XX III . é vf. 19. s zá m
VÁ R OSUNK LAPJA
2011. szep tem b er 22.
Száz éves az Alma Mater A Gimnázium centenáriumi ünnepségéről Juhász Jánosné
A Bölcsőde fejlesztéséről, bővítéséről Fekete Attila
A Tour de Mezőkövesdről Pótáné Lázár Mária
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
2
A mezőkövesdi Gimnázium története
A Szent László Gimnázium királyi katolikus főgimnáziumként alakult meg 1911. szeptember 14-én, és a község által ideiglenesen rendelkezésre bocsátott épületben kezdte meg működését. Már 1914-re felépült az új épület, az I. Világháború és a forradalom miatt azonban csak 1919 őszétől szolgálhatta teljes egészében az oktatás céljait. Az intézet az 1924. évi középiskolai törvény értelmében reálgimnáziummá alakult át, az 1926-27-es tanévtől Mezőkövesdi Szent László Reálgimnázium lett a neve. Az 1934. évi középiskolai törvény nyomán azonban fokozatosan újból gimnáziumként működött. Maradéktalanul betöltötte vállalt célját és feladatát: úgy közvetítette a korszerű műveltséget, hogy egyben emberségre is nevelt. A történelem viharai nem kímélték a gimnáziumot sem. 1924-ben és 1936-ban meg akarták szüntetni, és a II. Világháború is sebeket ejtett az épületben: belövések érték, felszerelése jórészt elpusztult. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc idején a november 7-ei kövesdi összecsapás során súlyosan megsérült a diákotthoni hálószoba – az egykori kápolna – tetőzete, a falakon pedig tekintélyes nagyságú rések keletkeztek. Mezőkövesd lakossága áldozatkészségének köszönhetően azonban a sebek hamar begyógyultak. Újabb kihívást a közoktatás 1945 utáni átszervezése jelentett. Fokozatosan megtörtént a négyosztályos gimnáziumi képzésre való átállás, és ezzel párhuzamosan humán- és reáltagozatú osztályok szerveződtek. Fizika tagozatos osztály indult az 1968-69-es tanévben. Tíz év átlagában az itt végzett tanulók 73,2%-a szerzett egyetemi vagy főiskolai diplomát. Ezzel párhuzamosan az 1970-71-es tanévtől újabb változás következett be az intézmény életében, hiszen elkezdődött a közgazdasági szakközépiskolai oktatás - körvonalazódott az intézmény mai profilja. 1970-71-ben még csak egy-egy osztályban indult be pénzügyi, illetve gyors- és gépíró, általános ügyviteli tagozatú képzés, majd ez fokozatosan mind a négy évfolyamra kiszélesedett. Életképesebbnek a pénzügyi tagozat bizonyult, lényegében ma is változatlan formában működik; a társadalmi változások hatásának inkább a gyors- és gépíró, általános ügyviteli tagozat volt kitéve. Hosszú ideig igazgatási, ügyviteli tagozatként működött, majd idegen nyelvi gyors- és gépíró tagozattá szervezték át. Ez sem váltotta azonban be a reményeket, így ötéves képzést feltételező menedzsertitkári, majd OKJ szerinti ötöd-hatodéves kimenetű menedzserasszisztens/menedzsertitkár ágazatra váltottak. 1998/99-es tanévtől az intézmény struktúrája a következőképpen alakul: évfolyamonként 3 gimnáziumi és 2 szakközépiskolai osztály indul. Szükségesnek látszott a választék további bővítése. Ennek megfelelően a szakmai évfolyamon – a fentieken túlmenően – a gazdasági-szolgáltatási szakterületen belül a közgazdaság szakmacsoportban pénzügyi-számviteli ügyintéző, az ügyvitel szakmacsoportban igazgatási ügyintéző-ügykezelő, a kereskedelmimarketing szakmacsoportban pedig európai üzleti asszisztens szakképesítés megszervezésére biztosítanak lehetőséget.
2011. szeptember 22. TARTALOM A mezőkövesdi Gimnázium története Száz éves az Alma Mater Beköltözhettek Tavasszal kezdődik a munka Felújítják a Galériát Ezernél is több résztvevő Tűzesetek, balesetek Kulturális Melléklet Közhírré Tétetik Lovasok bravúrja Őrült nap Mezőkövesden Sikeres főpróba Pontszegénység Egyre jobb formában
2 3–5 6 6 6 7 8 9 10–13 14 15 15 16 16
Mezőkövesdi Újság
Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, 8.000 példányban ingyenesen, illetve olvasható a www.mezokovesd.hu és a www.kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk 2011. október 6-án jelenik meg, lapzárta 2011. szeptember 26-án. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/500-177. Fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György. Tel.: 49/414-000 A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk.
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2011. szeptember 22.
Száz éves az Alma Mater „A magyar iskola már 1016 éves, de Megilletődve, meghatódottan léptem be volt középiskolám ajtaján szep- sajnos nem sok olyan intézményünk van, tember 16-án, mintha az első tanítási amelynek a saját története 100 éves vagy napra érkeztem volna. Pedig, amióta annál hosszabb. Mindig meghat és felkijártam a mezőkövesdi Szent László emel, amikor iskolában vagyok, hiszen Gimnázium és Közgazdasági Szakközép- tanárként kezdtem a pályámat. Mindig iskolát, már több alkalommal meglá- megcsap az iskola szele, de egy patinás, togattam e patinás intézményt. Mégis egy 100 éves intézmény húzza, vonzza az összeszorult a szívem. Miért? Mert oly embert. Ez a rendezvény, amelynek itt rénagyon szeretett iskolám jeles évfordu- szese lehettem, azt mutatja, hogy egy iskolót ünnepel. Idén 100 éves a Gimnázium. la valóban Alma Materré, Tápláló Anyává 100 esztendő, amely során számos diá- válhat. Az itt jelenlévő öregdiákok, az ő kot tanítottak, neveltek fel az iskola ma- szeretetük, ahogy a beszédeket mosolyoggas értékrendet képviselő pedagógusai. va hallgatták, mind azt mutatta, hogy egy Most, 2011. szeptember 16-án, ez a sok- oktatási intézménynek óriási szerepe van sok hálás tanuló ünnepelni tért vissza az az ember életében. Hiszem, látom, hogy ez Alma Materba és megköszönni tanárai az iskola a nevelő munkát, – amelyet most ismét erősíteni akarunk – komolyan vette, áldozatos munkáját. mert ezért jönnek vissza Az 1911-ben megalaide nagy szeretettel ezek kult Gimnázium centeaz emberek. Remélem, náriumi programsorozaa mai fiatalok, diákok is tát pénteken a központi így, ilyen lelkesedéssel ünnepség nyitotta meg, fognak visszaemlékezni ahol elsőként Juhász majd a mostani iskoláJánosné iskolaigazgató jukra.” – emelte ki dr. mondott köszöntőt. Hoffmann Rózsa. „Azt hiszem, hogy előEzt követően avatták ször kimondani a számot fel az iskola új zászlaját, is nagy dolog. 100 év egy amelyet Zeleiné Pap Dr. Hoffmann Rózsa kisvárosi gimnázium törtéBernadett népi iparműnetében óriási jelentőségű, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez vész készített el a régi lobogó alapján. a száz esztendő nagy része a XX. századra Dr. Fekete Zoltán polgármester avatóesik, amelynek történelméről tudjuk, hogy beszédében a zászló fontosságát, a Gimmeglehetősen zivataros volt. Ez a jubileu- názium történetében elfoglalt helyét mi rendezvény jó alkalom volt arra, hogy hangsúlyozta. „A Gimnázium most is ugyanazt jelenti, végig gondoljuk a 100 év történéseit. Az előkészületek során többféle oldalról is mint 1911-ben az alapítók számára jelenfelidéztük azokat az eseményeket, az itt tett. Ez a tudás háza. Ez a műveltség háza. végzett diákokat, tanárokat és az általuk Ez az intézmény jelképezi azt, hogy itt képviselt szellemiséget. Úgy gondolom, olyan magyar emberek élnek, akik a jövőhogy ez a mai diákok szempontjából is na- re gondolnak. Az alapítók úgy vélték, hogy gyon fontos, mert mindig jó, ha megvan a nem elég csak a kaszát élezni, hanem az kötődés. A kötődés pedig akkor jön létre, elmét is élesíteni kell. Úgy gondolom, hogy ha van érzelmi kapcsolat az intézmény az elmúlt 100 év bebizonyította, hogy és az ember között.” – emelte ki Juhász igazuk volt. Minket pedig ez az örökség kötelez, ezért mindent megteszünk, hogy Jánosné. Az intézmény vezetőjének gondolatai leszármazottjaink újabb száz év múlva a után dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erő- 200. évfordulót ugyanígy megünnepelforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Ál- hessék. Magam is a Gimnáziumba jártam az 1977-81 között. Nagyszerű négy év volt lamtitkára mondott ünnepi beszédet.
AKTUÁLIS
3
ez, amelyre mind a mai napig szeretettel gondolok vissza. Azonban nemcsak én, hanem a kislányom és a kisfiam is itt érettségizett, így sok szállal kötődünk a Gimnáziumhoz. Azt gondolom, hogy az alapítók büszkék lehetnek, mert az idő őket igazolja.” – mondta el dr. Fekete Zoltán. Az avatás után Gordos Attila református lelkész, dr. Berkes László és dr. Medvegy János plébános megáldotta, illetve felszentelte az iskolazászlót, majd pedig a Gimnázium öregdiákjai nevében Sebe Imréné zászlóanya emlékszalagot kötött a felszentelt lobogóra. Elismerések Idén az Önkormányzat Mezőkövesd Város Díszpolgára elismerő címet adományozott Nagy István, nyugalmazott igazgatónak, amelyet az Nagy István ünnepség keretében dr. Fekete Zoltán polgármester adott át számára. Nagy István 1967-1990 között, 23 évig töltötte be a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatói tisztségét. Vezetése alatt, főleg a ’70-es években jelentős felújítások, korszerűsítések folytak az intézménynél, amelynek köszönhetően az ország egyik legkorszerűbb gimnáziuma készült el. Az osztálytermek mellett szaktantermeket, előadótermeket alakítottak ki, és akkor készült el az iskola sportudvara is. Szintén ebben az időben vezették be a közgazdasági képzést pénzügyi és ügyviteli ágazaton. Az itt végzett tanulók mind az ügyintézői munkában, a tovább tanulók pedig a felsőoktatási intézményekben is sikerrel helytálltak. Igazgatósága idején, 1969. évben indult el a nagy sikerű fizika tagozat, így a neves orvosi szakok mellett a műszaki egyetemek esetében is magas felvételi arányt ért el az intézmény. Vezetői tevékenysége mellett oktatói, pedagógusi munkája is példaértékű. Nagy István mindig is vallotta: „csakis annak a tanárnak van tekintélye a diákok előtt, aki következetes, igényes, szaktárgyát-szakmáját szereti, tanítványaihoz szigorral, ugyanakkor szeretettel közelít”. Vezetése alatt ezt a hitvallását tantestületével is képes volt elfogadtatni. Az iskolai munka mellett a közéletben is tevékenykedett és tevékenykedik ma is. Tagja az Öregdiákok Baráti Körének és a Városszépítő Egyesületnek, a taggyűléseken rendszeresen fogalmaz meg jobbító szándékú véleményt, javaslatot. Nyugdíjazását
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
4
AKTUÁLIS
követően iskolájához mindig hű maradt, azt lehetősége és ereje szerint mindig segítette. Olyan fáradhatatlan pedagógus, akinek hivatása és a diákok iránti szeretete mélyen a szívében ivódott. Munkássága példaértékű valamennyi pályatársa számára. „Egyrészt meglepődtem, mert mióta nem vagyok igazgató, kevesebbet mozgok a közéletben. Másrészt nagyon örülök annak, hogy sokan vannak, akik még emlékeznek Kocsis Béla rám, nem felejtették el, hogy korábban tevékenykedtem a község, illetve a város érdekében. Örülök, hogy annak idején minden tőlem telhetőt meg tettem a település, a Gimnázium fejlődése érdekében. A díjra pedig egyértelműen nagyon büszke vagyok.” – tette hozzá Nagy István. Az ünnepségen „Pro Urbe” -díjat vehetett át Kocsis Béla nyugalmazott igazgató, aki 1959-ben kezdte meg munkáját a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában matematika – ábrázoló-geometria végzettséggel. 1975-től 1990-ig igazgató helyettese, 1990-996-ig (nyugdíjba vonulásáig) igazgatója volt az intézménynek. Fiatal tanárként részt vett az iskolai színjátszó kör munkájában, később is támogatta ennek működését. Szakképzésért felelős igazgatóhelyettesként szervezte a tanulók nyári szakmai gyakorlatát, emellett tartotta a kapcsolatot a megye és a város gazdálkodó szervezeteivel. Nyugdíjasként is aktív kapcsolatot ápol az iskolával, rendszeresen részt vesz az intézményben szervezett programokon. 1990-től 1994-ig az Önkormányzat Művelődési és Oktatási Bizottságának tagja, aktív résztvevője a helyi Civil szervezetek életének. Munkásságával hozzájárult a Gimnázium szellemiségének fenntartásához, az ott folyó nevelő munka színvonalának emeléséhez. Az ünnepség zárásaként Sorki Dala Andor egy – édesapja, Dala József által festett – képet ajánlott és adott át a jubiláló középiskolának. Tábla- és teremavatás A program ezt követően az intézmény aulájában folytatódott,
2011. szeptember 22. ahol elsőként Vámos Zoltán alpolgár- esztendők fiatalságom legszebb évei volmester avatta fel és leplezte le a Gim- tak. 1960-64 között jártam ide, és éppen názium fennállásának 100. évforduló- elsősként tanúja voltam az 50. évfordujára állított emléktáblát. Táblát avattak ló eseményeinek, amelyhez szintén szép Bayer Róbert emléemlékek fűznek. Az kére, akinek pályáakkor meghirdetett ját Répászky Zoltán tanulmányi verseöregdiák méltatta. A nyen részt vettem és harmadik leleplezett két tantárgyból első plakett dr. Vinkovits helyezést értem el. Sándor munkássáNagyon szép emlékega előtt tiszteleg. im vannak. Nagyon Az egykori pedagójó tanáraim voltak, gus életét Herkely s tulajdonképpen a György öregdiák mintát is innen vetBali István öregdiák avatta fel ismertette. Az emtem, hiszen történea Zupkó Béla termet léktábla-avatást lem-földrajz szakos követően Vinkovits tanár lettem. D. Tóth Sándor leszármazottja, Vinkovits Lász- tanár úr volt a földrajz tanárom. Mindig ló bejelentést tett, miszerint Vinkovits szívesen jövök ide vissza. Rendszeresen, Sándor Ösztöndíjat alapítanak, mellyel a most már kétévente megszervezzük az rászoruló gimnáziumi diákokat kívánják osztálytalálkozókat. Sok jó tanárom volt, támogatni. de legszívesebben Schumy Gézára, a torA centenárium keretében egykori natanáromra emlékszem, mert ő tanított tanárok után nevezték el az iskola tan- meg arra, hogyan kell küzdeni azért, hogy termeit. Így ezentúl a díszterem dr. Papp az ember az életben, bármilyen téren eredZoltán, a magyar szakterem Zupkó Béla, ményeket érjen el.” – mondta el meghatóa német nyelvi terem dr. Lukács Gáspár, dottan Martonné dr. Erdős Katalin. az angol nyelvi terem Szabó János, a természettudományi előadó Répászky Gála Tivadar, a fizikai szakterem Hancsók KálA programsorozat első napjának zámán, a földrajzi szakterem dr. Vinkovits rásaként Gálaműsorral várták a jeles eseSándor, a művészeti szakterem Dala ményre érkezőket. Az est háziasszonya József, míg a tornaterem Schumy Géza Gáspár Judit öregdiák volt. A műsor során nevét viseli. A szaktermek avatásán egy- a Szent Imre Tagiskola diákjai Szent László egy öregdiák emlékezett vissza a Gimná- király életét, legendáit idézték fel, míg az ziumban eltöltött esztendőkre, valamint iskola jelenlegi és egykori diákjai verses, arról a pedagógusra, akiről az adott ter- zenés, énekes produkciókat adtak elő. A met elnevezték. gála során közreműködött még a MASZK, Mindemellett a díszteremben nyílt a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, valaegy kiállítás, ahol az intézmény jubile- mint a Matyó Néptáncegyüttes is. umával kapcsolatos alkotások, például régi Premier zászlók, az egykori káAz este során mutatták be a Gimnázium polna freskóját meg- jubileumára készült„Kőbe zárt angyalok – a örökítő kép, valamint Matyó Gimnázium története” című filmet, a Roszkos Lajos által melyet Szekeres Csaba öregdiák rendezett. készített iskola épüle- A film levetítése előtt dr. Hajdu András altének makettje tekint- polgármester mutatta be az alkotást. „A főhető meg. bejárat feletti homlokzaton szereplő jobbolA jubileum dali angyal a főhőse a filmnek. Ő kapcsán több kalauzol végig az iskola 100 évén. száz öregdiEz az egész arról szól, hogy minák látogatott den helynek, és egy gimnáziumvissza az Alma nak pedig egész biztosan, hogy Materba, közvan valamilyen szellemisége. Martonné dr. tük Martonné Olyan viselkedés-, gondolkodásErdős Katalin dr. Erdős Kamód, emberi tartás, hozzáállás, talin is, aki soviszonyrendszer, amely gyökerekat köszönhet egykori sen meghatározza a jelenét, a múltját, a jöközépiskolájának. „A vőjét, azokat az emberi viszonyokat amiből Gimnáziumban eltöltött fel tud épülni egy ilyen rangos intézmény. A
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2011. szeptember 22.
AKTUÁLIS
5
bálon mintegy négyszázan vettek részt. A centenáriumi rendezvény harmadik, egyben zárónapjának délelőttjén ökumenikus istentiszteletet tartottak a Gimnáziumban végzett, egyházi pályára lépett öregdiákok részvételével a Szent László templomban. A szentmise után ismét levetítették a jeles évfordulóra készített Kőbe zárt angyalok című filmet. Zárásként mit is kívánhatnék, ha nem azt, hogy Isten éltessen sokáig drága Alma Mater! M. Zs. Szombat délelőtt az osztálytalálkozóké volt a főszerep film megmutatja, hogy mennyire fontosak ezek az emberi viszonyok és mennyire fontosak azok, a sokszor hétköznapi lépések, amelyek az emberek megtesznek egymás felé. Ennek a szemléletnek a képviselője, szimbóluma ez az angyal.” – mondta el a filmről Szekeres Csaba. Emlékezés, találkozók Szeptember 17-én 10 órától a temetőben az elhunyt gimnáziumi tanárokról emlékeztek meg, ahol Kocsis Béla nyugalmazott igazgató és Pető Istvánné, a Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke mondott beszédet. A délelőtt során az iskola területén sportprogramokkal, például régi idők tornájával, labdarúgó-, röplabdamérkőzésekkel, családi vetélkedőkkel várták az intézmény jelenlegi és már végzett tanulóit. A sportrendezvényeket dr. Széplaki Kálmán öregdiák nyitotta meg. Ezekkel párhuzamosan osztálytalálkozók, kiskonferenciák, valamint egykori tanárokkal való találkozások zajlottak az iskola falain belül.
Mintegy négyszázan vettek részt a bálon A programsorozat második napjának zárásaként bált rendeztek a Városi Sportcsarnokban, melynek szintén egy öregdiák, Orosz Barbara volt a háziasszonya. A este fővédnöke Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára volt. „Azt gondolom, hogy ma már akik természetesnek veszik, hogy ilyen kisvárosban,
mint Mezőkövesd egy ilyen patinás oktatási intézmény, mint a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola működik, azok sem gondolják, milyen hihetetlen értéke, szerepe van a város, a térség, illetve az ország szempontjából annak, hogy 100 évvel ezelőtt matyó elődeink egy ilyen döntést képesek voltak meghozni. Úgy gondolom, hogy az akkori szegénység az, ami arra késztette őseinket, hogy ilyen döntést meghozzanak, hogy a gyermekeiknek a tudásért ne kelljen elutaznia, mert akkor csak a töredékének lett volna esélye a tanulásra, az érettségi megszerzésére. Felfoghatatlan jelentőségű volt az alapítók ezen lépése. Nagyon tisztelem és nagyra becsülöm a 100 évvel ezelőtt tevékenykedő közéleti embereket, akik létrehozták ezt a középiskolát. Úgy tűnik, hogy talán az alapítás nehezebb volt, mint a fennmaradás, pedig a 100 év alatt a fenntartásért is küzdeni kellett. Az iskola az évtizedek alatt szerencsére túl élte a történelem viharait és megmaradt egy önálló, hihetetlen nagy szellemi értéket magában hordozó intézménynek.” – emelte ki Tállai András. A bál védnöke volt még dr. Fekete Zoltán polgármester, valamint prof. dr. Papp Zoltán, egyetemi tanár, igazgató, öregdiák. Az esti műsorban közreműködött Csézy énekművész, Boros Dénes cigányprímás és zenekara, valamint Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai-díjas Érdemes művész. „Az első két év, amit itt töltöttem, kellemesen telt el. Az én időmben a Gimnázium mögött volt két teniszpálya, ahová minden reggel lementem teniszezni, majd pedig a mellette található medencében úsztam. Itt tanultam meg úszni. Emellett még rengeteg emlék fűz az iskolához. Például a Csendes András felesége, Magdi néni volt a biológia tanárom, aki kiküldött az óráról, mert rövid nadrág volt rajtam. Hazamentem Mezőkeresztesre, és édesapám hosszú szárú nadrágjában jöttem vissza a Gimnáziumba.” – mondta Koncz Gábor. A vacsorát követően a zenét és a jó hangulatot a Randevú zenekar szolgáltatta. A
Pető Margit Osztálytalálkozó önmagammal / 100-éves iskolám. / Tablónk alatt állok, -- kilencszázötvenöt. Leányarcok csokra hirtelen testet ölt: Ő itt a padtársam, másik a barátnőm, kedves cinkos minden csínytevésben vagy sportban mellettem nemes megmérésben. Fülemben felzúg a szó, a biztató: Győzzél! Akarjál! Haj - hajrá kis matyó! Négy év bizonyosság a " Mater " kebelén... Talán a két angyal fenn a tympanonon hordott a tenyerén? Ám jött a ballagás. Fájdalmas az ének: Mögöttem gyermekkor, előttem az ÉLET . Óh te iskolapad drága biztonsága te indítottál el a felnőtt világba. Volt tanáraimnak még ma is köszönöm hogy mind - máig kitart a " varázsködmönöm ": A szigor, a tudás, emberség elegye értelmes létünknek éltető eleme. Kedves öreg tabló jó hogy találkoztunk! Tovább is erőt ad összekötő múltunk. 2011. szept. 17.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
6
AKTUÁLIS MOZAIK
2011. szeptember 22.
Beköltözhettek A héten már birtokba vehették a Bölcsőde felújított épületét, hiszen a kivitelező múlt hét végére befejezte az ingatlan korszerűsítését. Mezőkövesd Város Önkormányzatának nyertes „Mezőkövesd Városi Bölcsőde kapacitásbővítő fejlesztése” című pályázata révén mintegy 122 millió forint összértékű fejlesztés valósul meg az intézményben. A projekt jelenlegi helyzetéről szeptember 16-án tartottak sajtótájékoztatót, ahol
A megújult épületet már használják jelen volt az Önkormányzat részéről dr. Fekete Zoltán polgármester, Nagy István pályázati és stratégiai referens, a kivitelező cég részéről pedig Bán Tibor és Fekete Attila építésvezetők. Elsőként Nagy István pályázati és stratégiai referens mutatta be a Magyar Állam és az ERFA által támogatott beruházás előzményeit. A korszerűsítési, bővítési munkák állásáról pedig Bán Tibor, a kivitelező Wiktori Kft. építésvezetője tartott rövid tájékoztatást. Az ingatlan
új nyílászárókat, új gépészeti- és elektromos alapvezetékeket kapott, megújult az épület homlokzata, valamint új burkolatot kapott a bölcsőde udvara. A Bölcsőde régi, eredeti épületének fejlesztése szeptember 17-re elkészült, így a gyerekek és a gondozónők hétfőtől már birtokba is vehették a csoportszobákat, emellett az új szárny építése is jó ütemben halad. „Az elmúlt hetekben befejeztük a gépészeti és elektromos szerelvényezést, az ingatlan hőszigetelését, színezését, valamint a padló- és a falak burkolását. Jelenleg az udvari tereprendezés, füvesítés folyik. Az új épületszárny esetében elkészült a tetőfedés, a cserepezés. A héten a belső szakipari munkákat, vagyis a szigetelést, a gépészeti munkákat, a betonozást, valamint a nyílászárók behelyezését kezdtük el.” – mondta el Fekete Attila építésvezető. A munkafolyamatok jelenlegi állása alapján a kivitelező cég tartani tudja a szerződésben vállalt határidőt, így november 8-ára elkészülhet a bölcsőde teljes fejlesztése. M. Zs.
Tavasszal kezdődik a munka Várhatóan jövő tavasszal kezdődnek meg a szennyvízberuházás utolsó ütemének munkálatai Mezőkövesden. Városunk önkormányzata a „Mezőkövesd város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminőségének javítása és a települési környezet védelme érdekében” című KEOP-1.2.0/1F pályázatán nyert forrást a mintegy kétmilliárd forint értékű fejlesztés megvalósítására. A beruházás előkészítése folyamatosan zajlik. „Az elmúlt hónapban megkötésre került a támogatási szerződés, így tulajdonképpen elhárultak az akadályok a fejlesztés megvalósítása elől. Első lépésben a közbeszerzési eljárás fog elindulni a pályázatban szereplő munkákra. Ez tartalmazza egyebek mellett a kivitelezésre, valamint a műszaki ellenőrzésre vonatkozó eljárást. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítása, – figyelembe véve a beruházás nagy
értékét – nagyjából három hónapot fog igénybevenni.” – emelte ki Nagy István, stratégiai és pályázati referens. A Mezőkövesden történő fejélesztéssel párhuzamosan az önkormányzat önerőből a Zsóry üdülőterületen is végrehajtja a szennyvízhálózat kiépítését. A munkálatok 2012 tavaszán kezdődnek majd meg városunkban. Mezőkövesd önkormányzata időben fogja tájékoztatni a lakosokat a beruházás megkezdéséről és a munkálatok végrehajtásának pontos menetéről. B.K.
Felújítják a Galériát
Megkezdték a Városi Galéria rekonstrukcióját. A kivitelező cég múlt héten vette át az érintett munkaterületet. Mezőkövesd Város Önkormányzatának nyertes „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázata révén a Piaccsarnok megépítése, a Kavicsos-tói Szabadidőpark kialakítása, a Közösségi Ház és a Szent László tér megújulása után a Városi Galéria épülete is új, korszerűbb, impozáns külsőt kap. A Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló beruházást a közbeszerzési eljárás győztese, a Wiktori Kft. végzi majd el. A cég és az Önkormányzat 2011. március 16-án írta alá a kivitelezési szerződést, azonban a Galéria felújításához a Közösségi Ház fejlesztésének befejezése után tudtak hozzákezdeni a vállalat munkatársai. A szakemberek az elmúlt héten felvonultak a beruházás helyszínére, ahol elsőként az építés alá eső terület kerítéssel történő lezárása, valamint az épület felállványozása történt meg. Az építkezéshez szükséges alap infrastruktúra megteremtése után pedig gyors ütemben zajlik majd az épület rekonstrukciója. M. Zs.
Elkezdték a munkát
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
ÉLETMÓD
2011. szeptember 22.
Progressio Bt. vállalta, azonban rengeteg támogatója is akadt. Az Ódor Kerékvár társszervezőként állt a Progressio Bt. mellé, így teljes egészében részt vett a szervezésben és a lebonyolításban. Az Önkormányzat biztosította az alap infrastruktúrát, a Mezőkövesdi Közkincstár-Nonprofit Kft. pedig a színpadot, valamint segített a plakátolásban és a hangosításban. Természetesen a Rendőrség és Polgárőrség sem maradtak ki a sorból, közös erővel biztosították a helyszíneket. A számtalan értékes ajándék mellett, a Tour de Mezőkövesd fődíja idén is egy mét. Szót ejtett egyebek mellett a biz- gyönyörű robogó volt, melyhez vezetői tonságos közlekedésről és a szabályok tanfolyamot ajánlott fel a Bíró Autósisbetartásának szerepéről. kola. A piros robogó ebben az évben is A 11 km-es távot több mint 600 kerék- nagyon jó kezekbe került. páros tekerte le. A 4 és 8 kilométeres tem„Azt mindenképpen ki szeretném emelpós gyaloglásra pedig 350 főnél is többen ni, hogy a Tour de Mezőkövesd nem jöhevállalkoztak. Azonban nem csak a felnőt- tett volna létre a hat szervező együttes, kötekre, hanem a gyermekekre is gondoltak zös munkája nélkül. Hálásak vagyunk az a szervezők. A gyerekfutamon idén csak- önkénteseknek, akik is részt vettek a rennem 70 apróság dezésben, valamint a vállalkozásoknak, tette meg a kijelölt amelyek segítségével sikerült az anyagi métereket. feltételeket megteremteni és a fődíjat, a A 11 km-es robogót felajánlani. kerékpáros táv Nagy örömünkre szolgált, hogy nem első férfi befutója csak mezőkövesdi arcokkal találkozhatBertha Gábor lett, tunk, hanem a környező településekről, így ő vehette át Budapestről, Kazincbarcikáról sőt még a nyertesnek járó Kaliforniából is voltak kerékpározók és díjat. „Harmadik gyaloglók. Bár rengeteg rendezvény volt alkalommal vet- a Mezőkövesden és térségében, mégis sok tem részt a Tour de százan érezték fontosnak a testmozgást. Mezőkövesden. Az Jövőre szeretnénk újra az eredeti időelsőt még nem vet- pontra, szeptember harmadik szombatjátem olyan komo- ra visszatenni a VIII. Tour de Mezőkövesdet. lyan, de a második és harmadik alkalom- Sokak kérésére 2012-ben a térséget is valamal már megnyertem. Szeretek versenyezni milyen formában bekapcsoljuk, így térségi és nagyon jó érzés, amikor le tudom győzni rendezvényről beszélhetünk majd. a versenytársakat. Szerintem jövőre is beneA Tour de Mezőkövesd nyitotta meg a vezek a Tour de Mezőkövesdre.” – mondta második alkalommal megrendezett Életel Bertha Gábor. módváltó Heteket, melynek célja, hogy A sportesemény elsőként célt érő höl- megmutassa és megtanítsa, hogy apró gye pedig Pető Katalin, aki szintén értékes változtatásokkal bárki erőfeszítés nélkül elcsomaggal gazdagodott. „Harmadjára érheti a tudatos egészséget és harmóniát. veszek részt a Tour de Mezőkövesden. A Kiemelném, hogy az Életmódváltó Heverseny eleje picit fárasztó volt, de tek programsorozatának szervezését, kokésőbb be tudtam állni egy ordinálását új szereplő az Életmódváltók tempóra, amin nagyon jó Kft. végzi, de természetesen ebben is renvolt végigtekerni. Nagyon geteg segítséget kapunk.” – foglalta össze jól éreztem magam, bizPótáné Lázár Mária tos, hogy jövőre is szervező. indulok a Touron.” Az Életmódváltó – mondta Pető KaHetek részleteiről talin. és a pontos progA Tour de ramokról a www. Mezőkövesd eletmodvaltok.hu szer vezésé honlapon tájékonek oroszlánzódhatnak bővebA boldog nyertes részét idén is a ben. Lotti
Ezernél is több résztvevő Mezőkövesden immár hetedik éve vonzza a Szent László térre kerékpárosok százait a Tour de Mezőkövesd. Idén több mint ezren tették meg a különböző távokat kerékpárral és gyalogszerrel. A hagyománytól eltérően idén nem szeptember harmadik hetében rendezték meg a sporteseményt, de még így is hatalmas volt az érdeklődés.
A legkisebbek rajtja A rendezvényt Tállai András a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára nyitotta meg. Beszédében kiemelte a rendszeres testmozgás és a tudatos életmód kialakításának fontosságát. „Nagyon fontos elterveznünk az életünkbe fiatalon vagy akár idősebb korban is, hogy rendszeresen mozogjunk! Az egészségünk a legfontosabb és ha egészségesek vagyunk, akkor a tudatunk, a gondolkodásunk is egészséges és velünk van. Nagyon örülök annak, hogy több százan választották, hogy ebben a nagy melegben is kerekeznek és az egészségükre figyelnek. Ez mindenkinek üzenet a városban és azon kívül is, hogy a mai napon túl is űzzék ezt a remek sportot, valamint próbáljon meg mindenki minél több embert meggyőzni, a sport, a testmozgás fontosságáról.” – emelte ki a rajt előtt Tállai András. A start előtt Szerencsi Árpád Mezőkövesd Rendőrkapitánya néhány fontos információra hívta fel a közönség figyel-
7
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
8
2011. szeptember 22.
SZIRÉNA
Tűzesetek, balesetek Mozgalmas időszakot tudhatnak maguk mögött városunk tűzoltói. A lánglovagoknak elsősorban balesetekhez és tűzesetekhez kellett kivonulniuk az elmúlt hetekben. A Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei július 1-jén egy eszméletét elvesztő helyi lakost mentettek ki a Mátyás király úti lakásából, míg Sályban és Mezőkeresztesen méhrajok befogását végezték el. Szintén július elején egy fa dőlt ki a bogácsi úton, míg 8-án egy letört faág okozott balesetveszélyt. Egy nappal később Cserépfaluba riasztották a tűzoltókat, míg 11-én egy zárlatos kávéfőző okozott kisebb tüzet a Matyóföldi Idősek
Öngyulladás okozta a tüzet Otthonában. Ugyanezen a napon felborult egy búzát szállító traktor Mezőkeresztesen. Szintén 11-én Mezőkövesd és Egerlövő között kigyulladt egy busz motortere, személyi sérülés nem történt, a keletkezett kár nem jelentős. Füzesabonyban száraz fű égett nagy területen, míg 13-án egy személygépkocsi gyulladt ki az autópályán. Egy nappal később, valamint 18-án is felborult egy kamion Füzesabony mellett, illetve az autópályán, míg szintén 18-án vonatgázolás történt a mezőkövesdi kisállomásnál. Július 20-án ismét Füzesabonyba kellett kivonulniuk a kövesdi tűzoltóknak, miután egy szalmatároló kigyulladt, míg a hónap utolsó napjaiban a viharos időjárás adott munkát a szakembereknek. A lánglovagokat főként kidőlt fák és megrongálódott villanyvezetékek, valamint épületek miatt riasztották. Július 24-én egy személyautó gyulladt ki Bogács mellett, egy nappal később pedig egy melléképület gyulladt ki Szentistvánon. Szintén július 24-én egy teherautó kapott defektet az M3-as autópályán, míg egy bogácsi ingatlanba gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat. Öt nappal később két személygépkocsi ütközött össze az autópályán, ahol 5 fő sérült meg, majd
délután egy kis haszongépjármű borult fel. Augusztus 1-jén egy nyergesvontató dőlt az oldalára Szentistvánon. Augusztus 7-én Egerfarmoson egy férfi öngyilkos akart lenni gázrobbantással. A kiérkező egységek gyorsan elzárták a gázt az épületben, valamint az elektromos készülékeket is leválasztották. A lakásba érve a kollégák megtalálták az öngyilkos jelöltet egy PB palackkal és egy gyufával, azonban gyorsan eltávolították a palack közeléből és átadták a rendőrségnek. Augusztus 9-én a mezőkövesdi vasútállomásról a hajnali órákban értesítették a tűzoltókat, hogy egy munkás keze beleszorult javítás közben a fékrendszerbe. Motoros roncsvágóval tudták kiszabadítani a férfi kezét, majd átadták a mentőknek. Augusztus 11-én Borsodivánkán a Margit-tanyán egy hármas kiemelt fokozatig eljutó tűz keletkezett. Egy körülbelül 20x80 méteres épületben csaknem 3000 bála volt veszélyben. A tüzet az okozhatta, hogy a tulajdonos túlságosan korán bebálázott és rakta össze ezeket nagy tömegben, így valószínűleg öngyulladásról beszélhetünk. Az óriási tüzet csak másnap délutánra tudták eloltani az egri, miskolci és füredi egységek segítségével. Augusztus 13-án Bükkábrány és Tibolddaróc között jelentettek tarlótüzet. A gyorsan terjedő lángok egy tölgycsemetésbe is bekúsztak, így sajnos a 3 hektáron égő tűz közel 200 ezer forintos kárt okozott. Augusztus 15-én az M3 autópálya 130-as kilométerszelvényénél egy Ford Mondeo a szalagkorlátot átszakította, amiből a vezetőt ki kellett szabadítani, majd a mentőhelikopternek átadni. Augusztus 22-én a szentistváni szervízkapunál egy Saab nagy sebességgel kisodródott. A kocsit feszítővágóval és csörlővel kellett leemelni a betonoszlopról. Egy fő
könnyebben megsérült, az anyagi kár azonban csaknem fél millió forint. Még aznap Borsodgeszten 3 hektárnyi legelő égett, ami a közeli erdőt is veszélyeztette. Kéziszerszámokkal és D sugárral sikerült eloltani. Augusztus 27-én az M3 autópálya 121-es kilométerszelvénynél 3 személygépkocsi ütközött. A balesetben egy fő meghalt, 3 fő pedig megsérült. Az esetet bonyolította, hogy az egyik jármű gázüzemű volt, amelyből a gáz szivárgott is. Azonnal gondoskodni kellett az elzárásról, valamint a robbanás megakadályozásáról. Augusztus 30-án Mezőkövesden a Klementina területén lévő fűrészüzemből jeleztek tüzet. Kiérkezéskor már a tető nagy része égett, illetve a nagy mennyiségű éghető anyag olyan hőterhelést okozott, hogy a tető pillanatok alatt az egész terjedelmében égett. Ez körülbelül egy 10x50 méteres épület volt. A szociális részt, az irodát, valamint a készáru-raktárat tudták megmenteni, a többi épületrészt sajnos még az egri, miskolci és füredi tűzoltók segítségével sem sikerült megmenteni. Ennél a tűzesetnél vélhetően 100 millió forint fölötti kár keletkezett. Augusztus 31-én Borsodivánkán a Pszichiátriai Otthonból jelzett a tűzoltóság rendszere. Kiderült, hogy az egyik ápolt gyújtott fel egy matracot, amit a nővérek már a kiérkezés előtt eloltottak. Szeptember 1-jén Sály mellett egy gumiköpenyek feldolgozására szakosodott telephely gyulladt ki, ahol óriási mennyiségű gumi égett, hatalmas, még Mezőkövesdről is látható füsttel. Habképző anyaggal és 3D vízsugárral kettő és fél óra alatt sikerült eloltani a tüzet. Ezeken kívül közreműködtek túlsúlyos beteg szállításában is, valamint Füzesabonyban még idejében jelezték egy ház lakói, hogy furcsa füstszagot éreznek. Amikor megbontották a tetőszerkezetet kiderült, hogy az elektromos vezetékek túlterheltség miatt izzanak. A bajt itt is elhárították. A nagyobb tűzesetek és mentések mellett szinte naponta fordulnak elő kisebb gaztüzek, valamint rengetegszer hívják darázsirtásra is a lánglovagokat. P. V. B. K.
Vizsgálják a sályi tűz okát
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2011. szeptember 22. Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete SORKI DALA ANDOR A GYÖKEREK ÉLNI AKARNAK Miért nyílik el kora nyáron az akácfavirág, miért törik le róla egy-egy szél sodorta ág? Elragad engem is, más talajba hulltam, de Matyóföld rózsái a szívemben laknak. Ezer hajszálgyökerével ideköt a múltam: a gyökerek élnek, és élni akarnak. Mint talajt vesztett fa, mely virulhat végre; alkonyi lombjában még fények maradnak. Szívemen virraszt a gyermek szenvedélye – konok szerelem ez! -, soha nem lesz vége. A rét kötényébe hímzett virága, villanó fehér hívó házfalaknak… A gyökerek élnek, és élni akarnak. Matyóföld: Világfa gazdag öröksége, színt valló küzdelme; harc – és vágyott béke, népem tehetsége, híre, hitvallása: kivirágzó éke… Az életem, sorsom – minden innen ered. Törzsöke: magyar sors, melyből remény sarjad, hová visszavágynak az ősi gyökerek; a gyökerek élnek! – MERT ÉLNI AKARNAK. SORKI DALA ANDOR VALAKI, AKI ÉN VAGYOK Valaki helyettem él; álarcban jár-kel közöttetek, inkognitóban, és visszaél a nevemmel.
KULTURÁLIS MELLÉKLET
SORKI DALA ANDORRÓL Senki nem mondhatja, hogy a Budapesten élő matyók közül, Sorki Dala Andor nem a legmatyóbb matyó. Némi túlzás bizonyára van ebben a mondatban, mégis állításomat arra alapozom, hogy a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületébe járva, a legszorgalmasabb. Nem csak édesapja, Dala József tanár úr miatt, aki úgy élt Matyóföldön, mintha itt született volna. Legalább is tettei ezt bizonyítják. Mégis mit tartok én fontosnak Sorki Dala Andorról megtudni, különösen most, amikor Gimnáziumunk 100 éves születése évében vagyunk. Elsősorban a gimnazista diákok ismerjék meg, mert ő is tanár lett, mint édesapja. Művésztanár, képzőművész és költő, írják róla könyveiben. Hát ezért. Nem is kerestük talán, de örültünk, hogy a MAME tagja is lett. Sokoldalúságára szükségünk is volt. Versei, grafikái meg is jelentek a Mezőkövesdi Újságban, de ha Költészet Napját rendeztünk, ő mindig eljött, gondolataival, szép verseivel gazdagította ünnepünket. Most az Accordia Kiadó második verseskötet, szép formátumban jelentette meg GYÓNÁS – TELIHOLDNÁL címmel. Első kötetének címe FOHÁSZ FÉNYÉRT. Kiadójáról annyit meg kell jegyeznünk, hogy 1998 óta 442 könyvet jelentetett meg, melyekben sokszor szerepelt verseivel Sorki Dala Andor is. 1941ben született Mezőkövesden, ahol 14 éves koráig élt. A legfogékonyabb évek voltak ezek, amiért úgy ragaszkodik szülővárosához. Ez az élmény úgy beívódott életébe, hogy mindig vissza-vissza tér művészi munkásságában ezekre az évekre, Mezőkövesdre, a matyó népművészetre. Nem csak visszatér, hanem ez a tény meg is határozza egész élete munkásságát. Most, ezekben az években különösen jó, hogy a művésztanári pályát választotta, mert a vizuálesztétikai nevelői területen is, mint ahogyan a nevelő-oktató munka minden vonalán új életet kell kezdenünk. Az újrakezdés tudatában tevékenykedik, súlyos
betegsége – melyből szerencsésen meggyógyult -, ellenére is. Gondol mindig Matyóföldjére, amelynek mi csak örülhetünk. Ez a gondolat tükröződik ma is minden munkájában, verseiben, grafikáiban Kiragadott verseiről nem elemzést készítek, de néhány mozzanatát azért el kell mondanom, ahogyan én értékelem. A gyökerek élni akarnak c. versének a címben is benne van, hogy milyen hatással van egész életére a szülőföld. De általában el kell mondani verseiről, hogy szemléletéhez, gondolkodásának milyenségéhez azért sem fér kétség, mert stílusa a hagyományokon alapszik. Rímelnek sorai, ezek szótagszáma nem igen tér el, ragaszkodik a versszakokhoz. Tehát költő, mai értelemben is. A Valaki, aki én vagyok verséből megtudhatjuk, hogy a mindennapi embert ismeri, úgy él, mint ők, szinte azonosul velük. Ő az, írja magáról: „…sorsomat őrlő malomkövek között/ nyomtató lónak önmagához/ rövid kantárszárral kötött.” Tudására, művészetére ő nem büszke, olyan mint a „nyomtató ló”, minden ember a testvére, a szegényeken akar segíteni. Mindig, mindenkin, akin lehet! Egy kicsit filozófikus, elvontak már sorai az Adj, Uram…-ban. Az Isten-fogalom nála nem napi fennhéjázás, mert „A láncaitól megváló, felröppenő/ Ma még sorsunkhoz bilincselt idő…”, csak „hullócsillagok” vagyunk mindannyian. Szülőföldjéhez, Mezőkövesdhez való ragaszkodásáról írja legutóbbi levelében: „…a matyó életérzéssel megfogalmazott világlátás, amely a verseimet, szókészletemet, életérzéseimet átszövik.” Örülhetünk annak, hogy ma ilyen költők is vannak, különösen, ha matyóságukhoz kötődnek, éljenek bárhol a világban. A sok grafikából, (általában képzőművészetéből) csak a fához kötődő viszonyát emeljük ki. Nézzünk meg egy fotót (-szá- munkája: 1.) és egy SorkiDala munkát (2.): mennyire és milyen erővel keresik a vízmosta gyökerek a tápláló talajt. Pj.
Valaki, aki én vagyok, sorsomat őrlő malomkövek között nyomtató lónak önmagához rövid kantárárral kötött. Valaki, aki én leszek; tükörben bábu, a léten ékezet. Ajtó, amit valami szél sarkából kiforgatott, valami jött-ment felszedett mint talált hasonlatot. Valaki helyettem él, álarcban jár-kel, pontosan tudja, ki vagyok. Saját szívemben elveszejt, és holnap helyettem felkel.
1.
2.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
9
10
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2011. szeptember 22.
Harangszó
Hívogató
Szent László Egyházközség
Szeptember 24. (szombat) 9 óra Halló még itt vagyok! – Megyei Nyugdíjas Klubok Kulturális Találkozója a Közösségi Házban
Szentmisék: Hétfőtől csütörtökig: 6 óra 30, 7 óra Pénteken és szombaton: 6 óra 30, 7 óra, 18 óra 30 Vasárnap: 7, 9, 11 és 18 óra 30 Minden második vasárnap 15 óra 30: ”Simogató kéz”– sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden első pénteken 11 óra: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden első pénteken 13 óra: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden hónap második és negyedik csütörtökön, 16 óra: Szentmise a Reumakórházban Szombatonként 18 óra: Antiochia – fiataloknak Minden pénteken 17 órától 18 óra 30-ig (az első péntek kivételével): gitáros énekkar a hittanteremben Szeptember 28-tól szerdánként este 18 órától a Bibliával foglalkozó előadások kezdődnek Szeptember 29. (csütörtök) 18 óra 30 Takács István filmklub összejövetele Október 1-től (szombat) az esti szentmisék egy órával hamarabb kezdődnek Október 1-től kezdődik a rózsafüzér ájtatosság. Esti szentmisék alkalmával 17 órakor, a többi napon 17 óra 30-kor Szent László Kamarakórus: szombatonként és első vasárnap a szentmise előtt: kóruspróba Minden hónap első vasárnapján, az esti szentmisén: szolgálat
Jézus Szíve Egyházközség
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 19 óra Vasárnap: 8 óra, 9 óra 30, 19 óra minden hónap 13-án 12 óra: Engesztelő szentmise
Református Egyházközség
Szerdánként 17 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökön 18 óra: Istentisztelet a Reumakórházban
Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészség
Szent Liturgia a Szent László templomban minden hónap negyedik vasárnapján májustól szeptemberig 17 órakor, októbertől márciusig 16 órakor. A következő alkalom: szeptember 25. Honlap: www.egriparochia.hu
Szeptember 29. (csütörtök) 16 óra Fotóklub a Közösségi Házban Október 5. (szerda) 15 óra Bagdy Emőke: Hogyan legyünk boldogabbak című előadása a Városi Könyvtárban Október 7. (péntek) 14 óra A Buborék Együttes műsora a Városi Könyvtár gyermekrészlegében Október 9. (vasárnap) 10-16 óra Könyves vasárnap a Városi Könyvtár felnőtt- és gyermekrészlegében
Stopper Szeptember 25. (vasárnap) 16 óra 30 Mezőkövesd-Zsóry – Balmazújváros NB II-es férfi labdarúgó mérkőzés a Városi Sportpályán Október 1. (szombat) 18 óra Mezőkövesdi KC – FTC NB I-es felnőtt férfi kézilabda mérkőzés a Városi Sportcsarnokban Október 9. (vasárnap) 15 óra Mezőkövesd-Zsóry – REAC NB II-es férfi labdarúgó mérkőzés a Városi Sportpályán
ÁLLÁSHIRDETÉS Mezőkövesdi munkahelyre
Anyakönyvi Hírek Városunkban 2011. augusztus 30. és szeptember 12. között 6 házasságkötést és 9 halálesetet anyakönyveztek. Az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Herczeg Mihály – Lisztes Erika, Bódizs József – Antal Julianna, Torma László – Hevesi Viktória, Zakhar István – Dr. Farkas Ágnes. Haláleset Varga József 68 éves, Dudás Józsefné 90 éves mezőkövesdi lakos.
Fogászati ügyelet
Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. szeptember 24-én, 8–13 óráig Dr. Pólik István, Deák Ferenc út 20. október 1-jén, 8–13 óráig Dr. Dabizs János, Kossuth út 1. október 8-án, 8–13 óráig Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky út 2.
Gyógyszertárak ügyeleti készenléti rendje szeptember 18–24-ig ÜDVÖZÍTŐ Gyógyszertár (Szent László tér 2.) szeptember 25 – október 1-ig GLÓRIA Gyógyszertár (Deák Ferenc út 1/a) október 2–8-ig VITALITÁS Gyógyszertár (a TESCO épületében)
Meghívó
ékszerbecsüs végzettségű
A „Zene világnapja" alkalmából és a „Liszt év" tiszteletére folytatjuk Liszt hangversenysorozatunkat a zeneiskolában.
dolgozót keresünk.
A következő koncert időpontja szeptember 30. péntek 17.30 óra.
Jelentkezéshez küldje el a részletes önéletrajzát és a bizonyítvány másolatát.
Az est előadója Gulybánné Varga Krisztina zongoraművész, a MEBBZI művésztanára. A koncerten közreműködnek a művésznő tanítványai: Pál Izabella (MA I.évf.) és Balogh Bettina (BA II.évf.)
Cím: Vajda Kft. 3501 Miskolc PF. 443.
A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2011. szeptember 22.
Pályázati hirdetmény Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában álló Mezőkövesd, Eötvös út 1. sz. alatti nem lakáscélú helyiség hasznosítására Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 176/2011. (V. 25.) ÖK számú határozata alapján nyílt pályázat keretében Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonát képezi a mezőkövesdi Eötvös út 1. sz. alatt, az ingatlan-nyilvántartásban 4705 hrsz. alatt felvett, 242 m2 hasznos alapterületű, alápincézett „épület és udvar" megjelölésű ingatlan. Az épület jelenlegi műszaki állapota: az épület 22 m2 alapterületű részének felújítása 2010.-ben megtörtént. A többi rész részleges, illetve teljes felújítást igényel. Az épület bérbeadása a jelenlegi állapotban történik, maximum 5 éves időtartamra. Az épület részei: 73 m2+16 m2+22 m2+29 m2 üzlethelyiség, pince. A bérlőt és a bérbeadót terhelő kötelezettségeket a mellékelt bérleti szerződés-tervezet tartalmazza. Az épület megtekinthető a hirdetmény megjelenését követő munkanaptól. Az ingatlan bérleti díja minimum nettó 1.500,Ft/m2. Az egyes helyiségekre külön-külön is benyújtható pályázat.
Tisztelt Lakosok! Magyarországon 2011. október 1. és 31. között népszámlálást tartanak. A teljes körű összeírás kiterjed a természetes személyekre és a lakóegységekre. A válaszadáskor a 2011. október 1-ei, 0 órakor fennálló állapotot kell alapul venni. Az adatszolgáltatás kötelező, kivéve a nemzetiségre, a vallásra, a tartós betegségre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdéseket. Az adatszolgáltatók (válaszadók) kötelesek a népszámlálás körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni. A népszámlálás statisztikai célú, egy adott pillanatra, az eszmei időpontra vonatkozó személy- és lakásösszeírás, amely alapvető jelentőségű adatokat biztosít az ország lakosságáról, a népesség fontosabb demográfiai, iskolázottsági, foglalkozási jellemzőiről, a háztartások és a családok összetételéről, valamint a lakások főbb jellemzőiről. A népszámlálás előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról az önkormányzat jegyzője gondoskodik, mint települési népszámlálási felelős. A népszámlálás szakmai felelőseként a Központi Statisztikai Hivatal dolgozik azon, hogy a lakosság minél szélesebb köre értesüljön a közeledő népszámlá-
1./ A pályáztatott ingatlan közüzemi díjai a bérlet időtartama alatt a bérlőt terhelik. 2./ A bérlő által a pályázatban megjelölt tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyek beszerzése a bérlő feladata. 3./ Pályázó tudomásul veszi, hogy az épületben, illetve az épületen elvégzendő átalakítási, bővítési, korszerűsítési, építési munka csak a bérbeadó engedélyével lehetséges, a bérlő költségére, kártalanítási igényének kizárásával történhet. 4./ Bérbevevő a bérleti jogot nem ruházhatja át, vagy cserélheti el, továbbá bérletbe, albérletbe nem adhatja, valamint bérlőtársi szerződés csak a bérbeadó engedélyével köthető. 5./ A bérleti díj fizetése minden hónap 15. napjáig esedékes, melyet bérbevevő a bérbeadó által kibocsátott számlára köteles megfizetni. A bérlő késedelmes fizetése esetén késedelmi kamatfizetési kötelezettséggel tartozik, mely késedelmi kamat mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. 6./ A felek megállapodnak, hogy a bérleti díjat minden évben a KSH által az előző évre megállapított éves infláció mértékével emelik. 7./ A nyertes pályázó a bérleti szerződés megkötése előtt a 10/2006. (III. 30.) ÖK sz. rendelet 33. § szerint köteles előre egyösszegben megfizetni 6 havi bérleti díjnak megfelelő kauciót. A bérbeadás egyéb feltételeit a pályázati kiírás mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza. Minden, a pályázati kiírásban, illetve a szerződéstervezetben nem
lásról, az adatfelvétellel kapcsolatos eseményekről, teendőkről. A www.nepszamlalas.hu internetes oldalon a KSH közzéteszi az Önkormányzatok menüpontban az aktuálisan megjelenő híreket, hírleveleket. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosokat, hogy a népszámlásában való részvétel, vagyis az adatszolgáltatás kötelező, annak megtagadása szabálysértésnek minősül! Az alábbi módon teljesíthető az adatszolgáltatás A kérdőíveket ki lehet tölteni önkitöltéssel: • ez lehet egyrészt interneten 2011. október 1-16 között; • vagy az előzetesen Önöknek papíralapon megküldött kérdőívek önálló kitöltésével. Ez esetben a számlálóbiztosnak a már kitöltött íveket kell csak átadni. •
vagy a számlálóbiztos által történő felkeresés során is megválaszolhatja a kérdéseket.
Ha az adatgyűjtéssel kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel, a KSH munkatársai az ingyenesen hívható 06-80-200-014-es vagy a 06-80-200-224-es telefonszámon, munkanapokon 8.00 órától-20.00 óráig; hétvégeken 10.00 óráról – 18.00 óráig válaszolnak. dr. Kovács András népszámlálási felelős
11
szabályozott kérdésben Mezőkövesd Város Önkormányzatának 10/2006. (III. 30.) ÖK számú, Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek bérletének szabályairól szóló rendeletben foglaltak az irányadóak. A pályázati ajánlatokat írásban, „Pályázat a Mezőkövesd, Eötvös út 1. sz. alatti ingatlan hasznosítására” felirattal ellátott zárt borítékban, 2 eredeti példányban kérjük benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó nevét, címét (cég esetében: cégkivonat, aláírási címpéldány; vállalkozó esetében: sz. ig. szám, adószám) • a pályázott helyiség megjelölését • az ingatlanban folytatni kívánt tevékenység pontos leírását • a bérleti idő tervezett hosszát (maximum 5 év) • a pályázónak nyilatkoznia kell továbbá a szerződéstervezetben leírt bérbeadási feltételek vállalásáról. A pályázatok elbírálásának elsődleges szempontja: a bérleti díj mértéke. A pályázat beadási határideje, helye: folyamatosan, Polgármesteri Hivatal (Mezőkövesd, Mátyás király út 112.) fsz. 4. iroda. Kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. dr. Fekete Zoltán polgármester
Felhívás Nálunk nem ér véget a nyár, a Zsóry szeptemberben is vár!
Gyere és VIZESKEDDJ velünk! Újra Vizeskeddj akció a Zsóry Fürdőben! Nálunk szeptemberben sem áll meg az élet, a Zsóry Fürdő 2011 szeptemberében minden kedden 50%-os kedvezményt biztosít felnőtt, kedvezményes, délutános és mezőkövesdi állandó lakosú vendégeknek járó belépőjegyek árából! A Vizeskeddj akció alkalmával egyéb belépőinkre és szolgáltatásainkra a kedvezmény nem vehető igénybe!
Lakossági apróhirdetés JUTALOM
A
MEGTALÁLÓNAK!
Szeptember 15-én, 8 és 9 óra között elveszítettem a kulcscsomómat Mezőkövesden. Kérem a becsületes megtalálót hívjon a 70/458-3885-ös telefonszámon.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
12
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Meghívó Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Szent László Plébánia, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat közreműködésével ebben az évben is megrendezi az
IDŐSEK VILÁGNAPJÁT Időpontja: 2011. október 10. (hétfő) 14 óra Helye: Közösségi Ház színházterme Program: • Dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntője • Műsor • Szentmise a Nagytemplomban Dr. Berkes László Dr. Medvegy János főesperes-prelátus apát-plébános Dr. Fekete Zoltán polgármester
Tájékoztató
(Idény)munka szüret idején Mezőgazdasági idénymunkára egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony. Az alkalmi munkától eltérően idénymunka esetén alacsonyabb, 500 forint/fő/nap közteher fizetési kötelezettséggel kell számolni, és a munkáltató ugyanazon magánszemélyt akár 120 napra is alkalmazhatja összefüggően vagy több alkalommal együttesen. Az egyszerűsített foglalkoztatással létesített munkaviszonyt a munkavégzés megkezdése előtt telefonon (a 185-ös telefonszámon) vagy elektronikus úton kell bejelenteni az állami adóhatóságnak, melynek feltétele az ügyfélkapun történő előzetes regisztráció. Fontos a bejelentési kötelezettség szabályszerű teljesítése, mert ennek hiányában a munkáltató szankcióra számíthat. Egyszerűsített foglalkoztatásra azonban nem jogosult a 300 ezer Ft, vagy ezt meghaladó összegű adótartozást felhalmozó munkáltató mindaddig, míg adótartozását ki nem egyenlíti. Az őszi mezőgazdasági munkák idején a bejelentési kötelezettség teljesítését és a szabályszerű foglalkoztatást fokozottan ellenőrzi az adóhatóság. Az egyszerűsített foglalkoztatás további szabályairól bővebben tájékozódhat az adóhatóság honlapján, a 46. számú információs füzetből, vagy telefonon a NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
2011. szeptember 22.
2011. ÉVI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ
2011. évi lomtalanítás ütemezése Mezőkövesd város területén:
A Mezőkövesdi VG ZRt. tájékoztatja a lakosságot, hogy Mezőkövesden az őszi lomtalanítást 2011. október 3-4-5 és október 9–én, 2011.október 10-11-12-én, 2011.október 17-18-19-én végzi
október 3.: Ady E. út, Tóth Á. út, Babits M. út, Krúdy Gy. út, Rákóczi út. Bocskai út, Marx K. út, Abkarovits tér, Márta út, Anna köz, Judit út, Esze T. út, Balogh Á. út, Bercsényi út, Bezerédy út, Thaly K. út, Vak B. út, Báthory út, 48-as Hősök útja, Ilona út, Patak út, Bem apó út, Kürt út, Hoór köz, Szomolyai út október 4.: Gaál I. út, Varga P. út, Gyula út, Dala J. út, Dávid út, Salamon út, György út, Lajos köz, Gergely út, mre út, , Lehel út, Klára út, Edit út, Farkas M. út, Éva út, Margit út, Táncsics M. út, Takács I. út, Pál út, Béla út, Sára út, Júlia út, Jolán út, Lenke út, Elvira út, Zsófia út, Irén út október 5.: Damjanich út, Mihály út, János út, gróf Zichy út, Sarló köz, Klapka Gy. út, József út, Kiss I. út, Antal út, Tardi út, Ferenc út, Sándor út, Kelemen út, Bogácsi út, István út, Martinovics út, Madách I. út, Ádám út, Kereszt köz, Albert köz, Károly út, Teréz út október 9.: Szent L. tér, Juharfa út, Bacsó B. út, Ifjúság út, Építők útja, Sport út, Batthyányi út, Mészáros L. út, Kavicsos út, Váci M. út, Juhász Gy. út, Balassi B. út, Il�lyés Gy. út, Csokonai út, Radnóti út, Vajda J. út, Móricz Zs. út, Kosztolányi út, Berzsenyi D. út, Bogácsi, Móra F. ,gróf Zichy úti lakótelep, Madách, Lukács G., Harsányi úti lakótelep, Mátyás király út, Mátyás kir. úti lakótelep, Hadnagy úti lakótelep október 10.: Köszméte út, Lövői út, Eper út, Szamóca út, Meggy út, Széchenyi út, Vasút út, Hunyadi út, Kertész út, Asztalos út, Gesztenye út, Galagonya út, Mandula út, Cseresznye út,Legelő út, Vashíd út, Naspolya út, Szőlő út, Dinnye út, Barack út, Ribizli út, Alma út, Körte út, Mikszáth K. út (vasút alatti oldal) október 11.: Budai N.A. út, Erzsébet királyné út, Szemere B. út, Kossuth La. út, Akácfa út, László K. út, Kőrisfa út, Cserfa út, Mártírok út, Gyertyán köz, József A. út, Bükkfa köz, Somogyi B. út, Nyárfa út, Platán köz, Kovács köz, Szilfa út, Tölgyfa út, Honvéd út, Eötvös út, Mikszáth K. út (vasút feletti oldal), Kökény köz, Kis J. B. út, Mogyoró köz, Patkó köz október 12.: Liliom út, Tulipán út, Pipacs út, Viola út, Berkenye köz, Mák út, Muskátli út, Sárkány út, Bajcsy Zs. út, Mátyás út, Nefelejcs út, Ibolya út, dr. Papp Z. út, Deák F. út, Nagy P. út, Fűzfa út, Bogáncs köz, Fűzfa tér, Orgona köz, Arany J. út, Martos F. út, Rezeda út, Alkotmány út, Szegfű út, Diófa út, Hársfa út október 17.: Dózsa Gy. út, Búzavirág út, Jázmin út, Rozmaring út, Őszirózsa út, Tiszavirág út, Hóvirág út, Egressy B. út, Liszt F. út, Bartók B. út, Kodály Z. út, Erkel F. út, Tavasz köz, Temető út, Klementina október 18.: Veréb út, Bagoly út, Rigó út, Gólya út, Sas út, Varjú út, Pacsirta út, Gém út, Hattyú út, Sirály út, Dohány út, Sólyom út, Fecske út, Galamb út, Állomás út, Seregély út, Gábor Á. út, Gárdonyi G. út, Petőfi S. út, Vörösmarty út, Veronika út, Kölcsey út, Jókai M. út október 19.: Egri út, Dorottya út, Mária út, Eszter út, Emese út, Emma út, Katalin út, Vilma út, Erzsébet út, Ildikó út, Anikó út, Magdolna út, Gizella út, Aranka út, Melinda út, Jegenyesor, Ágnes út, Olga út Mezőkövesdi VG Zrt Mezőkövesd, Dózsa Gy. út 2.
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is közvetlenül az ingatlanoktól szállítjuk a hulladékot. Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy az ingatlanuk előtt jól látható helyre, a megadott időpontban reggel 7 óráig szíveskedjenek elhelyezni a lomot. FONTOS, hogy kommunális hulladékot ne tegyenek a lomtalanítás közé, hanem azt a kukába helyezzék el! Lom nagyobb méretű berendezési tárgy, bútorzat, ágybetét, háztartási berendezés és készülék (veszélyes anyagokat nem tartalmazó kiselejtezett elektromos berendezés pl.: kompresszor nélküli hűtő, TV belső alkatrész nélkül), ruhanemű, zsákokban kihelyezett lomb, zöld, illetve a kötegelt metszési nyesedék. A LOMTALANÍTÁS során nem szállítjuk el az alábbi hulladékokat: • veszélyes anyagokat ( festékek, festékes- lakkos dobozok, akkumulátor, elem stb.), • veszélyes anyagokat tartalmazó fémhulladékokat, (pl. olajos fémhulladék) • azbesztet tartalmazó hulladékot, • veszélyes anyagot tartalmazó faforgácsot (vegyszer, lakk), • faanyagvédő szereket, • oldószerek, szerves oldószereket, • veszélyes anyagot tartalmazó iszapokat, • savak, lúgok, • nehézfém tartalmú hulladékot, • olajos rongyok, fáradt olaj, olajszűrőket, • olajtüzelés pernyéje és kazánpora, • vízzel érintkezve veszélyes gázokat fejlesztő anyagokat, • PCB-ket tartalmazó hidraulika olajokat, • hulladékká vált állati szöveteket (testrészek, elhulott állatok), • fertőző hulladékokat ( állati tetemek, trágya), • nagyobb mennyiségű gyógyszereket, • fogyasztásra vagy feldolgozásra alkalmatlan anyagokat ( vér, állati zsírok), • éles, hegyes eszközöket ( injekciós tűk, fecskendők, vágó, szúró eszközök), • permetszereket és azok dobozait, • építési törmeléket, • gumiköpenyeket, autóroncsokat. A lomtalanítási akció kizárólag a lakosság részére biztosított. Érdeklődni lehet a Mezőkövesdi VG ZRt.-nél a 49/505-145-ös telefonszámon. A Tisztelt Lakosság lomtalanítással kapcsolatos segítőkész együttműködését előre is köszönjük!
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2011. szeptember 22.
KÖVESDI KORZÓ
Lovasok bravúrja 2011-ben is kiírták a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Lovas Bajnokságot. A szabályzat szerint 4 fordulós díjugrató versenyen kellett részt venni a nevezőknek, akik az elért helyezések után pontszámokat gyűjtöttek. Az utolsó forduló után összesítették a pontokat, és ez alapján hirdettek megyei bajnokokat 4 kategóriában. A versenyhelyszínek a következők voltak: 1. Bükkzsérc 2. Mezőkeresztes 3. Mezőnyárád 4. Szirmabesenyő A Mezőkövesdi Lovas Baráti Kör tagjai közül 11-en vettek részt az egyes fordulókon, ahol kimagasló eredményeket értek el: Barta Janka, Beke Endre, Beke Imre, Csirmaz Kolett, Derda Lilla, Fridel Károly, Kalmár Gréta, Marincsák Gina, Pető Brigitta, Ulvicki Tibor, Vasas Fanni. Mindannyian folyamatosan edzésben tartva lovaikat és önmagukat becsületesen felkészültek a megmérettetésekre, aminek bravúros végeredményeként öten helyezettek lettek a bajnokságban. Eredmények: B1/A Kezdő lovasok stílusversenyében 100 cm-en 2. hely Fridel Károly Vadmálna nevű lovával B2/ Ifjúsági stílusversenyben 110 cm-en MEGYEI BAJNOK: Derda Lilla Intermezzo nevű lován 2. hely Vasas Fanni Twister nevű lován 3. hely Kalmár Gréta Madrina nevű lován * A Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány 2010 évben kapott támogatásai: * Központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, kisebbségi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás: Pályázaton elnyert támogatások: VT-II-4 OKM 120 000 Ft 1907/30 NKA 200 000 Ft * Helyi Önkormányzattól kapott támogatások: I. Működésre kapott támogatás * Szponzori támogatások: 7 szervezet nyújtott szponzori támogatást a Mezőkövesdi Művelődési Közalapítványnak. * A vezető tisztségviselők külön juttatásban nem részesültek. * Közhasznú tevékenységről beszámoló: * Az SZJA egy százalékának felajánlásából kapott támogatás összege: 2010 évben a Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány színvonalas kulturális rendezvényeket / előadásokat, találkozókat, ünnepségeket /szervezett. Többek között részt vett a Tour De Mezőkövesd és a Kis Jankó Bori Hímzőkonferencia és kiállítás lebonyolításában. * Könyvvizsgálattal alátámasztott. Panyi Zoltán, Zeleiné Pap Bernadett A Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány Kuratóriumi tagok
B/2 Amatőr versenyszámban 110 cm-en MEGYEI BAJNOK: Ulvicki Tibor Joni nevű lován Minden lovasunkra büszkék vagyunk és gratulálunk Bajnokainknak! „Az ember és a ló, ősi s meglehetősen ismeretlen okok miatt, olyan barátságban tud egymással lenni, mint semmi más állattal. Az embernek imponál a ló. Lehet, hogy a lónak is az embert.” /Móricz Zsigmond/ Barzsóné Szabó Viktória a Lovas Baráti Kör elnöke
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
13
14
SPORTKALAUZ
2011. szeptember 22.
Őrült nap Mezőkövesden Fiatalság, látvány, izgalom és pörgés. Ez jellemezte az első alkalommal megrendezett extrém Sportnapot, a FAB Krézy Day-t. Különleges, hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvénynek adott otthont a Kavicsostó és Szabadidő Központ szeptember 11-én. A reggeltől késő estig tartó színes programokkal és bemutatókkal tarkított sportnap délelőtt „Szünidősirató” címmel vidám játékos vetélkedővel kezdődött. A 9 órától 14 óráig tartó eseményt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium komplex ifjúsági pályázata és az Eurodesk Felkereső Program keretében rendezték meg. A fiatalok egyebek mellett tájékoztatást kaphattak az Európai Unió által kínált pályázati lehetőségekről, kiemelten a Fiatalok Lendületben Programról. A résztvevők ezen túlmenően uniós ismeretekre épülő játékokkal, népi játékokkal és óriás társasjátékokkal játszhattak, illetve versenyezhettek. A Szünidősirató szervezésében, valamint lebonyolításában a Bükkalja Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Információs Pont és az Önkormányzat, illetve a diákönkormányzat tagjai is részt vettek. Minden ami extrém A könnyed hangulatú, játékos vetélkedőket követően beindult az igazi extrém nagyüzem. Az eseményen elsőként Nyakó Róbert főszervező köszöntötte a résztvevőket, majd részletesen ismertette az „őrült nap” programját.
Sikeres főpróba Nagyszerűen szerepeltek Mezőkövesd-Zsóry SE ökölvívó szakosztályának bokszolói az Egerben megrendezett nemzetközi felkészülési versenyen. A nagyszabású megmérettetés a közelgő korosztályos Magyar Bajnokságokra történő felkészülés jegyében bonyolították le Heves megye székhelyén szeptember 10-én. A kövesdi öklözők biztató teljesítményt nyújtottak a viadalon. Bemutató jellegű, de küzdelmes és izgalmas mérkőzésen Lakatos Márk és Boér Gábor döntetlent ért el. Az Országos Bajnokságokban számí-
A rendezvény Krézy Day című bemutató dalát egy fiatal, tehetséges zenekar, az Átvitt Értelem készítette és adta elő. Ezt követően Graffiti bemutatót, majd az Invsible Wings Parkour látványos műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A bevezető után „élesben” tesztelhették tudásukat az extrém sport rajongói, akik a fizika törvényeit meghazudtoló trükkökkel kápráztatták el a résztvevőket. A fiatal break táncosok mellett, trialosok, bmx-esek és gördeszkások mutatták be nívós produkciójukat, miközben betétprogramként az Eger Zumba klub hastáncbemutatója, a Dynamic Duo Hip – Hop Dance Show-ja, illetve a New Style Samurai Hip-Hop Dance különleges előadása szórakoztatta a látogatókat. A triálosok döntőjét Trial-Show és Kockás Has Ver-
A triálosok látványos versenyen mérték össze tudásukat tásba vehető sportolók közül a serdülők közül Nagy Ferenc (41 kg), Balogh Elemér (46 kg) és Paczók Erik (48 kg) egyaránt győzött. A Juniorok 75 kg-os küzdelmében induló Mizser László szintén magabiztosan diadalmaskodott. A felnőttek mezőnyében a 75 kg-os Vajkó Miklós, valamint a 81 kg-ban versenyző Laluska Gábor egyaránt pontozásos vereséget szenvedett ellenfelétől. „Nagyon jól sikerült a főpróba, mert az eredményektől függetlenül mindenki maximálisan jól teljesített a mai viadalon. Most nem szívesen emelek ki senkit, mert mindenkivel elégedett voltam, de Nagy Ferenc, Paczók Erik és Mizser László produkciója mindenképpen említést érdemel.” - mondta Tóth József edző. bokri
seny előzte meg, ezután megkezdődött az est egyik fénypontjaként a bringások fináléja. A rendkívül izgalmas küzdelem a mezőkövesdi Kovács Gábor sikerével zárult, aki helyből 250 cm-t ugrott át két raklap között és ezzel új egyéni csúcsot ért el. Csak összehasonlításképpen az országos csúcstól mindössze 32 cm-rel (!) maradt el a kitűnő bringás. A nem mindennapi izgalmak után ismét fergeteges táncbemutatókat láthattak a résztvevők. Azt est folyamán sorrendben a Dream Team Hip – Hop Dance Show-ját, a Real Dance Táncstudió – Latin táncát és Beczkó Mónika hastánc előadását láthatták a nézők, míg a Break döntő után Electric Boogie Show kápráztatta el a közönséget. A látványos modern tánc bemutató után megtartották a tombolasorsolást, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A tombolahúzás után két Hip Hop Együttes, az Elkövetők és az Átvitt Értelem lépett színpadra, míg az estet egy közel 20 perces Live Act Bongó Show zárta. „Sikeresnek ítélem a rendezvényt, mert a nagy hőség ellenére sokan kilátogattak a Szabadidőparkba, emellett a fellépők és versenyzők visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak. Végezetül szeretnék köszönetet mondani minden támogatónknak, akiknek a segítsége nélkül nem rendezhettük volna meg a nagyszabású eseményt.” – hangsúlyozta Nyakó Róbert szervező. bokri
Eredmények: Trial verseny (profi): 1. Kovács Gábor (Mk), 2. Tóth József (Mk), 3. Simon József (Mk) Trial verseny (amatőr): 1. Kovács Róbert (Mk), 2. Bajzáth Barnabás (Mk), 3. Bencsik Gáspár (Mk) A nap biciklise: Kovács Gábor (Mk) Break verseny 3v3: 1. Kazincbreakcika, 2. That’s all – (Szolnok), 3. Domination Styles, 4. Space Jam, 5.Meet of styles A nap táncosa: Toldi Tamás Kockahas verseny győztese: Szerb Mátyás
Országos Bajnokságok időpontjai és helyszínei: Serdülő O.B. (13-14 évesek): szeptember 22-25. Sárospatak Junior O.B. (15-16 évesek): október 13-16. Kecskemét Ifjúsági O.B. (17-18 évesek): november 3-6. Kiskunhalas Férfi Felnőtt O.B. (19-34 évesek): december 7-10. Szombathely
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2011. szeptember 22.
Pontszegénység
SPORTKALAUZ tot Tchana tette fel, aki a 83. percben vette be közelről Szántai kapuját.
Mezőkövesd-Zsóry SE – Békéscsaba 1912 ESE 0-3 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC Mezőkövesd-Zsóry SE 1-1 (0-0)
Elveszítette veretlenségét városunk felnőtt labdarúgó csapata. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 4. fordulójában felsőházi rangadót vívtak Elekék szeptember 11-én. A találkozó első 10 percében több kövesdi lehetőség is kimaradt, ráadásul egy balszerencsés összecsapás következtében Jeremiás megsérült, emiatt a középpályást le kellett cserélni. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, majd az első félóra végén vezetést szereztek a vendégek Leucuta találatával. A játékrész utolsó percében 10 főre olvadt csapatunk létszáma, miután Irhás megkapta második sárga lapját. A második félidőben az emberhátrány ellenére bátran támadtak Olaszék, azonban a legnagyobb lehetőségeket sem tudták gólra váltani. A rendkívül zártan és fegyelmezetten futballozó Szélpálék, Leucuta második gólja után eldöntötték a mérkőzést a 77. percben. Az i-re a pon-
A bajnokság 5. fordulójában a nyáron alaposan átalakult nyírségi gárda fogadta Elekéket szeptember 17-én. A tavalyi esztendő dobogósainak csatája kiegyenlített küzdelmet és kevés gólhelyzetet hozott az első játékrészben. Fordulás után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak az együttesek. A második játékrész első perceiben a hazaiak voltak aktívabbak, majd Bagiék fokozatosan fölénybe kerültek és Orosz kezezése miatt büntetőhöz jutottak a 61. percben. A 11-est Sivák magabiztosan értékesítette. A gól után átvették az irányítást a hazaiak és a találkozó vége előtt 10 perccel Kovács találatával kiegyenlítettek. A hátralévő időben labdarúgóink nagy nyomás alatt tartották a „Szpari”-t, de a helyzeteket nem tudták értékesíteni, így döntetlennel zárult a küzdelmes összecsapás. Labdarúgóink 5 forduló után a 4. pozíciót foglalják el a tabellán 10 ponttal.
Egyre jobb formában Mezőkövesdi KC - Csurgói KK 20-28 (5-10) Vereséget szenvedett városunk felnőtt kézilabdacsapata az első hazai bajnoki mérkőzésén. A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga második fordulójában a legjobb négy közé jutásra pályázó Somogy megyei együttes látogatott Mezőkövesdre szeptember 10-én. A találkozó érdekesen kezdődött, az első gólra 12 percig(!) kellett várni. A holtpontról a Csurgónak sikerült elsőként elmozdulnia, ennek eredményeként a látogatók 6-0-ra megléptek. Együttesünk első találata 18 és fél perc után született meg büntetőből, míg az első hazai mezőnygólra a 24. percig(!) kellett várni, de még ekkor is csak 2-6 állt az eredményjelzőn. Fordulás után nem változott jelentősen a helyzet, az MKC minden igyekezet ellenére a vendégek tartották 5-6 gólos előnyüket. Kézilabdázóink a 41. percben szerezték a 10. találatukat a mérkőzésen, ekkor Katzirzék 16 gólnál jártak. A folytatásban sem történt változás, csapatunk nem tudta csökkenteni a különbséget, így magabiztos csurgói győzelem született.
Tatabánya Carbonex KC Mezőkövesdi KC 29-26 (15-12)
A pontvadászat 3. játéknapján az előző esztendőben 4. helyen végző dunántúli gárdához látogattak Morváék szeptember 14-én. A találkozó első percei kiegyenlített játékot hoztak, majd megléptek a vendéglátók, akik Pordán és Harsányi vezérletével 8-3-ra vezettek a 12. percben. A folytatásban feljavult az MKC és két gólt lefaragott a hátrányából. Rosta István tanítványai az utolsó 10 percben kisebb hullámvölgybe kerültek, de a félidő végére visszaállt a három gólos különbség. A második játékrészt nagyszerűen kezdték Feketéék. Kézilabdázóink jól védekeztek, ennek köszönhetően a hazaiak 6 percig nem találtak a kövesdi kapuba, ellenben Gyurisék kétszer is bevették Bartucz ketrecét és az egyenlítésért is támadhattak. Ezt követően magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak Harsányiék és lendületes játékkal a félidő derekán 23-16-ra megléptek. A játékrész második felében újra magára talált az MKC. Együttesünk a nagy akarásnak köszönhetően öt perccel a mérkőzés vége előtt három gólra felzárkózott, azonban a rutinos vendéglátók ettől közelebb nem engedték Gyurisékat, így otthon tartották a bajnoki pontokat.
15
DVTK – Mezőkövesd-Zsóry SE 4-0 (3-0) Vereséget szenvedett városunk felnőtt labdarúgócsapata a Ligakupa 2. fordulójában. A Vasas ellen elért 2-2-es döntetlent követően, ezúttal megyei rangadó várt Huszák Géza tanítványaira szeptember 7-én. Az első 20 percben kiegyenlített küzdelem folyt a gyepen, majd fölénybe kerültek piros-fehérek és Luque találatával megszerezték a vezetést a 22. percben. A spanyol támadó gólja után hat perccel Vadász mattolta közelről a kövesdi védelmet, míg a 35. percben egy rosszul sikerült hazaadásra Arze csapott le és szerzett gólt. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, ennek ellenére tovább növelte előnyét a DVTK, miután Budovinszky vette be szabadrúgásból Szántai kapuját. Labdarúgóink több veszélyes helyzetet is kialakítottak, de a támadások befejezésébe rendre hiba csúszott, így az eredmény nem változott a találkozó lefújásáig. Az E csoport másik mérkőzésén: Vasas- Híd csapata - DVSC-TEVA 3-3 A kvartettet a Debrecen vezeti 4 ponttal, a DVTK 3, a Vasas 2, míg együttesünk 1 ponttal áll két forduló után. Bódi Krisztián Mezőkövesdi KC MKB Veszprém KC 28-40 (13-20) Magyarország legjobb klubcsapata látogatott városunkba a 4. fordulóban szeptember 18-án. A mérkőzés megkezdése előtt az MKC ifjúsági játékosa, Fekete Dániel vehetett át elismerést Juhász Istvántól, az MKSZ szakmai igazgatójától, miután gólkirályi címet szerzett a 2010-2011-es bajnokságban. A találkozó első perceiben az MKC vezetett, majd Laluskáék fordítottak és három góllal megléptek. Gyurisék azonban nem hagyták magukat és a 12. percben kiegyenlítettek, ekkor 6-6 állt az eredményjelzőn. A folytatásban feljavult a Veszprém és állandósította 2-3 gólos előnyét, amit a játékrész hajrájában megdupláztak. A szünet után is a vendégek akarata érvényesült. Vujinék a félidő derekáig tartották a 6-8 gólos előnyüket, majd a Rosta fiúk egy 4-1-es sorozatnak köszönhetően 25-20-ra felzárkóztak. Ezt követően ismét nőtt a különbség a csapatok között, de a bűvös 10 gólos különbséget először csak az 52. percben érték el Mocsai Lajos tanítványai. A találkozó záró perceire elfáradtak Kupiék, így végül tizenkét gólos vendégsikerrel zárult a mérkőzés. Együttesünk 4 forduló után a 10. helyen áll pont nélkül. bokri
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www. mezokovesd.hu oldalon.
ászló Az iskol az l an ata ek pil n é s é l e t n e sz Több szá a centená zan jöttek el riumi ü nnep ségr e
zium á n m i aG k á yét l t e z h ú g r u o sz ny M egko tanára in ak elhunyt
Koncz Gábo r egykori d iák a bálon
A gál aesten
Szent Lász is megeml ló királyról ékeztek
Szombaton sportpro gra mokon is részt vehettek az öregd iákok
to t a z o r égso rta s p e n á n Az ü tisztelet z Istenélőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon! Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze