Szákszendi ó d n o Szákszend Község Önkormányzatának havonta megjelenõ információs lapja
m r í H
PETŐFI SÁNDOR:
15-DIK MÁRCIUS, 1848
Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot!
Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai!...S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani.
Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.
És ki állott volna ellen? Ezren és ezren valánk, S minden arcon, minden szemben Rettenetes volt a láng.
Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani.
Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja, Odatört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta.
Szálljatok szét a hazában, Melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok.
Nem elég... most föl Budára, Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára Célozott munkáiban.
Szabad sajtó!... már ezentul Nem féltelek, nemzetem, Szívedben a vér megindul, S éled a félholt tetem.
S fölmenénk az ős Budába, Fölrepültünk, mint sasok, Terhünktől a vén hegy lába Majdnem összeroskadott.
Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjuság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát.
A rab írót oly örömmel S diadallal hoztuk el, Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! -
Míg az országgyülés ott fenn, Mint szokása régóta, Csak beszélt nagy sikeretlen: Itt megkondult az óra! Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen; Inkább szurony a szivekben, Mint bilincs a kezeken!
Magyar történet múzsája, Vésd ezeket kövedre, Az utóvilág tudtára Ottan álljon örökre. S te, szivem, ha hozzád férne, Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjuság vezére Voltam e nagy tetteknél. Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet... Napoleon dicsősége, Teveled sem cserélek! Pest, 1848. március 16.
2011. február-március XIV. évf. 2. szám
AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC évfordulóján, nemzeti ünnepünk előestéjén, 2011. MÁRCIUS 14-ÉN koszorúzással és ünnepi műsorral tisztelgünk a forradalom és szabadságharc emlékének.
Koszorúzás az emlékműveknél: március 14. 18:00 h Hősi emlékmű Dózsa Gy. u. 18:15 h Hősi emlékmű Fő u. A koszorúzás után mindkét emlékműtől fáklyával vonulnak a résztvevők az ünnepségre, mely 18:45 órakor kezdődik a Faluházban. Az Öveges József Általános Iskola diákjai irodalmi műsorral emlékeznek meg a forradalom és szabadságharc eseményeiről.
2 „Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek, S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek.” Ady Endre Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.
1848. március 15. Forradalom Pesten
A március 14-én este a bécsi forradalomról érkezett hír növelte a Pilvax fiatalságának elszántságát, hogy a 12 pont szövegét mihamarabb megismertesse a főváros lakosságával. Arról azonban ezen az estén nem határoztak, hogy ezt miként valósítsák meg. Csak azt tudták, hogy nem szabad az időt vesztegetniük. 15-én reggel azután Petőfi, Vasvári, Jókai és Bulyovszki Gyula megbeszélése alapján a 12 pont eredeti, az országgyűléshez intézett bevezetését megváltoztatták. Helyette egy kiáltványt készítettek, amely fellépésüket indokolta meg leendő hallgatóinak. A pontok szövegét változatlanul hagyták. Ezt a kiáltványt azután felolvasták a Pilvaxban összegyülekezett fiataloknak, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, amelyet eredetileg a március 19-ére tervezett reform-lakomára szánt.
SZÁKSZENDI mondó Hír
A Pilvax ifjúságának kis csoportja ezt követően előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz (a mérnökökhöz), végül innen a jogászokhoz vonult. Az így megnövekedett tömeg, amelyet az utca népe is követett (s egyes becslések szerint kétezer főnyi lehetett), Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához. A nyomdánál a fellépés sikeres lesz. Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a nyomdagépeket, s Landerer utasítást adott a személyzetnek a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatására. A tömeget, amely az eső ellenére türelmesen várakozott, közben az ifjúság egymást váltó szónokai tájékoztatták. Nem volt még dél, amikor a két röplap – a szabad sajtó első terméke – elkészült, és azt az időközben tovább növekedett sokaságnak kiosztották. A merész fellépés tehát sikerült. Megvalósult Petőfi célkitűzése, hogy „logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót”. A siker felbátorította a kezdeményezőket, akik délután három órára a Nemzeti Múzeumnál népgyűlést hirdettek. Itt született az elhatározás, hogy – a hír szerint-rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. A Városházához vonulva az ifjúság vezetőihez csatlakozott Nyári Pál és Klauzál Gábor is. Csatlakozásuk oka az volt, hogy az előző napon még ellenzett azonnali fellépés sikereit látva, annak esetleges radikalizálódását megakadályozzák. A Városházához érkezett Almásy Móricz gróf is, aki előző nap indult Pozsonyból a nádor megbízásából, s beszámolt ar-
Önkormányzati Hírek
A képviselő-testület 2011. január 20.-án munkaterv szerinti ülést tartott, amelyen az alábbi napirendi pontok szerepeltek: 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri döntésekről, tájékoztató a két ülés közötti időben történt fon-
tosabb eseményekről és a polgármesteri intézkedésekről. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A lejárt határidejű határozatok végrehajtása megtörtént. Megkötésre került Nagyigmánd Község Önkormányzatával a Házi Segítségnyújtási Társulási Megállapodás.
2011. február-március ról, hogy az országgyűlés küldöttsége aznap vitte a felirati javaslatot Bécsbe. Másrészt tolmácsolta a Helytartótanács üzenetét, hogy kész az engedményekre, de a tömeg ne vonuljon át Budára. Ezt a kívánságot nem lehetett teljesíteni, de azt igen, hogy a Városházán már megválasztott választmány terjessze elő az egyre inkább növekvő tömeg jelenléte miatt inkább követelésnek, mint kívánságnak minősíthető pontokat.(Petőfi becslése szerint a várba vonuló tömeg legalább húszezer főnyi volt.) A bécsi fejlemények miatt megzavart, s a felvonuló sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta az eléje terjesztett követeléseket. Ezek között az első a cenzúra azonnali eltörlése volt azzal a kikötéssel, hogy a sajtótörvény megszületéséig egy, a köz bizalmát élvező, a Helytartótanács által kinevezett bizottság látja el a sajtó ellenőrzését. A második, kétségtelenül a legnagyobb jelentőségű engedmény az volt, hogy a Helytartótanács kijelentette: a katonaság nem fog a rend fenntartásába avatkozni, hanem az a pesti polgárőrség feladata lesz, amelynek számát – mint nemzetőrséget 1500 fővel fogják szaporítani. Végül sikerült kieszközölni, hogy a sajtóvétség miatt fogva tartott, de még el nem ítélt Táncsics Mihályt – igaz, Nyáry kezessége mellett – szabadlábra helyezzék. A kiszabadított Táncsicsot diadalmenetben vitték Pestre. A márciusi ifjúság bátor fellépése tehát eredményes volt. Vér nélkül, minden rendzavarás nélkül komoly eredményeket ért el. Felhasznált irodalom: Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849: A forradalom és szabadságharc képes története. A 2011 évi közfoglalkoztatással kapcsolatban megbeszélésre került sor az Oroszlányi Munkaügyi Kirendeltség vezetőjével. Tájékoztatás kapott az önkormányzat a foglalkoztatható létszámkeretről és a foglalkoztatásukra fordítható támogatási összegről. 2. Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet elfogadása. (Folytatás a következő oldalon)
2011. február-március
SZÁKSZENDI mondó
3
Hír
4./ Javaslat a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező 2011. évi célok meghatározására. Előterjesztő: Deákné dr. Schiffner Márta jegyző A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34.§-ának (1) bekezdése értelmében a köztisztviselő munkateljesítményét munkakörének és a közigazgatási szerv kiemelt céljainak figyelembevételével meghatározott teljesítménykövetelmények alapján a munkáltatói jogkörében eljárva írásban értékeli. A Ktv. 34.§. (3) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat esetében a teljesítménykövetelmények alapját képező célokról a képviselő-testület dönt. A Polgármesteri Hivatalnál a köztisztviselők esetében ez a feladat a jegyző hatáskörébe tartozik, a jegyző esetében, pedig a polgármester állapítja meg a követelményeket és értékeli a teljesítményét, melyről a képviselő-testületet tájékoztatni kell. A képviselő-testülete a teljesítménykövetelmények alapját képező célokat elfogadja. 5./ Egyebek Magtár (Szákszend, Dózsa u. 12.) veszélyelhárítására pályázat benyújtása. Előterjesztő: László Kálmán polgármester NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma 1/B. „Veszélyeztetett helyzetű műemlék épületek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására pályázatot írt ki, melyben a maximális pályázható összeg 7 000 000 Ft. A beruházás bekerülési költsége 12 024 789 Ft + ÁFA, összesen 15 030 986 Ft. Saját erő 8 030 986 Ft, mely összeg az önkormányzat rendelkezésére áll. Az egyebek napirendi pont keretében került sor személyi és üzleti ügyek tárgyalására. Több napirend nem lévén a polgármester berekesztette az ülést.
A képviselő-testület 2011. február 7.én rendkívüli ülést tartott, amelyen az Előterjesztő: alábbi napirendi pontok szerepeltek: Deákné dr. Schiffner Márta jegyző 1./ Javaslat a személyes gondoskodást Az 1994. évi LXIII. törvény 62.§. (5) benyújtó intézményekben (óvoda, iskokezdése alapján „ A képviselő-testületek la) alkalmazható nyersanyagnormákaz alakuló ülésüket követő fél éven belül ról, térítési díjakról szóló önkormányfelülvizsgálják, megalkotják a szervezeti zati rendelet elfogadására. és működési szabályzatukat. A képviselőElőterjesztő: testület működésének alapvető szabályaDeákné dr. Schiffner Márta jegyző it a törvény állapítja meg, de a részletszaA szociális igazgatásról és a szociális elbályokat a képviselő-testület a Szervezeti látásokról szóló 1993. évi III. törvény érés Működési Szabályzatában (a továbbitelmében a helyi önkormányzat a szeakban SZMSZ) rögzíti. Az SZMSZ-ben mélyes gondoskodást nyújtó ellátásokszabályok határozzák meg a közmeghallról, azok igénybevételéről, valamint a figatás megtartásának előkészítését, lebozetendő térítési díjakról rendeletet alkot. nyolítását, amely egy alkalommal köteA gyermekek védelméről és gyámügyi lező. Az SZMSZ állapítja meg a képviigazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törselő-testület szerveit, azok feladatait, az vény 148.§.(3) bekezdése értelmében a átruházott hatásköröket, a képviselő-tesgyermekek napközbeni ellátása intézmétület működését érintő részletes szabányi térítési díjának alapja az élelmezés lyokat, a rendes és rendkívüli ülések ös�nyersanyagköltségének napi összege. szehívására, levezetésére vonatkozó szaAz étkezési térítési díjak: bályokat, a minősített többséggel eldönAz óvodai háromszori étkezés: 315 Ft tendő ügyek körét. Az SZMSZ rögzíti a Iskolai reggeli és az uzsonna térítési munkaterv összeállításához javaslattevők díja: 72 Ft körét, valamint annak tartalmi elmeit. Az Iskola menza (ebéd): 282 Ft előterjesztések időbeli és tartalmi köveIskola napközi (3xétkezés): 418 Ft telményeit. Szabályzat tartalmazza a sürA felnőtt étkezés: 705 Ft gősségi indítvány, interpelláció és a kérA képviselő-testület elfogadta az étkezédés részletes rendelkezéseit, valamint az si térítési díjakról szóló rendeletet. önkormányzati döntéshozatal szabályait. 2./ Javaslat az oktatási-nevelési intézA képviselő-testület a rendeletet elfomények költségvetés-tervezetének jógadta. váhagyására. 3./ Javaslat az önkormányzat 2011. Előterjesztő: évi költségvetés első fordulójának tárgyalására. László Kálmán polgármester Előterjesztő: A Magyar Köztársaság 2011. évi költLászló Kálmán polgármester ségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. A költségvetés tárgyalása két fordulóban törvény 2011. január 1-én lépett hatörténik. A 2011. évi költségvetés összetályba. A közalkalmazotti bértábállításához kértük az intézmény-egységla nem változott. A költségvetési törvezetőktől javaslataikat. A tervezet kévény 8. számú mellékletében a normaszítésénél figyelembe vettük a 2011. évi tív kötött felhasználású támogatások költségvetési koncepcióban meghatároköre az előző évhez képest bővült. A zott feladatokat. foglalkoztatót terhelő társadalombizA képviselő-testület a 2011. évi költségvetosítási járulék mértéke továbbra is a tésnél a takarékos gazdálkodás szempontjaimunkáltató által fizetett 27 %. nak szem előtt tartását irányozta elő. Bevételek: Működési bevétel Állami hozzájárulás Többcélú támogatás Önkormányzati Összesen támogatás Kiskuckó Óvoda 2 043 000 11 801 000 2 378 000 9 750 000 25 972 000 Öveges J. Iskola 4 204 000 28 636 000 2 151 000 30 212 000 65 203 000 Összesen: 6 247 000 40 437 000 4 529 000 39 962 000 91 175 000 (Folytatás az előző oldalról)
Kiskuckó Óvoda Öveges J. Iskola Összesen:
Személyi juttatások Munkaadói járulék
14 464 000 40 195 000 54 659 000
3 561 000 9 905 000 13 466 000
Dologi kiadás
Felhalmozási kiadás
7 947 000 15 103 000 23 050 000
0 0 0
Összesen
25 972 000 65 203 000 91 175 000
4 (Folytatás az előző oldalról)
Az önkormányzat az iskola és az óvoda működéséhez nyújtott támogatást havi bontásban pénzeszköz átadás címén utalja át a Bokod-Dad-Kecskéd-Szákszend Községi Önkormányzatok Közoktatási és Közművelődési Intézményfenntartó Társulás részére. Több napirend nem lévén a polgármester berekesztette az ülést.
A képviselő-testület 2011. február 15.-én munkaterv szerinti ülést tartott, melyen az alábbi napirendi pontok szerepeltek:
1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri döntésekről, tájékoztató a két ülés közötti időben történt fontosabb eseményekről és polgármesteri intézkedésekről. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A lejárt határidejű határozatok végrehajtása megtörtént. Benyújtásra került a sportpálya kialakításának támogatására vonatkozó kifizetési kérelem a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a CIVILCOM egyesülethez az informatikai fejlesztésre, melyben a támogatási intenzitás 100 %-os. Részt vett a polgármester az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulási Tanács ülésén, amelyen a 2010. évi költségvetés módosítása, illetve 2011. évi költségvetés elfogadása, valamint a az orvosi ügyelet ellátásáról szóló beszámoló szerepelt a napirendi pontok között. Megkereste a közútkezelő szervezetet a közút balesetveszélyes állapotának ügyében. 2./ Az önkormányzat költségvetéséről szóló 3/2010. (II.15.) önk. számú rendelet módosítása. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A 2010. évi költségvetési rendelet módosítására elsősorban a központosított előirányzatok, másodsorban a saját hatáskör-
SZÁKSZENDI mondó Hír
ben végzett átcsoportosítások miatt került sor. A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének módosítását 169 585 ezer Ft bevétellel és 169 585 ezer Ft kiadással fogadta el. 3./ Javaslat a polgármesteri program elfogadására. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A polgármester kilenc pontban foglalta össze a programját. Ismertette az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal, nevelés-oktatás, egészségügy és szociális ellátás, közművelődés és kultúra, sport, civil szervezetekkel, egyházakkal való együttműködés, település üzemeltetés, munkahelyteremtés és a vagyongazdálkodással kapcsolatos fő célkitűzéseket. Továbbra is fontos az intézmények működtetése, a takarékos gazdálkodás szem előtt tartása. 4./ Javaslat a Bokod-Dad-KecskédSzákszend Községi Önkormányzatok Közoktatási és Közművelődési Intézményfenntartó Társulás 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletelfogadására. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A Társulás működésének pénzügyi kereteit a rendelkezésre álló források szabják meg, melyek közül a legjelentősebb a központi forrásból származó bevétel, a normatív állami támogatások, valamint a saját bevételek. A kiadások le nem fedezett részét az önkormányzatoknak saját forrásból kell kiegészíteni. 2011. évben a közoktatási alap hozzájárulások fajlagos támogatási összegei az előző évivel azonos mértékűek. Az óvodában a 2 és félévet betöltött, az óvodai nevelést 2011. december 31. napjáig igénybe vevő gyerekek után is igényelhető az állami normatíva 2011/2012. évtől. A teljes tanulói kör után tankönyvellátás normatívája megszűnt, előirányzata beépült az ingyenes tankönyvellátás normatívájába. A közoktatási intézményekre vonatkozóan lefolytatásra kerültek a jogszabályok szerinti egyeztetések, véleményezési eljárások. A dologi kiadások között elsősorban közüzemi díjak sze-
2011. február-március repelnek. A képviselő-testület a Bokod -Dad- Kecskéd-Szákszend Községi Önkormányzatok Közoktatási és Közművelődési Intézményfenntartó Társulás 2011. évi költségvetését: 354 097 ezer Ft bevétel 354 097 ezer Ft kiadás Ezen belül a bevételek: 24 495 ezer Ft működési bevétel 194 865 ezer Ft állami n. hozzájárulás, melyből 28 039 ezer Ft Többcélú Kistérségi Társulástól 134 737 ezer Ft önkormányzati hozzájárulás Ezen belül kiadások: 201 037 ezer Ft személyi juttatás 51 822 ezer Ft munkaadói járulék 100 487 ezer Ft dologi kiadás 751 ezer Ft felhalmozási kiadás 5./Javaslat Szákszend Község Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: László Kálmán polgármester A 2011. évi koncepció tárgyalásakor is látható volt, hogy a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetés tervezetében az állami támogatások nagysága az előző évi szerint alakul. Az állami támogatások feloszthatósága a 2011. évben sem tartalmaz dologi automatizmust, az infláció miatti kiadás növekedését az önkormányzatnak kell kigazdálkodnia. Az önkormányzat által folyósított ellátások között segélyek, ösztöndíjak, társulások és nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatások, valamint egyéb lakossági támogatások szerepelnek. A házi segítségnyújtás és a szociális étkeztetés szakfeladattal csatlakozott az önkormányzat a nagyigmándi társuláshoz. A felhalmozási kiadások között a beruházások és felújítások szerepelnek, melynek összege 21 295 ezer Ft. A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési mérlegét 130 274 ezer Ft bevétel-
lel és 130 274 ezer Ft kiadással fogadta el. Az önkormányzat költségvetési mérlege:
Bevételek Előirányzat Ft Kiadások Előirányzat Ft Működési bevétel 15 795 000 Személyi juttatások 28 665 000 Sajátos működési bevétel 9 185 000 Munkaadói járulék 6 828 000 Átengedett központi adók 56 114 000 Dologi kiadás 24 949 000 Működési célra átvett pénzeszköz 3 701 000 Támogatás, pénzeszköz átadás 48 537 000 Normatív állami hozzájárulás 13 315 000 Beruházás (ÁFA-val ) 9 640 000 Pénzmaradvány 26 714 000 Felújítás ( ÁFA-val ) 11 655 000 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 5 450 000 Összesen: 130 274 000 Összesen: 130 274 000
2011. február-március (Folytatás az előző oldalról)
6./ Javaslat a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályairól és díjáról szóló rendelet megalkotására. Előterjesztő: Deákné dr. Schiffner Márta jegyző Az Országgyűlés 2010. decemberében fogadta el az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 2011. január 1-jén hatályba lépő módosítását, amely felhatalmazza az önkormányzatot, hogy rendeletben határozza meg a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályait és a többlet szolgáltatás ellentételezéseként az önkormányzat részére, valamint az anyakönyvezető részére fizetendő díjat. Főszabály szerint a települési önkormányzat biztosítja a házasságkötésre alkalmas hivatali helyiséget, amelyben a házasságkötés történik. A Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében hi-
SZÁKSZENDI mondó
5
Hír
vatali munkaidőben történő házasságkötés továbbra is térítésmentes. A rendeletben meghatározott díjak kialakítása az önkormányzatnál ténylegesen felmerülő kiadások (hivatali munkaidőn kívül közreműködő anyakönyvvezető díja és annak munkáltatói járulékai, helységhasználati díj). Rendkívüli körülmény esetében, különös tekintettel a házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota esetében az egészségügyi és szociális intézményben (kórház), valamint lakáson lebonyolított anyakönyv esemény díjmentes. A képviselő-testület a rendeletet elfogadta. 7./ Támogatási kérelmek elbírálása Előterjesztő: Deákné dr. Schiffner Márta jegyző Mozgáskorlátozzak Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete támogatási kérelmet nyújtott be, melyet a képviselő-testület támogatásban részesített. 8./ Falunap előkészítése. Előterjesztő: László Kálmán polgármester
A Falunap megrendezésére 2011. június 11-én kerül sor, műsorok szervezésével. 9./ Az éves rendezvénynaptár elfogadása Előterjesztő: László Kálmán polgármester 10./ Egyebek Éves ellenőrzési jelentés a 2010. évi ellenőrzési terv teljesítéséről. Előterjesztő: Deákné dr. Schiffner Márta jegyző Községünkben pénzügyi és szabályszerűségi ellenőrzés keretében került sor a Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda, valamint a Polgármesteri Hivatal vizsgálatára. Az intézményekben az ellenőrzés rendben lezajlott, negatív megállapítás nem történt. A képviselő-testület az éves ellenőrzési jelentését elfogadta. Több napirendi pontot nem tárgyalt a testület. Szákszend, 2011. február 25. Deákné dr. Schiffner Márta jegyző
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A pályázat beadási határideje: 2011. szerződő felek rögzítik egyebek mel-
Szákszend Község Önkormányzata egyfordulós pályázat útján eladásra meghirdeti a kizárólagos tulajdonát képező per-, igény és tehermentes ingatlant:
Az ingatlan adatai: Ingatlan helyrajzi száma: Szákszend, belterület 528/6 Telek méret: 1 411 m2 Művelési ága: lakóház, udvar Címe: 2856 Szákszend, Száki u. 122. Ingatlan forgalmi értéke: 5 450 000 Ft A pályázati ajánlattétel feltétele: Fizetési kondíció: szerződéskötéskor egy összegben Alternatív ajánlattételre nincs lehetőség: A pályázatnak tartalmaznia kell: - pályázó neve (személyes adatok, adószám, személyi igazolvány szám, elérhetőség) - pályázó nyilatkozatát, hogy ajánlatát az eredményhirdetést követő 30 napig fenntartja
március 16. 16 óra A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot két példányban aláírva „Szákszend, Száki u. 122. szám alatti ingatlan értékesítés” jeligével zárt borítékban személyesen, postai úton, vagy meghatalmazott útján kell benyújtani. A pályázat elbírálásának módja: A beérkezett pályázatok bontására az ügyrendi és Pénzügyi Bizottság ülésén: 2011. március 22. 16 órakor kerül sor. A pályázatok elbírálásáról a Képviselő-testület 2011. március 23.-án dönt. A nyertes a legnagyobb vételárat tevő pályázó. Szerződéskötés: A nyertes pályázó a döntést követő 30 napon belül köteles adásvételi szerződést megkötni, s ezzel egyidejűleg a vételárat megfizetni. A szerződés aláírásával egyidejűleg a
lett az ingatlan helyiségeinek számát, berendezések listáját, az átadás-átvétel, valamint a közműóra állásokat, azok elszámolását. Ajánlati kötöttség: Szákszend Község Önkormányzata fenntartja azon jogát, hogy a pályázati eljárást akár indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítja, illetve vis�szavonja. A pályázati felhívással kapcsolatos további információk: Az ingatlan előzetes egyeztetés után helyszínen megtekinthető. Polgármesteri Hivatal: 2856 Szákszend, Száki u. 91. Telefon: 34/371-524 e-mail:
[email protected] Személyesen: ügyfélfogadási időben: hétfő: 8-16 óra szerda: 8-16 óra péntek: 8-12 óra
SZÁKSZENDI mondó
6
Időpont
Hír
2011. február-március
2011. évi RENDEZVÉNYNAPTÁR Esemény
Szervező
Helyszín
január 11. Pótszilveszter Községi Nyugdíjas Klub Faluház január 15. Jótékonysági bál Római Katolikus Egyházközség Faluház január 25. Szakmai este Hartmann Imre alpolgármester Faluház február 4. Gyerekfarsang Öveges József Általános Iskola Faluház február 8. Farsang Községi Nyugdíjas Klub
Faluház
február 19. Jótékonysági Bál Öveges József Ált. Iskola SZMK Faluház február 26. Óvodai Farsangi Bál Kiskuckó Óvoda SZMSZ Faluház március 8. Nőnap megünneplése Községi Nyugdíjas Klub Faluház március 11. Borverseny Hartmann Imre
Faluház
március 14. Nemzeti Ünnep (fáklyás felvonulás) Önkormányzat Faluház április 12. Költészet Napja Községi Nyugdíjas Klub Faluház április 24. Sportbál Sportegyesületek
Faluház
május 4. Anyák Napja Kiskuckó Óvoda SZMK Faluház május 27. Gyermeknap, fesztivál megrendezése Iskolai SZMK Faluház
ELŐADÁS
SZULTÁNI HÁREMEK, török nők helyzete a XIV-XV-XVI. századi Törökországban Előadó: dr. Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese Időpont: 2011. április 11. 18:00 óra Helyszín: Faluház
június 10. Gyermekszínjátszó találkozó Iskolai SZMK Faluház június 11. XV. Falunap Önkormányzat és civil szervezetek Faluház augusztus 9. Egészségügyi előadás Községi Nyugdíjas Klub Faluház augusztus 27. Nyárbúcsúztató Szákszend Község Önkormányzata Faluház szeptember 16. Bemutató mellévetéses kukorica és napraforgó kísérletére. Faluház október 6. Aradi Vértanúk Ünnepe Községi Önkormányzat Kopjafa október 11. Idősek Napja megemlékezés Községi Nyugdíjas Klub Faluház október 15. Jótékonysági Bál Kiskuckó óvoda SZMK Faluház október 21. Nemzeti Ünnepünk megünneplése Ált. Iskola Ált.iskola november 4. Idősek Napja Szákszend Község Önkormányzat Faluház november 4. Öveges Nap Öveges Általános Iskola Faluház november 11. Márton napi vásár Kiskuckó Napközi Ott. Óvoda Faluház december 6. Falumikulás Óvodai és Iskolai SZMK-k Faluház december 18. Falukarácsony Községi Önkormányzat egyházakkal Faluház
Dietetikai előadás Horváth Kálmánné Rozika előadása a korszerű és egészséges táplálkozás alapjairól Időpont: 2011. március 24. (csütörtök) 1700 óra Helyszín: Faluház
2011. február-március
SZÁKSZENDI mondó
7
Hír
Tájak, várak, kolostorok
A Budai Vár Budapest egyik leg- moltatta Budát a Csák nembeli Márk főbb látnivalója. Most egy rövid tör- fia II. István Bakonyi ispánnal a III. téneti áttekintést olvashatnak a vár Vencel (aki szintén királynak tekinelmúlt 768 évéről, a következő hó- tette magát) párti urakkal és a bunapokban pedig részletesen ismer- dai polgároktetjük a Várnegyed látnivalóit. kal szemben. Az ország várakkal való megerősíté- Ezután VIII. sének gondolata az 1242-es tatárjárás Bonifác pápa után merült fel, így a Budai vár építé- Vencelt és a se 1243-ban indult meg az akkori neve budai polgászerint "pesti Újhegyen", a mai budai rokat egyházi Várhegyen. 1246-ban a várható újabb átokkal sújtja. mongol támadás miatt felgyorsult az Viszonzásul a építkezés. 1255-ben IV. Béla okleve- budai polgárok lében, mint megépített várat említet- (a történelemte már. A következő 70 évben Buda ben egyedülálönálló életet élt, szembeszállt az egy- ló módon) kiházzal, sőt később magával a királ�- átkozzák a rólyal is. 1279-ben kirekesztették Budá- mai pápát. ról a főpapságot. 6 év múlva a tatárok 1304-ben III. sikertelenül ostromolták a várat. 1289-ben Lodomér esztergomi érsek egyházi átokkal sújtotta a budai rektort, Walter ispánt és a budai polgárokat. 1302-ben Károly Róbert sikerteA királyi palota látképe – napjainkban lenül ostro-
Vencel elhagyta az országot. 1307-ben egy pápai rendelet Budát eretnek várossá nyilvánította. Ez év júniusában a Károly Róbert-párti polgárok átvették az uralmat a városban. 1311-ben Csák Máté hadai ostromolták sikertelenül a várat a Károly párti polgársággal szemben. Az 1330-as években kezdődik a majdani királyi székhely kialakítása, amikoris a Várhegy déli végén az Anjouk, Károly Róbert király és fiai, István herceg és I. Lajos király palotát kezdtek építeni. 1354-ben I. (Nagy) Lajos király Visegrádról Budára helyezte át udvartartását. A vár és a város fejlődése ezután folyamatos, egészen a török időkig. Zsigmond király 1410 és 1430 között építtette meg a Friss-palotát. (A palota az 1578-as és az 1686-os lőporrobbanás során pusztult el.) A várpalota
A Nagyrondella fénykorát az 1500-as évek elején élte, a középkori palota, a trónterem, a királyi lakosztály, a csillagvizsgáló és a könyvtár építését Mátyás király fejezte be. A déli Nagyrondella is ekkor készült. 1525. május 11-én a városban néhány napos zavargás tört ki. Egy évvel később II. Lajos király a vár őrizetét Bornemissza János várnagyra bízta. 1526. szeptember 12-én a mohácsi csata után I. Szulejmán szultán bevonult Budára. 11 nappal később, miután a várat (Folytatás a következő oldalon)
SZÁKSZENDI mondó
8
Hír
(Folytatás az előző oldalról)
és a várost is felgyújtatta és kirabolta, Szulejmán hadaival elvonult. Október 31-én a mohácsi csatavesztés után a várat Szapolyai János erdélyi vajda szállta meg. 1527. júliusában I. Ferdinánd osztrák főherceg, magyar király kezére került. 1529. szeptember 3-án I. (Szapolyai) János király visszafoglalta. 1530-ban Roggendorf gróf császári tábornok sikertelenül ostromolta a várat. János király az ostrom után Domenico da Bologna olasz mérnökkel javíttatja ki a megsérült falakat. A török végül 1541. augusztus 29-én Szulejmán szultán seregével csellel elfoglalta. A következő évben a magyarok sikertelenül ostromolták a várat. 1566-ban újabb sikertelen vis�szafoglalási kísérlet történt. 1599-ben Pálffy Miklós, Schwarzenberg Adolf és Nádasdy Tamás sikertelenül ostromolták a várat. 1602. október 2-november 15. között Ruswurm Hermann Kristóf császári tábornoknak sem sikerült elfoglalása. 1684. július 10-én megkezdődött Károly lotaringiai herceg és Miksa Emánuel bajor választó-
fejedelem által vezetett első ostrom a török ellen. Az ostromot 109 nap küzdelem után abbahagyták. 1686. június 24-én megkezdődött a vár második, sikeres ostroma. 1686.szeptember 2-án foglalták vissza Budát a szövetséges hadak a törököktől. A várban szabad rablás kezdődött, tűzvész pusztított, a lakosságot lemészárolták. A visszafoglalás után a falak helyreállítása azonnal megkezdődött. Német lakosságot telepítettek be.
2011. február-március Az épületek jelentős részét az 1960-as évek során közel eredeti formájukban újjáépítették, helyreállították, egy kisebb részét lebontották, vagy új, egyszerűbb homlokzati kialakítással vis�szaépítették. A vár területén nagyon sok a látnivaló. Az elkövetkezendő hónapokban végigkalauzoljuk Önöket a Budai váron, a déli végén lévő nagy rondellától az északi végén találha-
A Mátyás templom és egy budavári utcarészlet 1849. május 4-től május 21-ig tartó ostrom után Görgey Artúr tábornok honvédseregei elfoglalták a várat a császári seregektől. A szabadságharc leverése után a császáriak megkezdték a romos vár kijavítását. Ennek során 1875 és 1882 között felépült a Várkert-bazár, lebontották a Vízi-rondellát és a hozzá csatlakozó falak Duna-parti szakaszát.
1944–1945-ben, a II. világháború alatt a budai Várnak még egy súlyos ostromot kellett kiállnia. 1946 kezdődött meg a vár és a polgárváros régészeti feltárása és helyreállítása. A II. világháborúban a Budavári Palota és a Várnegyed jelentős része is elpusztult. A Várkertbazár 1902-ben
tó Bécsi kapuig. Bemutatjuk a Buzogánytornyot, a Budavári palotát, megismerkedünk a Szent György tér látnivalóival (Fehérvári rondella, Sikló, Sándor palota, Várszínház), a Szentháromság-tér környékével (Mátyás templom, Régi budai Városháza, Halászbástya), továbbá az északi résszel (Levéltár, Bécsi kapu, Magdolna torony). Lemerészkedünk a Budavári labirintusba és meglátogatjuk a nemzetközi szinten is páratlan, 2008-óta látogatható Sziklakórházat. Következő számunkban a nagy rondella és a Buzogánytorony történetét olvashatják újságunkban. Ha szeretné fővárosunk ékkövének számító királyi várunkat részleteiben is megismerni, szeretettel várja Önt is a sorozat szerkesztője Farkasvölgyi György
2011. február-március
„Mária evangéliuma” A Szákszendi R. Katolikus Egyházközösség a Győri Nemzeti Színházba tett látogatást 2011.01.30án, ahol a Mária evangéliuma című rock operát játszották. Mária Szent alakja örök figyelmeztetés, az anya, a nő iránti odaadó tiszteletünkre, amelynél szebb és magasztosabb emberi érzés talán nincs is. Ki is lett volna vigaszunk a történelem viharaiban ha nem a Boldogságos Szűz? Ő nagyon is jól ismeri, mit jelent a szenvedés az ember számára. Ezt teljes egészében bemutatta a darab, mely mindannyiunkat meghatott. Az imádságos szeretetben eltöltött estét vacsorával zártuk. Szűz Mária erősítsen meg bennünket az egyház iránti szeretetben és vezessen Szent Fiához, a Szentlélekhez és az Atyához. Ketten veszítették el gyermeküket: Mária És az Isten. S bár asszony volt Mária, Törékeny földi ember, Veszíteni úgy tudott, Mint az Isten. (Müller Péter) Szákszendi R. Katolikus Egyházközösség
SZÁKSZENDI mondó
9
Hír
Egyházi bál Szákszenden
Január 15-én immár 2. alkalommal került megrendezésre a Hagyományőrző Szákszendi R. Katolikus Egyházi bál. A bált Író Sándor plébános és a helyi Liliom tánccsoport nyitotta meg. Glázer Imréné előadásában, Endrődi Sándor: A Celi búcsú című verset hallhattuk. Örömünkre szolgált, hogy meghívásunkat elfogadta és vendégeink között tisztelhettük Mátrai István kanonok- és Marics István szemináriumi lelkész- esperes atyákat. Rendezvényünkön nem csak a felnőttek vettek részt, hiszen idén először a ministránsok meghívást kaptak a vacsorára, akik egész évben Sándor atya körül teljesítenek szolgálatot. A vacsora után reggelig tartó mulatozás vette kezdetét. Az est nagyszerű alkalom volt arra, hogy még közelebb kerültek egymáshoz a hívek, ebben a családias, szeretetteljes légkörben.
Az összefogásnak köszönhetően nagyon színvonalas, jó hangulatú este sikeredett. Köszönjük az adományokat, támogatásokat, az önzetlen segítségeket! Sándor atya szavait idézve: ”Megmutattuk hogy nem csak böjtölni, hanem mulatni is tudunk!” Szákszendi R. Katolikus Egyházközösség
Egészségről, betegségről
Alvás, álmok
Minden ember álmodik, még akkor is, ha nem emlékszik rá. Fontos ez? Mekkora jelentőséget kell az álmoknak tulajdonítani? Szabad-e elbagatellizálni őket, vagy éppen az ellenkezőjét tenni, túl nagy jelentőséget tulajdonítani álomképeinknek, ezzel mindennapi életünkre is a kelleténél nagyobb befolyást engedni.
Az ébrenlét és az alvás az élő szervezet alapállapotai. Az éber állapot az aktív cselekedetek időszaka, ekkor tudunk reagálni a külvilág ingereire. Az elalvástól a felébredésig tartó periódus viszont a külső szemlélő számára pusztán az aktivitás hiányának tűnik. Életünk közel egyharmadát alvással töltjük. Így nem lehet mellékes, hogy ez alatt az idő alatt mi történik velünk. Az alvás ugyan látszólag egyetlen folyamatos jelenség, ami közben semmi
nem történik. Mára már bebizonyosodott, amit eleink olyan bölcsen sejtettek, tudtak, hogy az alvás és vele együtt az álom életünk fontos része. A látszattal ellentétben nem történésektől mentes, haszontalan időtöltés, hanem mindig változó, nagyon is dinamikus és egyben bonyolult folyamatok összessége. Az alvást is, mint annyi mindent kutatnak. Ebben a kutatásban központi
(Folytatás a következő oldalon)
SZÁKSZENDI mondó
10
Hír
(Folytatás az előző oldalról)
szerepe van az elektroencefalografnak (EEG). Ez a készülék lehetővé tette, hogy a kutatók az agy által kibocsátott elektromos hullámok alapján az alvási periódust két alapfázisra, az ún. lassú hullámú alvásra és a paradox alvásra tudják bontani. A lassú hullámú alvás során az izmok egyre inkább ellazulnak, a szemek nyugalomban vannak. Ebben a fázisban az alfa, a téta és a delta agyhullámok a jellemzők, melyek aránya alapján a lassú hullámú alvás fázisa négy alfázisra bontható. A paradox alvás fázisa a regisztrált hullámok alapján élesen elkülöníthető az előző fázistól. Az agy ilyenkor az egyébként ébrenléti állapotra jellemző béta és alfa hullámokat produkálja, az izmok alapvetően ellazulnak, de néha gyors izomrángások figyelhetők meg. Erre a fázisra a szemgolyó gyors mozgása jellemző. Ennek alapján az angol rapid eye movement kifejezés (’gyors szemmozgások’) kezdőbetűi után REM-fázisnak is nevezik. A szemgolyó aktivitása nem meglepő, hiszen ez a szakasz az alvás egyik legizgalmasabb jelenségének, az álmodásnak az ideje. A fázisok meghatározott sorrendben követik egymást, kialakítva az alvási ciklust. Elalvást követően a lassú hullámú fázis alfázisaira jellemző összképet láthatunk, amelyet a paradox, álomlátásos alvás szakasza követ, majd a ciklus visszatér a lassú hullámú alvás fázisába. Az első paradox, álomlátásos fázis átlagosan 90 perccel elalvás után jelentkezik. Egy éjszaka alatt az alvási ciklus általában öt-hat alkalommal jut el az álmodási fázisba, így nyolc óra alvás so-
rán kb. hat órát töltünk álmodás nélkül, két órát az álomlátásos alvás állapotában. A két fázis aránya nem azonos az alvás alatt: hajnalban gyakrabban vagyunk álmodási fázisban, mint az éjszaka korábbi részében. Az utolsó paradox fázist követően a ciklus nem tér vissza a lassú hullámú alvás fázisába, hanem a tudat éber állapotba kerül, felébredünk. Ahogy nappal, aktív állapotban is sokféleképpen viselkedünk, jelentős különbségek vannak az egyes emberek között az alvás során is. Az egyéni különbségek mellett léteznek korral járó jellemzők is. Egy csecsemő idejének túlnyomó részét alvással tölti, ezen belül az álomlátásos alvás arány kb. 50%. Ez az arány fokozatosan csökken, serdülőkorban kialakul a felnőttekre jellemző alvási mintázat, 50-60 éves kor körül pedig beáll az időskori arány, melyben az alvás 40%, az álomlátásos alvás ezen belüli aránya pedig már csak 14%. Ősidőktől kezdve foglalkoztatja az emberiséget, hogy vajon mi lehet az alvás, az álom értelme, célja. Az alvás után tapasztalt kipihentségérzet alapján erre azt a választ adhatjuk, hogy a szervezet egészének regenerálódása, megújulása történik az alvás órái alatt. Kevésbé egyértelmű azonban az álmodás mire jó az emberi agynak, hiszen az EEG is bizonyítja, hogy milyen aktívan dolgozik ilyenkor. Ébrenlét alatt a külvilág ingereinek egy része a tudatunk kognitív szférájába, tudatos tudatba jutnak. Ez azt jelenti, hogy ezekről a dolgokról tudomásul veszünk, ezeket szavakba tudjunk önteni, ezekkel éber állapotban foglalkozunk.
Női torna!
2011. február-március Ezen kívül azonban számos olyan dolog is elér, megérint minket, amit nem fogalmazunk meg, nem öntünk szavakban, nem jut el a tudatunkig. Inkább csak emocionális, érzelmi síkon ér el bennünket. Nagyon fontos ezekkel is foglalkozni. Ezt tesszük álmunkban. Az álomlátásos alvás szerepe az, hogy valószínűleg ilyenkor dolgozzuk fel a minket ért érzelmi hatások, de az értelemmel bíró információk jelentős részét is. Ilyenkor „ürítünk”, hogy másnap ismét legyen hely az újabb „bejövő” ingereknek. Pótoljuk a mulasztást? Az alvásmegvonással végzett kísérletek azt mutatták, hogy a szervezet az alváshiányt, amint lehetősége van rá, bepótolja. Az álomlátásos alvás esetében ez a pótlás 100%-os, a lassú hullámú alvásnál 70-80%-os. Egy átvirrasztott éjszaka után tehát nem feltétlenül alszunk kétszer annyit, de az alvás során megnő az álomlátásos alvás részaránya, egészen addig, amíg a virrasztás miatti kiesést a szervezet be nem pótolja. Mi van azokkal, akik azt állítják, ők nem szoktak álmodni? Ez nem igaz, csak egyesek kevésbé, vagy egyáltalán nem emlékeznek álmaikra. Ők éber állapotban is kevesebbet fantáziálnak, álmodoznak, „álmodnak”. Kellennek-e az álmok? Mindenképpen. Az éjszakaiak feltétlen szükségességére már rávilágított a tudomány. De úgy gondolom, a nappali „álmokra” is szükség van. Kell álmodozni, tervezni, tudni kell ezeket megvalósítani, olykor (nem is olyan ritkán) újratervezni, hogy mindennapi életünk is sikeres legyen, meg tudjunk küzdeni napi gondjainkkal. dr. Takács Ilona
Továbbra is várok minden hölgyet csütörtökönként 18 órakor az iskola tornatermében egy aktívan, mozgással eltöltött órára. Aki eddig csak gondolkodott, remélem rászánja magát. Mindenképpen szükség van váltócipőre és a talajon végzett gyakorlatokhoz polifoamra vagy takaróra. Alkalmanként 100 Ft-ot szedünk terembérletre. A mozgás jókedvre derít, kitartásra nevel, jólesően elfáraszt, feszültséget, stresszt old, és nem utolsó sorban közelíthetünk vele „álmaink” testformájához. Együtt mozogni könnyebb! dr. Takács Ilona
2011. február-március Szeretném folytatni a tavaly ősszel indult mentál-higiénés találkozásainkat a községi könyvtárban. Mindig van egy gondolatébresztő témánk, de beszélgetésink tulajdonképpen kötetlenek. Esett már szó a boldogságról, a férfi és a nő világban betöltött szerepéről, helyzetéről, beszélgettünk filmről vagy irodalmi élményről. Mindenki hozhat olyan verset, novellát, regényt, esetleg filmet, amiről meglátása szerint érdemes gondolatainkat kicserélni. Ne a gépeken keresztül keressük emberi kapcsolatainkat (tévé, telefon, internet….), hanem a személyes találkozásokban. Remélem eddig is volt mindenkinek egy olyan társasá-
SZÁKSZENDI mondó Hír
Kedves Olvasó! ga, ahol elmondhatta gondolatait, melyek éppen foglalkoztatták, meghallgathatta a másik embert. Remélhetőleg ezekben a beszélgetésekben pozitív érzelmek, gondolatok támadtak, és nem a negatív dolgok, agresszivitás, az élet rossz oldalát kidomborító hangulat kerekedett felül. Pontosan erről szólna a mentálhigiénia: hogyan lehet gondolatainkat jó irányba terelni, az életben a szépet meglátni, boldog, kiegyensúlyozott életet élni.
11 Úgy gondolom, segíthetünk egymásnak! A soron következő témánk bevezetője egy idézet lenne: „Ahhoz, hogy egy nép a földi dolgok fonákságán jóízűen, bölcsen nevetni tudjon, sok intelligencia, nagy kultúra és számtalan megpróbáltatás kell.” Kosztolányi Dezső Szeretettel várom mindkét nem, illetve minden korosztály képviselőjét! Az alkalmak időpontjáról a könyvtárban lehet információt kérni. dr. Takács Ilona
Télbúcsúztató Folytatva a bál alapítóinak örökségét február 19-én az iskolai szülői munkaközösség rendezésében megtartottuk a 15. jótékonysági bált. A köszöntő szavak után a rendezvényt a 8. osztályosok tánca nyitotta, mely elnyerte vendégeink tetszését, a gyerekek táncát végig taps kísérte. A két menüt magába foglaló vacsora után a zenét a Jázmin duó szolgáltatta. Közben az évforduló jegyében apró ajándékokkal kedveskedtünk azon vendégeinknek, akik titkos jelet találtak a székük alá ragasztva, amit még előző nap reggel rejtettek el szorgalmas kezek. Tomboláztunk, táncoltunk, fotósunk gépe előtt mosolyogva pózoltak párok vagy baráti társaságok. Az elkészült képek mesélhetnek odahaza – a faluban és vidéken egyaránt - a jó hangulatról. A bál végeztével nincs más dolgunk, mint hogy megköszönjük jelenlévő
Tisztelt Gazdálkodók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent a vidékfejlesztési miniszter 8/2011. (I. 31.) VM rendelete a kötelező monitoring adatszolgáltatással kapcsolatban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is min-
vendégeink részvételét illetve azon kedves támogatóink segítségét, akik egyéb módon – pénz- vagy tárgybeli adományokkal, a pártoló jegyek
megvételével – támogatták rendezvényünk sikerét. Köszönjük szépen!
den, az ÚMVP és a HOP támogatásában részesülő ügyfelet rendszeres monitoring adatszolgáltatási kötelezettség terhel, melynek határideje 2011.március 15. Az előző évekhez képest változást jelent, hogy a Hivatal azt az Ügyfelet, aki a teljes körű adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy hibásan, valótlan adattartalommal, hiányosan vagy nem az előírt módon
teljesíti, ötszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtja. A lehetőségekhez mérten javasolt Falugazdásza/Agrárkamarai tanácsadója sürgős felkeresése, hogy segítségükkel az adatszolgáltatás határidőre teljesülhessen. Cserényi József agrárkamarai tanácsadó 20/5677259
Iskolai szülői munkaközösség
12
SZÁKSZENDI mondó
Farsangoltunk
Hír
2011. február-március
SZÁKSZENDI mondó
2011. február-március
Hír
Nemzetközi Nőnap – Március 8
alkalmából szeretettel köszönti községünk hölgy tagjait, Szákszend Község Önkormányzata.
László Kálmán Polgármester
Kosztolányi Dezső:
Nők
13
Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól vallok, nők, rokonaim. Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, mint senki más, s szeretlek is benneteket. Zavarosak, mint én, termékenyek, mint én, zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat. Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, de igazabbak a meddő gondolatnál, a büszke hazugnál, a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál. Hová is futhatnék én, kócos fejemmel, költészetemmel, rettenetesen cikázó tétovaságommal, ha nem volnátok ti, megértők, megbocsátók, elvtelen szentek, jámbor pogányok, bizonytalan jók, valóság hű sáfárjai. Ha varrtok, vagy vajat mértek, kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel, s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok, fölkacagok az örömtől, hogy vagytok, és én is vagyok mellettetek. Hozzátok kötözött engem a végzet, örökkévalóan, köldökzsinórral, azután a vágyak eleven kötelével, hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé, s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat. Nem egy, hanem mindegyik. Mindegyik leányom, mindegyik feleségem, mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem. Mindegyik anyám.
A Könyvtár pályázatot hirdet minden kedves érdeklődő gyermek és felnőtt részére, amatőr és profi alkotó számára.
KERESSÜK: „SZÁKSZEND LEGSZEBB HÚSVÉTI TOJÁSÁT”
Várunk olyan húsvéti tojásokat, melyek anyag- és technika megkötése nélkül bármilyen módon készültek. A húsvéti tojások 2011. 04. 18-ig adhatók le a könyvtárban. A beadott pályaművekből kiállítást rendezünk. A kiállítás ideje alatt lehet szavazni, a kiállított tojásokra. A leadott szavazatok döntik el, hogy melyik tojás a legszebb.
FELHÍVÁS!
A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatás iránti kérelmeinek beadási határideje: 2011. április 30.
2010. évi nyugdíjösszesítő, és 2010 évi jövedelemigazolás szükséges! Ügyintézés: Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási idő alatt
VÉRTES VOLÁN tájékoztatója Társaságunk bővíti a Szákszendre illetve Szákszendről közlekedő autóbuszjáratainak menetrendjét. Március 1-től a munkanapokon 17:11 órakor Nagyigmándról Szákszend, sz. vendéglőig közlekedő járat útvonalát meghosszabbítjuk a szákszendi elágazásig, ahová a járat 17:41 órára fog érkezni. Innen Kisbér és Tatabánya felé is tovább lehet utazni a következő járatok igénybevételével: Az elágazástól Tatabánya (Budapest) felé 17:51 órakor indul busz, Kisbér felé pedig 17:48 órakor. Ezen járatok elágazáshoz történő érkezéséhez igazítva új járatot indítunk munkanapokon a szákszendi elágazástól Szákszend, felsőig 17:55 órakor. Reméljük, hogy ezen módosítások segítik a lakosságot utazásainak könnyebbé tételében! Martina József Gábor menetrendi főmunkatárs Vértes Volán Zrt.
Anyakönyvi hírek Született:
Járóka Róbert és Török Erzsébet leánya Dorina, Erzsébet Göböly Krisztián József és Dózsa Márta fia Márk, József Kirschner Norbert és Kósa Bettina fia Benett Ténai Sándor és Gurcsó Katalin fia Sándor Elhalálozott: Müller Miklós Móra F. u. 66.
SZÁKSZENDI mondó
14
A "Szákszend Községért" Közalapítvány kuratóriuma
Köszöni a 2010-ben felajánlott támogatásokat. A beérkezett támogatások összege: 203 350 Ft. A közalapítvány célja: - a község fejlődésének elősegítése, - a lakosság lakhelyhez való kötődésének erősítése, honismereti tevékenység támogatása, - a lakosság művelődési lehetőségeinek megteremtése, faluház, színjátszó kör, filmszínház, könyvtár működésének elősegítése, - iskolai tanulók tanórán kívüli tevékenységének támogatása, a tehetséges diákok felkarolása, - képességfejlesztő programok megvalósítása, - a község sportéletének fellendítése, támogatása, - idősek, hátrányos helyzetűek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. Kérjük, járuljanak hozzá adójuk 1%-ával a Közalapítvány céljainak megvalósításához!
" Szákszend Községért" Közalapítvány Adószáma: 18607561-1-11
KÖSZÖNJÜK! Mohosné Akóts Irén kuratórium elnöke
TISZTELT SZÁKSZENDI LAKOSOK!
A Szákszendi Nyugdíjas Klub tagjai köszönetet mondanak mindazoknak, akik a 2010-es évben adójuk 1%-ával támogatták az egyesületet. Kérjük, hogy a 2011es évben is támogassák klubunkat.
NYUGDÍJAS KLUB SZÁKSZEND ADÓSZÁMA: 18601015-1-11
Hír
2011. február-március
TISZTELT SPORTTÁRSAK! Köszönjük a 2010-ben beérkezett támogatásokat. A beérkezett támogatások végösszege: 277 738 Ft Az idei évben is számítunk a személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlására. Az 1 %-os adófelajánláshoz szükséges adatok a következők:
Száki Községi Sportkör Adószám: 18602690-1-11.
A pártoló tagsági kártyák megújítására, illetve az idén csatlakozni kívánó tagok belépésére a Sport Sörözőben, és a Cimbora Italboltban van lehetőség. Az éves pártoló tagdíj 1 500,- Ft. Mi számítunk ÖNÖKRE, Önök bízhatnak BENNÜNK! Köszönettel: Száki Községi Sportkör Vezetősége
TISZTELT SPORTBARÁTOK! Köszönjük a 2010-ben felajánlott támogatásokat. A beérkezett támogatások végösszege: 327 000 Ft Kérjük, támogassák adójuk 1%ával, ez évben is a szendi focistákat, hogy továbbra is fennmaradhasson az egyesület. Sok kicsi sokra megy! Minden forintot köszönünk!
Az egyesület neve: Szendi Sportegyesület Adószáma: 19890153-1-11
Felnõtt ügyelet: Minden hétköznap du. 16 órá tól reggel 8 óráig, -Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 24 órában biz tosít ügyeletet. Gyermekorvosi ügyelet: -hétköznap 17-19 óráig -hétvégén, ünnepnapokon 9-11 óráig, illetve 17-19 óráig bizto sított, egyébként készenlét mûködik.
Helye: Oroszlány, Alkotmány út 2. Szakorvosi rendelõintézet KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 34/361-761, 30/640-20-80 KÁBEL TV- HIBAELHÁRÍTÁS:
06/20 938-4399 E.ON Áramszolgált. Rt hibabejelentés: 06-40/330-330 Mobilról: 06-/30-/70-45 99 666 hibabejelentés: 06/80 533-533 (hétvégén is hívható)
Szákszendi Hírmondó
Levélben: 9027 Gyõr, Kandó Kálmán u.11-13.
Kiadja a Szákszendi Polgármesteri Hivatal. Felelõs kiadó: László Kálmán polgármester.
VÍZMÛ Fogyasztási Iroda Oroszlány: 361-611
A Szákszendi Önkormányzat havonta megjelenõ ingyenes információs lapja.