SZEPES MÁRIA
PÖTTYÖS PANNI
Harkály anyó
MÓRA KÖNYVKIADÓ
A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése, szellemi értékeinek ébrentartása, módszertanának átadása és az Egyetemes Megismerés sokszínû áramlatainak támogatása www.szepesmariaalapitvany.hu
MÁSODIK KIADÁS
F. GYÔRFFY ANNA RAJZAIVAL Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történô többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!
A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelheti webáruházunkban: www.mora.hu
© Szepes Mária jogutódai, 2010 © Móra Könyvkiadó, 2010
TOLLÁSZKODÁS
– Nem lehetne, hogy én ne ôserdôutazó, hanem ôr legyek az állatkertben, aki eteti az állatokat, meg vigyáz rájuk? – kérdezte Bácskai Csibi nagy lélegzettel Eszter nénitôl egy tavaszi reggelen a pöttyös óvodában. – Persze hogy lehet – mondta Eszter néni. – Hogy jutott ez most eszedbe? – Tegnap jutott eszembe. Voltunk az állatkertben. – De miért sírtál annyira? Láttam, mikor hazajöttetek – firtatta Cirok Rudi. – Úgy bömböltél, hogy felverted az egész házat. Elestél?
3
– Nem estem el! – Csibi arca pirosra gyúlt. – Csak nem akarták odaadni nekem az egyik ôzikét. – Mit csináltál volna egy ôzikével? – csodálkozott Eszter néni. – Cumisüvegbôl etettem volna. Meg egy mackót sem adtak a kisállatóvodából. Pedig az két lábon állva szívta a tejet egy nagy üvegbôl, amit az ápoló bácsi adott neki. A kezét is megfogta, nehogy elvegye tôle. Én is így etettem volna. – Ezek az állatok nem lakótelepi lakásba valók – magyarázta Eszter néni. – Csak ott érzik jól magukat, ahol föld vagy fû van a lábuk alatt! – Nálunk jól érezték volna magukat! Ôzikék és mackók biztosan szeretnek puha ágyban aludni! Mindennap vennék nekik fagylaltot, és azt is cumisüvegbôl adnám nekik. – Aztán hirtelen más jutott eszébe. – A madárházban nagyon szorosan vannak a madarak. Mindenféle gyönyörû madár. Észre sem vették volna, ha egyiket betesszük a szatyrunkba, és hazavisszük! – Az állatkert állatait nem lehet hazavinni! – kiáltottak rá a gyerekek Csibire. Ebben a pillanatban rászállt az ablakpárkányra egy karcsú, selymesen ködszürke gerlepár. – Kukkurrua! Kukkurrua! – turbékoltak szelíden, és kényelmesen tollászkodni kezdtek. – Látod? – mutatott rájuk Eszter néni. – Ezek lesznek a te madaraid! Egyiket Benôkének, a másikat Susinkának hívják. A tízórai kenyérbôl kiszórsz nekik néhány morzsát, és akkor mindig visszajönnek hozzánk! És te fogsz vigyázni rájuk. Eteted ôket, meg az ôrzôjük leszel. A két gerle nagy szárnycsattogással felröppent hirtelen. – Elmentek! – kiáltotta Csibi ijedten.
– Majd visszajönnek, ha meglátják a morzsákat! Légy nyugodt! Figyelik ezt a párkányt! – Eszter néni egyszerre másról kezdett beszélni. – Ideje, hogy elkezdjük a kismadarak számlálását! – javasolta. – Minek kell megszámlálni a kismadarakat? – kérdezte Matyi Tamás. – Mert aki a kismadarakat nem tudja megszámolni, annak a kezébôl könnyen kirepülnek a forintok, mikor leküldik vásárolni az ABCáruházba. Ti is szoktatok ott vásárolni, ugye? – Igen! – kiáltották a gyerekek. – És ha nem tudjátok megszámolni, mennyi pénzt kaptatok vissza egy húszforintosból, mi történik otthon? – Mérgelôdnek – mondta Hajni tárgyilagosan. – Én sohase kapok ki! – hencegett Gabi. – Mert neked mindig csak annyi pénzt adnak, amennyiért vásárolni kell! – feleselt Csibi. – Hogyha többet kapsz, mindenféle butaságokat raksz a kosaradba, annyit, hogy a végén nem is tudod kifizetni! – Nem igaz! Csak elszórom, ha visszaadnak! Véletlenül! – védekezett Gabi. – Szóval a forintok kirepülnek a kezedbôl! – állapította meg Eszter néni. – Azért fontos, hogy mi is elkezdjük a számlálást! A szám megköti ôket. Nem tudnak elszökni tôle! – Három pelyhes, sárga, piros csôrû kiscsirkét rakott az asztalra. – Jaj de édesek! – kiáltotta Panni. – Hány csibét látsz magad elôtt? – kérdezte Eszter néni. – Sokat! – kiabálták a gyerekek. Volt, aki meg is tudta számolni. Egy, kettô, három. Újabb és újabb csibék, majd másfajta kisebb-nagyobb játék madarak kerültek elô Eszter néni dobozából. Hol hozzátette valamelyiket az asztalon sorakozó állatokhoz, hol elvett belôlük. Azt figyelgették, mikor van több, mikor kevesebb. Panni és Peti tízig meg is számlálta ôket. Matyi Tamás tizenöt kisállatot számolt meg az asztalon. Hajni, valamennyiük meglepôdésére, elszámlált húszig. Bácskai Csibi tizenkettôig jutott el nagy hadarással, azután már összevissza kavarta a számokat: – Tizenhúsz… huszontíz… kilenctíz… 5
– Állj meg! – nevetett Eszter néni. Aztán hozzátette: – A mai foglalkozáson a sokról és a kevésrôl volt szó, de megtudtam, hogy csupa matekzseni gyerekem van, ezért most egy számolós tornaéneket játszunk együtt. Figyeljetek csak, rajta! Egy-kettô-három-négy, ötre-hatra készen légy! Hajolj jobbra, hajolj balra, hétre-nyolcra nyúlj magasra, ugorj egyet! Kilenc, tíz, fussál helyben, amíg bírsz! A gyerekek hamarosan együtt énekelték Eszter nénivel a mókás számolódalt, és kacagva hajlongtak, ugráltak, nyújtóztak közben. – Ez klassz játék volt! – mondta Csibi lihegve. Ô addig futott helyben, míg elakadt a lélegzete. – Én nem vagyok jóban a kismadarakkal – közölte Gabi szintén fújtatva. – Miért? – kérdezte Csibi sértôdötten, mintha Gabi ôt vádolta volna meg valami csúnya dologgal. 6
– Mert nem engedik, hogy megfogjam ôket! – Majd bolondok lesznek, hogy a nagy mancsodba szorítsad szegényeket, és beledugjad egy kalickába! – rikkantotta Cirok Rudi. – Azután megsüssed és felfaljad ôket! – duplázott rá Peti. – Én nem is tudok sütni – védekezett Gabi. – Meg a kismadaraknak szôrük van. És a szôrt nem lehet megenni. – A madaraknak tolluk van – igazította ki Eszter néni. – És az énekesmadarakat különben sem szokták megenni. – Vannak nagyon buta madarak is! Én ismerek egy nagyon de nagyon buta kis harkályt! – mondta Panni nagy lélegzettel. – Honnan ismered? És mibôl tudod, hogy nagyon buta? – csóválta a fejét Eszter néni hitetlenül. – Ila néni ablakából átlátunk egy háztetôre, és az a buta harkály folyton veri a csôrével a tévéantennát. Olyan gyorsan üti, hogy csak úgy pörög. Nagyokat kong is. Azt hiszi, az egy fa, és bogarak meg kukacok laknak benne. – Milyen az a harkály? – tudakolta Matyi Tamás. – Egy nagyon szép és érdekes madár. Hasznos is. Mert pusztítja a férgeket. Azokat, amelyektôl kukacosak lesznek a gyümölcsök, és megbetegszenek a falevelek. A harkály férgekkel eteti a fiókáit is. De
olyan harkály anyóról még nem hallottam, amelyik a tévéantennát kalapálta volna a csôrével! – nevetett Eszter néni. – Tessék eljönni és megnézni! – mondta Panni egy kicsit sértôdötten. – Mindennap ott van! – Szívesen elmegyek! Úgyis meg akartam látogatni Ila nénit. Imama mondta, hogy megint betegeskedik a szívével. – Betegeskedik a szívével? – csodálkozott Panni. – Nekem nem is mondta! Mindig nevet és mesél, ha bemegyek hozzá. – Minek mondta volna? Örül, ha lát. És az öröm valódi csodaorvosság. Megjavítja a legrosszabb szívet is! – Milyen az, ha valakinek rossz a szíve? – kérdezte Matyi Tamás. – Az olyan, hogy akinek rossz a szíve, az gonosz, irigy meg veszekedôs! – kiáltotta Csibi. – Ila néni nem gonosz! – pattant fel Panni. – Ila néni valóban nem árt senkinek sem – mondta Eszter néni. – Az, hogy rossz a szíve, azt jelenti, hogy beteg, és nem azt, hogy rosszszívû. Csibi is szereti ôt, igaz? – fordult a megzavarodott kislányhoz. – Persze! Csak… – Csak mindig elôbb beszélsz, s azután gondolkodsz!
8
AZ A BUTA HARKÁLY ANYÓ
Eszter néni valóban meglátogatta Ila nénit még aznap délután. Panni okvetlenül jelen akart lenni, mikor az óvó néni meggyôzôdik róla, hogy igazat mondott. Naponta leste a furcsa madarat, amely olyan erélyes, pergô kopácsolással verte a tévéantenna fémcsövét, hogy csak úgy zengett tôle a környék. Együtt kacagtak rajta valamennyien. Ila néni annyira nevetett, hogy az oldalát fogta, és köhögni kezdett. Eszter néni átkarolta a vállát, és a karosszékhez vezette. Úgy elkomolyodott, hogy Pannit aggodalom fogta el. Eszébe jutott, amit az óvó néni mondott délelôtt: „Hallottam, hogy Ila néni megint betegeskedik a szívével.” Most elôször gondolt arra, mi lenne, ha Ila néninek – akit mindennap lát, és úgy hozzátartozik az életéhez, mint anyu, apu, Imama és a kistestvére – hirtelen valami baja történne. Olyan igazi, ijesztôs baja, hogy nem lehetne bekopogni hozzá és… Odalépett Ila nénihez, akinek lassan csillapodott a köhögése. Egy dobozkából orvosságot tett a szájába, és szopogatni kezdte. Panni egészen közel húzódott hozzá, úgy bámult az arcába, amelyen piros foltok égtek. – Ugye Ila néni sohasem lesz igazán beteg? – kérdezte szorongva. Az orra majdnem odaütôdött Ila néni orrához. – Mitôl sápadtál el annyira? – hunyorított rá a szomszéd néni a régi mosolyával. – Persze hogy sohasem leszek igazán beteg. Csak tréfából! A kedves, bolondos Harkály anyó annyira megnevettetett, hogy elállt tôle a lélegzetem. Hát látott már valaki ennél udvariasabb kismadarat? – Harkály anyó udvarias? – Panni arca egyetlen kérdôjellé változott a csodálkozástól, de már ô is mosolygott. – Honnan lehet azt látni? – Onnan, hogy mindenhová bekopog, mielôtt bedugná a csôrét, hogy felfaljon egy bogarat vagy kukacot. Még hallgatózik is egy ideig félrehajtott fejjel, hogy kiszólnak-e neki. – És kiszólnak? – Hogyne! Azt zümmögik, búgják, döngicsélik, hogy: „Nem szabad! Hess! Tessék elmenni innen! Nincs itt senki! Zirr-zurr-buuuu!” 9
– A tévéantenna nem jó hely! Abban nem laknak bogarak! – Bizonyos vagy benne? – kérdezett vissza Ila néni. – Hátha ott gubbaszt az antenna üres csövében egy egész regiment szárnyas hangya, szúnyog, légy és cserebogár. Harkály anyó fél szemmel lesi a kijáratot, és addig veri a bogárhad fölött az antennát, míg azok nem bírják tovább, és megadják magukat! Mindnyájan nevettek, és ez nagyon jó volt. Panni megnyugodott tôle. De csak másnap délutánig. Mikor Imamával hazafelé mentek az óvodából, Panni a park egyik vadgesztenyefájának tövében kis, szürkés csomócskát látott, amelyen színes tollak borzolódtak fel. Odaszaladt hozzá. – Imama! – kiáltotta, mielôtt lehajolt volna, hogy alaposabban szemügyre vegye. – Gyere ide! Mi ez? – De akkor már ô is látta. – Egy harkály – mondta Imama halkan. – Miért nem mozog? Elaludt? – Mielôtt Imama megakadályozhatta volna, felkapta a dermedt madarat, és rázni kezdte. – Harkály anyó! Ébredj fel!
