A CIVIL KÁBÍTÓSZERÜGYI KOORDINÁCIÓ ÉS ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS LEHETŐSÉGEI HELYI SZINTEN
szakértői anyag készítette: Felvinczi Katalin Budapest, 2015. január 31.
Tartalom Bevezetés ................................................................................................................... 3 A kábítószerügyi koordináció jelentősége, nemzetközi tapasztalatok, hazai előzmények ..... 3 A brit példa ............................................................................................................. 4 Hazai fejlemények.................................................................................................... 5 Nemzeti drogstratégia 2000-2009 és a kábítószerügyi egyeztető fórumok (KEF) ......... 5 Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség: nemzeti Stratégia a Kábítószerprobléma kezelésére 2010-2018 ............................................................................ 8 Nemzeti drogellenes stratégia – Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószerbűnözés ellen 2013 - 2020 .................................................................................... 9 A kábítószerügyi egyeztetés lehetőségei optimális körülmények között ....................... 10 Mire lehet képes a civil kábítószerügyi koordináció helyi szinten?................................ 14 Hogyan alakítható ki a civil kábítószerügyi koordináció működőképes modellje? ....... 16 A kábítószerügyi koordináció kialakításának optimális feltételei ............................... 19 Milyen attribútumokkal rendelkezzen az a civil szervezet, amelyik aktív szerepet kíván vállalni a helyi érdekérvényesítésben/koordinációs tevékenységben? ....................... 19 Hivatkozott irodalmak ................................................................................................ 21
Bevezetés A MADÁSZSZ által 2013-2015 között a Norvég Civil Támogatási Alap által biztosított pályázati forrás révén „Dro§osultság – egy kirekesztett társadalmi csoport kirekesztett segítőinek érdekképviselete” címmel egy olyan projektet valósít meg, melynek egyik fő célkitűzése „a drogszakma támogatása az aktuális társadalmi körülményekre reflektáló proaktív alkalmazkodásában, valamint a terület érdek-érvényesítési tevékenységének javítása” (http://www.madaszsz.hu/norveg_proj.php). A projekt több komponensből épül fel, de egyik legfontosabb eleme a kábítószerügyi civil érdekképviselet és/vagy koordináció támogatása helyi szinten. A civil szakmai érdekképviselet nem képzelhető el magányosan, elszigetelten működő szervezetek révén, tehát ezen projektelem megvalósítása során keressük azokat a lehetséges megoldási módokat, amelyek révén a szakmai tudás és elkötelezettség ötvöződni képes az együttműködéssel a meglévő hazai és nemzetközi példákra is támaszkodva. A fentiekben ismertetett célkitűzés megvalósításának előmozdítása érdekében fogalmazódik meg az alábbiakban olvasható szakmai anyag, ami áttekinti a helyi szintű kábítószerügyi koordináció nemzetközi előzményeit, különös tekintettel a nagy Brittaniában kialakított DATokra, valamint az ilyen jellegű működést megcélzó hazai tapasztalatokat, vagyis a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működésével összefüggő ismereteket. A tapasztalatok nem egyértelműen kedvezőek, a koordináció számos nehézséggel és buktatóval jár, ezeket nem kívánjuk elhallgatni, ugyanakkor megfogalmazhatónak látszik néhány olyan kritérium és megoldási mód, ami minimalizálja a károkat és egyben hordozza a működés optimálisabb lehetőségeit.
A kábítószerügyi koordináció jelentősége, nemzetközi tapasztalatok, hazai előzmények A kábítószer-probléma kezelésével kapcsolatosan az utóbbi 15-18 évben megfogalmazott nemzeti illetve nemzetközi stratégiai dokumentumok mindegyike egyetért abban, hogy egy olyan jelenséggel állunk szemben, melynek kezelése nem valósítható meg elszigetelten, egyetlen állam, vagy település sem képes arra önmagában, egyeztetett, összehangolt megközelítésekre és beavatkozásokra van szükség. Az összehangoltság érintheti a probléma koncipiálását (mi is alapozza meg a kábítószerek használatát?), a beavatkozások logikáját (kereslet-, vagy kínálatcsökkentési hangsúly, kiegyenlített megközelítés), illetve a különböző szinteken (közigazgatás, vagy földrajzi elhelyezkedés) történő harmonizációt (szubszidiaritás vs. központi irányítás). Magyarország első Nemzeti Drogstratégiája egy akkor rendkívül progresszívnek tekinthető megközelítés mellett kötelezte el magát: a kereslet- és kínálatcsökkentés tekintetében egy kiegyensúlyozott megközelítést részesített előnyben, a közigazgatási szintek tekintetében a szervezeti harmonizációt (koordináció országos és helyi szinten) a tartalmi megoldásokkal kapcsolatban pedig a szubszidiaritást tartotta iránymutatónak. A koordináció és a szubszidiaritás hangsúlyozása szorosan kapcsolódott a helyi közösségek megerősítésének, probléma kezelő képességük fokozásának eszméjéhez. Amikor a civil szakmai érdekképviselet szempontja hangsúlyos elemévé vált a MADÁSZSZ NCTA-projektjének, akkor ehhez a megfontoláshoz nyúltunk vissza.
A brit példa A helyi koordináció, ami egyben szakmai érdekek képviseletét is jelenti, talán kimunkáltabb előzményeit a brit DAT-ok jelentik. Ezek a szerveződések az 1995-ös brit nemzeti drogstratégia szellemiségében jöttek létre, mint több szervezetből álló partneri együttműködések. Feladatuk kezdetben elsősorban az volt, hogy a helyi szinten megvalósuló kábítószerügyi (és sok helyen alkoholügyi) kezdeményezéseket koordinálják és beszámoljanak arról, hogy ezek a programok, akciók miként valósultak meg, s mennyiben támogatták a nemzeti drogstratégia célkitűzéseinek megvalósulását (Hughes, 2006). A megnevezés, vagy is hogy DAT-ról, vagy DAAT-ról beszélünk változatos volt szerte az országban. Néhány helyen ugyanis ezen szerveződések kompetencia körébe beletartozott az alkohol is (DAAT), más helyeken viszont csak az illegális szerekre volt érvényes a mandátumok (DAT). A megalakulásukat követően ezek a szerveződések arra kaptak felhatalmazást, hogy a drogproblémával összefüggő szolgáltatások, programok koordinált hozzáférését biztosítsák, ennek megfelelően feltárták a helyi szükségleteket, meghatározták, hogy milyen jellegű és volumenű ellátásra van szükség (prevenció, egészségügyi és szociális ellátások). Tevékenységük 3 éves ciklusokban zajlott, ami lehetővé tette, hogy a szükséges kapacitások vonatkozásában középtávú „megrendeléseket” fogalmazzanak meg. A brit DAT-ok tehát nemcsak koordináltak és kezdeményeztek, hanem finanszírozási szerződéseket is kötöttek az egyes szolgáltatókkal. A folyamatosan változó drogpolitikák és a drogügyi koordináció kormányzati struktúrában elfoglalt helyével párhuzamosan a DAT-ok státuszában is változás állt be, pl. ahogy a kábítószer-probléma központi koordinációja a belügyminisztérium felelősség körébe került a helyi szintű koordinációban is megtörténtek a szükségesnek ítélt átalakulások, s kialakultak a bűn és betegségmegelőzési együttműködések (Crime and Disorder Reduction Partnerships), néhány helyen a DAT-ok ezek albizottságaiként működnek. A brit DAT-ok tehát nagyon hasonló elgondolások alapján és működési portfólióval működtek, mint a Magyarországon kialakított KEF-ek. Az egyetlen, de rendkívül lényeges különbség abban található, hogy a hazai KEF-eknek nem volt érdemi forrásallokációs felelőssége, eltekintve egy nagyon rövid 2 éves periódustól, amikor a helyi pályázati (tehát fejlesztési célokat szolgáló) források tekintetében náluk volt a döntési jogkör. Erre az teremtette meg a lehetőséget, hogy 2006-ra csaknem valamennyi KEF kimunkálta saját helyi drogstratégiáját, melyet jóváhagyott a helyi önkormányzat. Az elfogadott helyi stratégiákat véleményezte a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet is. Az ezt követő évben a pályázati rendszer lehetővé tette, hogy az elfogadott és az NDI által is kedvezően értékelt stratégiával rendelkező KEF-ek ne csak koordinációs, hanem program megvalósító tevékenységre is pályázhassanak. Vagyis az elfogadott helyi stratégia bizonyos tevékenységeinek megvalósítására a KEF-ek által javasolt szervezetek részesülhettek a központi kormányzati támogatásból. Mindez nem jelentette azt, hogy a KEF-ek programmegvalósítóvá váltak, hanem azt, hogy a KEF-ek elkezdetek helyi „agytrösztként” működni, vagyis szakmai megfontolások alapján arra tettek javaslatot, hogy a helyi stratégia adott évi tevékenységeinek megvalósításában mely szervezetek vegyenek részt, s hogy az adott tevékenység megvalósításához mennyi központi kormányzati (pályázati) forrást kell biztosítani. Azt is mondhatjuk, hogy ebben a periódusban a KEF-ek forráskoordinációs feladatot is elláttak. Az első évben, a rendelkezésre álló forrás felét sikerült az elgondolásoknak megfelelően kiszerződni, ugyanis ekkor a KEF-ek még nem voltak kellő mértékben felkészülve
erre a forráskoordinációs feladatra. A második évben az NDI proaktív támogató tevékenysége eredményeképpen már a források 80%-t sikerült ilyen módon felhasználni. A harmadik évben már nem volt lehetőség ilyen módon alakítani a pályázati rendszert, részben a forráshiány, részben pedig a miatt, hogy a Kormánynak nem volt türelme kivárni, ameddig ennek az újfajta forrásallokációs módszernek a kedvező hatása érzékelhetővé válik („kormányzati türelmetlenség”).
Hazai fejlemények Nemzeti drogstratégia 2000-2009 és a kábítószerügyi egyeztető fórumok (KEF) Magyarország első Nemzeti Drogstratégiája (NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA, 2000, OGY Határozat) 4 pillér mentén fogalmazta meg a problémákat és az azok kezelése érdekében szükséges feladatokat. A nemzeti drogstratégia egyik központi, átívelő megfontolása volt az, amelyik a különböző közigazgatási szinteken, településeken létrehozandó egyeztető folyamatok tartalmát és működési módját írta le (Közösség, együttműködés – A társadalom váljon érzékennyé a drogkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában.(NDS, 47. oldal). Ennek keretében az alábbi célkitűzések fogalmazódtak meg: „A Nemzeti Stratégia eredményességének legfontosabb letéteményese a helyi közösség. A helyi települési szinten történő összefogások és összehangolt cselekvések döntő módon tudják befolyásolni a probléma kezelését…….A helyi közösség drogpolitikájának motorja a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), mely összehangolja a helyi intézkedéseket és kezdeményezéseket, valamint fórumot teremt az országos célokkal párhuzamosan a helyi közösség területén működő intézmények számára. A Fórum az a fontos láncszem, mely biztosítja a stratégiai gondolatok valósággá válását.” (NDS 47. oldal). 2001-től kezdődően folyamatosan alakultak meg a kábítószerügyi egyeztetés fórumai az ország különböző pontjain, elsősorban a 20.000 főnél nagyobb lélekszámú közösségekben. A lakosság lélekszámára vonatkozó ajánlás elsősorban abból a megfontolásból fakadt, hogy a városok drogérintettsége az évezred elején jelentősebb volt, mint a kistelepüléseké (falvak, 20.000 főnél kisebb lélekszámú városok), ezért ott a beavatkozások, intézkedések minél láthatóbb és eredményesebb feltételeit kívánta a szakpolitikai irányítás megteremteni. Ez a kezdeményezés felülről, kormányzati támogatással indult, de minden esetben kapcsolódott a helyben már meglévő törekvésekhez, intézményi előzményekhez. A KEF-ek a jogalkotó szándéka és a szakmai elköteleződések okán is jogi személyiséggel nem rendelkező egyeztető testületek, melyek kapcsolódnak a helyi önkormányzatokhoz, elsősorban azok tanácsadó testületeként működtek. A KEF nem programok megvalósítását volt hivatott biztosítani, hanem „csak” a szakmai kezdeményezések életrehívójaként kellett működnie, tehát feladatának homlokterében a kezdeményezés és a koordináció volt. A KEF-ek feladatai tekintetében a NDS az alábbiakat fogalmazta meg: -
feltárja az adatokat, helyzetértékelést végez, feltérképezi a szükséges feladatokat,
-
biztosítja az információáramlást, javaslatokat fogalmaz meg a helyi közigazgatás számára, segít a helyi erőforrások mozgósításában, összehangolja a helyi szereplők tevékenységét, kiszűri a párhuzamosságokat és maximalizálja a szolgáltatók hatékonyságát kapcsolódik az országos programokhoz, végül visszacsatolást eszközöl a helyi és országos szintekhez
A folyamatosan megalakuló KEF-ek az akkori Nemzeti Drogmegelőzési Intézet szakmai támogatása és a központi kormányzat által pályázati úton biztosított források felhasználása mellett kezdték meg működésüket. Kezdetben valóban a települési szinteken jöttek létre az egyeztető fórumok, utóbb azonban szükségessé vált kistérségi, megyei illetve regionális szerveződések létrehozása is, minthogy az országban jelentős egyenlőtlenségek voltak tapasztalhatóak az egyes települések lélekszáma tekintetében. Ennek következtében bizonyos 12-15-18 ezer fős településeken nem sikerült KEF-eket létrehozni, az ország azon részén, ahol a kistelepülések voltak többségben (pl. Nógrád megye) nem alakultak meg ezek a koordinációs testületek, noha a drogprobléma jelen volt és elvétve néhány kisebb hatókörrel működő szolgáltatás is működött, de az országos koordinációs tevékenységből, a szakmai fejlesztésekből kimaradtak. Ennek a problémának az orvoslását volt hivatott kezelni a kistérségi KEF-ek megalakulása. Ezt a törekvést támogatta a kistérségi szerveződések egyéb területeken történő létrejötte (szociális, egészségügyi ellátások, oktatási szolgáltatások terén). Legkésőbb a fővárosi kerületi KEF-ek megalakulása történt. Ez utóbbi esetben a rendszer ellentmondásai hamar láthatóvá váltak, ugyanis a kerületi lakosok esetében a helyiérdekűség jelensége kevésbé volt tetten érhető, valamint az ellátások sem kerületi, hanem inkább fővárosi szinten szerveződtek. A KEF-ek működésének első 8-9 éve számos eredményre és ugyanakkor problémára, hiányosságra hívta fel a figyelmet. -
-
A KEF-ek létrehozása valóban segítette a helyi egyeztetési folyamatok megjelenését, ugyanakkor ott, ahol o nem volt kielégítő szakértelem (1), és/vagy o az önkormányzat nem érezte fontosnak a drogprobléma érdemi kezelését (2), s ennél fogva o nem rendelt helyi forrásokat a programok, kezdeményezések, kutatások megvalósításához (3), o a kábítószer-probléma kezelése érdekében a helyi döntéshozó és/vagy a szakemberek nem tettek tényleges erőfeszítéseket, hanem csak kötelező, felülről delegált feladatnak látták azt (4), ott az egyeztetés kultúrája nem tudott megerősödni, érdemi előrelépések nem történtek. Néhány esetben, ahol a KEF-szerű működés kormányzati kezdeményezését megelőzően már volt helyben viszonylag jól kimunkált, erős intézményrendszer, ott a KEF nem tudott szükségképpen többlet erőforrásokat megmozgatni, sőt olykor egymást akadályozták a szereplők. Ez azokban az esetekben történt meg, ahol már a 90-es évek elején megjelent a kábítószer-probléma, ennek kezelésére kiépülőben volt az intézményrendszer, s a KEF-ek megalakulásakor nem ezen kezdeményezések
-
-
-
megerősítésére törekedtek a helyi szereplők, hanem egy másik intézményi kör pozicionálása történt meg. A kezdeti periódusban gyakran mind a szakmai szereplők, mind pedig a helyi döntéshozók hajlamosak voltak a KEF-et a prevenciós intézményrendszer egy új résztvevőjeként értelmezni, ebből adódóan a KEF-ek gyakran prevenciós programok megvalósítása terén azonosították saját kompetenciáikat, így a helyett, hogy az együttműködéseket mozdították volna elő, konkurenciát jelentettek a helyi szinten – egyébként a KEF-ek nélkül is – létező prevenciós szervezetek számára. Gyakori problémaként jelentkezett, hogy bár a KEF-ek nem rendelkeztek jogi személyiséggel, mégis olyan irányú útmutatást kaptak, hogy formalizálják működésüket, készítsenek működési szabályzatot, kössenek az érintett szervezetekkel együttműködési megállapodásokat, rendszeresen ülésezzenek és ezeket az üléseket dokumentálják is. Ilyen formán egy „kvázi” szervezeti keretben történő működés jött létre, tényleges, kodifikált feltételrendszer hiányában is. Ez a megoldás ellentmondásokkal volt terhelt. A formalizált együttműködésre (pl. együttműködési megállapodás) az elköteleződés miatt volt nagy szükség, ugyanakkor a jogi személyiség hiánya miatt rendre felmerült a szenioritás, a döntési kompetencia problémája, vagyis, hogy a KEF ülésein a delegáló szervezet nevében ki, milyen pozíciót betöltő személy vesz részt, s hogy a Fórum ülésein meghozott döntéseket milyen eredményességgel tudja érvényesíteni a tagszervezet belső döntéshozatali folyamataiban. Alapvető problémának láthatjuk így visszatekintve is, hogy fővárosi szinten nem jött létre a kábítószerügyi koordináció intézményrendszere. Ez különösen annak fényében tekinthető problematikusnak, hogy a kábítószer-probléma, különösen is annak problematikus formái, valamint általában a probléma volumene a nagyvárosokban kiemelkedően jelentősnek tekinthető. A Fővárosi KEF megalakítására ugyan történtek próbálkozások 2008-09-ben, de ez a szerveződési forma nem tudott megerősödni, valójában alig alakult meg, már meg is szűnt. (A Fővárosi KEF-fel kapcsolatosan részletesen lásd: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, 2012.)
A KEF-ek szakmai profiljával kapcsolatban az évek során egyre markánsabban fogalmazódott meg az az igény, hogy ezek a szerveződések proaktív módon lépjenek fel helyi szinten az ellátás szervezés integrált modelljének megvalósítása érdekében. Ezt a törekvést szolgálták – többek között – a TÁMOP 5.4.1 kiemelt projekt keretében megvalósított fejlesztések, valamint az országos elterjesztéshez kapcsolódó kezdeményezések (http://www.ncsszi.hu/tamop5_4_1-08_/iv_-piller---kabitoszerugy). Sajnos ez a folyamat 2010-et követően megtört, főként annak köszönhetően, hogy általános elbizonytalanodás alakult ki a területen a kívánatos fejlesztési irányokkal kapcsolatban, valamint azért is, mert az ellátás szervezés közigazgatási környezete alapvetően átalakult. Az önkormányzati források beszűkültek, a szociális szolgáltatások zöme, az egészségügyi szak- és fekvőbeteg-ellátások, valamint a közoktatási intézmények központi irányítás alá kerültek, így a helyi kezdeményezések súlya, relevanciája megkérdőjeleződött.
Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség: nemzeti Stratégia a Kábítószer-probléma kezelésére 2010-2018 2009 tavaszán kezdődött meg az új drogstratégia kimunkálása, mely a tervek szerint 2010 és 2018 között volt hivatott iránymutatást adni a kormányzati és nem kormányzati szereplők számára a kábítószer-probléma kezelésével összefüggésben. A stratégia kimunkálása jelentős mértékben támaszkodott az előző stratégia félidős értékelésének tapasztalataira (Trimbos intézet, 2005), valamint a hasonló módszertannal végzett végső értékelésben megfogalmazottakra (Vitrai és mtsai, 2009). Ez utóbbiból fontos megemlíteni, hogy a megkérdezettek körében általános volt az a vélekedés, hogy a stratégia egyik legjelentősebb eredménye volt a KEF-ek létrehozása, a helyi egyeztetés kultúrájának kialakítása, az eltérő szakmai háttérrel rendelkezők, de ugyanazon az ügyön fáradozók egy asztalhoz ültetése. Szintén egyöntetűen kifogásolták a megkérdezettek a KEF-ek működési feltételeinek bizonytalanságát, amit részben a jogszabályi háttér hiányában látták. Az új, 2009 decemberében elfogadott nemzeti drogstratégia (Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség, 106/2009 Országgyűlési Határozat) reflektált az értékelés során megfogalmazott problémákra, az alábbiak szerint: „Helyi szintű összefogások előmozdítása és koordinációja, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF) fejlesztése A továbbiakban is szükség van a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működtetésére helyi, kerületi, regionális, valamint kistérségi szinten. A különböző közigazgatási szinteken működő testületek feladatai és kompetencia körei értelemszerűen eltérnek. A KEF-ek feladata elsősorban a Nemzeti Stratégia megvalósításáért felelős helyi szervezetek (pl. önkormányzatok, ellátás szervezéséért felelős más intézmények) támogatása, az egyes szereplők közti együttműködések, egyeztetés fórumának megteremtése. A KEF-ek véleményükkel, javaslataikkal támogatják az integrált addiktológiai ellátási szolgáltatások kialakítását, a különböző színtereken zajló prevenciós beavatkozások tervezését, megvalósulásukat, a minőségi standardoknak megfelelő beavatkozások elterjesztését, elősegítik a helyi szükséglet-felmérések elvégzését. A KEF-ek tevékenységének hatékonyabbá tétele, a fennmaradás és a fejlődés érdekében működésük feltételeit az önkormányzati rendszer fejlesztésével, az önkormányzati feladatok átgondolásával, a helyi egészség-politikák megvalósításának támogatásával megfelelő jogszabályi szinten szükséges rögzíteni. Más intézményi struktúrák kompetenciájára is tekintettel, a stratégiai periódus végére kívánatos elérni, hogy a KEF-ek működési feltételeinek lehető legjobb kihasználása érdekében az ellátás-tervezésre vonatkozó szerepüket ki tudják teljesíteni, véleményük, javaslataik jelenjenek meg, és kerüljenek figyelembe vételre az érintett intézmények döntéshozatali tevékenysége során.” (Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére, 2009, 51. oldal)”
A fentiekben jelzett feladatok elmozdulást jelentenek a 2000-es NS-ben megfogalmazottakhoz képest, tükrözik azt a körülményt, hogy a KEF-ek szakértelme, kompetenciája sokat fejlődött az előző periódusban, indokoltan elvárható volt, hogy az NDI folyamatos szakmai támogatása mellett alkalmassá válnak arra, hogy érdemben járuljanak hozzá a helyi drogpolitika formálásához, valamint, hogy az ellátás szervezés terén is meghatározó szereplővé váljanak. Hosszú távon az a törekvés fogalmazódott meg, hogy olyan szervezeti feltételeket kell kialakítani, amelyek mentén lehetségessé válik, hogy a KEF-ek közvetlenül beleszóljanak a helyi szolgáltatások finanszírozásába. Ezért fogalmazódott meg az az igény is, hogy az önkormányzati törvény ismerje el és fel a KEF-ek jelentőségét és a jogszabályi környezet vonatkozó átalakítása révén működésük folyamatossága biztosítható legyen. Nemzeti drogellenes stratégia – Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen 2013 2020 2010-ben a kormányváltást követően átalakultak hazánkban a drogpolitika prioritásai, a 2009 decemberében elfogadott nemzeti drogstratégiát (Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség, 106/2009 Országgyűlési Határozat) 2010 decemberében elutasította a Kormány, arra hivatkozva, hogy annak célkitűzései, szakmai prioritásai nem illeszkednek az új drogpolitikai elképzelésekhez. Így a stratégia megvalósítására nem került sor. Ebből adódóan az abban megfogalmazódó, a KEF-eket közvetlenül érintő elképzelések realizálásra sem került sor. Az előzőekben jelzett elvárások, feladatok ennél fogva nem teljesülhettek, noha az új, 2013 októberében elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia („Nemzeti Drogellenes Stratégia 20132020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen”, 80./2013. (X.16.) OGY Határozat) is támogatóan nyilatkozik a KEF-ekkel kapcsolatban:
„Erősödjék a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF) helyi szerepvállalása és koordinációs tevékenysége. Minden járásban működjön helyi kábítószerügyi egyeztető fórum, a kormányhivatalok, helyi önkormányzatok, egyházi és civil szereplők, valamint a köznevelési intézmények, az érintett egészségügyi és szociális ellátók részvételével”. (37. odal)
„Célkitűzés a KEF-ek munkájának hatékonyabbá tétele, hatókörük kiterjesztése, az önkormányzat szerepének és felelősségvállalásának erősítése, továbbá a kormányhivatalokkal való együttműködés erősítése és jogi kereteinek kialakítása”. (3839. oldal)
„A KEF-ek – civil szervezetek, egyházi és más helyi közösségek, illetve intézmények bevonásával – szervezzék meg és hangolják össze a stratégiai célokat szolgáló megelőzési tevékenységet.” (41. oldal)
Mint a fentiekből is látható, a KEF-ek profilját illetően jelen stratégiai dokumentum némiképp visszalépést jelent a korábbi törekvésekhez képest. Főként minthogy a feladatok javarészt a megelőzési tevékenységre korlátozzák a KEF-ek működését, holott ezek a helyi szerveződések
sok esetben már alkalmasak lettek volna arra, hogy átfogó módon foglalkozzanak a helyi kábítószer-problémával, ideértve az ellátás szervezési tevékenységet is. Az, hogy a stratégia elsősorban a megelőzésben szán szerepet ezeknek a szerveződéseknek azzal a kockázattal is járhat – a stratégia szövegezésében megjelenő iránymutatás ellenére is -, hogy a KEF-ek program megvalósítóként fognak fellépni, ezzel konkurenciát teremtve a többi szolgáltatónak, prevenciós szervezetnek. A drogellenes stratégiában megfogalmazott célkitűzésektől függetlenül, vagy éppen azok ellenére e szervezetek központi szakmai és pénzügyi támogatása a legtöbb esetben elmarad a korábbiaktól (2010 előtti periódus), valamint az elmúlt évek intézmény (vissza)fejlesztési történései a szakmai támogatás terén is meglehetősen visszavetették ezen törékeny, fél civil – fél önkormányzati szervezetek működőképességét. Jelenleg Magyarországon nem tudjuk, hogy hány KEF működik ténylegesen, vagy akár csak formálisan. Szükségképpen gyengíti ezen koordinációs testületeket, szűkíti mozgásterüket, hogy egyéb, nagyon hasonló célkitűzésekkel rendelkező szerveződések jönnek létre a még működő TÁMOP-os finanszírozások jóvoltából (EFI-k - Egészségfejlesztési Irodák, LEK-ek - Lelki Egészségvédő Központok). Noha az említett szerveződések tevékenységének fókuszában nem a kábítószer-probléma áll, az azokban szerepet vállaló szakértők, sőt a kliensek is gyakran ugyanazok. Továbbá ezek az új szerveződések technikailag nagyon hasonló működésmódot realizálnak, minthogy tevékenységük középpontjában az egyeztetés, a koordináció áll. Ez a körülmény elvileg jótékony hatású is lehetne a létező és funkcionáló KEF-ek megerősödése szempontjából, azonban ezek a szerveződések általában úgy jönnek létre, hogy nem reflektálnak a KEF-ekre, működési módjukat vadonatúj kezdeményezésként hirdetik meg, s ily módon gyengítik az integrációs lehetőségeket (a jó integráció feltétele az önálló identitás elismerése, az azonosságok és különbözőségek markáns megfogalmazása, s ennek eredményeképpen az integrált működés szükségességének a kinyilvánítása).
A kábítószerügyi egyeztetés lehetőségei optimális körülmények között Optimális körülmények között a helyi szintű kábítószerügyi koordináció harmonikusan együttműködik az országos/nemzeti szintű koordinációs testületekkel. Függetlenül attól, hogy milyen elnevezéssel illetjük ezeket a testületeket, feladatuk mindenképpen az kell, hogy legyen, hogy: -
-
ismerjék a drogprobléma nagyságrendjét és sajátosságait helyi szinten, tehát folyamatosan tájékozódjanak a probléma mintázódását és dinamikáját tekintve; ismerjék a helyi szinten elérhető szolgáltatásokat és szolgáltatókat, azok profilját, klienskörük összetételét; folyamatosan nyomon kövessék a szükségletek és a szolgáltatások viszonyában tapasztalható diszkrepanciákat, szükség esetén fogalmazzák meg a fejlesztési szükségleteket az elvégzett hiányanalízis nyomán; javaslatokat fogalmazzanak meg a helyzet kezelése, a problémák megoldása érdekében; javaslatokat fogalmazzanak meg a szakmai fejlesztések, szakemberek képzésével, azok kívánatos irányával kapcsolatban
A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy helyi szinten a koordinációs tevékenység a drogpolitika megvalósulását segíti elő azáltal, hogy hozzájárul az erőforrások mobilizálásához, erőforrás szövetségek kialakulásához. Nem konkurenciaként jelenik meg, hanem támogató funkciót tölt be. A helyi koordináció akkor tud eredményesen működni, ha kellő szakértelemmel rendelkezik (center of excellence), s ha képes a döntéshozókkal is kommunikációba bocsátkozni. Vagyis képesnek kell lennie a megoldási javaslatokat elfogadtatni a döntéshozóval is. Az alábbi ábra azt mutatja meg, hogy milyen konkrét elemekből tevődhet össze a helyi koordinációs folyamat, majd pedig a tapasztalatok alapján jelezzük, hogy ugyanakkor milyen buktatókat is hordozhat ez.
1. ábra: A helyi szinten zajló koordinációs tevékenység folyamatábrája
NEMZETI STRATÉGIA
Helyi sajátosságok
1. szűrő: a nemzeti stratégia helyi szintre való lebontása, a helyi sajátosságoknak megfelelően
HELYI STRATÉGIA + ÉVES CSELEKVÉSI TERV 2. szűrő: a helyi stratégia által kitűzött feladatokból adódó, a helyi koordinációra vonatkozó feladatok
Egyéb (partneri + saját) igények
HELYI KOORDINÁCIÓ FELADATAI 3. szűrő: a helyi koordinációra vonatkozó feladatokból az adott évre eső feladatok
HELYI KOORDINÁCIÓ ÉVES TERVE
Mint az a fenti ábrából is kitűnik, a helyi koordinációs folyamatok egy jól modellezhető rendbe szerveződnek. Nem történhetnek a véletlenre, vagy megérzésekre alapozottan. Néhány meghatározó elemet lehet kiemelni az alábbiak szerint: -
-
nemzeti szakpolitikák ismerete hely és helyzetismeret, mely a megbízható információkra alapozott (helyzetfelmérés, helyi kutatások, országos kutatások ismerete, országos kutatások helyi viszonyok mentén történő értelmezése) szakmai megbízhatóság, szakértelem koordinációs készség és technikák ismerete kommunikációs készség
Mi teszi a kábítószer-probléma kezelését különösen nehézzé? Vannak olyan szakpolitikák, melyek esetében a helyi prioritások meghatározása és a működésmódok kijelölése legalább részlegesen elszakadhat a nemzeti szintű iránymutatásoktól, a kábítószer-probléma kezelése azonban nem tartozik ezen körbe. A kábítószer-probléma egy olyan társadalmi jelenség, melynek értelmezésével és kezelésével összefüggésben számos alternatív elképzelés létezik, ezek többnyire versengő viszonyban vannak egymással. A szakpolitikai elemzésekkel foglalkozó szakirodalom ezeket a problémákat a „wicked”, vagyis rendezetlen, nehezen értelmezhető címkével jelöli (Hoppe, 2010).
2. ábra: A szakpolitikák által megcélzott problémák kategorizálása
M. Galla, 2012 alapján
A jól strukturált problémák esetében egyetértés mutatkozik a társadalom és a döntéshozók körében, hogy az adott problémakör kezelése esetén mik az irányadó normák és értékek,
valamint, hogy milyen eszközöket lehet és szükséges igénybe venni a beavatkozások megtervezése és megvalósítása során. A közepesen strukturált problémák tekintetében előfordulhat, hogy széleskörű egyetértés uralkodik a probléma kezelésével kapcsolatos a normák és értékek tekintetében, ugyanakkor nincs egyetértés az értelmezés, illetve a szükséges szakmai tudással összefüggésben. A közepesen strukturált problémák egy másik csoportja esetében nagyfokú egyetértés mutatkozik a megoldási módok tekintetében, ugyanakkor nincs egyetértés az irányadó normák és értékek vonatkozásában. A kevéssé strukturált problémák esetében (bonyolult ügyek) általános bizonytalanság tapasztalható mind a szükséges tudományos ismeretek, beavatkozási módok, mind pedig a probléma kezelése szempontjából irányadó normák és értékek vonatkozásában is. A kábítószer-probléma ebbe a kategóriába sorolható. A kábítószer-probléma kezelésével összefüggésben tapasztalható rendezetlenségek, a fejlődés szakadozott volta éppen a probléma fentiekben leírt jellegzetességeiből is fakad, ezzel is magyarázható annak kitettsége a politikai irányváltásoknak, ez is indokolja, hogy lépten–nyomon megtapasztaljuk, hogy ez a jelenség morális indulatokat is provokáló módon jelenik meg a közgondolkodásban és a közbeszédben.
Mire lehet képes a civil kábítószerügyi koordináció helyi szinten? A kábítószerügyi koordináció számára napjainkban nem optimálisak a feltételek. Részben abból adódóan, hogy a kábítószerügy politikai fontossága egyre inkább háttérbe szorul, a jelenlegi politikai vezetés látványosan szakítani kíván a 2000-2010 között működtetett megközelítéssel, noha annál érdemben jobbat kínálni nem képes. A KEF-ek profiljának értelmezése tekintetében is kedvezőtlen elmozdulások történtek, hiszen azok komplex, általában az addiktológiai problémák egészére érvényes koordinációs potenciáljának a lehetősége már nem jelenik meg a nemzeti szintű iránymutató dokumentumokban. Az elmúlt időszak történései arra mutatnak, hogy a kábítószer-probléma kezelésével összefüggésben korábban irányadónak tekintett megfontolások háttérbe szorulnak, a rendészeti eszközök dominanciájával találkozunk, tudományos kutatásokkal alátámasztott megfontolások nem kapnak érdemben szerepet, a forráshiány hatványozottan érinti ezt a területet, melynek következtében szolgáltatások szűnnek meg, a prevenciós tevékenység finanszírozása is töredéke az elmúlt években rendelkezésre állónak. Mindezek a tényezők kedvezőtlenül befolyásolhatják a szervezetek közötti kapcsolatokat, hiszen nem egymás támogatása és a kölcsönös „helyzetbe hozás” dominálja a területet, hanem a kompetitív viszonyok: a kevés forrás okán az életben maradás reményében nem az együttműködést, a megegyezést, hanem a versenyt, egymás kiszorítását lehetővé tévő stratégiák érvényesülhetnek. A Dro§osultság című projekt keretében éppen ezért fogalmazódott meg az igény, hogy a koordináció, az egyeztetés és a szakmai érdekképviselet civil formái kerüljenek megerősítésre, azok újraélesztését próbáljuk megvalósítani a korábbinál lényegesen kedvezőtlenebb feltételek között. Vajon van-e lehetőség arra, hogy a jelen körülmények között a nehéz, olykor kivéreztetett helyzetben lévő civil szervezetek képesek legyenek arra, hogy érvényes szakmai mondanivalót megfogalmazva motorjai legyenek a helyi
folyamatoknak, valóban alulról építkező módon adjanak lendületet egy korszerű, a tényekre, tudományosan megbízható információkra alapozott helyi drogpolitika kialakításának és megvalósításának? A kérdésre még nincs érvényes válasz, de vannak olyan alapvető megfontolások, melyek módszeres végiggondolása és realizálása a siker ígéretét hordozzák. Mi az, ami mind a mai napig érvényes lehet a KEF-ekkel kapcsolatos korábbi elvárásokból? A 2008-ban kiadott KEF kézikönyv az alábbiak szerint fogalmaz a KEF-ek funkcionalitását és lehetőségeit illetően:
„A KEF helyben kezdeményez, miközben átfogóan gondolkodik. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a probléma kialakulásához térben és időben a legközelebb kell a hatékony válaszokat megtalálnunk. Fel kell adni azt az önáltató gondolatot, miszerint az állami intézmények által nyújtott támogatás, és különösen is a drogfogyasztókat érintő lassú intézményi fejlesztés önmagában jelentős eredményt érhetne el. Ezzel szemben a helyi szinteken megvalósuló összefogások, tudatos cselekvések, a helyi közösségi erőforrásokat is használni kívánó beavatkozások jelenthetik a megoldást, ha megkapják ehhez a helyi vezetés és az állam támogatását egyaránt.” (Topolánszky, Felvinczi, 20087, 9. oldal). A fenti megfogalmazás mind a mai napig érvényesnek tekinthető, bár a körülmények nem kedvezőbbé, hanem kedvezőtlenebbé váltak az elmúlt években, de semmilyen érvényes megfontolás nem látott napvilágot, ami arra engedne következtetni, hogy – a fenti idézetben kifejtett - szubszidiaritási elvet indokolt lenne feladni, tehát továbbra is érvényesnek tekinthető, hogy helyi szinten, a helyi közösség sajátosságainak ismeretében kell az ilyen jellegű társadalmi problémák kezelése érdekében a válaszokat megfogalmazni. Egy további már korábban is hangsúlyos elvárás a szakértelemmel, a tájékozottsággal függ össze. Az a szervezet, amelyik kellő felkészültséggel és a kábítószer-probléma kezelésével kapcsolatban érvényes mondanivalóval rendelkezik, proaktív módon megjelenítheti elképzeléseit minden helyi fórumon, hiszen konzultációs alkalmak még mind a mai napig léteznek, csak esetleg ezek megnevezése változott meg a korábbiakhoz képest. A szakmai érdekérvényesítés eredményessége szempontjából egy további elvárás a kommunikációs készség, vagyis kongruencia az üzenetek megfogalmazásában és nyitottság a felénk irányuló közlések befogadására (Buda, 1981.). Az üzenetek eredményes célba juttatása szempontjából különösen is fontos, hogy ne csak arra ügyeljünk, hogy saját közléseinket szabatosan és hitelesen juttassuk kifejezésre, hanem hogy kalkulálni tudjunk a partner sajátos társas, társadalmi, kulturális kontextusával, meghatározó tényezőivel is. Sajnos nem elég, hogy igazunk legyen, hogy tudományos tények támasszák alá gondolatainkat, közlésünket, arra is szükség van, hogy a partner képes legyen annak befogadására („az igazat mondd, ne csak a valódit”, József Attila: Thomas Mann üdvözlése). Ilyen értelemben a kommunikációs eredményesség is része a szakértelemnek.
Összességében továbbra is elvárható, hogy a helyi kábítószerügyi koordináció, ami a (civil) szakmai érdekképviselet legmegfelelőbb formája az alábbi feladatokat lássa el: – Feltárják az adatokat - Helyzetértékelést végeznek – Azonosítják a szükséges feladatokat – Biztosítják az információáramlást – Javaslatokat fogalmaznak meg a helyi közigazgatás számára – Segít a helyi erőforrások mobilizálásában
Hogyan alakítható ki a civil kábítószerügyi koordináció működőképes modellje? Mint ezt már az előzőekben jeleztük, a helyi koordináció és szakmai érdekérvényesítés szempontjából jelenleg nem optimálisak a „környezeti” feltételek. Az ellátások, szolgáltatások tekintetében általában a hazai közigazgatás és közszolgáltatások átszervezése következtében beszűkült a helyi és gyakran a területi közigazgatási szervek mozgástere és ellátási kötelezettsége (iskolák állami fenntartásba vétele, egészségügyi- és szociális rendszerek átszervezése) is. A problematikus társadalmi jelenségek kezelésével kapcsolatban a politikai elit, elsősorban a kormányzó pártok, nem a problémák gyökerét firtató és azokra hatni kívánó beavatkozásokat részesítenek előnyben, hanem a kommunikációban azokat dramatizálják, míg a megoldási módokban a leegyszerűsítő, gyakran rendészeti megoldásokat kínálják az erő pozíciójából. Ugyanakkor szintén a közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy a helyi érdekérvényesítés, az őszinte kommunikáció, a szakmai megfontolásokra alapozó koordinált fellépés roppant nagy jelentőséggel bírhatna (gondoljunk csak a budapesti tűcsere programok kálváriájára!). Mindezen kedvezőtlen feltételek mellett sem lehet azonban lemondani arról, hogy legjobb tudásunk szerint próbáljunk hatni ezekre a folyamatokra. Ha a helyi civil érdekérvényesítés, kábítószerügyi koordináció gyakorlati megvalósítás szempontjából releváns aspektusait tekintjük, akkor már első helyen megállapíthatjuk, hogy eltérő stratégiát szükséges követni a településméret, településtípus, illetve annak fényében, hogy az adott „helyen” létezik-e bármilyen KEF-szerű szerveződés. Ha nincs KEF semmilyen formában Ebben az esetben a helyzet pozitívuma, hogy nem kell „hadakozni” a múlt árnyaival. A jól képzett, vízióval rendelkező civil szervezet ajánlatot tehet a helyi önkormányzatnak, hogy részt vesz az addikciós problémák célzott feltérképezésében és javaslatokat tesz a probléma megoldása, kezelése érdekében. Mi kell ehhez? Ahhoz, hogy egy civil szervezet ilyen jellegű kezdeményezése sikeres legyen, számos feltételnek kell teljesülnie: -
a szervezetnek megbízható és meggyőző szakmai profillal kell rendelkeznie szükséges az adott településen, térségben létező egyéb (civil, önkormányzati, egyházi), a drogproblémával összefüggésben szakmai tevékenységet folytató szervezetek ismerete (szakmai profil, nyújtott szolgáltatások, klienskör). Ez az ismeret azért fontos, mert kizárólag ennek birtokában lehet kommunikációt folytatni a potenciálisan érintett szervezeti körben, és ez tehet egy civil szervezeti kezdeményezést hitelessé a helyi döntéshozók szemében
-
felkészültnek kell lenni azzal kapcsolatban, hogy amennyiben a probléma kezelés érdekében tett ajánlat kedvező fogadtatásra lel, akkor milyen algoritmus szerint, milyen lépéseket kell megtenni. Ennek érdekében érdemes előzetesen tájékozódni, pl. elolvasni a KEF kézikönyvet (NDI, 2008, http://kef.hu/Controls/Download.aspx?attId=1157aa11-5c6a-4d2d-81c8acfea67723aa).
Abban az esetben, ha a helyi szakmai érdekképviselet és egyeztetés előzmény nélküli és van tapintható nagyságrendű kábítószer-probléma (sajnos ez ma már mindenhol van), akkor két irányú kommunikációt kell és lehet folytatni: egyfelől a döntéshozó irányában a probléma fontosságáról és nagyságrendjéről, valamint a helyzet kezelhetőségéről, másfelől a hasonló érdeklődésű és profilú szervezetek vonatkozásában az együttes fellépés hasznosságáról. Ez utóbbit a források szűkössége kezdetben különösen nehézzé teheti, hiszen minden érdekelt úgy vélheti, hogy egy új versenytárs jelent meg. Ezért fontos, hogy a kezdeményező szervezet minél hamarabb világossá tudja tenni: nem elvenni akar a rendelkezésre álló keretekből, hanem azzal kapcsolatban van megvalósítható elképzelése, hogy az adott pillanatban rendelkezésre álló források, hogyan lennének megnövelhetőek és a működés hogyan lenne gazdaságosabbá és szakmailag színvonalasabbá tehető. Ha van formálisan működő KEF Ebben az esetben a helyzet részben könnyebb, részben nehezebb. Egy nem működő szervezeti működést megreformálni gyakran nehezebb, mint egy újat életre hívni. Ugyanakkor a formális működés elvileg lehetővé teszi a keretek érvényes tartalommal történő kitöltését. Egy alvó KEF-ben tagsági viszonnyal rendelkező szervezet -
-
kezdeményezheti, pl. valamilyen munkacsoport megalakulását (prevenciós, kezelésellátási), javaslatot tehet részleges, vagy átfogó helyzetfelmérés lebonyolítására (pl. kezdeményezhet fókuszcsoportokat valamilyen részprobléma feltárása, megismerése érdekében) meghatározó szerepre vállalkozhat a helyi stratégia kialakításában és annak kommunikálásában pályázati forrásokat kutathat fel a forrásbővítés biztosítása érdekében
Ha az adott helyszínen van legalább formálisan működő KEF, melynek az érdekérvényesítésben aktív szerepet vállalni szándékozó civil szervezet a tagja, akkor is a felkészültségnek, tájékozottságnak meghatározó jelentősége van. Ha működő KEF van Ebben az esetben első helyen az a kérdés merül fel, hogy vajon a „működés” szervezeti, vagy szakmai, illetve mindkét szempontból megvalósul-e? Egy szervezetileg jól működő koordinációs testület is képviselhet szakmailag megkérdőjelezhető irányokat, és egy kiváló szakmai elgondolásokat zászlajára tűző szerveződés is működhet szervezeti szempontból megkérdőjelezhető módon. Az első esetben a magas szakmai standardoknak mellett elkötelezett, felkészült civil szervezet, amennyiben nem része a testületnek viszonylag kevés eséllyel bír azzal kapcsolatban, hogy szakmai elgondolásait, eltérő irányba mutató megoldási javaslatait
érvényre tudja juttatni1. (A jelen projekt keretében dolgozó (bevont) szervezetek esetében ez A szociálpszichológia és különösen is a döntéspszichológia szakirodalma meggyőzően érvel azzal kapcsolatban, hogy a nagy kohéziójú, motivált, elkötelezett tanácsadó, döntéselőkészítő/döntéshozó testületek a konszenzusra törekvés érdekében és az időhiány nyomásában a főiránytól eltérő alternatívák mérlegelésére, vagy befogadására ritkán képesek (Janis, 1972). Ezt a jelenséget hívják csoportgondol(kodás)nak, melyet az alábbi sajátosságok jellemeznek: -
a csoport sérthetetlenségének illúziója, a csoport erkölcsi felsőbbrendűségébe vetett hit, kollektív racionalizációk, öncsalások, sztereotipizált ellenségkép, az ellenfél álláspontjába való belehelyezkedés hiánya, a csoporttagok öncenzúrája, az egyöntetűség látszata, az egyet nem értők deviánssá minősítése és elhallgattatása. (Janis, 1972, idézi: Csepeli: 1997)
A történettudomány számos olyan eseményt ír le, amikor ez a jelenség megtapasztalható volt, és amely rendkívül súlyos következményekkel járt (pl. Pearl Harbour japánok általi megtámadása, stb.). A civil érdekérvényesítés esélyei ebben az esetben különösen is rosszak, hiszen a működő testület tagjai egymást erősítik véleményük kialakítása és fenntartása során, s belülről éppen a csoporthoz való tartozás erősen motivált volta miatt, nem fogalmazódik meg markáns ellenvélemény és kialakulnak a párhuzamos realitások, melyek között nincs esély az eszmecserére, egymás álláspontjának a megértésére. A második esetben, vagyis, amikor van egy korszerű szakmai megfontolásokat szem előtt tartó, de szervezeti értelemben rosszul, vagy esetlegesen működő kábítószerügyi koordináció, akkor egy elkötelezett civil szervezetnek jó esélyei vannak arra, hogy éppen a koordinációs vagy működési szempontok hangsúlyozásával valódi és látható fejlődést érjen el a koordináció eredményesebbé tétele és a szakmai szempontok érvényesítése terén. A harmadik esetben, amikor egy szervezetileg és szakmai irányvonalát tekintve is jól működő kábítószerügyi koordinációs szerveződés van az adott helyen, akkor a szakmai érdekérvényesítés szempontjából elkötelezett civil szervezetnek nincs más feladata, mint csatlakozni ehhez a szerveződéshez.
A jelen projekt keretében dolgozó (bevont) szervezetek esetében ez az opció általában nem érvényesül, ugyanis a szervezetek valamilyen formában részt vesznek a helyi KEF-ek munkájában, ugyanakkor elvileg elképzelhető, hogy ilyen konstelláció is kialakulhat, erre példa a KÉK Pont helyzete a 8. kerületben azt követően, hogy a KEF újjáalakult, s az új szervezet munkájába már nem vonták be a magas szakmai standardfok mellett elkötelezett, vízióval rendelkező szakmai szervezetet. 1
A fenti tipikus esetek áttekintése révén azt az álláspontunkat is szerettük volna markánsan megjeleníteni, hogy a helyi szintű civil kábítószerügyi koordináció nem riválisa a meglévő és jól működő KEF-eknek, bizonyos esetekben lehet annak kezdeményezője (ahol nincs KEF, vagy csak látszólag van), vagy megerősítője (ahol jó szakmai elgondolások elégtelen szervezeti működéssel társulnak).
A kábítószerügyi koordináció kialakításának optimális feltételei Az eddigiekben azt állítottuk, hogy jelen pillanatban nem optimálisak a helyi koordináció és/vagy érdekképviselet működésének a feltételei. Az alábbiakban, ismét a 2008-as kiadású KEF kézikönyvben foglaltakra (NDI, 2008, 36. oldal) támaszkodva azt tekintjük át röviden, hogy melyek is azok a körülmények, amelyek – részben - függetlenül a központi irányítás vonatkozó elképzeléseitől támogathatják a helyi koordinációs/érdekérvényesítő tevékenység kibontakozását. -
egy közös vízió megléte az adott problémakörrel, kérdéssel kapcsolatban a szakemberek körében, pozitív attitűd koordináló funkció ellátására, a közös szükségletek felismerése az érintettek körében, szűkös források,2 a jelenlegi erőfeszítések elégtelensége, sikertelensége a probléma hatékony kezelésére, korábbi példa hasonló együttműködésre,
A fenti felsorolás alapján megállapíthatjuk, hogy szinte valamennyi kritériumnak eleget tesz a helyzet, a civil érdekérvényesítés mellett elkötelezett és szakmailag felkészült szervezetnek elsősorban az lehet a feladata, hogy aktív kommunikációval érdemben közreműködjön egy közös vízió kialakításában és nyilvánítson pozitív attitűdöt a koordináló funkciók ellátása tekintetében.
Milyen attribútumokkal rendelkezzen az a civil szervezet, amelyik aktív szerepet kíván vállalni a helyi érdekérvényesítésben/koordinációs tevékenységben? Az a civil szervezet, amelyik napi megélhetéséért folytat küzdelmet, erőforrás hiánnyal küszködik a mindennapokban és ezzel egyidejűleg nem is érdeklődik átfogó szakmapolitikai kérdések iránt, nem tud arra vállalkozni, hogy érdemi és aktív szereplője legyen a koordinációs munkának. Az érdeklődés önmagában nem teremti meg az érdemi tevékenység tényleges alapját. Annak érdekében, hogy egy szakmai szervezet ebben az irányban el tudjon indulni, saját szervezeti önismerete érdekében kell néhány alapvető lépést megtennie. Ebben segítséget tud nyújtani egy SWOT analízis elvégzése. „Szabadon lebegő” SWOT analízis nincsen, de ha a szervezet néhány képviselőjében megfogalmazódik egy arra vonatkozó igény, hogy a helyi szakmai érdekképviselet irányában mozduljanak el, akkor ennek a technikának az alkalmazása segíthet abban, hogy felelős döntést tudjanak hozni. A SWOT analízis során fel tudjuk mérni az adott célkitűzés szempontjából 2
A szűkös források természetesen kockázatot is hordozhatnak, a kooperáció helyett a versengést erősíthetik, főleg, ha általánossá válik a társadalmi bizalmatlanság. Ez esetben ugyan a racionális döntés a kooperáció lenne, de a bizalmatlanság okán a versengő pozíció elfoglalása is racionálisnak tekinthető. (Pl. Mérő, 1997)
releváns és rendelkezésre álló erőforrásokat (S), a tapasztalható gyengeségeket (W), a külső környezetben kiaknázható lehetőségeket (O), valamint és hangsúlyosan a fenyegetéseket (T). A SWOT analízis lebonyolításához szerencsés külső szakértőt igénybe venni, aki elfogulatlan és a szervezeti érdekeket szem előtt tartva tudja támogatni a szervezetet ebben a munkában. A SWOT analízis a szervezeti önismeret erősödésében, a célkitűzések és a fejlődési utak megtalálásában tud segítséget nyújtani. A fenyegetések felismerése jelentős kihívásnak tekinthető; az érdekérvényesítés, különösen is a kábítószerügy területén nem veszélytelen. Fontos arra figyelemmel lenni, hogy a szakmai érdekek mellett történő kiállás mennyire veszélyezteti bármely szervezet létezését. Mindezt nem az elbizonytalanítás szándéka mondatja jelen anyag írójával, mindössze a felelős döntéshozatal melletti elköteleződés fontosságának a hangsúlyos voltára kívánja felhívni a figyelmet. Fentiek alapján néhány kritériumot meg lehet fogalmazni, aminek egy szakmai érdekképviseleti munkában aktív szervezetnek eleget kell tennie: -
-
-
profilgazdagság, vagyis többféle finanszírozott szolgáltatás egyidejű nyújtása (pl. többféle szociális szolgáltatás: nappali ellátás, alacsonyküszöbű szolgáltatás, egészségügyi ellátás), ez egyfajta anyagi biztonságot jelent egyértelműen definiált értékek mentén megvalósuló szakmai vezetés, vagyis a szervezet valamennyi szegmense által ismert és elismert szakmai iránymutatás, melynek elvei és gyakorlatai jól ismertek és vállalhatóak a szakember gárda egésze számára szakember ellátottság, vagyis különböző releváns területeken jártassággal rendelkező szakemberek vesznek részt a szervezet munkájában szervezeti szintű érdeklődés és elkötelezettség a szakmai értékek és érdekek képviselete iránt beágyazottság a helyi közösségbe
Ha az összes fenti kérdésre igennel tud is a szervezet válaszolni, egy további és rendkívül fontos kritérium, hogy a szakmai érdekképviselet irányában elmozduló szervezet semmiképpen se tévessze szem elől, hogy nem saját szervezeti érdekeit kívánja ezen tevékenység révén szolgálni, hanem általában a kábítószerügy eredményes kezelését, a közjót. Tehát ebben a tevékenységben központi szerepet nem a szervezeti érdek, hanem az ügy kell, hogy játssza. Természetesen, amennyiben a szakmai érdekképviseleti tevékenység eredményes lesz, s a helyi szakmai történések kívánatos irányt vesznek, akkor az érdekképviseletben hangsúlyos szerepet betöltő szervezet is kedvezőbb feltételek között tudja egyéb irányú szakmai (elsősorban szolgáltató, közvetlenül a kliensek ellátásával kapcsolatos) tevékenységét kifejteni. Ez azonban csak egy következményes haszon; a szakmai érdekképviselet eredményessége és hitelessége javarészt azon múlik, hogy egy ilyen ambíciókat megfogalmazó szervezet mennyire tudja hitelesen képviselni azt a szempontot, hogy ő nem versenytárs, hanem szövetséges.
Hivatkozott irodalmak Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség,106/2009. (XII. 21.) OGY határozat Buda B. (1986): A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei, Budapest Animula 1986. Csepeli, Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, Fehér R., Port Á. (2012): Nagyvárosi drogpolitika, in: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, 2012., p.: 115-124. oldal, http://drogfokuszpont.hu/wpcontent/uploads/EMCDDA_jelentes_2012.pdf) Galla, M. (2012): Evaluating Public Policies - Opportunities and constraints, Mini conference, Eötvös Loránd University Budapest, 12 October 2012 Janis, I. L. (1972): Victims of groupthink, Houghton Mifflin, Boston, Mérő, L.: (1996): Mindenki másképp egyforma, Budapest: Tercium Kiadó 1996 Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószerbűnözés ellen, 80./2013. (X.16.) OGY Határozat) Sebestyén, E., Sós, I., Hábencius, J. (szerk.): Kézikönyv a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok számára, 2. átdolgozott kiadás, Budapest, 2008, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet Trautmann, F., Gallà, M., Gageldonk van, A. (2005): How to Strengthen the Coordination of Drug Policy Formulation and Evaluation in Hungary, Trimbos Institute – The Netherlands Vitrai és mtsai. (2009): Tanulmány A „nemzeti drogstratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására” megvalósulásának dokumentum és mélyinterjú-elemzésen alapuló Értékeléséről, EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. 2009
