SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NTTI. GYEPGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK
GYEPGAZDÁLKODÁSI MÓDSZERTAN
EGYETEMI JEGYZET
Dr Szemán László Gödöllő 2006
Tartalomjegyzék SZENT ISTVÁN EGYETEM ............................................................................................. 1 GYEPGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK ............................................................................... 1 1. Bevezetés................................................................................................................. 4 2. Gyep és gyepgazdálkodás ....................................................................................... 8 2.1. A gyepek csoportosítási szempontjai a gyepgazdálkodásban ......................... 8 3. A gyepek ökológiai adottságai .............................................................................. 14 4. A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai ....................................... 15 4.1. A fűféle gyepalkotók ..................................................................................... 17 4.1.1. A fűfajok (Poaceae) fejlődése ................................................................ 17 4.1.2. A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján ................ 19 4.1.3. A pillangós gyepalkotók jellemzői......................................................... 28 4.2. Gyomnövények a gyepben ............................................................................ 30 4.2.1. Relatív vagy esetenkénti, feltételes gyomnövények .............................. 30 4.2.2. Abszolút vagy feltétlen, minden esetben gyomnövények...................... 31 4.2.3. Egyszikű, fűféle gyomok........................................................................ 31 5. A gyepek telepítése ............................................................................................... 32 5.1. A gyep fajösszetétel és vetőmagkeverék tervezés ......................................... 32 5.1.1. Herefüvesek vagy rövid életű gyepek telepítése .................................... 36 5.2. A gyeptelepítés agrotechnikája...................................................................... 37 5.2.1. Újgyep telepítés...................................................................................... 37 5.2.2. Gyenge minőségű szántók visszagyepesítése ........................................ 39 5.2.3. Gyeptelepítési agrotechnikai modell nyárvégi telepítéshez ................... 40 6. Gyepfelújítás ......................................................................................................... 42 6.1. Gyepfelújítási eljárások ................................................................................. 42 6.1.1. A gyeptöréses felújítás ........................................................................... 43 6.1.2. A totális gyomirtás és a gyep újra telepítése .......................................... 44 6.1.3. A törés nélküli, direktvetéses gyepfelújítás............................................ 44 6.1.4. Ökológiai gyepfelújítás gyeptörés nélkül............................................... 46 6.1.5. Gyep rekonstrukció ősgyepeken, a fajdiverzitás megőrzése.................. 47 6.2. A telepítést követő év gyepgazdálkodási munkái.......................................... 47 6.3. Telepített gyepek gyepgazdálkodásának agrotechnikai modellje a telepítés harmadik évétől ............................................................................................. 48 7. A gyep gyomszabályozása .................................................................................... 49 7.1. A mechanikai gyomszabályozás módszerei .................................................. 49 7.2. A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás........................................ 49 7.2.1. A szelektív szerek alkalmazása. ............................................................. 50 7.2.2. A műtrágyázás gyomszabályozó hatása. ................................................ 52 7.2.3. A gyomszabályozás komplex rendszere ................................................ 52 8. A gyep termésképzése........................................................................................... 55 8.1. A hozam alakulását befolyásoló tényezők..................................................... 55 8.2. A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra......................................... 57 2
8.3. A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására ............................................. 59 8.3.1. A gyep műtrágyázás technológiája. ....................................................... 61 8.3.2. A műtrágyázás hatása a gyepre .............................................................. 61 8.3.3. A gyep tápanyagellátásának ökológiai lehetőségei................................ 62 8.4. Öntözéses gyepgazdálkodás .......................................................................... 65 9. Legeltetéses gyephasznosítás ................................................................................ 67 9.1. Terelgető, pásztoroló legeltetés ..................................................................... 68 9.2. Adagoló legeltetés ......................................................................................... 69 9.2.1. Az állandó szakaszhatárral kialakított gyepek legeltetése ..................... 70 9.2.2. A időszakos szakaszhatárral kialakítható, változó területű gyepek legeltetése............................................................................................... 72 9.3. Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés ................................... 74 10. Gazdasági állatok legeltetése .............................................................................. 75 10.1. Szarvasmarha legeltetés............................................................................... 75 10.1.1. A Tejelő szarvasmarha legeltetés agrotechnikai modell ...................... 79 10.1.2. A húsmarha és növendék állat legeltetés agrotechnikai modell........... 80 10.2. Juhok legeltetése .......................................................................................... 81 10.2.1. Juh legeltetés agrotechnikai modell ..................................................... 84 10.3. Kecske legeltetés.......................................................................................... 85 10.4. Sertés legeltetés............................................................................................ 87 10.5. Ló legeltetés................................................................................................. 91 11. Gyepszénakészítés............................................................................................... 92 11.1. A lazaszéna készítés. ................................................................................... 94 11.2. Bálázott- vagy tömörített- szénakészítés ..................................................... 94 11.3. A szénakészítés veszteségei......................................................................... 95 11.3.1. A gyephasznosítás agrotechnikája kaszáló réteken.............................. 96 11.4. Tartósított gyeptakarmány készítés silózással ............................................. 98 12. Fűmagtermesztés................................................................................................. 99
3
1. Bevezetés A gyepgazdálkodás helyzete Az állattenyésztés szálastakarmány ellátásában a gyepek jelentik a legolcsóbb és a legegészségesebb takarmányforrást. A gyepgazdálkodás, magába foglalva a klimatikus viszonyokat, a talaj típust, a gyepalkotó fajok termeszthetőségét az állattenyésztés igényének kielégítésén át, az élelmiszer előállítás piaci elvárásainak teljesítéséig egy sor összetett, komplex problémát hordoz. Magyaroszág gyep területe 2005-ben 1 056 900 ha. A gyepek művelési ág szerinti aránya - 1. táblázat - az évtizedek folyamán fokozatosan csökkent, ami jelenleg is tart. Az 1989-es 1 197 300 ha-ról 2000-re 1 058 200 ha-ra, több mint 100ezer hektárral esett vissza a területe. A változás nem magyarázható az állat létszám csökkenésével, sokkal inkább a városokat övező zöldmezős beruházások terület foglalásai érintik a gyep területeket is. A gyepterületek termésátlaga 1,5 t/ha szárazanyag. Ez a termőhely ökológiai adottságaitól (száraz vagy üde fekvés), a hasznosítási formától (legelő vagy kaszáló) és a gazdálkodás színvonalától (extenzív vagy intenzív öntözött), függően lehet az egyes gazdaságokban több vagy kevesebb. A gyepek számosállat eltartó képessége is a hozamnak megfelelően változik. Az alföldi száraz gyepeken az 1-5 t/ha zöldtermés mellett 0.3 db/ha/év, az üde fekvésű gyepeken 1-2 db/ha/év, az intenzív és öntözött gazdálkodási technológiájú gyepeken pedig 3-4 db/ha/év állat eltartást tervezhetünk optimálisan. Az 1990-2000 közötti években nagy átalakuláson ment át a magyar mezőgazdaság, így közte a gyepgazdálkodás is. A birtok rendszer, a tulajdon formák átszerveződése maga után vonta a gyep termesztési és hasznosítási rendszerének változását is. 1989-ben az 1 197 300ha gyepterületből az állami vállalatok és költségvetési szervek kezelésében volt 218 300 ha, a mezőgazdasági szövetkezetek kezelésében 887 000 ha, a mezőgazdasági termelő szövetkezetek háztáji gazdaságai hasznosítottak 13 400 ha-t a kisegítő és egyéni gazdaságok pedig 78 600 ha-t. Az 1999 évi statisztikai adatok szerint az 1 147 200 ha gyepből a gazdasági társaságok 188 000 ha-t, a szövetkezetek 178 400 ha-t, az egyéni gazdálkodók pedig 780 700 ha-t használtak. A kárpótlás és a privatizáció tehát megváltoztatta a gyepen gazdálkodó szervezetek, a tulajdon formák arányait, de ez nem vonta maga után a gazdálkodás színvonalának változását, javulását. A termésátlag még 1999-ben sem haladta meg az 1,4 t/ha széna értéket több mint 700 000ha betakarított gyepterület átlagában. 2001-ben a csökkenő gyepterület nagysága 1 047 000 ha.
4
A 80-as években elvégezték az ezredfordulóra vonatkozó becsléseket, Agroökopotenciál stb. A betakarított szénatermés alapján megállapították, hogy a mezőgazdasági termőterület 19,5%-át kitevő gyepterületen a hazai állatállománynak szükséges 6 300 000 t szálas és tömegtakarmány bázis 30%-át, 1 900 000 tonnát termeltünk meg, meglehetősen extenzív gazdálkodással. A meglévő gyepterületből 700 000ha-t tartottak a termőképesség szempontjából gazdaságosan javíthatónak, ahol 6-10t/ha szénatermés elérésével számolva, az ezredfordulóra a szálas és tömegtakarmány igény 50-60%-át lehetett volna megtermelni. Ezzel szemben a kilencvenes évek társadalmi és gazdasági változásainak hatására a gyep területe és a kérődző állatállomány létszáma csökkent, a betakarított szénatermés pedig a KSH statisztikai adatai szerint alig haladja meg a 900 000 tonna szénát évente. A gyepgazdálkodást az extenzív gazdálkodási módszer túlsúlya jellemzi, ami párosul a terület nem kellő mértékű kihasználásával vagy egyszerűen parlagon hagyásával. Ezen kívül meg kell jegyezni azt is, hogy az extenzív hasznosítás mellett megtalálható a gyepeken, az állattenyésztés igényeihez alakított, félintenzív és az öntözéses intenzív gyepgazdálkodás módszereinek alkalmazása is. Kézenfekvő, hogy a termés növelésének potenciális forrása az extenzív gyepek intenzifikálásában rejlik, a nemzetközi és hazai társadalmi elvárások azonban sok területen megváltoztak a gyepgazdálkodással szemben, ami meggondolandóvá teszi az ilyen jellegű beavatkozásokat a gyep növényállományába. A piac egyre inkább a termeszétes úton előállított élelmiszeripari termékeket keresi, ami az ipari eredetű, emberi egészségre káros anyagoktól és maradványaiktól mentes. Ennek hatására jött létre a biológiai- vagy organikus termesztés, más szóval ökológiai gyepgazdálkodás. A hazai extenzív gyepeink nagy része megfelel az ilyen szempontú termesztési elvárásoknak és művelésbe állításnak. A módszer nem zárja ki a termésfokozás lehetőségét sem, hiszen egyre több természetes eredetű hozamnövelő anyag jelenik meg a piacon, ami javíthatja a magyar öko-gyepgazdálkodás /organic grassland/ hatékonyságát. A gazdálkodást a vonatkozó EU2092/91 rendeletben foglaltaknak megfelelően nemzetközi szinten szabályozzák. A természetvédelem is egyre jelentősebb szerepet játszik a természetes eredetű gyepeken. Fontos kiemelni, hogy ezeken a védett területeken nem a takarmánytermesztési célú gyepgazdálkodás, hanem a gyepgazdálkodási módszerekkel történő természetvédelmi célú gyepfenntartás az elsődleges követelmény. A természetvédelmi célok megvalósítását segíti elő az 1996 évi LIII. természetvédelmi törvény megalkotása is. A meglévő gyepterületből a természetvédelem hatáskörébe 2001-ben mintegy 120 ezer hektárnyi gyepterület tartozott. Az Európai Unióhoz való csatlakozás szintén támaszt elvárásokat a gyepgazdálkodással
5
szemben is. Az EU harmonizáció keretében megalkotott Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program / NAKP / kidolgozása és érvénybe lépése magába foglalta az extenzív gyephasznosítási célprogramot, ami már anyagilag is érdekeltté teszi a gazdálkodót a gyephasználati előírások betartásában. A program a gyepeket védelmi szempontból 5 főtípusba sorolja / szikes, domb- és hegyvidéki, homoki gyepek, valamint rétgazdálkodás és fás legelők /. A gyephasznosítási horizontális program részben a meglévő értékes gyepek - mint füves élőhelyek- megőrzését, részben a szántó művelési ágból kikerülő gyenge minőségű terület visszagyepesítését szolgálja. A gyepgazdálkodásunkra tehát a jövőben a legnagyobb hatást az Agrárkörnyezetgazdálkodási program fogja gyakorolni, a támogatási rendszerén keresztül. A NAKP helyét 2004-től átvette a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, amelynek részét képezi az Agrár-környezetgazdálkodási program gyepekre vonatkozó pályázati rendszere. A gyephasznosítás is átalakulásban van. Ez részben a hasznosító állat létszám csökkenéséből, részben az őshonos állatfajok termelésbe állításából adódik. A szarvasmarha állomány az 1980-ban mért 1916 ezerről 1990-ben 1571 ezerre, 2000-ben pedig 845 ezer darabra esett vissza. Elsősorban a húsmarha állomány csökkenése volt megsemmisítő erejű. A csökkenés nem igényelte a gyepek intenzív termesztését és hasznosításának kialakítását. A NAKP az őshonos állatfajok visszatelepítését preferálja, de ezek alacsony száma miatt esetenként még a természetvédelmi gyepek gyephasznosítási feladatait sem tudják napjainkban megoldani. Az állattenyésztés szálastakarmány igényének kielégítésében meghatározó helyet tölt be a gyepgazdálkodás, ami a biológiai alapok, a gyep növényzetének faj és termőhely igény ismerete mellett, magába foglalja a gyeptermesztés és a gyephasznosítás módszereinek szakszerű alkalmazását. A gyeptermesztés kifejezést azért használjuk, mert a hasznosító állatállomány takarmányozási-, és a gyepalkotó növényfajok termesztési igényeinek ismeretében, az adott ökológiai feltételek extenzifikálása, vagy intenzifikálása mellett, a piac diktálta költségek, és a termék minőségi elvárásainak figyelembe vételével (pl. öko- vagy biotermék) tervezhető és termelhető meg a legeltetéshez vagy a téli szálastakarmány ellátáshoz szükséges zöldfű mennyiség.
6
1. táblázat Megnevezés év
A földterület használata és a gyepterület művelési ág szerinti arány változása (10.000 hektár) /
1989 év
1990 év
1991 év
1992 év
1993 év
1994 év
1995 év
1996 év
1997 év
1998 év
1999 év
2000 év
2001 év
2002 év
2003 év
2004 év
2005 év
4712,7
4712,8
4714,2
4706,9
4712,5
4714,4
4715,9
4712,7
4710,8
4709,5
4708,0
4499,8
4516
4516
4515,5
4510,3
4513,1
339,3
341,1
341,9a)
35,3
35,3
35,0
90,2
98,2
109,2
109,4
107,7
101,6
98
99
96,0
96,8
95,9
94,7
95,1
94,1
94,5
93,0
92,7
93,9
94,3
95,6
96,3
96,4
95,4
97
97
98,3
102,6
102,8
140
138,5
136,4
135,0
131,7
131,9
131,3
130,9
130,9
129,7
127,0
105,9
93
93
93,3
94,5
95,2
1197,3
1185,6
1173,0
1164,0
1156,6
1148,0
1148,0
1148,3
1148,1
1147,8
1147,2
1051,2
1061
1063
1061,6
1059,6
1056,9
100
99
98
97,2
96,6
95,9
95,9
95,9
95,9
95,8
95,8
87,8
88,6
88,8
88,7
88,5
88,3
6483,9
6473,1
6459,7a
6135,7
6129,1
6122,0
6179,3
6184,5
6194,6
6192,7
6186,3
5853,9
5865
5867
5864,7
5863,8
5863,9
1688,2
1695,4
1701,2
1712,2
1763,9
1766,5
1762,9
1764,5
1766,7
1769,3
1774,9
1769,6
1772
1772
1775,1
1775,1
1775,1
40,6
40,3
40,2
39,9
40,4
40,8
41,3
41,2
41,3
41,2
41,1
60,0
61
60
60,5
61,5
62,0
26,7
26,9
26,4
27,1
27,1
27,2
27,0
27,0
33,0
32,8
32,8
32,0
32
33
33,4
33,6
33,8
Termőterület
8239,4
8235,7
8227,5
7914,9
7960,5
7965,5
8010,5
8017,2
8035,6
8036,0
8035,1
7715,5
7730
7732
7733,6
7734,0
7734,8
Művelés alól kivett terület
1063,6
1067,5
1075,7b
1388,2
1342,5
1346,5
1292,5
1285,8
1267,4
1267,0
1267,9
1587,5
1573
1571
1569,8
1569,4
1568,6
9303
9303,2
9303,2
9303,1
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,0
9303,4
9303,4
9303,4
Szántó Kert Gyümölcsös Szőlő Gyep Gyep változási % Mg-i terület
Erdő Nádas Halastó
Össz. földterület
Forrás:KSH (2001, 2005) alapján , valamint: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/vet/vet20505.pdf
7
2. Gyep és gyepgazdálkodás A gyep lágyszárú növényekkel fedett terület, amelynek gyepalkotó növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai adottságai alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természetes gyep, valamint a gyephasznosítási célnak megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított, növénytársításból, mint magról telepített gyep. A gyepgazdálkodás fogalma A gyepgazdálkodás a gyepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított termés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti. A különböző intenzitású gyepgazdálkodási formák kialakíthatóságát termesztési szempontból a gyep biológiai alapjai is elősegítik.
2.1. A gyepek csoportosítási szempontjai a gyepgazdálkodásban Növényállomány szerint lehet: Természetes növénytársulás, ősgyep Telepített fajokból álló növénytársítás, telepített gyep Az ökológiai – hidrológiai adottságok szerint, gyep-fekvéstípusok alapján: Aszályos Száraz, Üde, Nedves, Vizenyős Művelési, gazdálkodási állapot szerint termőgyep, parlaggyep, degradáltgyep. Hasznosítás szerint legelő, rét, kaszáló. Fenntartási cél szerint gazdasági gyepek, természetvédelmi gyepek, környezetvédelmi gyepek, urbanizációs gyepek.
8
A legelő a hasznosító állat hatása szerint: tejelőmarha-legelő, húsmarhalegelő, növendékmarha-legelő, bivalylegelő, lólegelő, Juhlegelő, kecskelegelő, sertés-disznólegelő, baromfi, vagy lúdlegelő, A termék előállítás/termesztés módszere szerint tradicionális gyeptermesztés, convencionális gyeptermesztés, ökológiai vagy bio- ill. organikus gyeptermesztés. Ráfordítás szerint extenzív, félintenzív intenzív, Az ősgyepek, a természetes úton létrejött gyepnövénytársulások, általában az extenzív hasznosítás alapjait biztosítják. Növényállományuk sok fajból álló nagy fajdiverzitású társulás, amit a fenntartási cél, az ökológiai viszonyok, a termesztés és hasznosítás technológia szakmai és gazdasági színvonala, valamint a hasznosító állatfaj legelési szokásai nagymértékben befolyásolnak. A hasznosítás gazdaságosságának biztosítása érdekében a nagy termőképességű, természetes állományalkotó, vadontermő füvek meghatározó arányának fenntartása a cél. A telepített gyepek, a hasznosító állat igényei és a gazdálkodó beruházási tevékenysége alapján, lehetnek többfajúak és egyfajúak. A telepítésre alkalmas nemesített fűfajok vetőmagja kapható és lehetővé teszi a célirányos gyeptelepítést, ami a mérnöki tervező munka alapja. A szigorú termesztés és hasznosítás technológia betartása nem teszi lehetővé a gyepalkotók magpergéses önfenntartását, ezért elkerülhetetlen a 6-8 évenkénti felülvetéses gyepfelújítás betervezése. A gyep-fekvéstípusok az adott gyepterület talajának vízgazdálkodását jelentik a talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége alapján. Az egyes kategóriákhoz ősgyep jellegű, természetközeli növénytársulások, termőhelyre jellemző gyepalkotó fajai tartoznak, amit telepítés esetén is figyelembe kell venni. A részletes jellemzést az ökológiai fejezet részben és az egyes gyepalkotó fajok tárgyalásánál mutatjuk be. A gazdálkodási állapot szerint a gyep művelési állapotát értékelhetjük a termesztés agrotechnikai elemek és hasznosítás megléte vagy elmaradása esetére vonatkoztatva. A
9
mezőgazdasági tulajdon átalakulással együtt megváltozott a gyephasználat minősége és ezzel a gyep alkotó növény fajok aránya is. A termő gyep mellett megjelent a leromló állapotú, felhagyott gyep, a parlaggyep és a degradáltgyep, mint a javítási beavatkozás formánál figyelembe veendő kategória. A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, extenzív vagy intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető, termőképessége a termőhely ökológiai adottságainak megfelelő szinten tartható. A felhagyott gyep a hasznosítatlan, magára hagyott gyep művelési ágba tartozó területet jelenti, ami nem azonos a földpihentetéssel. Ilyenkor a gyep növényállománya fokozatosan leromlik, és a leromlási folyamatban parlag- majd degradált, leromlott gyeppé alakul. A gyomnövények mellett megjelennek a cserjék bokrok, és az idő előre haladtával a terület értékes takarmányfüvekben egyre szegényebb lesz. A termőképesség helyreállítása, gazdálkodásra alkalmassá tétele, egyre költségesebbé válik. Parlag-gyepként határozható meg az a mezőgazdasági gyepterület, amelynek művelését, hasznosítását időszakosan abbahagyták, vagy rendszertelenül végzik és ez által elgyomosodó, elcserjésedő gyepet találunk rajta. Az esetenként szárzúzóval mulcsra vágott növényzetű gyepek szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Ezek a területek visszagyepesítéssel és gyepműveléssel termőképes kultur állapotba hozhatók, vagy ősgyep jellegűvé tehetők. Az értékes gyepalkotók vissza szorulóban vannak, de még nem hiányoznak a gyepállományból, ismételt művelésbe vétellel termőképességük helyre áll, a termesztés intenzifikálásával hozamuk fokozható. Degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a gyeptermesztési eljárások elmaradása és a legeltetéses hasznosítás csökkenése, vagy a gyep túlzott igénybevételéből adódó szakszerűtlen alkalmazása következtében a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken, és emellett gyomosodásuk fokozódik. Szakszerűtlen hasznosításként alulhasznosítást és túlhasznosítást ismerünk. Az alulhasznosítás, nem a termés alapján elvárható állateltartó képességhez tervezhető, hanem attól kevesebb állat legeltetése miatt következik be. Az évről évre felhalmozódó fűmaradékból képződő avar, és a szukcessziós folyamatok előre haladása veszélyezteti az eddig meglévő értékes gyepalkotók létét és fennmaradását. Ilyen lehet a kaszálás elmaradása miatt réteken az elnádasodás és cserjésedés, száraz gyepeken, pedig az elbokrosodás, beerdősülési folyamat kezdete. A túllegeltetés a gyep termőképességének nem megfelelő nagy létszámú állat legeltetését és a regenerációs idő figyelmen kívül hagyását jelenti.
10
Ezért az értékes füvek kiritkulnak és a füvek helyén megmaradnak, a gyepnemez sérülésein pedig megjelennek gyomok, a lejtős területen ehhez társulhat az erózió. A gyep hasznosítható termése és állat eltartó képessége egyre csökken. A degradációt az jelenti, hogy az értékes fűfajok hiányoznak a gyepalkotók közül és a gyep termőképessége csak ezek újra betelepítésével állítható helyre a termesztés és hasznosítás technológia egyidejű átalakítása, szakszerűvé tétele mellett. A hasznosítás szerint is csoportosítható a gyep, mert ez erős hatással van a növényállományának faji összetételére és a gyepalkotók arányára. A gyephasznosítás a gyeptermés felhasználási módját jelenti. A hasznosítás célja, módja, formája és igényei meghatározzák a gyeptermesztés agrotechnikáját. Hasznosítási formaként szakszerűen művelt legelőt, kaszálót, rétet, különböztethetünk meg. Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Gyepalkotó növényei a legeltetéshez alkalmazkodó fajokból állnak. Termése - a legeltetési idény hosszától, és az azt meghatározó, legeltetett állatfajtól függően – több hozam növedékre oszlik. A gyepalkotók összetétele alapján, a másodrendű, rövid füves gyepek a birkalegelők, a finom levélzetű, magas füves gyepek a tejtípusú marha legelők, míg a durva füves gyepek a húsmarhatartás, vagy a szilaj marhatartás legelőjét biztosítják. Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését évről évre csak kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy alkalmas e kaszálásra. A kaszáló gyepek fekvése lehet üde, nedves és vizenyős. Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll. Legeltetés nincs a területen. Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réthasznosítás jellemzője, hogy a kaszált terület nagysága a ráhajtott állatok számától és ez által a legeltetett rész területétől, helye a legeltetésből kivont, többlettermést biztosító, kaszáló rész kijelölésétől, a levágott termés tömege, pedig a tápanyag ellátottságtól és az évjárathatástól függően változhat. A réten belül a kaszálórét jellemzője, hogy elsősorban kaszálóként hasznosítják, és a sarjúszéna betakarítása után legeltetik a teljes területet. A legelőrét kategórián az alapvetően legeltetésre használt gyep azon részét értjük, ami első növedékében kimarad a legeltetésből, és rajta kaszálásos betakarítást végeznek. Területének nagysága a legeltetett állatfaj létszámának terület igényétől függ. A kaszált rész helye és terület nagysága évente változtatható.
11
A fenntartási cél is jellemző a gyepekre, ami lehet gazdasági, természetvédelmi és urbanizációs gyep A gazdasági gyepek fenntartási célja a szálastakarmány előállítás legeltetési vagy tartósítási célokra. Növényállománya lehet ősgyep vagy telepített gyep. Termesztés technológiájára az extenzív vagy intenzív módszerek a jellemzőek. Hasznosítási formája legelő, rét vagy kaszáló. Természetvédelmi célú gyepfenntartásról beszélünk, amikor a termelési cél nem a takarmány előállítás, hanem a védett élőlények élőhelyének biztosítása ősgyepeken, gyepgazdálkodási módszerekkel. Legeltetéses hasznosításukra jellemző az őshonos állatfajokkal történő legeltetés és a rendszeres ápoló jellegű kaszálás, a kaszáló-réteken, pedig a madarak költése utáni, általában már a júliusra eső időszakban elvégzett, a takarmányértéket figyelmen kívül hagyó, szénabetakarítás. Az Urbanizcós gyepek nem takarmányozási, hanem esztétikai, díszítő vagy sport és pihenési célú ún. rekreációs pázsitgyepek. Jellemző rájuk a fenntartási célnak megfelelő magasságú röviden tartás rendszeres nyírással. Növényzetük nemesített sport vagy parkfű fajtákból telepített gyep. A gyeptermesztés módszere szerint csoportosíthatjuk a gyepeket a termesztés agrotechnikai módszereinek alkalmazása alapján. Tradicionális vagy hagyományos a gyepgazdálkodás, amikor a termesztés és a hasznosítás csak a gyepalkotók természetes hozamára alapozott. Akkor működött, amikor még nem volt ipari eredetű tápanyagpótlási, műtrágyázási lehetőség és a szénakészítés is kézi munkaerőre alapozott volt. A pásztoroló terelgető legeltetés szakszerűsége a pásztorok szakértelmétől és az adott legelő állatlétszám terhelésétől függött. A hagyományos gazdálkodás termesztési része ma is kivitelezhető, de a kézi munkát, munkaerő hiányában, gépekkel váltják fel. A „konvencionális módszerek alkalmazása” kifejezést itt nem célszerű használni, mert ezt az elnevezést napjainkban egyre inkább a korábbi iparszerű termesztési eljárások környezetvédelmet figyelembe nem vevő, termésnövelő módszereinek alkalmazására vonatkoztatják. A Convencionális gyepgazdálkodás körébe tartozik a mesterséges anyagokkal történő termésnövelési eljárásokat alkalmazó gyeptermesztés. Jellemzője, hogy a gyepalkotók termőképességét nagy hozamú intenzív gazdálkodásra alkalmas nemesített fajok telepítésével javítják, a hozamot különböző adagú, elsősorban nitrogén hatóanyagú műtrágyázással emelik, a termésbiztonságot pedig öntözéssel segítik elő. A termőhely alapján extenzív, félintenzív és intenzív
12
gazdálkodásra alkalmas gyepeket különböztetnek meg. Ökológiai alapú, organikus vagy bio a gyepgazdálkodás, amikor a természetes növénytársulás ősgyepjein vagy a mesterséges, telepített gyepeken a termés előállításához vagy semmilyen, vagy csak természetes alapú és nem ipari eredetű termésfokozókat használnak fel. A magyar gyepek nagy többsége megfelel az elvárásoknak és a feltételeknek a rendszer bevezetéséhez. Az ökogazdálkodást a vonatkozó EU. 2092/91 rendeletben foglaltaknak megfelelően nemzetközi szinten is szabályozzák. A magyar ökológiai gazdálkodást a 2/2000. (I.18.) FVM –KöM együttes rendelete és az ezt módosító 82/2002. (IX. 4.) FVM – KvVM együttes rendelete szabályozta. A rendelet szerint a szarvasmarha félék, a ló, a juh és a kecske takarmányozását, amikor az időjárás és a legelők állapota lehetővé teszi, legeltetésre kell alapozni. A napi takarmányadagnak a szárazanyag-tartalom arányában, hatvan százalékban szálas, friss vagy szárított tömegtakarmányból illetve silózott takarmányból kell állni. A ráfordítás szerint a felhasznált költségek alapján lehet besorolni a gyepgazdálkodást. Ráfordításfüggő a gyepgazdálkodás, amikor a termés előállítást, a hozamot és a termesztés agrotechnikáját a gazdasági ráfordítások intenzitása határozza meg. Ezek extenzív, félintenzív és intenzív gazdálkodási formaként ismertek. A hozam és az intenzitás foka a felhasznált nemesített fűfajok vetőmag-, az ipari eredetű növényi tápanyag- vagy műtrágya- és a vízellátást javító öntözés költségétől függ. A ráfordítás növelése, az intenzifikálás jelenti a tulajdonképpeni kovencionális gyepgazdálkodást, ahol a műtrágyázással és az öntözéssel tervszerűen növelhetjük a terület hozamát a szükséges mértékig. Ez jelenthet akár 4-5 db számosállat eltartó képességet is hektáronként, a maga iparszerűségével és esetleges környezetkárosító hatásaival együtt. Extenzív gyepgazdálkodással a befektetésre alkalmatlan, csak gyephasznosítási célokra alkalmas, kevés termést adó, feltétlen gyepeken találkozunk. Ezeken a területeken a ráfordítások nem eredményeznek hatékony termelést. Nem azonos az extenzifikációval, ahol az intenzifikációval ellentétben, a nagy hozamú gyepekre sem engedik az agrár-környezetvédelmi pályázati rendszerek a termést fokozó ráfordítások növelését. Félintenzív gyepgazdálkodás azt jelenti, hogy a jó termőképességű talajon lévő gyepen, a termésnövelési eljárások alapja a műtrágyázás, és a nagy hozamú telepített fű fajták alkalmazásában rejlik. Intenzív gyepgazdálkodás esetében a termőképesebb fajták és a műtrágya tervszerű alkalmazásán kívül a termésnövelés további lehetőségét az öntözéssel biztosítjuk.
13
3. A gyepek ökológiai adottságai Az ökológiai adottságok magukba foglalják a gyep termőhelyén lévő talajok vízgazdálkodási jellemzőit és a rajtuk megtelepedni képes, illetve megtelepíthető gyepalkotók termésképzéséhez szükséges tápanyagigény természetes kielégítését. Az alkalmazott gyeptermesztési és hasznosítási agrotechnikával alapvetően be tudunk avatkozni az ökológiai adottságok érvényre jutásába, a potenciális termőképesség és az elérhető termés gazdaságos összhangjának megvalósításán keresztül. A gyep talajökológiai viszonyaira épülő összefüggéseket a 2. táblázat mutatja. 2. táblázat
A gyep talajökológiai viszonyai, várható termése és állateltartó képessége.
Hidrológiai gyeptípus
Ökológiai fekvés típus
A talaj
Várható
Tervezhető
pórustérfogat
száraz-
számosállat
Hasznosítási
évi átlagos
anyag
eltartó
lehetőség
víztelítettsége
termés
képesség
%
t/ha
db
Legelő
Juh
Kaszáló. -
Xerofita
Aszályos
20 – 30
0,5
0.2
Mezoxerofita
Száraz
30 – 60
1,0 - 1,5
0.4- 0.6
Mezofita
Üde
60 – 80
2,0 - 4,0
0.8 – 1.6
Juh és HM TM és juh
Kaszáló
Kaszáló
IdőszaMezohigrofita
Nedves
80 –100
5,0
1.5 – 2,0
kos
Kaszáló
legelő Higrofita
Vizenyős
TM= tejelő marha,
100
6,0
2.5
Kaszáló
HM= hús marha
Az ökológiai fekvéstípus a talaj pórustérfogatának várható évi átlagos potenciális víztelítettségét jelenti. Nem azonos a földrajzi égtáj szerinti kitettséggel. A fekvés meghatározza a termeszthető növényfajokat és termésképzésüket, ezen keresztül, hasznosíthatóságukat és természetes állateltartó képességüket.
14
4. A gyepalkotó növényzet, a termesztés biológiai alapjai Abban az esetben, ha gyepgazdálkodással hasznosítjuk a természetes úton kialakult gyepnövénytársulást, a természetközeli gyepet, akkor ősgyepnek nevezzük. Az ősgyep növényfaji összetételét és annak termőképességét a termőhely ökológiai viszonyai, az alkalmazott termesztési agrotechnika módszere és a hasznosítás formája határozza meg. Az asszociáció, a gyepek növénytársulása természetes úton alakult ki környezeti és gazdálkodási, vagy másképpen antropogén hatásokra. Az ember és a gyep kapcsolatát jól tükrözi a növénytársulás gyepalkotó fajainak összetétele és változása, ami azt jelenti, hogy más a természetes faji összetétel a legelőn és megint más a réten, de mindkettőn megállapítható a használat szakszerűsége is. A fajösszetétel arány változásaiból az is nyomon követhető, hogy ökológiai jellegű tápanyag gazdálkodás folyik-e a gyepen vagy sem. Az eltérő hasznosítás következtében mutatkozó növénytársulásbeli különbséget zonációnak nevezzük. A területen lévő növények fejlődési erélye és virágzási ideje az évszakokkal együtt is változik, ezt a változást aspektusnak nevezzük. Ezért van pl. májusban sok virágzó fűféle és augusztusban főleg virágzó hereféle a szakszerűen hasznosított gyepben. A gyepek növényzete egyszikű fű, valamint kétszikű pillangós és más értékes vagy értéktelen gyepalkotó növényfajból áll. Az egyszikű növények az édes és a savanyú füvek csoportjába tartoznak. A savanyú füvek hasznosítási vagy takarmányértéke gyenge, míg az édes füvek takarmányozási szempontból első, másod- és harmadrendű füvek lehetnek. Az édes fűféléket termeszthetőségük, hasznosíthatóságuk és a takarmányértékük alapján osztályozhatjuk. (1) Azok a fűfélék, amelyek egy vegetációs időben többször adnak hasznosítható zöld termést, aminek tömege víz és tápanyag kiegészítéssel növelhető, az első rendű füvek csoportját alkotják. Az értékesebb fajokat nemesítik és vetőmagjukat termesztik. Az elsőrendű füvek tervszerűen termeszthetőek és gazdaságosan hasznosíthatóak. Nemesített fajtáik a gyepgazdálkodási céloknak megfelelően telepíthetők, míg a természetes társulásban előforduló, vadon termő fajaik a termőhelyi adottságaiknak megfelelően szakszerűen hasznosíthatók. (2) A másodrendű füvek jellemzője, hogy termésük takarmányértéke megfelel az elvárásoknak, de a termésük tömege, a növény termőképessége az agrotechnikai
15
beavatkozásokkal sem növelhető (1.5-2 t/ha széna), kishozamú gyepet alkotnak. Ezek az apró csenkeszes gyepek. / Az aprócsenkeszes gyepek a tápanyagellátás javítás, műtrágyázás hatására nem a termésük növelésével, hanem növényállományuk faji összetételének átalakulásával reagálnak, vagyis megjelennek a termőképesebb elsőrendű füvek, az aprócsenkeszek pedig időlegesen kiszorulnak a gyepből./ (3) A harmadrendű füvek gyepgazdálkodási szempontból értéktelenek, és a gyomfüvek csoportját alkotják. Tenyészidejük rövid (puha rozsnok), korán magot érlelnek, és a teljes vegetációs időben nem legeltethetők, vagy ha hosszabb életűek, akkor az állat egyáltalán nem eszi / egér árpa / a növényt, ezért csak a helyet veszik el az értékesebb fűfajoktól.
A savanyú füvek jellemzői A savanyúfüvek a hazai növénytársulásokban igen jelentős szerepet töltenek be. Rendszertanilag 4 családba tartozó fajról van szó:
• Palkafélék (Cyperaceae) • Szittyófélék (Juncaceae) • Békabuzogányfélék (Sporaginaceae) • Gyékényfélék (Typhaceae)
Nevüket onnan kapták, hogy savanyú talajokon, mocsaras vizenyős területeken élnek. Takarmányértékük csekély, rosttartalmuk, kovasav tartalmuk nagy. Érdes levélszéleikkel, a szájban és az emésztőcsatornában okozott sérülések révén, másodlagos fertőződések lehetőségét teremtik meg. Termesztésük nincs, hasznosításuk nehéz.
16
4.1. A fűféle gyepalkotók A gyepgazdálkodás egyaránt folyhat telepített gyepeken és a természetes úton kialakult ősgyepes növénytársulásokon. Sőt, ide sorolható a nem-gyep művelési ágba tartozó területeken, a szántókon létesített időszakos gyepek, a herefüvesek termesztése is. A természetes úton kialakult gyepállomány értékes fűféle növényfajai egy részének magját nem termesztik, magról nem telepíthetjük őket, ezek az úgynevezett vadontermő fűfajok. Attól függően, hogy az alkalmazott agrotechnikai eljárásokra hogyan reagálnak termeszthetők, vagy hasznosíthatók. A gyepállományban való felszaporodásuk vagy abból történő eltűnésük a gazdálkodás színvonalától függ. Más a helyzet a magról való tervszerű gyeptelepítésnél, a növénytársítás létrehozásának esetében. Ez esetben a hasznosítási céloknak megfelelő fűfajok nemesített fajtáit telepíthetjük magról. A vadontermő fajokból már a nemesítők kiválogatták a legértékesebb változatokat, és külön-külön fajtanévvel látták el őket. Az állami minősítés garantálja és teszi lehetővé, hogy csak a legjobbak vetőmagját állíthassák elő. A fajtaleírás alapján el tudjuk dönteni, hogy melyik fajtára van szükségünk abból a termeszteni kívánt fajból, amiből a nagy hozamú gyepet akarjuk kialakítani. Fontos a fajtaleírás ismerete, mert ugyanazt a fajt más-más célokra is nemesítik. Nem mindegy, hogy pl. angol perjénél pázsit típusú parkfű- vagy takarmány típusú fajtát telepítünk, ha gazdálkodásra alkalmas gyepet akarunk létrehozni.
4.1.1. A fűfajok (Poaceae) fejlődése A gyep telepítés a fűmagvetéssel veszi kezdetét. A vetés után a fűmag a talajban csirázásnak indul és csíragyökereket, valamint csirahajtást fejleszt. A csirahajtáson a következő fenofázisban megjelenik a bokrosodási csomó, amiből a további hajtások és a bojtos gyökérzet fejlődik ki. A csiragyökér később csökkenti működését és elhal, de amíg működik gátlólag hat a bojtos gyökérzet kialakulására. Ez azt eredményezi, hogy a fejlődő hajtásnak egy időpont után, a már nem működő csiragyökér és a még nem kialakult bojtos gyökérrendszer miatt nincs elegendő gyökere a tápanyag és vízfelvételhez, ugyanakkor a hajtás fejlődése tovább folyik. Ez az állapot a gyökérváltás. A gyökérváltás ideje a fűfélék telepítésének kritikus időpontja, mert ilyenkor érvényesülnek legerősebben a környezeti hatások. A vízfelvételt a szakszerű, finoman elmunkált, aprómorzsás, megfelelően tömörített magágy kialakításával segítjük elő. A jó talaj előkészítés lehetővé teszi a fiatal növény számára a közvetlen vízfelvétel a gyökérzet működését kiegészítve. A rögös talajban ez a hatás nem érvényesül, és a kipusztuló növények miatt megritkul, a telepítés sikere veszélybe kerül. A kritikus időpont ideje fűfajonként eltérő, de a kelést követő 6.-8. hét alatt következik be. A
17
kedvezőtlen, csapadékszegény, meleg időjárás fokozza a kiritkulás veszélyét. A gyökérváltás után, miután a bojtos gyökérzet tevékenysége beindul, a fű fejlődése fokozódik. A bokrosodási csomóból kialakulnak a hajtások. A bokrosodási csomó talajfelszínhez viszonyított mélysége, elhelyezkedése az egyes fűfajokra jellemző, és ez a későbbi gyepgazdálkodási tulajdonságaikat is meghatározza. A gyep élettartama és termőképessége, ezáltal hasznosíthatósága függ a gyepalkotó füvek bokrosodási csomójának a talajfelszínhez viszonyított elhelyezkedésétől és a hajtásnevelés típusától. A fűfélék hajtásnevelése lehet bokros és terjedő tövű. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomó a talajfelszínén található és a hajtások egymás mellett erednek, a tömöttbokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemző rájuk, hogy takarmányértékük jó, de termőképességük és termeszthetőségük nem megfelelő. Jellemző fűfajaik az apró csenkeszek, amelyek juhlegelőként hasznosíthatók. A bokros füvek, ha a bokrosodási csomójuk a talaj felszíne alatt található a lazabokrú fűfélék csoportját alkotják. Jellemzőjük a jó termeszthetőség. Magról könnyen telepíthetők, teljes termésüket, a telepítést követő második, de esetenként már az első évben is biztosítják. Élettartamuk – magpergetés nélkül - általában négy év. Ezt követően felülvetéses újratelepítést igényelnek, vagy szerepüket a tarackos füvek veszik át a gyepben. A terjedő tövű füvek lehetnek tarackosok a föld alatt, vagy a talaj felszínén indával sűrűsödők. Jellemző rájuk, hogy magról nehezen telepíthetők, a telepítés agrotechnikájával szemben igényesek, lassan csírázó és fejlődő növények. Teljes termésüket általában a telepítést követő harmadik évtől adják. Élettartamuk nyolc-tíz év, de megfelelő agrotechnikát és hasznosítást alkalmazva az indákról és tarackokról folyamatosan felújul a gyepezetük. A gyephasznosítás tűrőképesség szempontjából megkülönböztetünk aljfüveket és szálfüveket. Az aljfüvek morfológiai méretük szerint általában alacsonyabbak a szálfüveknél, sok levélsarjat fejlesztenek. Hasznosítási szempontból tűrik, vagy megkívánják a rendszeres legeltetést, a rágást, tiprást, de a legeltetés után jól sarjadnak. Elszaporodásuk a legelőkön várható. A szálfüvek morfológiailag magasabbak az aljfüveknél. Leveleiket elsősorban a száron hozzák. Hasznosítási szempontból jellemző, hogy a legeltetést nem vagy alig tűrik. Termésüket kaszálással hasznosítjuk, és termésük meghatározó részét az anyaszéna betakarításakor, az első növedékből, adják.
18
4.1.2. A fűfajok jellemzése gyepgazdálkodási szempontok alapján A füvek gyephasznosítás tűrőképességük és az ennek hatására kialakult morfológiai jellemzőik alapján gyepgazdálkodási szempontból csoportosíthatók. A kétcsoportosítást összevonva kapjuk a gyep füveinek besorolását, amely szerint /3. / megkülönböztetünk lazabokrú alj- és szálfüveket, valamint tarackos alj- és szálfüveket.
Lazabokrú aljfüvek
4.1.2.1. Angolperje / Lolium perenne L. /. Üde fekvésű gyepek fontos takarmány füve. Nevezik alacsony növése miatt kurta perjének, fényes levélfonáka, valamint a delelő itató helyek nagy talaj trágyanyomás tűrése miatt zsír perjének, és mivel minden helyen előfordulhat valamikor vadótz néven is emlegették. Nemesítik takarmány- és díszgyep célokra egyaránt. A legeltetést, rágást, tiprást nemcsak tűri, hanem igényli is. Lovak által taposott helyeken szinte csak ez a növény marad meg egyedül. Magról könnyen telepíthető. A vetés után kedvező körülmények között már egy hét után képes kikelni. A magkeverék összetételében a tervezett növényaránya ne legyen több az állomány 20%-ánál, mert erőteljes, agresszív fejlődése miatt gyomként viselkedik és elnyomja, kiöli a tőle gyengébb fejlődésű füveket. Ennél kisebb arányban vetve védőnövényként szerepeltetjük. Ezt a tulajdonságát kihasználva, minden gyep fekvés magkeverékébe betervezhetjük, hogy sikeresebb legyen a telepítés. Teljes termésére a telepítést követő második évtől számíthatunk. Ha magról nem tud felújulni a gyepben, akkor a negyedik évtől kezdve megindul a kiritkulása a gyepből. A taposás és a hengerezés elősegíti a hajtások legyökerezését, ami hozzájárul a fennmaradásához. Fiatalon legeltetve ízlik az állatoknak, de később a magszárat már nem szívesen fogyasztják. Az üde fekvésű, jó táperőben lévő talajokat szereti. Jól társítható a réti perjével, a vörös csenkesszel, a réti csenkesszel és a fehér herével. A tej- és húshasznú szarvasmarháknak egyaránt telepítjük csak úgy, mint a juhoknak és a lovaknak.
19
3. táblázat
A gyepalkotó füvek csoportosítása gyepgazdálkodási szempontok alapján
Laza bokrú aljfüvek Angolperje /Lolium perenne L. / Taréjos búzafű /Agropyron cristatum (L.) Gärtn./ Taréjos cincor /Cynosurus cristatum L./ Sziki mézpázsit / Puccinellia distans (L.) Parl. / Lazabokrú szálfüvek Réti csenkesz /Festuca pratensis Huds./ Réti komócsin /Phleum pratense L./ Francia v.magas perje /Arrhenatherum elatius (L.) Presl/ Csomós ebír (Dactylis glomerata L.) Aranyzab / Trisetum flavescens (L.) R. et Sch. / Nádképű csenkesz /Festuca arundinacea Schreb./ Olaszperje /Lolium multiflorum Lam. / Sudár rozsnok /Bromus erectus Huds. / Tarackos aljfüvek Réti perje /Poa pratensis L. / Vörös csenkesz /Festuca rubra L. / tarackos Tarackos tippan /Agrostis alba L./ Csillagpázsit / Cynodon dactylon (L.) Pers. / Tarackos szálfüvek Magyar rozsnok /Bromus inermis Leyss/ Réti ecsetpázsit /Alopecurus pratensis L./ Zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea(L) Dum.) Tarackbúza / Agropyron repens L. Beauv. / Hernyópázsit / Beckmannia eruciformis (L.) Host. / Sovány perje / Poa trivialis L. /
20
4.1.2.2. Taréjos búzafű / Agropyron cristatum G /. A száraz fekvésű területek kiváló lazabokrú aljfüve. Minden talajon eredményesen telepíthető. Különösen száraz fekvésű húsmarha gyepek aljfüveként alkalmazták előszeretettel. Telepíthetősége jó. Önfelújító képessége gyenge vagy nincs. Élettartama 7-8 év. Gyepképző képessége átlagon felüli. Sűrű gyepet képez. Gyomkiszorító képessége erős. Tápanyagigénye közepes. Takarmányértéke jó. Potenciális termésképzése a telepítést követő második évtől kezdve várható. A nyári időszakban kisülésre nem hajlamos. A telepítési tervbe 30% körüli állományalkotással tervezzük be. Árvízvédelmi töltések mentett oldalán a tarackosok megerősödéséig várjuk el tőle az erózió elleni védelmet. Magját elpergetve felújul. A termőhellyel szemben nem igényes. Magját termesztik. Társnövényei lehetnek a vörös csenkesz, magyar rozsnok, csomós ebír, szarvaskerep.
4.1.2.3. Taréjos cincor / Cynosurus cristatus L./ Lazabokrú aljfű. A páradús levegőjű, hegy- és dombvidéki üdefekvésű, jó talajú gyepek társulásainak állományalkotó növénye. Minősége a réti perjével vetekszik. Igényessége és alacsony termőképessége miatt kiszorult a termesztésből. Termőhelye elsősorban a dombvidéki fáslegelőkön maradt fenn. A természetes növénytársulásokban magpergéssel tartja fenn magát. A dúsan sarjadó levélzetét az állat szívesen legeli, de a virágzó növény kalászát a birka általában nem legeli le, ezért magpergéses önfenntartását a Balaton-felvidéki birkával járatott fáslegelőkön is megfigyeltem. Állomány rekonstrukciója csak vadontermő növények magbegyűjtésével valósítható meg.
4.1.2.4. Sziki mézpázsit / Puccinellia distans (L) Parl./ Lazabokrú aljfű. Sziktűrő és szikjelző növény. A tavaszi átnedvesedett talajon jó termést ad. A sziki gyeptársulások értékes, a körülményekhez képest nagy hozamú növénye, amit az állatok is szívesen legelnek. Magpergéssel tartja fenn magát. A gyenge minőségű szántók visszagyepesítésénél vadontermő növényekről magbegyűjtéssel szaporítható, vagy önkéntes visszatelepülése várható.
21
Lazabokrú szálfüvek
4.1.2.5. Réti csenkesz / Festuca pratensis L. /. Az üde fekvésű gyepek egyik legértékesebb, a legeltetést is jól tűrő szálfüve. Magról jól telepíthető. Önfelújító képessége gyenge. Magpergés nélkül 6-8 év után kiritkul a gyepből. Teljes termését a telepítést követő második évtől adja. Legeltetésre és kaszálásos betakarítású, tartósított szálastakarmány készítésre egyaránt megfelelő. Szakszerű termesztéssel nagy hozamú gyepet és kiváló minőségű takarmányt ad. Május végén, június elején virágzik, ezt megelőzően kaszálható. Egyfajú telepítésben az első növedék jó szilázs alapanyagot ad. Legeltetve az őszi fagyok beálltáig sarjad. Az állatok szívesen legelik. Sarjúja kiváló levélsarjú. Általában a fagyra és a rozsdára kissé érzékeny, ennek ellenére igen télálló. A trágyázást meghálálja. Jó termőhelyen élettartama hosszabb. A termesztés és hasznosítás technológiával szemben igényes. Több nemesített fajtája van. Magja az angol perje magjával összetéveszthető. Társnövényei a réti perje, az angol perje, a vörös csenkesz, a fehér here és a szarvas kerep.
4.1.2.6. Réti komócsin / Phleum pratense L. /. Nedves és üde fekvésű gyepek szálfüve. Későn virágzik, és a többi fűhöz képest később öregszik, ezáltal javítja a gyep takarmány értékét. Herefüvesekben a vörös herével társítják. Telepítést követően a teljes termésre a második- harmadik évtől számíthatunk. Kései fejlődése miatt a sarjúszénát gyarapítja. Bár sarjadása nem erős, de legelőbe is telepítjük. A legeltetési kísérleteinkben az állatok szívesen legelték. A szakszerű legeltetést elviseli, de a nagy megterhelést nem tűri. Rövid legeltetési és hosszú regenerációs idővel hasznosítva jól termesztésben tartható. Jelentősége nem növekszik. Szénáját a lovak különösen kedvelik. Társnövényei a réti csenkesz, a réti ecsetpázsit, telepítésnél a réti perje, magyar rozsnok.
4.1.2.7. Csomós ebír /Dactylis glomerata L. /. A szárazságot jól tűri. A talajjal szemben nem túl igényes. Magról jól telepíthető. Élettartama a gyepben 4 –5 év. Önfelújító képessége nincs, bár terjedő tövű csomóival
22
sokáig megmarad a gyepben. Katlanozó típusú hajtáscsokor nevelésével önmagát ritkítja, ezzel összekapcsolódva gyengül a gyepnemeze is, és egyre kevésbé véd az erózió ellen. Szárazságtűrő gyeptársításba alkalmas. Magpergéssel fenn tudja magát tartani. Tavasszal korán sarjad és fedi a talajt. Takarmányértéke fiatalon kiváló, később elfásodik, értéktelenné válik. Elkésett kaszálás után lassan sarjad, és sokáig tarlóban marad a gyep, ami utat enged a nemkívánatos gyomok betelepedésének. Társulás képességére jellemző, hogy erős elnyomó hatású. A telepítést után a 3-4 éves korában várható kiritkulása után helyét társnövényei közül a magyar rozsnok és a vörös csenkesz kell, hogy átvegye. Önmagában telepítve kiváló silótakarmány alapanyag. Fás legelőkön telepítve árnyéktűrő képessége miatt jelentős. Az állatok fiatalon szívesen legelik, később elfásodik, amire fokozott figyelmet kell fordítani. Telepített társnövényei a nádképű csenkesz, az angol perje, a magyar rozsnok.
4.1.2.8. Nádképű csenkesz / Festuca arundinacea Schreb./ Ökológiai tűrőképessége átlagon felüli. Természetes élőhelye a jó vízellátottságú talajokhoz kötődik, de szárazságtűrő képessége bármilyen vízgazdálkodású helyre telepíthetővé teszi. Önfelújító képessége gyenge, de rövid, tarackszerű földbeli hajtásaival jól bokrosodik. Szára durva, az állatok zölden sem szívesen eszik, de takarmányértéke kiváló. Szénakészítés helyett inkább a silózott tartósítása ajánlott. Fagyállósága a füvek között a legjobb. Erős gyepnemezével jól fedi a talajt. Vízborítás tűrése is rendkívüli. Betegségekre és az erős igénybevételre nem érzékeny. Állományon belüli versenyképessége jó, gyomelnyomó hatása zárt állományban erős. Nagy mennyiségben felvéve a keverékbe fajszám csökkentő hatású, nehezen társítható, agresszív növény. Tápanyag ellátásra a természetes élőhelyén nem érzékeny de a N műtrágya kiegészítés nélkül száraz fekvésben nem marad meg, és ezzel biztosítható az állandó nagyhozam. Elsősorban száraz fekvésű húsmarha legelőgyepekbe telepítik. Szárazságtűrése kettős, ami azt jelenti, hogy egyrészt a természetes nedves vizenyős élőhelyén kívül a száraz fekvésű területeken is jól telepíthető, de emellett az augusztusi átlagos évjáratú száraz, gyepkisülési időszakban sem sül ki, hanem legeltethető zöld termést ad. Kisülésre tehát nem hajlamos, de a késői fagyokig zöld és növekedésben van. Tavasszal korán indul, ami lehetővé teszi a korai kihajtást és a húsmarhák legelőn
23
történő elletését. Hidegtűrésére jellemző, hogy -5 0C-on még nem fagy meg, és így lehetővé válik a 240 napos legeltetési idény megvalósítása. Erős gyepnemeze biztosítja a gyep sérülése nélküli késő őszi legeltetést. Durvasága ellenére nemcsak takarmány, hanem parkfű fajtákat is nemesítettek belőle.
4.1.2.9. Olasz vagy szálkásperje / Lolium multiflorum L / Az olaszperje 40-90 cm magas dús bokrot adó, általában két vagy egyéves szálfű. Igen gyorsan fejlődik és már az első évben is termést ad. Jellegzetessége, hogy míg a többi fűnek át kell esnie a téli hideghatáson, hogy a virágzást indukáló növényélettani folyamatok meginduljanak, addig az olaszperje ezt nem igényli, és anélkül is magszárba megy. Minden kaszálás után magszárat nevel, ezért nagyhozamokra képes különösen öntözött viszonyok között. Az állatok szívesen eszik. A tél beálltáig zöld marad. Rétre, herefüves keverékbe való. Csak rövidéletű keverékekbe szabad felvenni. Ősgyepeken nem fordul elő, mert magját nem tudja elpergetni, és emellett fagyérzékeny is. Gyors fejlődésű. Leromlott gyepek időszakos felújítására is alkalmas. Tipikus egyéves változata a hollandiperje / Lolium westerwoldicum L. / Az olaszperje közeli rokona. Már tavasszal telepítve teljes termést ad, és a következő évben nem terem semmit. Ez akkor fontos, ha hozzá nem értés miatt pl ősszel telepítik a többi fűhöz hasonlóan ezt a növényt. A tapasztalat szerint már előfordult ilyen eset és majdnem bírósági per lett a vetőmag eladásból és a helytelen vetés idő megválasztásból.
4.1.2.10. Francia perje / Arrhenatherum elatius (L) Presl./ Lazabokrú szálfű. Száraz és üde fekvésben egyaránt elszaporodik. Jellegzetesség, hogy a teljes vegetációs időben képes generatív, magtermő hajtásokat nevelni és magot érlelni. Folyamatos magpergetése miatt agresszíven terjed. Hézagos gyepet képez, de mégis elnyomó hatású. Az állat nem szívesen legeli. Szénája gyenge tápértékű, de nagy tömegű. Folyamatos generatív hajtásnevelő képessége miatt, az olasz perjéhez hasonlóan, a sarjú is nagy hozamú a számára megfelelő termőhelyen. Nemesítése már nincs, vetőmagja nem kapható. Valamikor az egyik legfontosabb növénye volt a magyar gyepeknek, de ma már csak vadon termő állományokban fordul elő, ha kedvezőek számára a környezeti viszonyok.
24
4.1.2.11. Aranyzab / Trisetum flavescens (L) R.et Sch./ Lazabokrú szálfű, de a legalacsonyabb növésű a szálfüvek között, ezért gyakran aljfűnek tekintik, mivel azonban a legeltetést nem szereti, a besorolásnál meghatározó a szálfű tulajdonság ennél a fűnél is. Eltérően a többi fűfajtól, minden növedékében képes ismételten magszárat nevelni, ezért jó hozamú gyepállományokat képez az üde fekvésű, jó termőképességű területeken. Ott is tapasztaltam állomány képzését, ahol homoktalajon rossz vízgazdálkodás mellett, de erdővel védett, párásabb légnedvesség tartalmú viszonyok között telepedett meg. Értékes takarmányt adó füve szénakészítéssel hasznosítható. A számára megfelelő termőhelyeken önkéntes betelepülésére számíthatunk.
4.1.2.12. Sudár rozsnok / Bromus erectus Huds./ Lazabokrú szálfű. A száraz fekvésű gyepek növénye. Csak természetes társulásokban fordul elő. A rendszertelen legeltetést nem tűri, de a kaszáláshoz alkalmazkodik. A szakszerű extenzív gazdálkodás kifejlődésével várható ismételt felszaporodása a gyepekben.
Tarackos aljfüvek
4.1.2.13. Réti perje / Poa pratensis L./ Az egyik legértékesebb legelőben és kaszálóban egyaránt alkalmazott hosszú életű és jó minőségű takarmányt biztosító aljfű fajunk. Két változata ismert, a keskeny levelű és a széles levelű. Ez teszi lehetővé, hogy az üdefekvéstől az öntözött gyepeken át a száraz fekvésig minden fontosabb gyeptermő helyen megtaláljuk vagy alkalmazzuk. A keskeny levelű változatot manapság a botanikusok önálló fajként kezelik keskeny perje /Poa angustifolia/ néven, de így a nemesített fajták között még nem találjuk meg. A rágást, tiprást kiválóan bírja. A keskeny levelű változatot üde és száraz fekvésbe, míg a széles levelűt inkább üde, nedves fekvésű gyepekben termesztjük. Nemesítése jelentős. Megtaláljuk a takarmány fajták mellett a sport és park fajtákat is, sőt a gyenge, vagy törpe növekedésű ún. „mini turf” fajták is forgalomban vannak. Fajtaválasztás előtt fontos megismerni annak tulajdonságait. Magról nehezen telepíthető. A vetés mélysége ne haladja meg a 0.5 centimétert. A magágy minőségére érzékeny. Kelése lassú, elhúzódó. A telepítés után teljes termését a harmadik évtől kezdve adja. Megtelepedése után a jól alkalmazott agrotechnika hatására szinte örök életű a gyepben.
25
Társnövényei száraz fekvésben a vörös csenkesz, a taréjos búzafű, a magyar rozsnok, sudár rozsnok, üdefekvésben pedig az angol perje, a réti csenkesz, fehér here, szarvaskerep.
4.1.2.14. Veres csenkesz / Festuca rubra L. / Széles körben alkalmazott fűfaj. Két változata ismert a tarackos /Festuca rubra var. rubra/ és a csomós, bokros hajtásnevelésű /Festuca rubra var. commutata/. Az utóbbit inkább sportgyep célokra nemesítik. A tarackos változat a legeltetést, a rágást, tiprást jól bírj, üde és száraz fekvésben alkalmazható, dombvidéki gyepekben az északi oldalakon található hosszú életű fűfaj. Szárazságtűrése jó. A telepítés agrotechnikájára igényes, magról nehezen telepíthető, hosszú életű, nagy önfelújító képességgel rendelkező gyepalkotó. Jellegzetessége, hogy a tarack csomóin jól bokrosodik, sűrűn gyepes állományt képez. Különösen száraz fekvésű, nem öntözhető, dombvidéki területek gyepesítésére ajánlható töltőfűnek. Takarmányértéke jó, hozama alacsony. Gyepjét az állatok fiatal korban szívesen legelik és szénává szárítva is jó minőségű szálastakarmányt ad. Jól tűri az árnyékot, ezért a szálfüvek mellett is képes sűrű gyepet kialakítani. Társuló képessége jó. Gyomelnyomó hatása átlagos. Erős gyepnemeze az eróziónak ellenáll. Tápanyag ellátottságra érzékeny. Leggyakoribb társnövénye a keskeny levelű réti perje, az angol perje, a taréjos búzafű, réti csenkesz, a magyar rozsnok, a fehér here.
4.1.2.15. Csillagpázsit /Cynodon dactylon (L) Pers./ Tarackos és indás aljfű. Igénytelenségét bizonyítja, hogy esetenként laza, homoktalajokon egyetlen állományalkotó fűfajként jelenik meg. Rövid a vegetációs ideje. Hazánkban van az elterjedési területének északi határa. Későn hajt ki, és korán nyugalmi állapotba vonul. A szárazságot jól tűri. Legeltetésnél bendő elhomokosodást okozhat.
4.1.2.16. Fehér tippan, vagy Tarackos tippan / Agrostis alba L./ A nedves fekvésű gyepek tarackos, de inkább indás aljfüve. Általában alacsony hozamú, igényes fű. Változata a mindig tarackos, óriás tippan, ami nagyobb termőképességű és jobb hozamú, mint az alapfaj. A mély fekvésű területeken van jelentősége.
26
Az alapfajt sportgyep célokra is nemesítik vetőmagja ezért drága. A gazdasági gyepekben az óriás tippannak lesz jelentősége. Társnövényei a nedves fekvésű területek növényei.
Tarackos szálfüvek
4.1.2.17. Árva rozsnok, vagy Magyar rozsnok / Bromus inermis Leyss / Növénytani szempontból a neve árva rozsnok, de magyar rozsnokként került a termesztésbe és a fajtanemesítésbe. Először, mint szárazságtűrő füvet 1863-ban a nagymágocsi uradalomban találták meg, és innen indult a karrierje mágocsi rozsnok néven. Magyarországon kívül elsősorban az Észak-Amerikában, a prérin terjedt el a termesztése. A gyepes szakirodalom először 1769-ben tesz említést a növényről, mint a juhok kiváló legelő növényéről. Telepíthetősége közepes. Önfelújító képessége tarackjairól kiváló. Élettartama hosszú, a mélyre hatoló tarackok miatt. Megfelelő ápolás és fenntartás mellett örökös gyepalkotó lehet. Tápanyagigénye közepes. Takarmányértéke kiváló. Termésképzése a telepítést követő második, harmadik évtől egyenletes, évjárathatástól függő. A nyári aszályban az augusztusi kisülésre nem hajlamos. Talajvédő képessége átlagon felüli. Gyepképző képessége közepes, laza borítású gyepet ad, ami a kaszálások számának növelésével fokozható, de gyepnemeze az eróziónak ellenáll, ami a kései kaszálásokat követő gyengébb talajfedettség esetén szembetűnő. Más gyepalkotókkal jól társítható. Gyomelnyomó hatása kielégítő. A növény magját termesztik, magyar fajtái kaphatók. Elsősorban a húsmarha gyepekben terjedt el egy- vagy többfajú telepítésben, de a juhok is szívesen fogyasztják. Szálfű létére a legeltetést jól bírja, az állatok szeretik. Mind széna, mind silózott tartósításra alkalmas. Megfelelő hasznosítás mellett hosszú életű a gyepben. Jó minőségét, kedveltségét mutatja, hogy száraz fekvésű tejelő marha legelők szálfüveként is alkalmazzák. Mélyre hatoló gyökérzete jó talajvédő képességet biztosít. Elterjedten alkalmazzák az árvízvédelmi töltések mentett oldalának gyepesítésére, ahol jól bírja a szélsőséges viszonyokat is, ugyanakkor keresett takarmány fű.
27
4.1.2.18. Zöld pántlikafű / Phalaris arundinacea L. Dum. / Népies neve nádas polyvacsuk volt, ami a minőségére is utalt. Természetes élőhelye a nedves vizenyős fekvés, de a nádképű csenkeszhez hasonlóan száraz fekvésben is termeszthető. Ennek is kettős szárazság tűrése van, mert nemcsak megtelepíthető, hanem a kisülésnek is ellenáll a száraz fekvésű gyepeken, ezzel képes biztosítani az állatok zöldfű ellátását. A homokos talajt nem szereti. A telepítésre érzékeny. A tavaszi telepítést igényli, mert a nyárvégi telepítés után fagyérzékeny marad a növény és erős lesz a kiritkulás, vagy nem sikerül a telepítés. Tiszta fajú telepítésben hasznosítjuk. Nagytömeget ad. Termése elérheti a 100t/ha zöldtömeget. Szénakészítésre az első növedék a bimbózás idején már alkalmatlan, ezért silózásos tartósítást, vagy korábbi fenofázisban történő szénakészítést kell tervezni. Évelő, hosszú tarackot fejlesztő szálfű, de a tarack csomóiból egyenként törnek elő a hajtások, ezért laza gyepet ad. A rágást és tiprást nem szereti, ezért elsősorban rétre való, szakszerű legelőhasználattal, a pihenő idő betartásával azonban jól legeltethető. A növény levele nem olyan durva, mint a nádképű csenkeszé, ezért az állatok szívesebben legelik. Juhokkal az esetleges ciántartalom előfordulása miatt ne legeltessük. Kaszálásnál 5 cm-nél magasabb tarlóval vágva jó sarjadzás érhető el, de ez alatt vágva kiritkul. Megfelelő hasznosítással hosszú életű a gyepben. Teljes termését a telepítést követő évtől adja. Tavasszal elég későn hajt ki, június derekán virágzik és korán betelel. Ezek alapján nem ez az ideális húsmarha legelő növénye. Korán elfásodik, ezért korán kell kaszálni. Nemesítése van és a magyar fajták vetőmagja is kapható.
4.1.2.19. Réti ecsetpázsit /Alopecurus pratensis L./ A nedves fekvésű területek tarackos szálfüve. Korán virágzik és érlel magot. Kaszált nedves réteken erősen felszaporodik, mert későn vágják le. Sokfelé állományalkotó. Elsősorban szénaként betakarítva jelenik meg. Későbbi növedékei legeltethetők, ha a területre rá lehet menni. A növényt nem nemesítik. Vetőmagja nem kapható. Természetes úton betelepül a nedves vizenyős fekvésű gyepekbe. Jól bírja az elárasztást. A hosszabb idejű árvízborítás után is jól regenerálódik, az alvó rügyeiből, tarackjairól újra hajt, és jól fedi a talajfelszínt.
4.1.3. A pillangós gyepalkotók jellemzői A kétszikű gyepalkotók közül a pillangósok a legfontosabb takarmánynövények. A fehér here, a szarvaskerep a leggyakrabban telepített fajok. Az ökölógiai
28
gazdálkodásban a nitrogén megkötéséhez és pótlásához Nyugat-Európában elterjedt a fehér here használata a gyepben. A takarmányértéket tekintve saját kísérleteimből is megállapítható, hogy ha a gyepalkotók pillangós növény aránya telepítés után elérte a 20%-ot, akkor az 1 kg szárazanyag termésben mérhető fehérje tartalom elérte a 300kgN/ha hatóanyagú kezelésben részesült, csak fűfélékből álló gyep fehérje tartalmát. A gyep pillangós növényei két csoportot alkotnak. A bokros herefélékhez tartoznak a lucerna félék, a vörös here, a szarvaskerep. Az indás herefélék közül a fehérhere a legfontosabb, de itt említhetjük meg a kúszó lucernát is.
4.1.3.1. Szarvaskerep /Lotus corniculatus L. / A bokros herefélék között a szarvaskerep az egyik legfontosabb gyepalkotó. A természetes és a telepített gyepekben egyaránt előfordul. A nedves fekvéstől a száraz fekvésig telepíthető. A legeltetést is jól tűri. A juhok különösen kedvelik, de a lovak nem szeretik. Telepítésnél 10% körüli borítást tervezzünk. Legeltetésénél a felfúvódástól nem kell tartani.
4.1.3.2. Fehérhere /Trifolium repens L. / A közönséges fehérhere telepítés nélkül is fenntartja magát a legelőn. Általában az üde fekvésű gyepeket kedveli, de megél a jobb talajú, száraz fekvésű gyepekben is. Különösen a nyári növedékekben nő meg a borítása a gyepben. Legelőkön a legeltetés hatására nemcsak az indák legyökeresedésével, hanem a magja elpergetésével is szaporodik. A nitrogén műtrágya kiszorítja a gyepből. A lódihere típusú nagylevelű tetraploid fajták csak igényes, jó tápanyag gazdálkodású és kellő vízellátottságú, vagy öntözött gyepekben maradnak meg. A nitrogén műtrágyázásra trágyázásra kevésbé érzékeny, sőt igazán nagy termésre öntözött és műtrágyázott gyepekben képes. A felfúvódás veszély miatt óvatosan legeltessük.
29
4.2. Gyomnövények a gyepben A gyepalkotók között vannak takarmányozási szempontból értékes, és kevésbé értékes sőt értéktelen növények is. Azok a gyepalkotó növényfajok tartoznak a gyep gyomnövény csoportjába, amelyek jelenlétükkel a gyepben csökkentik a takarmány hozamot, vagy zavarják a termés takarmányozhatóságát, hasznosíthatóságát, és ez által kimutatható gazdasági kárt okoznak. A gyepgazdálkodásban minden olyan növény gyomnak minősül, ami a gyep termésének mennyiségét, minőségét, termeszthetőségét és hasznosíthatóságát károsan befolyásolja. A gyep gyomnövényeit gazdasági hatásuk alapján csoportokra oszthatjuk Az egyéb kétszikű gyepalkotók aszerint, hogy miként hatnak a gyep termésképzésére, hasznosíthatóságára, és az állat szervezetére, termelésére, az alábbi gyomnövény csoportokba sorolhatók:
4.2.1. Relatív vagy esetenkénti, feltételes gyomnövények A növényállományon belüli aránya alapján lehet egy gyepalkotó faj relatív, vagy másképpen esetenkénti gyom. Ekkor az állat, az egyébként kedvező beltartalmú növényt, csak akkor legeli le, ha kevés van belőle a fű között. Abban az esetben, ha az adott növényfaj gyepalkotókon belüli botanikai borítási aránya meghaladja a 20-30%-ot, az állatok általában már nem legelik, tehát a terméskiesést okozó hatás miatt, ekkor már a gyomok közé sorolja be magát. Ilyen növény, pl. a gyermekláncfű, útifűfélék, cickafark stb. Ezek a növények a gyepek relatív, esetenkénti gyomképző fajai. Ebbe a csoportba tartoznak tehát azok a növények, pl. a gyógynövények, amelyek kismértékű előfordulása takarmányozási szempontból hasznos a gyepben, de elszaporodva terméskiesést okoznak, mert az állat nem legeli le. A folt vagy telepképző borítottságot adó növényfajok, pl. cickafark, kakukkfű, hamarabb válhatnak relatív gyommá, mint az egyedül álló növények, pl. zsályafélék, pitypang, mert állományuk foltszerűen a 100% borítottságot is elérheti. A legeltetett állatfaj szempontjából is lehet egy növény feltételesen hasznos vagy káros. Pl. a szarvaskerep szarvasmarha legelőkön kívánatos takarmány, a juhok is nagyon kedvelik, viszont a ló nem eszi meg.
30
4.2.2. Abszolút vagy feltétlen, minden esetben gyomnövények Az abszolút gyomok a feltétlen, azaz a minden esetben gyomnövények csoportját alkotják. Jelenlétükkel állandóan terméskiesést előidéző, hasznosíthatóság-csökkenést vagy mérgezést okozó és ezzel az állat termelését zavaró, gyepalkotók. Az abszolút gyomok az állati szervezet működését befolyásoló hatóanyag-tartalmuk alapján lehetnek mérgező és a hasznosítást akadályozó morfológiai képződményeik miatt szúrós, kórós- leveles növények. A hatóanyag-tartalom és a mérgező hatás megőrzésének módja alapján tovább csoportosítva, lehet a gyepalkotó zölden mérgező, ekkor csak lelegeltetve, és zölden etetve fejti ki hatását, vagy zölden és szárítva is mérgező, mert nemcsak legeltetve, hanem tartósítva, a szénában is meg tudja tartani a mérgező tulajdonságait. Zölden mérgező növények közé tartozik a boglárkafélék nagy része, mint a torzsika boglárka, réti boglárka, kúszó boglárka, vízi harmatkása, csörgő kakascímer. Szárítva is megtartják mérgező hatásukat a zsurlók, az őszi kikerics, sziki üröm, nadragulya, kutyatejfélék, tavaszi hérics, lyukaslevelű orbáncfű. A gyep hasznosítását akadályozó morfológiai tulajdonságaik alapján sorolhatjuk be a szúrós és a leveles-kórós gyomnövények csoportjába az egyes növényfajokat akkor, ha szúrós hajtásuk, vastag, kórós, elvénült száruk vagy szöszös levelük miatt az állat képtelen elfogyasztani a termésüket. Maradványaik akadályozzák a hasznos gyepalkotók fejlődését, ezért a gyep növényállományának leromlását okozzák. A szúrós gyomok jelenlétükkel akadályozzák a füvek hasznosítását, terjednek a gyepben és esetenként a nem szúrós, még fiatal hajtásaik legeltetve mérgezőek is lehetnek. Legismertebb közülük a tövises iglice, mezei iringó, útszéli bogáncs, szúrós szerbtövis. Közömbös gyomok, az ápoló kaszálások elmaradása miatt jelennek meg és a szukcessziós folyamatok előre haladásával szaporodhatnak el a gyepekben az olyan kórós leveles gyomok, mint a lósóska, ökörfark kóró, mezei katáng és a cserjék, mint a gyalogbodza, a galagonya, a kökény, a vadrózsa. Helyfoglalásukkal, tömeges elterjedésükkel kiszorítják a fűféle gyepalkotókat, csökkentik a hasznosítható termést, a legeltetéssel és kaszálással történő hasznosíthatóságát, pedig egyaránt akadályozzák.
4.2.3. Egyszikű, fűféle gyomok A gyomfüvek csoportját képezik azok a fűfélék, amelyeket rossz minőségük miatt az állatok nem legelnek le, vagy megbízhatatlan a termőképességük, mert rövid a tenyészidejük, azaz a vegetációs idő elején gyorsan magot hoznak, majd elszáradnak. Olyan füvek tartoznak ide, mint a puha rozsnok, egérárpa, szagos borjúpázsit, szőrfű.
31
5. A gyepek telepítése A gyepgazdálkodás nemcsak természetes növénytársulások gyepjein, hanem telepített gyepeken is folytatható, ezért a telepítési alapelvek ismerete a sikeres gazdasági tevékenység megvalósításához elengedhetetlen.
5.1. A gyep fajösszetétel és vetőmagkeverék tervezés A gyep faji összetételének tervezéséhez és telepítéséhez ismerni kell: a termőhely ökológiai adottságait, a művelésmód formáját, a legeltetendő állatfaj igényeit és tartás módját, a gyephasznosítás formáját. A tervezésnél mindig a növény fajok talaj fedését, vagyis a várható botanikai borítását vesszük figyelembe, és ebből határozzuk meg a telepítéshez szükséges vetőmag mennyiségét, tömegét.
4. táblázat A botanikai borítás arányának tervezése
Aljfű
Szálfű
Pillangós
%
%
%
Legelő
60
20
20
Rét
20
60
20
-
100
-
Kaszáló
Ha a gyephasznosítás formája legelő, akkor az aljfű: szálfű: pillangós arány 60:30:20% körül alakul, mivel az aljfüvek jól bírják, sőt igénylik a legeltetést. Tejhasznú állattartás esetén 5-7 fajból álló keveréket tervezünk, ami 160-180 napos legeltetési idényben négy növedék hozamának legeltetését biztosítja. (angol perje, vörös csenkesz, réti perje, magyar rozsnok, réti csenkesz, fehér here, szarvas kerep.) Húsmarhatartásnál egyfajú vagy 2-3 fűfajból álló nagy termőképességű, szárazság tűrő, az augusztusi kisülési időszakban is legeltethető, gyepet telepíthetünk, ami 200-240 napig legeltethető (nádképű csenkesz, árva (magyar) rozsnok, zöld pántlikafű). Széna, készítés céljára 20:60:20% aljfű : szálfű : pillangós arányú rét kialakítása célszerű, aminek az első növedékét kaszáljuk, a többit pedig, ha nem készítünk
32
sarjúszénát, akkor lelegeltetjük. Szenázs szilász készítésnél gyakori az egy fajból telepített nagy hozamú kaszálógyepek telepítése is. A nádképű csenkesz, csomós ebír, zöld pántlikafű különösen alkalmas a silózásra. A vetőmag adagot különböző alaptáblázatokból állíthatjuk össze, amelyekből az egy hektárra szükséges magot a növényborítási terv alapján kiszámíthatjuk. A táblázatokat kísérleti eredmények alapján összeállított, a telepítéshez elvárható 100% fedettséget, vagy botanikai borítást biztosító, legkisebb hektáronkénti magmennyiség figyelembe vételével tervezték. Ez módosul a vetőmag értékmérők, a használati érték vagy csirázási és tisztasági százalék, alakulásának hatására. Esetenként figyelembe veszik az egyes fűfajok egymásra gyakorolt hatását, keléskori fejlődési erélyét. Ez esetben három csoportot különböztetünk meg. A legéletképesebb fűfajok az „agresszív füvek” kategóriába tartoznak. Jellemző rájuk, hogy gyors kelési idejük és nagy fejlődési erélyük miatt gyomhatással rendelkeznek, azaz elnyomhatják, megritkíthatják a velük együtt elvetett társnövényeiket. Vethető maximális arányukat meghatározzuk, a társnövények magadagját, pedig a tisztavetéshez képest, megemeljük. A második csoportot a „közepes agresszivitású füvek” alkotják. Jellemző rájuk, hogy kelési és fejlődési erélyük átlagos. Vannak tőlük erősebb és gyengébb fejlődési erélyű fajok. Magadagjukat az erősebbekkel társítva megemeljük a tőlük gyengébbeket pedig miattuk növeljük meg. A harmadik csoportot a „nem agresszív füvek” csoportja adja. Jellemző rájuk a telepítéssel és környezeti adottságokkal szembeni túlzott igényesség. Magról nehezen telepíthető fajok. A megtelepedés után viszont jól termesztésben tartható, értékes takarmányt adó fajok. A keverék összetételét a hasznosítási irányon kívül a terület talaj és vízviszonyai határozzák meg. A következő táblázatokban néhány legelőre és rétre jellemző keveréket mutatunk be.
33
5. táblázat
legelő telepítéshez javasolható fűfajok és tervezett borításuk termőhelyenként
Száraz fekvés
%
Üde fekvés
%
Nedves fekvés
%
Tarackos tippan
20
Angol perje Taréjos búzafű Aljfüvek
Vörös csenkesz Réti perje keskeny levelű
Vörös csenkesz
10
20
Réti perje keskeny 20
10
levelű
20
Réti perje széles levelű
10 10
Réti perje széles 20 levelű Angol perje
Réti komócsin Szálfüvek
Csomós ebír
10
Réti csenkesz
20
Magyar rozsnok
20
Magyarrozsnok
10
Pillangós
Fehér here
10
gyepalkotók
Szarvas kerep
10
Fehér here Szarvas kerep
10 10
Nádképű csenkesz Óriás tippan
Fehér here
10
10 10 10
20
A természetközeli gyepállomány vagy az ugyanazt jelentő ősgyep, termőhelyre jellemző faji összetételének kialakulását gyorsíthatjuk, ha a környéken található, későn, vagyis július végén kaszált elöregedett széna elpergett magját kiszórjuk a telepített területre. Ezzel olyan fajok is betelepíthetők a gyepbe, amelyek igen lassan vándorolnának be a területre. Ez az úgynevezett szénamurvás felülvetés tradicionális módszer volt Magyarországon, de a nagyüzemi gazdálkodás gyomosító hatásúnak ítélte a módszert, ezért nem javasolta alkalmazását.
34
6. táblázat
Kaszáló rétek telepítéséhez javasolható fűfajok
Száraz fekvés Taréjos búzafű Aljfüvek
Vörös csenkesz Réti perje keskeny levelű
%
10 10 10
Üde fekvés
%
Angol perje
10
Vörös csenkesz
10
Angol perje Tarackos tippan
% 10 10
Rétiperje széles
Réti perje széles levelű
Nedves fekvés
levelű 10
10 10 Réti komócsin
Magyar rozsnok Szálfüvek
Csomós ebír
Réti csenkesz
20
Nádképű
30
Magyar rozsnok
10
csenkesz
20
Réti komócsin
10
Zöld pántlikafű
Csomós ebír
10
Óriástippan Réti csenkesz
20
10
10 10
Pillangós
Fehér here
10
gyepalkotók
Szarvas kerep
10
Fehér here Szarvas kerep
35
10 10
Fehér here
10
5.1.1. Herefüvesek vagy rövid életű gyepek telepítése Nem-gyep művelési ágú, szántóföldi terülteken rövid életű un. herefüves gyepeket telepíthetünk. A letermett herefüvest ismét szántóföldi művelés követi, tehát vetésforgóba illeszthető. Ezek fű és pillangós fajösszetétele a termőtalaj sajátosságaitól függ. Lucerna talaj. Jellemzője hogy mésszel jól ellátott, a lucernatermesztésre megfelelő. Javasolt magkeverék: lucerna 17-20kg/ha + csomós ebír 8-10 kg/ha . Vöröshere talaj. Mészhiányos vagy mészben szegény, alacsony pH-jú talajon is telepíthető. a) vöröshere 17 kg/ha+ réti komócsin 8 kg/ha, b) vöröshere 17 kg/ha + olasz perje 12 kg/ha. Baltacím talajok. Száraz, gyenge termőképességű talajok baltacím 43-52 kg/ha + csomós ebír 8-10 kg/ha. Láptalajok. Nedves, hűvös, mészhiányos a vöröshere talajhoz hasonló. a) vöröshere 17 kg/ha+ réti komócsin 8 kg/ha, b) vöröshere 17 kg/ha + olasz perje 12 kg/ha. Termőszik talajokon. Lucerna 17 – 20 kg/ha + angol perje 15 – 17 kg/ha. Öntözött herefüves a) vöröshere 17 kg/ha + olasz perje 12 kg/ha. b) fehér here ( nagylevelű, vagy lódihere) 7 kg/ha + réti csenkesz 15-17 kg/ha Ezeket a gyepeket általában naponkénti kaszálással takarítják be, és a zéró legeltetés alapanyagát adják, vagyis az istállóban zölden etetik az állatokkal a napi adagot.
36
5.2. A gyeptelepítés agrotechnikája
5.2.1. Újgyep telepítés Az újgyep telepítése, talaj előkészítése szántással kezdődik. A munka megkezdése előtt ellenőrizni kell a talaj tápanyag szintjét. A hagyományos telepítési eljárásoknál a szántást megelőzően juttatjuk ki az alapműtrágyát. Nitrogén hatóanyagból 50-60 kg/ha, foszforból és káliumból pedig 100 kg/ha adagot tervezhetünk. A nitrogén segíti a felhalmozódott szerves anyag lebomlását és a telepített növények megerősödését. A telepítést követő tavaszon 100 kg/ha nitrogén hatóanyagú fejtrágyát juttassunk ki a fűfélék megerősödésének biztosítására. A teljes termő évekre a terméstől és az állatlétszámtól függő tápanyag-ellátási programot alakíthatunk ki, figyelembe véve, hogy a gyep alaptermésének növeléséhez 10 kg N/ha hatóanyag felhasználásával érjünk el 1 t/ha zöldhozam-többletet. Ökológiai gazdálkodás esetén tápanyagpótlásra a szerves trágya valamilyen formája jöhet számításba általában az elővetemény alá kiadva. Ez a laza talajon javítja a vízgazdálkodást és a tápanyag megtartást, míg kötött talajon lazítást eredményez. Éretlen szerves anyag ne kerüljön a vetést megelőzően a talajba, mert nitrogén konkurencia lép fel a fű és a lebontó baktériumok között, ami a nitrogén hiány miatt, a csíranövények kiritkulásával jár együtt. A gyeptelepítési modellek kialakításánál a fenntartási cél, az állat és a termőhelyi adottságok figyelembe vételén kívül fontos a telepítési idő megválasztása is. Gyepet két időpontban telepíthetünk. Az optimális telepítési idő Magyarországon a kora tavaszi / február 20- március 30./ és a nyárvégi / augusztus 20. - szeptember 10. közötti / időszak. Mindkét időpontnak vannak előnyei és hátrányai, amelyeket figyelembe kell venni a telepítés sikere érdekében. A fűmag szinte fényben csírázik, ezért sekély vetést igényel, ami fajtól függően 0,5-2 cm mély lehet. A magágy aprómorzsás, kertszerűen elmunkált, kellőképpen ülepedett, tömör talaj legyen. A magágy tömörsége akkor megfelelő, ha rálépve csak a cipő sarka hagy nyomot, vagy a traktor keréknyoma alig látszik. Ezzel biztosítjuk azt, hogy később a vetésterület már ne ülepedjen, vagy a vetőgép besüllyedve ne vethesse a fűmagot a szükségesnél mélyebbre. A különböző fűfajok különböző idő alatt kelnek ki, így a korábban csírázók elnyomhatják a későbbieket. Az angol perje már egy hét alatt kikel, míg a réti perje csak mintegy három hét eltelte után hajlandó csírázni, ezért ha sok a keverékben az angol
37
perje, akkor gyors fejlődése miatt elnyomja a gyengébb növényeket, vagyis gyomként viselkedik. Szabály, hogy a gyors kelési és fejlődési eréllyel rendelkező, ún. agresszív növényekből ne tervezzünk vetésre 20%-ot meghaladó arányú növényállományt a keverékbe. A megfelelő csíraszámmal telepített, gyorsan kelő és fejlődő gyepalkotó faj a későbbiekben védő, takaró növényként viselkedik, és elősegíti az értékesebb, hosszú életű füvek sikeres megtelepítését. Ahogy ezzel már előzőleg is foglalkoztunk, a csíranövény hajtásán a kelést követő 6-8 hét elteltével kialakul a bokrosodási csomó, amiből nemcsak a következő hajtások, a fűszálak, hanem a bojtos gyökérzet is fejlődik. A bojtos gyökérzet kifejlődését a csíragyökérzet elhalása előzi meg, ez a gyökérváltás időszaka. Ekkor a fűnek kevesebb gyökere, mint levele van, így, ha nem kap elegendő nedvességet, akkor elpusztul. A gyökérváltás ideje az a kritikus időpont, amikor a jó magágy nedvességmegtartó képessége és a csapadékos időjárás egyaránt elősegíti a telepítés sikerét. A meleg, száraz időjárás és a gyenge talajmunka viszont hátráltatja azt. A tavaszi telepítés előnyei: az őszi szántás után jobb lesz a magágy ülepedettsége és a fagy hatására kialakul az aprómorzsás talajszerkezet. A szántott talaj megőrzi az őszi és téli csapadékot, ami lehetővé teszi az egyenletes kelést, és segíti a növények megerősödését. A tavaszi telepítés hátrányai: kései kitavaszodás esetén vagy csapadékos tavaszon nem lehet időben elkészíteni a magágyat, és nem végezhető el időben a vetés, ezért a gyökérváltás ideje melegebb időszakra tolódik, ami erős kiritkulást okozhat. Az egynyári gyomok együtt kelnek a füvekkel, ezért erős a gyom konkurencia, ami szintén fokozza a kiritkulást, mert a füvek tavasszal telepítve nem képesek magszárat hozni, és a gyomok túlnövik őket. A gyomok ellen gazoló kaszálással védekezünk, a levágott növényzet viszont nem nevezhető hasznosítható termésnek. A nyárvégi telepítés előnyei: a gyökérváltás ideje hűvösebb őszi időszakra tolódik, és már az erősebb harmatképződés is elősegíti a növények életben maradását. A szántóföldi gyomok közül csak az áttelelő fajok kelnek ki, és azok sem nőnek magasra, ezeket viszont tavasszal a fű el tudja nyomni. A telepítést követő évben már a teljes termést megközelítő hozamra számíthatunk. A kedvezőbb környezeti hatások miatt csökkenthetjük a vetőmag adagot. A telepítés előtt még a tavaszi fűnövedéket hasznosíthatjuk, vagy korán lekerülő előveteményt termelhetünk a gyepesítendő területen. A nyárvégi telepítés hátrányai: a nyári időszakban kisebb a talaj víztartalma, és nehezebb az aprómorzsás magágy előkészítése, a többmenetes talajművelés miatt drágább lesz a talajmunka. Száraz ősz esetén a kelés elhúzódik, de a fűfélék a kedvező időpontban kikelnek, a pillangós gyepalkotók viszont kifagyhatnak.
38
A két telepítési időpontot összehasonlítva nálunk a nyárvégi telepítés az előnyösebb. Figyelembe véve, hogy a telepítési költségek jelentős hányadát a fűmag és a vetés adja, fontos a környezeti adottságok és lehetőségek helyes, tervszerű felmérése a telepítés előtt. A talaj előkészítésnél fontos az aprómorzsás szerkezetű, kellően tömörített, kertszerűen elmunkált magágy biztosítása. Kedvezőnek ítélhető a talaj tömörítettsége akkor, ha rálépve a felszínén csak a cipősarok nyoma marad látható, és nem süllyedünk bele a szántásba. E nélkül nem biztosítható az egyenletes vetésmélység, ami 0,5 – 2,0 cm lehet a mag méretétől függően. A megfelelő mértékű talaj tömöttséget hengerezéssel biztosítjuk. A vetés aprómag vetőgéppel történik. Ennek működési elve a tradicionális gazdálkodás idejéből származik. Az a megfigyelés, hogy a földműves a ló patája nyomába szórva-vetve a gabonát, előbbi kelést tapasztalt, adta az alapötletet. A gépek két hengert és egy vető ládát tartalmaznak. Az első gyűrűshenger nyitja a magágyat és tömöríti a mag előtt a talajt, majd ezt követően a barázda fenékre hulló szemet a záró henger talajjal lazán betakarja. Ez a módszer biztosítja a mag alatt a talajharmat képződést, a takaró réteg lazasága pedig a cserepesedés mentes kelést, valamint a szinte fényben történő csírázást. A telepítést követő évben az új telepítésű gyepet még ne legeltessük. Az első növedéket a lehetőség szerint kaszálással takarítsuk be.
5.2.2. Gyenge minőségű szántók visszagyepesítése A visszagyepesítés érinti a dombvidéki-, a homoki-, a sziki-, az ártéri gyepeket és a fáslegelőket, valamint a kaszált réteket. A terület talajtípus jellemzői és a talaj vízgazdálkodási viszonyai, termőképessége egyaránt meghatározzák a megtelepíthető fűfajokat. A hosszú távú cél, a nagy fajdiverzitású természetes gyepek létrejöttének megalapozása, és a természetes gyepalkotók betelepülésének elősegítése a gyeptermesztési és hasznosítási módszerek megfelelő alkalmazásával. A gyepesítendő szántóterületek termőképessége, tápanyag és víz ellátottsága jobb, mint a jelenlegi átlag gyepeké. A várható termés is ezért, különösen a kezdeti időszakban, nagyobb lesz, mint az országos átlag. A hasznosítás gazdálkodási szempontból lehet legeltetés, és kaszálásos betakarítás vagy a kettő kombinációja. Nem termelési célú gyepeken pedig termés hasznosítás nélküli gyep ápolás, fenntartás.
39
5.2.3. Gyeptelepítési agrotechnikai modell nyárvégi telepítéshez Tápanyagellátás A nyárvégi telepítést korán lekerülő elővetemény után kell megoldani ezért figyelembe lehet venni az elővetemény tápanyag ellátottsági szintjét, de még célszerűbb az elővetemény alá adni az alkalmazható szerves és természetes eredetű tápanyagpótlókat.
Talaj-előkészítés és vetés Az alkalmazásra kerülő vetőgép működési elvétől függően lehet megtervezni a talajelőkészítést. Tény hogy az aprómagvetőgép alkalmazásához szükséges aprómorzsás magágy előkészítése nehéz és csak többmenetes művelettel állítható elő.
Munkafolyamat a magágy előkészítéshez: 1. Tarlóhántás tárcsás boronával + lezárás gyűrűs vagy sima hengerrel, ideje közvetlenül az elővetemény betakarítás után a lehető legrövidebb időn belül. Július 20-30 és augusztus 1-10 között. 2. Ha művelt rétegben a korábbi talajművelési hibák miatt vízzáró eketalp réteg alakult ki, akkor középmély / 40-60 cm / talajlazítást is javasolt végezni a telepítés előtt. 3. Tarlóápolás gyomosodástól függően tárcsás boronával + Augusztus 1-20 között.
lezárás hengerezés.
4. a) Vető vagy Nyári mélyszántás 20-25 cm, lehetőség szerint váltva forgató ekével. Ágyekék használata esetében barázda behúzást kell beiktatni. A szántást fogassal el kell munkálni, majd hengerezéssel lezárni. b) A szántást helyettesítheti az egymást követő mélyítő tárcsázás, aminek el kell érnie a 20-25 cm mélységet. Minden menet után hengerezéssel le kell zárni a talajfelszínt. 5. Szántás után a kötött és rögös talajon az apró morzsás magágy kialakítását többmenetes tárcsázással lehet elérni. Az utolsó menet után hengerezéssel zárjuk a terület felszínét. 6. a) A Vetés aprómag vetőgéppel, vagy aprómagvetésre is alkalmas, adapteres gabona vetőgéppel történik. Ideje augusztus 20. - szeptember 10. között. b) Az egy hektárnál kisebb területeken kézi szórva vetést is végezhetünk. A vetés után magtakaró fogassal kell bekeverni a magot a talajba, majd ezt követően hengerezni kell a területet.
40
7. Ha nem olyan vetőgépet alkalmaztunk, ami már hengerrel egy menetben zárja a vetést, akkor külön munkamenetben szükséges a terület hengerezése kötöttebb talajon sima henger, homokos talajokon gyűrűs henger, vagy valamilyen a felszínt érdesen hagyó hengertípus alkalmazásával. 8. Kötött talajon a cserepesedés megelőzésére a hengerezéssel egy menetben, tradicionális műveletként, seprő boronát is lehet alkalmazni, ami két farúd közé beszorított vékony ágakból a henger méretének megfelelő szélességűre készül, és a simítóhoz hasonlóan lehet vontatni. 9. Cserepesedés esetén hengerezés sima hengerrel.
41
6. Gyepfelújítás A gyepfelújítás általában az elgyomosodott gyepek ismételt kultúrállapotba hozatalát jelenti. A gyeptelepítés a gyep felújítási eljárások meghatározó része. Történhet újratelepítéssel és felülvetéssel elvégzett állomány rekonstrukcióval.
Az elgyomosodás több tényezőre vezethető vissza 1. A gyepek nagy része az ún. feltétlen gyepterületen, azaz más, szántóföldi kultúrával már nem hasznosítható területen maradt meg, és a gyenge talajokon nem a fűfélék szaporodnak elsősorban. 2. A gyepek túllegeltetése, a szakszerűség hiánya, a tápanyagszint csökkenése az igénytelen növények elszaporodásának kedvezett, vagy kikopárosodást okozott. 3. Az ápolás és a gyomszabályozási munkák hiánya teret engedett az olyan leveles, kórós gyomok elterjedésének, mint pl. a cickafark, ami alapjában véve nem káros, de elvénülve zavarja a gyep hasznosítását a többi esetenként mérgező társával együtt pl tövises iglice vagy szúrós pl. mezei iringó. 4. Az alullegeltetés és az ápolás hiánya, a legeltetés tiprás-rágás hatása, mint gyomszabályozó tényező megszűnik, és gyomirtó kaszálás nélkül bokrok, cserjék jelennek meg a gyepben. 5. Intenzíven műtrágyázott gyepeken vagy szakszerűtlen gülle ill. hígtrágya öntözés miatt a nitrogénkedvelő kórós leveles gyomok jelennek meg, mint a lósóska félék. 6. A parlagon hagyott szántók gyepként hasznosított ruderáliái szintén csak leromlott növénytársulásként kezelhetők. 7. A gyepek talajának növényi magkészlete lehetővé teszi a sérült gyepterületeken az egyéb gyepalkotók elszaporodását. Vizsgálatok szerint a gyepnemez felső 5 cm-es rétegében a gyommagvak átlagos mennyisége 10-20 ezer db/m2, míg a hasznos növény magvak száma ugyanott 2000 db/m2 alatt marad.
6.1. Gyepfelújítási eljárások Az eddig említettek alapján az elgyomosodott, leromlott gyepek termőképessége, hasznosíthatósága felújítással javítható. A felújítás többféle módon is elvégezhető, de alapjában véve különbséget kell tenni a csak mezőgazdasági hasznosítási céllal, és a génbank szerepét is betöltő, természetvédelmi alapokon nyugvó technológiával történő felújítás végrehajtása és eredményessége között.
42
Amennyiben a gyep gyomosodása meghaladja a 40-50 %-os borítottsági értéket, akkor a gyep - takarmány előállítási szempontból - felújításra szorul. A felújítási eljárások a növényállomány faji összetételének megváltoztatására irányulnak. A köztük lévő különbséget a nemkívánatos növények arányának csökkentésére alkalmazott agrotechnikai módszerek adják.
6.1.1. A gyeptöréses felújítás A gyep meglévő, kedvezőtlen faji összetételű - főleg a sok borítatlan terület miatt kiritkult növényzetét újratelepítéssel állíthatjuk helyre. Az újratelepítést a leromlott régi gyep feltörése előzi meg. A gyeptörés ideje az anyaszéna betakarítása után a szénakészítés és az aratás között, június végén, július elején van. A gyeptörésére alkalmazhatunk nehéz talajmarót, ami egy menetben aprítja és dolgozza be a gyepnemezt a talajba, vagy alkalmazhatunk ekét, de ekkor a szántást megelőzően fel kell aprítani a gyepnemezt az alábbiak szerint. A gyep feltörés első műveletét a gyepnemez talajba dolgozása jelenti. A sűrű gyökérzettel átszőtt gyepnemezt tárcsával felaprítják, feketére művelik, majd hengerezik. Ezt követően ökológiai gazdálkodás esetén a hagyományos művelést követve 30-40t/ha érett istállótrágyát juttatunk a területre és a gyeptörés irányára keresztben 20 cm mélyen alászántjuk. A gyeptörésnél olyan munkát kell végezni, hogy a növények teljes mértékben elpusztuljanak a talaj baktériumflórájának pedig kedvező életfeltételeket biztosítsunk. A szántás ápolására, gyommentesen tartására elegendő idő áll rendelkezésre a nyárvégi magágy-előkészítésig. A feltört, szétaprózott gyep nyárvégére elhal. A talaj tényleges tápanyagkészletét talajvizsgálatokkal állapíthatjuk meg. A gyep törés utáni újratelepítése két módon történhet. Az egyik eljárás az, amikor még a törés évében, a nyárvégi időszakban újratelepítjük a növényzetet. A másik - gyakoribb - eljárás, hogy 1-2 évig szántóföldi kultúra termesztésével hasznosítjuk a területet, és ezt követi a gyep telepítése az előzőekben ismertetett módon. A termőképesebb gyepeket akár vetésforgóba is illeszthetjük a telepítésig. Az ökológiai művelésű gyepen célszerű ezt a módszert követni. Így elérjük, hogy a régi gyepet teljesen megszüntetve tevékeny talajba kerül az új gyep, és ipari eredetű műtrágyák nélkül is megfelelő termőképességű gyepet kapunk. A gyakorlatban követhető vetésváltási rendszer pl. első év: júliusi gyeptörés, nyárvégi istállótrágyázás, és tavasszal kapás, pl. burgonya. Második év: zabosbükköny szénának, utána istállótrágyázás. Harmadik év a telepítés éve: korai burgonya és a betakarítás tán
43
nyárvégi telepítés, vagy az előző évi trágyázás elmaradása esetén borsó vagy bab a burgonya helyett. Fontos megjegyezni, hogy a pázsitfűfélék csoportjába tartozó növényeket ne tegyük a gyeptörésbe a hasonló tápanyagigény miatt.
6.1.2. A totális gyomirtás és a gyep újra telepítése Amennyiben gyorsabb hatást akarunk elérni a meglévő vegetáció megszüntetésére, akkor vegyszeres gyomirtást alkalmazhatunk. Erre a glifozát hatóanyagú készítmények felelnek meg a legjobban, mert a zöld növénybe bekerülve annak a teljes gyökérzetét is elpusztítják. A magról kelők ellen viszont nem védenek. A vegyszerezés technológiája: 1) A kezelt gyep 5-10 cm magasságú legyen a kezelés idején. 2) A totális gyomirtó szerből, pl. Roundup, juttassunk ki 4-5 l/ha adagot 500 liter vízben oldva a kora délutáni órákban, mert ekkor a legerősebb a tápanyagáramlás a növényben, és ekkor a leghatékonyabb a szer eljutása a növény távolabbi részeibe. 3) A növények 2-3 hét elteltével pusztulnak el, ekkor kell megkezdeni a gyep törését. Ha azonban az alvó rügyekből a növényzet újra sarjad, akkor meg kell ismételni a vegyszeres kezelést. 4) A növényzet elszáradása után megkezdhető a gyepnemez felaprítása. − A gyepnemez felaprítását követően szántjuk a gyepet olyan mélyen, hogy 4-5 cm vastag gyökérmentes talaj borítsa a szántás tetejét. A műveletet követően hengerrel zárjuk a szántást, majd a vetésig gyommentesen tartjuk. A gyeptörést követően nem szükséges az első évben újratelepíteni a gyepet, mert a telepítésig más utónövényt is termelhetünk a területen egy-két évig, ha a talaj termőképessége más termesztett növény számára megfelelő. − Az eljárás elővetemény után történő telepítésnél, a tarlóhántást követően, hasonló az előbb leírtakhoz.
6.1.3. A törés nélküli, direktvetéses gyepfelújítás A törés nélküli gyepfelújítás egyik formája a direkt vetés, amelyhez speciálisan kialakított direktvetőgépeket használunk. A gép kialakításánál fogva képes arra, hogy a meglévő gyepnemezbe az optimális vetési mélységben helyezze el a fűmagot. Ezzel az eljárással megváltoztatjuk a gyepnemez gyommag-haszonnövénymag arányát, nem semmisítjük meg az egyéb szempontból értékes növények magvait, és lehetővé válik a gyepben való fennmaradásuk.
44
Direktvetést végezhetünk magán a felújítandó gyepen, vagy törés után, ha a gyeptörést valamilyen más növény termesztése követi a telepítés előtt az elővetemény tarlójába. A direktvetéses telepítés ideje lehet tavasszal és nyár végén. Ha pillangóst nem tartalmaz a keverék, akkor október második feléig, még a tél alá is vethetünk, mert tavaszig a füvek kicsíráznak, és korán fejlődésnek indulnak, de nem mindig hoznak ilyenkor magszárat. A tavaszi vetésnél figyelni kell a területen élő növényzet elnyomó hatására. Ez ellen gyakoribb, de magasra állított fűkaszával végzett kaszálással védekezhetünk. A telepítésre nagy életképességű fűfajokat alkalmazzunk. Ezek: magyar rozsnok, nádképű csenkesz, vörös csenkesz, angol perje, szarvaskerep, fehérhere. A telepítést követő ápolás és szakszerű gyephasználat elősegíti a termeszthető növényállomány kedvező faji összetételének fenntartását. Elővetemény után is végezhetünk direkt vetést a tarlóba. A direktvetőgépek alkalmazásánál elegendő a tarlóápolási nedvességmegőrző és gyomtalanító munkák elvégzése. Meg kell azt is jegyezni, hogy korábban szálastakarmány termő pl. öreg lucernás, gyeppel történő felülvetése esetén szintén a direktvetőgép alkalmazása a célszerű, de megelőző talajműveletek nélkül. Amennyiben egyik célgép sem áll rendelkezésre akkor tárcsás csoroszlyás gabonavetőgép is jó munkát tud végezni aprómagvető adapterrel felszerelve. Munkafolyamat direkt vetés előkészítéséhez: 1. Tarlóhántás tárcsás boronával + lezárás gyűrűs vagy sima hengerrel, ideje közvetlenül az elővetemény betakarítás után a lehető legrövidebb időn belül. Július 20.-30. és augusztus 1.-10. között. 2. Tarlóápolás gyomosodástól függően tárcsás boronával + lezárás hengerezés. Augusztus 1.-20. között. 3. Direktvetés erre a célra kialakított vetőgéppel, vagy tárcsás csoroszlyás gabonavetőgéppel. Ideje: szeptember 1.-10. között. Vetés mélység: 1-2 cm mélyen. Lehetőség szerint a nyárvégi csapadékos idő után, ha a gép már nem süllyed. Felülvetés direktvetőgéppel öreg lucernásokban és parlagszántókon. 1. Kaszálás 3-5cm magas tarlóra a vetés előtt. Szárzúzó alkalmazása is lehetséges, ha kórós, cserjés a terület. A vetést akadályozó, nagy tömegű növényi maradványt vagy a sarjúszénát a vetés előtt el kell távolítani a területről. 2. Vetés direkt vetőgéppel, eső után, de nem felázott talajon kell elvégezni, amikor a gép már nem süllyed. A vetési mélység 1-2cm.
45
Ápolás Különösebb ápolási munkára a nyárvégi telepítésnél nincs igénye a gyepnek. Gyomkonkurencia nem jelentkezik, a gyökérváltás pedig elég kedvezőkörülmények között zajlik.
6.1.4. Ökológiai gyepfelújítás gyeptörés nélkül Napjaink problémája az ökológiai alapokon történő gazdálkodás agrotechnikai módszereinek kidolgozása. Ökológiai alapon végezhetünk felújítást gazdasági gyepeken és természetvédelmi gyepeken. Az előbbinél a cél az ipari anyagoktól mentes takarmány előállítása, míg a másiknál a gyepállomány rekonstrukciója az élővilág környezeti igényeinek figyelembe vételével. Az ökológiai felújítás a gazdasági gyepeken a gyomosodást kiváltó okok feltárásán és az azt előidéző helytelen agrotechnika megváltoztatásán alapul. Az elmaradt mechanikai ápolások felújítása kedvező irányba fejleszti a növényösszetételt. A bokrok mechanikai eltávolításával kezdődik a terület ismételt kultúrába vonása. A nyári, második növedék hasznosítása után elvégzett gyomirtó kaszálás megakadályozza a kórós, leveles gyomok felszaporodását, az őszi tisztogató kaszálás pedig az újra sarjadó bokrok hajtásainak másodszori eltávolításával kimeríti a növényt. Az üres, borítatlan foltokon csak a kaszálást és legeltetést tűrő növények szaporodnak el. Vizsgálataim szerint az elhanyagolt, valaha réti perje vezérnövényű gyep a hasznosítástechnológia ismételt bevezetésével, felülvetés nélkül is jól regenerálható volt. A művelés hatására eltűntek a bokrok, és visszaszorult a terjeszkedő siska nádtippan is. A kaszálás rendszeres elvégzése elősegítette az alulhasznosítás miatt visszaszorult fűfajok megerősödését. A hasznos lazabokrú és tarackos gyepalkotók a terület növénytársulására jellemző fűfajok felülvetésével pótolhatók. Ez lehet a hagyományos fajkeverékből álló magkeverék, de lehet ún. vezérnövényes felújítás is, ami azt jelenti, hogy csak a vezérnövény állományt állítjuk helyre direkt vetéssel. A telepítést követő agrotechnikával segítjük elő az ősgyepesedést, a természetes növénytársulásra jellemző fajdiverzitás kialakulását és a vadontermő fajok betelepülését a gyepbe. A tápanyag-ellátást a legelő állatok hullatéka, a gyep pillangós növényei és a szerves trágyák közül a gülle alkalmazása biztosíthatja. A trágyalepény surlatás okszerű alkalmazása csökkenti a gyomfoltok kialakulási lehetőségét, ugyanakkor véd a legyek elszaporodása ellen is.
46
A felújított gyepeken szakszerű legeltetést és rendszeres gyepápolást kell végezni. Ezeken a gyepeken fontos az egyes hasznosítások, az egymást követő növedékek legeltetése közötti pihenő idő, az ún. regenerációs idő betartása. Ezzel elérhető, hogy a fűfélék a túlzott levélvesztés miatt ne ritkuljanak ki, ugyanakkor a megfelelő terhelésre megfelelő termést adnak.
6.1.5. Gyep rekonstrukció ősgyepeken, a fajdiverzitás megőrzése Szakszerű gyephasznosítás mellett a lazabokrú fűfélék és az egyéb kétszikű gyepalkotók magpergése nem biztosított, ezért ezek a tövek elöregszenek, majd 4-8 éves korukban kipusztulnak a gyepből. Ezt a folyamatot részleges felülvetéssel lehet a gyakorlatban megállítani, és a hiányzó fajokat pótolni. Valamennyi kivesző faj magja viszont nem kapható, ezért a magpergetéses felújítás ötévenkénti beiktatása ajánlatos a legeltetett és kaszált gyepekben. Ennek végrehajtása rotációszerűen elvégezve nem okoz különösebb termés kiesést. Az első növedéket nem hasznosítjuk, hanem hagyjuk levirágozni és magot érlelni, majd magot pergetni a termőhelyén. Magérlelés után birkanyájjal járassuk meg a területet, amivel egyrészt kiveretjük a növényekből az érett magokat, másrészt betapostatjuk a magokat a talajba, és ezzel javítható a csirázás és a növények megmaradási esélye. A beérett növények szalmáját kaszáljuk le. Ha nem nagy a vegetatív termés, akkor mulcsra is vághatjuk, és ott lehet hagyni a területen korhadni. Nagyobb hozam esetében el kell vinni a rendkezelés után megszáradt növényi részeket a gyepről. A magok a rendkezeléses szárítás közben kiperegnek a növényekből a területre, és megfelelő körülmények közé jutva, megtelepedésükkel javítják a fajdiverzitást. A pergetést követő évben lehetőleg kaszálásos hasznosítást kell végezni, hogy a fiatal növények meg tudjanak erősödni. Extenzív gyepgazdálkodás esetén a termesztési eljárások a gyep növényállományának fenntartására és a fajdiverzitás gazdagságának megőrzésére irányulnak, a legeltetett állatállomány takarmányigényeinek kielégítése mellett.
6.2. A telepítést követő év gyepgazdálkodási munkái. A telepítést követő évben a gyep kíméletes használatot igényel. 1. Tavasszal a felfagyások lezárására hengerezni kell. Áradás után vagy leiszapolás esetében fogas alkalmazása vezethet jó eredményre. 2. A telepítést követő első évben a gyepen a legeltetést még nem szabad elkezdeni. 3. A tavaszi első növedék kaszálása május végén /05.25 - 06.05/ vagy június elején van. Természetvédelmi kezelésnél a madarak fészek elhagyása után július közepe
47
után javasolt a kaszálás elvégzése a természetvédelmi elvárások szerint / lásd később /. 4. Ha van megfelelő mennyiségű fű, akkor sarjúszéna készítésre is van lehetőség. A szénát bálázás után lehet elszállítani. A bálakészítésnél kerülni kell a taposási károkat.
6.3. Telepített gyepek gyepgazdálkodásának agrotechnikai
modellje a telepítés harmadik évétől A telepítést követően a harmadik évtől tervezhetjük a gyep gazdasági szintű hasznosítását legelőként vagy kaszálóként. A gyepet a termőhely vízgazdálkodásától függően több növedékben lehet hasznosítani, de száraz termőhelyeken számítani kell az augusztusi nyári kisülési időszakra, amikor a gyep nem ad legeltethető termést. A legeltetési idény hossza a legeltetett állatállománytól függ. A legeltetési idényt a hasznosítható fűhozam szempontjából növedékekre osztjuk. A fű növedék átlagos hasznosítási ideje 40 nap. A gyep évi össztermését a legeltetett és kaszált növedékek összesített hozama adja. A tejelő szarvasmarhát 4 fűnövedéken, április 20-tól szeptember 30-ig 160180 napig lehet legeltetni. A hús marhákat, köztük a szilaj marhát is 5 fűnövedéken, április 10.-től november végéig legeltetjük, mintegy 200 napig. A juhokat szintén április elejétől november végéig legeltethetjük 6-7 fűnövedéken. A fű legeltetési magassága szarvasmarhánál 20-30 cm legyen, egy adag területének legeltetési ideje pedig nem haladhatja meg a tíz napot, ettől rövidebb bármennyi lehet. A juhoknál a legeltetési fűmagasság 10-20 cm között a legkedvezőbb. A legeltetés után a megmaradó tarló magassága 3-5 cm-nél ne legyen rövidebb. A sarjadási, vagy regenerálódási idő a fű legeltetési magasságának eléréséig tart, de tavasszal rövidebb /18-20 nap/ nyáron pedig elérheti egy teljes növedék hasznosítási idejét a 40-50 napot is.
48
7. A gyep gyomszabályozása A gyep gyomirtását végezhetjük mechanikai és kémiai módszerekkel, vagy a kettő kombinációjaként.
7.1. A mechanikai gyomszabályozás módszerei Legismertebb és leggyakoribb mechanikai gyomszabályozási eljárás a kaszálás. Ez történhet a tavaszi telepítés idején, amikor magasra állított fűkaszával, gazoló kaszálást végzünk. Ekkor a kasza a fű felett jár és csökkenti a gyomok árnyékoló, víz elvonó hatását. Gyomirtó hatása gyakorlatilag nincs. Nyárvégi telepítésnél általában nincs rá szükség, mert az egyéves gyomok ősszel nem jelentenek konkurenciát a füvekre a következő évben ugyan akkor a téli hideghatáson átesett füvek már képesek magszárba menni és elnyomják a gyomokat, ha jó sikerült a telepítés növény állománya. Legeltetett állandó gyepeken a második növedék lelegeltetése után, június végén, július elején, végezzük a gyomirtó kaszálást, ami megakadályozza a le nem legelt gyomnövények magérlelését és a vegetatív részek eltávolításával kimeríti a növényeket. Közvetett gyomirtó és közvetlen gyomszabályozó hatása miatt alkalmazása meghatározó a legeltetéses gyephasználatban. A legeltetési idény végén a tisztogató kaszálással távolítjuk el a vissza maradt növényi részeket, fiatal cserje és bokor kezdeményeket. Cserje mentesítő hatása pótolhatatlan, gyomszabályozó hatása azonban inkább negatív, mint pozitív. Ha a gyomnövények magot érleltek őszig, akkor a tisztogató kaszálással segítjük a magpergetést, a gyomosodást, ami a leromló, kiritkulási fázisban lévő gyepeken, takarmányérték csökkenéshez vezet. A fajdiverzitás megőrzésében jelentős szerepe van, de a haszonnövény egyéb növény gyepalkotókon belüli arányát nem lehet vele szabályozni.
7.2. A kémiai módszerekkel történő gyomszabályozás A kémiai gyomirtás vagy gyomszabályozás történhet szelektív vagy totális hatású herbicidekkel, de bizonyos mértékig ide sorolható a műtrágyázás is. A szelektív gyomirtó szerek közül a legismertebbek az MCPA a 2,4-D, a Dicamba, a Triklopyr hatóanyag tartalmú, fűre szelektív, kétszikű gyomirtó szerek és ezek kombinációi. Alapszabály, hogy herbicieket csak a gyep rekonstrukció első lépéseként használunk és a további termő években már csak a gyeptermesztés és hasznosítás agrotechnikai módszereinek szakszerű alkalmazásával tartjuk gyommentesen a gyepállományt.
49
Totális szerek közül a „glifozat” hatóanyagú szerek a leghatékonyabbak.
7.2.1. A szelektív szerek alkalmazása. A szelektív herbicideket ott alkalmazzuk, ahol gyomok borítása 30-40%, a meglévő fűfélék értékesek, tarackjaikkal képesek átszőni a gyepnemezből kipusztult kétszikűek helyét és helyreállítani a termő gyep állományt. Amennyiben a területen cserjék is vannak, akkor azokat az őszi-, téli hónapokban, vágjuk le, de a gyökerüket ne szedjük ki, ne sérüljön a gyepnemez. A tavasszal sarjadó növényeket, mivel még száruk nem fásodott, a többi lágyszárú kétszikűvel együtt, herbicidekkel eredményesen irthatjuk. A szerek adagja a gyomosság mértékétől függően változhat, de tartsuk szem előtt a gyártó ajánlatát vagy kérjük ki szakértő véleményét. Az alkalmazás optimális ideje a kutatási tapasztalatok szerint a második növedék betakarítása után, a gyomok / tövises iglice, mezei iringó stb. / virágzásának idején a leghatékonyabb. A kezelendő területet legeltessük le, hogy a füvek takarásából kiszabadítsuk a gyomnövényeket, és így kellő hatékonyságú legyen a kezelés. A szert 400-500 liter vízben oldva szórjuk ki a területre alacsony porlasztású földi géppel. Ügyeljünk az elsodródási veszélyre, szélben még a gyepen se vegyszerezzünk herbiciddel. A vegyszerezést követően csak a teljesen elszáradt növényzetet kaszáljuk le, mert egy korábbi kaszálással csökkentjük a szer hatását. Általában, 30 nap várakozási idő után legeltethető a terület, de jobb, ha ettől eltekintünk. A megsemmisült növényzet eltávolítása után adjunk a területre az őszi esők előtt 50-50-50 kg/ha NPK hatóanyagú műtrágyát a fűfélék felszaporodásának elősegítésére. Tavasszal, a tervezett terméstől függően, juttassunk ki a területre legalább 100kg N hatóanyag/ha műtrágyát ammóniumnitrát / 34% / hatóanyag formátumban. Szükség esetén, ha sok a kopasz folt alkalmazzunk felülvetést a gyepalkotók borításának helyreállítása érdekében még a műtrágyázás előtt. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a herbicid kezelés után csökken a zöld termés, mert a területről kipusztult kétszikűek helyét és termését a füvek még nem vették át. Javul viszont a termés minősége, mert a kevesebb takarmány is gazdagabb értékes fűfélékben. A fűfélék tápanyag visszapótlás hatására elszaporodnak a gyep állományán belül, a termés 7. táblázat minősége és mennyisége egyaránt növekszik, ugyanakkor javul a
50
gyep állateltartó képessége is. A tápanyag ellátás javítása megnövelte a termést, de a kontrol területen a talaj magbank készletéből megindult a visszagyomosodás az üresen maradt kopasz foltokon.
7. táblázat
A zöld termés változása a szelektív herbicid kezelések hatására Gödöllő, 1997-1999
Tápanyag
Eredeti termés
/NPK =1:0,4:0,4/
t/ha
Termés a gyomirtás után
Termés az első termő évben
t/ha
t/ha
N kg/ha
1 kg N-re jutó termés többlet kg
Eltérési % a várt 1N=100zöldtől kg
0
8,2
5,1
6,5
-
50
-
-
9,3
56
44
100
-
-
15,1
85
14
150
-
-
20,1
91
9
Forrás: Szemán L: Leromlott és parlaggyepek javítási lehetőségei című, FVM által támogatott kutatási téma záró jelentése.
8. táblázat
A javított gyep állateltartó képességének alakulása Gödöllő, 1999
Tápanyag kezelés /NPK=1:04:04/ N kg/ha
Hozam az első termő évben t/ha zöld
Állateltartó képesség Számos állat. db/ha
0
6,5
−
0,5
50
9,3
−
0,8
100
15,1
−
1,3
150
20,1
−
1,7
Forrás: Szemán L: Leromlott és parlaggyepek javítási lehetőségei cimű, FVM által támogatott kutatási téma záró jelentése.
51
Az állateltartó képesség alakulása Az állateltartó képesség meghatározásánál alapvető a területen lévő növényzet növedékenkénti termés megoszlásának figyelembe vétel. A 160 napos tejelő marha legeltetési idényét alapul véve négy növedéket takaríthatunk be, amelynek megoszlása negyven napos hasznosítást feltételezve 40-30-10-20 %. A kiinduló termés, ami a gyomtalanítás után egyébként mérhető is volt, 5,1 t/ha. Ennek eltartó képessége a 20% növedékre optimalizálva 0,4 db számos állat/ha. A gyomtalanítást követő termés 6,5 t/ha ennek eltartó képessége 0,5 db számos állat/ha. A műtrágyázás növelte a termést és ez által az eltartó képességet is. Az 50kg N/ha adagnál a 9,3 t/ha 0,8 db; a 100 kg N/ha 15,1 t/ha termése 1,3db; a 150 kg N/ha kezelésnél betakarítható 20,1 t/ha zöld hozam 1,7 db számos állat/ha eredményt hozott. Az állateltartó képesség változást figyelembe véve és összehasonlítva az EU előírásokban szereplő 1,4 db számosállat/ha elvárásokkal megállapítható, hogy a 100 kg N/ha adagú kezelés elegendő a gyeptermesztésben, ha extenzív körülmények között a 15 t/ha körüli zöld termés nem érhető el a javított gyepen.
7.2.2. A műtrágyázás gyomszabályozó hatása. A tápanyag ellátás javítása önmagában is megváltoztatja a gyep faji összetételét. A nitrogén hatóanyag hatására megnő a füvek életképessége és hozama. Az érzékeny kétszikűek kipusztulnak a gyepből és 100kg/ha nitrogén adagnál már olyan takarmány pillangósok is, mint a fehér here, eltűnhetnek a gyepből. Az adagot emelve a fűfélék fajszáma is csökken, bár az azt elérő adagok alkalmazása ma már nem szokásos és sem, ökonómia, sem pedig ökológiai, környezetvédelmi szempontból nem tanácsos.
7.2.3. A gyomszabályozás komplex rendszere A gyomszabályozást be kell illeszteni a gyepgazdálkodás rendszerébe. A gyepek talajának növényi magkészlete lehetővé teszi a sérült gyepterületeken a nem fűféle gyepalkotók elszaporodását. Vizsgálataink szerint a gyepnemez felső 5 cm-es rétegében a gyommagvak átlagos mennyisége 10-20 ezer db/m2, míg a hasznos növény magvak száma ugyanott 2000 db/m2 alatt marad. Ez lehetővé teszi, hogy a vegyszeres állományszabályozás után a nem-kívánatos gyepalkotók magról visszatelepüljenek a gyepbe, ami szakszerű gyephasználat mellett már nem okoz zavaró gyomosodást. A termőképesség biztosítása és fenntartása érdekében fontos az összhang megteremtése: - a gyep növényzete, - tápanyagellátása és - szakszerű használata között. A szakszerű gyephasználat azt jelenti, hogy az egyes fű növedékeket csak akkor
52
legeltetem, amikor elérte a legeltetési magasságot és 10 napnál tovább nem tartom az állatot az éppen hasznosított szakaszon. A 9. táblázat első pontjában mechanikai gyomirtást alkalmaztunk /gyomirtó kaszálás/ tápanyagpótlás nélkül és szabad legeltetés mellett. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy csak az évente jól elvégzett mechanikai ápolással tartható fenn a hasznosítható gyep állomány, mert a legeltetés kedvezőtlen hatásán nem változtattunk. A második pontban látható, hogy a szelektív szerek sem tudják sokáig fenntartani a gyommentes állapotot, ha nem követi műtrágyázás és szakszerű gyephasználat. A visszagyomosodás 2-3 év után újra bekövetkezik. A harmadik pont azt mutatja, hogy a szakszerűtlen legeltetés igénybe veszi a kedvelt füvek borítást, és ezt a műtrágyázás sem tudja kompenzálni. A gyomosodás 5 évenként eléri azt a szintet, ahol ismételt vegyszerezéssel kell beavatkozni. 9. táblázat
S sz.
Gyomirtási módszer
A gyep gyomszabályozás komplex rendszere
Legeltetéses hasznosítás módja
Tápanyagpótlás
Visszagyomosodás ideje
1
mechanikai
Nincs
Szabad legeltetés
1-2 év
2
Szelektív herbicid
nincs
Szabad legeltetés
2-3 év
3
Szelektív herbicid
műtrágyázás
Szabad legeltetés
3-5 év
4
Szelektív herbicid
Műtrágyázás
rotációs
Nincs vissza gyomosodás
legeltetés 5
Mechanikai ápolás
Nincs,
évente
vagy organikus
Szakszerű legeltetés
Magas fajdiverzitás, az élőhelyre jellemző növénytársulás
A negyedik pontban mutatom be a herbicid kezelést követő harmonikus gyephasználatot. A kezelés után alkalmazott évenkénti műtrágyázás hatására a füvek elszaporodnak a gyepben és a szakaszos legeltetés rotációs és regenerációs idejének betartásával, lehetővé válik az értékes takarmánygyep fenntartása a vegyszeres gyomirtás ismételt alkalmazása nélkül.
53
Az ötödik pontban foglaltam össze a bio vagy organikus gyepgazdálkodásban alkalmazható gyomszabályozási, termőképes gyepállomány biztosítási lehetőséget. A mechanikai ápolási, kaszálási munkákat a legeltetés után el kell végezni. A gyepet csak a legeltetésre alkalmas időpontban legeltessük és csak addig, amíg a terület biztosítja a megfelelő termést az állatállománynak, és a talaj tápanyagtartalma és vízszolgáltató képessége biztosítja a természetes termőképességet. A magas fajdiverzitású, fajokban gazdag növény állomány életfeltétele így biztosítható. Megjegyzendő, hogy a gyepek természetes állateltartó képessége tápanyagpótlás nélkül mindig alacsonyabb, mint ha műtrágyázunk. Itt kell kihasználnunk a termőhely biztosította hozam eltéréseket a legeltetési idény folyamán. A gyep gyomszabályozási kérdéskörét összefoglalva megállapítható, hogy a termőképes gyep növény állománya gyommentesen tartható, ha megfelelő felelőséggel, és szakértelemmel biztosítjuk a gyep növényzet igényeinek kielégítését, valamint a szakszerű gyephasználatot, az állat és a termelő igényeinek figyelembe vétele mellett. A vegyszeres gyomirtás káros utóhatásai mérsékelhetők, ha arra csak a gyep termőképességének helyreállítása érdekében egyszer kerül sor, és ehhez kapcsolódik a megfelelő minőségű és színvonalú gyepgazdálkodás bevezetése. A gyep gyomirtása azt jelenti, hogy a takarmányérték és a hozam érdekében az értéktelen gyepalkotókat kiirtjuk a gyepből, a gyomszabályozás viszont a természeteshez hasonló növénytársulások állomány szabályozását biztosítja a termesztési cél megvalósítása, de a környezet károsítása nélkül.
54
8. A gyep termésképzése A gyep alaptermését, vagy természetes hozamát az adott ökológiai körülmények között kialakult növénytársulás, vagy kialakított növénytársítás növényeinek vegetatív termése adja. A termés biztonságot a rendelkezésre álló víz, a termés tömeget pedig a tápanyag ellátottság határozza meg. A gyep termésmegoszlását a vegetációs idő alatt a legeltetett állomány faja befolyásolja. Ez egyben meghatározza a legeltetési idény tervezhetőségét is. A gyeptermesztés technológiai tervezéséhez tehát ismernünk kell a hasznosító állat faját és tartás módját, a gyephasznosítási elvárásokat, a rendelkezésre álló terület fekvés viszonyait. Ezek ismeretében tudjuk kiválasztani telepítés esetén a megfelelően termeszthető fűfajokat, vagy a meglévő növénytársulást alkotó fűfajok jellemzői alapján megállapítani azok termeszthetőséget. Általában elmondható, hogy megismertük a füvek ökológiai igényeit, tudjuk az állattenyésztés takarmányozási elvárásait, adottak a gyepterületek ökológiai viszonyai, ezen keresztül kidolgoztuk a termesztés agrotechnikáját, ami biztosította az adott terület állateltartó képességének megbízható tervezését. A gyepalkotók termőképessége részben élettani sajátosságaiktól, részben az ökológiai adottságoktól, időjárási évjárathatásoktól függ.
8.1. A hozam alakulását befolyásoló tényezők A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fűféle gyepalkotók tavaszi növekedése és hozama jobb, mint a vegetációs idő ezután következő részében. Ez azzal magyarázható, hogy a füveknek át kell esni a téli fagyos hideg és rövid nappalos hatáson ahhoz, hogy a generatív fejlődési fázist kiváltó hormonok szintetizálódása meginduljon. A fűfélék a tavaszi növedékben sok magszárat nevelnek, és erősebben növekszenek, mint az ezt követő növedékekben. Ezért nem tudunk még öntözéssel sem kiegyenlített termés növedékeket termelni. Ez alól kivétel az olasz perje, a francia perje és az aranyzab, mivel ezek minden kaszálás után képesek magszárat nevelni és nagy termést adni, mivel nem igénylik a téli vernalizációt a generatív hajtásaik kifejlesztéséhez. A július végi, augusztus elejei, aszályos, csapadékszegény időjárás, csökkenti a hasznosítható termést. Abban az esetben, ha ez a termés még el is marad, beszélünk a
55
kisülési időszakról, ami a füvek kényszer nyugalmi állapotban való élettani túlélő képességét bizonyítja. Gyeptermesztési szempontból viszont, akkor tekintjük szárazságtűrőnek az adott fűfajt, ha a kisülési időszakot nemcsak túléli, hanem ez idő alatt hasznosítható termést is ad. Ilyen szárazságtűrő fűfajok a Bromus inermis, a Festuca arundinacea és az Agropyron cristatum vagy a Bromus erectus. Gyakorlatilag tehát ezeknek a füveknek nincs kisülési időszaka, ha megfelelő gyeptermesztési agrotechnikát alkalmazunk. Az évjárathatás elsősorban a tavaszi csapadék bőségétől vagy szűkösségétől függ. Csapadékos tavaszon a virágzó fűszárak elérhetik teljes potenciális magasságukat, ezáltal megnő a szálfűféle gyepalkotók borítása és a takarmánytermés tömege. Száraz tavaszon a fű alacsony marad, ez által megszabadulva a füvek árnyékoló hatásától, teret nyernek az egyéb lágyszárú gyepalkotók is. Ehhez járul még a korai vagy kései kitavaszodás. 10. táblázat A gyep növekedésének és fehérje tartalmának összefüggése
Nyersfehérje tartalom
Növekedési napok
A gyep magassága
száma
cm.
9 – 10
8
25,45
10 – 17
15 – 16
25,18
23 – 24
21 – 23
22,65
30 – 32
30 – 32
17,95
35 – 36
34 – 35
17,12
45 – 46
48 – 49
13,55
60 – 61
65 – 66
11,75
a szárazanyag %-ban
Forrás. Barcsák et. al. 1978
A gyep fekvése vagy a talaj természetes vízgazdálkodása meghatározza a rajta megtelepedő növénytársulás faji összetételét és vegetatív termését. Ezt természetesen a fent említett többi tényező módosítja, de alapvetően a 2. táblázatban megadott értékek tekinthetők irányadónak.
56
A fűfélék fejlődése, növekedési ritmusa hatással van annak takarmány értékére és ezen keresztül a hasznosíthatóságra is. A takarmány érték változásokról a 10. táblázatadatai adnak útmutatást.
8.2. A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra Az állatok, a tavaszi kihajtástól az őszi beterelésig, gyepen történő tartási ideje a legeltetési idény. A legeltetési idény hossza a legeltethető terméstől függ. A legeltethető fű magassága állatfajonként változik, és ez által a legeltetési idény kezdete és vége is ettől függ. A juhászat legeltetési idénye hosszabb, mint a szarvasmarháé, mert a birka a rövidebb füvet is jól hasznosítja legeltetéssel. A juhászat április eleji kihajtással 200-210 napos legeltetési idényt tervezhet. A szarvasmarhánál már elválik a tejelő és a hús marha tartásmód gyephasználati igénye. A tejelőknél 160-180 napos legeltetési idény tervezhető – szent György naptól szent Mihály napig – ezzel szemben a hús marhák 200-240 napig is kint tarthatók a gyepen. A legeltetési idényben a termés növedékek száma a regenerációs időtől és a legeltetési napok számától egyaránt függ. Szarvasmarha esetében a regenerációs idő – ami alatt a fű eléri a 25 – 30 cm magasságot - átlagosan 30 napra tervezhető, a legeltetési napok száma, pedig 10 napnál hosszabb nem lehet. A kettő együtt adja a rotációs időt, vagyis a terület újra hasznosíthatósági idejét, ami 40 napot tesz ki. Optimális esetben az adott terület egyes növedékei 40 napig látják el takarmánnyal a rajta legeltetett állatállományt. A legeltetési napok számának csökkentésével növelhető a regenerációs idő, de a rotációs idő nagysága állandónak vehető. A 40 napos rotációs időt szem előtt tartva, a 160 napos legeltetési idény négy, míg a 200 napos, öt fű növedék hasznosítását teszi lehetővé ugyanazon a területen. Juh legeltetés esetében a legeltetési magasság / 10-15 cm / alacsonyabb és így rövidebb sarjadási idővel kell számolni, ezért a rotációs idő rövidebbre tervezhető. Átlagosan 35 napos rotációs idővel számolva ugyanaz a terület, ami a marhát négy vagy öt növedékkel képes eltartani, a juhoknál már hat növedéket biztosíthat egy 210 napos legeltetési idényben. A termés nagysága a terület ökológiai adottságaitól és az alkalmazott termesztés technológiától, a legeltetési idény növedékenkénti takarmány ellátottsága, pedig a helyesen tervezett és kivitelezett állateltartó képességtől függ.
57
11. táblázat A növedékek száma és termés megoszlása a hasznosító állat legeltetési idény időtartama alapján
Termés
Tejelő marha
Húsmarha
Juh
Legeltetési idény
Legeltetési idény
Legeltetési idény
160 nap
200 nap
Rotációs idő
növedék
40 nap
száma
Rotációs idő
210 nap
35 nap
Termésmegoszlási %
Termés %
Üde
Száraz
Üde
Száraz
Üde
Száraz
fekvés
fekvés
fekvés
fekvés
fekvés
fekvés
1.
04.20 – 05.30.
40
50
40
45
04. 10 - 05. 15.
25
25
2.
05.31 – 07. 09.
30
30
20
30
05. 16.- 06. 20.
30
35
3.
07.10 – 08.18.
10
0
10
0
06. 21 – 07. 26.
20
20
4.
08.19.– 09. 27.
20
20
15
15
07. 27 – 08. 31.
5
0
5.
09.28 – 11. 06.
0
0
15
10
09. 01 – 10. 05.
10
10
6.
-
10. 06. – 11. 10.
10
10
100
100
100
100
100
100
A 11. táblázat szerint látható, hogy a növedékek száma mennyire függ a rajta tartott állat igényétől. Kiegyenlített termés természetesen nem érhető el. Száraz fekvésben többnyire számolni kell a kisülési időszak takarmány hiányával. Ezt kiegészítő legeltetéssel pótolhatjuk, vagy az "optimális állateltartó képesség" tervezése esetén marad kaszálni való terület is, aminek betakarított termését ebben az időszakban felhasználhatjuk. A legelőhasználat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetést tűrő szálfüvek és egyéb gyepalkotók felszaporodását segít elő. A növényállomány fajgazdagságának változása a termesztési eljárásokon kívül a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási ill. regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége között. A regenerációs idő a fű növekedési, újrasarjadási idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb /18 nap/, nyáron hosszabb /30 nap/, nyárvégén, a kisülési időszak miatt, meg is duplázódhat /40-50 nap/ és augusztus vége, szeptember
58
elejétől ismét /30 nap/ rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől, tápanyag ellátásától és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától.
8.3. A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására A megfelelő termésnövelés csak megfelelő fajösszetételű gyeptől várható. A tápanyagellátás javításának hatása csak a jó termőképességű, nemesített vagy vadon termő fajoktól várható. Ezért fontos a gyep faji összetételének ismerete. A nem megfelelő fajokból álló gyepet valamelyik gyepfelújítási formával termőképesebbé tesszük, és ez alapján tervezzük meg a hasznosítási és termesztési eljárásokat. A termésnövelő eljárások közül alapvető a tápanyagellátás, a szerves és a műtrágyázás. A leghatékonyabb a műtrágyázással történő tápanyag bevitel. A műtrágyázás tervezésénél a három fő elem, a nitrogén /N/, a foszfor /P/ és a kálium /K/ ellátottságot vesszük számításba. Tekintettel arra, hogy a vegetatív részeiért termesztett gyepalkotók közül a fűfélék fordulnak elő legnagyobb arányba a gyepen, a termés meghatározó részét a nitrogén befolyásolja. A gyepalkotókra gyakorolt hatása alapján megállapítható, hogy a nitrogén fajszám csökkentő. A 100kgN/ha adagja fölött már várható a pillangósok megritkulása vagy eltűnése a gyepből. A hatóanyag formátumok közül − a nitrát gyorshatású, mert a fű közvetlenül fel tudja venni, a növényben pedig szabadon is megtaláljuk, − az ammónium lassú hatású, mert előbb át kell alakulnia nitráttá, hogy a növény hasznosítani tudja, − az amid formátum pedig elsősorban a szemtermésre hat és a vegetatív részek növekedésére nem olyan erős hatású mint a másik kettő, ezért alkalmazása a gyepre nem ajánlott. − A leggyakrabban alkalmazott műtrágyaféle az ammónium nitrát /NH4NO3/. A kálium hatóanyag formátumra a füvek nem érzékenyek, − Önmagában adva a füvekre nem termésnövelő hatású, de a takarmányértéket és a nitrogén hasznosulását javítja. − A gyepalkotók közül a pillangósok elszaporodására és fennmaradására kedvező hatású.
59
− A káliumot szakmai körökben gyakran a füvek kaviárjának is nevezik, mert a füvek hajlamosak a káli túlfogyasztásra ez pedig takarmányozási problémákat is okozhat. − A kalcium, magnézium és kálium arány megváltozása a fűben, a legelő állatnál legeltetési tetániát okozhat. − Kálium hiányra homokos talajokon számíthatunk a kimosódás miatt. A kötöttebb talajok agyagásványain megkötődik. Felszabadulását a nitrogéntrágyázás elősegítheti. A foszfor műtrágya hatóanyagára a gyepnövények nem érzékenyek, de a műtrágya szemcse méret befolyásolja a felvehetőségét és elérhetőségének időtartamát. − A foszfor ellátás növelése a talajban, önmagában nem eredményezi a termés növekedését. − Alkalmazása javítja a pillangós gyepalkotók arányát a gyepben. − Hatással van a nitrogén hasznosulására. − Aránya növényekben a műtrágyázás hatására sem növekszik. − A talajon megkötődik, kimosódásra nem hajlamos.
Az alkalmazható tápanyag arány a vizsgálatok szerint N:P:K=1:0,4:0,4. A gyakorlati tapasztalataink szerint a műtrágyázás tervezésénél abból indulhatunk ki, hogy a termőképes gyep fajokból álló gyep az adott ökológiai körülmények és termesztési hasznosítási eljárások mellett ad egy alaptermést, ami a talaj természetes tápanyag szolgáltató képességétől függ. Feltételezzük, hogy ez a termés általában mindig rendelkezésre áll, tehát tápanyagpótlás nélkül is megtermelhető. Ezeket a várható terméseket mutatja az 1 táblázat. A műtrágya adagot ezért, csak a többlet zöldtermésre tervezzük. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nitrogén hatékonysága akkor jó, ha 1kgN/ha hatóanyag kijuttatásával 100kg/ha zöldfű többletet tudunk elérni. Ez természetesen az adag növelésével egy idő után csökken, de öntözés nélkül 100-150kgN/ha hatóanyag kijuttatásáig elvárható. A tervezés gyakorlati kivitelezése úgy történik, hogy vesszük a táblázatból, vagy a tábla mért adataiból a várhatóan rendelkezésre álló zöld termést. Erre nem számítunk tápanyag kiegészítést, hiszen a talaj természetes tápanyag feltáródása ezt fedezi. A többlet zöldtermésre tonnánként 10kgN/ha hatóanyag kijuttatását tervezhetjük területre. Például a táblázatban közölt adat szerint üdefekvésben elérhető 3 tonna szárazanyag, ami 15 tonna zöldfű termésnek felel meg. Ebből a mérések szerint nálam csak 10 tonna várható nagy biztonsággal. Ez a terület alap vagy természetes termése. A várható állat
60
létszám alapján szükségem lesz 23 tonna/ha zöld fűre. A kettő különbségéből adódik, hogy a többlettermés 13t/ha. Az ehhez szükséges nitrogén hatóanyag adag 130kgN/ha és természetesen az előbb említett arány foszfor káli kiegészítés. Az öntözés nélkül elérhető zöldtermés műtrágyázással a fekvés viszonyok és a megfelelően termeszthető fű fajok alapján, szárazfekvésben 8-15t/ha, üdefekvésben 2530t/ha. A termés e fölött már a vízellátás javításával, tehát csak öntözéssel termelhető meg. Öntözésnél hasonló az eljárás, de a víz hatására az alaptermés az üde fekvésű gyep termésével egyezik meg vagy ettől várható egy 20-30%-os javulás. A nitrogén adagot szintén csak a többlettermésre tervezzük. Tehát egy 15t/ha alaptermésű gyeptől 40t/ha termés eléréséhez a 25t/ha termésnövekedéshez 250kgN/ha hatóanyag tartalmú műtrágya szükséges, amit természetesen az öntözésnek megfelelően több részletre osztva juttatható ki a területre.
8.3.1. A gyep műtrágyázás technológiája. − Száraz, tehát nem öntözött termesztés esetén a nitrogén műtrágya adag ne legyen kisebb, mint 50kgN/ha, mert a hatékonysága nem lesz megfelelő. A cikk írás idején a gyepre alkalmazott nitrogén adagok gazdaságossági felső határa a 100kgN/ha körül van. − A nitrogén műtrágya adag 1/3-át szokás volt ősszel, a vegetációs idő végén kijuttatni a területre. Ma már inkább a teljes adagot télvégén, tavasszal szórjuk ki. Ez elsősorban környezetvédelmi szempontokkal indokolható, de tapasztalataink szerint nem elsősorban a kimosódás, hanem a párolgás és a fagyott talajon való elmozdulás okozta veszteség elkerülése szempontjából előnyös. − A nitrogén műtrágya vegetációs-idő alatt történő fűnövedékenkénti megosztása, időjárási adottságaink között nem biztosít megfelelő eredményt, hatékonyságot. − A foszfor és kálium műtrágyákat az ősz folyamán célszerű kijuttatni a jobb hasznosulás érdekében, de vizsgálataink szerint a kora tavaszi, egy menetes, kiszórás sem ront a hatékonyságon. − A szórásnál figyelni kell az átfedésekre és a sávkihagyásokra. mert ez hatékonyság vesztést és környezetkárosító, növény állomány lerontó hatást eredményezhet.
8.3.2. A műtrágyázás hatása a gyepre − A műtrágyázás hatással van a gyep növény állományának faji összetételére, a fajok számára és takarmány értékére.
61
− A vizsgálatok azt mutatják, hogy az adag emelésével a gyepalkotó fajok száma csökken. A nitrogén hatására a fűfélék felszaporodása várható. A gyenge termőképességű fűfajokból álló, apró csenkeszes gyepek a műtrágyázás hatására átalakulnak és megjelennek a nagy hozamú fűfajok, ami a műtrágyázás fűfaj összetétel javító hatását mutatják. Az évenként ugyan azzal az adaggal történő műtrágyázás biztosítja a kialakult fajösszetétel stabilizálódását. Az adagváltoztatások kedvezőtlen hatásúak nem csak a termésre, hanem a faji összetételre is. − A pillangós takarmánynövények, 100kgN/ha hatóanyag fölött visszaszorulnak, vagy eltűnnek a gyepből. Tekintettel azonban arra, hogy a füvek amúgy is fehérje túlsúlyt biztosítanak a takarmányban, hiányuk nem okoz különösebb problémát a takarmányozásban. A műtrágyázás megszüntetése után ezek a fajok visszatérnek a gyepbe. − A takarmány beltartalmi értékeinek alakulására kifejtett hatás is a minőségi változások közé sorolható. − A nitrogén, foszfor, kálium együtthatása is meghatározó a takarmányérték alakulására. A N és a K bizonyos értelemben verseng egymással az asszimilátákért. Az egyoldalú nitrogén trágyázás hatására nő a nitrogéntartalmú anyagok. elsősorban a nyersfehérje tartalom a fűben. A nyersfehérje tartalomnak azonban csak egy része a valódi fehérje a keletkező anyagok másikrésze, amid anyag, vagy más nitrogén vegyület. − A kálium trágyázás inkább a szénhidrátok és zsírok szintetizálódását segíti elő, mivel növeli a megtermelt takarmány nyerszsír- és nyersrost-tartalmát is, ugyanakkor csökkenti a nyersfehérje-tartalmat. − A növény állomány faji összetétele is befolyásolja a takarmányértéket. A 30% pillangóst tartalmazó tartalmazó, telepített füvekből álló gyep 1kg szárazanyag termésében annyi fehérje tartalom volt mérhető, mint a vele együtt telepített, csak füvekből álló gyep fehérje tartalma 300kgN/ha hatóanyag alkalmazásának hatására. A gyepek termés növelése tehát az elvárásaink és az állataink igénye szerint megoldható, de tervezése szakszerűséget, kellő odafigyelést igényel.
8.3.3. A gyep tápanyagellátásának ökológiai lehetőségei A gyep termését a termőhely természetes tápanyag szolgáltató képessége, az alkalmazott tápanyag kiegészítés agrotechnikája és a kijuttatott tápanyag adagja, formája és eredete határozza meg a rendelkezésre álló vízforrás függvényében. A
62
gyepalkotók termőképességének megőrzését és fenntartását a szakszerű hasznosítás, a tervszerű gyepgazdálkodás megvalósítása biztosítja. A fő tápelemek a nitrogén, a foszfor és a kálium. A fűfélék számára meghatározó a nitrogén. Az ökológiai gazdálkodásban csak természetes eredetű kiegészítő tápanyagot használhatunk. A nitrogén mineralizációja a talaj vízellátottságától és a hőmérsékleti viszonyoktól függ. A gyep alatt felszaporodó szerves anyag lebontásához a talajban élő mikroorganizmusok sok nitrogént vonnak el a füvektől, de ezek később lebomlanak, és felvehetőkké válnak. A nitrogén forgalmat a talaj szén/nitrogén aránya jellemzi. Ez a gyepeknél C/N = 25:1 ami meglehetősen tágnak mondható. A talaj nitrogén szolgáltatását a gyepalkotó fajok összetételi aránya is befolyásolja. Ha megfelelő arányban vannak jelen az állományban nitrogénkötő pillangósok, - mint pl. fehér here - akkor általában nincs számottevő nitrogénhiány a gyepben. A nitrogén megkötés akkor nagyobb, ha nincs elegendő belőle a talajban, mert egyébként a pillangósok is a talajnitrogént használják fel. A becslések szerint 25-35% pillangós borítottság mellett, 160-190 kg/ha/év nitrogénkötéssel számolhatunk, aminek a hatása azonban csak hosszú távon mutatható ki. Az ökogazdálkodású gyepeken a fő tápanyagpótlási lehetőség a szerves trágya kijuttatása a területre. A 82/2002. (IX. 4.) FVM-KvVM együttes rendelet szerint a felhasználható nitrogén hatóanyag tartalom 170kgN/ha/év. Csak öko-, vagy extenzív tartásmódot folytató üzemekből származó trágyaféleség használata engedélyezett. Szilárd szerves trágya kijuttatása gyepekre Magyarországon nem jellemző. A hígtrágya használata viszont, amennyiben rendelkezésre áll, megfelelő lehet. A hígtrágya tápanyag tartalma 1:1 arányú gülle : víz hígítási aránynál 1m3-re vonatkoztatva N: 1,2 kg/m3 P2O5 : 0,4 kg/m3 K2O: 2,3 kg/m3 . Egyszerre 50m3 –nél több anyagot nem juttatunk ki. A kijuttatás ideje február vége, március eleje. A kiadott nitrogén és foszfor 50%-a, a kálinak pedig 80%-a azonnal hozzáférhető formában felhasználódik. A legnagyobb veszteséget a nitrogén azt követően a káli szenvedi el, míg a foszforveszteség elenyésző. Hígtrágyázott gyepet ne legeltessünk mert a káli túlfogyasztás miatt hypomagnezémia vagyis legeltetési tetánia fordulhat elő a friss füvet fogyasztó állatoknál. Számolhatunk / 12. táblázat / a legelő állatok legeltetési idényben történő trágyázásával is. A szilárd ürülék szerves nitrogén tartalma nehezen érhető el a növények számára és veszteségeket szenved, míg a vizelet nitrogénje szinte azonnal felvehető. Nagy állatsűrűség mellett un. bujafoltok alakulnak ki a trágyázott helyeken, mert a szag hatás miatt a szarvasmarha nem fogyasztja el trágyája helyén nőtt füvet. Ezt más állat legeltetésével, vagy ha sok ilyen folt van, akkor kaszálással hasznosíthatjuk.
63
12. táblázat A legelő szarvasmarha ürülékének tápanyag tartalma
Szilárd ürülék
Vizelet
g/kg szárazanyag
g/kg
Nitrogén
20
10
Foszfor
10
0,3
Kálium
10
10
Kalcium
10
0,6
Tápanyag
A legelő állat trágyázása egyenetlen eloszlású ezért foltokban nagy trágyaterheléseket okoz. Ha a trágyalepényeket hagyjuk megszilárdulni, akkor ez foltokban gyepállomány kipusztulást és nemkívánatos gyomosodást okozhat. Egy állatnál nagyobb hektáronkénti terhelés esetében már célszerű elvégezni a lelegelt szakaszokon, az igénybe vétel megszűnése után, a trágyalepény súrlatást, ami megszünteti a gyepnek a káros takarását. Más biológiai vagy szerves eredetű trágya is felhasználható, ha az ökogazdálkodásban az alkalmazása engedélyezett. A gödöllői Gyepgazdálkodási tanszék kísérleteiben jó eredményt adott, pl. a "Biofert" nevű trágyaféleség alkalmazása. Fontos szempont hogy az alkalmazott trágyák ne befolyásolják károsan a felhasznált adagjukkal a gyep faji és takarmány minőségi összetételének alakulását.
64
8.4. Öntözéses gyepgazdálkodás
A gazdasági gyepek termőképességét a talaj tápanyag és vízszolgáltató képességén kívül a csapadék viszonyok is jelentős mértékben befolyásolják. A termőhelyre jellemző növény állomány, az ősgyep faji összetétele és termőképessége, az adott ökológiai feltételektől függően alakult ki. A terméshozamot javíthatjuk nagyobb termőképességű fajták telepítésével vagy felülvetésével, a tápanyag ellátás növelésével, a műtrágyázással, és a hiányzó csapadék pótlásával, az öntözéssel. Azok a gyepnövények, amelyek az öntözés és tápanyag ellátás hatására nem fokozzák a hozamukat, mint pl. az apró csenkeszek, hanem átengedik a helyüket a vízigényesebb, a termőhelyi adottságokhoz jobban alkalmazkodó nagyobb hozamú fűfajoknak. Az alacsony hozamú alföldi aprócsenkeszes gyep tehát az öntözés hatására a növény állomány faji összetételének átalakulásával reagál. A túl öntözés, ami a terepviszonyokból adódó öntözési hibákból szokott bekövetkezni, teret enged a savanyú füvek megjelenésének, ami már nem célja az öntözésnek, mert rontja a takarmányértéket. Az öntözésre alkalmas telepítésre javasolható, fűfajok aljfüvek közül: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, fehér/ tarackos tippan szálfüvek közül: réti komócsin, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olasz perje, zöld pántlikafű, A növényzettel fedett gyepterület naponta négyzetméterenként 3-4mm vizet képes elpárologtatni. Az egységnyi terméshez szükséges vízfelhasználás hatékonyságát a tápanyag ellátás fokozása javítja. 1 kg szárazanyag előállításához a gyep átlagosan 840 liter/kg vizet használ fel tápanyag kiegészítés nélkül. Foszfor és kálium műtrágya kiegészítéssel 760 l/kg szárazanyag, teljes azaz nitrogén, foszfor, kálium harmonikus műtrágyázással 600 l/kg szárazanyag a várható vízfelhasználás. A szükséges öntözővíz adagot a csapadék és a tervezett termés vízigénye közötti különbségből lehet megtervezni. Az alföldi gyepeken az évi átlag csapadék 550mm körül van, ekkor leegyszerűsítve a vízhiány 250mm, ennyi vízpótlásra van legalább szükség. Az öntözéssel 30t/ha zöldtermés felett kell számolni. Ettől a terméstömegtől már a természetes csapadék nem biztosítja a termést. Az öntözés termésmegoszlást is befolyásolja. Tejelő szarvasmarha állomány legeltetés
65
esetén négy növedékkel számolva a termés kiegyenlítetté válik, de nem lesz egyforma. A megoszlás növedékenként 30-30-20-20% termés, amivel tervezhetjük a gyephasznosítást. Az első növedéket nem szükséges öntözni, ezért három öntözéssel tervezhetünk, ami 60-80mm víz pótlását jelenti alkalmanként. A tápanyag ellátás a nitrogénre van alapozva. Az NPK arány =1:0,4:0,4 . A műtrágyázást növedékenként meg lehet osztani. Az öntöző berendezéstől függően lehet öntözés előtt vagy után műtrágyázni. Esőztető öntözésnél előtte, árasztó öntözésnél az öntözés befejezése után végezzük a műtrágya kijuttatását. A termés 30t/ha zöldhozam figyelembe vételével optimalizálva a 20% hozamra 6t/ha ez 40 napos rotációs időre 60kg/nap/számosállat fogyasztással számolva 2,5 – 3db számosállat legeltetését teszi lehetővé hektáronként és az első két fűnövedékből tervezhetek kaszálásos betakarítást takarmány tartósítási célokra. Az öntözésnél tehát a termésnövelést elsősorban a tápanyag ellátás, míg a termés biztonságot az öntözés adja. Öntözési módszerek lehetnek permetező, esőztető és árasztásos eljárások. Az esőztető berendezésekkel kis vízadagok is kijuttathatók, pl. 40mm/ha, az árasztó módszer azonban 100mm-nél kisebb vízadaggal nem tud dolgozni. A gyepöntözési módokkal szemben támasztott növénytermesztési követelmény, hogy az öntöző vizet. megfelelő időben, szükséges mennyiségben, egyenletesen terítve, a termőtalaj és a gyepnövényzet károsítása nélkül, kis vízveszteséggel, minél kisebb költséggel juttassuk a növényhez úgy, hogy a gyephasznosítást időben ne zavarja. „Nem az öntözési mód, hanem a szakszerűen kiadott vízmennyiség dönti el az öntözés eredményét”.
66
9. Legeltetéses gyephasznosítás A legeltetéses gyephasznosítási eljárásokra és módszerek alkalmazására a változó kérődző állatlétszám erősen rányomja a bélyegét.
13. Táblázat A szarvasmarha- és juhállomány alakulása
Állatállomány 1000 db
évek 1989
1999
2000
Szarvasmarha
1598
857
805
Juh
1216
934
1129
A hasznosítatlanul álló parlaggyepektől a természetvédelmi gyepeken át az öntözéses gazdálkodást folytató juhászatokig sokrétűnek mondható a jelenlegi gyephasznosítás. A legelő használat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetés toleráns szálfüvek és egyéb gyepalkotók, felszaporodását segít elő. A növényállomány diverzitás változása a termesztési eljárásokon kívül, a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van: a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási ill. regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége, terhelése között. A legeltetési idő egy adott területen, nem haladhatja meg a 10 napot, mivel az állat ekkor vissza legel a sarjadó fűbe és nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény életképességét is visszaveti. A regenerációs idő a fű növekedési idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb / 18 nap /, nyáron hosszabb / 30 nap /, nyárvégén, a kisülési időszak miatt, meg is duplázódhat / 40-50 nap / és augusztus vége, szeptember elejétől ismét / 30 nap / rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától. A legeltetés szervezésében különböző eljárások és módszerek alakultak ki a történelmi korok folyamán. Hatékonyságuk vizsgálatánál figyelembe kell venni a rendelkezésre
67
álló területen végzett legeltetés gyakoriságát, a termésképzéshez szükséges sarjadzási idő betartását, a terhelés nagyságát és a termés legeltetési idejének hosszát. A legeltetés szervezése a legelő berendezésétől és a legeltetett állat fajától függően, eltérő megoldású lehet. A legeltetés tervezése : a legelőterület nagyságának és fekvés viszonyainak meghatározása, a legelő termő képességének megállapítása, a növedékek számának meghatározása a legeltetendő állatfaj igényei alapján, az állandó területű szakaszok számának meghatározása a tábla méret alapján, a legelő állateltartó képességének meghatározása, a szakaszok legeltetési napjainak meghatározása növedékenként, a várható állatsűrűség meghatározása, a kiegészítő legeltetés megtervezése a kisülési időszakra,
9.1. Terelgető, pásztoroló legeltetés
A legeltetés korai formáinál a terelgetős, pásztoroló eljárásokat találjuk, amelyek, bizonyos változásokkal, napjainkig fennmaradtak, sőt megfelelő módszerekkel, mint hagyományos eljárások, alkalmazhatóak is. A nomád legeltetésre az volt a jellemző, hogy mindig oda hajtották az állatot, ahol volt fű, és addig tartották ott, amíg volt mit legeltetni. A legeltetés ebben a formában nem okozott regenerációs időbeli gondot, mivel a gyep állateltartó képessége magasan fölötte lehetett a terhelésnek. A veszteségek sem lehettek jelentősek, mivel a marhákat a legeltetésben valószínűleg rögtön követték a juhok. Ez az eljárás napjainkra megszűnt, mert eltűntek a nagy szabad térségek, amelyek biztosíthatták ennek a formának a határtalan terület igényét. A szabad legeltetés akkor alakult ki, amikor a szántóföldi művelés vissza szorította a gyepeket a gyenge termőképességű talajokra és ott közös használatú falusi közlegelőket alakítottak ki, megszüntetve ezzel a nomád legeltetés gyakorlatát. A legelő terhelése termőképességéhez viszonyítva magas volt. A gyep a túllegeltetés miatt, takarmány értékű növény fajokban elszegényedett és elgyomosodott, megritkult, ami a lejtőkön utat engedett az eróziónak. Nyáron a szabad legeltetést kiterjesztették a már lekaszált rétekre és betakarított gabona tarlókra. Elkülöníthető termésnövedékek a regenerációs
68
idő figyelmen kívül hagyása miatt nem voltak. A szabad legeltetés szakszerűtlen legeltetési forma volt. A láb alóli legeltetés a szabad legeltetés olyan formája, ahol a pásztor a rendelkezésre álló gyepterületen, a termés függvényében, már irányítja az állatállományt, és ezáltal, a visszalegelés megakadályozásával, lehetővé teszi a regenerációs idő egyfajta betartását. Túlterhelés esetén nem működött a rendszer. Megfelelő állat létszámmal már ki tudták alakítani a megfelelő termés megoszlást, vagy másképpen a növedékek hasznosítására épülő váltott legeltetésnek nevezett módszert. A pásztorok jól ismerték a rájuk bízott állományt, és kutyákkal, hang, és füttyjelzésekkel szakszerűen terelték az állatot a megfelelő helyre. Ennek a módszernek bizonyos országokban még mindig nagy hagyományai vannak. Bizonyítják ezt az évente megrendezésre kerülő nyájterelő versenyek is. Az elgyomosodási, túllegeltetési problémáktól és a legelő erózióra való hajlamossá tételétől ez a módszer sem volt mentes. A talaj - növény - állat kölcsönhatás egyensúlyának érvényre jutása, csak esetleges és nem tudatos volt.
9.2. Adagoló legeltetés
A gazdálkodás fejlődésével alakultak ki az adagoló legeltetési eljárások. Ezek jellemzője, hogy, a termés és az állateltartó képesség növelése érdekében, műtrágyázással megnövelték a talaj termőképességét, nemesített füvek betelepítésével pedig megváltoztatták a növénytársulás faji összetételét, ezzel fokozták az egyes gyepnövedékek hozamát és termés biztonságát. Természetes, extenzív gyepeken ma már csak a termőhely biztosította termést adagolják minden egyéb termésnövelési beavatkozás nélkül. Az eljárás lényege, hogy a fűadagokat növedékenként, rotációszerűen, szakaszosan kapják meg az állatok. Egy terület termésnövedékén csak annyi állatot legeltetnek, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát és a növényzet vitalitását a következő növedék előállításához. Eredménye egy kiegyenlítettebb, magas fajszámú gyepnövény állomány. A legelő berendezését tekintve, az adagoló legeltetés állandó és időszakos karám rendszerrel behatárolt területű szakaszokon történhet.
69
9.2.1. Az állandó szakaszhatárral kialakított gyepek legeltetése Az állandó szakaszhatárok készülhetnek fából, szögesdrótból, élő sövényből, kőből, de lehetnek természetes határok is, pl. vízfolyás árka stb. A szakaszok nagysága, a művelő gépek méretei miatt, 10 és 20ha között változik. A felhajtó út szélessége szintén 10m körüli. Az egyes szakaszokon, állandó létszámú állatállomány esetén - a terméstől függően - növedékenként változik a legeltetési napok száma. Az állatlétszámot a legelő eltartó képességéhez kell igazítani. (Erről a későbbiekben lesz szó. ) Amennyiben a szakasz termése 10 napon túli legeltetést biztosít, a szakaszhatárokon belül is - ideiglenes telepítésű elektromos krámmal és tíz nap alatti terheléssel – további napi adagoló legeltetést kell folytatni az állatlétszám igénye szerint, ellenkező esetben meg fog növekedni a taposási kártétel. Az állandó szakaszhatárokon belüli legeltetés megszervezését az alábbiak szerint célszerű megtervezni. A tartósan fix karámokkal vagy más természetes határolókkal kialakított, állandó területű szakaszokon folytatott legeltetés esetén a terület és az állatlétszám állandósága mellett, a szakaszok legeltetési napjainak száma a növedékenkénti termés nagyságától függően változik. A legelő állateltartó képességét optimálisan kell meghatározni, hogy az egyenletes terhelést és a megfelelő takarmány ellátást biztosítani tudjuk. Ennek meghatározásához ismernünk kell a terület fekvését és termőképességét, valamint a hasznosító állat fajának és legeltetési idényének megfelelő termés megoszlást növedékenként. Az állandó határok mellett a szakaszok területe is állandó. Egy adott legelő állateltartó képességét vagy terhelhetőségét általában úgy adják meg, hogy az évi össztermést elosztják egy számos állat legeltetési idénybeli zöldtakarmány igényével. Ez egy 100 ha területű, 10 t/ha termésű, szarvasmarhával hasznosított gyepen azt jelenti, hogy 60 kg/nap/állat fogyasztási igényű számosállattal számolva 160-180 napos legeltetési idényben 100 db állat eltartására képes. A számítás menetből azonban az is következik, hogy a termés 40 napos rotációnként, vagyis ebben az esetben négy egyenlő részben számolva, minden növedékben az évi össztermés 25 százalékaként kerülne hasznosításra. A termés növedékenkénti megoszlása viszont a terület fekvésétől függően változik, ezért ez a szám nem egyezik a kivitelezhetőséggel. Abban az esetben, ha a fenti terület üde fekvésű gyep, akkor a termésmegoszlás várható értékei növedékenként egymást követően: 40 – 30 – 10 – 20 %-ra tervezhetők és egyenként 40 napi hasznosításra elegendők. Ezt figyelembe véve célszerű a második legkisebb növedékre tervezni az állandó állatlétszámot, mert így az első két növedék
70
többlettermését tartósíthatjuk. A kisülési időszakban mindenképpen célszerű kiegészítő legeltetést tervezni, a negyedik növedék pedig lehetővé teszi, hogy ne rövidüljön meg a legeltetési idény. A reális tervezés alapján tehát, a termés 20 %-a 200t : 2,4t/állat/rotáció = 83 db állat tartható el nagy biztonsággal ezen a gyepen. A szakaszonkénti legeltetési napok számának várható alakulása az adott állatállomány mellett, a szakasz és a rajta megtermelt termés nagyságától függ. A fenti példa alapján, ha a területet 10 ha nagyságú szakaszokra osztom akkor az utolsó növedék legeltetése szakaszonként a következő képen alakul: 1 ha termése / 10t x 20% -a = 2t / ez a szakaszon 20t ami összevetve a 83db állat napi ( 83db X 0,06t/db = 5t ) igényével azt mutatja, hogy 4 nap lehet a legeltetési idő. A 10 db 10 hektáros szakasz esetében ez 40 nap, ami egyenlő a tervezett rotációs idővel. Az első növedékre jutó 40 % nagyságú termésből ez alapján csak öt szakasz legeltetésére lesz szükség, így a többit kaszálással lehet majd betakarítani. Egyes területeken az állandó szakaszhatárt a táblák természetes határai jelenthetik. A változó területnagyságú szakaszokkal rendelkező legelőegységen, hasonló képen lehet megtervezni a gyep legeltetéses hasznosítását, vagy fenntartását. Az optimális terhelés lehetővé teszi a többlettermést adó területrészek tervszerű pihentetését és ennek évenkénti váltogatását a természetvédelmi céloknak megfelelően. A legelő szakaszok igénybevételének becsléséhez jól használható az állatsűrűség kimutatása a legeltetett szakasz egy hektárján. A fenti példát folytatva a negyedik növedék legeltetése folyamán naponta 8,3 db állat legel a szakasz egy hektárnyi területén, ha egyenletes eloszlást feltételezek, akkor ez négy napos legeltetés mellett, 33 db állat megfordulását jelenti hektáronként a maga taposásával, legelésével és trágya ürítésével. Természetesen ez az állatsűrűség növedékenként változik, de a növedék terméséből megállapított legeltetési nap és a területigény figyelembe vételével számítható, és csak a legeltetett területre vonatkozik. A szakasz legeltetési napjainak számát meg kell szorozni az állat létszámmal és elosztani a szakasz területével. Ekkor a végeredmény a szakasz egy hektárnyi területének állatsűrűségét adja az adott növedék hasznosítása idején. A legelő terhelése a termés nagyságával egyenes arányban változik. A fenti alapján az első növedékből öt szakasz nyolc napos legeltetéssel és 66 állatsűrűséggel, a második növedékből hét szakasz hat napos legeltetéssel és 50 állatsűrűséggel, a harmadik pedig tíz szakasz két napos legeltetéssel és 17 állatsűrűséggel jellemezhető.
71
példa db/ha db/ha db/ha
9.2.2. A időszakos szakaszhatárral kialakítható, változó területű gyepek legeltetése Az időszakos szakaszhatárokon belüli legeltetés egy adott állatlétszám legeltetési napjaihoz igazított, az éppen rendelkezésre álló termés alapján számított, de növedékenként változó nagyságú terület hasznosítását jelenti. A legeltetett állatok napi fű igénye az állat létszám alapján adott, és ezt összevetve a rendelkezésre álló növedék termésével, megkapjuk az éppen aktuális, ideiglenesen bekerítendő legelőterület, a szakasz nagyságát. A legeltethető termés napra kész tömegét kaszálási próbával állapítjuk meg. A módszer előnyei közé tartozik, hogy meg tudjuk határozni a terhelés nagyságát, a gyepet nem tapostatjuk tovább, mint ameddig szükséges, a legeltetési idő hosszának tetszés szerinti megválasztásával megnyújtható a regenerációs idő, megakadályozható a túllegeltetés. A védett területfoltok kikeríthetők a legeltetési igénybevétel elől. A módszer hátránya a karámrendszer telepítéséhez szükséges nagy élőmunka igény. Minél rövidebb ideig akarjuk legeltetni a szakaszt, annál többször kell áttelepíteni a karámot. A legeltetés tervezése változó szakaszhatárok lehetőségei között az alábbiak szerint végezhető el a legeredményesebben. A szakaszhatárokkal nem összeszabdalt gyepeken vagy terelgető pásztoroló, vagy elektromos kerítéssel határolt ideiglenes szakaszokon folytathatjuk a legeltetést. Az elektromos kerítéssel történő adagoló legeltetés megtervezéséhez ismerni kell a legelőterület nagyságát, termés hozamát, fekvését valamint a legeltetendő állat faját és létszámát. Ezek ismeretében tudjuk tervezni az esetenként legeltetett legelő adagok területét, amit a legeltetés idejére elektromos kerítéssel határolhatunk. Vizsgáljuk meg egy 100 ha nagyságú üde fekvésű gyep hasznosítási terv összeállítását, ami 25 t/ha zöld termésre képes és 200 db tejelő marhát szeretnénk rajta legeltetni. Első lépésként meg kell határozni a termés megoszlást százalékosan és hozam szerint. Termés megoszlás %: 40 30 10 20 termés növedékenként (t/rotáció): 1000 750 250 500
Az állatok napi zöld fű igénye
50kg/db+10kg/ nap = 60kg/db/nap ebből, 200 db X 60 kg/nap = 12 t/nap
Megválasztjuk a legeltetési napok számát adagonként, ami 1-10 nap közt lehet.
72
Legeltetési napok száma adagonként legyen = 5nap, a
Rotációs idő = 40 nap
A legeltetési napok alapján tervezhető a legelt adagok száma a rotációs időben
40 Rotációsid ő = = 8 adag 5 leg .nap
Az 5 napos legeltetéshez szükséges termés adagonként 200 állatnak: 5 x 12 t/nap = 60t igény
A legeltetést biztosító adagok száma a növedékenként elérhető termésből számítva / lásd fent/ termés 1000 = = 17adag 60 igény
I. növ 17 adag
.II. növ. 13 adag
III. növ. 4 adag
IV. növ. 8 adag
Legeltethető terület adagonként a kiszámított elérhető adagok alapján: 100ha / 17 adag = 6 ha / adag ; 8 ha/adag; 25 ha/adag, 12,5 ha/adag;
Növedékenként (5 nap/adag legeltetés mellett), csak 8 adagra lesz igény ezért a többit kaszálással takarítjuk be, a hiányt pedig kiegészítő legeltetéssel pótoljuk. Legeltetés I. növedékből: Legeltetés II. növedékből: Legeltetés III. növedékből: Legeltetés IV. növedékből:
8 x 6 ha = 48 ha 8 x 8 ha = 64 ha 8 x 25 ha = 200 ha /100 ha kiegészítő legelőre lesz szükség/ / 8 x 12,5 ha = 100 ha
A legeltetési napok számának megváltoztatásával a tervszámok is változnak. Minél kevesebb a legeltetési napok száma egy adott területen annál több a regenerációs vagy újra sarjadási idő. Az állat sűrűségből adódó terhelés a legeltetési napok alapján számítható.
73
9.3. Területváltásra alapozott, rotációs adagoló legeltetés A fenti módszerek a termésnövedékekre alapozott rotációs adagoló legeltetés módszertani körébe tartoznak, mert esetükben a növedékek nagysága és állateltartó képessége szerint alakul a legeltetett szakaszok rotációja ugyanazon az évről évre legeltetéssel hasznosított gyepterületen. A másik eljárás a területváltásra alapozott rotációs adagoló legeltetés. Ebben az esetben a folyamatosan legeltetett területet évente váltogatják. Tipikus példája ennek a rétművelés. Ebben az esetben az állandó létszámra és optimális terhelésre alapozott legeltetésnél a legeltetésre nem kerülő első növedék termés többletét kaszálással takarítják be. Amennyiben a gyepből kaszálásra kerülő területet évenként máshelyen jelöljük ki, akkor folyamatos legelő használat mellett is, megvalósul az évenkénti területrotáció. Előnye a módszernek, hogy kíméli a gyepalkotók legeltetés érzékeny fajait és elősegíti magpergéses felszaporodásukat, vagy inkább fennmaradásukat a növénytársulásban, de a magérlelés és elpergetés ezzel a módszerrel tervszerűvé is tehető. A kaszáló gyepeknél két vagy esetleg három növedéket takaríthatunk be a gyepen. A gépesítés és a takarmány minőségével szemben támasztott igény meghatározta betakarítási idő általában kedvezőtlen hatású a védett állatfajokra és a magpergetésre. A május végi, június eleji anyaszéna vagy silózott takarmánykészítéssel járó kaszálási tevékenység erősen fészekromboló hatású lehet. A gépesítés előtti korokban kialakult hagyományos művelés esetén, az aratás miatt késett a kézi kaszálásos széna betakarítás, és bár elvénült, tömegében még ekkor is nagy mennyiséget adott. Ezeknél a szénáknál már a magtermés is gyakran beérett, mire a gyepet levágták. A szénapajtában elpergett, magvakban gazdag szénamurvát ezért sokszor gyeptelepítésre is használhatták. A gépesítés terjedésével már a takarmány minőségi elvárása határozza meg a fű kaszálási idejét. Az idejében, virágzás előtt levágott fűből készült széna léha, éretlen magokat tartalmazó murvája nem alkalmas gyeptelepítésre. Természetvédelmi szempontból követhetjük a késői betakarítást a fészekaljak védelme érdekében, de ekkor már a termés takarmány értékére ne számítsunk. A növedékek neve a kaszálókon egyben az elkészült széna nevét is jelenti. Az első növedék adja az anyaszénát, a második növedék a sarjúszéna, míg a harmadikat esetenként unokaszénának is nevezték, bár ennek betakarítása ritkán adatik meg. Az eddig leírt módszerek alkalmazása az extenzív gyepgazdálkodásban várhatóan segít a gazdáknak megteremteni a hatékony legelő gazdálkodást a természetes élőhelyre alapozott termésre alapozva is. Ennek eredményeként egészségesebb állatokat és ezen keresztül piacképesebb végterméket tudunk előállítani nemzetgazdasági és népélelmezési szinten is.
74
10. Gazdasági állatok legeltetése
10.1. Szarvasmarha legeltetés
A szarvasmarhát a tartási céltól függően többféle képen legeltethetik. Ennek megfelelően eltérést tapasztalhatunk a gyepalkotókkal szembeni igényességük és a legeltetési idényük hossza között is. Ezt tovább bonyolíthatja, hogy extenzív vagy okológiai gazdálkodást folytatunk vagy esetleg a hagyományos intenzifikált gyepen tartjuk az állatokat. A tejelő marhák a könnyen legelhető, fajokban gazdag gyepek finomabb szálú füveit kedvelik. A természetközeli ősgyepeken, extenzív és ökológiai gyeptermesztés mellett egyaránt nagy fajdiverzitású természetes legelő takarmányt állíthatunk elő és hasznosíthatunk a tejelő állománnyal. Feltétel a fajgazdagság megőrzése, a szakszerű sarjadzási idő és legeltethetőségi idő betartása mellett. Telepített ökológiai gyepeket 510 gyepalkotó fajból állítjuk össze. A legeltetésre alkalmas terület lehet száraz-, de a legoptimálisabb üde fekvésben. Míg a tartósított takarmány, a széna vagy az erjesztett, silózáshoz szükséges alapanyag, a nedves fekvésben termelhető meg a legnagyobb biztonsággal. A legeltetési idény 160-180 nap. Általában április végétől szeptember végéig tart. Ez a terület hasznosítását, 40 napos átlagos rotációs idő mellett, négy növedékben teszi lehetővé. A megoszlás: száraz fekvésű gyepen:
50 - 30 - 0 - 20 %,
üdefekvésben pedig:
40 - 30 - 10 - 20 %.
öntözött gyepeken:
30 - 30 - 20 - 20 % lehet kiegyenlítettebb.
Száraz fekvésű telepített gyepeken lehet a kisülési időszakban is valamennyi terméssel számolni, de jobb, ha ekkor is megtervezzük a kiegészítő legeltetést erre az időszakra. Kiegyenlített termést csak az öntözött gyepeken lehet elérni. Termésnövelésre alkalmazhatunk az ökogazdálkodásban engedélyezett kiegészítő tápanyagot, ami lehet szervestrágya vagy más eredetű természetes alapú biotermék. Kijuttatási ideje a nitrogén hatóanyag jobb érvényesülése miatt a tavaszi időszakban, a vegetáció megindulása előtt ajánlott. Az állatok napi legelőfű fogyasztását a testsúly 10%-ában lehet megadni, amihez még az elfogyasztott mennyiség 20%-a taposási veszteségként hozzáadódik. Ez 500kg
75
számosállatra számolva 60 kg/db/nap igényt jelent. Fontos, hogy ezt az adagot minél kisseb területen találja meg az állat, ne legyen nagy a legelő munkára fordított energia igény. Abban az esetben, ha a legelő termése a legeltetés napjaiban 1kg /m2 zöldfű, akkor a tehén 50m2 terülten legeli le a napi 50 kilogrammos adagját, azonban ha ez a termés csak az előző 20%-a az adott pillanatban, akkor 250m2 azaz ötször akkora területre lesz igénye. Ez azonban a harapás egységnyi tömegét is csökkentheti, ezért az állat elfárad a legelésben, és nem tud elegendő takarmányt fel venni a gyepről. Várhatón csökken a termelés. A legeltetett állatoknál fontos az ivóvíz biztosítása. Az elfogyasztott víz adagja függ az időjárástól, az elfogyasztott fű víz tartalmától és az állat tejtermelésétől. A legeltetett szakaszon lajtkocsi beállításával oldható meg a folyamatos itatás, egyébként marad a legeltetési időn kívüli itatóra, vályúra hajtás. A vízigény a tejtermeléstől és az időjárástól függően 40 - 140liter/db/nap között változhat. Tavaszi kihajtásnál az állatokat szoktatni kell a friss zöld fűhöz. A kihajtás előtt célszerű szénaetetéssel csökkenteni az állatok éhségét. Az ökológiai gyeptermesztésben fontos szerepet játszanak a pillangós gyepalkotók, nemcsak mint takarmánynövények, hanem mint nitrogénforrást biztosító gyepalkotók is. Megnövekedett szerepüknél fogva fontos, hogy az állatokat fokozatosan szoktassuk hozzá ezek legeltetéséhez azért, hogy a felfúvódásokból eredő állategészségügyi problémákat elkerüljük. A legeltetést adagoló módszerek alkalmazásával célszerű megoldani. Ez lehet szakaszos, vagy rotációs adagoló legeltetés. Fontos szempont, hogy minél rövidebb ideig legeltessünk egy adagot, ezért a napi adagoló legeltetés megszervezése ajánlott, áttelepíthető elektromos kerítés alkalmazásával. Be nem kerített legelőkön alkalmazhatunk terelgető, pásztoroló legeltetést is, ha a gyep regenerációs idejét és a legeltetési idő optimális hosszát egy területen be tudjuk tartatni. A tavaszi többlettermést tartósítani kell, a nyáron fellépő fűhiányt pedig öko minősítésű szántóra telepített kiegészítő legeltetésre alkalmas növények vetésével ill. termesztésével oldhatjuk meg, ha nem akarunk száraz szénát vagy silózott anyagot etetni ebben az időszakban. A számításba vehető növények: szudánifű, tarka koronafürt, baltacím, évelő rozs stb. ezek a növények megfelelő agrotechnika mellett termesztve biztosíthatják a kisülési időszakban a hiányzó legelőt. Fontos egy-egy terület lelegeltetése után az ápolási munkák időben történő elvégzése. A második növedék után esedékes a gyomirtó kaszálás, amivel eltávolítjuk a területről a letaposott gyepmaradványokat és a virágzáshoz készülő gyomok magérlelését is megakadályozzuk. A surlatással a trágyalepények gyomosító hatását előzhetjük meg. Az állatok hullatéka után, különösen a vizelet nyomokon, erős bujafolt képződés jelenhet meg ezt az állat később sem legeli le, de lekaszálva vagy más állattal legeltetve
76
felhasználható. A legeltetési idény befejezése után kell elvégezni az egészterületen a tisztogató kaszálást, ami a kórók, legeltetési maradványok, cserje kezdemények eltávolításával a tavaszi legeltetésre jelent már előkészítést. A húsmarhák tartása akkor gazdaságos, ha hosszú távon legeltetésre alapozott. A jelenleg terület alapú támogatásban részesített, extenzív gyepgazdálkodási programban szereplő területek termését ugyan úgy legeltethetjük az ökoállattarásban, mint az ökológiai gyepgazdálkodásra minősített gyepeket, azzal a különbséggel, hogy az extenzív gyepprogram nem enged meg semmilyen termésnövelő beavatkozást, sőt a kései kaszálás előírása miatt még a széna takarmányértéke is kívánni valót hagy maga után.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tejkvóta változása miatt a tejtípusú marhák egy része átkerül majd a húsmarha tartásba anyatehénnek, ugyanakkor létszám fejlesztésnek indul a hústípusú fajták tartása is, de az őshonos fajták tartásának állami támogatásával terjed a szilajmarha tartás, a magyar szürke marha állománya is. Ennek megfelelően a gyepek hasznosítható növényállományánál kénytelenek leszünk figyelembe venni az egyes marha típusok eltérő a legelő fűfajaival szemben támasztott igényeinek kielégítését is. A tejelőtípusú anyateheneknél fontos hogy a legelő minősége ne legyen sokkal gyengébb mint amit egyébként is tejelő marhákkal legeltetnénk. A hústípusú állatok számára a durvább füvekből álló gyepek is jól hasznosíthatók. A magyarszürke a legigénytelenebb, mert még a fiatal nádat is hajlandó lelegelni, ha úgy hozza a helyzet. Az ősgyepek mellett telepített és felújított gyepek legeltetéses hasznosítása is előtérbe kerül különösen, ha gyenge minőségű szántót telepítünk vissza gyep művelési ágba. Az eddigi kutatási eredmények és a gyakorlati alkalmazás egyaránt azt mutatja, hogy a húsmarháknak legmegfelelőbb az egyfajú, vagy két-három fajból álló telepített gyep. Ilyen gyepek telepítésére szálfüvek közül a magyar rozsnok, a nádképű csenkesz és a zöld pántlikafű, az aljfüvek közül pedig a taréjos búzafű, keskeny perje, vörös csenkesz a legalkalmasabb. Ezek a szálfüvek jól bírják a legeltetést is, míg első növedékükből a magyar rozsnoknál anyaszéna a másik két fűből pedig silózva tartósított erjesztett gyeptakarmány készíthető. Az extenzív és az ökológiai termesztést pereferáló támogatási rendszerek a többfajú telepítést fogják szorgalmazni, ezért a továbbiakban erre kell felkészülni. A legeltetésre alapozás nem mindig jelenti a teljes legelőre alapozottságot, mert a kisülési időszakban legelőfű hiány várható és ezt kiegészítő legeltetéssel pótlegelőkön lehet vagy kell megoldani. A kiegészítő legeltetésre az előzőekben már a tejelő marháknál felsorolt növény fajokból, az ökológiai termesztésre alkalmas szántó területekre telepített ideiglenes gyepek, a herefüvesek vehetők
77
figyelembe. A húsmarha tartásnál a legeltetési idény 180-210 napra tervezhető. Ez a Szent György napinál korábbi kihajtást és a szeptember végitől későbbi befejezését jelenti a legeltetésnek. Szakaszos legeltetést alkalmazva, ez 40 napos rotációval számolva öt növedék hasznosítását jelentheti a legeltetési idény alatt. A korai kihajtásnál kerülni kell a felázott talajú gyepek legeltetését. A korai kihajtás sokszor csak a legelőn történő elletés és nem a legeltetés szempontjából előnyösebb. Ekkor még a kiegészítő etetésre is szükség lehet, mert nem áll rendelkezésre a megfelelő mennyiségű legeltethető fű. Az idény végén szintén kerülni kell a sáros talajú őszi gyepek legeltetését, tapostatást. A nádképű csenkesz a hó alól is legeltethető, mert levélzete még -50C-on nem fagy meg, de a nagy fajdiverzitású extenzív vagy ökológiai művelésű gyepek téli legeltetése az EU. elvárások szerint nem megengedett. A legelő területét szakaszos legeltetésre szokták berendezni, de lehet alkalmazni az elektromos kerítéssel adagolt és a terelgető legeltetést is. Szakaszos legeltetés alkalmazásánál a legelőt 10-20ha nagyságú, lehetőleg azonos méretű területre un. műveleti egységekre osztják és a szakaszokat állandó kerítéssel határolják, köztük felhajtó utat hagyva a legelőre vonuló állat és a mezőgazdasági gépek közlekedése számára. Ha csak a legelő területét kerítik körbe, és a szakaszhatárokat nem zárják le minden oldalról, akkor az adagoló legeltetést a kiépített határok között áttelepíthető villanykarámmal oldhatjuk meg. A szakaszokat úgy kell kialakítani, hogy körbejárással, vagyis rotációsan lehessen legeltetni. A rotáció idejét a fű növekedési üteme, a szükséges regenerációs- vagy pihenőidő, azaz a gyep termésképzéshez szükséges idő alapján állapíthatjuk meg. Magyar viszonyok között - elsősorban tájesztétikai meggondolások alapján - nem törekszünk a zárt, szabályos alakú kerítésrendszer kialakítására. Munkaerő megtakarítás szempontjából viszont családivagy kis gazdaságoknál az őrzés szempontjából ez az egyik legolcsóbb formája az őrzésnek, ökológiai gazdálkodásnál viszont az ellenőrzés leghatékonyabb formája az állandó elhatárolás a szomszédok nem ökoművelésű területétől. A napi adagoló legeltetés áttelepíthető villanykarámmal oldható meg a leghatékonyabban, de egyben munkaigénye is magas. Kis létszámú csordáknál és kevés legelő területnél ez a módszer javíthatja legjobban a regenerációs idő kihasználási fokát, mert az állatokkal nem terheljük feleslegesen a legelőt, és a lelegelt terület növényzete az állat áthelyezése után már sarjadásnak indulhat. A téli szabadtartásban a húsmarháknak fontos a gyepszéna, amit nagybálákban önetető rendszerben juttatnak az állatok elé. A silózott gyeptakarmány is hasonló, esetenként igény és étvágy szerinti adagolásban kerül az állatok elé, de gyakoribb a bontott silóból
78
elszállított, az etető területre szórt adagolással történő kijuttatása az állatokhoz. A növény állomány gyepalkotó fajainak gyommentes egyensúlyát csak úgy őrizhetjük meg, ha a megfelelő időben elvégezzük a gyepápolási és gyomszabályozási munkákat. A második növedék betakarítása után értékelni kell a gyepállomány botanikai összetételét és a terület növényborítást. Abban az esetben, ha a lazabokrú füvek megpergés hiány miatti kiritkulása elérte a kritikus mértéket, meg kell tervezni a felülvetéses felújításukat a gyepben. Ez a kutatási tapasztalatok alapján, hatnyolcévente, tervszerűen is ütemezhető. Extenzív gyepeken a felülvetés nem megengedhető, de ekkor magpergetéses eljárást iktathatunk be, viszont ha kaszálásos betakarítást tervezünk a területre, akkor a kései kaszálás szabálya miatt lesz annyi magpergetés ami ezt az eljárást szükségtelenné teszi. A kiegészítő tápanyag kijuttatást szintén a legeltetési idényen kívül kell elvégezni. A trágya egy részét ősszel, a legeltetési idény után adjuk ki, főleg azokra a területekre, ahol a tavaszi legeltetést indítjuk. A szerves trágya alkalmazásánál vigyázni kell a kálium tartalom növekedésére, mert ez tavasszal fokozhatja az állatoknál a legeltetési tetánia kialakulásának a veszélyét. A húsmarhatartásnál vegyük figyelembe az állatok igényeit, és a jó közérzet biztosítása érdekében a legeltetett állat típusok számára biztosítsuk az igényeiknek megfelelő legkedvezőbb növényzetű legelőt és legeltetési módszert a gazdasági célok függvényében.
10.1.1. A Tejelő szarvasmarha legeltetés agrotechnikai modell A tejelő állományt négy növedéken legeltethetjük. 1. Tavaszi ápolás, hengerezéssel, vagy elöntés esetén fogasolással. Ideje február március, 2. Az első növedék legeltetése április 20. - május 30. között. 3. A második növedék legeltetése május 31-től július 10-ig. 4. Gyomszabályozó kaszálás a második növedék hasznosítása után, ahogy az állat legeltetését abbahagyjuk a szakaszterületén. Cél a hasznosítást zavaró növényi maradványok eltávolítása. 5. A harmadik növedék legeltetése. Ideje július vége augusztus. A hiányzó termés pótlása kiegészítő legeltetéssel vagy kiegészítő takarmányozással. A kiegészítő legelő lehet a jó fekvésű kaszáló rét nyári sarjú növedéke, vagy az erre a célra telepített szárazságtűrő baltacim, a tarka koronafürt, vagy a szudáni fű. 6. A negyedik növedék legeltetése szeptemberben a néphagyomány szerint a
79
szeptember 29 -én lévő szent Mihály napig. 7. Tisztogató kaszálás október 20-30 között az elszáradt kórós gyomok és a fiatal cserjék eltávolítására.
10.1.2. A húsmarha és növendék állat legeltetés agrotechnikai modell A húsmarhákat és növendék állatokat öt termés növedéken legeltethetjük. 1. Tavaszi ápolás hengerezéssel, vagy elöntés esetén fogasolással. Ideje február március. 2. Az első növedék legeltetése. Kezdete áprilisban, ahogy a fűtermés megengedi a legeltetést, vagy legelőn való borjaztatásnál helyszíni kiegészítő takarmányozás beiktatásával. 3. A második növedék legeltetése május közepétől június végéig. 4. Gyomszabályozó kaszálás, trágyalepény teregetés a második növedék hasznosítása után, ahogy az állat abbahagyja a legelést a területen. Cél a hasznosítást zavaró maradványok eltávolítása. 5. a harmadik növedék legeltetése júliusban és augusztus elején. 6. A negyedik növedék legeltetése augusztusban és szeptemberben. Legelő fű hiány esetén kiegészítő takarmányozás szükség szerint. 7. az ötödik növedék legeltetése szeptembertől október végéig. Esős ősz esetén felázott talajon a legeltetést szüneteltetni kell. A téli legeltetés tilos. 8. tisztogató kaszálás idény végén, csapadékos idő esetén az első fagyok után, amikor a fagyos talaj már elbírja a gépet.
80
10.2. Juhok legeltetése A juhok legtermészetesebb takarmányforrása a legelő – szoktuk mondani. A birkanyájakat legeltethetjük az extenzív művelésű és az ökogazdálkodásra átállított ősgyepeken, de ugyanígy telepített ökogazdálkodású gyepeken is. Természetesen herefüvesek szántóföldre telepített állománya is jól hasznosítható legelőként. A juhokkal általában a rövid füves, apró csenkeszes ősgyepeket hasznosítják, mivel nagyobb állatokat ezeken a területen nem tudunk tartani. Ezek a területek, az un feltétlen gyepek kategóriájába sorolhatók, vagyis más mezőgazdasági tevékenységre alkalmatlan, gyenge termőképességű termőhelyek. Gyakorlatilag, ha a juhok maguk válogathatnak, akkor előnyben részesítik a magyar rozsnokot, csomós ebírt, réti perjét, angol perjét és társaikat, de természetesen minden értékes zöld fűfélét elfogyasztanak, ha nem nagyon válogathatnak. Gyeptelepítésnél ezt figyelembe is kell venni. A gyep minőségétől függően, az 1 ha legelőre hagyományosan tervezhető állatlétszám 7-12-20db. állat között változhatna, de ökotermesztésben, a 170 kg/ha N terhelés betartása miatt, csak 13.3 db lehet a felső határ. Attól függően, hogy száraz-, üde- vagy nedves fekvésű gyepterület áll rendelkezésre, természetesen másképpen alakul, az elérhető termés hatására változik az állateltartó-képesség. A juhok legeltetésénél a terelgető, pásztoroló legeltetés az elterjedt. Korábban ez a legeltetési forma a gyepek zsaroló legeltetése volt, azonban szakszerű alkalmazásával a gyepállomány kímélhető és jól termesztésben tartható. Ez azt jelenti, hogy a juhok a rövidebb füvet, tehát a 10-15 cm. magasságú füvet jól hasznosítják, és 3-5 cm-es tarlóval kell, hogy elhagyják a területet. Ezt követően a fű hamarabb eléri a legeltetési magasságot, tehát a regenerációs ideje rövidebb. Így egy rotációs idő 30-35 nap körül alakul. A legeltetési idény 200-240 napos lehet, ami abból ered, hogy korábban már április elején kihajthatunk, és novemberben hajtjuk be az állatokat, szinte az első fagyokig kinn tarthatók a gyepen. Ilyen esetben 6-7 növedék hasznosítására van lehetőség. Abban az esetben, ha a gyepterület szárazfekvésben található, számítani kell arra, hogy július végén-augusztusban kisül a gyep, és nem biztosít megfelelő legelőt az állománynak. Átlagos időjárás mellett mindig van annyi sarjú képződés, hogy elegendő legyen a juhok számára, amennyiben ez nem áll rendelkezésre, akkor kiegészítő legelőről kell gondoskodni. Ilyen esetben gyakran legeltettek kizöldült gabona tarlókon,
81
azonban a mai földművelési eléjárásoknál nem marad meg olyan sok ideig a tarlóhántás nélkül, hogy ezt a problémát megoldhassa. A biztonságos legelő takarmány szántóföldi időszakos, vagyis kiegészítő legelő vetésével és termesztésével oldható meg. A július - augusztusi legeltetésre tavasszal vethetünk szudáni füvet vagy kölest. A november - decemberi kiegészítésre pedig nyárvégi vetéssel rozs és repce legelő vethető. Kímélő legeltetés után ezek a növények már kora tavasszal, március végén, április elején, a fű megindulása előtt is legeltethetők. Sok esetben tartják kizöldült tarlón is az állományt, ez azonban az ökológiai gazdálkodás mellett csak olyan területeken megengedett, ahol a szántó is ökotermesztésbe van átállítva, vagy legalábbis az elvárások szerint rövid ideig tartó nem ökogazdálkodású terület legeltethető az állatokkal. A legeltetési formánál tehát általánosan elterjedt és valószínűleg az extenzív gyepgazdálkodási programnál továbbra is várható a terelgető, pásztoroló legeltetés fenntartása, szakszerű alkalmazásával a gyep fajösszetételének a megóvása. Ha a legelőterülete kisebb, akkor számításba jön a szakaszos legeltetés. Ez általában természetes határokon alapul és nem mindig igényel kiépített fix karámokat, ami egyébként is tájidegen a magyar legelőgazdálkodásban és a természet- és környezetvédelmi elvárásokban. Ebben az esetben is meg kell határozni egy-egy tábla állateltartó képességét, és a legeltetési napok számát, hogy a növedékek kifejlődését biztosítani tudjuk. A kisebb területeken adagoló legeltetést folytathatunk "villanypásztor", elektromos kerítés alkalmazásával, amikor is maximum 3 napos adagokban legeltetjük a területet, és ez által megnöveljük a regenerációs időt, tehát a fű előbb indul növekedésnek. A legeltetési idő általában semmilyen területen nem haladhatja meg a 10 napot adagonként, mivel a juhok erős legelése folytán elhúzódik a regenerációs idő és termésveszteség áll elő. A kiépített szakaszhatárok között végzett szakaszos legeltetésnél viszont, meg kell tervezni a felhajtó utat és az egyes szakaszok erről való elérhetőségét. Megfelelő szoktatás után az állatok a fejt állománynál már terelés nélkül önmaguktól is visszamennek a fejés után a legelt szakaszra. Az egyes szakaszok területe így állandó, viszont a mindenkori rendelkezésre álló legelő fű és az állatlétszám alapján számított igény adja meg a legeltetési napok számát a szakaszon. A legelő optimális állateltartó képességének meghatározásakor általában a tavaszi növedék bőségesebb fűhozamát kaszálással is betakarítjuk, különösen azokon az alföldi gyepeken tapasztalható ez, ahol közelebb van a talajvíz, mélyebb fekvésűek a területek és főleg ecsetpázsitos gyepeket találunk. A későbbiekben ezek a kaszált területek is legeltethetők. Éppen a talajvíz közelsége miatt az aszályos időjárástól kicsit függetleníteni tudjuk a gyepet. Amennyiben öntözéses gyepgazdálkodás van a területen,
82
akkor a durvább füveket is lelegeli az állat, pl. az awassi juhfajta a nádképű csenkeszt is jól legeli öntözött körülmények között. Természetesen itt is az ökotermesztés elvárásainak megfelelően kell a gyepgazdálkodást megtervezni. A juhokat korán, már április elején kihajtjuk a gyepre, de kerülni kell a felázott, sáros talajú gyepek használatát, részben állategészségügyi, részben pedig gyepgazdálkodási szempontok indokolják ezt, és a késő őszi legeltetésnél is be kell tartani a szabályokat, hogy a gyep növényállományát megóvjuk a taposási károktól. A juhok válogatva legelnek, ezért túllegeltetés, hosszabb idejű tartós gyephasználat esetén, füvekben megritkul és értékes takarmánynövényekben elszegényedik a terület. Ezt tehát a szakszerű legeltetés alkalmazásával kell megelőzni. A juh mélyen legel, a finom szálú füvet szinte leborotválja. A hazai juh fajták csoportosan vagy falkában szeretnek legelni, míg a nyugati, állandóan a legelő szakaszon tartott, nem terelgetett fajták szétterülve legelnek. Átlagos körülmények között egy anyajuh naponta, a szárazanyag tartalomtól függően, 4 - 5 kg zöldfüvet legel le. Fontos a vízellátás helyszíni biztosítása, mert az állat a szakaszos legelőn 1-2órás legelési időközönként ivás miatt megszakítja a legelést. A vizet biztosíthatjuk kútról, vályúból itatva, lajtkocsiból és vezetékes vízzel a delelő helyeken, de ne itassuk a pocsolyás vizet, a patak vagy a tavak vizét. A juhok legelőre alapozott legeltetéses tartása tehát alapvető követelmény mind az állat jó közérzetének biztosítása, mind az egészséges ökológiai piacképes árú előállítása szempontjából.
83
10.2.1. Juh legeltetés agrotechnikai modell A juhokat, mivel a legeltethető fű mérete rövidebb, mint a szarvas marhánál, ugyanazon a területen többször legeltethetjük, mert a fű rövidebb idő alatt éri el a legeltethetőségi /10-20cm / magasságot. A rotációs idő, azaz egy terület körbe legelési ideje 30-35 nap. A legeltetési idény 180- 210 nap körül alakul a kitavaszodás kezdetétől és az első fagyok megérkezésétől függően. 1. Tavaszi ápolás hengerezéssel, vagy iszapelöntés esetén fogasolással. Ideje február március. 2. Az első növedék legeltetése. Kezdete április elején, ahogy a fű fejlődése megengedi a legeltetést. Április 10.- május 10-ig. 3. A második növedék legeltetése május 10. június 10. között. 4. A harmadik növedék legeltetése június 10. július 15. között. 5. Gyomszabályozó kaszálás júniusi időszakban a legeltetés után közvetlenül. 6. A negyedik növedék legeltetése július 15. - augusztus 20. között. Szükség esetén kiegészítő legeltetés közbeiktatásával a gyep termésétől függően. 7. Ötödik növedék legeltetése augusztus 20. és szeptember 20. között. 8. Hatodik növedék legeltetése szeptember 20. és október 20. között. 9. Hetedik növedék legeltetése október 20. és november 20. között a fagyokig. 10. Tisztogató kaszálás az idény végén.
84
10.3. Kecske legeltetés A növekvő igények következtében a kecske tartása iránti érdeklődés az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt. A megfelelő fajták megválasztásával tej és hús termelésre egyaránt alkalmas. Gazdaságos termék előállításra csak az a gazdaság képes, amelyik a kecske egész évre kidolgozott tömegtakarmány etetési programjában a lehető leghosszabb ideig tudja előirányozni a legeltetést. A kecske táplálkozási szokását könnyű gyors mozgása határozza meg, ami lehetővé teszi nagy területek bejárását. A kecske szeret hátulsó lábaira felállni, ezért szívesen legeli a bokrok fák elérhető hajtásait. Mozgékony ajka és nyelve segítségével nehezen hozzáférhető helyekről, ágak, tüskék közül is ki tudja harapni a kiválasztott táplálékot, ami a környező növényzetnél több energiát, fehérjét tartalmaz, ill. jobban emésztődik. A kecskelegelési szokásai két alapvető pontban térnek el a többi növényevő háziállattól. Füves-bokros területen a kecskék táplálékában, nagyobb arányban található meg a lomb. Az elfogyasztott lomb és fű mennyiségét a rendelkezésre álló takarmánybázis minősége befolyásolja. Ugyanazon a legelőn tartva, tavasszal a kecskék több pázsitfüvet fogyasztanak, mert ekkor a fűfélék könnyen emészthető, fehérjében gazdag takarmányt jelentenek. Nyár végén, amikor a gyep kisül és elöregszik, inkább a cserjék lombját legelik le. A lombfogyasztásra utal a kecskék legelési magassága is, ami eléri a 0,7 - 1,2 métert. Válogatásának köszönhetően a lelegelt táplálék tápanyagtartalma magasabb, mint ami az adott növényzet általános összetételéből következne. Vizsgálatok szerint egy cserjés területen a kecskék éves átlagban 16,2% nyersfehérje tartalmú takarmányt legeltek le, ugyanakkor a terület növényzete átlagosan 9,4% nyersfehérjét tartalmazott. A szelektivitásnak és a lombfogyasztásnak hátránya is van, mert növeli a legelésre fordított időt és a keresés miatt a legelés során bejárt terület nagyságát. A legelő kecskéről az alábbiak állapíthatók meg. Kiválogatják a füvet a herefélék közül; jobban kedvelik a fiatal hajtásokat csipegetni, mint a legelést; a sziklás, köves, meredek lejtőket előnyben részesítik a sík területekkel szemben; kerítés, sövény mellett legelne és nem a legelő közepén; a magasabban lévő növényeket fogyasztják el először, és csak utána legelnek a talajhoz közel. Kíváncsi természete és az a tulajdonsága, hogy képes elviselni a keserű ízt, a magas csersavtartalmat, a kecske elfogyaszt olyan rossz ízű növényeket is, amelyek akár mérgezőek is lehetnek a számára. A mérgezési tünetek megjelenése és hatása függ az elfogyasztott mennyiségtől, a növényi résztől és annak korától, az évszaktól, az állat
85
súlyától és életkorától. A jó minőségű, kiegyensúlyozott takarmányt fogyasztó kecske emésztésének hatékonysága nem tér el a többi kérődzőétől. Azonban, ha a takarmány kevés nitrogént és sok rostot tartalmaz, akkor azt lényegesen jobban hasznosítja a kecske. Másrészt viszont, a szalma, amely a nagy sejtfal- és alacsony fehérje tartalom ellenére a szarvasmarha által hasznosítható, a kecskének még az életfenntartó hányadot sem biztosítja, mivel a kecske nem tudja a sejtfalalkotókat olyan hatékonysággal lebontani, mint a szarvasmarha. Legelés szempontjából a kecske a "fentről le " rendszert követi a legelésnél. Ez a viselkedés teszi lehetővé az un. első legelő, utolsó legelő állat legeltetési rendszer alkalmazását, amelyben a kecske alkotja az első legelő csoportot és a szarvasmarha az utolsót. Ez a legeltetési mód a legalkalmasabb a tejelő anyák és gidák szempontjából is. A legeltetésnél ahhoz, hogy megfelelő termelési eredményt érjünk el, a növény és az állat igényeit egyaránt figyelembe kell venni. A szabályozott legeltetés irányelvei hasonlóak, mint a szarvasmarha és a juh esetében. Az elsődleges cél, hogy az állat által lelegelt terület nagyságát tudjuk kontrolálni a legeltetés gyakoriságának és mértékének szabályozása érdekében. A szarvasmarha, a juh, és a kecske táplálkozási-, legelési szokásai közötti különbségek lehetővé teszik, hogy az állatok a gazdaságban elérhető takarmányokat sajátos módon hasznosítsák. A táplálkozási szokások szintén fontosak annak megállapításában, hogy egy vagy több faj által hasznosítható e az adott növény. Sok tapasztalat mutat arra, hogy nagyobb termelési szint és jobb legelő hasznosítás várható. Ha juh és szarvasmarha, vagy juh és szarvasmarha kecskével együtt legel, mint ha csak ezek egyedül legelnek. Ez különösen akkor igaz, ha nagy fajgazdagságú a legelő. A kecske legeltetéses tartása várhatóan terjedni fog, különösen az exetenzív gyepgazdálkodási program szabályainak betartásánál lesz fontos szerepe a legelő gyomszabályozásában. Az irányított, szakszerű legeltetési formák pedig a szakszerű takarmányellátás feltételeit biztosítják, mind a kecske mind a gyepnövényzet szempontjából. A kecske sajátos táplálkozási és emésztési tulajdonságai teszik lehetővé, hogy olyan legelőkön is megéljen, ami a juh és a szarvasmarha számára nem megfelelő.
86
10.4. Sertés legeltetés A szabadtartásos sertéslegeltetésnek Magyarországon nagy hagyományai voltak. Ezt kezdetben a makkoltató legeltetés biztosította, amikor a fás legelőkön a kondákat legeltették. Később ezeket felváltotta a falusi kondák legeltetése, ahol naponta jártak ki az állatok a legelőre. Ezt követte a nagyüzemi zárt sertéstartás. Itt már nem volt általános szokás a legeltetés, de voltak olyan telepek, ahol a gazdaság közelében egészségügyi legelőt létesítettek. Napjainkban a kültéri sertéstartás kerül előtérbe, ahol az állatokat folyamatosan tartják a legeltetésre kialakított szakaszokon. A sertések elsősorban a húsos levelű és szárú, rostban szegény füveket, mint a réti csenkesz, zöld pántlikafű, réti perje, angol perje, réti komócsin és társait szeretik. Pillangósok közül vörös here, fehér here jöhetnek számításba, de a húsos gyökerű egyéb, más állat számára un. gyomnövények, mint a mezei katáng, fekete nadálytő, aszat, libatop, paréjfajok, csalán, porcsin növényzetű legelők is alkalmasak a számukra. Korábban jól hasznosították a sertéslegeltetésnél a mélyebb fekvésű, vizenyős területek legeltetésre a parazitózis veszélye miatt más állatnak amúgy sem alkalmas legelőt, de ahol giliszták, férgek kitúrásával, csigák felszedésével, az állati fehérjeigényt és ásványi anyag szükségletük egy részét is fedezték. Jól megfeleltek erre a célra a tóparti nádas széle, vagy erdei legelők, ahol nyáron hőfölöslegük leadására megfelelő fürdőhelyet, dagonyát, és árnyékos delelő, pihenőhelyet is találtak. Sertéstenyésztő telepek közelében kialakított legelők általában szántóföldre telepített herefüvesek voltak: vörös here, lucerna, lódi here, esetleg baltacim növényeket találtunk ezeken a helyeken. A legeltetés villanypásztorral határolt szakaszokon történt. Kocákat legeltettek, de még gyakrabban itt nevelték a tenyészsüldőket. Ez esetben a legelő nyújtotta takarmányforrás mellett a környezet kedvező élettani hatásának érvényesítése, olykor pedig bizonyos ásványianyag szükséglet kielégítése volt a cél. Sertéstelepekhez csatlakozó legelőkön az itatásról, a sószükséglet fedezéséről, a kiegészítő takarmányozásról, valamint a szélsőséges napfény és hőhatás elleni védelemről a sertéstelepen, szállásokban, vagy azok kifutó- etetőterén gondoskodtak. A sertéslegelő távolsága a telepektől általában 5-600 m volt. Itt módjukban volt az állatoknak az ürüléket a felhajtóúton elhullatni és ez által csökkent a legelők a bélsár szennyezettsége. A hagyományos, folyamatos és állandó legelőn tartás mellett a jó legelő hektáronként 10-15 db anyakocát, illetve 45-55 db tenyészsüldőt számítottak. Az öntözött legelőkre
87
ennek akár kétszeresét is telepítették. Ökológiai gazdálkodás mellett, azonban itt is figyelembe kell venni az állati ürülékkel kijutó 170 kg/ha nitrogén adag elérhető felső határát, és anyakocából 6.5, tenyészsüldőből pedig csak 14 db/ha állat tartása engedhető meg. Esetenként figyelembe lehet venni a takarmánytermő szántó területét is a trágyaterheléstől függő teljes állatlétszám megállapításánál. A sertések, különösen eső, ill. öntözés után a giliszták intenzívebb mozgása miatt, hajlamosak a túrásra, amivel nagy kárt okoztak a jó minőségű gyepben. Védekezésül a legeltetés előkészítése során megkarikázták az állatokat, hogy ne tudjanak turkálni. Napjainkban az ökológiai sertés termék előállítás igénye miatt a kültéri legeltetéses sertéstartás is kezd előtérbe kerülni. Angliában alakultak ki figyelembe vehető előzmények, így a kültéri sertéstartás előnyeiként adják meg, hogy a jövedelmezőség kedvező értékeket mutat a zárt tartáshoz viszonyítva, erős, egészséges hízókat eredményez, melyre piaci igény van. A férőhely igénye kisebb, mint a zárttartásé. Nincs hígtrágya elhelyezési probléma, és a tőke lekötése is alacsony. A kültéri sertéstartás hátrányai között kell megemlíteni, hogy a termelékenység általában alacsonyabb, nehézkes az egyes állatok kezelése, a meddő kocák és terméketlen kanok felismerése hosszabb időbe telhet. A kerítések felállítása jelentős beruházás és az állatok közben megrongálhatják ezeket. Csak laza talajon kivitelezhető. A sár így is komoly gondokat okozhat. A külső területeken termelő állatok ellátása gondot jelenthet. A rókák veszélyt jelenthetnek a malacokra, míg a madarak majdnem biztosan megdézsmálják a takarmányt. Tartásnál fontos az éghajlat és a csapadékviszonyok figyelembevétele. Általában a csapadék mennyiség nem haladhatja meg az évi 750 mm-t, és a tél ne legyen túlságosan hideg. A szélnek különösen kitett helyek nem jöhetnek számításba, bár párás nyarakon már némi légmozgás kedvezőbb és kívánatos lehet. Talajtípus tekintetében, talán az lesz az egyik legfontosabb követelmény egy új telep létesítésénél, hogy a talaj könnyű és jó vízelvezető képességű legyen. A kavicsos, homokos talajok igen kedvezőek, míg a nehéz agyagtalajokat el kell kerülni. A sáros karámok és bekötőutak biztos nem kedveznek a gazdálkodás számára. Kitettség szempontjából a sík vagy enyhén lankás területek a legmegfelelőbbek. A fiaztató ólak, amit a legelőn helyeznek el, semmiképpen ne épüljenek meredek lejtőkre. A kültéri sertéstartást elősegítette, hogy igen jól beilleszthető a gyep a vetésforgóba. A gyep megfelelő területet biztosít az állatállománynak, a sertés pedig trágyázza a talajt a következő növény számára.
88
Egy tipikusnak tekinthető angol vetésforgó a következő: 1. év:
árpa, alászántva,
2. év:
fűféle, telepítve kaszálóhasznosítással
3. év:
kültéri sertések rátelepítése a gyepre
4.-5. év:
búza, búza után következik a területen
Az ökogazdálkodásba vont, de pihentetett szántóföldi területen is gyakran tartanak, rendezkednek be szabadtartásos sertéstartásra. Nálunk ezeknek a gyepeknek a telepítésére herefüvesek igen jól megfelelnek, mivel két éves olasz perjét telepíthetünk, vörös vagy fehérherével, de hosszabb távra angol perje, réti csenkesz, réti perje telepítése is számításba jöhet. A sertések ilyenkor alapesetben vetésforgóban szereplő pihentetett területet legelik és ezért minden évben, vagy minden 2. évben új területre kell vonulniuk. Néha a sertések a tarlón telelnek át, és tavasszal visszakerülnek a füves területre azért, hogy hasznosítsák a tavaszi fűtermést, közben pihentetik a gyepet is. A tarlót ezt követően felszántják és tavaszi vetésű terménnyel hasznosítják. Egy másik változat az, amikor a sertéseket 2 éves ugaroltatás első szeptemberében kihajtják az ugarra, a sertések a területen maradnak a következő év nyarának végéig, amikor is a területet felszántják az őszi vetésű kalászosok alá. A szabadban tartott sertéseket általában búza követi, esetleg burgonyát termeszthetnek a területen, amely növények jól hasznosítják az elhullatott sertéstrágyát. A sertéslegeltetésről megállapítható, hogy hozzájárulhat a takarmányszükséglet csökkentéséhez tavasszal, de ezt nem kell túlbecsülni. Ennek mértéke naponta csak 0,25-0,5 kg takarmánynak felel meg. A többi takarmányt ennek megfelelően kell az állatok számára biztosítani. Az általános takarmányozási alapelvek felhasználására és a szabadtartás speciális körülményeit figyelembe vételével ki kell dolgozni a megfelelő etetési módszert. Elválasztástól fedeztetésig a 4-4,5 kg/nap takarmányadag az ajánlott, és ez a szint tartandó néhány nappal a vemhesítést követően is. Második szakasz a vemhes kocák etetése. Három időszakra lehet osztani: (1)vemhesítést követő 3 hét. Ebben az időszakban 2,5 kg takarmányt etetnek naponta. (2) A vemhesítést követő 3 hét, és a fialást megelőző 3 hét között, kondíciótól függően 3 kg/nap a megetetett takarmány. El kell kerülni a túletetést, mert ez ronthatja a takarmányfelvételt. (3) A vemhesség utolsó 3 hete alatt pedig a takarmány mennyisége növelhető 3,5-4 kg-ra. Ez néha növeli a malacsúlyt és csökkenti a születés előtti halálozás arányát. Az állományban a malacok születéskori átlagsúlya 1,35-1,5 kg között van, a takarmány mennyiség növelése nem szükséges. Takarmányozás a laktáció alatt: az első 4-6 napban fokozatosan emelni lehet a takarmányadagot. A cél, hogy elkerüljük
89
a kocák súlyvesztését és kondíciócsökkenését. Általában 6-8 kg a beállított adag. Esetenként ad libitum takarmányozást is folytatnak, ami 2-3 hétig túlfogyasztással járhat, ugyanakkor jó kondícióba hozza az állatokat és csökkenti a vemhesítés utáni takarmányszükségletet. A takarmányozást mód értékelésénél együtt kell vizsgálni az elfogyasztott takarmány mennyiségét, az állatok kondícióját és teljesítményét. A legjobb módszer az, ha egy bizonyos időszakig alkalmazzuk az ad libitum etetést, mérjük az eredményeket és értékeljük az adott farmkörülmények között. A szabadtéri sertéstenyésztés egy kicsit több takarmány felhasználással jár a tapasztalatok szerint, mint az épületben tartott sertések takarmányozása. A szabadban tartott csoportokban vannak az állatok, azok egyedi etetésére nincs lehetőség, és pl. télen extratakarmány etetésére van szükség. A kanok etetése is a kocákkal együtt történik, tehát a kanok is több takarmányt fogyasztanak, mint a zárt tartású megoldásnál. Az évi 1,24 - 1,28 t közti kocánkénti takarmányszükséglet elfogadható célnak tekinthető és tervezhető. A kültéri legeltetéses sertéstartást tekintve, a hazai csapadék és klímaviszonyok idényszerűen alkalmasak a szabadtartásra, kb. májustól-novemberig. Ettől a rendkívüli időjárás esetén természetesen lehetnek eltérések. A csapadék országon belüli megoszlása nem zárja ki az általános alkalmazás lehetőségét, azonban csapadékszegényebb országrészek előnyösebb feltételeket biztosíthatnak. A talaj szerkezetében elsősorban laza, homokos, kevésbé sárosodó területek jöhetnek számításba. Kerülendő a mély fekvésű, vízgazdálkodás szempontjából rendezetlen földterület szabadtartású sertéstartással való hasznosítása. Előnyösnek tekinthető az enyhe lejt- és dombos terület, ahol a csapadék elfolyik. Ideális a fás ligetekkel tarkított terület, itt a természetes árnyékoló hatás megoldható. Amennyiben a területen fák nem találhatók, akkor mesterséges árnyékolásról kell gondoskodni. Speciális berendezés, a dagonyázó helyek kialakítása. Általában medencéket, dagonyákat lehet kialakítani, vagy elősegíteni, hogy az állatok maguk hozzák létre azokat, kút vagy a csap közelében. A sertések szeretnek szinte teljesen elmerülni a vízben vagy a sárban, és meleg időben hasznos is, hogy egy nedves sárréteggel védjék bőrüket a napsugárzástól. A speciálisan elkészített medencét rozsdamentes acélból szokás készíteni, zárt szabályozó csappal. A mérete kb. 2x1,35 m és kb. 25 cm mély. Sertések legeltetésénél továbbra is fontos szempont az, hogy ne legeltessünk más állatfaj számára fenntartott legelőket, mert ürülékükkel szennyezik, túrásukkal károsíthatják és fertőzhetik is azokat. A legeltetéses kültéri sertéstartás általában legjobb megoldásként az ökotermesztésre alkalmas szántóterületek időszakos füvesítésével oldható meg és a vetésforgóba való beállítással tehető kedvezőbbé.
90
10.5. Ló legeltetés Ökológiai állati termék előállításban elsősorban a húsló tartás vehető számításba a lótenyésztés területéről. A lovak legeltetése ugyanolyan rendszert és szakszerűséget kíván, mint más gazdasági állatok legeltetése. A lovak számára a kemény szárú, tápláló anyagokban és ásványi összetevőkben gazdag gyepezetű legelők alkalmasak. Kedvelt füveik a réti komócsin, magyar rozsnok, taréjos búzafű, angol perje. A dús füvű, puha leveles, magas szárú füveket a ló nem kedveli. A dombvidéki természetes gyepeken a szik , vörös csenkeszes, taréjos cincoros, angol perjés, réti komócsinos legelők váltak be a lótenyésztés számára. Fontos követelmény a lólegelőkkel szemben a talaj megfelelő keménysége is, amely ugyan akkor nem rugalmatlan és ez által kedvez a pata és a csüd egészséges kialakulásának. Fontos követelmény azért is, mert a fiatal állatok sokat futnak a gyepen és ez erősen igénybe veszi a gyep talaját és növényzetét. A ló mélyen legel és ez rontja a sarjadzó képességét, megnöveli a regenerációs idejét a gyepnek. Fontos a gyepek szakaszolása és a terület váltása évenként, mert a folyamatos legelő használat a lovaknál legelő untságot okoz, ami más állatok legeltetésénél nem jellemző. A szakaszok méretezésénél szempont, hogy a terület méret elégítse ki az állatok mozgási igényét. A legelő untság ellen évenként felváltva növendék marhákat legeltethetünk a lovak után. Ha van elegendő területünk, és a szénakészítést is a lovas gyepekről kívánjuk megoldani, akkor még egy széna készítési évet is be lehet iktatni a ló legeltetés ismételt megkezdése vagy folytatása előtt a terhelt szakaszon. Az egyéb elvárások és lehetőségek a lovak legelőjének hasznosításával és berendezésével kapcsolatban hasonlóak a szarvasmarhatartásnál leírtakkal. A gyep legeltetésénél természetesen figyelembe kell venni a ló takarmányozás speciális elvárásait is az egyes korcsportoknál. A húslótartás és legeltetés, ha nem nagymértékben is, de meg fog jelenni, mert az európai piac keresi az egészséges, ökológiai programmal előállított ló termékeket is a piacon, de a magyar gazdák, érzelmi alapon ma még többségében elzárkóznak a lovak ilyen jellegű tartásától.
91
11. Gyepszénakészítés A széna a termőhelyén levágott fűből, napon történő szárítással készült tartósított szálastakarmány. Gyepszéna készítésre ökogazdálkodás esetén a telepített gyep és az ősgyep növényzete egyaránt alkalmas, ha az megfelelő minőségű és mennyiségű termés biztosítására képes. A természetes növénytársulások, az ősgyepek nagy fajdiverzitású kaszálórétjei döntő részben szálfüvekből és nagy hozamú aljfüvekből állnak. Termőhelyükre a termékeny talajú üde, nedves fekvés a jellemző. Hasznosításukra elsősorban a kaszálásos betakarítású tartósított takarmány előállítás a jellemző, de esetenként legeltethetik is a széna készítés után képződött növedékek termését. 14. táblázat
A fejlettségi állapot hatása az anyaszéna takarmányértékére
Em. nyers fehérjetartalom %
Nyersrost tartalom %
Bugahányás előtt
13
10
Bugahányás idején
10
11
Virágzás kezdetén
10
12
Teljes virágzásban
9
13
Virágzás után
6
14
Fejlődési állapot
A telepített gyepeket általában legeltetéses hasznosításra hozták létre, de ezek fennmaradó, az optimális terhelés miatt legeltetésre nem kerülő termésnövedékeit, szintén kaszálással takarítjuk be, és ezt követően tartósítjuk. Az ősgyepek vegyes fajú, zömében finom szálú növényzete alkalmas a szénakészítésre, míg a telepített fajok között - különösen a húsmarha gyepeken - találunk olyan füveket, amelyek tisztán telepítve - mint pl. a zöld pántlikafű vagy a nádképű csenkesz - durva száruk miatt nem alkalmasak szénaként való takarmányozásra. Ezekből silózással készülhet tartósított szálastakarmány.
92
A gyep első növedékéből anyaszénát, míg a második és esetleg későbbi növedékekből sarjúszénát készítünk. Az anyaszéna készítésre (14. táblázat) akkor érett gazdaságilag a gyep, ha a vezérnövénye a bugahányás vége és a virágzás kezdete közötti fejlettségi állapotban van. A sarjúszéna betakarítási ideje akkor van, ha a terület zöldhozama négyzetméterenként eléri legalább az egy kilogrammot. Ez alatt a mennyiség alatt inkább legeltetni kell a növedéket. A betakarítás kezdete a kaszálás. Alapelv, hogy a kaszált tarló magasság legalább 5cm legyen a gyep későbbi gyors regenerálódásának elősegítése miatt. A kaszált területet fogásokra osztjuk. A fogások kaszálásánál madárvédelmi szempontok miatt kerülni kell a középre tartó spirál vágás alkalmazását. Az egymás mellé való sávos vagy a belülről kifelé tartó kaszálás esélyt ad a gyep állatvilágának a menekülésre, és elkerülhető az elkaszálás. A kaszálást különböző vágószerkezetű gépekkel végezhetjük. A kasza meghatározza a rendképzés formáját és ez által a későbbi rendkezelési eljárásokat. Az alternáló, ujjas kaszák és a gerendelyre szerelt tárcsás kaszák vágás után szőnyegrendet raknak maguk után, ami elősegíti a gyorsabb száradást a fű vékonyabb rétegben való elhelyezkedése miatt. Hátrányuk, hogy a nagyobb termőképességű dús aljfüvű gyepeken könnyen eldugulhat, és rossz minőségű lesz a vágási munka. A fogódobos rotácós kaszák szűkített rendet raknak maguk után. A rend vastag, kezelés nélkül nehezen, sok veszteséggel szárad még akkor is, ha szársértővel vannak felszerelve a gyorsabb száradás elérése érdekében. Elengedhetetlen a különböző rendkezelési eljárások megvalósítása. A szűkített rendet kaszálás után szét kell teríteni. Erre a munkára rendterítő rendrakó gépek alkalmasak. A terítésnél a szőnyegrendhez hasonló állapotot hozunk létre, csak attól még lazább rendet hozunk létre. A művelet egyben forgatás is, amit ha naponta elvégzünk hamarabb szárad meg a fű. A terített renden lévő füvet a harmat leszállta előtt ismét szűkített rendre rakjuk az átnedvesedés elkerülése érdekében. A rendkezelő gépek ilyen jellegű alkalmazása nem elég elterjedt Magyarországon. A rendkezelés következő lépése a rendforgatás és a rendsodrás. A legegyszerűbb és a leggyakrabban alkalmazott berendezés a csillagkerekes rendsodró. A rendforgatást a száradás érdekében a szűkített rendeken végezzük el, ha lehet naponta mindaddig, amíg a fű szénává nem szárad. A szénát ezt követően összesodorjuk, ami több rend egy rendben való egyesítését jelenti. Általában öt rend összesodrásával rakunk egy begyűjtésre alkalmas rendet. Ez elősegíti a rendfelszedő gépek és a bálázó gépek hatékonyabb munkavégzését.
93
A széna akkor kész a betárolásra, ha nedvességtartalma 18-22% között van. Szára könnyen törik, a száron a bütykök barnásak. A különféle után szárítási lehetőségek biztosítása esetén magasabb nedvességtartalommal is betárolható a széna. A széna tárolási egyensúlyi nedvesség tartalma 14%, mint általában a mezőgazdasági terményeké. A betárolás módja szerint készíthetünk lazaszénát és tömörített vagy bálázott szénát.
11.1. A lazaszéna készítés. A renden lévő szénát rendfelszedő kocsival gyűjtjük össze, és ezzel szállítjuk a kazlazás helyére. A beszállított lazaszénát kazalba, vagy szénapajtába, esetenként emelhető-süllyeszthető tetővel rendelkező tárolóba rakjuk. Kazlazásnál fontos, hogy a kazal alá ne tudjon a csapadékvíz odafolyni. A felszívódó talajnedvesség ellen szalmaalapot kell rakni, ami ülepedve sem lehet 20cm–nél alacsonyabb. A kazaltetőt szintén szalmával zárjuk a beázási veszteségek elkerülése érdekében.
11.2. Bálázott- vagy tömörített- szénakészítés A renden lévő szálas szénát a tároláshoz különböző elven működő un. bálázógépekkel lehet tömöríteni. A gép működése meghatározza a létrehozott szénabála méretét, alakját, tömegét, tömörségét, csapadék ellenállóságát, mozgathatóságát, felhasználási adagolhatóságát, tárolási módját és a fellépő veszteségeket. Az elkészült bálának jó alaktartónak, kellő tömörségűnek és jól kazlazhatónak kell lennie. A kisbálázók szögletes bálát készítenek. A kisbála tömege a gép tömörítő rendszerének működésétől függően 60-220kg/m3 lehet. A bálák mérete és tömörsége a gépeken igény szerint beállítható. A nagybálák emberi erővel történő mozgatásra alkalmatlanok. A nagybálázók lehetnek hengeres vagy szögletes bálakészítők. A hengeres bálákat készíthetjük állandó vagy változó bálakamrás gépeken. Az állandó bálakamrás gépek a bála palástja mentén kezdik tömöríteni a felszedett szénát. Az elkészült bála közepe a leglazább, és a széle felé növekszik a tömörsége. A tömör bálapalást beázásra nem hajlamos, egymásra rakásnál a tárolás közben összelapulhat. Használatuk inkább lucerna-szénakészítésnél javasolt. A változó bálakamrás gépek a tömörítést a bála közepén, a bálamagnál kezdik.
94
Egyenletes tömörségű bálákat készítenek, ami előnyös a jó kazlazhatóság szempontjából. A gyepszéna bálázására inkább ezek a gépek ajánlhatók. A nagybálák készítésének másik formája a szögletes bála. A szögletes nagybálázók az igazán nagyteljesítményű gépek. A gép tömörítő szerkezete lehet lengő- vagy csúszódugattyús kialakítású. A csúszódugattyús gépek tömörebb bálát készítenek és teljesítményük is nagyobb. A lengődugattyús gépek közepes teljesítményűek, de szénabálázásra megfelelőek. Meg kell említeni még a bálakötözés mellett a csomagolt bálakészítést is. A hengeres bálázók kötözés helyett hálóba vagy fólia burokba is csomagolhatják az elkészült bálát még a bálázógépből való eltávolítása előtt. Terjed a nagybálás silókészítés is. Ebben az esetben a szénát magasabb nedvességtartalom mellett bálázzák be, és az elkészült bálát külön csomagológépen fóliázzák. A fóliázott anyag a szenázshoz hasonló erjedésen megy keresztül. Kismennyiségű fű tartósítására alkalmas eljárás elsősorban csapadékos vidékű helyeken.
11.3. A szénakészítés veszteségei A fű a kaszálás után lélegzik, és saját tartalékait használja az életfolyamatok fenntartásához, ami takarmányérték veszteséget okoz. Ha a frissen vágott anyag megázik ez a folyamat tovább tart. A hosszabb eső a nyers fűben rothadást okoz. Ha a száraz széna ázik meg, akkor kilugzódásos veszteség lép fel. A széna megbarnul, rothad vagy penészedik, karotintartalma csökken. A hosszantartó napsugárzás bontja a karotint, ezért csökken a széna „A” vitamin hatása és zöld színe. A „D” vitamin tartalom viszont növekedést mutat. A nem kellő mértékig száraz széna az utóérés folyamán melegszik, és a keletkező hő rontja a fehérje emészthetőségét. Magasabb hőmérsékletű bemelegedés esetében öngyulladás is felléphet. A frissen betárolt, kazlazott széna hőmérsékletét kazalhőmérővel ellenőrizzük. Ez egy vasrúd is lehet. Ha annyira felmelegszik, hogy nem tudjuk megfogni, akkor a kazlat szét kell bontani, hogy elkerüljük a lángra lobbanást. A rosszul végzett rendkezelési eljárások porosodást okoznak, ami rontja a takarmányértéket. A megfelelő magasságú tarló véd a felszín kiszáradásától és ez által a porosító hatás növekedésétől, vagy egyáltalán a kialakulás lehetőségétől. A betárolt széna utóerjedésen megy át. Amíg a 6-8 hétig tartó utóerjedés nem fejeződött be, a széna nem etethető, mert emésztőszervi megbetegedéseket okozhat.
95
11.3.1. A gyephasznosítás agrotechnikája kaszáló réteken A mély és üdefekvésű réteken vagy az optimális állatlétszám eltartására tervezett legelőkön a füvet kaszálással takarítják be, amit széna vagy silózott takarmányként tartósítanak. A minőségi takarmány előállításához a gyepet, a növényállományt meghatározó uralkodó fűfaj bimbózása kezdetén kell levágni. Természetvédelmi gyepeken a kaszálást az élőhely igényeihez kell igazítani és nem a takarmány minősége az elsődleges szempont. A kaszálás ideje ezért július közepe után várható, amikor a madarak elhagyták a fészkelő helyüket. A minőség vesztés állateltartó képesség csökkenést okozhat, de ezt állami támogatással lehet kompenzálni.
A kaszálást is a természetvédelmi elvárásoknak megfelelően úgy kell megoldani, hogy az madár terelő hatású legyen. Kaszálási módszerek : a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve, (1) nem megengedhető a hagyományosan a tábla szélén kezdett és a tábla közepe felé haladó spirális nyomvonalú kaszálás, mert elzárja a menekülés lehetőségét és a tábla közepére tereli a madarakat. (2) A tábla közepén kezdett kifelé haladó spirál irányú kaszálás javasolható az oldalazó kaszával végzett, menekülési utat is biztosító egyik módszer megválasztásához. Ajánlott gépek az RM-2 típusú függesztett, oldalazó, jobbravágó rotációs fűkaszák. (3) A rét sávokban történő vágása a homlokkaszával szerelt rotációs kaszákkal oldható meg leghatékonyabban mind természetvédelmi mind gazdaságossági szempontból. A gép önmaga mellé fordulva a legkevesebb üresjárattal oldja meg a kaszálást, miközben az állatokat a tábla szélén lévő menekülő sáv felé tereli.
A nem természetvédelmi területek korai kaszálásánál is meg kell keresni a fészkeket és megjelölni, hogy a kaszálásnál ki lehessen azokat kerülni, vagy nagyobb tömegű fészkelés esetén el kell halasztani a kaszálást a madarak keléséig.
96
A széna készítés technológiája védett területen és extenzív gyepeken
Bálázott szénakészítés. 1. Szűkített rendre vágás. Ideje: május vége június eleje vagy előírás szerint július végétől. 2. Rendkezelés, terítés, rendképzés, 3. Rendsodrás bálázás előkészítéshez. 4. Nagybála készítés 5. Bálacsoportosítás a tábla szélén egyenkénti kihordással. Ezzel a művelettel elkerülhető a szállítójármű megrakott súlyából eredő árkos taposás veszélye a gyepnemezen. 6. Bálaszállítás 7. Bálatárolás, kazlazás, széna pajtába rakás stb.
Lazaszéna-készítés géppel 1. Szűkített rendre vágás. Ideje: július végétől. 2. Rendkezelés, terítés, rendképzés, 3. Rendsodrás felszedés elszállítás előkészítéshez. 4. Rendfelszedés és szénaszállítás felszedő pótkocsival. 5. Kazalba rakás vagy megfelelő egyéb tárolás.
Lazaszéna-készítés kézi erővel. 1. Kaszálás kézzel vagy géppel, a) Kézi rendforgatás b) Petrencébe rakás kézzel a) Háromlábú szárító állványok vagy nyársak felállítása, b) Az állványok megrakása fonnyasztott vagy zöld fűvel, 2. Széna elszállítás az állványokról vagy a szénaboglyákból
97
12. Tartósított gyeptakarmány készítés silózással A gyepeken erjesztéses tartósítással szilázs vagy szenázs készíthető. Ha a levágott füvet előfonnyasztás nélkül, az eredeti szárazanyag tartalmával silózzuk be, akkor szilázsról beszélünk, ha viszont a szárazanyag tartalmat 30-40%-ra növeljük a besilózás előtt, akkor készül a szenázs. A silózásra akkor érett a fű, ha már virágzás előtti fenofázisban, azaz bimbózásba van. Silózási alapanyagként a nagy hozamú füvek, mint a nádképű csenkesz, a zöld pántlikafű, a magyar rozsnok, a csomós ebír, a réti csenkesz stb. felelnek meg a legjobban. Ezeket termeszthetjük tisztafajú telepítésben és gyepkeverékben egyaránt. A füvek - alacsony cukor tartalmuk miatt - nehezen silózható alapanyagot jelentenek, ezért a megfelelő minőségű takarmány előállítása érdekében különböző adalékokat alkalmazhatunk. Alkalmazásuknál figyeljünk az ökogazdálkodási szabályok betartására. A leggyakrabban alkalmazott természetes silóadalék a cukorgyári melasz. A lekaszált füvet 3-4 cm méretűre szecskázzuk, majd a tároló helyre hordjuk. A leggyakrabban alkalmazott silózó berendezés az áthajtósiló. Ezeknél fontos, hogy egy hét alatt fejezzük be a munkát. A betárolásnál a folyamatos tömörítést a beszállítás befejezése után addig folytassuk, amíg a kazalra lépve már nem süllyedünk bele. Ezt követően, takarás után le kell fedni a kazlat. A szilázskészítésnél számítani kell a friss anyagból kiszivárgó csurgaléklé megjelenésével, ami tulajdonképpen a kitaposott sejtnedv, és értékes takarmány veszteséget jelent. Környezet szennyező hatása miatt eltávolításáról gondoskodni kell. A szenázskészítésnél a fonnyasztott füvet nehezebb tömöríteni, ezért itt figyelni kell a megfelelő tömörítésre, hogy az erjedési folyamatok az elvárásoknak megfelelően menjenek végbe. Laza kazal rakás esetén előfordulhat penészesedés és vajsavas erjedés egyaránt, ami lehetetlenné teheti a takarmány rendeltetésszerű felhasználását. Az elkészült takarmány a betárolást követően 6-8 hét múlva takarmányozható. Az egyéb silózási eljárások közül meg kell említeni a napjainkban megjelenő nagybálás silózást. Ennél a silókészítésnél az alapanyag előfonnyasztása után nagybálázó géppel tömörítjük, majd csomagoló gépen fóliába zárjuk a felhasználásig. Nagy fólia felhasználása ellenére is kevésbé környezetszennyező, mit az áthajtó siló. Kisebb termés tartósítása esetén is alkalmazható. Hátránya, hogy alkalmazása fokozott gépesítést igényel.
98
13. Fűmagtermesztés A hazai fűmagtermesztésünk nagy hagyományokkal rendelkezik és jelentős szerepet játszik a takarmány gyeptermesztésben éppúgy, mint a pázsitgyepek termesztése területén. A céloknak megfelelő fajok legjobb egyedeinek kiválasztásával és nemesítésével sikerült olyan fajtaszortimentet előállítani, ami nemcsak hazai vonatkozásban, hanem nemzetközi területen is megállja a helyét. A Kárpát medence sajátos ökológiai adottságait, lehetőségeit nagyon jól használják ki, és ez által járulnak hozzá az eredményes takarmánytermesztéshez és pázsitgyep kultúra kialakításához. A gyepgazdálkodásban, bár sok értékes fűfajt hasznosítunk, ami a természetben előfordul, csak az elvárásoknak legjobban megfelelő gyepalkotók magtermesztésével foglalkozunk. A fűmagtermesztés céljára telepített növényállomány termesztés technológiája alapvetően különbözik a takarmány gyepek termesztésétől, bár esetenként fognak magot takarmány gyepeken is, de ez nem minősített vetőmag, hanem csak fűmag begyűjtésnek nevezhető, ami nélkülöz minden minőségi elvárást. Fontos ezért ismerni a vetőmag fajtáját és származási helyét, hogy termesztési céljainknak megfelelő gyepet tudjunk létesíteni. Talajigény:
A gyepvetőmag előállítása elsősorban jó táperőben lévő talajon eredményes de, öntözéses művelés esetén, a szélsőséges talajokon is eredményesen dolgozhatunk. Fontos a talaj kedvező vízgazdálkodása, a jó talaj szerkezet, a telepítést megelőző magágy kialakításához és a magfüves ápolhatóságához.
Éghajlatigény:
Hazánk éghajlata megfelel a vetőmag termesztés feltételeinek. Az itt előállított szaporítóanyag alkalmas a szélsőséges, hideg hómentes telek és a csapadékszegény aszályos nyarak túlélésére képes gyepek létesítésére. Külföldi fajtáktól csak az itt termett vetőmagoktól várható ez el. Elővetemények:
A fűmagtelep létesítésénél is csakúgy, mint a szántóföldi növénytermesztésben, fontos tényező az elővetemény és annak hatása a termesztésre.
99
Jó előveteménynek tartjuk az évelő pillangósokat, a repcét és a borsót, megfelelő előveteményként tartjuk számon a kalászosokat és a takarmánykeverékeket.
Talajelőkészítés:
A fűmagot csak megfelelően elmunkált, kellően tömött és biológiailag beéredett magágyba telepíthetünk eredményesen és gazdaságosan. Ennek érdekében az elővetemény után azonnal meg kell kezdeni a talajelőkészítést. A kedvező állapot elérésére így másfél, két hónap áll rendelkezésre, amire szükség is van a nyárvégi telepítés előtt. Szem előtt kell tartani, hogy a magfüves igényes a talaj kulturállapotára, tápanyag szolgáltató és kapilláris vízemelő képességére, valamint a gyommentességre. Általánosságban az aprómagvak részére a középkötött talaja legmegfelelőbb, míg a nagyobb magvak az egyéb talajokon is jól telepíthetők. A talaj pH-ja akkor a legkedvezőbb, ha 6-6,9 érték körül alakul. A talaj gyommentesítésére a talajművelésen kívül a vegyszeres gyomirtási lehetőségek is adva vannak. A tarackos fűféle gyomok ellen a glifozát hatóanyagú készítmények a leghatásosabbak, mivel ezek a teljes növényt irtják és nincsenek hatással az utánuk következő vetett növényre. Tápanyagellátás:
A tápanyag ellátásnál, többéves kultúráról lévén szó, megkülönböztetjük a telepítés előtti és a termesztési években történő tápanyagpótlást. A magfüves tápanyag igényét műtrágyákkal fedezzük. A telepítés előtt a talajműveléssel összekapcsolva juttatjuk ki az alaptrágyát. Ennek mennyisége nitrogénből, foszforból és káliumból egyaránt 1oo kg/ha. Ezt módosíthatják a talajvizsgálati adatok. A termesztési években folytatjuk a rendszeres tápanyagellátást. A nitrogén hatóanyagból évente 15o kg/ha adagot juttatunk ki, mégpedig száraz művelés esetén tavasszal egy adagban 1oo kg-ot, öntözéses művelésnél pedig, megosztva 5o kg-t kora tavasszal 5o et pedig az első öntözéskor. A nitrogén fennmaradó részét mindkét esetben ősszel adjuk ki a foszforral és a káliummal egy időben. Telepítésük:
A telepítési idő a nyárvégi időszakban a legkedvezőbb. Az ekkor kialakított magágy kedvező feltételeket nyújt a telepítéshez. Különösen fontos a gyökérváltás kedvező feltételeinek a biztosítása. Ez a fenológiai fázis a kelést követő 4. 6. héten zajlik és ebben az időszakban a legérzékenyebb a növény a talaj-előkészítési hibákra. A kelést követő időszak kedvezőbb csapadék és hőmérséklet eloszlású, így csökken a kisülés
100
miatti kiritkulás veszélye. Hátrányaként említhető viszont, hogy a vetés előtt nehezebb az aprómorzsás kertszerűen elmunkált magágyat kialakítani a talajban.
Vetés:
A vetés sortávolsága fűfajtól függően változó. Részletes adatok a táblázatban találhatók. Vethetünk gabona és dupla gabona sortávolságra, de a zöld pántlikafüvet 6o cm sortávolságra telepítik. A vetésmélysége 1,5 - 3 cm, amit simahengerrel takarunk. A simahenger után célszerű seprűboronát vagy más felület érdesítő eszközt járatni a cserepesedés megelőzése céljából. Találkozunk a gyakorlatban a szalagos vetéssel is. Ez azt jelenti, hogy háromnégy sor követi egymást 1o,5 cm -re telepítve majd egy 5o-6o cm sáv kimarad. Ennek a telepítésnek az előnye a könnyebb idegenelési és az ápolási munkák végzése, ami esetenként hosszabb termeszthetőségi élettartammal is párosul. Az egyes fajok és fajták telepítésénél fontos szerepet játszik a szigetelő távolságok betartása. A szigetelő távolság fajok között 3m, rokonfajoknál, mint pl. angol perje és olasz perje 8oo m, elit szaporításkor 6oo m, első fokú szaporításakor pedig, 5oom. Az azonos fajok fajtái között első fokú szaporításnál 3oo m az elvárt szigetelő távolság. − A magfüvesek ápolása:
A magfüvesek ápolása tavasszal, a sima hengerezéssel kezdődik. Az évközi munkák a sorközművelésre irányulnak. Szalagos vetés esetén az idegenelő utakat betakarítás előtt kétszer és betelelés előtt egyszer megművelik. Gabona sortávolság esetén henger és küllős kapa a művelő eszköz. A gyomirtásra kétszikűek ellen a szelektív szereket alkalmazhatjuk az egyszikűek ellen, pedig az idegeneléskor lehet védekezni. Az idegenelést évente többször kell elvégezni. Az első időpont szárba induláskor van, majd ezt követi a bugahányás és a szemle előtt végzett idegenelés. Színárnyalati különbségek alapján történik a válogatás az októberben végzett betelelő idegenelés folyamán. Kártevői:
A magfüvesek legveszedelmesebb gyomnövényei: a muhar, a kakaslábfű, a meddő és a fedél rozsnok, a tarackbúza, a mezei aszat, a lórom fajok, a pásztortáska, az útszéli zsázsa és a tyúkhúr. A betegségek közül a gyűrűs penész a rozsnokokon és a csenkeszeken, a rozsnok léhaszeműsége az angol és az olasz perjén valamint a rozsnokokon a rozsda betegségek
101
pedig a legtöbb fűfajon előfordulnak. A magfüvesek kritikus fejlődési fázisai vízigény szempontjából szárba induláskor, a magéréskor és a betelelés előtti hajtórügy kialakulás idején vannak. A magfüves öntözése átlagos csapadékú években kétszer történik. Az első április vagy május, míg második június első felében esedékes. Az öntözővíz norma alkalmanként 4o - 6o mm. Magfüvesek betakarítása:
Betakarítási szempontból több érési időt különböztetünk meg. -
Korai érésűek a réti ecsetpázsit, a réti perje, veresnadrág csenkesz, érési idejük június 1 - 15 között várható.
-
Kalászosok előtt érők, a réti csenkesz, a csomós ebír, az angol perje, a vörös csenkesz és a nádképű csenkesz érési ideje jún. 10 -30 között van.
-
Kései érésűek a magyar rozsnok, a zöld pántlikafű, a réti komócsin és a tarackos tippan.
Az érés jelei. Az érés a buga csúcsától indul és lefelé halad. Az aratás ideje fűfajonként eltérő. Vannak magpergető fajok, pl. réti csenkesz angol perje, ezeket korán, a tejesérés végén kell vágni. A magvakat nem pergető fajokat a viaszérésben lehet aratni.pl. réti perje. A buga érettségétől függően több érettségi fokozatot különböztetünk meg. Ha a buga felső egy harmada viaszérésben van, akkor 7o% -os, a második harmadban akkor 55% -os, ez alatt pedig meg kell kezdeni az aratást. Tapasztalati úton, ha a kalapunkba egy suhintással beverődött magok száma jelentős, akkor az aratást meg kell kezdeni. Az érés és a pergés közötti időszak általában egy és három nap között változik illetve várható. A betakarítást kétmenetben végzik. Az első menet viaszérésben 6o- 8o%-os kicséplést eredményez, de a magszalma szőnyegrenden marad. Az ezt követő utócséplést 2 - 5 nap múlva végzik. Ezzel a módszerrel a veszteség 3 - 5 % - ra mérsékelhető.
102
Betakarítás után ellenőrzik a mag nedvességtartalmát és ezt követően szükség szerint szárítják. A magfüggelékekben gazdag magokat vetés előtt a könnyebb kezelhetőség érdekében preparálják.
103
