SZEMLE
A HÁBORÚS BERLIN SZELLEMI ÉLETE A H Á B O R Ú I D E J É N H A L L G A T Ó M Ú Z S Á K R Ó L szóló k ö z m o n d á s t o l y a n
kor t a l á l t a fel, amely a d o t t viszonyai közepette természetszerűleg nem t u d t a egy kézbe fogni a közösség sokrétű életét. Viszont olyan korszak élt vele, amely ú g y vélte, hogy az életnek és alkotásnak elengedhetetlen előfeltétele az egyéniség a n a r c h i k u s szabadsága. Ha a mult és jelen közt e tekintetben fennálló szakadékot át a k a r j u k hidalni, utalnunk kell Schillerre, a k i életismeretének rövid foglalatában azt mondta: csakis a legnagyobb kockázat vállalásával, a m a n a p s á g g y a k r a n használatos szóval élve: életünk teljes bevetésével n y e r h e t j ü k meg m a g á t az életet. Ebben az értelemben pedig az élet nem az egyes ember rövid lélekzetvételét, hanem az egész, a közösség m e g ú j u l á s á t jelenti, az új életforma, az új erkölcs jegyében f o g a n t alkotások és vívmányok révén. Tévedés volna azt gondolni, hogy csak az alkalmazott tudományok hódítanak új fegyvereket a háború számára, hogy a német szellemi élet közvetlenül csak a h á b o r ú megnyerése érdekében veti latba alkotói erejét. Ez a f e l f o g á s ellenkezne a teljes »bevetés« szellemével, azzal a nézettel, amely küzdelem, h a r c a l a t t nemcsak bizonyos katonai műveletek végreh a j t á s á t érti, de belefoglalja a h a r c f o g a l m á b a azt a szellemi-alkotói erők i f e j t é s t is, amely egy eddig ismeretlen szintetikus a n y a g előállítását, egy új színpadkép megalkotását, vagy egy új épület tető alá hozását megelőzi. A szellemi ember t e h á t nem ülhet és nem ül tétlen töprengésben a jó öreg közmondásra hivatkozva, hanem fokozott erővel dolgozik, azaz, h o g y e gondolatmenet élesebb hangsúlyt kapjon, így is mondhatnók: harcol. E b ben a vonatkozásban t e h á t a Német Birodalom szellemi életében n e m érzik a h á b o r ú ; ez az új felfogás a nemzeti szociálizmus egyik s a r k a l a t o s tétele, amelyet egy nagyvonalú, valóban bürokráciamentes művelődéspolit i k a a gyakorlatban is meghonosított. Amíg a múzeumok, paloták féltettebb, n a g y é r t é k ű műkincsei ismeretlen rejtekhelyükön v á r j á k visszaszállít á s u k a t szokott helyükre, addig inter a r m a is új alkotások, könyvek, képek, szobrok és szimfóniák születnek az alkotói műhelyek mélyén. Az alábbiakban benyomásokról számolunk be, amelyek természetszerűleg nem t a r t h a t n a k igényt a teljességre, mindössze a f e n t i tételt igazolják, v a g y egyes elemeit hangsúlyozzák. NEHÉZ VOLNA ELDÖNTENI, hogy az irodalom milyen m ű f a j á h o z tartozó művek közt k u t a t h a t u n k tartósabb, időtállóbb alkotások u t á n . A háborús Németország szellemi életének szemlélőjét ezek a művek érdeklik elsősorban, s ezért csak a kétségtelen csúcsokra m u t a t rá, egyebekkel legfeljebb, m i n t jelenségekkel foglalkozik, ezáltal elhárítván magától a felületesség látszatát. Az élen mindenesetre az irodalmi-bölcseleti színvonalon álló világnézeti munkák, a d r á m a és a regény állanak. Az elsősorban említettek közt, a jelenség típikus volta m i a t t rá kell m u t a t n u n k Rosenberg Alfred híres könyvére (Der Mythus des 20. J a h r h u n d e r t s ) , amely nemrégiben érte el kiadásai során az egymilliomodik példányt, s ezzel a világon p á r a t l a n u l álló csúcsteljesítménnyel túlszárnyalt minden eddigi
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
61
könyvsikert. Aki pedig számol az általánosan mutatkozó papírhiánnyal, az semmikép sem könyvelheti el ezt a t é n y t azzal a gyanúval, hogy mindezek a kiadások nem reális szükséglet fedezésére készültek. De elképzelhetetlenül sok kiadása f o r o g közkézen Hitler Mein K a m p f - j á n a k és beszédei gyűjteményének is. Ugyancsak ebbe a csoportba s o r o l h a t j u k mind a népszerűség, mind az elterjedtség tekintetében, a nemrégiben nyolcvanadik életévét elért Bartels Adolfnak, az első »völkisch« irodalomtörténet szerzőjének különféle műveit is. Ő volt az első irodalomtörténész, aki kora fiatalságától, első irodalomelvi megnyilatkozásaitól kezdve, hosszú élete f o l y a m á n soha nem szűnt meg hangoztatni, hogy a századokkal csakis azok a művek dacolnak, amelyek a nép ( f a j ) alkotó szellemének jegyét m a g u k o n viselik. A hanyatlás és az idegen f a j szellemi fertőzése ellen harcolva (ő döntötte le Heine-t, »a Goethe u t á n legnagyobb német lírai költő« piedesztáljáról, 1906-ban!) küzd a s a j á t o s g e r m á n szellem világnézeti és irodalmi érvényesüléséért. De ugyanilyen népszerűségnek örvendenek a tisztán csak író Schäfer Wilhelm, Carossa Hans, Kolbenheyer Guido, Seidel Ina, Miegel Agnes, v a g y az Erdélyben közelebbről is jólismert Meschendörfer Adolf, Wittstock Erwin és Zülich Heinrich regényei és egyéb írásai. Eseményszámba megy Hauptmann G e r h a r t v a g y Johst H a n n s egy-egy ú j a b b v a g y régebbi művének színházi előadása (az eljövendő n a g y német d r á m á n a k »a görögéhez hasonlóan érzékfeletti forrásokból kell megszületnie és nemzetinek kell lennie, hogy ezáltal nemzetfelettivé válhasson, a m i n t a görög d r á m a is azzá vált«), a számos új költő egy-egy verskötetének megjelenése, v a g y – hogy csak k e t t ő r e hivatkozzunk – Goebbels v a g y B a l d u r von Schirach eszmefuttatása, publicisztikája. A lényeges az, hogy az új német irodalomnak minden megnyilatkozása különféle eszközökön keresztül ösztönös, művészi megérzésből v a l l j a : a német nép útja a jellem, az akarat, a közösségi szellem és az élet hősies felfogásának ápolásán és megerősítésén át vezet a nagyság felé. Az egyszer már említett nagyvonalú német művelődéspolitika bőségesen gondoskodik arról, hogy elsősorban a német szellem l e g j a v a alkotásai minden megnyilatkozási f o r m á j u k b a n közelkerüljenek a tömegekhez, a K r a f t durch Freude és sok m á s hasonló szervezet révén. De ennek az igazi irodalmi műveltség-terjesztésnek szolgálatában áll j a v a r é s z t a rádió is, a »Die schöne deutsche Sprache« gyűjtőcímbe foglalt művészi r a n g ú rendezvények, amelyeken hivatásos előadóművészek, v a g y a szerzők ismertet i k a legnémetebb költőket és prózaírókat. Az idegen szellemtől mentes, t i s z t a német nyelv ápolását, illetve terjesztését, a szervezetében bizonyára szintén egyedülálló » S p r a c h p f l e g e a m t « végzi. Természetesen hatalmas irodalma van a h á b o r ú n a k . E g y e s szakaszait (különösen a franciaországi h a d j á r a t o t ! ) politikai, katonai, v a g y gazdasági szempontból megvilágító, inkább i s m e r e t t e r j e s z t ő és felvilágosító műveken kívül, a közbeeső, naplószerű írásművek színvonalát meghaladva, a háború kimeríthetetlenül gazdag élményanyaga egyre nagyobb mértékben sűrűsödik irodalommá. Miként a német katona, aki a győzelmes h a d j á r a tok során b e j á r t a és b e j á r j a a félvilágot, s látókörének bővülése csak önnön németségét gazdagítja, úgy a német irodalom és közvélemény is miközben a lényegi németséget leginkább megközelítő alkotóknak a d j a a pálmát, a legegyetemesebb és legeurópaibb német szellemnek, Goethének igézetében nem f e l e j t i el szüntelenül E u r ó p á r a is tekinteni. E z t az európai kitekintést, megismerést és b a r á t s á g o t szolgálja az európai íróknak és költőknek az elmult évben m á r másodízben megrendezett weimari találkozója.
Erdélyi Magyar Adatbank
62
Szemle B E R L I N , BÉCS ÉS A TÖBBI N A G Y N É M E T VÁROS színházi életében
a természetesen nagyszámú, jobb szórakoztató műveken kívül a régebbi klasszikusokat és a kiválóbb új d a r a b o k a t e g y a r á n t m e g t a l á l j a az érdeklődő. Berlinben a folyó idény első felében különösen n a g y s i k e r ű és nagyh a t á s ú volt a S t a a t s t h e a t e r b e n a F a u s t második részének előadása, a Schiller-Theaterben Brennert H a n s színpadi balladája N a n t e r ő l (az »akadémiailag képzett csizmatisztítóról«, egy amolyan multszázadeleji, berlini Vülonról). E n n e k a folytonosan nyugtalanul száguldó, valóban goethei »immer strebende«-alak megszemélyesítőjének, Lukschy W o l f g a n g n a k a j á t é k a a legszebb német színházi élmények egyike marad. S ha éppen csak a felsorolás erejéig is, de meg kell emlékeznünk a Theater am H o r s t Wessel-Platz műsoráról, Goethe »Tassó«-jának, Grillparzer »Sappho«-jának és a nyolcvanadik életévét betöltött Hauptmann Gerhart »Florian Geyer«jének előadásáról. Az utóbbi d a r a b berlini színrehozatalának egynémely rendezői és színészi s a j á t o s s á g á t rendkívül tanulságos volna összevetni a bécsi B u r g t h e a t e r n e k ugyanezzel az előadásával. De a birodalom valamennyi színpada a n a g y drámaköltő d a r a b j a i n a k előadásával hódolt neki. A berlini Deutsches T h e a t e r a »Der a r m e Heinrich«-ot adta elő Rudolf H a m m a c h e r ú j s z e r ű rendezésében, a Rose-Theater »Peter Brauer«-t, a Schiller pedig »Veland«-ot hozta színre a talán legnagyobb élő német színésznek, George Heinrichnek, a színház intendánsának főszereplésével. A H a u p t m a n n - d a r a b o k sorozatos jubileumi előadásairól szólva, e sorok í r ó j a nem m u l a s z t h a t j a el megemlíteni, mint legérdekesebb színházi élményét, a bécsi T h e a t e r in der J o s e f s t a d t - b a n a »Michael Kramer« előadását. Neher Caspar színpadképei, Hilpert Heinz rendezése, a címszerepet játszó Taube Robert, ( a k i t különben a berlini Deutsches Theaterben is láttunk Hebbel »Maria Magdelene«-jében), j á t é k a oly tökéletes naturalista légk ö r t t e r e m t e t t és stílust alakított, hogy az enyhébb túlzások ellenére is a l á t o t t a k közül ezt kell az idény legértékesebb és legvonzóbb H a u p t m a n n előadásának t a r t a n u n k . Sajnos, az egyszerű felsorolás is m e g h a l a d j a e cikk kereteit, ezért röviden még a berlini színházi idény m a g y a r vonatkozású, kimagasló eseményét, a Csongor és Tündének George színházában m e g t a r t o t t első németnyelvű b e m u t a t ó j á t kell megemlítenünk. V ö r ö s m a r t y d r á m a i költeménye Klein-Krautheim F e r d i n á n d n a k az eredeti v e r s m é r t é k szerinti tökéletes f o r m a - és t a r t a l o m h ű f o r d í t á s á b a n (miért n e m k é r j ü k fel szélesebbkörű fordítói m u n k á s s á g r a ? ) Németh A n t a l rendezésében, Pekáry I s t v á n színpadképeivel és Farkas Ferenc kísérőzenéjével ( k á r , hogy technikai okokból a kísérőzene több értékes része k i m a r a d t ) minden várakozást felülmúló sikert a r a t o t t nemcsak a b e m u t a t ó n , de a K r a f t durch F r e u d e színházi közösségének, a sebesült k a t o n á k részére fennt a r t o t t , valamint a további sorozatos előadásokon e g y a r á n t . Sikerrel játszszák különben Berlinben Márai »Kaland«-ját, Bókay két darabját, s a bécsi Renaissance-Theaterben Asztalos Miklós »Erdélyi éjszaká«-ját. A berlini Theater am Nollendorfplatz-ban az intendáns Paulsen H a r a l d érdekes és eredményes kísérletet f o l y t a t a vígoperai f e l f o g á s b a n színrehozott operetteknek (Soupé, S t r a u s s stb.) feltámasztása, illetve e l e h a n y a t l o t t m ű f a j n a k művészi rehabilitálása érdekében. A j á t é k b a n és szövegmondásban is kitűnő énekesek, valamint a nagyszerű zenekar és Benno von Arentnek, a német művészek b a j t á r s i köre elnökének néhol finoman, aprólékosan pedáns, néhol monumentális díszletei lehetővé tették, hogy a színház a legnagyobb sikerrel játszon éveken át egy n e h á n y d a r a b o t (Operabál, Bécsi vér, Boccaccio, stb.).
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
63
A HANGVERSENY-IDÉNY változatos m ű s o r a az egyetemes zeneművészet jegyében áll. Felöleli a zene minden á g á t a szólistáktól a zenekari hangversenyekig, időben a klasszikusoktól a modernekig, térben pedig Németországtól, s általában Európától J a p á n i g . A híres f i l h a r m ó n i k u s és a fővárosi zenekaron kívül a h á r o m opera, a Staatsoper, a Deutsches Opernhaus és a Volksoper is rendez önálló hangversenyeket. Ezek a zenekarok a német művelődéspolitika nagyvonalú gondoskodása f o l y t á n a h á borús nehézségek ellenére is megőrizték teljesítőképességüket. A m á r ciusig terjedő főidényben több, mint száz szimfonikus hangversenyt adn a k ! A filharmonikusok tíz hangversenyét Furtwängler vezényli (a műsoron Sibelius Jean, Schubert Heinz, Frommel G e r h a r t ) , s szólistái közé nemrégiben hívta meg a m a g y a r A n d a Gézát. A Preussische Staatskapellet (a Staatsoper zenekarát) Karajan H e r b e r t vezényli; m ű s o r á n Sibelius és Kodály. Személyes élményeink tárából, m i n t legemlékezetesebbek elsősorban a m a g y a r művészek, Anda Géza, Károlyi Gyula, Dániel Ernő, B i s z triczky Tibor hangversenyei emelkednek ki. De ebbe a rendbe sorozzuk a finn Similä Marttit, aki a decemberi f i n n nemzeti ünnep alkalmából a német rádió házában a berlini rádiózenekart vezényelte (Sibelius, Klami Uono, Palgrem Selim), Huttunen J o r m a n a k , a helsinkii állami opera tenor i s t á j á n a k közreműködésével. U g y a n c s a k emlékezetes élményünk m a r a d a f r a n c i a Cortot A l f r e d és Suwa Nejiko, a j a p á n hegedűművésznő h a n g versenye. A filmvilág n a g y meglepetései közé t a r t o z o t t Jannings n a g y Bismarck-filmje a »Die Entlassung«. A »nemzet filmje« jelzővel k i t ü n t e t e t t új Jannings-alkotás, a Bismarck-fogalmazta, de csak a mai német közvéleményben meggyökeresedett erkölcsöt és tanulságot hangsúlyozza: az ember sohasem vak eszköze a sorsnak, hacsak van jelleme, úgy a jellem i r á n y í t j a sorsát. E z t a hasonlíthatatlanul n a g y művészt különösen k é t filmben l á t h a t t u k n a g y n a k : az előbb említettben, m i n t vaskancellárt ismeretes tulajdonságaival, s egy tökéletesen m á s természetű falusbíró-szerepben, a híres Kleist-novellából készült »Der zerbrochene Krug«-ban. É r t é k ben ezekhez hasonlót t a l á n csak k e t t ő t láttunk, mindkettőnek m a r a d a n d ó emléke George Heinrich nevéhez fűződik. »Andreas Schlüter«-ben a n a g y barokk-művész életét ábrázolta, a »Der grosse Schatten«-ben pedig egy modern művészt, aki – s ezért t a l á l t rá különösképpen ez a szerep – m i n t ember is egyszerű, természetes és nagy. A MULTÉVI NAGY NÉMET MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS a n y a g á n a k megszemlélésekor nemcsak az új német képzőművészetre, de a m e g ú j u l t n é m e t művészeti életre általában is t a n u l s á g o k a t v o n h a t u n k le. A képzőművészeti alkotások, képek, szobrok még érzékletesebben m o n d j á k el azt, hogy a modern n é m e t művész a rövid ideig t a r t ó , divatos, egymásnak sokszor ellentmondó művészeti áramlatokkal való sodródás helyett visszatért a néphez, önnön f a j i s á g á h o z (Erler E r i c h : Blut u n d Boden, a h a t a l m a s a r á nyú kiállítás egyik legszebb képe), s a m i n t azt e kiállításon a nagyméretű plasztikától a legegyszerűbb vázlatig minden alkotás b i z o n y í t j a : érzésének és gondolatának egy általánosan érthető, de művészi f o r m á b a n való kifejezésére törekszik. Az új német nacionalizmus festő-kifejezői közül e kiállításról csak kettőt, Hermann P a u l t (Die F a h n e ) és Reich Adolfot (Die Wollsammlung in einer Münchener Ortsgruppe) említjük meg. A n a g y szobrászok Kolbe George, Klimsch Fritz, s különösen a monumentálisra törekvő Breker Arno, akinek gyönyörű grunewaldi m ű t e r mében órákig elidőztünk, a h á b o r ú ellenére is szüntelenül dolgoznak. S az
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
64
említett n a g y birodalmi kiállítástól eltekintve is egyik kiállítás a másikat éri a birodalom minden részében, hogy csak a berlini Akademie der K ü n s t e n a g y őszi kiállítását, a bécsi képzőművészeti akadémia 250 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi vagy a Neue H o f b u r g b a n látott „ W i e n – K u n s t und K u l t u r ” című kiállítást említsük meg. M a g y a r vonatkozásokra visszatérve, i t t kell megemlítenünk, hogy karácsony előtt nyílt meg a berlini Nationalgalerieben az olasz katonafestők nagysikerű kiállítása u t á n egy m a g y a r reprezentativ kiállítás (Erdélyből: Nagy I m r e és Gy. Szabó Béla képeivel), mely a s a j t ó b a n és a közvéleményben e g y a r á n t igen rokonszenves és élénk visszhangot keltett. A k á r c s a k az o t t a n i Német-Magyar T á r s a s á g estéi, amelyek egyikén péld á u l George Heinrich a d o t t elő m a g y a r és német költők verseiből, másik á n pedig Szabó Lőrinc beszélt a weimari költőtalálkozó élményéről, míg n é m e t nyelvre f o r d í t o t t verseiből Lukschy Wolfgang, a Schiller-Theater t a g j a a d o t t elő. MINDEZEKHEZ s a számtalan, e cikkben felemlíthetetlen irodalmi és művészeti eseményhez hozzá kell adnunk, m i n t a mai német szellemi élet főtényezőjét, azt a h a t a l m a s tömeg-érdeklődést és tömeg-részvételt, amely e megnyilatkozásokat kíséri. Mert a mai N é m e t Birodalom szellemi életének legfőbb ismertető jele, hogy élet és k u l t ú r a nem áll nagyobbrészt hidegen és megközelíthetetlen távolságban egymástól, mint a m u l t b a n . A nemzeti szociálizmus jelszava: » K u l t ú r á t a népnek!« nem m a r a d t üresen hangzó kegyes kívánalom, h a n e m levegőt t e r e m t e t t az írónak, költőnek és m i n d e n f a j t a művésznek, nagyobb lehetőséget, sajátszerű német népi indítékot és meleg, közvetlen sugalmazást adott. U g y a n a k k o r a szó teljes értelmében részesévé t e t t e a széles tömegeket, a népet a szellemi élet minden m a g a s a b b r e n d ű megnyilatkozásának. A műveltségnek és vagyonnak a polgári rendben annyira megszokott »szerves« kapcsolata itt – tudatos törekvések és megvalósulások folytán – teljesen m e g s z ű n t Könyv, kép, szobor, hangverseny, színház, f i l m mindenkinek hozzáférhető, az egyes embernek a szellemi h a l a d á s r a való képessége, tudása és ízlése a r á n y á b a n . SZABÓ
F e l e l ő s k i a d ó : A l b r e c h t Dezső. M i n e r v a R t . 127.
–
Felelős vezető: Major József.
Erdélyi Magyar Adatbank
ISTVÁN
