Az AlmA mater köszöntése

Az Alma Mater köszöntése

AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

Az Alma Mater köszöntése Kiadja A Táncsics Mihály Gimnázium és a

Somssich-Táncsics Baráti Kör Felelős kiadó Müller Ferenc Szerkesztette Reőthy Ferenc Szedés, tördelés, műszaki szerkesztés, nyomdai előkészítés Várnai Károly Készült a Táncsics Mihály Gimnázium 1993-2004 között megjelent kiadványsorozatának felhasználásával

Az Al m a Mat er köszöntése

Kaposvár 2010

„Ott nőttem emberré a tágas udvaron...” A Somssich-Táncsics Gimnázium életében a hagyományok tisztelete, megőrzése mindig a legalapvetőbb értékek közé tartozott. Ennek a folyamatnak volt szép állomása 2010. januárjában „Az ők is innen indultak…” alkotás átadása. A szobor egy nyitott könyvet ábrázol, aminek lapjain a gimnáziumban végzett legjelentősebb személyiségek nevét soroltuk fel. Ez az esemény adta az ötletet, hogy készüljön egy olyan kiadvány, amelyik bemutatja a gimnázium legjelesebb volt diákjait, és ezt a könyvet adjuk ajándékba azoknak, akik 50. érettségi évfordulójukat ünneplik. A szükséges adatok összegyűjtésével nem volt munkánk, hiszen Mihályfalvi László korábbi igazgató elképzelése alapján, és szervező munkájának köszönhetően az 1990-es évek elejétől kezdődően elkészült egy értékes sorozat, Az Alma Mater köszöntése. Mostani kiadványunk ezen sorozatnak a részeit illesztette össze, így ezek egy helyen, ebben a könyvben együtt olvashatók. Ahogy „Az ők is innen indultak…” alkotás elkészítésében, jelenlegi kiadványunk megjelenésében is döntő érdemei vannak a Somssich-Táncsics Baráti Körnek. Köszönöm Dr Müller Ferenc elnök úrnak és Dr Kéki Zoltán címzetes főjegyző úrnak az önzetlen segítséget, amit Alma Materüknek nyújtanak. Fodor András szép soraival adom át könyvünket mindazoknak, akik számára ez is egy fontos ereklye lesz, ami kifejezi olthatatlan kötödésüket öreg iskolájukhoz. „Ott nőttem emberré a tágas udvaron, az épület, a sárga kőfalak beszédes négyszögében. Nem múlhat el mit benne kaptam: a büszkeség, a szégyen. Fordul az ég árnyékba. Hűl a föld. Elfordulnak az évek. Az ifjuság kerete őriz, akár az örökélet.” Fodor András: Az iskola udvara (A kaposvári Gimnáziumnak) Kaposvár, 2010. július Reőthy Ferenc igazgató

KAPOSVÁRI TAVASZI FESZTIVÁL SOMOGYI TAVASZ 93

TÁNCSICS TÁRLAT AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1993

A Somssich - Táncsics Gimnázium művésztanárainak és volt növendékeinek alkotásaiból

Mégis érdemes? Példa nélküli alkalomnak lehet szemtanúja Kaposvár művészetet kedvelő közönsége és iskolánk tanulóifjúsága: Egy kiállításon találkozik huszonnégy – a Somssich és a Táncsics Gimnáziumban tanult és érettségizett – képzőművész. Jöttek az Alma Mater hívó szavára. Jöttek megmutatni, hogy mai – egyáltalán nem a művészetekre hangolt – világunkban is van az alkotónak lehetősége, van a művésznek szerepe az ember alakításában, nevelésében, jobbá tételében. Örülünk, mert valamennyi meghívott művész megjelent; megjelent és részvételük bizonyítja az iskola művészetek iránti érzékenységét; bizonyítja szeretett iskolánk vonzó erejét, vonzó légkörét, amely mindig is visszavárta és várja tanítványait. Örülünk, mert abból, hogy e kiállítás létrejött, valamennyien hitet és erőt meríthetünk. Hitet az ember alkotó tevékenységének erejében. És erőt saját mindennapi munkánk további végzéséhez. Mégis érdemes. Mihályfalvi László igazgató

8

TÁNCSICS TÁRLAT

v

AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

RUISZ GYÖRGY Nem vagyok neo-avantgard, manierista divathullámok lovasa. A nagymesterek – a század eleji nagy moderneket is tisztelve – és a felülmúlhatatlan alkotóművész, a TERMÉSZET az igaz, csalhatatlan tanítómestereim. Minden művem mélyen átélt élményeimhez kötődik. Nem gúnyolni, sokkolni akarom a művészetet szeretni óhajtó embereket, hanem megnyugtatni, felemelni a hétköznapi robotból. * Ruisz György 1922-ben született Ságváron, polgári családban, édesapja tisztviselő volt. Három gyermek közül ő a legkisebb. A család Kaposváron lakott, Ruisz György itt végezte el elemi és középiskoláit is. A művészet iránti hajlam ott munkált a család szinte minden tagjában: édesanyja és nővére szépen zongorázott, bátyja és ő maga hegedült. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István mesteri befolyása és a Szinnyei Társaság alkalomszerű elismerése már kijelöli a fiatal festő szellemi mozgáskörét a természetelvű, látványon alapuló posztnagybányai festészet egyik képviselőjeként a színrelépés pillanatától. 1945-ben kapja meg diplomáját, majd szeptembertől a kaposvári Somssich Pál (később Táncsics Mihály) Gimnáziumban tanított csaknem 40 éven át egészen nyugdíjazásáig rajzot, művészettörténetet és ábrázoló geometriát. Életében szorosan összetartozott a művészi és pedagógiai munka. Tudásának a tanári munkában való kifejtését, az ifjúság ízlésének alakítását a kezdetektől fontosnak, a maga számára elengedhetetlen feladatnak tartotta. Ezen a téren érzett elhivatottsága viszi még fiatal tanárként a Balázs János Szakkörbe is, ahol Gerő Kázmérral együtt évtizedeken át oktatták a művészet iránt lelkesedő ifjakat és idősebbeket. Sokan az egykori tanítványok közül ma már hírneves művészek, de még többen vannak azok, akik életük sorának alakulását és pályaválasztásukat köszönhetik a Balázs János Szakkörben tanító mesterek indító instrukcióinak.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


9

BORS ISTVÁN Ars poeticám megegyezik a Táncsics emlékére készített szobromon olvasható Táncsics-idézettel. „Minden erőmet, tehetségemet arra fordítom, hogy magyar hazánk az európai nevezetes országok sorában méltó helyet foglaljon el; hogy a magyar név a nagy nemzetek nevei között tisztelettel említtessék.” (Táncsics Mihály)

10

TÁNCSICS TÁRLAT

v


CZINKOTAY FRIGYES 1932-ben születtem Kaposváron. Iskoláimat is itt végeztem, 1950-ben érettségiztem a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A képzőművészeten kívül a természettudományok is érdekeltek – így szereztem 1955-ben a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen diplomát. Egyetemi éveim alatt kerültem egészen közeli kapcsolatba a képzőművészettel, s az egyetem elvégzése után szülővárosomba, Kaposvárra hazakerülve bekapcsolódtam a megye művészeti életébe. 1969-ben lettem a Művészeti Alap tagja. Mesteremnek vallom Martyn Ferencet, akitől több évtizedes kapcsolat során nemcsak a gazdag művészi életpályából tudtam menteni, hanem széles skálán mozgó kulturáltsága és humánuma is példaként áll előttem. Klasszikus nagy mesterek műveinek eredetiben való tanulmányozása céljából két ízben jártam Párizsban, de e mellett müncheni, mannheimi, velencei, bécsi és moszkvai tanulmányutak segítettek munkáim elmélyítésében. Munkáim megtalálhatók a Somogy Megyei Közgyűlés épületében, a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárában, a Városházán, de magángyűjteményekben is és állami engedéllyel Angliában, Franciaországban, Hollandiában. Munkásságom elismeréseként a Kiváló Társadalmi Munkáért (1980.) és a Szocialista Kultúráért (1983.) kitüntetést kaptam.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


11

CSONKA BÉLA Úgy kezdődött, hogy nagyon orientálódtam a képzőművészetek felé... De az 50-es évek kultúrpolitikája, családom anyagi helyzete, még politikai státusza is meghatározta indulásomat, indíttatásomat. Iskoláim és tanáraim humánműveltséghez segítettek, ennek ellenére műszaki szakmát, és műszaki végzettséget szereztem. Ma is ebből élek. A művészet, a művészetek kedvelése, szeretete és a későbbiekben művelése ózon volt számomra a hétközna-pokban. Autodidakta módszerrel megtanultam a fotográfia szerteágazó mesterségét és az esztétika tudományát. A művészetek elmélete, amely a művészet lényegét az emberhez és a valósághoz való viszonyát, a művészi alkotás módszereit, a művészet formáinak és műfajoknak a kérdéseit vizsgálja, kellemes és hasznos alappá vált a felépítményben, a FOTOGRÁFIÁMBAN. Az Ember, az emberábrázolás fontos szempont gondolkodásomban és alkotói munkámban. Nélküle képet, fotográfiát „nem tudok készíteni”. Az EMBER mindig, vagy legtöbbször ott van az alkotásaimon. Végezetül még annyit: nem kedvelem az esztétikailag szép fotókat, mondhatnám úgy is, hogy a FOTÓ ne csak esztétika: Élményt adjon, hanem gondolkodásra is késztessen. Ez az én művészi ars poeticám.

12

TÁNCSICS TÁRLAT

v


DOMBY LAJOS 1943-ban született Kecskeméten. Diákkorát Kaposváron töltötte. A Táncsics Gimnáziumban érettségizett. A Balázs János Szakkörbe járt rajzolni, ahol kitűnt tehetségével. A képzőművészeti Főiskolát 1962-67 között Főnyi Géza növendékeként végezte. Önálló kiállítása volt Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Szegeden. Egy ideig a hódmezővásárhelyi művésztelepen élt. Rend szeresen szerepelt a Szegedi Nyári Tárlaton, az Alföldi Tárlaton, a Dél-Alföldi Tárlaton. Olaszországban járt tanulmányúton. Fiatalon gépkocsibaleset érte, maradandó károsodást szenvedett.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


13

GÁSPÁR ANDRÁS 56 éves vagyok. 32 éve dolgozom a kaposvári Csiky Gergely Színházban, először mint kivitelező festőművész, később mint díszlettervező. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt évek alatt Zsámbéki Gábor, Léner Péter, Ascher Tamás, Horváth Jenő, Gothár Péter és Babarczy László kitűnő rendezéseihez készíthettem díszleteket. Hitvallásom? Talán a fenti pálya, dolgoztam képességeim szerint olyan igazi értékekért, amiért ma is dolgozik erején felül minden színházi alkotótársam. Kiálításaim: 1976: Kaposvár, 1977: Szeged, 1986: Budapest, Fáklya Klub, 1987: Dunántúli tárlat, 1988: Nagyatád, 1991: Bécs, 1992: Dedemsvarth, Hollandia, közös kiállítás.

14

TÁNCSICS TÁRLAT

v


V. HALMOS KLÁRA 1953-ban születtem Kaposváron. A pécsi Tanárképő Főiskolán rajz-földrajz szakot végeztem. 1984-ben szereztem középiskolai tanári diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mely művészeti rajz, ábrázoló geometria és művészettörténet tanítására jogosít. Munkáim személyes élményekből fakadnak. A természeti káprázatok, fantasztikus teremtményei s a környezetünkben megtalálható egyszerű, tiszta formák kiváltják az emberből a vágyat, hogy megörökítse őket. Keresem a belső szépséget, s ezt próbálom papírra vetni ceruzával, tussal. Legújabb munkáim sokszorosító grafikával készült rézkarcok. Kiállításaim: Kaposvári Galéria, Budapest, Fáklya Klub, Kecskemét, Megyei Művelődési Központ, Vrbovec, Jugoszlávia, X. Balatoni Kisgrafikai Biennálé, Tihanyi Múzeum, Bajai Képtár.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


15

HORVÁTH JÁNOS MILÁN Sokszor megkérdőjelezték képeim problematikus természetét, szokatlan kedélyvilágát. Szinte restelkedve vallottam be, én így élem meg a dolgokat. Talán már nem kell bizonygatnom, (korábban sem tettem), hogy drámákkal teli korban éltünk. Sajátos bénultságú, néma drámákban. Bergman filmjei láttán eszméltem rá erre még gyermekként. Úgy tapasztaltam, hogy az élet örömeihez általában csak buta önfeledtséggel, vagy részeg kábulatban lehet közel kerülni. Kínosan hatott rám az ünnepi derű. Józan fejjel készített képeim által remélek oldódást bajainkra, kényelmetlen, zavaros érzéseinkre.

16

TÁNCSICS TÁRLAT

v


KECSKEMÉTI SÁNDOR 1947-ben született Gyulán. Iskolánkban érettségizett, majd a budapesti Iparművészeti Főiskola elvégzése után szabadfoglalkozású kerámiaművészként tevékenykedett. 1992-től a genfi Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja, 1987-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára. Művei játékos harmóniáról, a természeti formák lírai transzponálásáról árulkodnak. Stílusvilága rokonítható Brancusiéval, ám míg Brancusi alkotásai alapjául a klasszikus görög kompozíciós arányokat választotta, addig Kecskeméti a mükénéi architektúra alapjairól indul. Ma Gundremmingenben, Németországban él és alkot.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


17

KLIMO KÁROLY Úgyszólván gyerek voltam még, amikor – mint klasszikus ifjúsági regényeken nevelkedett, örökké olvasó kamasz – elcsodálkoztam a körülöttem lévő világ gazdagságán, s valami megmagyarázhatatlan belső kényszer a művészet irányába kormányozott. Kaposvárott laktam ekkor, a negyvenes évek vége felé járhattunk. Később csöndes vasárnap délutánokon sokat álldogáltam a helyi múzeum képei, tárgyai, pásztorfaragásai előtt, és ma is emlékszem, Rippl-Rónai vagy a fiatalon meghalt kaposvári tehetség, Balázs János képei milyen sóvárgó vágyat ébresztettek bennem, hogy egyszer én is valami hasonlót próbáljak létrehozni. Így lettem „hivatásos művész”, ami önmagában még nem sokat jelent, hisz a rossz műveket is hivatásos művészek csinálják. A pálya természetesen tele van kudarcokkal, és ez nem csoda: a művész eleve a lehetetlenre vállalkozik. Csak a giccsfestők maradéktalanul boldogok, az ő produkciójuk sohasem relatív. A többiek, akik megérdemlik a „művész” nevet, s akik azzal próbálkoznak, hogy „láthatóvá tegyék a láthatatlant”, tudják: örök küzdelem és sóvárgás az életük, így azután ha a hétköznapokban hedonisták vagy látszólag vidámak is, sorsukat az határozza meg, amit Füst Milán gyönyörű sorai így fejeznek ki: „S rajtad felejtettem szomorú szemeimet, vigasztalan örökkévalóság”.

18

TÁNCSICS TÁRLAT

v


KLING JÓZSEF 1946-ban születtem a Tolna megyei Duzs községben. A Táncsics Mihály Gimnázium tanulójaként 1965-ben érettségiztem. Kaposváron telepedtem le, jelenleg is itt élek. Huszonöt éve foglalkozom a képzőművészettel, ezen belül 13 éve egyházművészettel. Tizenöt éve vagyok hivatásos szobrászművész. Számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltem szobraimmal – egyéni és közös tárlatokon. Díjat nyertem országos pályázaton. Nyolc városban, ill. községben van köztéri szobrom. Számos külföldi magángyűjteményben vannak munkáim. Jelenleg egyéni kiállításra készülök Münchenbe, Svájcba és Olaszországba.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


19

LEITNER BARNA A kép általában azt ábrázolja, amit az ember lát, vagy láthatna, hogy így reprezentálja azt, amit csak az ember láthat és úgy, ahogy csak az ember láthatja. De mi van akkor, ha a képen az is rajta van, amit az ember nem láthat? Ami nem lehet rajta a képen, vagy éppen annak a hiánya? Mi történik, ha ez mind együtt van rajta a képen?

20

TÁNCSICS TÁRLAT

v


LEITNER SÁNDOR Gondolkodni arról, hogy mi a létezés lehetősége napi kötelességem, az ember kötelessége. A világ változásaira vizuálisan is érzékenynek lenni, a festő lehetősége. Vizuális érzékenységemmel a meglátottból a különöset kiemelni, a festő napi kötelessége. A különösben a vizuálisan általánosíthatót megtalálni ritkább alkalom. A vizuális igazság és gondolati progresszivitás találkozása műveimben az életem, ünnepeim. Az ünnepnapokra készülődve végzem összes dolgomat a világban.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


21

SOLTRA ELEMÉR 1922-ben születtem a Somogy megyei Jákó községben. Apám tanító volt. 1933-1937-ig tanultam a kaposvári Somssich Pál Reálgimnáziumban, ahol Gádi Lajos, majd Vasas Mihály volt a rajztanárom. 1937-tól 1941-ig tanultam a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Reálgimnáziumban. Itt Raksányi Lajos tanított rajzra. Itt is érettségiztem. Még ebben az esztendőben felvettek a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kandó László lett az alakrajzi mesterem. Itt a festő szakon elvégeztem a tanárképzőt is. 1948-ban diplomáztam. Az utolsó – ötödéves – évemben Kandó László tanársegédének választott. 1948 szeptemberében kezdtem el tanári munkámat Kaposvárott az akkori központi fiúiskola falai között. 1951 őszén mondtam búcsút Kaposvárnak és átköltözködtem Pécsre. 1975-től a kutatások eredményeit tankönyvbe kezdtem sűríteni. Az egyetemi és főiskolai használatra írott tantárgypedagógiai könyvemet 1982-ben adták ki, amelyért Kiadói Nívódíjat, majd a Tudományos Akadémia Pályadíját nyertem el. 1983-tól nyugállományba vonultan élek. Mindezzel párhuzamosan művészi alkotómunkát is végeztem. 1943-tól kiállítóként ismernek. 1950-es évektől a mai napig rendszeres kiállítója vagyok a helyi és az országos kiállításoknak. Számos alkotásom van a hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekben. Legtöbb a pécsi Janus Pannonius Múzeum Képtárában található. Készítettem egyedi rajzokat, a sokszorosító grafika számos műfajában lapokat, festettem táblaképeket, de készült freskóm, mozaikfalaim is vannak. 1972 óta éremplasztikával is foglalkozom. Az Országos Kisplasztikái Biennálén 1985-1987-1989 években szerepeltem érmeimmel. Készültek portré-érmek, de emlékérmek is napjainkig.

22

TÁNCSICS TÁRLAT

v


SÖRÖS JÓZSEF 1962-66-ig a Táncsics gimnázium tanulója voltam. Ebben az időszakban értek a sorsdöntő hatások, meghatározó kapcsolataim alakultak ki. A képzőművészet szakmai alapjait Ruisz György tanár úrtól kaptam, s attól a társaságtól, mely köré szerveződött. Meghatározó volt ez az időszak későbbi szakmai orientáltságom szempontjából is. Különös hatások értek a képzőművészeten, a művészeteken keresztül, ebben a folyamatban élem hétköznapjaimat. Fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat, ezek vizsgálódásán keresztül próbálom megfogalmazni és tükrözni képeimen keresztül a véleményemet.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


23

SZABADOS JÁNOS MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ 1937-ben születtem Kaposváron. 1956-ban érettségiztem, osztályfőnököm Bod Lajos volt. Művészeti tanulmányaimat a Magyar Iparművészeti Főiskolán végeztem. Első önálló bemutatkozásom 1963-ban Kaposváron volt. 1976-ban, addigi munkásságomat összefoglaló tárlatomat Budapesten, a Műcsarnokban rendeztem. Táblaképfestészettel, grafikával, muráliákkal foglalkozom. Kaposváron élek.

24

TÁNCSICS TÁRLAT

v


SZABADOS JÁNOS BELSŐÉPÍTÉSZ 1967-ben születtem Kaposváron. 1985-ben érettségiztem, osztályfőnököm Kiss Zoltán volt. Művészeti tanulmányaimat a Magyar Iparművészeti Főiskolán végeztem. Környezettervezéssel, belső terek tervezésével, kivitelezésével, grafikával foglalkozom. Önálló alkotóként a magam építette műteremben, Kaposváron dolgozom.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


25

SZÁSZ ENDRE 1926. január 7-én születtem Csíkszeredán. Marosvásárhelyt érettségiztem a református kollégiumban. A képzőművészeti főiskolán Szőnyi István volt a mesterem. A szoc-reál időkben könyveket illusztráltam, később, a Kádár-években, mikor lazult a „kultúrszigor”, ismét szerepeltem festőként is. 1970-ig majd minden magyar városban kiállítottam. 1970-ben egy meghívásra Torontóba költöztem, 4 év után Los Angelesben vettem egy házat, ami központként szerepelt a majd 20 éves csavargásaimban. Alig van ország, nagyváros, ahol ez idő alatt ne lett volna kiállításom. Ha az ember öregszik – hazafelé törekszik. Öt évvel ezelőtt otthagytam Amerikát, a .javaimat”, s itthon kezdtem ismét új életet. Várdán lakom, s ott dolgozom. Közben nyertem néhány nemzetközi és itthoni díjat, de ezektől nem lettem jobb festő. De igyekszem.

26

TÁNCSICS TÁRLAT

v


SZIRÁNYI ISTVÁN Kaposvárott születtem 1951-ben és ugyanott végeztem középiskolai tanulmányaimat a Táncsics Mihály Gimnázium falai között. A budapesti Kirakatrendező és Dekoratőrképző Iskola elvégzése után a pécsi Tanárképző Főiskola földrajzrajz szakán szereztem diplomát 1976-ban. Több egyéni kiállításom volt; grafikákat, fotókat és tárgy-installációkat állítok ki. Foglalkozom tipográfiai tervezéssel, tanítással és könyv-művek készítésével is. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (az egykori Művészeti Alapnak), a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Fotóművészek Társaságának és más művészeti tömörüléseknek is.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


27

TAKÁCS ZOLTÁN Az ember életében az egyik legkomolyabb dolog a játék. A művészet is ilyen, amit magáért a játékért is csinál az ember. Még akkor is, ha nem sikerül. Ha ennél komolyabban írok ars poeticát, mire leírom nem igaz. Szóval a fene tudja, de csinálni kell. Született 1946-ban. 1964-ben érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A Pécsi Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végzett 1971-ben. A Képzőművészeti Főiskolán művészeti szakból, ábrázoló geometriából és művészettörténetből kapott képesítést. Először általános iskolában, majd 1975 óta a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán tanít. Dunántúli tárlatokon, országos, megyei, városi csoportos kiállításokon szerepelt műveivel. Olsztynben, Linzben állított ki csoportos kiállításon. Egyéni kiállításai Somogyban, illetve Kaposváron voltak. Munkái közt egyaránt szerepelnek egyedi rajzok és festmények.

28

TÁNCSICS TÁRLAT

v


TIBOL LÁSZLÓ 1940-ben születtem Nagybajomban. 1954-58 között voltam a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákja. Itt kaptam Ruisz György tanáromtól olyan „útravalót”, amely a pedagógia és a képzőművészet iránti érdeklődésemet felkeltette s a mai napig ébren tartotta. Rajzot tanítok és festek. E két tevékenység nemcsak összefér, hanem – úgy érzem – erősíti is egymást, s az önmegvalósítás lehetőségét biztosítja számomra.

TÁNCSICS TÁRLAT

v


29

M. TÓTH ÉVA A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1992-ben diplomáztam alkalmazott grafika-tanár szakon. Jelenleg a főiskola Mesterképző Intézetének hallgatója vagyok, és animációs filmmel foglalkozom. Mesterem Orosz István grafikusművész. A jövőben könyveket és filmeket szeretnék tervezni, rajzolni, vagy bármi mást, ami „meghódít”. A rajz számomra a kommunikáció legtisztább formája nem cél, nem eszköz, csak lehetőség.

30

TÁNCSICS TÁRLAT

v


VECSEY CSABA A festő fessen! Ez ma különösen érvényes, mert csak egy öntörvényű vizuális festői világ kimunkálása, birtoklása adhat erőt a nemzet értékeinek fölmutatásához végre, a „nagy kötőhártyagyulladások” ideje után. A festő fessen!

TÁNCSICS TÁRLAT

v


31

KERTÉSZ SÁNDOR Ars poetica helyett A mai napig nem tudtam eldönteni, hogy számomra mi a fontosabb: a művészi alkotómunka vagy a tanítás. Mivel úgy érzem, hogy napjainkban mindkettő válságban van, ez a kérdés valószínűleg még jó ideig a megoldhatatlan problémáimat szaporítja. A legnagyobb gondot abban látom, hogy az emberek érzelmi, lelki válsága már-már megkérdőjelezi úgy a művészi munka, mint az esztétikai nevelés létjogosultságát is. Félre a pesszimista hangot, hiszen most ünnepelünk. Ünnepeljük mindenekelőtt azt, hogy a Somssich-Táncsics művészei az ország minden részéből – sőt külföldről is – elküldték életjelük legkézzelfoghatóbb produktumait: alkotásaikat. Köszönet érte! Kertész Sándor az intézet jelenlegi művésztanára

32

TÁNCSICS TÁRLAT

v



TÁNCSICS ANTOLÓGIA AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1994 A Somssich – Táncsics Gimnáziumból elszármazott írók-költők, volt diákok alkotásaiból

Büszkén és elérzékenyülve A tavalyi Táncsics Tárlat után az idén Táncsics Antológia — élőszóban s írásban... Képzőművészek, költők-írók. Őket adta ez az iskola, az alma mater az országnak, a hazának – a kortársaknak és utódoknak, nekünk? Igen, őket. És még többet is. A szavukat, a hitüket, a hidegben melegséget; a folytatáshoz biztatást, az életünkhöz reményt. A szavukat, /io£y „... hadd mondjon újra s újra ... Nemet a pusztulásnak ...” Mi büszkén és elérzékenyülve tekintünk rájuk, es köszönjük meg nekik, hogy eljöttek közénk, hogy itt vannak velünk. Büszkék vagyunk rájuk, elérzékenyülve hallgatjuk őket, és hisszük: segítségükkel egy kicsit közelebb hozzuk, közelebb hoztuk egymáshoz az embereket. Mosolygunk... Kaposvár, 1994. február Mihályfalvi László igazgató

34

TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


Köszönet és köszöntés „Az Alma Mater kiváló költőit-íróit köszönteni, bemutatni, azt a felelősséget jelenti számomra, hogy – miként ezt ebben az iskolában együtt tanultuk – nagyobb összefüggésben nézzünk szembe szépírói életművekkel, tudományos, művészi teljesítményekkel. A szellem embereinek tudniuk kell, hogy „az Erdők fontosabbak, mint a Kultúrák”, mert csak egyetlen Földünk van. Nem térhetünk ki a felelősség elől: lesz-e unokáinknak is élettere ezen a gyönyörű bolygón? Ugyanakkor makacsul hinni kell, „szükséges, hogy vers írassék – különben meggörbülne a Föld gyémánttengelye.” A repkénymondatokat fogalmazó, nagybajomi szülőfalujától iskolánkon át a fővárosba, majd a nagyvilágba érkező Gyergyai Albert, a klasszikus értékek szerelmese, tanítóként, műfordítóként, tudósként őrzője; a prózában és a versben is megfontolt szavakat író, Becehegy és a Nagyberek világában is otthonos Takáts Gyula csakúgy; mint az amerikai útinaplóját és az elmúlt évtized egyik legnagyobb regény sikerét, a Ménesi útat író Szász Imre; a Kaposmérőben, Fonyódon otthonos, az európai költészetben, zenében is jártas Fodor András; a nemzedéke sarzsi nélküli tábornoka, Sípos Gyula, aki kihajtott nyakú ingben járt akkor is, amikor az okos emberek hőmérője már mínusz húsz fokot mutatott; a Somogyaszaló, Kréta, Athén, Szicília és a Németh István fasori hársak világában egyaránt otthonos műfordító, egyszál-járőr-költészetű Papp Árpád; a lírai naplóival svájci emigrációjából hazatérő Pethe Ferenc; a magyar beatirodalom kulcsregényét író Csörsz István; a Rinya-parttól Szegeden át országos ismertséghez jutott, közösségi elkötelezettséget vállaló Veress Miklós; a kitűnő orvoskutató-lélekbúvár költők, Jádi Ferenc és Ludvig Nándor Németországban és az USA-ban; a szeremlei lelkészőrhelyén szolgáló költő, antológiaszerkesztő Zákányi Bálint és még számosan (közülük néhánnyal találkozhatnak kiadványunk kisantológiájában). Itt tanulták a felelősséget az élet értékéért; az emberi személyiség feltétlen tiszteletét; a közösség iránti érdeklődést és az élet minőségének javítása melletti elkötelezettséget. Együtt tanulták a művészet emberformáló erejébe vetett hittel, és azoktól a tudós tanároktól, akik, mint Dsida Ottó, Pintér Lajos, Hetyei József, Borka Géza, Páti Ferenc, Pap Antal, KlingÁdám, Boros Dezső, H. Kovács Zoltán, Krasznai Lajos, kezükbe adták József Attilát és Kosztolányit, balladáinkat, Németh Lászlót, Sillanpáát és Dantét; akik idegen nyelvekre tanították őket, önképzőkört és iskolarádiót, műfordítóköröket szerveztek; akik 1806 óta nyelvünk, irodalmunk, nemzeti történelmünk szerelmesei, nehéz sorsú apostolai voltak. Akiknek nemcsak Kossuth- és József Attila-díjas költőink nevében mondunk köszönetet, hanem kitűnő közíróink, országosan elismert tudósaink, művelt orvosaink, versolvasó mérnökeink, tisztes iparosaink, művészetpártoló jogászaink, nyomdokukba lépett pedagógusaink és előadóművészeink nevében is, akik az ifjúkorban tanult hittel és fegyelemmel dolgoznak, hazaszeretettel és társadalmi hivatástudattal országunk vagy éppen választott új hazájuk javára ... És külön köszöntöm a pápai diákot, Csoóri Sándort, a hazai és a szétszórt magyarság szellemi köztársasága elnökét, és köszönöm, hogy elfogadta 1992-ben Baráti Körünk – tervezett kis eklézsiánk– tiszteletbeli tagságát. Szükségünk van „megtéríthetetlen hitére” ezen kaméleon-ezredvégen, versben és esszében vitázó kedvére, mely a „protestáns prédikátorok rokonává avatja ...” Lángol a Balkán, félelem és előítéletek, gyűlölet és nyugtalanság, szegénység és bizalmatlanság vesz körül bennünket. Ne áltassuk magunkat, Barátaim: a társadalmi béke, a megértés és méltányosság szigetének megőrizni Magyarországot, nem a gazdag Nyugat, a szegényebb Kelet, vagy még szegényebb Dél feladata, hanem – a mienk! Es ezért legtöbbet iskoláink, tanáraink, a jóra szövetkező szellemi emberek, a tisztességre, a belátásra és az erkölcsi értékre építők tehetnek...” Szijártó István


v


35

Klasszikusok (esszék, 1962); Kortársak (esszék, 1965); A Nyugat árnyékában (tanulmányok, esszék, kritikák, 1968); Anyám meg a falum (visszaemlékezések, 1972); Ósz és tél között (versek és műfordítások, 1974); Késői találkozás (esszék, 1975); Dorottya Visegrádon (elbeszélő költemény, 1975); A falutól a városig – Háború után (visszaemlékezés és napló); Védelem az esszé ügyében (tanulmányok, emlékezések, kritikák); A várostól a világig (visszaemlékezések, 1986). „Befogadtok-e megkésett társatoknak? Elfogadtok-e társul, aki néktek Sem példát sem ád, sem babért nem fűzhet, Csak olykor érzi, ó rajta is átfut Egy messziről jött szélvész ereje, Egy lendület vagy egy villámcsapás, S olyankor felforr meg-nem-alvadt vére.” „Gyergyai több szempontból is jelképes alakja századunk magyar irodalmának, irodalmunk történetének. Olyan korban, amikor százezrek és milliók türelmetlen indulattal – behódolva egy látszatfejlódésnek – néha drasztikusan egyik napról a másikra tépik el a gyökereiket, s kezdenek új életet, úgy, hogy megtagadják régi kötöttségeiket, nem tudva, hogy változások helyett megújulás kell, mert minden változás hűtlenség, – s észre sem veszik, hogy önmagukat csonkítják (és persze a felnevelő közösséget is). – Gyergyai életművére hivatkozva állíthatjuk: a gyökerek nemcsak kötnek, de támasztanak is. A kérdésre pedig, hogv mikor érik utol az embert a szülőföld emlékei, 0 azt válaszolta: Sosincs későn, hogy utolérjék. Egyszer mindenképp...”

Gyergyai Albert (Somogynagybajom, 1893. jan. 20.—Bp., 1981. júl. 7.): irodalomtörténész, műfordító. A kaposvári főgimnáziumban érettségizett, majd Eötvös kollégistaként a budapesti egyetem magyar-francia szakán végezte felsőfokú tanulmányait. Ösztöndíjasként került Párizsba, ahol az első világháború idején internálták. A háború végén Svájcba ment, a lausennei egyetem hallgatója lett, s 1919– ben jött haza. Első tanulmányait az 1920as évek elején a Nyugat közölte. Hazatértét követően hat évig Budapesten nevelősködött, majd csaknem két évtizedig középiskolában tanított, s emellett az Eötvös Kollégiumnak is tanára volt. 1950-tól nyugdíjba vonulásáig az ELTE Bölcsészettudományi Karán modern francia irodalmat adott elő. Számos francia regényt és elbeszélést fordított. 1957 óta az irodalomtudományok doktora. 1933– ban, 1937-ben és 1946-ban Baumgarten-díjat kapott, 1970-ben állami díjas lett. Külföldi kitüntetései: Francia Becsületrend (1937); Francia Akadémiai Pálmaágak Rendje, parancsnoki fokozat (1973). – Művei: A mai francia regény (tanulmány, 1936); Gy. A. 50 francia regényről mesél (1946); Francia művészet a Szépművészeti Múzeumban (1948); 36

„Ma még csak az írástudók, olvasók szűkebb köre ismeri, becsüli, de számuk gyarapodni fog. Gyergyai még a kollokviumokon sem akart sohasem Mesternek látszani, és nem volt pátriárkái kora ellenére sem Családfő. Egyszerűen sokat tanult idősebb Testvérünk volt, aki eszme– és ízlésszűrő hatóságok számára ugyanúgy, mint a vizsgázó diákoknak, esendő, az életben tájékozatlan – talán náluk is esendőbb és ezerszer tájékozatlanabb – ember. Ót hallgatva mégis megerősödve léptünk az utcára, eltökélten, hogy befejezzünk egy-egy félbehagyott klasszikus regényt, figyelmesen végigolvassuk Tuigenyevet, Flaubert regényeit vagy Eckermann feljegyzéseit... A mindenkori állami politika szorításán – bármily szigorú idők legyenek is – kívül marad az, akinek saját politikája van: jókedvű, életre serkentő adakozás. Osztotta tudását, mint egy gondviselő, baráti gyümölcsfa. A kidőlt fa helye üres. Ritka, egyedi fajta volt, pótolhatatlan – mégis megkönnyebbülés írni, beszélni Róla: újra érezzük hitét, hogy az élet – melyet Ó leginkább könyvekből ismert meg – eleven, gazdag, csodálatos, a sötétségre pedig mindig világosság derül...” (Szijártó István: Gyergyai Albert. Más Kor Kiadó, 1993.)


v


„Tavasszal, május elsején, vagy legalábbis még májusban, az volt a szokás a városban, hogy kora reggel gyöngyvirágot szedtünk a közeli erdő alján, mivelhogy az „szerencsét hoz” a barátoknak és az ismerősöknek – azonkívül a gimnázium majálist is rendezett a kislaki erdőben, ahova a szülőket s a két polgári iskola fiú– és lánynövendékeit is meghívták, s ilyenkor kocsin és gyalog egész kis karaván indult Kislak felé, amennyire emlékszem: eléggé messze Kaposvártól. A magunkkal hozott elemózsiából ott ebédeltünk a füvön, voltak, akik jobbra, balra kínáltak ételt és italt, ilyenkor, nem is egészen titkon, bort is ihattunk a felnőttekkel, a jobb hangúak énekeltek, a sportkedvelők labdáztak, néhányan elmerészkedtek az erdőn át a faluig, mások gombát szedtek vagy ritka növényeket kerestek, mindenki jó volt mindenkivel, még a nap is szebben sütött, az erdei mókusok mulatságosabban tornásztak, a madarak is, így hittük, külön hangversennyel kedveskedtek, s az élelmesebb kisgimnazisták, ha kevés volt az ebédjük, azt se tudták, hova üljenek le, annyifelé -tessékelték, s annyi jóval tömték őket az ilyenkor megenyhült? vagy már jóllakott? jobbmódúak. Távolabb a tisztástól, ahol a legtöbben tanyáztak, egészen az erdő szélén, egy kis vízesésszerű forrás futott le a lejtőről, körötte egész kis medence, amelyet maga vájhatott, s a medence körül mindazok a tavaszi virágok, amelyeknek akkor még a latin elnevezését is tudtuk, primula, tavaszi kankalin, mocsári gólyahír meg boglárka, s ebéd után odaültünk páran a lejtő egy távolibb és szárazabb foltjára, onnan néztük a csörgedező forrást s onnan hallgattuk a madarakat. Emlékszem ma is, egyszerre milyen szomjúság tört rám, s akár a tenyeremből is, de mindenképp szerettem volna hörpinteni a forrásvízből. De mivel nem volt poharam, vagy hogy egy arrajáró felnőtt idején figyelmeztetett, ne igyak a jéghideg vízből, mert nem tudhatjuk honnan jön idáig, s mi minden került bele útközben, nem is mertem inni belőle, és elfogadtam a palackból odakínált, s hazulról hozott városi vizet. Utána csak néztem a forrást, elképzeltem a hidegét, az ízét, meg hogy mennyi fűszálon, virágon, falevélen folyt keresztül, madártollon, tölgyfagubón, homokon, kavicson, csigahéjon, s milyen jól olthatja a szomját a nálam bátrabb madárnak vagy vadnak vagy vándorlegénynek. Messzebbről a játék, az ének egyre gyengébben ért hozzám, s az erdószéli csendességben a forrás annál hangosabban, szinte kihívón csergedezett, míg én tovább is elbűvölve, szomjan és szófogadón nézegettem. Megvan-e még a kislaki forrás? Ma már, több mint hatvan év után, nem tudnék odatalálni egyedül, de talán akad még Kaposváron, aki elvezethetne: abból a kislaki forrásból szívesen innék néhány kortyot...”

Önzésem olaja Önzésem olaja fogyóban, Mécsem sercegve füstöl, nem világít, Lángja szívósan élne még tovább. Frissebb olajjal töltöm meg a mécsest, Lobbanjon erősebb lángra szeretteimért, Velük és értük könnyebb lesz múlásom, S a szorongásból fény árad s meleg. Mert fénnyel s meleggel szeretném útjukat Kísérni bárhonnan, bármily messzeségből, Hogy biztosabban járják a homályt S ne sértse lábuk gyökér vagy kavics. Szentjánosbogár, éjjeli vadonban, A csillagokkal akarsz vetekedni?


v


37

Sipos Gyula (Tüskepuszta, 1921. febr. 19.-1976. aug. 30.): költő, író, Kaposváron érettségizett a Somssich Pál Gimnáziumban 1939-ben, majd 1940-1941-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdasági Szakán tanult. A GyőrffyKollégium vezetőségi tagja, 1943-tól igazgatója, 1942-tól a Kis Újság és a debreceni Szabad Szó riportere volt. 1944 szeptemberében letartóztatták. 1945-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője s a Nemzeti Parasztpárt intézőbizottságának tagja lett. 1947-ben megindította a Március tizenötödike című hetilapot; még az évben ismét a Szabad Szóhoz, 1949-ben a Szabad Földhöz került. 1952-ben a Begyűjtési Minisztérium sajtóosztályán dolgozott. 1953-tól az Új Hang, 1955-1956-ban az Irodalmi Újság belső munkatársa volt. 1957-ben segédmunkásként helyezkedett el, majd az év végétől különböző falusi és agrárlapok, 1962-tól a Képes Újság riportereként, 1972-tól haláláig a Szabad Föld rovatvezetójeként tevékenykedett. 1954-ben és 1971-ben József Attiladíjat kap ott. – Művei: Lámpák a ködben (versek, 1939); Tíz éve (versek 1944-1945-ból, 1955); Vadludak (versek, 1956); A nagy éjszaka (kisregény, 1963); Erdőtűz (Válogatott és új versek, 1967); Könnyű részegség (versek, 1969); A senki földjén (regény, 1970); Pusztaiak (szociográfia, 1977); Hétvége (versek (1969-1976; 1978); Akkor voltunk fiatalok (emlékezés Gyórffy kollégistákra, 1981); Védőbeszéd (válogatott versek 1939-1976, 1984); Hogyan is szeretnék élni? (tanulmányok, riportok, jegyzetek, 1987).

„Nem szereztem kiemelkedő érdemet semmiféle tudományban, pedig a kaposvári gimnázium jó útra indított és talán a talentum sem hiányzott egészen. De az élet próbái nem tudományos munkára, hanem másféle helytállásra kényszerítettek. Nagyon szegény volnák, ha ma csak a tananyagra emlékeznék vissza – ha egyáltalán visszaemlékeznék – hiszen egy részét elavulttá tette az idő, nemcsak történelmi magyarázatok, de történelmi dátumok is megváltoztak, például ma már többhullámű honfoglalásról beszélhetünk, a mi fizikaóráink még nem ismerhették meg a tanult anyag és olyan, mint az izomzat: erős marad belőle a mindennap használt, elsorvad, elenyészik, az, melyet nem táplál, nem tart életben a gyakorlata... De a tanáregyéniségek ma is alakítói életemnek. Mi A helység kalapácsát számtanórákon tanultuk meg Makk István tanár úrtól, és nem voltak ezek kárbaveszett órák... Páti tanár úr egy félmondatával tovább tudta lökni az ifjú fantáziát a hivatalosan lezárt történelmi tételektől a kutató gondolkodás felé. Európai volt Pintér tanár úr humanizmusa. Hetyey a modern világirodalomról adott hírt, több órás foglalkozássá és érettségi tétellé merte tenni. Ady Endrét 1939-ben. Az Amerikát járt Szenthe Lászlótól sose tanultam meg jól angolul – nem ő az oka de sokat tanultam emberül. Kling Adám szigor alá rejtett melegszívűsége, Vass Miska velünklázadása, Gelléri Kodálykórusai – ki ne felejtsek valakit! –, még a negatív példájú tanáregyéniségeknek is sokat köszönhetek... Rájuk gondolok hálával, mert élete nagy vizsgáit végül is nem a szaktantárgyakból teszi az ember. “ (1973) 38


v


Egy somogyi vadkörtefához Jaj, nékem az a legszebb, mégiscsak az a legszebb, az a vadkörtefa, a félig lombjavesztett; áll a legelő szélén, áll a tűnő időben, nyája nélküli pásztor, szikár magános őrszem, üszkös fekete ágak, fészket nem rejtő ágak, úti pihentetői tovaszálló madárnak, makacsul még a kék ég táblája felé nyúlnak s nem írnak, nem törölnek ezek a görcsös ujjak, nem élnek, el se múlnak, nem írnak, nem törölnek, mondják a mondhatatlant, a minden szónál többet. ősz van, kései ősz van, fanyarédes ízekkel borzongató vizében fürdet a hűvös reggel, a nap heve is enyhül, fáradt mosolya van csak, éiszaka mellig ködben állnak a szénakazlak. Ősz van, kései ősz van, tudom, elmúlik minden, elmúlik ez a perc is, hogy az új megszülessen. Szerelem teljessége! Honnan támad e bánat, hogy jajszót mondunk néked és jajszót a halálnak. Nőnek még fák meg erdők, tölgyek, platánok, hársak, nékem már ez marad meg örökre óriásnak, ez a vadkörtefa, a félig lombjavesztett, jaj, nékem ez a legszebb, mégiscsak ez a legszebb.

Fiatalságunk Széttört tükör cserepei vagyunk mi. Egyek és darabonkent mást mutatók. Ránk néznek és ránk ismernek a széttörök és összerakók. Nemzedék helyett egy nemzet lehettünk volna. Elveszejtett saját hitünk. Testvérre néztünk és azt mondtuk rá, hogy eretnek. Jön a huszonegyedik század. Unokáink is megaláznak. De fiatalságunk világít. S kire nézhet az, aki lázad? „Akik Németh László gondolatát vállaljuk, miszerint az író öröklött képességei, az alkat, gyerekkorának emlékezetnépesítő élményei, a szülőföld, az átvett tradíciók, a nemzet, s a szellemét termékenyítő áramlatok; – Sipos Gyula pályáját egyetlen ívű (bár korántsem egyenletes) írói teljesítménynek látjuk. Bátor szavával az elmúlt 40 év magyar történelmének, társadalomtörténetének, irodalmi életének becsülendő értékét teremtette meg. Ahogy Szabó Pál írta róla, úgy van egyéni hangja a magyar lírában, amennyire mindig más és más a röppenő vadgalamb, vagy az almavirág.” Szijártó István: Sipos Gyula. Akadémiai Kiadó, 1983. „Sipos Gyula annak a nemzedéknek a reprezentánsa, amely előtt megcsillant a történelmi lehetőség: nemzet legyen, ne csak nemzedék; amely hittel tördelte-osztogatta a puszták, falvak szegényeinek a földparcellákat – mintha egy népet úrvacsoráztatna fekete kenyérrel. Sikerült, sikerülhetett jóllakatni – legalább éhező lelkét?” Papp Árpád: Hazai tükörcserepek. Megyei Levéltár, 1986. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


39

Takáts Gyula (Tab, 1919. febr. 4.): költő, író, műfordító, kritikus. 1929-ben érettségizett Kaposváron, majd 1934-ig a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészkarának és Tanárképzőjének hallgatója volt. 1934-ben bölcsészdoktori vizsgát tett földrajz, geológia, filozófia tárgykörben. 1939-től 1949-ig Munkácson és Kaposváron középis-

kolákban tanított, 1949-tól 1971-ig a kaposvári RipplRónai-múzeum, később – nyugalomba vonulásáig – a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője volt. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. Tab nagyközség és Kaposvár város díszpolgára (1971, 1973), a „ Széchenyi Művészeti Akadémia” tagja (1992). Számos díj: Baumgarten- (1941), József Attila- (1960 és 1975), Kaposvár város művészeti- (1970), Megyei Művészeti- (1977), Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja- (1983), Déry Tibor- (1985), Kossuth(1991) és kitüntetés: A Munka Érdemrend aranyfokozata (1971), a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981), a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1986), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendje (1991) birtokosa. – Művei: A somogyi Nagyberek (doktori értekezés, 1934); Kút (versek, 1935); Kakukk a dombon (versek, 1937); Május (versek, 1939); Családfa helyett (válogatott versek, 1941); Vágják a berket (kisregény, 1942); Hold és hárs (versek,1943); Polgárjelöltek (regény, 1945); Se ég, se föld (versek, 1947); Az emberekhez (válogatott és új versek, 1955); Vízi tükör (versek, rajzok, közös kötetben Egry Józseffel, 1955); Színház az Ezüst Kancsóban (regény, 1957); Rózsává lett róka (gyermekversek, 1958); Mézöntő (versek, 1958); Képek és versek útjain (esszék, műfordítások, 1961); Virágok virága (versek, 1961); Kinek könnyebb? (elbeszélések, 1963); Évek, madarak (válogatott versek, 1965); Egy flóbertpuska története (ifjúsági regény, 1967); Villámok mértana (versek, 1968); A tündérhal és a háló (verses halászrege, 1968); Vitorlás a berken (ifjúsági regény, 1971); Egy kertre emlékezve (esszék, 1971); Sós forrás (versek, 1973); Dorombol a Hold (gyermekversek, 1973); Száz nap a hegyen (versek, 1975); Hódolat Berzsenyi szellemének (versek, esszék, 1976); Fogadj be, világ (versek, rajzok, 1976); Vulkánok, fügefák (régi és új versek, 1978); A harmónia keresése (esszék, 1979); A semmi árnyéka (versek, 1980); Százhúsz vers (1980); Kimondani (versek, 1981); Helyettük szóljál (versek, 1982); A rejtett egész (versek, 1984); Tükrök szava – betűk arca (jegyzetek, válaszok, vallomások, 1985); Felhők Árkádiából (összegyűjtött versek 1930-1967, 1986); Somogyi pásztorvilág (tanulmány, 1986).

„Legnagyobb élményem a rajz volt. Szirtes Henrik és Raksányi Lajos vezetésével művészi jellegű képzés folyt. Amit az önképzőkörben nem kaptam meg, azt megkaptam tőlük. A gimnázium egyik legjobb rajzolójaként tartottak számon, s már elsős koromban a nyolcadikosok képeivel együtt az enyéimet is kiállították az év végi tárlaton... Néhány diáktársammal együtt rajzolgattunk, verseinket pedig más iskolák diákjaival közösen próbáltuk megjelentetni napilapokban, de főleg a Somogyi Újság vasárnapi mellékletében kaptunk helyet. Ezek az ifjúkori költeményeim egyik kötetembe sem kerültek bele... Nagynak tartom Babits Mihály Jónáskönyvét, a Krúdy-életművet, de főleg a Szindbádot, valamint Szabó Lőrinc, József Attila és Weöres Sándor költészetét. A mi nemzedékünknél fiatalabb költők közül Juhász Ferencet, Nagy Lászlót és Pilinszkyt tartom a legnagyobbra, költészetüknek azonban nem látom még olyan tisztán a távlatát...” (1985) 40


v


Az egyetlen Egy van!... És benne mindenek szépség, jó, gép és képletek. Egyetlen... Benne nép, világ. Egyetlenegy: az igazság. Akár a számum, oly erős. Júdásnak, Jóbnak ismerős. Rábotlasz... Hozzákösd magad, és fényes lesz mindig szavad, s mint jólmért gránát, célba vág. Acélt, rózsát aranyba márt. Hatalmas... Hozzá vidd hited! Pusztít?... De ne féltsed híred. Versedben hogyha ő lakott, világot alkottál, Napot. Teremtő fénye, mint növényt táplált, növeszt, míg tart a lét s minden időknek tengerén ő tart meg biztos tenyerén.

„A berkenye, a kígyólátta almafa, a várkapu, a berek, a nád – mint a versek építőelemei – nemcsak azért érdekesek, mert a természet, a táj, az idő egy-egy jellegzetessége olvasható le róluk. Hordozzák ezenkívül egy földrajzilag körülhatárolható táj vonásait és történelmét is. A mediterrán világ görög-latin hagyományait. Hogy milyen mély és lényegi azonosság van e világ minden része között, azt ebben a kötetben több vers bizonyítja. A hegyi kovácsmesterben kan Püthiát lát Takáts, aki fogóval, satuval nyitja a titkok kapuit (A kan Püthia). S ez még nem is elég; hogy a történelmi folytonosság jobban bizonyítódjék, egy-egy hasonlatban olvasható Szent György és Dante neve. Máshol Hádész (Mecénásomhoz), majd Bacchus (Bacchus és Devecseri) neve kerül elő, s mindig a leghétköznapibb környezetben; a Becehegyi kőpince, a tó, a kéklő hegyek látványához társítva. A Sós forrás líránkban a görög-római szál folytonosságát jelenti, Takáts Gyula költői pályáján pedig a korábbi elemek továbbépítését, gazdagítását.” Laczkó András: Takáts Gyula. Akadémiai Kiadó, 1976. „Takáts Gyula költői világáról, lírai szemléletéről sok felületes ítélet lappang még a köztudatban. A Mézöntó különös összetettségének föltárása bizonyíthatja, hogy a benne munkáló aspektus nem szűkíthető, nem sematizálható. Éppen unikum voltában, utánozhatatlan eredetiségében válik egyetemessé. És mert szerzője ennyire hevesen, ennyire azonos intenzitással éli az érzékit és az elvontat, a természetet és a kultúrát, tájat és történelmet, köznapit és tündérit, újra meg újra képes érvényesíteni látásának máséval össze nem téveszthető égi-földi karakterét.” Átlátsz a rózsaszín sűrűn. Vidáman csipked szemednek madara. Járkál a sejtek lépes mértanában, akár a röntgen sugara: Fodor András: Takáts Gyula: Mézöntő. Futárposta, 1980. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


41

Szász Imre (Budapest, 1927. márc. 19.): író, műfordító, 1945-ben érettségizett a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban, majd Eötvös-kollégistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakos hallgatója lett, 1950-ben szerzett diplomát. 1949 és 1968 között a Franklin, majd Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1975-ig a Magyar Szemle főmunkatársa, 1975 és 1977 között az Élet és Irodalom olvasószerkesztője volt, 1977 óta az Új Tükör rovatvezetője, majd főmunkatársa. 1989-93 között a P. E. N. Club főtitkára. Angol és amerikai prózát (elvétve verset is: Shakespeare-t, Browingot) fordít. 1954-ben (nem vette át) és 1988-ban József Attila-díjat – 1985ben Déry-jutalmat) kapott. – Művei: Szól a síp (regény, 1953); Basa (gyermekregény, 1956); Vízparti kalauz (karcolatok, 1958); Horgászbottal írtam (elbeszélések, 1962); Kisanna Kertországban (mesekönyv, 1962); Kisanna Erdőországban (mesekönyv, 1965); Gyertek este kilencre (regény, 1969); Felhőfejes (regény, 1967); Száraz martinikoktél (útin apló, 1973); Áldozatok (színmű, 1975); Háló nélkül (esszék, kritikák, 1978); Halakról és vadakról (vadász- és horgásztörténetek, 1980); Ez elment vadászni (szociográfia, 1985); Ménesi út (regény és dokumentumok, 1985); A világ így ér véget (regény, 1986); Önarckép háttérrel (önéletrajzi írások, 1986); Megyek, ha elbocsátasz (regény és do kumentumok 1991).

„Hatodikos koromban – az akkori iskolaszerkezet szerint tizenhat évesen – kirúgtak egy előkelő pécsi papi iskolából, mint lázadót. Nem volt az én lázadásom nagy lázadás – csak nagyra nyitottam a számat, ha valamit korlátoltnak, ostobának vagy kegyetlennek találtam... Megdöbbenve tapasztaltam Kaposvárott, hogy nemcsak az irodalomban, hanem a természettudományokban is eléggé lemaradtam – az az előkelő pécsi magániskola évtizedekkel mögötte járt a szegény állami kaposvári gimnáziumnak. Szerencsém is volt talán Kaposváron: kaptam három felejthetetlen tanárt. Mindhárman másképpen felejthetetlenek. Vajda tanár úr, aki a magyart tanította, eleinte bizalmatlanul fogadott: halk, rekedt, szigorú hangja egy-két hónapon át gyötrelmessé tette az órákat – pedig a magyar irodalom volt az az egyetlen tárgy, amelyben ágy éreztem, nincs szégyellnivalóm. De, amint felfedezte a szerény tudást, az érdeklődést, felengedett velem szemben. Utolsó évemre már hagyta, hogy akármilyen lázas marhaságot mondjak az irodalomról: tudta jól, hogy tizennyolc éves korban az érdeklődés, a szellemi erőfeszítés fontosabb a szabályos feleleteknél... Tihanyi tanár úr, aki a fizikát és a matematikát tanította, egészen más volt. Dinamikus, magávalragadó, s ha kellett, színészi. Pintér tanár úr volt a harmadik szerencsém. Latint tanított... Ha Tihanyi tanár úrtól azt tanulhattuk meg szaktárgyain felül, hogy a belátás fontosabb a száraz számonkérésnél, őtőle azt, hogy az emberi kapcsolat mindennél fontosabb... Adhat-e egy gimnázium többet, mint három megértő, jó s nagyon emberi tanárt ?” (1974) 42


v


„Nagyapám, ha jól emlékszem, napja nagy részét itt, az irodájában töltötte. Délelőtt az íróasztalnál ült, ebéd után sziesztázott. Hogy mit dolgozott íróasztalánál, nem tudom; írni az én emlékezetemben már nem írt. Az én emlékezetemben már nagyon öreg ember – hatvanöt éves volt, mikor megszülettem. A ház többi lakója, gyerekei, vejei, de még nála jóval fiatalabb nagyanyám is egy másik generáció. Elkülönült tőlük. Délutánonként elballagott a Kisfaludy kaszinóba, gyakorta az én társaságomban; nem is tudom, römizett-e ott, vagv csak üldögélt. Este, ugyancsak gyakorta, kettesben vacsoráztunk, tejbegrízt kakaóval vagy himberszafttal, s utána römiztünk. Azért tanított-e meg römizni úgy nyolcéves koromban, hogy szórakoztasson, vagy azért, hogy én szórakoztassam őt, nem tudom. Mind a ketten csaltunk időnként. A családunk büszke volt rá, és kinevette. Büszke volt a vaskereskedő dadogó fiára, aki örökségét odadobva, autdidakta módra gyűjteni kezdett; aki kalendáriumaiban a népművelő polihisztor tisztét igyekezett felvállalni; akit annyi irodalmi és művészi híresség ismert, Móricz Zsigmondtól Herczeg Ferencig. (Nem hinném, hogy e büszkeség különbséget tett kettejük között, s ha tett, tán Herczeg Ferenc javára.) Kinevette, mert gyakorlatiatlan volt, s előrehaladó érelmeszesedése folytán egyre gyermekibb lett, tág lehetőséget nyújtva vejei ugratásának és – testileg-szellemileg mindinkább elvesztvén önmagát – nagyanyám feddő szigorának. Kamaszként már én is fölénnyel tekintettem rá, s néha, Franck kávéban áztatott csöpögő perecdarabkái, pecsétes ruhája láttán, kicsit utálkozva. Akkor még nem tudtam, hogy hajlamát, érdeklődését belesugározta nemcsak lánygyerekeibe, hanem valójában az egész házba. Ebben a házban a szellem – meglehet nem nagy szigorral megválogatott – teljesítményeit mérhetetlenül tisztelték, még tán nagyanyám is, akinek a maga módján időnként elege lehetett a szellem embereiből, nagyapám köréből éppúgy, mint a sümegi tanárságba száműzött Szabó Dezsőből, mikor az diáklány anyámnak udvarolt. Fullánkos, okos megjegyzéseit, amelyekkel anyám elfogódott lelkesedését mérsékelte, maga a józan eszére rázott leányzó mesélte el, elismerő nevetéssel, huszonegynéhány évvel később, irodalmiasodni kezdő koromban. Mert anyám, gyakorlatiatlan riadtsága ellenére éppúgy nem nélkülözte a bölcsességet, mint kemény és határozott nagyanyám. A humort sem, bár hogy ezt kitől örökölte, nem tudom. E szellem kisugárzása érződött akkor is, mikor nagyapám irodájából a másik ajtón kilépvén, a lakásban találtam magamat. Óriási lakás volt, mai mértékkel mérve, a padlója sárgás, öntött műmárványszerű azbeszt. Azt hiszem, az első három szobában, a szalonban, vendégszobában, ebédlőben szépek voltak a bútorok, s minden tele volt képpel, rossz képpel, jó képpel vegyest. Használni általában e három szobából csak az ebédlőt használtuk, de még az is – kandalló, könyvespolc, fal – tele volt színes üvegpoharakkal, porcelánnal, cseréppel, képpel. A másik két szoba már gyakorlatiasabb és sokkal kevésbé kiállításszerű volt, főleg a fiúk szobája, amelyben Laci bátyám már szárnyra kelvén, az én időmben csak Géza bátyám lakott, az emlékezetemben ő is csak egy-két évig, egyetemista koráig. Nekem mégis, az ebédlő szeszélyes kiskönyvtárát nem számítva, ez a szoba volt egyik kincsesbányám. Ebben a szobában töltöttek kis rézmérleggel, kalibrálóval, kupakzáróval nagybátyáim sörétes töltényeket. Nem mintha valamelyikük is igazán érdeklődött volna a vadászat iránt, de eey darabig eljátszottak vele. S a sörétek néha elgurulván, bebújtak az itt már igencsak töredezett padló repedéseibe, a fakeretbe foglalt, csillagformákkal lyuggatott fűtőtestborító lemezek alá, ahonnan én boldogan begyűjtöttem és csúzlizásra felhasználtam őket. A fűtőtestek az én időmben afféle haszontalanságok voltak, hiszen nem volt működő vízvezeték a házban, a vizet a szemközti artézi kútról kellett felhordani, a Korona vendéglő elől, ahová delente a tisztviselő és egyéb urak egy zóna pörköltre betértek, s ahol szombatonként, a Ramazetter-szobor mellett, kialakult valamicske piac, nyár végén a kút körül, a nagy vadgesztenyék árnyékában fillérekért árusított görögdinnyehegyekkel. Nagyapám hatása nem korlátozódott az emeletekre: Sári néném és férje, Pubi bácsi, kevésbé tágas körül mények között a földszinten csatlakoztak a hagyományhoz, szenteltvíztartókkal, habán korsókkal, képekkel. Pontosabban: Sári néném folytatta a hagyományokat, Pubi bácsi időnként lázadt ellenük, „vadmarciskodott”, ahogy anyám szokta volt mondani. Főleg, ha én is ott voltam, bármilyen gyerekes illetlenség, vicc, ami ki váltotta Sári néném megrovó „De Pubi”-jat, jó volt ellendózisnak. Tüntetően szürcsölő evés, az ételek, például a takonyleves” (vulgo: tojásos rántottleves) sajátos élvezése, vagy indiáncsatában a Feketesegg nagyfőnöki cím felvétele mind ezt szolgálta. Játékszer voltam, cinkostárs, közönség, kicsi clown, gyerek a nem jött gyerek helyett: hozzám közelebb álló, odafigyelőbb rokonom vér szerinti sem volt Pubi bácsinál korai haláláig. Idelenn, a szobákon túl ott volt titoknak a fertőtlenítő szagú, félelmetesen csillogó orvosi rendelő; a lép csőházban a hatalmas, szintén nem működő fűtőtest mögötti vakalkóv s a belőle nyíló, használaton kívüli mosókonyha tökéletes, mindenki más által elfeledett búvóhely. Az emeleten a hátsó verandáról falépcső vezetett fel az óriási padlásra, az udvarból töredezett lejáró a hatalmas, nyirkos pincerendszerbe – ez is titkokat rejtegetett és félelmetes volt, bár a valóságban homokba ásott zöldségen, tüzelőn, a használhatatlan központi fűtés kazánján s pár hordó boron kívül e katakombákban soha semmit sem találtam. A földszinten volt még a nyomda, ahova kölyökkoromtól fogva bejáratos voltam, a nyomdász, Sipos Pista jóvoltából. Sipos Pista, ha jól emlékszem, középtermetű, mosolygós, göndör hajú fiatalember volt, nagy türelemmel engedett a gépek között lábatlankodni, s adott kincseket: törött betűt, ívpapírt, papírcsíkot, sőt a kézihengert is szabad volt néha működtetnem. A nyomda tulajdonosának, Horváth úrnak a ház sarkán volt papírkereskedése; vegyesboltja volt a házban még Mandelbaum bácsinak, és textilboltja Müller úrnak. Délután nagyanyámmal kettesben – vele töltöttem a legtöbb időmet – rendszerint kimentünk az ő családi örökségébe, a Lujszerszőlőbe. A présház mellett nagy diófa állt, alatta malomkőasztal. Tőle pár lépésre a még magasabban fekvő szőlőkbe vezető út. A sima kőlapokkal, öklömnyi kőragyákkal, emberfej nagyságú, félig földbe süllyedt kőlabdákkal teli, horhós földútról a gyalogos aligha látott ránk, szekeres is csak akkor, ha a bakon ült. Szász Imre: Önarckép háttérrel (részlet) TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


43

Fodor András (Kaposmérő, 1929. febr. 27.): költő, műfordító, író, könyvtáros. 1947-ben érettségizett a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban, majd az Eötvös Kollégium tagjaként bölcsész. Ezt követően a Népművelési Minisztérium központi iskoláin tanított. 1954-ben a Csillag című folyóirat munkatársa, 1957-ben szabad foglalkozású író, 1959-ben az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjának tudományos főmunkatársa lett. Emellett 1973-tól a Somogy rovatvezetője, 1983-tól a Kortárs főmunkatársa. 1981 és 1986 között az írószövetség alelnöke volt. 1992-től a „Széchenyi Művészeti Akadémia” tagja. Első verseit a Válasz és a Sorsunk közölte. Műfordítóként főleg angol és orosz, továbbá bolgár, lengyel műveket tolmácsol. 1956ban és 1973-ban József Attila-, 1991-ben Kossuth-, korábban SZOT-díjat kapott. Külföldi elismerései: „Puskin”– és „Cirill- és Metód”-díj. – Művei: Hazafelé (versek, 1955); Józan reggel (versek, 1958); Tengerek, dombok (versek, 1961); Fordul az ég (versek, 1964); Arcom útjai (versek, 1967); A csend szólítása (válogatott versek, 1969); Másik végtelen (versek, 1970); Szólj költemény. József Attila élete és költészete (tanulmány, 1971); Kettős rekviem (versek, 1973); A nemzedék hangján (tanulmányok, 1973); Az idő foglya (versek, 1974); A barátság bére (versek, 1974); Igor Sztravinszkij (kismonográfia, 1976); A bábu vére (versek, 1978); Vallomások Bartókról (esszék, versek, 1978); Kélt újra jel (válogatott versek, 1979); így élt József Attila (életrajz, 1980); Futárposta (esszék, 1980); Magunkat zengeni (versek, 1980); Mezsgyék (vál. versfordítások, 1980); Kőnyomat (versek, 1982); Szó, zene, kép (válogatott és új esszék, 1983); Somogyi krónika (versek, 1984); Re ményfutam (versek, 1985); Ezer este Fülep Lajossal (napló, 1986); Elveszett évszak (versek, 1987); Pünkösdi hírnök (vál. versek, 1989); Szülöttem föld (tanulmányok, 1990). „A nyolc esztendő, amit 1939-1947 közt a Somssich Pál Gimnáziumban töltöttem, egész további életem, személyiségem és máig érvényes törekvéseim fundamentuma. Későbbi éveimnek szinte egyetlen sorsfordító tényezője sincs, amelynek előzményeit ne találnám meg valamilyen formában a kaposvári időszak mozzanatai közt. Életre szóló barátság, szerelem, társadalmi érdeklődés, tanítványi hűség, az irodalom és zene meghatározó szerepe, a testvérmúzsák organikus kapcsola tának fölismerése, a költői érvényesülés megtalálása, még az országos jelentőségű folyóiratban, irodalmi társaságban (a Berzsenyi Társaságban) való szereplés is kaposvári éveimben kezdődött... Viszonylag gyors költői érlelődésem – hogy 14-17 évesen eljutottam a nyomtatásra érdemes versekig– két tanár pártfogómnak: H. Kovács Zoltánnak és Takáts Gyulának köszönhető. H. Kovács hívta föl figyelmemet József Attilára. 1943. május 8-án vettem meg az első József Attila kötetet, az akkori könyvnapon, a mostani Dorottya Szálló melletti könyvsátorban, 4 pengőért. S alig több mint fél év múltán írtam már olyan verset, éppen Kaposvárról (A város, este), melyben a költőelőd szemléletének jótékony hatása kitapintható. Takáts Gyula szinte stafétaként vette át a hadifogságba került H. Kovácstól költői próbálkozásaim gondozását. Ellátott könyvekkel, tanácsokkal... (Egyébként ő volt a másik költő, aki valóságlátásomra még ifjúkoromban, a legerősebben hatott.) Többször észleltem és sérelmeztem, hogy iskolánk múltjának föltárása közben a krónikás szemérmesen elhallgatja, lesajnálja az 1948 előtti esztendőket. A magam részéről nem hiszem, hogy valaha is élénkebb szellemi élet, gazdagabb irodalmi, művészeti spektrum volt Alma Materünk körül, mint éppen akkor, a fordulat éve előtt...” (1985) 44


v


Jövök Kanyar Józsefnek Nyárfapihék döcögnek a színházparkon át. A vérbükk koronája síkos-bíborlón rengedez a szélben. Lám, fogad újra, létezik a Város, hova visszajönni érdem. Húz-vonz a csakazértis-indulat. Az oroszlánt csupasz kézzel lebíró rossebbakák szobra előtt, mintha titokban mindig ezt a hazai utat járnám, a régi iskola fele vivőt. Lépcsőkről, ajtók küszöbéről, a fölpendült öröm, a bizalom antennái bemérik mellemet. Bordáim közt, mint sürgönydrótok kötegein az eleven áram, csupa tolongó üzenet.

„Fodor – nemzedékében nem egyedül, de esszéi, műfordításai tanúsága szerint igen tudatosan és átgondoltan – a szürkébbnek látszó módszert választja; lemond a nagy gesztusokról, a látványos stilizációról, a mámorítón egzaltációkról; ünnepek helyett a hétköznapok nyomába szegődik, költői ambíciója a kép, a rajz pontosságára, a szerkezet logikai és zenei rendjének tisztaságára irányul. Stílusa nem vall programszerű újító szándékra: az intellektuális közbeszédhez szabott szókincsében inkább a helyi érték révén válik emlékezetessé egy-egy ízes népi, archaikus fordulat vagy idézetszerű utalás, versmondatai a rövid, megszakított, hiányos mondatoktól az indaszerű, bonyolult tirádákig hajlékonyan alkalmazkodnak a gondolatmenethez. Nem annyira a merész metaforika, inkább a képi, a narratív és reflexiós elemek összeszövődése vagy szétválása ragad meg költészetében; verselés dolgában is az eltérő részletek sajátos együtthatása, a különféle hangzó effektusok kötetlen, a harmonikus és diszharmonikus elemeket funkcionálisan váltogató kezelése jellemzi. Újítása vagy kísérlete nem elsődlegesen nyelvi célzatú, hanem az életben, a személyiség teljes gyakorlatában bontakozik ki. A társulás, a szeretet programja, ember és természet átalakuló viszonya, a művészetek, különösen a zene kultusza: nagy és tiszta eszmék foglalkoztatják, de nem elvont meditációk tárgyaiként, hanem a személyes sorstól elválaszthatatlan komplexumként; a tisztaság, a jóság, a harmónia esélyét vagy esélytelenségét próbálja ki változó vilá gunkban, egyszerre vállalva a kísérlet alanya s az elemzést-értékelést végző megfigyelő szerepét. Akit nemcsak az összeroppanó hősök megpróbáltatásai, a kiszakadás és elidegenedés változatai érdekelnek, hanem a velük szembeforduló, értékkereső elszántság is, azt ebben a vállalkozásban éppen az értelem szünet nélküli munkája, a vállalt magatartás föltétlen és következetes végigélésének izgalma ragadhatja meg. Művel, intellektuális és filozofikus költészetének aligha írható rovására, hogy a gondolati igényesség és elmélyülő analitikus munka a lét apró részletei iránti érdeklődéssel párosul, s a mindennapi élet tárgyi világába ágyazottan jelenik meg nála. Egyre tarthatatlanabbnak bizonyul a Fodor szenvedélytelen józanságát hibáztató vélekedés is: az utolsó verskötetek szeretetben telhetetlen, az emlékezésben szinte emberfölötti követelményeket állító lírai hőse nincs híjával termékeny rögeszméknek, lehetetlent kísértő szenvedélyeknek. Legjobb műveiben együtt van a modern költészet „hősi elégedetlensége”, szigorú fegyelme, lényegre szorítkozó ökonómiája, meg a népiség emberközelibb, a társadalom mozgására fogékonyabb s a humanizált jövő reményéről csalódások és szenvedések közt sem lemondó szelleme.” Csűrös Miklós: Fodor András. Akadémiai Kiadó, 1979. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


45

Papp Árpád (Somogyaszaló, 1937. márc. 19.): költő, műfordító. 1955-ben érettségizett a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett 1959-ben. Kaposváron él. 1959 és 1990 között a Táncsics Gimnázium tanára – 1974-től archív könyvállományának gondozója –; 1985 óta az ELTE Eötvös Kollégiumának óraadója, 1991-től rendes tanára és Mediterrán

Műhelyének vezetője volt. Jelenleg a Balaton Akadémián – melynek egyik alapítója – tanít művelődés- és világirodalom-történetet. Hat-hat hónapot dolgozott a palermói „Bizánci és Újgörög Intézet”-ben (1976) és az Athéni Tudományegyetemen (1982 és 1986); 1992 márciusában a Máltai Egyetemen tartott előadásokat a XIX. és XX. századi magyar költészetről és „Széchenyi és a Mediterráneum, különös tekintettel Máltára” címmel. Kandidátusi dolgozatát századunk görög költészetéről írta. Mint a Magyarok Világszövetsége külső munkatársa (1992 májusától), részt vett a Magyar írók I. Világtalálkozója előkészítésében, majd a Szövetség első vidéki: kaposvári központjának létrehozásában. Szerkesztői munkássága: Világirodalmi Lexikon (főmunkatárs) 1-15. köt. 1968-1993.; Somogy (irodalmi illetve „Égtájak” rovat), 1970-74 és 1981-92.; Somogyország (kulturális rovat), 1991; Töredék. A somogyi bakák doni tragédiája. Szili Ferenccel, 1988.; Kapóstól a Donig. Szili Ferenccel, 1990.; A bolond gránátalmafa. Újgörög költészeti antológia, 1984.; Szeferisz, J.: Fedélzetnapló. Vál. versek, 1980. „Más Kor” és „Balaton Akadémia”könyvek (Szijártó Istvánnal, 1992-tól). – Müvei: Metszéspontok (három költemény, 1972); Metszéspontok (versekés versfordítások, 1976); Metszéspontok (versek magyar és görög nyelven, 1984); Metszéspontok (versek magyar, német, francia, olasz és újgörög nyelven, 1987; Töredék. Duna, Don sirató. Barabás Ferenc rajzaival, 1978; Hazai tükörcserepek. Irodalmi jegyzetek, esszék, 1989; Arcok és áramlatok a XX. századi görög költészetben. Kandidátusi érte kezés, 1993. Műfordításaiból: Mirivilisz, Sztratisz: Élet a sírban. Regény, 1966; N. Kazantzakisz: Zorba, a görög. Regény, 1968; Kazantzakisz, Eleni: A meg nem alkuvó. Kazantzakisz kiadatlan naplói, levelei, 1979; Terzakisz, Ang.: Isabeau hercegnő. Történelmi regény, 1980; Ritszosz, Jannisz: Erotika. Versek, 1984; Aszimakopulosz, Kosztasz: Gyilkosok Spártában. Történelmi regény, 1986; Vrettakosz, Nikiforosz: Védőbeszéd. Vál. versek, 1990; Prevelakisz, Pand.: A halál lámpása. Regény, 1987; Ezer arc, egy álarc mögött. (Versfordításai ó és újgörög, ciprusi, olasz, spanyol, kubai, bolgár, lengyel, orosz és amerikai költőktől, 1987; Kazantzakisz, N.: Aszkézis. Salvatores Dei, 1992.

„Évekig betűzgettem Széchenyit 1956 tűzvészénél gyújtott gyertyám pisla, rebegő világánál. És nem volt könnyű elindulnom a nyomdokain — nyakamban a vászontarisznyával, melybe népek hamujába sütött pogácsát dugott útravalóul a történelem; nem volt könnyű követnem őt a fényes szalonokba, fogadótermekbe, nekem, akit Molotovkoktélpartikra szólított röpcédulákon a Szabadság; nem volt könnyű megállnom vele az Akropolisz és az ő művei előtt, a Híd előtt, melyen át zarándokoltam Bem szobrától a Parlamentig; nekem, akinek kezébe felszaggatott kockaköveket nyomott a sors: „Építs belőle utcatorlaszt”, aki harmincöt évvel ezelőtt végtelenített gyászszalagot fűztem az írógépembe, hogy emlékezzem halottaimra; akinek ez a sorokba töretett sors jutott, s hogy a sorvégek előtt mindig halljam azt a pici csengőt – a panasz és figyelmeztetés kis lélekharangját; aki hittem, hogy a költészet: vakotás, gyerekkori vásárfiatükröm, melyet szívem fölött dugdosva, át kell mentenem minden országos házkutatáson és motozáson, aki hittem és hiszem: nem arra való, hogy káprázatával segítse hazai vagy nemzetközi csalók bűvészmutatványait, hanem hogy olykor már halottnak hitt népem szája elé tartsam: bepárásodik-e?... “ Vallomás Széchenyivel (1993) 46


v


Hátország „...a spártaiak kivételével...” (Plutarkhosz: Alexanirosz, 16) és azokban a napokban nagyapám keresztvasat rakott a házunk ajtajára anyám meg lecsavarta az olajlámpa lángját szótlan foltozta vásott ingeinket az emlékezetén tépődött lukakat és egy molylepke verődött konokul a mécsesüvegnek nagy kereszt, komoran rebegett a fal fehérén és némán ültünk, mintha gyászban virrasztanánk pedig még mit se tudtunk Granikoszról és az a nagy gödör, az első szoba földjébe ásva, a hímes abroszoknak, bujkáló asszonyoknak sehogyse bírom betemetni azóta és olvadt a hó az őszi vetésű aknamezőkön a vén kovács ekevasat izzított a szénparázsban zihált a tüdeje kormos fujtatóként: „talán száz év is beletelik míg megerednek a halottak öntözzétek hát őket bőven a könnyeitekkel” és bámultuk, mit se tudva Asztüanaxról, az idegen katonákat amint gondosan megtöltik a géppisztolytárakat mintha raknák vissza egyenként a magot a napraforgótányérokba, mikből a télen kieszegettük és született kis ellenállók, titokban telifirkáltuk a deszkakerítéseket, házfalakat a folytatás két ősi, szőrös jelével és egyre magasabbra kerültek az ajtószárfán a vonások felnőttek kishugaink, tartják fejükön a szemöldökfát, árva kariatidáink és eljött az idő: anyánk nem tudta kihez hasonlítani többé posztumusz arcunk és elmagyarázták nekünk, gondosan, újra meg újra, mi történt mi meg makacsul, amit akkoriban tanultunk – „Az eredeti versek bővített választékát olvasva kiderül, hogy szerzőjük nemcsak a hosszú meditációkat tudja lírai temperamentumához igazítani. Különösen két rokon ihletű versben (Hátország, Apám halotti maszkja) sikerült a szavak belső sugárzását és törvénykező erejét feledhetetlenné fokozni. Berzsenyiétől, Takáts Gyuláétól különböző módon, de folyton ott van Papp Árpád soraiban is a görög tradíció. Klasszikus asszociációi oly magától érthetődően nőnek ki a háború törte somogyi földből, mint ahogy képeiben is összefér a legnyersebb modern technika a természet ősi képleteivel... Nem jósolhatom meg, merre visz költői útja. Továbbjut-e egyáltalán? De amit eddig produkált, hozzá tartozik az újkori magyar vers történetéhez.” Fodor András: Papp Árpádról. Futárposta, 1980. „Papp Árpád lírai anyagát abból a világból meríti, melyet jól ismer, melytől igazában soha sem szakadt el – számára nem a szarvassáválás érzete okoz gyötrelmet; abból a világból, ahova „mindig visszatalálunk, hiába szedték föl elhullajtott lábnyomaink.” Édesapja, vállán a kaszával, nadrágszíján a szarvtokmánykürttel: a feltámadás vagy a végítélet talányos, félszárnyú arkangyala; édesanyja népi ikon szentje, fején rongytekercsglóriával; nagynénje úgy őszült meg, hogy paraszt Pénelopéként férjét mindegyre várva a frontról – fekete hajszálait szőtte a gyolcsba... Költői mozdulatai, gesztusai túlmutatnak önmagukon, akárcsak kazalrakó apja mozdulatai, amikor estére kelve, kévét kévére igazítva, felemelte magát, mint valami színarany oltár pogány áldozópapja, a csillagokba. Sors és idő van bennük, talán azt akarjak sugallni: nem a mítoszt kell újra elmondani, hanem elsajátítani a mítoszteremtés, méginkább: a teremtés ősi mozdulatát. 1976-os kötete óta mindössze pár rövid verset publikált. Talán fogadjuk el hallgatása részleges magyarázatául azt a pár sort, melyet az Eötvös Kör vallomáskérő („Mit jelent a szülőföld”) levelére válaszolt nemrég: A szülőföld: szüleim hol volt, hol nem volt hét holdnyi földje, mindaz, amit csak köszönhetek neki, benne van régi, immár húsz éve megfogalmazott versvallomásaimban; azt meg, ami megmaradt belőle: azt a négyszögölnyit, ahová kijárok, mint a kutya, amely elásta a sorsa által odadobott csontot (egyetlen tartalékom a végső, még ínségesebb időmre), azt meg még nem merem, nincs erőm megbolygatni”. Szijártó István: Előszó. – P. Á. írásainak és műfordításainak bibliográfiája. 1988. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


47

Veress Miklós (Barcs, 1942. jan. 13.): költő, műfordító, kritik us. Kaposvárott a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1960-ban. 1965-ben végzett a szegedi JATE Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakán. Néhány hónapig Kiskunfélegyházán tanított, majd a Szegedi Egyetem című lap munkatársa lett. 1969-tól a Dél-magyarország várospolitikai rovatánál dolgozott, s 1974-ben az Élet és Irodalom információs rovatához került. 1975 tavaszától a Mozgó Világ felelős szerkesztője, később főszerkesztője lett. 1981 és 1987 között az Élet és Irodalom főmunkatársa volt. 1987-től a Magyar írók Szövetségének főtitkári tisztét töltötte be, 1988 októberétől írásaiból él. Orosz, szerb, török nyelvből fordít. 1973-ban és 1985-ben József Attila-díjat kapott. – Művei: Erdő a vadaknak (versek, 1972); Bádogkirály (versek, 1975); Hóreggel (gyermekversek, 1977); Porhamu (versek, 1978); Csalogató (verses képeskönyv, 1982); Vakügetés (versek, 1983); Égimódi csavargó (verses mese, 1984); Fényárnyék (versek, 1985).

„Azzá, ami vagyok, az utóbbi tizenöt év nevelt, mégsem feledhetem, milyen útravalót kaptam a Táncsicstól: lehetőséget és szigort. A lehetőség az volt, hogy próbálkoztam a versíráson kívül szerkesztéssel, iskolai ünnepek elkészítését is rám bízták, eljutottam a Helikon-ünnepségre stb. A szigor: közepes tehetségű embernek tartottak, így minden egyes jegyért keményen meg kellett küzdenem, és megtanultam, hogy az embernek önmagában kell hinnie, ha valamit el akar érni... Hálás vagyok tehát a Táncsicsnak: életem utolsó derűs éveiben a küzdelemre nevelt. Irodalmi szakkörein, vetélkedőinek szervezése közben már 16 évesen széles körű irodalmi érdeklődést várt tőlem, s egész életemre kiható élmény volt Krasznai tanár úr Kosztolányi-szeretete, egyáltalán az a mód, ahogy a Nyugatkorszak nagyjaira irányította figyelmemet...” (1984) 48


v


Önarckép harmincéves korából Szemüregében szomjas szem vala és három himlőhely a homlokán de arca nem attól lőn ily sovány hogy szilánkká tört üres pohara: mosolygott néha furcsán tétován s ha valakit már megvfgasztala vigasztalanul nézte asztala tükrében Don Quijotét rossz lován A hátán mintha kard okozta seb: emlék egy hosszú magánháborúból amelyben ifjúsága elesett s kiüríttetett minden szomorú bor és megtiprattak minden nagy csodák s most legbelül: torlódó némaság

Kereszt-öltés Sohasem hitte el lankád Somogy mikor szánkómat röpítetted hány kiló szenet húzott haza hogy melege legyen albérlet-hitednek míg belehal április alkonyán ötvenkilenc éves édesanyám Leltározott valahány patikádban gyógyszert mérget és illó szeszeket és végig is gyalogolta hibátlan mindazt ami belőlem kiveszett Tab, Nagybajom, Öreglak és Somogyjád – visz minden út Barcsig és Szulokig s belőlem földem ha végleg kifoeynál nyisd föl szemét – mélyedben álmodik

„ Semmit sem harap el, mit sem szorít a tudat küszöbe alá. Mindent kimond, ha nem tehetné, azt hiszem, teljesen elhallgatna. Keserű csalódásait kiáltja szerte? Merőben más történik, mert költészetében nyoma sincs a pesszimizmusnak, a gyengék menedékének. Veress Miklós nem csupán bírja a drámát, de életformának fogadja el. Nála a csalódásból, sőt a tragikusság gyötört életérzéséből is fokozott teremtő erő, tehát menekvés sarjad. Irgalmatlan próbákat állott ki. A sors sűrűn kínpadra vonta, betegségek dandárával támadta, költészetében mégsem találunk beteges vonást... Annyi bizonyos, hogy ez a költő merészet cselekedett: elmozdult életérzésünk tegnapi határáról. Előrenyomult. A tudattalan tárnáinak feltörése az alkotás alapvető feltétele. Veress Miklós nem dobja el az értelem lámpáját, mert ismeri a fény éltető szerepét. Tudja, hogy anyanyelvünkbe a világosság a világból származik, lényegét jelenti. A lírai bohóckodás korában a lelkiismeretre mer hivatkozni. Tiszta erkölcsű költő... Berzsenyi pátriájából került Szegedre, s mintha Berzsenyi örökségét is magával hozta volna: a lávázást meg a klasszikus igényű fegyelmet. Ősei között látom a késő Vörösmartyt... Mélyre szítta a klasszikus műfajokat, egyiket a másikba oltja, mintha egészen új, mindent egybesűrító műfajra törekednék... A legjobbaktól tanult eredetiséget. Ók bátorították, hogy teremtse meg a saját nyelvét, a sorsát s a világsorsot merészen, de hűsége sen érzékítő képes beszédet.” Féja Géza: Veress Miklósról TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


49

Zákányi Bálint 1953. december 5-én születtem Homokszentgyörgyön, Somogyországban, a „múzsáknak szentelt kies tartományiban. Gyermekkorom környezete: akácligetek, tölgyerdők, kövér rétek, szántók (a nyírvíz üde íze, dércsípte kökény a dűlőutak mentén), tiszta patakok: a Vörösvíz, a Malomárok, ami platánok és fenyők ölelte völgyhajlatból indult, átszelte az Anglust (az iskolához – egykori Széchenyi-kastély – tartozó angolparkot), végigbújt a „hostél”-ok alatt, aztán a Németvőgy szántói után édeni szépségű, erdők övezte tavakhoz érkezett. Az idilli szépség fogalmát tényekből építhettem fel, s innét, a Dunakanyarból, a két Duna közti gyönyörű szigetről is gondolatban oda kell visszamennem, hogy a teremtett világ nyugodt békéjét felidézhessem magamban. Ennyi gyönyörűség közé születve nehéz volt tu domásul vennem, hogy az embervilág kicsiny és zárt. Énbennem nem versenyezhetett a tájjal! Pap gyerekként, hívő szülők fegyelme alá rekesztve, szárnyalásaimért pajtásaim köréből csak tiszteletet, de mindenben társat nem lelve – önként csapódtam rideg, nyájontúli létre. Aztán lett olyan idő – Ka 50

posváron, gimnazistakoromban amikor hitem árán próbáltam emberi közösséget nyerni. De azt a hatást, amit engem vállalni csak kevesen léptek át, én sem tudtam huzamosan feloldani innét, a másik oldalról. Később – budapesti teológusként – Apám felnőtt hite, Anyám keményre érett, sosem érzelgős szeretete kezessé tették sorsomat. Emberi bizonyságuk nyomán megtérve élhetővé lett az élet! Első huszonöt évem ember nélküli idillje és emberi jelenlétből fakadt romboló kínja elhivatássá formálódott. Hogy hivatásomban lelkész vagyok, az írott és íratlan társadalmi szerződés dolga. Hogy költőként lettem azzá, ez személyes állapotom. De míg azzá lettem, bármikor atomjaira eshetett volna szét pólusai között választásra képtelenül vergődő belső világom. Most már a „krisztusi kor” küszöbének elodázha tatlan vállalásait úgy vehetem sorra, hogy több, mint remény – bizonyosság számomra: az életet hit által élni érdemes! Nekem így jelent meg a kegyelem, s azóta a dogmatikus tisztázottság és a vallásos kultusz fókuszában a Krisztushit reális dinamikájának bizonysága éltet. A Föld arculatát nem a Pólus, vagy az Antipólus rajzolja ki, hanem a kettő kölcsönössége. De a Föld hasonlíthatatlanul több ennél is (lévén a létezők zöme a pólusok között), s e többletminőségén túl még azt is számon kell tartanunk, hogy Napja körül kering. Az emberi lélek glóbusza is több sarkainak kölcsönhatásainál! Ezért szent és profán csak mint Isten teremtett világának egymásra utalt pólusai érdekelnek, melyek között emberi sorsom inkarnálódik, s amelyek mögött Isten az élet bármely minőségű rezdülésének meghatározó egzisztense: maga a Nap, aki glóbuszokat tart vonzásában, határozott pályát jelölve nékik, és besugározza őket éltető energiával, fénnyel, hővel. Ennélfogva semmiféle kettős ügyvitel könyvelője nem lehetek. Verseim (ha tetszik: bizonylataim) jóízű élet: az Istenben fellelt szintézis közegében fogant jelzések. Hiszem, hogy egy olyan korban, amelyben vagy-vagy alapon polarizálódnak és szakadnak el egymástól a társadalmi élet részterületei, amelyben az emberatomok lekötetlen vegyértékeikkel keringe nek egymás körül, elő kell bukkanniuk azoknak a lelkeknek, akik e jelzéseket felfogni elég érzékenyek lesznek. Sőt – a Krisztushit felnőttjeiként – dogmatika és kultusz, elv és gyakorlat, szent és profán polaritása fölött, készek lesznek alázattal betölteni a megváltottak hathatós, embert és világát együtt formáló isten– képűségét. Nem érdekelnek az életnek a tudat előítéleteivel stilizált formái. De mélységesen leköt minden, aki és ami leplezetlen változásai közepette is megőrzi, sót magasabb szintre emelve bontakoztatja ki lényegét: Istenben fellelt egységének reális erejével minden körülmények között igazul megoldott földi létét.


Szigetmonostor, 1985. március 8.

v


Ars Poetica Vagyok, mert lennem illik. Éltem egy országra nyílik, s mint ennek számos ajándéka: vagyok eazdátlan hagyatéka sokaknak. Vagyok, mert eddig voltam — vakon, sírón, hányatottan —, s mint feléledt roncsa hajónak, mély, bűzös vizekre valónak— kell élnem. Lehetnék talán bátrabb, vakmerőbb, halálraszántabb. De vizeket át kell úsznom, nem lehet félúton megfúlnom, hasztalan. Így hát: próbálok lenni, jelenből jövendőt verni, s mint munkásé, nyugdíjazásig, az én fogam belevásik a kőbe. De végül, ha megkarcoltam, majd tudják, hogy éltem, voltam. S ha keres a haláí, már alszom. Fejem Isten ölébe hajtom s álmodok.

Fegyvertelenül SUMMA ...nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Mindenem lett, mire nincs szükségem. Éhenhalt minden szerelem. Bocsánatot már nincs kitől kérnem! Mindenki egyformán bánt velem. Éhenhalt álmom imbolyogva fut – teste már nincs, csak árnya van. Ha nem tudnám, hogy hamis lett az út, Istenre aggatnám magam. De a holtak várnak – rendületlen. Üres szemükbe révedek. Ha lépek, hurcolván szörnyű terhem, talán majd Istenhez tévedek. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


51

Ludvig Nándor (Kaposvár, 1954., október 10.): az Egyesült Államokban élő magyar költő. 1979-ben fejezte be tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd tudományos kutatóként Budapesten dolgozott. 1985 ősze óta New Yorkban él, jelenleg az Albert Einstein College of Medicine tudományos kutatója. A Szivárványban és az Új Látóhatárban publikált. – Önálló kötete: Az átkelés extázisa (versek, Chicago, 1986). Ludvig Nándor: 1954-ben születtem Kaposvárott. Apám tisztviselő volt, anyám a háztartást vezette. Egy nővérem van: Ágnes. Gyermekkoromra, mint boldog időszakra emlékszem, szüleim szeretettel vettek körül. Az általános iskola elvégzése után a Táncsics Mihály Gimnáziumba iratkoztam be, ahol 1973-ban érettségiztem. Gimnáziumi éveim alatt jelentek meg első verseim, előbb a „Voluntas” c. iskolai lapban, majd a „Somogy” c. folyóiratban; szerepeltem a somogyi íróknak nyilvánosságot adó „Vaspróba” c. antológiában is. 1973-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol 1979-ben szereztem diplomát. Egyetemi éveim alatt „Aktivista Híradó” címmel lapot alapítottam, amelynek főszerkesztői 52

tisztéből az első szám megjelenése után felmentettek. Érdeklődésem ebben az időszakban a film felé fordult: az IXILON filmstúdióban két rövidfilmet forgattam, a „Filmkultúra” országos kritikapályázatán első díjat nyertem. Az egyetem elvégzése után, 1979-ben Budapestre települtem, hogy megkezdjem agykutatói pályámat. Még abban az évben felvételiztem a Színház és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára is, ám Kolumbuszról szóló filmtervem nem aratott sikert, és elutasítottak. Ugyanakkor az „Ideggyógyászati Szemle” közölte első tudományos cikkemet. E két, egy időben zajló esemény kimenetele meghatározta életemet, s noha első munkahelyeimről elbocsátottak, az Akadémia egy befolyásos tagjának közbenjárására 1981-ben állást kaptam a Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetben. E nyugtalan, konfliktusokkal teli, magányban eltöltött időszak, amelynek első nyugati utazásom és Huszárik Zoltánnal való megismerkedé sem is hullámverései voltak, ismét az irodalom felé irányított. Esszéim jelentek meg a „Vigíliá”-ban, új verseimet, amelyeket már tudatosan, egy megkomponált könyv számára készítettem, az „Élet és Irodalom”, az „Új írás”, a „Vigília”, a „Mozgó Világ”, és más lapok publikálták. Amikor azonban kész munkámat, amely Az „Átkelés extázisa” címet viselte, megpróbáltam kiadatni, minden törekvésem kudarcba fulladt. Kossuth-díjas pártfogómat feljelentették. 1985-ben – nem sokkal házasságkötésem után – egyéves kutatói munkára az Egyesült Államokba utaztam, ahonnan a következő évben nem tértem vissza. Politikai menedékjogot kértem, amelyet megkaptam. Azóta itt élek, a kenyeremet tudományos kutatóként keresem. Megjártam Kalifornia és Illinois orvosegyetemeit, jelenleg a State University of New York Brooklyni Élettani Intézetében vagyok Research Assitant Professor. Nevem nem ismeretlen a tudományos világirodalomban, új agykutató technikát dolg oztam ki, döbbenten látom, hogy azon munkálkodom, amin egy évtizede írt, „Dögölj meg, hazátlan!” c. drámám főhőse: az agysejtek teljesítőképességének gyógyszeres fokozásán. Ideérkezésem pillanatától teljes erővel bekapcsolódtam a nyugati emigráns irodalom életébe, írásaimat a chicagói „Szivárvány”, a párizsi „Irodalmi Újság”, a müncheni „Új Látóhatár”, a montreali „Nyugati Magyarság” közölték. A Framo Publishing Chicagóban kinyomtatta könyvemet. Ám lassan: arról a kultúráról való leszakadásom, amely költői energiám forrása volt, másfelől a szédítő tempójú sodródás egy lenyűgöző, ám végzetesen materiális világ belseje felé, elnémított. Amikor ezeket a sorokat 1993-ban, kislányaim: Krista és Sonja képeivel az asztalomon, egy computer kék képernyőjére írom, már az vagyok, még ha látok is, mint egy sírok közt keresgélő vak. Ledőlt látványokat, szétmállt érzéseket, televénnyel borított versoszlopokat tapogatok, forgatom fejemet erre, arra, vélt isteni, fénymeleg hangok felé, szavak felé, amelyeket értettem valaha.


v


(Költészettan) Aki az elemekét és minden teremtményekét: Isten tízmilliárd nevét ismeri, tudja, hogy hívják a tűzpatakarcú hajóst, az árnyak kútját, a zöld színű éter éji fuvallatát, aki az elsőt és az utolsót, a belsőt és a kívüllevőt nevén nevezi, távcsövében vegyülve, kavarogva, ahogy a csillagok: betűk vonulnak, és verse: az elmosódott pillanatkép, e tánc kövülete, amelyben ó csak annyi, amennyit a Mindenségben ér, aki hallja a transzcendens ölelésében amikor más megremeg: a szavak szívének dobogását, a népek eklogáit, a hold dalolását, hallja, amin az ómegapont sirályai töprengnek, s amit a szerető érez a fűre szorítva, aki úgy ír, ahogy a tenger imádkozik, a vulkán lázad, a végtelen emlékű fény meditál, beszéde mosdat és megaláz, és úgy hatol a testbe, mint orrba a meszkalinillat, agyba egy erotikus mise, akiben Gethsemáne fáihoz felmenni van erő, s kérdeni, ahogy Ó, akkor, vért izzadva: A költészet mire való? és aki íme: látja a hatalom szemhéját hűsítő rózsaolajszavakat, a nárciszi szavakat, a csőcselék elé szórt bizsuszavakat szégyennel lemeszelve, de magasztosnak, a kozmosz gyűjtőpontjában születetteket, melyeken a világtudat ragyog, aki megtér, és az ember tört égboltját illeszti össze újra, az mondhatja: Ezen a téridőtajtékon, ahová a lét földobott, én költő vagyok.

(Sodródva a Dharma hullámain) Megszületek, Kelet és Nyugat sárkánytorkai közt, ahogy ott szokás: a vereségnek, a kussnak, a fáradt mélybehullásnak, kultúra és barbárság egymásba rohanó véréből összekeverve, arcomat mégis: holdak vonzzák magukhoz, harmatcseppekre írt jelek, s a méltóság meséit hallgatom apám és anyám kéttornyú templomában, hirtelen vérző szájjal találom magam egy vad impérium kövén, parancsok káoszában, s lelkemet robotkarok húzzák sötét folyosók felé, akit szerettem: Magdi elhagy, s látnom kell őt a csőcselék lárváitól felhólyagzott testtel, szemében sivatagokkal, s már nem ismer meg: elnéz mellettem, idegen szavakat makogva tétován, rájövök: szentjeim is kifosztottak, nevetve, messze hajózik már hatvannyolc Párizsa, Woodstock, az „új baloldal”, hordóikban aranyként csörög megrabolt hitem: a sosem volt út, a nagy összecsapás ígérete, de túlélem a valóság hátbatámadását, s a kufárok gukkerétól távol a szabadban, káprázva pillantom meg tehetségemet, ám nem nyúlok hozzá: várok és hallgatok, s mintha forgószél érne: bosszú önt el, kegyetlenség és semmittevés, élvezve tapadok a bűn száján, s szétszórom örökségemet, amikor szívemben óraütést érzek. A Törvény habjai, hogy lássak: fölemelnek, magamhoz térek a szégyen verejtékében, és lassan, összeégett, sebhelyvaros mondatokkal elkezdem írni „Az Átkelés extázisá”-t. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


53

karcolatok, 1974); Sose harmadnapon (versek, 1976); A látogató emlékei (versek, 1977); Nomád napló (elbeszélések, esszék, karcolatok, 1979); Jóslás a te idődről (versek, 1979); A tizedik este (versek, 1980); 80 huszár (irodalmi filmforgatókönyv, Sára Sándorral közösen, 1980); Iszapesó (kisregény, 1980); A félig bevallott élet (esszék, 1982); Elmaradt lázálom (versek, 1982); Várakozás a tavaszban (versek, 1983); Kezemben zöld ág (versek, 1985); Készülődés a számadásra (esszék, 1987); Lábon járó verőfény (gyermekversek, 1987); Cs. S. breviárium (1988). Nappali hold (Esszék, 1992); Örökség. Vál. versek, 1993. *

1930-ban parasztcsaládban született Csoóri Sándor, mára a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb költője és esszéistája. Hogy kihez lehetne leginkább hasonlítani? Talán Sziszifuszhoz, aki látszatra tehetetlensége és a rámért ítélet miatt görgette a sziklát hegynek föl, megállás nélkül, valójában azért nem hagyta abba a sziklagörgetést, mert tudta, hogy az emberre mért sors elől nem lehet megfutamodni. Jól tudjuk, Középés Kelet-Európában nem ritkaság az értelmetlennek látszó, de végül — akár évtized múlva — igazolást nyerő cselekvés. Csoóri Sándornak több mint húsz vers– és esz– székötete jelent meg, számos nagysikerű magyar film forgatókönyvírója is volt, és fáradhatatlan harcosa az emberi és kisebbségi jogok ügyének. Sokáig csak „önkéntesként” küzdött, ma a Magyarok Világszövetségének elnökeként teszi ugyanazt.

Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. febr. 3.): költő, író, esszéista. A pápai Református Kollégiumban érettségizett, ezután 19511952-ben az Egyetemi Orosz Intézetben tanult. 1953tól az Irodalmi Újságnál, 1954-tól a Szabad Ifjúságnál, majd 1956-ig az Új Hangnál újságíróként dolgozott. 1957-1958-ban tisztviselő volt a Lakatosipari Vállalatnál, azt követően szabadúszó lett. 1962-1963-ban a Jövő Mérnöke című lap munkatársaként, majd 1968ig ismét szabad foglalkozású íróként tevékenykedett. Azóta a MAFILM dramaturgja, 1988-tól a Hitel szerkesztőbizottságának, 1992 augusztusától a Magyarok Világszövetségének elnöke. 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1981-ben Herder-, 1992-ben Kossuth-díjat kapott. – Művei: Felröppen a madár (versek, 1954); Ördögpille (versek, 1957); Menekülés a magányból (versek, 1962); Tudósítás a toronyból (esszék, 1963); Kubai napló (úti élmények, esszék, 1965); A költő és a majompofa (karcolatok, 1966); Második születésem (versek, 1967); Faltól falig (karcolatok, 1969); Lekvár cirkusz bohócai (gyermekversek, 1969); Forradás -ítélet – Nincs idő (irodalmi filmforgatókönyvek, Kósa Ferenccel közösen, 1972); Párbeszéd a sötétben (versek, 1973); Utazás félálomban (elbeszélések, esszék, 54

„Fokozatosan alakult ki benne az a küldetéstudat, amely Illyés Gyula és Nagy László örökösévé avatta, a magyar szellemi ellenállás egyik legfontosabb alakjává, akivel hiába próbált kiegyezni a Kádár-rendszer kul túrpolitikája, sem megvesztegetni, sem megfélemlíteni nem tudta az akkor már esszéiben is a túlélés és meg maradás esélyeit kutató írót, akinek gondolkodásában a népi gyökerek a legerősebbek, vitázó kedve pedig a protestáns prédikátorok rokonává teszi...” Rónai László: Erkölcs és irodalom. Vigília-könyvek. Bp., 1993.


v


Berzsenyi elégiája Követ fogával ki ropogtat? Hagyja abba! Nem szeretem hallani ifjúságom visszhangjait. Oroszlános állkapcsaimat már a döglött salátalevél is [megkínozza, mintha lepedőmet etetné velem a hóhér. Húsvét van, mondják, újra húsvét Látom: a félbemaradt esők ágyából is föltérdepel az orgona – ha vígadtok, vígadjatok, de tapsos kezetek házamat elkerülje, hozzám már csak az égen kóválygó ostorok térhetnek haza. Nehéz sár, nehéz lovak, nehéz isten – ez maradt rám, hosszúra nyúló félhalál, pajtacsönd, pók az ágyon, pedig a kolerás tyúkok ólja mellől porszemet égig én emeltem, nadakat, verset, tuskót én zúgattam a kopár szemhatáron. Magyarország: bálország, én nyomultam a eöndör húsú himtyk elé: szép volt a nyögdécselés, fiúk, de legyen vége, disznók dúlják a jácintos temetőket, nem látjátok? már halottaink orrát harapják, nyög a gége. Sereglés voltam egymagam, magamból sokasodó, virágzó cseresznyefák es nők oldalán is mindig héjázó [agelegénylassú romlástokban lehetnék még tán ősötök, vadkutyatok, de ázott ökörszagot érzek az ágyékom körül s estéli árnyékomon osztozkodik már diófalomb és [gyertyafény.

„Mindenesetre érdekes, hogy eközben támadói milyen hazai (és nemzetközi) egységfrontba tömörültek, immár nemcsak Csoóri, de Sütő András és Tőkés ellen is. Az életút, élet és mű szerves egysége, a következetes ellenállás a diktatúrával szemben, a törekvés a nemzeti értékek megőrzésére, a „Csoóri-tanszék” már régen nem érdekes. Nem fontos az sem, hogy a vezető magyar értelmiségnek ahhoz a tíz százalékához tartozott az elmúlt negyven évben, aki a legeltökéltebb volt a szabadság, a demokrácia ügyében. Kit érdekelnek már a táncházak, a katartikus erejű játék- és dokumentumfilmek, a verseskötetek és az esszék, ki emlékszik a bezúzott Forradásra vagy a Kutyaszorító-ügyre? Pedig nemzedékek nevelkedtek Csoóri Sándor és barátai, eszmetársai helytállásán. Célkereszten volt ő mindig, akkor is, amikor kitiltották egyes megyékből, távol tartották a kiadóktól. Igazat kell adnom Papp Árpádnak, aki Esterházy Péter és Radnóti Sándor cikkeire, Végh Antal nyilatkozataira utalva mondta Kecskeméten 1992 novemberében: „Csoóri Sándor számomra érthetően, tagoltan hallgat és beszél és cselekszik. Kis mesterlövészek tüzelnek rá célzott lövésekkel. Az egyetlenre, akinek van némi esélye, hogy összefogja a nemcsak szétszóratott, hanem szét is húzó magyarságot, azokat az írástudókat, akik, mint sebezve gyógyító krisztusi lándzsát vagy orvosi szikét veszik ma is kézbe a tollat; akit születés, tehetség, alkalom és kényszer predesztinált, hogy Illyés Gyula helyére lépjen, arra az útra, melyet a magyar szellem legjobbjai tapostak, s amelyet gondosan bemértek némely országrabló vagy szabadcsapatok ütegei, s mihelyt mozgást észlelnek rajt, ész nélkül lőni kezdik... Csoóri Sándor nem elefántcsonttornyot, nem az Eiffel-tornyot, s nem is a Kreml tornyát (ama híres órával, amelyről kiderült, nem jár pontosabban, nem mutatja megbízhatóbban a világidőt, mint a zámolyi vagy a somogyaszalói templomé), hanem szülőfaluja templomtornyát választotta nem csupán tudósítói kiküldetése, hanem küldetése helyéül, tudatában, hogy ezek a tornyok mindig bástyák és őrhelyek is voltak egyben. Hű ma is ehhez a toronyhoz, amikor a déli szomszédainknál dúló véres és a nálunk zajló vértelen háború, mely történelmileg meglehet maradandóbb vagy végzetesebb lelki sebeket okoz, egyik íratlan vagy írott szabálya szerint le kell rombolni, szét kell tőni minden tornyot – mindegy, hogy pünkösdi láng illette nyelvű harang, gyilkos géppuska vagy éppen gólyafészek... Szijártó István: Legnemesebb fáinak gyökerén a fejsze? Magyar Nemzet, 1993. december 4. TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v


55

Szijártó István (Kaposvár, 1942. jan. 8.): irodalomtörténész. 1966-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán, majd 1976-ig gimnáziumi tanár volt Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban. 1976-tól a város Tanítóképző Főiskolájának adjunktusa, később docense volt. 1984 és 1993 közt az ELTE Eötvös Kollégiumának igazgatója és szakvezető tanára, jelenleg a Balaton Akadémia igazgatója; 1982ben a Magyarok III. Világtalálkozója szervező főtitkára, 1982 augusztusa óta a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. 1985-ben az irodalomtudományok kandidátusa lett. Kitüntetései: Magyar Felsőoktatási Érdemérem (1992); Az Erdélyi Világszövetség Rubinja (1992); Somogy Megye Közművelődési Díja (1992); Kaposvár Város Szolgálatáért (1993). – Önálló kötetei: Sipos Gyula (kismonográfia, 1983); Gyergyai Albert (kismonográfia, 1993).

„...Itt voltam diák, 12 tanévben, három osztálynak voltam osztályfőnöke, 10 osztályt érettségiztettem, így elhihetik, hogy sok a kötődésem. (Fiam és két lányom jár ide, így szülőként is megismertem az Alma Matert.) Nagyon szeretek visszajárni, jó emlékeket őrzök, sok kedves kollégám és barátom tanít itt, akiket emberként, szakemberként nagyra becsülök... Azt tanácsolom, hogy nézzék meg a Voluntas régi számait a mai szerkesztők; az általam szerkesztett 8 évfolyam többet mond el, mint én mondanék. És persze szólítsák azokat, akik diákéveikben Voluntasszerkesztők voltak. Németh Klára tanárnő a legsikerültebb számok összeállítója volt, Bőhm József tanár is régi Voluntasos, akinek írásai, fordításai a diáklap értékei voltak. Ők többet (és főleg hitelesebben) mesélhetnek erről, mint tanáruk, akinek emlékezete, lehet, megszépíti azokat a régi időket... Természetesen, hogy a Voluntas minden sorát elolvasom, s örömmel olvastam azt is, hogy az iskola Gyergyai irodalmi díjasaink többsége egyben a lap szerkesztője is volt. Itt a képzőben is legkedvesebb kollégáim hajdani gimnazista (nemegyszer: Voluntasos) tanítványaim. Talán ez is bizonyítja, hogy nagyon fontosnak tartom az emberi kötődéseket, a jó kapcsolatok kialakulását, mert az ember kapcsolataival együtt fejlődik, mint a fa gyökérzetével.” (1983) 56


v



v


57

Újból „Üljük körül az asztalt!...” Kolber István

Sőregi Zoltán

Az úton

Körbe – Körbe

Az est ráborult A kanyargós útra.

a madarak köröznek a vizsla körbeszaglássza a dögöt a vércse köröz a nyúl felett a horizont kör alakú A Föld végtelen körök tömege A kör! az emberek köre mindenkinek megvan a maga köre MINDENKI BÖRTÖNE Körös-körül körök szabályos és szabálytalan mindenféle körök.

Merőn nézem a holdfényt Követem halkan árnyékom. Előttem sokan mennek Hátranézek; jönnek-e utánam? Van kit elhagyok Van ki engem elhágy. Csendben intek egynek. Ketten

A megszakíthatatlan végtelenség az örökös körön belüliség a véges végtelen kibékíthetetlensége

Követjük halkan árnyékunkat S a magány messze elmarad.

Skobrák Róbert Messziről Néha az asztalnál töprengve magamban tenyerembe lehajtom alélt fejemet zizegő fénycső szemetel rám sárga sugárt az ablakon át betekint a sötétség s lehajtja pillám a halk sóhajű este a gondolatok máris messze robognak csattog a vér a fülemben mint a vonat kereke és állok az otthoni utcán – és nem ismerem szürke házak szürke ég alatt szürke égen szürkén ég a nap a szél az útra szürke port szitál a szürke sarkon szürke foxi áll a fákról szürke lombok hullanak s vörös mind ha lezuhant a nap szürke város a szürke csönd remeg s hiába várok sehol emberek Kilométerek ezrein át - megszürkülnek az álmok s bár kinyitom a szemem és sárga megint minden mégis szomorú maradok hazavágyom. Kijev, 1970. november 58

A kasztok hatalma körök hatalma Mindenki egyenlő a körein belül alatta felette nem érintkezik nem metszik egyenesek nem osztják szeletekre nem olvadnak egymásba nem próbálják cafatokra tépni zárt megbonthatatlan marad az örökre csukott egysíkú kör.

Jádi Ferenc Mélykék 1. Felsikált szobaföld alól jön a dobszó Fadalok: Fadobokon Az ének fulladozik Fejőlányok hasbeszéde a kőhám alatt Parasztzenék hóavas jégmezőkről átázott búzaföldről 2. Öt durva ujjhegy közt megborsózik a bimbóudvar Vászonlepedőre dobja piros növényeit a menyasszony a rozsszalma issza, issza a görcsöt 3. A férfi dohányszagú Hajszálereiben a járomcsont körül megfér a mosoly Mindenütt megszáradt rajta a vénlánycsók


v


4. Az asszony ebéd előtt szájából mosakszik Orcája finom akar lenni de áttűnik a Bőr alatti kesedés 5. A gyermek mint kósborvirág Alszik a szántás végiben Hívják a hullaevők.

lepény síkságon monoton ringásban Sajtolt műfalak zárában a társaság virágba borult tömény szesz csapta agyon a gondot mint a fém sugárzott a szó. Négy szűk ágy birkózik a tömeg súlyával, dereka görbe

Papp Ibolya

lenyomja fenekek terebélye S fehér fecsegés hallik fehér hó alatt.

Jó volna... jégre menni, énekelni, énekelve jót nevetni, Véled járni, Téged várni, széllel szállni, szépet látni.

Kinn a fényt filmesek keresik bent a fényt már unják Sötét ömlik át a tájon sötét folyik a síkságon sötétben fulladt minden álom alszik minden a rónaságon.

Gilicze Gábor

Hazamenni, megpihenni, sokat enni, s továbbmenni: széllel szállni, szépet látni, Véled járni, Téged várni.

Éjszakai vonat

Kovács Barna Vén diák Álmodból riadva is vallod szép volt Feledsz mindent mi szép emlékét megzavarja S kiállsz százszor – ezerszer az öreg iskoláért a mohos kövekért a nehéz órákért kiállsz életed pár napjáért az ifjúságodért.

Mintha csatatérről jönne a szerelvény. Csupasz lábbal zsíros arcú alvók hevernek itt félrenyaklott fejjel, mint a feltámadásra várók, torkukon nyakkendővágta sebhely. Parfőmmel keveredve fáradt lábak párája szivárog, hullámzik minden zökkenessel, visszahúzódik, majd újra támad a szeszbűz és a hortyogás árapálya is.

Szétgyűrt ruhákban az ájult nők teste kitárva pihés bajszukon elmázolt rúzsszemek, kezük alatt a táska zárja.

A büféből férfikánon zeng szakadatlan. Künn hó szitál, bokrok csuhája hajlong, vércsomókat köpköd a kémény.

Turbéki Sándor

Őrbódék apró ablakai, széthasadó és összezáruló pályaudvarok fénye hiába csapkod a leragadt szemen.

Monoton ringásban

Expresszvonat ez, leszállás csak a végállomáson,

Zúg zene kattog a bádog át velünk nagy Oroszországon fagyott csipkés tájakon

addig szól jegyünk, a zsebekbe gyűrt sárga cédula, pecséttel és biztosítási bélyeggel ellátva a szabályok szerint.


v


59

Ódor László

Kéki Zoltán

Bakonyi alkony

Apám és a háború

Csordul az alkony a földre, vöröslón omlik a nap szét. Kabhegy tornya feszül ott távol az égre meredten; békésen lebegő felhők kontúrjai égnek. Illan a szarvas, gyors autóknak átszeli fényét, intelmét a sofőrnek a fék szigorún csikorogja. Ballag a csorda a völgyben, harckocsi fordul a dombnak, vad robajától reppen a fácán, róka rohan már. Harcbaverődtek a gépek a roppant erdei csenddel, és ha leszáll a homály, a sötét, még gyakorolnak. Míg katonáink tölgyek alá vacsorázni leülnek, fel-fel villan előttük néha az ottani táj is: harmat a fűben, szőke leány és lágy tearózsák; kocsma a sarkon, hívó húsé a nyári lugasnak, fűzfa a tó vize tükrén, s íze a házi kalácsnak. Csordul az alkony a földre, vöröslőn omlik a nap szét, Kabhegy tornya feszül ott távol az égre meredten, békésen lebegő felhők kontúrjai égnek.

megroppant emlék mankóháton vissza-visszatér a csontvilágból cafatokban lógtak rongyaink korom és vér pirult arcunkon felfaltak bennünket röpködő vasszilánkok ó, máglyán kirágott virágok szélfújta pernyén vágtató sirámok... fuldokló csendben virágzó hangot didergő szíved vacogva hajtott.

Szép Tamás LI ...VA BUDDHISTA BÖLCS 7 MEGVILÁGOSODÁSA 7 ÓRA KOPLALÁS UTÁN 1.)

NE TÖRŐDJ MÁSOK BAJÁVAL, MAGAD NYAVALYÁJÁVAL, MINT KÖTÉLTÁNCOS A VIZESES FELETT EGYENSÚLYOZD KI LELKEDET!

2.) NE TAGADD MEG MAGADTÓL A GYÖNYÖRT, DE A SZOMSZÉDODTÓL SEM! 3.) HAS/S/, ALHAS/S/, GYARAPÍTSD! 4.) VIZET PRÉDIKÁLSZ ÉS BORT ISZOL? VIZET PRÉDIKÁLSZ ES VIZET ISZOL? BORT PRÉDIKÁLSZ ÉS BORT ISZOL? OLY MINDEGY, CSAK NE PRÉDIKÁLJ! 5.) MINDENEK MOZGATÓJA AZ ALHAS: ALVILAGI GYÖNYÖRÖK KERTJE, EZT TUDD, HOGY NYUGODTAN ALHASS! 6.)

KOPLALNI CSAK AKKOR ÉRDEMES, HA A TITOKRA AKARSZ RÁDÖBBENNI! DE VAJON ÉRDEMES-E A TITKOT TUDNI, HA NEM LESZ AZUTÁN NYUGODT ÉJSZAKÁD?

7.) BÖLCS VAGYOK,... VAGY EGYÜGYŰ? SZINTE MINDEGY, HA NEKEM JÓ. 60

Varga Tamás Áruló A szemed fáradtan hunyorít és kinyilík bizakodva, elárul. Naponta kinyitod és árulod magad, te kedves, agyonolvasott, ismeretlen nyelven írt könyv. Volt aki mosolygott, sajnálkozva széttárta a karját, mások könyvtári könyvnek néztek. Néha mosoly indul a szemed mélyéről, s szád észbelcapva, gyorsan utána rándul. Szeretnélek elolvasni.

S. Püspök Lívia Lányomnak csak érted fontos szó hang mozdulat csak érted fontos minden gondolat húsos combod majdani görcse lángocska arcod nevetése csak érted fontos minden gondolat szavak zsibonganak ölemben tartalak

Szügyi-Varga István Fiúk a térről Jaj, requiem lesz a vers, requiem, egy lap marad csupán, mire írom: hogy szétszéledtek valamennyien a fiúk, sajátos útjaikon. Esőverte arc már nem sajátjuk,


v


és nyakkendős lesz róluk a fénykép, nemet is halkan mond már a szájuk, integrálódnak lassan majd végképp. (Sakkszonett) Születésnapomra Hova lépjünk vezérem, most hova? Itt állunk mindketten talpig sakkban, huszonnyolc éve már idestova, s még huszonnyolc év kibírhatatlan. Négyzetek feketéje éjszakánk, s fehérlenek vakolt ellencselek. Szólásra ujj mögül nyílik a szánk, nehogy zavarjuk az ellenfelet. Játszunk. S mert bábuink lenyerve mind, végső mattot kapunk alkalmasint. Dobozba zárva az összes tisztek vesztett partiktól rég bediliztek. Így készült a bírói tanúsítvány: álomnagymester volt Varga István.

Németh Ferenc Ülök az ütött-kopott házban ülök az ütött-kopott házban papíron a megalvadt madárdal április jön, s összead bárkivel legyintesz csak, de a láz kiver szél tűz melledre érdemjelet ne tépd le, hiszen megérdemled hisz te szavakból építkezel voltál leszel voltál leszel lehajolnék árva kövekért is fejteném a csönd szövetét is de ülök az ütött-kopott házban papíron a megalvaat madárdal.

Szarka Zoltán Valakinek meg kell tudnia Valakinek meg kell tudnia Mert valakinek meg kell tudnia (Hogy megértse e fájdalmat Mikor elvetélt az élet) Mert valakinek meg kell tudnia. Egyszer feltörnek elfojtott harcok (Belső tűz zápora hull ránk Hogy elsöpörje sóhajunk) Egyszer feltörnek elfojtott harcok. Talán bevalljuk hogy szerettük őt (Elgyűrt arcunkra könny csorog – TÁNCSICS ANTOLÓGIA

v

Májusi zápor aranya) Talán bevalljuk hogy szerettük őt. Egy hazug élet sarát tapossuk (Hogy a „másiknak” jobb legyen Szürke álarcokat öltünk) Egy hazug élet sarát tapossuk. Nem úgy, mint az Igazi Emberek (Akik tudják a titkokat Sírni van erőnk csak, tagadni) Nem úgy mint az Igazi Emberek. Mi elzokogjuk keserveinket (Mert hálát adni nem tudunk – Minket már nem tanítottak) Mi elzokogjuk keserveinket. Mert valakinek meg kell tudnia Mert valakinek meg kell tudnia

Kling József Szerenád Nyisd meg ablakod, fehér rózsát adok, bohócruhámban virágtolvaj vagyok. Nyisd meg ablakod, fehér rózsát adok, üvegszekrénybe zárom a gyertyavilágot. Nyisd meg ablakod, fehér rózsát adok, é s minden éjszaka született csillagot. Nyisd meg ablakod, fehér rózsát adok, Isten is alszik hajából loptam a virágot. Nyisd meg ablakod, fehér rózsát adok, bohócruhámban én is angyal vagyok.

Horváth Ágota Tavasz Görcsbe kövült cirádákkal Fémes-szürke eleven fa Teleholdkor vettem észre


61

Tegnap vagv ma Hallottam édes nvögéseket A megteremtés sóhaját S óceánnyi örömöt: Szülni készülnek a fák Fakadó-kifeslő zaját Újraszülető életeknek

csend van csak a szél sziszeg árnyakat fest az éj a falon Lámpámba világot egy távoli tájról hoznak felém az oszlopok jöttére némán riadnak szerteszét kavargó fantomok miket ősérzés szült világra: babona – félelem – időtlen buta hit feledem ősanyám didergő álmait

Tegnapvagy ma, a fák – hallottam – Új bölcsődalt énekeltek

II. Engem műszerek mérnek testemről diagramok adnak számot egy krómozott világban vagyok kozmetikázott mindenevő ki a csimpánzzal rokon (Jól ábrázolható) dédnagyapai fokon s mint kútásó kiszáradt mederben halott agyamban buzgón kaparász kutatva a létezés óriás titkait pár szorgalmas lelkes élettanász s ha megunják a derék doktorok formalin itatja testemet úszkálok lombikok méhében hogy örökké éljenek kimetszett metszetek

Bors Katalin Blues Hé, részeg, habos szájú hajnal, Ti dülöngélő elázott hajók, Mindent magába rejtő sötét víztömeg... Hé, hé, hová rejtettétek!? Hé, álmos, unott pálvaudvar, Alkonvi ködben alvó vonatok, Hé, he, hideg, gonosz kövek, Ti bogárcsaló lámpák, válaszoljatok!!! Hé, koszos házfalak, Szeméttel megszórt, hosszú betonutak Gőzölgő lefolyók, csatornák, És ti élő, magas fák!

III. Hát a sötétség nem riaszt van lámpám ellene! Csak néna úgy érzem babona kellene

Megkéselt vérvörös ligeti padok, Ájult rózsaszín napfaló alkonyok, Utcazajba fúló vidám nevetés... Hé, hé, hé... hová, hová tettétek, hová rejtettétek ót!?!

Molnár Gábor Élni

Fisli Éva Magam I. Magam vagyok – a sarokban pók szöszöl kint a csillagok visszfénye villan a havon

62

Élni – mint dúló vihar kavarta örvénylő tengerár Várni – mint téli ágon csüngő bús madár Álmodni rétet és erdőt, akácszagút És látni a füstködbe szórt szürke hamut Rejtezni önmagunkban, mint a virágcsíra mélyére zárt kikelet Tűrni fényreménybe burkolózva az örök vihart s a telet


v



TÁNCSICS MEDICINA AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1995 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett orvosok, gyógyszerészek és állatorvosok

Hivatásuk a gyógyítás Gyógyszerészek. Állatorvosok. Orvosok – ki az, aki élete során nem kerül velük kapcsolatba? Ki az, akinek nem okoz megnyugvást akár csak egy biztató szavuk? Hányan vagyunk, akiknek utolsó mentsvárunk az orvos, a belgyógyász, a sebész...? Több százan vannak e hazában és határainkon túl is, akik a Somssich-Táncsics Gimnáziumban kaptak indíttatást e ragyogó s ugyanakkor oly sok megpróbáltatást hozó hivatáshoz. S most itt köszönthetjük őket az alma materben: eljöttek, hogy valljanak, beszéljenek munkájukról, tevékenységükről, az embert emberré tevő, testet és lelket gyógyító szándékukról, törekvéseikről... Mi pedig köszöntjük őket, és köszönjük nekik, hogy van kihez bizalommal fordulnunk a megpróbáltatás óráiban. Kaposvár, 1995. február Mihályfalvi László igazgató

64

TÁNCSICS MEDICINA

v


Köszöntés és emlékezés Fennállásának 190. évéhez közeledő egykori iskolánk köszöntésére — rendkívüli érettségi találkozóra — hívtuk ös�sze pályatársainkat: orvosokat, állatorvosokat, gyógyszerészeket és adjuk át ezt az immár hagyományosnak tekinthető emlékfüzetet. A benne szereplő személyek kiemelkedő egyéniségek a mintegy 600 pályatárs közül, kik ebben az iskolában nevelkedtek, ennek a szellemiségével indultak az életútjukra, hogy nemes hivatásuk küzdelmeit megvívják. Akadnak itt olyanok, akik a „névtelen” iskola növendékei voltak, olyanok, akik a Somssich Pál nevét viselő fő- majd reálgimnáziumban váltak az életre éretté, többségük azonban a Táncsics Mihály névvel újrakeresztelt iskolában tanult becsületet, igazságérzetet, igyekezetet és határozottságot, az alapműveltség mellé. Az iskola maga is változott: az egykori kis épület után emeletes főtéri épületté fejlődött, s mikor ezt is kinőtte, a város szélén, a milleneum ajándékaként felépült és áll a mai iskola, melynek nincs már meg a hajdani — író fiai által is megörökített és meggyászolt —hatalmas udvara, tomboló ifjúságunk színtere, de van egy monumentális tornacsarnoka és a régi és új épület közé emelt oly sokáig nélkülözött aulája. E történelmi visszatekintésből nem hagyhatom ki az iskola első tanulmányi igazgatója: Varga István megyei főorvos alakját, aki a vármegye közgyűlésének megbízásából a csaknem negyedszázadig tervezgetett gimnázium megszervezésében önzetlenül részt vállalt: 1802-től 1816. április 24-ig, amikor halálos végű balesete miatt már nem volt képes tovább ellátni megbízatását. Lemondása után rövidesen: 42 éves korában belehalt balesete szövődményeibe. Emléket kell állítanunk — legalább e helyen — azoknak a kiváló kollégáknak, akik az egészségtan tanári képesítés megszerzése után az iskola orvosai voltak: Paray Jánosnak, Szigeti Jánosnak, Fehér Henriknek, Ittzés Zsigmondnak, Véli Györgynek és a „mindenes” Gyócsy Jánosnak, aki nemcsak az egészségtan oktatója volt, de az ifjúság és a kollégium orvosa, a testi nevelés szemmeltartója, s jelen volt minden sportversenyen, ahol az intézet növendékei szerepeltek. Amikor az „egészségügyiek” immár 600 felé közeledő népes és jeles táborának soraiból vett „mustrát” Táncsics Medicina névvel közradjuk, emlékezzünk a régiekről, hajtsunk fejet meghalt tanáraink és egykori diáktársaink emléke előtt, s őrizzük meg hűségünket alma materünk iránt, mert mint Páthy tanár úr írta egyik ódájában: „...szent kötés van közötted és közöttünk. Te örökifjú nevelőanyánk”, őrizzük ezt a szent kötést és az emlékezés, a múlt ismerete váljék a fiatalok tananyagává. Hálánk, ragaszkodásunk és támogatásunk tartsa meg iskolánkat és neveljen olyan ifjakat az élet minden területén, mint akiket mi most e lapokon példaképül állítottunk! Bodosi Mihály

TÁNCSICS MEDICINA

v


65

Nekünk, kaposváriaknak külön örömet és büszkeséget jelent az, hogy a nevét magyarosítva éppen a városunk, a tájegységünk, szűkebb pátriája nevét választotta. Kinyilvánította ezzel nemcsak a magyarságát, de városunkhoz, a szülőföldjéhez való kötődését, ragaszkodását is.” Dr. Varga Levente

Kaposi Mór Kaposváron született 1837. október 23-án. Kohn Mórickén tjegyezték be nevét a születési anyakönyvbe. Édesapja zsidó hitközségi alkalmazott volt. A család szerény körülmények között élt, de nagy műveltségre tett szert. Kaposi Mór tanulmányait a kaposvári izraelita elemi iskolában kezdte, majd a már 1806 óta működő Somssich, jelenleg Táncsics nevét viselő gimnáziumba került; Pozsonyban érettségizett, ezután a bécsi egyetem hallgatója lett, ahol 1861-ben fejezte be orvosi tanulmányait. Ezt követően a bécsi közkórházba állott be aspiránsnak, egyidejűleg pedig az egyik bécsi szanatórium vezetője lett. Kapcsolatba került a bécsi bőrklinika vezetőjével, Hebra professzorral, aki hamar fölismerte Kohn dr. kiemelkedő tehetségét, és munkatársának szemelte ki. Kapcsolatuk még szorosabbá vált, miután 1869-ben Hebra lányát, Mártát feleségül vette. Az ő kedvéért katolikus hitre tért ki, 1871-ben pedig névmagyarosítással a Kohn nevet Kaposira módosította. 1872-ben írta le a bőr idiopáthiás multiplex pigment sarcomáját, már a Kaposi-eponymával. Így vált e betegség Kaposi-sarcomaként ismertté, amely az 1980-as évek óta az AIDS-szel való társulása és ezzel együtt ugrásszerű elterjedése miatt oda vezetett, hogy – Wolfot idézve – „a Kaposi-sarcoma a bőr és belső szervek olyan proliferatiója, egyben olyan angiogénproliferatió folyamat modellje is, mely ma a kutatások középpontjába került”. Dr. Rozsos István 66

„Kaposi a „bécsi” morfológiai beállítottságú bőrgyógyász iskola egyik legkiválóbb képviselője. A klinikai tünetek aprólékos morfológiai megfigyelése és leírása, valamint a kórszövettani kép tanulmányozása alapján differenciált el egymástól különböző bőrbetegségeket, melyek közül sok még ma is az ő szerzői nevét viseli a bőrgyógyászati szakirodalomban. Ilyenek a Kaposi-féle varicelliform eruptió (melyet Juliusberg három évvel később pustulosis varicelliformis acuta néven ismertetett), a xeroderma pigmentosum, melyet Kaposi dermatosisnak is neveznek, a lupus erythematosus profund us (Kaposi-Irgang), és végül, de nem utolsó sorban a sarcoma haemorrhagicum idiopathicum Kaposi, melynek újabban az AIDS során észlelt gyakori heveny formában való fellépése Kaposi nevét ismét az érdeklődés előterébe helyezte. De a fentieken túl- menően Kaposi írta le elsők között a syringomát, a herpes zoster gangraenosust, a cukorbetegségeket és a leukémiát kisérő bőrjelenségeket. Elsők közt hívta fel a figyelmet a lupus erythematodes belsőszervi elváltozásaira, és így a systemás lupus erythematosus egyik első leírója. A bőrgyógyászati therápiában elsőként alkalmazta a betanaftolt.” Dr. Rácz István, a Magyar Dermatológiai Társaság elnöke KAPOSI MÓR FŐBB MUNKÁI Handbuch der speciellen Patholgie und Therapie III. kötete. Die Hautkrankenheiten I-II. (1870-76.) Die Syphilis der Schleimhaut, der Mund-, Rachen, Nasen und Kehlkopfhöhle (Erlangen, 1866). Die Syphilis der Haut und der angrendzenden Schleimhaute (Wien, 1875). Patholgie und Therapie der Hautkrankheiten Vorlesungen (Wien, 1879., 2. Kiad. 1880). Handbuch der Syphillis (Suttgart, 1891). Handatlas der Hautkrankheiten (Wien, 1898-1900).

IRODALOM Révai Nagy Lexikona, Budapest. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1916. (Hasonmás Kiadó, Babits Kiadó). Zsidó Lexicon (szerk.: Újvári Péter), Budapest, A Zsidó Lexicon kiadása, 1929. Orvosi Lexikon (főszerk.: Hollán Zs.). Akadémia Kiadó, Budapest, 1972. Cambridge enciklopédie (szerk.: Dávid Crystal). Maecenas Kiadó, 1992. Frank J., Nagy Gy.: Kaposi Mór nyomában, Kaposvár, 1987.

TÁNCSICS MEDICINA

v


Szigeti-Gyula Sándor 1900. január 30-tól 35 éven át vezette a kórházát, közben a megye, szülővárosa és a társadalom kiemelkedően megbecsült tudósává vált. 1872-ben született az apja által vezetett kórházban. Városunkban végezte az iskoláit, a gimnáziumot eminensként 1889-ben fejezte be. Apjától örököl hivatásérzetből fakadóan tanulmányait a pesti orvostudományi karon folytatta, kitűnő előmenetellel. Utolsó két évében a vágyott sebészet megalapozásához az anatómiai és kórbonctani intézetben is famulált. Az 1885-ben elnyert oklevelével a Réczey klinikára került műtő növendéknek. A kitűnő manualitású, alapos felkészültségű ifjút a klinika véglegesítette a szakképesítései megszerzése után. 1898-ban egy éves külföldi tanulmányútra küldte. Szigeti méltónak bizonyult a kar és professzora bizalmára, ösztöndíjával, melyet apja a szükséghez mérten kiegészített, 16 neves klinikát látogatott meg Bécstől Párizsig: műtéti, sterilizálási, oktatási és felszereltségi viszonyaikról igen gondos feljegyzéseket ké-szítve érkezett haza. Útjáról a karnak, professzorának és apjának egy-egy külön tanulmányt készített. Úti feljegyzéseit kórháza fakszimile formában nemrég jelentette meg. Apja 1900 decemberében váratlanul és végzetesen megbetegedett s december 16-án meghalt. Halálos ágyához hazahívott fiát arra kérte, hogy mondjon le professzori tervéről: jöjjön haza, anyja, 9 testvére és a nagy tervekkel és reménnyel épített kórház pártfogója és elképzelései megvalósítója legyen. Az engedelmes fiút a főispán 1901. január 30-án a kórház igazgatójává és a sebészeti és szülészeti osztály főorvosává nevezte ki. Nehéz történelmi idők, súlyos megpróbáltatások és hősi küzdelmek közepette telt el az akkor 29 éves igazgató következő 35 éve. Első igazgatói törekvése a teljes közművesítés volt, melyet gátolt a város elmaradása ezen a téren. 1904ben elkészült a főutcára néző központi betegfelvételi és igazgatói épület, amelyhez gondnoki, ellenőri és kapus-lakás csatlakozott, és ezzel párhzzamosan az anyaépület melletti telken két főorvosi lakás épült. 1906-ban kezdték a sebészeti pavilon építését az apja által elképzelt szülészet-bábaképző és csecsemőotthon építésének helyén, mert a minisztérium így látta szükségesnek. A legkorszerűbb igények szerint elkészült épületben kapott elhelyezést az első Siemens gyártmányú röntgen készülék. Az 1909-es nemzetközi sebész-kongresszuson a kórbonctanok és laboratóriumok tanulmányozása mellett a Siemens céggel szerződést kötött, hogy a kórház röntgent kezelő orvosát 6 hetes kiképző tanfolyamra várják. 1910- ben felépítették irányítása mellett a kórbonctant, laboratóriumot és halottasházat, szeptemberben dr. Potoczky Dezső személyében főorvost is kapott, aki vállalta a röntgen vezetését s elfogadta a Siemens gyár ajánlatát is, 3 hónapot töltött a röntgen és a laboratóriumok tanulmányozásává. TÁNCSICS MEDICINA

v

1910-ben a sebész-kongresszus alkalmával felkereste Berlinben Ehrlich professzort, tanácsot és segítséget kért a nagyszámú bujakóros beteg kezeléséhez, kísérleti céllal anyagot kért az akkor már gyártott, de még be nem vezetett 606. sz. gyógyszerből, amit később meg is kapott Ullmann főorvos részére. Ugyanebben az évben sikeresen fáradozott az osztályokat vezető orvosok főorvossá történő kinevezése, és a kórházi személyzetnek a vármegye nyugdíjalaphoz csatlakozása érdekében. 1991-ben hozzákezdhettek, a Festetich család nagyvonalú támogatásával a tbc-s betegosztály felépítéséhez. 1915-ben az Eszterházy utcának a Virág utcáig megnyitásával és csatornázásával, át lehetett térni elsősorban a tüdőosztályon és az elmeosztályon a tőzeges rendszerű illemhelyek korszerű vízöblítéses rendszerre cserélésére. A világháború alatti nyomorúságos viszonyok között is megmaradt a kórház teljes funkciója, bár orovosai egy részét katonai szolgálatra hívták be, mégis azzal foglalkoztak, hogy a tüdőpavilon mögé a II. pavilont kellene felépíteni a rohamosan terjedő fertőzés miatt, amihez államsegélyt is sikerült biztosítani. Ez elmaradt a gazdasági, katonai és politikai összeomlás következtében, noha Szigeti emberfeletti erőfeszítéssel dolgozott tervei megvalósulásáért. Trianon után, mely szülőföldje elvesztését is jelentette, a történelmi igazságzsoláltatásba vetett hittel folytatta megszakított építő munkáját, hiszen a kórház beteglétszáma már kétszeresére emelkedett s az eddigi kiszolgáló rendszerek, elsősorban a konyha és mosoda korszerűtlenné, elégtelenné váltak. A népbetegségek


67

elburjánzása is cselekvésre ösztönözte, a szemészet, a szülészet, a fertőzőbeteg ellátás igényei, a nemi betegségek hullámai ellen csak fejlesztéssel lehetett gátat emelni. 1924-ben a vármegye elé terjesztette 11. fejlesztési programját, amely aszülészet, belgyógyászat, bőr- és nemibeteg-, gyermekosztályok újrateremtését ölelte fel, az élelmezés, a sterilizálás korszerűsítése mellett. A várossal megegyezésre jutott, hogy fertőző pavilont építtet a költségükre, s vállalja a működtetését. 1926-ban, mikor a nemzetközi kölcsönök lehetősége felmerült, hazai és nemzetközi kölcsön ígéretével azonnal hozzálátott a szülészet, a főző és mosókonyha és a közéjük építendő hotelrész alapozásához, megkezdték a belgyógyász- és a bőrosztály számára a kisajátításokat. Sürgette a város támogatását a fertőző osztály létesítésére, mert az addigit a szemészet számára kívánta emeletráépítéssel átalakítani. Lankadatlan utánajárással, növekedő szakmai és személyi tekintélyével, először a szemészet, majd a szülészet és a főző- és mosókonyha építését indította, s 1928-ra a szemészet már működött, a többiek tető alatt állva várták a berendezésüket, mely 1930-ra újabb kölcsönökből befejeződött. Lemondott szülészeti főorvosi állásáról s Vetter Ambrus szülész és Erdős Ödön szemész főorvosok szolgálatba lépésével 6-ra emelkedett az önálló osztályok főorvosainak száma. 1934-ben megnyitották a 60 ágyas csecsemő- és gyermekosztályt az új részben, a belgyógyászat tervei elkészültek, a

várostól megérkezett az építési hozzájárulás: a II. tbcosztály és a bőr és nemibeteg osztály felépítéséhez tervek készültek, az akkor már 612-re emelkedett kórházi ágyszám mellé. 1934-ben a Magyar Kórházban mutatta be intézményét és vázolta a súlyos gazdasági helyzetben a működtetés gondjait. De akarata töretlen mardt s 1935-ben minden engedélyt megszerzett ahhoz, hogy a fertőző és belgyógyászati osztályok felépüljenek. December elején lázasan utazott az Orvos Szövetség ülésére és az építési ügyek sürgetésére, ahonnan súlyos betegen, kétoldali pneumoniával érkezett haza, és minden mentési kísérlet eredménytelen maradt. Utolsó szavaival ezt suttogta a Miatyánk után: „...és bocsásd meg apám, hogy nem volt már erőm s időm, hogy teljesítsem kívánságodat!” Mikor már nem érezte pulzusát, sorban elbúcsúzott az őt körül vevőktől, köszönte ragaszkodásukat s orvoshoz illően csendben húnyt el 1935 december 22-én hajnalban. A nagy alkotók eredményei eltakarják szerzőik emberi arculatát, gondokban vergődő személyes élményeit. Nem csak mint kórházvezető, de kiemelkedő tudású sebész, minden cselekedetében a kórház kapujára írt „a szenvedő emberiségért” jelmondat küzdelme hatotta át életét. Felismerték ezt a köréje gyűltek, az egyetemek képviselői, az orvosok és sebészek országos vezetői, munkatársai, a vármegye, a város vezetői, tízezer gyászolója, kik a fagyos karácsony másnapján a kórházából a sírjáig kísérték a Keleti temetőbe.

A gimnázium első épülete 68

TÁNCSICS MEDICINA

v


Réthy Aurél 1884-ben született Kaposvárott, itt végezte iskoláit, 1901-ben érettségizett a főgimnáziumban. A budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be, ahol 1907-ben kapott általános orvosi diplomát. Az l-es Szemészeti Klinika gyakornokaként kezdte pá- lyafutását, majd a II. számú Sebészeti Klinika műtőnöven- déke lett. Szakképesítésének megszerzése után a kőnigs- bergi egyetem orr-fül-gége klinikájára kapott felvételt, ahol 1914-ig szakképesítést és tanársegédi kinevezést kapott. Innen vonultatták be a hadseregbe, ahol 1916-ban már mint ezredorvos szolgált. 1919-ben a budapesti Zita-Kórházba az orr-fül-gége osztály főorvosává nevezték ki. 1926- ban a Szt. Margit kórház főorvosa, s egészségügyi főtanácsossá nevezték ki. 1937-ben a budapesti István Kórház orr-fül-gége osztályának főorvosa, majd a mai Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosa lett 1945-ig. 1945-ben mint egyetemi ny. r. tanár a Rókus Kórház orr-fül-gége osztályának a főorvosa volt 1967ig, nyugdíjba vonulásáig. Körötte kiváló tanítványok nőttek fel és váltak vezetővé, szereztek tudományos képsítést. Ő maga is magántanári képesítést szerzett, majd iskolateremtő oktató tevékenysége elismeréseként egyetemi rendkívüli tanárrá nevezték ki, az osztályon Klinikai besorolást kapott. 1952-ben az orvostudományok doktorává avatták, a kormány Kiváló orvos, majd a Szocialista Munkáért címmel tüntette ki, s 1959-ben Párizs Város Tanácsa ezüst érmével jutalmazta, 1960-ban a Spanyol Orvosi Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Mint akadémikus több akadémiai kitüntetés mellett a kormány 1958-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntette ki. Számos nemzetközi kongresszus elnökségi tagsága mellett levelező tagjává választotta a Societa Italiana d’Oto-Rino-Laringologia, a Société Francaise de Phoniatrie, az American Society of Plastic and Reconstructív e Surgery, az Östereichische, Oto-Rhino-Laryngologische Gesellschaft, a görög Oto-Neurologiai Társaság, az amerikai Bronchologiai Társaság, az International College of Surgeons, az Association Francoise pour l’Atude de la Phonation, elnöke volt a Sorbonne keretében működő Haut-College Internationnak, valamint számos külföldi tudományos társaság és kongresszus tiszteletbeli elnökévé választották. TÁNCSICS MEDICINA

v

Az 1961-ben a Nemzetközi Gégészeti Rákkutatási Bizottság egyik elnöke, 1962-ben a Purkinje Egyesület díszelnöke, 1963-ban az osztrák Phoneticai és Logopédiai Társaság tiszteletbeli tagja. Alapító tagja volt a College Internationale de Phonologie Expérimentalenek. A hazai Fül-orr-gége orvosok egyesületének éveken át elnöke, alapítója és elnöke volt a hazai Logopédiai és Fonetikai Társaságnak amely nyugdíjbavonulásakor emlékéremmel tűntette ki. Réthy Aurél pályáját a szenvedélyes útkeresés, a szakmai kutatás s eredényeinek gyakorlatba átvitele jellemezte. Műtéteit nem tekintette rutin feladatnak, hanem a tanítás és a maga számára a tapasztalatszerzés, a továbbfejlesztés lehetőségének. Az új megoldások keresésében a nevéhez fűződő számos eljárás vált a nemzetközi tankönyvek adatává. Kimagasló eredményeihez részletekig terjedő anatómiai és fiziológiai tudása, histologiai képzettsége vezették. Nevéhez fűződi a nyelvcsont resectio bevezetése, a supra-comissuralis plastica, a hangrés tágító műtétek változatai, melyek a nemzetközi műtéttani szakmunkák részeivé váltak. A logopédia szerelmese és optimizmussal átfűtött kutatója volt. Elméleti és gyakorlati kutatásainak eredményét több mint 200 hazai és nemzetközi tudományos közlemény őrzi. Réthy iskolateremtő gégegyógyászati eredményeit mindennél szemléletesebben igazolja, hogy tanítványai közül egy tanszékvezető e. tanár, 9 osztályvezető főorvos került ki. 1976. május 21-én bekövetkezett halálával a magyar orvostársadalom és a szakterület kimagasló egyéniségét vesztette el.


69

Rauss Károly 1905-ben Mernyén született, középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte, 1923-ban érettségizett. A pesti egyetem orvoskarán 1929-ben avatták orvosdoktorrá. Bakteriológiai érdeklődését már IV. éves korában bizonyította a világhírű Preisz Hugó intézetében, s az ő ajánlásával került 1930-ban az akkor épült Közegészségügi Intézetnek (OKI) járványtani osztályára. A diphteria elleni védekezés tanulmányozásával az un. Neisser festéssel kezdte tudományos pályafutását, eleinte tiszteletdíjas munkatársként, 1931-38-ig már adjunktusi munkakörben. 1939-1940 években az intézet bakteriológiai osztálya vezetőjeként folytatta kutató munkáját a mohácskörnyéki tiphus-fertőzések felderítésére. 1941-ben a déldunántúli tífuszjárványok vizsgálatára a B. M. Johann Béla javaslatára Pécsett a Közegészségügyi Intézet mellett OKI állomás felállítását határozta el, melynek szervező munkájával őt bízták meg. 1942-43 tanévben az állomás már a közegészségtan egyetemi oktatásának munkáját is segítette. 1942-ben a shigellákra irányult kutatások és antigén meghatározásokról készült disszertációját – Fenyvessy 70

Béla professzor javaslatára – nyilvános vitára alkalmasnak minősítették. A bíráló bizottság javasolta a magántanári képesítés megadását. Rauss Károly mint a pécsi orvosi kar által habilitált magántanár, az 1943/44 tanévben a mikrobiológia tárgyköréből előadásokat hirdetett. Megállapításait a shigellák antigén szerkezeteiről a kialakult háborús izoláltság miatt nemzetközi szinten publikálni nem tudta. A háború idején megemelkedett dysente-riák megelőzése és terápiája felé fordult a figyelme, mivel akkor kellő hatású enteralis antibiotikumot nem ismertek. Az antigén szerkezet és sejtburokváltozások alapján az orális vaccinatio lehetőségeit kutatta. Véleményét első ízben 1948-ban tárhatta a nemzetközi közvélemény elé, befejezetlenül, de kutatásra serkentő szándékkal. Az erre vonatkozó kutatásokat aktív működése egész ideje alatt töretlenül folytatta és eredményeit publikála. A Rauss-elmélet az 50-es években kapott nemzetközi lendületet, amikor az antibioticum resistenciák felszínre kerültek. Különös figyelmet keltett ez az Afrikában és Dél-Amerikában fellángolt El-Tor típusú tömeges cholerás megbetegedések következtében. Egyéniségére és kutatói magatartására jellemző az oktatói szerepköre. 1943. júniusában Fenyvessy Béla professzor bejelentette lemondását közegészségtanprofesszori tevékenységéről és nyugdíjazását kérte. A tanszékre pályázók közül Rainissh miniszter a kolozsvári egyetemről menekült Faragó Ferenc professzort bízta meg az intézet vezetésével, Rauss előadó maradt. 1945/46. tanév előtt Faragó professzor lemondott állásáról. Az 1946/47 tanévet mint az összevont intézetek igazgatója kezdte meg. Egyetemi tanári hivatását 1975ig gyakorolta; 1976-ban, 71 éves korában halt meg. 134 közleményt jelentetett meg, 3 monográfiát és 3 tankönyvet írt. Megszámlálhatatlan kongresszusi és tudományos ülés előadásai és népszerű cikkei igazolják szorgalmát és a hivatása iránti elkötelezettségét. Igazgatói és tudományos munkái mellett számos tantestületi bizottságban vett részt, szerkesztője volt az Acta Microbiologia című szaklapnak, a MTA microbiologiai bizottságának tagja, 1964-67 években a POTE rector helyettese, az ETT plenumának elnöke. Mindezek mellett a tanítványok nagy számát nevelte, képezte a tudományos munkára és indította el az útjukra. Ebben éppen olyan precíz volt, mint a saját munkájában. Az egyetemek kutató intézeteinek ismertsége meg sem közelíti a klinikusokét, őket ugyanis a világ szakirányú kutatói ismerik, becsülik érdemeik szerint. Rauss Károlyt számos egyetem közegészségtani intézete választotta tiszteleti tagjául. Hazai vonatkozásban 1952-ben a Népköztársaság érdemrendjét, 1953-ban Kossuth díjat, 1960-ban „Kiváló orvos” elismerő címet, 1963-ban Hőgyes E. emlékérmet, 1964-ben a MTA díját, 1969-ben a Munka érdemrend arany fokozatát kapta, 1976-ben a Manninger emlékéremmel ismerték el kutató és oktató tevékenységét. Nyugdíjba vonulásakor egyeteme díszdoktorrá avatta.

TÁNCSICS MEDICINA

v


Bodosi Mihály 1909-ben, a háromszéki Baráton születtem, honnan az I. világháború sodort el 8 éves koromban Kaposvárra. Itt végeztem középiskolámat a Somssich Pál reálgimnáziumban, 1928-ban érettségiztem. Ebben az iskolában alapoztam meg kiemelkedő sporteredményeimet s bontakozott ki érdeklődésem az irodalom, a történelem, a képzőművészet és az idegen nyelvek iránt. Antány, Faragó, Lázár, Kohányi, Krebs, Szirtes, Szuchovszky tanár urak iránt mély tiszteletem és hálám a sírig kísér. 1928-ban a Pécsi Egyetem Orvosi Karára nyertem felvételt, ahol 1935-ben kaptam diplomát, ami akkor csak arra volt elég, hogy az állástalan diplomások sorában helyet kapjak. Bevonultam katonának, bekerültem a Berlinbe utazó olimpiai csapatba. 1937 szeptemberében felvettek a Pécsi Sebészeti Klinikára műtőnövendéknek, s megszereztem a sebészeti szakképesítést is. Klinikai tevékenységem és a versenyzés összeférhetetlensége miatt le kellett mondanom az utóbbiról. 1940-ben „méltánylandó” tanársegédségem és fiam születését 80 pengős Hohmann-ösztöndíjban, majd 1942ben, amikor második fiam is megszületett, szeptembertől végre rendes tanársegédi fizetésben részesültem, de behívtak katonának a pécsi hadikórházhoz. Innen számolva 42 hónapon át katonáskodtam. 1945 tavaszán egyik kórházvonat sebészeként kerültem angol hadifogságba. Az angol Vöröskereszt németül és angolul értő orvosokat keresett egy 400 ágyas, menekülteket ellátó kórházhoz. Jelentkeztem s megbíztak a kórház megszervezésével Dornhófenben. 1946-ban feleségem betegsége miatt elbocsátásomat kértem. Mikor hazaérkeztem és jelentkeztem az egyetemen, közölték, hogy állásom megszűnt, B-listára kerültem mint „nyugatos”. Igazolásom után még abban az évben bányaorvosi állást vállaltam Komlón, melyet akkor kezdtek felfuttatni: 1950 végéig sebészkedtem és körzetet is elláttam. 1950 őszén egy kaposvári pályázati felhívás útján a sebészeti osztály adjunctusi állását nyertem el. Azóta Kaposváron élek, máig szoros kapcsolatban a kórházzal. 1954-ben az ortopéd osztály idős főorvosa megbetegedett, helyettesítésére engem helyeztek át. Időközben megszereztem az ortopéd-, majd a balesetisebészi szakképesítést, miközben az osztályt a balesetek számának nyomasztó emelkedése miatt folyamatosan bővíteni kellett. 1958-ban a főorvos nyugdíjazása után én nyertem el a főorvosi kinevezést. A következő 20 év alatt az egykori 25 ágyas osztályt 92 ágyasra növeltük, önálló járóbeteg rendelést, és rehabilitációs utókezelést építettünk ki. Kiváló képességű gárda nevelődött fel, az osztály a koponyasérülésektől a végtag sérülésekig mindenféle baleset ellátására képessé vált. Ehhez azonban a műszeres és gépi felszereltséget és az orvosok és asszisztensek sorát kellett továbbképzésekkel kialakítani. Minden orvosnak a sebészi, balesetsebészi képesítés mellé még egy maga választotta szakképesítést kellett megszerezni. Számos új korszerű módszert vezettünk TÁNCSICS MEDICINA

v

be a betegellátásban és műtéti megoldásokban együtt haladva a tudományos szinttel, amennyire azt a beszerzési lehetőségek megenged- ték Osztályunkat, mint országos modellt a minisztérium is támogatta, közöttünk 2 egyetemi tanár, 4 osztályvezető és 10 intézeti főorvos, kiváló szakemberek sora, az anaesthesiológusok és fizikoterápiások kitűnő gárdája nevelődött. Több mint félszáz szakorvosi és orvostörténeti közleményem jelent meg hazai és külföldi (angol, német) szaklapokban, nemzetközi kongresszusokon előadásokat tartottam. Számos szakmai szervezetben viseltem és viselek tisztséget. Megemlíteni sporteredményeim közül az „Angol királyság magasugró bajnoka” (1933), „Főiskolás olimpiai játékok (Universiade) győztese” (1933), „Európa magasúgró csúcstartója 205 cm-el” (1934), és a „Brit Birodalmi Játékok atlétikai bajnoka” (1934) címet. Tevékenységemet, oktató nevelő munkámat az egyetem docensi, a minisztérium: érdemes és kiváló orvosi cím, a kormány két alkalommal a Munka Érdemrend arany fokozata, az Alma Mater „Az év öregdiákja”, Kaposvár városa díszpolgári cím, a Magyar Olimpiai Bizottság kitüntető díj (1994) adományozásával ismerte el munkásságomat. Nyugdíjazásom óta folyamatosan szaktanácsadói tevékenységet végeztem a Rendelő Intézetben és a bíróságok mellett baleseti ügyekben 1990-ig. Kedvtelésből ma is kutatásokat végzek. Somogy megye egészségügyét 1686-tól, a kórházam történetét 1840-től kutatom vall- va azt, hogy aki nem ismeri intézménye múltját, az nem képes megtervezni a jövőjét sem.


71

Révész György 1915-ben Kaposváron született, itt végezte az iskoláit, 1933-ban érettségizett a Somssich Pál Gimnáziumban. Orvosi képzettségét a Pécsi Tudományegyetem Orvoskarán szerezte, ahol 1940-ben nyerte el orvosdoktori képesítését. Ezidőtől elszakadt szülővárosától, életútjának további állomásai Budapesthez kötődnek, de soha nem feledkezett meg iskolájáról, ahol nagyívű pályafutásának az alapjait nyerte. 1940-től 2 évig a jelenlegi Bajcsy-Zsilinszky kórházban, majd 3 évig a Szabolcs utcai kórházban ismerkedett meg hivatása lényegével. 1945-ben a Rókus Kórház fül-orr-gége osztályára került, ahol szakvizsgáját is szerezte az akkor már egyetemi tanár földije Réthy Aurél irányítása mellett. 1951-ben innen katonai pályára lépett s egy ideig a Központi Katonai Kórház orr-fül-gége osztályán dolgozott, ahol kiváló képzettsége folytán a következő évben az újonnan épített 1. számú katonai kórház akkor létesült Orr-fül-gége Osztályának lett a vezetője. Ennek az osztálynak a kitűnő felszereltsége és egyéniségének teljes kibontakoztatása indította el magasszintű tudományos tevékenységét. Itt dolgozta ki a műdobhártya képzés technikáját s alkalmazta először a stabilizálás, vaszkularizálódása érdekében az emberi lyoplasma használatát. Innen védte meg 1963-ban kandidátusi disszertációját a hallásjavító műtétek elméleti és módszerei problémáiról. 1967-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fül- orr-gége klinikájának igazgatójává, majd a rövidesen meg-alakult Országos Fül-orr-gégészeti Intézet igazgató 72

főorvosává nevezték ki, s ezzel az ország minden hasonló szakterületének irányítójává, ellenőrzőjévé és gondos gazdájává vált. Intézménye ekkor már nemzetközi szintű oktató, nevelő, tudományos kutató nevet szerzett, számos külföldi kapcsolata alakult ki. Munkáját mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az intézet tagjai közül ketten hazai, harmadikuk külföldi egyetemek nyilvános tanárává vált és számos hazai fül-orr-gége osztály vezetője került ki az intézet tagjai közül. Igazgatása alatt több új hallásjavító műtétet vezetett be s tett általános gyakorlattá. Nevéhez fűződik a szakterület mikrochirurgiájának, a száloptikás diagnózisok bevezeté- sének megalapozója és fejlesztése. Tudományos kutatásait, melyek közül kiemelhető az akusztikai stress kutatására vonatkozó számos tanul- mánya, különösen az akusztika területén, audiologiailag képzett mérnökökkel együtt végezte. Még katonai éveiben rendszeresen kézbentartotta a repülési alkalmassági vizsgálatok precíz végzését s az ehhez szükséges műszeres bázis kiépítését s a repülőorvosi laboratórium, szűrővizsgálatok megszervezését. A belső fül phoniátriai elméletéről tartott előadásaihoz olasz, német, angol, francia nyelvű jegyzetet készített, melyek a világ minden tájára eljutottak és számos külföldi tanulmány és tanítvány és előadássorozat inspirálója volt. Pályája utolsó évtizedében tartósan foglalkozott a pseudóotosclerosis differenciál diagnosztikájával és kezelésével, a közlekedési és munkahelyi zajártalmakkal. Két tankönyve jelenet meg s ezekben nem csak a korszerű módszerek leírásával foglalkozott, hanem újabb elméleti kérdésekkel is, valamint teljes áttekintést nyújtott a szakterület fejlődéséről. Munkásságát nagyra értékelték, számtalan nemzetközi társaság avatta tiszteletbeli tagjává és tüntette ki diplomájával. Hazai elismerései közül a Haza Szolgálatáért arany fokozatát, Érdemes Orvos-i kormány kitüntetést kapta, nyugdíjbavonulása előtt a Munka Érdemrend arany fokozatának adásával ismerték el munkásságát. Nagy súlyt helyezett a rend, fegyelmezettség a sterilitás klinikai színvonalának állandósítására. Tanítványaitól megkövetelte a folyamatos nyelvi képzést és a széleskörű szakirodalmi tájékozottságot, míg előadásaiban a legfrissebb szakmai elméletekre és technológiákra hívta fel a figyelmet a lehetősé- gek széles perspektívájával. Tevékenysége utolsó éveiben az audiovizuális technika fejlesztése mellett a gégerák kérdése is mélyen érdekelte, különösképpen a praecarcinomák electromikroszkópos és fénymikroszkópos diagnosztikája. Több protesis műtétet végzett, melyeknek a funkcionális és szervezeti immunológiája különösképpen érdekelte. Nyugdíjba vonulása után többször meglátogatta szülővárosát és iskoláját, nagy tisztelettel beszélt egykori tanárairól, akik a szeszélyes, szüntelen változó történelmitár- sadalmi légkörben szilárd etikai és erkölcsi alapokon álltak és elítéltek minden szélsőséget és a tudásnak, mint örök célpontnak a szemelőtt tartására oktatták. 1986. december 23-án bekövetkezett halálával szakterü- lete nagy egyénisége távozott, maradandó emlékét hagyva ránk örökül.

TÁNCSICS MEDICINA

v


Erdős Tamás Budapesten születtem 1919-ben, édesapám 1924-ben elnyerte Somogy megye Kaposvári kórháza szemész főorvosi állását. Iskoláimat Kaposváron végeztem, a Somssich Pál Reálgimnáziumban érettségiztem 1936ban. Tanáraimra igen nagy szeretettel emlékezem, lelkes tagja voltam a cserkész csapatnak, ott tanultam meg az ezermesterkedést, a természet szeretetét, kitartást, bajtársiasságot. Sóvárogva vártam a nyári táborozást a Balaton-parton, ott tanultam meg a kajakozást, vitorlázást. Az 1933. évi világtáborozás után Gödöllőről a Balatonhoz érkeztek az angolok. Én a Fonyódon táborozókkal ismerkedtem meg s tartottuk a barátságot. Az érettségi után angliai táborozásra hívtak meg. Angliából egyenesen Szegedre utaztam, ahol beiratkozhattam az orvosi karra. A mi évfolyamunkkal járt Szent-Györgyi profes�szor Nelly leánya is, aki megemlítette apjának, hogy évfolyamtársai közül az egyik fiú gyakran angolul társalog vele. Ez a kitüntetett én voltam, akit aztán a szigorlat közben egyszer csak angolul kezdett kérdezni. Miután a próbát kiállottam, meghívott az Intézetébe gyakornoknak. Ettől kezdve időm javát az egyetem és a laboratórium között osztottam meg, így az orvosi képzés gyakorlati ismerete nem sok nyomot hagyott rajtam, annál jobban mélyülő érdeklődést az intézeti kutatások. Szent-Györgyit, aki akkor már Nobel-díjas volt, csodáltam mint tudóst, mint megnyerő modorú és közvetlen, valódi demokrata embert. Szorgalmamnak meglett az eredménye, mert még csak 20 éves voltam, amikor az intézet adjunktusával közösen a patinás Mopee-Zeilers Zeitschriftben megjelent közös cikkünk, melynek különlenyomatait édesapáim számára ajándékként tettem a karácsonyfa alá. Szent-Györgyi akkor kezdett az izomfehérjékkel foglalkozni s engem is erre a területre irányított. Ennek eredményeként sikerült a hullamerevség biokémiai mechanizmusát tisztáznom. Kézikönyvek felfedezését sokáig az én nevemhez fűzték. Mondanom sem kell, hogy a professzor vizsgálataim minden fázisát szemmel tartotta s pontosan megjósolta a végeredményt is, ahová el kellett jutnom. 1943-ban avattak orvosdoktorrá Szegeden. A háború után az Intézettel Budapestre kerültem, majd 1946-ban Szent-Györgyi kiküldött az uppsalai egyetem fizikokémiai intézetébe. Az intézet két vezetője Svedberg és Tiselius, mindketten Nobel-díjasok, nagy érdeklődést mutattak az izomfehérjék fizikokémiai tulajdonságai iránt. Két évig élvezhettem a csodálatos felszereltséget, az intézeti szervezettséget, a munkát és az utolérhetetlen svéd vendégszeretetet. Svéd munkatársammal elsőként közöltük a Szent-Györgyi és Banga I. által megtisztított „kristályos” izomfehérje, a miozin, valamint a Straub Brúnó által izolált másik izomfehérje, az aktin fizikokémiai konstansait. Budapestre visszatérésem után sikerült beszereznem az uppsalai TÁNCSICS MEDICINA

v

intézet legfontosabb kutatóeszközeit, hogy itthon is rendelkezésre álljanak. Szent-Györgyi közben arra kényszerült, hogy az USA-ba emigráljon; engem a körülményeim valamivel később 1960-ban kényszerítettek Franciaországba. Professzorommal a kapcsolatunk nem szakadt meg, munkatársai közül az utolsó voltam, ki még életében, néhány héttel halála előtt, tökéletes szellemifrisseségben láthattam. 1949-1950-ben a hazai tudomány-szervezéssel foglalkoztam az Akadémia Tudományos Munkák Titkárságának vezetőjeként. E szerv működéséről megoszlanak a vélemények, én azonban ma is büszke vagyok arra, hogy sok tudományos intézetet sikerült működésképessé tennünk és szintrehozással felszerelnünk, a kutatást és a kutatókat anyagilag és erkölcsilag segíteni és külföldi tanulmányi lehetőséget biztosítani, amíg hagyták. Mikor onnan kitették a szűrömet az Országos Tuberkulózis Kutató Intézetbe kerültem Budakeszire, ahol a streptomycin biokémiai kutatásával foglalkoztunk, melyről akkor még keveset tudtunks azt sem jól. Ulmann Ágnessel sikerült 1957-1958-ban kimutatnunk, hogy a streptomycin a fehérjék bioszintézisének egy lépését gátolja. A kezdetleges technikai körülmények között elvégzett kísérletek eredényeit mai szemmel is fontosnak ítélem. Cikkeink lettek a kiindidó pontjai az amerikai kutatók munkáinak, melyek később a hatásmechanizmus bonyolidt láncát tisztázták. 1960-ban Franciországba emigráltam. Az első évet egy Rockefeller-ösztöndíj segítségével a párisi Pasteur


73

Intézetben, J. Monod Nobel-díjas biológus intézetében töltöttem, ahonnan a Francia Tudományos Tanács (C. N. R. S.) egyik, a Gifsur Ivettei kutatóintézetbe kerültem, ahol egy tíztagú önálló kutatócsoporttal tevékenykedve elértem a kutatási igazgatói fokozatot. 40 éves koromban tehát újra kezdtem az életem, ami nem volt könnyű, de a francia állampolgárság megszerzéséig és a francia társadalomba beilleszkedésig tartó hosszú úton végig Monod baráti segítsége volt a biztos támaszom. Ő azon ritka francia értelmiségiek egyike, akinek a magyar-szovjet helyzetről, de az orosz nyugatfelé terjeszkedéséről is reális véleménye volt s a valóságnak megfelelően ítélte meg az 1918-től 1960-ig terjedő idő eseményeit. A modern molekuláris biológia egyik megalapítója s vezéralakja volt. Ugyanúgy megszerettem és tiszteltem mint Szent-Györgyit s hálám jele, hogy összeismertettem őket. A közös elveik, vizisportszenvedélyük és emberi alkatuk egy csapásra barátokká tették őket. Mikor a gifti intézetbe kerültem, akkor fedezték fel amerikai kutatók azt a fehérje molekulát, mely az anyaméhben felismeri az ösztradiol nevű női hormont és megköti. Ezt a fehérjét ösztradiol-receptornak nevezetük el. A mi csoportunk közölte elsőként a receptorösztradiol kötődési-reakció fizikokémiai paramétereit, megnyitva az utat a jelenség quantitatív tanulmányozásához. Rövidesen kiderült, hogy a másik női hormonnak a progesteronnak is van egy hasonló receptora. Ezért felújítottam az együttműködésünket Csapó Árpád barátommal, volt szegedi évfolyamtársammal, aki akkor a „Saint Louis – Washington University”

professzora volt s az emberi méh és a progeszteron működésének elsimert nemzetközi szakembere lett. Csapóval sikerült állatkísérletekben kimutatnunk, hogy a terhesség egyes fázisaiban pontosan mennyi progeszteronra van szükség ahhoz, hogy a terhesség megmaradjon. Melyik az a P. szint, mely alatt az állat menthetetlenül el fog vetélni. Ebből elméletileg arra is lehetett következtetni, hogy lehetséges olyan anyagot találni, mely a progeszteron hatását „semlegesíti”, egy antiprogeszteront, mellyel a terhesség megszakítható. A kísérleti eredményeket nem tudtuk emberi vonalra átvinni, mert Csapó 1981-ben meghalt. A hatásos antiprogeszteront (R. U. 486-ot) francia kutatók produkálták, ennek egyik létrehozója Etiene Bauliev professzor 1992-ben közreadott cikkében említette, hogy munkájára leghatékonyabb befolyást két emigráns magyar Csapó és T. Erdős kutatásai tették. 1987-ben kértem a nyugdjazásomat, de Intézetemmel és munkatársaimmal folyamatosan tartom a kapcsolatot. Sok nemzetközi társáságnak vagyok tb. tagja, de igazán büszke vagyok, hogy a Magyar Élettani Társaságé folyamatosan. Tudományos minősítésem nincs, a kutatót az eredményei minősítik. Azt azonban kitüntetésnek tekintem, hogy a Francia Tudományos Kutató Tanács által irányított intézetben dolgozhattam. Sport eredményeimmel is dicsekedhetem: van egy ezüst érmem, melyet 15 évesen, a kaposvári versenyuszodában Adorján J. (Adu bácsi) tanítványaként szereztem. Eldicsekedhetek egy oklevéllel is, mely tanúsítja, hogy a C. N. R. S. házi síbajnokságában, a 70 éven felüliek kategóriájában, a lesiklásban a leghamarabb érkeztem a célba.

Hippocrates: Opera + Opus, antea non editum (1564) 74

TÁNCSICS MEDICINA

v


Matoltsy S. Gedeon „Húsz év után kutatásaim célja az eddigi eredmények felhasználásával a mindmáig gyógyíthatatlan bőrsömör kutatása és gyógymódjának a megtalálása”. 1920. február 27-én született Kaposváron és a Dózsa u. 10. sz. házban élt 1937-ig. Elemi iskolába az Anna utcába járt. A Somssich Pál reálgimnáziumban 17 éves korában érettségizett kitüntetéssel. Álattan, növénytan, kémia, fizika, filozófia és egészségtan voltak a kedvenc tantárgyai s ezekre építette jövő tanulmányait. Felsőosztályos korában „laboratóriumot” szerelt fel a házuk alagsorában, állatokat boncolt és bejárt a közkórházba, ahol betegek gyógyítását és operációit látta Csurgó, Endersz, Ince, Melczer, Szigethy és Vetter doktorok jóvoltából. Ezek inspirálták az orvos-kutatói pályára. 1987-ben Gálosy Ferenc és Matolcsy Gusztáv meghívására részt vett az 50 éves érettségi találkozón s nagy örömmel látta viszont fizika tanárát, dr. Gelléryt és osztályfőnökét, Pap Antalt. Alma Materéhez családi kötelékek is fűzik. Ugyanitt járt gimnáziumba nagybátyja, Fleischhacker Gusztáv, aki hősi halált halt az első világháborúban és neve be van vésve az első emeleten lévő emléktáblába. A Pázmány Péter Egyetem Orvostudományi Fakultására 1937-ben vették fel, ahol már az első évben igen mély benyomást tett rá Huzella Tivadar, a Szövet és Fejlődéstan világhírű professzora. Már másodéves korában jelentkezett hisztológiai, hisztokémiai és szövettenyésztési methódusok tanulására és a kollagén vizsgálatára a kötőszövetben. Harmadéves korában pályamunkát írt a kollagén szerepéről az emberionális kötőszövetben s ezzel elnyerte az Eszterházy-jutalom díjat. Negyedéves korában szabadságát a debreceni Orvosi Egyetem Fejlődéstani Intézetében töltötte, ahol mikrooperációs technikákat tanult Törő Imre profes�szortól. Ezzel a technikával tanulmányozta a sebgyógyulás mechanizmusát a corneában s eredményeit szakfolyóiratokban publikálta. Hatodéves korában (cseléd-könyves) tanársegédi kinevezést kapott s így résztvett a medikusok rendszeres oktatásában. Ezzel egyidőben beiratkozott a bölcsézeti fakultásra, hogy bővítse tudását kémiában, filozófiában és lélektanban. Orvosi diplomáját 1944 februárjában kapta, tanulmányait pedig a bölcsészeten 1945 júniusában fejezte be. A háború végén a Xl-es helyőrségi kórházban szolgált Budán, ahol sebesült katonákat kezelt. Az ostrom után beköltözött a Szövettani Intézetbe. Huzella betegsége és távolléte alatt megbízott vezetője volt az intézetnek. 1945 februárjában elkezdte a medikusok oktatását és a vizsgáztatás után lemondott állásáról. Hazautazott Kaposvárra, ahol házasságot kötött munkatársával, Nagy Margittal. 1946-ban a tihanyi Biológiai Intézetben kapott állást felelségével együtt. Itt a harántcsíkolt izom szubmikroszkópos struktúráját és kémiai összetételét tanulmányozta munkatársával, Gerendás Mihállyal. Az eredmények felkeltették Szent-Györgyi Albert TÁNCSICS MEDICINA

v

figyelmét, akihez gyakran járt konzultálni. 1947-ben ösztöndíjat kapott a Svéd Államtól. Ez lehetővé tette, hogy előadást tartson a stockholmi Cytológiai Kongresszuson izomkutaásairól és folytathassa munkáját svéd kutató intézetekben. Már svédországi útja előtt Szent-Györgyi professzor felajánlott egy állást számára amerikai izom-kutató intézetében (Marine Bilogy Institue, Woods Hole). 1949-ben emmigrált az USA-ba. Szent-Györgyi intézetében actomyson-szálak kontrakcióját tanulmányozta ATP hatására. Az év végén Bostonban kapott állást a Harvard Egyetem Bőrgyógyászati osztályának a kutató laboratóriumában. Itt kezdte el vizsgálni a bőr keratinját és a normál és pathológiás keratinizációt. Kollaborált a szemészekkel is s ultracentrifugálással izolálta az üvegtest struktúrális fehérjéjét, amit „vitrosin”-nak nevezett el. Később bizonyította, hogy a vitrosin tagja a „Kollagen-class” fehérjéknek. 1956-ban Weiss Pál biológus professzor meghívására a Rockeffeller Intézetben ment New Yorkba, ahol a sebgyógyulást tanulmányozta. 1957-ben dr. Bronk, az Amerikai Tudományos Akadémia elnöke felkérte, hogy csatlakozzon a „President’ s Committee”-hez, hogy Camp Kilmerben a menekült magyar orvosokat és kutatókat fogadja és megfelelő állást szerezzen számukra. 1959-ben a Miami Orvosi Egyetem meghívta bőrgyógyász kutató professzornak. Itt egy nagyméretű bőrvizsgáló laboratóriumot állított fel, ahol bázikus kutatásra képezte ki a bőrgyógyászokat. A Bostoni Orvosi Egyetemhez 1961-ben csatlakozott mint bőrgyógyász kutató professzor. Laboratóriumi


75

mun- kásságát a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) támogatta. Számos bel- és külföldi kutató dolgozott irányítása alatt. Pontosabb eredményei közül kiemelhető a keratin izolálása az epidermis élő sejtjeiből, amit „prekeratin”-nek nevezett el és mint egy alacsony cisztin tartalmú proteint karakterizált. Továbbá a bőr protektív rendszerének analizise, amiben megvastagodott és kémiailag erősen stabilizált sejtmembránok és submikroszkópos lipoid-tartalmú granulák játs�szák a legfontosabb szerepet. Nyugdíjbamenetelekor (1986-ban) közleményei száma 103 volt. 11 fejezetet írt különböző szakkönyvekbe és editora volt 3 könyvnek: Epidermis, Biology of the Integument of Invertebrates és Bilogy of the Integument of Vertebrates. Nemzetközi konferenciákon előadásokat tartott a következő országokban: Anglia, Franciaország, Hollandia, Dánia, Svédország, Olaszország, Magyarország, Japán, Ausztrália, USA. Vendég professzor volt 1964-ben a „Department of Electron Microscopy, The John Curtin School of Medicine, The Australian National

University”-n, Camberraban, 1968- ban a San Francisco Medical Center Dermatologiai Osztályán és 1980-ban a „Universitá Cattolica del Sacro Cuore, Facolta di Madicina”-n, Rómában. Számos díjat kapott munkássága elismeréséül (köztük van az Alexander von Humboldt Prize (1980), 1965-től 1969-ig az „NIH Training Grant Committee”-nek, 1977-től 1985-ig a „General Research Support Committee”-nek a Boston University-n, 1975-től 1986-ig az „Editorial Board”-nak a „Journal of Ultrastructural Research”-nak, és 1979-től 1986-ig levelező tagja volt a „Journal of Cutaneous Ultrastrucutre Research”-nak. A következő szakegyesületeknek tagja volt: American Academy of Dermatology, American Society for Cell Biology, Electron Microscope Soceity of America, European Soceitey for Cell Biology, European Society for Comperative Skin Biology, New York Academy of Sciences, Society for Invertigative Dermatology, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Baráti Köre. Szabadiejében szívesen foglalkozott szobrászattal, kerámiával, festészettel, fényképezéssel és kertészkedett.

Miraculis occultis naturae 76

TÁNCSICS MEDICINA

v


Haraszti János Mióta drága szüleim meghaltak – ennek bizony már több, mint tíz éve – jóval ritkábban, inkább csak ősszel, Mindenszentek tájékán fordulok meg Kaposváron. Akár gépkocsival, akár vonattal érkezem, minden alkalommal felelevenednek a fiatalkori emlékek, és kellemes izgalom lesz úrrá rajtam. A kérlelhetetlenül múló évek már régen elsöpörték az öreg Fő utca hangulatát, a lányok rafinált nevetgélését, a fiúk sziszegését, de az emlékek mind színesebben, nemegyszer a történelmi hűségtől eltávolodva délibáb módjára továbbélnek. Minden alkalommal, mikor Kaposváron vagyok, bebarangolom a város északi részét, a volt Honvéd utcát, Arany utcát, Kisfaludy utcát, Füredi utcát. Megmegállva, szememet behunyva a környéknek szinte minden földszintes házát és néhai lakóit magam előtt látom, nemegyszer magamban még köszöntöm is őket, hiszen ezen a környéken mindenkit ismertem, és engem is majdnem mindenki ismert. E földbe süppedt kis házak között vezetett az utam a szép parkon keresztül minden nap a Somssich Pál gimnázium sárga színű ódon falai közé, ahol az első naptól kezdve otthonosan éreztem magamat. Gimnáziumi éveim során végig éreztem tanáraim jóindidatú segítőkészségét, ami az Arany utcai környezetből idecseppent bátortalan kisdiáknak sokat jelentett. Különösen jó szívvel gondolok Vajda tanár úrra: negyedikes koromtól volt latin, majd nyolcadikban filozófia tanárom. Nagytudású, melegszívű, kedves ember volt, aki – ha jó hangulatban volt –, nagyon szellemes is tudott lenni. Az ő jóvoltából lettem az egyik osztálytársam házi tanítója több, mint két évig. Bár a fizika és a számtan nem volt erős oldalam, mégis megfogott Tihanyi tanár úr világos, értelmes magyarázata, méginkább kiváló színészi képessége. Magam előtt látom az elegáns, magára sokat adó, alacsony termetű, óráira mindig lelkesen felkészült Czeiner Géza tanár urat, aki éveken keresztül a magyart tanította. Nem lehet elfelejteni Gelléri Emilt, a gimnázium énekkarának vezetőjét. Az ő szárnyai alatt mutatta meg először oroszlánkörmeti Gyulai Gaál János, aki 1942-ben egyszerre nyerte meg az országos középiskolás zongora és hegedű versenyt az egész iskola nagy büszkeségére. Ki ne emlékeznék azokra a májusi hangversenyekre, amelyeket a tanár úr minden évben megrendezett a városi színházban? Zseblámpával a kezében vezényelte az elsötétített színház második emeletéről a színpadon és az oldalerkélyen elhelyezkedő 400 diáknak „Glória szálljon a mennybe fel...” Híre volt a Gelléri vezette énekkarnak. Még Adám Lajos, a nagy karnagy is meglátogatott bennünket egy alkalommal. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legőszintébb, legemberibb hatást Weisz atya tette rám, és ezzel az érzésemmel nem voltam egyedül. Hihetetlen nagyatudású, imponáló megjelenésű, minden kérdés megtárgyalásra kész hittanár volt: soha nem nézte az órát, ajtaja mindenki előtt mindig nyitva állt. TÁNCSICS MEDICINA

v

A felsorolás természetesen nem lehet teljes, mert ugyanilyan jó szívvel gondolok a mindig jókedvű Hetyei tanár úrra, Bolyó tanár úrra, aki ugyan nem volt mindig vidám, de éveken keresztül volt gondos osztályfőnökünk, vagy Tomori Aladár „robosztus” termetére, „érces” hangjára, akinek magával ragadó művészettörténeti óráin kedveltem meg a képzőművészetet. Felejthetetlenek az egykori gimnáziumi–kereskedelmi iskolai örök rangadók. A minden évben megrendezett labdarúgó találkozók alkalmával a Tisztivselő teleptől a Szent Imre templomig harsogott az egész környék a hajrá gimi – hajrá ker kiáltozástól. A tribün egyik felét a gimnazisták, a másik felét a keristák foglalták el, és tanárainkkal együtt kipirult arccal buzdítottuk csapatunkat. A leglelkesebb Hetyei tanár úr volt. A csapat legnagyobb sikerét 1940-ben érte el, amikor a budapesti Szt. István gimnáziumot legyőzve, az országos döntőt a Munkácsy gimnázium csapatával játszotta. A gimnázium élénk sportéletét Szuchovzsky Bertalan, Jillek Emil és később Czirják József tanár urak irányították. Személyes példamutatásuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszerettük a sportot, megízleltük az eredményes küzdelem jóleső örömét. Mindezek a csapongó emlékek, amelyek a lassan ködbevesző diákévekből elő-előtörnek, azt bizonyítják, hogy a „Somssichban” okos tanárok tapintatos irányításával olyan embert formáló szellemiség uralkodott,


77

amely tartást, és egész életre szóló erkölcsi- szellemi alapot adott minden diákjának. Erre az alapra a későbbiekben mindenki bizton építhetett. Ezért tartozom – míg élek – örök hálával öreg iskolámnak, a Somssich Pál fiúgimnáziumnak. Kaposvárott született 1924. október 29-én. Állatorvos- doktori oklevelet 1951-ben szerzett. Tanulmányai befejeztével Kaposvárra került, majd később Baté községben nyert körállatorvosi kinevezést. 1952. január 1. – 1953. május l-ig Csukás professzor meghívására az Állattenyésztéstani Tanszékre került, ahol tanársegédként tevékenykedett. Ezt követően a Szülészeti Tanszékre helyezték, ahol 1955-től adjunktusként, 1968-tól pedig egyetemi docensként dolgozott. 1973 februárjában a tanszék vezetője lett; 1975-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki. Kandidátusi fokozatát 1962-ben nyerte el. 1976-tól 1991- ig volt tagja az Állatorvostudományi Egyetem Felülvéleményező Bizottságának, 1980-tól 1990-ig titkára az MTA- MÉM Állatorvostudományi Bizottságának és 1981 óta tagja az Acta Veterinaria Szerkesztőbizottságának. Az MTA TMB megbízása alapján részt vett külföldi és belföldi aspiránsok képzésében, illetve munkájuk irányítá- sában. Az Egyetem Szülészeti Tanszékén és Klinikáján irányításával és szakmai felügyeletével heten szereztek kandidátusi minősítést. 126 önálló, illetve munkatársakkal közös kutatáson alapuló közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. Társszerzőként közreműködött az Állatorvosi Kórélettan (1974, 1982), valamint a Szarvasmarha egészségtan (1983) című tankönyvek megírásában, ezen kívül írt 6 egyetemi jegyzetet. „Háziállatok szülészete és szaporo-

dásbiológiája” című tankönyve 1987-ben – felújított és közreműködésével bővített változata 1994-ben – jelent meg. 1975 óta széles körű vizsgálatokat folytatott tejtermelő szarvasmarhák ellés körüli anyagforgalmi zavarai és a reprodukciós rendellenességek közötti összefüggések tisztázására, illetve megbízható előrejelző diagnosztikai eljárás kidolgozása érdekében. Kiterjedt kutatásainak eredményeiről Welsben (Ausztria), Lipcsében, Hannoverben, Berlinben, Brnoban és Kassán több ízben is beszámolt 1986 januárjában sikerrel védte meg „A zsírmobilációs zavar szerepe az ellés utáni szaporodásbiológiai rendellenességek kialakulásában szarvasmarhánál” című akadémiai doktori értekezését. A szorosan vett egyetemi oktatáson kívül, mint előadó rendszeresen részt vett az egyetem által szervezett postgraduális képzésben, valamint az egész országban az állatorvosok megyei továbbképző előadásain, illetve számos hazai akadémiai és egyetemi tudományos rendezvényen. 1987-1990-ig az Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyetteseként tagja volt az Egyetem közvetlen vezetésének. 1991-ben az Egyetem Tanácsa oktató-, tudományos munkája, valamint a tudományszervezés területén kifejtett tevékenységéért az Állatorvostudományi Egyetem díszdoktorává avatta. 1993-ban a Brüni Állatorvosi Egyetem Aemili Pribyl emlékplakettel és diplomával tüntette ki. 1991-ben nyugdíjba vonult, de az egyetemi és akadémiai tudományos élettel továbbra is aktív kapcsolatban van.

T. C. Lucretius: De rerum natura (1721) 78

TÁNCSICS MEDICINA

v


Tigyi András 1924 decemberében születtem Kaposvárott. Fatornyos hazám Bárdibükk volt, romantikus, csendes világát 20 évig élvezhettem. Nem tudom elfelejteni az első gimnáziumi napot Kaposvárott, amikor a tanár bácsi, talán környezetismeretnek nevezett tárgy keretében, a szilvafáról beszélt nekünk, számomra nagyon elvont tudományossággal. Otthon az udvarunkban éppen két szilvafa volt a football kapunk és így én „mindent” tudtam a Prunus domestica betanikájáról. Nagyon elkeserített a „száraz” tudományosság és sírva közöltem mamámmal, hogy én többet ebbe az iskolába nem teszem be a lábamat. Akaratom persze nem teljesült. Adaptáció az élet lényege, tanítjuk medikusainaknak az orvosi biológia keretében. Természetesen rám is vonatkozott e tétel, beletörődtem sorsomba, sőt egyre jobban megkedveltem a gimnáziumot. E sorok papírra vetése közben nagyon kellemes visszaemlékezni a nyolc évre. A rengeteg impresszióból kiemelek néhányat. Czeiner Géza bácsi nagy hűséggel kísért végig bennünket, osztályfőnökünk, magyar és latin tanárunk volt. A latin nyelv az akkori gimnázium legfajsúlyosabb tárgya volt. „Az európai műveltség alapja” hirdette Géza bácsi. Igazát az európai nyelvek tanulása, de ugyanúgy a szakmai terminológia kapcsán tapasztalhattuk. Különleges egyénisége volt a Somssichnak Berg Pali bácsi. Cserkész parancsnokunk volt és a felső négy évben angolt tanultunk tőle. Nem osztályozott, kötelező házi feladatot sohasem adott, de az angol órán a magyar nyelv használata szigorúan tilos volt. Földvári, Tihanyi, Makk, Jillek, Debreceni és Bogyó tanár urak személye villan fel meg előttem és természetesen nagyon sok kellemes emlék. Az érettségi után Pécs lett az állomáshelyem. „Az emberi test csodái” című könyv Fritz Kahn professzortól igen jelentős volt az elhatározásomban, medicinát tanultam. Elsősorban az elméleti kérdések érdekeltek és már harmadévesen demonstrátorként dolgozhattam az élettani intézetben. A háború utáni nehéz években oázist jelentett számomra a laboratóriumi kutatómunka. A neurofiziológia és a neurohumarális szabályozás na-

TÁNCSICS MEDICINA

v

gyon izgalmas kérdéseivel foglalkozhattunk szeretett mesterünk, Lissák professzor intézetében. 1955-ben megbízást kaptam az intézet biológiai munkacsoportjának vezetésére. Külföldi utazások következtek ezután, Európa több országában tanulmányozhattam az akkoriban kibontakozó u. n. molekuláris biológiát. A pécsi orvostudományi egyetem elméleti tömbjének elkészülte után, 1970-ben, az orvosi biológiai tanintézet igazgatója lettem. Hosszú oldalak kellenének az intézetben folyó munka akárcsak vázlatos ismertetéséhez is. Az orvostudományt igyekszünk szolgálni olyan alapvető kérdések vizsgálatával, melyek a kóros folyamatok megértéséhez szükségesek. Nagy örömömre szolgált az a körülmény, hogy 1992-ben egy másik kaposvári, Szeberényi József professzor vehette át az intézet vezetését és nagyon magas szinten folytatja az általunk megkezdett munkát.


79

Török Béla „Hálával gondolok vissza Kaposvárra, a gimnáziumra és a sok kiváló tanáromra, kik közül külön meg kell említenem Frank László osztályfőnökömet, magyar-latin tanáromat, dr. Berg Pál német tanáromat, cserkész parancsnokomat és dr. Weisz György hittanáromat, kik tanításukkal és útmutatásukkal feltétlenül befolyásolták életutamat: egyikünk sem így képzelte el ezt a keserves XX. századot...” 1925-ben Gige községben született. Édesapja kiskereskedő volt (akit több más környéki lakossal együtt 1945-ben a megszálló oroszok elhurcoltak és ismeretlen körülmények között kivégeztek). Elemi iskoláit falujában végezte. 1936 őszén beiratkozott a kaposvári m. kir. Állami Somssich Pál Gimnáziumba, érettségi vizsgát 1944. május 13-án tett jeles eredménnyel. Egyetemi tanulmányait Budapesten kívánta végezni, de azok a háborús események között kényszerűen megszakadtak. 1944 decemberében Budapestről kimenekülve családjához nem jutott el, hiszen Kaposvárt és környékét, így szülőfaluját, Gigét is elfoglalták az oroszok.

80

Hányatott két hónap után több egyetemistával együtt, katonai szolgálatra osztották be, s az ismert 1945. évi tavaszi összeomlás során szovjet hadifogságba került. Több szovjet fogolytáborban volt, 27 hónap hadifogság után 1947. június 24-én tért haza (ekkor értesült édesapja tragédiájáról). Egyetemi tanulmányait a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Karán újra kezdte és 1953-ban fejezte be, kitűnő eredménnyel. Az egyetemi szakmai munkába korán bekapcsolódott. Már orvostanhallgatóként a Szentágothai professzor vezette Anatómiai Intézet demonstrátora lett és diplomájának elnyerése után az egyetem Kísérletes Sebészeti Intézetének állományában tevékenykedett gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi és docensi beosztások után, 1968-tól tanszékvezetőként. Oktatója volt a sebészeti anatómiának és később az általános sebészetnek. Kutatómunkája során különböző szervek (agyalapi mirigy, gyomor, vese, agy és főként szív) érhálózatának szerkezetével és működésével foglalkozott. E tevékenységét néhány könyvfejezet és 200-nál több, legnagyobbrészt idegen nyelven írt közelménye jellemzi. 1963-ban a tudományok kandidátusa, 1972-ben a tudományok doktora címet szerezte meg. Külföldi hosszabb tanulmányútjainak állomáshelyei: Zürich (1967 és 1971), Tübingen (1984), 1965-ben elnyert Humboldt ösztöndíjas tanulmányútját nem engedélyezték, ezt csak jóval később a Humboldt Alapítvány vendégprofesszoraként Bonnban és Bad Nauheim-ben pótolhatta. Az egyetemi közéletben kizárólag szakmai szerepeket töltött be, így 1976 és 1982 között oktatási, majd tudományos rektorhelyettes, 1991 és 1993 között külügyi rektorhelyettes volt. É munkaköreiben gyümölcsöző kapcsolatokat teremtett német, osztrák és amerikai egyetemekkel. Hazai és nemzetközi kongresszusokon rendezőként, referensként és előadóként számos alkalommal szerepelt és képviselte a magyar orvostudományt. Évtizedeken át volt tagja minisztériumi, ETT, stb. tudományos bizottságoknak és a Pécsi Akadémiai Bizottság Intézőbizottságának. Ugyancsak tagja és/vagy tiszteletbeli tagja lett több orvostudományi társaságnak és néhány szakfolyóirat szerkesztő bizottságának. Tucson (Ariozona, USA) városának díszpolgára. 1992-ben nyugdíjállományba került és rögtön vendégprofesszori meghívást kapott az EberhardKarls-Universitat Élettani Intézetbe, Tübingenbe, 2 félévre. Jelenleg nyugdíjasként a POTE Egészségügyi Főiskoláján végez oktató tevékenységet, folytatva kutatómunkáját. Nős, felesége Erdélyi Teréz gyermekorvos, két fiúk van, Béla jr. szemészorvos és St. Galleni Szemklinika Elektrofizikológiai Osztályának vezetője, Attila szülészés nőgyógyász, a POTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa.

TÁNCSICS MEDICINA

v


Tigyi József 1926. mááus 19-én született Kaposvárott. Elemi iskoláit Bárdibükkön, a gimnáziumot Kaposvárott a Somssich Pál Gimnáziumban végezte, és 1944-ben kitüntetéssel érettségizett. Az Orvostudományi Egyetemet Pécsett fejezte be 1950-ben. Az orvostudomány kandidátusa tudományos fokozatot 1955-ben szerezte meg, a biológiai tudomány doktora 1962-ben lett. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetében tanársegéd (1950-54) adjunktus (1954-57) docens (1957-69) egyetemi tanár (1969), majd intézet-igazgató (1961-91). A Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai Kutatócsopoprtját vezette (1974- 92), a Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos rektorhelyettese volt 1967 és 1993 között. Az egyetem rektori tisztét is betöltötte (1973-79). Tudományos kutatómunkáját 3 fő irányban folytatta: 1.) Az izom és idegműködés biofizikája, 2.) sugárbiofizika és 3.) új biofizikai módszerek kidolgozása. Főbb kutatási eredményei: 1.) Az izom hosszerőkifejtés összefüggéséről megállapította, hogy Gauss-típusú függvény, ezáltal pontosan meghatározhatóvá vált az izom elméleti maximális munkavégző képessége. Ez a megfigyelés később a „Sliding hypothesis” egyik alapjául szolgált. Az izom ingerületi folyamatait vizsgálva megállapította, hogy az akciós potenciál az izom térfogatcsökkenésével szinkron lejátszódó folyamat, ugyancsak tisztázta az izomműködés többi ingerületi jelenségének időbeli viszonyait. Új nagyérzékenységű mikrokalorimétert szerkesztett, mellyel megállapította, hogy az izom hőtermelése és mechanikus feszülése között szoros összefüggés van. Ezek a kísérletek vezettek az Emst-Tigyi féle „Polymer kristályosodási” elmélet kidolgozásához. 2.) A klasszikus felfogással ellentétben kimutatta, hogy az ionizáló sugárzás (radioaktív izotóp- ill. betatron) 1 rad nagyságrendű dózisai ingerlő hatást fejtenek ki az ideg- és izomrendszerekre. Továbbá kimutatta, hogy az ideg- és izomszövetben a lágy (1 KeV nagyságrendű) béta-sugárzás jól detektálható scintillációt okoz. Ez az eredmény egyrészt a primer sugárhatás megértése szempontjából fontos, másrészt alapot adott az ingerlékeny szövetek „Félvezető” elméletének kidolgozásához. 3. A radioaktív izotóp módszer hzánkban való bevezetése és továbbfejlesztésével, valamint az első radioaktív izotóp kézikönyv megírásával nagymértékben elősegítette e fontos metodikának a magyar biológiai kutatásban való elterjedését. A stabil szabad gyökök (spin label) és a ESR módszer biológiai alkalmazásával és továbbfejlesztésével, főleg a membrán működés vizsgálatában ért el jelnetős eredményeket. 140 tudományos dolgozatot, több tudományos és felsőoktatási könyvrészletet illetve jegyzetet publikált. Egyetemi oktatómunkát végez 1946-tól a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, közben 1965-től 7 évig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem biológia szakán is oktatta a biofizikát. 3 tankönyv társszerzője (ezek közül egy szlovákul jelent meg). Szerkesztője két felsőoktatási nemzetközi symposium kiadványának International Symposia „Education of Biophysics” Mexico City 1981 TÁNCSICS MEDICINA

v

és Jeruzsálem 1987. A nemzetközi biofizika oktatás szervezője mint a Nemzetközi Biofizika Unió Education and Development of Biophysics Bizottság tagja illetve elnöke (1978-83). HOSSZABB NEMZETKÖZI TANULMÁNYÚTJAI 1952-53.: Berlin-Buch, Institut für Medicin and Biologie, (Prof. Walter Friedrich). 1960.: Shanghai, Institute of Physiology of Chinese Academy of Sciences (Prof. T. P. Feng). 1962.: Romé, Institute of Radiology of the University of Romé (Prof. L. Turano and C. Biagini). 1964-65.: Harvard Medical School, Biophy- sical Laboratory (Prof. A. K. Solomon). 1965.: Los Angeles, Dept. of Physiology of UCLA (Prof. W. F. H M. Mommaerts). 1970-71.: Pushchino, USSR, Institute of Biophysics of the USSR Academy of Scien- ces (Prof. G. M. Frank). 1988.: Irvine, Dept. of Psychobiology, Univ. Califbrnia Irvine (Prof. R. Miledi). 1991-93.: Fogarty Senior Fellowship az USA-ban a „Decade of the Brain” keretében. TUDOMÁNYSZERVEZŐ TEVÉKENYSÉGE A Magyar Biofizikai Társaság elnöke (1970-91), tiszteletbeli elnöke 1991- A COMECON országok Biofizikai Együttműködésében Magyarország meghatalmazottja (1970-88). A UNESCO Európai és Északamerikai Régiója Biofizikai Szakértői Csoport elnöke (1976-87). A Committee on Teaching of Science of International Counál of Sáentific Unions tagja (1978-84). Az International Union fbr Pure and Applied Biophaxsics (IUPAB) főtitkára (1984- 93). Az International Council of Scientific Unions (ICSU) főbizottságának tagja (1978- 93). A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának elnöke (198088).


A Magyar Tudományos Akadémia alelnöke (1988-90). Az Acta Biochimica et Biophysica Hungarica főszerkesztője (1980-91). A Studia Biophysica szerkesztőbizottságának tagja (Berlin 1974-89). Az MTA Környezet-Egészség Bizottság tagja (1985-), elnöke (1994-). Az IPUAB Special Committee of Radiation and Environmental Biophysics Bizottság társelnöke (1990-) Nemzetközi Geoszféra Bioszféra Program (IGBP) Tudományos Tanácsadó Testületének tagja (1988-). Az IGBP Magyar Nemzeti Bizottság elnöke (1987-). TUDOMÁNYOS TAGSÁGOK ÉS ELISMERÉSEK A Royal Societa of Medicine (London) külső tag 1966-, rendes tag 1993A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1967-, rendes tagja 1976Az American Biophysical Society tagja 1966A World Health Organization (WHO) Végrehajtóbizottságának tagja, illetve alelnöke (1971-74.) A Gesellschaft für Mathematische und Physikalische Biologie (Berlin) tagja 1976- Pushchino on Oka kutatóváros díszpolgára 1980A Román Biofizikai Társaság tiszteleti tagja (1981-) A New York Academy of Sciences rendes tagja 1984Az Indinna Biofizikai Társaság tiszeleti tagja (1985-) Az European Academy of Arts, Sciences and Humanitites rendes tagja (1990-)

81

Czigner Jenő 40 évvel ezelőtt érettségiztem a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, amelynek 1951 és 1955 között voltam tanulója. Az akkori fiúgimnáziumban egy humán és két reálosztály működött, én a humánosztályba jártam. Első osztályfőnökünk Ruisz György tanár úr volt, akinek mi voltunk az első osztálya és bizonyára ez a körülmény is hozzájándt ahhoz, hogy az egyéb- ként is dinamikus fiatal osztályfőnökünkkel igen jó és közvetlen kapcsolat alakult ki. Különösen kedves emlékek maradnak az általa vezetett kirándulások és az a légkör, amit maga körül kialakított. A jó kapcsolat egész gimnazista korunkra kiterjed, amit a legutóbbi érettségi találkozón is kölcsönösen nagy szeretettel emlegettünk. II. osztálytól az érettségiig Nádasdy tanár úrban nemcsak precíz, lelkes és nagyon jó tanárt, de osztályáról nagy szeretettel gondoskodó atyai osztályfőnököt is nyertünk. Sok egyéb mellett biztos, hogy tőle tanultunk meg vázlatot írni. Én személy szerint is különös szeretettelgondolokvissza rá, mert az ő munkája és támogatása volt abban, hogy a gimnázium történelem szakkörének, aminek elnöke az igen nagy lexikális tudású dr. Páti Ferenc tanár úr volt, két éven át én voltam a titkára. Az idő minden bizonnyal megszépíti az emlékeket, mégis nemcsak a 40 év távlatából, de korábbról is mindig örömmel és a legnagyobb szeretettel gondo82

lok vissza akkori tanárainkra és hálás vagyok azért a következetes, nyugodtan mondhatom szigorú tanításért, nevelésért, amellyel elérték, hogy megalapozott tudás- és általános műveltségszinttel juthassunk el az érettségiig. Együttes munkájuknak, a gimnázium egészében akkor uralkodó légkörnek nagyon sokat köszönhetek: a megszerzett tudásanyag mellett az emberséget, az egymásra figyelő humanizmust, a tanulás és tanítás szeretetét, és emellett számos máig tartó barátságot. Nem túlzás, ha azt írom, hogy emberformáló, őszinteségre nevelő szigetet teremtettek tanáraink számunkra olyan időszakban, amely újkori történetünknek bizonyára legnehezebb, legsivárabb és kegyetlenebb külső körülményeit jelentette az országnak, és különösen a távolból visszapillantva értékelődik fel bennem a Gimnázium biztos, nyugodt tanulást, fejlődést nyújtó légköre. Mindez feledtetni tudja annak az időszaknak kellemetlenségeit, amelyek bőven adódtak szüleinknek, tanárainak és nekünk is, és persze az órák nem mindig kellemes pillanatait is. Az érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetemre nyertem felvételt, amelynek 1955-61-ig voltam hallgatója. Negyedéves koromtól a tudományos diákkör tagja és demonstrátor a Tájanatómiai és Műtéttani Intézetben. 1961-ben kaptam orvosi diplomát és ezt követően a megkedvelt sebészi pályát választottam. Az egyetem II. Sebészeti Klinikájáról mégis 1 év után Fül-Orr-Gégeklinikájára kértem áthelyezésemet. Szakorvosi képesítést itt nyertem, azután egyetemi tanársegéd, majd adjunktus és egyetemi docens lettem. A klinikán széles körű tudományos és szakmai munkásság bontakozott ki, ami bizonyára a gimnáziumból magammal hozott jó hozzáállásommal együtt eredményezte azt, hogy az Egyetemen és azt követően is elismert szakember formálódott belőlem. 1975-ben az orvostudomány kandidátusa lettem. 1978-ban kinevezést nyertem a Fővárosi Uzsoki úti Kórház Fül-Orr-Gége Osztályára, amelynek 8 évig voltam a vezetője. A korábbi egyetemi és az ottani szakmai munkám alapján 1986. január l-jén neveztek ki a Szegedi Orvostudományi Égyetem Fül-Orr-Gége- klinikájára tanszékvezető egyetemi tanárnak. Tudományos munkálkodásom elsősorban a gégerák kutatására és sebészi gyógymódjainak fejlesztésére irányul. Ebben sikeresnek mondható tudományos és gyakorlati eredményt értem el, számos országban voltam ezzel kapcsolatos szakmai úton és tudományos rendezvényen, meghívott vendégként, előadóként is, több hazai és nemzetközi elismerést, rangos publikációt mondhatok magaménak. Magyar, német és angol nyelven 137 tudományos publikációm jelent meg, előadásaim száma 200 feletti: 2 magyar, 1 német, 1 angol nyelvű szakkönyv társszerzője vagyok. 1994-ben nyújtottam be akadémiai doktori téziseimet.

TÁNCSICS MEDICINA

v


Fischer Emil 1941. március 24-én születtem a Somogy megyei Mike községben. Általános iskolámat szülőfalumban, a középiskolát Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem, ahol 1959-ben érettségiztem. Még ebben az évben felvételt nyertem a Pécsi Orvostudományi Egyetemre (POTE), ahol tanulmányaim befejeztével 1965-ben kaptam orvosi diplomát. Az orvosegyetem befejezését követően a POTE Gyógyszertani Intézetébe kerültem, ahol különböző beosztásokban dolgoztam, majd 1987-ben egyetemi tanárnak neveztek ki és azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Munkám két fő területét az oktatás és a kutatás jelenti. Oktatási tevékenységem gerincét a farmakológia oktatása képezi elsősorban a magyar nyelvű orvostanhallgatók számára, de ez a munka az utóbbi évtizedben kiterjedt a külföldi, nálunk angol nyelven tanuló orvostanhallgatók oktatására is. Ezen túlmenően a farmakológiai oktatás és továbbképzés, valamint a gyógyszerfelhasználás számos egyéb területén is volt alkalmam folyamatosan közreműködni, jelenleg a POTE Gyógyszerterápiás Bizottságának az elnöke vagyok. Kutató munkáin két fő területét a máj és a vékonybél működésének a vizsgálata képezi, különös tekintettel a gyógyszerek felszívódására, kémiai átalakulására és a kiválasztására. Ezen témakörökből írtam és védtem meg sikerrel a kandidátusi (Vizsgálatok és exogén szerves anionok epével való kiválasztásáról, 1976), és a doktori értekezésemet (A máj kiválasztó és a vékonybél felszívó transzport rendszerének indukálhatósága, 1984). A felsőoktatásról szóló hatályos törvény értelmében 1994-ben habilitált doktorrá nyilvánítottak. Több alkalommal voltam külföldön hosszabb tanulmányúton, ezek közül kiemelném az alábbiakat: Kentucky Egyetem, Gyógyszertani Intézet, Lexington, Ky., USA, 1 év: Missouri Egyetem, Gyógyszertani Intézet, Columbia, MO., USA, 6 hónap, Ruhr-Egyetem, Gyógyszertani és Toxikológiai Inétzet, Bochum, Németország, 2 alkalommal összesen 2 év Humboldt-ösztöndíjasként. Mintegy hatvan tudományos közleményt, több összefoglaló munkát, könyvfejezetet, valamint az általános farmakológia tárgyköréből oktatási célokat szolgáló egyetemi jegyzetet írtam eddigi tevékenységem során. Tagja vagyok a Magyar Farmakológiai Társaságnak, a Magyar Élettani Társaságnak, az Európai Toxikológiai Társaságnak és az Európai Bél-Transzport Csoportnak. Vezetőségi tagja vagyok a Magyar Élettani Társaságnak, a Membrántudományi Szakosztálynak, elnöke vagyok a Magyar Membrán-Transzport Csoportnak. Éveken át tagja voltam az MTA Interdiszciplináris Bizottságának is. Nős vagyok, feleségem dr. Málovics Ilona a POTE higiénikus főorvosa, két fiunk van, dr. Fischer Tamás és dr. Fischer Gábor, mindketten orvosok. Az eddigi tevékenységemet szinte adat és tényszerűen bemutató összeállításon túl feltétlenül szeretnék említést tenni arról, hogy mit jelentett számomra (Kaposváron) diáknak lenni a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Minthogy TÁNCSICS MEDICINA

v

életünk egyik legérzékenyebb és legfogékonyabb periódusát (14-18 év) töltöttük el a gimnáziumban, az akkor és ott szerzett élmények alapvetően befolyásolták, szinte meghatározták életünk és jellemünk alakulását. E tekintetben döntő jelentőségű egy iskola szempontjából a tanári kar összetétele, az igazi tanár egyéniségek példaértékű magatartása, szakmai tudása, pedagógiai érzéke, emberi és erkölcsi tartása, azaz jellemformáló képessége. Jelenleg is úgy érzem, hogy a gimnáziumban megtanult szakmai ismeretek képezték a megbízható alapját az egyetemi tanulmányaimnak és áttételesen a későbbi szakmai fejlődésemnek is. Néhány kiváló tanárunk egyénisége pedig szinte mindnyájunknak egy életre szóló emléket, példát és tartást adott. A teljesség igénye nélkül megemlíthetem például Páthy Ferenc bámulatra méltó ismereteit és intelligenciáját, Krasznai Lajos és Pap Antal kedves, jóindulatú egyéniségét és kiemelkedő szakmai tudását, Kiss Zoltánnak az átlagnál mindig magasabb szintre való emelkedést stimuláló magatartását, valamitn KlingÁdám és Kertész István tanár urak rendkívül szigorú, szinte kínosan precízfegyelmet követelő, de mindig humánus viszonyulását hozzánk. A név szerint említett és a fel nem sorolt tanárok együttesen olyan légkört biztosítottak számunkra akkor, amely bennünket egész életünk során a becsületes emberi magatartásra és a magas szintű szakmai ismeretek elérésére sarkallt. Kívánom, hogy a jelenlegi és a következő generációknak is legyen lehetőségük ugyanilyen szellemben tanulni és felnőni, akkor ők is olyan sok szeretettel és hálával gondolhatnak majd egykori tanáraikra és iskolájukra, mint ahogy azt most mi érezzük és tesszük.


83

ifj. Bodosi Mihály 1954-ben nyertem felvételt a Táncsics Mihály Gimnáziumba. Úgy érzem, ez az időszak meghatározó volt számomra, hiszen az akkori tanári kar – Merő Béla igazgató vezetésével – a klasszikus középiskolai légkört biztosította, s ami nem lényegtelen, magas szívonalon. Az első, és maradandó benyomásokat Páthi Ferenc és Kling Ádám tették azzal, hogy felkeltették érdeklődésemet a görög-római történelem, a latin nyelv értékei, illetve egyéb nyelvek ismeretének elengedhetetlensége iránt. Ruisz György a művészetek iránti fogékonyságomat erősítette, de nem hagyhatom ki a sorból Kertész és Steiner tanár urakat sem, akik a sportmozgás fontosságát szorgalmazták. A légkör valóban a klasszikus „ép testben ép lélek” elvének felelt meg, s ennek megvalósításában a fiatal, dinamikus osztályfőnök, Halász Tibor volt nagy segítségünkre. 1958-ban nyertem felvételt a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Tanulmányaimat 1960-tól Budapesten folytattam és 1964-ben kaptam általános orvosdoktori diplomát. Ezt követően 20 éven át a Pécsi Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmeklinikáján, illetve az időközben létesült Idegsebészeti Klinikán teljesítettem szolgálatot. Ez idő alatt három szakképesítést szereztem (ideggyógyászat, idegsebészet, neuropathologia) Környey professzor mellett. Pécsett készítettem el kandidátusi értekezésemet az agyi mikroérsebészet egyik speciális, rekonstruktív módszeréből. 1984-ben neveztek ki a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikájára tanszékvezető egyetemi tanárnak, jelenleg is e beosztásban dolgozom. Tevékenységem, tudományos érdeklődésem az idegsebészethez, azon belül az agyi mikrochirurgiához kötődik. Akadémiai doktori értekezésemet az agyi mikroérseébszet köréből írtam, az agyi vérkeringési zavarok sebészetének 20 éves tapasztalatait foglaltam össze. Kanadától Japánig számos helyen voltam tanulmányúton, 8 éven át az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége (EANS) oktatási bizottsága tagjaként számos európai országban oktattam és vizsgáztattam fiatal idegsebészeket. Kaptam Markusovszky díjat és Sántha Kálmán emlékérmet, valamint a Daganatos Gyermekekért Alapítvány emlékplakettjét. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (polgári tagozat) tulajdonosa vagyok. Pályám eddigi alakulásán végigtekintve úgy vélem, elsődlegesen meghatározók voltak azok a példák az életvezetésből, igényességből, elhivatottságérzésből, amelyeket szüleimtől kaptam. De ott áll azonnal az Alma Mater hatása is, hiszen az élet egyfontos időszakában vértezett fel mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekért csak köszönettel tartozom. 84

TÁNCSICS MEDICINA

v


Erős István 1955-1959 között voltam diákja a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumnak. Az itt töltött négy év életem fontos és meghatározó része volt. Reál tagozatos osztályba jártam (az 50-es években humán-, reál- és orosz-tagozat működött), ahol kiváló és alapos matematikai, fizikai, kémiai ismeretanyagot kaptunk. Ez az ismeretanyag a későbbiekhez megbízható és szilárd alapot adott egyetemi tanulmányaimhoz. Bár én kisdiákként alapvetően humán-beállítottságú volta – főként az irodalom és a történelem érdekelt a gimnáziumi éveim alatt –, fontos élményem volt az önálló kísérletezés a fizikai és kémiai gyakorlatok keretében vagy az, hogy a biológia gyakorlatokon megtanultunk metszetet készíteni, mikroszkópot használni. A gimnáziumi osztályokat kitűnő-jeles eredménnyel végeztem és kitűnően érettségiztem. Ezután kis intermezzo, egy év fizikai munka következett, majd 1960-ban felvételt nyertem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára. A gyógyszerészi oklevelet 1965-ben szereztem meg. Rövid, néhány hónapos gyógyszertári tevékenység után a Kar Gyógyszertechnolgóiai Intézetnek igazgatója egyetemi oktatói állásra hívott meg. jelenleg is ebben az intézetben dolgozom. Végig jártam az egyetemi ranglétra egyes fokozatait: gyakornok, tanársegéd, adjunktus, majd docens lettem. 1968-ban summa cum laude minősítéssel doktoráltam, röviddel ezután szakgyógyszerészi képesítést szereztem gyógyszertechnológiából. 1976-ban védtem meg kandidátusi értekezésemet és 1994- ben nyertem el a gyógyszerészi tudomány doktora akadémiai fokozatot. Intézeti feladatköröm a III. és IV. éves gyógyszerhallgatók gyakorlati oktatása. A hallgatók számára több jegyzetet írtam és egy egyetemi tankönyvet (Altalános gyógyszerészeti ismeretek) szerkesztettem. Tudományos kidatómunkám tárgya az összetett gyógyszerkészítmények (un. gyógyszerformák) fizikai-kémiai stabilitásának vizsgálata. Jelneleg azzal foglalkozom, hogy egyes kolloid gyógyszerformák (pl. makromolekulás gélek) fontos tiúajdonságai – egyebek között a viszkozitásuk – hogyan befolyásolják a terápiás hatás kifejlődésének sebességét és időtartalmát. Kutató munkám eredményeit közel 150 dolgozatban publikáltam, főként külföldi szaklapokban. 100-nál több előadást tartottam hazai és külföldi tudmányos rendezvényeken.

TÁNCSICS MEDICINA

v

Az alma materre mindig szeretettel és hálával gondolok. Nemcsak a már említett stabil természettudomdányos alapokért, hanem főként azért, mert kiváló tanárok tanítottak, akiket kiemelkedő szaktudás, következetes szigor és bölcs humánum jellemzett. Tőlük tanultam, hogy a tanítás, az ismeretek átadása egyik legfontosabb és legizgalmasabb feladat. Talán ezért is választottam a nem túlságosan bőkezűen dotált egyetemi oktatói munkát a végzésem után, bár több más, talán kedvezőbb lehetőség között választhattam. Amikor azon töprengtem, hogy elfogadjam-e a meghívást az egyetemi állásra, szeretett osztályfőnökünk, Nádasdy tanár úr, a drága Józsi bácsi szavai jutottak eszembe. Még harmadikosok voltunk, amikor az egyik osztályfőnöki órán, a pályaválasztás gondjait és felelősségét fejtegetve egy régi keleti bölcsességet idézett: „Ha egy évre tervezel – vess magot. Ha tíz évre tervezel – ültess fát, Ha száz évre tervezel – tanítsd az embereket.”


85

Bellyei Árpád 1942-ben született Beregszászon. 1944-ben költöztek Kaposvárra, mely édesanyjának jelenlegi lakhelye is. Édesapja, dr. Bellyei László a Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója volt, majd a Tanítóképző Főiskola Irodalmi Tanszékének vezetője. Innen vonult nyugdíjba. Az általános iskolát a donneri Bartók Béla Iskolában végezte 1948-1956 között. Középiskolai tanulmányait a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytatta, 1956 és 1960 között. 1960-1966 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Altalános Orvosi Karának hallgatója. 1966-ban orvosi diplomát szerzett. A diploma megszerzése után a POTE Ortopédiai Klinikáján kezdett dolgozni, mely jelenlegi munkahelye is. 1970-ben szerzett szakorvosi képesítést ortopédiából, 1989-ben a POTE Ortopédiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki, és ez jelenlegi beosztása is. Számos alkalommal vett részt külföldi tanulmányúton (Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciország), ezek közül különösen az Egyesült Államok ortopéd szakembereivel való kapcsolat vált különösen szorossá. Édesanyja, dr. Bellyei Lászlóné tanár, aki nyugdíjba meneteléig a Bartók Béla úti Általános Iskolában tanított. Testvérei: Csaba: 1940-ben született, jelenleg tengerésztiszt, parancsnoki beosztásban, külföldi vállalatnál dolgozik, Csilla: 1944-ben született, történelem-orosz és német szakos tanárnő, Siófokon él. Felesége: dr. Pásztor Enikő, a POTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának anaesthesiológiai orvosa, adjunktusi beosztásban. Gyermekei: Andrea 1970-ben született, a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói képesítést: jelenleg Budapesten él, Szabolcs 1973-ban született, és a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója. TUDOMÁNYPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGE 1983-1988 között a Magyar Ortopéd Társaság főtitkára. 1990 óta az Ortpéd és Traumatológus Világszervezet megválasztott, magyar kép- viselője. 1993 óta az Ortopéd és Tramatológus Világszervezet Állandó Bizottságának tagja, tudományos tanácsadója. 1990 óta a Pécsi Akadémiai Bizottság Sportsebészeti Munkabizottságának elnöke. 1988 óta az Orthopedics című amerikai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. 1992 óta az amerikai Orthopedics International folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA: 82 megjelent tudomdányos publikáció. 3 könyvrészlet. 1978-ban védte meg kandidátusi értekezését: „Az adolescens idiopathiás scoliosis, a strukturális dongaláb és a veleszületett csipőficam aetiológiája”, 1991-ben szerezte meg az „Orvostudományok doktora” címet: „Acetabulum remodelláció” c. értekezésével.

86

TÁNCSICS MEDICINA

v


Arató Mihály 1966-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, dr. Czike Ferencné osztályában. Édesapja dr. Arató László a Rendelőintézet igazgatója, édesanyja a kórház orvosi könyvtárának vezetője volt. Az orvostudományi egyetemet Budapesten végezte, 1972-ben diplomázott, majd Gyöngyösön kezdett dolgozni, a kórház Béla Árpád vezetése alatt álló pszichiátriai osztályán. 1974 óta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai intézet dolgozója. Pszichiátriából, majd klinikai farmakológiából szakvizsgázott. Ezekben az években végzett tudományos munkájának témája a pszichoendokrinológia volt. A pszichés betegségek és az alkalmazott terápiák hormonális hatásait, illetve a hormonok pszichés hatásait vizsgálta. E témakörben megjelent munkáinak eredményeit összegezte 1982-ben megvédett kandidátusi disszertációjában. Az 1983-84-es években Kanadában és az USA-ban dolgozott ösztöndíjas kutatóként. 1985-től az Országos Intézet patokémiai kutató laboratóriumának vezetője. Tudományos érdeklődésének középpontjában az öngyilkossági magatartás biológiai komponenseinek vizsgálata állt. 1988-tól 1991-ig a kanadai McMaster Egyetem (Hamilton, Ontario) vendégprofesszora. 1991 óta az Orvostovábbképző Egyetem (ma Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, HIETE) Pszichiátriai Tanszékének vezetőhelyettese, az ambulancia vezetője, 1992 óta egyetemi tanár. Az Orvostudomány Doktora címet 1994-ben nyerte el. Több fontos hazai, szakmai bizottság (Akadémia Pszichiátriai Bizottság, ETT, Agykutatás évtizede), nemzetközi társaság és szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Tudományos munkájának eredményeit 180 közleményben, könyvfejezetben publikálta, valamint két monográfiát szerkesztett. Az elmúlt években klinikusként és kutatóként elsősorban az un. szorongásos betegségekkel (pánikbetegség, kényszerbetegség, fóbiák) foglalkozik. Oktatói, orvostovábbképző és felvilágostó munkájának is ezek a fő témái. Ami az életrajzból kimaradt: „Széptájú Somogy szívemhez nőttél, S ha lódulok a lelked visszaránt...” Mikor Takáts Gyula sorait rányomtattuk a ballagási meghívónkra, valószínű nem nagyőri goldoltunk másra csak a lódulásra. Évekig úgy éreztem, hogy messzire repített a centrifugális erő, mikor a Niagara vízesés mellett gondoltam a Kaposvárra vagy a Malomárokra. Hogy gondoltam, gondoltunk haza, bizonyítja Simon – Csorba Simon László (képző és fotóművész) – 1989-es

TÁNCSICS MEDICINA

v

kanadai jókívánsága is, mellyel egy írásműve ajánlásaként ajándékozott meg: „Kaposvári gyökérzetből, hárshegyi iható vízből és kanadai szivárványból épülő szép és egészséges életedhez kívánok hitet és jó erőt.” Es benne voltak persze a (szerencsére) ellenálhatatlan honvágyban is a kaposvári emlékek. Most boldogan és zavarban, megtisztelve fogadtam, hogy a centripatális erők vonzásának engedelmeskedhetek. A lelki-szellemi útravalóval feltarisznyázott a gomolygó, Latinka utcai gyerekszoba, ahol olyan nagyságok „matekoztak” (gombfociztak) Péter bátyámmal naponta, mint Mihályfalvi igazgató úr, vagy Szántó tanár úr, aki később fizikára tanított (nem kevés önuralommal). A mellette lévő szoba már a váró volt, ahol csak lábujjhegyen lehetett keresztül osonni, és ahol kezdtem megtanulni, hogy a terápia szó eredeti jelentése: szolgálat. A másik gyerekszoba a kórház orvosi könyvtára volt, ahol a rend, a tisztaság, a tudomány tiszteletét és szeretetét sugallta. A „Táncsicsos” emlékek között a sport van előkelő helyen, a diadalmas kosárcsaták a kis tornateremben, és mindenféle edzés benn és kinn az udvaron. A mai napig is futok, vagy inkább kocogok minden lehetséges napon, tódozva-fótozva az ép testet és lelket.


87

Házi orvosság receptek és gyógymódok, melyeket a Szent Koronáról szóló 1652-ben kinyomtatott könyv ismeretlen tulajdonosa jegyzett fel az előzék és hátsó borítólapokra, azzal a megjegyzéssel, hogy ezeket 1639-ben tanulta bizonyos Petkovics Györgytől. Az egyik (Contra febrim) részben latin, részben magyar nyelven íródott.

88

TÁNCSICS MEDICINA

v



TÁNCSICS PEDAGÓGIUM AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1996 Az iskola neves és leghűségesebb tanárainak arcképcsarnoka (1806 – 1948)

QUEM DII ODERUNT... ... preceptorum fecerunt. Akit az istenek gyûlölnek tanárrá teszik. E kis füzet, amely sorrendben immár a negyedik, iskolánk legrégebbi korszakából mutat be tizenkét olyan tanárt, akik – legalább harminc éves itteni mûködésükkel – az intézményhez való ragaszkodás mintaképei. Tizenkét ember, tizenkét tanár, akiknek az élete, sorsa, megbecsülése sok hasonlóságot mutat a maiakéval. Generációkat tanítottak, neveltek; tanítványaik a város, a megye, a haza értelmiségi rétegének sorait gyarapították. Oktattak - ha szükség volt rá, vagy a szükség úgy hozta – akár ingyen is, küzdöttek megélhetésükért, egy tisztességes bérért... S közben fáklyaként – nagy fényt és némi melegséget árasztva - észrevétlenül csonkig égtek. Nélkülük a Táncsics Mihály Gimnázium ma nem lehetne az, ami... És ez kötelez. Vállalni kell a küldetést, követni kell az általuk felmutatott példát! Ez a legtöbb, amit – ezen írásos megemlékezésünkön kívül – megbecsülésünk és tiszteletünk jeleként megtehetünk. A fáklya pedig lobogjon tovább! Emeljük magasra, ne hagyjuk kialudni; hogy a jövõben is gyújtson fényt az ifjúi fejekben, és élesszen meleget az emberi szívekben! Az Alma Mater köszönti õket. Kaposvár, 1996. január Mihályfalvi László igazgató

90

TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v


Tisztelet és elismerés Ez a kiadvány egy szép tradíció újabb állomását jelenti – Az Alma Mater köszöntése c. füzetsorozat negyedik darabja. Nem csupán divatos gesztus, hanem egy régi adósság törlesztése. Azoknak kíván emléket állítani, akik sokat tettek a kaposi Fõgimnázium hírnevéért. Kiadási idõpontjának megválasztása szervesen kapcsolódik az iskola 190. évéhez, a magyar közoktatás 1000. évfordulójához és Kaposvár város által szervezett Tavaszi Fesztivál programjához. Ez a füzet a 190 éves iskola történetébõl az 1806-1948. közötti idõszakot öleli fel. Pontosabban azok munkájáról szól, akik 1948-ig befejezték aktív pedagógiai pályafutásukat. Azokról, akiknek tevékenységük egy része ugyan 1948 elõttre esik, de munkás éveik átnyúlnak 1948 utánra is, az iskola igazgatója készülõ könyvében emlékezik meg. Részletes ismertetés -, önálló fejezet – azon kollégákról készült, akik 30 vagy annál több évet töltöttek el az

iskolában. Tudjuk, hogy a kiemelkedõ tanári tevékenység kritériumát nemcsak a munkában eltöltött évek száma adja, hanem sok más tényezõ. Nagyon nehéz meghatározni, hogy a jelzett idõben, az iskola sok száz tanára közül, kik voltak nagy, neves nevelõk. Úgy hiszem, hogy a „neves oktató” jellemzõjeként foghatjuk fel az aktív tanári munkát, az életszerû nevelõi tevékenységet, a tisztességes emberi magatartást, a sokoldalú közéletiséget, a tudományos munkát, az elért rangot, címet stb. Persze még ezek a „mutatók” sem alkalmazhatók egyértelmûen. Sajnos nemcsak a jeles nevelõk haltak már meg, de meghaltak azok is, akik hiteltérdelõen elmondhatnák, hogy kit és miért tartanak kiemelkedõ pedagógusnak. Így minden jószándék, alapos mérlegelés után is, amit leírunk bizony „sántíthat”. Az idõ bizonyos dolgokat megszépít, összemos. Ezért is – és nemcsak a helyszûke miatt – kimaradhatnak a felsorolásból olyan

saárdi Somssich Pál

Virágh Benedek

(Vastag Pál festménye. Az intézet tulajdona)

(Vaszary János festménye. Az egykori Virág Önképzõkör tulajdona)


v


91

Tanári kar 1870-ben (az ülõ sorban balról az elsõ Döbrössy Károly; az álló sorban balról a negyedik Vaszary Mihály, a festõ Vaszary János édesapja) kollégák, akiknek pedig minden bizonnyal helyük lenne az emlékezés Pantheonjában. A kimaradottaktól, illetve leszármazottaiktól ezúton is bocsánatot kérünk. Bevezetõmet korabeli dokumentumok, források adatai és szavahihetõ visszaemlékezõk sorai nyomán állítottam össze. Most, amikor „mérlegelnem” kellett, mégsem voltam könnyû helyzetben. A történelem arra figyelmeztet, hogy csak annak van joga az elõdökrõl véleményt alkotni, akinek megadatott az a képesség és lehetõség, hogy a lelkekbe lásson. A kiemelés bonyolultságáról említenék egy-két példát. Ki tudja megmondani, hogy az iskola három nagy testnevelõ tanár: Szuchovszky Bertalan (1926-41.)(1.), Jillek Emil (1934-41.), Czirják József (1937-50.) közül melyikük volt a kiemelkedõbb? Szuchovszky, aki az iskola elsõ TF-et végzett tanára volt és tudományos alapossággal szervezte és tartotta óráit, vagy Czirják, akirõl azt állítják tanítványai, hogy nemcsak zseniális ember, hanem nagybetûs testnevelõ tanár is volt? Ki meri kijelenteni, hogy az iskolai ifjúsági sajtó lelkes három patronálója Hudra László (1907-19.), Szente László (1932-39.), Debreczeni László (1932-43.) közül, melyikük végzett eredményesebb munkát? A „Voluntas” lapot alapító Hudra, vagy a nemzeti szellemû és valóban az ifjúság problémáival foglalkozó „Gimnazisták” „Mi szavunk” nevû újságokat irányító Szente, illetve Debreczeni? 92

Ki merészeli megnevezni, hogy az országos hírû igazgatói Szabó Ferenc (1816-27.), Horvát(h) Z. Elek (1823-35.), Fatér Mihály (1835-1850), Németh Ignác (1861-69), Fail Attila (1869-75.) közül, melyikük tett többet az iskoláért? Melyikük állítható a piedesztál legmagasabb fokára? És akkor még nem is szóltam, az ígéretes karrier elõtt álló, elsõ igazgatóról, Varga Istvánról; a nagyszabású direktorról Lenner Emilrõl és az új otthont teremtõ vezetõjérõl, Danilovics Jánosról. A felfejlõdõ iskola életében mindegyikük meghatározó, sorsfordító, szerepet vállalt és töltött be. Ki tudja eldönteni, hogy a nagyszerû énektanárok, karnagyok Róder Pál (1913-25.), Molnár István (1915-34.), Gelléri Emil (1934-46.) közül, ki emelte a legmagasabb fokra az iskola énekkarát? Az a Róder M., akinek fáradhatatlan tevékenysége nyomán az iskola énekkara, országos diákversenyen – 1925-ben – elsõ lett és kiemelkedõ szereplésével elnyerte a „mintadalárda” címet? Vagy az a Molnár, aki mindent megtett, hogy a kivívott rangját az énekkar megtartsa? Vagy az a Gelléri, akinek vezetése alatt, minden év májusában, a színházban tartott záró-hangversenyen („Gloria szálljon a mennybe fel...”), olyan karnagyi stílust valósított meg és vitt sikerre, amellyel – min az énekkar, mind a maga számára -, a magyar zenei élet elismerését érdemelte ki? (A megnevezettek – Gelléri E. kivételével


v


A tanári testület 1912-ben – nem voltak zene-szakos tanárok. Úgy látszik, hogy az énekkar vezetésében a reál szakos tanáraink hagyományt teremtettek, mely a késõbbi évek énekkarainak vezetõivel is folytatódott. Ki tudja pontosan kiemelni, hogy az iskola három népszerû hittanára Hock János (1884-87.), Bécsy Márton (1887-1920.), Weisz György (1941-46.) közül, melyikük végezte hatásosabban az ifjúság lelki gondozását? A nemzeti gondolkodású, „mézes szájú” politikus pap Hock, vagy a nagy templomépítõ és minden segélyakciót felkaroló hitszónok Bécsy M., vagy a diákság által bálványozott, mert annak minden gondját vállaló Weisz „atya”? A példákat folytathatnám. Ha mégis állást kellene foglalnom, én Horváth, Czirják, Gelléri, Szente és Weisz nevét emelném ki. Mert: Czirják József az ifjúságot megértõ és szeretõ tanár volt. Tekintélynek tartották. Sokat adtak – tanárok és diákok – a szavára. Gelléri Emil Kodály-szellemében tanította az éneket és vezette az énekkart. Tanácsa nyomán több tanuló(ja) a zenei pályát választotta és lett mûvelõje, kutatója. A „szeretett tanár úr” mértéktartóan politizált. 1945-ben, 46-ban a város kiemelkedõ politikusának számított. Szente László igazi baloldali gondolkodású nevelõi tudós-tanár volt. Kiválóan beszélte és tanította az angol nyelvet. Weisz György nagy tudásával, közvetlenségével, precízségével az ifjúság bálványozott tanár lett. Mentette a zsidó származású tanítványait. A történelem keserû iróniájaként fogható fel, hogy a jelzett nevelõk mindegyikének szívszomorító mellõzésben volt része. Horváth Elek nemzeti, magyar TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

politikai nézete miatt hosszú ideig csak „megbízott” igazgató lehetett. Hock Jánosnak magyarsága miatt, közel egy évtizedes emigrációt kellett elszenvednie. Bécsy Márton egy idõre (1919) kitiltották az iskolából. Weisz Györgyöt otromba módon (1946-ban) eltávolították az intézménybõl. Gelléri Emilt üldözték, igazságtalanul mellõzték (1946) és elküldték a gimnáziumunkból. Másutt ragyogó életpályát futott be. Szente László tanár úrnak kiváló angol tudását, humanizmusát több éves szibériai internálással „jutalmazták”. Ezek a nem elhanyagolható „momentumok” is indokolják a késõbbi – a mostani – tiszteletadást, megemlékezést. A „büntetések” nemcsak az adott idõben korbácsolták fel a közhangulatot, hanem ma is fel-felsajgó sebként élnek tovább. Több neves tanár 30 évnél kevesebb idõt töltött az iskolánál. (Munkájuk elismeréseként kiemelték õket és magasabb beosztásba kerültek. Mivel nincs lehetõség életútjuk egészének felvázolására (bár nagyon is megérdemelnék!), pár szóban megpróbálom felvillantani tevékenységük fõbb jellemzõit. Horváth Elek József igazgató (1827-35.). Igazgatósága idején indult el az iskolában a magyar szellemi élet. 1833-ban a diákok részére, a nemzeti nyelvünk” csinosodására”, tudományos társaságot hozott létre. Ezt a társaságot tekinthetjük a Virág Benedek Önképzõkör, illetve a Voluntas által összefogott irodalmi jellegû kör elõdjének. Elõírta a ‘„társság” tagjai számára a magyar nyelv tanulása mellett a latin és a német nyelv


93

Az 1897-ben elkészült épület, amely 1898 óta az iskola új otthona

kiemelkedõ mûvelését is. Törvénytisztelõ ember és olyan polgár, pedagógus volt, aki tudott korszerûen gondolkodni. Irodalmi tevékenységéért a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választották. Berzsenyi Dániel íróbarátja volt. Vaszary Mihály (1864-92.), a nagy festõ édesapja. A magyar és a latin nyelv kiváló tanára. Elsõk között írta meg az iskola történeté. 28 évig dolgozott iskolánknál. Antolik Károly (1868-70.) az iskolai fizikatanítás lelke. A fizika szertár létrehozója és építõje. Mortenson Ede (1870-80.) a földrajz tantárgy nagyhatású oktatója. Melhárd Gyula (1876-84.) hittanári tevékenysége mellett a helytörténetírás fáradhatatlan mûvelõje. Okányi Pál (1881-97.) számottevõ oktató-nevelõ munkáját közmûvelõdési feladatok ellátásával tette nevezetessé. Zsámboki Gyula (1884-93.) kiemelkedõ latin tanár. A filológiai szertár mindenese. Latin nyelvkönyv írója. Albrecht János (1885-87.) kiváló elméleti és gyakorlati pedagógus. Sokat tett a megyei és az iskolai (egyesített) könyvtár anyagának feldolgozása érdekében. Prilisauer Adolf (1885-1913.) az iskola „mindenes” tanára. Mennyiségtan-természettan szakos tanár, az iskola történetírásának mestere. Számtalan szakmai és közéleti cikk szerzõje. Jó tollú közíró. A gimnáziumi Értesítõk szerkesztõje. Példát mutatott, hogy miként lehet a humán és a reál tárgyakat együtt mûvelni. Kocsis János (1893-1920.) 27 évig volt az iskola ta94

nára. Szakmai megszállottság jellemezte. Nagyszerû órákat tartott. A biológiai és a kémiai szertár õre, a földrajztudomány kutatója és eredményeinek helyi, országos publikálója. Endrei Ákos (1894-1909.) a német nyelv tudora, az iskolakönyvtár egyik meghatározó rendezõje. Német tankönyvet írt. A helyi kulturális szervezetek agilis tagja. Érdekvédelmi jellegû politizálást folytatott. Varvasovszky János (1909-15.) tantárgyainak (latinmagyar) szorgalmas apostola. Az ifjúsági Önképzõkör lelkes vezetõje. Az iskola elsõ világháborús hõsi halott tanára. Vass Miklós (1899-1927.) Székelyföldrõl származó, unitárius vallású, kiváló történész-tanár. Történelemföldrajz szakos tanárként nem csak jelentõs mûvek megalkotásában vett részt, de az ún. iskolai kis munkákban is (pl. szertárõrség) határtalan lelkesedéssel dolgozott. Számtalan országos kiadvány bedolgozója és önálló tudományos mû készítõje (székely oklevelek, családtörténetek, vallásával kapcsolatos történelmi események, stb.). Tanári tevékenységének elismeréseként, több esetben is, az érettségi vizsgákon – az ország különbözõ városaiban – kormányképviselõként elnökölt. Az Emlékkönyvben megírta az iskola történetét. Bár mondanivalójában kevés a saját kutatási eredmény, írása mégis arról tanúskodik, hogy szaktárgyának mestere volt. Antoni Rezsõ (1910-39.) életrajzírói, visszaemlékezõ tanítványai, az iskolai értesítõ szerkesztõi egyaránt népszerû, jeles tanárként mutatják be. Érdemeként


v


Az igazgatói iroda

Tanári ülésterem

sorolják fel a biológia szemléltetõ tanítását, az szorgos (földrajz-biológia) szertárfejlesztõ tevékenységét, az iskolai fúvószenekart létrehozó és azt mûködtetõ munkáját. Életszerûen tudott tanítani. Tanítványai lélegzetvisszafojtva figyeltek órán is életreszólóan jegyezték meg az elhangzottakat. Olyan nevelõ volt, aki szaktárgyainak tanítása mellett, óraadóként (kémia, áruismeret) dolgozott a felsõ kereskedelmi iskolában és zeneoktatóként, könyvtárosként munkálkodott. Amilyen szorgos munkása volt a zeneoktatásnak, annyira formálisan látta el a könyvtárosi teendõit. A népszerû „Tóni bácsi” (ez volt a diákneve) nehezen uralkodott idegein. Dirigensi pálcáját gyakorta elhagyta. Ilyenkor hosszú ujját használta dirigens pálcaként. Korai változatos életszakasza után, 29 éven át hûségesen szolgálta a kaposi gimnáziumot. Hetyey József (1930-48.) köztiszteletnek örvendõ, nagy nyelvtudással rendelkezõ magyar-német szakos tanár. Több évig skandináv ösztöndíjas volt. A skandináv népek mindegyikének nyelvét beszélte, irodalmát fordította. A modern világirodalom rejtelmeibe vezette be diákjait. 1939-ben érettségi tételként tanította és adta Ady Endrét. Reális politikai felfogásáról tanúskodnak azok a gondolatok, amelyeket a komáromi bevonulás alkalmával, az iskolai ünnepségen mondott: „ismét két ember döntésére bízták a magyarság sorsát, életét.” A Berzsenyi Irodalmi és Mûvészeti Társaság vezetõségének tagja (1931-34.). Könyve jelent meg: „Kaposvár, mint kulturális központ” címmel. A Független Kisgazdapárt híve (1930, 1945.) Betegsége és a népbíróság megbélyegzése miatt (a frontról küldött tudósításaiban, amelyek megjelentek a helyi sajtóban, leírta a szovjet falvak valóságos helyzetét (csak rövid idõre térhetett vissza (az 1944/45-ös tanévben még tanított) szeretett iskolájába. Életének ezt a keserû epizódját nem tudta el felejteni. 1948. május 31-én rákban halt meg. Csendben temették el. Nyugtalan teste a Keleti temetõben pihen. Könyve, cikkei, fordításai õrzik emlékét, és várják az utókor méltó elismerését. Katona Piroska (1942-48.) magyar-latin-olasz szakos tanár. Az iskola elsõ nõi tanára. (Nemcsak kiválóan

tanított, hanem irányította az ifjúságot.) Egyike volt azon tanároknak, akik az iskola ifjúságának 1944. márc. 19-21-i tüntetését méltatták. Politikai felfogása miatt szálka volt az 1948-as „fordulatot” irányítók szemében. Firbás Nándor igazgató felmentése után „Az mégsem lehet – mondták –, hogy egy nõ vezesse a férfi tantestületet” áthelyezték – vagy ahogy – a korabeli városi szóhasználatban elterjedt – „ kicserélték Lendvai Ernõvel” – az Egyesületi Leánygimnáziumba igazgatónak (1948. dec. 14.). Amilyen gyorsan nyerte el az igazgatói széket, olyan hirtelen mentették fel (1950. aug. 24.), s telepítették ki Tabra tanítani. Mindezek ismeretében választ kell adni arra is, hogy a kaposi Fõgimnázium miért tartozhatott az ország nevesebb iskolái közé? Két oka van. Az egyik, hogy minden idõben egyszerre tanított benne több jó tanár. A másik, hogy a századfordulótól, a párhuzamos osztályok indításával, a neves kollégák olyan tehetséges és lelkes fiatal nevelõknek tudták átadni a stafétabotot, akik már annak átvételekor is meghatározó egyéniségnek számítottak. A történelemnél – szaktárgyamnál – ez jól megfigyelhetõ. Faragó Lajos (1898-1927.) – Vass Miklós (1899-1927.) – Botár Imre (1906-20.) – Páti Ferenc (1923-59.) – Bolyó László (1941-48.) – Firbás Nándor (1926-50.) A sorozat elõzõ füzetei bevezetõ írásának a címe: 1994-ben „Köszönet és köszöntés” (dr. Szijártó István), 1995-ben „Köszöntés és emlékezés” (dr. Bodosi Mihály). Folytatva az elõdök gondolatát: „Tisztelet és elismerés” az iskola egykori neves tanárainak. Dr. Miklós Endre az iskola nyugdíjas tanára


v

Jegyzet: 1.) A nevek utáni, zárójelben megadott évszámok jelzik, hogy mettõl-meddig volt iskolánk tanára. 2.) Horváth Elek J. nevét a dokumentumok eltérõen – hol „Horvát”-ként, hol „th”-ás változatban – használják.


95

Fatér Mihály Az iskolánkban, a jelenleg Táncsics Mihály nevét viselõ gimnáziumban, a valaha is tanító tanárok közül neki volt a leghosszabb szolgálati ideje: 27 évig tanár, 15 évig igazgató volt; összesen 42 évet dolgozott intézményünkben; s ha nem jön közbe két évi betegeskedés, ez az idõ még hosszabb is lehetett volna. Fatér Mihály 1784-ben született Nagy Páliban, Zala megyében. Elvégezte a filozófiát, két évig teológiát tanult. Beszélt magyarul és középszerûen németül. A kaposvári paedagogiumban négy évig, 1806-1810. között tanít, ekkor betegsége miatt a tanítással felhagy. 181-ben azonban – amikor az intézet elnyeri nyilvánossági jogát – beáll fizetés nélküli kisegítõ tanárnak, egészen 1813. május 16-ig. Ekkor Dolinszky Andrást – akinek a munkájával szemben mind Varga István igazgatónak, mind Vály János gondnoknak több kifogása merült fel – felmentik tanári állásából. Az õ helyére kerül helyettes tanárnak a III. grammatikai osztályba, majd rövid idõ múlva, a helytartótanács 1813. október 6-án kelt leirata szerint, rendes tanárnak; mivel közben a megye mint patrónus meg is választotta (praesentálta). Szabó Ferenc, az új igazgató két tanárhoz ragaszkodott különösen, mint ahogy ez egyik leghívebb pártfogójához, Juranics Antal kaposvári születésû pécsi nagypréposthoz (késõbb gyõri püspök) 1820. december 4-én írt levelébõl kiderül: Horváth Ferenchez és Fatér Mihályhoz. Bizonyítja ezt többek között, hogy Fatér volt az 1817-18. és az 1818-19. tanévben a tanári „tanácskozmányok” jegyzõje. Csendes, munkás ember volt, aki családjának jó létre emelése mellett az iskola falai között keresett nemes elfoglaltságot. A tanárok – köztük Fatér Mihály – fizetése igen nagy gondot okozott mind a vármegyének, mind a felsõbb hatóságnak. Oka pedig az volt, hogy a kaposvári tanároknak a törvényszerûen megállapított fizetést megadni nem tudták; pedig a kaposvári gimnázium a királyi intézetek sorában szerepel, a tanárok képesítése mindenben a többi állami intézetével egyenlõ. A terhek és a munka egyenlõsége miatt a tanárok a fizetés egyenlõségét is folyton erélyesen sürgették, és ebben a felsõbb tanügyi hatóság õket mindig hathatósan támogatta. A gimnázium megnyitásakor elrendelt rendszeres fizetést a rendek meg is állapították, de késõbb a pénz értékének esése következtében ez a fizetés elégtelen lett, s ahogy a többi állami intézetben, úgy itt is a patronátusnak segítenie kellett. Ezért aztán hosszas küzdelem folyt, míg végre sikerült a tanári karnak valami eredményre jutni. A helytartótanács a királyi intézetek tanárain úgy segített, hogy fizetésüket 100 %-kal felemelte. Ugyanezt kérték és sürgették a kaposvári tanárok is, de mivel az akkori zavarokban a humaniorák ügye – az alapok elégtelensége miatt – kétessé vált, egyelõre csak annyit tudtak elérni, hogy a patronatus 1820-ban 40 % javítást adott. 96

Így Fatér Mihály fizetése így alakult: 1819-ben: 400.– frt. 1820-tól 24-ig: 560.– frt. A tanári kar jogos követelései azonban tovább folytatódtak, majd mikor már a humaniorák megszüntetésével fenyegetõztek, az 1823. augusztus 12-én tartott gyûlésen a tanárok fizetését – elvonva az eddigi személyes pótlékokat – 100 %-kal megemelték. Így az I. humanitas tanárét 450.– frt-ban, a grammatikai tanárokét 350.– frt-ban állapították meg, s ennek a kétszeresét kapták, ami által a helyzet mégis javult. E javítást azonban csak az 1924-25. iskolai évben élvezhették a tanárok. Fatér Mihály „buzgó és lelkiismeretes” tanár volt, s talán ezért is 1835-ben, amikor Horváth Elek igazgató június 19-én meghalt, õ lett az intézmény vezetõje, új igazgatója. Ekkor már 51 éves és 27 éves tanári pályafutás áll a háta mögött. Az 1834-35-ös tanév végéig helyettes igazgatóként, majd a következõ iskolai évtõl igazgatóként tevékenykedik. Mindennapi munkájából, intézkedései közül néhányat kiemelnék az utókor számára. Az 1838. évben Fatér Mihály igazgató panaszt emel a városnál, hogy Gyömörei András iskolaszolga „Czigli korcsmá’”-ban mulató deákokat vélt látni a „dõzsölõ” mesterlegények között; de midõn be akart menni, a legények „káromló szidalmazások között” Gyömöreinek útját állták és elûzték. Máskor ugyancsak egyik szabó-


v


legény „deák ruhába átöltözve Gyömörei Andrástól deáknak esmertetvén megszólíttatott, hogy mit keresne a törvényes órán túl a sétatéren”; ezért másnap a legény Gyömörei Andrást „az utcán ismét megtámadta”, szidalmazásokkal illette, „hogy mer – úgymond – engem megszólítani? egy szabó legény nagyobb úr, mint a deák; gróf vagy szabó legény egy. A dolgot „voltilag” megvizsgálván kéri a városi hatóságot, hogy a „haza reményei erkölcsös nevelésében” segédkezet nyújtson és az utcai botránkoztató viselkedést „dobszó alatt” tiltsa el. Az iskolaszolga, kit pedellusnak vagy közönséges kiejtés szerint bedellusnak hívtak, és ebbõl rövidítve mai napig is „böde bácsi”-nak csúfolnak, minél pontosabban teljesítette feladatát, annál kevésbé volt kedvelt egyén. Õ idõnkint megtekintette a tanulók szállását, utánuk járt a közel erdõkben szüneti idõben, esténkint pedig az utcákon és vendéglõkben, hogy a tilalom ellen vétkezõket a büntetõ igazság kezébe adhassa. A harmincas évek végén a tanári kart az ezüstben történõ fizetés (értékállóság!) kérdése foglalkoztatja. 1837. május 16-án ugyanis a helytartótanácstól érkezett a rendelet, amely szerint a gimnázium igazgató és a tanárok fizetése ezüstben történjék. Ezért a kaposvári tanári kar kérvényt nyújtott be a november hónapban összeülõ megyegyûlésre, és kérte az ezüstben történõ fizetést. Bogyay Péter tömeggondnok – ma gazdasági vezetõnek mondanánk – azonban kinyilvánította, hogy az alapok ennek a kiadásnak a teljesítésére nem elégségesek. Ez a felelet a tanári kart nem nyugtatta meg, ezért Fatér Mihály igazgató a tanári kar nevében 1838. február 23-án a fõigazgatóhoz fordult egy kimutatással, amelyben bizonyítja, hogy az alap elégséges az ezüstben történõ fizetéshez; és kéri a fõigazgatót, hogy a kaposvári tanári kar kérése ügyében a megyénél közbenjárni szíveskedjék. Dresmitzer fõigazgató közbenjárás a megyénél nem járt eredménnyel, ezért a tanárok kérését meleg ajánlással a helytartótanácshoz terjeszti fel azzal, hogy kényszerítse a patronatust (ma talán iskolafenntartónak mondanánk) a szabályszerû fizetés megadására. Erre a rendezésre aztán végérvényesen akkor került sor, amikor 1842-ben Vály János hagyatékával az alapok megnövekedtek. Így 1843 és 1846 között a kaposvári tanári kar fizetésének rendezése befejezõdött. Ennek sikerében elévülhetetlen érdemeket szerzett az igazgató. Amikor 1844-ben az oktatás nyelve is magyar lett (1844-es országgyûlés!), 1844. szeptember 4-én õfelsége elrendelte, hogy a következõ iskolai évben 44 gimnáziumban, köztük a gyõri tankerület összes intézeteiben, így a kaposvári gimnáziumban is, a magyar nyelven való tanítás megkezdõdjék. Fatér Mihály igazgató közvetlenül ezután, szeptember 10-én kelt levelében kérdést intézett a fõigazgatósághoz, hogy – mivel tudomása van arról, hogy a fõigazgatói kerületben ugyanolyan tankönyvek vannak használatban – milyen magyar nyelven írt tankönyveket használnak a gyõri fõgimnáziumban, mint a tankerület központjában, mert TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

õ is ugyanezeket a tankönyveket szeretné Kaposváron is bevezetni, hogy a tanításban szükséges egyformaságot megtarthassa. Deáky Zsigmond fõigazgató megdicséri Fatér buzgalmát, és felsorolja a Gyõrött használatos tankönyveket. Az 1844. évtõl mind a tanításban, mind a hivatalos iratok szerkesztésében is a magyar nyelve használták. Érdekesek azok a kifejezések, amelyekkel a latin terminusokat felcserélték. Az osztályokat ezentúl grammatikai osztály helyett I., II., III. és IV. nyelvészeti osztálynak nevezik. A humaniorákat vagyis az V. és a VI. osztályt „emberségi osztályok” néven említik; külön az V. osztályt költészeti, a VI. osztályt pedig szónoklati osztálynak nevezik. Az „informatiók” helyett „értesítvény” jön használatba. A tanulók „iparjegyek”-et kapnak; a „klasszifikáció” pedig elõbb „iparsor”, majd „iparsorozat”, késõbb „érdemsorozat” kifejezés alatt szerepel. A gimnázium külsõ életében semmilyen nagyobb esemény jó ideig nem történik. Még a forradalom és a szabadságharc válságos napjaiban is békésen folyik a tanítás. 1848. május 14-én – két hónappal a forradalom kitörése után – a fõigazgatóság elrendelte: „Hogy mind a szülõk a Hazának mostani idejében megnyugtassanak, mind a tanítók a jövendõ tanrendszer elõkészítésében, a mennyiben fel fognak szólíttatni, közremunkálhassanak, a közoktatási és cultus minister által f. é. ápr. 24.-én 7. sz. a. rendeltetik: miszerint a gymnasiumok, lyceumok, akademiák, collegiumok és egyetem igazgatóságai, mihelyt a tanárok bevégzik tanítmányaikat, az ifjúságot az iskolai év vége elõtt is, bocsássák el. Ezen rendelet szolgáljon ösztönül a tanároknak tanítmányaik minél elébbi bevégzésére és a tanuló ifjúságnak a szorgalmatosságra.” Továbbá: „a tanintézetekben szokásban volt számszerinti osztályozás mind a tanítókra, kik azt a legjobb akarat mellett is már a dolog természeténél fogva igazságosan majd soha nem eszközölhetik, s ekképp magokat a visszaélés estein kívül is a kedvezés gyanújától meg nem menthetik; mind a tanulókra nézve, kik az által, tapasztalás szerint, nemesb vetélkedés helyett ellenszenvekre gyújtatnak, károsan hatván, s ezen egész szokás általában sem a tudománynak nagyobb virágzására sem az életnek termékenyítésére nem szolgálván, addig is, míg a tanrendszerben és iskolai fegyelemben szükséges és az élettel összehangzó változások megtörténhetnének; a közoktatási és cultus minister által 8. sz. a. rendeltetik: a tanulóknak számszerinti osztályozása minden tanintézetben végkép megszüntessék. Ezek után ez a tanév 1848. június 12. napjáig tartott, amikor is az ifjúságot hazaengedték. 1848. október 15-i keltezéssel a fõigazgatóságtól az alábbi rendelet érkezett: „Kaposvári gymnásium Igazgatóságának. A gymnásiumok s azok felett álló valamennyi tanintézetekre nézve a tanév kezdete f. é. Szt. Jakab hó 18.-án 2958 sz. a. kelt ministeri rendelet által közelgetõ Szent Andráshó 1. napjára lévén ugyan kitûzve; mindazonáltal hazánknak


97

azóta is mindinkább tornyosodott hadviharos állapotja miatt legközelebb érkezett ministeri rendelethez képest, mellynél fogva megengedtetik még az elemi iskolákban is már elkezdett közoktatást a létezõ haczviszonyok között üdeiglen felfüggeszteni; Ön oda utasíttatik: miszerint a kormánya alá bízott tanintézetekben a közoktatások a fenkitett határnapon egyedül a hely és vidékbeli körülményekhez képest és a mennyiben a tanításnak sikeres folytatására lehet számítani, kezdessenek meg.” Az 1848-49. iskolai év augusztus 2-án ért véget, amikor az iskola termeit sebesültek foglalták el. Az év így is teljes volt, bár a humaniorákban (V. és VI. osztály) csekély számú tanuló volt, mert a fejlettebb fiatalok a könyvek helyett a fegyverek forgatására siettek az édes haza védelmében. Az igazgatónak szóló 1849. október 28-án keltezett fõigazgatói utasítás a következõképpen szól: „Kaposvári gymnásium Igazgatójának. A közoktatás Gyõr, Komárom és Tolna vármegyékeli mindannyi iskolákban közelgetõ nov. 1.-én megkezdetni Gyõr kerületi Cs. kir. Fõbiztos úr által rendeltetvén; úgy vélném, hogy az Kaposvárott is az egyformaság tekinteténél fogva is elkezdhetõ leend; oly formán, miszerint a fenérintett üdõben elkezdendõ iskolai uj évnek négy elsõ napjai fõbiztosi rendhez képest a tanulók avattatására és jegyzékben iktatására szolgáljanak.” Az 1849-50. tanév így szintén teljesen befejezõdött. A tanulók száma egyébként az 1847-48. iskolai évben – a zavaros viszonyok miatt is változhatott – 131 vagy 130 fõ, míg az 1848-49. tanévben 96, az 1849-50. iskolai évben pedig mindössze 74 vagy 73 fõ volt. A szabadságharc bukása után Deáky Zsigmond fõigazgató a Kaposvári gimnázium igazgatójának, Fatér Mihálynak is megküldi azt a rendeletet, amely kötelezi az intézmény tanárait, hogy az utalkodó iránti lojalitásukat hûség eskû formájában kinyilvánítsák. A fõigazgatót Fatér Mihály a következõ felterjesztésben tájékoztatja a rendelet teljesítésérõl: „Méltóságos Fõtisztelendõ Püspök Úr, Királyi Fõigazgató Uram! Méltóságodnak f.é. Február 19.én 28. sz. a. kelt hiatalos Intézvénye értelmében Õ cs.k. Apostoli Felsége legkegyelmesebb Urunk s királyunk I-sõ Ferencz József iránti jobbágyi s hódolati esküt, Fõméltóságú Herczeg Windischgrtz teljhatalmú cs. Biztos úr által megszabott eskü-minta szerint az igazgatásom alatti hivatalnokok mártius 13.-án velem együtt letették; melly hivatalos eljárásomról midõn Méltóságodat teljes tisztelettel értesíteném, még azon alázatos kérdéssel vagyok bátor Méltóságodhoz járulni: valjon a letett eskürõl Téritvények beküldetése szükségeltetik-e? Ez iránti kegyes intézkedését bevárva nagybecsü kegyeibe zárt teljes tisztelettel maradok Méltóságos Fõigazgató uramnak! Kaposvárott

98

Márt. 14.-én 1849. alázatos szolgája Fatér Mihály s.k.k. gym. helyb. igazgató.” Ugyancsak 1849-bõl szeptember 10-i keltezéssel küldi fel az igazgató a letett eskûrõl az úgynevezett „téritvé-nyeket”, miután – mint írja – „megszûnvén Istennek jóvoltából a nagyobb s zajosb hadjárások s postai akadályok.” Az igazgató térítvénye így szól: „Én Fatér Mihály esküszöm az élõ Istenre Boldogságos Szûz Máriára s minden Szentekre – Õ Császári kir. Felségének I-sõ ferencz József ausztriai Cszászár s Magyar Ország Királyának legkegyesebb Urunknak törhetetlen hûséget és jobbágyi hódolatot a törvénynek engedelmességet; – s fogadom, hogy hivatalos foglalatosságaimat lelkiesmeretesen s pontosan teljesítendem, hivatalom titkait pedig szorosan megõrizendem. Kelt Kaposvárott, Aug. hó 3.-án 1849. Fatér Mihály s. k. középtanodai helyb. Igazgató.” A többi tanár térítvénye ugyanilyen szövegezésû. Ezzel az eskûvel új korszak új viszonyai kezdõdnek. Már 1850 januárjában érezhette a kétes jövõ miatt izgalomban élõ tanári kar és az öreg, beteges igazgató a küszöbön álló nagy reformokat, amelyek közül Fatér Mihály már csak a hat osztályos gimnázium négy osztályos kisgimnáziummá („kaposvári altanoda” címmel) való visszafejlesztését éri meg, a többi váltás, amely az Organisations – Entwurf bevezetésébõl származik, igazgatói tevékenységén kívül esik, hiszen 66 éves korában, 1850. október 21-én meghal. A gimnáziumi választmány érdemeinek elismeréséül a hozzátartozók részére gyûjtést indított, mely 125.– Ft-ot eredményezett („holti angaria”). Ezzel egy – az igazgatói munkásságát több mint nyolc évtizede értékelõk szerint – „zajtalan, csendes 15 évig tartó igazgatói” tevékenység ér véget. A jelen kor olvasóira bízom, hogy ezen értékelés ma hogyan állja meg a helyét. A konzervatizmus ugyanis nem mindig jelent maradiságot; mert ha valaki egy intézmény, például iskola meglévõ értékeinek megõrzését tartja, tekinti céljának – felszínes, öncélú, megalapozatlan, a divatnak hódoló újításokkal, újdonságokkal vagy politikai manõverekkel szemben, akkor éppen ezt kell megfontolt, józan, a jövõt is megalapozó magatartásként értékelnünk! Fatér Mihály neve és szerepe több és fontosabb annál, mint amennyit eddig tulajdonítottak neki. Különösen igaz ez akkor, ha elismerjük, hogy a mindenkori igazgató pályájának története valamilyen mértékben megegyezik az általa irányított intézménynek a történetével. Vita itt csak a mértékrõl lehet. Nem lehet viszont vita azon, hogy a mi gimnáziumunkban, egyazon iskolában teljesített 42 éves szolgálati idejét már soha senki nem fogja túlszárnyalni. Mihályfalvi László


v


Vertell János Pécsett született 1771-ben. Jogot, gazdászatot és neveléstudomány végzett. Beszélt magyarul, németül és horvátul; a kaposvári pedagógiumban 1808-ban kezdett tanítani. Elõtti tíz évig szülõvárosa tanítóképzõ iskolájában mûködött. Amikor 1812-ben a nyilvánossági jogot elnyert iskolát megnyitották a 2. grammatikai osztályt kapta irányításra, és vallástant, latint (alaktant), földrajzot és számtant tanított. Mûködése az iskola vezetõinek megelégedésére szolgált. Errõl Válynak, az iskola tömeggondnokának beszámolója is kellõképpen tanuskodik. Vály az iskola ügyeit csaknem teljhatalommal intézte, az iskolai alap kezelése és a tanárok fizetése is az õ kezében volt, beleszólt a tanügyi dokgokba, ellenõrizte az oktatás menetét. Egy 1812-ben keltezett levelében ecseteli a tanítás menetében beállt zavarokat, de Vertell mûködését kiemeli mint olyat, mely teljesen az õ utasításaihoz igazodik. Ez lehetett az oka annak is, hogy egy tanártársa fegyelmi tárgyalásán bizottsági tagként írhatta alá a felvett jegyzõkönyvet. Az 1844-es értesítõ szerint „munkája tanításban jó, de gyakori betegeskedése által a hivatali eljárásban akadályoztatik.” De hát ezen nincs mit csodálkoznunk – 73 éves! A dokumentumok szerint õ is kosztosdiákokat tartott, hogy némi jövedelemkiegészítéshez jusson. 1846 júliusában – a mellékelt dokumentum tanusága szerint – arany emlék– és érdem-jelért folyamodott, annak nyomát, hogy megkapta-e, nem találtam. 1848 elején, rossz egészségi állapotára hivatkozva nyugdíjazását kérte. 1848. április 12-én – életének 77., összes szolgálatának 50. évében – halt meg. Pozsár Annamária Kéremlõ-levél dokumentum

Méltóságos Fõtisztelendõ Diáky Zsigmond, Caesáropoli felszentelt Püspök, Kácsi Apát Ur – Királyi tanácsos – Gyõr Kerületi tanulmányok’ és iskolák Királyi Fõigazgatójának Õ Nagyságának nyujtando alázatos kéremlõ level a belülírottnak.


v

Méltóságos Püspök Királyi Tanácsos Kerületi Fõigazgató Úr! Igen Kegyes Uram! Koronás Királyom ‘s Kedves hazám iránti tántoríthatatlan hódolatból már az elõtt 48’. évvel az aggodalmas tanítói pályára léptem, s így hosszu évek során át a Nemzeti Közálladalom parányi tagjává lévén, csekélységemhez képest munkálkodtam; mire nézve a tiszta Öntudat Sugarlatából, de leginkább Méltóságodnak Kegyességébõl ösztönöztetve bátor vagyok Méltóságodnál az .I. .II. .III. .IIII. alatti bizonyitványaimnál fogva az iránt esdekleni: miszerint csekély érdemeim közt tekintetbe véve azt is, hogy 1497-ben Baranya Vármegye részérõl felkelõ nemes hadi seregben mint segédtiszt szolgáltam,Õ Császári Királyi Apostoli Felségénél az Arany emlék és érdem jelnek elnyerése vegett Kegyesen ajánlati méltoztatnék. Melly kegyes közbejárásáért Méltoságodnak á midon ismételve esdeklenék, s öreg korombani megvigaztaltásomat Méltoságod kegyelmétõl is várnám nagy Úri Atyáskodó kegyeibe és pártolásába ajánlott mély és alázatos tisztelettel maradok Méltóságos Püspök és Királyi Fõigazgató Uramnak Kaposvárott Julius hó 31-kén 1846. legalázatosb Szolgája Vertell János h. nyelvészeti 4dik osztály tanára


99

Michel József 1790-ben született Gyiróton, Veszprém megyében. Bölcsészeti tanulmányokat folytatott; Fehérvárról érkezett városunkba. Magyart, latint és németet tanított. 1819. november 3-án foglalta el a grammatikai katedrát, Szabó Ferenc igazgatónak írt levelei szerint. A katedra betöltésére maga a fõigazgató javasolta, ami egyben kitûnõ minõsítést is jelenthetett. Munkáját jól végezte – az 1848/49-ben készített Értesitvény szavai szerint „jól tanít, hivatalában pontos és fegyelemtartó.” Fizetése ekkor a többi tanáréhoz hasonlóan 350 forintra rugott, ami akkor nem lehetett valami igen nagy összeg. A levéltár anyagában ugyanis több olyan levelet találunk, melyet Szabó direktor a fõigazgatóhoz címzett, s melyekben tanárai számára fizetésemelést kért. Talán ezért is igyekezett õ is jövedelmét kosz-tosdiák tartásával kiegészíteni. Az 1850/51. évi tanévre készített tervezetben még a három felsõbb osztály latin tanáraként említik, valamint a bevett elemi német nyelvtan oktatójaként, de az 1851. év tanárai között már nem szerepel a neve, nyugdíjba vonult. Talán nem is önszántából, ahogy ezt egy „alázatos folyamodványa” sejteni engedi, melyet a tekintetes kormánybiztos úrhoz írt 1849 májusában, jóllehet a mellékelt dokumentum szerint 1849. augusztus 3-án letette a hûségesküt. Pozsár Annamária

100

A filológiai szertár

Esküszöveg-dokumentum (alul) Én Michel József esküszöm az élõ Istenre boldogságos szûz Máriára, ‘s minden Szentekre Õ Császári Kir. Felségének I-sõ Ferencz József Austriai Császár, ‘s Magyar Ország Királyának legkegyelmesebb Urunknak törhetetlen hûséget és jobbágyi hódolatot, á törvénynek engedelmességet;’s fogadom, hogy hivatalos foglalatosságimat lelkiismeretesen, ‘s pontosan teljesíten-dem, hivatalom titkait pedig szorosan megörzendem. Kelt Kaposvárott Augustus hó ‘ 3-dikán 1849. Michel József Nyelvészeti Harmadik Osztály Tanára.


v


Gunits Mihály 1780. december 2-án született, Komáromban, katolikus családban. Az anyakönyv bejegyzése szerint teljes neve Gunits Mihály, foglalkozása varga, édesanyja Paskál Erzsébet, mindketten komáromi lakosok. A kaposvári gimnáziumba 1820. február 4-én került, enyhítve ezzel a komoly tanárhiányt. Felesége, Szájler Terézia, csak tavasszal tudott Kaposvárra költözni. Jogi egyetemet végzett, s Kaposvárra érkezése elõtt már tizenkét évet tanított Kanizsán. Beszélt németül is. Iskolánkban õ tulajdonképpen grammatikai tanár óhajtott lenni, mert Kanizsán is csak az volt, de Szabó igazgató úr úgy látta, elegendõ képzettsége, szorgalma és tehetsége van ahhoz, hogy a humaniórákat tanítsa. Egy évvel szolgálatba lépése után az igazgató 1821. április 5-én a soproni tankerületi fõigazgatónak a következõket írta Gunitsról. „Gunics Mihály szóbeli készültségét bemutatta a fölség születése napján, midõn e célból az ünnepi beszéd megtartására utasíttatott. A hallgatóság nem csekély tetszéssel fogadta elõadását. Azonkívül az úgynevezett korrektában


v

(gyakorlatok), melyeket különös figyelemmel kísértem, a magyar nyelvben nem megvetendõ jártasságot tanusít. Miért is próbaidõ letelvén a Rat. Educ. 179. §. g. pontja szerint talán kívánni lehet, hogy a ht. kegyes intézvénynyel õt megerõsítse.” Rövid idõ múlva meg is erõsítették állásában, s az iskola rendes tanárává vált. A költészeti osztályt oktatta. Az 1846-47-es feljegyzések szerint magyar nyelv és verseléstant, földleírást, természettörténet-tant, szónoklattant, klasszikus szerzõket tanított. Harminc évi szolgálat után, 1850-ben vonult nyugalomba. Munkásságának utolsó évében, amikor a gimnázium igen nehéz helyzetbe került, a következõ tárgyakat tanította: elemi latin nyelvet az elsõ osztályban, természetrajzot és természet-tant pedig mind a négy osztályban. Ezen kívül a negyedik osztályban osztály-tanárrá tették. Munkája során mindig kiváló egészségi állapotnak örvendett, s példás életmódot folytatott. Kétszáz forintos illetménnyel vonult nyugalomba. 71 éves kora ellenére állásába való visszahelyezését kérte, sikertelenül. 1852. július 9-én hunyt el, öregkori elgyengülésben. Lassu Ferenc


101

Németh Ignác Az életével, munkásságával foglalkozók mindegyike kiemeli, hogy „jószívû”, „buzgó”, „nagymûveltségû” ember volt, aki „sanyarú” életet élt, „nemzeti elkötelezett-séggel” tanított. Valóban, pályafutása nem tekinthetõ mindennapinak. 1807. szept. 26-án született Újkéren (Sopron megye). Beszélt németül is. Tanítóképzõt végzett. Filozófiát tanult. Pécsrõl került Kaposvárra. 1836-ban a pécsi fõiskolák részérõl õ köszöntötte, „Tisztelet-koszorú” c. mûvével, saárdi Somssich Pongráczot, Baranya megyei fõispáni székébe történõ beiktatásakor -” 1836. Pünkösd hava 6. napján” -. 1836-tól iskolánk tanára, 1861-69. között igazgatója. Volt osztálytanító, tanárként grammatikát, magyart, „történelmet” és szépírást tanított. Felsõbb rendeletre megírta az intézet történetét 1850-ig (1.). 1836-ban (szept. 12.) azért alkalmazták a kaposi gimnáziumban, miként azt Dresmitzer József fõigazgató Fatér Mihály igazgatóhoz írt levelében rögzítette, mert „a pályázók közül a képesítõ vizsgálatot legjobb sikerrel õ tette le”. A gimnázium pártfogósága 1861. jan. 21-én bizottsági naggyûlésén, Korponay Ferenc utódjaként, õt javasolta az igazgatói állásra. Kinevezése 1863. jan. 29-én nyert végleges megerõsítést. Sanyarú sorsa összekapcsolható alacsony fizetésével. Az 1862/63-as tanévben, algimnázium igazgatójaként, 500 Ft.volt az évi bére. (Hivatalosan ebben az iskolatípusban és beosztásban 800 Ft + 200 Ft. pótlékot írtak elõ.) 1869-ben 600 Ft. évi díjjal helyezték nyugdíjba. Mint igazgató észlelte, hogy nevelõinek bére messzire elmarad az országos átlagtól. Keservesen panaszolta fel jelentésében, hogy iskolájában olyan rossz tanárai sorsa, hogy „mit elõbb szereztek vagy örököltek azt most eladják”, hogy meg tudjanak élni. Jelentését ezzel a mondattal zárta: „Elhangzott, mint a pusztába kiáltó szava”. Kaposvárra kerülve a szentjakabi kolostorromok környékén vett szõlõt. Szabad idejében oda járt ki barátaival kátyázni, borozgatni. Igazgatósága idején az iskola életében döntõ változások következtek be. 1864-ben új (a második otthonába) épületbe költözött, 1867-ben államsegélyt kapott, 1868ban hatosztályos, állami gimnázium lett. Igaz, hogy ezek a változások döntõsen nem az õ tevékenységének az eredményei, hanem sokkal inkább Somssich Pálé és a Választmányé, de szerepét méltatlanul figyelmen kívül hagyni súlyos hiba. Az építkezés körül végzett munkája. Eötvös Józsefhez írott kérelmezõ leveleinek mondanivalója alapján, kiérdemelte (volna) az utókor elismerõ szavait, dicséretét. Iskolatörténeti munkája tárgyszerû. Mintaszerû adatközlés mellett, kiolvasható belõle politikai felfogása. Munkája „életközelben” készült. objektív és idõtálló alkotás. Szenvedélyes körmondatai hûen tükrözik meggyõzõdését. Higgadtságát csak csodálni lehet. Részletek 1848/49-rõl vallott nézeteirõl. Az 1847/48-as tanévrõl még azt jegyezte fel, hogy: 102

„1848 évi március 15-ig békésen és reménytelve folytak le éveink, midõn ezen évek Európát megrendítõ fölfoghatatlan nagy lelke, ember életét szabályozó és intézõ minden rendeleteket mint gyenge otthonokat a hajhatatlan örök végzet cháoszába sodort,...” 1848 márciusában a forradalomban csak a káoszt látta és azt tartotta a legnagyobb eredménynek, hogy: „az iskola ifjúságát sikerült minden demonstrátiotól – ami egyéb helyütt ország szerte divatozott – megóvni.” Az 1849/50-es tanévrõl írottaknál már egyértelmûen forradalom mellett foglalt állást. „Magyarország ügye megbukása után (Kiemelés tõlem) a Mars dühe megszünvén minimális változások jegyében az iskolai év rendes mederben megkezdõdött”. Majd így zárta dolgozatát: „A nagy (Kiemelés tõlem) 1849 elment”. Igagatóként nehezen birkózott meg az iskola gazdasági gondjaival. Gyors leváltása mögött az intézmény anyagi nehézségei keresendõk. Kádas Rudolf kir. tan. fõigazgató (1868 novemberében) „szigorú nyelven, de igaz levelében” kéri a megyei naggyûlést, hogy nyugdíjazza Németh Ignácot. A fõgazgatót az is motiválhatta levele megírásában, hogy a hatosztályos állami gimnáziumot nem irányíthatja tanítóképzõt végett „tanár”. Nem emelte igazgatói tekintélyét, hogy diploma nélkül, tanárként alkalmazta gyermekeit, Károlyt és Ignácot. (Igaz, hogy a jelzett idõben nagy tanárhiány volt.) Ignác fiát rövid idõn belül el kellett küldenie, mert „az új helyettes, bár 8 osztályt végzett még érettségi vizsgálatot sem tett”. Károly fia, aki orvostanhallgatóként – két évig – franciát tanított az iskolában, mûvelt ember volt. Városi, majd 1878-85. között járási fõorvos, Iskolánk orvosaként is tevékenykedett.


v


Egy oldal Német Ignác kéziratos iskolatörténetébõl

Az iskola történetével foglalkozó mindkét alapvetõ munkából (1869., 1913.) hiányzik halálának idõpontja és az elhunytat méltató nekrológ. Hiányuk és a temetése körüli „csend” is alátámasztani látszanak a felmentése körüli ellentmondást. 1878. április 6-án halt meg Kisbárapátiban. Ott is temették el. (Lakhelye Kaposvárott volt.) A „Somogy” c. lap április 16-i számában részletesen beszámol temetésérõl. A következõket írta: „Kaposvárról számosan jelentek meg a boldogult tisztelõi, barátai, volt tanítványai, hogy leróják a kegyelet adóját. Feltûnõ volt (Kiemelés tõlem), hogy azon testület, melynek boldogult számos évekig volt igazgatója is, magát a végtisztelet megadásánál nem képviseltette.” (Vajon miért?) TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

Az iskola történetírói ekként vélekednek tevékenységérõl: „Az iskola buzgó vezetõje volt.” (Bécsy M.-Prilisauer A.) „Az intézet szorgalmas és lelkiismeretes munkása.” (Vass M.) „Az igazgatói tisztet lekiismeretesen és nem méltatlanul a szabadságharc eszméihez” látta el. (Páti F.) E sorok írója – több munkájában is: „Kiváló szaktanár”, „Hazafias szellemû történész”, „Gyakorlatias jellegû igazgató” jelzõkkel illette. Dr. Miklós Endre nyugdíjas tanár Jegyzet: 1.) Kéziratos munkáját az iskola irattára õrzi.


103

Döbrössy Károly Harminchét évig volt iskolánk tanára, de cikk- és versírással is foglalkozott. Az iskolát és kartársait gyakran megénekelte, s mindig magyar ruhában járt. Döbrössy Károly 1809-ben született a Sopron megyei Völcsén. Apja neve Döbrössy József, anyja neve: Ebergényi Anna, házastársa Lelkes Jozefa. Három gyermekük volt. A kaposvári „gimnáziumban” 1836-ban a tantestület nagyobb mértékû felfrissülése következett be, hisz három tanári állást kellett betölteni. Ekkor került ide – a Szabó József lemondásával üressé vált grammatikai tanszékre –, miután Kaposvár városi mint patronus az I. grammatikai osztály tanárául megválasztotta, Döbrössy Károly. Végezte a humaniorákat, beszélt magyarul és németül. A klasszikus irodalomnak alapos ismerõje, aki erõs nemzeti érzéssel nevelte az ifjúságot. 1844 után, amikor a magyar nyelv hivatalos használata megkezdõdött, stílusán érezhetõ a nemzeti lelkesedés. Célul tûzte ki, hogy a régi használat miatt igen erõteljes latin nyelvet nemcsak elérni kell, hanem túl is lehet szárnyalni. Õ maga – a város és az iskola jelesebb alkalmaira – is írt verseket. Magyarul és latinul egyforma ügyességgel pengette lantját. Rendkívüli szorgalmának és fáradhatatlan tevékenységének is köszönheti, hogy húsz évig nagy pontossággal töltötte be az intézmény jegyzõi tisztét. *** A tanári kar az 1849-50. iskolai év elején a következõ tagokból állt: Fatér Mihály igazgató; rendes tanárok: Gunits Mihály, Korponay Ferenc (Fatér halála után 1850-tõl 1861-ig igazgató), Michel József, Németh Ignác (1861tõl 1869-ig igazgató), Tintera Mátyás és Döbrössy Károly. Közülük Döbrössy a legfiatalabb, az I. osztály tanára, akinek a fizetése ekkor 350 frt. Ezen kívül õ is – mint az igazgató és valamennyi tanár -egyenkint négy öl tüzifát és kertet kapott a herceg Eszterházy – féle uralomtól. Érdekes az 1854. október 26. napjáról származó, Korponay Ferenc „director localis” által készített óraterv és tantárgyfelosztás, amelyet ehelyütt közreadok (a számok a hetenként tartott órák számát jelölik): Hittan Latin Görög Magyar Német Földrajz és történelem Matematika Természettan Összesen heti: 104

I. o.

II. o.

III. o. IV. o.

2 8 – 2 2 3 3 2

2 8 – 2 3 3 3 2

2 5 5 2 3 3 3 3

2 6 4 2 3 – 3 3

22

23

26

26

A tanárok közül Döbrössy tanította valamennyi osztályban a magyart, és mint a II. „classis professora” ugyanebben az osztályban nyolc órában (!) a latint. A tantárgyfelosztás és az órarend gimnáziumunkban többnyire a pedagógiai követelményeknek megfelelõen készült. Az ötvenes években a tantárgyak csoportosítása nem volt ugyan kifogástalan, hiszen a tanárok ekkor is több tárgyat tanítottak egy osztályban, évrõl-évre majdnem ugyanazon tárgyakat adták elõ, „föllebvitel” ritkán fordult elõ. Az 1856-57. tanévben a tantárgyfelosztás a következõ volt: Korponay igazgató, vallástan I-IV. oszt; össz.: 8 óra Németh, a IV. oszt. feje; magyar és földrajz-történelem a III-IV. osztályban; latin a IV.-ben, természetrajz a III.-ban; össz.: 18 óra. Tintera, a III. osztály feje; latin a III.-ban, számtan az I-IV. osztályban; 18 óra. Döbrössy, a II. osztály feje; magyar, latin, földrajz, földrajz-történelem, természetrajz a II. osztályban; földrajz-történelem az I.-ben; össz.: 18 óra. Hartberger, görög és német a III-IV.-ben; német a II.ban; össz.: 19. Rády, az I. osztály feje; magyar, latin, német, természetrajz az I. osztályban; természetrajz a IV.-ben; össz.: 19 óra. 1864 novemberében Döbrössy – a IV. osztály tanáraként – súlyosan megbetegedett. A második félév kezdetével helyettesítésére Gyulay Kálmán volt gimnáziumi tanárt kérték föl, aki a meghívást elfogadta, és az iskolai év végéig mint helyettes tanár mûködött. 1867-ben a Somogy címû hetilap június 18-i számában jelent meg az alábbi hír: „A koronázás napjának megünneplésére székvárosunkban ünnepélyes isteni tisztelet tartatott, a szent mise után ft.


v


Kómesz Gy. cz., kanonok kenetteljes szép szavakban tolmácsolta a nagy nap jelentõségét. ugyan ez alkalomra Döbrössy Károly algym. ny. r. t. „Üdv és örömhangok” czim alatt lelkes költeményt írt a tanuló ifjúságnak emlékül; sajnáljuk, hogy hely szüke miatt nem közölhetjük.” Az 1867-68. tanévben Döbrössy Károly IV. osztályában 12 tanuló végzett. Az iskola tanulóinak létszáma e tanévben egyébként a következõképpen alakult: I. osztály: II. osztály: III. osztály: IV. osztály: Összesen:

40 27 21 12 100

A Somogy 1868. június 9-i száma tudósít arról, hogy június 5-én reggel istentiszteletet tartottak a római katolikus templomban a korán elhunyt gróf Somssich Pongrácz emlékére. „Egy tanuló a 4-ik osztályból szépen szavalta Döbrössy tanárnak az elhunyt ifjú emlékére írt költeményét.” Az 1869-70. tanévben a kaposvári kisgimnázium állami kezelésbe került, ezzel egy idõben határozat született az ismételten hatosztályos nagygimnáziummá való fejlesztésérõl is. Így nyílt meg e tanévben az V., majd a következõ (1870-71.) tanévben a VI. Osztály is. Szükség volt tehát újabb tanárok kinevezésére; így az 1869-70. tanévben a korábban hat fõs tantestület létszáma tíz fõre szaporodott. Ugyanebben a tanévben rendes illetményül az igazgatónak és két tanárnak (köztük Döbrössynek) 900 frt. fizetést és 90 frt. lakbért szabtak meg. Az 1870. július 30-án tartott iskolai záróünnepélyrõl a Somogy 1870. augusztus 3-i száma – többek között – a következõket írja: „Döbrössy Károly tanár úrtól készített szavallati darabok, különösen a latin, nagy figyelmet gerjesztett, s hatott a classicus nyelv értõinél. A közönség tapsokkal fogadta a fellépõket, s nagy megelégedéssel távozott a terembõl.” Ugyanez a lap az 1872. július 31-i záróünnepélyrõl így tudósít: „... legjobban sikerült tek. Döbrössy Károly tanár úr által kitûnõen szerkesztett latin szavalati darab, melyet Farkas Sándor ötödik osztálybeli tanuló szavalt el.” Az 1873. március 11-i felsõbb rendelet, a tanári kar nesztorát, az ekkor 64 éves Döbrössy Károlyt, teljes fizetéssel (1000 frt.) nyugalomba helyezi, de utódjának – Végh Endrének – a megérkezéséig még további tanításra kötelezi. Megszokás volt a gimnáziumban – 1870 óta -, hogy az értesítõk bevezetõ cikkeit az intézmény tanárai ír-


v

ják. Így jelenik meg az 1873. évi értesítõben Dögrössy Károly: Eszmetöredék a gyermeknevelés körébõl címû „programértekezése” is. Döbrössy nyugdíjas éveiben sem szakadt el az iskolától, hanem kötelességszerûen ellátogatott az intézménybe, ahol különösen az új év alkalmából ékes versekben üdvözölte az iskolát és annak tanárait. Haláláig Kaposváron élt; köztiszteletnek örvendett, hisz az iskolában töltött 37 év alatt egy egész nemzedék lelkét gazdagította tudománnyal, hazafisággal és erkölcsi erényekkel. Meghalt 1895. november 29-én, életének 86. évében. Halála általános részvétet keltett; és a kiváló tanárt a tantestületen és az akkori tanulókon kívül számos egykori tanítványa és hálás tisztelõje kísérte ki örök nyugvó helyére. Haláláról mindkét helyi lap beszámol. A Kaposvár címû lap 1895. december 5-i nekrológja: „Gyászhír. A kaposvári gimnázium egy régi tanára Döbrössy Károly halt meg a múlt héten, november 29.-én. Az öreg tanár, ki a kaposvári gimnáziumban 36 ? éven át tanított, tanítványai közé számította a kaposvári értelmiség nagy részét, kik egykor itt járták a gimnáziumot. Huszonkét évet töltött nyugalomban, folyton Kaposváron lakván, hol általános köztiszteletben állott, s 86. életévében halt meg. Temetése nagy részvét mellett ment végbe, melyen – mint egykori tanítvány – jelen volt Tallián Gyula fõispán is. Temetését a gimnázium tanárkara rendezte deczember 12-én, az ifjúság a tanárok vezetése alatt testületileg jelent meg, az énekkar a halottas háznál gyászénekeket énekelt. Nyugodjék békében!” A Somogy 1895. december 8-án a következõ hírben számol be a fájdalmas eseményrõl. „Döbrössy Kálmán, pécsegyházmegyei áldozár képzõmûvészeti igazgató, fájdalmas szívvel, de az Isten akaratán való teljes megnyugvással tudatja, forrón szeretett édes atyjának Döbrössy Károly urnak, a kaposvári állami fõgymnáziumnál 37 évig mûködött, késõbb nyugalomba vonult nyilvános rendes tanárnak f. 1895. évi november 29-én; a szentségekben való méltó részesülés után végelgyengülésben, munkás életének 86-ik évében történt gyászos elhunytát. Az örök világosság fényeskedjék neki!” Döbrössy Károly – ez ma is nyilvánvaló és egyértelmû – az akkori és gimnáziumunk mindenkori tantestületének egyik legkiválóbb, legértékesebb tagja volt, igazi egyéniség. Nagy kár és sajnálatra méltó, hogy egyetlen írását, versét sem kéziratban, sem nyomtatásban megtalálni nem sikerült. Mihályfalvi László


105

Végh Endre 1842. november 30-án Nagy-Écsen (Gyõr megyében) született. Gimnáziumi tanulmányait Pápán, Gyõrött és Szombathelyen végezte. Ezután három és fél évig teológiai és két évig bölcseleti kurzusokat hallgatott a budapesti egyetemen. Tanári képesítést ugyanott nyert 1872-ben a latin és görög nyelvbõl, 1876-ban pedig a magyar nyelvbõl. Az 1872-73. iskolai ésvmásodik felében a budai egyetemi fõgimnáziumban alkalmazták, helyettes tanárként. Amikor 1873. március 11-én nyugdíjazták Döbrössy Károlyt gimnáziumunkban, a megye ajánlására a közoktatási kormány Végh Endrét rendes ranári kinevezéssel nevezte ki helyére. Akkor került Kaposvárra, amikor a hatosztályos kis intézet, nyolcosztályos fõgimnáziummá vált. 35 aktív munkás évébõl 34-et itt tanított.És a forrásokból az derül ki, hogy nem is akármilyen 34 évet töltött el iskolánkban. Mind tanári, mind nevelõi, mind közéleti, mint tudósiírói tevékenysége kiemelkedõen példaértékû. Elõzetesként egy rövid felsorolás tevékenységérõl, tisztségeirõl: ifjúsági könyvtárõr 13 évig (1874-1887.), 3 évig (1873-76.) a tanári tanácskozások jegyzõje, az ifjúsági szavalókör vezetõje (1876-1882.), nagyobbrészt díjtalanul tanította a francia nyelvet, heti 2-4 órában (1874-1882.) és elnöke volt a Virág Benedek önképzõkörnek (1886-1893.). Az iskolai elfoglaltságok mellett tagja volt a városi képviselõtestületnek és a gazdasági egyesület pénztárának kezelõje. Ezek után nem meglepõ, hogy az 1912-ben megjelent emlékkönyvben neve mellett csak pozitív jelzõk olvashatók: „vasszorgalmú, lankadatlan munkakedvû, jó lelkû”. Emeljünk ki néhány szeletet e hatalmas ívû életmûbõl. Úgy látom, hogy az egész iskolatörténetben korszakos jelentõségû az önképzõkör tevékeysége. Elõzményének tekinthetõ az 1876-1882-ig mûködõ szavalókör, melynek megalapítója és lelkes vezetõje Végh Endre volt. Az 1884-ben fõgimnáziummá fejlõdött intézet szükségleteit azonban már csak szélesebb munkakörû, továbbmûvelõ szervezet elégíthette ki. Így alakult meg az 1886-87. iskolai év elején az ifjúsági önképzõkör Lenner Emil igazgatósága alatt, s ugyancsak Végh Endre vezetésével, ki 1893-ig volt feje ennek a nevelés, oktatás szempontjából oly fontos intézménynek. „Végh Endre volt tehát az, ki szavalókör szervezésével az önképzõkör számára alapot vetett, õ teremtette meg az önképzõkört, az õ bölcs irányítása segítette át a kezdet nehézségein, õ vezette 7 éven át oly utakon, melyeknek betartása az egészséges továbbfejlõdésnek fõ biztosítéka. A kör Virág Benedek nevét vette fel, azét a költõét, kinek líráján csak a tiszta erkölcs s az önzetlen hazafiság eszméi hangzottak, s akit gyermekkorának emlékei a somogyi Nagybajom községhez fûztek.” * Az önképzõkör kiterjesztette munkásságát a tanulmányok minden ágára s az elõadásnak minden formájára. A kör tagjai mûfordításokat készítettek, verseket 106

írtak és különbözõ témákban értkezéseket fogalmaztak. A széleskörû iskolai és társadalmi tevékenysége mellett jelentõs tudományos munkássága is. Kutatásainak eredményeit az évenként megjelenõ iskolai értesítõk bevezetõ cikkeibõl, a programértekezésekbõl ismerhetjük meg. A címekbõl következtethetünk érdeklõdési területének gazdagságára: 1875. Klasszikai ódaköltészetünk történetének vázlata s fõbb mûveinek méltatása. 1876. A tárgyragos igeragozás rendszere és története. 1877. Az alanyi költészet középtanodáinkban. 1879. Attika hadügye. 1893. Virág Benedek élete és költészete. 1897. Okányi Pál. Az iskolai értesítõn kívül megjelent mûvei: Arany János Toldija. Esztétikai tanulmány. Kaposvár 1880. (A Philozófiai közlönyben segédkönyvül ajánlották a tanároknak. 1882. 4. sz.) Bírálati észrevételek, Közoktatás 1886. 15-19. sz. A rege, monda és mese. Közoktatás 1886. 44-45. sz. A középiskolai tanítás sikertelenségének legfõbb oka. Közoktatás 1887. 18-25. sz. Epizódok Arany János Toldijában Közoktatás 1888. 35-36. sz. Szolgálhat-e eposzi mintául Arany János Toldija az iskolában? Közoktatás 1888. 37-38. sz. Tárgyi és eszthétikai magyarázatok Arany János Toldijához. Közoktatás 1888. 45-49. sz. A monda és rege. Magyar nyelvõr 1893. Jókai Mór élete és költészete (Felolvasás a Jókai-jubileum alkalmából a megyeház nagytermében 1894.). Cikkek, kisebb elbeszélések (Arany János, Szemere Miklós emlékezete, Falusi élet stb.) a Somogy és Népgazda c. helybeli hetilapokban, melyeknek 1875-tõl 1878-ig munkatársa, illetõleg segédszerkesztõje volt. Azt hiszem egy tanári életpályának mindenféle hivatalos elismerés felett álló minõsítése, kitüntetése a volt


v


Tanári és megyei könyvtár (északi terem). Jelenleg az iskola könyvtára

diákok visszaemlékezésében megfogalmazódó tisztelet és szeretet. Álljon hát itt befejezésül Szepessy László története, aki az 1912-ben megjelent Emlékkönyvben igen meleg hangon emlékezett meg Végh Endre emberi értékeirõl: „...Mily hálás szeretet varázsolja elém a jó öreg „Végh bácsit” is! A történelmet, ha jól emlékszem, a második félévben vette át az igazgatótól. Örültem is neki, meg nem is. Örültem, hogy az fog bennünket tanítani, ki oly szép évzáró beszédekkel gyönyörködtetett bennünket s mert hittem, hogy a viseletet nem fogja a történelemjegy rovására rubrikázni. De féltem is, hogy no, megint egy új tanár! Ugyan milyen lesz? Hát nem vele is a viselet miatt gyûlt meg a bajom. Azaz dehogyis! Nem lett abból baj! Sõt! De hát hogy is volt? Pékó László (most segesvári kántor, úgy hallottam,) ült mellettem jobbról, míg balról Benzsay Sándor. Ez utóbbival mindig egymás kezét gyúrtuk. Pékó leejtette a manzsetta gombját s én fölvettem, de közben Benzsay visszagyömöszölt a pad alá, hogy ne tudjak hirtelen fölkelni. Hamar észrevette a hiányt „Végh bácsi” s mire fölkászálódtam, már zuhogott a pucc: „Te haszontalan, te ennyi ideig a pad alatt voltál? No majd elbánok én veled!” Elõvette a noteszát s ugyancsak sokáig irkált bele. Eh semmi ez, – gondoltam. Még nem ismer. Majd kitörli, ha látja, hogy jól felelek. Csakhogy nem hívott föl ám! Hiába szedtem be óráról órára szóról-szóra, nem feleltetett. Utolsó óra! Föl van adva az TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

egész könyv. Potyognak a szekundák nyakra-fõre. Most se hív ki. Ejnye, ennek már fele se tréfa! Fölállok, jelentkezem, hogy én még nem feleltem! Nohát gyere ki, ha annyira felelhetnéked van! S megforgatott keresztül-kasúl, hogy a végén majd beleizzadtunk mindketten ... „Fiam, te jobban tudod a történelmet, mint én! Ez már aztán igazi egyes!” Veszi a noteszát, hogy bejegyezze. De meghökken; „Mi van ide beírva? Persze azért nem feleltettelek! Mi volt ez? „ Elmondtam a manzsettagomb felemelését, mit a tanár úr félremagyarázott... Erre fölkelt, lejött a katedráról hozzám s kezet szorítva velem az osztály elõtt, így szólt: „Ha úgy volt, bocsáss meg, kedves öcsém, legyünk jó barátok!”... S ha akad majd valaki, aki kiszedegeti a tanítás világtörténelmének aranylapjait s összegyûjti, azt hiszem, ott díszlik majd e kedves história is egy hatvan éves õsz tanárról és egy 12 éves kisdiákról, kiknek békéje fölött az igazság és szeretet szent harmóniája ülte diadalát... ...Kétszeres áhitattal ittam ezután az utolsó évzáró beszéd magasröptû, kerek körmondatait, pompásan virágos stílusát, mert kettõs „nagy embert” láttam „Végh bácsi”-ban: a szív és ész nagyságát. Azóta már meg is halt a jó öreg, de én annyi idõ teltén is rajongva emlegetem, mint a világ legideálisabb tanárát...” 1907. december 1-jén nyugdíjazták Végh Endrét. S e kitûnõ ember 1908. október 10-én távozott az élõk sorából. Reõthy Ferenc


107

Baló Gyula 1855. november 4-én született Nagy-Baczonban, Háromszék megyében, régi nemes székely családból, mely nemességét Apaffy fejedelemtõl kapta. Iskoláit az év, reformátusok székelyudvarhelyi kollégiumában végezte. A tanári pályára a budapesti m.kir. tudományegyetemen készült. 1876-77-ben mint állami ösztöndíjas tanárjelölt három félévben a mûegyetemen is hallgatott egyes tantárgyakat. Miután 1879-ben mennyiségtantermészettan szakos tanári oklevelet kapott a losonci áll. fõgimnáziumban ideigl. helyettes tanárként kezdte pályáját. Mivel nem állandósították, a budapesti tanárképzõ gyakorló fõgimnáziumban 2 tanévben gyakorló tanárként, 2 évben pedig kisegítõ vezetõtanárként dolgozott. A tanszék rendszeresítésére egyhamar nem volt kilátás, a kaposvári áll. fõgimnáziumhoz folyamodott, ahol az 1885/86. iskolai évtõl rendes tanárként dolgozott nyugdíjbavonulásáig. Szaktárgyai mellett néhány évben fizikai földrajzot, szépírást is tanított az alsóbb évfolyamosoknak. Pályájának utolsó éveit leszámítva a VII-VIII. osztályosok osztályfõnöke volt, heti 15-18 órában tanított. Mintaképe volt õ a képzett, lelkiismeretes tanárnak. Szaklapokban megjelenõ cikkei komoly módszertani felkészültségét igazolják. A Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyben jelent meg: „Az irracionális szám tanításának módszeréhez” címû írása. Tudományos dolgozatai a helyi lapokon kívül megjelentek még a Felsõ-nép és Polg. isk. Közlönyben: „A rajzoló geometria tanításának módszeréhez”” Utóbbit a Kaposvári M. Kir. Állami Fõgymnasium értesítõje Az 1886-87. iskolai évrõl is kiadta, mivel ezen programértekezés egyben pedagógiai hitvallása is a tudatosan dolgozó kiváló tanárnak. Néhány gondolat: „Nagy és messze kiható nehéz foglalkozás a tanítva nevelés.” „... csak a rendszeresen közlött ismeret az, mely nemcsak maradandó nyomokat hagy maga után, de egyszersmind edzi a lelket és utmutatásul szolgál az egyedüllét útján”. Az akkor újank számító „Herbart-i paedagogia” követõjeként a következõként vall: „A physika is mint különösen exact tudomány, hol a fogalmak, törvények pontos és helyes felfogása a fõdolog s a hol épen a törvények megértése bizonyos gondolkodási érettséget illetõleg annak bizonyos fokát feltételezi, kell hogy lélektani alapra fektetett módszer szerint tanítassék.” A Herbart-Ziller-Stoy féle didaktika 4 formális fokát a fizikára a következõképpen gondolta: 1. Elõkészítõ (Analysis) 2. Az új anyag tárgyalása (Synthesis) 3. Összehasonlítás (Associatio) 4. Beiktatása a tudomány rendszerében a kellõ helyre (Systema) 5. A megállapított törvény alkalmazása, (Functio) gyakorlás a módszeres gondolkodásban. A programértekezés az egyenletes és egyenletesen változó mozgás tanításában mutatja be az említett sarkalatos pontokat. 108

Ezek után nem lehet meglepõ, hogy a fõgimnáziumot gyakorlóhellyé nevezte ki a minisztérium, s az iskola késõbbi tanára, KengyelMiklós ösztöndíjas gyakorló tanár Baló Gyula vezetésével tanította a VII. osztályban a fizikát. „Fizika a középiskolákf elsõbb osztályai számára” írt tankönyvét 1907-ben Sárospatakon adták ki. Neve összeforrt a természettani szertár fejlesztésével. Több mint 30 évig alakította a felsõ osztálybeli fizika tanítás szükségele-teinek megfelelõen az eszköz-állományt. Több budapesti kerületi középiskolát, az év. ref. és gyakorló iskolai fõgimnáziumot, fõreáliskolát keresett fel, gyárakat, mûhelyeket látogatott meg tapasztalat szerzése céljából az új épület új fizikai szertárának berendezése elõtt. „A bútorzatról és házi fölszerelésrõl a használat második éve után is csak dicsérõleg szólhatunk.” 1886-90. között a m. kir. központi meteorológiai intézet részére naponta háromszor történõ megfigyeléseket Baló tanár úr vezetésével végezték diájai. Mint szaktanár kozmográfiai kirándulást vezetett a honvédtérre, elvitte tanítványait a jéggyár, a cukorgyár, a pécsi országos kiállítás megtekintésére. Osztályfõnökként szívesen szervezett egész napos természetjárást a nádasdi-, a kislaki erdõbe, sokszor kísérte a középkorú tanár tanítványait torna kirándulások, menetgyakorlatok alkalmából. „Hazafiats intenciótól vezéreltetve” szervezte a tanári kar a Fiume-Zágráb kirándulást a 105 jelentkezõ diáknak, amelynek szintén kísérõjeként utazott. Erõs nemzeti érzése diktálta, hogy diákjaival megtekintse


v


Jádon az ottani õskori sírhalmakat, a Szt.-Egyedapátság temploma romjait. A szigetvári, somogyvári nevezetességek meglátogatása is kedves emléke lett a résztvevõ tanulóknak. A gimnázium új épületének még szabad telkén 1896. április 18-án az emlékezetes ezredévi faültetéskor VII. osztályával a Szt. István fáját (díszhársfát) kapta ápolásra. A szorosan vett tanári munkán kívül a tanári kar tagjaihoz hasonlóan, mint különbözõ egyletek, körök tisztviselõje, választmányi tagja anyagilag is jelentékeny támogatásban részesítette a különbözõ országos és helyi tudományos és kulturális egyesületeket. Az országos középiskolai tanáregyesület alapszabályainak megfelelõleg tanári kört alakítottak, ahol a népszerû felolvasások egyik szereplõjeként 1897. március 20-án volt a „Szabad elõadás a villamosság körébõl” (kísérletekkel), a helybeli kaszinóban tartott „mutatványos elõadást a Napról”. Az iskola rászoruló diákjait rendes s rendkívüli segélyekkel, köztartással és segítõ könyvtár révén támogató Segítõ Egyesületnek pártolótagja volt, a választmánytól kiküldött számvizsgáló bizottságban 15 éven át ellenõrizte gazdálkodásukat. 1891-ben lett a fizika és mathematikai társulat rendes tagja. Fennállásáig a gõzgépkezelõket és kazánfûtõket vizsgáló-bizottság rendes tagjaként tevékenykedett. Évtizedeken keresztül az ev. ref. egyházközösségi tanács rendes tagja; 1908-tõl Kaposvár r. t. város képviselõ testületének is tagja lett. Mintaképe volt õ a képzett, lelkiismeretes tanárnak, a hû kollégának, köszöntötte a jubileumi alkalmából az igazgatót, a tanári kar bizalmából a „Danilovics János” és a „II. Rákóczi Ferenc jutalomdíj” alapítványokban elnöki, megbízotti feladatokat látott el. „Az 1905. tanévet bezáró tanácskozáson amilyen váratlan és mesterkéletlen, olyan szeretetrõl, tiszteletrõl és elismerésrõl tanuskodó meleg ovádióban részesítette a tanári kar Baló Gyula kartásunkat, tanári mûködésének 25-ik éve alkalmából.” Az igazgató köszönettel emlékezett „magas színvonalú önzetlen és buzgó munkásságáról, mellyel az eltöltött 20 év alatt teljes fõgimnáziummá fejlesztett intézetünk jó hírnevének meglapításához hozzájárult.” Kiemelte az „egészséges testületi szellem meghonosításában, valamint a tanári tekintéynek kifelé való érvényesítésében szerzett érdemeit.” A minisztérium bizalmából kormányképviselõként érettségi elnök volt a csurgói ref.fõgimnáziumban 1910-ben, 1913-ban pedig a mezõtúri református fõgimnáziumban. „A világhábárú nehéz éveiben példát adott mindnyájunknak, miként kell még a legnehezebb viszonyok között is törhetetlen energiával, lankadatlan munkabírással, soha nem csüggedõ bizalommal dolgozni a magyar ifjúságért.” 41 évi munka után nyugalomba vonulását követõen megbízta az illetékes hatóság az országos menekültügyi hivatal kaposvári kirendletségének vezetésével. Azon fáradozott, hogy a szívéhez mindig közel álló, otthonukból kiüldözött magyarok, fõleg erdélyiek sorsán könnyíthessen. TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

A természetrajzi szertár

1924. november 29-én halálhírét nagy megdöbbenés fogadta. A tornateremben felállított ravatalához kivonult az egész tanulóifjúság a tantestülettel együtt. A gyászszertartás befejeztével egykori növendéke és tanártársa a latin-görög szakos Pintér Lajos mondott megható beszédet. A hálás volt tanítványok, kartársak, a megye, a város s más hatóságok küldötteivel az élen kísérték utolsó útjára, a tanárokkal együtt a diákok, ahol a sírnál Aradi Zsolt VII. osztályos tanuló mondott utolsó „Isten hozzád”-ot: „Egész lényében szép harmóniában olvadt össze az ifjúságot atyailag szeretõ, képzett tanár, a lelkiismeretes, kötelességteljesítõ ember és a közér lelkesülõ társadalmi férfiú. Izig, vérig magyar volt, ... ezek miatt intünk könnyes búcsut feléje”. Gál Józsefné


109

Bécsy Márton A kaposvári M.Kir. Állami Fõgimnáziumot 1897-tõl 1948-ig három szervesen kapcsolódó objektum jelentette. A német reneszánsz stílusban épült iskolapalota, a tágas udvara és a velük szorosan egybeépült Szent Imre templom. Amikor a város vezetõsége elhatározta, hogy a Fõ-utcai iskolaépület helyett, mivel az már szûk lett és tovább nem bõvíthetõ, a milleneum évében, új épületet hoz létre, határozatában azt is kimondta, hogy templom is épüljön. Indoklásában az iskola történelmi múltjára, a nevelési tradíciókra és arra a tényre hivatkozott, hogy az új épülettõl a Fõ-utcai templom messze van és a diákság napi közlekedése a nagy forgalom miatt veszélyes. (Ebben az idõben a tanítás reggeli misehallgatással kezdõdött. Már a tervezési idõszakban bebizonyosodott, hogy az építési költségek meghaladják a fölajánlott összeget. A város módosította tervét. Elõbb az iskolapalota épüljön fel és csak utána, döntõen közadakozásból, lássanak hozzá a templom megépítéséhez. Így is történt. Ekkor lett újólag ismertté Bécsy Márton hittanár neve. (Elõzõleg Prilisauer A. gimn. tanárral együtt megírta és kiadata „A kaposvári m.kir. állami fõgimnázium története 1805-1895” c. mûvet.) Bécsy Márton vállalta és élére állt a közadakozás megszervezésének. Ki is volt Bécsy Márton? 1858. március 12-én született Lébényszentmiklóson (Sopron m.). Édesapja B. Márton helyi szabómester volt. Gimnáziumi elsõ osatályát Mosonmagyaróvárott, a többi gimnáziumi osztályát – kis – szemináriumi növendékként – Gyõrött végezte. Ott is érettségiztt 1877-ben. Teológiai tanulmányait Gyõrött kezdte (1877), és 1878-ban Veszprémben folytatta. 1879-tõl a budapesti Központi szeminárium hallgatója. Tanulmányait 1882-ben fejezte be és még ezen év június 29-én pappá szentelték. 1882-ben Lesencetomajon, 1883-ban Devecserben, 1884-tõl Kaposvárott káplán. Az 1887/88-as tanévben ideiglenesen – Hock János utódaként – 1888. június 18-tól 1920. május 1-ig – négy hónap kivételével (191. ápr-júl.) – a kaposi gimnázium kinevezett hittanára. Érdemeinek elismeréseként 1920. április 30-tól veszpérmi kanonoknaknevezték ki. 1921tõl számtalan papi méltóságot nyert el 1945. március 19-én Káptalanfüreden halt meg. Mivel emelkedett a neves tanárok sorába? a.) Történész munkájával. Ezen irányú munkássága kapcsolódik Kaposvár török alóli felszabadulásának kétszázéves évfordulójának megünnepléséhez (1885), eseményeinek kutatásához, és az iskola történetének elsõ tudományos megírásához (1896.). Munkája elismeréseként a megyei történelmi és régészeti társulat titkárává választotta. b.) Közéleti tevékenységével. Az iskolában nemcsak hittanári teendõket végzett, de 1898-tól – sokáig – az ifjúsági segítõ egyesület pénztárosa, könyvtárosa, az iskolai köztartás felügyelõje, a gimnáziumi választmány tagja. Számtalan városi funkcióit is felvállalt. A 110

zárdaiskolák – Irgalmas Nõvérek – igazgatója 18881920. között, tagja a vármegyei törvényhatóságnak és a városi iskolaszéknek. 1898-tól szentszéki ülnök, 1906-tól tiszteletbeli kanonok. Közéleti tevékenységének meghatározó eredménye a Szent Imre templom fölépítése. Buzgósága nyomán 150000 korona gyûlt össze. Ezért is érezhette, hogy az 1912. nov. 5-én felszentelt templom a „saját” mûve is. Elmondható, hogy „lázas”, sokoldalú tevékenységet folytatott. Mivel magyarázhatók sikerei? Két dologgal. Az egyik, hogy pontosan és helyesen ismerte az iskola múltját és az ismeret birtokában, arra alapozva, tudatosan végzte munkáját. A kaposvári gimnázium katolikus alapítású intézetként kezdte meg mûködését. Államosítása után is megmaradt katolikus jellegû iskolának. Az 1869-ben kötött szerzõdésben rögzítették, hogy a katolikus hittanár – továbbra is – a testület rendes tagja lesz, rendes tanári fizetés illeti meg. Ennek tudatában végezte munkáját, szervezte teendõit. (Több hittanár más tárgyat is tanított. Pl. magyart, franciát, stb.) Az általa szervezett zarándoklatok, kirándulások beépültek a tanítás rendjébe. Prédikációinak témáit kapcsolta az iskola életéhez. Az iskola énekkara egyúttal a templom énekkaraként is mûködött. A másik tényezõ, hogy szeretett tanítani. Tanítványai elismerték tudástá. Fõleg munkásságának elsõ szakaszában – úgy 1913-ig – szavának, htszónoki gondolatainak kötelezõ jellegû érvénye volt. Tárgyát


v


Az iskola udvara 1912-ben a 12 osztállyal. Háttérben az 1912. november 5-én, Szt. Imre herceg napján felavatott ifjúsági római katolikus Szent Imre templom

nemcsak tanította, de mûvelte is. Közremûködõje – elõadója – volt annak az országos bizottságnak, mely a hittankönyv megreformálásán, a hitoktatás tanítása, ellenõrzése módszerének javításán fáradozott. 33 évig volt tanára az iskolának. Az 1919-es eltávolítása fájt neki, de nem törte meg. Ezt bizonyítja a feletteseinek írott levele, jelentése is. „Mihelyt alkalmas hely lesz a tanításra akár a Kat. Körben, akár a Szent Imre templomban, esetleg talán a zárdában, elõadásaimat azonnal zavartalanul folytatni fogom és tudom is.” A sok munkában kissé megfáradt. Kora (62 éves volt) és kanonoki kinevezése miatt hagyta el az iskolát. Távozása elég gyors volt és váratlanul érte az iskolát. TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

Pótlásáról nem is tudtak azonnal gondoskodni. Az 1920/21-es tanévben, október végéig, Antoni Rezsõ világi tanár tanította a hittant. Ekkor kapcsolódott be Kõszeghy Antal önálló hitoktató. Tanári mûködése idején – tanárként, papként – sok kollégája temetésén vett részt. Az iskolai Értesítõkben több örökre távozó társáról írt megemlékezést. Õ maga csendben ment el. Haláláról csak közvetve értesültek társai, tanítványai. A háborús események miatt temetésén csak kevesen lehettek jelen. A méltató megemlékezés is elmaradt. A többi hittanárhoz hasonlóan az Õ neve is feledésbe merült. Többet érdemelt volna. Dr. Miklós Endre nyugdíjas tanár


111

Sas (Schvannauer) Ferenc 1857. február 22-én Zsámbékon, Pest megyében, római katolikus családban született. Elemi iskoláit szülõföldjén, a gimnáziumot az esztergomi katolikus fõgimnáziumban végezte. 1878-tól 1883-ig a budapesti egyetemet látogatta. Egyetemi tanulmányai befejezése után két évig magántanítással foglalkozott. 1886-tól 1889-ig a fõvárosban dolgozott nevelõként, majd az 1889/90. iskolai évben kisegítõ világi tanár volt a priaristák máramarosszigeti gimnáziumában. Innen áthelyezték Selmecbányára, ahol három évet töltött. A kövtkezõ iskolai év elsõ felében a tanárképzõ intézet gyakorló fõgimnáziumában tanított. 1894 elején állami szolgálatba lépett, s a közoktatási miniszter a kaposvári állami fõgimnáziumba nevezte ki helyettes tanárnak februárban. 1894 elején a kaposvári gimnázium komoly tanárhiánnyal küzdött, ugyanis sokan távoztak az iskolából, többen pedig betegség miatt hosszabb ideig szabadságukat töltötték. Így került az iskolába Zsámboki Gyula tanár helyett Lähne Alfréd, latin-görög szakos nagyszebeni gimnáziumi tanár, aki komoly betegsége miatt januárban az iskolaév végéig szintén szabadságolását kérte. Az õ óráinak ellátására nevezte ki a minisztérium Schvannauer Ferenc okleveles tanárjelöltet. Lähne Alfréd a következõ tanévben lemondott állásáról és Schvannauer Ferenc helyettes tanárt a minisztérium rendes tanárrá nevezte ki. Latin és görög nyelvet tanított, de az I/B osztály fõnökeként magyart is. Mivel Beksits Ignác tornatanár is szabadságot kért megrendült egészségi állapota miatt, a VII-VIII. osztályokban a torna tanítását is rábízták. Az iskola ifjúsági könyvtárának kezelését az 1894/95-ös tanévben kettéválasztották, és a II-IV. osztályok számára összeállított könyvgyûjtemény kezelését Schvannauer Ferencre bízták. A szaktanárok segítségével nagy gonddal irányította és ellenõrizte az alsóbb osztályos diákok olvasmányokkal való ellátását, s a könyvtár állományát jelentõs mértékben gyarapította. A felsõbb osztályok könyveit ugyanakkor Endrei Ákos tanár kezelte. Kettejükhöz az 1902-1903-as tanévben Donka István is csatlakozott. Az ifjúsági knyvtárt az 1904/1905-ös tanévet megelõzõ szünidõben Steller Ignác újból rendezte, s ettõl kezdve õ is kezelte. Tanári feladatainak ellátása mellett 1898-ban a budapesti filológiai társaság tagja lett, s 1903-ban beválasztották az ifjúsági Szent Imre templom építõbizottságába is. 1905. március 30-tól betegség miatt a tanév végéig szabadságra kényszerült. 1909-tõl 1914-ig, majd a háború után 1920-tól 1923ig francia nyelvet is oktatott, s a gimnázium jubileumi emlékkönyvében így foglalta össze a francia nyelv tanításának történetét iskolánkban: „A francia nyelv intézetünkben az 1857-58. isk. évben fordul elõ legelõször, mint rendkívüli tárgy, 112

tanulta 11 tanuló. Elõadója: Németh Károly h. tanár volt, kinek az 1858-59. isk. évben történt távozása után e tárgy tanítása több évig szünetelt. Az 1863-64. isk. évben 17 tanuló vett részt a Népessy Károly hittanár francia nyelvi tanfolyamában. Az 1869-73-ig terjedõ években Fail Attila igazgató tanította e nyelvet heti 4 órában. Az elsõ évben 22 tanuló, az utolsóban már csak 6 tanuló vett részt a tanításban. Ezután még Végh Endre (1874-82.), Okányi Pál (1882-88. és 1890-91.), Schambach Gyula (1894-1908.) és 1909-tõl Sas Ferenc tanárok tanították a francia nyelve. A múlt isk. évben 14 tanuló vett részt a kurzusban. A tanításért 1888-ig 10, azóta 20 koronát kellett fizetni. Tankönyvül 1894-ig a Ploetz-féle francia nyelvtant használták, ekkor Bartos-Chovancsák francia nyelv– és olvasókönyvét hozták be.” 1912-ben a jubileumi emlékkönyvhöz statisztikai adatokat gyûjtött a görögpótló tárgyakat választó tanulókról, kollégáitól pedig a könyvben szereplõ értekezéseket gyûjtötte össze. 1991-ben nevét Schvannauerrõl Sasra változtatta. A kaposvári katolikus kör választmányi tagjaként tevékenykedett, s az iskola igazgatója 1913-ban három évre a tandíjkezeléssel bízta meg. (A tandíj ekkor 60 korona volt, s csekken kellett a postatakarékpénztárban befizetni). Az elsõ világháború alatt a bevonulások miatt ismét tanárhiány lépett fel, s a gimnázium tanárai kollégáik


v


A tornaterem

óráinak helyettesítése mellett a város más iskoláit is kisegítették, hogy mûködõképesek maradhassanak. Sas Ferenc a felsõ kereskedelmi iskolában adott órákat 1914-tõl 1917-ig. ezen kívül buzgón részt vett a diákok szederlevél-, csalán– és fémgyûjtésének, valamint a katonák karácsonyi ajándékára történet gyûjtésnek szervezésében. 1925-ben betegsége miatt ismét hosszabb idõt töltött szabadságon, majd a következõ évben németet tanított, s 1927. júliusában szolgálati éveinek betöltése után nyugdíjba vonult, de decemberig még helyettesítette egy beteg tanártársát. Az iskola igazgatója így méltatta Sas Ferenc tevékenységét az iskola 1928/29-es értesítõjében: „Sas Ferenc 38 évi tanári szolgálatából 34 évet töltött egyfolytában az intézetnél szorgalmas és kitartó tanári munkában. Szerencsés, nyugodt természetének, nemes jellemének alapvonása a szeretet, szerette kis családját, szerette jó kollégáit, szerette a munkát és talán legjobban szerette a gondjaira bízott tanuló ifjúságot, amelynek mindvégig atyai jóakarója és pártfogója volt. Növendékei olykor vissza is éltek jóságával, szelídségével, de derûs lelkét nem tudták elkeseríteni a fegyelmezés okozta nehéz gondok és bõven kárpótolta õt az iskolai bajokért az az általános tisztelet és nagyrabecsülés, amelyben nemcsak kollégái részérõl, hanem TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

künn a társadalomban és különösen volt tanítványai részérõl is mindenkor részesült. Igazgatói és tanárai közt nincs egy sem, akivel ne lett volna mindenkor a legjobb kartársi és baráti viszonyban és talán az élet bajaival dacoló derûs életfelfogása tartotta meg hos�szú szolgálata legvégéig testi-lelki frissességben és munkabírásban.” 1941. szeptember 5-én halt meg. Halála váratlanul érte azokat, akik ismerték, „hiszen elõrehaladott kora ellenére is egészségben, kivételes testi-lelki frissességben töltötte napjait.” Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján kísérték utolsó útjára rokonai, tisztelõi és tanítványai. Az 1941-es tanév értesítõjében az igazgató így emlékezett meg róla: „A latin és görög nyelveknek volt nagyképzettségû tanár, de széleskörû érdeklõdése a modern nyelvekre is kiterjedt. Tanítványainak igazi atyja volt, akik szintén rajongásig szerették tanárjukat. Egyénisége, ahol csak megjelent, mindenütt szeretetet árasztott, társaságban, tanári szobában s az ifjúság között. A szegénysorsú támogatásra érdemes tanulók benne mindig önzetlen pártfogóra találtak, aki anyagi áldozatoktól sem riadt vissza. S az iskolán kívül is igazi krisztusi szeretettel, szociális érzékkel támogatta a szûkölködõket és szegényeket.” Lassu Ferenc


113

Szabó Alajos 1877. december 7-én született Kecskeméten, Pest-PlisSolt-Kis-Kún vármegyében, római katolikus családban. Szülõvárosában végezte gimnáziumi tanulmányait, ott is érettségizett 1896-ban. Egyetemi tanulmányaiból 6 félévet a kolozsvári, 2 félévet a lipcsei tudományegyetemen töltött. Tanári oklevelét a kolozsvári országos középiskolai tanárvizsgáló bizottságtól nyerte 1902. október 18-án a görög és latin nyelvbõl. 1899-tõl tanított a nagykárolyi római kat. fõgimnáziumban 2 évig, majd egy-egy évig a rákospalotai és a soproni magánfõgimnáziumokban. 1905. március 12-én került a kaposvári állami fõgimnáziumba mint okl. helyettes tanár, s még az év októberében rendes tanárrá nevezték ki. 1909 óta vezetõ tanára volt a Markovits-féle gyorsíró körnek. Tanulóival rendszeresen részt vett az országos gyorsíró versenyeken, rendszerint sikerrel; ünnepsége szervezett Kónyi Manó – aki 1853 és 1856 között iskolánk tanulója volt, késõbb a magyar országgyûlés elsõ gyorsírófõnöke, s neki köszönhetõ, hogy pl. Deák Ferenc, Andrásy Gyula, Somssich Pál fontos beszédei fennmaradtak –, emléktáblája leleplezése alkalmából. Az 1912-es emlékkönyvben összefoglalta a vármegyei könyvtár történetét. Az ifjúsági könyvtár (1905-1906.), majd késõbb a tanári és a vármegyei könyvtár õre volt; számos bejegyzése tanusítja lelkiismeretes munkáját, melynek segítségével pontosabbá tette a gyakran hiányosan adatolt kiadványokat. Az 1900. évi világkiállítás alkalmából eljutott Párizsba; 1913-ban pedig Faragó Lajos tanártársával és Fehér Henrik egészségtanár-iskolaorvossal együtt 21 diák vezetõjeként Rómában töltött két hetet, és lelkesen számolt be „az örök városban” szerzett élményeikrõl, nem csupán az antik emlékeket, de Garibaldi, Tasso és Mezzofanti bíboros alakját is felidézve. Ugyancsak emlékezetes sorai maradtak fenn az 1908/9-es évkönyvben a Szigetvárra, valamint a somogyvári apátság romjaihoz, Kupavárhoz: „középkori közmûvelõdésünk egyik nevezetes tûzhelyéhez” vezetett kirándulásukról: Ha fenséges küzdelem helyén, a dicsõ õsök porai felett járva meg is tartottuk Vörösmartynak az oroszlán-emlékbe vésett szavait: Honfi, ha fellépsz düledék várára Szigetnek, Sírva ne említs szót sajnos eleste felõl. Ott a hõs Zrínyi körül bátor daliái nyugosznak, Gyönge panasz-szózat bántja nagy álmaikat most lehetetlen síró panasszal arra nem gondolni, hogy a magyar nem bízhatott soha, nem is bízhatik soha idegen segítségben és mégsem érzi elhagyatottságában sem a magyar nemzet az összetartás szükségét.” 114

A tanári és megyei könyvtár (déli terem) Jelenleg tanári szoba

Szívesen kísérte tanítványait a ballakuti és a kislaki forráshoz szervezett kirándulásokon is, hogy a természet, az élõvilág szeretetére nevelje õket. Az 1939/40-es évkönyvben nyugalomba vonulását jelentik be, és emelkedett szavakkal búcsúztatják: „Munkálkodása nyomán a hellén és latin szellem a legtisztább csatornákon át csörgedetett három és fél évtizeden át a modern XX. század somogyi diákjainak a lelkébe. A rend és apontosság embere volt... S hogy sikerült utat találnia növendékei szívéhez, bizonyítja az, hogy volt tanítványai hálájuk kifejezéseképen róla elnevezett jutalomdíjat alapítottak. A könyvtárszobákban, az iskola „könyvesházában” érezte igazán otthon magát. 1913-ban vette át a könyvtár vezetését, s ez éppenséggel nem volt könnyû feladat, mert a megyei könyvtárral egyesített tanári könyvtár már 1912 végén közel 14.000 kötetbõl állt és sok tekintetben rendezésre várt.”


v


Gyorsírás-dolgozat, 1928/29-bõl


v


115

Nyugodt és derûs õszt kívántak neki, gazdag szüretet – a 40/41-es évkönyvben pedig már végsõ búcsút vesznek tõle: „Halkan, szinte észrevétlenül távozott körünkbõl, olyan halkan, mint amilyen halk volt az élete. Legyen osztályrésze a dunántúli lankás temetõ ölén az örök béke, amit igazi humanistaként életében is mindig áhított.” Tanári, emberi alakját szeretettel, humorral és hálával idézi fel dr. Bodosi Mihály fõorvos, olimpikon, városunk díszpolgára, egy, a tanár úr kalapja körül kialakult bonyodalom ürügyén. A drága, elegáns kalapot rendszerint õ vette át az akkoriban filozófiát is tanító „Zeusz”-tól, s egyetlen lendülettel felcsapta a fogasra. Egy ízben azonban hiányzott a kampó gombja, s felnyársalta a kalapot. Rettegve várták, érettségi elõtt, hogy a hirtelen jött: „akarattal tettétek...” vádemelést miféle megtorlás

követi majd. A bocsánatkérés, persze, az igazgató úr színe elõtt („Nem körültekintõen jártam el...” nem maradhatott el, de aztán: „Egy hét múlva volt filozófia óránk. Amikor belépett Szabó tanár úr, az osztály feszes, néma vigyázz-ban várta a szokásos fejbiccentését és a megszokott mozdulatokat. De õ nem biccentett és a kalapját sem lendítette-tartotta méltósággal az osztály felé, hanem levette és maga akasztotta helyreállított szélsõ kampóra. „Üljenek le”, mindössze annyit mondott, és az osztály arra gondolt, hogy valóban megérdemli a „bölcs Zeusz” nevet... Életem során sok nehéz helyzetbe kerültem,d e egyik sem hagyott bennem olyan szelíd, derûs nyomot, mint a kalap-ügy. Mindenesetre azóta a filozófia sem idegen a számomra...” Papp Árpád

Szabó Ferenc könyvtárából hagyományozott könyv, aláírásával: Ex Bibliotheca Francisci Szabó Direktor GYMN. Kapos

116


v


Kengyel Miklós 1883. május 5-én született Csetneken (Gömör megyében). Középiskolai tanulmányait a dobsinai állami polgári iskolában, majd az V. osztályt a rozsnyói ágostai hitvallású evangélikus fõgimnáziumban végezte. 19011905-ben a budapesti tudományegyetem bölcsészeti fakultásának volt a hallgatója, ahol 1906-ban mennyiség– és természettanból szerzett oklevelet. Az 1905/06-os tanévben a kaposvári állami fõ gimnáziumban volt ösztöndíjas gyakorló tanár. Pályáját a nagykállói állami fõgimnáziumban kezdte. 1909-tõl 32 éven át, nyugalomba vonulásáig a kaposvári állami fõgimnáziumban mûködött. Szaktárgyai mellett több mint 10 éven át tanított rajzoló mértant, de elõfordult, hogy a végzõsöknek még közgazdaságtant is. Pályája kezdetén és a végén volt 12 éven keresztül osztályfõnök, leginkább a VII. és a VIII. osztályokban, de az utolsó osztályát harmadikos koruktól vitte az érettségiig. Általában heti 17 órában tanított, a háborús években azonban 23-ra is nõtt az óraszáma, de a menekült tanárok befogadása idején csak 13 órája volt hetente. Tanulmányi kirándulásokra szívesen kísérte tanítványait, ahol a gyárlátogatás, a kulturális, egyházi élet tanulmányozása, a nevezetességek megtekintése mellett õsi népszokások, népviselet és háziipar megismerése volt a cél. A tanári kar tagjai, mint különbözõ egyletek, körök tisztviselõi, választmányi tagjai, anyagilag is jelentékeny támogatásban részesítették a különbözõ helyi és országos, tudományos, kulturális egyesületeket. Õ az ifjúsági Segítõ Egyesületben már az elsõ évtõl a választmány megbízásából számvizsgálói feladatot töltött be, 1932-tõl pedig a vezetõje, pénztárosa is lett. A kaposvári Szabad Lyceum keretében vetített képes elõadást tartott a földrengésekrõl 1910-ben. 1911-tõl az egyesület pénztárosaként is tevékenykedett. Óraadóként tanított az iparos- és kereskedelmi tanonciskoláan, késõbb a felsõ kereskedelmi tanonciskolában is. A háború után a „népfõiskolában és technológiai szaktanfolyamon számtant és mértant”, késõbb már természettant is tanított, de tartott elõadásokat a csendõrtisztikar részére is. A 1911-12-es tanévtõl lett a Tanárok Özvegyeit és Árváit Segítõ Országos Egyesület választmányi tagja, az 1916-17-es tanévtõl már a helyi fiók elnökeként tevékenykedett. Ekkor alakult a Kaposvári Tanügyi Tisztviselõk Beszerzõ Csoportja, melyhez majdnem minden tanár csatlakozott, ennek helyettes igazgatójává választották. Miután beleolvadtak a Somogy megyei Köztisztviselõk Beszerzõ Csoportjába, az ügyeik intézésére kiküldött bizottság elnöke, s ugyanakkor még a Somogy megyei Leányközép-iskolai Egyesület ellenõre is lett. Készségesen kapcsolódott be a város társadalmi, kulturális megmozdulásaiba is. 1921-tõl a kaposvári Nemzeti Kaszino számvizsgálója, 1926-tól a könyvtárosa. Nevéhez fûzõdik az igen sok munkával járó könyvtári címjegyzék elsõ 3 kötetének összeállítása. TÁNCSICS PEDAGÓGIUM

v

Ebben szívesen támaszkodott megbízható diákjai segítségére. Közben megválasztották a Kaposvári Zenei Egyesület titkárának is. A helyi evangélikus esperesi hivatalban õrzött jegyzõkönyvek szerint az 1937-ben alakult Bethlen Gábor Szövetség alapító tagja volt. A dokumentumokban az utolsó jegyzõkönyv dátuma 1948. március 28. Az elsõ világháború kitörése idején, amikor diákokat, tanárokat soroztak be, Kengyel Miklós a hadba vonultak hozzátartozóinak és tanári özvegyek és árváik javára gyûjtött tanári adományokat. „Az õ buzgó utánjárásának is köszönhetõ az intézet részérõl történt hadi kölcsön-jegyzésének fényes eredménye”, melyért nem maradt el a miniszteri elismerés sem. A tanítás anyagában is látszott a háború hatása. A fizika órákon bõvebben tárgyalták a repülõgépeket, a tengeralattjárókat, az ágyukat, a távírót, de amatematika órákon is szerepeltek háborús példák, megmagyarázták a hadi kölcsönt és az azzal járó anyagi hasznot. A helybeli tanulók Kengyel Miklós vezetésével sokféle hasznos munkát végeztek a népsegítõ irodában küldöncként, írnokként. Mentõszolgálatot teljesítettek, gyógynövényeket gyûjtöttek. A régi jegyzõkönyveket olvasva megtudhatjuk, hogy 1918-20. között az intézet dolgozói, tanulói is nehéz napokat éltek át. Kárpáti Kelemen fõigazgató 1920. február 7-20-i hivatalos látogatásának jegyzõkönyve szerint: „A múlt iskolai tanári testületbõl hiányzik hét tanár – köztük Kengyel Miklós is –, akik a letûnt proletárdiktatúrát szóval, tettel támogatták, szolgálták és e magatartásuk


117

miatt a magas közoktatási kormány rendeletére szabadságoltattak és fegyelmi bíróság elé állíttattak.” Andrássy Antal: Adatok a Kaposvári Állami Fiúgimnázium történetéhez (1918-19.) c. írásában említést tesz az 1919. aug. 14-i „bizalmas értekezlet” jegyzõkönyvérõl, amely szerint 11 tanár megbélyegzi néhány kollégáját és felelõsségre vonásukat követeli. Baló Gyula tanár javaslatára Pongrácz igazgató leszavaztatja a 11 tanárt, akik „nagy többségben elítélik tanár kollégáikat”, ... „nevezett tanárokkal a szolidaritást megtagadjuk és velük többé együtt ne mûködjünk” ... indítványozza -...” ezek nevét a mai ülés határozatából kifolyóan a karhatalmi parancsnokság tudomására hozzuk.” A hét megbélyegzett még az iskolába sem léphetett be. Kengyel Miklós és Geszti Ágost esetében megjegyezték, hogy nagyobb mérvû kommunista agitációról nincs tudomásuk. 1920. november 9-15-i tankerületi fõigazgatói látogatás jegyzõkönyvében már nem szerepel hiányzóként a fenti két tanár neve: „... a testület jelen összetételében mentes olyan elemektõl, melyek a közrend s államérdek szempontjából kifogás alá esnének. Elnök nem vett észre egyetlen olyan jelenséget sem, amely bizalmatlanságra adhatna okot.” Tíz év elteltével a tanker, kir. fõigazgató Kengyel Miklóst az igazgatóhelyettesi teendõk ellátásával bízta meg. Öt év múlva, ‘1937. dec. 31-én kelt legfelsõbb elhatározásával igazgatói címmel tüntette ki Magyarország Fõméltóságú Kormányzója.” 1939-ben a szülõi értekezleten mint igazgatóhelyettes tájékoztatott a Diákkaptár munkájáról, melynek keretében mûködõ ifjúság kivette részét az idõszerû gazdasági megmozdulásban – gyûjtõmunkában, termelõ munkában, állatgondozásban –, élénk élet folyt az osztálybankokban. 1940-tõl a Diákkaptár Csoport elnöke volt, amelytõl még nyugdíjba vonulásával sem vált meg. Masszi Ferenc gyak. gimn. tanár, szakelõadó hivatalos látogatásáról 1939. máj. 10-én készült jegyzõkönyvben Kengyel Miklós c. igazgatónál tett óralátogatásról a következõket olvashatjuk: „Helyes irányítással a tanulók közösen dolgoznak, az Elnök közbevetett kérdéseire is elég tájékozottságot és gyakorlati készséget árultak el. Nagy gonddal vezetett óravázlatos füzet praktikus feljegyzéseket, kidolgozott példákat tartalmaz.” Jó tanár volt. Értékes munkásságának jutalmazáaát jelentette az is, hogy 1936-tól több alkalommal volt kormány képviselõ érettségi vizsgálatokon: a kõszegi Gyurátz Ferenc ág. h. ev. leánylíceumban, a bonyhádi, késõbb a békéscsabai evangélikus gimnáziumokban. Betöltve 35 évi szolgáalti idejét, 1941. október 1-én vonult nyugalomba. De nem szakadt el az iskolától: az 1947. márc. 5-én a dolgozók gimnáziumában kezdõdõ nyári tanévben mennyiségtant tanított az V. és VI. osztályban heti 6 órában. Az 1947. szept. 1-én induló téli tanévben a VI. és VII. oztály mennyiségtan tanára volt 1948. febr. 5-ig heti 8 órában. Még az 1950-51-es tanévben is találkozhattunk nevével az iskola tanárai között. Búcsúzó kollégái véleménye szerint: „Ritka mértékben volt meg benne a kartársi és baráti érzés. Bizonyára onnan a Felvidékrõl hozta magával, honnan származott és hova 118

A természetrajzi elõadóterem

látogatóba mindig oly szívesen tért vissza. Igazgatói és kartársai között soha nem volt senki, kivel ne lett volna a legjobb viszonyban, s a régebbi s a jelenlegi testületnek is alig akad tagja, kit ne segített volna tanáccsal, útmutatással, s más módon nehézségeken át itt az iskolában és künn az életben. Szerette az intézetet, tudott az intézettel, ennek tanáraival és ifjúságával együtt örülni, vele magát mindig egynek érezni. Meleg szíve fûzte tanítványaihoz, kiknek sorsa iránt akkor is érdeklõdött, mikor már régen távoztak az intézettõl”. Kengyel Miklós (a „MUKI”) tanár képét a ma is élõ öreg diákjai szavaival a következõkben tudnám felidézni: „Mûvelt, sokoldalú tanár volt, egyenlõ mércével mért. Mint a Nemzeti Kaszinó „segédkönyvtárosa” az új könyveket elsõként olvashattam, ... matematika tanárom, aki könyvtáros volt, ... jóvoltából.” (dr. Fábián Imre János ny. járási fõállatorvos) „Népszerû tanár volt. Kitûnõen és végtelen türelemmel gyûrte belénk a differenciál és integrálszámítást.” „Akkoriban a kisasszonyoknak szigorúan tiltva volt, hogy az utcán fiúkkal mutatkozzanak. Ennek ellenõrzésére egy-egy utcai ügyeletes tanárt „delegáltak”, akiknek feladata volt a diákok ellenõrzése. A gimnázium részérõl Kengyel tanár úr vállalta a feladatot, s attól kezdve Kengyel tanár úr és a fiatal, csinos leánygimnáziumi tanár-ellenõr együtt sétáltak éveken át. Persze a diákok hamar kikémlelték az ellenõrzõ körút menetrendjét, s ennek ismeretében a randevúk más utcákba helyezõdtek át.” (dr. Bodosi Mihály ny. fõorvos). „Kiegyensúlyozott, legalább is látszatra problémátlan ember volt, talán kicsit bohém is. Kengyel Miklós fontos és kedves tanáraim közé tartozott, szívesen gondolok rá olyan hosszú-hosszú idõ után is.” (Szondi Béla tanár, mûfordító: Megkésett köszönet) Helyettesítsék ezek a visszaemlékezések a „végsõ búcsú” szavait is, hiszen az 50-es évektõl „eltûnt” a jó Kengyel tanár úr, még haláláról sem találtunk írásos feljegyzést. Gál Józsefné


v


A fizika szertár és dolgozó szoba

A fizikai elõadóterem

A fizika szertár

A rajzterem

A tanári kar az 1930-as években, Dr. Pongrácz Károly igazgatósága idején


v


119

A tantestület az 1949-50-es tanévben. Ülnek (balról): Nádasdi József, Papp Antal, Merő Béla, Ercsey Jakab, H-Kovács Zoltán,. Az álló sorban balról a negyedik Ruisz György

120


v



TÁNCSICS THÁLIA AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1997 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett színészek, előadóművészek, énekesek, zenészek

Thália papjai Immár ötödik alkalom.... Az iskola hívó szavára eljöttek közénk a színművészek, az előadóművészek, az énekesek, a hangszeresek, a zenetanárok. Eljöttek, hogy köszöntsék az Alma Matert, és hogy az Alma Mater is köszönthesse őket. A mi iskolánkban végeztek, itt kaptak valami olyan pluszt, ami kisebb-nagyobb mértékben hatott választandó pályájukra, meghatározó szerepet játszott sorsuk alakulásában.... Megható a ragaszkodásuk, kötődésük a Gimnáziumhoz, s remélem, érzik egykori iskolájuk feléjük áradó szeretetét... Vártuk őket. Köszöntjük őket. Büszkék vagyunk rájuk... Kaposvár, 1997. március Mihályfalvi László igazgató

122

TÁNCSICS THÁLIA

v


Színész születik Dr. Klujber László sok tehetséget indított el Kapos várról. Az egykori táncsicsos tanár ma a város kultu rális igazgatója. Sajnos, legendás diákszínpadát – ahol oly sokan átestek a tapskeresztségen – nem élesztettek újjá... – Ákoskám, ugye megrendezed újra a Borékat? – Á, én nem nyúlok hozzá, csinálja azt csak a Laci bá’! – Pedig én azt szeretném, ha a Somogyi Teátrum egyik sikerdarabja a te nevedhez fűződne... – Na jó, akkor majd megpróbálom. Ez a röpke dialógus dr. Klujber László és a tragikusan elment egyik kedves tanítvány, Bojtor Ákos között zajlott le néhány nappal a szomorú végű badacsonyi kirándulás előtt. A tehetséges Klujber-növendék halála mindenkit megdöbbentett, aki ismerte és szerette, s figyelemmel kísérte színpadi és újságírói sikereit. Rajta kívül vajon hányan tal álkozhattak azzal az embermeleggel, amely a Táncsics Diákszínpad próbáin és szereplésein érződött? Vajon hány fiatalnak jelentett örök alapot az alma materbeli amatőr színjátszótársulat életének ezernyi apró felvonása? A múltat dr. Klujber Lászlóval, a kétszeres Kiváló Együttes művészeti vezetőjével idézzük. – Éppen 15 éve, 1975 januárjában vettem át Szoliva Jánosnétól, az ‘57-ben Krasznai Csöpi bácsi által alapított diákszínpadot. Az 1950-es években dr. Borka Géza vezetésével már működött a diákszínjátszó csoport. Nagy sikerrel adták elő Géza bácsi parodizáló, tanítójellegű színdarabjait. A „művek “ írója dr. Borka Géza volt. A színjátszócsoport az iskolai ünnepségek mellett – azok színhelye a tornaterem volt – a város üzemeinek, vállalatainak ünnepségein is szerepelt (Ez utóbbi helyeken „bohózatokkal” is fellépett.) Krasznai Lajos magas szakmai tudással rendelkező ember. Nagyszerű tanár és kiváló rendező, aki az akkori kor amatőr diákszínjátszásának minden fortélyát ismerte. E kimagasló egyéniség (irodalmár, dramaturg, szerkesztő egy személyben) 15 esztendőn át irányította a színpadi munkát. – Kapott-e Krasznai-tanítványt? – Akkor már nemigen voltak Krasznai-tanítványok. Szoliváné gyerekei maradtak rám, és Szilágyi János (jelenleg a barcsi Gábor Andor Színpad vezetője) kaposvári csoportjából kerültek hozzám a tehetséges tanulók. Olyanok, mint Gelencsér Imre, Lukács Csilla, Herke Tamás, Nagy Miklós és Magyar Tivadar. – Mi volt a Táncsics Diákszínpad első, igazi sikere, amelyet már az ön nevével fémjelzett csapat aratta? – Egy zenés pódiumjáték, Én, József Attila, itt vagyok! címmel – vágja rá nyomban, felcsillanó szemekkel, és már mesél is: – Januártól áprilisig rengeteg munkával egy olyan pro dukció született, amelyet a zalaegerszegi területi döntő TÁNCSICS THÁLIA

v

zsűrije második díjjal jutalmazott. Békés Csabával közösen szereztük a zenéjét, s a rádió többször leadta a Szóljatok, szép szavak! című Asperján György szerkesztette műsorban. Nagy Miklós és Magyar Tivadar (ma már mindketten színészek) játszották József Attilát. Ennek a sikernek kimondhatatlanul örült mindenki, és ez az elismerés további munkára serkentett bennünket. A fegyelemmel sohasem volt baj, hiszen a különböző osztályokból idekerült fiúk-lányok a diákszínjátszás, az egyik legkomplexebb művészet révén szinte naponta találkoztak. Igazi közösség jött létre a csapatmunka által. Ezek a fiatalok őszintén tudtak örülni egymás sikereinek... – Az 1976-os Auróra-versenyen ötödikek lettek A csikó című Solohov darabbal. Alig több, mint hároméves mun kának a gyümölcse érett meg 1978-ra, amikor a Csurgói Diákszínjátszó Napok legjobbjai voltak. Mire „utaztak” ekkor? – Akkoriban a Kiemelt Együttes cím volt a legelőke lőbb az amatőr színjátszók körében. Akik ezt meg akarták szerezni maguknak, legalább négy produkcióval kellett közönség elé lépniük. Mi a József Attila lírai darabbal, Solohov: Jákob Sibalok című művével, Csanádi Imre verseire íródott diákrögtönzésekkel, a Tavaszjátékkal és aNem ritka a főnix című komédiával, valamint a 76-os Ki mit tud?-ra készült Ezt játszottuk 45-től című paródiával mutatkoztunk be. Több mint másfél órát voltunk színpadon. De megérte, egyedül a mi csapatunk nyerte el a címet. – Folyamatosan ívelt felfelé a pálya. A helység kalapá csa, Két szerető szív, Borék, Nácik – mindegyik mű egyegy jelentős állomása annak a sikersorozatnak, amelynek részese lehetett a Táncsics Diákszínpad. Együttese kétszer kapta meg a KISZ KB ösztöndíját, és szintén két alkalommal –‘84-ben és ‘87-ben – Kiváló Együttes címet vehettek át. Az utóbbi három Ki mit tud?-on mindig láthattunk táncsicsost a televízió képernyőjén, s a két helikoni fődíj megszerzésében is döntő szerep jutott a színpadnak. Természetesen a jó darabválasztás is meghatározója volt e sikereknek, de legfőképpen az istenáldotta tehetségeseké a pálma... – Valóban. Ezekben az években olyan stáb jött össze, ami 10 évenként ha egyszer megesik. Néhány név a sok közül: Baksa Lajos, Bojtor Ákos, Kerekes


123

Éva, Hornung Gábor, Berzeviczy Zsolt, Orbán Miklós, Krasznai Zsolt. 1986-ban Boccaccio: Certaldói vásár című zenés darabját, melyet a televízió is felvett, olyan remek színjátszókkal adhattuk elő, mint Új láb Tamás, Leskó Gabi, Domokos István, Torma Zsuzsa, Gál Laura, Varga Csilla és Gavora Zsuzsa. Csak sorolja, sorolja a neveket, egyik keresztnéven sem töprengve. Kristálytisztán emlékezik mindenkire, mindenre. Örömmel gondol tanítványaira: próbákról, fellépések előtti izgalmakról mesél és a siker okozta bizsergető érzésről. Ezek a gyerekek életének részvévé váltak, jólesik a rájuk való emlékezés. Sokan már révbe értek, sokan most teszik a kezdeti lépéseket a színészpályán. Jópáran a művészvilágtól távol: orvosként, ügyvédként, pedagógusként, újságíróként élik mindennapjaikat. Kapcsolataikat a színpad adta élmény alakítja, és a barátságok még most is tartanak... – Az „öregek” elmennek, ám a régiek helyett mindig új talentumokjönnek. A 24 fős jelenlegi színkörben hogy zajlanak a próbák? – Évente 4-6 produkcióra készülünk. Terveink között A filozófus, Candide, Lüszisztraté, Kocsonya Mihály házassága című művek, valamint egy Hamlet-paródia szerepel. Hivatalosan 4-6 órát próbálunk hetente, de ez édeskevés. Gyakoriak a hétvégi találkozások, a téli szünetben pedig közel 30 órát voltunk együtt. Mondhatom, hogy ez a stáb is tehetségesnek tűnik. Fakultációs módon, stúdiószerűen dolgozunk. Kötelező mesterségpróbákat tartunk, és sokat foglalkozunk a beszéd és mozgásfejlesztéssel, a kommunikációs és helyzetgyakorlatokkal. így próbáljuk feloldani a görcsöket. Célunk az, hogy az előbb felsorolt darabok színrevitele még közelebb hozza azt a kort, amelyet tananyagként sajátítanak el a tanulók. Mondanom sem kell, hogy e közegben más látásmóddal közelítünk egy-egy korhoz, egy-egy darabhoz. Véleményem szerint a diákszín játszás a világlátás egyik legjobb szemléletbeli nevelő tényezője. Továbbra is szeretnénk megőrizni vagy legalábbis életben tartani a diákszínjátszás klasszikus értékeit és hagyományait. A XVIII. századi csurgói diákszínjátszásra gondolok, amelynek vonásait ez az aktív befogadó közeg át tudja menteni. – A gimnázium hazai hírnevét széles körű szaktárgyi tehetséggondozása révén, és a színpad munkája által vívta ki. A kollégák miként ítélik meg e művészeti tevékenységet?

124

– Szerencsére mára már legtöbb munkatársam elfogadja az együttest. Eredményeink vitathatatlanul azt bizonyítják, hogy az embernevelésnek egy nagyon sajátos, komplex, értékteremtő színteréről van szó. Elsősorban humán szakos, valamint a művészeti képzéssel foglalkozók, többek között: Böhm József, Gyenge Lajos, Vámos Zoltánné, Papp Árpád, Kertész Sándor, Horváth Jenőné, Gál Józsefné segítik munkánkat. Jó kritikusok, akiknek véleménye fontos számunkra. – Haja már-már teljesen ősz. Arcán egyre gyorsabban mélyülnek a ráncok. Ám még most is amolyan perpetuum mobile... Mi élteti? – Én még nem fejeztem be úgy a napot, hogy ne gondoltam volna végig, mint csináljak másnap. Az még nem esett meg velem, hogy elégedett lettem volna. Bármily furcsa is, de szinte lépésről lépésre megtervezem, mit cselekszem holnap, holnapután, májusban vagy októberben. Állandóan a munkám van előttem, alig vagyok a családomé. A közösségi lét doppingol. Nyughatatlan természetem és a sok új tehetség folytonos megújulásra késztet, s feledteti velem koromat. Ha most abbahagynám, ez azt jelentené, mindent megtagadnék, amit ezidáig tettem. Nyilvánvaló, hogy elérkezik majd az az idő is, amikor végképp meg kell válnom a színpadtól. Élményeimet feldolgozom, s a tapasztalataimat átadom majd az utánam jövőknek. Akkor ily módon szolgálom majd szenvedélyemet 30 éves rendezői múltam alatt – melynek megünneplésére márciusban készülök – 33 embert segítettem a színészpályára. – Több díja, kitüntetése van. Melyikre a legbüszkébb? – A Radnóti-díjra, amelyet Győrben vettem át Sinkovits Imrével, Lator Lászlóval és Takács Imrével együtt. Dr. Klujber Lászlót a tanulók tanár úrnak, vagy Laci bácsinak szólítják. A kollégák, a barátok Lacinak. Némely volt tanítványa szintén tegezi őt. Közülük Bojtor Ákos volt az egyetlen, aki tiszteletből sohasem tudta visszategezni. A tanár úr neki örökre Laci bá’ maradt. (1990) Részlet Lőrincz Sándornak, iskolánk egykori diákjának, a Somogyi Hírlap újságírójának 1994-ben megjelent Jelenlét című könyvéből.

TÁNCSICS THÁLIA

v


Berecz György Berecz György jelenleg egy budapesti szakközépiskolá ban és gimnáziumban tanít. Így sajnálatos módon nem tudtam vele személyesen találkozni és elbeszélgetni vele közös iskolánkról és arról, amit ez a hely jelent neki. Levelet írtam tehát, melyre készséges és szívet melengető választ kaptam. Úgy érzem, e verslevél nem szorul az általam írt prózai magyarázatra. Egy dolgot azonban biztosan állítha tok: végtelenül tisztelem őt példamutató életéért, akik ott ültek és ülnek az iskolapadokban, és szomjaznak a tanár úr lelket szépítő, szívből jövő szavaira. Diákjaihoz hasonlóan éreztem én is, amikor levelét olvastam, és biztos vagyok benne, Önök is így fognak érezni. Kelemen I. Katalin 3.C Kedves Katalin! Ötvenöt éves vagyok. Nőnek az árnyak, lassan el kell számolni élettel, idővel... Ha visszatekintek életem „elmúlt tájaira“, azt egyszer re szeretettel és haraggal teszem. Szeretettel, ha a szülő földemre gondolok és haraggal ha a csöndbe hulló esz tendőkre nézek. (Mert sötét angyal lettem, évtizedek óta hordozom századunk töviskoszorúját, mely a „ romlás virágaival” díszítettett.) Késpenge a kérdés: Mit jelent nekem a szülőföldem, Kaposvár és Somogyország? – Nehéz a válasz, a szó már a torkomban véres lesz. Nem túlzok, számomra kezdet és vég az a világ. Sorsomban mindhalálig Kaposvárra „ítéltettem“. (Bár harminc-valahány esztendeje Pesten élek.) Az évtizedeken átragyog felejthetetlen atyai barátom, Krasznai tanár úr arca. Most, halálában is megszólít: „Ejnye, Gyurka fiam, ezt a verset szebben, őszintébben is lehetett volna” – Korhol, mert szeret. Átszól a túlpartról, Hádész birodalmából is. Mert a barátsága, emberi és tanári felelőssége örök. Gyakran beszélgetek ma is vele. Számomra így élte O túl a halált. „A halottak élén “jár és követik sokan, akik személyiségem épületéhez nem kevés téglát hoztak: dr. Borka Géza, dr. Páti Ferenc, Nádasdi József Pap Antal... És a lista a teremtés törvénye szerint nem befejezett. Az a négy esztendő, amit a Táncsicsban töltöttem el, fényes csikókorom legszebb ideje volt! Tudom, mert pszi chológiával foglalkozom, hogy ott lettem biológiai lényből emberi lénnyé. S ezt, az emberteremtés csodáját, Isten után, halott tanáraimnak és az iskolámnak köszönhetem! Ott, a Bajcsy-Zsilinszky utcában lettem gyerekből szemé lyiséggé, Berecz Györggyé. A sors messzire sodort Kaposvártól. En, aki iskolám nak és magamnak több „helikoni aranyat” szereztem, hol versmondással, hol saját verssel, a művészet kezét eleresztv e, tudományra adtam a fejem. Esztéta, pszichológus, ped agógia-előadó, könyvtáros és népművelő lettem. Két főiskolai és ugyanannyi egyetemi dipTÁNCSICS THÁLIA

v

loma bújik meg a könyvesszobámban. Tizenöt éven át pedagógiai-pszichológiai kutatással foglalkoztam, kitüntetéses bölcsészettud ományi doktor vagyok. Kandidátusi disszertációm benyújt ásra készen „ ül” az íróasztalomon. (És ennek is az „örök város” Kaposvár és a Táncsics gimnázium az „oka”.) Hiszem, hogy egykori iskolám nélkül a magányos tömegn ek csak egy magányos faktora volnék.) S a versek, az előadóművészet? – kedves Katalin, tudom, ezt kérdezné most. Ritkán állok pódiumon, de tudom, hogy a szó nem halhat meg, mert ha elpusztul, „a semmibe hull a világ”. (Pilinszky szavaival.) Hiszen sokan, nagyon sokan a szépség és a szeretet koldusai vagyunk. Csak az igaz szó menthet meg bennünket ebben a lakhatatlan világában! Ezért is vigyázzunk a szavainkra, maradjanak mindig hótiszták! Majd’ negyedszázada egy nagy budapesti szakközép iskolában és gimnáziumban dolgozom. Itt „öregedtem” meg, az idő kráterei itt nyíltak meg az arcomon... – Hogy többre vihettem volna? Biztosan. Ám jól érzem magam, mert a (versek által is) lakható világot igyekszem teremte ni a diákjaimnak. Köszönöm, hogy levelével felkeresett, mert hazahívott. Igazolta az életemet, azt, hogy elindulunk és visszatérünk hazavezérlő csillagok alatt! Budapesten, 1997. január 17-én.


Szeretettel öleli: Dr. Berecz György 125

Darvas Károly 1945. május 1-én született Kaposváron, zenész családban. „A lecke fel volt adva.” A hegedűvel 4-5 éves korában kezdett ismerkedni. Mivel édesapja jó nevű hegedűs volt, így neki kön�nyebb is, nehezebb is volt, mint osztálytársainak, mert sokmindenről le kellett mondania, s nagyon szigorúan nevelték. Míg a korabeliek fociztak, moziba mentek, neki ott volt az iskola mellett a hegedű a sok melléktanszakkal (zeneelmélet, kamarazene stb.). Szülei is, ő is már ekkor eldöntötték, hogy hivatásos zenész lesz, így az általános iskola befejezése után (1959) a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója lett (osztályfőnöke Kontra József volt). – „Erre a mai napig büszke vagyok, mert ragyogó tanáraink voltak, akiknek a mai napig sokat köszönhetünk” – írja levelében. A gimnázium után (1963) a Pécsi Zeneművészeti Szakiskol a hegedűtanár-képző tagozatán végzett 1967-ben. Itt is kiváló tanárai voltak, akik nagyon motiválták, és amiért ma is nagyon hálás, mert „annak a felét, amit elértem a tanításnak köszönhetem, meg a szüleimnek” – vallja. A másik feléért maga dolgozott meg. 2 évig tanított a kaposvári zeneiskolában, ezután egy 4 hónapos ausztrál – új-zélandi turnén vett részt, majd Franciaország, 126

Spanyolország, NSZK, Szovjetunió stb. 1974-ben pedig a hamburgi szimfonikus zenekarban játszottam próbajátékot, és azóta ebben a zenekarban első hegedűs. Heti 2-3 koncertjük van, emellett az Operában is játszanak (operát, balettet), a kamarazenekarral pedig általában barokk zenét adnak elő. Nagyon elfoglalt, de szívesen csinálja, s „az az igazság, hogy a magyar zenészeknek (hangszeresek, énekesek, szólisták) nagyon jó hírük van, s ezt csak úgy lehet elérni, illetve színvonalat növelni, ha az ember sokat gyakorol otthon is, nemcsak a kötelező próbákon” – írja ő. Háromszor voltak Japánban, majdnem valamennyi európai országban turnéztak már, az idén Spanyolországba mennek. Gyakran van lemez– vagy TV– felvétel is. „Ezt a hivatást soha nem lehet „kitanulni”, mi örök diákok maradunk, s ezért nagyon hálás is vagyok, hogy ma a „menőkkel” (Domingo, Carreras, Pavarotti) muzsikálhatok együtt.” Darvas Károly, hegedűművész. A hamburgi szimfonikus zenekar első hegedűse. Méltán kerül eme füzetbe, büszkék lehetünk rá. „Sokra vitte”. Ő is ebben az iskolában végzett „néhány” éve (1963-ban). Neki sikerült. Nekünk, nektek miért ne menne? Csak önmagunk és akaraterő kell hozzá. Kövessük hát a jó példát! Lengyel Petronella 3.C

TÁNCSICS THÁLIA

v


Drahos Béla Önéletrajz 1955. április 14-én születettem Kaposvárott. Már 4-5 évesen zeneiskolába jártam, mivel 3 test vérem zenei tanulmányainak ideje alatt nem hagy hattak egyedül otthon. így szolfézs-, zongora- és hegedű órákat hallgathattam. 1963-ban, 8 éves koromban kezdtem fuvolázni. 1966-ban már a Kaposvári Szimfonikus Zenekarban játszottam. 1967-től a Kaposvári Csiky Gergely Színház első fuvolása voltam. 1969-ben felvételt nyertem a Győri Szakiskolába. 1971-ben 1. díjat nyertem a „CONCERTINO PRHAHA 71” nemzetközi zenei versenyen. 1972-ben „FŐDÍJ”-jal jutalmaztak a Magyar Televízió Fuvolaversenyen. 1973-ban a Pozsonyban UNESCO NAGYDÍJAT kaptam. Eközben 1970-73 között a Szakiskola keretein belül létrehoztam egy vonós kamarazenekart, mellyel sikeres koncerteket játszottunk. 1973-78 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Már az első naptól kezdve párhuzamosan (1973-76) a Magyar Állami Operaház első fuvolistája is voltam. 1976-ban szerződtem a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába, szóló fuvolistaként 1993-ig játszottam. 1976-ban megalapítottam a Rádiózenekar Fúvósötösét. 1979-ben elnyertük a legrangosabb Fúvósötös Verseny FŐDÍJÁT Colmar-ban. A magyar zenei életben nyújtott teljesítményemet a Kormány 1985-ben LISZT-DÍJJAL jutalmazta. 1986-ban az „ÉV MŰVÉSZE”-nek választottak, 1988ban a tiszteletreméltó „BARTÓK-PÁSZTORY” díjat adományozták nekem. Szólistaként, kamarazenészként és zenekari szólófuvolásként számtalan koncertet adtam a világ legrangosabb koncerttermeiben: London – Barbican, New York – Carnegi Hall, Tokyo – Suntary Hall, Moszkvai Konzervatórium Nagyterme, München – Hercules Saal, Salzburg – Festpielhaus. 1988-ban Új-Zélandon vendégszerepeltem, mint a New Zealand Symphony Orchestra szólistája. 1989-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként léptem fel a Berlini Filharmónia-teremben, és ennek sikereként 1990-ben szólóestet adtam Berlinben. 1991-ben ismételt berlini meghívásom mellett Párizsban is vendégszerepeltem. 1990-ben felvettem Mozart összes fuvolaversenyét a HUNGAROTON számára. 1991-ben C.P.EBach szonátáit, 1992-ben Vivaldi: HPastor fido Op. 10. szonátáit rögzítettem aNAXOS lemeztársaság számára. Zenekari munkám közben az a különleges szerencsém volt, hogy „játszva” lélegezhettem a legnagyobb TÁNCSICS THÁLIA

v

A bicentenáriumi ünnepség (2006) keretében rendezett művészeti Gálaesten a Csiky Gergely Színházban

dirigensekkel: Ferencsik János, Bersntein, Matacic, Inbal, Doráti, Zecchi, ... Fuvolista karrierem mellett újra erősödtek karmesteri ambícióim is. 1991-ben Prof. Kari Österreicher mesterkurzusán vettem részt Bécsben, az ő biztatásával is folytattam karmesteri teendőimet. A Rádiózenekarral debütáltam 1991-ben, Beethovenestet dirigáltam a Zeneakadémia Nagytermében. 1992. október 1-én az Állami Hangversenyzenekart vezényeltem Eiesenstadtban. Ez évben neveztek ki a Kaposvári Szimfonikus Zenekar vezető karnagyává. 1994-ben „KAPOSVÁR VÁROSÉRT” kitüntető címet kaptam. 1993-ban az Állami Hangversenyzenekar szólófúvolistája lettem, és karmesteri pályafutásomnak egyik sikere, hogy Kobayashi Ken-Ichiro asszisztensévé neveztek ki. Az ÁHZ-t Angliában, Németországban és Ausztriában vezényeltem. 1994. március 15-én szólamvezetői és korrepetitor karmesteri művészi pályám elismeréseként „A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉRDEMREND KISKERESZT JE” kitüntetést kaptam. A NAXOS lemeztársaság a Beethoven debüt koncertem felvételének meghallgatása alapján kért föl először egy Haydn Szimfónia lemez dirigálására. A 45 országban terjesztő lemeztársaság az általam vezényelt Nicolaus Esterházy Sinfonia nemzetközi kritikai és üzleti sikerei láttán újabb Haydn Szimfóniák rögzítésére szerződtetett. 41 évesen, kannesteri pályafutásom legnagyobb eredményének azt tartom, hogy – ismét a nemzetközi sikerek által – engem kértek fel az 1997-ben 10 éves NAXOS jubileumi kiadványaként megjelenő Beethoven összes szimfóniájának vezénylésére. A már eddig megjelent szimfóniák nagyon jó kritikai visszhangra találtak. Nagy öröm számomra, hogy pl. HC ROBBINS LANDON, korunk egyik legnagyobb amerikai zenetudósa, a Haydn összkiadás kiadója nagy elismeréssel írt kritikát felvételeimről. (BBC Music Magazine/Sept., 1996). Karmesteri feladataim miatt 1997. január 1-től zenekari állásomból szakmai nyugdíjba vonultam. Közzétette: Károlyné Héder Ágnes


127

Horváth Zsuzsanna Azon kevesek közé tartozom, akik azt tehetik, amit szeretnek, amit megálmodtak maguknak. A színház a csodák birodalma és csak rajtunk múlik, hogy megtörténik-e velünk az igazi katarzis vagy nem. Kaposvárott születtem, illetve végeztem iskoláimat, illetve ringatott bölcsőjében a Csiky Gergely Színház, valamint Komor István, Zsámbéky Gábor, Babarczy László, Ascher Tamás, Szőke István. A barátaim is nagyon fontos szerepet játszottak az életemben, Pogány Judit, Koltai Robi, Réti Erika, Bezerédi Zoli, Bregyán Péter, Fehér Ildi, Fráter Kata, persze a teljesség igénye nélkül. Miskolc következett, Verebes Istvánnal, Csiszár Imrével és most Hegyi Árpád Julocsával. Csodaszép szerepekre emlékszem. Kaposvárott: Moliére – Úrhat-

128

nám polgár, Diákszerelem, Sarkadi: Oszlopos Simeon. Miskolc: Csárdáskirálynő – Stázy, La Mancha lovagja – Aldonza, Bál a Saroyban – Daisy Seribe: Egy pohár víz – Hercegnő, Hello Dolly, Shakespeare: Hamlet – Gertrúd. Megkaptam a világ legszebb szerepét, az anyaságét, Imi 13 éves. A Táncsics Mihály Gimnáziumra szívesen emlékszem vissza, hisz itt kaptam meg az alapot, idejártam balettórára, Merő Béla – akkori igazgató – feleségéhez. A Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségiztem, de fiúágon a családunkban mindenki „táncsicsos” volt, bátyám, öcsém és most a keresztfiam is itt tanul. Sok sikert, jó munkát és örömteli tanulással eltöltött éveket kívánok mindenkinek. Szeretettel: Horváth Zsuzsanna

TÁNCSICS THÁLIA

Közzétette: Mihályfalvi László

v


Jáger Szabolcs Jáger Szabolcs a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház karakterszínésze. A huszonnégy éves fiatalember pályája most indul. Vallomása szerint szemléletére, értékrendjérejátékstí lusára főként Latabár Kálmán, Feleki Kamill és Gábor Miklós hatott. Színháza sokszínű repertoárja lehetőséget nyújt számára, hogy kipróbálja tehetségét musicalekben, mesejátékokban, színművekben és komédiákban. Színésztársaival színre vitte Csukás István Ágacska című meséjét. A darabbal a megye művelődési házait, iskoláit járják. Az első jelentős szerepet egy francia musicalben (Mayflower) kapta – Vincensót, egy szellemi fogyatékost alakított. Később sikerrel játszotta a Zorbában a falu bolondját, az egyik Fiú szerepét a Képzelt riport...-ban, mesedara bokban udvari költőt, pitvarmestert. Egyik alakításáról (Tvrevor Griffiths Komédiások – színmű) a következő értékelés jelent meg: ,,Irigylésre méltó helyzetben van Jáger Szabolcs, aki Bilit az iskola testi-lelki nyomorék alkalmazottját játssza. Stílusa, mimikája, szemmozgása, a figurához adott külsőségek jelentős szereplővé avatják.” Pannon Tükör 1996/2.

TÁNCSICS THÁLIA

v

Életrajzi vázlat 1972. december 5-én született Lengyeltótiban. Édes anyja gyermekfelügyelőként dolgozott a somogyvári Gyógypedagógiai Intézetben, édesapja ácsként a terme lőszövetkezetben. Kitűnő eredménnyel végezte az általános iskolát, osztályfőnöke tanácsára a a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium speciális matematika tagozatára felvételizett. Harmadik osztálytól bekapcsolódott a Klujber László tanár által vezetett diákszínpad munkájába. Egy évvel később megnyerte a Kálnoky László versmondóverseny megyei fordulóját, eljutott Egerbe az országos döntőbe. 1991 -ben érettségizett. Első helyen a Színház- és Film művészeti Főiskola színész szakára adta be felvételi kérelmét. (Nyomozónak, katonatisztnek is készült.) Sikeresen túljutott a főiskolai felvételi 1. és 2. rostá ján. A harmadik szűrőn nem tudott a legjobb 20 közé bekerülni. A rádióból értesült arról, hogy a Hevesi Sándor Színház színészképzője pótfelvételit hirdet. A felvételin megfelelt, három év tanulás, statisztálás következett. Gyakorlatos színész diplomával jelenleg ennek a színháznak a tagja. Vajay Sarolta


129

Kardos Kálmán Ha valamilyen zenei esemény zajlik városunkban, egészen biztosan feltűnik alakja. Zongorajátékával mindig maradandó élményt nyújt a zenekedvelő kaposváriaknak. Ez a kiemelkedő zenei pálya a Tóth Lajos (ma Kodály Zoltán) Általános Iskolában és a zeneiskolában indult. Az 1960-as évek elején a Táncsics Mihály Gimnázium diákja volt. A Krasznai Lajos tanár úr vezette irodalmi színpad műsorait gyakran kísérte zongorajátékával, diáktársaival kamaraegyüttest alkotott, s szólistaként is lelkes szereplője volt iskolai és városi rendezvényeknek. Nagy erőpróba volt a „Ki mit tud?”-on való részvétel is. Évente a keszthelyi Helikonon az énekkart kísérte. 1963-ban zongoraszóló játékát aranyéremmel díjazták. Ilyen előzmények után egyértelmű volt pályaválasztá sa; a pécsi Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetét 1967-ben elvégezte, s azóta a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanára. Jó érzéssel tölti el, hogy tevékenyen részt vehet a város zenei életében. Harminc év alatt sok művet eljátszhatott szülővárosában, szerte Magyarországon és külföldön. Az örök kedvenc, Bach műveinek tolmácsolása mindig külön élményt jelent számára. Tán ez a vonzódás is közrejátszott abban, hogy közel két évtizede szívesen orgonál is. Életét kitölti a zene. Mindig a következő, az előtte álló feladatra összpontosít, s teljes odaadással készül, hogy a maximumot adhassa. Ennek bizonyítéka, hogy 1969-ben az Országos Filharmónia előtt előadóművészi képesítést szerzett, majd számos kitüntetéssel elismerték munkáját: 1973-ban a „Szocialista Kultúráért” érmet, 1981-ben „Somogy megyei Közművelődési Díjat”, 1988-ban „Kaposvár városért” és 1995-ben „Kaposvár város szolgálatáért” díjat kapott. 130

A bicentenáriumi ünnepség (2006) keretében rendezett művészeti Gálaesten a Csiky Gergely Színházban Horváth Jenőnével.

Úgy érzi, hogy előadóművészi pályája és a tanárkodás tökéletesen kiegészíti egymást, összhangban van. Mindezekkel megvalósíthatja önmagát. Büszke híressé vált tanítványaira (Faragó Béla budapesti zeneszerzőre, a Zeneművészeti Főiskola tanárára, Futó Balázs zeneszerzőre), arra, hogy a Somogy megyei kórusokkal több mint száz rádióban elhangzott produkcióban részt vehetett, s hogy az 1970 és 1987 között rendezett Zenetanárok Kamarazenei Fesztiválján mindig kiemelt díjazást kapott. Vágya, hogy amíg él, a zene része legyen életének, mindig szoros kapcsolatban lehessen vele. Szerepelhes sen mindaddig, amíg örömet és beteljesülést okoz ez neki. Dr. Süllé Csabáné

TÁNCSICS THÁLIA

v


Kerekes Éva Kerekes Évát szinte mindenki ismerte a Táncsicsban. A csillogó szemű, mindig mosolygó lánnyal szívesen beszélgettünk. Változnak az idők, most már csak egy telefoninterjút sikerült készítenem vele... – 1966. április 12-én születtem Kaposváron. A Gyakorló Általános Iskolába jártam, majd a Táncsics Mihály Gimnázium következett. Konecsni tanár úr osztályába jártam, itt érettségiztem 1984-ben. Elsőre fölvettek a Színművészeti Főiskolára, itt 1988-ban végeztem. Pályámat a Radnóti Színpadon kezdtem, 1994-ben azonban szabadúszó lettem. Játszottam azóta a Vígszínházban, a Madách Színházban, Debrecenben, a Pesti Színpadon és még több helyen. Most azonban a munka egy kicsit a háttérbe szorul, áprilisban férjhez mentem, januártól pedig egyáltalán nem játszom. Mindennél fontosabb feladatom lesz: augusztusra várjuk a kicsit. Utána sem akarom lekötni magamat egy társulatnál. – Mit tudnál elmondani a gimnáziumi éveidről? Nehezen szoktam meg a követelményeket, végig a közepesnél valamivel rosszabb tanuló voltam. Az első osztály végén volt egy mélypontom. Szavalóversenyre készültem, de annyira rossz kedvem volt aznap, hogy kis híján el sem mentem. A verseny után kezdtem eljárni Klujber Laci bácsihoz a Diákszínpadra, itt magamra találtam, és egyre erősebben éreztem a színészi pálya vonzását. Nagy szerepe volt a tanár úrnak abban, hogy lelkileg helyrejöttem, emellett nagyon sokat tanultam tőle. Azóta is látom, érzem, hogy csak úgy lehet játszani, hogy önmagamból adjak az embereknek. Ebben a szellemben játszottak a Csiky Gergely Színházban, ahol gimnazistaként „törzsvendég” voltam. Itt igazán komolyan vették a munkát. Sajnos, a mai kultúrpolitika nem kedvez az ilyen összeszokott, dolgozni akaró társulatoknak, könnyen le lehet süllyedni egyfajta szándék nélküli játék szintjére. – Mostanában is eljársz az előadásaikra? – Nem, de ennek nagyon egyszerű oka van. Ha hazajövök, a szüleimet látogatom meg. Természetesen miattuk jövök, na meg jó itthon pihenni egy kicsit. A színházra tehát emiatt nem jut időm. Persze ha itthon laknék, újra rendszeres látogatójuk lennék. – Végül térjünk vissza az iskolára. Volt-e olyan diákcsíny, amire szívesen emlékszel vissza? – Talán a legemlékezetesebb az volt, mikor egy kémiadolgozat előtti fizikaórára műhányást készítettünk, az órán pedig ketten eljátszottuk a jelenetet; az „anyag” pedig a padlóra került. A dolog olyan jól sikerült, hogy majdnem kihívták a mentőket is. Természetesen ezt követően hazakísértek bennünket, erre bőven akadt önként jelentkező, Sch... pedig kénytelen volt takarítani utánunk. – Köszönöm, hogy időt szakították rám, további sok sikert kívánok a pályádon, és a magánéletedben egyaránt! – A művésznő – kéréséremre – a „receptjéf„ is elmondta, de ismerve a diákság mindenre kiterjedő tudásvágyát és leleményességét, ezt inkább nem adom közre. Kincses László TÁNCSICS THÁLIA

v


A bicentenáriumi ünnepségen (2006)

131

Király Nagy KataLin 1973. július 15-én született Pécsett. Már óvodás korában beíratta édesanyja a zeneiskolába. Ahogy az már lenni szokott, szolfézs órákra nem szeretett járni. (De hát ki tudhatta akkor még!) Később zongorázni tanult, és egészen hetedikes koráig az általános iskolával párhuzamosan végezte zenei tanulmányait. Akkor még úgy érezte, hogy ez a zenei alapképzés elegendő lesz a számára, annál is inkább, mert matematikusi pályára készült, és ahhoz ugyebár nem a zenei tehetség kellett. A zenével itt, a Táncsicsban került újra kapcsolatba. Bekerült az iskola vegyeskarába, amit nagyon megszeretett hangulata és színvonala miatt. Ott aztán Horváth Jenőné, Panni néni keze alatt bőven volt lehetősége az éneklésre, kipróbálni önmagát, megcsillantani valamit a tehetségéből. Meleg szeretettel gondol vissza azokra az évekre: „Addig is szerettem énekelni, hiszen soha be nem állt a szám, amikor csak lehetett, mindenféle dalokat dudorásztam, de igazán akkor tudatosult bennem ez a szeretet, amikor az osztályomtól és Panni nénitől rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Ekkor értettem meg, hogy valami különlegeset adott nekem a Jó Isten. És akkor alakult ki bennem az az életfilozófia, amit a mai napig tartok és tartani fogok. Nincs nagyobb öröm, mint másoknak örömet okozni.” 132

Másodikos gimnazista korában kezdett el énekelni tanulni a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában Balatinecz Márta tanárnőnél. Az énektanulás mellett újra kellett járnia szolfézs és zongoraórákra is, mert a tervezett felvételihez mindkettő követelmény volt. Ekkor még nem döntötte el véglegesen, hogy a Színművészeti vagy a Zeneművészeti Főiskolára jelentkezik-e. Miután Budapestre került, az éneklést Illyés Lillánál folytatta. Két évig tanult nála, és az ő hatására választotta a Zeneművészeti Főiskolát. Időközben 1991-ben érettségi vizsgát tett (Ó, sors!) a budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban. Jelentkezési lapját a debreceni és a budapesti főiskolára is beadta, persze maga is csodálkozott, amikor mindkét helyre elsőre felvették. Debrecent választotta Zádor Endre, Bandi bácsi miatt, akire – mint kedves és jó énektanárára – szeretettel gondol vissza. Családi okok miatt a második évben át kellett jelentkeznie a budapesti főiskolára, ahol Forrai Zsuzsanna tanárnő tanítványa lett. Az ő pártfogó irányítása alatt fejezte be a főiskolát, és adott sikeres vizsgakoncertet 1996. november 9-én. A főiskolai évek alatt rendszeresen hívták énekelni, több alkalmi rendezvényen vett részt. Sikeres templomi koncerteken és egyéb más rendezvényeken lépett fel. A kaposvári közönség nemrégen, 1996. október 26-án, a Táncsics gimnázium fennállásának 190. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi bálon csodálhatta meg hangját, amelyen rövid dalokat adott elő. Jellemző rá, hogy mennyire nem tudott ellenállni az egykori kedves Alma Mater hívásának, mert még az egy héttel későbbi vizsgakoncertjét is kockára tette, vállalva a megrovásokat az utolsó pillanatban elvállalt kaposvári szereplésért. Jelenlegi éneklésében egy kis szünetet tart, mert ezúttal új szerep vár rá: babát vár, illetve mire ezek a sorok megjelennek, már boldog édesanya lesz. Persze lelkes, örökmozgó természete már most sem hagyja nyugodni, a jövőjét tervezgeti. Idén nyáron már újra folytatni akarja az éneklést. A következő nyáron pedig hazai és külföldi énekversenyeken szeretne indulni abban a reményben, hogy esetleg sikerül elnyernie egy ösztöndíjat vagy fellépési lehetőséget. (Amire minden esélye megvan, ha azt vesszük, hogy az 1989-es dabasi Táncsics Biennálén első helyezést ért el, amelyen népdalokat énekelt, amiket még Horváth Jenőné, Panni néni tanított be neki.) Jövőbeli terveiről nem szívesen nyilatkozik részletesebben, nem akarja elkiabálni a dolgokat, mert kicsit babonás. „Nem vagyok babonás, de eddig mindig bevált!” – idézi édesanyját, akiről van egy kedves kis története is. „Az első énekvizsgámon édesanyám nagy izgalmában, és hogy jelenlétével, tekintetével meg ne zavarjon engem, beült a nézőközönség közé nekem háttal (szemben a közönséggel), és tükörből nézett engem végig. Nagyon kicsi hiányzott ahhoz, hogy ne törjek ki a színpadon harsány kacajban, amikor megláttam, de nem lehet haragudni rá, hiszen az édesanyám, és nagyon szeretem.” Szarka Zoltán

TÁNCSICS THÁLIA

v


Kovács Zsuzsa A kaposvári Csiky Gergely Színház fiatal színésznője 1969. október 14-én született Kaposváron. A Kisfaludy általános iskolában kezdte a rendszeres szerepléseket, fellépéseket. Magyartanára, Kertész Istvánné figyelt fel rá és segítette a kezdeti próbálkozásokban. Aztán Szabó Gézáné bábosai közé került. „Rengeteget szerepeltünk. Mindenfelé. Iskolai ünnepségeken és a városban is, különböző helyeken és alkalmakkor.” – emlékezett. Ekkor fogalmazódott meg benne: színésznő lesz. A Táncsicsba készült. Hallotta, hogy Klujber tanár úr színköre nagyon jó. Az iskolától félt egy kicsit. „Voltak hármasaim is...” – mondta. Diákszínpad, szereplések, Arany János Balladamondó Verseny kísérte a gimnáziumi éveket. 1988-ban, közvetlenül az érettségi előtt, olvasta az újságban, hogy a Csiky Gergely Színház felvételt hirdet csoportos szereplők kiválasztása céljából. Megpróbálta, sikerült. „Úgy érettségiztem, hogy kezemben volt a szerződés.” – mondta.

TÁNCSICS THÁLIA

v

A színházban Nagy Mari (ő is a Táncsicsba járt) vette „szárnyai alá”. Szerepeltek is együtt Füst Milán Boldogtalanjában. Zsuzsa a Víg Vilmát játszotta. Négy évadot töltött itt, évente megpróbálva a főiskolára való bejutást. Amikor ötödszörre, a harmadik rosta végső fázisában kiesett, elbizonytalanodott. A távozás gondolatával foglalkozott, ám 1992-ben meghívták Kolozsvárra, az Állami Magyar Színházhoz. Két évet töltött ott. Sok szerepet kapott, jó kritikával. „Az esti előadásokon szerepeltem, főszerepekben, nem a matinékon, gyerekek előtt, mint Kaposváron. Mélyvíz volt számomra.” Sok barátot szerzett, kedvelte a közönség, de hiába marasztalták a szíve visszahúzta Kaposvárra. „Hiányzott a színház, a város, a család.” Szeretettel fogadták vissza. Színészként alkalmazták. Jelentős darabokban kapott feladatokat: Istenítélet, Kávéház. Tavaly a Viharban főszerepet osztottak rá. „Nem sikerült tökéletesen... Elkeserített rendesen.” – értékelte saját magát túl szigorúan. Zsuzsa most várja, hogy bizonyíthasson. Elsősorban saját magának. Várnai Károly


133

– gimnáziumi évek után tanítói diplomát szereztem 1980-ban. Közben szorgalmasan tartottam a kapcsolatot a középiskolai évek alatt felfedezett varázslatos világgal, a színházzal. Sok-sok készülés és nagy kitartás után éppen tanítói oklevelemmel együtt kaptam a ragyogó hírt: felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, 1985 óta színiakadémiai diplomám szerint színművésznek mondhatom magam. A színészet fortélyainak, csodáinak tanulása azon ban nem zárult le, és talán nem is fog soha. A sok szép színházi feladat mind-mind csiszolja a már megszerzett tudást, hiszen minden szerep más és más embert kíván a művésztől – testileg-lelkileg egyaránt. A bő évtizedes pályafutásom alatt eljátszhattam Hamlettet éppúgy, mint a Fantomot „Az operaház...”-ból, vagy akár a Nagyherceget a Sybill című nagyoperettből. Az utóbbi pár esztendőben két új dolog is foglalkoztat: részben az operaéneklés, részben pedig egy tudomány, a jog. Mindkét szenvedélyemet a tanulás medrébe tereltem: intenzíven tanulok énekelni, s már másodéves vagyok a szegedi JATE jogi karán. Nos, úgy érzem nem vagyok hűtlen a Táncsics szelleméhez: minél többet igyekszem megismerni a VILÁG-ból.

Magyar Tivadar Immár 20 esztendeje, hogy az érettségi bizonyítván�nyal a kezemben elhagytam az Alma Matert. A – számomra bizony nem kis megpróbáltatásokat tartogató

Tisztelt Igazgató Úr! A közeli viszontlátás reményében kívánok jó munkát terveik megvalósításához! Közzétette: Mihályfalvi László

A bicentenáriumi ünnepség (2006) keretében rendezett művészeti Gálaesten a Csiky Gergely Színházban Kerekes Évával és Jáger Szabolccsal

134

TÁNCSICS THÁLIA

v


Nagy Gabriella Hatodikos koromban a Kaposvári Zeneiskolában zongoraó rákra várva hallgattam, hogyan játszik. Tanőrnője gyakran dicsérte a tehetséges kislányt játékában már akkor megmutatkozott, hogy érdemes zenei pályára mennie. Annak idején a Táncsicsba is egy évfolyamra jártunk, most pedig a gimnázium tanáraként kérdezem a zeneiskolai tanárnővé lett zongoristát művészetéről, életéről, pályájáról. – Kezdjük talán az életrajzzal. – 1964. október 13-án születtem Kaposváron. Az alsó tagozatot Jutában, a felsőt Hetesen végeztem. Ezután a Táncsics gimnáziumot választottam, Marék tanár úr osztályában érettségiztem 1982-ben. Az itt töltött négy évre, osztályfőnökömre és társaimra mindig szívesen emlékszem vissza. – Mi volt az első élményed a gimnáziumban? – Osztályfőnökünk hiányzása miatt Piroska néni – Isten nyugosztalja – jött be az első órára. Az általános iskola után igen furcsa volt számunkra, ahogy a bemutatkozása után rögtön a tárgyra térve tömören ismertette az iskola elvárásait, majd teendőire hivatkozva magunkra hagyott bennünket, tágra nyílt szemű 14 éves gyerekeket. – Természetesen nem tagadhatod a Panni néni kórusában eltöltött éveket se. Helikon ‘81... – Első nagy szerelem... Az illető azóta a Kanári-szigeteken hegedűművész... Kevésbé kellemes élményünket is felidéztük: B... nevű társunkat a túlbuzgó keszthelyi rendőrök egy este „lefülelték”. Szerencsétlenségére ugyanis a KISS együttes kitűzőjét hordta, aminek utolsó két betűje fasiszta színben tüntette fel őt a rend derék őreinek szemében. Ennek megfelelően jártak el vele, míg a tanőrnő ki nem szabadította. Szívesen emlékszem vissza Szekeres tanárnőre. Óráit gyakran megsínylette a tolltartóm, mivel az első padban ültem, és ha belelendült, akkor az első keze ügyébe eső tárg�gyal csapkodni kezdett. 3. osztály végén azonban úgy búcsúzott el tőlünk, hogy az egész osztályt meghívta a lakására szíriai töltött káposztát enni. – Órákig sorolhatnánk még e négy év jeles és kevésbé jeles emlékeit, most azonban térjünk vissza a pályádhoz. – Érettségi után a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetébe jártam zongora tanszak ra. Ennek elvégzése után kezdtem a Kaposvári Zeneis kolában tanítani. Tanítás mellett végeztem el Pécsen a POTE és a Zeneművészeti Főiskola szervezésében indított zenei mentálhigiénikus és terapeuta szakot. Nem tartom magam előadóművésznek, munkámban inkább a gye rekekkel való foglalkozást tekintem fontosnak, amihez második diplomám nagy segítséget nyújt. Csodálatos dolog, ahogy a zene hatására megnyílnak ezek a kis emberek, felszabadultan mernek beszélni örömeikről, bánataikról. Sajnos, főleg az utóbbiak kerülnek túlsúlyba. Társadalmi és erkölcsi válságunk legfőbb vesztesei a gyerekek. Jó érzés, ha segíthetünk rajtuk. Ez a legfőbb hivatása egy pedagógusnak, sohasem teher a számomra, ha otthon felhívna gyerekek, szülők, és gondjaikon segíteni TÁNCSICS THÁLIA

v

tudok. Szeretnék létrehozni egy zenei terápiás csoportot, ahol a lelki, tanulási gondokkal küzdő középiskolásokat taníthatnám meg konfliktusaik kezelésére. – Nálunk gazdaságilag elmaradottabb országokban is már a ‘80-as években fejlett iskolapszichológusi hálózat működött, itthon ezek a gondok a tanárokra hárulnak. Jut-e időd emellett saját gyerekedre is? – Igen, sokat foglalkozom kisfiammal, Andrással, aki a legklasszabb kisfiú a világon. Hét és fél éves, most első osztályos. – Van-e szabad időd, és ilyenkor mivel foglalkozol szí vesen? – Természetesen Andrással, ha pedig időm engedi, verseket olvasok. József Attila áll hozzám a legközelebb. Ezen kívül kedvelem a természetet, főleg a hegyeket, a folyókat. Egy-egy kirándulás során felfrissül a tudatom, ki tudom kapcsolni a mindennapi gondokat. Színházba is ezért járok szívesen. – Régebben gyakran találkoztunk hangversenyeken, ahol a Somogyi Hírlap számára kritikákat írtál. – Ezt már abbahagytam, gyakran nem tudtam egyet érteni teljes mértékben a nevem alatt megjelent cikkek kel. Nagy megtiszteltetés volt azonban az az időszak, amikor Szabados Péter jóvoltából a Somogyi Kultúra zenei szerkesztője lehettem. Itt módosítás nélkül jelentek meg a cikkeim. – Végül beszélj egy kicsit arról, mit tartasz értékesnek az életben. – Legfontosabb az egymással való törődés. Szeretném, ha környezetben éppúgy, mint a nagyvilágon béke lenne. Sajnos, a tv-ben szinte csak a bajok, a háborúk és az erő szak a főszereplők. Anyagias világunkban egyre keve sebb idő jut a meditálásra, az elmélkedésre. Szép lenne, ha minél többen tudnának egymásra odafigyelni, zenét hallgatni, érzéseikről beszélni. Kincses László


135

Nagy Miklós Önéletrajz 1975. érettségi a Táncsics Mihály Gimnáziumban, felvételi a Színművészeti Főiskolára-sikertelen. Szak munkásképző intézet – fényképész szak – kezdet. 1976. felvételi a Színművészeti Főiskolára-sikertelen. 1977. felvételi a Színművészeti Főiskolára-sikertelen. Fényképész szakmunkásbizonyítvány. Szegedi Nemzeti Színház egy évad – csoportos szereplő. 1978. felvételi a Színművészeti Főiskolára – sikeres. 1979. előfelvételisként: műtermi fényképész. Színmű vészeti Főiskola – kezdet. 1983. Színművészeti Főiskola – diploma. József Attila Színház – színművész: Schiller: Stuart Maria – Mortimer, Gorkij: Éjjeli menedékhely – Szatyin. Budapest Anno.... – örömszínház Fehér Anna, Radó Denise, Borbély László, Kerekes József, egy kollégám szerint: tíz év alatt eljátszottam a világ drámairodalmának összes statisztaszerepét. 1993. megalapítjuk a Thália Szekere Színház Alapít ványt, elnöke vagyok. Első rendezés: Bengt Ahifors: Szính ázkomédia, Heinz Sobota: A kurvapecér, börtönmonológ, színpadra írom, rendezem, játszom. 1994. október 8-án ünnepélyes keretek között megnyílik a Ruttkai Éva Színház. Elnök-igazgató vagyok, játszom, rendezek, igazgatok. Katajev: A kör négyszögesítése – Iván + rendezés. Heinz Sobota: A kurvapecér II. a börtönmonológ folytatása, színpadra írom, rendezem, játszom stb. 1995. a Ruttkai Éva Színház – sokak meglepetésére és bánatára – még működik... Hubay Miklós: Tüzet viszek – Máté + rendezés, Poplewell – Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz – rendezés. Zorin: Varsói melódia – Viktor, Siposhegyi Péter: A semmi ágán – rendezés. ZágonNóti– Eisemann – Vajda: Hippolyt a lakáj – Makács Csaba + rendezés. 1996. a Ruttkai Éva Színház – sokak meglepetésére és bánatára – még működik... Patrick Hamilton: Gázláng – rendezés. Berillet – Grédy – Nádas – Szenes: A kaktusz virága – Julién + rendezés. 1997. a Ruttkai Éva Színház – sokak meglepetésére és bánatára – még mindig működik... Tizennyolc évesen... az ember színész akar lenni... felvételizget... próbálkozik... aztán sikerül... nehezen, sokára... Huszonhat évesen... az ember színész akar lenni... már diplomával... aztán lassan sikerül... nehezen, sokára... Harminchat évesen... az ember színész akar lenni... tíz év pályán eltöltött év után... végre színész akar lenni... Aztán jön egy lehetőség... Színházi alapítvány... és el kezdünk színházat csinálni... Az első évben különböző helyszíneken, nehéz körülmények között. És jönnek az első nagy összeveszések, összetűzések. És a nagy váltás: 1994. október 8-án Szalai Zsolt menedzser igazgatóval megnyitjuk a Ruttkai Éva Színházat. 136

Állandó székhelyen, az Üllői út 45-ben, egy irodaház harmadik emeletén. Most aztán jön a neheze: megpróbáljuk a magunk képére formálni ezt a több, mint 500 négyzetmétert. Utcarendszereket alakítunk ki, melyek nemrég elhunyt művészek nevét viselik. A főutca a Kiss Manyi sugárút, a könyvesbolt, és a büfé a Pécsi Sándor téren található... Létrehoztunk egy kis múzeumot, a tőlünk korán eltávozott jó barát és jó kolléga, Herceg Csilla emlékére, ahol a ’89 óta eltávozott színművészekre (akkor tett ki megtelt táblát a Bajor Gizi Színészmúzeum) legalább egy-egy fényképpel emlékezünk. Kiállítótermet nyitunk, ahol fiatal ipar- és képzőművé szeknek szeretnénk bemutatkozási lehetőséget nyújtani. És hát igen az előadások... Végre azzal foglalkozom, amivel mindig is igazán szerettem volna. Saját képünkre formálni egy színházat. Olyan előadásokat létrehozni, amik művészileg is igényesek, ugyanakkor a közönség érdeklődésével is találkoznak. Folyamatos kihívások... Nálam tapasztaltabb kollégákat rendezek. Hallgatnak rám, elfogadnak. Tóth Judit, Dózsa László, Fülöp Zsigmond, Hűvösvölgyi Ildikó stb... Aztán az e szakmában újak: Dolly, Csepregi Éva, Harangozó Teri, Varga Szabolcs, s a balett sztárja, Szakály György... A legszélsőségesebb előadásokat csináljuk... Szívem csücske: A kurvapecér. Nyolcvan, aztán hatvan percen keresztül egyedül a színpadon. Kéznyújtásra, méternyire a nézőktől. Börtönmonológ, 18 éven felülieknek, de azok közül sem mindenkinek... S a többi darabok... Meg kellett tanulnom a színpad pontosságát. Egy vígjáték, vagy egy krimi mérnöki kiszámítottságát... Nesze neked „könnyű műfaj”... És a nézők, akik már visszajárnak, ismerősként köszöntenek, igazgató úr, művész úr, legközelebb, mit láthatunk? A szakma persze hörög... Magánszínházat nyitni ma, amikor állami színházak zárnak be... Pénz nélkül, hitből, szeretetből színházat csinálni... Ami még ráadásul működik is... Sőt sikere is van... No persze meg van az ára... A reggel nyolc már bent talál, s az éjjel egy még bent talál... A jövő?...

SZÍNHÁZ. Fiatalabb éveimben, mondatokat kaptam útravalóul: „Művészi alázat...” Megvan... „Magának nagyon meg kell dolgoznia mindenért ezen a pályán...” Hát hiszen... „A tehetség pillanatnyi állapot...” Vigyázok rá... „... és most már tudom, értem... hogy a mi pályánkon – mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk – nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és ha a hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől...” (Csehov) Azért nem mindig vagyok ennyire bátor... Közzétette: Dr. Ferdinandy Csabáné

TÁNCSICS THÁLIA

v


Pallos László – Kérem, meséljen gyermekkoráról és pályájáról. – 1942-ben születettem Szekszárdon. Szüleim ekkor Dunakeszin laktak. Azért születtem Szekszárdon, mert keresztapám szülész-nőgyógyász lévén abban az időben ott tevékenykedett, s anyám a szülés idejére leutazott Szekszárdra. Gyermekkori éveimet Dunakeszin töltöttem. Kaposváron 1950-től 1953-ig laktunk kisgyermek koromban. Édesapám a MÁV Nevelőintézetben dolgozott pedagógusként, s mint a vasutasokat általában, őt is gyakran áthelyezték. így az ország majdnem minden részén jártunk. 1953-ban Kőszegre, később pedig Szegedre kerültem. Itt kezdtem el gimnáziumi tanulmányaimat a Radnótiban. 1958-ban, másodikos gimnazista koromban költöztem vissza Kaposvárra. A város ezután már állandó lakhelyünk lett. 1961-ben érettségiztem a Táncsics gimnáziumban. Innen kerültem Pécsre, zenetanárképzőbe. A tanárképző elvégzése után Budapesten az Operettszínházban dolgoztam fél évig, majd a MÁV zenekarban 3 évig. Fiam megszületésekor 1969-ben költöztünk családommal Kaposvárra. Azóta is itt élünk, én pedig itt dolgozom a Zeneiskolában. – Kinek a hatására kezdett el zenével foglalkozni? – Nyolc éves lehettem, amikor az 1950 és 1953 közöt ti időszakban elkezdtem zenélni. Kaposváron laktunk ekkor. Szüleim elvittek egy zeneiskolai hangversenyre (a zeneiskola akkor még a Dózsa György utcában volt), ahol későbbi zenetanárom, az azóta már elhunyt Jaczkó Gyula is fellépett többek között, s igen szépen játszott hangszerén. Anyáméknak nagyon megtetszett, s úgy gondolták, ez egy olyan gyönyörű hangszer, hogy nekem is gordonkázni kellene tanulni. Kisgyermek lévén egyáltalán nem tiltakoztam ellene. Elkezdtem és megszerettem, s ugyanúgy szeretem azóta is. – Más hangszerekkel is foglalkozott? – Pécsen a zenetanárképzőn kötelező volt a zongora, a főtárgyas zongorista hallgatók legnagyobb szórakoztatására. Tanultam fagottozni. Bár nagyon tetszett a fagott, másfél év után abbahagytam, mivel csellóznom kellett, hogy ott megálljam a helyem. Klarinétozni is tanultam rövid ideig. Kaposváron, a Szórakoztató Zenei Központban évekig tanítottam bőgőt és basszusgitárt. De igazából, komolyan mindig csak a csellóval foglalkoztam. – Melyek a legkedvesebb, legérdekesebb emlékei a gim náziummal kapcsolatban? – Sok szempontból hőskornak számított az az időszak. Például szívesen emlékszem vissza az akkortájt induló helikoni ünnepségekre. Egész más körülmények között zajlott még akkor, mindegyik Helikon élmény volt. Az elsőt sosem felejtem el. Krasznai Lajos, magyartanárom, akit nagyon szerettünk, szólt, hogy nevezzünk be. Tudták, hogy hárman járunk zeneiskolába: TÁNCSICS THÁLIA

v

zongorista, vonós, fúvós. A tanár úr elmagyarázta miről van szó. Fölhívattak bennünket az irodába, és mi jelentkeztünk. A műsor Grúz tánc volt egy szonáta tétellel. Díjat is nyertünk a Helikonon. Ezek nagy élmények voltak. – Melyik volt a legemlékezetesebb fellépése az idők során? – A legnagyobb horderejűek itt voltak Kaposváron. Merényi György igazgató, aki azóta már meghalt, vezette be a régen évente, később kétévente megrendezésre kerülő Zeneiskolai Tanárok Országos Kamarafesztiválját. Ezek tulajdonképpen félig-meddig versenyszerű találkozók voltak, igen komoly zsűri részvételével: Mihály Andrástól kezdve Kurtág Györgyön át a legkomolyabb szaktekintélyek voltak a zsűri tagjai. Ezek a fellépések igen emlékezetesek nem csak az én számomra, de mindenki számára, aki ezeken részt vett. Fő vonzereje a találkozóknak az volt, hogy voltak közben konzultációk a zsűri tagjaiv al és tanítottak is bennünket, mai nagyon komoly dolog volt. Külföldön Németországba és Kalinyinba jutottunk el. Kalinyinba a Filharmóniai Központban szerepeltünk Kardos Kálmán kollégámmal. Világnagyság hangszeres előadók szerepeltek előttünk. Olyan helyre jutottunk be, ahol az igazi nagyok szerepelnek. – Mely országokba látogattak még el? – Jugoszláviába, Németországba ötször, Hollandiába, Belgiumba, Franciaországba, Ausztriába többször és Finnországba. Lassú Ferenc


137

Szabadi József 1927. január 16-án született Kaposvárott. Édesapja városi alkalmazott volt, majd a háborút követő „B-listázás” után vasbetonszerelő Budapesten. Édesanyja háztartásbeliként dolgozott. Kisgyermek korától kezdve szép szoprán hangja volt, s a gimnázium akkori énektanára, dr. Gelléri Emil az énekkarban szólistaként szerepeltette a színházban. Még a rádióban is énekelt. 1939-ben Dohnányi Ernő és Forrai Miklós is meghallgatta, s zeneakadémiai tanulmányokra biztatta. így választotta az énekesi pályát. 1946-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, de Zeneakadémiára csak 1947-ben került. Énektanárai Molnár Imre, majd Révhegyi Ferencné voltak. A többi mestere is a legkiválóbbak közül került ki: Kodály, Forrai, Ádám Jenő, Berta Dénes, Gárdonyi Zoltán, Járdányi Pál, Bárdos Lajos, Vámos László. Osztálytársai Benál Zsolt, Lehoczky Éva, Hankiss Ilona, Erdész Zsuzsa és Mátrai Zsuzsa voltak. Mivel az ösztöndíjból nehezen lehetett megélni, több kollégájával együtt az akadémiai tanulmányok mellett hivatásos énekkarokban is dolgozott: a Rádió Énekkarának volt alapító tagja és tenor szólamvezetője. 1957– ben kezdte a „színpadi pályát”. Eger, Miskolc, Pécs és az NDK-beli Karl-Marx-Stadt-i operaház után 1970-ben szerződött Szegedre, s itt is ment nyugdíjba 1987-ben. Legmaradandóbb iskolai emlékei a latin és matematika órák voltak. Nyolc évig volt osztályfőnöke Vajda János, latin-magyar szakos tanár. Tőle kemény tartást, kitartást, s főleg pontosságot, precizitást tanult. Többi tanárára is köszönettel és szeretettel emlékezik: „Sajnos, akkor még gyerek fejjel nem fogtuk föl, hogy tulajdonképpen milyen nagy tudású tanárok tanítottak minket. Ma már minden órájuk csak emlék. Dr. Páti Ferenc – történelem, dr. Kling Ádám – német, Vajda János – latin, magyar, Tihanyi Ferenc – fizika, dr. Gelléri Emil – ének és matematika, Jullek Emil, Németh Lajos – testnevelés tanárokat meg kell, hogy említsem. 1938-tól 1946-ig koptatta az Alma Mater lépcsőit, s osztálytársaival még a front alatt is jártak órákra: a múzeum helyiségeibe és tanáraik lakására, miközben Nagybajom környékén dörögtek az ágyúk. így nem veszített évet, s 1946 nyarán leérettségizett. Legemlékezetesebb szerepei a legnehezebbek voltak: Wagner Lohengrin szerepére 1975-ben Liszt díjat kapott. Játszott az operairodalom legszebb tenor főszerepeiben: Otelló, Faust, Manón Lescout, Iván Szuszanyin, Rigoletto, Médiea. Emellett rengeteg operett és daljáték várt rá: Cigánybáró, Denevér, Sztambul Rózsája, Luxemburg grófja, Leányvásár, Csárdásk irálynő, Cirkuszhercegnő. Fellépésekkel, turnékkal fél Európát bejárta. „Bizony, amikor életemben először felléptem a kaposvári színházban elsős gimnazista koromban, s műsorom első számaként elénekeltem az „Elindultam szép hazámból” című népdalt, akkor nem gondoltam, hogy ilyen gazdag, nehéz, de változatos, gyönyörű pálya vár rám.” Lassú Ferenc 138

TÁNCSICS THÁLIA

v


Tadics Ágnes Pécsett született. Középiskolai tanulmányait Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. A gimnáziumi érettségi után Pécsett folytatta zenei tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem művészeti karán. 1986-ban a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Szerepei: Schiller: Don Carlos – Fuentes grófnő Szomori Dezső: Bella-Dajka Ken Kesey: Kakukkfészek – Sandy Tenessi Williams: A tetovált rózsa – Assunta Kálmán Imre: Marica grófnő – Cigánylány Verdi: Traviata – Annina La Mancha lovagja – Fogadósné Kabaré – Liza Mihályfalvi László

TÁNCSICS THÁLIA

v


139

Marina szerepében a Borisz Godunovból

Leányom, Zsófi

Takács Tamara „Liszt”- és „Bartók-Pásztory”-díjas operaénekes vagyok, a Magyar Állami Operaház szólistája 1978tól. Zenei tanulmányaimat édesanyám szorgalmazta, aki mind a mai napig sokat, szépen és szívesen énekel. Először zongorázn i tanultam a kaposvári zeneiskolában, majd – már mint a Táncsics Mihály 140

Gimnázium növendéke – magánének szakra is jelentkeztem B. Ittzés Irma osztályába. Nem véletlenül! Kedves gimnáziumi énektanárom, Zákányi Zsolt biztatott az énekesi pályára, hiszen általa vezetett kórusokban (gimnáziumi vegyeskar, leánykar, Vikár kórus...) állandó tag és egyben szólista is voltam. így aztán megs zületett az elhatározás: érettségi után (angol nyelvi osztálybajártam, osztályfőnök: Dr. Polonyi Istvánné, angoltanár: H. Kovács Zoltán) zenei továbbtanulás! Először Pécsre jártam, ahol M. Balla Mária énektanár nő készített fel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola felvételijére. Budapesten először az énekművésztanári szakon végeztem, majd rögtön utána a kétéves opera-tanszakon is jelessel diplomáztam. Innen már simán ment az út a Magyar Állami Opera házba. És mindjárt az első szezonban főszerepet kaptam: Mozart: Cosí fan tutte című operájában Dorabella szere pét énekelhettem. Ezután sorra jöttek a kisebb-nagyobb szerepek, és nagy-nagy örömömre a rengeteg oratórium koncert! Olyan kiváló mesterek keze alatt dolgozhattam, mint Ferencsik János, Lukács Miklós, Kóródi András, Erdélyi Miklós és Lukács Ervin, vagy a külföldiek közül Giuseppe Patane, Gardelli, Szimonov. Természetesen nagy ambíciót adott a családi háttér! Még főiskolai éveim alatt házasodtunk össze Jandó Jenő zongorművésszel, akivel sok-sok közös dalestünk, rádió-, tv- és lemezfelvételünk volt és remélem lesz is! Azt hiszem, nagy szerencsém, hogy zenész párom van, akivel minden napi problémánk hasonló, de mégis más, hiszen ő zongorista én pedig énekes vagyok. Egy nagy lányunk van, aki imádja a zenét, de főleg az operát! Ő az én leglelkesebb rajongóm. Szinte minden előadásomon részt vesz. Még egy nagyon fontos dolog a családon kívül: sok-sok éve állandó énekmesterem van, dr. Sipos Jenő személyében, aki egyik legfőbb biztatóm, de kritikusom is egyben. Sajnos kaposvári kapcsolataim az évek hosszú sora alatt megcsappantak: miután szüleim is felköltöztek, Budapestre, alig maradt rokon vagy ismerős, akivel rendszeresen találkoznék. Hogy szakmailag mi áll még előttem, nem tudom. Ami a mezzoszoprán szerepkörben fontos, szinte mindent elénekeltem. Természetesen akad még egykét Wagner-szerep, amit – ha az Operaház műsorra tűz – szívesen megtanulnék. No és a rengeteg dal és oratórium, ami korlátlan lehetőséget ad a tanulásra, fejlődésre. Csak legyen rá igény és pénz! Sajnos, a jelen gazdasági helyzetben egyre inkább a külföldi meghívások szaporodnak, amit – hála édesanyám segítségének – el tudok vállalni, gazdagítva egy kicsit a magyar zenekultúra jó hírét a nagyvilágban. Érde kes, hogy kinti szerepléseim alkalmával egyre többet gondolok régi iskolámra, ahol megtanultam az angol nyelvet. Ezzel az útravalóval a világ minden pontján boldogulok Amerikától Japánig, Ausztráliától a most legutóbb megtapasztalt Norvégiáig. Közzétette: Vermes Istvánné

TÁNCSICS THÁLIA

v


Ujláb Tamás Ujláb Tamással a Vaszary Kávéházban találkoztam egy szombat délután. Roppant elegánsan lépett be az ajtón. Épp az Agrár Egyetemről érkezett, ahol vizsgázni volt. – Mit tanul egy magadfajta színész az Agráron? – 1989-ben a Nemzeti Stúdiót végeztem. Most már az is ad diplomát, de akkor még nem. A szakma elismeri, de a másoddiplomás képzéshez nem jó. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán indítanak posztgraduális rendezői szakot. Ahhoz kell valamilyen diploma. Harmadéves vagyok a művészeti főiskolán műszaki manager szakon. Tavaly pedig itt az Agráron indított a Zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskola egy tagozatot. Mindkét főiskolán jövőre végzek. A végcél a Színház- és Filmművészeti. – Elmondanál egy-két adatot magadról? – 1987-ben érettségiztem, utána sikertelen felvétei vizsgát tettem a Főiskolára (egyébként ötször próbálkoztam). Közben elvégeztem a Nemzeti Stúdiót. Majd a Filmgyárnál külsőztem 1989-től. Tulajdonképpen itthon voltam, csak ha volt munka, akkor hívtak. 1990ben leszerződtem Békéscsabára. Itt elmentem a társulati ülésre, bemutatkoztam – és ezzel véget is ért számomra ez az évad, mert másnap behívtak katonának Pécsre. Itt elkezdtem bejárogatni a színházhoz, már katonaként foglalkoztattak. Azóta itt vagyok. – Hogyan lettél színész? Volt-e ebben szerepe a Táncsics Diákszínpadnak? – Persze. Én a Kisfaludy Általános Iskolába jártam, és már akkor tudtam a Diákszínpadról. Ezért választottam a Táncsicsot. Már általános iskolában sokat szerepeltem. – És hogyan tetszett a Diákszínpad? – Abszolút profi volt, olyan felnőtt dolog. Azt hittem, ha bekerülök egy nagy színházhoz, teljesen más lesz. De nem, ugyanaz ment a színfalak mögött, mint a diákszínpadon. Nagyon jól éreztem magam itt. Az 1985/86 és az 1986/87-es tanévekben én voltam a színpad elnöke, míg Klujber Laci bácsi a vezetője. Sok szerepet megkaptam ekkor. – Mennyivel voltál szabadabb diák, mint más? – Sokkal. Pellion Jenő volt az osztályfőnököm, aki a lógások miatt harapott. Az osztályban egyedül voltam diákszínpados. Mikor megkérdezte, hogy hol voltam ekkor meg ekkor, csak annyit mondtam, hogy próba volt. Válasz: „Jó, rendben, igazolt.” Voltam persze ott is, de máshol is. – Órák közül melyek voltak emlékezetesek? – A történelem órák mindenképpen. No, meg az orosz órák. Állandó bukásveszélyben voltam. A mai napig sem tudok egy szót sem oroszul. Ráadásul még ebből is érettségiztem. – Mennyire bánod, hogy nem vettek fel a Főiskolára? – Egyáltalán nem. Csak fizetésben van különbség a dip lomás és nem diplomás színész között. De se szerepben, se másban nincs. Elhelyezkedni így is, úgy is nehéz. TÁNCSICS THÁLIA

v

Dumas: A három testőr. Aramis – Ujláb Tamás

(Fotó: Simara Péter fotóművész) – Es hogy érzed magad a Pécsi Nemzeti Színházban? – Most remekül. Van egy nagyon jó kis társulatunk, főleg fiatalokból áll. Balikó Tamás vezetése alatt nagyon nagy cserék történtek. Igazi társulatépítés folyik. Működik egy mesterkurzus Márton András vezetésével, aki most jött haza az USÁ-ból, ahol színészetet tanít. Csak márciusban megy vissza. – Miben játszol most? – A Julius Ceasarban, ami kamaraelőadás, A 12 dühös emberben én vagyok az 5. Próbáljuk a Rigó Jancsit, ami az első operett-szerepem. Musicalban már voltam, A három testőrben én játszottam Aramist. Játszom az Üvegcipőben. Most lesz két darab, az egyik a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a másik Bulgakovtól az Álszentek összeesküvése. Még nem tudom melyikben leszek benne. Játszom a Harmadik Színházban gyerekdarabokban, például a Három szabólegényekben Cérna Gábort. Valószínű, hogy a nyáron a tavalyi Machbethelőadásunkból film készül. Ezen kívül néha a haknizok is. Van egy műsorunk. Kabaré Butik a címe. Tanítok a Janus Pannonius Tudományegyetemen beszédtecnikát, dolgozom a Dráva Rádióban, sokat reklámozom. Szóval az idén van munka bőven. – Melyik szerepet szereted a legjobban?


141

Machbeth (Fotó: Simara Péter fotóművész)

– A 12 dühös embert. Már 3 éve játsszuk. Andorai Péterrel és Balikó Tamással vagyok a színpadon. Szerettem A három testőrt is. – Mi az, amit szeretnél eljátszani? – Nincs szerepálmom. – A drámai vagy a zenés műfajt szereted jobban? -A drámait, holott sokan mondják, hogy inkább komikus alkat vagyok. – Filmezni szoktál? Igen. 11 filmben játszottam, kettőben volt főszere pem. Az elsőben 19 éves voltam, ez egy 50 perces tévéfilm volt. A címe: Két novella, és ezen belül, hogy Miért jó a póknak? Én voltam a pók. A másik 1993ban készült, és egy ‘56-os film volt. Nyolcan voltunk főszereplők, fegyenceket alakítottunk. Újlaki Dénes, Andorai Péter, Bán János voltak többek között a partnereim. Azóta többször voltam a Kisvárosban, de hamar lelőttek mint maffiózót. – A színpad vagy a film vonz jobban? – Inkább a színpad, bár félek attól, mi lesz a színházak sorsa. Épp most beszéltük, hogy milyen a színház Amerikában. Ott nincs egyáltalán állami dotáció, ahogy Nyugat-Európában sincs, 1-2 nemzeti színházat kivéve. Ott van például a Thalia. – Milyen a színészek anyagi helyzete? – Nálunk botrányosak a fizetések. Szerintem az ország legrosszabbul fizetett társulata vagyunk. Az én alapfizetésem 28 000 forint bruttó, plusz fellépésenként 1 százalék. Hál Isten, van máshonnan is pénz. 142

– Kik azok, akik meghatározóak a pályádon? – Klujber Laci bácsi indított el. Bodnár Sándortól tanultam nagyon sokat a Nemzeti Stúdióban. Sajnos, csak fél évig dolgozhatott velünk, mert meghalt, de ez a félév nagyon intenzív volt. Tudta, hogy beteg, ezért sűrítettem kaptunk mindent. Igazából csak a halála után értettem meg. – Kik a kedvenc színészeid? – Őze Lajost szerettem nagyon. A maiak közül talán Andorai Péter. – Kedvenc színházi élményed nézőként? – Hát kevés ilyen van. Talán Jordán Tamás József Attila-estje a Radnóti Színpadon. – Kedvenc filmed? – Az van sok, például a Száll a kakukk a fészkére. Ked venc filmszínészeim Jack Nicolson és Anthony Perkins. – Mikor voltál utoljára moziban? – Régen, valamikor tavasszal. Már nem emlékszem, mit láttam, valami nagyon rossz film lehetett, ha nem tett rám mély benyomást. – És végül a család? – Hát nem hiszem, hogy még 10 évig megnősülök. Barátnők vannak, de házasságra még nem gondoltam. A szüleim itt laknak Kaposváron. Van egy öcsém, Szombathelyre jár a Tanárképzőre. Most másodéves egyházzene szakon. Szeretném, ha átjönne Pécsre. – Ennyi a jelen. A jövőt még nem tudom. Farkas Klára

TÁNCSICS THÁLIA

v


Zákányi Emőke Szüleim 1957-ben költöztek Kaposvárra, itt kezdtem el iskolai tanulmányaimat. A „Tóth Lajos”, ma Kodály Zoltán nevét viselő általános iskolába jártam, majd a Táncsics Mihály Gimnázium francia tagozatos osztályába jelentkeztem. Iskolai éveim alatt a nyelvekhez és a zenetanuláshoz vonzódtam. Az általános iskolában édesapám, Zákányi Zsolt vezetése alatt nagyon jó gyermekkórus működött, évente vettünk részt versenyeken, fesztiválokon. A zeneiskolában a szolfézs mellett hegedülni, zongorázni, majd egy rövid ideig fuvolázni tanultam. A gimnáziumban nagyon érdekelt a francia nyelv, a nyelvhez kapcsolódó kultúra, szabad időmben sokat olvastam franciául. Nagyon szerettem „Csöpi bácsi”, Krasznai Lajos tanár úr magyar óráit is, de végül az idegen nyelvek iránti érdeklődésem miatt a Külkereskedelmi Főiskola francia-orosz szakára jelentkeztem. Hála „Klári néni”, Czike Ferencné odaadó tanári munkájának, a gimnáziumban szerzett alapok sokat segítettek későbbi tanulmányaim, munkám során. A gimnázium első évei alatt, főként a volt Tóth Lajos iskolába járt gyerekekből édesapám remek kórust verbuvált, nagyon sok szép élményem kötődik ehhez az időszakhoz: a keszthelyi Helikon ünnepségeken mindig nagy sikerrel szerepeltünk. Ezután a nagyrészt felnőttekből álló Vikár Béla Kórus tagja lettem és ott énekeltem főiskolai tanulmányaim megkezdéséig. Itt megemlíteném, hogy még kisiskolás éveim alatt otthon is gyakran ültünk össze testvéreimmel, hogy édesapánk vezetésével elénekeljünk, kipróbáljunk egy-egy új kórusművet. Az otthon-muzsikálás öröme mindhármunk számára életünk további alakulását is meghatározó jelentőségű volt: Zsolt bátyám előbb az Állami Népi Együttes, majd a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának tagja, Ildikó húgom pedig építészmérnökként dolgozik ugyan Szegeden, de lelkes tagja az ottani Bartók Béla Kamarakórusnak. A Külkereskedelmi Főiskola évei alatt is kórusban énekeltem: Tóth Béla karnagy vezetésével egyetemi és főiskolai hallgatókból álló kórusunkkal számos külföldi versenyen, fesztiválon vettünk részt. 1972-ben eljutottunk az Egyesült Államokba, ahol hatalmas egyetemi központokban koncerteztünk. A Főiskola elvégzése után néhány évig a nyelveket hasznosítva dolgoztam, közben angol nyelvvizsgát is szereztem. Az Interkoncert irodában zenei versenyeket szerveztem, ezalatt kerültem kapcsolatba későbbi pályámmal. Énekesi pályám kezdetén a Szőnyi Ferenc vezetése alatt álló Operastúdióba kerültem, ahol Mozart Varázsfuvolájának Papagéna, majd 2. dáma szerepét énekelhettem. Ezután következett egy időszak, amikor a régi zenével kerültem kapcsolatba: Klembala Giza Régi Zenei Stúdiójának tagja lettem. A reneszánsz és barokk zenéhez való vonzódásom megmaradt, énekes TÁNCSICS THÁLIA

v

kollegáimmal „Aquila” együttes néven szerepeltünk különféle koncerteken. 1989 óta énekelek oratórium szólókat: ekkor énekel tem Vivaldi Glóriájának szoprán szólóját. 1991 -ben, akkori híres énektanárom, Mircea Breazu tanítványaival (Daróczi Tamás – tenor és Kálmán Péter – bariton közreműködésével) Mozart Bastien és Bastienne című operáját adtuk elő. A francia nyelvhez és kultúrához való kötődésem tö retlenül megmaradt, nagyon szívesen énekelek francia dalokat: 1993-ban francia kamaraestet adtunk zenész barátaimmal, melyet a Rádió is közvetített. A közelmúltban szintén önálló dalestet adtam Debusssy, Faúré és Raval dalokból. 1995-ben Gershwin dalokat énekeltem szintén önálló műsor keretében. 1986 óta tagja vagyok a Magyar Állami Énekkarnak, 1992 óta fél-állásban. Több külföldi turnén vettem részt, 1996-ban Japánban énekeltünk Kobayashi Ken Ichiro vezényletével. A kórusban való éneklés számomra egy egészen másfajta, a szólóénekléstől kicsit különböző öröm forrása: az együttes koncentrálás, érzelmi egybeolvadás – gyakran egy nagy zenekarral együtt – az esetleges sikerben való együttes osztozás felejthetetlen élményt jelent. Közzétette: Mihályfalvi László


143

Zöld Csilla Az 1980-as évek elején néhány társával együtt – a híres „Táncsics Diákszínpad” próbái közben – lelkesen és jókedvűen szavalt egy mosolygós, vidám diáklány: „a madarak lenyelték a hangot a fák azonban tovább énekelnek ez már az öregség jele de nem jelent semmit én Zöld Csilla vagyok a fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.” Az akkor 17 éves, Kassák versét „szabadon” skandáló, tréfálkozó gimnazista lánynak ekkor már „komoly” zenei múltja volt. Mint a többi hasonló, jó hangú, szerepelni szerető, 6 éves kis apróságot, szülei a Tóth Lajos (ma Kodály Zoltán) Általános Iskola ének-zene tagozatára íratták be. így aztán hamarosan a Zákányi Zsolt tanár úr vezette kórus próbáinak lelkes résztvevője lett. így jutott el tizenévesen Franciaországba, Németországba, ahonnan mindig díjakkal tért vissza a kórus. Itt érintette meg a zene szépsége és közelsége, mely azóta is kíséri. A tanulás és az énekkari próbák mellett lelkesen járt a zeneiskolába dr. Gallai Istvánnéhoz zongoraórákra. 12 évesen aratta első sikerét, a megyei Beethovenverseny első helyezettje lett. A zsűri elnöke a jelenleg Spanyolországban élő Bodó Árpád zongoraművész volt, aki „felfedezte” a kis tehetséget. Ilyen előzmé144

nyek után került a Táncsics Mihály Gimnáziumba; útja egyenesen a Horváth Jenőné vezette énekkarba és a dr. Klujber László vezette diákszínpadba vezetett. Felejthetetlen emlékek máig is számára a fellépések előtti izgalmak, az iskolai ünnepélyek hangulata, a keszthelyi Helikonon aratott sikerek, a közös célért való harc közben szövődött barátságok és szerelmek. A Helikonon szerzett kiváló minősítések mellé még három megyei zongoraverseny aranyérmét is megszerezte. „Fergeteges élmények; életem egyik legszebb szakasza volt” – vallja még ma is gimnáziumi éveiről. Mindezt tetőzte be a „Ki mit tud?”-on való részvétel, a tv-ben való szereplés izgalma és öröme. Ekkor már meglehetősen magabiztosan mozgott a pódiumon, hisz több színvonalas, nagy közönség előtt zajló fellépés volt mögötte. Közben Budapestre járt zongoraórákra Keveházi Gyöngyi művésznőhöz mindaddig, míg Pécsre nem került a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetébe. Itt 4 évig Bánky József professzor, zongoraművész növendéke lehetett. A szakmai ismeretek mellett sok emberséget, a zene feltétlen szeretetét és a művészet iránti alázatot sajátította el tőle. Immár 9 éve a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára; a maj dani diák ugyanabban az épületben kis tanítványainak átadhatja mindazt, amit eddig tanult. Kedvence máig is Debussy, Liszt és Kodály. Szívesen tanít, hisz tapasztalhatja, hogy a zenén át kinyílik a világ, rajta keresztül mennyi mindent megtanulhat egy gyerek. Vágyik sok kedves, zeneszerető diákra, tehetséges tanítványokra. Szívesen szerepelne irodalmi esteken, verses-zenés rendezvényeken. Fontos számára a család, kislányának, Kittynek boldogsága, hisz vallja: „Eletemet végigkíséri a szeretet!” Dr. Süllé Csabáné

TÁNCSICS THÁLIA

v



TÁNCSICS IUSTITIA AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1998 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett jogászok

„HAZA CSAK OTT VAN, HOL JOG IS VAN...” (Petõfi)

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük mindazokat az egykori somssichos-táncsicsos diákokat, akik – az 1993-ban elkezdett, immár hagyománnyá fejlõdött – találkozónkon megjelentek. Jogállam, törvényesség, igazság – olyan fogalmak, amelyeknek megléte nélkül életünk elképzelhetetlen lenne. És õk – az élet és a jog különbözõ területein – vigyázzák: ne szenvedjenek csorbát, ne sérüljenek normális egyéni, családi és honpolgári létünk ezen feltételei. Köszöntjük õket, köszönjük nekik, hogy eljöttek, visszajöttek régi iskolájukba; emlékezni, megfiatalodni, jelenlegi tanítványainknak példát mutatni. E füzet pedig állítson emléket azoknak is, akik közül sokan testben már nem lehetnek közöttünk, de szellemük beragyogja a régi és a mostani diákok – akik közül, reményeink szerint, sok jogász lesz – találkozóját. Úgy legyen! Kaposvár, 1998. január Mihályfalvi László igazgató

146

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Köszöntõ Hatodik alkalommal köszönti kiadvánnyal és baráti találkozó keretében diákjait az Alma Mater. Ezúttal a jogásszá lett egykori diákokat hívta, szólította meg az öreg iskola. Lehetne tehát a köszöntõ címe az is, hogy ,,Az Alma Mater köszönti jogászait”. Vagy másról van szó? Arról talán, hogy ízlelni szeretné, miként érett be az oktatómunka gyümölcse? Vagy talán tapintani akarja azt a soha nem fogható szálat, amely örök kötés az iskola és a diák között? Vagy fel akarja mutatni értékeit, példaként egykori diákjait? Valószínû, egy kicsit ez is, az is igaz. Valóban, a Somssich-Táncsics Gimnázium, immár hagyományteremtõ módon, büszkén köszönti a jogi pályát választó egykori diákjait, kitárva számukra újból azt a kaput, amely soha nem csukódott be, vállalva és felmutatva életutakat és példákat, mert hisz számos kiváló tanítvány vitte sokra, akik sokat köszönhettek ennek az iskolának, és akik jó követei is az egykori mûhelynek. Mit jelent az iskola a jogásszá lett diákok számára? Valószínû ugyanazt, amit a többi diáknak, de talán két dologban valamivel többet. A közel 200 év oktatómunkájának kisugárzása, szellemisége morális felelõsséggé tette az igazság, mint érték tiszteletét. A jog pedig valahol mindig az igazság szakadékai fölött botorkál. És hogy merre vezetik, merre irányítják lépteit, sokban függ a gyökerektõl, morális háttértõl, az ifjú lelkekbe és elmékbe tisztán belevésõdõ intõ szavaktól. Mert a gyakorta változó, inflálódó írott jog mellett – megtanulhattuk – az íratlan jog „törvényei” bizony gyakorta életünk biztos fogódzói lehetnek. A másik, amivel többet adott, az a fogékonyság a közéleti nyitottságra. Az okosan érvelõ, szabadon és tiszta logikával gondolkodó tanárok plántálta eszmék, szemlélet és gondolatok nem engedték, hogy az érdeklõdés ablaka csak a szakmára legyen nyitott. A számbavétel mindig izgalmas feladat. A kiadvány elkészítésekor is adódott a kérdés, vajon kikrõl írjunk, kik az arra érdemesek és vannak-e arra érdemesek? Aki majd elolvassa ezt a füzetet, talán egyetért velem, hogy büszkék lehetünk arra, milyen tehetséges iskolatársaink voltak, mint ahogy büszkék lehettünk azokra az orvosokra, pedagógusokra, képzõ- és elõadómûvészekre, irodalmárokra, akik a korábbi kiadványok tanúsága szerint vitték sokra, és akik büszkeséggel vállalták iskolájukat, és akiket büszkén vállalt az iskola. Ezek után adódik a kérdés, hogy talán az lenne a köszöntõ helyes címe, hogy „A jogászok köszöntik az Alma Matert”? Talán ez. Hisz a jogásszá lett egykori táncsicsos diákok jönnek össze kezet nyújtani egymásnak, tisztelegni tanáraik vagy azok emléke elõtt, szembesülni régmúlt élményekkel, megfiatalodva meglátogatni a régi csínytevések helyszínét, megsimogatni az öreg padokat. És a jogászok köszöntik diáktársaikat, iskolatársaikat, akik más és más szakmákban jeleskednek és akik lakjanak bárhol, dolgozzanak bármit, egyben ugyanolyanok mint mi, õk is somssichos-táncsicsos diákok. Dr. Kéki Zoltán Kaposvár jegyzõje

TÁNCSICS IUSTITIA

v


147

saárdi Somssich Pál Korának egyik legjelesebb szónoka, kiváló államférfia; a Somogy megyei és kaposvári közmûvelõdés- valamint oktatásügy lelkes bajnoka; iskolánk megmentõje, mecénása 1811. január 13-án a Somogy megyei Sárdon született. Gondos és igényes nevelésben részesült atyja házánál, majd járt a pécsi középiskolába, és az akkor még hat évfolyamos kaposvári gimnáziumban végzett 1824-ben. Iskoláit – így jogi tanulmányait is – kiváló eredménnyel végezte. Somogy vármegye jegyzõje, majd – miután eszével, tollával és ékesszólásával kitûnt – 1834 és 1844 között a megye országgyûlési követe, közben – 1837-ben – táblabírája lett. Európai tanulmányútja után az 1843-44-es országgyûlésen felkeltette a kormány figyelmét, amely helytartótanácsossá nevezte ki. 1847-48-ban Baranya vármegye követeként Dessewffy Aurél, majd Széchenyi István híve. „Nevezetes szónoki tehetsége, választékos magyarsága és talpraesett idézései a latin klasszikusoktól sokszor elhomályosították Andrássyt és Zsedényit.” – írja róla Pulszky Ferenc, aki késõbb – 1848-ban – Kossuth mellett államtitkár volt, majd – 1866-tól – emigrációból való hazatérte után Deák Ferenc politikájához csatlakozott. „Ha Somssich sorainkban volna; szép, világos, szoros, logikus beszédeivel, kedves elõadásával, bõrünket tapsoltatná le tenyerünkrõl; most azonban köszönje eszének, hogy le nem pisszegjük.” – így az ellenzéki Mozaik címû lap. 1848-ban visszavonult, és egyre inkább Somogy vármegyére, Kaposvárra és a kaposi gimnáziumra fordítja figyelmét. Erre ekkor igen nagy szüksége volt az iskolának, hisz válságok sorozatát éli meg. Az Eszterházy Miklós herceg által 1806-ban alapított intézménytõl a kormány 1850. szeptember 7-én kelt 6737. számú miniszteri rendelettel megvonja a nyilvánossági jogot; amelyet ugyan egy 1851. március 25-én kelt, de csak június 12-én leérkezett rendelettel visszaadnak; közben azonban az iskola kedvezõtlen anyagi helyzetbe kerül. (A nyilvánossági joggal rendelkezõ iskola egyébként állami érvényességû bizonyítványokat állíthatott ki.) A kedvezõtlen anyagi helyzet az 1853-54-es gyûjtés ellenére tovább romlik: „A régi épület szintén roskadozó és az újabbkori kívánalmaknak meg nem felelõ állapotban volt, úgy hogy átalakítása csak rövid idejû halasztást tûrt.” A válságot úgy kerüli el az intézmény, hogy az iskolai választmány – amely az iskola vagyonát kezeli – élére Somssich Pál kerül, aki új alapszabályt alkot, és a választmányt a nagy uradalmak képviselõinek bevonásával újraszervezi. Nem ment azonban minden zökkenõmentesen, mert az osztrák belügyminisztérium 1858. szeptember 9-én a 18.678/1020. számú rendeletével – teljesen jog148

talanul – utasította a megyei hatóságot a gimnáziumi ,,tömeg” (vagyon) átvételére, amely november 20-án meg is történt. Így csaknem két évig (1860. október 20-ig) a politikai hatóság volt a gimnáziumi vagyon kezelõje. Ez idõ alatt az iskola külsõ viszonyai még rosszabbra fordultak, a tanárok pedig szinte elviselhetetlen anyagi körülmények közé kerültek, még fizetést sem kaptak... Somssich Pál közben tovább folytatja politikai tevékenységét, a Pesti Naplóban jelentõs vezércikkeket ír, amelyekkel egyrészt az ország önállósága, másrészt a kiegyezés mellett foglal állást. Több országos és somogyi vállalkozásban (biztosító, vízszabályozás) vitt vezetõ szerepet. 1860-ban a Birodalmi Tanácsba hívják, amit levélben visszautasít, nem fogadja el a Baranya megyei fõispáni és a felajánlott miniszteri állást sem. 1861. január 21-én (az októberi diploma jótékony hatására) a kaposvári megyeháza díszes gyûléstermében az iskolai választmány Somssich Pál elnökletével ismét megalakul, és a gimnáziumi alapok az új választmány kezére kerülnek: ,,így tehát intézetünk gondozását ismét az illetékes és hivatott kezek vették át.” (Az iskola teljes fenntartását és mûködtetését az alapokból kellett fedezni.) Az idõközben kialakult újabb válságos, deficites helyzeten segíteni akarván, Somssich Pál 1861. december 1-én ékes nyelven írt „felségfolyamodást” (kérvényt) terjesztett fel a jövedelmi adó fizetésétõl való fölmentés, majd 1861. december 3-án az adóhátralék elengedése ügyében. A válaszra csaknem egy évet (!)

TÁNCSICS IUSTITIA

v


A második épület. (1864-1897.) kellett várni. Az 1862. november 30-i leirat szerint a cs. k. pénzügyminisztérium a gimnáziumi választmány kérelmét nem találta teljesíthetõnek, és elrendelte az 1851. évtõl 1861. évig esedékes adóhátraléknak a megállapítandó részletekben való fizetését. Ezzel a súlyos teherrel az iskola léte kérdõjelezõdött meg: Vagy megszüntetni, vagy más kezekre bízni. Ez volt a nagy kérdés. És ismét Somssich Pál fényes elméje és lángoló hazaszeretete találta meg a segítség módját. Személyes utánjárással mindenekelõtt a tanárok szegényes fizetésének javítását tûzte feladatául. Eltökélt szándéka volt az intézet pénzforrásainak növelése. Somssich e tevékenysége során megszerezte az intézetnek a fölosztott nemesi tizedpénztár maradványát (4600.- Ft), majd a veszprémi püspökség adományát (6000.- Ft), valamint a veszprémi káptalantól évi 300.- Ft állandó segélyt. A biztató kezdet után megjelent lelkes felhívása: ,,Egy szent ügy érdekében szólalunk fel!” A szent ügy pedig nem más, mint egy új – a korszerûbb követelményeknek megfelelõ – iskola építése. Somogy és Kaposvár közönsége nemes gondolkodását bizonyította a gyûjtés eredménye. ,,A sokat szenvedett hazának, az eltiport magyarságnak a szent ügy oltárára letett áldozatfillérek.” Rövid negyed év alatt 20.000.Ft gyûlt össze, majd hamarosan – a nemes vármegye, a somogyi hölgyek, egyes kitûnõségek, a megye és a város minden rendû és rangú polgárainak adományaival – ez az összeg elérte a 25.600.- Ft-ot. Így már nem az iskola megszûnése, hanem egy új iskola felépítése volt napirenden. 1863. április 30-án elfoTÁNCSICS IUSTITIA

v

gadták Neswadba Manó építész terveit, majd magával az építéssel a legjobb ajánlatot tevõ Heindlhoffer Antalt bízták meg, aki 27.368.- Ft leszállított ár fejében vállalta el a munkálatokat. Esterházy Pál herceg elõzékenysége és nagylelkûsége után (a régi iskolával szomszédos hercegi házak telkeinek átadása) az építés 1863 augusztusában megkezdõdött és zökkenõmentesen folyt. A belsõ fölszerelés költségeinek fedezésére is megtalálta a választmány elnöke a kincses forrást: ,,Férjeitek megépítik a házat, díszítsétek fel azt Ti, szép lelkû nõk! Így szólt Somogy hölgyeihez, akik össze is gyûjtenek e célra 1600.- Ft-ot. Idõközben Somssich a helytartótanácsnál folyamodás és személyes kérés útján – Mérey Károly fõispán támogatásával – elérte, hogy a megyei régi ,,letételi pénzek” kamatainak kétharmad része, mintegy 600.- Ft, a gimnázium céljaira, nevezetesen a tanárok fizetésének javítására fordítható. Õ ugyanis tudta: megélhetési gondokkal küzdõ tanárokkal nem igazán teljesíthetõ a nemzet jövõjének zálogát jelentõ ifjúság nevelése és oktatása. Az új iskolaév az új díszes épületben (a mai Fõ utca 2. szám alatt, amely jelenleg a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola otthona) a megszokott rendes idõben 1864. október 3-án megnyílt. Rá két napra, október 5-én nagy számú elõkelõség részvételével ünnepélyesen felavatták a ,,múzsák palotáját”. Az istentisztelet és az épület megáldása után, a feldíszített udvaron az a férfi, aki 40 évvel ezelõtt mint 14 éves ifjú elsõ nyilvános nagyobb szónoklatát


149

tartotta, és hálával búcsúzott akkori tanáraitól és iskolatársaitól, ,,most... ismét hála - érzéseket tolmácsolt.” Természetesen nem más volt õ mint Somssich Pál, aki nagyszerû ívû beszédében szólt a megye kulturális fejlõdésérõl, a gimnázium több mint félszázados történetérõl, megemlékezve régi kiváló tanárairól és felejthetetlen mentoráról, Szabó Ferencrõl, az iskola második igazgatójáról. Megköszönte a megye és a város polgárainak segítségét, külön kiemelve Tevely Elek ügyvédet, akit az ügy elõrelátó, gondos, óvatos és kitartó bajnokának nevezett, ,,... ki jelen volt, ha én távoztam, megemlékezett arról, mirõl én megfeledkeztem, és testvérileg osztozott velem minden kellemetlenségekben, bajban és akadályok legyõzésében...” Beszédében kiemelte az iskola építészeit: Scholz Eriket, Szávay Jánost, Souheitl Ferencet és Gáspár Boldizsárt. Szólt a tanári karhoz, majd a tanulóifjúsághoz fordulva, atyai intelmekkel köti szívükre: ,,Féljétek az Istent, engedelmeskedjetek elüljáróitoknak és tanuljatok!...Erkölcs, tudomány és munka, egyesítve e három, teszi az embert jóvá, nemessé, sokszor naggyá!” ,,Végszavaim: – fejezi be Somssich Pál nagyhatású beszédét – legyen e mû Isten elõtt kedves és tetszetõs, felséges urunk királyunk és forrón szeretett hazánkra nézve hasznos, Somogyot és e szépen fejlõdni indult kis várost felvirágoztató, – az ifjúságra és benne a jövõ korra nézve üdvös és áldásos! Úgy legyen!” A viharos tapssal fogadott beszéd után Kisovics József nagybajomi esperesplébános méltatta Somssich Pál elévülhetetlen érdemeit: ,,Õ szólt bátran, kért, mint maga is mondja, szokatlan modorban, õ küzdött, fáradott s mindenkit buzdítva lelkesített, – nemes szívének teljes örömélt abban találván, hogy bennünk nem csalódott”. Az ünnepség Németh Ignác igazgató beszédével és az emlékkõ letételével ért véget. Büszkén állt az új iskola homlokzatán, és ma is fennen hirdeti: Cura parentum fundata MDCCCXII. Filiorum pietate ampliata MDCCCLXIV. (A szülõk gondoskodásával alapított, 1812. A gyermekek jámborságával bõvíttetett, 1864.) Somssich Pál a késõbbiekben sem feledkezik meg szeretett iskolájáról. Közbenjárására a gimnázium egész szervezését és fenntartását Eötvös József kultuszminiszter hajlandó az országos alapok költségére átvállalni. Így – a részletek egyeztetése után – a kaposvári gimnázium az 1869-70. iskolai évvel az állami intézetek sorába lépett. Gimnáziumunk ezzel fennállásának és fejlõdésének legfõbb biztosítékát nyerte el. 1879-ben Somssich Pál – hajlott korára és a fõvároshoz kötött tevékenységére való hivatkozással – lemond az igazgatói választmányban betöltött funkciójáról, ám nem mond le szeretõ gondoskodásáról. Kaposvár város közönsége az intézményt nyolc 150

osztályos fõgimnáziummá óhajtotta fejleszteni. A közakaratot karolta fel a távolból is megyénk nagy fia, és Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter – a kaposvári gimnáziumban 1874. október 19-én tett tájékozódó látogatása után –, Somssich Pál közbenjárására a kaposvári gimnáziumnak – 1884. február 19-én kelt 5989. számú miniszteri felirattal – fõgimnáziummá változtatását elindítja úgy, hogy a VII. osztály már a következõ tanévben megnyittassék. 1885-tõl tehát iskolánk fõgimnázium! A gimnáziumi választmány, hogy lerója Somogy megye, Kaposvár város és az iskola háláját jótevõje, Somssich Pál iránt, lefesteti volt elnökének életnagyságú képét. A Vastagh György festette kép leleplezésére 1884. november 3-án került sor a megyeháza gyûléstermében, majd az alkotást az intézmény könyvtárában helyezték el. (A festményt 1945 után a megyei múzeum õrizte, majd 1996-ban a 190 éves jubileumi ünnepségen, a Virág Benedekrõl készült Vaszary János-festménnyel együtt – legnagyobb örömünkre – visszakerült az iskolánkba.) Somssich Pál azonban nemcsak iskolánk ügyében buzgólkodott nagy szívvel, hanem neki köszönhetjük a Niklán felállított Berzsenyi-szobrot, tevékenyen részt vett az Elsõ Magyar Biztosító Társaság alapításában,

TÁNCSICS IUSTITIA

v


aktív tagja és elnöke volt az Országos Gazdasági Egyesületnek, elnöke a Somogy vármegyei Gazdasági Egyesületnek és a Dráva-szabályozási Bizottságnak. Az 1860-as országgyûlésre a kaposvári kerület egyhangúlag választotta képviselõjévé. A Ház a Deákpárti kör elnökségével és Andrássy Gyula gróf miniszterelnökké való kinevezése után az elsõ alelnökséggel tüntette ki. Olyan tekintélynek és köztiszteletnek örvendett, hogy 1869-ben elnyerte a képviselõházi elnökséget, mely tisztét 1872-ig viselte, amikor is belsõ titkos tanácsos lett. 1887-ben az újjászervezett fõrendiház tagjává nevezték ki. Itt fejezte be politikai és erkölcsi sikerekben oly gazdag pályáját. Somssich Pál korának haladó gondolkodású képviselõje volt a szó legnemesebb értelmében, hisz nemcsak hazáját és Somogy megyét szolgálta önzetlenül, birtokain jobbágyainak nemcsak földesura volt, hanem minden tekintetben gondoskodott is róluk. Állandó családi orvosuk a környékbelieknek is rendelkezésére állt. A család templomot építtetett, és gondoskodott az öreg magatehetetlen emberekrõl. A Budapesten 1887.március 3-án bekövetkezett halála gyászba borította nemcsak a kaposvári gimnáziumot, hanem egész Somogy megyét is. Érdemeit megörökítendõ az igazgatói választmány ékes márványtáblát készíttetett, amelyet az épület bejáratának

falába illesztett, hogy ,,az ifjúság lelkesedve buzduljon fel nemes példáján.” A tábla leleplezése 1889.május 6-án az épület feldíszített udvarán tartott ünnepségen megtörtént. Ragyogó lapján a következõ szöveg olvasható: Saárdi Somssich Pálnak, a fõgimnázium megalapítójának, ezen épület létesítõjének, a gimnáziumi választmány feledhetetlen díszelnökének örök emlékül. MDCCCLXXXVIII. E tábla – felújítása után – a jelenlegi épület földszintjén található. Évente a búcsúzó diákok, hálájuk jeléül, az emléktáblánál koszorút helyeznek el az iskola nagy mecénása elõtt tisztelegve. Iskolánk hûen és tisztelettel õrzi Somssich Pál emlékét: az aulában helyeztük el mellszobrát, Torma János tanár úr alkotását, az iskolarádióban pedig minden évben január 13-án emlékezünk meg iskolánk jótevõjérõl, aki 1996 novembere óta féltõ, óvó tekintettel vigyázza, hogy az utódok méltóak-e a nagy elõdökhöz; van-e, aki – az õ áldásos tevékenységéhez hasonlóan – szolgálni akarja a gimnázium, Kaposvár, Somogy megye és hazánk haladásának, felvirágoztatásának ügyét. Mihályfalvi László

saárdi Somssich Pál (Torma János tanár alkotása)

A saárdi Somssich Pálról készült festmény (Vastagh György festőművész munkája) az 1. és a 2. emelet közötti lépcsőfordulóban található

TÁNCSICS IUSTITIA

v


151

Gunits Mihály Nagykanizsán 1819-ben született. Apja Gunits Mihály azonban 1820-ban a kaposvári gimnáziumba jött át tanárnak, így fia is ide került, aki 1836-ban elvégezte itt az algimnáziumot. Apja 1850-ig tanított a gimnáziumban, még nyolc gyermeke született és így mondhatjuk, hogy gyökeres kaposvári lett. Mihály fia jogot végzett, 1844-ben nõsült, a felesége bajai patikus lánya: Csernyánszky Viktória volt. Pestre került a Kir. Ítélõtáblához jegyzõnek. A szabadságharc kitörésekor mint táblai jegyzõ állását elhagyta és bevonult a felkelõk közé. Ott fõhadnagyi rangig emelkedett. Ezt 1867-ben a szekszárdi igazoló bizottság okirattal ismerte el. Ennek a szövege a gimnázium tanárairól kiadott emlékfüzetben már megjelent, az apjáról szóló anyagban. A szabadságharc leverése után hosszú ideig bujdosott. Ekkor Bajáról Pécsen át az alábbi szövegû levelet küldte postán Kaposvárra anyjának, amely a boríték tanúsága szerint igen furfangos kerülõvel FehérvárÖreglak érintésével jutott el Kaposvárra. Nincs adat, hogy ifj. Gunits Mihály meddig bujkált. 1861-bõl fennmaradt tárgyalási jegyzõkönyvek szerint 1861-ben Tamásiban már Tolna megye esküdtjeként szerepelt, ami bírói funkciót jelentett. Majd pár évig Tamásiban ügyvédkedett, és ott halt meg 1869-ben Dr. Szilli Gyula

152

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Dr. Pete Lajos A kiegyezés évében, a hetesi tiszttartói lakban kisfiúcska született. Úgy látszik, a nagy történelmi sorsfordulók többszörösen is keresztezték életútját. A kiegyezés utáni Magyarország a boldog békeidõket élte, majd az elsõ világháború okozta katarzissal fonódott egybe. Sorsa a gimnázium történelmének is fontos korszakaival egyezik. Kaposvár, mint megyeszékhely 1857-ben 3447 lakost tudott magáénak. 1806-tól mûködött a három osztályos gimnázium, melynek új, azaz a jelenlegi épületét 1864. október 5-én adták át a ,,szent célnak” és az 1869/70-es elsõ tanévben a tanítás már hatosztályos rendszerben magyarul folyik. Az addig alapítványként mûködõ iskola állami gimnázium lesz. A tiszttartó fiacskája, a három elemi elvégzése után, 9 éves korában kezdte meg itt a tanulmányait az 1876/77-es tanévben 78-ad magával. Az új iskolaépület tízéves fennállását negyedikesként ünnepelhette, és Kaposvár is elérte ezidõtájt a városi rangot. Gyermekkoráról keveset tudunk. Korán kitûnt muzikalitásával, maga tanult meg a családi lakban zongorázni. Kisgyermek korában elsõ hallásra visszaénekelte a faluban hallott dalokat. A gimnázium évkönyveinek rideg számai nem sokat árulnak el a kisdiák életvitelérõl. Mai fogalmak szerint közepes tanulóként, de egyenletesen tanult. Igaz, hogy nincs a kitüntetettek között, és a szegény ösztöndíja-sok közt sem szerepel a neve. Bukás, ismétlés nélkül, 15 évesen fejezte be tanulmányait 1882-ben. A kor szokásainak megfelelõen az iskola a természetes kiválasztódás elvén mûködött. Az évek során drasztikusan ,,fogytak” osztálytársai és hatodévesen az osztályból mindössze 18-an fejezték be az iskolát. Ehhez jó teljesítmény kellett akkor is, ha az átlageredménye gyakorlatilag 6 éven keresztül nem változott. Tehát a jobb tanulók közé kellett tartoznia, mert 60-an nem tudták a szintet teljesíteni. Késõbbi életpályájának fõbb állomásait ismerve nyilvánvaló, hogy a muzsika jelentõs szerepet játszott az életében, de nem kizárólagost. A korszellemnek engedve jogi pályára ment, és élte a pesti jurátusok szomorúnak nem mondható életét. Több történet is kering róla, hisz szívesen látott vendég volt lányos házaknál. Nagyon szerették zongorajátékát, dalait, énekét. Ilyen alkalommal egyik jogásztársa egyszerû négysoros versikét adott át neki, melyet elolvasva megszületett lelkében az elsõ nóta. Ez, ahogy a mesében illik, a hetesi tiszttartó fiát országhíres dalköltõvé avatta. Azt hiszem, most is sokan ismerik és kedvelik ezt a nótát: Páros csillag az ég alján... Egyik fényes másik halvány, Amíg azt a két csillagot látom, Rád gondolok gyönyörû virágom. Az amelyik szépen ragyog... Babám az a Te csillagod De amelyik alig-alig látszik, Az az enyém, Tied meg a másik. TÁNCSICS IUSTITIA

v

Ezzel szinte egyidõs az azóta sok variációban is ugyancsak közismert ,,jogászcsárdás”. Jogi diplomával a zsebében hazajött Somogyba. Közigazgatási gyakornok lett, majd Lengyeltótiban aljegyzõ, fõszolgabíró egészen az elsõ világháború végéig, mikor is Budapestre költözött. Szinte ontotta a szebbnél szebb dalokat. Népszerû volt és ismert országszerte. Igazán Kaposváron érezte jól magát, számtalan dal született itthon-tartózkodásaiból már jurátus korában is, például Ne sírj, ne sírj szép menyasszony miattam, vagy talán a ma is nagyon kedvelt Nem való bokréta tûrött süveg mellé. Már Lengyeltótiban találjuk, amikor Ábrányi Kornél, a lengyeltóti választókerület új képviselõje 1899-ben a Pesti Vigadóban tartandó hangversenyre vette rá. Ekkor, a leírások szerint cvikkeres, szõke hajú és bajuszú, almapíros, egészséges ,,vidéki arcú” fiatalember volt. Minden különösebb külsõség és póz nélkül az addig csak magának és családjának muzsikáló, illetve a barátainak játszó aljegyzõ óriási sikert aratott, egyik betyárnótájával állítólag még a publikumot is megríkatta. Feljegyezték róla, hogy az Anna utca közelében levõ lakásán, este, csak saját szórakoztatására zongorázott és énekelt. Ilyenkor a korzózó polgárok lábujjhegyen sétálva hallgatták az ingyenkoncertet. Már mint ismert nótaszerzõ alkotta a Ne sírj anyám szomorú dalomért; Panaszkodik a hegedû öreg fája stb. ma is kedvelt nótákat. Amikor Rákosszentmihályra költözött a háború után, csendben, elvonultan élt. Halála elõtti utolsó hangversenyét a barátok és ismerõsök unszolására tartotta, de már betegen. Ráérzett közeli halálára, nagyon szép, szomorú nóták képezték a hangverseny gerincét. 1924. augusztus 2-án halt meg, nótáiban már tudta, hogy több tavasz nem létezik a számára ,,Õszbe hajló bús életem hervadását érzi.” Tudom rendhagyó egy kicsit az iskola híres jogász diákjairól úgy beszélni, hogy nem a jogi munkásságuk képezi a fõ mondandót. De azt is tudom, hogy nem mindig a tényleges képesítés és az ennek kapcsán végzett becsületes, tisztességes munka az, ami elismerésre méltó és értékelhetõ. Fontos és nagyszerû minden olyan életmû, amely ad valamit a barátoknak, az ismerõsöknek, a tisztelõknek és nota bene nekünk utódoknak. dr. Mózes Gábor megyei bírósági tanácselnök

Pete Lajos dala Szép az erdõ, õsszel is szép, ha nincs levél rajta, Szép a napfény, õszi napfény, de már hideg fajta. Hol van az a boldog idõ, amikor még sírni tudott a lelkem utánad.


Jöhet a virágos tavasz, az is mind hiába. Kiveszett már a lelkemnek minden szál virága. Jó a kedvem néha-néha, de már nem a régi, õszre hajló bús életem hervadását érzi. (Dr. Szilli Gyula közlése)

153

Dr. Matolcsy Sándor Kaposváron született 1887-ben. A Kaposvári M. kir. Állami Fõgimnáziumban érettségizett, ahogy az az 1903-1904. évi értesítõben áll: ,,az érdemsorozatban használt számjegyek értelme és fokozata” szerint kiváló eredménnyel. A Dunántúli Bank és Takarékpénztár Rt. vezérigazgatója, 1930-tól m. kir. kormányfõtanácsos, 1925-tõl 1944-ig a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanácsának elnöke, 1936-tól 1943-ig egyházmegyei fõgondnok. A ,,bankár” ,,bankigazgató” foglalkozáshoz jelenlegi gondolkodásunkban a sokszor tapasztalt privát érdekérvényesítés miatti rossz tapasztalatok okán gyakran pejoratív tudattartalmak csatlakoznak. Élete arról szól, hogy a bankigazgató nem feltétlenül válik a pénz szolgájává, hanem a pénzt állította jó ügyek szolgálatába. 1925-tõl csaknem negyed századon át volt a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium igazgatótanácsának elnöke. Az intézmény virágkorát élte ezekben az évtizedekben. Munkálkodásáról – korabeli iratok alapján – álljon itt néhány részlet. Dr. Matolcsy Sándor az igazgatótanács elnöke vezetése alatt álló tanács mûködésérõl szóló jelentésébõl (1934. június 30): „Szinte elképzelhetetlen az, hogy egy olyan épületben, amely épületben 60-70 ember lakik, étkezik és fürdik, ne legyen vízvezeték, hanem lajton hordjanak fel még az emeletre is vizet. Az internátus mosdói egyszerû cementjászlak, primitívebb kivitelben, mint amilyen kivitelben egy jóra való uradalom istállói vannak felszerelve. A jövõ magyar értelmiségét gyerekkorban ilyen környezetben felnõni hagyni nekünk, akiket e tekintetben felelõsség terhel, nem szabad akkor, amidõn az anyagi eszközök ennek megváltoztatására rendelkezésünkre állnak.” Az iskola fejlesztésére szentelt munkásságát mintegy tíz évvel késõbbi dokumentum az alábbiakban foglalja össze: ,,Az idén a rendesnél is nagyobb várakozással indultam útnak, mert több oldalról hallottam, hogy nagy dolgok történtek ott. Várakozásomban nem is csalódtam, legfeljebb annyiban, hogy jóval többet találtam, mint amit reméltem. Az igazgatói lakást kitelepítették az intézetbõl. A szobákat igazgatói irodának, tanári szobának, könyvtárnak s tanteremnek használták fel. Igazgatói lakás számára közvetlen a gimnázium szomszédságában megvettek egy szép lakóházat. Az igazgatón kívül jelenleg hat tanár lakik az iskola tulajdonát képezõ házban. Az épületben vízvezetéket létesítettek, s a gimnázium helyiségeinek egyes részeiben központi fûtést rendeztek be. A cserkészotthon, amelynek tervét Medgyaszay István készítette, somogyi talpasház mintájára, szintén elkészült. Olyan szép, hogy hozzá hasonló alig van az országban. Most van készülõben az intézeti parkban egy teniszpálya, amelynek földmunkálatait maguk a gimnáziumi tanulók végzik. Korcsolyapályája, nyári fürdõje már régen van az intézetnek. A nagy szünidõben emeletet húztak az eddig földszintes köztartási épületre, és ezzel az emeleten két tágas éttermet nyertek úgy, 154

hogy most három étteremben egyszerre étkezhet valamennyi tanuló, pedig 280 a köztartáson étkezõ tanulók száma. Ez elõtt tíz esztendõvel mindössze hatvanan étkeztek a köztartáson. Az intézettel kapcsolatos internátusokban 246 tanuló lakik. Van az iskolának mintaszerûen berendezett szép kórháza is, amilyet nagyon kevés helyen láthatunk. A Csurgói Református Gimnáziumot környezõ park rendezve, állandóan gondozva van. Az iskolának ugyanis saját kertészete és kertésze van. De milyen az iskola belsõ élete, ami mégis legelsõsorban érdekli a taníttató szülõket? Errõl is a legjobbakat lehet mondani. A hivatásának magaslatán álló igazgatója és derék tanári kara van az intézetnek. Minden tanár úgy dolgozik, mintha azt hinné, hogy egyedül az õ munkájától függ az iskola jó hírneve és becsülete. Nem néznek semmi mást, csak az iskola érdekét. Mindazt, ami a Csurgói Református Gimnáziumban az újabb idõben történt, egy embernek a nevéhez fûzõdik, dr. Matolcsy Sándor nevéhez, aki élete fõ feladatául tûzte ki, hogy a Csurgói Református Gimnáziumot talpra állítsa és felvirágoztassa, ami eddig bámulatos mértékben sikerült is neki. Õ az igazgatótanács elnöke, de õ az intézet éltetõ lelke is.” (Részletek Faragó János egyházkerületi tanügyi elõadó véleményébõl, Dunántúli Protestáns Lap 1942. 25. szám.) A közoktatás, az oktatáspolitika bankigazgatói tevékenysége mellett életében nagy teret foglalt le. Lássuk, hogy ,,lobbyzott” a Csurgón felállítandó mezõgazdasági szakközépiskola ügyében. ,,Memorandum Laky Dezsõ közellátási miniszterhez 1941. február 27. Hogy a Dráva menti vármegyék szegény földmûves népével további szerves kapcsolatot teremthessünk, az említett vidék színmagyar lakossága részére feltétlenül szükséges volna egy mezõgazdasági középiskola. Somogyvármegyének csak egyetlen gyakorlati irányú középiskolája van, a kaposvári kereskedelmi

TÁNCSICS IUSTITIA

v


iskola. A magyar mezõgazdasági termelés fokozása és elmélyülése az irányított gazdasági termelés csak iskolázott és szakképzettséggel rendelkezõ földmûves osztály mellett képzelhetõ el. Nagyméltóságod tudomásunk szerint a szakközépiskolák létesítését elsõrangú nemzeti feladatnak tekinti és mi ennek a kultúrpolitikának szolgálatában mély tisztelettel ajánljuk fel egy 150 éve kultúrintézmény minden tõle telhetõ segítségét anyagi és erkölcsi tõkéjét. Mély tisztelettel kérjük, hogy a mezõgazdasági középiskola ügyét magas figyelemre méltatni és minket ennek a törekvésnek valóra váltásában az állam részérõl kegyesen támogatni méltóztassék. Hisszük, reméljük és meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy meg fog ajándékozni bennünket kitüntetõ figyelmével és áldozatokra is kész magas támogatásával. Mi magyar nemzeti missziót óhajtunk betölteni, minden törekvésünk és munkánk ennek a célnak a szolgálatában áll, s ehhez hívõ lélekkel kérjük közbenjárását. Matolcsy Sándor, az igazgatótanács elnöke.” És a válasz (harminc napon belül): ,,Kedves Sándor! A hozzám felterjesztett memorandum egyegy példányát kívánságodnak megfelelõen eljuttattam Hóman Bálint Õexcellenciájának megkérve, hogy különös jó indulattal és figyelemmel foglalkozzanak a felvetett kétségkívül megoldásra váró problémákkal. Igaz barátsággal köszönt Laky Dezsõ.” (Laky Dezsõ közellátási miniszter válaszlevele 1941. március 13.) Majd a végkifejlet: ,,Méltóságos és Fõtiszteletû Püspök úr! A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziummal kapcsolatos mezõgazdasági szakközépiskola felállítása ügyében értesítem Méltóságodat: Hozzájárulok ahhoz, hogy Csurgón a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziummal kapcsolatban mezõgazdasági középiskolát szervezzen. A mezõgazdasági középiskolai tagozat az 1941-42 tanévben az I. osztállyal kezdve fokozatosan nyitható meg.” (Miniszteri leirat Püspöki hivatalon keresztül, a Csurgói Református

Mezõgazdasági Középiskola létesítése tárgyában, 1941. augusztus 12. A miniszter helyett: Fáy István államtitkár.) A gimnázium parkjában mûködése alatt Somogyi Panteon létesült. Csokonai és Berzsenyi pad, Nagyváthy sír, Festetics kapu, Baksay Sándor emlékmû. Saját pénzén festette meg a díszteremben levõ monumentális alapítási képet. Foglalkoztatta, hogy mit tehet az iskolán kívül magáért Csurgó városáért. Néhány gondolat egy ilyen tárgyú írásából: ,,Úgy érzem, hogy olasz gyár ott telepedne meg legszívesebben, ahonnan leghamarabb éri el az olasz határt. Így az olaszok részére vagy Csurgó vagy Nagykanizsa jelentkezik elsõsorban kívánatos helynek.” Látnoki volt; ma már mûködik olasz gyár Csurgó városában. Más területre vonatkozó észrevételei: ,,Csak alföldi poros falvakban vagy városoknak nevezett faluban lehet ennyire elhanyagolt szállodát és annak annyira elhanyagolt helyiségeit találni, mint amilyenek a csurgói Korona szálloda helyiségei. Ha a föld alól is, de kellene pénzt teremteni arra, hogy Csurgón egy modern moziul, színházul és vigadóul is szolgáló kultúrház létesüljön. Meg kellene találni a módot arra is, hogy egy kis múzeumféle legyen kialakítható. Az én meggyõzõdésem szerint ez, mint Református Egyházmegyei gyûjtemény lenne felállítandó.” Dr. Matolcsy Sándor az a közéleti férfi volt, aki egész életével bizonyította, hogy a tudás, a vagyon és a befolyás nem önmagáért való, hanem társadalmi kötelezettségekkel jár. A köz javára való cselekvés alapvetõ morális kötelezettségével. Fáradhatatlan munkája, közéleti leleménye és áldozatkészsége, közösségi felelõsségvállalása 1962-ben bekövetkezett halálát követõen túlélte õt, s a mai kor számára különösen fontos üzenetet közvetít. Dr. Fekete László

Pete Lajos (középen) Lengyeltótiban mint fõszolgabíró, Berzsenyi János és a Berzsenyi-csárdást szerzõ Berzsenyi László társaságában

TÁNCSICS IUSTITIA

v


155

Dr. Halda Antal Fiumében született 1900. március 12-én sokgyermekes vasutas családban. Az elsõ világháború elõtti években került az apja Kaposvárra és természetesen családja, így fia is. A kaposvári Magyar Királyi Állami Fõgimnáziumban érettségizett az elsõ világháború végén. Az érettségi után rövid ideig egy bankban dolgozott, majd dr. Matolcsy Sándor irodájába került mint ügyvédjelölt, és ekkor végezte el un. ,,mezei” jogászként a jogi egyetemet Budapesten. Ügyvédi munkásságát ezt követõen is dr. Matolcsy irodájában folytatta, elõször itt irodavezetõ lett, majd dr. Matolcsy Sándor társaként folytatta. Rövid idõ múlva – a harmincas évek elején – önálló irodát nyitott Kaposváron a Fõ u. 28. sz. alatt, ahol a lakása is volt. Nagy klientúrával rendelkezõ neves kaposvári ügyvédként volt városszerte ismert. Felesége zsidó származású volt, és emiatt sok meghurcoltatásban, sõt üldözésben is volt része a negyvenes évek elején. Különösen komolyra fordult a helyzet 1944 októberében, amikor is menekülnie kellett. Egy zselickisfaludi erdész családnál talált menedéket, a

156

családfõt Simon Györgynek hívták. Itt és a környéken bujkált egészen 1944. december 2-áig, és még a város orosz kézre kerülése elõtti napon tért vissza Kaposvárra, majd hamarosan a család is. Az õ életükben valóban felszabadulás volt ez az esemény, noha fõ utcai lakását teljesen kifosztva, majdnem üresen találta. Részt vett a város életének újraindításában a Polgári Demokrata Párt alapító tagjaként már 1945. január 19-én, az akkor megalakuló Nemzeti Bizottság alapítójaként. Ekkor a PDP volt az értelmiségiek, ma polgárinak mondható pártja, a Nemzeti Bizottság pedig törvényhozói és végrehajtó hatalom, mindaddig, amíg a valóban demokratikus rend meg nem szilárdult, és ki nem alakultak a törvényhozói és a végrehajtó hatalom központi szervei. Mindezen eseményekrõl, a bimbóba fakadó új magyar demokrácia elsõ éveit is beleértve, egy nagyon érdekes visszaemlékezést írt az ,,Ahogy én láttam” címmel, ami már csak azért is érdekes, mert kevés korhû dokumentum maradt fenn ezekrõl az évekrõl. A háború utáni években nem csupán politikai pályafutása volt számottevõ, hanem jól menõ ügyvédi irodája is. 1958-ban lépett be az akkor alakuló 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségbe, majd ebbõl hamarosan kiválva dr. Szökendi Jánossal megalakították a 3. sz. Ügyvédi munkaközösséget, ahol aztán nyugdíjazásáig dolgozott. Dr. Halda Antalra jellemzõ volt a szociális érzékenység, amely feltehetõen családi indíttatású is volt. Mindenütt és mindenkor – minden fórumon – az ügyvédek családtagjainak segélyezéséért szállt síkra. Az õ nevéhez fûzõdik a ma is mûködõ Alapítvány létrehozása, amely az akkor nevetségesen alacsony ügyvédi nyugdíjakat volt hivatva kiegészíteni. Az alapítvány ,,HALDA ANTAL ALAPÍTVÁNY” néven ma is mûködik, feladata az ügyvédi nyugdíjak kiegészítése. A Nagyboldogasszony Plébánia jogtanácsosaként hervadhatatlan érdemeket szerzett a nagytemplom felújításában. Valószínûleg ez is szerepet játszott abban, hogy a hatvanas években a Pápától köszönetet és áldást kapott, amit kevés világi ember mondhat magáénak. Csupán érdekesség, hogy ugyanebben az évben – majdnem egy idõben – kapta meg munkásságáért a Munkaérdemrend arany fokozatát, így két különbözõ töltésû magas kitüntetés tulajdonosaként ment nyugdíjba 1967-ben. 1971. január 4-én halt meg. Feleségével egy sírban nyugszik a kaposvári temetõben. Sírjukon az a felírás díszlik, hogy „FUERONT” (Voltunk). Egy fia van, aki Pécsett orvos, és akitõl az általam ismert legtöbb adat származik, amit ezúton is köszönök. dr. Boda Pál

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Dr. Frank László Kaposváron 1907-ben született. Édesapja a Steiner és Frank bútorkereskedõ, közkereseti társaság tagja volt. Módja volt Pécsi Erzsébet fiát kitaníttatni. A gimnáziumot jó vagy jeles rendû osztályzattal végezte. Utána az egyetem jogtudományi karára iratkozott be 1925-ben. Ott is jó eredménnyel végezte a tanéveket. Praeabsolutoriummal korán kezdte el a szigorlatait, és már 1929-ben jog és államtudományi doktor lett. Az ügyvédi pályát választotta és Kaposváron négy évig ügyvédjelölti gyakorlatot folytatott, majd a kaposvári ügyvédek lajstromába 1934. január 9-én bejegyezték. Komoly és felkészült ügyvéd volt. Amikor azonban a második világháború után a Népbíróságok felállítása megtörtént, õt nevezték ki a bíróság mellett mûködõ Népügyészség vezetõjévé. Két kis élet-epizóddal jellemzem: Egyik osztálytársunk, aki katolikus pap volt, belépett a sarutlan karmeliták szigorú rendjébe. A fordulat után szeretett volna a rend egyik külföldi rendházába jutni. Kiutazásához azonban nem kapott útlevelet, az õ kérésére közbenjártam dr. Franknál, hogy mint a népügyészség vezetõje járjon el, hogy az osztálytársnak segítsen ebben. Õ ezt szívesen teljesítette is úgy, hogy

TÁNCSICS IUSTITIA

v

A vád képviselõi a tárgyaláson Az elõtérben Dr. Frank László

az osztálytárs az útlevelet megkapta, amivel Grazba tudott távozni. – Ott azonban a karmelita rendházban hamarosan meg is halt. Volt Kaposváron egy közös jó barátunk, aki szintén ügyvéd volt. Õ részt vett egy jobboldali egyesület (MÜNE) alakításában. Ezért vádat emeltek ellene, de a bíróság a barátunkat felmentette. Ezek után térek rá dr. Frank népügyészi mûködése során végzett nagy perére, amely a Szálasi Ferenc és társai ellen lefolyt pesti per volt. Ebben ugyanis az igazságminiszter kijelölése alapján dr. Frank a vádat képviselte. Ismertetésem azonban rövid lesz, mert dr. Frank 75 éves korában írt egy könyvet Zöld ár címen. Szálasit és társait 1946. február 5-én állították bíróság elé. A könyvbõl az egész per lefolytatása és annak politikai háttere megismerhetõ. A tárgyalás három hétig fûtetlen tárgyaló szobában folyt le, a bíróság, népügyész és a vádlottak kabátban ülték azt végig március 1-ig, az ítélethozatal napjáig. Szálasit és annak társait: Kemény Gábort, Vajna Gábort, Beregfy Károlyt, Gera Józsefet, Csia Sándort a pesti bíróság kötél általi halálra ítélte, és azt végre is hajtották. Frank Lászlónak egyik közismert tevékenysége volt a baloldali választások során a magyar Dolgozók Pártja által szervezett ún. „kékcédulás” szavazatok elleni kaposvári fellépése. Frank Lászlót a kaposvári Ügyvédi Kamara ügyvédi lajstromából végleg 1946. április 25. napján történt törlése valószínûleg Budapestre történt bejegyzéssel vitte el Kaposvárról. Ott írta meg a Zöld ár címû – fent említett – könyvét, de csak a per után 25 év múlva. Dr. Szilli Gyula


157

Dr. Szilli Gyula „1907-ben Sásdon születtem. Végigéltem az évszázadot, melynek történelmi és politikai eseményei alakították sorsomat, befolyásolták életutamat. Egy éves voltam, amikor a család Tamásiba költözött, és az elemi iskola négy osztályát ott végeztem el. A neves Nagyszombati Gimnáziumban másfél évet tanulhattam, de a csehek 1919-es bevonulásával megszûnt a magyar nyelvû tanítás a városban, sõt a frontról hazatérõ apámat és a családot kiutasítva az újonnan alakuló országból bevagonírozták és vagonlakókként 1919 nyarán érkeztünk meg Kaposvárra. A gimnáziumi tanulmányaimat abban a Somssich Pál Fõgimnáziumban folytathattam, ahol ükapám, Gunits Mihály tanított és dédapámmal kezdve unokáimmal bezárólag a család hat nemzedéke tanult a patinás falak között. Tisztelettel és hálával kell megemlítenem Faragó Lajos történelemtanár, Alleram Rezsõ földrajztanár, Ercsey (Eicher) Jakab, Róder Pál, Krebsz Ernõ tanárok nevét. Kiemelve Róder Pál énektanáromat, aki közel egy évtizedes énekkari és templomi kórusi szerepléseimet elindította, zeneszeretetemet és ezzel zenei ízlésemet meghatározóan kialakította. Az ismeretlen tájak felfedezésének, valamint a magas csúcsok meghódításának kényszerét Faragó Lajos tanár úr földrajzórái plántálták belém. Így elmondhatom, hogy életem egyik nagy szenvedélye, fõ hobbija eredményeként eddig közel 24 országban turistáskodtam. 1925-ben érettségiztem, 1930-ban kaptam doktori oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karán. Négy évig ügyvédjelöltként dolgoztam. 1935-ben ügyvédi vizsgám letételének évében Kaposvár képviselõ-testülete megválasztott városi tiszti fõügyésznek. Mivel tisztemhez tartozott az egyházközség ügyeinek képviselete, így lettem a Nagyboldogasszony Plébánia jogtanácsosa, 1986-tól elnöke, jelenleg örökös tiszteletbeli elnöke. 1936-ban megnõsültem. Feleségem Neubauer Teréz gyógyszerész, házasságunkból négy gyermekünk született: Mónika gyógyszerész doktor, Márta vegyészmérnök doktor, Gyula ügyvéd, András építõmérnök, mûszaki doktor. Ügyvédi hitvallásom miatt, amely szerint a szerények, elesettek, üldözöttek ügyét képviselni, igazának bizonyítását segíteni kell, valamint a nyilas bevonultatás elõl családomat elõre küldve 1944-ben menekülni kényszerültem Ausztriába. A háború végén hazatérve tûrnöm kellett az orosz GPU vallatását, akik kémkedéssel vádoltak. A beszolgáltatási idõszakok koholt gazdasági bûncselekményeivel kapcsolatos védelmek ellátása miatt 1952-ben három óra alatt családostul kitelepíttettem Böhönyére, majd feleségem révén Toponáron laktunk 15 évig, ahol õ gyógyszertár vezetõként dolgozott, én bejáróként folytattam ügyvédi munkámat. 158

Dr. Szilli Gyula 1996. október 25-én a Táncsics Breviárium estjén

1959-1973 között a kollégáim bizalmából a Kaposvári Ügyvédi Kamara elnöke voltam, egyben tagja az Országos Ügyvédi Tanácsnak, valamint a fegyelmi Fellebbezési Tanács elnökének is megválasztottak. Munkám elismeréseként 1973-ban átvehettem a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Kitüntetéseim közül büszke vagyok az Igazságügy Kiváló Dolgozója elismerésre, és a Kiváló Ügyvéd jelvényre. Legnagyobb megtiszteltetés 1994-ben ért, amikor volt gimnáziumom igazgatójától átvehettem Az év öregdiákja címet. Egy évszázad élettapasztalataival Arany, Gyémánt és Vas diplomáim birtokában üzenem a ma diákságának: „Sic vive cum hominibus, tamquam deus videat: sic loquere cum deo, tamquam homines audiant.” „Úgy élj az emberekkel, mintha látná az Isten: úgy beszélj az Istennel, mintha hallanák az emberek.” (Seneca)

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Dr. Mayer Ferenc Pécsen született 1911. augusztus 31-én és ugyanebben a városban 1971. december 29-én halt meg. Noha születése és halála Pécshez kötõdik, a két idõpont között ívelõ életpálya jogán méltán tekinthetjük tõsgyökeres kaposvárinak. Édesapja az elsõ világháborúban a szerbiai fronton Szarajevóban 1915. március 9-én hõsi halált halt, amikor fia 3 éves volt. Édesanyja a pécsi fûszerüzletet eladva, két gyermekével Kaposvárra költözött. Neveltetése, iskolái városunkhoz kötõdnek. A Somssich Pál reálgimnáziumban érettségizett 1929. június 25-én. Az ,,m. kir. Erzsébet Tudományegyetem” Állam- és Jogtudományi Karán – akkori szóhasználat szerint mint ,,mezei jogász”, ma úgy mondanánk levelezõ tagozaton – folytatta tanulmányait, munka mellett, és a kiváló büntetõ jogász, Irk Albert professzor úr dékánsága idején avatták a jogi és államtudományok doktorává. Ügyvédjelölti gyakorlatot dr. Boros István kaposvári ügyvédnél folytatott, majd az egységes ügyvédi-bírói vizsga letétele után 1939. július 13-án jegyezték be a Kaposvári Ügyvédi Kamara ügyvédi névjegyzékébe. 1944-ben tagja volt Kaposvár város elsõ tanácsának. Rövidebb ideig a város tiszti ügyészi teendõit látta el, majd a Dunántúl Bank és Takarékpénztár ügyésze volt, 1950-tõl magán-ügyvéd, a Kaposvári 1. sz. Ügyvédi Munkaközösség 1952 decemberében történt megalapításáig, amelynek alapító tagja, illetve tagja volt haláláig. 1958-tól 1967-ig a Kaposvári Ügyvédi Kamara titkára, ezt követõen kamarai tisztséget nem vállalt. A tehetséges, nagy reményû, fényes karrier elé nézõ fiatal jogász ,,csak ügyvéd” lett. Az életút ismertetésébõl hiányoznak a publikációk, a magas állami tisztségek felsorolása, s a kitüntetések sora. Kiemelkedõ személyiségére mégis jellemzõ, hogy emlékét megõrzésre érdemesnek tartotta az utókor. Életpályája ügyvédi hivatásával szorosan forrt össze. Tudása, jártassága és mûveltsége révén nagy ismertségre és elismertségre tett szert. Kaposváron fogalommá vált, „a Mayer Öcsi”. Ügyvédként jól ismerte a hivatás titkait. Mindenekelõtt az igen alapos elméleti, szakmai felkészültséget, az empatikus és felelõsségteljes viszonyulást ügyfeleihez. Szigorú bírája volt embernek, ügynek négyszemközt az irodájában és az utolsó érvig harcos képviselõje a tárgyaláson. Igazi közege a tárgyalóterem, fõ tudománya a büntetõvédelem volt. Ragyogó helyzetfelismerése, választékos stílusa, a vaslogikán alapuló meggyõzõ érvelése emelte a legnagyobbak közé. Szilárd jellemû, bátor ember volt. Az 1939 és 1971 között ívelõ ügyvédi pálya olyan történelmi idõszakot ölelt át, ahol bátorságára sokszor szükség volt. A Kaposvári Népbíróság 1946-ban népellenes bûntett vádja alól felmentette. Ítéletében többek között a következõket állapítja meg személyével kapcsolatban: ,,Teljesen önzetlenül, sorozatosan eljárt vallásuk miatt üldözöttek érdekében, – hamis feljelentés gyártásától sem riadva vissza, amikor a szükség /: a Gestapo elõl a vizsgálati fogságba helyezés lehetõvé tétele :/ ezt TÁNCSICS IUSTITIA

v

kívánta, – a lehetõ legliberálisabb, legemberségesebb módon töltötte be tisztét.” Bátor volt akkor is, amikor az 1956-os események után kollégáját, barátját, irodatársát, dr. Élthes Jánost védte, akit mint ellenforradalmárt letartóztattak és vád alá helyeztek. Ez a bûnvádi eljárás is felmentéssel végzõdött. „Mûvei”, „alkotó gondolatai” – az emberi sorsokat alakító ügyvédi munka írásos üzenetei – az irattárok polcait megtöltõ akták sorában, valamint az utókor megtartó és hálás emlékezetében maradtak fenn. Nem nõsült meg, gyermeke nem született. Családja édesanyja, nagynénje, testvére és az õ gyermekei voltak, akikrõl egész életén keresztül családfõként gondoskodott. Tágabb családjához számította kollégáit, barátait. Szerencsésnek mondhatja magát, aki mesterének tudhatta, és tõle leshette el a hivatás korrekt mûvelését. A szigorú principális néha tüskés modora meleg szívet rejtett. Ügyfelei bizalma és ragaszkodása az ügyvédi pálya magaslataiba emelte. Sírjánál dr. Varga Károly ügyvéd barátja és kollégája búcsúztatta, így jellemezve õt: ,,Benne a cicerói ügyvéd típusa valósult meg, aki olyan római, egy olyan jó férfi, aki bármikor teljes szívvel és teljes felkészültségével kész szólni a közért vagy a polgár jogaiért.” Tekintélye az immár egy emberöltõvel ezelõtti halála óta is átsugárzik az évtizedeken. Személyisége, embersége, pályája nemcsak az ügyvédi karon belül példaértékû. Dr. Fekete László


159

Dr. Csorba Ede „1912-ben Kaposváron, az Esterházy u. 19. sz. alatti (jelenleg Bajcsy-Zsilinszky utca) házban születtem és laktam 1951-ig, amikor kollégium céljaira történõ igénybevétel folytán a családi házat elhagyni kényszerültem. Családom kaposvárinak mondható, mert ükapám, Csorba József, ki ugyan az Ugocsa megyei Nagyszõlõsön született, 1817. május 1. napjával Somogy vármegye ,,rendes phizikusa”, azaz megyei tiszti fõorvosa lett, 1823-tól táblabíróvá is megválasztották. 1832-ben a Magyar Tudós Társaság levelezõ tagja lett, majd a Magyar Szentkoronára – egy család kihalás folytán – visszaszállt szakácsi földbirtokot kapta királyi adományul az 1831-es kolerajárvány leküzdésében végzett munkája jutalmául. Legmaradandóbb munkája a kaposvári Közkórház létesítése ,,A szenvedõ emberiségnek”. Fia, az 1819-ben született Eduárd (Ede) elõbb vármegyei szolgálatot töltött be, megyei fõügyész lett, késõbb ügyvédi irodát nyitott. Nagyapám szintén ügyvéd volt és emellett – 26 éven keresztül – a Somogy Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója. Édesapám szintén jogot tanult, és 1915 februárjában bekövetkezett családi tragédiáig mint királyi ügyész tevékenykedett. A családra a hazaszeretet és a gyermekáldás volt jellemzõ. Tanulmányaimat az Anna utcai elemi iskolában és a kaposvári Somssich Pál Reálgimnáziumban végeztem, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi Karán 1935. december 10. napján neveztek ki díjtalan közigazgatási gyakornokká, éspedig a 10 fizetéses gyakornok után. 3 évig nem kaptam fizetést, mert a gazdasági válság és azt követõ idõk íróasztalt ugyan nagy nehezen biztosítottak a fiatal diplomásoknak, de fizetést nem. Egy évet a nagyberki körjegyzõségen dolgoztam, hat hónapot a kaposvári járási fõszolgabírói hivatalnál, majd a megyei tiszti fõügyész (a megye ügyvédje) mellé kerültem mint ügyvédjelölt - közigazgatási gyakornok. 1939-ben szereztem jogosultságot arra, hogy közigazgatási szakvizsgát és belügyi szakvizsgát tegyek. Ezt követõen vármegyei fogalmazóvá nevezett ki a fõispán. 1940-ben Somogy megye törvényhatósága vármegyei aljegyzõvé választott meg. Ettõl az idõtõl kezdve mint alispáni titkár tevékenykedtem rendkívül széles hatáskörrel. Mivel a megyei tiszti fõügyész mellett a megfelelõ ügyvédjelölti joggyakorlatot megszereztem, 1941-ben ügyvédi bírói vizsgát tettem Budapesten. 1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, ekkor a közigazgatási szolgálatot elhagyva ügyvédi irodát nyitottam. 1945 februárjában a szovjet tábornok által a Gestapo internáló táborából állásába visszahelyezett Stephaich Pál alispánnal és a különbözõ pártok vezetõivel öten, az ideiglenes magyar kormányt kerestük fel Debrecenben; hol Dálnoki Miklós Bélával, Nagy Imrével, Erdei Ferenccel, a Kommunista Párt vezetõi pedig pártvezérükkel találkoztak. Nagy Imre és családja a somogyiakat egyik délután otthonában megvendégelte. A küldöttség ötödik tagja Gelléri Emil gimnáziumi tanár volt, ki debreceni származású révén, szüleihez ment egyben haza. 160

1945 tavaszán, a gazdasági élet megindultával ismét elbúcsúztam a köz szolgálatától és folytattam ügyvédi tevékenységemet, melynek során 1946. április 24-én megtartott törvényhatósági közgyûlésen megyei tiszti fõügyésszé választottak, egyben engedélyezték az ügyvédi magánpraxis további folytatását. 1948 év tavaszán felszólítást kaptam, hogy kérjem nyugdíjazásomat. A politika célzatú felszólításnak eleget tettem, mert az az ügyvédi pályát nem érintette. Természetesen nyugdíjat nem kaptam és nem is kértem. 1952-ben szívbeteg feleségemmel és három apró gyermekemmel egy óra alatt telepítettek ki az Irányi D. u. 17. sz. alatt kapott cserelakásból. Ekkor másfél évig egy falusi földes szobában éltünk. Ügyvédi tevékenységem is veszélyben volt, azonban Nagy Imre – megtudva a méltatlan eljárásokat – nemcsak a pályámon megmaradást, hanem az ipari szövetkezetek Somogy megyei képviseletét is biztosította számomra, amikrõl csak kerülõ úton, késõbb szereztem tudomást. Az ügyvédi tevékenységet 1962. július 1-ig folytattam, mert központi kívánságra az ipari szövetkezetek Somogy megyei jogi irodáját létesítettem, és ez a munkaviszony tette lehetõvé számomra, hogy a korábban x-es gyermekeim egyetemi fölvételre kerüljenek. 1979-ben mentem nyugdíjba. Öt gyermekem és 18 unokám van; Éva leányom az ötödik generáció az ügyvéd foglalkozásban. Feleségemet, Bánó Máriát 1980-ban vesztettem el, s egy év múlva végleg Budapestre költöztem. 1984-ben Kenyeres Margóval kötöttem házasságot, ki hozzám hasonlóan özvegy volt. Az 1930-as évek közepétõl a Kaposvári Református Egyházközség presbiteri jegyzõje, majd presbitere lettem. 1947-tõl a Külsõ-Somogyi Református Egyházmegye megalakulása óta 1987-ig egyházmegyei tanácsbírája és a kaposvári egyházközség presbitereként tevékenykedtem, amikor is minden tisztségemrõl a budapesti távollét miatt lemondottam. Jelenleg Budapesten, 86. évemnek megfelelõ társadalmi életet élek, és gyermekeimben, unokáimban találom örömömet.” Közzétette: Dr. Csillag Gusztáv

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Az 1938 és 1946. közötti nehéz években a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban jeleskedett egy attalai születésû fiatalember. Kitûnõ tanulmányi elõmenetel, jeles bizonyítvány. Egyenes út az egyetemre. Földvári Józsefnek hívták ezt a tehetséget és a falusi ember kristálytiszta logikáját génjeiben magában hordozó diákot. Az egyetem pedig, ahol tanulmányait folytatta, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi Kara volt. 1951. január 26-án ,,summa cum laude” fokozattal doktorált. Az 1926. október 9-én a Somogy megyei Attala községben született ifjú jogász gyakornokként a Jogi Kar Büntetõjogi Tanszékére került. A tanársegédi, adjunktusi és docensi évek után 1968. július 1-jén egyetemi tanári kinevezést kapott. Közben1958-ban a kandidátusi, majd késõbb, 1972-ben az akadémiai doktori címet szerzi meg. Mind a kar, illetve az egyetem szervezésében, mind pedig a közéletben jeles tisztségeket töltött be, feladatokat vállalt. 1971-tõl 1974-ig az Állam és Jogtudományi Kar dékánhelyettese, majd az 1974-75-ös tanévben dékánja volt. 1975-tõl 1984-ig a Pécsi Tudományegyetem rektoraként vállalt kiemelkedõ szerepet az egyetem fejlesztésében. Rektorsága idején, 1975-ben jött létre Pécsett és integrálódott az egyetemi rendszerbe

a Közgazdaságtudományi Kar, majd 1982-ben a Tanárképzõ Kar is csatlakozott. Az intézményszervezés terén ezek voltak azok a kiemelkedõ lépések, amelyek eredményeként a Janus Pannonius Tudományegyetem ma már több karon képez szakembereket. 1975 és 1980 között országgyûlési képviselõként a parlament Jogi és Igazgatási Bizottságának tagjaként tevékenykedett. 1989-ben pedig a Minisztertanács által az 1945 és 1952 közötti koncepciós elemeket tartalmazó büntetõügyek felülvizsgálatára létrehozott bizottság társelnökeként a Jogász Albizottságot vezette. Az Alkotmánybíróság felkérésére közremûködött szakértõként a halálbüntetés alkotmányellenességének kimondása érdekében kezdeményezett eljárásban. Kiemelkedõ munkásságának részeként négy monográfiája, 18 tankönyve és több mint félszáz jegyzete, tanulmánya és cikke jelent meg belföldön és külföldön. Jogászgenerációk sora hallgatta elõadásait, és gondol tisztelettel a kiváló büntetõjogászra, a hamiskás-kedvességgel fel-felhúzott szemöldök alól ki-kimosolygó kiváló elõadóra. Akik pedig hallgatói voltak, érezhették személyiségének kisugárzását, megtapasztalhatták egy kiváló és humanista professzor míves elõadásainak hangulatát, tudományos kalandokra csábító ízét.

Földvári József érettségi fényképe 1946-ból

Dr. Földvári József

Dr. Földvári József

TÁNCSICS IUSTITIA

v


161

162

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Avatás a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1978-ban

Meghatározó szerepe volt a kriminológia tudományának újjáélesztésében. Mind büntetõjogi, mind pedig kriminológiai munkásságában következetesen távol tartotta magát a szélsõségektõl, a gyakorta politikai színezetû tudományos divatoktól. Ettõl maradandóak büntetõjogi és kriminológiai tanai, tanulmányai; ettõl válhatott meghatározóvá bûncselekménytana és azok a felfedezései, amelyek a büntetõjog jogon kívüli tudományokkal, mint a pszichológia, szociológiai és a pedagógia meglevõ összefüggéseit tárják fel. Dr. Györgyi Kálmán büntetõjog professzor, a Magyar Köztársaság Legfõbb ügyésze így ír róla: ,,Rangot jelent a szakmában ,,Földvári-tanítvány”-nak, s a tanítványok büszkén vallják, hogy az intézménnyé vált Földvári professzortól tanulták a büntetõjog tudományát... Tudományos munkássága nyomán a magyar büntetõjog-tudomány egyik elismert vezetõ személyiségévé vált... Büntetõjogi irodalmi mûködésének lényeges vonása a magyar irodalom háború elõtti hagyományainak folytatása. A második világháborút követõ években a politikai orientációt követõ büntetõjogi tudományos irányváltással nem TÁNCSICS IUSTITIA

v

törõdve – elsõsorban bûncselekménytani munkásságával – fenntartotta a magyar irodalom kapcsolatát a német nyelvterület irodalmával... Egész munkássága során elkötelezett híve volt a büntetõjog humanista eszményeinek, a törvény és a törvényesség tiszteletének az állampolgári garanciák védelmének. A maradandó értékek iránt érzett vonzalmat. Gondosan felépített elméleti rendszere biztos fogódzót adott számára az új kérdések megoldásához. Jogi elemzéseiben kerülte az ötletszerû rögtönzést. Fejtegetéseit a legbonyolultabb dogmatikai kérdésekben is a világosság és érthetõség jellemzi, amely egyetemi elõadásait is kedveltté, és a hallgatók által látogatottá tette.” Oktató-nevelõ és tudományos munkáját számos magas kitüntetés, elismerés fémjelzi. 1993-ban a Bayreuthi Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Kara ,,doctor iuris honoris causa” címet adományozta részére. Az 1996-ban Professzor Emeritus címmel nyugdíjazott egykori somssichos diáknak 1995-ben munkássága elismeréséül Szentgyörgyi Albert Díjat adományoztak. Dr. Kéki Zoltán


163

Dr. Boross Péter Boross Péter 1928. augusztus 27. napján született Nagybajomban. Nõs, két felnõtt gyermeke van. Legutóbb a múlt évben járt az Alma Mater falai között, ekkor volt 50 éves érettségi találkozója. Volt mit mesélni a diáktársaknak, akikkel az utolsó két évben járt együtt a Somssich Gimnáziumba. Az érettségit követõen beiratkozott az ELTE Jogi Karára, 1951-ben szerzett jogi diplomát. Fiatal jogászként a Fõvárosi Tanácsnál kezdett tisztviselõként. 1956-ban a forradalmi bizottság és az értelmiség forradalmi tanácsának a tagja.

Az 1956-os forradalom emlékmûvét Boross Péter belügyminiszter avatta fel 1993. október 30-án

164

1957-ben elbocsátották a közigazgatásból, internálták,1959-ig rendõri felügyelet alatt is állt. A forradalom leverése után vendéglátóipari ellenõrként kezdett újra. Nyilvánvaló szorgalma, tudása és kitartása vezette közel két évtizedes munka után a Dél-Pesti Vendéglátó Vállalat igazgatói székébe. 1989-ben nyugdíjazták, de 1990 májusában már a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára. 1990 decemberétõl 1993 decemberéig belügyminiszter, majd õ követte Antall József miniszterelnököt a kormány élén. 1994-tõl országgyûlési képviselõ, az MDF alelnöke. A miniszterelnök így emlékszik vissza a kaposvári gimnáziumban töltött évekre: „1938-tól 1945-ig Kõszegen és Pécsett katonaiskolába jártam. Mint pécsi hadapródiskolást 1944 végén Németországba vittek, ahonnan azonban 1945 elején sok sok kaland után többen hazaszöktünk, és én 1945 februárjában már szülõfalumba, Nagybajomba érkeztem, melynek határában már hónapok óta állt a front. Miután 1945 húsvéti napjaiban az oroszok a falut is elfoglalták, gyalog indultam el megkeresni szüleimet, és végül is talán elsõ „nyugatosként” Kaposvárott meg is találtam õket. Így kezdtem 1945 õszén a Somssich Pál Gimnázium 7. osztályában újra középiskolai tanulmányaimat. A beilleszkedés nem volt könnyû, bár több iskolatársamat korábbról is ismertem. Más volt a katonaiskola szigora, kötelezõ tanulási rendje, az állandó eredményellenõrzés és más egy civil gimnázium viszonylagos szabadsága.

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Az 54 éves érettségi találkozón Takáts Gyulával, egykori tanárukkal

Az 54 éves érettségi találkozón osztálytársakkal

Az 54 éves érettségi találkozó...

... és az 55 éves érettségi találkozó csoportképe

Az iskola szellemisége azonban kiváló volt, példamutató tanári karral. Be kell vallanom, többünket e lázas politikai idõszakban nem a tanulás foglalkoztatott elsõsorban. Ezért is sokan vettünk részt a Kisgazda Párt választási kampányában. Általános volt a remény, hogy a békekötést követõen az oroszok kivonulnak az országból. Az akkori politikai rendõrség is sejthetett valamit a diákság felfogásáról, hiszen ezért rontott rá I946 tavaszán a gimnázium 7. osztályára és tartóztatott le többünket – amint kiderült – az iskola kerítésére meszelt felirat miatt. Akkor történt az emlékezetes

diáksztrájk a korábban fogva tartott tanárok miatt. (Jómagam Dévay Zsiga bokszbajnokkal voltam egy napig a rendõrség cellájában.) Akikkel ezt együtt átéltem, maradandó élményként raktározták el mindezt. Szüleinknek nagy aggodalmat okoztunk, mi magunk kamaszként mintha élveztük volna. Kiemelkedõ emlékem életem utolsó pofonjához kapcsolódik: Mindenki tudta, hogy Véli tanár úr óráján illik rendetlenkedni, és valami oknál fogva mindenki a másik helyére ült. Véli doktor bácsi dühödten kiabált, hogy legyen csend, és mögöttem korán elhalt osztálytársam László Zoli a foga között kieresztette, hogy nem lesz csend. Széles mosollyal figyeltem, hogy tanárunk megtorlásra készen közeledik, majd a helyzetet félreértvén én kaptam a közbeszóló helyett azt a legendás pofont, aminek hogy konkrét igazsága vitatható is, máig úgy gondolok rá, hogy összességében megérdemelt volt. Így válik kedves emlékké minden, ami az emberrel diákként történik. Az iskola összetartást sugalló szellemének is köszönhetõ, hogy érettségi óta minden öt évben jelentõs létszámmal találkozóra kerül sor. Magam csak az 1957-es 10 éves találkozót hagytam ki kényszerû akadályoztatásom folytán.” Dr. Csillag Gusztáv

TÁNCSICS IUSTITIA

v


165

Dr. Markója Imre Dr. Markója Imre 1931. június 6-án született Hetesen. Szülei tanítók voltak. Szülõfalujából tanulmányai folytatása miatt már tízéves korában elkerült. Középiskolai tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban kezdte meg, majd a világháború miatt a szülõfalu közelébe, Kaposvárra került. A Somssich Pál Gimnázium falai között kitûnõ eredménnyel érettségizett, jó tanulmányi eredménye miatt sikeresen felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam és jogtudományi karára, ahol summa cum laude minõsítéssel szerzett diplomát. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai alatt, a NÉKOSZ megalakulása után népi kollégista lett. A mozgalmi életben végzett munkája meghatározóvá vált pályafutása alakulásában. 1948-ban a kommunista párt tagja lett, vezetõ szerepet töltött be a Magyar Ifjúsági Népi Szövetségben és a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségben. Jogi tanulmányai során tanulmányi érdeméremmel tüntették ki, a nemzetközi jogi tanszék demonstrátora volt. 1953-58. között a Társadalmi Szemle elméleti folyóirat jogi és államigazgatási rovatának vezetõje, majd az MSZMP KB adminisztratív osztályán a jogi kérdésekkel foglalkozó alosztályvezetõ. Fiatalon, harminckét éves korában már miniszterhelyettes lett az Igazságügyi Minisztériumban, az 1967. évben az igazságügyminiszter elsõ helyettesévé nevezték ki. 1973-78. között a minisztérium államtitkáraként dolgozott, 1978 májusában miniszterként vezeti az igazságügyi tárcát. Az MSZMP KB 1988. június 23-án több személy felmentése mellett dr. Markója Imre felmentését is javasolja a miniszteri tisztsége alól. Felmentését követõen 1988-90. között a kormány jogi tanácsadója. Aktív résztvevõként dolgozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsában, a Magyar Jogászszövetség választmányában, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának.

„Megtiszteltetésnek tartom, hogy a jogászok találkozója kapcsán rám is gondoltak, és kiadványukban szerepeltetni kívánnak. Ez a kitüntetõ figyelem annál is nagyobb örömmel tölt el, miután – bár életem nagyobbik részét szûkebb szülõhazámon kívül töltöttem, számomra mindig meghatározó volt somogyi születésem és ifjúkori neveltetésem. Ezért is ragadtam meg aktív koromban minden alkalmat arra, hogy a somogyiak életét megismerjem, s az ottani barátaimmal, ismerõseimmel a kapcsolatokat fenntartsam, új ismeretségeket szerezzek.” Dr. Markója Imre Számtalan tudományos elõadást tartott, publikációi rendszeresen jelentek meg szakmai folyóiratokban és könyvekben. Dr. Sebestény Tamás

Dr. Markója Imre miniszter iskolánk 1987-es jubileumi ünnepségén Varga Sándorral, a gimnázium igazgatójával

166

TÁNCSICS IUSTITIA

v


Dr. Rabóczki Ede „Kaposváron születtem 1935. január 13-án. Általános iskoláimat a Somogy megyei Gamás községben végeztem, majd a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1954-ben. Ezután egy évig dolgoztam (szüleim nem éltek). A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karára 1955-ben nyertem felvételt. Az egyetemet „summa cum laude” fokozattal 1959-ben végeztem el. A diploma megszerzése után bírósági fogalmazó lettem a Budapesti Katonai Bíróságon. Ezzel egyidejûleg a honvédség hivatásos állományú tagjaként hadnagyi kinevezést kaptam. A szükséges szakvizsgák letétele után, 1963. január 1-jén, bíróvá neveztek ki a Budapesti Katonai Bíróságra. Itt szolgáltam 1971. április 1-jéig, amikor legfelsõbb bírósági bírónak megválasztottak. Ettõ1 kezdve megszakítás nélkül dolgoztam a Legfelsõbb Bíróságon. 14 éven keresztül bíróként szolgáltam, majd tanácselnöki, kollégiumvezetõ-helyettesi és végül a Katonai Kollégium vezetõi munkakörét láttam el. A Katonai Kollégium és a Magyar Honvédséggel fennálló szolgálati viszonyom megszûnése után – 1991. december 1-jei hatállyal – a Legfelsõbb Bíróság Büntetõ Kollégiumában tanácselnöki munkakörben tevékenykedem. A Magyar Köztársaság Elnöke 1990. október 23-án vezérõrnaggyá nevezett ki, jelenleg – mint katona – nyugállományú vagyok. 1959-ben kötöttem házasságot, feleségem Király Katalin – aki szintén kaposvári –, nyugdíjas. Egy fiam

van, aki ügyvéd. Testvérem jelenleg is Gamáson, rokonságom pedig Kaposváron, illetve Somogyban él.” Budapest, 1998. január 12.

Dr. Rabóczki Ede

Közzétette: Dr. Sebestény Tamás

Az iskola régi tornaterme anno...

TÁNCSICS IUSTITIA

v


167

A mi iskolánkban végzett diákok, akik jogászok lettek (1900-ig) (A teljesség igénye nélkül!) 1814-15: Zsiray Zsigmond................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1815-16: Hadászi Ignác.....................................................(az esztergomi káptalan ügyésze) 1819-20: Szokolay Károly..................................................(gróf Széchenyi István uradalmi ügyésze) 1923-24: Radocza János.....................................................(ügyvéd, Budapest) Somssich Pál........................................................(országgyûlési követ, házelnök) 1828-29: Gáspár Gyula......................................................(megyei aljegyzõ, Kaposvár) 1832-33: Bereczk Antal......................................................(ügyvéd, Kaposvár polgármestere) Nagy Alajos.........................................................(ügyvéd, Somogy megye levéltárosa) Tevely Elek..........................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1833-34: Csorba Ede..........................................................(ügyvéd, Kaposvár) Fatér János...........................................................(ügyvéd, Kaposvár; iskolánk helyettes tanára) Kapocsfi Imre......................................................(ügyvéd, Kaposvár) Sza1ay A1ajos......................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1834-35: Kapocsfi József....................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1835-36: Molnár József......................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1836-37: Vajda Pongrác.....................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1838-39: Kelemen Lajos.....................................................(törvényszéki elnök, Kaposvár) 1839-40: Gáspár Lajos........................................................(ügyvéd, országgyûlési képviselõ, Kaposvár) 1841-42: Kacskovics Boldizsár.........................................(járásbíró, Budapest) 1845-46: Szalay Ágoston...................................................(törvényszéki bíró, Szombathely) 1846-47: Rimanóczy Alajos...............................................(királyi albíró, 48-as tüzér hadnagy, Igal) 1847-48: Simonfai János....................................................(ügyvéd, Pécs) 1849-50: Szalai György......................................................(törvényszéki bíró, Kaposvár) 1850-51: Kuthy Imre..........................................................(ügyvéd, Budapest) 1851-52: Botka Kálmán......................................................(táblabíró, Budapest) Vutskits Sándor..................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1854-55: Németh Ignác......................................................(ügyvéd, Budapest, Kaposvár polgármestere) 1857-58: Klazer Gyula.......................................................(ügyvéd, Marcali) Záborszky Béla...................................................(ügyvéd) 1858-59: Gulyás Jenõ ........................................................(törvényszéki bíró, Nagykanizsa) Psik Lajos.............................................................(királyi ügyész, képviselõ) 1861-62: Erdõdy Lajos.......................................................(törvényszéki bíró, Nagykanizsa) 1863-64: Csonka Gyula......................................................(fõbíró, Csurgó) Csukli Ignác.........................................................(fõjegyzõ, Szakály) Eördögh (Péterfai) József...................................(ügyvéd, Pécs) Weisz Mór...........................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1865-66: Bernáth Kálmán..................................................(fõszolgabíró, Tab) 1866-67: Fonyó Pongrác....................................................(jegyzõ, Kadarkut; törvényszéki díjnok, Pécs) Paiss Mihály........................................................(fõbíró, Marcali) 1867-68: Goldstein Ignác...................................................(ügyvéd, Kaposvár) Visy János............................................................(ítélõtáblai bíró, Mohács) 1868-69: Rimanóczy Ferenc..............................................(ügyvéd, Kaposvár) Vollák Adolf........................................................(ügyvéd, Alsólendva) 1870-71: Hartberger Ödön................................................(ügyvéd, Pancsova) Zánkay Gusztáv..................................................(ügyvéd, Kaposvár) Markusz Adolf....................................................(ügyvéd, Budapest)

168

TÁNCSICS IUSTITIA

v


1871-72: Berger Mór...........................................................(ügyvéd, Budapest) Haidecker Károly...............................................(ügyvéd, Kaposvár) Kovács József.......................................................(városi ügyész, Kaposvár) Radocza János.....................................................(városi jegyzõ, Nagykanizsa) Varika Kamil.......................................................(jegyzõ, Somogyapáti) 1872-73: Farkas Sándor.....................................................(járásbíró, Mór) 1873-74: Noszl opy Gáspár...............................................(közjegyzõ, Perlak) Zánkay Aladár....................................................(járásbíró, Pécs) 1874-75: Fleiner Mór..........................................................(ügyvéd, Kaposvár) Kováts Imre.........................................................(jegyzõ, Felsõsegesd) Reich Adolf..........................................................(ügyvéd, Budapest) 1875-76: Krausz (Kovács) Béla.........................................(ügyvéd, Budapest) Gosztonyi Mihály...............................................(ügyvéd, egyetemi magántanár, Budapest) Weisz (Bajóti) Ödön...........................................(törvényszéki bíró, Veszprém) 1876-77: Berger Samu........................................................(ügyvéd, takarékpénztári vezérigazgató, Kaposvár) Perger (Tarcai) Gyula.........................................(járásbíró, Kaposvár) Schwarz (Fekete) Gyula.....................................(ügyvéd, Kaposvár) 1877-78: Braun (Balla) Béla...............................................(ügyvéd, Budapest) Kohn (Orlai) Gyula............................................(ügyvéd, Budapest) 1880-81: Bohk (Bók) Lajos.................................................(ügyvéd, Kaposvár) Dömös Sándor....................................................(körjegyzõ, Buzsák) Pollák Zs..............................................................(ügyvéd, Budapest) 1881-82: Babochay Jenõ.....................................................(törvényszéki bíró, Kaposvár) Klima László........................................................(jegyzõ, Büssü) Pete Lajos.............................................................(fõszolgabíró, Lengyeltóti) Tarcsay József......................................................(jegyzõ, Kéthely) 1882-83: Androsovics Imre...............................................(királyi táblabíró, Budapest) Csukly Károly.....................................................(városi jegyzõ, Kaposvár) Dely Lajos............................................................(jegyzõ, Kastélyosdombó) Kreizler József.....................................................(ügyvéd, Nagykanizsa) Lajpczig Antal.....................................................(járábíró, Nagykanizsa) Sipos Géza...........................................................(városi fõjegyzõ, Kaposvár) Steiner Jakab........................................................(ügyvéd, Székesfehérvár) Vogronics János..................................................(körjegyzõ, Kisbár) 1885-86: Mayer Gyula.......................................................(ügyvéd, Szekszárd) Simon Dániel.......................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1886-87: Csák Károly.........................................................(megyei fõügyész, Zalaegerszeg) Klein (Kelemen) Mózes.....................................(ügyvéd, Pécs) Polányi Lajos.......................................................(királyi ügyész, Budapest) 1887-88: Kreisler Mór........................................................(ügyvéd, Csurgó) Szabady Lõrinc...................................................(törvényszéki bíró, Nagykanizsa) 1888-89: Véniss Károly......................................................(ügyvéd, Budapest) 1889-90: Baumgartner József............................................(ügyvéd, Hõgyész) Feniczy Ignác......................................................(fõszolgabíró, Sásd) Salzmann Ottó....................................................(albíró, Nyiregyháza) 1890-91: Friedfeld (Mérõ) Samu......................................(ügyvéd, Borosjenõ) Kaufer Izidor.......................................................(ügyvéd) Weisz (Vidor) Ferenc.........................................(királyi járásbíró, Kaposvár) 1891-92: Gosztonyi Gyula.................................................(járásbíró, Pécs) Székely Antal......................................................(ügyvéd, Kaposvár) Szigethy Anta1....................................................(törvényszéki bíró, Kaposvár) Schön Manó.........................................................(ügyvéd, Kaposvár)

TÁNCSICS IUSTITIA

v


169

1892-93: Berger (Bertalan) Zsigmond.............................(ügyvéd, Kaposvár) Kunfy József........................................................(ügyvéd, Kaposvár) Löwensohn (Lukács) Bernát.............................(ügyvéd, országgyülési gyorsíró, Budapest) Pete Márton.........................................................(ügyvéd, lapszerkesztõ, Budapest) 1893-94: Bakody Károly....................................................(ügyvéd, Nagykanizsa) Bubics Károly......................................................(királyi járásbíró, Pécsvárad) Bubics Tivadar....................................................(vármegyei aljegyzõ, Zalaegerszeg) Domján Lajos......................................................(ügyvéd, Nagykanizsa) Honig (Hajdu) Viktor........................................(ügyvéd, Budapest) Kohn (Balázs) Ármin.........................................(ügyvéd, Kaposvár) Liebenwein (Lengyel) Miklós...........................(járásbíró, Abádszalók) Podolay Jusztin...................................................(törvényszéki jegyzõ, Nagykanizsa) Poór Károly.........................................................(ügyvéd, Kaposvár) 1894-95: Bakonyi Lajos......................................................(ügyvéd, Kaposvár) Brandt József.......................................................(törvényszéki bíró, Szolnok) Friedländer Manó...............................................(ügyvéd, Igal) Helischauer (Holló) László...............................(ügyvéd, Kaposvár) Kaufer (Kalmár) Vilmos....................................(törvényszéki bíró, Szekszárd) 1895-96: Gutheil Kálmán...................................................(járásbíró, Tamási) Neuhaus (Ujházi) Hugó....................................(ügyvéd, Szigetvár) Oszman Aurél.....................................................(ügyvéd, Kaposvár) Szeyvarth Károly................................................(törvényszéki bíró, Székesfehérvár) Török Ottó...........................................................(ügyvéd, Szekszárd) 1896-97: Deutsch Miksa....................................................(ügyvéd, Budapest) Kis György...........................................................(törvényszéki jegyzõ, Pécs) Menczer Imre......................................................(ügyvéd, Keszthely) Nicsovics Sándor................................................(ügyvéd, Kaposvár) Rosenthal (Rózsa) Gyula...................................(ügyvéd, Mohács) Steiermann Antal................................................(ügyvéd, Budapest) 1897-98: Körmendy János.................................................(ügyvéd, Lengyeltóti) Lejthényi Aladár.................................................(járásbíró, Budapest) Parczer Tivadar...................................................(ügyvéd, Budapest) Poór A1adár........................................................(ügyvéd, Kaposvár) Rippl (Rónai J.) Rezsõ........................................(ügyvéd, Kaposvár) Szabady Géza......................................................(ügyvéd, Kaposvár) Szabó Gyula........................................................(járásbíró, Lugos) 1898-99: Boda Géza............................................................(törvényszéki jegyzõ, Szekszárd) Csák Ödön...........................................................(törvényszéki jegyzõ, Kaposvár) Morgos Gusztáv.................................................(ügyvéd, Kaposvár) Schön (Szõnyi) Hugó.........................................(ügyvéd, Kaposvár) Végh József..........................................................(törvényszéki jegyzõ, Kaposvár) 1899-1900: Fuchs (Forgács) György....................................(ügyvéd, Kaposvár) Hegyi Árpád.......................................................(ügyvéd, országgyûlési képviselõ; Kaposvár) Hirsch Gyula.......................................................(ügyvéd) Lõvy Lajos...........................................................(ügyvéd, Enying) Nicsovics Vazul..................................................(ügyvéd, Székesfehérvár) Pollák Frigyes......................................................(ügyvéd, Kaposvár) Pollák Lajos.........................................................(ügyvéd, Budapest) Szarvas (Steierman M.)......................................(ügyvéd) Szigethi-Gyula János..........................................(ügyvéd, Budapest) Összeállította: Mihályfalvi László

170

TÁNCSICS IUSTITIA

v



TÁNCSICS ZSURNÁL AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

1999 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett újságírók, rádiósok és televíziósok

„... Sok szépet irának a bölcsek, s gyakran a nem épen bölcsek is...” (Kölcsey) A sorban a hetedik... Amit 1993-ban elkezdtünk, immár hagyománnyá vált. Évente találkoznak az iskolánkban tanult azonos vagy hasonló végzettségû, hivatású egykori diákjaink. Idén az újságírók, rádiósok, tévések jöttek el az Alma Mater hívó szavára, hogy találkozzanak kollégáikkal, a Baráti Kör tagjaival, a gimnázium régi és jelenlegi tanulóival, valamint tanáraikkal. Nagy szeretettel köszöntjük õket, és kívánjuk, hogy igen fontos, a közvéleményt közvetlenül befolyásoló tevékenységüket folytassák a Somssich–Táncsics Gimnáziumból is táplálkozó elhivatottsággal, hittel, bizalommal – egy, a magyarságban kialakítandó, derûlátó jövõkép érdekében. Az Alma Mater figyel rájuk... Kaposvár, 1999. február Mihályfalvi László igazgató

Bella, a Csiky Gergely Színház elõadása „Béke legyen a megyékkel!” Ópusztaszer – megyék találkozója (Szarvas József és Marozsán Erika) Fotók: Török Anett

172

TÁNCSICS ZSURNÁL

v


Te, zsurnálos élet... Régen, amikor a kurta farkú malac még csak nem is túrt, és a kis aranyhaltól sem lehetett úton-útfélen hármat kívángatni, az újságírás nagyon szép és elismert szakma hírében állott. Jelentése volt az állítmánynak, s becsülete minden egyes jelzõs szerkezetnek. Ám vértezetlen emberek érkeztek nehéz vasakban, s azt kezdték suttogni egymás közt: az újságot írókkal pedig vigyázni kell. Képesek ugyanis két mondatot úgy egymás mellé illeszteni, hogy egy harmadikra gondol az olvasó. Ráadásul: dicsérnek szép szavakkal, mégis gúnyosan nevet mindenki. A zsurnálos emberek a Mágia emberei hát, hatalmuk van – hozták meg az ítéletet. Pedig hát, hatalma, tudjuk jól barátaim, csak a rossz újságírónak van. Az igazi mester élete, munkája ugyanis nem hatalmaskodás, hanem szolgálat, miként a szüntelen inspekciós orvosé, aki mindig elérhetõ, azonnal riasztható, s máris fuvarozza a segítség és segítés illúzióját. Ezért részérõl hát minden önkínzás, ének, árvaság, korai öregség, szapora csecsemõhalál, kedv, remények, Lillák – ezért. Az pedig, hogy alma materünk felismerte ezt a szolgálatos létet és e füzetecskével köszönt bennünket, megnyugtató és fölemelõ egyszerre. Engem például azokra az idõkre emlékeztet, amikor még az Üveghegy hivatalból volt átlátszó, és túl rajta sejteni lehetett a Végtelent. Varga István

Betyár nóta, Pete Márton verse, Pete Lajos zenéje (részlet)

TÁNCSICS ZSURNÁL

v


173

Mindennek a Táncsics az oka. Talán ha idõben kiveszik a kezembõl a pennát! Ha Várnai Károly nagysikerû óráin, teszem azt a dél-amerikai gazdaság-földrajzi potenciált taglalón nem hagyják, hogy a Voluntas következõ számába dolgozzak Molnár Csilla szépségkirálynõvel vagy Kerekes Éva színésznõvel készült interjúmon; vagy ha Drankovits József osztályfõnök vérfagyasztóan izgalmas fizikaórája közben fény derül rá 1000 lux/szekundummal, hogy a hátsó padban filmet vetítünk, macskát nevelünk – az amõbázást már piszkosul untuk – szóval, akkor minden másképp alakul. De nem: Menthetetlenül írástudó (?) lettem. A Táncsics az oka, hogy borzasztóan írok, már ami – legalábbis remélem – az írásaim küllemére vonatkozik, a jegyzetelésemet másnap már magam sem tudom elolvasni, és ez mind azért van, mert egykor, a Kling József barátom idején irodalmi folyóirattá érett Voluntas miatt megtanultam nagybetûkkel írni, hogy olvasható legyek. Hát, ez lett a vége, a grafológusok visszaadnák az ipart firkálmányom láttán. A Táncsics az oka mindennek. Talán – hogy tollakkal is ékeskedjek – ha nincs az az Aranytoll, a Voluntas-os, amit korrekt újságíró képzavarral élve megkajált az idõ vasfoga, legutóbb Fenyõ Miklós dedikálta vele 1968-as lemezét, azóta nem láttam. És az az ajándékkönyv, a Honfoglalás, amit Mihályfalvi László felelõs kiadó akként ajánlott nekem: Balassa Tamásnak, aki attól még lehet jó filmrendezõ, hogy bizonyította, írni is tud. Igen, filmrendezõnek készültem, miután a Gigászat címû, évfolyamtársakkal – Lang Róbert fotoriporter, Németh Zsolt programozó, Kovács Kálmán fazekasmester, Jancsó Miklós életmûvész fékpofadíler, Takátsy Péter színész – elkövetett S8-as filmünk 1988-ban második lett a független filmszemlén; Eszmecsere Mártha István zsûritaggal. Aztán évek a kaposvári színház aranykorának utolsó perceiben Lukáts Andorral, Ács Jánossal, Ascher Tamással, Papp Mari kelléktárvezetõvel. Majd felvételi a filmfõiskolára, Szabó István osztályába, 208 jelentkezõbõl 12-en 174

Balassa Tamás

Gimi és a tollnok-ok

Balassa Tamás (középen) Szederkényi Júlia rendezõvel és Bakáts Tibor Settenkedõ esztétával egy filmszemle zsûrijében (Fotó: Varga Róbert)

a harmadik rostán; Márton Eszter kaposvári színésszel együtt hullottunk ki. Egy hónap Görögország stoppal, ébredés minden reggel a homokban barátnõmmel, tengermorajjal és a kudarc élményével. Ohne felvételi, soha többet. A színház után könyvárusként napszámoskodtam a kultúráért, mínusz 18 fokban, és már csak a táncsicsos pad alatti publikációk emlékére is standalatti írásokkal kezdtem külsõsként a Somogyi Hírlapnál. Emlékszem, a könyvárudából jövet három jégeralsóban várakoztam a szerkesztõség titkárságán elsõ zsengéimmel. Kulturális újságíró lettem, stílusomat Troszt Tibor szerkesztõ csiszolgatta. Ezt megelõzõen Hornung Józsefné magyartanártól, Mosóczi István néptáncos-koreográfustól tanultam a legtöbbet, pedagógiájukat tanítani kellene, ha egyszer nálam sikeresek voltak. Cenzúratörténeti diplomamunkámat a pécsi egyetemen A sajtó szabadsága – a szabadság sajtója címmel írtam. Ebben Saint-Just fanatizmusának fordított elõjelet adva úgy fogalmaztam: addig képzelhetõ el a teljes szabadság, ameddig annak utolsó ellensége még lélegzik. Magyarán, ameddig mindenkinek, még a szabadság megátalkodott ellenségéTÁNCSICS ZSURNÁL

v

nek is megvan a lehetõsége az életre: véleménye kinyilvánítására. A Táncsics az oka – a tollforgatáshoz visszakanyarodva –, hogy a szakmám a hobbym, amit szeretek, amibõl élek. S hogy Faludy Györg�gyel, Kézdy Györggyel, Csernák Árpáddal, Fodor Gáborral, Andrásfalvy Bertalannal, Markos Györggyel, Hobóval, Nagy Feróval, Szász Endrével, Tetta-manti Bélával, Békés Joe-val, Galla Miklóssal, Vaszlavik Gazember Petõfi Velorex Lászlóval dolgozhattam együtt, s ezért még fizetnek is nekem. Ma is a szerkesztõségben élek, hozom a híreket és a számomra talán legkedvesebb színikritikákat. Elsõ megjelent írásom nem a magas kultúrába vezet, Ráksiban vettem föl mínusz 5238 fokban, a vagyonvédõk oldalán jártam a prérit a gengszterekkel való nagy találkozás reményében. Még egy árva pincebetörõt sem láttunk, azoknak több eszük van, sem mint a szibériai éjszakában megfagyni. De hát ez egy ilyen szakma. Résen kell lenni, a nagy találkozás sosem jelentkezik be, hogy ide figyuzz, firkászkám, én vagyok az, a nagy szenzáció! Apropó, ha címlapsztorijukhoz hibádzik egy tollnok, tárcsázzák a 30-9798-331-et vagy írjanak a basa@ mail.matav.hu címre.


Ennek már vagy tíz éve, amikor még jogosítványom sem volt, mégis kedvem támadt egy frankó furikázásra, úgy illegice. Az éj leple alatt repesztettem a 61-esen, bennem pohár sör, feszültségoldás gyanánt. Öt év felfüggesztett. Ifjonti meggondolatlanságomat szerencsére ép bõrrel megúsztuk: és a járókelõk. Bakakorom sem telt minden galiba nélkül, voltam katonaszökevény is gyakorta, dezertõrként láttam például Miles Davis utolsó magyarországi koncertjét. Élmény volt, megérte. De az iskolaidõkkel is példálózhatnék, amint kezelhetetlen, égetõ deákként „padokat döngetek, zavarom társaimat, behógolyózom az ebédlõ ablakát, avagy hétévesen drasztikus ábrákat pingálok a padra” –, hogy a korabeli forrásokból, megszolgált osztályfõnöki, igazgatói intõkbõl idézzek, amelyeket, mint kortörténeti relikviákat ma is kincsként õrzök, s szorgalmasan dugdosok cseperedõ fiam elõl. Balhéim ellenére ma mégsem vagyok veszélyes a közre. Nem bûnözök, mi több, a liberalizmus emberbarát szabadságeszméit vallom. A csínyekkel együtt tudok élni, „azok is én vagyok”. Azt hiszem, nem is volt igazi, belevaló kölök, aki ne tudna számot adni legalább egy ügyesen kieszelt vagy spontán tenni-akarásból hajtott balhéról. Mindazonáltal nem árt, ha az ember gyerekének a szocializációja mindeközben rendes mederben halad, s a fiatal lélek ha lassan-lassan is, de illeszkedik befelé a társadalomba. És ez bizony fontos. Mert amíg gyerekként csak intõ dukál a balhéért, addig felnõttként már sokkal komolyabb feddés, törvényszegésért akár fegyház is.

A balhé én vagyok

Elkötöttem a családi verdát Nem tudom, mit kap Sz. Sz.! A fiatalkorú, siófoki fiú, aki a múlt hónap elején egy macskatetemet lógatott föl a gimnázium elõtti fenyõre, s balga tettének egy zsinegre tûzött antiszemita felirat s egy dávidcsillaggal félreérthetetlen üzenetet is fabrikált. Az azóta rendõrkézre került fiatalembert, elmondása szerint, semmiféle zsidóellenes érzelem nem motiválta, balhéból csinálta az egészet. Ekkora a szakadék balhé meg balhé között. Bizonyára Sz. Sz. is hallott már – hogy szándékom ellenére kissé didaktikus legyek – a század véreskezû diktátorairól. Arról például, amelyik annyira megbolydított egy jobb sorsra érdemes nemzetet, hogy nemrég a Bundestag külön döntése kellett ahhoz is, hogy katonáik a második világégés óta elõször átléphessék az államhatárt, és részt vehessenek a boszniai béketeremtésben. A német nép keresztjénél azonban még súlyosabb a hatmillió deportált ember története és emléke, amivel épp elég együtt élnie Európának, nem hogy a neonácizmus elleni küzdelemre volna szüksége. Nem vagyok zsidó, de már csak a családom révén is tudom, miként szorul össze a gyomra még ma is azoknak, akik szeretteit elragadta a bomlott elméjû kis ember háborúja. Példaképként, ha lehet mondani, azt a fiatalembert állítanám,

aki egyszer a pesti metróban zsidónak vallotta magát, hogy ezzel mentsen egy számára ismeretlen, valóban zsidó fiatalembert, akit tar ifjak – a nemzetféltõ botorság jegyében – zaklattak. Lábon is szúrták a beavatkozót, de legalább fontos pillanatokra embernek érezhette magát, amire manapság ilyen esetekben kevesen tartanának igényt. Nem akarom riogatni Sz. Sz.-t, de veszélyes úton jár. Olyanon, ahol meg lehet indulni a lejtõn, menthetetlenül, ahol tiszta fajról, Arian Army-ól értekeznek az ifjak, és olykor huhognak is, hogy aztán az egész fradista ország a föld alá süllyedjen szégyenében. Olyan úton, ahol az energiától, a „valamit létre akarok hozni” vágyától hajtott fiatalok szerencsétlen esetben még ideológiát is szoktak gyártani bátorságaikhoz. Végtére is ez az individualizáció. A ki vagyok én? és a mi a dolgom? örök és megkerülhetetlen kérdése, amit elõbbutóbb minden Sz. Sz. föltesz – mert föl kell tennie – magának. A válasz nem mindig tökéletes, de nem szabad feladni. Én csak tudom, teleírt bizonyítványokkal az emlékirataimban papírom van az idült, ám múlékony zsiványságról. Balassa Tamás (Íródott 1995-ben, a boszniai polgárháború idején)

Balogh Zoltán

Önéletrajz-féle Akár úgy is kezdhetném, hogy már születésem pillanatától újságírónak készültem de ez így nem igaz. Egészen pontosan három és fél hónaposan határoztam el, hogy majdan ily módon boldogítom embertársaimat... De félre a tréfával! Szép emlékû osztályfõnököm, Krasznai Tanár Úr volt a megmondhatója, hogy minden másnak el tudott volna képzelni, csak éppen „sajtómunkásnak” nem. Erre a hivatásra, hangoztatta is 74-ben, az érettségi elõtt, egykori padtársamat, Gaál Janit szemelte ki. Csaknem igaza lett. Tanultam gépészmérnöknek (egy darabig), s már majdnem jelentkeztem egy cikkecskével a miskolci A mi TÁNCSICS ZSURNÁL

v

egyetemünk szerkesztõségében, amikor kirúgtak. Dolgoztam eztán Budapesten a MTI-nél (cipeltem a dög nehéz táskákat és állványokat a fotós urak után), s már majdnem kinéztek fotóriporternek, amikor fölvettek a Pénzügyi és Számviteli Fõiskolára. Ott már sejthettek valamit, mert amikor papírra vetettem tudszocból a Tanácsköztársaságról szóló, „Az eleve kudarcra ítélt dicsõséges 133 nap története” címû eszmefuttatásomat, tanárom mélyen a szemembe nézett, s legyintett mélán. Innen kezdve már olajozottan ment minden. A fõiskolai oklevél átvételekor, 1980-ban már egyhetes fõállású külsõs voltam a Somogyi Néplapnál mert fix állást, azt nem


Balogh Zoltán

tudtak adni. Ezen idõszak legszebb emlékei közé tartozik a babócsai lótenyésztésrõl írt kolumnás dolgozatom, akárcsak az Úttörõvezetõ címû lap Nem vagyok más, csak egy tégla a falban rovatában megjelent, négyszáz forintot érõ negyven sorom. 175

Pont kilenc hónapra már majdnem új olvasószerkesztõje lett a Somogyi Néplapnak, amikor a Magyar Rádiónál kitalálták: a Pécsi Stúdiónál kell egy kaposvári tudósító. Megtalálták. Már majdnem belejöttem a tudósító munkába, amikor föltették a kérdést: nem akarok-e életem elsõ önálló lakásához jutni Pécsett? Így szakadtam el – fizikailag – szülõvárosomtól. A Magyar Rádiónál töltött tíz év alatt sok – számomra mindenképpen – emlékezetes publicisztikát, tudósítást, riportot készíthettem. Számos akkori országos „nagy embert” interjúvolhattam meg, akiket

két hónapra rá rendre leváltottak – kollégáim pedig névsorokat kezdtek gyártani. Újabb csapás érte az étert 1986-ban: a magyar nyelvû adás egyik alapítójaként szerkesztõmûsorvezetõje lettem a Danubius Rádió csapatának. Hat évig tartott a szerelem, ám egy új menyasszony megfúrta a régit: szülõatyja lettem Magyarország történelme elsõ legális kalózadójának, a Horvátországból a frekvenciamoratórium alatt Dél-Dunántúlra sugárzó kereskedelmi rádiónak, a Drávának. Már majdnem kezdett beérni a munkánk, amikor mind gyakrabban állt meg a rohammentõ a laká-

sunk elõtt. Családom ezt nem vette igazán jó néven, ezért döntöttem: pihenni fogok, tiszta lappal indulok. A Dunántúli Naplóban meg is találtam. Már majdnem kezdtem megszokni a klasszikus újságírói munkát, amikor föltették a kérdést: nem kellene-e belépnem a fõszerkesztõhelyettesek sorába? Most itt tartok. Napi két-három értekezlettel, tizenkét-tizennégy óra elfoglaltsággal. Hogy panaszkodom-e vagy dicsekszem – döntse el más. Amúgy a Gaál Janiból remek katonai ügyész lett. Balogh Zoltán

Pécsett alig egy hónapig tartózkodó amerikai diákok mondták: a honi népesség arról ismerszik meg, hogy az emberek zöme az utcán a járdát fürkészi konokul. Mintha keresne valamit. Valóban, mintha keresnénk valamit. Hiszen a többségnek igazán nincsen oka, hogy életörömöt és optimizmust sugározzon szerteszét. Leszegjük inkább a fejünket, s vállaljuk a szégyellni valót, úgy is, hogy nincs mit szégyellnünk. Elbújnánk a világ elõl? Talán. Mert a világ ott – és nemcsak a kivándoroltak teremtette új hazában – másfelé és másképpen halad. Hogy görcsökkel és küszködéssel, tagadhatatlan. De hát legyen nekik is valami gondjuk a gondtalanságban. Új szomszédomnak sok irigye lehet. A két-három havonta felbukkanó valamikori endékás bányász vendégmunkás kellõ idõben és kellõ bátorsággal váltott országhatárt, magával vive a „falon” túlra a nálunk megismert barátnõt, késõbb feleséget. A bánya mostanság legfeljebb

Péterfeszt

Mi van Magyarországon? – kérdezi a Péterbe átültetett Peter, kerítésfestés közben. Német alapossággal ügyel a festékcseppekre, így porciózza a szavakat is. Mi lenne? – vonom meg a vállam. Nyakig ülünk benne. Na ja, húz újabb vonást az ecsettel, s hozzáteszi: ott sem jobb. Negyvenezret építenek le a vasútnál, ha nem lenne tiszt, õ sem tudná a jövõt. Komolyan mondod? – nézek föl, hiszen a szeme nem hazudhat. Nem hazudik. Benne van az utcasöprés, a trógerolás, benne évtizednyi, néha a „keleti” megalázó, mindenáron elvállalt munka. Benne van, hogy így vagy úgy, de élni kell. Péter tovább fest. Kicsit átszellemülten, megszerzett önbizalma és valamelyest elért biztonsága tudatában. Úgy dolgozik most, ahogy füvet nyír máskor, korlátot javít, tesz-vesz valamit a ház körül. Olyan, mintha a hétköznapokban magának teremtett ünnepre készülne. Valamiféle „Péterfesztre”. Balogh Zoltán 1995 (D. N.)

Eredeti neve: Bergl Izidor (Szigetvár, 1878. dec. 4.—Bp., 1949. márc. 17.): újságíró, író. – 1897-ben érettségizett Kaposváron. 1897-tõl a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult, de a tanári alapvizsgán megbukott, ezért otthagyta az egyetemet és újságíró lett. Mint önkéntes katona egy évig a császárvadászoknál szolgált. 1910-ben feleségül vette a kaposvári Borovitz Margitot. Az I. világháborúban kilenc hónapig frontszolgálatot teljesített, 1917. novemberben mint népfelkelõ fõhadnagy szerelt le. A tanácsköztársaság idején (1919) az írói választmány tagja volt. 176

a tiszteletüket tévõ haverokkal, egykori munkatársakkal vívott sörpartik közepette bukkan föl – legalább így is õrzi valaki a magyar uránbányászat emlékezetét. Ám a szó a vendégjárásokkor jobbára már másról folyik: gyerekrõl, iskoláról, apró-cseprõ napi ügyekrõl. Mondom, szomszédomnak sok irigye lehet. Megvallom, nekem is fülembe sugdosott néha a botor, sárga kobold kaján, néha cinikus megjegyzéseket téve az itteni mércék szerint palotának beillõ házról, csillogó bé-emvérõl, általában a tehetségrõl és tehetõsségrõl. Hessintettem meg nem is, hiszen irigységünket gyarlósággal leplezni bocsánatos, nálunk legalábbis. Hogy a vasutassá avanzsált németnek kint mennyi irigye lehet, s van-e neki egyáltalán, ezt a kérdést – talán valamennyien – eddig soha felszínre nem kerülõ, mély titokként éltettük magunkban.

Berkes Imre Mint újságíró számos lapnál mûködött: 1902– 05-ben a Magyar Szó belsõ munkatársa; 1905–7-ben A Polgár, 1907–10-ben A nap és A hír, 1910–13-ban a Pesti Napló, 1913–19ben a Pesti Hírlap, 1919–20-ban a Szózat segédszerkesztõje, 1920–29-ben a Magyarság éjjeli szerkesztõje, 1929–30ban a Reggeli Újság szerkesztõje, 1930–33-ban a Budapesti Hírlap éjjeli szerkesztõje, 1933–34-ben a Függetlenség szerkesztõje, 1935–38-ban ismét a Magyarság éjjeli szerkesztõje. Számos regénye és elbeszéléskötete jelent meg. TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Fõbb mûvei: Szalmaviskók. Rajzok és elbeszélések (Bp., 1900); Kísértet Nyírszón (Bp., 1910); Ezer leányfej. Regény (Bp., 1913); Csillagok, ha kialszanak. Regény (Bp., 1914); Vérzõ falvakon át. Egy népfelkelõ tiszt emlékeibõl (Bp., 1915); Bábel. Regény (Bp., 1917); Bülbül hadnagy (Bp., 1917); Nem haltam meg tõle. Elébeszélések (Bp., 1919); Odakünn süt a nap. Regény (Bp., 1920); Egy perc az élet. Regény (év és hely nélkül); A szerelem, királynõje. Pompadour márkinõ csodálatos élete (Bp., 1928); Csonka levelek ( elbeszélések) (Bp., 1930); Sárfészek. Regény (Bp., 1931).


Amikor Mihályfalvi igazgató úr (nekem: oszi, [másoknak: Laci, Mifi, diri, fõnök, tanár úr, nyuszikám]...õ volt ugyanis az 1976os 4/d osztályfõnöke) kitalálta, hogy a Táncsicsból elszármazott újságírók hebehurgyaságait kötetté mumifikálja, elfogott a nevethetnék. Vehetném pejoratívra: a röhöghetnék. Saját szakmám kapcsán ugyanis Örkény ama mondása jut eszembe mindig: én már annyi mindenhez nem értek, hogy az zseniális... Ez rendben, de mit csináljanak a többiek? Ugorjunk bele: a kezdetben azért akartam újságíró lenni: hogy legyek valaki. Valaki legyek. Kilegyek. Legyek. Légy. (Rófusz Ferenc Oscardíja, animációs kategória...) Ki legyen velem a szakma. Olyanformán: Na szép, ide már mindenkit beengednek, kapott a fejéhez Klauzál, amikor meglátta Petõfit a Pilvaxban. Az még jobban hangzott volna: író. Hemingway azonban tudatta: ha sokáig írsz újságot, elfabatkásodsz, elveszik benned az író. Szóval ez szarabb, mint regényt írni? Írtam, az se jobb. Csak annak van vége. Nem hallgattam a Papára. Írtam, csak írtam. Kezdetben a gimiben, fõiskolán aztán, mivel valamennyien Gogol köpönyegébõl bújtunk elõ, a Somogyi Néplapnál. Ott azonban sokat ártott a párt, mint a szóda a jó bornak. Ha már nem jutott, csak egy fél forradalom, akkor egy félig jó lapot

Bekes József

Mire jó, ha az ember táncsicsos?

alapítottunk. A Somogyországot, ha jól emlékszem, a Varga Pistával a kaposvári Mozimúzeumban (én balatoni világost ittam) találtuk ki, a nevét meg az édesanyja (apád után fiam, te is István légy), Ilonka néni, kedves tukmálta ránk, engedve egy gondolatnak. Aztán újabb gondolatok, lapok, ideák jöttek, s én csak alapítok, csak alapítok. Az ember élete végéig

ugyanazt a történetet írja (Trockij szíves közlése Mexikóból). Nekem ez jutott. Lehetne ros�szabb is. Ha már beszálltam egyszer, ki lehetne szállni, óvatosan, mondjuk, lejárt a jegy és nem csereszavatos... de azt nagyon unnám. Szórakoztat, ó! Így most végül eszembe is jutott, erre jó, ha az ember... táncsicsos.

Pompeius Jeruzsálemben Találni sem lehetett volna annál kisebb szobát. A három férfi összenézett, majd a legmagasabb, egy keszegformájú férfi ujjelõjét igazítva utasította a hivatalszolgát: – Kérjük az ügyvédet! – Miféle ember? – kérdezte egy pocakos, alacsony férfi, aki tiszteletet parancsoló, magas, támlás széken ült. – Ügyvéd! – mondta az ellenkezõ szélen ülõ fiatalember. – Persze magának rokonszenves? – válaszolta gúnyosan a köpcös. – Az – mondta bátran a másik. – Több ember életét élte, s mindegyikre büszke lehet. – Most majd elválik – intette õket csendre az elnök.

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Az õsz hajú férfi fáradtan lépett a szobába. A hivatalszolga elõre jött az asztalig, úgy jelentette: – Goiteing Gábor, volt kaposvári ügyvéd az Emberi Emlékezet Megítélõ Bizottság elõtt megjelent. – Elmehet – utasította keményen a hivatalszolgát az elnök. – Fél óra múlva gondoskodjon frissítõ italokról, s feleljen személyével: minket most senki ne zavarjon. Amint behúzta az ajtót, a szélen ülõ fiatalember fölállt, és széket húzott oda az ügyvédnek. – Kérem, foglaljon helyet. Szeretnénk, ha kényelmesen zajlana le a beszélgetés. – Jobb, ha leül – mondta nyeglén a kis pocakos – nem végzünk gyorsan.


– Mielõtt az urak kérdéseket tennének föl nekem, hogy életem sorát elbeszéljem, s cselekedeteimet az Önök alapos ítéletére bízzam, elöljáróban hadd beszéljek el valamit. Legyen példabeszéd, ha gúnyát kell adni rá. Tacitus, a kiváló római író mesélte, hogy amikor Cnaeius, Pompeius elfoglalta Jeruzsálemet, kíváncsian rohant a templomba, hogy a zsidó istenét, akirõl annyit hallott, meglássa. De õ és kísérõi félig riadtan, félig csalódva néztek körül, mert a szentély közepén, ahol a mások templomában bálványok álltak, õk sehol sem lelték a mindennél ékesebb istenszobrot, csak nagy, titokzatos ürességet találtak. Erre aztán szinte megverten kullogtak vissza katonai

177

szállásukra. Hát uraim, Önök is így járnak, ha bennem az igazság rettenthetetlen bajnokát, a zseniális ügyvédet, vagy a tollforgatók szeplõtlen szobrát keresik. Mindennapi életem színtelen története, elfog nyomni néhány ásítást az ajkukon... – Goitein ügyvéd, kérem bízza ránk ennek eldöntését. Az elnök érzelem nélkül szólt, de a kicsi köpcös ettõl erõre kapott. – Ugye ön gazdag kereskedõ család sarjaként látta meg a napvilágot? – Úgy van, uram. Apám, Goitein Benedek idõmilliomos volt. Órás kisiparos lévén százszámra ketyegtek kereskedésében – a Kossuth tér sarkán – az idõmérõ szerkezetek. Hetedik gyerek lévén, másodszor is gazdag voltam. Fivéreim levetett ruhái nálam kötöttek ki, így két – három darab cipõm, ingem is volt, míg nekik csak egy jutott. Igaz, a mûvészi és úri barátságairól ismert Goitein Mór, mindenki Misi bácsija nemegyszer családunk hóna alá nyúlt, de mi a kereskedõk középszerû életét éltük. Mindennapi pénzhiányunkat a Goethét és Schillert olvasó édesanyánk szeretet pótolta. – Maradjunk a tárgynál – mondta megjuhászodva a magas széken ülõ ember. – Ön Kaposváron az állami fõgimnáziumban jeles eredménnyel végzett, majd a Kecskeméti Jogakadémián, késõbb a Kolozsvári Tudományegyetemen folytatott tanulmányokat. Ott doktori, majd 1911-ben Budapesten ügyvédi diplomát szerzett. Remek elõmenetel. Miért fogott kezébe mégis tollat? – Tiltakozom! – ugrott fel a feketehajú fiatalember. – és tiltakozzon ön is ügyvéd úr. Hiszen már elsõ írásaiban is bizonyította: ízig-vérig újságíró, sõt még inkább íróalkat. – Nos, nem tiltakozom – vágta el szelíd nézésével a vitát az ügyvéd. Fiatalon a Somogyvármegye címû napi újság munkatársa lettem. Közírói ambícióim, ami egy mai ügyvédnek talán érthetetlen, inkább vonzottak a közélet felé, mintsem, hogy az akkor divatos és gyors ügyvédi meggazdagodás, vagy a kispolgári kényelem filiszterútjának számomra visszataszító ösvényét válasszam. Az elnök fölemelte a hangját. Maga önostorozó kritikusságával, szerénységével inkább egy mércéjét magasra emelõ esztétáéhoz hasonlított, mintsem sokszínû életet élõ újságíróhoz. – Elnök úr, ha arra céloz, hogy mindig is bátorkodtam kiállni a saját véleményem mellett, és sosem a néppel intrikázó hatalmasságok fullajtárja voltam, akkor dicséretesnek számítom e kijelentését. 1910-ben sokan megnevettek, amikor – az általam igen nagyra becsült – Göndör Ferenc szerkesztette Somogyi Naplóban (milyen kár, hogy

178

tiszavirág-életû volt ez az újság) bizony le mertem írni: „Én is szerkesztettem már tejgazdasági szaklapot, amikor a mezõgazdasági múzeum falitábláiból ismertem csak a tejgazdaság fejlõdését és a Pallas-lexikonból olvastam el a sajtkészítés mikéntjét...” Az asztalnál ülõk mosolyogva néztek az ügyvére. A köpcösbõl kibújt a kérdés: – Hogy bírta a népszerûsége ezt a tõrdöfést? – Általában – anélkül, hogy akartam volna – népszerû voltam. Írtam és vitáztam, olvastam és elõadtam, pereskedtem és kibékültem, de a magam által szabott útról nem tértem le. A világháború idején sûrûsödtek vezércikkeim, glos�száim, vitázó szándékú ismertetõim. Érdekes alkalom volt, amikor 1917-ben „ Háborús Eleven Újság” címmel estélyt rendeztünk Kaposváron a háborúban elesett katonák családjai javára. Másnap minden tiltakozásunk ellenére – az alábbi sorban méltattak bennünket: „A szövegírók közül egyaránt bámulatra méltót jelentettek.” – Az õszirózsás forradalom zászlóvivõje volt. – folytatta szokásos kötözködését a kis köpcös. – Hogyhogy nem érezte a megtorláskor Héjjas Iván kemény kezét? – Pálfordulásokban hisz? Rosszul ismer! Tartottam magamat az 1918-as októberi önmagamhoz. Mint a kaposvári pártok megnyitó értekezletén elmondtam, a demokratikus rend megszilárdulása, a gazdaság egyensúlya az én hitem, nem pedig a korszaknak nem megfelelõ indulatos harci továbbvitel. Demokrata programom akkor ismert emberré tett, majd a kaposvári nemzeti tanács egyik elnöke lettem. Ám 1919 márciusa a Somogyvármegyével együtt elsöpört. Így hát késõbb nem kellett számot adnom korábbi tetteimért. noha sokáig az orrom alá dörgölték, hogy nemcsak 1918-ban ostoroztam az elvtelenséget, hanem már 1912-ben is gúnyverssel rukkoltam ki az eleven újságban. A hírlapok vármegyét kiszolgáló szerepét karikíroztam ki. A fiatal férfi fölállt az asztaltól, és az õsz hajú ügyvédhez sétált: – Kérem, meséljen Móra Ferencrõl. Mondja, el, hogyan jött maga miatt Kaposvárra az országosan ismert népszerû író? Meséljen, kérem meséljen! – Márpedig ne akarjon sokat! – Ezt úgy felelte az ügyvéd, mint aki örömmel gondol vissza azokra az évekre, de talán fél megosztani az emlékeit. Félti azt a gondatlanul kezelõ jelenkortól. – Ezt nem nekem köszönhette a város. Tizenkét éves lehetett a lányom, amikor a Világ folyóiratból elõször fölolvastam Móra Vadember-cikkét, a „Legendák az unokámról”-t. A kislány nem tudta megállni, hogy pár szóval

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

meg ne köszönje azt a melegséget, amit a cikk benne is fakasztott. A postafordulta pedig apró betûs levélkét hozott. Ezzel Móra haláláig tartó barátság kezdõdött; számos találkozóval, nyaralással, kaposvári elõadással, értékes levélváltással. Legtöbbje ma is megvan a birtokomban. Egyetlen megjelent könyvem elõszavát is õ írta. – Az egyik fia Mórából doktorált? – Mind a két fiam doktorált. Talán azért, hogy doktorként ölje meg a gyûlölködõ fasizmus. Palit Ukrajnában aknára hajtották a keretlegények, Gyuri pedig egy német haláltábor felszabadításának másnapján halt meg, csonttá lefogyva. Az ügyvéd leült, arcát a fal felé fordította. Látszott, hogy nem sír, mert erõsebb a fájdalma annál. A fiatal férfi is elfordította az arcát. Az asztalhoz ment, elõhúzott egy zöldborítójú füzetet. „Független ügyvéd” – harsogta a lap címe. Az ötödik oldalra lapozott, majd odadobta a köpcös férfinak. A fasizálódó Magyarországon egy zsidó ügyvéd halk szava nagyon elveszik a haragos zsivajban, de bátorsága így is éppen ezért csodával határos. A köpcös már fennhangon olvasta a befejezést: „Ahogy egyetlen ember sem lehet független, aki emberi társadalomban és nem légüres búra alatt él...de azért mindent meg kell tennie, hogy a legnagyobb függetlenséget megközelítse. És semmit sem szabad megtennie, ami az emberi lehetõ és már meglévõ függetlenségbõl tör le egy darabot. „ Az elnök késõbb megkérdezte: – És mi történt magával negyvenöt után? – Amit az életrajzom ír. „A felszabadulás után a Kaposvári Ügyvédi Kamara elnöke. A Kamara megszûnése után a helyi bizottság ügyvezetõje, majd közjegyzõként dolgozott.” A legnagyobb csöndben éltem feleségemmel. A bizottság rövid idõre vonult vis�sza, majd hamarosan kihirdette ítéletét. Goitein Gábor, volt kaposvári ügyvéd, újságíró, a szépet remélõk, a könyvbarátok, a törekvõ okos ifjak emlékezetében maradjon fenn mindörökre... Aznap kissé fáradtan ébredt. Valami különös álma volt. Egy bizottság elõtt állt, még a dátumra is emlékezett. 1963. november 11. Hiszen ez a mai nap – gondolta furcsállva. Mint ahogy az is szokatlannak tetszett, hogy álom végén egy kopottruhás férfi tálcán üdítõket kínált, de a parányi szobában, ahol csendesen ketyegtek az évszázad órái, már nem volt senki. Bekes József (Megjelent a Somogyi Néplap SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK címû rovatában 1986. november 15-én, szombaton)


Buni Géza Születtem 1933. november 27-én, Magyaratádon. Az elemi iskola öt osztályát szülõfalumban végeztem Hárságyi János tanító keze alatt. Minden bizonnyal neki is szerepe van abban, hogy késõbb az írásra adtam a fejem. A fogalmazásomat nagy türelemmel csiszolgatta. De még többet köszönhetek Boross Dezsõ osztályfõnökömnek, irodalom tanáromnak, aki a Táncsics falai között óvta verseimet a döcögõ ritmustól, csikorgó rímeimtõl. Tizenhat éves másodikasként írtam valamit – fogalmam sem volt, hogy mi a riport, s mennyiben különbözik ettõl a novella – a Szabad

Ifjúság pályázatára, és nyertem: automatikusan státuszt a kapnak és annyi pénzt, amennyit apám három hízóért sem kapott volna. Kicsit késett a vonatom a szeptemberi tanévkezdéskor, de azt javasolták a lapnál is, s szegény anyám könnyáztatta levele is arra kértek: érettségizzek le... Megtörtént. Akkor az ELTE Bölcsész Karán az újságírói szak: felvettek s közben külsõztem a Szabad Ifjúságnál. Az elsõ év után úgy döntöttem – nem is én, inkább a nagy szerelem –, hogy egyetem nélkül is lehetek újságíró... Lettem: 1955-ben Kaposvárott a Somogyi Néplapnál, aztán Szekszárdon a Tolna Megyei

Népújságnál, majd Zalaegerszegen a Zalai Hírlapnál 1993-ig.

Villanások a coronaria-õrzõbõl „Úgy élj, hogy ha az út végén hátranézel, ne kelljen elpirulnod” Gyertyák. Rózsaszín, mûanyag pohárkában. Az ápolónõ meggyújtja, leteszi az asztalra, a másikat az ablakba és elmegy. Mit is mondana? Hisz ilyenkor, halottak napján a gyertyaláng mindenkit másra emlékeztet: szülõre, feleségre, forró ölelésû valamikori szeretõre, gyermekre... Akinek sírjához innen nem lehet elmenni. Itt csend van. Majdnem olyan csend, mint a temetõben. A testekre tapasztott korongok vezetékei nyomán az ágyak fölötti monitorok szürke mezejére mélyebblaposabb hullámgörbéket rajzol az életért való vívódás. Ezek még az élet jelei. Az alsó erõteljes hullám a légzés görbéje. Fölötte még két vibráló, végtelenbe futó rajzolat. Mindkettõ a szív állapotát jelzi. A monitor jobb felsõ sarkában számok, a szív ritmusát jelzik. Ha mozdulok, a számok értéke nõ. Egy karmozdításra is. Ha a szív kihagy-lazsál, a vonal kiegyenesedik, a monitor riasztó hangot ad. Hajni, a mindig mosolygó nõvér máris mellettem terem. – Rosszul van? Mit érez? – Semmi gond. Úgy tûnik egy csipesz lazulhatott meg, vagy egyéb érintkezési hiba adódott... netán a szívem pihent egy kicsit. Valamit nem értek. Az elsõ újraélesztés pillanatainak eredményei élénken élnek bennem. – Pulzus? – Nincs. – Vérnyomás?

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

– Nem tudom mérni... Várjon!... Ötven... Mondtam volna, hogy hagyjanak békén, hisz ez a soha nem tapasztalt álmos nyugalom olyan jó, mint egy melegen ringató puha öl. Aztán egy kongó ütés a mellemre... – Ébresztõ! De azt sem értem, miként juthat az ember eszébe a pillanat tört része alatt annyi minden, ami nem is volt akkor olyan lényeges. Most meg annyira fontossá vált sok-sok esemény, amire hosszú évek óta soha nem gondolt: Egy sanzon-est Mezey Máriával az Arany Bárányban... Micsoda izgalom volt: siker lesz-e? Most úgy villan fel, mintha tegnap lett volna. Vagy amikor a Socival a Kamaratánc Fesztivál elsõ, botladozó lépései miatt izgultunk. Siker lett. Vagy a másik kísérlet: a pantomim színházak találkozója – a holland együttes sikere, a próbálkozás kudarca... Palotayval az Exkluzív Színpad sok-sok estéjének élménye. Mikes Lilla, Váradi Hédi, Béres Ilona, Sinkovits Imre... Gordon Zsuzsa. Õ, amikor a mûsor utáni interjú elõtt bemutatkoztam, tágra kerekedett szemmel szinte felkiáltott: – Jézusom! Maga az, aki Kaposváron harminc évvel ezelõtt szerelmes verset írt nekem? Ma is õrzöm. – És megsimogatta az arcomat. Istenem mit nem adtam volna azért a simogatásért akkor, tizenöt éves gimnazistaként. Most újra felvillan a messzeségbõl ez is. Aztán egy arc: meleg, barna szemek, csupasz, ölelésre tárt karok, önfeledt repülés, zuhanás a végtelenben.


Aztán a „gyerök”. Vitte volna vajon ennyire, ha én akkor nem nyúlhatok a hóna alá? Vagy annak a kis alig fruskának a szinte sikoltó öröme, amikor sikerült a felvételije az újságíró iskolára? Mennyi minden belefér egy másodperc töredékébe. Egy öregedõ asszony is, szeme körül nyújtózó szarkalábakkal, amelyek árkaiban könnycsepp szivárog, amit kényszeredett mosolygással igyekszik palástolni... Meg az átültetett fa. Vajon hoz levelet a tavasszal? Mindez mi a csodának ilyen fontos most? Mennyivel nagyobb jelentõsége van a nõvér szavainak, aki sajnálkozva közli, hogy le kellett volna borotválni a szõrt a mellemrõl, mert ha szedik le a tapadókorongokat, fájni fog. Mennyivel fontosabb esemény amint a fõorvos naponta vizitkor fogja a jobb csuklómat és számolja a pulzust, majd bediktálja a kórlapra... Hetvenkettõ... Hatvannyolc... Aztán elmenõben visszaszól: „Vigyázva mozdítsa a fejét”. Igen, igen ezzel arra utal, amit Nóra doktornõ mondott a kaposvári kórházban történt vizsgálat után: a kétoldali nyaki ütõéren valami apró szûkület, meszesedés látható...Jelentéktelen, nem kell aggódni miatta. Aztán egy nagyon-nagyon régi emlék: afféle jógyerekként fölmásztam a diófára és méternyi magasságban a földtõl egy ágon egyensúlyoztam. Jóanyám kétségbeesetten nézett föl rám. Megbillentem az ijedtségtõl és zuhantam. Õ pedig elkapott. Szegény édesanyám, talán akkor kapta a mellére, a hasára azt az ütést, ami évekkel késõbb

179

rákként elvitte. Milyen furcsa: erre hatvan évig soha nem gondoltam... Ultrahang... Valami síkos anyaggal be kenik a vizsgálandó szerv fölötti területet, amit a készülék detektora pásztáz. – A fõnök csinálja? – kérdi valaki a várakozók közül és választ sem várva folytatja. – Jó kardiológus. – Majd elviszik följebb. Mert a jó szakemberekkel mindig ezt teszik – kontráz egy másik. – Forduljon a bal oldalára! Jobban! A detektor siklik, aztán hirtelen olyan dübörgés, dohogás hallatszik, mintha a közelben tucatnyi légkalapács betont bontata. Ilyen lenne a szív lüktetése? Késõbb változik a hang. Óriás

szivattyúk szötyögnek, tortyognak ott bent, mint amikor a búvárszivattyú szelepe a kiapadó folyadék utolsó cseppjeit szürcsöli. Aztán csend... – Mi a baja annak a vacaknak ott bent? – kérdezem sután, kényszeredetten. – Megáll... De itt semmi kórosat nem érzékelek. – Mitõl áll meg? – még ügyetlenebb kérdés. Gondolkodik...Mondhatna valamit, valami megnyugtatót, általánost, amit talán maga is röstellne késõbb. – Még nem tudom pontosan, de a végére járunk. Ismét csend. – Illetve tudom, majd megbeszéljük... Pécsett fogják megoldani...

Igen, azt hiszem ez a legfontosabb: a megoldás... Nem a múltból elõ-elõtörõ emlékek. Ez a fontos, elérni az ágyig, elnyújtózni rajta, aztán majd titkon slukkolni egyet a rejtekbõl elõvett cigarettából a három infarktuson átesett ócsai mama társaságában. És most nagyon fontos annak a széltõl, esõtõl ûzött tölgyfalevélnek a sorsa, ami a nyitott ablakon libbent be, s aminek élettelen, nedvtelen ereire mintha az lenne írva: élt tavasztól õszig. Hosszú nyelû partvisával a szomorú szemû takarítónõ a csúnya-kék szemétlapátra kotorta... Buni Géza (Zalai Hírlap, 1988. december 5.)

Fûzi (Paál) Ildikó

Az újabb szerelem a rádió, az éter varázsa Mióta az eszemet tudom, riporter akartam lenni. Akkor, amikor esélye sem volt a magam fajtának arra, hogy mikrofon közelbe kerüljön. Televíziót akkor néztünk, amikor összegyûltek a szomszédok egy csokorba, s Kékes készülékikre tapasztották a szemüket. Aztán jött a Riporter kerestetik vetélkedõ, amit már saját tévénken, gyerekfejjel követtem végig. Évekig kábítottam családomat, ismerõseimet pályaválasztási szándékommal: riporter leszek. Az elnézõ mosoly mellett atyai génekkel felruházva indultam a feladatnak. Kezdetben ösztönösen rádióztam, osztályújságot írtam, s mindez kedvtelést okozott. Újságíró édesapám patinás írógépén születtek a szárnypróbálgatások: elbeszélések, késõbb a tudósítások, apró publicisztikai írások. A Táncsics Gimnázium elsõ osztályában megrögzött íráskényszerben szenvedõkkel kerültem össze: Balázs Andorral, Tölgyesi Péterrel, Brávácz Margittal és a többiekkel kiötlöttük a három nyelvû, hetente megjelenõ osztályújságot. Az angol-francia tagozatos társaság lapja éjjel-nappal készült, stencilezett példányokban került a padokra. Friss tudósításokkal, tanár-portrékkal, gombfocimeccsek eredményeivel, rejtvényekkel tûzdelve. Szijártó tanár úr által fertõzött szellemben folytak a táncsicsos évek, amelyekbõl nem maradha180

tott ki a Voluntas sem. Rendszeres szerkesztõként az országos diákparlamentrõl is tudósíthattam. A régi mikrofonvágy halványult, az írott sajtóé lett a hatalom. Magyar-angol szakos hallgatóként Pécsett kommunikációs kurzuson építgettem terveimet, amely – visszatérve Kaposvárra – egyre nagyobb akadályokba ütköztek. A megyei napilap uralta fronton más médium nem lévén, külsõsként néhány írást álnéven ide publikáltam. Paál Ildikó helyett ekkor lettem Fûzi TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Ildikó, amelyrõl a szûk családomon kívül nem tudott senki. Egy véletlen folytán hallottam, hogy televízió indul Kaposváron. Riporterre azonban nem, de mûsorvezetõkre vadásztak a szervezõk. Utóbbi ötletet, nem tekintve újságírói feladatnak, félre is tettem. Néhány hét múlva mégis kipróbálhattam magam riporterként – ennek már tíz esztendeje. Televíziósként a mikrofonnal, a kamerával és a vágóberendezésekkel is jó barátságban élek. Az újabb szerelem a rádió, az éter varázsa.


Kántor, aki Sándor, és hangja bejárta a világot „A zsidó vallásban, amelyben nevelkedtem, az ének a hit egyik kifejezése. Ma is hallom apám megindító, panaszos hangjának csengését. Gyermekkori emlékem, amikor végighajtottunk a gyönyörû kaliforniai tájon. Olyan odaadással énekelt, mintha a zsinagógában lenne.” Ismerõsei, idõs hittestvérei még mindig Kántor Gyurikának örülnek ittlétekor. Pedig a Kaposváron gyermekeskedõ Sándor György 1957-ben költözött el a somogyi megyeszékhelyrõl, elõször Budapestre, majd Izraelbe. Hosszú idõ után elõször hazatérve is ráismertek a több generációs kántorra, akinek érces hangja bejárta a világot. – Évekkel ezelõtt a véletlen hozott újra Kaposvárra. Zalaegerszegen egy mártírünnepségen kértek fel, hogy helyettesítsem a kántort, amikor felismert gyermekkorom rég nem látott kaposvári ismerõse, s felkiáltott: „Csak nem

Gyertyás László, a Somogyi Hírlap fotóriportere volt. A halál 47 éves korában ragadta el. A megyei napilap így búcsúztatta: Meghalt a fotóriporter. „Ágyban, párnák közt”. Pedig végig járta a háborút is. Elmaradhatatlan fényképezõgépével ott volt a horvátországi frontokon, s megszámolta a golyónyomokat a ház falán. „Látod, a golyó sem fog” – mondta akkor. A betegség megfogta. Azt hogy a kór elhatalmasodik rajta, tudtuk: mind kevesebbet bírt, aztán orvosai tanácsára rokkantnyugdíjba ment a tavasszal. A fényképezõgépet azonban nem tette le: jó szeme volt, szép látásmódja. Képeit úgy készítette el,

Király J. Béla, Török Anett, Lang Róbert iskolánk egykori diákjai, a Somogyi Hírlap fotóriporterei

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

a Kántor Sanyika?” – Azóta minden évben visszajárok Kaposvárra, szeretett barátaimhoz. Sándor György anyagi és apai ágon egyaránt kántor elõdökrõl mesélhet. Úgy négy éves lehetett, amikor apja reverendájában már kántorosdit játszott. Zenei képzésének elsõ, meghatározó helyszíne az otthoni miliõ mellett a kaposvári Zeneiskola. – 1957-ben költöztünk el Kaposvárról Budapestre, ott csellózni tanultam, gyermekkórusban énekeltem, színházban játszottam. 1963-ban a KI MIT TUD országos döntõjének legfiatalabb versenyzõjeként, 14 évesen értem el kimagasló eredményt, Kern András, Csengery Adrienn, Zorán, Kovács Kolos társaságában. Rá következõ évben vándoroltunk ki anyámmal Izraelbe. Továbbtanultam, s az apámmal elkezdett kántori munkát fejlesztettem tovább. 13 évig voltam az Izraeli Opera tagja,

közben Európában is felléptem több fesztiválon. Tanulmányúton voltam Rómában és Salzburgban. Hatvankét operaszerepet, huszonnyolc operettet, musicalt játszottam el. 1948-ban kaptam a kaliforniai Palm Spring város ajánlatát, ahol azóta is folyamatosan dolgozom. Azon kívül, hogy ellátom a templomban a kántori feladatokat, rendszeresen fellépek keresztény templomokban, világi koncerten, rendezek operát és énekelek is. Két kórháznak vagyok a lelkésze, s tanítással is foglalkozom. „A zene segít, hogy érzéseinket olyan intenzíven osszuk meg egymással, ahogy csupán szavakkal reménytelen. Az ének az áradó jókedv, a csaknem elviselhetetlen, szívszaggató fájdalom érzését egyaránt képes közvetíteni.” Magyarul, héberül és angolul egyaránt. Fûzi (Paál) Ildikó

Gyertyás László 1947-1994

A hétköznapok krónikása hogy a pillanatban az egész sorsot mutatta fel. Somogyban elsõként – s pályatársai közül mindmáig egyedül – lett tagja a Fotómûvészek Szövetségének. A hétköznapok krónikása volt. Képeinek ezrei õrzik azt, ami a hétköznapokból megõrzésre méltó és érdemes. 1947. június 25-én született, s mûszerésznek tanult. Azt, hogy mikor lett fotóriporter, nem lehet tudni: nem köthetõ dátumhoz. A Somogyi Néplapnál kezdte hivatalos fotóriporteri munkáját 1968-ban. A Somogyi Hírlapnak alapítása óta fõmunkatársa volt egészen rokkantnyugdíjazásáig. A fotósok strapás életét élte: nem tudta, mikor végez, azt sem igen, hogy mikor kezdõdik majd megint a munka. Sokat utazott és sokan várták mindenütt, mert nemcsak a témát az embert is figyelte. Amit hangyaszorgalommal összegyûjtött, azt nemcsak napi hírként adta közre, hanem rendszerezve kiállításokon is. Igényes volt. A könyvet pedig, amely a Kis-Balatonról mesél, Gyertyás fotói tették igazán értékessé. Halála elõtt


két nappal jelent meg a Somogy megyét bemutató képeskönyv: benne Gyertyás-fotók is vannak. Gyertyás László ezen a ködös, hideg vasárnapon végleg elment. Csendben és egyedül. Csupán a fotóstáska hiányzott a hátáról. S ez vele eddig még nem fordult elõ. Mert táska nélkül ment el, tudjuk, hogy nem tér vissza többé. Nekünk a képei maradtak meg, s az emlékek. (Somogyi Hírlap, 1994. december 6.) 181

Sásaratás után

Szent Ilona szobra Fenékpusztán Víziút a nádrengetegben

Néhány Gyertyás László készítette fotó a Kis-balaton címû könyvbõl

182

TÁNCSICS ZSURNÁL

v


Hivatal József (Kaposvár, 1882. márc. 5. – Kiskorpád, 1944. dec. 5.): újságíró. Miután elvégezte a római katolikus teológiai szemináriumot, 1904-ben Budapesten hitoktató lett és beiratkozott a tudományegyetem bölcsészettudományi karára, de egyetlen vizsgát sem tett le, hanem újságíró lett. 1909-tõl 1919-ig az Új Lap, 1911–1919 között az Egyházi Közlöny felelõs szerkesztõje, az I. világháború idején a bécsi Reichspost

Hivatal József budapesti szerkesztõje, majd a római Corriere d’Italia c. újság tudósítója volt. 1917-tõl az 1940es évek elejéig az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelven is megjelenõ Középeurópai Katolikus Kurír c. kõnyomatos lap felelõs szerkesztõje. Az 1925-i szentév alkalmából az Országos Katolikus Szövetség megbízásából Rómában

a magyar zarándoklatok ügyeit intézte. 1938-ban a Szent Istvánjubileum alkalmából szerkesztette a francia, német és olasz nyelven is kiadott Commemorative Year of St. Stephen, First King of Hungary c. kõnyomatos lapot. A Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesületének igazgatója volt. Cikkei különbözõ katolikus egyházi és világi lapokban (pl. Alkotmány, Egyházi Közlöny) jelentek meg.

DR. Ilkei Csaba

Szakmai önéletrajz 1960 és 1962 között kitûnõ eredménnyel elvégeztem a MUOSZ újságírói iskoláját, egyidejûleg gyakornokként, majd újságíróként dolgoztam a Magyar Hajó- és Darugyár „Hajó-Daru” címû üzemi lapjánál. 1965-ben az Esti Hírlap, 1965-67-ben a Népszabadság munkatársa voltam. Ezt követõen másfél évig sajtófõnökként dolgoztam a OKISZ-nál. 1969. július elsején léptem be a Magyar Televízióhoz. 1970. március 1-ig a belpolitikai rovatban dolgoztam szerkesztõként. Szerkesztettem a parlamenti közvetítéseket és a „Mindenki közlekedik” címû közlekedésbiztonsági mûsort. Szerkesztõje voltam az „Új fejezete kezdõdött a magyar történelemnek...” címû dokumentumfilmnek, mely a Nemzetgyûlés 1944-es megalakulásáról szólt. 1970. április 1-tõl október 1-ig a „TV Jelenti’ felelõs szerkesztõje voltam, rovatvezetõhelyettesi beosztásban.

Alapító szerkesztõként kezdettõl fogva részt vettem „A HÉT’ címû politikai hetilap megtervezésében, indulásakor, 1970. október 11-én a rovatvezetõ helyettese voltam. 1984. február 1-ig dolgoztam „A HÉT”nél. Beosztásom: osztályvezetõ helyettes (1978. 06. 15. – 1981. 01. 01), önálló osztályvezetõ-helyettes (1981. 01. 01. – 1983. 04. 01.), önálló szerkesztõség vezetõhelyettes (1983. 04. 01. – 1984. 02. 01.). Amerikai tanulmányutamról hazatérve a Reflektor Önálló Szerkesztõség helyettes vezetõje lettem (1984. 02. 01.). A mai napig felelõs szerkesztõje és mûsorvezetõje vagyok az „Új Reflektor Magazin” címû érdekvédelmi riportmûsornak. Dokumentumfilmjeim: „Az ezeréves per” (1970.), „A versegi krónikásasszony” (1970.), ”Dinasztiák a Gerecse alján” (1971.), „ Feladó: Südi Bertalan, Jánoshalma” (1984.). Könyvem „Nem hallgathatunk, avagy a Südi-jelenség” 1985-ben je-

lent meg Pozsgay Imre elõszavával. „A személyhez fûzõdõ jogok védelme a televízióban” témakörbõl publikáltam a Rádió- és TV Szemle, az Élet és Irodalom, a Jogpolitika, a Jogtudományi Közlöny és a Magyarország hasábjain. A sajtójogot és a sajtóetikát tanítottam és tanítom újságíró iskolákban. 1998-ban a legmagasabb civil elismerést: a Civil Parlament Civil Diplomáját kaptam meg.

Az „Új Reflektor Magazin”az MTV érdekvédelmi riportmûsora 1984. májusától, már tizennegyedik éve felelõs szerkesztõ-mûsorvezetõje vagyok a Magyar Televízió egyetlen olyan érdekvédelmi riportmûsorának, mely kritikusan és elvi következetességgel vállalta a kisemberek érdekeinek védelmét, képviseletét, érvényesítését. „A szegények ügyvédje” funkciót betöltõ Új Reflektor Magazin a mindenkori magyar valóság keresztmetszetét adta az elesettek, a védtelenek, a kiszolgáltatottak szemszögébõl. Mottónk

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

mindent kifejez: „ Állj a gyengék, az elesettek mellé, a gyõztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni nem erény!”. Kormányok jönnek-mennek, pártok alakulnak, felbomlanak, megszûnnek – a kisember örök. A mûsor alulról fölfelé építkezik, kritizál, benne azok mondják el véleményüket, akikért és akik által még vagyunk: bérbõl és fizetésbõl, járadékból, segélybõl, nyugdíjból élõk, nagycsaládosok, peremre szorultak, hajléktalanok, megalázottak és meg-


nyomorítottak, érdekeik felismerésére és jogaik védelmére képtelenek. Kép nyelven fogalmazunk, filmes eszközökkel ábrázolunk, kendõzetlenül, méricskélés és szépelgés nélkül. Nálunk nincsenek unalmas stúdióbeszélgetések, a vidéki sártengert dagasztjuk valós életképekért. A mindenkori hatalom toleranciáját jól mutatta, hogy tûri, támogatja vagy tiltja a kritikus valóságfeltárást. A mûsort fennállása alatt háromszor

183

1984-ben, az „Új Reflektor Magazin” indulásakor, mûsorvezetõként

Filmforgatás közben (1985) tiltották be, illetve szüntették meg, de a közönség kiállt érte és a tömeges tiltakozás nyomán tényleges szünetelés nélkül mindig tovább folytathattuk munkánkat. Igaz, a nézõk bizalma

és biztatása, a magas nézettség és népszerûség még kevés a hivatalos elismeréshez. Sõt, ha valami népszerû, az kifejezetten gyanús némely hatalom és televíziós leképzõdése körében. Tehát

ezért, a közönség által olyan kedvelt mûsorért, soha nem kaptam – nem kaptunk – intézményen kívüli elismerést. A hivatalos kritika is csak mértéktartóan dicsért, hogy a mellettünk való kiállás mindenkor ellenzékiségnek számított. Noha féltve õrizzük függetlenségünket, soha nem engedtünk a pártok befolyásolási és nyomásgyakorlás kísérleteinek. Direkt politikával nem foglalkozunk! Ugyanakkor a valóság, a hétközna-pok feszítõ gondjainak feltárásával igyekszünk rádöbbenteni a törvényhozó és végrehajtó hatalmat: baj van, cselekedni, változtatni kell! Nem titkoltan, tán legfõbb célunk napjainkban is a lecsúszott, illetve lecsúszó-félben lévõ magyar középosztály elkeseredett, elfásult, passzív és közömbös néprétegei túlélési esélyeinek keresése, önzetlen segítése. Szemben az önzõ és érzéketlen pártérdekekkel. Régóta valljuk: a jogos magánérdek is közérdek, az egyes ember tipikus sorshelyzetének ábrázolása: közügy. Nekünk egyetlen kallódó, elesett ember is nagyon fáj, s ezért nagyon fontos. Igen sokan fordulnak hozzánk levélben segítségért. Szûkülõ mûsoridõnk miatt azonban egyre kevesebb témát tudunk feldolgozni. Viszont nagy gondot fordítunk a levelezésre, arra, hogy a háttérbõl jogi tanácsadással, az ügyesbajos ügyek intézésével, érdekvédõ tevékenységgel ténylegesen segítsünk a rászorultakon. Mert a hivatalok, hatóságok, választott önkormányzati és parlamenti képviselõk gyakran nem is válaszolnak nekik. Fájdalom, az egykori 60 perces mûsoridõ ma már csak félóra, havonta egyszer, nem fõmûsoridõben, hanem kora délután, ismétlés nélkül. Nézõink igénye és kérése ellenére. A demokrácia állapotának rossz értékjelzõje, ha a hatalom fél a kritikai mûsoroktól, elkényelmesedett és helyezkedõ vezetõink pedig nem szeretik tartani a hátukat az ilyen mûsorokért. Tehát jobb, ha ritkán vannak, alig észrevehetõen, eldugottan. A közönség persze nem kiskorú. Így is megtalálja a mûsort, nézi és szereti. Nézettségünk félmilliótól két millióig terjed, tetszési indexünk magas. A szakmai elismerés hiányát azzal a töretlen hittel viseljük, hogy nincs fontosabb, mint a Nézõ bizalma és biztatása. Az elfogulatlan médiatörténet egyszer tán följegyzi, hogy valóban a köz ügyét szolgáltuk. Budapest, 1998. január 14. Ilkei Csaba

San Francisco karácsony elõtt I. Ezen az estén kissé rutinszerûnek éreztem munkámat New Yorkban. a 66. utcában, ABC televíziós társaság World News Tonight programjának szerkesztõi szobájában. Az anchorman, Peter Jennings mist is remekelt; életerõsen friss volt, mosolygós. Utolsó jelentkezése után

184

odajött hozzám, s miközben a sminket letörölte arcáról, vígasztalt, mert több órán keresztül hiába vártam Miss Amerikát: Vanessa L. Williamsot, akitõl egy könnyed interjút reméltem. Másokkal szemben azzal a helyzeti elõnnyel, hogy mindketten a Syracuse University hallgatói voltunk. Hajnali fél háromkor léptem ki a televízió kapuján. Hideg, nyirkosság, köd, gyanúsan imbolygó

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

fekete árnyak. Néhány üzlet felett már karácsonyi reklámok villogtak. Máltai barátommal taxin megyek haza a Lexington Avenuen levõ Summit hotelba. Keverek egy Manhattan koktélt, s lefekvés elõtt megszokásból még bekapcsolom a tévékészüléket. Friss hír:” Acid threats to Miss America Bared.” Kénsavas merénylettel fenyegették meg Miss Amerikát. Most már kezdem érteni a dolgokat.


„Make love, not war!”, „Szerelmeskedj, ne háborúzz!” – csúszik ki a számon, és fáradtan magamra húzom a takarót. Amikor életedben megszaporodnak azok a szürke reggelek, melyeken a nap eleve olya üresnek és unalmasnak ígérkezik, hogy szorongásaid közepette legszívesebben felszívódnál, s a bedeszkázottnak vélt ajtók és ablakok mögött eltûnnél, akkor rá kell döbbenned: valami véglegesen elmúlt, többé már soha sem teheted meg azt, amit egykor megtehettél volna. Innen már lefelé vezet az út. Számolni kezded a hátralévõ éveket. S újra és újra megkérded magadtól: így képzelted az életed? De nem akarsz beletörõdni a megváltozhatatlanba: még történnie kell valaminek, még el kellene jutni valahova... Kapálózok a felismert enyészet pókhálója ellen, s fuldoklok New Yorktól. A szédítõ felhõkarcolóktól nem látom a napot, a kék eget; elegem van a közönyösen sodró tömegbõl, a mocskos földalattiból, az idegbénító közlekedési dugókból, a 42. utca szexkereskedéseibõl, A Rockefellerek, A Fordok, a Morgenek hideg, üvegfalú hasábépületeibõl; a High Society fényes partijaiból, Harlem, Brooklyn és Bronx hátborzongató sötétségeibõl; a kábítószerárusokból, a beláncolt, elreteszelt ajtók mögött lapuló félelembõl. „Turn out, tune in, drop out!” „Kapcsolj át, hangolódj be, és szakadj ki!” – mondom magamban a flowers children a hippik bíztatását. Reggelire épp narancslevet töltök és nesscafét készítek, amikor megszólal a telefon. – Mister Ilkei? Kapcsolom az elnök urat San Franciscóból. – Pillanatnyi csend, majd egy határozott hang: – Szevasz Csaba; itt Sutyi beszél a Donnerból! – Ne hülyéskedj, az nem lehet! Honnan, kitõl tudtad, hogy itt vagyok? – Attilától, aki találkozott veled Washingtonban. Tudod Attila, a siófoki barátod... – Óriási! Mi van veled? – Majd elmondom. Figyelj ide; még karácsony elõtt szeretnék veled beszélni, Mikor érsz rá? – Például ma és holnap. – Nagyszerû! Akkor eljössz a napfényes Kaliforniába. Holnap reggel ott lesz érted egy kocsi. New Yorkból elvisz Stradfordba, a szomszédos Connecticut államba. A Sikorsky Memorial Airporton keresd P. Andrást. Van ott egy sportgépem: átvisz Washingtonba. Attila fog várni. Átszálltok az Empire menetrend szerinti járatára, és délután itt vagytok nálam. Oké? Másnap két órát repülök egy négyüléses, mindentudó sportgépen. A mexikói pilóta, Alejandro az álmok világába repít, földrajzórát tartva a magasból. Ahol Virginia, West-Virginia és Maryland államok találkoznak, ott New Yorktól kb. 300 mérföldre, a Potomac

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

folyó partjától 3-4 kilométerre található Berkeley Springs. A mindössze háromezer lakosú helységben volt régen a Fehér Ház nyaralója. Gyógyfürdõjében Washington György kezeltette a reumáját. Aztán egy magyar asszony néhány éve megvett itt ezer holdat, jórészt erdõt. Társaságot alapított. Felparcellázták a telkeket, csatornáztak, utakat építettek, mesterséges halastavat létesítettek. Katolikus templomot is emeltek, orgonával, haranggal, oltárképpel; az egykori hatvanhárom vármegye címerével, a címerek alatt mindenhonnan egy-egy marék földdel. (Idehaza ez bizonyára történelmietlen szemléletre vallana, de ott, nekik tényként õrzött emlék.) 1982. nyarán szentelte föl dr. Iványi László amerikai magyar püspök. Attilától hallottam: a Kossuth, a Kölcsey, a Vörösmarty és Petõfi utca mellett van Berzsenyi és – hála Attila buzgóságának – Kaposvár(!) utca is. (Somogyi Néplap, 1985. december 21.) II. De hát ki is Attila? Még elfelejtem ebben az álomszép rohanásban. Gyermekkorom gyorsfényképeit keresem. Együtt jártuk az elsõ négy osztályt az Anna utcai iskolában. Együtt igyekeztünk a református templom kertjében lévõ vasárnapi iskolába is, ahol délelõttönként hittantanárunk, Ikerfalvi Farkas Béla várt bennünket, s gyönyörû magyar nyelven adta tudtunkra, hogy az elgondolható világ tágasabb és magasrendûbb, mint a kézzelfogható. De az az igazság, hogy amint a városi moziban bevezették a vasárnap délelõtti matinékat, mi – eléggé el nem ítélhetõ módon – néha hiányoztunk a vasárnapi iskolából. Ilyenkor láttuk például az Ifjú Gárdát, Berlin elestét, az Orsai csomópontot, a Bátor embereket és Uborkát, a repülõtér gyöngyét. És 1949-ben (vagy 50-ben) jegyünk volt estére az Apollóba, az utolsó Kaposváron vetített cowboyfilmre: a Z. a fekete lovas-ra. Azután Attila édesapját – aki köztisztviselõ létére állítólag „szövetkezett a klerikális reakcióval” – elbocsátották, és õk Siófokra költöztek. Ahol apám harminc évig tanított. Attila is a tanítványa lett, nekem pedig a legjobb barátom. Nyaranta reggeltõl estig kint voltunk a Bányász-üdülõ mögötti salakos SZOTsportpályán; hosszú csónaktúrákat tettünk, mélyen becsúsztunk a tóba, s esténként ott csüngtünk a szabadtéri színpad elõadásain. Télen, amikor elnéptelenedett a part, s a bakonyi szelek a fürdõtelepen át felsüvítettek a faluig, a szünidõt is apámnál töltöttem, a Batthyányi téri emeletes épület toronyszobájában, Attilával kékre és lilára fagyva próbáltunk egy kutyaszánt összeállítani, de Bundzsi és Pici, a két elkényeztetett


kuvasz mindig kibújt a cukorspárgából; nem akartak egyenesen húzni. Attila 1956-ban szüleivel együtt elhagyta az országot. Egy év múlva az NSZK-ban szívroham vitte el az édesapját, rá nyolc hónapra közlekedési baleset áldozata lett az édesanyja. Attila jól kosárlabdázott; egy elsõ osztályú csapatban játszott, mígnem a nagybátyja átjött érte a tengerentúlról, Bostonból, és valamelyik menekültegylet segítségével magával vitte. Kitûnõen tanult. Cambridge-ben elvégezte a Harvard Egyetemet, majd kormánytisztviselõ lett Washingtonban. Újabban a szociológiába ásta be magát – a politikatudományok mellett. Felesége, Judit Budapestrõl ment ki 56 õszén, zongoramûvész, zenetanár. Két lányuk van. Emlékképeim szaggatottan ki-kiesnek, s újra összeállnak. Washington, repülõtér, Attila a nyakamba borul, én az övébe, Alig szállunk be, alig hozzák a jeges koktélt, a Daiquirit és a Bloody Maryt, Attila hozzám hajol és kérdez: – Te, milyen most a Szigetvári utca, a Kapos, a Malomárok; a színházpark, ahol cowboyoztunk; a Sétakert, ahol vasárnap délutánonként hajtottuk a körhintát? Siófokon minden karácsonykor és újévkor kimentünk a mólóra, s ha befagyott a Sió, átcsúszkáltunk a BYC-hoz, ahol nyaranta Adamcsák Jóska szokta felvenni édesapádat a vitorlására... Well, don’t do so! Jó, de nem tégy ilyet! – ne folytasd, mert miközben csendben hullnak emlékeink rózsaszirmai a Rocky Mountaintól a sárga nevadai sivatagig, tizenegyezer méter magasan minden erõfeszítésem ellenére néhány könnycsepp úgy csordul ki koktélospoharam jéghegyeire, hogy a mellettem ülõ alabamai néger tiszteletes együtt érzõen, de nyílt kíváncsisággal néz rám. Voltam már így, de azt kettõnkön kívül nem látta senki. Nyolc évvel ezelõtt Afrika közepén, Brazzaville-Kongóban az õserdõket jártam, s kísérõm a Havas utazási iroda alkalmazottja, egy Kaposvárról elszármazott vasutas idõsebbik fia kérdezõsködött: pontosabban hova való is vagyok: donneri, cseri, Róma-dombi, cukorgyári? Mert így, hogy kaposvári, túl általános. És mi van most a Turul meg a Korona helyén? Megvan-e még a vármegyeháza, a Babócsay-patika, a 44-es ezred utca és a Kossuth-szobor? Bozótvágó késsel a kezünkben, mérges kígyók között haladtunk elõre, míg gondolatainkban lágyan simogattuk ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost. Megérkeztünk San Franciscóba. Más világ, mint New York. Vakító napfény, kék ég, a tenger friss illata; pálmák, eukaliptuszok, rododendronkertek; rózsa- és azáleabokrok; dombokra felfutó, fehérre festett családi házak, s a kitáguló terek sarkain mindenütt virágárusok. Az öt-hat emeletes épületek között hamar elszáll a korábbi nyomasztó érzés, a

185

szem ismét a kisebb méretekhez szokik, s az ember átengedheti maghát az élet természetes örömeinek. Sutyi, a milliomos, a menõ építési vállalkozó ott áll a betonon, napbarnítottan, lemberdzsekben. Kapásból megállapítom, hogy egy tízest vidáman letagadhatna 49 esztendejébõl. Ahogy elnézem az orrcsonttörés utáni arcélét, még így is oly férfias, mint Dévai Zsiga a negyvenes években; amikor a szorítók Adonisza volt, Mellette húsz évvel fiatalabb felesége – lobogó szõkeséggel, mintha egyenesen Hollywoodból jött volna – s egy talpraesett, tízéves formájú fiú. Beülünk a légkondicionált Cadillakba, lágy zene fon körbe; Sutyi a beépített mini hûtõszekrénybõl jeget és Bourbon Whiskyt vesz elõ, s hazaszól telefonon az anyósának: „Mama, készülj, megjöttek a barátaim!”. Egy mozdulattal bekapcsolja a színes tévét: ökölvívó-mérkõzést közvetítenek. (Somogyi Néplap, 1985. december 23.) III. – Ezek ronda profik! – mondja Sutyi. – A boksz addig szép, míg lelkes amatõrök ûzik könnyedén, játékosan. Emlékszel, minden bunyómeccsen ott voltunk a színházban. Az én kedvencen Wágner Pimpi, Horváth Tibi és Németh Zoli volt (tudod, aki átment Nagykanizsára), és ismertem Dõri Bandit is. Felmegyünk a város legmagasabb pontjára: az Orosz-dombra. A Golden Gate másfél-kilométeres íve cinóbervörösen pompázik a sötétkék tenger fölött. Gyermekkorunkban a Mustos-dombról, ahol szánkóztunk, legföljebb a Kapost láttuk, amint laposan elkanyarodik a Császár-rét felé. A suburkia a gazdag középosztály elegáns, kertes negyede mindenütt Amerikában. Sutyiék villája meghaladja ezek színvonalát. Háromszintes, hatszobás; szikla, fa, acél és üveg fantáziadús harmonikája. Vacsora: steakvariációk, halak, rákok, tengeri költemények; pudingok, banán, pezsgõ. Utána végre kettesben kimegyünk sétálni a kertbe. – A titkodat szeretném tudni... – Nem politizálok. Otthon még a nevemet se írd le! A titkaim az enyémek, nem tartozik senkire. – Nekem sem mondod el? – Ha megõrzöd... – Ígérem. Így hát csak annyit, amennyire feloldozást kaptam. A balkezességrõl becézett barátom édesapját az ötvenes évek elején kuláknak nyilvánították valahol Bárdibükk környékén. A hatóságok zaklatták, ezért fiát és lányát beköltöztette Kaposvárra a nagynénihez, az Iszák utcába. Sutyi a gimnáziumot kitûnõen fejezte be, de a mûszaki egyetemre nem vették fel; mondták: ne is próbálkozzon, remény-

186

Interju Göncz Árpád köztársasági elnökkel, 1997-ben telen. Egy vasárnap délután nagyon vidáman mentünk ki a Kinizsi meccsére. Kétoldalt, hátulról váratlanul belékaroltunk elõttünk lépkedõ barátunkba: „Jöjjön velünk, ÁVH!” – mondta hangosan Sutyi és vagy kétszer megismételte a felszólítást. Jó viccnek szántuk. Ekkor a nézõtér felé haladó tömegbõl hátrafordult két civil ruhás férfi. Odaléptek Sutyihoz: „De most te tényleg velünk jössz!” – mondták. Vállon ragadták, és maguk elõtt tolva pillanatok alatt eltûntek vele. Kõvé meredtem. Képtelen voltam felfogni az eseményeket. Mire magamhoz tértem, késõ volt. De egyetlen felnõtt, meglett férfi sem, mert megszólalni. Három napig tartották bent Sutyit. Természetesen bevitték „kulák” apját is, aki a „provokációt” kitervelte. Gumibottal verték a talpukat hólyagosra, véresre. „Tudod, akkor kilátástalannak éreztem a jövõmet. Nekivágtam a jugoszláv határnak. Száz közül ha egynek sikerült akkoriban átjutnia. Szerencsém volt. Olaszország, aztán hónapokkal késõbb behajózás, irány: Chile. Rézbányák. De fiatal voltam, erõs és szívós. Kibírtam. Bokszoltam is, és három év alatt összespóroltam annyit, amennyivel átmehettem Argentínába. Építési vállalkozó lettem, jól indult az üzlet. Vesztemre megházasodtam. Feleségem rászokott a kábítószerre. Elváltam. Kislányomat a nagyszüleire és egy magyar református pap gondjaira bíztam. Minden hónapban küldök neki pénzt. Aztán Mexico-Citybe csábít egy volt zalai grófnõ. Ismét fellendült az üzlet. Mindig is prakticista voltam és most már nagyon megtanultam az üzleti élet gengszterfogásait. Négy év után felszámoltam mindent, s a tõkét átmentettem San Franciscóba, ahol már voltak ismerõseim. Még mindig fiatal és jóképû voltam. I act, I move, I pusch! (Cselekszem, mozgok, igyekszem!)

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Megismerkedtem Susannéval. Ez tényleg szerelem volt. S bár a szülei nem lelkesedtek értem (õk benne vannak az 1890 óta vezetett Social Tregisterben, az elõkelõ, történelmi múltú családok lajstromában), házasság lett belõle. Jaj, ha tudnád, mennyire utálom az egghadok (tojásfejûek) pökhendiségét… a squarek (a nyárspolgárok) egyenruhás szabályait; a robber baronsokat (az újgazdagokat) és az egész képmutató establishmentet (rendszert). A politika nem érdekel. None of my business! (Semmi közöm hozzá!) Mindenki magáért felel. Az élet: rulett, de nem egyenlõen elosztott zsetonokkal.” Az öbölbõl mély hajókürtök búgnak fel; fûszeres illatú az éjszaka, de már hideg, és fázunk. Attila csak Perrier ásványvizet iszik, mi, lázadó Koppányok még egy whiskyt. Emlékszem, mikor hazafelé mentünk a moziból, akár a városiból, akár az Apollóból, mindig megálltunk a donneri felüljárón, s megvártunk egyegy mozdonyt. Szerettünk néhány pillanatra eltûnni fehér füstjében, gõzleheletében. Ilyenkor csodálatos utazásokról beszéltünk, arról, hogy hol lenne érdemes élni. – Mire hazaérsz, karácsony lesz – szólalt meg váratlanul Sutyi. – Ilyenkor megtakarított forintjaimon könyveket szoktam venni a Fenyvesinél. Egyszer, még a gimnáziumban írtam egy karácsonyi novellát is. Arról szólt, hogy egy lány nagyon várja az elsõ hóesést. A fiú ezért egy emelettel feljebb megy, kinyitja az ablakot, s régi szerelmének leveleit apróra tépve szép lassan hullatja lefelé a papírpelyheket. És a lány boldog, mert tényleg azt hiszi, az idén az õ kedvéréért jött korábban az elsõ hó... San Francisco, 1983. (Somogyi Néplap, 1985. december 24.)


Izményi Éva

Emlékezõ pályarajz D-sek voltunk, az általános tagozat. Nem járt–kelt közöttünk zseni, az országos tanulmányi versenyek mezõnyét sem riogatták a nevünk említésével, de egy valamivel azért sikerült irigységet kiváltanunk: a Mifi-t kaptuk osztályfõnöknek. Tökéletes egymásra találás volt (ha õ ma nem így érzi, azért ne tiltakozzon hangosan), mi élveztük fanyar humorát, közvetlenségét, õ pedig jól kezelte a különcöket, értékelte az egyéniséget. Talán munkált benne a vágy, hogy osztálya nagy eredményeivel dicsekedjen, de azt elég ügyesen eltitkolta. 1972-76 között jártam a Táncsicsba, emlékszem, akkor ez roppant büszkeséggel töltött el. Ugyanez az érzés tért vissza, amikor a szerkesztõségben azt számolgattuk, hányan kaptak meghívót, s kiderült: a kaposvári újságírók között fölényesen vezetnek a Táncsicsból származók. Eszemben sincs ebbõl bármire is következtetni (szinte hallom, amint a Mifi megjegyzi: elég helytelenül teszem), egyszerûen jó tudni errõl a közös kapocsról. Akkor még a Bajcsy-Zsilinszky utcai fõbejáraton léptünk reggelente az épületbe, a folyosón jobbra, az utolsó terem volt a miénk. A mi asztalunkon is csattan Szántó László kulcscsomója. Míg a fizika-kémia eminenseinek fülében zeneként hangzott az ajtóból elhajított kulcs csörgése, addig mi, a rémült többség még a nevünket is elfelejtettük tõle. Ám végtelen nyugalmat, megértést hozott ebbe a terembe a matematikát tanító Schuster Gyula, akit nagyon tiszteltünk, ha türelmét gyakran próbára tettük is. Sajnálom, hogy a maiak nem ismerhetik õt, mint ahogy a mûvészetrõl nagy alázattal beszélõ Ruisz Györgyöt sem. Mihályfalvi Lászlóval volt a legtöbb óránk, tanított irodalmat, nyelvtant és oroszt. Hát ez utóbbi elég nagy feladat volt, merthogy néhány kivételtõl eltekintve tartós ellenszenvvel viseltettünk a kötelezõ orosz iránt. Teljes elhatárolódásunkat a nyelvtõl azzal sikerült megakadályoznia, hogy miután eleget kínzott bennünket az TÁNCSICS ZSURNÁL

v

orosz ragozással, lazításként orosz klasszikusokat olvastunk az óráin, magyarul. Soha nem ismertük volna meg e nélkül ilyen behatóan az orosz novellairodalmat. Nem dicsekedhetek azzal, hogy gyermekkoromtól újságíró akartam lenni, hiszen még a gimnázium elsõ három évében sem gondoltam erre a pályára. Negyedikben jelent meg az elsõ írásom a Somogyi Néplapban, majd a szerkesztõségben elindított újságíró stúdió tagja lettem, Miután elérhetõ valósággá vált az újságírás, a fõiskolát már levelezõ tagozaton végeztem magyar-történelem szakon. 1978-ban lettem a Somogyi Néplap gyakornoka. Akkor még hosszú évekig gyakornokoskodtunk a tapasztalt kollégák mellett, s csak lassan lehetett elõrelépni. Nagy Lajos Géza lett a mentorom, olyan segítõ barát, akit szívembõl kívánnék minden fiatalnak. Mellette tanultam meg tisztelettel kezelni az információt adó embert, kényesen ügyelni a pontosságra, a hitelességre, és figyelni mások véleményére. Remek közösség volt a lapnál, tehetséges újságírók fordultak meg a szerkesztõségben, hatalmas mûfaji változatosságban dolgozhattunk. A Bálint György újságíró iskolát elvégezve lettem munkatárs, de hamarosan megszakította a pályámat két kis jövevény: fiam és lányom érkezése. Amíg én csak meséket írtam a gyermekeimnek, addig a körülöttem, a körülöttünk lévõ rendszer megváltozott. Nagyon irigyeltem azokat a kollégáimat, akik részesei lehettek a történelmi változásnak, s új dologba foghattak. Én 1994-ben kerültem vissza a szerkesztõségbe, de már egy másik laphoz, újfajta szemléletbe: hírlapot készítünk. Vállalkozóként dolgozom, viszonylagos függetlenségben, az önellátás teljes felelõsségével. Az újságírónak naponta kell szembesülnie azzal, hogy a munkája, az információ, amiért hajtott, rövid úton feledésbe merül. Idõnként küzdünk a maradandó alkotások iránti vággyal, s azzal csapjuk be magunkat, hogy


kivágjuk és eltesszük az írást. Aztán egyszer csak leszokunk errõl, hiszen mi értelme, ha rajtunk kívül más nem olvassa. Az írás akkor ér célba, amikor az olvasó kézbe veszi, s különösen jó, ha ezt többször is megteheti. A napilap azonban egyszeri, pillanatnyi, napi. Ez a gondolat vezetett, amikor 1996-ban örömmel vállaltam feladatot egy megyei monográfia elkészítésében, amely Somogy Megye Kézikönyve címmel 1998 nyarán meg is jelent. A legnagyobb elismerés azt hallani róla, hogy haszonnal forgatható. Nagy kaland volt belekóstolni a könyvszerkesztésbe. A megszerzett tudásban bízva, 1998 õszén némileg hasonló feladatra vállalkoztam: a megyét alkotó kisebb településcsoportok, a kistérségek könyvét szerkesztem. A 11 színes, szép kiállítású könyv 2000 nyaráig ad újabb feladatot az újságírás mellett. A hírlapírás napi munkájában minden területtel kell foglalkozni, ehhez univerzálisnak kellene lenni, ami képtelenség, s küzdünk is vele elég sokat. Mindenkinek van valamilyen beállítódása, érdeklõdési területe, szakirányultsága vagy egyszerûen csak érzéke bizonyos témák iránt. Engem a szociálpolitika és a pedagógia kérdései, az emberi sorsok fognak meg leginkább, ezért is választottam olyan írást, amely egy széles réteg, a fogyatékosok problémájával foglalkozik. A téma elég ritkán kap helyet az újságban, ez az írás sem jutott el a megjelenésig. 187

Effeta – Nyílj meg! Szép arcú kislány, aki teljesen elmerül a maga világában, s úgy peregnek el napjai, hogy senki sem férkõzhet a tudata közelébe. Kicsavart végtaggal üldögélõ serdülõk, akik egy életre tolókocsijuk foglyai maradnak, s reményük sincs, hogy megismerhessék a kergetõzés, a focizás örömét. Kicsinyek, akiket majdhogynem mozdulatlanságra kárhoztatott az élet, torz arcocskájukat szinte soha nem rezzenti mosoly. Zsugori volt velük a sors, õk mindannyian fogyatékosak – MÁSOK. Titkon pillantunk rájuk az utcán, sután sajnálkozunk, ám fogalmunk sincs arról, milyen gondokkal küzdenek a súlyosan fogyatékos gyermeket nevelõ családok. A Magyarországon megszületõ gyermekek 9,5-10 százaléka sérülten jön a világra. A nyugati országokban 7 százalékos ez az arány, ráadásul ott a társadalom fenntartások nélkül befogadja a fogyatékosokat. Nálunk még csak a gyógypedagógiai szakemberek emlegetik az integrációt, a társadalmat inkább az elhatárolódás jellemzi. A tanköteles korú gyermekeknek mintegy 3 százaléka kerül gyógypedagógiai intézménybe. A szülõ kezdetben azt sem tudja, kihez forduljon, amikor világossá válik számára, hogy a gyermeke MÁS, mint a többi. A fogyatékosság ugyanis nem feltétlenül szembetûnõ, gyakran a fejlõdés során derül ki, hogy a gyermek lassabban vagy egyáltalán nem képes kortársai szintjén haladni. Minden családnak megrázó a felismerés, s azonnal egy csomó félelemmel párosul: mit szólnak a rokonok, a szomszédok? A normál óvodák fejlesztõ szakember híján többnyire nem fogadják be a fogyatékosokat. A külvilág hozzáállásáról sokat mesélhet-

nének az anyák: a suttogásokról, mutogatásokról, a szégyenérzetrõl, amelytõl nehéz szabadulni. Nyugaton elfogadott s nyíltan kezelt ez a téma, számos film foglalkozott a fogyatékossággal, neves színészek tartották méltó feladatnak a megjelenítést. Nálunk az autizmusról a szakembereken kívül csak nagyon kevesen tudtak addig, amíg meg nem ismertük Dustin Hoffman Esõemberét. A fejlesztésnek óriási szakemberigénye van, csak apró lépésekkel, sok-sok ismétléssel lehet elõrehaladni. Az autisták például még a legszûkebb környezetükkel is nehezen teremtenek kapcsolatot, ám a korai gondozás javíthat állapotukon. Sokan hordoznak autisztikus tüneteket, az értelmi fogyatékosságnak számtalan megnyilvánulása van, ráadásul sokan még testi fogyatékossággal is kínlódnak: halmozottan fogyatékosok. A gyermekéhez ragaszkodó szülõ óriási terhet vállal magára. Mint az az édesanya, akinek 15 éves fiát sorvadt izmai miatt operálták. Az anya három héten keresztül virrasztott a fájdalomtól kiabáló fiú mellett, de minden reggel – mintha mi sem történt volna – bement a munkahelyére. A kívülálló gyorsan felteszi a kérdést, miért nem veszik intézetbe a mozgásképtelen, halmozottan sérült családtagot? Erre többnyire az a válasz, hogy azért, mert éppen úgy szeretik, mint az egészségeset. Sõt, ezek a gyerekek hatalmas szeretetigénnyel rendelkeznek, s nagyon gyámolításra szorulók. Fejlesztésük hatékonyabb, ha a család gondoskodó légkörében élnek, ráadásul a bentlakásos intézményekrõl elég rosszak a tapasztalatok. Egy anya mesélte, hogy négy hónap után szinte úgy menekítette haza magatehetetlen lányát, miután a látogatások alkalmával kék-zöld foltok, kitépett hajcsomók mutatták, hogy

Fotó: Török Anett

188

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

az agresszívebb gyermekápoltak nem kegyelmeznek az ágyban fekvõ kislánynak. Ott még nem tart a magyar egészségügy, hogy 2-3 fogyatékos gyermek mellé egyegy ápoló jusson. A mûtéten átesett fiú szülei is szomorú tapasztalatok után döntöttek az otthoni nevelésrõl. Kezdetben a Pethõ Intézetben kezelték a kisgyereket, olyan jó eredménnyel, hogy megtanult önállóan mászni. Mikor ottani fejlesztése befejezõdött, egy másik intézetbe került, ahol ágyba dugták, hogy ne kelljen utána szaladni. Nem foglalkoztak vele, elfelejtett mindent, amit a Pethõben megtanult. Ma is tolókocsis, soha többé nem áll lábra. Az otthoni gondozás nemcsak energiát, hanem anyagiakat is kíván. A sérült gyermeket nevelõk egy életen át napi 24 órás szolgálatot vállalnak. Napközben is ügyelni kell a gyerekre, ezért a családok többnyire egy keresetbõl élnek. Az autó létszükséglet, ám az egész évre kapott támogatás két hónap alatt elfogy benzinre. 1995. végén az ilyen gonddal küzdõ szülõk hozták léte Kaposváron a Effeta Alapítványt, amely Jézus felszólítását – Nyílj meg! – választotta nevéül. Szól ez a maguk zárkózottságában élõ fogyatékosoknak, s a tõlük mereven elzárkózó ép embereknek is. Közös vágyuk volt egy nappali gondozóház létesítése, amely tehermentesítette volna a családokat. Pénz híján nem jutottak elõre, ám tõlük független kezdeményezésként 1996. augusztusában egy donneri családi házban néhány gyógypedagógus elkezdett foglalkozni tíz halmozottan sérült fogyatékos gyerekkel. A gondozás anyagi feltételeit a Mozgáskorlátozottak Egyesületének megyei szervezete és a családok anyagi hozzájárulása biztosította. Megtalálta velük a kapcsolatot az Effeta, s nem sokkal késõbb már megnyitotta kapuját egy új helyen a halmozottan fogyatékos gyermekek elõtt a Napsugár Gyermekotthon. Az intézmény a megyében példa nélküli, a gondozottak száma ötszörösére nõtt, s hetente két-három újabb jelentkezik. Az intézmény gazdaságilag életképes, de vezetõje szerint ezért nap mint nap meg kell küzdeniük. A fogyatékosokkal foglalkozók sikere lassan és nagyon kicsi jelekbõl mérhetõ. Elõrelépés a beszûkült tudatú hatéves szobatisztasága, a tehetetlenül fekvõ mászása, a pohár és a kanál használata, és óriási eredmény, ha egy percre fény gyúl a tekintetekben. A konduktorok, a fejlesztõ gyógypedagógusok és a gondozók megküzdenek minden parányi változásért, munkájukat az örökös remény élteti. MÁSOK. A sors úgy hozta, hogy meg kell békülniük az értelem vagy a testi épség, szépség hiányával. A családok jó része még mindig bezárkózik, amennyire lehet, titkolják a terhet. A szánalmunkkal nem sokra mennek, de segítséget szívesen elfogadnak, mert a gyereknevelés számukra állandó küzdelem. Izményi Éva


Meg kellene már írni, amit a Mihályfalvi Lacinak ígértünk – mondogattuk egymásnak mi, táncsicsos újságírók egész decemberben. Évvége, könyvelõ, karácsony, ezeregy dolog, no és a többiek sem írták meg (szerencsére). Aztán jött a levél: január 20-a az új határidõ. Akár az ÁFA-bevallásé. Január 19-e este van, illik hát nekiállni. Jöhet a bemutatkozó írás, meg a cikk. Nemcsak az idõ rövidsége miatt, de az akár egy történet is lehet. A sajtóban eddig eltöltött évtizedemrõl mesélek most. Táncsics és a sajtó, a következõkbõl is kiderül, kevéssé elválaszthatók. A sajtóba bekerülni nem egyszerû dolog. Manapság sem, 1984-ben, az érettségi évében pedig különösen nem tûnt annak. Pedig ismertünk jó néhány menõ újságírót. Például a Bekest meg a Fakírt az akkori Somogyi Néplaptól, akik nagyokat sétáltak a fõutcán, meg jópofa dolgokat írtak. Megnyugtattak minket, teljesen reménytelen a dolog, már az, hogy újságíró legyen belõlünk. Igazuk lehetett, így aztán mindenki elindult valamerre. Jómagam egy év katonaság után a Mûszaki Egyetemre. Ott aztán hamar kiderült, nem én vagyok a Jövõ Mérnöke (ez volt az ottani lap neve), ezért hazaköltözve Klencsár Gábor (Táncsics!) barátommal a város kulturális életében próbáltunk zavart okozni. Zenekar alapítás, filmezés, stb. 87-ben mégis sikerült bekerülni a Néplapba, legalábbis egy fénykép és cikk erejéig. Nem én írtam, hanem rólam szólt, miután megnyertem a megyei sakkbajnokságot. Gyertyás Laci (íme egy táncsicsos), az akkori fotóskirály csinált egy egészen jó képet rólam. Egyikünk sem gondolta akkor, hogy valaha kollégák leszünk. Azt meg pláne nem, hogy olyan hamar távozik majd... Aztán 89-ben valami megmozdult a sajtóban. Somogyország néven új lap indult. A már említett táncsicsosok (Bekes Jóska, Varga Pista) persze ott voltak, csinálták az ÚJSÁGOT. Ez idõ tájt a Magyar Postánál tevékenykedtem. Igen sokan dolgoztak ott korábban az újságírók közül, de nem hittem volna, hogy a Posta és a sajtó között ennyire TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Kele János

Táncsicsos sajtótörténelem

szoros a kapcsolat. Pedig így volt. Történt, hogy a Somogyországnál nem voltak kellõen elégedettek az egykoron királyi intézménnyel, ezért úgy döntöttek, saját kézbe veszik a lapterjesztést. Ekkor kerültem a képbe, hatalmas postás tapasztalattal, s lettem az úgynevezett terjesztés-szervezõ. Utóbb aztán kiderült, a Postát nem érdemes teljesen kihagyni a dologból. Aztán több idõm lett nézegetni, hogy is készül a lap. Fotózni még a gimnáziumban elkezdtem, többek között egykoron Kubatov Antal matematikatanár úr (ma Kubatov Anti, nagyszerû teniszpartner) fakultációs óráin, így kézenfekvõnek tûnt, hogy itt is kipróbáltam magam. A lap kitûnõ szemû fotósa, Makai Karcsi, tanácsokkal és munkával is ellátott, hamarosan megjelentek elsõ képeim. Fotóztam én mindent: villámvágta gyermeket, attalai faluriportot, az Ifjúsági Röplabda-válogatottba bekerült Kántor Sanyit... Utóbbi különösen emlékezetes, hiszen Bojtor Ákossal, a táncsicsos évfolyamtárssal, a Somogyország sportosával, mindenesével, a jó baráttal mentünk a riportot felvenni. Ákos volt az elsõ, akitõl munkatársként búcsúztam azután a szerencsétlen baleset után... Sajnos a lap sem élte sokáig túl Ákos elvesztését, alig egy év után köszönt el szép számú olvasójától.


A kollégák szétszéledtek, jómagam Bekes Jóskával a Mai Reggel címû regionális napilap elõkészítésébe kezdtünk egy új csapatban. A Dél-Dunántúli régió központja Kaposvár lett (lám, már 90-ben sem Pécs), az irodavezetõ pedig (minõ véletlen) egy táncsicsos évfolyamtárs Berzeviczy Zsolt, aki az elsõ úgynevezett bedobálós reklámújság, a Maraton alapító fõszerkesztõje volt akkortájt. Négy hónap készülõdés után indult a Mai Reggel, ahol fotósként kezdtem Csobod Péter (hopp, megint egy táncsicsos) rovatvezetõ mellett. Akkoriban már kezdett tért hódítani a lapoknál a számítástechnika, ám a fényképeket még a Wartburg szállította naponta a fõvárosba. A fotózás ezért jobbára csak a délelõtti idõszakot jelentette. Délutánra maradt a sportrovat, amelynek regionális vezetõje lettem. Sajnos, a lap nem váltotta be a tulajdonosi reményeket, így 90 végére, alig négy hónap után be is csukták a vidéki szerkesztõségeket. A modell sem volt életképes: a zalai olvasót kevéssé érdekelték a baranyai, somogyi, tolnai hírek. Talán a sport volt ez alól kivétel, az összeállításokkal, osztályzatokkal közölt tudósításokat szívesen olvasták a szomszédban is. A sportrovat nagyon sokat jelentett számomra, miként a sport 189

is. Hatéves korom óta járok Rákóczi-meccsekre, és a Táncsicsban a kosárlabda is nagy szerelem lett. Nem is csoda, hiszen Kertész Pista bácsi akkori csapatából Gosztonyi Gabi és Varga Lacika már a SÁÉV sztárjainak számítottak. Igaz, akkor még csak páran láttuk, hogy az NB II-es gárda kiveri a kupából a NB I ezüstérmes Baját. Sajnos a kaposváriak azóta már eltûnõben vannak a kaposi kosárlabdából... S hogy miért idõzök ennyit ennél a témánál? A Mai Reggel után a Somogyi Hírlap sportrovatába kerültem, amivel egy régi álom teljesült. Két kitûnõ kollégával, Jutasi Róberttel és Fenyõ Gáborral, öröm volt együtt dolgozni egy jó

sportrovatban majd négy éven át. Fenyõ Gabin kívül még több, nálam fiatalabb táncsicsos (Balassa Tamás, Lang Robi, Nagy Laci) is a Hírlapnál újságíróskodott ekkor. Sõt, õk mind a mai napig bírják a napilapos gyûrõdést, amibõl nekem 94 végére egy kicsit elegem lett. Szeretem kipróbálni, milyen önállóan csinálni egy lapot. Bekes Jóskával közösen 94 végén kitaláltuk a Somogyi Krónikát. Nagyon izgalmas dolog volt egy lap születésénél bábáskodni. A fotózástól a tördelésig, az írástól a szerkesztésig , a terjesztéstõl a reklámig mindent csináltunk – sokszor hajnaltól hajnalig. A táncsicsos vonal itt is erõs volt: Gergely Ica, Orosz

Feri, Balázs Andor. (Sajnos, Andor pályafutása vége nem túl fényesre sikerült...) Rengeteg hasznos tapasztalat, nagyszerû élmény, majd a végén a felismerés: a szabadságnak is ára van. Romló egészségek és barátságok, savanyodó arcok. 98 elején hagytam ott a Krónikát, amikor még nem ment tönkre minden. A legújabb szerelem a RÁDIÓ. 96. május elsején indult a Varga Pista vezette Kapos Rádióban a Sportvonal. Napi sportmûsor Orosz Ferivel és Ékes Tamással, valamint a producer Bekes Jóskával. Ez van most. A jövõ legyen a jövõé, ám egy biztos: ha történik valami, táncsicsosok lesznek ott.

Lõrincz Sándor

Nemcsak fotocellás ajtók vannak Születésem óta Kaposváron élek, s a Táncsics Gimnázium (1979-83.) után a tanítóképzõben készültem a pedagógus pályára, és még a katonaság másfél évét is itt húztam le. Katedrára soha nem álltam; máig fájlalom, hogy kimaradt életmbõl a tanítás öröme. De jött helyette más: az újságírás öröme. Diákként jelentõs tanár egyéniségekkel találkoztam a Gárdonyi Géza Általános Iskolában

Szerb Lászlóné szerettette meg velünk az irodalmat és sulykolta belénk a nyelvtant. Mikor nem olvastam el határidõre a Pál utcai fiúkat vagy az Egri csillagokat, felsóhajtott: „Sanyikám, egy világ omlott össze bennem!” A Táncsicsban Krasznai Lajos tisztelettel teli szigora imponált, s derûs életszemlélete, lelki harmóniája. Nyelvi fricskáin ma is mosolygok. Gimnazistaként is irigyeltem mûveltségét. Õ nem könyvekbõl

Évadzáró a Csiky Gergely Színházban (Spindler Béla, Eörsi István és Molnár Piroska) Fotó: Török Anett

190

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

sorolta a példákat a szapphói strófára, az anakreoni versszakra, a pentameterre. Fejbõl idézte a Kalevalát, és minden, számára kedves költõ versét. Mindenekelõtt Kosztolányi gyönyörû sorait. Dr. Klujber Lászlóval – ma Kaposvár kulturális igazgatója – pedagógiai fakultációs órán találkoztunk. Sajátos, gyakran anekdotázó elõadásmódja, széles gesztusai révén már az órán rögzült bennünk Piaget pedagógiája, a kretschmeri személyiségtipológia. A fõiskoláról is több kedves arcot õrzök. Az azóta már BudaAZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1999

pesten élõ V. Molnár Lászlóét – élõ történelem-lexikon volt –, vagy a drámapedagógiát oly szeretettel népszerûsítõ Tolnai Máriáét, az anyanyelv tantárgy-pe dagógiát tanító Tóth Istvánnéét és Dr. Gulyás Józsefét, aki ma már kolléga, hiszen egy napilap tudósítója, de akkor még a mûvelõdés otthon-vezetés elméletérõl és gyakorlatáról értekezett a népmûvelõs csoportban. Ahogy szaporodnak õsz hajszálaim, fiaimnak – az egyik 12, a másik 7 éves –, is egyre többet mesélek róluk, mert fontosak voltak az életemben. Néhány évig az akkor még létezõ Latinca Mûvelõdési Központban népmûvelõként dolgoztam. Az európai hírû, s az idén ötvenéves Somogy Táncegyüttest menedzseltem. Már akkor rendszeresen

külsõztem a Somogyi Néplapnál, de más folyóiratokat – Táncmûvészet, Népmûvelés – is tudósítottam. 1990. óta élek az írásból. Fõleg a Kapos mentét járom. Legkedvesebb kollégáimmal, Várnai Ágnessel és Kovács Tiborral hetente vesszük nyakunkba a vidéket, és hozzuk az interjúkat, riportokat; az apró falvak üzenetét. Azt csinálom-e, amit szeretek? Most úgy vélem; azt hiszem az elmúlt évtized alatt kitárult elõttem a világ. Jegyzettömbbel és diktafonnal a kézben kopogtatok, s az emberek bizalmukba fogadnak. Sokukkal évek múltán is él a kapcsolat. „Mert nemcsak fotocellás ajtók vannak” – ahogy Márai fogalmaz – hanem emberek is akadnak, akik a közeledõ lépteire önmûködõen

nyílnak, tárulnak, átengedik és beengedik a közeledõt”. Molnár Piroska, A Csiky Gergely Színház Kossuth-díjas színésznõje is ilyen. Ötvenedik születésnapjára készítettem egy róla szóló riportkötetet, amelyben pályatársak is vallanak. Ez a karcsú gerincû könyv második – s talán nem utolsó – a sorban, hiszen elõször 1994-ben Jelenlét címmel gyûjtöttem kötetbe hatvanöt, számomra kedves írást. Egyebek mellett Juan Gyenesrõl, Michel Gyarmathyról, Hanák Péterrõl, Czeizel Endrérõl, Glatz Ferencrõl, Szász Endrérõl, Zoránról és Kling Józsefrõl. Ilyen emberekkel is összehozott a sors, és hálás vagyok, hogy – ha csak órákra is, de – a társaságukban lehettem. A lelkesedés – a jobbítás öröme – még hajt...

Szász Endre úgy véli: a lányok mindig olyanok, amilyennek a fiúk akarják. A várdai festõmûvész szerint a srácok ma igénytelenek: nem sokat várnak a nõktõl , így nem is kapnak sokat tõlük. – Azt tartják: Szász Endrét a nõk konzerválták. – És a munka. A munka energiát kíván - persze a nõk is –, az energia pedig újabb erõt ad. Egyelõre még nem érzem magam ernyedtnek, persze öregszem, de csak testileg. Ezért el kell már dugni a tükröket, s ma már az õszt sem szeretem –, pedig mindig kedveltem – inkább a tavaszt és a nyarat várom. Az élet úgy volna szép, ha 40-45 éves korban megállna az öregedés. Kellér egyszer azt mondta: „Sok szép dolog van az öregségben.” Aztán nekiszegezték: „Egyet mondjon!” Nem tudott. Én is így vagyok. – Életében, mûvészetében mindig a nõ volt a központi téma. – A mûvészetemben nem, hiszen legalább annyi férfit rajzoltam, festettem, mint amennyi nõt. Hogy szeretem a nõket? Szerintem az nem baj. – Van aki többet, van aki kevesebbet fogyaszt. – Ki igényesebb, ki igénytelenebb. Én nem vagyok megalkuvó természet. Ha nem sikerül, abba kell hagyni. Nehéz ügy a házasság, s nem tréfa. Tisztességtelennek tartom, hogy ha valakit elveszek, akkor vagy õ kínoz engem egy életen át, vagy én õt. Legtöbbször ott buknak meg a házasságok, hogy az egyik fél erõsebb, és át akarja alakítani a másikat. Nehéz ideális partnert találni,

Szász és a nõk

– Kereste a kapcsolatot a nõkkel, vagy nem kellett, mert Szász Endrére ragadtak? – Nem kellett különösebb hajtóvadászatot rendeznem, de hagytam magamat megszédíteni. Egyedül Katit szédítettem én. Nehéz volt, mert nem volt benne gyakorlatom. – S a romantika? – Udvaroltam neki. Most is udvarolok. Én is voltam romantikus szerelmes 15 éves koromban, de azóta sem. Most szerelmes vagyok, de egészen másként. – Szerenádot nem is adott? – Ilyen marhaságot soha nem csináltam. Nem tudok énekelni, akkor meg mit hülyéskedjek? Nekem más módszereim voltak. – Amiket hét pecsétes titokként õriz? – Amikor a lány elfogadta, hogy „lihegek” érte, akkor abbahagytam, mintha nem érdekelne. Ekkor õ kezdett el szuszogni. Fiatal asszonyokkal volt a legkényelmesebb. Az volt a trükköm, hogy halálra dicsértem a férjüket. Különösen olyan tulajdonságaikat hangsúlyoztam, amilyenek nem is voltak neki. Aztán rájöttek a nõk: nem is olyan csodálatos a párjuk. – Vetélytársként szembeszegült már valakivel? – Ha vetélytársam van, akkor azt jelenti, nem én kellek, hanem más. Soha nem kakaskodtam. Igaz, egyszer vadásztunk a csajokra. A marosvásárhelyi tornakertben, a teniszpálya melletti, elég kényelmes öltözõkabinokban ölelkeztünk. Egyszer jött egy pici pasas egy csinos csajjal. A srác elment

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

de addig kell próbálkozni, amíg nem sikerül. Nekem ötödszörre sikerült. Kati tizennégy éve a feleségem. – Mitõl függtek a házasságok? – Attól, hogy el akartak venni a nõk. Gondoltam, ha nem sikerül, elválok. – Mennyi volt a legkevesebb idõ, amit együtt töltött a feleségével? – Öt év. De az úgy, hogy másfél év után elköltöztem tõle, aztán megkezdõdött a válási procedúra, s évekbe telt, míg felbontották a házasságunkat. Én nem attól vagyok házas, hogy van róla papírom vagy sem. – Hanem mitõl? – Az érzelmektõl. Vagy hozzátartozom valakihez, vagy nem. Egy ideig hagyom magam szekálni, aztán végleg lemegy rólam a roló. – Volt-e zsánere? – Az ember formájú nõk voltak a kedvenceim. – Azok milyenek? – Nemcsak testük, hanem lelkük is van. Egy unalmas emberrel nem jó leélni egy életet. – A feleségei miként hatottak a mûvészetére? – Sehogyan sem. Szerintem nem a múzsától születik a mûvészet. – Nem is doppingolták? – Az egyik feleségemnek borzalmas volt a természete, de az arcát szerettem rajzolni. Figurája, arca, sokáig elõfordult a rajzaimon, mert formailag érdekes volt.


191

öltözni, de a barátnõje még sétált egy kicsit. Nem sokáig, mert bevittem a kabinomba. A fickó elõjött, kereste a nõt, a barátaim meg mondták, hogy velem van. Elkezdett dörömbölni az ajtón, de kipattantam, s lekevertem neki egy pofont, pedig soha nem voltam verekedõs. A pofontól megnyugodott és elment. Másnap reggel történelem órán új tanár érkezett a suliba: ez a pali volt. Kellemetlenül éreztem magam, s az elsõ padban elkezdtem csuklani. – Történelembõl hányasa volt? – Csodálatos pasas, abszolút úri fiú volt. Eggyel mindig jobb jegyet adott. – Hogyan vélekedik a mostani fiatalok kapcsolatairól? – Elkapkodják. Mi ezt sokkal szebben, érdekesebben játszottuk. Én írtam szerelmesleveleket. Naponta ötöt is. Apám azt mondta: „Mi van, írod a stílusgyakorlataidat?” El tudtuk játszani, hogy ki legyen feszítve az íj, mire célba kell érni. Ezek a mostani gyerekek túl korán kezdik, és elõbb célba érnek, pedig sem a szervezetük, sem a lelkük nem érett meg rá. A „gyere velem, megdumáltál” – igénytelen kapcsolatot sejtet.

Nem tud olyan magas hõfokú lenni, mint amikor egy kedves, õsi játékkal megteremtjük a feszültséget. – Exnejei mit vetettek a szemére? – Egyik feleségem olyanokat állított rólam, hogy ha csak a tizede igaz lenne, én még mindig ülnék. A bíró sejtette, hogy nem mond igazat az asszony, és gyorsan lezavarta a pert. – Feleségeinek mindent ott hagyott. Egyetlen utazóbõrönddel vagy anélkül jött el. Könnyû volt megtenni? – Nekem könnyû. Talán azért, mert gyûjtõs típus vagyok, s mindenem megvolt. A gyûjtés abból ered, hogy szeretem a csinálás örömét és nem a tulajdonlás éltet. Engem nem érdekel, hogy mim van, mim nincs. Minden a Katié lesz ebben a kúriában is. Amerikában amikor beleültem az egyik autómba – kocsibuzi vagyok –, nem hittem el, hogy az enyém, pedig sokat dolgoztam érte. A jóban mindig vendégnek éreztem magamat, igaz, hogy a rosszban is. – Azért a jóból jutott több, nem? – A rosszból is kijutott, de az élet úgy jó, ha mozog. Ha szórakoztató. Én sokszor éltem a béka feneke alatti szín-

vonalon, s hiába voltam szegény, akkor is Szász Bandi maradtam. De akkor sem éreztem önmagamat többnek, mikor gazdag lettem. Az öregkori tapasztalatom viszont az: jobb gazdagnak lenni. S igyekszem is annak maradni. –A gazdagságba nem hiányzott egy gyerek? – Van egy fiam: ötéves volt, amikor elváltunk, ellenem nevelték. Imádom a gyerekeket, de hogy nekem folytatásom legyen, az nem foglalkoztat. Van két nevelt gyerekem is, akikkel együtt éltem, és foglalkoztam is velük. Az apai érzés, ami az általános hit szerint szent, tiszteletreméltó dolog, bennem nincs meg. A mûvészetre is azt mondják, hogy halhatatlan. Mi az, hogy halhatatlanság? Ötszáz év, ezer év, kétezer év? És akkor jön egy új kultúra, ami mindent elsöpör? – Mi a véleménye a hûségrõl? – Nem erényem, ám ha valakivel együtt élek, ahhoz hû vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy nem nézem meg más nõ fenekét. (Megjelent a Somogyi Hírlapban 1998. október 18-án, a Közelrõl címû rovatban.)

Orosz Ferenc

Volt egyszer egy „Osztájúlyság” A kiadvány megjelenésekor már betöltöm a huszonhármat, ami jó és rossz érzéseket is elõhoz belõlem. Az érettségi óta eltelt öt esztendõ igen gyorsan elszaladt, és az a legendás fiatalság is lassan tovatûnik. Persze, emiatt nem biztos, hogy panaszkodni kell. A tények. 1976. február elsején születtem Pécsen, és körülbelül fél éves voltam, amikor Kaposvárra költöztünk. 1982. és 1990. között a Tóth Lajos Általános Iskolába (a mai Kodály) jártam, majd a Táncsics következett: angol fakultációs osztály, osztályfõnököm Pellion Jenõ tanár úr. Az érettségi és a felvételi éve 1994., majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakán folytattam a tanulást. Tavaly elkezdtem a Magyar Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát is, és közben azért dolgozom is. A középiskolás évek alatt még nem volt könnyû összeegyeztetni 192

a tanulást és a munkát, most viszont – sajnos – inkább az iskola rovására megy szinte minden. Szerencsém volt: tíz évesen határoztam el, hogy újságíró szeretnék lenni, és eddig összejöttek a dolgok. Az általános iskolai osztályújsággal kezdõdött, majd a Táncsicsos „Osztájúlysággal” és a Voluntas címû iskolai lappal folytatódott a történet. Köszönet Várnai Károly tanár úrnak, aki földrajztanárom volt, hiszen neki köszönhetõen az általa szerkesztett (akkor még létezõ) Maraton címû reklámújságban sporttémájú cikkeket írhattam. 1992 óta jelennek meg írásaim a Somogyi Hírlapban, a Somogyi Krónika címû hetilapban pedig 1998 végéig írtam. Újabb köszönet: Bekes Józsefnek, aki egykoron szintén a Táncsics gimnázium tanulója volt, és 1993ban hívott a Somogy Rádióhoz, három évvel késõbb pedig a Kapos Rádió Sportvonal címû produkciójához. 1997. telén pedig beindult a TÁNCSICS ZSURNÁL

v

Kapos Televízió hetente jelentkezõ sportmûsora. A középpontban tehát továbbra is a sport, de remélem, hogy elõbb-utóbb más témakörökben is próbálkozhatom majd. És ami talán még ezeknél is fontosabb: a diploma megszerzése Pécsen és Budapesten, illetve egészség, család, barátok, munka és boldogság. Más nem is hiányzik...


Mindig csak sportosan! Tartozom egy vallomással: sokáig nem igazán szerettem testnevelés órákra járni. Ha megkérdeznék, hogy miért, persze nehezen tudnám megindokolni, hiszen úgy különösképpen nem kellett készülni rá és még felelni sem kellett ebbõl a tantárgyból. És mégis... Azt is bevallom, soha nem kaptam ötöst, bár ez nem okozott túl nagy problémát. Talán egyszerûen ügyetlenebbnek éreztem magam a többieknél, és soha nem tartoztam a kimondottan izmos és erõs fiúk kategóriájába. Magasra nõttem, ami kosárlabdában, röplabdában nem egy utolsó szempont, de egy ilyen jellegû testi adottsághoz nem árt, ha esetleg némi tehetség is párosul. Azt hiszem, ez nekem nem jött össze. Én viszonylag hamar beláttam ezt, és szerencsére harmadikas koromban már a tanár úr is így gondolta, így nem kellett például szertornáznom. Mit mondjak, megkön�nyebbültem. Sportolni, mozogni azért természetesen kell. Már csak azért is, mert egy mostani felmérés szerint csak a fiatalok 26 százaléka mondhatja el magáról, hogy egészséges. Egy-egy mérkõzés arra is jó, hogy levezessük a feszültséget. Ettõl még nem kell tömegverekedésbe torkollania egy-egy derbinek, de azért a presztízs mindig is, most is kulcskérdésnek számított. Miért írom mindezt? 1990 õszén, még elsõs korunkban az akkori negyedikesek ellen vívtunk ádáz futballcsatákat a gimnázium egykori betonpályáján. Ritkán tudtunk a végzõsök fölé kerekedni, de próbálkoztunk rendesen. Aztán a negyedikesek elballagtak, lassan felépült a tornacsarnok, mi pedig felcseperedtünk. 1992 õsze a következõ dátum, amikor felavatták a suli büszkeségét. Az építkezés ideje alatt kemény idõk jártak ránk is: volt, hogy mínusz öt fokban jégfociztunk a szomszédos közgazdasági szakközépiskola kézilabda pályáján; de az is megesett, hogy a gimnázium alagsorában gyakoroltuk a szekrényugrást. Bizony, vigyázni kellett, hogy ne essen kár a plafonban és falakban. Mindenesetre örök emlék marad ez is, csakúgy, mint az elsõ órák az új tornateremben. Bizonyos szempontból érdekes osztály volt a miénk, hiszen mindössze tizenegy fiú jutott a csaknem harminc lányra. Ha jól tudom, Prukner tanár úrnak mi voltunk az egyetlen fiúcsoportja azóta is. Sokat nyújtottunk, lazítottunk és erõsítettünk (nem csak tornaórán...), de megtanultunk számos

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

szabályt a labdajátékok tárházából. Egyszer még az azóta világhírnévig jutott röplabdázó, Kántor Sanyi ellen is játszhattunk, aki akkoriban a Táncsics konditermébe járt erõsíteni. A tornacsarnoknak köszönhetõen aztán beindult például az osztályok közötti kosárlabda-bajnokság is. Osztályunk meghatározatlan idõközönként megjelenõ lapja, az „OSZTÁJÚLYSÁG” vállalta fel a rendezõi feladatokat, és jó érzés volt látni, hogy szinte minden osztály benevezett a pontvadászatba. Még mi is indultunk, és kénytelen voltam és is pályára lépni, hogy meglegyen az öt hadra fogható ember. A futballal kapcsolatos élményekrõl most inkább nem írnék, mert nem szívesen elevenítem fel a tanárok elleni diáknapi rangadón elkövetett két öngólomat. Merüljön a feledés homályába! Néhány sor erejéig hagyjuk ott a tornaterem és az öltözõk világát, és nézzünk szét a tantermek környékén. A sport olyan dolognak tûnik, ami senkit nem hagy hidegen. Olyan emberrel még nem találkoztam, aki semleges tudott volna maradni. Ez például az órákon is kiderült. Azóta is nagyra becsült osztályfõnököm, Pellion Jenõ tanár úr, nem titkoltan Kispest-szurkolónak számított, és egy Fradi elleni vereség után nem szívesen felelt nála az ember. A töriórák közepette gyakran került szóba a futballválogatott aktuális szereplése is. A focisták gyakran megkapták a magukét, hiszen akkoriban nehéz idõk jártak a magyar labdarúgásra. Olyan év is volt, hogy egyszerûen képtelen volt meccset nyerni nemzeti tizenegyünk. Az osztályon belül is nagy volt a rivalizálás. Illés Tibi barátom volt a legnagyobb Ferencváros-drukker; Strébl Nimród a Rába ETO-nak, Lipák Bálint pedig az MTK-nak szorított minden hétvégén. Hétfõn aztán kezdõdhetett a zrika, hiszen nem lehetett mindig mindenki gyõztes. Akkoriban én a Pécsi MSC-nek szurkoltam. Akkor még érdemes volt, ma már más a helyzet. Most már nincsenek kedvenc csapataim. legfeljebb a somogyi együtteseknek drukkolok. Így alakult, és nem is bánom. Az imént emlegetett osztálylapból természetesen nem hiányozhatott az sportrovat sem. Emlékszem, egy alkalommal Nimródról írtunk cikket, aki az iskolai kosárcsapatban bizonygatta képességeit. A megjelenés napján, a történelem óra elején adtunk egy példányt


az újságból az osztályfõnökünknek is. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy az elmélyült olvasás nyomán elmaradjon a feleltetés. Erõfeszítéseinket ezúttal nem koronázta siket, hiszen nálunk is a sportoldal volt az utolsó, és ennek befejezése után az elsõ felelõ éppen a cikkben szereplõ Nimród volt. Õ éppen nem ért rá tanulni, így élete elsõ és egyetlen hármasát ekkor könyvelte el ebbõl a tárgyból. Mint tudjuk, a sajtó hatalom... Mindenesetre a történet minden találkozásunkkor terítékre kerül. Ezt is a sportnak köszönhetjük. Lassan, de biztosan azért eljött a ballagás és az érettségi ideje is, majd a legtöbben különbözõ felsõfokú oktatási intézményeket vettek célba. Ahogy az lenni szokott, sokan abbahagyták a rendszeres sportot, és inkább a tanulásnak vagy a munkának szentelték – és szentelik – idejük legnagyobb részét. A magam részérõl kíváncsian várom az ötéves érettségi találkozót, ahol talán kiderül, hogy ki hol tart. Az érettségi napján olyan hihetetlenek voltak osztályfõnökünk szavai. Pelloin tanár úr azt mondta: elõfordulhat, hogy egykét osztálytársunkkal már soha nem fogunk találkozni. Akkor nem nagyon hittük ezt el, most már más a helyzet. Néhány osztálytársamat az érettségi utáni banketten láttam utoljára. 1994ben... Az iskolába szerencsére azért vis�szajárok. Sok sporteseményt rendeznek a tornacsarnokban, amirõl írni vagy éppen beszélni lehet. Az egész város jól járt ezzel a létesítménnyel, és az iskola is megfelelõen kihasználja az adottságokat. A Táncsics gimnázium – Kapos TV Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna már hat éve jelent karácsony elõtt kellemes kikapcsolódást a sportolóknak és a szurkolóknak. Szinte nincs olyan hét, hogy nem lenne valamilyen esemény a teremben, ami mindenképpen jó dolog. Remélem, az iskola sportéletét is feldobta a létesítmény felépítése, és ez a tény a diákolimpiai sikerek mellett talán abban is megnyilvánul, hogy abból a bizonyos 26 százalékból is elõbb-utóbb több lesz. Ha már a százalékoknál tartunk... Egy ideig én is majdnem száz százalékos bizonyossággal állítottam, hogy valamilyen (sport)újságíró iskolában szeretnék továbbtanulni. Végül mégis a pécsi történelem szak lett belõle, amit így utólag sem bántam meg. Talán azért, mert nem szerettem a testnevelés órákra járni...

193

Simon Gy. Ferenc

Válogatott írások, elõhívott arcvonások Önarckép, öt írásomból meg a fotóból, tisztelettel és ragaszkodással, az Alma Maternak A kezdet (A könyvelõzéklapon saját kezû – eddig publikálatlan – bejegyzés. Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Tizenhatodik kiadás. Budapest, Dante, 1942. Példány a könyvtáramban.) A belsõ címlapra írott eredeti, egykorú keltezésem – (1)942 – szerint abban az évben vásároltam ezt a könyvpéldányt Kaposváron, a Fenyvesi könyvkereskedésben azért, mert az Egri csillagok kötelezõ gimnáziumi házi olvasmány volt. A karácsonyi szünidõben kellett azt elolvasnunk, és róla házi feladatot írnunk az új év elsõ tanítási napjára, magyarórára. Az egyik megadott téma ez volt: a mû jellemzése. Persze, a karácsonyi szünidõben mást csináltam. Az utolsó napon a fejemhez kaptam. Most mit csináljak? Az a mentõ ötletem támadt, lemásolom a borító fülszöveget, bemásolom a házi feladatos magyar füzetembe. Hátha H. Kovács Zoltán tanár úrnak nem az a Dante kiadás van meg. Csak egyetlen szót változtattam meg, egy idegen kifejezést tettem át magyarra. És valóban, H. Kovács tanár úr engem szólított fel elsõnek. Azt hittem megnyílik alattam a föld, amikor a felolvasást elkezdtem. Végül azonban H. Kovács tanár úr megdicsért. „Belõled, fiam, valamiféle író lesz!” – mondta. Én nagyon féltem, hogy majd az iskolai dolgozatból kiderül, nem tudok írni. Ettõl kezdve mindenféle témáról írni kezdtem otthon gyakorlásul, hátha valamelyik közülük lesz a soron következõ iskolai magyar dolgozat témája. Egry József levele egy kaposvári gimnazistához (Felolvastam a Fonyódi Helikon Egryemlékülésén, 1983. március 17-én, Fonyódon. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája. Fonyód. 1985.) A levél, amelyet Egry József küldött Badacsonyból Kaposvárra, a Pécsi utcába, ahol akkor laktunk, mindössze tizennégy sor. Ezekbõl a kézzel írott és a levelezõlap szöveges oldalán olvasható sorokból három még olyan témával is foglalkozik, aminek említésétõl most eltekintek. A többi, szöveghû közlésben, így hangzik:

194

„Igen tisztelt Uram, (. . . ) Ami pedig Kassák írására vonatkozik a mûvészet és horgászat összehasonlításában, az lehet Kassák egyéni hangulati esete, de lényegében persze hogy nem helytálló. A mûvészet komoly szellemi munka és lelki kielégülési törekvés. A horgászás pedig közönséges élvezeti tevékenység. Õszinte tisztelõ híve Egry József Badacsony 948. V. 8.” Amikor harmincöt évvel késõbb, 1983. február elsején azzal a céllal vettem újra kezembe e levelet, hogy az Egry-centenárium kapcsán a Képes Újságban megjelenõ, egyúttal a Fonyódi Helikonnak ajánlott írásomhoz felhasználja, könnyûnek láttam helyzetemet. Az ugyanis, hogy tulajdonképpen mire válaszolt Egry, logikailag rekonstruálható az idézett sorokból. Így nem támasztott nehézséget, hogy az annak idején Badacsonyba küldött levelemrõl nem készült – tehát nincs is birokomban – másolat. Csupán annyit kellett tudnom – és ezt Takáts Gyula írásaiból, valamint Laczkó András Takáts-monográfiájából nemcsak tudni lehet, hanem az ezzel a témával törõdõnek tudni is illik–, hogy azokban a harmincöt évvel ezelõtti idõkben a Balaton partján Egry József, Kassák Lajos, Takáts Gyula együtt horgászott. Utóbbi, akivel most – a Fonyódi Helikon 1983. évi felolvasóülésén – nekünk van szerencsénk együtt lenni, írja is az akkori triászról: „...a mûvészetek és a horgászat fûzött össze minket...” Mindezek ismeretében néhány hete, a Képes Újság-beli Egry-megemlékezés írása közben jogosnak és egyedüli lehetségesnek tartottam feltételezni, hogy akkor, 1948-ban, tizennyolc éves koromban... És a mondat folytatása szó szerint így olvasható a Képes Újság múlt heti – az 1983. évi 12. – számában: „... a rajongásig szeretett költõm, Kassák tollából olyanra kerekedett sorokat olvastam, miszerint az Egryvel való együtthorgászása pillanatában neki mindennél, még a mûvészetnél is fontosabb a horgászás maga. Ez meglepett. Levelet írtam Kaposvárról Egry Józsefnek.” A Képes Újság-beli megemlékezésben – visszaemlékezésben – ezután következik az Egry Józseftõl kapott válaszlevél, mely a horgászás felérté-

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

kelésének kassáki megfogalmazását Kassák lehetséges egyéni, hangulati esetének minõsíti. Ezután következik a szintézist teremtõ – „...a mûvészetek és a horgászat fûzött össze minket...” – Takáts-idézet. Mindezekhez végezetül ezt a kommentárt fûztem: „Az ember önmagát éli át, akkor is, amikor horgászik.” Illetve: „A festõ, amikor fest... A költõ, az író, amikor ír... Lehet-e másként?” A Fonyódi Helikon mai összejövetelén sem tehetek mást, mint ugyanazt: feltenni a kérdést: Lehet-e másként? E felszólalásra készülõdve megpróbálkoztam tényekre alapozva rekonstruálni, hogyan ismertem meg Egry József nevét, honnan sejtettem meg nagyságát, azokban az idõkben, a Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium érettségi elõtt álló diákjaként. Személyesen sosem találkoztunk. Az 1946/47-es tanévben a Virág Benedek Önképzõkörben – melynek elnöke Fodor András volt – elõadás hangzott el Egry Józsefrõl. A rákövetkezõ iskolaévben használt – „A KAPOSVÁRI FÕGYNÁZIUM SEGÍTÕ EGYESÜLET KÖNYVTÁRA” bélyegzésû – mûvészettörténeti tankönyvemben, mely 1942-ben készült, a szerzõ még csak le sem írta Egry József nevét (de Bernáth Aurélét sem). Tankönyvem elõzõ használója azonban széljegyzetként beleírt néhány ceruzasort Egry Józsefrõl (és Bernáth Aurélról is). Ma is megvan könyvtáramban Kassák Lajos folyóirata, a Kortárs 1948. január 15-i számának az a példánya, melyet Kaposváron vásároltam. Az egykori diák ebben két Egryreprodukciót találhatott (Táj, Emberek a tájban). Ugyanott és ugyanakkor jutottam hozzá Bernáth Aurél újjáéledõ folyóirata, a Magyar Mûvészet 1948. évi 1. számához, melyben Genthon István reprezentatív módon, – bár röviden – elemezte Egry Józsefet, és ehhez bevezetõül a festõtõl kapott egyik levelet használta fel.


Így aztán minden együtt volt számomra! Kassák, Egry és még egy közelítõ kedves ötlet is, a levélváltás. Utólag rekonstruálva a harmincöt évvel ezelõtti történetet, ekkor jutott eszembe, hogy hátha nem is valamelyik 1948-as vagy 1947-es Kassák-írás vagy - nyilatkozat váltotta ki meglepetésemet 1948-ban. Ösztönösen lapoztam bele – a múlt héten – Kassák 1942-es, de általam csak 1946 után megismert kis kötetébe. Ennek címe: Vallomás tizenöt mûvészrõl. És majdnem ugyanazt a meglepetést éreztem, mint harmincöt évvel ezelõtt, ezeket a sorokat olvasva: „Mindketten kétszeresen éltünk szenvedélyeinknek, mert az mondhatnám, horgászni majdnem olyan nagyszerû dolog, mint festészetet vagy irodalmat mûvelni.” Ezzel Kassák az Egry Józseffel készített interjút vezeti be. De! – 1942-ben. Akkor, amikor az együtthorgászás még csak képzeletbeli érzelemtársítás volt. Most már ismerve a kaposvári gimnazista Badacsonyba küldött levelének indítékát – és az idézettel bizonyosan azonos néhány sorát szó szerint is –, ugyanõ felteheti magának az utólagos kérdést: Tévedett-e ebben a történetben valamelyik szereplõ? Félreértett-e közülük valaki, valamit? Ha ma olvasnám elõször Kassák említett sorait, ötvenhárom évesen, venném a tollat, írnám Egry Józsefnek a százévesnek. Hogy: micsoda dolog! Még akkor, ha tudnám, amit most is olvasok abban az 1942-es Kassák-kötetben a bevezetõben: „Milyen könnyen megróhatnának érte, hogy ezekben a súlyos és keserû idõkben a mûvészet kérdéseivel bajlódom. Nem vitatkozom velük. Meggyõzõdésem, hogy ez a háború sem falja fel az egész életet...” Bizonyság rá, hogy miután a háború véget ért, Egry József a horgászás és mûvészet összehasonlításáról szóló tömör értekezését halványzöld színû tábori posta levelezõlapra írta. Ez 1948ban nem volt feltûnõ… csak e jelenné vált jövõbõl visszanézve szimbolikus. A „TÁBORI POSTAI LEVELEZÕLAP” felirat elsõ szavára, a „TÁBORI”-ra, Egry József olyan bélyeget ragasztott melyen Kossuth Lajos látható. És már itt vagyunk: március 15-nél. 1948-ban: 1848 emlékénél. Az 1983-ban: az 1883. március 15-i születésnapnál. Az Egry centenáriumnál. És mindez: egy levél, egy levelezõlap, az Egry József saját kezûleg írott tizennégy sora kapcsán. Igen. Lehet-e másként?

melyet Raffaello Santi huszonöt évesen festett Firenzében, de nem fejezte be, mert II. Gyula pápa Rómába hívta és rábízta a Stanzák freskói megalkotását. Az Esterházy-Madonna már négyszázhetvenhat esztendõs volt, amikor kezem között tarthattam néhány pillanatig. 1984. január 25-én délben telefont kaptam a Magyar Filmhíradótól. A rendezõ közölte: – Háromnegyed egykor már felvételre kész állapotban leszünk a Szépmûvészeti Múzeumban, és egy órára gyere te is, rajta vagy a stáblistán. Mint kivételes alkalomra szerzõdött forgatókönyvíró. Ez a filmhíradó – 1984. évi 9. szám – a mûkincsrablásról készült. Az Athénbõl érkezõ hét festményt vártuk a Szépmûvészeti Múzeumban. Az utat Ferihegyig repülõgépen tették meg. Most pedig már a lefüggönyzött sárga autóbusz gördült velük a múzeum oldalbejáratához. Háromnegyed kettõkor az Esterházy-Madonna ismét itthon volt. Megdöbbenten láttuk rajta középen, fentrõl, az ég szélétõl egészen a kép aljáig, a föld határáig végigfutó leheletfinom repedést. Szerencsére a kép nem vált ketté, noha azt Raffaello Santi mindössze öt milliméter vékonyságú nyárfalemezre festette. Kimondhatatlanul örültem a találkozásnak. Reméltem, hogy mielõbb követi az újabb. 1984. november elsején írásos engedélyt kaptam, hogy beléphessek a múzeum restaurátortermébe, ahol nagy munka fejezõdött be. Elõször is nemzetközi restaurátor-konferenciát hívtak össze. Azután röntgen-, ultraviola-, infravörös- és makroszkópikus felvételeket készítettek, nehogy restaurálás közben valami végzetesen nagy hiba történjék. A szerencse is segített. Hála Istennek, a repedés vonala kikerülte a képen a Szûzanya mindkét szemét. A repedésnek nem kellett hosszú utat megtennie. A távolságok ezen a képen nem túl nagyok, hiszen a kép mérete mindössze 28,5 X 21,5 centiméter. Egy óvatlan pillanatban – nem tudtam ellenállni – két kezembe fogtam az Esterházy-Madonnát... Fölemeltem kissé a restaurátorterem asztallapjáról. Így több fény hullt rá. Ragyogott a maga felülmúlhatatlan tökéletességében.

Négyszemközt az Esterházy Madonnával

Karácsony volt akkor is, amikor az elsõ iskolai bizonyítványomat vettem kézhez 1936-ban, a Pécsi utcai általános elemi népiskola I. osztályában. Nem akárki volt az elsõ tanítóm: az Illyés Gyula élete ideálja, egyik nagybátyja, Kállay Lajos. Kállay taní-

(Keresztény Élet, 1998. január 11. Részletek.) A Szépmûvészeti Múzeum egyik remekmûve az Esterházy-Madonna,

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

A kezdet elõtt (Szívtõl szívhez. A kaposvári Jézus Szíve-egyházközség lapja. Felelõs Kiadó Agg József plébános. 1998. Karácsony. Részletek.)


Valóban! Nagy és csodálatos pillanat volt ez! Együtt az EsterházyMadonnával! (Tulajdonképpen Raffaellóval is!) tó úrtól tanultam (meg) olvasni, írni, számolni, énekelni...alapfokon. Ahogy édesanyámtól meg: imádkozni. Mint Kállay Lajos egykori tanítványát, Il�lyés Gyula – és ezt hitelesítésül írásba is adta – „a szellemi rokonság szeretetével” vont be aztán mindennapjaink szûkebb rendjébe. Felesége, Flóra néni az egész családot szerette, egészen addig, amíg el nem ment a férje után. Illyés sírjánál (Képes Újság, 1983. április 30. Valamint: Illyés Gyula Emlékkönyv. A könyv anyagát válogatta és szerkesztette Illyés Gyuláné. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984.) Fölszakad, mint sóhaj, hogy nincs, hogy halott! De hiszen testvéreim, õ ilyent nem akarhatott. A haláltól félt. Nemzethaláltól rettegett. Minden írásában élt: dobog, dörömböl, szót kér és égre szökik ez a rettenet, Nem! Csak az életre mondja, ez mi vagyunk. Erre nemesíti szívünk, csiszolja agyunk. És mégis elment. Fáradt volt talán. Mindig érted fárad, hazám. g Álmában érte a halál.

195

VARGA CSABA

Negyven jelentõs nemzetközi fesztivált nyert 1945 október 28-án született Mezõ-csokonyán. Kaposvár, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Fõiskolai tanulmányait a Pécsi Tanárképzõ Fõiskolán fejezte be. Eredeti foglalkozása: matematika és rajz szakos tanár. Animációs filmjeivel vált világhírû alkotóvá. Fõbb mûvei: AUGUSZTA sorozat, SZEKRÉNYMESÉK, A SZÉL, VALCER, BESTIÁK, ABLAK címû filmek. Alkotásait a világ minden részén forgalmazzák. Eddig több, mint 40 jelentõs nemzetközi fesztivált nyert. A Chicago-i filmfesztiválon 1991ben életmû díjat kapott, 1996-ban Cardiff-ban életmû bemutatója volt. A New Yorki Modern Mûvészetek Múzeuma számos mûvét õrzi. Elnöke a Magyar Animációs Filmrendezõk Egyesületének, valamint a MINORES Alapítványnak. Balázs Béla-díjas. Rendszeresen kap meghívást nemzetközi filmfesztiválok zsûrijébe. 1994-ben Hollywoodban tagja volt az Oscar-díjra jelölõ

bizottságnak. 1997-ben Los Angelesben a világ 40 legbefolyásosabb filmrendezõje közé választották. 1998-ban Krakkóban A SZÉL címû filmjét a filmtörténet legjobb 10 animációs filmje közé sorolták. Alapítója és mûvészeti vezetõje Európa legnagyobb animációs filmstúdiójának, az õ nevét viselõ Varga Stúdiónak. 1997-tõl Anglia legpatinásabb stúdiója is az õ nevét vette fel, s azóta ennek is mûvészeti vezetõje. (VARGA-tvc, London.) 1996-tól zeneszerzéssel is foglalkozik. Számos filmzenét is komponál magyar és külföldi filmekhez egyaránt. Idõszakonként szobrászként is tevékenykedik. Létrehozott mûveit elsõsorban filmjeiben használja fel. Több világhírû karaktert teremtett meg. Festészettel mûvészi pályája kezdetétõl foglalkozik. Pedagógia tevékenységével párhuzamosan teoretikus, elméleti munkásságot is folytat. 1998-ban jelent meg a FILM ÉS STORY BOARD címû kultúrfilozófiai es�-

Varga Csaba (Varga Miklós grafikája, 1995)

székötete. Jelenleg kiadás alatt van a SZÉPMÛVÉSZETEK, AZ ANIMÁCIÓ ÉS AZUTÁN címû mûvészetfilozófiai kötete. Jelenleg a DON QUIJOTE címû félórás animációs tv-filmjét, valamint a MÁSVILÁGOK címû experimentális filmjét forgatja, s közben a LÁNYTÁR címû verses mesekönyvének utómunkálatait végzi. Budapest, 1999. január 11-én.

FILMOGRÁFIA

VARGA CSABA filmrendezõ fontosabb díjai IDÕBEN ELMOSÓDVA (1980, 5 perc, rajzfilm) 1981 Ezüst Hugó – CHICAGO INT. FILM FESTIVAL MONDOK NEKED VALAMIT (1980, 20 perc, rajzfilm) 1980 Nagydíj – BRATISLAVA INT. TV FESTIVAL AZ EBÉD (AUGUSZTA-sorozat 1980, 5 perc, gyurmafilm) 1981 Elsõ Díj – MISKOLCI RÖVIDFILM FESZTIVÁL 1981 Második Díj – VARNA ANIM. WORLD FESTIVAL 1982 Nagydíj – LILLA INT. FILM FESTIVAL AUGUSZTA SZÉPÍTKEZIK (1983, 5 perc, gyurmafilm) 1984 Elsõ Díj – ZAGREB ANIM. WORLD FESTIVAL 1985 Legjobb Animáció – TAMPERE INT. SHORT FILM FEST. 1986 Leghumorosabb film – STUTTGART INT. FILM FESTIVAL 1986 Elsõ díj – CHICAGO INT. CHILDREN F.F. 1986 Közönség Díj – CHICAGO INT CHILDREN F.F. 1989 Zsûri Különdíja – 27th ANN ANBOR FILM FESTIVAL SZTÁRPARÁDÉ (1984, 8 perc, gyurmafilm) 1985 Legjobb Animáció – KECSKEMÉTI I. ANIM. FESZTIVÁL AUGUSZTA ETET (1985, 5 perc, gyurmafilm) 1986 Ezüst Medve – WEST BERLIN INT. FILM FEST. 1986 Elsõ Díj – HAMILTON ANIM. WORLD FEST. 1987 Elsõ Díj – HIROSHIMA INT. ANIM. F.F. 1987 Elsõ Díj – CHICAGO INT,. CHILDREN F.F. 1996 Legjobb Tv-sorozat díja – Treviso

196

AUGUSZTA DAGASZT (1986, 5 perc, gyurmafilm) 1987 Második díj – LOS ANGELES ANIM. WORLD FEST. 1987 Zsûri Különdíja – BOURG BRESSE INT. FILM F. 1987 Diploma Augusztáért – ILLUSTR. BIENALE, BRATISL. 1988 Zsûri Különdíja – CHICAGO INT. CHILDREN FILM F. A SZÉL (1985, 5 perc, rajzfilm) 1986 Legjobb Animáció – VEVEY INT. FILM FESTIVAL 1986 Kategória Díj – ESPINHO INT. FILM FEST. 1987 Elsõ Díj – HIROSHIMA INT. ANIM. F.F. 1987 Elsõ Díj – VARNA ANIM. WORLD FEST. 1988 Elsõ Díj – KECSKEMÉTI II. ANIM. FILM F. 1988 Elsõ Díj – STUTTGART INT. FILM FEST. 1998 A filmtörténet legjobb 10 animációs filmje között – KRAKKO INTERN. FILM FEST. SZEKRÉNYMESÉK (TV-sorozat 1988, 13 X 7 perc, bábfilm) 1988 Kategória Díj – OTTAWA ANIM. WORLD FEST. 1988 Elsõ Díj – KECSKEMÉTI II. ANIM. F.F. 1989 Legjobb Rendezés – KÕSZEGI GYEREK TV-FILM FESZT. BESTIÁK (1993, 7 perc, rajzfilm) 1993 Filmkritikusok Díja – KECSKEMÉTI III. ANIM. FILM F. 1993 A világ legfontosabb 40 filmje 1993-ban – SCHORNDORF

TÁNCSICS ZSURNÁL

v


Két fejezet (részlet) Varga Csaba

„A szépmûvészetek, az animáció és azután” címû, készülõ mûvészetfilozófiai könyvébõl A szépmûvészetek mégiscsak elrendezõdnek szépen Fontos észrevennünk, hogy a mûvészetek mennyire igyekeznek kitölteni a fizikai tér-idõ adta lehetõségeket. Ha meggondoljuk, e kijelentésben nem találhatunk semmi meglepõt sem. Ezen észrevétel következményei azonban meglepõek, legalábbis szokatlanok. A mûvészeteket ugyanis nem „illik” így szemlélni. Ám igen nehéz belátni, hogy ez miért lenne illetlen dolog. A tér-idõben való lét mindenképp lehetõséget ad a következõ állítás kijelentésére: Lehetséges pusztán fizikai kiterjedésük alapján rendszerezni a szépmûvészeteket. Efféle kísérletek már történtek a mûvészettörténet életében, ám senki sem vállalta még annak a kockázatát, hogy elszakadjon a mûfajok, mûvészetek hagyományos értelmezésétõl. Pedig – mint majd látni fogjuk – e nélkül lehetetlen megérteni a kortárs mûvészetek törekvéseit és e nélkül végképp lehetetlen a jövõbe pillantani. Így tehát a továbbiakban a mûvészetekkel kapcsolatban figyelmen kívül hagyunk minden megszokást, szokásjogot, de az ideológiai és erkölcsi hagyományokat is. Megpróbáljuk tárgyilagosan nézni mindazt, ami valóságosan sem más, mint: tárgy. *

Tehát négy adat variációs lehetõségeit kell felírni ahhoz, hogy megállapíthassuk, hányféle tárgyi mûvészet lehetséges. Négy elemnek (a 3+1 dimenziónak) 1x 2 X 3 X 4 = 24 variációs lehetõsége van. Napi életünkben azonban nem szükséges különbséget tennünk a tér három dimenziója között. Ha az 1, 2, 3 számokkal jelöljük meg a térbeli dimenziókat, nekünk teljesen mindegy, hogy az 1-2 dimenzióban, vagy a 2-3 dimenzióban van-e a festményünk. Mindkét esetben megtévesztõen hasonló síkot látunk. Az sem jár észrevehetõ következménnyel, ha szobrunkat nem az 1-2-3-, hanem a 2-3-1 dimenzióban készítjük el. Tehát jogosan tekintünk el a tér három dimenziójának a megkülönböztetésétõl, miközben persze az idõ dimenzióját külön kell kezelnünk. Ezeknek köszönhetõen lecsökken a lehetõségek száma. Végeredményben azt állapíthatjuk meg, hogy világunkban a dolgok nyolcféle formában létezhetnek. Igen könnyen beláthatjuk, hogy a mûvészetek mind a nyolc formát felhasználják, ezért kijelenthetjük, hogy nyolcféle mûvészet (mûfaj) lehetséges. Igen fontos már elõzõleg észrevenni, hogy e nyolcféle tárgyi eltérési lehetõség nyolcféle lényegileg is igen különbözõ mûvészetet hozott létre. Nagyon mély kapcsolat van a mûvészetek dimenziói és kifejezési lehetõségei között. A kifejezett gondolatkör is meghatározható pusztán a dimenziók alapján. A dimenziók szemszögébõl a következõ kép tárul a szemünk el:

Fizikai kiterjedés alatt jelenleg világunk négy irányú kiterjedését értjük. Ebbõl hármat a tér három különbözõ irányú kiterjedése ad meg, a negyedik dimenzió pedig, az idõ, egészen más jellegû egyirányú kiterjedése.

Ezt a táblázatot teljesnek tekinthetjük, mivel mindegyik lehetséges tárgyi mûvészetet megtaláljuk benne. Egyedül csak a dimenziók adta lehetõségek (mûfajok) elnevezése okoz nehézségeket. Szembeötlõ, hogy mennyire romantikus és elfogódott néhány mûfaj meghatározása. Például mindenképpen a 4. sorba, mégpedig a szobrászat mellé kell elhelyeznünk az építészetet. Ez pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy mindkét esetben ugyanarról a szellemi világról van szó, ami a tér, avagy a térformálás mûvészetének határozható meg. S valóban, mióta szobornak nemcsak istenekrõl, sportolókról, politikusokról, tudósokról és költõkrõl készült egészalakos, avagy mellszobrokat tudunk elképzelni, a szobrászat hagyományos értelmezése semmitmondóvá vált. A szobrászat saját maga találta meg a helyét és teljes értelmét a táblázat 4. sorában, összeolvadva az építészettel. Vélhetõen ez a táblázat hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tisztábban lássuk, mit is csinálunk valójában.

Giuseppe Maria Mitelli: Várakozó hölgyek, 1700

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

21 Az már csak varázslatos véletlen, hogy e fenti ábrán a film ugyanúgy a 7. sorban található, mint ahogy az írást indító és kritizált klasszikus felsorolásban a film szintén a hetedik sorszámot kapta. Így látszólag valamilyen elégtételhez jutottak a bírált mûvészettörténeti számmisztikumok is. (A természetnek ugyanis vannak agyafúrt és rendszeresen elõbukkanó kedvenc számai. Például egy virág szirmainak lehetséges számai (igen kevés kivételtõl eltekintve): 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89 stb. Meglepõ módon mindegyik szám az õt megelõzõ két szám összege. (Ezek az ún. Fibonacci-számok). Ezek és a hasonló számok legtöbbje a síkban, vagy a térben szétterülõ véletlenek sorozatában kirajzolódó szükségszerû mintázatok következményei. Más részükrõl – bizonyos állandókról – viszont fogalmunk sincs, hogy miért pont akkorák, amekkorák. Honnan tudja például a születõ elektron, hogy pont akkorának kell lennie?)


197

A fenti táblázat 8. sora egy új mûvészet létét jósolja meg, igen hasonlóan ahhoz, ahogy Mengyelejev híres periódusos táblázata tette „láthatóvá” az addig ismeretlen elemek létezését (hiányát). A továbbiakban próbáljuk megtudni, milyen is lehet ez az eleddig ismeretlen mûvészet. Igazi felfedezõ útra indulunk. Úgyhogy mindenki hozzon magával több napra elegendõ hideg élelmet. ITEM Egy érdekes mûvészetelméleti problémára is választ kapunk a mûvészetek most bemutatott értelmezése és elrendezése segítségével.

1.) Tudjuk, hogy a képzõmûvészeti mû és a szobrászati mû nem másolható. 2.) Ám tudjuk azt is, hogy a kotta, az irodalom és a film tetszõleges mennyiségû, azonos értékû példányban állítható elõ. Ha szép táblázatunkat nézzük, fel kell, hogy tûnjön: A képzõmûvészethez és a szobrászmûvészethez nem rendelhetõ idõ; míg a kotta, az irodalom és a film legsajátosabb jellemzõje az idõbeli kiterjedés. Tehát a képzõmûvészet és a szobrászat sokszorosíthatatlanságának okát a téridõ geometriai szerkezetében találhatjuk meg. Ha a szépmûvészetek felségterületeinek a határait a téridõ geometriai szerkezete meghatározza, akkor kijelenthetõ, hogy bármilyen tartalmi vonatkozásban is megtalálható ez a kapcsolat. Ez a megfogalmazás lehetõvé teszi egy állítás megfogalmazását: A lehetséges mûvészi gondolatokat a téridõ tulajdonságai szabják meg. Ezen az elsõ pillanatra meghökkentõ kijelentésen nem lehet semmit sem vitatkozni, ugyanis a mi létünket is a téridõ tulajdonságai tették lehetõvé, s sohasem lesz módunkban ettõl elszakadni. Ehhez a kijelentéshez hozzá kell fûzni azt, amit eddig mintegy mellékes eredményként kaptunk: A szépmûvészetek között nem lehetséges semmiféle átjárás. Gondolatmenetünk melléktermékeként így kapunk magyarázatot az adaptálás nehézkességére is. De magára az adaptálásra is: Az adaptálás nem más, mint dimenziók hozzáadása, avagy kivonása. Például az irodalomba be kell csempészni valahogy még egy térbeli dimenziót, hogy filmmé váljon. Mint láttuk : ez nem lehetséges. Tehát szükségszerû, hogy az adaptációként készített filmekben a lényeg irodalom marad. Ékes bizonyságul annak, hogy a dimenziók bármilyen variációja tökéletesen zárt gondolati rendszert alkot. Tehát jó úton járunk, ha innen nézve próbálunk még nem ismert dolgokat felfedni. Messzebbrõl több látszik. De még:

198

E gondolatmenetünk e végeredményein nem kell meglepõdnünk. Ugyanis gondoljuk meg: a bizonyításhoz felhasznált 3+1 dimenziós világban élünk. Vajon mi más határozná meg létünket, dolgainkat és gondolatainkat, ha nem a 3+1 dimenzió? Igen természetes, hogy nem tudunk másról szólni, mint amit a kifejezési eszközünk éppen magában rejt. A dimenziók születésével létrejött iszonyú kavalkádból kell kiszemezgetnünk az értelmes mazsolákat. A dolgok tõlünk lesznek értelmesek. (Ha van máshol is értelem, akkor mi, együtt.) Ha a világ semmi egyébbõl sem áll, mint szerkezetek végtelenjébõl, s valóban nincs más benne, ugyan mi másról beszélhetnénk a mûvészeti ténykedéseink közben, mint errõl. Nincs romantika, nincs inteni lény. Csak szerkezet van. Ám ebben mégiscsak van valami melegség, valami szeretet. A világ nem kietlen rónaság, hiszen benne vagyunk mi is. Ha valamit szépnek látunk, akkor ez egy valóságosan létezõ megállapítás. A gondolat valóságosan létezõ. A hétfejû sárkány létezésében kételkedhetünk kicsit, ám a hétfejû sárkányra vonatkozó gondolat mindenképpen létezõ. Tehát a szép ilyen szempontból is valóságosan létezõ. Azt se felejtsük el, hogy ezt nem mi, hanem a világegyetem állapítja meg önmagáról. Neki fenntartás nélkül hihetünk. Mindezt egy másik, bár apró szillogizmussal is igazolom: ami igaz, az szép. A világ minden porcikája önmagában valóan és szükségszerûen igaz. Tehát a világ szép. Mindez túl szép ahhoz, hogy tökéletesen igaz legyen. Mintha egy bakfis emlékkönyvét lapozgatnánk. Valóban. De sok függ tõlünk. Fontosak vagyunk. Tehát, ha mûvészetrõl szólva a világ szerkezetérõl beszélünk, s mindent ilyen szemszögbõl nézünk, nem kell azt gondolni, hogy valami lényegtõl távoli, agyament dologról van szó. Ellenkezõleg. Csakis így tudunk megszabadulni mindattól a tehertõl, ami évezredek alatt az értelmünkre rakódott, és szerfelett megkocsonyásodott már. A púpok lemûthetõk. Posztmodern? Mi sohasem akartunk mûvészetet csinálni. A mûvészet: van. A világegyetem semmit sem tud megszülni, aminek a lehetõsége eredendõen ne lenne meg benne. Mi segítünk beteljesülni valamit, ámbár egyáltalán nem tudjuk, hogy mit. Új kérdésekre van szükségünk. Kérdezni a legnehezebb. A természet értelmes kérdésekre értelmes válaszokat ad. Ez a bizonyosság minden tudomány, bármiféle gondolkodás egyetlen biztos reménysége. Ám ki kérdez és ki válaszol? Miért hozta létre a világ a kíváncsiságot? Nehéz elhinni, hogy a kvarkok tulajdonságainak megismerése valamilyen evolúciós elõnnyel járna. Ha ez így lenne, akkor – szövetségben és vállvetve – már régen együtt dolgoznánk a laboratóriumokban, vagy a mûtermekben a tevékkel és a tyúkokkal és egymás hangversenyeire járnánk.22 Esetleg kultúrháborút vívnánk éppen a termeszekkel. Hát nem érdekes, hogy még sincs így?

22 Tudniillik valószínûleg nem értenénk egymás gondolkozását, tehát egymás beszédét sem (lásd: Wittgenstein), de nehéz azt állítani, hogy a zene nyelve és a zenei gondolkodás rovarnál, madárnál, embernél lényegesen különbözik. Erre a kérdésre tudunk némi bizonytalan választ adni. „AZ 5. SOR: ZENE” címû fejezetben. Talán érdekes eredményekre vezetne, ha e tanulmány nézõpontjából a zenét alaposabban is szemügyre vennénk valamikor.

TÁNCSICS ZSURNÁL

v


Varga István

Ahonnan minden-minden eredeztethetõ Az 1975-ben ballagó IV. D. osztályában ott meneteltem én is. Talán még könnyeztem is, mert úgy éreztem: életem legszebb négy esztendeje immár örökre véget ért. Utólag megállapíthatom: igazam volt. Ennek ellenére, hogy elvégeztem a Kaposvári Tanítóképzõ Fõiskolát, valamint az ELTE Bölcsészettudományi Karát, voltam újságíró a mostani szemmel egészen színvonalas Somogyi Néplapnál, alapító fõszerkesztõje voltam a rendszerváltásnak nevezett folyamatok elindulásakor a Somogyország címû hetilapnak, aztán a Kapos Televízió fõszerkesztõje lettem, sõt jelen sorok írásakor a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetõhelyettesi posztját is betöltöm, megjelent írásaimból két kötet, mindezek mégsem feledtetik velem a táncsicsos éveket, ahonnan minden – minden eredeztethetõ: irodalmi önképzõkör, Ohne Geuvara, beívelt labdák, Angela Davis, Fischer-Szpaszkij, Maráczi-féle szám, banánszoknya, és persze jó sok pattanás, B. Major Piroska néni ateista szakköre, Kiss Laci átlépõs csele, ilyenek. Lám, hálás vagyok; almám, materem.

Piros salak Sorsdöntõ mérkõzés következett, már mezben ültünk az öltözõben, terjengett rendesen a gerozánszag, és akkor Hász tanár úr azt mondta: – A mérkõzésre a Rákóczi vezetõsége nem engedélyezte, hogy a füves pályán játszunk. Ezért a meccs a salakos edzõpályán lesz. Édes gyerekeim! A salak színe fekete. De azt szeretném, hogy a mérkõzés végére piros legyen. A maguk vérétõl. Ezt az utolsó mondatot – nyilván a nagyobb hatás, valamint a szemléletesség kedvéért – üvöltötte már, nehogy illúzióink legyenek arra vonatkozólag, milyen hangnem uralkodik majd az öltözõben, ha netán mégis vereséggel jönnénk le a pályáról. Egyébként vereségre akkor ott senki nem gondolt, ez csak most nekem jut eszembe, így csaknem negyedszázad múltán. Ilyenkor ugyanis az ember már végiggondol mindenféle lehetséges verziókat, és az is eszébe ötlik: istenem, hát ki is kaphattunk volna. De nem. Volt persze, amikor szép csendesként kikaptunk három góllal idegenben, csak a visszavágóban bízhattunk. Gimnáziumi csapatról van szó, vártuk ott, egy külön tanteremben, hogy most akkor mi lesz. Ráadásul már pénzünknél voltunk, hiszen a csapat tagjait felmentés illette a sorsdöntõ mérkõzés napjára, ugrott

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

a megannyi dolgozat, ennek örültünk mindannyian. A tárgyilagossághoz tartozik: volt néhány nem kitûnõ tanuló a kezdõ tizenegyben. És akkor Hász tanár úr azt mondta: – Édes gyerekeim! A múltkori mérkõzést követõen három éjjel nem aludtam. Azon gondolkodtam, hogyan is tudnánk ma gyõzni. Megérte a virrasztás, mert megvan a taktika. Itt hátradõltünk a székben, felsóhajtottunk, talán még egymásra is néztünk, bólintva: jaj, de jó, megvan a taktika, innen már nem lehet hibázni. A taktika csakugyan bevált, igaz elõtte három-négy órán át táblára kellet rajzolni, ugyanazokat az elemeket tartalmazta, amiket mi gyakoroltunk edzésen, csak itt-ott volt benne egy trükk még, ilyenolyan fölfutások, mélyrõl indulások, súlypontáthelyezések, egyebek. A szót nem szaporítom, négy góllal gyõztünk. Egyszer az egyik szurkoló, ki mellékállásban apa is volt, rákiabált a középpályásra, tulajdon fiára, hogy: „Józsi, kapura!” És akkor Hász tanár úr is rákiáltott, hogy „Édes gyerekem, ki oldalra!” A szurkoló pedig ráförmedt Hász tanár úrra, és azt mondta: a gyereknek én parancsolok. És akkor Hász tanár úr följebb húzta a sapkáját, és félvállról, de jól hallhatóan azt mondta: otthon biztosan. Mi pedig, reménykedõ cserék, akik mindezt hallottuk, megértettük, hogy


a futball a világ legkomolyabb dolga, abba nem lehet csak úgy belebeszélni, még szülõnek sem. Hiszen még az iskola igazgatója is csak lopva kérdezhette meg tõlünk a menzán, hogy akkor most ki is lesz szerdán a balhátvéd, ha a Küher bemegy középre, merthogy ott egy hely megárvult. Egyszer meg, néhány évvel késõbb – milyen kegyetlen az élet – a tanár úr ott ült az ellenfél kispadján. Úgy nézett rám, mintha soha nem látott volna. Pedig akkor én ott elõször voltam abban a mélyvízben: a felnõtt csapatban, onnan datálódik minden, és éppen õ ül ott a kispadon. És nem szól, és nem köszön vissza, csak csend és hó és halál. Én meg nem a mi edzõnk utasítása szerint játszom, hanem a tanár úr hajdani tanításait követem. Megelõzés, helyezkedés, becsúszás csak végsõ esetben. Amúgy sallangmentesen mindig, mégis elegánsan. Így telik el a félidõ. A szünet végén ott állok egy citrommal a pálya közepén, és akkor Hász tanár úr, ahogy lefelé megy az övéitõl, mellékesen, félvállról odaszól nekem: „Édes gyerekem, jól fogta az Izsákot. A második félidõre kiviszem balra, hadd keverjen ott, maga meg játsszon tovább nyugodtan középen.” Én meg úgy éreztem, nincs az a fekete salak, amit pirosra ne színeznék, ha az eredmény éppen ezt kívánja.

199

PETE MÁRTON 1875. szeptember 25-én született Hetesen. Édesapja Pete Lajos uradalmi tiszttartó, édesanyja nemes Fogyay Anna. Mindkettejük vallása római katolikus. Iskoláit Kaposváron és Budapesten végezte. A fõvárosban jogtudományi és ügyvédi oklevelet szerzett. Oklevele birtokában Kaposváron ügyvédi irodát nyitott. A közéletben élénk tevékenységet fejtett ki, s több ünnepélynek is jeles szónoka volt. Újságírói tevékenysége alatt Kaposváron a Kaposvár címû lapot szerkesztette, utóbb a Budapesten megjelenõ Magyarországnak lett fõmunkatársa, s ellenzéki újságíróként ott is jelentõs szerepet játszott a politikai életben. 1918-ban Károlyi Mihály forradalmi kormányában kezdetben miniszteri tanácsosként, késõbb honvédelmi államtitkárként mûködött. 1922-tõl ismét Budapesten ügyvédkedett. Irodalommal kaposvári ténykedése idején kezdett mélyebben foglalkozni. A Roboz István által alakított, de rövidesen megszûnt Berzsenyi Irodalmi Társaságnak volt két évig titkára. Költeményeket, fõképpen dalokat írt a Somogyba, az Ország-Világba, a Magyarországba. Marita címû verseskötetét Budapesten adták ki, 1895-ben. Dalai közül a legismertebbek a Páros csillag az ég alján..., a Betyár legény kemény vasba..., a Nem való a bokréta törött süveg mellé... és a Ne sírj, ne sírj szép menyasszony... kezdetûek. Dalait testvérbátyja, Pete Lajos zenésítette meg, akit édesapja vezetett be a zenébe, s zongorajátékát annyira tökélyre vitte, hogy mûvészi játékával számos hangversenyen óriási sikert aratott. Irányzata a magyar cigányos játék volt. A testvérpár munkáinak jelentõs része Pete-nóták címen került kiadásra Budapesten, Rózsavölgyinél.

Visy Imre 1852. december 26-án született Nagyatádon. Édesapja doktor Visy Pál orvos, aki késõbb megyei fõorvos lett, anyja Németh Mária volt. Iskoláit Kaposvárott, Nagyszombatban, Pécsen és Pesten végezte. A fõvárosban egy ideig tanárként dolgozott, majd hírlapírásba kezdett, s ez a politikai pályára terelte. Jogász korában megalakította a Tudomány és a Mûegyetemi olvasókört. 1869-ben a Reform címû politikai napilaphoz szegõdött korrektornak. Irodalmi munkásságát már 1868-ban kezdte. Itt a Reformban, a Pesti Naplóban, a Honban, Az Üstökösben. 1871-tõl a Hon belsõ munkatársa volt.

200

A hont 1863-ban alapították, szerkesztõje és 1968-ig kiadója Jókai Mór volt. Tisza Kálmán pártjának irányvonalát követte, s kezdetben gazdasági és kereskedelmi orientációjú lapként mûködött. A kiegyezés elõestéjén politikai cikkeinek száma egyre növekedett, s a kiegyezési vitában a korszak legkedveltebb politikai napilapjává vált. 1867-ben a legtöbb – 4078 – elõfizetõvel rendelkezett. Visy Imre az „Apróságok” rovatot vezette, s a kiegyezés után a következetesen liberális lap politikai vezércikkeinek szerzõi közé tartozott. (E cikkek általában a parlamenti tárgyalásokat, illetve az Ausztriával közös ügyekrõl folytatott vitákat kommentálták.) Visy Imre az országgyûlés munkáját nem a hírlapírók karzatáról figyelte, hanem a képviselõk soraiból. 1884-ben az abrudbányai kerület képviselõjévé választotta, 1887-tõl a budapestjózsefvárosi kerületet képviselte. Képviselõként a fõváros törvényhatósági életében is élénk tevékenységet fejtett ki. Munkássága során szerkesztette a Magyar Népvilágot, a Nagy Tükör évlapot és a Nemzetet is. Költeményei megjelentek a Honban, az Üstökösben, az Ellenõrben, a Nemzetben. Mûködésének legfontosabb szakasza a Nemzetnél eltöltött évekre tehetõ. Ez a szabadelvû napilap 1882. szeptember 1-jén indult az Athenaeum kiadásában. A fõszerkesztõ Jókai volt, a felelõs szerkesztõ Láng Lajos. Jókai Visy Imrét és néhány társát a Hon gárdájából hozta magával, és több kiváló cikkírót az Ellenõrbõl is. 1883. elején az egyetemi tanárrá kinevezett Láng Lajostól helyettese, Visy Imre vette át a szerkesztést, aki példátlan szorgalommal, állandó éjjeli munkával végezte a terjedelmes lap szerkesztését, amely reggel másfél, este fél íven jelent meg. Még ebben az évben módosított a terjedelmi viszonyokon: az öt órakor megjelentetett esti kiadás terjedelmét egy ívre emelték: itt közölvén a teljes országgyûlési anyagot, a törvényszéki tudósításokat és a bécsi reggeli lapok anyagát, s az utolsó oldalon a gazdasági rovatot. A reggeli lap terjedelme ugyanakkor egy ívre csökkent. A reggeli szám a vezércikk után a „ belföld” anyagát hozta (elsõsorban az országgyûlési anyagok feldolgozását), azután „Ausztriáról”, majd a „Külföldrõl” számolt be. Ezután az úgynevezett „mínuszos” hírek következtek, rövid, névelõ nélküli címekkel. (Pl. – Jubiláló Casino, Hûtlen gyász stb.) Az állandó rovatok sorát az „egyesületek, társulatok” tudósításai zárták. Hogy versenytársaival lépést tartson, számos napi információt is közölt: a magyar és az európai városok meteorológi-

TÁNCSICS ZSURNÁL

v

ai jelentéseit, az idegenek névjegyzékeit, a vízállást, a színházi mûsort: kivonatot adtak a hivatalos lapból. A Nemzet arra vállalkozott, hogy szabadelvû irányban „egy komoly, a sensatiot nem hajhászó, a nemzeti élet valódi szükségeinek kielégítésére törekvõ nagy lap feladatait” lássa el. A lap teljes terjedelmében közölte a tiszaeszlári per tárgyalásának anyagát. A cikkírók úgy látták, hogy a liberalizmus válságban van egész Európában, de azt csak idõleges jelenségnek tartották. Kormánypárti lapként teljesen elégedett volt a kormány mûködésével. Tisza Kálmán tízéves miniszterelnökségének eredményeit magasztaló cikkekben méltatták. Úgy gondolták, magától értetõdik, hogy „támogatjuk azon államférfi kormányát, ki már közel tíz éve, nehéz körülmények közt vezeti az ország ügyeit.” Ez a politika azonban nem volt alkalmas arra, hogy a nemzetnek híveket, olvasótábort szerezzen. Érdekes, hogy a külpolitikai tárgyú cikkekben taktikájuk arra irányult, hogy Magyarországot, mint Európa nyugodt, alkotmányos szigetét tüntessék fel, kihangsúlyozván a kormány állandóságát. Mivel a lap vezetése nem változtatott a lap formátumán, ez is nagyban hozzájárult elõfizetõinek fokozatos elvesztéséhez. Visy Imre sokat tett az újságíró társadalomért avval, hogy létrehozta a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetét, melynek elõbb titkára, utóbb alelnöke volt. 1875-ben feleségül vette Gábor Irmát, a Nemzeti Színház fiatal mûvésznõjét, aki két leánnyal ajándékozta meg. 1989. december 24-én, Budapesten halt meg.

WALLINGER ENDRE 1931 – 1998

1931-ben született Aradon. Egyetemi tanulmányait Szegeden folytatta, a diploma megszerzése után Mohácson és Sásdon tanított. Ezután a sajtó területén dolgozott. Több, mint 10 éven át a Somogyi Néplap munkatársa, majd a kulturális rovat fõmunkatársa. Szenvedélye a munkája, a színház, a zene és az irodalom volt. Kaposvárról Pécsre, a Dunántúli Naplóhoz került, ahol a kulturális rovatot vezette. 1990-tõl A helyzet címû hetilap munkatársa nyugdíjba vonulásáig. A Somogyi Hírlap megalakulása után – már nyugdíjasként – rövid ideig rendszeresen dolgozott a lapnak.



TÁNCSICS MÉRNÖK AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

2000 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett mérnökök

KÖSZÖNTÕ Megható és felemelõ érzés volt, ahogy az Alma Mater hívó szavára egykori diákjaink siettek a mérnökök találkozójának megszervezésére, valamint a Táncsics Mérnök kiadvány összeállítására. Köszönjük nekik! A nyolcadik alkalommal összehívott találkozó bizonyítja az iskolához való kötõdés erejét, a gimnázium iránti tiszteletet. Éljen soká az Alma Mater, és fejtse ki áldásos tevékenységét a jövõ értelmiségének – köztük mérnökeinek – nevelésében! Isten hozta a mérnököket itthon! Kaposvár, 2000. február 22.

Mihályfalvi László igazgató

202

TÁNCSICS mérnök

v


Mottó: „Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, amilyenné lennie kell, akkor azzá tesszük, amivé lehetne.” Goethe

Elõszó A magyar LAORUSSE enciklopédia 2. kötete a következõképpen értelmezi a mérnököt: „Mûszaki egyetemen, fõiskolán oklevelet szerzett szakember”. A mérnök szó a magyar nyelvben nyilván a mér ige fõnevesített alakja. Hazánkban 1834 óta mérnök a mérnök, de ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna korábban is, akik hidakat építettek, házakat terveztek, folyókat szabályoztak. Mérnöki munkát az ókortól kezdve végeztek; a világ csodái közül több nem készült volna el a mérnökök nélkül. Piramist, csatornákat, öntözõmûveket, kövezett utakat, amfiteátrumokat, katedrálisokat építettek, amelyek közül többet napjainkban is megcsodálhatunk. Az ókorban készült alkotások a ma embereit is elbûvölik. A mai kor mérnöke a gyakorlat embere, aki a tények világában él, érti a civilizáció idõszerû problémáit és azon fáradozik, hogy azokat megoldja. Azon töri a fejét, hogyan lehet valamit jobban csinálni. Alkotó tevékenységet hoz létre; vagy újszerû rendszereket vagy a régi módszert új, fantáziadús módon használja fel. Korunk mérnökére nem érvényes valami általános megfogalmazás. Tudós és feltaláló, technikus és ugyanakkor könyvelõ is, és mindig egy szûk szakterület specialistája. A mérnök az alkotó emberek sorába tartozik, ám személye gyakran a háttérben marad. Munkája során gyakran személytelenné válik, sokszor csapatban dolgozik. Ha hozzáértését elismerik, a mûködésével rányomja bélyegét a szakma fejlõdésére, de közremûködésének az eredményét nem feltétlenül az Õ nevével jelzik. A mérnököt és munkáját a tehetsége, mûveltsége, a gondolatok kifejezõképessége fémjelzi. E tulajdonságok kialakítását a család, az iskola alapvetõen befolyásolja. Az Alma Mater jótékony hatása sokakat hozzásegített a mérnöki gondolkodás kialakításához, és megfelelõ alapot és kedvet biztosított a további ismeretek szerzéséhez. Iskolánk, a Somssich-Táncsics Gimnázium a széles látókört biztosító ismeretek nyújtásával sokakat hozzásegített az alkotó gondolkodás kialakításához, és megerõsítette a hitet a további ismeretek szerzéséhez. Sok kiváló, neves és még több hasznos, de kevésbé ismert alkotóelme indult ebbõl az iskolából, és végzi felelõsségteljes munkáját az emberiség boldogulása érdekében. Köszönet az Alma Maternak! Sebestény Gyula okl. villamosmérnök

TÁNCSICS MÉRNÖK

v


Varga József okl. gépészmérnök

203

Egy kiváló somogyi tudós

Haracsi Lajos Kevesen tudják, hogy iskolánk tanulója volt Haracsi Lajos, a késõbbi tudós erdészprofesszor. Bizonyára puritán, szerény egyénisége is oka, hogy a szûk szakmai körön kívül kevesen tudnak róla. Akik ismerték, teljesen természetesnek vették, hogy a professzor úr minden „önreklám” nélkül, csendben tette a dolgát. Haracsi Lajos 1898. április 9-én született, Toponáron. Apja erdõõr, nagyapja, dédapja, ükapja erdész volt. Gyermekéveit a kardosfai erdészházban töltötte. A Kaposvári Állami Fõgimnáziumban, a Táncsics Gimnázium elõdjében érettségizett 1919-ben, majd a Soproni Bánya és Erdõmérnöki Fõiskolán szerzett erdõmérnöki diplomát. Doktori disszertációját 1937ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen – summa cum laude minõsítéssel – védte meg. 1943-ban magántanári képesítést szerzett a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdõmérnöki Karán. Friss diplomásként három évig tanársegéd volt Sopronban, majd mint segéd-erdõmérnök – rövid miskolci kitérõ után –, visszatért szülõföldjére, ahol erdõmûveléssel foglalkozott. 1937-tõl újabb soproni évek következtek. Az Erdészeti Kutató Intézetnél erdõmûvelési kísérleteket folytatott, egyidejûleg a Tanulmányi Erdõgazdaságot is vezette. 1948-tól három évig Kaposváron volt erdõigazgató, majd vezérigazgató. 1951-ben újra – immár végleg –Sopron következett. Megbízták az egyetem erdõvédelmi tanszékének vezetésével, amit 1968-as nyugdíjazásáig látott el. Közben három évig az önállósult Erdõmérnöki Fõiskola elsõ igazgatója, az egyetemmé válás után pedig igazgatóhelyettes, illetve, dékán is volt. 1978-ban hunyt el. A soproni evangélikus temetõben lévõ sírjára a mai erdõmérnök hallgatók minden évben, halála évfordulóján elhelyezik a megemlékezés koszorúját. Az Országos Erdészeti Egyesületnek 1926-tól volt tagja. Aktív munká204

jával sok kiváló kollégáját tudta maga mellé állítani, akikkel több szakmai, természetvédelmi kérdést vitattak meg. Ilyen volt például a somogyi homokvidék erdõsítési problémái, valamint a zselici ezüsthárs és az erdeifenyõ jelentõsége. Kaposvári mûködése során választották meg az Országos Erdészeti Egyesület elnökévé, mely tisztséget két cikluson keresztül töltötte be. Kutatás, oktatás Pályája kezdetén több beosztásban is gyakorló erdõmérnökként dolgozott, ám munkássága nagyobb részét az oktatás és kutatás területén fejtette ki. Igazi polihisztor volt. A mikroszkopikus gombák világától az erdõtársulások rendszerén át, a zoológia legkülönbözõbb ágaival foglalkozott. Legjelentõsebb munkaterülete a levéltetvek biológiája, mely a doktori dolgozatának is témája volt. Korszakalkotóan útmutató volt az a megállapítása, hogy a levéltetvek megtelepedésére nem minden növény hajlamos egyformán. Fõként az õshonos, eredeti termõhelyén élõk között vannak ellenálló változatok. Ez a felismerés adta a levéltetvek elleni védekezés alapvetõ feltételeit, vagyis alaposan meg kell ismerni a károkozó biológiáját. Leírta például, hogy az élõsködõ és a növény kölcsönhatása alapján dõl el, hogy a nyárfa levélnyelén elõforduló kétféle gubacs közül melyik jelenik meg. Két, egészen eltérõ szerkezetrõl van szó, noha mindkettõt az állat teljesen egyenlõ formájú szipókájának a szúrása okozza. Bizonyos tehát, hogy a levéltetvek nyálában a fajra jellemzõ specifikus anyagok vannak, melyeknek a gubacsok morfogenetikai meghatározásában döntõ befolyásuk van. A parazita és a növény kapcsolatát imponáló lényeglátással, rendkívül gazdag irodalmi áttekintéssel tárgyalja. Haracsi Lajos könyveiben a mellékletek, a fényképek, mikroTÁNCSICS mérnök

v

szkópiai rajzok ma is kivívhatják a szakma és a laikusok elismerését. Perfekt preparációs technikája, a mai, korszerûbb eszközöket használó utódokat is csodálatra készteti. Megállapításai a tudomány minden szempontból robbanásszerû fejlõdése ellenére ma sem veszítettek igazságtartalmukból, és számottevõen járultak hozzá a fejlõdéshez. Lételeme volt a tanítás. Szuggesztív erõvel fordította tanítványai figyelmét a korszerû, új ismeretek, a hagyományos erdõszeretet, és a mindenkor szükséges erdész hivatástudat irányába. Mint embert puritán egyszerûség, közvetlenség jellemezte, amit munkatársai és hallgatói szeretettel háláltak meg. A haza számára Somogy volt Mindig büszkén hangoztatta somogyi gyökereit, és örömmel fogadta azokat a somogyiakat, akik Sopronban meglátogatták. Maga mutatta be nekik az egyetemet, a botanikus kertet. Tanítványait gyakran hozta „haza”, Somogyba, tanulmányútra, bemutatni nekik az itteni szép erdõket. Az erdõben tartott „elõadásai” eseményszámba mentek. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték. Erdészet Kiváló Dolgozója, Munka Érdemrend Arany


Dr. Haracsi Lajos, Németh Vilmos erdõgazdasági igazgató (balról) és Dr. Gál János erdészeti egyetemi rektor (jobbról) társaságában

fokozata, tiszteletbeli doktori cím, Egyetemi Aranydiploma, és 1966-

ban a „Bedõ Albert Díj”. Tisztelõi, a SEFAG RT által rendezett 1993-as

Erdészeti Vándorgyûlés alkalmából emléktáblát avattak Kardosfán a gyermekkor és a késõbbi munkálkodás helyszínén, a szeretett ezüsthársas bükkösök közelében. A tudós erdõmérnök emlékét Somogyban, a szülõföldön, és Sopronban egyaránt ápolják. Születésének 100. évfordulójáról a somogyi erdészek, egykori tanítványai, ünnepi mûsorral, és a kardosfai emléktábla megkoszorúzásával emlékeztek meg. A mûsorban Csúz Lívia és Vogl Márk, egykori gimnáziumának mai tanulói is felléptek. A Soproni Egyetem tudományos emlékülésen méltatta a kiváló tudós munkásságát, és az Erdésznagyjaink Arcképcsarnoka könyvsorozat 5. könyvét Haracsi professzorról jelentették meg. Detrich Miklós

Dr. TAKY FERENC

gépészmérnök, címzetes egyetemi tanár, a mûszaki tudomány kandidátusa Kaposváron, az akkori villanytelepen – ma az áramszolgáltató üzemvezetõségének épülete a Noszlopy utcában – született 1905. március 5-én egy villanyszerelõ mester fiaként. Iskoláit Kaposváron végezte, 1923-ban az állami fõgimnáziumban „prae-clarus maturus” lett, ahogy önéletrajzában írta. Ugyanebben az évben a Budapesti Mûegyetem Gépészmérnöki Karára iratkozott be, ahol 1927-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett és díjtalan tanársegéd lett a Mûszaki Mechanika Tanszéken. A megélhetéshez állást vállalt Paulay László mûszaki és elektrotechnikai vállalatánál, ahol az édesapjától tanult villanyszerelési munkában való jártassága igen nagy elõnyére vált. E tudás ismeretében vették fel 1929-ben a Budapesti Fõvárosi Elektromos Mûveihez, ahol elõször a kábelosztályon hálózatépítési és alállomás-berendezési munkákkal foglalkozott, majd a Szervezési és Ellenõrzési osztályon a villamosenergia-szolgáltatás minden ágában gyakorlatot szerzett, végül, négy évig TÁNCSICS MÉRNÖK

v

mint fõmérnök, a Próbaterem helyettes vezetõje volt. Ebben az idõben írta „A lakóház villamos berendezése” címû, a tervezõk és kivitelezõk részére készített szakmai leírást, 1943-ban. A technológiai utasítás mellett érdekessége a szabályzatnak, hogy felhívja a tervezõk figyelmét arra, hogy lakóházak villamos berendezésének tervezése során nemcsak a pillanatnyi szükségletre, hanem a várható fejlõdésre is gondolni kell, mert az utólag készített villamos berendezések falbontással és egyéb nehezen végezhetõ munkával kapcsolatosak. Kifejti azt a véleményét, hogy az építésznek nagyon megkönnyíti munkáját, ha a villamos-berendezést is szakemberrel tervezteti. Ez akkor, amikor még villamosmérnök-képzés nem volt, egy újszerû gondolkodást jelentett. 1945 októberében meghívást kapott a Budapesti Mûszaki Egyetem Villa-mosmûvek és Villamos Vasutak tanszékén megürült adjunktusi állásra, amit elfogadott. 1948-ban intézeti tanárrá nevezték ki, majd 1951-ben docens lett és


megbízást kapott a Gépészmérnöki Kar Elektrotechnikai Tanszékének megszervezésére és vezetésére. Ebbõl a tanszékbõl alakult ki késõbb a Villamosmérnöki Kar. 1952-ben tanszékvezetõ egyetemi tanári és dékánhelyettesi kinevezést kapott. A gépészmérnök hallgatók oktatásán túl, meghívottként ellátta a Vegyész-, Építész-, és Mérnöki Kar hallgatóinak elektrotechnikai oktatását is. Mint kiváló szakember, rendkívül jó elõadó, mélységesen humánus és közvetlen ember – ahogy ezt egyik kortársa írta róla –, rövid idõ alatt az egész Egyetem 205

egyik legnépszerûbb oktatója lett, mind a hallgatók, mind az egyetemi oktatói kar szemében. Ennek volt a következménye, hogy az 1956. október 23-át követõen megtartott oktatói nagygyûlés egyhangúan megválasztotta az Egyetemi Forradalmi Bizottság Elnökének. E funkciójában humánus magatartásával és helytállásával, emberi szuggesztivitásával mindig csak a nemesre és jóra buzdította az oktatókat és a hallgatókat. Ennek a magatartásának is köszönhetõ, hogy az Egyetem területén nem következett be akkor semmiféle komoly attrocitás. Emberi kiállásának az lett a következménye, hogy 1957 nyarán fegyelmi eljárást folytattak le ellene, és megállapították, hogy tevékenysége erõsen mérséklõ hatású volt, mégis írásbeli megrovást kapott, tanszéke vezetésére azonban továbbra is megbízták. Ez a megbízás nem tartott sokáig, mert 1957 decemberében „népgazdasági érdekbõl” – az akkori kor szokásának megfelelõen – áthelyezték az Erõmûtervezõ Vállalathoz szakértõnek. E minõségben nem sokáig dolgozott, mert a Szakszervezetek Országos Tanácsa kikérte és 1958 januárjától a Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet szakértõje lett, ahol 1960-ban megbízták az Elektromos Osztály vezetésével. Emellett a Munkavédelem címû folyóirat szerkesztõbizottságának is tagja lett. A munkavédelmi szakmérnök

és szaktechnikus képzésben is részt vett mint a SZOT Felsõfokú Munkavédelmi Tanfolyam Villamos Tanszékének vezetõje. Egyetemi tanári múlttal a háta mögött szerzett 1964-ben munkavédelmi szakmérnöki oklevelet. Még ebben az évben áthelyezéssel átkerült a Veszprémi Vegyipari Egyetem Géptan Tanszékére, ahol mint docens a tanszék Elektrotechnika csoportját vezette és oktatta az elektrotechnikát és munkavédelmet. A „Dunai Vasmû érintésvédelme” címû doktori értekezése benyújtásával „summa cum laude” eredmén�nyel letett szigorlatával mûszaki doktorrá avatták, ugyanebben az évben „Nagyipari létesítmények érintésvédelme” címû kandidátusi értekezését a Tudományos Minõsítõ Bizottság elfogadta és a mûszaki tudományok kandidátusa tudományos fokozatot adományozta. Pályafutása alatt igen sokirányú és eredményes oktatási, tudományos, irodalmi és társadalmi tevékenységet fejtett ki. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek több cikluson keresztül társelnöke, majd választmányi tagja volt. A villamosipar szabványainak alkotásában 1930-óta mûködött közre, a Szabványügyi Hivatal kábelbizottsága elnökeként és több munkabizottsága tagjaként. Tizenhat éves egyetemi oktatói mûködése alatt az erõsáramú elektrotechnika tárgykörébe esõ több szaktárgyat

adott elõ a különbözõ mérnöki karok hallgatóinak. Úttörõ szerepet töltött be a villamos oktatás megszervezésében, a Gépészmérnöki Kar Elektrotechnika Tanszékének megszervezése oktatói munkásságának egyik legjelentõsebb állomása volt. Szakmai, tudományos tevékenysége elsõsorban az érintésvédelem, világítástechnika és a felvonók villamos berendezéseinek területére terjedt ki, amely területeken jelentõs eredményeket ért el. 1957-ben Lantos Mihály kollégájával közösen dolgozták ki az „Ionos vezérlésû indukciós gyújtókapcsolás kisfeszültségû gázkisüléses csövekhez” szabadalmukat. Szakirodalmi munkásságát 8 könyv, 12 egyetemi jegyzet és 13 szakcikk írása fémjelzi és társszerzõként még 3 könyv írásánál mûködött közre. Élete utolsó éveiben a Budapesti Elektromos Mûvek mûszaki tanácsadója, 1967-ben a Vegyi és Robbanástechnikai Kutató Laboratórium elektrotechnikai kutatócsoportjának vezetõje és tanácsadója. 1968-ban a Mûvelõdésügyi Minisztérium a címzetes egyetemi tanár címet adományozta részére és ugyanebben az évben meghalt. Nyughelye a budapesti Farkasréti temetõben van. A Budapesti Mûszaki Egyetem tanácsa 1991-ben rehabilitálta és az Egyetem épületében emléktáblát helyezett el tiszteletére. Sebestény Gyula

DR. SZMODITS TIBOR Ph. D. agrármérnök

Tõsgyökeres somogyi gazdatisztpedagógus családok sarjaként 1920ban Kisgyalánban született. A kaposvári Somssich Pál reálgimnáziumban a tanulmányokat befejezve 1938-ban érettségizett. A középiskolai évek sorsának meghatározói voltak. Igazgatóitól (Pongrácz Károly, Ercsei-Eicher Jakab), tanáraitól nemcsak gazdag tudást kapott, hanem õk személyi példájukkal magyarságra, hitre, becsületes helytállásra is nevelték. Osztályfõnökére, Vajda Jánosra különösen nagy szere206

tettel emlékszik, aki nem csak sógora, hanem keménykezû, kitûnõ pedagógus is volt. Elfogulatlanságát bizonyítja, hogy egy engedély nélküli, délutáni színházlátogatása miatt osztályfõnöki megrovásban részesítette. Pályaválasztás elõtt állva édesapja gazdatiszti, sógora pedig a pedagógus pályától óvta. A jó tanácsok ellenére a budapesti József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezõgazdasági szakára iratkozott be (1938-1942) és ott szerezte diplomáját, majd doktori TÁNCSICS mérnök

v


Felszólalás a Hegyitarka Tenyésztõk Világszervezetének Kongresszusán Bern, 1980 (a jobb oldalon Fritz Ha ri elnök)

címét. Pályáját Eszterházi Pál Tüske pusztai (Dombóvár mellett) gazdaságában hercegi uradalmi segédtisztként kezdte. Közben a katonaság, majd a földreform után már nõs emberként 1945-ben a kaposvári Téli Gazdasági Iskolában kapott tanári állást. Így lett agrárpedagógus! A kezdeti évekre, mint élete hõskorára emlékezik. A Cseri úti épületükben szovjet katonák állomásoztak. Juttatott ingatlanként Szarkavárt, az egykori Somssich-kastélyt, gazdasági épületeket és hozzá mintegy száz hektár szántót, szegényes eszközöket és állatállományt kapott az intézmény. Naponta járt ki a kaposvári Anna utcából és havonta egyhetes ügyeletre. A kastély és a park akkor még politikai internálótábor volt, így az oktatás megkezdésérõl – helység hiányában –, szó sem lehetett. Esténként, hétvégeken járták a falvakat, szakelõadásokkal, gyakorlati bemutatókkal segítve a régi és új gazdákat. „Mezítlábas apostoloknak” érezték magukat; az igehirdetésért fizetségük a jó szó és a kiérdemelt megbecsülés volt. 1946ban örömmel vették át az elrekvirált cseri úti gazdasági iskolát, amit a szó szoros értelmében kétkezi munkával úgy hoztak rendbe, hogy õsszel már két évfolyam, zömmel bentlakó diákot fogadhattak. Igazgatója és ő óránkénti osztálycserével elméletet oktattak, míg harmadik tanártársuk a szarkavári tangazdaságot és a gyakorlatot vezette. Téli idõszakban a megközelíthetõ falvakban ezüstkaTÁNCSICS MÉRNÖK

v

lászos gazdatanfolyamokat szerveztek, nyáron pedig – a rendtartásnak megfelelõen – tanulólátogatás volt, esténként, a felnõtteknek, helyi szakelõadásokkal. Késõbb a tanári kar bõvült, megkezdõdött a mezõgazdasági középiskolai oktatás is a Kossuth tér 2. szám alatt, a „Haza kis polgárainak” épült, ódon, egykori polgári iskolában. Gazdasági tanári pályájának további állomásai: – 1949/1950 Pápa, Mezõgazdasági Gimnázium, ahol igazgatóhelyettes – 1950/1955 Budapest, Állattenyésztési és Állategészségügyi Technikum, ahol igazgató – 1955/1959 Gödöllõ, Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszék, ahol adjunktus. Oktatói pályája itt megszakadt, mert Horn Artúrhoz – akit koholt politikai vádak alapján eltávolítottak, majd rehabilitáltak – tanszékvezetõjéhez, a nemzetközileg elismert akadémikushoz, tudóshoz szakmai és baráti kapcsolatok fûzték. Rövid ideig, 1960-ban kutatóként, majd 1961-tõl a Földmûvelésügyi minisztérium, majd a jogutód minisztériumokban szarvasmarhatenyésztési ágazati felelõsként fõelõadó, majd miniszteri tanácsosként dolgozott 1976. december 15-ig, amikor saját kérésére nyugdíjba vonult. Szakmai tevékenységét továbbfolytatta az Állami Gazdaságok Országos Központjában, a kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetemen, a


gödöllõi Biotechnikai Kutatási Központban, majd 1988/1996 években a gödöllõi Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Intézetének szaktanácsadója volt. Fõhivatásának mindig a szakoktatást tekintette, fõleg, a szarvasmarha-tenyésztés területén, alsó-, közép-, és felsõ fokon, posztgraduális szinten. Szakirodalmi munkásságát másfélszáz publikáció (tan- és kézikönyv, tudományos és népszerûsítõ cikk, szerkesztés és lektorálás) tanúsítja. Minisztériumi szolgálata idején különbözõ szintû elõterjesztés, koncepció, tanulmány, jogszabály készítése volt a feladata. Több nemzetközi (egykori KGST, FAO, Európa- és Világ Tenyésztõ Szövetség stb.) szervezetekben képviselte hazánkat. A Magyar Agrártudományi Egyesület keretében az Állattenyésztési Professzorok klubjának, valamint, a Szavasmarhatenyésztési Szakosztálynak titkári, késõbb elnöki teendõit látta el. Büszkén emlékszik vissza arra, hogy néhai Guba Sándor, a kaposvári Mezõgazdasági Fõiskola megalakulását követõen az „Állattenyésztési Tanszék vezetõje” ranggal tisztelte meg. Élete egyik jelentõs, alkotó késõbbi idõszaka pedig az volt, amikor megbízást kapott, hogy az Egyetem állattenyésztési szakkönyvei, jegyzetei egységes szerkezetben jelenjenek meg. Nagyszerû barátjára mindig hálával emlékezik! – „Sic transit gloria mundi!” Két gyermeke volt; fia – aki állatorvos volt – korai halálát nem sokkal felesége is követte. Ma nyugdíjasként Tóalmáson egyedül él. Ott két társadalmi egyesület alapítását segítette (Feldafin Barátai és Tóalmási Kolping Család). Most is igyekszik segíteni a hozzá fordulóknak ügyes-bajos dolgaik elintézésében. Sok öröme van családjában, gyermekében, hat felnõtt unokájában és hét dédunokájában. Nyolcvan éves korában azt kívánja, amire szeretett „alma-mater”-ja tanította, hogy elmondhassa: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam“ (Pál ap. 2. Tim. 4,7) Dr Szmodits Tibor Közzétette: Sebestény Gyula 207

Szerecz László okleveles gépészmérnök

Szerecz László okleveles gépészmérnök a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban, 1942-ben érettségizett. Ezt követõen Budapesten, a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult 1948-ig, még a diploma megszerzése elõtt a kaposvári cukorgyárban helyezkedett el. A fiatal mûszaki szakember a gyár majd minden területén dolgozott; volt tervezõ, mûszaki vezetõ, erõmû telepvezetõ, a gyár fõmérnöke. A különféle mûszaki beosztásokban alapvetõen megismerte a bonyolult technológiájú üzem minden apró részletét és a gyár meghatározó személyiségévé vált. Sokirányú tapasztalatát, elméleti felkészültségét továbbadta az általa társszerzõként írt két középiskolai és egy fõiskolai tankönyvben. A

gyár fejlesztésében végzett munkáját több tanulmányban is közreadta az iparágban dolgozó szakemberek számára. Az 1960-as évek közepére neve addigi munkája és a szakma iránti elkötelezettsége eredményeként a cukoriparban fogalommá lett. Szûkebb környezete, Kaposvár mindezt értékelve a város országgyûlési képviselõjeként küldte a parlamentbe. Ezen idõ alatt is tovább képezte magát és elvégezte a Budapesti Mûszaki Egyetem gazdaságmérnöki szakát. Az akkori politikai vezetés - általa hõn szeretett munkahelyérõl kiragadva – egy számára teljesen más jellegû gyár élére helyezte át, a Kaposvári Villamossági Gyár igazgatója lett, 1967-1974-ig. Ezt követõen 1985-ig a Somogy-Zala megyei Téglaipari Vállalat mûszaki

igazgatójaként dolgozott, 1986-ban történt nyugdíjazásáig. A közéletben is Kaposvár elismert polgáraként tevékenykedett a város sport- életének egyik aktív alakítója volt. 1999-ben-valamennyiünk örömére-aranydiplomás gépészmérnöki oklevelet vehetett át.

Dr. Böhönyey János Dr. Böhönyey János született 1925. augusztus 28-án Kaposváron. Elemi és gimnáziumi iskoláit Kaposváron végezte, majd 1949-ben a Budapesti Mûegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. 1950-ben megnõsül. Munkahelyei 1950-60-ig az IPARTERV-ben dolgozik mint tervezõ, majd szakosztályvezetõ. 1958-59-ben a Mesteriskola tanára. 1960-1977ig a Típustervezõ Intézetben osztályvezetõ, majd irodavezetõ, 1973-tól mint igazgató helyettes. A TTI-ben munkatársaival kidolgozza az építõipari tipizálás, méretkoordináció és sorozatgyártás metodikáját, majd több építési típust és rendszert, melyekkel több millió m2 volumen épült. 1963-ban megszerzi a gazdasági mérnöki oklevelet, 1964-ben a mûszaki doktorátust. 1964-65-ben Angliában ( P. Falco-ner and Partners irodában) 208

dolgozik, ahol a rendszermetodikában szerez gyakorlatot, 1975-ben pedig az USA- ban az építésiparosítást tanulmányozza, jelentése angolul és magyarul is megjelenik. 1977. decemberétõl az IPARTERV fõmérnöke, innen 1985ben megy nyugdíjba. BME-n az egyetemi oktatásba már 1951ben bekapcsolódott mint külsõ tanársegéd, a Lakóépületek és az Ipari Épületek Tanszékén. 1984-tõl a BME-n beindított angol nyelvû oktatás keretében épület szerkezeteket ad elõ. 1966-70 elõadó a Mérnöktovábbképzõ Intézetben is. 1978-ban az Építészmérnöki Kar címzetes egyetemi tanárrá választja. Szakmai tevékenysége Az IPARTERV-ben számos nagy beruházás tervezõje, ezek közt a Miskolci Fonodáért 1956-ban Ybldíjat kap. TÁNCSICS mérnök

v

1957-60 közt szervezõje az akcióprogramnak, mely lakások és berendezéseik kérdésével foglalkozik, s mely elindítja a beépített szekrények és konyhák, valamint a variálható mobilbútorok sorozatgyártását. Számos könyve, kiadványa (kb. 20) jelent meg. Köztük három angol nyelvû egyetemi jegyzet, valamint kb. 200 cikke, jelentése, nyomtatásban megjelent elõadása, stb.


1990-ben megkapja az Akadémiától az építéstudományok kandidátusa címet. A Magyar Építõmûvészek Szövetségének alapító tagja, 1956tól vezetõségi, majd elnökségi tag, 1957-59-ig Perczel Károllyal fõtitkár, 1968-ban a Külügyi Bizottság elnöke. 1973-tól 1982-ig a MÉSZ elnöke. 1994-ben az Építészkamara létrehozásának felgyorsítására és a MÉSZ újjászervezésére ismét elnökké választják. 1996-ban elfogadásra kerül a kamarai törvény, 1997. februárjában megalakul a Kamara és újjáalakul a Szövetség. Ennek érdekében az elnökségét 1997-ben megújítják.

1999-tõl a MÉSZ örökös tiszteletbeli elnöke. A MÉSZ képviseletében 1967-tõl vesz részt az UIA (Építészek Nemzetközi Szervezete) munkájában (lakás, ipari, majd építésiparosítási bizottságában), 1978-ban Mexikóban beválasztják az UIA Tanácsába. 1985-ben az UIA 2. régió elnökévé választják, ezt 1990-ig tölti be. 1972-tõl 1974-ig az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának Építész csoportjában képviselte Magyarországot. Ezekkel együtt több mint 200 esetben szerepelt nemzetközi rendezvényeken. Tagja és egyidõben vezetõségi tagja az ÉTE-nek.

Jelentõsebb kitüntetései 1956 1976 1981 1996 1998

Ybl-díj Munkaérdemrend arany fokozata Schinkel Érem arany fokozat A Kocsis Érem A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje 1999 Csonka Érem 1975 Az Amerikai, 1979 A Szlovák, 1983 A Szovjet, 1985 A Bolgár Építész Szövetség tiszteletbeli tagja. 1980-89-ig a Magyar Tudományos Akadémia Építészettudományi bizottságának tagja 1995 óta tagja az Exi-nek, a Nemzetközi Tudósklubnak.

Frey András villamosmérnök

1926-ban született Andocson, egy tanító család harmadik gyermekeként. A kaposvári Somssich Gimnáziumban érettségizett és 1943-ban a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának hallgatója lett és szerzett a „B” tagozaton villamosmérnöki oklevelet. Az Erõmû Tervezõ Vállalatnál kezdte pályafutását. Erõmûvek, transzfor-mátorállomások tervezésével foglalkozott az 50-es évek elején. 1956-ban több kortársával együtt az Egyesült Államokba ment. Frey Bandit a Westinghouse cég alkalmazta mint kezdõ mérnököt Pittsburghben, ahol kapcsoló-berendezések tervezésén dolgozott három évig. Akkoriban kezdõdött a számítógépek iparban való alkalmazása és kiemelték egy új mérnöki csoportba, ahol az erõmûvek automatizálása volt a feladat. Közben esténként a Carnegie Mellon Egyetem-re járt továbbképzésre, nappal pedig mint létesítményi fõmérnök irányította a digitalkomputerek alkalmazását több amerikai erõmûben. 1965-ben Olaszországban képviselte a Westinghouse céget egy évig. Közben több technikai cikket írt az IEEE és ISA mérnöki egyesületek számára. 1962-ben találkozott mostani feleségével, Pittsburghban. Doris, egy TÁNCSICS MÉRNÖK

v

német lány, Düsseldorf környékérõl. Mindketten mindig szerettek volna a tengerparthoz közel élni, ezért elhatározta, hogy állást keres valahol, a tenger mellett. Talán igaz is, hogy pályafutását a geografikus szempontok alakították. Két lehetõség közül – Boston vagy San Francisco – az elõbbit választották és Bandi a Honeyvell Information Systems munkatársa lett Boston közelében 1968-tól 1973-ig. Itt kezdõdött a nagy szakmai átalakulás: a „villamosmérnöki” szakról a „computer” szakra történõ átkapcsolás. De ez nagyon jól ment és Bandi egy „real time operating systems” szakértõ lett. A baj csak az volt, hogy Massachussettsben rengeteg hó esik. Ezt pedig nehéz elviselni, ezért melegebb vidékre kellett költözni. Így került San Diegoba, ahol nincs tél. A munka, sajnos, nem volt hosszú életû a General Atomic Vállalatnál, mert a közvélemény az atomerõmûvek ellen fordult. Az energiaszolgáltató vállalatok visszavonták megrendeléseiket. Freyék nem akarták San Diego környékét elhagyni, ezért Bandi más munka után nézett és a Digital Equipment munkatársa lett. Úgy mondják, hogy San Diego éghajlata a legjobb a világon, ezért Bandi és Doris elhatározták, hogy itt fognak


Az 56-os menekült Amerikában, 57-ben

letelepedni. Vettek egy kényelmes házat a tengertõl nem messze. Doris és leányuk, Stephanie beiratkoztak az egyetemre, ahol Doris a pénzügyi adminisztrációban, Stephanie pedig biokémiában szerzett oklevelet. 1979. végén kapott egy telefonhívást a Hughes Aircraft Company személyzeti osztályától. Egy kis tárgyalás után elhatározta, hogy munkahelyet vált és egy nagyobb felelõsségû beosztást vállal a honvédelmi ipar egyik neves vállalatánál, a Hughes Aircraft Company-nél. 10 felejthetetlen évet töltött Hughes-nál és szerencsésnek érzi magát, hogy úttörõ technológiák fejlesztésén dolgozhatott. 1990-ben nyugalomba vonult és a kaliforniai házában él feleségével. Közzétette: Sebestény Gyula 209

Szigetvári György 1926. október 29-én, Szigetváron születtem. Édesapám Istvándi község fõjegyzõje volt. Korai halála után 1933-ban Kaposvárra költöztünk. l936-tól 1944-ig tanultam az akkori Somssich-Pál Gimnáziumban. Érettségi után a József Nádor Mûszaki Egyetem építészmérnöki karán tanultam tovább és 1950. februárjában diplomáztam. 1950-ben kerültem a Somogy megyei Állami Építõipari Vállalathoz, melynek 1951-tõl 1957-ig fõmérnöke voltam. Az 1956-os forradalomkor-a vállalati munkástanács elnökévé választottak meg, ezért 1957-ben elbocsátottak. 1959-tõl a BARANYATERV igazgatója voltam Pécsen és 1961-tõ1 nyugdíjazásomig, 1986-ig igazgatója voltam a SOMOGYTERVnek, a Somogy megyei Tanácsi Tervezõ-Vállalatnak; huszonöt éven keresztül. Vezetésem alatt ez a mintegy 200 fõs tervezõ kolIektíva országosan is elismert intézmény lett, különösképpen a mûemlékvédelmi tevékenysége ért el még nemzetközi sikert is. (1983. München) Munkám során tagja, majd elnökségi tagja lettem a Magyar Építõmûvész Szövetségnek; nyolc éven át megyei tanácstagként is dolgoztam. Az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság elnökségébe is beválasztottak és 1971-1986 között elnöke voltam a Somogy megyei Mûemléki és Múzeumi Albizottságnak. Aktív tervezõként dolgozom a mai napig, legkedvesebb elkészült munkáimból említeném a Kálmán Imre cukrászda és a Borharapó épületeit Siófokon, Szigetvárott

210

a Széchenyi utcai lakóházakat, az újvárfalvai Noszlopy kúriát, a csombárdi kastély felújítását, a kaposvári Dorottya szálló teljes felújítását, társasházakat Kaposváron, az Anna, Berzsenyi, Szent Imre, Dózsa, Fõ és Damjanich utcákban. Számomra a legszebb és a legnemesebb feladatot jelentette a templomok, tervezése. Így készült el Somogyjádon a katolikus, Nyimben, Nagybajomban, Inkén, Drávaszabolcs-ban, Bolyban a református templom és ez évben elkészül a csurgói református Isten háza is terveim alapján. Megjelentek a Somogy építészeti emlékei (1000-1945), Építészet és építõipar Somogyban (1945-1975), Kaposvár mûemlékei, Mai séta a régi Kaposváron, Mirõl mesélnek az öregedõ kaposvári házak? címû könyveim és hamarosan elkészül a Kaposvár építészeti arculata címû kiadványom is. 1983-ban írtam meg a „Mi lesz veletek, somogyi falvak?” címû, nagy

TÁNCSICS mérnök

v

vihart kiváltó tanulmányomat. 1986-ban életmûvemért és a magyar mûemlékvédelemért kifejtett munkámért YBL MIKLÓS- díjban részesültem. Birtokosa vagyok a Somogy megyei Alkotói díjnak, a Magyar Mûemlékvédelemért, a Tegyünk többet Somogyért, a Pro urbe Kaposvár, a Pro urbe Marcali, a Pro urbe Szigetvár, a Magyar Építõmûvész emlékérem, az Építõipar Kiváló Dolgozója, a Magyar Munkaérdemrend kitüntetéseknek. Örökké büszke vagyok arra, hogy annak az iskolának lehettem tanulója, ahol végzett a nagyapám és két testvére, két nagybátyám, egyikük, Gosz-tonyi-Sándor neve az elsõ világháborús hõsi halottak közt olvasható; itt érettségizett az öcsém, a kislányom és a ma már ügyvéd unokám is. Hét generáció tagjaként, ma már aranydiplomás építészként örök köszönettel tartozom az Alma Maternek, hisz itt kaptam minden útravalót az élethez.


Dr. Sáringer Gyula A Zala megyei Magyarszerdahelyen születtem, 1928. december 2-án. 1929 tavaszán a Somogy megyei Nagybajomba költöztünk. Itt végeztem elemi iskoláimat. Öt elemit végeztem, utána vettek fel, 1939-ben, a kaposvári Somssich Pál Állami Reálgimnáziumba, ahol 1947-ben érettségiztem. Még abban az évben a Magyar Agrártudományi Egyetem Budapesti Osztályára nyertem felvételt. Három évet Budapesten, egy évet Gödöllõn jártam. Agrármérnöki diplomámat 1951-ben kaptam meg. 1945. január 28. és június 2-a között mint elhurcolt levente, a német hadseregben segédszolgálatosként teljesítettem szolgálatot, majd május 9-én orosz hadifogságba estem, ahonnét június 2-án tértem haza. Az elemi iskolában és a szülõi házban a magyar föld és nép szeretetére neveltek. Számomra teljesen természetes volt, hogy ha gimnáziumba akarok menni, akkor ez csak eminens bizonyítvánnyal válik lehetségessé. Bekerülve a gimnáziumba, büszkén mondhatom, hogy nem akármilyen tanáraim voltak. A tanári kar tagjai közül öt tanárom végzett, a ma annyit aposztrofált Eötvös-kollégiumban. Annak ellenére, hogy a gimnázium nevében benne volt, hogy reálgimnázium, mégis inkább a humán tárgyakra fektették a hangsúlyt. Alapos humánképzés után mégis a mezõgazdasági egyetemet válasz-

tottam. Ennek az volt az oka, hogy otthon 20 kat. hold javadalmi földön (kántorföld) gazdálkodott apám, és minden nyáron segíteni kellett a mezei munkákban, így nagyon közel kerülvén a természethez, megszerettem a mezõgazdaságot. Az egyetemen, már elsõéves koromtól fogva az egyes diszciplínák elméleti része kötötte le a figyelmemet. Kezdetben botanikusnak készültem, de amikor hallgattam Manninger Gusztáv Adolf lelkes rovartani elõadásait, érdeklõdésem egyszerre az entomológia irányába terelõdött, úgyannyira, hogy minden szabadidõmet a rovartani tanszék laboratóriumában töltöttem. Kutatói munkásságom a burgonyabogár életmódjának feltárásával kezdõdött, amelyet Jermy Tibor akadémikus irányított. Szelényi Gusztáv osztályvezetõ, mint vérbeli taxonómus, a kabócák taxonómiája felé terelte érdeklõdésemet. Eddig 20 nagy gazdasági jelentõségû kártevõ taxon nyugalmi állapota és az ökológiai tényezõk (hõmérséklet, fotóperiódus, tápnövény) közötti kapcsolatot sikerült tisztázni. A Keszthelyi Laboratóriumban elért eredmények alapján megjelent közlemények nagy nemzetközi érdeklõdést váltottak ki. Számos neves külföldi kutató látogatta meg a laboratóriumot. 1964-ben elnyertem a Francia Mezõgazdasági Kutató Központ (I. N. R. A.) egy éves ösztöndíját, amely-

Elõadás közben a Blacksburg-i (USA) egyetemen

TÁNCSICS MÉRNÖK

v


nek nyomán Versailles-ban, majd Toulouse-ban dolgoztam. Utóbbi helyen, a Paul Sabatier Tudományegyetem Entomológiai Intézetében közel 11 hónapot töltöttem, kitûnõ felszerelés mellett. 1965 tavaszán visszatérve Franciaországból, tovább folytattam a Keszthelyi Laboratóriumban, már mint 1956 óta keszthelyi lakos, a kísérletes rovarökológiai módszerekkel kutatásaimat. A kereken két évtizeden át (1951-1971) végzett zavartalan kutatómunka eredményeként, 1973 novemberében sikeresen megvédtem az akadémiai doktori értekezésemet, amelyben közel 500 oldalon összefoglaltam a saját és a nemzetközi irodalomban a rovarok nyugalmi állapotaival kapcsolatos adatokat. Az 1978. január 1-jei dátum fordulópontot jelentett kutatói pályámon, ugyanis a Növényvédelmi Kutató Intézet Keszthelyi Laboratóriumát, a városfejlesztés miatt az akkori Városi Tanács kisajátította. Hat tagú családommal nem volt lehetõségem, hogy felköltözzem a budapesti intézetbe. Romány Pál földmûvelésügyi miniszter áthelyezett a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetébe tudományos tanácsadónak, ahol az intézet keretében mûködõ kutatócsoportba kerültem. A kommunista rendszerben, 1988-ban értem meg a 60. életévemet. Az akkori vezetés felszólított, hogy kérjem a nyugdíjazásomat. Valami hirtelen támadt gondolat azt mondatta velem, hogy nem 211

kérem, mert 1990 végén jár le az OTKA témám, és azt szeretném még mint aktív kutató befejezni. Rövid hümmögés után hozzájárultak, hogy maradhatok aktív kutató 1990 végéig. Közben megtörtént a rendszerváltozás, és egyszerre megváltozott körülöttem minden. Az MTA 1990. június 21-ei közgyûlésén levelezõ taggá választott, majd 1995. május 9-én rendes tag lettem. A rendszerváltozás eredményeként 1993-ban megválasztottak a Pannon Agrártudományi Egyetem rektorának, három éves idõszakra. Az egyetemi tanári kinevezésemet, 65 évesen, együtt kaptam meg a rektori megbízással. Az 1998-as országgyûlési választásokon, a Zala megyei listáról mint képviselõ, bekerültem a Parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy a hét elsõ két napját „történelem csinálással” Budapesten töltöm, a többi napokon az intézetben dolgozom. Annak ellenére, hogy tanári pályán csak késõn dolgozhattam, a tudományos közéletben mindig igényt tartottak munkámra. Minden fórumon, ahol növényvédelmi entomológiával foglalkoztak/foglalkoznak Magyarországon vagy vezetõ vagy mint bizottsági tag közremûködtem. Tudományos kitüntetést is számosat kaptam. Ezek közül legbecsesebb a Szent-Györgyi Albert-díj (1995) és a Széchenyi-díj (1998).

Több mint félszáz nemzetközi kongresszuson vettem részt és tartottam elõadást. Hivatalos kiküldetésben megfordultam csaknem valamennyi európai országban. Európán kívül jártam Japánban, Kínában, Vietnamban, Kanadában, Izraelben, többször az USA-ban és Egyiptomban. Tudományos dolgozataimnak száma több mint 350. Ennek kb. a fele idegen nyelven jelent meg. A dolgozataimra történt külföldi hivatkozások száma meghaladja az 500-at, a hazai hivatkozások száma pedig közel 1000. A több mint 47 éven át végzett kutatómunkám eredményességét nagyban köszönhetem azoknak a kollégáknak, akikkel együtt dolgoztam és nem utolsó sorban annak az alkotó és inspiráló légkörnek, amelybe fiatal koromban kerültem és amelyet késõbb, abból a körbõl kiszakadva, magam próbáltam kialakítani magam körül. Örömömre szolgál, hogy már az 1970-es évek végén megjelent egyetemi tankönyv (Bognár S. és Huzián L. [1979]: Növényvédelmi állattan. 2. átdolgozott, bõvített kiadás. – Mezõgazdasági Kiadó, Budapest, 1-557.) az addig megjelent, szinte minden munkámra hivatkozik, így a kutatásban elért eredményeim bekerültek a felsõoktatásban tanulók ismeretanyagába is. A Jermy T.

és Balázs K. szerk.(1988-1996 ): A növényvédelmi állattan kézikönyve 1-6. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, pedig a kézirat beadásának idejéig megjelent, úgyszólván, minden munkámat idézi. Jelenleg, mint országgyûlési képviselõ, az Oktatási és Tudományos Bizottság tagjaként, igyekszem az agrár-felsõoktatás érdekeit és az MTA tudománypolitikáját képviselni. Az egyetemen pedig mint kutatóprofesszornak a Phd-s hallgatókkal való foglalkozás jelenti az igazi nagy örömet, ugyanis ebben érzem azt, hogy a közel öt évtizedes, kutatásban szerzett tapasztalataimat továbbadhatom a következõ nemzedéknek. További terveim közé tartozik, hogy minél több tapasztalatomat átadjam a PhD-s hallgatóknak és egy nagyobb lélegzetû monográfiával szeretném összefoglalni a rovarok nyugalmi állapotával kapcsolatban szerzett eredményeimet. Visszatekintve életpályámra, leszögezhetem, hogy munkám sikerében benne van családom segítõkészsége is, mert folyamatosan támogatták kutatói ambícióimat. Legfeljebb, én vagyok adós nekik, ugyanis, úgy érzem, hogy a három gyermekünk nevelésével többet is foglalkozhattam volna. Soli Deo Gloria!

Dr. Kindler József Kindler József közgazdász, vegyészmérnök, gazdasági mérnök. Született 1929. febr. 9-én. Nõs, (1956), felesége Mahler Edit. Gyermeke Gyombolainé Kindler Edit sz. 1957. Öt unokája: három fiú, két leány. 1954 – 62 az élelmiszeriparban mérnök, fõmérnök. 1962-86 a Budapesti Mûszaki Egyetem Ipari Üzemgazdaságtan Tanszékén docens, 1986-89 az MKKE Vállalat-gazdaságtan Tanszékén docens, 1989– 1999 egyetemi tanár, 1999– professor emeritus. 1965-66 Angliában ösztöndíjas. Az MTA Vezetés és Szervezéstudományi Bizottság tagja. Az Új 212

Ember szerkesztõbizottság tagja, a Százak Tanácsa tagja, a BKE Professzori Testület elnöke. Kutatási területe: rendszerelmélet, döntéselmélet és döntésmódszertan, gazdasági etika, kör nyezetvédelem. Mûszaki doktor (1965), közgazdasági doktor (1976), MTA doktora (1990). Kitüntetései: Eötvös Loránd-díj (1991), Szent-Györgyi Albert-díj (1993), Szilárd Leó Professzori Díj (1999). Kb. 200 publikáció szerzõje. Munkahelye: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék. TÁNCSICS mérnök

v


Iskolánkról és a múltról „Minél gazdagabb a múltad, annál több szálon kapaszkodhatsz a jövõbe” – írta Babits és a szép, gazdag múltról szólok néhány szót, immár a mindegyre fogyatkozó és viharvert nemzedék tagjaként Iskolánkról, a Somssich Pál Gimnáziumról. Az idõk viszontagságaitól megcsonkított, hatalmas udvarát elveszített, de még mindig szívet dobogtatóan méltóságteljes GIMNÁZIUM, Somogyország és Kaposvár büszkesége, miként a mesebeli fõnix képes az újjászületésre s felszárnyalásra. Jelen voltam a sorsfordító idõkben a háború végóráiban is, 1944-ben és 1945-ben mint a nyolcosztályos fiúgimnázium ötödik osztályos tanulója, amikor iskolánk hadikórházként szolgált és 1945 nyarán az akkori Fõ utcai megyeházába jártunk iskolába. S emlékszem a lelkes visszaköltözésre is, amikor a régi, ütött-kopott, bevésésekkel ékes padokat cipeltük vissza, hallatlan buzgósággal, tanárainkkal együtt. Majd következett három békésnek nevezhetõ év 1945-1948-ig, amikor Bibó István szavai szerint éltünk, viszonylag

szabadon. A figyelmeztetõ jelek igazából nem értek el bennünket, bár 1946-ban Kaposváron is történtek hiábavaló politikai próbálkozások (a teljes mértékben hazugságra épülõ, úgynevezett „diák-összeesküvés” tagjainak meghurcolása és hatalmas tudású hittanárunk, dr. Weisz György eltiltása). 1948 májusában, azonban, ballagáskor még a régi hagyományok szerint a színház elõtti elsõ világháborús 44es emlékmûhöz vonultunk katonás rendben menetelve, tisztelgésre, és a menetet én vezényeltem. A tényleges politikai fordulat 1948 késõ tavaszán kezdõdve mi, az érettségi lázában ebbõl nem sokat láttunk, és az akkori iskola vezetõsége a diákok elõtt nem politizált. A földrengés, az iskola „átkeresztelése” csak utánunk, utolsó mohikánok után következett, de ekkor már az akkoriban nagyon rangos Mûegyetem vegyészmérnök – hallgatója voltam. „Öröm s bú finom szövete égi lelkünk ötvözete, minden szomorúság alatt selymes szálú öröm szalad” – szól a költõ, Blake, s ennek jegyében ugorjunk át évtizedeket.

A hosszú idõ alatt – 52 év – volt részünk jóban és rosszban, örömben és bánatban. A két osztály, az A és B, tíz évenként találkozik az iskolában, de ezen kívül is tartjuk a kapcsolatokat, ismerjük egymást és fogyunk. Az idõ múltával egyre gyakrabban jövünk össze egy-egy kedves osztálytársunk temetésén, s ilyenkor – többnyire hallgatagon – emlékezünk. Mi elmúlunk, szeretett Iskolánk azonban, miként a fõnix, egyedi és hosszú ideig él. „Élettartamát egy ókori szerzõ sem teszi 500 évnél rövidebbre, s ha az illatos ágakból és fûszerekbõl készített fészkét lángra lobbantva maga is elenyészik, a máglyáról csodálatos módon új fõnix szárnyal fel.” „A múltat meg kell õrizni a jövendõnek, hogy kéznél legyen, amikor e népbõl ismét nemzet lesz”– mondotta Wass Albert, s e mély értelmû gondolata jegyében köszönök el, Isten nevében, kedves iskolámtól. Megújulva mindig éljél fõnixmadár! Dr. Kindler József professor emeritus

Szigetvári János 1929 április 8-án születtem Szigetváron, majd négy évvel késõbb családommal Kaposvárra költöztünk. Itt iratkoztam be 1939-ben a Somssich Gimnáziumba – mai Táncsics –, melynek nyolc évére úgy emlékszem vissza, mint az egész késõbbi életemet meghatározó idõszakra. Számomra az építészet jelentette a legtöbbet, így érettségi után jelentkeztem a Budapesti Mûszaki Egyetemre. 1949-ben felvettek a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karára. Innen még a félév során átiratkoztam a Mûszaki Egyetemre, ahol az építõmûvész tagozaton megkezdtem tanulmányaimat. 1954 áprilisában kaptam meg építészmérnöki diplomámat, miután diplomatervemet – a mûemlékvédelmi tanszék számára készített Zeneakadémia és hangversenyterem a Kapisztrán téren TÁNCSICS MÉRNÖK

v

– sikeresen megvédtem. 1954 május 1-ével a Pécsi Tervezõ Irodához kerültem, és itt, elsõ munkahelyemen megkezdtem kötelezõ szakmai gyakorlatomat. Munkahelyet csak egyszer változtattam, amikor 1968-ban átrnentem a BARANYATERV-hez, de pár hónap után visszatértem a Pécsi Tervezõ Vállalathoz, ahonnan 1989ben vonultam nyugdíjba. A Pécsi Tervezõ Vállalat berkeiben rengeteg különféle munkában vettem részt. Ezek közül a legfontosabbak: Az elsõ komoly munkám a Dugonics utcai óvoda. Lakóházak: 1960-ben a komlóhasmányi orvoslakások. Ez egyedi lakásterv volt, ami színfoltként jelent meg az akkori lakótelepépítés szürkeségében. A késõbb elterjedt paneles lakótelep-építés módot adott arra, hogy országszerte


százezrek lakáshoz jussanak. Így épültek fel városrész nagyságú lakótelepek Komlón (Dávid-földje, Kökönyös, Kenderföld, Szilvás), 213

Kaposváron, Zalaegerszegen, Siklóson, Székesfehérváron és Mohácson, melyeket a PTV-n belül Köves Emil mûhelyében terveztünk. Irodaházak: Pécsi Ügyészség és SZTK Irodaház (UNIVÁZ szerkezettel), a pécsi Vízügyi Igazgatóság székháza stb. Egészségügyí létesítmények: NDKban kórházak létesítése (Schwerin, Cott-bus). Szállodalétesítmények: a pécsi Szénbányászati Tröszt legényszállója (a késõbbi Széntröszt Irodaház) stb. Oktatási létesítmények: Pécsi Leõwey Gimnázium rekonstrukciós munkái stb. Ipari létesítmények: a Pécsi és Nagykanizsai Sör– és Malátagyár, Zalaegerszegi Sajt– és Vajgyár stb. Árvízkár helyreállítási munkákon vettem részt három ízben. 1956-os mohácsszigeti jeges árvíz után, amikor a helyszínen – Dunaszekcsõn – lakva részlegvezetõként irányítottam Dunafalva község helyreállítását. Majd 1965-ben Mohácson és 1970-ben a Szamosközben vettem részt árvíz utáni újjáépítésben. Pécs belvárosában foghíjtelkeket építettünk be; a történelmi belvárosban pedig a mûemlék jellegû lakóépületeket korszerûsítettük. Az évek során még két diplomával lettem gazdagabb: elvégeztem a Budapesti Mûszaki Egyetem városépítési és városgazdász, továbbá mûemlékvédelmi szakmérnöki tagozatát. Kezdetektõl fogva vonzódtam a mûemlékekhez. Mindig örömmel indultam népi építészeti emlékek felkutatására a baranyai és nem baranyai falvakba. A Baranya Megyei Tanács Mûemlékvédelmi Albizottságának tagjaként nekem is részem van abban, hogy számos jobb sorsra érdemes épületet felfedeztünk és felújítottunk. Mintha visszaforgattuk volna az idõ kerekét, amikor egy-egy pusztulásra ítélt épületet sikerült feltámasztani és újrahasznosítani. Minden egyes ilyen épület múltbéli üzenetet hordoz az utókor számára. Legkedvesebb munkáim: Magyarlukafa – „Kismesterségek” alkotóház, Ófalu – Német tájház, Botykapeterd – MessziIátó Csár214

da, Nagydobsza – Talpas tájház, Lúzsok – Faluház. Az ormánsági festett fa mennyezetû református templomok rekonstrukciója: Kovácshida, Kórós, Adorjás, Drávaiványi, Nemeske. Az évek során a pécsi Pollack Mihály Mûszaki Fõiskola óraadójaként tanítottam a jövendõ építészgenerációjának tervezést és mûvészettörténetet, itt meg is kaptam 1990-ben a címzetes fõiskola tanár címet. Magántervezéseim hosszú sora 1963-ban kezdõdött. Az elmúlt 36 év folyamán – már a Magyar Építõmûvészek Szövetségének tagjaként – számos családi házat terveztem Pécsett és a környezõ falvakban egyaránt. Néhányszor Az év lakóháza címet is sikerült elnyernem egy- egy jól sikerült épülettel. A 1990-es években több olyan munkával hozott össze a Sors, amilyenekrõl azelõtt álmodni sem mertem. Megpályáztam és megnyertem Pécs város óvóhelykataszterének felmérését és dokumentálását. A rendkívül fárasztó robotmunka után rendkívüli örömmel tettem eleget annak a felkérésnek, hogy Pécsudvard községbe emberbaráti szeretetbõl tervezzek egy római katolikus templomot. Legutóbbi munkám: segítségnyújtás a szerbek által lerombolt horvátországi magyarlakta falvak újjáépítési munkálataiban. A Magyarok Világszövetsége Baranyai Szervezetével, melynek 1996-ban alapító tagja voltam – látogattuk meg ezeket a falvakat 1998. májusában. Rövid idõn belül megterveztem a szentlászlói Petõfi Sándor Mûvelõdési Házat, a kórógyi református templomot, a kopácsi református templomot és parókiát stb., majd a Határon Túli Magyarok Hivatala megbízott a munkálatok mûszaki felügyeletével. Ezekre vagyok talán a legbüszkébb, mert rengeteg új ismeretet és ismeretséget szereztem, és logikusnak tûnt, hogy árvízkárok után háború okozta rombolás helyreállításánál is a helyszínen legyek és segítsek, amiben tudok. TÁNCSICS mérnök

v

Publikációim Népi Építészetünk nyomában címû könyv 1976-ban Mûemlékeink címû füzetsorozat Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára-füzetek Pécsi Mûszaki Szemle címû folyóirat Baranyai Mûvelõdés címû folyóirat Építészettörténet – Mûvészettörténet fõiskolai jegyzet, 1996-ban Könyv az Építészetrõl címmel egyetemi tankönyv jelent meg 1998ban, írásommal a népi építészetrõl és népi mûemlékvédelemrõl Cikkek, esszék a Hetedhéthatár magazinban Kitüntetéseim Munka érdemrend ezüstfokozata 1970. évi árvízkárok helyreállításában kifejtett munkáimért. Ybl Miklós-díj 1979-ben, a népi építészeti kutatásaimért, és a rekonstrukciós tervezés terén végzett tevékenységemért. 1983-ban Szocialista Kultúráért a közmûvelõdésben végzett kiváló munkámért. 1987-ben Szigetvárért Címerplakett a város fejlesztése érdekében végzett eredményes tevékenységemért. Pécsi Tervezõ Vállalattól több nívódíjat és okleveles kitüntetést kaptam. 1997-ben Magyar Mûemlékvédelemért Díj, a mûemlékek megmentése, gondos helyreállítása és szakszerû bemutatásáért végzett kiemelkedõ tevékenységemért.

(Szigetvári János, a kiadvány készítése közben, váratlanul elhunyt. – A szerk.)


Dr. Tajnafõi József 1930. február 17-én született Lentiben. Az általános iskolát Zalaegerszegen és Kaposvárott, a középiskolát 1940-48 között a kaposvári Somssich Pál állami gimnáziumban végezte el, itt érettségizett 1948-ban. Tihanyi Ferenc, a gimnázium kitûnõ fizika tanára keltette fel érdeklõdését a mûszaki problémák iránt, így vált szilárd elhatározásává, hogy mûszaki pályát választ. Tanulmányait a Budapesti Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta, ahol 1952-ben jeles diplomát szerzett a GépgyártástechnológusSzerszámgépész szakon. 1952-tõl a Nehézipari Mûszaki Egyetemen – mai nevén a Miskolci Egyetemen dolgozik. Elõször egyik alapító tagja tanársegédként a Mechanikai Technológia II. késõbbi nevén gépgyártástechnológiai tanszéknek, majd a Tanszék kettéválása után 1963-tól a Szerszámgépek Tanszéken folytatja munkáját. 1958-ban adjunktusi, 1966-ban docensi, 1972-ben egyetemi tanári kinevezést ért el. 1976. június 1-tõl 1995. július 1-ig a Szerszámgépek Tanszéke vezetõje. 1974 és 1980 között az NME tudományos rektorhelyettese. 1966. június 7-én megvédett értekezése alapján elnyerte a mûszaki tudomány kandidátusa fokozatot (Az értekezés címe: „Szerszámgépek mozgásleképzõ tulajdonságainak elvei és néhány alkalmazása”), 1967 tavaszán az egyetemi doktori-, majd 1992-ben a mûszaki tudomány doktora címet (Az értekezés címe: „Mechanizmusok származtatáselméletének alapjai és hatása a kreatív gondolkodásra”). 1966-69. években a Gépipari Tudományos Egyesület miskolci Szervezetének titkára. 1976-85 között a GTE NME-i szervezetének elnöke, 1985-90-ig a GTE Központi Szerszámgép Szakosztályának elnöke, 1990-tõl a GTE Gyártási Rendszerek Központi Szakosztály vezetõségi tagja, e szakosztály Tanácsadó TÁNCSICS MÉRNÖK

v

Testületének elnöke, továbbá a GTE Központi Tudományos Bizottság tagja tisztségeket töltötte be. Az MTA Kinematikai és Kinetikai Bizottságának 1967 és 1970 között, az MTA Gépszerkezettani Akadémiai Bizottságának 1970-tõl tagja, a GAB Gépek Automatikus Berendezései albizottság elnöke 1970-tõl 1990-ig, az IFTOMM Magyar Nemzeti Bizottságának 1971tõl tagja. Négy aspiránsnak volt hivatalos vezetõje, közülük három külföldi (egyiptomi, vietnámi, szudáni), továbbá több önálló kandidátus és doktorandusz munkáját segítette, irányította (közöttük osztrák állampolgárét is). Szakmai munkássága két fõ terület köré csoportosítható: egyik a bonyolult felületek gyártásának új szemléletû összefoglalása a „mozgásinformációk leképzési elvei”ben, melyet kandidátusi értekezésében alapozott meg, s akadémiai doktori munkájában tett teljesebbé. Másik területe a szerszámgéptervezés, melyhez oktatómunkáján és számos ipari munkán keresztül kötõdött. 1966-tól megbízást kapott az NME elsõ géptervezõi szakán – a Szerszámgéptervezõi szak Szerszámgépészeti ágazatán – a géptervezõi feladatok irányítására. E munkák gyakorlati konstrukciók irányába is átvezettek, melyet jelentõsen elõsegített az OMFB, G/6, stb. programokban való részvétel. Jó együttmûködés alakult ki a szerszámgépgyárakkal, s más kutató és fejlesztõ helyekkel (SZINIFI, SZIM gyárak, CSMSZG, BME GT, SZTAKI, VII,ATI, GTI, MGM, stb.) Munkái során 23 találmányi bejelentés született, melyeknek vagy egyedüli, vagy elsõ számú feltalálója volt. A megvalósított berendezések Európa számos nagy nemzetközi kiállításán értek el sikert. Munkáiból kiemelkedõ pl. az MC 403 háromorsós megmunkáló központ fejlesztése, amely Magyarországon az elsõ


nagysorozatgyártó NC gép volt (A SZINIFI-vel közös fejlesztés, az állami díj alapja), automatikus pofaléptetésû és centrifugális erõre kiegyensúlyozott tokmányok (A SZIMIKRON-ban gyártás alatt), palettatároló és manipuláló egységek fejlesztése a Csepeli Szerszámgépgyár Jasda 1000, továbbá az MK 500 megmunkáló központjaihoz, lengõkéses sokszögesztergáló készülékek fejlesztése, a mozgásinformációk leképzési elvei alapján indította el a hazai ciklois hajtómû (= görgõs hajtómû) gyártását (MGM-ben), továbbá kedvezõ gyorsulású gyorsváltó-osztó mechanizmusok fejlesztését, különleges csigahajtások (gördülõ-, kétkúpos- stb.) a sokfokozatú hajtómûvek elméletét továbbfejlesztette, stb. Kitüntetései: 1985-ben megosztott Állami Díj kitüntetésben is részesült. További kitüntetései: Pattantyús Á. G. díj 1989, Szentgyörgyi Albert díj (1992), Jedlik Ányos feltalálói díj (1997), a Munka Érdemrend ezüst fokozata 1980, a Gépészmérnöki Kar Emlékérme 1991, a Gépipar Kiváló Dolgozója 1974, Felsõoktatás Kiváló Dolgozója 1971, GTE Egyesületi érem I. fokozata 1969, Kiváló Munkáért 1986, Kiváló nevelõ 1978. 215

Dr. Theisz Péter Nevem dr. Theisz Péter. Somogyszilban születtem (1933.12.12). Az elemi majd az általános iskolát Somogyszilban végeztem. Ezt követõen a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanultam tovább, és kitûnõ eredménnyel érettségiztem (1953). Érettségi után a Budapesti Mûszaki Egyetem Villamosmérnöki kar híradástechnika szakán folytattam tanulmányaimat, ahol kitüntetéses oklevelet szereztem (1958). Egyetemi tanulmányaim befejezése után a Vezetéknélküli Híradástechnika Tanszékre kerültem egyetemi gyakornoknak (1958), ahol késõbb tanársegéd (1959), majd adjunktus (1964) lettem. Különféle kari átszervezések folytán oktattam a Híradástechnikai Elektronikai Intézetben (Számítógép-technikai Osztályon) és jelenleg a Híradástechnikai Tanszék docense vagyok. Egyetemi tanársegédként a nappali tagozat hallgatói részére több tárgyból is tartottam tanulóköri, illetve, évfolyamgyakorlatokat, vezettem laboratóriumi méréseket és több új mérést is kidolgoztam. Féléves szakmai (mérnöki) gyakorlaton vettem részt (Elektronikai Mérõkészülékek Gyára, 1960). Adjunktusként, majd docensként tovább szélesedtek oktatási lehetõségeim, fakultatív tárgyak elõadásaival, szakmérnöki elõadásokkal és gyakorlatokkal, és évfolyamelõadá-sokkal (Tantárgyak: Híradástechnikai ismeretek, Automatika és számítógépek, Digitális tervezés, Digitális technika). Négy évtizedes oktatómunkám során számos tantárgy tematikájának kidolgozásában és oktatásaiknak különféle formáiban (elõadás, gyakorlatvezetés, mérésvezetés, illetve mérések kidolgozása, jegyzetírás stb.) vettem, illetve, veszek részt, fõleg, a nappali tagozatos villamosmérnöki képzésben, a levelezõ szakmérnökképzésben, és az üzemmérnöki (hadmérnöki) kiegészítõ képzésben. Oktatási tevékenységemért kétszer Rektori Dicséretet (1970 és 1980, Budapesti Mûszaki Egyetem), a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozat (1989, Honvédelmi Minisztérium), és a Pedagógus Szolgálati Emlékérem 216

(1998, Oktatási Minisztérium) kitüntetéseket kaptam. Tagja, illetve, póttagja voltam a Villamosmérnöki Kari Tanácsnak, Részt vettem különféle kari bizottságok (Jegyzetbizottság, Nevelési Bizottság, Híradástechnikai Szakbizottság stb.), valamint, egyetemi doktori értekezések bírálói, illetve, Bíráló Bizottsági munkájában, kari tudományos diákköri (TDK) szekciók vezetésében. A hatvanas évek elejétõl rendszeresen dolgoztam különféle kutatási és fejlesztési munkákban, néhány alkalommal témavezetõként is. Ezek során többféle mérõkészüléket, illetve mérõberendezést terveztünk és valósítottunk meg, tanulmányokat készítettünk és szabadalmakat dolgoztunk ki. Eredményes munkát végeztem, több munkacsoportban is, tengelyek és egyéb forgó szerkezetek torziós rezgései digitális mérési módszereinek kidolgozásán, amely kandidátusi értekezésem bázisát képezte. Jelenlegi kutatási fejlesztési tevékenységem fõ irányai a következõk. 1. Mikroprocesszorok alkalmazása méréstechnikai és híradástechnikai rendszerekben 2. Mérési átviteli és feldolgozási algoritmusok kifejlesztése és megvalósítása. 3. Algoritmikus tervezés digitális integrált áramkörökkel és programozható logikákkal. Publikációim oktatási tevékenységeimhez, illetve, kutatási-fejlesztési munkáimhoz kapcsolódtak. Több egyetemi-jegyzetet írtam egyedül, illetve, társszerzõkkel. A Mûszaki Könyvkiadónál megjelent 3 könyvnek társszerzõje vagyok. Több tudományos cikket írtam egyedül, illetve, társszerzõkkel. Egy szabadalmat önállóan dolgoztam ki, további hármat társakkal, közösen. Több kutatási jelentést készítettem egyedül, illetve, társszerzõkkel. Legjelentõsebb publikációm a kandidátusi disszertációm, amelynek alapján az MTA Tudományos Minõsítõ Bizottsága a mûszaki tudomány kandidátusává nyilvánított (oklevél száma: 14335), majd a Budapesti Mûszaki Egyetem a mérés TÁNCSICS mérnök

v

és mûszertechnika szaktudományból egyetemi doktorrá avatott (oklevél száma: 5392), és doktor (PhD) fokozatot adományozott (oklevél száma: 624 PhD). Számos szakkönyvet lektoráltam, korábban fõleg a Mûszaki Könyvkiadónál megjelent külföldi (német, angol, orosz) könyvek fordításait digitális áramkörök, digitális méréstechnika, és mikroprocesszoros technika témakörökben. Az utóbbi években a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Számítástechnika IV. (Processzorok, Számítógépek, 1996), és Számítástechnika V. (Mikroprocesszorok és architektúrák, 1997) jegyzeteinek lektora voltam. Kandidátusi nyelvvizsgát tettem a BME-n orosz, és német nyelvbõl a hatvanas években, majd jóval késõbb következtek az állami nyelvvizsgák: angol nyelvbõl alapfokú (AÁ Nr. 002297/1982) és német nyelvbõl középfokú (Á No. 059385/1992). Tanulmányúton jártam a Drezdai, (1962), a Moszkvai (1970), a Karlsruhei Mûszaki Egyetemen (1973). Részt vettem az Ilmenaui Mûszaki Egyetem tudományos Kollokviumán (IWK, 1985), illetve a Volkswagen Mûvek és a Közlekedéstudományi Intézet kutatási munkáiban (1983-1986). Tagja vagyok a Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületnek (MATE) (1959-) és a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének (1995-). Elõadássorozatot tartottam a MATE


és a Mérnöki Továbbképzõ Intézet szervezésében. Néhány szakmai elõadást tartottam a MATE, illetve a Gépipari Tudományos Egyesület rendezésében. Három tudományos szimpózium munkájában vettem részt elõadással, legutóbb (1996) Budapesten az IMEKO TC-4 8-ik nemzetközi szimpóziumán angol nyelvû elõadást tartottam. Fontosabb publikációk Disszertáció Theisz Péter: Forgásjellemzõk és szöghelyzetek önhitelesítõ digitális mérési módszerei = Kandidátusi értekezés. Bp. 1991. 170 oldal. Magyar nyelven megjelent könyv: Pattantyús Kézikönyvek 10. kötet. Vezetékes Híradástechnika I. Elméleti alapok (Fõszerkesztõ: Koczka László) – Budapest, 1969. Mûszaki Könyvkiadó, 908 oldal („A” Fejezet, Távjelzõ és távvezérlõ rendszerek, 20-23. szakaszok, 122-128 oldal; A távmérés.elmélete, 24-27. szakaszok, 128-140. oldal) Magyari Béla-Theisz Péter-Glofák Péter: Digitális IC-ATLASZ = 2. átdolgozott, bõvített kiadás. Budapest, 1981. Mûszaki Könyvkiadó, 520 oldal. (30‘%) Proceedings-kötetben megjelent idegen nyelvû elõadás: Péter Theisz: Digital Measuring Signals and their Processing Algo-rithms for Selfcalibrating Measurements of Angular Velocity and Positions, = 8th

IMEKO TC-4 Symposium, Budapest, Sept.16-17, 1996, pp. 214-217 B. Frajka-L. Jagudits-Zs. Pápay-T. Temesi-P. Theisz: Microprocessor Controlled Signalling System of PCM Telephony = Proc. of the .third Symposium on Microcomputer and Microprocessor Application. Budapest; 1983, Oct. 18-21. Vol. II. pp. 669-667. Magyar nyelvû folyóiratcikk: Bohus : Miklós-Theisz Péter: A számítástechnikai oktatás kialakulása és helyzte a BME Villamosmérnöki Kar híradástechnikai szakán = Automatizálás, 1973.12. szám, 29-32 oldal. Theisz Péter: Szövetségek hosszúságát és szélességét mérõ és regisztráló készülék = Ipari Elektronikus Mérés és Szabályozás Szimpózium, Balaton-széplak, 1966. 2. kötet, 85-104 oldal. .lagudits László-Theisz Péter: Digitális berendezések tervezésének támogatása CARS rendszerrel = Mérés és Automatika, 1982. 6. szám, 208-214. oldal. Magyar szabadalom: Theisz Péter: Önhitelesítõ mérõberendezés forgásjellemzõk és szöghelyzetek mérésére = Magyar szabadalom, száma: 189 260 A publikációk összefoglaló összesítése (életmû) A fontosabb tudománvos publikációk száma: 32 A fõ kategóriák szerinti összesítésük:

a) kandidátusi disszertáció b) tudományos könyvek: társszerzõkkel 3, c) tudományos cikkek, közlemények: önállóan 5, társszerzõkkel 4, d) egyetemi jegyzetek: önállóan 3, társszerzõkkel 2 e) szabadalmak: önállóan, társakkal f) kutatási jelentések: önállóan 2, társszerzõkkel 8. Fontosabb mérnöki munkák l. Digitális torziósrezgésmérõ készülékek tervezése, bemérése.,és új mérési módszer kidolgozása. (1966-71) 2. Új önhitelesítõ mérési módszer alapján mérõkészülékek tervezése, bemérése, forgásjellemzõk mérése laboratóriumi, féktermi és üzemi körülmények között. (l983-87) 3. Automatikus hossz– és szélességmérõ berendezés tervezése, bemérése, mérési módszer kidolgozása. (1964-65) 4. Logikai rendszerek, számítógépek és részegységeik szimulációja. (1972-79) 5. Mikroprocesszor vezérelt elektronikus kapcsolóközpontok, jelzõrendszer, távmérõ, szolgáltatások. (1980-86), 6. Átvitel-technikai rendszerek távellenõrzése, rendszerfejlesztés, célmûszerek tervezése, bemérése. (l988-90).

Dr. Szabados László

okleveles gépészmérnök, a mûszaki tudomány doktora A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1953-ban, majd tanulmányait a Budapesti Mûszaki Egyetemen fejezte be, ahol 1958-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1958 óta folyamatosan, a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) dolgozik, majd annak utódszervezetében a KFKI Atomenergia Kutatóintézetben (AEKI). A mûszaki tudomány kandidátusa, angol és orosz nyelven beszél. 1989 óta az AEKI tudományos igazgatóhelyetTÁNCSICS MÉRNÖK

v

tese. Ezt megelõzõen 20 éven át vezette az intézet egyik osztályát. Szûkebb kutatási területe a kezdetektõl napjainkig, a hõátadás és hidrodinamika atomreaktorokban. Az ehhez szükséges alapismereteket már az intézet munkatársaként sajátította el. Ez a munka az évtizedek során nagyon sokat változott, tartalmában gazdagodott. Jelenleg kutatóként atomerõmûvek biztonságával kapcsolatos – alapvetõen hõátadási és hidrodinamikai, vagy ahogyan ma-


217

napság mondjuk, termohidraulikai vonatkozású – feladatok megoldásán dolgozik. Hozzá kell tenni azonban, hogy atomerõmûvek biztonsági értékelése több tudomány terület eredményeinek együttes alkalmazását teszi szükségessé, így csak széleskörû ismeretek birtokában lehet eredményesen mûvelni.

A kutató munkában mindig a kísérletes kutatásokat kedvelte és kedveli ma is. Irányításával és közvetlen részvételével több kísérleti nagyberendezést hoztak létre. Ezek közül a jelenleg is üzemelõ PMK-2 berendezést, a paksi atomerõmûrendszer termo-hidraulikai modelljének kidolgozását tartja egyik legna-

gyobb eredményének. Ez a modell - a szovjet tervezésû atomerõmûvekre - a világon elsõként épült fel. Ennek köszönhetõen Magyarország Európában a rendszer-termo-hidraulikai kutatások központja. Kutató munkáját jelenleg is ezen a területen végzi. DR Szabados László Közzétette: Sebestény Gyula

Perneczky László okleveles gépész-és villamos mérnök, mûszaki doktor Keszthelyen, 1938-ban született, édesapja településeink villamosításának jeles szakembere volt. Középiskolai tanulmányait a kaposvári Táncsics gimnáziumban végezte és itt érettségizett 1956-ban. A Budapesti Mûszaki Egyetemen 1961. júniusában kitüntetéses gépészmérnöki oklevelet, Villamosmérnöki Kara Mûszer-és szabályozástechnikai szakán 1967. februárjában ugyancsak kitüntetéses villamosmérnöki oklevelet szerezett. 1972. májusában a BME Gépészmérnöki kara Dékánja doktori disszertációja alapján a „Numerikus analízis és számítógépek” tudományágból mûszaki doktorrá avatta. 1961. július 1-tõl 1964. október 31-ig a gyõri Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál (ÉDÁSZ) dolgozott, elõbb a vállalati központhoz tartozott, ahol, többek között, részt vett a Soproni Hõerõmû, illetve az Alsószolnoki vízerõmû létesítési munkáiban, majd másfél évig az ÉDÁSZ Gyõr I. sz. Erõmû kalorikus osztályvezetõje volt. E szakmai gyakorlat után lépett át az energetikai kutatási területre volt professzora, dr. Lévai András akadémikus tanácsára és segítségével. A Budapesti Villamosenergiaipari Kutató Intézet (VEIKI) tudományos munkatársa, majd fõmunkatársaként 1964. november 1. és 1973. december 14. között hõerõmûvek automatizált adatgyûjtési, irányítási (TURBOSTART gõzturbina indító-automatika) és hõtechnikai (pl. hõsémaszámító számítógépi program) KF feladataival foglalkozott. 1973. december 15-én került a 218

Központi Fizikai Kutató Intézetbe, ahol jelenleg is az Atomenergia Kutató Intézet Termohidraulikai laboratóriumának tudományos munkatársa. Fõ kutatási területe a VVER-440 típusú nyomott-vizes atomerõmû nukleáris biztonságát meghatározó termohidraulikai folyamatok mind kísérleti, mind elméleti- analitikai vizsgálata. Az elõbbi elsõsorban a Paksi Atomerõmû primer hûtõkörének modellezésére a Laboratóriumunkban létesített PMK berendezésre alapozott kutatásokat, az utóbbi pedig a számítógépi kódokkal, elsõdlegesen az amerikai fejlesztésû RELAP4 és RELAP5 rendszerkódok hazai bevezetése után az azokkal történõ elemzéseket jelenti. 1979. szeptember 10-tõl az OAB és az OÖT támogatásával, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjával 15 hónapot a karlsruhei Kern-forschungszentrumban töltött, a Projekt Nucleare Sicherheit keretében a RELAP4 és TRAC kódokkal ismerkedett és alkalmazási tapasztalatokat szerzett. A legfontosabb projektek, amiben az utóbbi években részt vett, természetesen, elsõdlegesen a Paksi Atomerõmûhöz kapcsolódtak, illetve, kapcsolódnak, de jelentõs helyet foglalnak el azok a nemzetközi együttmûködésben folyó munkák is, amelyek a VVER-440 típusú blokkok megítélésével, biztonságuk növelésével foglalkoznak. Szakterületén végzett eredményeirõl külföldi elõadásokon számolt be az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Ausztriában. TÁNCSICS mérnök

v

A tudományos munka mellett komolyan foglalkozik a zenével. Már gyermekkora óta fõ hobbija a komolyzene, bár zeneiskolai hegedû tanulmányait nem folytatta zenei konzervatóriumban, a hangszert a kaposvári Táncsics gimnáziumban letett érettségi után sem tette le, különbözõ amatõr szimfonikus zenekarokban elõbb hegedûsként, majd a brácsa szólamban rendszeresen muzsikál: – 1955-56 a kaposvári Városi Zenekar tagjaként, – 1957-61, 1970-72, 1993-az 1996 év novemberében alapításának 100. évfordulóját ünneplõ budapesti Mûegyetemi Zenekar tagjaként (1957-58-ban a zenekar kottatárosa, 1957-61 között ifjúsági titkára volt), – 1958-tól két rövidebb megszakítással mintegy 35 éven át az 1993. novemberében a 40. éves jubileumi hangversenyét követõen megszûnt ÉDOSZ Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjaként, – 1979-80-ban a karlsru-hei Mûegyetemen a Symphonierorchester an der Universitat Karlsruhe,


valamint, a Kernforschungzentrum kamarazenekara tagjaként, ahol alelnökké választották, – végül, de nem utolsó sorban, a német energetikai szakemberek és atomtechnikusok kamarazenekarának,a Camerata Nucleare-Kammerorrchester der deutschen Energiewirtschaft e. V. – tagjaként. A Camerata Nucleare hangversenyeinek többsége jótékony célokat (SOS Gyermekfalu, LIONS-segélyakció stb.) szolgál. Közremûködõi általában a német energiaiparban dolgoznak. Csak egy-egy tagja van Franciaországból,

Svájcból és Magyarországról. A zenekarnak hosszú évekig az egyetlen nem német állampolgárságú tagja. Szakmai és mûvészeti tevékenysége elismeréseként 1966 decemberében a „Mérnökök a békéértEngineers for Peace” feliratú plakettet és oklevelet vette át. Azóta újabb PHARE projektekben vett részt (VVER01, VVER02, SRR), újabb konferenciákon tartott elõadást (legutóbb 1999. szeptemberében Genovában az EUROTERM Seminar-on). Az azóta több mint 100 éves Mûegyetemi

Zenekarral Franciaországban 3 alkalommal összesen 5 hangversenyt adtak (Belfort, Compiegne, Troyes). A Camerata Nucleare-val elkészült a 4. CD-jük, rajta Beethoven István király nyitánya, továbbá Telemann, Mozart és Dvorák egy-egy mûve, sok sikeres hangversenyük közül az egyik legkiemelkedõbb volt a spanyolországi Granadában tartott (1999. november). Dr. Perneczky László Közzétette: Sebestény Gyula

Dr. Marton Gyula 1940. augusztus 13-án születtem, Kaposváron. Anyám szinte egész életében háztartást vezetett, apám – a fogságot és a kitelepítést is számomra mintegy iránymutatóként letudva – többnyire adminisztratív munkát látott el jogi diplomával. Általános iskoláimat Kaposváron teljesítettem, kivéve azt az egy évet, melyet Sántoson, kitelepítésben töltöttünk. 1954-ben vettek fel a Táncsics Mihály gimnázium reál, azaz „B” osztályába. Kiváló tanáraim jóvoltából 1958-ban jeles eredménnyel érettségiztem. Hogy kik faragtak rajtam a legtöbbet? Boros tanár úrtól az ember és egymás tiszteletét, Erdõdy Potyonditól az anyagi világ és az emberi természet színeit, Ruisz Öcsitõl és Radnai Tóni

TÁNCSICS MÉRNÖK

v

bácsitól a pontosságot és a mûszaki alkotómunka szigorú örömét tanultam el leginkább. Osztályunk igazi baráti kõzösség volt, sok-sok kiváló egyéniséggel. Jól éreztük magunkat iskolában és iskolán kívül. Vélhetõen ezért is találkozunk minden évben, valahol, Magyarországon, szigorú rendszerességgel. 1958-ban kerültem Veszprémbe, a Vegyipari Egyetemre, ahol elsajátítottam mindazt, amit a vegyészmérnököknek tudni illik. 1963-ban kaptam meg a diplomámat. Sorsomnak hála, egyetemi évfolyamom is kiváló csapatnak bizonyult, évfolyamtársaimtól a kollégiumban, az egyetemi színpadon, a kosárlabdapályán és a kiskocsmában csaknem annyit tanultam, mint a kötelezõ


elõadásokon. E fórumokon jöttünk rá arra, hogy a sokat emlegetett mérnöki intuíció csak alkotó légkörben születhet, a megvalósítás nincs katarzis, kemény rakkolás és izzadság nélkül, vagyis, az egész olyan, mint egy jó dráma. Egyetemi tanulmányaimat 1963ban fejeztem be. Az egyetem Vegyipari Mûveleti Tanszékére kerültem, mint gyakornok. Azóta itt dolgozom. 1964-69 között tanársegéd, 19691988 között adjunktusi munkakört töltöttem be. 1987-ben védtem meg kandidátusi dolgozatomat, majd ezt követõen 1988-ban kaptam meg docensi kinevezésemet. 1989-1997 közötti idõszakra tanszékvezetõi kinevezést kaptam. a Vegyipari Mûveleti Tanszékre. 19891992 között rektorhelyettesi funkciót is betöltöttem. 1997-ben sikeres habili-táció után egyetemi tanárrá neveztek ki. 1998-ban az egyetem rektora felké219

résére elvállaltam a Mérnöki Kar dékáni funkcióját. Kutató munkát az 1970-es évek elejétõl kezdve fõleg környezetvédelmi érdekû szeparációs mûveletek és reaktorok kifejlesztése, tervezése, valamint ipari hulladékhasznosító eljárások kidolgozása témákban végzek. Az 1980-as évek elejétõl kezdve intenzív kutatómunkát folytatok az alternatív energiaforrások és ezen belül a biomassza felhasználása érdekében. A felsorolt témákban két könyvfejezetet és 69 cikket produkáltam magyar és idegen nyelven egyaránt. Munkacsoportommal eredményes kutatási projektet alakítottam ki az Athéni Mûszaki Egyetem, a Michigan State University és az ausztráliai James Cook Egyetem kutatóival és az ezen egyetemekhez kapcsolódó kutatóbázisokkal. Nemzetközi szervezeti tagságaim közül legrangosabb az Eu-

rópai Vegyészmérnök Szövetség (EFCE) Végrehajtó Bizottságában betöltött tagságom. Ugyanakkor, tagja vagyok a Környezetvédelmi és Reakciótechnikai bizottságnak. Az Európai Unió Kutatási Fejlesztési Projektirodánál regisztrált szakértõ vagyok. Hazai közszerepléseim közül fontosnak tartom a Magyar Mérnök Kamara Vegyészmérnöki Szakbizottságában betöltött elnökhelyettesi pozíciómat, a Hulladékhasznosítók Országos Szövetségénél és a MTESZ Veszprémi Szervezeténél betöltött elnökségi tagságomat, illetve, a Magyar Kémikusok Egyesületénél elfoglalt több funkciómat. Angolul elõadói szinten beszélek és fogalmazok, oroszul, németül olvasok. Meghívott elõadója vagyok többek között a brisbane-i, melbourne-i, a frankfurti és a clevelandi egyetemeknek.

Három gyermekem három külön egyéniség. Tamás fiam angol-magyar szakos tanár létére elsõsorban festõmûvészként ismert. Petra lányom kiváló nyelvérzéke, Peti fiam úszótehetsége tölt el büszkeséggel. Feleségem, Marton Zsuzsanna ugyancsak vegyészmérnök és õ a család koordinátora. Mérnöki teljesítményeimhez tartozik 11 hazai és nemzetközi szabadalom is, melyek közül négy meg is valósult. 57 egyetemi hallgatónak vezettem diplomatémát, 8 fõnek voltam kandidátusi, illetve, PhD témavezetõje. Tanítványaim többségére büszke lehetek, hiszen megállják a helyüket a világ minden táján, tökéletesítve mindazon ismereteket, melyeket tõlem kaptak, s melyet én is csak „kölcsönvehettem” kiváló tanáraimtól, annak idején, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium padjaiban. Marton Gyula

Dr. Stefler József

Marhák nélkül nem kerek a világ Dr. Stefler József, a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának intézetigazgatója is a Táncsics gimnáziumba járt, sõt, három testvére és két fia is itt végzett. Az egykori tanítvány nem tagadja: késõn érõ gyerek volt. Bár jól tanult, de az osztályban mindig másnak jutott eszébe egy jó poén vagy egy jó ötlet. Mint mondta: soha nem tudott olyan lezser, ám frappáns lenni, mint Müller Feri, Lelkes Pista, Cipri Bandi vagy Szili Ferenc tanár úr, aki az osztályfõnökük volt. Maturandusként ez a lemaradás, szerencsére, már a múlté lett, és az egyetemi évek alatt õ vitte a prímet, s neki vágott könnyebben az esze. Az ötvenes éveiben járó tanárember – a mezõgazdasági tudományok kandidátusa – azt vallja: a Táncsicsban érett meg, s nemcsak azért, mert itt érettségizett, hanem azért is, mert behozhatta a hátrányát. Osztályfõnökén kívül Papp Árpádot, Hetyei Gábort, Kontra Józsefet és Matuszka Józsefet említi, mint kiemelkedõ tanáregyénisége220

ket, akiknek bölcsességét diákként is érzékelték. Matuszka tanár úr kutya kemény volt, de talán neki is szerepe van abban, hogy természettudományi pályára került. – Eléggé intellektuális társaság verõdött össze az osztályunkban – mondta dr. Stefler József. – Nyolcan TÁNCSICS mérnök

v

jelentkeztek az orvosira, s mindegyiküket felvették. A jó képességû csapat olykor vaskos tréfákkal rukkolt elõ. Szinte minden héten megszólalt egyszer tanítás vagy felelés közepén a hangosbemondó, hogy – a neves plasztikai sebésszé lett – Lelkes Istvánt várják az igazgatói irodában. Azt reméltük, hogy gyakran megszólal a hangosbemondó, s nem is csalatkoztunk. Pista élen járt a mókában, a csínytevésben


és ez alól Merõ Béla igazgató lányai sem voltak kivételek. Sem a Stefler családban, sem a közeli, sem pedig a távoli rokonságban nem volt mezõgazdasági érdeklõdésû személy. A Matuszkaféle indíttatásnak köszönhetõen a továbbtanuláskor az agrárpálya gyõzött. A gödöllõi egyetemen 1966ban szerezte meg mezõgazdasági mérnöki diplomáját. Stefler Józsefnek egyébként mázlija is volt. Amikor diplomatervét írta az egyetemen, takarmánytan professzora azt mondta: „Jóska, magának sokat kell vizsgálódnia Kaposváron.” Az egyetemista elõször nem értette, mire céloz a prof, akinél a szakdolgozatát írta, ugyanis nem tudta, hogy a megyeszékhelyen, a Dénesmajorban mûködik egy felsõfokú mezõgazdasági technikum és egy kutatócsoport. Aztán, amikor felfedezte a tudományos mûhelyt, ott is ragadt. 1969. óta dolgozik a Dénesmajorban. Visszajött a szülõvárosába, s az egykori fõiskolai tanársegédbõl mára neves kutató, az egyetem intézetigazgatója lett. Az elmúlt 3 évtizedben rövidebb-hosszabb idõt töltött a fejlett állattenyésztési kultúrával rendelkezõ európai országokban, továbbá Argentínában, Kínában,

Izraelben, Új-Zélandon, Dél-Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban. Dr. Stefler József pályája a szarvasmarha-tenyésztéshez kötõdik. Azt vallja, megtalált mindent, ami szép és érdekes. Ez a pálya sikert is adott, hiszen 1988 óta egyetemi tanár, 1998-tól pedig Széchenyiösztöndíjas. Az ökologikus állattenyésztés oktatás-kutatás programjával foglalkozik. – Az elsõ húsz év – 1970-90ig – az az idõszak volt, amikor Magyarországon a szarvasmarha-tenyésztés dinamikusan fejlõdött és világszínvonalú lett – állítja. – Tudományos dékánhelyettesként a külföldi tapasztalatok is megerõsítettek abban, hogy amit csinálunk, az a nemzetközi mezõnyben is kiemelkedõ. Ez viszont sok hibát is magával hozott. Mindannyian a hozamok bûvkörében éltünk, de a 90-es években érzékeltük: valami nincs rendben az állattenyésztésben. Mintha megsértettük volna azokat a biológiai szabályokat, amelyek nélkül nincs egyensúly a földön. A környezet rovására hajszoljuk a hatékonyabb, versenyképesebb termelést. Ez a folyamat egyébként a világon mindenütt így játszódik

le, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen súlyos konzekvenciái vannak. Ha a szarvasmarhát bevisszük az istállóba, akkor a föld legelõterülete hasznosítatlan marad. Megkezdõdik a tájerózió, visszaszorulnak a kultúrgyepek, elõtérbe kerülnek a gyomok és a cserjék. Emiatt viszont ritkul a talajborítás, s egy idõ után eltûnik a talaj, felmelegszik és elkezd sivatagosodni a táj. Nyugodtan mondhatom: marhák nélkül nem lesz kerek a világ, mert felborul az ökológiai egyensúly. Azt viszont meg kellene tartani. Ma ez szinte fontosabb, mint az, hogy mennyi húst és tejet ad az állat. Stefler József tanít, elõadásokat tart – gyakran külföldön, hiszen angolból és németbõl is profi – kutat, és publikációs tevékenységén kívül számos bizottság, szövetség tagja, vezetõje. Ha teheti, „csavarog” a nagyvilágban, családjával néha kijár a kaposújlaki birtokára, vagy a Balatonra, hiszen szenvedélyes vitorlázó. Télen elmegy síelni a hegyekbe, évközben pedig teniszezik. Hogy ezek amolyan úri sportok? Lehet, de Stefler József szerint is nagyszerûek. Azért ûzi õket. Lõrincz Sándor

Dr. Kollár László Vegyészmérnök? Szerves, szervetlen kémikus? Volt alma materem vezetõinek megkeresése, miszerint örömmel vennék, ha egy ünnepi kiadványba néhány gondolatot írnék eddigi pályámról, váratlan és rendkívüli megtiszteltetés számomra. Egyben olyan öröm, amely megannyi nemzetközi és hazai elismerés után is megdobogtatja az ember szívét. A gyakran szigorú szabályok által meghatározott – és ma már (sajnos?) elég hosszú – szakmai önéletrajzom írását is szinte ösztönösen középiskolai tanulmányaimmal kezdem. A jelen felkérés esetén ez magától értetõdõ, egyben lehetõséget ad, hogy e mindnyájunk életében meghatározó szerepet játszó szakasszal kicsit többet foglalkozzam. TÁNCSICS MÉRNÖK

v

1973-ban érettségiztem, matematika-fizika tagozaton. Talán néhányan az elmúlt közel három évtized emlékezet-megszépítõ erejének tulajdonítják, de a gimnáziumi évek tényleg nagyszerûek voltak. (Ahogy visszaemlékszem, annak idején sem éreztük magunkat rosszul...) Nemcsak az udvariasság és tanáraim iránti tisztelet mondatja velem, hanem a természettudós számára meggyõzõ puszta számadatok (felvételi, tanulmányi verseny statisztikák) is: a remek tanári gárdának köszönhetõen olyan minõségi oktatás valósult meg az iskola falai között, amely méltán tette országos hírûvé. Csupán tanárainknál maradva: lenyûgözõ volt osztályfõnökünk, matemati-


ka-fizika tanárunk, Gál Józsefné bámulatos energiája, amellyel az erõs egyéniségekbõl (jó háromne-

221

gyed részben fiúkból!) álló csapatot „menedzselte”, aki nemcsak szaktárgyainak „mestereit” értékelte elismerõen, hanem a változatos érdeklõdésû osztály minden tagját. Nem válhattunk szakbarbárrá! Ebben olyan kiváló emberek segítettek bennünket, mint a bámulatos irodalom-órákat (elõadásokat) tartó Krasznai Lajos tanár úr, történelemtanárunk, Miklós Endre, akivel nem történésznek készülõ társaim is félszavakból megértették egymást (vagy éppen, parázs vitákat provokáltak!), rendkívül korrekt orosz—német tanárunk, Szabó Ferenc, akinek mesterségbeli tudását is csodáltuk. Lehetetlen valamennyiüket megemlíteni, de a saját sorsom alakulására legnagyobb hatást gyakorló egyéni humorú, hallatlanul felkészült kémia tanárra, Szántó Lászlóra külön tisztelettel emlékezem. (Úgy vélem, egy „legnépszerûbb oktató” választáson komoly esélyekkel indulhatott volna.) Középiskolai tanulmányaim alatt dõlt el véglegesen, hogy életemben a kémia meghatározóvá, igazi hobbivá, játékká, hivatássá válik majd. (Talán furcsa e szavak együtt említése, de nehezen tudnám meghatározni, valójában mit is jelent számomra...) A kellemes gimnáziumi évek természetesen nem képzelhetõk el olyan osztálytársak nélkül, akiknek (a legtöbb esetben csak osztály-találkozókon) történõ viszontlátása semmi máshoz nem fogható érzés. E rövid visszaemlékezés nem teszi lehetõvé, hogy akárcsak pár rövid történet erejéig idézzem azokat a remek „sztorikat”, félmondatokat, aranyköpéseket, amelyek egy közösséget igazán összetartanak. Volt azonban osztályunknak egy olyan jellegzetessége, amely mindenképpen említést érdemel. A matematika-fizika tagozatos osztályban jómagam „kémia orientációja” egyáltalán nem számított rendkívülinek. Jogászok, történészek, gazdasági szakemberek is szép számmal kerültek ki a társaságból. Legutóbbi érettségi találkozónkon is nosztalgiával emlékeztünk vissza (öregesen elmélázva, képletesen szobrot állítva magunknak?!) azokra a szellemi vetélkedõkre, sajátos önképzésre, szellemi pezsgésre, széleskörû olvasottságra és érdeklõdésre, amelyet mai tanítványaim többségénél (és kicsit sajnos,

222

saját gyermekeimnél is...) annyira hiányolok. Ma már, némi kutatói múlttal, sok kiemelkedõ egyéniséget személyesen is megismerve és kisebbnagyobb szakmai sikerekkel hátam mögött bizton állíthatom: ilyenfajta nyitottság, biztos alapokon nyugvó általános mûveltség nélkül egyetlen tudományterületen sem érhetõk el komoly eredmények. A szakmai adatok tömege megtanulható, visszaadható, de azok alkalmazására, alkotó fantáziával történõ rendezésére, valami „új” megalkotására (még ha ezek apró cseppek is a megismerés óceánjában!) csak sokirányú érdeklõdésû, nyitott embernek van esélye. A siker, persze, ekkor sem garantált, a jó sors, a szerencse szerepe egyáltalán nem elhanyagolható. Röviden néhány szót – hiszen így szólt a felkérés – önmagamról is szólnom kell. Az a tény, hogy matematika-fizika tagozatos diákként a kémia vált kedvenc és versenyeken „eredményeket hozó” tantárgyammá (Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 6. helyezést értem el), jórészt kijelölte pályámat. A Veszprémi Vegyipari Egyetemre kerülve – bár a középiskolai matematikai alapok nem jöttek rosszul –, az már egyáltalán nem volt véletlen, hogy az elsõ adódó alkalmat kihasználva „kémia tanszéket” kerestem magamnak, hogy érdeklõdésemet kielégítsem. Másodéves koromtól az egyetem Szerves Kémia Tanszékén Markó professzor irányításával „éles” kutatási problémákon dolgozva szerencsére, hamar megtanultam, hogy nagyon sok elképzelés kudarccal is végzõdhet. Akkor még ezt valóban kudarcként éltem meg. Ma már nagyon hálás vagyok azokért a hónapokért (amelyeket, egyébként, több hasonló periódus követett), mert ezek nélkül nehezen válhattam volna kutatóvá. Az a szakmai alázat, amely nélkül, meggyõzõdésem szerint, sem kutató-, sem oktatómunkát végezni nem lehet, – remélem –, azóta is elkísér pályámon. Bár vegyészmérnökként végeztem és technológiai, gépészeti ismereteimnek kísérleti munkám megtervezésénél lépten-nyomon hasznát veszem, egyetemi tanulmányaim befejezésétõl napjainkig alaptárgyi kémia-tanszékeken tanítok, kutatómunkám jórészt alapkutatási

TÁNCSICS mérnök

v

jellegû. A Magyar Tudományos Akadémia Petrolkémiai Tanszéki Kutató Csoportjában eltöltött akadémiai ösztöndíjas évek után másfél évtizeden keresztül a Veszprémi Egyetem Szerves Kémia Tanszékén dolgoztam átmenetifém komplexek szintézisének, szerkezetvizsgálatának és homogén katalitikus alkalmazásának kutatási témáiban egyetemi tanársegédként, adjunktusként, majd docensként. 1997-ben jelentõs változtatásra szántam magam: megpályáztam és elnyertem a Janus Pannonius Tudományegyetem Szervetlen Kémiai Tanszékének tanszékvezetõ egyetemi tanári állását. Egy évvel Pécsre településem után óriási megtiszteltetés ért, a Természettudományi Kar dékánjává választottak. Munkám jellegébõl adódóan napi kapcsolatban állok több, mint 10 ország kutatóival. Két és fél évtizeddel ezelõtt legszebb álmaimban sem gondolhattam arra, hogy Róma, Amszterdam, Torontó, Tarragona, Kiotó, Sassari és a többi város egyetemének professzoraival közös pályázatokon indulhatok, úgy vitatkozhatunk szakmai problémákon, mint közvetlen kollégáimmal, miközben, természetesen, igaz barátságok is szövõdnek. Elsõsorban kutatási együttmûködéseinkre alapozva az utóbbi években intenzív nemzetközi hallgató-csere is kibontakozott, elképesztõ lehetõségeket biztosítva minden tanulni vágyó, önmagát képezni akaró hallgatónk számára. Közhely, de igaznak érzem: a Föld olyan kicsire zsugorodott (pár óra alatt fizikailag is bármely pontja elérhetõ), hogy szakmai problémákról beszélgetve alig érezhetõ a földrajzi különbség. A nemzetközi plenáris és meghívott elõadásokon kívül sok hazai elismerést is kaptam. A kémia tudomány kandidátusa, majd doktora cím megszerzése után több fontos hazai kitüntetésben részesültem. Hogy csak a legfrissebbeket említsem: a Széchenyi Professzori Ösztöndíj elnyerése után 1998-ban, a Magyar Tudomány Napján az elsõ ízben odaítélt Oláh György díjat vehettem át. Külön öröm számomra, hogy a díj névadóját, a Nobel díjasok között is korszakos jelentõségû tudóst elõterjesztésem után egyetemünk rövidesen díszdoktorává avatja.


A gimnáziumunkban végzett diákok, akik mérnökök lettek (A teljesség igénye nélkül)

1835-36.

Gáspár Boldizsár....................... mérnök

1942-1943. Czifra József............................... vegyészmérnök

1886-87. Pilczer (Pogány) Ármin............ MÁV fõmérnök

Frey András............................... gépészmérnök

Zwickelsdorfer János................ Kir. fõerdõmérnök (Novi)

Kollányi Miklós......................... rádiómérnök

1889-90.

Helischauer (Holló) Róbert..... gépészmérnök

Pohl (Marczi) László................. gépészmérnök

Vaszary Antal............................ prímási fõerdõmérnök

1890-91.

Schilhán József........................... mérnök

1943-1944. Szigetvári György..................... építészmérnök

1891-92.

Boszkovitz Ferenc..................... mérnök

Kis-Tóth Gyula.......................... mérnök

Erhardt Henrik.......................... mérnök

Szegedi Béla............................... mérnök

1892-93.

Krausz (Katona) Béla................ mérnök

Ercsey Ferenc............................. gépészmérnök

Stompfer Elek............................ vasúti gépészmérnök

László György........................... erdõmérnök

1893-94.

Wildmann Kálmán.................... segéderdõmérnök

Magay András........................... gépészmérnök

1895-96.

Landler (Lakos) Vilmos............ vasúti mérnök

Krieger Ödön............................. vegyészmérnök

Politzer (Polgár) Lipót.............. mérnök

Arató János................................. hangmérnök

1896-97.

1944-1945. Kiss Ágoston.............................. épületgépész-mérnök

Lorschy Henrik.......................... fõmérnök

Böhönyey János......................... építészmérnök

1899-1900. Rechnitzer (Rácz) Sándor......... mérnök

1946-1947. Dr. Sáringer Gyula.................... agrármérnök

Wachtel Elemér......................... építészmérnök

Armuth András......................... építészmérnök

1900-1901. Czigler Béla................................ MÁV mérnök

Dobribán Géza........................... erdõmérnök

Pilczer Pál................................... MÁV mérnök

Bakay Árpád dr......................... villamosmérnök

Róth (Rejtõ) Zoltán................... gépészmérnök

Borbély László........................... textilmérnök

1902-1903. Fenyõ Andor.............................. városi mérnök

Horváth Zoltán.......................... erdõmérnök

1903-1904. Grünwald Béla........................... mérnök

Kiss László................................. építészmérnök

1904-1905. Kálmán Jenõ............................... mérnök

1947-1948. Fontányi Gábor.......................... mérnök

1905-1906. Blandl Rudolf............................. mérnök

Gyetyánffy Gábor..................... mérnök

Honig Andor.............................. mérnök

Konyecsni Kázmér.................... mérnök

Szukits Ferenc............................ erdészmérnök

Kondorai Egon.......................... mérnök

1906-1907. Kertész Imre............................... gépészmérnök

Körmendi Imre.......................... mérnök

1907-1908. Fenyõ Mátyás............................ földmérnök

Rédei László............................... mérnök

Perczel Ákos.............................. mérnök

Palkó István............................... mérnök

1915-1916. Boross György........................... erdõmérnök

Tajnafõi József............................ gépészmérnök

1918-1919. Haracsi Lajos dr........................ erdõmérnök

Kindler József............................ vegyészmérnök

1922-1923. Dr. Taky Ferenc......................... gépészmérnök

1948-1949. Szalai László.............................. erdõmérnök

1934-1935. Lamping Ottó............................ építészmérnök

Béday Ferenc.............................. erdõmérnök

1937-1938. Kocsis József dr......................... bánya- és kohómérnök

Ratkóczy Miklós........................ gépészmérnök

Korbuly József........................... gépészmérnök

Tótszöllõsy Béla......................... olajmérnök

Simodits Tibor dr...................... agrármérnök

1949-1950. Várnagy József........................... gépészmérnök

Vass Kálmán.............................. agrármérnök

Széles Péter................................ mérnök

1938-1939. Gyõrffy Endre............................ építészmérnök

Rádai Ferenc.............................. vegyészmérnök

1940-1941. Korompay Viktor...................... mérnök

Füry Rudolf................................ földmérõmérnök

1941-1942. Szerecz László............................ gépészmérnök

Göntér György........................... vegyészmérnök

1942-1943. Csantavéri (Loecser) László..... mérnök

Károly József.............................. építészmérnök

TÁNCSICS MÉRNÖK

v


223

Keszthelyi Sándor..................... vegyészmérnök

Magyar József............................ kohómérnök

Lévai Balázs............................... villamosmérnök

Pósfai István............................... gépészmérnök

Pogány András.......................... gépészmérnök

Ravasz Nándor.......................... mezõgazdasági gépészm.

Riegler Tamás............................ mezõgazdasági gépészm.k

1950-1951. Varga János................................ erdõmérnök

Sebestény Gyula........................ villamosmérnök

Stocker (Kovács) Dénes............ erdõmérnök

Szabó Lajos................................. vegyészmérnök

Németh István........................... földmérõmérnök

Szabó Lajos................................. gyártás-technológiai m.

Keller László.............................. gépészmérnök

Tajnafõi László........................... mérnök

Kovács József............................. gépészmérnök

Vízvári István............................ erdõmérnök

Sipos László............................... gépészmérnök

Jaczó Iván................................... gépészmérnök

1952-1953. Gál Ferenc.................................. építészmérnök

Detrich István............................ gépészmérnök

1956-1957. Klie Csaba.................................. agrármérnök

1961-1962. Bóna József................................. erdõmérnök

1957-1958. Fekete Párizs Lajos.................... villamosmérnök

Detrich Miklós........................... gépészmérnök

Gyorsok László.......................... villamosmérnök

Ghihor Zoltán............................ villamosmérnök

Marton Gyula............................ vegyészmérnök

Gyõrfi Pál................................... agrármérnök

Jaczó Gyõzõ............................... mérnök

Kovács Béla................................ gépészmérnök

Jezerniczky József..................... erdõmérnök

1961-1962. Sápi Károly................................. gépészmérnök

Göndöcz Gyula.......................... erdõmérnök

Stefler József dr......................... mezõgazdasági mérnök

1958-1959. Õry Tamás.................................. villamosmérnök

Szörényi Ákos............................ gépészmérnök

Kappéter Ádám......................... építészmérnök

Zakariás Tamás......................... gépészmérnök

Kapolka Péter............................ gépészmérnök

Bank Lajos.................................. útépítõmérnök

Török László.............................. gépészmérnök

Árva Mihály............................... villamosmérnök

Vermes Károly........................... gépészmérnök

Borsos István.............................. kertészmérnök

Vargha László............................ gépészmérnök

Sipos Gábor................................ villamosmérnök

Szeles Endre............................... faipari mérnök

Vimola Mihály........................... erdõmérnök

Bajzik Lajos................................ gépészmérnök

Tüttõ István................................ vegyészmérnök

Horváth Sándor......................... gépészmérnök

Miklós Tamás............................ építészmérnök

Kutas Sándor............................. gépészmérnök

Bárdos László............................. vízgazdálkodási és kohászm.

1959-1960. Domokos Béla............................ építészmérnök

Fenyõ István............................... agrármérnök

Gaál Csaba................................. építészmérnök

Fõnyedi László.......................... agrármérnök

Gazsi Lajos................................. villamosmérnök

Gáspár Bence............................. közlekedési mérnök

Schauta Károly.......................... mérnök

Hegyi József............................... gépészmérnök

Hõgye Mihály............................ erdõmérnök

Nemes Károly............................ útépítõmérnök

Berdár Béla................................. erdõmérnök

Völgyi Gábor............................. villamosmérnök

Marschall Tamás....................... erdõmérnök

1962-1963. Herczeg János............................ villamosmérnök

Zsíros István.............................. erdõmérnök

Põcz Gyula................................. gépészmérnök

Bojtai Csaba................................ építõmérnök

Nemes Iván................................ mérnök

1963-1964. Szabó János................................ erdõmérnök

Zsoldos Sándor.......................... gépészmérnök

Niszler József............................. erdõmérnök

1960-1961. Belley András............................ kõolajmérnök

1964-1965. Zomi László............................... villamosmérnök

Csényi Sándor............................ építészmérnök

Bod Lajos.................................... agrármérnök

Darula János............................... építészmérnök

Balló Gábor................................ erdõmérnök

Hodics István............................. építészmérnök

Bhõm István............................... agrármérnök

Hudi József................................. vegyészmérnök

Koleszár Ferenc......................... gépészmérnök

Kiss József.................................. mezõgazdasági gépészm.

Karoliny Márton........................ útépítõmérnök

Komáromi Attila....................... épületgépész-mérnök

Hangyál Imre............................. építészmérnök

224

TÁNCSICS mérnök

v


Fábián György........................... gépészmérnök

Virányi Zoltán........................... építészmérnök

Szerényi Béla.............................. agrármérnök

Nyári András............................. közlekedési mérnök

Szigeti Jenõ................................. gépészmérnök

Gõsi Béla..................................... mérnök

Takács Gábor............................. olajmérnök

Jordanics Tamás........................ mérnök

1965-1966. Zádori Péter............................... mérnök

Körtési Zoltán............................ mérnök

1966-1967. Friss Ferenc................................ villamosmérnök

Mészáros Antal Zoltán............. mérnök

Nagy Tibor................................. mérnök

1967-1968. Kelemen Edit............................. gépészmérnök

Frank József................................ mérnök

László Ibolya.............................. vegyészmérnök

1972-1973. Dombai Zsolt............................. mérnök

Molnár Tibor.............................. építészmérnök

Fucskár Vince............................ mérnök

Nemes Péter............................... vegyészmérnök

Hargitai Bálint........................... mérnök

Nyúl Jenõ.................................... mezõgazdasági mérnök

Harnos Jenõ................................ mérnök

Szabó Ágnes............................... vegyészmérnök

Hosszú László dr...................... mérnök

Szigeti Dezsõ.............................. vegyészmérnök

Ignácz Pál................................... mérnök

Szvitacs István........................... vegyészmérnök

Iván László................................. mérnök

Varga György............................ erdõmérnök

Kollár László dr......................... vegyészmérnök

Balogh József.............................. erdõmérnök

Kovács Lajos.............................. mérnök

1968-1969. Ivusza Tamás............................. agrármérnök

Lukács Zoltán............................ mérnök

1969-1970. Virányi István............................ építészmérnök

Mózs József................................ mérnök

Juhász Tibor............................... építészmérnök

Nagy György............................. mérnök

Kovács Barna............................. építészmérnök

Nagy Tibor................................. mérnök

1970-1971. Temesi József............................. mérnök

Somogyi Gabriella..................... mérnök

Soós Zoltán................................. mérnök

Veres László............................... gépészmérnök

Sziklai Gábor.............................. mérnök

Tóth Piroska............................... mérnök

Pintér Kálmán............................ villamosmérnök

Török Gyula............................... mérnök

Pintér Rudolf............................. építészmérnök

1972-1973. Urbán Tibor................................ mérnök

Gerbovits Teréz......................... építészmérnök

Virányi Zoltán........................... mérnök

Harsányi József dr.................... villamosmérnök

Vörös József............................... villamosmérnök

Kertész István............................ villamosmérnök

Both József.................................. mérnök

Szirmai Zoltán........................... építészmérnök

Csikely Ágnes............................ mérnök

Tajnafõi Márta........................... kohómérnök

Horváth Tibor............................ mérnök

László Attila............................... építészmérnök

Kovács László............................ mérnök

1971-1972. Ladiszlai Géza........................... mérnök

Nyári Éva................................... mérnök

Ádám László.............................. mérnök

Rébel Zsuzsanna....................... mérnök

Deákvarga Dénes...................... építészmérnök

Ütõ Sándor................................. mérnök

Gordán Gábor............................ erdõmérnök

Sélley Miklós.............................. villamosmérnök

Terlaky József............................ mérnök

Torma-György Márta............... kertészmérnök

Gelle József................................. vegyipari gépészmérnök

Kiss István.................................. mérnök Szabados Géza........................... gépészmérnök

Várvizi Vilmos........................... mérnök

1973-1974. Püspök Rudolf........................... építészmérnök

Rózsa Beáta................................ mérnök

Paizs Gábor................................ mérnök

Tari Balázs.................................. mérnök

Jancsekity István....................... mérnök

Vörös Magdolna........................ mérnök

Wittmann Károly...................... villamosmérnök

Várvizi Attila............................. mérnök

Zsalakovics Albert.................... mérnök

Ruisz György............................. építészmérnök

Zelenák Sándor.......................... mérnök

Ecker Péter................................. villamosmérnök

Darabos Zoltán.......................... villamosmérnök

TÁNCSICS MÉRNÖK

v


225

Kalota Sándor............................ villamosmérnök

Cselõk László............................. villamosmérnök

1974-1975. Boa Árpádné Szalai Margit..... mérnök

1981-1982. Szabó Tamás.............................. építészmérnök

Hujber László............................. mérnök

Balázs Péter................................ építészmérnök

Jakó Gergely............................... földmérõmérnök

Stadler Péter............................... építészmérnök

László Ferenc............................. mérnök

1982-1983. Jaczó Zoltán............................... építõmérnök

Nagy József................................ mérnök

1983-1984. Galamb Gábor........................... agrármérnök

Lackovics János......................... közlekedési mérnök

Szabó Ákos................................. közlekedési mérnök

Végh (Pozsár) Csilla................. faipari mérnök

1984-1985. Bognár Sándor........................... mérnök

1975-1976. Takács József.............................. erdõmérnök

Varga Gábor............................... villamosmérnök

1976-1977. Bernát Imre................................ mérnök

Borai László................................ mérnök

1985-1986. Garai László............................... gépészmérnök

Fehér István............................... erdõmérnök

Kardos Zoltán............................ mérnök

Várnai Veronika........................ agrkémikus agrármérnök

Károly Zsolt............................... mérnök

1986-1987. Detrich Diana............................. élelmiszeripari mérnök

Kiss Katalin................................ mérnök

Puchmann István...................... villamosmérnök

Ratkóczy András....................... mérnök

Tari Balázs.................................. mérnök

1987-1988. Zakariás Péter............................ gépészmérnök

Berényi Ervin............................. villamosmérnök Dénes Zoltán.............................. villamosmérnök

Kelemen Kálmán....................... közlekedési mérnök

1977-1978. Takács László............................. erdõmérnök

Lõrincz Ferenc........................... építészmérnök

1978-1979. Etzl Éva....................................... mérnök

Göndöcz Péter........................... erdõmérnök

Dr. Farkas Tamás...................... mérnök

Váli Imre..................................... villamosmérnök

Gelencsér Zoltán....................... mérnök

Sándor Gabriella....................... élelmiszeripari mérnök

Hiczó Gyula............................... mérnök

Balázs Gábor.............................. mérnök

Horváth László.......................... mérnök

Harsányi Csaba......................... építészmérnök

Károly Csaba.............................. mérnök

Boros Anikó............................... építészmérnök

Kiss Zsolt.................................... mérnök

Csendes Gábor........................... építõmérnök

Kopházi Csaba........................... mérnök

Fejes István................................. villamosmérnök

Márton Éva................................. mérnök

Horgas Csaba............................. gépészmérnök

Dr. Orosházi Attila................... mérnök

Varsányi Tibor........................... faipari mérnök

Pál Elemér.................................. mérnök

Vida Róbert................................ villamosmérnök

Pális Csilla.................................. mérnök

Vonyó János............................... villamosmérnök

Péter Attila................................. mérnök

1988-1989. Mózs Erika................................. élelmiszeripari mérnök

1978-1979. Dr. Rédling Tibor...................... mérnök

1989-1990. Darabos Balázs.......................... építészmérnök

Rumszauer Péter....................... mérnök

Gyurics Mátyás......................... gépészmérnök

Sandi István............................... mérnök

László Tamás............................. villamosmérnök

Szarka Klára............................... mérnök

Lázár Zsolt................................. gépészmérnök

Széles Katalin............................. mérnök

Lipcsei Timót............................. gépészmérnök

Takács László............................. erdõmérnök

Polczer Iván............................... gépészmérnök

Vati István.................................. automatizálási mérnök

Zaccomer Lajos.......................... villamosmérnök

Stadler Csaba............................. épitõmérnök

Kósa Levente.............................. gépészmérnök

1979-1980. Bálint László.............................. erdõmérnök

Molnár László............................ közlekedési mérnök

Lepenye Tamás.......................... vegyészmérnök

226

Töll Marianna............................ agrármérnök

TÁNCSICS mérnök

v



TÁNCSICS MUNDÉR AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

2001 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett hivatásos katonák, határőrök és rendőrök

KÖSZÖNTÕ Itt vannak õk is!... Eljöttek közénk a mundér védelmezõi; a katonák, határõrök és rendõrök. Azok, akik valaha a Somssich-Táncsics Gimnáziumba jártak. Azok, akik nemcsak egyenruhájuk becsületére vigyáznak, hanem egykori iskolájuk hírnevét is öregbítik... Azok, akik nélkül nem érezhetnénk magunkat biztonságban e hazában. Közülük sokan csak ebben a füzetben lehetnek jelen, de megidézve õket – szellemükkel és tetteikkel –, itt vannak közöttünk, hatnak ránk. Az Alma Mater lehetõséget teremtett arra, hogy együtt ünnepelhessünk valamennyiükkel. És õk éltek a lehetõséggel. Köszönjük, hogy eljöttek! Kaposvár, 2001. február 6. Mihályfalvi László igazgató

228

TÁNCSICS mUNDÉR

v


“... s vitézt éneklek “ (képzeld, már lányok is vannak)

Elõszó Most lett vége a XX. századnak, ez már a jövõ és mi mégis megmaradunk annak, akik voltunk. Egyszer egy tanárom óva intett a fizikai tárgyú hasonlatoktól, mondván, hogy a szaktanári (dr. Környei Vilmosné) figyelmetlenség vagy kegyelem (?) következményeire elõnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat (majdnem Ptk.), most mégis azt kell írnom, hogy itt már minden más és mégis ugyanaz (Somssich-Táncsics Gimnázium). Más a ház (szép lett, hogy kész lett), más a tornaterem, más az igazgató (akkor Merõ, most Mihályfalvi), mások a csajok (akkor a feleségem), mégis ugyanaz. Van egy hely a világon, ami mindig ugyanaz marad, és ahol te is mindig ugyanaz vagy, és ez az iskola. Ez a mundér, ha tudod, egy életen át ennek becsületét véded, ez maga, a becsület! Az ám! Jelszó is marad örökre (számítógépes belépésnél nem felejted el), nem lehet más. Aki mundérba bújik, nem lehet fontosabb számára más, csak a becsület, a mundér és a jelszó, mert kívül marad, ha nem tudja. Rólunk csak keveset, talán egy történetet. Két rendõr (katona, határõr stb. tetszés szerint) elhatározta, hogy megtanul valami olyat, amire Jézus Krisztus óta senki sem képes: megtanulnak a vízen járni, hogy senki ne mondhassa többé róluk, hogy semmire sem képesek. Több éves felkészülés és gyakorlás után elindultak Pestrõl Budára, az Erzsébet- híd alatt, a vízen. Egyszer csak meghallották, hogy egy borízû hang leszól a hídról: – Nézd az ostobákat, még úszni sem tudnak...! Hát, valahogy így, barátaim, és mégis... Üdv, iskola, üdv, társak, mundérban és azon kívül is! Így aztán, köszöntve van mindenki... Dr. Sõregi Zoltán

TÁNCSICS MUNDÉR

v


229

„Mi vitéz kezünkön van minden reménség.” (Zrínyi Miklós)

Az elõdök Még fél évszázad sem telt el az intézmény alapítása, 1806 óta, amikor a haza – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején – harcba szólította fiait. És iskolánk akkori és korábbi diákjai megértették: „a haza minden elõtt!” Sokan közülük csatlakoztak a hon védelmére szervezett sereghez és többnyire egyenruha nélkül, civilben, legfeljebb, egy csákóval a fejükön, fegyvert fogtak nemzetünk szabadságának megvédésére. S ezzel hosszú évtizedekre példát mutattak az utódoknak. Kik õk? Álljon itt a nevük, mint ahogy 1998. március 15-e óta az épület díszes fõbejáratán belül gránit tábla õrzi emléküket az utókor hálájától kísérve: Berzsenyi Farkas (1819-ben végzett iskolánkban) nagy költõnk, Berzsenyi Dániel fia, aki 1848-49-ben Somogy megye alispánjaként, fõhadnagyi rangban szolgálta a forradalom és szabadságharc ügyét. Világos után bujdosnia kellett, majd elfogták, birtokait elkobozták és hosszabb idõre börtönbe vetették. Kaposvárott és Pesten raboskodott. Berzsenyi Imre (1828-ig járt iskolánkba) õrmesterként Klapka György hadtestében részt vett Komárom várának hõs védelmében. Gaál Gusztáv (1830-ig volt iskolánk tanulója), a késõbb vértanúságot szenvedett Kiss Ernõ ezredes oldalán vett részt a szabadságharcban mint huszárfõhadnagy, majd kapitány, végül vitézségéért õrnagyi rangot kapott. Világos után külföl-dön bujdosott, majd 1885-ös várfogságra, tiszti rangjának, nemességének és vagyonának elvesztésére ítélték. Hlavathy János (1831-ig járt gimnáziumunkba), a szabadságharcban nemzetõr, kapitányként küzdött hazánk függetlenségéért.

Gáspár Menyhért (1835-ben fejezte be intézményünkben tanulmányait), részt vett a dicsõséges szabadságharcban is, dicsõ tetteiért fõhadnagyi rangot kapott. Gunics Mihály (1836-ban fejezte be tanulmányait iskolánkban). Édesapja 30 évig tanított gimnáziumunkban. Õ maga jogot végzett, majd a szabadságharc kitörésekor a felkelõk közé állt és fõhadnagyi rangig emelkedett. Világos után neki is hosszú ideig bujdosnia kellett. Simonfai Mihály (1846-ig járt iskolánkba), két év múlva pedig már – 18 éves ifjúként – harcolt a szabadságért, de ott az egyik csatában szeme világát elvesztette és magával tehetetlenül élte le öreg napjait. Rimanóczy Alajos (a forradalom kitörése elõtt egy évvel, 1847-ben fejezte be tanulmányait), tüzérhadnagyként harcolt a szabadságharcban. És végül, de nem utolsósorban említem annak a két fiatalembernek a nevét, akik a haza hívó szavára otthagyva az iskolapadot, felesküsznek a szabadság zászlajára. Horváth György V. osztályos és Csorba Viktor VI. osztályos tanuló neve mellett az 1848-49es iskolaévben ez a sokat jelentõ mondat ékeskedik: „Honvéd lett”. Horváth György ekkor 15, Csorba Viktor pedig 17 éves” Õk is küzdöttek a szabadságért, de gimnáziumunkba többé nem tértek vissza, eltûntek a történelem viharos napjai és eseményei között. Lehet, valamelyik jeltelen tömegsírban alusszák örök álmukat, lehet, valahol Szibéria bányáiban pusztultak el, soha, soha meg nem valósítva vágyaikat, terveiket, de cselekedetükkel hozzátettek valamit valamennyiünknek azon érzéséhez, amit úgy hívnak: hazaszeretet! Mihályfalvi László

Gáspár Menyhért

230

TÁNCSICS mUNDÉR

v


Vaszary Gyula Kaposvár szülötte, de életét Pécsett éli le. 1848-ban Kaposváron született, õsi, nemesi családból. Apja a város fõjegyzõje volt. 1882. június 12-én egy bizottság tagjává választják, mely a rendõrségi állapotokat vizsgálja. 1883 -ban egy pénzügyi bizottság tagja lett. A rendõrfõkapitányt távolléte idején õ helyettesíti. 1884-ben rendõr-alkapitánnyá nevezik ki. Az õ ideje alatt rendszeresítették Pécsett a razziát, õrjáratot. Létrehozta a lovasren-dõrséget, gyalogos legénységet és a detektív-szolgálatot. 1893. augusztus 2-én rendõrfõkapitánnyá nevezik ki. 1903-ban – nem tudjuk az okát –, de hosszabb

TÁNCSICS MUNDÉR

v

Vaszary Gyula szabadságra ment. 1905 év végén fegyelmi eljárást megelõzõ vizsgálatot rendeltek el vele szemben, legfõképpen, a november 12-i munkászavargások miatt. 1907. május 29-én állásából fel is függesztették. 1908. tavaszán kérte nyugdíjazását az ellene folyó vizsgálatok miatt, aminek július l-jétõl helyt adtak. Évi nyugdíja 3696 korona volt. Ez a korabeli viszonyok között elég magasnak számított. 1913. november 7-én délelõtt öngyilkosságot követett el. Fejbe lõtte magát.


Élete eredményes volt, halála után a Mecsekben utat is neveztek el róla. 1906-ban munkája elismeréseként Ferenc Józseftõl a rend lovagkeresztje címét kapta. 1907. április 29-én Vaszary Gyula rendõrfõkapitány és társai cselédjutalmazási alapítványt hoztak létre. Az alapítvány fenntartásáért saját maga vállalt felelõsséget. Jövedelmébõl egészítette ki az alaptõkét 200 koronára. A kamatokból évente három embert jutalmaztak. 1913. november 25 -én, rövid idõvel halála után, megemlékezést tartottak róla. Garábi Ákos, Kovács András 12. C

231

Kaposvár város lakossága a történelem során többször is kicserélõdött. A népesség számának gyarapodása sem a természetes szaporodásból, hanem a betelepülõk sokaságából eredt. Hol a németek, hol pedig a délszlávok települtek be tömegesen, nagy hullámokban a városba, de ezek viszonylag gyorsan elmagyarosodtak az Istennek valami különös kegyelmébõl, mert ha nem így lett volna, akkor Kaposvárt is bekebelezték volna 1920-ban a szerbek. Egy ilyen német betelepedési hullámmal jöhetett városunkba az 1700as években a Hagelmann család is, melynek elsõ ismert leszármazottja, Hagelmann Péter már olyannyira magyarnak érezte magát, hogy nevébõl törölte a második „n” betût, így a neve Hagelmanra változott. Hogy mivel foglalkoztak a Hagelmanok, azt már megállapítani nem lehet, nevük nem mond sokat errõl, ugyanis magyarra fordítva a tisztes név azt jelenti, hogy esõember. Hogy honnan hozta a szél ide, és miért szerette meg ezt az akkor még egészen falusias várost Hagelman Péter, nem lehet megtudni. Halvány utalás van arra, hogy katonaként került ide, és aztán a szíve fogta itt Kaposváron. Annyi bizonyos, hogy megbecsült polgára volt a városnak, ha már egyszer 1811-ben városkapitánynak választották. Hogy értett a katonáskodáshoz, nem kétséges. Az is biztos, hogy vállalkozó szellemû ember volt, hiszen 1815-ben, három évvel azután, hogy „nyilvánossági jogot” nyert a kaposvári Gimnázium,

Hagelman Károly könyv- és papírkereskedést nyitott az iskola egyik sarkában, a Fõ utca 2. szám alatt. A Hagelman-cég ebbõl a kis üzletecskébõl meggazdagodott. A kis szatócs- és papírbolt generációkat látott el íróeszközökkel és könyvekkel. Ilyen üzlet abban az idõben csupán Pécsen és Nagykanizsán mûködött. Mindkét helyen nyomda is volt. A Hagelman-cég ügyességének volt köszönhetõ, hogy kiadták a Somogy címû lapot, melyet Kaposváron szerkesztettek, de egy ideig Nagykanizsán nyomtattak. A vállalkozás eredményességét igazolja az is, hogy 1848-ban Hagelman Péter nevét a legjobb adózók között olvashatjuk. A nevén volt két fertály szõlõ a Kapos-hegyen (800 négyszögöl) és a ballakúti forrás környéke, mint kaszáló. Fia, Hagelman Károly, 1825-ben született. Az 1840-41-es tanévben a VI. C osztály legjobb tanulója. Az önkényuralom kezdetén, mikor már Haynau megvalósította véres bosszútervét, iskolánk nagy patrónusa, Somssich Pál, elsõnek szólalt fel az új kormányzati rendszer ellen. Nem rokonszenvezett az 1848-as törvényekkel, de lemondván a helytartótanácsnál viselt állásáról, visszavonult a magánéletbe, Sörnyére, ahol megírta híres munkáját, melynek címe „Das legitime Recht Ungarns und seines Königs.” A mû 1850-ben, Lipcsében jelent meg. Bátran és alapos felkészültséggel mutatta be az önkény-

A 19. menetzászlóalj tisztikara

232

TÁNCSICS mUNDÉR

v

uralom jogtalanságait, egyúttal pedig kifejtette a nemzet törvényes jogait, hogy a külföld megismerje azokat, s reményt öntsön a csüggedõkbe. Egy ilyen munka megjelentetéséhez igen nagy bátorság kellett abban az idõben. A hatalom nem tudta megakadályozni, hogy a munka eljusson Somogyba. A lipcsei cég Hagelman Károly kaposvári könyvkereskedõ címére küldte el a könyv példányait. Õ azonban, mintha érezte volna a veszélyt, még aznap kocsin küldte a szállítmányt Sörnyére. A zsandárok a könyvek megérkezte után már másnap megjelentek Hagelman Károlynál, és ott eredménytelenül kutattak, mert a Somssich család biztonságos helyre rejtette a példányokat. Hagelman Károly 1861-ben már városkapitány. 1867-ben, amikor Bitterman Ede könyvnyomda-tulajdonos elhagyta a várost, a hatóságokhoz új nyomda felállításának engedélyezéséért folyamodott, melyet meg is kapott. Meggyõzõdéses Deák-párti politikus volt. Az 1869. évi úri tisztújítás alkalmával azonban az õ 72 szavazatával szemben Haidekken Pál, egy gazdag iparos 311-et kapott, így õ lett a város új vezetõje. A kaposvári városháza így a balpárt – a 48-as függetlenségiek – kezére került. 1873-ban városi elsõ tanácsos. Az 1874-ben alakult Egyesült Ipartársulat 126 tagja õt választotta elnökéül. 1877-79 között rendõrkapitány. Ekkor – az õ vezetésével – dolgozzák ki a leendõ rendõrfõkapitányok kötelezettségeinek szabályozását. 1879-ben helyettes polgármester. Amikor 1883-ban agyvérzésben meghalt, már övé volt a városi gazdaságok egyharmad része! Fia, ifjú Hagelman Károly – a késõbbi közkedvelt Karcsi bácsi – 1854-ben született, és sikeresen gyarapította a Hagelman dinasztia hírnevét. Õ volt a város elsõ Mikulása, aki télapónak öltözve járta Kaposvár utcáit és ajándékot osztogatott a gyerekeknek. Tönkrement, s elfeledve halt meg 1927-ben, atyjához hasonlóan, agyvérzésben. Lassu Ferenc


Középiskolai tanulmányait 1858ban fejezte be, további tanulmányairól nincsenek adataink. Szolgálati ideje 1885. február 19. és 1891. január 1. közé esik. Nem tipikus rendõrfõkapitány; bohém, mulatós. Életvitele ellenére a helyi lapok (pl. Kapos) védelmükbe veszik, kiállnak mellette. 1886-ban új törvény jelenik meg, a rendõrkapitányokról szóló törvény, mely kimondja, hogy a rendõrfõkapitányt nem kizárólagosan a fõispán nevezi ki, hanem a város köztiszteletben álló polgárainak

TÁNCSICS MUNDÉR

v

Suri Ferenc tanácsa (jegyzõk, orvosok). Vezetése idején 1012 rendõr dolgozott a városban és egy csendbiztos. Egész nap szolgálatban voltak, kivéve reggel 5-tõl 9-ig. A rendõröknek rendkívül alacsony bérük volt. A fõispán Budapest mintájára új, modern rendõrséget kívánt létrehozni, ezért Suri Ferencet igyekeztek eltávolítani pozíciójából. Surit mondvacsinált vétségért megbírságolták, a bírság összege 25 Ft volt, amely ös�-


szeg meghaladta havi bérét. Ennek következményeképpen fegyelmi határozattal szabadultak meg tõle. Pozíciójának visszahelyezése érdekében 80 tagú küldöttség protestált a fõispánnál, de nem jártak sikerrel. A Kaposvár címû hetilap 1890. november 23-i száma védelmébe veszi, de ez sem segít. Ettõl fogva munkáját nem rendõrkapitányként, hanem tanácsadóként végzi, s a város köztiszteletben álló polgára, 60 évesen halálozik el. Garábi Ákos, Kovács András 12. C

233

Kaposváron született 1912. április 14-én, a Titanic óceánjáró elsül�lyedésével egy idõben. Kezdettõl szerencsétlenségekben bõvelkedett élete. Édesapja irodájából szemlélhette az elsõ világháború katonáit, amint énekelve utaztak, hogy végzetükkel találkozzanak. 1919-ben, a proletárdiktatúra napjaiban figyelte a Piac téri tornyos ház égését, üzletek kirablását. Eötvös utcai házuk elõtt még koporsókat is cipeltek azok a fosztogatók, akiknek hasznosabb zsákmány már nem jutott. A Sétatér utcai óvodában Oszlányiné, az óvónõ, 1920. június 20-án, délben az ország – köztük Kaposvár – összes harangjának vészkongása közben ismertette a trianoni béke rendelkezéseit. Ettõl kezdve hitt abban, hogy a szörnyû igazságtalanság ellen küzdeni kell. 1922-ben a Somssich Pál Reálgimnázium tanulója lett. Dr. Janák Viktor tanár inspirálta arra, hogy a történelem kutatása, tanulása és tanítása élethivatása legyen. A New York-i Columbia University-n történelem tanári diplomát és Ph. D. fokozatot szerzett. 1930-ban érettségizett, bevonult a kaposvári m. kir. „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezredbe. A tartalékos tiszti iskola oktatója, Braun (késõbbi

Király Béla

Király Béla, nyugalmazott vezérezredes (1999)

nevén Vitéz Variházy Oszkár) fõhadnagy felkeltette érdeklõdését a hadsereg-szervezés iránt. Abban a logika legmagasabb fokát ismerte fel, s bár nem is akart hivatásos katona lenni, ez a felismerés vezette abban, hogy 1931-ben pályázzon a Ludovika Akadémiára, ahova fel is vették Somogy vármegye ösztöndíjasaként. A honvédelem és hadmûvészet elkötelezettjeként 1935. augusztus 20-án hadnagyként

Magyar és román parlamenterek 1940-ben, az Erdélybe való bevonulás kezdetén (Középen Király Béla)

234

TÁNCSICS mUNDÉR

v

kezdte hivatásos tiszti pályáját a kaposvári m. kir. „Nagy Lajos király” 6. honvéd gyalogezredben. 1939-ben felvették a Hadi (vezérkari) Akadémiára, amit kitüntetéssel végzett el. 1943 januárjától a második világháború végéig a Honvédelmi Minisztérium szervezési osztálya elvi alosztályának vezetõje lett. 1940-ben a kaposvári 10. könnyû hadosztály törzsével vonult be Erdélybe. Mint parlamenter, egy román ezredessel ment a visszavonuló román, és az elõrehaladó magyar seregek között, a békés átmenetet biztosítva. A Székelyföldön tapasztalhatta a hazához visszatérõ lakosság kitörõ lelkesedését, Trianon igazságtalanságának demonstrációját. Több ízben teljesített frontszolgálatot. A tûzkeresztségen 1942-ben a kaposvári 10. könnyû hadosztály törzsében, a doni fronton esett át. A koroto-jáki csatában augusztusban Csatay Lajos altábornagynak, a IV. hadtest pa rancsnokának hadmûveleti tisztje volt. 1943 karácsonyán vette át a 108. megszál-


ló hadosztály anyagi vezérkari tiszti beosztását az ukrajnai Proskurovban. Több mint száz zsidó munkaszolgálatos életét mentette meg. 1944 tavaszán vezérkari fõnökként irányította a hadosztály hadmûveleteit. 1944 szeptemberében a 8. tábori póthadosztály anyagi vezérkari tisztje volt. Amikor az ellenség Szentes-Csongrád körzetében kettévágta a hadosztályt, a Tiszától keletre maradt csapatok az õ parancsnoksága alatt törtek ki a szovjet gyûrûbõl. Szálasira nem tette le az esküt, mégis sikerült a Honvédelmi Minisztériumban maradnia. 1945. március 28-án a Kõszeg védelmére alakult rögtönzött dandár vezérkari fõnöke lett. A parancsnok Ausztriába szökése után a dandár parancsnokaként sértetlenül adta át a történelmi várost a szovjet csapatoknak. Az ellenség mégis hadifogolynak minõsítette bajtársaival együtt. A romániai Foksáni táborból a foglyokat a Szovjetunióba szállító vonatról egy viharos éjszakán harminc társával megszökött, és hazatért Kaposvárra. Mivel szökését a szovjet megszállók megtorolták volna, az egyetlen lehetséges védelmet választotta: belépett a kommunista pártba. Közben az Ausztriába menekült nyilas kormány „élve vagy holtan” való letartóztatását rendelte el. Ez volt az elsõ halálos ítélete. 1946. március 1-jén vette át a demokratikus honvédség 1. hadosztály vezérkari fõnöki tisztségét Pápán. 1947 tavaszán, mint alezredes, a Honvédelmi Minisztérium kiképzési osztályának vezetõje, 1948-ban a gyalogság parancsnokhelyettese, 1949-ben parancsnoka, 1950-ben vezérõrnagyként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elsõ formájának, a Honvéd Akadémiának alapító parancsnoka lett. Tervezte és irányította az 1948. április 4-én a Hõsök terén lezajlott ünnepség katonai részét, amelyen az 1848-49-es hadilobogók másodízben tértek haza a Szovjetunióból. Ezt követõen minden országos díszszemlét és harcgyakorlatot õ irányított 1951 augusztusában történt letartóztatásáig, amit a második halálos ítélete követett. TÁNCSICS MUNDÉR

v

Montázs. Elõl Király Béla nyugalmazott vezérezredesként, civilben; a két szélen 1949-ben ezredesi rangban, a gyalogság parancsnoka; a csoportképen, középen 1950-ben vezérõrnagyként a Honvéd Akadémia (Magasabb Parancsnoki Iskola) parancsnokaként fõtisztek és tábornokok között

1956 szeptemberében ideiglenesen szabadlábra helyezték, Nagy Imre meghívására csatlakozott baráti köréhez. Október 29-én a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnökéül majd a Nemzetõrség fõparancsnokává választották. A második szovjet agresszió után a fõparancsnoksággal a budai hegyekbe, majd Nagykovácsiba vonult. November 11-én a „nagykovácsi csatában” az ellenséget visszavonulásra kényszerítették. (Jenõ Györkei and Miklós Horváth, editors Soviet Military Intervention in Hungary, 1956. Budapest, Atlantic Studies on Society in Change, 1998, 269. oldal). Azt követõen a Bakonyhegységben csatároztak. A hónap végén Pápa környékén feloszlatta a fõparancsnokságot, és fegyveresen Ausztriába ment, hogy elkerülje a szovjet részrõl követelt harmadik halálos ítéletét, amit biztosan végre is hajtottak volna. (A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Budapest, Századvég 1956-os Intézet, 1993., 130. oldal). Az emigrációban hosszú távú céljuk hazánk felszabadítása, rövid távú pedig bebörtönzött bajtársaik


Az emigráns Király Béla 1957-ben

kiszabadítása volt. Mindkettõért az általa alapított Magyar Szabadságharcos-Nemzetõr Szövetség elnökeként és a Varga Béla elnöksége alatt mûködõ Magyar Bizottság egyik alapító tagjaként küzdött. Õ gondoskodott Nagy Imre emlékiratainak több nyelven történt kiadásáról (Nagy Imre: A magyar nép védelmében, illetve, Imre Nagy on Communism cím alatt). New York város egyetemén a Brooklyn College professzoraként az általa szerkesztett „Atlantic 235

Studies on Society in Change” könyvsorozatban publikált könyvekkel küzdött a magyar nemzet jó hírének öregbítéséért. E sorozatot a Columbia University Press terjeszti ma is világszerte. Az évszázad végéig 116 kötet látott napvilágot. Nyugati nyelven a sorozat a legnagyobb tudományos vállalkozás a magyarság imázsának öregbítésével foglalkozó kiadványok között. 1989-ben Nagy Imre és társai újratemetésére jött haza, és az ünnepség egyik szónoka volt. 1990-ben Kaposvár országgyûlési képviselõjévé választották, vezérezredessé nevezték ki. 1999 decemberében Orbán Viktor miniszterelnök személyes megbízottjául delegálta a haderõreform belsõ munkálataiban való részvételre. Király Béla fõbb publikációi: Hungary in the Late Eighteenth Century. The Decline of Enlightened Despotism. New York, Columbia University Press, 1969. Ferenc Deák. Boston,

Twayne’s World Leader series, 1975. Magyar változat: Deák Ferenc. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993. Honvédségbõl Néphadsereg. Személyes visszaemlékezések (1944-1956). Párizs, Magyar Füzetek, 1986. Újranyomás: Budapest, Co-Nexus, 1989. Az elsõ háború szocialista országok között. Személyes visszaemlékezések az 11956-os forradalomra. New Brunswick, NJ, Tanúk Korukról, 1981. Király Béla honi kitüntetései: a királyságban: a Magyar Érdemrend kardos lovag-és tiszti keresztje, a tûzkereszt I. osztálya sebesülési pánttal, az Erdélyi és Délvidéki emlékérmek, a bronz roham jelvény, a Hadi (vezérkari) Akadémia dísz szobra. Az 1946-os köztársaságban: a Köztársasági Érdemrend lovag-és tiszti keresztje, a Kossuth érdemrend III. alosztálya, az 1848-as emlékérem. Az 1989-es köztársaságban: a Magyar Köztársaság érdemrend katonai tagozat középkeresztje a csillaggal, a belügyminiszter

„Bátorságért” érme, a honvédség díszszablyája, honvédelemért I. osztálya, a hadtudományok díszdoktora (Zrínyi). Külföldi kitüntetései: az Olasz Koronarend Lovagkeresztje, a német vaskereszt I. és II. osztálya, Kentucky állam ezredese, Baton Rouge LA. és St. Louis MA. városok és Delaware állam díszpolgára, az US Army Command and General Staff College tiszteletbeli professora, a West Point military Academy elismerõ oklevele, The City University of New York Brooklyn College tiszteletbeli doktora és rektori érmese, a jeruzsálemi Yad Vashem Holocaust Intézet által adományozott „Igaz ember” címe, Bill Clinton, az USA elnöke második turnusának tiszteletbeli tanácsosa. Életmûvének értékelése: Orbán Viktor miniszterelnök elismerõ oklevele 1999 tavaszán: „…áldozatos munkájáért, mellyel hazánk ügyét szolgálta itthon és a nemzetek között”.

Útban a Don felé

236

TÁNCSICS mUNDÉR

v


v. Czeczidlowszky H. Béla 1918. Fiume volt m. kir. tö. hdgy. reha. nyá. honvéd alezredes – Érettségi: 1936. 1942 tavaszán hdp. õrmesterként a kaposvári 10. láb. tü. ezreddel vonultam orosz hadmûveleti területre szakasz pk. beosztásban. Zászlósi elõléptetésem után próbaszolgálatra jelentkeztem. Harcállásom a befagyott Don partján volt mint tü. feld. tisztnek. A januári áttöréskor a front mögötti Budjeniben voltam ködvetõ kiképzésen. Parancsot kaptam egy gépkocsizó ködvetõ üteggel támogatni bekerített csapataink osztrogorszki kitörését. Ekkor szemtanúja voltam a velem szemben visszavonuló magyar, német és olasz csapatok rendezetlenségének. A frontról az utolsó szabadságos vonattal 1943 tavaszán tértem haza. Ütegem 1944 tavaszán a Drávamenti Zákányban volt határvédelemben. Nyár elején ezredem a Kárpátokba vonult. Engem Nagyváradra vezényeltek fõtiszti tanfolyamra, így nem mehettem az ezreddel. Végül a románok átállása miatt a tanfolyam elmaradt. Kaposvárra visszatérve én lettem a pótkeret és a laktanya parancsnoka. 1944. szeptember elején egy pótosztály mozgósítására kaptam parancsot. A SAS behívók kiküldése után az osztállyal én is elvonultam az erdélyi hadmûveleti területre. Ütegemet Nagyszalontánál a szovjet páncélosok támadták meg (gyalogságunk már nem volt). Egy harckocsit sikerült kilõni, amiért az irányzót kisezüst vitézségi éremre terjesztettem fel. A kitüntetett v. Baksics János volt, aki ma Kaposváron él (Xantus u. 8.). Nyugati irányba vonultunk vis�sza. Bakonszegnél a románok német gépekkel támadtak ránk. Elhagyva a községet, még hallótávolságra voltunk, amikor a szovjet és román csapatok bevonultak a faluba. Nem lehet elfelejteni az asszonyok és lányok rémült sikoltozását. Bakonszeg felszabadult! A Pest környéki harcokban Gödöllõ, Isaszeg és Pécel térségében voltunk állásban. December végén TÁNCSICS MUNDÉR

v

a budai oldalra kerültünk. Felejthetetlen, ahogy ütegem (akkor már én voltam a parancsnok) rendezetten, fegyelmezetten vonult a Rákóczi úton, az ünnepekre készülõ civil tömeg pedig megtapsolta az alakulatomat. Õk még akkor nem sejtették, hogy milyen borzalmas hetek várnak rájuk. Az ostromgyûrû bezárulásakor a tabáni parkban foglaltam tüzelõállást. A 10.5 cm-es csõszájfékes német tarackokkal csak addig lõttem a szovjet állásokat, míg el nem érték a budai hegyek lakott területét. Február 7-én a MOM-nál estem fogságba. A sashegyi felderítõm már korábban elesett. Egy svábhegyi villában hallgattak ki, ahol közölték, hogy Debrecenben megalakult a magyar kormány és szüksége van fiatal tisztekre, számolnak velem, de az ostromgyûrûbõl hozzam ki a körülbelül 160 emberemet. Tudva, hogy ez nagy véráldozattal járna és a szovjet propagandát szolgálná, megtagadtam a kérést. Kijelentettem, hogy mivel a háborút elvesztettük, vállaltom a fogságot. A romániai Foksányiból szállítottak az uzmányi (kolostor) fogolytáborba, majd a Kaukázusba, az Elbrusz tövébe. Két és fél év után, 1947 nyarán kerültem haza. A szerelvényen együtt voltam Dankó Lajossal, aki a legnépszerûbb kaposvári prímás volt. Amikor elértük Gyimest, a Trianon elõtti magyar határállomást, Lajos egy csokor mezei virággal köszöntött, hogy magyar földre érkeztünk. Megkönnyeztem. Háborús kitüntetésem a koronás bronz és ezüst érdemérem hadiszalagon a kardokkal (Signum laudis). Hazatérve Kaposvárra, mint volt horthista tiszt, csak fizikai munkát vállalhattam. Mint fizikai munkás, a taszári repülõtér építkezésén jelentkeztem, 1949 õszén. Itt eleinte figuráns beosztásban, majd bérelszámolóként, késõbb az építkezés irodavezetõjeként dolgoztam. A kaposvári munkaerõ-iroda vezetõje


(Wéber elvtárs) kérdõre vonta az építésvezetõséget, mert én a fizikai munka helyett már irodában dolgozom. Válasz: ez egy honvédelmi munka, semmi közük hozzá, hogy ki, milyen beosztásban van. Több átszervezés után, 1979-ben, mint a Betonútépítõ VáIIaIat irodavezetõje mentem nyugdíjba. Mint doni túlélõ, 1989-ben alapítója voltam másokkal együtt a Doni Bajtársak Szövetségének, melynek jelenleg elnöke vagyok. Ebben a minõségben tagja voltam a doni ismeretlen katonát hazaszállító honvédségi küldöttségnek. A pákozdi temetésen én köszönthettem a Szövetség nevében a hazatért ismeretlen katonát. Tagja voltam annak a doni zarándokútnak, mely az elsõ kopjafát felállította. Javaslatomra az uzmányí fogolytábor eldózerolt temetõjén magyar címeres tölgyfakereszt áll. Az orosz hatóságoktól megkaptuk az eltemetettek névsorát. A Doni Bajtársak Szövetsége minden év január l2-én emlékezik elhunyt Bajtársaira: emlékmise a Mátyás templomban, majd kegyeleti rendezvény és koszorúzás a Hadtörténeti Intézet udvarán. Javaslatomra, a 2. honvédsereg áldozatainak emlékére készült el – a külföldön élõ doni túlélõk anyagi támogatásával – egy bronz emlékmû. Február 13-án ugyancsak a Mátyás templomban emlékezünk Budapest ostromának civil és katonai áldozataira. Úgy érezzük, hogy nekünk, mint 80-90-es túlélõknek, kötelességünk elhunyt bajtársaink emlékét õrizni. Szoros kapcsolatot tartok gimnáziumi évfolyamtársaimmal. Megszerveztem a 60 éves érettségi találkozót Ebben az évben kerül sor a 65 éves találkozóra. 237

Dr. Körmendy István Az elsõ világháború végén, 1918. december elején láttam meg a napvilágot, mint szüleim hatodik gyermeke. Iskoláimat (általános iskola és gimnázium) Kaposvárott végeztem, ahol 1937-ben érettségiztem. Ugyanezen év végén felvettek hallgatónak a m. kir. Ludovika akadémiára, ahol 1940 nyarán hadnaggyá avattak és megkezdtem az 1975. évig tartó hivatásos tiszti szolgálatot. Változatos katonatiszti pályámon békeszolgálatot teljesítettem a Felvidéken, Erdélyben, harctéri szolgálatot láttam el az észak-keleti Kárpátokban, voltam szovjet hadifogságban. Hazatértem után igazoltak, átvettek a demokratikus hadseregbe. 1947/49. között elvégeztem a Honvéd Hadbiztosi Akadémiát. Mint fiatal hadbiztos tisztet 1949-ben a Szovjetunióba vezényeltek a Hadtáp és Ellátó Katonai Akadémia elvégzésére.

238

1952 õszétõl tanszékvezetõ voltam az akkor Hadtáp Tiszti Iskolán, ennek megszûnte után, 1956-tól kezdõdõen, nyugállományba vonulásomig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadtáp tanszékén mint fõtanár, majd a Tudományos Könyvtárban mint tudományos fõmunkatárs dolgoztam. Magasabb szintû, tudományos megalapozottságú ismeretek megszerzése érdekében a levelezõ aspirantúra befejezése után megvédtem katonai tárgyú kandidátusi értekezésemet. A tudományos fokozat birtokában az Eötvös Loránd Tudományegyetem odaítélte az egyetemi doktori címet. A korabeli törvényes rendelkezéseknek megfelelõen, az 55. életév betöltésével nyugállományba helyeztek. Ezt követõen a munkavégzés nem szûnt meg, éves szerzõdések alapján dolgoztam a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokság és szervei, a Honvédelmi Minisztérium, különbözõ katonai intéz-

TÁNCSICS mUNDÉR

v

mények részére, szakmai tárgyú két könyvet írtam, szerkesztettem, folyóirat-cikkeket, bírálatokat írtam, úgyszólván megszakítás nélkül, 1992-ig. A 2000. év nyarán az a megtiszteltetés ért, hogy a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia utódja, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora Gyémánt-oklevelet adományozott. A katonai pályán életcélomnak azt tekintettem, hogy hozzájáruljak a tiszti kar felkészültségi színvonalának emeléséhez, az elméleti ismeretek bõvítéséhez, a tartalmasabb munkavégzéshez. Törekvéseim jó részét siker koronázta. Ennek alapját az erkölcsi tartás képezte, melyet a szülõi ház, a fejlõdõ korban nagy hatású akkori gimnáziumi nevelés, az oktató-nevelõ tanári kar tagjainak példája képezte. A mostani Táncsics Gimnázium erkölcsi célzatú, nemes törekvésének tartom azt az országban egyedülálló kezdeményezést, melyet a Táncsics Mundér kigondolása, kivitelezése jelent. Tiszteletre méltó ez annál is inkább, mert a szervezõk amúgy is zsúfolt elfoglaltságuk mellett olyan újabb terhet vettek a vállukra, ami rengeteg munkával jár, ami sok megértéssel, ellenkezéssel is párosulhat. Õszinte szívbõl sikereket kívánok. Budapest, 2001. január 19-n. Dr. Körmendy István ny. alezredes, a hadtudományok kandidátusa


Matolcsy Gusztáv

„Miénk a gyõzelem és a diadal, Bátrakon nem fog a szörnyû halál, Pedig ott leszünk biztosan mindig legelõl Ahol bárkit megtalál!“

A Gusztáv nevet az elsõ világháborúban, az olasz fronton, Piávénál, 19 éves korában hõsi halált szenvedett tüzér fõhadnagy nagybátyám után kaptam, mivel halála után nem sokkal, 1919. augusztus 23-án láttam meg a napvilágot, Kaposváron. ifj. Fleischhacker Gusztáv (1898-1918) neve ma is olvasható a Somssich Pál gimnázium elsõ világháborús hõsi halottainak emléket állító 1929-es keltezésû márványtábláján. Igazi katonacsaládból származom. Szeretettel emlékszem id. Fleischhacker Gusztávra (1854-1938), ezredes nagyapámra, ki a bélatelepi villa teraszán, hajnali balatoni fürdõzésébõl (olyankor szeretett úszni, mert akkor, mint mondta, csak az övé volt a tó) feljõve, hosszú pipáját fogva megjegyezte: „Ebbõl a Gusztiból nagy katona lesz!” Hat-hét éves lehettem ekkor, és boldog gyermekkoromat éltem nyaranta a szeretett Várhegyen. Édesapám, Matolcsy Oszkár (18831974), ki szintén részt vett az elsõ világháborúban, harcolt többek között az albán fronton, ezredesként Kaposváron szolgálva, ismerte meg édesanyámat, zilahi Matoltsy Irént (1891-1966). Házasságukból három gyermek született; idõrendben bátyám, Oszkár, jómagam, és húgom, Mária. Érdekességképpen említem meg, hogy édesapám nagy vadász lévén, gyermekkorom idején késõbbi feleségem édesapjával, Szomajon, a mai Kaposfõ környékén, a „Jobb, mint otthon” nevû vadászházban sok szép napot töltött együtt. Hasonlóan édesanyámhoz, ki egykoron együtt tarokkozott és bridzselt jövendõbeli anyósommal. Az elemi iskola elvégzése után, a család fiú gyermekeihez hasonlóan, én is a Somssich Pál Fiú Reálgimnáziumba kerültem, hol 1937 májusában érettségi vizsgát tettem. Kisgyermekkorom óta el sem tudtam volna mást képzelni, mint hogy katona legyek, tehát magától értetõdõ TÁNCSICS MUNDÉR

v

volt, hogy érettségi után családom több férfi tagját, így egyenes-, és oldalági elõdeimet követve, én is Budapesten, a Ludovika Akadémián folytassam tanulmányaimat, hol 1940. július 4-én avattak gyalogos hadnaggyá. Ezt követte egy rövid, de csodálatos bélatelepi nyár sok vitorlázással (én ugyanis sem nem vadásztam, sem nem kártyáztam, de a vitorlázás szenvedélyének hódolva, 1937-38-ban, 15-ös túra jolléval, még magyar bajnok is voltam). Nem sokkal ezután, számomra is megkezdõdött a második világháború. Most következzék egy-két érdekes háborús történet: A kaposvári vasútállomásról indultam, 1941. november 3-án, hajnali 4 órakor, Zakopane, Varsó, Kijev érintésével az orosz frontra, a kaposvári Nagy Lajos VI. Honvéd Gyalogezred zászlóalj segédtisztjeként. A végállomás Boriszpol volt, hova 1942. január 1-én érkeztünk meg. Újév napján, kemény hidegben, nagy hóban gyalog indultunk tovább, úttalan utakon, hómezõkön át, mígnem március 8-án elértük Harkov városát. Volt olyan napunk, mikor csak 5 km-t haladtunk elõre a nagy hóviharban, amikor azonban egy nap 22 km-t gyalogoltunk, több emberünk lába lefagyott. A közel 800 km-es út során a hõmérséklet -5 és – 35 fok között ingadozott. Útunk Bol-Gomojsánál ért véget, itt részt vettünk a híres harkovi ütközetben. Ezt követõen kivonták zászlóaljunkat „pihenõbe”, s úgynevezett partizán-bevetésekbe küldték, melyet elképzelni is szörnyû, mit jelentett számunkra! Kaposvárra 1942 májusában tértem vissza, mint háborús tapasztalatokkal rendelkezõ tiszt. Ez azonban nem tartott sokáig, mivel áthelyeztek, mint lõ- és fegyvertisztet Várpalotára, a 201. Önálló Zászlóaljhoz. Ez volt akkor a legkorszerûbben felszerelt honvéd egység. Így kerültem 1944 novemberében bevetésre, az Alföldre. Miután a Duna-Tisza-


Az orosz frontról való hazatérésem után, 1943 augusztusában.

közénél a szovjet csapatok által be lettünk kerítve, Sz. Barnabás zászlóaljparancsnokunk kilátástalannak ítélve a helyzetünket, közölte velünk, hogy parlamentert küld át a szovjetekhez, és megadjuk magunkat. Még azt is megjegyezte, ha a megbeszélésre elõbb érkezem, én lettem volna a kiszemelt parlamenter. Én azonban, ismerve a ránk váró hadifogságot, nem voltam hajlandó megadni magamat, hanem néhány társammal nekivágtunk a Dunának, s Szigetcsép és Majosháza között, éjszaka, egy halász segítségével, csónakkal átkeltünk a „magyar” oldalra, és jelentkeztem az I. B osztálynál, melynek parancsnoka V. László huszárezredes, bélatelepi ismerõsöm volt. Õ fogadott, és átirányított a budapesti 42. Gyalogezred Parancsnoksághoz, ahol egészen a háború befejezéséig utóvédharcokban vettem részt. Majd ismét átkeltünk a Dunán, Csallóköznél, 1945 januárjában. Késõbb, itt arra a komoly elhatározásra jutottam, hogy számunkra befejezõdött a világháború. Németországba nem akartam menni. Tisztában voltam azzal, ha a Vörös Hadsereg katonái ideérnek, mindenkit hazairányítanak, és ebbõl csak hadifogolytábor, ill. hadifogság származhat. Ezt nekem mindenképpen meg kell elõznöm – gondoltam –, ezért Bácsfa községnél (mai Szlovákia területe) néhány társammal, március 31-én pontonra szálltunk, és több, mint 50 239

V. Oszkár hadosztályparancsnoktól átveszem a hadosztályparancsnoki dicsérõ elismerést (Tolna, 1947. július)

kilométer hosszan leereszkedtünk az aláaknázott Dunán, Gönyûig. Innen, toronyiránt, a Cuha völgyében, a Bala ton felé folytattam utamat. Közben Porva Csesznek vasútállomásnál, már sötétedéskor, a bakter felém közeledett, és közölte velem, hogy odabent oroszok tartózkodnak. Mit volt, mit tennem – tudtam –, nem futamodhatok meg, az egyik orosz katona kijött és kérte az igazolásomat, a „bumácskát”. Miután más nem volt nálam, a zsebnaptáramat vettem elõ, s felé nyújtottam, bízva abban, hogy azt elfogadja. Megnézte, majd a bakter orra elé dugva, kérdezte tõle, hogy jó-e az, mire a vasutas rábólintott. Itt is eszembe jutott jelmondatom, s lélekjelenlétemnek volt köszönhetõ talán az életem. Ezután közöltem a derék vasutassal, hogy akár rám is zárhatja a váróterem ajtaját, an�nyira ki vagyok merülve. Másnap Balatonfüred irányába folytattam utamat, mivel azt hittem, hogy a tavon csónakkal könnyebben átjutok, de a helyi lakosok errõl lebeszéltek, mondván, a magyar tenger is alá van aknázva. Így megkerültem Siófok felé a Balatont, és április 10-én érkeztem haza, Kaposvárra, hol jelentkeztem B. Árpád kiegészítõ parancsnoknál, majd rögtön beosztottak a csurgói 412. Bevonulási Központ parancsnokának. Ezután még hosszabb-rövidebb ideig több helyen szolgáltam, majd 1947. december 1-jétõl, 1948. június 30-ig a Budapest I. kerületi parancsnokság személyi tartalékállományába kerültem. Majd ezt követõen nyugdíjazásomat kértem a 240

Néphadseregtõl, és katonai pályafutásomat 1948. július 1-jén végérvényesen befejezettnek nyilvánítottam. Mielõtt lezárnám a háborús élményeket, álljon még itt egy epizód: A háború után, 1946-ban, Várpalotán meglátogattam egykori barátom és tiszttársam (aki sokadmagával megadta magát a Duna-Tisza közénél, és szibériai hadifogságba került) menyasszonyát. Mikor barátom és társai, a hölgy levelébõl értesültek, hogy én Magyarországon szolgálok, egy világ omlott össze bennük. Állítólag, szerencsétlenek, azzal vígasztalták magukat, hogy „a Guszti biztosan egy másik hadifogolytáborban van!” Most pedig kiderült, ha velem tartottak volna, talán megúszták volna a hadifogságot. A háborús katonai viszontagságok után az 50-es években, a kommunizmussal elkezdõdött családom és jómagam újabb kálváriája, jött a kitelepítés, az államosítás. Ekkor, még Kaposváron, fafûrészelést vállaltam, több egykori tiszttársammal együtt. Majd egyik percrõl a másikra szüleimmel együtt el kellett hagynunk Kaposvárt, mindenünket elvettek, a kaposvári házat, a balatoni nyaralót stb. Ezután Lengyeltótiban, hetedmagammal egy mosókonyhában laktunk. Közben, többek között, a majdani boglári szõlõtelepítés helyét mértem ki, majd Zalában olajat fúrtam, mígnem újra Kaposváron találtam magam, segédmunkásként a TÜZÉP dolgozója lettem. Ilyen minõségben kötöttem házasságot 1956. január 28-án, Kaposfõn herési és oláhsági Piatsek Máriával, TÁNCSICS mUNDÉR

v

aki gyógyszerész édesapja Kaposvárról történt kitelepítése után, a helyi gyógyszertárat vezette. Ezt követõen, 1963. nyarán, már kisfiúnkkal, Ádándra költöztünk, hol feleségem az ottani patika vezetõjeként tevékenykedett, egészen 1989-ig, én pedig naponta elõbb vonattal, majd autóbusszal jártam be Siófokra, hol a Kõolaj Vezeték Építõ Vállalat, immáron irodai dolgozójaként, mint megbecsült anyaggazdálkodási elõadó dolgoztam, 26 éven át (az utolsó években nyugdíj mellett). Jelenleg, 1989. októbere óta, 37 év szünet után, feleségemmel együtt, ismét Kaposváron élek, 1992. december 17. óta, mint rehabilitált és elõléptetett nyugállományú õrnagy. Egy fiam van, Gusztáv, ki anyai nagyapja, valamint édesanyja nyomdokait követve, gyógyszerész lett. Két fiú unokám közül Guszti 13, András pedig 11 éves, kiknek még el szeretnék mesélni egykét tanulságos történetet kettétört életem zivataros napjainak mozgalmas eseményeibõl, melyekbõl talán kiderül, hogy bármilyen helyzetbe is sodort a sors, mindig becsülettel, tisztességgel igyekeztem helytállni, és ember maradni, példát mutatva ezzel nekik is. Kaposvár, 2001. január 16-án, Gusztáv napján Matolcsy Gusztáv F üggelék Szolgálati helyeim idõrendben • 1940. július 5-tõl 1943. március 6-ig: Nagy Lajos VI. Honvéd Gyalogezred, Kaposvár (zászlóalj segédtiszt) • 1943. március 7-tõl 1944. november 18-ig: 201. Önálló Zászlóalj, Várpalota (zászlóalj lõ- és fegyvertiszt) • 1944. november 19-tõl 1945. április 9-ig: 42. Gyalogezred Budapest (zászlóalj segédtiszt) • 1945. április 10-tõl, 1945. május 24-ig: 412. Bevonulási Központ, Csurgó (bevonulási parancsnok) • 1945. május 25-tõl 1946. május 12-ig: 419. Bevonulási Központ, Tab (bevonulási parancsnok) • 1946. május 13-tól 1946. július 14-ig: 12. Határportyázó Század, Barcs (századparancsnok) • 1946. július 15-tõl 1947. november 30-ig: 1. Önálló Gyalogzászlóalj, Szekszárd (zászlóalj- segédtiszt) • 1947. december 1-tõl 1948. június 30-ig: I. Kerületi Parancsnokság, Budapest (személyi tartalék- állomány) Néhány fontosabb dátum 1945. április 10-én a Néphadseregbe szolgálatra jelentkeztem. 1946. október 1-jén századossá neveztek ki. 1948. július 1-jén nyugállományba helyeztek. 1992. december 17-én rehabilitáltak és elõléptettek nyugállományú õrnaggyá. 1996. április 24-én a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség tagjai sorába választott. Katonai kitüntetéseim Felvidék-, Erdély-, Délvidék- emlékérmek, Signum Laudis Hadiszalag Kardokkal, Tûzkereszt I. fokozat, II. Osztályú Német Vaskereszt – Ost Medaille, Független Demokratikus Magyarországért Emlékérem


Dr. Rabóczki Ede Kaposváron születtem, 1935. január 13-án. Általános iskoláimat a Somogy megyei Gamás községben végeztem, majd a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem, 1954-ben. Ezután egy évig dolgoztam (szüleim nem éltek). A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára 1955ben nyertem felvételt. Az egyetemet „summa cum laude” fokozattal, 1959-ben végeztem el. A diploma megszerzése után bírósági fogalmazó lettem a Budapesti Katonai Bíróságon. Ezzel egyidejûleg a honvédség hivatásos állományú tagjaként

hadnagyi kinevezést kaptam. A szükséges szakvizsgák letétele után, 1963. január 1- jén, bíróvá neveztek ki a Budapesti Katonai Bíróságra. Itt szolgáltam 1971. április 1- jéig, amikor legfelsõbb bírósági bírónak megválasztottak. Ettõl kezdve megszakítás nélkül dolgoztam a Legfelsõbb Bíróságon. 14 éven keresztül bíróként szolgáltam, majd tanácselnöki, kollégiumvezetõhelyettesi és végül a Katonai Kollégium vezetõi munkakörét láttam el. A Magyar Köztársaság Elnöke 1990. október 23-án vezérõrnaggyá nevezett ki. A Katonai Kollégium

és a Magyar Honvédséggel fennálló szolgálati viszonyom megszûnése után – 1991. december 1- jei hatál�lyal – a Legfelsõbb Bíróság Büntetõ Kollégiumában tanácselnöki munkakörben tevékenykedem; mint katona, nyugállományú vagyok. 1959-ben kötöttem házasságot, feleségem Király Katalin – aki szintén kaposvári –, nyugdíjas. Egy fiam van, aki ügyvéd. Testvérem jelenleg is Gamáson, rokonságom pedig Kaposváron, illetve, Somogyban él. Somogyország a szülõhazám, ha láthatom szelíd dombjait, erdõségeit, rétjeit és hallom lakóinak jellegzetes kiejtését, a szívem hevesebben ver. Budapest, 2001. január Dr. Rabóczki Ede

Rohamosztag folyami átkelésre készül

TÁNCSICS MUNDÉR

v


241

Kaposváron születtem, 1945. szeptember 7-én, ún. „katona-családban.” Apám hivatásos tisztként teljesített szolgálatot a megyei hadkiegészítõ parancsnokságon, középvezetõi szinten, nyugdíjazásáig. Azt, hogy hivatásos tiszt lettem azonban, nem az õ személyes példájának, hanem a véletlenek összejátszásának köszönhetem. Így, többek között: – az ETI-n-Egyesített Tiszti Iskola-elõbb volt a felvételi, mint az állatorvosi karon, – a felvételi vizsgák után a felvételi bizottság két napig tartó pszichikai, pszichológiai, testi, lelki kondíció felmérése; logikai, matematikai, fizikai tesztek stb. eredményeit összefoglalta és a teljesítményem alapján „felajánlotta” a határõr szakra való felvételemet. Az adott évben – 1964-ben érettségiztem a IV. A osztályban – tizenkilenc fõ jelentkezett az ETI-re és felvételt nyertünk, heten. Mivel a „felkínált” lehetõség szimpatikus volt, más felvételin már nem jelentem meg. 1964. szeptember 1-jén, Szegeden kezdõdött a határõr és karhatalmi tiszti iskolások katonai és tanári képzése. Ebben az idõben, ugyanis, a tiszti iskolán végzettek tiszti diploma mellett tanári, illetve, üzemmérnöki szakképzést kaptak és ilyen végzettséget nyertek el avatásukkor. A második évfolyam már Budapesten részesült oktatásban, majd – mivel az elnevezés megváltozott – 1968. augusztus 20-án avattak határõr tisztté a Katonai Fõiskolán. Az avatással egy idõben földrajz és testnevelési tanár, illetve, oktatói diplomát kaptam. (Késõbb ezen oktatást megszüntették, mivel tisztek tömege választotta a tanári pályát, lemondva rendfokozatáról). Avatásom után a szombathelyi kerületi parancsnokság felderítõ állományába kerültem. E beosztást én választottam, mivel az elnevezést „romantikusnak” találtam, azt azonban, hogy milyen tevékenységet takar, nem ismertem. Azt megelõzõen több beosztást „felkí242

Dr. Elek Tamás

A Szent László napi határõr bálon. Werner Preissl osztrák alezredes, az osztrák bajtársi szövetség titkára, Dr. Elek Tamásné, Dr. Elek Tamás, Lovász József dandártábornok (1999. június)

Az SFOR lengyel kontingensének ünnepén, a pécsi bazilikánál Dr. Elek Tamás hõr. alez., a lengyel kontingens gazdasági fõnöke, Fehér János hõr. alez., a lengyel tolmácsnõ

náltak” – valószínû, jó tanulmányi eredményem és parancsnokaim pozitív személyi jellemzései alapján-, és így lehettem volna a gyáli úti iskolában földrajz tanár, a katonai fõiskolán nevelõ tiszt, a rajkai határõr õrsön politikai tiszt stb. 1968 áprilisában kötöttem házasságot feleségemmel, akit 1963-ban a kaposvári Ifjúsági Ház személyi igazolvány-átadó TÁNCSICS mUNDÉR

v

ünnepségén ismertem meg. Õ a veszprémi Vegyipari Egyetem laboráns szakát végezte el, majd a MÁV Egészségügyi Intézetében dolgozott, illetve, dolgozik ma is, mint laborasszisztens. Házasságunkból egy gyermek született, aki a Baranya megyei Nyugdíj Intézetben dolgozik és munkája mellett az idei évben végez a JPTE levelezõ szakán.


Visszatérve személyemre, illetve, beosztásomra, a felderítésre: ezen leírásomban ma még annyi publikus csak, hogy mint operatív tiszt, munkám elismeréseként megkaptam fiatalon mindazon kitüntetéseket és jutalmakat, amit az idõs kollégáim nyugdíjazásukig kaphattak. Munkavégzésem mellett elvégeztem a BM Idegen Nyelvi Fõiskolájának német szakát és felsõ fokon nyelvvizsgát tettem, amelyet ma államilag nem ismert el a jogszabály, majd az ELTE jogi karán folytattam tanulmányokat és jogászként végeztem. Kérésemre – mivel szüleinkkel egészségük terén egyre több probléma merült fel –, 1982-ben áthelyezésre kerültem a pécsi határõr kerület parancsnokság állományába, ahol a parancsnoki vezetésben dolgoztam – a parancsnok közvetlen aláren-

TÁNCSICS MUNDÉR

v

deltségében – mint fegyelmi fõtiszt, illetve, mint titkárságvezetõ, majd jogi és igazgatási osztályvezetõ. Az elõzõ elnevezések azonos feladatkört takarnak; a pécsi határõrség parancsnokának a funkcionálásához szükséges feladatok elõkészítése, ellenõrzése és azok végrehajtása. Vezetõi, irányítói tevékenységemet továbbra is az „elöljárók” évente több esetben elismerték, a belügyminiszterig bezárólag. Feleségemmel – szabadidõnkben – kihasználva a MÁV ingyenes, illetve, kedvezményes utazási lehetõségét-„csavarogtunk” a világban. Rendszerváltásig a szocialista országokat, azóta a többi nyugati, déli országokat látogattuk, kerestük föl, megismerve azok kultúráját, lakóit. Sajnos, az eltelt évek során valamikor az egészségem „megromlott.”


Jelenleg gyógyszeres kezeléssel „felújítanak”, de az a valószínû, hogy nyugdíjazásom válik egészségügyi okok miatt szükségessé. Mindketten feleségemmel szerettük és rokonaink látogatásaira gyakran felkerestük szülõvárosunkat, csodálva annak az utolsó években való fejlõdését. Kötelékeink lassan elszakadtak, mivel most már csak nejem édesanyja él a városban és a korábbi, számos barát közül csak az „igazakkal” tartunk kapcsolatot. Szeretettel, nosztalgiával gondolunk mindketten ifjúságunkra, büszkék vagyunk az Alma Materünkre és tudjuk, a gimnáziumainkban – feleségem a Munkácsy Mihály gimnáziumban végzett – kaptuk azt a tudásvágyat, indítást, ami az életútunk vitelében bennünket idáig elvezetett, illetve, lépéseinket, döntéseinket ebben az irányban befolyásolta, ahol ma tartunk.

243

Dr. Pásztor László 1960-ban kezdtem el tanulmányaimat a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Élményekben dús diákéveimet töltöttem itt. 1964 áprilisában felvételiztem a Kossuth Lajos Katonai Fõiskolára, ahol a sikeres felvételi és érettségi vizsga után megkezdhettem kemény, izgalmas és kellõ akaraterõt igénylõ katonai pályafutásomat. Katonai fõiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan végeztem a Pedagógiai Fõiskolát. 1968-ban végeztem el a fõiskolát, ahol határõr tiszti, illetve tanári diplomát szereztem. Ezt követõen 1971-ig a Nagykanizsai Határõr Kerületnél teljesítettem szolgálatot. Ekkor elsõsorban a

244

sorozott állomány felkészítésével foglalkoztam. 1971-ben felvételt nyertem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára (Nemzetvédelmi Egyetem). Itt sajátítottam el azokat a tudományos alapokon nyugvó magas szintû katonai ismereteket, amelyek a késõbbi pályámat elsõsorban meghatározták. Tanulmányaim befejeztével, 1974ben visszakerültem a Nagykanizsai Határõrséghez, fõelõadói beosztásba. 1975-ben zászlóaljparancsnoki beosztást töltöttem be Nagyatádon. 1980ban egy felsõfokú kurzust végeztem a Szovjetunióban. Hazatérésem után kineveztek alosztályvezetõnek, ahol határõrizettel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkoztam.

TÁNCSICS mUNDÉR

v

1982-ben kineveztek a kerületparancsnok elsõ helyettesének (törzsfõnök). 1986-ban ismételten elvégeztem egy kurzust a Szovjetunióban. Az 1970-es 80-as években az alapfeladataim mellett tudományos munkát is folytattam. Ennek egyik eredményeképpen 1986-1988-ig Tudományos aspirantúrán vettem részt. 1988-ban egyetemi tudományos fokozatok, Egyetemi Doktori címet szereztem. 1990-ben kineveztek a Nagykanizsai Határõrség igazgatójává. Soron kívül két esetben léptettek elõ. 1990ben neveztek ki ezredessé. 1993-ban kérésemre nyugállományba vonultam. Egy lány gyermekem van. Hobbim a festészet, vadászat, horgászat és az olvasás.


Dr. Csók István Édesapám, nagybátyám, bátyám után a negyedik Csók-fiúként kezdtem el tanulmányaimat az Alma Materben, 1961-ben. Ez az évfolyam volt az utolsó, amikor még csak fiúk jártunk a gimnáziumba. Latint tanultunk, s mezõgazdasági politechnikások voltunk. (Ennek oka az akkori – politikai – felfogás szerint az volt, hogy latinos osztályba a kispolgárok gyerekei jártak.) Életre szóló indíttatást kaptunk nagy tudású tanárainktól. Név szerint szeretném megemlíteni Dr. Miklós Endre osztályfõnök urat, aki nevelésünkön kívül történelmet és földrajzot is tanított, valamint Dr. Barka Géza bácsit, aki a latin nyelv rejtelmein túl széleskörû általános mûveltséget is plántált belénk.

Jeles érettségimet kõvetõen elõfelvételivel felvettek a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az egyetem elvégzése után fogalmazóként – és a szakvizsga letétele után ügyészként – a Somogy Megyei Fõügyészségen dolgoztam. Éltem a lehetõséggel, amikor 1976-ban a Kaposvári Katonai Ügyészségre hívtak dolgozni. Ez évben lettem hivatásos katona – amire soha nem gondoltam –, s immár 25 éve „mundér”-ban teljesítek szolgálatot, mint katonai ügyész. Vezetõ-helyettesi kinevezést 1990ben kaptam, majd – pályázat elnyerése után – 1992 óta a Kaposvári Katonai Ügyészség vezetõje vagyok. A rendfokozati létrát is végigjártam, s Für Lajos Honvédelmi

Miniszter úr 1993-ban ezredessé nevezett ki. Szívesen dolgoztam, és jól éreztem magam a Somogy Megyei Fõügyészségen, de nem bántam meg a váltást, amikor egyenruhába öltöztem. Úgy érzem, itt legalább olyan magas szintû szakmai munkát végezhetek jogászként, elsõsorban büntetõjogi szakterületen. Idõközben bátyám – Dr. Csók Imre – két fia, és az én nagyfiam is az Alma Materben érettségizett le. Így eddig hét Csók-fiú érettségizett 70 év alatt a Somssich Pál, majd Táncsics Mihály Gimnáziumban. Mind a heten egyetemet végeztünk, közülük öten jogot. Ez alapján érthetõ, hogy mindig szívesen és hálás szívvel emlékezünk a gimnáziumra, melynek szép épületét lakásomból minden nap látom. Kaposváron születtem 1947-ben. A donneri – akkor – Sétatér utcai Általános Iskolába jártam. Az egyetemi tanulmányaimat kivéve egész életemben Kaposváron éltem, tanultam, dolgoztam. Hívtak más városokba, más beosztásba, de nem vállaltam. Itt, szülõvárosomban szeretném befejezni pályámat. Kaposvár, 2000. január 8. Dr. Csók István ezredes a katonai ügyészség vezetõje

TÁNCSICS MUNDÉR

v


245

Kovács Géza A fegyveres erõk és testület jövõ évi találkozóját jó ötletnek tartom, amelyen feltétlenül részt kívánok venni. Ennyivel mindenképpen tartozom volt diáktársaimnak, szeretett gimnáziumomnak és nem utolsósorban nagy tiszteletben tartott tanáraimnak. A Táncsics Mihály Gimnázium mindig is a legjobbak között jegyzett oktatási intézmény volt; örömmel látom és büszkén tölt el, hogy jelenleg is az. A tanulmányi és sport versenyeken elért eredmények fémjelzik a magas szintû oktató munkát. Külön megtisztelõ számomra, hogy jelenlegi hivatásomnál fogva évtizedeken át volt és van lehetõségem arra, hogy az intézmény belsõ életébe betekintést nyerjek, a végbemenõ változásokat észleljem. A bûnügyi-osztályfõnöki órákra menet nem kis nosztalgiával léptem át az alma mater fõbejáratának küszöbét, amit 1962-1966 között koptattam. Felejthetetlen élményként maradt meg bennem hétfõ reggelenként Merõ Béla bácsi hangosbemondón közölt híranyaga, melyben gyakran helyet kaptam. Jólesõ érzés volt hallani, hogy „Kovács Géza újabb országos bajnoki címmel öregbítette a gimnázium jó hírnevét”; ugyanis ezekbõl több mint egy tucatot gyûjtöttem be az akkoriban sikersportágnak számító atlétika szakágon. Mindezt köszönhettem felejthetetlen Stettner

246

Miklós testnevelõ tanárnak, aki kezdetben vezette felkészülésemet, majd késõbbi edzõmnek, Fertõi Pál tanár úrnak, aki 17 éves koromtól irányította edzéseimet, egészen, a felnõtt válogatottságig, a nemzetközi szereplésekig. Az akkoriban több számban felállított gimnáziumi csúcs egyben megyei felnõtt, országos serdülõ, középiskolás, ifjúsági és utánpótlás csúcsot jelentett. Ezek az eredmények azóta is stabilan állják a kihívásokat. Köszönettel tartozom Dr. Szili Ferenc osztályfõnökömnek és az egész tanári karnak, akik lehetõvé tették számomra a gyakori edzõtáborozásból adódó tananyagkiesés pótlását.

TÁNCSICS mUNDÉR

v

Érettségi után a mexikói olimpiára készülõ keret sorköteleseivel rövidített katonai szolgálatot teljesítettem, majd 1968. január 1-jével kerültem a Somogy Megyei Rendõrfõkapitányság hivatásos állományába, õrmesteri rendfokozattal. A Rendõrtiszti Fõiskola Bûnügyi Szakának elvégzése után vizsgálótisztként, majd az életvédelem szakterületén belül fõnyomozóként az ifjúságvédelem megyei koordinálásáért voltam felelõs. Az 1989-ben megalakult bûnmegelõzési szakterületen folytattam az ifjúságvédelemmel kapcsolatos tevékenységet és mellette osztályvezetõ helyettesi teendõket láttam el. 1997-ben elõléptem alezredessé, 1998 óta a bûnmegelõzési osztályt vezetem. Pályafutásom során számos kitüntetésben, jutalomban, elismerésben részesültem. Szakmai munkám elismeréseként 1997-ben a Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesített Göncz Árpád köztársasági elnök. Számos bûnmegelõzést érintõ bizottságnak vagyok tagja. Közülük kiemelném a Somogy Megyei Közgyûlés alá rendelt Bûnmegelõzésiés Közbiztonsági Bizottságot, ahol titkári teendõket látok el. Sikeresnek mondható pályafutásom nagymértékben köszönhetõ a Táncsics Mihály Gimnáziumban felvett alapoknak, amiért örök hálával tartozom. Kaposvár, 2000. november 28. Kovács Géza alezredes bûnmegelõzési osztályvezetõ


Novák István Gyékényesen született 1950. augusztus 6-án. Nõs, felesége Karancz Ágnes, közalkalmazott. Három gyermeke van: István (1985.), András (1986.), Áron (1990.) Gyékényesen járt általános iskolába, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban 1969-ben érettségizett, esti tagozaton. A Kossuth Lajos Katonai Fõiskola mûszaki szakát 1974-ben végezte el. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 1985-ben, a Rendõrtiszti Fõiskola Igazgatásrendészeti Sza-

kán 1993-ban, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem KTI-n Belügyi Gazdasági Szakközgazdász Szakán 1998-ban kapott diplomát. Munkahelyei: A Somogy Megyei Építõ-iparí Vállalat kõmûvese (1964-70.) 1970-tõl BM dolgozó, a Szombathelyi Határõr Kerület szakaszparancsnoka (1974-76.), a Zalaegerszegi Határõr Kerület mûszaki vegyvédelmi századparancsnoka (Körmend, 1976-82.), a Nagykanizsai Határõr Igazgatóság fõelõadója, alosztályvezetõje, 1992-tõl gazdasági igazgatóhelyettese. Fõbb munkái: a körmendi Sportkombinát tervezésének, kivitelezésének irányítója (1982.) Szakmai-, helytörténeti- és mûvelõdéstörténeti tanulmányokat ír, kiadványokat készít (1985.) A Gyékényesi Krónika címû lap, illetve verseskötetek szerkesztõje, kiadója. Közélet: az Építõipari Tudományos Egyesület robbantástechnikaiés tûzszerész szakértõje (1976.), önkormányzati képviselõ (1990-94.). Hobbi: kirándulás, olvasás, zene, térségi társadalmi közéletben való részvétel. Novák István határõr mérnök ezredes

TÁNCSICS MUNDÉR

v


247

Dr. Ferenczi László Somogy megyében születtem, Ber-zencén, 1950. december 1-jén. Apám rendõr volt, ez a késõbbiekben döntõ hatással volt pályaválasztásomra. Az ötvenes évek elején Iharosberényben, majd Somogyszobon laktunk, 1957-ben költöztünk Göllébe, abba a faluba, amelyrõl Fekete István oly sok szépet írt. Az általános iskolát itt végeztem el és 1965-ben lettem a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. Az elsõ évben kémia-biológia tagozatos osztályba jártam, az osztályfõnök Nagy Magdolna volt, de késõbb, miután ezek a tárgyak nem különösebben érdekeltek, átkerültem egy általános jellegû osztályba. Akkor szüntették meg a 3-as számú gimnáziumot és így jöttek létre újabb osztályok. Az osztályfõnök dr. Környei Vilmosné volt. 1969-ben érettségiztem és még abban az évben kértem, hogy bevonulhassak sorkatonai szolgálatra. Már korábban eldöntötem ugyanis, hogy rendõr szeretnék lenni.

248

Így kerültem a BM Tartalékos Tisztképzõ Iskolára, ahol tiszti rendfokozatot szereztem és 1971. december elején megkezdtem hivatásos szolgálatomat a Kaposvári Rendõrkapitányságon. Három évig dolgoztam vizsgálóként, majd lehetõséget kaptam arra, hogy elvégezzem a Rendõrtiszti Fõiskolát. 1977-ben szereztem diplomát bûnügyi szakon és visszakerültem Kaposvárra, de akkor már a megyei Rendõr-fõkapitányság bûnügyi osztályán kaptam beosztást, mint nyomozó. Általában erõszakos jellegû bûncselekmények, rablások, emberölések felderítésével és rendkívüli halálesetek vizsgálatával foglalkoztunk. Ezeken a területeken már abban az idõben is rendkívül nagy volt a megterhelés, mégis kértem, hogy a munka mellett megszerezhessem a jogi diplomát is. 1985-ben végeztem a JATE Állam- és Jogtudományi Karán. 1986-ban kineveztek a megyei fõkapitányság bûnüldözési osztályának vezetõjévé. A kiemelt

TÁNCSICS mUNDÉR

v

bûncselekmények felderítésén kívül feladatunk volt a megyében folyó bûnüldözési tevékenység szakirányítása is. Közvetlenül a rendszerváltást megelõzõen 1989. november 1jén neveztek ki a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjének. Az új kormány megalakulását követõen pályázatot írtak ki a vezetõi beosztásokra, amelyet megnyertem és így beosztásomban megerõsítettek. A következõ években nagyon sok munkát kellett elvégezni a szükséges szervezeti és jogszabályi, továbbá szemléletbeli változtatások következtében. 1997-ben miniszteri javaslatra a Köztársaság Elnöke tábornokká nevezett ki. 1999. február 1-jén pedig a Belügyminiszter nevezett ki az Országos Rendõr-fõkapitányság vezetõjének helyettesévé, bûnügyi fõigazgatóvá. Jelenleg tehát a munkahelyem Budapesten van, de a családom Kaposváron él. Feleségem a Kecelhegyi Általános Iskolában pedagógus, két felnõtt gyermekem van, az egyikük rendõr, de rajta kívül is, tágabb családi körömben többen dolgoznak a rendõrségen. Budapest, 2001. január 10. Dr. Ferenczi László


Merõ András

1952. szeptember 26-án születtem Dombóváron. Iskolai tanulmányaimat Szekszárdon kezdtem, de szüleim elváltak, így a családi körülmények megváltozása miatt 1963-ban Kaposvárra kerültem. Általános iskolai tanulmányaimat a Tóth Lajos Általános Iskolában folytattam. Az akkori rendkívül színvonalas oktatásnak, a kitûnõ és jeles tanulmányi eredményeknek köszönhetõen 1967-ben több társammal együtt felvételi vizsga nélkül kerülhettünk a Táncsics Mihály Gimnázium matematika-fizika szakos I. a osztályába, ahol Szijártó István lett az osztályfõnökünk. Még az érettségi vizsgák elõtt megtartott felvételi vizsgákon sikeresen felvételiztem a Zalka Máté Katonai Mûszaki Fõiskolára, ahol a jeles érettségi és a sikeres nyelvi felvételi után külföldi tanulmányi ösztöndíjat kaptam. Így vált lehetõvé számomra, hogy 1971-1977 között Kijevben, a Kijevi Felsõfokú Rádiótechnikai Mérnöki Fõiskolán szerezhessek villamosmérnöki diplomát automatizált vezetési rendszerek szakon és megkapjam az orosz felsõfokú (tolmács) nyelvvizsgát. 1977-ben fiatal kezdõ mérnök tisztként az akkor megalakuló 11. Honi Légvédelmi Rakétadandár állományába kerültem: elõször, mint technikus, majd egy év múlva, már mint üzemeltetõ mérnök és részlegparancsnok dolgoztam a VEKTOR automatizált rendszer központi harcálláspontján. Hat év múlva lehetõséget kaptam a katonai TÁNCSICS MUNDÉR

v

felsõfokú képzésre. Az évek során öt alkalommal vettem részt légvédelmi rakéta éleslövészeten az egykori Szovjetunió állami lõterén. 1983-ban a sikeres akadémiai felvételit követõen azonban családi okok miatt a Kalinyini Katonai Akadémia helyett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia levelezõ tagozatát választottam honi légvédelmi összfegyvernemi szakon, amelyet 1987-ben végeztem el, jeles eredménnyel. Akadémiai tanulmányaim idején az elsõ évben légvédelmi rakétaosztály törzsfõnöki beosztásokat láttam el. Egy év elteltével a dandártörzsben hadmûveleti fõtiszti beosztásba neveztek ki, ami lehetõvé tette számomra, hogy megismerhessem a tervezõ-szervezõ munkát fegyvernemi magasabb egység szinten. Az akadémiai diploma megszerzése elõtt fél évvel pályázhattam a Zalka Máté Katonai Mûszaki Fõiskola Rádiótechnikai Tanszékére, ami rendkívül nagy erkölcsi és szakmai elismerést jelentett számomra. A pedagógusi pálya egyébként sem állt távol tõlem, hiszen szinte az egész család és közeli rokonságom ezen a pályán dolgozott Kaposváron. Sajnos, házasságom tönkrement, és két kiskorú gyermekemmel egyedül maradtunk, ami egy ideig erõsen befolyásolta katonai és szakmai elõmenetelemet. Hat évet oktattam fõtanárként a fõiskolán: számítástechnikát, rendszertechnikát, rádiólokátorok és automatizált vezetési rendszerek típusismeretét, illetve, üzemben tartását.


1993-ban már szakcsoportvezetõ és fõiskolai adjunktus voltam, de az akkori átszervezések miatt a szakcsoportomat megszüntették. Több alkalommal pályáztam már ekkor a Honvéd Vezérkarhoz, de minden alkalommal ragaszkodott a rádiótechnikai fegyvernemi fõnökség a további munkámhoz. Mivel a szakcsoportom megszûnt, hamarosan lehetõséget kaptam, hogy a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Rádiótechnikai Tanszékén folytassam pedagógusi munkámat, ahol egy év alatt egyetemi tanársegédi kinevezést kaptam. 1995-ben újra pályázhattam a HVKhoz, így kerültem a Hadmûveleti Fõcsoportfõnökség Anyagtervezési Osztályára, ahol a légvédelem területén felmerülõ nyilvántartási, tervezési-szervezési, a különbözõ haditechnikai eszközök rendszerbeállítás- és rendszerbõl való kivonási feladatait kellett megoldanom. Munka mellett német nyelvbõl alapfokú vizsgát tettem. A Magyar Honvédség folyamatos átszervezése következtében az osztályunk átkerült a Honvéd Vezérkaron belül újonnan megalakult Védelmi Tervezési Fõcsoportfõnökségre. 1998ban osztályvezetõ- helyettes lettem, majd egy év múlva beiskoláztak intenzív angol nyelvtanfolyamra, ahol sikeres középfokú nyelvvizsgát szereztem. 2000-ben válaszút elé kerültem: vagy folytatom katonai pályafutásomat egy bizonytalan jövõvel, vagy kihasználom a pillanat adta lehetõséget, és korkedvezményes szolgálati nyugdíjba megyek. Tekintettel arra, hogy közben sikeresen pályáztam a Mûszaki Könyvkiadó egyik felelõs szerkesztõi beosztására, így az utóbbit választottam. Fiam, Merõ András (26) a Budapesti Mûszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, lányom Merõ Eszter (24) pedig a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképzõ Fõiskolán végzett az elmúlt évben. Szüleim és tanáraim mellett külön köszönettel tartozom mostani feleségemnek, Merõné Ledniczky Magdolnának, aki a legnehezebb idõszakban állt mellénk és segített ismét talpra állnom. 249

Török Gyula Azt hiszem, itt volt az ideje, hogy a volt táncsicsosok közül egy kicsit mi is elõtérbe kerüljünk. Azok, akik nem szokványosan az „egyenruhát” választottuk, hiszen volt már találkozójuk a jogászoknak, az orvosoknak, a mérnököknek, az elõadómûvészeknek, a médiában tevékenykedõknek, stb. Sokféleképpen választhat magának az ember hivatást. Nekem választottak. A szüleim. Szelíd, de annál határozottabb hatást fejtettek ki annak érdekében, hogy feledve a sikertelen közgáz egyetemi felvételit, a következõ évben a katonai fõiskolát válasszam. Választásomhoz nagymértékben hozzájárult szeretett gimnáziumom is, amen�nyiben a hármas matek érettségi jelentõsen hozzájárult, hogy fél pont híján sikerült lemaradnom az egyetemrõl. Ekkor ugyan voltak eretnek gondolataim az itteni osztályozási gyakorlatról, amelyek késõbbi tanulmányaim során jelentõsen átalakultak, amennyiben a továbbiakban a matekkal soha nem volt gondom, sõt a legjobbak közé tartoztam. Ennyit az elõzményekrõl és most jöhet a katonai pálya, ami szerintem teljesen szokványos, ha van benned kellõ ambíció, szerencsés vagy, a megfelelõ helyen, a megfelelõ ember támogat és netán némi tudás is szorult beléd. Szóval, 1974-78 között a Zalka Máté Katonai Mûszaki Fõiskola, ami feledhetõ négy év volt a gimnáziumiakhoz képest, mégis jelentõs

250

hatással bírt a további pályámra. A hadtáp szakot végezve Pápára, a vadászrepülõ ezredhez kerültem, mint hadtáp tervezõ-szervezõ tiszt. 1978 és 1981 között három szép évet töltöttem el, de a fiatalság mindenütt szép. Ezután jött a már említett szerencse és a többiek, miáltal 1981ben felvételt nyertem a leningrádi Hadtáp és Szállító Akadémiára, amit a nyelvi elõkészítõvel együtt 1985-ben fejeztem be. Ha a gimnáziumi négy évre azt mondtam, hogy a legszebbek voltak az életemben, akkor a leningrádiakra azt kell mondanom, hogy a legjobbak. Aki ott tanult, tudja, hogy miért. Az Akadémiát elvégezve jöttek a magasabb beosztások, melyeket ritkábban egyéni ambíciómnak, többször a szükségszerûségnek köszönhetek.

TÁNCSICS mUNDÉR

v

Csak felsorolásszerûen: 1985-1988: vadászrepülõ ezredparancsnok hadtáphelyettes, 1988-1990: rakétatüzér dandár parancsnok hadtáphelyettes, 1990-1996: Központi Honvédkórház gazdasági igazgató, 1996-1997: HM Beszerzési Hivatal privatizációs osztályvezetõ, 1997-1998: Honvédelmi Minisztérium privatizációs osztályvezetõhelyettes, 1998-2000: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum logisztikai igazgató. Azt, hogy a munkámat miként végeztem, nem nekem kell megítélnem. Mindenesetre, többszöri soron kívüli elõléptetés után, 1999-ben ezredessé neveztek ki. Az ember azt gondolná, hogy a határ a csillagos ég. Gondolhatná, ha nem Magyarországon és nem a Magyar Honvédség keretei között élne. Mert jött a „honvédség korszerûsítése” szlogennel fémjelzett N A T O kompatibilitás elérése és ennek során a szükségtelenné vált ezredesek sorába léphettem. Így 2001-tõl az „ifjú” nyugdíjasok „gondtalan” életét élhetem. Természetesen, több mint 27 éves honvédségi pályafutás után ez a „nyugdíj” az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés, így a megszerzett tudást és tapasztalatot a polgári életben igyekszem kamatoztatni. Egy dolog azért bíztat a hadsereggel kapcsolatban. Abban a hadseregben, ahol nincs szükség egy 45 éves ezredesre, aki végigjárta a „szamárlétrát”, a katonai iskolák mellett elvégezte a közgazdasági egyetemet is, beszél néhány nyelvet, ott csak jobbak maradhattak! És ahol csak jobbak maradtak, ott a jövõ nagyon bíztató lehet…


Az 1975. évi érettségimet követõen felvételt nyertem a Kossuth Lajos Katonai Fõiskola határõr tiszti szakára. Ezen fõiskola elsõ évét kihelyezett tagozatként Szegeden végeztem el, majd ezt követõen három évig a fõiskola székhelyén, Szentendrén kaptam meg a végsõ képesítésemet, illetõleg, diplomámat. A diploma átvétele után határõr tisztté avattak és polgári végzettségként a pedagógia szakos diplomát is átvettem. 1979. augusztus 20-i avatásom után a Nagykanizsai Határõr Igazgatóság rédicsi õrsére kerültem parancsnok helyettesi beosztásba. Az itt eltöltött két évet követõen 1981. õszén átkerültem a Somogy megyei Gyékényes község melletti Lankóc erdei õrsre parancsnoknak. Az itt eltöltött három évet követõen 1984. nyarán az igazgatóság székhelyére kerültem. 1989-tõl vezetem az igazgatóság fegyelmi szakterületét, jelenleg alezredesei rendfokozattal rendelkezem. Napi munkavégzésem mellett másoddiplomásként a Szegedi

PRO PATRIA 1914-18. Az I. világháború hõsi halottainak emléktáblája. A Diákszövetség helyezte el, az emeleti folyosó falán, az iskola hõsi halottainak emlékére 1929-ben.

TÁNCSICS MUNDÉR

v

Kékesi Jenõ

Tudományegyetem jogi karán ötödéves joghallgató vagyok. A Táncsics Gimnáziumban eltöltött szép diákéveimre mindig örömmel gondolok vissza, mivel az ott eltöltött évek és a megszerzett tapasztalatok lehetõvé tették egy kiegyensúlyozott életpálya létrejöttét. A volt gimnáziumi osztályunk egységét jelzi az is, hogy osztálytalálkozót nem csak ötévenként,


hanem majdnem minden évben tartunk, melyeken örömmel veszek részt és azt bizonyítja számomra, hogy az úgynevezett általános tagozatú osztályok volt tagjai is képesek eredményes életutat folytatni. 1981. január végén nõsültem meg Nagykanizsán. Egy leánygyermekünk van, aki jelenleg 19 éves és a Pécsi Tudományegyetem jogi karán elsõ éves hallgató. Kékesi Jenõ alezredes 251

Kaposváron, 1959. augusztus 2-án születtem és születésemtõl fogva tõsgyökeres kaposvári lakos vagyok. Az általános iskolai tanulmányaimat a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskolában fejeztem be, majd ezt követõen a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója vo1tam, 1973-tól 1977-ig. 1978. és 1981. között elvégeztem a kaposvári Tanítóképzõ Fõiskolát, majd a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolán szereztem diplomát, 1984-ben. A tanítóképzõ fõiskola elvégzése után, 1981-tõl a kaposvári Kisegítõ Iskolában tanítottam 1985. április 30-ig; ez idõ közben töltöttem le másfél éves katonai szolgálatomat is. 1985. május 1-jén kerültem a Belügyminisztérium állományába a Kaposvári Városi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztályára vizsgáló tisztnek, alhadnagyi rendfokozatban. 1987-tõl nyomozóként, majd 1989tõl 1991-ig egyenruhás parancsnokként dolgoztam. 1991-ben a Kaposvári Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztály vezetõjének és egyben kapitányságvezetõ-helyettesnek neveztek ki. 1997. decemberétõl 1999. februárjáig a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi szolgálatának osztályvezetõje voltam.

Ferincz József

Jelenleg 1999. március 1-jét követõ kinevezésemtõl a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság Fonyódi Rendõrkapitányságát irányítom. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban eltöltött éveimre a mai napig büszke vagyok, hisz mindannyian tudjuk, hogy oda járni és ott tanulni rangot jelentett és az ott szerzett ismeretek és nagyra be-

csült tanáraink által adott útmutatások az egész életünkre kihatottak és kihatnak ma is. Örömmel vettem Igazgató Úr és az iskola fenti kezdeményezését, hisz oly sok volt táncsicsoshoz hasonlóan nagy örömet jelent számomra, hogy az Alma Mater falai közé visszatérhetünk, akár egy röpke beszélgetés erejéig is. Ferincz József

„A HAZÉRT 1939-1945. A gimnázium II. világháborús áldozatainak emlékére állította a gimnázium igazgatósága, tanári testülete és a Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre. 1993. május 30.”

252

TÁNCSICS mUNDÉR

v


Születési hely: Kaposvár Születési idõ: 1961. július 7. Iskolai végzettség: 1975-79: Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár 1979-83: Kossuth L. Katonai Fõiskola tábori tüzér szak, Szentedre 1989-92: Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tábori tüzér szak, Budapest 1992-97: Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltár, muzeológia szakok, Budapest Tudományos fokozat: hadtudomány kandidátusa A kandidátusi értekezés címe: A tüzértisztképzés története a m. kir. Honvédségben, kiemelten a Ludovika akadémián 1912-1914. A védés éve: 1996. Beosztások: I983-87: ágyútarackos tüzér ütegparancsnok, Kincsestábor 1987-89: önjáró tüzér osztályparancsnok, Szabadszállás 1989-92: ZMKA 1992-95: tudományos ösztöndíjas, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) 1995-97: muzeológus, gyûjteményvezetõ, Hadtörténeti Múzeum 1997-2000: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár osztályvezetõ 2000- HIM Központi Irattár igazgató Jelenlegi rendfokozat: alezredes Jelentõsebb publikációk: 1.) A m. kir. Honvédség, Németország, Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok tüzérsége a második világháborúban – A II. tüzérkonferencián (1993) vetített film forgatókönyve 2. ) A tisztképzés története a m. kir. Honvédségben 1912-1944. – „80 éves a honvédtüzérség” emlékülésen elhangzott és kiadott elõadás, Szentendre, 1993. 3. ) A m. kir. honvédtüzérség 19381944. – Film forgatókönyve, 1993. 4.) Rejtett tisztképzés a m. kir. Honvédségben: A Vámõrtisztképzõ tanfolyam - Új Honvédségi Szemle 1994/1 5.) Az egyes tiszti rendfokozatokhoz fûzõdõ legjellemzõbb békekitüntetések a két világháború között – a Jósa András Múzeum által rendezett nemzetközi konferencián elhangTÁNCSICS MUNDÉR

v

Dr. Bús János

zott elõadás. Nyíregyháza, 1994. Múzeumi értesítõ 6.) Tábori tüzérség, 1994. – Film forgatókönyve 7.) A nagyváradi Gábor Áron m. kir. honv. tüzérségi hadapródiskola története 1941-1944. – Bolyai Mûszaki Katonai Fõiskolán elhangzott elõadás. Budapest, 1995. Új Borbála-Helikon 8.) Magyarország a II. világháborúban – Lexikon-szócikkek Bp. 1996. 9.) A tüzértisztképzés története a m. kir. honv. Ludovika Akadémián, 19121944. – a Bolyai Mûsz. Kat. Fõiskolai kiállítás forgatókönyve, 1996. 10.) Katonaiskolák az ezeréves magyar oktatástörténetben – kiállítás forgatókönyve (Hadtörténeti Múzeum), 1996. 11.) A honi hadiipar évszázada – kiállítás forgatókönyve (Hadtörténeti Múzeum), 1997. 12.) „Béke poraikra…” dokumentum-emlékkönyv a II. világháborúban a keleti hadmûveletek során elesett magyar katonákról és munkaszolgálatosokról, Budapest, 1999. 13.) Magyarország az I. világháborúban – Lexikon-szócikkek, Bp. 2000. 14.) Készülõben: „Béke poraikra…” dokumentum-emlékkönyv a II. világháborúban a történelmi Magyarország területén elesett magyar katonákról és munkaszolgálatosokról.


1979-ben érettségiztem, az igazat megvallva, nem túl fényesen. Nem törtem össze magam a tanulással. Azt, hogy egyáltalán eljutottam az érettségiig, valószínûleg a történelem tantárgyból nyújtott teljesítményemnek köszönhettem. Fõiskolai éveim alatt azonban „megkomolyodtam”, így azt már jeles eredménnyel végeztem el, csakúgy, mint késõbb a katonai akadémiát, ahol kitûnõre államvizsgáztam, vagy az ELTE-n, ahol a levéltár és a muzeológia diplomám jeles, illetve kitüntetéses lett. Tanulmányaim alatt kezdtem tudományos kutatással foglalkozni, végül kandidátusi fokozatot szereztem a hadtudomány területén. Hálás vagyok a sorsnak, hogy – habár vargabetûvel– , de végül azzal foglalkozhatom, amit szeretek, a történelemtudománnyal. És hálás vagyok azért is, hogy végigjártan a katonai beosztások „szamárlétráját”, mert ennek során legalább annyit tanultam, annyi tapasztalatot szereztem, mint az iskolapadban. Sõt, mai munkám során is hallatlan elõnyt jelent, hogy ismerem a dolgok katonai vonatkozásait, mert ez a tudás segít helyesen értelmezni az adott történelmi tényeket, eseményeket. Valamennyi beosztásomban igyekeztem a legjobbat nyújtani, és kiállni az igazamért. Nõs vagyok, két kisfiúnk van. Dr. Bús János alezredes 253

Komáromi Zoltán 1961. augusztus 12-én születtem, Kaposváron. A Vörös Hadsereg úti Általános Iskola elvégzését követõen nyertem felvételt 1975ben a Táncsics Mihály Gimnázium általános tagozatára. Osztályfõnököm Schuszter Gyula tanár úr volt. 1979-ben érettségiztem. Nem tartoztam a kiemelkedõen tanuló diákok közé, õszintén szólva, ellinkeskedtem a négy évet. Annak ellenére, hogy már általános iskolás koromban eldöntöttem, rendõr akarok lenni, nem tettem semmit célom megvalósítása érdekében, csupán annyit, hogy érdeklõdtem a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányságon, negyedikes gimnazista koromban, a lehetõségekrõl. Abban az idõben még a nyilvánosság számára nem volt nyitott a Rendõrtiszti Fõiskola mint felsõoktatási intézmény. Oda csak belsõ pályázók, aktív rendõrök nyerhettek felvételt. Éppen ezért azt a tájékoztatást kaptam, hogy elõbb le kell töltenem a kötelezõ sorkatonai szolgálatot, csak azt követõen válhat rendõr belõlem. Így az érettségi után elhelyezkedtem a Kaposi Mór Kórház Fül- OrrGégészeti Osztályára, beteghor-

254

dóként. Késõbb, egy tanfolyam elvégzését követõen, mûtõssegéd lettem. 1982 augusztusában végre behívtak katonának. A budapesti Petõfi Laktanyában eltöltött másfél év után, 1984. március 1-jén ölthettem magamra a rendõregyenruhát. A Kaposvári Rendõrkapitányság Közbiztonsági Osztályának lettem a beosztottja objektumõrként, hisz még képzetlen voltam. A következõ évben elvégeztem Szombathelyen a Rendõrtiszthelyettes-képzõ Iskolát, kiváló eredménnyel, majd a Balatonparton letöltött gyakorló szolgálatom után visszakerültem Kaposvárra. Szolgálati helyemre való vis�szaérkezésemkor parancsnokaim közölték velem, hogy lehetõséget kapok felvételizni a Rendõrtiszti Fõiskolára. Igazán csak ekkor derült ki, hogy mennyi mindent kaptam öreg gimnáziumom tanáraitól. Hisz a szigorú felvételin, mely magyarból és történelembõl volt, megfeleltem. A mi évfolyamunk volt az utolsó, akik mint belsõ pályázók kerültek a fõiskolára. A következõ évben nyitottá vált ez az oktatási intézmény is mindenki számára. Érdekes és izgalmas éveket töltöttem a fõiskolán. Ezek az évek a rendszerválás évei voltak. 1990-ben kaptam kézhez

TÁNCSICS mUNDÉR

v

a diplomát és „ifjú” hadnagyként a Kaposvári Rendõrkapitányság Közrendvédelmi Osztályára kerültem elõadónak. Feladatom gyakorlatilag az osztályvezetõ kiszolgálása volt. Röviddel késõbb ügyeletes tiszti feladatokat kellett ellátnom. Majd 1991. tavaszán az Õr- és Járõrszolgálati Alosztály alosztályvezetõ-helyettese lettem. Ez már parancsnoki feladat volt. Még ez év nyarán a Balatonlellei Gyakorló Õrsparancsnok-helyetteseként láttam el feladatot, a következõ nyáron ugyanott õrsparancsnokként dolgoztam. A nyári idegenforgalmi szezon lejárta után 1992. október 1-jétõl alosztályvezetõvé neveztek ki. A Kaposvár város közbiztonságát szavatoló Járõrszolgálati Alosztály vezetõje lettem. Sokszínû, szép feladatot kaptam. Ez volt a kapitányságunk legnagyobb lélekszámú alosztálya. Ide tartoztak a lovasjárõrök, a kutyásjárõrök, a motoros- és gépkocsizó járõrök és a gyalogjárõrök egyaránt. Parancsnokaim megelégedésére, 1999. január 31-ig dolgoztam ebben a beosztásban; itt lettem soron kívül fõhadnagy, majd sorosan százados. Itt kaptam a legtöbb elismerést, jutalmat, köztük belügyminiszteri dicséretet és jutalmat is. Munkám elismeréseként 1999. február 1-jén kineveztek a Közrendvédelmi Osztály vezetõjévé és soron kívül rendõr õrnaggyá léptettek elõ. Jelenleg is ebben a beosztásban tevékenykedem. Idõközben megházasodtam és három gyermekem született; Judit 16 éves, Gergõ 6 éves és Máté 3 éves. Komáromi Zoltán õrnagy


Jenei Zoltán 1964. február 8-án születtem Somogy megyében, Tab községben. Az általános iskola alsó tagozatos osztályait 1970-74 között a kaposvári Petõfi Sándor utcai iskolában, a felsõ tagozatot 1974-78- ig a Krénusz János, ma Honvéd utcai Általános Iskolában végeztem. Legkedvesebb emlékeim közé tartozik a 7-8. osztályban tartott röplabda-edzések és különféle sportversenyek sorozata. Kiemelkedik az 1978-as Úttörõ Olimpia, amikor Zánkán országos III. helyezést értünk el. Biztos vagyok abban, hogy pályafutásom egészére kihatott, hogy Somogy megyében egyedülálló, kiemelt szintû matematika-oktatásban részesültem az általános iskola utolsó éveiben. Ennek természetesen meghatározó szerepe volt a középiskolai szak kiválasztásában is. 1978-82 között a kaposvári Táncsics Mihály

TÁNCSICS MUNDÉR

v

Gimnázium matematika tagozatára jártam. A mai viszonyokat, elhelyezési feltételeket végignézve, rendkívül mostoha körülmények között, de egy fantasztikusan összetartó közösségben próbáltunk felkészülni az „Életre”. A változó lelkesedést kiváltó tanulmányok, a megye határain túlmutató sikerek, a gyakran nehezen kezelhetõ botrányok, valamint, az egymásba gabalyodó érzelmi szálak valamennyiünk jövõjére hatást gyakoroltak. Ennek legfényesebb bizonyítéka az én esetemben, hogy feleségemmel négy éven keresztül egy osztályban koptattuk az iskolapadot. Az érettségit követõen egy éves sorkatonai szolgálatot töltöttem Szombathelyen. 1983-88 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem


Nemzetközi Kapcsolatok Szakát végeztem. Angol és spanyol nyelvbõl sikeres vizsgát tettem. Az egyetem utolsó évében tanulmányi szerzõdést kötöttem a Somogy megyei Rendõrfõkapitánysággal. 1988. március 1-jétõl három éven keresztül bûnügyi szakterületen dolgoztam. 1991-tõl a Fõkapitányság Anyagi Osztályát vezettem, majd 1993. január 1-jén kineveztek a Fõkapitányság gazdasági igazgatójává. 1996. decemberében a Magyar Köztársaság Belügyminisztere felkért az Országos Rendõrf õkapitányság gazdasági igazgatójának. Azóta országos rendõrfõkapitány-helyettesként, ezredesi rendfokozatban, rendõrségi fõtanácsosi cím birtokosaként egy 40 ezer fõs szervezet, éves szinten 111 milliárd Ft-ot meghaladó költségvetéséért tartozom felelõsséggel. Bár a feladatom, beosztásom több, mint négy éve a fõvárosba szólított, azóta sem, szakadtam el Kaposvártól. Családom, barátaim nagy része itt él, így amint a munkám engedi, sietek haza, Somogyország fõvárosába. Feleségem a Kaposvári Polgármesteri Hivatalban dolgozik; két lányom közül Brigitta 11, Zsófia 8 éves. Jenei Zoltán ezredes 255

Az iskolánkban végzett hivatásos katonák, határõrök és rendõrök (A teljesség igénye nélkül.) 1819 Berzsenyi Farkas 1848-as fõhadnagy 1828 Berzsenyi Imre 1848-as õrmester 1830 Gaál Gusztáv 1848-as huszár õrnagy 1831 Hlavathy János 1848-as nemzetõr kapitány 1835 Gáspár Menyhért 1848-as fõhadnagy Vizlendvay György honvédségi ügyész 1836 Gunics Mihály 1848-as fõhadnagy 1841 Hagelman Károly Kaposvár rendõrkapitány h. 1846 Simonfai Mihály 1848-as honvéd 1847 Rimanóczy Alajos 1848-as tüzérhadnagy 1853 Schröder Lajos katona 1858 Suri Ferenc Kaposvár rendõrkapitánya 1859 Benák János honvéd alezredes Csesznák Béni honvéd altábornagy 1860 Spanner Ignác honvéd orvos 1861 Kelemen Imre honvédtiszt 1864 Vaszary Gyula Pécs rendõrfõkapitánya 1865 Tallián Zsigmond honvéd alezredes 1872 Csizmadia Lajos Kaposvár rendõrkapitánya 1873 Rozs István honvéd fõtörzsorvos 1876 Kohn (Orlai) Ármin honv. miniszteri tanácsos 1878 Bien Soma cs. és kir. kapitány 1879 Schreiber Emil rendõr fõtanácsos 1880 Cselkó József rendõr tanácsos 1881 Fodor Zoltán cs. és kir. huszárkapitány 1883 Weisz (Vései) Elek Újvidék rendõr-fõkapitánya 1884 Goszthonyi István honvéd õrnagy 1885 Inselt István cs. és kir. kapitány 1886 Borsos Károly katonai fõállatorvos 1888 Schõn Gyula ezredorvos 1889 Czaller Ambrus cs. és kir. kapitány Herman Károly cs. és kir. fõhadnagy 1893 Kohn (dr. Kónyi) Lajos honvéd ezredorvos 1898 Beksits Olivér honvéd százados 1899 Gabsovits Kornél honvéd fõhadnagy 1902 Sultzer Lajos cs. és kir. fõhadnagy Szigethi-Gyula Miklós honvéd fõhadnagy 1903 Sárközy Róbert cs. és kir. ezredorvos 1905 Gruber János cs. és kir. hadnagy 1906 Krausz Ödön rendõr fogalmazó Turba István katonai állatorvos 1907 Fekete Kálmán katonai állatorvos 1930 Király Béla ny. honvéd vezérezredes Magyar László ny. honvéd õrnagy 1933 Enner János ny. honvéd õrnagy 1936 v. Czeczidlowszky H. Béla ny. honvéd alezredes v. Csatay Gyula honvéd õrnagy 1937 Dr. Körmendi István ny. honvéd alezredes Matolcsy Gusztáv ny. honvéd õrnagy Máté László vadászpilóta századparancsnok 1938 v. Bozsoky János honvéd alezredes 1950 Balogh János rendõr alezredes 1954 Dr. Rabóczki Ede ny. honvéd õrnagy 1959 Horváth János honvéd ..................... Simon László honvéd ..................... 1960 Fokvári Gábor honvéd alezredes Papp Béla rendõr alezredes 1961 Németh Gyula honvéd ezredes 1962 Gadányi István rendõr alezredes Szegfy László rendõr alezredes

256

1963 Gelencsér János Pintér József Tell György 1964 Kalocsa László Dr. Elek Tamás Dr. Pásztor László Szencz Gyula Könyves Kálmán Lõrincz Dezsõ Bíró György 1965 Dr. Csók István Nagy Béla Nagy József Horváth István 1966 Kovács Géza 1969 Novák István Dr. Ferenczi László 1971 Merõ András Stikel János Petõ László Sõregi Zoltán 1973 Török Gyula Dr. Horváth Zoltán 1974 Dr. Gaál János Kiss Péter 1975 Kékesi Jenõ Nagy Katalin (Domokos Gyuláné) 1976 Zsobrák László 1977 Ferincz József Molnár Zsolt 1978 Dr. Gelencsér Imre Dr. Herke Tamás Hiller Árpád Kert Tibor 1979 Dr. Bús János Komáromi Zoltán Puzder Attila Tamás Zsolt 1980 Oláh József Szûcs László Molnár Gusztáv 1981 Cselõk Zoltán Ritecz Sándor 1982 Jenei Zoltán Tarr Attila 1985 Hajcsár Anikó 1986 Ágoston János 1987 Bor Buda Kurucz Zoltán 1988 Pamuki Botond 1989 Trungel Sándor 1990 Buzsáki Lajos Vörös Zsolt 1992 Mészáros Gabriella Takáts Gábor Kocsis Zoltán 1995 Kovács Péter 1996 Bebes Zoltán Török Tamás 1997 Bán Zsolt

TÁNCSICS mUNDÉR

v

rendõr alezredes honvéd alezredes honvéd õrnagy határõr alezredes határõr alezredes ny. honvéd ezredes rendõr alezredes rendõr ................ rendõr alezredes határõr alezredes honvéd ezredes határõr alezredes rendõr százados ny. alezredes rendõralezredes határõr ezredes rendõr dandártábornok kiemelt tervezõ fõtiszt honvéd alezredes honvéd alezredes rendõr alezredes honvéd ezredes határõr alezredes honvéd alezredes rendõr õrnagy határõr alezredes Bevándorlási Hiv. (oszt. vez.) honvéd alezredes rendõr alezredes rendõr õrnagy rendõr alezredes rendõr alezredes rendõr alezredes rendõr õrnagy honvéd alezredes rendõr õrnagy honvéd õrnagy rendõr õrnagy honvéd õrnagy honvéd õrnagy rendõr törzszászlós rendõr õrnagy határõr ........... rendõr ezredes rendõr százados rendõr fõhadnagy rendõr õrnagy rendõr zászlós rendõr zászlós rendõr százados rendõr százados rendõr százados rendõr százados honvéd fõhadnagy rendõr százados rendõr százados rendõr törzszászlós rendõr hadnagy rendõr törzsõrmester rendõr hadnagy



TÁNCSICS SPORT AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

2002 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban járt és itt végzett sportolók

KÖSZÖNTÕ avagy BODOSI MIHÁLYTÓL BALOGH ORSOLYÁIG A 93. évében járó Bodosi Mihály a Somssich Pál, az alig 22 éves Balogh Orsolya a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Az alma mater mégis ugyanaz: a mi gimnáziumunk. Azonos még mindkettõjükben az ifjúi lelkesedés, amelynek parancsára, a hívó szónak engedelmeskedve eljöttek, hogy köszöntsék egykori iskolájukat. És jöttek szinte valamennyien meghatódva, elérzékenyülve, nosztalgiázva és büszkén, örömmel, hogy nem feledkeztünk meg róluk. Valóban, nem feledkeztünk meg õróluk sem, mert tudjuk: aki a múltját nem ismeri és nem becsüli, aki hagyományait nem ápolja, annak nincs jövõje sem. Itt vannak sportolóink az olimpiai bajnok Bene Ferenctõl a „csak” iskolaválogatottságig jutott diákjainkig. A „Mens sana in corpore sano”-elv igazát bizonyítják azzal is, hogy valamennyien „vitték valamire”, hiszen például Bodosi Mihály orvos lett, Balogh Orsolya pedig orvos lesz; vagyis ebben a gimnáziumban a tanulás és a sport jól megfért és ma is megfér egymás mellett. Szeretettel vártuk és tisztelettel köszöntjük õket. Örülünk, hogy eljöttek közénk erre a jubileumi, immár tizedik somssichos-táncsicsos találkozóra. Kaposvár, 2002. február 25. Mihályfalvi László igazgató

258

TÁNCSICS SPORT

v


„Istenek ajándéka, sport élet éltetõ vize!”

Előszó Nagy megtiszteltetés számomra, hisz nekem adatott meg az a lehetõség, hogy a Somssich-Táncsics gimnáziumban végzett „sportos” diákokat köszönthessem. Felemelõ érzés számomra, hogy annyi nagyszerû, kiemelkedõ sportmúlttal, sportsikerekkel rendelkezõ diáktársaimhoz én szólok. Azokhoz, akik számtalan olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, a hazai versenyeken képviselték a Somssich-Táncsics sportját. Idén lesz kereken 30 éve, hogy átléptem az alma mater küszöbét, az ókori görögök eszménye a kalokagáthia szelleme engem is megfogott a Táncsics falai között. Élénken emlékszem arra, amikor Kertész tanár úr elsõsként beállított az iskola kosárlabdacsapatába, milyen rangot jelentett az. Másnap Krasznai és Szili tanár urak néhány mondat erejéig kitértek az órán az elõzõ napi kosármeccsre, és egy fél jeggyel felfelé kerekítették a feleletemet, illetve a dolgozatomat. A testnevelõ tanáraink szellemisége, az elõdök jogos elvárásai, a gimnáziumi évek, a mérkõzések sikerei, a vereségek motiváló ereje, mindig arra ösztönöztek bennünket, hogy a sport területén a Citius, altius, fortius-jelszót szemünk elõtt tartsuk, és mindezek a magánéletben is sikerekhez juttassanak minket.

Stickel Péter 1981-tõl játszott városunk NB I-es kosárlabdacsapataiban. 1993 és 1995 között az NB I-es csapat edzõje volt. Jelenleg, 2001 októbere óta Kaposvár tudományos, oktatási, kulturális és sport igazgatója

Reményeim szerint ez döntõ mértékben sikerült, és a mai találkozón kiáltsuk együtt, hogy „Hajrá, Táncsics!” Stickel Péter

TÁNCSICS SPORT

v


259

BODOSI MIHÁLY DR. Olimpikon (12. helyezett az 1936-os berlini olimpián), fõiskolai világbajnok, többszörös magyar bajnok és csúcstartó magasugró, aki 1934-ben nem hivatalos Európa-csúccsal (200,5 cm) elsõ európaiként átugrotta a 2 méteres magasságot. (1909. december 13-án született Háromszék vármegyében, Baróton. A Somssich Pál Gimnáziumban érettségizett 1928-ban.) 82 éve múlt, hogy ennek a nagy múltú gimnáziumnak a diákja lettem. Somogyban akkor csak Csurgón volt református gimnázium, néhány járási székhelyen polgári iskola. Bár halványulnak az emlékeim, ezekre az évekre mindig örömmel és ragaszkodással gondolok. Pedig azok az évek tele voltak gonddal, bizonytalansággal, szorongással a jövõre gondolva.

260

Az iskola is megkopott, kifosztott állapotban volt, a földszintjének keleti szárnyában menekültek és iskolába nem illõ hivatalok voltak, a tornacsarnok 1916-tól 1922-ig a katonaság szolgálatában volt különbözõ rendeltetéssel: 1920-ban hadikórház és rokkantgondozó volt. Az 1923-ban visszaadott nagy terem üres, ablakai töröttek, a két kályha használhatatlan, a hajópadlója rothadt, bûzös volt. A tatarozásra és újra felszerelésre szükséges pénzt a minisztérium félévi sürgetésre utalta ki, a költségeknek felét sem

TÁNCSICS SPORT

v

fedezte. A hiányt megyei adakozások pótolták. Akkor került átadásra, amikor az iskola reálgimnáziummá alakult. A két „tornatanár”, Geszti Ágoston régi képzettségû, Szigeti Benedek menekült tanító. Az iskola érdekessége a hatalmas udvara volt, két oldalán az igazgató és a menekült tanárok veteményes kertjével, melyet a labdajátékok folyamatosan veszélyeztettek. 1920-ban az igazgató a futballt durva, egészséget veszélyeztetõ volta, de inkább a vetemények védelmére az iskola területérõl kitiltotta. A reálgimnáziummá alakulás évében Szigeti B. Gyula áthelyezését kérte és távozott, a megüresedett állásba a Testnevelési Fõiskola elsõ


diplomásai közül Szuchovszky Bertalanra esett a választás a pályázók közül. A fiatal tanár a frissen tanult, egyébként jóváhagyott tanterv rendelkezései szerint kívánt dolgozni, felszerelési igényekkel, a nagy udvar füvesítésének kérelmével nehezítette a beilleszkedését. A diákság azonban észrevehetõ örömmel fogadta a más rendszerû órákat és a délutáni játékokat. Az örökölt futballtilalom tudomásul vétele után erõteljes atlétacsapatot kívánt nevelni. Már az elsõ évben összegyûjtött 25-30 jó mozgású fiút, akiket a délutáni játékórán atlétikai edzésbe fogott. Ebbe a csapatba Szuchovszky engem is besorozott, ami büszkeséggel töltött el, és nagy igyekezettel vettem részt a délutáni rendszeres edzéseken. Az eredmény már a következõ tavaszon jelentkezett, mert egy stafétaversenyen, melyet a város utcáin rendeztek, a gimnázium csapata váratlan gyõzelmet aratott a rivális KeresTÁNCSICS SPORT

v

kedelmi iskola csapata és a polgári sportegyesületek csapatai felett. Egy májusi háziversenyen sokak meglepetésére a magasugrásban 160 cm-es eredménnyel gyõztem. Szucholvszky tanár úr nem volt meglepve, és azonnal irányítása alá vont, és tanácsokkal látott el, biztatott, legyek szorgalmas, meglesz az eredménye. 1927 szeptemberében egy MASZ-versenyen, melyen az indulásunkat az igazgató engedélyezte, 168 cm-rel újra elsõ lettem. Teljes buzgalommal követtem a utasításokat, beválogattak a város csapatába a pécsiek elleni tavaszi versenyre. Szuchovszky tanár úr igen nagy gonddal készített fel, az elsõ voltam minden edzésen. 1928. május 4-e életem nagy fordulata volt, mert a két város vetélkedõjén a városunk csapatába 4 gimnazista és 1 „keres” került. A magasugrás az elsõ számok között volt, fölényes biztonsággal, 173 cm-rel kerületi ifjúsági és felnõtt


rekorddal gyõztem, életem elsõ érmét akasztotta a nyakamba a város polgármestere. Egyik pécsi vezetõ kifaggatott, hogy az érettségi után mi a tervem, szándékozom-e az egyetemen folytatni. Elárultam, hogy a pécsi orvoskarra adtam be a felvételi kérelmet, melyhez az érettségi után kell csatolni az okmányokat. Szuchovszky tanár úr volt a legboldogabb. Az iskolai tornaünnepély alkalmával tartott magasugró versenyen 170 cm-t értem el a rossz, csúszós talajon is. Az érettségi „jó renddel” fejezõdött be, benyújtottam a bizonyítványt és a szükséges okmányokat. A július 6-ára kapott behívóra megjelentem a felvételi bizottság elõtt, s egy hét múlva megkaptam az értesítést, felvettek a Pécsi Egyetem orvoskarára, mellékelték a tandíj, a kollégium és a menzakérvények ûrlapjait. Elsõ és soha nem múló hálám Szuchovszky tanár úré! 261

LENGYEL ÁRPÁD Olimpiai bronzérmes, Európabajnok, többszörös fõiskolai világ és magyar bajnok, világ- és Európa-csúcstartó úszó. 1915. szeptember 4-én született Kaposváron. 1925 és 1933 között a Somssich Pál Gimnázium tanulója. 1937-ben Budapesten a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudomány-

egyetemen jogász doktori diplomát szerzett. 1930-33 között – még iskolánk diákjaként – a Kaposvári Turul úszója. Ekkor elért eredményei közül kiemelkedik: 800 m gyorsúszásban az OB-n 3. (1931-ben); 1932-ben a 800 m gyorsúszásban az OB-n 2.; az ifjúsági OB kétszeres bajnoka (400 m gyorson 5:17.8-cal,

800 m gyorson 11:32.4-gyel). Óriási tehetség volt. Legjelentõsebb eredményei: 1933-ban: a torinói Fõiskolai VB-n 1500 m gyorsúszásban 21:22.2es eredménnyel bajnok. Az Országos Bajnokságban 400 m és 800 m gyorsúszásban is 1. Háromszoros ifjúsági bajnok (100 m, 400m és 800 m gyorsúszásban). 1934-ben: a magdeburgi Európabajnokságon a 4x200 m gyorsúszó váltóban Európa-bajnok; 1500 m gyorson 4. helyezett. Az Országos Bajnokságon négy bajnoki címet nyert (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors és 4x200 m gyorsúszó váltó). 1935-ben: Budapesten háromszoros fõiskolai világbajnok a Fõiskolai VB-n (400 m gyors, 1500 m gyors, 4x200 m gyorsváltó). 1936-ban: a XI. (berlini) olimpián 3. helyezett a 4x200 m-es gyorsúszó váltóban. A váltó tagjai: Lengyel Árpád, Abay-Nemes Oszkár, Gróf Ödön és Csík Ferenc! (Egyébként ezen az olimpián Csík Ferenc olimpiai bajnokságot nyert a 100 m-es gyorsúszásban.) Lengyel indult a 400 m-es gyorsúszásban és a 100 m-es hátúszásban is. Az Országos Bajnokságon három bajnoki címet szerzett (100 m hát, 4x200 m gyors és a 100+200+100 m vegyes úszásban). 1937-ben: a párizsi Fõiskolai Világbajnokságon 100 m háton, a 4x200 m-es gyorsváltóban és a 3x100 m-es vegyes úszásban lett fõiskolai 262

TÁNCSICS SPORT

v


világbajnok. Az Országos Bajnokságon négy bajnoki címet nyert: 100 m hát, 200 m hát, 4x200 m gyorsváltó, 100+200+100 m vegyes. 1938-ban: a londoni Európa-bajnokságon 3. lett 100 m háton és 4. a 4x200 m-es gyorsváltó tagjaként. Az Országos Bajnokságon bajnok a 200 m-es hátúszásban. TÁNCSICS SPORT

v

1939-ben az Országos Bajnokságon 4x100 m-es és a 4x200 m-es gyorsváltóval magyar bajnok. Világ- és Európa-csúcsot tartott 1937ben a 4x100 m-es gyorsváltó tagjaként, Európa-csúcsai: 1935-ben és 1936-ban a 4x200 m-es gyorsváltóval. 1933 és 1939 között volt a magyar úszóválogatott tagja.


Örökös bajnok! Ekkor 24 éves volt. És ha nem jön közbe a második világháború?! 1993 májusában halt meg az Egyesült Államokban New York állam Edgewater városában. Mihályfalvi László 263

GYÕRFI ENDRE Olimpiai ezüstérmes, fõiskolai világbajnok vízilabdázó. 1920. március 30-án született Hajmáskéren. A donneri elemi iskolába járt, a középiskolát a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban végezte. Úszni Adorján Józseftõl tanult. 1939-ben a Somssich Gimnázium elvégzése után Budapestre került a Mûegyetemre, ahol azonnal leigazolt a MAFC vízilabdacsapatához. Eredményes tevékenységének elismeréseként válogatott kerettag lett. 1947-ben tagja volt a párizsi Fõiskolás VB-re utazó csapatnak. Itt a csapat aranyérmet nyert. Az 1948as londoni olimpián a kezdeti jó szereplés után a csapat az olaszoktól 4:3-ra kikapott, így a válogatott ezüstéremmel tért haza. 1948-ban a MAFC, a magyar fõiskolai sport vezetõi és irányítói õt választották elnökké. 1949-ben a budapesti Honvédhoz igazolt, ahol 1954-ig védett. 1957-ben Moszkvában a nemzetközi tornán búcsúztatták. 16 alkalommal volt válogatott.

264

Pályafutása végén a budapesti Vasasnál töltött be vezetõi posztot. Statikus mérnökként a KÖZTIben, az Ipartervben dolgozott, 1963-ban visszatért Kaposvárra, ahol a Somogy Megyei Beruházási Vállalat igazgatójaként dolgozott.

TÁNCSICS SPORT

v

Kaposváron sokat tett a város fedett uszodájának felépítéséért. A megyei úszószövetség elnöke volt, megszervezte a Csík Ferenc úszóversenyeket. Nyugdíjba vonulása után 1992. június 2-án hunyt el. A fõiskolai világbajnokság (1947.) arany érmének, a londoni olimpia (1948) ezüst érmének a „Sportért” aranyérmének, s több, a munkájával kapcsolatos kitüntetés tulajdonosa volt. Gyõrfi Endréné


DOBRIBÁN GÉZA Nyolcszoros olimpiai, háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok veterán atléta Gyergyótölgyesen születtem 1926. május 1-jén. A jó családi háttér és az adott természeti viszonyok, valamint az akkori telepes rádiók sportközvetítései jó hatással voltak rám. Már 2 éves koromtól kezdve sportolok és 4 éves koromtól versenyzek, írok, olvasok. Iskoláimat Tölgyesen, Marosvásárhelyen kezdtem, Erdély visszacsatolása után Kaposváron folytattam és Sopronban az Erdõmérnöki Egyetemen fejeztem be. Mind Vásárhelyen, mind késõbb Kaposváron, a Somssich Pál Gimnáziumban már több sportágban is az iskola válogatottja lettem. Az akkori Cserkész és Levente Egyesület segített, hogy egyre magasabb szinten versenyezhessek. Sopronban végül is több sportágat kipróbálva az atlétika mellett döntöttem. Ezt a választást több kiváló eredményem igazolta. Somogyba visszatérve az atlétika mellett több sportág megalapozásában segítettem, Sopronon kívül Barcson, Nagyatádon és Zamárdiban is edzõsködtem. Iskolai végzettségembõl adódó szakmai munkámat Barcson, Na-

TÁNCSICS SPORT

v

gyatádon, Kaposváron és Zamárdiban végeztem. Az igen sokoldalú megbízatásom eredményeként iskolákat, fûrészüzemeket, lakóházakat, gazdasági épületeket, utakat, vasutakat terveztem, építtettem. Erdõfelügyelõként, majd szakirányítóként rendkívül sok erdõt telepítettem, ahol magam is aktív kivitelezõ voltam. A szakmai és társadalmi munkámért, ifjúsági- és veteránsport szervezéséért, valamint a kiváló eredményeimért számos kitüntetést kaptam. A Zamárdi Önkormányzat díszpolgársággal, Somogy Megye Közgyûlése pedig a Somogyi Embe-


rekért emlékéremmel jutalmazott. Ám mégis mindig annak örülök a legjobban, amikor tanítványaim visszajelzései pozitívak. Szeretem a munkámat és nyugdíjasként még mindig facsemetéket ültetetek, erdõt telepítek, mert tudom, hogy ez adja az utókornak az élet egyik legfontosabb feltételét, az oxigént. Szeretem a sportot, annak minden ágát, mert ez teszi az embert egésszé, egészségessé. Mindennap edzek, mert így teljes az életem, és így érzem jól magam a bõrömben. Mindennapjaim fõ motiválója az emberek, különösen a gyerekek szeretete, tanítása, nevelése az életre és a sport szeretetére. Sok világ-, Európa-bajnokság és olimpia eredménye az életvitelemben gyökerezik. Nem iszom, nem dohányzom, semmi ártalmas dologgal nem foglalkozom, csak teszem a dolgom és sportolok. Mindig az a jelszavam: „Elõször önmagad gyõzd le, hogy mások felett gyõzedelmeskedni tudjál!” A világversenyek eredményei 131 dobogós helyezés, amibõl 47 arany, 59 ezüst és 25 bronz. A több mint 250 magyar bajnoki gyõzelem mellett több ezer hazai és nemzetközi verseny helyezettje vagyok. Végül köszönöm mindenkinek, akik az eddigi életemben segítettek, így szüleimnek, családomnak, tanítóimnak, tanáraimnak és mindazoknak, akik hittek bennem és hitükkel támogattak. 265

BALAJCZA TIBOR Olimpikon, többszörös magyar bajnok gyalogló. A mai napig büszke vagyok arra, hogy a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója lehettem. A gimnázium számomra egy szentélyt jelentett, az egész életem késõbbi alakulását meghatározták az ott töltött évek. A Kaposvártól 20 kilométerre levõ kis faluban, Csökölyben születtem 1937. január 24-én, ahol gyermekkoromat is töltöttem. Ugyanitt végeztem általános iskolai tanulmányaimat, majd 1951-1955 között a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója voltam. Máig szeretettel gondolok tanáraimra és osztálytársaimra.

266

A mai fiatalok számára szinte hihetetlen szegénységben éltünk, de szüleim szeretete és becsületessége kárpótolt mindenért. Néha szégyellem, hogy négy évig egy kék, kitérdesedett cérnamelegítõben, és télen fatalpú cipõben jártam iskolába, de elégedett és boldog voltam. A gimnáziumban a labdarúgás mellett megismerkedtem az atlétikával, és testnevelõ tanárom – Stettner Miklós – javaslatára elkezdtem versenyezni. Az érettségi után a KMTE Vasas NB II. labdarúgócsapatának játékosaként sportállást kaptam a Kaposvári Hûtõipari Vállalatnál. A labdarúgás mellett az atlétikát is folytattam. Gyaloglásban 1955-ben

TÁNCSICS SPORT

v

második, 1956-ban pedig elsõ lettem az országos ifjúsági bajnokságon. 1957-ben bevonultam katonának Pécsre, ahol a Pécsi Dózsában fociztam, közben indultam atlétikai versenyeken is. 1958-ban második lettem az országos bajnokságon 20 kilométeres gyaloglásban, és a vidékbajnokságot is megnyertem. 1959-ben már az Újpesti Dózsa SC atlétika szakosztályának versenyzõjeként új országos rekorddal lettem elsõ helyezett 20 kilométeres gyaloglásban. 1960-ban tagja voltam a római olimpián részt vevõ magyar csapatnak, de helyezést nem értem el. Összesen hat esetben nyertem országos bajnokságot, tíz alkalommal javítottam meg különbözõ távokon az országos csúcsot. 1960-ban kerültem a Belügyminisztérium hivatásos állományába, az Újpesti Dózsa SC-hez beosztva. Rendõr ezredesként mentem nyugdíjba, azóta is folyamatosan dolgozom, jelenleg is az Újpesti Torna Egyletnél állok alkalmazásban. 1990-tõl 1998-ig az UTE labdarúgó szakosztályának vezetõje voltam. 1967-ben elvégeztem a Rendõrtiszti Fõiskolát, 1971-ben a Testnevelési Fõiskolán szereztem szakedzõi képesítést, 1980-ban elvégeztem a Kossuth Katonai Fõiskola pedagógiai szakát. Nõs vagyok, házastársam Balajcza Tiborné dr. (sz.: Juhász Ágnes), aki az Újpesti Dózsa SC röplabda szakosztályának 158-szoros válogatott játékosa volt, jelenleg a Belügyminisztérium jogi fõosztályán fõosztályvezetõhelyettes. Egy gyermekem van – Tímea –, aki iker kislányunokáink (Emma és Laura) édesanyja.


MAY ATTILA Olimpikon, kétszeres fõiskolai világbajnok, többszörös magyar bajnok, Érdemes Sportoló „örökös bajnok” vívó. 1942. szeptember 16-án születtem Kaposváron. 1960-ban érettségiztem a Táncsics Mihály Gimnáziumban. 1954-ben kezdtem a vívással ismerkedni a kaposvári Kinizsi sportklubban. (Edzõm Deák Sándor volt.) Az elsõ megyén kívüli jelentõsebb eredményem 1959-ben, 3. gimnazista koromban az Országos Középiskolai Bajnokság megnyerése volt. (Abban az idõben gimnáziumunk tanulói ritkán szerepeltek középiskolai bajnokságon.) Még gimnazista koromban, 1960-ban 17 évesen kerültem az élvonalba, úgy, hogy egyetlen vidékiként a Magyar Bajnokság legendás döntõjébe jutottam (Fülöp, Gyurica, Kamuti-testvérek, Czikovszky). Ennek jutamául voltam a Római Olimpia edzõtáborában, ahol heteket tölthettem el olyan nagyságok mellett, mint Gerevics, Kárpáti, Kovács vívók, Rózsavölgyi, Iharos atléták, Papp László ökölvívó, és sorolhatnánk a legendákat. Ez az év sok versenyzéssel járt, amit az akkori vonatközlekedéssel kellett megoldani. Szombat délután felutaztam Pestre, vasárnap éjjel a 23 órás vonattal mentem vissza – Dombóvár átszállással – fél 6 órai megérkezéssel, 8 órakor az iskolában voltam, ahol a tanáraim azzal segítettek, hogy hétfõnként sohasem kellett felelnem. Sok szeretettel gondolok az érettségi évére, amikor nagyszerû eredmények mellett az alma mater és az osztálytársaim segítségét is élvezhettem. Ebben az évben felvettek a Mûszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, és természetesen klubot is kellett változtatnom. Így kerültem az Újpesti Dózsa vívószakosztályába, ahol 1960 és 1972 között hét TÁNCSICS SPORT

v

alkalommal nyertünk Magyar Bajnokságot, és kaptam meg az „örökös bajnok” címet. A tizenhárom éves válogatott kerettagság nagyon kedves éve volt az 1968-as, amikor több egyéni és csapatgyõzelem megszerzésével tagja lehettem a Mexikói Olimpiára utazó tõrcsapatnak. A direkt kieséssel rendezett versenyen a 4 közé jutásért a szovjet válogatottól vereséget szenvedtünk, így a második négyes kör megnyerésével az ötödik helyet szereztük meg, és az Érdemes Sportolói címet kaptuk. A több mint száz különbözõ szintû és rangú érem közül érdekes eredmény volt még az 1962-ben rendezett fõiskolai bajnokság, ahol két vívófegyvernemben is bajnokságot nyertem, mert a férfitõrön kívül a párbajtõrben is – mint kiránduló


versenyzõ – indultam és az akkor már válogatott Kulcsár Gyõzõ, Nemere István és Erdõs Gábor felett gyõzelmet arattam. Az 1972. évi Magyar Bajnokság után abbahagytam a sportot, és mivel lélekben somogyi maradtam, a mai napig, hétfõnként nagy izgalommal keresem – az utóbbi 10 évben fantasztikusan megerõsödött – Somogy sportolóinak eredményeit (kár, hogy vívás nincs már közöttük). A privát életben építész-tervezõként dolgoztam egy könnyûszerkezetes tervezõirodában, majd a Hungexpo fõépítésze voltam 1989-ig (ahol legjelentõsebb munkám a Knoxville-i (USA) 1982, Vancuver-i (Kanada) 1986, és a Brisbaine-i (Ausztrália) 1987 világkiállítás magyar pavilonjának belsõépítészeti kialakítása volt). Jelenleg egy kiállításszervezõ és -kivitelezõ osztrák-magyar kft ügyvezetõje és résztulajdonosa vagyok.

267

VERMES KÁROLY Vermes Károly (Zsiga) okl. gépészmérnök, okl. szakmérnök, egyetemi adjunktus, 1958-62-ig járt a „D” osztályba. A gimnáziumi évek alatt az iskola kosár-, kézi-, röplabda válogatottjában szerepelt. Közben az általános iskolában elkezdett úszást, síelést is folytatta. Egy háromtusa (úszás, futás, pisztolylövészet) toborzás kapcsán ismerkedett meg a sportlövészettel. Vadász János edzõ irányításával megyei csúcsokat, országos csúcsokat állított fel, kispuska és kisöbü sportpuska számokban. Több megyei bajnokságot nyert egyéniben és ifjúsági csapatban. Közben a gimnáziumi kosár-, kéziés röplabda válogatott csapataiban is játszott. Az érettségi után 1962-tõl a Budapesti Mûszaki Egyetemre nyert

felvételt, így tovább a MAFC csapatában kosarazott (1962/63-ban budapesti ifjúsági bajnokságot nyert), a lövészetet a Budapesti Központi Lövészklubban folytatta. 1962-63ban a Tokióba készülõ olimpiai válogatott lövészkeret tagja volt. Válogató versenyen a késõbbi olimpiai arany- és bronzérmet nyert Hammerl Lászlót is legyõzte. Sajnos, az egyetemi elfoglaltságok (sok rajzolás) miatt gyengébb eredményeket ért el, így kimaradt az olimpiai csapatból – a versenyszerû lövészetet is abbahagyta. Közben az egyetemi évek alatt a MAFC ifi, illetve tartalék csapatában végig kosarazott. Az egyetem befejezése után megnõsül (felesége Merõ Zsuzsanna testnevelõ tanár), és azóta is Kaposváron dolgoznak (és sportolnak). NB IIIas kosárcsapatot szervez, közben röplabdaedzõi képesítést is szerez

(Felesége NB I-es játékos, késõbb extraligás edzõ is). NB II, NB I-es felnõtt, illetve ifi csapatnál is edzõsködött, miközben a Táncsics Öregfiúk csapatában kosarazott a mai napig síel, szörfözik, vitorlázik. A családban szinte mindenki sportol, édesapja testnevelõ, sportvezetõ volt. A testvérei testnevelõ tanárok – István (Titi) a Táncsicsban, anyósa, Ditkó néni is testnevelõ, sógornõi, illetve férjeik is sportoltak, 2 gyermek a családban szintén testnevelõ lett, és aki nem, „csak” orvos, közgazdász, tanár, szintén sportoltak. A legnagyobb sporttámogató (és ûzõ) a családban az após, Merõ Béla volt, aki maga is futballozott, síelt és 1949-1974-ig tartó igazgatósága alatt nemcsak a családi, hanem az iskolai sportot is támogatta.

A mester és tanítványa. Vadász János 1962. márciusában a Cseri lõtéren a Táncsics-diáksapkás Vermes Károllyal

268

TÁNCSICS SPORT

v


BENE FERENC Olimpiai bajnok labdarúgó. Az olimpiai bajnok, aki nem üstökös, hanem állócsillag. Ferike, a góleádor. Ez Zsiday István 1984-ben írt könyvének címe. A kötet fõszereplõje pedig Somogy megye talán legnagyobb, valaha élt futballistája, Bene Ferenc, aki olimpiai bajnok, többszörös Európa-válogatott, 76-szoros magyar válogatott, többszörös magyar bajnok, kupagyõztes, 418 NB I-es meccsen 303 gólt lõtt… és a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt… Oldalakon át lehetne sorolni az eredményeit, hiszen világklasszis volt. Azt mondták róla, nem üstökös, hanem állócsillag, mert nem egyszer, nem kétszer, hanem több tucatszor alakított maradandót a futballpályán, rá sok-sok év múltán is emlékeznek. Kaposvárra, pályafutásának egyik elsõ állomására legutóbb szurkolóként és díszvendégként látogatott, a Magyarország-Olaszország olimpiai válogatott mérkõzés kapcsán, melyen õ indította útjára a labdát. 1944. december 17-én született Balatonújlakon. – Milyen érzésekkel tér vissza Kaposvárra? – Szerettem itt játszani, ilyenkor mindig elõjön a nosztalgia. Marcaliban lettem igazolt játékos, és Kaposváron NB-s futballista. Amikor idekerültem, könnyen beilleszkedtem, ezért is ment olyan jól a játék. – A futball adott volt a családban? – Igen, két fiútestvéremmel állandóan fociztunk. Õk is tehetségesek voltak, de inkább a civil életre összpontosítottak. Én már 12 esztendõsen igazolt játékos lettem a serdülõben, 13 évesen ifista, és 14 évesen már a felnõttek között játszottam, tehát az ún. szamárlétrát nem jártam végig. – Milyen emlékezetes meccse fûzõdik Kaposvárhoz? – Több is volt. Talán a legemlékezetesebb egy Szekszárd elleni derbi, ahol 7:1-re gyõztünk, és hat gólt szereztem. – Gondolom, többek között az ilyen teljesítmény miatt került Újpestre. – Valószínû. Újpesten keményen meg kellett dolgozni a helyért a csapatban. Szusza Ferenc akkor vonult

TÁNCSICS SPORT

v

vissza, hazajött Kalocsai Géza, és több embert próbálgattak a centerposzton, minden héten mást. Halápi és Káposzta után én kerültem sorra és ott ragadtam. Persze, számomra ez a poszt mindig is adott volt. – Melyik a legkedvesebb sikere az újpesti idõszakból? – Hûha, ez nehéz kérdés. Nehéz lenne sorrendet felállítani, de talán a magyar bajnoki címek közül az elsõ a legkedvesebb számomra. Azért is, mert elõtte évben csak ezüstérmesek lettünk, 102 rúgott gól sem volt elég a bajnoki címhez. De csodálatos élmény volt a Benficát kiütni a BEK-bõl vereség nélkül, a Celticet és európai nagycsapatokat búcsúztatni. – A válogatottban mikor mutatkozott be? – 1962-ben, a jugoszlávok ellen, sajnos, itthon 1:0-ra kikaptunk. Ez volt egyébként Grosics Gyula búcsúmeccse a válogatottban. Én 1979ben, dr. Lakat Károly kapitánysága alatt búcsúztam a válogatottól, 76 szereplés után. – Kik voltak a legkedvesebb társai, illetve legnagyobb ellenfelei a pályán? – Ez megint nem könnyû. Talán Göröcs Titivel értettem meg legjobban magam, de abban az Újpestben mindenkivel öröm volt játszani. Az ellenfelek közül itthon Sipos, Berendi, Szûcs, Páncsics, Mészöly ellen szenvedtem meg leginkább, külföldön Beckenbauer, Schwarzenbeck ellen, de õk inkább technikásan játszottak, mint keményen. – Mit tart pályafutása legnagyobb sikerének? – Az olimpiai aranyérmem. Sajnos, a világbajnoki szereplés nem hozott érmet, pedig 1966-ban a brazilok elleni meccs után reménykedtünk benne, Tokióban, az olimpián sikerült gyõzni, Lakat tanár úr jól összerakta a gárdát. – Az olimpián melyik meccs volt a legnehezebb? – Egyértelmûen a románok elleni. Kemény csata volt, a döntõnél sokkal keményebb. – Miként látja ma, hogy annak idején nem sikerült külföldre szerzõdnie? – A Dózsa nagyon jó gárda volt, Európában is jegyezték, de termé-


szetesen nagyon fájt, hogy nem igazolhatok ki. Túlzás nélkül állíthatom, kérleltek az európai élcsapatok, a Barca, a Real, hogy igazoljak ki. Cruyff az Ajaxszal kizárólag azért járt nálunk, hogy elvigyen. Két dolog miatt is bánom: egyrészt kipróbálhattam volna magam más futballkultúrákban, nyelveket is tanulhattam volna, másrészt anyagilag is elõreléphettem volna. – A játékos-pályafutást edzõség követte, ezt hogy tartja számon? – Az Újpesttel nem szerepeltem jól, de az olimpiai válogatottnál Dunai Antallal azt gondolom, jó munkát végeztünk. – Ma mivel telnek a hétköznapjai? – Néha kilátogatok egy-egy mérkõzésre, egyébként pedig edzõsködöm. – Milyen emlékeket õriz a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumról? – Sajnos, már sok idõ idõ eltelt a középiskolás idõszak óta, de nyugodtan mondhatom, hogy csak szép emlékeim vannak a Táncsics gimnáziumról. Tisztelettel és szeretettel gondolok vissza tanáraimra, és az osztályomra is. Én két évig jártam ide, 1960-ban és 1961-ben, utána kerültem Újpestre. Az iskolai bajnokságok csatáiról, megmondom õszintén, nem sok maradt meg bennem, de biztos sok jó meccsünk volt. A tanulás sem jelentett problémát, állítólag nem voltam rossz tanuló... Mindig négy körüli átlaggal zártam. Egyszóval életem szép idõszaka volt a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban eltöltött két esztendõ. Kiss Ernõ – Orosz Ferenc

269

KOVÁCS GÉZA Európa-bajnoki bronzérmes, többszörös válogatott és csúcstartó atléta. Kovács Géza tanulmányait 1962ben kezdte a Táncsics gimnáziumban, ahol dr. Szili Ferenc, az akkori Kinizsi meghatározó labdarúgója lett az osztályfõnöke és egyben testnevelõ tanára. 1966-ban érettségizett. A vékony testalkatú, megszeppent vidéki fiú hamar alkalmazkodott a gimnázium adta sportolási lehetõségekhez. Stettner Miklós szakirányításával sporteredményei gyorsan íveltek felfelé. A jó adottságok mellé párosult az akaraterõ és a szívós, kitartó munka. Sokoldalúságát mi sem jelezte jobban, mint a korosztályos országos bajnokságokon elért sikerek sorozata. Országos bajnoki címet szerzett rúdugrásban, mezei futásban és a pályaversenyeken. 400 és 800 méteren a 16 évesek között a mai napig is csúcstartó. 17 évesen Frankfurtban 800 méteren ifjúsági, majd 19 évesen 1500 méteren juniorcsúcsot futva élete legjobb eredményét érte el, új edzõjével, Fertõi Pálnak, a gimnázium volt testnevelõ tanárának irányításával. Hannoverben fiatalon avatták felnõtt válogatottá két számban is az NSZK-Magyarország viadalon. Ezt követte számos válogatottviadal és nemzetközi szereplés.

270

Az 1968-as mexikói olimpián sérülés miatt nem indulhatott. A gimnázium tanulójaként 1966ban az odesszai Európa-bajnokságon, majd az 1968-as szófiai VIT-en bronzérmet nyert. Az aktív versenyzést 20 évesen hagyta abba. Atlétberkekben nagy ígéretnek tartották. Nagy szeretettel és tisztelettel nyilatkozott a médiákban a gimnáziumról, volt tanárairól, akik lehetõvé tették számára a rendszeres edzõtáborozást, ugyanis ezt

TÁNCSICS SPORT

v

az atlétikai szövetség biztosította részére Tatán és külföldön egyaránt. Külön kiemelte dr. Szili Ferenc osztályfõnökét, akivel a megyeválogatottban futott 4x300 m-es váltóban. Szántó László tanár úr hármasugrásban jeleskedett. Sportot szeretõ tanárai közül Krasznai Lajos tanár úr rendszeresen ötössel jutalmazta az országos bajnoki címeket, de a többi tanára is jóindulatúan tolerálta a tartós távolléteket és segítették a tananyagkiesés pótlásában. A versenysportot követõen a rendõri hivatást választotta. Jelenleg a Somogy Megyei Rendõrfõkapitányság bûnmegelõzési osztályát vezeti alezredesként. Számos kitüntetés mellett a Köztársasági Ezüst Érdemkereszt tulajdonosa.


FOLCZ GITTA (Kelemen Endréné)

Többszörös válogatott röplabdázó. Mindenekelõtt nagy örömmel csatlakozom az alma mater köszöntõinek táborához. Életem egyik legszebb négy évét töltöttem itt. Miután nem született kaposváriként, hanem Bácsalmásról érkeztem, nagyon sokat jelentett a gimnázium messzirõl jött diákjának az a segítõkészség, baráti légkör, amely akkor engem a kezdeti honvágyon ágsegített. Jövetelem a Táncsics Mihály Gimnáziumba célirányos volt. (1963 és 1967 között jártam az alma materba). Lételemem a sport volt, célom a TF. Ebben nem is kellett csalódnom, hiszen Ditkó néni és Kertész tanár úr szárnyai alatt hamarosan meghatározó ember lettem a gimnázium kosárlabda- és röplabdacsapatában. Másfél év alatt ifi válogatott lettem, majd a felnõtt röplabdakeret tagja. Közben három éven keresztül elnyertem a gimnázium Jó tanuló – jó sportoló-díját, melyre ma is büszke vagyok. 1967-ben maximális pontszámmal felvételt nyertem a TF-re.

Sajnos, egy évre rá egy súlyos vállsérülés véget vetett válogatottpályafutásomnak. A végzés után tanári állást kaptam az akkor Marx Károly, ma Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, ahol még három évig játszottam az NB-I élmezõnyéhez tartozó röplabdacsapatban. Edzõként 1973-ban a Közgáz ifi csapatával országos

bajnokságot nyertem. Jelenleg is a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tanítok.1998-ban neveztek ki a Testnevelési Tanszék vezetõjének, 2000ben a Testnevelési és Sportközpont igazgatójának. 1971 óta vagyok férjezett, férjem szintén válogatott sportoló volt. Három gyermekünk közül Zita közgazdász, Viktor számítógép-programozó, Marcell gimnazista (kosárlabdában korosztályos válogatott). Mindig büszkeség tölt el, hogy táncsicsos lehettem, és tisztelettel, szeretettel gondolok volt tanáraimra. Kelemen Endréné

Iskolánk leány röplabda csapata 1985-86-ban országos 3. helyet szerzett. A csapat tagjai: (állnak) Varga Kati, Halász Márta, Horváth Éva, Marek Ancsa, (ülnek) Monok Bea, Botka Bea, Élõ Zsuzsa, Balogh Krisztina. A csapat edzõje: Türgyei Jánosné

TÁNCSICS SPORT

v


271

KISS LÁSZLÓ Harmincháromszoros válogatott labdarúgó. Most furcsán érzem magam, mert kissé hivataloskodva olyasmit kellene írnom, hogy: Kiss László, iskolánk egykori diákja, a norvégverõ harmincháromszoros válogatott csatár, aki 296 NB I-es mérkõzésen 133 gólt rúgott stb. stb… Merthogy mindenki csak Kiss Lacinak hívta. – Ma az egyben játszik a Kiss Laci – mondta valaki úgy 1973 nyarán, s a legértõbb szurkolók rögtön bólintottak: akkor adott a minõség, érdemes kimenni a Rákóczi-gödörbe. – Abban az idõben futball-láz volt Kaposváron. Nem is alaptalanul, hiszen a Rákóczi három esztendõ alatt három osztályt lépett elõre – emlékezik a régi szép idõkre Kiss Laci. – És külön rang volt egy fiatal számára, ha a Táncsics gimnáziumba járhatott, ahol Kertész, késõbb pedig Haász tanár úr vezetésével nagyon jó csapat volt alakulóban. Ennek eredménye volt, hogy 1974-ben bejutottunk az országos döntõbe, ahol három csapat mérkõzött az elsõ helyért. Az elsõ találkozón 4:1-re megvertük az egrieket, utána viszont egy nagyon balszerencsés mérkõzésen 5:4-re kikaptunk a Békéscsabától. – Úristen, így emlékszel ezekre a meccsekre? – Igen, ezeket a meccseket nem tudom elfelejteni. Egy-egy NB I-es Vasas-Zalaegerszeg mérkõzésre, melyen akár gólt is rúgtam, már nem emlékszem, de a középiskolás mec�-

272

csek jobban elõttem vannak. Aztán tavalyelõtt a huszonöt éves érettségi találkozón alig találtam meg a bejáratot. Nagyon megváltozott minden. – A gimnáziumi emlékezet úgy õrizte meg, hogy a focit csak nehezen tudtad összeegyeztetni a tanulással. – Emlékszem, a legelsõ félévben megbuktam oroszból. Aztán késõbb nagyon vigyáztam arra, hogy többet ilyesfajta dolog ne forduljon velem elõ. Miklós Endre tanár úrtól még külön szaktanári dicséretet is kaptam történelembõl. Persze fiatalon volt bennünk egyfajta tetszeni akarás, gyakran jártunk például a Drinkbár nevû helyre, természetesen tonikot ittunk, de már a szóbeszéd elindult, mi pedig – lehet, hogy éppen ettõl – nagyfiúnak éreztük magunkat. Sokan voltunk akkor focisták, a felnõtt keretbe került például Balogh Attila is, aki osztálytársam és jó barátom volt. A foci tette ki az életünk legnagyobb részét. Tanáraink között is sokan számítottak szurkolóinknak. Mihályfalvi tanár úr például magnóra közvetítette a középiskolás mérkõzéseket, aztán másnap a hatodik órában leadta az iskolarádió. – Nagy szereped volt abban, hogy 1982-ben kijutott a világbajnokságra a Mészöly Kálmán vezette csapat. Norvégiában a két góloddal (de milyen gólokkal!) idegenben tudtuk legyõzni a riválisunkat. Aztán a vébén Salvadornak hét (!) perc alatt mesterhármast lõttél. Van, aki azt mondja: sokkal többször is magadra ölthetted volna a címeres mezt.

TÁNCSICS SPORT

v

– Sajnos, elég balszerencsés labdarúgó voltam. Pályafutásom során összeadva három évig voltam sérült. Akkor még egy porcmûtéttel hét hónapot kellett kihagyni. Ma ez három hét. Én mégsem vagyok elégedetlen. – Mi van veled most? – Akkor mondom sorban: A XV. kerületi önkormányzat sportszervezõi állását töltöm be, és utánpótlásszakág-vezetõ vagyok a REAC csapatánál. S ami talán kuriózum, a Femina nõi labdarúgócsapatának vagyok az edzõje. – De hiszen azokra a Kiss Laci-féle cselekre férfiakat sem lehet megtanítani. – Pedig a nõkben elképesztõ a tudásvágy. Nagyon jó a hozzáállásuk, könnyû õket motiválni. Jó velük dolgozni. Tíz mérkõzés után harminc ponttal vezetjük a tabellát. Aki nem az edzõsködésbõl akar meggazdagodni, annak sok örömet hozhat a nõi labdarúgás. – A családban van utánpótlás? – A lányom tizennyolc éves, kosarazik. Valamit biztosan örökölhetett tõlem, mert most mûtötték porccal. Iker fiaim tizenhat évesek. Fociznak, nem is ügyetlenek. Egyik csatár, a másik pedig – kapaszkodj meg! – hátvéd. (Kiss László 1956. március 12-én született Taszáron. 1970-tõl 1974-ig a Táncsics gimnázium tanulója volt.) Varga István


DOMBOSI FERENC Világbajnoki és Európa-bajnoki helyezett uszonyos- és búvárúszó. 1959-ben születtem Kaposváron, 1968-ban kezdtem sportolni a Kaposvári Kinizsi úszószakosztályban. 1973-tól 1977-ig jártam a Táncsics Mihály Gimnáziumba. Abban az idõszakban többször nyertem különbözõ számokban területi (Somogy, Tolna, Baranya és Zala) bajnokságokat. 1975-tõl ifjúsági aranyjelvényes szintet is teljesítettem. 1977-ben három könnyûbúvárversenyen is elindultam. Az azokon elért eredmények alapján bekerültem a felnõtt uszonyos úszó válogatott keretbe. 1979-ben és 80-ban négyszer értem el országos csúcsot, több nemzetközi versenyen (Hannover, Dunaújváros, Kecskemét) végeztem a második-harmadik helyen. Részt vehettem az 1982-es moszkvai VB-n és az 1983-as du-

naújvárosi EB-n, ahol 8., 9., 11. helyezést szereztem. Ez volt a sport látható része, a reggel fél 6-7-ig, és suli után 3 órától 5 óráig tartó

edzések voltak kellemetlenebb részei a sportnak. 25 év távlatából is úgy érzem, jó volt a Táncsics Mihály Gimnáziumba járni, egy – mondhatni – boldog, gondtalan idõszak volt, sok kellemes és néhány kellemetlen (például: orosz „doga”) emlékkel és sok jó tanárral.

1974. Labdarúgásban országos 2. hely. A csapat tagjai közül néhány: álló sor: balról a második Horváth Tibor; jobbról az elsõ Haász László tanár-edzõ, a harmadik Varga István, a Somogy címû folyóirat jelenlegi fõszerkesztõje; mellette Küher János, akinek leánya iskolánk tanulója. A guggoló sorban jobbról a második Kiss László, a késõbbi válogatott.

TÁNCSICS SPORT

v


273

LENGYEL ILDIKÓ Tízszeres válogatott röplabdázó. A Táncsics gimnáziumba 1975 és 1979 között járt. Sportpályafutásom kezdetén – már általános iskolás koromtól kezdve – úsztam és atletizáltam. E két sportágtól megfelelõ alapokat kaptam ahhoz, hogy a sérülések sokáig elkerüljenek és versenyszerû pályafutásomat hosszan tudjam ûzni magas szinten is. Röplabdázni elég késõn, csak tizenöt évesen kezdtem el a Kaposvári Vasas Izzóban. Vermesné Merõ Zsuzsa tanított meg az alapokra. Még ez évben, 1975-ben bekerültem a serdülõválogatottba, majd 1976-tól az ifjúsági válogatott tagja lettem, ahol meghatározó ember voltam. Az utánpótlás korosztályban nyolcvanhatszor ölthettem magamra a címeres mezt. Legjobb eredményeim egy Európa-bajnoki 5. és 7. helyezés, valamint több dobogós helyezés nemzetközi tornákon. Már az ifjúsági válogatottságom alatt is többször meghívást kaptam a felnõttválogatott edzõtáboraiba, majd bekerültem az 1980-as moszkvai olimpiára készülõ keretbe is. Nagy elismerés és megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen akkoriban a magyar nõi röplabda világszerte

elismert és eredményes volt, az akkori játékosok világhírûek voltak. Hivatalos mérkõzésen tízszer szerepeltem a magyar válogatottban. A legjobb eredményem az 1986-ban, Szöulban megrendezett Világ Kupa 6. helye. Ezenkívül több nemzetközi tornán szerepeltem a válogatottal, ahol rendszerint dobogós helyezést értünk el. Sajnos a nagy vágyam, az olimpia kimaradt az életembõl, mert 1980-ban szerepelt a magyar nõi röplabdacsapat utoljára az olimpián, amelyiknek végül is nem kerültem be az utazókeretébe. Kaposvári éveim során elõször jutottunk be a Táncsics Mihály Gimnáziummal a mai diákolimpiának megfelelõ országos nõi röplabdadöntõbe, itt a 6. helyezést sikerült elérnünk. 1982-ben engedtem a több éve tartó csábításnak, és feljöttem röplabdázni a fõvárosba. Itt a Bp. Spartacusba hívtak elõször, majd a BVSC-be, aztán pedig az akkori legjobb magyar klub, a Tungsram keresett meg. 1992-ben újra visszahívott a BVSC és jelenleg is itt dolgozom, ma már nem aktív sportolóként, hanem szakedzõként. Röplabdázásom során nagy szerencsém volt, mert elmondhatom magamról, hogy Magyarország legjobb edzõinek keze alatt dolgoz-

hattam. A teljesség igénye nélkül megemlíteném dr. Kotsis Attiláné, Kasziba István, Tatár Mihály és a kínai Sun De Li nevét. Sun De Li-tõl az ázsiai mentalitásból és röplabdastílusból kaptam ízelítõt, rendkívül érdekesek voltak a mérkõzésre szánt ráhangoló tanmesék. Ezen edzõktõl rengeteget tanultam és kaptam szakmailag és emberileg is, amit mostani edzõi és tanári pályám során nagyon jól tudok kamatoztatni. Legjobb eredményeim: Bp. Spartacus: NB I. 3. hely, Magyar Kupa 3. hely BVSC: NB I 3. hely, Extraliga 3. hely Nemzetközi kupákban (CEV Kupa) háromszor a legjobb nyolc közé jutás Tungsram: 1992-ben Extraliga 1. hely (magyar bajnoki arany), 1992ben Magyar Kupa-gyõzelem Nemzetközi kupákban (KEK Kupa, CEV Kupa) a legjobb nyolc közé jutás. Strandröplabda: 1990-tõl Magyarországon is elindult hódító útjára a strandröplabda. Mint mindenki én is ki akartam próbálni magam ebben az új sportágban. Ahogy véget ért a terembajnokság, mindenki, aki csak tehette, a strandröplabda országos bajnoksága felé vette az irányt.

274

TÁNCSICS SPORT

v


Én elõször 1992-ben indultam el strandröplabda-versenyen. Legjobb eredményeim: 1991. Strandröplabda OB 5. hely 1992. Strandröplabda OB 4. hely 1993. Grand Prix gyõzelem 1. hely, 1994. Grand Prix 3. hely 1995. Strandröplabda OB 5. hely Végiggondolva pályafutásomat, azt szoktam mondani, hogy tulajdonképpen amit Magyarországon röplabdában el lehet érni, azt úgy gondolom, nekem sikerült elérnem. Mindig tudatosan készültem arra is, ha közbeszól egy sérülés vagy elérkezik az aktív pályafutásom vége, akkor se szakadjak majd el a sporttól és a sportágtól – ezért 1982-ben el-

végeztem a Kaposvári Tanítóképzõ Fõiskola testnevelés-népmûvelés szakát, majd tanárképzõn a testnevelés szakot és végül a Magyar Testnevelési Egyetemen 1994-ben szakedzõi szakon diplomáztam. Edzõi pályafutásom legnagyobb elismeréseként azt tartom számon, hogy 1996-ban felkértek az ifjúsági válogatott edzõjének. Sajnos csak egy évet tölthettem el ott, mivel még aktívan sportoltam és a kettõt nehezen lehetett összeegyeztetni. Az aktív pályafutásomnak egy súlyos térdsérülés vetett véget 2000. november 27-én, amikor meg is mûtöttek. Jelenleg egy budapesti középiskolában testnevelést tanítok, és

természetesen megmaradtam a röplabdánál is, a BVSC röplabdaszakosztályának vagyok a vezetõje és egyben az összes korosztály edzõje, beleértve a felnõtt-csapatot is. Büszkeséggel tölt el, hogy már általam nevelt játékosok játszanak az Extraligában és a korosztályos válogatottakban is. Lengyel Ildikó TÁNCSICS SPORT

v


275

MAREK GYÖRGYI Többszörös válogatott röplabdázó. 1976 és 1980 között tanult a Táncsics gimnáziumban angol szakon. Sportpályafutásom a Kaposvári Sportiskolában Kökényessy Péter bácsi keze alatt kezdõdött, majd a kaposvári Vasas Izzóban Witz István és Vermes Károlyné irányításával folytatódott. Csapatunk az NB II-ben játszott, de többször nagyon kevésen múlott, hogy nem kerültünk be az NB I-be. A változatos gimnáziumi tanulmányok mellett a sportpályákon is rengeteg élménnyel gazdagodtam, sok feladattal kellett megbirkózni.

Az Országos Középiskolás Kupa izgalmas mérkõzéseit (különösen, amelyeket a Teleki Blanka Gimnáziummal vívtunk) soha nem fogom elfelejteni. Ezeknek a meccseknek különleges hangulatuk volt, amelyet soha sehol máshol nem tapasztaltam (kis tornaterem, tömve diákokkal). Az NB II-es csapatmérkõzések mellett az Országos Ifjúsági Kupa mérkõzései emlékezetesek. 1978-tól 3 éven keresztül tagja voltam az ifjúsági válogatottnak 1978 decemberében beválogattak az EB-re készülõ, 22 tagú nõi válogatottba.

1979-ben a gimnáziumi évek alatti jeles tanulmányi eredményemért és az elért sportsikerekért megkaptam a Jó tanuló – jó sportoló címet. 1980-ban döntenem kellett, hogy vajon a röplabdát választom-e elsõdleges életcélként, és akkor Budapestre megyek, ami akkoriban az egyetlen lehetõség volt a válogatottbeli szereplésre vagy a tanári pályát. Én ez utóbbit választottam, így kerültem Debrecenbe, a KLTE magyar-történelem szakára. A röplabda ettõl kezdve másodrangú szerepet játszott az életemben. Ez nem volt könnyû, mert Debrecenben NB I-ben játszott a csapat, és igen nehéz volt összeegyeztetni a tanulást és a sportot. Az egyetem csapatával kétszer lettünk harmadikak a MEFOB-on (Magyar Egyetemi és Fõiskolai Országos Bajnokság). 1982 decemberében ismét megkeresett a válogatott edzõje, de én – bár fájó szívvel – az edzõtábor után nemet mondtam a válogatottságra. 1984-ben a DMVSC csapatával az NB I 5. helyét szereztük meg. 1985-ben hazatértem anyaegyesületembe, az Izzóba, ahol még 3 évig NB I-ben játszottam A sporttal soha nem szakítottam, azóta is röplabdázom, strandröplabdázom és teniszezem. A sport és a tanulás elkísér egész életemben.

276

TÁNCSICS SPORT

v


HORVÁTH KATALIN Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok uszonyos- és búvárúszó. Sportbeli pályafutásomat a túl késõi kezdés és a túl korai befejezés jellemzi a legjobban. Az uszodába egy forró augusztusi délután mentem elõször, mivel középsõ húgomat szüleim úszótanfolyamra íratták és nekem kellett érte mennem. Én akkor még nem tudtam úszni, de az uszoda hangulata és „szaga” arra késztetett: minél elõbb keressem a lehetõséget arra, hogy bátran a mélyvízbe ugorhassak anélkül, hogy ez fulladást okozna. Ekkor 11 éves voltam. Egyik osztálytársamról tudtam, hogy úszni jár és õt kértem meg arra, tanítson meg engem is. Már a legelsõ alkalommal bátran ugrottam a 2 méteres vízbe (semmi félelmet nem éreztem), de a rosszul rögzült stílusomat késõbbi edzõimnek soha nem sikerült kijavítani. Az úszók között kezdtem el edzeni, s miután nyilvánvalóvá vált, hogy soha nem leszek igazi úszó, egyre jobban kezdett érdekelni a szomszédos pályákon levõ, különös „szerkezetbe” öltözött, le-felbukdácsoló, érdekes sportot ûzõk tábora. Mivel az uszodát nem akartam elhagyni, örömmel engedtem késõbbi edzõm, Kovács László csábításának, és pár nap múlva már én is a talpasok között róttam a köröket. Az uszonyos- és búvárúszó sport, bár nem olimpiai sportág, és véleményem szerint nem is lesz soha – nekem ifjú korom legszebb élményeit adta, és máig bánom azt a döntésemet, mely 4 évnyi sikeresnek mondható sportolás befejezését jelentette. Ez a 4 év éppen a gimnáziumi évekre (1982-1986) esett, mely a tanáraimtól is sok-sok türelmet és toleranciát kívánt. Osztályfõnököm, Kertész István tanár úr sokszor tartotta a hátát a sok verseny, edzõtábor során kihagyott – sokszor késve pótolt – napjaim miatt. Hálával és köszönettel tartozom nekik TÁNCSICS SPORT

v

Legfontosabb eredményeim:

valamint szeretett tanáraimnak is (pl. Vermes Istvánnénak, Krasznai Lajosnak, Reöthy Ferencnek), akik elviselték, hogy óráikon sokszor üveges tekintettel néztem rájuk, így pihenve ki a hajnali edzés fáradalmait. Aki sportol(t), tudja, hogy heti 10-11 edzés mennyire kimeríti a testet, ami után a tanulás már csak szenvedés. Sajnos, ez a tanulmányi eredményeimen meg is látszott. Bár azóta lediplomáztam az Államigazgatási Fõiskolán, és 2001-ben felvettek a pécsi egyetem jogi karára (melyet harmadik lányom születése miatt egybõl halasztással kezdtem, nagyon sajnálom, hogy a Táncsics Mihály Gimnáziumban nem tudtam tisztességesen helytállni. A sport révén jutottam el számos országba, városba és a sportnak köszönhetem legkedvesebb barátaimat is. Köszönettel és hálával tartozom edzõmnek, Kovács Lászlónak, aki (bár nem sokkal idõsebb nálam) apám helyett apám volt, emberségével és szeretetével sok nehéz pillanaton segített át. Munkájához ezúton is sok erõt és kitartást kívánok. Horváth Katalin


Uszonyos- és búvárúszó Európabajnokság. 1983. Dunaújváros Egyéniben: 50 m búvárúszás 12. hely 100 m búvárúszás 15. hely 100 m uszonyos úszás 7. hely Váltóban: 4x100 m váltó 2. hely. Uszonyos- és búvárúszó Ifjúsági Európa-bajnokság, 1984. Stockholm Egyéniben: 50 m búvárúszás 5. hely 100 m uszonyos úszás 6. hely Váltóban: 4x100 m váltó 2. hely 4x200 m váltó 2. hely. Országos Bajnokság (Felnõtt korosztály) 1982. 4x200 m váltó 1. hely. 1983. 4x200 m váltó 2. hely. Országos Bajnokság (Ifjúsági korosztály) 1983. 50 m búvárúszás 3. hely 100 m búvárúszás 3. hely 100 m uszonyos úszás 1. hely Országos Bajnokság (Serdülõ korosztály) 1981. 400 m uszonyos úszás 3. hely 800 m uszonyos úszás 3. hely 1500 m uszonyos úszás 3. hely Országos csúcs: 1983-ban a 4x100-es váltó tagjaként, majd ugyanebben a számban 1984 júniusában, valamint 1984-ben a 4x200 váltó tagjaként az ifjúsági válogatottban értem el. 277

VARGA KATALIN Huszonegyszeres válogatott röplabdázó. 1969. április 25-én született Kaposváron. A Táncsics Mihály Gimnáziumot 1983-ban kezdte, osztályfõnöke Szántó László tanár úr volt. Már általános iskolás korától kezdve sportolt, elõször atletizált, majd 12 évesen átkerült a KASI-ba, a Kö-kényessy Péter (Péter bácsi) irányítása alatt álló röplabdacsapatba. (Péter bácsi neve fogalom volt, nagyon sok röplabdás hálával és szeretettel gondol rá, elsõ edzõjére, mind a mai napig.) A sportiskola csapatával a Nemzeti Bajnokság második, majd gimnazistaként az elsõ osztályával is megismerkedett, és a Kaposvári Vasas Izzó csapatának meghatározó tagja lett. 15 évesen ifjúsági válogatottként eljutott Mongóliába, játszott az IBV-

ken (Ifjúsági Barátsági Verseny) és az Ifjúsági Európa-bajnokságon – centerjátékosként. A Középiskolai Bajnokság döntõjében a Táncsics Mihály Gimnázium csapatával háromszor 2. és egyszer 3. helyezést értek el. Többször is elnyerte az iskola „Jó tanuló, jó sportoló” címét. 1988-ban lett a magyar válogatott tagja, 21-szer húzta magára a címeres mezt. 1991-ben diplomázott a Magyar Testnevelési Egyetemen – testnevelõ tanárként, és röplabdából sikeresen letette a szakedzõi vizsgát. Az egyetemi évek után hazatért, itt sportolt és edzõsködött, majd 1995-ben Németországba ment, ahol a Bundesligában játszott 1998-ig. A játék (komoly sportolás) befejezése után képesítést szerzett prevenció-rehabilitáció (sportsérü-

lések megelõzése és helyreállítása) és táplálkozástudomány terén, és munkája is szorosan ehhez kötõdött. Közben férjhez ment, jelenleg másfél (júniusban már 2) gyermekes boldog családanya Ulmban.

Szeged, 1987. Az országos középiskolai bajnokságon 3. helyezett csapat: Élõ Zsuzsa, Élõ Andrea, Varga Katalin, Mihályfalvi László igazgatóhelyettes, Halász Márta, Rónai Lívia, Rostás Mónika; guggolnak: Balogh Renáta, Ládonyi Anett, Türgyei Jánosné tanárnõ, Vigh Mariann, Pusztai Zsuzsa

278

TÁNCSICS SPORT

v


HALÁSZ MÁRTA Többszörös válogatott röplabdázó. 1971. július 11-én születtem Kaposváron. A sporttal elõször hatéves koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor a szüleim hatására elkezdtem úszni. Pardon, megpróbáltak megtanítani úszni. Mivel többször voltam orvosnál mint az uszodában, ezért a doktor nénim eltanácsolt a víztõl (megkönyörültek rajtam az égiek). A sportpályafutásomat a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában folytattam, elkezdtem asztaliteniszezni. Innét az iskolaorvos tanácsolt el, mert gerincferdülést állapított meg, ami azt jelentette, hogy kétkezes sportágat kellett választanom. Õ az úszást ajánlotta volna, de nekem már

TÁNCSICS SPORT

v

volt papírom, amely ezt a sportágat tiltotta. A másik lehetõség a röplabda volt, anyukám örömére, ugyanis õ is röplabdázott valaha. Nekem már kevésbé tetszett az ötlet, mert az asztaliteniszt idõközben megszerettem, s az elsõ versenyemrõl egy bronzéremmel tértem haza. A röplabda eleinte nem tetszett, de Kökényessy Péter bácsinak – aki az elsõ edzõm volt a KASI-ban – köszönhetõen a sportágnál maradtam. A tanulmányaimat és a sportkarrieremet 1985-ben a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytattam. Az iskola csapatával Türgyei tanárnõ vezérletével minden évben ott voltunk az Országos Középiskolás Bajnokság döntõjében, ahonnan so-


hasem tértünk haza üres kézzel. A gimnáziumi évek alatt hívtak meg elõször a felnõtt nõi válogatott keretbe, ekkor már a Kaposvári Vasas Izzó (késõbbi Kaposvári Tungsram SE) NB I-es csapatának stabil tagja voltam. A sikeres érettségi után két helyre is beadtam a továbbtanulási papírokat. A Közgazdaságtudományi Egyetemre nem vettek fel, a Magyar Testnevelési Egyetemre igen (itt is a sport gyõzött). A sikeres diplomámat 1994-ben vehettem át. Az egyetem elvégzése után Budapesten maradtam a BSE csapatánál profi játékosként. Budapesten ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén sportoló – válogatott kézilabdás és együtt mentünk ki profinak Svájcba, Schaffhausenbe 1996-ban, ahol megszereztük a röplabdacsapatnak az elsõ érmét a bajnokságban. A profi pályafutásom nem sokáig tartott, mert a második külföldön töltött évben megszületett a fiam, Ákos, majd két év múlva a kislányom, Réka. Az utolsó kint töltött évben pedig játékos-edzõként tevékenykedtem egy harmad osztályú csapatnál, ugyanis idõközben megcsináltam a szakedzõi diplomát is. 2001-ben hazaköltöztem, vis�sza a szülõhelyemre. Jelenleg is sportolok, de már nem olyan intenzíven. A Kaposvári BITT KNRC csapatában játszom, és közben újra tanulok az Eurocontact Business School menedzser-marketing szakán. Biztos vagyok benne, hogy a sport valamilyen vonatkozásban mindig mellettem marad az életem hátralevõ részében is. 279

GYENESEI ANITA Huszonhatszoros magyar válogatott Európa-bajnoki bronzérmes és 5. helyezett, világbajnoki helyezett, többszörös magyar bajnok ritmikus sportgimnasztikázó. Az elsõ Somogy megyei nõi sportoló, aki felnõtt világversenyen érmes helyezést ért el. Tanulmányok: 1978-1986 Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola Budapest 1. oszt. – 8. oszt. I. félévig 1986 Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Kaposvár, 8. oszt. II. félév 1986-1990 Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár, testnevelés tagozat 1990-1991 Intenzív angol nyelvtanfolyam angliai tanulmányút 1991-1995 Magyar Testnevelési Egyetem, nappali tanári és gyógytest-nevelõ tanári diploma 1997 Ritmikus sportgimnasztika, szakedzõi diploma 1995-tõl Széchenyi István Egyetem, Gyõr, testnevelõ tanár. Család: 1994 Örök hûséget fogadott egy gyõri kézilabdásnak. 1998 Barnabás fia megszületése. Fõbb eredmények: Pályafutása kezdete 1980-ra nyúlik vissza, ekkor ismerkedett meg a ritmikus sportgimnasztikával, és 8 éven keresztül a Szolgáltató Építõ Spartacus, 1986-tól a Kaposvári Építõk SC versenyzõje volt. Hazai eredmények: 1982 Budapest Bajnokság gyermek összetett II. hely 1984-85 Országos Bajnokság, serdülõ karika III. hely 1986 Budapest Bajnokság serdülõ összetett II. hely Magyar Népköztársaság Kupa serdülõ összetett II. hely Az országos serdülõ rangsor III. hely. 1987 Vidék Bajnokság ifjúsági összetett bajnok 280

Magyar Népköztársaság Kupa ifjúsági összetett II. hely. Országos Bajnokság ifjúsági szalag III. hely Az országos ifjúsági rangsor II. hely 1998 Vidék Bajnokság ifjúsági összetett bajnok Valamennyi szeren bajnok Magyar Népköztársaság Kupa ifjúsági összetett bajnok Szerenkénti döntõben 3 aranyérem, 2 ezüst Országos Bajnokság ifjúsági ös�szetett I. hely Szerenkénti döntõben 3 aranyérem, 2 ezüst Az országos ifjúsági ranglista I. helyezettje A Jó tanuló – jó sportoló mozgalom országos gyõztese Nemzetközi eredmények: 1985-ben és 1986-ban 5 alkalommal szerepelt az Ifjúsági Válogatottban 1986-1989-ig 26 alkalommal szerepelt a Felnõtt Válogatottban 1986 Firenze, Felnõtt Európabajnokság Együttes kéziszer csapat tagjaként 5. hely 1987 Várna Felnõtt világbajnokság Együttes kéziszer csapat tagjaként 6. hely TÁNCSICS SPORT

v

1988 Helsinki Felnõtt Európabajnokság Együttes kéziszer csapat tagjaként 3. hely Ez az eredmény sporttörténeti értékû, mivel a magyar RSG sem EB-n, sem VB-n összetettben dobogós helyet még nem szerzett eddig. USA Nemzetközi bajnokság, New York Együttes kéziszer csapat tagjaként 1. hely Nevelõ edzõje: Farkasné Petrik Ágnes Válogatott edzõi: Kovács Györgyi Boldizsár Péterné Farkasné Petrik Ágnes Müllerné Mészáros Judit Rossi Momcsilova Egyesületi edzõje: Mártonné Pálvölgyi Dóra Vallomás az alma materrõl Egy évtized elteltével visszatekintve a diákévekre, beláthatjuk, hogy a gimnázium által képviselt értékek napjainkban is értékállóak. Jó szívvel gondolok vissza tanáraimra és diáktársaimra, akik segítettek abban, hogy az élsport által megkövetelt kihívásoknak eleget tehessek. Az élsportoló amíg reflektorfényben áll, eredményei alapján példaképpé válhat, de a tanulás élete végéig elkíséri. Kovácsné Gyenesei Anita


PETÕFALVI TÍMEA Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, VB 4., 6., 7., többszörös magyar bajnok uszonyos és búvárúszó. 1973. február 14-én születtem Kaposváron. Édesapám Petõfalvi Miklós üzemvezetõ, édesanyám: Farkas Mária gazdasági ügyintézõ, testvérem Lilla, testnevelés tanár 1995. augusztus 12-én kötöttem házasságot Stadler Gáborral. 2000. október 3-án megszületett Bence nevû kisfiam. Gyermekéveimet Kaposváron töltöttem. 1987-ben végeztem a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. 1987-91-ig a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója voltam. 1994ben általános tanítói diplomát szereztem a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképzõ Fõiskola testnevelés tagozatán, majd 1977-ben testnevelõ

tanárit a pécsi JPTE Természettudományi Karon. 1994. augusztus 15-tõl a Gárdonyi Géza Általános Iskolában testnevelést és úszást tanítok. 1983-96-ig rendszeresen sportoltam mint uszonyos- és búvárúszó. 1985-95-ig 40 korosztályos országos bajnoki címet szereztem. 1987-tõl kezdve több nemzetközi versenyen vettem részt a magyar válogatott tagjaként.

TÁNCSICS SPORT

v


1987-ben a Zürichben megrendezett ifjúsági EB-n három 3. helyezést értem el. 1988-ban nemzetközi versenyen szerepeltem Pekingben, Kijevben, Athénban, Szófiában, ahol 8 elsõ, 6 második helyet szereztem. 1989-ben a dunaújvárosi ifjúsági VB-n 2, 4., majd Moszkvában a felnõtt EB-n 3., 4. helyezett lettem. 1990-ben a felnõtt válogatottal Warendorfban 4 elsõ, Rómában a felnõtt VB-n 4., 6. helyezést értem el. 1991-ben Goetheborgban a felnõtt EB-n 2., 5., 6., majd Athénban nemzetközi uszonyos és búvárúszó versenyen két elsõ egy harmadik helyet szereztem. 1993-ban Moszkvában felnõtt EB-n 4., 5., 6. helyezett, az Európa Liga versenysorozatban 10 elsõ, 3 második és 8 harmadik helyezést értem el. 1994-95-ben az Európa Liga versenyeken 9-szeres elsõ, 5-szörös 2., és 5-szörös 3. helyezettje lettem. 1996. felnõtt VB 7. helyezettje. A sportban elért eredményeim alapján kétszer voltam Kiváló Ifjúsági sportoló, 3-szor Somogy megye legjobb ifjúsági sportolója, egyszer Somogy megye legjobb felnõtt nõi sportolója, az MHSZ kiváló munkáért aranykoszorús sportolója, a Magyar Népköztársaság jó tanuló, jó sportolója, majd a Lelkes-alapítvány díjazottja. Jelenleg gyeden vagyok, boldog anyaként nevelem kisfiamat. Kevés szabadidõmben aerobikra és úszni járok, szívesen olvasok, kötök, varrok. 281

KÖNYE SZABOLCS Fekvenyomásban országos csúcstartó, háromszoros magyar bajnok. 1974-ben született, végzettsége szerint középiskolai testnevelõ tanár, jelenleg a mezõcsokonyai általános iskolában tanít. Szabolcs az erõemelés legnépszerûbb ágában, a fekvenyomásban versenyez 75 kg-os súlycsoportban 1997 óta. Junior és felnõtt országos csúcstartó (junior: 180 kg, felnõtt: 197,5 kg), háromszoros magyar bajnok, Európa-bajnok IV. és világbajnok VII. helyezett. 2001. évi további versenyei: Fekvenyomó Európa-bajnokság augusztus 9-12. Jelgava, Lettország Fekvenyomó magyar bajnokság november 24-25. Hajdúnánás Fekvenyomó világbajnokság december 6. Christchurch Új-Zéland Versenyeredményei: 1997. II. oszt. Erõemelõ magyar bajnokság Székesfehérvár, 1997. április 5. 75 kg, eredmény: 150 kg I. helyezés, II. osztályú minõsítés Lelle Kupa Nemzetközi Fekvenyomó bajnokság. Balatonlelle, 1997. május. 24-25. 75 kg, eredmény: 173 kg I. helyezés, arany minõsítés.

Fekvenyomó Magyar Bajnokság. Orosháza, 1997. november 22-23. 75 kg, eredmény: 180 kg, I. helyezés, nemzetközi minõsítés. 1998. Lelle Kupa Nemzetközi Fekvenyomó Bajnokság. Balatonlelle, 1998. május 23-24. 75 kg, eredmény: 180 kg, I. helyezés, nemzetközi minõsítés. Fekvenyomó Európa-bajnokság. Tren-csén, 1998. augusztus 7-9. 75 kg, eredmény: 187,5 kg, VI. helyezés, nemzetközi. Fekvenyomó Magyar Bajnokság. Mosonmagyaróvár, 1998. november 21-22. 75 kg, eredmény: 190 kg, I. helyezés, nemzetközi. Fekvenyomó Világbajnokság. Amberg, 1998. 12. augusztus 13. 75 kg, eredmény: 187,5 VI. helyezés, nemzetközi. 1999. Lelle Kupa Nemzetközi Fekvenyomó Bajnokság. Balatonlelle, 1999. május 29-30. 782,5 kg, eredmény: 200 kg, II. helyezés, I. oszt. Fekvenyomó Európa-bajnokság. Gyõr, 1999. augusztus 6-8. 75 kg, eredmény: 197,5 kg. IV. helyezés, nemzetközi.

TÁNCSICS SPORT

2000. Lelle Kupa Nemzetközi Fekvenyomó Bajnokság. Balatonlelle, 2000., május 20-21. 75 kg, eredmény: 187,5 kg, I. helyezés, I. oszt. Fekvenyomó Magyar Bajnaokság. Beled, 2000. november 11-12. 75 kg, eredmény: 180 kg. I. helyezés, I. oszt. Fekvenyomó Világbajnokság. Csehország, Otrava, 2000. december 7-10. 75 kg, eredmény: 182,5 kg, VII. helyezés, I. oszt. 2001. Minõsítõ Magyar Kupa. Fekve-nyomó verseny. Veszprém 2001. május 13. 83,5 kg, eredmény: 200 kg, I. helyezés, I. oszt. Abszolút kategória Fekvenyomó Európa-bajnokság. Lettország, 2001. augusztus 9-12. 75 kg, eredmény: 180 kg, VI. helyezés. Fekvenyomó Országos Bajnokság. Hajdúnánás, 2001. november 24-25. 82,5 kg, eredmény: 200 kg., II. hely. 75 kg-os súlycsoportban junior- és felnõtt korcsoportban is országos csúcstartó! (Junior: 180 kg, felnõtt: 197,5 kg). 1992-1996-ig jártam a Táncsics Mihály Gimnáziumba. Elsõ versenyem 1994-ben volt, OB Budapest. 3. helyezést szereztem 155 kg-ban. Háromszor szerepeltem EB-n, háromszor VB-n, Hatszoros válogatott vagyok.

1984-85: leány röplabda csapatunk országos 2!

282

Fekvenyomó világbajnokság. Finnország, Vaasa, 1999. 12. 10-12. 75 kg, eredmény: 180 kg, VII. hely., I. oszt.

v


FALUDY ANDRÁS Egyetemi, fõiskolai világbajnok, magyar bajnok kajakozó. 1976. október 3-án születtem Siófokon. Édesapám Faludy Miklós, a Somogyi Hírlap terjesztési vezetõje. Édesanyám Nagy Márta, a Somogy Megyei és Városi Könyvtár gazdasági osztályának fõkönyvelõje. Egy bátyám van, Miklós. Elemibe a Berzsenyi Dániel Általános Iskolába jártam. Középiskolai tanulmányaimat a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem el jó eredménnyel. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem másodéves testnevelés tagozatos hallgatója vagyok. Testnevelõ tanár és kajakedzõ szeretnék lenni. Fon-

tosnak tartom, hogy egy sportoló ne csak fizikálisan legyen edzett, hanem szellemileg is. 8 éves korom óta sportolok, atletizáltam, kosárlabdáztam, röplabdáztam. 1988-ban a szöuli olimpia hatására kezdtem el kajakozni. Többszörös korosztályos és felnõtt válogatott vagyok. 1998-ban Egyetemi és Fõiskolai Világbajnokságot nyertem kajak kettesben 1000 méteren. 2000-ben olimpiai kerettag voltam. 2001ben magyar bajnok lettem kajak kettesben maratoni távon (36 km), az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon 5. helyet szereztem szintén kajak kettesben 36 km-en.

2001-ben házasságot kötöttem Geiger Mariannával. Hobbim: kaktuszgyûjtés, akvarisztika, sízés, rafting és a történelmi témájú könyvek (hála Pellion Jenõ tanár úrnak).

... egy régi diáknapon

Kötélhúzóverseny...

TÁNCSICS SPORT

v


283

PETÕFALVI LILLA Világbajnoki bronzérmes, többszörös magyar bajnok uszonyos és búvárúszó. 1977. február 23-án születtem Kaposváron. Édesapám: Petõfalvi Miklós üzemvezetõ, édesanyám Farkas Mária gazdasági ügyintézõ, testvérem: Tímea testnevelés tanár. 2000. augusztus 5-én házasságot kötöttem Koch Róbert röplabdázóval. Gyermekéveimet Kaposváron töltöttem. Az általános iskolát a Gárdonyi Géza Általános Iskolában 1991-ben végeztem el. 1991-95-ig a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója voltam. 1999ben szereztem tanári diplomát Pécsett, a JPTE Természettudományi kar testnevelés tagozatán. 1983-96-ig rendszeresen sportoltam, mint uszonyos- és búvárúszó. 1984-tõl számos országos bajnokság, nemzetközi verseny gyõztese, ifjúsági EB 2., 3. helyezettje, felnõtt VB 3., 5. Európa Liga verseny 25-szörös aranyérmese voltam. 1991-ben a Magyar Köztársaság jó tanuló, jó sportolója, 1994-ben Kiváló Ifjúsági Sportoló kitüntetést vehettem át. Somogy megye legjobb felnõtt nõi sportolója lettem 1994-ben 1995. január 23-án Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyûlése az Év sportolója-díjat, Somogy Megye

284

Közgyûlése 1995. augusztus 20-án a Somogy Megye Sportdíját adományozta számomra. 2000. augusztus 7-tõl férjem a Friedrichshafen VFB röplabdázója. Azóta én is kint élek vele. Jelenleg általános iskolában aerobikórákat adok. Szabadidõmben fõzök, aerobikra járok és úszom. Eredményeim: 1985 Gyermek országos bajnokság egy elsõ, két 2. helyezés

TÁNCSICS SPORT

v

1986. Gyermek országos bajnokság két elsõ helyezés 1987. Gyermek országos bajnokság 5 elsõ hely. Országos csúcs, nemzetközi verseny Lengyelország, Csehszlovákia 10 elsõ helyezés 1988 Gyermek országos bajnokság 5 elsõ hely. Országos csúcs, nemzetközi verseny (Lengyelország Csehszlovákia10 elsõ helyezés 1989. Serdülõ országos bajnokság 11 elsõ helyezés 1990. Serdülõ országos bajnokság 10 elsõ helyezés 1991. Ifjúsági EB Athén 4., 6., 7. helyezett, Országos bajnokság 9 elsõ helyezés 1992. Ifjúsági országos bajnokság 7 elsõ helyezés 1993. Ifjúsági VB Lyon8. helyezés, Junior OB 5 második hely, Európa Liga verseny 11 elsõ, két 2., 5 harmadik helyezés 1994. Junior OB 5 második hely, Ifjúsági EB Balatonfûzfõ 2., 3. helyezés, Felnõtt VB Kína 5., 7. helyezés 1995. Felnõtt OB 2., 3. helyezés, Európa Liga verseny, 8 elsõ, 3 második, 4 harmadik helyezés 1996. Felnõtt VB 3., 8. helyezés


BALOGH ORSOLYA Többszörös válogatott, magyar bajnok ritmikus sportgimnasztikázó. 1980. november 6-án születtem Kaposváron. Általános iskolai tanulmányaimat a Berzsenyi Dániel Általános Iskola sporttagozatos osztályában végeztem. Itt kezdtem el foglalkozni a ritmikus sportgimnasztikával. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1999-ben. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Or-

vostudományi Karának hallgatója vagyok. Tizenegy éven át ritmikus sportgimnasztikáztam, ebbõl hét éven át voltam válogatott tagja. 1992-ben részt vettem a Junior Európa-bajnokságon. 1993-ban a Magyar Kupán, egy évvel késõbb az Országos Bajnokságon sikerült nyernem. 1996-ban már a felnõttek között lettem második a Magyar Kupán. 1997-ben képviselhettem Magyarországot a berlini világ-

bajnokságon, ahol Magyarország a 13. helyet szerezte meg. Ebben az évben sikerült két arany és három ezüst éremmel visszatérnem a Mesterfokú Bajnokságról. Öt éven át voltam elsõ az Országos Diákolimpián. Négy alkalommal kaptam meg a Magyar Köztársaság Jó tanulója-jó sportolója kitüntetõ címét. Szintén ebben az évben háromszor kaptam meg a hónap sportolója díjat. Az 1997-98. évben kaptam a Táncsics gimnázium Jó tanuló-jó sportoló címet, valamint a Lelkes Alapítvány Legjobb tanuló legjobb sportoló díját. TÁNCSICS SPORT

v


285

Pillanatképek az iskola egykori sportéletébõl

Õry Tamás (1955-59) a magyar ifjúsági válogatott kapusa

Vermes Károly (1958-62) 1962-ben lövészetben országos ifjúsági bajnok

A Táncsics Gimnázium labdarúgó csapata az 1958-as, 1959-es évben Hajdu, Száraz, Zimonyi, Bognár, Kertész tanár úr, Tálas, Horváth S., Simon, Strapek. Guggol: Kardos, Bischitz, Õry, Mohácsi, Horváth Z., Bene József (Bene Ferenc bátyja)

Bene Ferenc akció közben

286

Horváth Sándor, Simon László, Zimonyi István, Kertész István tanár úr, Tálas József, Horváth Zoltán, Strapek Sándor, Bischitz János, Bodnár Péter, Kardos József, Õry Tamás, Bene József

Foci meccs a régi udvari pályán

TÁNCSICS SPORT

v


1958: Osztályok közötti (!) atlétikai bajnokság. A IV. C 4x100 m-es futó váltója: Szántó László, Õry Tamás, Mihályfalvi László, Horváth János (balról-jobbra)

1958: Osztályok közötti foci bajnokság. A IV. C csapata: Simon László, Balassa László, Õry Tamás, Meggyes Ferenc, Borsos István, Bencs Vilmos, Szabados József (állnak); Arató Péter, Mezõsi János, Horváth Sándor, Árva Mihály, Horváth János, Mihályfalvi László (guggolnak)

Az iskola kosárlabda csapata 1962-ben Vermes K., Jáhn, Korb, Kertész tanár úr, Zakariás, Müller Ferenc (a baráti kör mai elnöke) Kuzma, guggol: Szörényi, Lelkes, Bárdos.

... és a kezdõ ötös: Lelkes István (a késõbbi Lelkes Alapítvány létrehozója), Jáhn Károly, Szörényi Ákos, Vermes Károly, Kuzma Ferenc

Dr. Mózes Gábor, kosárlabdázó, egykori (1944-52) somssichos diák minõsítési igazolása. (Csapatai: Kaposvári Lokomotív, Pécsi Haladás, Pécsi VSK (A Megyei Bíróság ny. bírája)

TÁNCSICS SPORT

v


287

1962. Táborozás a Mátrában

1965. Túra a Bükkben. Előtérben a túravezető, Matuszka József tanár úr

288

TÁNCSICS SPORT

v



TÁNCSICS MESTER AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

2003 A Somssich – Táncsics Gimnáziumban végzett, valamilyen szakmában mester színvonalat elért egykori diákjaink

Mester és tanítvány Immár a tizenegyedik kiadvány és találkozó. Valamennyit összeköti a táncsicsosság tudata és érzése, valamint a hivatás vagy szakma azonossága, hasonlósága. Hívásunkra az idén a szakmájukban ismert, népszerû, kiváló vagy mesteri színvonalat elért egykori tanítványainkat köszönthetjük. Valóban valaha õk az iskola tanítványai voltak, majd szakmájuk mesterei lettek, akik azóta õk maguk is újabb és újabb tanítványokat neveltek. Szükség van rájuk mint a város, a megye neves alakjaira, és számon tartjuk õket mint gimnáziumunk volt diákjait. Az Alma Mater köszönti õket. Kaposvár, 2003. március Mihályfalvi László igazgató

290

TÁNCSICS MESTER

v


Hodics Károly 1934-ben születtem Szepetneken, Zala megyében. Születésem után pár év múlva a család Kaposvárra költözött, így iskolai tanulmányomat az Anna iskolában kezdtem. Ott végeztem el a 4 elemit, csak részben az iskola épületében, mert késõbb hadikórházként mûködött. 1944ben iratkoztam be a Somssich Pál Gimnáziumba. – Errõl eszembe jut barátom, Mihályfalvi igazgató úr anekdotája, aki azt kérdezte az egyik felvételizõ diáktól: „Miért pont a Táncsicsba akar bekerülni?” A válasz: „Mert ez az iskola van hozzánk legközelebb”. – Mi az Esterházy utcában (mai Bajcsy-Zs. u.) laktunk pár háznyi közelségben, így az iskolaválasztás ezen módja rám is illett volna, de a döntõ érv nem ez volt, hanem az, hogy csak ez az egy gimnázium volt Kaposváron. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Somssich, majd késõbb a névváltozás után a Táncsics gim-

názium tanulójaként még az utolsó 8 évfolyamos idõszakban tölthettem el fiatalságom felejthetetlen nyolc évét ebben az iskolában. – A nyolc évnek azért örülök még most is, mert ennyi idõ alatt már olyan életre szóló barátságok jöttek létre, amik az embert egész életén át elkísérik.

Kiváló tanáraim voltak, akikre csak a legnagyobb megbecsüléssel és szeretettel tudok emlékezni. Igaz, hogy voltak néha konfliktusok is, de ezeket a már 50 éves érettségitalálkozó utáni igencsak benõtt fejjel az ember úgy értékeli, hogy nevelõinknek volt igaza. Sajnos, már csak egy ta-

Az üzletben fiával, Attilával

TÁNCSICS MESTER

v


291

nárom él – Kertész István tanár úr, aki a kosárlabda rejtelmeibe vezetett be, és ennek a szép sportnak hódolhattam az iskolában és utána is. A testnevelést szerettem a legjobban, az atlétika is elég jól ment. Az osztályban én voltam a legjobb távolugró, ezért elneveztek Szöcskének. Ez késõbb Tücsökre, majd Tücsire finomodott. Sok régi barátom még most is így szólít meg. 1952-ben érettségiztem. A legsötétebb, Rákosi-korszak volt. Nagyon szerettem volna továbbtanulni. A Testnevelési Fõiskolára vagy legalább a Pécsi Pedagógiai Fõiskolára jelentkeztem. Mindenhonnan az egyenszöveg jött vis�sza, „A felvételi vizsgán megfelelt, de férõhely hiányában nem tudjuk felvenni.” Persze, tudom, volt két nagy hiányosságom: nem voltam DISZ-tag, és nem voltam jó káder. Két évig irodában dolgoztam,

292

majd 1954-ben 2 éves katonaság következett, ahonnan 1956 decemberében szabadultam egy kis orosz fogság után. Ezek után visszamentem írnoknak. Kilátástalannak éreztem a jövõmet, de szerencsém volt. Egy neves órás mester, Forrás István tanulót keresett. Így kerültem hozzá ipari tanulóként. Nagy szeretettel emlékszem rá, nagy tudású, becsületes ember volt, aki a szakma csínját-bínját igyekezett nekem átadni. Utána a Somogy Megyei Finommechanikai Vállalatnál dolgoztam órás szakmunkásként 1976-ig. Közben 1969-ben Pécsen letettem a mestervizsgát. 1976-ban lettem önálló kisiparos. A Teleki utcában egy kis omladozó üzletecskében kezdtem, amit késõbb korszerûsítettem, majd az utca átépítése után ugyanott egy igényesebb üzletet sikerült kialakítani, ahol már nemcsak

TÁNCSICS MESTER

v

órajavítással, hanem kereskedéssel is foglalkozunk. 1960-ban nõsültem, két gyermekem, a lányom és a fiam is kitanulták a szakmát. A lányom egy darabig velem dolgozott, de most már a 3 unokát neveli otthon. Egyik unokám is táncsicsos, mint ahogy a lányom és a fiam is ott végeztek. A fiam megmaradt az órás szakmában, és most már az õ nevén megy tovább e tevékenység. Így egymást kiegészítve és segítve dolgozunk most is azzal a megnyugtató érzéssel, hogy a nálunk megforduló emberek visszajárnak, és megelégedéssel fogadják munkánkat. Visszatekintve már nem érzek keserûséget azért, mert megfosztottak a továbbtanulás lehetõségétõl. Úgy érzem, hogy egy iparos is lehet kemény és becsületes munkával környezetének és városának megbecsült tagja.


Csonka Béla Visszapillantás, vallomás A gimnáziumi évek során (19511955), s fõleg az utolsó éveiben egyre jobban és meghatározóan kiderült, hogy felsõfokú tanulmányok folytatására számomra nincsen lehetõség. Ezért hozzá kellett szokni és keresni kellett a friss érettségi oklevél birtokában az elhelyezkedési lehetõséget a munka világában. Az érettségi utáni mélyvíz, az akkori Volán Vállalatnál kezdõdött Kaposváron. Forgalmi szolgálattevõ (forgalmista) beosztásban kaptam lehetõséget a személyforgalomnál az autóbuszos távolsági részlegnél. A kezdetekben tetszett ez a sokoldalú, változó munka. Igyekeztem a legnagyobb odaadással, tanulással és tapasztalatszerzéssel feladataimat végezni. 1957 áprilisában sorköteles katonai szolgálatra behívót kaptam. Menni kellett. Vigasztaló volt az, hogy többedmagammal, kaposvári és somogyi fiatalokkal együtt töltöttem a honvédségi éveket, 24 hónapot. A boldog visszatérés (leszerelés) után 1959-ben visszavártak, visszatértem az elõzõekben már megnevezett vállalathoz, a taxi-teherforgalomhoz úgyszintén forgalmistának. Pár hónap eltelte után megerõsödött bennem a gondolat, hogy jövõm, biztonságom érdekében szakmát kell elsajátítanom. Elhagytam a Volánt és – élve a lehetõséggel – a Somogy Megyei Finommechanikai Vállalatnál irodagép-mûszerész szakmát sikerült „vörös diplomával” elsajátítani (1983). A szakmai munka mellett gépipari technikumi tanulmányokat is folytattam. Kezdetben levelezõ tagozaton Pécsett, majd a IV. osztályt esti tagozaton, Kaposvárott. 1984-ben okleveles gépésztechnikusi érettségi vizsgát tettem immár második alkalommal. Visszatérve az irodagépmûszerészi szakmai munkához és az ott eltöltött idõ kommentálásához, el kell mondani: igazi megmérettetés volt, sok gonddal és örömmel, fiatalsággal, valamint az emberi tudás, a racionális gondolTÁNCSICS MESTER

v

kodás kegyetlen és szégyenletes kizsákmányolásával. Miért mondom mindezt? Tessék elképzelni! Elképzelni

Csonka Béla (2001)

Csonka Béla (1955)

azt, hogy egy – akkoriban modernnek mondott – könyvelõgép vagy számológép, mely mechanikus rendszerû (alkatrészek sokaságából) programot hajt végre, elromlik, nem hajtja végre az elõre beépített programot, matematikailag (számszakilag) csal, ráadásként nem minden mûveletnél. – Sokféle hibalehetõség adódhat, és általában minden esetben más és más. A hiba behatárolására nincsen jel, ami kijelezné a hiba eredõjét. Ha egy kicsi húzó- vagy nyomórugó kiakad, már a gép mûködése meghibásodik, nehezebb a hiba behatárolása, ha netán a takarító néni ki is sepri. Nem kívánok további példákkal riasztani, de ehhez tessék még hozzászámítani, hogy a meghibásodott gép javítási idejét és a javításért járó forintot hozzá nem értõ, képzetlen, ún. „normás” határozta meg. – Uraim! Elképesztõ, hazugság. Az emberi ész, a munka megcsúfolása volt az. Emberi, szellemi és fizikai kizsákmányolása volt, amit szocializmusnak kellett nevezni. Nos, amit az elõzõekben leírtam, ezek szeletei, adalékok voltak a mindennapoknak, elszomorító és lázító részei a szakmának. Vis�szatekintve az említett idõszakra, visszaemlékezve; tudom ma már,


hogy a rosszból is lehet tanulni: megtanultam – jó értelemben –mechanikus szemlélettel, logikusan, a mechanizmusok összefüggéseit a bonyolult, egymással összefüggésben levõ folyamatok vizsgálatát gondolkodásomba ma is beépíteni. Mit? Miért? Hogyan? A gépésztechnikusi oklevél arra predesztinált, hogy a szakmai ismereteket ötvözve az elméleti tudással szakmát, állást változtassak. Gyártmányszerkesztõi feladatokat kaptam a Transzvill Vállalatnál. Az alapképzettségemet, szaktudásomat több vállalat igényelte gépparkjának karbantartására, amelyet én természetesen örömmel igyekeztem teljesíteni másodállásban. A Transzvillnál és jogutódjánál több beosztást, feladatot kaptam: munkavédelmi elõadó, gépi adatfeldolgozó csoport vezetõje, szervezési csoportvezetõ, mûszaki titkár. 1992. évtõl nyugdíjasként élek és „élvezem” a politika „eltartó” könyöradományát, a kis nyugdíjat. Engedtessék meg, hogy valami másról is említést tegyek, mert ez is hozzá tartozik az elmúlt idõszakhoz, életemhez, munkálkodásomhoz. Mivel gyermekkorom óta vonzódtam a képzõmûvészethez, kerestem a lehetõségét és mindent megragadtam az önképzés és intézményes képzés kapcsán a magam tudatos mûvészi önkifejezési lehetõségeinek megfogalmazásához. Ezért nyúltam a fényképezõgéphez, a fotómûvészethez. A fotómûvészet mûvelése közben jártam a magam útját, és éltem a magam sajátos stílusát. Így ér293

keztem el senkihez nem hasonlító, fotós önmagamhoz. Alkotásaimnak többsége egy szellemi stafétaverseny állomásai. A TANULSÁGOT, a tartalmi mondanivalót az egyik kép motívuma adja a másikhoz. Fotóimban, montázstechnikámban igyekszem az emberi lét új üzeneteit közvetíteni, tartalmas elmélyültséggel a forma és a tartalom tisztázottságával. Igyekszem, hogy az erkölcsi „gondolat” és a „szépség” forrjon egységessé fotóimban, montázsaimban. Hiszem, hogy a humánum teremti meg a fotográfia esztétikumát. Hiszem, hogy fotográfiám jelene és távlata az EMBERNEK címzett „színes” üzenetek. Fotóimmal 1960 óta számos hazai és külföldi fotómûvészeti kiállításon vettem részt, és közel száz díjjal, kitüntetéssel jutalmazták alkotói munkásságom. 1982-ben munkásságom, hazai és nemzetközi sikereim alapján felvettek a Magyar Fotómûvészek Szövetségébe és a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületébe. Tulajdonosa vagyok a „PRO ARTE SOMOGY” kitüntetésnek. Kaposvárról készített két könyvem (fotóalbum megjelent 5-5000 példányban) 1992-es kiadásából a Washingtoni Kongresszusi Könyvtár két példányt bekért. A Nemzetközi Fotómûvészeti Szövetség a FIAP 1990-ben artista FIAP (AFIAP) kitüntetéssel, 2001ben pedig Exellence FIAP (EFIAP) kitüntetéssel jutalmazott. 2001-ben Kaposvár Mj. Város Közgyûlése „fotómûvészi tevékenységért, amellyel hozzájárultam Kaposvár megismeréséhez, KAPOSVÁR VÁROSÉRT kitüntetésben részesített. Bizonyára hosszúra sikeredett beszámolóm, melyért elnézést kell kérnem, de 66 évemmel igyekeztem elszámolni. Vallomás az iskoláról: …. Kiváló tanulón ugyan nem voltam, de nagyra becsült tanáraimtól, közöttük Pap Tóni bácsitól megtanultam: – NON SCHOLAE, SED VITAE DISCIMUS. Büszke vagyok arra, hogy a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója lehettem, és az itt szerzett emberi, erkölcsi stb. értékekkel, az itt tanultakkal jól sáfárkodtam. 294

Kalász Lajos 1938. 06. 29. Ez a születési idõpontom. Nem éppen szerencsés, mivel – ezt most már tudjuk – nehéz idõk következtek ezt követõen. Ez nemcsak az én jövendõmet meghatározó eseménysort jelentette, hanem Európa sok millió emberének sorsát is befolyásolta. A háború okozta sebeket, szenvedést sokan kellett, hogy elviseljük, a nélkülözést, a nyomort pedig még nagyon sokáig hordoztuk nehéz teherként a vállunkon. E rövid történelmi bevezetõ után azzal folytatnám, ami engem érintett ezekben a nehéz idõkben, azt megértendõ, hogy milyen nehézségek árán jutottam el idáig, a mai napig. 1944: Elkezdtem az általános iskolai tanulmányaimat (Pila, Csehszlovákia). 1945: Elköltöztünk a nagyszüleim lakóhelyére, itt folytattam az általános iskolai tanulmányaimat (Zseliz, Csehszlovákia) 1946: Fiatal életem nagy, tragikus eseménye; meghalt az édesapám. Az édesanyám két kiskorú gyermekkel (nõvérem 3 évvel volt idõsebb) maradt egyedül. 1947: Második költözésünk! Ellentétben az elsõvel, nem önszántunkból történt! Áttelepítettek bennünket (magyarságunk miatt) Csehszlovákiából Magyarországra

TÁNCSICS MESTER

v

– idegen környezetbe. Tanulmányaimat itt – Szulokban – folytattam és itt is fejeztem be az általános iskolát 1953-ban. 1953. szeptember 1-jén kerültem a Táncsics gimnáziumba és 1957ben itt tettem sikeres érettségi vizsgát. 1957: közeledik az érettségi vizsga idõpontja, amikor az iskolai hangosbemondó megszólal és elhangzik az a hír, amely meghatározóvá válik az életemben: Az Ofotért Vállalat látszerész tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet… stb. Jelentkeztem. Felvettek! Ahhoz képest, hogy az érettségi elõtti hetekben még fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább, még akkor is örülhettem, hogy Buda-


pesten, kollégiumi bentlakással, némi zsebpénzzel látszerész ipari tanuló lettem - bár arról nem volt sok fogalmam, hogy ez a jól hangzó cím valójában mit takar. A gondtalan tanulóévek, a jó kollektívává összekovácsolódott osztálytársak, a nagy tudású, segítõkész, a tanulót is embernek tartó munkatársak, a vezetõk azon felfogása, hogy mindenben megadták a lehetõséget arra, hogy jól képzett szakemberekként kerüljünk ki az életbe, hogy majd õket helyettesíteni tudjuk – ezek mind-mind nagyon kellemessé tették a tanulóéveket. Erre az idõre szeretettel gondolok vissza, eszembe juttatva azokat a dolgokat, amelyeket az iskolától – a Táncsicstól – kaptam. Nos, az iskolától nem csak egy címet kaptam, amely elindított azon az úton, amelyen még ma is járok. 1953-ban, mai divatos kifejezést használva – hátrányos helyzetû, hányatott sorsú szegényen élõ, kis falusi emberpalántából neveltek – négy éven át – becsületes, rendet, fegyelmet, viselkedést, kötelességtudást, tartást, sportot elsajátító embert, aki az iskolában kapott tulajdonságok nélkül sokkal nehezebben tudta volna megállni a helyét az életben. Ebben az embert formáló munkában olyan nevelõtestület, olyan tanárgeneráció mûködött közre, akik az általam ott töltött idõszakot megelõzõen – és azt követõen is – országos hírnévre szert tevõ, az ország sok területén tevékenykedõ, pályájuk csúcsára jutott embereket neveltek. A látszerész ipari iskola elvégzése után az Ofotért kaposvári boltjába kerültem bolti eladónak. Két év bolti eladói munka után kerültem a látszerész szakma ipari részébe, ahol a feladat a szemüvegkészítés. Itt váltam kezdõ, szakmai vergõdésektõl sem mentes, tapasztalt látszerésszé. A budapesti tapasztalatokat el kellett felejteni, mert az egy más világ volt. Röviden azt is mondhatnám, hogy annak az ellentéte. Hosszú lenne elmondani azt, ami ezt a kijelentést kihozta belõlem, itt ez nem is lényeges. Az eredmény az lett, TÁNCSICS MESTER

v

hogy 15 év vergõdés után egyik napról a másikra felmondtam az állásomat úgy, hogy semmilyen állásom nem volt. 1974: ekkor szûntem meg mint látszerész, és lettem – egy nyári szezon erejéig – pincér a Balatonon. Ekkor már jelentkeztem a Szövker vállalat õsszel nyíló Zselic áruházának vegyesiparcikk osztályára, ahova fel is vettek. Itt és az Áfész-központ alkalmazottjaként töltöttem el tíz évet, kereskedelmi beosztottként. Ez alatt a tíz év alatt már kezdett bennem megfogalmazódni az elhatározás, hogy meg kellene próbálni a saját lábamon megállni. Elsõ lépésként letettem a mestervizsgát, majd lassan elkezdtem – egyenként – a gépek, a szükséges eszközök beszerzését. Hosszú évekig tartó beszerzések után bejelentettem szándékomat az Áfész vezetésének, ezzel véget vetve az állami alkalmazások, megaláztatások, emberi rosszindulatok sorának és annak a sok idegeskedésnek, amelyet még a mai napig is el kell viselni, hiszen nem kis nyomot hagyott bennem. 1984. június 18-án – kölcsönökkel, a lehetséges vagyontárgyak eladásával stb. – megnyitottam a Dózsa György utcában a saját látszerész üzletemet. Hosszú, küzdelmes út vezetett az akkori idõben


eredményhez. Árubeszerzési nehézségek, a hiányzó gépek pótlása, az akkori maszekkal szembeni nem túl kedvezõ megítélés, az adózás, majd az áfa bevezetése, mind megannyi gátló tényezõ, amelyben nagyon nehéz volt elõrelépni. Elérkeztünk napjainkhoz, ahol megváltozott a világ, megváltoztak a gátló tényezõk is, jött a konkurenciaharc. Nos, ebben a két könyökkel érvényesülni akaró világban ismét csak vergõdünk, mivel annak idején bennünket nem így indítottak útra, és az elsõ évek tapasztalata sem ez volt, vagy ezt egyszer és mindenkor felejtsük el? Azt már csak remélni lehet- no nem nekünk, talán a dédunokáinknak -, hogy ez a pénzcentri-kus, törtetõ világ a régi értékrend szerint fog mûködni, mert az a mag, amelyet az iskola elvetett, nemcsak bennünk lel táptalajra, de általánosan elterjedt érintkezési formává fog beérni mind a magán, mind az üzleti életben, minden emberben. Ez és a szakmai szeretet ad erõt, hogy ebben az életkorban is dolgozzunk és harcoljunk annak megvalósításáért, amit akkor, itt az iskolában kaptunk. Köszönjük a tisztességes és becsületes életre nevelést, köszönjük Táncsics Gimnázium! 295

Balassa László 1941. szeptember 27-én születtem a Tolna megyei Regöly községben Az általános iskola elsõ három osztályát itt végeztem el, majd mivel édesapám Kaposvárott dolgozott, ide költöztünk. A 4. és 5. osztályt a Szabadság-parki iskolában jártam. Édesapám származása és 1945 elõtti munkahelye miatt 1952 februárjában a Tallián Gyula u. 77. szám alatti lakásból szüleimmel és három testvéremmel együtt kilakoltattak bennünket. Dr. Csajághy Károly igazgató úr és kedves családja segített átvészelni szüleinknek és nekünk azt a 3-4 hetet, amíg kaptunk egy nedves, dohos lakást a Szigetvári utca végén, a Tankovics-malomnál. Itt sem villany, sem vezetékes víz nem volt. Ikertestvéreim akkor 2 évesek voltak. 1952 márciusától a Bartók Béla Utcai Általános Iskolába jártam, ahol olyan kiváló tanárok tanítottak, mint dr. Ignáth Mihály, dr. Pethõ István, Sántha Margit. Az általános iskolát itt végeztem el. 1955-ben kerültem a Magyar Honvédelmi Sportszövetséghez, ahol

296

vitorlázórepülést és ejtõernyõzést tanultam. 1962-ben pedig ezüstkoszorús pilótavizsgát tettem

TÁNCSICS MESTER

v

vitorlázórepülésbõl. Ezek az évek is hozzájárultak a technikai és egyéb sportok szeretetéhez. Szintén 1955-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Táncsics Mihály Gimnáziumban, oly nagyszerû tanárok segítségével mint dr. Radnai Antal, dr. Borka Géza, dr. Merõ Béla, Szabó Ferenc, Kiss Zoltán. 1959-ben érettségiztem Katonatiszti Fõiskolára jelentkeztem, de egy év csapatszolgálat után úgy döntöttem, hogy elég lesz bõven a 2 év a katonaságból, ezért 1962-ben leszereltem. Már a honvédségnél is kaptam némi elõképzést a híradástechnikából, ezért édesanyám segítségével kerültem a Gel-kához, ahol tökéletesen képzett szakemberektõl tanultam meg a rádió- és televíziószerelõ szakmát. Szabadi József, Jegessy Lajos, Papp András Balázs Imre, Szabó Albert, Balogh János, Mathesz Jenõ, id. Kovács Géza önzetlenül és mindig jó szívvel segítettek. A szakmunkásvizsgát 1964-ben, a mestervizsgát 1970-ben szereztem meg. 1980-ban a Szakma Kiváló Mestere oklevelet kaptam. Nõs vagyok, 1 lány és 3 fiúgyermekem van és 3 unokám. Jelenleg a nyugdíj mellett továbbra is dolgozom.


Szabados József 1941. július 3-án láttam napvilágot Kaposvárott, a donneri városrészben. Az elemi iskolát is ebben a városrészben végeztem, innen kerültem a Táncsics Mihály Gimnáziumba. Mint minden fiatalembernek, nekem is meghatározó volt a gimnázium szelleme, tanáraim, és nem utolsó sorban az osztályközösség, amelyben négy év alatt oly sok, életre szóló élmény, barátság szövõdött. 1959-ben érettségiztem. Érdeklõdésem és adottságaim révén Budapestre mentem továbbtanulni a Kirakatrendezõ és Dekoratõr Fõiskola reklám-grafika szakára. Életem legszebb évei következtek. Nagyon sok ismeretséget kötöttem a szakma kiváló mûvelõivel, tanítóival, barátságok, szerelmek, minden, ami egy felnõtté vált fiatalember életét teljessé teheti. A fõiskolát sikeresen, jó eredménnyel végeztem el, a katonaidõ letöltése után kezdtem el dolgozni a Somogy Megyei Iparcikk Vállalatnál Kaposvárott. Abban az idõben az egész megyében mi végeztük a

TÁNCSICS MESTER

v

különbözõ üzletek dekorációs munkáit. Öt év mûhelymunka után egyre inkább kitûnt, hogy kiemelkedõ vagyok a tervezõ munkában. Szerettem kitalálni és elkészíteni látványterveket, arculatterveket a különbözõ üzletekhez. A szakmai elõrelépéshez lehetõségem volt, hogy 1982-ben vis�szamehessek a hajdani fõiskolámra egy mesterképzõ kurzusra. Két évig jártam ismét a fõiskolára, de most már a munka mellett. Ez idõ alatt számos szép feladatot oldottam meg


Pesten. Kirakataim rendre elsõk, de minimum díjazottak lettek. A gazdasági élet változásával 1985-ben lehetõségem volt arra, hogy magáncéget alapítsak a szakmámban elsõk között. 1995-ig dolgoztam aktívan, ez idõ alatt igyekeztem a város arculatát a magam tehetségével szépíteni és alakítani. Betegségem megakadályozott abban, hogy tovább dolgozhassak, de szívesen és szégyen nélkül emlékszem vissza pályafutásomra.

297

Kelemen István 1942-ben születtem Kaposváron. Általános iskolai tanulmányaimat a Petõfi iskolában végeztem, majd 1957-tõl a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója lettem. Négy párhuzamos osztály volt az idõ tájt: az A és B reál, a C és D pedig humán jellegû. Én az I. B osztályba kerültem 44 fiútársammal együtt, akkoriban ugyanis csak férfiak koptathatták az iskola padjait, katedráit. A gimnázium igazgatója Merõ Béla bácsi volt, osztályfõnökünk Vaja László lett. Szerencsésnek mondhatom magam, mert tanáraim többségében igazi egyéniségek voltak, akik tudásukkal, személyiségükkel nyomot hagytak elmémben, szívemben Az idegen nyelveket H. Kovács Zoltán tanár úr igyekezett megkedveltetni velünk. Angoltudásom neki és dr. Vályi Ar-mandnak köszönhetem, aki tudomásom szerint több idegen nyelvet beszélt, jogász volt és bírósági írásszakértõként is tevékenykedett, valamint 7 évig volt a Tiszántúl veretlen félnehézsúlyú birkózóbajnoka. Az ókori történelmet dr. Páti Ferenc oktatta. Sajnos csak utólag tudom igazán értékelni remek stílusát, mély tudását. „Fiúk, kuriózumként megjegyzendõ!” kezdetû elbeszélései tankönyvekben nem található tényeket tartalmaztak. Miklós Endrétõl tanultuk az újkor történelmét, s az érettségire való alapos felkészítést is neki köszönhettük. Krasznai Lajos (Csöpi bá) tanította a

298

magyar nyelv és irodalmat I. osztályban. Személyes emlék fûz hozzá: együtt kezdtük a vitorlázórepülést Kapos-újlakon. Jó viszonyban voltunk, de az iskolában én is megkaptam az „egyes fölé háromszor” jegyet versmondásra. II. osztálytól az érettségiig Varga Sándor volt a magyartanárunk, osztályfõnökünk pedig Matuszka József lett. A biológiát és a földrajzot is õ tanította, mégpedig igen magas színvonalon. A tanár úr kénytelen volt minden félévben osztályfõnöki intésben vagy megrovásban részesíteni né-

TÁNCSICS MESTER

v

hányunkat a kötelezõ diáksapkaviselés elmulasztása miatt. Matematika és fizikatanárunk Kiss Sándor volt. Sikeresen munkálkodott a fizika iránti vonzalmam elmélyítésében. Honfi Aladár tanár úr éneket, logikát és lélektant tanított. Csodálatos embernek tartottam, tartom. Stettner Miklós tanár úr „testnevelt” bennünket. Neki köszönhetõ, hogy szertorna edzésre jártam, s tagja voltam a tornacsapatnak. A sport iránti elkötelezettségem az õ hatására alakult ki. Cselgáncsoztam, lõttem. Sportlövészetben több OB 2. helyezést értem el, s 1960-ban megyei bajnok voltam. 1961-ben érettségiztünk 27-en. Sajnos tizennyolcan elmaradtak mellõlünk az évek során. Mindig szeretettel gondolok volt osztálytársaimra, a közös élményekre, emlékekre.


Mivel nem voltam a szorgalom netovábbja, nem szándékoztam tovább tanulni, de bevonulni sem akartam. Így a székesfehérvári villamossági gyárba mentem dolgozni, mert ez akkor hadiüzem volt, és az ott dolgozókat nem vonultatták be. A tv-szereldében dolgoztam, mert rádióamatõr vizsgámat elfogadták szakképzettségnek. A szalagrendszer és a 12 órás mûszak elvette kedvemet a híradásipartól. Hazatértem. 1962. szeptember 1-jétõl gépjármû-villamossági mûszerész szakma tanulásába kezdtem. 1964ben végeztem kitûnõ bizonyítván�nyal. Vizsgadarabomat egy világcég szabadalmaztatta néhány évvel késõbb. Vállalatoknál, majd a szolgáltatóiparban dolgoztam. 1973-tól önálló vállalkozásba kezdtem, szolgáltatóiparosként, s azóta ezzel foglalkozom. 1968-ban házasságot kötöttem, 1969-ben megszületett Edit lányom. A munka mellett közösségi tevékenységet is végeztem a Kiosz-ban, és szakmai, valamint társadalomtudományi tanulmányokat folytattam. 1970-ben fejeztem be a marxizmus esti egyetemet és a Kiosz kétéves kisiparosi vezetõképzõ tanfolyamát. 1986-ig tagja voltam az Országos Szolgáltató és Termelésfejlesztési Bizottságnak, részt vettem az új vállalkozói törvény kidolgozásában. 1984-ben az Ipar Kiváló Mestere címet adományozták számomra, 1985-ben pedig a Kiváló Kisiparos kitüntetés arany fokozatát kaptam. A Kiosz megyei autós-szakosztályának elnöke, valamint a megyei elnökség tagja, késõbb alelnöke voltam. 10 éven át tevékenykedtem az Ipartestületek Somogy Megyei Szövetségének elnökeként. Jelenleg a Somogy Megyei Munkaügyi Tanács munkaadói oldalának vagyok a tagja. Ezen tevékenységeimet társadalmi munkában, térítésmentesen végeztem, végzem. Számomra a pénz eszköz és nem cél. Célom a szakmai tisztesség, igényesség és szolidaritás. Életem során mindig hálával gondoltam és gondolok vissza Alma Materemre amely meghatározója volt személyiségfejlõdésemnek. TÁNCSICS MESTER

v

Rehling Rudolf 1944-ben születtem Kaposváron. Iskoláimat a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban végeztem. Érettségi után a Posta Helyközi Távbeszélõ Igazgatóságán híradástechnikai mûszerész szakmát szereztem. Már az itt töltött idõ alatt éreztem magamban valami alkotás utáni vágyat. A munkám mérésekbõl és különbözõ hibaelhárításokból állt, melynek nem volt kézzel fogható látszata. Anyai nagyapám ún. „ezermester” volt, akitõl már fiatalon sokat láttam és tanultam. Talán örököltem is bizonyos képességeket, hogy a ház körül ne kelljen minden apróságért iparosok után szaladgálni. Ebben az idõben Gábor öcsém a Somogy Megyei Nyomdánál dolgozott fiatal könyvkötõ segédként. Hogy a szakma fortélyait jobban elsajátíthassa, gyakran elment munkaidõ után akkori mesteréhez, Kádár Ferenchez, akinek egy kis mûhelye volt. Egy alkalommal elmentem megnézni, hogyan kötik a könyveket. Annyira megtetszett, amint lehetõség nyílt rá, sikerült leszerzõdnöm könyvkötõ tanulónak. Így én is gyakori vendég voltam


a kis mûhelyben, és egyre gyakrabban értek sikerélmények. A sikeres vizsga után mind jobban megszerettem ezt a szakmát. Mesterünk biztatására jelentkeztünk mestervizsgára, amelyet 1972-ben Budapesten öcsémmel együtt sikeresen elvégeztünk. A nagy nyomdákban már évtizedek óta gépeken, gépsorokon kötik a könyveket. Nekem még szerencsém volt, hogy ennek a szép szakmának a hagyományos kézi könyvkötését tanulhattam. Jelenleg egyéni vállalkozóként saját mûhelyemben kamatoztatom, amit közel 40 év szakmai gyakorlattal megszereztem. A könyvkötést nem érzem tehernek, szeretem és szívesen csinálom. Ezért is jólesõ érzés számomra, ha látom, hogy munkámmal örömet szereztem másoknak. Nõs vagyok, két fiam van, Rudolf 23, Balázs 21 éves.

299

Koszorú Gábor 1959-1963 között voltam a Táncsics növendéke, majd ott tettem – még a reál gimnáziumban – 1963ban érettségi vizsgát. Merõ Béla volt az igazgatóm, Kiss Sándor matematika, fizika tanár az osztályfõnököm, Török Lehel bácsi pedig osztályfõnökhelyettesem. 40 fõs osztályba jártam, ez évben tartjuk – sajnos, csak 37-en – a 40 éves érettségi találkozónkat. Ma is nagyon nagy tisztelettel és szeretettel tudok tanáraimra, az Alma Materra gondolni. A mi osztályunk még tiszta fiúgimnáziumba járt. 1977-ben kerültem a Kaposvári Tûzoltó-parancsnokság hivatásos állományába pénzügyi elõadónak. Ez a munka közel sem volt oly jó és szép, mint a mentõ tûzvédelem, így hamarosan átkerültem a mentõ tûzvédelem vonalára vonulós tûzoltónak. Nagyon sok tûz- és káresetben mint beosztott tûzoltó, majd szerparancsnok-helyettes vettem részt. A tanulás iránti vágy azonban bennem volt, így a parancsnokaim javaslatával elvégeztem a Rendõrtiszti Fõiskolát, így lettem már elég késõn tûzoltó tiszt. 1989-ben megüresedett a marcali

300

tûzoltó-parancsnokság parancsnoki posztja, és a parancsnokom, a város vezetése (tanácselnöke, majd a késõbbi polgármestere) jóvoltából a város tûzoltóparancsnoka lettem. 50-55 fõ között mozgott az az állomány, ami vezetésem alatt végezte a tûz- és kárfelszámolási feladatokat. Mind én, mind beosztottaim hathatósan kivettük részünket a város szellemi, kulturális életébõl. A város vezetése és a tûzoltóság is jelentõs nemzetközi kapcsolatot alakított ki egy német kisvárossal. A kapcsolat oly sikeres lett, hogy a város Európa-dip-

TÁNCSICS MESTER

v

lomát kapott, a tûzoltóság olyan jó testvéri kapcsolatot alakított ki, melynek gyümölcseként két gépjármûfecskendõt kaptunk tõlük. E kapcsolat értékeléseként a Németországi Tûzoltószövetség Nemzetközi Együttmûködési kitüntetését kaptam meg. Városom is értékelte tevékenységemet, Marcali Városért kitüntetést kaptam 2002-ben, nyugdíjba vonulásom alkalmával. Tizenhárom évig voltam a város tûzoltóparancsnoka. Mûködési területünkön évente 300-400 esetben segítettünk a bajbajutottakon, védtük, óvtuk az értékeket a város és a területen élõ állampolgárok megelégedésére. Sok segítséget adtunk az önkéntes és létesítményi tûzoltóságnak. Nyugdíjba vonulásom alkalmából a Magyar Köztársaság belügyminisztere életút elismeréseként aranygyûrû emléktárgyat adományozott. Véletlen lettem tûzoltó, de ez a véletlen meghozta az életem értelmét, rajongásig szerettem a munkámat. Csodálatos érzés volt, amikor bajbajutott embertársaimon tudtunk segíteni. Az életmentés egy fenomenális dolog, és ebben a 25 éves tûzoltói hivatásom alatt bõven volt részem. Ha újból születnék, ismét csak ezt a hivatást – szolgálatot – választanám. Az élet csodálatosságából adódóan már két unokám van, így a nyugdíjas életem során nekik próbálok élni teljes szeretetemmel.


Kovács Géza 1945-ben születtem Kaposváron, iskoláimat is itt végeztem el. 1964ben érettségiztem a Táncsics Mihály gimnázium 4. b osztályában, Kiss Zoltán volt az osztályfõnököm. Érdeklõdésem sok mindenre kiterjedt, mûszaki dolgokkal már gyermekkoromban foglalkoztam, hisz családunkban sok, kézmûiparral foglalkozó mesterember volt. Asztalosok, lakatosok, nagyapám Budapesten elismert épület- és mûlakatos volt, az édesapám pedig az elsõk között volt Kaposváron, aki rádió- és elektronikus szakmában dolgozott. A tõle tanult és ellesett tudomány hatására elsõ általános iskolás koromban megépítettem elsõ rádiókészülékemet, ami rögtön az elsõ bekapcsoláskor megszólalt. Ezt még követte számos más kísérlet is, ennek ellenére nem akartam apám szakmáját folytatni, mert ennél jobban érdekelt a festészet és a grafika. A Balázs János Képzõmûvészeti körben általános iskolai tanárom, Lóránt János és Gerõ Kázmér festõmûvész, akik a kezdõ lendületet adták meg ezen a pályán, hogy helytálljak. Hosszú éveken keresztül készültem képzõmûvészeti pályára, olyan mester segítségével, mint Ruisz György, aki tanárom is volt a gimnáziumban. Szívesen emlékszem gimnáziumi tanáraimra, akik a magyar, a német nyelv és a történelem tudományára oktattak, így Mátrai

TÁNCSICS MESTER

v

Tiborra, aki már nincs közöttünk és Nádasdi tanár úrra, aki földrajzot és történelmet tanított, Szili Ferenc tanár úrra, akivel nagyon szívesen találkozunk most is városunkban. Mivel abban az idõben nehéz volt bejutni az iparmûvészeti fõiskolára, maradt a családi hagyomány folytatása. Miután elvégeztem kitûnõ eredménnyel a szakiskolát, a Somogy Megyei Finommechanikai Vállalatnál dolgoztam, mûszerészként. Abban az idõben még egészen más volt a szakma. Emlékszem olyan esetekre, amelyek ma is hihetetlennek tûnnek. Eldugott településekrõl hoztak be javításra olyan rádiókészülékeket, amelyek még teleppel mûködtek, mivel még nem volt elektromos hálózat kialakítva. Tehát elmondhatom, hogy majd az egész szakma történetével találkoztam, és ez annak köszönhetõ, hogy egy percre sem maradtam hûtlen a szakmámhoz. Ez, mondanom sem kell, hogy az évek során állandó tanulással járt, és napja inkban is követni kell a fejlõdés útját, mindig akad új kihívás. A Sm. Finommechanikai Vállalat feloszlása után a Sm. Vasipari KTSZ-nél részlegvezetõ voltam. Felajánlották, hogy több részleg független vezetõje legyek, amiatt elhagytam a vállalatot, és 1984 óta mint kisiparos folytatom a szakmát, ami napjainkban egyre nehezebb. 1995-ben sikerült vennem egy kis mûhelyt a belvárosban, ahol a mai napig dolgozom a szakmában.


Mondanom sem kell, hogy a szakmaszeretet hajt engem és a többi kollégámat, mert egyre nehezebb ebbõl megélni. Még van egy nagy tervem; édesapámmal együtt egy jelentõs nagyságú, muzeális értékû rádiókészülékekbõl és korabeli irodalomból, alkatrészekbõl álló gyûjteményt sikerült összegyûjtenünk, amelynek restaurálása és bemutatása még rám vár. Szeretném ezt megvalósítani. Örülök, hogy Mihályfalvi igazgató úrnak eszébe jutottunk, hogy megismerhessen bennünket, kézmûves kisiparosokat, ily módon egy nagyobb közösség jöhet létre azokkal együtt, akik a Táncsics gimnáziumban végeztek, más szakmában is hozzájárultak, hogy városunk ennyivel gazdagabb legyen. Sajnos, a családi hagyomány nem folytatódik, mert házasságomból egy leánygyermek született, aki a tanári diploma megszerzése után mint angoltanár dolgozik városunkban. A finommechanikánál eltöltött idõ alatt sikerült megtanítani a szakmában mint gyakorlati oktató, egy pár jelenleg is dolgozó tanulót, akik, remélem, hogy folytatják az általam megkezdett utat, amit én már 39 éve járok. A vállalatoknál eltöltött idõ alatt sem lehetett tétlenül ülni, mert az a fejlõdés, ami a híradástechnikában elindult, állandó tanulással és továbbképzéssel volt csak követhetõ, amit az ez idõ alatt elvégzett, több megszerzett bizonyítvány is tanúsít. Most is ugyanúgy, az állandó fejlõdést követni kell, ami a szakirodalom beszerzésével, olvasással és önképzéssel jár. 301

Édesapám Rákosi Mátyás kérésére a mesterség önálló gyakorlását abbahagyta. A kenyérrel való meghitt személyes kapcsolata megszakadt. Gyári munkás lett. Emlékszem, mesélte, hogy bizonyos feltételek teljesítése után gyárigazgató lehetett volna. Ezt elutasította. 1957-ben a forradalom – akkor még ellen – után újra önálló lett. A Kaposhegy lábánál, a Zrínyi utcában bérelt egy öreg pékséget, amit már rég lebontottak. Oda már a Táncsics Mihály Gimnázium diákjaként jártam segíteni. Valójában ott született testi-lelki barátságom a kenyérrel, nem is sejtve, hogy egy életre szóló lesz. Apám 1970-ben azt mondta, elege van a bérelt pékségekbõl, és felépítette itt, Kaposváron, a Kossuth Lajos utcában az önálló Pojtner-pékséget. Egy kicsiny, egykemencés mûhely volt, ahol még kézzel dagasztottunk. Ez bõvült és szépült az évek során, mire a mai arcát fölvette. A gimnázium, a kamaszkorú nagy álmok és remények után (1965) néhány éves útkeresés következett. 1971-ben apám mellé álltam. 1982-ben Budapesten mestervizsgát tettem. Tagja vagyok a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesületnek és a Magyar Pékek Ipartestületének. Fiam, Attila is pékmester. Régóta tudom, hogy a kenyér nem csupán a fizikai testünk tápláléka. Munkánkkal a megélhetésen túl mindig is örömet szerettünk volna szerezni és szeretnénk a jövõben is a hozzánk fordulóknak. Mai, önzéstõl átitatott, a teremtõ munkát nem sokra becsülõ világunkban kevés jelét látom annak, hogy az ember harmóniára törekedne. „Gyönyörûséges az embernek az álnokság kenyere, de annakutána betelik a szája kavicsokkal.” (Péld. 20:17) Rendhagyónak tûnõ életrajzomat Platon Katajev orosz parasztember imájával zárom: (Tolsztoj: Háború és Béke) „Kavics vagyok, kalács legyek, add meg, Uram, Amen.” Remélem és hiszem, ez a vágy ha búvópatakként is, a most születõ század emberében tovább él.

Pojtner János 1947. április 5-én Nagyszombaton Krisztus feltámadását ünnepelte a hívõ ember, amikor világra jöttem. Édesapámnak egyszerre volt öröm és gond, hiszen édesanyámat, legfõbb támaszát kellett nélkülöznie. Azon a napon már két éve volt pékmester Kaposvár városában. A ház két kiváló emberrõl, Kisfaludyról és Bemrõl elnevezett utcák sarkán ma is áll. Igaz, a kemencéket már rég kibontották, és akik benne laknak, talán nem is tudják, hogy elõször ott álltak sorba Pojtnerkenyérért. Az ötvenes évek elején államosították. A kemény munkával szerzett berendezéseket pár forintért elvitték. Kivéve néhányat, amit sikerült nagyanyám pincéjében elrejteni. Ezek mai modern gépekkel is fölszerelt mûhelyünk szívemnek legkedvesebb darabjai.

302

TÁNCSICS MESTER

v


Gosztonyi Zoltán Üdvözlöm, Gosztonyi Mester! – nyájas mosollyal az arcán biccent felém. Szürke, hasán kissé feszülõ, középen egygombos zakójában, széles vállaival tornyosul elém. Õ Krasznai Lajos Tanár Úr, alias Csöpi Bácsi, alias Oszi (osztályfõnök). Ismeretségünk a régi idõk homályába vész, habár most, hogy visszagondolok, elevenek ezek a képek. A hatvanas évek utolsó évét írtuk a Táncsics IV. e-ben. Tombolt a Beatles-láz. Naponta kellett jelentkeznie valakinek frissen fodrászolt fejjel. Hatunk ellenõrzõjében díszlett a beírás: „páros lábbal mentek le a lépcsõn”. Emlékezetes az a magyardolgozat, melyre Bálint Laci barátommal egyetemben nul-

TÁNCSICS MESTER

v

lás érdemjegyet kaptunk kétszer aláhúzva. Szerintem ezt azóta sem überelte senki. Szegény pedagógus


szüleink. Bank Gyurinak – Hankai Jancsinak némelyik nemszeretem órán volt halaszthatatlan neonszerelési munkájuk. Mienk volt a színpados osztály elõnyeivel, hátrányaival e-gyütt. Szomszédságban a földrajz-történelem szertárral és Bod Lajos tanár úrral. És volt egy pianínónk, amely minden szünetben valamelyik tehetség által volt nem kis terhelésnek kitéve. A színpad sarkában egy jobb idõket látott harmónium. A közösségi szellemet példázza: egyik órán az egész osztály pisszenés nélkül felült a függöny mögé, de akkor már pukkadozott mindenki, amikor a tanár második megérkezésekor, helyünkön ülve, láttuk zavarodottságát, élveztük értetlenségét (komiszak voltunk). Ezt azóta is emlegetjük minden érettségi-találkozónkon, amit eddig minden alkalommal

303

megtartottunk. Emlékezetesek voltak a Helikon-ünnepségek az Oszi szervezésében. (Ez amolyan seregszemle volt a középiskolás korcsoportunkban.) Szerénységet erõltetve magunkra, fogadta ki-ki a maga területén elért eredményekért a gratulációkat. Néhányan a néptánccsoport tagjai voltunk. Engem Csöpi Bácsi patronált a csapatba. Minden ünnepélyen felléptünk, nem kis büszkeséggel. Nem gondoltam akkor, hogy életem meghatározó kapcsolata kezdõdött el a népmûvészettel. Folytatás a Somogy táncegyüttesben. Érettségi. Szakmatanulás, honvédség, és megint tanulás. Család, gyerekek. A fiam az új évezred elsõ érettségizõ évfolyamán végzett, persze a Táncsicsban. Számítógép programozóként tizenöt évet dolgoztam. A szakma pionírjai voltunk, érezhetõ volt a szédületes fejlõdés. 1990-ben az új szelek fújdogálása hatására vállalkozásba kezdtem. 1987-ben az addig amatõr szinten mûvelt fafaragásomat a szakma Népi iparmûvész címmel ismerte el. Közben, mivel mindent tanulni kell, újra Csöpi Bácsi kezei alá kerültem a Táncsicsba. Itt sze-

reztem faipari szakmai ismereteket és szakközépiskolai érettségit. A szakma elsajátítása, kiállítások,

pályázatok, szakmai zsûriztetés sok erõfeszítésembe került, amit azonban szívesen csináltam. A táncot idõvel felváltotta az ének, Vikár vegyeskar Zákányi tanár úr vezetésével. A Népmûvészet Mestere elismerõ címet az évezred utolsó évében kaptam. Munkáimat a somogyi pásztorfaragás hagyományait felhasználva készítem. Követem formavilágát, szimbolika-rendszerét és archaikus technikáját. Az elõdöknek köszönhetõen olyan színes világba sikerült kerülnöm, amely napról napra kitölti életemet. Büszkeséggel mutatom meg munkáimat, és remélem, sikerül másoknak is örömet szereznem. Én ezekkel a tárgyaimmal, tudásommal készülök Európába. Visszatekintve harminchárom évet, a Táncsics volt a magvetés idõszaka. Jó szívvel gondolok a vetõkre (õk voltak mestereink) és kollégáimra. Lassan fogyatkozva, de rendszeresen találkozunk és emlékezünk. Lehet, hogy világra szóló cselekedetet nem csinált egyikünk sem, de talán mindegyikünk megállta a helyét az életben. Viszontlátásra, Krasznai mester!

Kiállítások – elismerések 1987. augusztus 20. Népmûvészet Ifjú Mestere cím odaítélése. 1989. országos népmûvészeti kiállítás, Nyíregyháza – aranyérem 1989. Népi iparmûvész cím odaítélése 1992. Országos népmûvészeti kiállítás, Budapest – aranyérem 1992. Id. Kapoli Antal országos fafaragó pályázat – Id. Kapoli Antal-emlékdíj 1996. Országos népmûvészeti kiállítás, Budapest – aranyérem 1998. Id. Kapoli Antal országos fafaragó pályázat – Id. Kapoli Antal-emlékdíj, Id. Kapoli Antal Múzeum különdíja 1999. Megújhodott népmûvészet – kiállítás Dunaföldvár, Faragó Galéria 1999. augusztus 20.: Népmûvészet Mestere 2001. Mesterremek pályázat, Nyíregyháza – Mesterremek-díj 2001. szeptember: Magyaroszág bemutatkozik (kiállítás) – Párizs 2002. Somogyi mesterek népmûvészeti kiállítása – Kaposvári Tavaszi Fesztivál 2002. szeptember: Magyarország bemutatkozik Olaszországnak (kiállítás) – Róma 2003. Gábor Andor Városi Mûvelõdési Központ Nagyatád – kiállítás – tavaszi fesztivál 304

TÁNCSICS MESTER

v


Szabó Károly Attila 1954. április 27-én születtem Eddén, egy Kaposvárhoz közeli kis faluban. Az alsó tagozat 4 osztályát ott végeztem el, a felsõ tagozatot pedig Somogyjádon. Mindkét iskolában maradandó élményeket szereztem, melyek végig kísérnek életem során. Nagyszerû tanárok, sõt pedagógusok fáradoztak azon, hogy az 50-es, 60-as évek Magyarországának falusi gyermekei megfelelõ szintû oktatásban részesüljenek. Somogyjádon Czóbel Gábor tanár úr szerettette meg velem a kémiát, aminek az lett a következménye, hogy 1968-ban a Táncsics Mihály Gimnáziumba felvételiztem, s kerültem be a fizika-kémia szakos osztályba. Szokatlan volt az új környezet. Az elsõ napok benyomása az volt számomra, hogy ez már egy „véresen” komoly intézmény. Hamar szembesültem a város és vidék közötti különbséggel, hogy addigi tanáraim áldozatos tevékenysége ellenére rengeteg a pótolnivalóm. Ez a felismerés kissé kedvemet szegte. Szerencsére a sok új történés között volt a kosárlabdázás megismerése is, amit szerény sikerrel, de annál nagyobb kedvvel csináltam. Iskolatársaim bizonyára emlékeznek azokra az idõkre amikor nagy rivalizálás zajlott a Táncsics és a Munkácsy között. Azok a kosárlabda mérkõzések számomra is emlékezetesek! Nem tudom, Kertész tanár úr hogy csinálta, de akár mi nyertünk, akár a munkácsysok, mindig mi jutottunk tovább! Egyszer egy ilyen „élet-halál” kosármeccs után – ahol védõ létemre sikerült szerezni egy kosarat nekem is – azt monda Krasznai tanár úr irodalom órán: „Ez a fiatalember tegnap az ellenfélnek dobott egy kosarat. Irodalomból 5-ös!” Igen! Akkoriban ilyen jelentõsége volt egy kosárnak mind az iskola, mind a tanárok életében! Csendesen teltek a gimnáziumi évek, csak „apróbb” események borzolták fel néha a kedélyeket. Mint 1970 júniusában, amikor is az év végén nagy boldogságunkban elégettük az orosz tankönyveinket. TÁNCSICS MESTER

v

Történt, hogy Dr. Csorba Lajosné, aki az orosz nyelv szépségeirõl próbált meggyõzni bennünket többkevesebb sikerrel, kivívta az osztály „szimpátiáját”, ezért aztán év végén – mint a rabok, kik megszabadultak láncaiktól – határtalan örömmel szabadultunk meg az orosz tankönyvektõl. Pechemre, én álltam a legközelebb a cserépkályhához – melybe folyamatosan érkeztek az újabb és újabb „szállítmányok” – így aztán nekem jutott az a megtisztelõ feladat, hogy meggyújthattam – júniusban – a tüzet. Németh Tiborné volt az osztály-fõnökünk, aki matekot is tanított. Szokása volt a cserépkályhának támaszkodva mondani a tananyagot. Tágra nyílt szemmel, döbbenten kérdezte az osztálytól, mi történt? Mi elmondtuk. Az öt fõkolompos egy-egy igazgatóival megúszta. 1970-ben! Az évek során egyértelmûvé vált számomra, hogy továbbtanulási esélyeim nincsenek, no meg kedvem sem volt hozzá. Így aztán szakma után kellett néznem. Szimpatikusnak tûnt a szerszámkészítés. Felvételi, majd két év ipari iskola után szerszámkészítõ szakmunkás lettem, s az Egyesült Izzóban dolgoztam. 1977-ben megházasodtam. Feleségem – Kimmel Ágnes – egy családi képkeretezõ üzletet vezetett, ahol én is segítettem. Annyira megtetszett az üveges-képkeretezõ szakma, hogy én is levizsgáztam belõle. 1981 óta önálló kisiparosként tevékenykedtem elõször nagyberki telephellyel, majd feleségemmel együtt Kaposváron, az akkori Tanácsház utcai üzletben. „Maszek” éveim alatt több kép- és tükörkeretemet minõsített


az iparmûvészeti lektorátus „kézmûves termékké”. 1978-ban megszületett az elsõ fiam Károly, (aki szintén a Táncsicsban érettségizett), majd õt követte 1981-ben Péter, 1984-ben Tamás. A két idõsebb fiam is megtanulta ezt a szakmát, így van esély arra, hogy az 1941-ben alapított Kimmel képkeretezés fennmaradjon. 1992-ben feleségemmel megnyitottuk Somogyban az elsõ magán galériát Szín-Folt néven. Rövid idõn belül népszerû találkozóhelye lett a somogyi mûvészeknek ez a Kontrássy utcai kis üzlet. 1996-ban átköltöztünk a Fõ u. 12. sz. alá, ahol nagyobb helyen, több lehetõségünk volt So-mogyország kulturális életét bemutatni. 1997-ben beiratkoztam a PTE FEEFI mûvelõdésszervezõ szakára. 1998-ban a Somogy Megyei Önkormányzathoz hívtak rendezvényszervezõnek, ahol a mai napig tevékenykedem. Közben 2002-ben elvégeztem a mûvelõdés és felnõttképzési menedzser, valamint a rendezvényszervezõi egyetemi szakot is. Így minden feltétel adott, hogy az elnöki kabinetben továbbra is programreferensként tevékenykedjek. 305

Decsi János 1981-ben kezdtem a szakmát tanulni Budapesten. Két évvel késõbb szakmunkásvizsgát tettem, majd a Kaposvári Vasipari Ktsz-ben álltam munkába. E cég több szervizt is mûködtetett a városban, jómagam a Fõ utcában, Bayer Kálmán vezetése alatt lestem el a javítás alapjait. Meg kell említenem az õ nevét, hiszen önzetlen segítsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mesterséget valóban elsajátíthassam – sokszor kínlódva, késõ estig dolgozva vagy még azon túl is, de szinte mindig sikerélménnyel gazdagodva. Barátságunk azóta is tart, kölcsönösen segítjük egymást. A katonaidõ letöltése után ugyanezen vállalat Ramovill-szervizéhez kerültem, ahol egy szintén nagy szakmai tudású kollégától, Berdál Józseftõl tanulhattam. Szerencsém volt ezekkel az emberekkel, mindenkinek ilyen fõnököt kívánok. Köszönet nekik. 10 éve egyéni vállalkozó lettem, majd 1998 óta a Honvéd utcában üzemeltetek egy video-szervizt. Nagyképûség nélkül mondhatom, ügyfeleim döntõ többségének megelégedésére. Ebben a számomra megtisztelõ meghívóban, amit köszönettel elfogadok, a gimnázium igazgatója egy, az iskoláról szóló néhány soros vallomást kér tõlem. Nehéz ezt pár mondattal megtenni. Ha visszagondolok az ott eltöltött 4 évre,

nemcsak a falak jutnak az eszembe, hanem az a légkör, amit néhány tanár teremtett meg. Eszembe jutnak az osztálytársaim, akikkel a ballagás után Mihályfalvi László tanár úrral (osztályfõnökünkkel) együtt, hosszú percekig hol halkan, hol hangosan fiúk-lányok mindannyian „csak” sírtunk. És itt szeretnék elnézést kérni Tanár Úrtól, hogy nem szólítom mostani címén – amihez persze gratulálok –, de õ nekem, nekünk Tanár Úr marad mindig. Emlékeimben elválaszthatatlanul összeforrt az iskolával, azon kevesek közé tartozott, aki nem csak középiskolás fokon tudott tanítani. Felelések, szorongások, kinek jutnak már eszébe? Mondják, az idõ megszépít mindent. Nekem szerencsém volt, nincs mit szépíteni ezen a 4 éven. Minden osztálytársamra szeretettel gondolok, egyikük barátom lett; az az igazi testi-lelki jó barát.

Van két szép lányom, ehhez is köze van az iskolának, hiszen feleségem is itt tanult. Kaptam itt tudást – na persze annyit, amennyit hagytam, hogy adjanak –, néha fegyelmet – visszagondolva nagy szükség volt rá –, némelyektõl emberséget, magyarságot. Adhat még valamit egy gimnázium? Vannak olyanok, ritkán, de hallom õket, akik nincsenek túl jó vélemén�nyel errõl az iskoláról. Nekik nem mondhatok mást, tetszettek volna 1963-ban születni, 1977-ben az I. E. osztályba kerülni, és onnan nem kibukni. Ennyi az egész. És máris ott lehettek volna velünk a ballagás után a 12-es teremben, és valami hasonló, egész életre szóló szép emlék töltené el szívüket.

1981. Magyar óra a Szabadság parkban, középen Decsi János

306

TÁNCSICS MESTER

v


Klencsár Gábor A DZSEDI VISZZATÉR („Mesterek pedig vannak, még ha néha nem is velük van az erõ.”) De lehet-e bárki is MESTER tanítvány nélkül? A legegyszerûbb megoldásnak az tûnik, ha az ember önmagát fogadja maga mesteréül s viszont. Így pedig könnyen belátható, hogy a mester és a tanítvány („padavan”) mindannyiunkban ott szunnyadó lehetõség. Végül is egyszerû az egész. Mondhatnánk: Gyere te is MESTERNEK barátom! De mikor és hogyan jön el az a pillanat, amikor az ember beáll magához tanítványnak? Nosza, be az idõgépbe és vissza a talán igaz sem volt XX. századba! Oda ahol a párhuzamosok valahol a térben még több helyen is metszették egymást, és ha valami „IGEN” volt, az még nem jelentett száz százalékig „NEMET”. A nyolcvanas évek eleje. Óvatosan szálljunk ki! A proletárok még tartják a barikádokat, de a hullafoltok látványos terjedését nem könnyû „nem észzrevenni”. És mit tehetne mást egy tizenöt éves srác egy hullaházban: Kö-

TÁNCSICS MESTER

v

rülnéz, hátha elkap még néhány utolsó leheletet. Becsületemre legyen mondva, én a keresést soha fel nem adtam, s az iskolás évek alatt nem is maradt egyéb praktikus tanulnivalókra sem idõm, sem kedvem.


Gyûjtögettem, rakosgattam, építettem, aztán mikor már összekapartam annyit, ami az induláshoz éppen elegendõ, tanítványul fogadtam magam. ÍGY LETTEM MESTER. Tanítvánnyá válásom utáni korszakokat tovább boncolgatva azért akad néhány más történet is. Például az erõs dohányos fizikatanárok által sûrûn látogatott fizikaszertár ajtaján idõnként feltûnõ – „Itt nemdohányzók dolgoznak, kérjük, ön se gyújtson rá!” – feliratú transzparens már-már ZORRÓ jellé nemesülésérõl is ismerek pár elfelejtett legendát. És azóta is… számtalan történet, és minden történethez egyegy újabb álarc: voltam sportoló, szamizdatfutár, mozi és rákendroll sztár, világjáró, fotós és kiskereskedõ és legújabban pedig a gyermekneveléssel is próbálkozom. Az ösvényt végig kell járni, így lesz Zorró kardjából lézer kard és így lesz a tanítványból MESTER. A dzsedi visszatért. 307

Balogh Ildikó 1975. november 12-én születtem Kaposváron. Általános iskolai tanulmányaimat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kezdtem, ahol ének-zene tagozatos osztályba jártam. A zene mellett a szertorna volt fontos számomra, amellyel városi versenyeken az iskola csapatában sikeresen szerepeltem. Az életemnek erre az idõsza-kára nagyon szívesen emlékszem vissza, hiszen kitartásra, önfegyelemre, az összpontosítás fontosságára és a másokkal való hatékony és eredményes együttmûködésre tanított meg. Az általános iskola után a Táncsics Mihály Gimnáziumba nyertem felvételt német fakultációs osztályba. Kitartó szorgalmam eredményeként tanulmányi ösztöndíjat nyertem, és ebbõl az ösztöndíjból vásároltam életem elsõ kerékpárját. Gyermekkorom óta szerettem saját készítésû ajándékokkal meglepni családtagjaimat és szeretteimet. A manuális technikák sokfélesége és a kézzel készített tárgyak egyedisége már gyermekként is elbûvölt, ezért gimnázium után olyan szakmát választottam, ahol nagy precizitást igénylõ munkát végezhetek. Fogtechnikus lettem, és ebben a

308

szakmában leltem meg az alkotás örömét. Létezik életemben egy másik nagy szerelem, a tojásfestés. A tojásdíszítés kitölti mindennapjaimat. A húsvéti tojás ma már ajándéktárgy, de nekem hivatást jelent fenntartani ennek a népszokásnak a hagyományát. A tojás õsi egyetemes jelkép, az életet és a termékenységet szimbolizálja. Napjainkban csak egy maroknyi ember foglalkozik e szép népszokás életben tartásával. A többféle tojásdíszítési technika közül én a fehér és a barna tojásokat megviaszolom

TÁNCSICS MESTER

v

somogyi és zalai motívumokkal, majd ezt követõen általában pirosra festem. Csak rám jellemzõ a sötétbarna méhviasszal pingált egyedi, saját mintákkal díszített, fehér hímes tojás. Három éve léptem az általam pingált tojásokkal a nagyközönség elé, tavaszi, húsvéti és iparmûvészeti vásárokon gyakran megfordulok velük. A Népi Iparmûvészeti Tanácsnál zsûriztettem hímeseimet, és 2002-ben tojásfestõ népi iparmûvész címet kaptam. Terveim között a tojásfestés tanítása és tudásom átadása szerepel.


Kószó András 1978. március 08-án születtem Kaposváron. Jutában lakom. Édesapám, Kószó András vállalkozó, édesanyám könyvtáros a Megyei és Városi Könyvtárban. A jutai, majd a hetesi általános iskolában végeztem 1992-ben.Mindig is a Táncsics Mihály Gimnáziumba szerettem volna tovább tanulni, hisz anyukám is itt végzett Már nyolcadikos koromban jártam a Táncsics Mihály Gimnázium német spec. elõkészítõjére. 1996-ban érettségiztem. Nagyon jól éreztem magam a gimnáziumban, és mindig szívesen gondolok az itt töltött négy évre. Érettségi után egy évig német külkereskedelmi levelezést tanultam, de közben bekapcsolódtam a családi vállalkozásba. Már egészen pici korom óta érdekelt a rajzolás. Édesapám mellett sok mindent sikerült

TÁNCSICS MESTER

v

megtanulnom. Zászlókészítéssel és egyéb textilnyomással foglalkozunk A grafikai munkától – a teljesen kész zászlókig mindent csinálunk. A munkámat egyre több helyen igénylik. Nagyon jó érzés, hogy szinte az egész országban, sõt még külföldön is találkozhatunk termékeinkkel.


Sokszor kihívás számomra, hogy egy igen bonyolult címeres zászlót elkészítsek, amit sem itthon, sem külföldön nem vállalnak. Mi természetesen megcsináljuk, mert lehetetlen nincs számunkra, és ez nagyon jó dolog, hiszen végül is azt csinálhatom, amit szeretek.

309

A mesterek egykori mesterei

Nádasdy József

Pap Antal

Mátray Tibor

Ruisz György

Az asztal körül balról-jobbra: Varga Sándor, Maráczi József, B. Major Piroska, Merõ Béla , Török Lehel, Nádasdy József, Ruisz György, Kurucz Ferencné Obornik Etelka, Mátray Tibor

B. Major Piroska, Merõ Béla (ülnek), Pap Antal, Nádasdy József (állnak)

310

TÁNCSICS MESTER

v



TÁNCSICS GENERÁCIÓK AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

2004 Akiknek a családjából több nemzedék is a Magyar Királyi Főgimnázium, majd a Somssich Pál s végül a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója volt

FELTETTÜK A KORONÁT... Az 1993-ban elindított Az Alma Mater köszöntése címû kiadvány tizenkettedik kötetével feltettük a koronát – az országos viszonylatban is – egyedülálló, hagyományt teremtõ munkánkra. A tizenkettedik találkozó és e füzet – ezúttal utoljára – azokat a generációkat, nemzedékeket szólította, szólítja meg, akik több évtizeden keresztül kapcsolódtak gimnáziumunkhoz, akik kiválóbbnál kiválóbb tanítványokat adtak az alma maternek; és akik a tápláló anyától kaptak olyan útravalót, hogy – ragaszkodásukat kifejezendõ – most megjelentek közöttünk. Nagy öröm és hála tölti el a szívemet, hogy a Jóisten hitet és erõt adott ahhoz, hogy – immár tizenkét év munkája nyomán – együtt köszönthetjük velük az iskolát; és ez a gimnázium, ami oly kedves és drága a számunkra, együtt köszöntheti õket, a generációkat! S akik közülük nem lehetnek itt? Azok is itt vannak, mert az ember utódaiban tovább él, mert az ember megteremtette a maga számára a halhatatlanságot azzal, hogy folytatódik gyermekeiben, unokáiban; ott van a mindennapjaikban, a mozdulataikban, a hangjukban, a mosolyukban, a könnyeikben, az örömeikben, a bánataikban, a tetteikben, egész életükben… Vivát kaposvári Állami Fõgimnázium! Vivát Somssich Gimnázium! Éljen a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium mindaddig, amíg teljesíti Kaposvár és Somogy megye, egész nemzetünk felvirágoztatásáért kifejtett nemes és áldozatkész hivatását! Éljen a világ végezetéig! Úgy legyen! Kaposvár, 2004. február 22.

Mihályfalvi László igazgató

312

TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v


Elõszó Mindenekelõtt elismerésemet és nagyrabecsülésemet fejezem ki – õszinte tisztelettel – Mihályfalvi László igazgató úrnak, aki 1993-ban elindította azt az országban egyedülálló kezdeményezést, amelynek zárófejezetéhez érkeztünk. Az elmúlt tizenegy esztendõ során ugyanis évente összejöttek gimnáziumunk – azonos végzettséggel rendelkezõ, ugyanazt a hivatást és foglalkozást ûzõ, majd különbözõ szakmákat képviselõ – egykori diákjai, hogy visszaemlékezzenek iskolai éveikre, és beszámoljanak sorsuk késõbbi alakulásáról. Minden alkalommal megjelent Az „Alma Mater” köszöntése címû kiadvány, neves személyekrõl, érdekes sorsokról szóló értékes életrajzokkal. Ez az idei, befejezõ számnak tekinthetõ tizenkettedik azonban kicsit eltér az eddigiektõl, mivel az olvasó jelen esetben sokszínû, összefoglalónak is nevezhetõ gyûjteményt tart a kezében. Néhány név már ismerõsként cseng a fülünkben, hiszen a korábbiakban már szerephez jutottak. Ez abból adódik, hogy e könyv több generációt átfogó – családok által írott – olvasmányokat mint egy csokrot nyújt át a kedves érdeklõdõknek. A közel kétszáz évet felölelõ történetek sora valóságos keresztmetszetet ad iskolánk, Kaposvár, Somogy megye, sõt hazánk szép, hol változatos, hol viszontagságos múltjáról. Miért számít ez a kiadvány nagyszerû, hiányt pótló munkának? Azért, mert ahogy a nemzetnek, az országnak, úgy az iskolának és a családoknak is tisztában kell lenniük a múltjukkal. Csak akkor van tisztességes jelenünk és – reményeim szerint – tehetségünknek megfelelõ, szebb jövõnk, ha ápoljuk nemes hagyományainkat. Ez akkor lehetséges, ha megismerjük történelmünket, elfogadjuk, azonosulni tudunk vele, netán még büszkék is vagyunk rá, és igaz hittel képviseljük is. Ha ezt magunkévá tudjuk tenni, akkor leszünk nyílt, egyenes, jószándékú felnõttek, és akkor tudjuk kisugározni, tükrözni mindazt a jót, amit az Alma Mater ültetett el bennünk. Ha mi vidám, csillogó szemû, lelkes diákok vagyunk, akkor az idegen csettint egyet – lám, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumnak milyen iskolájukhoz ragaszkodó növendékei vannak, akik országhatárokon túlra is viszik az iskola és tanáraik hírnevét. Mindezt azért írhatom, mert én, egy 13 éves, jelenlegi táncsicsos kisgimnazista vagyok, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az iskola igazgatójának felkérésére megfogalmazhassam bevezetõ gondolataimat. Végezetül, de nem utolsósorban, köszönöm szépen, hogy ilyen rendhagyó, de egyben igen megtisztelõ feladattal bízott meg, amely által részese lehetek ennek a szívet, lelket melengetõ, nemes cél érdekében kifejtett tevékenységnek. Kaposvár, 2004. február 15. Matolcsy András Manó 8. e osztályos tanuló


v


313

A Bodosiak

Id. Dr. Bodosi Mihály ny. sebész főorvos Ifj. Dr. Bodosi Mihály Az orvostudományok doktora A SZOTE tanszékvezető egyetemi tanára, az Idegsebészeti Klinika igazgatója. Érettségi 1958-ban. Kitűnő tanuló. „Jó tanuló – jó sportoló” serleg nyertese 1958.

Bodosi Tamás okl. gépészmérnök, gazdasági mérnök, vezérigazgató Érettségi 1960-ban – Kitűnő tanuló érdemérem – „Jó tanuló – jó sportoló” serleg nyertese 1960

Bodosi Balázs okl. gyógyszerész, egyetemi tanársegéd Érettségi 1987-ben. Diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karán szerezte 1993-ban. Az egyetem Élettani Intézetében gyógyszerész kutató és oktató. Szakterülete az alváskutatás, mely témákban nemzetközi konferenciák rendszeres résztvevője, előadója. Elvált, kislánya 3 éves. 314

Bodosi Eszter ( Boda Imréné) biológia-kémia szakos tanár Érettségi 1989-ben. Diplomáját az ELTE TTK-n szerezte, Budapeten 1995-ben, majd a Szent László Gimnáziumban tanított gyermekei születéséig. Férje elektromérnök (szintén volt táncsicsos diák). Leányuk, Fanny 4 éves, Máté fiuk 1 éves.


v


Id. Dr. Bodosi Mihály ny. sebész főorvos A „Ki kicsoda Kaposváron” című kiadvány ezt írja róla: BODOSI Mihály, dr. ny. kórházi főigazgató‑helyettes, osztályvezető főorvos. Barót, 1909. dec. 13. Nős, 1939, Végh Erzsébet főiskolai tanár. Gy.: Mihály (1940) orvos, egyetemi tanár, Tamás (1942) mérnök, közgazdász, Anikó (1946) fizioterapeuta. T.: gimnáziumi érettségi után (1928), orvosi oklevelet a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzi (1936). Sportorvosi (1937), műtő-sebész (1939), orthopaed szakorvos (1956), baleseti sebész (1960), orvos‑szakertői (1962) szakképesítések. Egyetemi docens (1975). M.: Pécsi Orvostudományi Egyetem sebészeti klinika (1937-46), Komlói Banya Társpénztár I. Bányaorvosi körzet (1947-51), Somogy Megyei Kórház Sebészeti osztály (195154) adjunktusa, Orthopaed‑baleseti osztály (1955-79) osztályvezető főorvosa, kórházi főigazgató-helyettes (1960-79). 1979-től nyugdíjas. Ké.: Traumatologiai Szakmai Kollegium (1966-78), POTE Sebészeti Szigorlati Bizottság (1972-78), Eü. Min. Balneologiai Szakbizottság tagja (1974-78). A Somogy Megyei Atlétikai Szövetség elnöke (1962-78), 1968-tól a TIT Megyei Egészségügyi Szekciójának, a Termálvizek Hasznosításának Megyei Tanacsadó testületének tagja (197278). Fm.: 37 szakmai közlemény hazai szaklapokban, 9 szakorvosi közlemény német, angol szakfolyóiratokban, 11 előadás nemzetközi kongresszusokon, 19 orvos-egészségügyi történelmi közlemény szaklapokban. K.: Érdemes Orvos (1962), Kivaló Orvos (1967), Munka Érdemrend arany fokozata (1971, 1978). POTE gyémánt diploma (1996), Magyar Sebészetért plakett (1998). Kaposvár város díszpolgára (1994), Magyar Atlétikáért plakett (1998). H.: a Pécsi EAC versenyző atlétája (1929-37), 1932-től a magyar atlétikai válogatott tagja, országos csúcstartó (1934-55). 1934-ben európai csúcstartó, 200,5 cm-rel az első kétméteres magasugró Európában. 1933-ban Firenzében főiskolai világbajnokságot, Angliában bajnokságot nyer. 1934-ben újból angol és holland bajnok, Európaválogatott. 19-szeres magyar válogatott az atlétikai versenyeken. 1936-ban részt vesz a berlini olimpiai játékokon, 1935-ben a főiskolai világbajnokságon magasugrásban harmadik. Az Egyetemi Tanács 1934-ben a főiskolai sportban elért eredményeiért Nagy Lajos-emlék gyűrűvel tüntette ki.


v

Ifj. Dr. Bodosi Mihály Az orvostudományok doktora A SZOTE tanszékvezető egyetemi tanára A „Who is who Magyarországon”: Bodosi Mihály, Dr. FOG: tanszekvez., egy. tanár C: SZTE Alt. Orvostud. Kar., Idegsebészeti Klinika SzH: Pécs, 1940. aug. 21. SZ: Dr. Bodosi Mihály, Végh Erzsébet HF: Dr. Bodosi Mihály (válogatott hármasugró volt, 21 évig tartotta a magyar magasugró rekordot) IV: 1958 Táncsics Mihály Gimn., Kaposvár, érettségi, 1964 ált. orvosi dipl., Budapest, OTE ÁOK, 1968 ideggyógyászati szakorvos, 1972 idegsebész szakorvos, 1979 neuropatológus szakorvos SzE: 1964-69 POTE Ideg-Elmeklinika, klinikai orvos, 1969-74 POTE Ideg-Elmeklinika, egy. tanársegéd, 1974-84 POTE Idegsebészeti Klinika, egy adjunktus, 1983-84 POTE Idegsebészeti Klinika, egy. docens, 1984- SzOTE Idegsebészeti klinika, tanszékvez. egy. tanár, 19972000 SzOTE ÁOK dékánh., 2000- SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Közp. PU: Összimpakt érték: 60, 705, Összcitáció száma: 399, Folyóirat közlemények száma: 169, Könyvfejezet, monográfia száma: 7, Előadáskivo-natok száma: 78 KI: Markusovszky-díj (1973), Sántha Kálmám Emlékérem (1985), Kíváló orvos (1989), Magy. Közt. Érdemérem Tisztikeresztje (1994), MOTESZ-díj (1998), Szegedért Emlékérem (1999), Batthány-Strattmann-díj (2000), Szegedért alapítvány fődíja (2002) TA: Magy. Idegsebészeti Társ. (1994-ig eln., jelenleg vez. tag), Magy. Ideg- és Elmeorvosok Társ., vez. tag, Magyar Stroke Társ., alapító tag, Magyarok Világszövetsége, MTA Neurológiai Tud.-k Szakbiz., MTA Doktori Tanács, különféle nközi szervezetek tagja HO: tenisz


Bodosi Tamás okl. gépészmérnök, gazdasági mérnök, vezérigazgató „Ki kicsoda a magyar gazdasági életben” című kiadvány ezt írja róla: Bodosi Tamás István okleveles gépészmérnök, gazdasági mérnök. Pécsett született 1942. augusztus 15-én. A kaposvári Táncsics Gimnáziumban miniszteri kitüntetéssel érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem után kutató mérnök a Pamut-fonóipari Vállalat kaposvári gyárában. MEO vezető, üzemvezető, fonodavezető, majd 1976-tól főmérnök. Igazgató-főmérnök 1991-től 6 éven át, majd 1997-től vezérigazgatói beosztásban irányítja a Kaposfil Kft-t, az ország legnagyobb fonodáját. Foglalkozott fonástechnológiával, gépi rekonstrukcióval, szállítástechnikával, pamuterősítéssel, gyártelepítéssel. Tapasztalatait szakfolyóiratokban tette közzé, nemzetközi konferenciák előadója itthon és külföldön. Külföldi és hazai cégek szakértői megbízásai mellett gépcsoportok áttelepítésének tervezését és irányítását végezte Németországban, Olaszországban, Japánban, Svájcban és idehaza. Pamutminősítő és helyszíni átvevő Iránban, Törökországban, Szlovéniában, Németországban, USA-ban, Albániában, Tadzsikisz-tánban. A TMTE megyei elnöke volt 10 éven át, az országos elnökség tagja. A TIT megyei műszaki szakosztály elnöke, dolgozott az Országos Műszaki Választmány és a Megyei Elnökség tagjaként, meg-választották a TIT Somogy Megyei alelnökévé, majd elnökévé. A Somogy Megyeri Kereskedelmi és Iparkamara Köny-nyűipari osztályelnöki tisztével is megbízták. Tíz Kiváló Dolgozó kitüntetése mellett a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, a Kiváló Munkáért, a Kiváló Újító, a Tűzbiztonsági Érdemérem ezüst fokozatának birtokosa. TIT a Kiváló Ismeretterjesztésért emlékéremmel és Aranykoszorús jelvénnyel, a TMTE pedig Kiváló Egyesületi Munkáért éremmel tüntette ki. Elnyerte a Reményi Samu emlékérmet és a Textilipar Fejlesztéséért Díjnak is tulajdonosa. Családi háttér: Szülők: dr.Bodosi Mihály baleseti sebész főorvos, Bné Végh Erzsébet főiskolai tanár. Házastárs: Bné dr. Wajand Katalin főiskolai docens. Gyermekek: Balázs egyetemi tanársegéd, Eszter tanár. Hobbi: tenisz.

315

A Csillag generációk Nem volt szerencsés a gimnázium és a Csillag család kapcsolatának kezdete. Az 1879-ben született Csillag Ágoston alig egy évet járt a mai Fő utcából nyíló Kossuth téri épületbe, amelyben 1864 és 1897 között működött a gimnázium.

Csillag Ágoston (1879-1972) A korabeli dokumentumok szerint az 1890/91-es tanévre 63-an iratkoztak be, és 11-en léptek ki tanév közben. A kilépettek között található Csillag Ágoston is, aki ebben az időben a család anyagi körülményei miatt nem tudta gimnáziumi tanulmányait folytatni. Ezt követően fiatalon katonai szolgálatot teljesített a Monarchia hadtestében a Mostar melletti Stolacon. Bosznia és Hercegovina ebben az időben még Magyarországhoz tartozott. Innen 4 év után hazakerülve nyugdíjazásig egy munkahelyen, a vasútnál dolgozott. 1908-ban kötött házasságot. Három gyermeke közül Gusztáv és József a Somssich Gimnáziumban érettségizett, de Margit leányának férje, Míró Antal is itt végzett 1928-ban. A családot és a mindennapi munkát szerető megbecsült családfő 1972-ben 93. évében hunyt el mint nyugdíjas MÁV művezető az általa vásárolt 316

és részben épített Damjanich utcai családi házban. Az 1909-ben született Csillag Gusztáv 1927-ben érettségizett a Kaposvári Magyar Királyi Állami Somssich Pál Reálgimnáziumban. Sajnos ma már csak ő él néhai Pintér Lajos osztályfőnök osztályából. Szeretettel és kegyelettel emlékezik az osztálytársakra, sokukkal haláluk napjáig jó barátságban volt. Emlékei közt örökre megmarad Gyócsi János, a néhány éve elhunyt kaposvári orvos, Miklós János, a Somogy Megyei Bíróság büntető tanácsának elnöke és Sipos Ferenc barátsága. 1933-ban, tehát több, mint 70 éve szerzett jogászdoktori diplomát Pécsett. Rövid ügyvédirodai szolgálat után a társadalom-biztosítás kötelékébe került. 1942-ben Kaposvárról Zalaegerszegre helyezték OTI ügyvezetőnek. Innen a személyi kultusz éveiben távozni kellett, és 1952-től ismét a kaposvári szülői ház adott menedéket családjának. Közel 10 évig a Gyógyszertár Vállalatnál dolgozott, majd a 60-as évek elején került vissza a társadalombiztosításhoz, innen ment nyugdíjba 1977-ben. 1938-ban kötött házasságot, és 1948-ban született Gusztáv nevű gyermeke. 1984-ben elhunyt felesége, de több, mint 80 évesen ismét házasságot kötött. A társadalombiztosítás megbecsüli az idős korban is jó tanácsokkal

szolgáló aktív szakemberét: két alkalommal is a Szent Kristóf érdemrenddel tüntették ki. Kedvenc antik óráinak társaságában a Magyar Nemzet című napilapot naponta kiolvassa, ha ideje engedi, kijár a Rákóczi meccsekre, de legszebb napjai azok, amelyeket ma már ugyancsak jogászdoktor unokái társaságában tölthet. Csillag József 1911-ben született Kaposváron, és 1929-ben érettségizett, osztályfőnöke Kuzmics Ferenc igazgató volt. Mai napig is tartja a kapcsolatot legkedvesebb osztálytársával, Takáts Gyula Kossuth-díjas költőnkkel. Az érettségi után a pécsi jogi egyetemen szerzett diplomát. Kezdetben ő is kaposvári ügyvédi irodákban segédkezett, majd fiatalon Budapestre került, ahol a Magyar Távirati Iroda kötelékéhez tartozó Magyar Központi Híradó Rt. foglalkoztatta a fiatal jogászt. Miután az új politikai rendszer a részvénytársaságokat megszüntette, különböző budapesti nagyvállalatoknál dolgozott jogtanácsosként. 1974-ben ment nyugdíjba az Országos Vízügyi Hivatal kötelékétől. Budapesten kötött házasságot, és itt született két leánygyermeke, Éva és Katalin, akik már szintén házasok. Az utóbbi években Katalin lakása lett a család budapesti központja. Úgy alakult, hogy mindkét Csillag-lány

10 éves érettségi találkozó 1937-ben. A képen középső sorban jobbról a harmadik Dr. Csillag Gusztáv


v


A 2003-ban készült családi képen látható összes férfi a Somssich-Táncsics Gimnáziumban érettségizett. álló sor: Attila (1996), Gábor (1995) ifj. Ugrósdy Péter (1985), Gusztáv (1966), Gulyás László (1963) ülő sor: József (1929), Gusztáv (1927) férje a Táncsics Gimnáziumban végzett, az ilyen családi összejövetelek alkalmával három generáció és legalább hét olyan személy ül az asztalnál, aki az Alma Materban végzett. Csillag Évát 1965-ben Ugrósdy Péter vette feleségül. Ő is joggal hivatkozhat az Ugrósdy generációra, mivel a fiatalon (1956-ban) elhunyt édesapja, Ugrósdy Jenő, a híres kaposvári teniszező is a gimnáziumban végzett. Péter 1960-ban érettségizett, Kiss Zoltán tanár úr volt az osztályfőnöke. Büszke arra, hogy Csörsz István, ismert író osztálytársa lehetett. Az 1967-ben született ifj. Ugrósdy Péter szintén a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1985ben, Dr. Iharos Csabáné volt az osztályfőnöke. Ezek után szinte természetes, hogy a fiatalabb Csillag lány, Katalin férje, Gulyás László is a Táncsics Gimnáziumban érettségizett. Ő 1963-ban végzett, és osztályfőnöke Nádasdi József tanár úr volt. Osztálytársai közül szomorúan emlékszik a közelmúltban elhunyt TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

ismert kaposvári orvosra, Dr. Kéki Kálmánra. Az 1948-ban született Csillag Gusztáv 1966-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Osztályfőnökétől, Dr. Czike Ferencnétől emberséget és németet tanult. Szeretettel emlékszik Dr. Vály Armand tanár úr történelem és Kontra József tanár úr kémia óráira. Osztálytársai közül legismertebb a néhány éve még a Táncsics Orvosok Estjén jelen volt és az elmúlt évben elhunyt Dr. Arató László Mihály pszichiáter profes�szor. Az érettségi után fél évet a Veszprémi Vegyipari Egyetemre járt. Mivel a kémia szeretete mellől hiányzott a komoly műszaki érdeklődés, pályát váltott, és a Pécsi Jogtudományi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára felvételizett. Itt végzett 1973-ban. Ügyvédjelöltként befogadta a Kaposvári 1. sz. Ügyvédi Munkaközösség, itt kezdi meg máig tartó ügyvédi pályáját. 1975-ben kötött házasságot. Mindkét fiát, Gábort és Attilát először a Táncsics Gimnázium felé, majd a jogi pálya felé irányította. 1991


óta önálló ügyvédként dolgozik Kaposváron. Az utóbbi két évben munkáját már fiai is segítik. Közéleti munkájának elismeréséül 2002-ben Somogy Megye Közgyűlése tüntette ki, ez évben pedig Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetésben részesült. Az 1976-ban született Csillag Gábor 1995-ben érettségizett Szántó László tanár úr osztályában, míg az 1977-ben született Csillag Attila 1996-ban érettségizett, osztályfőnöke Ferdinándy Csabáné volt. Ők a legfiatalabb generáció tagjai. Mindketten jó eredménnyel végeztek a jogi egyetemen, Gábor Pécsett, Attila pedig Budapesten. Szabad idejükben családfakutatással foglalkoznak, több száz személy adatát dolgozták már fel apai és anyai ágon egyaránt. Gábor e sorok lezárásakor az ügyvédi szakvizsga befejező vizsgáira készül, Attila szentszéki ügyvédként egyházjoggal is foglalkozik. Előttük az élet, mögöttük a példát adó Táncsics Generációs ősök. 317

A CSÓK-család Idős Csók József a Felvidéken, Bars megye székhelyén, Aranyosmaróton dolgozott pénzügyi főtanácsosként (a jogi egyetemet 1904-ben Kolozsvárott végezte el). Trianon után nem írta alá a csehszlovák állam által előírt hűségesküt, és emiatt 1920-ban Kaposvárra költözött családjával. József nevű fia 1921-ben kezdte gimnáziumi tanulmányait a Kaposvári Magyar Királyi Főgimnáziumban. Az érettségi után Keszthelyen a Magyar Királyi Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. Másik fia, Id. Csók Imre 1925-1933. között volt tanulója a Magyar Királyi Somssich Pál Reálgimnáziumnak. Az érettségi után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el a jogi kart. Id. Csók Imre nagyobbik fia – Imre – 1957-1961 között járt az ekkor már Táncsics Mihály Gimnáziumba. Ezt követően Pécsett az Orvostudományi Egyetemet végezte el 1967-ben. Azóta a kaposvári kórházban dolgozik. Dr. Csók Imre két fiú gyermeke szintén a Táncsics Gimnáziumban folytatta tanulmányait: Csaba (1985-1989), Balázs (1987-1991) között. Mindketten jogi egyetemet végeztek, és Budapesten ügyvédek. Id. Csók Imre másik fia – István – 1961-1965 között végezte tanulmányait a gimnáziumban, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát végezte el. Először a Somogy Megyei Főügyészségen dolgozott ügyészként 1976-ig, majd azóta a Kaposvári Katonai Ügyészségen, 1992 óta annak vezetőjeként.

Dr. Csók István és fia, István

Dr. Csók István fia – István – 1991-1995 között volt a gimnázium tanulója. Ő is jogi egyetemet végzett, Budapesten él, most készül jogi szakvizsgájára. A leírtakból kitűnik, hogy 1921 óta a Táncsics Gimnáziumban illetve a jogelőd gimnáziumban hét Csók-fiú folytatta tanulmányait, érettségizett le. Mind a heten egyetemet, illetve főiskolát végeztek. Öt jogász, egy orvos, egy mezőgazdász diplomát szerzett. A gimnáziumban végzett hét Csók fiú mindegyike szeretettel és hálával gondolt és gondol az Alma Máterre, ahol megkapták a továbbtanuláshoz, majd az élethez szükséges ismereteket, emberi tartást, erkölcsi alapokat, mert nemcsak tanítottak, neveltek is bennünket. Köszönet és hála érte tanárainknak! Kaposvár, 2004. január 19. Az összes Csók nevében: Dr. Csók István

1984: Az első tanári műsor fináléja Húsz év alatt generációk láthatták az országban egyedülálló kezdeményezést, produkciót 318


v


Csók József

Csók József (1911-1988)

Csók Imre (1911-1988)

Csók Imre (1943-)

Csók István (1947-)

gimnazista: 1921-1929


Csók Csaba (1971-)



Csók Balázs (1973-)


v



Csók István (1977-)



319

Csonkáék

Csonka Károly

érettségi éve: 1936 Osztályfőnöke: Dr. Kling Ádám

 Csonka Árpád Sándor

320

Csonka Attila István

Csonka Gyula Ákos

érettségi éve: 1962 Osztályfőnöke: Dr. Krasznai Lajos

érettségi éve: 1964 Osztályfőnöke: Skandera Lajos

érettségi éve: 1968 Osztályfőnöke: Kis Sándor

Csonka Judit érettségi éve: 1991 Osztályfőnöke: Dr. Reőthy Ferenc

Csonka Rita érettségi éve: 1992 Osztályfőnöke: Dr. Sülle Csabáné

Csonka Nóra

Csonka Mária Emília

érettségi éve: 1968 Osztályfőnöke: Honfi Aladár

érettségi éve: 1999 Osztályfőnöke: Dr. Környei Vilmosné


v


Csonka Attila István 1964-ben érettségiztem. Ezt követően két évet végeztem el a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanulmányaimat családi okok miatt nem tudtam befejezni. A Bánki Donát Műszaki Főiskolán szereztem gyártástechnológiai üzemmérnöki diplomát. Jelenleg egy osztrák érdekeltségű útépítő Rt-nél – a Dunántúli régióban – aszfaltgyártási üzemvezetőként dolgozom. Csonka Gyula Ákos 1968: érettségi a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Ezt követően az 503. sz.Szakmunkásképző Intézet tanulója, ahol gépjármű-villamossági műszerész szakmát szerez. 1976. Gépipari Szakközépiskola-gépjavító technikus. 1968-tól az AFIT dolgozója, 1988-ban bekövetkezett balesetéig. 1989 óta rokkantnyugdíjas. Csonka Mária Emília 1968-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Érettségi után a kaposvári Textil Művekben dolgozott bérszámfejtőként. 1990 óta Nagyberkiben (lakhelyén) dolgozik, a családi vállalkozásukban működő élelmiszer és vegyesboltjukban. Dr. Csonka Rita 1992-ben érettségiztem. 2000-ben elvégeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet „Cum Laude” minősítéssel. 2000-2002-ig a Kútvölgyi Kórház intenzív osztályán dolgoztam. Jelenleg az Országos Mentőszolgálatnál mint mentőorvos dolgozom. 2003-ban első magyarországi tűzoltókkal kivonuló mentőorvos lettem. Jelenleg is az Országos Mentőszolgálatnál mint mentőorvos dolgozom, és készülök az oxiológusi szakvizsgára. Csonka Nóra 1995-99 között a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója voltam. Érettségi bizonyítványomat 1999-ben szereztem meg. Az ezt követő két évben a pécsi Kertvárosi

Dr. Csonka Rita Szakközépiskola és Szakmunkásképző intézetben tanultam, 2001. májusában itt szereztem meg kozmetikus szakmámat. 2001. júniusa óta lakhelyemen, Batéban dolgozom kozmetikai üzletemben. 2003 júliusában bővítettem vállalkozásomat, Taszár községben is megnyitottam üzletemet. Jelenleg e két üzletben dolgozom, s vele párhuzamosan a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály pedagógiai főiskolai kar tanító szak, levelező tagozatán a II. évfolyamon tanulok.

A régi tornaterem bontása 1991-ben TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v


321

A Fekete -család Apám, Dr. Fekete László 1913. október 18-án született mint a dunapataji református kántortanító hét gyermeke közül a harmadik. Két idősebb férfi testvére már tanult teológusként és orvosként, s hogy tanulni kell nem volt kérdés, de döntő szempont – édesanyja szavaival – „Fiam, olyan pályára menj, ahol mielőbb kenyér lesz a kezedben!” Noha vágya és célja a jogi végzettség megszerzése volt, a nagykőrösi református tanítóképzőbe íratták be, és itt szerzett népiskolai tanítói oklevelet. 1933 szilveszterén Szennában 21 pályázó közül kántortanítónak választották meg. „Katedra van, most már csak Katica kell, Édes öcsém!” – gratulált neki idősebb kollégája. Ő volt a Nagyapám, aki mit sem sejtett arról, hogy tíz év múlva leányát – Gárdonyi Sárát, Édesanyámat – éppen a szennai tanító veszi feleségül. A tanítás, a házasság, katonai szolgálat, a gyermek születése sem tántorította el attól, hogy beiratkozzon a jog egyetemre. Megdöbbenve szembesül a ténnyel, tanítói oklevele nem elegendő az egyetemi felvételhez, ahhoz érettségi kell. Előbb el kell végeznie a gimnáziumot, érettségi vizsgát kell tenni, s aztán mehet egyetemre. Beiratkozott, s elvégzett egy évet a Csurgói Református Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium ötödik osztályában. Ám időközben megszületett az általa oly sokszor áldott 4290/1945. számú miniszterelnöki rendelet, miszerint a tanítói oklevél figyelembevétele mellett elegendő volt kiegészítő gimnáziumi érettségi letétele. Így történt, hogy a Kaposvári Állami Somssich Pál Gimnáziumban 1945. december 13-án Vajda János, a magyar és latin nyelv- és irodalom, Dr. Páthy Ferenc történelem, Beró Pál angol nyelv- és irodalom tanár urak, Lendvay Ernő vizsgálóbizottsági elnök és Dr. Papp Antal igazgatóhelyettes úr előtt kiegészítő gimnáziumi érettségi vizsgát tett, hogy beiratkozhasson a pécsi jogi 322

egyetemre. Ennyi kapcsolata volt csupán a mi gimnáziumunkkal, de „megjárta érte a lélek hosszát”. Mihályfalvi László igazgató urat kértem, hogy az Alma Mater „fogadja öt örökbe” mint dinasztia alapítót. Igazgató úr méltányos döntése alapján kerültünk be a „dinasztiák közé”, amelyekről ez évben a Kaposvári Tavaszi Fesztivál egyik jelentős eseményévé vált, magas becsű rendezvénysorozat ez évi visszaemlékezése szól. Már mindkét gyermeke megszületett, amikor 1950-ben a Pécsi Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi doktorrá avatták. A tanári pályát mégsem hagyta el, az Állami Pedagógiai Főiskolán Pécsen később magyar és történelem szakos tanári képesítést is szerzett. Törekedett arra, hogy minél több tehetséges tanítványát továbbtanulásra ösztönözze. Ez nem volt mindig egyszerű, a falusi szülők maradi gondolkodása miatt, de azért számosan kerültek a tanítványok közül a Táncsics padjaiba. Miután szilárd értékrendjéhez, hitéhez minden körülmények között, a Don kanyarban, 1956-ban, és azután is következetesen hű maradt, nem csinált „karriert”. Így aztán az egy tanerős Nagytoldipusztai Általános Iskola – amit ő mégis tanári pályafutása csúcsának tekintett – volt utolsó állomáshelye. Innen vonult nyugdíjba. 1994-ben bekövetkezett halála után Szennában, ahol pályafutásának leghosszabb idejét töltötte, posztumusz, a község díszpolgárává választották, s a „Fekete László” Általános Iskola az ő nevét viseli. Apám a „boldog békeidőkbeli” születése és a rendszerváltozás között ívelő zaklatott történelmi kort, az azzal összefonódó életét „Megőrizve” című visszaemlékezésében foglalta össze. Könyve előszavának első kérdése: „Kit érdekel a te életed, Fekete László? Egyszerű ember voltál, egy a millió közül ebben az országban.” Végső summázata pedig az volt: „Az életet végig kell élni, akármilyen nehéz, a legfontosabb, hogy minden körülmények között embemek kell maradni, és az embernek, mint Isten teremtményének, életéről el kell számolni.’’1 TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Segítse ez a megemlékezés is ezt az elszámolást! Esetünkben nem volt kétséges, hogy a Táncsics Gimnáziumba kérjük felvételünket. Három évvel fiatalabb testvérem Dr. Fekete Tamás, 1962-től 1966-ig volt az intézmény tanulója. Krasznai Lajos tanár úr osztályában az E-ben, a koedukáció első évében. Még tanult latint Dr. Borka Géza és Dr. Vály Armand tanár uraktól. Érettségi után felvették Pécsre a jogi egyetemre, de egyetemi tanulmányi megkezdése előtt – a kor divatja szerint mint előfelvételist – tüzérré képezték ki Szegeden. Siófoki és szekszárdi ügyvédbojtári évei után 1974-ben jegyezték be a Tolna megyei Ügyvédi Kamarába ügyvédként, és kezdte meg ügyvédi gyakorlatát Szekszárdon. Jelentős fordulat volt jogászi pályafutásában, hogy 1998. áprilisában a Tolna megyei Bíróság bírájává nevezték ki, és – ami nálunk ma még elég ritka – ügyvédi gyakorlatát a bírói pulpitusra cserélte fel. Civilista, polgári perekben ítélkezik. Felesége, Dr. Tóth Szilvia ügyvéd. Két férjezett leányuk közül Letícia jogász-közgazdász a MEHnél, a fiatalabb, Szilvia ügyvédjelölt a családi irodában. Egyszeres nagyapa. Várkonyiné Dr. Fekete Olga, leányom 1993-ban érettségizett a Táncsicsban. A családi járvány őt is elérte, a pécsi jogra iratkozott be, ahol 1998-ban szerzett diplomát. Posztgraduálisan Európa jogi szakjogász, illetve Torinóban mint ösztöndíjas, nemzetközi kereskedelmi jogot tanult. Magas szintű angol, olasz és német szakmai nyelvismerettel rendelkezik. Ügyvéd, de jelenleg ügyvédi gyakorlatát szünetelteti, az egy éves Barnabás – kis unokám – édesanyja, teljes szívvel és lélekkel. A Táncsicsnak, az itt megszerzett ismeretein, különösen a nyelvi alapokon kívül Várkonyi Csabát, a férjét is köszönheti. Előbb osztálytársak, majd házastársak lettek. Férje magas beosztású banktisztviselő Budapesten. Nagykovácsiban élnek. Nekem csak egyszer volt nehézségem szeretett iskolámmal. Amikor – bár az általános iskolai bizo-


Amikor idejártak

Dr. Fekete László Dr. Fekete László

Dr. Fekete Tamás

nyítványom kitűnő volt – felvételi kérelmemet elutasították. Nem titkoltan Apám 56-os múltja volt az oka, hogy illetékes helyek hallani sem akartak felvételemről. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy levelet írjak Dr. Benke Valéria miniszternek, s számon kérjem rajta a biblikus magatartást, mármint hogy megbüntetik az atyák (nem létező) vétkét a fiakban. A tanárok kiállása és talán a panasz nyomán is, végre hosszas huzavonát követően megtört a jég, s a nyári izgalmak után szeptemberben megkezdhettem tanulmányiamat Papp Árpád tanár úr C osztályában. Innen

Ez valóban nagyon jó. Meg is tartottunk minden évfordulós találkozót. Az idén a negyvenedik következik, ezúttal reméljük, az összes végzős osztállyal együtt. Ma is úgy érzem, ennek az iskolának sokat köszönhetünk. A legtöbb, amit az iskola adhat, miként a most olyannyira divatba jött díszítésre használt régi téglákon a készítő bélyegzője: A bennünk hagyott lenyomata. Az iskola és tanárai szellemiségének „védjegye”, amit a hajdani diákok felismerhetőleg magukon viselnek. Ez az a közös, ami bennünket az Alma Materrel és egymással összeköt. Dr. Fekete László


v

Dr. Fekete Olga kezdve sima volt az utam. 1964-ban felvettek a pécsi jogi egyetemre. A diploma megszerzése után én is ügyvédi pályára léptem, s több mint harminc éve folytatok ügyvédi gyakorlatot városunkban. Feleségem, Dr. Herczeg Olga fogorvos. Könnyű neked, mondják a „dinasztia” tagjai, te itt vagy közel, könnyen részt vehetsz a Táncsics Baráti Körben, ápolhatod a kapcsotokat az iskolával.


323

A Gáts-generáció

Gáts Lajos (1876-1960) gyógyszerész Gimnázium: 1888/89. Rossz magaviselet miatt eltanácsolják, és Keszthelyen fejezi be.

Dr. Gáts Attila (1908-1989) gyógyszerész

Gáts Tibor

érettségi 1925-26-ban

Dr. Gáts Attila (1946-) orvos gimn. 1960-64

Gáts András (1949-) építész gimn.: 1964-68

Gáts Tibor (1949-) népművész gimn.: 1963-67

Gáts András (1950-) grafikus gimn.: 1964-68

Dr. Gáts Andrea (1971-) ügyvéd gimn.: 1985-89

324


v


Tablókép 1926-ból, rajta Gáts I. Attila (balról az alsó sorban a második)

A csoportkép 1955-ben készült (nagypapáék aranylakodalmán), és érdekessége az, hogy az összes táncsicsos Gáts-fiú látható rajta. Felső sor balról jobbra: Tibor nagybátyám a katonai pályát választotta, él még, hála Istennek. Mellette nagyapám – Lajos, jobbra apám – Attila. Alsó sor: bátyám, Attila, szerénységem (Gáts András – a szerk.), jobbra Balázs és Tibor unokatestvéreim. TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Gáts Lajos iskolai bizonyítványa 1889-ből


325

Halmosék

Mihályfalvi László Igazgató Úr! Kaposvár Tisztelt Igazgató Úr!

Halmos László 1937-1942

Ha jól értesültem, a Táncsics Gimnázium jogfolytonosságot igazoló családokat keres. Nos, Halmos László vagyok, aki 1937-1942-ig volt a Somssich Pál Reálgimnázium tanulója. 1942-ben két tanárom zaklatása miatt hagytam ott önszántamból azt az iskolát. 1966-1970 között fiam, Halmos László, 19681972 között leányom, Halmos Klára volt az iskola növendéke. Unokám, Attila, fiam fia, jelenleg az iskola tanulója. Vannak szép emlékeim, melyeket ma is őrzök (Vasas Miska bá rajztanárom, Gelléri Emil énektanárom, Makk „Csicsa” bácsi, Vitéz Kohányi olasztanárom) és akik miatt elhagytam az iskolát – (Pintér és Páti tanár úr). Most már köszönettel tartozom nekik is, hisz oly csodálatos öt évet tölthettem el Szegeden a Kir. Kat. Tanítóképzőben, mely ma is él, hisz minden évben találkozunk a „baráti körrel”. Az a szeretet, amely ott ma is körülvesz, nekem éltető erőt ad. Kaposvár, 2004. január. 15

Tisztelettel: Halmos László

A Halmos-családhoz kötődik a kosárlabda. (1986: K ertész I stván tanár úr kosarasai gyűltek össze régi

tanáruktól elköszönni – mivel nyugdíjba ment.)

Halmos László 1966-1970

Halmos Klára 1968-1972

Halmos Attila 2003-

326


v


A Hodics-generáció

Hodics Béla 7 évet járt a gimnáziumba, de nem fejezte be. Faipari technikus lett. Nyugdíjas. Gyermek nincs.

Molnárné Hodics Beáta

Hodics Károly Érettségi 1952-ben Órásmester

Hodics Attila

Érettségi 1979-ben Órás. 3 gyermek

Érettségi 1987-ben Órás

Hodics Tímea Érettségi 1985-ben Orvos Washington (USA)

Hodics István Érettségi 1961-ben Építészmérnök

Hodics Zoltán

Érettségi 1986-ban Testnevelő tanár Táncsics Gimnázium

Idősebb fiú:

Molnár Gergely

Az iskola 10.b osztályának tanulója


v

Hodics Attila munka közben (Fotó: Kőhalmi Beatrix)


327

JORDANICS TAMÁS (1969-1972) Középiskolai tanulmányaimat a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban kezdtem el, de szüleim döntése után 1969. október 13-án, egy ködös hétfői napon lettem táncsicsos-diák az akkori 2.e-ben, melynek Kurucz Ferencné volt az osztályfőnöke. Tanáraim voltak a teljesség igénye nélkül: dr. Miklós Endre (Mikuló) – történelem, Gál Józsefné (Kisgálné) – matematika és fizika, Környei Vilmos-né – kémia, Kertész István – testnevelés valamint akik már sajnos elhunytak. Bod Lajos bácsi – földrajz, Schusz-ter Gyula – matematika és Szőke Attiláné – biológia. Akkoriban a gimnáziumba két ikerpár is tanult. Érdekesség, hogy mind a kettő a 2.e tanulója, a Honfilányok, Éva és Mária, valamint én és az ikertestvérem, Jordanics József. Osztálytársaimnak köszönhetően hamar beilleszkedtünk, amit segített sportos múltunk is. Ikertestvéremmel együtt a gimnázium kéziés röplabda csapatának oszlopos tagjai voltunk. Több emlékezetes versenyen vettünk részt, talán a legemlékezetesebb számomra a Kis-

Jordanicsék béren megrendezett „TÁNCSICS BIENNALÉ” kézilabda tornája 1972 tavaszán. Atlétikában a városi középiskolás bajnokság 400 méteres síkfutás döntőjében az előkelő III. helyen végeztem. Egypetéjű ikrek lévén máig nagyon hasonlítunk egymásra, s ez a tény sok mulatságos esetnek lett forrása. Osztálytársaink és tanáraink rendszeresen összetévesztettek. Több oroszórán helyet is cseréltünk, így az „Oszi”, mikor engem akart feleltetni ikertestvérem felelt helyettem az osztály nagy derültsége közepette. Olyan eset is előfordult, amikor Szőke tanárnőnél feleltem, de nem nekem, hanem ikertestvéremnek írta be a jegyet a tanárnő s nagy megrökönyödésemre a következő órán ismét felszólított felelni. Szívesen emlékezem a bárdibükki almaszedésekre, valamint a martonásári nyári építőtáborra, ahonnan a 3.e tagjait az első hét után a gyenge teljesítménye miatt haza akarták küldeni. A következő héten megembereltük magunkat, s nemcsak a teljesítményünk javult fel ugrásszerűen, hanem a tábor műveltségi és sport vetekedőjét a

három fős csapatunk (Frank József, Jordanics József, Jordanics Tamás) nyerte meg. Az osztály az emlékezetes soproni és miskolci osztálykirándulások alkalmával kovácsolódott igazi közösséggé, aminek köszönhetően öt évente rendszeresen találkozunk. Szeretett alma materem szellemisége végigkísérte eddigi életemet. Pécsett villamos üzemmémöki végzettséget szereztem, s már a munka és két kisgyermek mellett a feleségem odaadó támogatásának köszönhetően újabb két diplomát kaptam. Kandó Kálmán Műszaki Foiskola – ipari robotmérnök, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem – gazdasági mérnök- fővállalkozó. Eddigi pályafutásom alatt a tanulmányaim során szerzett tapasztalataimat az ipar és a közigazgatás több területén betöltött beosztásban kamatoztattam. VBKM, TUNGSRAM – vállalkozási-, gyártásfejlesztési csoportvezető, VIDEOTON - ipari park menedzser, Kaposvári Polgármesteri Hivatal – vállalkozási iroda vezető, vagyongazdálkodási igazgató. Jelenleg a kaposvári OPEL Márkakereskedés értékesítési vezetője vagyok.

Osztálykirándulás. 1971-ben a III.e osztály egy része a lillafüredi Palota szálló előtt. Állnak: Jordanics Tamás, Kovács Miklós, Mészáros Antal, Toldi Eszter, Bizderi Mária. Guggolnak: Várnai László, Vajda István és Varga István Almaszedés Bárdibükkben. A III.e fiúcsapata pihenés közben (balra

fenn)

Táncsics Biennálé, Kisbér 1972. Az iskola fiú és lány kézilabdacsapata. A kép közepén 11-es számmal Jordanics Tamás.

328


v


Szalagavató 1972. A IV.e fiú tanulói Kertész István tanár úrral. Balról jobbra: Gábriel János, Vajda István, Stadler Zoltán, Jordanics Tamás, Lipkovics Andor, Kertész István tanár úr, Vígh Pál, Frank József, Átó József, Jordanics József és Varga István

Ifj. Jordanics Tamás (A Táncsicsba járt: 1994-1999) A CSVM TF Gyakorló Általános Iskolájából kitűnő bizonyítván�nyal érkeztem a nagyhírű Táncsicsba. 1994-ben a Kincses László vezette 1.e osztályba kerültem az angol fakultációs csoportba. Mivel jogász szerettem volna lenni, a történelem és a magyar felé orientálódtam, de szerettem a biológiát, földrajzot, az ének-zenét és a művészettörténetet is. Az 1. osztályos iskolai történelmi versenyt 10 ponttal, azaz nagy fölénnyel megnyertem. A 2. és a 3. helyezett is a mi osztályunkból került ki Balogh Eszter és Csizmadia Balázs személyében. (Ehhez a versenyhez annyit még, hogy mivel késve érkeztem, „már csak “ a tanári asztalnál jutott hely mindenkivel szemben ülve. Vicces szituáció volt, és elvigyorogtuk magunkat Káplár Tamással, amiért a versenyt összeállító Pozsár Annamária tanárnő majdnem elvette a versenylapot! Na, még csak ez kellett volna!) A második osztályban a Ránki György Történelemverseny „Szent István és kora” című versenyen indultam. Az iskolai fordulóban II. lettem a harmadikos Kovács Tamás mögött, de csak 1 ponttal maradtam le tőle. A megyei fordulóban szintén ez volt a sorrend kettőnk között. Zalaegerszegen került sor a verseny TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

B allagás 1972. IV. e osztály . E lőtérben K urucz Ferenczné osztályfőnök Jordanics József és Jordanics Tamás között

döntőjére, és én itt V. lettem, mint legjobb Somogy megyei diák. (A munkácsysokkal együtt utaztunk erre a versenyre a Táncsics VW kisbuszával, késve indultunk, így Attilának néha 110-120 km/h sebességgel kellett szlalomoznia a kocsik között, hogy odaérjünk. Legjobban talán a szendvicsek örültek volna, amiből Pellion tanárúr, vagy 8-10-et jóízűen elfogyasztott. A versenyre apukám kísért el és nem unatkozott, hiszen Zetsz tanár úr olyan volt, mint a magnó, oda-vissza dőlt belőle a szó.) Ezt a szép eredményt köszönöm az engem kitűnően felkészítő Molnár Andrea tanárnőnek! Büszke vagyok, hogy olyan nevekkel versenyezhettem, mint az iskolai fordulóban III., megyei fordulóban V. Visi Eszterrel, valamint Újváry Évával, akik az osztálytársaim is voltak. De ott volt még Damásdi Zsófia, Horváth Richárd, Hergert Franciska, akikkel mindig számolni kellett. Harmadik osztályban (1996-ban) a gimnázium fennállásának 190. évfordulójára rendezett iskolai vetélkedőn, mely a Táncsics történetről szólt, az általam vezetett csapat I. lett, 1 ponttal (41-40) megelőzve a negyedikeseket. A csapatban Madarász Ágnes és Pápai Csaba volt még, a versenyt egyébként Szarka Zoltán tanárúr szervezte, és Farkas Klára vezette le, a zsüri elnöke Mihályfalvi László igazgató úr volt.


Ballagás 1999. ifj. Jordanics Tamás (A verseny 1996. október 29-én volt, egy nappal a születésnapom előtt.) A 3. e osztályból a gyerekek közül Madarász Ágnes, Horváth Brigitta, Kanizsai Emőke, Szerencsés Anett, Sára Péter és Berecz Attila, akik szerettek engem, és én is viszont mint barátokat. Egészségügyi okokból kihagytam egy évet, és Vajay Sarolta 11.c osztályába kerültem. Itt a „Márciusi Ifjak” történelmi vetélkedőn a városi fordulóból továbbjutott a csapatom, a megyei versenyen 329

pedig, alig lemaradva a dobogóról, IV.-ek lettünk. Csapattársaim Szabó Tamás, Szép András és Károly Gergely voltak. A középiskolák közötti városi tekebajnokságban is IV. helyezést ért el a velem felálló csapat. Én voltam a legjobb dobó a csapaton belül. Preiszner Bálint és Szép András gurított még velem. A „Lekötelező irodalom” megyei versmondó versenyen indultam, Petőfi: A Nemzethez című versével. Az osztály csapatával (Szabó Gabriella, Szűcs Eszter, Szép András, Károly Gergely) az országjáró Európai Uniós versenyen a IV.-ek lettünk. A díjakat Dr. Lamperth Mónikától és Kovács Lászlótól vehettük át. Ebben az osztályban jó viszonyt alakítottam ki Szilvási Nikolettel, Szűcs Eszterrel, Szabó Tamással, Seffer Istvánnal, Máté M. Tímeával, Balatinácz Péterrel és Szép Andrással, Juhász Nórával. A tanáraimmal komolyabb gond sohasem volt. Sőt, összesítve: jobban szerettem őket, mint az osztálytársaimat, mert jobban megértettek, és szerettek engem. Tanáraim közül kiemelném a következő emberségeseket és jószívűeket a teljesség igénye nélkül: Molnár Andrea, Vajay Sarol-ta, Pellion Jenő, Kertész Sándor, Torma János, Horváth Jenőné, Puchmann Istvánné, Kincses László, Várnai Ká-roly, Bernáth Sándor, Lassú Ferenc, Szarka Zoltán, Lévai Iván, Magyar Ferenc, Hodics Zoltán, Jim Tinnel, Gerbovits Szilvia, Oláh Erzsébet, Art Winters. Mihályfalvi László pedig azzal vívta ki szimpátiámat, hogy megértéssel volt irántam, és a következőket mondta: „Mindent úgy kell csinálni, hogy a gyereknek a legjobb legyen!” Büszke vagyok arra, hogy Somogy megye legpatinásabb és legerősebb gimnáziumába járhattam. Nemrég jártam a Nemzeti Múzeumban, ahol összeszorult a szívem, és a szemem elhomályosodott, mert láttam Somssich Pál képét mint a Parlament Felső Házának tagja. 1999-ben érettségiztem jó eredménnyel. (Igyekezetemben hazavittem a matek feladatgyűjteményt, de ha már nálam volt, írtam bele pár sort ceruzával az első lapra, 330

majd visszavittem. Kíváncsi vagyok megvan-e még?) Sikeres felvételi vizsga eredményeként 1999-ben az ELTE Állam és Jogtudományi kar Győri tagozatának I. éves joghallgatója lettem. Tetszett az új környezet, kitűnő albérletem volt, s Győr is lenyűgözött. Az egyetemi társaság is jó volt, és olyan emberekkel találkozhattam, mint Kukorelli István, Rytkó Emília, Ficzere Lajos, Hack Péter, Halmai Gábor, Majtényi László, prof. Horváth Pál, Mezey Barna, Lenkovics Barnabás, Őry Károly, Bihari Mihály, Földi András. Szóval, majdnem minden stimmelt, de amit tanultam, azt nem igazán szerettem. Ez egy túl unalmas, nehéz, érzelemmentes, száraz, lelketlen tudomány. Abbahagytam, és most más irányba szeretnék felvételizni. Akik engem igazából szeretnek és tisztelnek, azok jószívű, filantróp, állatbarát, karitatív, családszerető embernek tartanak. Remélem, ebben az elállatiasodó (pénz, szex, hatalom, buli) világban rám is van szükség! Üdvözlettel: Ifj. Jordanics Tamás

Jordanics András A Táncsicsba járt: 1997-2001 Jelenleg egyetemista Mikor először a Táncsics falai közé léptem az előkészítő ügyében, édesapám első dolga volt, hogy felTÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

vitt a második emeletre, hogy megmutassa a tablót, melyen ő látható. Míg én azon csodálkoztam, hogy lám, tényleg mennyire hasonlított külsőre az ikertestvérére, addig ő elmerengett. Akkor még igazán nem tudtam, hogy miért, de most már tudom. Értem, mit jelent látni azokat az arcokat, melyekkel az ember négy évig együtt töltötte az év nagy részét. Viszontlátni barátokat és barátnőket, látni szemükben a csillogást, a jövőbe vetett hitet, melyhez a szellemi háttér nagy részét azon iskolától kapták, melynek falát ma díszítik. Barátokat, kikkel gondolataimat megosztottam, kikkel annyi mindent éltem és éreztem át, hogy azt mind leírni képtelenség. S még ha mára messze is sodort a sors egymástól minket, azért marad valami nyoma annak, hogy valamikor egy csapat voltunk. Valamint látni tanáraimat, kiknek segítségével éltük meg sikereinket, kudarcainkat. Együtt kellett megélnünk egy tragédiát is, Szőkéné tanárnő elvesztését. S ha ezekről a múltat megörökítő tablókról családtagok tekintenek le ránk, akkor eszünkbe kell jusson, hogy ők már alkottak valamit e falak között. Ennek tudata engem büszkeséggel töltött el, e tudat mindig velem volt, arra ösztönzött, hogy én is tegyek valamit hozzá ahhoz a műhöz, amit ők emlékül itt hagytak. Szerencsésnek mondhattam magam, hisz bővelkedtem elődökben, hisz édesapám, Jordanics Tamás és bátyám ifj. Jordanics Tamás a Táncsicsban tanult. S mára én, Jordanics András is egy tablóról nézek le azokra, kik azért néznek fel ránk, hogy elődeik arcvonásain esetleg nevén jót szórakozzanak, azokra is kiket az a szándék vezérel, hogy ők is, egy tablón végezzék a Táncsics folyosóján, és büszkén mutathassák azt utódaiknak. Ezen utóbbi érzés vezérelt és vezérel engem is mind a mai napig. S nyugodt vagyok, hisz gyermekeim, netán az ő gyermekeik, vagy testvéreim utódai e falak közé lépnek, azok nem idegenként köszöntik őket, hisz családtagok tekintenek majd le rájuk onnan. Jordanics András


A KÁRPÁTI -család APÁM Szülei Felvidékről ZAVAGYIL családi névvel költöztek Nagyatádra az 1800-as évek végén. Apám 3 testvérével kérték nevük KÁRPÁTI családi névre megváltoztatását emlékezetem szerint 1922-ben.Házasságkötésekor (Jobbágy Vilmával) és a leszármazottak már a KÁRPÁTI néven kerültek az anyakönyvekbe. Szüleik 14 gyermeket vállaltak, de csak 9 gyermek érte meg a felnőttkort. Apjuk foglalkozása kőműves mester; Zavagyil József és Pandur Zsuzsanna a nagyatádi temetőben pihennek. Sírhelyüket tudtunk nélkül 2002-ben megszüntették. Apám 1915-ben tett érettségi vizsgát a Kaposvári Főgimnáziumban (a fentiek értelmében) ZAVAGYIL Kálmán néven. Érettségi után társaival együtt besorozták katonának a Somogyi 44-es Honvédgyalogezredbe. Katonai kiképzésük Reichenbergben történt német nyelven. Egy éves képzés után orosz frontra kerültek volna, de a román betörés hírére erdélyi harcokban vettek részt. A román fegyverletétel után olasz frontra vezényelték őket. A visszavonulás alkalmával szilánktól kapott csigolyasérülést a Piávénál, melynek nyomát élete végéig viselte. Nem tudni, mikor szerelték le a katonaságtól. Az első világháborúban 6 testvérével vett részt. Jegyzői pályára készült. Szombathelyen végezte a szükséges tanfolyamot, és került a nagyatádi községi körjegyzőségre mint adóügyi jegyző. Házasságukból 5 gyermek született. (Zoltán 1925, Kálmán Lajos 1926, Jenő 1928, Edit 1937, Zsuzsanna 1941). 1933-tól 1945. június 30-ig Csököly és Mike községek (nagyatádi járás) körjegyzője. 1945. jún. 30-án a nagyatádi igazolóbizottságon koholt és nevetséges vádakkal illették (jobban szerette a mikeieket, mint a csökölyieket, elmenekült volna a németekkel, ha egyik-másik gyermekének nem lettek volna szerelmi TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

id.

Kárpáti (Zavagyil) Kálmán

ügyei, valaki mesélte, hogy községi bizonyítványért kétszer követelte a 2 pengőt, könyvtárában megtalálták Tanuljunk könnyen, gyorsan németül és Tolsztoj összes műveit) egy megidézett tanú jelenlétében, aki a zakójának felső zsebéből újságpapír szélére írt vádpontokat húzta ki. A döntés 1-2 perc alatt megtörtént, azonnali állásvesztés, fellebbezési lehetőség kizárásával, a B listázással a BM-től kapott határozat értelmében úgy kell tekinteni, mintha meghalt volna, kizárva mindenféle szoc. juttatásból (élelmiszer, liszt, zsír, cukor, hús stb.). Mindez azután, hogy Csököly község hadműveleti terület lett, és az orosz parancsnokság a község elhagyására szólította fel a lakosságot 1944. dec. 31-i végső határidővel, ami be is következett. 4 alkalommal menekültünk (Olajhegy, Zsippó, Szenna, Bőszénfa), miután már mindenünk elveszett. Így maradt a 8 tagú család kereső nélkül. A Kárpáti család további élete Nagyatádhoz kötődik. Politikai üldözöttek lettünk. Apám bármilyen munkát vállalt (erdőirtás, kapálás, éjjeliőrség, irodai munka kőművesek mellett stb.). Csak addig tudott dolgozni, míg a pártbizottság aljas vezetőinek tudomására jutott, és közbelépésükre azonnal elbocsátották. Így ment sokáig. Végül Endre


nevű kőműves mester mellett megtanulta a szakmát, a segédoklevelet megszerezte idős kora ellenére. Önállóan is dolgozhatott, amíg az „illetékesek” meg nem tudták. Még ipari tanulókat is oktatott a taranyi útnál épült kaszárnyánál. Amikor kitudódott, hogy főjegyző volt, ezt a ténykedését már nem folytathatta. 1955 nyarán tudomásomra jutott, hogy szüleink az öngyilkosság gondolatával foglalkoznak, felkerestem Tóth Istvánt a megyei pártbizottság elnökét, aki megígérte, és be is tartotta, hogy intézkedik, megszünteti 331

a politikai üldöztetését. Közben két alkalommal népbírósági tárgyalása is volt – indokait nem tudom –, de felmentették. Rehabilitálása után utolsó munkahelye egy ipari ktsz-nél főkönyvelő, onnét ment nyugdíjba 1959-ben, de a háború előtti időket munkaviszonyába nem számították be. Halála 1980. november 11-én következett be.

LESZÁRMAZOTTAK, AKIK A KAPOSVÁRI SOMSSICH PÁL GIMKÁZIUMBAN TANULTAK. Kárpáti Zoltán 1925-1995 Gimnáziumi éveit a Kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban kezdte 1936-ban. Két osztályt járt itt. Utána a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban folytatta, mivel a családi körülményekre tekintettel (nagy tandíj és egyéb) kedvezményeket kapott. 1944. áprilisában érettségizett a háborús körülmények miatt. A II. világháborút követő nehéz időkben alkalmi munka vállalásából tartotta el magát. A villamosság kis korától érdekelte. Ilyen helyre Budapestre került, és munka mellett szerezte meg a villamosmérnöki oklevelet. Élete utolsó 10-15 évében mint rádió- és Tv szerelő kisiparos munkálkodott. Megnősült. Házasságukból 1 fiúgyermek született, apjához hasonló érdeklődésben dolgozik. 3 gyermekük van. Budapesten élnek. Kárpáti Kálmán Lajos 1926, október 20. Nagyatád A csökölyi rk. elemi népiskola V. osztálya után a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Ref. Gimnáziumban kezdtem gimnáziumi tanulmányaimat 1938 szept. 8-án. Az I-VI. o. befejezése után 1944 őszén szüleim már nem engedtek vissza Csurgóra a front közelsége miatt. 2 hónap elteltével meg is szűnt a tanítás. A községházából is besorozták a munkaerőket, apám kinevezett irodatiszti és népmozgalmi nyilvántartónak. Miután a háború alatt mindenünk elveszett, nem tudtunk élelmiszert vinni Csurgóra, Jenő 332

Dr. Kárpáti Kálmán Lajos öcsémmel az 1944/45-ös tanévünk elveszett, de kilátás sem volt, hogy gimnáziumi éveinket valaha is be tudjuk fejezni, Édesanyám megtudta, hogy a kaposvári gimnáziumban augusztus végén beíratások lesznek, oda nem kell élelmiszert vinni. Megpróbáltuk. Dr. Papp Antal ig. helyettes és Mátray Tibor volt a beíratásnál, rövid tanácskozás után merték vállalni, s mint osztályidegen jegyzőgyerekeket, felvettek. Még azt is közölték, a Zárda u. 6. sz. alatt szervezésben van egy katolikus internátus dr. Kiss György plébános irányításával. Megkerestük őt, és azonnal fel is vett öcsémmel együtt. Mindszenty József hercegprímás szorgalmazta, hogy nagy diákvárosban legyen katolikus internátus, elsősorban szegény diákok részére. Anyagi helyzetünkre tekintettel térítést nem kell fizetni, helyette dolgozni kell. Ősszel megérkezett Lon-gauer Imre, és átvette az irányítást. Ő Csurgón volt hittanárom. Kitűnő szervező és nevelő egyéniség. 1947ben érettségiztem. Osztálytársaim unszolásának engedve megírtam felvételi kérvényemet a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Anyagi helyzetünk és osztályidegen voltom miatt biztosra vettem, nem vesznek fel. Lakásunk szomszédságában az Atádi Nagymalomban kaptam munkát lisztlehúzó minőségben érettségi után. 1947. szeptember TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

5-én értesítést kaptam a pécsi Nagy Lajos kollégium vezetőjétől, prof. Entz Béla aláírással, felvettek havi 15 Ft-ot kell fizetni. Nem foglalkoztam az írással, mert az anyagi helyzetünkben egyetemi tanulmányok folytatása kivihetetlen. Majd szept. 15-én az egyetem küldött értesítést, ha szept. 18-ig beiratkozom, akkor felvesznek. Szüleim 60 Ft-os vagyonával indultam el. A pótfelvételisek között találtam nevemre. Szüleim további támogatására nem számíthattam, Keserves évek következtek. 1953. aug. 15-én avattak orvossá, minthogy a doktori címet mint polgári csökevényt elutasították. 1955-ben adták vissza a doktori cím használatát. Orvosi tevékenységemet irányítás útján a nagykanizsai kórház szülészeti osztályán kezdtem. 2 hónap múlva áthelyezték a kaposvári szülészetre mint központi gyakornokot. 1953. okt. 10-én kötöttem házasságot Csapó Ilonával abban a reményben, megházasodunk, feleségem szülei kitelepítésével (1952. dec. 5.) elvett lakásukat megkaphatjuk. Nem történt meg. Házasságunkból 2 gyermek (Judit 1955, Gábor 1957) született. Voltam körzeti orvos, felülvizsgáló főorvos, mellékállásként a MÁV-nál üzemorvos, kórházi onkológus, végül 5 nagy építőipari vállalat üzemi főorvosa. 1957. júliusban szakvizsgáztam szülészet-nőgyógyászatból, majd sokéves onkológiai tevékenységem folytán a klinikai onkológiai szakvizsga címet használhatom. 38 éves munkaviszonnyal, az egyetemi éveim elismerése nélkül mentem nyugdíjba 1987. szeptember 10-én.

GYERMEKEK Kárpáti Judit 1955. január 9-én született Kaposváron. A Kodály Zoltánról elnevezett általános iskolából ment 1969-ben a Táncsics Mihály Gimnáziumba. 1973-ban érettségi vizsgát tett. 1973-tól a Szegedi József Attila Tudomány Egyetemen folytatta tanulmányait 1978-ig. Programtervező matematikus diplomát szerzett. Gyermeke: Krisztina (1984), András (1992).


Kárpáti Gábor 1955. október 10-én született Kaposváron. A Kodály Zoltánról elnevezett általános iskola elvégzése után a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait 1972-től 1976-ig. Ott érettségizett. Egyetemi felvételisként katona 1976-77 évben. Ezután a Budapesti Eötvös Lóránd Tudomány hallgatója 1977-től 1982-ig. Fizikus és biofizikus diplomát szerzett.

UNOKA Beke Krisztina 1984. szeptember 16-án született Kaposváron. A Kodály Zoltánról elnevezett általános iskolából a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait 1998-tól 2002-ig, amikor érettségi vizsgát tett. 2002. szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem II. éves hallgatója. Szüleink 5 gyermeke közül a harmadik: Kárpáti Jenő 1928-1999 1928. április 2-án született Nagyatádon. Az elemi iskola V. osztályának befejezése után Zoltán és Kálmán testvérével folytatta középiskolai tanulmányait a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban 1939. szeptembertől. A háborús események miatt az 1944/45. tanévet ki kellett hagynia. Az 1945/46-os iskolai évet a kaposvári Somssich Pál Gimnázium VI. osztályában kezdte, és

Kárpáti Jenő


v

A Kárpáti testvérek: Zoltán, Zsuzsa, Jenő, Edit és Kálmán lajos folytatta 1943-ig, amikor érettségi bizonyítványt kapott. Szállása Kálmán testvérénél már leírt körülmények között oldódott meg. A nyári szünetben a Nagyatádi Nagymalomban mint kocsikísérő, zsákoló dolgozott. A Budapesti Közgazdasági Egyetemre akart menni. Felvételi kérvénye alapján felvételt is nyert. Az oktatás megkezdése után pár nap múlva az egyetem portása már nem engedte felmenni a tanterembe, átadott olyan írást, melyben az ország összes főiskolai és egyetemi tagozatából ki van tiltva mint osztályidegen.* Így fizikai munkáját a Nagymalomban tovább folytatta. Keresetéből szüleink eltartásáról kellett gondoskodni, mert apánk folyamatosan nem tudott dolgozni az ismertetett események miatt. Néhány esetben engem is támogatott 50 Ft-os összegekkel. Az igazságtalan egyetemi határozatba nem tudott megnyugodni. A Rákosi irodához fordult, ahonnét több, mint félév után kapott olyan írást, hogy fizikai


munkája mellett egyetemi tanulmányokat folytathat. Nincs pontos adatom, mikor szerezte meg a közgazdasági diplomáját. (Gyerekei szerint 45 évesen ) Munkahelyeit az 50 éves érettségi találkozójuk alkalmából kiadott Ki Kicsoda 1948-1998 című füzetből vettem ki. 1953-ig malomi munkás, majd malomipari technikus, 1957-1962 között körzeti malomipari ellenőr, irodavezető, 1963-69 között konzervipari üzem és folyamatszervező a nagyatádi Konzervgyárban, 19701980 között konzervgyári főkönyvelő, igazgatóhelyettes. 1988-ban került nyugdíjas állományba. Vezdényi Ilonával kötött házasságából két gyermek; Henriette (1962), Csaba (1966) született. 1985-ben tüdőrákkal kellett megoperálni. 1999. április 8-án meghalt. Felesége mellett a nagyatádi temetőben pihennek. Kaposvár, 2004. január 16. * 13 éven át kérte egyetemi felvételét!!! dr. Kárpáti Kálmán 333

A Keményfiek Keményfi György 1938/39-es tanévben kezdte és az 1945/1946-os tanévben érettségizett; tanulmányait a Soproni Egyetem Kohómérnöki Karán folytatta, 1951ben okl. kohómérnöki diplomát szerzett. Pályája egysíkú volt, mert 1951-1987 között, nyugállományba vonulásáig, a Dunai Vasmű Martin Gyáregységében műszakvezető mérnökként dolgozott. dr. v. Keményfi Béla Az 1939/1940. tanévtől az 1942/1943. tanévig volt a Somssich Pál gimnázium tanulója, papi pálya iránti érdeklődése miatt az 1943/1944. csonka tanévet Veszprémben a Piarista Gimnáziumban végezte el, a bombázások miatt 1944 őszén a Somssich Pál gimnáziumban folytatta tanulmányait, a hatodik osztályban. Ismert háborús okok miatt Nyugatról 1945 őszén tért vissza, és 1945 nov. 5-én a gimnázium hatodik osztályában folytatta a tanulást, de csak november 16-ig, mert ekkor a szovjet elhárítás letartóztatta. A Szovjetunióból 1953. november 23-án, 100 %-os hadirokkantként tért vissza. Tanulmányait a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban folytatta, magánúton érettségizett 1956-ban. 1958-1963 között az ELTE Államés Jogtudományi Karán tanult, és 1963-ban avatták doktorrá. 1968-ban ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett. 1963-1983 között a a Kapos Volán vezető jogtanácsosa volt, ekkor vonult nyugállományba. Keményfi Ernő Az 1950-1952-es években járt a Táncsics gimnáziumba, akkor Merő

334

Béla volt az igazgató. Kiváló kosárlabdázó volt, a Budapesti Honvéd SE edzője szerződtette, és gimnáziumi tanulmányait a Reáltanoda utcai gimnáziumban folytatta. Érettségi után MÁV forgalmi szakember lett, majd 1959-től 1990-ig a Dunai Vasmű Szállítási Gyáregység igazgató helyettese volt. Meghalt 1999-ben, 64 éves korában.


v

Osztályfőnökeink: bátyámé Vajda János, az enyém dr. Hetyei József és dr. Takáts Gyula. Öcsémét nem tudom. Érdekességként jegyzem meg: Ke-ményfí György együtt járt Sáringer Kálmánnal, Keményfi Béla és prof. emeritus dr. Sáringer Gyula, valamint Keményfi Ernő és Sáringer József is osztálytársak voltak. Vitéz dr. Keményfi Béla


Klingék

Ifj. Kling József A Táncsics Gimnázium tanulója 1983-87 között. A www.sulinet.hu művészeti rovatának szerkesztője

Kling József A Táncsics Gimnázium tanulója 1961-1965 között. Érettségi Schuszter Gyula osztályában. 1972 óta szobrászművészként dolgozik. Hazai és külföldi kiállítások, számos köztéri munka és szakmai elismerés tette nevét ismertté.

Mit jelent nekem a Táncsics Gimnázium? Ötven évvel ezelőtt Dr. Kling Ádám – nagybátyám és nevelőm, aki harmincöt évig volt a gimnázium tanára – árnyékában töltöttem gyermekéveim legszebb napjait a Táncsics Gimnáziumban. Ifjúságomban az iskola tanulója lettem, majd felnőtté válásom után József fiam követett a gimnázium padjaiban. Ma is szeretettel gondolok a régmúlt időkre, ezért határoztam el, hogy nagy mértékű anyagi felajánlást teszek a tervezett képzőművészeti alkotásokkal kapcsolatban. Kling József szobrászművész TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Az 1956-os emlékmű (Kling József alkotása)


335

A Matolcsy-generáció Adatok a zilahi Matolcsy család gimnáziumi vonatkozásairól Köszönettel tartozom Nagypapámnak, ki buzdított a kutatómunka elvégzésére, s bátorított ezen összefoglaló megírására. Családunk részéről bátyám, továbbá én mint a legfiatalabb, a gimnázium jelenlegi diákjai vagyunk. Egyenes-, valamint oldalági elődeimet tekintve, velünk együtt nyolc főről tudok beszámolni. Ezen személyek sora összesen négy generációt és több mint egy évszázadot ölel fel. A család azonban ennél jóval hosszabb, ismert múlttal rendelkezik. Igaz, nem iskolánkban tanult, de annak egykori igazgatóhelyettesének és matematika tanárának fia volt, Kengyel Miklós (1908-1976), hadiműszaki törzskari őrnagy okleveles gépészmérnök – kinek felesége Matolcsy Erzsébet, nagyapám unokanővére –, családunk történetének elmélyült kutatójaként a zilahi Matolcsy családfát 1570-ig vezette vissza. Ezen rövid kitérő után következzék a felsorolás időrendi sorrendben. Rögtön egy olyan személlyel kell kezdenem, ki családunk egyik legjelentősebb egyénisége. Ezt az is mutatja, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata születésének 115. évfordulóján – 2001. július 18-án – emléktáblát avatott tiszteletére, a Dózsa György utca 10. szám alatt, egykori lakóházánál. Dr. Matolcsy Sándor Rezső (1887-1962) magyar királyi kormányfőtanácsosról, nagyapám nagybátyjáról van szó. Eltekintve egy rövid ideig tartó soproni kitérőtől, középiskolai tanulmányait a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban (a későbbi Somssich Pál – jelenleg Táncsics Mihály Gimnáziumban) végezte, hol 1904-ben kiváló eredménnyel érettségi vizsgát tett. Mint ügyvéd és a Dunántúli Bank és Takarékpénztár Rt. vezérigazgatója, befolyásos, országos kapcsolatokkal rendelkező bankárként nem a pénz szolgájává vált, hanem a pénzt állította nemes ügyek szolgálatába. Kaposvár város és a megye közéletében kiemelkedő 336

A gimnázium egykori és jelenlegi diákjai családunk tükrében Dr. Matolcsy Sándor Rezső 1887-1962 Érettségi: 1904 (Magyar Királyi Főgimnázium) ifj.

Fleischhacker Gusztáv 1898-1918 Érettségi: 1916 (Magyar Királyi Főgimnázium) Dr. Matolcsy Oszkár 1913-1990 Érettségi: 1931 (Somssich Pál Gimnázium) id.

Matolcsy Gusztáv 1919Érettségi: 1937 (Somssich Pál Gimnázium)

Dr. Matolcsy Sándor Rezső 1950 Karácsonyán

Dr. Matoltsy Sándor Gedeon 1920Érettségi: 1937 (Somssich Pál Gimnázium) Dr. Gazsi Lajos 1942Érettségi: 1960 (Táncsics Mihály Gimnázium) ifj.

Matolcsy Gusztáv 1987(Táncsics Mihály Gimnázium) Matolcsy András Manó 1990(Táncsics Mihály Gimnázium)

szerepet vállalt. A református egyházmegye ügyészeként és gondnokaként jelentős egyházi alkotásokat hagyott ránk. Maradandó műve a Csurgói Református Főgimnázium és kollégium modernizálása. A működése alatt a gimnázium parkjában létesített Somogyi Panteonban mint a Csurgói Gimnázium fenntartójának 2000. október 5-én a város emlékoszlopot állíttatott. Sokoldalúságára jellemző, hogy a fonyódi református templom építtetése is az ő nevéhez fűződik. Egész életében a közösség fejlődésének érdekében tevékenykedett áldozatkészséggel és fáradhatatlan munkássággal. Sajnos életét és munkásságát a háború és az azt követő kitelepítés kettétörte, és családunk sok más alakjához hasonlóan őt is számos meghurcoltatás érte a kommunizmus időszakában. A róla szóló megemlékezés olvasható dr. Fekete László tollából, az 1998-ban megjelent „Táncsics lustitia, Az alma mater köszöntése” című kiadvány 10-11. oldalán. TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Nagyapám id. Matolcsy Gusztáv rehabilitált ny. á. őrnagy 1993 tavaszán

Emléktáblával kezdtem, azzal is kell folytatnom. Az iskola hősi halottainak emlékére a Diákszövetség által 1929-ben az első emeleti folyosón elhelyezett első világháborús „Pro Patria 1914-18” elnevezésű emléktáblán szerepel ifj. Fleischhacker Gusztáv (1898-1918) neve. Ő szintén nagyapám nagybátyja volt, s a kaposvári Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban 1916-ban érettségizett, majd az olasz fronton hősi halált halt Piávénál. Holttestét ezredes édesapja, Fleischhacker Gusztáv, az én üknagyapám hazahozatta, és Kaposváron a Keleti Temetőben, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Nagyapám elesett tüzér


Dr. Matoltsy Sándor Gedeon Pap Antal tanár úrral 50 éves érettségi találkozóján. 1987. június 14.

Nagyapám, Guszti és András a 10. születésnapomon. 2000. március 12.

főhadnagy nagybátyja emlékére kapta a Gusztáv nevet. Végsősoron innen származtatható édesapám és testvérem, immáron a negyedik generációt végigkísérő keresztneve is. Nagyapám bátyja dr. Matolcsy Oszkár (1913-1990) már a Somssich Pál Gimnázium ódon falai között 1931-ben érettségizett. A pécsi jogi egyetem elvégzése után a kaposvári Magyar Nemzeti Bank tisztviselőjeként helyezkedett el. Később Budapestre került, ahol többek között a Fővárosi Gyógyszertári Központ jogtanácsosaként dolgozott éveken keresztül. Szenvedélyes futball rajongó és nagy Fradi drukker hírében állt. Elérkeztem az időrendi felsorolásban nagypapámhoz, kinek köszönhetem testvéremmel együtt én is iskolánkhoz való szoros ragaszkodásomat és a családi hagyományok ápolását. A neve id. Matolcsy Gusztáv, ki 1919-ben született Kaposváron és érettségi vizsgát tett 1937-ben. Ludovika Akadémiát végzett, ahol 1940-ben gyalogos hadnaggyá avatták. Részt vett a második világháborúban, harcolt az orosz fronton. Mint katona, mint ember, igaz keresztény, nemzeti értékeiért és hitvallásáért példaképül áll előttünk. Az ő katonai viaszemlékező írása megtalálható a „Táncsics Mundér, Az alma mater köszöntése 2001” című kiadvány 13-14. oldalán. Az előzőekben írtak vonatkoznak nagyapám unokatestvérére is, akinek szintén megjelent az összefoglaló írása a „Táncsics Medicina, Az TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

alma mater köszöntése 1995” című kiadványban a 13-14. oldalon. Dr. Matoltsy Sándor Gedeon, született 1920-ban, nagyapám osztálytársa volt, vele egyidőben, kitüntetéssel érettségizett a Somssich Pál Fiú Reálgimnáziumban. Az orvosi diplomát 1944-ben szerezte meg a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, míg a bölcsészkart ugyanott 1945-ben fejezte be. A Tihanyi Biológiai Kutatóintézet munkatársaként, 1947-ben ösztöndíjjal került Stockholmba, ahonnan Szentgyörgyi Albert meghívására az Egyesült Államokba emigrált, és a Woods Hole-i izom-kutató intézetben dolgozott tovább. Ezt követően Bostonban és Miamiban, valamint New Yorkban dermatológiai intézetekben kutatómunkát folytatott. Nyugdíjba vonulásáig több mint 100 közlemény jelent meg ismert orvosi folyóiratokban, számos egyetem vendégprofesszora, Alexander von Humboldt-díjas, több könyv szerkesztője és fejezeteinek írója. Jelenleg is Amerikában, Boston mellett él. Gida bácsihoz hasonlóan unokanagybátyám, dr. Gazsi Lajos is kiemelkedő, tudományos életpályát futott be. Édesanyja nagyapám húga, Matolcsy Mária. Kaposváron, 1942ben született, s ő már a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1960-ban. A Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles villamosmérnökként végzett. Jelenleg Düsseldorfban él és a világhírű Siemens vállalat kutatás-fejlesztési igazgatója, egyben


a bochumi egyetem professzora, számos világszabadalom birtokosa. Sajnos a Táncsics mérnökei sorában korábban nem szerepelt az ő részletes életrajza. Valószínűleg édesapám, Matolcsy Gusztáv is gimnáziumunk tanulója lett volna, ha az 50-es évek sorscsapásai nem szóltak volna közbe, ugyanis dédnagyszüleimnek családtagjaikkal együtt el kellett hagyniuk Kaposvárt. Így gyógyszerész édesapám a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban érettségizett, ezért nem gyarapíthatja családunk táncsicsos diákjainak számát. Nagyszüleim egyébként 37 évi távollét után térhettek vissza szülővárosukba. Elérkeztünk napjainkhoz. Testvérem, ifj. Matolcsy Gusztáv a 10.c angol tagozatos osztály tanulója. Korábban hozzám hasonlóan a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola diákja volt. Szép eredményeket ért el a sportban, mindketten versenyszerűen asztaliteniszeztünk, majd kosárlabdáztunk. Országos döntök résztvevői voltunk. Ma mindkettőnk életének egészét a tanulás tölti ki. Szeretnénk a fennt említett Matolcsy ősök elődök nyomdokaiba lépni, hisz családon belül szép példák állnak előttünk, kikre valóban büszkék lehetünk. Méltó örökösök kívánunk lenni, hogy évtizedek múltán az alma materre hozzájuk hasonló szívvel és lélekkel tudjunk visszagondolni! Kaposvár, 2003. december 30. Matolcsy András Manó 8.e 337

A Pozsár-család

Pozsár István Érettségi: 1949.

Pozsár Csilla

Végh Ádám Érettségi: 2002

338

Pozsár Katalin Érettségi: 1978

Végh Szabolcs 1998-2004

Pozsár Annamária Érettségi: 1987

(Később a gimnázium tanára)

50 éves érettségi találkozón. Pozsár István


v


Zászlóátadás az 1987-es ballagáson. Balról Pozsár Annamária

Pozsár Annamária mondta társai nevében a búcsúbeszédet az

1987.

évi ballagáskor

Tablók és generációk

Pozsár István,... TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v


339

... Pozsár Katalin, ...

... és (az unoka) Végh Ádám tablója

340


v


A Rádai-család Mihályfalvi László Igazgató Úrnak Levélbeni megkeresésedre tájékoztatlak családunk azon tagjairól, akik a Somssich, majd Táncsics Gimnáziumba jártak. Testvérbátyám, Rádai Csaba 1940-től volt az iskola növendéke. Hatodikos korában, 1946 márciusában azonban orosz katonák megölték. Az igazgató szüleimnek írt levelét másolatban mellékelem. Én, Rádai Ferenc 1942-50 között voltam diákja az iskolának. Iskola után, kétéves fizikai munkát követően nyertem felvételt egyetemre. Vegyészként végeztem, majd műegyetemi doktorátust abszolváltam kémiai analitikából. Ezután a Veszprémi Vegyipari Egyetemen környezetvédelmi szakmérnöki oklevelet szereztem. A KÖJÁL, ill. jogutódja, az ANTSz megyei intézetében dolgoztam 1956-tól 1997. évi nyugdíjba vonulásomig. Az intézet kémiai osztályának voltam a vezetője. Leányom, Rádai Viktória 1978-ban érettségizett, majd a budapesti Gyógyszerésztudományi Karon diplomázott. Azóta folyamatosan Budapesten lakik és gyógyszerészként ott is dolgozik. Fiam, ifj. Rádai Ferenc 1983-ban tette le érettségi vizsgáit, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi oklevelet. Ideggyógyászatból szakvizsgázott, jelenleg a megyei kórház Ideg- és Idegsebészeti Osztályán részlegvezető főorvos. Nagyobbik unokám Rádai Zita most adja be felvételi kérelmét a hatosztályos gimnázium első évfolyamára, így emberi számítás szerint szeptembertől ő a harmadik generáció az iskola növendékei között. Végül megjegyzem, hogy két év múlva kisebbik unokám is nővére nyomdokait követve folytatja tanulmányait. Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Rádai Ferenc

Dr. Rádai Ferenc

Rádai Viktória

ifj.

Rádai Ferenc dr.

Rádai Zita


v


341

A Sáringer fiúk Sáringer Kálmán A Zala megyei Magyarszerdahelyen születtem 1927. november 14-én. Kétéves korom óta a Somogy megyei Nagybajomban éltem 18 éves koromig. A szülőföld nekem Somogyország. A kaposvári Somssich Pál Reálgimnáziumba kerültem 1938-ban. 1946 nyarán érettségiztem. A háború végén a VII. osztály idején közel egy évig leventeként angol fogságban voltam, így a VII. osztályról a VIII. osztályt látogatva karácsonykor vizsgáztam. Az akkor még József Nádor Műegyetemre nyertem felvételt. Négy év alatt elvégezve erősáramú villamos mérnöki oklevelet kaptam. Első munkahelyemen teljesítmény transzformátorokat terveztem kb. 4 évig. Utána a szövetkezeti szektorban dolgoztam, majd a legnagyobb magyar erősáramú gyár, a VBKM egyik gyárában. Nyugdíjba vonulásomig szinte a kezdetektől mindig vezető állásban voltam: főkonstruktőr vagy főmérnök. Nekünk, akik 1950-ben végeztünk az Egyetemeken, az induló nagy iparosításban a háború utáni nagy szakemberhiány következtében ez a szerencsés sors jutott. Speciális szakterületem a villamos hegesztő-berendezések és az ehhez kapcsolódó készülékek tervezése és gyártása. Ezen a területen az 1950-es évektől folyamatosan az élvonalban működtem. Szakterületemen több mint 10 szabadalmat

sikerült megkapni. Az akkori időkben az iparban ismert kitüntetéseket mint aranykoszorús feltaláló, a gépipar kiváló dolgozója stb. mind megkaptam. Az általam tervezett hegesztőgépek a világ minden piacán sikert arattak, így velük együtt megismertem Ausztráliát, Észak-Amerikát és Európa minden országát. Nyugdíjasan már 17. éve még mindig a hegesztőgép-iparban szakértőként dolgozom. 1954-ben nősültem. Három gyermekünk született. Most 10 unokánk van. Sáringer Kálmán okl. villamosmérnök nyugdíjas Dr. Sáringer Gyula Dr. Sáringer Gyula Magyarszerda-helyen (Zala m.) 1928. december 2-án született pedagógus családban. Két testvére van: Kálmán (1927), József (1934). Elemi iskoláit Nagybajomban (Somogy m.) 1934-1939, gimnáziumot Kaposváron az Állami Somssich Pál Gimnáziumban 1939-1947 között végezte. Mint elhurcolt levente 1945. január 28-án Németországba került, ahol a német légierőnél (Luftwaffe, Dresde) teljesített szolgálatot. Beneshovban, az egykori Csehszlovákia területén orosz hadifogságba esett 1945. május 10-én. A hadifogságból megszökött, így 1945. május 26-án hazaérkezett. Az érettségit követően 1947 szeptemberében az Agrártudományi

Sáringer Kálmán 18 évesen

342

45 évesen

76 évesen


v

Dr. Sáringer Gyula Egyetem Budapesti Osztályára nyert felvételt. Okleveles mezőgazda diplomáját 1951. június 27-én kapta meg Gödöllőn. A Szent István Egyetem (Gödöllő) aranyoklevelét 2001. június 22-én vette át. Dr. Manninger Gusztáv Adolf professzor közbenjárására 1951. július 15-ével a Növényvédelmi Kutató Intézet (Budapest, Herman Ottó út 15), a dr. Szelényi Gusztáv vezette Állattani Osztályára került tiszteletdíjas kutatónak. Tudományos segédmunkatársnak 1952. január 1-jén nevezték ki. A mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot 1957. november 28-án történt nyilvános védésen nyerte el „A repcedarázs (Athalia rosae L./= colibri Christ. Hymenoptera: Tenthre-dinidae) című értekezésével. Tudományos kutatói tevékenységét a burgonyabogár kutatásával kezdte, amely témának dr. Jermy Tibor volt a témavezetője. Közben az olajos növények kártevőinek kutatására kapott megbízást. Így részletesen foglalkozott a repce és a mustár, valamint a mák kártevőivel. A burgonyabogárral kezdetben (1951) Zalaegerszegen, majd 1952tól Keszthelyen, a budapesti Intézet ideiglenes, 1956-tól egész éven át


működő Laboratóriumában végzett kutatómunkát. Az 1956. augusztus 15-én kötött házassága után, véglegesen Keszthelyre költözött a Növényvédelmi Kutató Intézet által épített Laboratórium szolgálati lakásába. Házasságukból három gyermekük született: Mária, (1957), Magdolna, (1958) és Tamás (1961). A Keszthelyi Laboratórium dr. Jermy Tibor tervei alapján készült. A Laboratórium kitűnő felszerelése (termosztát kamrák fotoboxokkal, üvegházak, szabadföldi inszektáriumok 4 hektáros vegyes állományú gyümölcsös. műhely stb.) lehetővé tették, hogy kísérletes rovarökológiai módszerekkel végezze kísérleteit. Kutatási témáinak gerincét a rovarok különböző típusú nyugalmi állapota (dor-mancia) képezte. Mintegy 20, nagy gazdasági jelentőségű kártevő nyugalmi állapotát tette vizsgálat tárgyává. A keszthelyi laboratóriumban született meg a magyar kísérletes rovarökológia, mint eddig hazánkban nem művelt

entomológiai tudományterület. A kísérletes rovarökológiai munkája mellett a kabócák (Homopte-ra: Auchenorhyncha) taxonómiájával is foglalkozott/zik. Több új fajt írt le a tudomány számára és többet a magyar faunára nézve. Több mint 40. 000 példányt számláló kabóca gyűjteményét, dr. Kaszab Zoltán a Magyar Természettudományi Múzeum (Állattár) egykori főigazgatója, védetté nyilvánított, ami azt jelenti, hogy halála után a gyűjtemény a múzeumba kerül elhelyezésre. Az 1964 -65-ós évet Franciaországban töltötte, a Francia Mezőgazdasági Kutató Központ (Institut National de la Recherche Agronomique} ösztöndíjával. Franciaországi kutatóhelyei: Paris, Versailles. Toulouse és Antibes voltak. Leghosszabb időt, 8 hónapot Toulouse-ban dolgozott, az ottani Tudományegyetem Biológiai intézetében (igazgató: Prof. Dr. P. Jourdheuil). A mezőgazdasági tudományok doktora (ma MTA doktora) fokozatot

(ma címet) 1973. május 23-án szerezte meg „A rovarok nyugalmi állapotainak jelentősége a növényvédelmi rovartanban” című értekezésével. A keszthelyi laboratórium és az azt körülvevő gyümölcsös, a városfejlesztés miatt 1977. december 31-én megszűnt. Dr. Romány Pál, az akkori földművelésügyi miniszter áthelyezte a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetébe tudományos tanácsadónak. Az egyetemi intézet keretein belül folytatta a különböző kártevők dormancia viszonyainak tanulmányozását. Egyetemi tanári és egyben egyetemi rektori kinevezést 1993. július 1-jén kapott. A Pannon Agrártudományi Egyetem rektora 1993. július 1-től 1996. június 30-ig volt. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya 1990. május 21-én levelező, 1995. május 9-én rendes tagjává választotta. A Szent István Akadémia újraindítása után. 2000. április 3-án, rendes taggá választotta.

Takáts Gyula Kossuth-díjas költő, iskolánk egykori diákja és tanára. Tevékenysége generációkat fog át. (1985-ben a Bors István alkotta Táncsics-emlékműnél)


v


343

Párton kívüliként, az 1998-as országgyűlési választások alkalmával. a Zala megyei listáról került a Parlamentbe. Mint országgyűlési képviselő, a FIDESZ Magyar Polgári Párt frakciójának volt tagja 2002-ig. Itt a Felsőoktatási, Tudományos és Innovációs Albizottság elnökévé választották. Tudományos pályafutása alatt. több száz dolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban, továbbá számos könyvet illetve könyvfejezetet írt. Nagyobb terjedelmű munkái; Jermy T. - Sáringer Gy. (1955): A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata Say). Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 1-188; Deseő. K. V. - Sáringer Gy. - Seprős l.(l97l): A szilvamoly (Grapholitha funebrana Treitschke). Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 1-183: Balás G. - Sáringer Gy. (1982, 1984): Kertészeti kártevők. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1-1069: Sáringer Gy.(1989): Rend: Egyenlőszárnyú rovarok - Homoptera. In: Jermy T. - Balázs K. szerk. A növényvédelmi állattan kézikönyve 2. Akadémiai Kiadó, Budapest. 13-75; Sáringer Gy. (1990): Rend: Bogarak - Coleoptera. In: Jermy T. - Balázs K. szerk. A növényvédelmi állattan kézikönyve 3/A, 3/B. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1-322, 323-673, ezekből 167 oldal: Sáringer, Gy. (1995-97): Bio-logical and Agrotechnical Plant Protection Against Insect Pests in Hungary. In: George J. Halasi-Kun edit, Pollution and Water Resources Columbia University Seminar Proceedings, Vol. XXIX. Environmental Protection in Agriculture of the Carpathian Basin. 89-102; Jenser 0. - Mészáros Z. - Sáringer Gy. szerk., (1998): A mezőgazdasági és kertészeti növények kártevői. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1-630. A következő idegen nyelvű szaklapok szerkesztőbizottságának tagja: Journal of Applied Entomology (Hamburg) (1979 -): Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica (Budapest) (1986-); Georgikon for Agriculture (Keszthely) (1986-); Archives of Phytopathology and Plant Protection (Berlin) (1997 -). Fontosabb tisztségei és tagsága: A Magyar Rovartani Társaság elnöke 344

(1978 - 1984); az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága (VEAB) alelnöke (1990 - 2002); a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társaság elnöke (1989 - 2000); az MTA Növényvédelmi Bizottság elnöke (1990 -1996); az OTKA Agrár III. zsűri elnöke (1995 1998); a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete (1998 - tag). Külföldi tagságok: Cultural Ento-mologists (Natural History Museum of Los Angeles County) (1980 - tag): Hungarian National Commitee for the International Union of Biological Sciences (IUBS) (1981 - tag); National Geographic Society (Washington, USA) (1989 1995 tag); Professors World Peace Academy (PWPA) (New York) (1993 - tag); The British Eco-logical Society (London, UK) (1993 - tag). Jelentősebb hazai kitüntetései: Magyar Rovartani Társaság Frivaldszkyemlékérem bronz (1962, aranyl985); MAE Horváth Géza-emlékérem (1985), Zala Megye Tanácsa Alkotói Díja (1990); MBT Herman Ottó-díj (1994); Lovassy Sándor-emlékérem (1995); Szelényi Gusztáv-emlékérem (1995); Szent-Györgyi Albert-Díj (1995); Keszthely Városért Emlékérem (1996); Széchenyi-Díj (1998); OTKA Ipolyi Arnold-díj (2001). Külföldi: Suez Canal University (Egypt) emlékérme (1994). Csaknem minden európai országban, azonkívül az USA-ban, Kanadában, Egyiptomban, Izraelben, Japánban, Vietnámban és Kínában járt hosszabb-rövidebb tanulmányúton. Több mint száz külföldi és hazai kongresszuson, konferencián tartott előadást. Számos konferencián elnöki funkciót is betöltött. 2002. július 1.-től mint professor emeritus dolgozik a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Kar Növényvédelmi Intézetében Keszthelyen. Sáringer József 1934. június27-én születtem Somogy megyében Nagybajom közelében. Elemi iskolai tanulmányaim után (IV. elemi), 1945-ben a Somssich Pál VIII. osztályos gimnáziumban folytattam a középiskolai tanulmányaimat. Ebben az időben, az 1927TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Sáringer József ben született Kálmán bátyámmal és az 1928-ban született Gyula bátyámmal egyidőben jártunk a VIII. osztályos Somssich Pál Gimnáziumba hárman mint testvérek. Első osztály elvégzése után megszűnt a VIII osztályos gimnázium. Ekkor hazamentem Nagybajomba, és az akkor alakult általános iskola V. osztályában folytattam tanulmányaimat. Majd ezt elvégezve ismét Kaposváron folytattam gimnáziumi tanulmányaimat, de akkor már a IV gimnáziumos Táncsics Mihály Gimnáziumban. Itt érettségiztem 1953-ban, és felvételt nyertem az Agrártudományi Egyetem agronómiai karára. Itt szereztem a mezőgazdasági mérnöki diplomát 1958-ban. Az egyetem elvégzése után az FM Növényvédelmi Szolgálatnál helyezkedtem el. Itt a Somogy Megyei Növényvédő Állomáson (Nagybajom, majd Toponár Dénesmajor), majd kineveztek Tolna megyébe főagronómusnak. A növényvédelmi szolgálattól átkerültem állami gazdasági vonalra, ahol vezető beosztásokat töltöttem be. (növénytermesztési ágazatvezető, főállattenyésztő és kerületi igazgató.) A termelőszövetkezetek létrejötte után átkerültem termelőszövetkezeti vonalra főagronómusként. Az 1994. évben kerültem nyugdíjba, Szekszárdon telepedtem le, ahol jelenleg is élek 1978 óta. Házasságomból három gyermekem született: Márti lányom 1960-ban, Laci fiam 1963-ban és Izabella 1976-ban. Sáringer József


A Sas (Steiner)-család Családomnak több nemzedéke volt az „Alma Mater” tanulója. Édesapám, Steiner János 1890. június 26-án született Nagyatádon. Egészen biztos, hogy ő is idejárt. Öccsét megtaláltam a névsorban (Steiner József). Kettő világháborúban vett részt. Első házasságából három fiú, másodikból pedig én születtem egyedüli lányként. Családom még életben lévő tagjai (sajnos kevesen vannak már!) mondták. Édesapám úgy mondta a latin idézeteket, hogy csak néztem. 78 éves korában halt meg. Édesapám, Sas (Steiner) János első házasságából három fiú született, közülük kettő a gimnázium tanulója volt. Ifj. Sas János 1923-ban született, 1942-ben érettségizett. Elmondások szerint egy sármos, közvetlen fiú volt, mindenkit levett a lábáról, ám szorgalma nem volt valami nagy. A második világháborúban pilóta volt, amerikai hadifogságba esett, a háború befejezése után sem jött haza. Kanadába került, ahol megismerkedett egy magyar lán�nyal, és 1951-ben összeházasodtak. 1964-ben megszületett az egyetlen fia. Apósával közösen volt egy benzinkútjuk, ott dolgozott. 1973-ban infarktusban meghalt. (Dr.) Sas Géza 1924-ben született. Bátyjával járt egy osztályba,

1942-ben érettségizett. Végtelenül szorgalmas, csendes fiú volt. Az a hír járta, hogy az ő tanulmányi eredményéből vettek el, hogy bátyját átengedjék a következő osztályba. A Közgazdaságtudományi Egyetemet végezte el, le is doktorált. Az Építésügyi Minisztériumban, majd az Állami Épülettervező Vállalatnál dolgozott 1983-ban bekövetkezett haláláig, őt is infarktus vitte el. Sas Zsuzsanna (ez vagyok én) 1947-ben születettem, édesapám 57 éves korában, a második házasságából egyetlen gyermekként. 1966-ban érettségiztem, osztályfőnököm Szigeti László volt. Mi voltunk az első koedukált évfolyam a gimnázium történetében. Nagyon jó dolgunk volt, mert még „újdonság” voltunk. Sajnos, életem nem alakult jól, kétszer elváltam, 17 éve egyedül élek, egyedül neveltem fel gyermekeimet. Az érettségi után jelentkeztem a Pécsi Tanárképző Főiskolára ének-orosz tanári szakra. Sajnos nem vettek fel. Azért elvégeztem műszakirajz tanfolyamot, és azt csináltam 22 évig. Ezt a munkát szerettem végezni, de egészségügyi problémák miatt abba kellett hagynom. Ezután több munkahelyem is volt, jelenleg rokkantnyugdíjas vagyok. Első házasságomból (férjem, Pusztai József osztálytársam volt a gimnáziumban) két gyermekem

Sas János és Géza osztálytársak voltak TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v


született, második házasságomból (Hantos István, ő is a gimnázium tanulója volt) egy fiam származik. Mindhárom gyermekem ide járt gimnáziumba. Lányom, Pusztai Zsuzsanna 1970. augusztus 18-án született, 1984-88 között járt a gimnáziumba, osztályfőnöke Puchmann Istvánné volt. 1988-ban érettségizett. Továbbtanult, az ELTÉ-n végzett 1995-ben kutató biológusként. Jelenleg a Kaposi Mór Megyei Kórház Központi Laboratóriumában dolgozik. Itt lakik Kaposváron, nem ment férjhez. Nagyobbik fiam, Pusztai Tamás, 1972. július 12-én született, 1986-90 között volt a Gimnázium tanulója, 1990-ben érettségizett, osztályfőnöke Bali Erzsébet volt. Érettségi után az ELTÉ-n tanult tovább, kutató fizikus lett (édesapja is ezt végezte). Egyetemi gyakorlata óta a Központi Fizikai Kutatóintézet Szilárdtestfizikai részén dolgozik, PhD fokozatot szerzett. Megnősült, két csodálatos lánya van, 8 és 5 évesek. akik örökölték apjuk eszét. Jelenleg Budapest mellett, Telkiben laknak, ahol építettek egy szép nagy házat. Kisebbik fiam, Hantos Norbert 1978. március 18-án született, 1992-1996 között járt a gimnáziumba, 1996-ban érettségizett. Osztályfőnöke dr. Süle Csabáné volt. Norbert kosárlabdázott a gimnázium csapatában, nagyon jó teljesítményt nyújtott, sajnos egy térdműtét után abba kellett hagynia. Érettségi után nem tanult tovább, felszolgálóként dolgozik. Neki való ez a foglalkozás, mert szeret nyüzsögni, emberek között lenni. Ezekben a tulajdonságaiban János bátyámra hasonlít. Tamás fiam pedig csendességével, nyugodtságával Géza bátyámra. Az ő lányai már nem lesznek a Gimnázium tanulói, mert nem Kaposváron laknak, de másik fiam, vagy lányom leendő gyermekei között talán lesznek újabb „táncsicsosok”. Sas Zsuzsanna 345

Sas (Steiner) János (1920)

Sas János

Sas Géza

Sas Zsuzsanna

Pusztai Tamás 346

Pusztai Zsuzsanna

Sass Zsuzsanna kisebbik fiával, Hantos Norberttel


v


A Szántó-generáció Vágó László (Született: 1885., Csurgó) 1905-ben érettségizett gimnáziumunkban. 1914-18-ig részt vett az I. világháborúban. A szerb, az orosz, az olasz frontokon harcolt, mint százados szerelt le. A Kaposvári Királyi Adóhivatalból mint állampénztári főtanácsos ment nyugdíjba. Az 50-es években ipari szövetkezetben adminisztrátorként dolgozott ismételt nyugdíjaztatásáig Kaposváron. 1973-ban hunyt el.

Szántó Károly bizonyítványa az érettségi előtt. Pongrácz igazgató úr és Fáy Károly osztályfőnök aláírásával

Szántó Károly (Született: 1910., Kaposvár) Vágó László leányának, Katalinnak férje. 1923-tól 1929-ig járt gimnáziumba, ahol 1929-ben érettségizett Fáy Károly tanár úr osztályában. Később tisztviselőként dolgozott. Ipartestületi aljegyzőként vonult be 1942-ben. 1943 januárjában a doni áttörés közben esett el.


v

Szántó László (Született: 1941., Kaposvár) Szántó Károly fia, Vágó László unokája. 1955-59-ig járt gimnáziumunkba. 1959-ben érettségizett Dr. Borka Géza tanár úr osztályában. Az ELTE Természettudományi Karán kémia-fizika tanári szakon kapott diplomát. 1964-től gimnáziumunk tanára.


Szántó Ágnes (Született: 1976., Kaposvár) Szántó László leánya. 1991-94-ig járt gimnáziumunkba. 1994-ben érettségizett Dr. Marek János tanár úr osztályában. 2001-ben a pécsi JPTE bölcsészkarán történészi diplomát kapott. Pécsen dolgozik kiállításszervezőként.

347

A SzilliÉK Dr. Szilli Gyula 1907-ben született Sásdon Szilli Aladár adófőtanácsos és Gyurkovich Anna házasságából. Ükapja id. Gunits Mihály, aki 1820tól volt a kaposvári gimnázium tanára, dédapja ifj. Gunits Mihály ügyvéd, szabadságharcos. 1919-ben költözött a család Kaposvárra, így a Nagyszombati Gimnáziumban megkezdett tanulmányait a Somssich Pál Gimnáziumban folytatta, ahol 1925-ben érettségizett. 1930-ban kapott jogászdoktori oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1935-ben tett ügyvédi vizsgát. A város tiszti főügyésze 1944-ig, majd ügyvéd, 1959-73 között a Kaposvári Ügyvédi Kamara elnöke, tagja az Országos Ügyvédi Tanácsnak, valamint a Fegyelmi, Fellebbezési Tanács elnöke. Felesége Neubauer Teréz gyógyszerész. Házasságukból négy gyermek született: Mónika gyógyszerész doktor, Márta vegyészmérnök doktor, Gyula ügyvéd, András építőmérnök műszaki doktor. Kitüntetései: 1973 Munka Érdemrend ezüst fokozata, Az Igazságügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Ügyvéd. 1994-ben az Év öregdiákja. Arany, gyémánt, vas és rubin diplomás ügyvéd, 2000. január 23-óta Kaposvár város díszpolgára.

A két Gunits Mihály Gunits Mihály Komáromban született 1780. december 2-án, Gunits Mihály varga és Paskál Erzsébet házasságából. Jogi egyetemet végzett, Kaposvárra érkezése előtt már 12 évet tanított Kanizsán. Jól beszélt németül is. A kaposvári gimnáziumba 1820. február 4-én került, és 1850-ig a gimnázium tanára volt. A költészeti osztályt oktatta. Az 1846-47. évi feljegyzések szerint magyar nyelv és verseléstant, földleírást, természettörténettant, szónoklattant, klasszikus szerzőket tanított. 30 évi szolgálat után 1850-ben 200 forintos kegydíjjal vonult nyugdíjba. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy legidősebb fia, Mihály részt vett a szabadságharcban. 1852-ben hunyt el. Szailer Terézzel kötött házasságából 8 gyermeke született, közülük Mihály fia, aki 1836-ban itt tanult az algimnáziumban, jogot végzett. 1844-ben megnősült, felesége Csernyánszky Viktória, egy bajai patikus lánya. Pesten a Királyi Ítélőtábla jegyzője, a szabadságharc idején főhadnagyi rangig emelkedve harcolt, majd bujkálni kényszerült. 1861-ben Tolna megye esküdtje, ami bírói funkciót jelentett, pár évig Tamásiban ügyvédként tevékenykedett, 1869-ben halt meg.

Dr. Szilli Gyula ügyvéd

Szilli Eszter

Kaposváron született 1942. április 5-én dr. Szilli Gyula ügyvéd és Neubauer Teréz gyógyszerész harmadik gyermekeként. 1956-60-ig a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, a kitűnő érettségi vizsgái után 1960-65ig az ELTE Állami és Jogtudományi Karának joghallgatója. Az egyetem elvégzése után a kaposvári 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltje, 1968-tól ügyvédje, a munkaközösség vezető-helyettese, az Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, majd elnökhelyettese. Eszter és Éva lányai közül Eszter is a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult. 1999-ben legmagasabb szakmai elismerésként Kiváló Ügyvéd kitüntetést vehetett át Budapesten a Magyar Ügyvédi Kamaránál.

A Szilli család harmadik generációja Kaposváron született 1970-ben és 1984-88 között volt a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. A Budapestí Közgazdaságtudományi Egyetemen 1993-ban szerzett marketing közgazdász diplomát. 1995ben kötött házasságából három fia született. Budapesten él.

Dr. Szilli Gyula átveszi a rubin diplomát (2000.) 348


v

Dr. Szilli András Kaposváron született 1950-ben dr. Szilli Gyula ügyvéd és Neubauer Teréz gyógyszerész negyedik gyermekeként. 1968-ban érettségizett a Táncsics Mihály Gimnázium matematika-fizika szakán. A 11 hónapos katonai szolgálat után 1969-1974 között a BME Építőmérnöki Kar Szerkezetmérnöki (Statikus) szakán végzett. 1982-ben acélszerkezeti szakmérnöki képesítést, 1987-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1989-ben ösztöndíjas a Nápolyi Műszaki Egyetemen, 1990-1992 Rouen IMAC egyetemen (Franciaország) MBA diplomát kapott, és a Purdue University (USA) ösztöndíjasa volt. 1993-ban European Engineer (Eur. Ing.) fokozatot kapott. 1974-ben nősült, felesége a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése óta a MOL Rt. üzletkötője, leánya, Zsófia a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) másodéves hallgatója. Budapesten él, a Haironville Hungaria Kft. ügyvezetője.


Gunits Mihály ifj.

Gunits Mihály

Dr. Szilli Gyula ifj.

Dr. Szilli Gyula

Szilli András

Szilli Eszter

Id. és ifj. Dr. Szilli Gyula TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

Szilli Eszter (ballagási kép, 1988)


349

A Terlaky-család Terlaky (Terkovics) József 1894-ben Öreglakon született. A gimnázium 4 felső osztályát végezte a Kaposvári Állami Főgimnáziumban, 1915-ben érettségizett. Ezt követően több mint 2 évig az olasz fronton katonáskodott, amiért 2 ezüst vitézségi érmet kapott Károly csapatkereszttel együtt. A háború után jegyző-tanfolyamot végzett, és nyugdíjazásáig ilyen munkakörben dolgozott Somogy megyében. Családi nevét 1934-ben változtatta „Terlaky”-ra. 1967-ben halt meg.

Terlaky Edit fia Kis-Tóth Balázs

Terlaky Katalin

1977-ben született Budapesten. 1991-95 között járt a Táncsicsba. A Széchenyi I. Egyetem gazdálgodási szakán égzett. Egy építőipari vállalkozás kereskedelmi vezetője.

Terlaky Edit lánya Kis-Tóth Ágnes 1980-ban született Budapesten. 1995-99 között járt a Táncsicsba. Az ELTE TTK matematikus szakának hallgatója.

Öccse, Terkovics Pál

Terlaky József

Kb. 1896-ban Öreglakon született. Tanulmányait a Kaposvári Állami Főgimnáziumban végezte. Az I. Világháború idején érettségizett, majd katona lett. Hősi halált halt az orosz fronton. Nevét a gimnázium első emeletén levő márványtábla örökíti meg.

1953-ban született Kaposváron. A Táncsicsba 1968-72 között járt. A veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett okleveles vegyészmérnökként (1978). Az építőiparban kezdett dolgozni, majd 1989 óta egy építőipari cég ügyvezetője. Gyermekei, Krisztina és András a Táncsicsban végeztek. Kisebbik lánya, Fanni, általános iskolás (Leendő táncsicsos!)

Terlaky József fia dr. Terlaky József 1924-benVízváron született. 1934-től tanult az akkor Kaposvári M. Kir. Áll. Somssich Pál Reálgimnáziumnak nevezett intézményben, ahol 1942-ben érettségizett. A Pécsi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát. Dolgozott jegyzőként, majd a járási és a városi tanácsnál. Ezt követően a Csurgói Ipari Szövetkezetnél volt jogtanácsos, illetve ügyvéd. Jelenleg nyugdíjas. 1951-ben kötött házasságot Kishonti Kálmán Edit nevű lányával. Négy gyermekük mindegyike a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett:

Terlaky Edit 1952-ben Kaposváron született. 1966-70 között járt a Táncsicsba. Az ELTE TTK matematika-fizizika tanári szakán végzett 1975-ben. Tanított Zsámbékon, a budapesti Könyves K. Gimnáziumban. 1987 óta a Táncsics Mihály Gimnázium tanára. Gyermekei, Kis-Tóth Ágnes és Kis-Tóth Balázs a Táncsicsban végeztek. 350

Terlaky József lánya Terlaky Krisztina 1981-ben született Kaposváron. 1995-99-ig aTáncsicsban tanult. A Veszprémi Egyetem idegenforgalmi szakos hallgatója.

Terlaky József lánya Terlaky András 1984-ben született Kaposváron. 1998-2002 között járt a Táncsicsnba. A BME építőmérnök hallgatója.

Terlaky Tamás 1955-ben született Kaposváron. A Táncsicsba 1969-73 között járt. Az ELTE TTK matematikus szakán végzett 1979-ben, majd itt doktorált, kandidált. Az ELTE oktatója, majd 10 évig a hollandiai Delft egyetemének tanára. A hamiltoni egyetem matematika professzora. Eredményeit öt könyvben publikálta, egy matematikai folyóirat főszerkesztője. Fia egyetemista. TÁNCSICS GENERÁCIÓK

v

1960-ban született Kaposváron. 1975--79 között járt a Táncsicsba. Laborasszisztensként dolgozott, majd a Vajdaságba ment férjhez. A családi gazdaságban dolgozik. Két lánya van. (Az idősebbik dolgozik, a kicsi általános iskolás.)

Kishonti (Kollár) Kálmán 1899-ben született Kaposváron. 1910-től 1918-ig tanult a Kaposvári Állami Főgimnáziumban. Jegyző-tanfolyamot végzett, utána jegyzőként dolgozott Somogyban, később irodai munkát végzett Kaposváron. 1937-ben változtatta Kollárról nevét „Kishonti”-ra. 1991-ben halt meg. Három gyermeke közül fia tanult a kaposvári gimnáziumban.

Kishonti Kálmán 1933-ban született Szennában. Középiskolai tanulmányait 1949 és 1953 között a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. A Számviteli Főiskolán diplomázott, és az egészségügyben dolgozott egész életében: hosszú ideig a Megyei Tanács Egészségügyi Osztályának gazdasági vezetőjeként, majd a POTE Egészségügyi Főiskola Kaposvári Tagozatának létrehozásán fáradozott, és 1991-ben ennek gazdasági igazgatója lett. Munkáját „Pro Universitate Ezüst Fokozata” kitüntetéssel ismerték el. 2000-ben halt meg.

Kishonti Kálmán fia Dr. Kishonti Attila 1963-ban született Kaposváron. A Táncsicsba járt 1978-82 között. A Pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Több munkahely után 1992-től a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Jogi Osztályán dolgozik, 1995-től osztályvezetői munkakörben.


A család gimnáziumunkban érettségizett tagjai

Kihonti (Kollár) Kálmán

Terkovics Pál

Terlaky (Terkovics) József

Kishonti Kálmán

dr.

Terlaky József

felesége:

Kishonti Edit

dr.

Kishonti Attila

Terlaky Edit

Kis-Tóth Ágnes

Terlaky József

Kis-Tóth Balázs


v

Terlaky Tamás

Terlaky Krisztina

Terlaky Katalin

Terlaky András


Terlaky Fanni (Leendő táncsicsos)

351

A Varga-család 2000-ben részt vettem a „Táncsics Mérnökök” találkozóján. Jóleső érzés volt együtt lenni a „fölöttünk“és az „alattunk” érett táncsicsos egykori diákokkal, akik az Alma Matertől kapott muníció birtokában léptek(tünk ) ki az ÉLETBE. Azóta több, addig ismeretlen kollégával üdvözöljük egymást az utcán. Örömmel vettem tudomásul a szándékot a generációk találkozójának tervéről. Családunkból eddig négy fő (jómagam, fiam, leányom és unokánk) „koptatta” a Táncsics Gimnázium padjait, és érettségit tettünk. Munkahelyemnél fogva munkanaponként harmincnégy éven mentem el az Alma Mater előtt. Láttam, az épület felújításának folyamatát. Tartottam a kapcsolatot az iskola vezetőivel, volt tanárainkkal. Az ötévenként megtartott érettségi találkozón nagy tisztelettel fogadtuk volt tanárainkat – Papp Antal, Mátrai Tibor, Nádasdi József –, igazgatókat, Merő Béla és Mihályfalvi László igazgató urakat.

Varga János 1931. 04. 24. Mosdós Érettségi 1951 Reáltagozat Of.: Marián Miklós okleveles erdőmérnök

1991-ben, a negyvenéves találkozón, Merő Béla igazgató úr így búcsúzott el tőlünk: „Fiúk, többet nem találkozunk!” Sajnos, igaza lett, 1994. március 1-jén mi kísértük utolsó útjára a Keleti temetőben. Munkahelyem ablakából évente néztem végig a ballagást. Jómagam három alkalommal vettem részt: 1968, 1997, 1999 a mi időnkben – 1951-ben – Rákosi a ballagást „kapitalista csökevény”-nek minősítette. Akkor lesétáltunk a tornaterembe, meghallgattuk Merő Béla igazgató szavait, utána elmentünk egy korsó sörre, majd haza. Nem volt sem családtag, sem ajándék (karóra, gépkocsi), ez volt 1951-ben. Na, de így is sikerrel vettük az akadályt, továbbtanultunk, családot alapítottunk, dolgoztunk 30-35 évet, s nyugdíjba mentünk. Saját tapasztalatom alapján javasoltam a családtagoknak a továbbtanulást a Táncsicsban, s ők sem csalódtak javaslatomat illetően. Varga János

Varga Tamás 1960. január 3. Kaposvár Érettségi 1978 4. a Of.: Krasznai Lajos főiskola: termékmanager

Gaálné Varga Ildikó 1969. 05. 21. Kaposvár Érettségi 1987 4.f of.: Dr. Miklós Endréné

Varga Dávid 1981. 03. 07. Érettségi 1999 12.c of.: Vajay Sarolta főiskolai hallgató

352


v


A Vermes-MIKOVITS-család ifj .

V ermes I stván ballagásán 1998-ban (balról-jobbra): Mikovits József, 1934-ben érettségizett a gimnáziumban, nyugalmazott postatiszt, leánya Vermes Istvánné (Mikovits Judit) 1967, matematikafizika szakos tanár a Táncsicsban, ifj. Vermes István 1998, villamos mérnök, Vermes István 1964, testnevelő tanár a Táncsicsban, Vermes Krisztina, 1995, közgazdász

V e r m e s K risztina ballagásán 1995- ben ( balról - jobbra ): V er mes Istvánné , Vermes K risztina , Mikovits József, ifj. Vermes István, Vermes István Vermes Károly, Vermes Károlyné Merő zsuzsa


v


353

A Zomi-generáció Családunkból három generáció járt a Somssich Pál Reálgimnáziumba illetve a Táncsics Mihály Gimnáziumba.

Zomi László, (1923-2002.)

Édesapám 1923. június 27-én született Zselicszentpálon. 1933. szeptemberétől járt a kaposvári Magyar Királyi Állami Somssich Pál reálgimnáziumba, a „C” osztály tanulója volt. „Osztályfő”-i Léday Sándor, Ladócsy Károly és Holpert Gyula tanárurak voltak. Az 1950-es tanácsi választások alkalmával a szülőfalujában tanácselnöknek választották, az 1961-es mezőgazdasági tsz szervezések után az Mgtsz elnöke lett. 1966-ban oklevelet szerzett a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban. A zselickislaki, a zselicszentpáli és a simonfai mgtszek összevonása után az mgtsz főmezőgazdásza lett.

Ifj. Zomi László (1947-)

Tánczos Edit Anna (1948-)

1947. március 18-án Zselicszentpálon születtem. 1961. szeptemberétől a Kaposvári Állami Táncsics Mihály Gimnázium tanulója voltam, az „A” osztályba jártam, osztályfőnökön Schuster Gyula tanár úr volt. 1971-ben oklevelet szereztem a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, majd 1979-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán Gazdasági-mérnök oklevelet szereztem. 1993-ban az Okleveles Mérlegképes könyvelői végzettségem is lett. Jelenleg a VIDEOTON Holding Rt. Elektro-PLAST Vállalat (Kaposvár) termelési-gazdálkodási menedzsere vagyok.

a feleségem

Szárazné Dr. Zomi Edit Anna (1972-) 1972. április 29-én, Kaposváron született. 1986 szeptemberétől a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója volt, a „C’ osztályba járt, osztályfőnöke Dr. Környei Vilmosné tanárnő volt. 1990-től 1995-ig a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt, majd 1995-ben doktorrá avatták. Végzése után a Kaposvári Városi Bíróságon bírósági fogalmazóként dolgozott. 1997-ben a jogi szakvizsga letétele után bírósági titkár lett. 2001-ben kinevezték bírónak.

354


v

1948. március 4-én Sántoson született. 1962 szeptemberétől a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója volt, az „E” osztályba járt, osztályfőnöke Krasznai Lajos tanár úr volt. 1972-ben általános orvos asszisztensi képzettséget, majd 1982ben szemészeti szakasszisztensi képzettséget szerzett. Jelenleg a Kaposvári Kaposi Mór Megyei kórház Szemészeti osztályán dolgozik szakasszisztensként.

Zomi Enikő Alexandra (1977-) 1977. augusztus 12-én, Kaposváron született. 1991 szeptemberétöl a Táncsics Mihály Gimnázium tanulója volt, az „A” osztályba járt, osztályfőnöke Dr. Miklós Endréné tanárnő volt. Az 1994/95. tanévben „TÁNCSICSDÍJ”-at kapott. 1995-től 2000-ig a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdasági Karán tanult. Az 1997/98, 1998/99. és az 1999/2000. tanévben Köztársasági Ösztöndíjas volt. A tanulmányainak 9. félévét a Londoni Middlesex Egyetemen végezte. 2000-ben közgazdász oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése óta a MATÁV Vezérigazgatóságán, Budapesten dolgozik.



v


355

1901-1902. tanévi csoportkép az V. osztály tanulóiról. Felülről a 3. sorban balról az 5. Vágó László, a Szántó-család „őse”

Tartalom Bevezető........................................................ 5 1993 – Táncsics Tárlat........................... 7 Ruisz György....................................................................9 Bors István.......................................................................10 Czinkotay Frigyes..........................................................11 Csonka Béla.....................................................................12 Domby Lajos...................................................................13 Gáspár András...............................................................14 V. Halmos Klára.............................................................15 Horváth János Milán.....................................................16 Kecskeméti Sándor........................................................17 Klimo Károly..................................................................18 Kling József.....................................................................19 Leitner Barna..................................................................20 Leitner Sándor................................................................21 Soltra Elemér...................................................................22 Sörös József.....................................................................23 Szabados János...............................................................24 Szabados János...............................................................25 Szász Endre.....................................................................26 Szirányi István................................................................27 Takács Zoltán..................................................................28 Tibol László.....................................................................29 M. Tóth Éva.....................................................................30 Vecsey Csaba..................................................................31 Kertész Sándor...............................................................32

1994 – Táncsics Antológia................ 33 Gyergyai Albert..............................................................36 Sipos Gyula.....................................................................38 Takáts Gyula...................................................................40 Szász Imre.......................................................................42 Fodor András..................................................................44 Papp Árpád.....................................................................46 Veress Miklós.................................................................48 Zákányi Bálint................................................................50 Ludvig Nándor...............................................................52 Csoóri Sándor.................................................................54 Szijártó István.................................................................56

356

Kolber István..................................................................58 Skobrák Róbert...............................................................58 Sőregi Zoltán...................................................................58 Jádi Ferenc.......................................................................58 Papp Ibolya.....................................................................59 Kovács Barna..................................................................59 Turbéki Sándor...............................................................59 Gilicze Gábor..................................................................59 Ódor László.....................................................................60 Szép Tamás.....................................................................60 Kéki Zoltán......................................................................60 Varga Tamás...................................................................60 S. Püspök Lívia...............................................................60 Szügyi-Varga István......................................................60 Németh Ferenc...............................................................61 Szarka Zoltán..................................................................61 Kling József.....................................................................61 Horváth Ágota................................................................61 Bors Katalin.....................................................................62 Fisli Éva...........................................................................62 Molnár Gábor.................................................................62

1995 – TÁNCSICS MEDICINA.................... 63 Kaposi Mór.....................................................................66 Szigeti-Gyula Sándor.....................................................67 Réthy Aurél.....................................................................69 Rauss Károly...................................................................70 Bodosi Mihály.................................................................71 Révész György...............................................................72 Erdős Tamás...................................................................73 Matoltsy S. Gedeon........................................................75 Haraszti János.................................................................77 Tigyi András...................................................................79 Török Béla.......................................................................80 Tigyi József......................................................................81 Czigner Jenő....................................................................82 Fischer Emil....................................................................83 ifj. Bodosi Mihály...........................................................84 Erős István.......................................................................85 Bellyei Árpád..................................................................86 Arató Mihály...................................................................87


1996 – TÁNCSICS PEDAGÓGIUM............. 89

Dr. Földvári József.......................................................161 Dr. Boross Péter............................................................164

Fatér Mihály....................................................................96 Vertell János....................................................................99 Michel József.................................................................100 Gunits Mihály...............................................................101 Németh Ignác...............................................................102 Döbrössy Károly..........................................................104 Végh Endre...................................................................106 Baló Gyula.....................................................................108 Bécsy Márton................................................................110 Sas (Schvannauer) Ferenc...........................................112 Szabó Alajos..................................................................114 Kengyel Miklós............................................................117

1997 – TÁNCSICS THÁLIA....................... 121 Berecz György..............................................................125 Darvas Károly...............................................................126 Drahos Béla...................................................................127 Horváth Zsuzsanna.....................................................128 Jáger Szabolcs...............................................................129 Kardos Kálmán.............................................................130 Kerekes Eva...................................................................131 Király Nagy KataLin...................................................132 Kovács Zsuzsa..............................................................133 Magyar Tivadar............................................................134 Nagy Gabriella.............................................................135 Nagy Miklós.................................................................136 Pallos László.................................................................137 Szabadi József...............................................................138 Tadics Ágnes.................................................................139 Takács Tamara..............................................................140 Ujláb Tamás..................................................................141 Zákányi Emőke............................................................143 Zöld Csilla.....................................................................144

Dr. Markója Imre..........................................................166 Dr. Rabóczki Ede..........................................................167

1999 – TÁNCSICS ZSURNÁL.................... 171 Balassa Tamás...............................................................174 Balogh Zoltán...............................................................175 Berkes Imre...................................................................176 Bekes József...................................................................177 Buni Géza......................................................................179 Fûzi (Paál) Ildikó..........................................................180 Gyertyás László............................................................181 Dr. Ilkei Csaba..............................................................183 Hivatal József................................................................183 Izményi Éva..................................................................187 Izményi Éva..................................................................188 Kele János......................................................................189 Lõrincz Sándor.............................................................190 Orosz Ferenc.................................................................192 Simon Gy. Ferenc.........................................................194 Varga Csaba..................................................................196 Varga István ................................................................199 Pete Márton...................................................................200 Visy Imre.......................................................................200 Wallinger Endre...........................................................200

2000 – TÁNCSICS MÉRNÖK..................... 201 Haracsi Lajos.................................................................204 Dr. Taky Ferenc . .........................................................205 Dr. Szmodits Tibor .....................................................206 Szerecz László...............................................................208 Dr. Böhönyey János.....................................................208 Frey András .................................................................209

1998 – TÁNCSICS IUSTITIA...................... 145

Szigetvári György........................................................210

saárdi Somssich Pál.....................................................148 Gunits Mihály...............................................................152 Dr. Pete Lajos................................................................153 Dr. Matolcsy Sándor....................................................154 Dr. Halda Antal............................................................156 Dr. Frank László...........................................................157 Dr. Szilli Gyula.............................................................158 Dr. Mayer Ferenc.........................................................159 Dr. Csorba Ede.............................................................160

Dr. Kindler József.........................................................212


Dr. Sáringer Gyula.......................................................211 Szigetvári János............................................................213 Dr. Tajnafõi József........................................................215 Dr. Theisz Péter............................................................216 Dr. Szabados László ...................................................217 Perneczky László..........................................................218 Dr. Marton Gyula.........................................................219 Dr. Stefler József...........................................................220 Dr. Kollár László..........................................................221

357

2001 – TÁNCSICS MUNDÉR..................... 227

2003 – Táncsics Mester....................... 289

Vaszary Gyula..............................................................231 Hagelman Károly.........................................................232 Suri Ferenc....................................................................233 Király Béla.....................................................................234 v. Czeczidlowszky H. Béla.........................................237 Dr. Körmendy István...................................................238 Matolcsy Gusztáv .......................................................239 Dr. Rabóczki Ede..........................................................241 Dr. Elek Tamás.............................................................242 Dr. Pásztor László........................................................244 Dr. Csók István.............................................................245 Kovács Géza..................................................................246 Novák István ...............................................................247 Dr. Ferenczi László .....................................................248 Merõ András.................................................................249 Török Gyula..................................................................250 Kékesi Jenõ....................................................................251 Ferincz József................................................................252 Dr. Bús János ...............................................................253 Komáromi Zoltán.........................................................254 Jenei Zoltán...................................................................255

Hodics Károly...............................................................291

2002 – TÁNCSICS SPORT.......................... 257 Bodosi Mihály Dr.........................................................260 Lengyel Árpád..............................................................262 Gyõrfi Endre.................................................................264 Dobribán Géza..............................................................265 Balajcza Tibor...............................................................266 May Attila.....................................................................267 Vermes Károly..............................................................268 Bene Ferenc...................................................................269 Kovács Géza..................................................................270 Folcz Gitta.....................................................................271 Kiss László....................................................................272 Dombosi Ferenc............................................................273 Lengyel Ildikó...............................................................274 Marek Györgyi.............................................................276 Horváth Katalin............................................................277 Varga Katalin................................................................278 Halász Márta.................................................................279 Gyenesei Anita.............................................................280 Petõfalvi Tímea.............................................................281 Könye Szabolcs.............................................................282 Faludy András..............................................................283 Petõfalvi Lilla................................................................284 Balogh Orsolya.............................................................285

358

Csonka Béla...................................................................293 Kalász Lajos..................................................................294 Balassa László...............................................................296 Szabados József............................................................297 Kelemen István.............................................................298 Rehling Rudolf.............................................................299 Koszorú Gábor.............................................................300 Kovács Géza..................................................................301 Pojtner János.................................................................302 Gosztonyi Zoltán..........................................................303 Szabó Károly Attila......................................................305 Decsi János....................................................................306 Klencsár Gábor.............................................................307 Balogh Ildikó.................................................................308 Kószó András...............................................................309

2004 – TÁNCSICS GENERÁCIÓK............ 311 A Bodosiak....................................................................314 A Csillag generációk....................................................316 A Csók-család...............................................................318 Csonkáék.......................................................................320 A Fekete-család............................................................322 A Gáts-generáció..........................................................324 Halmosék......................................................................326 A Hodics-generáció.....................................................327 Jordanicsék....................................................................328 A Kárpáti-család...........................................................331 A Keményfiek...............................................................334 Klingék...........................................................................335 A Matolcsy-generáció..................................................336 A Pozsár-család............................................................338 A Rádai-család..............................................................341 A Sáringer fiúk.............................................................342 A Sas (Steiner)-család..................................................345 A Szántó-generáció......................................................347 A Szilliék.......................................................................348 A Terlaky-család..........................................................350 A Varga-család.............................................................352 A Vermes-Mikovits-család.........................................353 A Zomi-generáció........................................................354

Névmutató.............................................. 359 AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

Névmutató Arató Mihály..................................87 Balajcza Tibor..............................266 Balassa László..............................296 Balassa Tamás..............................174 Baló Gyula....................................108 Balogh Ildikó................................308 Balogh Orsolya............................285 Balogh Zoltán..............................175 Bécsy Márton...............................110 Bekes József..................................177 Bellyei Árpád.................................86 Bene Ferenc..................................269 Berecz György.............................125 Berkes Imre..................................176 Bodosi Mihály dr........................260 Bodosi Mihály................................71 Bodosiak.......................................314 Bors István......................................10 Bors Katalin....................................62 Buni Géza.....................................179 Czigner Jenő...................................82 Czinkotay Frigyes.........................11 Csillag-generációk.......................316 Csók-család..................................318 Csonka Béla....................................12 Csonka Béla..................................293 Csonkáék......................................320 Csoóri Sándor................................54 Darvas Károly..............................126 Decsi János...................................306 Dobribán Géza.............................265 Dombosi Ferenc...........................273 Domby Lajos..................................13 Döbrössy Károly.........................104 Dr. Boross Péter...........................164 Dr. Böhönyey János....................208 Dr. Bús János ..............................253 Dr. CSók István...........................245 Dr. Csorba Ede............................160 Dr. Elek Tamás............................242 Dr. Ferenczi László ....................248 Dr. Földvári József......................161 Dr. Frank László..........................157 Dr. Halda Antal...........................156


Dr. Ilkei Csaba.............................183 Dr. Kindler József........................212 Dr. Kollár László.........................221 Dr. Körmendy István..................238 Dr. Markója Imre.........................166 Dr. Marton Gyula........................219 Dr. Matolcsy Sándor...................154 Dr. Mayer Ferenc........................159 Dr. Pásztor László.......................244 Dr. Pete Lajos...............................153 Dr. Rabóczki Ede.........................167 Dr. Rabóczki Ede.........................241 Dr. Sáringer Gyula......................211 Dr. Stefler József..........................220 Dr. Szabados László ..................217 Dr. Szilli Gyula............................158 Dr. Szmodits Tibor ....................206 Dr. Tajnafõi József.......................215 Dr. Taky Ferenc . ........................205 Dr. Theisz Péter...........................216 Drahos Béla..................................127 Erdős Tamás...................................73 Erős István......................................85 Faludy András.............................283 Fatér Mihály...................................96 Fekete-család................................322 Ferincz József...............................252 Fischer Emil...................................83 Fisli Éva..........................................62 Fodor András.................................44 Folcz Gitta....................................271 Frey András ................................209 Fûzi (Paál) Ildikó.........................180 Gáspár András..............................14 Gáts-generáció.............................324 Gilicze Gábor.................................59 Gosztonyi Zoltán.........................303 Gunits Mihály..............................101 Gunits Mihály..............................152 Gyenesei AnitA...........................280 Gyergyai Albert.............................36 Gyertyás László...........................181 Gyõrfi Endre................................264 Hagelman Károly........................232

Halász Márta................................279 Halmosék.....................................326 Haracsi Lajos................................204 Haraszti János................................77 Hivatal József...............................183 Hodics Károly..............................291 Hodics-generáció........................327 Horváth Ágota...............................61 Horváth János Milán....................16 Horváth Katalin...........................277 Horváth Zsuzsanna....................128 Ifj. Bodosi Mihály..........................84 Izményi Éva.................................187 Jádi Ferenc......................................58 Jáger Szabolcs..............................129 Jenei Zoltán..................................255 Jordanicsék...................................328 Kalász Lajos.................................294 Kaposi Mór....................................66 Kardos Kálmán............................130 Kárpáti-család..............................331 Kecskeméti Sándor.......................17 Kékesi Jenõ...................................251 Kéki Zoltán.....................................60 Kele János.....................................189 Kelemen István............................298 Keményfiek..................................334 Kengyel Miklós...........................117 Kerekes Eva..................................131 Kertész Sándor..............................32 Király Béla....................................234 Király Nagy Katalin....................132 Kiss László...................................272 Klencsár Gábor............................307 Klimo Károly.................................18 Kling József....................................19 Kling József....................................61 Klingék..........................................335 Kolber István.................................58 Komáromi Zoltán........................254 Kószó András..............................309 Koszorú Gábor............................300 Kovács Barna.................................59 Kovács Géza.................................246

359

Kovács Géza.................................270 Kovács Géza.................................301 Kovács Zsuzsa.............................133 Könye Szabolcs............................282 Leitner Barna.................................20 Leitner Sándor...............................21 Lengyel Árpád.............................262 Lengyel Ildikó..............................274 Lõrincz Sándor............................190 Ludvig Nándor..............................52 M. Tóth Éva....................................30 Magyar Tivadar...........................134 Marek Györgyi............................276 Matolcsy Gusztáv ......................239 Matolcsy-generáció.....................336 Matoltsy S. Gedeon.......................75 May Attila....................................267 Merõ András................................249 Michel József................................100

Pozsár-család...............................338 Rádai-család.................................341 Rauss Károly..................................70 Rehling Rudolf............................299 Réthy Aurél....................................69 Révész György..............................72 Ruisz György...................................9 S. Püspök Lívia..............................60 Saárdi Somssich Pál....................148 Sáringer fiúk................................342 Sas (Schvannauer) Ferenc..........112 Sas (Steiner)-család.....................345 Simon Gy. Ferenc........................194 Sipos Gyula....................................38 Skobrák Róbert..............................58 Soltra Elemér..................................22 Sőregi Zoltán..................................58 Sörös József....................................23 Suri Ferenc...................................233

Molnár Gábor................................62 Nagy Gabriella............................135 Nagy Miklós................................136 Németh Ferenc..............................61 Németh Ignác..............................102 Novák István ..............................247 Ódor László....................................60 Orosz Ferenc................................192 Pallos László................................137 Papp Árpád....................................46 Papp Ibolya....................................59 Perneczky László.........................218 Pete Márton..................................200 Petõfalvi Lilla...............................284 Petõfalvi Tímea............................281 Pojtner János................................302

Szabadi József..............................138 Szabados János..............................24 Szabados János..............................25 Szabados József...........................297 Szabó Alajos.................................114 Szabó Károly Attila.....................305 Szántó-generáció.........................347 Szarka Zoltán.................................61 Szász Endre....................................26 Szász Imre......................................42 Szép Tamás....................................60 Szerecz László..............................208 Szigeti-Gyula Sándor....................67 Szigetvári György.......................210 Szigetvári János...........................213 Szijártó István................................56

Szilliék...........................................348 Szirányi István...............................27 Szügyi-Varga István.....................60 Tadics Ágnes................................139 Takács Tamara.............................140 Takács Zoltán.................................28 Takáts Gyula..................................40 Terlaky-család..............................350 Tibol László....................................29 Tigyi András..................................79 Tigyi József.....................................81 Török Béla......................................80 Török Gyula.................................250 Turbéki Sándor..............................59 Ujláb Tamás.................................141 V. Czeczidlowszky H. Béla.......237 V. Halmos Klára............................15 Varga Csaba.................................196 Varga István ...............................199 Varga Katalin...............................278 Varga Tamás..................................60 Varga-család................................352 Vaszary Gyula.............................231 Vecsey Csaba.................................31 Végh Endre..................................106 VeresS Miklós................................48 Vermes Károly.............................268 Vermes-Mikovits-család............353 Vertell János...................................99 Visy Imre......................................200 Wallinger Endre..........................200 Zákányi Bálint...............................50 Zákányi Emőke............................143 Zomi-generáció............................354 Zöld Csilla....................................144

Kiadja a Táncsics Mihály Gimnázium és a Somssich-Táncsics Baráti Kör • 7400 Kaposvár, Bajcsy Zsilinszky u. 17. • A kiadvány Az Alma Mater Köszöntése sorozatban 1993-2004 között megjelent kiadványok alapján készült • A kiadásért felel dr. Müller Ferenc • Felelős szerkesztő Reőthy Ferenc • A szedést, a tördelést, a műszaki szerkesztést Várnai Károly végezte • Készült a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar nyomdájában • ISBN 978-963-06-9689-0

360


Az AlmA mater köszöntése

Recommend Documents