SZAKDOLGOZAT
Jakab Zsófia 2015
2
MISKOLCI EGYETEM BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET
Louis Spohr klarinétra írott művei és azoknak inspirációs háttere
konzulens:
Szitka Rudolf főiskolai adjunktus
Jakab Zsófia klarinét MISKOLC, BARTÓK TÉR 1. 2015
3
TARTALOMJEGYZÉK Előszó ............................................................................................................................... 4 Louis Spohr élete és munkássága ..................................................................................... 5 Spohr élete ..................................................................................................................... 5 Spohr munkássága ......................................................................................................... 6 Spohr szimfóniái ............................................................................................................ 7 Spohr klarinétra írott művei ............................................................................................. 8 A klarinét szerepe a 18-19. században .......................................................................... 8 Johann Simon Hermstedt .............................................................................................. 8 Spohr klarinétversenyei ................................................................................................. 10 Fantázia és variációk egy Danzi témára (Op.81) ........................................................... 12 Spohr klarinétos kamarái ............................................................................................ 13 Grand Nonetto (Op.31., 1813) ................................................................................. 13 Oktett (Op.32., 1814) ..................................................................................................... 13 Kvintett (Op.52., 1820) ............................................................................................ 14 Szeptett (Op. 147., 1853) ............................................................................................... 14 Hat német dal (Op.103.,1837) ....................................................................................... 14 „Sei still mein Herz” ...................................................................................................... 15 „Zweigesang” .............................................................................................................. 15 „Sehnsucht” ................................................................................................................... 16 „Wiegenlied” ................................................................................................................. 16 „Das heimliche Lied” ..................................................................................................... 17 „Wach auf” .................................................................................................................... 17 Utószó ............................................................................................................................ 18 Forrásjegyzék ................................................................................................................. 19
4
ELŐSZÓ Szakdolgozatom témája Louis Spohr klarinétra írott művei és azoknak inspirációs háttere. Témaválasztásom oka az idei tanévben tanult Spohr klarinétversenyek zenei anyagainak érdekességei, a szerző, vagy a kor indokainak keresése arra, hogy hegedűművészként miért írt egy tőle távol álló hangszerre versenyműveket és kamarazenét. Dolgozatom célja, hogy rávilágítson a szerző eddig esetleg ismeretlen műveire, hogy én magam megismerhessem közelebbről a szerzőt, és műveinek tartalmát. Szakdolgozatom keretein belül szeretném megvizsgálni Spohr klarinétra írott műveinek tartalmát nagy vonalakban, valamint kitekinteni korának egyik kiváló klarinétosára, Johann Simon Hermstedt-re.
5
1. Louis Spohr élete és munkássága 1.1. Spohr élete A szerző 1784-ben született Braunschweig városában. Szülei amatőr zenészek voltak, és támogatták zenei tanulmányait. Mindössze 5 éves volt, amikor hegedülni kezdett, és emellett orgonálni is tanult. 1802-től tanulmányait a kor egyik legnagyobb hegedűvirtuózánál, Franz Anton Eck-nél folytathatta.Egy évvel később jelentkezett a brunswicki herceg zenekarába, ahol első hegedűs lett. 1804-ben koncertkörutat tett Németország területén. Koncertjeit mindenfelé nagy siker övezte, így az ekkor mindössze 20 éves Spohr ismert hegedűművész lett. 1807-es koncertkörútján megismerte Carl Maria von Webert, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Mindezek ellenére Spohr nem tartotta nagy zeneszerzőnek Webert: „(…) De az, hogy ahhoz szokott, hogy Mozartot egy típusnak és szabálynak veszi, mellyel az összes drámai darabját mérni lehet, számomra annyira jelentéktelenné és amatőr-szerűvé tette műveit, hogy sosem gondoltam volna, hogy Weber valaha sikert arat operáival.”1 1812-ben Bécsbe utazott, majd egy évvel később kinevezték a Theater an der Wien zenekarának vezetőjévé. Spohr lelkesen nyilatkozott Bécsről: „A két legnagyobb szerző, Mozart és Haydn itt éltek, és itt mutatták be mesterműveiket. (…) Méltó utódjuk, Beethoven még itt tartózkodott, aki hírneve és kreativitása csúcsán állt. Bécs tehát a művészet legnagyobb mércéje, melyet valaha állítottak.”2 Még ebben az évben elkezdett dolgozni Faust című művén, amit az egyik első romantikus német operaként tartanak számon. Az 1816-os prágai ősbemutatóra a próbákat és a koncertet isCarl Maria von Weber vezényelte. 1817-től 1819-ig a frankfurti operaház igazgatója volt, majd 1820-as londoni turnéja után megérkezett Kasselbe, ahol az udvari színház karmestereként működött. A minden télen megrendezésre kerülő kasseli kamarazenei fesztiválon orgonistaként vett részt. Ekkoriban kezdte el második operájának komponálását a választófejedelem születésnapja alkalmából, mely a Jessonda címet viselte. 1831-ben kiadta hegedűiskoláját. Munkássága miatt rengeteg növendékre tett szert: nála tanult például Hubert Ries és Ferdinand David is. Kasselen kívül Spohr rengeteg kitüntetést kapott: a marburgi egyetem díszdoktorává avatta (1838), ezen kívül 38 zenei egyesületnek volt tagja. A kasseli színházigazgatói kinevezésének 25. évfordulójának alkalmából a herceg kinevezte Spohrt Kassel Generalmusikdirektorának. 1858-ig még komponált és zenélt. 1858 novemberében visszavonult, de 1859 október 22-én bekövetkező haláláig tanított. 1.2.Spohr munkássága 1 2
Louis Spohr’s autobiography: 109. Louis Spohr’s autobiography: 161.
6
„Amikor M. Dufour-tól vettem órákat, elkezdtem zeneszerzéssel próbálkozni. Ezek a darabok duók voltak két hegedűre, melyeket a tanárommal játszottunk esti zenei összejöveteleken, a lehető legnagyobb megdöbbenést okozva ezzel szüleimnek.”3 Spohr 1791-ben, 7 évesen kezdett el komponálni, első komoly művét, az A-dúr hegedűversenyt viszont csak 1802-ben adatta ki. Első művei egy vagy két hegedűre íródtak, egyéb hangszerelésű műveit 1805 körül kezdte el komponálni. „Végre egy magdeburgi, német operatársulat is foglalkoztatott, és Mozart operai zenéjének nagyszerűsége zúdult rám. Mozart most már életre szóló ideálom és példaképem lett.”4 Főleg első szimfóniáin és operanyitányain (Faust, Jessonda) érezhető Mozart hatása, de még első hegedűversenyeiben is fellelhető a mozarti játékosság. Az első szimfóniák közelebb álltak a klasszikus stílushoz, mint a romantikához, míg az utolsó már programzene (Évszakok). Spohr igen sok művet írt: 150 opus számmal ellátott, és majdnem ugyanennyi számozatlan darabot hagyott hátra. Kilenc szimfóniát írt (a tízediket nem jelentette meg), tizennyolc hegedűversenyével (ebből az utolsó három kiadatlan) pedig túlszárnyalta az összes addigi zeneszerzőt. Főleg kamarazenét szerzett: 36 vonósnégyes, duók, triók, kvartettek, kvintettek, szextettek, egy szeptett, egy oktett és egy nonett, valamint 105 dal, általában Német dal címmel. Három operát is komponált: a Faust (1816), a Zemire und Azor (1819) és a Jessonda (1823) a 19. század végéig az operarepertoár állandó részei voltak. Spohr egyike volt azoknak a szerzőknek, akik műveik egy részét saját részre komponálták. Hegedűversenyeit, hegedűs kamaráit magánakírta, hegedű és hárfa duóit pedig feleségével, Dorette Scheidlerrel játszották. Legtöbb művét a hagyományos bécsi klasszikus összhangzattan alapján komponálta, bár néha eltekintett a hagyományoktól annak érdekében, hogy zenéje még kifejezőbb legyen. Gyakran tett kísérleteket kompozícióin keresztül egy „új út” megtalálására. Mint minden szerző, Spohr stílusát is saját tapasztalata formálta. Többszörös kísérletezéseinek és eredetiségének köszönhetően stílusa letisztult és jellegzetes lett. Érdemes megfigyelni például nyolcadik (a-moll) hegedűversenyét melyben megfigyelhető, hogy Spohr rendkívül szerette az előző korok stílusát: a barokkot idéző recitativók, fugatók sokaságán kívül a darab stílusán belül találkozhatunk Paganini eszközeivel, Mozart letisztultságával, Beethoven súlyosságával, és természetesen azzal a letagadhatatlan „spohrossággal”, ami összes művét uralja. Ezek alapján méltó helyet foglalhatna el a zeneirodalomban, mint korának rendkívül sokoldalú zeneszerzője.
1.2.1. Spohr szimfóniái
3 4
Louis Spohr’s autobiography: 4. Louis Spohr’s autobiography: 12.
7
Spohr hegedűversenyeinek első sikerei után kezdte el komponálni szimfóniáit, melyek rövid időn belül a közönség nagy kedvencei lettek. Szimfóniáit két csoportra oszthatjuk: első periódusba tartozó (klasszikus stílusú, szimmetrikus), és második periódusba tartozó (klasszikus szimfóniák programzenei variációkkal). Az első periódusba tartozik az első, második, harmadik, ötödik és hatodik szimfónia. Az első szimfónián Mozart hatása uralkodik, csak a harmadik tétel (Scherzo) árulkodik Spohr Beethoven iránt érzett tiszteletéről (Spohr önéletrajzában barátjaként említi meg Beethovent).Spohr egyedi stílusának csak nyomai lelhetők fel ebben a szimfóniában, míg a második szimfóniája sokkal inkább a szerző individuumára fekteti a hangsúlyt. Sajnos nem sikerült megtalálni az arany középutat a két szimfóniája között, ezért a harmadik műve hiába fényűzően díszített, sokkal erőtlenebb az előző kettőnél. Negyedik szimfóniája után (nem ebbe a periódusba tartozik) megszületett az eddigi legsikeresebb szimfóniája. Az ötödik szimfónia habár már programzene (E. Raupach „Die Tochter der Luft” drámája alapján), még mindig a klasszikus stílus jegyeit hordozza magán. Spohr az elmúlt korokról rajongással beszélt, önéletrajzában kifejtette, hogy Bach, Händel, Mozart, Haydn és Beethoven kedvenc szerzői közé tartoznak. Talán ez volt az oka a hatodik szimfónia keletkezésének. A „Historikus szimfónia” négy tétele négy különböző kor stílusát hivatott feldolgozni. Elsőként Bach és Händel (1720-as évek) stílusából kaphatunk ízelítőt egy Adagio-Grave tételben, másodszor Mozartot és Haydnt (1780-as évek) jeleníti meg egy Larghetto, a harmadik tétel Beethoven (1810-es évek) stílusából merített Scherzo, utolsóként pedig az 1840-es évek (legújabb kor) stílusát tárja elénk Spohr egy allegro-vivace tételben. Szimfóniáinak második periódusa kivétel nélkül programzenéket foglal magába. Spohr próbált variációkat írni a hagyományos szimfónia alapjaira programzene formájában. Ide tartozik a negyedik, hetedik, nyolcadik, kilencedik, végül kiadatlan tízedik szimfóniája. Az első programzenei szimfóniája írása során Spohr már a programzene, mint kompozíciós divat elöljárói egyikének számított5. Ahetedik szimfónia („Irdisches und göttliches im Menschenleben”) három témát dolgoz fel: A gyermekkor ártatlansága, A szenvedély kora, és Az Isten végső győzelme. Nyolcadik és kilencedik (Évszakok) szimfóniája nem arattak különösebb sikert, tízedik szimfóniáját nem adatta ki. „(…) A számos szépség és újdonság, melyet tartalmaz, neki nem bizonyult méltónak, hogy előző szimfóniái kiváló gyűjteményébe kerüljön, ilyen módon saját maga elítélte tízedik szimfóniáját. Nem semmisítette meg, de örökre eltitkolta.”6
2. Spohr klarinétra írott művei 5 6
Stephanie Vogler: Louis Spohr Final Thesis: 31. Louis spohr’s autobiography: 322.
8
2.1. A klarinét szerepe a 18-19. században
Az első feljegyzés 1700-as évek elejéről származik, miszerint Nürnbergben Denner megalkotta a chalumeau javított változatát, a klarinétot. „M. Pincherle és W. Kolnedet kutatásai nyomán valószínű, hogy Vivaldi is használta koncertszerűen a klarinétot.”7Fontos feladatot először Johann Christian Bach adott a klarinétnak, az első versenyművet Anton Dimlernek tulajdonítják, zenekari anyagban pedig Rameau használta elsőként. A klarinét a nemesi udvarok zenekaraiban állandósult először, és magas rangú emberek játszottak rajta, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a századfordulóra a klarinét, mint szólóhangszer egyre népszerűbbé váljon. A zeneszerzők körében valószínűleg Mozart klarinétversenye (K622) népszerűsíthette a klarinétot. A klarinéthang meleg tónusát és éneklő természetét csak a romantikában fedezték fel igazán, és eddigre természetes volt zenekari jelenléte is.
2.2 Johann Simon Hermstedt
Spohr első klarinétversenyének keletkezése idején (1809) már ismert hegedűművész és zeneszerző volt, számos műve bemutatásra került. Sondershauseni látogatása során hallhatta az udvari zenekar tagjait játszani, így találkozott Johann Simon Hermsedt-tel, akinek összes klarinétra írott művét ajánlotta. Johann Simon Hermstedt 1778-ban született Langensalzában. Tíz éves korában a szülei elküldték egy katonai intézetbe Annabergbe, ahol egy kicsit minden hangszeren megtanult játszani. 1792-ben Waldheimbe utazott, hogy zenélni tanuljon, de tanára eltűnt, így kénytelen volt magától megtanulni klarinétozni. Ezt követően Hermstedt munkát keresett, így jutott el Colditz-ba, ahol jelentkezett a városi zenekarba. A karmester örömmel fogadta a fiatal tehetséget. 1797-ben visszatért Lagensalzába, ahol jelentkezett apja katonazenekarába. Két év múlva már első klarinétos volt. Alkalmanként a zenekar Drezdába utazott, ahol minőségi vokális és zenekari előadásokat hallott, de klarinétost szinte egyáltalán nem. 1800-ban a zenekar hazafelé tartó útján Sondershausenben adott koncertet, ami a hercegnek annyira tetszett, hogy udvari fúvószenekart akart alapítani. Nem sokkal később már itt volt első klarinétos és a herceg klarinéttanára egyben.
„(…) Klarinétosként tűnt fel, és magára vonta a figyelmet csodálatos előadásával. Eljött Gothába, hogy megkérjen, írjak neki egy klarinétversenyt a herceg azon 7
Klarinét (Címszófordítás az MMG 7. kötetből): 23.
9
feltételével, hogy a kéziratot Hermstedt birtokába bocsátom, cserébe szép borravalót ajánl.”8 Ezt követően 1808-ban elkezdte komponálni a c-moll klarinétversenyt (op.26.), majd 1809-ben Hermstedt sikerre vitte azt. „Amikor Hermstedt közreműködésével megismerkedtem a hangszer technikai adottságaival, lelkesen mentem dolgozni, és befejeztem a művet néhány héten belül.”9 Hozzáértők és egyszerű zenekedvelők is elképedtek Hermstedt technikai képességein, azon a könnyedségen, ahogy ilyen elképesztő nehézségeket el tud játszani.10Nem sokkal ezután Hermstedt elindulhatott élete első turnéjára, ahol a c-moll klarinétversenyt és Mozart remekműveit játszotta Spohr közreműködésével. A kritikusok úgy nyilatkoztak róla, mint a világ első számú klarinétosáról, ezzel hírnevét megalapozva. Spohr első klarinétversenye fontos szerepet játszott a hangszer fejlődésében, hiszen egy ilyen bonyolult darabot képtelenség volt lejátszani egy öt billentyűs hangszeren. Éppen ezért Hermstedt és hangszerésze, Streitwolf elkezdtek dolgozni a klarinét mechanikájának finomításán, melynek végeredménye egy Müller-rendszeren alapuló, 13 billentyűs hangszer lett. Ezekről az újításokról Spohr említést tett a c-moll klarinétverseny előszavában. Németország első zenei fesztiváljára, mely terv szerint Frankenhausenben került volna megrendezésre, meghívták Hermstedtet, hogy adjon egy koncertet, így kért még egy versenyművet Spohr-tól. Spohr eleget téve a kérésnek megkomponálta az Esz-dúr klarinétversenyt (op.57.), melyet Gothában hallhatott először a közönség. Csak úgy, mint az előző, az újabb versenymű is nagy siker volt. Hasonló körülmények között keletkezett az utolsó két klarinétverseny is. A négy klarinétverseny közül kétségkívül az e-moll volt a közönség kedvence. Ernst Ludwig Gerber, a Musiklexikon szerkesztője így nyilatkozott a műről bemutatója után: „Spohr e-moll klarinétversenye, melyet Hermstedt játszott, vitathatatlanul egyike a legtökéletesebb ilyen fajta mesterműveknek.”11 Spohr-t Hermstedt-tel való baráti kapcsolata késztette arra, hogy a versenyműveken kívül is komponáljon klarinétra. Szimfóniáiban és kamarazenéiben előszeretettel alkalmazta a klarinétot szólóhangszerként.
2.3. Spohr klarinétversenyei 8
Louis Spohr’s autobiography: 124. Louis Spohr’s autobiography: 124. 10 Pamela Weston: Clarinet virtuosi of the past: 83. 11 Louis Spohr’s autobiography: 144. 9
10
Spohr összesen négy klarinétversenyt írt, viszonylag hosszú időt hagyva közöttük:
c-moll klarinétverseny (1808) Esz-dúr klarinétverseny (1810) f-moll klarinétverseny (1821) e-moll klarinétverseny (1829)
A korábbi zeneszerzőket követve ő is a háromtételes, gyors-lassú-gyors elrendezést választotta. Mind a négy mű első tétele szonátaformában íródott. A zenekar mutatja be a témát, majd a klarinét belépéséig az összes többi zenei anyagot is. A klarinét belépése után ismét a témát hallhatjuk, és az f-moll klarinétverseny kivételével egészen a melléktéma megjelenéséig valamelyik szólamban fellelhető a főtéma, vagy annak variációja (a cmoll klarinétverseny esetében az oboa, az Esz-dúrban és az e-mollban a prím játssza). Ezt követően a témát egy átvezetés és egy megérkezés fejti ki. Ezek a kifejtett zenei egységek rövid kis részek új zenei anyagokkal. A tételek általában az átvezetés témáival, vagy azok variációjával záródnak. A második tételek mind a négy versenyműben A-B-A formájúak. Az „A” rész a főtéma, ami keretezi, de módosulva zárja le a tételeket. A „B” rész minden tételben más zenei anyagot jelöl: míg a c-moll klarinétversenyben egy egyszerűbb melléktémát, az Esz-dúrban egy moll kitérést takar. Mindemellett dinamikájukat tekintve sem számítanak kicsapongónak, a külön dinamikai jelzések inkább gesztusokat jelölnek, és nem a hengerőre vonatkoznak. Kivétel ez alól az Esz-dúr klarinétverseny második tétele a már fent említett moll kitérése miatt. A második tételek hangneme minden esetben az első tétel hangneméhez képest -1. A lassú tételekre jellemző, hogy alsóbb regiszterekre íródtak, ezzel még látványosabb kontrasztot létrehozva a három tétel között. A befejező tételek a c-moll klarinétverseny kivételével ¾-es ütemmutatójúak. Jellemző rájuk a táncos jelleg, valamelyik tétel elnevezésében is utal erre (pl. Rondo alla Polacca, vagy Rondo al Espagnol). Felépítésük hasonló az első tételekéhez. Mind a négy befejező tétel szonáta-rondó formában íródott (A-B-A-C-B-A). A tétel a főtémával indul, majd ismét hallhatjuk azt variálva, vagy parallel hangnemben. Ezt követően a téma összefoglalásra kerül, majd a variált, illetve parallel hangnemben megjelenített főtéma variációját hallhatjuk. Lezárásképpen az eredeti főtéma egy újabb variációját alkalmazta a szerző. (Kivételt képez az e-moll klarinétverseny harmadik tétele, az ugyanis az első tétel variációjával fejeződik be.) Ezeknek a tételeknek vagy jóval egyszerűbb dallamviláguk van, mint az első vagy a második tételeknek (pl. az Esz-dúr klarinétverseny harmadik tételének végtelennek tűnő témáját csak egy-egy hármashangzat felbontás töri meg), vagy még az első tétel zenei anyagának hozadéka (pl. az e-moll klarinétverseny utolsó tételének befejezése az első tétel főtémájával indul).
11
Spohr klarinétversenyeinek harmadik tételei ritmikailag nem olyan színesek és átütőek, mint más szerzőké: Weber Rondo alla Polacca-ja sokkal élénkebb ritmusvilágot képvisel (viszont ugyanazzal a ritmusképlettel játszik Spohr a d-moll hegedűverseny (Op.2., 1804) azonos címet viselő harmadik tételében). Dallamvilága annyiban különbözik a korabeli klarinétversenyektől, hogy egy zenei anyagot variál újra és újra, és van, hogy az egész versenyművön keresztülviszi ugyanazt a témát (e-moll klarinétverseny), vagy csak a melléktéma variációját (f-moll klarinétverseny). Alapdallamai egyszerűek, érthetőek, variációiról viszont ez már nem mondható el: az irreálisan magasra érkező staccato-futamok, vagy rakétamotívumok a zenei kifejezés erősítésének érdekében íródtak. Lassú tételei azonban mind zeneileg, mind ritmikailag korának legszínesebb játszanivalói közé tartoztak. Hegedűversenyei és klarinétversenyei tételeiben sok hasonlóságot vehetünk észre. Az Esz-dúr klarinétversenyében hallható gyors felfutások, valamint harmóniavilága megtalálható e-moll (No.7., 1814) hegedűversenyének első tételében, valamint ennél finomabb hasonlóságok vannak d-moll hegedűversenye (No.2., 1804) és c-moll klarinétversenyének tételeiben. A hasonlóságokat a kottaképek alaposabb megvizsgálása is alátámaszthatja:
A d-moll (1804) hegedűversenyben:
A c-moll (1808) klarinétversenyben:
Az e-moll (1814) hegedűversenyben:
Az Esz-dúr (1810) klarinétversenyben (az egyszerűsített szólamban):
12
2.4. Fantázia és variációk egy Danzi témára (Op.81)
Spohr Fantasie und Variationen című darabja gyakorlatilag egy klarinétszóló vonószenekari vagy zongorakísérettel. Négy tételből áll, melyek csak a tempójelzésekről vannak elnevezve: Allegro molto, Andatino, Allegro molto, Andantino. Ez jól mutatja a darab felépítését (gyors-lassú-gyors-lassú). Gyors tételeinek (2.,4.) négy oktávot átfogó hangkészlete van, de ezekből Spohr írt egy egyszerűsített változatot, ami egy oktávval lejjebbre helyezi a játszanivalót. A darab kezdése a második (Andantino) tételben feltűnő téma mollbeli variációja. A bevezetőként funkcionáló futamok kíséretként állnák meg máshol a helyüket, itt azonban (és a harmadik tételben is) ez a főtéma. A második tétel a Danzi által írott téma, melynek első variációját két periódus után hallhatjuk. A variációs darabokhoz hasonlóan az első dúrbeli variáció triolákkal gyorsítja a tempót. Az első variáció után még ebben a tételben hallhatjuk a második, harminckettedes variációt, ami hangzó g-mollból indul, és egészen hangzó Cesz-dúrig modulál. Ebben a hangnemben hallhatjuk az eredeti témát a kíséretben, majd a triolás variációval lezárul a tétel. Ismét az első zenei anyagot hallhatjuk hangzó b-mollban, amely csak egy árnyalatnyi ideig marad fenn: 12 ütemes szerepét szinte már tragikus hirtelenséggel szakítja félbe a negyedik tétel. Az utolsó tételben a téma tényleges első variációját hallhatjuk, ami a dallamot eredeti tisztaságában hagyja, és csak a ritmikával játszik. Ezt követően megjelenik a már második tételben hallott harminckettedes futam variációja, majd ezt továbbgondolva, egy újabb variációval ér véget a darab.
2.5. Spohr klarinétos kamarái
13
Spohr a kamarazene területén is jelentőset alkotott, legtöbb műve ebben a műfajban jelent meg. Spohr zenekari műveiben is gyakran alkalmazta a klarinétot, így kamarazenéjében is sűrűn előfordul. Sajátos hangszerelései színesebbé tették műveit, és a kamarazenei felállásban nyújtott újításai sem elhanyagolhatóak.
2.5.1. Grand Nonetto (Op.31., 1813)
A Grand Nonetto eddig példátlan, kilenc tagból álló csoportot vesz igénybe. Ez volt az első nonett, Spohr ezzel újat alkotott. A mű fuvolára, oboára, klarinétra, kürtre, fagottra, hegedűre, brácsára, csellóra és nagybőgőre íródott (mondhatnánk, hogy egy aránytalanul lekicsinyített zenekarra.) Négy tételt foglal magába, melyek a tempójelzésekről vannak elnevezve. (Allegro, Scherzo Allegro, Adagio, Finale vivace.) Minden tétele egy nagy szerzőt idéz: az elsőben Mozart, a másodikban a korai Beethoven, a harmadikban ismét Mozart, utolsó tételében pedig ismét Beethoven stílusában szólal meg a darab. Ez persze nem azt jeleni, hogy Spohr kizárólag imitál ebben a művében, inkább hasonló felindulásból írhatta, mint a hatodik (Historikus) szimfóniáját. Minden szólam egyenrangú, nincs olyan hangszer, ami csak kíséreti szerepet kapott volna. Előfordul benne, hogy különválik a vonós és a fúvós szólam. Mivel ez a mű zeneszerzői pályafutásának első harmadában íródott, stílusában legalább annyi mozarti és beethoveni elemet hordoz, mint Spohr egyediségét tükröző részletet. Ez a tény annyiban érdekes, hogy eddigre túl volt első két klarinétversenyén, amit színtisztán sajáteszközeivel épített fel egy sajátos harmóniavilág keretein belül.
2.5.2. Oktett (Op.32., 1814)
Spohr 1814-ben komponálta E-dúr oktettjét a hegedűs Johann Tost kérésére, aki Angliában szerette volna előadni az új művet. Ez a mű is négy tételből áll: Adagio-allegro, Menuetto, Andantino con Variazioni, és Finale. Klarinétra, két kürtre, hegedűre, két brácsára, csellóra és nagybőgőre íródott. A dallam általában a hegedűszólamban játszódik, az összes többi hangszer csak kíséretet játszik a műben, és legfeljebb egyszer-kétszer hallhatjuk a témát a hegedűn kívül. Stílusa az első tételben Spohr sajátja, a második kissé Beethovent idézi, harmadik tétele Haydn témára íródott variációkból, utolsó tétele pedig Spohr sajátos stílusában íródott. 2.5.3. Kvintett (Op.52., 1820)
14
Műfaját tekintve korának elég ritka hangszerelése. Fuvolára, klarinétra, kürtre, fagottra és zongorára íródott. Szintén négy tételes mű: Allegro moderato, Larghetto con moto, Menuetto és Finale. A klarinét általában párhuzamosan játszik a fuvolával, ennek ellenére ebben a műben a fúvós hangszerek csak tovább színezik a zongorajátékot. Ez a műve a zongorát helyezi a középpontba. Stílusát tekintve ez a műve már teljesen romantikus, mind akkordhasználatát, mind zenei felépítését tekintve, egy késői Beethoven zongoraversenyre emlékeztető zongoraszólammal, mely az összes tételt uralja.
2.5.4. Szeptett (Op. 147., 1853) Spohr 1855-ben bemutatott szeptettjét élete utolsó művei közé sorolhatjuk. A mű fuvolára, klarinétra, kürtre, fagottra, hegedűre, csellóra és zongorára íródott. A Grand Nonetto-val ellentétben nem egyenrangúak a szólamok. Ennek ellenére dallamvilága és stílusa letisztultabb, jól érthető. Hangulata hasonlít a kvintettéhez, helyenként megtévesztő módon, így elmondhatjuk, hogy a kvintett alapján íródott kiegészítve egy hegedű és egy csellószólammal. Kissé olyan, mintha Beethoven hangvételét idézné, ennek ellenére Spohr stílusa is tökéletesen kivehető a műből: az eddigre rá jellemző beethoveni borongóssággal íródott a darab.
3. Hat német dal (Op.103.,1837) „(…) Nem sokkal ezután kaptam egy levelet Hermstedt-től, amiben a sondershauseni hercegnő kérésére megbízott, hogy írjak néhány dalt szoprán hangra zongorával és klarinétkísérettel. Ez a feladat annyira tetszésemre volt, hogy néhány héten belül hat ilyen dalt megírtam, és kérésére neki ajánlottam (…)”12 Habár Spohr elsősorban szimfóniákat, versenyműveket és kamarazenét írt, azonnal elnyerte tetszését a Hat német dal megkomponálásának ötlete, hogy pár héten belül ki is adta a dalciklust.A Hat német dal abban az időben keletkezett, amikor a klarinét és a zongora is nagy népszerűségnek örvendett, így rengeteget játszották halála után is. Ez Spohr egyik olyan műve, amit a mai napig elég sűrűn játszanak A ciklus tagjai:
Sei still mein Herz Zweigesang Sehnsucht Wiegenlied Das heimliche Lied Wach auf
3.1. „Sei still mein Herz” 12
Louis Spohr’s autobiography: 208.
15
A dalciklus első darabja Karl Friedrich költeményét zenésíti meg. A „Sei still mein Herz” szövege azt írja le, ahogyan egy férfi elmondja, hogy szeretett egy nőt, de ez sajnos véget ért. Összehasonlítja, hogy milyen volt, amíg szeretett, és milyen most, miután már nem. Elmondja, hogy a szerelem és a boldogság csak egy illúzió volt, míg a fájdalom, amit most érez, valós. Spohr a zenét pontosan a szövegre illesztette, mely öt részre tagolódik: A, B, B1, C és D, amik versszakonként (háromszor) ismétlődnek. Az A rész az első tíz ütemet foglalja magába, amit a klarinét játszik zongorakísérettel. Ez a rész a tízedik ütemben ér véget, mikor az énekes belép. Az ének szólam már nem f-mollban, hanem F-dúrban lép be, ami a B rész hangneme, ami magában foglalja a versszak harmadát. Az ezt követő B1 rész két frázisból áll: az első frázisban a szoprán dallama teljesen ugyanaz, mint a B részben, de a kíséret már a B rész variációit játssza, a második frázisban már mindhárom szólam eltérő zenei anyagot játszik. A B1 rész egy hiányos autentikus zárlattal végződik. A C rész egészen a versszak végéig tartó zenei anyagot foglalja magába. A darab innentől Desz-dúrban folyatatódik, ahol az eredeti hangnem (f-moll) szubdominánsként jelenik meg, majd Desz-dúrból visszamodulál f-mollba. Ezt követi a D rész, ami a két versszak közti, ének nélküli zenei anyagot jelenti, majd amint mindhárom versszak elhangzott, ugyanazzal a kadenciával zárul a tétel, mellyel kezdődött.
3.2. „Zweigesang”
A második dal Robert Reinick versére íródott, mely arról szól, hogy egy lány és egy madár énekelnek egymásnak egy májusi éjjelen. A madár karakterét a klarinét, a lány karakterét az énekhang adja: a szoprán bemutatja a lányt, aki a szerelemről énekel, a klarinét folyamatos trillákkal testesíti meg a madár szerepét. A dal hangneme F-dúr, ami egyáltalán nem modulál. A zongora kezdése után a klarinét játszik egy négy ütemes bevezetőt, majd az énekes is belép. A négy ütemes bevezetőt követően a darab formája A, A1, B, C. Az ötödik ütemtől induló A rész csak egy fél periódust foglal el, a periódus másik fele az A1 rész. Mindkét rész hiányos autentikus zárlattal ér véget. Ezt követően a B rész egészen a versszak végéig tart, majd a két versszak közti zenei anyag a C rész, ami teljes autentikus zárlattal fejeződik be.
16
3.3. „Sehnsucht” A harmadik dal szerzője Emmanuel von Giebel. Eredeti címe: „Ich blick in mein Herz und ich blick in der Welt”, de Spohr Átnevezte „Sehnsucht”-nak. A narrátor egy szép helyről beszél, ahová vágyódik, de tudja, hogy soha nem jut el, és bánja, hogy a világ korlátozza a szép tapasztalatok megszerzésében, az idő pedig kevés. A zene ebben az esetben is a szövegre van illesztve. Három részre tagolódik: A, B és C részre. Hangneme Esz-dúr, hasonlóan a többihez ezt is a zongora és a klarinét kezdi el. Az A rész az első hat ütemet foglalja magába. Miután teljes zárlattal búcsút intettünk neki, az ének belépésétől kezdődik a B rész, melynek nem sokkal a vége előtt a dal modulál g-mollba, majd B-dúrba. Ezt követően a dal végéig tart a C rész, mialatt a tétel visszamodulál Esz-dúrba. Spohr műveire jellemző a sűrű moduláció, melyet a Hat német dalban mindig átkötött hangokkal old meg. Programzene lévén a lehető leghatásosabb zenei eszközökkel festette meg a szövegben hallható történéseket (pl. lehulló könnycseppet egy lefelé tartó tizenhatodos futammal fejez ki.) A következő három dal stílusát és zenei anyagát tekintve eltér az előzőektől. A hosszabb klarinét bevezetőket vagy lerövidíti, vagy teljesen elhagyja a szerző. Harmóniavilágát tekintve több romantikus elemmel találkozhatunk. Spohr finomabban bánik a ritmikával is, és a klarinét-zongora páros egy-két átvezetéstől eltekintve inkább csak kíséri az énekest.
3.4. „Wiegenlied” August Heinrich Hoffmann von Fallersleben verse. A narrátor egy anya, aki épp gyermekét altatja. Az anya megnyugtatja gyerekét, hogy a világgal minden rendben, és holnap egy újabb gyönyörű napra fog ébredni. Spohr ezúttal egy altatót írt, melynek stílusa gyengéd és megnyugtató, ami nyugodt és lágy előadást kíván, olyan módon, ahogy egy anya énekelne gyerekének. Hangneme B-dúr, ami csak egyszer modulál F-dúrra, majd a darab vége felé vissza az eredeti hangnemre. Ez a dal is három részre osztható. Az A rész megint csak egy periódusnyi időt vesz igénybe, a B rész, ami az egész középrészt uralja, és visszatereli a hangnemet B-dúrba, majd a C rész zárja a tételt. Ez az egyetlen dal, amelyik nem a klarinét bevezetőjével indul, hanem azonnal az énekkel. A versszakok közti pihenő részben a klarinét játszik egy rövid, minden előadói elemtől mentes szólót zongorakísérettel. A dal három versszakból áll, mindhárom esetben ugyanazt az anyagot hallhatjuk. Dinamikája általában piano, vagy pianissimo, a crescendók, decrescendók pedig csak finom gesztusokat jelölnek a darab lágy karakterén belül. Spohr mesterien alkalmazta az akkordokat az épp aktuális mondanivaló segítésére.
17
3.5. „Das heimliche Lied”
Az ötödik dal szövegét Ernst Koch szerezte. A költő elmondja fájdalmait, vágyát az idegen emberek elől való eltűnésére a vágyai és reményei, a Mennyország és szeretet elérésére. Összesen nyolc versszakból áll a vers. Az első kettő a keserűséget és bánatot, a második kettő az örömöt és boldogságot, a harmadik kettő ismét a bánatot, a negyedik kettő pedig a mennyei örömöt és békét írja le. A dal négy részre osztható: A, B, C, D, mindig a vers hangulatának megfelelő zenei anyaggal. Az A rész az első tizennégy ütemet foglalja magába egy modulációval d-moll felé. A B rész alatt ismét modulál a darab, ezúttal G-dúrba, majd a C rész tovább modulál D-dúrba, ahonnan nem sokkal később az eredeti hangnembe, g-mollba érkezik egy ütés erejéig, majd a következő ütésre ismét G-dúrban szólal meg a zenei anyag. A dalt ugyanaz a hétütemes klarinétkadencia zárja le, amelyikkel indul. A dal recitativoszerűségével kitűnik a többi dal közül, viszont megmarad a versszakok közti pihenő, amit a klarinét játszik. Ezt követően néhány periódusig megszűnik ez a jellege, és stílusában ismét dallá változik, ami után ismét recitativo jellegű lesz a tétel, majd egy dúr kadencia zárja a darabot.
3.6. „Wach auf”
A ciklus utolsó dalának szerzője ismeretlen. A költő siettetni akarja az embert, hogy felkeljen, és vegye észre, hogy milyen csodálatos a világ körülötte. Először az olvasókat akarja megszólítani, hogy fejezzék be a tépelődést, és élvezzék a természet adta lehetőségeket. A dal Asz-dúrban indul ismét a klarinéttal, de ez egy kisebb (ötütemes) bevezető, mint az első három dalban. Tempójelzése allegretto, mely az összes dal közül a legélénkebb utasítás az andantino-k és larghetto-k sokaságában. Az A rész (leghosszabb ideig) 28 ütemig tart, mely magában foglal egy kérdés-felelet játékot a szoprán és a klarinét között.
Spohr minden versszakra külön dallamot írt, a tétel közepén egy töréssel: a második versszak utolsó két sorának dallama a harmadik versszak első két sorának dallamával vethető össze. Ezt követően a dal végén az első versszak második sorának ismételgetésével ér véget a darab.
18
Utószó Szakdolgozatomban kitértem Louis Spohr életére, munkásságára, a klarinéttal való megismerkedésére, valamint Johann Simon Hermstedt életére. Spohr Hermstedten keresztül ismerte meg a klarinétot, melyet később igencsak megkedvelt: szimfóniáiban, kamarazenéiben sűrűn alkalmazta a hangszert. Klarinétversenyei korának rendkívül kedvelt darabjai voltak, mindemellett hozzájárultak a hangszer fejlődéséhez. Spohr életében rendkívül népszerű volt, mint hegedűművész, karmester és zeneszerző, ennek ellenére művei sajnos manapság nem egy gyakran játszott repertoár részei. Klarinétversenyeit ma már nem játsszák olyan gyakran, mint Weberéit, operái lekerültek a repertoárról, tizennyolc hegedűversenyéből pedig összesen hármat népszerűsítenek a hegedűsök. Mindent összevetve Spohr korának az egyik legtermékenyebb és legsikeresebb zeneszerzője volt, művei elengedhetetlen részei a romantikus zeneirodalomnak.
19
Forrásjegyzék:
•
Louis Spohr’s autobiographyhttp://www.gutenberg.org/files/45997/45997-h/45997h.htm (2015.03.10.)
•
Hangszertörténet: klarinét (Címszófordítás az MMG 7. kötetéből, ford.: Krause Annamária, Metodikai Kabinet kézirat, 1983)
•
Pamela Weston: Clarinet virtuosi of the past (Emerson Kiadó U.K. 1971, 2002-es kiadás)
•
Pamela Weston: Yesterday’s Clarinettists: a sequel (Emerson Kiadó U.K. 2002) Stephanie Vogler: Louis Spohr: Final Thesis https://digital.library.txstate.edu/bitstream/handle/10877/3260/fulltex t.pdf?sequence=1 (2014.10.15.)
•
