Szegénység hosszú távú alakulása

Scharle Ágota, Budapest Szakpolitikai Elemzı Intézet - Jövedelmi viszonyok alakulása az alacsony jövedelmő háztartásokban 2000 és 2010 között Egy bevallanivalóm van: hogy kissé eltértem a megadott címtıl. Erre az egyik okom az, hogy nem vagyok szegénységszakértı - Molnár Györgyöt kellett volna felkérni –, a munkapiachoz értek inkább. Az okok és a tendenciák felé toltam el a prezentációt, és remélem, hogy hasznos lesz és adok valami muníciót ahhoz, hogy rájöjjünk, mi a teendıje a szociális szakmának. A 10 évet két részletre osztva tekintjük át: beszélek a korábbi tendenciákról (2008ig), aztán beszélek arról, hogy a válság mennyiben változtatott ezeken. Azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy a jövedelmi helyzet az országban átlagosan javult, ez egészen 2008-ig nem sokat hatott a szegénységre, különösen a mélységére és tartósságára. A válság alatti években – és ez lesz a meglepı üzenet – nem nıtt a szegénység. Majd kiderül, hogy ez mennyire csak egy statisztikai tény és mennyire van mögötte igazi folyamat.

Szegénység hosszú távú alakulása

24

0.33 szegénységi rés

22

0.31

szegénységi ráta (medián 60%)

20

0.29

Gini mutató (jobb skála)

18

0.27

16

0.25

14

0.23

12

0.21

10

0.19 1972

1977

1982

1987

1992

1997

2002

2007

www.budapestinstitute.eu

Amit látunk ezen az ábrán, az a válság elıtti helyzet, egészen visszanyúlunk a szocializmusig. A szürke vonal a jövedelemegyenlıtlenséget mutatja, a piros a szegénységi arányt, a fekete, a szegénységi rés pedig azt, hogy aki szegény, az mennyire szegény, tehát hogy milyen távolság van köze és a nem szegények között. Tehát ez a mélyszegénységnek egyfajta mutatója. Azt látjuk, hogy bár tudjuk, hogy

1994 óta nıtt a GDP, a szegénységre ez elég lassan kezdett el hatni, és különösen a mélyszegénységre.

Tartós és mélyszegénység nem csökkent Tartósan szegények arányának változása 6

tartós szegény (KM) tartós szegény (H) Tartós munkanélküli

5 4 3 2 1

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

0


Azért sem beszélek sokat a szegények helyzetérıl, mert kevés jó adat van. Különösen kevés adat van arról, hogy a tartós szegénység hogy alakult. Lényegében amit ott látnak, a piros vonal, ez az egyetlen idısor, ami a tartós munkanélküliséget mutatja, a többi, a tartós szegénységrıl szóló adatot nem rajzoltam fel, de töredékes szakaszok vannak csak, és azok sincsenek meg összefőzhetı tartalommal. Tehát például Havas Éva becsléseit, amelyek a 90-es évek elejére vonatkoznak, nem tudjuk összekötni Kapitány és Molnár becsléseivel, amelyek a 90-es évek közepére vonatkoznak. Ezért használom inkább a tartós munkanélküliséget, mert arról legalább végig tudjuk, hogy mi történt, és annál is azt látjuk, hogy nem csökkent, hanem a válság elıestéjén inkább elkezdett növekedni. Az okokról: minden, akár terepi mélyfúrás, akár makró szintő elemzés arra utal, hogy az egyik legalapvetıbb ok a képzetlen munkaerı munkanélkülisége. Hogy megszőntek azok a munkahelyek a 90-es években, ahol a képzetlen munkaerı dolgozhatott volna. Képzetlenekbıl pedig sok van Magyarországon. Ehhez jön az új beáramlás, illetve ennek egy duplikálása, az, hogy a szegények a gyerekeikre is átörökítik a szegénységet. Mindkét folyamat terepe a közoktatás, amely a mai napig nem képes csökkenteni az iskolából lemorzsolódók arányát, és azoknak az arányát,

akik csak általános iskolai vagy legfeljebb szakiskolai végzettséggel kerülnek ki a munkapiacra. Nem épült ki olyan felnıttképzés, amely az alacsony iskolázottsággal kikerülıket 30-40 éves korukban még fel tudná zárkóztatni. „Második esély” iskolák vannak ugyan, de kevés. Egy másik fontos ok azoknak a szolgáltatásoknak a hiánya, amelyek bárkinek a családi vagy egyéni krízisével kapcsolatos problémáit képesek lennének megoldani, ugyanis egy válás, betegség vagy munkanélküliség is szegénységbe tud taszítani bárkit, ehhez nem kell képzetlennek sem lenni. Ugyanez jelenik meg az átörökítés területén is, hogy azok a kiegészítı szolgáltatások, amelyek a hátrányos helyzető szülık gyerekeit tudnák segíteni a felzárkózásban, azok nagyon gyengék vagy hiányoznak. Mi mindent tett a szakpolitika a válság elıtt, 2008 elıtt ennek a helyzetnek a javítására? Azt kell, hogy mondjuk, hogy viszonylag keveset ahhoz képest, amit tennie kellett volna. A mélyszegénység csökkentésére történtek kísérletek fıként a 2000-es évek közepén, vélhetıen azért, mert szocialista kormányaink voltak és volt is valamennyi forrás. Például a családi pótlék átalakításának mérhetı hatása volt, a gyerekszegénység valamelyest csökkent. Volt 2006-ban egy rövid élető segélyreform, amely a szegénység mélységét csökkentette volna, de erıteljes politikai akadályokba ütközött. A mélyszegénységnek abban a zónájában viszont, ami a kistelepüléseket érinti, igazából nem sok történt. Sok nekifutás történt a telepfelszámolásokért, de egyik sem volt sikeres, legalábbis az állami indíttatásúak. A tekintetben sem javult a helyzet, hogy nemcsak jövedelmi szempontból szegények a falun élık, hanem a közszolgáltatásokhoz sem férnek hozzá. És bár Szalai Júliának az ürömi kutatásai révén sokkal többet tudunk róla, mégsem történt sok elırelépés abban a kérdésben, hogy hogyan lehet hozzájutni a segélyekhez, milyen nagy különbségek vannak a települési önkormányzatok között abban, hogy ki kaphat segélyt és ki nem. A tartós szegénységet illetıen pedig talán még rosszabb a helyzet. Volt egy fontos lépés, a 2003-ban indított közoktatási reform, amely elég erıteljes módszertani segítséget adott az iskoláknak ahhoz, hogy hogyan tudnak bánni a hátrányos helyzető gyerekekkel, hogyan tudják ıket fejleszteni és kompenzálni az otthonról hozott hátrányokat. Itt is voltak politikai korlátok, és most nem tudjuk, hogy ennek a reformnak mi lesz a folytatása, de el kell ismerni, hogy ez volt és jó volt. A szolgáltatások tekintetében - tehát a munkaügyi kirendeltség, a családsegítı szolgálat, a gyerekvédelmi hálózat, ezeknek az együttmőködése, a referáló hálózatok, a civilekkel való együttmőködés – úgy látom, hogy nem sok elırelépés történt, hanem inkább romlott a helyzet. És végül abban sem történt elırelépés – még a válság elıtt sem -, hogy a képzetlenek munkanélküliségét hogyan lehetne csökkenteni, mit tudna tenni ezért a szakpolitika, különösen a foglalkoztatáspolitika (pl. minimálbér). Mi történt 2008 után, mit látunk az adatokban? Mutatok egy ábrát, ami azt a meglepı tényt ábrázolja, hogy furcsa módon az utóbbi három évben nem romlott a helyzet.

Szegénységi arány változása házt.típus szt 60 50 40 transzfer előtt 2 felnőtt 3+ gyerek

30

munkanélküli 20

dolgozik

10 0 2005

2006

2007

2008

2009

2010


Aztán megpróbálom elmagyarázni, hogy miért, kicsit kitérve arra, hogy milyen szerepet játszott a szakpolitika ebben, és milyet a válság természete. Ezen az ábrán nemcsak egy szegénységmutatót látunk, hanem azt, hogy a szegények aránya hogyan alakult a különbözı társadalmi csoportokban. Illetve a szaggatott vonal mutatja azt, hogy a transzferek elıtti szegénység hogyan változott, mindez 2005 és 2010 között. Az elsı furcsaság az, hogy a válság éveiben, azaz 2008-2009-2010-ben nem nıtt meg érdemben a szegények aránya, még akkor sem, ha kivesszük belıle a szakpolitika hatását. Ha egyes alcsoportokat nézünk, a következıket látjuk. A piros vonal egy nem tipikus, de a szegénységi kockázatnak jobban kitett, olyan háztartásnak az átlagos adata, ahol két felnıtt van és három vagy több gyerek. Nem látunk erıteljes romló tendenciát, hogy 2005-höz képest nagyon nıtt volna köztük a szegények aránya. Furcsa módon azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfı munkanélküli, még csökkent is szegények aránya. És végül, azokban a háztartásokban, ahol dolgozik a családfı, lényegében nem változott, nincs elmozdulás.

GDP alakulása 2007-2010


Kérdés, hogy higgyünk-e ezeknek az adatoknak, hátradılhetünk-e, hogy minden rendben van. Gyanús, hogy nem, mert volt itt egy válság. Az ábrán egy elég mély „völgyet” látunk: ezek kelet-európai adatok, és Magyarország van a legalján, tehát a 2009 második félévi adat nálunk volt a legrosszabb (ez a GDP alakulása). Azért gyanús, hogy ha ekkora jövedelemcsökkenés van átlagosan, annak valahol tükrözıdnie kellene a szegénységben is. Valamennyire tükrözıdik is, de nagyítóval kellett keresnem olyan mutatót, amelyben egyértelmő a romlás. (Egyébként ezek egy friss KSH-kiadványból, a SILK, illetve a VÉKA adatfelvételbıl származó adatok.)

Szegények anyagi deprivációja mélyült 100 90 80 70

fizetési hátralék

60 50

váratlan kiadásnak nincs fedezete

40

nem tud fűteni

30 20 10 0 2005

2009

2010


A szegények körében mért anyagi deprivációs mutatók sem romlottak rettenetesen. Ez a három mutató, amiben igen. A hátralék, abban benne van erıteljesen a devizahiteles válság, és a jövedelmi helyzet romlását mégis mutatja, hogy a váratlan kiadások fedezethiányának az aránya megugrott a szegények körében. Kreáltam egy kifejezést, amit be kell sajnos vezetnünk: az „újgazdagok” mintájára az „újszegényeket”. Az a magyarázatom ezekre az adatokra, hogy most újszegényeink vannak. Illetve nemcsak a szegények újak, hanem a középosztály is új. A válság természete olyan volt, hogy a feldolgozóiparban dolgozó és relatíve jó helyzető munkásokat érintette - sokakat a nyugati megyékben -, tehát olyanokat, akiknek egyébként a jövedelmi helyzete és a házastársuknak a foglalkoztatottsága nem kirívóan rossz. Ennek két hatása volt: egyrészt, hogy középen azt az átlagot rontotta le, amihez a szegényeket viszonyítjuk. Tehát minden olyan relatív szegénységi mutató, amelyet szokásosan használunk, emiatt nem mutat akkora romlást. Mert ugye a medián 60%-át nézzük, azt, hogy ki van ez alatt. Ha a mediánjövedelem csökken, és mindenki más alul ugyanott marad, akkor ez azzal jár, hogy a szegények aránya nem fog annyira romlani, mint egyébként romlana. Másrészt pedig bekerültek a szegénységbe vagy annak határára olyanok is, akik nem annyira szegények. Tehát a deprivációs mutatóknak a nem annyira durva romlását

valószínőleg ez magyarázza, hogy ezek az újszegények a lemaradás tekintetében nem állnak annyira rosszul, mint a „régi” szegényeink.

Új szegények: nem dolgozók összetétele


Hogy mire alapozom ezt, azt megpróbálom ezzel az ábrával illusztrálni. (Az adatok forrása a KTI Munkaerıpiaci Tükör címő kiadványa, Cseres-Gergely Zsombor és Szıke Bálint számításai.) A felsı szaggatott vonal az inaktívak aránya, utána azok a munkanélküliek, akik nem regisztráltak, de nem dolgoznak és keresnek munkát, a következı vonal azok a munkanélküliek, akik regisztrálnak is a munkaügyi kirendeltségen, alul pedig azokat látjuk, akik a statisztikusok fogalmai szerint tartósan munkanélküliek, illetve azok, akik a munkaügyi intézményrendszer fogalmai szerint tartósan benne vannak a regiszterben. A lényeg az ábrán ennek a két vonalnak a szétválása. Azt látjuk, hogy sok új munkanélküli van, és ezekbıl nem lesz annyira sok tartós, mint régen. Tehát a válságnak nem az volt a természete, hogy a tartós munkanélküliekbıl, a régi munkanélkülijeinkbıl lett egyre több. Persze van ilyen hatás, de nem ez a jellemzı, hanem az új beáramlás, tehát hogy olyanok kerültek be a munkanélküliségbe, olyanok vesztették el a jövedelmüket, akik korábban jó helyzetben voltak, mert tartósan volt munkájuk. Van egy másik hatása a válságnak, ez pedig a bérekben jelent meg: különösen a szellemi dolgozóknak és az állami szektorban dolgozóknak a reálbére romlott. Ez ahhoz tartozik, amit az elıbb magyaráztam, hogy a középosztály jövedelmi helyzete

romlott, és ez is magyarázza azt, hogy a hozzájuk viszonyított szegénységi arány nem romlott jelentısen.

Transzferek aránya a házt. jövedelmében, 2005 80 70 60 egyéb

50

mn járadék+segély 40

rokkantsági

30

családtám öregségi nyugdíj

20 10 0 alsó

2

3

4

5

6

7

8

9

felső


Eddig a válság természetérıl igyekeztem valamit mondani, most arra térnék át, hogy mit tett hozzá ehhez a szakpolitika, a jóléti politika. A kiindulópontom az volt, hogy nézzük meg azt, hogy mely jóléti ellátások fontosak, melyek azok, amelyek a szegénységnek legalábbis a jövedelmi részét enyhíteni tudják. (A TÁRKI adatait használom, elnézést, ezek régi adatok, de azt hiszem, hogy a tendenciákat tekintve ez nem probléma.) Ha felosztjuk az ország összes háztartását aszerint, hogy az egy fıre jutó, illetve az ekvivalens jövedelmük mekkora, és sorba rendezzük ıket, akkor a legszegényebb tized van legalul, a leggazdagabb tized legfelül. Ezekben a tizedekben nézzük, hogy az adott háztartás összjövedelmében mekkora súlyt képviselnek az egyes jóléti ellátások. A legszegényebbeket, a bal szélsı oszlopot nézve az öregségi nyugdíj 20-22%, a családtámogatások majdnem 20%, a rokkantsági nyugdíj 15% körül van, aztán jönnek a munkanélküli ellátások 10% körül, és minden egyéb (lakhatási támogatás, özvegyi ellátás stb.). Az érdekel minket, hogy mik azok az ellátások, amelyeknek az összege, ha változik, azt a szegények megérzik. Ennek megfelelıen az alsó négy ellátás érdekel minket, kivéve az öregségi nyugdíjat, azt nem nézem részletesen, mert tudjuk, hogy nem sokat változott.

Minimálbér, segély és csp reálértéke

60000 50000 40000

minimálbér rszs

30000

családi pótlék

20000 10000 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012


Mivel jogszabályokból dolgozom, itt már 2012-es adatokat is tudok mutatni. Két nagy ellátásra koncentrálunk most: a családi pótlékra és a munkanélküliek segélyére (a rokkantnyugdíjra késıbb visszatérek). Ennek a két ellátásnak az alakulása két említésre méltó eseményt jelez. Az egyik, hogy 2005-2006-ban volt egy reform, amikor a szociális segély összege megemelkedett, a családi pótlék pedig úgy alakult át, hogy összevonták a rendszeres gyermekvédelmi támogatással és differenciálták, és ez magyarázza az emelkedést. Mindkét ellátásban azt látjuk, hogy a válságot követıen, nagyjából 2009-tıl kezdve elkezd csökkenni a reálértékük. (Az ábrán, ha valaki nem ismer rá az összegekre, hogy miért 10 000 meg 20 000 Ft szerepel, ez azért van, mert 2000-es árakon mutatom az összegeket.) Lényegében az történt, hogy 2008-ban minkét nagy ellátás értékét nominálisan rögzítették, és azóta nem változik. Kivéve, hogy a szociális segély idén még csökkent is, nominálisan is. Ez magyarázza, hogy reálértéken miért csökkent akkorát az idén. Hogy miért tettem rá a minimálbért erre az ábrára? Fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy van egy szakpolitikai logika ezen az ábrán, mégpedig az az elképzelés, hogy ha távolítjuk egymástól a segélyek értékét és a minimálbér nagyságát, akkor ez majd visszatereli az embereket a munkapiacra. De ez egy csapdahelyzet. Ez csak abban az esetben mőködne, ha a képzetlenek foglalkoztatása jellemzıen kínálati probléma lenne, és nem keresleti. Tehát ha az lenne a probléma, hogy a képzetlenek nem akarnak dolgozni, mert túl nagy a segély

és túl kicsi a minimálbér, arra válasz lehetne ez a fajta távolítás. Viszont számos kutatásból tudjuk, hogy a probléma gyökere keresleti oldali, tehát inkább az a probléma, hogy túl magas a minimálbér és ezért nem éri meg foglalkoztatni azokat, akiknek a termelékenysége alacsony, mert nem végezték el még a középiskolát sem. Azt gondolom, hogy ez egy erıteljes szakpolitikai hiba, ami az utóbbi idıben mintha még romlana is.

Rokkantsági ellátások változása 2012-ben

jelenlegi ellátás rokkantsági nyugdíj III. kategória rokkantsági nyugdíj I. és II. kategória rehabilitációs járadék egészségkárosodott személyek szoc. járadékai rokkantsági járadék*

létszám

jelenlegi átlag

új rehabilitációs

új rokkantsági

fı

ezer Ft/fı/hó

ezer Ft/fı/hó

ezer Ft/fı/hó

279625 57905 24594 158096 32314

75,7 72,5 72,8 30,5 33,4

42,6 40,8 41,0 41,0 32,8

61,5 58,9 59,2 59,2 47,3

* Feltételezve, hogy a rokkantsági járadékosok (akiknek a többsége még fiatal) korábbi átlagos keresete a rehabilitációs járadékosok (akik általában idısebbek) átlagos keresetének 80 %-a.


Beszélek a rokkantsági ellátásokról is, ahol ez a hatás igazából idén fog jelentkezni. Azért is nem mutattam eddig tendenciát, mert a rokkantsági nyugdíjak összegének javuló tendenciája van, ami azért is van, mert több az iskolázott rokkantnyugdíjas. Tehát ebbıl különösebb tendenciát nem lett volna érdemes leolvasni. Viszont van egy új fejlemény, amire érdemes figyelni: ha jól emlékszem, idén januárban elfogadtak egy törvényt, amely megváltoztatja a rokkantsági ellátások elbírálását és összegét. Ennek az eredményeképpen jó néhány ellátástípusban durván csökkenni fognak az ellátási összegek. A 3-as kategória a legnépesebb, abban vannak azok a megváltozott munkaképességő emberek, akiknek még van valami munkavégzı képességük, akiknél a régi rendszer szerint 66% alatti a változás. Számukra az új rendszer, akárhogy sorolják át ıket, biztosan nominálisan kevesebb ellátást fog biztosítani, mint a korábbi. Itt van egy hiba az ábrában, a második sornak 3-as kategóriának kéne lennie, elnézést kérek. Tehát a 3-asban vannak azok, akiknek a

munkaképessége úgy változott meg, hogy nem rehabilitálható. A részletektıl eltekintek, mert több hiba is van az ábrában, de az egészen biztos, hogy a nyugdíjasoknak és a rehabilitációs járadékosoknak (akik lényegében az új nyugdíjat igénylık) durván csökkenni fog nominálisan az ellátása, körülbelül 40%-kal, és ennek még nem látjuk a hatásait. Összegzésképpen két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy miért statisztikai látszat a “régi” szegényeknél, hogy nem romlott a helyzetük. Azt mondtuk, hogy ezt inkább a viszonyítási alap romlása magyarázza, de a deprivációs mutatókból leszőrhetjük, hogy a relatív helyzete olyan sokat nem romlott a “régi” szegényeknek. Ami viszont egész biztosan romlott, az az esélyük a munkapiacra való visszatérésre, ami nagyrészt a minimálbér-emelésnek is köszönhetı, illetve annak is, hogy nem fordult még növekedésbe a gazdaság. Az “újszegények” esetében azt érdemes kiemelni, hogy mivel ık relatíve jobb helyzetbıl indultak és az iskolázottságuk is jobb, mint a “régi” szegényeké, van némi esély rá, hogy az ı esetükben nem lesz tartós a szegénység. Ehhez viszont azokat a szolgáltatásokat, amelyekrıl tudjuk, hogy gyengék (reintegrációs, megelızı, áthidaló megoldások), nagyon gyorsan fejleszteni és kiterjeszteni kellene. A “legújabb” szegényeknél (például a megváltozott munkaképességő emberek) nem is tudom megjósolni, hogy mi fog történni, ezért nem is beszéltem róluk. Egyszerően túl sok a nyitott kérdés még abban, hogy rájuk az ellátórendszer és a rehabilitációs szolgáltatások változása hogyan fog hatni. Annyi bizonyos, hogy a jövedelmi hatás meglehetısen erıteljes lesz, ha segélyre kényszerülnek és nem tudnak visszatérni a munkapiacra. Köszönöm a figyelmet! Kérdések: Bajor Tamás, Habitat for Humanity Magyarország: Volt egy ábra, ami a minimálbér reálértékérıl szólt, azt nem teljesen értem. Ugye 2012 volt a skála vége, és tudjuk, hogy ott volt egy minimálbér-emelkedés, de nominálisan a nettó pozíciója annak, aki minimálbért kap, növekedett az adószabályok korrigálása miatt, és mellette volt infláció is. Tehát ott logikusan a minimálbér reálértékének a csökkenése kellene, hogy megjelenjen. Scharle Ágota: Ez teljesen jogos, abba a hibába estem, hogy két dolgot próbáltam egyszerre ábrázolni az ábrán, és ezt menet közben elfelejtettem. Az egyik, amit elmondtam, az a távolítási logika, amiben gondolkodik a kormányzat. Ezt igazából a nettó bérrel kellett volna megmutatni, amit viszont láttunk, az a minimálbér teljes bérköltsége, ami meg a kereslet szempontjából fontos. Béres Tibor, Autonómia Alapítvány: Nem beszéltünk róla, de érdekes lehet a mi célcsoportunk szempontjából - és

amikor terepen vagyunk, egyfolytában szembesülünk vele -, hogy a közfoglalkoztatás rendszere megváltozott. Tartalmazzák-e azt ezek az adatok, illetve milyen prognózisod van arra vonatkozólag, hogy a mélyszegénységbe, illetve mondjuk az alsó három decilisbe tartozók jövedelemviszonyait, egzisztenciális helyzetét mennyiben fogja ez érinteni? Scharle Ágota, Budapest Intézet: A rövid válasz, hogy fogalmam sincs. A hosszú meg, hogy nekem az a sejtésem, hogy ahhoz képest, amit mondjuk két évvel ezelıtt olvastunk Matolcsy György tollából, hogy a közmunka nem igazi munka, és az igazi munkát kell növelni (ezzel egyébként egyetértek), ehhez képest, kénytelen-kelletlen, de mintha irányt váltott volna a kormányzat. Vélhetıen azért, mert nem jött be az egykulcsos logika, és nem kapcsoltunk gyors növekedésbe, miközben be van ígérve az egymillió új munkahely, és jobb híján most a közmunkán keresztül igyekszik a foglalkoztatási statisztikát javítani a kormányzat. Azt is látjuk, hogy ha a 2011-es és a 2012-es költségvetést összevetem, van egy szembetőnı tény: hogy minden szociális és foglalkoztatási kiadásnak csökkent nominálisan is az értéke, kivéve a közmunkát, aminek nıtt. Most oda vannak terelve a források. Egyébként, ha van több közmunka-lehetıség, az jövedelmi szempontból jó a szegényeknek, mert a közmunka bére magasabb, mint a segély. Ha a látszatkeltés a fı szempont, akkor ebbıl az a logika következik, hogy sokan dolgozzanak keveset. Ennek talán látjuk is már jelét, hogy megnıtt a részmunkaidıben dolgozó közmunkások aránya, illetve hogy csökkentették a közmunkára érvényes minimálbért. Lehet, hogy most azt sikerül majd elérni, hogy sok közmunka lesz, de az senkinek nem lesz igazán jó, mert körülbelül annyit fognak keresni, mint a segély, viszont még dolgozniuk is kell, és így nem tudnak feketén dolgozni a segély mellett. Ezek a sejtéseim.

Szegénység hosszú távú alakulása

Recommend Documents