Szélmalomharc Karl Wekesser és Rendetzky János hollandiai riportja Tisztelt olvasó! Ezzel a kis útleírással nem akarnánk ismételten felkorbácsolni a hazai horgászkedélyeket a külföldi halbőség, a kulturált sporthorgászat, és a Catch & Release gondolkodásmód már sokat emlegetett, idehaza látszólag elérhetetlen délibábjával, de már egy ilyen rövidke külföldi horgásztúra is óhatatlanul elgondolkoztatja az embert: Hogyan lehetséges az, hogy míg idehaza évről-évre egyre szánalmasabb esélyekkel indulunk rablóhalas túráinkra, addig a fejlett iparosodás minden kártékonyságával terhelt, milliós horgásztársadalommal büszkélkedő Nyugat-Európa legfejlettebb országaiban mesés körülményekkel találkozhatunk, mind a környezetet minőségét, mind a fogások mennyiségét és a kifogott halak méreteit illetően? Hogyan lehetséges az, hogy kétnapos hollandiai horgászkirándulásunk alatt több, és nagyobb halakat foghattunk, mint idehaza akár fél év non-stop horgászataink alkalmával összesen? Mélyen hiszünk benne, hogy vendéglátónk, Bertus Rozemeijer válaszai sokakat elgondolkoztatnak, nem csak minket, névtelen horgászokat. Csak emlékeztetőképpen: Bertus Rozemeijer. Egy név, amely mintegy 30 éve körülbelül úgy cseng az európai és amerikai pergető-horgász fülében, mint egy vérbeli focirajongónak Puskás vagy Beckenbauer neve. Aki nem hallott még róla, az vagy nem igazi pergető-horgász, vagy süket. A 2007 májusi Németországban megrendezett, möhnesee-i rablóhalas találkozót követően természetesen nem tudtunk ellenállni Bertus szíves, kétnapos meghívásának. Mindketten már többször pecáztunk a szélmalmok, a tulipánok, és a fapapucsok hazájában, mégsem kérettük magunkat. Pakoltunk és már repültünk is. 1. nap: Éjjel landol a repülőnk Dortmundban. Közös jóbarátunk, Ottó kölcsönautójával 350 kilométernyi távolságot kell még legyűrnünk. A holland határtól szinte félóránként hívogatjuk Bertust, hogy hol merre kanyarodjunk. Ugyanis a fantasztikus vízgazdálkodáson, a polderesítés gigászi mérnöki teljesítményén és sok egyéb fantasztikus dolgon túl, sajnos itt valósult meg a körforgalom átka is. Amint az ember letér az autópályáról, vége a világnak. Az utolsó 50 kilométeren álmosan ide-oda kóválygunk a sötétben, 10 percenként navigál minket Bertus, de végül megérkezünk Hollandia Friesland tartományának Fochterloo nevű kisvárosába. Üveges szemekkel, mint két zombi vonszoljuk be magunkat a már előre lefoglalt szállodánkba, ami elvileg éjfélkor zár. Csakhogy ez Hollandia. A portán a kedvünkért immár két órája túlórázó alkalmazott széles mosollyal, kifogástalan kedvességgel és angolsággal terelget minket szobáinkba. Reggel, percnyi pontosan érkezik Bertus szállodánk recepciójára.
Lebotorkálunk a portára és mi is lehetne az első kérdésünk, mint, hogy jókor jövünk-e, eszik-e a hal? Hát, elég vacak az idő, nagyon szeles. Tegnap egy belga csapattal voltam kint a vizen. Nem evett valami fényesen. – kis hatásszünet, mire mi valósággal megsemmisülünk - 54 darab süllőt fogtunk 8 óra alatt. mondja olyan magától értetődő természetességgel, hogy szinte megtántorodunk. 54 süllő egy fél nap alatt! Ennyit, mondjuk a Dunából vagy a Drávából fél éves intenzív horgászattal se biztos, hogy ki lehetne piszkálni. Azonnal felébredünk. Egy gyors kávé után már robogunk is a metálszínű, egy közepes magyarországi horgászbolt teljes bot- orsó- és műcsali kínálatával megpakolt Ford busszal a kb. 100 km-re lévő Ijssel folyó irányába. Ide tervezte ugyanis Bertus az első napunk csónakos, vertikális horgászati süllőtúránkat. Mialatt a csodás, minden horgászherkentyűvel felszerelt amerikai Alumacraft profi horgászcsónak hűségesen követ minket, van időnk Bertust faggatni. Németül és angolul ostromoljuk a mestert kérdéseinkkel.
A 6 méteres „állig felfegyverzett” Alumacraft mindent tud.
Bertus, Janó is én is többször horgásztunk már Hollandiában Minden alkalommal lenyűgöző méretű és mennyíségű volt a zsákmányunk. A magyarországi tendenciával homlokegyenes ellentétben - nálatok évrőlévre egyértelműen javul a halállomány. Mi a csoda titka?
Szó sincs csodáról. Józan gazdasági megfontolás. Hollandiában kb. 1.800.000 horgász ostromolja a vizeket, a túristákról nem is beszélve. Mintegy 2.000 horgászüzlet foglalkoztat legalább négyszer-ötször ennyi embert. Ez nem kevés munkahelyet és pénzt jelent a holland állam számára.
Egymilló nyolcszázezer bejegyzett horgász egy kisebb országban mint a miénk? Elképesztő! És ráadásul szinte mindegyikük kezében a legmodernebb felszerelések. Hogy lehet az, hogy még van hal a holland vizekben? Tudjátok, a II. Világháborút követő éhinség ideje alatt boldog-boldogtalan rabolta a vizeket. Árulta és ette a halat. Nem nagyon volt más. Vészesen pusztult is a halállomány. Míg nem valaki egyszer csak rájött az ovodás szintű képletre. „Ha ma mindent megeszünk, mi marad holnapra?” És innentől állj! A holland halgazdálkodás a természetes vizekre vonatkoztatva Európában példa nélküli. Tudom, hogy nálatok Magyarországon gyönyörű halgazdaságok, gomba mód szaporodó horgásztavak működnek. Ezek azonban egyszerűen ügyes vállalkozások, a vadvizekhez és a természetes vizek ökológiai redszereihez, vagy a biodiverzitáshoz semmi közük sincs. Mi ezt Hollandiában 40 éve másképpen gondoljuk. A természetkedvelő holland horgász nem jár napijegyes tavakra. Hollandiában - hál' Istennek - kevés is van belőlük. A gondolkodásmód és az intézkedések eredményeiről rövidesen ti is meggyőződhettek.
Kapitális sügér a vertikális boton…
Mindenki maradéktalanul vallja ezeket a nézeteket és betartja a szabályokat? Általában igen, ám nem bízzuk a véletlenre. A legtöbb holland sporthorgász már régen belátta, hogy ha nem tartja be a szabályokat, és gátlástalanul hódol e sportnak, akkor a jövő halállományát beláthatatlan időkig tönkreteheti. Ennek az alapvető gondolatnak a megértéséhez nem kell doktorátus. Karl említette, hogy a folyón, ahol rendszeresen horgászik (Dráva) évek óta nem találkozott halőrrel. Ilyen nálunk nem fordulhat elő. A vízparti vétségeket keményen büntetjük. Komoly pénzbírsággal, a felszerelés elkobzásával és adott esetben – mondjuk, ha a fentiek állatkínzással párosulnak – pl. a fogott hal nem megfelelő tartásával, nem megengedett módszerek alkalmazásával, stb. - akár börtönbüntetéssel is.
…majd a csónakban
Egy német internetes portálon elhülve olvastuk, hogy nálatok pl. a ponty évek óta védett hal. Egy darabot sem szabad elvinni a vízből. Ettől Magyarországon összeomlana a horgászvilág! Mi több, azóta már a csuka is. Van néhány közeli ismerősöm, méter feletti csukák. Legalább hatszor akasztottam már meg őket. Jóban vagyunk. Ha fejbe vertem volna őket 60 cm-es korukban, hol lenne a nagyok fárasztásának élménye?
Janó idei első Ijssel-süllője
Nézzük a Holland tájat, Janó közben azon duzzog, hogy a műszakilag amúgy elég fejlett hollandok miért nem tudnak legalább egy árva, rohadt kátyút beépíteni az útjaikba. Átkelünk egy csodálatos ívű hídon. Alatta az Ijssel hömpölyög, itt a torkolat közelében már elég tekintélyes víz. Bertus a hídról meg is mutatja a horgászhelyünket. Szélsebesen vízre tesszük a hajót, a kiépített, minden horgász számára ingyen elérhető betonozott sólyán! A hajón látszik, hogy szakavatott horgászok építették. A szonár, a GPS a brutális 4-ütemű Honda és egy Minn Kota Endura 50-es, a bottartók, a műbőr forgófotelek, csalisdobozok, fedélzeti műszerek, minden a helyükön. Bertus a kezünkbe nyom két felszerelt vertikális botot, Janó egy Zebco-t szorongat én Bertus saját fejlesztésű, mesés Rozemeijer Qualifier Vertical Jigging River botját tesztelem majd. Amikor előpakolja a műcsalis dobozokat, majd hanyatt esünk. Janóval kettőnknek annyi gimucuccunk van, hogy nem fér el a parton, de ez maga a döbbenet, Salmo, Wedge Tail, Mann's, Lunker City, Bass Assassin, Illex ... az összes nagy márka a szivárvány minden színében, gondosan, precízen rendszerezve. A botok
súlyát érezni sem lehet, mégis kőkemények, a 0,10-es fonott zsinóron minden követ, kavicsot érezni velük. Lassan csorgunk lefelé, egészen a partközelben, 4-5 méteres vizen, a csalik finoman kopognak a fenéken. Bertus az elektromos motorral bámulatosan manőverezi a hajót, folyamatosan keresztben állva csúszunk le a folyón. A halradar megfelelő mennyiségű halat lát. Hatalmas dévér-rajok, alattuk termetes rablók leselkednek. Nagyon erős a szél, szinte kizárólag a vertikális horgászat működik, pergetésre, hagyományos jigezésre, egyebekre gondolni sem lehet. Alig 10 méter megtétele után jön Bertus első süllője, nem túl nagy, de jó napot ígér. Janóé a következő, majd ismét Bertus az ász. Én bosszankodva ülök, mígnem valami vaddisznó szinte kitépi a kezemből a botot. Évek óta kizárólag fonottal horgászom, a fék csutkára húzva, a VJigging River karikába görbül a kezemben. Az első ijedtség után ellenőrzés alatt tartom a halat, pár perc múlva kiemelek egy 45 cm-es gyönyörű sügeret. Marha büszke vagyok, erre Bertus közli, hogy eddig a három süllővel 3 pontunk volt, a sügér Hollandiában minusz 5 pont. Szedjem össze magam. Miközben jót derülök a bertusi szabályzaton, Janó már tornászik egy szép süllővel, gyönyörű, egészséges, ezüstösen csillogó hal. Amíg fotózunk, Bertus a háttérben sumákolva, szép csendben kiemel két további termetes süllőt. Janó egy zöld-sárga Mann's vertikális gumival kísérletezik, én egy motorolaj színű csillámos Rozemeijerrel, melyet a zseniális Rozemeijer Stinger-System-re szereltem. Ez egy a csali testében futó drótelőkére fűzött plusz hármashorgot jelent a farktő közelében. Halálos fegyver. Bertus sűrűn váltogatja a színeket, teszteli a vizet és a halakat. A fehér-kagylóhéj tónusú és döbbenetünkre a rózsaszín is fogós. Végül marad a rózsaszínnél. Felváltva, átlag 5-10 percenként van kapásunk, emeljük és szórjuk vissza a halakat.
Leérve a hídhoz, Bertus beáll a sodorvonal szélére és a két motort egyszerre járatva, egy ponton megállítja a hajót. Néha korrigál az elektromossal. Nézem a radart, hatalmas gödör a híd tövében. Ebben emelgetjük a gumikat. Janó beleun a vertikálisba és felszerel egy lapátfarkú jiget. Megmosolygom - mondván, mit akarsz, ekkora szélben de már akad is nála a szép süllő. Én Bertussal rángatom a halat a gödörből, egyiket a másik után. Janó a 13 cm-es Rozemeijer Super Action Tail-lel akaszgatja őket szorgalmasan. Nem nagyok, átlag másfél, kettesek. Már vagy 50 pontnál tartunk, erre megint fogok egy sügeret. Reménykedem, hogy valahogy leesik a horogról, de nem. Muszáj kiszednem a jó 30 cm-es halat. Bertus reménytelen tekintettel csóválja a fejét és a kezembe nyom egy 23 cm-es Bass Assassint. - Ezzel etesd őket, ezt nem fogja meg az apraja! Azt mondja a 30 cm-es sügeremre, hogy apraja! Ránézek Janóra, vigyorog, de nem szól semmit. Még vagy kétszer végigcsorgunk ugyan ezen a szakaszon, fogdosunk ittott egy két darabot, átmegyünk a sekély túloldara is, aztán Janó is én is egyöntetű elégedettséggel fejezzük be a napot. Hazafelé az úton Bertus kifejezetten átlagon alulinak ítéli meg a napi eredményt. Vigasztal bennünket, hogy nem a mi hibánk, túl nagy volt a szél és szikrázó a napsütés. Egy ilyen frontos nap nem kimondottan süllős nap. A vállunk fáj a sok emelgetéstől és jót röhögünk a „nem kimondottan süllős nap” megjegyzésen. Hazafelé egész úton a horgászatról beszélgetünk, Janó mesél Bertusnak a siralmas magyar vadvizi állapotokról, a természetes vizek módszeres tönkretételéről, lerablásáról, gondatlan kezeléséről. Bertus értetlenül csóválja a fejét ennyi emberi butaság és felelőtlenség hallatán.
Nagy csali – nagy hal A Twin Fin legalább 31 cm-es műcsali. Már a 80 cm-es, közepes csuka is nekimegy.
Tudjátok, a Holland horgászcikk üzletág legnagyobbjai készítettek annó egy egyszerű felmérést a horgászközösségekben. Arra a megállapításra jutottak, hogy szinte minden horgász nagy halakat szeretne fogni. Pénzügyi számításokat is végeztek, miszerint egy átlag holland horgász közel 2-3000 Eurót költ el csak felszerelésre, mire megfogja első nagy, méteren felüli csukáját. A következtetés innen már egyszerű. Mi itt nem kockáztatjuk meg, hogy netán az ismétlődő kudarcok sorozata miatt, egy horgász abbahagyja kedvtelését, vagy ne bizalommal és örömmel frissítse horgászfelszerelését évről évre. Így mindenki jól jár. A kereskedők, a természet, a horgászok és még a halak is. Hát ilyen egyszerű.
Jerkelt csuka a Veluwemeer-ből.
Este a szállodában néhány hűs Heinecken mellett summázzuk a napot, majd ágynak esünk. 2. nap: Reggel 8-kor pompás szállodai reggeli. Janó ismét kiakad a hollandoktól. Nem érti, miért nem képesek legalább egy kicsit felvizezni a narancslevet. Bertus érkezik halál pontosan. A mai túra célja az Eiselmeer egyik zsilipekkel leválasztott területe a Veluwemeer. Ez a környék Hollandia legfiatalabb területe. Néhány évtizede itt még az Eiselmeer hullámzott. Fura érzés a tengerfenéken autózni. Hallgatjuk Bertust, aki elmeséli a holland földnyerés érdekes történetét. Miután tegnap beleuntunk a süllőzésbe, ma csukázni megyünk. Persze kizárólag pergetve és sleppelve. Az időjárás ennél undorítóbb már
nem is lehetne. Esik az eső, süvít a 6-os 8-as szél. Minden épeszű ember otthon marad ilyenkor. Ránk ez nem jellemző. A hajó a vizen, meglepetésünkre Bertus a kikötőből nem a tó, hanem a kikötőöböl irányába indul el egy keskeny csatornán. Mindkét oldalon pompás yachtok pihennek. A horgonyzott hajók orrától szinte méterekre haladunk az elektromos motorral. Janó utálja a sleppelést, inkább hozott wobblereit tesztelgeti. Én egy 30 grammos Bill Lewis SuperTrap-et vontatok fenékközelben, a gigászi műcsali sörétjeinek zörgését hallani lehet a csónakban is. Bertus egy hasonlóan drabális Twin Fint (Musky Innovation) egy 25 cm-es duplafarkú szörnyeteget, az előkén két forgólapáttal. Egy krokodilnak is sok - jegyzi meg Janó. Ma az enyém az első hal. Jó 90-es csuka. Nem dekás, centis! Keményen fárasztom, két perc múlva a hajó oldalánál tartom. Bertus megpróbálja kiszedni a horgot, de a hal megugrik, a fogó elvágja az előkét és volt csuka, nincs csuka. Vitte a Bill Lewist is. Közben Janó is megakaszt egy kisebbet a wobblerével, majd jön Bertus a harmadikkal. 80 cm alatt egyik sincs, ergo jól kezdődik a nap. Egyszerre iszonyú húzás a botomon, a multi szinte visít. Betépem a féket, berántok, görbülve megáll a bot a kezemben. Egy moccanásnyit sem enged. Bertus megállítja a csónakot és én lassan pumpálom felfelé a jó 20 kilós, iszappal teli vödröt. Lever a víz, mire kiszedjük. Hát igen! Kikötőről lévén szó a fenék elég ramaty, tele dróttal, kötelekkel. Kicsit túl mélyen jött ezek szerint a SuperTrap. Bertus hibátlan vödörharcomat kegyesen + 5 pontal, és egy cinkos mosollyal díjazza.
130 cm-es holland szörnyeteg.
Két kör után kimegyünk a nyílt vízre. Olyan a szél, hogy csak sleppelni lehet. Bertus egy másik kikötőt céloz meg, ahol jó csukákat feltételez.
Fogunk 6-8 darab kisebb-nagyobb csukát, aztán beszedjük a botokat és Bertus belehúz a gázkarba. Most látjuk, mit tud a hajó. Széllel szemben 50-60 km-es tempóban száguldunk a hullámokon, a 6 méteres aluminium hajónak meg se kottyan. Közben szakad az eső, pacallá ázva végre becsúszunk a megváltó hajókikötőbe. A víz itt a szélvédett kikötőben nyugodt, 3-6 méter mély. Bertussal elővesszük a jerk-botokat, Janó továbbra is marad a wobblereinél. Az első kapás az övé, szép, termetes, jól táplált csuka. Visszadobáskor lenyúzza bőrt Janó kézfejéről, ömlik belőle a vér. Bertus a Salmo céggel közösen épített jerkbaitjeit teszteli, nem készült fel a napra, mert alig van nála 50 különböző modell. Gondolkodom: Ha most itt nem teszem fel a muskykra tervezett, féltve őrzött Jack Cobb Crazy Shad-emet - a Rolls-Royce a jerk-baitek között - akkor soha! Janó még a kezét tamponálgatja, én meg a második dobásra megakasztok egy hatalmas állatot. A Crazy Shad-en két 4/0-ás VMC drilling lóg, ha mindkettő akad, nincs az a hal ami kiköpje. De amint ezt végiggondolom szinte abban a pillanatban a csónakunktól vagy 10 méterre, mint egy víz alól indítható rakéta kivágódik a férfitenyér hosszúságú, negyedkilós tömörfa csali. Nem hiszek a szememnek. Nézem, a hátsó hármashorog hiányzik! Nem értjük a dolgot, majd villámként belém hasít, hogy én állat, felszereltem rá egy titánflex csalimentő gyűrűt, ami 16 kilós lineáris húzásra kinyílik és ledobja a csaliról a horgot. A csali maga 45 Euróba kerül, az akadós Dráván dobálgattam legutóbb, érthető az elővigyázatosság. Itt most nem jött be. Méter feletti volt a csuka. A guta ütöget. Miközben újra felhorgozom a Crazy Shad-et (ezúttal LureSaver nélkül) Janó és Bertus is akasztanak egy-egy szép halat. Janó wobblerei jól működnek, Bertus el is kéri tőle a botot és próbálgatja a csalikat. Közben kész a Shad-em. Bedobom. A Crazy Shad a vízbe érés után már önállóan dolgozik. Vízszintesen lebegve süllyed. Mire visszaszedem a zsinórt, már viszi is a csuka. Keményen beütök neki, érzem, hogy nem lesz retúr. 3 perc múlva a csónakban van, jó méter körüli szörnyeteg. Fotózás, visszadobás. Bertus is Janó is felfigyelnek a Jack Cobbra, Bertus elkéri, „de túl jól” vezeti, nincs kapása. Közben lecsorogtunk a kikötő sarkába, ezért elindulunk vissza, a szél felöli csücsökbe. Jó 100 méterre tőlünk egy helybéli kínlódik a csónakjában.
A Jack Cobb Crazy Shad. 10 dobás, 10 kapás. Utolérhetetlen jerk bait. Bertus szerint nagyon nagy hal lehet. 10 perc múlva jön a holland kolléga egy jóval méter feletti, gyönyörű csukával. Megkér, hogy fotózzuk le, majd visszaengedi a halat. A Mester ma nem remekel, Janóval egyértelműen szerencsésebbek vagyunk. A Jack Cobb-ra szinte minden dobás után van kapásom, a csali elég bonyolult mozgású, ezért sokszor mellévág a rabló. Janó precíz kis wobblerei is kiválóan működnek, de az igazán nagy csukák valahogy nem respektálják a szokványos méretű csalikat.
Egy a sok közül.
Még kétszer tereltetjük magunkat a széllel, fogunk pár darab említésre méltót, aztán egyik pillanatról a másikra leáll a kapás. Bertus nem teketóriázik, ismeri a vizet, tudja, hogy mára vége. Padlógázzal száguldunk vissza a kikötőbe, ahonnan elindultunk. Érkezéskor Bertus megkérdezi, hogy elég volt-e? Janó érezhető iróniával spékelve hülyeségből az válaszolja: Mikor megyünk már végre nagy csukákat fogni? Bertusnak a szeme sem rebben, persze látszik rajta, hogy értette a tréfát. Mosolyogva a kikötőöböl felé fordítja a csónak orrát. 10 métert sem sleppelünk a keskeny kikötőtorokban, mikor hatalmas kapása van. Nem semmi, jegyzem meg a görbülő bot láttán. A hal iszonyatosan húz. Miközben eltartom a hajót a parton horgonyzó többitől, Janó sorozatokat lő a csurom vizes Nikonnal. Bertus kőkeményen fáraszt. Mintha csak tudná a kroki, hogy fotózunk többször olyan magasra kiugrik, hogy szinte együtt nyerítünk örömünkben. Pár perc alatt a hajóban a szörny. Gyönyörű állat, van vagy egyhuszas. Nem annyira pőttyös mint a hazaiak, na de a méretei! Gyorsan fogunk még két „nyamvadt” 6-8 kiló körülit, hogy végre hazaindulhassunk. Hajókiemelés közben egy sereg 8-10 éves gyerek ül le a parton és valóságos horgászversenybe kezdenek. Hazafelé rá is kérdezünk Bertusnál, milyen rendezvény lehetett ez. Elhűlve hallgatjuk a választ.
Bertus kikötői csukája.
Nálunk a gyerekek korán kezdik a horgászatot. Amit láttatok, az egy iskolai osztály volt, természetrajz órára jöttek ki horgászni. Mindennapos dolog. Szerves része az oktatásnak. Megtanulnak horgászni, megismerik a halfajokat, a horgászat szabályait, stb. Nem az iskolapadban könyvekből, hanem a vízparton. Akár esőben is. Mire kikerülnek az iskolából, mindent tudnak. Horgászvizsgára - ami Hollandiában eleve ismeretlen fogalom nincs szükségük.
Koncentráció.
Este hulla fáradtan meghívjuk a Mestert és 30 évvel fiatalabb, életvidám feleségét vacsorázni. Néhány sör mellett elbeszélgetve meg is tervezzük a következő holland túrát. Másnap délelőtt, hazafelé az úton még megállunk Janóval néhány kisebb csatornánál. Inkább csak szemrevételezzük a leendő pályákat. Mindketten érezzük, hogy ezt a két varázslatos napot nem kell, és nem is szabad fokoznunk. Persze lelkünk mélyén mindketten egyre gondolunk: Miért is kell nekünk kétezer kilóméternyit utaznunk egy igazán jó pergető hétvégéért?
