Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar. Történelem Tanszék

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Történelem Tanszék

AZ ALFÖLDI TANYÁS GAZDÁLKODÁS KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSE ÉS KITELJESEDÉSE A XVIII-XIX. SZÁZADI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

Szakdolgozat

Készítette: dr. Szabó Pál történelem

Témavezető: Dr. Rácz Lajos főiskolai docens

Szeged 2003

2

„A város a tanyáié és a tanyák a városuké.” (Erdei Ferenc)

Bevezetés

A tanyarendszer néprajzi vonatkozásainak óriási irodalma van, a róla alkotott képünk belőle származik. A tanulmányok nagy részéből valójában hiányzik a történelmi szemlélet, kevéssé foglalkoznak a több évszádos fennállása óta végbement fejlődésével, változásaival. Hódmezővásárhely viszonylatában is a tanyásodás történeti-földrajzi-demográfiai fejlődése kevéssé feldolgozott. Ez is bátorított egy ilyen jellegű dolgozat elkészítéséhez, egyelőre a XIX-XX. század fordulójáig. Dolgozatomat három egységre tagoltam. Először a mezővárosok gazdasági és határhasználati módszerét és feltételeit, majd a tanyák létrejöttének és állattartó szállásból az „igazi” földműves tanyává való alakulását követem nyomon. Végül elhelyezve ebben a hódmezővásárhelyi tanyás gazdálkodási típust ismertetem eddig nem publikált adatokkal a tanyai népesség XIX. századi demográfiai alakulásáról. A témát nemcsak én kerestem, a téma talált rám. Anyai nagyapámék tanyáját 1875ben építették, a szántó-övezetben a Rác út mellett, amely a mai napig áll, és amellyel szüleim, nagyszülőm révén gyermekkorom óta kapcsolatban vagyok.

3

I. 1. A tanyásodás területi kiterjedése A tanyásodás kiterjedését vizsgálva segítségünkre elsőként a II. József korabeli un. I. katonai felvétel szolgál. Országos kiterjedő térképfelvételről lévén szó megállapítható a tanyarendszer határvonala a tanyakialakulás stádiumában. Ezt az 1786. évi állapot szerint a határ legészakibb pontja Nyíregyháza, majd Debrecen, innen nyugatra Karcag, Cegléd, majd Kiskunlacházánál eléri a Dunát. Délre haladva követi a Duna folyását lefelé egészen a Tiszával való találkozásig. Titeltől északra fordul a határvonal a Tisza mentén végig a Maros torkolatáig. A Maros jobb partján haladva Szeged, Makó, Nagylak, egészen Battonyáig, majd északra Elek, azután Gyula, Illye, Földes, Sáp térségén át Debrecenen áthaladva Nyíregyházánál bezárja a kört.1 Nem terjedt ki a Dunántúlra, Maros vonaltól délre a Tisza-Maros szögére (Temesköz), a Sárrétek vidékére, a Közép-Tisza vidékre. Többé-kevésbé ez a kiterjedés nem változik. A térkép vizsgálatakor szembetűnő, hogy a tanyák nem egyenletesen helyezkednek el a határon belül. Csak a művelésre alkalmas határterületeken a település határában. A térképet elemző Rácz István szerint a legtöbb tanyával rendelkező település e korszakban Kecskemét és Szabadka. Egy összefüggő tanyás övezet található: Szentes – Szegvár – Mindszent – Hódmezővásárhely – Orosháza – Makó térségében. Mindebből megállapítható, hogy az Alföldön bontakozott ki a tanyás fejlődés, döntően az alföldi településrendszer sajátja. Ez a tanyaelv másutt Európában, sőt a Kárpát-medencében legfeljebb rövidebb ideig fennálló, átmeneti képződmény volt, de csak itt, az Alföldön fejlődött tartós települési – gazdálkodási rendszerré. Ebben az értelemben eredeti, originális alföldi településforma.2 1 Rácz: 4. o. 2 Beluszky: 16. o.

4

2. A történeti bázis: a mezővárosi múlt Az alföldi mezővárosok biztosították azt a speciális történeti – gazdasági – földrajzi hátteret, alapot, amelyen a tanyásodás megjelenhetett. Nézzük meg először ezt az alföldi mezővárosi helyzetet általánosságban. Az Alföld, mint nagytáj a történeti fejlődése során nehezebben tagozódott be a feudális rendszerbe, megőrizte sajátosságait előnyeivel, hátrányaival. A földrajztudományban ezt nevezik az un. alföldi út-nak. A tatár betörés csak fokozta, hogy itt a legnagyobb arányú a lakosság, a települések pusztulása. Az Alföld visszatérő problémája, hogy újrahódítandó terület, mind demográfiai, mind gazdasági értelemben. Szokás ezt un. frontier-jelleg megnyilvánulásának tekinteni is. Feudalizációban hátramaradt „feudalizmus előtti terület”. A XV. századtól kezdve figyelhető meg egy olyan folyamat, amely az alföldi fejlődési út meghatározó jellegét adja:3 -

a feudalizmus kifejlett, tipikus formája nem tud megszilárdulni úgy, mint a Dunántúlon vagy a Felvidéken. Ebben segítette az Alföldet a természeti, földrajzi állapota: a terjengős, vízi világa, árterek, vízjárta laposok sokasága. Ezt a területet nem lehetett egyszerűen betagolni a jobbágytelki állományba. Csak közösségi

üzemszervezeti

keretek

között

tud

funkcionálni. -

Így nem vált általánosság, általánosan elterjedtté az egységes jobbágyi rend sem, lazább feudális függés valósult meg.

-

Megszaporodtak a mezővárosok, amelyek alföldi jellemzője a nagy népesség. Az Alföld, s benne a mezővárosok a XV-XVI. századi nagy európai gazdasági régió-átrendeződése során értékelődnek fel. Vagyis amikor az európai gazdaság-világ súlypontja a Mediterráneumból az atlanti partvidékre helyeződött át. Magyarország, Közép-Európa, Kelet-Európa elégítette ki exportjaival Nyugat-Európa élelmiszer és nyersanyag szükségleteit. Magyarország vonatkozásában, az Alföldre kedvezően hatott. 3 Beluszky: 68. o.

5

Az Alföld vidékein a vizes területek miatt is a földművelés helyett inkább az állattenyésztés dívott eddig is. Az országból kivitt élőállat ¾-e, 4/5-e az Alföldről származott.4 Ebben a helyzetben a mezőváros megerősödött, sikeres küzdelmet tud folytatni földesurával. Ráadásul a legelőterület, nem tartozott a jobbágytelki állományhoz. Nincs alávetve jobbágyi szolgáltatásoknak. Azt birtokjogon vagy bérletként (taksa) használta a közösség. Quasi „polgári” bérlet színezettel. Ehhez

számíthatjuk,

kereskedelméhez

hogy

megfogadott

az

export-marha

hajtók,

pásztorok

„előállításában”

és

bérmunkásoknak

is

tekinthetők. Viszont az 1530-as, 1540-es években török fennhatóság alá kerül az Alföld, és egyben kettős perifériává vált a két nagyhatalom között. A mezővárosok helyzete mégis másként alakult. Elsősorban a tehetős és népes mezővárosok védelmét biztosító szultáni khász városokká váltak, közvetlenül a szultánnak adóztak, a pusztítások között fennmaradtak. A lakók bár továbbra is jogilag jobbágyok voltak (az elmenekült földesúr felé is adózniuk kellett), de eltűnt a szoros kötelék. Széles autonómiát szereztek, a török nem avatkozik a belügyek intézésébe, a gazdasági ügyeket maguk intézik, a határhasználatot is. Sőt a töröktől meg is vásárolnak bizonyos funkciókat, pl. bíráskodás. Hódmezővásárhely a török uralom alatt, 1615-től bírót is tartott, sőt pallos jogot is szerzett.5 A város egyébként először a közigazgatásban a budai vilajetbe tartozott, majd a csanádi szandzsákban 1566-ban került, mint annak egyik náhije-je. Megmarad az önkormányzatuk is, a város élén álló, választott vezető testület. A mezővárosok falai közt keres menedéket az elpusztult falvak és kisebb mezővárosok lakossága. Ezen elpusztult, s környező települések határait magukhoz csatolják, vagy bérbe veszik. Hatalmas határok alakultak ki a mezővárosok körül, amelyeken tízezer szám tartottak a nyugati piacokra szánt marhákat. Hódmezővásárhelyhez 21 falu tartozott ekkor! Határa meghaladta a 10000 holdat.

4 Beluszky: 71. o. 5 Hódmezővásárhely tört. I/324. o.

6

Ezek között a hadjáratok pusztításai miatt elpusztult falvak: 1566-ban Solt, Fecskés, Földvár. 1596-ban, a tizenötéves háború alatt: Batida, Férged, Gorzsa, Rétkopáncs, Körtvélyes, Csomorkány, Rárós, Mágocs, Tótkutas, Szőlős, Újváros, Pereskutas, Sámson. A XVII. században időnként lakott csak 4 Derekegyház, Mártély, Szentkirály és Veresegyház, amelyek küzdöttek

a

fennmaradásért,

amelyeket

megtalálunk

a

török

adó

jegyzékekben, portális összeírásokban.6 A mezővárosi polgárok de facto szabad paraszti életet éltek, nem voltak szolgajobbágyok, mint az ország más területein élők. Az Alföldi út virágkorának is tartja Márkus István ezt a XVI-XVII. századi állapotot,7 de tegyük hozzá óriási pusztulással járt mind népességileg, mind a települések számának csökkenését tekintve. Beluszky Pál Baudelaire-i szóhasználattal élve inkább a „romlás virágainak” nevezi e mezővárosokat, amelyek mégiscsak gátját képezték a feudális berendezkedésnek. A mezővárosok (oppidum) jogállása korlátozott autonómiát jelentett: változó lehet, mindig a város földesúrral kötött szerződésének függvénye. Most az európai gazdasági agrárkonjunktúra segítette őket a földesurakkal szemben, hiába korlátoznák autonómiájukat. A török hódoltság alatt autonómia bővülés és viszonylagos korlátozott szabadság érvényesült. Viszont rendelkeztek számos hasonló vonással, ami megkönnyítette továbbélésüket: -

gazdálkodásuk alapja árutermelő állattartás, a települések határában külterjes módon folyt. Ezt családi szervezetben nem lehet folytatni a közös távoli legelőkön. Így átalakulnak érdekközösséggé, erősíti szervezetüket. Pl. a legelők védelmére, az állatok őrzésére a közösség fogad együttesen pásztort, maguk határozzák meg a legeltetés rendjét, a határhasználatot is. Ez a gazdaságszervező munka mind a mezővárosi tanács kezében összpontosult.

-

A határuk sem volt felosztva jobbágytelkekre, a szántógazdálkodás is szabad-foglalásos rendszerben történhetett, a tanács belügye volt.

______________________________________________________________ 6 Hódmezővásárhely tört. I/332. o. 7 Beluszky: 73. o.

7

-

Földesuruk

nem

tud

kapcsolatba

kerülni

velük,

csak

távolról

érvényesíthette jogait, akkor csak mint közösséggel. Egyének lazább függősége, közös adófizetés. -

Nem is említve az alföldi mezővárosok és a protestáns egyházak szoros kapcsolatát. Maguk választanak lelkészt, maguk tartják el az egyházi intézményeket, polgárai tagjai voltak a presbitériumoknak.8

Összegezve autonómiájuk szélesebb körű, biztosabb alapokon nyugodott, mint más-más tájak mezővárosainak. Ami a tanyakialakulás szempontjából minket érdekel az a határhasználat. A több tízezres állatállomány hatalmas legelőterületet, illetve városhatárokat kívánt. Ezt elősegíti, hogy már a török előtt is ritkábbak a települések az Alföldön. A háborús viszonyok csak fokozzák a pusztulásukat. Több település lakói a közeli mezővárosokba futottak szét. A földesurak újratelepíteni ekkor még nem tudják, inkább bérlet formájában értékesítik (pusztabérletek a megmaradt mezővárosoknak). A

határhasználat

módját

a

természeti

viszonyok

nagymértékben

meghatározták. Az alföldi táj a maitól teljesen más arculatot mutatott, korántsem volt olyan tagolatlan. Az Alföld területének 50 %-a mocsár, láp, sekély vizű kiszáradt tó, de főleg rendszeresen a folyók árvizeivel megjárt árterület, időszakonként vízzel borított rét, legelő volt.9 Egészen az ármentesítési munkálatok elkezdéséig a XIX. század II. feléig. Már 1-2-5 méteres szintkülönbségek is merőben eltérő gazdálkodást életformát és településeket teremtett, a tanyásodás kezdeményeit, területi szétszóródásának, sűrűségének nagyságát meghatározva. A sárréteken, vízzel borított ártereken, ármentes szigeteken falvak alakultak ki. Hód és Vásárhely falvakat is így említi először egy 1231-ből származó oklevél.10 Hód (Houd) a környék legnagyobb, a Tiszába vezető tava a Hód-tó délkeleti partján, északkeleti peremén pedig Vásárhely.

8 Beluszky: 89. o. 9 Beluszky: 36. o. 10 Hódmezővásárhely története I/283. o.

8

A Hód-tó egy ősi elhagyott Tisza holtág volt, amely összeköttetésben állt oldalerei révén a Körösökkel (Kenyere-, Kórógy-, Téglás-ér) és a Marossal (Cirják-, Katra-, Kövesd-, Fekete-ér). Ahogy azt a XVIII. századi papköltőnk, Szőnyi Benjámin leírta „azt három folyó: Tisza, Maros és Kőrös táplálja”. A Hód-tó még a XIX. század elején is beláthatatlan „tengernek” tűnt, de viszont bővelkedett halakban, ahogy a vásárhelyiek mondták „a Hód-tó két rész vízből és egy rész halból volt”. Teljesen csak az ármentesítéssel, 1870ben száradt ki a medre.11 Itt zsákmányoló halászatot, vadászatot folytattak. Ugyanígy a réteken, amely vizenyős erekkel átszőtt területet jelentett, a nád felhasználása fontos. A vásárhelyi határban réti földek a Tisza felé eső Solt, Körtvélyes, a déli határban Gorzsa, Rét-Kopáncs és a Nagy Sík (Nagy Rét). Jó halászóhely és nádló, száraz időben legelő és kaszáló.12 A vízzel borított ártereken a közlekedés vízi úton volt csak lehetséges. Hódmezővásárhely folyami kikötőnek számított, a Hód-tó partján az utolsó hajók 1865-ig közlekedtek. A Hód-tó legészakibb öble a Cigöllér volt a nagykikötő, ezen a helyen a víz még a szárazságok idején is állandóan megmaradt. Innen a Hód-köldök éren át közlekedtek a későbbi gabonás hajók a Tiszáról Vásárhelyre.13 Nagy víz idején evezőkkel, kisebb vízjáráskor pedig a partról lovakkal vontatták, „cígölték” a hajókat. A kisebb vízi utak un. „csónakcsapások”, az alföldi vidékeken általánosan elterjedtek voltak a magasabb ártereken is, amelyeken a nyári időre kiszáradt a víz. (1. térkép) Ezen területeket általában tavasszal futotta meg az árvíz. A vizek visszahúzódása után dús füvű legelőket kínáltak. A mezővárosok a határukban félridegen tartott marhákat az árvíz után kizöldülő legelőkre hajtották. A telet pedig az árterek mélyebb részein a nádasokban kellett az állatoknak tölteni. Az árterek, rétek ezt a használását nevezzük réti legelőváltásnak, transzhumációnak.14 11 Bodnár: 72-74. o. 12 Bodnár: 134. o. 13 Bodnár 34. o. 14 Beluszky: 44. o.

9

Így a hódoltság korában meglévő mezvárosok számára a legeltetésen alapuló állattartás esetében az árvíz, a vizek járása nem jelentett feltétlenül természeti csapást. Ekkor még nem is említettük a vízhordta iszap termékenyítő hatását sem. Az tény, hogy az Alföld ezen árvízjárta térszínein nevelődött fel a XVXVIII. századi Magyarország legfontosabb kiviteli cikke a külföldre hajtott szarvasmarha. 3. A XVIII. századi mezővárosok és a tanyásodás A XVIII. század közepétől olyan változás következett be, amely meghatározta a településszerkezet alakulását. Ez a gabona iránt megnövekedő kereslet. Pedig az Oszmán Birodalom utáni évtizedekben az ország, s vele az Alföld geopolitikai, gazdasági helyzete romlott a megelőző időkhöz képest. A Habsburg

belüli

Birodalmon

helyünk

is

gazdaságilag

az

1754-es

vámrendelettel rosszabbodott. A közvetlen gazdasági kapcsolatian is az örökös tartományokra korlátozódott. Az élőállat maradt a kiviteli cikk, de a piaca szűkült. A század vége felé viszont a gabona adja az export 18-20 %át.15 Ez a tendencia, ez a századvégi gazdasági váltás adja majd a mezővárosokban a -

határhasználat rendjének átalakulását,

-

ösztönözte a tanyás gazdálkodási rendszer térnyerését,

-

a közlekedés fejlesztését. Az Alföld ekkor újra frontier-jellegű. A betelepülőknek földbőség, a földesurak visszatérésével van mód a nagyobb kedvezményt adóhoz költözni,

települni.

településállomány

Az

újratelepítések

növekszik.

Toborzó

révén

vállalkozók

a

megritkult

szervezésében

földesurakhoz, illetve állami-kincstári telepítések keretében. Ezzel egyidőben elindul egy un. refeudalizáció is, az Alföldön a feudális gazdálkodási rendszer erősítése. Vármegyék újjászervezése. Habár a földesurak először visszafogott szerződéseket kötnek a korlátozott autonómiájú mezővárosaikkal, a XVIII. század derekára rányomja a bélyegét az addigi határhasználat felszámolása.

15 Beluszky: 160. o.

10

Ezt az úrbérrendezés keretében, az országos úrbérrendezést is kihasználva hajtják végre. Megindul a határterületek jobbágytelkekké való alakítása és az úrbéri szolgáltatások növelése, bevezetése. Ez éles ellentétben állt az addigi közös gazdálkodással és a mezővárosi autonómiákat csökkentette. Különösen

az

egyföldesuras

mezővárosoknál,

Hódmezővásárhely ez szépen végigkísérhető.

mint

amilyen

16

A mezővárosok most három kihívással is szembesülnek: -

meg tudják-e őrizni korlátozott autonómiájukat?

-

Meg tudják-e tartani határukat, nem élednek-e ujjá a középkori jobbágyfalvak?

-

Ha a határokat megtartják azt a gazdasági keresletnek való megfelelés során meg tudják-e intenzíven művelni?

Ami az elsőt illeti: A XIX. századra a legfejlettebb mezővárosok megváltották magukat a szolgáltatások alól. Kecskemét, Nagykőrös, Szentes. A többi lehetett továbbra is bérlős (taksás) jogviszonyban: szabad határhasználat, robotmegváltás pénzben. A kisebb mezővárosok úrbéres mezővárosként

autonómia

helyett

jobbágytelkekre

osztott

nyomásrendszerben művelt határgazdálkodást folytathattak.17 Ami a mezővárosias településrendszer fenntartására irányuló szándékot illeti az alföldi fejlődési út megőrzéséhez szükség volt arra, hogy a körülvevő bérelt pusztákon ne éledjenek fel a középkori jobbágyfalvak. Igyekeztek a mezővárosi tanácsok megtiltani a népesség kirajzását. A mezővárosi polgárnak is jobb volt maradnia településének környezetében, hiszen így megőrizhette sajátos félszabad, lazább földesúri függését. Összetalálkozik a helybeli földesúr érdeke is, aki inkább egy összegben bérleti díjat tovább kér mintsem jobbágytelkekre felosztva.18 Ráadásul a földesúrnak járó adó teljesítése is könnyebb a mezőváros közösségének nagyobb népesség szám esetén többfelé eloszlik a teher.

16 Beluszky: 186. o. 17 Beluszky: 182. o. 18 Beluszky: 189. o.

11

4. A mezővárosi határhasználati rendszer A határhasználat kérdése már összetettebb. A művelési módszerét két szakaszra bonthatjuk. Először vissza kell nyúlnunk ismét a hódoltságbeli gyakorlathoz.19 A sok ezres, tízezres állatállomány legelőn való eltartása mint említettük hatalmas legelőterületet, illetve városhatárokat igényelt. A határhasználat rendjét a természeti viszonyok alapvetően meghatározták, erről említést tettünk a vízrajzi viszonyoknál. Ezen túlmenően a földesúri urbáriumok meghatározzák a földhasználat módját. Ám ezek ellenére vagy sok helyen ezzel összhangban van közös jellegzetességük, ez pedig az un. övezetes határhasználat.20 Először is a mezőváros un. belsősége lakóterülete. Ez a belső mag még két részre osztódhatott néha. Az egyik a lakótelkek szoros egymás melletti területe, a másik az ezt körülvevő, a lakótelektől nem messze elkülönített ólaskert. Ha a belterületen belül történik meg ez a felosztás, akkor kétbeltelkes vagy un. ólaskertes településről beszélünk. Ennek kialakulását az állattartás indokolta. Az egy háztartás telke ilyenkor elkülönül két részre. Az ólaskertekben foglal helyet a felhalmozott takarmány, az igazán nagy gazdasági épületek. Ennek határát jól körülárkolták nemcsak egymástól, hanem a lakótelkektől is. Ide került a félridegen tartott jószág is, fűthető istállókba. Állandóan lakja, vagy béresekkel vagy a család valamely férfitagja. Tipikus mai szóval mondva „férfiklubok”, nőknek nem volt illő csak úgy bémenni a Kertségbe. Az ólaskertes belső településforma főleg a XVI-XVII. században dívott, majd csak a tanyás települési-gazdasági rendszer szorítja ki. Sokan a háztartás által ellátott funkciók területi megosztottsága miatt ebből eredeztetik a tanyák kialakulását is. Tudniillik, hogy a háztartás és a gazdasági udvar ott is megoszlik, csak nem a belterület között, hanem messzebb a beltelek és külterület között.21 19 Beluszky: 98. o. 20 Beluszky: 102. o. 21 Beluszky: 126. o.

12

Ahogy a XVIII. században terjeszkedik a település, egyre inkább megszűnnek, ólaskertekbe lakóházak épülnek helyükbe. Ólaskertes település pl.: Hajdúböszörmény, Hajdúhadház. Ugyanitt megemlíthető még az un. mezei kertek néhány mezőváros határában. Szintén XVI-XVII. századi, elsősorban ez a rideg állattartást szolgálta. A közlegelőkről behajtott, télre Szent András nap után „szétvert” nyájból fogadták ide be a marhát, juhot aklokba, szélárnyékokba, takarmánnyal. Ez már üzemközpont is, mert ideiglenes megtelepedésre is alkalmas volt. Közös állatok őrzése miatt a mezei kert viszont csak ideiglenes létesítmény, mert közös tulajdonú földeken létesültek.22 Ezt a tanyásodástól való elkülönítés okán érdemes említeni. b. Kertek övezete, kertkultúra öve: Gyümölcs, káposztás, szőlőskertek. c. Belső legelő öve, ahová naponta hajtották ki a kezes jószágokat: igások, tejelő szarvasmarha. d. Szántók övezete kezd kialakulni a XVI-XVII. századba. Ez a későbbi tanyaövezet a tanyakialakulás kezdetekor. Összefüggő övezetté csak a XVIII. században záródtak. e. Végül a természeti adottságtól függően a távoli határban a külső legelők öve. Rideg, félrideg állattartás fő területe, a bérelt puszták. Az övezetek aránya az idők folyamán változik. A gabonakonjunktúra közeledtével a tendencia a szántók övének növekedése felé haladt.23 A határhasználat rendjében is többféle a lehetőség, de nem mind kedvez az állandó külterületi épületeknek, -

a mezővárosok közös használatában álló határrészeit közös legelőként használják. Ebben benne voltak a vízzel borított területek, nádasok, vízjárta rétek. A legelőkön a polgárok közös nyájakban tartották itt állataikat. A szántógazdálkodás itt tört utat magának. A polgárok a szabad földfoglalás keretei között foghatták művelés alá a határ egy részét, ezeket nagyrészt még csak un. parlagoló földhasználat formájában, vagyis, ha kimerült a talaj másutt kezdtek művelésbe.

22 Beluszky: 184. o. 23 Beluszky: 102. o.

13

Ezek a szabadon foglalt földdarabok aztán egyéni tulajdonba mentek át. Sok helyen feltétele volt azonban a belterületen bírt ház. Kivéve éppen Hódmezővásárhelyt. Itt is kötetlen volt a határhasználat, nem volt nyomáskényszer.24 Nem úgy Szegeden, ahol elkülönült a szántó, és a kaszálókban tűnnek először fel a későbbi tanyák ősének tekinthető szállásépületek. Hódmezővásárhelyen e szállások szétszórtan a közös legelőkön helyezkedtek el, lassan körvonalazva a szántó övezetet a város körül. -

A határok egyes részeit más mezővárosoknál kiosztják és a közös nyomáshasználatnak megfelelően újraosztják. Elsősorban különböző minőségű kaszáló rétek és a szántók. Ez nyilván nem kedvez a tartós szállásépületeknek.

-

Az egyéni tulajdonba került mezővárosi határ egy része viszont annál inkább. Vagy tartós használat jogán, ez Vásárhelyen 7 évi birtoklást jelentett. Vagy a magukat megváltó mezővárosoknál

a polgár

hozzájárulásának ellentételezéseképpen. Ezeken a határrészeken művelési kényszert nem vezettek be, ezeken az öröktulajdonú földeken jelentek meg először a szállások, későbbi néven tanyák.25

II. 1. A tanyás települési – gazdálkodási rendszer kialakulása A mezővárosi út eddigi alapos ismertetése után rátérhetünk a XVIII. század utolsó harmadára tehető gazdasági változásra, amely gyökeresen átformálta az alföldi mezővárosok többségének határhasználatát és településrendszerét. Miből állt ez a változás? -

az alföldi népességnövekedés növelte az önellátáshoz szükséges gabona mennyiségét

24 Hódmezővásárhely tört. I/373. o. 25 Beluszky: 108. o.

14

-

A XVIII. század második felében külföldön, az osztrák tartományokban erős kereslet mutatkozott a magyarországi gabonára, gyapjúra és a háborús állapotok, a hadsereg élelmiszerkereslete, főleg majd a századfordulón a napóleoni háborúk alatt megnövekedett.

-

Egyes települések újjáéledtek, a földesúri majorok is konkurenciát jelentettek a mezővárosoknak. Hogy a termelést intenzívebbé lehessen tenni, megváltoztatják a határhasználatot. Megszűnik a közös legelőkön a szabadfoglalásos parlagolós művelés. Szétválasztják a közösség használatában lévő földeket és az egyéni használatúakat. De ami szembetűnő: terjeszkedni kezd a szántók

övezete. Az

újraosztásos rendszert (nyomásos

gazdálkodás) felváltja az egyéni, állandó birtoklás. A mezőváros két lehetősége az, hogy vagy a belterületről még művelhető határrészeken létesítenek szántókat, vagy a távoli határrészeket, a pusztákat is újratelepítenék. A megoldás végül egy harmadik mód: a település megosztása a belterületi ház és a távoli határrész között, amely háztartásonként egységet képez: a tanyás gazdálkodási rendszer kialakítása, a tanyásodás első fázisa. Ezek még csak az állattartó szállás ideiglenes épületeit mutatták és ideiglenes kint tartózkodást a fontos gazdasági munkálatok idejére: gabona őszi vetése és nyári betakarítására.26 Mindenesetre a megoldással sikerült a nagy kiterjedésű településhatárok gazdaságos művelését és a megmaradó mezővárosi településszerkezetet összeegyeztetni.27 E távolabbi területeket egyéni tulajdonba kerültek, nem vonatkozott rájuk a nyomáskényszer, elkülönülhetett a nyomásrendszerben művelt szántóktól. A korabeli térképeken szállásföldeknek ábrázolják többnyire. Ezt az átalakulást tehát a gazdasági kényszer eredményezte, az egyoldalú rideg állattenyésztés feladása után is rentábilis lehet a nagy kiterjedésű határterületek művelése. Megmaradt a városi egység, nem aprózódott szét a határ apró kis szórványtelepülésekre.

26 Balogh: 435. o. 27 Beluszky: 191. o.

15

Az övezetek megmaradtak csak egyes elem módosult az új gazdasági kihívásnak megfelelően: -

belső terület: lakó, illetve ólaskertes rész, telek

-

belső legelők: kaszálók, rétek, vízivilág. Újraosztásos, nyomásrendszer is. Hódmezővásárhelyen ezt hívták nyomásföldnek.28

-

szántók öve: nyomáskényszerben művelve, Vásárhelyen nem volt

-

a nagy kiterjedésű közös legelők öve: Itt ment végbe az állattartáshoz kapcsolódó szállások átalakulása földművelésre átállt tanyává egy-másfél évszázad során.29

-

külső puszták öve: a tanyásodás másik színtere.

2. Tanya fogalma, kialakulási feltételei Mindezek alapján már viszonylag könnyen meghatározható a tanya általános fogalma: „A tanya egy osztott településrendszer egyik, önmagában nem önálló, a belterülettől távol fekvő egysége, amely a belterületi lakóházzal és telekkel együtt alkot egy lakó- és gazdasági egységet, családi gazdaságot”.30 A tanya fogalmi ismérveit és típusait a tanyakérdéssel foglalkozó szociológus Erdei Ferenc az 1942-ben megjelent Magyar tanyák című könyvében a következőképpen adja meg. -

magántelep: Olyan épület vagy épületcsoport, amely kívül esik a (mező) városok, falvak zárt tömbjén

-

őstermelői célt szolgál, állattartás és földművelés színhelye

-

a termelő tartózkodási helye, vagy rövidebb vagy hosszabb időre.31

Ez a meghatározás inkább leíró, külsődleges vonásokat emeli ki, nem a funkcionális belső és a gazdasági külső terület összetartozását, gazdasági egységét.

28 Bodnár: 138. o. 29 Balogh: 435. o. 30 Beluszky: 193. o. 31 Erdei: 16. o.

16

Az alföldi un. osztott település elvről szóltunk már az ólaskert kialakulásánál. A tanya kialakulása tulajdonképpen ugyanennek az elvnek a másik megjelenési formája, csak nem a belterületen belül, hanem a bel- és külterület között. Keletkezésének feltételei több szerzőnél megvizsgálva azonosak: -

a belterületről intenzíven és gazdaságosan nem művelhető nagyságú határok.32 Egyre nagyobb távolságban lévő művelt földek, ahová terhessé vált mindennap kijárni.

-

Az

intenzív

gazdálkodás

kényszere,

a

szántó

bővítése

a

gabonakonjunktúra növekedése -

Az övezetes termelési rendszer legalább kezdeti szakasza, a legelők elkülönítése

-

A jobbágybirtoklásnál szabadabb mezővárosi birtok és tulajdonjog, a határ egy részének egyéni birtoklása

-

A mezővárosból való végleges kitelepedés elvetése. Újabb falvak létesítésének hiánya. Ez utóbbi kétoldalú érdek is. A mezőváros „ragaszkodik” a közterhet viselő polgárához, hiszen alacsonyabb létszámnál nehezebben teljesíti a földesúri terheket. (adó) Ezért is tiltják, szigorúan szabályozzák, a városban való bizonyos idejű bentlakáshoz kötik a tanyatulajdonost. A mezővárosi polgár pedig szeretné megőrizni a közösségi kedvezőbb jogállását.

Nyilvánvalóan nem alkalmas a tanyák kialakulására a közösen tulajdonolt, használt legelők, kaszálók. Az újraosztásra kerülő nyomásföldek. Itt csak a XIX. században a nyomáskényszer megszüntetése után a tagosítások során lesz lehetőség a tanyás terjeszkedésre. Ugyanígy nem alkalmas a szabad foglalásban művelt (parlagoló) határrész sem, mert ez közös tulajdonban marad, kivéve, ha valamilyen oknál fogva egyéni tulajdonba nem adják.

32 Beluszky: 193. o. Balogh: 436. o. Szenti: 393. o.

17

3. A tanyafejlődés szakaszai A tanyafejlődés korszakai egyes szerzőknél eltérő időintervallumokban definiáltak. Erdei Ferenc felosztása többé – kevésbé a többi szerzőnél is követendőnek bizonyult. Ő elkülöníti a -

tanyarendszer első korszakát a XVIII. századi agrárkonjunktúrától a XIX. század második feléig

-

a második korszakot XIX. század második felétől veszi

-

a harmadik kezdetének a XIX-XX. század fordulóját teszi

-

és ezekhez hozzáveszi a „magyar tanyák őskora”-ként a honfoglalástól az első korszakig terjedő időszakot is. A másik a vásárhelyi tanya monográfus és író Szenti Tibor periódizácója, amely egészen a témánkat meghaladó időszakot, a XX. századot is apró szakaszokra bontja.33

Itt csak az alábbiakat idézzük Hódmezővásárhely esetén: -

a hódoltság végétől a lakossági visszaköltözések szállások, ideiglenes szállásépületek születése

-

1772-es

vásárhelyi

urbárium

bevezetésétől,

a

feudalizáció

elől

kibújásként szállástanyák építése, tanya őse. A tanyás gazdálkodás negatív korszaka: szállásföldek felmérése, határ dűlőkre osztása. Övezetes termelési rendszer. Az első tiltások a nyomásföldeken emelt épületekre. -

Napóleoni háborúk korától a XIX. század első két évtizede felemelkedő szakasz, terjedés, tiltások eredménytelenek a tanyák építésére. Parlagoló művelés helyett nyomásos vagy vetésforgó is. A szállásokon van termelés súlya, már nem kisegítő üzemhely. De a földesúri majorságok kialakulása is ekkori. Gabonakonjunktúra hatása.

-

Az 1848-49-es szabadságharc bukásáig stagnáló idő. Örökváltság elakad, de a közlegelők elkülönítése is.

-

1850-1880-ig jelentős szakasza a tanyák, igazi tanya, a földművelő tanya terjeszkedése.

Az

eddigi

közlegelők

kiosztása,

nyomásterületek

megváltása, tagosítása.

33 Szenti: 393-401. o.

18

-

1880. a századfordulóig egy újabb negatív szakasz. A tengerentúli olcsó gabona, földéhség, munkanélküli agrárnépesség - Viharsarok. A hanyatlás kezdete. A tanyarendszerrel több tanulmányban foglalkozó Balogh István korszakolása figyelembe vette az alföldön nagy múltra visszatekintő extenzív állattartással összefüggő szállásokat, mint az újkori értelemben vett tanyák őse.

-

elkülönít egy XVIII. századi fázist a XIX. század első feléig. Ideiglenes tartózkodású mezei épületeken: csak a nyári munkák idején lakottak.

-

XIX. század első felétől az 1850-es évig egy második fázist: állandóan lakott épületek, tanyák, állandó lakásra berendezettek. Gabonatermesztés – állattenyésztés egyensúlya a jellemző még. De városi hatóságok nem engedik az állandó kint lakást (ne növekedjen a városban maradók közterhe: adó, fuvarozás, beszállásolás) kiköltözést.

-

1850-es évek után egy harmadik fázis: ő ebben a városról való végleges kiköltözést látja, ami nagyon kevés helyen valósult meg. A belső ház és a tanya mint üzemhely megszűnése, elszakadása a külterület javára.

-

Ezek után nevezi a tanyás gazdálkodás klasszikus korának az 1848-1870ig terjedő időszakot

-

És a tanyás gazdálkodás kiterjedésének korának az 1870-1914-es intervallumot. Beluszky Pál a tanyafejlődés első szakaszának a XVI. századtól a XVIII. század közepe – végét tartja (Rácz István nyomán). Amikor is a szállások helyébe, mellé megjelentek a szántóföldi tanyák. Megjegyezve, hogy ezen időszakban

szállások

vagy

tanyák

csak

azon

mezővárosokban

keletkeztek, amelyek a hódoltság korában is lakottak. Jelen dolgozatunk is ezt a korszakhatárt követte Hódmezővásárhely mezőváros külterületi határhasználata miatt. A lakatlan „új” településeknél csak a XVIII. század derekán jelentek meg e tartozék-települések.34 A XIX. századtól ő már nem húz ceruzát az 1848-50-es éveknél hanem végigvezeti

a

dualizmuskori

alföldi

tanyavilág benépesedését

a

századfordulóig.35 34 Beluszky: 200. o. 35 Beluszky: 231. o.

19

Az egész alföldi régió tanyás fejlődésnek egységes szakaszait nem lehet megvonni általános érvénnyel, nyilván ez az oka a sokféle periodizációnak. Hogy az első szakaszt ki milyen mélyre, régmúltra viszi vissza, már egy tanyaelméleti kérdésbe kerülünk, amit csak röviden szeretnék felvázolni. Nevezetesen a tanyák középkori eredetének vitáját. Ha a tanya szavunk nyelvtörténeti jelentésváltozásait nyelvész szemmel vizsgáljuk. Láthatjuk, hogy e szó micsoda jelentésváltozásokon ment át! Pusztai Ferenc tanulmányában említi, hogy a szó első előfordulása egy 1037-ben kelt

oklevélben

található

(„tanya”).

Az

akkori

jelentése

a

vízgazdálkodással, halászással kapcsolatos: halászó hely, halas thonia. Jelentéstörténete csak a XVII. században válik el: „tartózkodási hely, pásztorhajlék.36 De erre felváltva használják ugyanígy a szállás szót. Végül a tanya szó a XIX. századra benyomul a szállás szó jelentéstörténeti helyére. Győrffy István etnográfus úgy vélte, hogy a tanyák, régebbi nevén szállások már a török hódoltság előtt megvoltak. Ez a néprajzi álláspont egészen a nomád kettős (osztott) szállásig végigvezette az eredetet. Győrffy számára az apropót a kunsági ólaskertes települések adták. „A nagykun tanya nem egyéb, mint a határba kitelepített városi tüzelős ól”, vagy ahogy később kifejtette: „az alföldi tanyák nem mások, mint a községből kitelepített ólaskertek”.37 Nagyon népszerű elméletnek bizonyult, és az alföldi út nomád eredetének bizonyítására szolgált. László Gyula ezt az ólaskertes települési formát egyenesen avar-nomád örökségnek tartja az osztottságban az egykori téli és nyári szállás elkülönülését. Erdei Ferenc elfogadta, ezért is szerepel tanyakorszakai között a fent említett periódus.

36 Szenti: 392. o. 37 Solymosi: 74. o.

20

A történeti álláspontot képviselő kutatók tagadták a tanyatelepülések elvének ilyen korai időkben történő visszavezetését. Az agrártörténész Szabó István kutatásai erre rácáfoltak. Balogh István is a tanulmányában említi, hogy csak arra vonatkozóan van írásos forrás, amikor az 1514-es októberi országgyűlés a Dózsa-féle parasztfelkelés

utáni

két

törvénycikkben

említést

tesznek

„a

tuguriumokról, amelyet közönségesen szállás-nak neveznek”.38 De ezek a tuguriumok tulajdonképpen mezei kalyibák, kunyhók, amelyek a legelőkön lévő állatok tartását szolgálták és a megfogadott pásztorok lakták. A XVIII. századra eltűnnek és egy más gazdálkodási rendszer veszi át a helyüket: a földműveléshez kötődő tanyák.

4. A tanyák fejlődésének első szakasza Erdei Ferenc mint említettük a XVIII. század második felétől a XIX. század közepéig, 1850-ig terjedő időszakot tekinti első szakasznak. A pusztákon

tartott

jószág

téli

szálláshelyeként

és

a

takarmány,

szerszámkészlet tárolására épített ideiglenes szállásépületeket jelenti még ekkor a „tanya”.39 A mezővárosokban a szállástanyák megjelenésében nagy időbeli szóródást találunk. Szegeden már 1725-ből ismerünk, Félegyházán pl. 1749-ből. Van, ahol már a XVI. századtól, de van ahol még a II. József - féle I. katonai térképfelvétel sem talál szállást a határban. Tehát a fejlődés mezővárosonként eltérő ütemben zajlik. Csak nagy általánosságban lehet meghatározni a fenti időszakot. A területi kiterjedést már említettük a térkép Rácz István által elvégzett vizsgálatakor. A tanya tartozék – településként, gazdasági udvarként létesült: a tulajdonos lakhelye a mezővárosban volt. Kezdetben csak kizárólag a mezőgazdasági munkák idején tartózkodott a tanyán a család munkaképes tagjaival. 38 Balogh (1976): 2. o. 39 Szenti: 393. o.

21

Ha a tanya fő funkciója a szántógazdálkodás volt: aratás és nyomtatás idején. Ha a szállás ridegmarha teleltetésére szolgált az állatoknak karámok, némileg védelmet nyújtó ólat emeltek. Az extenzív állattartás helyére a félrideg tartásmód lépett. Itt tárolták a szénát. Munkaigényesebb növényfajták. Megjelentek a szállásokban a cselédek, az állatok teleltetését végző pásztorok, ők már sokszor állandó lakói: majoros, kertész, „tanyás” néven.40 A szállástanya a belteleki háznak már nem egyszerűen kisegítő üzemhelye, hanem a termelés egyre inkább áttelepül a szállásokra.41 A század elejére a gabonakonjunktúra és ekkor különösen a gyapjú iránti kereslet növekedésével, még a két termelési ág közül a gabonatermesztés egyensúlyba tud kerülni a félszilaj állattartással.42 Érdekes, hogy a korban a külföldi gazdálkodási szaktekintélyek (Albrecht Thaer, Johann Burger, Johann Georg, Koppe) feszegetik az akkoriban használatos nyomásos gazdálkodást, nem tekintik már un. racionális gazdálkodásnak. Szemléletváltás: nem a legnagyobb termés, hanem a lehető legnagyobb nyereség legyen az okszerű mezőgazdaság célja, a befektetett pénztőke minél jobban megtérüljön. Szakítani kell a két-, háromnyomásos, legelőváltó hagyományos gazdálkodással, áttérni az extenzívről az intenzív gazdálkodásra. Ennek legmagasabb foka az un. szabadgazdálkodás (wirtschaft) ahol nincs fordulókényszer és legeltetési szolgalom (servitus), bevezetni a kapás és évelő takarmány növényeket, áttérni az istállózó állattartásra, így lenne trágya, a szántóföld felét nem kellene ugaroltatni. Ez az országban is a gazdasági szakírók kedvelt témája e korban, sőt az arisztokrata gr. Széchenyi István Hitel című munkájában foglaltakat is ide sorolhatjuk. A magyar szakírók pedig a szabadgazdálkodás tipikusan kapitalista

jellegű

gazdálkodásban

üzemformáját

látták,

ahol

nálunk

nincsenek

legjobban feudális

a

tanyás

birtokjogi

és

határhasználati korlátozások. 40 Balogh: 435. o. Beluszky: 202. o. 41 Szenti: 396.o. 42 Balogh (1962): 136. o.

22

A tanyásodás meglehetősen kedvező megítélését mutatta.43 Galgóczy Károly, Balásházy János, Csaplovits János munkáiban leírják a tanyás gazdálkodást, munkamegtakarítást, okszerű gazdálkodást, a konjunktúra legeslegjobb kihasználásának tekintik. Sőt összehasonlítják. A földesúri kezelésű majorsági művelést a jobbágyfalvak közelében lévő uradalmi pusztákon; az egy tagban való puszták bérbeadását nagy birkatenyésztő vállalkozóknak; végül a mezővárosoknak bérbe adott pusztákon kialakuló tanyásgazdálkodást is elemzik.44 A

magyar

mezőgazdaság

új

irányait

jelzi

az

1832-36.évi

országgyűlésen elfogadott 1836.: VI. és XII. törvénycikkek a jobbágyi és a földesúri legelők elkülönítéséről. A törvény a jobbágylegelők elkülönítését a földesúrétól úgy kívánta rendezni, hogy minden egyes jobbágynak lehetőleg egy tagban legyen a legelője, vagy ha a helyi körülmények nem engedik, legalább dűlő szerint osztassék ki. Ezek a tagosítások adták meg az alapját a tanyásodás újabb terjeszkedésének.

Ahogy

a

korabeli

szakíró

megjegyzi

a

szabadgazdálkodás híveként „az egy tagban lévő birtokon épített tanya lehetővé teszi, hogy földjét ki-ki önbelátása szerint, szabadon erre vagy arra fordíthassa (tudni illik nincs nyomáskényszer) ekkor, vagy akkor munkálhassa”.45 A kor ismert statisztikai leírója,

Fényes Elek

Magyarország statisztikája című munkájának IV. részében a megyék ismertetésekor a Tiszántúli kerületben a csongrádi tanyásgazdálkodást pontosan leírja: „az úrbéri földek nagyobbrészt egy tagban vannak kiadva, ezeket ki-ki tetszés szerint művelheti…. Tanyai épületben itt teleltetik jószágaikat, nyáron a nyomtató lovaikat, jármos ökreiket. A szántást ökörrel végzik egy darab földet mindaddig használnak, szántanak, míg a vadzab vagy farkasfog jelenti magát. Akkor, hogy visszanyerje erejét parlagon hagyják, vagy kapáló növények alá alkalmaztatják.46

43 Balogh (1962): 618. o. 44 Balogh: 620. o. 45 Balogh (1962): 624. o. 46 Fényes (1839-1844) IV.:159. o.

23

A tanyás fejlődés már ekkor eltérő jegyeket kezd felmutatni a gazdálkodásában. A Duna-Tisza közi tanyák, Kecskemét és a Kunság területén gyümölcs és egyéb fák ültetése, szőlőművelés. Debrecen, Nyíregyháza, a békési tanyás falvak a nagyarányú extenzív állattartást mutatnak. Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, a tiszai hajózás fellendülésével az ugyancsak extenzív és egyoldalú gabonatermesztést folytatnak, a legelőterületek

nagyarányú

megjelenésénél

a

piac

és

feltörése a

folyt.47

Ezen

csekély közlekedési

táji

típusok

és

szállítási

lehetőségeknek volt nagy jelentősége. A vízi út hiánya miatt a leghátrányosabb helyzetben a debreceni, jászsági, kunsági tanyák voltak, ezért is maradtak meg az extenzívebb, kevesebb tőke- és munkaráfordítást igénylő állattartásnál. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az 1845-ös nagy tiszai árvíz után megindul az árvízvédelmi munka, amely nagy hatással lesz a tanyás fejlődésre.48 5. Az alföldi tanyafejlődés második időszaka: tanyarendszer 1850-1880 Az árvízmentesítési munkálatok során alakult ki az Alföldnek ma ismert képe. 1846-tól elkezdett munkálatok eredményeképpen szinte nyomtalanul tűntek el a nagy mocsarak, lápok, vízzel borított területek.49 Ennél nagyobb csak az a politikai – gazdasági változás volt, ami az 1848as áprilisi törvények révén született. A feudális berendezkedés gazdasági kereteit is megszüntette: jobbágyfelszabadítás, úrbéri szolgáltatások eltörlése, közteherviselés. Megszűnik a határok kényszerművelése, a puszták, rétek kiosztását befejezik. Ez a tanyás gazdálkodás felívelő korszaka, mondhatjuk Balogh István szavával „klasszikus korának” is.50

47 Balogh (1962): 626. o. 48 Balogh (1962): 631. o. Szenti: 398. o. 49 Beluszky: 47. o. 50 Balogh: 434. o.

24

Fő jellemzője, hogy a tanya, mint üzemhely és a városi ház, mint állandó lakóhely és gazdasági központ mindvégig egyetlen, zárt üzemi egységet alkotott. A paraszttanya városi háztól való elszakadása csak a korszakuk végére következik be. Itt érdemes kitérni röviden a családszervezetre. A mezővárosi népesség a XVIII. században nagycsaládi szervezetben élt. A család férfitagjai nem váltak ki házasodásukkal atyjuk gazdaságából. Most a tanya lakóházszerűvé válik, fehérre meszelt tipikus képét ez időszakban kapja. A nagygazdatanyákon a (cselédet tartó gazdák) a cseléd állandóan kinn van, családostól kinn laknak. Az ún. kisgazda – tanyán a fiatal gazda családjával nősülése után kiköltözik, a nagycsalád két nemzedékre válik szét, de a kapcsolat a városi házban maradó „öregekkel” folyamatos.51 A termelésben a gabonakonjunktúra hatására is a gabona termesztés és a félrideg állattartás egyensúlya most alakul ki. A termelés azonban nemcsak extenzívebbé, hanem intenzívebbé is válik. Ekkor térnek át vetésforgós rendszerre, általános belterjesedés veszi kezdetét az ugar elhagyásával és a trágyázás bevezetésével. Kapásnövények egyes vidékeken speciális kultúrák (zöldség, szőlő, gyümölcs) elterjedése. Mindez a nagyarányú kiköltözési hullám a népesség nagyarányú növekedéséhez vezetett. 1850 és 1870 közötti időben három népszámlálás is folyt, mégsem lehet pontos képet kapni a belterületi és a külterületi népesség eloszlásáról. Az összeírások felvételi lapjai és az összesítések szórványosan találhatók csak meg. Ezen összeírás elsődleges célja a katonai sorozáshoz szükséges adatok összeállítása volt és sokan igyekeztek kivonni magukat alóla. Az 1840-es években nagy statisztikusunk, Fényes Elek leírása alapján kellő forráskritika után Balogh 45-55 ezerre teszi az alföldi tanyák népességét, ami a megyék, kerületek népességének csak a 2-3 %-a.52

51 Erdei: 104. o. 52 Balogh: 437. o.

25

Viszont az 1850 utáni évtizedekben történt I. kataszteri felmérés alapján Csongrád megyében a megye területén 59 %-án 337 258 kat. holdon (Csongrád, Hódmezővásárhely, Szentes, Szegvár, Mindszent) folyt a tanyás gazdálkodás.53 A húszéves változás ütemét tekintve 1850-1870 között a tanyai népesség száma megnégyszereződött: 220-240 ezerre becsülhetjük. A bel- és külterületi népesség aránya nagyjából az első világháborúig meg is maradt. 54 Mindezzel az országban ekkor előrehaladó városiasodással, városi népességkoncentrálódással ellentétes folyamat bontakozott ki az alföldi megyékben. Tóth Zoltán a hét alföldi megyében – a külterületi lakosság számából becsülve – a tanyasi lakosság számát 1851 és 1868 között szintén 200 ezerre (50 ezerről) 1910-ben 700 ezerre teszi.55 6. Az alföldi tanyagazdaságok fejlettségi típusai (1850-1870.) A megszaporodó tanyás gazdaságokban a gabonakonjunktúra gazdasági hatása az, hogy a tanyák egyes régiói lassan eltérő fejlődési utat járnak be. A gabona, kukorica és a félrideg állattartás egyensúlya egyes helyeken megbomlik. Ennek alapján már Erdei Ferenc is csoportosítani próbálta a tanyákat:56 -

azokat a területeket, amelyek a tanya fejlődés szakaszait, korszakait végigjárták szabályszerű tanyák vidékének nevezi. (Hódmezővásárhely, Maros – Körös – Tisza köze)

-

amelyek megmaradtak a második korszaknál elmaradt tanyák vidékének, ahol még fellelhetők a tanyás fejlődés első korszakának jellegzetességei is, pl. Nagykunság, Jászság, hajdúvárosok, Debrecen határvidéke

-

túlfejlődött tanyáknak pedig azt, ahol a város és a tanya közötti egység véglegesen elszakad. Lakója teljes és örökös kinnlakási szándékkal települ ki a tanyára. Erdei ezt nevezi un. farmtanyának (isolated farmmintájára). Ez a terület a Három Város tanyáiból, Szeged tanyáiból áll.

53 Balogh: 438.o. 54 Balogh: 443.o. 55 Tóth: 414. o. 56 Erdei: 151.o.

26

Balogh István csoportosítása a művelési ágak harmóniájára vagy dominanciáján

alapul.

Gazdálkodásuk

szerint:

intenzív

belterjes

haszonállattartás és nagy munkaigényű szőlőtermesztés, gyümölcstermesztés dominanciája. Az itteni gazdálkodásnak nem a gabonatermesztés a kereskedelmi ága, sőt a belőle származó jövedelem sokkal kisebb. A legfőbb jövedelmi ág a baromfitenyésztés és a bortermelés. A Három Város vidéki és a szeged körüli tanyákra jellemző, így ezt nevezi Balogh szegedi-kecskeméti típusnak.57 Elterjedési területe a Duna-Tisza köze. Ekkor alakul ki Kecskeméten a baromfitenyésztés, homoki szőlő- és gyümölcskultúra, Nagykőrösön a saláta, uborka, Szegeden a fűszerpaprika, Makón az intenzív hagymakultúra.58 Ezek az intenzív mezőgazdasági kultúrák nagyszámú állandó munkaerőt igényelnek, a cselédek és napszámosok jelentős hányada tanyai lakó. Ezek kertészek vagy tanyások néven részben zsellérek, részben szabad munkavállalók. Családostól kiköltöznek, míg a gazda a városon lakik, tőle haszonbérben bírják a tanyát. A kerti termelés megindítása nagy küzdelmet igényelt a földdel, s a homokterületek termővé alakításával ez egy „új honfoglalás”-nak tekinthető. A haszonbéres és az állandó farmtanyák túl súlya a jellemző.59 Az Alföld jelentős részén a gazdálkodás más irányba ment el. A kedvező talajadottságok és a vízi szállítás lehetősége miatt a gabonakonjunktúra itt óriási hatást

gyakorolt. Először a nagybirtokon, majd a paraszti

gazdaságokban nagyarányú, extenzív, monokulturális gabonatermesztés lett a fő ágazat. Állandó legelőfeltörések jellemezték a vidéket: Maros – Kőrös – Tisza közti vidékek, alföldi folyómenti tanyák területe. A gazdálkodás legtipikusabb példája éppen Hódmezővásárhely, amely után ezt a típust a hódmezővásárhelyi típusnak nevezte el Balogh.60 Erdei pedig a szabályszerű tanyák vidékének nevezte.

57 Balogh: 444. o. 58 Erdei: 109. o. 59 Erdei: 209-220. o. 60 Balogh: 447. o.

27

Ennek a gazdálkodásnak jellemzői: nem ösztönzi a gazdákat sem a modernebb termeléstechnikára, sem a takarmánynövények meghonosítására. A szántóföldet éveken keresztül csak gabonával vetették be, a trágyázás ismeretlen volt ekkor még, az eszközök a régiek maradtak, a gépek ismeretlenek voltak. A gazdálkodás a lehető legkevesebb tőke- és munkabefektetéssel folyt. A gabona szállítása vízi úton történt. Ezekre a hiányosságokra a korabeli gazdasági szakírók is felfigyeltek. Féltek a legelők túl nagy részének művelés alá vételétől, így a takarmánynövények termesztésének hiányában az állattartás csökkenésétől és minőségének romlásától. /Balásházy János) A

következmény

a

talaj

kimerülése,

a

termésátlagok

csökkenése

elkerülhetetlenné lesz.61 Viszont

ezek

nem

riasztották

el

a

parasztságot

az

egyoldalú

szemtermeléstől. Pl.: Hódmezővásárhely gabonakivitele 1850-es években megnégyszereződött. Bácska, Csongrád, Csanád és Békés megyék voltak az árugabona-termesztés fő központjai. A tanyás gazdálkodás e típusa nem kívánta meg a gazda állandó kinnlakását, a tanyákon a felnőtt fiúk, fiatal házasok, ezek hiányában a városi háztól élelmezett majorosok és a béresek lakták, csak a szegényebb gazdák költöztek ki. A gazdák és bérlők állandó tanyai lakásra való kiköltözése az 1869. évi népszámláláskor még csak megkezdődött. Ez a gazdálkodás csak rövid munkaalkalmat adott az évben, kevés a munkalehetőség. A tanyás gazdálkodás harmadik típusát nevezhetnénk Erdei szavaival az elmaradt tanyák területének. Ez a vidék a legkisebb területű, még megőrizte az állattenyésztés és növénytermesztés régi struktúráját a tanyásodás első korszakából. Ez elsősorban Debrecen, a hajdú kerület és a Nagykunság egyes területein

maradt

gazdálkodásnak.

meg,

ezért

is

nevezi

Balogh

debreceni

típusú

62

Megmaradt az állattartás korábbi túlsúlya. A pusztai legelőkön tavasztól őszig számos jószágot tartottak. Télen pedig a félrideg módon, a szántóföldi tanyákon teleltették ki őket. 61 Balogh: 447. o. 62 Balogh: 451. o.

28

Megmaradt az övezetes rendszerben a 7-20 km-es külső pusztai legelők és a szántóföldi öv a tanyákkal. A növénytermesztés csak önellátásra, házi szükségletekre korlátozódott. A gabonakonjunktúra itt később éreztette hatását: 1858. után, amikor kiépült a Szolnok – Debrecen közti vasútvonal. Ekkorra az ára viszont csökkenőben volt, nem ösztönzi a gazdákat a legelőik feltörésére. Csak olyan növényeket termesztettek, amelyet takarmánynak is fel lehetett használni. A tanyai lakosság száma csekélyebb a birtokosok közül, aki kiköltözik, inkább a cselédes tanya a jellemző. A gazda a tanyáján csak vendég, a munkát a tanyás cseléd végzi. Ez lehet telelős az állatoknál, lehet szabad majoros, aki a tanya gondozásáért is felel. A nagygazdatanyákon, 80-100 holddal földeken ún. kommenciós majoros, aki családostól van kinn és majorjellegű gazdálkodást folytat.63 7. Az alföldi tanyafejlődés harmadik korszaka Erdei Ferenc ez időszakot a XIX.-XX. század fordulójától számítja, Balogh István viszont 1870-től az első világháború kitöréséig. Erre az időszakra a tanyás gazdálkodás kiterjedése és termeléstechnikai fejlődése a jellemző.

Nevezetesen

a

jobbágyfalvak

csak

nagy

késéssel

a

jobbágyfelszabadítás után tudtak bekapcsolódni a tanyás fejlődésbe. Sok helyütt még fennmaradt a forduló és nyomáskényszer. A gazdálkodásban viszont rohamos változások indultak be. Az önellátó gazdálkodás helyére egyre több helyen a piacra termelés kerül. Ekkor kezd elterjedni az istállózó állattartás a félrideg módszer helyett. A szegedi-kecskeméti típusban a nagy hagyományú kertkultúrákban a művelés kiterjedt a távolabbi földekre is. Kecskemét, Szeged, Makó, Nagykőrös, stb. terményei híres exportcikkek lettek. Az 1880-as évek régi hegyi szőlő-kultúráit kiírtó filoxéra járvány hatása itt kimondottan kedvezett a homoki szőlő piaci keresletének. A földművelésben a hódmezővásárhelyi típus a legelterjedtebb. Viszont a tengerentúli búza megjelenése országszerte egy dekonjunktúrát teremtett, különösen a Viharsarokban. E típus évtizedekre megreked e szinten.

63 Balogh: 454.o.

29

A debreceni típusnál a konjunktúra hatása amúgy sem érzékelhető, a legelőkön csak az 1870-es években indul meg a tanyásodás.64 A tanyás gazdálkodás ott fejlődött a legrohamosabban, ahol a mezővárosi vagy szabad paraszti birtoklás következtében már a jobbágyfelszabadítás előtt is volt előzménye. A tanyás gazdálkodás kiterjedése a korszakunk alatt végig tartott, de az állami kormányzat és a közgazdászok, gazdasági közírók már nem foglalkoztak vele. Sőt az 1880. évi népszámlálásból a puszták népességi adatait fel sem dolgozták külön. Ez elmondható a többi népszámlálási adatokra is, a közreadott anyag igencsak korlátozott mértékben használható egy átfogó feldolgozáshoz. Így forrásként a III. katonai térképfelvétel és az 1896-os II. kataszteri felmérés ad némi képet e korszakról, a tanyásodás területi kiterjedésének alakulásáról. Az Alföldön és az Alföldnek a Dunántúllal érintkező peremén 15 megyében a tanyás rendszer kizárólagos vagy túlnyomó volt. A tanyás gazdálkodású helyek összes lakossága 2 203 403 fő, amelyből külterületen él 725 139 fő, azaz körülbelül a lakosság egyharmada. De ebben benne vannak a majorsági cselédek is, szőlőskertek lakói, úgyhogy Balogh a tanyai parasztnépesség számát 550-700 ezer főre teszi.65 A korszak gazdasági életének hajtómotorja az agrárkonjunktúra. Az Ausztriával fennálló vámközösség is kedvező pozíciót biztosított az Osztrákagyar Monarchiában. A kiegyezés és a századforduló között a búzatermelés 2,5-szeresére nőtt, a gabonakivitel a hatvanas években meg ötszöröződött.66 A termékek kereskedelme ösztönözte elsősorban a vasútépítést. A gabonatermelő vidékek kiterjesztésének igényei álltak az ármentesítési munkálatok hátterében. Az Alföld 2/3-án szántó lett: annak 30 %-án búzát, 25 %-án kukoricát vetettek a XX. század elejére. A rideg állattartás már csak idegenforgalmi látványossággá vált (Hortobágy, Bugac). Az intenzív termelés második foka volt, hogy a mezővárosok egy része speciális kultúrákat fejlesztett ki: Szeged, Kalocsa fűszerpaprika, makói hagyma már említésre került.

64 Balogh: 458.o. 65 Balogh: 460.o. Beluszky: 230.o. 66 Beluszky: 222.o.

30

Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét zöldség, gyümölcs és szőlőtermelése úgyszintén.

A

gabonakonjunktúra

esésekor

ez

pótlólagos

fejlődési

lehetőséget nyújtott. A tanyás gazdálkodásban a talaj megművelésének technikája, extenzív módjának túlsúlya azonban nem ösztönzi a nagyobb költségigényű gazdálkodásra. Maximum az 1870-es évekre a vasekék (Vidats-eke) és vasboronák általánossá válása, ezzel el is éri a fejlődés csúcspontját. A gépek alkalmazása a paraszti gazdaságokban az 1880-as években elég ritka (vetőgép, cséplőgépek, gőzgépek). Csupán a szántóföld területe nőtt, az 1896-os II. kataszteri felvétel szerint 30-40 %-kal. Az intenzívebbé válásnak az is akadálya, hogy a nagyobb birtokos nem lakik állandóan a tanyáján, a kétfelé való lakás nagy költség és időveszteséggel jár, az állatállomány hanyatlásával, csak az egyoldalú gabonatermesztésnek kedvez.67 Van viszont állandó kitelepülés a tanyai lakosság szegényebb rétegeiben. Ekkor nő meg a korábban említett Erdei Ferenc által farmtanyának a száma. Létrejöttük egyrészt az, hogy a tanyai birtokkal rendelkezőnek nincs, nem lesz városi háza (nem tud örökölni testvérei miatt vagy ő maga nem tud benn házat vásárolni öregségére). A másik oka az, hogy olyan belterjes termelést folytat, amely állandó kinnlakást követel a túlfejlődött tanyák fajtáját gyarapítva. A haszonbéres tanyák száma szintén emelkedést mutat. A bérbeadók a városban élnek, lehetnek más foglalkozásúak, vagy kiöregedtek a munkából, de ugyanúgy lehetnek csupán tőkebefektetési célból tanyával rendelkezők: bankok, orvosok, ügyvédek, más vagyonosabb polgári személyek. Ami az érdekes az a bérleti díj: sosem pénzbeli csak, hanem terménybeli búza, állatban (sertés, baromfi), élelmiszerben kell teljesíteni. Szinte úrbéres módon van meghatározva, sőt még robotra emlékeztető maradványok is vannak benne: a gazda kertjének művelést, stb. Nem maradhatott el az ajándék sem.68 Viszont ekkor alakulnak ki az un. pusztai tanyák is, amelyek már valódi szórványként nélkülöztek az anyatelepüléshez fűződő minden kapcsolatot.

67 Balogh: 467.o. 68 Erdei: 122.o.

31

Vagy elszegényesedés miatt feladni kénytelen a városi házát tulajdonosa, vagy eredetileg sem volt városban háza és a parcellázás során a határ távoli részén kezd tanyasi gazdálkodásba a gazda. Messze vannak a pusztán minden közintézménytől, de gyakran még egymástól is.69 Ezek között azonban néha szorosabb egység is kialakult. Ilyenkor valódi pusztai szórványfalvakká alakultak és közigazgatásilag is önállósultak. Pl. Békésben

Csorvás,

Nagyszénás,

Újkígyós:

Szegedi

tanyavilágból

Pusztamérges. Az ilyen jellegű átalakulás irányította a századforduló után a figyelmet a tanyák falvasításának megoldása felé, így keletkezett a tanyakérdés. A tanyákat minden pontosabb elemzés nélkül az elmaradottság világának tartják, valóságos „Kongó vidék”-nek mutatta be Czettner Jenő is 1921-es külön kecskeméti tanyakongresszuson.70 Elsősorban a tanyák összetelepítését javasolja az állami minisztérium is (Kiss István). Majd ezúton községi szintre emelését, alsófokú intézmények létesítését. Erdei Ferenc ezzel szembefordulva fejtette ki véleményét Magyar tanyák című monográfiájában. Ha szórvány falvakat alakítanának a tanyákból, éppen azt ami a falvakkal szembeni előnyük, a termelési funkciót. A tanyák elvesztenék a városi belterülettel való összetartozásukat, egy városrészi helyzetből vidéki-falusi helyzetbe taszítanák le. „A város a tanyáié és a tanyák a városuké… éppúgy beletartoznak a város társadalmába, mintha bennlaknának.”71 III. A Hódmezővásárhelyi külterület 1. A szállások megjelenése a tanyásodás első korszakában Vásárhely a török időben szerzett kedvezőbb helyzetét, mint a mezővárosok fejlődését részletező fejezetben elmondtuk: a jobbágyi szolgáltatások pénzben való megváltása, belső autonómia, önálló gazdálkodás a határterületen.

69 Beluszky: 231.o. 70 Beluszky: 232.o. 71 Erdei: 199.o.

32

Mezővárosként Vásárhely is a külterjes állattartást folytatta a XVII-XVIII. században, amely kedvező alapnak bizonyult a szállások, később a tanyák megjelenéséhez.72 A szarvasmarhatartás

mellett

csak

másodlagos

szerepet

játszott

a

földművelés. Az erős testű, izmos, nem nagy igényű magyar szürkemarha kereslete Nyugat- és Dél Európában még tartott. Bár az 1676-1705. között a Habsburg udvar megtiltotta az önálló marhakereskedelmet és állami monopóliumnak nyilvánította, 1715. és 1747. között némileg javultak a lehetőségek, az ökröket osztrák kereskedőknek adták el. 1715-ben a városnak 1000 Rh Ft jövedelme származott az állatok eladásából.73 A lakosság kis része tartott hízóökröt. De nagyon sok múlott a földesúrtól. Vásárhely mezőváros birtoklása a török uralom vége felé igencsak fordulatokban gazdag. A csapatok többször feldúlják, fosztogatják, 1693-ban a felszabadító háborúk során tatár csapatok úgy kifosztják a várost, hogy lakói elmenekülnek egy időre a szomszédos Halas, Szeged és Algyő területére. Majd 1699-ben érkezett meg az egyik visszatelepülő csoport. Az Udvar a visszafoglalt területekre vonatkozó birtokigényt csak gr. Bercsényi Miklóstól és a csanádi püspöktől fogadta el. De Bercsényitől elvette 1701-ben Rákóczi Ferenccel való kapcsolata miatt, és a cseh származású Schlick Lipót császári tábornoknak adományozta a volt Bercsényi uradalmat Csongrádon és Vásárhelyt a hozzátartozó pusztákkal együtt. A Rákóczi-szabadságharc alatt Bercsényi visszaállította földesúri jogát, a város adót fizetni nem akar, így Bercsényi 1709-ben gr. Károlyi Sándornak, a tiszántúli parancsnoknak „árendába bocsájtotta”. A szatmári béke után Bercsényi birtokait újból Schlick kapta meg, Károlyi szintén ragaszkodik a Csongrád – Vásárhelyi uradalomhoz, amelyet végül is 1722. november 27-én 30 ezer forintért megvásárolt Schlicktől. Így kezdődött el Károlyi földesurasága a város felett. A király, III. Károly által kiállított adománylevél felsorolja a városhoz tartozó pusztákat:74

72 Hódmezővásárhely I/347.o. 73 Hódmezővásárhely I/349.o. 74 Hódmezővásárhely I/725.o.

33

Szegvár-puszta, Máma, Szentgyörgy, Szántó, Férged, Mártély, Szegvár, Derekegyháza, Körtvélyes, Szenterzsébet, Gorzsa, Kopáncs, Szentkirály puszták. Viszont a beiktatás kiterjedt „a megnevezetteken túl mindazokra is, amelyeket az ő jobbágyai használnak”: Batida, Sámson, Csomorkány, Fecskés, Tótkutas, Vereskutas, Rárós, Újváros, Mágocs, Rétkopáncs, Solt, Fehér-tó környéke pusztákra is. (2. térkép) A XVIII. század első felében a határ legnagyobb részét még kaszálóként és legelőként használták. Földművelést csak akkora helyen folytattak, amennyi az önellátást biztosította. Szépen kiépült az övszerű határhasználat: -

belső telkeket körülövezte először az un. belső legelő vagy „nyomás”.

-

A belső legelőhöz tartozott Szentkirály délről (Sarkaly mellett) a Hódtótól északnyugatra Solt belső része Körtvélyesig, amely nádtermő terület, de magasabb részein legeltetést folyt. Keletre Erzsébet belső része. Délen Gorzsát legelőnek, északkeleten a Kis-tó laposát, északnyugatra Pap-ere-i és kenyerei szőlők közti területet, egészen keletre, Kútvölgyig terjedő határrészt. Szőlőművelés folyt a várostól északnyugatra Tarjánban, Pap-erében, délen Sarkalyon, Szentkirályon, északkeleten Aranyágban (homokhalmok). A várostól délre és nyugatra, a Tisza felé eső mélyebb részeken vízjárta, réti területek húzódtak: Rét-Kopáncs, Batida, Gorzsa, Kingéc, nyugatra haladva a Nagy-Rét, felfelé Tére-hát, Atka, Solt külső része, mártélyi lapos.

-

A várost észak, keleti és délkeleti irányban egy félkörívben vette körül a szállások széles övezete. Északra a Kenyerétől, Kutasig, Rárós, északnyugat

fele Bővehalom, Kéktőhalom.

Keletre Csomorkány,

Erzsébet, Férged a makói útig, Nyékitelek, Hatrongyos. -

Legkívül a pusztai legelők: északon Derekegyháza, Mágocs, a szentetornyai pusztáig, Keleten Szőlősig, Újváros-puszta Vereskutas, Kútvölgy, Kakasszék, egészen Orosháza határáig, Fecskésig. Délfelé haladva Tótkutas, Sámson.75 Vásárhelyen mint a többi nagy határú alföldi mezővárosoknál, nem volt

kötött jellegű határhasználat, nyomáskényszer. A határban inkább szétszórtan helyezkedtek el a szállások.(3. térkép) 75 Hódmezővásárhely I/373.o.

34

Szabad foglalással lehetett a határban bárhol földet lefoglalni. Művelési kötelezettség nélkül 7 évig parlagon hagyhatta, anélkül, hogy a területhez való jogát csorbította volna.76 A szállásföld szabadon adható – vehető, de általában a városban lévő belső telekkel együtt. A szálláson emelt épület először könnyen mozgatható volt, továbbvihető, majd később, ahogy egy helyben maradnak szilárdul meg az egyéni birtoklásuk. A szállások funkciója először a rideg, teleltető állattartás, mellette megjelenő kisebb földművelésről 1730-as évektől van adat. A szántás és a kaszálás váltogatása folyamatos, a földet ősszel és tavasszal bevetik, vermet ásnak, abban tárolták a gabonát és a szemes takarmányt. A XVIII. század közepére a városban is érezhető volt a földesúri refeudalizáció. A határban lévő földek pontos felmérése, a jobbágytelkek létrehozását szolgálta, 1752-53-ban Ruttkay Imre mérnök végezte el. Döntő részben a jobbágyok részére az általuk addig is használt szállásföldek kerültek kimérésre. Az általa készített térképen 711 szállásföld szerepelt.77 A szállások határbéli eloszlását vizsgálni lehet. A legtöbb szállás Vereskutas és Csomorkány pusztai határrészen található: 129 szállásföld, majd a mártélyi, szentesi útnál 114 szállás, makói út melletti határrészeken 54 szállásföld volt. A belső legelő és rétek használata rendezettebb volt. A külső és belső legelőt, rétet, nádvágó és kaszálóhelyeket a lakosság közösen használta. Kijelölték a kaszálásra alkalmas közös réteket, a nádvágást a közös nádasokban külön szabályozták: Kopáncson, Gorzsán, Batidán, Solt belső részein. A város külön területet jelölt ki a város kaszálójaként 1749-ben a szikáncsi oldalt a makai útig, a kijelölt területről a szállásokat el kellett vinni. 1743-ban elkülönítik mind a belső legelőt, mind a külsőt a szállásföldektől. A belső legelőn a kezes jószágokat, a külsőn a gulyákat, méneseket, csordákat legeltették. A belső legelőn ekkor tiltják el a szántást. A városnak kevésnek bizonyult a külső puszta területe, ezért a helységet birtokló földesúrén kívül másoktól is béreltek pusztákat.

76 Hódmezővásárhely I/374.o. 77 Catalogus tuguriorum Vasarhelyiensium

35

A bérbevett pusztákért a taksán felül jobbágyi szolgáltatással (robot, kilenced) nem tartoztak. Azonban Károlyi Sándor a földesúri majorságához csatol néhány területet: Mágocsot, Derekegyházát a szegvári majorsághoz, 1731-ben a mártélyi és körtvélyesi pusztákat, 1732-ben szőllősi pusztát.78 A földesúri gazdálkodás kiterjesztésének vagyunk tanúi – elkezdi szervezni a határban majorságait. Ugyanis a városban a török kiűzését követően nem létezett földesúri majorsági gazdálkodás. Állattartó gazdaságot rendez be Derekegyházán és Mágocson. Akkor még ő is a félrideg állattartásra rendezkedik be, viszont a fajtákat javítja. Olyannyira híressé válnak, hogy a statisztikus Fényes Elek is megjegyzi, hogy „gr. Károlyi nemzetség derekegyházi pusztáján a legcímeresebb ökrök, tehenek és bikák” találhatók.79 -

1727-ben megkísérelte a robot bevezetését, de a mezővárosi ellenállás miatt

ekkor

eláll

szándékától.

Egyezség-levélben

rögzíti

a

határhasználatot. Megindítja a taksás viszony felszámolását. A kollektív szolgáltatások megváltása helyett a földesúr – jobbágy viszonyát egyéni alapra állítani csak fiának, gr. Károlyi Ferencnek sikerül. -

1756-ban úrbérrendezési kísérlete: a puszták használatát csak tetszéséig engedte át a városnak. Ennek fejében a vásárhelyiek taksa helyett jobbágyi adó fizetését is kénytelenek elvállalni.80

-

az 1767-es Mária Terézia-féle országos úrbérrendezés a mezővárosoknak, így Vásárhelynek az eddigi gyakorlatnál kedvezőtlenebb feltételeket teremt. Károlyi a rendeletre hivatkozva megkezdte az úrbériség bevezetését.

Csakhogy

a

vásárhelyiek

nem

ismerték

eddig

a

telekrendszert. A külső és belső legelők közti sávban mindenki foglalhatott magának, állatainak számához mérten szállásföldet. A területet úrbéri telkekre felosztani a tanyák miatt lehetetlen, így a jobbágyoknak kellett bemondani az általuk használt terület nagyságát. -

1772. április 2-án kihirdették az Urbáriumot. Az uradalom pontos földmérést készíttetett.

78 Hódmezővásárhely I/380.o. 79 Fényes E.: 418.o. 80 Hódmezővásárhely I/518.o.

36

Vertics József 1774-ben készít róla térképet. Azonban 1359 egész telket mértek föl, de az urbáriumba csak 1161 került, a többit (198) az uradalom allodizálta, mintegy maradványföldként. Körülbelül 10 ezer hold. Emellett csatolt területeket: Tompahát, Kéktóhát, Sámson, Rétkopáncs, Batida és Szikáncs nagy részét. A város eddigi határhasználatának korlátozása miatt a polgárok úrbéri pert indítanak, a város nem fogadja el ezt az úrbérrendezést, „lázadás bűnébe esik”. A per végül a Helytartótanács előtt dől el 1776. december 26-án, eltiltja a földesurat, a legelőket szűkebbre vonni. Elvileg így a városé marad Újváros, Tompahát, Kéktóhát, Földvár, Sámson, Batida, Rétkopáncs, Kingéc, Szikáncs, Mártély.81 De a Károlyiak befolyása oly nagy, hogy végrehajtatni sosem tudják, sőt el is tűnik ez az ítélet a városi irattárból. -

az uradalmi rendszer kiépítése erősödik: felállítják a csongrádi, a vásárhelyi (kenyerei és szikáncsi majorral) a szentesi (Derekegyházával, Mágoccsal is) majd 1816-ban az orosházi tiszttartóságot (Békéscsabával és Sámsonnal). A Károlyiak dél-alföldi uradalma ekkor volt a legnagyobb. A XVIII. század második felében az állattartás továbbra is megtartotta

tömeges

árutermelő

jellegét,

legfeljebb

emelkedett

a

földművelés,

gabonatermesztés aránya, a földművelésre történő váltás csak 1847. után következik be. A határban a szállások elterjedése erősödik, de az övezetes határhasználatban nem lépi túl a szállásföld területét 1847-ig. A tanyák ősének a közös határban szabadon lefoglalt állattenyésztés megkönnyítésére szolgáló szállásokat tekintjük állandó üzemhelyként. Az ilyen szállásokra vonatkozó adatok Vásárhelyen későiek, a XVIII. század elejéről valók. Írásbeli kimutatása is egy 1737-es okmánnyal lehetséges, de ezen a „tanya” szó még nem is a szállást, hanem a kanászok ideiglenes, könnyen szétszedhető és továbbvihető kunyhóját jelentette.82

81 Herczeg (1980): 64.o. 82 Hódmezővásárhely I/457.o.

37

Az első vagy szabad foglalásban nem volt korlátozás a város részéről, a helyi szokásjog szerint alakult. Ennek fontos eleme volt az un. kútjog. Ami azt jelentette, hogy a kút építője kizárólagos jogot szerez a körülötte lévő 120 négyszögöl területre. Ha nem művelte meg, még 7 évig az övé maradt. Ez tükrözi a földművelési technikát, a parlagoló földhasználatot. Addig művelik, amíg terem, majd 4-7 év után otthagyják és újabb területet hasítottak ki maguknak.

Ezeken

összekapcsolódott

a

szállásokon

a

még: a gabonával

leggazdaságosabban

a

szálláson

földművelés nyers

telelő

az

szalmát

állatoknak

állattartással

így tudták

a

takarmányként

hasznosítani. A szállásföldek számának növekedésével a tanács 1743-ban elkülönítette a határt, megtiltották a szállásokon való legeltetést, csupán a teleltetést engedélyezték. A következő táblázatból a határművelés jól tanulmányozható.83

1774 Szállásföld Legelő (külső-belső) Szőlő Rét (nádas, vízjárta) Belső telek (halászó-vizek)

1780

1847

65 037

32 %

69 664

34,3 %

76 160

37,5%

87 310

43 %

87 310

43 %

87 310

43 %

1 867

0,9 %

1 872

0,9 %

2 970

1,5 %

23 344 11,5 %

23 344

11,5 %

23 344

11,5 %

25 469 12,6 %

20 837

10,3%

13 243

6,5 %

Az adatokból nyomon követhető, hogy a gazdálkodásban az állattartásnak a korszakban végig domináló a jellege. A külterület 203 027 hold jelentős része még a közös legeltetés célját szolgálja, a szántó növekedése lassabb, de először 4627 holddal, majd 1847re 6496 holddal bővült a művelés alá vett terület. A legelők és a szántók aránya fokozatosan kiegyenlítődés felé halad, 1774-ben 22 273 holddal nagyobb a legelő, majd ez a különbség 1847-re majdnem felére, 11 150 holdra csökken. 83 Hódmezővásárhely I/461.o.

38

A szállás vagy tanyaövezet város körüli növekedése a korabeli néhány felmérésen kitapintható:84 Év

1761

1772-74

1788

1831

Szállás száma

711

982

1279

1609

A szállások növekedése 1772-es úrbéri felméréskor a legnagyobb 271 szállással lesz új a szántó övezetben, majd e növekedés az 1788-as uradalmi összeíráskor majdnem 300 szállástelekkel emelkedik. A korszakunk vége felé az intenzitása már a 330 teleknövekedést is eléri. A szállások nagysága száz holdastól a néhány holdasig váltakozott, de nem lehet elkülöníteni az adatokból, hogy melyik szálláson épült már tanya. Az épületek zömét az állatszálláshelyek alkották: istállók, aklok, színek, ólak. Ugyanakkor a tároló létesítmények (pajták, kamrák és gabonásverem) száma is megnő. A korabeli becsü-jegyzőkönyvek leírják: hogyan is nézett ki a XVIII .század végi tanya. Szenti Tibor vizsgálatai szerint a lakóházak beosztása már lehetővé tette az állandó megtelepedést is. Két vagy három osztatú: szoba – konyha - kamra beosztást követik, falait sárból vagy vályogból készítették, fedésére szalmát, nádat használtak. Az állattenyésztő földművelő jellegéből adódóan helyhez kötöttebb építményeket találunk a kezdetleges kunyhókat felváltó tanyaházak udvarán. A szállások átalakulását jól mutatja, hogy a szállás mellett egyre gyakoribb elnevezés a „tanya” a korabeli dokumentumokban. Egy 1754-es iratban szerepelt először, hogy a gazda „a szállásán hált”. A tanács 1785-ben rendelte el, hogy a szállási épületeket állandó házszámmal lássák el. Viszont a kiköltözés mind a város, mind a földesúr, mind a megye tiltja: be kell folyamatosan jelenteniük magukat a városban. Ez a korban általános tendencia, amint azt a mezővárosoknál láttuk. Sajnos a tanyai népesség számának meghatározása a vármegyei összeírásokból nem deríthető ki:85 84 Hódmezővásárhely I/460-462., 463.o. 85 Herczeg: (1979) 95.o.

39

Év

1805

1819

1826

1830

1835

1840

20 741

24 574

24 654

29 080

29 823

30 215

Család

3 857

4 392

4 715

4 050

3 630

3 758

Házak

2 832

3 297

3 525

3 431

3 396

3 623

Lakosok össz.

A vizsgált korszakban volt egy az egész országra kiterjedő összeírás az 1767-es

úrbéri

helyzet

számbavételére,

amelyet

csak

1825-27-es

országgyűlésen iktatnak törvénybe, és a törvényhatóságok hajtották végre. Csongrád vármegyében az 1828. áprilisától 1829. januárjáig tartott. A megyében 3 mezőváros (oppidum) Vásárhely, Csongrád, Szentes, 6 község (possessio) és 26 pusztát (praedium) írtak össze. Vásárhelyen az urbarium szerinti 1161 telket összeírják. 28 316 lakost, 3441 házat, 4405 családot írtak össze.86 Külterületi megoszlás ebben sincs. 2. Út a legelő elkülönözési egyezségig A XVIII-XIX. századi konjunktúra kapcsán egyre csak kiéleződik az ellentét a közös határ-, illetve a legelőhasználat kérdésében. A Károlyiak az allodiális gazdálkodásukat fejlesztik a századforduló gyapjúkonjunktúrája idején. A közös legelőkből és az úrbéres legelőkből kihasít területeket: 1805. a kenyerei majorság felállítása, a haszonbérleteket felmondják. Azonban gr. Károlyi József 3 fia nagykorúságukat elérve a gr. Károlyi Sándor óta egyben lévő Károlyi-birtok felosztását hajtja végre 1827-ben. Ezt nevezték un. „Nagy Osztály”-nak, amelynek során István grófnak jutott a vásárhelyi határból föld (2793 hold) és a kenyerei majorság, Lajos gróf ugyanígy kapott a határból, György gróf szintén. Ezzel három földesura is lett a városnak, de marad a területekből un. nemzetségi közös uradalom is. Mindenesetre ez fordulópontot jelez, ugyanis ezután indulnak el a Károlyiuradalmak a belterjesebb gazdálkodás felé, az egyes grófi „ráták” pedig kidolgozzák a modern üzemszervezetés kereteit, gazdasági központokat létesítenek.87

86 Barta: 25.o. 87 Herczeg (1980.): 64.o.

40

Így az egyre erősödő földesúri legeltetés, a kilenced a réti szénából a város vezetőit arra késztette, hogy az örökváltságról tárgyaljanak. A Károlyi testvérek nem zárkóztak el, de a feltételeket a város nem fogadta el: 2 millió forintot és a 12 000 hold földet a határból, a Pusztából és a kenyerei szántók átengedésével. Ki a marhatartás, ki a szántógazdálkodás érdekeit védelmezte. Sőt az örökváltság terjedjen ki a földesúri használatban lévő Szikáncsra és Körtvélyesre. 1827-re közel állt a megegyezés, de azután a Károlyiak az uradalmi alkalmazottak hatására visszaléptek a szerződéstől, ezzel az örökváltsági törekvések lekerültek a napirendről.88 Az 1832-36-os reformországgyűlés legelőelkülönzésről szóló törvényei alapján a közös legelő megosztható. (1836: VI. és XII. tv.) Mindkét fél érdekelt a legelő és a rét közös használatában, így 1838. októberében megindultak a tárgyalások a megye felügyelete alatt Klauzál Gábor táblabíró irányításával mindkét fél között. A tárgyalások közel egy évtizedig elhúzódtak, s csak nőtt az ellentét. A város az egész határt (amelyhez a Károlyi grófok használnak majorként) be akarták vonni az „elkülönözésbe”. A földesurak emelnék a közös legeltetési joguk mértékét. A város az 1776-os végzés (Helytartótanács) értelmében a legelőről való jogát az uraságnak nem ismerte el. A megyének kellett a feleket felszólítani kölcsönös engedményre, eredménytelen: 1844 februárjában az Uradalom rendes úrbéri pert indít. A város az 1776-os ítélettel az uraság legeltetési jogát a legelőről már eltiltottnak vélte. Az úriszék a fölesúrnak ad igazat, a város így a királyi Kancelláriánál fellebbezést nyújt be. A kölcsönös megállapodás azonban mindkét félen mutatkozik. A város örökváltsági tárgyalásba kezd és visszalép a pertől. Közben ítélet is születik, de azt a peren kívüli megegyezés hatálytalanítja 1847. április 17-én. A belső és külső legelőből való részesedést a táblázat mutatja:89

88 Hódmezővásárhely I/53.o. 89 Hódmezővásárhely I/549.o.

41

Városi birtok

Uradalmi

Közös birtok Össz.:

Belső legelő

10 566

15 016

-

25 582

Külső legelő

42 746

36 824

-

79 570

Nagy rét

-

-

23 344

23 344

Összesen:

53 312

51 840

Látható, hogy a közös legelőkből való részesedés nagyjából kiegyenlített. Az uradalom jobbágytelkenként 32 hold illetményt adott, így az 1666 telek után így 53 312 hold került a város birtokába. Közös használatban a réti földek maradtak a határ déli részén, a legeltetés ott megmaradt a tavak, erek, nádasok világában. 1847. szeptemberében került sor a határjelek felállítására. Megkezdődött a telkekhez járó részek felosztása.

3. A tanyásodás második korszaka Hódmezővásárhelyen a századfordulóig Az 1848-as április törvényekkel Hódmezővásárhely nagy várossá emelkedett (1848. XXIII. tv. 4 paragrafus) kiírta a rendezett tanácsi választásokat.

1849.

március

25-én

városi

rangra

emelkedett.

A

szabadságharc után a jobbágyságból felszabadult lakosság vitái a volt földesurukkal, a Károlyi grófokkal. A megmaradt jogaik elismertetése a jobbágyfelszabadítás után, de a fő kérdés az 1847-es egyezség megvalósítása és a közös használatban maradt területek kezelése, felosztása.90 -

Az egyezség szerint a Nagyrét közös használatban a Károlyiak birtokában maradt és megtiltotta a lakosok legeltetését, nádvágását. Polgári per alatt végül 1852. augusztus 30-án született a Nagyrét fölötti elkülönítési egyezség, vagyis a közös Rét felszámolása.91

90 Hódmezővásárhely II/116.o. 91 Herczeg (1994.): 66-69.o.

42

Az 1847-es egyezmény már eleve az uradalomnak juttatta a belső legelő részének vett Gorzsát és a Hód-tó és Gyulóér közrefogta Nagy-Szigetet, pedig ezek a Rét hátasabb részeinek tekinthetők.92 A mostani 1852-es megállapodás szerint a város a Nagyrét kopáncsi oldalán 7300 holdat kap, beleszámítva a Hód-tó egy részével, amelynek a Tisza Szabályozási Társulat általi kiszárításához arányosan hozzá kell járulnia. Az uradalomnak maradt területen minden úrbéres nádlás, használati jogok megszűnnek. A város a neki jutott Rétkopáncsot 1863ban szétosztotta a telkek szerint. -

Belső legelő és a Puszta kiosztását és egyéni tulajdonba adását a forradalmi idők miatt nem tudták elvégezni. Schéner Ferenc mérnök csak 1850. júniusára készült el vele. A házas zselléreket a város alatti belső legelőből, a telekkel rendelkező gazdákat a külső legelőből juttatták járandóságukhoz.93 A legelők felosztásával és művelésbe vételével kitágult a város tanyákkal benépesült területe, ez a tanyás gazdálkodás felívelő korszaka, a lakosok zöme nekifogott legelő illetősége feltörésének, egyesek már tanyaépületet is emelnek. Ezáltal megteremtődtek a területi feltételei a teljes vásárhelyi határ tanyásodásának. A tanyásodás személyi feltétele az a népességnövekedés, amit a demográfiai adatokból egyértelműen láthatunk. Nyugat-Európában ez ipari forradalom, illetve a mezőgazdaság és élelmiszergazdaság átalakulása után un. népességrobbanásban a XIX. század folyamán kiszélesedett. Magyarországon több mint hatvan év késéssel érkezett, az 1870-es években.94

92 Bodnár: 179. o. 93 Hódmezővásárhely II/129. o. 94 Tóth: 420. o.

43

Hódmezővásárhely népességi adatai: 1850 Össz. lakosság Tanyai lakosság %

1857

1870

1880

1890

1900

1910

1920

35288 45617 49153 52424 55475 60883 62445 60922

2580

620*

7,3

1,3

16517 17811 20213 23170 24700 24082 33,6

33,9

36,4

38

39,5

39,5

A kérdés alapos vizsgálatát nehezíti, hogy a népszámlálások jobbára csak az összlakosságot tüntetik fel, a külterületi összesítések nyomtatásban nem jelentek meg a Magyar Statisztikai Közleményekben, így csak a korabeli helyi iratokból vagy hetilapokból tanulmányozhatók. A XIX. század második felében Hódmezővásárhelyen is érezhető a népességnövekedés lendülete, ez a népesség az ország többi régiójával ellentétben nem a városokba költözik (urbanizáció), hanem a határt, a külterületet veszi birtokba. 1850-től 1870-is a városi lakosság 7,3 %-ról 33,6 %-ára emelkedett a tanyai lakók száma. Abszolút számokban számolva hatszorosára emelkedett!95 A táblázatunk első két oszlopánál azonban figyelembe kell venni, hogy az 1850-es külterületi adatfelvételkor az elsődleges cél a katonaképes lakosság összeírása, sok személyt a városi házánál vettek nyilvántartásba. Ez az 1857-es adatsoron látszik leginkább. Balogh közöl egy másikat is: 1852-ből: 38 699 lélek, ebből 8910 lakik a tanyákon.96 Vagyis a lakosság 23 %-a, de így is 1870-re megkétszereződött létszámot vehetünk. Az 1880-as népszámlálás anyagát a külterületre a tanácsülési iratból közöljük97, amelyet a Statisztikai Hivatalhoz küldtek vissza.(„Kimutatás”) Az 1880-as évtől a századfordulóig a tanyásodás egy negatív korszakát különíthetjük el.98

95 Balogh: 442.o. 96 Balogh: 439.o. 97 Csml. Hf.: 209/1881.tanácsülési iratok 98 Szenti: 401.o.

44

A gabonakonjunktúra átcsap gabona árcsökkenésbe. Megjelentek a keletindiai és az amerikai gabonatermékek és visszaszorították a magyar és orosz búza árát.99 Mindez a tanyai népességnövekedésen nem változtat. 1880-1890.között majdnem 2500 fővel emelkedett.100 A századfordulón a városi lakosság emelkedése már a 60 000 főt is meghaladja. A tanyai népesség számáról a korabeli gazdasági szakíró Jankó Miksa tudósít101 a századforduló népszámlálási adatait elemezve, a hódmezővásárhelyi gazdálkodásról írott munkájában. Megemlíti, hogy a törvényhatóság szabályrendelete szerint a 6 holdnál kisebb (1100 négyszögöl és hold) birtokra nem lehet tanyát építeni. A rendelkezésre álló területbőséget jelzi viszont az, hogy 1910-re már a lakosság majdnem 40 %-a él a tanyákon és ez az I. világháború veszteségei után sem csökken 39 % alá.102

70000 60000 50000 40000 30000 20000 10000 0

Össz. Lakosság

10 19

90 18

70

Tanyai lakosság

18

18

50

összlakosság

Az összlakosság és a tanyai népességnövekedés a XIX. sz. második felében

év

A korszakot összegezve az adatsor bizonyítja, hogy az 1870-es évekből a tanyásodás egyenletesen növekedő ütemet mutat, majd csak a húszas években törik meg először.

99 VV. 1884.IV.17 100 VV. 1891.I.22. 101 Jankó: 26.o. 102 Körtvélyessy: 108.o.

45

A tanyásodás területi feltételének növekedését látjuk az alábbi táblázatban: „Tanya”

„Puszta”

„Rét”

Összesen

1869

12 158

4 054

211-193*

16 616

1891

11 698

6 379

2 136

20 213

Korszakunkban a tanyásodás kiterjedt az egykori szállásföld-övezeten a legelő elkülönítésnek, a Nagyrét felosztásának, a Puszta és belső legelő egyéni parcellákra mérésének köszönhetően. Így a határ a Károlyi grófok idejétől elvesztik.

bevett

elnevezései

lassan

megkülönböztető

értelmüket

103

A határrészek tanyai népessége közül 1891-re a Rét lélekszámának növekedése, betelepülése a legnagyobb, bár a városnak jutott Rétkopáncs csak 1863. után került szétosztásra,104 hat év múlva már 404 főt találunk rajta (Gorzsa tanyáival együtt).105 Huszonkét év elteltével, 1732 fővel gyarapodott

népessége.

Ebben

közrejátszott

az,

hogy

egyfajta

„benépesítendő területként” hatott a Tisza-árszabályozási munkálatok befejezésével. A Tanya régi övezetének csökkenése egy belső emigrációt mutat, amely a még kisebb tanyasűrűségű területek felé irányul. A Puszta birtokbavétele már nehezebben ment. 1850-ben még egyetlen tanya sem volt rajta. A kiosztáskor minden gazda két eltérő minőségű földet kapott belőle: egyet szántóként, a másikat a szikes területeken. Ennek ellenére mégis egyre több az olyan telek rajta, amelyen gazdasági épületek mellett, az állattartáson kívül, állandó emberi kinn tartózkodást jelez. A III. katonai térképfelvételen (1884.) 324 ilyen tanyát ábrázoltak.106 Enélkül az 1891-es 2325 fős növekedés nehezen képzelhető el.

103 Medvetzky: 1936.V.24. (Vásárhelyi Reggeli Újság) 104 Herczeg (1994.): 69.o. 105 Hódmezővásárhely I/176.o. 106 VV.1891.január

46

Hasonló arányú növekedést mutat a tanyák számának alakulása is: Év

1857

Tanya épület

1782

1857/58 1858/59 2378

2434

1880

1900

1920

3497

4887

5375

Látható, hogy 1880-ra majdnem megkétszereződik az épületek száma107, a századfordulóra pedig az 1850-es adat 2,7-szerese. Ha adott tanyai népességszámhoz viszonyítjuk: 1851-ben egy épületre 1,4 „lakó” jut, míg 1900-ban 4,7 „lakó”. Egy tanyagazdaság létszámának több mint négyszeres növekedése szükségképpen tartósabb kinn települést sejtet. Valóban a várostól távol eső pusztákon a századforduló tájékán már egyre lazulnak, sőt meg is szűnnek az anyavároshoz fűződő gazdálkodási egységek, kapcsolatok. E pusztai tanyák már inkább szórvány falusi jellegűek és a növekvő közterhek alól szabadulni, önálló községgé akarnak válni 1888-ban. A város ellenáll, megpróbál tanyaközpontot, közigazgatási kirendeltséget létrehozni: így alakul ki Pusztaközpont és Vásárhelykutas és másik határszélen a mártélyi tanyaközpont, de ez átvezet már a XX. századba,108 a tanyásodás harmadik korszakába.

UTÓSZÓ A

tanyás

gazdálkodási-települési

rendszer

egész

történetét

végigkísérték az aggályok, az elmaradottság forrásaként emlegetik ma is sokan. Pedig láthattuk, milyen nélkülözhetetlen volt az Alföld hatalmas területeinek gazdasági meghódításában: lehetővé tette a török hódoltság idején lakatlanná vált területek gazdasági hasznosítását. A tanyák szerepét és jelentőségét csak így: a maguk történetiségében szabad megítélnünk. A

107 Csml.Hf.: 209/1881. (Gorzsa nélkül) Tanácsülési iratok 108 Hódmezővásárhely II/585.o.

47

tanya érdeme az is, hogy egy lazább feudális függés alatt álló mezővárosi közösség kereteibe vonta az agrártermelést. Ennek ellenére az anyaváros és tanyái kapcsolata ma sem harmonikus, épp az előbbi érvek, vádak, előítéletek miatt. Ne feledjük Erdei Ferenc máig érvényes gondolatát: „A város együtt fejlődik a tanyáival. A város a tanyáié, és a tanyák a városuké”.

48

1. térkép

49

2-3. térkép

48

Felhasznált irodalom

-

A magyar korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, Pest 1871.

-

A magyar korona országaiban 1881. elején végrehajtott népszámlálás eredményei I-II. Országos Magyar Statisztikai Hivatal, Budapest 1882.

-

A magyar korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei I-II., Budapest 1893.

-

A magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása 3. A népesség részletes leírása, Budapest 1907.

-

Az 1930. évi népszámlálási adatok I., Budapest 1932.

-

Balogh István: Az alföldi tanyásgazdálkodás az 1830-40-es években. Agrártörténeti Szemle, 1962

-

Balogh István: Az alföldi tanyás gazdálkodás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914. I. kötet, Szerk.: Szabó István, Budapest 1972.

-

Balogh István: Tugurium – szállás – tanya, Ethnographia 1976.

-

Barta László: Az 1828. évi országos összeírás Csongrád vármegyében. In.: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Szeged 1981.

-

Beluszky Pál: A Nagyalföld történeti földrajza, Dialóg-Campus 2001., Budapest – Pécs

-

Bodnár Béla dr.: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei. S.a.r.: Szabó József

In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből,

Szeged 1983. -

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára Csml.Hf. 209/1881. tanácsülési iratok

-

Erdei Ferenc: Magyar tanyák, Erdei Ferenc összegyűjtött művei, Budapest, 1974.

-

„Ezer írás az Alföldről” Válogatott bibliográfia, Békéscsaba 1995.

-

Fényes Elek: Magyarország 1839-ben, Pest 1839.

-

Fényes Elek: Magyarország statisztikája 1839-1844., Pest IV-V. 49

-

Herczeg Mihály: Szolgák, cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Szeged, 1979.

-

Herczeg Mihály: Adatok a Károlyiak Csongrád – Váráshely-i uradalmának feudalizmuskori történetéhez. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Szeged 1980.

-

Herczeg Mihály: A gróf Károlyi család hódmezővásárhelyi uradalma a XIX.-XX. században, Szeged 1994.

-

Hódmezővásárhely

története

I.

A

legrégibb

időktől

a

polgári

forradalomig, Főszerkesztő: Nagy István Hódmezővásárhely 1984. -

Hódmezővásárhely története II/1. 1848-1918., Főszerkesztő: Szabó Ferenc, Hódmezővásárhely 1993.

-

Hódmezővásárhely története II/2. 1848-1918., Főszerkesztő: Szabó Ferenc, Hódmezővásárhely 1993.

-

Hódmezővásárhely

és

környékének

régi

vízrajzi

viszonyai.

In:

Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Szeged 1983. A térképet összeállította: Bodnár Béla -

Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város külterületi térképe. In.uo.

-

Jankó

Miksa

dr.:

Hódmezővásárhely

gazdálkodási

viszonyai.

Tanulmányok az Alföld gazdálkodási viszonyairól 1. Budapest 1906. -

Körtvélyessy

László:

Hódmezővásárhely

gazdaságföldrajza

a

századfordulón. In: Vásárhelyi tanulmányok 10., Hódezővásárhely 1985. -

Magyarország honismereti bibliográfiája I., Szerkesztő: Csomor Tibor, Budapest 1972.

-

Medvetzky Imre: Hogyan is születtek a tanyák? In.: Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1936. május 24.

-

Péter László: Csongrád megye népe és földje. Ajánló bibliográfia Szegedi Egyetemi Könyvtár 1954.

-

Pusztai Ferenc: Tanya szavunk jelentéstörténeti kérdései. In: A magyar tanyarendszer múltja, Budapest 1980.

-

Rácz István: Az első magyarországi katonai térképfelvétel tanyatörténeti tanulságai. Agrártörténeti Szemle 1976.

-

Solymosi

László:

A

tanyarendszer

középkori

előzményeinek

historiográfiája. In: A magyar tanyarendszer múltja, Budapest 1980. 50

-

Szenti Tibor: Tanács gazdálkodás és életmód Dél-Magyarországon, Agrártörténeti Szemle 1983.

-

Tóth Zoltán: A népesség gyarapodása és polgárosodása. In: 19.századi magyar történelem, Budapest 1998. Korona

-

Vásárhely és Vidéke: 1884. IV.17.szám 1891. I. 22-i szám

TARTALOMJEGYZÉK

Oldalszám Bevezetés

1

I.1.

A tanyásodás területi kiterjedése

2

I.2.

A történeti bázis: a mezővárosi múlt

3

I.3.

A XVIII. századi mezővárosok és a tanyásodás

8

I.4.

A mezővárosi határhasználati rendszer

10

II.1.

A tanyás települési-gazdálkodási rendszer kialakulása

12

II.2.

Tanya fogalma, kialakulási feltételei

14

II.3.

A tanyafejlődés szakaszai

16

II.4.

A tanyák fejlődésének első szakasza

19

II.5.

Az Alföldi tanyafejlődés második időszaka: tanyarendszer 1850-1880

22

II.6.

Az alföldi tanyagazdaságok fejlettségi típusa (1850-1870.)

24

II.7.

Az alföldi tanyafejlődés harmadik korszaka

27

A hódmezővásárhelyi külterület III.1. A szállások megjelenése a tanyásodás első korszakában

30

III.2. Út a legelő elkülönítési egyezségig

38

III.3. A tanyásodás második korszaka Hódmezővásárhelyen a századfordulóig

40

3

Mellékletek 1. térkép

47

2. térkép

48

3. térkép

48

Felhasznált irodalom

49

4