Szakmai beszámoló (2013. január 1. – 2014. február 28.) Kerekasztal Színházi Nevelési Központ 2013. január 1. és 2014. február 28. között megvalósult legfontosabb tevékenységek:
130 színházi nevelési előadás 12 különböző helyszínen, közel 5000 általános és középiskolás fiatalnak
A teljes közoktatást lefedő színházi nevelési repertoár fenntartása.
Összesen 9 különböző program repertoáron tartása.
3 koprodukciós előadás ősbemutatója:
Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedés Kutató Intézet – Laborral koprodukcióban, Gigor Attila rendezésében elkészült A hosszabbik út című új előadás.
12-13 éves korosztály számára Kárpáti István rendezővel és a Stúdió K Színházzal Szélben szállók c. előadás bemutatója.
Egy fiatal felnőttekből álló társulattal, az FAQ-val megvalósult koprodukciós előadás, a Gáton.
Vitaszínház projektünk felújítása Schilling Árpád rendezővel Részt vettünk Párizsban a 8. IDEA Világkongresszuson, ahol Csontketrec c. előadásunkat angol nyelven játszhattuk. A hosszabbik út című előadásunk megnyerte a 7. Gyermek - és Ifjúsági Színházi Szemlén az év legjobb ifjúsági előadásának járó
Üveghegy-díjat és a Nemzetgazdasági
Minisztérium fődíját.
5 különböző hazai szakmai rendezvényen való részvétel
Az UNDEF által kiadott Legjobb gyakorlatok a demokratikus oktatásban című nemzetközi könyvben megjelent munkatársunk tanulmánya, amelyet Színházi neveléssel az aktív demokráciáért című projektünkről írt.
Az UNICEF Magyarországgal együttműködve, az Együtt a gyerekek védelmében című rendezvényen játszottuk Csontketrec című előadásunkat.
Együttműködés a Marczibányi Téri Művelődési Központ Ábel és Ábel. c produkciójában
Munkatársunk, Hajós Zsuzsa a „Kultúrházak éjjel-nappal” c. program sorozat „Élmény műhely” programjának meghívott előadója volt.
Tovább
folytatódott
együttműködésünk
magyarországi
és
külföldi
felsőoktatási
intézményekkel: az ELTE és a MOME több hallgatója töltötte nálunk szakmai gyakorlatát és a Bergeni Egyetem diákjai töltöttek nálunk szakmai hetet.
Több vidéki, hátrányos és leghátrányosabb helyzetű, továbbá határon túli térségekbe (Kocsér, Dombóvár és környéke, Szlovákia: Nyárasd) juttattuk el munkánkat, kísérletezve a színház társadalmi hasznosításának különböző formáival.
Az év során közel 80 sajtómegjelenésről számolhatunk be.
A szakterületünkhöz kapcsolódó hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekben való felelős közreműködés (FESZ, MDTP, ODE, ASSITEJ, IDEA,)
Magyarországi színházak neveléssel kapcsolatos munkájának szakmai segítése
Fiatal színházi nevelési szakemberek képzése, támogatása
Innováció, új munkatárs alkalmazásba vétele
Új színházi nevelési koprodukciós előadások bemutatása
A hosszabbik út Koprodukció a Szputnyik Hajózási Társasággal – bemutató: 2013. március 7. A kortárs angol szerző, Nick Hornby Hosszú út lefelé c. regényéből koprodukcióban készült a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság új játéka, melyet Gigor Attila rendezett. A történet egyszerűen kezdődik: négy ember találkozik egy toronyház tetején. Négy teljesen különböző karakter, akik csupán egyetlen dologban hasonlítanak egymásra: úgy érzik, hogy az életük olyan válságba került, melyből nincs kiút. A színházi játék Magyarország első, kimondottan fiatal felnőttek számára készült színházi nevelési programja. Tizenhét-tizennyolc évesekből álló középiskolai osztályokat várunk, hogy együtt gondolkodjunk arról, milyen kötöttségeknek köszönhetjük, hogy tartozunk valahová, és miért akarunk ezektől újra és újra megszabadulni. Az előadás sikerét mutatja, a 7. Gyermek – és Ifjúsági Színházi Szemlén a Nemzetgazdasági Minisztérium megosztott fődíja és az év legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díj megnyerése. XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai válogatói úgy ítélték, hogy az előadásnak ott a helye a találkozó versenyprogramjában, ezzel A hosszabbik út című előadásunk az első színházi nevelési előadás, amely POSZT versenyprogramban szerepelhet.
Szélben szállók Koprodukció a Stúdió K Színházzal – bemutató: 2013. december 21. Az elsősorban 12-13 éveseknek szóló koprodukcióban az elmesélt és elhallgatott történetekről, a képzelet és az igazság valóságtartalmáról, nyitott és zárt kapukról mesélünk közösen a résztvevőkkel,
egy huszonéves lány, Mirka gyerekkori története kapcsán. A néző/résztvevők szerves elemét képezik az előadásnak. Különböző megértési folyamatokon kívánunk velük közösen végighaladni a színház és a mese varázslatos világában, mely lehetővé teszi, hogy valamennyien alkotóként és szereplőként is megéljük,
s
egyben
megértsük
a
történetet,
megtaláljuk
kapcsolódásainkat
hozzá.
Az előadás a Stúdió K Színház színészeivel közösen, Kárpáti István rendezésében készült. A darabot improvizációkból, valamint Mario Cavatore II Seminatore című elbeszéléséből, Holdosi József és Szécsi Magda prózai műveiből, valamint személyes történetekből inspirálódva Hajós Zsuzsa és Kárpáti István írta.
Gáton Koprodukció az Fejlesztés Alatt Q (FAQ) Társulattal – bemutató: november 14. A társulatunk tagja, Tárnoki Márk vezette FAQ elnevezésű fiatal felnőttekből álló színházi társulat közös gondolkodásából megvalósuló kísérleti színházi nevelési előadás a 16 év feletti korosztályt célozza meg. A fiatalokkal töltött két óra témái az őrület és a normalitás, valamint ezek határainak keresése, a kapcsolódó kérdések felvetése. Alapanyagul olyan világirodalmi alkotások szolgáltak, mint Gogol Egy őrült naplója, Camus Közönye, Aiszkhülosz leláncolt Prométheusza, Escher grafikái vagy Ernesto Köhler és Joachim Andersen Fuvola etűdjei. Kísérleti jellege abban áll, hogy csupán egy szereplője (és egy zenésze, aki szereplővé is válik) van az előadásnak, aki egy személyben hoz létre színházi eseményeket és lehetőséget ad közös gondolkodásra a részvevő közönségnek. A közös alkotói tevékenység mellett az FAQ tagjai számára képzésként, egyfajta beavató
műhelymunkaként
jelent
meg
a velünk
való
együttműködés
Meglévő előadásaink továbbjátszása 2013-ban összesen nyolc különböző színházi nevelési előadás szerepelt a Kerekasztal repertoárjában 6-18 éves korig minden korosztály számára tudtunk színházi előadást és komplex emberi-társadalmi problémákat feldolgozó programot kínálni. Több, mint két évtizedes tapasztalatunkat felhasználva kínálunk mintát repertoárunkkal a színházi szakmának arra, hogy miként lehet, érdemes megszólítani a gyermek és ifjúsági közönséget A Mézeskalácsház c. előadásunk az általános iskola 1-2. osztályos diákjait szólítja meg (rendezte: Bethlenfalvy Ádám). A 200. előadásszámhoz közelítő Fivérek c. programunk (rendezte: Hajós Zsuzsa) a 3-4. osztályosoknak szól. A Shakespeare Hamlet c. drámájából készült Tovább! 5-6-os korosztály számára és a középiskola 9-10 –es diákjai részére készült Bosszú c. előadásaink az elmúlt évben is töretlen érdeklődéssel futottak. A 7-9. osztályoknak szóló Csontketrec c. előadásunk továbbra is levehetetlen a repertoárról angol nyelvű játszása miatt is. Az előadások zömének stratégiai partnerünk, a Marczibányi Téri Művelődési Központ adott otthont.
Megújuló projektünk 2013 tavaszán újra indítottuk Vitaszínház sorozatunkat. Ez a programunk, mind tematikájában, mind módszereiben, sőt, a közönséget tekintve is teljesen eltér minden egyéb előadásunktól. Olyan interaktív színházi esteket szerveztünk, melyeken alkalmanként különböző, a társadalmat erősen megosztó, provokatív témákat kínáltunk feldolgozásra a közönségnek. A vitaest során előre elkészített, problémafelvető jeleneteket láttak a néző-résztvevők, melyekkel kapcsolatban állást kellett foglalniuk (melyet azzal fejeztek ki, hogy a nézőtér melyik oldalára ültek) ezt követően jött el a vita ideje. A megvitatásra szánt kérdések közös átgondolására és az azokat exponáló jelenetek kitalálására Schilling Árpád rendezőt hívtuk. Az eseményen résztvevők mellett minden alkalomra hívtunk az adott témában jártas szakértőket, valamint a témában közvetlen vagy közvetett
módon
érintett
vendégeket,
hogy
minél
sokrétűbb
legyen
az
érvek
sorozata.
2013 tavaszán kétszer a Jurányi Inkubátorházban, ősszel pedig a Magyar Drámapedagógiai Társaság Színház-Dráma-Nevelés módszertani
hétvégéjén tudtuk
közönség elé bocsátani
programunkat. A három alkalom legalább 200 érdeklődőt mozgatott meg. Közönség A pályázati időszak során megvalósult 130 előadáson közel 4000 gyerek és több mint 350 felnőtt vehetett részt. Társadalmi hatásunk maximálása érdekében megalakulásunk óta (a szakmában példátlan módon) nem kérünk pénzt nézőinktől, hanem a legkülönbözőbb pályázati és helyi forrásokból finanszírozzuk előadásinkat, hiszen csak így tudjuk lehetővé tenni, hogy azoknak a gyerekeknek is legyen színházi élményük, akiknek amúgy semmilyen hozzáférésük nincs kulturális javakhoz. 2013-ban is fontos feladatunknak tekintettük, hogy földrajzilag is minél változatosabb nézőközönséget szólítsunk meg színházi nevelési előadásainkkal. Komoly energiákat fektettünk abba, hogy sok előadásunk legyen Budapesten kívül, hogy minél több, kulturálisan kevésbé ingergazdag közegben élő fiatallal és vidéken dolgozó színházi, közművelődési szakemberrel és pedagógussal kerüljünk kapcsolatba. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy hátrányos helyzetű és kisebbségi közösségek bevonását lehetővé tevő helyszínekre is turnézzunk, mint pl.: Kocsérra. Élő kapcsolatainknak köszönhetően az elmúlt évben is sikerült egy turnét szerveznünk a Felvidékre. Nemzetközi és hazai együttműködések, tudásátadás, szakmai fórumok 2013 júliusában Párizsban került megrendezésre az IDEA (International Drama/Theatre and Education Association) világkongresszusa, a drámapedagógiával és színházi neveléssel foglalkozók világszervezetének találkozója. Társulatunk meghívást kapott a konferencián való részvételre, ahol Csontketrec című foglalkozásunkat mutattuk be angol nyelven. Ugyanekkor 2012ben megjelent Mérföldkő c. DVD kiadványukat is bemutathattuk. A színház és a matematika kapcsolódásaival kísérletezve tartott rendhagyó órát a konvergenciáról Hajós Zsuzsa munkatársunk középiskolás fiatalok számára a 2013 februárjában szervezett
„ÉlményMűhely” programban, amely a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos programsorozat keretében valósult meg. A Marczibányi Téri Művelődési Központ felkérésére szakmai vezetői voltunk egy tíznapos nyári tábornak, melyben a tékozló fiú című bibliai történet és Bajor Ervin drámaötlete kapcsán dolgoztunk együtt egy előadás előkészítésén Árkosi Árpád rendezővel és a Kerekasztal munkája iránt érdeklődő fiatalokkal. Az elkészült Ábel és Ábel c. előadás novemberben került bemutatásra, amely a Marczibányi Téri Művelődési Központ és Klebelsberg Kultúrkúria saját előadása. 2013 februárjában a Nemzeti Táncszínház beavató sorozatának keretében kidolgoztunk egy foglalkozást, mely az ebben a közegben megszokott moderált beszélgetést formailag cselekvővé, tartalmilag pedig színházi neveléssé változtatta. Az FAQ Társulat mellett 2 napos workshop keretében szakmai segítséget nyújtottunk a Trainingspot
Társulatnak
Hangállam
c.
előadásukhoz
készülő
színházi
nevelési
program
tökéletesítéséhez. Az elmúlt évekhez hasonlóan együttműködési megállapodás keretében idén is fogadtunk hallgatókat az ELTE Pedagógia Pszichológia Karáról és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről. 2013-ban is állandó összeköttetésben voltunk a hozzánk gyakran látogató norvégiai Bergen Egyetemmel és kiemelt partnerünkkel a birminghami Big Brum Company-val.
Szervezeti működés, innováció A társulatot állandó tagjai működtetik, komoly belső munkamegosztással. A művészeti koncepció kialakítása és a hozzá kapcsolódó pályázati források felkutatása a háromtagú vezetőség és a plusz három tagból álló menedzsment feladata. Ezt megsegítve az operatív feladatok ellátására egy új munkatársat, Sára Esztert sikerült alkalmazásba vennünk, aki jelentősen megsegítette a társulat szervezeti működését. Gazdálkodásunk optimalizálása érdekében önkéntes-foglalkoztatási stratégiát dolgoztunk ki, mely lehetővé tette, hogy PR-tevékenységeink egy részére, dokumentálási és mindennapi archiválási feladatokra alig kellett költenünk. A 2012-ben szervezett hospitálási programunkba meghívott 3 ösztöndíjas fiatal a 2013-as évben állandó társulati tagként folytatta tovább munkáját bekapcsolódva ezzel a szervezetet érintő feladatokba. Működési rendünk fenntarthatatlan lenne folyamatos értékelés és az aktuális feladatkörök lehetőségekhez való adaptálása nélkül. Társulatunk rugalmassága, a szervezet átstrukturálhatósága fontos erény a jelenlegi nehezen kiszámítható pályázati környezetben. Szada, 2014. március 15.
Lipták Ildikó a Kerekasztal Társulás elnöke