Ha merész, mégis kifinomult és igényes regényt keres, ahol szerepet kap az erotika és a mögötte megbújó, néha titkolt, különös, mégis vonzó világ, akkor szívből ajánljuk Önnek a felnőtteknek szóló Egmont SENS könyveket. Az érzelmek, érzékiség, nőiesség és a velük járó küzdelmek, izgalmak, titkok, felfedezések megélése hozzátartozik minden nő életéhez… Kínálatunkban olyan könyveket válogattunk össze, melyek nyíltan, pikáns körítésben és merészen beszélnek akár a tabunak vélt témákról is, ugyanakkor szórakoztató és igényes írások, melyek kitűnő kikapcsolódást ígérnek a felnőtt olvasóknak.
Szenvedély, túlfűtött erotika, szexuális játékok… ezt kínálják az Egmont SENS könyvek.
TIFFANY REISZ
AZ ANGYAL EREDENDŐ BŰNÖSÖK II.
Az első kiadás a Harlequin Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben Copyright © 2012 by Tiffany Reisz All rights reserved. Translation copyright © 2013 by Egmont-Hungary Kft. A kötet eredeti címe: Tiffany Reisz: The Angel Fordította: Márton Andrea Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2013. A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője Szerkesztette: Váry Orsolya Nyomdai előkészítés: Novák Tamás A borítót tervezte: Kaszás Vera Moiré Nyomdai kivitelezés: @Gelbert Felelős vezető: a kft. Ügyvezetője www.egmont.hu A könyv szereplői és eseményei a képzelet szülöttei. Minden hasonlóság valódi emberekhez, legyenek akár élők,akár holtak, a puszta véletlen műve, nem állt a szerző szándékában. Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó- vagy fénymásolati eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül!
G
ina Scalerának, az én angyalomnak. Hiányzol. Evának, az igazi eredendő bűnösnek. És Andrew Shaffernek. „Sok vizek…”
I.RÉSZ
ELSŐ
B
arack. Nora fordítva feküdt az ágyon, feje lelógott az ágyvégnél – Meglátta a napsugarat, amely hosszú csíkban ömlött végig a padlón. Søren ismét beléhatolt, és a nő összerándult a gyönyörtől. – Eleanor, megint evésre gondolsz ilyenkor? – Søren még egyszer keményen belédöfött, majd egy visszafogott rángással elélvezett. Jelenlegi helyzete és az az abszurditás, hogy ebben a helyzetben ilyesmiről társalognak, nevetésre késztette Norát, aki befejezte a gondolkodást. – Ön mondta, hogy vasárnaponként tilos káromkodnom. Szóval barack. Elkésem a miséről, uram. Søren félrehajtotta a fejét, és megcsókolta Nora nyakát. Biztos forrásból tudom, hogy a papod nagyon nem örül, ha elkésel – suttogta a fülébe. – Akkor a papom oldozzon el az az ágyvégtől. Søren felemelkedett, és lebámult rá; Nora ártatlanul megrebegtette a szempilláit. – Könyörögj! – parancsolta, és Nora felmordult. Arrogáns seggfej! Arról nem mondott semmit, hogy gondolatban tilos káromkodni. Csak hangosan nem káromkodhat soha. Søren az egyik ujját Nora ajkához érintette. Ne morogj. Könyörögj! Nora megfeszítette az állkapcsát, majd mély levegőt vett. – Kérem, uram, elengedne, hogy hazavonszolhassam a se… a hátsómat, lezuhanyozhassak, ezen a héten először megreggelizhessek, felkapjak magamra valamit, és
visszamehessek a templomba, hogy szépen, illedelmesen ülhessek a padban, míg ön a bűnről prédikál, és arról, hogy Isten döbbenetes módon ellenzi azt? Nagyon szépen kérem, kérem öntől! Søren olyan keményen rácsapott hátul a combjára, hogy Nora felkiáltott. De azért a férfi leoldozta a fekete selyemkötelet a bokájáról. Látható vonakodással kihúzta magát Norából, és az oldalára gördült. Nora végre szabadon megpróbálhatott kimászni az ágyból. Søren fejét a kezére fektette, és lustán elnyújtózott a hófehér lepedőn. Nora nem fog ránézni. Ha ránéz, azonnal visszamászik mellé. – Sietsz, kicsikém? – Azért, hogy itt hagyjam? Nem. Azért, hogy ne késsek el a miséről és ezzel kiérdemeljek még egy verést ezen a héten? Igen. – Søren megsimogatta Nora combjának hátsó részét. A nő visszafordult, de tekintete szikrákat hányt. – Azt akarja elérni, hogy elkéssek, uram? Søren felsóhajtott, és elhúzta a kezét. Ez nem fair! A parókia alig két perc sétára volt a templomtól; mivel férfi, és nem kell azon gondolkoznia, mit vegyen fel, Søren tíz perc alatt elkészül. – Gonosz vád ez, Eleanor. Természetesen soha nem akarom elérni, hogy elkéss. Végül is te vagy a jó példa a templomba járó fiatalok előtt. Nora elfojtott egy nevetést, és elkezdte összeszedegetni a ruháit. Lehúzta a pólóját az ágyvég tetejéről, amihez az éjjel hozzá volt kötözve, amíg Søren az ájulásig korbácsolta. Szoknyája gyűrött halomban feküdt a padlón, ahová esett, miután Søren kicipzározta, és hagyta lecsúszni, majd a nőt az ágyára fektette, és a bokáinál fogva egy feszítőrúdra erősítette. Valahol az ágy alatt megtalálta a melltartóját, a bugyija pedig otthon volt a fiókjában. Nem különösebben törődött azzal,
hogy bugyit hordjon Søren közelében – teljesen felesleges lett volna. – Jó példa? Igazán? Nora Sutherlin vagyok – erotikus író, egykori domina. Nagyon örvendek. – Kézfogásra nyújtotta a kezét. Søren csak rápillantott, és felvont szemöldökkel nézett rá. – Michael számára vagy jó példa. Bálványoz téged! – De Michael közénk tartozik, uram. – Elmosolyodott Søren tavalyi évfordulós ajándékán. A világ valószínűleg legédesebb kamaszának szüzességét kapta. A fiú szép, perverz és sajnos súlyosan zavarodott. – Persze, hogy én vagyok a gyenge pontja. Vagyis a nedves pontja. Mindegy, a vanília szex gyakorlóinak a templomban nem kellene felnézniük rám. Nora felvette a cipőjét, miközben Søren kiszállt az ágyból. A nő szíve hevesebben kezdett verni a 192 centi magas, tökéletesen formált, szégyentelenül meztelen test láttán, amely közeledett felé. Aki ránézett, nem hitte volna el, hogy Søren negyvenhét éves. És aki látta volna őket tegnap éjjel és ma reggel, ahogy Søren többször is megverte és megkefélte különböző, kellemesen megalázó helyzetekben, nem is álmodott volna arról, hogy Søren egész New England egyik legmegbecsültebb katolikus papja. – Azzal a reménnyel kecsegteti őket, hogy az ember lehet úgy felnőtt katolikus, hogy közben nem konvencionális vagy leereszkedő. – Ezzel azt próbálod kinyögni, hogy a gyerekek szerint menő vagyok, ugye? – Egészen pontosan ezt akartam megfogalmazni. Nora gyors búcsúcsókra nyújtotta az arcát. A férfi ehelyett lehajolt, és hosszan, lassan csókolta, mélyen, birtoklóan. Senki nem csókolt úgy, ahogy Søren: mintha akkor is a testében lett volna, amikor csak a szájában van. Majdnem öt perc színtiszta, szenvedélyes csókolózás után Søren végre visszahúzódott.
– Eleanor, abba kellene hagynod a piszmogást. – Søren acélszürke szeme gunyorosan felcsillant. Nora rámeredt. – Roha… – kezdte, de Søren rámeredt. Ez a „vasárnap tilos káromkodni” izé egyszer még megőrjíti. De betartja, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből. – Rohamosztaga a bűnös szándékoknak! Öt percet lopott el tőlem a csókolózással. Szentséges Atyaúristen! – Ifjú hölgy, ha továbbra is hiába veszed a szádra az Úr nevét, újra bevezetem a kapcsolatunkba a nádpálcás fenyítést. Tényleg azért panaszkodsz, mert megcsókoltalak? – Igen. Csalt. Azt akarja, hogy elkéssem, hogy legyen miért megvernie! – Mintha kellene hozzá ürügy – mosolygott rá Søren, és Nora azon hezitált, hogy felpofozza-e vagy újra megcsókolja. – Megyek, viszlát! Szeretem, utálom, szeretem! Tizenegykor találkozunk. Nagyon fogok igyekezni, hogy odafigyeljek ma a prédikációra, és ne a tegnap éjszaka képei kavarogjanak a fejemben. De nem ígérek semmit. Nora az ajtó felé indult. – Eleanor… Nem felejtettél el valamit? Nora megpördült, és visszament a férfihoz. Karját a nyaka köré fonta. – Elfelejtettem, uram? Søren lehajolt, hogy újra megcsókolja. – Az ágy. Nora a szemét forgatta. Elhúzódott tőle, és gyorsan megvetette az ágyat, hurrikánközeli sebességgel verte fel a párnákat. – Tessék, uram. Most boldog? Søren magához húzta, és ujjait végigfuttatta az arcán. – Itt vagy. Persze, hogy boldog vagyok! Nora felsóhajtott szavai és érintése nyomán. Azokban az években, amelyeket ő és Søren együtt töltöttek – abban a
gyönyörű tíz, papként eltöltött évben, addig az incidensig, amíg Nora elhagyta – hetente általában maximum két-három éjszakát töltöttek együtt. Aztán, miután öt évet külön töltöttek, Nora visszatért a férfihoz, és a visszatérése óta majdnem minden szabad percükben együtt voltak. A paplakban, barátjuk, Kingsley manhattani lakásában vagy a Nyolcadik Körben, a hírhedt szado-mazo klubban, ahol Sørent gyakorlatilag istenként tisztelték. Nora mostanában gyűlölt egyedül lenni. A ház túl nagy volt, túl üres, túl csendes. Søren keze elkalandozott az arcáról, és a nyakához ért. Nora kattanást hallott, érezte, hogy valami elenged. Søren levette róla a fehér bőr nyakörvet. Mint mindig, amikor a nyakörv lekerült róla, Nora azt érezte, hogy valami összeszorul a szíve körül. Søren kinyitotta az éjjeliszekrényen álló rózsafa dobozt, elővette papi gallérját, és a helyére Nora nyakörvét tette. Jeg elsker dig. Du er mit hjerte. Szeretlek. Te vagy a szívem. Nora drámai nyögéssel a férfi mellére borult. – Tudja, mennyire felizgat, amikor dánul beszél? – Igen. Most pedig menj! Késésben vagy, és azt hiszem, rémlik neked, mi történt legutóbb, amikor elkéstél a miséről. – Rémlik. De nagyrészt élveztem, úgyhogy ez nem számít igazi fenyegetésnek. – Fenyegethetnélek egy hét önmegtartóztatással is, de mivel én nem késem el, semmi értelme magamat büntetni. Eleanor, kicsit közelebb is költözhetnél. Erre gondoltál már? Gondolt… Nagyjából öt másodperc volt eldönteni, hogy inkább levágatja a fél karját, mintsem eladja a házát. – Szeretem a házamat. Meg akarom tartani. – A házat akarod megtartani vagy az emlékeket? Nora a padlót bámulta. – Kérem, ne kényszerítsen arra, hogy elköltözzem! Søren több mint egy évvel ezelőtt kérte meg, hogy költözzön közelebb hozzá és a templomhoz. Akkor Nora nemet
mondott, és így tett most is. Tudta, hogy a férfi megparancsolhatja neki, hogy költözzön közelebb, és ha kényszeríti, akkor meg is teszi. De nem fajult idáig a dolog. Søren bólintott, és Nora elhúzódott tőle. – Templom után megint tartunk szeánszot, ugye? – kérdezte Nora a hálószobaajtóból. A vasárnap délután mindig az övék volt. Søren hívei általában békén hagyták papjukat vasárnap délután. Azt feltételezték, hogy buzgón imádkozik. Nos, nem éppen. – Ha nem történik isteni beavatkozás. – Isteni beavatkozás, Stearns atya? – Nora arrogáns játékossággal dobta hátra a haját. – Istennek annál talán több esze van. Nora egy félmosolyt villantott rá a válla fölött, és utoljára visszanézett rá. Kétségtelenül a legjóképűbb férfi volt, akit valaha látott. A legszebb arc, a legragyogóbb elme, a legdurvább libidó, a legszexisebb test és a legodaadóbb szív… Abból az öt évből, amelyet külön töltött tőle, négy folyamatos kínlódás volt. Több mint egy éve újra együtt voltak, és minden tökéletes volt. Na jó, majdnem tökéletes. Michael szokás szerint jóval az ébresztő megszólalása előtt ébredt. Feküdt az ágyban, keze az alsónadrágjában volt, és azon tűnődött, hogy keres egy nyakkendőt, hogy a folyamat élvezetesebb legyen. De megígérte S. atyának, hogy többé nem tesz kárt saját magában. S. atya nem ellenezte a szexuális önakasztást, de megtiltotta, hogy Michael egyedül csinálja. – Egyszer már majdnem elveszítettünk, Michael. Ha lehet, nem ismételném meg az élményt – mondta, és Michael tudta, hogy soha nem bocsátaná meg magának, ha miatta a papja, aki megmentette az életét, ismét végigélné azt a rémálmot. Ehelyett Michael csak lehunyta a szemét, és felidézte magában, ahogy Nora Sutherlin lekötözte, magába irányította
és olyan erősen összeszorult körülötte, hogy Michael összerezzent. Szokás szerint az egyetlen érzékletes emlék működött, és Michael vadul a kezére élvezett. Nem törölte meg magát, inkább felállt, és egyenesen a zuhanyzóba indult. Hosszú időt töltött bent, többet, mint amennyit a vele egykorú fiúk szoktak. Természetesen a vele egykorú fiúknak nem volt vállig érő haja, és nem hajlottak a szó szerinti öncsonkításra. Az, hogy a forró vízzel forrázhatta a testét, nem volt olyan jó, mint a tüzes viasz, de ennyi lehetősége volt csak. Zuhany után Michael megtörölközött és felöltözött. Megszárította hosszú haját, és alacsonyan álló lófarokba kötötte. Kivasalta fehér ingét és fekete vászonnadrágját, sőt, még nyakkendőt is öltött. De nem erotikus okokból… Hacsak az nem számít annak, hogy le akarta nyűgözni Nora Sutherlint. Mielőtt elhagyta volna a fürdőszobát, Michael szokás szerint feltűrte az ingujját, és folyékony E vitamint masszírozott a csuklóin levő fehér hegekbe. Az E vitamin elvileg segít a hegek gyógyulásában és elhalványításában, de eddig nem nagyon látta eredményét. Felcsatolta jobb csuklójára széles, bőr óraszíjat, a balra pedig egy fekete csuklópántot húzott, majd elindult az anyja szobájába. Michael kopogott a hálószobaajtón. – Menj nélkülem! – kiáltotta az anyja, ahogy Michael sejtette. Azért mindig meg kellett kérdeznie. – Hagyd itt a kocsit. Van pár elintéznivalóm ma reggel. Hagyja itt a kocsit… Remek… Még jó, hogy a Szent Szív csak pár háztömbnyire van. Feltette a napszemüvegét, kifelé menet megragadta a gördeszkáját és a hátizsákját, és elindult. Egyenesen a Szent Szív bejáratáig vezető lépcsőkig gördeszkázott, majd felpattintotta és a hóna alá csapta. Mielőtt belépett volna a templomba, bement a templomi titkárságra, előhalászott valamit a hátizsákjából, és elküldött egy gyors faxot.
Michael visszament a templomba, és látta, hogy Nora még nem érkezett meg. Leült hátulról a tizedik padba, két sorral Nora szokott helye mögött. A hétéves kis Owen Perry, aki árnyékként szokta követni Norát, már várta, mikor bukkan fel Miss Ellie. Owen imádta a nőt – Miss Ellie-t –, és ezt a tényt egyáltalán nem titkolta. Mellette ült a mise alatt, sőt, néha az ölében kuporgott. Egyszer Michael elment mellettük, és meglátta, hogy Owen félálomban fekszik Nora térdén, aki szórakozottan simogatta a kisfiú homlokát. Mindkettejüknek göndör, fekete haja volt. Aki először látta őket, azt hihette, hogy Nora a kisfiú anyukája. Michaelt bosszantotta, hogy Owen annyira törleszkedik Norához. Irigyelte a kisfiút, aki figyelmét és szeretetét félelem nélkül zúdította Norára. De közben Norát is irigyelte. Neki legalább volt valaki, aki nem félt megérinteni nyilvánosan. Michael nem is emlékezett rá, hogy mikor érintette meg utoljára valaki. Még a saját anyja sem ölelte át többé azután, hogy az apja elköltözött. Norának nem csak olyan barátai voltak, akik nyilvánosan hozzáértek. Ott volt neki S. atya is, aki akkor érintette meg, amikor kettesben voltak. Michael titkon attól félt, hogy valaki rájön, mi folyik S. atya és Nora között. Mindenki tudta, hogy Nora erotikus regényeket ír, és a hívők titkon örültek annak, hogy egy minihíresség van közöttük. És a templomban mindenki imádta S. atyát. De Nora és S. atya akkor szerettek egymásba, amikor Nora még csak tizenöt éves volt. Ha a múltjuk, vagy ami még rosszabb, a jelenük kiderül… Michael végig sem akarta gondolni, mi történhet. Megnézte az óráját, és látta, hogy van még annyi ideje, hogy egy pohár vízért elszaladjon. Gyorsan felállt, és az ajtó felé indult. Ahogy kilépett a templomból, Nora suhant be a főajtón, szűk, fehér szoknyában és jól szabott, fekete blúzban. Hosszú haja lazán hátra volt fogva, és telt, halványpiros ajka szélén mosoly játszott. Michael csak elképzelni tudta, miket
művelhetett vele S. atya reggel, amivel ezt a mosolyt az arcára csalta… Csak elképzelni tudta, és gyakran el is képzelte. Nora felé indult, és Michael megmerevedett. Soha nem szóltak egymáshoz – legalábbis szavakkal – a közös éjszakájuk óta. De Michael szokás szerint intett neki. Nora ahelyett, hogy visszaintett volna, egy töredékmásodpercig a tenyerébe fogta Michael kezét. Megszorította az ujjait, majd elengedte, és továbbment, mintha mi sem történt volna. Michael lenézett a kezére. Nora megérintette. Amikor felpillantott, Michael meglátta, hogy az egyik nős férfi a gyülekezetből, akinek megvolt az a rossz szokása, hogy flörtöl Norával, egyesen rá bámul. A tekintetében irigységet fedezett fel. Kicsit kiegyenesedett, és visszasétált a padjához. Egy pillanatra megállt, meggondolta magát, két lépéssel előrébb ment, és leült, pontosan Nora mellé. Nora nem nézett rá, csak Owennel beszélgetett egy rajzról, amit a kisfiú neki készített. De a nő ismét kinyújtotta a kezét, és olyan keményen megcsípte Michael combját, hogy a fiú tudta, hogy másnapra be fog kékülni. Michael elmosolyodott. Istenem, imádja a vasárnapokat! Suzanne úgy ébredt, hogy Patrick karja a meztelen hasán volt, és szája a nyakát érintette. – Patrick, most komolyan, alszom! – Lesöpörte magáról a karját. – Még mindig az időeltolódástól szenvedek. Patrick felnevetett, és belecsípett a vállába. Suzanne úgy válaszolt, hogy az oldalára gördült, háta távolabb került a férfitól. – A szex homeopátiás szer az időeltolódásra. Valahol ezt olvastam. Suzanne lehunyta a szemét, az álláig felhúzta a takarót, és próbált visszaemlékezni rá, hogy tegnap éjjel vajon mikor döntött úgy, hogy jó ötlet ágyba bújni az egyik volt pasijával –
valószínűleg valahol a negyedik és a hatodik rumos kóla között. – A tegnap este nem volt elég? – Suzanne halványan emlékezett legalább kettő, de inkább három szeretkezésre – Egyszer a nappaliban és kétszer az ágyában. A harmadik talán nem számított. – Nem sokra emlékszem a tegnap éjszakából. Lenyűgöző „üdv újra itthon” buli volt. – Patrick gyengéden a nyakához simult. – Patrick, most komolyan – mondta Suzanne, amikor érezte a férfi erekcióját a derekánál. Patrick néha telhetetlen tud lenni – ez az irányába döntötte el a mérleget. Persze ezt Suzanne soha nem közölte vele. – Vasárnap reggel van. Keféljünk, amíg az istenfélő polgárok a templomban ülnek! – A templom említésével nem veszel le a lábamról, Patrick. Vagy arról a testrészemről, amelyik érdekel. Suzanne érezte, hogy az ágy megnyikkan, ahogy Patrick felül. A lány a hátára fordult, és kényszerítette magát, hogy a szemébe nézzen. Két hete, nem messze Kabultól felrobbant egy bomba a konvoj közelében, amelyben Suzanne is haladt. Nem az élete pergett le előtte, hanem Patrick arca villant be – Kusza, barna haja, kifejező szeme és játékos mosolya. Van valami oka annak, hogy ez a fiú a volt pasim, mondta magának. Azonban néha nehéz volt felidézni, hogy mi is az. Ma reggel eszébe jutott. – A francba, Suz, egy barom vagyok! Nem akartam… Istenem, úgy örültem, hogy visszajöttél, és máris elkúrtam… – Fogd be! – mondta a lány, de nem udvariatlanul. – Azt hiszem, dolgozik a faxgép. Felkapta Patrick pólóját a földről, majd kiment a hálóból. Nappalija egyik sarkában volt az otthoni dolgozószobája. A könyveket és a füzeteket a padlóra halmozta fel. Az olvasók a tiszta stílusa és az összeszedettsége miatt szerették a cikkeit.
Ugyanezek az olvasók jót kacagtak volna, ha látják, hogy micsoda káosz szükséges ahhoz, hogy ilyen összeszedett, tudományos cikkeket írhasson. A könyvek és füzetek második tornya mögött megtalálta a poros faxgépet. Egyetlen papír feküdt a tálcán. Szeme tágra nyílt, ahogy felismerte a lógót és a fejlécet a papírlap tetején. – Patrick? – Mi az? – kérdezte a fiú, ahogy a farmerját gombolva belépett a nappaliba. – Olvasd el ezt. – A fiú kezébe nyomta a lapot. – Névtelen füles? – Azt hiszem. Nincs fedőlap. Se fax-szám a lap alján. Bizarr. Suzanne figyelte, ahogy Patrick szeme a papírlapot pásztázza. Vagy a döbbenettől, vagy a zavartól megrázta a fejét. – Ez az, aminek gondolom? Suzanne elvette tőle a lapot, és még egyszer elolvasta. – Wakefieldi egyházmegye… Mit tudsz róla? – kérdezte. Patrick végigfuttatta ujjait a haján, és felpillantott. Suzanne tudta, hogy ez a szokása, ha erősen gondolkodik, mintha Isten vagy a plafon megválaszolná a kérdéseit. – Wakefield… Wakefield… Kis egyházmegye Connecticutban. Biztonságos, tiszta, külvárosi. Eléggé liberális, nagyon unalmas. Suzanne hallotta a habozást Patrick hangjában. – Mondd már el, Patrick. Kibírom. – Jól van – mondta a fiú egy sóhajjal. – Az egyik papjuk, Landon atya vette volna át Leo Salter püspök helyét. Az utolsó pillanatban viszont elfogták egy harminc évvel azelőtti zaklatás vádjával. Így ahelyett, hogy püspök lett volna, oda küldték, ahová a szexuális bűncselekmények elkövetőit küldeni szokták. – A szexuális bűncselekmények elkövetőit általában egy másik templomba küldik, ami tele van gyerekekkel. – Suzanne keze szinte reszketett az elfojtott dühtől.
Patrick vállat vont, és visszavette tőle a faxot. Patrick, az oknyomozó riporter szinte két lábon járó enciklopédiája volt a három, egymás melletti állam területén elkövetett bűncselekményeknek. Két évvel ezelőtt ismerkedtek meg, amikor mindketten ugyannak az újságnak dolgoztak. – Suzanne – mondta Patrick figyelmeztető hangon. – Kérlek, ne csináld ezt! Hagyd! Suzanne nem válaszolt. Leült a forgószékébe, térdét felhúzta a mellkasához, és az íróasztala sarkán álló, bekeretezett képért nyúlt. Bátyja, Adam mosolygott rá a keretből. A képen Adam huszonnyolc éves volt. Most Suzanne volt huszonnyolc éves, Adam pedig már nem élt. – Suzanne – mondta Patrick meglehetős komolysággal. Egy pillanatra Suzanne a saját apja aggodalmát hallotta visszhangzani Patrick hangjában. – A katolikus egyházról beszélünk. A saját országukban vannak, a saját hadseregükkel, és ez a hadsereg nagyrészt ügyvédekből áll. Tudom, hogy gyűlölöd az egyházat. A helyedben én is gyűlölném. De gondold át, mielőtt vakon belemászol az egészbe. – Nem vagyok vak. Pontosan tudom, mi ez. Egy névtelen füles, ami szerint valami bűzlik Wakefieldben. És én kiderítem, hogy mi az! Patrick mélyet sóhajtott. – Jól van – mondta. – De meg kell engedned, hogy segítsek. Rendben? Suzanne a szemét forgatta, és igyekezett nem mosolyogni. – Rendben. Jó. Ha ragaszkodsz hozzá… – Akkor hol kezdjük? – kérdezte Patrick. Suzanne rámutatott az egyetlen névre a faxon, ami érdekelte. Marcus Stearns atya, Szent Szív, Wakefield, Connecticut. – Itt. Patrick kivette a laptopját a válltáskájából, amit előző éjjel a kanapén hagyott.
– Sima ügy – mondta, és elindította a Mac-jét. – Mit szeretnél tudni róla? Suzanne ismét Adam fotójára pillantott. Ha Adam nem halt volna meg, ebben a hónapban lett volna harmincnégy éves. – Mindent! Nora elfojtott egy mosolyt, amikor Michael most először leült mellé. Szegény kölyök – Nora már egy éve várta, hogy a fiú összeszedje a bátorságát, és beszéljen vele. De mivel fiatal volt és törékeny, Nora nem akart erőszakoskodni vele. Michael, azaz Mihály ugyan Isten arkangyala és fő harcosa, de a mellette ülő Michael a legjámborabb fiatalember volt, akivel valaha találkozott. Puszta pogány csintalanságból és kedvességből Nora gyorsan, erősen belecsípett a fiú lábába, miközben Owen újabb rajzot adott át neki – ez egy amputált, hétkarú polipot ábrázolt. Nora kijelentette, hogy ezt akár maga George Condo is megirigyelné, és összehajtotta, majd sietve becsúsztatta a táskájába. Eddig elég jól alakult a reggel – megkefélte a kedvenc pasija, megölelte a kedvenc kisfiúja, és kedvenc angyala néma imádattal csüngött rajta. De boldogsága elpárolgott, amikor egy korábban soha nem látott pap ült le a legelső sorban. A férfi helytelenítő pillantással nézett vissza Norára. Ez nem döbbentette meg, de meg sem lepte. Valaha sokszor néztek rá ilyen tekintettel a papság tagjai, Søren különösen. De aztán a pap szeme átvándorolt Michaelre. A titokzatos pap pillantásában az undor és a szánalom keveredett. Michael észrevette, és a szín kifutott egyébként is halvány arcából. Nora szíve vadul vert. A pap vajon tud valamit róla? Arról, hogy ő és Søren hogyan „segítettek” Michaelnek felgyógyulni egy öngyilkossági kísérlet után? Mielőtt Norán teljesen eluralkodott volna a pánik, megszólaltak a harangok, a bevonulási zene elkezdődött, Søren belépett a keresztvivők mögött, és elfoglalta helyét az oltárnál.
– „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal” – mondta Søren. A látogatóba jött pap a helyén maradt. Rossz jel. Ha egy idegen pap jön a templomba, szinte mindig részt vesz a mise celebrálásában. Az, hogy csak ült és figyelt, jelentett valamit. Valami rosszat. – És a te lelkeddel – mondta Nora a gyülekezet többi tagjával együtt. Søren nyugodtnak és higgadtnak tűnt, mint mindig. Norát cseppet sem vigasztalta ez a nyugodtság. Søren egy villámháború közepén is nyugodt tudna maradni. Nora figyelte, ahogy Søren ujjait végigfuttatta a pódium sarkán, és háromszor megkopogtatta. Bárki másnak ez értelmetlen gesztus lett volna, de Nora tudta, hogy ez jelzés, neki. Søren azt akarta, hogy mise után menjen be az irodájába, ahelyett, hogy egyenesen a hálószobájába menne. Valami történt. Ha nem történik isteni beavatkozás, mondta Søren. Nora gyűlölte az isteni beavatkozást. Odafordult Michaelhoz, és saját félelmét látta visszatükröződni az ezüst szemekben. Felnézett Sørenre, és két rémült szót suttogott magában. Bassza meg!
MÁSODIK
N
ora pár másodpercig a templomban maradt, amíg visszaadta a kábult Owent a szüleinek a mise után. Mire beért Søren irodájába, Michael már ott állt az ajtó előtt; összefont karral dőlt a falnak. – Téged is idehívatott? – kérdezte Nora, és leült a fiúval szemben, Søren ajtaja előtt. Michael bólintott. – Kicsit olyan érzés, mintha az iskolaigazgató irodája előtt ülnénk – mondta Nora. – Hallom, hogy idén te mondod az érettségizők búcsúbeszédét, úgyhogy valószínűleg soha nem kellett az iskolaigazgató irodája előtt üldögélned, ugye? Nora várt, de nem kapott választ Michaeltől. A fiú mosolygott, de nem szólt. – Michael? Elvitte a cica a nyelved? A fiú felnevetett – hallhatóan. – Na, végre! – pihegte Nora; megkönnyebbült, hogy valamit is hall tőle. – Sejted, hogy miért vagyunk itt? Michael vállat vont. – Nem. De nem hiszem, hogy jót jelentene. – Michael, nem beszéltél senkinek, ööö, rólunk, ugye? Michael olyan megbántott pillantást vetett rá, hogy Nora azonnal rájött, milyen buta volt, hogy egyáltalán feltételezte, hogy Michael bárkinek is szólt róla vagy Sørenről. – Nora – mondta a fiú, hangja alig volt több a suttogásnál. – Még csak magamban sem beszélek. Most Norán volt a nevetés sora. – Ne haragudj, Angyal. Csak paranoiás vagyok.
– Semmi baj. Nem szóltam senkinek. Higgye el. Soha nem beszélek. Nora felállt, és odament Michaelhoz. Leült mellé, és szembenézett vele. A fiú elkapta a tekintetét, de Nora csettintett egyet az orra előtt, és a saját szemére mutatott. Michael ezüstszínű tekintete rögtön Nora zöld szemébe mélyedt. – Velem beszéltél aznap éjszaka – suttogta halkan a fülébe. Michael elpirult és így válaszolt: – Az csak egy álom volt. Nora lélegzete a fiút a füle alatt érte. – Akkor ugyanazt álmodtuk. Michael pupillája kitágult, és Nora tudta, hogy visszaemlékezik arra az éjszakára, amikor Søren átadta őt Norának – ajándékként és próbatételként. Nora élvezte az ajándékot. De a próbát nem állta ki. – Jól vagy? – kérdezte Nora, hátralépett, hogy egy kis teret adjon a fiúnak. Michael idegesen dörzsölgette a karját. – Azt hiszem, jól. – Megkaptad a könyvet Sørentől? – Igen. Segített. Köszönöm – mondta Michael. Nora odaadta neki saját, viharvert példányát az A másik titkos kertből – Egy klasszikus műből, amely a szexuális alárendeltségről szól. – Szívesen. A papunk épp telefonál? Michael bólintott. – Milyen nyelven? – Először franciául. – Michael közelebb hajolt az ajtóhoz. – Most dánul. – Hm… Ez egyszerre jó és rossz hír. – Hogyhogy? Nora visszament a pádhoz, leült, és keresztbe tette a lábát – a mozdulat felhívta magára Michael figyelmét. – A francia rosszat jelent. A francia Kingsley-t jelenti.
– Ki az a Kingsley? Nora elmosolyodott. Ki az a Kingsley? Kingsley Edge a Perverzek Pápája New Yorkban. Félig francia, de teljesen perverz. Időnként Nora szeretője és Søren legjobb barátja. Na, jó, akkor a legjobb barátja, amikor Søren nem fenyegetőzik éppen azzal, hogy megöli. – A francia azért rossz, mert Kingsley-t akkor szokta felhívni, amikor valami szégyenletes dolgot kell megtenni. De a dán jó. Søren vasárnaponként mise után mindig felhívja az unokahúgát Dániában, szóval bármi történt is, az nem lehet olyan rossz, hogy felborítsa a napirendjét. – S. atyának van egy unokahúga? – Michael hitetlenkedőnek tűnt. Nora ránevetett. Sørennek volt egy olyan aurája, amitől az ember úgy érezte, hogy egészen biztosan talpig teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz fejéből. Aligha lehetett elképzelni kisfiúként, vagy úgy, hogy szülei is vannak, hogy iskolába járt, hogy megírta a leckéjét. De Nora mindent tudott Søren családjáról – a jót és a rosszat is. – Két unokahúga van és egy unokaöccse. És – Nora felemelte három ujját – három lánytestvére. Ketten Amerikában élnek, egyikük pedig Dániában. Michael a plafonra bámult. – Hűűű! – El tudod képzelni – Nora a bezárt ajtóra mutatott, amely mögött a világ egyik legidegesítőbb férfija volt, hogy ő a testvéred? Rémisztő, nem? – A lányok fiúit sem irigylem. Együtt nevettek, bár Nora tudta, hogy Sørennek semmiféle normális testvéri kapcsolata nem volt a lányokkal. Ő és Freja más-más országban nőttek fel, Claire pedig tizenöt évvel volt fiatalabb nála. És Elizabeth… Elizabeth más tészta.
– Gyere ide, hadd nézzelek meg! – mondta Nora, és kiszakította magát sötét gondolataiból. – Most milyen magas vagy? Alig tizenhárom hónappal ezelőtt csak pár centivel volt magasabb Noránál. – Százhetvenöt. – Michael engedelmesen közelebb lépett. – Tudtam, hogy még növésben vagy – mondta Nora, és eszébe jutott, hogy miként tanulmányozta az alvó fiút. – A kezed is megnőtt. De felszedni nem sokat szedtél fel. A fiú elfintorodott. – Ne is mondja! – Ne legyen benned semmilyen kamaszfélelem, Angyal. Magas vagy, vékony, tökéletes porcelánbőröd és szupermodelljáromcsontod van. És az enyémtől eltérően, a te fekete hajad ráncba szedhető. Maga, fiatalember, szebb, mint bárki, akit valaha láttam. Nora tanulmányozta. Szegény fiút valószínűleg kiközösítették az iskolában a külseje miatt. Egyáltalán nem volt nőies, de régóta maga mögött hagyta a „helyes fiú” kategóriát, és egyenesen a „gyönyörű” kellős közepén landolt. A lányok kétségtelenül irigyelték ezért, mert amikor felébredt, sokkal szebb volt, mint ők egy óra sminkelés után, a fiúk pedig valószínűleg utálták, mert homoerotikus gondolatokat ébresztett azokban a tüzes kamaszagyakban. – Ha maga mondja… – Mondom. És az ilyesmiben mindig igazam van. És nagykorú vagy már, te kis Lolita? – A múlt hónapban lettem tizenhét éves – mondta a fiú, és elpirult. – Az már nagykorú ebben az államban – mondta Nora, és rákacsintott. A pirosság elmélyült, Michael arcán, és a fiú szólásra nyitotta a száját. De mielőtt bármit mondhatott volna, Søren irodájának ajtaja kinyílt. A férfi szótlanul kinézett, és begörbített ujjal behívta őket, majd eltűnt az ajtó mögött.
Nora mély levegőt vett. – Ez a jelünk. – Felállt, és kinyújtotta a kezét. Michael egy másodpercet habozott, majd remegő kezét Noráéba csúsztatta. Kéz a kézben léptek be Søren irodájába. Annak ellenére, hogy lassan húsz éve ismerte, Nora relatíve kevés időt töltött a férfi irodájában. A Szent Szív minden tagja ismerte Stearns atya szabályait – tizenhat év alatti gyermek nem léphetett az irodájába szülői kíséret nélkül, senki nem lehetett az irodában úgy, hogy nincs nyitva az ajtó, a magánbeszélgetések csak a gyónás közben voltak lehetségesek, és senki, egyáltalán senki nem mehetett a parókiára. Soha. Kivéve persze Norát. A szabályok szigorúak voltak, de az ellentmondásoktól tartó katolikus egyház miatt szükségesek is. És a Szent Szívben töltött évek során Søren soha a legapróbb botrányt sem okozta. Nora és Michael ott ült Søren íróasztala előtt. Nora körülnézett, és megjegyezte, hogy alig valami változott azóta, hogy a férfi majdnem húsz éve átvette a Szent Szívet. Tiszta és elegáns dolgozószobája tele volt könyvekkel és bibliákkal, majdnem két tucat nyelven. Hatalmas, tölgyfa íróasztalán gyönyörű unokahúga, Laila fotója állt. Laila most annyi idős lehet, mint Michael. Nora nem látta a lányt, mióta utoljára Dániában jártak. Imádta az országba tett közös, ritka kirándulásaikat – csak egy másik kontinensen járhattak ők ketten kézen fogva az utcán. De Søren pap volt, amikor Nora először odaadta neki magát, és a férfi még előtte figyelmeztette, hogy köztük soha nem lehet normális kapcsolat. Tizennyolc évesen semmiség volt megígérnie neki, hogy nem érdeklik azok az áldozatok, amiket meg kell majd hoznia. Harmincnégy évesen még mindig ugyanúgy döntene, mint annak idején, de talán nem ennyire könnyedén. Nora Søren felé fordult. Még mindig vigasztalóan fogta Michael kezét. De hogy Nora vigasztalta-e a fiút, vagy fordítva, azt nem tudta megmondani.
– Eleanor, Michael – kezdte Søren. – Helyzet van. – Bassza meg, tudtam! – káromkodott Nora, és a legkisebb dorgálást sem kapta érte Sørentől. Ebből tudta, hogy baj van, nagyon nagy baj, hiszen Søren feloldotta a „vasárnap káromkodni tilos” tiltást. – Valaki beköpött minket? Istenre esküszöm, hogy megölöm… – Eleanor, nyugodj le. Azt mondtam, helyzet van, nem azt, hogy vészhelyzet. A ma idelátogató pap… – Az, aki olyan szúrós szemmel nézett rám és Michaelre? – Az, igen – mondta Søren alig titkolt vidámsággal. Legalább egyikük tréfásnak találja ezt a rémálmot. – Kari Werner atya volt… – Egek, utálom a német katolikusokat! – mondta undorral Nora, született Eleanor Schreiber, akinek nem egy, hanem két katolikus német nagyszülője is volt. – Kari atya – folytatta Søren, mintha meg sem hallotta volna Norát – meglehetősen konzervatív. Ha sötéten nézett rád, Eleanor, az azért volt, mert a híred megelőzött. – És Michael? – kérdezte Nora. Michael csak tizenhét éves, és amellett, hogy botrányos módon egy állami iskolát választott a katolikus helyett, mintakamasz volt a Szent Szívben; csendes volt, keményen tanult, és osztályelsőként fog végezni. Michael felsóhajtott, felfordította tenyerét, és jelentőségteljesen kinyújtotta a csuklóját. Norának nem kellett látnia a hegeket, nélkülük is tudta, mire céloz. – Igen – mondta Søren együttérzőn. – Kari atya nem igazán örül annak, hogy otthont adunk egy… – Két lábon járó, halálos bűnnek? – fejezte be Michael Søren helyett. Nora ujjai összezáródtak Michael csuklója körül. Mutatóujját a csuklópánt alá csúsztatta, és finoman megcirógatta a fehér heget, amiről tudta, hogy ott van. Alig két évvel ezelőtt, amikor Michael csak tizenöt éves volt, konzervatív apja rájött, hogy Michael valódi és bimbózó érdeklődést táplál a BDSM iránt. A kamasz Norához hasonlóan
Michael is gyakran okozott magának sérülést, csupán a szexuális izgalom miatt. Azonban Norától eltérően, nem megértő papja, hanem saját, ítélkező apja csípte el közben. Michael apja olyan szégyent és bűntudatot zúdított a fiúra, hogy a fiú egy napon felvágta az ereit mindkét csuklóján, és majdnem belehalt. Némely katolikusok, főleg az idősebb generáció, az öngyilkosságot a legszörnyűbb bűnnek tartják. Kari atya kétségtelenül azt gondolta, hogy Michaelnek egy másik templomba kellene járnia. Lehetőleg egy olyanba, ahol a keményfán nem voltak még mindig ott Michael vérnyomai. – Kari atya rólad formált véleményének sincs köze a mai látogatásához – folytatta Søren, és hanglejtése egyértelművé tette, hogy bármiről is legyen szó, Kari atya véleménye a legkevésbé sem érdekli. – A mai látogatásának egyes-egyedül hozzám van köze. Mint talán mindketten tudjátok, Leo püspöknek vastagbélrákja van, és hamarosan visszavonul. – És Landon atya kerül a helyére, igaz? – kérdezte Nora. – Úgy volt, hogy Landon atya kerül a helyére. Három nappal ezelőttig, amikor is bizonyos vádak kerültek napvilágra. – Szentséges Atyaúristen – nyögött fel Nora. – Nem is értem, hogy a papok miért nem képesek a szentséges farkukat a nyavalyás gatyájukban tartani! Michael élesen beszívta a levegőt, és Nora elfintorodott. Sørenre pillantott, és bocsánatkérően elmosolyodott. Søren összevont szemöldökkel nézett rá. – Természetesen a jelenlevők kivételek – mondta Nora. – Természetesen. Søren felállt, és megkerülte az íróasztalt. Nora felpillantott, és az arcába bámult. Minden olyan arisztokratikus volt benne, olyan volt, mint egy fenséges sas. Még Dániában is, ahol a világosszőke haj és a kék szem volt a megszokott, és nem volt maga a kivétel, mint itt, Amerikában. Søren magassága és tagadhatatlan férfiszépsége miatt kirítt az átlagból.
– Mivel Landon atyát elhelyezték, fennáll a kérdés, hogy ki kerül Leo püspök helyére. – Søren szünetet tartott. Szavainak jelentése keményebben csapta meg Norát, mintha egy nádpálcával ütött volna a combjára. – Ó, a francba, Søren! – kapta Nora a kezét a szájához. – Jól mondod – bólintott Søren. – Mi történik? – kérdezte Michael. – Ez baj, ugye? – Nagyon nagy baj. – Nora odafordult Michaelhoz. – Lehet, hogy a mi Stearns atyánk lesz az egyházmegye következő püspöke. Michael határozottan Sørenre nézett. – Ó, a francba! – mondta. – Attól tartok, egyet kell értenem. Az a tény, hogy Kari atya személyesen jött ide, azt jelenti, hogy az a minimum, hogy szerepelek a komoly jelöltek listáján. Nora lehunyta a szemét. Püspök… Ha Søren püspök lesz, akkor ő lesz az egyházmegye minden papjának a papja. El kell hagynia a Szent Szív parókiáját, ahol néhány száz fa majdnem teljesen zavartalan magánéletet biztosított neki, és egy olyan helyre kell költöznie, amit más papokkal kell megosztania. Már az így is zsúfolt időbeosztása maga lesz a katasztrófa, és Nora nemhogy ritkán, de lehet, hogy egyáltalán nem fog tudni találkozni vele. Már ha övé lesz a pozíció. Ami az övé lesz, hacsak nem értesülnek Nora és Søren napirendbe nem illő foglalatosságairól. – Nem tudsz egyszerűen nemet mondani nekik? – Anélkül nem, hogy ne keltenék haragot és gyanakvást. Ez elvileg nagy megtiszteltetés. – Megtiszteltetés, a nagy szart! – mondta Nora, és Michael elnyomott egy nevetést. – Nem szó szerint értem – mondta Nora, és ismét megjegyezte magának, hogy milyen gyönyörű fiatalemberré lett a fiú. – Na, jó, talán mégis szó szerint értem. – Eleanor, csak öt percre tartsd be az illendőség szabályait – mondta Søren.
– Sajnálom – mondta Nora, és komolyan is gondolta. – Csak egy egészen kicsit rettegek. Mi a terv? Ismerte Sørent. Nem ijesztené meg őt, ha nem lenne terve. – A háttérellenőrző folyamat, ami egy új püspök megválasztását általában megelőzi, általában egy-két évig tart. De ahogy a püspök napról napra gyengül, legkésőbb augusztusra meg kell, hogy legyen az új választott. Május tizenhatodika volt. – Akkor mit csináljunk a következő két és fél hónapban? – kérdezte Nora. – Ti semmit nem csináltok – mondta Søren, és végigmérte Norát és Michaelt. – Majd én elintézem. Az egyházmegye természetesen nyomozni fog utánam. Emiatt nem kell aggódni. Még akkor is, ha felfedeznek valamit a magánéletünkről, Eleanor, az egyház azt teszi, mint mindig, amikor közvetlen veszéllyel szembesül. – Eltussolja – mondta készségesen Nora, és Søren nem tiltakozott. – De hogyan? – Holnap reggel egy cikk jelenik meg a Times-ban Landon atyáról. A sajtó valószínűleg rászáll az egyházmegyére, és alaposan benne lesznek a nyomozásban. – A sajtó, mi? Érthető, hogy miért beszélt Kingsley-vel telefonon. Kingsley-nek izgalmas kapcsolata volt a sajtóval – abban az értelemben, ahogyan Róma barbárok általi kifosztása izgalmas volt. Egy riporternő egyszer megfenyegette, hogy lehoz egy cikket, amelyben leleplezi Kingsley egyik kliensét – egy nemzetközileg elismert emberjogi ügyvédet aki transzvesztita, és több szexuális fétise is van. Két nappal azelőtt, hogy a cikket lehozták volna, a riporternő hatéves gyermeke exkluzív magániskolájában minden egyes számítógép egy olyan felvételt játszott le, amelyet a riporternő és a férje készített a szeretkezésükről. A videó eltávolíthatatlan volt. Mind a kétszáz számítógépet bezúzták és újat vettek helyettük.
A sztorit soha nem hozták le. – Inkább nem folyamodnék Kingsley módszereihez azért, hogy a magánéletünk magánjellegű maradjon – mondta Søren. Søren talán szadista, de csak kölcsönös beleegyezéssel bánt másokat. – Azonban az információja gyakran rendkívül nagy értékű. Nyugodj meg, Eleanor, megtalálom a módját, hogy elkerüljem, hogy én legyek a következő püspök. Nem ezért hívattalak ide titeket. – Már majd belepusztulok, csak hogy megtudjam, miért hívatott – mondta Nora. Azonban Søren szürke szemében volt valami, ami azt súgta neki, hogy nem fog tetszeni, amit a férfi mondani fog. – Te és Michael vagytok a Szent Szív egyetlen tagjai, akik tudják, hogy ki és mi vagyok. A sajtó ide fog jönni, és kérdéseket fognak feltenni. Egyikőtöket sem kérhetem meg, hogy hazudjon értem. És bár tudom, hogy egyikőtök sem fogja elmondani az igazat, ha megkérdezik… – Úgy bizony – mondta Michael halkan, és Nora hálaimát rebegett magában Michael hűségéért. Tudta, hogy Michael azt gondolta, Sørennek köszönheti az életét. Nora soha nem hallotta az egész történetet, de tudta, hogy Søren egész karrierjét kockára tette, amikor elmondta Michaelnek az igazat magáról és a Norával folytatott kapcsolatáról. Az éjszaka, amit Nora és Michael együtt töltött több mint egy évvel ezelőtt, Søren jutalma is volt Michaelnek azért, mert egy teljes éve nem fordult önmaga ellen. Habár szokatlanul bölcs és érett kamasz volt akkor is és most is, Michael tizenöt éves volt, amikor Nora elvette a szüzességét. A törvény által megszabott korhatár Connecticutban és New Yorkban a tizenhat év, így a közös éjszakájuk bűncselekménynek minősül. Nora úgy hajtotta végre a tettet, hogy nem tudta a fiú életkorát, de Søren végül elárulta neki. – Jól van. Szóval Michaelnek és nekem nem szabad hazudnunk magáról? Akkor tegyünk hallgatási fogadalmat?
Søren elmosolyodott. – Az, hogy te hallgatási fogadalmat tegyél, Eleanor, annyira valószínű, mint hogy szüzességi fogadalmat tegyél. Nem, azt hiszem, az a legjobb, ha mindketten elutaztok a városból, amíg ez lezajlik. Együtt. Súlyos csend ereszkedett a szobára. – Beszélhetnék önnel négyszemközt, uram? – kérdezte Nora, és Søren felsóhajtott. – Michael, kimennél? Michael felállt, és elhagyta az irodát. – Megőrült? – Kicsikém, ki birtokol téged? Nora visszaült a székbe. – Ön, uram. De komolyan azt akarja… – Eleanor, ha egy újságíró megkérdezi, hogy szeretők vagyunk-e, akkor mit mondasz? – Azt mondom, hogy törődjön a saját istenverte dolgával. Aztán csak úgy heccből Kingsley-vel egy hétre befagyasztatom a hitelkártyáit és a bankszámláit. Søren felhúzta a szemöldökét. – Jól van. Értettem – mondta Nora. – Meg kell oldanom ezt a helyzetet úgy, hogy miattatok nem aggódom. De a legfontosabb ok Michael. Szüksége van rád. – Miben van szüksége rám? – Abban, amiben a legjobb vagy – mondta Søren egyszerűen. – Azt várja tőlem, hogy képezzem ki Michaelt? – kérdezte Nora rémülten. – Fizetett domina voltam, emlékszik? A kiképzés nem az én területem. Biztosan van valaki, aki… – Senki másban nem bízom. És Michael sem bízik senki másban. Ősszel kezdi az egyetemet. Ez a nyár az utolsó esélyünk, hogy segítsünk neki.
Nora hallott valamit Søren szavai mélyén, és egy villanásnyi félelem suhant át rajta. Nem igazán beszélt Michaellel a közös éjszakájuk óta, de még mindig fontos volt neki a fiú. – Segítsek neki? Mikor legutóbb segítettem, az azért volt, mert maga attól félt, hogy megint öngyilkosságot kísérel meg. Mi baj van a fiúval? – Attól tartok, semmi olyan, amit elmondhatnék neked. Nora felsóhajtott, felállt, és odament a színes ólomüveg ablakhoz, amely Søren irodájának hátsó falát díszítette. A templomtérben levő színes üvegablaktól eltérően ezen nem szentek vagy bibliai jelenetek voltak, hanem egy bimbózó, vérvörös rózsa. Nora ujja végigfutott a csodálatos ablak egyik hideg fémszálán. – Søren, csak egy éve vagyunk újra együtt – emlékeztette a férfit; egy napra sem hagyta ott szívesen, nemhogy egy egész nyárra. – Tudom, Eleanor. – Søren mögé lépett, és átkarolta, kezét a hasára fektetve. – De bízz bennem, hidd el, hogy tudom, mit csinálok. Kérlek, segíts Michaelnek. Szükségem van rád, kell, hogy segíts nekem. Kérlek… A hírhedt, alvilági társaság, amelybe tartoztak, egyöntetűen a legmagasabb pozícióba helyezte el Sørent. Még az Alfa és Omega Hím becenevet is kiérdemelte. De ezek a szavak – szükségem van rád – többször hagyták el ajkait, mint azok elhinnék, akik azt gondolták, hogy ismerik. Öt külön töltött évük során Nora néha kora hajnalban Søren telefonhívására ébredt, amint ezt a három szót mondja neki. És habár Nora hagyta el őt, ezeken a ritka alkalmakon soha nem mondott nemet neki. Néha még a férfi sem tudott gátat szabni saját sötét vágyainak. Szükségem van rád – mondta Søren, és ilyenkor Nora kiszállt az ágyából, és egyszerűen azt mondta: Jól van. Mondd meg, hol és mikor. – Jól van. – Nora válaszolt a kérésre. – Hol és mikor?
– Attól tartok, olyan hamar, amennyire csak lehet. Azt, hogy hol, azt rád bízom. Csak javasolhatom, hogy utazzatok olyan messzire, ahol senki nem próbál meg követni titeket. – Angliába? – kérdezte Nora. – Zach és Grace a teherbe eséssel próbálkoznak. Ebben segíthetnék nekik. Vagy legalább nézhetném őket. – Kizárt – mondta Søren. – Tudom, hogy viselkedsz más országban. Az a tény, hogy még van útleveled, a világegyetem nagy rejtélyeinek egyike. – Az nem az én hibám volt – emlékeztette Nora. – A konzulátus tisztázta a személyemet. – Eleanor… – Jól van. Griffinhez megyünk – mondta Nora. – Megörökölte a nagyszülei régi lovas birtokát, és hónapok óta nyaggat, hogy látogassam meg. Mit szól ehhez? Sørenből nehéz sóhaj szakadt fel. – Griffin… Nora elfojtott egy nevetést. – Ugyan, Griffinnel nincs semmi baj. Az egyik legjobb barátom. – Elkényeztetett, gyerekes és gyáva alak. Emellett gazdag, jóképű és remek az ágyban, de Nora úgy döntött, ezeket nem osztja meg Søren-nel. – Mindig is gyávának nevezte. Elárulná, miért? – Nora megfordult Søren ölelésében. – Nem. De azt hiszem, még Griffin is megérdemel egy második esélyt. Habár Nora kíváncsi volt, mit ért Søren második esélyen, több esze volt, mint hogy megkérdezze. Egy pillanatig Søren csendben állt. Megkocogtatta az állát, mint mindig, amikor éppen forralt valamit. – Megengedem, hogy Griffinnél töltsd a nyarat – mondta végül. – De nem érintheti meg Michaelt, különben elveszem
tőle a kulcsot a Nyolcadik Körhöz, és végleg kitiltom az életedből. Megértetted? Nora elfehéredett. Ezek komoly fenyegetések. – Igen, uram. – Hol van a nagyszülei birtoka? – Az állam túlsó végében – mondta Nora. – Guilford közelében. Søren élesen nézte, és szája elfojtott vidámsággal megrándult. – Az a terület eléggé közel van ahhoz, ahol anyád lakik, nem? – kérdezte. – Talán egy nap meglátogathatnád. – Ilyesmi eszébe se jusson! – mondta Nora. Rettegni kezdett a gondolattól, hogy Søren megparancsolja neki, hogy látogassa meg az anyját. – Inkább elmegyek kocogni a pokolba. Tűsarkút veszek egy forró, augusztusi na… – Eleanor. – Igen, uram? – Csipog a dekoltázsod. Nora nagyot nyelt, és kihúzta a mobilját a melltartójából, ahová a mise előtt bedugta. – Bocs. Elfelejtettem kikapcsolni. Søren rábámult. Nora vissza. Szokás szerint Søren nyerte a meccset. – Wes az – ismerte be Nora, még csak nem is kellett a számra pillantania. Vasárnap délután – mindig Wes. – Wesley gyakran felhív? Nora bólintott. – Hetente egyszer – ismerte be. – Minden vasárnap, templom után. – És miért most hallok erről először? – Nem számít. Soha nem veszem fel. – Miért nem veszed fel, amikor Wesley felhív? – kérdezte Søren ugyanazon a hangon, mint amit a gyóntatófülkében
használt – kissé kíváncsian, egyáltalán nem elítélően, és teljes mértékben bosszantóan. – Mert ön nem adott rá engedélyt. – Soha nem is kértél. Attól féltél, hogy nemet mondok? Nora a felső ajkába harapott – erről az idegesítő szokásáról Søren tizenöt éves kora óta próbálta leszoktatni. Søren hüvelykujjával megérintette Nora száját. Nora felnézett rá. – Attól féltem, hogy igent mond. Søren lassan bólintott. – Szeretlek – mondta Nora, és kiegyenesedett. – És magadra hagylak erre a nyárra, de csak azért, mert arra kényszerítesz, hogy elmenjek. De ha téged választanak püspöknek, Los Angelesbe költözöm, és áttérek a szcientológiára. Figyelmeztettelek. Megkönnyebbülés hullámzott át rajta Søren mosolyát látva. De tudta, hogy a Wesley ügynek még nincs vége. – Michael odakint vár. Azt hiszem, örülne, ha elmagyaráznád neki a helyzetet, és hazavinnéd. – Mindkettő menni fog – mondta Nora, és az ajtó felé indult. Mielőtt kiment volna, megállt és megfordult. – Nem akarom elhinni, hogy emiatt az ostoba előléptetés miatt nélküled kell töltenem a nyarat! Søren nem szólt semmit, de Nora látta a szemén, hogy valami átvillant a gondolatain. – Csak az előléptetés miatt, ugye? – kérdezte Nora. – Más oka nincs, igaz? – Hirtelen félelem szállta meg a nőt, félelem, hogy Søren valamilyen más okból nem akarja, hogy a közelében legyen. – Kingsley felhívott. Az éjjel valaki betört a városi lakásába. Nora szeme elkerekedett. – És jól van? Juliette ott volt? Mi történt? – Nora szíve vadul vert; azonnal a legrosszabbat képzelte el – hogy Kingsley-nek és gyönyörű, Haitiről származó titkárnőjének baja esett.
– Kingsley és Juliette jól vannak. Valami… dolguk volt tegnap éjjel. Valaki elkábította a kutyákat, és ellopott egy aktát Kingsley irodájából. Nora egy székbe roskadt. Akárki is volt a tolvaj, biztos, hogy kötélből vannak az idegei. Kingsley-nek pusztán a neve elijesztett bárkit, aki zsarolási anyagot akart volna szerezni bármelyik rendőrről, bíróról, politikusról vagy ügyvédről három állam területén. Ha a neve nem ijesztette el a tolvajokat, akkor a jól betanított rottweiler hordája biztosan. – Csak egy aktát? Ez legalább jó hír. – Eleanor – a tiéd volt az. – Az enyém? Miért az enyém? Már nem is vagyok domina sehol. – Jobban fájt kimondani a szavakat, mint hitte volna. Amíg Kingsley alkalmazásában volt domina, állandóan panaszkodott róla. Most, hogy kilépett, néha úgy érezte, hogy hiányzik neki. Még valami, ami felkerül az egyre hosszabb „minden nap hiányzik” listára. – Bárcsak tudnám, kicsikém. Kingsley szerint egy régi kliens próbál megszabadulni az őt érintő bizonyítéktól. – Azt hiszem, ez érthető. – Amikor még domina volt, Nora klienslistája a gazdagok, híresek és perverzek egyfajta Ki Kicsodája lehetett volna: az 500 leggazdagabb ember listáján szereplő vezérigazgatók, magas rangú politikusok és rocksztárok fizettek egy kisebb vagyont, csak hogy megcsókolhassák a csizmája orrát. – Egyébként pedig mindegy. Akárki is, nem fogja tudni elolvasni azt, ami a papírokon van. Kingsley és Juliette a legjobb csapat voltak. Kingsley aktái két okból voltak hírhedtek – először is egy egész város titkait tartalmazták, másodszor pedig teljességgel olvashatatlanok voltak mindenkinek, kivéve Kingsley-t és Juliette-et. Csak ők tudták megérteni a kódolt, haiti kreol nyelvű írást. – Engem az indíték aggaszt, nem pedig maga a tény – mondta Søren. – Egyszerűen ez még eggyel több ok arra, hogy
egy kicsit távol légy, amíg Kingsley és én megoldjuk ezt a dolgot. – Ha engedné, segítenék megoldani. Már nem vagyok tizenöt éves, emlékszik? Søren felállt, és odalépett hozzá. Kinyújtotta a kezét, és Nora megfogta. A férfi gyengéden talpra segítette, és belenézett a szemébe. – Te vagy a szívem – mondta. Ugyanezeket a szavakat mondta reggel is. De reggel játékosan és kedvesen hangzottak. Most viszont úgy, mintha puszta anatómiai tényt közölne. – Nem veszítelek el. Csak elküldelek, hogy biztonságban legyél. Megérted ezt? Mondd, hogy „igen, uram”. Nora bólintott, és nagyot nyelt, mert hirtelen gombóc keletkezett a torkában. – Igen, uram. Søren lehajtotta a fejét, és hosszan, lassan megcsókolta, mielőtt visszahúzódott volna. Nora ellazultan nekidőlt a férfi mellkasának. Szerette hallgatni az egyenletes szívverését. Veszélyesnek nevezte Sørent, és azok számára, akik keresztezték az útját, nyilván az is volt. Bárki is lopta el az aktáját… Nora nem irigyelte. De Søren nem volt gonosz. A világon neki volt a legjobb szíve. Erős és jó szíve volt. – A szívem – suttogta Nora, és felpillantott Sørenre. – Nyugodj meg, kicsikém – mondta a férfi, és birtoklóan végighúzta a kezét a nyakától le, végig a hátán. – Talán elküldelek, de olyan búcsút rendezek, ami egész nyárra hozzám láncol. Michael S. atya irodája előtt várt, azt remélve, hogy ezt kell tennie. Leült a padra, lába alá vette gördeszkáját, és szórakozottan forgatta ide-oda, míg minden egyes szót felidézett, amit Nora és S. atya mondott. A papot, aki a következő püspök lesz, áthelyezik. S. atya a leendő püspökjelöltek biztos befutói között van. S. atya azt akarja,
hogy ő és Nora utazzanak el a nyárra. Az egész nyarat Nora Sutherlinnel töltheti. Az egész nyarat… Nora Sutherlinnel… Michaelnek voltak ilyen álmai. Például tegnap épp egy ilyen álma volt. Nora kilépett S. atya irodájából, és rámosolygott. – De jó, örülök, hogy megvártál. Hazavigyelek? Michael vállat vont, és felállt. Nem akarta elhinni… Több mint egy év eltelt úgy, hogy egy szót sem szóltak egymáshoz, és most felajánlja, hogy hazavigye? – Persze. Köszönöm. A parkoló üres volt, kivéve egy fényes, kétüléses kabriót. – Tetszik? – kérdezte Nora, és megnyomta a gombot a kulcstartóján, hogy kinyissa a kocsit. – Igen. Állat! – mondta Michael, és megkerülte a kocsit. Az ajkába harapott, hogy elnyomjon egy kacagást, amikor meglátta Nora személyre szóló rendszámtábláját: NC-17. Nora megállt a kocsi előtt, és a rendszámtáblára bámult. – Úgy döntöttem, megajándékozom vele magamat a múlt hónapban. Nem olyan jó, mint az Aston Martinom, de egy BMW Z4-es Roadster azért elég kellemes. A precíz német mérnöki munka rajongója vagyok. Michael végigmérte Nora alacsony, de formás testét – precíz német mérnöki munka. Majdnem hangosan kimondta, sejtette, hogy Nora nevetne a bókon és az utaláson német családfájára. De szokás szerint nem tudta kinyögni a szavakat. – Tessék, te vezetsz. – Nora odahajította a kulcsokat a fiúnak. Michael ujjhegyével elkapta. – Azt akarja, hogy én vezessem a vadonatúj BMW-jét? – Elég idős vagy, hogy vezethess, nem? – Nora kinyitotta az anyósülés ajtaját, és a kocsi teteje fölött Michaelre nézett. – És tekintve, hogy magamba engedtelek, nem olyan nagy cucc, ha hagyom, hogy vezesd a kocsimat, igaz?
Beült és becsukta az ajtót. Michael térde elgyengült a szavaktól. Nagy levegőt vett, és kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót. Gördeszkáját az ülés mögé csúsztatta, és lassan beült a volán mögé. – Beszélgessünk – mondta Nora, ahogy Michael elindította a gyújtást és vezetni kezdett. – Vagyis ne beszélj, hallgass, amíg én beszélek. – Kérem, hogy ne… – Mit ne? – Ne mondjon ilyeneket, vagy összetöröm magunkat. Nora felnevetett, és megszorította Michael térdét. – Jól van, Angyal. Megígérem, hogy nem beszélek arról az éjszakáról, amikor lekötöztelek és elvettem a szüzességed. Ha ragaszkodsz hozzá. – Nora, kérem… – könyörgött a fiú. Imádta, hogy még mindig Angyalnak nevezi. Soha senki nem hívta így, csak Nora. – Jól van, rendesen viselkedem. Egyelőre. Mindegy… A következő a helyzet. Søren azt akarja, hogy húzzunk el a nyárra, hogy a maga módján elintézhesse a dolgait. Szerintem tudja, hogy ha valaki elkezdett szaglászni utánam, akkor valószínűleg szétrúgnám az illető seggét, ami érthető módon nem segítene a helyzetünkön. – Valószínűleg nem. – És tekintve, hogy valamilyen szinten nemi erőszakot követtem el aznap éjjel, amikor te meg én együtt voltunk, azt hiszem, szeretne engem megkímélni ettől az egésztől, amennyire csak tud. És téged is. Michael egy kereszteződésnél kitette az irányjelzőt. Egy autó sem jött egyik irányból sem. Amilyen ideges volt, abban reménykedett, hogy nem találkoznak másik autóval a hazavezető úton. – Nem erőszakolt meg, Nora. Én akartam. Tizenöt éves voltam, majdnem tizenhat, nem öt.
El sem akarta hinni, hogy beszélgetésbe elegyedik Norával arról az éjszakáról. Tudta, hogy Nora és S. atya zaklatott emiatt az egész miatt. De lehet, hogy ma van élete legjobb napja. – A bíróságok érdekes módon nemigen törődnek a kölcsönös megegyezéssel kapcsolatos kitűzött életkorral, amikor kiskorú fiúgyermekről és híres írónőről van szó. De hé, már nem vagy Lolita! – Akkor most mit tegyünk? – Michael gyors imát rebegett az ég felé, hogy nem hallucinált, amikor S. atya azt mondta, hogy neki és Norának együtt kell eltűnni a városból. – Van egy Griffin Fiske nevű barátom. Van egy birtoka New York állam túlsó végén. Szerintem ott kéne végigvárnunk, amíg véget ér ez az egész. – Griffin Fiske? – Igen. John Fiske, a Részvénytőzsde elnökének fia. Az a Wall Street-i fajta. Griffin aranykanállal a szájában született. De egy édes pofa. Søren ki nem állhatja, de neki a mellékelt ábra szerint rémes ízlése van – mondta Nora és magára mutatott. – És ez a Griffin ööö… – Michael szünetet tartott és megpróbálta kipréselni a szavakat – ööö, közénk tartozik? Nora elvigyorodott. – Mondjuk, hogy az alvilágban Griffin Ököl a beceneve. Michael gyomra összeszorult. – Ó, egek! – Nekem mondod? – Nora ismét megveregette a fiú térdét. Abba kéne hagynia, hogy a térdéhez ér. – Tehát ez a terv – elrejtőzünk Griffin birtokán a nyárra. – Elrejtőzünk, és mit csinálunk? Michael beállt a kis bungaló parkolójába, ahol az anyjával lakott. Hála Istennek úgy tűnt, az anyja nincs itthon. – Itt laksz? – kérdezte Nora; hangjában nem volt több puszta kíváncsiságnál. – Tudom, hogy nem a legjobb. De a környék jó.
– Egy palota ahhoz képest, ahol én felnőttem. Szeretsz itt lakni? Michael vállat vont. – Anyával nem valami fényes az együttélés – mondta. – Biztos örülni fog, ha elkezdem az egyetemet. – Hová fogsz járni? – A Yorke-ra. Már megvan a belépőm is. Ma reggel kaptam meg faxon a visszaigazolást, hogy fel vagyok véve. – A Yorke-ra? Remek egyetem. A volt lakótársam is oda járt. Egyébként… – úgy tűnt, valami hirtelen jött szomorúságot próbál lerázni magáról – Søren azt mondta, hogy ez a nyár lehet az utolsó esélyünk, hogy segítsünk neked. Segítsünk – mit érthetett ezen? Michael először nem válaszolt. De minden porcikája azt súgta, hogy Norában meg lehet bízni. Nem csak meg lehet bízni benne, de meg is kell. Hátradőlt az ülésen, és a kocsi kilőtt. – Két héttel ezelőtt… majdnem összejöttem valakivel, akivel a neten akadtam össze. – Egy dominával? – kérdezte Nora. Michael bólintott, és nem szólt semmit. – Michael, van róla fogalmad, hogy milyen veszélyes ez? – Tudom, tudom. S. atyától már megkaptam a beosztásom. Én csak… – Igen, Angyal? – Magányos voltam. Magára vágytam. Nora megérintette a fiú arcát. Michael szíve vadul vert a mellkasában, ahogy Nora gyengéd ujjai végigszaladtak az ajka vonalán, az álla mentén. – Most már nem kell magányosnak lenned. Egész nyárra megkaptál. Søren szerint készen állsz arra, hogy kiképezzenek. Szerintem is. – Kiképezzenek?
– Hogy alárendelt legyél. – Nora keze lehullott az arcáról. Kiszállt a kocsiból, és Michael követte. – Azt hittem, hogy én… – Michael körbepillantott, hogy megbizonyosodjon, egyik szomszéd sincs idehaza. Belehalna, ha bárki megtudná, ki is ő. – Azt hittem, hogy én már alárendelt vagyok. Nora a kocsijának dőlt, és térdnél keresztbe tette formás lábait. – Søren két éven át képzett engem, mielőtt egyáltalán először megütött vagy megkefélt volna, kölyök. Az alárendelteket is ugyanúgy ki kell képezni, mint a dominákat, ha rendesen akarod csinálni, és nem akarod, hogy fájjon. – Szeretem, ha fáj. – De hogy máshogy fájjon. Michael megkockáztatott egy mosolyt. – Michael – kezdte Nora, és minden vidámság elszállt a hangjából – alárendeltnek lenni nehéz. Férfi alárendeltnek lenni még nehezebb. Ha egy nő azt mondja, azt akarja, hogy kikötözzék, azt mindenki szexinek találja. Ha egy férfi mondja, mindenki azt gondolja, hogy… – Hogy köcsög – fejezte be Michael. – Legalábbis apám ezt gondolja. Szerinte terápiára van szükségem a fétisem miatt. – Felejtsd el, mit gondol az apád. Én kitanítalak rá, hogyan legyél az alvilág legjobb istenverte alárendeltje. És hogy a bölcs és hatalmas Kingsley-t idézzem a fétisek terén – kezdte Nora, és túlzott, szexi akcentust vett fel – A fétised… vagy a kisállatod, amit te etetsz, vagy a szörnyeteged, ami felfal téged. Mi addig etetjük a szörnyetegedet, amíg meg nem szelídítjük. Oui? Michael felnevetett. Remek ötletnek tűnt etetni a szörnyeteget. – Oui. – Jól van. Akkor benne vagy?
– Azóta álmodoztam erről, hogy… Nagyon régóta. Ha maga és Stearns atya szerint készen állok rá… – Az nem számít. Szerinted készen állsz rá? Készen áll-e? Egek, Nora Sutherlin számára úgy született, hogy mindenre készen állt. Michael bólintott. – Remek. Mondd, hogy szöktessünk meg téged a Dodge-ból úgy, hogy anyukád ne hívja ránk a zsarukat? Michael kurtán felnevetett. – Nem ismeri az anyámat. Megkönnyebbül majd, ha egy pár hónapra eltűnök. Vagy örökre. Nora a feje búbjára tolta fel a napszemüvegét. Együttérzés csillogott zöld szemében. – Biztos vagyok benne, hogy szeret téged, Angyal. Ha nem tér észhez, mi ketten még mindig itt vagyunk neked. Én is bajba kerültem tizenöt évesen – nagy bajba. Anyám meg a maga részéről mosta kezeit. Tulajdonképpen utána a papunk nevelt fel. Mit gondolsz, milyen lettem? – Csodálatos – mondta Michael, és Nora pukedlizett. – Az anyukád majd észre tér talán. A fenébe is, talán az én anyukám is észre tér egyszer. Michael remélte, hogy így lesz. Hiányzott az anyja. Egy házban éltek, de teljesen más világban léteztek. – Azt mondom majd neki, hogy az állam másik végében kaptam nyári munkát. Tavaly nyáron majdnem táboroztatóként dolgoztam. Nora végiggondolta. – Mikor van a ballagás? – kérdezte. – Ott kell lenned, ha te mondod a köszöntőbeszédet, ugye? – Szerda este. De kihagyhatom. Nem én mondom a beszédet. Meghúztak fizikából. – Ó, sajnálom, Michael. – Én nem. Direkt húzattam meg magam. – Miért? – Nem én akartam a beszédet mondani.
Michael azt várta, hogy alapos fejmosást kap szándékos ostobaságáért. De Nora csak nevetett. – Tetszik a stílusod. Figyelj, ne hagyd ki a ballagást. Még én is elmentem az enyémre. Küldök érted egy kocsit csütörtök reggel. – Tollat és noteszt vett elő a táskájából. – Tessék. Ez az e-mail címem. Tartsuk a kapcsolatot, jó? Kérdezhetsz bármit. Michael kissé remegő ujjakkal vette el a papírlapot. Nora cserébe elvette tőle a kocsikulcsot. – Nora? – mondta Michael, amint Nora kinyitotta a kocsi ajtaját. – Mi az, Angyal? Michael a kezében levő cetlire nézett. – Köszönöm. Nora rámosolygott. – Szívesen. – S. atya… Minden rendben lesz vele? Helyrehozza a dolgot, ugye? – Megvannak a módszerei, hogy elérje, hogy mások meghajoljanak az akarata előtt. Ha nem akar püspök lenni, eléri, hogy ne legyen az Michael bólintott, szeretett volna hinni neki. Gyűlölte a gondolatot, hogy Nora és S. atya bajba kerülhet csak azért, mert szeretik egymást. – Tényleg azt gondolja, hogy meg kell küzdenie a sajtóval? – A média manapság ugrik az egyházzal kapcsolatosa szexbotrányokra. Talán igen. – És mit fog csinálni? – Michael gyomra összeszorult az aggodalomtól. De Nora csak rámosolygott. – Valószínűleg azt, amit én, ha újságírókkal beszélgetek – úgy elbűvöli őket, hogy leimádkozza róluk a gatyát is. – Van valami? – kérdezte Suzanne, és kinyújtóztatta fájó karjait.
– Nem sok. Valahányszor rákattintok a Marcus Stearns névre, csak egy esszét ad ki a francia hugenották kiűzéséről. – Nekem is – mondta Suzanne, és becsukta a laptopját. Lepillantott a jegyzeteire. Négy óra netes keresés után Patrick és ő semmit nem találtak Stearns atyáról. Semmi hasznosat. A névtelen fax, amit kapott, nem csupán egy névlista volt. A lap alján a csillagozást két baljós szó magyarázta: „lehetséges érdekütközés”. A névlista két létfontosságú igazságot közölt: Marcus Stearns atya szerepel az egyházmegye komoly püspökjelöltjeinek listáján, és Marcus Stearns atyának valami titkolnivalója van. – Keresgélj a Facebookon meg ilyeneken. Néhány hívő megemlíti – mondta Patrick, ahogy a jegyzeteit lapozgatta. – „Stearns atya ma csodálatos beszédet mondott az esküvői szertartáson Sirák fia könyvéből.” – idézte Patrick. – „El sem akarom hinni, hogy Matthew nem üvöltött, amikor Stearns atya a fejére csorgatta a vizet.” Semmi izgalmas. Ebből úgy fest, hogy egy tökéletes pappal állunk szemben, akit imádnak a hívei. – Nem veszem be. Senki nem ilyen tökéletes. És a csillagozás mást állít – mondta Suzanne, és újra felemelte a faxlapot. Egész nap mást nem csinált, csak hol kezébe vette, megnézte a csillagot Stearns atya neve mellett, hol meg letette. – Suzanne – mondta Patrick, és alattomosan pillantott rá – az érdekütközés kifejezés akármit jelenthet. Te is tudod, ugye? Lehet, hogy pénzt adott valamelyik politikai jelöltnek, akit az egyház nem szívlel. Nem jelenti automatikusan azt, hogy gyermekmolesztáló. Suzanne megrázta a fejét. – Ha ennyire ártalmatlan a dolog, akkor senki nem fáradt volna azzal, hogy elküldi nekem a faxot. Tovább kell kutatnunk. – Jól van. Na és most? – kérdezte Patrick, és az ölébe vonta Suzanne-t. Suzanne tudta, hogy Patrick azt reméli, hogy ő azt
mondja: Add fel és juss túl rajta! De Suzanne csak most kezdett harcolni. – Te vagy az oknyomozó újságíró. Te mit tennél? – kérdezte Suzanne. – Elkezdenék telefonálgatni. Megtudakolnám a helyiektől a pletykákat. Suzanne elhúzódott Patricktól, és megkereste a mobilját. – Te vagy a profi – mondta, és átadta Patricknak. – Én csak háborús tudósító vagyok. Mutasd meg, hogy kell ezt csinálni! Patrick mélyet sóhajtott, és felnyitotta a laptopját. Suzanne átkukucskált a válla fölött, és figyelte, ahogy Patrick megkeresi a wakefieldi újság főszerkesztőjének telefonszámát. Patrick beütötte a számot, és lerázott néhány kisebb halat. – Patrick Thompson vagyok az Evening Suntól – mondta, és Suzanne-t lenyűgözte, hogy saját nevét és saját újságját veti be. – A Szent Szív katolikus templomban néhány éve történt baleset után érdeklődnék. Biztosan tudja, hogy mire célzok. Suzanne eltakarta a száját, hogy elfojtson egy nevetést. Micsoda egy kamugép! Ő és Patrick semmit nem tudtak arról, hogy bármi is történt volna a Szent Szívben. Patrick a hívás elején még mosolygott, de a mosolya elhalt, amint hallgatta azt, amit az illető a vonal túlsó végén mondott. – Két évvel ezelőtt – ismételte Patrick és lefirkantott valamit a térde melletti noteszbe. Ahogy Suzanne elolvasta, kifutott a vér az arcából és a kezéből. Patrick letette, és Suzanne-ra nézett. Suzanne elvonta tekintetét a lapról, és visszanézett rá. – Most már tudod, miért eredtem a nyomába – mondta Suzanne, és Patrick bólintott. – Nem egyszerűen csak Adamről van szó. Már nem. – Ismét lepillantott a szavakra. A tizennégy éves Michael Dimir öngyilkosságot kísérelt meg a Szent Szív templomban. Egy szemtanú volt – Marcus Stearns atya.
HARMADIK
N
ora megvárta, amíg besötétedik, és elvezetett a Szent Szívig. A parókiát minden oldalról védő, fákkal sűrűn árnyékolt csalitosban parkolta le a kocsit. Ahogy végigment a kocsijától a Søren otthonának ajtajáig tartó rövid úton, felmosolygott a fákra. Eszébe jutott, amikor egy pénteki napon, tizenhat évesen kiosont a parókiához – akkor még Eleanor Schreiber volt, Nora Sutherlin még nem létezett. Igazából semmilyen különleges oka nem volt, hogy aznap lógjon a suliból, csak hívogatta a napsütés, és volt egy olyan érzése, hogy ha végig kell ülnie a kémiaórát, akkor acetonnal fogja végiglocsolni az egész szertárt. Ahogy a templom mögötti erdőben bandukolt, rátalált Sørenre, aki a hátsó udvarban volt. Még soha nem látta miseruhán vagy papi öltözeten kívül másban. De aznap farmer és fehér póló volt rajta. Még miseruhában is látta, hogy Søren milyen izmos, de most láthatta erős karját, feszes bicepszét és papi gallér nélküli, kemény nyakát. Keze földes volt, ahogy lenyűgöző erővel lyukakat kapart hatékonyan, és egy-másfél méter magas facsemetéket helyezett a földbe. Világias ruhájában, napszemüvegében, ahogy az áprilisi napfény megcsillant szőke haján, a pap istentelen, pogány szépségnek tűnt. Eleanor csípőjének mély izmai megfeszültek a látványtól. – Eleanor, neked iskolában lenne a helyed. – Még csak fel sem pillantott a munkájából, ahogy a földön guggolt, és elegyengette a fekete földet a csemeték gyökere körül. – Élet-halál kérdés volt. Ha az iskolában maradok, megölöm magam.
– Mivel az öngyilkosság halálos bűn, feloldozlak a lógás alól. De tudod, hogy nem szabad a parókián lenned. – Egyáltalán nem tűnt dühösnek vagy csalódottnak, szokás szerint láthatóan szórakoztatta a lány. – A kerítésen kívül vagyok. Nem vagyok a parókián – csak előtte. Mégis mit csinál? – Fákat ültetek. – Azt látom, de miért? A körülöttünk levő kétmillió fa nem elég magának? – Nem igazán. A parókiát még látni a templomból. – És az baj? Søren felállt, és odament a kerítéshez. Norának eszébe jutott, hogy a szíve mennyire vadul kezdett dobogni. Biztos volt benne, hogy Søren hallja a mellkasán át, ahogyan ver. Ahogy szemtől szembe álltak, és csak a kerítés választotta el őket egymástól, Søren levette a napszemüvegét, és egyenesen Eleanor szemébe nézett. – Szeretem, ha van egy kis privát terem. – Cinkos mosolyt villantott a lányra. – Évekbe telik, mire meglesz. – Søren felhúzta a szemöldökét, és Eleanor elpirult. – Mármint a privát tér. A fák iszonyúan lassan nőnek. – Ezek nem. A császárfa, és különösen ez a fűzfafajta a leggyorsabban növő fák közé tartozik. – Sietős magának a privát tér? – Én tudok várni. A férfi szemében és hangjában valami azt súgta neki, hogy már nem a fákról beszélgetnek. Én tudok várni, mondta, és olyan intim pillantást vetett rá, mintha a keze pásztázná az arcát, nem csupán a tekintete. Eleanor összeszedte minden bátorságát, és viszonozta a tekintetét. – Én is.
Nora elhessegette az emléket, és a hátsó ajtón át belépett a parókiára. Az éjszakai csendben csak a talpa alatt nyikorgó keményfa zaja hallatszott. Egész nyáron hiányozni fog neki ez a hang, a ház és a pap, aki itt lakik. Ma este lesz az utolsó közös éjszakájuk a nyár végéig, mikorra végre elhal a Leó püspök utódlását körbevevő zsibongás. Akkor majd ő és Søren visszatérhetnek saját, különös, normálisnak tekintett életükhöz. Bárcsak ne választanák ki, hogy a püspök helyébe lépjen! Kérlek, Istenem – imádkozott Nora –, kérlek, ne őt válaszd! Nora átment a konyhán, és látta, hogy egyetlen gyertya ég az asztal közepén. A gyertya mellett egy kis, fehér kártya állt, amin Søren elegáns kézírásával utasítás állt: Előbb zuhanyozz le! Aztán gyere be hozzám! Nora a sarkánál fogva fogta a kártyát, és a gyertyalánghoz érintette, hogy a tűz feleméssze Søren szavait. Ahogy a láng az ujjaihoz ért, elfújta a gyertyát, és a hamut a mosogatóba öntötte. Mint szinte minden plébánosnak, Sørennek is volt házvezetőnője, aki ügyelt a szükségleteire. Nora hálás volt Mrs. Scalera miatt. Ez a nő olyan félelmetes volt, hogy még Sørent is rávette arra, hogy időnként leüljön, és egyen pár falatot, de tudta, elég lenne, hogy a házvezetőnő megtaláljon egy kallódó levélkét, egyetlen hosszú, fekete hajszálat, egy hajcsatot, vagy bármilyen árulkodó jelét annak, hogy egy nő itt töltötte az éjszakát, és Søren karrierje máris veszélybe kerülne. Nora már akkor vetkőzni kezdett, amikor elindult az emeletre vezető keskeny lépcsőn. Imádta a parókiát. Tizenhét éven át ez volt a titkos második otthona. Kis, gótikus, emeletes kunyhó volt. Nora tudta, hogy nagyon messze esik attól a terpeszkedő birtoktól, ahol Søren született és tizenegy éves koráig élt. Az a ház soha nem volt az otthona. Minden külső szépsége ellenére az a rémület háza volt. Ez a hely azonban megragadta Søren szívét, ahogy évekkel ezelőtt Noráét is. Nora beszívta a meleg víz gőzét, és hagyta, hogy a forróság beegye magát a bőrébe. Søren gyakran megfürdette a
szeánszaik előtt. Ez is a dominancia körébe tartozott, megfürdette, ahogy a szülő a gyermekét, de ami fontosabb volt: Nora izmai így ellazultak, ezért az ütések kevésbé fájtak, és nem okoztak sérülést. Nora nem sokat időzött a fürdőszobában. Még a haját sem mosta meg. Akarta a férfit, szüksége volt rá. A mai volt az utolsó estéjük, két-három hónapig nem lehetnek együtt. Öt év, emlékeztette magát, ahogy könnyek gyűltek a szemébe. Öt éven át éltek külön. Két hónap, az semmi. De mi van, ha most Nora elhagyja, és többé nem térhet vissza hozzá? Kilépett a zuhany alól, és megtörölközött. Egy szál fehér törülközőben átsétált a folyosón a férfi hálószobájába. Első pillantásra Søren hálója tökéletes tükörképe volt annak, amilyennek maga a férfi tűnt. A négy oszlopos, kétszáz éves ágy sötét fája tökéletesen illett a padlóhoz. A plafon templomi főhajóként ívelt fölé. Az erkélyablak széttöredezte a szobába behatoló holdfényt. Minden tiszta volt, rendes, szegény, elegáns és jámbor. Nem zavarta meg a modern technika, nem törte meg burjánzó díszítés, egy olyan ember hálója volt, akinek semmit nem kellett bizonyítani. Mégis, a gyakorlott szem tudta, hogy az ágy oszlopain a rovátkák nem az idő múlásának természetes következményei. Az asztal alatti ládán levő zár szükségtelenül súlyos volt ahhoz, hogy csupán ágyneműt rejtsen. És az éjjeliszekrényen levő rózsafa doboz nem csak Søren fehér papi gallérját rejtette, hanem Nora nyakörvét is. Nora szeme végigjárta a gyertyafényes szobát, próbálta felfedezni, hol a férfi. Nem látta. Azonban meglátta az ágyat… Søren áthúzta a lepedőt. A fehér lepedő eltűnt, helyette sűrű szövésű, fekete anyag terült szét az ágyon. A fekete lepedő csak egyvalamit jelentett. Nora mélyen beszívta a levegőt, és elfelejtette kifújni.
– Lélegezz, kicsikém – utasította Søren, ahogy mögé lépett, és köré fonta a karját. – Igen, uram. – Nora lélegzett, beszívta a levegőt, majd kiengedte az orrán át. Lehunyta a szemét, ahogy a férfi a nyakára illesztette a nyakörvet; megborzongott, amint megemelte a haját, hogy összekapcsolja, és bezárja. – Feküdj le! – parancsolta a férfi. Nora ellépett, a lába remegett. Ahogy az ágyhoz ment, Søren elvette tőle a törülközőt. Nora meztelenül feküdt a fekete lepedőre, és kényszerítette magát, hogy tovább lélegezzen. Søren megállt az ágy mellett, és lenézett rá. A nyakához nyúlt, és levette papi gallérját. Kigombolta az ingét, és lassan lehúzta. Nora még soha nem látott nála szebb testű férfit. A reggeli futás és az ötszáz fekvőtámasz és felülés makulátlan formában tartotta. Inas, kemény izmok futották be testét. Nora néha egyszerűen képtelen volt nem megérinteni. De ma este amennyire vágyódott az érintése után, annyira félt is tőle. Søren hagyta, hogy inge a földre essen. Mezítláb, csupán fekete nadrágjában az ágyra ereszkedett, Nora fölé. Lehajtotta a fejét, és megcsókolta a nőt. Nora imádta, ahogy csókolja, mintha birtokolná, mint ahogy birtokolta is. Nora néha elgyönyörködött a gondolatban, hogy míg neki több szeretője volt, mint amennyit számon tudott tartani, Søren csupán három embernek adta oda a testét egész életében. Az iránta való odaadása megszégyenítette Norát, és Nora köré fonta a karját, hogy még közelebb húzza. Ritkán, szinte soha nem érinthette meg szeretkezés közben. Søren szadista volt és dominátor. Amikor beléhatolt, Nora szinte mindig le volt kötözve, az ágyhoz, a padlóhoz vagy a Szent Andráskereszthez volt szögezve. Csak ezeken az éjszakákon hagyta szabadon a kezét és a lábát. A tett, amelyet el fog követni, elég szadista ahhoz, hogy semmiféle kötelékre ne legyen szükség, hogy kielégítse őt.
Søren felemelkedett, és az éjjeliszekrényhez nyúlt. Nora ujjai megmarkolták a fekete lepedőt. A férfi szemébe nézett – a szürkeség a közeledő vihart jelezte. Amikor Søren keze újra a látóterébe került, megvillant a kis, hajlott penge a kezében. Michael a szobáját rótta, míg azon tűnődött, hogyan közölje anyjával, hogy egész nyárra elutazik. Utált hazudni neki. De nem állhatott oda elé azzal, hogy megszökik Nora Sutherlinnel. Tudta, hogy az anyja tisztában van vele, mi is ő. Vagy legalábbis tudja, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. A fiúk a suliban azért kerültek bajba, mert Playboyokat tornyoztak fel a matracuk alá, vagy mert felcsinálták a pomponlányokat. De amikor Michael bajba került, az azért volt, mert megégette és megvagdosta magát, mert olyan képeket töltött le a netről, amiken összekötözött férfiakat nők, sőt, más férfiak vertek meg. És amikor bajba került, akkor nem szobafogságot kapott. Az apja felpofozta, úgy, hogy nekiesett a falnak, amitől csúnya zúzódásai lettek mindenütt – rosszfajta zúzódások. Beteges, perverz, vadállat… Ezeket a szavakat az apja használta. Amikor az anyja megpróbálta megvédeni az apjával szemben azzal, hogy Michael még fiatal és összezavarodott, az apja őt is megütötte. A verekedés mindennapossá vált, amíg az apja végül elköltözött. Michael anyján bénító sokk vett erőt, és azóta sem lett újra a régi. Azon az éjszakán, amikor Michael felvágta az ereit, egy gondolat járt a fejében: ha meghal, a szüleinek talán már nem lesz miért veszekednie. Michael nagy levegőt vett, és kilépett a szobájából. Anyját a konyhában találta, éppen zöldségeket pakolt el. – Szia – mondta, és dörzsölte a karját, mintha fázna. Nem fázott, de azért libabőrös volt. – Szia, neked is – válaszolta az anyja, ahogy felgöngyölt egy műanyag zacskót és a mosogató alá hajította. Anyja még
mindig szép volt, két gyerek és egy tönkrement házasság után is. Az anyjától Michael az egyenes, fekete haját, törékeny alkatát és világos bőrét örökölte. Az apjától eddig úgy látta, hogy semmit. Néha eltűnődött azon, hogy az apja talán nem is az igazi apja. A család egyik ágában sem volt ilyen szeme senkinek. De tudta, hogy ez csupán vágyálom. Nagyon hasonlított apja húgára, úgyhogy tudta, hogy nem létezik semmilyen szerető, megbocsátó apa, aki csak arra vár, hogy megtalálja. – Segíthetek? – Michael konyhai ügyekben megtanulta, hogy inkább előbb kérdez, mielőtt bármihez is nyúlna. Akárhová is tett valamit, az anyja mindig előkerült, és áttette a titokzatos „rendes” helyére. – Majdnem megvagyok. Milyen napod volt? – Az anyja kinyitotta a tűzhely fölötti kis szekrényt, és átpakolta az üvegeket és dobozokat, hogy egy kis helyet csináljon. – Jó. Örülök, hogy vége a sulinak. Visszavittem a könyveidet a könyvtárba. Kiolvastad őket, ugye? – Igen. Köszönöm. Michael egyik lábáról a másikra állt. Anyja merev testtartása és az, hogy nem volt hajlandó a szemébe nézni, nem sok jót ígért. Nem volt benne biztos, hogy most mit követett el, de úgy döntött, talán nem ez a legalkalmasabb időpont, hogy elmondja, hogy egész nyárra elmegy. – Na jó, én megyek olvasni, azt hiszem. – Michael, nem hiányzik valami? – kérdezte az anyja, mielőtt kiment volna a konyhából. – Tessék? Nem, nem hinném. Anyja hosszú, kutató pillantást vetett rá, azt az ismerős tekintetet látta megint, ami az utóbbi három évben megszokottá vált tőle. Michael még nevet is adott neki. Úgy hívta, hogy Ki vagy te és mit műveltél a fiammal-pillantás. A hosszú haj, az égésekkel és a letöltésekkel kapcsolatos eset, az éjszaka, amikor megpróbált öngyilkos lenni… Michael tudta, hogy az
anyja meg van győződve róla, hogy pár éve elment a józan esze, és minden reményt feladott azzal kapcsolatban, hogy valaha is visszatér. Az anyja megrázta a fejét, és a hátsó ajtóhoz ment. Előhúzta Michael gördeszkáját a nyitott ajtó mögül, és átadta neki. – Kösz. Valahol elhagytam. – Nora Sutherlin kocsijának hátsó ülésén. A francba! Michael nagy levegőt vett, úgy döntött, kicsit könnyedén veszi a dolgot – ezt a stratégiát S. atya tanította neki a tanácsadása során. – BMW Z4-es Roadstere van. Nincs is hátsó ülése. Az anyja szeme dühösen megvillant. – Michael, mit kerestél te Nora Sutherlin BMW Z4-es Roadsterében, aminek nincs is hátsó ülése? – Semmit. Hazahozott a templomból. Az anyja tovább bámulta. – Tudod, hogy elég öreg ahhoz, hogy az anyád legyen, ugye? Tudom, hogy nem úgy néz ki, és Isten a megmondhatója, hogy nem is viselkedik úgy, de attól még így van. – Csak hazahozott kocsival, anya. Nem olyan, amilyennek gondolod. – Azt gondolom, hogy nagyon veszélyes nő. És azt is, hogy ha vele vagy, akkor fájdalmat okozhat neked. Michaelnek eszébe jutott Nora, hogy milyen féktelenül élt. Ő vajon lesz-e képes valaha is félelem nélkül élni? Eszébe jutott, hogy néhány hónapja a templom után a folyosókon őgyelgett, és kihallgatta Nora beszélgetéseit. Az egyik helyi vén banya a szodómia bűnéről fecsegett. Nora hátba veregette a nőt és így szólt: – Ha bűn, akkor azért bűn, mert rosszul csinálják. Keményen feszítse össze, aztán ernyessze el. Úgy kényelmesebb. – Aztán ellibegett, az idős hölgyek meg csak
hápogtak és hüledeztek. Michael beszaladt a mosdóba, és az egyik fülkében úgy nevetett, hogy megfájdult az oldala. Félelem nélküli. Ez neki is menni fog. – Én szeretem, ha fáj – mondta. Az anyja megrázta a fejét. – Ne is emlékeztess rá! Michael elfordult, és elindult. Úgy érezte, az utóbbi két évben egyre inkább, szédületes ütemben távolodott az anyjától. Legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy átölelje, mintsem hogy még messzebb kerüljön tőle. De úgy tűnt, hogy ez már nem lehetséges. – Ezen a nyáron sem leszek itthon. Csütörtökön utazom. Nem baj, ugye? – Jól van – mondta az anyja. Michael azt gondolta, némi megkönnyebbülést hall a hangjában. – Ha ezt kell tenned. Megint tábori felügyelő leszel? – Valami olyasmi – mondta Michael. – Pénzzel meg ilyenekkel megvagyok. Szóval nem kell aggódnod miattam. – Azóta aggódom érted, hogy megszülettél. Most sem fogom abbahagyni. Michael nevetni próbált, de a hang nem igazán jött ki jól a torkából. Elindult. – Michael? Michael lassan megfordult, és szembenézett az anyjával. – Ugye nem táborba mész? Ugye? – Anya, én… – mondta Michael, majd elhallgatott. – Azt hiszem, nem akarom tudni, mit csinálsz ezen a nyáron, ugye? Michael mérlegelte a szavait. – Nem, talán nem. Søren az első vágást a csípőjén ejtette meg. Felszíni vágás, alig két és fél centi hosszú, és lassan kezd vérezni. Nora vére felbugyogott, és vékony csíkban csordogált
a csípője fölött, majd megszáradt a bőrén, mielőtt elérte volna a fekete lepedőt. Søren másodszorra a bordái mentén vágta meg. – Beszélj hozzám, Eleanor – parancsolta, ahogy a harmadik, másfél centis vágást is megejtette a mellkasán. – Aúú. – Nora röviden felnevetett. Søren lenézett rá, szerelem és vágy csillogott a szemében. – Kevésbé fáj, ha beszélsz hozzám. Min gondolkozol? – Azon, hogy nagyon régóta nem csináltunk ilyet, uram. Több, mint egy éve játszadoztak utoljára vérrel, két hónappal azután, hogy Nora visszatért hozzá. Aznap éjszaka újra megfogadták, hogy egymáshoz tartoznak – Nora ismét megfogadta, hogy hozzá tartozik, Søren pedig megígérte, hogy mindent megtesz, ami tőle telik, hogy Nora boldog legyen, és biztonságban érezhesse magát. Ahogy azon az első éjszakájukon, tizennégy évvel ezelőtt, vér folyt, Noráé. A legelső közös éjszakájukon átszakadt szűzhártyájának vére ejtett foltot a lepedőn; egy évvel ezelőtt a vér a testén ejtett tizennyolc vágásból fakadt. Tizennyolc… Egy vágás minden évért, amióta Søren ismerte őt, minden vágás egy évért, amióta szerette őt. – Legjobb, ha ritkán csináljuk – mondta Søren, és gyengéden megsimogatta Nora arcát a kézfejével. A férfi most tökéletesen nyugodtnak tűnt, arca mélységes komolyságot tükrözött. De Nora úgy ismerte, mint senki más. Hűvös viselkedése mögött sötét, veszélyes és alig visszafojtott vágyak égtek. Nora lepillantott, ahogy Søren a jobb melle alá emelte a pengét, és vágást ejtett. – Imádja ezt – mondta Nora, és Søren komolyan bólintott. – Ha akarja, gyakrabban is csinálhatjuk, uram. – Hát persze, hogy csinálhatjuk – mondta Søren egyszerűen, és Nora elmosolyodott, bár belemart az égő, csípő sebek okozta könnyfakasztó fájdalom. Ha a férfi úgy dönt, akkor akár
minden nap játszadozhatnak vérrel. – De mindkettőnknek kell dolgoznia. Søren lemosolygott rá, és Nora a könnyein keresztül elnevette magát. – Dolgozni? Mi is az? – Mióta otthagyta másik munkáját, a dominaságot, Nora manapság csak íróként dolgozott. Ehhez a munkához azonban nemigen kellett többet tenni, mint kávét és teát inni, délután négyig pizsamában lenni, és ez számára nem volt munka. Søren minden reggel ötkor kelt, hogy elmenjen futni, és legkésőbb hétre már az irodájában volt a Szent Szívben. Gyónásokat hallgatott meg, betegeket és haldoklókat látogatott, házaspároknak tartott tanácsadást, esküvőket, keresztelőket és temetéseket celebrált, és heti négy-nyolc alkalommal misézett. Nora tudta, hogy ha kiderül, hogy ő és Søren szeretők, nem a szex okozta volna a legnagyobb botrányt. Az egyházmegyében és a Szent Szívben Søren szinte imádat tárgyának számított. Ha az egyház számára kiderül, hogy Søren szadista, aki nőket ver, még ha kölcsönös beleegyezés alapján is, akkor kizárják a papság sorai közül. Søren soha nem adná fel őt, soha nem bánná meg bűneit és soha nem ismerné el, hogy kapcsolatuk bűn volt. Így az egyház kiátkozná. A katolikus egyházon kívül kevesek érti meg, hogy pontosan mi az a kiátkozás. Nem egyszerűen kirúgják vagy kidobják az egyházból. Sørentől megtagadnák a szentségeket, kiátkoznák és elítélnék. – Félek, uram – ismerte be végül Nora. – Abbahagyjuk? Nora megrázta a fejét. – Nem ettől. Attól, ami történhet. Mi lesz Michaellel? Mi lesz, ha kiderül, mi is ő? Mi lesz, ha tudomást szereznek a Nyolcadik Körről? – Nora bele sem akart gondolni, milyen nagy baj lenne, ha a sajtó megtudná a létezésüket. Kingsley Edge titkos közösségük tagjait rémisztő elszántsággal védte. De még ő sem tudja megállítani a cápákat, ha a vér a vízbe
kerül. Egy katolikus pap és egy erotikus regényíró, aki tizenhat éves kora óta tartozott a férfihoz, így vagy úgy… Egy kamasz fiú, aki öngyilkosságot kísérelt meg szexuális hovatartozása miatt, és aki Norával vesztette el a szüzességét egy rituálisan megrendezett szado-mazo este során… És a Nyolcadik Kör, ahol mindenki ott volt, a magas szintű FBI-ügynöktől a kormányzó mostohalányáig, és mindenkinek saját kulcsa is volt hozzá. Ha a külvilág rájönne Søren és az ő kapcsolatára, a nyomozásoknak soha nem lenne vége. A Nyolcadik Kör, amely Dante Pokla után kapta a nevét, ahol azok voltak, akik visszaéltek a hatalmukkal, valódi pokollá változna azok számára, akik azt hitték, hogy rátaláltak az egyetlen biztonságos helyre, ahol igazán önmaguk lehetnek. – Eleanor, mit ígértem, amikor a legutóbb ezt csináltuk? Nora beszívta a levegőt, és a felső ajkába harapott. – Azt, hogy biztonságban leszek. – Komolyan is gondoltam. Elintézem, hogy semmi baja ne legyen sem Michaelnek, sem neked. Az ötödik vágás kicsi volt és rövid, a kulcscsontja mentén. Søren félretette a kést, és széttárta Nora lábait. Megcsókolta a belső combját; a csókok egyre mélyültek, amíg a végén ajkaival megérintette a csiklóját és szétnyitotta a nyelvével. A vérrel való játszadozás a szokottnál is érzékibbé tette Sørent. Ahogy a vér felbugyogott és megszáradt Nora bőrén, érezte, ahogy a csúcspont belülről, mélyről fakadva épül fel benne. Søren úgy ismerte a testét, ahogy egyetlen szerető sem ismerhette, nem is fogja. – Engedélyt ad, hogy elélvezzek? – kérdezte Nora, és tudta, hogy Søren nem tagadja meg tőle. Ma este nem. Az orgazmusnak, mint egy forró fürdőnek, csupán haszonelvű célja volt. Minél több endorfin van a szervezetében, annál több fájdalmat képes elviselni. – Élvezz el – utasította Søren, amint egyik ujját beledugta a hüvelyébe, és a falába nyomta. Ahogy Norában szétáradt az
orgazmus, Søren ismét felkapta a kis kést, és rövid vágást ejtett a combján. Nora csak egy kicsit rezzent meg. A gyönyör és a fájdalom egymás érintése nélkül táncolt körbe benne. Nora lihegett, ahogy Søren elhúzta a haját a homlokából. – Bírod még? – kérdezte a férfi. Nora nemet akart mondani, véget akart vetni neki. A fájdalom még neki is szinte túl sok volt. De az intenzitása szédítő volt, megrészegítő. Intimitása mélyebb volt, mint a szexé. Csak Sørennek hagyta, hogy ilyesmit csináljon vele. Søren nem követelt tőle szexuális hűséget. Nora még mindig találkozgatott Sheridannel, egyik régi kliensével, és Søren osztozott rajta Kingsley-vel is. De csak ő okozhatott fájdalmat neki. – Igen, uram. Søren a hasára fordította. A hatodik vágás a vállát érte. Nora a lepedőbe harapott, próbálta elfojtani fájdalomkiáltását. Oldalra fordította a fejét, és nagyot nyelt, felkészült a következőkre. A hetedik vágás nem jött. – Nézz rám, kicsikém. Nora ismét megfordult, összerezzent, amint nyers, vérző válla a lepedőhöz ért. – Visszajössz hozzám. Hiszel benne, ugye? – Igen, uram – mondta Nora, és bólintott. Søren még soha nem hagyta cserben. Amikor tizenöt évesen letartóztatták, Søren volt az, aki elérte, hogy ne kerüljön javítóintézetbe. Amikor az a gennyláda apja megpróbálta elvenni tőle, Søren állította meg. Amikor Eleanor bajba került az iskolában egy történet miatt, amit írt, Søren volt az, aki ismét megmentette őt. Segített neki bejutni az egyetemre, segített lediplomázni, biztonságban tartotta, közel magához, boldoggá tette, és megmutatott neki egy olyan világot, amelynek létezéséről kevesen tudtak, és amelynek királynőjévé tette… És csak
annyit kért cserébe, hogy adja magát neki, a szívét, a testét és a lelkét. Olyan kis árvának tűnt. – Ma este hány vágás lesz? – kérdezte Nora, miközben Søren áhítatos tekintettel tanulmányozta vérző testét. Látta, hogy a férfi liheg, szeme elfeketült a vágytól. És semmi nem izgatta fel jobban Norát, mint az, ha Sørent így látta… A férfi olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy az szinte gyengévé tette. – Hét – válaszolta a férfi, hangja mély volt és lihegő. Nora az első hatot már túlélte. – Szép bibliai szám – jegyezte meg. – Öt az évekért, amiket külön töltöttünk. És egy azért az évért, amióta újra velem vagy. És egy az életünk további részéért. Az utolsó volt mindig a legrosszabb. És Norának nem kellett megkérdeznie, hogy hol lesz. Søren várt, Nora pedig összeszedte a bátorságát. Ez itt Søren, emlékeztette magát. Az a férfi, akit majdnem húsz éve szeret. Rajta kívül csak egyvalakit szeretett, és Søren miatt lemondott róla. Ha képes volt lemondani Wesley-ről Sørenért, ezt is elviseli. Nora szélesre tárta a lábait. Søren elhelyezkedett a combjai között, és döbbenetesen szilárd kézzel még jobban széttárta őt. Nora lehunyta a szemét, és az orrán keresztül vette a levegőt, amint Søren végigfuttatta a pengét a hüvelye vonalán, és apró vágást ejtett a szeméremajkán. Nora nem volt hajlandó összerezzenni, mert tudta, hogy bátorságának meglesz a jutalma. A fájdalom elült. Søren megfogta Nora kezét, és a kést a tenyerébe helyezte. Nora megacélozta magát, ahogy felemelte a kezét. Egyetlen gyors mozdulattal megvágta a férfi mellkasát a szíve fölött. Leengedte a kezét, és letette a kést. Nora felemelkedett, odahajolt a sebhez, majd kiszívta belőle a vért. Ettől Søren önuralmának maradéka is elpárolgott. A hátára
lökte Norát, és kinyitotta a nadrágját. Amikor behatolt vérző testébe, Nora olyan éles fájdalmat érzett, amely azzal fenyegetett, hogy teljesen elborítja. Menekülőszava ott ült a nyelvén. De beszívta a levegőt, és nem mondta ki, ahogy Søren mozogni kezdett benne. Karját és lábát a férfi köré fonta, körmeit belevájta a hátába, és a bőrét karcolta. Søren a nyakát és a mellét harapdálta, ujjait a bőrébe nyomta. Nora teste felélénkült a fájdalomtól, amely gyönyörré vált, ahogy a férfi folytatta a támadást ellene. Nora sarkát mélyen az ágyba nyomta, és csípője hátrafelé ívelt. Keményen, mindent elsöprően élvezett el. Az orgazmustól kínba feszült a háta. A gyönyör végigvágott rajta, belemart, belevágott, akár a legélesebb kés. Søren tovább döfködte, ahogy Nora kétségbeesetten, szerelemmel kapaszkodott belé. Az ilyen pillanatokban Søren elveszett önmagában, azokban az árnyakban, melyek a szíve mögött rejtőztek. Ritkán engedte így el magát, és csakis Norával. A nő feküdt alatta, és hagyta, hogy vágyait úgy élje ki a testén, mint egy tárgyon. Amikor a férfi végre elélvezett, az utolsó döfés olyan kemény volt, hogy Nora tudta, kisebb zúzódásai maradnak tőle. Søren a nevét lihegte, ahogy egész teste megreszketett Nora karjaiban. Nora átölelte a férfit, ahogy összegabalyodva feküdtek. Sokáig egyikük sem szólt semmit, csak feküdtek, élvezték a csendet és egymás közelségét. – Te reszketsz, Eleanor – mondta végül Søren, és ajkával megérintette Nora orcáját. – Egy kicsit. Csak fázom – ismerte be. Nora végigfuttatta ujjait Søren haján, és megcsókolta a homlokát. – Ön is reszket. – A férfi karja, a háta remegett Nora keze alatt. – De nem a hidegtől – ismerte be. Nora tudta, miért, és neki nem kellett többet mondania. – Hozzám tartozol, mint mindig. – Mindig – ismételte Nora.
– Mindent megteszek, amit kell, hogy visszajöhess hozzám. – Tudom, hogy így lesz, uram. – És megtartjuk az egymásnak tett ígéretünket. Nora megérintette a férfi arcát. – A nyakörvemben halok meg – ismételte Nora az ígéret rá eső részét. Søren elfordította a fejét, és megcsókolta Nora tenyere közepét. – Én pedig az enyémben. Suzanne törökülésben ült a kanapén, laptopja az ölében. Nyitott a gépén egy Csillagozás nevű fájlt, és minden információt ide gyűjtött, amit Marcus Stearns atyáról és a Szent Szívről megtudott. Eddig a fájl nagyon kicsi volt. Patrick szinte semmilyen plusz információt nem tudott szerezni arról a fiúról, aki öngyilkosságot kísérelt meg a templomban. Nem emeltek vádat, és a fiú nyilván még mindig abba a templomba járt. Milyen gyerek az, aki továbbra is abba a templomba jár, amely arra inspirálta, hogy öngyilkossággal próbálkozzon? Ki ez a pap, aki ilyen nagy hatással van rá? Suzanne gyomra már akkor háborgott, ha csak elképzelte. Veszélyesen közel állt ahhoz, hogy bátyjára, Adamre gondoljon, amikor megszólalt a mobilja. Megnézte a számot. Persze Patrick volt az. – Valami? – kérdezte Patrick, amint Suzanne felvette. – Nem sok. Ez a fickó egy árny. Na és te? Suzanne nevetést hallott a vonal túlsó végén. – Mi az? – akarta tudni a lány. – Épp egy vacsora-megbeszélésre megyek, nem igazán tudok beszélni. De nem fogod kitalálni, ki jár a Szent Szív gyülekezetébe. Nem egyszerűen jár, de soha nem mulasztja el a vasárnapi misét. Suzanne hangosan kifújta a levegőt. Nem volt ideje játszadozni.
– Nem tudom. A dalai láma? – Még jobb – Nora Sutherlin. Suzanne szeme kitágult, és a gyomra bucskázott egyet. – Ugye most hülyéskedsz? – Mennem kell. Holnap visszahívlak. De nem, nem hülyéskedem. Suzanne letette, majd hosszan bámult kifelé a nappalijából. Becsukta a számítógépet, és odament a könyvespolcához. Átböngészte a címeket, és végre megtalálta, amit keresett – egy könyvet, címe: A Vörös. A címlapon egy nő gyönyörű, hófehér keze volt, amely egy vérvörös selyemszalaggal volt megkötözve. A szerző? Nora Sutherlin. A könyv egy nőről szólt, aki a bukdácsoló A Vörös nevű galéria tulajdonosa volt, és egy titokzatos férfiról, aki megjelenik nála és felajánlja, hogy megmenti a galériát, cserébe azért, hogy egy teljes éven át teljesíti minden kívánságát. Életében nem olvasott még ilyen színes és képszerű szexjeleneteket – A Vörös kétségkívül Suzanne egyik kedvenc könyve volt. Nem mintha ezt bárkinek is megemlítette volna. Egy tizennégy éves fiú öngyilkosságot kísérel meg egy templom közepén… A világ leghírhedtebb erotikus regényírója egy apáca állhatatosságával jár misére… És az a titokzatos csillagozás a pap neve mellett… – Jézusom – pihegte Suzanne. – Miféle templom ez?
NEGYEDIK
S
øren aznap éjjel még kétszer szeretkezett Norával. Kihúzta az ágy szélére, és magáévá tette, míg Nora hason feküdt, a férfi pedig mögötte állt. Aztán egymás mellett feküdtek, Nora háta a férfi mellkasának simult, amíg az gyengéden és lassan mozgott benne. Közben azt suttogta, hogy milyen mélyen szereti, mennyire fog hiányozni neki, és mit fog művelni vele, ha megint visszatér majd hozzá. Amikor Nora utoljára elélvezett, folyni kezdtek a könnyei. – Csss, kicsikém… Két hónap az egész – ígérte Søren, ahogy lecsókolta a könnyeket a nő arcáról. Nora belekapaszkodott, és még jobban sírt. – De máris hiányzol! Könnyei felszáradtak, Nora elnyújtózott a nappaliban a kandalló előtt – Søren kis tüzet rakott, hogy újra felmelegítse őt és rámosolygott a látványra. Mintha Søren nem kínozta volna eleget aznap éjjel… A sakktáblát tanulmányozta – először a bal szemével hunyorgott rá, majd a jobbal. Aztán kinyúlt, és két lépéssel előrébb tolt egy parasztot. – Kicsikém – mondta Søren alig rejtett undorral –, ennek semmi értelme nem volt. – Nos, végül is nem visszalépés volt, úgyhogy tekinthetjük előrelépésnek. Egyébként pedig csak azért szoktam önnel sakkozni, hogy tovább tartsam ébren – ismerte be. – Rémesen játszom, és ezt maga is tudja. – Tényleg tudom. – Søren előre tolta a királynőt. Sakk-matt. – Jól van. Ön nyert – jelentette ki Nora. – De ha torpedóznánk, szétrúgnám a seggét. Az az én játékom.
– Torpedó? Nora elmosolyodott. Sørennek olyan szokatlan gyermekkora volt, hogy azok a dolgok, amik Norának természetesek voltak – a buta társasjátékok, a szombat reggeli rajzfilmek a tévében –, neki semmit nem mondtak. Öt évesen Angliába küldték egy iskolába. Az egyik iskolatársával történt kellemetlen incidense miatt tízévesen arra kényszerült, hogy visszatérjen Amerikába. Az otthonában történt, még kellemetlenebb incidens vége pedig az lett, hogy egy jezsuita bentlakásos intézetbe küldték Maine távoli vidékére, amikor még csak tizenegy éves volt. De ott, a papok és szerzetesek között Søren nem csupán a feloldozására talált rá, de elérte a hívása is. Emellett találkozott egy félvér franciával, aki örökre megváltoztatta az életét. – Torpedó. Ostoba játék, amit Wesszel akkor játszottunk, amikor el akartuk odázni a munkát. – Olyan ritkán beszélsz Wesley-ről, Eleanor. És mégis olyan sok róla szóló emléktől elmosolyodsz. Miért nem beszélsz róla többet? Miért nem beszél róla többet? Nora megrázta a fejét, és a sakktáblát bámulta. Visszatekintve még mindig nem volt biztos benne, hogy miért kérte meg Wesley-t, hogy költözzön hozzá, attól eltekintve, hogy a fiú elmondta, hogy talán vissza kell költöznie haza, Kentuckyba, mivel a Yorke egy szemérmetlenül drága liberális művészeti egyetem. De amint Wesley az otthonában volt, Nora elkezdett azon tűnődni, hogy hogyan is tudott eddig élni nélküle. Wesley előtt szinte Kingsley manhattani lakásában lakott. Olyan sokat dolgozott a városban, hogy több nap is eltelt, mire visszatért connecticuti otthonába. Amint Wesley ott volt, Nora munka után szinte rohant haza, normális ruhát öltött, és összebújt vele a kanapén. Nora soha nem felejti el azt a napot, amikor elege lett abból, hogy a dolgozószobájában írjon, és csupán a környezetváltozás kedvéért fogta a laptopját, és kivitte a konyhába. Wesley csatlakozott hozzá, és leült vele szemben az asztalhoz.
Kinyitotta a laptopját, és elkezdett dolgozni egy házi dolgozaton, amit arra a hétre európai történelemből kellett beadnia. Nora emlékezett rá, hogy a számítógépe fölött lopott pillantásokat vetett rá. A fiú szeme barna volt, benne apró, arany pöttyökkel, és sötétszőke haja, mely a homlokába hullott. Akkor még csak tizennyolc éves volt, és kimondhatatlanul édes. Norának néha szó szerint rá kellett ülnie a saját kezére, hogy ne nyúljon oda, és ragadja meg, amikor elment mellette. Csak lakótársak voltak, barátok, emlékeztette időnként magát. Wesley jó keresztény volt, és még szűz. Ha eltölt vele egy éjszakát, akkor nem csak a szüzességét veszi el, hanem ellopja az ártatlanságát is. De aznap csak vonzalmat érzett iránta. Vonzódott hozzá, és szórakoztatta is. – Wes, kimondom – mondta Nora és egymásnak háttal levő, nyitott laptopjaikra pillantott. – Ne mondd ki, Nora – mondta Wes, és gépelt tovább. – Ki kell mondanom. – Ne… mondd… ki! – parancsolta Wesley, aki próbált idegesnek tűnni, sikertelenül. Szexi, hibrid kenctuckyi-georgiai tájszólásától Nora lábujjai görcsbe rándultak, de attól ez nem vált idegességgé. – Ha kimondod, elmegyek. – Wesley… – Nora… Nora nagy levegőt vett, úgy tett, mintha gépelne, és ezt suttogta: – Wes? – Mi az? – Elsüllyesztetted a csatahajómat! Erre Wesley felállt, és kiment a konyhából. Nora kuncogásban tört ki, ahogy Wesley fogta a kabátját, a kocsikulcsát, és kisétált a házból. Fél órával később még mindig nevetett, amikor Wesley visszatért egy frissen vásárolt torpedó társasjátékkal. Nora becsukta a laptopokat, és kirakták
a játékot az asztalra. Nora kettő-egyre legyőzte. Ezek után, ha valamelyiküknek elege volt a munkából, odaosont a másik mögé, rákiabált: – Elsüllyesztetted a csatahajómat! – és kezdődött a játék. – Eleanor? – Søren hangja kirángatta a múltból, visszahúzta a jelenbe. Nora megérintette saját arcát. A kandalló fényében a könnyek ragyogtak az ujjhegyein. – Ezért nem beszélek Wes-ről – mondta, és Søren magához húzta. Lehajtotta a fejét, és keményen megcsókolta, keze a nő inge alá csúszott – ami a valójában Sørené volt –, és két ujját beledugta a testébe. Nora újra akart volna szeretkezni vele, de a pillanat elmúlt. Søren, az igazi szadista csak akkor izgult fel, ha fájdalmat és megaláztatást osztott. Így csak kutató ujjai hatoltak Norába. Mélyen belül szélesre tárta ujjait, majd egy harmadikat is becsúsztatott és keményen nekinyomta a szeméremcsontjának. Nora csípője megemelkedett, ahogy belső izmai összeszorultak a férfi körül. Érintése nyomán nedves lett, pedig a szeméremajkán ejtett vágás még mindig égett és csípett. – Élvezz el a kedvemért – parancsolta Søren –, aztán alszunk. – Nagyon sokáig vissza tudok tartani egy orgazmust – provokálta Nora. – Bármit megteszek, hogy ébren tartsam. Søren – ahogy azt Nora előre sejtette – ezt kihívásnak vette. Hüvelykujját a csiklójába nyomta, és precíz köröket kezdett leírni, amitől Nora lihegni kezdett. Mégis, a lihegéssel távol tartotta a végső gyönyört. Søren szabad kezével kigombolta Nora ingét, és lemeztelenítette a melleit. Megcsókolta a mellbimbóit, amelyek megkeményedtek forró szájában. Ahogy ajka és nyelve lustán körözött a mellén, ujjai folytatták gyengéd ostromukat odabent.
Nora megrezzent, és megmarkolta az alatta levő szőnyeget. Még így sem engedte magának, hogy elélvezzen. Søren a nyaka alá csúsztatta a kezét, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Aznap, amikor először találkoztunk, fekete rakott szoknya és katonai csizma volt rajtad – mondta, és Nora tudta, hogy bármennyire is küzd ellene, a férfi fog nyerni. – Lehorzsoltad a térdedet, és túl sok szemfesték volt rajtad. És ha egy cseppnyivel kevesebb önuralmam van, felfektettelek volna az oltárra, megvertelek volna, és elvettem volna a szüzességed Isten, Krisztus, az összes szentjei és angyalai és az egész egyház előtt azon a napon. Leittam volna a vért a combodról, a hasadra fektettelek volna, és megint beléd hatoltam volna, addig basztalak volna, amíg nem könyörögsz, hogy hagyjam abba. És tudod, mit tettem volna, ha könyörögsz, hogy hagyjam abba? – Nem uram – lihegte Nora, szíve olyan vadul vert, hogy azt hitte, kiugrik a mellkasából. – Nem hagytam volna abba – mondta Søren, és keményen belenyomta a kezét. Nora felkiáltott; a csúcspont végigszáguldott a hasán és a csípőjén, ahogy belső izmai vadul összerándultak Søren ujjai körül. Nora levegőért kapkodva feküdt alatta, lihegett az orgazmustól, amely olyan intenzív volt, hogy görcsölni kezdett a dereka. Néhány perc után a szíve már lassabban vert, és a szeme ismét képes volt fókuszálni. – Csalt! – El sem tudom képzelni, mire célzol – mondta Søren, és óvatosan kihúzta kezét a sajgó nyílásból. – Szóba hozta azt a napot, amikor megismerkedtünk. Ez csalás. Søren a hátára gördült, Nora pedig ráfeküdt a mellkasára és nekidőlt.
– Te vagy az, aki két fiatalemberrel fog lefeküdni a nyáron. Még te vádolsz engem csalással? Nora rávigyorgott. – Ön féltékeny? – Távolról sem – mondta Søren, és Nora tudta, hogy így is van. Søren bizonyossága Nora szerelmét illetően kizárt minden féltékenységet. Nem érdekelte, kivel fekszik le, addig, amíg birtokolhatta. Nem hogy nem érdekelte, Sørent felizgatta a látvány és a gondolat, hogy Nora más férfiakkal van. Még azt sem bánta, ha egy kicsit perverzkedik másokkal, amíg azok nem bántják – az az ő előjoga volt. – Ha már féltékenységről beszélünk, Simone és Robin azt mondták, hogy boldogan átveszik a helyemet, amíg távol vagyok. – Mindkettő bájos lány – mondta Søren mosolyogva. Ha Nora két másik férfival tölti a nyarat, akkor a legkevesebb, amit megtehet Sørenért az, hogy megszerzi neki a két legszebb, legjobban képzett és legdiszkrétebb alárendeltet az alvilágban. Nora tudta, hogy Søren nem fekszik le velük. Számára a szadizmus volt a szex. Az, hogy Søren két hónapra úgy maradjon, hogy senkit nem verhet meg, ugyanaz volt, mintha Norának két hónapra le kellett volna mondania a szexről – borzalmas gondolat. – Attól tartok, ennek az őrültségnek véget kell vetni. Gyónásokat fogok hallgatni… – Søren a kandallópárkányon álló órára pillantott – négy óra múlva. Nora felnyögött. – A francba, tudtam, hogy még van valami dolgom, mielőtt elmegyek. Van egy kis időd rám holnap reggel, mielőtt elutazom? – kérdezte. Már a múlt héten is akart gyónni, de teljesen elfelejtette. Bár ez nem az ő hibája volt. Szerkesztőjét, Zach-et okolta érte – a másik szadistát –, aki ötven oldalt íratott át vele két nap alatt. – Most is meghallgathatom.
Nora felült, és összegombolta mellén Søren ingét. A férfi felült, és szembenézett vele. És habár csak fekete nadrágja volt rajta és más nem is, abban a pillanatban, hogy Nora szemébe nézett, a nő tudta, hogy a szerető eltűnt, és most csak a papja volt jelen. Nora mély levegőt vett, és elkezdte. – Isten legyen kegyelmes hozzám, a bűnöshöz. – „Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”1 Nora elmosolyodott. Lukács evangéliuma, tizenkettedik fejezet, hatodik és hetedik vers – az egyik kedvence. – Oldozzon fel, atyám, mert vétkeztem. Már… – Nyolc nap – mondta készségesen Søren. – Nyolc nap telt el, hogy utoljára gyóntam. Lássuk… Hol is kezdjem? – Csak nyugodtan, Eleanor. Ha elfelejtesz valamit, majd én eszedbe idézem. – Ó, nagyon köszönöm, atyám. Nagyon kedves. Súlyos paráználkodás bűnébe estem a héten. – Mint szoktad. – Hazudtam egy telefonos interjú során. Ez sem először fordult elő. A nyári terveimre voltak kíváncsiak, és azt mondtam, valószínűleg a tengerentúlon dolgozom majd az új könyvemen. Lássuk… Mi van még? Ja, igen, kaptam egy jó, vaskos szerzői jogdíjat, és egy fillért nem költöttem jótékony célra. – „Aki sokat kapott, attól sokat követelnek” – emlékeztette Søren. Isten tudta, hogy volt miért beszélnie. – Tudom – mondta Nora, és felsóhajtott. Tudta. Csak néha emlékeztetni kellett rá. – A templomnak szüksége van valamire? 1
Katolikus Biblia. A Szent István Társulat fordítása
– Owen szülei idén elég nehéz helyzetbe kerültek. Nem olyan nagy a baj, de lehet, hogy át kell tenniük egy állami iskolába. – Állami iskolába? A kiskölyköt élve falnák fel egy állami iskolában! Imádja a Szent Xavért. – A Szent Xavér nem olcsó. – Öt elég lesz? – Igen, és még egy kicsi. Nora bólintott. Nem is olyan régen pár óra alatt megkeresett egy ötöst azzal, ha meglovagolt valakit. Owen ugyanannyi gyengédséget érdemelt, mint amennyi kegyetlenséget a kliensei. – Holnap reggel hagyok egy csekket a konyhaasztalon. Ne mondd meg nekik, hogy tőlem van. – Persze, hogy nem. Még valami? – Ööö, vérjátékot játszottam ma este egy pappal, ami után jó sok kefélés is volt. – Az jó munka volt. – Szerintem is. – Eleanor, mi van még? Várakozást hallott Søren hangjában. A férfi tudta, hogy van még mit bevallania. – Még valamiben hazudtam – suttogta végül Nora. – Soha ne félj attól, hogy elmondj valamit nekem – mondta Søren olyan papi hangon, amely a szív legsötétebb sarkaiból is rettegő árnyakként csalogatta elő a gyónást. – Ma megkérdezte tőlem, hogy miért nem veszem fel, amikor Wes felhív. Azt mondtam, azért, mert nem adott engedélyt rá. Az igazság azonban nem ez. Nora a padlót bámulta, nem akart, képtelen volt Søren szemébe nézni. – Akkor mi az? Nora nagyot nyelt, és kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen.
– Azt hiszem… – kezdte és nagy levegőt vett –, nem lenne jó nekünk, ha felvenném. Úgy tűnt, Søren vizslatja őt a kandalló mély, lassan kihunyó tüzében. Nora szíve belesajdult a gondolatba, hogy fájdalmat okoz a férfinak. De az igazságot akarta megtudni tőle, kerül, amibe kerül. – A büntetésed… – kezdte Søren és Nora felkészült. – Igen, atyám? – Békülj meg Wesley-vel ezen a nyáron, amíg távol vagy tőlem. Békülj meg vele, és addig ne gyere vissza hozzám, amíg ezt meg nem tetted. Nora gyomra összeszorult. Béküljön meg? Ez mit jelent? Jusson túl rajta? Vagy beszélnie kell vele? Nem tudta. Nem akarta tudni. – Igen, atyám – csak ennyit volt képes válaszolni. Lehajtotta a fejét. – Az egyház által Isten adjon neked megbocsátást és békét, én pedig feloldozlak a bűneid alól az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Nora keresztet vetett. – Ámen. Nehéz szívvel állt fel. Gyűlölte, hogy elutazása előtti utolsó, közös éjszakájukon ilyen fájdalmas dolgot kell meggyónnia. De Søren hirtelen a karjaiba kapta, és szó nélkül felvitte a hálószobába. – Nem dühös? – kérdezte, ahogy a férfi levette róla az inget és az ágyra helyezte. Kibújt a nadrágjából, és meztelen testét Noráéhoz nyomta. – Eleanor, mikor tanulod már meg végre, hogy ha azt mondom, hogy szeretlek, akkor komolyan is gondolom? – Egyszer biztosan – mondta Nora, és rámosolygott a férfira a sötétben. – Annyira fog hiányozni nyáron! Biztos benne, hogy el kell mennem? Nem az én műfajom a megfutamodás. Már nem.
– Attól tartok, hogy ebben a helyzetben a diszkréció a leghelyesebb. Eleanor, itt nem egyszerűen az egyházról van szó, vagy arról, hogy az emberek tudomást szereznek rólunk. Nem csak attól kell félnünk, hogy valaki megtudja, hogy együtt vagyunk. – Nem ért egyet Kingsley-vel, ugye? Nem egy volt kliensem lopta el az aktámat, igaz? – Ebben az ügyben csak tapogatózom – mondta Søren, és a lámpafényen kívül lappangó árnyak felé pillantott. – Akárki is volt, akármilyen okból is, nem hagyom, hogy bántsanak téged! Előbb vágják ki az én szívemet! Nora megérintette a sebet Søren szíve fölött. Felszínes vágás, pár nap alatt begyógyul. Azonban az alatta levő sebhelyek régiek, hegesek, és valószínűleg soha nem gyógyulnak be teljesen. A hegszövet, olvasta valahol, az egyik legerősebb szövet. Talán Søren szíve azért olyan erős, mert olyan sok heg borítja. – Eleanor? Emlékszel apám temetésére? Nora lehunyta a szemét, és hirtelen megint tizenhét éves volt. Anyjának bemesélt valami jó ürügyet, és elkísérte Sørent apja temetésére. Claire, Søren tizenhat éves húga miatt ment el. Legalábbis ez volt a fedősztori. A látogatás utáni éjszakán Nora ott találta Sørent, amint egy nagy karosszékben üldögélt, egykori gyerekszobájában – abban a szobában, amely csak rémálmok emlékeit tartogatta számára. Eszébe jutott, ahogy belépett a szobába, és látta a férfit, ahogy ott ül, és némán imádkozik a holdfényben. A fehér fény megvilágította arcát, szőke haját. Nora halkan odalépdelt hozzá, ő pedig a karjaiba vette, és átölelte. Először itt vallotta be, hogy szereti, azóta, hogy meglátta, amikor még csak tizenöt éves volt. Apja iránt érzett bánata és szomorúsága, aki megpróbálta őt megsemmisíteni, aznap éjszaka bukott ki belőle, amikor elmondta a rémmesét, amely a gyerekkora volt.
Nora csak meg akarta vigasztalni. Még szűzen érte meg a másnap reggelt, de nagyon kévésén múlt. Nora felkuncogott. – Ó, nem. Amíg élek, nem felejtem el azt az éjszakát! Søren ujjaival gyengéden simogatta az ajkait. – Tudom, minek voltál fültanúja, kicsikém. Újabb emlék jutott eszébe. Ez azonban kevésbé volt kellemes. Miután eljött Sørentől aznap éjjel, elindult a szoba felé, amelyen Claire-rel osztozott. A házban több mint egy tucat hálószoba volt, de Søren ragaszkodott hozzá, hogy se Nora, se Claire ne aludjon egyedül. Søren abban a pillanatban megváltozott, amint beléptek a házba. Mindig is rendkívüli módon védelmezte Norát, de hirtelen szinte paranoiás lett őt és Claire-t illetően. Úgy viselkedett, mintha veszélyes kísértet járna gyermekkori otthonában. És aznap, Søren karjaiban Nora megtudta, hogy ez nem áll távol az igazságtól. A szobájába menet látta egy nő körvonalait, aki egy nyitott ablak mellett állt. A nő összefonta karját a mellén, fejét lehajtotta. Søren állt mellette, suttogva beszélgettek egymással. Nora besiklott az árnyékok közé, és elrejtőzött. Ahogy közelebb osont, hallotta, hogy a nő három szót mond Sørennek: én nem sajnálom. És hallotta Søren kétszavas válaszát: én sem. Abban a pillanatban Nora tudta, hogy olyasmit hallott, amit nem kellett volna. Eltűnt a szobába, amit Claire-rel osztott meg, és tágra nyílt szemmel bámulta a plafont hajnalig – teste égett, ahol Søren megérintette, elméje azon zakatolt, amit úgy gondolt, jól hallott. A temetésen szemtől szembe került azzal a nővel, akivel Søren előző este beszélt. Magas, elegáns, rozsdavörös hajú, ibolyakék szemű nő volt. Norát megrémítette a szépsége és az a kétségbeesés, amely sötét dicsfényként övezte. Søren Elizabeth néven mutatta be, mint a nővérét, Norát pedig mint Claire barátnőjét. Nora emlékezett rá, hogyan tanulmányozta Elizabeth-et, és rájött, hogy nem embert lát, hanem kísértetet.
Egy élő, lélegző kísértetet, aki azonban mégiscsak kísértet. Most Nora még a sötétben is látta, ahogy a kísértet átlibeg Søren gondolatain. – Megígértem, hogy megvédelek, kicsikém. Ez az egyetlen oka annak, hogy elküldelek – mondta Søren és szorosan a karjaiba vonta. – A nővéred… Félsz, hogy megtudják, mit tett Elizabeth, ugye? – Søren egy hajtincset Nora füle mögé tűrt. – Elizabeth-től való félelmem ugyanaz, mint ami mindig is volt. Félek, hogy tudomást szerez rólad.
ÖTÖDIK étfő reggel Suzanne hajnalban kelt, és még csak be sem kapcsolta a számítógépét. Soha nem volt még ennyire korlátozott a munkájában. Olyan volt, mintha az internet másik végén ott lett volna valami jelenlét, amely mintha direkt visszaverné minden kísérletét, hogy bármi érdemlegeset előkotorhasson volna Marcus Stearns atyáról. De ma megerőlteti magát, és sikerülni fog. A kemény idők kemény módszereket kívánnak. Leszáll a netről. A könyvtár korán nyitott, de Suzanne még azelőtt érkezett, hogy kinyitották volna a kapukat. Amint beengedték, Suzanne tollal és jegyzetfüzettel felfegyverkezve a kutatóasztalhoz sietett. Évek óta nem végzett könyvtári kutatást. Talán a gimiben csinált ilyet utoljára, amikor az egész osztály kis kirándulást tett a könyvtárba, ahol is megtanulták, hogyan kell kiigazodni a vastag, zöld kártyák között, és kiírni a keresett folyóirat címét, évfolyamát és lapszámát. Suzanne-nak nem sok kiindulópontja volt. A netes keresésből csupán annyit tudott meg, hogy Marcus Stearns atya majdnem húsz éve van a Szent Szívben, és más egyházközségnél nem is szolgált. Úgy tűnt, hogy Stearns atya a közeli Benedek-rendi kolostorban is dolgozik, ő vezeti a gyóntatást az apácák számára. Egyiküknek volt egy blogja, amelyben megemlítette, hogy Stearns atya, hozzá hasonlóan, New Hampshire-ben született. Feltételezve, hogy huszonnyolc évesen végezte el a szemináriumot, most negyvenhét vagy negyvennyolc éves lehet. Tehát tudta a nevét, a körülbelüli életkorát és az államot, ahol született. Legalább ezzel már lehet valamit kezdeni.
H
Délre Suzanne megint úgy döntött, hogy feladja. Egyszerűen semmi nem volt Marcus Stearns atyáról. De még egyszer nekiugrott és talált egy Marcus Stearnst, aki 1963-ban a negyvenes évei elején járt és New Hampshire-ben élt. Legalább a név ugyanaz volt, ha az életkor nem is. Valószínűleg rokona lehet, döntötte el Suzanne, és kutatott tovább. Egy órakor tudta, hogy szagot fogott. Marcus Augustus Stearns, aki 1920-ban Angliában született, egy kis báróság örököse volt. A harmincas évei végén érkezett New Englandbe, és bárói címe révén egy különösen vagyonos családba nősült be. Az anya, Daisy megvalósította Edith Wharton-féle álmát, és annak ellenére hozzáment a báróhoz, hogy annak egyetlen vagyona a nemesi címe volt. Egy év házasság után Daisy leányt szült, a neve Elizabeth Barrett Stearns lett. Nem csak Edith Wharton-rajongó, de Jane Austenrajongó is, jegyezte meg magában Suzanne. Aztán boldogan fedezte fel, hogy alig egy év múlva fiuk született, Marcus Lennox Stearns. Ezután a nyom elhalt. Az ifjabb Marcus látszólag eltűnt. Sem iskolai, sem egyetemi adatokat, iratokat nem talált, egyáltalán sehol nem bukkant fel a neve. Suzanne hátradőlt a székében zsúfolt kis dolgozószobájában, és lehunyta a szemét. A katolikus papok alig kerestek valamit. Senki sem lesz azért katolikus pap, hogy meggazdagodjon. És mégis, ha ez ugyanaz a Marcus Stearns, akkor jelentős örökségéről és egy kisebb nemesi címről mondott le azért, hogy pap lehessen. Suzanne kételkedett abban, hogy ez lehetséges. Mégis, a lehetőség csábító volt. – Stearns atya – suttogta magában – ki a fene vagy te? Amikor Nora másnap reggel felébredt, a nyakán nem volt ott a nyakörv, és az ágy üres volt. Megszabadult jelenléte minden bizonyítékától – visszahúzta a fehér lepedőt, eltette a
gyertyákat, és ellenőrizte, hogy semmilyen női holmi ne maradjon utána – majd felöltözött Søren fürdőszobájában, és lement a konyhába. Fogta a táskáját, és írt egy csekket Owen Perry iskolai alapítványa nevére. Tudta, hogy Søren valahogy eljuttatja a pénzt a Perry családhoz úgy, hogy ne tudják meg, hogy tőle származik. A kis árnyék, aki a templomban mindenhová követte őt, Owen édes, ártatlan társasága a mise alatt mindig is örömmel töltötte el. Mégis… Norának nagyon rossz híre volt, amit fenn kellett tartania. A csekket Søren asztalán hagyta, és felnyögött, amikor meglátta, hogy a férfi egy újabb levélkét hagyott ott neki. Ez a mostani egy lezárt borítékban volt, amelyen a következő szavak szerepeltek: Csak akkor nyisd ki, ha utasítalak rá. – Szadista – morogta Nora, és a levelet a táskájába tette. Előhalászta a kulcsait, és a mobilján megnézte, hány óra. Egy szöveges üzenete érkezett. Siess, szólt a szöveg, a farkam alig várja, hogy viszontlásson. Imádlak, a Grijfmadár. Nora visszaírt: Csak hogy tudd: a festői tájon haladok át. Némileg nehéz volt a szíve, ahogy kilépett Søren házából, és a kocsija felé indult. Bedobta a holmiját, beült, és elindította a kocsit. Griffin… Több mint másfél éve feküdtek le utoljára. Az utolsó alkalom talán Miamiban volt, Griffin apjának tengerparti házában. Nora azt hazudta Wesley-nek, hogy dedikálásra megy egy ottani, alternatív könyveket árusító boltba, pedig csak néhány napra szeretett volna elszabadulni kissé helytelenítő lakótársától, és élvezni némi zavartalan, perverz szexet. A vágya teljesült. Valószínűleg azután is találkozgatott volna Griffinnel, miután visszatért Sørenhez, de a fiatal és gyakran kellemetlenkedő Griffin Fiske még Søren türelmét is próbára tette. Søren számára a szado-mazo olyan volt, mint a víz vagy a levegő – szüksége volt rá ahhoz, hogy működjön. Griffin
számára a szado-mazo egy játék volt, amit arra használt, hogy annyiszor dughasson, ahányszor csak emberileg lehetséges. Norának eszébe jutott a Griffinnel töltött utolsó éjszaka a tengerparti házban. Elmentek valami klubba, és hazavittek egy őrülten jóképű portugál kölyköt, Mateo vagy Mateus volt a neve… Valami ilyesmi. A fiú bi-kíváncsi volt. Huszonegy évesen még soha nem volt férfival, és semmi perverz dolgot nem csinált. Nora volt vele először, aztán Griffin. Aztán egyszerre lovagolták meg. Másnap reggel a kölyök térdre esett, úgy könyörgött, hogy vigyék magukkal New Yorkba. Nora hirtelen azon kapta magát, hogy vigyorog, akár a vadalma. Griffinnel jó csapatot alkotnak. Felbőgette a motort, bekapcsolta a Beastie Boyst, elindult az autópálya felé, és belelépett a gázba. Csessze meg a festői látványt! Mindegy volt, hogy hol aludt el előző éjszaka – a nappaliban a pamlagon, apró, dupla ágyában a nagyanyja házában, a saját ágyában, anyja házában – bármilyen ágyban aludt el, mindig a kórházi ágyon találta magát, amikor felébredt. Michael emlékezett a szájszárazságra, amikor felébredt – olyan volt, mintha az ajka helyén pergamen lenne. Emlékezett a csövekre az orra körül és a karjából kifutó huzalokra. Félt megmozdítani a kezét, félt, hogy ha megpróbálja, nem lesz mit megmozdítania. Kinyitotta a szemét, és fájdalmasan pislogott. Egy feketébe öltözött férfi állt a kórterem ablakánál, és kibámult a helikopter leszállópályára. A legsötétebb éjszaka volt, az egyetlen fény a lélegeztető készülékből jött, amely mozgott és csipogott a sötétben. – S. atya? – Michaelnek minden erejére szüksége volt, hogy reszelős hangon kinyögje a szavakat.
A pap elfordult az ablaktól, és az ágyhoz lépett. Lepillantott Michaelre, és elmosolyodott. Mosolyában Michael csak megbocsátást látott. – Az édesanyád is itt van, Michael – mondta. Hangja olyan halk volt, mint az őket körülölelő éjszaka. – Az édesapáddal és az orvossal beszél. Megkeressem neked? Michael megrázta a fejét. Még nem állt készen a családjára, nem volt biztos benne, hogy valaha is szembe tud-e nézni velük. – Én most… – kezdte, és kicsit köhintett. – Én most a pokolra jutok? S. atya könnyedén Michael homlokára tette a kezét. – Nem – mondta egyszerűen és olyan meggyőződéssel, hogy a fiú rögtön hitt neki. Michael felnézett papja arcába. Imádta S. atyát, egészen onnantól, hogy a családja elkezdett a Szent Szívbe járni. Mit nem adott volna, ha övé S. atya lelki nyugalma és bizonyossága! – Élni fogok? – Michael alig hallotta a saját hangját. – Élni fogsz, igen. Hála Istennek – Michael hallotta a pap hangjában a megkönnyebbülés mögött lappangó félelmet. Soha nem gondolta, hogy látja majd, hogy S. atya bármitől is félne. Még a sötétben is látott valami piros foltot S. atya fehér papi gallérján. A saját vére, döbbent rá. – A kezed egy kicsit zsibbadt lesz, de végül majd megint úgy érzel mindent, mint régen. Jó sok vért vesztettél, és a lábadozás során pár hétig fáradékony leszel. Attól tartok, hogy egy ideig tanácsadásra is kell járnod. Megkérdeztem a családodat, hogy megengedik-e, hogy ahelyett, hogy egy világi pszichiáterhez járj, hozzám gyere. A doktorral most éppen erről beszélgetnek. – Azt hiszem, hogy még maga sem képes segíteni nekem. S. atya lepillantott rá, és lassan kifújta a levegőt.
– Anyád mesélt nekem a képekről, amiket nézegettél, amikor apád rád nyitott. Meg a vágásokról és az égésnyomokról. Michael csak a súlyos vérveszteség miatt nem pirult el. – Apa szerint beteg vagyok. Azért hagyta el anyát, mert folyton veszekedtek miattam. Én is azt hiszem, hogy beteg vagyok. Rossz dolgokra vágyom. Nem tudom, miért. – Elhallgatott, hogy újra köhögjön. – Nem tudom, mi vagyok. S. atya egy pillanatig nézte, és Michael érezte, hogy a pap gondolatban méricskéli őt. Valószínűleg átment a vizsgán, mert leült Michael ágya szélére, és olyan mondatokat mondott, amelyekről Michael soha nem feltételezte volna, hogy egyszer majd elhagyják a bálványozott Marcus Stearns atya száját. – Michael, papként hetente több száz gyónást hallgatok végig. De ha megengeded, elmondom neked az én gyónásomat. És figyelmeztetlek: hosszú lesz, és talán megdöbbensz tőle. – A gyónását? – Michael lenyelte a torkában a gombócot. S. atya összefonta a karját a mellkasán, és Michael szemébe nézett. Michael nézte a papja profilját. Még most is maga volt a megtestesült jámborság és nyugalom, jóképű arca ránctalan volt és őszinte, szeme olyan erős és szürke, mint az acél. – Michael – mondta S. atya mély, de nyugodt hangon – én tudom, mi vagy. – Tudja? – Igen. Te más vagy – olyasmi, amit az emberek különösnek és félelmetesnek gondolnak – de ami vagy, az ugyanolyan természetes, mint a férfi, a nő, az alvás vagy az ébrenlét. Azok a dolgok, amikre vágysz, amiket szeretnél – én megértem őket. Te egy másik világba tartozol, nem abba, ahol most élsz. – Milyen világba? Mi vagyok én? – kérdezte Michael. Fel akart ülni, de rájött, hogy a teste még nem engedelmeskedik az akaratának.
S. atya a szemébe nézett, és Michael egy apró, titkos mosolyt látott benne, és egy zöld szemű lány árnyékát, akitől bármelyik férfi elveszítené a hitét. – Az én gyónásom – mint sok más emberé is – három szóval kezdődik – mondta S. atya. – Bocsáss meg, atyám? – találgatott Michael. S. atya sóhajtott. – Egyszer megismerkedtem Eleanorral. Michael kinyitotta a szemét, és látta, amit előre sejtett: a saját kis szobájában van, és az ágyában fekszik az anyja házában. Kiszállt az ágyból. Felöltözött, és bekapcsolta a számítógépét. Keze remegett az izgalomtól, amikor észrevette, hogy e-mailt kapott Norától. Michael – egy kocsi megy érted csütörtök reggel tíz órakor. Azt csomagolsz, amit akarsz, de én elintézem, hogy mindened meglegyen, ami kell. Hosszú út lesz, hozz valami enni- és olvasnivalót is. Nem fogyhatsz le nekem. Isten tudja, hogy mennyire szükséged lesz az erődre ezen a nyáron. Ó, a glóriádat ne pakold be, Angyal. Nem lesz szükséged rá! Ez az üzenet és a nadrágod öt perc múlva robbanással megsemmisíti önmagát! Michael eltakarta a száját, úgy nevetett, majd hátradőlt a székében. Michael eleget tudott a dominánsakról és az alárendeltekről ahhoz, hogy tudja, hogy kapcsolatuk nem mindig szexuális. Ő maga boldogan élne Nora személyes szolgájaként, akár szexel vele, akár nem. A dominánsokat a dominálás élteti, az alárendelteket pedig maga az alárendeltség, és ha Nora azt akarná, hogy a hajával mossa fel a padlót, boldogan megtenné. Végre hasznát venné a loboncának. De volt valami abban a mondatban, hogy „a glóriádat ne pakold be”, ami elgondolkodtatta. Lehet, hogy Nora nem csupán postásként fogja igénybe venni a szolgálatait. Szuper.
A glóriámat több mint egy éve magához vette – írta Michael, és mosolyogva megnyomta a küldés gombot. Gyors fejszámolás után rájött, hogy negyvenkilenc órája van, és eljön érte az autó. Negyvenkilenc óra… Holnap becsomagol, másnap elindul, ma pedig olvas és lustálkodik. Benyúlt az ágyvég mögé, és megtalálta Nora legújabb regényének példányát. Ezt még nem olvasta. Kényszerítette magát, hogy megvárja az iskola végét, hogy alaposan kiélvezhesse. Felkönyökölt a párnán, és kinyitotta a könyvet. Az ajánlásnál megállt, keresve Nora szokásos titkos üzenetét S. atyának. Michael szeme kissé tágra nyílt, amikor meglátta az ajánlást tartalmazó oldalt. W. R. -nek. Sok vizek… Michael összevonta a szemöldökét az üzenet láttán. Ki a fene az a W. R.? Nagyon sok pénz kellett ahhoz, hogy bárki is elkápráztassa Nora Sutherlint. Neki magának elég pénze volt ahhoz, hogy ne tulajdonítson neki túl nagy jelentőséget. Elég pénzes kliense volt, vagyonos és elképzelhetetlenül gazdag ügyfelek és ismerősök, és miután látta az otthonaikat – vagy legalábbis a hálószobáikat –, tudta, hogy több elegancia van Søren parókiájában, mint az összes általa látott udvarházban együttvéve. De amikor megpillantotta Griffin házát, tanyáját, birtokát, a hercegségét, nem tudott elfojtani egy „Azt a büdös mindenit, Griff”-et. Nora kétszer is ellenőrizte a GPS-ét, hátha véletlenül Skóciában kötött ki. A hihetetlenül zöld mezők lágyan ívelő hegyeket kereszteztek. Fehér kerítés futott végig az egész birtok körül. És a ház – amely görög formakincs mintájára épült, némi középkori vár-stílussal megbolondítva – büszkén emelkedett előtte, elfoglalva látóterét. Nem csoda, hogy Griffin
kevesebbet jár manapság a Nyolcadik Körbe. Most, hogy ebbe az elszigetelt Csodaországba tette át a székhelyét, megvolt a saját, privát kis játszótere. Nora egy hatalmas kapu elé hajtott – kovácsoltvasból készült, két oldalt két kőgriffmadár őrizte. Úgy tűnt, Griffin nem véletlenül kapta ezt a nevet. Nora megnyomta a kaputelefon gombját. Azt várta, hogy egy szolga vagy biztonsági őr hangja szólal meg. – Szia, rossz kislány! – szólalt meg maga a Griffmadár mély, szexi hangja. – El sem hiszem, hogy a Pápa kiengedett a Vatikánból. – Nevezd kényeztetésnek. Na mi lesz, beengedsz, Griff? – Mondd, hogy kérem, és szólíts uramnak. – Elfelejtetted, kivel állsz szemben? – Nora összehúzta a szemöldökét, és szigorú pillantást lövellt a kamerák felé. – Soha, kicsim. Gyere be. Kezdjük el az orgiát! A vaskapu nagy nyikorgással kinyílt, Nora odagördült a ház elé, amely közelebbről még lenyűgözőbb volt, és lekapcsolta a motort. Ahogy az ajtó felé közeledett, az kinyílt. A székesegyház méretű előtérbe lépve elfogulatlan csodálattal nézett körbe a belső tér láttán: lehet, hogy a nevében tanya, de lélekben kastély. A fő csigalépcsőn pedig, kettesével véve a lépcsőfokokat, egy szál fekete kiltben és Marten’s bakancsban az udvarház őrült tulajdonosa közeledett. Griffin Fiske… Kingsley egyik felfedezettje volt. Griffin akkor csupán huszonkét éves volt, de romlott, veszélyes és rettentő szexi – Kingsley kedvenc egyvelege. Griffin egy este a Möbiusban, Kingsley hírhedt vetkőzős klubjában mulatott, és Kingsley végignézte, ahogy Griffin a szart is kiveri az egyik fickóból, aki átlépett egy határt az egyik táncosnővel szemben. Száznyolcvan centi magas volt, bronzbarna bőrű, széles mellkasa és válla egy nehézsúlyú bokszolóét idézte, így a világon nem sok kellemesebb látvány akadt, mint Griffin Fiske. Mindkét bicepszén gondosan kidolgozott tetoválások voltak,
fekete haját szinte túlságosan is tökéletesen formázta tüskésre. A legdisznóbb mosolya volt, amit Nora ismert, a sajátjáén kívül. A ház talán a görög formakincset idézi, de a ház ura valódi görög harcos volt. – A Fiske nem skót név, Griff – emlékeztette Nora, ahogy a férfi kihagyta az utolsó négy lépcsőfokot, hogy egy ugrással pont előtte érjen földet. – De a házat anya családjától örököltük. És anya Raeburn lány volt. Mindegy, hallom, volt egy kis gyengeséged. – Rávigyorgott Norára, majd szorosan magához ölelte. – Két szó – könnyű hozzáférés – mondta Nora, és keményen rácsapott a kiltre. – Máris uralkodsz rajtam? Ezt nem engedhetem meg! Nora felsikkantott, ahogy Griffin felkapta, a vállára vetette, és elindult vele felfelé a lépcsőn. – Uram? – szólalt meg egy mély, jól árnyalt angol akcentussal színezett hang a lépcső aljáról. A lépcsőfordulóban Griffin megfordult, mielőtt Nora megláthatta volna a hang forrását. – Alfred, csak nem a szoknyám alá kukucskál? – akarta tudni Griffin, és Nora megvonaglott a vállán. – Griffin mester, inkább feleségül venném a saját anyámat, hogy kiszúrhassam a szememet az egyik melltűjével, mintsem bármit meglássak a kiltje alatt – mondta a férfi elegáns, magabiztos fellépéssel. – Hová vitessük a vendége holmiját, uram? – Ez utalás az Oidipusz királyra – mondta Nora, az örök irodalmár. A hang nyilván Griffin inasáé, akit rendkívüli módon nem döbbentett meg az, hogy gazdája csupán kiltben és bakancsban flangál, egy nővel a vállán. Nora arra gondolt, hogy ez nem szokatlan látvány ebben a házban. – A kék szobába. És a következő pár órában ne zavarjanak, kérem. A vendégemmel baszni fogunk. Két óra, Nora? – Minimum – helyeselt Nora.
– Legyen inkább három, Alfred. – Griffin feljebb húzta Norát a vállán, és folytatta útját felfelé a lépcsőn. – Ez hosszú nyár lesz, nem igaz? – kérdezte Nora. – Pontosan huszonkét centis, ha visszaemlékszel. Griffin berúgta a ház urának hálószobaajtaját. Minden teketória nélkül a fekete párnák és gazdag szövésű, fekete-fehér lepedők közé dobta Norát. A nő szíve vadul vert, ahogy Griffin fölé került. Játékosan tiltakozott, de csak azért, hogy Griffin összefogja a két csuklóját, és a feje fölé emelje. Ha választania kellene, hogy melyik férfival legyen élete végéig, akkor mindenképp Søren lenne az, az örökkévalóságig. De ahogy Griffin fél kézzel leszorította, miközben másik keze a szoknyája alatt matatott, Nora kénytelen volt beismerni, hogy Griffinnek is megvan a maga varázsa. – Bal csizma vagy jobb? – kérdezte Griffin, és megcsiklandozta Nora csikló-piercingjét a csipkebugyin keresztül. – Jobb. Griffin belenyúlt Nora jobb csizmájába, és előhalászott egy óvszert. – Griffin, mielőtt megkefélsz, mondanom kell valamit. Griffin megállt, miután fogával kiszakította az óvszer zacskóját. Közelebb hajolt, és száját Nora füléhez tette. – Mondj akármit… – végigcsókolta a fülétől a nyakáig. – Csak… – lihegte Nora, és egyik ujját bedugta a bugyijába – pisilnem kell. Griffin felnyögött, és legördült róla. – Az ott – mondta, és egy ajtóra mutatott. – Köszönöm, drágám. Azért ez hosszú út volt, tudod? Eleged lett a városból? – Nora felállt, és bement a fürdőszobába. – A város egyenlő a szülőkkel. A szülőkkel, akik unokát akarnak. Amíg itt vagyok, nem kényszerítenek arra, hogy megadjam nekik az unokát.
– Ez érthető – kiáltott Nora a fürdőszobából. – Az anyám tíz éve abbahagyta az érdeklődést az unokák után. Kezdj el kefélni egy pappal, és rögtön meghátrálnak. – A te papod nekem nem jön be. – Igaz. De jól elfenekel, ha szépen megkéred. Jézusom, Griffin, ez a fürdőszoba nagyobb, mint nálam az egész alagsor. El vagy kényeztetve? – Nem eléggé. Végeztél már? – Igen és nem. – Nem akarom tudni, hogy ez mit jelent, ugye? Nora megmosta és megszárította a kezét. A fürdő ajtajában megállt, és Griffin-re nézett, aki széttárt lábbal ült az ágyon. Nora látta, hogy úgy viseli a kiltjét, ahogy egy igazi skóthoz illik, és ez tetszett neki. – Tudod, talán le kéne zuhanyoznom, mielőtt kefélünk. Søren elég intenzíven búcsúzott el tőlem az éjjel, és még nem mosakodtam meg. – Nem bánom, ha én vagyok a lucskos második, és ismerve Nagyfarok pápát, valószínűleg megáldja a saját gecijét, mielőtt kilövi. – Biztosíthatlak róla, hogy nem – mondta Nora, és lassan visszament az ágyhoz. – Te és Søren miért gyűlölitek egymást ennyire? – Kérdezd meg őt – mondta Griffin, és kezdte kigombolni Nora blúzát. – Megkérdeztem, de nem árulja el. – Mondjuk, hogy van egy állandó véleménykülönbségünk. Az én véleményem az, hogy Søren egy képmutató, arrogáns fasz, ő viszont ezzel nem ért egyet. Nora lebámult Griffinre. A férfi nem nézett a szemébe. – Tudom, hogy ez nem így van. Én állandóan azt mondom neki, hogy egy képmutató, arrogáns fasz, és teljesen egyetért. Akár ki is verhetném belőled.
– Esélytelen. Még egyszer nem kerekedsz fölém. Ezen a nyáron te vagy az én ribancom, kis szerepváltóm! – Régebben mindig hagytad, hogy uralkodjak rajtad. – Norának eszébe jutott, hogy Griffin több tucatszor hagyta, hogy lekötözze, uralja és kihasználja szegény, ámde minderre mégis hajlamos énjét. – Pusztán azért, mert csak így engedted, hogy megdugjalak. És még akkor sem verhettél meg. – Kár. Szerintem egy jó, kiadós verés jót tenne a lelkednek. Jól van, uralkodhatsz rajtam. De te sem verhetsz meg engem. Csak dominancia és kikötözés, az égre kérlek! Ezek Søren szabályai. – Tudom. Tegnap felhívott, és beolvasta a szabályzatot – mondta Griffin, miközben fürge ujjakkal kigombolta Nora blúzának felső gombját. – Nagyon védi a tulajdonát. – Nem mondom, hogy hibáztatom érte. – Griffin hátradőlt az ágyon, és tetőtől talpig végigmérte Norát. – Vetkőzz le nekem, szépségem! Nora harmincnégy évesen minden erotikus dicséretnek örült, ami a fiatalabb férfiaktól jött. Hagyta, hogy a blúza a földre essen, és lassan kihámozta magát a trikójából. – Jézusom – mondta Griffin, és a karjánál megfogta; óvatosan magához húzta. A mosoly eltűnt az arcáról, ahogy Nora hasát és mellét bámulta. – Jó kis búcsút rendezett, mi? – Hoppá. Bocsi. Szólhattam volna előre. – Vérrel játszottatok? – kérdezte Griffin rémült ámulattal. Nora vállat vont. – Csak egy kicsit. Hét vágás volt összesen. Ha már itt tartunk, a következő pár napban inkább maradjunk csak az análnál. Az utolsó vágás elég érzékeny területen van. Azt várta, hogy Griffin elneveti magát – ha nem keféltek, akkor nevettek. De Griffin csak bámult rá, miközben Nora
bőrét tanulmányozta. Óvatosan végighúzta ujjait a sebeken – a kulcscsonton levőn, a bordáin, a melle alatt. – Nem kell játszanunk, ha nem vagy olyan állapotban – mondta Griffin. – Griff, vágtam már meg magam papírral csúnyábban is. És az ágyékomon is. Ez előfordul, ha munka közben meztelenül elalszol a könyved szerkesztése közben. Vagyok olyan állapotban. Komolyan. – Jól van. Kefélünk, ha leszopsz – mondta Griffin, és újra lemosolygott Norára. – Amíg meg nem gyógyulsz, maradunk a vanília szexnél. Nora vadul megrázta a fejét. – Esélytelen. Semmi vanília. Életemben egyszer megpróbálkoztam a vaníliával, és majdnem elájultam. – Nora Sutherlin megpróbálkozott a vanília szexszel? Na, ezt hallanom kell! Griffin kinyújtózott, és játékosan megveregette maga mellett az ágyat. Nora a szemét forgatta, és lefeküdt a lepedőre. – Nem nagy ügy. Kipróbáltam. Nem tetszett. Abbahagytam. – Miért hagytad abba? A vanília szex unalmas, de nem bonyolult. Te vagy a csaj. Fekszel, és úgy teszel, mint aki élvezi. Úgy tesz, mint aki élvezi… Na, épp ez volt a baj. Nem kellett tettetnie… Nora lehunyta a szemét. Egy pillanatra már nem Griffin ágyában volt, hanem otthon, a saját házában, és Wesley feküdt rajta. Csókolóztak, meztelen mellkasuk egymáshoz nyomódott. Wesley keze a haját simogatta, a karját becézgette. Nora csókolgatta a fiú nyakát és izmos vállait. Olyan fiatal volt akkor, csak tizenkilenc éves, és még mindig szűz. És amilyen bátor volt, olyan gyönyörű is: készen állt rá, hogy Norának adja a szüzességét. És Nora akarta, akarta őt… És nem a testéért, a gyönyörért vagy a szexért. Valami másért, ami sokkal mélyebb és ijesztőbb, mint az, hogy hagyja, hogy szeretkezzen vele, elengedte.
– Nehéz megmagyarázni – mondta Nora, és kinyitotta a szemét. – A vanília egyszerűen nem fekszik nekem. – Nem olyan nehéz megmagyarázni: a vanília elcseszés – mondta Griffin. – És akkor most mi legyen? Cölibátus? – Ezzel ne is viccelj! Csak kötözz le, dugj seggbe, nevezz ribancnak, és nézegesd a vágásokat. Griffin rávigyorgott. – Igenis, asszonyom. – Hah! – mondta Nora – Még mindig én vagyok fölül. Griffin felhúzta a szemöldökét, és Nora tudta, hogy bajban van – jóféle bajban. Egy másodperc múlva már hason feküdt, és Griffin lehámozta róla a ruhát. Hátulról, az ágy sarka mögül Griffin előhúzott egy bőrszíjat. Az éjjeliszekrényből kivett két pár megkötözős bilincset. Gyakorlott kézzel rátette őket Nora csuklójára és bokájára, kezét az ágyvéghez kötözte, lábát pedig szélesre tárva egy feszítőrúdhoz. Nora gyönyörtelten felnyögött, ahogy Griffin előkészítette a testét a maga számára – majd meg kell kérdeznie, milyen síkosítót használ, mert csodálatos érzés volt –, és óvatosan beléhatolt. Nora érezte a gyapjú érintését, ahogy a kilt a meztelen bőréhez ért. Ott és akkor eldöntötte, hogy következő vakációját Skóciában fogja tölteni. Ez vagyok én, emlékeztette magát: szerepváltó. Griffin egész nyáron uralni fogja. Ő pedig egész nyáron uralni fogja Michaelt. Mindkét világból a legjobbat kapja majd, vanília szexet pedig egyáltalán nem. Többé nem fog azokba a nagy, barna, arannyal pöttyözött szemekbe nézni és az „uram” helyett azt mondani: „Wesley”. Nem ölelik egymást többé szeretkezés közben úgy, hogy csak izzadtság van közöttük és nem vér. A szex az szex. A fájdalom az fájdalom. Wesley és Nora lényének az a része már a múlt. Griffin tovább mozgott benne. Nora fejét a karjába temette, és Wesley nevét suttogta a lepedőbe.
HATODIK
M
ichael a verandán ült, és várta a kocsit, amit Nora ígért. Még mindig nem igazán akarta elhinni, hogy pár perc múlva elröpítik egy tanyára New York állam túlsó végébe, hogy egész nyáron Nora Sutherlinnel és perverz barátjával lehessen. Az egyenletben Griffin aggasztotta egy kicsit. Nora most már több mint egy éve ismerte őt, sőt, a bibliai értelemben is ismerte. Közös éjszakájuk óta nem sokat beszéltek, de Michael még így is biztonságban érezte magát a közelében. Már amennyire biztonságban érezte magát bárki közelében. Lehet, hogy ez a Griffin utálni fogja. Végül is elvileg Nora kiképezi őt ezen a nyáron. Griffin talán nem fog örülni, hogy osztoznia kell valakivel Norán, főleg nem egy nincstelen kamasz fiúval a nagy semmiből. Michael még mindig nem akarta elhinni, hogy S. atya osztozik Norán bárki mással. De S. atya különleges ember. A birtoklást nagyon is szó szerint érti, ami Norát illeti. Mivel ő birtokolja, bármikor kölcsönadhatja, de attól még az övé marad. Michael eltűnődött, hogy vajon Nora hogy érzi magát azzal kapcsolatban, hogy úgy bánnak vele, mint egy könyvtári könyvvel. Michaelnek valahogy tetszett a gondolat. A gondolat, hogy olyasvalaki birtokolja, aki szereti, annyira felizgatta, hogy alig kapott levegőt. Mostanában úgy érezte, hogy senki nem birtokolja. Az anyja már nem igazán akarta őt. És Istenem, az apja… Az apja? – Michael? Mit csinálsz? Michael megmerevedett. Lassan oldalra fordította a fejét, és meglátta, hogy az apja sétál felé, a szokásos sötétkék öltönyében. Annyira elmerült a Norával kapcsolatos
gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy az apja leparkolt az utca túloldalán. – Semmit – mondta Michael, és összefonta a karját a mellén. – Várok egy kocsit. Az apja megállt, és lenézett rá. Hiába ült Michael a legfelső lépcsőfokon, apja még így is magasabb volt nála. – És hova visz az a kocsi? Michael úgy döntött, kissé eltereli a szót. – Csütörtök reggel van. – Ma reggelre szabadnapot vettem ki. Anyád azt mondta, egész nyárra elutazol. Gondoltam, megnézem, mi van a fiammal. – Megint a fiad vagyok? – Michael, azt hittem, ez már a múlt – mondta az apja legmegnyerőbb hangján. Michael jobban szerette a kiabálást, mint a behízelgést. A düh legalább igazinak tűnt. Apja barátságos hangja csupán azt jelentette, hogy akar valamit. Nyilván válaszokat. És Michael nem akart válaszolni neki. Igen, abszolúte túl vagyok azon, hogy otthagytál minket anyával. Megint legjobb haverok vagyunk, apa, gondolta Michael, de nem mondott semmit. Apja bármit ellene fordíthatott, így Michael pajzsként viselte némaságát. Apja szeme hideggé és fenyegetővé vált. – Fiatalember, mondd el, mit csinálsz ezen a nyáron, különben teszek róla, hogy bármi is az, ne történjen meg. – A barátaimnál fogok lakni. Ennyi. Michael apja szótlanul bámult a fiúra. Rossz jel. Az apja beszélt. Állandóan. Fecsegett focicsapatokról, a seggfejekről a munkahelyén, az elnökről, az álláspiacról, a világ gondjairól, amelyek egyszerűen mind eltűnnének, ha mindenki olyan lenne, mint ő. – Nem is tudtam, hogy vannak barátaid, Michael – mondta az apja hűvös gyanakvással. Michael felszegte az állát, és nem válaszolt.
– Miféle barátok ezek? – kérdezte apja olyan semleges hangon, amiben Michael egy pillanatra sem bízott. Michael még jobban az állához húzta a térdét, és az alatta levő hideg betonra koncentrált. Mindig ezt játszotta, amikor az apja dühös volt rá. Michael eltűnik, magába húzódik, a teste kemény, külső maggá válik, amely megvédte lényének azt a részét, amit csak Nora és S. atya érthet meg. – Válaszolj, Michael. Ilyenkor Michael azt kívánta, bár tudna úgy beszélni, mint Nora, bár képes lenne mindent kimondani, amit gondol. Most azt akarta mondani, hogy te seggfej. – Te se… – kezdte Michael, majd elhallgatott, amikor egy fényes, ezüstszínű kocsi, talán egy Rolls Royce fordult be a sarkon. – Mi a franc? – kérdezte az apja, és dühös, sötét szeme összeszűkült a kocsi láttán. Michael felállt, felkapta a sporttáskáját, és a kocsi felé iramodott. – Michael, azonnal gyere vissza! – üvöltötte utána az apja. Bárki is vezette a kocsit, lassított, megállt Michaelék háza előtt, és kinyitotta neki az ajtót. Michael bevágta magát és a táskáját a hátsó ülésre, és a kocsi ismét elindult. Kinézett az ablakon, és látta, hogy apja alig elfojtott dühvel bámul utána. Lesz nemulass, ha nyár végén visszajön. De most legalább szabad. Michael hirtelen rájött, hogy nincs egyedül a hatalmas kocsi hátuljában. Először a fekete lovaglócsizmát és a sötétszürke nadrágot látta meg. A nadrág egy elég régi stílusú, de döbbenetesen fess öltönyhöz tartozott, amely egy őrülten jóképű, sötét hajú férfin volt, aki formás ajkain kis mosollyal tanulmányozta őt. Michaelnek fogalma sem volt arról, hogy ki ez a férfi, de nem volt kétsége afelől, hogy Nora egyik domináns barátja ül vele szemben, aki valószínűleg elég fontos ember. Michael megkockáztatott egy „Jó napot, uram”-ot.
– Bonjour, Michael – mondta a férfi francia akcentussal, Michelle-nek ejtve a nevét. Francia? Szóval ez Kingsley, S. atya nagy ellensége. A férfi még egyszer végigmérte Michaelt, mielőtt hátradőlt, és feltette bokánál összefont, csizmás lábát a Michael melletti ülésre. – Mon Dieu, chérie-nek jó ízlése van az ölebei terén, igaz? – Ölebei? – ismételte Michael szomorúan. Kingsley előrehajolt, és Michael idegesen tanulmányozta a férfi jóképű arcát – a sötét, feketébe hajló szemeket és erős, európai orra alatt szája érzéki biggyesztését. – Áruld el, Michael, szexeltél már egy Rolls Royce hátuljában? Nora háta ívbe feszült, és feljebb tolta a csípőjét. Végre megtalálta a behatolás megfelelő szögét. Persze, az ő ötlete volt, hogy Griffinnel az Aston Martinja tetején keféljenek, de amint Griffin beléhatolt, Nora rájött, hogy a szex és a motorháztető nem mindig a legjobb párosítás. Nem mintha Griffin bánta volna. Miközben Nora hason feküdt a motorháztetőn, keze a nyaka mögött volt összekötözve, Griffin dévajul döfködte tovább. Mikor Nora megemelte a csípőjét, Griffin alácsúsztatta a kezét, és megtalálta a csiklóját. Most már Nora is dévaj lett, és oldalra fordította a fejét, majd elmosolyodott. – Mikor vetted ezt a Ducatit? – kérdezte Nora. Először vette észre a motort Griffin Ferrarikkal, Porschékkal és egy brutális Shelby Mustanggal zsúfolt garázsában. – Éppen keféllek, és te a motoromról érdeklődsz? – lihegte Griffin összeszorított fogakkal. – Bocsásson meg, uram – mondta Nora mindenféle megbánás nélkül. – Søren és én egy Ducati miatt vagyunk együtt. – A francba is, utálom, hogy neki is van egy! – Én nem…
Nora lehunyta a szemét, ahogy az emlék előkúszott a múlt ködéből. – Eleanor Louise Schreiber! Kelj fel, ebben a minutum-bán! – üvöltötte az anyja. Nora emlékezett rá, hogy a fejére húzta a takarót, azzal a gondolattal, hogy a mai napon végre megtöri anyja szellemét. Ezen a napon győz a szervezett vallás zsarnoksága fölött. Ma kihagyja a misét, és soha, soha nem megy vissza. – Buddhista vagyok! – kiabálta a takaró alól. – Eleanor, azonnal kelj fel, és készülj a misére! Nora emlékezett rá, hogy anyja hangjában igazi harag volt. Jó. A dühtől kiszámíthatatlan lett. Vagy megöli, vagy kirohan. Bárhogy is, ma nem lesz templom. Ha Eleanor valahogy kiverekedné magának, hogy ne kelljen misére járnia, szabad lenne… Örökre megszabadulna a katolikus egyház láncaitól és béklyóitól, és végre kiszabadulna. – Ateista vagyok. – Hasra fordult. – Abban a pillanatban elhamvadok, amint belépek a templomba. Mindenkinek az az érdeke, hogy távol maradjak attól a helytől. Az anyja morgott valamit az orra alatt. Szóval tőle örökölte Nora ezt a szokást? – Eleanor – mondta az anyja nagy sóhajjal. A francba! A sóhajtozás nem jó. Az anyja most vagy érvelni próbál, vagy zsarolni. – Mi az? – Greg atya hamarosan visszavonul. Ma kezd az új pap a Szent Szívben. Ha az új pap valaki mást kér fel, hogy végezze a templom könyvelését, akkor már nem járhatsz ingyenesen a Szent Xavérba. – Nem érdekel. Küldj állami iskolába! Ott legalább nincs egyenruha.
Norának eszébe jutott, hogy az anyja milyen élesen beszívta a levegőt. Az, hogy az anyja nem verte ki belőle a szart is ott helyben, maga volt a világ nyolcadik csodája. – Eleanor – kezdte az anyja, hangja édességtől csöpögött. Mary Rose azt mondta, hogy az új pap állítólag nagyon jóképű. Nora a szemét forgatva megfordult, és szúrós tekintettel nézett az anyjára. – Anya, ez egy pap! Ez olyan ciki! De az anyja folytatta. – És motorral jár. Erre már felfigyelt. – Milyen motorral? Ugye, nem valami japán ócskavassal, ugye? – Apjától nem tanult sokat, de a kocsikról és a motorokról órákig tudott volna mesélni. Az anyja megrázta a fejét és megkocogtatta az állát. – Nem emlékszem, mi a neve. Valami olasz, valami Duvalami. – Ducati? – Igen, az. Nora emlékezett rá, hogy meglódult akkor a szíve. Egy jóképű, katolikus pap, aki a legszebb, leggyorsabb, legördögibb motoron jár? Ezt a saját szemével kell látnia, hogy elhiggye. – Jól van – mondta, és ledobta magáról a takarót. – Jövök. Nora intenzíven elélvezett, és hátradőlt az Aston Martin motorháztetőjén, miközben Griffin még néhány körkörös mozdulatot tett benne, majd kihúzta a farkát, és eloldozta Nora kezét. – Jó ötlet volt – mondta, és visszahúzta magához a nőt. Most, hogy a keze szabad volt, Nora lehúzogatta a szoknyáját, és Griffinnek dőlt. – Még soha nem keféltem egy Aston Martin tetején. Bekerül a családi legendáriumba – mondta Griffin.
– Még én sem. Még kocsiban sem. Zach-kel pedig elég közel jártunk hozzá. Keményen felállt neki ettől a kocsitól. – Zach? – kérdezte Griffin, ahogy lehúzta az óvszert, és felhúzta a nadrágját. – A kékszemű, emlékszel? Az őrülten dögös zsidó szerkesztőm, aki elhagyott a felesége miatt. – Ja. Az a pasi. Szerintem miattad állt neki keményen. A kocsi már csak a hab volt a tortán. – Ez egy gyönyörű kocsi – mondta Nora, és kezét végigfuttatta a motorháztetőn. Az Aston Martint egy szeretőjétől kapta három évvel ezelőtt – egy közép-keleti dinasztia tagja volt, aki pár havonta az Államokba utazott, hogy teljes titokban tartott vágyait kiélhesse a női dominánsok terén. Rettentően jóképű volt. Imádott arab verseket festeni Nora testére szex után. Az első együtt töltött hét után Nora ott találta az Aston Martint a garázsában – hálaajándékként kapta. – Ő az én kicsikém. – Akkor miért kellett idáig elvezetnem az Astont? – kérdezte Griffin, és körbesétálta a kocsit. Nora megcsókolta az ujjait, és kis áldással megérintette a motorháztetőt. Észrevette a festésen a foltokat, így felkapott egy szarvasbőr rongyot. Óvatosan, de azért határozott mozdulatokkal letörölte a Nora/Griffin-foltokat a tűzvörös kocsiról. – Wes-nek, az egykori lakótársamnak akartam ajándékozni. – Volt lakótársad? – Nálam lakott a gyakornokom. Soha nem meséltem neked róla. Gyönyörű volt. Biztos megpróbáltad volna megdugni. – Ez valószínűleg így van. Mi történt ezzel a gyönyörű gyakornokkal? Nora felsóhajtott. – Szerelmes lett belém. Nehéz helyzet. El kellett engednem. – Próbált hűvösen beszélni, de látta, hogy Griffin nem veszi be.
– Úgy tűnik, nem csak ő volt szerelmes. – Griffin jelentőségteljesen méregette Norát. – Griff, túl szép vagy ahhoz, hogy még okos is legyél. Nora megérdemelte a lesújtó pillantást, amit kapott. – Szoktatok még beszélni? – Fel szokott hívni, de soha nem veszem fel. Csak annyit tudok, hogy otthagyta a Yorke-ot és visszament Kentuckyba. – Legugliztad már valaha? Megnézted Facebookon vagy Twitteren? Nora megrázta a fejét. – Elfogott a kísértés, de nem tudom. Mi van, ha még mindig szomorú és magányos? Összetörné a szívemet. Griffin megkerülte a kocsit, és megállt Nora előtt. Kezébe fogta a nő állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Mi van, ha boldog? Sőt, ha jár valakivel? Nora hosszan kifújta a levegőt. – Összetörné a szívemet. – Nora – sóhajtotta Griffin. – Muszáj lenne… – Griffin mester! Asszonyom! – szólalt meg egy angol akcentusú hang a garázsba vezető ajtóból. – Egek, mindig felizgat, ha Griffin mesternek nevez – nyögött fel Griffin, ahogy Nora felnevetett, és megigazgatta Griffin ruháját. Ma kivételesen vett nadrágot – khaki színűt, fehér pólóval, amelynek ujja feszült erős, tetovált bicepszén. Nadrág és póló, de cipő és zokni nélkül. Azért ez is fejlődés. – Megérkezett a másik vendége – mondta Griffin méltóságteljes, fehér hajú inasa. Nora elvigyorodott. – Itt a perverz kiskorú. Menjünk! Megragadta Griffin kezét, és elrohant az inasa mellett. – Mesélj nekem erről a kölyökről! – mondta Griffin. – Azt mondtad, egy tizenhét éves alárendelt a templomodból. Mit kell még tudnom róla? – Mire gondolsz? Hogy van-e ételallergiája?
– Mondjuk arra, hogy alig emlékszem, milyen volt tizenhét évesnek lenni. Az év felét részegen, a másik felét betépve töltöttem. – Nem kell aggódnod Michael miatt. Nagyon mértékletes fiú. Søren azt mondja, még csak nem is iszik. De van három dolog, amit talán nem árt, ha tudsz róla. – Készen állok – mondta Griffin és kinyitotta a nagyajtót, amint Griffin ezüst Rolls Royce-a megállt a ház előtt. – Mondd! Nora a karjára csapott. – Először is Michael nem beszél. – Néma? – kérdezte Griffin kissé rémülten. Griffin csak akkor hallgatott, amikor valamit a szájába tett – lehetőleg valamilyen testrészt. – Nem, csak nagyon csendes. Ideges típus. Csendes. – Alárendelt? – Igen – mondta Nora, amint a Rolls ajtaja kinyílt, és Michael kiszállt. Napszemüvegét feltolta a feje búbjára, és Norára mosolygott. Felemelte a kezét, és idegesen intett. – Szentséges ég – lihegte Griffin, és sötét szeme kitágult Michael láttán. – Igen – mondta Nora, és visszamosolygott Michaelre. – Másodszor: Michael abszolúte, totálisan, nevetségesen gyönyörű. – Nora… – mondta Griffin kétségbeesett hangon. – Azt hiszem, szerelmes vagyok. – Felizgultál, Griff. Nagy különbség. Ó, és három… Søren azt parancsolta, hogy nem baszhatod meg. Nora lerohant a lépcsőn, és maga mögött hagyta a bénult Griffint. Megragadta Michaelt, és a karjaiba vonta. – Szia, Angyal! – mondta, és szájon csókolta. – Milyen utad volt? – Bizarr – suttogta Michael. – Volt egy pasas a hátsó ülésen, lovaglócsizmában. Kitettük S. atyánál.
– Ó, az csak King volt. Szereti megszemlélni az újoncokat. Rád nyomult? Megkérdezte, hogy szexeltél-e már egy Rolls Royce hátuljában? – Ööö, igen – vallotta be Michael elvörösödve. – De én nem… – Jól van – mondta Nora. – Átmentél a szemlén. Menj, köszönj Griffinnek, amíg én lesmárolom a sofőrödet. Nora megfogta, és megfordította Michaelt, a lépcső felé tolta, és rácsapott farmernadrágos hátsójára. Robin – Søren egyik kedvenc alárendeltje a Nyolcadik Körből – szállt ki a vezetőülésről sikkes szürke sofőrjelmezben, amelyet sofőrsapka és bőrkesztyű tett teljessé. – Imádom az egyenruhás nőket – mondta Nora, és hosszú, mély csókot váltott a lánnyal. A lépcső tetejéről Nora tapsot hallott. Elhúzódott a csinos alárendelttől, és látta, hogy Griffin tapsol, Michael pedig tátott szájjal bámul. Michael Griffint nézte, aki Michaelt nézte. Michael Norára nézett, Griffin viszont tovább bámulta Michaelt. Nora felnyögött. – Robin, vigyél vissza magaddal a városba! – Sajnálom, úrnőm. Mr. King azt mondta, hogy nem szabad. Ó, és Mr. S. üzent önnek valamit. – Áruld már el, mi Mr. S. üzenete? – kérdezte Nora, és már előre rettegett, miféle üzenetet akar Søren átadni neki egy alárendelt közvetítésével. – Azt parancsolta, kérdezzem meg öntől, hogy megvan-e még a levél, amit magának hagyott. Amire az van írva, hogy „Csak akkor nyisd ki, ha utasítalak rá”. – Igen. Mi van vele? – Azt mondja, még mindig nem szabad kinyitnia. Nora bólintott. – Jól van. Remek. Csodálatos. Mondd meg Mr. S.-nek, hogy fogja a levelét, és dugja fel a…
– Nora! – szólt le Griffin a lépcsőről. – Csókold meg Robint még egyszer! Le akarom fényképezni. Nora a homlokát dörzsölte. Hosszú nyár vár rájuk. Túl hosszú. Nora búcsúzóul kezet rázott Robinnal, amit kicsik és nagyok egyaránt fújolással fogadtak. Robin beszállt a Rolls-ba, és elindult, maga mögött hagyva Norát egy félénk kamasz fiú és a kanos Griffin társaságában. Nora felnézett a kék égre, és gyors imát mormolt Mária Magdolna, a volt örömlányok és Szent Júdás Tádé apostol, a reménytelenek közbenjárója felé. Imája egyetlen szóból állt. Segíts! Suzanne nagy levegőt vett, és egy szót suttogott maga elé: – Afganisztán. Különös mantra, de neki bejött. Az utóbbi három hónapot Afganisztánban töltötte, és abban a sivár, megtört országban félelem volt az étele és bátorság volt a hálótársa. Ott volt Hatton hadnagy, a jóképű texasi, aki mindig Vörösnek hívta őt – egy robbanószer elvitte a jobb karját. Aztán Zimmermann törzsőrmester, a New York-i zsidó, aki állandóan flörtölt vele – szegycsontlövést kapott. Végül ott volt Goran tizedes, a félénk észak-dakotai, akinek egyéves kislánya volt otthon – golyó a fejébe. Saját keze által. Suzanne mindent látott. Olyan borzalmaknak volt szemtanúja, amelyekre nem is nagyon emlékezett, mert az agya olyan sikeresen eltemette a képeket, hogy még ő maga sem tudta előásni őket. Senki nem értette, miért tette, amit tett, még ő maga sem. Amikor az egyetemen úgy döntött, újságírásra szakosodik, a szakvezetője azt mondta neki, hogy a külseje kiváló televíziós meteorológus pozícióra predesztinálja. Lenyűgöző intelligenciájával sokra viheti, mondta a férfi. De ilyen testtel és arccal bármire vihetné. Majd megmarkolta a fenekét, és pontosan megmondta neki, hogy mire is. Suzanne
ehelyett elment egész a dékánig, és kirúgatta a neves, kitüntetett professzort. Ahogy a férfi épp pakolta az irodáját, Suzanne bekopogott hozzá, és édes mosollyal így szólt: „Némileg felhős idő várható, nagy a kirúgás valószínűsége”. Televíziós meteorológus, a francokat. Testvére, Adam halálát is egy olyan férfi okozta, aki képtelen volt fékezni a kezeit. A szakvezetője volt az első, túl nagy hatalommal rendelkező, zaklató férfi, akit Suzanne kiiktatott. Stearns atya lehet a második. – Afganisztán – ismételte Suzanne. Járt már háborús övezetben. Képes rá. Suzanne felvett egy eléggé semmitmondó fekete ruhát, és hosszú, vörös haját összefogta. Korábban a nap folyamán, amikor újabb falba ütközött Stearns atyát illetően, úgy döntött, nem tehet mást, megismerkedik a férfival. A Szent Szív weboldalát átolvasva rájött, hogy Stearns atya vezeti a csütörtök esti misét. Szándékosan nem beszélt Patricknak kis, wakefieldi túrájáról. A fiú aggódott érte, félt, hogy baja eshet. „Afganisztán” – mondta neki Suzanne minden alkalommal, amikor atyáskodni kezdett felette. Patrick sikkasztó politikusokat üldözött az Upper East Side környékén. Suzanne háborús övezetekben dolgozott. Ettől Patrick általában elhallgatott. Indulás előtt Suzanne sima, fekete balerinacipőt vett. Mezítláb 179 centi magas volt, és a legtöbb általa ismert férfival nagyjából egy magas volt. Gyermekkora papjai mind alacsonyak voltak, gyengék és idősek. Azt akarta, hogy ez a pap kényelmesen érezze magát vele, annyira, hogy beszélgessen is vele. Ha idegesíti a magasságával, azzal nem segít a helyzeten. Suzanne velejéig városi lány volt, így nem volt kocsija. Szerencsére Patricknak volt, és megbízott benne annyira, hogy kölcsönadja. Vagy megbízott benne ennyire, vagy nagyon vissza akarta kapni a lányt, és bármit megtett volna, hogy újra a kegyeibe férkőzzön. A Google Maps segítségével megtalálta a
Szent Szív Katolikus Templomot, és pontosan öt perccel azelőtt, hogy elkezdődött volna a csütörtök esti mise, ott is volt előtte. Kipattant a kocsiból, és beszáguldott a templomba, hátul ült le, ahol észrevétlen marad. Amint bent volt és leült, Suzanne körülnézett, felmérte a terepet. A táskájába nyúlva elővette kis jegyzetfüzetét, és kinyitotta. Gyönyörű templom, írta. Színes üvegablakok, melyek Krisztus csodatételeit ábrázolják, hagyományos építészet – talán richardsoni román? A kórus az emeleten foglal helyet, a templomban nagyjából 300 ember fér el. Igazán gyönyörű. Kibaszottul utálok itt lenni. Évek óta nem ült katolikus templomban, azóta nem, hogy Adam meghalt. Sőt, már azelőtt feladta, hogy templomba járjon, feladta gyermekkori hitét, az imádkozást. Bármilyen Isten, aki engedte, hogy vigyázó tekintete ellenére ilyen gonoszság megtörténjen, olyan Isten volt, akiből Suzanne nem kért. És mivel úgy tűnt, egy jobb Isten sem létezik, Suzanne egész egyszerűen felhagyott a kérdéskörrel. Isten egy fikarcnyit sem hiányzott neki. Suzanne idegesen megmerevedett, ahogy egy legalább egymillió éve hallott himnusz szólalt meg, és betöltötte a templomot. Ahhoz képest, hogy este fél hatos mise volt, jelentős számú ember töltötte meg az épületet, Suzanne becslése szerint lehettek vagy százan. Nos, ha Stearns atya ilyen fiatalon bekerült az esélyes püspökjelöltek közé, akkor ennek biztos megvan az oka. Talán egyike azoknak a liberális teológusoknak, akik temérdek szociális munkát végeznek. Vagy a templomnak van egy meglehetősen aktív ifjúsági csoportja vagy kórusa. Vagy talán… Suzanne teste megemelkedett a padról, ahogy a szíve a földre zuhant. Először jött a döbbenet, aztán a hitetlenkedés. A hitetlenkedés egy másodpercig tartott, aztán felütötte a fejét a gyanakvás.
Suzanne még soha életében nem látott ilyen döbbenetesen, zsigerien jóképű férfit. Hihetetlenül szőke volt, és olyan magas, hogy Suzanne megesküdött volna rá, hogy ha tíz centis sarkú cipő van rajta, akkor sem ért volna fel a szeméig. A miseruha, a fehér papi gallér… Biztos, hogy ő az. De hogy lehet egy katolikus pap ilyen… A megfelelő szót sem találta meg. Vonzó? Gyönyörű? Felkavaró? Suzanne úgy bámulta, hogy majdnem elfelejtett leülni a többiekkel együtt. Óvatosan úgy választotta ki a helyét, hogy abban reménykedett, a szentély zsúfolt, középső részében észrevétlenül marad. De ahogy Stearns atya az oltárhoz lépett, végigpillantott a gyülekezeten, és egy hosszú pillanatig egyenesen Suzanne-ra nézett. Ahogy a férfi tekintete elérte, Suzanne érezte, hogy a gyomra mélyén valami megmozdul, valami, ami szoros csomóba rándult, és mélyen, keményen lesüllyedt. A keze elzsibbadt. Elpirult. Még a lábujjai is bizseregtek a balerinacipőben. Majdnem egy évtizede, és azóta, hogy Adam meghalt, először érezte a sürgető vágyat, hogy egyetlen, apró, rövid imát elmormoljon. Ó… édes… Istenem.
HETEDIK
H
a Michael nem csókolta volna végig a földet Nora lába nyomán, akkor legszívesebben megölte volna. Abból, amit látott, Griffin lovas tanyájának nagyjából egymillió szobája volt. És az egymillió szoba közül Nora arra kényszerítette Michaelt, hogy éppen itt aludjon. Griffint a nagy előtérben hagyta, míg Michaelt a szobájába kísérte. A szobájába, ami… – A gyerekszoba? – kérdezte Michael rémülten. – Hát nem édes? Griffin azt mesélte, hogy a fél gyerekkorát itt töltötte. Ez volt a régi szobája. Persze a bölcső már nincs meg. Át is rendezték. – De ez egy gyerekszoba – ismételte Michael, megint ötévesnek érezte magát. Nora csak a szempilláját rebegtette, és megcsókolta az arcát. – Rendezkedj be. Később visszajövök, és elkezdjük a kiképzést. Ezzel fickándozva kisietett a szobából – ez lenyűgöző teljesítmény volt, tekintve, hogy szűk szoknyája és mélyen dekoltált felsője nem éppen fickándozásra volt hivatva – és magára hagyta Michaelt. Michael megállt a gyerekszoba közepén, és úgy döntött, nem is olyan vészes, mint ahogy a neve mutatta. Sőt, a szoba – vagy inkább lakosztály – igazán döbbenetes volt. Egy íves alkóvban hatalmas, óriási ágy állt. Egy nagy ablakfülkéből egy beltéri medencére lehetett látni. A medence… tökéletes, gondolta Michael, és fejben kiürítette a medencét. Tökéletesen ívelt oldalaival elég mély volt. Arról álmodozott, hogy ilyen úszómedencében gördeszkázhat.
– Csak baszakodik veled. Michael a hang felé fordult, és meglátta, hogy Nora barátja, Griffin áll az ajtóban. Michael még soha nem látott senkit, aki Griffinhez lett volna fogható: nagyon magas volt, jóképű, és láthatóan tiszta izom. A haja elég hosszú volt, de olyan tüskékbe volt felfésülve, amilyet eddig csak saját stylisttal rendelkező férfimodelleken látott. Az orra kissé hajlott volt, mintha egyszer eltörte volna, és nem forrt volna össze rendesen. Ahelyett azonban, hogy ez rontott volna a megjelenésén, még érdekesebbnek tűnt, mintha valóban élt volna. Fiatalabbnak látszott. Túl fiatalnak, hogy egy ilyen régi és nagy házat birtokoljon. Michael úgy saccolta, maximum a húszas évei végén járhat. – Mármint Nora – folytatta Griffin, amikor Michael nem válaszolt. – Ezzel a gyerekszoba-üggyel. Michael bólintott, és a kezét a zsebébe dugta. – Szóval nem tréfált, amikor azt mondta, hogy nem vagy túl beszédes – mondta Griffin, és belépett a szobába, vállán Michael nagy, military mintás sporttáskájával. Michael majdnem összeroskadt a súlya alatt, de Griffin úgy vitte, mint egy hátizsákot. – Bocsánat – mondta Michael. Korábban képes volt kinyögni egy hellót Griffinnek, mielőtt elvonta volna a figyelmét az a látvány, ahogy Nora csókolózik a sofőrjével. – így már jobb – mondta Griffin, és helyeslően bólintott. – Egy szó jobb, mint egy sem. Michael próbált valamit kitalálni, hogy mit mondjon, amit egy Griffinhez hasonló gazdag, jóképű pasas szívesen hallana tőle. De semmi nem jutott eszébe. – Hová tegyem a cuccodat? – kérdezte Griffin. – Akárhová – mondta Michael. Griffin komolyan nézett rá. – Egy szónál többet kell mondanod, különben megtartom magamnak – figyelmeztette a fiút. – Az ágyra? – mondta Michael.
Griffin felemelte az egyik kezét, és számolt. – Ez eddig már öt szó összesen. Zseniális. Michael felnevetett, és kissé elpirult. Majd felemelte a saját kezét, és két ujját hozzátette. – Nagyon köszönöm. – Szívesen – mondta Griffin. Michael némán újra számolni kezdett. Mindkét kezét felemelte. – Hét szó? – találgatta Griffin és Michael bólintott. – Köszönöm, hogy itt lehetek. Csodálatos a háza. – Szívesen. Az úrnőt és a barátait – Søren kivételével – itt mindig szívesen látják. Michael elmosolyodott. – Tetszik a szoba? – kérdezte Griffin. – Nagyon szép. Ahhoz képest, hogy gyerekszoba. – De angol gyerekszoba, nem amerikai. Egy lakosztálynyi szoba egy batár nagy házban, hogy elrejtsék a gyerekeket. Semmi Micimackó, nekem elhiheted. Mi több – mondta Griffin, és körülnézett régi szobájában –, azt hiszem, ez volt Noé bárkája, amikor még kisbaba voltam. Ezt soha nem értettem, tudod? – Mit nem értett? – kérdezte Michael, aki képtelen volt szemével nem követni Griffint. Kétszer akkora volt, mint ő. A nagy, izmos pasasok általában zavarták a fiút. Az apja a magasságát arra használta fel, hogy a körülötte levőkkel éreztesse, hogy milyen kicsik és ijedtek. Ahhoz képest, hogy domináns és perverz, Griffin igazán megnyugtatónak és barátságosnak látszott. – A Noé bárkája gyerekszoba-berendezést. Én nem vagyok vallásos, mint te vagy az úrnő, de ha nem tévedek, akkor Noé bárkájának története a világ elpusztításáról szólt, ugye? – Igen – helyeselt Michael. – Ezzel az erővel az Apokalipszis négy lovasát is iderajzolhatták volna.
Michael vállat vont, és a most elegáns kékre festett falakat bámulta. – A gyerekek szeretik a pónikat. Griffin megfordult és rábámult, majd nevetésben tört ki. – Nora nem mondta, hogy humorod is van – mondta Griffin, és a fiúra mosolygott. Michael pislogott. Griffin mosolya olyan volt, hogy mindent beragyogott, és az embernek könnyezni kezdett tőle a szeme. – Nem is tudtam, hogy van. – Van – mondta Griffin, és még mindig bámulta. Michael kissé elpirult vizslató pillantása nyomán. Nora is ilyen intenzíven szokta bámulni, sőt, S. atya is. Ez amolyan domináns-dolog lehet. Michael csak erre tudott gondolni, hogy egy Griffin-féle pasas biztos ezért nézi olyan mereven. – Mindegy is – folytatta Griffin, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. – Az úrnő küldött egy listát, amit át kellene mennünk. Azt gondolta, hogy egy másik férfival könnyebb lesz neked. Mármint a lista. – Lista? – Sok domináns listát írat a partnereivel a perverzkedés előtt. Így a dom már előre tudja, mit akarsz és mit nem. Ez segít megelőzni, hogy az alárendelt megrémüljön a szeánsz kellős közepén. Az ember nem szívesen akarna ketrecjátékot játszani egy volt hadifogollyal. – Hoppá! – helyeselt Michael. – Pontosan. Szóval helyezkedj el kényelmesen. Ez a szar legalább tíz kibaszott oldal hosszú – mondta Griffin, levetette magát az ablakfülkében álló karosszékbe, majd keresztbe fonta a lábát. Laza, khaki nadrágjában és fehér ingében jólfésült tengerparti srácnak látszott. Michael körülnézett, széket keresve. Mivel egyet sem talált, úgy döntött, igazi alárendeltként viselkedik, és leül a földre. Griffin megmerevedett és rábámult. Michael térdét a mellkasáig húzta, és hosszú haját a füle mögé tűrte. Kicsit
kellemetlenül érezte magát Griffin tekintetétől. De valahogy mégis jó érzés volt. – Rendben, jól van – mondta Griffin, és egy csomag papírlapot és tollat húzott ki a hátsózsebéből. – Egyszerű a rendszer. Minden egytől ötig terjedő skálán van – az egy azt jelenti, hogy kábé annyira izgat fel, mintha a nagyanyáddal smárolnál, az öt pedig azt, hogy már a gondolatától telespricceled a gatyádat. Mindegy, hogy csináltad-e már vagy sem – a lényeg, hogy akarod-e. Az első kategória – a szex. – Öt – válaszolta Michael. Griffin rávigyorgott. – Ez csak a kategória volt. De értékelem a lelkesedésedet, Mick. – Mick? – Hívhatlak Micknek? A Michael túl hivatalos. Én magam nem vagyok túl hivatalos. Mázlid van, hogy ma van rajtam egyáltalán nadrág. Michael végiggondolta. Soha senki nem hívta Michael-en kívül másnak, kivéve az apját, aki Mikey-nak hívta kiskorában – ezt a becenevet Michael gyűlölte. És Nora Angyalnak hívta. De Nora az Nora. Akárminek hívhatja. – Tetszik – döntötte el Michael, és elmosolyodott. Miközben a listáját böngészte, Griffin valami olyasmit mormolt, hogy „ezért meg kéne gyilkolni a Pápát”. Michael úgy döntött, biztos rosszul hallotta. – Egyes kategória – folytatta Griffin. – Egytől ötig terjedő skálán… hüvelyi szex? – Öt. – Egyetértek. Orális szex? – Öt. Griffin ránézett, majd megint a jegyzeteibe. – Még jobb. Anális szex? Michael köhintett. – Öt.
– Több partner? Michael lenézett a csuklóira, és ellenőrizte, hogy órája és csuklópántja teljesen fedik-e a hegeket. – Öt. – Édeshármas? – Öt. Michael nem nézett fel, de érezte magán Griffin kíváncsi tekintetét. – Két nő és egy férfi? – Öt. – Két férfi és egy nő? Michael megmozdult a földön, és nem nézett fel Griffin-re. Hosszú időbe telt, mire válaszolt. Öt perccel azután, hogy vége lett a csütörtök esti misének, Suzanne ott állt a Szent Szív előtt, egy fűzfa árnyékában, és Stearns atyát figyelte. Gyönyörű. A pap, a célpontja, elképesztően gyönyörű. A gyülekezet tagjai kisorjáztak a nagykapun, és ezen a meleg estén üdvözölték papjukat. A legtöbb nőtől könnyed, barátságos ölelést kapott. A férfiakkal kezet rázott. Minden gyermek apró áldást kapott a fejére. Minden gyermek, egyet kivéve. Egy hat-hétéves, rakoncátlan, fekete fürtös kisfiú odarohant Stearns atyához, és dühös arcát a pap felé fordította. – Owen, már megmondtam neked, hogy… – kezdte Stearns atya, de a fiú nem hagyta befejezni. – Ez nem ér! – mondta a kisfiú, és apró lábával toppantott. – Meg akarom köszönni! Mondja meg… – Owen – mondta Stearns atya, és mélyen lehajolt, hogy szembenézhessen a kisfiúval. – Tudod, hogy a papoknak nem szabad elmondani a titkokat. Az, akitől a tandíjadat kaptad, megkért, hogy ne mondjam el neked.
Suzanne megmerevedett attól, hogy Owen, a kisfiú és a pap ilyen közel álltak egymáshoz. Legalább a fiún nem látszott az, hogy idegesítené Stearns atya jelenléte. Suzanne-t máris idegesítette. Owen felemelte kis öklét, összehúzta a szemét és morgott. – Fiatalember, csak nem rám morogtál? A fiú azon nyomban csupa bűnbánat volt. – Lehet – vallotta be, és összeráncolta homlokát. – Látom, túlságosan is sok időt töltesz együtt Miss Ellie-vel. Ő is rám szokott morogni. A titokzatos Miss Ellie említésére Owen arcából eltűnt a méreg. – Mikor jön vissza? – kérdezte Owen. – Rajzoltam neki egy új képet. – Nem tudom – mondta Stearns atya, és ismét felegyenesedett. – Lehet, hogy egy ideig távol lesz. Owen bólintott, és a cipőjét bámulta. – Hiányzik – mondta a fiú, és tornacipőjével a füvet turkálta. Stearns atya felsóhajtott, és megkocogtatta a fiú fejét. – Nekem is. Owen ezzel elrohant, és Suzanne rájött, hogy övé a terep. Idegesen odalépkedett Stearns atyához, és mindent megtett, hogy televíziós meteorológushoz méltó mosollyal rukkoljon elő. – Marcus Stearns atya? A férfi halvány mosollyal az ajkán fordult oda hozzá. – Öröm új arcot látni a Szent Szívben. Hogy s mint, Miss…? – kezdte a férfi és kinyújtotta a kezét. Suzanne egy pillanatra lemerevedett, majd eszébe jutott, hogy álcázva van itt. Kinyújtotta a kezét, és hagyta, hogy a férfi megfogja. Tökéletes keze volt, szépen faragott, akár egy szoboré. Meleg, puha bőr, de erős, nagyon erős, bár nem keményen ragadta meg Suzanne ujjait. Úgy fogta meg, mint
egy olyan férfi, aki tudatában van saját erejének, tudja, hogyan parancsoljon neki, és hogyan tartsa kordában. – Kanter – mondta Suzanne. – Suzanne Kanter. Nagyon jól vagyok, köszönöm – válaszolta meg a formális kérdést formális válasszal. – Élveztem a misét. – Ezt örömmel hallom. Mi hozta a Szent Szívbe? – kérdezte a férfi. Hangja kíváncsi volt, de hiányzott belőle minden gyanakvás. Suzanne úgy döntött, kockáztat egy kicsit, hátha valamilyen reakciót ki tud csikarni belőle. – Semmi jámbor cél. Azt a pletykát hallottam, hogy Nora Sutherlin is ide jár templomba. Nagy rajongója vagyok, így gondoltam, benézek. De nem láttam itt senkit, aki híres íróhoz hasonlított volna. – Pedig nehéz eltéveszteni – mondta a férfi, kis mosolya csak egy leheletnyivel lett szélesebb. – Általában megtisztel minket jelenlétével, de ezen a nyáron egyfajta írói szabadságot vett ki. – Nagy kár. Meg kell mondanom, hogy lenyűgöz, hogy a temploma ilyen tárt karokkal fogadja a hölgyet. Olvastam néhány könyvét. Bűnös irodalom. Suzanne észrevette, hogy valami megvillan a férfi szemében. Talán meglepetés? Vagy kajánság? – Krisztus is magához fogadta a bűnösöket és adószedőket és más alávaló bűnösöket is, nekik adta királyságát. Könyörületes és nagylelkű napjain néha még újságírókkal is szóba állt. Mosolya megint megváltozott. Most színtiszta irónia ült ajkain. – Mégis honnan… – kezdte Suzanne, és majdnem megnémult a döbbenettől. – Jegyzetelt a mise alatt. Csak egy protestáns evangélikus vagy egy újságíró képes jegyzetelni egy szentbeszéd alatt, a misén, főleg az enyém alatt. És miután húsz évet eltöltöttem a
papság kötelékében, egy kilométerről is megérzem a hitehagyott katolikust. – Valóban? – Akkor állt fel és ült le, amikor kellett, anélkül, hogy elveszettnek tűnt volna. Nyugodtan atyának nevezett, nem lelkipásztornak vagy tiszteletes úrnak. És jól megkülönböztethető, katolikus szeme van. – Mi van a szememben? – Bűntudat. Suzanne még egyenesebben állt, nem volt hajlandó megengedni, hogy a férfi észrevegye, mennyire felzaklatta. Végül is ő egy jottányi bűntudatot nem látott a férfi szemében. – Jól van, igen. Bűntudattal mondom, hogy igaza van. Újságíró vagyok és volt katolikus – mondta Suzanne még szélesebb, tettetett mosollyal. – Néha járnak ide hitehagyott katolikusok, de újságírók nemigen – mondta a pap kedélyes hangnemben. – Biztosítom róla, hogy manapság itt semmi említésre méltó nem történt. Hetek óta nem végeztem ördögűzést. Suzanne egy hosszú, zavart pillanatig a férfira bámult. – Maga egyáltalán nem olyan, mint vártam – mondta végül minden színleléstől mentesen. – Tekintve, hogy mostanában milyen a papságról az általános vélekedés, ezt bóknak tekintem. Bocsásson meg, Miss Kanter. Néhány emberrel beszélnem kell. De az irodám ajtaja mindig nyitva áll. Valami azt súgja, hogy lennének kérdései. – Igen. Sokkal több, mint eredetileg gondoltam. – Akkor hamarosan viszontlátom. Szép napot! A férfi udvarias bólintással csatlakozott egy csapat férfihoz, akik szintén arra vártak, hogy beszélhessenek vele. Suzanne a szemével követte, ahogy távolodott. Ez nem úgy ment, ahogy tervezte. Egyáltalán nem. Egy öt-hat gyerekes, kiterjedt család azon vitázott, hogy hová menjenek vacsorázni – Suzanne mögöttük ment ki a
parkolóba. Amint Patrick kocsijában ült, ismét elővette a jegyzetfüzetét. Rendkívül intelligens, írta. És borzasztóan jóképű. Várt engem. A lap aljára pedig odafirkantotta: Nem bízom benne, és háromszor aláhúzta. Nora átnézte a bőröndje tartalmát, szétválogatta a ruháit és a játékszereit. Ilyenkor hiányzott neki a saját kis kínzókamrája. Akkoriban, amikor még domina volt, kastélyszerű kínzókamrája volt, már ha létezik ilyesmi, a Nyolcadik Kör VIP szárnyában. Sørennek természetesen még mindig megvolt ott a saját lakosztálya. Kingsley-nek és Griffinnek is. De amint Nora visszatért Sørenhez mint alárendelt, kénytelen volt átadni a kínzókamráját az utódjának, Mistress V-nek. Azonban a felszerelése legnagyobb részét megtartotta azon alkalmakra, amikor Søren engedélyt adott neki, hogy uralkodjon valaki felett. A közösségben néhányan rosszallásukat fejezték ki az iránt, hogy Nora szerepváltóként dolgozott, míg az alfa dom tulajdonában volt. De Søren szerette Norát, és megértette. És több esze volt annál, minthogy beleszóljon az ilyen ügyeibe. Nora szeretett nőkön uralkodni, és egy bizonyos francia ismerősükön is, aki titokban szerepváltókat vert. A féltékeny gyűlölködők akkor kapják meg a feszítőrúdjait és különleges ismertetőjeléül szolgáló, vörös lovaglópálcáját, ha majd a hideg, élettelen ujjai közül csavarják ki. Nora vett egy nyakörvet Michaelnek – egy feketét, ami illik a hajához. Nem akarta, hogy állandóan hordja, de muszáj volt, hogy hozzászokjon a viseléséhez, ha csatlakozni akar az alvilághoz vele és Sørennel. Nora lenyúlt a táskája legmélyére. Korbácsok, láncok, egy Wartenberg kerék, két pár kézbilincs – kötél és fém –, megkötöző bilincsek, karabinerek. .. Csinos kis halom emelkedett belőlük a földön.
Nora még egyszer nekigyürkőzött a bőröndjének, és felnevetett azon, amit előhúzott. Hogy keveredhetett a kacsás pizsamája a perverz cuccai közé? Eszébe jutott, hogy épp Zach-kel, a szerkesztőjével vitatkozott telefonon, miközben csomagolt. Nyilván Zach elvonta egy kicsit a figyelmét. Nora bámulta a kék flanel, kiskacsa mintás pizsamát. A pizsama volt az első vita tárgya, miután Wes beköltözött. Senki nem nevezte soha magamutogatónak – túl sok valódi magamutogatót ismert, hogy magáénak mondja eme titulust –, de jó teste volt és nem érdekelte, ki látja. Úgyhogy az első reggelen, amikor Wesley beköltözött, Nora a szokásos alvóruhájában ment le a konyhába – egy majdnem teljesen átlátszó, fekete trikóban és bugyiban. Félig még aludt, belépett a konyhába, megsimogatta Wesley szőke fejét, fogott egy croissant-t és egy csésze kávét, és elindult a dolgozószoba felé. Pár másodperc múlva a láthatóan zavart Wesley belépett hozzá, és megállt háttal. – Igen, Wesley, csodásan áll a seggeden a farmer – mondta Nora, és végignézett a fiú magas, ruganyos és „túlságosan szexi ahhoz, hogy szűz legyen” testén. – Nem ezért állok háttal. Nincs rajtad ruha, Nora – mondta a fiú, és elképesztő zavarban volt. – De, van. Rajtam van a pizsamám. – Egy fólia van rajtad, semmi más. – Ez nem igaz. Volt már rajtam fólia, és az egyáltalán nem ilyen. Ez egy La Perla. – Ez La Átlátszó. A pizsamának van rendes anyaga. Átlátszatlan pamutból vagy valami hasonlóból készül. Ha úgy akarok élni veled egy házban, hogy ne veszítsem el a fejemet… – Vagy a szüzességedet – cukkolta Nora. – Akkor rendes pizsamát kell hordanod. Ennyi. Aznap sértetten ment el az egyetemre. Amikor hazajött,
Nora meglepte egy kis pizsamás divatbemutatóval. Először jött a zoknis majmos, aztán a pingvines, majd a kiskacsák, akiknek kamásli volt a kis lábukon. – Jobb? – kérdezte Nora. Wesley rávigyorgott, majd odanyúlt, és begombolta Nora kiskacsás pizsamájának felső gombját. Nora játékosan hörögni kezdett, mintha fuldokolna, pedig kellemesen érezte magát, ahogy a pizsama felső szűk nyaka nyakörvként szorult a torka köré. Wesley ismét kigombolta a gombot. Tekintetük egy pillanatra találkozott, és Nora semmi másra nem vágyott, mint hogy a fiú gombolja tovább. A fiú ujjai eléggé remegtek ahhoz, hogy Nora tudja, hogy ugyanez az ötlet benne is felmerült. Wesley rámosolygott, és azt suttogta: – Tökéletes. – A fiú tökéletes, Nora. A szavak kirángatták a múltból. Megfordult, és látta, hogy Griffin belép a vendégszobába, ami a saját szobája mellett volt, és Norának adta. Természetesen egyszerre volt ideges és felajzott. – Senki sem tökéletes, Griffin – mondta Nora, és a bugyijait egy fiókba hajigálta. – Kivéve Sørent. – Søren nem tökéletes. Nora Griffinre bámult. – Azt a rohadék pap hazudott nekem. Griffin a szemét forgatta. – Michael tökéletes. Ő álmaim férfija… Fiúja. Mindegy. A rohadt életbe, Nora. – Griffin az ágyra vetette magát. Elvett egy bilincset, és úgy tette az arcára, mintha egy hatalmas szemüveg lenne. – Igazán elbűvölő – mondta Nora, elvette a bilincset Griffintől, és az ágy végében halmozódó, megkötözéshez szükséges eszközökhöz tette. – Végigmentél a listán? – Igen. A kiskorú egy állat. Beleszerettem. Nora combig érő csizmáját a szekrénybe dobta.
– Nem szerettél bele. – Akkor megfelel az, hogy „beleszerettem és tisztességesek a szándékaim”? – Nem. Griffin rámeredt. – Griffin Fiske, nagyon jól tudod, hogy soha nem volt olyan párkapcsolatod, ami három hétnél tovább tartott volna. És ez akkor volt, amikor megcsaltad a barátnődet a mostohafivérével. Épphogy megismerted Michaelt. – Igen, na és? Mennyi időbe telt, hogy beleszeress a Pápába? Nora elmosolyodott. – Két vagy három másodpercbe. De ez nagyjából egy hétig tartott, aztán rájöttem, hogy gyűlölöm. – Döbbenetes, hogy ti ketten mióta vagytok együtt. – Nora hallotta az irigy tiszteletet Griffin hangjában. Griffinnek rengeteg szeretője és nagyjából nulla párkapcsolata volt. – Mi a titkod? – Sørennek nagy a vonzereje. És az is segít, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Sokkal jobban, mint amennyire gyűlölöm – mondta Nora. Hirtelen nem volt kedve Sørenről beszélni. Túlságosan fájt a tudat, hogy még legalább két hónap, ha nem több, mire viszontláthatja. – És mi újság Michael listájával? Van valami, amit érdemes tudnom? Griffin megfordult, és kihalászta a listát a hátsó zsebéből. Nora elkövette azt a hibát, hogy csatlakozott hozzá az ágyban. Két másodperc után a hátán feküdt, és Griffin a játékszerei közül máris felcsatolta a bilincset a csuklójára. – Erről eszembe jut – mondta Nora, és ellazította a csuklóját –, hogy fel kell hívnom a szerkesztőmet. – Majd felhívod, miután megkeféltelek. – Nem kefélhetnél meg azután, hogy átbeszéltük Michael listáját?
Griffin lerogyott mellé, és otthagyta Norát hason fekve, megbilincselve. Nora tehetetlenül felnyögött, és a válla segítségével oldalra gördült. – Először a lista, aztán kefélés. Mi a helyzet a kiskorúval? – A szexnél? Színötös. Kanos kis takonypóc. – Tizenhét éves. – Értettem. – És még? – kérdezte Nora. – Nincsenek nagy fétisei. Semmi vízi vidámpark vagy ilyesmi. – Jól van – mondta Nora. – A húgyhólyagom elég félénk szokott lenni. – A szokott perverzitások megvannak – folytatta Griffin. – A kikötözés jó, mindenfajta kikötözés. A fájdalom is, mindenfajta fájdalom. Ez azért különös – mondta Griffin, és az utolsó oldalra lapozott. – Micsoda? – Fájdalmat és dominanciát akar. Ezen a területen minden négyes és ötös. De amikor vagdosásról kérdeztem, egy nagy egyest adott. Fura, nem? Nora azonnal a Michael csuklóján levő hegekre gondolt. Számára ez egyáltalán nem volt fura. – A fiú egy életre kivagdosta magát. Utálom a talpverést – mondta, hogy próbálja elvonni Griffin figyelmét. Ha Michael azt akarja, hogy Griffin tudjon az öngyilkossági kísérletéről, akkor majd ő elmondja neki. – Tégy velem, amit akarsz, de ne üsd a lábamat. Csiklandós vagyok. Griffin felhúzta a szemöldökét. – Értettem. Ó, a kiabálást sem szereti. Nora felsóhajtott. Ez biztos Michael seggfej apja érdeme. – Én sem kedveltem soha, ha kiabálnom kellett a klienseimmel. Csak megerőltetem a torkomat. Emellett egy igazán jó domináns egyetlen suttogással az istenfélelmet is képes beleplántálni az alárendeltbe. Søren képes rá.
– Søren azzal is beleplántálja az istenfélelmet egy alárendeltbe, ha csak megjelenik – mondta Griffin nehezen leplezett irigységgel. – Tudom. Imádom a pasit – mondta Nora büszke mosollyal. Titkos, perverz kis közösségükben senki nem parancsolt maga körül több tiszteletet vagy félelmet, mint Søren. Nora néha hálát adott Istennek, hogy Søren az egyházba lépett be, nem pedig a katonaságba. Diktátor lenne, az biztos. – Még valami Mickkel kapcsolatban – mondta Griffin, és összehajtogatta a listát. – Mick? – Így hívom. A Michaelben túl sok a szótag. – Jól van, mi van még Mickkel kapcsolatban? Griffin az oldalára feküdt, és szembenézett Norával. Kiszabadította haját a fekete csatból, megsimogatta arcát és nyakát. Baj van, gondolta Nora. Baj van, ha Griffin próbálja ellágyítani. – Annyi van, és ne ijedj meg… – kezdte Griffin, miközben széthúzta Nora blúzát, lehúzta a melltartója pántját és egyik mellbimbóját forró szájába vette. – Most nem éppen ijedtnek érzem magam – mondta Nora, és hátradőlt, hogy Griffin jobban hozzáférjen a melléhez. – Addig mondd az ijesztő részét, amíg még fel vagyok pörögve. Griffin kezét becsúsztatta a szoknyája alá, a combja közé, majd egyik ujjával a bugyija alá nyúlt, és beledugta a testébe. – Annyi van Mickkel… – mondta Griffin, és második ujját is beledugta a nedves forróságba –, hogy biszex.
NYOLCADIK
M
iután egyedül maradt a szobában, amit Nora és Griffin adott neki, Michael kipakolta a sporttáskáját. A gördeszkáját, kerekekkel felfelé, a legtetejére tette, és most azt vette ki elsőnek. Most, hogy a kezébe fogta, szinte megbánta, hogy elhozta. Nora tudta, hogy deszkás, de Griffin nem. Egy Griffin-féle pasi biztos gyerekesnek tartja a gördeszkázást. Michael a deszkát a padlóra tette, és az ágy alá tolta. Kipakolta a ruháit – farmereket, pólókat, bokszeralsókat, zoknikat, a szokásost – és egy üres fiókos szekrénybe pakolta. Kicsit rossz érzés volt egy olyan bútordarabba pakolni kopott holmiját, amely valószínűleg többet ért, mint az anyja kocsija. Még egyszer belenyúlt a táskába, és előhúzta legféltettebb kincsét. Nem sokkal azután, hogy a szüleivel Wakefieldbe költözött, és elkezdett a Szent Szívbe járni, Michael olyan pletykákat hallott, hogy Nora Sutherlin, az író már évekkel azelőtt is ugyanebbe a templomba járt, még mielőtt még a Nora Sutherlin lett volna belőle. Egy nap a plázában beosont a Bordér boltba, és megtalálta a Vörös című könyvét. A címlapon egy nő csuklója volt, amit vérvörös selyemszalaggal kötöztek össze. Visszaemlékezett rá, hogy olyan sokáig bámulta a képet pislogás nélkül, hogy könnyezni kezdett a szeme. De egy tizenhárom éves fiúnak nem engedik meg, hogy ilyen könyvet vegyen. Arra gondolt, hogy ellopja, de a bolti tolvajlás gondolatától összecsavarodott a gyomra. Talált egy
fantasy regényt királyokról és egyszarvúakról, amely ugyanolyan méretű és árú volt, mint a Vörös, és kicserélte a védőborítóikat. A védőborítóra nem volt szüksége. Az összekötözött csuklók képe beleégett a retinájába. Amikor az összekötözött csuklót és a fehér kezet nézte, önkéntelenül is maga elé képzelte a saját csuklóját és kezét. Az a kép megszólította őt. Suttogott neki. A Szerelem, gondolta, amikor először ránézett a képre, a Szerelem lehet ilyen. Megvette a könyvet, és hazavitte. Miután a szülei lefeküdtek, egész éjjel fent maradt, és olvasott. Másnap éjjel megint. Amikor elkezdett tanácsadásra járni Stearns atyához az öngyilkossági kísérlete után, Michael végre összeszedte minden bátorságát, és megkérdezte őt Nóráról, akit S. atya Eleanor-nak hívott. Valamilyen okból Michael első kérdése ez volt: – Csinos? Stearns atya így válaszolt: – Michael, Eleanor kétségtelenül a legszebb nő, aki valaha élt és élni fog. Ha egy éjszakai vihart nővé tudnál változtatni, akkor nagyjából lehetne fogalmad arról, hogy milyen a külseje. És a viselkedése is körülbelül olyan – mondta, és elmosolyodott. Michael ezután sokáig hallgatott. Imádta az éjszakai vihart, azt, ahogyan az eső és a szél erejébe beleremegett az egész ház, ahogy fehér fények közepette megnyílt az égbolt. Hosszú csend után a pap odafordult felé. Sokáig nézte Michaelt. – Szeretnél megismerkedni vele? S. atya üzletet kötött vele: ha Michael kibírja, hogy egy egész évig nem tesz kárt magában – se égetés, se horzsolás, se vagdosás, se öngyilkossági kísérlet –, akkor S. atya megszervezi, hogy találkozhasson Nora Sutherlinnel, Tizenegy hónappal a megállapodásuk után Michael épp a leckéjét írta a Szent Szívben. Miután kimondták a válását, az anyja új állást
kapott. Jobban fizetett, mint a régi, de azt jelentette, hogy néhány este fél tizenkettőig kellett dolgoznia. Nem szívesen hagyta egyedül Michaelt otthon. S. atya felajánlotta, hogy sokáig ott marad a templomban, hogy Michael ne legyen egyedül. Hétfő este volt, másnap iskola volt, erre Michael emlékezett. A Mengyelejev-táblázattal küszködött másnapra. Hallotta, hogy S. atya telefonon beszél valakivel, de nem tudta kivenni, hogy ki lehetett. Olyan volt, mintha franciául beszélt volna. Néha beszélt franciául a telefonba. Néha egy másik nyelven, ami talán svéd lehetett, de aztán később megtudta, hogy dán. Michael hallotta, hogy S. atya leteszi a telefont. Miután a pap kijött az irodájából, megint a szokott szomorú mosoly volt az arcán. – Ő is mindig itt írta a házi feladatát – mondta mindenféle bevezető nélkül. Michaelnek nem kellett megkérdeznie, kiről beszél. – Mindig lehetett tudni, hogy mikor írja a matekleckéjét. – Honnan? – kérdezte Michael. – Én, és mindenki más, aki akkor a templomban volt, hallotta a káromkodások hosszú sorát. Michael felnevetett. – Alig várom, hogy megismerhessem. – Nem kell többé várnod. Készen állsz rá, hogy találkozz vele? Michael keze most zsibbadt el először azóta, hogy teljesen visszanyerte érzékelését, egy hónappal a kórházból való kiengedés után. Vele – Nora Sutherlinnel, a nővel, aki ellopta, és papírra vetette legtitkosabb álmait. Michael riadtan pihegett, és elkezdte elpakolni a holmiját. Majd bólintott. – Készen állok rá.
Követte S. atyát, ki a templomból egy szürke Rolls Roycehoz, ami kint várt az utcán. Az autó elindult a járdaszegély mellől, és Stearns atya kibámult az ablakon. – Mit tegyek, ha összefutok vele? – kérdezte Michael. – Asszonyomnak vagy úrnőmnek szólítod. És mindent megteszel, amit csak mond neked. Michael megrázkódott, mint ház a viharban. – És ez… azt jelenti, hogy… – Elveszi a szüzességedet, Michael. Ha ezt akarod. Michael bólintott, és kibámult az ablakon. Olyan volt, mintha a kocsi még mindig állna, és az utcák mozognának. – Igen, ezt akarom. És most itt van valami hülye házban New York államban, magával Nora Sutherlinnel. Istenem, ez szürreális. Mi a fenét keresek én itt? – kérdezte magától, ahogy a könyvet betette az éjjeliszekrény fiókjába. A házban gazdagság, hatalom és ősi vagyon jelenléte érződött. Ő csak egy tizenhét éves senki, akinek semmije sincs. – Ha megparancsolom, hogy mosolyogj, megteszed? – jött egy hang az ajtóból. Michael felnézett, és meglátta Norát, aki összefont karokkal, a szokásos mosollyal az arcán figyelte. – Igen, asszonyom – mondta, és megpróbált mosolyogni. Nora belépett a szobába, és odament hozzá. Mindkét kezét a kezébe fogta, csuklóit az ajkához emelte és gyengéden megcsókolta a hegeit. Az igazi mosoly végre felragyogott. – Megmentette az életemet, tudja? – mondta Michael. –S. atya megmentett. Nora elhúzódott tőle, és leült az ablakfülkébe. – Tényleg? Michael bólintott.
– Nem csak azon az éjszakán, amikor rám talált. Az, amikor mesélt saját magáról, meg magáról, Nora… Az mindennél többet segített. – Elmesélte neked, hogy mentett meg engem? – kérdezte Nora és keresztbe tette karcsú lábait. – Nem. – Igyekszik olyan makulátlannak megőrizni a hírnevemet, amennyire csak lehet. Ez igazi herkulesi munka. Nem sokkal azután, hogy megismertem Sørent, nagy bajba kerültem. Majdnem javítóintézet lett a vége. Michael megriadt a hírtől. – De miért? – Anyám azt hitte, egy autószerelőhöz ment hozzá. – Nora nekidőlt a falnak. – Egy nagy, szegény, katolikus családból származó lánynak egy rendes, munkás férj az álma. Kiderült róla, hogy nem igazán autószerelő. Hanem inkább lopott alkatrészekkel üzletelt, és maffiakapcsolatai voltak. – Szent Isten. Az apja a maffia tagja volt? Nora vállat vont. – Nem igazán volt a tagja. Inkább belőle élt. Hol börtönben volt, hol nem. Mindig tartozott valami veszélyes egyénnek pénzzel. Anya próbált távol tartani tőle, de nehéz apuci kedvencének azt mondani, hogy mondjon nemet, amikor azzal hív fel, hogy segítség kellene. Mondjuk, hogy kicsit túlságosan is jól ment nekem a családi üzlet. – Letartóztatták autólopás miatt? Nora felemelte egyik kezét, és széttárta az ujjait. – Öt autó? – kérdezte Michael döbbenten. – Az ötödiknél csíptek el. Elég jól ment aznap este. Senki nem gyanakodott a tizenöt éves, katolikus iskolai egyenruhás kislányra, hogy netán a Porschéjukra pályázna. Olyan ártatlannak tűntem. Tökéletes álca volt. – Ártatlan? Maga?
Nora egy pillanatig bámult rá, majd összeszedte magát, és arcára üres kifejezés ült. Szeme kitágult, megremegtette szempilláit és beleharapott felső ajkába, mint egy ideges gyermek. Hirtelen úgy látszott, tizenöt éves, édes és retteg. – A mindenit! – lihegte Michael. – Ó, igen – mondta Nora, és arca újra a régi lett. – El tudom játszani az ártatlant. Az a tekintet mindenkinél bejött – apánál, anyánál, a zsaruknál, mindenkinél, Sørent kivéve. Ő rögtön átlátott rajtam. Ő rögtön látja mindenki igazi arcát. – Észrevettem. – Egy kihallgató szobában ültem a rendőrségen. Tizenöt éves voltam, és a pap, akivel addig életemben kétszer találkoztam, bejött, és kinyitotta a bilincsemet… Mint később megtudtam, a saját bilincskulcsával. Leült velem szemben, és várt, egy szót sem szólt, amíg a szemébe nem néztem. Azt mondta, kihúz a csávából, de mindent meg kell tennem, amit mond nekem. – És meddig? – Én is ezt kérdeztem tőle. Azt válaszolta: örök időkig. – És mit mondott? – kérdezte Michael. Felizgatta a tizenöt éves Nora, aki kétségbeesett üzletet köt a titokzatos pappal, hogy megpróbáljon megmenekülni a javítóintézettől. – Találkoztál vele. Szerinted mit mondtam? – kérdezte Nora, és rákacsintott. – De ne beszéljünk többet rólam, ez már régi történet. Hogy vagy? – Jól. Griffin rendes – mondta és rögtön meg is bánta. Ez meg honnan jött? – Tényleg az. Nagyon rendes – mondta Nora, és hosszan, keményen bámulta a fiút. Michael a földet nézte, és tanulmányozni kezdte Chuck Taylor cipőjének fehér orrán levő karcolásnyomokat. – Örülök, hogy tetszik neked. Ő és Søren nem jönnek ki valami jól. – Hogyhogy?
– Ezt egyikük sem árulja el. Ha valamelyiküktől megtudod, bármit kérhetsz tőlem. Michael elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Nora, én magával vagyok itt. Mi más vágyam lehetne még? Nora felállt, odament hozzá, megállt előtte, és végigmérte. – Mondjuk ez? – kérdezte Nora és kinyitotta a fiú nadrágját. – Na, jó – helyeselt Michael. – Talán ez. Amikor Suzanne megérkezett a lakására, a számítógépén talált egy mappát, amit Patrick „Finom Sutherlin Tematika” névre keresztelt. Ezt elég különösnek tartotta, aztán rájött, hogy a rövidítés azt jelenti, hogy Felnőtteknek Szóló Tartalom. Na, ezt el is hitte. Még mindig zaklatott volt az istentelenül jóképű pappal való találkozás miatt, így töltött magának egy pohár bort, hogy lenyugtassa az idegeit. Leült a gép elé, és megnyitotta a mappát. Szia, szépségem, írta Patrick egy jegyzetben, amikor a mappára kattintott. Kicsit mászkáltam a neten, és mindent előástam erről a bizonyos Miss Nora Sutherlinről, amit csak tudtam. Gondolom, megdöbbent, hogy nem derítettem ki annyit róla, mint amennyit sejtettem. A papodhoz hasonlóan szereti, ha egyfajta internetes védőfal van körülötte. Anyag a karrierjéről? Egy rakat. A magánéletéről? Alig. De intéztem pár telefont és nyomon vagyok. Előbb az 1-es fájlt olvasd el. Aztán a 69-est. Aztán hívj fel, hogy elvihesselek vacsorázni, te gyönyörű, rögeszmés csajszi. Én szexibb vagyok bármelyik papnál, nem? Suzanne kis, bánatos kacagást hallatott. Bármelyik papnál, kivéve Stearns atyát. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy a férfi ennyire… Nem, mondta Suzanne magában. Nem engedheti, hogy elvakítsa a férfi megjelenése. Valami baj lehet ezzel a pappal, annyira, hogy valaki anonim faxot küldött neki
róla. És akármilyen jóképű is, nem nehéz elképzelni, hogy van egy szexuális ragadozó oldala is. Még ha nem is gyerekekre vadászik, lehet, hogy a gyülekezetében levő nők a célpontjai. Megnyitotta az 1-es fájlt és egy Nora Sutherlin idézetlistát talált, különféle interjúkból. A Writers Weekly-ből. Újságíró: Honnan szerzi a témáit? N. S.: A legjobb cselekmény ötleteimet ugyanott szerzem, ahogy a legjobb orgazmusaimat is. Újságíró: Az ágyban? N. S.: A templomban. Suzanne ezen hangosan felkuncogott. A Literary Frictionből, a legnagyobb netes erotikus blogból. Újságíró: A szexjelenetek megírásakor támaszkodik személyes tapasztalatokra? N. S.: Nem. Újságíró: Titokban maga vanília? N. S.: Jogi tanács: nem akarom, hogy bármi olyan nyilvánosságra kerüljön rólam, ami felhasználható ellenem a bíróság előtt. Suzanne átolvasott még néhány idézetet, amit Patrick összeszedett. Nora Sutherlin meglehetősen jól beszélt. De Suzanne túlságosan sok regényírót ismert ahhoz, hogy elhiggye, hogy bármelyik író ugyanolyan vadul élt volna, mint a regényeik szereplői. Az őrült Kerouacok és Hemingwayszerű írók kora rég lejárt. Nora Sutherlin könnyedén lehet egy túlsúlyos, ötvenes éveiben járó háziasszony, aki egész életében csak misszionárius pózban szeretkezett, és azt is csak a férjével. Ez volt Suzanne elmélete arról, hogy milyen a legtöbb szerelmesregény-szerző. Becsukta az 1-es fájlt, és meglátott egy Képek feliratú mappát. Rákattintott, és elkerekedett a szeme.
– Hűűű. – mondta Suzanne hangosan az üres szobának. Patrick láthatóan sok időt és energiát fektetett abba, hogy fényképeket találjon Nora Sutherlinről. Szegényke. Micsoda házimunka! Nora Sutherlin akár Rachel Weisz húga is lehetett volna – göndör, fekete haj, nagy, zöld szemek, telt, biggyedt ajkak, sápadt bőr és gyönyörű idomok. Az egyik fotón Nora Sutherlin egy asztalnál ült, és könyveket dedikált egy vörös Sharpie-val. Az általa viselt fűző csodákat művelt a dekoltázsával. Egy másik fényképen egy csigalépcső tetején ült rövid, vörös miniszoknyában egy rendkívül jóképű, sötét hajú, Brutus-frizurás férfi társaságában. Nora Sutherlin írónő a Royal House szerkesztőjével, Zachary Eastonnal, szólt a képaláírás. Abból, ahogy egymásra néztek a képen, Suzanne eltűnődött, hogy talán Mr. Easton egy leheletnyivel többet is tett, mint csupán a könyveket szerkesztette. Nem mintha hibáztatná a férfit. Ennyit a szerelmes regények íróit illető elméletéről. Az utolsó fotó valószínűleg valami partin vagy jótékonysági rendezvényen készülhetett. Nora Sutherlin egy gyönyörű, vérvörös szaténruhát viselt. Mellette egy férfi állt, nem, igazából egy fiú. Habár sokkal magasabb volt nála, a fiú jóval fiatalabbnak tűnt. Maximum tizennyolc vagy tizenkilenc éves lehetett. Szmokingjában kamasz fiúnak látszott, aki felnőttesdit játszik. Zachary Eastonhoz hasonlóan ő is vágyakozással és csodálattal nézett Nora Sutherlinre. Ez a nő férfifalónak tűnik. Suzanne eltűnődött, hogy vajon Nora valaha is „felfalta-e” Stearns atyát. Na, jó, gondolta Suzanne, Nora Sutherlin jó nő. Érdekes. És erotikus regényeket ír. És az interjúkban úgy viselkedik, mintha a regényei csak halvány visszfényei lennének a valódi életének. Suzanne olvasta pár könyvét. Nehéz elhinni, hogy Nora Sutherlin vadabbul él, mint a regényalakjai. Ahhoz elég sok energia kellene. Suzanne-nak eszébe jutott Patrick utasítása – előbb az 1-es, majd a 69-es fájl. Ügyes, Patrick, gondolta. Nagyon ügyes.
Kétszer rákattintott a 69-es fájlra. A dokumentum csak két mondatból állt. Ha többet akarsz tudni, velem kell vacsoráznod, szólt az első mondat. De a második mondat ragadta meg igazán Suzanne figyelmét. Nora Sutherlin világhírű domina. ___________________ Michael felnyögött a gyönyörtől, ahogy Nora hihetetlenül tehetséges ujjaival dörzsölte a vádliját. Kicsit csalódott volt, amikor Nora azt mondta, hogy még nem fognak szeánszon részt venni, és szexelni sem fognak. De egy teljes testmasszázs az első és egyetlen Nora Sutherlintől? Nem panaszkodhatott. – Én vagyok az alárendelt – mondta Michael, amikor Nora a hátát vette kezelésbe. – Nem nekem kéne masszíroznom magát? – Te vagy a legstresszesebb, legfáradtabb alárendelt a föld színén – mondta Nora, és erős ujjait a Michael hátában levő csomókra irányította. – Nem verhetlek meg addig, amíg egy kicsit el nem lazulsz, különben az első szeánszunkon minden egyes izmod meghúzódik. Lazíts. Ez parancs. – Igen, asszonyom – mondta Michael, és megfeszült, amikor Nora becsúsztatta kezét a bokszerébe. – Michael – mondta Nora látható elkeseredéssel – jobban összeszorítottad a fenekedet, mint ahogy a második pár Spandex ráfeszül egy nőimitátorra. Elfelejtettem mondani, hogy a lazíts parancs? – Bocsánat, bocsánat – mondta Michael nevetve. – Miért lettél ennyire feszült, Angyal? – Nora elhúzta a kezét, és elnyújtózott Michael mellett az ágyon. – Maga a papom barátnője. Egy idegen házában vagyok. Mindkét szülőm beparázna, ha tudnák, hogy itt vagyok. Nora megsimogatta a fiú arcát.
– Mondd meg az igazat. Miért vagy annyira feszült? Michael nagyot nyelt, majd felült, és visszahúzta a pólóját. – Vagy kint egy nagy úszómedence, amit látni az ablakomból – mondta Michael. Nora elmosolyodott. – Tudom. Szeretnéd leereszteni a vizét, és gördeszkázni benne, ugye? – Honnan tudta? – kérdezte Michael bárgyú vigyorral. – Öreg vagyok. Vagy egymilliószor láttam a Halálos biztonsággal című filmet. Christian Slater mint szőke, punk gördeszkás? Talán emiatt a film miatt vonzódom annyira a szőke férfiakhoz. – Még soha nem láttam. – Majd kikölcsönözzük. Most pedig válaszolj a kérdésemre. Miért vagy annyira stresszes? Michael felsóhajtott, és a mellkasához húzta a lábát, és állát a térdére tette. – Én nem tartozom ide, Nora. Nem magához vagy Griffinhez, és nem illek ebbe a házba… Ez őrültség. Nora először nem szólt semmit. Felállt, és felkapcsolta az ágy melletti kislámpát. Amikor Michael kicsi volt, volt egy ronda műanyag Power Rangers lámpája. A kicsi Griffinnek Tiffany lámpája volt. – Feküdj az ágyba! – parancsolta Nora. – Csak fél tizenegy van – tiltakozott Michael. – Én is befekszem veled. Michael nem tudott elég gyorsan bebújni a takaró alá. A halvány fényben látta, hogy Nora leveszi a cipőjét, a szoknyáját és a blúzát. Fekete melltartójában és alig valamit takaró bugyijában becsusszant az ágyba Michael mellé. – Ruhát le! – mondta. Michael sután kibújt a pólójából és a bokszeréből. – Jó kisfiú. Most pedig kanálpóz – a hátad a mellkasomnak.
Michael idegesen Norához bújt, és majdnem hangosan felnyögött, ahogy a bőre hozzáért. Akkor viszont tényleg hangosan felnyögött, amikor Nora lenyúlt, és a kezébe fogta. – Nem csak magasabb lettél – suttogta a fülébe. – Látom, hogy egy másik területen is nőttél pár centit. Michael elpirult, és nem szólt semmit. – Két dolgot fogok csinálni – mondta Nora. – Elérem, hogy orgazmusod legyen, és mondok egy esti mesét. Melyik legyen először? – Ööö… az orgazmus? – válaszolta habozva Michael. Ha nem élvez el először, akkor talán nem lesz képes koncentrálni Nora egyetlen szavára sem. – Ez érthető. – Nora szorosabban markolta, beleharapott a vállába és gyengéden felfelé húzta a kezét, Michael teste keményen megmerevedett Nora érintésére, és néma rázkódással élvezett el. – Jobb már? Michael bólintott. – És nedvesebb. – Hagyd csak – mondta Nora. – Ez Griffin régi ágya. Nem a te ondód az első, amely ezt a lepedőt éri. Most pedig az esti mese. Mehet? Mondd, hogy „igen, asszonyom”. Saját esti mese Nora Sutherlintől? – Igen, asszonyom – mondta Michael a lehető legköltőibben, amire képes volt. – Egyszer volt, hol nem volt… – kezdte Nora, miközben csókokat hintett a fiú vállára, amitől minden idegvégződése bizseregni kezdett. – Egy nagyon elcseszett családból származó szegény lányból éles tollú és még élesebb nyelvű híres író lett, aki évi hét számjegyű összeget keresett. Oda ment, ahová menni akart, azt csinált, amit csak akart. És senki nem próbálta megakadályozni semmiben. Volt egy saját háziállata, Angyal, akinek meg kellett tanulnia beszélni. Na, mit gondolsz, mit csinált az írónő?
– Mit? – kérdezte Michael. – Meglepetten felnevetett, ahogy Nora a hátára lökte, és ráült. Száját a fiú szájához érintette, és szétfeszítette az ajkait. – Odaadta neki a nyelvét.
KILENCEDIK
N
orát gyengéd érintés keltette fel álmából. Megfordult, és meglátta Griffint Michael ágya mellett, kezében a nő mobiljával. – A Pápa – suttogta némán. Nora bólintott, és elvette a telefont. Megfordult, és látta, hogy Michael magzatpózban fekszik, hosszú szempillái csukva vannak. Miután ledugta a nyelvét a torkán, hogy megnevettesse, még majdnem egy órán át beszélgettek a fiú ágyában. Mármint nagyrészt Nora beszélt. De Michael hallgatta, és feltett pár ideges kérdést arról, hogy mi fog történni velük ezen a nyáron, mit vár tőle Nora, és neki mire van szüksége. Végül megnyugodott annyira, hogy elaludjon. Nora óvatosan kiszállt a takaró alól. Griffin ott állt, és bámult, láthatóan elbűvölte Michael áttetsző, meztelen válla, amely kikandikált a takaró alól, és ragyogott a holdfényben. Nora az ingénél fogva megragadta Griffint, és kivonszolta a folyosóra. Becsukta maga mögött az ajtót, és szigorúan nézett Griffinre. – Igen, uram? – mondta a telefonba, amikor Michael szobája már hallótávolságon kívül volt. – Hogy vagy, kicsikém? – szólalt meg Søren hangja a vonalban. – Hiányzik egy bizonyos százkilencvenkét centi magas, szőke, skandináv ismerősöm. Griffin visszaindult volna Michael szobájába, de Nora a testével lökte be előtte az ajtót. – Talán ismerem? – kérdezte Søren.
– Alexander Skarsgárd. – Griffin jobbra cselezett, és megpróbált Nora karja alatt átbújni. Nora felemelte a lábát, és az ajtófélfára tette, hogy elzárja az útját. – Attól tartok, nem ismerem az úriembert. – Svéd vámpír. Egyébként hogy van, uram? Nora hallotta Søren halk nevetését a vonal túloldalán. – Intrikák közepette. Nora vére egy pillanatra megfagyott a szótól. Søren, intrikák közepette? Ez távolról sem jelenthet jót. – Milyen intrika? És egyáltalán ki intrikál? – Egy bizonyos újságírónő, aki ma részt vett az esti misén. Suzanne Kanter. Nora felnyögött, de nem csak az aggodalomtól, hanem a vonakodó gyönyörtől is. Griffin más taktikát választott, és most azt az érzékeny területet csókolgatta, ahol a nyaka találkozott a vállával. Ahogy csókolta, kigombolta a saját ingét, hogy megmutassa izmos mellkasát és hasát. – Ó, istenem, csinos a nő, ugye? – kérdezte Nora. A féltékenység szikráját sem érezte, inkább félelem kezdett bekúszni az agyába. Az a Søren, aki intrikák foglya, az szórakozott. Norának az kell, hogy Søren hideg legyen, számító és távolságtartó, hogy megküzdhessen a körülötte levő zűrzavarral Wakefieldben. Nem az, hogy intrikák vegyék körül. – Igen, bájos. Sötétvörös haja van, sötét szeme, elég magas – mondta Søren, és Nora alig hallható érzéki vonzalmat érzett a hangjában. Griffin kikapcsolta Nora melltartóját, és elkezdte lehúzni a karján. – Csodálatosan festene a Szent András keresztemen. Hirtelen újság-szalagcímek villantak be Nora agyába. A köztiszteletben álló katolikus papról kiderült, hogy szadomazo kényúr Leleplezték a katolikus pap erotikus kínzókamráját
A szado-mazo vádakkal illetett katolikus papot kitaszították a papi rendből, és kiátkozták A sikeres erotikus regényíró kapcsolatban állt a kiátkozott pappal A sikeres erotikus regényírót bűnösnek találták nemi erőszak vádjában – Mind börtönbe kerülünk – sóhajtotta Nora. – Eleanor, nyugodj meg! – mondta Søren, hangja komoly volt és parancsoló, olyan, amilyennek Nora szerette. – Minden rendben lesz. Elintézem Miss Kantert. Gyanakvás vezette, nem egyszerű kíváncsiság, és ez jobban izgat, mint minden más. Mosolya és udvarias viselkedése ellenére úgy tűnt, hogy totálisan retteg tőlem. – Retteg? – ismételte Nora, miközben Griffin a nő csípőjénél időzött, és megpróbálta levenni a bugyiját. Søren Norától eltérően soha nem túlzott. Nora tudta, hogy a legtöbb ember először idegesítőnek találja Sørent a magassága, döbbenetesen jó külseje, papi gallérja és távolságtartó magatartása miatt. És ha a megfelelő hangulatban volt, biztos, hogy még a szar is megfagyott egyesekben. Ezt Zach Easton tanúsíthatja. De hogy rettegést keltsen, az szokatlan – hacsak ennek az újságírónak nincs valamilyen papfóbiája. Nora ismert néhány, traumát elszenvedett, katolikus iskolát végzett egyént, akik majdnem összepisilték magukat apácák és kedvesnővérek láttán. – Biztosan katolikus – vonta le Nora a következtetést. – Hitehagyott – mondta Søren. – Emellett nagy rajongód. Vagy legalábbis azt állítja. Valahogy megtudta, hogy a Szent Szívbe jársz. – Ha rajongóm, akkor kedvelnem kell – mondta Nora, aki máris gyűlölte ezt az újságírót, mivel Søren körül szaglászik. Rossz jel, hogy az újságíró máris összekötötte őt Sørennel. A dolgok kezdtek kockázatossá válni.
Nora lepillantott, és rájött, hogy Griffinnek sikerült teljesen levetkőztetnie őt a folyosón, ő pedig már félig meztelen volt. Griffin kezét Nora lába közé csúsztatta, és könnyedén játszott az ezüst csiklópiercinggel. Nora megpróbált rácsapni a kezére, de Griffin folytatta, nem érdekelte a nő tiltakozása. – Mit fog tenni? – kérdezte Nora, ahogy Griffin egyik ujját a testébe nyomta, míg a másik szakértelemmel a mellbimbóját cirógatta. Mivel Michaelt megtagadták tőle, Griffin láthatóan úgy döntött, frusztrált vágyát Norán éli ki. Nora teste az akarata ellenére is válaszolni kezdett a gyengéd ostromra. Néhány óra perverz kefélés legalább elvonja a figyelmét a Søren iránti aggodalmáról. – Bármit, amire szükség lesz – mondta a férfi. Søren szavai mögött súlyos sötétség lappangott. – Vigyázz Michaelre. Tartsd távol tőle Griffint. Hamarosan megint itthon leszel velem, itt, ahová tartozol. – Igen, uram – mondta Nora. Gyomra összeszorult – az idegességtől és a felajzottságtól. – Szeretem. – Könnyek csípték a szemét, ahogy kimondta a szót. Ez nem jó. Csak pár napja voltak külön, és máris annyira hiányzott neki a férfi, hogy pityeregni kezdett. – Én is szeretlek, kicsikém. Senki és semmi nem választhat el minket egymástól. Tudd és hidd ezt! – Próbálom – mondta Nora, és pihegve nagy levegőt vett. Griffin fogta Nora melltartóját, bugyiját, blúzát, és visszaindult a folyosón a keleti szárny felé. Visszafordult, és a mutató- és középső ujja között tartott óvszeres dobozzal intett Norának. Amiről neki eszébe jutott… – Søren? – kérdezte Nora édes hangon. – Szívem szeretett papja? Kérhetek egy apró kis szívességet? A vacsora Patrickal mindig vacsorával kezdődött, de soha nem azzal ért véget. Suzanne a fiú alatt feküdt, ahogy az lehúzta a bugyiját, végig a lábán. Rossz ötlet lefeküdni egy
exszel, még akkor is, ha segít a nyomozásban. De Suzanne nem tagadhatta, hogy akarja, akarja a forró száját a mellén és az ujjait a csiklóján és… – A farkadat akarom magamban, Patrick – lihegte, ahogy a fiú meztelen testével betakarta. Patrick halkan felnevetett, és Suzanne testhőmérséklete még jobban megemelkedett, ahogy a fiú erős, meztelen mellkasa ágaskodó mellbimbójának szorult. – Boldogan beléd rakom a farkam. Ez meg honnan jött? – kérdezte, ahogy felhúzott egy óvszert. Suzanne combjai közé nyúlt, nedves szeméremajkait, simogatta – pontosan tudta, hol szereti, hogy megérintsék. – A te hibád – mondta Suzanne, ahogy a fiú körkörös mozgással beledugta egyik ujját, majd a másikat is. – Te mondtad nekem, hogy Nora Sutherlin a Szent Szívbe jár. Olvasom a könyveit… Pusztán a kutatás miatt. – Ez olyan kutatás, amit fél kézzel végeznek? – Patrick végigcsókolta Suzanne vállát és nyakát, fel, a szájáig. – Ne akard tudni – ugratta Suzanne. – Bár ne akarnám látni – mondta Patrick, és gyengéden beléhatolt. Suzanne még jobban széttárta a lábát, hogy mélyebben magába fogadhassa. Mély torokhangon felnyögött, ahogy Patrick lassú, erőteljes lökésekkel dolgozott, csípőjét a fiú csípőjének nyomva, próbálta elhessegetni az érveket, hogy miért is nem kellene megint lefeküdni a volt pasijával. Nem fognak újra összejönni. Nem lehet normális kapcsolata – a munkája, az örökös utazgatás miatt. Patrick annyi mindent akart tőle – elkötelezettséget, ígéreteket, szerelmet –, amit nem tudott megadni neki. De a vacsoránál Nora Sutherlinről beszélgettek, arról, hogy hat évvel ezelőtt hogyan bukkant fel a semmiből, és lett az alvilág legünnepeltebb dominája. Patrick nem tudott túl sok részletet. A részleteket nehéz megtudni Nora Sutherlint illetően. Mégis, ez nem akadályozta meg Suzanne-t és
Patrickot abban, hogy vad találgatásokba kezdjenek a magánéletét illetően – kivel feküdt le, kik voltak a kliensei, mit művelnek a perverzek zárt ajtók mögött. Mire vacsora után visszabotorkáltak Suzanne lakására, mindketten felajzottak voltak, lihegtek, és készen álltak arra, hogy ágyba zuhanjanak. Suzanne lehunyta a szemét és érezte a feszültséget a combjaiban, ami azt jelezte, hogy közel áll ahhoz, hogy elélvezzen. Patrick keze a hátába markolt, és szája újra és újra az övét kereste. Suzanne nekinyomódott az ágynak, ahogy érezte az ismerős összehúzódást. Egy rövid pillanatra nem Patrick, hanem valaki másnak a képe jelent meg lelki szemei előtt – egy férfié, aki magasabb Patricknál, zsigerien jóképű, idősebb, sokkal idegesítőbb és jelentős mértékben szőkébb. Suzanne hirtelen elélvezett, a hüvelyi összehúzódások egészen a gyomráig hatoltak. Patrick még néhány másodpercig tovább döfködte, majd még egyszer, utoljára lökött egyet, és elélvezett. Suzanne ködösen hallotta, hogy valamit a fülébe suttog. De a látomás annyira megdöbbentette, hogy nem értette a szavakat. – Nem mondasz semmit? – kérdezte Patrick, és a nyakát, arcát csókolgatta. – Ne haragudj – mondta Suzanne hirtelen pánikban. Mondott valamit, amikor elélvezett, másvalakinek a nevét? – Én csak… – Azt mondtam, hogy szeretlek, Suzanne. – Patrick lassan kihúzta magát, és az oldalára gördült. – Semmi hozzáfűznivalód nincs? – Ó, egek – mondta Suzanne, és a mellkasáig húzta a takarót. – Ne haragudj. Jó orgazmus volt – azt hiszem, végzett pár agysejtemmel. Patrick a hátára fordult. – Végeztem pár agysejttel. Remek. Nos, nem igazán ezt vártam, de jobb, mint az, hogy „utállak, tűnj el”.
Suzanne hallotta hangjában a megbántottságot, amiről tudta, hogy a fiú kétségbeesetten szerette volna eltitkolni előle. Vonakodva megfordult, hogy szembenézzen vele. – Patrick, ezt már megbeszéltük. Semmi nem változott a legutóbbi beszélgetésünk óta. – Értem – mondta a fiú, és karcsú, izmos testét kivonszolta az ágyból. Miért van az, hogy Patrick a szexnek több jelentőséget tulajdonít, mint amennyit kellene? A férfi felkapta a farmerját a földről, és felhúzta. – A munka az életed. Az egyik hónapban Iránban vagy, a következőben Kambodzsában. Képtelen vagy lenyugodni. Ez nem fair velem szemben. Nem fog menni. Mindent hallottam. De azt nem hallottam, hogy a szemembe nézve azt mondtad volna, hogy „Patrick, nem szeretlek”. Felvette az ingét, és villámgyorsan kezdte begombolni. – Várok – mondta. – Ki tudod mondani? Suzanne a szemét forgatta. – Igen, az ilyen szerelmi kijelentéseket mindig a szex utáni vita során teszem. Talán ezt máskor kellene megbeszélnünk. Amikor éppen van rajtam ruha. – Igen, az sokat számít, persze. Most elmegyek, hagylak újra dolgozni. Hívj fel, ha újra segítségre van szükséged, hogy valami mocskot ássak elő a papodról. Vagy ha megint magadban akarod érezni a farkamat, ahogy azt olyan finoman megfogalmaztad. Patick belebújt a cipőjébe, fogta a dzsekijét, és kirohant a hálószobából. Suzanne felnyögött, felemelte a takarót az ágyról, és maga köré csavarta. – Patrick, kérlek, ne menj el! Olyan jó volt ez az este! Miért kell mindig elrontani azzal, hogy veszekedni kezdesz velem? – Patrick megállt a bejárati ajtónál, és visszafordult. – Gyönyörű vagy – mondta. – És nagyon okos. És megőrjítesz. És egy éve szerelmes vagyok beléd. Senkivel nem feküdtem le azóta, hogy kidobtál, és elszöktél Afganisztánba…
– Nem szöktem el – vágott vissza Suzanne dühösen. – Háborús tudósító vagyok. Munkaügyben utaztam el. – És nem kezdtem el veszekedni. Azt mondtam, hogy szeretlek. Csak amikor te azt hallod, hogy „szeretlek”, azt hiszed, hogy veszekedni kezdek. Most pedig elmegyek, mielőtt megint valami borzalmas dolgot mondanék, például azt, hogy „szeretlek”. Suzanne kifújta a levegőt, és ujjaival végigszántott a haján. – Patrick… – kezdte Susanne, és semmi más nem jutott az eszébe. A férfi hosszan bámult rá, majd megrázta a fejét. – Elment – mondta, ahogy elfordította az ajtó gombját. – Tessék? – Nora Sutherlin. A valódi neve Eleanor Schreiber. – Igen, tudom. A Nora Sutherlin csupán írói álnév. – Mindegy, a Szent Szívben szigorúan veszik a tagsági kartotékokat. Nora Sutherlin hét éve hagyta el a közösséget, és tavaly tért vissza. Kétlem, hogy ez bármit is jelentene. Vacsora közben akartam elmesélni. Suzanne bólintott. Patrick várt. – Köszönöm – mondta a nő, és szorosabbra vonta magán a takarót. Patrick csak ránézett. Kinyitotta az ajtót, és kiment, egyedül hagyva Susanne-t a lakásban. A megbántott és tehetetlen Suzanne visszament a hálószobába. Útközben megállt a könyvespolc mellett, és Nora Sutherlin Vörös című könyvének példányára bámult. – Minden a te hibád, te ribanc! – mondta, és próbálta ettől jobban érezni magát. Nem sikerült. Levette a könyvet a polcról, és belelapozott, remélte, hogy ez elvonja a figyelmét arról a tényről, hogy miközben Patrickal szexelt, Stearns atyát képzelte maga elé. Nyomozásának tárgyát – az ellenséget. Kiegyenesítette a hátát, és félretette szégyenérzetét. Stearns atya azzal döbbentette meg, hogy olyan elképesztően jóképű
volt. Ez volt az egyetlen oka, hogy az arca elé tolakodott, miközben Patrick benne volt. Ennyi. Suzanne majdnem becsukta a könyvet, és visszatette a helyére. A mai napon már csak az hiányzik, hogy szexre vagy férfiakra gondoljon. De ahogy pörögtek a lapok, szeme az ajánlásra tévedt. Mint mindig, imádottam, a te Eleanorod Újra elolvasta. Különös kifejezés, különösen fogalmazva. Úgy tűnt, többet mond, mint amennyit mutat. A Nora az Eleanor rövidítése. Ezt a részt értette. De ki az imádottja? Michael egyedül ébredt. A hold magasan állt az ablak sarkában. Még mindig éjszaka volt. A hátára fordult, és felbámult a plafonra. Lénye egy része még mindig nem akarta elhinni, hogy egy birtokon tölti a nyarat, és perverzkedést tanul magától Nora Sutherlintől. Mielőtt elaludt, Nora kihallgatta, hogy mikről fantáziái, mit akar kipróbálni vagy megtanulni. Élete egyik legerotikusabb élménye volt, hogy egy gyönyörű domme gyengéden simogatja körmeivel meztelen bőrét, miközben alárendeltként megélt történeteket mesél neki az életéből. Sajnos amikor Nora pontosan rákérdezett, mit is szeretne, Michael bezárult, túlságosan zavarba jött ahhoz, hogy válaszolni tudjon. Bocsánatot kért azért, hogy képtelen szavakba önteni szexuális szükségleteit. De Nora csak gyengéden megcsókolta, és azt mondta: – Majd odáig is eljutunk. Egyvalamiről tudtak beszélni, és az a biztonság volt. Holnaptól elkezdi szedni az alárendeltkoktélt, ahogy Nora nevezte: K-vitamint és cinket, hogy a zúzódásai gyorsabban gyógyuljanak. A szeánszaik során a zöld/sárga/piros lámpás rendszert használja majd, hogy tudassa Norával, hogyan boldogul. És persze a menekülőszava még mindig ugyanaz, amit aznap éjjel kapott tőle, amikor együtt voltak: szárnyak.
Michael emlékezett arra az éjszakára, arra a pillanatra, amikor Norának megmondta a nevét. Nora mosolygott, és emlékeztette rá, hogy Michael, azaz Mihály volt Isten főarkangyala, legbátrabb harcosa. Bátor harcos? Na persze. Az apja nevezte el így, és nyilván egészen másfajta fiút várt. Nem azt a sápadt, sovány, szinte nőies külsejű fiút, akivé vált. Olyasvalakit, mint Griffin… Na, az apja olyan fiúra vágyott volna. Izmaival, inasságával és erőteljes testfelépítésével, erős orrával és állával Griffin olyan férfi volt, akit mindenki akar – férfiak, nők, mindenki. Michael ezt is elmondta Norának, amikor az a szüleiről kérdezte. – Az apád ugyanúgy találna hibát Griffinben, mint benned – mondta Nora. Gyengéd ujjaival úgy simogatta Michael homlokát, ahogy egy anya nézi meg, hogy a gyermeke lázas-e. Istenem, mikor érintette meg utoljára az anyja? – Griffin a te korodban igazi bajkeverő volt, és a húszas éveiig nem is nyugodott le. Ráadásul őrülten perverz és biszexuális. – Griffin biszexuális? – kérdezte Michael, és különös borzongás futott végig rajta. – Igen, az. Szóval vigyázz magadra, szépségem – mondta Nora, és rákacsintott. Michael felnyögött. – A fiúk nem lehetnek szépek – tiltakozott, miközben Nora magasan ülő arccsontját simogatta. – De az angyalok igen – mondta Nora, és újabb lágy csókolt lehelt a homlokára. Majd ajkát Michael füléhez emelte, és azt suttogta: – Szombat este. – Mi lesz szombat este? – kérdezte Michael. – Akkor lesz, hogy megverlek, és újra megbaszlak. Ha készen állsz rá. Készen állsz? – Nagyon is, asszonyom. Michael hangosan kifújta a levegőt; dühös volt magára. Megint felállt a farka, csak attól, hogy a szombat estére gondolt, amitől két hosszú nap választotta el. És Nora már
figyelmeztette, hogy engedély nélkül nem élvezhet el. S. atya nyilván ugyanezt a szabályt rótta ki rá az alatt a két év alatt, amíg kiképezte, mielőtt szeretők lettek. Nora azt mondta, hogy az, hogy tizennyolc éves, őrülten szerelmes szűzlányként engedélyt kellett kérnie a papjától ahhoz, hogy maszturbálhasson, talán a legszörnyűbb kínzás volt, amit Søren valaha is kitalált számára. A pálcázás ehhez képest felüdülés volt. Michael lassan kimászott az ágyból, felvette a bokszerét és a pólóját, és kiment a fürdőszobájába. Nem, javította ki magát. Griffin fürdőszobájába. Itt minden Griffiné, ő itt, ebben a házban csak vendég. Nem szokhat hozzá, nem szabad hozzászoknia a luxushoz. A nyár végén az anyja kis házából egy még kisebb kollégiumi szobába fog költözni, ahol megint egyedül lesz. Ha hozzászokik ehhez a házhoz és a benne levő emberekhez, akkor sokkal rosszabb lesz elmenni innen augusztusban. Michael a mosdókagyló fölé hajolt, és hideg vizet locsolt égő arcára. Megmosta a fogát, és ujjával kifésülte a haját – ezek a rutincselekvések segítettek enyhíteni az izgalmát. Gyomra korgott. Mióta nem evett már? Tegnap óta? Griffin megmondta, hol találja a konyhát, és azt is mondta, hogy a konyhában bármi szabad préda. Étel. Az étel jó. Az étel majd elvonja a figyelmét. Kiosont a gyerekszoba szárnyában levő szobájából, és a főlépcső felé indult. Eszébe jutott Griffin vulgáris útbaigazítása: lemész azon a kibaszott nagy lépcsőn középen, balra fordulsz annál az idióta márványizénél, amit ki akarnék dobni, de anya megölne érte, elmész az étkező mellett, ahol az anális asztal van, és ott van mellette a konyha. – Anális asztal? – kérdezte Michael. – Tökéletes a magassága anális szexhez – magyarázta Griffin.
Így Michael lement a kibaszott nagy lépcsőn az előcsarnok közepére, balra fordult a márványszobornál, ami valamilyen ló lehetett. Az előcsarnokból az egyik balra nyíló szoba ajtaja félig nyitva állt. Mögüle halk, gyönyörteli hangok hallatszottak. Michael halkan az ajtóhoz osont. A hatalmas, fényűző étkezőben meglátta Norát és Griffint. Nora meztelenül feküdt a hatalmas asztal közepén. Hosszú, vörös selyemzsinórokkal kötözték csuklóit az asztalhoz, míg a lábait széttárta. Griffinen nem volt más, csak egy bőr csípőnadrág, amely megült keskeny csípőjén. Nora térdei között állt, és a kezével hatolt belé. Óvatosan három majd négy, végül mind az öt ujját bedugta Nora megfeszülő testébe. Michael összerezzent, de úgy tűnt, Nora élvezi. Háta ívbe feszült, és csípője megemelkedett az asztalról, miközben Griffin egész keze eltűnt benne. Ha egy bomba robban fel Michael mögött, akkor sem tudott volna máshova nézni. Norának gyönyörű melle volt, és minden egyes nehéz lélegzetvételnél emelkedett és süllyedt. Griffin izmos, tetovált karjának látványától sem tudott elszakadni, ahogyan csuklóig eltűnik Norában. Michael majdnem elélvezett. Soha nem gondolta, hogy bőrfétise lenne, de valamiért az izzadt, gyertyafényben fürdő, bőrnadrágos test, amely úgy nézett ki, mint valami rocksztáré, a teljes figyelmét magáénak követelte. Michael hallotta, hogy Griffin érzéki bátorításokat súg Norának, aki csípőjének éhes hullámzásával lovagolta meg a férfi kezét, miközben a skarlátvörös sálak kifeszültek. Nora egyre keményebben és szaggatottabban lihegett. Griffin ujjai addig dörzsölgették megduzzadt csiklóját, amíg egész teste egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig megmerevedett, majd eksztatikus sikolyt hallatott. Miután elélvezett, Nora egy pillanatig csak lihegve feküdt, és felnevetett, ahogy Griffin óvatosan kihúzza belőle a kezét.
Kiszabadította csuklóját, és a sállal megtörölte a kezét. Majd felnyalábolta Nora fáradt testét, és egyetlen, kecses mozdulattal leemelte az asztalról. Kis tócsa maradt az asztal szépen polírozott felületén pont ott, ahol Nora csípője volt. Griffin magához húzta Norát, és kemény parancsot sziszegett a fülébe, miközben fogta a selyemsálat, és csuklóját összekötözte a háta mögött. Nora tiltakozott, könyörgött egy kicsit, de Griffin egyszerűen megragadta a nyakánál fogva, és lenyomta a földre. Az asztalnak dőlt, és Nora térdre ereszkedett előtte. Michael majdnem felnyögött, ahogy Griffin kiszabadította erekcióját bőrnadrágja szorításából. Magasságos ég, Griffin aztán bőségesen meg van áldva! Michael nem tudta elkapni a tekintetét, miközben Griffin megragadta Nora tarkóját, és kényszerítette, hogy a maga lenyűgöző nagyságában a szájába vegye. Griffin fél kézzel megkapaszkodott az asztalba, miközben lassan ki-be mozgott. Michael tudta, hogy ezt nem lenne szabad néznie. Griffin és Nora szexeltek. Biztos nem akarnák, hogy végig tátott szájjal bámulja őket. De képtelen volt otthagyni őket és máshová nézni, csak bámulta Griffin mellkasát, az eret, amely erős nyakánál kezdődött, végigment széles mellkasán, szétvált bordás hasán, és egészen Nora szájáig vezetett. Griffin hasa még feszesebb lett, ahogy kis, gyönyörteli kiáltás hagyta el ajkait. A kéz Nora hajában most az arcát simogatta, az arccsontját és Griffin fátyolos, kéjes tekintettel nézett le rá. Játékosan megkopogtatta az állát, és kacsintott. Kacsintott? A kacsintásra Nora meglehetősen teli szája megremegett, és apró mosolyra húzódott. Mostanáig Michael azt gondolta, hogy a perverzkedés valami sötét és veszélyes dolog, valami, ami fetisisztáknak és az olyan betegeknek való, mint amilyen ő is. Most végre derengeni kezdett neki. A szado-mazo és a kikötözés dominancia egy játék – játék, ahol mindkét játékos nyer.
Griffin viszonozta Nora mosolyát, majd még egy kétségbeesett nyögés hagyta el ajkait. Michael szíve összeszorult a nyilvánvaló vonzalomtól, amit Griffin Nora iránt érzett. Valaki vajon megteszi ezt vele is? Mosolyog így rá, érinti meg ilyen vonzalommal szex közben? Állandóan attól rettegett, hogy nem talál olyat, aki majd szeretni fogja. Olyat, aki megérti a szexualitását, és nem ítéli el miatta. Ez a kívánság a lehetetlent súroló vágyálomnak tűnt. Norának ott volt S. atya, és Griffinnek biztosan egymillió szeretője volt, akik kielégítették minden óhaját és szükségletét. Michaelnek valaha lesz ilyen? Nyilván a legtöbb lány sikítva rohanna el, ha megmondaná, hogy azt akarja, hogy uralkodjanak felette a hálószobában. És Nora ebből a szempontból egyedülállónak tűnt. Michael nehéz szívvel szakadt el a félig nyitott ajtótól, és visszaindult a szobájába. Az irigység démona ismét ott táncolt a mellkasában. Megállt, és fejét a falnak döntötte, hogy lihegjen egy kicsit. A jelenet, amelynek szemtanúja volt, ismét ott lebegett lelki szemei előtt, de most ő volt az étkezőben. Érezte a plüss perzsaszőnyeg lágy, de szúrós anyagát a térde alatt, a selyemzsinórt a csuklóján. Michael szeme döbbenten kinyílt, amikor rájött, hogy nem Griffint irigyli azért, mert Norával lehet. Norát irigyli.
TIZEDIK ora megnézte a hálószobájában levő órán, hogy menynyi az idő, és gyors fejszámolást végzett. A napnyugta olyan kilenckor van, most pedig csak hat óra. Még mindig van három órája Michael első szeánsza előtt. Nem akart előbb Grifinnel szexelni. Ismerve őt, kifárasztaná, és nem sok mindent nyújthatott volna Michaelnek. Túlságosan fel volt pörögve ahhoz, hogy írjon, így a harmadik legjobbat választotta. Benyúlt a táskájába, megtalálta a mobilját, és megnyomta a hármas gyorshívót. Kissé rekedt hang szólt bele három csöngés után. – Nora, emlékeztesselek rá, hogy Angliában hajnali egy óra van? – szólalt meg Zach Easton szexi angol akcentusa a túloldalon. – Megint rólam álmodtál? – ugratta Nora, ahogy leült a földre, és V alakban kinyújtotta a lábait. – Egek, ennek soha nem lesz vége, ugye? – A te hibád, hogy elmondtad, hogy erotikus álmod volt velem – mondta, és előrehajolt, hogy kinyújtóztassa a hátát. Pár hete Zach kissé furán beszélt vele a telefonban, amikor felhívta egy reggel. Zach bevallotta, hogy akkor ébredt egy intenzív, szexuális álomból, amiben Nora is benne volt. Megint a szadomazo klubban, a Nyolcadik Körben voltak, és a régi lakosztályában játszadoztak. Nora nem tudta kiszedni belőle, mit műveltek, de elég kemény lehetett, mert Zach azt mondta, hogy jó öt perce volt szüksége egyedül, mielőtt befejezhették a beszélgetésüket.
N
– Soha többé nem teszem, ígérem – fogadkozott Zach, de Nora mosolyt hallott a hangjában. Nora megfordult, és felemelte a csípőjét a földtől. – A minap azt álmodtam, hogy osztrigát eszem a Szent Szívben, és Søren egy egyszarvún lovagol. Azt gondoltam, talán jelent valamit, de amikor elmeséltem neki, kijelentette, hogy nem ehetek többé cajunnal fűszerezett kaját lefekvés előtt. Ez az ember semmi tisztelettel nincs a jungi archetípusok iránt. Zach felsóhajtott. – Igen, Gracie-vel nálunk is ez a probléma. – Ha már a feleségednél tartunk, hol van? Szeretném megkérdezni tőle, hogy kell mondani walesiül, hogy „keményen, hátulról”. – A fürdőszobában van, és hőmérőzik. – Azt a fürdőszobában kell csinálni? Zach köhintett. Nora megértette. – Ó… értem. Azon is eltűnődtem, hogy gyártanak-e beépített hőmérős anális plugot? Érted, ha nagyon vágysz egy kis behatolásra a hátsó bejárat felől, de van egy kis hőemelkedésed. – Az agyműködésed egyszerre izgalmas és taszító – mondta Zach. – Köszönöm. Igyekszem. Gondolom, még mindig a megfoganással próbálkoztok? – Ezért van az állandó hőmérőzés. – Próbáld meg uralni Grace-t az ágyban. – Nora csípőjét leengedte a padlóra, és oldalra döntötte a térdét. – Mindenre csak perverz választ tudsz adni, Eleanor? Nora összerezzent valódi neve hallatán. Jöhet a visszavágás. – Nem, Zechariah. Csak a szexuális kérdésekre. A férfi dominánsok számára a perverzitás tesztoszteronáramlást indít el. Ez megdobhatja a spermaszámodat. A női alárendeltek számára a perverzitás ópiáthoz hasonló hormonok
kibocsátásához vezethet. Gracie belül mélyen megnyugszik, így a fogantatás könnyebb, amikor kevésbé vagytok stresszesek. Van rendszer az őrületemben. Kötözd meg! Csináld fel! Ez az orvos utasítása. – Nyugodtan lehetsz az új, kedvenc doktorom. – Nagy örömmel. Kölcsönadom a vizsgálótükrömet. Csak kölcsönadom. Vissza kell adnod. – Nora a másik oldalra tette át a lábát, és kis, fájdalmas, gyönyörteli nyögést hallatott, ahogy hangosan megroppant a háta. – Most éppen szexelsz? – kérdezte Zach válaszul a hangra. – Nem. Csak szexet megelőző nyújtást végzek – mondta Nora, és a jóga lefele néző kutyapózát vette fel. – Ma este egy kamasszal kefélek. Felkészültnek kell lennem. – Egy kamasszal? – kérdezte Zach kacagva. – Jó hallani, hogy te is és Wes is továbbléptetek. Wesley nevének említésére Nora elejtette a telefont, és az oldalára dőlt. Hallotta, hogy Zach a nevét mondja, és felkapta a telefont a földről. – Nora? Minden rendben van? – kérdezte Zach. – Mit mondtál Wesley-ről? – kérdezte Nora, keze szinte remegett. – Beszéltél vele? Hallotta, hogy Zach hangosan kifújja a levegőt. – Ne haragudj. Még félig alszom. Nem kellett volna mondanom. Igen, Wesley-vel időnként váltunk egy-egy emailt. Azt mondta, nem veszed fel, ha hív, ezért e-mailben érdeklődik nálam, hogy hogy vagy. Nora feltápászkodott a földről, és leült az ágya szélére. – Még mindig beszélsz Wesley-vel – ismételte. A hír megdöbbentette. Eszébe sem jutott, hogy Wesley és Zach tartja egymással a kapcsolatot. – Csak egy email volt, pár hete – mondta Zach. – Aggódik érted.
– Miért? – kérdezte Nora, és szíve hevesen vert a mellkasában. – Miért? Ó, nem is tudom. Egy szadistával dugsz? – Søren a legjobb ember a föld kerekén – mondta Nora élesen. – Ezt mondod, és én hinni akarok neked – mondta Zach. – És ha van nő a föld kerekén, aki képes elviselni azt, hogy vele legyen, akkor az te vagy. De Wesley kamasz, és meglehetősen romantikus lelkületű – egyszerűen veszélyesnek és erőszakosnak látja Sørent. Nora lehunyta a szemét, és elképzelte Wesley arcát, úgy, ahogyan legutoljára látta. Gyönyörű, aranybarna szeme véreres volt a ki nem ontott könnyektől. Ajka, amit túlságosan is kevésszer csókolt, vértelen lett. A jóképű, édes arcú fiú eltűnt, a helyén egy megtört férfi maradt. – Már nem kamasz – mondta Nora, hangja halk volt és üresen kongott. – Szeptember kilencedikén volt húszéves. Tudod, hogy már a születésnapi ajándéka is megvolt? – Nem, nem tudtam – mondta Zach, hangjában együttérzés csengett. – Meg akartam lepni egy utazással a Virgin-szigetekre. Csak ő meg én. Azzal akartam cukkolni, hogy amíg ott vagyunk, megváltoztathatnánk a sziget nevét.2 Zach felnevetett. – Miért nem vagyok meglepve? – Azt mondtad, továbblépett – mondta Nora, hirtelen eszébe jutottak Zach szavai. – Nora, ne beszéljünk erről. – Hogy értetted azt, hogy „Jó hallani, hogy te is és Wes is továbbléptetek”? – akarta tudni Nora, munkára fogva veszedelmesen jó memóriáját. – Ma este egy kamasszal dugsz. Ugye? Vagy ez vicc volt? Nálad soha nem lehet tudni – tréfálkozott Zach sután. 2
A „virgin” szó jelentése: szűz. – ford.
– Vele dugok. Egy új alárendeltet képzek ki. A kiképzés elég alapos lesz – mondta Nora, a hamis sikamlósságra hamis sikamlósággal válaszolva. – Nos – kezdte Zach, és elhallgatott. A kialakult csendben Nora gyomra csomóvá szűkült össze, egy apró gyémánttá alakult, amely ragyogott a kíntól. – Wesley-nek van egy barátnője. Kicsit idősebb nála. Nora nagyot nyelt. – Ki a lány? – kérdezte Nora. Igyekezett, hogy az érthetetlen erővel rátámadó bánat és a düh ne legyen érezhető a hangjában. – Azt hiszem, Bridget a neve. Wesley apjának a titkárnője, úgy tudom. – Bridget? – ismételte Nora, és undorral felhorkant. – Roppant funkcionárius idiótának tűnik. Már találkoztam olyan Bridget nevű nővel, aki olvasni is tudott. – Ugye, nem valami lappangó féltékenység beszél belőled? – kérdezte Zach. Nora hallott valamit a háttérben, egy női hangot. Hallotta a matrac puha nyögését, és tudta, hogy Zach felesége, Grace a férfi mellé feküdt az ágyba. – Nem – mondta Nora. – Természetesen nem. Lefeküdtek már egymással? – Attól tartok, hogy ezt tőle kell megkérdezned. Gondoltál már arra, hogy ha legközelebb hív, felvedd a telefont? Nora bólintott, és eszébe jutott, hogy ő és Zach most telefonon beszélnek. – Majd átgondolom. Søren azt akarja, hogy beszéljek vele. Szerinte békét kell kötnöm a múltammal. – Akkor most mondok valamit, amit nem hittem volna, hogy valaha is kiejtek a számon: egyetértek Sørennel. Nora kis, szomorú nevetést hallatott. – Várj, Grace beszélni akar veled! – mondta Zach, és Nora hallotta, hogy suttog valamit, majd átadja a telefont. – Nora? Mondd, jól vagy? – hallotta Grace éneklő walesi akcentusát a túloldalon.
– Csodásan. Épp flörtöltem a férjeddel, amíg nem voltál a szobádban. – Nem hibáztatlak. Ma elég jól néz ki. Nem tudom elmesélni, mi van rajta, mert épp semmi nincs rajta – cukkolta Grace, és Nora arcára végre igazi, valódi mosoly ült ki. – Kínzol, Grace – mondta Nora lenyűgözve. Még mindig nem akarta elhinni, hogy Grace mennyire nem bánta folytatólagos barátságát Zach-kel. Az, hogy egy egész óceán van köztük, valószínűleg sokat segített. – Azt hiszem, te szadista vagy. Ezt helyeslem. – Tényleg szívesen megismerném ezt a titokzatos papodat. – Legközelebb tartunk egy édes-négyest, ha te meg Zach az Államokba jöttök. – Kapitális ötlet – mondta Grace, majd jó éjszakát kívánt. Nora letette, és visszaejtette a telefont a táskájába. Hosszú ideig bámulta a szobáját úgy, hogy közben nem látott semmit. Wesley-nek… barátnője van? Egy idősebb nő? Az apja titkárnője? Várjunk, gondolta Nora. Abból, amit Wesley mesélt neki, az apja lókiképzőként dolgozott egy lovas tanyán. Egy lókiképzőnek van titkárnője? És jóképű fiatalemberek, akik bármilyen lányt megkaphatnak, akit csak akarnak, egyvalamiért jártak idősebb nőkkel – a szex miatt. Nora kopogást hallott az ajtaján. Odafordult, és meglátta Griffint az ajtóban, akin nem volt más, mint egy jól ráillő sötétszürke bokszersort. – Megyek, megnézem Micket, rendben? – mondta Griffin. Norának rémlett, hogy azt parancsolta Michaelnek, hogy egész nap maradjon a szobájában, büntetésül azért, hogy semmi rosszat nem csinált, mióta megérkezett Griffinhez. El kell követnie néhány vétséget, különben Norának nem lesz oka megbüntetni. – Jól van – mondta Nora, és leszállt az ágyról.
– Aztán megkötözöm és megkefélem – mondta Griffin, aki láthatóan próbálgatta a határait. – Jól van – mondta Nora, és körbejárta a szobát. – Királyság. – Griffin elindult volna, de Nora megállította, amikor eszébe jutott valami. – Igen, úrnőm? – kérdezte Griffin mosolyogva. – Ez a ház valaha lovas tanya volt, ugye? – Igen – mondta Griffin. – Amikor a nagyapám fiatalabb volt, itt telivéreket neveltek. Mikor enyém lett a hely, eladtam az összes lovat. A lóversenyzés eléggé hajmeresztő tud lenni. – A lókiképzőknek volt titkárnőjük? Griffin csinos szemöldökét összevonva nézett rá. – Nem. Nem tudok ilyesmiről. Csak a nagyapámnak, de az övé volt a birtok. Nora bólintott, Griffin pedig kiment. Látta, hogy a férfi a gyerekszoba szárnya felé veszi az irányt. Megrázta a fejét, és próbálta kiűzni belőle a sötét gondolatokat, amelyek fekete denevérekként keringtek benne. Most nem gondolkodhat Wesley-ről. Michaelre kell koncentrálnia. Hát persze, hogy Wesley-nek mostanra barátnője van. Magas és jóképű, okos és édes, jó parti. Mégis mit várt? Ő kirúgta a házából, és szívét, testét és lelkét visszaadta Sørennek. Azt gondolta, hogy Wesley élete végéig arra fog várni, hogy ő visszatérjen hozzá? Nem, nem gondolta. De titkon remélte. Nora nagy levegőt vett. Gyász, nevezte nevén az érzést, amely eluralta a testét. Søren évekkel ezelőtt tanította neki ezt a trükköt. Ha nevet tud adni az érzéseinek, meg tudja őket számolni, felcímkézni, akkor el tud távolodni tőlük, tőle független tárgyakként tudja kezelni őket. Égés. Csípés. Fájás. Horzsolás. Amikor nevet adott a kínnak, azzal uralkodni kezdett fölötte. Régi szado-mazo trükk ez a fájdalom irányítására, amit most használt is. Bánat, mondta magának. Irracionális, ostoba, női bánat.
Egy kép villant be az agyába: az ő édes, szűzies Wesley-je, ahogy meztelenül egy másik nőbe temetkezik, beléhatol, elélvez benne. Féltékenység, nevezte meg az új érzést. Dühödt féltékenység. Nora még egyszer nagy levegőt vett. Beszívta a fájdalmat, a kínt, a gyomrában tartotta, és kinyomta az orrán. Michael. fejben ismételgette a nevet. Ma este rá kell összpontosítania! Ahogy kinyitotta a szemét, fehér papírlapot vett észre az éjjeliszekrényén. Michael listáját. Felemelte, és átfutotta a fiú válaszait. A szado-mazo rész alá Griffin írt egy megjegyzést. Michael nem csupán alárendelt, hanem mazochista is. Ha te végeztél vele, megkaphatom? Az alárendeltek és a mazochisták közötti választóvonal nagyon finom volt. Az alárendeltek akkor is élvezték az alárendeltséget, ha utálták a folyamattal együtt járó fájdalmat. A mazochisták azonban nem csak élvezték, hogy alárendelik magukat a fájdalomnak, hanem attól indultak be. Jól van, gondolta Nora, és félretette a listát. Ma este valamilyen oknál fogva úgy érezte, akár a lelket is ki tudná verni valakiből. Michael Dimir – gépelte be a nevet Suzanne a Google keresőjébe, és megállt, mielőtt megnyomta volna az Enter gombot. Suzanne napokig kerülte, hogy rákeressen a fiú nevére, aki öngyilkos akart lenni a Szent Szívben. Túlságosan fájt rá gondolni, túlságosan személyes húrokat pengetett meg. De nem húzhatta tovább. Miután egyszer találkozott Stearns atyával, rájött, hogy ezzel a férfival számolni kell. Még most is, ahogy egyedül ült a lakásában, teste visszaemlékezett a döbbenetre, amit akkor tapasztalt, amikor először meglátta a papot. És amikor beszéltek, az a halvány érzése támadt, hogy a férfi játszik, szórakozik vele. Várta egy újságíró felbukkanását – ez
egyértelmű volt. És a félelem vagy idegesség legkisebb nyoma nem látszott rajta Suzanne társaságában. Még a legtisztább, legártatlanabb ember is ideges lett volna egy újságíró közelében. Ki a fene ez a pap? Suzanne megnyomta az Entert, és elkezdte átnézni a találatokat. Utálta magát azért, hogy beleássa magát egy gyerek múltjába. De Stearns atyával folyton falakba ütközött. Talán a gyülekezete egyik tagjával nagyobb szerencséje lesz. Az öngyilkossági kísérletről persze semmit nem talált. Akkoriban kiskorú volt, az újságok nem írták le a nevét. A neve – Dimir… a kis Michael biztosan kelet-európai, döntötte el. Ismert pár Dimirt kéthónapos kiküldetése alatt Romániában és Szerbiában. Ez az, mondta magának. Maradj szakmai, maradj homályos, maradj személytelen. Ne emberként vagy gyerekként gondolj rá, egy katolikus gyerekként, aki szerette az egyházat és megbízott a papjában, és aki… Suzanne egy dühös mozdulattal letörölte a könnyeket az arcáról. Lecsapta a laptopja tetejét, mielőtt egyetlen információt is leszedett volna Michael Dimirről. Azonnal jobban érezte magát. Ha Michael Dimir olyan okból kísérelt meg öngyilkosságot, amire Suzanne gyanakodott, akkor a legkevésbé azt akarja, hogy még egyszer bántódása essen a fiúnak. A célpontra kell összpontosítania, és a célpont neve Marcus Stearns atya volt. A csukott laptopot bámulta, és tudta, hogy értelmetlen lenne kinyitni. Valaki egyszer úgy határozta meg az őrültség fogalmát, hogy az nem más, mint újra és újra ugyanazzal próbálkozni, és mindig más eredményt várni. Semmilyen internetes kutatás nem hozza közel az igazsághoz Stearns atyát illetően. Habár már nem hitt Istenben, Suzanne tudta, hogy most az Ő munkáját végzi. Valaki valahol tudott valamit Stearns atyáról, ami elég helytelen ahhoz, hogy névtelen fülest küldjön neki. Ezer nyomozó újságíró élt New York körzetében.
Suzanne világéletében haditudósítóként dolgozott. Talán az, aki a fülest küldte, tudta, hogy olyasvalakinek kell felfedeznie az igazságot, aki bátor, és nem fél a háborús övezetektől. És Suzanne ismerte a háborús övezeteket. Több tucat ilyen helyen járt – Szudánban, Pakisztánban, Afganisztánban, Irakban… bombák robbantak körülötte, saját szemével látott katonákat, akiket cafatokra szaggattak a robbanószerkezetek. De mostanáig soha nem érezte azt a valós félelmet, ami akkor hatalmasodott el rajta, amikor Stearns atya előtt állt. Nem engedi, hogy megfélemlítsék. Egy férfi által nem. Akkor sem engedte, amikor egy kamerán és a katonai egyenruhán kívül semmi más nem volt rajta, amikor besétált a háborús övezetekbe. Vissza kell mennie a templomba! Muszáj. A telefon megszólalt, és kiszakította Suzanne-t sötét, eltökélt álmodozásából. – Patrick – lihegte, amikor felvette. – Annyira sajnálom… – Ne – mondta Patrick félénken, és Suzanne-en megkönnyebbülés lett úrrá. Valamilyen oknál fogva egy roncs volt azóta, hogy összeveszett Patrickal. Most, hogy szakítottak, többet idegeskedett miatta, mint amikor még hivatalosan is együtt voltak. – Az én hibám. Kábé öt perce voltál újra az Államokban, én pedig elköteleződést követeltem tőled. Ez nem volt jófejség tőlem. Sajnálom. – Semmi gond. Hidd el! Nagyon sokat jelentesz nekem – mondta Suzanne. Bár tudta, hogy ez nem olyan jó, mint a „szeretlek”, de most csak ennyit tudott mondani neki. – Felejtsük el. – Nem, én nem akarom elfelejteni. Hadd próbáljam meg helyrehozni. Egy vacsora? Semmi szex, megígérem. De ha ragaszkodsz hozzá… – mondta Patrick, és idegesen felnevetett. Suzanne elmosolyodott, nagyon hálás volt, hogy felhívta, hogy bocsánatot kért, hogy jelen van az életében és megakadályozza, hogy megadja magát annak a gyásznak, amely néha azzal fenyegette, hogy teljesen elnyeli.
– A vacsora jól hangzik. De máshogy is helyrehozhatod – mondta, és a lezárt, hasznavehetetlen laptopjára nézett. – Amit akarsz – fogadkozott Patrick. Suzanne az utóbbi nyolc évet bombák, fegyverek és halál közelében töltötte. Ha képes volt szembenézni ellenséges haderőkkel, akkor képes szembenézni egyetlen katolikus pappal is. – Szeretném még egyszer kölcsönkérni az autódat. Michael kissé változtatott a pozícióján, hogy jobban elkapja a lenyugvó napot. Ceruzája repült a papíron, ahogy ívelt vonalat rajzolt. Megállt, a munkájára pillantott, kiradírozott egy vonalat, és újrarajzolta. Ahogy közelebb fordult az ablakhoz, beszívta a levegőt, és megérzett valamit. Ismét belélegezte az illatot – valami fűszereset, de emellett finomat és férfiasat. Nem parfüm volt vagy bármi hasonlóan erős. Csak… Michael megint beszívta a levegőt, és lehunyta a szemét… ínycsiklandó. Istenem, bármi is ez, élete végéig ezt az illatot akarja szagolni. A mindenit! – szólalt meg a válla fölött egy hang, amitől Michael meglepetten felugrott. Odafordult, és szemtől szembe találta magát Griffinnel, aki mellette állt, és semmi más nem volt rajta, mint egy bokszeralsó. Michael egy pillanatig némán bámulta, felfogta, hogy nem sok ruha van rajta, és hogy nedves a haja. Griffin nyilván most szállt ki a tus alól, és az a hihetetlen illat a bőréből áradt. – Ezt te rajzoltad? Griffin elvette Michael vázlatfüzetét, és leült vele szemben az erkélyablak mélyedésébe. – Még nincs kész. – Michael odanyúlt, hogy visszavegye, de Griffin felemelte az ujját, és Michael leengedte a kezét. – Engedelmeskedj, alárendelt – mondta Griffin, és kinyújtotta a lábát, ami így Michael lába mellé került. – Nem vagyok a domod, de attól még dóm vagyok, úgyhogy viselkedj. Michael elnyomta a vágyat, hogy Nora-módra rámorogjon.
– Még nincs kész – ismételte Michael, és lábát szorosan a mellkasához húzta, karját pedig összefonta a térde körül. Griffin rápillantott, félretette a füzetet, és megragadta Michael bokáját. – Mi a… – kezdte Michael, ahogy Griffin egyenesen kihúzta a fiú lábát maga elé. – Túlzásba viszed ezt a magzatpóz-dolgot – mondta Griffin látható elkeseredettséggel. – Nyugodtan terpeszkedj el, Mick. Valahányszor egy kicsit is ideges leszel, ilyen apró kis gömb lesz belőled, és szinte eltűnsz. Ez nem semmi mutatvány, tekintve, hogy milyen magas vagy. – Bocsánat – mondta Michael, és próbált lazítani. – Ideges leszek, és… – Próbálta tovább magyarázni, de a szavak cserbenhagyták. – Sündisznóvá változol – mondta Griffin. – Önvédelmi mechanizmus. De most velem vagy. Húzd vissza a tüskéket, és nyugodj meg. Nem kell megvédened magad. Nem foglak bántani. Még jó értelemben sem, rendben? Michael szíve először görcsbe rándult, majd kiengedett Griffin szavai hallatán. Nem akarta elhinni, hogy valaki, akinek ilyen nyersen erős jelenléte van, mint Griffinnek – a pénzéről nem is beszélve – így bánjon vele, ilyen – Michael próbálta megtalálni a jó szót – gyengéden. Michael lassan elmosolyodott. – Rendben. – Jól van. Akkor most szépen üldögélj, és nézz szépen, amíg átnézem a vázlataidat. Michael dühösen és zavartan összefonta volna a karját, de Griffin szigorú pillantást vetett rá. Michael engedelmesen ellazította kezét és lábát. Griffin lassan átlapozta a fiú viharvert Moleskine vázlatfüzetét. – Csak ceruzarajzokat csinálsz? – kérdezte Griffin. – Nagyrészt. Tollal és tintával, ceruzával és tollal.
– Szénnel? – Nagyon szeretem a szenet, de koszol. Na és? Anya mindig dühös, ha olyan lesz a ruhám – mondta Michael, és átkozta magát, hogy ilyen ostoba és gyerekes választ adott. Mi ez a sok szárny? – A vázlatfüzetben nem volt más, csak variáció egy témára. – Angyalszárnyak, madárszárnyak, rovarszárnyak. Talán legközelebb griffmadár-szárnyat rajzolsz. – Ez a menekülőszavam, amit Norától kaptam. Azóta rajzolok szárnyakat. Griffin megfordította a füzetet, és fellapozta azt a rajzot, amin Michael egész nap dolgozott. – Ez hihetetlen – mondta Griffin, és felemelte a füzetet. Olyan vagy, mint John Coulthart, de finomabb, érzelmesebb. Michael pirulása mélyebb lett. – Ismeri Coulthart műveit? – kérdezte kissé döbbenten. – Tudom, nem nézed ki belőlem – mondta Griffin –, de van egy stréber oldalam is. Ráadásul művészettörténet szakra jártam a Brownra. – A Brownra járt? – Igen, de nem diplomáztam le. Hosszú történet – mondta Griffin olyan hangon, amit Michael még soha nem hallott tőle – kényelmetlenséget érzett benne. – De ismerem a művészetet. Van két Picassóm a hálószobámban, Nora szobájában van egy Kandiszkij, és akad egy pár Delaunay is. Imádom az orfista kubizmust. És mivel ismerem a művészetet, felismerem a tehetséget. És te tehetséges vagy, Mick. Imádom ezt! Griffin a rajzra bámult, amint Michael dolgozott. Semmi extra nem volt benne, csak kissé gótikusra hajazó angyalszárnyak borították be a lapot. A hatalmas, ormótlan szárnyak egy törékeny fiú hátából nőttek ki, aki a földön ült, és
lábát felhúzta a mellkasáig. Egy személyes rajz. Michael senkinek nem akarta megmutatni. – Kösz. Nora azt parancsolta, hogy csináljak valami megnyugtatót a mai este előtt. A rajzolás általában segít. Griffin látható vonakodással csukta be a füzetet. Michael visszavette, és odament az ágyához, ahol a párna alá csúsztatta. – Általában? Ideges vagy a mai este miatt? – Griffin felállt, és elkezdett járkálni régi szobájában. – Egy kicsit. – Michael leült az ágya szélére, és próbálta nem bámulni Griffint. Griffin kikészítette. Úgy járkált az alsónadrágjában, mintha nem is érdekelné, ki mit gondol róla. Persze Griffinnek őrülten jó teste volt, miért is ne járkálna szinte pucéran? – Mikor basztál utoljára? – kérdezte Griffin, ahogy leült Michael ágyának szélére és hátradőlt. Egy majdnem meztelen férfi fekszik az ágyán. Ezt helytelenítenie kéne, szerette volna helyteleníteni, de nem igazán volt képes rá. – Ööö… – kezdte Michael, ahogy megfordult, és keresztbe tett lábakkal ült, hátát az ágytámlának vetve. Személyes kérdések – ezeket utálta. Az apja mindig személyes kérdésekkel kínozta. – Nora ugyanezt kérdezte tőlem tegnap. Griffin felhúzott szemöldökkel nézett rá. – Tudod, mit jelent ez, ugye? Michael megrázta a fejét. – Próbálja kideríteni a szexuális hátteredet. A testnedvcserére gondol. – Testnedvcsere? – Szex, óvszer nélkül. – Hűűű – mondta Michael, és a gyomra kicsit összeszorult. – Ennyire biztonságos? – Nora tiszta. Rendszeresen jár szűrésre. Ahogy az összes fejes a Nyolcadik Körben, engem is beleértve. És spirálja van, szóval nem kell görcsölnöd azon, hogy teherbe ejted. – Szóval maga és Nora ööö, cserélnek testnedveket?
Griffin felült, és az ágyra telepedett, nekidőlt a támlának, pontosan Michael mellett. Michael ismét beszívta Griffin illatát. Úgy döntött, kideríti, miféle szappant használ, hogy megvehesse, és érezhesse, amikor csak akarja. – Nem. Senkivel nem csináltam. – Hogyhogy? – kérdezte Michael, tényleg kíváncsi volt. A suliban a srácok mindig piszkálták a barátnőiket amiatt, hogy azok óvszert kényszerítettek rájuk. – Mick – mondta Griffin, és oldalt fordult, hogy a szemébe nézhessen. – Nincs olyan, és megismétlem, nincs olyan, amit nem csináltam volna meg. És nem csak szexuálisan. A föld kerekén minden rossz cselekedetet megtettem, kivéve a nemi erőszakot és a gyilkosságot. A lényem egy része vissza akar fogni engem, arra az esetre, ha majd valamikor igazi kapcsolatba kerülök valakivel. Ez nyálasan és romantikusan hangzik? Ha igen, nehogy bárkinek is eláruld! Elvileg én vagyok az alvilágunk lenfant terrible3 -je. Szeretném, ha ez így is maradna. Michael elvigyorodott. Nem teljesen volt biztos benne, mit jelent az a lenfant terrible, de tetszett neki a kifejezés. – Egy kicsit nyálas. De nem rossz értelemben – mondta Michael, és meglepődött, hogy Griffinnek van egy gyengédebb oldala is. Művészet? A lénye egy részét valódi kapcsolatra tartogatja? – Szóval sohasem, ööö… – Nem élveztem el senkibe? – fejezte be GrifFin helyette. – Nem. Soha. Szexuális felvilágosítás apámtól tizenhárom évesen: Fiam, nekünk Istennél is több pénzünk van. Ha teherbe ejtesz egy nőt, az viszi a felét. Óvszer, mindig! – Aztán adott nekem egy doboz Trojant. Michael nevetésben tört ki, ahogy Griffin apja szigorú hangját utánozta. Majd hirtelen eszébe jutott valami, és abbahagyta a nevetést. – Várjon, de Nora le… 3
fenegyerek (fr.)
– Nora leszopott, igen. De ha ott maradtál volna a végéig, láttad volna, hogy felhúztam egy óvszert, mielőtt befejeztem. Michael az agyában kapart egy lyukat, és belemászott. Griffin tegnapelőtt meglátta, hogy kukkol? – Griffin – nyögte ki a szavakat. – Bocsánatot kérek. Nem akartam… Csak épp a konyhába indultam, amikor… – Michael, nyugodj meg – mondta Griffin mosolyogva. – Nem vagyok dühös. Velem beszélsz, hé! Állandóan emberek előtt kefélek. Csak azért voltam dühös, mert nem csatlakoztál hozzánk. – Griffin pajkos mosolyt villantott rá. Michael lábujjai kissé elzsibbadtak. – Azt hiszem, annak Nora nem örült volna – mondta Michael, aki nem volt egészen biztos abban, hogy ez igaz-e. Korábban is fantáziáit már édes hármasokról. Előző éjjel az elméje kissé túl messzire merészkedett, ahogy elképzelte, hogy Nora uralja őt, míg Griffin nézi őket. – Az úrnőd szereti a közönséget. Sőt, végignéztem azt is, hogy a papod megkeféli az úrnődet, miután King és én is megkeféltük. Michael érezte, hogy a szeme majd kiugrik a helyéből. – Maga látta S. atyát… – Kefélni? Igen. Amikor még az úrnőd egyszerű alárendelt volt, mint te, a papod mindenféle szarságot megcsináltatott vele, hogy megalázza a klubban. Amikre persze Nora totál rákattant. Tudod, hogy miért keféltük meg én, King és a papod ugyanazon az éjszakán? Michael megrázta a fejét. El sem tudta képzelni. Griffin olyan közel hajolt hozzá, mintha titkot akarna elmondani. Michael testének minden izma megfeszült, ahogy Griffin tetovált, izmos válla az övének nyomult. Michael igyekezett nem tudomást venni a vízcseppről, amely lecsöppent Griffin hajáról a nyakára, és megpihent a kulcscsontja gödrében.
– Nora születésnapja volt. És ezt kérte ajándékba – suttogta Griffin. – Ó, Jézusom! – lihegte Michael, és ismét a mellkasához húzta a térdét. Nem önvédelemből, hanem hogy elrejtse hirtelen támadt erekcióját. – Tudom. Király éjszaka volt. – Griffin vágyakozva felsóhajtott. – De nem sokkal azután minden tönkrement. Nora kidobta a papodat, és egyszerűen eltűnt. Amikor visszajött, minden más volt. – Visszajött és elkezdett dominaként dolgozni, ugye? – Michael egy keveset tudott Nora történetéről. S. atya elmesélte az alapokat. Amikor megismerte Norát, még Eleanornak hívták, és tizenöt éves volt. Szerelem volt első látásra. Tizennyolc éves korától kiképezte. A huszadik születésnapján elvette a szüzességét. Hét csodálatos együtt töltött év után Nora minden ok nélkül otthagyta. Majd visszajött, és egyesítette erőit Kingsley-vel, aki nem csak domme-ot, női dominánst csinált belőle, hanem dominát – női dominánst, aki pénzt kért a szolgálataiért. Nagyon sok pénzt. Griffin lehalkította a hangját, mintha egy kísértethistóriát mesélne a tábortűz mellett. – Amikor Nora alárendelt volt, a papod elég rövid pórázon tartotta. Mindig csak fehér ruhát hordhatott a klubban. És csak négyszemközt viselhette leengedve a haját. És szinte semmi sminket nem engedélyezett neki. Nem szabadott megszólalnia, hacsak a papod engedélyt nem adott rá. Michael megpróbálta elképzelni Norát mint Eleanort, fehérben, smink nélkül, hosszú, gyönyörű, göndör fekete haja feltűzve és elrejtve. Nem sikerült neki. És semmi beszéd? Nora némán? Olyan fura. – Ott voltam azon az első éjszakán, amikor dominaként jött a Nyolcadik Körbe – mondta Griffin. – El sem tudod képzelni a döbbenetet az emberek arcán, amikor rájöttek, hogy ez a dögös,
vörös bőrbe öltözött új domina Kingsley karján nem más, mint Søren alárendeltje. Amint rájöttek, a dolgok elszabadultak. – Miért? – kérdezte Michael, aki megpróbálta elképzelni a jelenetet. – Csak alárendeltként ismerték, erre úgy volt öltözve, mint egy domme, próbált kemény lenni. Még az alárendeltek is kinevették. – Szegény Nora – mondta Michael. – Mit csinált? Mosoly suhant át Griffin arcán, olyan, amelybe Michael gerince beleborsózott. Ismered azt, amikor a pasi bekerül a börtönbe, és nem akar ő lenni az új köcsög, akkor meg kell keresnie a legnagyobb vadállatot és a szart is ki kell vernie belőle? – Igen. – Látott már ilyen filmeket. – Volt egy Trent nevű mazochista a Nyolcadik Körben. Az volt a mazochisták körében, ami Søren a szadisták között. A beceneve Megtörhetetlen volt. A papod talán megtörhette volna, de Trent csak nőknek engedte, hogy uralkodjanak rajta. Mindegy, Nora odament hozzá, és megkérdezte, van-e kedve játszani. Igent mondott, és megpróbált Nora arcába köpni. – Szentséges ég. Mi történt? Griffin halk torokhangon felnevetett, és Michael hirtelen úgy érte, elnézést kell kérnie, és kisietnie. Ehelyett fogott egy párnát, és eltakarta vele az ölét. – Nora elhajolt. A nőnek gyilkos reflexei vannak. Majd felállt, és akkorát lekevert Trentnek, hogy eleredt az orra vére. Aztán eléggé érdekes kanyart vettek a dolgok. Nora megtörte. Egyetlen éjszaka alatt. A fickó kimondta a menekülőszavát, sírni kezdett. Nora kórházba juttatta azt a nagy geci vadállatot. Azután Nora uralta a Nyolcadik Kört. Soha többé senki nem kérdőjelezte meg dominai képességeit. Michael a plafonra bámult. Mi a fenébe mászik bele? Nem tudta, de hirtelen alig várta, hogy Nora lábához borulhasson, és
mindent megtegyen, amit az mond neki. Ha tele lesz zúzódásokkal, büszkén fogja viselni őket. Griffin kinyújtóztatta hosszú, napbarnított lábait, és bokánál keresztbetette őket. – Trent utána a lába nyomát is megcsókolta. Mint ahogy mindannyian – mondta Griffin, és Michael látta, hogy valami árny átsuhan a tekintetén. – Természetesen Sørent kivéve. Azok ketten utána háborúban álltak. De csak azért, mert Søren mindennél jobban vissza akarta kapni. – Okolja érte? Griffin először nem szólt semmit, és Michael látta, hogy egy pillanatra minden tűz és vidámság elhagyja az arcát. – Nem. Nem okolom. – A szikra visszatért a szemébe. – Mindegy, a téged kiképző domme egy igazi, élő legenda. Király, nem? – Nagyon király – mondta Michael. – Alig várom a mai éjszakát. – Napnyugtáig nem kaphat meg. Imádja a hangulatot, és az elmével való baszakodást. Szóval van még néhány órád. Mit akarsz csinálni? Michael pontosan tudta, mit akar csinálni. Az ágy közepére csúszott, és szembenézett Griffinnel. – Meséljen nekem Noráról. Michael csodálattal hallgatta, ahogy Griffin egyik történetet a másik után mesélte Nora legendás domina múltjából. Nem akarta elhinni, hogy néhány kliense ilyen híres és ilyen befolyásos. Kicsit jobban érezte magát most, tudván, hogy ilyen sok férfi volt szexuális alárendelt, akikre egyébként a világ felnézett, és akiket tisztelt. Az idő olyan gyorsan repült Griffin társaságában, hogy Michael alig vette észre, hogy a szoba besötétedett, ahogy a Nap egyre lejjebb és lejjebb bukott az égen. Nem emlékezett rá, mikor érezte magát ilyen jól csak attól, hogy beszélgetett valakivel. Utált beszélgetni. Legalábbis azt gondolta, hogy utál. Griffinnel azonban olyan dolgokat
élvezett, amikről azt gondolta, hogy soha nem fog: személyes kérdésekre válaszolt, megmutatta a rajzait, beszélgetett vele. Griffin majdnem öt-hat centivel volt magasabb nála, legalább húsz kiló színizom volt rajta, és domináns volt. Akkor miért érezte magát olyan biztonságban mellette? – Szóval, ha még egyszer letartóztatják – összegezte Griffin –, akkor hozniuk kell egy rendőrautót, és rendőri segítséget kell kérniük, mivel Nora adatlapján szerepel, hogy könnyen ki tud siklani a bilincsből. – Ez csodálatos. És S. atya… – kezdte Michael, de kopogtatás szakította félbe kérdését. Megfordult, és meglátta Griffin angol komornyikját a küszöbön. – Mister Dimir – mondta a komornyik tökéletes, felvágós akcentussal. – Az úrnő a jelenlétét igényli. Michael szíve hevesebben kezdett verni. Tizenhárom hónap telt el, mióta Norával volt. Tizenhárom hónapja volt utoljára valakivel. És most az első és egyetlen Nora Sutherlin hívja magához. Odafordult Griffinhez, aki olyan csintalan vigyort villantott rá, hogy Michael, bár nem állt, azt érezte, megroggyan a térde. – Menj, Mick. Kezdődik a műsor!
TIZENEGYEDIK
A
mint megérkezett a Szent Szívbe, Suzanne próbálta kideríteni, mi a fenét keres is ott. Rövid találkozása Stearns atyával csak felgyújtotta képzeletét a férfit illetően. Mint újságírónak, volt egy rendkívül érzékeny, belső hazugságmérője. Stearns atya azt mondta, egy kilométerről is felismeri a hitehagyott katolikust. Meglehet. De ő, Suzanne felismeri a hazugságot, és ehhez elég volt csupán belenézni valakinek a szemébe. Hetek óta nem végeztem ördögűzést. Hazugság. Az irodám ajtaja mindig nyitva áll. Igazság. Suzanne nem hitt abban, hogy szombat este, sötétedés után bárki is lenne a Szent Szívben, beleértve magát Stearns atyát is. Talán bekukkant az irodájába, hátha némi betekintést nyer nyomozása célpontjának életébe. A templomtól nagyjából ötven méterre tette le a kocsit. Ahogy az oldalbejárat felé lépkedett, tanulmányozta a környéket. Elég sok New York-i ingázó élt ilyen connecticuti városokban – biztonságosabbak, tisztábbak voltak, és jobbak voltak az iskolák. Wakefield bájos kis külvárosnak tűnt, tökéletes hely volt családalapításra. Kicsi, de jól elhelyezett házak, rendes utcák, történelmi boltok és semmi jele valódi bűnnek… Tökéletes kisváros. Túl tökéletes, gondolta Suzanne. Suzanne nem bízott a tökéletességben. Adam tökéletes volt – tökéletesen boldog, tökéletesen elégedett, tökéletes élete volt – amíg öngyilkos nem lett.
Lehunyta a szemét, és elképzelte Adam arcát, pedig nagyon igyekezett, hogy ezt soha ne tegye. Nagyon hasonlítottak egymásra. Ezt mindig mindenki elmondta. De amellett, hogy ugyanolyan sötétbarna szemük, vörösesbarna hajuk és ovális arcuk volt, szinte semmi közös nem volt bennük. Suzanne volt a családban a szkeptikus, a cinikus, a forrófejű. Adam volt az angyal, szülei tökéletes elsőszülöttje. Édes, kedves, jó kedélyű és olyan istenfélő, hogy Suzanne nem is mondta el neki, hogy mikortól kezdve nem hitt Istenben, mert tudta, hogy összetörte volna vele a szívét. És egész végig ott volt Adamben az a borzalom, amit valaki beleplántált… Sötétség, fertő, ahogy a búcsúlevelében is megírta. Istenem, az a búcsúlevél… Tisztátalan vagyok, fertőzött. Nem vagyok képes még egy fürdőt sem venni, tudva, hogy akármeddig is állok a forró víz alatt, még mindig mocskos leszek, amikor kijövök alóla. Suzanne erővel elhessegette az emlékeket. Adamért teszi… Adamért, Michael Dimirért és minden gyerekért, akit az egyház bántott. Az oldalajtón osont be a Szent Szívbe, és elhaladt a kis osztálytermek mellett. Még a kevés fényben is el tudta olvasni a faliújságon levő feliratokat. Kóruspróba: este hét órakor, keddenként – ne hagyd otthon a kottádat, Gina! Suzanne égő könnyein keresztül felnevetett. Szegény Gina. A Kolumbusz Lovagjai téged is vár! Küldj egy emailt az
[email protected] ha többet szeretnél tudni! Suzanne apja is Kolumbusz Lovagja volt. Milyen impozáns név egy általában túlsúlyos apukákból álló csoportnak, akik nem nagyon csináltak mást, mint jótékonysági grillezőversenyeket rendeztek. A házasulandók legalább hat hónappal tervezett esküvőjük előtt vegyék fel a kapcsolatot Stearns atyával! Időpontot Diane-től lehet kérni.
Egy cölibátust fogadott pap házassági tanácsadást vezet? Suzanne megrázta a fejét. Mi a csodát tudhat egy katolikus pap a szexről, a házasságról, vagy bármiféle romantikus kapcsolatról? A folyosó végén Suzanne csukott ajtót talált, rajta gravírozott névtáblával. Marcus Stearns atya, SJ, állt a táblán. SJ? Látta már a rövidítést, de nem igazán emlékezett, minek a rövidítése. Kivette noteszét a táskájából, és belekörmölte. Szinte remegő ujjakkal nyúlt a kilincs után. Az engedett. Tehát a pap igazat mondott. Az irodája ajtaja tényleg mindig nyitva áll. A biztonság kedvéért Suzanne lekapcsolva hagyta a lámpát. A táskájából kis elemlámpát vett elő, és körbevilágított az irodában. Azonnal rájött, hogy Stearns atya rendmániás. Úgy tűnt, minden tökéletesen a helyén van. A nagy rózsaablak biztosan piros-rózsaszín fényt vet a szobára, ha süt a nap. A díszesen faragott íróasztal régi tölgyfa lehetett – talán annyit nyomott, mint Patrick Saabja. A polcokon a könyvek katonás rendben álltak. Suzanne végigböngészte a címeket, és rájött, hogy nagyon keveset tudna elolvasni belőlük. Hány nyelven olvas Stearns atya? A szokásos bibliai nyelveken kívül – héber, görög és latin – Stearns atyának voltak francia, spanyol és olasz könyvei… És elég sok olyan, amely Suzanne szerint valamelyik skandináv nyelven volt. Két szót sem túllőtt svédül, dánul vagy hollandul, de felismerte a különleges karaktereket – az a betűt a tetején a kis körrel vagy az áthúzott o betűt. Suzanne felvette a legrégibbnek tűnő könyvet a polcról. Formája és kopott bőrborítójának mérete alapján arra gondolt, hogy Biblia. Kinyitotta, és meglátta az elegáns női kézírást az első oldalon. Min Søren, min søn er nu en far. Jeg er sa stolt. Jeg elsker dig altid. Din mor. A szövegben Suzanne egyetlen szót ismert fel, és az a Søren név volt. Az egyetemen járt néhány filozófiaórára, és tanult
Søren Kirkegaard-ról, a dán filozófusról és teológusról. De ha jól emlékezett, Kirkegaard nem volt katolikus. Ismét előhúzta a noteszét, és figyelmesen lemásolta a Bibliában levő szöveget. Emellé egy jegyzetet írt, hogy nézzen utána Søren Kirkegaardnak. Miért lenne Stearns atyának egy Bibliája, amely a Søren névre szól? Talán rokona? – tűnődött. Az atya láthatóan skandináv ősökkel rendelkezik. De Suzanne kutatása arrafelé mutatott, hogy angol apja és New England-i fehér, angolszász protestáns anyja volt. Újabb rejtély. Visszatette a Bibliát a polcra, és figyelme az íróasztal felé fordult. Valami nem volt rendben vele, de nem igazán jött rá, micsoda. Aztán rádöbbent – nem volt számítógép. Na jó, talán van egy laptopja. Habár nem igazán látott sehol számítógépkellékeket sem – se nyomtatót, se kábeleket, se routert. Csak Montblanc tollakat és jó minőségű írólapot talált az asztalon. Stearns atya egyfajta luddita lehet. Ez megmagyarázná az internetjelenlét hiányát. Lassan kinyitotta az íróasztal fiókját, és jelentős csalódottság lett úrrá rajta, mivel semmit nem talált, csak újabb tollakat és papírt. Néhány mappában semmi érdekes nem volt – csupán beosztások és Biblia-részletek, makulátlan férfikézírással. A másik fiókban sem volt semmi sokkoló. Az alsóban több tucat újabb Montblanc tollat talált, még a dobozukban. Röviden eltűnődött, hogy Stearns atyának talán töltőtollfétise van. Aztán észrevette, hogy sok dobozon még kártya is van – ajándékkártyák a hívőktől, akik nagyrabecsülésüket és szeretetüket fejezik ki Stearns atya iránt. Ez Suzanne-t Emily nevű barátnőjére emlékeztette, aki egy magánóvodában volt óvónő. Minden karácsonykor a gyerekek szülei elárasztották az összes létező Teacher s Appletermékkel. A Szent Szív gyülekezet valószínűleg tudomást szerzett arról, hogy papjuk szereti a kiváló minőségű tollszerszámokat, amiket minden évben csak úgy záporoztalak rá.
Minden év egy áldás önnel, atyám. Krisztusi szeretettel, a Harper-család, szólt az egyik kártya. Köszönjük, hogy megmentette a házasságunkat, atyám. Isten áldja, Alex és Rachel, szólt egy másik. Bűn összevonni egy pap születésnapját és a karácsonyi ajándékokat? Majd a gyónáskor megtárgyaljuk. Boldog születésnapot, Dr. és Mrs. Dr. Keighley, szólt egy kártya egy Montblanc töltőtoll- és ceruzakészlet mellé. Összevonni a karácsonyt és a születésnapot? Suzanne ezzel a mondattal rájött, hogy jó nyomon van. Marcus Lennox Stearns atya 1965. december 21-én született, és valóban Marcus Augustus Stearns, az angol báró fia volt, aki New Hampshire-be költözött, és jól nősült. Csodálatos. Tehát a célpontja valóban egy brit nemesi címet adott fel a katolikus egyházért? Ez hihetetlen! Nem csupán feladta anyja vagyonát és apja nemesi címét, a nőket is feladta az egyház kedvéért. A legtöbb pap, akikkel Suzanne annak idején találkozott, amolyan „arra kárhoztattam, hogy szűzen haljak meg”-típus volt. Mindegyik humortalan, sótlan volt, társadalmilag suta… Minden szempontból Stearns atya ellentétei. Suzanne megrázta a fejét, kihúzta az utolsó dobozt, és felnyitotta a kártyát. Meine andere Geschenk wird nicht in einer Box passen. AABYE Szent Isten, hány nyelvvel kell még megbirkóznia ma este? Suzanne tehetetlenségében a szemét forgatta, előhúzta a noteszát, és lemásolta a szavakat. Legalább ezt a nyelvet felismerte – német. És valamiért az utolsó szó, AABYE, valahogy ismerős volt. Kutatott az emlékezetében, hogy mi lehet az, amiért ismerős, de nem jutott eszébe. Táskájába gyűrte a noteszt, és még egyszer végignézte az íróasztalt az elemlámpájával. Az íróasztalon Suzanne egyetlen érdekes tárgyat talált – egy fényképet. Hosszan bámulta. Egy tizenhét-tizennyolc éves
fiatal nőt ábrázolt, aki rendkívül hasonlított Stearns atyára – világosszőke haj, szürke szemek, döbbenetesen vonzó külső. Suzanne kivette a képet a keretből, és megfordította. Jegelsker dig, Onkel Søren. Kom og besogsnart, Laila, volt a szöveg. Megint a skandináv nyelv. Suzanne kinyitotta a noteszát, és megint másolt. Eltűnődött, hogy vajon Stearns atya lányát látjae. Lehet, hogy papként töltött évei során egyszer csak apa lett? Lehet, hogy ezért kapta a névtelen faxot és a titokzatos „lehetséges érdekütközés” lábjegyzetet? Ez valószínűtlennek tűnt. Végül is, ha volt egy szerelemgyereke, Suzanne kételkedett abban, hogy valaki, aki ilyen nyilvánvalóan intelligens és jól nevelt, mint Stearns atya, az íróasztalán tartaná a kamaszlányáról készült fotót. Suzanne tehetetlenül rázta a fejét. Válaszokat remélt, és újabb kérdéseket kapott. Amennyire halkan tudott, Suzanne kijött Stearns atya irodájából, és visszatért a folyosóra. Valamiért úgy érezte, vissza kell mennie a templomba ahelyett, hogy a kocsijához ment volna. Patrick a wakefieldi serifftől szerzett információja szerint Michael Dimir a Szent Szívben követte el az öngyilkosságot. Az öngyilkossági kísérlet végső segélykiáltás. Bármi is váltotta ki, Suzanne-ban valami tudatni akarta Michael Dimirrel, hogy ő meghallotta. Suzanne megtalálta az ajtót, amely a templom előcsarnokából a templomtérbe vezetett. Kinyitotta a nehéz faajtót, és besurrant. Amint belépett, Suzanne rájött, hogy valaki égve hagyta a szerteszét levő gyertyákat az oltáron és a templom többi részében. Megmerevedett, ahogy meglátta a mellette levő gyertyát. Az égő kanóc csak most kezdett elfeketülni. Maga mögül közeledő léptek zaját hallotta. Nem volt egyedül. Michael még egy pillantást vetet Griffinre, mielőtt elhagyta a hálószobát. Griffin kifelé menet kacsintott rá, és Michael
lényének egy apró kis része szeretett volna itt maradni és beszélgetni. De tudta, hogy az éjszakát azzal akarja tölteni, hogy Nora alárendeltjévé válik. Ez szükségszerű. csak szerette volna, ha Griffin is jelen van. Michael valamilyen oknál fogva azt feltételezte, hogy Nora szobájában töltik majd az éjszakát. De Griffin komornyikja ehelyett felvezette a harmadik emeletre, és elvitte a folyosó legvégén levő szobába. A komornyik megállt az ajtó előtt, udvariasan bólintott Michael felé, majd elment. Michael nagy levegőt vett, elfordította az ajtó gombját, belépett a szobába és egy másik korszakba. Mi a szent szar… gondolta, ahogy szeme megpróbálta befogadni az elé táruló látványt. Griffin házából már elég sokat látott. Minden szoba illett hozzá –, fényes volt és modern, minimalista, művészies és szexi. De ez olyan volt, mintha egy középkori vár terme lenne. Keleti plüss szőnyegek fedték a kőpadlót. Gyertyák égtek minden vízszintes felületen, és néhány farönk égett a kőkandallóban. A szoba közepén egy ágy állt, hatalmas és kovácsoltvas, nem olyan, mint amiben elveszítette a szüzességét. De hol van Nora? – Kínzókamrához képest nem is rossz, ugye? – szólalt meg mögötte Nora hangja. Michael megfeszült, nem tudta, mit tegyen. Szabad beszélnie? Megmozdulnia? Úgy döntött, egy helyben marad, és nem szól, amíg Nora meg nem mondja neki, mit tegyen. – Griffin kínzókamrája a Nyolcadik Körben sokkal modernebb. Azt hiszem, ehhez a házához egy kicsit más stílust akart. Tetszik? Szabad válaszolnod! – Igen, úrnőm. Csodálatos – mondta Michael, és hallotta, hogy remeg a hangja. Megérezte maga mögött Nora jelenlétét, és gyorsan beszívta a levegőt.
– Ahogy te is az vagy – mondta Nora, és befújt Michael füle alá. Nora odalépett elé, és Michael szeme kitágult. Nora… nagyon megnőtt. Majdnem szemtől szembe állt vele, majd ellépett, és a szoba közepe felé sétált. Michael lepillantott, és meglátta, hogy Norán combig érő, magasított talpú csizma van, gyilkos tűsarokkal. Szeme végigszaladt rajta a lábfejétől az arcáig – vörös bőrcsizma futott végig a meztelen combokon, vörös miniszoknya, vörös-fekete fűző… Nora visszanézett meztelen válla fölött, és begörbített ujjal maga felé hívta Michaelt. Michael alig érezte a lábát, ahogy elindult felé. Hirtelen a szoba minden szépsége háttérbe szorult, és csak Norát látta… Norát és a melle vonalát a fűzője alatt… Norát és a vastag, fekete tusvonalat a szeme körül, amitől olyan volt, mint Kleopátra… Norát és a haját, amely vad, fekete hullámokban omlott végig a hátán… Norát és fekete, ujjak nélküli kesztyűjét, amely ugyanolyan volt, mint az, ami akkor volt rajta, amikor elvette a szüzességét. Alig várta, hogy újra érezhesse a finom, puha anyag érintését a bőrén. Amikor odaért Norához, az kezét Michael nyakához emelte, és óvatosan kiszabadította lófarokba fogott haját. Lassan, gyengéden végigfuttatta ujjait a nyakán. – Olvastam a listádat, Angyal – mondta Nora, és Michael lehunyta a szemét. Ha macska lett volna, dorombolni kezdett volna. – Nagyon érdekesnek találtam. Fájdalmat akarsz, ugye? Igen, úrnőm – pihegte Michael. A fájdalomtól jobban érzed magad, ugye? – kérdezte Nora, hangja lágy volt és hipnotikus. – Olyan, mint a fehér zaj… Megnyugtat, elringat, kizárja a valódi fájdalmat, a rossz gondolatokat, a másfajta fájdalmat, amit nem akarsz. Ugye? Michael szeme tágra nyílt. – Igen. Pontosan, úrnőm. Honnan…
– Nem te vagy az első mazochistám, Angyal. Michael röviden felnevetett. Griflin elmesélte neki, hogy Norának több száz kliense volt akkoriban, amikor még domina volt. Több száz kliens, akik által több százezer dollárral lett gazdagabb. Persze, hogy nem ő az első mazochistája. Ahogy nézte Norát, ahogy érezte, hogy a bűvkörébe vonja, könnyen megértette, hogy egyes férfiak miként adták volna el a lelkűket csak azért, hogy megcsókolhassák a cipője orrát. Nora ujjai megtalálták a kemény csomót Michael nyakszirtjén, azt a helyet, ahol a legtöbb feszültség gyűlt össze benne. Michael hátrahajtotta a fejét Nora felé, hogy jobban hozzáférjen. – Azt hiszem – kezdte Nora félig suttogva –, hogy ma este megverlek. De nem hiszem, hogy megbüntetlek vagy szemét leszek veled úgy, ahogy sok kliensemmel az voltam. Azt hiszem, egész életedre elég szemétséget kellett elviselned emberektől. Michael szorosan összezárta a szemét, ahogy Nora szavai lyukat égettek a szívébe. Azóta az éjszaka óta, hogy a szülei rájöttek, micsoda is Michael, csak sértegetésekben volt része – állat, beteg, köcsög – az apjától, az anyja pedig egyszerűen magára hagyta. Többé senki nem nyúlt hozzá, senki nem ölelte meg, senki nem akart beszélni vele, kivéve S. atyát, és még neki is távolságot kellett tartania vele az egyház miatt. De most a világ legerotikusabb nője ér hozzá, beszél vele, azt érezteti vele, hogy ő a világ közepe. – Köszönöm, úrnőm – suttogta Michael alig hallhatóan. Nora kézfejével megcirógatta az arcát. Odahajolt, és apró csókot hintett az ajkára, majd a füléhez hajolt. – Vedd le a ruhádat – parancsolta. Michael a feje mögé nyúlt, megragadta a pólóját, majd egyetlen gyors mozdulattal lehúzta. Kigombolta fekete gördeszkás rövidnadrágját, és letolta, majd a bokszerét is, a bokánál átrúgta őket a szoba túlsó végébe. Aznap, amikor
megismerte Norát, olyan ideges volt, és addig vacakolt az óraszíjával, amíg Nora átvette az irányítást, és kinyitotta neki. Most semmi ilyen idegességet nem érzett. Az óra és a csuklópánt, amit mindig hordott nyilvánosan, másodpercek múlva a földön hevert. – Az engedelmesség irányába megnyilvánuló gyorsaságod megható – mondta mosolyogva Nora. – De lassíts le, hadd élvezzem ki, ahogy vetkőzöl. A papod kényszerít, hogy sztriptízeljek neki. Michael érezte, hogy a gyomra mélyén belemar a vágy. – Nem tudtam, úrnőm – mondta, és Nora végignézett meztelen testén. – Csodálatos estét fogunk eltölteni a paplakban. Ő a karosszékében olvas majd, én a lábánál ülve írok, és egyszer csak csettint és megparancsolja, hogy vegyem le a ruhámat. Michael nem szólt semmit. Néha – mondta Nora, és nekinyomult Michael testének még csak nem is néz rám. Olvas tovább. Csak azért parancsolja meg, hogy megalázzon. Féltékeny vagy? Michael ismét lehunyta a szemét. Megpróbálta elképzelni, milyen tartozni valakihez, milyen, ha valaki birtokolja, ahogy Norát is birtokolják. Milyen lenne olyan totálisan átadni a testét valakinek, hogy az illető egyszer csak ráparancsolhat, hogy vetkőzzön meztelenre. Egek, olyan zavarba ejtő, olyan megalázó lenne, ahogy Nora mondta. Szinte lealacsonyító. – Nagyon féltékeny vagyok – ismerte be, és Nora felnevetett. – Elképzelted már, hogy mit művelünk, a papod meg én, amikor kettesben vagyunk? – kérdezte, és egy kört írt le Michael körül. Tűsarkú csizmája csattogott a kövön. Michael elvörösödött. – Igen, asszonyom – mondta, és nagyot nyelt. – Meséld el úrnődnek, hogy miről fantáziálsz – mondta Nora, és Michael hallotta a parancs élét a hangjában.
A Norát és S. atyát illető fantáziálásai túlmentek a megalázáson. Néha a templomban látja őket, és Nora megpróbálja bosszantani S. atyát. Nora ártatlan képet vág, és valami olyasmit mond, hogy: „S. atya, ami Szent Elmo tüzét illeti…” – És S. atya alig néz rá, és azt mondja: „A hajósok védőszentje. Mi van vele, Eleanor?” – És Nora azt válaszolja: „Esetleg mondjuk nem volt csiklandós?” – És Michael elbújik az árnyak között és elképzeli, ahogy jóképű papja ráfekteti Norát egy padra, és brutálisan megkeféli. Ezek még az enyhébb képzelődései voltak. De amikor maszturbált, a dolog egészen intenzív lett – édeshármasok, négyesek, orgiák, vad verések… Az, ami a fejében zajlott, időnként megrémisztette. – Én… – kezdte, majd nagyot nyelt. Ujjai idegességében remegtek. – Nekem elmondhatod – mondta Nora, hangja most Michael mögül szólt. – Hidd el, hallottam már rosszabbat is. És ha mégsem, akkor én gondoltam rosszabbra is. Csak mondd ki! Michael nagy levegőt vett. Utálta, hogy csalódást okoz Norának. Ki akarta mondani. Mindent ki akart mondani neki. De a szavak nyúlóssá váltak, és megragadtak a torkában. – Nem bírom – mondta, és hangja dühvel volt tele. Nora ismét megsimogatta kézfejével az arcát. – Semmi baj, Angyal. Majd oda is eljutunk. Ha alárendelt leszel, meg kell tanulnod, hogyan beszélj arról, hogy mit akarsz, és mire van szükséged. Ez – mondta és körbemutatott a szobán, majd saját magára mutatott – egy alapfantázia. Domináns nő, csodás kínzókamra, tele szado-mazo játékokkal, nagy ágy. Kezdj el beszélni, és mondd el, miről fantáziálsz a legbensőségesebb pillanataidban, és én valóra váltom őket. Engem feketében látsz és nem vörösben? Csipkében bőr helyett? Inkább a szabadban szeretnéd a szeánszot? Arról fantáziálsz, hogy a konyhában csináljuk? Vagy a fürdőszobában?
Michael idegesen egyik lábáról a másikra állt. – Talán – ismerte be. Ugye tudod, hogy amit akarsz, fontos? Michael megdörzsölte a karját. – Azt hiszem, asszonyom. Próbálkozom. – Ezen a nyáron megtanítom neked. Sok mindent kell tanulnod! Kezdjük is el az oktatást. Nora egy fekete lepellel letakart asztal felé indult. Amint odaért, megfordult, és begörbített ujjal ismét magához hívta Michaelt. A fiú pirulva, meztelenül állt Nora mellé. A nő egyetlen gyors mozdulattal lerántotta a fekete leplet. – Hűűű – mondta Michael az elé táruló látványra. – Köszönöm. Néhány kedvencemet is becsomagoltam. Párat pedig Griffin kölcsönöz nekünk. Nagyon kedvel téged. Meglehetősen nagy hatást tettél rá. Michael még jobban elpirult a Nora hangjában érezhető célzatosságtól. Tudta vajon, hogy nézte őt és Griffint szex közben az étkezőben? Valahogy megérezte, hogy azóta, hogy Norát ott látta térdelni Griffin előtt, nehezére esett nem ugyanabban a pozícióban elképzelni saját magát? – Griffin tök jó fej – Michael csak ennyit tudott kinyögni, és aztán ajka bezárult. Nora csak végigmérte, mielőtt ismét visszanézett az asztalra. – Tudod, hogy mik ezek, Angyal? – Némelyiket ismerem… De nem mindegyiket, asszonyom. – Hadd mutassam be neked őket. Ez – mondta, és felemelte az első tárgyat – egy sima lovaglóostor. Tizenöt centis a nyele, és negyvenöt centis szarvasbőr szíjakból áll. Érzed? Michael végigfuttatta ujját a korbácson. A szarvasbőr olyan puha tapintású volt. – Gyengéden használva – magyarázta Nora – egyfajta csiklandozó masszázsérzete van. Ha teljes erővel használjuk, akkor olyan hatást gyakorol a hátadra, hogy eláll tőle a
lélegzeted. Trükkös. Addig verhetnélek vele, amíg sírva nem fakadsz, és egy óra múlva semmi nyoma nem maradna. Letette a korbácsot az asztalra. – És ez… Tudod, hogy ez micsoda, ugye? – Felemelt egy másik tárgyat, ami hasonlított a lovaglókorbácshoz, de félelmetesebb külseje volt. – Ez egy kilencfarkú macska, úrnőm – válaszolta Michael. – Nagyon jó. Ez az enyhébb változata annak, amivel a brit tengerészetnél büntettek. Még ez az enyhébb változat is felszakítja a bőrödet, ha akarom. De ha megfelelő módon használom, a legédesebb, szeplőszerű foltok lesznek rajtad holnapra, hála ezeknek az apró kis csomóknak a szíjak végén. Tessék – mondta, és odanyújtotta Michaelnek. Michael szinte remegő kézzel vette át. Megérintette a csomókat, és az ostor becsapósan könnyű súlyát méregette. – Tudod, hogy ennek volt egy még kisebb változata, amivel a kabinszolgákat fenyítették a hajón? – mondta Nora kis nevetéssel a hangjában. – Tudod, mi volt a neve? – Nem tudom – mondta Michael vállat vonva. – Fiúpunci – mondta Nora csúfondáros vigyorral. Visszavette Michaeltől a kilencfarkú macskát. – Nem tudtad, hogy történelemlecke vár rád, ugye? – Nem, úrnőm. – Én hiszek az alapos oktatás fontosságában. Bőrpaskoló – mondta, és a lovaglókorbács melletti nehéz bőrszíjra mutatott. – A tizenkilencedik században ezzel fenyítették az iskolásokat. Nem szakítja fel a bőrt, de éget, mint a tűz. És ez – mondta, és még egy tárgyat felemelt az asztalról – pontosan az, aminek látszik. – Egy pálca, úrnőm. Pontosan. Nádpálca, tíz milliméter vastag, hatvanhét centiméter hosszú. Olyan fájdalmat okoz, hogy az Egyesült Nemzetek betiltotta a használatát foglyokon. Nem egyszerűen maradandó heget okoz, hanem maradandó testi károsodást is.
Ha csak finoman használjuk fenéken vagy combon, a fájdalom olyan intenzív lesz, hogy fulladozni kezdesz tőle. Hagyományosan egyszerre hatot ütnek vele: ötöt vízszintesen és egyet függőlegesen. Ezt úgy hívják, hogy „eltorlaszolni a kaput”. Elég szadisztikus ahhoz, hogy a te papod ritkán használja rajtam. Habár néha beismerem, hogy megérdemlem. Nora hátralépett, és döbbenetes szakértelemmel úgy forgatta ujjai között a pálcát, akár egy rudat. Michael hallotta a sziszegő hangot, ahogy a sudár fa átszelte a levegőt. – Most pedig… – Nora visszatette a pálcát az asztalra – válassz! – Válasszak? – kérdezte Michael, aki képtelen volt levenni a szemét a több tucat különféle korbácsról, ostorról és pálcáról. – Igen. Válassz egyet! Amelyiket választod, azt fogom használni rajtad ma éjjel. Szóval jól gondold át. Nora arrébb lépett, és magára hagyta az asztalnál. Michael hallotta, hogy kinyit az ágy mellett egy bőröndöt, hogy kivegyen belőle valamit. De nem mert megfordulni, hogy lássa, mi az. Michael felemelte a kezét, és végighúzta az asztalon heverő tárgyak felett. Addig verhetnélek vele, amíg sírva nem fakadsz… Legédesebb, szeplő szerű foltok… Éget, mint a tűz… Fulladozni kezdesz tőle… – Ezt, úrnőin – mondta, és felvette a kilencfarkú macskát. Megfordult, és Nora intett neki, hogy vigye oda. A nő az ágy lábánál állt. Elvette tőle. Michael pulzusa felgyorsult, ahogy az ujjai között forgatta a szíjakat. – Angyal – mondta és megragadta a szíjakat, majd kihúzta. – Ez fájni fog. Nagyon. – Igen, úrnőm. Nora felhúzta a szemöldökét. – Egy neked. És egy nekem.
Az ágyra hajította a kilencfarkút, és ismét felemelte a pálcát. Michael nagyot nyelt, de nem szólt semmit. – Gyere – mondta Nora. – Állj meg pontosan az ágyvégek között. Nézz az ágy felé. Állj nekem háttal. Nagyokat, mélyeket lélegezz. A kandallóból jövő melegre összpontosíts. Hadd szivárogjon be az izmaidba. Michael a lehető legjobban engedelmeskedett. Tudta, hogy el kell lazulnia. Ahogy állt, és az utasításnak megfelelően lélegzett, Nora bőrbilincseket helyezett el a bokáin. A lábaiban levő feszültség enyhülni kezdett. Ahogy megbilincselte a csuklóit, a stressz, ami Michael karjában és vállában volt, átáramlott az erein, és kiömlött az ujjhegyein. Mélyen beszívta a levegőt, amint Nora egy fekete bőrnyakörvet tett a nyakára, és összekapcsolta rajta. – Most pedig – suttogta Nora a fülébe, ahogy végigfuttatta kezét Michael teste azon részén, amely merev maradt – tárjuk ki a szárnyaidat! Felemelte Michael jobb karját, és az ágyláb felső részén levő bőrkötélhez kötötte. Jobb karjával ugyanezt tette. Michael karjai terjes szárszélességben tárultak szét. Szívd be a tűz forróságát a karjaidba – mondta Nora, és egy hatvancentis feszítőrudat tett a bokái közé. Érezd, ahogy minden lélegzetvétellel egyre hosszabbak lesznek. Michael meghúzta a kötelékeket, és rádöbbent, hogy nem tud moccanni sem. A kötelek egyáltalán nem engedlek. Nem menekülhetett el. Csapdában volt, fogolyként, tehetetlenül… Nora felemelte a lovaglóostort az ágyról. Michael sehol máshol nem akart lenni széles e világon. – Mi a menekülőszavad? – kérdezte Nora. – Szárnyak – válaszolta Michael. – Kimondod, ha azt akarod, hogy abbahagyjam, igen? – Igen, úrnőm.
– Jó kisfiú. Még egy lélegzet. Ez csak egy kicsit fog fájni. Ó, várj! – mondta nevetve. – Nem, nem kicsit. Nagyon. Egyetlen, utolsó rántás után Nora hátralépett, és kemény ütést helyezett el Michael háta közepén. Michael levegőért kapkodott a meglepő fájdalomtól. Csak egyszer tudott be-és kilélegezni, mielőtt elérte a második ütés. A harmadik az ágyéka bal oldalát érte, a negyedik a jobbot. Nora kereszteket festett a hátán az ostorral, és Michael mindegyik ütéstől felkiáltott. Tűz… Felgyújtotta a hátát. Amikor az ütések végre abbamaradtak, Michael csak a mellkasára ejtette a fejét, és lihegett. Szíve vadul vert, a vére forrt. Még soha életében nem volt ilyen nyugodt. – Tessék – mondta Nora, és egy kis pohár vizet nyújtott az ajkai felé. – Igyál. Nora megdöntötte a poharat, és Michael hálásan megitta a vizet. – Nagyon jól csináltad – mondta Nora. – Ahhoz képest, hogy kezdő vagy, sok fájdalmat viseltél el, és nem könyörögtél, hogy hagyjam abba. Mit gondolsz, bírod még? Hogy bírja-e még? Akarja még bírni? Az egész háta parázslott a nyakától a csípőjéig. – Igen, úrnőm. – Egek, de imádom a mazochistákat! – mondta Nora, és félretette a poharat. – Falánkak a büntetést illetően. Nora elvette a pálcát az ágyról, és Michael teste megfeszült a félelemtől. – A hatrácsos kapu – mondta Nora. – Csak egy. A felső combra. Aztán készen vagyunk. Mehet? Michael képtelen volt igent mondani. De megint beszívta a levegőt és bólintott. Háta mögött megint a sziszegő fütyülést hallott.
– Tudod, Angyal, egyesek szerint a pálca hangja a legrosszabb az egészben. Személy szerint azt gondolom, hogy ez faszság. Te mit gondolsz? Michael olyan kínzó fájdalmat érzett, hogy ha nincs megkötözve, akkor térdre esett volna. A második csapás úgy érte, hogy még fel sem ocsúdott az elsőből. – Érted már, miért használják kihallgatásokkor? – Igen – kiáltotta, ahogy a harmadik csapás is lesújtott rá. A fájdalom belevágott a lábába, és végigáramlott rajta, egészen a gyomráig. A kín olyan éles volt, a fájdalom olyan pontos, hogy szinte érezte, Nora hová irányozza minden egyes ütést. Tökéletesen kimérve, két és fél centi távolságban egymástól. A harmadiknál úgy érezte, nem pálca ér a bőréhez, hanem kés. A negyediket és az ötödiket alig érezte. Azonban a hatodik átlósan az ötödik fölé érkezett meg, és az ajkai közül kiszökő hangot különösnek találta: olyan volt, mintha egy sebesült állaté, nem pedig egy emberé lett volna. Michael küzdött a kötelékeivel, alig volt tudatában annak, hol van. Amikor Nora kioldotta a karjait, azok holtsúlyként hulltak le az oldalára. Nora kiszabadította a bokáját, és Michael alig vette észre. Nora égő hátához nyomta a testét. – Jó kisfiú – suttogta. – Nagyon büszke vagyok rád. Büszke rá? Mikor mondta utoljára bárki is azt, hogy büszke rá? Ha Nora azt mondta volna, még egyszer el akarja verni, Michael azt mondta volna: igen, úrnőm. Nora arrébb lépett, és leült egy nagy bőrfotelbe. Michaelen kellemes szédülés lett úrrá. A hátában és combjában érzett éles fájdalmak gyengéd lüktetéssé enyhültek. Amikor letérdelt Nora mellé a földre, félig-meddig abban reménykedett, hogy megengedi, hogy az ölébe kuporodjon és elaludjon.
– Nagyon ügyes voltál, Angyal, annyira, hogy jutalmat kapsz. Na, jó, igazából ez mindkettőnk számára jutalom. Nora megmozdult a fotelben, és mindkét lábát a karfára tette. Rövid, szűk szoknyája alatt nem viselt semmit. – Meg kell mondjam, mit kell tenned? – kérdezte. Michael megnyalta hirtelen kiszáradt ajkát. – Kezdetnek jó – mondta Nora. Michael dobogó szívvel kezét Nora belső combjára tette, és száját a nő felé közelítette. Álmodozott már arról, hogy ezt csinálja vele, hogy szexuálisan kiszolgálja. És most érezte nyelve alatt a nedves csiklóját. Ajka közé vette a piercing-jét, és két ujját beledugta a testébe. Fogalma sem volt róla, mit csinál. Néhány kamaszkor előtti suta csóktól és tapizástól eltekintve senkivel nem volt szexuális kapcsolata Nora előtt. Semmilyen tapasztalata nem volt az orális szex terén, és csupán a lelkesedést mondhatta magáénak. Nora szaggatottá váló lélegzéséből ítélve a lelkesedés megtette a magáét. Olyan nedves és forró volt az ujjai alatt, olyan édes-savanyú íze volt. Hogy tud S. atya bármit is elintézni, ha ez a nő várja a paplakban? Michael mélyen belenyomta a nyelvét, és Nora csípője elemelkedett a foteltől. – Állj – parancsolta, és Michael elhúzódott, megtörölte ajkát a kézfejével. – Az ágyra. Most. Eszébe jutott Nora parancsa, és lassan mozgott, nem igyekezett túlzottan, ahogy Nora kérte. Az ágyra térdelt, és megvárta, hogy Nora odamenjen hozzá, és a hátára döntse. Megragadta a karját, és a feje fölé tolta. Csuklóbilincsét egy karabinerrel összeakasztotta, és kezét az ágynak bilincselte. – Térdeket fel – mondta Nora. – Tedd szét a lábad! Michael ekkor megpillantotta a tubus síkosítót a nő kezében. – Bocsáss meg – mondta Nora. – Egy kicsit kíváncsi vagyok. Egyes férfiak imádják. Egyesek utálják. Egyesek közömbösek vele szemben. Engem egyik sem érdekel. A
parancs az, hogy legyél őszinte velem, és mondd meg, hogy tetszik-e vagy sem. Mondd azt, hogy „igen, úrnőm”, ha megértetted. Igen, úrnőm – mondta Michael, és idegességében elzsibbadt a keze. Nem igazán volt biztos benne, mire készül Nora. De ha síkosító kell hozzá, volt egy tippje. Nora jobb kezének két ujján szétdörzsölte a folyadékot, és bal kezével széjjelebb húzta Michael térdét. – Aprókat lélegezz, és hunyd be a szemed – mondta Nora. Nem fog fájni, de eleinte furcsa lesz. Michael bólintott, és engedelmesen lehunyta a szemét. Érezte magán Nora ujjait. Ha bármennyi szégyen vagy büszkeség maradt volna benne, elborzadt volna attól, hogy mennyire felizgult. Élesen beszívta a levegőt, ahogy Nora hideg, nedves ujjait megérezte. Gyengéden, olyan gyengéden, hogy Michael alig pihegett, amikor Nora belecsúsztatta az egyik ujját. – Minden rendben? – kérdezte. – Igen, úrnőm. Nora beljebb nyomta, és mélyebbre nyúlt. Michael küzdött a vággyal, hogy megfeszüljön, hogy kilökje. – Most már tudod, min mennek át a nők, amikor beléjük hatolnak – mondta Nora. – Tetszik? – Ööö… intenzív. – Jó szó. Még intenzívebb lesz. Mehet? Michael bólintott. Nora beljebb nyomta az ujját, és Michael azt érezte, hogy egy kemény szövetcsomónak ütközik benne. Nora gyengéden dörzsölni kezdte, és Michael háta ívbe feszült az ágyon, ahogy villámcsapásként vágott bele a gyönyör. – Ó, Jézusom – azt gondolta, ezt mondta, de nem volt benne biztos, hogy kimondta-e. – Ezt igennek veszem, tehát tetszik. Tetszik? Michael nyelt egyet, és levegő után kapkodott.
– Igen, úrnőm. Ahogy Nora ujja mozgott azon a ponton, Michael úgy érezte, minden izom összerándul a hátában. Sarkát az ágyba vájta, és úgy lihegett, mintha lefutott volna másfél kilométert. Messziről, a távolból Nora nevetését hallotta, ahogy továbbra is dörzsölgette. – Született passzív fél – sóhajtotta Nora. – Alig várom, hogy megkínozzam a hírrel Griffint. Griffin nevének említésekor Michael még szorosabban összezárta a szemhéját. Nora azt mondta, hogy Griffin biszexuális. Volt már férfiakkal… szexuálisan. Sőt, talán ezt is csinálta más férfiakkal. Talán még többet is. Minden figyelmeztetés nélkül egy kép tolakodott be Michael elméjébe. Griffin állt fölötte, a vágytól félig lehunyt szemmel, erős, izmos teste Michael vékonyabb teste fölé tornyosul… Michael lába Griffin hátán, Griffin keze Michael hajában, Griffin ajkai Michael torkán és Griffin… Griffin benne. És nem csak az ujjai. – Élvezz el, Angyal – hallotta Nora parancsát, majd ráhajolt a szájával. Michael teste még egyszer ívbe feszült, lábát az ágyba nyomta és kétségbeesett, borzongó lihegések közepette elélvezett, ami után csak kapkodta a levegőt, és sajogtak a karizmai. Nora kihúzta belőle az ujjait. Michael lassan kinyitotta a szemét, és meglátta összekötözött csuklóját, a sápadt bőrén sötétlő fekete bőrbilincset. Bárcsak örökre így maradhatna, megbilincselve, biztonságban, és soha többé nem kellene látnia a hegeket a csuklóján. Ahogy Michael magához tért, érezte, hogy Nora ismét simogatni kezdi. Ilyen hamar az elélvezés után az érintése szinte fájdalmas volt. De jóféle fájdalom volt, az a fájdalom, amely ismét tűélessé teszi az érzékeit. Felemelte a fejét, és belenézett Nora szemébe. Nora előrehajolt, és megcsókolta. A csók harapásba fordult, Michael
alsó ajkán felszakadt a bőr. Egyetlen csókban érezte saját vérének fémes ízét, Nora testének édességét, saját ondójának sósságát. Nora fölé ült, combjaival leszorította a csípőjét. – Ez tényleg biztonságos? – kérdezte Michael idegesen, ahogy Nora kezébe fogta csupasz péniszét, és magába vezette. – Ne félj – mondta Nora, miközben a mellkasát, vállát simogatta az ajkával. – A világ legjobb fogamzásgátlóját használom. – Jól van – sóhajtotta Michael. Több mint jól van. Nora leste lángolt körülötte, és felnyögött, ahogy a forróság körülölelte. Nora mozgott, és ő vele mozgott, bele. – Ha biztos benne, úrnőm. – Nagyon is – mondta Nora és Michael ellenében mozgott. – A saját bőrömön tanultam meg. ________________________ Suzanne lassan megfordult, és szemtől szembe találta magát Stearns atyával. A férfi alig leplezett vidámsággal bámult rá. – Miss Kanter, milyen öröm viszontlátni magát! Suzanne-nek jó három másodpercbe telt, mire annyira visszanyerte lélekjelenlétét, hogy megszólaljon. – Stearns atya… Elnézést kérek. Szerettem volna megnézni a templomot. – Szombat este tíz órakor? – A férfi felhúzta a szemöldökét. Suzanne gondolatai száguldoztak, próbálta megtalálni a tökéletes hazugságot. De semmi nem jutott eszébe. És valami azt súgta neki, hogy bármit mond a férfinak, az rögtön átlát rajta. Ezért úgy döntött, kockáztat, mégpedig sokat: megmondja az igazat. – Nyomozok maga után – vallotta be. – Igen, tudom. – Ez nem zavarja magát? Nem lepi meg? – Egyik sem.
Suzanne felszegte az állát, és a férfi acélszürke szemébe bámult. Acél, tökéletes szó a leírásra. Még soha életében nem látott keményebb tekintetet. – Azt mondják, ha letartóztatnak valakit, rögtön kiderül, hogy bűnös-e vagy ártatlan. Az ártatlan pánikba esik, és fel-alá járkál a cellájában. A bűnös ember megnyugszik. Elfogták. Vége van. Látta, hogy a férfi szemében játékosság villan. A pap előrelépett. Ahogy elhaladt Suzanne mellett, félrehajtotta a fejét és a fülébe suttogta: – Nem félek magától. Suzanne megborzongott. Valamilyen oknál fogva az, hogy az ajka ilyen közel volt a füléhez és az, hogy mennyire híján volt a félelemnek és hogy dacolt vele, valamit csinált a gyomrával, ami nem volt teljességgel kellemetlen. Suzanne sarkon fordult, és követte a férfit a templom középső részébe. – Kaptam magáról egy tippet. Egy faxot a nevével és a két másik, püspökségre jelölt személy nevével. A maga neve mellé valaki egy csillagot tett. Biztos, hogy riasztó írásjel lehet. – A csillag a lábjegyzetet jelöli. A lábjegyzet pedig így szólt: „lehetséges érdekütközés”. Elmondaná nekem, mi ez az érdekütközés? Stearns atya megállt egy réz plakettnél, amely fölött római számmal egyes állt. Suzanne pár lépésre állt tőle. Bár a férfi magas volt, a távolság megkönnyítette, hogy a szemébe nézzen. – Meglehetősen jól ismerem az érdekeimet, és biztosíthatom róla, hogy semmilyen ütközés nincs közöttük. – Az, hogy pap, és az, hogy érdeklődik a gyerekek iránt, lehetséges érdekütközés. Nem ért egyet? – Egyetértenék, ha ez az érdeklődés beteges lenne. Ami részemről nem áll fenn. Ha kételkedik bennem, nyugodtan beszélhet akármelyik szülővel az egyházmegyében.
Suzanne bizonyossága, miszerint Stearns atya szexuális ragadozó, némileg megingott a pap nyugodt meggyőződése láttán. De tovább erőltette, elhatározta, hogy talál valamilyen rést a pajzsán. – Na és Michael Dimir? Iránta beteges érdeklődést táplál? – Önnel nem tudom és nem is akarom megtárgyalni Michael ügyét. A gyóntatópapja vagyok. – És Nora Sutherlin gyóntatópapja is? – kérdezte Suzanne, gyanakvóan kiemelve a gyóntatópap szót. Végre a férfi reagált valamit. Felsóhajtott, és megint szembefordult vele. Suzanne újra azt érezte, hogy lefegyverzi hihetetlenül jóképű külseje. Miért választja egy ilyen vonzó férfi a papi cölibátust, amikor a világon bármelyik nő az övé lehetne? – Az vagyok. – Le is fekszik vele? – Múlt hétfő óta nem. Most Suzanne-en volt a sóhajtozás sora. – Nem tudok egyetlen normális választ sem kiszedni magából, hogy megmentsem az életemet. Ez egyáltalán nem segít rajtam. A férfi összefonta a karját, és mereven bámulta. – Ha valódi kérdést tenne fel, és nem csupán vádaskodna, talán valódi választ kapna. Még soha nem találkozott Eleanor Schreiberrel, a nővel, akit maga Nora Sutherlin néven ismer, ugye? – Nem. – Ez a szokása, hogy szaglászik korábban nem ismert nők magánélete után? Olyan nők után, akik soha nem ártottak magának? Suzanne a szemét forgatta. – Egek, maguk katolikus papok! Mesterei a bűntudatkeltésnek.
– Én nagyon jól végzem a dolgom – mondta a férfi, és vidámság csillant a szemében. Ki a csuda talál egy ilyen beszélgetést tréfásnak? Ennek a papnak nemcsak a tekintete acélos, hanem a töke is. – Még mindig várom a kérdését, Miss Kanter. Ha képes feltenni úgy, hogy nincs benne vád, talán átgondolom, hogy válaszoljak-e rá. – Jól van. Mondom. Miért lett pap? – Örülök, hogy egy ilyen egyszerű kérdéssel kezdi. Suzanne akarata ellenére is elnevette magát. Egyszerű volt megkérdezni. – Kénytelen volt mosolyogni. A férfi megállt, és úgy tűnt, átgondolja a szavait. Nem katolikusnak neveltek. Akkor találkoztam először a katolicizmussal, amikor jezsuita iskolába küldtek tizenegy éves koromban Észak-Maine-be. Suzanne belülről megrezzent. Nem tudta elképzelni, milyen lehet egy ilyen kisgyereknek, ha a nagy semmi közepére egy iskolába küldik. A jezsuita papok, a tanítóim az általam ismert legjobb emberek voltak. Tanultsággal és odaadással vegyes kedvességük megszégyenített. Elhivatottságot éreztem, hogy csatlakozzak hozzájuk. Tizennégy évesen tértem át a katolikus hitre, tizenkilenc évesen Rómába mentem, és elkezdtem a tanulást. – Ennyi? – Bocsásson meg, hogy nincs egy „damaszkuszi út” szerű sztori a tarsolyomban. – Tizenkilenc évesen kezdte el a szemináriumot. Soha nem akart megnősülni? Randizni? Soha nem akart gyerekeket? Vagy… – Suzanne hangja elhalt. – Szexelni? – fejezte be a férfi helyette. – Elmondok valami megdöbbentőt, ha megígéri, hogy nem árulja el senkinek. – Jól van – válaszolta Suzanne idegesen. – Részemről rendben van a „műsoron kívüli szám”, hacsak nem egy gyilkosságot vall be. Igen?
A férfi olyan mosolyt villantott rá, amit ha nem egy pap arcán lát, csábítónak nevez. – Nem vagyok szűz. Szavai és szemének csillogása hatására Suzanne keze remegni kezdett. – Nem? – Na, kezd alakulni a dolog. Talán kiszedhet belőle valamit. – Nem papnak születtem, Miss Kanter. Mint ahogy maga sem született ateistának vagy háborús tudósítónak, aki égő gyűlölettel viseltetik a katolikus egyház iránt. Suzanne gerince megmerevedett. – Úgy látom, maga nyomozott utánam – mondta. – Az egyházat és a hitet érintő véleménye köztudott tény – mondta a férfi, és elindult Suzanne felé. – És azt gondolom, maga éppen annyira izgat engem, mint amennyire én izgatom magát. Mivel megválaszoltam a kérdését, én is feltehetek önnek egyet? – Kérdezzen. – Nem ígérte meg, hogy válaszol is. – Maga ateista. Isten az igazság. Isten nélkül csak a káosz van, minden relatív és az igazságnak nincs jelentése. És maga mégis újságíró lett, aki az életét annak szentelte, hogy a káosz ellenére is felkutatja az igazságot, azt az igazságot, amelynek létezésében nem hisz. Miért? – Diogenész egy lámpással járta a világot fényes nappal, és keresett egy becsületes embert. Én is Diogenész vagyok, lámpásommal próbálok egy kis fényt vetni oda, ahová lehet. – Diogenész emellett hordóban aludt, és nyilvánosan maszturbált. Milyen mélyre hatol a metaforája? – kérdezte a pap felhúzott szemöldökkel. Suzanne kinyitotta a száját, majd újra becsukta. – Maga nem egy normális pap, ugye? Stearns atya erre felnevetett. Meleg, nyílt nevetés volt, részegítő és férfias. Suzanne még hallani akarta, újra és újra. olyan összeférhetetlen volt a férfi egész lényével.
Mi az? – kérdezte Suzanne. Eleanor ugyanezt a kérdést tette fel nekem, amikor majdnem húsz évvel ezelőtt megismerkedtünk. És mit mondott neki, amikor feltette? Pontosan azt, amit magának mondok – Istenem, remélem, hogy nem. Most Suzanne nevetett. Együtt nevetni egy katolikus pappal… Álmában sem hitte, hogy valaha ilyet tesz. Suzanne hirtelen abbahagyta a nevetést, amikor eszébe jutott a feladata. És Adam. Stearns atya elég okosnak tűnik ahhoz, hogy bárkit manipuláljon, akit csak akar. Suzanne nem engedheti, hogy beszippantsa őt, csak azért, mert ilyen a külseje, és mert jó a humora. – Nagy szeretettel beszél róla. Jóban vannak? A férfi mosolya eltűnt, és ismét acélos pillantást vetett rá. – Lehetek tolvaj is. Vagy a pápa fattya. Mindkettő lehetséges érdekütközés lenne. Miért olyan biztos benne, hogy a csillag oka szexuális jellegű? Suzanne arra gondolt, hogy hazudik, de úgy érezte, a férfi rögtön átlátna a szitán. – Azt hiszem, azért, mert maga olyan valószínűtlenül vonzó. A férfi felnevetett, most sokkal árnyaltabban. – Az, hogy vonzónak tart, aligha számít bizonyítéknak, Miss Kanter. Talán kívánságnak igen, de nem bizonyítéknak. Suzanne elpirult, hirtelen eszébe jutott, hogy amikor legutóbb szeretkezett, egy rövid pillanatra ezt a papot, ezt a férfit látta maga fölött, és érezte magában, nem pedig Patrickot. – Én is vonzónak találom magát – folytatta Stearns atya. – De nem vádolom pedofíliával vagy efebofíliával pusztán azért, mert vonzónak találom. Suzanne nagyot nyelt. – Vonzónak talál engem? – Nagyon is.
– De maga pap. – A papok tisztaságot fogadtak, nem vakságot. Azt terveztem, hogy ma a keresztúti ájtatosságot imádkozom el. Ehelyett a Miatyánkot mondom el. – Mért? – „Ne vígy minket kísértésbe.” Suzanne torkában megakadt a levegő. Nem tagadhatta, hogy ő is azt érezte, hogy kísértésbe viszik. Elmenni… Jó lenne elmenni. Most. – Akkor magára hagyom, hadd imádkozzon. – Egy lépést hátralépett. – Viszontlátom még? – kérdezte a férfi. Hangja tökéletesen összeszedett volt. Suzanne semmi flörtöt, semmi kísértést nem hallott a hangjában. Csak kíváncsiságot. – Minden héten látni fog, amíg ki nem derítem, mit rejteget a gallérja mögött. A férfi felhúzta a szemöldökét. – Semmit, csak a torkomat. – Szombat este van. Üres a templom. Tényleg mindig hordja azt a gallért? – Nem mindig. Alszom is és zuhanyozom is. – A közömbösen kiejtett szavak azonban képeket hoztak Suzanne lelki szemei elé, olyanokat, amilyeneket nem akart. Vajon milyen ez. a férfi szigorú fekete papi ruhája alatt? Milyen a teste, amikor víz csöpög róla? Milyen a bőre a hófehér lepedőn? Értem… Hogyne. Ideje, hogy én is levegyem az én galléromat. Jó éjt, Stearns atya. Biztos, hogy még találkozunk. Suzanne megfordult, hogy elinduljon. Örömmel várom. Suzanne majdnem megbotlott, de ment tovább. – Miss Kanter? Suzanne megállt, majd lassan szembefordult vele. Istenem, látott valaha életében ilyen szép férfit?
– A gallérom… Szeretne úgy látni, hogy nincs rajtam?
TIZENKETTEDIK
M
ichael a hátára gördült, felnyögött a fájdalomtól, és azonnal visszagördült a hasára. Valahol ebben a hatalmas házban csak akad egy levél Advil vagy valami. Ha fel tud állni, akkor szuperügyes. A szobájába vezető ajtó felől nevetést hallott. – Ne nevessen rajtam! – Michael arcát a párnába temette. – Nem szép kinevetni egy haldoklót. – Szegény kis alárendelt. – Griffin belépett Michael hálószobájába, elvett egy széket, és leült az ágy mellé. – Majdnem megöltek az éjszaka? Michael felemelte a fejét a párnából, és Griffin felé fordult. Rossz ötlet volt. Griffin félmeztelenül és kissé izzadtan ült. Láthatóan most jött meg a futásból, és semmi más nem volt rajta, basszus, mint a futó rövidnadrágja, a barnasága és a rohadtul szexi tetkói. Michael öt ujját mutatta neki. – Ötször? – kérdezte Griffin. – Lenyűgözöl. Egek, ha megint tizenhét éves lehetnék! – Miért fáj olyan helyeken is, ahol Nora nem is ütött meg? – kérdezte Michael, és próbált felülni, de ismét visszaesett a párnákra. – A kikötözéstől. Ha kikötöztek, lazulj el, különben meghúzod az izmaidat. – Nincs semmilyen gyógyszer a háznál, ugye? Lehetőleg olyan, ami kiütne? Michael látta, hogy árnyék suhan át Griffin arcán, de mosolya gyorsan visszatért.
– Nem, gyógyszer nincs itthon. De van valami jobb. Pillanat. Griffin odament a falhoz, és megnyomott egy gombot a házi telefonon. – Alfred, szükségem lenne jégre és a K-vitaminos cuccra. A gyerekszobába. Most rögtön. Michael hallotta a légköri zavar recsegését. – Megvetem magát, Griffin mester – szólalt meg a brit akcentus a telefonon keresztül. – Köszönöm, Alfred – válaszolta Griffin, és visszament az ágyhoz. – Az inasát tényleg Alfrednek hívják? – Nem. Azt hiszem, Jamisonnak. Nem emlékszem. Évekkel ezelőtt Alfredre változtattam. Az első pasi, aki megtetszett, Batman volt. Mindegy, tudom, hogy kell elbánni a fájdalommal gyógyszerek nélkül. Túléltem ezt – mondta és az orrában levő kis görbületre mutatott – úgy, hogy egy szem fájdalomcsillapítót nem vettem be. – Király – mondta Michael, és Griffin arcát tanulmányozta. Az orrtöréstől nemhogy kevésbé jól nézett ki, még jobb képű lett. – Hol szerezte? – Zavarba ejtő dolog. Talán öt-hat kocsmai verekedésben vettem részt egész életemben, de egy ötvenkilós, Szivárvány Csapás nevű lány törte el az orromat. Véletlenül. Azt hiszem. – Szivárvány Csapás? – Igen. A roller derby csapatom tagja. A nevük Bronx Zoom. – Saját roller derby csapata van? – Én szponzorálom őket. Néha még bíráskodom is a másik ligában. A saját csapatomnak nyilván nem bíráskodhatok. – Deszkázik? – Nem bíráskodhatsz, ha nem tudsz deszkázni. Miért? Michael kinyújtotta a karját, és a padlóra mutatott. – Az ágy alatt – mondta sután.
Griffin felhúzta a szemöldökét, és lehajolt. Az ágy alól előhúzta Michael gördeszkáját. – Zoo York. Jó – mondta Griffin, és kezét végigfuttatta Michael gördeszkáján. De a hátsó alátétek túlságosan meg vannak húzva. – Tudom. Most szart se mozog. A függőcsapszeg beragadt. Szereznem kell egy fúrót… – Hol van a gördeszkakulcsod? – A fiókban. – Griffin kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját, és elővette a kulcsot. Michael figyelte, amint Griffin jelentős karizma segítségével beteszi a kulcsot, és kipattintja a beragadt függőcsapszeget. Óvatosan megigazította mindkét alátétet. – Így már jó? – kérdezte Griffin. Michael felült, és megforgatta az alátéteket. – Tökéletes. Köszönöm. – Michael belenézett Griffin szemébe, és elmosolyodott. Griffin először nem szólt semmit. – Velem jöhetnél, ha akarsz. Egy menetre. Szuper a csapatom. A roller derby olyan, mint a szado-mazo, csak kerekeken. Michael idegesen a szája belső részét harapdálta. Valamiért úgy érezte, mintha randevúra hívták volna. – Egyszer megnézhetem, hogyan bíráskodik? – Michael elképzelte Griffint kemény bírói szerelésben és nagyon tetszett neki a kép. – Persze. De ha bíráskodom, Patriarchy-nak kell nevezned. Ez a derbynevem. – Benne vagyok. – Még a sípomat is megfújhatod – mondta Griffin, és odaadta Michaelnek a gördeszkáját. Michael felnevetett, és elpirult, miközben megfordította a gördeszkát, hogy megnézze. – Jézus Mária – mondta Griffin, és megragadta Michael karját. – Mi a fene történt?
Michael vére jéggé dermedt. Olyan lazán beszélgetett Griffinnel, hogy elfelejtette eltakarni a hegeit. Michael megpróbálta visszahúzni a karját, de Griffin nem engedte. – Semmiség – mondta Michael, és karját a gyomrához szorította. – Ez nem semmiség. Mondd el, mi történt veled! Michael torkában gombóc lett. – Ööö, pár éve volt egy rossz napom. – Rossz napod? – Felvágtam az ereimet a templomunk szentélyében. S. atya mentette meg az életemet. – Megmentette az életedet? Majdnem meghaltál? – Griffin szeme tágra nyílt a rémülettől. Michael lassan bólintott. – Az istenit! Pedig annyira szeretem utálni a papodat. Erre tessék, nem utálhatom tovább – mondta Griffin, és végre elengedte Michael karját. Michael felnevetett, majd összefonta a karját. – Sajnálom. Griffin megrázta a fejét, majd újra Michaelre nézett, friss szemmel. Valami ragyogott a szemében, valami, amit Michael még soha nem látott. De bármi is volt, tetszett neki. – Most már jól vagy, ugye? Nincsenek többé rossz napjaid? Michael bólintott. Megkönnyebbült, hogy Griffin nem tesz fel egy csomó kérdést arról a napról, vagy arról, hogy miért tette, ahogy annyian mások. – Igen, jól vagyok. Higgye el. Egyszerre egy napot, jó? – Visszatette a padlóra a gördeszkát. – Ráadásul S. atya azt mondta, hogy ha még egyszer magam ellen fordulok, megöl. Griffin kis félmosollyal megrázta a fejét. – Komolyan. Imádom utálni. Bassza meg! – Miért utálja annyira S. atyát? – kérdezte Michael, és ismét hátradőlt.
Griffin válaszolt volna, de Jamison jelent meg az ajtóban egy kis hűtőszekrénnyel. – Köszönöm, Alfred – mondta Griffin, és elvette tőle. – Van ezer dollár a sütisdobozban. Menjen, és vegyen magának valami szépet. – Vásárolok egy lőfegyvert, és lelövöm magát vele – mondta Griffin komornyikja, és elegánsan meghajolt. – Giriffin mester. Elhagyta a szobát, és Griffin kinyitotta a hűtőt. – Vedd le a pólód. Feküdj hasra. Mutasd meg, mekkora a kár – parancsolta Griffin. Michael lehúzta a pólóját, és a földre dobta. Griffin Michael meztelen háta láttán Rittyentett. Michael tudta, mit látott – egész háta kis, kerek vörösesbarna zúzódásokkal volt tele. – Lassan javul – mondta Michael. – Combok. – Griffin lehúzta a takarót a fiú lábáról. Michael lába hátsó részén a bokszere szélétől a combja aljáig világospiros, párhuzamos hurkák sorakoztak. – Ez a szadista ribanc pálcával vert? Michael bólintott. – Kemény. Most már tudom, hova teszem a jeget. – Griffin kinyitotta a hűtőt, és óvatosan két zacskó jeget helyezett el Michael mindkét combja hátsó részére. Michael megkönnyebbülten felsóhajtott, amint a jég azonnal elnémította a hurkák sikoltozó forróságát. – És a hátadra folyékony Kvitamin. Szupertitkos, zúzódás elleni cucc. Kérdezd meg bármelyik nőt, akinek már volt valaha plasztikai műtétje. Például az anyámat. Michael elvigyorodott, ahogy Griffin a kezébe öntött egy keveset a fehér folyadékból. – Ezt most bedörzsölöm – figyelmeztette Griffin. – Fájni fog, de sokkal gyorsabban fog gyógyulni. Jó? – Jó – mondta Michael, és megfeszült, ahogy Griffin a karosszékből az ágyra ült mellé. Michael nem érzett több
fájdalmat. A fájdalommal nem volt gondja. Más okok miatt feszült meg, azért, mert Griffin teste olyan közel volt hozzá. Michaelen csak sima bokszeralsó volt, és Griffin nem egyszerűen az ágyán volt, hanem mindjárt meg is fogja érinteni. Griffin keze gyengéden megérintette Michael hátát, és lassan masszírozni kezdte. Michael boldogan felsóhajtott, ahogy Griffin érintése nyomán megborzongott a háta és a válla. A zúzódások fájtak, de a Griffin keze okozta gyönyör elnyomott minden fájdalmat. Griffin hosszú, egyenletes mozdulatokkal belemasszírozta a K vitamint Michael oldalába, a gerincén át a nyakáig, és újra végig a hátán. – Jó érzés? – Griffin ujjai végigfutottak Michael bordái mentén. – Csodálatos – ismerte be Michael, és eltűnődött, hogy ha Griffin a mellkasát a hátának nyomná, az is ilyen jó lenne-e? – Jól van – mondta Griffin mély hangon. – Azt akarom, hogy jó legyen neked. – Szóval elmondja, miért utálja ennyire a papomat? – kérdezte Michael. Úgy érezte, muszáj beszélnie valamiről, akármiről, csak hogy ne arra gondoljon, amire gondolni akar. Griffin mélyet sóhajtott, még egy kis folyadékot öntött a kezébe, és elkezdte masszírozni Michael vállát és felkarját. Egek, okozott-e valami ekkora örömet a világtörténelemben, mint Griffin nagy, erős karja az övén? – Nem mondhatod el az úrnődnek. Szeretem őt és nagyon fontos nekem, szóval nem akarom, hogy a dolgok félremenjenek közöttünk. Nem árulom el – ígérte Michael, bár Nora szexuális szolgáltatásokat ígért neki cserébe azért, ha kideríti. – Nagyon régen… beleszerettem Norába. Michael nagyot nyelt. Valamilyen oknál fogva zavarta, hogy Griffin kijelentette, hogy szerelmes volt valakibe. – Tényleg?
– Igen, miután visszajött a bujkálásból. Éveken át volt Søren tökéletes kis alárendeltje. Aztán eltűnt, és egészen más emberként tért vissza. De nekem még mindig ugyanaz a Nora volt. Egyébként mindig is Norának neveztem. Még akkor is, amikor Eleanor volt a neve. Mindegy, tudtam, hogy nem igazi domina, csak szerepváltó. Biztosra vettem, hogy van a lényének egy része, amely még mindig be akar hódolni egy férfinak. Hogy milyen volt a gondolat, hogy ez a csodálatos, gyönyörű, zseniális domina az én titkos tulajdonom legyen? Egek, gondoltam, meghalok, ha nem lesz az enyém. De a mi alvilágunkban semmit nem lehet tenni a papod jóváhagyása nélkül. Elmentem hozzá, és engedélyt kértem tőle, hogy beszélhessek a dologról Norának, hogy megmondjam neki, hogy szeretem, és azt szeretném, hogy együtt legyünk. Persze előtte keféltünk. De abban az évben elment, és el sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzott nekem. – Mit mondott S. atya? – Miután jó húsz percig szónokolt arról, hogy micsoda ellenszenves kölyök vagyok, aki még arra sem érdemes, hogy Nora cipőjét megcsókolja, azt mondta, engedélyezi, egy feltétellel. Michael megint megfeszült, ahogy Griffin ujjai a háta alján időztek, a bokszere pereménél. – Mi volt a feltétel? – Søren szerint egyetlen domináns sem verhet meg valakit úgy, hogy először nem tapasztalja meg, milyen fájdalmat kapni. Azt mondta nekem – Griffin keze felcsúszott Michael vállára –, hogy ha belemegyek abba, hogy ő megverjen, elgondolkodik a dolgon. – Ó, a fene – mondta Michael. – És mit csinált? – Nem ez volt életem legnagyobb pillanata. Elgyávultam. Nem voltam képes rá. Még Noráért sem.
– Nem hibáztatom érte. Szeretem S. atyát, és mindent neki köszönhetek. De én is majd betojok tőle. Nora az egyetlen, aki nem fél. – Rémisztő, és ezt tudja is. És szereti emlékeztetni az embereket, hogy mennyire félnek tőle. Ez része annak a szadista elmebaszogatós játéknak, amivel szórakozik. Nora és én biztos nem lettünk volna jó páros. – Miért? Griffin elvette a kezét Michael hátáról, és levette a jeget a combjáról. Michael lassan a hátára gurult, a fájdalom sokkal halványabb volt, mint korábban. Felpillantott, ahogy Griffin lenézett rá. Michael beszívta a levegőt, és megint megérezte Griffint, azt a fűszeres, férfias illatot, amely az izzadtság és a dezodor mögött is érezhető volt. – Nora a legerősebb, legokosabb, legkeményebb ember, akit ismerek. Újraépítette az életét, újraalkotta önmagát. Olyan, mint önmaga napja, és mi mindannyian körülötte keringünk. Ezért szereti őt annyira a Pápa. Egy ilyen dominát uralni biztosan izgató lehet egy hozzá hasonló szadista számára. De én? Ha én kapcsolatba kezdek valakivel, azt akarom, hogy az illetőnek szüksége legyen rám. Szeretnék vigyázni valakire, szeretném kényeztetni, megvédeni. Nora saját magára vigyáz. Haszontalan lennék számára. Griffin végigfuttatta kezét sötét haján, majd könnyedén Michael hasára tette. – Szerintem maga nem haszontalan – mondta Michael, hangja valamiért suttogva jött elő. Griffin lenézett rá, és nem szólt. – Szerintem maga jó fej. Aki magával lehet, az nagyon szerencsés. – Aki veled van, az szerencsésebb. – Griffin lejjebb csúsztatta a kezét, Michael csípőjére. Michael megrázta a fejét. – Akinek egy csepp esze van, elmenekül, amint meglátja ezeket. – Michael kinyújtotta heges csuklóit. – Borzalmas.
Griffin másik keze kisimított egy rakoncátlan fürtöt Michael homlokából. – Ki a borzalmas? – kérdezte Nora, amint beviharzott a szobába, meglepve Michaelt és Griffint is. Griffin rákacsintott Michaelre, ahogy az ágyról visszaült a székbe. – Søren. – Griffin megragadta Norát, és az ölébe húzta. – Tudom. Rémes – mondta Nora. – Hogy érzed magad, Angyal? Nora kihúzta magát Griffin öléből, és Michael mellé kúszott az ágyra. Michael felnevetett, ahogy Nora köréje fonódott, és megharapta a nyakát. – Fájóan, boldogan – mondta Michael, és eszébe jutott az előző este és a hihetetlen módok, ahogy Nora egyszerre fájdalmat és gyönyört, majd újabb gyönyört adott neki. – Mindkettő teljesen normális. Tőlünk hármunktól eltérően. – Nora meztelen lábát átvetette a combján. Rajta is csak bokszeralsó volt és egy University of Kentucky feliratú póló. Fura. Azt hitte, az NYU-ra járt. – A normalitás miatt még soha egy keféléshez sem jutottam. – Griffin hátradőlt a székben, és lerúgta a cipőjét. Lábát az ágyra tette, és bokánál keresztberakta. Griffinnek nagyon nagy lába van, vette észre Michael. – Ha már a kefélésnél tartunk – kezdte Nora, ahogy felült, és rájuk nézett. – Remek így kezdeni egy beszélgetést – mondta Griffin. – Søren felhívott – folytatta Nora. – Borzalmas így kezdeni egy beszélgetést. Nora rácsapott Griffin talpára. Griffin összerezzent, és lebiggyesztette a száját. – Mi újság van S. atyával? – Michael felült, és felhúzta a pólóját. Észrevette, hogy Griffin minden mozdulatát figyeli.
– Az az újságíró ribanc tegnap este megjelent a templomban, és kihallgatta – kezdte Nora. – Kerek-perec feltette a kérdést, hogy viszonya van-e velem. – A francba! – Michael idegességében az ölébe vett egy párnát. – Ez baj. – Az a nő okos és forró nyomon jár. Muszáj lezavarnunk erről az ösvényről. – Ez tetszik nekem! Sikerülhet! – Griffin vállat vont. – Csak ne vonszolj el egy Broadway-premierre – mondta olyan undorral, hogy Michael felnevetett. Nora Michaelre nézett, és mosolygott. Nora Griffinre nézett, és mosolygott. Griffin Michaelre nézett, és Michael Griffinre. Egyikük sem mosolygott. – Menjünk a Sin Tax-ba. Griffin füttyentett, egyszerre kétkedőn és csodálattal. – Nem is tudom, Nora. Mi Kingsley köreihez tartozunk. Beengednek majd? – Persze, hogy beengednek. Engem beengednek, és én magammal viszlek. – Nora rálehelt a körmére, és játékosan megtörölte a pólójában. – Van ott egy barátom. – Várjunk, mi az a Sin Tax? – kérdezte Michael, aki megint teljesen elveszett Nora és Griffin szópárbajában. Az egyetlen BDSM-klub a városban, ahol Kingsley-nek nincs hatalma – magyarázta Nora – Sokkal nyilvánosabb, mint King klubjai. A Sin Tax az a hely, ahova a hírességek járnak, ha gonosznak és menőnek akarnak látszani. Azok a hírességek, akik Kingsley klubjába járnak, tényleg gonoszak és tényleg menők. – Akárcsak mi – kacsintott rá Griffin. – Tehát odamegyünk, felhívjuk magunkra a figyelmet, lefotóztatjuk magunkat, bekerülünk a hatodik oldalra, az újságíró azt hiszi, hogy te meg én együtt vagyunk. Ez a terv? – Ez a terv.
– Na és Zúzóskával mi legyen? – Griffin vigyorogva pillantott Michaelre. – Ó, Michael miatt ne aggódj – mondta Nora, ahogy kimászott az ágyból és az ajtó felé indult. – Magunkkal visszük. – És Søren nem csinál problémát abból, hogy együtt mutatkozunk nyilvánosan? Nora tettetett ártatlansággal vegyes, veszélyes hangon szólt vissza. – Kicsoda?
TIZENHARMADIK zerda este ötkor, mondta a férfi. A Mária Királynő Gimnáziumban, két háztömbnyire a Szent Szívtől. Ha Suzanne odamegy, akkor látja Stearns atyát a papi gallérja nélkül. És habár tudta, hogy ez nagyon rossz ötlet, Suzanne képtelen volt megállni, hogy elmenjen. A főparkolóban állt le, és körbejárta kicsit az iskolát. A férfi semmilyen pontos információt nem adott neki, kétségtelenül azt akarta, hogy Suzanne képzelete végezze el a többit. Ahogy közeledett az iskola hátsó része felé – amely túlságosan is hasonlított fiatalkora katolikus iskolájához, megviselt külsejével és a mindenütt ott levő, kicsorbult Mária-szobraival –, Suzanne kiabálást, majd tapsolást hallott. Jól van. Igaza volt. Ez tényleg rossz ötlet volt. A focipályán két tucat kamasz meg a húszas éveiben járó fiatal, valamint egy magas, szőke, negyvenes éveiben járó férfi kemény focimeccset játszott. Habár pár évtizeddel idősebb volt, mint a többi játékos, Stearns atya nem egyszerűen tartotta az iramot, hanem szinte felsöpörte velük a padlót. Fekete, szűk pólót viselt, amely kirajzolta csodálatosan izmos bicepszét és széles mellkasát, valamint fekete melegítőnadrágot, amely nyilván hasonlóképpen kidolgozott csípőket és lábakat rejtett. Suzanne megállt a pálya szélén, és figyelte a játékot. Nem, nem a játékot – csak Stearns atyát. Szőke haja glóriaként ragyogott a napfényben, szemét fekete, a fejet körülfogó napszemüveg rejtette el, és pólójának nyakát és hátát enyhén lobokkal pettyezte az izzadtság.
S
– Mi a szent szar… – lihegte Suzanne. Látott már meztelen férfiakat, akik a látványt tekintve kevésbé voltak lefegyverzők, mint ez a focizó pap. – Egyik sem – jött egy hang néhány méterrel arrébb. Egy napszítta hajú fiatalember ült az egyik kispadon, jeges pakolással a combján. – Eszébe ne jusson. Suzanne elpirult, és helyet foglalt a fiatalember mellett, majd feltette a napszemüvegét. – Mi ne jusson eszembe? – kérdezte. – Ő. S. atya. A papom. Egyébként Harrison vagyok. És maga… – Suzanne. – Suzanne. Nagyon örvendek. Maga az az újságíró csaj, ugye? Az atya figyelmeztetett, hogy esetleg benéz. – Én vagyok. Egy sztorin dolgozom. – A Playgirlnek? Suzanne felnevetett, ahogy Harrison megigazgatta a jeget. – Jól vagy? – kérdezte Suzanne. – Meghúztam egy ágyékizmot. – Szegény. Kemény a játék? – Nem a játék közben történt. – Játékosan húzogatta a szemöldökét. – Te flörtölsz. Pedig tíz évvel idősebb vagyok nálad. – A papunk húsz évvel idősebb magánál, ez mégsem akadályozza meg magát abban, hogy szemérmetlen pillantásokat vessen rá. A világ legjobb papja, és a saját nyavalyás barátnőmre is rá kellett szólnom, hogy ne csorgassa a nyálát a közelében. Suzanne észrevette, hogy Stearns atya felé pillant, amint egy kis szünet állt be a játékban. Gyorsan intett felé, amit a pap viszonzott, majd csodálatos kecsességgel és gyorsasággal tért vissza a játékhoz. A labda a kapu felé ment, és a pap olyan kemény rúgással fogta el, hogy az a félpályáig repült.
– A legjobb pap a földön? Ez komoly dicséret. – Suzanne azt kívánta, bár magával hozta volna a noteszát. Egy flörtölő kamasz fiú az információ mély kútja lehet. Vonakodva elfordította tekintetét Stearns atyáról, és Harrisonra pillantott. Emlékezett a hozzá hasonló fiúkra a gimiből – hetyke, társasági lények, akik mindig a figyelem középpontjában álltak. – Így van. Kábé húsz nyelvet beszél, két vagy három PhD-je van… És király a templomi ligacsapatban. Szóval ne nyomuljon rá, mert maga elég csinos ahhoz, hogy még őt is kísértésbe vigye. Suzanne megrázta a fejét. – Egy kamasz fiú, aki megvédi katolikus papja makulátlan erényét. Érdekes – jegyezte meg Suzanne. – Minden fiatal szereti Stearns atyát? – Igen, persze. Nagyon laza. Suzanne szeme tágra nyílt. Stearns atya, valahányszor beszélt vele, idegesítőnek és merevnek tűnt. – Laza? Nem oktat ki, nem tart kiselőadásokat a káromkodásról, emberként bánik velük. Tök jó fej. Blake, ott, az a srác – mutatott Harrison Stearns atya kapusára – a Szent Márkba jár. Az apja ott az igazgató. Utálja. Három év alatt három papjuk volt. Az egyik rehabra ment a pia miatt. A másikat bizonyos „okok” miatt áthelyezték – mondta Harrison és az okok szót idézőjelekkel kísérte. – És az új pap valahol hatvan és százhatvan között van. Stearns atya tök király. Szóval ha bepróbálkozik Stearns atyánál, akkor elbeszélgetek magával. – Elbeszélgetsz? Ez helyes. – Én helyes vagyok. És nem vagyok pap. Suzanne egy pillanatra visszafordult a játéhoz. Stearns atya és a kapusa megbeszélést tartott. A kapus kezében egy kulacs volt. Belekortyolt, majd egy kis vizet Stearns atya kezébe öntött. A pap vizes kezével hátrasimította a haját. Ebben a pillanatban Suzanne rájött, hogy még soha életében nem
vonzódott így senkihez. Vágy gyűlt össze a gyomrában, mint a sistergő tűz. Pap vagy nem, ellenség vagy nem, csillagozás ide vagy oda… Kívánta a férfit. Adam, suttogta magában. Ne feledd Adamet. – És Stearns atyánál semmi rehab? Semmi furcsa vonzódás? – Az a furcsa vele kapcsolatban, hogy mit keres itt nálunk a külvárosban. Ő kéne, hogy legyen a pápa. Suzanne előredőlt, könyökére támaszkodott, és bokánál keresztbe fonta a lábait. Azt kívánta, bár szoknya vagy rövidnadrág lenne rajta, hogy dicsekedhessen lábaival Harrisonnak. – Talán megvan az oka rá, hogy itt maradjon. – Szeme sarkából Harrisonra pillantott. – Például mi? Suzanne vállat vont. – Nem tudom. Nora Sutherlin? Harrison a mellkasához kapott. – Egek, Nora. Hallgass, szívem! Hallgass, ágyékom! – Ennyire csinos a nő? Harrison tágra nyílt szemmel nézett rá, majd lassan bólintott. – A rajongója vagy? – kérdezte Suzanne. A fiú ismét bólintott. – Stearns atya is rajongója? Harrison a szemét forgatta. – Stearns atya férfi és hetero. Aggódnék, ha nem lenne a rajongója. Suzanne felvett egy margarétát a fűből, és az alsó ajkát simogatta vele. Flörtöl egy kamasszal, hogy válaszokat szerezzen? Milyen mélyre süllyedhet még? – Szerinted együtt vannak? Harrison a fejét rázta. – Biztos, hogy nem. Miért lenne még mindig pap, akinek kanyit se fizetnek, miért viselne el ilyen lúzereket, ha ez a nő
várná otthon? Egyébként… – mondta Harrison, és hangja suttogássá halkult. A pályán Stearns atya újabb gólt akadályozott meg. A kamaszok a pályán szomjasnak és fáradtnak tűntek. A papon alig látszott izzadtság. – Egyébként mi? – Szerintem Nora a fiatalabb pasikra bukik. Suzanne felhúzott szemöldökkel nézett rá. Van rá bizonyítékod is? Vagy csak szeretnéd, hogy rájuk bukjon? – Egek, most teljesen úgy beszél, mint Stearns atya. Nem szoktam sulipletykákat továbbadni – kezdte Harrison – De van egy srác a templomban – Öngyilkos Mike. Suzanne keze jéghideg lett az öngyilkosság említésére. De arca közömbös maradt. – Öngyilkos Mike? – Tudom, rémes. Én soha nem hívom így – mondta Harrison, bár az imént így hívta. – Michael Dimir. – Az a fiú, aki megpróbált öngyilkos lenni a szentélyben? – Az, igen – bólintott Harrison. – Mondok én valamit erről az Öngyi… Michaelről. Michael olyan, mint az üveg, törékeny. Még a saját árnyékától is fél. Alig beszél. Ha az ember köszön neki, egy évvel rövidíti meg az életét. Suzanne gyomra összeszorult az együttérzéstől. Visszahúzódó? Ideges? Állandóan éber? Michael klasszikus erőszak áldozatnak tűnt számára. De honnan jön az erőszak? Otthonról? Vagy a templomból? – És? – sugallta Suzanne. Nem akart többet tudni, de muszáj volt. – Nora egy kicsit idegesítő bizonyos szempontból. Gazdag, híres, gyönyörű… Az ember azt hinné, hogy ha Nora köszön Michaelnek, a srác ott helyben szörnyethal. De nem. Két hete ott ültem a templomban, vasárnap reggel, és szokás szerint Norát bámultam. Nora Michaelre nézett, és rákacsintott. Én meg azt gondoltam: A francba, valaki hívja a mentőket, Mike szívrohamot fog kapni. – De tudja, mit csinált?
– Mit? – Kinyújtotta a nyelvét, mintha a legjobb haverok lennének. Nora is kinyújtotta rá a nyelvét, és a templomban vagy húsz fokot ugrott a hőmérséklet. Ha tekintettel lehet dugni, ezek azt csinálták. Suzanne először nem szólt semmit. Stearns atya eléggé védekező álláspontra helyezkedett mind Norát, mind Michaelt illetően. Ha mindkettejük gyóntatópapja, akkor kétségtelenül tudta, hogy a harminc körüli írónőnek viszonya van egy kamasz fiúval. Pár percig némán figyelte a mérkőzést Harrisonnal. Vagy majdnem némán. Amellett, hogy Harrison a kispadon ült, tanácsokat és bátorításokat kurjongatott a csapatának. Suzanne nem sokat tudott a fociról, de azt látta, hogy Stearns atya uralja a pályát. A csapata minden csendes utasítására jól képzett seregként reagált. És fáradhatatlannak tűnt, egy jaguár gyorsaságával rohangált fel és alá a pályán. – Egek, ez aztán jó – mondta Suzanne, ahogy a férfi átsiklott két játékos között és gólt lőtt a középpályáról. – Persze, hogy jó – mondta Harison. Levette combjáról a jeget, és megdörzsölte. – Százötven százalékban európai. Mindkét részről focigéneket örökölt. – Hogy lehet valaki százötven százalékban európai? – kérdezte Suzanne. Eszébe jutott, hogy milyen keveset tudott meg a pap múltjáról. Az apja brit, vagyis az volt. Már meghalt. Az anyja dán. És Olaszországban végezte a szemináriumot. Dán anya? Ez megmagyarázza a szemet és a hajat. És a könyvekben a beírások és a fotón – biztosan dánul vannak. Azt hittem, az anyja New Hampshire-i. Harisson felnevetett. – Maga szerint amerikainak látszik? – mutatott Harrison Stearns atyára.
– Nem – ismerte be Suzanne. Csodálatosan jól nézett ki – férfias volt, jóképű és olyan hihetetlenül vonzó. De nem különösképpen amerikai. – Európai gének – gondolom, ezért a legjobb játékosuk. – A második legjobb. – A második? Kitalálom – te vagy a legjobb. Harrison megrázta a fejét. – Nem. Stearns atya sógora néha eljön hozzánk, és velünk edz. Ő még nála is jobb. De ne mondja el az atyának, hogy ezt mondtam. Nagy a versengés köztük. Suzanne összevonta a szemöldökét. Tudta, hogy Stearns atyának van egy lánytestvére, de a nővére, Elizabeth, nem Connecticutban élt. – A sógora? Az egyik lánytestvére férjnél van… Harrison megrázta a fejét. – S. atya nős volt. Suzanne szíve megreszketett. – S. atya nős volt? – Igen, amikor annyi idős volt, mint én – tizennyolc. Jogilag felnőtt – tette hozzá. – A házasság nem tartott sokáig. A lány meghalt. Valami balesetben. Ha én tizennyolc évesen megözvegyülnék, valószínűleg én is papnak állnék. Suzanne meg sem tudott szólalni. Nős volt… Nem vagyok szűz… Nem születtem papnak… Tizennyolc évesen… Az nagyon régen lehetett. – Ő és a lány fivére még mindig jóban vannak? – Vagy a legjobb barátok, vagy ki akarják nyírni egymást. Ezt néha nehéz megmondani. Állandóan franciául káromkodnak a másikra. – Franciául? – Igen. A sógora francia. Harrison mondott még valami mást is, de Suzanne már nem figyelt rá. A pályára pillantott, és rájött, hogy az edzőmeccs a végéhez közeledik. Stearns atya csapata nyert kettő-egyre.
Suzanne felállt, leporolta farmerjáról a füvet, és a férfi felé indult. Ahogy odaért hozzá, az feltolta a napszemüveget a fejére. – Jó meccs volt – mondta Suzanne. – Maga nős volt? Stearns atya átnézett Suzanne válla fölött és gyilkos pillantást vetett Harrisonra. Harrison csókot dobott Suzannenek. – Minden csütörtökön a papi elhivatottságért imádkozom – mondta Stearns atya. – Gyakran imádkozom azért, hogy Harrison érezzen elhivatottságot, hogy belépjen a ciszterci rendbe. – A ciszterci rendbe? – Náluk némasági fogadalom van. Az imám még nem talált meghallgatásra. Suzanne felnevetett, és tempóját Stearns atya lépteihez Igazította. Megszokott, nagy lépéseit meg kellett szaporázni, hogy tempót tartson vele. – Igen, nős voltam – mondta végül a férfi. Suzanne rájött, így mivel a templom olyan közel van, a pap valószínűleg gyalog jött. Úgy döntött, vele megy, amíg el nem hessegeti. – Nagyon rövid ideig. A lány nem sokkal az esküvőnk után meghalt. – Megkérdezhetem, hogyan? Vagy ez túl személyes? – Nem személyes – mondta a pap, ahogy elindultak a járdán. – Csak fájdalmas. Marie-Laure lezuhant, amíg az erdőben volt. Én vagy másfél kilométerre voltam – nehogy azt gondolja, hogy az a bizonyos csillagozás a papír alján gyilkosságra utal. Gyönyörű neve van. Francia volt? – Igen. Balett-táncosnő. Suzanne-en különös érzés lett úrrá. Valami, ami féltékenységhez hasonlított. Elképzelt egy gyönyörű francia balerinát és a jóképű, fiatal férjét. Micsoda szenvedéllyel szerethették egymást…
Az utcáról befordultak egy sötétbe burkolózó ösvényre. Az utat lombos fák szegélyezték. Előttük Suzanne egy kis, emeletes gótikus házikót pillantott meg. – És az anyja dán volt? Azt hittem, New Hampshire-ből származott. A kapunál megálltak. Suzanne a férfira pillantott, várta, hogy mondjon vagy csináljon valamit. – A származásom… elég hosszú történet – mondta a férfi. Szürke szeme olyan árnyékos volt, mint az ösvény, amin gyalogoltak. Suzanne nagyot nyelt. Nem szabadna, nem szabadna kettesben lenni vele. Itt nem. A házában nem. – Van időm. Helikopter. Egy rohadt helikopterrel mennek a városba. Michael egész úton az ablaknál ült, és bámulta alattuk a földeket, felettük a felhőket és a mögöttük húzódó látóhatárt… Nem akarta elhinni, hogy Griffin olyan könnyedén varázsolt elő egy helikoptert, mint ahogy más taxit hív. Griffin… Griffin biztos őrültnek hiszi. Az út során, míg Michael szinte nyálát csorgatva figyelte a kilátást, Griffin pusztán leplezetlen vidámsággal bámulta őt. Michaelt nem érdekelte, hogy a férfi netán bolondnak hiszi – két és fél kilométer magasan képtelen volt elszakadni az este szépségétől. – Nálam van a fényképezőgépem – Griffin megkocogtatta Michael térdét, hogy felhívja magára a figyelmét. Michael imádta, hogy Griffin milyen jól festett repülős napszemüvegben és a helikopteres fülhallgatóval. – Akarsz fotózni, hogy elküldd a barátaidnak? Michael megrázta a fejét, és visszafordult az alatta elterülő látványhoz. Végül is nem voltak barátai, akiknek a képeket mutogathatta volna. A helikopter valamilyen épület leszállópályáján landolt Hell’s Kitchenben, miközben a nap végre lebukott a
látóhatáron. Michael követte Norát és Griffint, ahogy a tetőtéri ajtó felé indultak. Egyszerű pamutnadrágjában, fehér pólójában és fekete dzsekijében rettentően alulöltözöttnek érezte magát a fekete bőrnadrágos és fekete selyeminges Griffinhez képest. Norán is fekete kosztümkabát volt – kalappal, harisnyatartóval, vörös szoknyával, fekete nyakkendővel… A maximumot nyújtotta. Ahogy lefelé lépkedtek a lépcsőn, Nora visszanézett, és Michaelre mosolygott. Ne félj, nem kerülsz be az újságokba, kölyök. Már elintéztem, hogy kapjunk egy privát páholyt. Először szépen odamész, miközben Griffin és én okozunk egy kis balhét. – Imádom ha jó, kemény a ba… balhé – mondta Griffin, és Michaelre vigyorgott. Levette napszemüvegét, és zsebre dugta. Michael pislogott, és kényszerítette magát, hogy félrenézzen. Ki kell találnia valamit, hogy ne bámulja állandóan Griffint. Elérték a lépcsősor alját, és Michael meghallotta a zene első taktusait. Nora az ajtóhoz ment, és keményen bekopogott – három gyors koppintás után két lassú és nehéz. – Titkos kód? – kérdezte suttogta Michael. – Ez a szado-mazo morzejele. Michael szeme tágra nyílt. – Tényleg? Griffin vállat vont, és rákacsintott. – Fogalmam sincs. Az ajtó kinyílt, és egy férfi lépett ki a folyosóra. Michael ránézett, és elkezdett felfelé nézni. És még jobban felfelé. – Fiúk, köszönjetek szépen Brad Wolfe barátomnak – mondta Nora elegáns, nyilvánvalóan tréfás bólintással a férfi felé. Az egyetlen férfi volt, aki Michael ismerősei közül magasabb volt még S. atyánál is. – Más néven a… – A Nagy Brad Wolfe – egészítette ki Griffin. Előrelépett és kezet nyújtott. – Egy legenda vagy.
A férfi, aki nagyjából százkilencvenöt centi magas volt, és ennek megfelelően izmos, megfogta Griffin kezét, és megszorította. Negyven körül lehetett, és egy Norához hasonló nő azt mondta volna róla: „jóképű, a maga durva módján”. Michael szerint Griffin maga volt a férfias tökéletesség. De a nőknek láthatóan tetszett Brad – a szőrös mellkasa és a borostája. Abból, ahogy rámosolygott, nem volt nehéz kitalálni, hogy Norának is tetszett. – Hogy van az én Nagy Brad Wolfe-om? – kérdezte Nora. A férfi sötét szemöldökét összehúzva nézett rá. – Piros kis pálcásom, mit csinálsz idebent a sötét erdőben? – Bajt okozok. Van kedved segíteni? – Nem is tudom. Még mindig… – Brad hangja elhalt, és jelentőségteljesen Michaelre és Griffinre pillantott. – A papommal vagyok? – fejezte be Nora. – Igen, még együtt vagyunk. Ne vedd személyeskedésnek. Még mindig te vagy a második legjobb szadista a városban. – A fenébe a lagymatag dicsérettel – mondta Brad, és Nora álla alá nyúlt. – De soha nem tudok nemet mondani neked, zöldszemű. Mire van szükséged? – Lefoglaltam egy páholyt a műsorhoz. Be tudod csempészni a kiskorút úgy, hogy ne vegyék észre? Brad Michaelre pillantott, aki toporogni kezdett. – Nora, hány éves a fiú? – Nagykorú – mondta Nora szemrebbenés nélkül. – Mihez képest? Michael köhintett. – Már vezethetek. – Szentséges ég – mondta Brad nevetve, és a szemét forgatta. – Te még romlottabb vagy, mint Kingsley, Nor. Nora a szempilláit rebegtette. – Ne hízelegj. Menjünk! Nora a ruhaujjánál fogva megragadta Griffint, és eltűntek egy másik lépcsősoron.
Gyere velem, kisfiú – mondta Brad olyan hangon, amely még a korábbinál is mélyebbnek tűnt. Michael nagyot nyelt. – Igen, uram. A hátsó ajtón át léptek be a klubba. Michael lehajtott fejjel ment, szeme Brad cipősarkát bámulta. De azért meglátta, hogy micsoda őrület tombol a klubban. Mindenhol, ahová nézett, hírességeket látott, vagy legalábbis feltörekvő hírességeket, jelmezben. Úgy voltak öltözve, mint a perverzek – vagy legalábbis ahogy ő elképzelte, hogy a nem perverzek szerint hogy öltözködnek a perverzek. Sok túlságosan is vékony nőt látott latex kezeslábasban, és a férfiak bőrmellényt és bőrszíjakat viseltek. Sokkal inkább szupermenő halloween partinak tűnt, amit gazdag kamaszoknak tartanak, mintsem szexklubnak. – Maga itt dolgozik? – kérdezte Michael, ahogy Brad egy vörös függönnyel körülvett, kordonnal védett páholyhoz vezette. – Valakinek muszáj némi valódiság látszatát keltenie. – Brad behúzta a függönyt, és meggyújtott néhány gyertyát. – Nekem is megvan a saját kis kínzókamrám – ami valódi. Egyszer majd kérdezd meg róla az úrnődet. Én szoktam terelgetni azt a néhány valódi mazochistát, akik eljönnek ide hozzám. Michael kérdezni akart valamit, de hirtelen Griffin és Nora esett be a páholyba. Mindketten hangosan nevettek. – Hogy ment? – kérdezte Michael, ahogy Nora és Griffin lerogyott. – Tökéletesen. Egy kalap mögé rejtettem az arcomat – mondta Nora. Fogta kalapját, és kackiásan a fejébe csapta. – Erre felfigyeltek. Valószínűleg azt hitték, hogy híresebb vagyok, mint valójában. Aztán Griffin azzal fenyegetőzött, hogy leüt egy fotóst. – Tényleg? – kérdezte Michael, Griffinhez fordulva. – Azért nem tartóztatják le?
Griffin vállat vont. – Imádják, ha fenyegetik őket. Ettől lesznek hitelesek egymás között. Ráadásul kétezret perkáltam neki, hogy tutira bekerüljünk a hatodik oldalra. – Küldetés teljesítve. – Nora elvett egy pohár vörösbort egy bőrbe öltözött pincérnőtől. – Kezdődik a műsor – mondta ravasz csillogással a szemében. A klub túlsó végén egy színpad állt. Ahogy a fények eltompultak, majd kialudtak, a színpadi fény felragyogott. Négy félmeztelen fiatalember hozott be egy gyönyörű, olajbarna bőrű amazóniai nőt a színpad közepére egy díványon. A klubban kitört a taps. – Hűűű – mondta Michael. – Jó… magas a hölgy. – A hölgy egy úr – kacsintott rá Griffin. – Nyx úrnő. – Komolyan? – A magasságától eltekintve Michael semmi férfiasat nem látott rajta. – Komolyan – mondta Nora. – Vannak nagyon dühös férfi dominák is. A férfiak keményebben tudnak ütni. Megvannak a dolognak a maga előnyei. De azért ne terjeszd. Nyx ezt titkolja. Michael bólintott. Nyx most az egyik fiatalembert megmarkolta a torkánál. Nekinyomta egy X alakú keresztnek, és háreme egy másik tagja rászíjazta. Szent András kereszt – suttogta Nora Michaelnek, áthajolva az asztal fölött. – Tudod, ki volt Szent András? Ööö… egy mártír? – találgatott Michael. Lehet, hogy katolikus, de több szent létezik, mint ahány csillag van az égen. – Pontosan – mondta Nora mosolyogva. – A legenda szerint András azt kérte, hogy egy X alakú kereszten haljon meg, ne pedig a T alakún, mivel úgy érezte, nem méltó Megmentőjéhez hasonló halálra. És felkötözték, nem pedig felszegelték. – Szegény fickó. Megszegecselhették volna, mielőtt meghalt – mondta Griffin, és Nora a karjára csapott. – Ez annyira fura – mondta Michael, és nevetett a történeten. – Szegény Szent András.
Pár percig némán nézték a műsort. Nyx egy kilencfarkú macskával korbácsolta a megkötözött fiatalembert, aki vonaglott és kiáltozott a kereszten. – Visszafogja az ütéseket – mondta Nora szakértő szemmel. – Alig fájhat a fiúnak. – Ezt maga látja? – kérdezte Michael lenyűgözve. Nora bólintott. – Legelőször is csak a műsor miatt csinálja. Túlságosan lassan üt, és nem a szíjak végével. – De úgy tűnik, hogy elég keményen üti. – Michael összehúzott szemmel nézte a színpadon zajló jelenetet. – A korbács vége az, ami fájdalmat okoz – mondta Nora. Megérintette Griffin arcát. – Ez a különbség e között… – Teljes tenyerével végigsimított Griffin arcán, aki felsóhajtott. – És e között. – Nora megfordította a kezét, és ujjhegyével meglegyintette Griffin fülét. Griffin összerezzent és fintorgott. – Aúú, Nora. Kimondanám a menekülőszavamat, de elfelejtettem. – A menekülőszavad platypus.4 Szóval igen, jó műsort csinál, de egyáltalán nem okoz fájdalmat. – Nora a színpadra mutatott, ahogy a fiatalember továbbra is drámaian kiáltozott. – Utána bemehetünk Brad Sötét Erdő nevű kínzókamrájába egy kis rendes szado-mazóért. Ott KKMAAV van. – Micsoda? – kérdezte Michael. – A KKMAAV azt jelenti, hogy Kockázattudatos, Kölcsönös Megegyezésen Alapuló Alternatív Viszony – magyarázta Nora. – Ami ellentétben áll a BEM-mel. – Biztonságos, Egészséges és Megegyezésen alapul – mondta Griffin a szemét forgatva, miközben Nora ásított. – Pontosan. A BEM uncsibb. Külvárosi apuciknak és anyuciknak való, akik a szőrös bilincset az ágy alatt tartják. A KKMAAV jobban illik a hozzánk hasonlókhoz – mondta Nora. 4
Kacsacsőrű emlős ( lat.)
– Azoknak, akik a keményebb dolgokat szeretik, a pengeélen táncolást, ahol nincs menekülőszó, satöbbi. – Te és Søren szoktatok menekülőszó nélkül játszani? – kérdezte Griffin, a páholy peremére könyökölt. Michael testhőmérséklete megemelkedett, ahogy a Griffin széles mellkasán feszülő fekete selymet nézte. Nora megrázta a fejét. – Azt mondtam, szeretem a kemény dolgokat, nem azt, hogy halálvágyam van. A színpadon Nyx engedélyt adott háremének, hogy leoldozzák a fiatalembert a keresztről. A fiú négykézláb odamászott hozzá, és megcsókolta csizmás lábfejét. – Óóó – sóhajtotta Nora. – A régi szép idők. Hiányzik a lábimádat. Nincs annál szexibb, mint amikor egy férfi alárendelt meghajol előtted. – Ezzel egyet kell értenem – mondta Griffin, és bólintott. – Sok férfi alárendelt van? – kérdezte Michael, ahogy a fiatalember végigcsókolta Nyx lábát lábfejtől térdig. – Sokkal több, mint ahányan bevallják – mondta Nora. – főleg férfiak. Te, Angyal, különleges vagy, de nem egyedüli. Valószínűleg ugyanannyi férfi alárendelt van, mint amennyi férfi dóm. – Tényleg? – Igen, Mick – szúrta közbe Griffin. – És nem csak a meleg perverzek között. – A hetero férfiak első számú fantáziája az, hogy szexelnek egy gyönyörű nővel. – Nora nagyot kortyolt a borából. – De a kettes számú? Griffin elvigyorodott és felmutatta két ujját. – A kettes számú az, hogy megkötözze őket egy gyönyörű nő, és aztán megdugja. Ez még nekem is bejött. – Nem pusztán bejött, ha jól emlékszem… – sóhajtott Nora vágyakozóan, és Griffin-re kacsintott.
– Ha olyan sokan vagyunk – kérdezte Michael –, akkor miért… – Miért érzed olyan egyedül magad? – Nora hosszan nézte. Michael némán bólintott. – Nem vagy egyedül – mondta Nora. Griffin barátságosan megszorította Michael térdét. Sajnos ez a barátságos szorítás egy több mint baráti reakciót indított el Michael nadrágjában. – A férfi alárendeltekből vettem a házamat, Angyal – folytatta Nora. – Belőlük vettem a kocsimat. Vagyonos nő lettem általuk. Mindenféle ember megfordult a kínzókamrámban – költők, művészek, papok, rabbik, zsaruk és tolvajok. – Zsaruk? – Ó, igen. Minél keményebbnek és nagyobbnak tetteik magukat, annál valószínűbb, hogy arra vágynak, hogy egy nő ribancnak nevezze őket, és a nyakszirtjükre tegye a lábát. – Vagy egy másik férfi – pillantott Griffin Michaelre. – Hé, fiúk, csitt, kezdődik a második műsorszám. Nyx levezette háremét a színpadról. Pár perc múlva visszatértek, de most Nyx római istennőnek öltözött. És fiúk által húzott kocsin jött be. Szájukban zabla volt, mellkasukon szíj. – Ó, egek, pónijáték. Mennyire cuki! Imádom a pónikat! – Nora előrehajolt, és a könyökére támaszkodott. – Jó rajtuk lovagolni. – Na persze – Griffin a szemét forgatta. – Mintha életedben valaha is ültél volna lovon! Nora ültében kiegyenesedett. – Tudatom önnel, Fiske mester, hogy több alkalommal is ültem lovon. Na, jó, mondjuk háromszor. A régi gyakornokom, Wes, Kentuckyból származott. Úgy nézem, Kentuckyban mindenki lovagol. Griffin vállat vont.
– Nem éppen. Nagyrészt a közép-kentuckyi kékvérűek. A lovak nagyon drága háziállatok. Nora elvigyorodott. – Wes Railey? Kékvérű? A srácnak még egy normális autóra sem telt. Bogárhátúja volt. Szegény kölyök! Michael Norára pillantott, aki mosolygott. De a mosolya valahogy furcsa volt, szinte kényszeredett. Nem így szokott mosolyogni. – Railey? – Griffin félrehajtotta a fejét, és Norára bámult. A Kentuckybeli Railey-k? – Wes Railey a neve, és Kentuckyból származik – mondta Nora. – Tudod a szülei nevét? – Griffin elfordult a műsortól, és teljes figyelmét Norának szentelte. Nora hirtelen kényelmetlenül feszengeni kezdett. – Nos, az anyja neve Caroline. A könyvemben is felhasználtam, ami nemrég jelent meg. Az apja pedig… – Jackson – fejezte be Griffin helyette. – Jackson Railey. Nora szeme tágra nyílt. – Griffin… Honnan tudtad? Griffin felkuncogott, és a kuncogás nevetésbe fordult. – Griffin… – Nora hangja fenyegető lett. – Miért nevetsz? Griffin nagy sóhajjal előhalászta iPhone-ját a zsebéből, matatott egy kicsit a képernyőn, majd elmosolyodott azon, ami megjelent. Szó nélkül átadta Norának a telefont. – A rohadék – lihegte Nora. Lassan visszaadta a telefont Griffinnek. Majd gyorsan felállt az asztaltól. – Hová mész? – akarta tudni Griffin. – Ügyelj rá, hogy Michael épségben hazaérjen. Később otthon találkozunk. Utána kell néznem valaminek! Nora eltűnt a tömegben, és Michael hirtelen kettesben maradt Griffinnel. De nem örült annak, hogy mennyire örül a dolognak.
– Griffin? – suttogta Michael. – Mit mutatott Norának? Griffin odacsúsztatta a telefonját. Michael elvette, és a képernyőre meredt. Jó egy percbe telt, mire felfogta, hogy mit lát. Michael két szóval válaszolt. – Bassza meg!
TIZENNEGYEDIK
S
uzanne körbejárta Stearns atya nappaliját, míg a férfi elnézést kért, és visszavonult átöltözni. Gyönyörű otthon… Kandalló, több száz bőrkötésű könyv és a legszebb versenyzongora, amit valaha látott. A zongora tetején egy John Donne verseskötet feküdt. Suzanne kinyitotta a régi, horgolt könyvjelzőnél, és a következőt olvasta: Mégis, te szív, s te drága kép, maradj, igaz gyönyör álmodnak sem elég.5 – John Donne-t olvashatok – szólalt meg Stearns atya Suzanne háta mögül. – Pap volt. – Anglikán pap, aki katolikusellenes sirámokat írt – emlékeztette Suzanne. – Nem veszem személyeskedésnek. Suzanne idegesen Stearns atyára mosolygott, aki elvette tőle a könyvet, és visszatette a zongora tetejére. Láthatóan lezuhanyozott – szőke haja vizesen sötétebbnek tűnt –, és ismét papi ruhája volt rajta. A fenébe! Jó volt a torkát nézni. – Játszik? – mutatott Suzanne a zongorára. – Már azelőtt zongoráztam, hogy megtanultam volna angolul. Anyám tanított meg rá. – Édesanyja, aki dán volt? Stearns atya a karosszék felé intett, és helyet foglalt vele szemben. A nap lement, és csak egyetlen kislámpa halvány fénye világította be a szobát. 5
John Donne: Álom. Fordította:Vas István
– Anyám tizennyolc éves volt, amikor az Egyesült Államokba érkezett. Zenei ösztöndíjat kapott egy New Hampshire-i konzervatóriumba. Az ösztöndíj csak a tandíját fedezte. Így anyám dadaként kezdett dolgozni apám házában. A felesége csak nemrég adott életet egy kislánynak. – A nővére volt az, Elizabeth, ugye? – Igen. Az apám feleségének nehéz terhessége volt, és aztán nehéz szülése. Elizabeth után nem lehetett több gyermeke. A lábadozása után anyám lett Elizabeth pótmamája. – És az apja szeme megakadt rajta? – kérdezte Suzanne mosolyogva. Sejtette, hová lyukad ki a dolog. – Sajnos igen. – Stearns atya nem mosolygott. Suzanne mosolya elhalt, ahogy a sajnos szó árnyalt hanghordozása mindent elárult. – Ó, istenem – suttogta. – Apám egy szörnyeteg volt. Nem szoktam dobálózni ezzel a szóval. A dühét, amit azért érzett, mert a felesége nem tudott több gyermeket szülni neki… az anyámon élte ki. Rendszeresen megerőszakolta, addig, amíg teherbe nem esett. Túszként élt, és apám megfenyegette, hogy bántja Elizabeth-et, ha bárkinek elárulja vagy elszökik. Suzanne a szájához kapta a kezét. – Tíz hónappal azután születtem, hogy az anyám az apámhoz költözött. Az orvos, aki világra segített, azt mondta, hogy még soha nem látott ilyet… Egy kínok között vergődő fiatal nő teljes csendben adott életet egy gyermeknek. Nem akart sikoltozni. Az apám azt túlságosan élvezte volna. – Szadista volt? Stearns atya lassan bólintott. December 21-én, nem sokkal éjfél után születtem. Anyám a nagyapja után nevezett el Søren-nek. Az orvos ezt ráírta az eredeti anyakönyvi kivonatomra, amit anyám elrejtett apám elől. A hivatalos anyakönyvi kivonat szerint a nevem Marcus
Lennox Stearns. Ezért szeretem, ha bárhogy máshogy hívnak, csak így nem. Suzanne először nem szólt egy szót sem. – December 21-e – ismételte. – Az év leghosszabb éjszakája. – Ez volt anyám életének is a leghosszabb éjszakája, egyszer bevallotta nekem. Habár nemi erőszakban fogantam, szeretett engem. Az erőszaktevő házában maradt, hogy gondoskodjon rólam. Az apám a saját és a felesége gyermekeként akart felnevelni engem. Lehet, hogy soha nem lett volna még egy fia, aki örökölje a családi nevet és vagyont. Amikor elég nagynak ítélt, Angliába küldött iskolába. Anyám visszatért Dániába, és éveken át próbált felkutatni engem. Apám addigra hihetetlen vagyont és hatalmat halmozott fel. Anyám senkinek nem mondta el, mi történt vele. Suzanne felállt, és odament a hideg kandallóhoz. Senkinek nem mondta el… – A bátyám, Adam – kezdte és nagy levegőt vett. – Imádta az egyházat. Tízévesen ministráns lett… Már akkor eldöntötte, hogy pap akar lenni. Suzanne megfordult, és belenézett Stearns atya szemébe. A férfi nem szólt semmit, csak bólintott, hogy folytassa. – Mikor huszonnyolc évesen főbe lőtte magát, akkor tudtuk meg… A búcsúlevele szerint a papunk erőszakoskodott vele. Rendszeresen, éveken át. A katolikus egyház hihetetlen vagyont és hatalmat halmozott fel – idézte Stearns atyát. – Ő sem mondta el senkinek. Stearns atya odalépett hozzá. Kezét gyengéden Suzanne arcához érintette, és a nő látta, hogy könnye végigfolyik a férfi ujján. – Mivel öngyilkosságot követett el, az egyház megtagadta tőle a katolikus temetést. Bassza meg a katolikus egyház? – mondta, és lenyelte azt az indulatot, amit a torkában sziklának érződött.
– Suzanne, nagyon sajnálom. – Stearns atya gyengéden megsimogatta Suzanne arcát a hüvelykujjával. – Suzanne-nak nevezett, nem Miss Kanternek. A férfi elmosolyodott. – Igen. – Akkor én minek nevezzem magát? – A gyerekek a templomban évek óta S. atyának hívnak. Kevésbé félelmetes, mint a Stearns atya, gondolom. Akik legközelebb állnak hozzám, akik igazán ismernek, azok Søren nek hívnak. – Szeretném megismerni magát, Søren. – Lassan kezd megismerni – mondta a férfi. Ellépett tőle, és ismét leült a székbe. – Megkérdezhetem, Nora Sutherlin hogy szólítja magát? – Suzanne hátradőlt, és maga alá húzta a lábát. A térde fölött bámult rá a férfira. – Eleanor minden létező néven nevez – mondta, és mindketten felnevettek. – De nagyrészt Sørennek hív. Azt mondja, a nevem megfelelően hamis csengésű. – Nem akarom elhinni, hogy ezt mondta magának. Higgye el, találkoztam négy csillagot viselő tábornokokkal, és a közelébe sem értek a félelmetesség tekintetében. – Eleanor bátor nő, mindig is az volt. – Nagy szeretettel beszél róla. Ne mondja, hogy nincsenek jóban. – Jóban vagyunk. Csúnya összeütközése volt a törvénnyel tizenöt éves korában. A pap engem jelölt ki, hogy felügyeljem a közmunkát, amit végez. A szüleinek ezután kevés közük volt hozzá. Gondolom, mondhatni, hogy én lettem az apja. – Büszke arra, akivé Nora lett? – kérdezte Suzanne, bár biztos volt a válaszban. Erotikus regényeket ír, domina… A totális rosszlány.
– Ennél büszkébb már nem is lehetnék rá. Az életöröme, az intelligenciája, az ereje… Mindannyiunknak olyannak kellene lennünk, mint ő. – Erős, ugye? – Suzanne látott fotókat Nora Sutherlinről – aprócska, törékeny nő. – Elég erős ahhoz, hogy még én is gyenge lehessek a közelében. Suzanne elvigyorodott. – Maga, gyenge? Na, azt hiszem, azt megnézném. Søren rápillantott, és a leghidegebb, legacélosabb pillantást vetette rá, amit Suzanne valaha is látott. Ereiben megfagyott a vér, keze elzsibbadt, szíve riadtan vert. – Biztosíthatom róla – mondta csendes fenyegetéssel hogy nem akarja. Suzanne szeretett volna megmozdulni, elbújni, elfordulni, elszökni… De valami ott tartotta, valami megakadályozta, hogy elrohanjon. Igen, a férfi a frászt hozta rá. De a Stearns atyát alkotó kőfal mögött Suzanne meglátott valami mást is, valakit, aki a makulátlan fehér gallér mögött élt. Látnia kell, meg kell ismernie. – Meséljen nekem még Eleanorról – mondta Suzanne, valahogy megérezve, hogy ha róla többet tud, a férfiról is többet fog tudni. – Semmi titkosat. Semmi személyeset. Csak róla. Milyen? – Milyen Eleanor? – A férfi majdnem felnevetett. – Ezzel az erővel azt is megkérdezhette volna, hogy milyen Isten. Nora nem Isten, de majdnem ugyanolyan nehéz elmagyarázni. Lehet, hogy az egész éjszaka rámegy. Suzanne hátradőlt a székben, és tanulmányozta a férfit… Sasorrát, erős, férfias állát, azt a különösen formált ajkat. Tekintete a kezére vándorolt. Zongoristakéz, kecses, agilis, pontos. Milyen érzés lenne, ha megérintené… Ha a testében lenne?
Gyengének akarta látni. Úgy akarta látni, ahogy csak lehetett. Itt az egész éjszaka. A Sin Tax előtt Nora leintett egy taxit, és egy manhattani címet adott meg a sofőrnek. - Biztos benne? – kérdezte a sofőr. – Ez nem éppen a… - Csak induljon – parancsolta Nora, és a férfi gyorsan elhallgatott. Pár perc múlva megálltak egy fekete-fehér, háromemeletes ház előtt. Nora pénzt hajított oda a sofőrnek, és szótlanul kiszállt. Felrohant a lépcsőkön, és besietett. Egyszerre négy rottweiler támadt rá. – Csss… feküdj, fiúk. A négy kutya nyüszögni kezdett, és lefeküdt. Nora általában eljátszadozott a kutyákkal, akiknek ijesztő hírük volt, de imádták a gyengédséget. Most azonban felment a harmadik emeletre, és végigment a folyosón. A folyosó végén kinyitotta a Kingsley magánirodájába vezető ajtót. Akták… Aktákra van szüksége. Nora végignézett az irodán. Olyan sok aktaszekrény van. Azt sem tudta, hogy kezdje Kinyitotta az első szekrény felső fiókját, és nevekkel teli aktákat talált – vezetéknév, vessző, keresztnév és szám. A harmadik szekrényben, alulról a második fiókban megtalálta. Railey, Wesley (John), 1312. Kinyitotta a mappát. – A kibaszott kurva életbe. – Becsukta, majd visszatolta a fiókot, és nekidőlt a kemény ébenfa szekrénynek. Elfelejtette, hogy Kingsley minden aktáját kódolja. Nem, javította ki, Kingsley és Juliette kódolja az aktákat. És Juliette, Kingsley gyönyörű, haiti titkárnője imádta felbosszantani a főnökét. Ebbe beleférhet az is, hogy segít Norának feltörni a kódot az egyik aktában. Megint kinyitotta és megszámolta az oldalakat – négy. Juliette biztosan… – Chérie? Mit keres maga itt? Nora fel sem pillantott.
– Éjfél van, King. Juliette nem fog megfázni, ha nincs fölötte? – Pár pillanati kibírja nélkülem. És nem válaszolt a kérdésemre. – Kellett valami könnyű olvasmány. – Ismét kinyitotta az aktát, remélve, hogy megért belőle valamit. – Honnan tudta, hogy itt vagyok? – Riasztót tetettem az irodába. Nora élesen Kingsley-re pillantott. Kingsley soha nem zárta a lakása ajtaját, nemhogy beriasztózza. Imádta fitogtatni, hogy mennyire biztonságban van. Egész New Yorknak, mármint a bűnözőknek, több esze volt annál, mintsem hogy keresztezze Kingsley Edge útját. – Akárki is lopta el az aktámat… Fél tőle, ugye? – kérdezte Nora. – Oui. És ez azt jelenti, hogy maga is félhet. Ez azt jelenti, hogy nem lenne szabad a városban lennie a gazdája engedélye nélkül. Kingsley ott állt Nora előtt. A mappa fölött a nő látta Kingsley meztelen mellkasát – olajbarna bőrét, izmos, régi sebekkel tarkított mellkasát. Kingsley elvette tőle az aktát, és Nora vonakodva a szemébe nézett. – Miért van itt? – kérdezte Kingsley. Hangja lágy volt, de nem minden fenyegetés nélküli. Nora először nem szólt semmit. – Válaszoljon – mondta Kingsley. Nora szúrós pillantást vetett rá. Manapság csak Sørentől fogad el parancsokat, senki mástól. – Mit keres itt? Az állam túlsó végében kellene lennie Griffinnel. Nem pedig az irodámban az éjszaka közepén. Nora nem szólt semmit. Kingsley, akin a sötétszürke nadrágon és a kigombolt fehér ingen kívül más nem volt, a mappára pillantott. – Ááá – mondta és bólintott. – Már értem. A kis kedvence... hiányzik.
– Wesley a legjobb barátom volt, a lakótársam és a gyakornokom. Nem kis kedvencem. És ma este láttunk egy póniműsort, és elkezdtünk lovakról beszélgetni. Wesley és Kentucky is szóba került, és Griffin… – És Griffin tudja. És most már maga is tudja. – Mondja meg, ki a gyakornokom – akarta tudni Nora. – Griffin mutatott róla egy képet. A kentuckyi derbin volt, és Harry herceggel beszélgetett. Magával Harry herceggel. És a képaláírás szerint… – „Kentucky hercege és az angol herceg összehasonlítja a versenylovak adatait” – fejezte be Kingsley, miközben kinyitotta az aktát az utolsó oldalon, és megmutatta Norának ugyanazt a fényképet. – Igen, ismerem. – Az Isten verje meg! Maga tudta! Tudta, ki Wesley, és nem mondta meg nekem! Hogy tehette ezt? – Ő soha nem mesélte el magának. Az ő döntése volt. Nem az én dolgom volt megmondani. – Most viszont az. Mondja el, ki a gyakornokom. Kingsley az íróasztalhoz ment, és leült a szélére. – Először is mondja el, miért akarja tudni. Maga küldte el, és ő elment. Nora a szíve fölé tette a kezét. – Innen nem. Innen nem ment el. – Ennél jobbat érdemel, le prêtre6 ennél jobbat érdemel. Nora ezzel nem tudott vitába szállni. – Tudom. Tudom, hogy igen. Maga azt akarta, hogy újra együtt legyek Sørennel. – Azt akartam, hogy le prêtre megint boldog legyen. Maga valamilyen oknál fogva képes boldoggá tenni őt. De ez… – felemelte az aktát. – Ez senkit nem tesz majd boldoggá. Nora felsóhajtott. Odament Kingsley asztalához, és a vele szemben álló karosszékbe roskadt. 6
A pap (fr)
– Vissza akartam menni hozzá. Sørenhez. – Bámulta Kingsley meztelen lábfejét. Olyan furcsa a megszokott, térdig érő lovaglócsizma nélkül látni. Csak szex közben vette le a csizmáját. Nora tudta, hogy valahol a házban Juliette azon tűnődik, hol a gazdája. De Juliette-nek várnia kell. Kingsley mély hangon felnevetett. – Mennyit ivott ma éjjel, maîtresse7? Visszament hozzá. Nora magában mosolygott. – Nem… Úgy értem, másfél évvel azelőtt vissza akartam menni Sørenhez, mielőtt ténylegesen visszamentem. Egy szerdai nap volt, szeptemberben. Az az egész hét… Nem tudom, miért, de azon az egész héten alig kaptam levegőt, annyira hiányzott. Voltak nélküle jó és rossz napjaim. Az a nap rosszul kezdődött. Olyan rosszul, hogy úgy döntöttem, feladom, megalázkodom, a lábai elé vetem magam, és addig könyör-gök, amíg vissza nem fogad. De nem tettem. Tudja, miért? Kingsley először nem szólt semmit. Majd tíz szívdobbanás után végül válaszolt. – Pourquoi?8 – Mert az volt az első nap, amikor megtartottam az első ostoba órámat a Yorke-on. Bementem a terembe, és megláttam ezt a gyönyörű, barna szempárt, amely úgy nézett rám, mintha még soha nem látott volna hozzám foghatót. Találkoztam Wesley-vel. És elfeledkeztem Sørenről. Elfeledkeztem arról, hogy vissza akartam menni hozzá. – Nora nagyot nyelt, visszanyelte a torkában felgyűlő könnyeket. – Hoppá. – Úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna. Nora kínjában nevetett. – Aznap éjszaka eljöttem magához. Emlékszik, King? – Nora a férfi szemébe nézett, és elméje és teste felizzott az emlék hatására – Manhattanbe rohant, felszaladt a lépcsőn… 7 8
Úrnő (fr) Miért? (fr)
Majdnem úgy, mint ma este. – Maga mélyen aludt az ágyában, én bemásztam maga mellé, és maga álmában megfogta a csuklómat… Kingsley élesen beszívta a levegőt, és félrenézett. Volt köztük egy megállapodás, miszerint Kingsley ezen oldaláról nem beszélnek. – Oui, emlékszem. – Tüzeltem belül – ismerte be Nora. – Égtem azért a srácért ott a Yorke-on. Wesley-ért. Rajta nyilván nem élhettem ki a tehetetlenségemet. Így magán éltem ki. – Nora belenézett Kingsley sötét szemébe. – Az az éjszaka lehetett az első olyan éjszakánk, amit együtt töltöttünk, amikor maga meg én nem ugyanarról az emberről fantáziáltunk. Kingsley nem szólt semmit. És Nora sem mondott többet. – Eltűnődtem párszor, hogy jobban szeretem-e le prêtre-t, mint maga, chérie. Most már tudom, hogy igen. – King… – Nora lehunyta a szemét, de egyetlen, lázadó könnycsepp kiszökött. – Tudom, hogy tudja, milyen érzés szeretni valakit úgy, hogy nem birtokolhatja. Kérem… Ma este én könyörgök magának. – Ha arra használja az információt, hogy ártson le prêtrenek… – Kingsley hangja elhalt, a fenyegetés félbemaradt. Nem kellett befejeznie a mondatot. Ő és Kingsley nem voltak barátok, soha nem is voltak azok. Jákob és Ézsau voltak Søren mellett. Legalábbis Kingsley elméjében. És most, ha Nora megbántja Søren-t, nem rivalizálás lenne kettejük között, hanem háború. Hát legyen! Kingsley utoljára Norára pillantott. Az asztalról felvett egy elegáns, drótkeretes szemüveget, feltette, és kinyitotta az aktát. Olvasott. Nora hallgatta. És mire eljött a hajnal, egyvalamit biztosan tudott. Wesley hazudott.
TIZENÖTÖDIK ichael és Griffin nem sokáig időzött a Sin Tax-ban, miután Nora elment elintézni azt, amit el akart intézni – Michael még mindig nem volt biztos abban, mi az. Griffinnel végignézték a pónis műsort. Amikor vége lett, Michael várakozásteljesen előrehajolt, hogy mi lesz a következő műsorszám, de megmerevedett, amikor ujjak fogták meg a nyakát. Testének minden izma megfeszült, minden idegszála bizseregni kezdett, ahogy lassan odafordult Griffin felé, aki fátyolos szemmel nézte őt. – Menjünk. – Griffin gyengéden megszorította Michael nyakát, és Michaelnek kényszerítenie kellett magát, hogy ne élvezze annyira, amennyire a teste élvezni akarta. – Itt a taxink. Michael lassan bólintott, nem akarta, hogy Griffin elvegye a kezét. De sajnos Griffin kilépett a páholyból, és a keze lehullt róla. Michael szorosan a nyomában ment, ahogy átnyomakodtak a zsúfolt klubon a kijárat felé. Michael annyira arra összpontosított, hogy Griffin járását figyelje, hogy nem vette észre az útjába kerülő lábat, amíg véletlenül bele nem rúgott. Megpördült, hogy bocsánat kérjen, és szemtől szembe került egy sápadt, jóképű, a húszas évei közepén járó, göndör szőke hajú fiatalemberrel, akinek mosolygó, üres szeme volt. – Sajnálom – dadogta Michael, ahogy a férfi előrébb lépett. – Én nem sajnálom. – A férfi végigmérte Michaelt. – Ööö… – Michael körülnézett, Griffin után kutatva, de láthatóan elvesztette a tömegben. – Michael. Szeretném… – Ide figyelj, Michael – mondta a férfi, és lábával kihúzott egy széket. – Belerúgtál a lábamba, és megkarcoltad a cipőmet.
M
A legkevesebb az, hogy kárpótlásként leülsz, és megiszol velem valamit. Aztán majd beszélgetünk arról, hogyan tudsz a legjobban kárpótolni. Michael szíve vadul vert. Hol a fenében van Griffin? – Nem lehet. Meg kell keresnem… – De lehet. Kell is. – A férfi mosolygott. – Fogsz is! – Nem fog. Michael megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy Griffin jelent meg a válla mögött. A fiatalember szeme felragyogott a felismeréstől. – Griffin Fiske… Te meg mi a fenét művelsz itt? – mondta a szőke fiatalember, és széles, láthatóan műmosolyt villantott Griffin-re. – Nem éppen Kingsley Edge farkát kéne szopnod? – Péntek esténként szabadnapot kapok – mondta Griffin. – Én minden nap szabadnapot kapok. Nem, várjunk, minden nap valakit megkapok. Igen. Egy kicsit zavarsz, Griff. Épp barátkoztam ezzel a fiatalemberrel. – A te új barátod az én régi barátom, Sakál. – Griffin közelebb húzódott Michaelhez. – Nem lehetünk mindhárman barátok? Griffin elmosolyodott. – Nem. Elmegyünk. – Te mész el. Ő marad. Ő az én párom. – Sakál elvigyorodott, és odanyúlt, hogy megpaskolja Michael arcát. Griffin keze olyan villámgyorsan lendült előre, és ragadta meg Sakál csuklóját, hogy Michael összerezzent. – Ne nyúlj a tulajdonomhoz, Jack. Olyan testrészeddel ne, amit még szeretnél megtartani. Michael figyelte, ahogy Sakál ujjai tehetetlenül lógnak a levegőben, pár centire az arcától. Griffin keze szorosan markolta a férfi csuklóját. Michael még a klub világításában is látta az alig titkolt fájdalmat Sakál arcán, és azt, hogy hirtelen minden szín kiszalad a kezéből. Sakál állkapcsa megfeszült.
– Bocs, Griff. Nem tudtam, hogy a tiéd. Griffin felszegte az állát, és lebámult Sakálra. – Igen, az enyém. – Bocsánat, hibáztam. Griffin bólintott, és elengedte Sakál kezét. – Persze. Bárkivel előfordul. Mehetünk, Mick? Michael Griffinre pillantott, és a szeme sarkából látta, hogy már a fél klub őket figyeli. Azzal, hogy ekkora figyelem irányul rá, Michael tudta, hogy megalázottnak kellene éreznie magát. De attól, hogy Griffin Fiske nyilvánosan a tulajdonának nevezte, még akkor is, ha ez hazugság volt, szíve és egy másik testrésze feszülni kezdett a büszkeségtől. – Igen, uram. Az „uram” szóra Griffin szeme kissé tágra nyílt, majd gyorsan összeszedte magát. Laza, fölényes mozdulattál kezét Michael derekára tette, és a kijárat felé terelte, távol Sakáltól. – Ki ez a pasas? – suttogta Michael, ahogy a kijárathoz értek. – Jack Albrect. – Volt barát? Griffin nem nézett a szemébe, ahogy kinyitotta az ajtót. – Volt díler. Már nem igazán a rajongóm, mióta nem én vagyok a legjobb vevője. – Ó! – Michaelnek semmi más nem jutott eszébe. Felmentek a lépcsőn a tetőre, és Michaelnek máris hiányozni kezdett Griffin keze a derekáról. – Köszönöm, hogy megmentett tőle. Tudja… Azt, hogy úgy tett, mintha együtt lennénk. Mármint együtt vagyunk, de nem… Én nem… Griffin megfordult, és ránézett. Mondani akart valamit, de a helikopter minden hangot elnémított. A birtokig tartó utazás néma csendben zajlott. Így, éjszaka Michael nem sokat látott alattuk, így kibámult a sötétbe, és eszébe jutott a Griffin szemében fellobbanó, égő düh, amikor Sakál megpróbálta megérinteni őt, és a hihetetlenül vigasztaló érzés is, ahogy
Griffin átfogja a derekát, hogy átkísérje a tömegen. Ne nyúlj a tulajdonomhoz, Jack… Még Nora könyvei és erotikus parancsai, amiket aznap éjjel a fülébe suttogott, sem izgatták fel annyira, mint Griffin szavai. A tulajdonom. Jó lenne. Némán gyalogoltak a házig. Michael szeretett volna valamit még mondani, de hirtelen nem találta a megfelelő szavakat. Vagy talán megvoltak, de nem merte kimondani őket. A lépcső tetején kétfelé indultak el, de Griffin egy szóval megállította. – Egy pillanat, Mick. Elfelejtettem valamit odaadni neked. A szobámban van. – Tényleg? Mi az? – Michael idegesen követte Griffint a hatalmas hálószobájába. Michael csak egyszer-kétszer pillantott be ide, de még soha nem lépte át a küszöböt. Úgy érezte, nem méltó, hogy Griffin ágya, lepedője közelében lehessen – amiben aludt, amin kefélt. – Mi az? – ismételte Griffin. – Semmi. Csak azt akartam, hogy itt legyél a szobámban. Michael megmerevedett. Griffin felnevetett, és a vállánál fogva megragadta. – Ne nézz ilyen rémülten. Aki belép a hálószobámba, az mosolyogva lép ki innen. Alfredet kivéve, de ő is csak azért, mert utál ő lenni a passzív fél. Michael nevetésben tört ki, ahogy beléptek Griffin hálójába. – Nora azt mondja, az nem való mindenkinek – mondta Michael, ahogy Griffin elkezdett fiókokban kutakodni. – A következő komornyikot, akit felveszek, kikérdezem a preferenciáiról. Még jó, hogy soha nem kell rendes munkahelyen igazi munkát végeznem. Egy időzített szexuális zaklatási per vagyok. – Nora azt mondta, hogy a régi gyakornoka munkaköri leírásába beleírta, hogy „szexuális zaklatás tárgyának lenni”.
– Nora okos nő. Ügyvéd is lehetett volna, de nem akkora szadista. Griffin kihúzott egy tasakot az ágy alól, és odaadta Michaelnek. Michael egy pillanatig bámulta, majd kinyitotta. A tasakból valami négyszögletű, vászonba csomagolt tárgyat húzott elő. Levette a vászoncsomagolást, és egy nagy, fekete füzet volt benne, melyet a legfinomabb, legpuhább bőr fedett, amit valaha is érintett. – Csak egy új vázlatfüzet – mondta Griffin, miközben elkezdte kigombolni az ingét. – Láttam, hogy már majdnem betelt a másik. Griffin az inget egy szék háttámlájára dobta. Michael alig tudott megszólalni, annyira meghatotta az ajándék. Pár másodpercbe beletelt, mire összeszedte a szavakat. – Köszönöm, Griffin – suttogta. – Csodálatos. Még soha nem volt ilyen nyilvánvalóan drága és kiváló minőségű vázlatfüzete. Griffin vállat vont, kinyitotta az övét, és kihúzta. A fekete bőröv látványa Griffin kezében… Griffin félmeztelen teste, általában tökéletes haja, melyet az utazás kissé összeborzolt… Michael hirtelen lehetetlennek érezte, hogy rendesen lélegezzen. Csak beszívta a levegőt, de elfelejtette kifújni. Griffin pontosan előtte állt. Ha bomba robbant volna a folyosón, Michael akkor sem tudta volna nem bámulni Griffin kőkemény hasát. – Az „uram” jobban tetszett. – Griffin félrehajtotta a fejét, felhúzta a szemöldökét és Michaelre pillantott. Michael csak elpirulni tudott. – Szívesen, Mick. – Griffin arrébb lépett, és leült az ágy szélére. Az öv még mindig a kezében volt. Nagyon szép. Megyek és ööö… rajzolok. – Michael elkezdett az ajtó felé hátrálni.
– Akkor jó… rajzolást. – Griffin arcán és szépen formált ajkán semmiféle mosoly, irónia vagy bármiféle vidámság nem látszott. Egyszerre kiszámítottnak és gondtalannak tűnő mozdulattal Griffin feszesre húzta az övét az ujjai között. – Jól van… Jó éjt, Griff. Még egyszer köszönöm. Köszönök mindent. Griffin végre elmosolyodott, de a mosoly nem igazán ért f el a szeméig. Michael megfordult, és az ajtó felé indult. Képes rá. Képes kimenni. Kimegy, és lefekszik aludni. Csukva tartja a száját, és nem mond semmit, mert mindig csukva tartja a száját, és soha nem mond semmit. Soha nem kérte azt, amire vágyott, soha nem vallotta be, mire van szüksége. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Griffin hálószobájának küszöbén Michael megállt, mintha láthatatlan falba ütközött volna. Lassan megfordult. Griffin még mindig az ágy szélén ült, bőröve a kezében volt, és őt nézte. – Ööö… Griffin? Suzanne megmozdult, és felült. Mi a fene? Megdörzsölte arcát, és körülnézett. A fenébe, elaludt Stearns atya paplakjában. Søren paplakjában, emlékeztette magát. Ha az ő apja lett volna nemi erőszaktevő, ő sem kérne a nevéből. Csuklóját a sápadt holdfénycsíkhoz emelte, és megnézte, hány óra – hajnali 3 óra 53 perc. Søren nem tréfált, amikor azt mondta, hogy az, hogy elmesélje, milyen Nora Sutherlin, az egész éjszakát igénybe venné. Egyik történetet a másik után mesélte Nora ifjúkoráról a Szent Szívben… Arról, hogy egyszer megkérdezett egy apácát, szent alsóneműt hord-e. Hogy kificamította a bokáját egy kiránduláson, miután egy fiú ellökte, mert Eleanor fasszopónak nevezte azért, mert belerúgott a kishúgába. Hogy hogyan lett a dühös, szörnyeteg kis kamaszlányból, akire a bíró közmunkát rótt ki autólopás
miatt, könyörületes fiatal nő, aki a karjaiban zokogott, amikor kedvenc lakója a hajléktalanszállón drogtúladagolásban meghalt. – Azt hiszem, kedvelem – mondta Suzanne, és belemosolygott az üres kandallóba. – Vajon ő kedvelne engem? – Ismerve Eleanort, és tekintve, hogy maga utánam nyomoz, valószínűleg az első öt perc után ajánlatot tenne magának, aztán életveszélyesen megfenyegetné. Beszélgetésük után Suzanne egyetlen következtetésre jutott Stearns atyát illetően – nem ő az ellenség. Még mindig nem tudta, miféle érdekütközésről lehet szó, és ez aggasztotta. De az atya semmiképpen nem szexuális ragadozó. Ennek az igazságát érezte a szíve mélyén. Még ez az ostoba helyzet is, amelyben találta magát, a pap belső tisztességességét igazolta. Suzanne elaludt, miután több órán át beszélgettek, és megivott egy pohár nagyon erős vörösbort. A férfi kanapéján ébredt, úgy, hogy be volt takarva, rajta volt a ruhája, de a cipője nem. A feje fölött keményfa csikorgását hallotta. Haza kell mennie, haza fog menni – most azonnal. De nem mehetett el búcsú nélkül és úgy, hogy nem köszöni meg a takarót. A férfi beismerte, hogy néha nem tud aludni, és általában hajnalig dolgozik emeleti dolgozószobájában. Suzanne összehajtogatta a takarót, belebújt a cipőjébe, és idegesen felment az emeletre vezető keskeny lépcsőn. A folyosó végén sápadt lény vetődött a padlóra egy nyitott ajtó mögül. Suzanne jó hangosan trappolt, hogy jelezze a férfinak közeledtét, majd odaért a folyosó végére, és mély levegőt vett. Nem a dolgozószoba volt, hanem a hálószoba. Négyoszlopos ágya mellett, hófehér vászonba öltözve Søren háttal állt neki. Suzanne meglátta az ágy melletti kisasztalon a papi gallérját. Megmerevedett, képtelen volt megmozdulni,
képtelen volt félrenézni, ahogy a férfi lassan legombolta kézelőjét és hagyta, hogy inge lehulljon a karjáról. Még soha életében nem látott tökéletesebb testű férfit… Háta minden centiméterén izom feszült, bicepszén végighúzódtak a kidagadó, erős erek. Gerincének hosszú vonala kanyon volt, melyet ajkaival újra és újra szeretett volna bebarangolni. Ívelt lapockái között elterülő, puha bőrén boldogan élt és meghalt volna. Keze viszketett, hogy megérinthesse bordáinak ívét, nyelve sajgóan vágyott arra, hogy végigvándoroljon a tarkóján. Ujjai bizseregtek, mellbimbói megkeményedtek, és folyékony tűz gyűlt össze a gyomra mélyén. – Suzanne, egész éjszaka a folyosón óhajt álldogálni és engem bámulni, vagy bejön?
II. RÉSZ Hat héttel később
TIZENHATODIK
H
a lehunyja a szemét, és a lány nem beszél, akkor talán képes végigcsinálni. Keze a selyemblúz alá csúszott, megsimogatta a hasa finom bőrét. Ajka a szájáról a nyakára vándorolt, míg a lány keze a mellkasát járta be. Szemét szorosan lezárta, teste elkezdett reagálni arra, hogy a csípője az övének szorult, és arra, hogy milyen melegek a hajlatai. A lány szerelmes sóhajt hallatott, ahogy elkezdte felfelé tolni a szoknyáját. – Ez talán kényelmesebb lenne az ágyamban, Wesley. Wesley kifújta a levegőt, és kinyitotta a szemét. Egyetlen mondat, és a pillanat széttört. Nem kellett volna megakadályoznia, hogy megcsókolja a száját. Akkor nem tudott volna beszélni. Felült a kocsija hátsó ülésén, kezével végigszántotta a haját, és megdörzsölte a homlokát. Mi a baj? – kérdezte Bridget, ahogy visszahúzta a szoknyáját. – Nem kellett volna abbahagynod. Csak azt mondtam, hogy talán ne itt a kocsiban fejezzük be. Ne haragudj, én csak… – Wesley nem fejezte be a mondatot. Egyetlen igaz szó sem jutott eszébe, amivel nem sértette volna meg a lány érzéseit. Csak mi? Hallotta a lány hangjában az élt és felsóhajtott. Csak… nem állok készen rá. Wesley tudta, hogy így lesz: a nem állok készen szavak hatása szemforgatás és boldogtalan karösszefonás lett.
Wes, nagyjából két hónapja járunk. Két hónapja. Az utolsó pasimmal a második randinkon szexeltünk. Te meg én? Két hónap telt el, és még azt sem hagyod, hogy megérintselek. – Szeretem lassan csinálni a dolgokat. Én… – Elhallgatott, és arra gondolt, hogy elmondja a teljes igazságot. De a teljes igazságba bizonyos dolgok beletartoztak volna – és egy bizonyos személy is –, és erről semmi kedve nem volt beszélni. Régi vágású vagyok. – Régi vágású – értem. Ezt elfogadhatom. Talán. Legalább azt közölnéd, hogy egy ilyen régi vágású úr, mint te, mikor áll készen arra, hogy lefeküdjön a barátnőjével? Wesley odafordult, és Bridgetre nézett. Olyan gyönyörű ez a nő – sötét hajában világos csíkok vannak, magas és karcsú. Maga a döbbenet, ahogy az apja mondaná – maga a döbbenet, aki hét évvel idősebb nála. – Te apa titkárnője vagy. Szerintem nem jó ötlet, hogy mi együtt járjunk. – Ez béna kifogás. Az apja nagyon boldog volt, amikor azt látta, hogy flörtölnek Bridgettel. Szinte megparancsolta Wesley-nek, hogy hívja randevúra. – Ha erről van szó, akkor szakíts velem, és legyünk túl rajta. Ne szórakozz az érzéseimmel! Szakítson? Valamiért ez a két szó, amitől rettegnie kellett volna, már nem a lélekharangot jelentette számára, hanem a szabadságot. Szakítani – talán tényleg ezt kellene. – Jól van – mondta, és bólintott. – Mi van jól? – Jól van, szakítsunk. Igazad van. Szemétség tőlem, hogy így viselkedem. De teljesen igazad van. Bridget barna szeme tágra nyílt. – Nem azt mondtam, hogy azt akarom, hogy szakítsunk. Úgy értettem… – Akkor miért… – Miért vagy ilyen? – akarta tudni Bridget. – Jók vagyunk együtt. Legalábbis azt gondoltam, hogy azok vagyunk.
– De állandóan arról panaszkodsz, hogy nem haladunk elég gyorsan. Nyilvánvaló, hogy nem gondolod azt, hogy jók vagyunk együtt. – Azt gondolom, hogy jók lehetnénk. Wes… – Bridget felemelte a kezét. Wesley gyomra összerándult a bűntudattól. Ha Bridget annak a kínnak csak a töredékét érzi, amit ő érzett aznap Nora miatt… Nem. Nem fog Norára gondolni. Egész nap kibírta, hogy ne gondoljon rá, és nem fogja hagyni, hogy visszakússzon az agyába. Neki, Bridgetnek és a problémájuknak nincs közük Norához vagy ahhoz, amit iránta érzett. Érzett – múlt időben. – Nem lehetne… – kezdte, majd elhallgatott. Azt akarta kérdezni, hogy Nem lehetne, hogy ezt holnap beszéljük meg? De tudta, hogy most kell végigcsinálnia. Bridget megérdemli az igazságot. Nem azt az igazságot, hogy ő még mindig szűz. Nem ezért volt képtelen végigcsinálni vele. Lehet, hogy ez a legkisebb oka. – Mit nem lehetne? Wesley nagy, megnyugtató lélegzetet vett, és a sötétben belenézett Bridget szemébe. – Valaki másba vagyok szerelmes. És nem tudok lefeküdni veled, mert állandóan csak rá gondolok, és te nem ezt érdemled. Bridget hosszú ideig nem szólt semmit. Még csak nem is nézett rá. – Kibe? – szólalt meg végül. Wesley fáradtan, kínnal felnevetett. – Hallottál már Nora Sutherlinről? Bridget álla leesett. – Az őrült írónőről? Wesley bólintott. Bridget hosszan bámulta, majd megrázta a fejét, és kivágta a kocsiajtót.
– Dobj ki, ha ki akarsz dobni. – Elvette táskáját az első ülésről. – De legalább annyira légy férfi, hogy megmondd az igazat. Bridget magas sarkú cipője végigkopogta a betont a kocsibejárótól a házáig tartó rövid úton. Wesley hallotta, ahogy nyílik és magától csukódik a verandaajtó. Wesley apja tágas Cadillac-jének hátsó üléséről az első ülésre mászott át, és beindította a kocsit. A Versailles Roadon ment, elindult a farm felé. Utált ezen az úton menni éjszaka. Túl hosszú volt, túl unalmas, túl könnyű volt közben olyasmire gondolni, amire nem kellene. A kis kastély, amit valami őrült a feleségének épített húsz évvel ezelőtt, az egyetlen érdekesség volt az egész út során. Wesley a jobb oldalon álló kastélyra pillantott. Igen, még mindig ott van. Vezetett tovább. Wesley hazafelé végig átkozta magát, amiért az este ilyen véget ért. Bridget… remek lány. Okos, gyönyörű, idősebb – ez tetszett neki. Miután egy éven és három hónapon keresztül lakott egy, a harmincas évei elején járó nővel, a korabeli lányokra Wesley már allergiás lett – a részeg sms-eikre, az idegesítő Facebookozásukra, az UGG csizmájukra és a tágra nyílt szemű flörtölésükre. Nora nem viselt UGG csizmát, nem játszott a Facebookon, nem írt részegen sms-t. Fekete bőrcsizmát viselt pántokkal és cipzárral. Káromkodott, akár egy kocsis, ivott, akár a kefekötő, verekedett, mint egy férfi – szó szerint. Wesley egyszer végignézte, ahogy bokszolt, és kiütötte a partnerét – egy visszavonult pehelysúlyú, Bruce nevű bokszolót – három menetben. És Nora nem flörtölt senkivel. „A flörtölés azoknak való, akik nem gondolják komolyan, Wes – mondta egyszer Nora. – Én csábítok.” A francba… Épphogy szakított Bridgettel, és máris Norára gondol. Már megint. Mint mindig. Mint minden egyes nap, mióta visszaköltözött Kentuckyba. A szüleinek soha nem mesélt Nóráról – azt mondta, hogy túlságosan hiányzik neki a
farm. Az anyja bevette. Az apja gyanakvóbb volt. Persze, eléggé zombiként viselkedett azokban a borzalmas hetekben, amelyek azután következtek, hogy Nora kirúgta a házukból. Valamilyen révületben fejezte be a szemesztert, haverja, Josh pamlagján aludt, és a mobilját bámulta, várva, hogy Nora felhívja, hogy azt mondja, hibát követett el, és azt akarja, hogy megint ott legyen vele. De a telefon soha nem szólalt meg. És amikor ő hívta, Nora soha nem vette fel. És most, tizenhárom hónap elteltével még mindig nem tudott róla semmit. Boldog? Biztonságban van? Most Sørennel van? Az a szemét vajon bántja? Wesley szíve összeszorult a gondolatra, hogy ezek együtt vannak. Csak a Søren iránti gyűlölete égett erősebben és jobban, mint Nora iránti vágyakozó szerelme. De csak épphogy. Wesley befordult a kocsibejáróra, és megállt, hogy beüsse a biztonsági kódot. A vaskapu kitárult, és ő áthaladt. Megnézte az időt – 23 óra 53 perc. Anya és apa órák óta alszanak, hála az égnek. Senki nem zavarja majd fura kérdésekkel, ha pár percre beszalad a nagy házba. Lekapcsolta a reflektort, ahogy megállt a kör alakú parkolóban. Mióta hazajött, hátul, a vendégházban lakott. De a postája a nagy házba érkezett. Jelentkezett a Tulane-re – remek az előkészítő programjuk –, de nem volt benne biztos, hogy kibírja a New Orleans-i vagy a Los Angeles-i időjárást. A nyár Kentuckyban is elég vészes. Wesley az előcsarnokban állt, és felkattintotta a lámpát a nagy, bejárati tükör mellett. A tükörbe pillantva még mindig nem ismerte fel magát. Hónapok óta halogatta az igencsak szükségessé vált hajvágást. Amikor Norával lakott, a nő állandóan azzal ütötte-vágta, hogy túl hosszú a haja. Néha szó szerint is. Egyszer nyugodtan olvasott a pamlagon, amikor súlyt érzett a mellkasán. Könyv repült, egyszer csak Nora ült a csípőjén, és leszorította a térdével; mindkét keze Wesley
mellkasán. Foga között egy ollót szorongatott, mint valamiféle gerilla stylist. – Mit művelsz? – akarta tudni Wesley, ahogy Nora egy kézzel leszorította, másikkal pedig meglóbálta az ollót. – Levágom a hajad. A világon a legszebb barna szem a tiéd, és hagyod, hogy a hülye hajad elrejtse. Ne mozogj, hacsak nem akarod, hogy megvakítsalak. Az olló egyre közelebb jött, és Wesley amennyire tudta, a párnába temette az arcát. Nora csak akkor hátrált meg, amikor Wesley megesküdött Anaïs Nin sírjára – aki Nora személyes példaképe volt –, hogy még azon a héten levágatja a haját egy profi szalonban. Most a haja majdnem a vállát verdeste. Az anyja állandóan nyaggatta miatta, de a panaszkodása fele olyan boldoggá sem tette, mint Nora haj vágási támadásai. Titokban azt gondolta, hogy az ő ereje is a hajában rejlik, mint Sámsonnak. Nem vágatta le, csak hogy cukkolja Norát. Most nem láthatta, nem is érdekelhette. De Wesley tudta, hogy ha látná, utálná, hogy milyen hosszú. És ez némi sötét megelégedettségére szolgált. Ostobaság az egész. Norát ő nem érdekli, nem szereti, nem hiányzik neki. Minek az egész? Wesley átnézte a postát, és semmi érdekeset nem talált. A Tulane-ről még semmi nem jött. Talán még mindig túl korai. Csak két hete küldte el az anyagát. A postát visszaejtette az asztalra, és észrevett egy neki címzett, vaskos borítékot. Elolvasta a visszaküldési címet, és látta, hogy valahonnan New Yorkból jött. Talán valamelyik régi barátja a Yorke-ról küldött neki valamit? Wesley felbontotta a borítékot. Egy teljes percig bámulta a keménykötésű könyv címlapját. A vigaszdíj, írta Nora Sutherlin. Wesley reszkető ujjakkal lassan kinyitotta a könyvet. Lapozott egy üres oldalt… majd még egyet. A címlapon egy mondatot talált, ismerős kézírással: Lapozz egyet, Wes.
Wesley levegőt vett. Szíve vadul vert a mellkasában. Tizenhárom hónap némasági fogadalom és most… A következő lapon ott állt az ajánlás. Wesley egész testsúlyával a bejárati ajtónak dőlt. Muszáj volt, hogy valami megtartsa. Az ajtó nem vált be, így lecsúszott a földre. Eszébe jutott… Nora az ágyában, a haja még nedves, arcán semmi smink. És soha nem volt még olyan gyönyörű. Másnap volt az évfordulója Sørennel, és szokás szerint meg akarta látogatni. Wesley végre rájött az egyszerű, borzalmas tényre. Még mindig szereted, ugye? Nora szomorúan felmosolygott rá. – „Sok vizek…” – Kezét végigfuttatta a fiú nedves haján, és hagyta, hogy a vízcseppek a padlóra csurogjanak. „Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet” – fejezte be Wesley az idézetet. – A folyóvizek sem boríthatnák azt el”9 . Más szavakkal igen, még mindig Sørent szerette. Wesley addig bámulta az ajánlást, amíg a szeme könnybe lábadt. W. R.-nek. Sok vizek. Neki ajánlotta a könyvet. Nem Sørennek, akinek az összes eddigi könyvét. Sok vizek… Még mindig szerette. Az ajánlás alá Nora írt még valamit: Wesley, te hitvány alak, megmondhattad volna. Megmondhatta volna? Mit mondhatott volna meg? Wesley felpillantott. Otthona előcsarnokában a mennyezetről egy csillár lógott, amely valaha Versailles-ban volt – a francia palotában, nem a Kentuckybeli városban. És a
9
Szent Biblia, Énekek Éneke, 8. fejezet, 7. vers. Fordította: Károli Gáspár.
könyv egyenesen erre a címre jött, nem a régi iskolájába küldték, hogy onnan továbbították volna. – A fene… – lihegett Wesley. Nora most már tudja, kicsoda is ő. Hogyan jött rá? Nem lehetett annyira nehéz. Lehet, hogy utánanézett a Google-on vagy valami ilyesmi. Viszonoznia kellene a szívességet. A borítékon a cím ismeretlen volt számára. Talán a nő elhagyta Connecticutot, New York-ot és Sørent. Megragadta a könyvet és a borítékot, átrohant a hatalmas házon, ki a hátsó ajtón. A vendégházban, a saját házában alig bírta a kulcsot a zárba illeszteni. Amint bent volt, felkapcsolta a villanyt, fogta a laptopját, és ráment a Google-ra. Beütötte a Nora Sutherlin nevet és Guilford városát. A legelső találat egy New York City-beli pletykalap honlapjára vitte. Átböngészte a cikket, és rájött, hogy Nora elment valami szado-mazo klubba, egy Griffin Fiske nevű pasas partnereként. Wesley szíve először duzzadni kezdett a büszkeségtől, hogy Nora nem Søren, hanem egy másik férfi jelenlétében ment el valahova. Talán szakítottak. Wesley gyorsan leguglizta Griffin Fiskét, és kelletlenül döbbent rá, hogy már ismeri. Vagy legalábbis hallott róla. Látta Griffin nevét Nora telefonjában, és egyszer könnyedén megkérdezte, ki az. – A személyi edzőm – jött a szemrebbenés nélküli válasz. Nora „személyi edzője” emellett a New Yorki Tőzsde elnökének szemérmetlenül gazdag fia. Griffin Fiske egykori drogos, aki párszor volt rehabon, a Raeburn tanya tulajdonosainak unokája, aki bosszantóan jó külsejű a maga napbarnított, izmos módján. Egek, olyan, mintha egy Calvin Klein reklámból pattant volna ki a Vanity Fairből. Nem Nora megszokott esete. Norának inkább az olyan pasasok tetszettek, mint a szerkesztője, Zach Easton – akik a maguk kifinomult módján jóképűek, túlképzettek és általában idősebbek Noránál. Wesley soha nem találkozott Sørennel, még egy fotót sem
látott róla, de azt gondolta, ő is ilyen lehet. Egyszer beszélt vele telefonon, és még hangja is frissen vasaltnak tűnt. Még egy indok, hogy utálja. Wesley lassan nagy levegőt vett, és végigpörgette a tényeket a fejében. Úgy tűnik, Nora már nincs együtt Sørennel. Úgy tűnik, Nora rossz társaságba keveredett. Nora neki ajánlotta a könyvét azokkal a szavakkal, hogy Sok vizek… Wesley felállt, és csomagolni kezdett. Suzanne a plafont bámulta, és próbált eggyé válni a kanapéval. Kiürítette az elméjét, lassított a légzésén, és csak a saját szívverésére összpontosított. Szíve vadult vert, szinte hallhatóan. Ismét mélyet lélegzett, de a szívdobogás csak hangosabb lett. Felnyögött, kezét a homlokához emelte, és kikiáltott: – Menj el, Patrick! – Nyisd ki azt a rohadt ajtót, Suz – szólt vissza a fiú. – Addig nem megyek el, amíg be nem engedsz, vagy amíg a zsaruk értem nem jönnek. – Még egyszer kopogott az ajtón. Hogy a fenébe meditáljon az ember ilyen körülmények között? Suzanne felállt, az ajtóhoz ment, és kivágta. – Jól van. Gyere be. – Suzanne visszahanyatlott a kanapéra, és lehunyta a szemét. – Mi a fene ütött beléd? Hol jártál? – akarta tudni Patrick. Suzanne-nek nem kellett kinyitnia a szemét, hogy tudja, hogy Patrick ott áll mellette, és mereven bámulja. – Elfoglalt voltam. Elkezdtem írni egy könyvet az Afganisztánban töltött időszakról. Szinte beköltöztem a könyvtárba. Szavait hosszú csend követte.
– Könyvet… Afganisztánról. Ezért nem hívtál vissza, nem e-maileztél, nem nyitottad ki az ajtót meg semmit hat kibaszott héten keresztül? – Nagyon elfoglalt vagyok. Nem látod? Suzanne remélte, hogy a ribancos hangvételtől Patrick menekülőre fogja. Ehelyett leült mellé a kanapéra. – Suz. Szorosan lehunyta a szemét. – Suzanne. Lassan kinyitotta. – Mi történt? – kérdezte Patrick, és kisimított a lány arcából egy hajtincset. Hangja olyan gyengéd volt, a benne rejlő aggodalom olyan bensőséges, hogy Suzanne szemébe könnyek szöktek. – Történt valami. Mondd el! Suzanne nagyot nyelt, és a kezével eltakarta a szemét. – Nem akarok beszélni róla – mondta, hangja nem volt több suttogásnál. – Nem tudok… – A pap, aki után nyomoztál… történt valami? Mi? Bántott? Suzanne kínlódva felnevetett. Bántotta? Igen, másnap tele volt kék-zöld foltokkal. Suzanne egész teste megbizsergett annak a másfél hónappal ezelőtti éjszakának az emlékétől. Olyan hülye volt, hogy odament a paplakba. Visszatekintve rájött, hogy kezdett beleszeretni Stearns atyába. Talán nem is beleszeretni. Talán nem szerelem volt. De vágy volt, az biztos. Olyan vágy, amilyet még soha életében nem tapasztalt – lángoló, elviselhetetlen. Mint ököl a gyomrában, mint üvegcserép az agyában. Suzanne, egész éjszaka a folyosón óhajt álldogálni és engem bámulni, vagy bejön? Bement. És a férfi odafordult hozzá. Ő a kezét a mellkasára tette. Érezte, hogy a férfi szíve lassan és nyugodtan ver. Nem félt tőle, ideges sem volt. Csak ő volt ideges. A férfi szája
lecsapott az övére, és Suzanne testestül-lelkestül belevetette magát a csókba. Körme a férfi hátába vájt, melle a mellkasának nyomódott. Semmi nem akadályozhatta volna meg aznap éjjel, hogy a férfi az övé legyen. Sem az egyház, sem az állam, sem a józan esze, az állása vagy akár az emlékei sem, amelyeket Adamről őrzött. Testük közé nyúlt, hogy kigombolja a férfi nadrágját, de a férfi ujjai vasmarokként zárultak össze a csuklóin. Rájött, hogy nekidöntötték a falnak, karjai a feje fölött voltak leszorítva, és Søren arca az övé mellett van. A fájdalom apró grimaszba torzította arcát. – Nem bírom – suttogta a férfi, és keze mélyebben vájt puha bőrébe. Suzanne-nek ennyiben kellett volna hagynia. De képtelen volt. Élete huszonnyolc éve során volt része szexben, szerette és élvezte is… De addig a pillanatig nem akarta ennyire. Most jobban szüksége volt rá, mint a levegőre, amit a tüdeje követelt. – Kérem – mondta Suzanne még egyszer, és ennyiben kellett volna hagynia. – Kérem, Søren… Kérem… – újra, újra és újra. Könyörgött a férfinak, könyörgött érte. Még most, hat héttel később sem volt képes arra gondolni, menynyit könyörgött neki úgy, hogy a legcsekélyebb szégyen sem festette pirosra az arcát. A lelkét is eladta volna azért, hogy magában érezhesse. Ehelyett a férfi eltakarta kezével a száját, hogy megállítsa a szavait. – Bocsásson meg, Suzanne – mondta a férfi, és Suzanne hallotta saját vágyát visszhangozni a hangjában. – Nem vagyok ura a cselekedeteimnek. És lassan elengedte őt. Amint kiszabadult a férfi döbbenetesen erős karjai közül, Suzanne kirohant a paplakból, gyorsan futott a kocsijáig, visszahajtott a városba, el a férfitól. Másnap nem tudta megállni, hogy ne bámulja a saját bőrét. Søren érintése nyomán a karja csuklótól könyökig bíborlila
színekben játszott. És a foltokat elnézve a vágy olyan hullámai öntötték el, hogy saját magának adta meg azt az örömet, amit a férfi megtagadott tőle. Minden egyes orgazmus után zokogott. – Elcsesztem, Patrick – mondta végül Suzanne. – Elcsesztem az egész nyomozást. Odavan a hitelem. – Mit csináltál? Suzanne elvette a kezét az arcáról. – Megcsókoltam. A féligazság jobb, mint a hazugság. – Megcsókoltad? Suzanne kínlódva bólintott. – Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ő visszacsókolt. És tudom, hogy kívánt engem, de nem csinált semmit. Kötötte a fogadalma. Jó pap. Elpazaroltam az ő idejét, az enyémet és a te idődet is… Ez értelmetlen. Igazad volt. Nem kellett volna utánajárnom. Patrick megrázta a fejét. – Nem. Igazad volt. Van benne valami furcsa. Ha az a szent, akinek mindenki mondja, akkor nem lehet, hogy egy idegen névtelen fülest küld róla. – Nyomoztam, Patrick. És nem találtam semmit. A gyerekek a templomban szeretik és bíznak benne. A szülők szeretik és bíznak benne. Mi van még? Nem érdekel, ha adócsaló, amíg nem bánt egy gyermeket sem. El akartam hinni, hogy szörnyeteg, pusztán azért, mert pap. Nézd. – Az íróasztala mellett a földön álló doboz felé intett. – Itt vannak róla a jegyzeteim. Nincs semmi. Egy szent. Patrick egy nyögéssel felállt, fogta a dobozt, és visszaült a pamlagra. Átfutotta a jegyzeteket. – Még jó, hogy azt is leírtad, hogy mennyire jól néz ki – mondta Patrick, Suzanne noteszát olvasgatva. – Istentelenül jóképű, Pat. Ettől a pasitól átállnál melegnek.
– Nem hinném. Én csak a fiatal, bögyös vörösöket szeretem. – A lányra kacsintott, és Suzanne hat hét után újra embernek kezdte érezni magát. – Majd én találok neked valamit. Suzanne felült, és a dobozt nézte. Kihúzott belőle egy újságot. – Ó, ez tetszeni fog. Azt hittük, hogy Stearns atya és Nora Sutherlin között van valami? Ezt nézd meg. Ismerős a pasas? Patrick pislogva nézte a fényképet a Page Sixben. – Az ott Nora Sutherlin – mondta Suzanne. – És az a jóképű modellklón pedig… – Griffin Fiske. – Patrick megrázta a fejét. – Igen, párszor írtam a viselt dolgairól. Ezek a nyavalyás vagyonos kölykök. Mindig nekik jutnak a legjobb csajok. – Láthatóan nekik jut Nora Sutherlin is. Úgy tűnik, a papoknál jobban szereti a gazdag fiúcskákat. Patrick fogta az újságot, és félrehajította, majd kivette Suzanne füzetét a dobozból. – Ez meg mi? Min Søren, Min søn er nu en far. Jeg er så stolt. Jeg elsker dig altid. Din mor. – Azt hiszem, most gyilkoltad meg a dán nyelvet. – Suzanne felült. – A dán nyelvet? – Igen. Ez azt jelenti: „Sørenem, fiam, olyan büszke vagyok. Az anyád.” – A pap dán? – Félig dán, félig angol. Az anyja au pair volt egy vagyonos családnál New Hampshire-ben. A feleségnek kivették a méhét Elizabeth születése után. Apuci megerőszakolta a csinos kis dadát, aki végül megadta neki azt a fiút, akit akart. – Jézusom – lihegte Patrick. – Ez borzalmas. – Igen. El sem tudom képzelni, milyen lehet tudni, hogy az apád erőszaktevő. Az anyja csodálatos nő lehetett, hogy így szerette a fiát, tekintve, milyen körülmények között fogant.
– Søren… Azt hittem, Marcus a neve. – Mindkettő. Az apja nevezte el Marcusnak. Az anyja pedig Sørennek. Azt mondja, hogy csak azok hívják Sørennek, akik a legközelebb állnak hozzá, akik ismerik a múltját. – Søren… Ez jó név egy papnak. Olyan, mint Søren Kirkegaard, ugye? A teológus? – Nem hiszem, Kirkegaard katolikus volt. – Biztos vagy benne? – Patrick fogta a laptopját, és kinyitotta. Amióta Suzanne ismerte, Patrick soha nem alapozott az ő adott szavára. Túlságosan régóta volt újságíró, és mindennek utána kellett néznie. – Igen. Igazad van. Søren Aabye Kirkegaard – luteránus. Ugyanaz a ne vetek kezdőbetűje – Suzanne Angela Kanter. Hívtak már Suzangelának? – Csak Adam, amíg fel nem képeltem. – Suzanne a képernyőre pillantott Patrick válla fölött. Søren… Aabye… Kirkegaard. Miért olyan ismerős ez? Felkapta a noteszt, lapozott pár oldalt, és megtalálta azt a szöveget, amelyet keresett: Meine andere Geschenk wird nich in einer Box passen. AABYE. „A másik ajándékom nem fér bele egy dobozba. AABYE.” Aabye. Suzanne a szóra bámult, mintha azt követelné tőle, hogy árulja el, mit jelent. Pedig jelent valamit. Tudta, hogy jelent valamit. Patrick számítógépétől pillantása a könyvespolcra vándorolt, egy vérvörös borítójú könyvre, amit Nora Sutherlin írt. Egy pillanat múlva felugrott a pamlagról, és lekapta a könyvet a polcról. Ott volt, az ajánlásnál. A válasz egész eddig a könyvespolcon volt. A majdnem együtt töltött éjszakájukból Suzanne-nek a fülébe csengtek Søren szavai. Jóban vagyunk. Csúnya összeütközése volt a törvénnyel tizenöt éves korában. A pap engem jelölt ki, hogy felügyeljem a
közmunkát, amit végez. A szüleinek ezután kevés közük volt hozzá. Gondolom, mondhatni, hogy én lettem az apja. – Suz? – kérdezte Patrick, és felé fordult. – Az isten verjen meg! – mondta Suzanne magában. – A papja voltál, az apja… – Tessék? – Itt van a kocsid? – Igen, miért? Mi a baj? – Szükségem van rá. Ne várj meg ébren. Egy papot kell keresztre feszítenem. – Suzanne, azonnal állj meg és mondd el, mi folyik itt! Mindjárt éjfél! Suzanne fogta Nora Sutherlin Vörös című könyvét, és felvette a szandálját. Az ajtóban csak annyira állt meg, hogy öt szót felidézzen Patricknak: „A te Alázatos Birtokod és vagYontárgyad, Eleanor.”
TIZENHETEDIK ichael lebámult a kezében levő levélkére, és azt kívánta, hogy bár ne találta volna meg. Norának megvolt az a szokása, hogy furcsa helyeken hagyott levélkéket neki; papírfecniket, amelyek aznapra szóló parancsokat tartalmaztak. Angyal, gyere a szobámba tíz órakor… térden állva. Hozd a kedvenc lovaglóostorodat! Ezt a fürdőszobában találta. Angyal, déli tizenkettőkor a medence mellett. Készülj fel a meztelen fürdőzésre. Azt a levélkét Nora Michael karórájára ragasztotta rá, amíg szunyókált. Az eddigiek szórakoztatták és felajzották. De ez az utolsó egyszerűen megrémítette. Angyal, addig nem vagy igazi perverz, amíg nem veszel részt egy édeshármasban. Gyere éjfélkor a szobámba, Griffin és én várunk rád. Édeshármas? Norával és Griffinnel? Michael veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy elhányja magát, ahogy csigalassúsággal araszolt az előcsarnok felé. Hat hete képtelen volt bárki vagy bármi másra gondolni, mint Griffinre. Azon az éjszakán a Sin Tax-ban… Az nem is volt valóság, mondogatta magának. Griffin nem mondta komolyan, hogy Michael a tulajdona. Csak azért mondta, hogy elijessze Sakált. De aztán a füzet… És az, ahogy Griffin ránézett, amikor a kifeszített bőrövet a kezében tartotta… Michael mondani akart neki valamit, meg is próbálta. A szavakat tudta. Azt akarta mondani, hogy „Griffin, kezdek beléd szeretni, és az egész világon ez a
M
legkibaszottabb, legijesztőbb dolog. Apám kinyír, ha rájön, de most teszek rá, mert ha csak egyetlen éjszakát eltölthetek veled, akkor már megérte”. De Michael nem ezt mondta. Annyi tudott csak kinyögni, hogy „Köszönöm a füzetet, Griffin. Jó éjt. Kösz még egyszer. Jó éjt.” Még az a jó, hogy már nem akar többé öngyilkos lenni. Különben lehet, hogy felvágta volna az ereit, hogy így eltolta talán az egyetlen esélyét, hogy együtt lehessen a legcsodálatosabb emberrel, akivel életében eddig találkozott. Mert azóta az éjszaka óta Griffin visszahúzódott, és nem flörtölt vele. Azóta haverok voltak. Csupán barátok. Michael sok mindent akart Griffintől: szívét, a testét… A barátsága még a legjobb ötbe sem került be. És most Michaelnek végig kell néznie, ahogy Griffin szexel Norával, ami most nagyjából olyan szadista ötletnek tűnt, mint meghívni egy éhező gyereket a svédasztalhoz, és aztán nem hagyni őt enni. Elérte az előcsarnok végét, és lassan benyomta a hálószobaajtót. Legalább Nora szobájában történik, nem Griffinében. Nem lesz semmi gond, mondogatta magában. Valószínűleg felváltva dugják meg Norát. Ennyi. Nem nagy ügy. Az utóbbi hat hétben olyan perverz dolgokat művelt, amikről korábban álmodni sem mert. Szexelni úgy, hogy valaki nézi közben, kész felüdülés lesz. Minden felüdüléssel kapcsolatos gondolata elpárolgott, amikor meglátta Norát, ahogy az ágyon hevert – fekete bugyiban, fekete push-up melltartóban és fekete, combig érő csizmában. Fél tucat fekete gyertya égett az éjjeliszekrényen, és Griffin nem volt sehol. – Gyere ide, Angyal. – Nora begörbítette az ujját, és az ágyhoz intette. Michael elnyomott egy vinnyogást, nagy levegőt vett, és idegesen Nora felé mászott a lepedőn. Nora kinyújtotta csizmás lábát, Michael csípője köré fonta, és
játékosan felé rúgott. Mindkét lábát a fiú hátára fonta, és maga felé húzta Michaelt. – Angyalom. Most nem szállhatsz el – incselkedett vele, ahogy a karjaiba vette. – Én ijedt, reszkető Angyalom. Hangja suttogássá halkult, és Michael belefúrta a fejét a nő nyakának hajlatába. – Rettegek – ismerte be. – Megmondanád, miért? – Nora arcon, majd homlokon csókolta, és Michael felsóhajtott az egyszerű mozdulatban rejlő gondoskodástól. Michael mély hangon, keserűen felnevetett. – Nem igazán. Nora bólintott, mintha mindent értett volna, amit Michael nem mondott el neki. Norát ismerve, valószínűleg tényleg mindent értett. – Ennyire nagy a baj? – kérdezte Nora, és kisimította a fiú haját az arcából, amint az lassan feltámaszkodott a kezére, és lepillantott rá. Összenéztek, és Nora tekintetében Michael tudást látott, mély tudást és együttérzést. – Még nagyobb. – Hiszed vagy nem, ez segíthet. – Ujját végighúzta a fiú ajkain. – Miben? – Michael nagy levegőt vett, ahogy Griffin hangja megszólalt mögöttük. Nora levette lábát Michael hátáról, a fiú az oldalára gördült, és felült. Griffin az ajtóban állt. Semmi nem volt rajta, csak fekete selyem pizsamanadrág és kis mosoly a szépen formált ajkain. – Segít abban, hogy legyőzzem azt a vágyamat, hogy két hihetetlenül csodás pasi legyen ma este az ágyamban – mondta Nora, és hátradőlt a kezére támaszkodva. Szeme sarkából Michaelre kacsintott, akinek valami azt súgta, Nora tudja, mit érez Griffin iránt. – Azt gondolja, segíthet rajtam, Mr. Fiske?
– Mr. Fiske az apám. De ha meg akarod baszni, azt hiszem, talán rá tudod beszélni. Griffin megkerülte az ágyat, és leült Nora mellé. Nora kinyújtotta csizmás lábát, és bokáját Griffin vállára tette. Griffin elfordította a fejét, és beleharapott a bőrbe; a mozdulattól Michael gyomra görcsbe rándult az irigységtől és a vágytól. – Mit csináljunk ma este, fiúk? Mindenre nyitott vagyok. – A te ötleted volt. – Griffin végighúzta a kezét Nora térdétől felfelé a belső combján. – Csodálatos ötleteim vannak. – Nora rájuk nevetett. És szörnyű ötleteim is. És szörnyen csodálatos ötleteim. Add ide az éjjeliszekrényben levő könyvet, Griff. Támadt egy újabb szörnyen csodálatos ötletem. Griffin kinyitotta az éjjeliszekrényt, és átadott Norának egy hatalmas, dohányzóasztal nagyságú könyvet. Nora rá sem pillantott, csak átadta Michaelnek. – Hadd döntse el a mi Angyalunk, hogy mit csinálunk ma. Tessék, válassz – parancsolta neki, és a fiú kezében levő könyv felé biccentett. – Dönts. Michael rápillantott, és szeme tágra nyílt. A szex örömei. – Válasszak? – ismételte. – Igen. Bármilyen pozíciót. Griffin és én tartunk neked egy kis bemutatót. De meg kell mondanod, hogy mit akarsz látni. Válassz. Michael úgy érezte, mintha a keze hirtelen szinte lefagyott volna. Alig érezte a könyvet, amit tartott. – Szerintem megijesztetted, Nora – mondta Griffin, és kutató pillantást vetett Michaelre. Michael alig tudott a szemébe nézni. – Jól van – mondta Nora. – Nem én vagyok a világ legijesztőbb dominája, de megvannak a saját kis gonosz pillanataim. Baszni akarok, Michael, és Griffin már félig meg is keményedett. – Odanyúlt, és megfogta Griffin lába közét.
Michael ágyéka megrezzent saját éhségétől és vágyától. Mit nem adna azért, hogy így megérinthesse Griffint… – Szóval tessék. Válassz egy pozíciót. Hidd el, bármilyen akrobatikus is, képesek vagyunk rá. – De falszexet ne, légy szíves – kérte Griffin, miközben Nora tovább masszírozta a nadrágján keresztül. – Nora sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik. – Komolyan ezt akarod mondani egy nőnek, aki a golyóidat a kezében tartja? – rebegtette meg a pilláit Nora. – Igazad van. Könnyű vagy, akár egy tollpihe. – Griffin rámosolygott Michaelre, barátságos mosoly volt, de nem több. – Válassz, Mick, mielőtt még a maradék vér is kimegy az agyamból. Michael nagyot sóhajtott, és véletlenszerűen kinyitotta a könyvet. Biztos volt benne, hogy nem akarja Norát és Griffint semmilyen pozícióban látni szex közben, ezért a végzetre hagyta a döntést. A végzet a kutyapózt választotta. A könyv az ölében feküdt, és Michael alig nézett a képre. De ettől még Nora felkapta a könyvet, és Griffin arcába tolta. – Vau – mondta Griffin. Megragadta Norát a bokájánál fogva, és elkezdte maga felé húzni. – Várj. Anális vagy vaginális? Nora vállat vont. Michael a mellkasához húzta a térdét. – Döntsd el te. – Nora a válla fölött rámosolygott Michaelre. – Ó, egek… – Michael mély levegőt vett. – Én nem… Vaginális. Talán könnyebb végignézni, ha azt az egyetlen dolgot csinálják, amit ő és Griffin nem tudna. – Fantasztikus. – Griffin megragadta Nora csuklóját, és a hasára fordította. Kezébe fogta a csípőjét, és felültette. – Előjáték, Nora?
– Hagyd csak – mondta Nora, és legyintett. – Ez a kis beszélgetés volt az összes előjáték, amire szükségem volt. Láss hozzá. – A. Világ Legfurább. Nője. – Griffin megrázta a fejét, ahogy odatérdelt Nora mögé. – Gyere ide, Mick. Ideje némi magasabb szintű tanulmánynak. Michael majdnem odahányt Nora lepedőjére. Nagyot nyelt, és óvatosan odamászott, ahol Griffin térdelt Nora mögött. Griffin lecsúsztatta Nora bugyiját a csípőjén és a combján, de otthagyta a térdhajlatában. – Hevenyészett kötelék – magyarázta. – A szélesre tárt lábak jók a mély behatoláshoz. De ha jobban összeszorítja őket, akkor szorosabban fon körbe. Ez jó tipp. A térd körüli bugyi ugyanaz, mint a szegény férfi combig érő zoknija. – Ezt most leírjam? – kérdezte Michael. Griffin felnevetett. – És ne hallgass a nőre. Semmi előjáték? Nevetséges. – Griffin keményen rácsapott Nora formás tomporára. Nora felvakkantott, de nem tiltakozott. – Talán neki nincs szüksége előjátékra, de nekem van. Add a kezed. Michael lassan felemelte a kezét, és Griffin felé nyújtotta. – Hogy vagy, Nora? – kérdezte Griffin, miközben Michael ujjait úgy igazította, hogy jobb kezének csak a középső és a mutatóujja legyen kinyújtva. – Jól. Türelmetlenül, de jól. Következik végre egy kis kefélés? Csak kíváncsiskodom. Mert amíg cseverésztek, dolgozhatnék a szerkesztett anyagon, amit Zach átküldött. – Csitt. Mindjárt megkeféllek. Nos, Mick – fordult felé Griffin. – A tudomány véleménye megoszlik a G-pont létezését illetően. Egyes tudósok szerint létezik. Mások szerint nem. Azok, akik szerint nem – Griffin megfogta Michael kezét és Norába irányította – azok kibaszott idióták. Látod? Griffin Michael ujjait úgy három centivel feljebb vezette Norában.
– Nyomj lefelé és befelé – mondta Griffin. – Keményen. A Nora tanítása alatti két hónapban Michael szinte képtelen volt ellentmondani egy parancsnak. Az utasításnak megfelelően nyomott. Keményen. Nora felnyögött, és belső izmai megfeszültek Michael ujjai körül. – Ó, Istenem… – lihegte. – Imádom a G-pontot – mondta Griffin, és kihúzta Michael ujjait Norából. – Te nem? Mielőtt Michael válaszolhatott volna, Griffin a fiú ujjait a saját szájához emelte, és lassan, csábítóan lenyalta a nedvességet. Michael majdnem belehalt, amikor Griffin nyelve megérintette remegő ujjait. Az ő ujjai… Griffin szájában… – Most pedig megbocsáss – Griffin elengedte Michael kezét. –, de meg kell basznom az úrnődet. – Már rohadtul itt az ideje. Griffin még egyszer fenéken csapta Norát, aki újabb vakkantást adott ki, majd felkuncogott. Michael nem tudott máshova nézni, ahogy Griffin lehúzta a pizsamanadrágját, és óvszert húzott az erekciójára. Griffin lassan behatolt Norába, aki felnyögött, amint Griffin egy sóhajjal beljebb nyomult benne. Ahogy Griffin előrébb hatolt, Nora ellenében mozgott. Nora és Griffin összekapcsolt testének látványa több ezer különféle érzést keltett Michaelben. Még soha életében nem volt ennyire felizgulva, mint most, miközben figyelte, ahogy Griffin csípője keményen, mégis kecsesen mozog, combizmai és hasizmai ragyogtak a gyertyafényben. De a vágy alatt félelem és kívánás lapult, szükség és bánat. Ezt akarta, azt akarta, hogy ő térdeljen négykézláb, és Griffin mögötte és benne legyen. De ezt nem kaphatta meg. Most nem. Sohasem. Úgy nem, hogy az apja akár meg is ölné, ha megtudná, hogy ilyen gondolatai vannak. És Michael tudta, hogy Griffin nála jobbat érdemel – jobbat, mint egy ostoba kölyök, akinek se pénze, se
hírneve, akiben nincs semmi különleges. És Griffin sokkal jobbat érdemel olyasvalakinél, aki túlságosan gyáva ahhoz, hogy elmondja neki, mit érez. Így Michael csak néma irigykedéssel nézte, ahogy Nora hangosan, erősen elélvezett Griffin kezével a csípőjén. Még néhány döfés, és Griffin halk lihegéssel követte. Michael lehunyta a szemét, és megpróbálta bevésni Griffin orgazmusának hangját az agyába. Lehet, hogy soha többé nem hallja, és az a kis sóhaj, amely egy pillanatra megakadt Griffin torkában, talán a legszebb és legerotikusabb hang volt, amit Michael valaha hallott. Élete végéig minden nap hallgatná, és nem unná meg. Griffin kihúzta magát Norából, és Nora hanyatt dőlt. Kinyúlt, és megfogta Michael kezét. Michaelnek nem kellett kérdeznie. Ahogy felült Nora csípőjére, Nora benyúlt a bokszernadrágjába, és magába irányította. Olyan meleg volt, olyan forró. Amint mélyen benne volt, Nora körülfonta a hátát a lábaival, és gyengéden addig gördült, amíg Michael hanyatt nem feküdt, és Nora fölötte nem volt. Michael lehunyta a szemét, és elveszett Nora hihetetlen forróságában. Nora ajka a nyakát, az arcát simogatta. – Mondd meg neki, Michael – suttogta Nora, hajának sátora elrejtette a szavakat Griffin füle elől. – Csak mondd meg neki. Michael megrázta a fejét. – Képtelen vagyok – suttogta. Nora tovább mozgott rajta, egyre mélyebben fogadta magába, felcsúszott egészen a hegyéig, majd vissza. Michael felnyögött a fizikai gyönyörtől, bár a kín késként hasított a mellkasába. Valami megérintette Michael kezét, és a fiú szemhéja felpattant. Elfordította a fejét, és meglátta Griffint, ahogy kinyújtózva feküdt mellette és Nora mellett. Griffin megfogta Michael kezét, és összefonta ujjait a sajátjaival. Csak nézték
egymást, amíg Michael kénytelen volt újra lehunyni a szemét, miközben elélvezett Norába. Ahogy némán megborzongott, Griffin olyan szorosan fogta a kezét, hogy szinte már fájt. És Michael még az egész testét megreszkettető csúcsponton sem engedte el. Suzanne pár perccel éjfél előtt érkezett meg a paplakba. Először megnézte a templomot, ami zárva volt, és elhagyatottnak tűnt, kivéve egy kis kápolnát, amely mindig nyitva volt az imádkozók előtt. De ott nem találta meg Stearns atyát. A pár perces sétát a paplakig úgy tette meg, hogy annyira dobogott a szíve, majd kiugrott a mellkasából. Karrierje során került már összetűzésbe hazug politikusokkal, akiknek olyan hatalma volt, hogy tönkretehették volna Suzanne-t és a családját, idegen tábornokokkal, akiknél fegyver volt. De még soha nem érzett ilyen félelmet. Eszébe jutott, hogyan reagált Stearns atyára, Sørenre, aznap éjszaka a paplakban, amikor könyörgött a férfi testéért, könyörgött, hogy hadd lehessen vele. De most arra akarta kényszeríteni, hogy ő könyörögjön neki. És ugyanolyan kegyelmet kap, mint amennyit ő mutatott felé. Semennyit. A paplak sötét volt és néma. Nem hallott bentről lépéseket, nem látott kiszűrődő fényt az ablakon át. Hol lehet ilyenkor, ha nem otthon? Amint feltette a kérdést, már tudta is a választ. Bárhol lehet. A pap nem az egyház által rá rótt szabályok szerint játszott – lehet, hogy egy prostituálttal van együtt, vagy egy szeretővel. Vagy még rosszabb: egy másik tizenöt éves lánnyal, akit elcsábított, megvárta, amíg felnő, és eléggé szereti őt ahhoz, hogy minden egyes könyvét neki ajánlja. Arra az esetre, ha a férfi netán itthon lenne, és sötétben aludna, Suzanne kopogott az ajtón. Semmi válasz. Aztán megkocogtatta a cipője sarkával. Eltelt egy perc. Még mindig
semmi. A düh kezdett szétáradni benne. Stearns atya nyilván nem tiszteli a törvényt. Ha lefeküdt a kamasz Eleanor Schreiberrel, akkor nem. Ő miért lenne iránta tisztelettel? Suzanne elfordította az ajtógombot, és nyitva találta a paplakot. Belépett, és bátortalan hellót mondott. Ahogy teltek a percek, a vére egyre erősebben és erősebben zubogott az ereiben. Ha nem nyugszik le, a végén még elájul. Mi van, ha itt van a férfi? Nézi őt? Várja őt? A háborús övezetekben jól működő ösztöneire támaszkodva Suzanne lassan mélyeket lélegzett, és arra kényszerítette a szívét, hogy lenyugodjon. Hagyta, hogy a beáramló holdsugár megnyugtassa érzékeit. Óvatosan lépkedett, próbálta elkerülni, hogy az ódon keményfa recsegjen a lába alatt. Ha bármilyen bizonyítékát is leli hajlamainak, tudta, hogy az a hálószobában lesz. Gyomra összerándult a gondolatra, hogy vissza kell térnie oda, abba a szobába, ahol olyan szégyenbe hozta saját magát. Persze, hogy a férfi elutasította őt aznap éjjel. Felnőtt nő, nem pedig tizenöt éves lány. Egyáltalán nem az esete. Felosont a lépcsőn, lehunyta a szemét, hogy a figyelmét elvonó látás nélkül csak a hallására hagyatkozhasson. A folyosó végén ott volt a hálószoba, és kezét az ajtógombra helyezte. Olyan volt, mintha ezer év telt volna el az utolsó imája óta, de mondott egyet. Kérlek, Istenem. Ne legyen odabent. Isten meghallgatta az imáját. A szobát üresen találta, az ágy szépen meg volt vetve. Átkozta magát, hogy nem hozott elemlámpát, odanyúlt, és felkapcsolta az asztalon levő kis, antik lámpát. Lágy, sárga fény töltötte be a szobát. Stearns atya hálószobája tényleg szépséges volt… Elegáns, egyszerű, tiszta és szerény. És mégis minden – az ágy, a bútorzat, a fehér lepedők – kifinomultságról
és ízlésről tanúskodott. De Suzanne rég megtanulta, hogy ez milyen becsapós tud lenni. Körbejárta a szobát, és minden lehetséges rejtekhelyet számba vett. Fogalma sem volt róla, hogy mit keres. A kis Eleanor Schreiber már rég felnőtt, és hírhedt erotikus regényíró lett – híres a prózája, hírhedt a magánélete miatt. Nem egyszerűen megírta. Megélte. De itt csinálta? A férfi hálószobájában? Suzanne az összes könyvét olvasta. Az a fajta BDSM, amit Nora Sutherlin gyakorolt, vagy legalábbis a regényalakjai, eszközöket igényelt, mégpedig nem keveset. Suzanne észrevett egy ládát Stearns atya ágya végében. Egy régi utazóládát, akkorát, amibe egy hulla is beleférne. Suzanne letérdelt elé, és megvizsgálta a zárat. Fogalma sem volt arról, hogyan nyissa ki. Fel kellene törnie. Talán talál valamit Patrick kocsijában. Patrick amolyan praktikus srác, biztos tart szerszámkészletet vagy ilyesmit a csomagtartójában. Ahogy felállt, megpillantott egy kis dobozt az ágy melletti asztalon. Nem volt nagyobb, mint egy Biblia, úgy tűnt, rózsafából van. Kézbe vette és forgatta, ujjait végigfuttatta a felszínén levő, szépen faragott kereszten. Ez a doboz is zárva volt, de olyan kicsi volt a zár, hogy tudta, hogy az ujjaival is fel tudná nyitni. Nagy levegőt vett, körmeit a zár pereme alá nyomta, és húzni kezdte. Maga mögül a keményfa padló nyikorgását hallotta. – Kinyissam magának, ma chérie?
TIZENNYOLCADIK
N
ora az éjszaka közepén ébredt Griffin házában. Kinyújtózott a takaró alatt, és masszírozni kezdte fájó derekát. Egymás után magába fogadni Griffint és Michaelt egyszerre volt erotikus és kimerítő. Persze a két fiú sehol sem volt Sørenhez és Kingsley-hez képest. Nekik, kettőjüknek köszönheti élete legintenzívebb szexuális élményeit. A ma esti kis játék azonban nem is igazán a szexről szólt. Élvezte. Ki nem élvezte volna? De most már hat hete nézte, hogy Griffin bámulja Michael-t, amikor Michael nem nézett oda, és Michael visszabámult, abban a pillanatban, amikor Griffin félrenézett. És a félelmen alapuló bámulás lassan kezdett az idegeire menni. Ezeknek össze kéne kapni magukat, férfiként kéne viselkedni, bevallani, hogy mit akarnak, és baszottul azt kéne csinálniuk. Nora sóhajtva felült, és megdörzsölte a homlokát. Griffin az ágy mellett ült, álla a térdén nyugodott. Mellette Michael aludt mélyen, hason fekve, a takaró az álla alatt. Nora nekidöntötte a fejét Griffin erős bicepszének. A férfi odanyúlt, kezét Nora lábára tette a tiszta és egyszerű barátság gesztusaként. – Ennyire nagy a baj, mi? – suttogta. Griffin tekintete Michaelen nyugodott, még azért sem nézett félre, hogy Norára pillantson. Griffin lassan bólintott. – Igen… ennyire. Nora nem szólt, csak figyelte, ahogy Griffin bámulja Michaelt.
– Furcsa – mondta Griffin. – Észrevetted, hogy úgy kapaszkodik a takaróba, mintha az élete függne tőle? Nora elmosolyodott. Michael mindig belevájta ujjait a takaróba alvás közben. – Tudom. Piszkáltam is emiatt. – Nora felemelte a kezét, és végigsimított Griffin haján. A férfi sötét szeme felé pillantott, majd ismét visszanézett Michaelre. – Azt mondta, hogy a tudatalattija azon aggódik, hogy a gravitáció az éjszaka közepén megszűnik. És fel akar készülni rá. Griffin kezével elfojtott egy nevetést. De a nevetés gyorsan elhalt, és Nora nem látott többé vidámságot a szemében. – Nem lehet az enyém. – Griffin kinyújtotta a kezét pár centire Michael meztelen vállától, majd visszahúzta, és nem ért a fiúhoz. – Søren… – Søren nagyon védi Michaelt. De nem szörnyeteg, akivel ne lehetne tárgyalni. Menj, beszélj vele. Griffin végül odafordult hozzá, és szembenézett vele. – Beszéljek Sørennel? Na persze, mintha az valaha is működött volna… Nemet fog mondani,, és ha igent is mond, Mick apja… Az apja megölné, ha egy másik férfival jönne össze. Az, amiket az apjáról mesélt… Nora, az a gazember megütötte Micket. Megütötte. Istenem, én ettől… Griffin állkapcsa megfeszült, és keze ökölbe szorult. Nora tudta, hogy agyban Griffin csodálatos bosszút állt Michael konzervatív, homofób és seggfej apján. Nora, Sørenhez hasonlóan, semmiféle erőszakot nem tűrt el, kivéve azt, amely a kölcsönösségen alapul, és a hálószobában zajlik. De valakinek majd meg kell tanítania Michael apját, hogyan is kell egy Michael-féle fiúval bánni. Lehetőleg úgy, hogy Michael apja nem kerül kórházba, Griffin pedig börtönbe. – Tudom. Megértem, Griff. De… – Semmi de. Annyira kívánom, hogy az már fáj. Fizikailag fáj, Nora. És nem csak szexet akarok. Nem tudom megmagyarázni, mi ez, de…
– Wesley – mondta Nora, és elhallgatott. Ez meg hogy jön ide? Griffin rápillantott. – Wesley? Nora elmosolyodott, de a mosoly nem ért fel a szeméig, és a szívét sem érintette meg. – Wesley… Van egy betegsége. 1-es típusú cukorbetegsége van. Mindig a frászt hozta rám a tűivel meg a méregetéssel. Minden egyes éjszaka néztem, ahogyan aludt. Szinte alig tudok már a saját házamban aludni, mert ő már nincs ott, hogy éjszaka ébren tartson. Aminek semmi értelme nincs. – De – mondta Griffin. – Tökéletesen van értelme. Megint Norára pillantott. – Elmúlik ez valaha is? Valami forró és nedves folyt le Nora arcán. Letörölte a karjával. – Nem – suttogta. – Soha. Suzanne levegő után kapkodott, és megpördült. Stearns atya hálójának ajtajában egy férfi állt, akit még soha nem látott. Magas volt és ijesztően jóképű, vállig érő, sötétbarna baja volt, szinte fekete szeme és mediterrán bőre. – Ki maga? – akarta tudni Suzanne és hátralépett, de rájött, hogy szökésének útját eltorlaszolja az ágy. – Azt hiszem, ezt nekem kellene megkérdeznem magától. Végül is nekem megengedték, hogy itt legyek. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt ön is elmondhatja magáról. Oui? Non? Csodálatos angolt beszélt, megspékelve az összetéveszthetetlen francia akcentussal. Átlépte a küszöböt, és Suzanne-nek először tűnt fel a ruhája. Fekete nadrágot és fekete mellényt viselt, amin valami gyönyörű, ezüst, kacskaringós minta volt. Fehér ingének felgyűrt ingujja alól kilátszottak izmos karjai. Öltözékét térdig érő lovaglócsizma egészítette ki. – Én… – kezdte Suzanne. – Én csak…
– Maga Suzanne Kanter, az újságíró, aki lassan két hónapja lohol a barátom nyomában. Huszonnyolc éves. Szabadúszó újságíró, aki általában háborús övezetekben tölti az idejét. Itt egy háborút sem látok. – Akkor nem nézett körül eléggé – vágott vissza Suzanne. – Gratulálok, hogy cum laude végzett az újságíró szakon. Csodálatos kifejezés – cum laude. Mindig is azt gondoltam, hogy valami másra kellene vonatkoznia. 10 – Honnan tud ilyen sok mindent rólam? A férfi elmosolyodott – veszélyes, vad mosolya volt, amelytől Suzanne testének minden idegvégződése megfeszült. – A nevem Kingsley Edge. Suzanne levegő után kapkodott, megpróbált egy lépést hátralépni, de közben majdnem az ágyra zuhant. – A reakciójából ítélve – mondta a férfi és közelebb lépett – gondolom, már hallott rólam. – Újságíró vagyok. Persze, hogy hallottam magáról. Tönkretette egy barátnőmet. Gwendolyn Black? Emlékszik rá? Ismétlő funkcióra tett egy szexvideót a kisfia iskolája minden számítógépén. A barátnőm utána két évig járt terápiára. Kingsley vállat vont. – Pas moi.11 Akkoriban Tahitin voltam. Habár hallottam a szerencsétlen esetről. Nagy kár. Mégis… A hölgy azzal próbált nevet szerezni magának, hogy egy olyan ember magánéletét akarta kiteregetni, aki soha a légynek sem ártott, egy emberjogi ügyvédét, aki több ezer ember életét mentette meg, és több tucat gyilkost juttatott börtönbe. A barátnője azt gondolta, hogy az ügyvéd az alternatív szexuális tapasztalatok iránti érdeklődése azt jelenti, hogy őt nem illeti meg a magánélet szentsége. Én ezzel nem értek egyet. És láthatóan valaki más sem. 10
Lefordíthatatlan szójáték: cum laude (latin): jelesre teljesített diploma. Cum (angol): ondó. – a ford. 11 Megértettem (fr.)
– Valaki más, aki magának dolgozik. Kingsley Edge csak vigyorgott. – Meglehet. Suzanne némán bámult rá, miközben a menekülési tervet próbálta összerakni a fejében, vagy annak kudarca esetén azt, hogy miként támadhatna. Mivel annyi időt töltött a háborús övezetekben, megtanulta megvédeni magát. De most nem volt nála fegyver, és Kingsley Edge, nyugodt testtartása és elegáns öltözéke ellenére is mindenképp veszélyesnek tűnt. Látott koktélpartikon olyan szmokingos tábornokokat, akik halálosabbnak tűntek, mint az egyenruhás, állig felfegyverzett gyalogosok. Kingsley Edge is ilyen volt. Volt valami a szemében, valami villogó és félelem nélküli. Olyan embernek tűnt, aki annyi vért látott, hogy a Nagy Kaszás gyorshívón volt a telefonjában. – Maga fél tőlem – mondta végül a férfi, és még egy lépést tett felé. – Nem kell, Suzanne. – Magától mindenki fél. Az én világomban mindenki. A férfi elvigyorodott. A mosoly eluralkodott az egész arcán, és ettől olyan jóképű lett, hogy Suzanne alig kapott levegőt. – Akkor egy kicsit jöjjön át az én világomba, és nem kell félnie. – Mit… – Suzanne körülnézett. – Mit keres Stearns atya hálószobájában? Mi több, a házában? – Az atyát elhívták. Az egyik hívő haldoklik. A családnak szüksége van rá. Lehet, hogy egy-két napig nem jön haza. – Na és? Maga azért jött, hogy meglocsolja a virágokat? A férfi felnevetett; nevetése mély, meleg, gazdag volt. Félelem nélküli. – Néha szeretek eltávolodni a várostól. Az örökösen csörgő telefontól. Az állandóan meghozandó döntésektől. A szenátor fia ma este alárendelt akar lenni, de a kedvenc dominája a híres énekessel van együtt. A szabóm elutazott az országból, és nekem új öltöny kell a rabszolgaárverésre. Olyan elfoglalt
voltam, hogy napok óta nem tudtam megfenyíteni az én drága Juliette-emet. – Juliette? – Ő a titkárnőm. – Tisztességtelenül mélyet sóhajtott. – De sajnálom magát. A férfi bólintott. – Az életem difficile12. Nyugalomért jöttem ide. – Szeret betörni papok házába? – Meghívtak. Végül is családtag vagyok. Suzanne szeme kitágult a döbbenettől. – Harrison… – A kirakós-darabok elkezdtek a helyükre kerülni. – Maga? – Majdnem kiabálta a kérdést. – Maga a francia sógor? – Oui. Az a doboz, ami annyira izgatta magát… – A faragott rózsafadoboz felé intett. – Szeretné kinyitni? – Igen. De zárva van. Ki tudja nyitni? A férfi nagy sóhajjal kivette a dobozt Suzanne kezéből. Kis kulcscsomót húzott elő a mellénye zsebéből, az egyik kulcsot a zárba illesztette, majd elfordította. – Maguk nők… Maguk mind Pandorák. Semmi nem elég maguknak, mi? Tessék. – Kingsley átadta a nyitott dobozt. – Itt a válasz a rejtélyre. Suzanne reszkető kézzel kinyitotta. Vérvörös bársonyágyon két aranygyűrű feküdt, egy kicsi és egy nagy. Suzanne kivette a kisebbiket. – Jegygyűrű? – kérdezte. A férfi bólintott. – Ez a nővéremé, az én Marie-Laure-omé volt. A másik Sørené. Suzanne megérintette a nagyobb gyűrűt, de nem vette el a bársonyágyról.
12
nehéz
– Még mindig nem akarom elhinni, hogy nős volt, mielőtt papnak ment. Biztosan nagyon fiatal volt. Kingsley összefonta a karját, és az ágy lábának dőlt. Kibámult az ablakon. – Néha én sem akarom elhinni. Gyermekek voltunk, akik ostoba játékokat játszottak. Együtt jártunk iskolába, le prêtre meg én. Marie-Laure-ral a szüleink halála után elválasztottak minket egymástól – én csak tizennégy éves voltam, és az amerikai nagyszüleimhez kellett költöznöm. Marie-Laure eljött látogatóba. .. Akkor én tizenhat voltam, Søren tizennyolc. Marie-Laure alig huszonegy. Nem lettem volna képes még egyszer elveszíteni őt, de ő nem volt kettős állampolgár, mint én. Søren azért vette feleségül, hogy ott tartsa. Miattam vette feleségül. – Nem szerette Marie-Laure-t? – Megpróbálta. Az ő kedvéért. Amikor Marie-Laure rájött, hogy Søren soha nem fogja azt érezni iránta, amit ő… – Tudom, meghalt. Nagyon sajnálom. – Nem meghalt – monda Kingsley és ismét a szemébe nézett. – Megölte magát. Suzanne majdnem elejtette a dobozt. De reszkető kézzel belekapaszkodott. – Én… sajnálom, Mr. … – Szólíthat Kingsley-nek. Vagy uramnak. Vagy Monsieurnek. De kérem, ne hívjon Mr. Edge-nek. – A szemét forgatta, és ismét felnevetett. A reakció annyira elütött a témától, hogy zavarában Suzanne is nevetni kezdett. – Jól van, Kingsley. Részvétem a nővére miatt. Az én bátyám… – Tudom. – Kingsley halkan, lágyan mondta, szemében a legmélyebb együttérzés ült. – Igen. Persze, hogy tudja… Szóval maga és Stearns atya… Maguk rokonok.
– Csak egy régi házasság által. De az évek során barátok maradtunk. Merem azt mondani, hogy mindenki másnál jobban ismerem. – Nora Sutherlinnél is jobban? Kingsley felhúzta a szemöldökét, és elvette a dobozt Suzanne-től. Óvatosan visszahelyezte a két jegygyűrűt a bársonyra, és újra becsukta, majd bezárta a fedelet. – Ő azt mondja, Nora Sutherlin mindenkinél jobban ismeri. Kingsley szemében valami halálos hűvösség jelent meg Suzanne szavai nyomán, és Suzanne rögtön megbánta, hogy kimondta őket. – Amit mond, és ami az igazság, az nem mindig fedi egymást. Talán mindentudónak tűnik, de ha Nóráról van szó… Nos, ismeri a szándékos tudatlanság kifejezést? – Szeretők, igaz? – kérdezte Suzanne, azt remélve, hogy a férfi döbbenetében válaszolni fog. Kingsley csak felnevetett. – Ah… Pandora soha nem tanul. Számít, ha azok? Komolyan? – Persze, hogy számít – mondta Suzanne, és gyűlni kezdett benne a düh. – Søren a papja. Tizenöt éves kora óta ő a gyóntatópapja. Hogy lefekszik-e vele, vagy lefeküdt-e vele, amikor Nora Sutherlin még csak gyerek volt? Az istenit, persze, hogy számít! Ilyesmire csak egy szörnyeteg képes. Egy szexuális ragadozó. Egy… Kingsley felemelte a kezét, és megrázta a fejét. – Fogalma sincs róla, ki ő, Suzanne. Ha a tettei alapján ítéli meg, soha nem fogja megismerni. Suzanne összehúzott szemmel vizslatta. – Ennek semmi értelme. Egy embert csak a tettei alapján lehet megítélni. – Maga csak az igazság egy szilánkját látja. És egy hazugság többet mondhat, mint egy féligazság. Suzanne mély levegőt vett.
– Akkor mondjon el mindent. Azt mondja, maga mindenkinél jobban ismeri őt. Én is ismerni akarom. Kingsley visszatette a dobozt az éjjeliszekrényre, és olyan közel lépett Suzanne-hoz, hogy még a suttogás sem hatolt volna át köztük. – Nem tudja, mit kér tőlem. – Kezét a lány arcához emelte, és ujja hegyével megsimogatta a járomcsontját. – Olyan, mintha magával Istennel próbálna bírókra kelni. Emlékszik, mi történt Jákobbal, ugye? Ő nekiment Istennek, és másnap sántikálva távozott. Suzanne lassan bólintott. – Én Adam halála óta sántítok. Kérem… Tudom, hogy maga segíthet nekem! Kingsley gyengéden csókot lehelt az arcára a füle mellé. – Segíthetek. De semmit nem árulok el. Ha át akar kelni a Sztüx folyón, meg kell fizetnie az árát Kharónnak. – Nincs sok pénzem. Csak egy újságíró vagyok. – Több pénzem van, mint amennyivel bármit is kezdeni tudok. Nem a pénzére vágyom. – Kingsley keze a nyakához ért. Ujjhegyét a lány torka mélyedésébe nyomta. – De ha hajlandó fizetni, én hajlandó vagyok válaszolni. Suzanne nagyot nyelt, és érezte az ujj nyomását a nyakán. Hajlandó fizetni? Szemernyi kétsége sem volt afelől, milyen fizetőeszközre gondolt a férfi. Stearns atyán, Sørenen kívül Suzanne még nem látott ennyire vonzó férfit. Minden vonzó volt benne, a ruhái, az érzéki szája, a hangja és az az akcentus… Igazából nem is kér olyan borzalmas árat. Még a válaszok ígérete nélkül is csábító az ajánlat… – Hinni akartam, hogy létezik egy jó pap a világon – suttogta Suzanne. – De ha Søren… – Søren jó pap. És jó ember. És ennek bizonyítékát is tudom adni. Ha ezt óhajtja. Suzanne végül bólintott. – Igen, ezt.
– Akkor jöjjön velem. Kingsley kinyújtotta a kezét, és Suzanne nagyobb félelemmel fogta meg, mint amit a hadszíntéren érzett. A férfi elindult, és kihúzta maga után a hálószobából, le az előszobába. – Hová megyünk? – Azt hitte, a férfi Stearns atya hálószobájában vagy a hálószobája padlóján teszi magáévá, de úgy tűnt, elhagyják a házat. – Manhattanbe. Valamit adni akarok magának… Ha megérdemli. Elhagyták a házat, és a férfi a ház mögé vezette, ahol egy Rolls Royce várakozott. Egy gyönyörű, sofőregyenruhás fiatal nő ugrott ki a kocsiból, és gyors léptekkel a hátsó ajtó előtt termett, amit kinyitott előttük. Kingsley szállt be elsőnek, és Suzanne követte, máris megbánva az egészet. – De nekem van kocsim. Mármint Patrick kocsija. – Majd visszajuttatom Patricknak. Még mindig a Villageben van, oui?. – Jézusom, maga tényleg mindent tud rólam. Kingsley újra elmosolyodott, ahogy a kocsi elindult, és mozogni kezdett. – Nem éppen. – Kezébe fogta Suzanne arcát, és hüvelykujjával megsimította az ajkát. – Nem tudom, milyen hangot ad ki, amikor elélvez. Derítsük ki, jó? Mielőtt Suzanne válaszolhatott volna, Kingsley előrehajolt, és száját az övére nyomta. Először semmit nem csinált, csak várt. Suzanne azt mondta magában, hogy ezt Adamért csinálja… Majd lassan szétnyitotta az ajkát. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy Kingsley átérezze a csókot. A férfi keze a hajába markolt. Keményen fogta a nyakát, mintha arra akarta volna emlékeztetni, hogy most az övé, és nem menekülhet. Ahogy nyelve megérintette Suzanne nyelve hegyét, Suzanne menekülési vágya elhalt, és megszületett a megadás utáni vágy. És már nem Adam vagy Stearns atya miatt csinálta. Akarta Kingsley-t. Saját maga miatt csinálta.
– Árulja el, Suzanne, szexelt már egy Rolls Royce hátsó ülésén? Kingsley nem várta meg a választ. A hátára lökte Suzanne-t, széthúzta a lábait, és csípőjét keményen az övének nyomta. Ó, istenem, gondolta Suzanne, ez most tényleg megtörténik. A férfi fürge ujjai kigombolták a blúzát, és szétnyitották. Végigcsókolta a nyakától a köldökéig és vissza. Suzanne lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az idegen férfi kezének érintése áthullámozzon rajta. Ez nem egy akármilyen idegen, emlékeztette magát. Ez Kingsley Edge, a mumus, aki miatt még a legedzettebb oknyomozó újságírók is ébren töltik az éjszakát. – Ne tegyen úgy, mintha nem élvezné – suttogta Kingsley a fülébe. – Tudom, hogy próbálja nem élvezni. – Csak információszerzés miatt csinálom, nem a gyönyör miatt. – Hazug. Suzanne elvörösödött a vád igazsága miatt. Kingsley a fülét és a vállát harapdálta. Ahogy fogai a bőréhez értek, a gyönyör hullámai Suzanne gyomráig hatoltak. – Amikor a titkárnőmet az íróasztalra döntöm, még akkor is ügyelek rá, hogy élvezze. Arra is ügyelek, hogy maga is élvezze, akár akarja, akár nem. Mielőtt Suzanne ismét tiltakozhatott volna, Kingsley elhúzódott tőle. Suzanne meg akarta kérdezni tőle, mit csinál, de aztán meglátta. A férfi leszállt a Rolls Royce luxusbőr üléséről, és a kocsi padlójára térdelt. Csettintett az ujjával, és intett neki, hogy üljön le elé. Suzanne az ülés közepére csúszott. Kingsley a szoknyája alá nyúlt, megragadta a bugyiját, és durván lerántotta a lábán. Suzanne azt akarta mondani, hogy hagyja abba, de az ígéret, hogy olyan sok mindent megtudhat Stearns atyától, elnémította – még akkor sem szólalt meg, amikor Kingsley szétnyitotta a nadrágját.
Széthúzta Suzanne lábait, és két ujját belényomta. Suzanne felnyögött, és igyekezett úrrá lenni a késztetésen, hogy összezárja a lábát. – Lélegezzen, chérie. Megígérem, hogy jó lesz, ha átadja magát nekem. – Kihúzta az ujjait, és felnézett rá. Az éjszaka sötétjében Suzanne alig látott valamit a férfiból, kivéve akkor, amikor a kocsi egy utcai lámpa alatt haladt el. A férfi egyetlen rántással az ülés szélére húzta Suzanne csípőjét. Ujjaival széthúzta külső és belső szeméremajkait. Szájával lecsapott rá, és gyengéden szívni kezdte a csiklóját. Suzanne ujja belemart a finom bőrülésbe, ahogy a feje hátracsuklott. A férfi teljes hosszában nyalta, kényeztette a nyelvével és az ajkaival. Suzanne hamarosan még jobban széttárta a lábát, és előrenyomta a csípőjét. A férfi nyelve mélyebbre hatolt, míg végül Suzanne azt érezte, teste legnagyobb mélységeit érte el. Kingsley keze Suzanne combját markolta, és Suzanne beletúrt a férfi hajába. Alatta a kocsi vibrált a nehéz motor zajától. Suzanne egész teste viszont attól vibrált, amit Kingsley művelt vele. A nyomás emelkedni kezdett az altestében. Hátradőlt az ülésen, megragadta a mögötte levő fejtámlát, és mély hangú, szinte fájdalmas nyögéssel elélvezett. Mielőtt levegőhöz jutott volna, hallotta az összetéveszthetetlen hangot, amit csak egy óvszer csomagolásának szétnyitása adhat. – Várjon – lihegte, de Kingsley lehúzta az ülésről, hogy magára húzza. Suzanne olyan nedves volt, hogy egyetlen mozdulattal egészen magába fogadta a férfit. – Úristen – nyögte Suzanne, a teste megfeszült, hogy a férfit teljesen magába fogadja. – Mondtam, hogy szólíthat Kingsley-nek – suttogta a férfi a fülébe. Suzanne nem tudott nem nevetni.
– Maga a legarrogánsabb férfi a világon. – Karját a férfi háta mögé kulcsolta, hogy megkapaszkodjon, ahogy Kingsley megragadta a csípőjénél fogva, és lassan elkezdte fel-le járva döfködni. – Csak a második legarrogánsabb. A legarrogánsabbat már ismeri. Suzanne megrázta a fejét, és megszólalt volna, de Kingsley megtalálta a csiklóját ujjai hegyével, és egy pillanat alatt elnémította. Ahogy a férfi az ajkait, a nyakát és a vállát harapdálta, Suzanne agyában csak egy gondolat volt. Kingsley Edge éppen most bassza meg. Az igazi Kingsley Edge. És ő rohadtul élvezi! A férfi ölében térdelve előre-hátra hintáztatta csípőjét a férfi mozdulataival együtt. Minden, amit Kingsley csinált, forró, elektromos hullámokban söpört át az egész testén. Majdnem elérte a csúcspontot, de Kingsley egy csókkal megállította. – Forduljon meg – súgta a fülébe, és bal keze csodákat művelt Suzanne jobb mellbimbójával. Suzanne bólintott, felemelte magát, és hátat fordított neki. A férfi a hátának nyomult, és úgy beleharapott a vállába, hogy Suzanne felnyögött. – Mennyit akar tudni le prêtre-ről? – Hátulról három ujját benyomta Suzanne-ba, aki élesen beszívta a levegőt a váratlan gyönyörtől. – Mindent. – Széttárta a combjait, és a férfi kezének nyomta magát. Egy negyedik ujj is csatlakozott a többihez. Suzanne még soha nem érezte ennyire tágnak magát. Egek, ez a férfi aztán tudja, mit csinál! – Soha nem fog mindent megtudni róla. Akkor sem, ha az idők végezetéig kutat utána. – Kihúzta a kezét, majd lassan újra belenyomta. Mélyen belenyúlt, és Suzanne hangosan felnyögött a hihetetlen érzéstől – attól, hogy annyira kitölti őt.
– De csak azt mondhatom el, amit tudok, ha maga is elmond nekem valamit, ma chérie… Ismét döfködni kezdte, most keményen, vadul, erőszakosan. Suzanne megragadta az ajtót, az ülést, bármit, hogy megkapaszkodhasson, miközben a férfi olyan durván használta a testét. Nem akarta elhinni, mennyire élvezte azt, hogy így teszi magáévá… Kingsley ismét megtalálta a csiklóját, és ahogy beléhatolt, Suzanne megint elélvezett, hangos, fájdalmasan éles sikollyal, hátán és csípőjén végigszáguldott a gyönyör. Kingsley párszor még belédöfött, majd olyan rázkódással élvezett el, amibe mindketten belereszkettek. Egy ideig még benne maradt, ahogy mindketten megpróbáltak levegőhöz jutni. – Mi az? – lihegte Suzanne. – Mit kell elmondanom magának, mielőtt mesélne róla? Kingsley belecsókolt a hajába, megcsókolta a füle hegyét, ahogy továbbra is pulzált benne. Suzanne úgy érezte, nem lenne nehéz megszokni ezt az erotikus figyelmet. – Mondja el – nyomult bele a férfi még egyszer miért akarja tudni. – Én… – Miért akarta tudni? Még mindig Adam miatt? Adam boldog lenne, hogy ő ezt csinálja? Büszke? Egy pillanatig Suzanne örült, hogy Adam már meghalt, és nem láthatja, miféle ember is lett belőle, hogy mire képes, hogy megszerezzen egy sztorit. – Nem tudom – vallotta be. – Csak tudnom kell. Tudnom kell. Ha gyerekeket bánt… Kingsley olyan gyorsan húzta ki magát belőle, hogy Suzanne összerándult. A férfi megigazította a ruháját, hátravetette magát az ülésen, és bokánál keresztezte a lábát. Suzanne hirtelen úgy érezte, zavarban van, és szégyelli magát így, félmeztelenül. A sötétben megtalálta a bugyiját, begombolta a blúzát, és félénken ült a férfival szemben. – Nem bánt gyerekeket – mondta Kingsley jeges, éles hangon. – Eleanor Schreiber soha nem volt az áldozata. És csak
hogy tudja: Eleanor Schreiber soha nem volt gyermek. Majdnem azóta ismerem, amióta Søren is. – Na és? Kamaszként flörtölt vele? Ezért azt érdemelte, hogy egy idősebb férfi elcsábítsa? A papja? – Nora Sutherlin, Eleanor Schreiber, nevezze, aminek akarja, vagy ahogy ismeri… Egy valamit tudnia kell róla. Ő csábít. Nem őt csábítják el. Suzanne nagy levegőt vett, és a sötétben a férfi szemét fürkészte. – Nem tudom, miért akarom tudni. De tudnom kell. Ez az ember… – Suzanne elhallgatott és kereste a szavakat, hogy megmagyarázza, mit érez, mit akar. – Hittem benne, ahogy valaha Istenben is hittem. Nem akarok hinni egyikükben sem… Hacsak nem kell. Kingsley felsóhajtott, egyik csizmás lábát felhúzta a mellkasáig, és lazán köré fonta a karját. – Hinni vagy nem hinni… Ezt a kérdést csak maga válaszolhatja meg saját magának – mondta, ahogy a Rolls egy elegáns, fekete-fehér emeletes ház elé ért. – De segíthetek a kutatásában. Vagy legalábbis a jó irányba terelhetem. Jöjjön. Az ajtó kinyílt, és Kingsley kiszállt. Suzanne megigazította a blúzát, követte egy kovácsoltvas kapun át, és fel néhány lépcsőn. Ahogy felértek a harmadikra, egy olyan gyönyörű nő lépett eléjük mosolyogva, egy csésze teával a kezében, amilyet Suzanne még soha életében nem látott. Majdnem olyan magas volt, mint Kingsley, ébenfekete bőre volt, mélytüzű szeme és játékos mosoly ült telt ajkain. Egyszerre tűnt kecsesnek és komolynak Suzanne számára. Aaah… Jules-öm. Hiányoztál – mondta Kingsley, ahogy mindkét oldalról arcon csókolták egymást a nővel. – A hölgy Suzanne Kanter, egy újságíró ismerősöm. Bonjour, mademoiselle. Teát? – kérdezte a nő, akiről Suzanne gyanította, hogy csakis Kingsley magántitkárnője,
Juliette lehet. Kingsley-hez hasonlóan ő is erős akcentussal beszélt. De Juliette más származású lehetett, inkább karibi. Biztosan Haitiről származik, jött rá Suzanne, felismerve az akcentust. Egy fekete haiti nő, aki egy gazdag, fehér francia férfinak dolgozik… Kingsley tényleg a világ legarrogánsabb férfija. – A hölgy nem maradhat. – Kingsley belekortyolt saját teájába. – Csak egy aktáért jött. – Melyikért, monsieur? – kérdezte Juliette. – Máris idehozom. – Az úrnő aktájáért… Az orvosi papírjaiért. Juliette sötét szeme egy pillanatra kitágult, majd összeszedte magát, és arca megint a tökéletes, készséges titkárnő maszkjává merevült. – Oui, monsieur. Mialatt Juliette eltűnt egy szobában, Suzanne körülnézett. Különös. Kingsley főhadiszállása olyan volt, mintha egy másik helyről, egy másik korból hozták volna ide. Hatalmas, fekete tárcsázós telefonokat látott a nagy, art deco stílusú íróasztalon. Fából faragott aktatárolókat, Tiffany-lámpákat… Számítógépet sehol. – Micsoda luddita – mondta Suzanne, ahogy körülnézett. – Csupán régimódi vagyok – mondta Kingsley, gonoszul megvillantó tekintettel. Juliette visszatért egy vastag, fekete aktával, melyet burgundivörös szalag fogott össze. Kingsley felé nyújtotta. Suzanne érte nyúlt, de a férfi a melléhez szorította. – Csak és kizárólag maga miatt, mademoiselle, egy nagyon kedves barátom elküldette ezt nekem. Egy napig lehet önnél ez az akta. Holnap ilyenkorra vissza kell juttatnia hozzám. Az aktában szereplő anyagokat semmiképpen nem lehet átmásolni vagy lefénymásolni. Senki nem nézhet bele, csak maga. Úgyis megtudom, ha megszegte a feltételeimet. A szabályszegés következményei meglehetősen súlyosak. Megértett engem?
Kingsley csevegő stílusban beszélt, de a szavai mögött rejlő fenyegetés összetéveszthetetlen volt. – Igen, uram – mondta Suzanne. – Je comprends.13 Kingsley egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, majd átadta az aktát. – A sofőröm most hazaviszi magát. Suzanne elindult lefelé a lépcsőn, a nyomában Kingsley-vel. Alig húsz perccel ezelőtt ez a férfi még a testébe temetkezett. Most alig szólt hozzá, habár a szeme sarkából látta, hogy figyeli. Az első emeleti lépcsőfordulóban Kingsley megállt, és intett Suzanne-nek, hogy nélküle menjen tovább. – Jó éjt – mondta Suzanne, és a melléhez szorította az aktát. – Holnap visszahozom magának. Megígérem. – Bon. – A férfi bólintott. Ez a férfi nyilván nem örülne egy jóéjtpuszinak. Suzanne bólintott, és elindult a bejárati kapu felé, ahol Kingsley sofőrje némán várta. A sofőr kinyitotta az ajtót. – Mademoiselle? – kiáltott utána Kingsley, Suzanne megfordult és felnézett rá. – Még egy tanács a kutatásához. – Igen, kérem? Mi lenne az? – Látogassa meg a nővért. Beszéljen vele. Suzanne pislogott. – Nővért? Úgy érti, apácát? Melyik apácát? Kingsley ekkor felnevetett – vidám, arrogáns, dühítően francia nevetéssel. – Nem, Suzanne. Søren nővérét. – Ja igen – mondta Suzanne, és egy emlék a helyére került. – Három lánytestvére volt, ugye? Melyiket? – Azt, amelyikhez nem akar elmenni. – Én nem akarok elmenni egyik… – És még valami – mondta Kingsley, és minden vidámság és csábítás eltűnt az arcáról. – Ami a kezében tartott aktát illeti… 13
Megértettem (fr)
– Igen? – Az enyém volt. – Mi volt a… – Au revoir, Suzanne. Mielőtt Suzanne újabb kérdést tehetett volna fel, Kingsley sarkon fordult, és felment a lépcsőn. Suzanne addig nézte, amíg már nem látta többé. Az aktát a mellkasához szorítva követte a sofőrt, vissza a Rolls Royce-hoz. – Semmi baj – mondta magában, és hirtelen döntött. – Majd hazasétálok. A sofőr ránézett, majd pukedlizett, és visszament a házba. Amint Suzanne egyedül maradt, elindult lefelé az utcán, addig ment, amíg meg nem találta azt, amire szüksége volt – egy utcai lámpa alatt levő padot. Kinyitotta Nora Sutherlin orvosi aktáját, és olvasni kezdett. Egy órával később megértette, hogy mit értett Kingsley azon, hogy „az enyém volt”.
TIZENKILENCEDIK
W
esley egész éjjel vezetett, míg végül már a szemét sem tudta nyitva tartani, és meg kellett állnia. Hála a Yorke-on töltött két évnek, Maryland és Maine között mindenütt voltak barátai. Volt szobatársa házában aludt, és elköltött vele egy gyors reggelit, mielőtt továbbindult Connecticutba. Késő délután érkezett meg Wesportba. Most már majdnem egy napja hajtotta az adrenalin, hogy szemtől szembe találkozhat Norával. Ahogy vezetett, két szó visszhangzott a fejében, mint a legdallamosabb refrén. Sok vizek… sok vizek… sok vizek… Most, hogy abban a városban volt, amelyet valaha otthonának nevezett, lelassított, és feltette magának a kérdést, hogy pontosan mit is tenne, mit mondana, ha meglátná Norát. Egész teste bizsergett az idegességtől, ahogy befordult a csendes, külvárosi környékre, ahol Nora lakott, ahol a New York-i ingázók óvatosan, de vidáman tolerálták a köztük lakó híres erotikus regényírónőt. Mire a házuk elé ért – vagyis Nora háza elé, javította ki magát Wesley, ez a ház már nem az övék –, alig kapott levegőt. A nő kocsiját sehol nem látta, szíve vadul vert. Nem akart mást, csak belenézni az arcába, a szemébe. A bejárati ajtóhoz ment, és kopogott. Amikor nem hallott választ, még hangosabban kopogott. Kezét zsebre dugta, és érezte, hogy a kocsikulcsa felsérti az ujjperceit. A kulcsa… Wesley kihúzta a kulcscsomóját, és megnézte. Nora nyilván lecserélte a zárat, miután ő kiköltözött. Nem igaz?
Megtalálta az annak idején lakáskulcsnak nevezett kulcsot, és becsúsztatta a bejárati ajtó zárjába. Megállt, majd gyorsan nagy levegőt vett, és elfordította. Az ajtó könnyedén kinyílt, mintha a tizenhárom pokoli, Nora nélkül eltöltött hónap nem is létezne, csak álom lett volna, mert Wesley elaludt az egyetemi könyvtárban és most, hogy felébredt, megint hazamehetett. A nappaliba lépve állott levegőt lélegzett be. A háznak elhagyatott szaga volt, mintha hónapok óta senki nem lakná. Nem látott tornyosuló postát az ajtó mellett. Olyan komoly a dolog Nora és Griffin Fiske között, hogy átirányíttatta a postáját? Griffin Fiske – a vagyonos playboy New Yorkból, akinek elég zűrös múltja volt, több szempontból is… És Wesley mégis jobban szerette volna, ha azt tudja meg, hogy Nora és Griffin együtt vannak, mint azt, hogy Nora Sørennel van. Griffint nem kedvelte, nem ismerte és semmiképp nem bízott benne. De Sørent… Sørent gyűlölte. Ahogy Wesley ténfergett a házban, elkezdtek visszatérni az emlékek. Emlékek, amelyekről azt hitte, eltemette őket… De minden egyes lépéssel újra megjelentek. Túlságosan is könnyedén támadtak fel. Nagyon szeretett a nappaliban a kanapén tanulni. Norának mindig át kellett mennie a nappalin, hogy kimenjen a konyhába, a kedvenc helyiségébe. És ahogy elment mellette, mindig megérintette őt. Talán csak megkocogtatta a homlokát, megcsavarta az orrát, belecsípett a térdébe vagy – ami Wesley kedvence volt – arcon csókolta. A könyvespolcokra ráfért volna egy alapos portörlés. A nagy, különös szimbólumokkal kifaragott és barna könyvespolcokat Nora potom áron szerezte. – Szerintem ezek a polcok a druidáké voltak – mondta egyszer Nora, és végigfuttatta kis kezeit a faragványokon. – Azt hiszem, a druidák még a könyvespolcok feltalálása előtt éltek – emlékeztette Wesley.
Nora úgy tett, mintha nem hallaná – mindig ezt csinálta, amikor Wesley megpróbált értelmet és racionalitást csempészni szeszélyei közé. – Valószínűleg rituális áldozatokat mutattak be ezeken a polcokon. Szüzeket áldoztak fel. – Az nem lett volna olyan kis béna? – Mindjárt kiderítjük. Gyere, pattanj fel a polcra, te Vestaszűz. Mindjárt hozom a konyhakést. Egek, micsoda különös nővel lakott együtt! Különös volt, szórakoztató, csodálatos és gyönyörű… Annyira hiányzott neki, hogy a gyomra megfájdult, ha csak eszébe jutott a neve. Olyan szépen éltek ebben a házban, olyan boldogan. Visszatekintve még mindig nem hitte el, hogy Nora megkérte, költözzön hozzá. Mit láthatott benne? Miután azt javasolta, hogy lakjon nála és legyen a gyakornoka, Wesley még napokig bambán járkált, és azt kérdezgette magától: „De miért én?” Amikor a Yorke-on töltött első évében, a fagyos újévkor beköltözött, egy idegroncs volt. A valóság akkor kezdett derengeni számára, amikor kicsomagolta a ruháit, és átrendezte a bútorokat abban a szobában, amit Nora kijelölt neki. Szeretett volna feltenni pár posztert a falra, de nem akart úgy beverni szöget, hogy előbb nem kéri ki Nora engedélyét. Aznap éjszaka ugyanúgy bóklászott a házban, mint most. Nora nem volt a hálójában vagy a nappaliban, de a konyhában sem. Végül ott találta a hátsó verandán nagykabátban és csizmában. Wesley is kabátot vett, és csatlakozott hozzá. Egy pillanatig csak némán bámulta Norát, ahogy lehunyt szemmel állt, arcát a hófehér hold felé fordítva. Lassan, az orrán keresztül lélegzett, visszatartotta a levegőt, majd párafelhőben kiengedte a száján át. – Nem fagysz meg? – kérdezte Wesley. – Befagy a seggem. Mindjárt bejövök. – Kinyitotta a szemét, és Wesley-re mosolygott. – Mit keresel itt kint?
– Gondoltam, szeretnél úgy bepakolni, hogy nem kukucskálok át a vállad fölött. Wesley-nek nevetnie kellett. – Ugye tudod, hogy száznyolcvan centi magas vagyok? Maximum a térdem mögül kukucskálhatnál ki, mumpicka. Mumpicka? Komolyan mumpickának nevezte Nora Sutherlint, a hírhedt írónőt? – Azt is megtehetném – mondta Nora hamiskás mosollyal. Wesley fintorgott. – Rémes vagy. Tudod, ugye? – Igazából elég jól csinálom. Kérdezd meg róla Sørent. – Szeretném, ha nem beszélnél róla. Nora pislogott. Bár megvilágította a hold, a nő arca minden egyes rezdülését látta. Gyönyörű volt ez az arc… Azt kívánta, bár tudna festeni vagy rajzolni, amivel igazságot szolgáltathatna ennek az arcnak, ezeknek a nagy, zöldesfekete szemeknek. Hogyhogy? Nem is ismered. Nagyon jó ember. A legjobb, akit ismerek! – Meséltél róla. A jó emberek nem ütnek meg nőket. A jó emberek csak olyan nőket ütnek meg, akik azt akarják, hogy megüssék őket. – A nőknek nem kellene azt akarniuk, hogy megüssék őket. – Akkor ez a nő baja, nem a férfié, ugye? – Pilláit rebegtetve nézett a fiúra. – Nora, te megőrültél. Gyere be. Mindjárt lefagy az arcom. – Azt nem engedem. Ez az arc túl jóképű ahhoz! Pillanat. csak még egy kicsit. Elhallgatott, és megint mélyen beszívta a levegőt az orrán. Most nagyon sokáig tartotta bent, majd végül vonakodva kiengedte. – Bocsáss meg – mondta. – Imádom ezt az illatot. A téli éjszaka… Van jobb illat a téli éjszaka illatánál?
Wesley lehunyta a szemét, és belélegezte a tél illatát – olyan ropogós volt, hideg és tiszta. A távolban valamelyik házban égett a tűz a kandallóban, és nehéz fa illata ülte meg a levegőt. Érezte a karácsony emlékének illatát és az újév éles frissességét. – Csodálatos illata van – ismerte el. – Ilyen… – mondta Nora, és ismét beszívta a levegőt, szeme összeszűkült – ilyen illata van Søren bőrének. Éppen ilyen. Még nyáron is ezt lélegzem be, ha mellette vagyok. Éjszaka, mielőtt elalszom, a lapockái közé fektetem az arcom, és addig szívom be az illatát, amíg majdnem elájulok. Ő pedig mindig kinevet. Csodálatos, nem? Hogy valakinek a természetes testszaga ilyen lehet? – Ha palackozná és eladná, egy vagyont kereshetne vele. – Wesley körülnézett Nora kis, hátsó udvarában. Eltűnődött, mit mondana Nora, ha látná az ő hátsó udvarukat Kentuckyban – mind az ezer holdat. – Egek, de hiányzik ez az illat. Imádom a telet. Csak ilyenkor érezhetem az illatát úgy, hogy nem kell mellette lennem. Wesley elfordította tekintetét a hófödte pázsittól, és visszanézett Norára. Nora szeme sarkában könnycsepp formálódott, és apró gyémántként hullt le. – Őrülten odavoltál ezért a pasiért, mi? – kérdezte, és nem volt benne biztos, hogy hallani akarja a választ. Nora bólintott. – Az őrült éppen jó szó rá. – Miért hagytad el? Nora első válaszaként fehér párafelhő érkezett a szájából. – A tél – mondta – olyan gyönyörű és olyan kegyetlen tud lenni. Kegyetlen és hideg. És ha a tél közelségében élsz, akkor ott soha sincs tavasz. – Nora közelebb lépett hozzá, és orrát az arcához érintette. – Neked nyárillatod van. Olyan, mint a napra kitett, száradó ruhának. Ez is csodálatos illat.
Wesley elpirult a közelsége miatt. Nora haja az ajkát érintette. Soha nem álmodta volna, hogy az, hogy valaki megszagolja a bőrét, ilyen intim tud lenni. Be kellene mennünk – suttogta Wesley. Ha még egy pillanatig itt marad a nővel, mindkettejüket felmelegíti azzal, hogy megcsókolja. És az nagy baj lenne. – Túl hideg van idekint. Nora kezét az arcához érintette, felmelegítve Wesley bőréi a sajátjával. – Semmi baj. Hamarosan itt a nyár! Wesley visszament a hátsó verandáról a konyhába. Vagy ezerszer főzött itt Norának. Amikor rájött az írhatnék, Norát csak étellel lehetett elcsalogatni a számítógépe mellől. Wesley felment az emeletre, és megállt régi hálószobájának ajtajában. – Nora… – lihegte, ahogy belépett. Amikor ideköltözött, ez inkább egy felújított, meglehetősen dekadens külsejű vendégszoba volt, ahogy Nora nevezte, francia bordello stílusban. Wesley hamarosan a saját képére formálta, amit ő úgy nevezett, hogy „már nem francia bordello stílusú”. És a szoba még most is ugyanolyan volt. A falról letépkedte a posztereket, magával vitte a holmiját… De ugyanaz a takaró és ugyanaz a párna volt az ágyon. A bútorok is úgy voltak elrendezve, ahogy annak idején ő hagyta őket. Lehet, hogy valaki lakott a szobájában? Nora ezért alakította vissza, hogy megfeleljen a saját ízlésének? Az ágy feldúlt volt, úgy tűnt, nemrég aludhattak benne. Wesley-t düh járta át. Ebben az ágyban élte át élete legszebb, legerotikusabb pillanatát, amikor Nora nem tudott aludni, bemászott mellé az ágyba, és megérintette a kezével. Gyűlölte a gondolatot, hogy Norán vagy rajta kívül bárki más is aludt a lepedőn. Kihátrált a szobából, mielőtt a magány, a düh és a vágy ellentmondásos érzései teljesen elborították volna. Átment
Nora szobájába. Talán ott talál valami nyomot, ami megmutatja, miért nem járt itt olyan régóta. Nora hálószobájában Wesley elhessegette az emlékeket. Már csak az hiányzik, hogy eszébe jusson a nap, amikor ő és Nora majdnem szeretkeztek ezen az ágyon. Annyira neki akarta adni a szüzességét… És Nora mégis képtelen volt elfogadni. A mai napig nem értette, miért. De talán így volt a legjobb, gondolta. Nora nem igazán akarhatta őt. Ha szerette, miért küldte el? Wesley bámulta az ágyat, és észrevett valami különöset a takarón. A fény beszűrődött az ablakon, és megmutatta a tökéletesen megvetett ágytakarón a vastag porréteget. Az igazság úgy hullott rá Wesley-re, mint nyár közepén a meginduló hóesés. A keserű, csodálatos igazság. – Ó, istenem… – lihegte Wesley hangosan, és a reménység magasra csapott a lelkében. A gyűrött lepedő… Nora poros takarója… – Nora az ágyamban aludt. – Nem, Wesley – hallatszott mögötte egy hang. Olyan kegyetlen és hűvös volt, akár a tél. – Az én ágyamban aludt. ______________________ Michael valamikor dél körül ébredt, huhogás zajára. Igazából nem is huhogás volt, de az agya nem tudott jobb szót találni rá. Ez a huhogás úgy tűnt, egy griffből jön, nem pedig egy bagolyból. És ez a griff valószínűleg Michael szobája fölött rakott fészket. Valamikor hajnali öt óra körül Michael kimászott Nora ágyából, és visszament a sajátjába. A tegnap esti édeshármasuk után, miután Griffin végignézte, hogyan szexel Norával, Michael azon aggódott, hogy pár napig képtelen lesz Griffin szemébe nézni. De úgy tűnt, Griffint nem igazán izgatja a másnap sutasága. Ahogy láthatóan a gravitáció sem.
– Griffin? – szólt ki Michael a tetőre, ahol Griffin póló nélkül állt a napsütésben, és valamiféle rituálé keretében huhogott és kiáltozott. – Mit csinálsz? – Hat év, Mick! – kiáltotta oda Griffin. – Mondd, hogy szuper vagyok! – Szuper vagy – mondta Michael minden visszafogottság nélkül. Szuper, csodálatos, okos, humoros és szexi. De a többi melléknevet megtartotta magának. – Mi az a hat év? Griffin lazán előresétált a tetőn, mintha fütyülne a gravitációra. Áthajolt, megragadta a tető peremét, és leereszkedett az ablakon keresztül Michael hálószobájába. – Ma hat éve, Mick – vigyorgott Griff olyan szélesen, hogy mosolya mögött a Nap is elbújhatott volna. – Ma hat éve vagyok tiszta és józan. Egy csepp alkoholt nem iszom hat éve. Nem drogozom. Semmi. Michael nem tehetett róla, kénytelen volt szélesen visszamosolyogni. Spontán ölelésben átkarolta Griffint, de amint megérezte meleg testét, szíve vadul verni kezdett, és a vére olyan helyekre kezdett áramlani, ahová nem akarta. Michael azonnal visszahúzódott, és kettőt hátralépett. – Ez hihetetlen! Nagyon örülök! Ünnepelnie kéne? – mondta gyorsan, megpróbálva palástolni idegességét. – Ünnepelek, mindig megünnepelem. – Hogyan? Griffin elvigyorodott. – Új tetoválással. Minden évben egyet hozzáteszek a gyűjteményemhez. – Király. Szóval a városba tart? – Michael abban reménykedett, hogy Griffin elhívja magával a városba. Hat éve tiszta és józan – ezt nem egyedül kellene megünnepelnie. Griffin megrázta a fejét. – Nem. Spike – ő szokott tetoválni – ma este idejön. Tetkópartit tartunk. És tudod, hogy ki a meghívott vendégem? – Michael megrázta a fejét. – Te, Mick.
– Ez fantasztikus! Már alig várom, hogy nézhessem! – Nézhesd? – Griffin ellépett mellette, és megállt Michael szobájának ajtajában. Az ajtófélfának dőlt, és hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett Michaelre. A fiú nem igazán értette a tekintet jelentését, de azt kívánta, hogy Griffin az idők végezetéig nézzen így rá. – Nem csak nézni fogod, Michael. Neked is lesz egy tetoválásod. Griffin rákacsintott, és elhagyta a szobát, még mindig örömtelien huhogva. Ez a hang olyan magasságokba emelte Michael szívét, hogy szinte nem is hallotta, mit mondott Griffin. Amint egyedül maradt, eszébe jutott. Michael kirohant a folyosóra. – Várjon! Griffin? Hogy mi?
HUSZADIK
A
metrón Suzanne talált egy biztonságos helyet egy üres ülésen, és kivette Nora Sutherlin orvosi aktáját a vállra vethető táskájából. Tegnap éjjel elolvasta Kingsley Edge háza előtt. A lakásában újra átfutotta. Két olvasás után még mindig nem tudta, mit kezdjen vele. Az akta Eleanor Schreiber eredményeivel kezdődött, amiket akkor csináltatott, mielőtt elkezdte volna az első évet az NYUn. Biztosítási okokból csináltatott rutinvizsgálatot, és az eredmények szerint egészséges, tizennyolc éves lány volt, alacsony koleszterinszinttel, alacsony vérnyomással és némi szénanáthával. Az egyetlen érdekes megjegyzés az volt, hogy Eleanor nem engedte meg a nőgyógyászati vizsgálatot. A kis, kézírásos megjegyzéstől Suzanne egyből gyanakodni kezdett. Miért utasított vissza egy ilyen egyszerű vizsgálatot? Suzanne rögtön a legrosszabbra gondolt: szexuális úton terjedő fertőzés… Terhesség. Talán abortusz bizonyítéka. De néhány oldallal később talált valamit, amitől az összes baljós elmélete összeomlott. Tizenkilenc évesen Eleanor Schreiber valószínűleg túlságosan jól bulizott egyik este, és részegen elájult. Amikor felébredt, egy egyetemista srác feküdt rajta. Az aktában szerepeltek egy nemi erőszakkal foglalkozó krízistanácsadó megjegyzései, aki már korábban beszélt Eleanorral, a vizsgálat alatt és után. A tanácsadó láthatóan nem végezhette el a dolgát aznap este, mivel az alábbi szöveg állt a papíron. A beteg kételkedik abban, hogy a fiatalember szexuálisan zaklatta volna. Azt állítja, a nemi erőszak
kísérlet során lehányta az illetőt. A beteg eltávozott, miután megérkezett papja, Marcus Stearns atya. A beteg láthatóan súlyos tagadásban él. De a fiatal Eleanor nem tagadott semmit. Az orvosi jelentés nem csupán nem mutatott ki testnedvet vagy behatolást, hanem azt is leírta, hogy szűzhártyája érintetlen. Eleanor Schreiber tizenkilenc évesen még szűz volt. Suzanne tudta, hogy ott és akkor abba kellett volna hagynia az olvasást. Egy másik nő orvosi aktáját elolvasni a magánélet olyan megsértésének tűnt, hogy a gyomra pusztán attól felfordult, hogy az aktát a kezében tartotta. És mégsem tudta abbahagyni, azután sem, hogy megtudta, a kamasz Nora nem volt Stearns atya szeretője, és senki más szeretője sem, ha már itt tartunk. Miután Eleanor húszéves lett, a dolgok még érdekesebbé váltak. Ahelyett, hogy egy háziorvoshoz vagy egy szülésznőgyógyászhoz járt volna, Eleanor egy bizonyos dr. Jonas-hoz fordult minden orvosi problémájával. Dr. William Jonashoz, aki belgyógyász Connecticutban. És ahhoz képest, hogy fiatal nőként nem vett részt csapatsportokban, Eleanor döbbenetes számú kisebb sérülést szerzett be – kificamította a csuklóját, megütötte a bordáit, még a hüvelye is megsérült. Suzanne számára ez egyértelmű jele volt annak, hogy Eleanor Schreiber fizikailag bántalmazó kapcsolatban élt a húszas éveiben. És mégis dr. Jonas pusztán a betegének tekintette, nagyrészt felületes megjegyzéseket írt róla, és úgy indította útnak, hogy sem a rendőrségnek nem szólt, sem pedig egy tanácsadónak. Ez döbbenetes gondatlanságnak tűnt részéről. Suzanne még egyet lapozott az aktában. Keze megreszketett, ahogy olvasott. Magában azt suttogta: – Nora Sutherlin, te rossz katolikus… Eleanor Schreiber huszonhét évesen teherbe esett. És katolikus volt vagy sem, a terhesség gyors véget ért azzal, hogy
felírták neki az RU-486-ot14 . Ezután az akta véget ért. Nincs több sérülés, nincs több látogatás dr. Jonas-nál. Semmi. Semmi… Ennyit tudott meg Suzanne Stearns atyáról is. Kingsley Edge azt mondta, látogassa meg a pap lánytestvérét – azt, akit nem akart meglátogatni. Tudta, hogy Stearns atyának van egy testvére Dániában. Ezt elmesélte azon az éjszakán a paplakban. Kingsley nyilván nem rá gondolt – az elég nagy kutatótúra lenne. Akkor marad Claire vagy Elizabeth. Tegnap este utánanézett Claire-nek. Csinos nő, annyi idős lehet, mint Nora Sutherlin – gazdag, a manhattani társasági élet éke, se férj, se gyerek, se botrányok. Háborús tudósítóként Suzanne utált a társasági élet résztvevőivel beszélgetni. Talán Kingsley így értette. De aztán utánanézett Elizabeth-nek. Legelső Google-találata egy létfontosságú és borzalmas tényt leplezett le Elizabeth Stearnsről. Annak ellenére, hogy rendkívül jómódú volt, Elizabeth Stearnsnek volt rendes állása. Terapeutaként dolgozott gyermekkori szexuális bántalmazást elszenvedett áldozatok mellett. A kifejezéstől Suzanne gyomra görcsbe rándult, és több ezer emlék rohanta meg Adamről. Amikor az öngyilkossága után lelepleződött a tény, hogy szexuálisan bántalmazta a papja, a tény minden egyes emlékét bemocskolta. A kilencéves kora után mindent – Adam ravasz vigyorát az érettségi fényképén, azt, amikor a huszadik születésnapján belökte őt a medencébe, a büszkeséget a hangjában, amikor Suzanne élve és győzelmesen hazatért az első munkája után a Közel-Keletről – elhalványított az a tudat, hogy minden mosoly hamis, minden nevetés maszk volt. Már csak az hiányzott neki, hogy egy olyan nővel töltse a napját, aki szexuális bántalmazás áldozataival foglalkozik. 14
A Mifepristone néven is ismert abortusztablettát 1980-ban hozta ki egy francia gyógyszergyártó cég, azóta vitatott a használata, mégis van olyan ország, ahol engedéllyel alkalmazzák spontán vetélés elérésére. – a szerk.
Suzanne becsukta az aktát, ahogy elérte a célállomását. Tíz perc múlva megvolt a bérelt kocsi. Tizenöt perc múlva úton volt New Hampshire-be. Négy óra múlva odaért. Miután hatalmas mennyiségű vacsorát tüntettek el Griffin anális asztalánál az étkezőben, ők hárman – Griffin, Nora és Michael – átvonultak a nappaliba. Nora mindenhová konfettit szórt, hogy megünnepeljék, hogy Griffin hat éve tiszta és józan, míg Michael hallgatagon ült a bőrkanapén, és figyelte, ahogy Griffin és Nora valamiféle nevetséges piszkos táncot lejt a dohányzóasztalon. Michael szeretett volna csatlakozni az ünnepléshez, csatlakozott is volna, de Griffin fenyegetése, hogy Michael aznap este tetoválást kap, brutális rémülettel töltötte el. A szexualitását jól-rosszul, de azért képes volt titkolni. Legalábbis azt, hogy alárendelt, és azt, hogy a férfiakhoz vonzódik, képes volt eltitkolni az anyja elől. De egy tetoválást? Azt az ember nem a hálószobában tartja. Kevéssel öt óra után megszólalt a csengő, és Griffin megparancsolta Jamisonnak, hogy nyisson ajtót, amit az meg is tett, miután Griffint „jól elrendezett molekulapazarlásnak” nevezte. Griffin komornyikja visszatért egy nyurga, lila hajú nővel, akinek mindkét izmos karját aprólékosan kidolgozott tetoválások fedték. Sötétzöld szőlőtőkék kacskaringóztak a dekoltázsán, és futottak fel a nyakára – a szőlőtőke teteje a többszörösen átfúrt fül mögött végződött. – Griffin Fiske, te mocskos ribanc. Eltelt egy újabb év? – kérdezte a nő skót akcentussal. – Spike… Ne játszd el, hogy nem hiányoztam neked. – Nem kell eljátszanom. – Keményen meglegyintette Griffin bicepszét, olyan keményen, hogy Michael együttérzőn összerezzent. De Griffin csak nevetett.
– Nora, Michael. Ez itt Spike. Ő szokta a tetkóimat csinálni. A legjobb a szakmában. – Nagyon örvendek – mondta Nora, és kezet rázott Spikekal. – Csodálatosan dolgozik. – Magának meg csodálatos a bőre – mondta Spike, és körbejárta Norát. – De még szebb lenne tetoválásokkal. Nora leült a pamlagra, és felvette a könyve szerkesztési anyagát, amin egész nap dolgozott. – Nagyon szeretnék egy tetoválást. Egy nagy Gruffacsórtetoválást, ami az egész hátamat befedi. De a papom nem engedi, hogy bármiféle furcsa dolgot műveljek a testemmel. Griffin a szemét forgatta, míg levette az ingét, és két széket tett le egymás mellé. – Nora, neked piercing van a csiklódban – emlékeztette Griffin. – Igen – helyeselt Nora. – De szerinted azt ki csinálta? – Feltette a szemüvegét, haját kontyba csavarta, majd megtűzte egy tollal, azonnal író Norává alakult át. Ez volt Nora egyetlen olyan verziója, amit Michael szexibbnek talált, mint Domina Norát. – S. atya csinálta a piercingjét? – Michael szája hirtelen kiszáradt. Nora csak vállat vont, és lapozott egyet a jegyzetei között. – Mindenki a maga módján ünnepli meg a Valentin-napot. Mi is így tettünk. Lépjünk tovább. Nora csak legyintett, míg Spike és Griffin elhelyezkedett. Spike bedugta a konnektorba az elektromos tűt, összekeverte a tintát, és alkohollal letisztította Griffin karját. – Valami extraság lesz, haver? – kérdezte, és megigazította Griffin karját. – Idén nem. Csak egy újabb alulra. Alig tizenöt percbe telt befejezni Griffin tetoválását – fekete szőlőinda került a jobb bicepsze aljára. Michael csak izgatottan figyelte, ahogy kibuggyant és csöpögött a vér. Griffin szinte
meg se rezzent, ahogy a tű mélyen behatolt a bőre alá. Amíg Spike a karján dolgozott, Michael egész végig Griffin arcát figyelte. Olyan szép profilja volt. És bár nyilván voltak fájdalmai, másodpercenként felnevetett vagy mosolygott. Honnan fakad ez a boldogság? Michaelt nem igazán érdekelte, csak a részévé akart lenni. Amint Spike végzett, letisztította Griffin bőrét, és lefényképezte a tetoválást. – Mikor csináljuk meg a griffmadarat a hátadra, amiről már beszéltünk? – kérdezte. – Az hiszem, jövőre, a hetes számú, szerencsés évforduló alkalmával. – Griffin odafordult Michaelhez. – Spike a nagy munkák specialistája. Egy skót pasi hátára hatalmas, fekete szárnyakat tetovált. – A legjobb munkám volt – mondta Spike büszkén. – Imádom a szárnyakat. Azokat szeretem a legjobban csinálni. Ha már itt tartunk… – jelentőségteljes pillantást vetett Griffinre. Griffin ránézett Michaelre. – Gyere ide, Mick. Van számodra egy ajándékom. Michael felállt, és odament Griffinhez. Nora letette a jegyzeteit, feltolta a szemüvegét a fejére, és figyelte őket. – Griffin, szerintem nem kellene tetoválást csináltatni nekem. Az anyám megölne. És nem is tudom, mit szeretnék vagy hová. Griffin megfogta Michael alkarját. Felemelte a kezét, és saját meztelen mellkasa közepére helyezte. Michael minden egyes idegvégződése életre kelt, amint ujja Griffin bőrét érintette. Griffin elkezdte levenni Michael óráját. – Várjon, állj! – mondta Michael. Griffin marokra fogta a karját, és erősen tartotta. – Semmi baj, Mick – suttogta Griffin. – Bízhatsz bennem. Kérlek.
Michael nagyot nyelt, és bólintott. – Jól van. Griffin levette Michael óráját, és félretette, olyan óvatosan, mintha a saját háromszázezer dolláros Audemars Piguet-je lenne, nem pedig a fiú huszonhárom dolláros eBay-es órája. Miután levette az órát, Griffin levette Michael fekete csuklópántját. Megfordította a fiú karját, és megmutatta a hegeket Spike-nak. – Meg tudod csinálni? – kérdezte Griffin. Spike összehúzott szemmel méregette a hegeket, és Michael belülről vonaglott a kíntól. – Már csúnyábbakat is elfedtem már. Sokkal csúnyábbakat – mondta Spike, és ujjait végigfuttatta Michael hegein. – Igen, meg tudom csinálni. Hát persze. – A következőre gondoltam, Mick. – Griffin előhúzott egy összehajtogatott papírlapot a nadrágja hátsó zsebéből. Kinyitotta, és megmutatta Michaelnek. – Amíg Norával voltál, elloptam a vázlatfüzetedet, és elküldtem pár rajzodat Spikenak. Ezt találtuk ki. Griffin átadott egy rajzot Michaelnek, aki csak néma csodálattal bámult. – Azt gondoltam, ezzel elfedhetnénk a hegeket – suttogta Griffin. Michael egy elszabadult hajtincsét begyűrte a füle mögé, és Michael beleremegett a mozdulat intim voltába. Az, hogy nézte, amint Nora és Griffin szexel, közel sem volt olyan intim, mint amikor Griffin szórakozottan félresimította a haját. – Ezt? – Michael kezében egy angyalszárnyas rajzot tartott – az angyal széttárta szárnyait, és majdnem teljesen fekete volt. Mindkét csuklójára egy-egy szárny kerülne. – Képes vagy rá – mondta Griffin, és eltartotta magától Michael mindkét csuklóját. – És együtt egy teljesen kitárt szárnyat adnak majd ki. Akarod? Az én ajándékom, jó? Michael lenyelte kitörni készülő könnyeit. Nem lesznek többé borzalmas hegek a csuklóján, amiket el kell rejtenie…
Csak a gyönyörű tetoválás, amit Griffin vett ajándékba neki. Az, hogy tetoválást ad neki, olyan, mintha megjelölné. – Igen. – mondta, felnézett Griffinre, és soha többé nem akarta elvonni róla a tekintetét. – Csináljuk meg. Griffin hangosan összecsapta a kezét, és megragadta Michaelt a vállánál fogva. – Nem fogod megbánni, Michael. A tinta nem a bőrödbe megy bele. Hanem a lelkedbe. Megváltoztat. És ez jó értelemben fog megváltoztatni téged. – Biztosan akarod, Angyal? – kérdezte Nora. Tekintete tele volt aggodalommal, de ítélkezés nem volt benne. – Igen, mindenképpen. Nem baj, ugye? – Ez a te döntésed. Ha akarod, csináld. – Akarom. – Jól van – mondta Spike. – Remélem, komolyan mondod, mert heget tetoválni kemény meló. Az alapokat megcsináljuk ma este, és utána lefedjük. Hat hét múlva várlak a finomításra. Michael leült, míg Griffin odavitt egy asztalt, és a szék elé tette. – Griff – mondta Spike, és szigorúan ránézett. – Keményen le kell fognod. Ez nem lesz sétagalopp. Griffin Michaelre pillantott, és Michael visszanézett rá – nem pislogott, nem kapta el a tekintetét. Az a különös érzés fogta el, ami mindig, valahányszor Norával szeánszot tartott. Kezdett belemerülni abba a fura, zenes állapotba, amit Nora és Griffin szubtérnek nevezett. Michael kinyújtotta a bal kezét, és Spike elkezdte ledörzsölni alkohollal. – Fogd le, haver – parancsolta Spike Griffin-nek. – Ne moccanjon meg. Griffin kezébe vette Michael karját, és ujjaival együtt leszorította az asztalra.
– Nem hagyom azt se, hogy megrezzenjen. – Griffin és Michael még mindig egymást nézték. Michael érezte, hogy a vére vadul áramlik a testében. Az elektromos tű felzizegett. – Nem hazudok, kölyök – mondta Spike, és még egyszer igazított a tűn. – A csukló bőre vékony és érzékeny. Ha a farkadra tetoválnék, az kevésbé fájna, mint ez. Michael nagy levegőt vett, és lassan kiengedte az orrán, úgy, ahogy Nora tanította. – Semmi baj – mondta Michael, és tudta, hogy soha életében nem volt ilyen nyugodt. Hiszen Griffin fogja a karját. Boldogsága vértezetén se félelem, se kín, semmi nem tudott áthatolni. – Bírom a fájdalmat. Wesley lassan megfordult. A Nora hálószobájába vezető ajtóban egy száznyolcvan centinél is magasabb férfi állt, tökéletes, világosszőke hajjal, átható, acélszürke szemekkel és olyan arccal, amely túl jóképű volt ahhoz, hogy emberi legyen. Farmert és fekete pólót viselt, amely lenyűgözően kemény bicepszet mutatott, jobb kezében pedig bukósisakot tartott. – Tehát Søren motorozik – mondta Wesley. Nem tudta, miért ez volt az első mondata. – Valamilyen oknál fogva nem vagyok meglepve. Søren szeme összeszűkült, és a szája vidáman megrándult. A sisakot egy székbe dobta, és karját összefonta széles mellkasán. – Helló, Wesley – mondta Søren, és mást nem is mondott. – Én nem fogok hellózni magának. – Wesley mély levegőt vett, és pár lépéssel közelebb ment. – Nem vagyunk barátok. Ez nem egy baráti beszélgetés lesz. Søren egy pillanatig bámult rá, és Wesley érezte, hogy a pap méricskéli. Több mint két éve tűnődik Sørenről – hogy milyen, hogy viselkedik, mi a fenét lát benne Nora –, és most ott állt előtte. És Wesley ennyit látott – egy embert, aki halandó volt, nagyon jóképű, de csak ember.
– Nem vagyunk barátok, valóban nem – mondta Søren a nagylelkűség hangján. – De muszáj, hogy ellenségek legyünk? Wesley összeszedte minden bátorságát. – Maga megütötte Norát. Gyakran megütötte. Kicsavarta a csuklóját. A bordáit ütötte. Olyasmiket művelt vele, amikről nem is akart mesélni nekem. Igen, Søren, azt hiszem, ellenségek leszünk. Sørent a legkevésbé sem lepték meg vagy zavarták Wesley szavai. Sőt, szinte úgy tűnt, örül. – Én pacifista vagyok, Wesley. Nem áll szándékomban bármiféle háborúba keveredni magával. Azt hiszem, Eleanor nem térne magához a nevetőgörcsből, ha megtudná, hogy összevesztünk miatta. – Egyébként hol van Nora? – akarta tudni Wesley. – Hozzá jöttem, nem magához, hogy magával beszélgessek. Maga az utolsó ember a világon, akivel beszélgetni akarok. Ügy tűnt, nem is veszi észre a sértést. Ez a férfi fal, amin senki sem hatolhat át. – Az állam túlsó végében tölti a nyarat két barátjával. Nem untatom a részletekkel, de meglehetősen jól érzi magát, erről biztosíthatom. Elárulná nekem, hogy mit keres Eleanor otthonában? Wesley először nem válaszolt. Hátat fordított Sørennek, és azon morfondírozott, mennyit mondjon a férfinak. – Nem – mondta végül Wesley. – Tessék? Wesley visszafordult és Sørenre meredt. – Nem érzi jól magát. Ezt nem hiszem el, és valami azt súgja, hogy maga sem. – Nem válaszolt a kérdésemre. Mit keres itt? – Én itt lakom. – Wesley előhúzta a kulcsot a zsebéből. – Még mindig megvan a kulcsom. Ez volt az otthonom Norával. Maga mit keres itt?
– Kingsley beriasztózta a házat, amikor Eleanor elutazott. Néma riasztóval. Maga beindította, amikor bejött. A környéken jártam, gondoltam, megnézem. Wesley gyomra görcsbe rándult. – Riasztó? Ez egy elég biztonságos környék. Miért riasztózzák be Nora házát, amikor itt sincs? Søren nem válaszolt, és a hallgatás jobban megrémítette Wesley-t, mint bármiféle magyarázat. – Történtek dolgok – mondta végül Søren. Wesley röviden, üresen felnevetett. – Ez mindent megmagyaráz. Köszönöm, Stearns atya. – Eleanor aktáját ellopták Kingsley irodájából. Abban az aktában minden benne volt, amit tudni érdemes róla. Nem tudjuk, ki lopta el. Nem tudjuk, miért vállalna bárki is ekkora kockázatot. Wesley dühe félelemmé változott. – Maguk seggfejek – maga és Kingsley is. Nora legyen biztonságban, különben nekem fog felelni érte. És tudom, hogy ez nem ijeszti meg magát, de majd megijesztem vele, ha muszáj lesz. Azt hiszem, most megyek. Elmegyek az állam túlsó végébe, hogy megkeressem Norát, és megnézzem, hogy jól van-e. – Wesley elindult az ajtó felé, tudva, hogy el kell mennie Søren mellett, hogy átjusson. – Valakinek meg kell győződnie erről, és látom, hogy magát egy fikarcnyit sem érdekli. Wesley a Søren teste és az ajtó közötti rést célozta meg, amelyen épphogy át tudott férni. De Søren karja hirtelen kiemelkedett, és elzárta az útját. Jeges félelem vágott Wesley gyomrába, ahogy Søren brutálisan hűvös tekintetét felé fordította. – Wesley – mondta ki Søren a nevét, hangjában összetéveszthetetlenül ott bujkált a fenyegetés. – Azt mondtam, hogy nem akarom, hogy ellenségek legyünk. A saját érdekében javaslom, hogy finomítson a hangnemen.
Wesley képtelen volt a szemébe nézni, egyszerűen nem bírt. Elbámult Søren mellett, ki, a folyosóra. Odakint látta Nora kísérteties alakját, ahogy a pingvines pizsamájában, kezében egy csésze kakaóval, kontyba tűzött hajjal végigmegy a folyosón. Az ő Norája… A legjobb barátja… A nő, akinek mindenét odaadta volna. Egyszer minden pénzét felajánlotta neki, és Nora elutasította. Talán még egyszer felajánlja, és kivételesen elmondja, hogy pontosan hány milliója is van. És aztán életük végéig együtt lesznek, lesz kakaó, pingvines pizsama, torpedó játék és buta viccek a druidákról. – Szeretem őt – suttogta Wesley. – Az életemnél is jobban szeretem, és maga… – Végre szembenézett Sørennel. – Maga bántja őt. Søren bólintott. – Igen. – Maga veri. Olyasmiket művel vele, amiktől felfordul a gyomrom. – Tudom, hogy így van, Wesley. – Søren olyan együttérzéssel mondta ki a szavakat, hogy Wesley torka elszorult. Wesley egy lépést hátrált. – Mi az? Nem védi magát? Nem igazolja a tetteit? Nem mondja, hogy Nora ezt szereti? Hogy ezt akarja? Søren megrázta a fejét. – Dehogy mondom. Végül is nem kell mondanom. Maga is nagyon jól tudja, hogy Eleanor szeret velem lenni, szereti azt, amit adhatok neki. Mi több, szüksége van rá. Wesley mind a száznyolcvan centijével kiegyenesedett, de Søren mellett még így is eltörpült. De ami magasságban hiányzott, azt ifjúságban és dühben pótolta. – Szüksége van rá? Nincs szüksége arra, hogy megverjék. Erre senkinek nincs szüksége. Maga kiképezte, játszott az elméjével, elhitette vele, hogy ilyennek kell lennie a szexnek.
– Szóval maga, egy szűz, tanítja meg Eleanornak, hogy milyennek kell lennie a szexnek? Wesley jobb kezének öt ujja lassan ökölbe szorult. Mit nem adna azért, ha betörhetné ezt a szép arcot, amely olyan arroganciával és fensőbbséggel bámult le rá… – Sokkal többet tudok adni, mint egy beteges, szadista, katolikus pap, aki még csak meg sem foghatja nyilvánosan a kezét. Valami megrezzent Søren szemében… Csak egy kicsit, épp annyira, hogy Wesley rájöjjön, hogy végre az elevenébe talált. Wesley várt. Søren nem mondott többet. – Én segítettem neki kifesteni ezt a szobát, tudja? – Wesley a falak felé intett. – Segítettem neki áttolni a bútorokat, lehúzni a festőlepleket… Egész nap festettünk. Három réteg kellett, mire olyan piros lett, amilyet Nora akart. Az ágy fölötti kép? Azt én akasztottam fel neki. Egy teljes órát eltöltött azzal, hogy kitalálja, hová is tegyem. Éjfél utánig pakolásztuk, és rendezgettük a bútorokat. Aztán hajnali egykor pizzát ettünk. És tudja, mit mondott utána Nora? Tudja? Søren rábámult. – Nem. – Azt mondta: „Wes, fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled. Remélem, hogy soha nem kell megtudnom.” – Wesley rámosolygott Sørenre. – Négy hónapba telt, de ebben a nyavalyás házban minden egyes szobát kifestettünk. Kifestettünk, átrendeztük a bútorokat… Ez a mi házunk volt. Az enyém és az övé. Tudom, hogy időnként átlopakodott a paplakba, és hagyta, hogy maga egész éjjel kínozza. De ezen kívül csak az enyém volt. Én készítettem a reggelijét. Én válaszoltam meg a rajongói leveleit. Én fektettem ágyba, amikor elaludt az íróasztalánál. Én masszíroztam a hátát, amikor fájt, mert túlhajtotta magát. És amikor annyira odavolt maga miatt, én voltam az, akinek a vállán kisírta magát. Nem, soha nem feküdtünk le egymással. Ez igaz. De szerelem volt
köztünk, igazi szerelem, ami semmit nem vett ki belőlünk, amiben nem sérültünk, ami nem tört meg minket. Úgy szerettem, hogy közben nem bántottam. Megkérdezhetné, hogy én, egy szűz, mit taníthatok neki a szexről? Nem, persze, semmit. De azt megtaníthatom neki, hogy milyennek kellene lennie a szerelemnek. És ezt ő is tudja. – Most már tudja? Wesley elmosolyodott. – Látta már az új könyvét? Olvassa el az ajánlását. Akkor meglátja majd, hogy miért mondom, hogy Nora nem olyan elégedett, mint amennyire maga eljátssza, hogy az. Wesley felszegte az állát, és a leghidegebb, leghosszabb tekintetet vetette Sørenre, amit ki tudott préselni magából. Søren csak nézte, tekintete egy másodperccel hosszabb és egy fokkal hidegebb volt. Wesley egy sóhajjal feladta, és beadta a derekát. – Mindegy – mondta. – Mintha magát érdekelné! Én elmentem. Jó motorozást kívánok a templomig, ahol nyugodtan eljátszhatja, hogy micsoda nagy szent, pedig mindannyian tudjuk, hogy nem az. Amikor Wesley átfurakodott a résen, Søren hagyta átmenni. Wesley öt lépést tett meg a folyosón, amikor meghallotta, hogy a férfi a nevén szólítja. – Mi az? – kérdezte és megfordult. – Wesley… – Søren olyan tekintetet vetett rá, amely jobban megrémítette Wesley-t, mint a korábbi sötét, hideg pillantások. Ez a tekintet majdnem – Wesley kutatott a megfelelő szó után – alázatos volt. – Kérem, Wesley, szívességet kell kérnem magától.
HUSZONEGYEDIK
S
uzanne-t a vagyon szele csapta meg, ahogy befordult a háromsávos autófeljáróra, egy hatalmas, háromemeletes, szövetségi stílusban épült udvarház elé. Leparkolta a kocsit, odament a bejárati ajtóhoz, és megnyomta a csengőt. Egy nagyjából tíz év körüli, tágra nyílt, ibolyakék szemű kisfiú nyitott ajtót. – Szia – mondta Suzanne; nem igazán tudta, mit mondjon. A fiú visszafordult a ház felé. – Anya! – kiáltotta, és felrohant az emeletre, tárva-nyitva hagyva a bejárati ajtót. Egy nő jött le az előszobába, kezében törülközővel. Fehér férfiing és farmer volt rajta. Az ingen fekete csíkok voltak. Vörös haját lófarokba fogta, és arcán ütésnyomként fekete koszfolt díszelgett. – Andrew-nak nem sok jövője van kapusként – mondta a nő, és Suzanne-re mosolygott. – De a tüdeje jó. Talán hopmester? – Lehet. Miben segíthetek? – kérdezte a nő. Suzanne nagy levegőt vett, és kereste a szavakat. Úgy döntött, egyszerűen marad az igazságnál és kideríti, mire jut vele. – A nevem Suzanne Kanter. Újságíró vagyok. És az öccse után nyomozok. Válaszolna néhány kérdésemre? Elizabeth keze összeszorult a törülközőn. Suzanne adatai szerint Elizabeth negyvennyolc éves volt, arca sokkal fiatalabbnak tűnt, a kezén az erek viszont sokkal idősebbnek mutatták. – Jöjjön a melegházba – mondta végül Elizabeth. – A fiúk oda soha nem mennek be. Ott zavartalanul beszélgethetünk.
Amint a melegházban voltak, Elizabeth adott Suzanne-nek egy vakolókanálhoz hasonló eszközt, és együtt apró facsemetéket ültettek nagy kaspókba. – Az öcsém után nyomoz? – kérdezte Elizabeth. – Vajon akarom tudni, hogy miért? – Fennáll a lehetőség, hogy az egyházmegye püspöke lesz. Tíz évvel fiatalabb, mint az a jelölt, aki követi őt a listán. Elizabeth horkantva felnevetett, ahogy beleszúrta kanalát a fekete földbe. – Kaptam róla egy névtelen fülest – folytatta Suzanne. – A lista elég rövid. Az ő neve mellett csillagozás volt és egy megjegyzés, miszerint lehetséges érdekütközés áll fenn. Ez nem sok, tudom. De támadt egy olyan érzésem, hogy talán titkai vannak. Talán veszélyes titkai. – Az öcsémnek a titkokon felül is vannak titkai. Olyan titkai vannak, amelyek a létezéséről talán sejtelme sincs. - Elizabeth fogott egy facsemetét, leszedett róla pár levelet, és lyukat kapart a földbe. – Miért gondolja, hogy én tudom őket? – Kingsley Edge… azt mondta, magát kérdezzem, ha Stearns atyáról akarok tudni. Arra gondoltam, hogy beszélek Claire-rel. Érdekesnek tűnik. Elizabeth a szemét forgatta. – Claire-ből úgysem szed ki semmit. Szerelmes az öcsénkbe. Egész életében szerelmes volt belé. Számára ő a világ nyolcadik csodája. Amikor elképzeli Istent, az öcsénket képzeli maga elé. – Ez elég… egészségtelennek tűnik. – Nem egészségtelen. Csak túlzás. Claire nem úgy nőtt fel vele, ahogy én. Nem mondom, hogy az öcsém rossz ember. Nem az. Majdnem kiérdemli Claire imádatát. – De csak majdnem? – kockáztatta meg Suzanne. Elizabeth kifújta a levegőt, és félretette a kanalát. – Miss Kanter… – Szólíthat Suzanne-nek.
– Suzanne… Amikor azt mondja, hogy az öcsém után nyomoz, aki katolikus pap, feltételeznem kell, hogy szexuális zaklatás nyomait kutatja. Igaz? Suzanne nem habozott. – Igen. Ez az egyetlen dolog, ami aggaszt engem. – Személyes indítéka van, ugye? Suzanne kinyitotta a száját, majd kis szünet után becsukta. – Igen. A bátyám is áldozat volt. Pár évvel ezelőtt öngyilkos lett. Azt hiszem, ezért küldte nekem az illető ezt a fülest. Tudta, hogy addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem az igazat. – Ó, egek, az igazság! A világon nem létezik az igazságnál félrevezetőbb dolog. Az igazság, Miss Kanter – Suzanne – az, hogy én ismerem az öcsémet. Tudom, hogy ki ő. Tudom, hogy mi ő. És pár évvel ezelőtt megmondtam neki, hogy ha valaha is az apánk nyomdokaiba lép, bánt egy gyereket, vagy kihasznál valakit a gyülekezetéből, akkor teszek róla, hogy osztozzon apánk sorsában. És higgye el, attól még nyugodtan fogok aludni. Elizabeth ismét felemelte a kanalat, és mélyen belenyomta a földbe, keményebben, mint kellett volna. Suzanne csak bámult, és nem akarta elhinni, amit hallott. Elizabeth Stearns beismerte, hogy megölte az apját? Nem… Biztos nem. Nyilván nem így értette. Suzanne nagyot nyelt, fogott egy újabb facsemetét, és óvatosan letisztogatta a gyökereket. Elizabeth felnézett Suzanne-re. Nehéz, mély csönd telepedett közéjük. Mindkét nő várt… Elizabeth törte meg először. – Nyolc éves voltam, amikor apám először bejött a szobámba. Suzanne élesen beszívta a levegőt, és szája elé kapta földes kezét. – Nagyon…
– Sajnálja, igen. Tudom. Mindenki sajnálja. Főleg a néhai apám, aki jelenleg a pokol tüzében ég. Most nagyon sajnálja. – Csak nyolc éves volt. Az öccse tudott róla? Elizabeth megrázta a fejét. – Nem. Apa elküldte egy internátusba, Angliába. Azt akarta, hogy a fia rendes, brit nevelést kapjon, akárcsak ő. Hála az égnek, az öcsémet kirúgták a rendes, brit internátusból, és visszaküldték hozzánk. Különben apám figyelme irántam évekkel tovább tartott volna, mint így. – Kirúgták? Mi történt? Elizabeth hidegen, örömtelenül felnevetett. – Amikor először találkozott az öcsémmel, félt tőle? – Először? – nevetett hűvösen Suzanne. – Most is félek. – Igen, nos, mindig is ilyen volt. Mindig is. Fiúként ebben az iskolában… Nem tudom. Csak a történet töredékeit hallottam. Az akkori brit internátusok hírhedtek voltak. Az idősebb fiúk, a prefektusok vagy mi volt a nevük, kihasználták a fiatalabbakat. Abból, ahogy Elizabeth a kihasznál szót hangsúlyozta, Suzanne-nek nem kellett kérnie, hogy pontosítson. – Mi történt? – Az egyik ilyen prefektus valószínűleg elkövette azt a hibát, hogy érdeklődni kezdett az öcsém iránt, amikor még csak tízéves volt. Aludt a kollégiumi ágyában, amikor ez az idősebb fiú meglepte. De az öcsém várt rá. Nem alszik mélyen. Az idősebb fiú hat hétig volt kórházban, majd belehalt egy fertőzésbe, amit a sérülései okoztak. Suzanne levegő után kapkodott, és majdnem kiejtette a facsemetét a kezéből. – Stearns atya megölt egy fiút? – Fiút? Azt hiszem, az idősebb fiú tizenöt éves volt. És az iskolában ő volt a leghírhedtebb bántalmazó. Ezt ott is tudták. Senki nem emelt vádat az öcsém ellen. Eltussolták, hazaküldték hozzánk.
Suzanne ellépett az asztaltól, a sötét földtől és a gyenge facsemetéktől. Stearns atya tízévesen megvert, és végül is megölt egy tizenöt éves fiút az iskolában… – Emlékszem, véletlenül meghallottam, amint apám elmeséli a történetet anyámnak. Az a szörnyeteg büszke volt az öcsémre. Az öcsém tízéves volt, és egy nála öt évvel idősebb és húsz kilóval nagyobb fiút úgy megvert, hogy kómába esett. Büszke volt. Apám, az erőszaktevő, büszke volt a fára, aki megölt egy pedofilt. Ó, micsoda irónia! Mondok mást is, ha megígéri, hogy kibírja, hogy nem hivatalos közlésnek veszi. Két fiam van. Nem akarom, hogy ez a rémálom egy újabb generációt érintsen. Suzanne megfordult, habár azonnal megbánta. – Van még más is? Elizabeth felszegte az állát, szinte dacosan, majdnem provokálta Suzanne-t, hogy azt mondja: hagyja abba, vagy hadd menjen el. És meg kellett volna tennie… Megtehette volna. De nem tette meg. – Mondja el – mondta Suzanne. Elizabeth fogta a locsolókannát, újratöltötte, és elkezdte körbejárni a melegházat. – Az apám dolgozószobájában bújtam el, amikor végighallgattam, hogy elmesélte a történetet anyámnak, a nem túl mélyen alvó öcsém történetét, aki puszta kézzel majdnem megölt egy fiút. Aztán az öcsém hazajött. Két éve nem láttam. – És milyen volt ennyi idő után viszontlátni? – Különös. Furcsa. Nem úgy tűnt, mintha az öcsém lett volna. Csak tizenegy éves volt, egy évvel fiatalabb nálam, de annyival idősebbnek tűnt. Már akkor is gyönyörű fattyú volt. És csendes, megközelíthetetlen. Pokolian megrémített. Azt gondoltam, engem is megöl, mint azt a fiút. Mi több – Elizabeth egy pillanatra elhallgatott –, azt reméltem, meg is teszi.
A melegházban az augusztusi este olyan fullasztó volt, hogy Suzanne azt hitte, elájul. De amikor Elizabeth kimondta az utolsó öt szót, érezte, hogy jeges borzongás fut végig a testén. – És mit tett ön? – kérdezte Suzanne. Valami azt súgta, hogy ez a megfelelő kérdés. Nem az, hogy „mi történt” vagy „hogy érti ezt”. Mert Elizabeth nyilván tett valamit. Elizabeth felemelte a locsolókannát, és meglocsolt egy nagy, fehér rózsát. – Miután az öcsém visszatért Angliából, napokig az apám szavai csengtek a fülemben… A fia, Marcus… nem alszik mélyen… Majdnem megölte a fiút, aki megérintette… Suzanne gyomra kezdett összeszorulni. – Én… – Elizabeth hangja most először fulladt el. – Apa és anya nem volt otthon: üzleti úton voltak. Éjszaka bementem az öcsém hálószobájába. Aludt. Lehúztam róla a takarót… Suzanne figyelte, ahogy Elizabeth szeme üres és tompa lett, mintha az elméje elhagyta volna a jelent, és visszavándorolna a múltba. – Gyönyörű fattyú – mondta újra Elizabeth. – Azt hiszem, életemben először éreztem, hogy vonzódom valakihez. Nem bírtam, muszáj volt megérintenem az arcát. Maga látta. Tudja, milyen körülötte lenni, vonzódni hozzá… – Mit tett? – ismételte meg a kérdést Suzanne. Elizabeth felsóhajtott, szinte vágyakozón. Amikor újra megszólalt, hangja távolian, tompán kongott. A nap kezdett lenyugodni, és árnyékok osontak a melegházba. – Vajon… – kezdte Elizabeth és elhallgatott. – Vajon milyen lehetett az öcsémnek felébredni, és a saját nővérében találni magát? – Ó, Jézusom – nyögte Suzanne, ahogy mindjét kezét a gyomrához szorította, hogy megerősítse magát. – Vártam és vártam – folytatta Elizabeth. – Azt gondoltam, hogy bármelyik pillanatban rám támad, megüt, megöl, ahogy
azt a fiút megölte az iskolájában. De nem ez történt. Egyáltalán nem ez történt. Suzanne-t elfogta a hányinger. Megragadta az asztal szélét, és az orrán át lélegzett. Imádkozott, hogy múljon el a rosszullét. Stearns atyát… tizenegy évesen… megerőszakolta a saját nővére… – Azt akartam, hogy megöljön, mint azt a fiút Angliában. Ezért történt meg az első éjszaka. Suzanne ismét egyenesen állt. – Az első éjszaka? Többször is megtörtént? Elizabeth lassan bólintott. – Mondtam, hogy apa és anya elutazott. Az egész ház a miénk volt. Nem volt felügyelet. Mindketten annyira sérültek voltunk, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy amit teszünk, az helytelen. Elizabeth hangjában volt valami, ami elárulta a borzalmas igazságot: hogy még közelében sincsen a történet végének. Suzanne legszívesebben elfordult volna, hogy hányjon, addig öklendezett volna, amíg minden, amit hallott, minden, minden szörnyűséges kép, amit most elképzelt a fejében – az álmában önkéntelenül reagáló fiú, a nővér kétségbeesett kísérlete, hogy nyugalmat leljen a halálban, a felismerés, hogy túlságosan messzire jutottak ahhoz, hogy visszaforduljanak eltűnt volna az agyából. De Suzanne tudta, hogy ameddig él, Elizabeth szavai örökre beleégtek az emlékezetébe. Soha nem fordult még vissza. Így folytatnia kellett. – Mi történt azután? – kérdezte Suzanne. Nem akarta tudni, de tudnia kellett. – Mi lett a vége? – Az apánk, természetesen. Anya és apa egy hónapra utazott el Európába. Azt hiszem, apa magukkal akart vinni engem, de anya… valószínűleg megérezte apám növekvő érdeklődését irántam. Ragaszkodott hozzá, hogy egyedül menjenek. Második nászút volt. Ezalatt az öcsém és én olyan züllött
dolgokat műveltünk, hogy nem is emlékszem arra, hogy részt vettem bennük. Látom, ahogy megtörténtek – Elizabeth lehunyta a szemét és felemelte a kezét – kívülről. Mintha valaki más csinálta volna, én pedig csak néztem. Tudnia kell, hogy én is ugyanolyan bűnös voltam, mint őt. Sőt, bűnösebb. Én kezdtem. Amíg én nem voltam neki, szűz volt. De még ilyen fiatalon is döbbenetes képzelőereje volt. Suzanne lenyelte a torkában felgyülemlő epét, ahogy Elizabeth kinyitotta a szemét, és leeresztette a kezét. – Együtt voltunk az apánk könyvtárában. Ez volt az egyik kedvenc helyünk. Anya és apa egy nappal korábban jött haza, mint vártuk. Anya egyenesen aludni ment, olyan kimerült volt. Apa a dolgozószobájába ment, dolgozni. Ránk talált… együtt. Elizabeth egy pillanatra elhallgatott. A melegház falain túl lenyugvó napot nézte. Suzanne nem merte kitalálni a gondolatait, és azon imádkozott, hogy bárcsak soha ne tudná meg, mi volt Stearns atya nővérének emlékezetében. – Még soha nem láttam olyan dühöt – szólalt meg végül Elizabeth. – Olyan haragot. Apa szinte nem is volt ember. Az öcsém és én szörnyetegnek hívjuk. Nem véletlenül. Aznap bestiális állat lett belőle. Lehúzta rólam az öcsémet, és nekicsapta a falnak. Soha nem felejtem el a vért a tapétán – a vöröset a sárgán. Engem lenyomott a földre, arccal lefelé. Beszélt, de egyszerűen nem emlékszem rá, hogy miket mondott. Nem akarok emlékezni. – Jó, hogy nem emlékszik – suttogta Suzanne. – Elkezdett megerőszakolni, újrajelölni a területét, azt hiszem. Azt hiszem, abban a hitben volt, hogy az öcsém önkívületben fekszik. De aztán csattanást hallottam. Az volt életem legcsodálatosabb hangja. – Mi volt az? – Az öcsém megütötte apámat a piszkavassal. Sajnos az ütéstől nem ájult el. De legalább annyira kiütötte, hogy képes legyek kimászni alóla. Apám dühe aztán minden addiginál
magasabbra csapott. Megragadta az öcsémet, és a földhöz vágta. A piszkavassal eltörte az alkarját. Hallottam a reccsenést. Suzanne eltakarta arcát a kezével. Talált egy magányos padot, és leült. Képtelen volt tovább állni. – Apa a törött karjánál fogva megragadta az öcsémet, és ülő helyzetbe húzta fel. Egy székhez kötözte. Az öcsém karja… lifegett… élettelenül… Butaság, de emlékszem, arra gondoltam, hogy: „Jaj, ne, soha többet nem fog tudni zongorázni”. Őrület, mik jutnak az ember eszébe ilyenkor. Soha többé nem fog tudni zongorázni? Apa meg akarta ölni őt. – Megölni? – Suzanne tudta, hogy ostoba libának tűnik, hiszen papagájként visszhangozta Elizabeth szavait. De a döbbenet és a rosszullét határán volt, úgy elborzadt, hogy szinte megnémult. – Emlékszem, hogy apám azt mondta: – Halott vagy, Marcus. Halott vagy. – Amint a székhez kötözte az öcsémet, megint kergetni kezdett engem. Azt akarta, hogy az öcsém végignézze, hogy megerőszakol. De én ezt nem hagyhattam. Az erőszak, az majdhogynem rendben volt. Persze. Előfordult máskor is. De nem hagyhattam, hogy megölje az öcsémet. Szerettem. Beteges, kártékony, megtört módon, de szerettem. Csak mi voltunk egymásnak. Szóval fogtam a piszkavasat, és minden erőmmel rácsaptam apám fejére. És Istenem, apám a földre zuhant. Olyan keményen és olyan hirtelen, hogy felnevettem. Azt hiszem, ez a nevetés ragadta meg anyám figyelmét. Nem bírtam abbahagyni a nevetést. – Az anyja talált magára? Elizabeth bólintott. – Berohant a könyvtárba, meglátta a szinte meztelen, vérző lányát, az öcsémet, aki alig pihegett és egy székhez volt kötözve, és apámat, a szörnyeteget, aki véres halomban feküdt a földön. Már nem tagadhatta, hogy mi folyik a házában.
Engem és az öcsémet kivitt a házból. Az öcsémet kórházba vitte, és otthagyta… – Otthagyta? Egyszerűen csak otthagyta? – Nem az ő fia volt. Mindig is gyűlölte egy kicsit. Egy viszony fölött szemet hunyhatott volna, még egy olyan viszony fölött is, amiből fattyú született. De rákényszeríteni, hogy fiaként bánjon vele? Ezt soha nem bocsátotta meg apámnak. Bárcsak ez lett volna apám legnagyobb bűne! – Bárcsak… – Szóval otthagyta az öcsémet a kórházban, velem pedig elmenekült. Utána elvált apámtól. Ez a hatvanas években volt. Nem bírta volna elviselni, hogy nyilvánosan kiteregessék a szennyesünket. Így nem emeltek vádat, és egyenlő részben elosztották a vagyont. Az pedig jelentős volt, ma is az. Még úgy is, hogy mindent feleztek, mind a ketten roppant vagyonosak voltak. – Mi történt az öccsével? – kérdezte Suzanne, bár a válasznak ezt a részét tudta. – Iskolába küldték, ugye? Elizabeth bólintott. – Azt hiszem, miután apám észre tért, eszébe jutott, hogy az öcsém az egyetlen fia és örököse. De nem volt hajlandó megtűrni maga körül, így elküldte egy iskolába, a Szent Ignác Akadémiára, azt hiszem, ez volt a neve. Valami jezsuita fiúinternátus volt Maine-ben, a nagy semmi közepén. Még jó időben is nehéz volt megközelíteni. – Börtönnek tűnik. – Valami olyasmi is volt. Azt hiszem, apám félt az öcsémtől, a lehetséges megtorlástól. Persze tévedett. Az öcsém nem gyilkos. Az apám nem attól félt, akitől kellett volna. Suzanne elégedett derűt hallott ki Elizabeth hangjából. Nem szólt. Habár Suzanne fiatal volt, elég régóta volt újságíró ahhoz, hogy tudja, gyakran akkor tudta meg az igazságot, amikor abbahagyta a kérdezősködést.
Örülök, hogy a Szent Ignácba ment – folytatta Elizabeth. – Ott láthatóan boldog volt. Áttért a katolikus hitre. Vagy egy tucat nyelvet megtanult az ott tanító papoktól. Megismerte ezt a Kingsley-t. Suzanne elmosolyodott, mert tudta, hogy Elizabeth ezt várja tőle. – És Kingsley nővérét, ugye? – sürgette Suzanne. Ó, igen. Az öcsém feleségét. Soha nem találkoztam vele. Csak a lány halála után értesültem a házasságukról. Az öcsém persze a pénz miatt csinálta. – A pénz miatt? – A vagyonkezelői alap miatt. A szüleim mindkettőnk nevére vagyonkezelői alapot hoztak létre. Huszonöt éves korunkban hatalmas összeget kaptunk, vagy előbb is, ha… – Ha házasságra lépnek. Elizabeth bólintott. – Azt hiszem, az öcsém segíteni akart Kingsley-nek és a nővérének, hogy együtt maradhassanak az Államokban. Mindketten nincstelenek voltak. Mint tudja, a történetnek nem lett jó vége. De gondolom, így volt a legjobb. Az öcsémnek az volt a sorsa, hogy a papság felé forduljon. – Úgy tűnik, elérte a hívása. – Csodálatos dolog, ha az embernek pap a testvére. Jó, hogy van valaki a családban, aki feloldoz a bűnök alól, és még a jog és a törvény elől is titkolja a bűnöket. A testvéremnek... annyi minden alól kellett feloldoznia. Elizabeth ibolyakék szemét Suzanne felé fordította, és Suzanne meglátta bennük az igazságot, hallotta az igazságot, és végül megértette az igazságot. Elizabeth Stearns megölte az apját. És az öccse tudta. És Suzanne számára egy pap, aki feloldozta a saját nővérét a gyilkosság bűne alól, és gyónását még a rendőrség előtt is titokban tartotta…
– Ez elég nagy érdekütközés számomra – mondta Suzanne. – Egy fivér, aki meghallgatja a nővére gyónását. – Azt hiszem, tényleg az. De talán most már tudja a választ. – Talán tudom. – Suzanne rogyadozó lábakkal állt fel a pádról. Ki kell jutnia innen, most. Tudta, mit kell tennie, kivel kell találkoznia, mit kell mondania. És még ma este meg kell tennie! – Mennem kell. Köszönöm, hogy fogadott. – Kérem. A testvéremért bármit. Remélem, most már egy kicsit jobban megérti. Ha szexuális zaklató papot keres, azt a Szent Szívben nem találja meg. A testvéremnek ennél több esze van. Akkor előttem kéne megállnia. Suzanne kényszeredetten rámosolygott Elizabeth-re. – Nem, biztos vagyok benne, hogy igaza van. Azok után, ami az én bátyámmal történt, mindenképpen együtt érzek magával abban, amit érez és amit… – Suzanne óvatosan megválogatta a szavait – abban, amit tett. Örülök, hogy az öccse feloldozta. Ha ettől jobban érzi magát, én is feloldoztam volna. Ha hittem volna ilyesmiben. Elizabeth ismét felvette a kanalat, és újra elkezdett ásni, most sokkal gyengédebben. Nyugodjon meg, kitalálok a házból. Megígérem, hogy mindez nem hivatalosan hangzott el. – Köszönöm, Miss Kanter. Kérem, vezessen óvatosan. Suzanne az ajtó felé indult, majd megállt, mielőtt megérintette az ajtógombot. – Nem Marcusnak nevezi? – kérdezte. – Mármint az öccsét. Így nevezi – az öcsém. Miért? – Utálja a Marcus nevet. Ez az apánk neve. – Köszönöm. Csak kíváncsi voltam. Jó éjt. Suzanne még egyszer az ajtógomb után nyúlt, de megállt. – Azt hiszem, megértettem valamit, amit maga nem – mondta Suzanne, mert eszébe jutott valami, amit Elizabeth korábban mondott. – Arról, hogy a testvére nem úgy ébredt fel, ahogy maga hitte róla.
Elizabeth csak bámult rá, és nem szólt semmit. – Aznap éjjel azt akarta, hogy felébredjen és megölje magát, ahogy azt a fiút is, aki álmában megtámadta az iskolában. De nem ölte meg. Mert mélyen aludt. És azért aludt mélyen, mert otthon volt. És azt hitte, biztonságban van. Suzanne még a kevés fényben is látta, hogy Elizabeth tekintete csillogó ametisztként megkeményedik. – Több esze is lehetett volna. Soha, senki nincs többé biztonságban.
HUSZONKETTEDIK
M
ichael még életében nem érezte ennyire biztonságban magát. Különös érzés volt ez, tekintve az utóbbi két óra fájdalmát, amikor is Spike, a bíborlila hajú tetoválóművész fekete tintát vezetett mélyen összeszabdalt bőre alá. De a fájdalom miatt összpontosított, az lenyugtatta úgy, ahogy mindig is. Azonban még a fájdalomnál is jobb volt az érzés, hogy Griffin két erős karja lefogja – ez Michaelt valami biztos kikötőbe vezette önmagán belül, ahol még sohasem járt. Nora a díványon ült, és a szerkesztett anyagon dolgozott. Spike mélyen behatolt a tűvel Michael csuklóiba. Azonban Michael számára a világon senki más nem létezett rajta és Griffinen kívül. Spike pár percenként megállt, és újratöltötte a tűben a tintát. Griffin ilyenkor lazított a szorításon Michael alkarján, és italt ajánlott neki, vagy ha szüksége volt rá, pihenést. A fájdalom elérte tetőfokát, és izzadtság kezdett csöpögni Michael homlokáról. Griffin szünetet kért, megtörölte Michael arcát, és hagyta, hogy pár percet pihenjen, mielőtt Spike újra munkához látott. Griffin egyszer sem kérdezte meg, hogy szükséges-e abbahagyni, vagy akarja-e, hogy abbahagyja. És valamiért Griffin hite abban, hogy Michael képes elviselni a fájdalmat, többet jelentett a fiúnak, mint bármi más. – Ennyi volt, haver – mondta Spike, hátradőlt a székben, és kinyújtóztatta a hátát. – Ma estére ennyi elég volt. Hadd gyógyuljon be. Hat hét múlva jöhet a finomítás. Michael tekintete Griffinről a saját csuklójára fordult. Az egész kínzás alatt Griffin arcát nézte, nem pedig Spike tűjét. Gyűlölte a hegeit és azt a kétségbeesett, őrült pillanatot, ami a
létrejöttükhöz vezetett. És mégis, kell valamit találnia a világban, amire szívesebben néz, mint Griffinre. Azonban most a csuklóját nézte, és beszívta a levegőt – és nem undorral, mint eddig mindig az utóbbi három évben, hanem csodálattal. – Hűűű… – pihegte. – Spike, ez… – Kibaszottul gyönyörű – mondta Griffin, és óvatosan megérintette a nyers, még mindig vérző, tetoválás körüli bőrt. Gyönyörűek voltak a fekete szárnyak, melyek a csuklók belső oldalát eltakarták. Valahogy Spike-nak sikerült húsból és tintából életre keltenie a finom, pihés tollakat. És a hegek… Nyomuk sem volt. Mindkét tetoválás teljesen lefedte Michael öngyilkossági kísérletének dühös, nyilvánvaló nyomait. Griffin kezébe fogta Michael karját, és frissen tetovált csuklóit egymás mellé helyezte, létrehozva a két, teljesen kitárt szárnyat. – Csodálatos, Mick. Csodálatos – mondta Griffin, és megszorította Michael ujjait. – Akárcsak te. A kétórás tetoválás okozta fájdalom már a felajzottság határáig juttatta Michaelt. Griffin érintése, hangjának éhes tónusa fájdalmasan ráébresztette, hogy testének egy része jobban sajog, mint vérző csuklói. – Mindjárt jövök – mondta, és elrántotta a kezét Griffintől. Szinte kirohant a szobából, és berontott a folyosó végén a fürdőszobába. A mosdó fölé hajolt, kinyitotta a csapot, és vizet locsolt az arcára. Képtelen volt ezt tovább csinálni. Most már két hónapja gyötörte a vágy Griffin után. Olyan volt ez, mint a hegek a csuklóján – valami, amit elrejtett, valami, ami szégyenbe taszította, amire félt ránézni. De ma este azon az asztalon nem csak a csuklóján levő hegek alakultak át. Michael szerette Griffint. Most már tudta. És kurvára fogalma sem volt róla, mihez kezdjen vele. – Angyal? – A fürdőszoba ajtaja kinyílt, és Nora állt előtte, aggodalommal teli szemekkel.
– Nora… – Michael felállt, és valamiféle megadással emelte fel a kezét. – Nora, én… – Tudom, Angyal – mondta Nora. – Tudom. Becsukta maga mögött az ajtót, és magához húzta a fiút. Michael majdnem felnyögött az emberi érintésétől, Nora kezétől az arcán, az ajkától. Nora közéjük nyúlt, és kicipzározta a fiú farmerját, miközben Michael felhúzta az ő szoknyáját. Lehúzta a bugyiját, és belényomult. Még soha nem volt ilyen agresszív Norával. De ez nem a szexről van a szado-mazo jelenetekről szólt, hanem a túlélésről. Keményen döfködte, ahogy Nora gyengéden simogatta a hátát és a haját. Michael gyorsan és keményen elélvezett, megborzongott Nora mellett, miközben arcát a nyakába temette. – Nem tudom, mit tegyek, Nora – suttogta, ahogy kihúzta magát belőle. – Nem tudom, mit mondjak. Ez az egész meg fog ölni. Az apám is meg fog ölni. És az anyám soha többet rám se fog nézni. Nem tudom… – Meg kell mondanod Griffinnek – mondta Nora. – Beszélned kell, Michael, szólnod kell neki. – Nem bírom, nem bírom. – Michael egész teste megremegett a kíntól és a szerelemtől. Térde megcsuklott, és Norával együtt lecsúszott a fürdőszoba padlójára. – De bírod, Angyal. Olyan bátor voltál ezen a nyáron. Olyan sok démonnal szembenéztél. És olyan büszke vagyok arra, aki vagy, akivé leszel… Csak mondd ki. Mondd el, mit akarsz elmondani Griffinnek. Csak mondd ki. Senki nem fogja hallani, csak én. De valakinek ki kell mondanod. Beszélj, Angyal. Beszélj. Mit akarsz? Mondd el. – Én… – kezdte Michael, és elhallgatott. Még az is herkulesi munkának tűnt, hogy Norának elmondja, mit érez, mit akar. – Michael, ez parancs az úrnődtől. Mondd el, hogy mit akarsz. Most.
– Griffint akarom. – A szavak azonnal kibuktak belőle. Nora túlságosan is jól kiképezte. – Annyira akarom, hogy az már fáj. Szeretem őt, Nora. Még soha nem éreztem ilyet. És tök hülyeség az egész, mert ő gazdag, tökéletes és csodálatos, és én meg egy senki vagyok. Senki vagyok, és olyasvalakibe vagyok szerelmes, akivel nem lehetek együtt. Griffin olyan gyönyörű. Állandóan őt nézem, folyton csak rá gondolok. Éjszaka róla álmodom. És ő jut eszembe először, amikor reggel felébredek. És annyira szeretném megérinteni. Meg akarom érinteni az arcát és azt a kibaszottul tökéletes haját. És az ajkait és a mellkasát és a karjait – és arra gondolok, hogy azok a karok átölelnek, és megalázó, hogy mennyire akarom őt. És Istenem, az ágyában akarok élni. Illetem hátralévő részét alatta akarom tölteni. Magamon akarom érezni, magamban akarom érezni. Az alárendeltje akarok lenni. Le akarok térdelni előtte. Uramnak akarom szólítani, viselni akarom a nyakörvét, és megcsókolni a kibaszott lábát, ha azt mondja nekem. Végig akarok vele menni a legnyüzsgőbb utcán, egymás kezét fogva, hogy az egész világ lássa, hogy együtt vagyunk, hogy tudják, hogy hozzá tartozom. Szeretem Griffint, Nora. Szerelmes vagyok belé. És nem lehetek vele. De ez… Ez ennyi. – Michael elfordult, és kicsit mélyebben bújt Nora vállába, nyakába. Ott akart maradni, hogy soha többé ne kelljen senkivel szembenéznie. – Nem mondod el neki, ugye? – Nem kell elmondania. Griffin hangja a fürdőszobába vezető ajtóból szólt. Michael levegőért kapkodott, és felnézett. Nora épp csak annyira húzódott el, hogy elfordítsa a fejét. – A francba – lihegte Michael. Szíve megfagyott, gyomra összeszorult, egész teste jéggé dermedt. – Mindent komolyan mondtál, ugye? – kérdezte Griffin, és lepillantott Michaelre, aki úgy ült a földön, mint egy nagy rakás szerencsétlenség.
– Griffin, bocsánat – mondta Michael, és térdét a mellkasához húzta. – Bocsánatot kérek. Felejtse el, amit mondtam. Én csak… – Állj fel – mondta Griffin, összetéveszthetetlenül parancsoló hangon. Michael azonnal talpra ugrott. – Annyira… – kezdte Michael, de Griffin nem hagyta, hogy befejezze a bocsánatkérést. Griffin kézbe fogta Michael nyakát, magához húzta, keményen. Mielőtt Michael tudta volna, mi történik, Griffin szája már az övén volt. A csók minden volt, amiről Michael álmodott – erős, birtokló, hajthatatlan. Griffin kezében tartotta Michael arcát, így esélye sem volt elmenekülni. De ahogy Griffin nyelve az övét kereste, ahogy ajkaik egymásra találtak, Michael tudta, hogy innen soha nem akar elmenekülni. Griffin lassan visszahúzódott. – Ezt azóta meg akartam tenni, hogy megláttalak – lihegte, és homlokát Michael homlokának nyomta. – Még soha nem akartam senkit így, mint téged, Mick. Michael el sem akarta hinni a szavakat. – Ne… Ne már. Két hónapja itt vagyok. Ha akart volna… – A kibaszott papod azt mondta, hogy ha hozzád merek nyúlni, soha többé nem láthatom Norát. Michael megpördült, hogy szembenézzen Norával, aki némi vidámsággal az ajkán figyelte őket. – Nora? S. atya azt mondta… – Megvannak az okai – mondta Nora. – És igen, azt mondta Griffinnek, hogy visszavonja a Nyolcadik Körbeli kiváltságait és kirúgja a közösségből, ha megpróbálkozik veled. És többé nem enged minket találkozni. De már mondtam neked, Griffin. Søren nem szörnyeteg. Beszélhetsz vele, fölhívhatod, megmagyarázhatod…
– Csessze meg a telefont! És csessze meg a magyarázatokat! Az hiszi, hogy ő számunkra Isten, ő dönt helyettünk. Ami Mick és köztem történik, ahhoz semmi köze. És ezt meg is mondom neki. Most, rögtön. Griffin még egyszer megragadta Michaelt, és úgy megcsókolta, hogy utána csak lihegett és mindene sajgott. De a csóknak túlságosan hamar vége lett, mivel Griffin gyorsan elszakította magát tőle, és kiment a fürdőszobából. – Griffin! – kiáltotta Nora. Michaellel szinte futniuk kellett, hogy utolérjék a hosszú, határozott lépésekkel közlekedő férfit. – Mindjárt vihar lesz. Nem várnál holnapig? Használd azt a nyavalyás telefont. – Az nem lenne elég jó Sørennek, és ezt te is tudod, Nora. Amikor hat éve felkerestem, és megmondtam neki, hogy szeretlek, a beszélgetés nem volt elég. Bizonyítanom kellett. Akkoriban ehhez túl gyáva voltam. És nem szerettelek téged eléggé, hogy összeszedjem magam. De Mickért megteszem. Már csak azért is, hogy megmutassam annak az önelégült, elbizakodott, seggfej papodnak, hogy nem ő az egyetlen tökös dóm itt. Michael Norára pillantott, nyomorult rettegéssel. – Griffin nem fog megverekedni S. atyával, ugye? Nora megrázta a fejét. – Nem. Søren pacifista. Michael megkönnyebbülten felsóhajtott. Bármennyire kemény és fiatal volt Griffin, volt egy olyan érzése, hogy S. atya könnyedén feltörölné a padlót bárkivel ezen a földön. – Hála Istennek! – Nem, Søren nem verekedni akar Griffinnel. Meg akarja törni. – Ó… – Michael nézte, amint Griffin eltűnik az előcsarnokon át. – Bassza meg! Nora bólintott. – Magam is éppen így gondolom.
Michael azt gondolta, megvárja, amint Griffin újra megjelenik, akárhová is ment. Talán rábeszélheti, hogy térjen észhez. Eszébe jutott a történet, amit Griffin mesélt neki első, Norával töltött éjszakájáról – A férfi elment S. atyához, hogy engedélyt kérjen tőle, hogy Norával lehessen. A pap nemet mondott, addig, amíg Griffin be nem hódol az igazi fájdalomnak, az igazi dominanciának. Akkor képtelen volt végigcsinálni, Noráért nem. De érte… érte… – Nem engedhetem, hogy megtegye. Ostobaság! Majd kitalálunk valamit – mondta Michael. Kétségbeesetten szerette volna Griffint biztonságban tudni. – Beszélek vele. Beszélek S. atyával. Ő… Michael szavait egy felbődülő motor szakította félbe, és véget vetett terveinek, melyekkel meg akarta akadályozni Griffin nevetséges ötletét, hogy szembeszálljon S. atyával. – Mi a… Nora felsóhajtott. – Ez egy Ducati-szörnyeteg, ami kihúzott a feljáróról – mondta Nora. – Mégpedig nagy sebességgel. Irtó sok gyorshajtási bírságot fog összeszedni, ha nem vigyáz. – Nora… – Michael a nőre nézett, gyomra egyetlen, fájdalmas, reménykedő, szomorú és vidám csomóba gyűlt össze. Nora kifújta a levegőt, és felnevetett. – Egy hét nem múlhat el úgy, hogy nincs itt valami oltári nagy dráma? Gyere velem, Angyal. Mutatni akarok valamit. Suzanne visszavezetett a városba, de nem állt meg. Ment tovább, és addig meg sem állt, amíg a connecticuti Wakefieldbe nem ért. Egész úton odafelé Sørenre gondolt. Stearns atyára, Elizabeth öccsére. Hogy lehet ez a három egy és ugyanaz a személy? Claire számára ő volt az ideális fivér. Elizabeth élete legrosszabb részének szimbóluma volt. A gyülekezete számára szinte maga volt a megtestesült Isten. És
Nora Sutherlin neki dedikálta a könyvét. De az, hogy Sutherlin szerette, még nem jelentette azt, hogy Stearns atya viszontszerette, talán nem ugyanúgy. Suzanne tudta, hogy Patrick szereti, szerelmes belé. De ő nem érezte ugyanazt. Vagy igen? Kihúzta telefonját a táskájából, és Patrick számát hívta. Majdnem felnevetett megkönnyebbülésében, amikor a fiú felvette. – Suz. Az Isten verje meg. Merre jártál? Minden rendben van? – Igen. Azt hiszem. Már jobban vagyok, megtennél egy szívességet? Vezetek, meg kéne nézned nekem valamit. – Persze, bármit. Utánanéznél, hogy egy Elizabeth Stearns nevű New Hampshire-i nőnek van-e valamilyen priusza? A Google az ilyesmiben nem sokat segít. Felhívom a New York-i rendőr haveromat. Majd ő utánanéz. Suzanne letette és várt. De nem kellett sokáig malmoznia. – Na? – kérdezte, amikor felvette. – Emberölés gyanújával letartóztatták. Az apja több lépcsőfokot zuhant lefelé a lépcsőn, és meghalt. Hírhedten egészséges és férfias volt a vén gazember, úgyhogy senki nem hitte el, hogy csak úgy lezuhant. – Nem ítélték el? – Nem. Nem volt szemtanú. A bizonyíték nem elég meggyőző. Az egyetlen igazán inkrimináló tény az volt, hogy Elizabeth Stearns az apja halála másnapján egyenesen Wakefieldbe utazott, hogy beszéljen a testvérével, aki pap. – A zsaruk arra gondoltak, hogy meggyónta neki a bűnét. – Így van. Próbálták rávenni a papot, hogy beszéljen. Az meg egy mukkot sem mondott, pedig a nővére nem katolikus. Nyilván nem csak a megkeresztelt katolikusok mehetnek gyónni, így eléggé megdolgozták, hogy köpjön. Még az
egyházmegyénél is ezt akarták. Teológiai alapon visszautasította. – És azon az alapon, hogy mentse a nővére irháját. Tudva, hogy mit művelt vele az a rohadék apja, egyáltalán nem okolom a papot. Patrick fújt egyet, és a telefon szinte megzörrent a levegő erejétől a másik oldalon. Suzanne elmosolyodott. Patrick… Mihez is kezdene nélküle? – Szóval végeztél, ugye? Ennek vége? Hazajössz most, ugye? Igaz? Suzanne elvigyorodott a sötétben. – Még van egy elintéznivalóm. – És utána hazajössz, ugye? – Igen. De ne várj meg ébren. Lehet, hogy eltart egy ideig. – Azért megvárlak. A mosoly még sokáig ott maradt Suzanne arcán az után is, hogy letette. Tíz óra körül érkezett meg Wakefieldbe és a Szent Szívhez. Néhány mécses még mindig égett a templomban, így a színes üvegablakokon halványan kiszűrődött a fény. Milyen gyönyörű volt éjjel a templom… Milyen békés, milyen megszentelt. Suzanne még mindig nem igazán hitt Istenben. Semmi nem tudja meggyőzni róla, hogy valami égi fickó rendezi ezt az egész bulit idelent a Földön. De legalább elkezdett hinni az egyik hívőjében. Belépett a templomba, de üresen találta. Søren azonban biztosan hamarosan megjön, hogy eloltsa a gyertyákat és bezárjon. Søren… Hirtelen rájött, hogy agyában ismét Søren lett. Habár tudta a nevét, tudta a titkait, mégis azt érezte, nem méltó arra, hogy azon a néven nevezze, amin csak legbizalmasabb szerettei nevezik. Stearns atya – suttogta hangosan, ahogy az elöl levő oltárt bámulta. Soha nem nevezi szemtől szembe vagy a szívében vagy az elméjében többé Sørennek. Körülnézett, és meglátott
egy kis lépcsőt, ami a kórushoz vezetett fel. felment, megállt az erkélyrész pereménél, majd végignézett az egész templomon. A templom. A régi időkben a bűnözők és a szökevények a templomok belsejében igazi, megszentelt helyre leltek. A templom megszentelt terület volt, szentséges, és a hatóságok úgy kezelték, mintha olyan erő uralkodna itt, amivel nem jó szembeszegülni. Suzanne gyerekkora óta először érezte magát biztonságban egy templomban, egy pap közelében. Valaha azt gondolta, hogy a katolikus egyház kicsapongásait csupán a teljes pusztítással lehet helyrehozni. Örömmel idézte fel Denis Diderot szavait: „Addig az emberiség boldog nem lesz, míg az utolsó királyt az utolsó pap beleivel meg nem fojtják.”15 . Nyomozása során királlyal és pappal is találkozott, és be kellett ismernie, hogy bár a világ talán nem jobb hely velük, mégis, sokkal érdekesebb. Hallotta, hogy alant kinyílik egy ajtó, és Stearns atya lépked végig a templomon az oltár felé. Suzanne egy pillanatig figyelte, majd elmosolyodott, ahogy a férfi keresztet vetett, gyorsan, elegánsan meghajolt egy padsor mellett, és leült imádkozni. Kezében rózsafüzér volt, és Suzanne eltűnődött, vajon milyen különleges indíttatásból imádkozik. Majdnem leszólt neki, hogy köszöntse, de meghallotta, hogy alatta ismét nyílik az ajtó. – Søren! – Egy férfi dühös hangja visszhangzott végig a templomon. Suzanne egy lépést hátralépett az erkély szélétől, és elbújt az árnyak között. Stearns atya felállt, és megfordult. – Griffin… Milyen jó téged templomban látni. Suzanne döbbenten beszívta a levegőt. Nem látta a férfi arcát, de izmos testalkata és a fényképek alapján felismerte Griffin Fiskét, a New York-i Részvénytőzsde elnökének fiát. Mi a fene…
15
A fordítás forrása: Magyar Katolikus Lexikon
– Na, azt már nem – mondta Griffin, hangja csöpögött a dühtől. – Velem nem fogja eljátszani az elmével baszakodós kis játékait. Tudja, miért vagyok itt. – Nem igazán tudom. – Stearns atya a templomhajó közepén állt, és nyugodt mosolyt villantott Griffin-re. – De áruld el. Beszélhetünk, amiről csak akarsz. – Beszéljük meg azt, hogy a szerelmi életemhez kurvára semmi köze. Beszéljük meg, hogy micsoda arrogáns, elbizakodott seggfej, ha az hiszi, hogy megmondhatja nekem vagy bárki másnak, hogy kivel lehet együtt vagy kivel nem. – Eleanor nagyon kedvel, Griffin. Még fel kell fognom, miért. Griffin fenyegetően előrébb lépett. – Talán azért, mert magától eltérően én nem próbálom meg minden egyes lépését felügyelni. – Igen, Eleanor iszonyatosan el van nyomva, ugye? – Stearns atya hangja gúnytól csöpögött. – Eleanor úgy viselkedik, mint egy gyerek, mert tele van gyermeki örömmel. Te egyszerűen gyerek vagy, Griffin. Egy elkényeztetett gyerek, akinek soha életében nem volt még valódi kapcsolata. Figyeltem, ahogy kihasználtad az embereket, és újra és újra eldobtad őket. Ha egyetlen pillanatra is azt hiszed, hogy megengedem, hogy kihasználj és eldobj valakit, akit szeretek. .. – Én? – nevetett fel keserűen Griffin. – Én? Én használok ki embereket és dobom el őket? Vak talán? Süket? A drágalátos Eleanorja úgy használja a férfiakat, mint a kibaszott zsebkendőt. Egy kemény trombitálás, és kihajítja őket. A szerkesztője? A gyakornoka? A több ezer volt szeretője? Jézus Mária, Søren, még… Bármilyen nevet is mondott volna ki Griffin, nem mondhatta ki. És minden olyan gyorsan történt, hogy Suzanne nem tudta összerakni elméjében a mozdulatsort, aminek szemtanúja volt. Tudta, hogy úgy kezdődött, hogy Griffin ujját Stearns atya mellkasának szegezte. A végén Griffin a templom
padlóján feküdt, karja a háta mögött. Stearns atya olyan brutális erővel és hatékonysággal mozgott, hogy Suzanne csak annyit tehetett, hogy döbbenetében a szája elé kapta a kezét. – Griffin… – Stearns atya hideg, kiszámított, borzalmas nyugalommal mondta ki a nevet. – Isten házában vagy. És Eleanor az Ő gyermeke. És ha az én jelenlétemben mersz beszélni róla, vagy az Ő jelenlétében, akkor a legnagyobb tisztelettel kell tenned. Megértetted? Suzanne csak bámulta a jelenetet. Úgy tűnt, hogy ha Stearns atya még keményebben meghúzza Griffin karját, akkor a válla kiugrik a helyéről. Griffin fintorgott, és fájdalmasan lihegett. – Igen, uram – mondta végül. – Jó. – Stearns atya elengedte Griffin karját, és felállt. Griffin is gyorsan talpra szökkent. – Mi az, verekedni fogunk, akár az iskoláskölykök? Vagy megbeszéljük a dolgot úriemberekhez méltóan? Griffin bólintott. – A Körben? Stearns atya nagyot sóhajtott. – Ha ragaszkodsz hozzá. – Igen. Ennek ma este vége. Tudja, mit akarok és kit akarok. – Tudom, igen, tudom. Felkészültél rá, hogy kiérdemeld, amit akarsz? Griffin háta kiegyenesedett. – Megteszem, amit kell. Az utolsó, amit akarok, az, hogy még több fájdalmat okozzak a kölyöknek. Mármint nem a rosszfajta fájdalmat. A kölyöknek? Suzanne azt gondolta, furcsa így beszélni Nora Sutherlinről. Bár keveset tudott a hírhedt Griffin Fiskéről, azt tudta, hogy pár évvel fiatalabb Noránál, és mi a fenét ért a rosszfajta fájdalom alatt? Van jófajta fájdalom is? – Én sem. Épp ezért szabtam meg így a feltételeket. – Jól van. Essünk túl rajta. Nem fogok még egy éjszakát arra pazarolni, hogy egyedül aludjak, ha nem muszáj.
Suzanne látta, hogy Stearns atya szeme összeszűkül, ahogy Griffin kiviharzott a templomból. Bármilyen tiszták is az érzései Nora Sutherlin iránt, biztos nem akart arról hallani, hogy egy másik férfival bújik ágyba. Nyilván Stearns atyának nagy hatalma van felette, ha Griffin Fiske idejött, hogy megharcoljon a papjával, hogy vele lehessen. Aznap éjjel a paplakban, amikor a férfi óvatlanná vált, és beszélt arról, miként kellett megmentenie a kamasz Eleanor Schreibert saját magától, hogy tulajdonképpen szinte ő nevelte fel, miután a családi élete széthullott… Talán Stearns atya pontosan az volt számára, amit mondott: apa. Stearns atya elhagyta a templomot, és Suzanne egy padra roskadt. A szíve még mindig vadul vert a különös jelenettől, amelynek szemtanúja volt. Stearns atya majdnem ökölharcba bonyolódott New York legbefolyásosabb üzletemberének kölykével Nora Sutherlin miatt. Bizarr… Suzanne-nek nagyon sok kérdése lett volna, de láthatóan aznap éjszaka nem tehette fel őket. Stearns atya miért nem akarja, hogy Nora Sutherlin és Griffin Fiske együtt legyenek? Miért nevezte Griffin Norát kölyöknek? És mi a fene az a Kör? Nora felvitte Michaelt a szobájába, és leültette az ablaknál levő székre. Megparancsolta, hogy maradjon ott, majd visszament a szobájába valamiért. Mikor visszaért, a fiú fel-alá járkált. – Szóval már nem engedelmeskedsz a parancsaimnak – ugratta, ahogy leült az ablakmélyedésbe. – Remélhetőleg Griffin jobban kiképez majd, mint ahogy én. Michael elpirult, és leroskadt a székre Norával szemben. – Jaj, Istenem, szerelmes vagyok egy férfiba… – nyögte. – Ez szívás. – Emellett szopás is. Michael ismét felnyögött, és Nora csak nevetni tudott rajta.
– Ááá… Kamaszok – mondta, és magához vonta Michaelt. A fiú összegömbölyödött az ölében, és fejét a combjára fektette. – Minden élet-halál kérdése, amikor az ember tizenhét éves. Főleg a szerelem. – Az nem élet-halál kérdése? Nora lehunyta a szemét, és nekidőlt a falnak. – De, de igazából az. Az élet és a halál kevésbé élet-halál kérdése, mint a szerelem. Amikor beleszerettem a papodba, azt éreztem, nyílt sebem van, olyan nyers volt, olyan fájó. És fájt is. De nem érdekelt. A szerelem az a nyílt seb, amiről azt reméled, hogy soha nem gyógyul be. – A szerelem sokkal jobban fog fájni, ha az apám tudomást szerez az egészről. – Az apád egy seggfej, Angyal – emlékeztette Nora. – Miért érdekel, mit gondol? Michael megrázta a fejét. – Agyonkínozza anyát miattam. Bármit csinálok, anya ellen fordítja. Kidobott minket, elvált, de még mindig hazajár, és állandóan lecseszi minden egyes dologért, amit utál bennem. És abból elég sok van. – Az apádnak rémes ízlése van a fiak terén. – Nora végigfuttatta kezét Michael hosszú haján, és kisimította a homlokából. – Én boldog lettem volna, ha ilyen gyerekem van, mint te. Nora kibámult a szépen rendben tartott pázsitra és az üres kocsifelhajtóra. Griffin valószínűleg csak reggel ér haza. Egyedül Isten tudta, hogy Søren minek teszi ki ma éjszaka. Nyilván semmi olyasminek, ami igazán borzalmas lenne. Semmi olyasminek, amit egyszer-kétszer Norával nem tett volna meg. Csak némi elmebaszakodás és egy jó adag fájdalom. Jót tenne Griffinnel. Van valami abban, hogy harcolniuk meg azért, akit szeretünk. Főleg, ha az, akit szeretünk, egy tizenhét éves fiú, aki nem hitte, hogy megérdemli ezt a szerelmet.
– Mi lett a gyerekkel? – suttogta Michael, és Nora elfordította tekintetét az esti égboltról. – Milyen gyerekkel? Michael felemelte fejét Nora öléből, és rábámult. Nora nagyot sóhajtott. – Ja, azzal a gyerekkel… – Nem beszélek sokat, de figyelek. – Sajnos láthatóan túlságosan is jól – mondta Nora. Nevetése örömtelenül, siváran kongott. Egek, erről akar a legkevésbé beszélni. – Tényleg tudni akarod? Michael bólintott. – Talán elvonja a figyelmem, és nem aggódom annyit Griffin miatt. – Michael felült, és térdét szorosan a mellkasaihoz húzta. Szegény… A szerelemnek nem lenne szabad ennyire fájnia... – gondolta Nora, majd rájött, hogy ez micsoda szentségtörés volt az ő világukban. Valaha megtudja-e, milyen a szerelem fájdalom nélkül? Létezik egyáltalán ilyesmi? – Huszonhét éves voltam – kezdte Nora, és visszafordult a lemenő nap felé. – És annyira szerelmes voltam a papodba, hogy nem voltam magamnál. De sokáig úgy éreztem… nem vagyok egész, azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés. Gyakran voltam Kingsley-nél a húszas éveimben – az volt egyetlen hely, ahol a papod és én igazából önmagunk lehettünk. Emlékszel arra a francia pasira, aki a Rolls Royce-szal ment érted? Michael elvigyorodott. – Soha nem fogom elfelejteni. – Azé a pasasé New York. Legalábbis az alvilág része. Neki vannak a legszebb alárendeltjei, domjai és dominái az egész világon. Állandóan ki-be járkálnak a házába. Én néztem ezeket a dominákat, és csak bámultam őket. Olyan gyönyörűek voltak, olyan hatalmasak. Még a férfi dominánsok is meghajoltak előttük. Azt várod el, hogy egy férfi legyen erős, kemény és ő legyen a főnök. De ha találkozol egy ilyen nővel? Az eszelős!
Vágytam arra, amit ők birtokoltak. Ne érts félre. Imádom alárendelni magam a papodnak. Úgy eltelített, mint semmi más. De soha nem telített el teljesen. – El sem tudom képzelni – mondta Michael megvonva a vállát. – Azt hiszem, egyetlen domináns csont sincs a testemben. – Nincs. Ebben biztos vagyok. És ez így van jól. Irigyellek. Szerepváltónak lenni nem mese habbal. A domok nem igazán bíznak benned. Az alárendeltek nem értenek meg. Ha csak az egyik lennék vagy csak a másik, az annyival egyszerűbb lenne… Olyan, mint a biszexualitás. Mindkét világból a legjobb. Mindkét világból a legrosszabb. – Meséljen róla. Nora megszorította Michael térdét. Ugye tudod, hogy a papodnak nem egy, hanem két PhD-je is van? Michael pislogott. – Tényleg? És miből? Az elsőt természetesen a húszas éveiben szerezte teológiából, de amikor huszonhat éves voltam, a kettes számú PhD-jén dolgozott kánonjogból. Sørenre a legkevesebb azt mondani, hogy stréber. Michael szeme tágra nyílt, majd nevetésben tört ki. Milyen csodálatos a hang, ahogy Michael így nevet – hangosan, szívből jövően, nyíltan. Legalább a Griffinnél töltött nyár egy kicsit nyitottabbá tette. – Szóval a szexi, stréber papod Rómába utazott, hogy befejezze a disszertációját a Gregorianumban. Soha nem hagyott magamra, amikor így elutazott. Mindig egy másik domra bízott, hogy szemmel tartson. Akkoriban ezt nem igazán értettem. Először akkor utazott el, amikor huszonhárom éves voltam, és a nagy kibaszott semmi közepén kirakott New Englandben, egy brutálisan szexi özvegy könyvtárosnál. – Komolyan?
Nora a szemét forgatta. – Komolyan. Søren azt mondta, tudta, hogy jó leszek a pasinak, akinek a neve Daniel volt. És jó voltam. És ő is jó volt nekem. Azon a héten vele voltam, de rájöttem, hogy mennyire szeretem a papodat, és hogy az, hogy vele lehetek, megéri az áldozatokat. És ez is volt a terve. Valahányszor Søren magamra hagyott, egyszerűen tesztelt. Ott leszek-e még, ha visszajön? – És mi történt huszonhét éves korában? – Három hónapra Kingsley-re bízott. – Nora lehunyta a szemét, és agya visszavitte abba az időszakba. Eszébe jutottak a forró könnyek az arcán, ahogy Søren megcsókolta, és figyelmeztette, hogy legyen jó kislány, tegye azt, amit Kingsley mond. Száz ajándékot ígért neki Rómából, minden héten levelet… Képtelen volt ilyen sokáig távol lenni tőle. A gyomra fájt a gondolattól, és heteken át fájt továbbra is. Azt hitte, hogy Søren távolléte okozta az alhasi fájdalmat. – Beteg lettem – mondta, és kinyitotta a szemét. – Vesefertőzést kaptam. Két hétig szedtem nagyon erős antibiotikumokat. Eszembe se jutott, elfelejtettem, hogy a fogamzásgátló és az antibiotikum nem keverhető. Michael nem szólt semmit, és Nora sem akart megszólalni. Majd nagy levegőt vett, és folytatta. – Pár nappal azelőtt történt, hogy a papodnak vissza kellett volna jönnie Rómából. Kingsley ágyában ébredtem, és borzalmasan rosszul voltam. Alig értem ki a fürdőszobába. Úgy hánytam, hogy azt hittem, széttörnek a bordáim. Michael olyan drámaian nyögött fel, hogy Nora majdnem felkacagott. – Igen, a terhesség nem az a csodálatos és magasztos állapot, amiről a filmek szólnak. Cikis, fájdalmas és kínnal teli. És egyetlen épeszű ember sem csinálná végig önszántából. Szóval az egészet… egy nap alatt csináltam. – Mit csinált?
Nora soha nem felejti el, hogyan fetrengett a földön, és gömbölyödött össze magzatpózba, miután tíz percen át egy végtében hányt. Nyirkos bőrének szinte felüdülés volt a hideg csempe érintése. Lassan kinyílt a szeme, és maga előtt látta Kingsley-t, aki sötét, mindentudó szemével bámulta. – Chérie… – suttogta, és kisimított egy izzadt hajtincset Nora homlokából. – Mit tettünk? – Azt hiszem, tudjuk – suttogta Nora, hangja rekedt volt az öklendezéstől. Nem kellett teszt vagy orvosi vizsgálat. Egyszerűen tudta. És Kingsley is tudta. Felhívom le prêtre-t – mondta Kingsley, és felállt a földről. Nora visszahúzta elméjét a múltból. – El sem tudom mondani, milyen nehéz volt feltápászkodnom, Michael – mondta Nora. – Olyan rosszul voltam, olyan fáradt voltam… Minden izmom reszketett. De felálltam. Felálltam, belenéztem Kingsley szemébe, és megmondtam neki… Nora beszívta a levegőt. A múlt újra utána nyúlt, és akarata ellenére a karjaiba vette. – Ne, King! Ne hívja fel! Kingsley felemelte büszke állát. – Meg kell tennem, és ezt maga is tudja, Elle. – Ha felhívja… Ha megmondja, akkor ő dönt. Igen, vagy nem, az ő döntése lesz. Ezt nem tehetem meg vele. Nem kényszeríthetem, hogy ő hozza meg az én döntésemet. Eszébe jutott a hideg, kemény bizonyosság, amit akkor érzett, a tudat, hogy ha engedi, hogy Søren döntsön, az hiba. Ha Søren azt mondja neki, tartsa meg, az tönkreteszi a közös életüket. Huszonhét éves… Állása van egy könyvesboltban, ami szinte semmi pénzt nem hoz a konyhára, és egy katolikus pap szeretője. Nem éppen ideális körülmények egy gyermek felnevelésére. De ha azt mondja, hogy vetesse el… Egy katolikus pap… Nem hagyhatta, hogy ő hozza meg ezt a
döntést. Meg kellett tennie. Egyedül kellett megtennie! Nem maga miatt, hanem Søren miatt. – Hallottál már a Szerencsés Bűnbeesésről, Angyal? – kérdezte Nora visszatérve a jelenbe. Michael megrázta a fejét. – Ez egy teológiai fogalom, amely szerint Ádámnak és Évának a kertben meg kellett ennie a gyümölcsöt. Hogy meg volt írva a bűnbeesésük. Végig ez volt Isten terve. Søren szerint ez baromság. Én azonban hajlok arra, hogy ne értsek vele egyet. Az a nap, amikor nélküle kellett meghoznom ezt a döntést… Meg kell értened, Angyal, hogy addig a papod minden döntést meghozott helyettem majdnem tíz éven át. Birtokolt engem. Birtokolta a testemet. Még a hajamat sem vágathattam le az engedélye nélkül. Michael füttyentett. – Ez brutális! – Isten hozott a birtokoltak világában. Tetszeni fog. Amíg meg nem gyűlölöd – mondta, és a fiúra kacsintott. – Søren… Túlságosan szerettem, semhogy arra kényszerítsem, hogy helyettem döntsön ebben az ügyben. Mindegyik döntéstől megszakadt volna a szíve. Úgyhogy évek óta először én döntöttem. Nem akartam elveszíteni Sørent és azt, ami köztünk volt. Egyetlen pillanatra sem képzelhettem el, hogy felnevelek egy gyereket a mi világunkban – ahol egymást érték az édeshármasok Sørennel és Kingsley-vel, a partik szado-mazo klubokban, a rabszolgaárverések. A mi világunkban nem az a kimondottan családbarát hangulat uralkodik. Elmentem az orvoshoz, megkaptam a varázsbogyót, és bevettem. És amint bevettem, olyan volt, mint a Szerencsés Bűnbeesés. Megkóstoltam a tudás gyümölcsét… De a jó és rossz fájáról nem ettem. A szabadság tudását ízleltem meg, azt, hogy saját magam döntök. És ez az íz olyan édes volt, hogy megrémített. Elmentem a paplakba, és Sørenre vártam. Hazajött, és ott talált a fürdőszobája padlóján, összegörnyedve a borzalmas
fájdalomtól. Azon a héten elég sok időt töltöttem a fürdőszoba padlóján. – És fájt? Nora megtörölte állát a kézfejével. Igen, Angyal, kurvára fájt. És a papod egy szörnyű görcs kellős közepén talált rám. Mindent azonnal elmondtam neki. Egyetlen vallomással kijött minden, az antibiotikum, a terhesség, Kingsley, és hogy túlságosan szerettem öt ahhoz, hogy hagyjam, hogy ő döntsön. Ó, Istenem, nem felejtem el az arcát, amikor megmondtam neki, hogy mit lettem, megmondtam, hogy miért fetrengek a fürdőszobája padlóján. – Dühös volt? Nora átfogta Michael kezét. – Nem… Rám nézett és… – Elhallgatott, és nagy levegőt vett. – Azt mondta: – Kicsikém, annyira sajnálom! – És még soha nem nézett rám olyan könyörülettel. Egyáltalán nem volt mérges. Épp ellenkezőleg. Az Isten verje meg, jó pap, nem igaz? Michael alsó ajkába harapott és bólintott. – Igen. Komolyan. A legjobb. – Felkapott azokkal az őrülten erős karjaival, és magához szorított. Aztán kiadta az egyetlen parancsot, amit képtelen voltam teljesíteni. – Mit? Nora elmosolyodott. – Megparancsolta, hogy menjek hozzá feleségül. Michael levegőért kapkodott, Nora pedig nevetett a döbbenetén. – Igen. Romantikus, nemde? Mi, perverzek semmit nem tudunk normálisan csinálni. Azt hiszem, azt gondolta, hogy erre van szükségem – még nagyobb felügyeletre, több időre vele. Azt mondta, otthagyja a rendet, összeházasodunk. Ilyesmi soha többé nem fog előfordulni. Soha többé nem kell ilyesmin még egyszer egyedül keresztülmennem.
– És maga nemet mondott? – Nemet mondtam. Erre nagyon dühös lett. Nem féltem tőle. Soha életemben nem féltem tőle. De nem maradhattam egy perccel sem tovább. Amit ajánlott, azt annyira akartam, hogy szinte éreztem az ízét a számban. De megéreztem egy másik ízt is, a szabadságét. Úgyhogy felálltam, és eljöttem. És amikor már nem tudtam többé menni, négykézláb másztam. És a papod egy évig nem látott viszont. – Egy évig? – ismételte Michael döbbenten. – Egy évig. Találtam egy búvóhelyet. Egy helyet, ahová nem tudott utánam jönni. És hidd el nekem, megpróbálta. És egy év után visszamentem a városba, Kingsley-hez. A múltba temettük Eleanor Schreibert, és megszületett Nora Sutherlin, hogy átvegye a helyét. Michael elmosolyodott. – De Eleanor nem halt meg. – Csss… – Nora elfedte száját az ujjával. – Ne áruld el! Pár percig mindketten némán ültek. A nap lement, és a pázsit felett több ezer szentjánosbogár táncolt. – Megbánta? – kérdezte Michael, hangja alig volt hangosabb, mint a bogarak zümmögése. – Mit? Hogy nem szültem meg ifjabb Kingsley-t, vagy hogy nem mentem hozzá Sørenhez? – Mindkettőt. Nora mélyet sóhajtott, és megrázta a fejét. Előredőlt, ajkai Michaelére nyomta, és mély, hosszú, lassú csókot lehelt rá. Michael belenyögött a szájába, és Nora mosolyogva húzódott vissza. – Egyiket sem – suttogta. Michael bánatosan felnevetett. – Szóval nem is gondol rá? – Néha – vallotta be Nora, talán most életében először hangosan. – Az ifjabb Kingsley most lenne hét éves. – Ennyi idős Owen is.
Nora végigfuttatta egyik kezét a haján, és a füle mögé tűrt egy tincset. Owen Perry – az okos, különös, göndör fekete hajú kisfiú – valahányszor meglátta, eszébe jutott minden. – Igen, ugye? De mint mondtam: nem bántam meg semmit. Az élet túl rövid ahhoz, hogy bármit is megbánjunk. – Maga megbánt bármit is? – kérdezte Michael, és Nora gyomra összeszorult. Kifordította a fejét, maga előtt látta Wesley-t, nagy barna szeme ki nem ontott könnyekkel volt tele, ahogy Nora elbúcsúzott tőle. – Semmit – hazudta. Felállt, és megsimogatta Michael feje búbját. – De most nem erről kellene beszélgetnünk. Nem azért hoztalak fel ide, hogy a borzalmas múltbéli dolgokról beszélgessünk. – Jobb, mint a jövőbeli borzalmas dolgokról beszélgetni, mikor is az apám rájön arra, kicsoda is Griffin. Nora, ha S. atya nem akarja, hogy én és egy másik férfi együtt legyünk… – Angyal, S. atyának semmi gondja azzal, hogy te egy férfival vagy. Amiatt aggódik, hogy Griffin nem úgy fog vigyázni rád, ahogy a domoknak kell az alárendeltjeikre. Griffin gyakorlott bulizó és volt drogos. Igazi playboy. Ő és Søren gyűlölik egymást, valamiért, amit egyikük sem árul el nekem… Michael bűntudatosan nézett rá. – Michael… Te tudod, ugye? Michael nem válaszolt. Nora kezébe fogta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Angyal, mondd el. Ez parancs az úrnődtől. – Nem fair, hogy ezt megteheti. Nora ránevetett. – Tudom. – Griffin… – kezdte Michael és elhallgatott. – Ő… és maga…
– Ó, Szentséges Atyaisten – nyögött fel Nora. Michaelnek nem kellett többet mondania. Szóval Griffin valaha tényleg szerelmes volt belé. Pont belé. Talán egy napon majd rájön, hogy az életében miért van minden férfinak ilyen borzalmas ízlése a nők terén. – Griffin felkereste miattam Sørent, igaz? Tudhattam volna. Søren és Kingsley azt gondolják, hogy egy domináns sem érinthet meg egy alárendeltet úgy, hogy előbb nem tapasztalta meg a fájdalmat. És a kocsmai verekedésektől, tetoválásoktól és macskajajoktól eltekintve Griffin még nem tapasztalta meg. Azt hiszem, ez ma este megváltozik. – S. atya bántani fogja Griffint? – Ne félj. Griffin szeret téged. Kibírja. – Azt hiszi, hogy Griffin szeret engem? Nora kezébe fogta Michael arcát, és hüvelykujjával megsimogatta a fiú felső ajkát. – Biztos vagyok benne. Holnapután azt hiszem, te is biztos leszel benne. Michael arca bíborpiros lett. – Ó, Istenem. Én és Griffin… Mi majd… – Képtelen volt befejezni a mondatot. – Amint alkalma lesz rá, addig fog kefélni, amíg kettéáll a füled. Remélem, nem gond. – Nora sátánian elvigyorodott. Michael felnyögött, és leroskadt Nora mellé az ablakmélyedésbe. Nora csak nevetett rajta. – Ne tégy úgy, mintha nem vágynál rá te is – mondta Nora. Fogta a laptoptáskáját, és kihúzott belőle egy mappát – egy mappát, amely a leggyönyörűbb fényképet tartalmazta, amit életében valaha látott. Bárhová is ment, mindig magával vitte. Azzal a kizárólagos paranccsal kapott belőle egy példányt, hogy senkinek nem mutathatja meg. És szó szerint betartotta a parancsot… mostanáig. – Nora… Én és Griffin? Komolyan? Akarom… Akarom! Annyira akarom, hogy az már fáj. De nem bírom… S. atya…
Nora kinyitotta a mappát, ami a fényképet tartalmazta, és szó nélkül Michael arca elé tartotta. Michael némán bámult az elétáruló látványra. Nora nézte a fiú szemét, látta, ahogy tekintete kíváncsiságról megértésre vált. Michael végül elszakította tekintetét a képről, és Norára nézett, aki gyengéden rámosolygott. – Most már jobb? – kérdezte Nora. Michael tágra nyílt szemmel nézett rá. – Sokkal.
HUSZONHARMADIK ichaelt a zuhogó víz hangja ébresztette álmából. Eső dobogott felette a tetőn, és mellette az ablakon. Általában szerette az eső hangját, különösen a reggeli, nyári esőét. De most első gondolata az volt, hogy Griffin motoron ül, az utak nedvesek, és csikorog a kerék. Tehát ez a szerelem, gondolta. A szerelem kibaszottul ijesztő. Bár ébren volt, csukva tartotta a szemét, mert nem akart még szembenézni a reggellel. Egész éjszaka összegömbölyödve aludt az ablakfülkében, Nora ölében, mint egy gyerek. Éjszaka biztos volt benne, hogy képtelen lesz elaludni, de Nora elkezdte simogatni a haját, és dúdolni kezdett, halkan, a legmegnyugtatóbb altatódalt, amit valaha is hallott. A dal és a vigasztaló érintés lenyugtatta száguldó elméjét, és végre engedélyezett magának némi pihenést. Ismerős lépéseket hallott a folyosón, és szíve meglódult a hangra. De szemét lehunyva tartotta, úgy tett, mint aki alszik. – Isten hozott itthon – suttogta Nora. – Túlélted az éjszakát? Michael új kezet érzett a hátán, nagyobbat, mint Noráé. – Épphogy – szólalt meg Griffin hangja, szintén suttogva. – A papod… Nem találok szavakat. – Seggbe rúgott? Ne, ne mondd el. Túl féltékeny lennék, ha igen. – Nem rúgott seggbe – mondta Griffin, és Michael hallotta a meglepetést és a dühödt tiszteletet a hangjában. – Beszélgettünk. – Beszélgetés Sørennel? Azt hiszem, inkább a verést választanám.
M
– Jobban fájt, mint egy verés. De azt hiszem, rám fért. – Szóval mi az ítélet rólad és az én Angyalomról? – Az ítélet… Michael érezte, hogy Griffin keze a hátáról a nyakára csúszik. Ujjai gyengéden a bőrébe vájtak. – Elég a kamuzásból, Mick. Menjünk! – Griffin gyengéd érintése határozott lett, és Michaelt talpra állították. – Griffin hajnali hét óra, az Isten áldjon meg – mondta Nora, és hatalmasat ásított. – Jól van. Egész nap behozhatjuk a lemaradásunkat. – Griffin ujjai Michael bőrébe vájtak. – Elnézést. Michael szíve vadult vert, keze elzsibbadt, és minden csepp vére a csípője felé áramlott. – Elnézem. – Nora egy intéssel elbocsátotta őket, ahogy Griffin az ajtó felé terelte Michaelt. – Ó, egy üzenet Sørentől, Nora – mondta Griffin, és megállt az ajtóban. – Egek ura, mi az? – kérdezte Nora. – Azt üzeni, bajban vagy azért, mert elmentél a buliba a városban. Azt mondta, hogy maradj az állam túlsó végén, és ne kerülj bajba. Úgyhogy megbüntet. Nora a szemét forgatta. – Az Isten verje meg! – Nora rémültnek tűnt a büntetés említésére. – Mindegy. Megteszem. Mi a büntetés? – Azt mondta… – Griffin elhallgatott, és Michael összerezzent. Griffin láthatóan félt megmondani. Michael azt remélte, hogy a csend örökké tart. Nem tudta, mi lesz közte és Griffin között, de valami azt súgta, hogy bármi is az, az élete soha többé nem lesz a régi. – Mi az? – akarta tudni Nora, hangjában éles düh vibrált. – Ne lődd le a hírhozót, jó? Michael hirtelen jobban félni kezdett Nora büntetésétől, mint attól, amit Griffin vele tervezett.
– Griffin… Mondd már meg! – Nora hidegen, keményen bámult rá. Griffin mélyet sóhajtott. – Søren azt mondta, meg kell látogatnod az anyádat. Michael majdnem felnevetett a megkönnyebbüléstől. De Nora elsápadt, és kezét a homlokához emelte. – Az a rohadék, szemét, geci szadista! – Sok szerencsét – mondta Griffin, és gyorsan hátrálni kezdett, miközben Michaelt maga után húzta a pólójánál lógva. – Mi a baj Nora anyukájával? – kérdezte Michael, ahogy Griffin szobája felé közeledtek. – Nem szeretik egymást. – De miért… Michael kérdése elhalt az ajkán, amint Griffin megragadta a vállánál fogva, és gyengéden, de határozottan benyomta a hálószobája ajtaján. Kezével Michael hajába túrt, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Ne beszélj, amíg engedélyt nem adok rá. Michael automatikus „Igen, uram”-mal válaszolt volna, de eszébe jutott, és elhallgatott. – Jó fiú. Most menj. Az ágyamba. Azonnal. Michael egy pillanatnyi habozás nélkül kinyitotta a Griffin szobájába vezető ajtót, felhúzta a takarót, és becsúszott az ágyba. Semmi mást nem tett. Griffin lerántotta motoros dzsekijét, lehúzta a bokszeralsóját, és beugrott az ágyba Michael mellé. A hátára gördült, megragadta Michaelt, és magához húzta. – Most pedig alvás – parancsolta Griffin. Michael felemelte a fejét, és rábámult. Griffin a szemébe nézett, és nevetésben tört ki. – Komolyan? – kérdezte Michael, megszegve a „tilos a beszéd”-szabályt.
– Kimerült vagyok. Egész éjjel nem aludtam. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy így nyúljak hozzád. Most pedig hallgass, alárendelt, és aludj! Michael bólintott, és fejét Griffin mellkasa közepére hajtotta. Az éjjel ő is csak egy-két órát aludt. De volt valami, amit Griffin mondott, amitől Michael újra felemelte a fejét. – Szeret engem? – kérdezte. Hangja alig volt több suttogásnál. Griffin szája Michaelét érintette. Ami nagyjából egy évnek tűnt, de talán csak egy percig tartott, Michael a leglágyabb, mégis legintimebb csókját élvezhette, amit életében valaha is kapott. Griffin nyelve szakértelemmel felgyújtotta Michael testének minden idegvégződését csupán azzal, hogy száját az övéhez érintette. – Igen – mondta Griffin, és a legerotikusabb mosollyal vetett véget a csóknak, amit Michael valaha is látott. – Most pedig aludj! Michael egész testét Griffinéhez nyomta, és szinte fürdött az élvezetben, hogy érezheti mellkasának melegét fehér pólója lágy anyagán keresztül. Michael azt a két szót suttogta, amire azóta várt, hogy először megismerte Griffin-t. – Igen, uram. Nora nézte magát, és átkozta tükörképét. Több mint hat éve nem látta az anyját, és azon tűnődött, hogy vajon helyeselné-e a külsejét. A legkevésbé akart veszekedést provokálni azzal, hogy olyan ruhában jelenik meg, amely csupán csak távolról is, de utal arra, hogy miféle nő is lett Norából. Elhagyta anyja védelmét, és visszatért a városba, abba a világba, amit az anyja imái szerint egyszer el kellene hagynia. Farmer. Sima farmer. Fehér blúz, tisztességes hosszig begombolva. Lapos sarkú csizma. Haj lófarokban. Szinte semmi smink. Ennyi biztos elég, elég szelíd, elég vanília az anyjának.
Nora beszállt a BMW-jébe, és szinte nyaktörő sebességgel indult el. Olyan hamar túl akart esni a büntetésen, amilyen hamar csak lehetett. Az, hogy itt van, Guilfordban, ilyen közel ahhoz a helyhez, ahová az anyja költözött, hiba volt. Tudhatta volna, hogy Søren egy adott ponton azt fogja parancsolni, hogy látogassa meg az anyját. Valaha barátok voltak – Søren és az anyja. Amikor Nora nem volt más, mint egy zavarodott kamasz, akit mindenki Elle-nek vagy Ellie-nek hívott, a szent Stearns atya és az anyja egy időben azon munkálkodott, hogy megszelídítsék vad oldalát. Persze Søren módszerei sokkal hatékonyabban bizonyultak, mint az anyja szidalmai és dorgálása. Nora tudta, hogy az anyja mindig is azt gondolta, hogy túl sok van benne elvetemült apjából. Kész csoda, hogy az anyja aznap befogadta, amikor Nora megjelent az ajtaja előtt, még mindig görcsökben fetrengve a gyógyszertől, amit bevett, és reszketve a sokktól, hogy elmenekült az egyetlen férfitól, akit valaha szeretett. De az anyja befogadta, menedéket nyújtott neki, megharcolt azért, hogy ott tartsa, míg a többiek megkérdőjelezték, hogy Norának valóban ott-e a helye vagy sem. – Elhagyta a szeretőjét – mondta az anyja azoknak, akik Nora távozását akarták. – Ide nem jön el érte. Nem tud. Bántotta őt. Fizikailag. Habár Nora gyomra felfordult attól, hogy az anyja ilyesmit hazudott, hallgatott, imádkozott, hogy a többiek megszánják, és megengedjék, hogy maradjon. És végül megengedték. Norának saját szobája lett, saját feladatokat és parancsokat kapott: húzza meg magát, és ne okozzon bajt. De persze bajt okozott. Nem tehetett róla. Ilyen volt a természete. Magányában elkezdett egy történetet írni egy lányról, aki egy férfi elől szökik. Nora lelki szemei előtt látta a lányt, ahogy rohan át a fák között, időnként visszafordulva, hogy lássa, ki követi. És Nora azt suttogta a lánynak: „Ne fuss el.
Ő az egyetlen, akitől nem kell félned…” És ezzel az egy mondattal, ezzel a gondolattal megírta első könyvét, amelynek A szökevény lett a címe. Ezért a könyvért, a könyvért, amely megváltoztatta az életét, örökre hálás lesz azért az egy évért, amit a házban töltött az anyjával. Søren egyszer azt mondta, hogy azzal a könyvvel írta ki magát a pokolból. De a pokol nem a házban volt. A pokol az volt, hogy el kellett hagynia Sørent. A kapuk mögött, amiken Nora áthaladt… csak a purgatórium volt. És most a purgatóriumba tért vissza. A pokol bünteti a bűnt. A purgatórium megtisztít tőle. Nora köszönte szépen, de szerette a bűneit. Akármennyire is fájtak. Leparkolta a kocsit, és a főépület felé indult. Megtalálta a vaskapunál a harangot, csengetett és várt. – Igen, gyermekem? – szólalt meg egy ősöreg arcból egy reszketeg hang. – A nevem Eleanor Schreiber. – Nora várt, hogy a nő emlékszik-e rá. Az idős nő elmosolyodott, és bólintott. – Megkeresem neked. – Köszönöm – mondta Nora, teljességgel hála nélkül. Hallotta, hogy ruha seperi a földet, amint a nő végigment egy folyosón. Pár perccel később fiatalabb léptek hangzottak fel. A kapu oldalán kinyílt egy ajtó, és két nő lépett ki rajta – egyikük a nyolcvanas éveiben járt, a másik az ötvenesekben. – Mary John nővér, ő a látogatója. Az ötvenes éveiben járó nő elnyomott egy mély sóhajt. – Elle? Mit keresel te itt? – Szia, anya. Amikor Michael felébredt, a reggeli eső teljesen elállt, és meleg napfény ömlött be Griffin szobájába. Michael úgy gondolta, délig aludhatott, mélyebben és nyugodtabban, mint
bármikor életében. Griffin mellkasa volt a világ legjobb párnája. Michael kezét Griffin mellkasára tette, és érezte, hogy a férfi szíve egyenletesen ver a tenyere alatt. Hogy történt ez meg? Mit tett, hogy kiérdemelte a jogot, hogy itt legyen Griffin Fiske ágyában, kezével Griffin szíve fölött? Ez a világ legnevetségesebb dolgának tűnt. Mint egy ajándék. Mint a kegyelem. És Michael egyszer csak felült, és apró csókokkal borította Griffin ajkait. Az érintéstől Griffin megvonaglott álmában. Sötét szempillája megrezzent, és szeme kinyílt. Michael megmerevedett. – Bocsánat, uram – mondta rémülten. – Soha ne kérj bocsánatot azért, mert megcsókoltál, Mick. Ez parancs. Michael elvigyorodott. – A parancsait könnyű követni, uram. – Vedd le a ruhádat – mondta Griffin szünet vagy pislogás nélkül. Michael keze elzsibbadt. – Jól van, visszaszívom. Griffin felült, és kezébe vette Michael arcát. Hüvelykujja megsimogatta Michael arccsontját. Ujjhegyeivel a Michael füle mögötti lágy területet tapogatta. – Segítek. Griffin megfogta Michael pólóját, és felhúzta. Michael habozott, mielőtt kinyújtotta volna a karját, hogy segítsen. – Én olyan baromi sovány vagyok, maga meg… Griffin Michael szájára tette a kezét, miközben a pólóit áthajította a szobán. – A világ legszebb alárendeltje van az ágyamban. Ha sértegeted, a büntetés gyors lesz és súlyos. – Griffin szigorú pillantást vetett Michaelre. – Megértetted?
– Igen, uram. – Michael bűnbánóan bólintott, bár a szíve ellágyult Griffin szavaitól. – Hetek óta vágyom erre. – Griffin végigfuttatta ujjait Michael haján, a nyakán és a hátán, végig a karjain és a mellkasán és hasán. – Abba, hogy olyan hidegen viselkedtem veled az első éjszakád után Norával, majdnem belehaltam. Soha életemben nem akartam senkit ennyire megérinteni vagy megcsókolni. – Tényleg? – Michael elméje összezavarodott a vallomás hallatán. Nem akarta elhinni, hogy amíg végig Griffin után ácsingózott, Griffin is ugyanígy vágyakozott utána. – Tényleg. Istenre esküszöm, Mick, majdnem belehaltam, hogy olyan sokáig nem érinthettelek meg. Így… – Griffin a hüvelykujját Michael torokmélyedésébe nyomta. – És így… – Griffin végigfuttatta kezét Michael hátán a nyakszirtjétől a háta aljáig. – És így… – Griffin kezét Michael lába közé dugta, és kézbe fogta a golyóit. Michael beszívta a levegőt, és lehunyta a szemét. – Mi nem… – kezdte Griffin, és elhallgatott. – Ez nagy dolog, egy másik férfit magadba engedni. Még nem kell megtennünk. Várhatunk, amíg kell, amíg akarod. Nem bánom. Sok minden mást csinálhatunk. És elég jól el vagyok látva odalent, szóval fájdalmat sem akarok okozni. Várhatunk. Várnunk kellene. Michael kinyitotta a szemét, és Griffinre bámult. – Azt akarom, hogy bennem legyen – mondta egyszerűen. Kinyújtotta a kezét, és Griffin bicepszébe markolt. – Könyörögni fogok érte, ha azt parancsolja nekem. És könyörögni fogok akkor is, ha nem. Griffin olyan tekintettel nézett Michaelre, amilyet még soha nem látott. Nem, javította ki magát. Látott. Gyakran. S. atya arcán, amikor imádkozott. Szerelem keveredett benne hódolattal. Hódolattal… iránta?
A hódolat gyorsan átalakult fékezhetetlen, visszafojthatatlan vággyá, ahogy Griffin megragadta Michael vállát, és keményen hanyatt lökte. Szájuk találkozott, nyelvük összegabalyodott… Griffin csípője találkozott Michaeléval. A fiú megremegett, amint megérezte Griffin vágyát a maga teljes valójában, ahogy nekinyomódik a hasának. De ezt akarta, erre volt szüksége. Egész nyáron erre várt. Nem hagyja, hogy a félelem megállítsa. Majd holnap gondol arra, mit fog szólni az apja és a világ. Ma csak Griffin fontos. – Maradj itt – mondta Griffin, és felült, leszállt Michaelről. Michael bólintott, és tökéletesen mozdulatlanul feküdt. Nem nézte Griffint, csak a plafont bámulta. Szívesen hozzászokna Griffin plafonjának bámulásához. Griffin kötélbilincsekkel a kezében, mosolyogva lépett az ágyhoz. – Állj fel – parancsolta, és Michael felállt. Megállt előtte, és beszívta a levegőt a gyönyörtől, ahogy Griffin kezébe fogta az alkarját, és összekötözte a háta mögött. Michael eltűnődött, hogy miért az alkarját, miért nem a csuklóját. Aztán eszébe jutott a friss tetoválása. Szinte elfelejtkezett róla. De Griffin nem. – És most… – mondta érzéki mosollyal. – Térdelj le. Michael mindenféle habozás vagy tiltakozás nélkül letérdelt elé. Azóta álmodozott arról, hogy így térdel a férfi előtt, mióta hat hete szemtanúja volt annak, hogy Nora ezt csinálta Griffinnel. Griffin lehúzta a bokszeralsóját és félredobta. Igen… Michael nagy levegőt vett. Pontosan így. Griffin benyomult Michael szájába. Megérzett némi sós ízt, és boldogan élvezte, hogy milyen íze is van Griffinnek. Amennyire tudta, a szájába vette. Nora ezt többször is csinálta vele ezen a nyáron, de még mindig nem igazán tudta, hogy mit is csinál pontosan. – Semmi baj, Mick. Ne légy túl szigorú magadhoz – mondta Griffin, Michael hajába túrva. – Csodálatos érzés.
A remegés Griffin hangjában csak ösztönözte a fiút. Valahogy végre sikerült valamit jól csinálnia. Olyan jól, hogy Griffin kénytelen volt leállítani. – Igen, ez olyan csodálatos, mint amilyen álmaimban volt. Túl csodálatos – mondta Griffin, és kihúzta magát Michael szájából. – Nem akarom, hogy vége legyen, mielőtt meg elkezdődött volna. Griffin a karjánál fogva megragadta Michaelt, és talpra állította. Ahogy Griffin mögé nyúlt, és lehúzta a kötélbilincset, Michael csókot nyomott izmos vállára. Griffin megállt, de a fiú csak csókolta tovább. – Ezt szabad? – kérdezte, ahogy ajka átvándorolt Griffin válláról a nyakára. – Istenem, igen, persze, hogy szabad – Griffin félrehajtotta a fejét, hogy jobban hozzáférjen a torkához. – Mick… Azt akarom, hogy tégy meg valamit, ha benne vagy. – Akármit, uram. Griffin halk torokhangon felnevetett. – Hadd mondjam el, mi az, mielőtt igent mondasz rá. – Rendben, uram. – kicsit beleharapott Griffin fülcimpájába, amit éles levegővétellel jutalmaztak. Harapdálás… Griffin szereti, ha harapdálják. Szuper. – Minden nélkül akarom csinálni veled. Mondhatsz nemet is. Michael éppen Griffin kulcscsontját akarta megcsókolni, de megállt. – Vagyis… Griffin bólintott. Michael nem felejtette el több héttel ezelőtti beszélgetésüket, amikor a férfi elmondta, hogy még soha életében nem szexelt senkivel óvszer nélkül. Azt mondta, ezt arra tartogatta, ha lesz valaki az életében, akivel igazi kapcsolata lehet. És Griffin a lénye ezen részét Michaelnek akarta adni. – Igen. Igen, abszolúte, uram. Abszolúte, igen.
– Mick, mit akarsz ezzel mondani? Michael felnevetett, és nekidőlt a férfinak, aki átölelte. – Igen, uram! – kiáltotta, és nevetett, ahogy Griffin döbbenten, tágra nyílt szemmel nézett rá. – Most hallom életemben először, hogy emelt hangon beszélsz. – Igen… – Michael vállat vont. – Nem is tudtam, hogy képes vagyok rá. Griffin két kezébe fogta a nyakát. – Szeretem. Szeretlek hallani. Mindig is szerettelek volna hallani – mondta Griffin, és gyors, érzéki csókot adott Michael ajkaira. – Hallani akarom, amint beszélsz. Félrehajtotta a fejét, és megcsókolta a fiú torkát. – És hallani akarom, ahogy kiabálsz. – Megharapta a fülcimpáját. – És hallani akarom, ahogy könyörögsz. – Griffin közéjük nyúlt, keze becsúszott Michael bokszeralsójába, és a kezébe vette. – És hallani akarom, ahogy elélvezel. A fiú megreszketett Griffin szavaitól. Lehunyta a szemét, lehajtotta a fejét, és Griffinnek dőlt. – És… – mondta Griffin, végigsimítva Michael hátát. – Hallani akarom, ahogy nevetsz. Griffin egyetlen lökéssel ellökte a fiút, végig az ágyon. Michael vadul felkacagott, ahogy Griffin rámászott, és keményen a matracra szorította. – Jó kisfiú. Most pedig ne mozogj! Pár perc múlva megbaszlak. Griffin ismét elfordult, és a fiú próbált lassítani a légzésén, ahogy Nora tanította. De semmi nem tudott békét, zent vagy megnyugvást adni neki. Soha nem akart semmit életében annyira, mint amennyire magában akarta tudni Griffint. Csessze meg a zen! Michael figyelte, ahogy Griffin két fekete selyemszalaggal és némi gézzel lép az ágy mellé.
– Sokkal könnyebb lesz majd megkötözni, ha a nyavalyás tetkók már begyógyultak – mondta mosolyogva, ahogy óvatosan gézkötést helyezett a fiú csuklójára. – Vannak bőrbilincseim, fémbilincseim, kötélbilincseim… És mindegyiket ki akarom próbálni rajtad. De a következő hónapban maradunk a géznél és a selyemnél. – Nem megyek sehová – mondta Michael, és hagyta, hogy Griffin megkötözze a csuklóit. – Nem kell megkötöznie. Griffin elmosolyodott. – Persze, hogy nem kell. De akarom. És te is ezt akarod. Ugye? Michael elpirult, de nem akarta tagadni az igazságot. – Kétségbeesetten. – Kétségbeesetten? – ismételte a férfi, ahogy a selyemszalagokat az ágy lába köré tekerte. Michaelnek oldalra kellett fordulnia, hogy kényelmesebb legyen. Oldalra… Rendben, szóval így fog megtörténni. – Túl sok időt töltöttél Norával és a nyavalyás kifejezéseivel. Kényelmesen fekszel? – Igen, uram – mondta Michael, és felnézett Griffinre, aki kezét az arcához érintette. – Nem lesz semmi baj. Megállunk, ha fáj. És végig beszélned kell hozzám. Ez parancs. A fiú szíve összeszorult, hogy Griffin milyen gyengéd vele. Tehát ilyen érzés, ha szeretik az embert? Ilyen, ha valakinek fontosabb az, hogy ő mit akar, mint az, ami neki kell… Különös. Griffin ismét bemászott az ágyba, és Michael csípőjére ült. Lassan lehúzta a fiú bokszeralsóját a lábán. Ahogy Griffin teljesen meztelenre vetkőztette, Michael a szoba sarkába bámult. Még az édeshármasuk éjszakáján is magán tartotta a bokszeralsóját szex közben. Griffin még soha nem látta meztelenül. Michael összerezzent, ahogy az alsója az ágy mellett landolt, a padlón. De Griffin nem szólt semmit. Ehelyett
megcsókolta Michael combját, és lassan felfelé araszolt a csípőjén. A könnyű csókok azon a területen, amit még soha nem érintettek, Michaelt az orgazmus szélére sodorták. – Azt akarom, hogy előbb elélvezz – mondta Griffin. Ismét kezébe vette a fiút, és gyengéden simogatni kezdte. – Akkor lazább leszel. Azt akarjuk, hogy ellazult legyél. Griffin keze csodálatos dolgokat művelt vele. Nora tudta, hogy érintsen meg egy férfit. A technikájára nem lehetett panasz. De Griffin olyan erős volt és mégis, ahogy megérintette, olyan gyengéd… Griffin másik keze megragadta a nyakszirtjét. Griffin száját a vállába fúrta, és keményen beleharapott. A gyönyör és a fájdalom keveréke megtette a hatását. Egy levegővétellel elélvezett Griffin kezére, olyan orgazmussal, ami úgy tűnt, örökké tart. – Ó, egek! – Michael előredőlt, és a takaróba lihegett. – Azt tervezem, hogy ezt addig gyakorlom veled, amíg sikítva el nem élvezel. – Az orgazmustól vagy a harapástól? – kérdezte Michael. – Mindkettőtől. Griffin lefeküdt Michael mellé, és mellkasát a hátának nyomta. Pár percig nem csináltak semmit, csak így feküdtek, kis kifli-nagy kifli pozícióban, közben pedig Griffin keze kalandozott a fiú testén. Griffin érintésének ritmusa szinte hipnotikus transzba ringatta Michaelt. Testének minden izma lazulni kezdett. Minden csepp idegesség kiszivárgott belőle. Mikor Griffin kinyitotta a síkosítót, alig hallotta meg. Semmi nem számított, csak Griffin érintése, a közelsége. – Először csak az ujjammal – mondta Griffin. – Biztos vagyok benne, hogy Norával már csináltátok. – Igen, ez menni fog – mondta Michael, és térdét a mellkasához húzta, ahogy a hideg folyadék a bőrét érte. Griffin szinte kínzó lassúsággal beledugta az ujjait. – Nagyon jó!
Griffin felnevetett, ahogy Michael nyakszirtjét csókokkal halmozta el. – Örülök, hogy jó. Nem furcsa érzés? Nem rossz? Azt akarom, hogy mondd el! – Csodálatos érzés. – A csodálatosra hajtunk. Ez még jobb lesz, ha már teljesen meggyógyultál, és előbb jól elláttam a bajodat. A szex a szadomazo után egészen különlegesen csodálatos. Bár azt hiszem, ezt tudod, hiszen elég időt eltöltöttél Norával. – Tudom – mondta Michael. – De nem tudom, hogy magával milyen. És már alig várom, hogy megtudjam. – Én is. Jó, ha három ujjal csinálom? Jó? Rossz? – Jó. Több mint jó! – Michael nyitottnak és lazának érezte magát. Az orgazmus segített a feszültségoldásban, de igazából Griffin volt az, csakis ő, aki elűzte a szorongást. Michael szerette és csodálta Norát. De Norában volt valami vadság, volt egy beláthatatlan oldala, ami egyszerre izgatta és ijesztette meg. De Griffinnel… biztonságban érezte magát. – Több mint jó – mondta Griffin. – Ez enyhe kifejezés. Egek, Mick, el sem akarom hinni, milyen jó ez. Muszáj, hogy benned legyek. Azt hiszem, már nem bírok tovább várni. Michael meghúzta a szalagokat a csuklóin, ahogy Griffin ujjai mélyebbre hatoltak benne. – Akkor ne várjon! Griffin kihúzta az ujjait, és Michael ismét hallotta a síkosítós tubus hangját. A hideg folyadék újra elborította. Kinyitotta a szemét, és megkötözött kezét bámulta. Bármikor is fantáziáit erről a pillanatról Griffinnel, mindig is elképzelte a félelmet, és azt, hogy miként harcol, hogy legyőzze. De most semmi ilyet nem érzett. Semmi mást, csak vágyat, szenvedélyt, szükséget. És szerelmet.
– Mondok egy kis trükköt – mondta Griffin, amint letette a tubust, és még közelebb húzódott Michaelhez. – Ha először egy kicsit feszítesz… – Tudom. Feszítesz, aztán elernyedsz. Úgy kényelmesebb – mondta Michael, Norát idézve, aki a templomban botrányt okozott a vénasszonyok között. – Nora. Igen. – Griffin belenevetett a fiú fülébe. – Örülök, hogy ilyen jó tanárod volt. – Úgy érzem, még nagyon sokat kell tanulnom – mondta Michael, amint a férfi megcsókolta a nyakát. – Mindent megtanítok, amit tudnod kell. Első lecke. Ha beléd hatolok, te kilélegzel. Rendben? Michael kipróbálta. – Rendben. Michael megint Griffin hálószobájának egy sarkát bámulta, és próbált nem gondolni arra, mi fog történni vele. Nem akart ideges vagy feszült lenni. Ezt Norától tanulta. Amikor Griffin elkezdett belényomulni, Michael semmit nem csinált, csak várt, ahogy megparancsolták neki. Keményen, lassan kilélegzett, és csak a második, hosszú kilégzés után engedte meg magának, hogy arra összpontosítson, amit érez. Michael a karjába temette az arcát, és felnyögött. – Bassza meg! A férfi ujjai Michael csípőjébe vájtak. – Jó? – kérdezte; hangja feszült és lihegő volt. Michael bólintott. – Jó. Nagyon jó! Griffin pár percig alig mozdult, csak kezével le-fel simogatta a fiú karját és oldalát. Michael el sem tudta képzelni, mennyi önuralmába került, hogy benne legyen anélkül, hogy ne kezdené el döfködni. De bevált. Fokozatosan ellazult annyira, hogy Griffin kissé mélyebbre tudott nyomulni benne. Aztán
még mélyebbre. Michael hátrafordította a fejét egy csókért, ahogy lassan ki-be kezdett mozogni benne. – Valami baj van a hátaddal – lihegte Griffin Michael csípőibe. – Micsoda? Griffin rávigyorgott. – Nincsenek rajta a verés utáni hurkák. Michael felnevetett, de a nevetés lihegésbe csapott át, ahogy Griffin elért benne egy helyet, amitől minden idegvégződése énekelni kezdett a testében. Soha nem álmodta, hogy ez ilyen jó! Háta ívbe feszült, és még mélyebben magába fogadta Griffint. Hátravetette a lábát Griffin combjainak. Keze ökölbe szorult, és a csuklóiban levő fájdalom még élesebbé tette gyönyörét. Teljesen elengedett, hagyta, hogy énje megszűnjön, félelmei elhamvadjanak… Most, hogy Griffin benne volt, már nem érdekelte, mit gondol az apja vagy bárki más. Ez biztos nem lehet rossz. És erről senki nem fogja tudni meggyőzni. Griffin kezét Michael hasára szorította, ahogy lökései egyre gyorsabbak és keményebbek lettek. – Egek, Mick – nyögte reszelős hangon a fülébe. – Még soha nem éreztem ilyet. És nem a… Nem az óvszer miatt – Michael tudta, hogy így érti. De nem kellett kimondania. Griffin teste kimondta, keze, amely úgy fogta a fiút, mintha a világnak mindjárt vége lenne, ajkai, amelyek folyamatosan csókokat hintettek nyakára és vállára, kétségbeesett lihegése, amely csatlakozott Michaeléhez. Michael érezte, hogy Griffin combizmai acélkeményen megfeszülnek. Még egyet lökött rajta, még egyet, és egy végső lökéssel elélvezett, miközben szája a fiú fülénél volt. Döbbent gyönyörrel felnyögött, ahogy érezte, hogy Griffin beleüríti magvát. Pár percig vagy pár óráig – Michael túl kielégült volt, hogy tudja, mennyi idő telt el – Griffin benne maradt, miután kicsit
lélegzethez jutott. Michael érezte a zavar első hullámait. Most mit csináltak? Mit kéne mondania? Most fura lesz köztük minden, hogy szexeltek? Mi lesz most? Griffin erős karját Michael mellkasa köré fonta, és magához ölelte a fiút. – Birtokolni akarlak – suttogta a fülébe. Michael elmosolyodott, és életében először tudta, mit akar mondani, és hogyan. – Már birtokol is. – Ellie? Te meg mi a csudát keresel itt? – Nora édesanyja, Mary John nővér előrébb lépett, és átölelte Norát. Nora gyorsan és röviden viszonozta az ölelést, majd sután hátralépett. – Hosszú történet. Hogy vagy, anya? Nora érezte, ahogy anyja szemei élénken tanulmányozták. Nora közömbös arccal viszonozta a pillantását. Az évek kegyesek voltak az anyjához. Ötvenkét évesen alig tűnt negyvenkettőnek. Természetesen a kolostorban élő apácák híresen egészségesek. Az életük olyan rendszerezett, és olyan távol van a világi élet feszültségeitől, hogy anyja rendjében több nővér is megérte kilencvenes éveit, és még utolsó éveikben is aktívak maradtak. – Nagyon jól vagyok. Nagyon jól. Gyere, sétáljunk egyet. Jó? – Persze. – Nora követte anyját a kapun át, a nővérek rendházába. Ahogy a ház hátsó részébe értek, egy felirat mellett haladtak el, mely arra figyelmeztetett, hogy ide férfiaknak tilos a bemenet. Férfiaknak… Még papoknak is. Nora emiatt menekült anyja kolostorába, amikor elhagyta Sørent. A férfi bármennyire is vissza akarta kapni, nem tehette volna be a lábát erre a helyre. Éjszakánként Nora felébredt apró kis cellájában, amit kapott, és elképzelte, hogy a kapukon kívül várja őt. Megesküdött volna, hogy többször is hallotta
motorbiciklije összetéveszthetetlen hangját. A külön töltött idő alatt a férfi pontosan tudta, hol rejtőzött el. – Hogy vagy, Ellie? – kérdezte az anyja, ahogy áthaladtak a hátsó ajtón, és kiléptek a pázsitra. – Remekül. Csodásán. Tavaly egy új szerkesztővel kezdtem dolgozni, egy új kiadóval. Az új könyvem felkerült a listák élére. – Ez csodálatos lehet neked. Nora összerándult anyja hangjának nyugodtságától. Csodálatos lehet neked. Nem csodálatos. Csak csodálatos neki. Az anyja helytelenítette a könyveit, az erotikus írásait. Mindig is helytelenítette. Mindig is helyteleníteni fogja. – Lehet, hogy tetszene az új könyvem. Alig van benne szex. Na, jó, összehasonlítva a korábbi regényeimmel. – Ez elég nagy váltás. Minek köszönhető? Nora vállat vont, és nem szólt, ahogy ráléptek az egyik kanyargó ösvényre. A szeme sarkából az anyját vizslatta. Utálta, hogy mennyire hasonlítanak – ugyanaz a kis, egyenes orr, azok a változó szemek, ugyanaz a világos bőr. – Semminek. Csak játszadozom, próbálok máshogy írni. Kiterjesztem a látóhatáromat… – Nora összerezzent. Istenem, úgy beszél, mintha interjút adna az előre kitalált válaszaival. – Jól nézel ki. Legalább egyben vagy. – Kis mosoly játszott anyja ajkain. – Így akarod megkérdezni, hogy újra együtt vagyunk-e? – Nem okolhatsz azért, hogy aggódom érted, ugye? Nora felsóhajtott. Klasszikus anyai kikerülés. Imádta, hogy az anyja miként volt képes Nora életének minden, legszemélyesebb, legprivátabb részeiből elérni, hogy a saját életére vonatkozzanak – kapcsolatát Sørennel, a szexuális életét, a szükségletét, hogy behódoljon, a vágyát, hogy uralkodjon… Az anyák valamiféle iskolába járhatnak, hogy megtanulják, hogyan kell ezt ilyen jól csinálni.
– Újra együtt vagyunk. És boldogok vagyunk. És szeretem őt. Mindig is szeretni fogom. Ó, igen, és perverzkedünk is. Ha esetleg ezt is meg akartad volna kérdezni. Anyja dühösen kifújta a levegőt. – Eleanor, az az ember Isten embere. Pap. Van fogalmad róla, mit jelent a lelkednek, ha elcsábítasz egy papot? – Elcsábítok egy papot? – Nora a szemét forgatta. – Eddig ő volt az erőszaktevő, aki elcsábított engem. Most hirtelen én vagyok a csábító? – Felnőtt nő vagy, már nem gyerek. Több eszed is lehetne! Tudod, hogy rajta kívül is lehet életed. Visszamentéi hozzá? Hz szándékos engedetlenség. – Ez szerelem. És nem vagyok engedetlen senki felé. Amíg maga Isten nem mondja nekem azt, hogy mi ketten nem lehetünk együtt, addig együtt leszünk. Søren emiatt aligha lesz méltatlan a papi rendhez. Majdnem minden református pap nős, és a zsidó rabbik is. Mi, katolikusok vagyunk csak akkora barmok, hogy cölibátust kényszerítünk a papjainkra. Ennél középkoribbak nem lehetünk? – Ő választotta, hogy pap lesz, tudva, hogy a cölibátus is követelmény. Ha ezt nem tudja betartani, hagyja el a papság kötelékét. – Igen, fogjuk New England legjobb papját, és csináljunk belőle, nem is tudom, zongoratanárt, csak azért, mert szerelmes belém. És azok a papok, akik megerőszakolják a ministránsfiúkat, hadd maradjanak csak az egyház tagjai. Mikor legutóbb olvastam a Bibliát, nem emlékszem arra, hogy láttam volna benne olyasmit, hogy a gyermekek szexuális molesztálása Isten munkájának része lenne. – Tizenöt éves voltál… – Tizenöt éves voltam, amikor beleszerettem Sørenbe. Tizenöt éves voltam, amikor megmondtam Istennek, az ördögnek és mindenkinek, aki meghallgatott, hogy a lelkemet is eladnám, ha egyetlen éjszakát eltölthetnék vele. Mikor
hiszed el végre, mikor érted már meg… Anya, én csábítottam el őt. – És ezért nem tartozik az egyházhoz. Vannak papok, akik képesek betartani a fogadalmaikat. – Igen, azok, akik még nem találkoztak velem – vágott vissza puszta dacból. Anyja összerezzent, és Nora elnyomta magában a bűntudat csíráját. Az Isten verje meg. A szeretője egy pap, az anyja pedig egy apáca. Elég katolikus bűntudat volt benne, hogy saját vallási rendet alapítson. Nora még tíz év után sem akarta elhinni, hogy az anyja beváltotta a fenyegetését, hogy semmissé nyilváníttatja a házasságát, és apáca lesz. – Imádkozom érted, Eleanor. – Tudom, hogy imádkozol. De az imáid nem hallgattatnak meg. Legalábbis nem igen lesz rájuk a válasz. Nora tudta, hogy az anyja minden áldott nap imádkozik érte, ugyanazért – Atyám, kérlek, mentsd meg a lányomat attól az embertől! De Nora nem akart sem megmentést, sem pedig megváltást. – Csak hogy tudd – mondta Nora, megtörve a kínos csendet – csak azért vagyok itt, mert ő azt akarta, hogy eljöjjek hozzád. Azt akarja, hogy lépjünk túl a problémáinkon. – Milyen kedves tőle. És ő mikor hajlandó túllépni a saját problémáin? – Neki nincsenek olyanjai. Kivéve azt, hogy esélyes a püspöki címre, és ezt a pozíciót nem igazán akarja. – Emiatt aligha aggódnék. Isten soha nem engedné, hogy ez az ember ilyen hatalomra tegyen szert. – Ez igaz. Isten nagyon ügyes, mert csak szentek irányíthatnak királyságokat és országokat. – Elhagytad az ép eszedet és a hitedet, amikor az ágyába bújtál!
– Egyiket sem hagytam el – vágott vissza Nora. – Egyvalamit hagytam el, és az a szüzességem, és elhiheted, hogy nagyon nem hiányzik. – Ellie… – Ez nevetséges. Ő az, aki elhagyta az eszét, ha azt hiszi, hogy közted és köztem minden rendbe jöhet. Szeretem őt. Jó ember. A legjobb ember, akit valaha ismertem. Tudom, hogy nem érted meg, mik vagyunk, de nem érdekel. Ez nem a te magánéleted, hanem az enyém. – Ezt nyilván elfogadtam. Különben évekkel ezelőtt szóltam volna róla a püspöknek. Nora álla megfeszült, de hallgatott. Annak, hogy anyja nem szólt az egészről a püspöknek, semmi köze nem volt ahhoz, hogy ő mit hitt és mit nem. Aznap, amikor az anyja megtudta az igazat róla és Sørenről, Nora megfenyegette, hogy ha bármilyen módon árt Sørennek, akkor örökre elhagyja, és soha többé nem látja viszont. A fenyegetés hatott, habár csak Isten tudja, miért. Amikor találkoztak, mindig veszekedtek… Akárcsak most. – Ellie… – Az anyja megállt és megfordult. Nora először kerülte a szemkontaktust. Nem örült, hogy így látja anyját, gyapjúlepelbe csavarva, fején fátyollal, egész testét ruha rejtette el. – Mi az, anya? – Nem próbálnál meg valaki olyat szeretni, vagy hagyni, hogy olyasvalaki szeressen, aki nem akar bántani? Ez túl nagy kérés? Nora az alsó ajkába harapott, és nem válaszolt. A kérdés túlságosan is mélyen érintette. – Nora? Hallgatsz arra, ha Norának hívlak? – kérdezte az anyja, hangja lágyan csengett az aggodalomtól. Ahogy anyja kiejtette azt a nevet, amit magának választott, ahelyett, amit az anyja adott neki, Nora pislogott és két könnycsepp hullt szeméből a földre.
– Megpróbáltam – suttogta Nora rekedten. Gyomra összerándult, torka elszorult. – Megpróbáltad? – Anyja egyszerre tűnt döbbentnek és boldognak. – Ki volt az? Nora letörölte az arcát. – Wesley a neve. Nekem dolgozott. De több volt alkalmazottnál. A legjobb barátom volt. És… – Nora elhallgatott, és nagy levegőt vett. – Annyira szeretem. Egy nap beteg lett, és sehol nem találtam. Még soha nem imádkoztam annyira életemben, hogy ne legyen semmi baja. – Ő is szeretett? Nora bólintott. – Őrülten szeretett. Nagyon sokáig nem tudatosult bennem. Nem hittem, hogy valaki, aki édes és tiszta, tényleg szeretne valakit, aki olyan, mint én vagyok. De ő nem így látott engem. Ő nem Nora Sutherlint látta, aki erotikus regényeket ír és perverzkedik… Én egyszerűen csak Nora voltam neki, az őrült barátnője, akit szeretni akart, akivel együtt akart lenni, akire vigyázni akart. Azt hiszem, örökre velem maradt volna, ha nem rúgom ki. – Miért… Miért dobtad ki az életedből, ha annyira szeretted? Ha ő is szeretett? – Mert az a fiú csak szeretni akart, de bántani nem. És nem sejted, hogy ez mennyire fáj egy magamfajtának. És én is úgy akartam szeretni őt, hogy nem bántom… És nagyon bántottam. Jobbat érdemelt, mint amilyen én vagyok. Rákényszerítettem, hogy elhagyjon. Nora megrezzent, ahogy az anyja kezébe fogta az arcát, mint olyan sokszor, amikor ő még Ellie volt, egy gyermek, akinek szüksége volt az anyai érintésre. – Én kicsi Ellie-m… Tartozott miattad egy úttal az ördögnek. Nálad nincs jobb, drága, gyönyörű kislányom. Isten nem alkotott nálad jobbat.
Csak a Søren lábainál eltöltött gyakorlóévek adtak elég erőt Norának, hogy eléggé uralkodni tudjon magán, és ne rogyjon az anyja karjaiba. Nora összefonta a karját a mellén, és elnézett az anyja mellett, hogy bárkire vagy bármire gondoljon, csak Wesley-re ne. – Így a legjobb – mondta végül. – Akármiért is szakítottunk, így a legjobb. Wesley… Ő… – Még mindig szereted, ugye? Nora megérintette az arcát, és ujjai nedvesek lettek a könnyektől. Kinyújtotta a kezét, hagyta, hogy anyja lássa. – Sok vizek… Az anyja kezébe vette a kezét, és megszorította. – Soha nem láttam, hogy sírtál volna miatta, az alatt az egy év alatt, amíg itt voltál. Egy könnyet nem ejtettél. – Némely seb túl mély ahhoz, hogy könnyet ejtsünk miatta. Az anyja megrázta a fejét. – Vagy talán nem elég mély. Próbáld meg, Ellie. Értem próbáld meg. Csak egyszer próbálj meg olyasvalakivel lenni, aki miatt a szerelemtől sírsz így. Nem a fájdalomtól vagy a félelemtől. Ez túl nagy kérés? Nora vállat vont, és megrázta a fejét. – Már késő. Sok idő telt el, biztos, hogy továbblépett. Remélem, hogy továbblépett. – Hazug – ugratta az anyja, és Nora felnevetett. Felnevetett? Nevetgél az anyjával, miközben egy fiúról beszélgetnek? Szóval az ilyen baromság a való életben is megtörténik, nem csak a filmekben. Ki hitte volna? – Mennem kell – mondta Nora. – Dolgom van. Meg kell vernem pár embert. Jó volt viszontlátni téged. Anyja belenyugvó megbékéltséggel fonta össze karjait. – Hogyne. De kérlek, ne kelljen megint hat évet várni, mire újra meglátogatsz.
– Nem hinném, hogy visszaengednének azok után, amit eljátszottam – vigyorgott Nora. Eszébe jutott, mennyi zűrt okozott ezek között a falak között, ahová nem léphetett férfi. – Tréfálsz velem? Még mindig beszélnek rólad. Hatévi vacsoratémát szolgáltattál nekünk. – Azért élek, hogy szolgáljak. – Nora pukedlizett, mielőtt elindult a hátsó ajtó felé. Gyorsan lépkedett, szeretett volna kívül lenni ezen a világon, újra a sajátjában akart lenni, a lehető leggyorsabban. Ezek a cölibátusban élő nők megijesztették. El sem tudta képzelni, hogy feladja a szexet egy nagyobb hatalom miatt. Még Wesley is feladta a várakozást, és biztos, hogy mostanra már lefeküdt az idősebb barátnőjével. A gondolat, hogy egy másik nő megérinti az ő Wesley-jét, szinte a gyilkossággal rokon gondolatokat ültetett el Nora fejében – gondolatokat, amelyekhez nem volt joga. Átmentek a rendházon, a kapu felé. Az anyja kinyitotta az ajtót, ami a való világba vezetett vissza, a megszentségtelenített földre, ahol Nora élt. – Majd újra meglátogatlak. Nemsokára. Ígérem – mondta Nora. – Hozhatok valamit? Becsempésszek valamit? Pizzát? Svéd halat? Füvet? Bármit? Az anyja elmosolyodott. – Csak a lányomat, boldogan és egy darabban. Nora egy kézmozdulattal végigmutatott saját magán. – Egy darabban – mondta. – És boldogan? – Hiszed vagy nem, igen. Talán nem a te meghatározásod szerint, de a magam meghatározása szerint igen. – Akkor ezzel együtt tudok élni. Nora várt, és az anyjára pillantott. Szeretett volna mást is mondani, még valamit, de nem találta meg a megfelelő szavakat. Vagy tudta a szavakat, de nem volt bátorsága kimondani őket. – Majd kereslek, anya.
– Ó, Ellie? – Mi az, anya? – Nora visszafordult, és levegőért kapkodott, amikor az anyja keményen, gyorsan pofon vágta. Nora először elnémult a döbbenettől. – Úgy tűnik, ez az egyetlen módja, hogy az ember közölje veled, hogy szeret. Úgyhogy legyen – mondta az anyja, és leengedte a kezét. Nora kiegyenesedett, és elmosolyodott. – Ez nem igazán szeretetnek tűnt nekem – mondta, és kilépett a kapun. – Amatőr volt. Mire legközelebb jövök, finomíts a technikádon! Nora a kocsijához ment, és végig a könnyeivel küszködött. Nem akarta elhinni, hogy az anyjának igaza van. Nem adja fel Sørent, csak azért, hogy igazolja az anyja és a társadalom visszafogó, vanília definícióját arról, milyennek is kell lennie a szerelemnek. Mindegy is. Az egyetlen vanília férfi, aki szeretett, az Wesley, és őt soha nem láthatja viszont. Søren biztosan nem engedné. Különösen, ha elmondaná neki, hogy mit érez valójában Wesley iránt, hogy milyen érzelmek kúsztak be lassan a szívébe, mint kígyó a kertbe. Az élet Sørennel maga volt az Paradicsom, veszélyes, sötét Paradicsom, de mégis egy tökéletes, meztelen Edénkért. – Majdnem tökéletes – suttogta magában, ahogy beüli a volán mögé. A kulcsot bedugta, de mielőtt elindította volna a kocsit, meghallotta a D-dúr toccata és fúgát. Nora kihalászta a mobilját a táskájából. – Søren – lihegte megkönnyebbülten. – Istenem, annyira hiány… – Mondd meg az igazat, kicsikém. Kibékültél Wesley-vel? Nora kifújta a levegőt. Ő és Wesley soha nem lehetnek együtt. És ezzel képes lesz együtt élni. Ezért a férfiért, és azért, ami köztük volt, képes lesz ezzel együtt élni. – Igen, uram.
És akkor Søren kimondta azokat a szavakat, amikre Nora egész nyáron várt. – Gyere haza hozzám!
HUSZONNEGYEDIK
N
ora majdnem áttörte a hangsebességet, ahogy visszafelé száguldott Griffin birtokára. Amint ott volt, három másodpercig hallgatózott Griffin ajtaja előtt. Michael nevetését hallotta, majd csendet, súlyos csendet. Hagyja a fiúkat, hadd legyenek kettesben. Lefirkantott pár szót egy papírra, és betolta az ajtó alatt; leírta, hogy Søren engedélyt adott, hogy hazatérhessen. Gyorsan összecsomagolt, és még gyorsabban elindult. Miután majdnem két hónapot voltak távol egymástól, Nora alig bírta kivárni, hogy végre találkozhasson Sørennel. Muszáj volt megérintenie, megcsókolnia, hogy a karjai eszébe juttassák, hogy csak az övé, egyedül az övé. Amint újra magában érzi, végre elengedheti azokat az áruló gondolatokat, amik Wesley körül keringenek, és azt az aggodalmat is, hogy megbánta, hogy túl hamar, túl könnyen hagyta őt elmenni. Amikor megérkezett a paplakhoz, már leszállt az éj. Leparkolt a fák alatt, amelyek elrejtették őt és a házat a kíváncsi szemek elől. Berohant a házba, felszáguldott az emeletre, cipője hangosan csattogott a keményfán. Szíve vadul vert, vére száguldott az ereiben. Søren még majdnem húsz év után is olyan szenvedélyt keltett benne, mint senki egész életében. Nem jutott el a hálószobájáig. Valószínűleg meghallotta a cipője kopogását, mert kilépett a folyosóra, és félúton találkoztak. Szavak nélkül estek egymásnak, kitárt karral, markoló kezekkel, ajkuk és nyelvük keresve-kutatva kapcsolódott össze. Nora beletúrt a férfi hajába. Ujja tépte az ingét, csak hogy mielőbb megérinthesse a bőrét. Søren Nora
kulcscsontját harapdálta, és olyan vadul markolt a combjába, hogy Nora felkiáltott. Fájdalom… Természetesen fájdalom. Előbb fájdalmat kell okoznia, és csak aztán szeretkezhet vele. Sørennek nem volt vanília oldala. Keményen kellett játszania, hogy keményen megkapja, amit akar, mint azt Nora évekkel ezelőtt Kingsley-nek is mondta. És ezzel Nora megbékélt. Søren a falnak lökte, és felhúzta a szoknyáját. Másodpercek múlva benne volt. Nora a válla köré fonta a karját, és úgy kapaszkodott belé, mintha az élete függne tőle. Abban a pillanatban tudta, hogy ez így is van. Ha valaha még egyszer elengedi Sørent… Ha még egyszer elmegy tőle, nem volt benne biztos, hogy lesz-e olyan erős, hogy visszatérjen hozzá. Így szorosan magához ölelte, körmét a vállába mélyesztette, a nevét lihegte a fülébe, és átadta magát a brutális lökéseknek, amik kívül-belül zúzódásokat fognak hagyni rajta. Mikor elélvezett, lehunyt szemmel lihegte a férfi nevét. És miután a férfi beleélvezett, még a karjaiban tartotta, a falnak döntve. – Kicsikém – suttogta, ahogy az arcát, a szemét csókolgatta. Lassan kihúzta magát, és leengedte Norát a földre. Összerendezték a ruháikat, ahogy a testük szétvált. Nora visszafojtott lélegzettel várt. Nem kellett túl sokat várnia. Søren egy lépést hátralépett. Majd még egyet. – Térden csúszva – mondta, és Nora kecsesen a földre térdelt. Két éve, az évfordulójukon megkérdezte, hogy miként térne vissza hozzá, ha valaha is visszajönne az ágyába. Ha visszajössz hozzám, megszöksz majd vagy térden csúszol? Repülni fogok, válaszolta akkor Nora. Ma este, amikor visszatért, térden csúszott.
Michael majdnem három napot töltött Griffin hálószobájában. Csak enni és fürödni jöttek elő, és néha megnézték a naplementét, mielőtt visszatértek volna az ágyba. A második estéjükön Griffin az ágyhoz kötözte Michaelt, és életében először megkorbácsolta. És a fiú még azt hitte, hogy Norának kemény korbácsoló karja van. Még a csukló-tetoválás sem fájt ennyire. Imádta minden egyes másodpercét. Semmi nem ijesztette már abban, hogy együtt van Griffinnel. A szexrészéhez kicsit még hozzá kellett szoknia, de az a hihetetlen gyönyör, hogy Griffin benne van, megérte a sok munkát és az időnkénti fintorgást. A szado-mazo részt is megoldják. A szerelem… A szerelemre nem panaszkodhatott. Michael fürdött Griffin szerelmében, lubickolt benne, hagyta, hogy vonzalomra olyan éhes szíve minden egyes cseppjét elnyelje. Griffin minden reggel azt mondta neki, hogy szereti. Minden éjszaka elmondta. Michaelnek csak annyit kellett tennie, hogy a férfi közelébe ment, és máris a világ két legerősebb karja húzta magához. Az öngyilkossági kísérlete óta életében szinte állandósult a magány, a félelem és az érzés, hogy míg az olyanok, mint S. atya meg Nora megértik őt, senki nem képes őt majd igazán szeretni. De Griffinnel végre azt érezte, hogy szeretik, békében és biztonságban van. De a harmadik napon Griffin mondott és tett valamit, amitől összetört a varázs. – Nem szoktam titkos kapcsolatokba bonyolódni, Mick. Ha ezt csináljuk, akkor meg akarom ismerni az anyukádat. Pakolj össze. Indulunk. Olyan hangon mondta, hogy nem volt ellenvetés. Michael tudta, hogy ez az egész amúgy is túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Amint Griffin meglátja, milyen szerény körülmények között él – az apró házat, a tízéves kocsit, az ócska bútort –, rájön, hogy mennyire különböznek, és hogy a fiú mennyire nem tartozik az ő világához.
Michael feszült csendben bámult ki a Porsche ablakán, ahogy a birtokról Wakefieldbe hajtottak. Griffin láthatóan megérezte az idegességét, és magára hagyta gondolataival. Mikor elérték Wakefieldet, Griffin megállt a Szent Szív előtt, de a templomot üresen találták. A fiú azt gondolta, hogy S. atya és Nora még mindig ágyban ünnepük, hogy újra együtt lehetnek. Mielőtt kijöttek volna a templomból, bement a sarokban álló Szűz Mária-szentélybe, és meggyújtott egy gyertyát. Mária, Istennek anyja, fohászkodott Michael tiszta szívből. Kérlek, segíts anyának! Kérlek, segíts nekem és Griffinnek! Ennyi volt. Fogalma sem volt, miért fohászkodjon még. Tudta, hogy nem akarja megbántani az anyját, de Griffint sem. Sok borzalmas jelenet lezajlott lelki szemei előtt, ahogy Griffin a házuk felé hajtott. Az anyja idegrohamot kap, az biztos. Talán megtiltja, hogy Michael találkozzon Griffinnel. És Michael nem lesz hajlandó szót fogadni. És aztán? Költözzön el? Éljen Griffinnel? Ez kissé korainak tűnt. Persze, miután ez az egész lezajlik a családjával, Griffin már nem lesz sehol. Az autó befordult az utcájukba, és ő igyekezett úrrá lenni hányingerén. De minden egyes házzal nagyobb lett, ahogy a sajátjuk felé közeledtek. Amikor elérték Michael otthonát, a hányingere rettegésbe, döbbenetbe és pánikba csapott át. – Ó, bassza meg! – lihegte, amint ismerős és egyáltalán nem örömteli látványt fedezett fel. – Mi az, Mick? – kérdezte Griffin, és megragadta a térdét. – Itt van az apám. Nora kinyújtózott Søren mellkasán, és boldogan felsóhajtott. – Köszönöm, uram – dorombolta, és elfordította a fejét, hogy gyorsan megharapja a kulcscsontja alatt. – Akarjam tudni, pontosan mit is köszönsz, vagy egyszerűen csak mondjam azt, hogy szívesen?
Nora elhelyezkedett Sørenen, és egész testét rányomta, ahogy a férfi átölelte. A százkilencvenkét centi magas férfi pontosan harminc centivel volt magasabb nála. Nora ráfeküdhetett, hasa a hasát érintette, és fejét az álla alá helyezhette. – A hetedik orgazmus után nem számoltam többé. És azt is csinálta, amit annyira szeretek, ha csinál. – Nem kell megköszönni. Én magam is felettébb élveztem. Nora felemelte a fejét, és Søren szemébe nézett. – Csak köszönöm… Hogy maga önmaga… – mondta. – A világ érdekesebb, jobb hely, hogy benne van. Søren elmosolyodott, és csókot nyomott Nora feje búbjára. – És a világ mindenképpen vadabb, sokkal szebb hely, hogy te is benne vagy, kicsikém. – Tényleg? – Igen. – Mondjon még valami szépet rólam. Bókokra vadászom, ha nem vette volna észre. – Észrevettem – mondta, ahogy gyorsan megfordult, és Norát hanyatt szegezte. – A bókvadászat szabályellenes. Ha folytatod, meg kell büntesselek. – Nem emlékszem erre a szabályra, uram. – Az imént találtam ki. Nora felnevetett, felemelte a fejét, majd szájon csókolta Sørent. Visszahúzódott, és a szempilláját rebegtette felé. – Mondjon valamit a szememről. – A szemed… – kezdte, majd hirtelen megállt, és kicsusszant az ágyból. – Milyen? Milyen a szemem? Seren öltözködni kezdett. – Majd a találkozóm után megmondom. – Odahajolt, és gyorsan megcsókolta Norát, miközben gombolgatta az ingét.
– Találkozó? – Nora ülőhelyzetbe tornázta magát. – Milyen találkozó? Azt hittem, azt mondta, hogy a vizsgálóbizottság Peterson atyát választotta. Nem lesz több találkozó. Søren feltette papi gallérját. – Így is van. Hála az égnek! Ez a találkozó nem egy bizottsággal lesz. Még egy hosszú beszélgetést ígértem Suzanne-nek. Nora összehúzta a szemét. – Ez az újságíró ribanc kezd az idegeimre menni. Miért nem képes békén hagyni magát? – Nem ő az ellenség. Főleg most, hogy már nem gondolja, hogy én vagyok az ellenség. – Nos, ha őt ennyire becsaptuk – kezdte Nora. Søren olyan gonosz pillantást vetett rá, hogy Nora majdnem kuncogni kezdett –, akkor mit keres még mindig itt? – Még van pár utolsó kérdése. Azok után, amin keresztülment miattam ezen a nyáron, úgy érzem, megérdemel néhány választ. Søren az ajtó felé indult. Norának hirtelen eszébe jutott valami, és felült az ágyban. – Søren? Várjon egy percet. Hadd beszéljek vele én! – Mick? Jól vagy? – Griffin kezét Michael térdére tette, és megszorította. A fiú megrázta a fejét. – Nem. A kéz a térdéről az arcára vándorolt. – Nézz rám – mondta Griffin szinte suttogva. A fiú vonakodva elfordította a fejét, hogy szembenézzen vele. – Elintézem. Nem hagyom, hogy bármi rossz történjem. Volt valami Griffin hangjában, amitől Michael majdnem hitt neki. – Rendben. Griffin elmosolyodott.
– Jól van. Intézzük el. Vacsora előtt még meg akarlak kefélni. Játékosan ráütött Michael térdére, majd kiszállt a kocsiból, és átment a fiú oldalára. Michael nagyon lassan kinyitotta az ajtót, a járdása lépett. Griffin kinyújtotta a kezét, Michael bámulta. Még soha nem jelentek meg együtt nyilvánosan. Az ágyban fogták egymás kezét… és minden egyéb testrészét. De itt? Az utcájukban? A házukban? A szülei előtt? – Együtt vagyunk ebben, Mick. Szeretlek! Michael összerezzent. Olyan volt, mintha a szavakat egy mély kanyon visszhangozta volna. Vagy a kanyon benne volt, és a szavak megtöltötték, és végre elhallgattatták a hangot benne, ami arra figyelmeztette, hogy soha nem fogják azért szeretni, aki és ami. Minden további habozás nélkül megfogta Griffin kezét, és felsétáltak a bejáratig. Michael kopogás nélkül nyitott be, és Griffin is belépett. A konyhából hangokat hallott. Halk, dühös hangokat. – Veszekednek – suttogta Michael. – Mindig veszekednek. – Elváltak – suttogta Griffin. – Akkor meg mi miatt veszekednek? A fiú nagyot nyelt. – Miattam. Együtt léptek a konyhába, és Michael apja és anyja azonnal elhallgatott. Anyja arcán a döbbenet maszkká merevedett. Apja arcán a zavar gyorsan dühvé változott, amint meglátta, hogy Michael és Griffin fogja egymás kezét. – Michael – kezdte az apja. – Griffin Fiske vagyok, a fia barátja – mondta Griffin, és rámosolygott a fiú szüleire. – Nagyon örvendek. – Nem. Nem lehet – mondta Michael apja. – Ez nem történhet meg! Michael, mégis mit… Előrelépett, és Michael felkészült. De Griffin közéjük lépett, és felszegte az állát.
– Azt hiszem, nem hallotta, amit mondtam – ismételte meg. – Griffin Fiske vagyok, a fia barátja. Nagyon örvendek. Most mosolytalanul, némi fenyegetéssel a hangjában mondta a szavakat. Michael mindig is nagy, gonosz apaként gondolt az apjára – aki magasabb és izmosabb nála –, de Griffinnel szemben kicsinek és alacsonynak tűnt. – Ki a fene maga? – akarta tudni az apja. Griffin veszélyesen elmosolyodott, míg Michael kilépett a háta mögül, és megpróbált közelebb lépni az anyjához, aki még mindig döbbent csendben állt. – Úgy érzem, ismétlem magam. Mick, ismétlem magam? – kérdezte Griffin. – Anya, apa – próbált megszólalni a fiú. – Griffin és én… – Hallgass, Michael! – parancsolta az apja. – Különben az élő Istenre esküszöm… A világ soha nem tudta meg, mire esküdött az apja, mert Griffin felemelte a kezét, és hangosan az arcába csapott az ujjával. Ez pillanatnyilag a szavát vette. – Ezt ne csinálja – mondta Griffin könnyed, ám fenyegető hangon. – Ne mondja neki azt, hogy hallgasson. Rossz dolgok fognak történni azokkal, akik nem úgy bánnak Mickkel, ahogy megérdemli. – Ne merje megmondani nekem, hogy beszéljek a fiammal! Az elcseszett, beteges fiammal! Michael összerezzent apja szavaira. És mellette az anyja szintén összerezzent. – Ken, kérlek! – kezdte az anyja. – Maradjunk nyugodtak, beszéljük meg szépen. Mindig is tudtuk, hogy Michael nem… – Normális? – mondta az apja. – Nyilván nem az. És ez a te hibád, Melissa! Hagytad, hogy megnövessze a haját. Nem engedted katolikus iskolába járni. Babusgattad. És nem lett más, mint egy rohadt kö…
Michael és az anyja ismét egyszerre rezzent össze, ahogy Griffin a fiú apját gyorsan és szakszerűen a falnak nyomta. Válla tompa puffanással érte el a csempét. – Griffin, ne! – könyörgött Michael, nem akarta, hogy kijöjjenek a rendőrök. De Griffin nem figyelt rá. Kezét Michael apjának mellkasára helyezte, és a falnak nyomta a férfit, akár egy lepkét a gombostűn. – Mondtam, hogy rossz dolgok fognak történni, ha az emberek nem bánnak rendesen Mickel – mondta Griffin, még közelebb lépett a férfihoz, és fenyegetően végigmérte. – Szeretem a fiát. És összetöröm a maga csontját is, ha még egyszer ferdén néz rá. A maga „nem normális” fia a legtehetségesebb, csiszolatlan gyémánthoz hasonló művész, akit életemben láttam. Intelligens, csodásán gördeszkázik, remek humora van, és a legkedvesebb, legszerényebb ember, akit ismerek. Annyira szeretem, hogy alig tudom rendbe szedni a gondolataimat. Mert én sem vagyok rendes, nyilván, mert meleg vagyok. És ő is az. Mindegy, össze-vissza beszélek. Ez néha előfordul. Ilyenkor nehéz elhallgattatni. A lényeg az… – mondta Griffin, és ujjával keményen Michael apja mellkasára bökött, aminek biztos ott marad a nyoma. – A véleménye… A maga véleménye itt nem mérvadó. A fia jól van. Most már én vigyázok rá. Hess! Griffin mindkét kezével elbocsátó mozdulatot tett, mintha a férfi csupán egy légy vagy egy kóbor, tüzelő macska lenne. – Ez az én fiam – mondta Michael apja, és dühödten Michael felé mutatott. – Ő az én tulajdonom. – A mije? Michael összerezzent, bár belül a szíve vidáman dalolt. Az, hogy Griffin kinyilvánította, hogy a tulajdona, mindennél ékesebben szólt.
– Az. Én. Tulajdonom. Hozzám tartozik. Abszolúte ő döntött így. És magának többé nincs beleszólása – folytatta Griffin. – Maga miatt rosszul érzi magát. Ergo addig nem mehet a közelébe, amíg el nem jön az idő, hogy annyira képes korlátok közé szorítani a bizonytalanságát, hogy képes befogni a száját, ha a közelében van. – A születése óta fizettem, hogy egyen, ruháztam, tetőt adtam a feje fölé. – Pénz? – Griffin kiegyenesedett. – A pénzről van szó? Pénzem van. Mennyit kér érte? – Tessék? – ismételte az apja. – Mennyit kér a fiáért? Azonnal megírom a csekket, de akkor örökre tűnjön el az életéből. – Griffin, egy fillért se adj neki! – A szavak minden előzetes figyelmeztetés nélkül buktak ki belőle. – Nem érdemli meg. Nem érdemli meg. Ezt tényleg hangosan kimondta? Korábban azt mondta volna vagy gondolta volna, hogy Én nem érdemlem meg. Nem érdemlem meg, hogy egy centet is költsenek rám. De Griffin olyan nagy becsben tartotta, legritkább és legértékesebb kincseként bánt vele… Kezdett hinni abban, hogy tényleg az. – Nem, nem érdemli meg – mondta Griffin, amint benyúlt farmerja hátsó zsebébe, és előhalászta a tárcáját. – De te megérdemled, hogy nélküle éld az életedet. Nem azt mondtad, hogy pontosan vezeti, hogy mennyi gyerektartást fizetett eddig összesen? Hogy állunk? Mennyi az annyi? – Griffin! – könyörgött Michael. – Negyvenkétezer-háromszáz dollár – mondta Michael anyja érthetően és tisztán, Griffin szemébe nézve. – És ha lenne pénzem, visszaadnám neki, hogy megszabaduljak tőle. Michael figyelte, ahogy az anyja és Griffin összenéznek. Valami lezajlott közöttük, amit látott, de nem értett meg. – Akkor kerekítsük. Ötvenezer? – Griffin megragadta Michael apját a vállánál fogva, és megperdítette, mellkasát
nekilökve a falnak. Aztán hátát asztalnak használva kitöltötte a csekket. – Ma nagylelkű kedvemben vagyok. Legyen hatvankilencezer. Imádok 69-eseket írni. Még a megjegyzés rovatba is beírom. Azért, hogy 69-esezhessek a gyönyörű fiával. Griffin megfordította Michael apját, kitépte a csekket, és a zsebébe gyűrte. – Megbízhat bennem – mondta Griffin. – Ugye, Mick? Nem azt mondtad, hogy az apád valami tőzsdés cégnél dolgozik? Michael bólintott. – A Hamilton’s-ban. – Jó – mondta Griffin helyeslően. – Az én apám John Fiske. Hallott már róla? A férfi nem válaszolt, de tágra nyílt szeme elárulta, hogy pontosan tudta, kicsoda Griffin apja és hogy mennyi pénze van Griffinnek. – Menj, apa – mondta Michael. – Te sem akarod jobban, hogy a fiad legyek, én sem akarom, hogy az apám legyél. Most már nem kell annak lenned. – Kidobták – Griffin megpaskolta a férfi feje búbját. – Ciki, tudom én. Viszlát! Még egyszer elhessegető mozdulatot tett. Michael apja körbenézett a szobában, tekintete színtiszta gyűlöletről árulkodott. Kiviharzott a konyhából, át az előszobán. Griffin végig a nyomában volt, nyilván meg akart bizonyosodni, hogy tényleg elment. Michael és az anyja a nyomában voltak. Kint, a pázsiton az apja megfordult. – Ez bűn, ugye te is tudod? – mondta, és Michaelről Griffinre nézett. – A szex két férfi között. A természet és Isten ellen való. Sőt, maga a bűn! Te jársz templomba, Michael, tudod. – Ha bűn, apa, akkor rosszul csinálod. Feszíts össze, aztán ernyeszd el! Úgy kényelmesebb! – Michael szinte kiabált.
Michael apja undorral megrázta a fejét, ahogy a kocsijához ment, és elhúzott. Griffin Michaelre pillantott, és mindketten fékezhetetlen nevetésben törtek ki. – Általában az előkertben szoktál szodómiatippeket kiabálni? – kérdezte Griffin, és egy gyors csókra magához húzta a fiút. – Miért? Te nem? – Michael még mindig nevetett, ahogy kihúzta magát a férfi öleléséből. Akkor látta meg az anyját, amint némán állt a verandán. – Anya… Jaj, anya, annyira sajnálom… – mondta Michael, és szíve nehéz lett. – Nem is gondolkodtam… És a szomszédok, én… Michael anyja két lépést tett előre, és átölelte. Michael megmerevedett, nem emlékezett rá, hogy az anyja mikor ölelte meg utoljára. – Anya? – Michael habozva viszonozta az ölelést. – Hiányoztál, kölyök. Hosszú volt ez a nyár nélküled. Michael Griffinre pillantott, aki csak vállat vont és ezt suttogta némán: Nők. Az anyja úgy tűnt, nem akarja, nem tudja elengedni. Így Michael beledőlt az ölelésbe, és lehunyta a szemét. – Nekem is hiányoztál, anya. Az anyja végül elhúzódott, és letörölt egy könnycseppet az arcáról. Griffinhez fordult, és kinyújtotta a kezét. – Nagyon örvendek, Griffin. A férfi lepillantott rá, és a szemét forgatta. Egy lépést előrelépett, és olyan vadul megölelte, hogy felemelte a földről is. – Griffin, tedd le az anyukámat., Griffin visszatette Michael anyját a földre. Michael Griffinre, majd az anyjára pillantott, majd megint Griffinre. – Nos – mondta Michael. – Ebéd?
HUSZONÖTÖDIK
S
uzanne belépett a Szent Szívbe, de üresen találta. Egy utolsó találkozót beszélt meg, hogy beszélgethessenek; már csak néhány kérdése volt, de nem a kérdések miatt jött. Bocsánatot akart kérni a gyanakvásáért és meg akarta köszönni, hogy segített neki hinni – ha nem is újra Istenben, de legalább egy papban. A templomban járkálva tanulmányozta a falakon levő dísztáblákat, Krisztus szenvedéstörténetét, római számokkal jelezve. Megállt egy táblánál, amelyen egy nő térdelt Jézus előtt, és kinyújtotta a kendőjét. Suzanne összevont szemöldökkel próbálta felidézni a nő nevét. Nem emlékezett rá, mikor imádkozta el utoljára a keresztúti ájtatosságot. Talán soha. – Mi a neved? – kérdezte hangosan, és elkezdett az iPhoneja után kotorászni. – Veronika – szólalt meg mögötte egy hang. Suzanne megpördült, és a padsor végében meglátott egy nőt, aki összefont karral őt bámulta. A nő szűk, fekete szoknyát viselt, mely körülölelte formás csípőjét, valamint magas sarkú cipőt, jól szabott vörös blúzt és titokzatos kis mosolyt döbbenetesen szép arcán. Ismerősnek tűnt. Különösen ismerősnek. – Ó, Istenem – mondta Suzanne, és hirtelen megértette. – Maga Nora Sutherlin! A nő bólintott. Leengedte a karját, és egy göndör, fekete hajtincset kisimított az arcából. – Bűnös vagyok – mondta olyan mosollyal, ami elárulta Suzanne-nek, hogy ez a nő még életében nem érezte magát
bűnösnek. – Maga pedig Suzanne Kanter. Sokkal gyönyörűbb, mint ahogy ő mondta. Suzanne elpirult, és remegő kezét a farmerja hátsó zsebébe süllyesztette. Bármilyen ijesztőnek is találta Stearns atyát, fele olyan idegesnek nem érezte magát, mint most, Nora Sutherlin társaságában. – Ööö… – kezdte Suzanne, majd a szemét forgatta saját ügyetlensége miatt. – Maga viszont pont olyan gyönyörű, mint ahogy ő mondta. Nora Sutherlin, tőle eltérően, nem pirult el. Csak sötét, intelligens szemével bámulta Suzanne-t. – Egy kérdés – mondta. Suzanne pislogott. – Egy kérdés? Lenne egy kérdése a számomra? Sutherlin megrázta a fejét. – Egész nyáron a nyomában loholt. Követte. Betört a paplakba. Meglátogatta a nővérét. Maga makacs. Ezt értékelem. Azonban ideje, hogy végre békén hagyjon minket. Tudja, hogy nem jelent veszélyt a gyülekezete számára. Csak feltételezhetem, hogy maga más miatt jött ide. Olyan okok miatt, amelyeket nem kell kitalálnom, mert legyünk őszinték, mindketten láttuk őt. Suzanne pirulása még mélyebb lett, de képtelen volt tagadni Sutherlin szavainak igazságát. Vonzódása Stearns atya iránt túl friss seb volt ahhoz, hogy tagadni akarja. – Igen – ismerte be. – Láttam őt. Sutherlin felhúzta egyik szemöldökét, nyilván hallotta a Suzanne szavai mélyén rejlő értelmet. Ismét elmosolyodott, leengedte karjait, és leült a pad szélére. – Azt mondtam, egy kérdés, és pontosan így is gondolom, Miss Kanter. Feltehet nekem egyetlen kérdést – Sutherlin feltartotta egy ujját –, és én megválaszolom. Igazat fogok mondani. Köntörfalazás és csalárdság nélkül. Az igazat
mondom, a teljes igazat, a színtiszta igazat, akármit is kérdez tőlem. Suzanne szeme tágra nyílt. – Mindjárt azt mondja nekem, hogy megnyertem a lottó ötöst – mondta, alig akart hinni a fülének. – Csak az igazságlottón. De ennek a nyereménynek ára van. Megválaszolom egyetlen kérdését, de csak nem hivatalosan. És amit mondok, nem használhatja fel ellene. És amit mondok, arról ne próbáljon meg többet megtudni. Ha egyetlen szavam is megjelenik nyomtatásban, elintézem, hogy Kingsley olyan alaposan tönkretegye a karrierjét, hogy még meteorológusként se kapjon állást, ahogy a volt tanára javasolta. Megértette? Suzanne nagyot nyelt és bólintott. Hallotta a fenyegetést Sutherlin hangjában, és tudta, hogy minden szót komolyan is gondolt. Az, hogy tudta, hogy a volt tanára azt javasolta, menjen meteorológusnak, azt sugallta, hogy ennek a nőnek a világa olyan, amiben Suzanne a szükségesnél tovább nem óhajt időzni. – Emellett ha megadtam a választ – folytatta Sutherlin – maga békén hagy engem, Kingsley-t és Sørent is. Megszűnünk létezni a maga számára. Kiűz minket a gondolataiból, az emlékezetéből, a beszélgetéseiből és a szótárából. Elfogadja ezt? El sem tudta képzelni, hogy teljes mértékben kiűzze Stearns atyát az emlékezetéből. Teste még mindig megfeszült, amikor eszébe jutott, milyen volt a férfi keze a karján. De megpróbálja. Az igazság, a teljes igazság kedvéért megpróbálja. – Rendben. Elfogadom. Hamarosan úgyis Irakba utazom. Ideje továbblépnem. – Igen – mondta Sutherlin. – Ideje. Most tegye fel a kérdést, hogy mindannyian továbbléphessünk. Suzanne egy pillanatot nem gondolkodott, mielőtt feltette a kérdést. – Maga és Stearns atya lefeküdtek egymással?
Ha azt hitte, hogy a kérdés zavarba hozza Sutherlint, Suzanne mélyen csalódott. Nem volt sem döbbent, sem ijedt. Sötétzöld szemét végigjártatta Suzanne arcán. – Komolyan olyasmire pazarolja el az egyetlen kérdését, amire már úgyis tudja a választ? – kérdezte. Suzanne gyomra összerándult. Azt remélte… Abban hitt… Legalábbis abban akart hinni… De már nem volt fontos. Sutherlin még tizenkilenc évesen is szűz volt. Bármikor is lettek szeretők a papjával, a nő jogilag felnőttnek számított. – Nem, azt hiszem, nem. – Suzanne mélyet sóhajtott. – Mit szól ehhez? Az érdekütközés, amiről az a névtelen füles szól, amit kaptam – mi az? A nővére, Elizabeth? Gyakorlatilag bevallotta nekem, hogy megölte az apjukat. – Igen, megölte az apjukat, és meggyónta Sørennek. És Søren nem volt hajlandó feltárni a gyónását. Véletlenül meghallottam a temetésen. És Søren tizenhét éve aggódik azon, hogy Elizabeth megtudja, mit hallottam. De nem, nem ez az érdekütközés, ami miatt az egyház aggódik. – Akkor micsoda? – Søren apja nagyon vagyonos ember volt, amikor meghalt. A felesége fél vagyona az övé lett a válás után, és mivel könyörtelen üzletember volt, mire meghalt, nagyjából megháromszorozta a vagyonát. És ekkor minden centet az egyetlen fiára hagyott. Majdnem félmilliárd dollárt. Suzanne levegő után kapkodott. – De… De az apja elküldte azután, ami Elizabeth-tel történt. Majdnem megölte. – Így van. De mivel az apjának nem volt több fia, és nem volt semmilyen kapcsolata egyik lányával sem, arra hallgatott, amit a… Arra a valamire, ami a mellkasában volt a szíve helyén. De a pénz nem békeajánlat volt, hanem kenőpénz. A papok szegénységet fogadnak. Hogy elfogadja az egész
összeget, Sørennek ott kellett volna hagynia a papságot. De ezt senkiért és semmiért nem tenné meg. – És mit tett? Sutherlin elvigyorodott. – Amit bármilyen jó pap tenne. Dézsmát fizetett. A pénz tíz százalékát az egyháznak adta. Öt százalékot a régi iskolájának Maine-ben. Öt százalékot pedig ennek az egyházmegyének. A többit elfelezte, és a testvéreinek adta. Egyetlen centet sem tartott meg magának. Suzanne a szájához kapta a kezét, és elfordult. Gyors fejszámolást végzett. Ötszázmillió dollár öt százaléka, az… – Huszonöt millió dollár – lihegte Suzanne. Újra megfordult. – Ennyit adott az egyházmegyéjének? – Igen. Tudja, hogy megy ez. A papokat állandóan ide-oda helyezik. Mégis Søren majdnem húsz éve itt van. Hogy sikerült ilyen kivételezésben részesülnie? Megvette. – Eltűnődtem, hogy miért nem küldték tovább, miért nem került feljebb a ranglétrán. – Szeret itt lenni. Szereti, hogy itt van magánélete, döbbent rá Suzanne. – Minek nevezné azt, ha egy olyan embert léptetne elő, aki huszonötmillió dollárt adományozott a vállalatának? – kérdezte Sutherlin. – Érdekütközésnek – suttogta Suzanne. – Azt hittem… Azt hittem, egy ragadozó. Vagy, tudja, mivel… Mivel magával… – Szexelt? Azt hitte, az érdekütközés a szex miatt van? – Sutherlin felkacagott, mintha ennél nevetségesebb dolgot életében nem hallott volna. – Ez a katolikus egyház, Miss Kanter. És a katolikus egyház több mint kétezer éve szemet huny a szex fölött. A pénz teszi őket idegessé. Suzanne megrázta a fejét. Túl sok gondolat hadakozott egymással benne. – Mindent elajándékozott? Minden egyes centet? Sutherlin bólintott.
– Igen. Makacs egy seggfej ez a pap. Amikor ő és MarieLaure összeházasodtak, hozzájutott a hatalmas vagyonkezelői alaphoz. Amint Marie-Laure meghalt, azt is elajándékozta. Ez az ember papnak született. A pénz nem érdekli. Ez az érdekellentét. Most, ha megbocsát, élem tovább az életemet anélkül, hogy azon aggódnék, hogy egy újságíró Søren nyomában lohol. – Maga Sørennek nevezi őt? – kérdezte Suzanne. A kérdés gondolkodás nélkül bukott ki belőle. – Persze, hogy így nevezem. Ez a neve. Miért kérdezi? – Azt mondta, csak azoknak mondja meg az igazi nevét, akik legközelebb állnak hozzá, akikben megbízik, és akik ismerik a valódi énjét. – Ez így is van. – Maga mióta nevezi Sørennek? Sutherlin arca ellágyult, amint elfordult Suzanne-től, és mosolyogva Veronika felé fordult, aki kinyújtotta kendőjét Krisztus felé. Sutherlin hosszú hallgatás után nézett vissza Suzanne-re. – Amióta megismertem. Suzanne bólintott, és nem szólt semmit. Ez a két szó mindent elmondott, amit tudni akart. Stearns atya és Nora Sutherlin között volt valami, valami kapcsolat, valami bizalmasság… Valami mély és megmagyarázhatatlan, valami érinthetetlen, elérhetetlen. Aznap éjjel, amikor Suzanne könyörgött neki, hogy szeretkezzen vele, a férfi azt mondta, hogy nem ura önmagának. Suzanne akkor azt hitte, az ő ura a katolikus egyház. Most már tudta, hogy Nora Sutherlinre gondolt. – Most elmegyek – mondta Sutherlin. – És magának is ezt javaslom. – Legalább elköszönnék tőle. Vagy nem szabad? – kérdezte Suzanne. A kérdésben nem volt szarkazmus. Amit Nora Sutherlin mond neki, azt teszi.
– De, szabad. Kedveli magát. Én nem, de én kissé elfogult vagyok. – Azt látom. Sutherlin felszegte az állát Suzanne szavai hallatán, és Suzanne valahogy érezte, hogy rosszat szólt. Sutherlin lassan lépkedni kezdett felé, csípője minden egyes lépésnél ringott. Suzanne még soha életben nem volt ilyen direkt, ilyen tapinthatóan szexuális lény közelében. – Nem, nem látja – mondta Sutherlin, és megállt Suzanne előtt. – Maga nem lát semmit. Engem nem. Őt sem. Minket sem. Mi nem létezünk, emlékszik? Tudja, hogy mi vagyok én? Suzanne zavartan vállat vont. – Maga… író. – Az vagyok. És az egész világ egyik leghíresebb dominája is. Valaha én voltam Kingsley legjobbja. Tudta ezt? Suzanne ismét nyelt. – Talán hallottam pár pletykát. – Higgye el őket – mondta Sutherlin. – És tudja, hogy a pletyka csak a jéghegy csúcsa. Egyszer egy texasi marhabáró ötvenezer dollárt fizetett, hogy saját billogjával megjelöljem. Egy Szilikon-völgybeli vezérigazgató hatvanezret fizetett, hogy vizeljek az arcára. Gazdag és híres emberek kerültek miattam kórházba. És egy vagyont fizettek ezért a kiváltságért. Olyan vastag a rendőrségi aktám, mint Kingsley farka, de felnőttként mégsem ítéltek el egyetlen bűntény miatt sem. Miért? A bírákat, rendőröket és ügyvédeket Kingsley pénzeli. Egy-kettő pedig engem pénzel. A városban még a gyilkosságot is megúszom. Suzanne kiegyenesítette a vállát, és egyenesen Sutherlin szemébe nézett – ehhez minden bátorságára szüksége volt. – Most fenyeget, Miss Sutherlin? Sutherlin csupán elmosolyodott. – Nem. Dehogyis. Csak annyit mondok, hogy bármit megtennék, hogy megvédjem magam. Akármit. De nem kell
aggódnia. Én bántok embereket. Komolyan bántom őket. Néhány kliensem maradandó sérüléseket szenvedett. Némelyiken külsérelmi nyomok vannak. Némelyiken belső sérülés. De minden fájdalom, amit okoztam… kölcsönös megegyezésen alapult. Senkit nem bántok az engedélye nélkül. Csupán annyit akarok mondani, Miss Kanter, hogy… – Sutherlin előrehajolt, és a leglágyabb, legpuhább, legijesztőbb csókot lehelte Suzanne ajkára, mielőtt visszahúzódott két centit, és azt suttogta: – Hogy egyszer mindent el kell kezdeni. Ezzel Sutherlin egy lépést hátralépett. Majd még egyet. Majd sarkon fordult, és kisétált a templomból. Suzanne mély levegőt vett. Felemelte a kezét, és rájött, hogy reszket. Hadszínterek, emlékeztette magát. Járt hadszíntereken. Ennek a nőnek nem szabadna megijesztenie. Elhatározta, hogy visszaszerzi méltósága egy morzsáját, kirohant a templomból, és meglátta, hogy Nora Sutherlin egy Porsche felé indul, amely megállt a járdaszegély mellett. – Várjon! – kiáltotta Suzanne, és Sutherlin megfordult. – Igen? – Csak még egy kérdést… Kérem! Sutherlin elvigyorodott. – Még egyet. De legyen jó a kérdés! Suzanne bólintott. – Milyen… Milyen az ágyban? Tudnom kell! Még soha életemben nem vonzódtam ennyire senkihez. És soha nem lehetek együtt vele. Ennyit elárulna nekem? Sutherlint láthatóan valóban sokkolta a kérdés. – Az ágyban? Én és Søren? Mi nem feküdtünk le egymással – mondta. – De… De megkérdeztem, hogy lefeküdtek-e. És maga azt mondta, ne kérdezzek olyat, amire már tudom a választ. Sutherlin bólintott.
– Pontosan. Természetesen nem vagyunk szeretők. – Sutherlin feltett egy sikkes, fekete napszemüveget. – Ő pap. Ez gázos. Sutherlin ismét sarkon fordult, és elsétált. Suzanne most hagyta elmenni. Figyelte, ahogy a nő odaért a Porschéhoz. Két férfi szállt ki a kocsiból. Nem, nem két férfi. Egy férfi és egy kamasz fiú. A férfi Griffin Fiske volt. És a kamasz fiú… Suzanne összehúzott szemmel nézte. Gyönyörű fiú volt, akárki is volt. Szinte angyali külsejű. Vállig érő, fekete haja volt, a szeme olyan ezüstös, hogy négy méterről is látta a csillogását, világos bőre szinte világított, vékony volt, de csak a maga kamaszos módján… Még a csuklójának is megvolt az a kamaszos esetlensége. Suzanne jobban megnézte a csuklóit, és látta, hogy kötést visel rajtuk. Kötések? Végre leesett a tantusz. Michael Dimir – a fiú, aki felvágta az ereit a szentélyben – most tizenhét éves lehet. Griffin Fiske és Nora Sutherlin gyors csókot váltott, ahogy a fiú, Michael, levette a gézt a csuklójáról. Sutherlin a fiú csuklója láttán felfelé mutatott a hüvelykujjával, majd gyors csókot nyomott a fiú szájára. A fiú Griffin Fiske mellkasának dőlt, aki egyik karjával birtoklóan átölelte. Michael Dimir… Griffin Fiskével? Mi a fene! – Jézusom, miféle templom ez? – kérdezte Suzanne hangosan magától. – Az én templomom – szólalt meg mögötte egy ismerős hang. Suzanne csak mosolygott, ahogy Nora Sutherlin megsimogatta a fiú, Michael Dimir arcát. Hátranézett, felemelte a napszemüvegét, arrogánsán rákacsintott Suzannere, és a parkolóban álló BMW felé indult. – Maga nem akarja a szart is kiverni ebből a nőből? – kérdezte Suzanne. Stearns atya nehéz, mély sóhajjal válaszolt.
– Életem minden napján erre vágyom. Suzanne felnevetett, és megfordult, hogy szembenézzen vele. A férfi kezében kis, de pompás fehér rózsacsokor volt. – Nekem? – cukkolta a lány. – Nem. – A kis mosoly eltűnt az arcáról, és a legmélyebb együttérzéssel nézett Suzanne-re. – Adamnek. Azt hiszem, ideje, hogy meglátogassa a testvére sírját. Suzanne elnémult. Torka összeszorult. Könnyek gyűltek a szemébe. – Elmegyek magával. Nem lesz egyedül. – Stearns atya átadta a csokrot. Suzanne a melléhez szorította. – Rendben – suttogta. Felnézett, és megpróbált mosolyogni a könnyein át. – A temető… – Tudom, hol van eltemetve. Azt is tudom, hogy hol van a sírja. Most indulunk. Ott találkozunk. Suzanne még csak meg sem tudta köszönni. Csak elindult a kocsija felé, és a városi temető felé indult, ahol a családja örök nyugovóra helyezte a bátyját. Közönséges földbe. Megszenteletlen földbe. Amikor odaért a sírhoz, Stearns atya már ott volt. Tökéletes, szőke feje meghajolt néma imája közben. – Még mindig gyűlölöm a katolikus egyházat, hogy nem volt képes katolikus temetést adni – ismerte be Suzanne, ahogy letette a csokrot a sírra. Térden állva kiszedett pár gazt a sírkő mellől. Adam Gabriel Kanter. Született 1978. július 3-án, meghalt 2006. november 1-jén. Az Úr mindenfelől békességet adott néki minden ellenségeitől.16 – Nem hibáztatom érte – mondta Stearns atya. – De ebben segíthetek. Suzanne felpillantott, és meglátta, hogy Stearns atya egy vizes fiolát húz elő a zsebéből. Kinyitotta, és a tartalmát a földre öntötte. 16
Sámuel 2. Könyve, 7. Fejezet, 1. Vers. Karoli Gáspár fordítása
Szenteltvíz. Suzanne saját könnyeivel öntözte meg a földet. – Imádkozik majd érte, ugye? – kérdezte Suzanne. – Én nem tudok. Nem tudok eléggé hinni, hogy imádkozhassak. De jelentene valamit nekem, ha maga imádkozna. – Imádkozom érte és magáért is, Suzanne, minden nap. – Soha többé nem látom viszont, ugye? Stearns atya nem mosolyodott el. – Azt hiszem, útjainknak keresztezniük kellett egymást. És talán az a legjobb, ha többé nem keresztezik. Legalábbis ebben az életben. Suzanne értette a célzást. – Köszönöm… Köszönök mindent. Adam miatt. Azért, mert jó pap, mert jó ember. – Ugyanolyan esendő és emberi vagyok, mint mindenki más. De köszönöm. A hite bennem szívmelengető. Talán egy napon ismét megtalálja Benne a hitét. – Talán – mondta Suzanne. – De addig ne várjon visszafojtott lélegzettel. Stearns atya bólintott. Megsimogatta Suzanne arccsontját. – Viszlát, Suzanne. Ha valaha szüksége lesz rám, tudja, hol talál. – Háborús övezetek – emlékeztette Suzanne egy mosollyal. – Tudok vigyázni magamra. A férfi ujja a leglágyabb csókként simította végig Suzanne ajkát. – Tudom, hogy tud. Keze lehullott, és elindult. A temető szélén Suzanne meglátott egy Rolls Royce-ot várakozni. – A vagyonkezelői alap – kiáltotta Suzanne. Hirtelen eszébe jutott a legutolsó kérdés. – Nora Sutherlin azt mondta, az egészet elajándékozta. Kinek adta? Stearns atya ment tovább.
– Egy Rolls Royce-ot nem lehet csak úgy a semmiből megvenni, ugye, Suzanne? – A férfi megállt, megfordult, Suzanne-re kacsintott, majd újra elindult a Rolls felé. A kacsintás olyan ismerősnek tűnt. Nora Sutherlin is ugyanígy kacsintott rá. Ugyanígy… Pont ugyanígy. És Suzanne rájött, hogy becsapták. Bámult a férfi után, a katolikus pap után, aki egyedül pénzelte New York perverz alvilágát. Az évszázad sztorija jött, és elment mellette. Egyetlen telefonhívással tönkretehetné az egyházmegyét, nagyobb szégyent és gyalázatot hozhatna a katolikus egyházra, mint az összes szörnyűbb, de kevésbé perzselő szexbotrány együttvéve. – Nora Sutherlin… – sóhajtott, ahogy nézte, amint az erotikus regényíró szeretője beül a Rolls hátsó ülésére –, te kibaszottul szerencsés ribanc! Suzanne visszafordult Adam sírjához, és elmosolyodott. – Hiányzol, bátyus – mondta. Megcsókolta az ujjhegyeit, és megérintette velük a sírkövet. Ennyiben hagyta. Ha legközelebb újra eljön, kicsit tovább marad. Suzanne elővette a mobilját, és az első számot beütötte a gyorshívón. – Szia – mondta, amikor Patrick felvette. – Szia, jól vagy? – kérdezte Patrick. – Csodásan érzem magam. Lezártam az egész Stearns atya sztorit, egyszer s mindenkorra. – Jól van. Befejezted? – Teljes mértékben. Nem is a testvére volt az. Igazad volt. Pénzt adományozott, ami kivívta az egyház rosszallását. Nem lesz püspök, pedig annak kéne lennie. De mindegy. Elmegyünk vacsorázni? Megfeszült, amikor Patrick nem válaszolt azonnal. – Nem tudom. Ez most vacsora? Vagy randi? Suzanne szintén várt egy kicsit a válasz előtt.
– Randi. Michael engedelmesen lehunyta a szemét, és próbált nem tüsszenteni vagy megmoccanni. – Ez nevetséges, Nora – mondta. – Úgy érzem, hogy most nősülök. Nora elvigyorodott. – Ez nem olyan hivatalos vagy olyan rémisztő. A nyakörvezési ceremónia itt, a Nyolcadik Körben csak egy ürügy az alárendelt nyilvános megalázásához és a dom kigúnyolásához azért, mert szerelmes lett. Griffin már nagyon is rászolgált az ilyen kigúnyolásra. – A szem-pimpilla is a megalázás része? – Michael kinyitotta a szemét, amint Nora kihúzta a szemét a szemceruzával. – Ismerem Griffin-t. Összepisili magát, ha meglátja a kisminkelt szemedet. Ez az egyik gyengéje. – Szuper. – Michael gyorsan nagy levegőt vett. – Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténik. Pedig megtörténik, ugye? Nora egy lépést hátralépett, és nézegette Michael arcát a kevés fényben. Majd helyeslően bólintott saját munkájára. – Igen. Nagyon is valódi. És nagyon is valódi lesz majd, ha már nem lesz olyan buli. Amikor Griffin először ragaszkodik olyasmihez, ami neked nem tetszik, akkor jössz rá, mit is jelent ez a nyakörv-dolog. De megéri. Ha megtalálod a megfelelő domot, akkor totálisan megéri. Csak élvezd a nászutat, amíg tart. Michael Norára pillantott, aki rátette a kupakot a szemceruzára, és eltette. Olyan furcsa volt így, talpig fehérben. Fehér szoknya, fehér blúz, fehér nyakörv a nyakán. Michael is tiszta fehérben volt – fehér nadrág, semmi cipő, fehér, betűretlen ing, ujja könyékig feltűrve. – Holnap elvisz egy hétre Key Westbe. Ha már a nászútnál tartunk.
Nora megigazította a nyakörvét. – Jó választás az egynemű pároknak. Kitaláltátok már, hogy lesz az iskola meg az együttélés a nagy izgalmak közepette? – Igen. Új lakásba költözik, amit könnyű lesz vonattal megközelíteni. Én hét közben a koliban leszek, hét végén pedig nála. – Mindenkinek elmondod az egyetemen, hogy a biszexuális, nyakörves alárendeltje vagy az egyik leggazdagabb New Yorki vagyonkezelői alap tulajdonos kölykének? – Talán ebben a félévben még nem. Nora elvigyorodott. – Jó döntés. Anyád mindent jól visel? – Igen. Jobban, mint hittem. – Az anyák néha meglepőek tudnak lenni. Michael a hátizsákjához ment, és előhúzott egy fotómappát. – Tessék. Jobb, ha visszaadom. Griffin még meglesi. – Köszönöm – mondta Nora, és visszavette a képet. Kinyitotta a burgundi vörös mappát, és rámosolygott a képre. – Egek, iszonyúan szexisek voltak, ugye? – Úgy bizony – helyeselt Michael, és Nora válla fölött átnézett a fekete-fehér képre. A képen a tizennyolc éves S. atyát látta, aki lazán egy karosszékben ül, sötét öltönyben, maga a megtestesült rend és elegancia. A lábánál egy másik fiú ült, egy évvel fiatalabb, sötétebb, hosszabb haja volt, és katolikus iskolai egyenruhája művészien rendetlen volt: zakó nem volt rajta, nyakkendőjét meglazította, és az inggallérja nyitva volt. – Kingsley és Søren… Azt hiszem, ez az egyetlen kép, ami kamaszkorukban készült róluk. Olyan, mintha tanulnának, dolgoznának valamin. Nem tudom, hogy rajtunk, perverzeken kívül más érti-e, amit a kép ábrázol. Michael értette. Megértette. A fiatal Kingsley nyakán két folt volt, amit bárki, akinek bármilyen perverz tapasztalata lett volna, szerelmi harapásnak vagy kiszívásnak tulajdonított
volna. De Michael ismerte ezeket a foltokat, neki is volt. Ezt nem ajak okozta, nem is fog. Egy hüvelyk- és egy mutatóujj, ha a bőrbe mélyed. Kingsley-t a nyakánál fogva leszorították, míg a fiatal S. atyával szexelt. – Valahol mindenkinek el kell kezdenie, ugye? – kérdezte Nora. Becsukta a mappát, és eltette a képet. – Søren és Kingsley nem szégyellik, hogy kölyökkorukban szeretők voltak. Csak Kingsley nem akarja, hogy bárki is megtudja, hogy szerepváltó. – Én nem árulom el. Megígérem. Még Griffinnek sem. – Tudom – mondta Nora. – Jobb, ha indulunk. Várnak ránk. Együtt elhagyták S. atya privát kínzókamráját a Nyolcadik Körben, abban a klubban, ahol Søren, Griffin és Kingsley hetente néhányszor a legkeményebb játékaikat űzték. Pár szobával arrébb volt Griffin privát kínzókamrája. Michaelt már figyelmeztették, hogy sok időt fog meztelenül, összekötözve eltölteni itt. Még most, ahogy tejesen felöltözve, megkötözetlenül belépett, most is meztelennek és megkötözöttnek érezte magát. Meztelenül sebezhetőnek, Griffinhez láncoltnak. Ahogy körülnézett, meglátta S. atyát és Kingsley Edget, amint halkan beszélgetnek. Mindketten feketébe öltöztek, eltekintve S. atya fehér gallérjától és Kingsley fehér díszzsebkendőjétől a zsebében. Egy hihetetlenül gyönyörű, ébenfekete bőrű, döbbenetes elefántcsontszínű ruhát viselő nő ült egy fekete bőrkanapén. Kingsley csettintett, a nő felállt és mellélépett. Ez biztosan Juliette. Nora mesélt neki róla, Kingsley Haitiről származó titkárnőjéről, aki rendben tartotta Kingsley ügyeit a hálószobán kívül, Kingsley pedig rendben tartotta Juliette-et a hálószobán belül. Juliette ragyogó mosolyt villantott rá, és Michael térde majdnem összerogyott szépsége erejétől. Nora a terem közepére vezette Michaelt, és odaállt mellé. Griffin lépett be, fekete nadrágban, fekete selyemingben, cipő
nélkül. Egyetlen pillantást vetett Michaelre, és felé indult. Mielőtt találkozhattak volna, Nora közéjük állt. – Héé, lassan a testtel, Fiske. Még nem csókolhatod meg az alárendeltet. Arrébb, fiam – parancsolta Nora, és Griffin játékosan rávicsorgott. – A türelem nagy erény, Griffin – mondta S. atya, ahogy mindannyian laza kört formáztak Griffin és Michael körül. – Egész nap nem láttam Micket. Ennyi türelemre vagyok képes – mondta Griffin. – Kezdetnek jó – mondta S. atya. – Kezdd! Nora oldalt lépett, és Griffin fekete bőr nyakörvet húzott ki a zsebéből. Michael nyaka köré kattintottá, becsatolta és bezárta. Michael lehunyta a szemét, amint Griffin karjai összezárultak körülötte. – Szeretlek – suttogta Griffin, miközben az apró zár a nyakörv hátsó részén bezárult. – És hozzám tartozol. – Igen, uram – mondta Michael mosolyogva. Kinyitotta a szemét, és Griffin megcsókolta, mélyen, szenvedélyesen, visszafogottság nélkül. – De gáz – mondta Nora. – Két pasi csókolózik. Ez undorító! – Meglehetősen természetellenes – helyeselt Kingsley. – A gondolattól is megborzongok. – Valóban? – kérdezte Juliette gazdag, dallamos haiti akcentusával. – Akkor mit művelt azzal a fiatalemberrel az éjszaka? – Üzleti megbeszélésünk volt. A Möbiusban tárgyaltunk a főkönyvekről. – Meztelenül? – rebegtette Juliette a szempilláit. – Nem hivatalos megbeszélés volt – mondta Kingsley. Michael abbahagyta a csókolózást, hogy hangosan felnevessen. Legalább ezek a fura madarak és perverzek között ő és Griffin elfogadásra találnak. És talán, ha szerencséjük van, mások is elfogadják őket.
– Griffin Randolph Fiske – kezdte S. atya –, most már Michael Dimir büszke birtokosa vagy. Ő olyan nekem, mintha a fiam lenne. Ha bármilyen módon is bántod, úgy, ahogy ő nem akarja, akkor én leszek az, akivel számolnod kell. – És én – mondta Nora. Előlépett, és egy-egy gyors csókot nyomott Michael és Griffin arcára. – Et moi – mondta Kingsley. – Et moi aussi – tette hozzá Juliette. Michael lenyelte a torkában keletkezett gombócot. Tudta, hogy Griffin soha nem bántaná, de mélyen megindította, hogy ezek a csodálatos emberek mellé állnának, ha bántaná. – Ne félj. Ez soha nem fog bekövetkezni – mondta Griffin, és kézen fogta Michaelt. – De most, azonnal szeretném úgy bántani, ahogy azt szereti. Szóval, ha nem akarjátok végignézni, akkor sipirc! Griffin megtette a hessegető mozdulatot, ami annyira bevált Michael apjánál. Senki nem mozdult. Griffin Norára meredt. – Mi az? – kérdezte Nora tettetett ártatlansággal. – Mindannyian nézni akarjuk!
HUSZONHATODIK
N
ora képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Kortyolt egyet a fehérborából, és visszatette a poharat az asztalra. Olyan finom volt, hogy legszívesebben egy hajtásra megitta volna, de a Nyolcadik Körben voltak, és az új pultos, akit Kingsley felvett, tényleg betartotta a maximum két italszabályt. Søren és ő nyilván fognak még játszadozni éjszaka, szóval jobb, ha éber és józan marad. Søren egész este különösen viselkedett. Gyakran félrevonult Kingsley-vel, és sugdolóztak egymás között. Nem vallott egyikükre sem, hogy kizárják őt maguk közül. De bízott Sørenben. Majd elmondja, miről van szó, ha itt az ideje. A terem túlsó végéből a férfi rápillantott, és Nora elmosolyodott. Søren azonban nem viszonozta. Néhány perc után a férfi felé indult. Nora a bár végében, a VIP részlegében állt, és a lenti tömeget bámulta. Zene dübörgött a háttérben, testek kígyóztak mindenfelé. Valaha imádott a Körben a lenti részben játszani. Dominaként, alárendeltként, mindegy volt. A nyilvános perverzkedés olyan megalázó volt, olyan ősi. Legnagyobb kínjait odalent élte át, ahogy a legelsöprőbb orgazmusait is. De ma este valahogy más világnak tűnt – idegen volt, messzi, távoli. – Ma este csendes vagy, kicsikém – mondta Søren, odalépett hozzá, és homlokon csókolta. – Jól vagyok, uram. Az elmém sok helyen jár mostanában. – Kentuckyban is? Nora élesen rápillantott. – Kentuckyban? Nem, én…
– Eleanor. – Søren egyik ujját Nora ajkára tette. – Mondj igazat, vagy egyáltalán meg se szólalj. Nora bólintott, és a férfi elvette az ujját. – Igen – ismerte be. – Néha Kentuckyban járnak a gondolataim. De mindig visszatérnek ide, magához. – Tudom, hogy így van. Az, hogy távol voltam tőled ezen a nyáron… Tudnod kell, hogy én is éreztem, hogy valaki más megérinti a szívemet. Nora gyomra összeszűkült. – Az az újságírónő sokkal szebb volt, mint amilyennek lennie kellett volna. – És intelligens volt, és lelkileg sérült. – Épp a maga esete. Örülök, hogy nem került közelebb magához jobban, mint amennyire közel került. Vagy hozzánk. Egy ideig aggódtam, hogy rájön, mik is vagyunk. Csúnya vége is lehetett volna. De azt hiszem, ettől még püspök lett volna, ugye? – Az akadályozta meg, hogy püspök legyek, hogy egy újságíró turkált a múltamban – mondta Søren, és huncut fény ragyogott fel a szemében. Ez a fény mindent elárult. – Ó, rohadék! – nyögött fel Nora. – Maga volt, aki a fülest küldte, ugye? – Igazából Kingsley. Habár az én ötletem volt. Tudtam, hogy ha azt mondhatom a vizsgálóbizottságnak, hogy egy kitartó újságíró minden lépésemet figyeli, akkor nem kockáztatják, hogy püspök legyek, és az egyházmegyének tett adományom is nyilvánosságra került volna. – Maga manipulativ machiavellista seggfej! Imádom? – Nora nevetésben tört ki. Tudhatta volna. Abszolúte tudhatta volna, hogy Suzanne Søren ötlete volt. – A védelmemre szóljon – mondta Søren a szégyen vagy a megbánás nyoma nélkül, hogy azért választottuk Suzanne-t, mert tudtuk, hogy én segíthetek rajta.
– Igen, maga egy szent. Szent Søren, a Fattyú, a Manipuláció patrónusa. – Nora képtelen volt abbahagyni a nevetést. Ez a férfi tényleg mindent megtenne, bármire képes lenne, hogy megvédje őket, megvédje őt. – Még mindig várom a végső jóváhagyást a kanonizációmra. Nora lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfit. – Most már kinyithatod a borítékot – mondta Søren Nora ajkainak. – A borítékot? Ja, a borítékot. – Norának eszébe jutott a bosszantó levél, amit Sørentől kapott a nyár elején. Hetekig ellenállt a kísértésnek, hogy kinyissa. A bár mögül elővette a táskáját, és beletúrt. Kihúzta a borítékot, feltépte, és elolvasta a Søren elegáns kézírásával rótt sorokat. Ezúton hivatalosan is meghívjuk Griffin Fiske és Michael Dimir nyakörv-ceremóniájára. Nora álla leesett. Sørenre bámult, és meglegyintette a férfi karját a borítékkal. – Maga tudta? – Nora szeme majd kiesett a helyéből. – Persze, hogy tudtam – mondta Søren. – Évek óta ismerem Griffint. Michael gyóntatópapja vagyok. Tudtam, hogy egymásba szeretnek. Tudtam, hogy ez jó alkalom lesz Griffinnek, hogy megváltsa magát. Nagyon örülök Michaelnek. Olyasvalakire van szüksége, mint Griffin, aki ilyen nyíltan és túláradóan mutatja ki a vonzalmát iránta. – Szóval azért parancsolta meg Griffinnek, hogy tartsa magát távol Michaeltől, mert… – Azt értékeljük a legtöbbre, amit fel kell áldoznunk, hogy a miénk legyen. Soha nem akartam, hogy Griffin természetesnek vegye, hogy Michael az övé. Nem hinném, hogy valaha is annak fogja venni. Nora a borítékra pillantott, majd darabokra tépte, és konfettiként a levegőbe hajította.
– Szeretem, maga ijesztően zseniális ember! – Nora gyors, játékos ölelésként Søren köré fonta a karjait. De a férfi közelebb húzta, és magához szorította. Olyan szorosan, hogy Nora szinte megrémült. A férfi a hajába temette arcát, és beszívta a levegőt. – Søren? Mi a baj? – suttogta Nora. – Egész este olyan feszült. Søren keze megpihent a nyakán. Nora valamit érzett, kattanást hallott, fehér nyakörve lejött, Søren kezében maradt. Nora a nyakörvre pillantott, majd vissza Sørenre. – Uram? – Nora keze elzsibbadt. Szíve vadul vert. – Szeretlek – mondta a férfi. – Annyira szeretlek, hogy egy kis időre ezt elveszem tőled. Annyira, hogy ezt adom érte cserébe. A zsebébe nyúlt, és egy kulcsot adott neki, amely kulcscsomó helyett egy fehér szalagon függött. Fehér szalag… A kulcs a Fehér Szobához. Tavaly abban a szobában találkozott először Michaellel, és vette el a szüzességét. Søren ugyanezt a kulcsot adta neki akkor, ezekkel a szavakkal: Még szűz… Csukd be a szemed és gondold azt, hogy… – Søren? – Több évet külön töltöttünk, és visszajöttél hozzám. És olyan öröm volt, hogy újra az enyém vagy, hogy a legfontosabb kérdést elfelejtettem feltenni. Miért? Miért jöttél vissza hozzám? És hozzám jöttél vissza? Vagy valaki mást hagytál el? – Tudja, hogy… – Láttam a könyvedet. Láttam az ajánlást. Nora lehunyta a szemét. Azt remélte, hogy Søren nem veszi észre, hogy életében először másnak ajánlotta a könyvet, nem neki. – „Sok vizek…” – mondta Søren. – Még mindig szereted. Nora szeméből könny csordult ki. Nem tagadhatta. De beismerni sem akarta.
– Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy akaratod ellenére magam mellett tartsalak – mondta Søren. Nora felnézett rá. – Még akkor is, ha az akaratom ellenére így akarom? – Még akkor is. – A kulcs meleg volt a tenyerén. Rábámult, és eltűnődött. – Menj. Tudom, hogy ezt akarod. Nora ujjai összezárultak a kulcs körül. Remény sarjadt a szívében. De elcsitította. Nem… Nem akarta elhinni… Lehet… – Visszajövök – ígérte. – Mindig visszajövök magához. – Tudom – mondta a férfi hűvös, kemény arroganciával. – Ha nem hinném, nem engednélek el. – Higgye el, így van! – Egy lépést hátralépett. Majd még egyet. – Mindig. – Eleanor, ha van egy kis könyörület abban a sötét szívedben, amikor most elmész, akkor menekülsz, és nem futsz. Nora rámosolygott, a mosoly mindent elmondott, amit mondani akart, de nem voltak meg hozzá a szavai, nem volt meg a hangja. – Soha nem futok el maga elől, tudja? De mindig visszamenekülök. Nora nem érintette meg többé, nem csókolta meg. Attól félt, hogy ha megteszi, nem bírja otthagyni. És mennie kellett, ahhoz, aki ott várta a Fehér Szobában. Megfordult, és kínzó lassúsággal ment a bár hátsó részén levő ajtó felé. Kinyitotta, és átlépte a küszöböt, becsukva maga mögött az ajtót. Amint egyedül volt, Nora megállt, és lepillantott a lábára. Magas sarkú volt rajta. A klubban mindig azt hordta. Søren jobban szerette, mint a csizmát, amit dominaként mindig is hordott. A magas sarkú sokkal szerényebb. Úrinőhöz illő. Magas sarkúban bármit megtehetne, ha akarna. Kivéve a futást, és tudta, hogy Søren igazából ezért akarta, hogy magas sarkúban legyen.
Lerúgta a cipőt, és maga mögött hagyta az előcsarnokban. És Nora nem szökött, és nem térden csúszott és nem repült. Futott! Végigfutott az előcsarnokon, mintha a pokol kopói kergetnék. Úgy futott, mintha maga Isten parancsolta volna meg neki. Mintha az élete függne tőle, és abban a pillanatban megesküdött volna rá, hogy így is van. Nem tudta, miért futott. Nem tudta, ki vagy mi várja a Fehér Szobában. Csak azt tudta, hogy olyan gyorsan oda kell érnie, amennyire csak tud, és bárki is van ott, ahhoz érdemes odafutni. Nora keze annyira remegett, amikor végre elérte a Fehér Szobába vezető ajtót, hogy alig tudta beilleszteni a kulcsot a zárba. De végül benne volt, az ajtó kitárult, és Nora abbahagyta a futást. Abbahagyta, mert ok nélkül, minden érthető és létező ok nélkül ott állt előtte… – Wesley… – lihegte, és képtelen volt még egyet lépni. De nem is kellett, mert Wesley felpattant, és rohant felé, a karjaiba kapta. Nora átölelte, és tudta, hogy soha többé nem fog futni. Előle nem. Az ő Wesley-jétől nem. – Nora… Annyira hiányoztál… Nora hátrahúzódott, hogy rábámuljon. Az ő Wesley-je… Ugyanaz a kisfiús, jóképű arc, a nagy, barna szem, ami úgy nézett rá, mintha hozzá hasonlót még soha nem látott volna. Nora kezébe vette az arcát, még mindig nem akarta elhinni, hogy ő az, az ő Wese, ő van előtte. – Istenem, rád férne egy hajvágás!
___________________________
