tükröző képet" nyújtsanak, addig az 1981-es tájékoztató füzet szerint "a fiatal filmesek több vagy kevesebb tehetséggel és kép telőerővel, de mindig buzgón és lelkesedve arra törekszenek, hogy személyes filmeket készítsenek, filmnyelven (filmszerűen) fejezzék ki aggályaikat, vágyaikat, képzeletüket. Úgy készítsék a filmet, mint költők a verset." A követelményeknek ez a csiszolódása a tehetség és képesség fokozásának irányába hat, nem jelent elfordulást az égető társadalmi kérdésektől A többségében társadalmi realitásokból me, rítö filmművészek hálójába sokféle, élvezhető és élvezhetetlen zsákmány akadt aszerint, hogy ki, milyen világnézettel és művészi módszerrel kőzelítette meg filmjének tárgyát. A józan értelem erejének, a társadalom törvényszerűségeinek tagadását, benne az egyes ember kiszolgáltatottságát hirdetők magamutogatása sokféle, bár rit-
H. Bűtler: A személyiség jobbításáért kán új formában nyilvánult meg. Meghökkentő soruk a kamerával premier plánban szembevizelő hímvesszőtől maszturbál ó nőkön át a magát autó tetején meztelenül kellető férfi polgárpukkasztó gesztusáig terjedt. Ezeket az irracionális és exhibicionista művecskéket műgond tekintetében is szándékos elnagyoltság, befejezetlenség jellemezte. A jeienetek elején és végén gyakran bennmaradtak a felvevőgép indulását és Jeállását rögzítő részletek. Mintha valaki helyesírási hibákkal vagy mondatszerkezet nélküli betűhalmazzal akarná növeini "írásának" eredetiségét. Azt hiszem, hogy a szűk szakmai, baráti vetitéseken kívül az ilyen filmeknek a solothurni filmnapok jelentették az egyetlen és legnagyobb nyilvánosságot. A többségében fiatal nézök érdeklődése minden vetítésen telt házat biztosított mind a 650
férőhelyes Landhausban,rnind pedig a 43 főt befogadó Elite moziban. Hasonló zsúfoltság kísérte a képmagnós filmeket is. Megnyugtató érzés volt tapasztalni, hogy ez a nagyon vegyes ízlésű és törekvés ű közönség is mennyire áhítozott a leleményes és szép fílmművészi megoldásokra. Nyíltszíni tapssal jutalmazta A. Brunner: Die Verkehrsmeldung (Kőzleke, dési hírek) cimű, 50 másodperces művét. A tűz, piros színben felkelő, félelmetes Nap-korong képéből a kamera hátrakocsizik a reggelihez teritett asztalhoz, miközben a rádió közlekedési balesetekről tudósít. Remek szatíra az életigenlés és az atomfenyegetettség kényszerképzetéről. Hasonló lelkesedést váltott ki G. Schwizgebel 9 perces Le ravissement de Frank N. Stein (Frank N. Stein extázisa) cimű animációs filmje.
75
CI. Champion: A pályaudvar fényei A következő nagyobb csoport a magány és elidegenedés szorongató érzéseit kivetítő filmeké. F. Reusser 35 mrn-es színes filmje - Seuls (Magányosok) - már címében is erre az életérzésre utal. Az éjszaka közepén szorongással ébredt férfi a kihalt város utcáin főleg egyedülálló emberekbe ütközik. Képzeletben visszapörgeti életének eseményeit gyermekkoráig. édesanyjával való kapcsolatáig, de nem lel választ tőprengéseire, elmagányosodásának okaira. B. Giger Winterstadt (Hideg város) fekete-fehér filmjének gátlásos, kiégett hőSe magnóra mondja szerelmi csalódásának eseményeit. Füstös presszók számkivetettjei között bukkan rá az ugyancsak magános kis színésznöre. Ismerkednek, barátkoznak, de egyikükben sincs elegendő erő a kölcsönösen megértő ragaszkodáshoz. A város éjszakai utcáit, olcsó szórakozóhelyeit Giger dokumentarista módszerrel ábrázolja, csak a két főszereplő színész. A testi fogyatékosság okozta magány ból való kitörés fájdalmas lírájával készült Cl. Champion Les néons de la gare (A pályaudvar fényei) című alkotása. Egy szép arcú fiatal lány egyik este elhagyja megszokott foteljét, amelyben napjait tengeti és munkáját végzi. Nyomorék volta állandó helyhez köti, pedig szeretne ő is úgy élni, barátokat szerezni és kapcsolatokat teremteni, mint a hasonló korú, egészséges fiatalok. A pályaudvar környéki bolyongása közben egy fiú leszó-
76
litja. Isrnerkedésük szeretkezéssel zárul, de másnap mindketten folytatják korábbi életvitelüket. V. Hermann Matlosa címü filmje hagyományos értelemben vett játékfilm. Főhőse a nagyváros falanszter jellegű hivatali életéből menekülve, a hétvégeken fájdalmas nosztalgiával keresi a gyermekkor emlékeit, a természet pusztuló szépségeit. Nincs közös érdeklődése feleségével, gyermekeivel. Előléptetésének reménye is megszűnt. Végül gyermekkora kedves alakjának, a vándorárus Matlosának módjára keres kapcsolatot az emberekkel. Hasonlóképpen nem leli helyét Ch. Schocher Reisender Krieger ou la route du guerrier (Krieger, az utazó, avagy egy harcos útja) filmjének hőse. Foglalkozása eleve kizárja a hagyományos családból. Futó barátnők közt vergődve, Európa országútjain ügynökölve tartja fenn magát. Munkája közben a mai Svájcra jellemző körülményekkel találkozunk: vendégrnunkás-otthonnat, hangoskodó beatzenekarokkal, homoszexuálisokkal, hegyek közé zárt parasztokkal. Schocher mesteri légkörteremtése a kevés beszédű parasztcsalád vacsorájának bemuta tásánál éri el a csúcsát. Y. Yersin Inventaire Lausannois (Lausanne-i leltár) filmjének főszereplője hosszú távollét után tér vissza szülővárosába. Poggyászának vámvizsgálata közben a tárgyakhoz kötött képzettársitások felidézik gyermekkorát, a város rohamos fejlödését. Érzéseivel mégsem tud semmibe sem megkapaszkodni.
A filmek további csoportja a társadalmi reformok és humanista törekvések szükségességére hívta fel a figyelmet. H. Bütler Zur besserung der person (A személyiség jobbításáért) filmje a Bécs melletti idegszanatórium gyógyíthatatlan, elfekvő betegeinek arcképcsarnoka. A nagy tapintattal ábrázolt, torzult személyiségek látványa megdöbbent, nyugtalanít, tenni késztet. T. Roy Ich möchte bundesrat werden (Szeretnék tanácsos lenni) pedagógiai filmtanulmánya a fogyatékos gyermekek rehabilitációjáról és pályaválasztásáról készült. A solothurni nemzeti filmnapokról az idén sem hiányoztak a konzervatív konformizmus ellen nyíltan lázadó, olykor forradalmi töltetű, de mindenképpen a fennálló világrend ellen tiltakozó művek. A korábbi évek filmszemiéinek is a nagytőke haszonszerzését vagy a konzervatív államigazgatást leleplező művei (tiltakozás atomerőműépítés, bányászlakások lerombolása ellen stb.) képezték agerincét. Folytatódott Svájc antifasiszta örökségének feldolgozása. M. Knauer Die unterbrochene spur (Félbeszakadt nyomok) cimű filmjében a még élő emigráns forradalmárok emlékeznek egykori harcaikra a német és olasz fasizmus ellen. A lázadó filmek között akadt olyan is, amely minden állam, minden párt, minden rendszer ellen tiltakozott. Többségük felháborodásának tárgyi alapja volt. U. Berger Únseri wohnschtrooss (A mi sétálóutcánk) című filmje egy báseli utca lakóinak a bürokráciával szemben folytatott, több éves sikeres
küzdelmét meséli el. CI. Klopfenstein E nachtlang a hazáért) című filmjének hires rádiókommentátora megelégeli a sok megalkuvást és beáll a tüntető diákok közé. A. Tanner Les années lumiéres (Fényévek távolában) mű játékfilmjének a civilizációtól megcsömörlött és erdei magányába visszavonult hőse sasként akar mindenen felülemelkedni. Repülési kísérlete véres kudai cba fullad, halálra zúzza magát. A film naturalista részletei csak növelik a mű hatásának pesszimizmusát. Kisebb-nagyobb erősségű politikai törekvések foglalatának volt tekinthető C. Schroeder O wie Oblomov (0, mint Oblomov) cimű műalkotása. A svájci gyárat egy amerikai cég megvásárolja. Egyik tehetséges kutatómérnökét az USA-ba küldik tanulmán) útra. Munkája közben rádöbben, hogy az ABC fedőnéven végzett kutatások atomo, bakterológiai és kémiai pusztitófegyverek előállitásának kísérleteit leplezik. Lemond állásáról, és 1968-ban a diákokkal együtt tiltakozik a monopóliumok, az ABC kutatások ellen. Attól kezdve a társadalom mélyére szorulva, koldusként tengeti életét. A cselekmény drámai fordulatait egyenes adásban készülő tv-interjú során ismerjük meg, felhasználva 1968-as eredeti felvételeket is. A film nemcsak a monopóliumok profitért folytatott könyörtelen harcát leplezi le, hanem drámai módon érzékelteti a tömegkommunikációs intézmények és a modern hírközlő eszközök szövevényével körülvett humanista magatartás nehézségeit. Molnár István
füűrland (Hosszú éjszaka
77
Fiatal bolgár filmesek bemutatkozása Szmoljanban A fiatal bolgár filmesek hetedik nemzeti fesztiválja friss szemléletű alkotásokkal lepte meg nézölt. A legsikeresebbek bizonyos távolságtartó, ironikus vagy groteszk látásmóddal közelítenek témájukhoz, de figyelemre méltó produkciót eredményezett a szimbolikájában a népi tradíciókhoz kötődő bensőséges hangvétel is. A jobb alkotások általában ezen az élesen elkülönülő póluson helyezkednek el, tehát vagy sikerül a tradicionálissal személyes kapcsolatot kialakítani, vagy éppen ezzel szemben teremt distanciát az alkotó. Hogy egyáltalán hiteles hangulatot adhat a népi hagyomány, amely számos dokumentumo, kis- és nagyjátékfilm témájául szolgál, mutatja azt, hogy a viszony hozzá még élő, és illeszthető a mai értékrendhez. Azonban most a fesztivál arculatát főként a másik oldal produkciói színezték. Az a tény, hogya bolgár film ilyen polarizáltim alakítja ki sajátos karakterét, valószínűleg annak a következménye, hogy a játékfilmgyártás két, egészen különböző területről vonzza magához alkotóit. Az ország elsőrangú költői már évek óta vállalkoznak forgatókönyvek megírására, most pedig két elismert animációs rendező debütált nagyjátékfilmmel. A költői film érthetően fordul szimbolikájában a tradíciók felé, felmutatva az egyértelmű értékrend segítségét a feladatokkal való azonosulásban, vagy egyáltalán az önmeghatározásban. Az sem meglep ő, hogy az animáció fontos lehetőségéhez tartozó groteszk megfelelő kifejezési formának bizonyul egyes esetekben. Hiszen az animációban mód nyílt egyetlen vonatkozás ad abszurdum végiggondolására, játékos kipróbálására, tehát arra, hogy egyetlen funkciót, jelenséget kizárólagossá emelve végignézzük ennek következményeit. Ami. kor azonban maga a valóságos folyamat veti ki 78
egyes egységeit a maga tényleges helyéről, torzítja el saját arányait úgy, hogy egy egészségesebb szemlélet számára groteszknek vagy abszurdnak tűnik, nyilvánvalóan feleslegessé válnak a direkt animációs módszerek. Helyette a jelenség olyan bemutatása válik lehetővé, ahol az alkotónak csak ébren kell tartania a néző figyeimét a nagyobb egységre vagy valamilyen más elvárású norrnalitásra, egyébként az egyes képek a tényszerűség dokumentatív erejére támaszkodhatnak. A fesztiválon bemutatott filmek között megtalálhattuk mindkét módszer tiszta reprezentánsát. Az egyik Jevgenyij Mihajlov: Gyengéd le/kek otthona círnű művében realizálódik, ahol egy kisvárosi szinésznő konfliktusain keresztül kapjuk érzelmi körüljárását a művészet állitotta feladatok és a mai ember pszichés szerkezete között feszülő, alig áthidalható távolságnak. A film nagy teret enged a főszerepet játszó Plamena Getova egyéniségének. A másik oldal végletén Szlav BakaIov: Monológ akismalacról című műve található. A rendező saját rajzfilmjének, a Pasztorál-nak a rövidített változatát választotta mottóul, amely alapgondolatának megfelelő életszituációkat halmoz, vetít egymásra. A fekete-fehér nagyfilm mai falusi környezetben játszódik, az epizódfüzérből összeálló cselekmény az értelmes cselekvésig el nem jutó, furcsa, helyben járó életformákat ábrázolja, karikírozva, az abszurdig torzítva egyes momentumait. A film különböző fajsúlyú groteszk elemekkel dolgozik. Azoknak a tényeknek, tendenciáknak a kiemelésére, amelyek a mindennapi életre jellernzőek, biztosítja, hogy a groteszk egy realista alkotásban is megtalálhatja a helyét, míg olyan spekulációkat is láthatunk, amelyek kizárólag az atmoszféra állandósítására hivatottak.
A film sikerességét kissé csökkenti az utóbbiaknak a szükségesnél egy árnyalatnyival többszöri alkalmazása. Ennek ellenére üdítően hat, hogy mikromegfigyeléseivel eltér a sematikus tabló k képeitől, mind pedig az egészen funkciótlan poénkodástól, (Ez utóbbira is hozott példát a szemle, Zahariev: A mi Soskaninink című filmjének hazai mozisikerét feltehetően elősegíti, hogy a főszerepet a közkedvelt, nálunk is ismert Ichak Finci játssza.) Azt az ágat, ahol a fő konstrukciós elv a distanciateremtés, tovább bontja, differenciálja, hogy a költők ezt a nyelvet is beszélik. Borisz Hrisztov most mutatkozott be először forgatókönyvíróként Andri Kulev: A nyúl halála című filmjében. Kulev szintén az animációtól átpártolva lett játékfilmes, sé. Közös produkciójukban a poétikus szemlélet keveredik és állít fel bizarr egyensúlyt a groteszkkel, újraélve és -gondolva az ötvenes évek erre okot adó furcsaságait. A néhol szürreálisba is áttűnő, az álom és az emlékezés határai között moz, gó film módszereit a főhős kisfiú szemszöge indokolja. Igen határozottan állást foglaló, kitűnően elkészített alkotás. A másik meglepetés Ivan Pavlov: Tömeges csoda - bolgárul is ilyen fület bántó círnű filmje volt, amelynek írója a forgatókönyvíróként ismert Konsztantyin Pavlov költő. Iróniája az előbbiek távolságtartásához illeszkedik, azonban bonyolultabb témája, többszörös szűrőrendszere átfogóbb képet tud adni mai kérdésekröl. A nézővel folytonos narrációs kapcsolatban álló főhős hol szentimentalizmusba, hol cinizmusba csúszó iróniájától a film ugyancsak ironikus szemlélete élesen elkülönül. Ez a főhős a filmfőiskola rendezői szakára évenként jelentkező fiatalember, aki a remélt bejutásig annál az építőipari vállalatnál dolgozik, ahol apja igazgató főmérnökAmatőrfilmeket készít, leleplező felfedezéseket pró" bál tenni környezetéről, ugyanakkor apró életképeket rögzíteni a másik nemű lények önfeledt, mindennapos pillanatairól, kapcsolatairól. A film módszere emlékeztet Woody Allenére, amenynyiben főhőse állandó verbális és kommentáló kapcsolatot tart fenn a nézővel, ezzel mintegy a valóságértelmezés leleplezhető és ironizálható műhelyébe vezetve az így is csapdába csalt publikumot, valamint, hogy a figura produkcióiba - itt az amatőrfilmekbe - is bepilIanthatunk, új kontrollcsatornákat találva ezzel a jellemzésre. Azonban amerikai ősétől eltérően itt nem csak egy értelmiségi réteg pszichés és tudatállapotáról kapunk rajzot, hanem az igen szellemesen vonatkozásba hozott nagyobb társadalmi kérdésekről is. A főszerepet játszó Dimitr Ganev kiválasztása telitalálatnak bizonyult. A fesztiválon bemutatott ismeretterjesztő és
[van Pavlov: Tömeges csoda dokumentumfilmekben ez a megtalált sajátos hang még nem nagyon érezhető. Témaválasztásuk ugyan eddig nemigen tárgyalt problémákat is felölel, de többnyire nem eléggé átgondolt, nem is analitikus jellegű, a kérdések feltevéséig nem jutott el, inkább csak az atmoszférán keresztül, igen homályosan éreztet nagyobb horderejű vonatkozásokat. Az az orientálódás azonban tiszteletre méltó, hogy a fiatal bolgár alkotók tárgyukat mai konfliktusok kőzül próbálják kiválasztani. Így a társadalomba való integrálódás pl. több aspektusból előkerül: láthatunk óvodás gyerekeket az iskolaelőkészítő nagyon is vitatható foglalkozása közben (Puncseva: Óvoda), állami gondozott gyelekeket (Obreskova: Gyerekeink), lányanyákat (Adela Peeva: Anyák), majd a munkásszálláson lakók ábrándozásai, őnértékelésük jeleznek valamit a társadalom funkcionálásáról (Milanov: Lányok a tizenötödik emeleiről). Azt a szemszöget azonban, amelyből az igazán fontos társadalmi kérdésekre vetődhetne a pillantás, legtöbbnyire még nem sikerült megtalálni a szemle alkotóinak. A figyelemre méltó alkotások inkább nép rajzi produktumok, események szakszerű vagy lírikus feldolgozásaiként születtek (Balabanov: Megemlékezés). Hogya bolgár filmre a későbbiekben is érdemes lesz figyelnünk, arra Szmoljanban, a seregszemle városában a főiskolások bemutatott etűdjei adtak ideiglenes biztosítékot. Komár Erzsébet
79
Bergman után... Beszélgetés Marianne Ahme és Kay Pol/ak rendezőkkel Marianne Ahrne a hetvenes évek svéd filmes nemzedékének egyik jelentős egyénisége. 1971-ben debütált, Nevettess meg! című rnűvével. Azóta hat filmet forgatott. Közülük az 1976-os Közel és távol aratta a legnagyobb sikert Svédországban. Kay PolIakot leginkább a gyerekek (lelki)világának nagy ismerőjeként tartják számon. Az életük iránti érdeklődésről tanúskodik első müve, az Elvis, Elvis, de több televíziós alkotása és A gyerekek szigete is. - A svéd filmművészetet Bergman alkotásai és a hatvanas évek "új hul/ám"-a alapján sokan a világ legjobbjai közé sorolják. Hogyan látják ezt Onök? - K. P.: Talán nem szerénytelenség, ha hozzáfűzöm, hogy nemcsak az utóbbi évtizedek műveinek köszönhetően, hiszen már a tizes-huszas években sok értékes némafilm készült. Utána azonban mély hullámvölgy következett, mert sokan, akik az élvonalba juttatták a svéd filmet, Hollywoodba költöztek. A harmincas évek hullámvölgye után jött Bergman, aki visszaállította a svéd film régi hírnevét. De ő külön fejezet a világ filmtörténetében. Majd a hatvanas években újabb meredek felívelés következett. Bergman mellett elsősorban Bo Wíderberg, Jan Troell, Vilgot Sjöman és mások tevékenységének köszönhetően. - Mit jelentett ez az "új hullám"? Valami merőben újat mint amit Bergman alkotott? Hiszen Widerberget említette, aki a hatvanas években élesen támadta az akkor már világhírű rendezőt. - M. A.: Azt hiszem, Widerbergnek el kellett szakadnia Bergmantól és támadnia kellett őt, ha valami egyéni t akart létrehozni, s azt kivánta, hogy felfigyeljenek rá. A hatvanas években az újabb nemzedék realistább, a valósághoz közelibb filmeket akart forgatni. Bergman igazi óriás, s mint
80
minden ilyen, egyedülálló. Lehetetlen folytatni, amit ő csinált. Nem teremtett iskolát sem. Igaz, Vilgot Sjörnan első művein erősen érződik a "mester" hatása, de később Sjöman is más utat választott. A hatvanas évek "új hullámosai" mást akartak, mást kellett akarni uk, s a mi nemzedékünk, a hetvenes években feltűnteké sem folytatja a bergmani utat. Ez nem jelenti, hogy ne szeretnénk, tisztelnénk őt. Én leginkább azért csodálom, amilyen zseniálisan bánik a szlnészekkel, Egyszerűen lenyűgöző. - A svéd közönség szereti Bergmant ? - M. A.: Az ilyen típusú művészfilmek, mint az övéi, nem szoktak tömegekhez eljutni. Eleinte Bergmant is csak egy szűkebb réteg ismerte, szerette. Akkor változott a helyzet, amikor a televízió öt részben sugározta a Jelenetek egy házasságból tévé-változatát, ez ugyanis irigylésre méltó érdeklődést váltott ki. Hetekig mindenki erről beszélt, vitatkozott. Azt hiszem, a sorozat óta sokan szeretik és elismerik őt. - És a svéd filmeket általában hogyan fogadják a hazai nézők? - K. P.: Filmje válogatja. - Milyen típusú filmek készülnek ma Svédországban? - K. P.: Szerintem két tendencia különithető el tisztán - eltekintve a pomográfiától. Az elsőbe a vígjátékok, szórakoztató filmek tartoznak. Ezek tömegeket vonzanak. A másik csoportba sorolható, komoly társadalmi problémákkal foglalkozó művek sokkal szűkebb közönséghez szólnak, De ez a világon csaknem mindenütt igy van. S a mi mozijainkban is nagyrészt amerikai produkciókat játszanak, mint a többi nyugat-európai országban. - M. A.: Azért egyelőre még valamivel több művészi film készül, mint vígjáték, talán mert a
Kay Pollak és Marianne Ahrne svéd filmipar nehezen képes felvenni a versenyt a nagy amerikaival. De rossz volna, ha ez az arány megváltozna, bár - sajnos - van rá esély, mert a kommerszre sokkal több pénz jut, mint a művészfilmekre. Az előbbieket a Svéd Filmgyár késziti, az utóbbiakat a Svéd Filmintézet támogatja, legalábbis általában. Egyébként a mi komédiáink, a szórakoztató filmek ritka rosszak. Meg a svéd humor furcsa jelenség. Nálunk azon nevet a közönség, ha valaki hülyébb, mint a másik. Azért van egy-két kivétel, Hasse Alfredsson például kitűnő vigjátékokat készit, de ezek is anynyira svédek, hogy például Franciaországban ember el nem mosolyogja magát rajtuk. Ez a svédeket nem zavarja abban, hogy legalább ők imádják vigjátékainkat. De a svédek tele vannak hazafias érzelmekkel. - Az előbb említette, Marianne, a finanszírozást. Ki fedezi a gyártási költségeket ? - M. A.: Évente körülbelül húsz-huszonöt film készül, úgy hallottam, Magyarországon is. Egy művészfilm költsége négy millió korona, amely a Svéd Filmintézet - és néha más intézetek - támogatásából jön össze. 1963, a filmreform óta a mozijegyekből származó teljes bevétel tíz száza-
lékát megkapja az intézet, s ebből támogatja a hazai alkotásokat. A jelentős bevételeket pedig a nagy amerikai produkciókból nyerik. így ezektől is függ, mennyi pénze van az intézetnek. - K. P.: Svédországra a rossz kasszasiker jellemző. A művészet szóra igényt tartó rendezők csak az államtól, a Filmintézettől kaphatnak támogatást. Mert bár sok magántársaság fordit komoly összegeket filmekre, azok, akiknek sok pénzük van, csak a kommerszfilm költségeit fedezik, mert csak ez térülhet meg, ez arathat átütő sikert. - Úgy tudom, A gyerekek szigete nagy siker volt. - K. P.: Néha, de tényleg ritkán, művészfilmek is vonzanak tömegeket. Legújabb filmemnek valóban jelentős visszhangja volt. Özönlöttek a levelek, gyerekektől is, akik megirták, hogy háromszor, négyszer is végignézték, s mennyire magukénak érzik a problémát. De elsősorban a felnőttek lelkiismeretére akartam hatni, hogy észrevegyék, meanyire szeretet nélkül nevelik, vagy nem is nevelik csemetéiket, s hová űzi ez a gyerekeket. De hogy a film sikert aratott, ebben nemcsak a valós társadalmi probléma játszott szerepet, hanem az is, hogy hálás téma ez: egy jó gyerekszereplő mindig megfogja a nézőket. 81
- Az Elvis, Elvis is arról szál, mennyire szüksége van a gyerekeknek a szeretetre. Bergman - másfajta - filmjei is a szeretetnélküliségről és szerete 1éhségről szólnak; Marianne alkotása, a Fájdalom gyökerei szintén. Csupa érzelmi analfabéta szerepel bennük. - K. P.: Azért forgattam eddigi filmjeimet, mert szerintem egyik legfontosabb feladatunk ma, hogy szeretetet kapjanak az emberek, elsősorban gyerekkorukban. Ha valaki úgy nő fel, hogy kicsiként sem törődnek vele, senki sem figyel fel rá, akkor nem tarthatja magát fontosnak, nélkülözhetetlen személynek. Sérült felnőtté lesz. Szerintem a jóléti társadalmak nem kedveznek a gyerekeknek. Minél fejlettebb egy ország, annál kevésbé. A jóléti társadalmakban igyekeznek mindent megadni nekik, szines tévét, elektromos játékokat, mert ez kényelmesebb, s igy kevesebbet kell a munka után bajlódni a gyerekkel. Majd neveli a tévé! Csakhogy a képernyőt ől nem kaphat a kicsi szeretetet, onnan senki nem szól ki neki, senki sem figyel rá. Pedig a gyerekek erre vágynak. Ha másért nem, legalább azért vegyék észre és becsüljék meg, hogy három percig kibirja a víz alatt, mint az én filmern tizenegy éves Reineje. - M. A.: Az én emberi kapcsolatokra vágyó fiatalemberem Argentínából menekült Svédországba, bizonyos tekintetben tehát ő is gyerek: természetesebb lény nálunk, ahol csak nehezen tud kapcsolatot teremteni, s ez is csak kedves, közvetlen lényének, meleg szivének köszönhető. Aki nem ilyen, az magányos marad "új hazájában", mint a kisujja. De szerintem maguk a svédek sem melegednek össze könnyen. - Lehetséges, hogy azért vált ez nemzetközi sajátossággá, mert Svédország az elszórt tanyák világa volt régebben, s részben még ma is az. Olyan ország, ahol az emberek mess z e egymástól, elszigetelten élnek? - M. A.: Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott, bár már a legkisebb tanyán is van autó, amivel percek alatt el lehet érni a szornszédot, a legközelebbi várost. Ma viszont túl jól élnek az emberek, s nincsenek egymásra utalva. Ez az egyik legnagyobb problémánk manapság. - És a kábftószeres fiatalok száma nem nyugtalanítja a filmeseket? Láttam erről ugyanis egy megrázó dokumentumot, Stefan Jarl Egy tisztes-
82
séges élet cimű alkotását. Hogyan fogadták ezt a filmet? - M. A.: Sajnos, ez az egyetlen igényes, mély film el ről a problémáról, Az okokat kutatva láttatja, hogy a tizenéves, ártatlan arcú angyalkák huszon- és harmincéves en már kábitószeresek. Tömegek látták ezt a fontos és valóban megrázó filmet. Iskolákban vetítették, vitákat rendeztek róla. Talán a gyerekekre, akik még nem kábitószeresek, nagy hatással van, s elrettenti őket, de akik már rászoktak, szinte menthetetlenek. Rajtuk ez a mü.sem segíthet. Sok fiatal hal meg kábitószer miatt Svédországban. - Többféle társadalmi kérdés szába került már, az általam látott svéd művek alapján mégis úgy érzem, az (Jnök filmművészet ében a legnagyobb probléma. hogy nincs probléma. - M. A.: Pontosan. - K. P.: Vannak gondok nálunk is, például a már emlitett menekült- és bevándorlókérdés. a munkanélküliség, a fiatalok kiúttalansága. Csak a filmekben ezek ritkán tükröződnek, mert a valósághű, társadalmi kérdéseket feszegető alkotások nem, vagy csak ritkán lesznek sikerfilmek. Pedig szerintem sok műnek kellene abajainkról szólnia, de a kommerciális erők erősebbek. - M. A.: Nálunk nincsenek osztályharcok, küzdelmek, véres összeütközések. lakásgondok, nyomor. Vannak munkanélküliek, de azért ők sem élnek olyan rosszul a munkanélküli segélyből. Az embereknek mindenük megvan, legalábbis anyagilag, igy aztán a pszichológiai kérdésekkel foglalkozhatunk. - Ismerik a magyar filmművészetet ? - M. A.: Sok magyar filmet láttam, például magyar heteken, vagy külföldön. Szeretem Szabó Istvánt, különösen a korai filmjeit, például az Apá-t. Vagy Kovács András Ménesgazdá-ját, Fábri Zoltán (Jtödik pecsét című remekét, Mészáros Márta műveit, és sorolhatnám még, ha eszembe jutna hirtelen minden eim. Végül emlitem Gábor Pál Angi Verá-ját, amely az egyik legnagyobb filmélményem volt. A Mephisto a legújabb, amit láttam. Profi alkotás. Története ma is elgondolkoztató, s a két férfi főszereplőtől az ember lélegzete is eláll. De a svéd közönség kevés magyar filmet lát, mert a mozikban mindent elárasztanak az amerikai piac termékei. Eszéki Erzsébe t
'
Alain Resnais - Jean Gruau1t:
Amerikai nagybácsim Részletek a !orgatókönyvből I. FELVONÁS Fekete háttér előtt piros. fénylő szivmodell dobog. A dobbanásokkal párhuzamosan Henri Laborit professzor hangját halljuk. LABORIT HANGJA: Egy élőlény egyetlen létoka, hogy létezzen, hogy fönntartsa a struktúráját. .. vagyis. hogy önmagát életben tartsa. Enélkül a ••létok" nélkül nem létezhétne semmilyen élőlény. Fénycsóva pásztáz egy fényképtablén. Rajta szereplők, helyszinek, tárgyak. A filmben valamennyivel találkozni fogunk. Közben René, Janine és Jean hangja hallatszik. filmbeli szövegeik egymásra keverve, kivehetetlenül. LABORIT: A növények helyváltoztatás nélkül is fönn tudják tartani magukat. Közvetlenül a talajból merítik táplálékukat. ott, azon a helyen, ahol vannak. a nap energiájának segitségével pedig a talajban levő élettelen anyago t a saját. élő anyagukká alakitják. Az állatok, és velük együtt természetesen az emberi állat is, csak úgy tudnak életben maradni, ha ezt a - növények által már átalakitott - napenergiát veszik magukhoz. Ez pedig megköveteli a helyváltoztatást, tehát. egy bizonyos téren belül rnozogniok, tevékenykedni ök kelJ. Képek Jean Le Galle életéből BEMONDÓNŐ HANGJA: Jean Le Galle. 1929. augusztus 4-én szü1etett Morbihanban. Nagyapja orvos. apja mérnök. Gimnázium, Tanárképző Főiskola. Diploma. történelemtanár egy párizsi középiskolában. A Közoktatási Miniszter, majd a Tájékoztatási Miniszter kabinet jének ügyvivője. 1975-ben kinevezik a Rádió Tájékoztatási Osztálya vezetőjének. Másfél év után visszahivják. Visszamegy az oktatásügyhöz. Rádiós tapasztalatairól polemikus hangú könyvet ir. Szivesen mondogatja, hogy életében csak egy nőhöz volt hűséges, Dani-
elle Darrieux-höz, akinek gyermekkorától fogva lelkes csodálója. Időnként vesegörcsök kínozzák. Indul a soron következő nemzetgyűlési választásokon. Nős, két gyermek apja. Szereti a régi könyveket és a színházat. Az akadémiai pálmarend kitüntetett je. Lépcső - nappal Egy kiskutya nem mer elindulni lefelé a lépcsőn. Habozik: nekiindul, visszakozik. Birkózik benne a szándék és a félelem. LABORIT HANGJA: ... A térben való helyváltoztatáshoz pedig idegrendszerre van szükség, Ez az idegrendszer egyrészt maga hat és cselekszik, másrészt beengedi a környezeti hatásokat - de mindig ugyanannak a célnak az érdekében tesz mindent: hogy a fennmaradását, a túlélést biztositsa. Ha ez sikerrel járt, örömérzést vált ki benne. Képek Janine életéből BEMONDÓNÖ HANGJA: Janine Garnier ... született ]948. január l3-án Párizsban, a huszadik kerületben. Apja munkás a Renault-gyárban. Általános iskola, majd gyors- és gépíró tanfolyam. Kultúrházakba jár, az Ifjú Kommunisták Szövetségében tevékenykedik. Autodidakta. Egyszer látta Jean Marais-t a Comédie Francaise-ben, és elhatározta. hogy színésznő lesz. Szándéka a család ellenállásába ütközik. Titkárnő egy montreuil-i fürdőszoba-szerelvényeket gyártó cégnél. Egy amatőr- majd félhivatásos színház tagja. Rövid színészi siker egy kosztümös darabban. Viszonya Rádió egy magas beosztású tisztviselőjével. Másodrangú tévészerepek, reklámfilmek. A reklámszakmában szerzett ismeretségei révén bejut egy nagy textilvállalathoz mintatervezőnek. Prévert-t, Aragont, Alexandre Dumas-t és Michel Zévacot olvas. A tévében minden kalandfilmet megnéz.
83
gyászatban a mesterséges hibernációt, a klórpromazint, az első "nyugtatót", valamint számos más, pszichotrop hatású gyógyszert. A szervezet agreszszió-reakcióira vonatkozó kutatásai új eredményeket hoztak az anesztézia és a reanimáció területén. A Párizsi Kísérleti Élettani laboratórium vezetője. Számos magatartás-biológiai munkát ír. Nős, öt gyermeke van. Az Amerikai Egészségügyi Társaság Albert Lasker-díjának kitüntetett je. Lovagol, vitorlázik. Becsületrend, világháborús hadikereszt. Akadémiai pálmarend.
Erdö - nappal Vadkan. Térdén állva hosszasan túr, majd feláll. LABORIT HANGJA: Az élőlényeket tehát egyfajta parancs készteti, hogy fenntartsák biológiai egyensúlyukat, a struktúrájukat, vagyis, hogy életben maradjanak. Ez a parancs négy alapmagatartást diktál: egy konzumációs, vagyis fogyasztói magatartást, amely a legközönségesebb, általános szükségleteket elégíti ki: evés, ivás, párzás; azután egy védekező-menekülő, egy küzdő, és egy tartózkodó-gátolt magatartást. Képek René életéből BEMONDÓNŐ HANGJA: René Ragueneau. Született 1941. december 27-én Torfou-ban, Maine et Loire megyében. Szülei földművesek. Magánúton jár iskolába. Actio Catholica. Az általános iskola után nem tanul tovább, tizenkilenc éves koráig a családi gazdaságban dolgozik. Belép a Lacombe és Fia textilüzembe. Levelező úton szakképesítést szerez. Gyors előmenetel, harmincöt éves korában műszaki igazgató Lille külvárosában. Gyakorló katolikus. Felesége tanítónő, a harmadik gyerekét várja. Szereti a futballt, az operettet, szabadidejében főz. Moziba kizárólag Jean Gabin filmekre jár. A Kereskedelmi és Ipari érdemrend lovagja. Nem politizál. Gyomorfekélye van. LABORIT HANGJA: Az agy nem gondolkodásra szolgál, hanem a cselekvésre. Laborit professzor laboratóriuma - nappal Laborit professzor belép a laboratóriumába, sorban odamegy három munkatársához, akik asztaluknál dolgoznak, majd előre jön. Képek Laborit professzor életéből BEMONDÓNŐ HANGJA: Henri Laborit professzor. 1914. november 21-én született Hanoiban. Apja orvos a gyarmati hadseregben. Carnot gimnázium Párizsban, egészségügyi főiskola a tengerészetnél, majd orvosegyetem Bordeaux-ban. Kórházi orvos, sebész, a hadsereg egészségügyi kutatócsoport jának főmunkatársa. Bevezeti a gyó84
Sziget - nappa) Bretagne-i sziget, közeledő csónakról nézve. Az ég szürke. A kép bal sarkában, felül ovális medálképbetétben megjelenik Jean. JEAN HANGJA: A nagyapám különc ember volt, egy szigeten lakott. Azt akarta, hogy az anyám ott szüljőn engem ... A sziget 1929-ben. Motorcsónak közeledik felé. Jean anyját, aki szemmel láthatóan szenved, egy másik nő tartja ölében. A kormánylapátnál Jean apja. Jean nagyapja a parton áll és integet. Jean apja és a bábaasszony Jean anyját támogatják a parton. A nagyapa eléjük megy. JEAN: Orvos volt, és az első világháborúban szerzett tapasztalatai elundoritották az emberektől - általában, az orvosoktól pedig különösképpen. Egyetlen kollégáját sem találta méltónak arra, hogy engem világra segítsen. Párizsi épület - nappa) Párizs, Rue Bagnolet, annak a bérháznak az udvari homlokzata, ahol Janine szülei laknak. A bal sarokban, felül, medálkép-betétben megjelenik Janine. JANINE HANGJA: Apám azt akarta, hogy anyám is fájdalom nélkül szüljőn, "mint a Szovjetunióban", Janine szüleinek lakása: Janine anyja fekszik az ágyon, és férje irányításávallégzőgyakorlatokat végez. Tanya - nappa) René Ragueneau szüleinek tanyája Torfou környékén. A bal felső sarokban, medálkép-betében megjelenik René. RENÉ HANGJA: Amikor megszülettem, elég hitványka voltam, ezért azonnal megkereszteltek. A plébánosnak tizenkét kilométert kellett biciklizni a tanyánkig. A plébános kerékpáron megérkezik a tanyához. René anyja hálóingben ül egy karosszékben, karján az éppencsak megszületett René. A pap félig meghajolva kereszteli a gyermeket. Az apa a pap mögött áll, fejét lehajtja, mialatt a fiát keresztelik. Sziget - nappa) JEAN HANGJA: A szüleim városban laktak, de én egész kiskoromtól fogva időm javát a nagyapámmal töltöttem a szigeten.
A kis Jean a szigeten rákokat keres, kezével félrehúzza az algák at a földön. Nagyapja vödörrel a kezében megy utána. Képsor (közben Henri Laborit magyarázata hallható) Algákkal borított kö a parton. Algákkal borított szikla. Egy rák a vízben. Tengeripók mászik az algákori. Rák mászik az iszapon. Rák harci készenlétben, felemelkedve ollóját mereszti. Jean kicsit szorongva figyel. Egy rák behúzza ollóit és menekül. Jean nagyapja ül egy sziklán, és mutatja Jeannak, hogyan kell megfogni a rákot. Jean arca, szemrnel láthatóan kis félelem tükröződik rajta. Jean a kezében tart egy rákot, és szemléli. Roston sülő rákok. A nagyapa levesz egyet a rostélyról, lehántja a kagylóját és enni kezdi - arccal Jean felé fordulva, aki figyeli a fejleményeket. Ö is megpróbál egyet levenni a rostélyról, mint a nagyapja. Meg is fogja a lábánál a rákot, de gyorsan visszaránt ja a kezét, mert megsütötte az ujját. LABORIT HANGJA: Az evolúció, a fajok evolúciója konzervatív. Az állatok agyában nagyon primitív formációkat is találni. Létezik egy ősi agy - ezt McLean hüllőagynak nevezte -, csakugyan a hűllők agya, és ez inditja be azokat a ... közvetlen túlélést célzó magatartásformákat, amelyek nélkül az ember nem maradhat életben: az evés-ivást, hogyaszervezetét fenntartsa, a párzást, hogya szaporodást biztosítsa. Tovább haladva, amikor eljutunk az emlösökhöz, egy második agy csatlakozik az elsőhöz, amelyre, megint csak McLean szavaival, azt szoktuk mondani, hogy ez az érzelmi agy, az érzelmek központja. Én inkább azt rnondanám rá, hogy emlékező agy. Ha nem emlékeznénk rá, mi kellemes és mi kellemetlen, szó sem lehetne szomorúságról, boldogságról, szorongásról, nem lehetne az ember dühös vagy szerelmes. Végül egy harmadik agy is csatlakozik az első kettőhöz, az agykéreg. Az embernél ez különösen fejlett, asszociatív kéregnek hívják. Mit jelent ez? Azt, hogy asszociál. Társit ja a különböző agy területeken őrzött információkat, de ezeket nemcsak olyan formában tudja felidézni, felhasználni, ahogyan az agy az információszerzés, az élmény pillanatában megszerezte őket. Vagyis, képes létrehozni, megvalósitani egy képzeletbeli folyamatot. Az emberben ez a három agy egymásra épült. Ösztönös késztetéseink, amelyek nagyon primitívek, mindig a hüllöagyból erednek. A ház,
ahol Janine szülei laknak - nappal Janine szülei házának udvarra néző homlokzata.
A kislány Janine kihajol az ablakon, és egy spárgára kötő tt babát enged lefelé, az egyemelettel lejjebb levő lakás ablakáig. Egy másik kislány megkaparintja Janine leeresztett babáját. Janine-nak egy rántással sikerül kiszabadítania a babáját, de szomorúan látja, hogy egyik lába hiányzik. JANINE HANGJA: A Rue de Bagnolet-n, a huszadik kerületben laktunk egy kétszobás lakásban, amelyért a szüleim háromszázezer frank használatbavételt fizettek. Az anyám négyórás munkaidőben dolgozott, és engem minden délután egyedül hagyott otthon a lakásban. Ragueneau-ék tanyája - nappal René apja a nagyasztalnál ül, és valamit ír. A kis René, fekete rékli ben, egy gumifecskendőt márt nagy gonddal a tintásüvegbe. Megvárja, mlg megtelik, aztán megfordul, és a fecskendővel megcélozza az... anyját, aki ebben a pillanatban lép be az ajtón, néhány fej salátával a kezében. A tinta végigfröccsen az arcán és a ruháján. Felsikolt. RENÉ HANGJA: Egy majorban laktunk, a földünkön. Apám és anyám ketten művelték huszonöt hektáros gazdaságunkat. A Beauséjour villa - nappal A nyitott kapun át látjuk a kis Jeant, amint a kertben labdázik. JEAN HANGJA: Nagy kertes házban laktunk, a Beauséjour villában. Még most is megvan. Én örököltem aszüleimtől. A kis Jean addig ügyeskedik, míg a hátára fordit egy teknősbékát, aztán figyelni kezdi. Apja lába belép a képbe. JEAN APJA: Jean! Nem szégyelled magad! Ilyen nagyfiú létedre ... Jean áll a terasz lépcsőjén, az apja fölötte. Jean lehorgasztja a fejét, mialatt az apja megrója, aztán talpraáll itja a teknőcőt. A I'Humanité ünnepe - nappal A kicsi Janine mosolyogva ül az apja nyakában, aki szintén mosolyog. Az egyik transzparensen ez áll : MAYER - NYOMOR (1953-ban vagyunk).
85
LABORlT HANGJA: Az agy három "emeletének" együtt kell működníe, és ezt összekötő idegpályák biztosítják. Bizonyos pályák a jutalmazást szolgálják, mások a büntetést. Van, amelyik a menekülésért vagy a harcért felelős, és ismét egy másik a cselekvés gátlását eredményezi. Például, ha az anya megsimogatja gyermekét, amikor a kitüntetést a katona mellére tűzik, vagy amikor a szlnész tirádája végén felcsattan a taps... ezek mind vegyi anyagokat tesznek szabaddá a jutalmazás pályáin, és azok örömérzést okoznak. A GYERMEK JANINE: Hogy rádisrnerjek, neveden szólítsalak: Szabadság. Forró taps, Janine gyorsan meghajol és leszáll a székről. Apja gratulál neki, magához szorltja.
JANINE HANGJA: Szeptember első vasárnapján minden évben ott voltunk a I'Humanité ünnepségén. Templombelső A gyermek René kijön a gyóntatószékből, és indul, hogy elimádkozza a penitenciát. Egyedül van a templomban. RENÉ HANGJA: Amióta az eszemet tudom, minden hónap első péntekjén áldozom. Sziget - nappal A gyermek Jean és nagyapja a ház előtti fűben, egy asztalnál. A nagyapa ül, az előtte álló Jean bizonyitványát nézi, aztán egy pénzdarabot vesz elő a mellényzsebéből és a gyerek elé tartja. JEAN HANGJA: Nagyapámjutalmazásifokozatokat szabott meg nekem. N AG YAP A: Derék! Tizenöt frank, ha osztályelső vagy, tiz frank, ha második leszel, öt frank jár a harmadik helyért, a negyediktől lefelé pedig egy fenékenbillentés ! Janine szüleinek lakása - nappal (1958) Szerény ebédlő. A falon, több kép között, Picasso-reprodukciót látunk. Az egyik polcon orosz babák. Janine és szülei az asztalnál ülnek, hét vendéggel együtt. Az ebéd a vége felé jár. Janine anyja bejön, kezében kávéskanna. Apja megkocogtatja a tányérját, jelezve, hogy csendet kér. JANINE HANGJA: Ha vendégek voltak nálunk, mindig felállitottak egy székre, hogy szavaljak. Én nem kérettem magam sokáig ... Taps, és a kis Janine sugárzó arccal feláll a székre. Kezét hátra tesz i, és kicsit billegve szavalni kezd. Mindenki figyelmesen hallgatja. A GYERMEK JANINE: Kis irkalapjaimra, padomra és a fákra, homokra és a hóra felírlak én ... Janine buzgón szaval. Orosz babák sorbarakva egy polcon. Bekeretezett kép a falon: Janine nagyszülei. Janine szaval. A fenti képek alatt Laborit professzor hangját halljuk.
86
Sziget - nappal Napsütés. A gyermek Jean közeledik. Egyik kezében egy képregény, a másikban az uzsonnája. Egy fához ér, amely a tenger kék háttere előtt magasodik. JEAN HANGJA: Családom minden tagjának más elképzelése volt arról, hogy nekem mit kell 01vasnom. Nagyapám szerint Vernét. Apám a jeles férfiúk életrajzát: Lyautey-t, Foucault atyát olvastatta velem, anyám pedig Racine tragédiáit, mivel azokat imádta. En persze ezeknél a remekműveknél többre becsültem a kalandos, képes ponyvaregényeket. amelyeket egy fa tetején ülve olvastam. René szobája a tanyán - éjszaka (1955) Renének és bátyjának, Maurice-nak a szobája. Két, egymással párhuzamos ágy, közöttük a falon feszület. A szoba közepén egyszerű zsinór végén villanykörte lóg. A két kamasz fekszik: Maurice olvas, öccse egy könyv fölé hajol, ceruzával a kezében jegyezget. RENÉ HANGJA: Gazdaságunkat apám nagyon rosszul vezette, nem óhajtott tudomást venni semmilyen változásról. Egy kicsit mindennel foglalkoztunk, és mindennel elég szakszerűtlenül, Termeltünk gabonát, zöldséget, volt néhány tehenünk, csirkénk, kacsánk, egy féltucat kecskénk, egy kis darab szőlőnk. A testvérem, Maurice szerette volna rávenni apámat, hogy szakosodjunk egy-két dologra. Azt hitte, sikerül majd rábeszélnie. Titokban beiratkoztunk egy levelező tantolyamra. Az ajtó hirtelen kinyílik, és belép az apjuk, ingujjban. A könyvek azonnal eltűnnek a takarók alatt, de egy füzet kinyitva René térdén marad. Apjuk rájuk néz, majd szó nélkül a villanyhoz megy, kicsavar ja a körtét, és - miközben meg- . égeti vele az ujját - zsebrevágja. Sötétben távozik, az ajtót becsukja maga mögött. Párizsi utca - éjszaka (1965) A kamasz Janine, vállán nagy tarisznyával, fiatal elvtársaival együtt "Békét Vietnamnak !" feliratú plakátokat ragaszt.
JANINE HANGJA: A nagybátyámat deportálták, nem is élte túl. Apámat elfogta és megkinozta a Gestapo. Aztán jött Indokina és Algéria. Nagyon fiatalon kezdtem résztvenni a mozgalomban. Meg voltam róla győződve, hogy megváltoztatjuk a világot. Rendőrautó jelenik meg a sarkon. HANG: Zsaruk! Mind futásnak erednek. Az autó megáll, négy rendőr futva a fiatalok után indul. JANINE HANGJA: De én azt szerettem volna, hogy ez még gyorsabban történjék. Holnap ... vagy már ma. A Beauséjour villa - nappal (1946) A kamasz Jean szobája. A falon a LA FOLLE DE CHAILLOT egy plakát ja, és csomó felrajzszegezett fénykép. Polgári bútorzat. Jean a könyvespolc előtt áll, és egy könyvet keres a halom közepén. JEAN HANGJA: A szüleim, a nagyapám büszkék voltak rám, az iskolai sikereimre, de biztosan nagy fájdalmat okoztam volna nekik, ha felfedem előttük terveimet. A mi vidékünket egyre inkább börtönnek éreztem, és mindenáron szabadulni szerettem volna belőle. Szinházról álmodtam, filmekről, amilyeneket csak Párizsban látni. A szüleim még csak nem is sejtették, hogy a világon vannak azok az Irók, festők, akiket én szerettem, és akikkel csak Párizsban találkozhattam volna. Ragueneau-ék tanyája - nappal (1955) Maurice, nyomában Renével átszalad a tanya udvarán. Hónuk alatt könyvet dugdosnak. Mindketten beszaladnak az ólba. RENÉ HANGJA: Mindenütt voltak rejtekbelyeink a könyveink számára: az ágyunkban, a padláson, az ólban ... Sziget - nappal JEAN HANGJA: Nagyapám halála után továbbra is ... Csónak halad a sziget felé, a kamasz Jean evez, a csónak végében egy lány ül. ... kijártam a szigetemre, amely nagyon elhagyatott állapotba került. A barátnőim felnéztek rám, hiszen teljesen szabadon vihettem oda őket is. LABORIT HANGJA: Az emlékezetről beszéltem. Tudni kell, hogya lét kezdetén az agy, még mondhatjuk igy éretlen ... Jean partra segit egy lányt a csónakból. A sziget belseje felé indulnak, nehezen lépdelve a süppedős, algákkal borított parton. Jean kézenfogva vezeti a lányt, akinek a szoknyáját lobogtat ja a szél. ... Tehát az ember életének első két-három évében az az élmény, ami az őt körülvevő környezete felől éri, kitörülhetetlen lesz, olyasvalami, ami nagy jelentőséggel bír a magatartása fejlődésére egész életében. Tudomásul kell vennünk, végül is,
hogy mindaz, ami a születésünktöl fogva éri az idegrendszerünket, sőt, talán még korábbtól, a méhben, és azok az ingerek, amelyek idegrendszerünkbe hatolnak, lényegében másoktól valók, és, hogy mi is... mások vagyunk. Amikor meghalunk, tulajdonképpen mások halnak meg, akiket idegrendszerünkbe befogadtunk, azok, akik minket, az agyunkat alkották, akik megtöltötték ... Azok halnak meg. Jean egy magas fa tövében a tengerparton. Egy kamaszlány ül vele szemben, hátát a fatörzsnek támasztva. Jean egyik kezével a lány combját simogatja, aztán megpróbálja felhúzni a szoknyáját. A lány eltolja a kezét. Jean most határozatlan mozdulattal amelléhez próbál nyúlni, de a lány újból mereven eltaszítja. Janine szüleinek lakása - nappal A képen egy plakát, amelyet Janine sajátkezűleg állított össze különbözö színészek és színésznők fényképeiből. Közöttük a legfeltűnőbb helyen Jean Marais. Janine szobasarka az ebédlőben: a háttérben újra látjuk az orosz babákat. Janine apja letépi a plakátot az ágy fölül, és magából kikelve lecsapja. Janine felveszi a tépett, gyűrt plakátot, és magához szorítja. A haragtól és felháborodástól szólni sem tud, némán, szomorúan áll, mialatt az apja dühöngve gesztikulál. JANINE HANGJA: Részt vettem egy agit-prop előadáson - ahogy az elvtársak nevezték. Elhatároztam, hogy színésznő leszek. Elkövettem azt a ballépést, hogy beszéltem róla a szüleimnek, Azonnal rámparancsoltak, hogy keressek valami tisztességes rnunkát. Pénzt kellett hazaadnom a lehető legrövidebb időn belül. JANINE ANYJA (apa és lánya közé áll): Csillapodj már! Neki is kell egy kis szórakozás l Nem csinál semmi rosszat. Az apa dühösen elfordul. Ragueneau-ék tanyája, René szobája - éjszaka (1958) A kamasz René zseblámpa mellett olvas az ágyban, egy szöveget magol. A KAMASZ RENÉ: Az ötvenedik oldal előrehaladási táblázata szerint márciusra ... RENÉ HANGJA: Maurice bátyám agronómiát tanult. Engem a könyvelés érdekelt. Sziget - nappal A kamasz Jean Arlette-tel szemben térdel. Szép idő van. Jean mohón nézi a lányt, aki szemét lesütve elszántan kigombolja a blúzát. JEAN HANGJA: Barátnőim közül Arlette volt a legrámenősebb. Ragueneau-ék tanyája - nappal (1958) Vasárnapi ebéd a tanya nagykonyhájában. Az asztalnál René, René anyja, apja, Maurice, Henri nagybácsi és Thérése, egy fiatal lány.
87
.---------
ni valahova, hogyafizetésemből tartsa fenn a gazdaságát. Ez már nem közös gazdálkodás, hanem kizsákmányolás! Még aznap este Cholet-ba mentünk, ahol előbb különbőző trógermunkákat végeztem, aztán beléptem segédkönyvelőnek egy textilüzembe. Szóval, teljes volt a szakítás. Nyersen föláll az asztaltól, kézenfogja Thérése-t, - Menjünk innen Thérése l Gyere! RENÉ ANYJA (próbálja visszatartani a fiát): René! RENÉ (kissé már rnegszelídülve): Nem! Távoznak. René határozott léptekkel, kézenfogva húzza Thérése-t. A nyitott ajtón át látjuk, amint távolodnak az udvaron át. Vidék - nappal
RENÉ HANGJA: Már egy hónap óta acsarkodtunk egymásra apámmal. A befülledt műtrágya, az elromlott traktor. .. minden ok volt a veszekedésre. A feszültség csak lappangott, egészen addig, amikor egyszer vasárnap meghívtam hozzánk Thérése-t, akit a Fiatal Katolikus Földművelők egyik rendezvényén ismertem meg. A szüleimnek nem tetszett: nem a mi környékünkről való volt. Sziget - nappal
Süt a nap. Jean unott képpel magyaráz ArIettenek, akin hirtelen nagy izgalom lesz úrrá. Sírvafakad, Jean nyakába veti magát, rácsimpaszkodik ... JEAN HANGJA: Azt hittem, Arlette-nek elmondhatom azt a tervemet, hogy Párizsba mennék, sőt, vele akartam megbeszélni, hogyan adjam be a szüleimnek, hogy mire készülök. De Arlette-et nagyon megviselte a bejelentésem. Nem akart elválni tőlem. Közölte, hogy szeret, és hozzám akar jönni feleségül. Vajon miért mondtam én is, hogy szeretem? Azért, hogy békén hagyjon?.. Vagy nem akartam látni, hogy sírjon nekem? ARLETTE (lihegve, könnyek között): Nem, Jean! Szerelmem! Szerelmem! Filmbe/h: Danielle Darrieux premier plánban szenvedélyesen megcsókolja partnerét. Ragueneau-ék
tanyája
- nappal
Nagykonyha, az ebéd vége felé. A háttérben René anyja mosogat. RENÉ APJA: ... majd ha a menyasszonyod is ideköltözik, elrendezkedtek ... RENÉ HANGJA (a képen ugyanő, dühös, heves gesztusokkal ágál): Az apám elkezdett beszélni a "jövőnkről", hogy majd az esküvőnk után mi is clhelyezkedhetünk otthon, a majorban. Ez volt az, amitől teljesen kiborultam, és kitálaltam neki mindent, ami a szívemet nyomta. Hogy elegem volt abból, hogy paraszt legyek, hogy szó sem lehet arról, hogy ottmaradjak a tanyán, nem túrjuk neki a földet, és nem is megyek el dolgoz-
88
Panoráma a vonatablakból: zöldülő vidék. A távolban Redon, egyre messzebbről. JEAN HANGJA: Arlette azonnal esküvőt akart. Emiatt föl kellett volna adni terveimet, úgyhogy szakitottam vele. Párizsba mentem, hogy felkészüljek a Főiskolára. Egy párizsi ház udvara - nappal Egy ócska bérház udvarán kidekorált kimustrált teherautó. Kb. tizenöt fiatal amatőrszinész sürögforog körülötte, díszleteket, jelmezeket, kellékeket cipelve. Jön Janine, egy necgörög oszlopot visz, amit aztán a többiek felhúznak a teherautó tetejére. Néhányan jelmezben vannak. A hangulat igen vidám. LABORIT HANGJA: Szóval, adva van a három agy. Az első kettő működését tudatunk nem szabályozza. Indulatainkat, érzelmeinket ez a két agy határozza meg. A harmadik adja a magyarázatot cselekvéseinkre, a kifogást, az ürügyet, az alibit. Azt hiszem, a tudattalant egy mély tengernek kell elképzelnünk, és azt pedig, amit tudatosnak nevezünk, tajtéknak. amely születik, eltűnik, újjászületik a hullámok hátán, és ennek a széltépázta óceánnak csak nagyon-nagyon felszíni része. JANINE HANGJA: Nemcsak a társadalmat akartam megváltoztatni, hanem azt a tompa, szürke, unalmas életmódot is, ahogyan aszüleimmel együtt én is éltem. Úgy esett, hogy egy kis szerephez jutottam a Szentivánéji álomban, és én is utazhattam volna a társulattal Eure et Loire kis falvaiban. Egyik napról a másikra otthagyt am titkárnői munkámat. Soha még olyan szabadnak nem éreztem magam! Repestem a boldogságtól! ... Janine álmodozó képpel közeledik, magához szoritja a gipszoszlopot. Egyszerre rémülten leteszi. JANINE (ijedten): Az anyám! . . . De bejelentettem az anyámnak is, ő pedig eljött és botrányt csinált, hogy megakadályozza az elutazásomat. Janine a teherautó hoz iszkol, fellép a létrára. Anyja odalép, megáll vele szemben. JANINE (kiabál): Mama!
JANINE ANYJA: Na gyerünk! Indíts haza! JANINE (leszáll a létráról. A szinészek megállnak, közelebb jönnek): De hadd maradjak itt, semmi rosszat nem csinálok I JANINE ANYJA: Ezt majd az apáddal beszéld meg! JANINE: Nem! Sehova sem megyek! Anyja pofonüti. EGY SZTNÉSZNÖ (felháborodva): De asszonyom! ... JANINE ANYJA (a szinészekhez): Az én lányom, nem? Akkor meg mit kiabálnak! Szavait elnyeli a csoport hurrogása. Janine megragadja anyján a ruhát, és elvonszolja anyját. Mindketten távolodnak az udvarról. Janine anyja szitkozódva vissza-visszafordul, Janine cibálja. JANINE HANGJA: Hazamentem vele ... Janine szüleinek lakása - éjszaka Janine kirándulókabátban a hálószobájában. Eloltja a villanyt, és - egyik kezében a cipőjével, másikban egy nagy utazótáskával - lábujjhegyen kioson. Csendben kinyitja az ajtót, majd ugyanolyan óvatosan becsukja maga mögött . . . . de még aznap éjjel megszöktem. Összeszedtem a házban minden pénzt, és megléptem. Most már végleg. Egy barátnőm adott menedéket. Filmbe/ét: Jean Marais kisurran egy ajtón, óvatosan becsukja maga mögött, ráfordítja a kulcsot és sietve odébáll, Jean lakása - nappal (1953) Jean majonézzel díszít egy salátástálat, mialatt Arlette, a felesége, egy üveg bort próbál kinyitni. JEAN HANGJA: Három évvel később Arlette utánam jött, és végül összeházasodtunk. Egy párizsi gimnáziumban voltam tanár, feladtam összes ambícióimat. Aztán összefutottam egy rég nem látott évfolyamtársammal, Michel Aubert-rel, aki éppen akkor lett a közoktatási miniszter egyik közvetlen munkatársa ... Arlette fogja asalátástálat, átvisz i a nappaliba, ahol Michel Aubert ül, majd feláll. Jean Arlette nyomában, kezében a borosüveg. A kamera hátrál, és fokozatosan látjuk a lakást, amely egy diákszobára emlékeztet. JEAN: A feleségem Arlette ... és az előétel. Michel Aubert bemutatkozik, majd udvariasan átveszi az üveget, és nagy erőlködéssel próbálja kinyitni - ezen mindannyian jót derülnek. ... Az ő aján.lására különböző megbízásokat kaptam a minisztériumtól. Jelentéseket, felméréseket, statisztikákat készítettem stb. Egy idő rnúlva már én szerkesztettem a miniszter valamennyi beszédét. Színházterem - nappal (1974) Egy kis párizsi színház színpada, amelyen három színész - köztük Janine barátnője, Anne -
~
,.
próbál. Az előtérben Laugier, a rendező, kezében szövegkönyv. Janine, nem messze tőle, a nézőtér egy másik sorában ül. JANINE HANGJA: Barátnőm, aki színésznö volt, a XVIII. századi híres múzsa és szerelmes, Julie de Lespinasse leveleiből összeállított darabban próbálta Julie szerepét. Én vele jártam a próbákra, és olyan lelkesen ismételgettem a szöveget, hogy már kívülről tudtam. Janine magában mondja a szöveget, amit Annetől hallunk. Tekintete különös mereven egy pontra szegeződik. ANNE HANGJA: Igen ... Menjen ... Mondja, hogy mást szeret! Ezt kívánom ... Akarom ... És csak még gyengébb, még érzékenyebb vagyok tőle. Igaza van ... Filmbetét : Jean Marais fényűző, pompás palotadiszlet lépcsőjén jön lefelé. Tartása büszke, parancsoló és teátrális. Színházterem - nappal LAUGIER (gesztikulál, heves szemrehányásokat tesz Anne-nak): Nem! Nem értesz semmit az egészbői ! Ez nem Bernstein, és te nem Gaby Morlay vagy. már megmondtam! Állsz szemben a közönséggel. és élnézel fölöttük valahova a Vogézekre! Világos? ANNE (majdnem sír): Nem, én nem bábu vagyok, hanem színésznő! LAUGIER (kioktató hangon): Jó, kímélj meg minket légyszíves a közhelyeidtől és folytasd. ANNE (sírás fojtogatja, dühösen) : Elegem van ebből! Én így nem tudok dolgozni, érted? Keress magadnak egy másik balekot! Anne lejön a színpadról, és kiszalad a teremből. A kamera kíséri, majd megáll Janine-on, aki még mindig a helyén ül. Egyszer csak feláll, tekintete nyugodt, elszánt. JANINE HANGJA: Megtörtént a szakítás, amit igazán kivánni ugyan nem mertem, de titkon napok óta vártam. Arra hivatkozva, hogy igy mindenesetre időt nyerhet, azt javasoltam Laugiernak, a rendezőnek, próbáljon ki a szerepben ...
89
Laborit professzor dolgozószobája - nappal LABORIT: Négy egymás mellett működő magatartásmechanizmus létezik. Az első a konzumációs magatartás, amelyik az alapvető szükségleteket elégiti ki. A második az úgynevezett jutalmazó magatartás, amelyik megpróbálja ismételni azt a cselekvést, amelyik már egyszer örömet okozott. A harmadik, amelyik a büntetésre reagál: vagy menekül és kikerüli, vagy pedig harcol és legyőzi azt, aki megtámadta. Az utolsó a gátlás mechanizmusa. Az ember nem mozdul, csak feszülten várakozik, és ez szorongásba torkollik. Aki pedig szorong, nem képes rá, hogy ura legyen egy helyzetnek. Színházterem - nappal (1974) Janine a színpadon, rövid turistakabátjában, két beöltözött színész társaságában. Laugier oldalt ül, szemmel láthatóan igen elégedett. JANINE (lámpalázasan) : Barátom. .. Ha tudná, milyenek a napjaim, milyen az életem ... megfosztva attól az örömtől, hogy önt láthatom! A szórakozás, a tevékenység, a mozgás önnek elég, de az én boldogságom csak ön, egyedül ön ... Filmbetét : Jean Marais izgatott, felzaklatott
arca.
René irodája a textilgyárban - nappal (1974) Ódivatú, régi fabútorokkal berendezett iroda. René iróasztalánál ül és egy fiatal munkáshoz beszél. A háttérben egy titkárnő. René magabiztos, nyugodt, atyai hangon beszél.
RENÉ: Jó, legyen éjszakai műszak ... De adnék neked egy tanácsot: ilyenkor nappal ne fusizz. Ehelyett inkább aludni kell a te korodban, vagy pedig tanulj! Neked is vannak ambicióid, ugye? Nézz meg engem. Parasztgyerek vagyok, a szüleim parasztok. Csak elemit jártam. Amikor kezdtem, nem tudtam annyit mint te. Aztán elvégeztem néhány tanfolyamot, szakmát szereztem, végigjártam a lépcsőfokokat, és... látod: több, mint kétszáz gép van a gondjaimra bízva. Filmbetét : A már kb. ötvenes Jean Gabin íróasz-
tala mögött, magabiztosan,
összekulcsolt kézzel.
Színházterem - éjszaka (1975) Zsúfolt nézőtér. A nézök között felfedezzük Jeant és Arlette-et. JEAN HANGJA: Amikor a miniszter, akinek dolgoztam, átkerült a Tájékoztatási Minisztériumba, hivatalosan is az irodájába kerültem. Aztán kineveztek a Rádióhoz, a Tájékoztatási Osztál} élére ... Jeanra szemmel láthatóan nagy hatást tesz az előadás. JANINE (a szinpadon): ... csak ön, egyedül ön. Nem akarok élni, ha nem láthatom, nem szerethetem mindig, minden pillanatban ... A színpad, ahol a Julie előadása folyik. Janine mint Julie vörös kosztümben egy díványon fekszik. Az egyik színész paraván t helyez mellé, hogy az emberek szeme elől elrejtse. Julie halálán van, ezek élete utolsó percei. Egy színész - a szeretőjekissé előrejön, szeretné még egyszer átölelni. JANINE HANGJA: Előadásunk sikere még minket is meglepett. Több, mint egy évig j átszottuk
II. FELVONÁS Színbázterem - éjszaka JANINE (az iménti jelenetben): Szeretem önt, barátom. Kínom ez a nyugtató enyhíti. Bár ön ezt is könnyedén m'heggé tehetné ... Oly terhemre van már az élet, hogy kész vagyok a könyörületét kérni, jöjjön és segítsen. Ó, barátom, segítsen, hogy megpihenhessek, kegyelemből legyen egyszer kegyetlen! Meghalok... Ég önnel! A fények kialszanak, felhangzik a taps. A nézőtér. A népes nézősereg lelkesen tapsol. Janine meghajol, körülötte a többi színész. A közönség még mindig tapsol, néhányan felállva éljeneznek. Janine meghatottan szeméhez emeli a kezét. A kulisszák mögött - éjszaka Janine lejön a színpadról és Laugier karjaiba veti magát. Meghatottan átöleli. JANINE: Ó, Jean-Marie, Jean-Marie! ... Mindjárt elsirom magam. Kicsit elengedi, arcába néz, szeme könnyes. - Ó, Jean-Marie! Hülyeség ezt abbahagyni!
90
LAUGIER: Te is tudod, hogy nem tehetünk mást ... Janine arca elborul. Kihúzza magát Laugier öleléséből, és az öltözője felé fut. LAUGIER: Janine! Janine! Először is, már a termet sem kapjuk meg többet! Az öltözöfoLyosó bejárata - éjszaka Janine siet, aztán hirtelen szembetalálja magát Arlette-tel és Jeannal. Mindhárman megállnak. JEAN: Á, rnűvésznó ... Láttam az előadást, és szeretnék gratulálni a játékához. Csodálatos volt. Egyszerűen csodálatos... Jean Le Gall vagyok, a Rádió Tájékoztatási Osztályának igazgatója. A feleségemre is nagy hatást tett. Igaz, Arlette? Feleségéhez fordul, aki kedvesen mosolyog. ARLETTE: Igen. Csakugyan kiváló előadás volt, nagyon megindító. JANINE (láthatóan jólesik neki): Ezt nem nekem kellene mondania, hanem a rendezőnek. Jean bátorítóan int Arlette-nek: menjenek a ku-
lisszák mögé. Janine elől rnegy, Jean a két nő mögött. JANI NE HANGJA: A társulat egy kis búcsúünnepélyt rendezett az utolsó előadás után. Végül is beleegyeztem, hogy ott maradok. Nem is képzeltem akkor, micsoda változásokat hoz ez az este az életemben. Fi/mbetét: Jean Marais-t díszes kosztümben, tükörben, aprólékosan komponált képbeállitásban látjuk. Csukott szemmel, lassan jön előre, szorosan mögötte Danielle Darrieux, akinek arca az övéhez közelít. Igen romantikus jelenet. A textilgyár igazgatójának titkársága - nappal RENÉ HANGJA: A vállalatunkat, amióta csaknem egy évszázaddal ezelőtt megalapították, mindig ugyanaz a család irányította. Louis úr, a jelenlegi igazgató, negyven évvel ezelőtt kifutófiúként kezdett a nagyapja keze alatt, aztán, amikor az apja vette át az irányítást, a szövörészlegért lett felelős, végül, tizenöt évvel ezelőtt, az apja halála után átvette a cég irányítását. Paul úr, az öccse, a helyettese. Az elmúlt tiz-tizenöt évben alaposan megváltoztak a dolgok: a Közös Piac konkurrenciája, a számitógépes gyártás terjedése miatt a mi cégünk méietei ellenére sem rendelkezett már "a terjeszkedés financiális feltételeivel", ahogyan Paul úr szokta mondani. .. A titkárnő, kezében néhány dossziéval, kinyitja az irodaajtót, és Renére néz. René bemegy az irodába. A titkárnő kijön, becsukja az ajtót. RENÉ: Hogyne igen. Természetesen. (Veestrate Az igazgató irodája - nappal Louis úr stilbútorral berendezett irodája. Louis felé fordul, invitáló mozdulatot tesz.) Akkor, leúr, aki iróasztalánál ült, most feláll, René elé megy gyen szíves, jöjjön velem, Veestrate úr. és kezet fog vele. LOUIS ÚR (szívélyesen): Nos, Ragueneau úr, Jean lakása - éjszaka (1975. október) Sötét van. Egy kislány meggyújtvisszajött? Hogy telt a szabadság? RENÉ: Nagyon jó volt, Louis úr, köszönöm. ja a falilámpát, és a létrán lemászik emeletes ágyáLOUIS ÚR: És ... a felesége? .. A gyerekek? ról. Az alsó ágyon alvó kisöccse is felkel. JEAN: Hagyd abba, légy szíves! RENÉ: Jól vannak, köszönöm ... Jól. ARLETTE: Jean! Jean! Gondolj a gyerekekre! Veestrate egy fotelban ül, majd feláll. René és Louis úr felé indul, Renére néz, kezét nyújtja, Ezt nem teheted meg velünk! Mi lesz velem, mit csinálok egyedül? mosolyog. A két gyerek kinyitja az ajtót, és kidugja a feVEESTRATE: Léon Veestrate. LOUIS ÚR: Veestrate úr nagyjából ugyanabban jét. Kukucskálnak. ARLETTE: Gonosz vagy! Gonosz! Gonosz! a beosztásban dolgozik Lacaune-nál, mint ön minálunk. Azt szeretném, ha most bizonyos ideig Gonosz! Le Gall-ék modern, jómódú polgári lakásának ön mellett dolgozna, hogy összehasonllthassák a módszereiket, sort kerithessenek egy kis tapasz- előszobája. Jean a kezében tartott bőröndöt letalatcserére, és igy mindketten felkészülhetnek arra teszi a bejárati ajtónál. Arlette arca elgyötört, sír. ARLETTE: Jean, gondold meg még egyszer ... a - most már nem is olyan távoli - napra, amiAzt csinálsz, amit akarsz, nem szólok. De maradj kor megtörténik a végleges fúzió ... itt. .. Maradj! Mit csináljak, mondd? Vessem a RENÉ (kissé csalódott): Igen. Igen, értem ... földre magam? Fetrengjek a lábad előtt? Ezt akaHogyne. rod? LOUIS ÚR: Hát akkor, nem is tartóztatom Jean felemeli a felöltőjét egy kanapéról, magámagukat tovább. És... ha megenged nekem egy javaslatot, kezdjék azzal az ismerkedést, hogy meg- ra veszi. Arlette az ajtó elé szalad, elállja a kijárást. mutatja gyárunk részlegeit a kollégájának.
91
ARLETTE: Nem! Nem mész el! Ahhoz előbb meg kell ütnöd! Jean fogát szorítja dühében. ARLETTE: Na, rajta, üss meg! Üss meg, tudom hogy szeretnéd ! A két gyerek szülei felé fut. KISLÁNY: Miért megy el a papa? Arlette Jeanra néz, egyszerre megnyugszik. Magához vonja kislánya fejét. ARLETTE (szelíden): Most el kell neki utaznia. Búcsúzzatok el tőle... és menjetek szépen lefeküdni. Jean megcsókolja a gyerekeit, akik visszamennek a szobájukba. Arlette némán Jean nyakába teszi sálját, és lehajtja a fejét. JEAN: Holnap délelőtt felhívlak. Arlette megfordul. Zsebkendőt szorongató kezét a szájához emeli, mialatt Jean az ajtóhoz megy, felveszi a böröndjét. kimegy, és becsukja maga mőgőtt az ajtót. Felesége mozdulatlanul áll. Filmbetét : Danielle Darrieux feldúltan egy fiatalember karjaiba veti magát. Szeme csukva, arcán földöntúli szerelem. René irodája - nappal
(1975. október) A szobát újrarendezték, bútorozták. "modernizálták". René igazgatja íróasztalának tartozékait: a doszíékat, a határidőnaplót, majd felnéz. Veestrate egy ugyanolyan íróasztal mögött ül. Felemeli a fejét, mosolyog. René visszamosolyog, kicsit biccent. Az iroda. Veestrate és René, egymással szemben profil ból. Bejön egy titkárnő, és mindkét asztalra letesz egy-egy iratot. Veestrate-ra diszkréten rámosolyog - René figyeimét ez nem kerüli el -, és kimegy. Cseng a telefon: Veestrate és René egyszerre nyúlnak a saját készülékükhöz: Veestrate a gyorsabb. René meghökken, kagylót tartó keze megáll a félúton a levegőben. Veestrate a telefonba mosolyog, majd Renéhez fordul és kelletlenül szól neki. 92
VEESTRA TE: Magát keresik. RENÉ (felveszi a kagylót, mosolyog): Igen, Vaudoyen úr ... A Blendel-dossziéban van. Azonnal összekészítem és átvisz em önnek. Ültében megfordul, hogya háta mögötti szekrény ből elővegye a dossziét, de közben diadalmas pillantást vet Veestrate-ra. A telefon ismét megszólal. René rárajtol és elsőnek veszi fel. Győzedelmes mosollyal Veestrate-ra néz. RENÉ: Halló? Jó reggelt Gérard. A kikészítésnél ? Jó, máris megyek. (Leteszi a kagylót, majd Veestrate-hoz): Valami zűr van a kikészitésnél. Ha Vaudoyen úr ismét hívna, mondja meg neki, hogy azonnal viszem a Blondel dossziét, amint végeztem. VEESTRA TE: Jól van. Az iroda. René kimegy. A telefon nyomban utána megszólal, Veestrate felveszi. VEESTRATE (tiszteletteljes hangon): Tiszteletem, Vaudoyen úr... A Blondel dossziét? .. Azonnal viszem. Leteszi a kagylót, majd René asztaláról felveszi a kikészített dossziét. Janine lakása - nappal
(1975. október) Janine pongyolában, nyögve cipeli Jean böröndjét. Leteszi a szoba közepére és kinyitja. JANINE: Nahát! Te elhoztad az egész könyvtáradat ! Jean ingujjban jön elő ahallból. Janine a bőrönd előtt guggol, és szedi elő a könyveket. Jeannak adogat ja, aki kissé távolabb egy díványra rakja őket sorba. JEAN: Ez a menekülö értelmiségi dilemmája: melyiket vigye magával? Balzacot vagy Stendhalt? Lenint vagy Trockijt? És kilencvenöt százalékuk azért nem mozdul otthonról, mert nem tudott választani. JANINE: Vagy nem akart. Kivesz egy dossziét, Jean felé nyútja. Egy csomó fénykép esik ki belőle. Föleg nap-ábrázolások, színesben és fekete-fehérben. JANINE: Mik ezek? JEAN (letérdel és visszarakosgatja a képeket a dossziéba) : Ja?.. Néhány fénykép, meg jegyzetek ... Egy könyvhöz kellenek, amit már régóta írok. Dehát a feleségem meg a gyerekek ... JANINE: Te könyvet írsz? JEAN: Igen, a Napról. A Nap történetéről ... Arról, hogy hogyan látták a napot az emberek, amióta csak ember él a földön. JANINE (rnosolyog): Univerzális ember vagy. Tegnap azt mondtad, hogy miniszterelnök szeretnél lenni... és most megtudom, hogy könyvet írsz ... JEAN: Ez a kettő nem üti egymást. Sőt, az egyik nem megy a másik nélkül. Ott van Blum, Herriot, Edgar Faure és Pompidou ... JANINE: És ez? Jean leül Janine mellé a rekamiéra. Jean ke-
zében egy fekete-fehér fénykép, egy sziget látható rajta. JEAN: Ez egy kis sziget Bretagne-ban. A hagyomány szerint itt gyűlt össze a kelta papság, hogy áldozzon a Napistennek ... És itt születtem én. JANINE: Te egy szigeten születtél?.. Elviszel egyszer oda? JEAN: Hát persze. Jean kedvesen Janine-ra néz, aki visszateszi a fényképet, és gyengéden Jean vállára hajtja az arcát. JANINE: Nem is tudom, mikor tetszenél nekem jobban: ha író lennél, vagy ha miniszter . Miniszterek gyakran lesznek sikertelen írókból . Megcsókolja Jeant. Filmbe/ét: Jean Marais és Danielle Darrieux, díszes kosztürnben szenvedélyesen csókolóznak. Textilgyár portája - nappa] (1976. január) Két szövönö és egy munkás blokkol, amint belép a kapun. Veestrate ballonkabátban áll oldalt és ellenőriz. René érkezik, kezében aktatáska. Mögötte újabb munkások jönnek, folyamatosan. René elhalad Veestrate mellett, észre sem veszi. Veestrate utánaszól. VEESTRA TE: Ragueneau! Maga nem blokkol? Filmbetét : Jean Gabin hirtelen megfordul - arcán megütközés ... Textilgyár portája - nappal René megfordul, pontosan azzal a mozdulattal, amellyel Gabin a filmen. Szinte belesápad a felháborodásba. RENÉ: Én? Blokkoljak ? René háza - éjszaka (1976. április) René házának földszinti ablakából világosság szürödik ki. Valahol Roubaix külvárosában vagyunk. René szobája - éjszaka René pizsamában a mosdókagyló előtt. A sötét hálószobából látunk a kivilágított fürdőszobára. René félig meghajol, kezét a gyornrára szoritja, zihálva lélegzik. Thérése hálóingben az ajtófélfának támaszkodik. THÉRESE: Mi van veled? RENÉ (rnegtőrli az arcát és Thérése felé indul, keze még mindig a gyornrára szorítva. Szemmel láthatóan nagyon szenved, nehezére esik a beszéd.): Semmi. .. csak az idegesség. Ez a pasas. .. ez a Veestrate. .. Egész nap nem mozdul a nyakamróI. Mintha állandóan vizsgáznék előtte. THÉRESE: Nem tart ez örökké így. RENÉ: Hát ez az ... Előbb-utóbb dönteniük . kell. THÉRESE: Kiknek? RENÉ: Uhh ... Nem Louis úrnak vagy Paul
úrnak ... hanem a párizsi Iöigazgatóságnak, Olyan embereknek, akiket nem is láttam még. Állandóan hasonlítgatják a munkámat egy másik emberéhez. Ilyet még velem nem csináltak, érted? TH RESE: Lehet, hogy ez az összehasonlítás a te javadra dől el. RE É: Mindenesetre egy dolog biztos: én ezekhez a modern munkamódszerekhez nem nagyon értek ... THÉRESE: És ha meghivnánk ebédre? RE É: Kit? THÉRESE: Ezt apasasodat, Veestrate-ot. .. Talán ez oldana valamit a viszonyotokon. RENÉ (újra előveszi a fájdalom): Én főzzek ennek az alaknak, aki csak azt nézi, hogy hol árthat? THÉRESE: Miért ne? Folyosó a rádió épületében - nappal Jean a folyosó végétől jön előre, egészen félközeliig. Senki sem köszön neki. Két ember a háta mögött sugdolózik, feléje mutogat. Jean megütközve kissé visszafordul. Az irodájához ér, ki akarja nyitni az ajtót, de az zárva van. Nyugtalan arccal megy a titkárság ajtajához. Jean titkársága - nappal Az iroda, ahogyan Jean látja. A három titkárnő egy do szié-, könyv- és irathalmaz közepén. Madame Arnal Jean felé lép, és megáll előtte. MADAME ARN AL (felindultan): Hát uram ... egészen belebetegedtünk ... Josyane egész délelőtt bőg. Mindannyian szerettük magát. Olyan jó csapat voltunk, nem? JEAN (megütközve int a rakásra dobált holmik felé): Mi ez a kupleráj? A három titkárnő összenéz. MADAME PAQUET: Azt hittem hogy maga tud róla ... JOSYANE: Már így volt, amikor reggel bejöttünk. Nagyon korán csinálhatták ... Bocsásson meg (sirvafakad). MADAME PAQUET: Én nem szoktam sírni, de közel vagyok hozzá. Jean sápadtan az irodája felé indul, belép, végignéz a tökéletesen kiürített szobán, majd visszajön. MADAME ARNAL: Mindent kivittek. JEAN (hangja fojtott, arca megviselt): Kicsodák? Étterem Párizs környékén - nappal (1976. október) Jean és Michel Aubert egy kerek asztalnál az étterem közepén. Körülöttük kb. egy tucat asztal és húsz vendég. Az étterem díszítése csiricsáré, túlzsúfolt. A két férfi beszélget. JEAN: És a csúcs, hogy aznap délelőtt még a miniszternél voltam. A szokása szerint nyájas volt. Észreveszi Janine-t, megáll. Janine a ruhatárnál mosolyogva és kicsit lihegve kibújik a kabát-
93
Jean tesz néhány lépést. Nehezen lélegzik, láthatóan egyre jobban szenved. Egy újabb erős rohamot már nem bír elviselni, térdreesik. Janine hozzá fut, lekuporodik hozzá, átfogja. JANINE (kétségbeesve): Jean, drágám, mi van veled? JEA : Megint elővett. .. JANINE: De mi, micsoda? JAEN: A vesegörcs ... Egy újabb heves nyilallástól fájdalmasan vonaglani kezd. Szeme csukva, fejét Janine vállára szoritja, aki fölé hajol és az arcát csókolgatja. JANJNE: Szerelmem, szerelmem, szerelmem ... Jean görcsösen rángatózik a padlón, nyög és zihál. Michel Aubert, a vendéglő tulajdonosa és néhány vendég lépnek oda. JANINE (Michelnek): Naa ... menjen már telefonálni egy orvosnak!
jából. A ruhatárosnő segít neki. Besiet a terembe, az asztalhoz. A két férfi feláll, hogy üdvözölje. Filmbetét : Jean Marais közeledik, karján életteAUBERT: És aztán? A miniszter. .. ? JEAN: Szóval, az utódom már ki volt nevezve. len fiatal lány. Feldúlt arccal, sírva nézi. A miniszter természetesen tudott róla! De nekem nem szólt egy szót sem, hagyta szépen, hogy ki- A textilgyárak párizsi főigazgatósága - nappal fejtsem a jövő évi terveimet. Hatalmas hall, a "modern design" jegyében. Egy MICHEL AUBERT: Nem kifogásolta a módszert, ahogyan annak a kiállhatatlan Bauzon- elbűvölő titkárnő jön, mögötte René, ballonkabátban, aktatáskával a kezében. A titkárnő egy Montrieux-nek a műsorát megszüntetted? irodához vezeti Renét, és kinyitja előtte az ajtót. JEAN: Azt nem. Miért? JANINE (Jean felé fordul, és közönyös hangon): Tudod, ki telefonált ma reggel? Az utódod, ahogy Zambeaux irodája - nappal te mondod. (Michel felé fordul, és az arcába néz.) René belép, a titkárnő becsukja mögötte az ajtót. Ugye, maguk együtt jártak egyetemre, mind a hár- Zambeaux - egy nagyon fiatal vezető - íróasztaman? lánál ül, majd feláll, és anélkül, hogy Renére nézMICHEL AUBERT (hátradől a székén): Igen. ne, megkerüli az asztalt, előrejön, hogy a kezét JEAN: Mit akart? nyújtsa. JANINE: Exkuzált. Azt mondta, kénytelen volt ZAMBEAUX (egy fotelra rnutat): Üljön le. Soelvállalni. káig fogunk beszélgetni. Kitartóan bámulja Micheit. René leül, Zambeaux visszamegy íróasztala möJEAN: Óriási, mi? Beszéljünk valami másról, gé, és cigarettával kínálja Renét. légy szíves. (Fogja az étlapot, tekintete kezd elboRE É: Köszönöm, én nem dohányzom. A mi rulni) szakmánkban ez veszélyes lehet. JANINE (fejét a tenyerére támasztva továbbra ZAMBEAUX (rágyújt, René felé indul): Azért is Micheit nézi): De, ez még nem minden. Azt hívattam, kedves barátom, hogy kettesben beszélálUtja, Michel, hogy magának köszönheti a ki- gessünk egy kicsit a maga jövőjéről. nevezését. Igaz ez? RE É (szemével követi Zarnbeaux-t, majd gyaJEAN (nehezen, fáradtan): Hagyd ezt. nakodva): A jövőmről ? MICHEL AUBERT (zavartan): Tettem neki szíZAMBEAUX: Igen. Tudja, hogy nálunk most vességeket, ugyanúgy, ahogyan Jeannak is... és nagy változások vannak, és az egymást követő ahogyan Jean is tesz majd nekem. Mi ebben a fúziók bizonyos felforgatásokat tesznek szükségesrossz? sé ... Maga mindig rendesen végezte a munkáJanine, még mindig kezére támasztva állát, ki- ját, de ... bizonyos jelek nem kerülhették el a fitartóan bámulja Micheit. Az folytatja: gyelmét. .. Most néhány változás előtt állunk, és - Jeannak most ügyesen ki kell használnia a szeretnérn, ha ebben maga is közreműködne. Azt helyzetét. Minden újság róla ir ... ön is belátja, hogy egy viszonylag kis termelési JANINE (indulattal): Én ezzel nem értek egyet. egység nem tarthat két műszaki igazgatót ... Végtére is Jean a barátja, vagy nem? RENÉ (szemét lesüti) : Természetesen. JEAN (arca nagyon komoly, nehezen présel i ki ZAMBEAUX (kategorikusan): De egy főnöka szót): Elég legyen, Janine. nek lennie kell, és mi Veestrate-ot választottuk. Fájdalmas grimaszt csinál, elfordítja a fejét és REN É (hősiesen): Mondja ki egyenesen: el vafeláll. gyok bocsátva? JANI NE : Mi van veled? ZAMBEAUX: Erről szó sincs. Ellenkezőleg ...
94
Önnek más, nehezebb feladatot szántunk. Talán már hallott a Brocéliande szövödéről, amely nemrég csatlakozott hozzánk. Chalet-ban van. RENÉ: Igen, ismerem. Éppen ott kezdtem a szakmát. ZAMBEAUX: Konfekció-üzemmé szeretnénk átalakítani, és szükségünk lenne ott egy jó igazgatóra ... RENÉ: Cholet-ban kellene lakni? ZAMBEAUX: Természetesen. RENÉ (lenéz, gondterhelt): De Cholet hatszáz kilométerre van Roubaix-től! ZAMBEAUX (változatlan hangon): Természetesen jelentős fizetésemelést kapna. .. (iróasztalára könyököl) Hát ez az az ajánlat, amiért idehívattam. Gondolja meg. Beszélje meg a feleségével. Nézze meg a helyszínt. De meg kell mondanom, ha visszautasitaná, problémát csinálna vele nekünk. Filmbetét : Jean Gabin szomorú, szemmel bámul a semmibe.
üveges, merev
Janme szobája és fürdőszobája - éjszaka (1976. október) Jean és Janine az ágyban, Janine Jean vállán alszik. Jean meggyújtja az olvasólámpáját és erősen felnyög. JEAN: Úgy érzem, megint kezdi! Hozzál borogatást. .. Siess, légy szlves ! Janine felébred, gépiesen fölkel, és megy a fürdőszobába. Jean nyög, nyöszörög, zihál. A fürdőszobában Janine meleg vizet enged egy mosdókesztyűre. JEAN: Siess, siess, gyorsan! Jean az ágyban, még mindig nyög. Janine odamegy hozzá, a forró mosdókesztyű égeti az ujjait. JANINE: Melyik oldalra? JEAN: Jobbra! Jobbra! (Odafordítja a hátát, Janine ráteszi a borogatást) Injekció is kell! Hivd fel az orvost! Janine az iróasztalhoz megy, felveszi a kagylót. - Várj! Hozz egy pohár vizet! Janine zavartan leteszi a kagylót, kábán rohan a nappali felé, majd azonnal visszafordul a fürdőszobába. Egy üveg ásványvizet és egy poharat vesz elő, Jeanhoz fut, és a fejét tartva inni ad neki. JEAN: Ki kéne már pisilnem végre azt az átkozott követ! (Nyögve visszafekszik.) Janine újra a telefonhoz megy. JEAN (utánaüvölt) : Hideg a borogatás! Hideg! Janine visszamegy a fürdőszobába, kinyitja a melegvlz csapját, és azonnal leforrázza az ujját Jean kiabál. JEAN: Az Isten szerelmére! Hozd már! Mit piszmogsz annyit! Janine már nem birja tovább, a mosdó fölé hajolva zókogni kezd. Majd erőt vesz magán, fogja a kesztyűt - amely ismét megégeti az ujját -, és viszi Jeanhoz. Szipogva leül az ágyra, átadja a kesztyűt Jeannak, aki az oldalához szorítja.
JANINE (szipogva): Könnyebb valamivel? JEAN (megkönyebbült sóhajjal): Igen ... köszönöm. .. (gyengéden) : Ne haragudj, kiblrhatatlan beteg vagyok. Kissé megnyugodva megfogja Janine kezét, csókolgatja. Janine a haját simogatja. JEAN: Tudod, mit? .. Azt hiszem, hogy abból a kártérítés ből, amit kapok, meg a könyvem jogdíjaiból elmehetünk nászútra Peruba, megnézni a Nap templomait. .. Jó? JANINE (arca könnyes, szomorúan mosolyog): És aszigeted ? Oda mikor megyünk ? Filmbetét : Jean Marais hősszerelmes pózban fia-
tal lányt visz a karján, aki a nyakába csimpaszkodik. René étkezője - éjszaka Thérése állát a kezére támasztja. THÉRESE (kétkedve) : Szóval, igazgató lennél? René az asztalnál ül. Thérése a másik oldalon. Az asztalon iskolai füzetek. RENÉ: Igen. De ha ez csak egy kelepce? Ilyen melót még nem csináltam. Nagy gyár! Kétszáz ember lenne a kezem alatt. Bele kell tanulnom . hacsak nem éppen azt akarják, hogy belebukjak . aztán yuff! mehetsz! THERESE (lenéz, gondolkodik): Lehet, hogy igazad van. És engem is át kellene helyeztetni. Az oktatásügyben ez nem megy olyan könnyen, mint nálatok. .. Meg a költözködés. .. És mindez miért ? RENÉ (hirtelen mozdulattal föláll, a diványhoz megy és leül): Azért várjál! Ennek nem csupa rossz oldala van: először is ott a hatalmas fizetéskülönbség ! THÉRESE: Ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítasz, RENÉ: Mit beszélsz? THÉRESE: És ha belebuksz? Most ő kel fel, a dívány felé megy. Leül a férje mellé. RENÉ: Miért olyan biztos, hogy belebuknék? THÉRESE: Gondold meg reálisan az esélyei-
95
det. Húsz éve végrehajtod. amit mondanak. És most egyszerre, ilyen felelősséget vállalnál ? RENÉ: Miért ne? THÉRESE (elfordítja a fejét): Nincs kedvem elmenni. Nekem tetszik itt. Már majdnem kifizettük ezt a házat. Végre megszoktam a helyemet, jól kijövök a kollégáirnmal. Feláll, az asztalhoz megy. Hangja erősödik, és kezdődő sírás színezi. - A gyerekek jó iskolába járhatnak. Egyetem van a közelben ... Visszafordul René felé, szavainak gesztikulálássai ad nyomatékot. - És te mindezt képes lennél felrúgni, hogy viszszamenjél abba a lyukba? Nem, nem és nem! René nagy lendülettel fölugrik. Hevesen gesztikulálva a szoba végébe megy, majd leül az asztalhoz. RENÉ (majdnem üvölt): Pontosan olyan vagy, mint az apám! Amikor csak szóba hoztuk, hogy valamit változtatni kéne, vagy elmennénk a városba dolgozni, rögtön az amerikai nagybácsijával jött elő ... THÉRESE (ő is nagyon hangosan): ... aki csavargó lett Chichagóban! RENÉ: Igen, ezt mondta róla az apám! De nem biztos, hogy igaz is! THÉRESE (nyugodtabb hangon): Szóval, elvállalod? René nem válaszol. Thérése hirtelen megfordul, és kifut a szobából. - Akkor rám ne számíts! René utánafut, próbálja Thérese-t visszatartani. Upcsőházl pihenő a bérházban - nappal Janine lakásának ajtaja. JEAN: Ne felejts el bemenni a patikába, kiváltani a receptet! JANINE: Jó, jó ... Te meg próbálj aludni egy kicsit. Janine kinyitja az ajtót és egy receptet csúsztat a táskájába, Elindul a folyosón,
96
Egy nő jelenik meg a lépcsőn, a pihenő magasságában. Eddig ült, most felegyenesedik és a falhoz támaszkodik, Arlette az. ARLETTE: Kisasszony,., Janine megáll, kissé megijed, meglepetésében halkan felkiáltana, de azonnal elfojtja. ARLETTE (kérlelő hangon): Beszélhetnék magával egy percet? JANINE (a lakása felé mutat): Ha Jeant akarja látni .. , ARLETTE: Nem, magával kell beszélnern. JANINE (bizalmatlanul): Nemigen érek rá, Jean beteg volt, és ... . ARLETTE (nagyon szeliden): Nyugodjon meg, runcs szándékomban botrányt csinálni, sem kioktatni. ,. vagy ilyesmi... Nem mehetnénk egy nyugodtabb helyre? JANINE (Arlette-et méregeti, majd eléggé szárazon): Itt miért nem jó? Arlette lefelé indul, majd megáll, vár, aztán megfordul és visszaindul. Drámai arccal néz Janine-ra, Janine közelebb megy hozzá, és közönyös hangon mondja: - Nos? ARLETTE (lehajtja a fejét, nehezen formálja a szavakat): Nagyon nehéz ... Sírva fakad. - Biztosan azt hiszi, hogy majd zsarolni akarom, vagy valahogyan a sarokba akarom szorítani, és nyomást gyakorolni magára ... JANINE (kötekedő hangon): Nem .. , Nem hiszek semmit. Maga még nem mondott semmit. ARLETTE Felemeli a fejét, nehezére esik a beszéd, - Szóval.. . szeretném, ha visszaenged né Jeant. .. haza, hozzám és a gyerekekhez... Óh, nem örökre .. , Csak néhány hónapra, JANINE Egy pillanatig hallgat, majd lebiggyeszti az ajkát. - Nem értem. ARLETTE Lehajtja a fejét, habozva újrakezdi, beszédét meg-megszakítja a sírás. - Meg fogja érteni. De ígérje meg, hogy Jeannak nem mond el semmit, és hogy ez köztünk marad. Felemeli a fejét és könyörgő arccal néz Janine-ra. - Én is beteg vagyok. És az én bajom sokkal súlyosabb ... Most tudtam meg. Nincsenek illúzióim. Én meg fogok halni, kisasszony, .. Janine egy picit visszahőköl, teljesen felkavarta, amit hallott. Arlette egy pillanatig szótlanul nézi, majd tenyerébe temeti arcát és sír, Janine lakása - nappal Janine egy heverőn elnyúlva szerepet magol. JANINE: A bolondutásig szerettem önt. Érzelmeim ... érzelmeim végigjárták a szerelmi szenvedély valamennyi fokát, a teljes reménytelenségtől a lángoló boldogtalanságig. Meg akartam halni ... meg akartam halni, azt hittem, hogy meg-
halok, a szenvedély varázslatossága tartott viszsza még a boldogtalan szenvedély is varázslatos . A lábadozó Jean ágyában ül és gépel. Pizsamában van, körülötte nyitott könyvek, iratok. JEA N (elégedetten mosolyog): Janine I Janine fölkel és átmegy hozza a hálószobába. Megáll az ágy előtt. Jean kezében tart egy telegépelt papírt, és büszkén - Ezt hallgasd meg! JANINE (hűvősen): Nem érek rá. EI kell mennem. Janine a fürdöszobába megy, felveszi a ballonkabátját. JEAN: Hová mész? JANINE: Próbám van. Laugier-val. Felújít juk a Julie-t. JEAN: Nem is beszéltél róla! JANINE (visszajön, Jeanra néz): Miért beszéltem volna? Azt mondtad volna, hogy marhaság ... és száz okosabb dolgot csinálhatnék ... JEAN (nagyon ideges, az írógépet dühösen lecsapja maga mellé): Így is van! Soha nem szabad felújítani egy darabot ennyi szünet után ... Tiszta hülyeség! Janine ballonban megáll Jean előtt, egyenesen a szemébe néz, majd agresszív hangon: JANINE: Szeretnérn tudni, miért hagytad ott a feleségedet? De komolyan ... Mit jelentek én neked? .. Egy kicsit fiatalabb vagyok ... és talán jobban öltözöm? Divatosabb vagyok, ennyi az egész, tulajdonképpen. Vidékiesnek tartottad a
feleségedet, nem lett volna elég mutatós rmruszterfeleségnek. De ne számíts arra, hogy velem fogsz reprezentál ni ! Az ajtó felé indul. Jean kiugr ik az ágyból és utánaered. Futva megelőzi Janine-t és az ajtó elé áli. J EA N: Nem mehetsz ki! Elöszőr is magyarázd meg, mi volt ez a szpics! JANINE: Először is ki fogsz engedni! JEAN: Nem! JANINE: Nem? Akkor légy következetes! Határozott léptekkel a szobájához megy, kiveszi az ajtóból a kulcsot és Jeannak nyújtja, aki közeledik felé. - Zárj be! Jean szó nélkül elveszi a kulcsot és rázárja az ajtót Janine-ra, A díványhoz megy és leül. Janine a szobájában. Hergeli magát, dührohamot és sírógörcsöt kap, mindent lelök az íróasztalrói, ami csak a keze ügyébe kerül. Aztán levesz egy vázát a komódról, és az ágy vasához vágva összetöri. Jean a nappali szobában hallja a törést-zúzást. Komoly arccal föláll, odamegy Janine ajtajához és kinyitja. A zajok megszűnnek. Jean visszaül a díványra és újságot vesz a kezébe. Janine kijön a szobájából, és szótlanul előrejőn. JANINE (színtelen hangon): Egyedül szeretnék élni egy darabig ... Éjfél, egy óra előtt nem jövök haza, addig bőven lesz időd, hogy összecsomagold a holmidat. A kulcsot dobd be a levélszekrénybe ... Köszönöm. Kinyitja az ajtót, távozik. A kép elsötétedik.
III. FELVONÁS Két évvel később Sziget - nappal
Jean egy csónakban evez. Az ég szürke. Háttérben a sziget. A sziget a nyílt tenger felől. Távolról látszik a csónak, amint a parthoz közeledik. Jean a csónakba teszi az evezőt, a horgonyt ledobja a kavicsra, és néhány lépést tesz a parton. Kissé távolabb egy másik ladik van kikötve, Jean odamegy. Nyugtalanul nézi a csónako t. A sziget felé fordul, majd vissza a ladik felé, aztán megint a sziget felé. Egyre nyugtalanabb. A sziget a nyílt tenger felől. Jeant látjuk a két kikötött csónak között, aztán elindul a sziget belseje felé. Baloldalt, a part másik oldalán egy nő körvonalai látszanak. Jean kaptat felfelé a bokrok között, időnként Idegesen visszafordul. Egy nagy fehér patkány átszalad a ketrecén. Jean a bokrok között settenkedik, majd egy bozót mőgött felegyenesedik.
Az imént látott női sziluett Jean felől nézve. A patkány a ketrecében félig felemelkedve, menekülésre készen, feszülten figyel. Jean előrehajolva figyel, a cserjék majdnem takarják. A sziluett közelebbről. Janine az, aki a kavicson sétál, majd Jean irányába néz. Egy éles, hosszantartó hangjelzést hallunk. Jean hátrál, lopva menekülni igyekszik. A patkány rnenekül. A hangjelzés a kép alatt fo Iytatódik. Jean majdnem négykézlábra görnyedve rnenekül a bozótok mögött. Laborit professzor laboratóriuma - nappal
Henri Laborit professzor egy tudományos folyóiratot vesz a kezébe és lapozgatni kezdi. Ketrec, felülről. Két része van, az egyikben egy patkány gubbaszt. Halljuk az iménti jelzést, és ugyanabban a pillanatban egy fényjelet is látunk. A patkány az egyik rekeszből átszalad a másikba. Patkányok egy másik ketrecben. Női kezet lá97
tunk, benyúl a ketrecbe, kivesz egy patkányt, a másik karjára teszi és simogatni kezdi. A patkány mozdulatlanul túri, szemmel láthatóan élvezi a simogatást. Laborit professzor egyik asszisztense ellenőrzi a milliméterpapírra rögzített kísérleti adatokat. Jean lakása - éjszaka Jean az előszobában, bőrönddel a kezében. Patkányfeje van. Az ajtóhoz meg), kinyitja, kilép, és visszanéz ránk. Patkányfejével bólogat. Arlette ugyanúgy áll, mint a kü1önválásuk jelenetében. Halljuk a fenti hangjelzést. Janine lakása - éjszaka Jean - még mindig patkányfejjel -, bőrönddel a kezében belép. Jean leteszi a bőröndöt, kitárja karjait, Janine odafut és hozzásimul. Ezek alatt a jelenetek alatt Henri Laborit professzor hangját halljuk. LABORIT HANGJA: Egy patkányt beteszünk egy kétrészes ketrecbe, ahol a két rekeszt egy ajtóval ellátott fal választja el egymástól. A ketrec alsó lapja bizonyos helyeken áram alá helyezhető. Mielőtt azonban az áram végigmegy a padló rostélyán, egy jel figyelmezteti a ketrecbe zárt állatot, hogy jön az áramütés. A patkány kezdetben nem tudja rniröl van szó, de hamarosan rájön. Először nyugtalan, de nagyon gyorsan felfedezi, hogy van egy ajtó, és átszalad a szomszéd rekeszbe. A dolog néhány perc múlva megismétlődik, de az állat azt is ugyanolyan gyorsan megtanulja, hogy teljesen elkerülheti az áramütést, a büntetést, ha a jelzésre átszalad a ketrecnek abba a részébe, ahol először volt. Az az állat, amellyel ezt a kísérletet egy héten keresztül minden nap tíz percig folytattuk, egy hét után tökéletes fizikai állapotban van, kiváló egészségnek örvend. A szőre selymes, a vérnyomása normális. A meneküléssel elkerülte a büntetést. Örömöt szerzett magának, fenntartotta élettani egyensúlyát. Sziget - nappal Jean fut a part felé. Jean lakása - éjszaka Arlette, mögötte Jean felőltőben, bőrönddel a kezében távozik, és becsukja az ajtót. Ajtócsapódás. Janine szüleinek lakása - éjszaka Janine távozik otthonról, becsukja az ajtót. Ajtócsukódás. Laborit professzor laboratóriuma - nappal A kétrekeszes ketrecben a patkány az egyik oldalról a másikra szalad. Hangjelzés. Ragueneau-ék tanyája - nappal Anagykonyhában René otthagyja a családi asztalt, magával húzza Thérése-t.
98
Sziget - nappal Jean futva menekül, csónakjához érve felveszi a horgonyt ... JANINE: Jean! Laborit professzor hangját halljuk, monológja a következő jelenetek alatt végig tart. Janine megjelenik és Jean felé fut. Jean, a horgonnyal a kezében, megdermedve áll. Egy ház udvara - nappal Janine egy díszletoszlopot cipel, észreveszi az anyját és menekülni próbál. JANINE (rémülten): Anyám! Sziget - nappal Janine Jean felé fut. Jean szemével látjuk. .Jean lakása - éjszaka Arlette megfordul, a férje elé áll. ARLETTE: Nem, nem mész el innen! Sziget - nappal Janine mosolyogva fut. Odaér Jeanhoz, megáll. LABORIT HANGJA (az előbbi képek alatt): Csakhogy, ami könnyű egy ketrecbe zárt patkánynak, sokkal nehezebb a társadalomban élő embernek, mivel ez a. .. társadalomban való élet létrehozott bizonyos szükségleteket, már a gyerekkortól fogva, és ritka eset, hogy az ember a szükségletei kielégítése céljából harchoz folyamodhat, ha a menekülése nem volt eredményes. JANINE: Nem haltam meg, látod? JEAN (rnereven): Azért jelentkezhettél volna. JANINE: Miért? Te jelentkeztél ? JEAN: Te hagytál ott engem, nem én. JANJNE unosolyogi: Felhivhattál volna ... Vagy írsz egy lapot. JEAN: Miért? JANINE: Jól van, ne ugrass. Itt vagyunk kettesben aszigeteden. JEAN (rnereven): És mit keresel itt a szigetemen? JANINE: Úgy emlékszem, megigérted, hogy egyszer elhozol ide. Janine mosolyog, sétára invitálva a kezét nyújtja Jeannak. - Ne félj, nem fogom ellopni az emlékeidet. Jean határozatlan mozdulattal felé lép. Janine nyújtja a kezét Jeannak, majd lépdelnek akavicson. Laborit professzor kezd beszélni; hangját a következő jeleneteken át halljuk. Janine lakása - nappal JANINE (igen dühös): Először is ki fogsz engedni! JEAN (kiabál): Nem! René irodája az üzemben - nappal René kényelmesen terpeszkedik íróasztalánál, fiatal munkásnak magyaráz. RENÉ: ... vagy pedig tanulj!
egy
A Beauséjour
villa - nappal
A gyermek Jean egy teknősbékát néz, amely a hátán fekve kapálózik. LABORIT HANGJA (az előző képek alatt): Ha két embernek különbözőek a céljai, tervei, vagy, ha ugyanaz a céljuk, de versenyezniök kell, bármelyik valósítja meg, mindig lesz egy nyertes és egy vesztes, mindig kialakul az egyik egyénnek a dominanciája a másik felett. A dominanciára való törekvés, a tér meghatározott részének elkerítése, territórium kialakítása, minden emberi magatartás fundamentuma. És ez úgy valósul meg, hogy közben nem is vagyunk tudatában a mozgatóerőknek. Sziget - nappal
Jean és Janine a kavicsos parton közelednek. Jean, kezét hátra téve, magában dühöng. Janine gyakran felé fordul. Egy kicsit erőltetett jókedvvel, gyorsan beszél, el szeretné kerülni, hogy beálljon köztük a kínos csönd. JANINE: Nem akartam egész életemben Julie-t játszani. Újra akartam kezdeni, nulláról. Egy reklámszakember felajánlotta, hogy legyek divattervező. Beszélgettünk, és úgy látta, hogy vannak jó ötleteim ... A konfekció, a textilipar teljes környezetváltást jelentett számomra. De én mindíg szerettem egy kicsit átvedleni. Ez meglepett, ugye? Tudom, az ipar olyan hülye dolog volt az én régi baráti köröm szemében, meg a tiédében is. .. De nekem tetszik. Mindig szerettem vezetni, külföldre járni... Ja, hallottam a választási sikereidről. .. Gratulálok!... A szigetedet mindig látom, amikor erre járok, és akkor mindig rád gondolok. Egy sziklaképződmény felé közelednek. Néhány kő és egy régi rostély tűzhelyet képez. Rövid pauza. JANINE: Fogadjunk, hogy itt sütötte nagyapád a rákokat! JEAN (megütközve Janine-ra néz, és már kedvesebben) : Te emlékszel erre? . .. Csak dagálykor lehet találni, de olyankor van rengeteg. Zöldek és vörösek. Tucatszámra szedtem össze őket. Megsütöttük és lehántottuk a kagylóját, aztán nyomban meg is ettük, úgy, hogy még sütötte az ujjunkat. A zöldek nem olyan jók, nem olyan teltek. A vörösek voltak a legjobbak, de (mosolyog) sokkal több volt a zöld. Laborit professzor kezd beszélni, hangját a következő képek alatt halljuk. Aház, ahol
Jaoine
szülei
laknak
- nappal
A gyermek Janine kihajol az ablakon és egy spárgát tart, amelynek a végén egy baba lóg. Az alatta levő ablakban egy másik kislány fogja a babát. Janine húzza, a másik nem engedi, szorítja a babát a kezében. A Beauséjour
villa - nappal
Jean anyja ölében tartja gyermekét és ringatja. JEAN ANYJA: Szereted a mamát? Szereted?
Ragueneau-ék
tanyája
- nappal
A gyermek René a fűben ül, és egy kölyökkutyát simogat. René és bátyja, Maurice. René egy zseblámpát tart a kezében és mosolyog. Sziget - nappal
A kamasz Jean hátát egy fának támasztva ül. Arlette a gallérjánál fogva rázza. LABORIT HANGJA (a fenti képek alatt): Nem létezik tehát tulajdonosi ösztön, nemkülönben uralkodási, kizsákmányolási ösztön sem. Egyszerűen arról van szó, hogy az egyén idegrendszere megtanulja, felismeri annak szükségességét, hogy saját magának biztosítson egy tárgyat, vagy egy másik élőlényt, akit, vagy amit egy másik élőlény is kíván, irigyel tőle. És a tanulás révén tudni fogja, hogy ha e versengésben meg akarja tartani a tárgyát- a saját tulajdonában, dominálnia kell. Jean és Janine a szíklás parton haladnak, mőgöttük a tenger. Fölérnek a szikla tetejére. JANI NE (lihegve): Ott olvastad fönt az Aranykirályt? JEAN: Nem, nem ott. Fölmásztam egy fa tetejére, hogy ne zavarjon senki... majd megmutatom, hogy hol van. - Biztos voltam benne, hogy itt elásott kincs van a föld alatt. Szereztem egy ásót és ástam, ástam, napokig kutattam utána ... Otthon gyakran beszéltek egy nagybácsimról. nagyanyám testvéréről, aki kivándorolt Amerikába... Szilárdan hittem, hogy egyszer visszajön, és megmondja nekem, hol a kincs. Számomra ő volt az Aranykirály !. .. (kezét a melJéhez emeli) ... az én amerikai nagybácsim ! Még mindig őt keresem. JANINE (elmegy Jean előtt, majd néhány lépés múlva visszafordui, sugárzik, mosolyog): Öt éves vagy! JEAN: De az a kincs létezik, ez tényleg igaz! Sőt, valószinűleg több is van. Ezek a szigetek mind kalózok és rablók rejtekhelyei voltak. Janine mosolyog. JEAN: Tudod, hogy te vagy az első, akivel megosztom súlyos titkomat?
99
zák, függetlenül attól, hogy neki mi szolgálna örömére. A büntetés, illetve a jutalmazás attól függ, hogy cselekedete, a magatartása megfelel-e a csoport-fennmaradás érdekeinek. A Tourfou-i templom - nappal A templom üres. A gyermek René és édesanyja Ietérdel és keresztet vet. Janine szüleinek konyhája - nappal Janine anyja karján tartja a gyermekét, és a tűz veszélyeit próbálja érzékeltetni neki: kis tényerét a gázrezsó lángjához közelíti. JANINE ANYJA: Forró ... Nem szabad ... Megsüt!
LABORIT HANGJA: Már említettük, hogy mi tulajdonképpen nem mi vagyunk, hanem "mások". Egy elhagyott, vadon felnövő gyerekből sohasem válik ember. Nem tanul meg járni, sem beszélni, úgy fog viselkedni, mint egy kis állat. A nyelv révén az ember nemzedékre tovább tudja adni azokat a tapasztalatokat, amelyek az évezrede k során felhalmozódtak. Az ember ma, és ez már régóta így van, nem tudja egyedül biztositani a fennmaradását. Szüksége van másokra, társak ra, hogy élni tudjon, mert nem tud mindent megcsinálni, nem ezermester. A gyermek Jean és nagyapja. NAGYAPA (egy rákot tart a kezében, és a bámuló gyermek elé tartja): Ez egy rák. Könnyen megcsípi az embert, ezért mindig így kell fogni. És meg is lehet enni! Nagjon finom! Majd megmutatom, hol lehet szedni, és hog) kell megsütni ... Lépcsőház Janine szüleinek házában - r.appal Régi, vakolatát hullató lépcsőház. A kislány Janine jön a lépcsőn, iskolai blúzban, hátán táska. Anyja felbukkan mögötte. JANINE ANYJA: Várjál, Janine, voltál mái nagydolgozni ? (Janine nemet int) Akkor eredj gyorsan, még van időd. Janine visszamegy. Anyja elveszi tőle a táskát, és kopog a lépcsöfordulóban levő vécé ajtaján. Egy idős lakó jön ki, köszön, és elindul felfelé. Janine belép a budiba, anyja az ajtónak támaszkodva strázsál, magához szorítja Janine táskáját. LA BORIT HANGJA (a fenti képek alatt): A csoport fennmaradásának az a feltétele, hogy az ember kicsinye, a legfiatalabb kortól kezdve elsajátítsa mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy boldoguljon a társadalomban. Megtanít ják, hogy ne kakiljon a bugyijába, hogya bilibe kell pisilni, és azután nagyon hamar megtanít ják, hogyan kell viselkednie, hogyacsoportösszetartozás megmaradjon. Megtanít ják rá, mi a szép, mi a helyesmi a rossz, mi a csúnya, megmondják neki, mit kell tennie, aztán megbüntetik vagy megjutalmaz-
100
A Beauséjour villa - nappal A gyermek Jean anyja lábához bújik. Előttük egy hölgy. JEAN ANYJA: Adjál pacsit a néninek. JEAN: Nem' Janine szüleinek lakása - nappal Janine apja egy széken ül, vele szemben az asztalon a gyermek Janine. Az apja fogja gyermeke kezét, és ütemre hirnbálja. JANINE APJA: Mondd szépen utánam: Jenki go hóm! JANINE: Jen-ki go hórn! Sziget - nappal Süt a nap. A gyermek Jean fája tetején, uzsonnáját majszolva, kényelmes pozitúrában az Aranykirályt olvassa. JEAN HANGJA: "A fiatalember kiszállt az autóból, és határozott léptekkel elindult. Termetre tagbaszakadt, arca bátorságról és egyeneslelkűségről árulkodott. Samuel Knight volt ő, az Aranykirály, a milliárdos árva ... " Jean és Janine a fa tövében állnak. Jean a fa tetejére mutat, mindketten felnéznek. Ez alatt a kép alatt halljuk Jean utolsó, elmondott mondatát. Jean Janine-ra emeli szemét. Meg akarja fogni a kezét, de Janine határozottan visszahúzza. JANINE: Ne, hagyjál. Janine komolya n, meghatódottan előrejön, megáll, a távolba néz. Jean a nyomában. Egy másik kis szigetet néznek. Apály van. JANINE: Az a másik sziget is a tied? Át lehet menni? JEAN: Ha akarsz ... A vízparton Janine leveszi a cipöjét, visszafordul, Jeanra néz, aki egy sziklán ülve ügyetlenkedik azoknijával. Janine nevetni kezd Jean láttán. Visszamegy hozzá és letérdel ve könnyedén homlokon csókolja. Majd kézenfogja és a víz felé húzza. Jean követi. Háttal látjuk öket, amint a tengerszoros felé tartanak. LABORIT HANGJA (a két utolsó kép alatt): Idegrendszerünk műkődését csak most kezdjük ér-
teni. Húsz-harminc éve tudunk bizonyos eszközök segítségével képet alkotni arról, hogyan alakulnak ki az idegpályák. kiindulva az őket alkotó és alapjukat képező molekuláktól, egészen addig, hogyan kódolja, itatja át őket akultúraelsajátítás folyamata. És mindez egy tudattalan mechanizmusban zajlik, vagyis, ez azt jelenti, hogy ösztöneinket, indulatainkat eltakarja, álcázza a nyelv, a logikus beszéd. Sziget - nappal Jean és Janine a kis sziget közeperól a part felé ereszkedik. A dagály már elkezdődött. Jean lesegíti Janine-t egy szikláról. Janine leugrik, de megrándítja a lábát. Jean féltérdre ereszkedik és masszíroz ni kezdi Janine bokáját. Janine arcán meghatottság tükröződik. JEAN (Jani ne-t nézi, ő is kissé meghatódoujMiért váltunk mi szét? JANINE (hirtelen visszahúzza a lábát): Hogy van a feleséged? JEAN: Te tehetsz róla, hogy még mindig nős vagyok ... A másik sziget felé fordul. - Itt a dagály! Siessünk vissza! JANINE: Már így is elég magas a víz! Laborit professzor beszélni kezd, hangját a következö képek alatt is halljuk. Janine, kosztümben, a színpadon megköszöni a közönség tapsát. Janine a kulisszák mögött, Jeannal és Arlette-tel való első találkozásukkor. René a titkárnő mögött lépdel a párizsi főigazgatóság épületében. LABORIT HANGJA (az előző képek alatt): A nyelv tehát így csak elősegíti, hogy a dominancia oka, a dominancia kiépülesének mechanizmusa rejtve maradjon, és elhiteti az egyénnel, hogya saját örömét valósítja meg, pedig a társadalomért dolgozik. Nem tesz mást, mint fenntartja a hierarchikus helyzeteket, amelyek nyelvi alibik mögé bújnak, és ezek a nyelv-szolgáltatta alibik bizonyos felmentést jelentenek a számára. Janine lakása előtti lépcsőforduló - nappal Janine áll, Arlette egy lépcsőfokon ül. ARLETTE: Én meg fogok halni, kisasszony. Sziget - Laborit professzor laboratóriuma - nappal Halljuk a hangjelzést, a képen egy patkány a ketrecben. Az áram ütés elől megpróbál átmenni a másik rekeszbe, de hiába, mert a közfal zárva van. Janine elöl, Jean mögötte, a vízben gázolva jönnek felénk. Kezükben a cipőj ük, nehezen haladnak előre. JEAN: Szepen fogunk kinézni! Egy óra múlva találkozom a feleségemmel a közjegyzőnél. Janine hirtelen megáll, megdöbbent. Jean felé fordul, pár lépést tesz felé.
JEAN: Nagyon fontos, örökösödési ügy ... Az unokatestvéreimmel van vitánk ennek a szigetnek a tulajdonjogáról. JANINE (makogva): A... feleséged ilyen jól van, hogy... így tud mozogni? JEAN: Nem értelek. Mit akarsz ezzel mondani? JANINE: Nem súlyos annyira a betegsége? Tud mozogni? JEAN: Betegsége? Milyen betegsége? JANINE: Hát nem beteg? JEAN: Nem hát. JANINE (tökéletes zavarodottságban): Ez lehetetlen. .. 6, Jean, ez borzasztó! JEAN: Mi lelt téged? JANINE (sírás fojtogatja a hangját): Milyen hülye vagyok, hülye vagyok ... Óh ... Kétségbeesetten Jean karjaiba veti magát, aki finoman igyekszik elhárítani magától. JEAN: Nem, dehogy ... JANINE: De igen! JEAN: Figyelj ide, ne ... ne ... Vissza kell mennem, ne. .. Még fel kell mennem a házba egy-két iratért, tulajdonképpen ezért is jöttem ide. JANINE: Ne, ne, várjál, rnindent el akarok mondani. Eljött hozzám a feleséged, és azt rnondta ... JEAN (szilárdan): Szeretnék visszamenni. Tesz néhány lépést a vízben, összefröcsköli magát, káromkodik. - 6, az a rohadt. .. JANINE: Ne, maradj, várjál itt, mindjárt viszszajövök. Janine masírozik a vízben a sziget felé, nem törődik vele, hogy a ruhája derékig vizes lesz. Jean, szórakozott képpel, kicsit bosszankodva, hogy nem tiltakozott a nagylelkű ajánlat ellen, visszaindul a kis sziget felé. Kezében a cipője, hátra-hátrafordul. Halljuk a hangjelzést. A képen a ketrec felülről. Az egyik rekeszben egy patkány ugrál, pattog: kénytelen elszenvedni az áramütéseket. Laborit professzor beszélni kezd, hangját a következő képek alatt végig halljuk. Janine kigázol a vízből, átért a túlsó partra.
101
Zambeaux irodája - nappal René ül, Zambeaux előtte sétál. ZAMBEAUX: De egy főnöknek lennie kell. Janine lakása - nappal Jean pizsamában az ajtó elé rohan, elállja Janine útját. JEAN: Nem mehetsz ki! Jean lakása - éjszaka Arlette Jean elé áll. ARLElTE: Nem mehetsz el! Folyosó a Rádió épületében - nappal Jean keze, amint lenyomja a bezárt ajtó kilincsét. Arcán megdöbbenés látható. Jean a kis sziget partján lassan visszafordul. Kép a patkányról : a cselekvésgátoltság állapotában gubbaszt, szőre felborzolódott. Jean, fejét lehajtva, fel-alá sétál a parton. LABORIT HANGJA (az előző képek alatt): Ebben a második helyzetben a két rekeszt összekötő ajtó zárva van. A patkány nem tud menekülni. A büntetést nem tudja elkerülni, tehát el kell viselnie. Ez a büntetés gátlásos magatartást fog kiváltani. Rájőn, hogy minden hiábavaló, sem menekülni, sem harcolni nem tud. Legátolódik, és az a gátlás, amely egyébként az embernél szorongásos tüneteket hoz létre, a szervezetében rendkívül mély biológiai zavarokat vált ki. Olyannyira, hogy, ha a környezetében van egy mikróba, vagy, ha ő maga hordoz egyet. míg normális körülmények között le tudná győzni, itt erre nem képes, és megfertőződik. Ha van benne egy rákos sejt, amit más körülmények között megsemmisitene, az itt ki fog fejlődni, rákká. Aztán ezek a biológiai zavarok olyan elváltozásokhoz vezetnek, amelyeket civilizációs, vagy pszichoszomatikus betegségeknek nevezünk: ilyen a gyomorfekély, a magas vérnyomás, a fáradékonyság, álmatlanság, rossz közérzet. Janine kijön a vízből, megfordul, és int Jeannak. Kicsavarja átázott szoknyáját, majd felveszi a kavicsról a horgonyt. Ketrec felülről: két patkány van egy rekesz ben. Halljuk a hangjelzést. A két patkány az áramütés hatására esetlenül verekedőáltásba emelkedik, és marakodni kezd. René irodája - Laborit professzor laboratóriuma - nappal René az íróasztal a mőgőtt ül. Cseng a telefon (ugyanaz a hang, mint a patkánykísérletnél használt hangjelzés). Veestrate az íróasztalánál, ő a gyorsabb, felkapja a kagylót. René megütközve néz, kezében a telefonkagyló. René és Veestrate - mindketten patkányfejjel verekszik ai iróasztalon. Két patkány a hátsó lábain állva verekszik.
102
Sziget - nappal Jean felnéz, és ... Janine-t látja, aki a csónakban a kis sziget felé evez. Jean a csónakhoz megy, beszáll, helyet cserél Janine-nal, és leül a csónak hátuljában. A sziget felé evez. A dagály már egészen magas. Janine lakása - nappal Jean pizsamába n, ráforditja a kulcsot Janine szobája ajtajára. Janine szüleinek lakása - éjszaka Janine szobasarkában apja letépi az ágy végénél felgombostűzött plakátot, és dühösen összegyűri, Egy ház udvara - nappal JANINE (anyja előtt a társulat teherautójánál): Nem megyek sehova! Anyja jól pofonvágja. LABORIT HANGJA laz előző képek alatt): Ebben a harmadik helyzetben a patkány ismét nem tud menekülni. Tehát el fogja szenvedni a büntetéseket - de egy másik patkánnyal találja magát szemközt, akit ellenségének tekint, és ebben az esetben harcolni fog. Ez a harc teljességgel hatástalan, nem segit, hogyelkerülje a büntetést, mégis cselekszik ... Az idegrendszer a cselekvésre szolgál. Ez a patkány nem betegszik meg, ellentétben azzal, amelyiket az előző kísérlet ben láttunk. Kiváló kondícióban marad, pedig valamenynyi büntetését elszenvedte. Az embernél a társadalmi törvények általában megtiltják ezt az önvédelmi erőszakot. A munkás, például, minden nap látja a rnűvezetőjét, akit, mondjuk, nem bir elviselni, de nem verheti be a képét, mert a nyakára küldenék a rendőrséget. .. Menekülni nem tud, mert akkor munkanélkülivé válna. És ez igy megy a hét minden napján, a hónap minden hetében, az év minden hónapjában változatlanul, vagyis, állandóan a cselekvésgátoltság állapotában van. Az ember többféleképpen tud harcolni a cselekvésképtelenség ellen. Teheti például agresszivitással. Az agresszivitás sohasem magától van, mindig válasz egy cselekvésgátolt állapotra. Ezek az
agresszív kitörések ritkán kifizetődőek, de az idegrendszer működésének alapján tökéletesen magyarázhatók. Sziget - nappal Jean ledobja a horgonyt. Janine kiszáll a csónakból és előrejön. Megáll Jean előtt. Jean felveszi a cipőjét, és leereszti a nádrágja szárát, JEAN: Hát, nincs más hátra, mint megköszönni a hősies mentést... aztán mindenki beszáll a csónakjába, és vissza a szárazföldre ... Janine arca feszült, izgatott. Jeanhoz közeledik, nagyon gyengéden a vállára teszi a kezét. Mindketten profilból. JANINE: Szeretnék ... JEAN: Még át is kell nézni az irataimat. .. (otthagyja Janine-t leforrázva, távolodik, majd viszszafordul, és kegyetlen hangon mondja): Akarod, hogy elmondjam, miért hagytál ott engem? Azért, mert engem kirúgtak, és már nem volt hasznod belőlem. Janine teljesen felkavarva áll, hirtelen Jean felé fordul. Egy pillanatig szomorúan nézi, majd elindul a csónakhoz. JANINE: Szervusz. Jean megy a sziget belseje felé. Laborit professzor beszélni kezd. Textilgyár - nappal René a gyár portáján. Visszafordul, elsápad a felháborodástól. Egy pillanatig nézi Veestrate-ot, majd megszólal:
RENÉ: Én? Blokkoljak ? René háza - éjszaka René a fürdőszobában a mosdó fölé hajol, kezét a gyomtára szorítva nyög. Étterem Párizs környékén - nappal Jean vesegörcs-rohamában a földön fetreng. Sziget - nappal Janine csónakjában szomorúan távolodik a parttól. LABORIT HANGJA (az előző képek alatt): Tehát, ismételjük meg: ha az egyén ilyen cselekvésgátolt állapotba került, és ez hosszasan tart, ez az egészséget döntően befolyásolhatja. A kisérő betegségek megjelenését, de olyan viselkedéseket is, amelyeket az elmebetegség fogalma alá szoktunk utalni. Ha az agresszivitás nem fejeződhet ki mások irányában, mások rovására, még mindig megnyilvánulhat saját maga ellen, kétféleképpen is: szomatizálódik, vagyis az agresszivitás az ember saját gyomtára irányul, ahol például gyomorfekélyt hoz létre, vagy a szívre, az érrendszerre, magas vérnyomást okoz, sőt, esetleg allergiát vagy asztmás rohamokat vált ki, és néha még súlyosabb károsodásokat, amelyek hirtelen bajokhoz vezetnek: infarktushoz, agyvérzéshez. De az ember még ennél is hatékonyabban maga ellen fordíthatja agresszivitását: öngyilkos lehet. Amikor másokkal szemben nem lehet agresszív, az öngyilkosság révén magamaga rovására még mindig lehet az.
IV. FELVONÁS Kis út Bretagne-ban - nappal Néptelen, fenyőkkel szegélyezett kis út, ahogyan Janine látja a volán mögül. Janine kocsija robog, majd hirtelen fékez. A kocsi megáll. Janine a kormányra roskad. Janine kinyitja az ajtót, s átengedve magát feltoluló érzéseinek, nagyot sóhajt. Kocsijára dől, sír, zihál, majd átvág az úton, és néhány méterre, egy tisztás szélén lerogy ... JANINE (sírva): Beledöglök .. , Beledöglök ..• Filmbetét " Jean Marais viharszerű szélfúvással szemben kapaszkodik, erősen küszkődik. Esőkabátját egészen felfújta a levegő. Arca eltorzul az erőfeszítéstől. Cholet külvárosa - szürkület Janine megérkezik egy hotel elé. Kocsiját megállítja a bejárat előtt. A portáról egy férfi siet Janine elé, aki kiszáll, az alkalmazott pedig kiszedi a csomagokat. Együtt mennek a bejárat felé. FÉRFI: Jó estét, Garnier kisasszony. JANINE: Jó estét, Albert. FÉRFI: A barátai már várják a bárban.
JANINE: Mondja meg nekik, hogy megyek én is mindjárt, csak előbb felmegyek a szobámba. A hotel bárja - éjszaka Zambeaux hevesen vitakozik valakivel. A légkör feszült. ZAMBEAUX: ... A piac a fontos, nem a termék! A nadrágjai miatt repülhettünk volna mind a ketten. Janine szobája - éjszaka Janine az asztalnál ül és írni próbál. Megáll, két kezébe fogja arcát. JANINE HANGJA: Jean ... Ma délelőtt meg akartam mondani neked, hogy miért hagytalak el, de a viselkedésed torkomra forrasztotta a szót. Azért hagytalak el, Jean, mert a feleséged azt mondta nekem, hogy súlyos beteg, és meg fog halni. Én csak most tudtam meg tőled, hogy ez hazugság volt. A hotel bárja - éjszaka ZAMBEAUX (még mindig nagy hévvel magyaráz): Magának vannak gyerekei. Tudhatná, hogy
103
a fiatalok már nem a szűkszárú nadrágot keresik, hanem a szafarit. Itt volt a csodálatos alkalom, hogy behozzuk Japánt és Dél-Koreát. Janine a tükör előtt nedves mosdókesztyűvel mossa kisírt szemeit. Kifejezéstelen képpel bámulja magát. ZAMBEAUX: A cégnek csak az a jó, hogyha először dob be valamit. Csak fél évig vezessen! Mi vagyunk a divat gerillái... (kezével a géppuskatüzet imitálja és ratatázik) Janine megjelenik, igen elegáns. Kisminkelte magát, már nem látszik rajta semmi. Zarnbeaux-ék felé tart, és most Zambeaux beszélgetőpartnerében felismerjük Renét. Kezet fognak, leülnek. JANINE: Jó estét, René. RENÉ: Jó estét. ZAMBEAUX: Jó estét. Milyen volt az út? JANINE (kiprésel egy mosolyt): Jó ... Nagyon jó. ZAMBEAUX: Helyes. Mit iszik? JANINE: Egy limonádét. ZAMBEAUX (Janine felé fordul, majd Renéhez. Hangja nyugodt, udvarias): Nagyon örülök, hogy megérkezett... Meglátja, Ragueneau, minden rendbejön. RENÉ: A Viszkóza-partedlijeimet vitték, mint a cukrot! ZAMBEAUX: De ... azok jók is voltak! RENÉ: És ha nem sajnálták volna a pénzt a nadrágj aim reklámozására ... ZAMBEAUX: Nézze, a nadrág mégsem purtedli ! JANINE (szárazon): Maga olyan csökönyös. RENÉ (folytatja a magáét, belelelkesülve): De akkor is! A gombolás, ahogy én ... ZAMBEAUX (hangja nyugodt, kijózanító): A divat, Ragueneau, a divat! Különben is, az az érzésem, Janine időben figyelmeztette magát. .. JANINE: Egy évvel ezelőtt, amikor kitalálta azt anadrágvarró gépsort, jól tudta, hogy egy ilyennek a beindítása elég sokáig tart. A divat pedig gyorsan változik. Az eredmény: most itt áll több ezer nadrággal, amit el kellene adni, leértékelt 104
áron. .. Magát azzal bizták meg, hogy fellendítsen egy gyárat ... és most maga szorul segitségre. René csendben nyeli a szemrehányást. Janine finomabban folytatja: - Jó, elmúlt, felejtsük el. .. a cég hajlandó kölcsönt adni magának. Ez jó hir, ugye? René továbbra is hallgat. ZAMBEAUX (ismét kedvesen): ... bizonyos feltételek mellett! Én éhen halok. Maguk nem? Ha jól tudom, maga igazi ínyenc, úgyhogy menjünk át az étterem be, vacsoránál nyugodtabban beszélgethetünk. (Föláll) RENÉ (aki nem mozdult, nyugtalanul): Mik azok a feltételek? JANINE (szintén ülve, tudálékos hangon): Dur~án felelősségmegosztásnak lehetne nevezni, amit Javasolunk ... RENÉ: Mi? JANINE: Maga inkább műszaki ember, mint bonyolító ... Az igazgatást rábiznánkegy adminisztratív igazgatóra, és maga teljesen átadhatná magát a műszaki problémáknak . RENÉ (a földre néz): Vagyis, lefokoznak. ZAMBEAUX: Nem. A munkája kevesebb lesz, de a fiz~tését ez nem befolyásolja. RENE (nagyon méltánytalannak érzi az ajánlatot): Vagyis másodhegedűs lennék. Ez azért botrány! Az ember a szívét-lelkét adja, húsz éven át! Feláldoz mindent! A családi életét! ... ZAMBEAUX (visszaül): Azért ne túlozzon. RENÉ: Ebben semmi túlzás! A feleségem nem jöhetett velem, hogy ne veszítse el az állását. .. A gyerekeimet alig látom, a legkisebbiknek teljesen idegen vagyok ... Teljesen elrontottam az életemet! ZAMBEAUX (szárazon): Menjünk enni. .. és ne siránkozzon, ez nevetséges! RENÉ (kiabál): Nevetséges? Honnan van ehhez joga? !. .. Megalázni egy embert. .. ilyet nem lehet! Louis úr idejében ilyen nem fordulhatott volna elő! A bár vendégei odaforulnak. JANINE: Ugyan René ... Minek ez a komédia? ZAMBEAUX (nyugodt hangon): Louis úr ideje régen elmúlt. RENÉ: Elég sajnálatos, uram! Igen! Elég sajnálatos! Jóéjszakát! Megyek lefeküdni, nem vagyok éhes! Nagy robajjal feláll, meglöki az asztalt, és egy poharat Janine ruhájára borít. A másik kettő ottmarad ülve, és nézik, amint távolodik. Zambeaux és Janine. Janine gondterhelten néz René után. Zambeaux egy zsebkendőt nyújt neki. ZAMBEAUX (közönyös hangon): Megnyugszik. Ne törődjön vele ... Van ilyen néha ... Engem jobban nyugtalanít, hogy kijön-e ez a ruhájából. Cholet-i utca - éjszaka René kocsija egy néptelen, családiházas utcán halad. Az egyik ház előtt megáll. Felmegy a veranda néhány lépcsőjén, kinyitja az ajtót.
A hotel étterme - éjszaka Janine és Zambeaux egy asztalnál ülnek. Mögöttük az asztaloknál vacsorázó vendégek. Janine és Zambeaux az étlapot nézik, Janine igen élénknek tűnik. ZAMBEAUX: És előételnek? JANINE: Én nem kérek semmit. De magának ajánlom a húspástétomot. . . végtére is Anjou-ban vagyunk. ZAMBEAUX: Szóval, rögtön egy vajban/sült csukát? Akkor én is azt eszem. JANINE: Biztosan nem olyan finom, mint amilyet Ragueneau csinál. ZAMBEAUX: Miért? Főz is? JANINE: Méghozzá nagyon jól. (Cigarettát vesz elő, Zambeaux tüzed ad neki.) Talán beszélnie kéne neki a bolt jairól. ZAMBEAUX: Azt nem ... Nem szeretnénk, ha A hotel étterme - éjszaka kiderülne, hogy belevágtunk. Ha a textiliparból Janine és Zambeaux vacsoráj uk vége felé. Janine elbocsátott emberek megtudnák, hogy befektetünk egy fürt szőlőt szemezget. Mindketten mosolyogaz élelrniszerbe ... nak. JANINE (tiltakozva): Már úgyis tudják! És JANJNE: Úgy voltam, mint a legtöbb ember, Ragueneau még különben sincs elbocsátva. aki várja a boldogságot, mint egy örökséget, ami ZAMBEAUX: Sor kerül arra is ... Lelkiisme- jár neki. Örökségbe ... egy amerikai nagybácsitól, retes, de nincs semmi fantáziája (int a pincérnek) ZAMBEAUX: Amerika nem létezik. En tuLegyen szives! dom. Éltem ott. René, nem túl határozottan közeledik. A lakásadónő háza - éjszaka ZAMBEAUX (észreveszi Renét, Janine-hoz René a lépcső alján, egylábú kerek asztalkára helye- hajol. Halkan): Mit mondtam magának? zett telefonon telefonál. Janine felnéz. René, már határozottabban, jön A lakásadónő lefelé jön a lépcsőn, elmegy René előre. mellett, és kimegy a képből. JANINE (félhangosan): Össze fogja verni maRENÉ: De semmit sem kezdernényezhetnék, gát. .. az a pasas mindent ellenőrizne, állandóan be kelleRené az asztalukhoz ér. ne számolnom ... RENÉ (szerényen, megtörten): Nagyon kérem, bocsássák meg az iménti viselkedésemet ... NevetRené háza - éjszaka séges voltam. Thérése telefonál. Az ágyán ül, mellette egy kisZAMBEAUX (szívélyesen) : Már elfelejtettük ... lány, aki képes újságot lapozgat. Az ágy végében Üljön le, barátom. Vacsorázik velünk? Hallom, feszület. hogya konyhaművészet megszállottja ... THÉRESE: Végül is, nem bocsátottak el. .. RENÉ: Szivesen lennék az ... ha a főnökeim hagynánakidőt ... A lakásadónő háza - éjszaka Janine kérdően néz Zarnbeaux-ra. RENÉ (borzasztóan ideges): Még jó I Egyáltalán JANINE (türelmetlenül): Elmondjam neki? nem érted az egészet! Zambeaux kitérő mozdulatot tesz. JANINE (René felé fordul): És ha azért fizetRené háza - éjszaka nék, hogy csak ezzel foglalkozzon ? THÉRESE (nyugtalan): Nem is kérdezed, hogy RENÉ: Mivel? Főzéssel? van a kicsi? ZAMBEAUX: A konyhaművészettel. Amit most Janine-tól hallani fog, egyelőre szigorúan bizalmas. A lakásadénf háza - éjszaka JANINE: Az egyik főnökünk Párizsban, ugyanRENÉ (nagyon leeresztett, fáradt hangon): De . úgy, mint maga, a konyhaművészet megszállottj~. igen ... Majd még később felhivlak .. , Vagyis . Az az ötlete támadt, hogy a cégünket, amely eddig holnap ... csak a textil re specializáIta magát. .. Leteszi a kagylót, kezével megtörli a homlokát, ZAMBEAUX: de az elosztásban nagy taés nagyon csüggedten elindul felfelé a lépcsőn. pasztalatai vannak . JANINE: ... igen, társit ja egy élelmiszerüzletFilmbetét : Jean Gabin, már idősebb korban, a hálózattal. Körülbelül negyven boltból állna ... kandalló mellett egy fotelban ül. Megtört, gondZAMBEAUX: ... de kifejezetten luxusbolterhelt, tekintete réveteg. tok ... JANINE: .. , ahol a legnagyobb szakácsok 105
konyhájából kikerülö késztermékeket árusít anák ... RENÉ (kissé bizalmatlanul): Nem látom, mi lehetne ebben az én szerepem ... ZAMBEAUX: Szükség lesz hozzáértő emberekre, hogy vezessék az üzleteket. RENÉ: Ez mit jelent pontosan? JANINE (rnosolyogva): Ellenőrizni a termékek minőségét, tanácsot adni a vásárlóknak ... segíteni nekik összeállítani az étrendet, bort választani, kóstolni ... RENÉ (arca fagyos): És önök adnak kötény t és fehér sapkát is? (sóhajt, előbb az egyikre, majd a másikra néz.) Janine megbántottan és elkeseredetten sóhajt. René fejét lehorgasztva ismét sóhajt. RENÉ: Hát, mondhatom ... Újból rájuk néz, lesújtott. Filmbetét : Jean Gabin két kezével egy asztalra támaszkodik, mereven néz valakit. Arcán indulat, szinte kirobban. Aztán hirtelen felborítja az asztalt.
Hotelfolyosó - éjszaka Janine és Zambeaux kilépnek a liftből, mindkettő kezében aszobakulcsa. ZAMBEAUX: .,. És addig cipelte a feleségét egyik étteremből a másikba, mig az mindentől megundorodott, és már csak teát és kekszet hajlandó magához venni. Most egy olasz nővel csalja, aki állItólag valami különleges módon csinálja a spaghetti a la carbonara-t. René szobája - éjszaka René belép a szobájába, meggyújtja a villanyt, becsukja az ajtót. Leveti a zakóját, és halálosan kimerülten leül az ágyra. Hotelfolyosó - éjszaka Janine és Zambeaux Janine szobájának ajtaja előtt megállnak. JANINE: Miért? A felesége nem tud spagettit főzni? ZAMBEAUX: Laikus! A carbonarához művészet kell! Először is, vigyázni kell, hogy a tojás ... Maga nem is figyel rám! Janine kinyitja az ajtaját. Ismét igen rnerevnek, feszültnek látszik. JANINE: Nagyon fáradt vagyok ... Furcsán néz Zambeaux-ra. Kezeik találkoznak. Janine egy könnyed mozdulattal behúzza maga után Zambeaux-t a szobájába. Az ajtó becsukódik mögöttük. Zene. Filmbe/ét,' Jean Marais belép egy ajtón, karján egy alélt nőt tart, majd leteszi az ágyra. Fllmbetét : Jean Gabin gondjaiba merülve, zsebredugott kézzel bandukol az éjszakai utcán.
René szobája - éjszaka René ingujjban, kezében egy nyakkendővel a szo-
106
bája ajtajától az ablak felé megy. Arca vészjóslóan komoly. Kezét az ablakkilincsre teszi, majd a rnosdóhoz közeledik. A polcról levesz egy orvosságosüveget, tartaimát a tenyerébe önti. Egy pohár vizet enged, mereven nézi a kezében levő tablettákat. RENÉ (suttogva): Bocsáss meg, Istenem ... Egy kortyra lenyeli a tablettákat, aztán egy pillanatig nézi magát a tükörben. Janine szobája - éjszaka Zambeaux és Janine szeretkezés után. Fekszenek, egy olvasólámpa világitja meg őket. Janine cigarettázik, Zambeaux-nak is ad egy slukkot. JANINE (felveszi a telefont): Felhivom Ragueneau-t. Még egyszer beszélnünk kell vele. Rosszul fogtunk hozzá, rosszul magyaráztuk meg neki. Igen, halló... kérném a hatvankettő, huszonkettő, negyvennégyet. Itt, Choletban, igen ... A lakásadónő háza - éjszaka Halljuk, hogy csörög a telefon. A lakásadónő kijön egy szobából, a telefonig. LAKÁSADÓNÖ: Ragueneau urat? Igen, egy pillanat, hívom. (a lépcsőhöz megy) René úr, magát keresik! ... Telefon! (egy ideig vár) Ragueneau úr! Mivel nem hall semmit, sóhajt egyet és felmegy a lépcsőn. Kopog René szobájának ajtaján. Csend. Elfordítja az ajtó gombját, az megakad. Pánikba esve erővel benyomja az ajtót, és a látványtól holtra válik. René, nyakkendőjével felakasztva az ablak kilincsére. A lakásadónő besiet a szobába, leszedi René nyakáról a kötelet, aki lerogy, esésében az asszonyt is majdnem felboritja. A lakásadónő sebesen robog le a lépcsőn. Megfogja a kagylót, a füléhez emeli. LAKÁSADÓNÖ (kétségbeesetten, sirva): Aszszonyorn, hivja gyorsan a mentőket, gyorsan! A rendőrséget ! Jöjjenek gyorsan! Felakasztotta magát! A lakásadónő háza - éjszaka Janine, nyomában Zambeaux-val átvág a sötét utcán, elmegy a piros mentőautó mellett, amely a ház előtt áll, és felmegy a veranda lépcsőjén. Mindketten belépnek. René szobája - éjszaka René fekszik, szeme csukva. Egy kéz oxigénmászkot tesz az arcára. Janine és Zambeaux belépnek a szobába. A lakásadónő mereven nézi Renét. Arca feldúlt. René a földön fekszik. Két mentős nyújt neki elsősegély t. MENTÖORVOS: Altatót is vett be, ezért csak a kÓIházban tudunk majd valamit mondani. Janine és Zambeaux. Janine-t nagyon felkavarta, ami történt. ZAMBEAUX: Szegényember... Értesitem a feleségét. " bár maga jobban ismeri őket, mint én.
(Janine sírva fakad, Zambeaux karonfogja, és kikiséri a folyosóra.) Jöjjön, menjünk... Menjünk ki ... Jöjjön ... A lakásadónő
háza - éjszaka
Két mentős jön ki a házból, le a lépcsőn. Hordágyon hozzák Renét. Janine és Zambeaux a rnentöautó mellett állnak. Zambeaux beszáll, Janine megkerüli a mentőt, megáll Zambeaux mellett. JANINE: Magukkal kell mennem? ZAMBEAUX: Tessék? JANINE: Az én jelenlétemre ott nincs szükség, Nekem nem kell ott lenni. ZAMBEAUX: Nem ... De mit akar most, csinálni? JANINE: Csak százötven kilométer. .. Ez most nekem nagyon fontos. Zambeaux kinéz az ablakon. A sziréna felbőg. JANINE: Hova telefonáljak? ZAMBEAUX (kiabál, hogy túlharsogja az induló mentő zaját): Nem tudom ... Attól függ, mikor ... A hotelba vagy a kórházba! A mentő távolodik a néptelen utcán. ZAMBEAUX (kihaj ol a kocsi ablakán, kiabál): De hova az ördögbe megy? Filmbetét: Jean Marais lóra ugrik, megfordul és kivágtat a képből. Zene indul, a következő két kép alatt tart. Bretagne-i út - hajnal Janine autója egy néptelen úton száguld. Janine-t látjuk a szélvédőüvegen át; feszülten figyelve vezet. A Cholet-i kórház - hajnal
Gyomormosás. Egy csövet próbálnak ledugni René torkán, aki rángat ja a fejét, ellenkezik. Zambeaux René szobája előtt áll a kórház folyósóján, és az orvossal beszélget. Renét egy tolóágyon eltolják előttük, be a szobájába. ORVOS: Az akasztás nem okozott mást, csak egy jelentéktelen ödémát. Körülbelül hét-nyolc órát fog aludni. És mivel úgy látszik, rendkívül erős a felépítése ... ZAMBEAUX: Álmodni sem mertem volna, hogy egy ilyen ember, mint Ö, idáig eljuthat. OR VOS: A depresszió ugyanúgy eléri a boxbajnokot, mint a kis nyugdíjast. .. Aurey széle - nappal
Az út a város szélén, Janine kocsijából nézve. Egy nagy útjelző tábla mellett haladunk el. Filmbetét: Jean Marais egy sebes sodrású folyóban az árral viaskodva egy kiálló sziklába kapaszkodik. Arca eltorzul az erőfeszítéstől. A Beauséjour
villa - nappal
Valaki a villa egyik ablakában félrebillenti gönyt.
a füg-
Janine kiszáll a kocsi ból és átmegy az úton. Megáll a kapu előtt. Egy negyvenes nő közeledik hozzá, a gyerekek mőgé sereglenek. Janine megáll a nő előtt, aki egy bicikli t tart. JANINE: Ez Jean Le Gall úr háza? MADAME LANDAlS: Igen, ez az. Kit keres? Az urat, vagy a feleségét? JANINE: Le Gall urat. MADAME LANDAlS : De az úr nincs itthon ... JANINE (visszafordul, már távozna, de meggondolja magát): Akkor megvárom. MADAME LANDAlS: Csak késő este jön meg. Villeneuve márki úrhoz ment vadászni ... Kinyílik a villa ajtaja, megjelenik Arlette. ARLETIE (kiabál): Mi az, Landais-né? Meglátja Janine-t, gyorsan becsukja az ajtót, és kiált: Jean nincs itthon! JANINE (a villa felé fut): Várjon! Beszélni akarok magával! Az ajtóhoz megy, kinyitja és bemegy a házba. A Beauséjour
villa - nappal
Arlette már indult felfelé a lépcsőn, de visszafordul, elszántan arra, hogy szembenézzen Janine-nal, Visszajön, Janine elé áll. ARLETIE: Tudom, mit akar mondani. .. De nem bánok semmit. Jeannak vissza kellett jönnie az otthonába ... Csak így Iehetett ... Ö képtelen bizonytalanságban élni. Másképp nem tudna érvényesülni. JANINE (Arlette-ra néz): Érvényesülni? ARLETIE: Igen, érvényesülni. Vegyük például a könyvét. Nélkülem nem tudta volna megírni. Ha magának is lennének gyerekei, pontosan ugyanazt tette volna, amit én. JANINE (lenéz, majd hirtelen): Telefonálhatnék? Arlette habozik, majd Jean könyvtárszobájának ajtajára mutat. Félreáll, hogy Janine-t odaengedje, aki elhalad előtte és belép. Janine néhány lépést tesz a szobában, megáll, körülnéz. Az iróasztalhoz megy. Felveszi a telefont, tárcsáz, közben leül. Gépiesen leemel egyet az asztalon tornyosuló könyvhalmazról.
107
A könyv boritója: JEAN LE GALL: POLITIKAI INFORMÁCIÓ VAGY AZ INFORMÁLÁS POLITIKÁJA JANINE: Halló, a szárharrnincötös szobát legyen szíves. Janine az iróasztalnál, keze a könyv borítóján. őrülnéz. Két bekeretezett fénykép. Az egyiken Arlette és Jean a szigeten, egymást átölelve mosolyognak. A másikon - ez is a szigeten készült - Jean és Arlette a két gyerekkel. Janine, aki még mindig a kapcsolásra vár, szemügyre veszi a szobát. Az egyik vitrinben ólomkatona-gyűjtemény. Az egész szoba biztonságról és polgári kényelemről tanúskodik. Fotelek, egy nyitott zongora, kottákkal, képek ... JANINE: Halló ... ZAMBEAUX: Maga az, Janine? Hát, megúszta! ... Igen, már eléggé odavolt. JANINE (mosolyog): Hát, mi is! ZAMBEAUX: Csak végül is a mi ügyeink ettől még nem jönnek rendbe ... JANINE: Miért? ZAMBEAUX (borúsan): Veszélyesen labilis ember. .. Mégsem tarthat juk meg. Valakit sürgősen találni kellene helyette. Nincs valami ötlete? Janine nem válaszol, lecsapja a kagylót. Feláll. A Beauséjour
villa kertje - nappal
Arlette a kertben egyik gyerekét istápolja, aki felsértette a kezét. Négy-öt gyerek és Madame Landais veszi körül. ARLETTE: Nem is fáj, látod? A háttérben Janine kilép (' villából, és Arlettehez lép, aki felé fordul. JANINE: Mondja meg, hol van Jean? ARLETTE: Nem, nem mondom. JANINE: Akkor megtalálom magam. De Villeneuve márkit nem lehet nehéz megtalálni. Indul a kijárat felé, Arlette utánafut és megfogja a kabátujját. ARLETTE (hevesen): Jól van, mégis megmondom! Végül is nincs semmi jelentősége. Jean elmondta, hogy tegnap találkozott magával ... Mindent elmond. .. Mondhat neki, amit akar, már úgysem fog változni semmi ... Sőt! Tudom, hogy nekem ad igazat! (idegesen nevet) Tudom! Erdő -nappal Az ég ssürke.
Egy vadkan nyugtalanul szimatol. A vadászok, köztük Jean, kutyáikkal egy fenyőerdő belsejébe indulnak. Halljuk a csaholást. Két tábla van egy fára szegezve, az egyiken ez áll: VADÁSZTERÜLET, a másikon: MAGÁNTERÜLET, BELÉPNI TILOS! Kis út az erdő mentén. Janine kocsija felénk tart, majd megáll. Janine kiszáll. A távolban lövéseket hallunk. Janine elmegy a kocsija előtt az erdő felé.
108
Egy vaddisznó döglötten fekszik a földön, oldala vérzik. Egy vadász lép oda. A vadőr megfordítja az állatot. Mellette Jean és még egy vadász, kezükben puska. A háttérben négy további vadász jön elő az erdőből. Jean letérdel. JEAN (a mellette álló vadászhoz) : Ezt is maga terítette le? Hogy csinálja ezt, szenátor úr? Az erdőben egy szántás mélyén felismerjük a közeledő Janine sziluett jét. Janine jön, előre, körbetekintget. látszik rajta, hogy keres valakit. Egy vaddisznó fut ki az erdőből, és igyekszik át a szántáson ... Lövéseket hallunk ... Janine sikoltva a földre bukik. VADÁSZ: Hallották? JEAN: Mi volt ez? VADÖR: Eltaláltak valakit? Futni kezd. Jean utána. VADÁSZ: Ki az ördög jött ide? VADÖR: Hé, maga! Tűnjön el onnan! A vadőr előjön az erdőből és rohan Janine felé, aki éppen feltápászkodik. Rémülete már múlik, de nagyon dühös. Jean balról érkezik a képbe. JANINE: Marhák! Hátat fordít a vadőrnek és Jeannak. JEAN: Agyon is lőhettünk volna! Janine-hoz közeledik, karját nyújtja neki. - Nem esett bajod? JANINE: Nem. JEAN: Hogy kerülsz te ide? JANINE (kifakad): Tegnap óta akarok veled beszélni! Olyan hülyén jött ki, nem tudtam neked mondani semmit. JEAN (próbálja megnyugtatni): Én benne vagyok, hogy találkozunk ... de nem most. .. itt. JANINE (patetikusan): Próbáltam írni ... de ilyen dolgokat nem lehet levélben leírni ... JEAN: Ha akarod, holnap találkozhatunk ... Hallod? ... Holnap ... JANINE (kiabál): Nem, nem, mindenképpen találkoznom kellett veled! Nem élhetünk ezzel a hazugsággal. .. Ez baromság, érted! JEAN (még erősebben kiabál, félbeszakítja Janine-t): Hallgass már ide! (nyugodtabban) Azt hiszem, tudom, hogy miért jöttél. (gyengén beszél, egyre több érzéssel) Amikor elmondtam Arlettenek, hogy találkoztunk, ő is elmondott mindent. Bevallotta ... Teljesen fölkavart vele. Veled csodálatos volt. .. és bocsánatot kérek tőled Arlette helyett. .. De Arlette is csodálatos volt. .. hogy volt bátorsága egy ilyen hazugsághoz ... Mit szenvedhetett! Először rettenetesen dühös lettem Artettere. Egész éjjel nem aludtam. Aztán reggelre megértettem ... Most már biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb így. Arlette meg én együtt sírtunk ... Janine fagyos tekintettel hallgatja, elsápad. VADÁSZOK HANGJA: Mi van, Le Gall! Nem jössz? Filmbetérz Jean Marais szeme csukva. Fájdalmas, teátrális gesztussal hanyatt esik és legurul egy lépcső tetejéről. Élettelenül elterül.
Erdő - nappal Janine megnémul va áll. Hirtelen hatalmas pofont ad Jeannak, aki megragadja Janine csuklóit. Verekednek. Jean megpróbál ellenállni Janine kitörésének. A Cholet-i kórház - nappal René az ágyában. Kinyitja a szemét, magához tér. Blokkolóóra kattogása, mentősziréna, dialógusfőszlányok hallatszanak. VEESTRATE HANGJA: Maga nem blokkol? JANINE HANGJA: Azzal bízták meg, hogy talpra állítson egy gyárat, és most segítségre szorul. ZAMBEAUX HANGJA: A cégnek csak az a jó, ha elsőnek dob piacra valamit. Mi vagyunk a divat gerillái. VEESTRA TE HANGJA: Maga nem blokkol? René bizonytalanul kinyújtja a kezét. .. Thérése és legidősebb lányuk fejé, akik az ágyán ülnek. Thérése feláll, aggodalmas arccal nézi Renét, majd sirva fakad. Erdő - kórházi szeba - nappal Vaddisznó inog a lábain, majd összerogy. Janine és Jean tovább verekszenek. Thérése ráhajol Renére, sírva csókolgatja. A vaddisznó továbbra is rogyadozik. Thérése a férje mellére hajtja a fejét és zokog. Janine és Jean tovább marakodnak a szántás közepén. Thérése zokog, arca René arcához szorítva. René a távolba bámul. A vadkan forgolódik. A szántás és az erdő felülről. Jean és Janine marakodnak. A távolban a tengert véljük látni. A vadkan, egyre gyengülve forog, rogyadozik. Laborit professzor dolgozószobája - nappal HENRI LABORIT: A tudattalan félelmetes eszköz, nem annyira a saját lefojtott tartalma miatt, ami azért lefojtott, mert fájdalommal járna kifejezni, büntetné a szociokultúra, hanem fordítva, éppen amiatt, amit engedélyez, sőt, néha még jutalmaz is ez a szociokultúra, és ami születése óta az ember agyában raktározódik. Az ember nincs tudatában annak, hogy ott van, mégis irányítja a cselekedeteit, és ez a tudattalan - ami nem azonos a freudi tudattalannal - ez a legveszélyesebb. Végső soron mindaz, amit egy ember személyiSégének neveznek, egy halom egymásra rakott értékítéletre épül, előítéletekre, közhelyekre ... A kép elsötétül, majd a film elején látott fényképmontázs állóképét látjuk, amelynek a részletei most már ismerősek. \ LABORIT HANGJA: ... amelyeket az ember magával hurcol, és ahogy öregszik, egyre kevésbé kételkedik bennük, egyre merevül nek. És ha ennek az építménynek egy kövét elmozdítják, az egész összeomlik. Megjelenik a szorongás. Ez a szorongás pedig gyilkolni is képes - az egyén ese-
tében, ha pedig csoportról sza a népirtástól sem ...
van szó, nem riad visz-
René irodája a gyárban - nappal A patkánykísérlet hangjelzése. René és Veestrate reagál. Veestrate a gyorsabb, felveszi a telefont. Janine lakása - nappa) Jean az ágyban fekszik,
a vesegörcs
kínozza.
A Beauséjour villa kertje - nappal A hátára fordított teknősbéka küszködik. Laborit professzor dolgozészobája - nappal HENRI LABORIT: ... most kezdjük csak érteni, milyen mechanizmus révén, miért és hogyan alakultak ki a történelem során, egész a jeleni g, a dominancia hierarchikus lépcsői. Ahhoz, hogy a holdra menjünk, ismernünk kell a gravitáció törvényét. De ha megismertük a gravitáció törvényét, ez nem jelenti azt, hogy mentesülünk is alóla. Csak lehetőséget kapunk, hogy felhasználjuk, más dolgokhoz. Sziget - nappal A sziget egy közeledő hajóról nézve. Henri Laborit monológja, folyamatosan hallatszik tovább. HENRI LABORIT: Addig, amíg a lehető legszélesebb körben nem tudatosítjuk az emberekkel, hogyan működik az agyuk, és hogyan kell használniok, és amig nem látják, hogya történelem során eddig minden azért történt, hogy az ember másokon uralkodhasson, kevés az esély arra, hogy valami is megváltozzék. Nagyváros elhagyott kerület - nappal Az előző képre átúsztatva lebontott, kiégett, elhagyott házak, teljesen üres utcák képe. Egy másik utca: ugyanaz a szívet tépő látvány. A kamera megáll egy falon, az olvashatatlan feliratokon.
109
Képsor: Hatalmas, elhagyott ház egy nagy útvonalon. A tűzfalra egy erdő van festve. A ház közelebbről. Egy fa, amely kiemelkedik a festett erdőből. Még közelebbről: a festett fal. A téglákra festett faágak. Festéknyomok, amelyeket az ecset hagyott a téglákon.
A fal. Már nem látunk sem erdőt, sem házat, sem ágakat, csak festékfoltokat a falon. A téglákon néhány nagy festékfolt. A zene disszonánssá, atonálissá válik. Megjelent az Avant-Scene 1981. márciusi, 263. számában
(Fordította: Nikowitz Oszkár)
"Slágerlista" - játékunk eredménye Nem lehetünk elégedetlenek ez évi első számunkban meghirdetett játékunk visszhangjával. 61 szavazólista érkezett, köztük hárman szerepeltek olyanok, akik hivatásszerűen foglalkoznak filmmel, filmkritikával (Gőbőlyős László, az MTI munkatársa, Ligeti Nagy Tamás, a Képes Újság kritikusa, Szakály Éva, a Vas Népe szerkesztöségének képviseletében). Köszönjük mindannyiuk részvételét! Ezek alapján a Filmkultúra olvasóinak filmes slágerlistája a következö: l. Mephisto (46 szavazat) 2. Mindhalálig zene, illetve Manhattan (36-36 szavazat) 3. Ripacsok (30 szavazat) 4. Koncert (21 szavazat) 5. Szigorúan ellenőrzött vonatok (20 szavazat) 6. A zsarnok szíve, illetve Kramer kontra Kramer (19 szavazat) 7. Sivatagi show (16 szavazat) 8. Majmok bolygója (14 szavazat) 9. Kóma (13 szavazat) 10. Moszkva nem hisz a könnyeknek (12 szavazat). Érdekes tény, hogy a szavazatok összesen J02 film kőzőtt oszlottak meg. György Istvánnak, a MOKÉP munkatársának a jóvoltából a fenti "slágerlistát" összevethetjük az 1981-ben bemutatott filmek nézettségi adataival. Ezek alapján a leglátogatottabb filmek a következők: Piedone Egyiptomban, Nevem: Senki, Nyolcadik utas a halál, Seriff az égből, Kóma, Óvakodj a törpétől, A Pogány Madonna, Majmok
bolygója, Zsaru vagy csirkefogó, SOS Concorde. Vagyis: csupán két film azonos a két listán: a Majmok bolygója s a Kórna. Ez egyszersmind arra is rávilágít - korántsem meglepő tényként-, hogya művészi érték eléggé ritkán esik egybe a legszélesebb közönségfogadtatás értékkritériumával. Annál örvendetesebb, hogy az immár Oscardíjas Mephisto - mely a mi slágerlistánkon is az élre került - mindinkább előretör a nézőszám tekintetében is. Hirdetve, hogy közönség és művész "érdekellentéte" mégsem törvényszerű. Végezetül a legsikeresebb szavazatokról essék szó, Három filmet talált el a slágerlistánkon győztes tízből Ligeti Nagy Tamás (Képes Újság), Schmidt Lívia (Budapest): két találata van Kereszturi Gyulának (Vác), Retkes Tamásnak (Szeged), Cser Károlynak (Budapest), Szabó Lászlónak (Bátaszék), Deme Csiliának (Budapest), Cziglányi (?) Zsoltnak (Pécs). Egy találatot ért el Kapronczai István (Budapest), dr. Pottyondi Gábor (Győr), Szalárd (?) László (Budapest), Tóth Olga (Budapest), Nagy Péter (Budapest), Gácsi Melinda (Gyöngyös), Savanya Adél (Szeged), Rácz Zoltán (Budapest), Simon Béla (Veszprém), Matos Károly (Budapest), Fódi Ágnes egyetemi hallgató, Varga-Somogyi Károly (Temerin.Jugoszlávia). (Találatnak azt számítottuk, ha a szavazó valamely filmnél a végső sorrendet is eltalálta. Gratulálunk a felsorolt olvasóknak, köszönjük minden résztvevőnek a játékot, melyet - adandó alkalommal - ismét meghirdetünk, esetleg bizonyos változtatásokkal. A Szerkesztőség
110
Contents 5
8
After Pécs This year's parade of the Hungarian cinerna took place in February. A brief editorial note sums up what was on display and what was said in the course of the discussions that followed. Márta Nagy: The competence of film criticism This sociological survey of current film criticism also figured at Pécs. The author tries to establish objective standards and to evaluate what was written about the 1981 Hungarian films in their terms.
Criticism 14 Miklós Almási: Up to the knees in deep water Géza Böszörményi: Heart troubles - A young man with a sense of vocation becomes a country doctor. The ironic, and even satiric, film, show s how a naive and enthusiastic young man adjusts to a community whose standards and values radicaIly differ from his, finally abandoning his ideas and ambitions. 19 Marianne Ember: Possibilities for identification Zsolt Kézdi Kovács: The right to hope Kézdi Kovács's film is about human relationships and this article draws attention to their detailed discussion. 24 Gábor Bányai: Man of marble, man of iron, man of gold András Surányi : Golden boys A film about the great Hurigarian Eleven, using original documents and recollections of the past. The intention was not to make a film about sport, but to throw light on the 1950s and the relationship between sport and politics at the time 29 Ottó Hámori: Arguing - with ourselves Péter Bacsó: The day before yesterday Bacsó's new film takes us to the world of the folk college movement, the late 'forties and early 'fifties, and age pregnant with contradictions and dramatic situations. The article welcome's the film's desire to produce a synthesis and does not really blame it for not being able to produce it on this occasion. 33 László Halász: Oversimplified psychology Alain Resnais : Mon oncle d' Amérique The author is a psychologist and his piece reflects his professional way of seeing things. He has long felt respectfui familiarity for Resnais' films, but he rejects this one feeling that Resnais has subjected himself too much to Professor Laborit's oversimplifying propositions. 41 Zoltán Hegedűs: Film - with a tart smile Alain Resnais: Mon oncle d' Amerique Resnais' first films were documentaries and he has hung on to his interest in facts. This film has unfortunately ended up as mere illustration creating the impression that life was merely a chapter of scientific propositions. He shrinks back from a satiric approach, perhaps because of too great a respect for the professor's doctrines. 45 Tibor Gyurkovics: Fellini adjusted (to me) Federico Fellini: City of women The writer Tibor Gyurkovics here subjectively reports on his relationship to women and to Fellini, as weil as about thoughts to which City of women gives rise. Magnifier
52
Péter Dobai: Death welcomes life Akira Kuroshava: Kagemusha "It is very difficult to look like somebody, even if our faces are totally alike and we do ali we can for the sake of this ,ressemblance' not to mention that it is impossible from the start to ressemble those who we are not" writes Péter Dobai in a beauti fu IIy written piece about Kuroshava's new film. III
61
Portrait Géza Pörös: The tests of existence On the films of Pál Gábor Géza Pörös surveys the work of the man who made Angi Vera bringing out the ideational thread which runs right through them, the motives which return and the peculiarities of depiction. Pőrös's article can be taken as a first step towards a comprehensive account of Pál Gábor's cinematic art.
Looking out 74 István Molnár: Looking at the other Switzerland Film-days ill Solothurn 78 Erzsébet Komár: Young Bulgarian film-makérs present themselves at Smoljan After Bergman ... A conversation with the directors Marianne Ahrne and Kay Pollack (Erzsébet Eszéki) 83 Alain Resnais-Jean Gruault: Mon oncle d'Amerique Parts of the script (Translated by Oszkár Nikowitz)
80
82-1046 Pécsi Szikra Nyomda
112
Felelős vezető: Szendrői György igazgató
