SZEMLE
FILOLÓGIA, POÉTIKA, AUTONÓMIA (Pirnát Antal Balassi-értelmezéséről) Lassan nyolc esztendeje annak, hogy 1996-ban a Balassi Kiadó gondozásában meg jelent Pirnát Antal Balassi költészetével foglalkozó monográfiája.1 A könyv nem okozott jelentős átrendeződést Balassi recepciójában, aminek oka részben keletkezési körülmé nyeiben keresendő. Pirnát müvét - annak kéziratát - bevallottan Horváth Iván 1982-ben kiadásra került Balassi-monográfiája,2 pontosabban annak kézirata, az azzal való vita lehetősége inspirálta 1977-ben, átdolgozott változata pedig Pirnát nagydoktori disszertá ciójaként szolgált 1983-ban. írása publikálását Pirnát a legkevésbé sem erőltette, így arra végül újabb 13 évet kellett várni. Ő maga könyve bevezetésében a következőket írja: „[Horváth] válasza arról győzött meg, hogy vitairatom alapjában véve célját tévesztette. Kettőnk között ugyanis nem jött létre valóságos eszmecsere. Horváth Iván az összes fontosnak látszó kérdésben fönntartotta korábbi álláspontját, azok az újabb érvei pedig, amelyeket véleménye bizonyítására felhozott, engem még kevésbé tudtak meggyőzni, mint korábbi fejtegetései. Ez a tapasztalat a további vitától hosszú időre elvette a kedve met. Már az is egyedül Klaniczay Tibor biztatásának, sőt kényszerítő fellépésének kö szönhető, hogy dolgozatomat 1983 nyarán kiegészítettem annyira, hogy akadémiai, úgynevezett »nagydoktori« disszertáció gyanánt benyújtható legyen. A terméketlen vitát azonban semmi esetre sem állott szándékomban tovább folytatni. Ez a magyarázata an nak, hogy a disszertáció megjelenését az elmúlt évek során nem szorgalmaztam."" Pirnát önértelmezése rendkívül érdekes helyzetet vázol fel előttünk. Müvét 1977 nya rát követően kezdte írni, évekkel Horváth monográfiájának megjelenése előtt. A mü alapvető fenntartásokat fogalmazott meg Horváth koncepciójával kapcsolatosan. Idő közben azonban Horváth elmélete - legalábbis annak egy része, különböző egyéb elmé letek egyéb részleteivel együtt - általánosan bevett paradigmává, az iskolai oktatás szer ves részévé vált.4 Komolyabb kritika tulajdonképpen (legalábbis paradigmatizálódása után) talán elsőként Pirnát könyvének publikálásakor érte e koncepciót. Pirnát azonban
' PlRNÁT Antal, Balassi Bálint poétikája, Bp., Balassi Kiadó, 1996, 118 1. (Humanizmus és Reformáció, 24). ~ HORVÁTH Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Bp., Akadémiai Kiadó, 1982. 3 PlRNÁT, i. m.,1. 4 SzŐNYl György Endre szerint (Az informálás petrarkista technikái Balassi Bálint és Philip Sidney költé szetében, ItK, 1999, 251-272) a Horváth-koncepció elismertetésében fontos szerepet vállalt Bori Imre, „aki Horváth Iván 1976-os Balassi-kiadásához írt [....], a Baiassi-ciklusok ideológiai elemzésére kísérletet tevő utószavában mindent megtett, hogy többféleképpen is legitimizálja a Dante-modellt".
583
rövid időn belül meghalt, míg Horváth Iván azóta megjelent egyik cikkében1 egy radiká lis fordulattal felszámolta korábbi koncepcióját.6 A következőkben elsőként arra teszek kísérletet, hogy - igen vázlatosan - áttekintsem az imént említett események előzményeit, a Balassi-recepció történetét, majd Pirnát Antal könyvéről - tudtommal megjelenése óta elsőként - próbálok átfogó ismertetést nyújtani, végül röviden kitérek az új Horváth-értelmezésre mint olyan hagyománytörté nésre, amely egyikünk Balassi-képét sem hagyhatja érintetlenül.
A Balassi-kódex recepciójának első száz éve A Balassi költészetének - mennyiségileg mindenesetre - legjavát tartalmazó kódexet 1874-ben fedezik fel a Radvánszky-könyvtárban. Első kiadására7 1879-ben kerülhet sor. Ekkortól számíthatjuk Balassi recepciójának második nagy korszakát, az első korszakot ugyanis a költő vallásos költészete uralta, hiszen nagyjából ez alkotta a tulajdonképpeni szövegkorpuszt.8 1880 körül tehát jó esélyei voltak annak, hogy Balassi költészetének értelmezésében radikális törés következzen be, hiszen a befogadás tárgya - Balassi hoz záférhető költői munkássága - mennyiségileg többszörösére tágult, ugyanakkor jellegé ben, minőségében is lényegesen módosult. Ilyen radikális újraértelmezésre azonban még hosszú ideig nem került sor. Sem a századforduló magyar pozitivista filológiája, sem a szellemtörténeti megközelítés nem hozott változást az elsősorban a vallásos verseket preferáló recepcióban.9 Ennek oka feltehetőleg ezen konkurens irodalomtudományi irányzatok közös élményesztétikai megalapozásában keresendő. A Balassi-filológia következő jelentős eseménye a költő összes műveinek megjelen tetése volt Eckhardt Sándor szerkesztésében. A korai szövegkiadások módszertani ek-
5 HORVÁTH Iván, Az eszményítő Balassi-kiadások ellen = Művelődési törekvések a korai újkorban: Tanul mányok Keserű Bálint tiszteletére, szerk. BALÁZS Mihály, FONT Zsuzsa, KESERŰ Gizella, ÖTVÖS Péter, Sze ged, JATE, 1997 (Adattár, 35), 191-203; ua. = HORVÁTH Iván, Magyarok Bábelben, Szeged, JATEPress, 2000, 175-197. 6 A koncepció ettől függetlenül továbbra is az iskolai tananyag része maradt, ékes bizonyságaként a szerzői értelem autoritását tagadó kurrens irodalomtudományi nézeteknek. 7 Gyarmathi BALASSA Bálint Költeményei, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., 1879. * Istenes versek a kódexben is fennmaradtak, némelyek pedig csak ott maradtak fenn, így a kódex felfede zése előtti és utáni vallásos szövegkorpusz nem azonos egymással. y Valójában a helyzet ennél bonyolultabb, már a 19. század végén felbukkan Balassi trubadúrként való ér tékelése, Babits Mihály pedig 1924-ben feketén-fehéren kijelenti, hogy „nincs a magyar irodalomban költő, aki speciálisabban szerelmi költő lenne, mint Balassa". Az irodalmi köztudat formálásában rendkívül nagy hatással bíró Szerb Antal és Horváth János azonban egyaránt a vallásos versek „eredetiségét" és „átéltségét" hangsú lyozza, ugyanazon érvek alapján ítélve el a költő „tudós", „mesterkedő", konvencionális szerelmi líráját. Lásd SZERB Antal, Magyar irodalomtörténet, Bp., Magvető, é. n.13, 116-124; HORVÁTH János, A magyar irodalom fejlődéstörténete, Bp., Akadémiai, 1976, 106-107; BABITS Mihály, Balassa = BABITS Mihály, Esszék, tanul mányok, kiad. BELIA György, Bp., Szépirodalmi, 1978, II, 102. 10 BALASSI Bálint Összes művei, I—II, szerk. ECKHARDT Sándor, Bp., 1951-1955.
584
lekticizmusa1' szinte kiprovokálta egy következetesen egyetlen elvet érvényesítő kiadás létrehozását. Erre tett kísérletet Eckhardt, aki az ekkor már korszerűnek semmiképp nem nevezhető irodalomtudományi pozitivizmus uralmát terjeszti ki máig érzékelhető hatás sal a Balassi-életműre, amikor a költő verseit az általa feltételezett keletkezési sorrendjük szerint közli. Neki sem sikerül azonban következetesen egyetlen vezérelvet alkalmaznia, amennyiben a versek kronologikus sorozatát tematikus csoportokra bontja (vagyis két különböző kiadási gyakorlatot követ egyszerre, noha e kettő nála, úgy tűnik, nem mond ellent egymásnak, ugyanis a tematikus csoportok tökéletes időrendben követik egymást és időrendi „átfedések" sincsenek köztük). Eckhardt tehát kiiktatta a ránk hagyományo zott korpusz narratív struktúráit és egy önmaga alkotta narratívával helyettesítette azo kat, ezzel mintegy Baiassi társszerzőjévé lépve elő. (A filológiai korrektség kedvéért el kell mondani, hogy Eckhardt még életében visszavonta eljárását, lehetetlennek ítélve a kronologikus elv követését Balassi esetében. Mint később látni fogjuk, nem ez az utolsó jelentős „palinódia" a recepcióban.) Balassi-befogadásunk következő nagy fordulatát Klaniczay Tibor kezdeményezte a hatvanas években. Klaniczay két szempontból hozott újat a Balassi-filológiában és -értelmezésben: egyrészt kidolgozza Balassi költészetének marxista alapokon nyugvó értelmezését, amelynek központi eleme Balassinak A szerelem költőjeként12 való egyér telmű és meglehetősen egyoldalú beállítása, másrészt pedig Gerézdi Rabánnal együtt1" felállítja és közzéteszi egy 3 x 33 + 1 = 100 db verset tartalmazó lehetséges Balassi kötetterv - reneszánsz számszimbolikai megfontolásokon alapuló - koncepcióját. A kö tetterv tematikai alapon két részre lenne bontható: a Balassi házassága előtt, illetve az után szerzett 2 x 33 szerelmi énekre egyrészt, illetve a vallásos versek tervezett 33 + 1 darabos gyűjteményére másrészt. Klaniczay szerepe Balassi recepciótörténetében legalábbis ellentmondásosan értékel hető. Miközben ugyanis a megkomponált kötetterv koncepciójával megvetette egy kor szerű Balassi-értelmezés alapjait, A szerelem &ö/tóye-koncepcióval (bár a korábban hiá nyolt tematikus hangsúlyeltolódás a recepcióban ezzel véglegesen és talán visszafordít hatatlanul bekövetkezett) egy közhelyszerűen máig élő, az életmű valós komplexitását 11
Szilády Áron kiadása a kódex verssorrendjét követi, egyes helyeken azonban mégis módosítja azt, míg Dézsi Lajos (BALASSA Bálint Minden munkái, I-II, szerk. DÉZSI Lajos, Bp., 1904) a verseket szándéka szerint Balassi költő-tanítványa, Rimay János kiadás-tervezete alapján közli, vagyis tematikus alapon megkülönböztet vallásos, vegyes és Júlia-verseket, Rimay koncepcióját viszont kiegészíti egy negyedik verscsoporttal, a Céliagyűjteménnyel. Az első két verscsoportot azonban létező szöveghagyomány híján maga Dézsi kellett összeál lítsa, ráadásul azokon a helyeken, ahol a ciklusok létrehozása miatt nem kellett feltétlenül megbontsa a kódex sorrendjét, megtartotta azt, sőt mindezeken túl megadta a versek kronológiáját is, noha, mint láttuk, nem köve tett időrendi elvet kiadásában, így a Dézsi-korpusz végső soron három merőben eltérő kiadási gyakorlat forráshü, tematikus és időrendi - következetlen és kisebb-nagyobb mértékű együtt-használatának eredménye képpjött létre. Bővebben lásd HORVÁTH Iván 1982, 12-20. 12 KLANICZAY Tibor, A szerelem költője = Uő., Reneszánsz és barokk, Bp., 1961. 13 GERÉZDI Rábán, KLANICZAY Tibor, Balassi Bálint - A magyar irodalom története, I, Bp., 1964. HOR VÁTH Iván szerint (Szöveg, 2000, 1994. november) a számszimbolikai alapú kötetterv valójában Gerézdi ötlete, míg Klaniczaytól származik a Nagyciklus „lírai önéletrajz"-ként való értelmezése, tehát a narratív szerkezet „felfedezése" a költemények egymásutánjában.
585
eltorzító struktúrát vezetett be egyébként is torz szerkezetű hatvanas évekbeli irodalom értésünkbe. A későbbiek során aztán értelmezését önmagával (pontosabban: egyik értel mezését a másikkal) „dekonstruálták", amennyiben a Horváth Iván által a következő évtizedben végrehajtott nagy horderejű átértelmezés14 - amely egyben a Balassi-értel mezés radikalizálását, a modern irodalomelméleti diskurzusok irányába való megnyitását is jelentette - voltaképpen nem más, mint a Klaniczay és Gerézdi által felvetett „szám misztikái alapon megkomponált verskötet"-koncepció kiterjedt strukturális verstani kutatásokkal megalapozott továbbfejlesztése. Ez az értelmezés azonban élesen ellent mond a Klaniczay-féle A szerelem fó/tóye-koncepciónak, hiszen még Balassi szerelmi költészetét is vallásos kontextusba helyezi, amennyiben a kódexnek három, egymást magába foglaló szintjén is vallásos számmisztikái jelentést tulajdonít:15 a metrikai szer kezet szintjén egyrészt (rámutatva a Balassi-sor, a Balassi-strófa belső rímekkel történő hármas tagolására), az egyes mű szintjén másrészt (utalva elsősorban a Szentháromság hoz írott, együtt összesen 99 [= 3 x 33] verssorból álló három darab - ám egy főcímmel egyetlen egységbe foglalt - himnuszra, nem mellékesen pedig a Célia-gyüjtemény ver seinek fele éppen három versszakból épül fel), illetve a gyűjtemény, a kötet szintjén harmadrészt (a tervezett kötet élére eszerint feltehetőleg az imént említett Szenthárom ság-himnuszok - Hymni trés ad Sacrosanctam Trinitatem - kerültek volna, ezeket kö vette volna 33 egyéb - isteni dicséret, illetve könyörgés - műfajú istenes vers, majd a 2 x 33 vegyes műfajú világi - szerelmi és vitézi - tematikájú vers). Balassi (tervezett) költői életműve ebben a koncepcióban egyetlen monumentális Szentháromság-szimbólum, ahogy a maga léptékében valamennyi (verstani értelemben vett) Balassi-sor is az. To vább erősíti eme „vallásos" Balassi-képet a költő határozott visszadatálása: Horváth rendszerében Balassi éppenséggel nem a középkor vallásos világképétől megszabadult reneszánsz szerelmi költő (voltaképpen napjainkig ezen az értelmezésen alapul Balassi oktatásunk), hanem - a magyar nyelvű udvari szerelmi költészet megalkotójaként - a legelső magyar trubadúr,16 vagyis a középkori trubadúrlíra magyar reprezentánsa, így tehát a „vallásos" középkor költője.
Pirnát értelmezése -filológia, narratíva, intertextus Pirnát Antal Balassi-monográfiája nem hozott éles fordulatot Balassi recepciójában, sőt, ez feltehetőleg nem is állott szándékában, ám számos kitüntetett pontján jelentéke14
E fordulat lépcsőfokai: HORVÁTH Iván, A Balassi-sor számmisztikái értelmezéséhez, ItK, 1970, 672-679; UŐ., A grammatikai szemlélet kezdetei a magyar verselméletben, ItK, 1972, 290-306; UŐ., A versének mo dellezése, ItK, 1973, 380-397; UŐ., Balassi poétikája (Kérdések), Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum, 1973, 3 3 ^ 1 ; UŐ., Az eszményi Balassi-kiadás koncepciója, ItK, 1976, 613-631; UŐ., Balassi költészete törté neti poétikai megközelítésben, i. m. A továbbiakban Horváthtal kapcsolatban ez utóbbi műre hivatkozom. 15
lft
HORVÁTH, /. m., 65-66.
Balassi és a trubadúrlíra kapcsolatának kérdéséről bővebben lásd HORVÁTH, i. m., 103-112, 157-275; SZABICS Imre, A trubadúrlíra és Balassi Bálint, Bp., Balassi Kiadó, 1998.
586
nyen módosíthatja, árnyalhatja Balassi-képünket. A következőkben egyes címszavak mentén kísérlem meg bemutatni a könyvet. A virágének. Ez a fő témája a könyv első felének. A probléma jól ismert: voltaképpen mit is neveztek irodalmi középkorunkban virágéneknek'? Pirnát itt Gerézdi Rabánnal száll vitába, aki a virágéneket a szerelmes énekkel azonosította. Ugyanis, olvashatjuk a tanulmányban, a szerelmi tárgyú költeménynek több típusa is létezett. A középkori és a reneszánsz poétikák három stílusnemet különböztettek meg, ezek: a humilis (alacsonyrendű), a mediocris (középszerű) és a sublimis (magasrendű, emelkedett). Pirnát szerint ugyanezt a kategorizálást találhatjuk meg Sylvester János Új testamentum-fordításának utószavában, ahol is a szerző a metaforikus nyelvhasználatról értekezvén röviden kitér a virágénekre is, amelyben megcsodálhatjuk „az magyar nípnek elműnek éles voltát az lelísben, mell nem egyéb, hanem magyar poesis",17 de amelyet mindjárt „alávaló"-nak is minősít már a következő mondatban. Mi ennek az ellentmondásnak a magyarázata? Pir nát szerint nem lehet más, mint hogy a virágének olyan szerelmi (tehát - egy Biblia fordító számára legalábbis - alantas) tárgyú költemény, amely azonban kifinomult, ma gasrendű metaforikus nyelven íródott: „Nem dicsírem, azmirűl ez illen ínekek vadnak, dicsírem az beszídnek nemessen való szerzísit." A virágének tehát a sublimis stílusnem be tartozik, míg az általában vett énekek a mediocris, a „naponkid való szólás"-ok, az élőbeszéd, a szólásmondások pedig a humilis stílusnembe. ,A virágének terminus Syl vester szótára szerint tehát sensu proprio csakis magasztos, emelkedett stílusú szerelmes éneket jelentett." Pirnát tisztázza azt is, hogy maga Balassi feltehetőleg mely verseit tekinthette virág éneknek. Nos, egy elveszett vers kivételével, úgy tűnik, a Júlia-versekről van szó, lega lábbis amennyiben hitelt adunk ehelyütt bírált könyvünknek. Ezt írja ugyanis Balassi (feltételezve, hogy a bejegyzés tőle magától származik, s nem a későbbi másolótól): „Jobb ríszre a virágénekeket inkább mind Júliáról [szerzetté]". Magam úgy vélem, ez a megfogalmazás inkább csak annyit jelent: a virágénekek legnagyobb része Júlia-vers. Ez természetesen nem érvényteleníti Pirnát virágének-értelmezését, hiszen Balassi egyéb szerelmes versei is jobb ríszre emelkedett stílusú irodalmi alkotások (szemben például Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus verssel). Az inventio poetica. A sokat vitatott fogalom jelentését Pirnát szintén a már idézett Sylvester-utószó segítségével próbálja tisztázni. A humanista fordítónál a következőket olvashatjuk: „fi [- él vele, tudniillik a „mü nípünk" az átvitt értelmű nyelvhasználattal] ínekekben, kiváltkíppen az virágínekekben, mellekben csudálhatja minden níp az ma gyar nípnek elmíinek éles voltát az lelísben, mell nem egyéb, hanem magyar poesis" (kiemelés tőlem - B. G.). Nos, a kiemelt „lelís", azaz lelés (= találás) szó, amely, mint olvashatjuk, nem más, mint magyar poézis, tehát ez a bizonyos „lelés" terminus Pirnát szerint nem más, mint a latin „inventio" magyarítása. Az „invenire" ige mint poétikai terminus ugyanazt jelenti, mint a francia „trouver" vagy az olasz „trovare" igék: 'vulgá-
17
PIRNÁT, i. m., 10.
IK
Uo., 16 (kiemelés Pirnáttól).
587
ris nyelven verset szerez'. Sylvester tanulmányában tehát finoman megkülönbözteti egymástól a „poesis"-t, „a klasszikus szabályoknak megfelelő görög vagy latin nyelvű költészetet"19 és a „lelés"-t, a magyar poesist, vagyis a vulgáris nyelvű versszerzést, latin kifejezéssel az „inventio"-t. „Inventio poeticá"-nak már csupán azért nevezzük e tevé kenységet, hogy az „inventio" terminus retorikai jelentésétől elhatárolhassuk. Az inven tio poetica pedig egyszerre jelenti a vulgáris nyelvű költést/költészetet és magát a költe ményt. Ezek után már azt gondolhatnánk, Balassi valamennyi verse ilyenformán „inven tio poetica". Csakhogy a vulgáris nyelven szerzett vers ekkoriban mint „ének" funkcio nált: specifikuma a zenétől kölcsönzött ritmus. A „poesis" megkülönböztető sajátossága ellenben már az ókortól fogva a „fíctio". Vagyis Balassi műveinek műfaja általában egyszerűen csak „ének", az „inventio poeticá"-k esetében viszont - fiktív, a költői kép zelet alkotta - „költemény": „Az olyan vers, amelynek a tárgya nem ilyesfajta látomás és fikció, a kor divatos elméletei szerint nem is költemény, csak história."20 A kódex szerkezete. Ami a kódex szövegkorpuszát illeti, Pirnát részben megőrzi a „megkomponált verskötet" koncepcióját, ám a számmisztikái (ezen keresztül pedig átté telesen teológiai értelmű) szempontok helyett inkább a kódex narratív finomszerkezetét teszi meg vizsgálódása tárgyának. Másrészt bizonyos értelemben Rimay koncepcióját követi, amennyiben három, tematikus alapon elkülönülő verscsoportra osztja a lírai életmüvet: a szerelmes énekek, illetve az istenes énekek könyvére, valamint öt darab „bujdosóének"-re, mindezt azonban úgy, hogy közben érintetlenül hagyja a kódex leg nagyobb részét: a „Nagyciklus" a 61. számú versig (az Egy katonaének - In landein confiniorum címűig) alkotja eszerint a szerelmes énekek könyvét, a kódexben a 61. vers után üresen hagyott lapokra utólag bemásolt Zrínyi-verseket követő 71-75. vers alkotja a bujdosóénekek ciklusát, míg az istenes énekek - talán a költő által eredetileg hosszabbra tervezett, de végül abbamaradt-abbahagyott - könyve a szerelmes énekek könyvét záró költeménnyel veszi kezdetét, mégpedig kifejezetten koncepcionális okokból, amelyekre a későbbiekben visszatérünk. A Célia-ciklussal nem foglalkozik érdemben a könyv (fel tehetőleg azért, mert szerzője e kérdésben elfogadhatónak tartotta a létező - noha vi szonylagos - szakirodalombeli konszenzust). A 3 x 33 + 1 = 100 darabos kötettervet tehát Pirnát élesen elutasítja, de korántsem tartja lehetetlennek, sőt valószínűsíti, hogy maga a költő mégiscsak összeállított egyfajta - koncepciózus - verssorozatot. Ez a sorozat azonban nála nem szorul különösebb rekonstruálásra, csupán az adott verssorozat behatóbb vizsgálatára, „invenciózusabb" értelmezésére. Ezt tekintjük át a következőkben. Narratív szerveződés. Az említett 61 darabos, szerelmi énekeket tartalmazó gyűjte mény (tehát a voltaképpeni „Nagyciklus") Pirnát szerint kétféle módon is részekre oszt ható: egy külső logika alapján 1 + 3 2 + 28 versre (az Aenigma című vers, a költő házas sága előtt szerzett versek, a költő házassága után szerzett versek - ez a felosztás tehát megfelel a pozitivista szemléletű biográfiai értelmezésnek), egy belső, inherens logika szerint viszont 1 + 3 0 + 30 versre. Ezzel a második felosztással vázolja fel nekünk Pirnát 19 20
588
Uo., 12. Uo., 36; lásd még PIRNÁT Antal, Fabula és história, ItK, 1984, 137-149.
a gyűjtemény narratív szerkezetét: eszerint a rejtvény voltában - a mü címe itt egyben műfaji megjelölés is! - az egész gyűjteményre utaló Aenigma című költemény után har minc különféle szerelmes vers következik, mintegy minden egyes „leélt" életévnek szimbolikusan egy-egy verset feleltetve meg (hiszen a biográfiai szerző, Balassi 30 éve sen házasodott, másrészt a fikció szerint Venus már születésekor „megkérte" a vers gyűjtemény - nevezzük így - narratív alanyát), a következő harmincas ciklus viszont már „a bűn, a bűnhődés és a súlyos büntetés után visszanyert szabadság története"."' Az elveszett 31. vers - amelyet (a világi versek ciklusában!) két vallásos vers (egy lengyel ének fordítása és egy Balassi szerzetté bűnbánat és könyörgés) követ - ugyanis feltehe tően a Venus elleni fellázadást beszélte volna el, aminek következménye lenne a bünhődésként értelmezett Júlia-ciklus.22 Pirnát koncepciójának sajátossága, hogy az e második harmincas sorozatot bevégzö Egy katonaének című verssel kezdődött volna szerinte a költő istenes verseinek (a kódex másolója által említett) tulajdonképpeni gyűjteménye, így tehát, mivel e sorozatot talán a 6l-es ciklus után folytatólagosan tervezte a szerző, e vers esetleg kétszer szerepelt volna egymást követően. Ezt a lehetőséget is megengedi azonban a vers kiemelkedően fontos volta. Ez a vitézi ének létesít ugyanis narratív kap csolatot a két ciklus, a 61 darabos szerelmi és a 10 darabos istenes között. Ezzel a két ségkívül nagyvonalú megoldással Pirnát olyan útra csábítja követőit, am«ly a Balassi életműnek a trubadúrlíra, még inkább pedig a híres-hírhedt - ám csak kevéssé ismert trubadúréletrajzok23 felől történő értelmezhetősége irányába vezet; ahogy ugyanis ezen trubadúréletrajzok tipikus záró formulája, hogy a trubadúr választott hölgye szolgálata után végül keresztes lovagnak - Isten katonájának - vagy szerzetesnek - Isten szolgájá nak - szegődik, éppúgy a vitézséget tematizáló Egy katonaének - In laudem confiniorum az összekötő kapocs Balassinál Venus, tehát egy antik, pogány isten és a keresztény Isten szolgálata között (és itt talán kevésbé a változásra, a szolgálat kedvezményezettje személyének megváltozására kellene felfigyelnünk - noha az is figyelemre méltó: míg ugyanis Venus a szerelem istene, addig a kereszténység Istene a szereteté, amely meg különböztetés napjainkban ugyan jóformán csak magyar nyelven működik, de amelyet például a középkori német nyelv szintén ismert -, hanem éppenséggel a kevésbé szem betűnő konstans összetevőre: magára a szolgálat tenyéré). Ez az értelmezés mellesleg az első igazán megnyugtató kísérlet a vitézi énekeknek az életműbe - sőt, a kódex narratívájába - való szerves beillesztésére, a szerepe már pusz tán ezért is kiemelkedő, a korábbi értelmezések ugyanis elsősorban a katona-költő élet rajza felől közelítették meg e költeményeket, Pirnát trubadúréletrajzok ihlette koncepci ója viszont itt is sajátosan poétikai szempontokat érvényesít. Poétika, korszakolás. Pirnát szerencsés módon tesz megkülönböztetést az életrajz különböző „tényei" között, és következetesen mellőzi azokat, amelyek nem feltétlenül szükségesek az értelmezéshez. Ez a disztingválás jelentkezett már a 6l-es ciklus alterna21
PIRNÁT, az 1. jegyzetben i. in., 75.
" i / o . , 71-74. 23 A hivatkozott trubadúréletrajzok (eredeti müfajmegjelölésük: vida) sajnos nem hozzáférhetőek magyar nyelven, és Pirnát idegen nyelvű elérhetőségüket is elmulasztja megadni. Lásd PIRNÁT, Í. in.. 55.
589
tív felosztásában (egy külső, életrajzi és egy belső, narratív logika szerint), a - korábban kevés figyelemre méltatott - költői fikció erőteljes hangsúlyozásában, a narratív szerke zet felvázolásában, a trubadúréletrajzok értelmezésbe való bevonásában, de ugyancsak ez működik a műfaji meghatározottság kimutatásában. Pirnát szerint ugyanis Balassi két „nagy" müve - a Nagyciklusként ismert verssorozat és a Szép magyar comoedia - egya ránt a „nagy szerelem" történetét mondja el (a költő precízen kidolgozott intertextuális utalások révén gondoskodik róla, hogy leendő olvasói azt gondolják: a komédia és a Júlia-ciklus nagyjából egy időben keletkezett), csak éppen engedelmeskedve önnön mű faji követelményeiknek: a komédia (mint ekkoriban jóformán mindig) „happy end"-del (azaz a főszereplők házasságával) végződik, a versciklus éppen ellenkezőleg, aminek magyarázata, hogy a hagyomány (esetünkben: a trubadúréletrajzok) szerint a trubadúr sosem veszi feleségül a megénekelt hölgyet (sőt, nem is közeledik felé házassági szán dékkal).24 Pirnát tehát autonóm - az irodalmi hagyomány jellegzetességein alapuló magyarázatát adja a verskötet és a dráma egymáshoz való viszonyának, amiből kiindulva ráadásul messzemenő következtetéseket von le a költő korszak-besorolásával kapcsolat ban. Amíg ugyanis Horváth Iván szerint Balassi az első magyar trubadúr, ilyenformán tehát az irodalomtörténeti középkor szereplője, addig Pirnát, noha elfogadja Balassi költészetének« középkori jellegét, a Szép magyar comoediát a humanista hagyomány keretein belül értelmezi, vagyis inkább a költő irodalomtörténetileg köztes pozíciójára hívja fel a figyelmet: Balassi szerinte már ismeri és használja a humanista poétikát (amint ezt drámája - egy olasz humanista, Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztor drámájának átköltése - egyértelműen bizonyítja), de a számára meghatározó ének műfajban a régi - tehát középkori, a trubadúr-hagyományon alapuló - etikai és poétikai normákhoz ragaszkodik. Balassi eszerint nem az első magyar, hanem az utolsó (igazi, jelentős) európai trubadúr, aki ugyanakkor azonban up-to-date magyar humanista is. ' Ebben a koncepcióban elsősorban nem arra kell felfigyeljünk, hogy a két hagyomány egyszerre van jelen Balassinál (ezt eddig is tudtuk), hanem a hagyományok közötti „váltás" műfaji meghatározottságára. Figyelemre méltó az az érvelés, amellyel Pirnát azt igyekszik bizonyítani számunkra, hogy Balassi igenis egy létező lovagi jellegű szerelmi költészet szöveghagyományának végpontján (de legalábbis semmi esetre sem a kezdőpontján) áll. „Asszony" szavunk eredetileg 'királynő'-t, majd 'úrnő'-t jelentett, és csak a 16. századra szilárdult meg mai 'nő' jelentése. Mire következtethetünk ebből? Pirnát szerint „ha egy nyelvben azt ta pasztaljuk, hogy a nyelvet használó férfiak a nőket általában »úrnőnek« vagy éppen »hűbéruruknak« címezik, joggal gondolhatunk arra, hogy ott volt lovagi nökultusz [...]. Ha feltételezem, hogy a középkori Magyarországon volt lovagi nökultusz, akkor joggal feltételezhetem azt is, hogy volt lovagi jellegű szerelmi költészet is."26 Hasonlóan kristálytiszta logikával magyarázza meg Pirnát azt a sajnálatos tényt is, hogy - Balassi költészetét leszámítva - e költői hagyomány művei nem maradtak fenn 24
25
PIRNÁT, /. m., 54-55.
Ua., 59. 2A t/o.,52.
590
számunkra. A magyar világi arisztokrácia egészen a 15. század végéig jórészt írástudat lan volt; ha tehát költöttek is a számukra - illetve asszonyaik számára - énekeket a ma gyar „trubadúrok", e költészet (de legalábbis annak befogadása) nélkülözte az írásbelisé get, ennek következtében viszont a leghalványabb esélye sem lehetett az írott hagyományozódásra. Ezzel szemben a 16. század folyamán megszületik a magyar nyelvű világi írásbeliség, „s mihelyt ez megtörtént, elénk is toppan az első »szerelmes énekeket« szer ző magyar költő Balassi Bálint személyében".27 És arról se feledkezzünk meg, hogy még Balassi szerelmi költészete (akárcsak színda rabja) is csak a csodálatos véletlennek köszönheti fennmaradását: a kódex, amelyben e versek egyedüli példányai rejlenek, 1874 előtt tulajdonképpen „el volt veszve", nem léte zett a recepció számára (eltekintve a kéziratos hagyomány által átörökített kisebb verscso porttól). Amire Pirnát maga nem utal, de ami koncepciójából logikus fejleményként kibontha tó: ha a trubadúréletrajzok mintájára a szerelmi történetet szervesen összekapcsoljuk a bujdosó- és főleg az istenes versekkel, meglepő eredményre jutunk; azt találjuk ugyanis, hogy a humanista poétikát követő Szép magyar comoedia mellett voltaképpen a truba dúr-poétika szellemében fogant lírai életmű is egy komédiát prezentál számunkra, még pedig a szó középkori értelmében (ahogyan e műfaj megnevezést maga Dante is értel mezte!28), vagyis kedvezőtlenül induló, de szerencsés véget érő verbális műalkotást, amely vonatkozások azonban ezúttal nem a szerelmi élettel vagy a házassággal állnak megbonthatatlan kapcsolatban, hanem az üdvtörténet nagy narratívájával. Ha tehát kö vetkeztetésünk helyes, akkor Balassi olyannyira ugyanazt a történetet írta meg két élesen eltérő felfogásban, hogy még a két mű műfaja is azonosnak tekinthető. Eszerint a kódex egyszerűen a komédia középkori poétikát követő és teológiai értelmezést implikáló vál tozata, míg a pásztordráma ugyanezen irodalmi műfaj megnyilvánulása a humanista poétika és egy profán értelmezői horizont metszetében. „A szerelem törvényei". Pirnát müvének kétségtelenül érdekes, kihívó pontja Balassi szerelemtanának összefoglalása kilenc pontban. E pontok - röviden áttekintve - a követ kezők: 1. „A költőt már születésekor kiválasztja magának a szerelem istennője"; 2. „A szerelem tüze tehát kezdettől fogva a költő szívében ég. Ez a tűz persze hol csak parázslik, hol pedig fellángol. Ha fellángol, ez Amor vagy Cupido müve"; 3. „Amor nyilát viszont a kegyes viseli a szemében, s akkor sebezi halálra a költőt, amikor szem ben van vele"; 4. „A költő, akit a szerelem megsebzett, a kegyes rabjává lesz [...]. Ez volna a »búszerző szerelem«"; 5. „Ha a kegyetlen kegyes rabját megszánja, és viszonoz za szerelmét, akkor a költő ujjong [...]. A rabot tehát a viszonzott szerelem felszabadítja és szolgává teszi"; 6. „A szolga és a kegyes viszonya lényegében megfelel a vazallus és a hűbérúr viszonyának"; 7. „A szerelem törvényei a nőkre ugyanúgy érvényesek, mint a férfiakra"; 8. „Törvényszerűen a reménytelen szerelem a büntetése annak a nőnek, aki hűséges »szolgáját« hűtlenségével, oktalan »kegyetlenségével« elűzi magától, s arra
n
DANTE, Tizenharmadik levét = DANTE Összes művei, Bp., Magyar Helikon. 1962, 510.
591
kényszeríti, hogy egy másik »kegyesnél« keressen vigasztalást"; 9. „A szerelem szolgá lata és a szerelmes énekek szerzése csak ifjú emberhez illik." Érdemes összevetni mindezeket Szabics Imre hasonló áttekintésével. Szabics azt tette vizsgálata tárgyává, hogyan jelenik meg a „fin'amor", az udvari szerelemtan provanszál fogantatású ideológiája Balassi verseiben. Ő a következő pontokat tartja említésre érde mesnek: 1. „A szerelem és a szeretett nő azonosítása"; 2. „A szeretett nő előtti meghó dolás (obediensa)"; 3. „A szerelem rabsága"; 4. „A szerelmes halála"; 5. „A szeretett nő elérhetetlensége"; 6. Platonizmus.30 A két koncepció különbözősége könnyen észrevehető, de nem lényegi, és elsősorban abból eredeztethető, hogy amíg Szabics a trubadúrok szerelemtanának jelenlétét próbálta felkutatni Balassinál, vizsgálata tehát fogalmi indíttatású, addig Pirnát magukból az egyes költeményekből vonta el Balassi „saját" szerelemtanát, vagyis tevékenysége „szo ros" szövegértelmezés eredménye. A releváns kontextus. Végezetül figyelmet érdemel még az a mód, ahogy Pirnát a verskötet narratív szerkezetét „visszacsempészi" az autonóm irodalmiság, illetve a Ba lassival kapcsolatban releváns irodalmi hagyomány területére. Amíg ugyanis a vers gyűjtemény frissen felfedezett narratívája Varjas Bélánál31 mint „lírai önéletrajz" kerül a genetikai (tehát szerző-) elvű megkésett pozitivizmus hatókörébe - egyben egy Balassi költészete számára nem kifejezetten releváns, a 18-19. század fordulójáról eredeztethető kontextusba helyezve azt32 -, Horváth Iván pedig, bár jó érzékkel fordítja figyelmét a narratíva fiktív mikrostruktúrái irányába (összefüggésben az „inventio poetica" fogalmá nak általa adott újraértelmezésével, amely szerint minden egyes „inventio poetica" márpedig Horváthnál a kódex 40. versével kezdődően, illetve az 55. verssel bezárólag valamennyi költemény e műfaj reprezentánsa! - egy-egy - mégpedig a gyűjtemény fik ciójához képest is, vagyis a fiktív makrostruktúrán belül mintegy kétszeresen - fiktív szerelmes levél), de a makrostruktúra helyére a kereszténység „nagy elbeszélését" állítja, addig Pirnát a makrostruktúrát egy tisztán irodalomtörténeti érdekeltségű és két ségkívül releváns kontextusból, a trubadúréletrajzok - a magyar irodalmi hagyományban mindenképpen, de a modern ideológiai vonatkozások szempontjából ugyancsak - apok rif „elbeszéléséből" eredezteti. Sőt, ez a megoldás kétszeres haszonnal jár: oly módon tudjuk ugyanis megőrizni a keresztény szöveghagyomány intertextuális jelenlétét (hi szen, emlékezzünk csak, a trubadúr végül kereszteslovagnak vagy szerzetesnek szegő dik, működésének végkimenetele tehát üdvtörténeti szempontból kedvező irányba mu-
2y 30
PIRNÁT, Í. m„ 61-66. SZABICS, i. m., 56-86.
'' VARJAS Béla, Balassi házasságáig szerzett énekeinek ciklusa - Régi magyar századok, Bp.. 1973, 7-10: UÖ., Balassi Nagyciklusa, ItK, 1976, 585-612; HORVÁTH Iván szerint a „lírai önéletrajz" kifejezés Klaniczay Tibortól származik, lásd a 13. lábjegyzetet. 12 A különféle kontextusok relevanciájáról - ráadásul éppen Balassival kapcsolatban - érdekes dolgozatot adott közre SZILASI László Nyakvers (Irodalmilag releváns kontextus-e az angol jog?) címmel a deKONcsoport DEkonFERENCIA [f.] című kötetében, Szeged, JATE Irodalomelméleti Csoport, é. n. 33 HORVÁTH, i. m., 79-90.
592
tat), hogy egy pillanatra sem hagyja el az autonóm irodalmiság territóriumát (vagyis a trubadúr-hagyományt). Összegzés. Pirnát műve, ezt bátran kijelenthetjük, kiterjedt kutatásokra építkező, rend kívül alaposan - és élvezhető stílusban - megírt, invenciózus alkotás, értelmezéseinek némelyike véleményem szerint legalábbis versenyképes a vetélytársak-kollégák inter pretációival. A visszhangtalanság, úgy vélem, nem is elsősorban a textus hibája (bár gyenge, kifogásolható pontjai kétségtelenül vannak, gondolok itt például a kódex ominó zus 31. versére, amelynek Pirnát kardinális szerepet szán értelmezésében, noha a vers maga maradéktalanul elveszett), talán inkább a rossz időzítésé és a majd' két évtizedes publikációs késlekedésé. Ráadásul Pirnát egyetlen irodalomelméleti-irodalomtudományi iskolához sem kapcsolódott (ellentétben Horváthtal, aki a hetvenes években kétségtele nül a strukturalizmus által ihletetten - noha monográfiája utószavában az ekkoriban kibontakozó befogadás-esztétikára hivatkozva34 - dolgozta ki koncepcióját, amelyet a kilencvenes években vélhetően dekonstruktiv indíttatással számolt fel), ami irodalomtu dományunk jelenében-közelmúltjában mindenképpen egyfajta „hendikepes" állapotot implikál. Nem célom azonban Pirnát apologétájává előlépni, ezért csak annyit jegyeznék még meg, hogy ahogyan Pirnát - már „előre", a könyv megjelenése előtt, igaz, csupán kéziratos formában hozzáférhetően - átértelmezte Horváth művét, úgy értelmezi át, teszi ismét megszólító érvényűvé Pirnátét Horváth újabb megszólalása Balassi-ügyben. Ez az átrendeződés a témája írásom következő fejezetének.
A rekonstrukció dekonstrukciója A Balassi-recepció eleddig legújabb jelentős eseménye Horváth Iván tudományos „palinódiája": elméletének bizonyos filológiai önellentmondásaira hivatkozva Horváth feladta korábbi koncepcióját - amely napjainkra „általánosan elfogadott elmélet"-té, mintegy a kuhni értelemben vett paradigmává36 nőtte ki magát -, sőt annak legkíméletle nebb kritikusává lépett elő. A szövegleszármazás behatóbb vizsgálatából és az „általáno san elfogadott elmélet" bizonyos anomáliáiból arra következtet ugyanis, hogy a kódex fennmaradt szövege valójában meglehetősen hűen örökítette ránk a költő saját koncepci óját, a szöveg igen közel áll az autográf eredetihez: „forráskritikai szempontból nagyon, nagyon jó". 37 Mi következik ebből? Nem más, mint hogy kódexünk általunk ismert formájában al kot egységes egészet: nincs szükség a szerkezet rekonstrukciójára, nincs szükség „esz ményítő" Balassi-kiadásokra, az előttünk fekvő szövegsorozat maga a szerkezet, az esz ményi kiadás pedig éppenséggel a kódex hű átirata, amelynek szerves részei a korábban anomáliaként kezelt szöveghelyek: a Valahány török bejt..., a Célia-ciklus, a verseket ,4
Uo., 298-299. ' HORVÁTH, AZ eszményítő Balassi-kiadások ellen, i. m. 36 Thomas S. KUHN, A tudományos forradalmak szerkezete, Bp., Gondolat, 1984; Bp., Osiris, 2000. " H O R V Á T H . Í. m.,
187.
593
bevezető és megszakító prózai betétek egyaránt. Ebből pedig az következik, hogy a je lenlegi paradigmánkban legradikálisabbnak számító - mert annak intencióit elutasító értelmezés egyben a legkonzervatívabb, ugyanakkor a leginkább magától értetődő. Ez az értelmezés azt állítja, hogy Balassi költészetét úgy kell befogadnunk, ahogy az ránk hagyományozódott. A jövő ezek szerint - a filológia, a textológia jelenleg legkorsze rűbbnek számító álláspontjához hűen - egy olyan Balassi-kiadásé, amely forráshűen közli a költő valamennyi fennmaradt versének valamennyi szövegváltozatát, mégpedig lehetőség szerint annak eredeti kontextusában. Igaz, Horváth nem veti el teljesen a 3 x 33 verset tartalmazó esetleges kötettervet, de pusztán mint tervet tartja lehetségesnek: „Van tehát egy tényleges 33-asunk, egy rejtetten 33-as és egy olyan, amely tisztára kép zetes. Aztán a Célia-ciklus még ezt is halomra dönti."38 Szerencsére azonban nincs is szükségünk arra, hogy megpróbáljuk megtalálni ama 3 x 33 verset, ugyanis, bármilyen különös, a ránk maradt verssorozat (attól függően, hogy egy vagy két vers veszett-e el a Célia-ciklusból, amit sajnos nem tudunk biztonsággal eldönteni) véletlenül1'9 éppen 99 vagy 100 darab versből áll, tehát aki ezt kereste, annak íme, itt van a matematikailag rendezett korpusz, amely ugyanakkor az „önéletrajzi fikció" narratív logikája szerint épül fel. „És ez nem terv, nem eszményi kiadás - ez a kezünkben levő forrás adata."40 Horváth azonban ezzel a gesztussal részben Pirnát rehabilitációját is elvégezte, annyi ban legalábbis, amennyiben Pirnát éppenséggel pontosan a kódex ránk maradt anyagá nak kiegészítésére irányuló törekvéseket elutasítandó számolt 61 költeménnyel. Rekonst rukció helyett magának a szövegkorpusznak az elemzését végezte - és éppen így jutott Horváth is jelenlegi eredményeihez.41 A kódex szerkezete Horváthot Petrarca Daloskönyvére emlékezteti, „a Balassi-kora beli európai líra fő-fő mintaképére".42 Ezzel kapcsolatosan újabb meglepetés ér bennün ket, amikor megtudjuk, hogy a kódex „eredeti" címe: Balassa Bálint verseinek fragmentumi; és újra csak rádöbbenünk arra, hogy a már jócskán évszázados tudományos kutatás mennyire egyértelműnek tűnő dolgokat nem vagy csak alig tud számunkra, olva sók számára „leszállítani": Eckhardt kritikai kiadásában még csak igen bátortalanul utalt e lehetséges címre („Címe talán a XVII. század végéről való ráírás: Balassa Balint Ver seinek Fragmentumi" 3 ), majd - Vadai István kódex-leírását idézve44 - Horváth az, aki észreveszi, hogy Petrarca Daloskönyvének. címe viszont Rerum vulgarium frag menta, és nevezi egyértelműen a Balassi-gyűjtemény címének az ominózus feliratot.
314
I/o., 195. Horváth a véletlennek fontos szerepet szán a korszerű szövegkiadás gyakorlatában, lásd a „sztochasztikus olvasás" fogalmát: HORVÁTH Iván, A legnehezebb kérdés = H. I., Magyarok Bábelben, i. ni, 199-201. 40 Uo., 196. 41 Mivel a Horváth Iván-i palinódia éppen 1997-ben, egy esztendővel a Pirnát-monográfia megjelenése után látott napvilágot, nem lehetetlen, hogy Pirnát koncepciója közvetlenül hozzájárult Horváth elméletének vissza vonásához. 42 Uo. 43 BALASSI Összes müvei, id. kiad., I, 25. Idézi HORVÁTH, i. m,, 197. '"HORVÁTH, i. m., 197. 39
594
Ami viszont mindebből következik, az az, hogy Balassi korszakolását újra felül kell vizsgálnunk, hiszen Horváth új értelmezése - akárcsak Szönyi György Endre dolgoza ta,45 amelyet mellesleg az 50 éves Horváthnak ajánl - kifejezetten Balassi petrarkista „besorolását" támasztja alá. Nincs tehát nagy felfedezés, hiszen korábban is tudtuk, hogy a „fő-fő mintakép" évszázadokig Petrarca volt; a legoptimálisabb megoldásnak pedig kétségkívül az tűnik, ha Balassit valahová a középkor (a trubadúrköltészet) és a rene szánsz közé helyezzük mint kronológiailag kései, ám a tradícióhoz való viszonya szem pontjából naiv, „korai" petrarkistát.46 így tehát Balassi nemhogy az első magyar truba dúr lenne (amint korábbi elméletében Horváth állította), hanem csupán egyike Petrarca számtalan követőinek, a maga korában nem is a legkorszerűbb módon. Ez bizony ismét közelebb áll Pirnát felfogásához, aki szerint Balassi „az európai irodalomban [...] az utolsó igazi lovagi költő".47 Ahogy Pirnát könyve nem „érvénytelenítette" Horváthét, ugyanúgy természetesen Horváth új írása sem érvénytelenítheti Pirnátét. Ennél is fontosabb felismerés lehet azonban számunkra az, hogy Horváth új írása viszont hasonlóképpen nem érvényteleníti régebbi koncepcióját. Azt viszont mindenképpen kijelenthetjük, hogy amíg a régi kon cepció megalapozó elmélete - a strukturalizmus - ma már némiképp korszerűtlenné vált, addig az új Horváth-írás - nem is elsősorban maga a textus, hanem az intertextus: a viszony Horváth korábbi álláspontjával - inkább kompatibilisnek tűnik napjaink iroda lomtudományos áramlataival. Engedtessék meg ezúttal a recenzensnek, hogy ne válasszon - és az olvasónak, hogy belátása alapján szabadon választhasson - a „külömb-külömbféle" rendelkezésre álló értelmezések közül. Hadd mondhassuk azt: a Balassi-kódex olyan sokrétű, bonyolult szervezettségű szövegkomplexum, amely nem pusztán megengedi, de el is várja, mint egy kihívja, hogy egymástól jelentősen eltérő olvasási stratégiákkal külön-külön, vagy épp több ilyen stratégiával egyszerre közelítsünk hozzá - abban a reményben, hogy a mű még számtalan befogadási stratégia létrejöttét engedi és követeli meg tőlünk, és hogy még hosszú ideig fog számunkra szellemi kihívást jelenteni első jelentős, világirodalmi rangú magyar nyelvű költőnk hagyatéka. Benke Gábor
SZÖNYI, i. m.
I/o., 268-269. PIRNÁT, i. m., 8.
595
