2014. XXVI. évf. 5. szám
Ára: 100,- Ft
Már 24 helyen átvették a szennyvízbekötést
Szenti Pál a Nonprofit Kft. élén A Nagymágocsért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatait 2014. május 9. napjától Szenti Pál látja el. Interjúnkban arra voltunk kíváncsiak, hogy akadálytalanul halad-e továbbra is a munka a Nonprofit Kft.-nél, és milyen változásokat hozott a vezetőváltás. – Kérem, elsőként mondja el, hogy várhatóan meddig lesz a kft. élén? – Nincs konkrét időpont, megbízással addig látom el a feladatot, míg új ügyvezetőt nem nevez ki a képviselő-testület. A pályázat már megjelent, de ha nem jelentkezik alkalmas ember, akár eredménytelennek is nyilváníthatják a testület tagjai. Ekkor majd új pályázat kiírására kerül sor. – Hogy haladnak a szennyvizes munkák? – Akadálytalan a munkavégzés, már több helyen végzett a Nonprofit Kft. is bekötést. – Milyen a bekötés munkafolyamata? – Elsőként azt szeretném tisztázni, noha bekötésnek hívjuk, ez mégiscsak egy köztes rákötés. Mert természetesen az ingatlantulajdonos használja még a vizesblokkjait, így konkrét bekötés az üzembe helyezésig illetve a próbaüzemig nem valósulhat meg. A munkafolyamat egyszerű: ha megkapta az érintett ingatlantulajdonos a tájékoztató anyagot, akkor megrendeli a szolgáltatást. Az igény bejelentése után munkatársainkkal a helyszínre megyünk, ahol megkeressük az épületből kijövő szennyvízvezeték első lehetséges csatlakozási pontját. Majd kiépítjük a vezetéket megfelelő tisztítóidomokkal ellátva, és a rendszer mindkét végét ledugózzuk, ún. kupakkal látjuk el. Ezután a munkagödröt vis�szatemetjük.
– Speciális gépek kellenek a munkavégzéshez? – Igen, markológép, amit a Nonprofit Kft. úgy biztosít, hogy leszerződött egy szentesi vállalkozóval, Fodor Istvánnal. Bárki megkeresheti őt más jellegű munkával is, nemrég jelent meg a szórólapja a faluban, betonvágást is vállal. – Ha jól tudom, szeptember elseje az első próbaüzem időpontja, mi a teendője a lakosságnak ekkor? – Ez még csak körülbelüli időpont, minden attól függ, hogy tudnak haladni nyáron a munkákkal. A rákötés időpontjáról is fog a lakosság szórólapot kapni. Ekkor, ahogy az ütem megszabja, a kft. munkatársai ismét kimennek a helyszínre, és a ledugózott rendszert ténylegesen rákötik a szennyvízhálózatra. Ez külön költséget nem jelent. – Mi a teendő abban az esetben, ha az ingatlanból külön kifolyással több szennyvízvezeték van a derítőaknába vezetve? – Itt költségesebb kicsit a munka, de a lényeg az, hogy az összes kicsatlakozás rákötését meg kell valósítanunk. – Mit tanácsol azoknak, akik nem a Nonprofit Kft.-t kérik fel a munkavégzésre? – A megkapott tájékoztató anyagban színes betűkkel ki vannak emelve a műszaki paraméterek, amelynek meg kell felelnie a házi hálózatnak. Annak a betartásához vagy betartatásához ragaszkodjanak! A munkagödröt pedig a hivatalos átvételig semmiképp se temessék be! Ellenőrizzék a csőszerelvényeket is, találkoztam olyan esettel, ahol csak 2-es csövet vásároltak, holott a szabvány 2,2-es falvastagságú idomokat ír elő. (Folytatás a 2. oldalon!)
Tartalomból: Beszámoló a közmeghallgatásról • Rekultiváció: elindultak a gépek • Bemutatkozik az új falugazdász • Ifjú tehetségek • Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásáról • Falutakarítás
2. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
(Folytatás az 1. oldalról!) Figyeljenek oda a megvásárolt anyagokra, nehogy plusz költségbe kerüljenek emiatt! – Még egy kérdés a szennyvizes ügyhöz. A korábbi szórólapokon 2900 Ft-os méterenkénti akciós árat kínált a kft. Érvényes ez még a vezetőváltás után is? – Igen, tudjuk tartani az árat, de csak akkor, ha a csatorna zöldterületen megy. Ha betonvágást kell alkalmaznunk, akkor az már emeli a költségeket. – Milyen más nagyobb léptékű munkája van a kft.-nek? – A Szociális Földprogram keretében fóliás és szabadföldi zöldségtermesztést végzünk, nagyon eredményesen.
– Mi lesz a megtermelt zöldségekkel? – A legfontosabb, hogy a nagymágocsi konyhát elássuk friss zöldségekkel. Már átadtunk 800 db karalábét, 15 kg retket, 115 kg káposztát, és ez még csak a kezdet, hamarosan zeller és paradicsom is lesz. – Csak a konyhát látják el? – Első a konyha, de közületeket, vállalkozókat is kiszolgálunk, természetesen nekik már fizetniük kell a zöldségekért. Már több helyre vittek tőlünk zöldséget, így ez a program nagyon sikeres. – Köszönöm a beszélgetést, további eredményes munkavégzést kívánok! Mészáros Judit
Beszámoló a közmeghallgatásról Május 27-én a polgármesteri hivatalban közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülés zajlott. Ezt megelőzően a településünk lakói szórólapon kaptak értesítést arról, hogy ezen a testületi ülésen közérdekű témákban tehetnek fel kérdéseket. Sajnos, csupán 8 fő érdeklődő jelent meg az eseményen. Egy személy részéről megfontolásra érdemes ötlet hangzott el hulladékpapír felhasználásával előállítható alternatív fűtőanyag gyártására. Kérdés és kérés hangzott el szennyvizes munkával kapcsolatban illetve önkormányzati ingatlan területrendezésével kapcsolatban. Mindkét esetben további vizsgálat és egyeztetés szükséges a felmerült problémák orvoslására. A szennyvízberuházással kapcsolatban fogalmazódtak meg újabb kérdések, miszerint a projekt önerejének mérséklésére benyújtott pályázat milyen stádiumban van, és hogy az esetleges felszabaduló önrésznek mi lesz a sorsa? Szóbeli tájékoztatást kapott a kérdező a Magyar Közlönyben megjelent pozitív elbírálásról, illetve 15 napon belül írásbeli választ fog kapni a Víziközmű Társulatot is érintő második kérdésére. Kérdés hangzott el az önkormányzat anyagi helyzetére tekintettel. A válaszban elhangzott, hogy az önkormányzat valóban nehéz helyzetben van. A szűkös anyagi körülményekre tekintettel kicsi a mozgástér, és bizony, nehézséget jelent a számlák kifizetése. A folyamatban lévő pályázatok is nagy terhet jelentenek. A képviselő-testület intézkedései arra irányulnak, hogy a kötelező és vállalt feladatok ellátása megtörténjen. Ehhez a témához is kapcsolódóan hangzott el kérdés a gyermekorvosi ügyeletről. A képviselő-testület döntése alapján (a gyermekorvos és a védőnő véleményét is kikérve) a heti két alkalom csökkent le heti egy alkalomra. A már előzőekben felvázolt nehéz anyagi helyzet miatt hozta meg ezt a döntését a képviselő-testület. Ezek után az óvodás gyermekeket érintő témában az egészséges ivóvíz biztosításáról kellett tájékoztatást adni. Az önkormányzat és az intézmények feladata a nagymágocsi lakosok egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása. Ennek megfelelően a településen elhelyezett ivóvíztisztító konténerből kerül kiszállításra az ivóvíz az óvodához is. Mi várható a „laposban” kérdésre elhangzott, hogy a már előző évben kialakított kisebb szánkódomb sikerességére tekintettel fogalmazódott meg igény egy komplex BMX-pálya/szánkódomb/kötélpálya kialakítására. A nagymágocsi iskolás fiatalok és tanáruk összefogásában megfogalmazódott kezdeményezést a képviselőtestület is tárgyalta. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a szennyvizes munkákban kitermelt föld deponálása. A Lovas Sportegyesület rendezvényeinek lebonyolítását sem akadályozva
a terület átalakul, de mint „lapos”, az eddigi funkcióját megtartja. A képviselő-testület egy képviselő „hiányzásával” tartotta a közmeghallgatást. Kérdés volt, hogy miért hiányzik? Simondán Pál képviselő visszaadta a képviselői megbízását, és döntését nem kívánta indokolni. A hiányzó képviselői hely betöltésére a szabályszerű lépések megtörténtek. A Választási Bizottság eljár az ügyben, és a soron következő képviselőjelöltet felkéri a poszt betöltésére. A polgármesteri hivatalban a fogadóórák alkalmával további kérdéseket lehet feltenni. Atkári Krisztián
MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját
a TRIANIONI EMLÉKNAP és a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából tartandó ünnepségre 2014. június 4-én, 9 órakor a Gróf Károlyi Imre téren felállított emlékműhőz
Ünnepi beszédet mond: Atkári Krisztián polgármester
Közreműködik: Mészáros Judit, a Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola 5. osztálya
Szeretettel várjuk a község lakosságát!
EMLÉKEZZÜNK EGYÜTT! Rossz idő esetén a művelődés házban tartjuk a megemlékezést
2014. május
3. oldal
TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK VÁLASZTÁSÁRÓL 2014. május 25-én lezajlott az európai parlament tagjainak választása. Nagymágocs településen a 2511 fő választásra jogosult 16,8%-a járult az urnákhoz. Az országos részvételi arány a választás napján fél órával a zárás előtt 28,64% volt. A leadott érvényes szavazatok alapján a településen az alábbi eredmények születtek: Leadott szavazatok megoszlása: Pártlista neve MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG, KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM LEHET MÁS A POLITIKA EGYÜTT – A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA – PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ Összesen:
Leadott szavazatok száma megoszlása 46 11,1 1 0,2 240
57,8
4
0,9
68
16,4
12
2,9
11
2,7
33 415
8,0 100,0
A választás a településen rendben lezajlott, rendkívüli esemény nem történt. A szavazatszámláló bizottságok és a helyi választási iroda tagjainak ezúton fejezem ki köszönetemet a választás során végzett munkájukért. A nyárra jó pihenést kívánok, hogy egy friss, kipihent csapattal kezdjünk neki az októberi önkormányzati választás munkáinak! dr. Mészáros Erzsébet jegyző
HIRDETMÉNYEK, TÁJÉKOZTATÓK 1. Változás a Nagymágocsért Nonprofit Kft. élén A Nagymágocsért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatait 2014. május 9. napjától kezdődően az állásra kiírt pályázat elbírálása és az új ügyvezető megbízása időpontjáig Szenti Pál látja el. 2. Bölcsőde nyári zárva tartása Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde 2014. augusztus 04. napjától - 2014. augusztus 24. napjáig zárva tart. Ezen időszak alatt kerül sor a szükséges karbantartási munkák elvégzésére. Megértésüket köszönjük.
Rekultiváció: elindultak a gépek Kivitelezési szakaszba ért a Délkelet-Alföld nagy környezetvédelmi beruházása, elindultak a munkagépek a bezárt települési szilárdhulladék-lerakókon. A következő hónapokban a korábban bezárt szeméttelepek sorsát rendezi a Délkelet- Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás. A kivitelezők a szabályoknak megfelelően átvették a munkaterületeket. Első lépésként minden telepen a növényzet irtására kerül sor. Ezután következhetnek a bontási munkák, aminek során az egyes hulladéklerakók esetében a funkciójukat vesztett létesítményeket, berendezéseket számolják fel. Szükség esetén a lerakó megközelítéséhez az út helyreállítására kerül sor, hogy a nehézgépjárművek akadály nélkül a helyszínre juthassanak. A hulladék rendezésének megkezdése előtt rágcsálóirtás elvégzése, valamint a kiindulási állapot geodéziai felmérése, a hulladéktest pontos felmérése szükséges. A bozót- és gyomirtást követően a kitűzött rekultivációs sarokpontok által meghatározott területre (depónia) hordják be a hulladékot. A terület többi részén (azaz a tervezett depónia területén kívülre eső) szétszórt hulladékot összegyűjtik, és a kijelölt területre rendezik. Az esetlegesen felszínre kerülő veszélyes hulladékokat elkülönítik, és a megfelelő helyre szállítják. Nagymágocs települési szilárd hulladéklerakó esetében a Mágocs-ér és a lerakó elválasztása érdekében egy úgynevezett résfalat alakítanak ki 200 m hosszan, hogy megakadályozzák a felszíni és felszín alatti vizek további szennyezését. A megvalósítási időszak vége: 2015. június 30. A társulás a térségi szintű rekultivációs programban 71 település összesen 76 hulladéklerakójának rekultivációját valósítja meg, teljes mértékben pályázati forrásból. A II. ütemben 37 lerakó szerepel, a projekt bruttó összköltsége 5.234.022.397 Ft. DAREH Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás 5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6. Tel.: 06 (68) 413-022/106, 06 (68) 413-022/135 Fax: 06 (68) 473-806 www.dareh.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu
4. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
Tudósítás testületi ülésről 2014. április 18-án Nagymágocs nagyközség képviselő-testülete soron kívüli testületi ülést tartott. 1. napirend: A megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról szóló 7/2014. (I. 31.) BM rendelet alapján működőképesség megőrzését célzó támogatás igénylése. A Trenkwalder Kft. 2014. március 18-án kelt kérelmében tájékoztatta az önkormányzatot, hogy elvesztette a térségben az árbevételének jelentős részét hozó, meghatározó projektjét, így Nagymágocs területén a telephely megszüntetése mellett döntött. Az adóévre számított iparűzési adóalapja minimálisra csökkent, mely alapján a 2014. március 17-re kiszabott 12.405.300,- Ft HIPA-előleg 6.202.650,- Ft-ra történő mérséklését kérte. Így a hiányzó összeg erejéig a testület a fent írt alapból működési célú támogatás igénylése mellett döntött. 2. napirend: KEOP-5.5.0/A/12-2013-0375 azonosítószámú pályázattal kapcsolatos támogatási szerződés aláírásáról döntés. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszer keretében „Nagymágocs Hivatalának, Egészségházának és Általános Iskolájának energetikai korszerűsítése” című, KEOP-5.5.0/A/12-2013-0375 számú pályázat 72 306 893,- Ft támogatásban részesült. A projekt pénzügyi fedezete: • támogatás: 72.306.893,- Ft, • önerő: 12.760.040,- Ft. Az elnyert támogatás összegéből 67.562.490,- Ft szállítói finanszírozású tétel, míg 4.744.403,- Ft utófinanszírozott tétel. A projekt pénzügyi finanszírozásához az önerő és az utófinanszírozott tételek együttes összegének megfelelő hitelkeretre lenne szükség, azaz 17.504.443,- Ft-ra. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet alapján az önkormányzat hitelfelvételi lehetősége erősen korlátozott, 3.674.000,- Ft-ig terjedhet. Így a projekt megvalósításához szükséges volt az alábbi döntések meghozatala: - a korábbi testületi döntések módosítása, mely szerint az önerőt az önkormányzat a EU Önerő Alap pályázat keretében kívánja biztosítani. - az utófinanszírozott tételek megelőlegezésére 3.500.000,- Ft beruházási hitel felvétele. A testület a támogatói szerződés aláírása mellett döntött. 3. napirend: A közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatásáról szóló 28/2014. (IV. 1.) BM-rendelet alapján pályázat beadásáról döntés. A kiírt szempontoknak megfelelt Nagymágocs, tekintettel a bűncselekmények statisztikailag kimutatható növekedésére. A Szentesi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint 2012. évben 23, míg 2013. évben 34 bűncselekmény történt Nagymágocs község területén. A térfigyelő kamerarendszer kiépítésével csökkenthető a jogsértések száma. A műszaki leírás alapján 10 darab kamera kerülne kiépítésre forgalmasabb helyszíneken a település ki- és bevezető szakaszain. A projekt megvalósításának költsége 3.430.916,- Ft + áfa, azaz bruttó 4.357.263,- Ft. A képviselő-tesület támogatta a pályázat beadását. 4. napirend: A Nagymágocsért Nonprofit Szolgáltató Kft. 35/2013. (V.22.) VM-rendelet alapján az MVH támogatási ha-
tározatához ingatlan jelzálogjog, valamint költségvetési fedezet biztosítása a pályázat előfinanszírozásához szükséges hitel igénybevételéhez. Hosszas vita után a testület az alábbi döntést hozta a kft. turisztikai fejlesztése ügyében. Az első napirendben tárgyalt KEOPpályázatot kiemelten fontosnak ítélte meg a testület, hiszen meglévő intézményeink korszerűsítése a legelső helyen áll a célok között. A költségvetési rendelet és a törvény alapján hitelfelvételi lehetőségünk erősen korlátozottá vált az idei év elsejétől. A projekt közbeszerzési eljárással kezdődik, amit igen szoros határidővel kellett volna lefolytatni. A testület számára aggályosnak tűnt, hogy a kft. vezetőjén kívül álló okok miatt is meghiúsulhat a közbeszerzés időbeni befejezése. Így a végső döntés értelmében 4 nem, 2 igen és 1 tartózkodás mellett nem lett támogatva a projekt megvalósítása. 2014. április 29-én, kedden 14.00 órai kezdettel soros ülést tartott a testület. Rendhagyó módon zárt üléssel kezdődött meg az ülés, melynek eredménye nyilvános. Szebellédi Endre Istvánt, a Nagymágocsért Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját a munkavégzés alól azonnali hatállyal felmentette a munkáltatója, a képviselő-testület. A testület döntése 4 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett született meg. 1. napirend: Polgármesteri beszámoló a két ülés közötti eseményekről. • A szennyvízhálózat építése 85%-os teljesülést mutat. 400 db kiértesítés postázása már megtörtént, egy hét múlva kerül a postaládákba a következő 400 db értesítő. A házi bekötéseket a Nonprofit Kft. dolgozói már megkezdték azokban az ingatlanokban, ahol ők kaptak megbízást erre a munkára. A kft. az Alföldvíz Zrt. kiemelt partnere, így a bekötések átvételét zökkenőmentesebben végzik. • A 60 főt foglalkoztató közmunkaprogram lezárult április 30ával. Amennyire csak lehetett, kihasználásra került a nagy létszám. A konyhánál bejáró készült, a könyvtár bejáratánál is új járda épült. A gyógyszertárnál is kibővítésre került a parkoló, pad került kihelyezésre, és kerékpártároló készült. A májustól induló programban 2x11 fő lesz foglalkoztatva 5 hónapra. • Derekegyház polgármestere kereste meg településünket azzal, hogy az általuk megnyert egészséges életre szoktatás programhoz pályázatot nyertek. A támogatás kistérségi szinten használható fel, így a nagymágocsi falunapot is színesítenék egészségvédő programok. • A nagymágocsi rendőrőrsön vezetőváltás történt, az eddigi vezető, dr. Bottyán József r. alezredes helyett május 1-jétől Nagy János r. alezredes lát el őrsvezetői feladatot. • Megyei területfejlesztési program készül, amihez kikérték a települések véleményét is. Derekegyházzal és Árpádhalommal együttműködve egy egymásra épülő tervcsomag készült. A közös előterjesztés figyelembe veszi az települések adottságait, illetve az állami tulajdonú jelentős területek esetleges önkormányzati hasznosításba vonását is. A cél a helyben történő mezőgazdasági termelés erősítése, a termények feldolgozása és az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése. Mindezen tervek a munkahelyteremtést célozzák, melyhez remélhetőleg támogatást kapnak az önkormányzatok.
2014. május 2. napirend: A Nagymágocsért Nonprofit Kft. 2014. I. negyedévi beszámolója. A kft. első negyedéves beszámolója egybehangzóan elfogadásra került. 3. napirend: A Nagymágocsért Nonprofit Kft. 2014. évi Szociális Földprogramon való részvételi szándékának bejelentése, önkormányzattal megkötendő együttműködési megállapodás megkötése és földterület használatba adási szerződésének kiegészítése. Az előterjesztés hiányosságai miatt a szerződéstervezet és együttműködési megállapodás-tervezet kiegészítése szükséges, ezért a napirend elnapolásra került. 4. napirend: Nagymágocsi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetése végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalása és elfogadása. Az intézmény működési sajátosságai miatt bevételek két forrásból származnak, egyrészről a KÖH igazgatási szolgáltatási díjból mint saját bevétel, valamint a két fenntartó önkormányzat hozzájárulásából. A hivatal módosított bevételi előirányzata 84.647 eFt volt. Bevételek teljesülése 98,72%-os teljesülést mutat. Az előirányzott 123 eFt saját bevétel teljesülése 144,72%. A hivatalnak csak működési kiadásai merültek fel 2013. évben. Működési kiadások: személyi juttatások, munkaadói járulékok, dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatásai. Átgondolt és tudatos gazdálkodást folytatott a hivatal 2013. évben. A beszámoló elfogadásra került. 5. napirend: Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata 2013. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása, elfogadása, a zárszámadásról szóló rendelet megalkotása. A beszámolóhoz és a rendelet megalkotásához kiegészítés nem volt, testület egybehangzóan elfogadta az önkormányzat 2013. évi költségvetésének beszámolóját és az előterjesztett rendelet-tervezetet. 6. napirend: 2013. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatása, elfogadása, a szükséges intézkedések meghozatala. Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata és intézményei belső ellenőrzését 2013. évben a Szentesi Kistérség Belső Ellenőrzési Társulása látta el 2013. június 30. napjáig. 2013. július 1-től 2013. december 31-ig a belső ellenőrzés feladata ellátatlan volt. Belső ellenőrzési terv nem áll rendelkezésre. Az előterjesztés mellékletét képezte a beszámoló, amely elfogadásra került. 7. napirend: A Bölcsőde nyári zárva tartása. A bölcsődében 2014. augusztus 04-től 2014. augusztus 24ig tervezik a nyári zárva tartást, ez 14 munkanapot jelent. A Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde bölcsődei intézményegysége a korábbi évek gyakorlata alapján a nyári időszakban a szükséges festési, karbantartási munkák miatt a fenntartó által jóváhagyott időszakban zárva tart. Ezen időszak alatt lehetőség van a bölcsődei dolgozók szabadságának kiadására is. A zárva tartás időpontja jóvá lett hagyva. 8. napirend: Közmeghallgatás időpontjának és napirendjének meghatározása. A SzMSz szerint minden évben a képviselő-testület egy közmeghallgatást tart. Az idei évben a május 27-ei, keddi soros ülését jelölte ki erre a célra. A közmeghallgatás helyszíne a Polgármesteri Hivatal ülésterme. 2014. május 15-én, csütörtökön 14.00 órai kezdettel a testület ismét soron kívüli ülést tartott, amelyen a következő két napirendi pontot tárgyalta. Első pontban az Árpádhalomi Erzsébet Gyermekotthon Napközi Otthonos Óvoda fenntartói jogának átvételével kapcsolatos szán-
5. oldal déknyilatkozat elfogadásáról volt szó. Az árpádhalmi óvoda gyermeklétszáma a következő években az előrejelzések szerint nem fogja tudni megtölteni az egy óvodai csoportot. Jelenleg 8 gyermek részére biztosítanak óvodai ellátást. Az idei évben még mint a Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde tagintézménye működne Árpádhalmán a kihelyezett óvodai csoport. Ha a létszám ez alá csökken, a községnek biztosítania kell a gyermekek óvodába szállítását, amely ez esetben a Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde lenne. A szándéknyilatkozatot elfogadtuk. Második pontban pedig a Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola állására benyújtott két pályázat véleményezése volt a megtárgyalandó. Mindkét pályázó hozzájárult a nyílt ülésen való tárgyaláshoz. Reményi Ferencné és Takácsné Móricz Sára nyújtottak be pályázatot az igazgatói állásra. Az iskola fenntartója a KLIK, de a helyi képviselő-testületnek véleményezési joga van. A testületben 4 fő Takácsné Móricz Sára, 3 fő pedig Reményi Ferencné pályázatát támogatta, így Takácsné Móricz Sára pályázatát javasolta a testület elfogadásra a fenntartónak. Ezek után még a tantestület és a szülők is véleményezik a pályázatokat, majd ezek után kerül sor a KLIK általi kiválasztásra. Magyar Zita
Hálózat a közösségért Az EDF DÉMÁSZ és Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2014. május 21-étől újra meghirdette a „Hálózat a közösségért 20142015” áramdíj-fizetést segítő programját. Pályázatot nyújthat be az, aki: • szociálisan rászoruló és nehéz anyagi helyzetben levő, • életvitelszerűen az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területén a megpályázott fogyasztási helyen él, • az EDF DÉMÁSZ-nál hátralékot halmozott fel vagy nehezen fizeti meg az áramszámláját, • az EDF DÉMÁSZ-tól kapta/kapja az áramot, mint egyetemes szolgáltatótól, • a fogyasztási hely lakóingatlan (nem gazdasági létesítmény, munkatelep, stb.) Támogatás kérhető: • az EDF DÉMÁSZ Zrt-nél nyilvántartott tartozások rendezésére (részszámla, elszámoló számla) • hátralék mentesség megtartására fix összegű támogatásra Pályázatot benyújtani 2014. május 21-től és 2015. szeptember 15. között interneten lehet a halozat.maltai.hu weboldalon keresztül. A rendszeresen fizető fogyasztóknak vagy a hátralékmentes előrefizető mérővel rendelkező fogyasztóknak a pályázat beadási határideje: 2014. június 30.
FELHÍVÁS Ha van Önnek felesleges, jó állapotú (elsősorban gyermekre való) ruhaneműje, akkor gondoljon a rászorulókra! Adományaikat a helyi Vöröskereszt nevében örömmel fogadja Tóthné Mucsi Erzsébet védőnő! Az adományt kérjük, telefonos egyeztetés után (63/363-637) a régi „kis iskolához” vigye el! Köszönjük segítségét!
6. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
pályázatot ír ki a Nagymágocsért Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói állásának betöltésére Munkahely: Nagymágocsért Szolgáltató Nonprofit Kft. 6622 Nagymágocs, Szentesi út 11. Betöltendő munkakör: ügyvezető igazgató A társaság fő tevékenységei: településüzemeltetés, zöldterület-fenntartás, növénytermesztés, szociális földprogramban való részvétel, közfoglalkoztatottak irányítása, lakossági szolgáltatások. Pályázati feltételek: • magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, középfokú műszaki vagy gazdasági, pénzügyi végzettség, számítógépes ismeretek, „B” kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: • felsőfokú műszaki vagy gazdasági végzettség, költségvetési szervnél szerzett vezetői tapasztalat, legalább 3 éves középszintű cégvezetői tapasztalat, önkormányzati pályázatok megvalósításában szerzett tapasztalat. Elvárt kompetenciák: • szervezési és tárgyalási gyakorlat, pontosság, megbízhatóság, kompromisszumkészség, helyismeret. A pályázathoz mellékelni kell: • fényképes szakmai önéletrajzot, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolatát, szakmai gyakorlat igazolását referenciák megjelölésével, a kft. részletes üzleti és fejlesztési tervét, mely a pályázó bérigényét is magában foglalja, pályázó nyilatkozatát, hogy a pályázatával kapcsolatban a képviselő-testületi ülés keretében kívánja-e zárt ülés tartását, nyilatkozatot, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázati anyagát megismerhessék, személyes adatai kezeléséhez hozzájárul. A vezetői megbízás határozott időtartamra, 5 évre szól. A feladat teljes munkaidőben, munkaviszony keretében látható el. Az ügyvezető igazgatói állás az elbírálást követően azonnal betölthető. Javadalmazás: az ügyvezető igazgató munkabérét a képviselő-testület állapítja meg. A pályázat benyújtásának helye: Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata, 6622 Nagymágocs, Szentesi út 42. A pályázat benyújtásának ideje: 2014. június 5. A pályázat benyújtásának módja: postai úton egy példányban. A borítékon kérjük feltüntetni: „ügyvezető igazgató”. A pályázat elbírálásának módja: személyes meghallgatás a képviselő-testület ülésén, melyről a pályázó értesítést kap. A képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítsa. A pályázók további információt Atkári Krisztián polgármestertől kérhetnek a 63-363-002 telefonszámon.
Bemutatkozik az új falugazdász A nagymágocsiak, akik a falugazdász segítségét kérik, már találkozhattak egy kedves, szőke, fiatal hölggyel, aki szakértő tanáccsal, hasznos segítséggel fogadja a hozzá fordulókat. Bányainé Tihanyi Mónika ez év januárja óta látja el Nagymágocs nagyközségben a falugazdászi feladatokat, lapunk hasábjaiban keresztül mutatjuk be őt a község lakosainak.
– Kérem, mutatkozzon be pár szóban a lapunk olvasóinak! – 2007-ben végeztem Gödöllőn, agrármérnök vagyok. A diploma megszerzése után falugazdászként helyezkedtem el, majd gyesre mentem. Amikor visszajöttem dolgozni, akkor szóltak a kollégák, hogy Kiss István áthelyezése miatt – többek között – a nagymágocsi falugazdász szolgálatot is át kell vennem. – Változott-e az ügyfélfogadás rendje? Előzetesen be kell-e jelentkezniük az ügyfeleknek? – Hétfőn 8-12 és 13-16 között, szerdán pedig 8 és 12 óra között várom az ügyfeleket. Nem kell bejelentkezni, ez csak a támogatási időszakban volt fontos, amikor sok támogatási igény merült fel Nagymágocsról is. Ez lezajlott, immár újból bejelentkezés nélkül lehet jönni a fogadóórákra. – Milyen ügyekben keresik fel önt a nagymágocsiak? – Elég sokrétű feladataim vannak. Ami most aktuális: az az agrárkamarai tagsági díj bevallása és befizetése. Ennek mértéke árbevételfüggő, és május 31-ig kell bevallani. Fontos a földműves-nyilvántartásba vétel, ez most már az új földtörvény alapján kötelező mindazoknak, akik szeretnének új földterületet venni vagy bérelni. Nyári időszakban az aszálykár bejelentése ad sok feladatot, itt szeretném felhívni a gazdálkodók figyelmét, hogy ilyen és hasonló vis maior-esetben, pl. jég- vagy belvízkár, tartsák be a 15 napos bejelentési határidőt, mert akkor tudunk hathatós segítséget nyújtani. – Mit tehet az, akinek sürgős segítségre, tanácsra van szüksége és éppen nincs fogadóóra? – Nyugodtan keressenek telefonon, a 30/339-0042 telefonszámon elérhető vagyok. – Köszönöm a beszélgetést, további eredményes munkavégzést kívánok! M. J.
2014. május
7. oldal
Ifjú tehetségek Biológiából jeles Újságunk előző számában már hírt adtunk arról, hogy egy nagymágocsi fiatal, 6. a osztályos tanuló, Szelecz Dominik a Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen 9. helyezést ért el. A versenyen szerzett élményeiről, a felkészülésről kérdeztük az eredményes versenyzőt. – Hogyan zajlott ez a megmérettetés? – Tavaly októberben kezdődött a verseny, feladatlapokat kaptam bizonyos időközönként, összesen négyet, amelyek megoldandó kísérleteket is tartalmaztak. Majd egy pályamunkát kellett elkészíteni a legvégén, és annak értékelése után hívtak be a döntőre. – Milyenek voltak a feladatlapok? – Elég nehezek. Egy tesztlap 7-8 feladatsort tartalmazott, és volt olyan, amihez akár 40 kérdés is tartozott! Minden hétvégén ezzel kellett foglalkoznom, ha eredményt akartam elérni. – A pályamunka is beletartozott az összeredménybe. Mit készítettél? – Több témából lehetett választani, hasznos barátainkról állítottam össze egy albumot, amelyben szerepelt a hétpettyes katicabogár, a házi méh, az aranyszemű fátyolka és a mezei futrinka. Legjelentősebb tulajdonságaikat és hasznukat gyűjtöttem össze. – Mesélj egy kicsit a versenyről! – Április 25-én nagyon korán indultunk, autóval mentünk Budapestre. 10 óra után nem sokkal kezdődött a verseny. Az írásbelire 90 percünk volt, ebédeltünk, majd húzni kellett egy témát, amiről három percünk volt beszélni. – Izgultál nagyon? – Igen. Huszonketten voltunk a döntőben, és utoljára mentem be a szóbeli előadásra. Akkor nagyon elkezdtem izgulni, majdnem nem tudtam befejezni a feleletemet, de megengedték, hogy végigmondjam. Mikor kimentem, akkor tudtam csak megnyugodni. – Kilencedik helyezést értél el, ami remek eredmény. Meg voltál vele elégedve? – Nagyon. Az apukám mondta, hogy a semmi háta mögül, egy fel nem jegyzett iskolából jöttünk, így a 9. helyezésem nagyon szép. Reményi Ferencné Marika tanár nénitől tudom, hogy erre szakosodott iskolák diákjait győztem le, ami nagyon jó érzés. Ez nem sikerült volna a tanár néni segítsége nélkül, mindennap leültünk gyakorolni, az útmutatása sokat segített. Nagyon köszönöm „A Nagymágocsi Gyermekekért” Alapítvány támogatását is, akik az utazás költéségét átvállalták. Szeretném megköszönni minden tanáromnak a türelmet, és mindenkinek, akit szeretek, mert úgy érzem, hogy ebben az eredményben ők is benne vannak, főleg az anyukám (Halmai Mária – A szerk. megj.), aki sokat segített. – Mit nyertél az elismerésen túl? – Kaptam egy olyan igazolást, ami a továbbtanulásnál nagyon hasznos: sok iskolába bejuthatok felvételi nélkül. – A beszélgetésünk végén mesélj magadról is! Mik a kedvenc tantárgyaid? – Természetesen a biológia! De nagyon szeretem a történelmet és az angolt, és kedvelem a földrajzórákat is. Jövőre szeretnék egy
történelemversenyen indulni, nyolcadikban pedig ismét megmérettetném magam a Bókayn. Biológus szeretnék lenni. – Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok neked álmaid megvalósításához! A példád megmutatja: nem az számít egy-egy versenyen, hogy ki milyen iskolából érkezik, hanem a szorgalom. Gratulálunk!
A számítástechnika bajnoka A járási számítástechnikai tanulmányi versenyt – melyet az általános iskolák felső tagozatosai számára írtak ki – 2014. április 29-én a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskolában rendezték meg. A megmérettetésen iskolánk tanulója, Nagy Roland a legkiemelkedőbb I. helyezést érte el. – Hányan vettetek részt ezen a versenyen? – Tizenketten voltunk. – Milyen feladatokat kellett megoldanotok és mennyire voltak ezek nehezek számodra? – Az első feladat egy elméleti teszt volt, a következő egy internetes keresés, majd aztán szövegszerkesztés. Ami egyedül nehézséget okozott, az a szövegszerkesztés volt, de azzal is megbirkóztam – Hogyan készültél a versenyre? Volt segítséged a tanulásban? – Célzottan nem készültem rá. Úgy éreztem, elég tudással rendelkezem, hogy megoldjam a feladatokat, amit ezúton is köszönök Virágos Zoltán tanár úrnak. – Milyen érzés töltött el, amikor kihirdették, hogy te voltál a legjobb a diákok közül? – Egyben boldogság és meglepettség. Nem gondoltam, hogy ennyi emberből én leszek az első. – Milyen jutalomban részesültél? – Oklevelet és egy számítógépes egeret kaptam. – Hasonló versenyen vettetek részt a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola által meghirdetett, régiós szintű informatikai versenyen. Kik alkották a csapatotokat, és milyen eredménnyel zártátok a versenyt? – Bartolák Adrián, én és a kísérő tanárunk, Virágos Zoltán alkotta a csapatunkat. Az első feladat egy szövegszerkesztés-táblázatkészítés volt, ahol én a táblázatot szerkesztettem, Adrián pedig a szöveget. Második egy internetes keresés volt. A harmadik pedig egy kezdő programozási feladat volt, ahol is egy pontot kellett A-ból B-be juttatnunk különböző függvényekkel. Öt csapatból második helyen végeztünk. – Végül arra lennék kíváncsi, hogyan alakult ki nálad az informatika iránti szeretet? A későbbiekben tervezed-e, hogy ezzel a területtel foglalkozz akár tanulmányaid, akár a munkád során? – Az egész apukám érdeme, ő vezetett be az informatika világába, ezután pedig magával ragadott. Igen, tervezem, hogy ezzel fogok foglalkozni munkám során. – Gratulálok a szép eredményeidhez, és sikeres továbbtanulást kívánok neked! M. J. és T. E.
8. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
Óvodai hírek Anyák napja az oviban Május 9-én örömteli eseményen vehettek részt azok az anyukák és nagymamák, akiknek gyermekük vagy unokájuk óvodába jár. Anyák napi ünnepségre kaptunk meghívót, melyet gondolom, az érintettek közül mindenki nagy izgalommal várt. Én személy szerint a Méhecske csoport előadását tekinthettem meg, mivel kicsi lányom e csoport tagja. A műsor kezdetekor a nagy izgalom és a heves szívdobogás miatt kicsit nehezemre esett remegés nélkül tartani a kamerát, mivel azt szeretném, hogy ezek az események ne csak egyszeri alkalmak legyenek, hanem bármikor újranézhető, felidézhető csodák. Miután mindenki helyet foglalt, elkezdődött a műsor. A gyerekek kezükben egy-egy szál rózsával sétáltak be, amit egy középen álló edénybe rakosgattak. Az „utolsó zümivel” már gyönyörű, hatalmas csokor kerekedett a szálakból. Ezután meghallgathattunk egy szívhez szóló előadást. A gyerekek először az édesanyáknak énekeltek, majd verset mondtak, és végül a nagymamákat köszöntötték.
A műsor végén három ajándékot is kaptunk a puszi mellé: Mindenki elmondta saját szavaival, ki, miért szereti az anyukáját, egy szál rózsát kaptunk a már említett csokorból, és egy – ami talán még szebb volt – saját kézzel készített papírvirágot, közepén fényképpel. Ha azt akarták elérni az óvó nénik, hogy elérzékenyüljünk, hát „bejött” a terv, mert tényleg nagyon megható volt. Csodálatos volt látni a szívvel-lélekkel, csillogó szemekkel szereplő gyerekeket. A délután lezárásaként néhány lelkes nagymama sütivel kedveskedett a résztvevőknek. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre és az őket felkészítő
óvó nénikre. Édesanyaként életem első anyák napi ünnepsége volt. Köszönet érte. A megható élmény az alábbi idézetet hívta elő a szívemből: „Nincs még egy olyan kötelék, mint amely egy anyát köt össze a gyermekével. Semmi nem tudja hangosabban megénekeltetni a szíved, vagy megremegtetni a térdedet.” (Karen Hawkins) Bodnárné Kórógyi Szilvia
„A Nap gyermekei” Idén immár a negyedik alkalommal írt ki pályázatot óvodák részére az egyik drogériákat forgalmazó üzletlánc, melynek „A Nap gyermekei” emblematikus nevet adták. „A Nap gyermekei” edukációs program célja az, hogy szakemberek segítségével felhívja a nyilvánosság, főleg a szülők és pedagógusok figyelmét a napvédelem fontosságára, és a magyarországi óvodákat pályázat útján naptejekkel, oktatóanyagokkal, játékkal támogassa. Óvodánk is fontosnak tartja, hogy már kora gyermekkorban megtanulják a gyermekek a megfelelő napvédelem fontosságát. A szabadban eltöltött idő általában egyenesen arányos a napfényes órák számával, melynek pozitív hatásai mellett negatív hatásai is ismeretesek, főleg a gyermekekre nézve, hiszen ők a fokozottabban veszélyeztetebb réteg közé tartoznak. Üdvözölve ezt a kezdeményezést, intézményünk is pályázott, melynek elbírálásában együttműködő partnerként az Egyszervolt A Magyar Gyermekkultúráért Közhasznú Alapítvány is részt vett. A pályázatnak tartalmaznia kellett szakmai szempontok alapjaira építve, hogy hogyan lesz nálunk gyerekjáték a napvédelem. Pályázatunk leadása után izgatottan vártuk az eredményt és bíztunk a pozitív elbírálásban. Pár nap elteltével értesítést kaptunk arról, hogy a mi pályázatunk is a nyertes pályázók között van, bizakodásunk tehát nem volt hiábavaló. Örömünk akkor vált teljessé, amikor megérkeztek a pályázaton nyert termékek, amiket együtt bontogattunk a gyerekekkel. Nyereményünket már a kora nyári időszaktól hatékonyan alkalmazhatjuk, segítve ezzel a gyermekek játékos napvédelmét és nevelőmunkánkat. A nyereménycsomag 50 db magas faktorszámú naptejet, 1 db társasjátékot és 100 db kifestő-rejtvényfüzetet tartalmazott. Így a megnyert termékeket mindennapjainkba építve, jöhet a nyár, a napsütés, mert a mi óvodásaink igazán a „Nap gyermekei”. Az óvoda dolgozói
Iskolai hírek A Hungexpon jártunk 2014. április 14-én iskolánk hetedik osztályos tanulói részt vehettek Budapesten a Szakma Sztár Fesztiválon. „Együtt utaztunk a Fábiánsebestyéni Arany János és a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola diákjaival. Reggel 7:10-kor indultunk az iskolánk elől Fábiánsebestyénre, majd Szentesre. A buszon zenét hallgatunk és beszélgettünk. Budapestre érkezve sokan képeket készítettek. 10 órára érkeztünk a Hungexpo parkolójába. A parkolóban rengeteg busz parkolt, ami több ezer diákot hozott. A buszból kiszállva kiosztották az úti csomagot, melynek tartama 1 üveg szénsavmentes ásványvíz,1 szelet müzli, 2 darab szendvics és 1 alma volt. Az osztályfőnökünk 3 darab négyfős és 1 ötfős csoportra osztotta az osztályt. Fontos és hasznos tanácsokkal látott el minket. A rendezvény megnyitóján a versenyzők letették az esküt, majd a ByTheWay nyitotta
meg a fesztivált. Az épület tetejére felaggatták a szakmák neveit. A fiúkat az asztalos és technikai szakmák érdekelték, míg a lányok a kozmetikus és fodrász szakmákat látogatták. Körülbelül egy szakmánál 5-10 percig voltunk. Egy órakor találkoztunk a többi osztállyal a bejáratnál. Összesen 4 óra hosszát töltöttünk Budapesten. Hazaúton sokan elaludtak, és őket lefényképezve nagyokat nevettünk, mások zenét hallgattak vagy beszélgettek. Hosszú volt az út hazafelé. Mikor az iskolához visszaértünk, megbeszéltük, hogy mindenki élvezte a budapesti kirándulást: B. Tünde: – Nagyon jól éreztük magunkat! Sok érdekes szakmát láttunk, és kedvet is kaptunk néhányra. A legjobban a felszolgáló tetszett. A szakmákat bemutató emberek aranyosak, kedvesek voltak. F. Dolli: – Az oda-vissza utazás nagyon izgalmas volt. Sok szakmát néztünk meg. Nagyon jól éreztük magunkat.
2014. május M. Ninetta: – Nagyon jól éreztem magam, csak sokat kellett buszozni. Jó programok voltak. Fáradt voltam, mikor hazaértünk. S. Zoltán: – Élveztem az utat, és a szakmák is tetszettek. Nekem a hegesztői szakma tetszett a legjobban. Ezen kívül jókat beszélgettünk.
9. oldal A délelőtti munka eredményei a következők lettek: 1. korcsoport (óvodások) – különdíjas: Bartos Alícia. 2. korcsoport (alsó tagozatosok) – I.: Surinya Nándor, II.: Hervay Dorina, III.: Nagy Kata, különdíjas Bartos Angelika és Rácz Dominika. 3. korcsoport (felső tagozatosok) – I.: Bartos Adelina, II.: Kerekes Ákos, III.: Kerekes Csaba, különdíjas: Nagy Szonja. 4. korcsoport (középiskolások) – különdíjas: Biácsi Judit. 5. korcsoport (felnőttek) – különdíjas: Dobóczki Józsefné. Jövőre remélhetőleg még többen kedvet kapnak az alkotáshoz ebben a szép környezetben. Köszönjük mindenkinek a segítségét és a részvételt! Berecz Bernadett és Laszli Mónika szervezők
Területi környezetismereti verseny Nagymágocson V. István: – Az utazás jó volt, és a szakmák is tetszettek. Igaz, hogy amit látni szerettem volna (a szakács szakmát), azt nem láttam, mert elég sokan állták körbe. De a többi szakma is tetszett, és érdekes dolgokat tudtam meg róluk.” A cikket készítette: K. Ronetta, K. Katalin, L. Richárd
II. Nagymágocsi Festőpiknik a Károlyi-kastélynál A tavalyi évben először szerveztünk az iskolánk tanulói részére egy festőversenyt a Károlyi-kastély parkjában. Az összejövetel jó hangulatban telt, s úgy döntöttünk, ennek a programnak hagyományt teremtünk. A kastély csodálatos épülete, szoborcsoportjai és csendes, nyugodt környezete kiváló témát szolgáltat az alkotni vágyóknak. Az idén már a környező települések iskoláiba is eljuttattuk meghívóinkat a május 17-ei festőpiknikre. Tavaly 18 fő jelent meg, az idén már 28 főt fogadhattunk a helyszínen, akik 5 korcsoportban versenyezhettek. A viharos és záporos hét után nagyon kedveztek számunkra az égiek, mert eső nélkül, napsütésben tölthettük a dél-
előttöt. Mi készültünk azért egy másik tervvel is, arra az esetre, ha a szabadban nem lehetne festeni. A kastély termében a kandalló és a tükrök elé állítottunk be csendéleteket. A gyerekek a megérkezést követően regisztráltak, ahol kis ajándékkal vártuk őket, majd átvehették iskolánk festőállványait. Ez után szabadon dönthettek, hogy hol telepednek le rajzolni, festeni. Többen választották témának a vízpartot, néhányan pedig a kastély épületének egy részletét. Két és fél óra festegetés után egy kis csemegézésre invitáltuk a versenyzőket, melyekért köszönetet mondunk a Nagymágocsi Általános Művelődési Központ igazgatónőjének és dolgozóinak, akik pályázati forrásból biztosították részünkre a vendéglátást és a jutalmazást, így az okleveleken kívül könyvjutalmakkal is megajándékozhattuk a helyezetteket. Továbbá köszönjük a festőpadok kiszállítását az önkormányzatnak, és köszönjük a kastély vezetőjének, hogy a helyszínt biztosította számunkra. Az iskolai családi napon meg lehet tekinteni az elkészült rajzokat.
Már évek óta iskolánk ad otthont a környezetismereti verseny alsó tagozatos területi versenyének. Az idén is eljött végre a megmérettetés napja. Az időjárás megváltozott, kedvünk sokszorosára nőtt, és nagy reményekkel néztünk e nap elé. Fél kettő előtt már megkezdődött a bejelentkezés, érkeztek a vendégversenyzők és természetesen a hazai tanulók. Mindenki regisztrált, majd az 5. osztályosok termében kezdetét vette a megnyitó. Takácsné Móricz Sára megbízott igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, majd megtudtuk, hogy az idei feladatlapokat Pelle Gabriella és Novák Tünde tanító néniknek köszönhetjük. Hogy kinek milyen szerencsét hoznak, ez akkor még titok volt! A köszöntés után Laszli Mónika alsós munkaközösségi vezető elmondta a versenyzőknek a kijelölt termek helyét, és bemutatta a feladatlapot írató nevelőket. Ez után a gyerekek elvonultak, hogy mindenki a legjobb tudását mutassa meg a feladatlap kitöltésével. A tesztet 45 perc alatt lehetett kitölteni, majd a kész feladatlapok beadása után a versenyzők átballagtak a helyi művelődési házba, ahol a könyvtár, egy pályázat megnyerése után, vendégül látta a versenyző gyerekeket és kísérőiket. Amíg a tanító nénik javították a megírt feladatlapokat, a versenyen résztvevők – szintén a pályázatnak köszönhetően – a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület előadását élvezhették. Az eredmények megszülettek, mindenki izgatottan várta a helyezettek névsorát. Takácsné Móricz Sára ismertette az egyes évfolyamok nyerteseit és helyezettjeit. Elmondta, hogy nagyon jó megoldásokat készítettek a versenyzők, és nagyon kevés különbség döntött a helyezésekről. A legjobbak könyvjutalmat és oklevelet, míg a többi versenyző emléklapot és egy papírpapagájt kapott, melyeket a készítő alsós nevelőknek köszönünk. Az iskola megbízott vezetője azzal búcsúzott, hogy jövőre ugyanitt szeretnénk a közeli iskolák legjobb környezetet ismerő alsósait vendégül látni, amennyiben ez a hagyomány folytatódhat. Eredmények: 2. osztály: I.: Bodri Csenge Emma, II.: Czakó Boróka, III.: Bella Petra. 3 osztály: I.: Csatlós Gréta Noémi, II.: Sallai Alexandra, III.: Miszlai Csenge. 4. osztály: I.: Hajdú Izabella, II.: Szarka Arina, III.: Vezendi Vivien Köszönjük a gyerekeknek, hogy szorgalmasan készültek, az iskoláknak, hogy fogadták meghívásunkat, mindenkinek, aki segített ezt a szép napot érdekessé és eredményessé tenni! Gombosné Szabó Erzsébet tanítónő
10. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
A könyvtár hírei Új könyveink: Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött Fraknói Vilmos: Pázmány Péter Szabó Imre: A Nagykárolyi gróf Károlyi család ezeréves története Gavalda, Anna: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol Bartos Erika: Bogyó és Babóca alszik Fejős Éva: Nápolyi vakáció Veiszer Alinda: Bridge generáció Trollope, Joanna: A pap felesége Gregson, Jessica: Angyalcsinálók Engel Edit: A bécsi tolmács Kertész Ákos: Tigrisbunda Horváth Péter: Dzsorden Hannah, Sophie: A másik fele él Gaskell, Elizabeth: Szerelem és gyötrelem Chopin, Kate: Ébredés Intézményünk áprilisban „Ismered Nagymágocsot?” címmel helyismereti, levelező vetélkedőt hirdetett felső tagozatos általános iskolásoknak, amelynek az eredményhirdetése helytörténeti előadás keretében május 5-én volt a könyvtárban. A versenyre kevesen neveztek be, de minden résztvevő szorgalmas kutatómunkával igyekezett megválaszolni a feladatlap kérdéseit. A feladatok között szerepelt egy rövid fogalmazás megírása, amelynek tárgya Nagymágocs volt, hogy mit szeretnek, mit nem szeretnek a fiatalok. Nagyon jól sikerült fogalmazások születtek, ezekből teszünk közzé lapunk hasábjain pár gondolatot: „Én azt szeretem ebben a faluban, hogy van egy gyönyörű Károlyi-kastélyunk, ahová lemehetek sétálni és gyönyörködni a tájban. Meg persze itt van a családom, barátaim és az iskolám, ahol mindent megtanulhatok.” – Plenter Izabell „Mit érzek, ha a (falum) nevét hallom? Melegség tölti el a szívemet, és büszke vagyok, hogy itt élhetek.” – Nagy Roland „Szeretem, hogy minden utca szép fákkal van ültetve. Itt vannak a barátaim, rokonaim. Szeretek itt lakni, nem is vágyom máshová.” – Bartos Adelina „A nagymágocsi emberek színes egyéniségek. Itt minden ember mást hordoz a szívében.” – László Bianka „Nagymágocs, meghallom ezt a szót, megdobban a szívem, hisz ez a falum, ahol élek, élünk több ezren. … Sok barát, szerető szülők, rendezett környezet, kell ennél több? Szeretlek, Nagymágocs!” – Nagy Szonja A vetélkedő helyezettjei: 1. Bartos Adelina (5. o.), 2. Plenter Izabell (6. a o.), 3. Nagy Roland (8. o.) Az eredményhirdetés-
TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0030 számú, Elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése a nagymágocsi könyvtárban az oktatás – képzés és az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázat keretében valósult meg. Ugyanennek a pályázatnak köszönhetően módunk lesz napközis nyári tábor szervezésére 6-14 éves, általános iskolás korú gyermekek részére, amelynek időpontja június 30-július 5. A táborra előzetesen jelentkezni a könyvtárban lehet. A tábor témája a betyárvilág, ahol elsősorban a gyermekek néphagyományokkal kapcsolatos ismereteit bővítjük, és népi kézműves tevékenységekkel is megismertetjük a gyerekeket. A kézműves foglalkozások népművészek és pedagógusok vezetésével zajlanak. A tábor utolsó, szombati napján kirándulást tervezünk Bugacpusztára, ahol a csoporttal ellátogatunk a Pásztormúzeumba, továbbá csikósbemutató megtekintésére is lehetőségünk nyílik. Június elsejétől indul a Nyár Olvasója verseny, szintén a TÁMOP-pályázat keretében, amely a község lakosait hívja egy könyv- és könyvtárhasználati játékra. A legtöbbet olvasók, kölcsönzők között dől el, hogy ki az, aki elnyeri idén a Nyár Olvasója címet, amelyet több korcsoportban osztunk majd ki. A versenyen kuponfüzettel lehet részt venni, amelyet június elsejétől adnak át a könyvtárosok. A játék időtartama során folyamatosan kapcsolódhat bárki, aki Nagymágocson él (állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik). A program augusztus 31-éig tart, a helyezettek értékes könyvjutalomban részesülnek. Minden könyvbarátot, olvasásrajongót várunk a könyvtárban! Tóthné Rostás Ágnes és Mészáros Judit
Játsszunk együtt! Unatkozol? Nem mégy nyaralni sehova? A barátaid elutaztak? Egyedül vagy otthon?
Gyere el hozzánk! Játszani és mesélni hívunk minden vakációzó kicsit és nagyot!
A nyári szünetben minden szerda délelőtt a játékoké! Azt kérdezed, mikor jöhetsz? Természetesen bármikor, amikor nyitva a könyvtár, de az alábbi időpontokban remek játékok várnak a könyvtárban (Nagymágocs, Szentesi út 40.), ajándékokat is készíthetsz:
2014. június 18., június 25., július 9., július 16., július 23., július 30., augusztus 27. A programok ingyenesek! A programok a Nagymágocsi Általános Művelődési Központ „Elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése a nagymágocsi könyvtárban az oktatás - képzés és az élethosszig tartó tanulás érdekében”című pályázatának keretében valósulnak meg.
hez kapcsolódóan lehetőségük nyílt a gyerekeknek megismerni a néhai Felicián atyát Varga Ferenc, Tóthné Rostás Ágnes, Tamás Erika és Mészáros Judit közreműködésével. A program a
2014. május
11. oldal
Esős majális Az idei majális a festői szépségű K á roly i-k a stély parkjában került megrendezésre. A délelőtt programja a horgászverseny volt, mely az alábbi eredménnyel zárult: 1.: Markovics Norbert (21,78 kg), 2.: Kasza László (12,68 kg), 3.: Bánfi Bence (7,52 kg). 14 órától színpadi műsorok következtek. Atkári Krisztián polgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd gyönyörű dalokat hallhattunk a szegvári Kispál Rita előadásában. Ezt követően általános iskolánk 4. osztályos katicái léptek színpadra, és nagyon jó hangulatot varázsoltak táncukkal a tópartra. Emellett kézműves foglalkozás, arcfestés, kozmetikai sátor, ruha- és ékszerárusítás várta a résztvevőket. Sajnos az időjárás ezután nem volt kegyes hozzánk, hiszen alighogy elkezdte műsorát a Zsoltár 23 formáció, leszakadt az ég, és úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. A közönség közül sokan hazamentek, hiszen nem úgy látszott, hogy az eső alábbhagyna rövid időn belül. De kora estére kitisztult az ég, és az érdeklődők is egyre többen jöttek, hiszen a nagymágocsiak többsége most láthatta először a nemrég alakult Neon Arrow Band együttest. A helyi zenekar egyórás műsort adott, melyen több ismert zeneszám mellett saját dalaikat is bemutatták a közönség nagy örömére. A tervezett programok közül többet nem tudtunk megvalósítani, de bízunk benne, hogy aki kilátogatott a tópartra, így is jól érezte magát. A programokat Szilágyi Zoltán és kedves párja, Csurgó Gyöngyi segítségével valósítottuk meg, és a fő támogatóink is ők voltak. Köszönjük! Emellett szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény megvalósításához: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Nagymágocsért Nonprofit Kft., Libor Zoltán, Molnár Irén, Dovics László és a NAB tagjai, Kajtárné Eszter és Gombosné Erzsike valamint a 4. osztály tanulói, Rostás Melinda, Bíróné Horváth Ágnes, Labádiné Anita, Matex Kft. (Szegvár), Orbán Nikolett, Pinka Judit, Takácsné Móricz Sára és Kispál Rita. T. E.
Falutakarítás A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén már negyedik alkalommal valósult meg 2014. május 9-11. között. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítást” szerveztek a TeSzedd! önkéntesei. A mozgalom célja, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Emellett az is a céljuk a szervezőknek, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére. A TeSzedd! nemzetközi porondon is bemutatkozott idén, hiszen Magyarország csatlakozott vele a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezé-
sű összeurópai kezdeményezéshez, így május 10-én a kontinens 28 országának polgárai töltötték a napjukat szemétszedéssel. Nagymágocson közel 70 önkéntes vett részt az akcióban, mely során utcáinkon, köztereinken és külterületen is szedték a szemetet. A helyi civil szervezetek képviselői és magánszemélyek is részt vettek abban, hogy ez az akció helyi szinten is ilyen sikeres legyen. A szemétszedés után marhagulyással vendégeltük meg a résztvevőket. A vendéglátást felajánlásokból tudtuk megvalósítani. Köszönjük az ebéd elkészítéséhez nyújtott támogatást, segítséget Szebellédi Endrének, Harmati Albertnek, Szenti Pálnak, Juhász Istvánnénak és a nyugdíjasklub tagjainak, a Szociális Szolgáltató Központnak. A frissítőket Atkári Krisztián polgármester biztosította. Köszönjük a segítőknek, résztvevőknek, hogy egy szép délelőttöt tölthettünk el együtt egy jó társaságban, egy jó cél érdekében. T. E.
Középkori gyermeknap Községi gyermeknapot tartottunk május 24-én a művelődési házban, ahol színes programok várták a gyerekeket. A Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület rendhagyó történelemórája keretében lehetőségük volt lovagi eszközök kipróbálására, középkori viseletek felpróbálására, és középkori jósda is nyílt, ahol a kíváncsiak „bepillanthattak” a jövő titkaiba. Fellépett a szentesi Tücsök zenekar nagy sikert aratva, és a Szegvári Tűzköves Alapítvány színjátszó csoportja is kedves műsort adott Mesél az erdő címmel. A gyerekek, főleg a fiúk körében nagy sikere volt a mászófalnak, míg a lányok Orbán Nikivel készíthettek karkötőket. Az ingyenes arcfestés is népszerű volt, amelyet Molnár Irén segítségével valósítottunk meg. A sikeres rendezvény sok vidámságot hozott a nagymágocsi gyermeknek, amely támogatóink segítsége, munkája nélkül nem valósult volna meg. Támogatóink voltak: Életjel KSE, „A Nagymágocsi Gyermekekért” Alapítvány, Molnár Irén és Orbán Nikolett. Köszönjük! T. E.
Megszépült a művelődési központ Mindannyiunk örömére az 1960-ban átadott művelődési ház külső felújítása történt meg pályázati forrásokból. Hőszigetelés és külső vakolás, nyílászárók cseréje, tetőcsere, tornác kialakítása, bejáratok elé előtető építése, térburkolat lerakása valósult meg. A felújítás alatt is működött intézményünk. A lehetőségek figyelembe vételével szerveztünk programokat és rendezvényeket, mert az épület közösségi terei is gyakran igénybe voltak véve az építőanyagok és szerszámok tárolására. A munkálatok függvényében igyekeztünk minél rövidebb ideig zárva tartani, együttműködve a kivitelezőkkel. A kedvező időjárásnak köszönhetően a tervezettnél korábban, már májusban megtörtént a műszaki átvétel és a kisebb hibák javítása. Júniustól a szokásos nyitvatartási időben és szolgáltatásokkal állunk a lakosság rendelkezésére. Köszönjük olvasóink és látogatóink türelmét, megértését! A művelődési központ dolgozói
12. oldal
XXVI. évfolyam 5. szám
Családi események
Szókereső Z Á R J Á K Á L Á B
Á T Á R S Á L Á G Á
H V L S K K Á Z S R
R Á Á T Á L L Á S K
Á L T Á L Á G L R Á
T T Á R T R Á M K J
Á Á S Á Á Á R Á Á Á
L S V V L S Á T M N
Á S T Á L K Á N Á Á
B Á R Á N Y K Á D B
ÁGÁLÁS, ÁR, ÁSKÁLTÁL, ÁSS, ÁSTÁL, ÁTÁLLÁS, ÁTVÁLTÁS, BÁLÁK, BÁLÁT, BÁN, BÁRÁNYKÁD, BÁRKÁJÁN, DÁMÁK, LÁSS, LÁZÁLMÁT, RÁG, RÁLÁTÁS, SZÁK, TÁLKÁN, TÁRHÁZ, TÁRS, VÁJ, VÁRÁT, ZÁRJÁK Keresse meg a felsorolt szavakat a betűhálóban! A megtalált szavak betűit húzza át! (A szavak lehetnek vízszintesen: két irányban; függőlegesen: két irányban; átlósan: négy irányban.) Ha minden szót megtalált, betűit áthúzta, a rejtvényben marad 5 fel nem használt betű. Ezeket összeolvasva kapjuk a megfejtést, ami régen nagy jelentőségű, zajos esemény volt. Ezt kell beküldeni az újságban közölt szelvényen vagy személyesen behozni, névvel, címmel ellátva június 15-ig a szerkesztőségünkbe: 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. A helyes megfejtést beküldők között 2 db, a Lilla Fodrászatban beváltható, 500 Ft értékű utalványt sorsolunk ki, amelyeket Móricz Lilla ajánlott fel. A nyertesek nevét a következő számunkban tesszük közzé. Az előző számunk megfejtése: böjt. A két szerencsés nyertes egy-egy 500 Ft-os utalvánnyal lett gazdagabb, amelyeket Pál Szilvia, a Smaragd Kozmetika tulajdonosa ajánlott fel. Móricz Lászlóné, Jókai u. 18. Voloscsuk Kitti, Arany J. u. 36. Gratulálunk, nyereményüket a szerkesztőségünkben vehetik át.
NAGYMÁGOCSI HÍRMONDÓ Szókereső rejtvény, XXVI. évf. 5. sz.
Megfejtés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Név: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Beküldési határidő: 2014. június 15.
Házasságkötés: Huber Rómeó (Nagymágocs,BÁRÁNYKÁD Árpád u. 31.) és ÁGÁLÁS Tóth Judit (Nagymágocs, Határ u. 11/a.)
ÁR István (Nagymágocs, BÁRKÁJÁN Györgyi Rózsa u. 18.) és Téglás Erzsébet (Nagymágocs, Rózsa u. 18.)
TÁRHÁZ TÁRS
ÁSKÁLTÁL
DÁMÁK
VÁJ
ÁSTÁL
LÁZÁLMÁT
ZÁRJÁK
Pap János (Kétegyháza, Batthyány u. 112.) és Szabics ÁSSAlexandra (Nagymágocs, LÁSSSzendrei I. u. 42.) VÁRÁT Sok boldogságot! Születés a közölt időszakban nem volt.
ÁTÁLLÁS
Halálesetek: Bakos Istvánné Rovó RozáliaRÁG (Vasút u. 48.) ÁTVÁLTÁS Gazdag Mária Erzsébet (Szentesi út 123/a.) Kis Sándor BÁLÁK(Szentesi út 2.) RÁLÁTÁS Kisvárdai János (Szentesi út 2.) Locskai István (Szentesi út 2.) BÁLÁT SZÁK Markia Györgyné Vajda Sára Zsuzsanna (Szentesi út 2.) Nagyné Marton Mária Magdolna (Bartók B. u. 4.) BÁN TÁLKÁN Üveges Sándor (Hunyadi J. u. 8.) A családoknak őszinte részvétünk! Összeállította: Heredeáné Sprok Magdolna anyakönyvvezető
Újra nyitva a
KERTHELYISÉG! (Szentesi út 40.)
Hétfőtől csütörtökig 16 órától, péntektől szombatig 17 órától • hűtött italokkal, • olcsóbb árakkal, • megújult árukészlettel, • kedves kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket!
Nagymágocsi Hírmondó Kiadja Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata 6622 Nagymágocs, Szentesi út 42. Felelős kiadó: dr. Sztakó József Felelős szerkesztő: Mészáros Judit Szerkesztőség címe: Nagymágocsi Általános Művelődési Központ 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely
(x)