Az én városom Gondolataimat a városról a szakma szabályai szerint a már ismert definíciók és modellek értékelésével illene kezdenem. Ehelyett azonban azt az érzésemet szeretném megfogalmazni, hogy a tudományos objektivitásra törekvő, pontos definíciók mondatai között valahol elsiklik a város legmélyebb, valódi lényege. Ezt valószínüleg mindannyian érezzük, és szeretnénk is valamilyen módon megjeleniteni, de mivel nagyon nehéz megfogalmazni a város lényegét, ezért nem kockáztatunk, hátha az “áltudományos, ködös, zavaros” jelzőt kapjuk meg és elveszítjük szakmai hitelünket. Szerencsére, mindig vannak olyan lehetőségek, ahol a gondolati kisérletezés, a szellemi kaland komolyabb büntetés nélkül megtehető. Inspriáló szándékkal szeretnék irni az “én városomról”. Kicsit utópisztikusan - felmentve magam a reál-utópia egyre elterjedtebb fogalmával. A reál-utópia szerepe Az emberiség a harmadik évezred elejére rendkívül bonyolult összefüggésekkel, kölcsönhatásokkal teli világot alakitott ki. Még azt is nehéz felismerni, hogy világkorszakváltásban vagyunk, olyan léptékű változások előtt állunk, amilyenhez hasonló még nem volt az emberiség történetében. A világkorszakváltás küszöbén a jövő kimenetele felmérhetetlenül sokszínű. Bármi megtörténhet. A Szilikonvölgyben tizennégyhavonta jelenik meg egy-egy ipari-forradalom mértékű techikai újdonság, s a természettudományi kutatások legújabb eredményeinek filozófiai következtetései lassan átalakítják világnézetünket is. Hihetetlenül felgyorsult a világ, és ez a lassan közhely-szerű megállapitás ránk, személy szerint is érvényes. Értékrendünk, elképzelésünk a világról ugyanolyan gyorsan változik, ill. változhat – természetesen egyéni “stílusban”.. Az információs társadalom óriási ismeretanyaga nagyobb rálátást tesz lehetővé, gyorsabb gondolati modellalkotást, mint eddig bármikor. E változásokban egyre inkább szembetűnőek azok a kihivások, amelyek megoldandó feladatként állnak előttünk. Ezek között vannak a városok komplex problémái is. Egyre nyilvánvalóbb - és teljesen biztos, hogy a jelenlegi problémáink nem oldhatóak meg abban a gondolkodási modellben, amely a problémákat előhozta. Tulajdonképpen ez a világkorszakváltás lényege. Minden korszakváltás egyszerre technológiai és világnézeti forradalom. Ezt a világnézeti váltást igen gyakran paradigmaváltásnak is nevezik.. A paradigma szót T. Khun általánosan ismert fogalma szerint használom, tehát gondolkodási modell értékkel. Ebben a megközelitésben a reál-utópia fogalma és gyakorlata helyet kap. Alapelvek Az “én városom” elképzelésében fontos szerepet kap a paradigmaváltás. Ami elsősorban azt jelenti, hogy arányokat változtatok és ezzel új értékrendet és hierarchiát állítok fel.. Illetve megpróbálom a “hierarchiát” megkeresni. Ezt abban a megközelitésben értem, amit a szó eredetileg jelent: “szent rend” és ezt megpróbálom a “természetes rend” tartalmával azonositani. Meggyőződésem, hogy a metafizikai világ valahol tükörképe a fizikainak, így az analógia alkalmazása jogos. A kozmikus rend ugyanis mindenhol megnyilvánul. Az “én városom” -ban ennek a kozmikus, természetes rendnek a keresése történik meg. Ebben a logikában azonban a városomat nem kitalálom, hanem megtalálom. Ugyanis a hierarchia és a rend természetes megnyilvánulások az univerzumban és a Földön, így azokat
nem megalkotni kell, hanem megkeresni. A világkorszakváltás és az eddigi korszakváltások kutatása során nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség és önmagunk jelenlegi helyzetét csak akkor tudjuk valamelyest megbízható módon értékelni, ha a létező legnagyobb rátekintést alkalmazzuk. Ezt a létező legnagyobb rátekintést az ember által ismert kozmosz, valamint a természet és annak evolúciója nyújtja számunkra. Ebben a legnagyobb rendszerben való gondolkodás kikerüli az ideológiai és egyéb divatcsapdákat, amelyek általában rövid életűek. Mi a város? Ilyen gondolati előzmények után hogy lehet megragadni a város lényegét? Mindannyian tudjuk, hogy a város, amely az életünk színhelye, és maga az élet is jóval több, mint a műszaki-gazdasági-társadalmi szféra által lefedett tér, ahol egy népességcsoport különböző funkciójú tevékenységet végez. Valószínű, hogy a legcélravezetőbb út, ha megpróbáljuk rekonstruálni a város létrejöttének okait. Ha értjük és érezzük a kezdeti okokat és célokat, akkor határozottabban tudjuk megfogalmazni a mai városokhoz fűződő elvárásainkat és könnyebb felismerni a céltévesztéseket, azaz a problémákat A város múltja A város múltja azonban ugyanolyan homályos, mint a jövője. L.Mumford így teszi fel a kérdést: “vajon a szükségletek és vágyak, amelyek arra kényszerítették az embert, hogy városokban lakjanak, még magasabb szinten valóra válthatják-e mindazt , amit valaha Jeruzsálem, Athén vagy Firenze megcsillantott előttünk? Vajon tudunk-e még választani Nekropolisz és Utópia között? Lehetséges-e olyan új típusú város fölépítése, amely a belső ellentmondásoktól megszabadulva mozditja elő és gazdagitja majd az emberiség fejlődését?” (1961) Talán sose volt ekkora aktualitása Mumford gondolatainak. A rohamosan fejlődő gazdaság, technológia, koncentrálódó hatalom által könnyen megtéveszthető ember a fel-nem-ismerés csapdájába eshet, saját nagyságától, erejétől megszédülve esetleg későn ismeri fel tévedését, hogy Nekropoliszt épitett. Mit jelent ez? “Arról van ugyanis szó, hogy az emberiség saját legbensőségesebb ember volta fejlődésének szenteli-e jövőjét, vagy pedig megadja magát azoknak a már-már automatikus erőknek, amelyeket önmaga hozott mozgásba, s helyét dehumanizált hasonmásának, a “poszthisztorikus” embernek adja át. E második lehetőség azzal jár, hogy az érzelmek, érzések, a merész alkotókészség és végül maga a tudat is fokozatosan megszűnnék.” Mumford e gondolatokat 1961-ben megjelent nagy munkájában fogalmazta meg, azonban a következő mondat Le Corbusier tollából származik, aki az Athéni Charta 1933-ban megfogalmazott irányelveit 1941-ben tette közzé: “a káosz hatalmába kerítette a városokat”. Hogy lesz a városból Nekropolisz, és valóban az lesz-e, vagy csak az urbanisztika Nagyjának
pesszimista jóslata? Mumford úgy érzékeli, hogy az egyre jobban elgépiesedő életformát kikényszerítő város fokozatosan elnyomja az ember leglényegibb tulajdonságait, az alkotóerőt, a szabadságot és az ember transzcendens irátni igényét – amelyek kölcsönösen feltételezik egymást. Pontosan azokat, amelyek miatt az ember létrehozta a várost. Az ember közösségi lényként képes csak megélni és fejleszteni valódi természetét. Bizonyos értelemben természet-ellenes lény, igy tehát létre kellett hoznia, meg kellett alapitani saját világát, ahol biztonságban érezheti magát, és tevékenységét a szellemi életre irányíthatja. Az ember azzal válik el a természettől, hogy szellemi lény. Ezért az ember a tudatában létező világot teremti meg, épiti fel a maga fizikai valóságában. A város helyének megtalálása és kijelölése különleges rítus: Istenek segitségével történik, és különleges eleme az alapkő. Az alapkő napjainkban egy kis “valami” ahhoz képest, ami a korai városok helyenként hatalmas sziklaalapzata. Szerepe is megváltozott: A korai városokat szó szerint sziklára épitették, amely a szellemet jelképezte, valamint azt, hogy a szellem világa, azaz a város határozottan elválik a fizikai világtól, a földtől. Létét szellemi erők és törvények vezérlik, a városlakó tekintetét, figyelmét az égre irányítja. E városok legmagasabb építményei a templomok voltak. A mai városok már nem sziklára épülnek, bővülésük során jó minőségű termőföldeket, erdőket, mezőket mocsarakat, elhagyott ipartelepeket hulladéklerakókat építenek be. Legmagasabb épületeik nem a szellem, hanem a pénz és a hatalom dicsőségét hirdetik: bankok, biztósítótársaságok épületei. Ezek a városok kezdenek hasonlitani a Falanszterhez, üres, rideg élettelen beton-üveg kalitkák, amelyek fogva tartják az ember szellemét, lelkét. A fogyasztás szabadságának megtévesztő kinálatával elfelejtetik vele a valódi szabadság lényegét és manipulált, ellenőzött “gép-ember” lesz belőle. A transzcendens iránti igényét pedig a bankpultok és -automaták, mint modern oltárok, a szentélyek helyett pedig a plázák vezetik le. “A holtak városa időben megelőzi az élők városát: bizonyos értelemben az előfutára, sőt
szinte magva minden eleven városnak. A városi élet áthidalja a szakadékot az emberiség hajnalán élt ember legkorábbi temetkezési helye és ama végső nyughely, a Nekropolisz között, amelyben sorra beteljesült az egymást követő civilizációk végzete.” ( Mumford, 1961) A város múltja tehát a temetőkig vezethető vissza. Milyen szükségletek és vágyak motiválták az ősöket, hogy előbb temetőket épitsenek, és aztán városokat? Valóban ez volt a sorrend? A települések kialakulását mai szemmel igen racionálisan értelmezzük. Azonban a régészet, a gondolkodástörténet más megvilágitásba helyezi a kezdeteket. A korai kultúrák embere számára a gyűjtögető, vándorló életmód korántsem volt olyan bizonytalan és fárasztó. Bizonyos kutatások azt igazolják, hogy napi 4-5 óra nem megerőltető munkával a közösség élelmiszer-szükségletét biztositani tudták. A gyűjtögetésre aránylag igen nagy térségek álltak rendelkezésre. A letelepedés szükségletét nem fizikai igények hozták elő, hanem spirituális szükségletek és vágyak. A halottakat nem lehetett ugyanis akárhová eltemetni, a szellemeket megidéző rítusokat nem lehetett akárhol megtartani. E szertartások állandó helyet követeltek meg, ráadásul olyan helyet, ahol a “felső világgal”, a transzcendenssel könnyebb a kapcsolattartás. Az ilyen helyek voltak a letelepedés első pontja. E szent helyeket a korai ember megtalálta. A “szent” megnyilvánul a természetben, különleges hegyek, sziklák, források, öblök, fák formájában. (M.Eliade, 1996) A spirituális funkció elsődleges szerepe mellett természetesen párhuzamosan alakult ki a fizikai szükségleteket biztosító funkciók sora. E kettő arányának változása végigkíséri a város történelmét, és valószínüleg meghatározó szerepet játszik a város jövőjében. Az én városom Van-e alternativája a városok jövőjének? –vagy előbb-utóbb beteljesedik Mumford jóslata? Lássuk, milyen lenne az én városom? Hát – olyan, mint a természet, átitatva az emberi szellemmel. A város egységet és teljességet jelent, tehát olyan, mint a természet, vagy maga az ember. A városnak fizikai és szellemi-lelki szükségleteket és vágyakat kell kielégiteni, az ember kettős természetének megfelelően. Genetikai kódunk a lét-és fajfenntartás feladatát kényszeríti ránk, és ennek szükségleteit a “biztonság” szintjén kell megoldani a városnak. A szellemi lét szféráját a társas lét, az alkotó energiák egyre magasabb szinten történő fejlesztése jelenti és megélése az embernek természetes igénye. Olyan várost szeretnék, amely mindezt teljes mértékben képes nyújtani lakói számára. Biztonságot, kellemes élet- és munkafeltételeket, megfelelő külső- és belső tereket a közösségi életre és az elmélyedt egyéni létre, inspiráló környezetet a szellemi tevékenységhez, az önmegvalósításához, az ember transzcendens létének megéléséhez. A város a természetben van. Annak egy kisebb-nagyobb területe, amelyet az emberi természet vesz birtokba. Négyszögű, kapui a világ négy tája felé, tornyai az ég felé, az ötödik világtáj felé mutatnak. Buldózerekkel kezdődik az épitkezés, és az elpusztított természet helyett egy másik világ épül fel. De ezt a várost olyanná kell építeni, mint a természet. Úgy szerveződjön és működjön, akár a természet. A természet rendkívül változatos, sokszínű, és ez az evolúció folyamán egyre nagyobb mértékű. A funkcionalista építészet elvei és a gazdaságosság piaci kényszere következtében a városok homogén, unalmas, monokultúrás földhasználati elveket valló terekre esnek szét. Ez a tervezési gyakorlat nemcsak horizontálisan jellemző a városokra, hanem vertikálisan is: vagy irodaház, vagy üzletház, vagy lakóház. A változatosság
megnyilvánulása nem korlátozott: egy többemeletes ház földszintje üzlet, első emeletei irodák, felső szintjei pedig lakásként szolgálhatnak. Ezzel nemcsak a teret használjuk ki gazdaságosan, hanem az időt is: a nap minden órájában lakjuk, használjuk a teret. Valakik mindig otthon vannak benne, mindig élő atmoszférát áraszt a folyamatos élet. Ez még a turizmus számára is fontos, hisz az élettelen, nappal vagy este kihalt városok nem vonzóak Az életet a korosztályok változatossága jellemzi itt, idősek, gyerekek és a felnőttek egészséges aránya. Ennek a változatos városnak, vagy nagyobb kiterjedésű városrésznek óriási előnye, hogy gazdaságosabban lehet benne közlekedni. Elsősorban azért, mert nem kell nagy távolságokat megtenni a lakó-munkahely és szolgáltató-negyedek között. Az én városomban az alapellátás gyalogosan megjárható körzeten belül van biztositva. De a gyalogos közlekedés sem akármilyen! Kellemes zöld környezetben, fák, bokrok, virágok között. A zöldek közé gyógynövényeket, fűszeres illatú növényeket ültetnék, és háziasszonyok számára inspiráló céllal könyhakerti növényeket. Hazafelé menet ki lehet találni, hogy mit főzzenek vacsorára. (ilyen van egyébként Bécsben…) formatervezett táblákra irnám a növények neveit, igy mindenki könnyen megismerné, szeretné és tisztelné őket. A zöld folyosők többnyire a természetes környezet növényei lennének, de pl. az Olympia utca mediterrán növényekkel lenne betelepitve. Minden tavasszal ingyen szállítanának házhoz virágföldet, hogy az erkélyek, ablakok is virágosak legyenek. Megbüntetném, aki lomtárnak használja az erkélyt, loggiát. Közterület, és annak esztétikája közügy! Természetesen nemcsak szépségről van szó, illetve a szépség önmagáért való létezéséről. A szépség a természet egészséges, energiával teli állapota is egyúttal. A szép zöld környezet megnyugtat, felfrissít, a napi rekreációt részben biztositja. Ilyen városi környezetben a napi munkába-boltba-haza útvonal a kikapcsolódás és áthangolódás színtere, színes tere. A játszóterek ebbe a zöld folyosórendszerbe épülnének be, biztonságos kis terekként, ahol fából, kötélből készült egészséget, ügyeséget fejlesztő lehetőségeket kapnak a gyerekek. A felnőtteknek padok és asztalok sakkozni, olvasni, jegyzetelni… A közlekedés hangtalan és szagtalan tömegközlekedési járművekkel történik, amelyek ingyenesek, hasonlóan a köz-kerékpárokhoz. Ezeket bárki, bárhol használhatja, és otthagyja. Ha nagyobb a város, kerületenként más-más szinre festeném, hogy legyen valamiféle “miénk” tudata az embereknek. Személygépkocsit városon belül alig használnának az emberek. Elektronikus leolvasóval rögziteném a kocsik kihasználtságát, aki a legnagyobb “telekocsival” utazik, havonta ingyen tankolhat. Természetesen folyékony hidrogént. A tömegközlekedés hálózatos szerkezetű, és öt- tiz percen belül el lehet érni a legközelebbi megállót. A házak két-három-négyemeletesek, és közepes sűrűséggel helyezkednek el, hogy gazdaságos legyen a tömegközlekedés, és ne kelljen sok helyet elfoglalni a természettől. Nem engednék építeni nagy alaprajzú, többszáz négyzetméteres családi házakat úszómedencével, három garázzsal, parkkal. A szolgáltatásokat elszórtan helyezném el a város szerkezetében. Sok apró boltot, ahol személyes kapcsolatok is kialakulhatnak, ahol visszaköszönnek és mosolyogva jegyzik meg, hogy van friss árú a kedvenc almából…Ahova le lehet szaladni a visszaváltandó üvegekkel a fonott kosárban és nem kell műanyag csomagolóanyagokat és szatyrokat cipelni, és aztán a kukába szórni. A városban természetesen vannak nagyobb léptékű szolgáltató intézmények is. Áruházak, piacok, ahol a nagyobb bevásárlásokat kényelmesen el lehet végezni. Szép tágas piacok, ahol friss zöldséget, gyümölcsöt, virágot árulnak a közeli termelők. A közeli termelők helypénzkedvezményt kapnak, a viszont-eladók pedig nem kapnak engedélyt az árusitásra. A piaci buszok, villamosok különlegesek, bevásárló-kocsival és kerékpárral is használhatók, hogy ne személykocsival vásároljanak a városlakók.
Az épületek energia-és viztakarékos berendezésekkel vannak ellátva, a falak szigeteltek, és a házakat passziv –napház elven tervezik. Igy a város kicsi energia-felhasználással üzemel. A fűtés föld-hő energiával, nap-energiával és bio-gázzal történik A házakat természetes anyagokból épitik és a belső berendezések is abból készülnek. Ha lehet, mindezt helyi anyagokból és helyi tervezők és kivitelezők munkájával. A közintézményekre ugyanúgy jellemző a sokszinűség, mint a város szerkezetére. Az intézményeket egész nap használják, iskola, közösségi ház, művelődési ház és egyéb feladatok jól megférnek egymás mellett. Ez gazdaságos, és közelebb hozza az embereket egymáshoz, amely a bizalmat erősiti. Ez a bizalom a társadalom legfontosabb tőkéje. (F.Fukuyama 1997) Külön figyelnék arra, hogy sok közösségi teret és funkciót hozzak létre. Főleg ott, ahol sok a fiatal. Kávé- és teaházak sorát, terasszal, kerthelyiséggel, és ezeket különböző tematikus funckióval egésziteném ki: nternetes kávéház, irodalmi, politikai, képzőművészeti, öko-bio és spirituális tea –házakat, éttermeket üzemeltetnék, ahol információ, vásárlás és különböző programok ismertetik meg és kötik össze az embereket. Lenne olyan kávé-vagy teaház, ahol a város tervezői és irányitói lennének a rendszeres vendégek. Igy folyamatosan kapnának visszajelzéseket a lakóktól, és mindig ismernék az igényeket. A lakók pedig éreznék, hogy a város értük van. Nagyon fontosnak tartom az “otthon érzés” megteremtését. Ha a lakók otthonuknak tekintik a várost, akkor felelősséget éreznek érte, óvják, vigyázzák és rész vesznek a város életének tervezésében, irányitásában. Ezt azonban csak ilyen kis léptékekben lehet megcsinálni. A természetes, emberléptékű tervezés az egyik kiindulópont. Átlátható és átérezhető léptékben szeretnék gondolkodni és cselekedni. A város szellemiségét a kultúra és nem a gazdaság adja meg. A városközpont kulturális és társadalmi intézmények helye. Különböző kulturális intézményeket üzemeltetnék, szinházak, mozik, kiállitó és koncert-termek sorát. Ezek között lennének a kávéházak, klubok és kertek, parkok. A város főterén állna a legmagasabb épület , a “szentély” . Egy olyan gyönyörű épület, amely a csend, az ima, a meditáció együttes lehetőségét nyújtaná. Ahol a lélek, a szellem önmagát kereshetné, ahol önmagára ismerhetne. Ahol ott lennének az emberiség bölcsességének könyvei és tanitómesterei, hogy segitsenek eligazodni a lét kérdéseiben. Ahol ott lenne az Élet Fája és az Élet Vize, mint az Új Jeruzsálemben.. A város az emberi szellem alkotása. Az alkotó energia kimeríthetetlen forrása a hagyomány, az ősi bölcsesség és a természet. (Szent-Györgyi A 1989) Az én városom utópiájában semmi különleges nincs. Minden ötlete, eleme valahol már megvalósult, ami nagyon biztató. A városok jövője a világkorszakváltás kimenetelétől függ. E hatalmas léptékű változások szükségszerűen hivják elő az emberi lét alapvető kérdéseit: honnan jövünk, hová megyünk, kik vagyunk? A modern tudomány is a paradigmaváltás küszöbén áll. “Szakmánk csak akkor képes tűlélni önmagát, ha létét spirituális értékek szolgálatába állítja, és ezt az érték-központúságot tudatosan felvállalja.” (Meggyesi T, 1998) Irodalom: F.Fukuyama Bizalom Európa Kiadó 1997 M.Eliade: A szent és a profán Európa Kiadó 1996 L.Mumford: Város a történelemben Gondolat 1985
Hamvas B: Scientia Sacra II. Medio Kiadó 1995 Meggyesi T: Vidor F: Urbanisztika Gondolat Kiadó 1979 E. Callenbach: Ecotópia, Göncöl Kiadó 1992
