Szabó-Padi Alexandra: ESŐS NAP 1. Esős nap volt. Harmathy Ádám épp csak kinyitotta a szemét, amikor egy madár csapódott az ablakának. Riadtan nézett a hang irányába, de a madár időközben elrepült. Forgott vele a szoba, másnapos volt. Előző éjszaka ismét annyit ivott, hogy nem is emlékezett, hogyan került haza, és arra sem, hogy hazahozott-e valakit. Erre a gondolatra ijedten oldalra nézett. A hirtelen mozdulattól mintha ezer és ezer villám hasított volna bele a fejébe, egy pillanatra elsötétült a világ, majd újra kivilágosodott, vörös fájdalompettyeket hagyva maga után a férfi testében. Az ágynemű maga mellett érintetlennek tűnt, úgyhogy legalább emiatt megnyugodhatott, senkit nem vitt haza. Néhány percig mozdulatlanul feküdt, behunyta a fejét, és erőt gyűjtött ahhoz, hogy felkeljen. Semmi kedve nem volt hozzá. Gyűlölt minden napot. Minden olyan napot, amelyik ébredéssel kezdődik és alvással végződik. Minden olyan napot, amikor ugyanúgy felkel a nap, és este lenyugszik. Minden olyan napot, amely 0-tól 24 óráig tartott. Minden egyes napot… Azóta…
2. Harmathy Áron arra ébredt, hogy hűvös tavaszi eső permetezi az arcát. Még hideg volt, és köd, ráadásul ismét kint kellett aludnia. Nem mindig tudott bejutni egy-egy szállóra, és ilyenkor maradtak a kartondobozok, és a mások levetett ruhái, ágyneműi. Persze azok is csak akkor, ha jutott neki is, hiszen az utcán minden percben a túlélésért kellett küzdeni, az élet az utcán folyamatos harc. Az esőben kinyitotta a szemét, és közben gyomra korgásáról eszébe jutott, hogy tegnap reggel óta nem evett. Éhes volt. Nagyon éhes. Gyűlölt minden napot. Minden olyan napot, amelyik ébredéssel kezdődik és alvással végződik. Minden olyan napot, amikor ugyanúgy felkel a nap, és este lenyugszik. Minden olyan napot, amely 0-tól 24 óráig tartott. Minden egyes napot… Azóta… 1
3. Harmathy Ádám óvatosan feltolta magát az ágyban. A szemét még nem nyitotta ki. Tudta, hogy nem lesz kellemes, ahogy a fény belehasít egyenesen az elméjébe, ahol aztán éles tőrként újra és újra eljön a fájdalom. Minden nap ezzel kezdődött, a józanodással, és annak fájdalmas folyamatával. Óvatosan kinyitotta a szemét, és a várt hatás nem maradt el - úgy érezte, széthasad a feje. Lassan felállt, és betámolygott a fürdőszobába, beállt a zuhany alá, és kinyitotta a hideg vizet. A jeges áradat tudatta vele, hogy a teste többi része is mind megvan és érzékel. Mind a másnaposságtól szenvedtek. A feje még jobban kezdett fájni, ráadásul vacogott a hideg vízben, a bőre pedig minden egyes vízcseppet szúrós tűként érzékelt. Tapasztalatból tudta, hogy ez nem tart sokáig, bőre nemsokára érzéketlenné válik a jeges vízben, a fejének viszont mindenképpen jót tesz. Nem fog annyira fájni, főleg, ha bekap még néhány fájdalomcsillapítót is. Utána már csak a tömény zsongás marad. Az viszont állandóan.
4. Harmathy Áron már legalább fél órája sétált, de még semmi ehetőt nem talált. A zsebében volt még néhány forint, de azt tartalékolni akarta, arra az esetre, ha semmi ehetőt nem talál. Minden reggel így indult el, és ha szerencséje volt, akkor valaki megszánta egy szendviccsel, vagy a McDonalds melletti parkban elhajítva talált egy fél hamburgert, esetleg egy kis krumplit. Ha jó napja volt, akkor valaki, aki sietett, és túl forrónak találta a kávét, azt is ott hagyta a padon. Ilyenkor az sem érdekelte, hogy a kávé kihűlt, akkora örömmel kortyolgatta, mintha legalábbis francia pezsgőt inna reggelire. Ezután a kikötő felé vette az irányt. Itt gyakran akadt munka, és mivel ismerték, hogy becsületes, és kimarad a balhékból, pakolhatta a hatalmas zsákokat, vagy dobozokat, ebédért, és néhány forintért. A pénz nem volt ugyan sok, de annyi mindig jutott, hogy megvacsorázhasson, és a tartalékát se kelljen elköltenie. -
Szevasz cimbora! – köszönt neki egy bő ballonkabátot viselő férfi. Sikerült bejutnod?
-
Szervusz. Sajnos nem.
-
Nekem sem – mondta a másik. – Olyan hűvös volt éjszaka, ráadásul tegnap óta nem ettem. Egy egész marhát meg tudnék enni – mutatott a néhány száz méterre lévő McDonalds hívogató reklámtáblája felé.
2
Áron egyetértően bólintott, majd megállt és a gyorsétterem felé nézett. Arra gondolt, hogy az a legcélszerűbb, ha ott próbálkozik. Utána még mindig szétnézhet máshol, de ez a legbiztosabb ilyen korán reggel. Összébb húzta magán a mocskos piros télikabátot, és a munkába igyekvő tömegen keresztülvágva elindult a gyorsétterem felé.
Régen mindig odafigyelt az emberek megjegyzésére „Fú, de büdös!” „Fujj, de koszos!” „Vigyázz, nehogy hozzáérj, még a végén elkapsz valamit!” Egy idő múlva már csak meghallotta, de nem érdekelte. Utána már csak a tömény zsongás marad. Az viszont állandóan.
5. Harmathy Ádám a jeges zuhany és a fájdalomcsillapítók hatására jobban lett. Méretre szabott öltönyében, egy drága, Párizsból rendelt ingben és egy, az anyjától karácsonyra kapott nyakkendőben állt a tükör előtt. Már csak a haját kellett megigazítania, és készen állt arra, hogy belevesse magát a munkába. A liftajtó hangos csengetéssel nyílt ki. „Már megint ez az ostoba vén szatyor” – gondolta, és jeges megvetéssel nézett végig az idős hölgyön, aki a vele lévő kutya pórázát még szorosabbra fogta. -
Reggelt! – morogta a foga között, az idős hölgy azonban elfordult, és rá sem nézett a férfira.
Az utcán szemerkélő eső fogadta. Mivel otthon hagyta az ernyőjét, és taxit sem látott, beállt a buszmegállóba, és felszállt a 12-es buszra. Leülni persze nem ült le, nem szerette volna, ha piszkos lesz a ruhája, inkább próbált úgy helyezkedni, hogy senkihez és semmihez ne érjen hozzá. Egyensúlyozva próbálta kinyitni az újságját a gazdasági rovatnál, azonban a buszvezető olyan hirtelen mozdulatokkal kormányozta a buszt, hogy egy idő után feladta. A dülöngéléstől állandóan kibillent az egyensúlyából, úgyhogy inkább a táskájába tette az újságot. A buszról leszállva megpillantotta a McDonalds reklámját, és az órájára nézve úgy döntött, hogy belefér még egy reggeli kávé, és valami, ami a tegnapi este ártalmas nyomait teljesen felszívja, így a bejárat felé vette az irányt. Sima hamburgert kért, és sült krumplit, ráadásnak pedig egy tripla kávét. Mikor az eladó közölte vele, hogy ilyet nem tartanak, akkor követelte, hogy egy nagy pohárba öntsenek össze három eszpresszót. Az eladó csóválta a fejét, és egy nagy poharat, és három eszpresszót tett az elvihető papírzsákba.
3
A gyorsétteremből kilépve épp az első hamburgert bontotta ki, amikor meglátta a három eszpresszót egymás mellett, valamint a nagy papírpoharat. -
A franc essen ezekbe! – dühöngött. – Olyan nehéz volna ezeket egybeönteni?
Ebben a percben szólalt meg a telefonja. Az egyik befektető volt az, aki üvöltve közölte, hogy a részvényeik olyan mélyen vannak, hogy egy mélytengeri fúró sem találna rájuk. Ádám néhány szó után letette a telefont, majd a zacskót eldobva futni kezdett a közelben lévő taxiállomás felé. A gyomra most már nem az előző napi ivászattól rándult görcsbe, hanem attól a felfordulástól, ami várt rá az irodájában.
Nyugalmas napot szeretett volna. Nem indult annak.
6. Harmathy Áron a McDonalds felé tartott, amikor a pad alatt egy papírzacskót vett észre. Gyorsan körbenézett, hogy más is észrevette-e, de csak néhány lézengő alakot látott az út túloldalán. A zacskó az övé volt. Hatalmas étvággyal vetette rá magát a szendvicsre, a három kávétól pedig úgy érezte, mintha egyenesen a Mikulás küldte volna neki. Ahogy az utolsó falatot tömte volna a szájába, egy sötét hajú, elegáns férfit vett észre néhány lépésnyire a padtól. -
Jó napot! – köszöntötte a férfi. – Ne haragudjon, hogy így megszólítom ismeretlenül!
-
Semmi baj – mondta Áron, és a falatot a szájához emelte.
-
Azt szeretném kérdezni – vágott közbe a férfi, ezzel megakasztva Áront az evésben, - hogy nem tudna-e kisegíteni. Tudja, nagyon éhes vagyok, két napja nem ettem, és arra gondoltam, talán megszánna.
-
Tőlem kér segítséget? – döbbent le Áron. – Miből gondolja, hogy nekem van pénzem?
-
Csak láttam magánál ezt a gyorséttermi zacskót, és abból arra következtettem, hogy maga biztosan nem olyan éhes, mint én, nyilván volt pénze ezt megvenni.
-
Sajnálom cimbora – mondta Áron, - de ezt az ételt a pad alatt találtam. A szendvicset már megettem, de egy kávét szívesen felajánlok, ha gondolja.
-
Nos, azt megköszönöm – mondta az idegen, és leült Áron mellé.
-
Tudja, furcsa – nevetett Áron, - de valahogy nem nézném magát…
-
Minek nem nézne? – nézett rá a férfi furcsa fénnyel a szemében.
-
Szóval, csak arra gondoltam, hogy tiszta a ruhája, és borotválkozott is ma. Szóval nem gondolnám, hogy maga is az utcán él. 4
-
Igaza van – mélázott a férfi. – De nem is mondtam, hogy ott élek. Mindössze annyit közöltem, hogy éhes vagyok. Ez pedig nem jelenti azt, hogy nincs otthonom, vagy tiszta ruháim.
-
Látja – mosolyodott el a férfi. – Milyen igaza van. Ez eszembe sem jutott.
-
Igen. Sokszor csak azt látjuk, ami a szemünk előtt van. Amit mondanak, meg sem halljuk.
Kelet felől óriási szél kerekedett, és egy hatalmas viharfelhőt sodort a park felé. Áron még mindig megütközve nézte a helyet, ahol az előbb a férfi ült. Eltűnt. Érezte, hogy furcsa dolog történik vele, de még nem tudta, hogy mi lesz az. Azt az egyet mindenesetre tudta, hogy védett helyet kell találnia a vihar elől, különben nagyon megfázik.
Nyugalmas napot szeretett volna. Nem indult annak.
7. Harmathy Ádám bepattant az első taxiba, ami az állomáson állt. -
Hajtson azonnal a Váci útra. Gyorsan! – mondta a sofőrnek.
-
Önnek is szép napot uram! – válaszolt a férfi hátrafordulva. – A Váci út melyik részére? Elég hosszú az a sugárút.
-
Az elejére. A Napfelkelte Zrt. székházához.
-
Rendben. Akkor indulunk – mondta, és elfordította a slusszkulcsot. Villámgyorsan kivágott egy Mercedes elé, és nagy sebességgel elindult.
Az ég vészjóslóan dörögni kezdett, óriási villámok cikáztak az égen. Az eső ugyan még nem esett, de a szél annyira fújt, hogy újságpapírok, és nejlonszatyrok kavarogtak a járdán, amikor Harmathy Ádám kiszállt a Napfelkelte Zrt. székházánál. A bejárat felé igyekezett, amikor észrevette, hogy egy fontos dosszié a kocsiban maradt. Az autó azonban addigra már eltűnt. -
A rohadt életbe! – mondta, és a telefonjáért nyúlt.
A székház ajtaját portás nyitotta, Harmathy Ádám azonban annyira lefoglalta az, hogy végre elérje a taxi társaság ügyintézőjét, hogy nem köszönt. Sem a portásnak, sem pedig a recepciósnak sem, aki széles mosollyal kívánt jó reggelt. Ebben nem a telefonja gátolta meg. Azt gondolhatnánk, hogy Harmathy Ádámnak mindössze rossz napja volt, ezért nem köszönt. Az igazság azonban az, hogy Harmathy Ádámot már nem érdekelte a külvilág, szinte észre sem vette az embereket.
5
Ahogy felért a szobájához, az irodája előtt ülő titkárnőnek nem köszönt. -
Azonnal hívja fel a taxi társaságot, és szerezze vissza a dossziémat! –vakkantotta.
-
Rendben van uram. De melyik taxi társaságot? – kérdezte a nő.
-
Fogalmam sincs. Ha tudnám, magam intéztem volna el. De ezért van itt maga, nem?
-
Igen uram – vörösödött el a titkárnő. - Esetleg, valami támpont?
-
Támpontot akar? – nézett rá dühösen a férfi. – Kék Lexus volt, középkorú férfi sofőrrel, és a parktól hozott a Váci útig néhány perce.
-
Köszönöm uram – mondta a nő meghökkenve.
-
Intézze el! Mihamarabb! Most pedig ne zavarjanak! Ha Fehér úr keres, mondja, hogy tárgyalok! Ha az Hangulat Kft-től keresnek, azt viszont mindenképp kapcsolja be! – vetette oda, majd bement az irodába, és becsapta az ajtót maga mögött.
Semmi nem úgy alakult, ahogy mára eltervezte. Ráadásul a másnaposságtól még mindig fájt a feje, és éhes is volt. Azonban ezt senki nem tudta róla. Ha tudták volna, akkor sem érdekelt volna senkit sem.
8. Harmathy Áron először nem talált menedéket a vihar előtt, már óriási cseppekben esett az eső, amikor elért egy aluljárót, oda szaladt le. A ruhája teljesen átázott, hajából az arcába folyt a víz, hangosan zihált, amikor az egyik falnak nekidőlve pihent. Amikor körülnézett, észrevette, hogy elég sokan vannak az aluljáróban, nyilván őket is meglepte a vihar.
A lenti tömeg két nagy csoportra oszlott. Az egyik fele a hozzá hasonló alakok voltak. Ruházatukat eláztatta az eső, és emiatt az izzadság, a dohányfüst, és a kosz szaga rendkívül felerősödött. A bűzt nehezen tudta elviselni a lent ácsorgók másik fele, aki tiszta, és márkás ruhában várta, hogy a vihar elüljön, elálljon az eső, és hogy szabadulni tudjon erről a nyomasztó helyről. Harmathy Áron egyenként nézett végig az arcokon. Sokan voltak ugyan, de az eső olyan erősen esett, hogy tudta, ennek nem lesz vége néhány percen belül. Először megnézte az embereket, akik igyekeztek minél távolabb kerülni azoktól, akiknek bevették magukat a lakóhelyére. Ezek az emberek undorodva, megvetéssel néztek körbe, látszott rajtuk, mennyire megvetik az itt élőket. Lopott tekintettel pásztázták a ruházatukat, mocskos kezüket, a zsebben megbúvó olcsó italosüvegüket. Közben hálát adtak az égnek, hogy van rendes otthonuk, családjuk, kutyájuk vagy macskájuk, van mit enniük és esténként a tévé előtt zuhanhatnak álomba. Ezután végigsöpörtek kabátjukon, mintha igyekeztek volna az egész légkört letörölni magukról. 6
Néhány emberen a szánalom látszott. Ezek voltak azok, akik nem lopva vizslatták a koszos ruhákat, vagy a mocskos arcokat, hanem nyíltan rájuk néztek, miközben a szemöldöküket összevonva arra gondoltak, hogy vajon mit követhettek el ezek az emberek, hogy ide jutottak. Mi az, amit nem szabad megtenni ahhoz, hogy ennyire mélyre süllyedjenek. Voltak olyanok is, akik kifejezetten féltek. Ők behúzták a nyakukat, nem mertek senkire sem nézni, egyre csak a kijárat felé tekintgettek, mintha valami jelre vártak volna, hogy elindulhatnak felfelé.
A másik csoportot a magafajta emberek alkották. Jól megnézte őket is: a fiatalokat, és időseket, a nőket és a férfiakat egyaránt. Egy dologban hasonlítottak: mind büdösek, és piszkosak voltak. A férfiak többsége hosszú szakállt viselt, amely sárga volt az állandó bagózástól, hajuk csimbókokban lógott a koszos, kötött sapka alól, jó néhány arca, a folyamatos italozástól felpuffadt. A nők sem voltak igényesebbek, ami először meglepte Áront. Hajukat kiengedve viselték, ruházatuk szakadozott volt, a télikabát, amit viseltek általában jóval nagyobb. Néhány nő azonban a fogyás helyett jól meghízott, renyhe hájat növesztett az álla alá, amely a fej minden egyes mozdulatára remegni kezdett. Egy közös volt az összes magafajtában: mind ápolatlanok voltak.
Áron végignézett önmagán, és egykori önmagának a groteszkjét látta. Ugyan minden nap elment a nyilvános fürdőbe és megmosakodott, ruháit is kimosta, amikor csak tudta, azonban az, hogy semmije nincs, világosan lerítt róla. A kifakult, rojtos nadrág, az elkoptatott bakancs, a fekete sapka mind-mind megbélyegezték őt. A piros télikabát azonban felkiáltójelként ragyogott: Én nem vagyok ilyen! – hirdette. Azonban ezt senki nem tudta róla. Ha tudták volna, akkor sem érdekelt volna senkit sem.
9. Harmathy Ádám alig várta, hogy dél legyen. Ilyenkor kiürült az iroda, csak azok maradtak, akiknek valami sürgős dolguk volt, a többiek a menzára, vagy a környékbeli étkezdékbe mentek, hogy egy kissé kipihenjék a délelőtti hajtást.
Mikor Ádám a céghez került, néhányszor ő is kiment a többiekkel enni. Azonban néhány nap után rájött, hogy a férfiak vagy a sportról beszélgetnek, ami őt teljesen hidegen hagyta, vagy valamelyik kolléganő testi adottságait taglalják. Ha ez a kettő téma épp nem tartogatott semmi érdekeset, akkor a céges pletykákat adták tovább. Ádámot ezek közül egyik sem érdekelte, mert egy vállsérülés 7
következtében a sportot már a főiskolán abbahagyta, a kolléganők bájai nem csigázták fel, hiszen mindig szem előtt tartotta a „házinyúlra nem lövünk” elvét. Az irodai pletykákra pedig ugyan kíváncsi volt, de miután rájött, hogy kollégáira a jóindulat cseppet sem jellemző, megundorodott az egész társaságtól, és inkább az irodába rendelte az ebédjét. Mostanában azonban nem nagyon evett délben, maximum egy szendvicset rágcsált el, mert soha nem volt vesztegetni való ideje – legalábbis a többieknek ezt mondta. Az igazság az volt, hogy a folyamatos italozás miatt a gyomra állandóan fájt, és ha be is fogadott egy kis ételt, valahogy nem esett jól neki. Már délben az járt a fejében, hogy este milyen jó lesz egy kicsit felejteni, és egy pohár italra gondot - mindegy, mi legyen az, csak hasson.
Ma azonban nem tudott erre gondolni. Még mindig a reggeli telefon járt az eszében, illetve az, hogy mit is jelent ez a cégnek.
Ádám pénzügyi tanácsadó volt a Napfelkelte Zrt-nél. Már az egyetem alatt is itt dolgozott, igaz, csak gyakornokként, de már akkor is nagyon tetszett neki ez a munka. Amikor végzett az egyetem közgazdász szakán, a jó eredmények, és a kimagasló teljesítmény miatt azonnal állást ajánlottak neki gyakorlati helyén. Határtalan volt a boldogsága. Már egészen fiatal kora óta elbűvölte őt a számok világa. Esténként gyakran figyelte apját, aki könyvelő volt egy multinál. Az idősebb Harmathy gyakran vitte haza a munkát, és olyankor az ebédlőasztalra kiterítette a rengeteg papírt, amikkel dolgozott, és amiket Ádám is mindig megnézhetett. Alig várta, hogy az iskola helyett ő is azzal foglalkozhasson, amivel akar - ennek érdekében meg is tett mindent. Ő volt az egyik legjobb – legalábbis az utóbbi időig.
Egyik legnagyobb ügyfele a Hívj Fel Telefontársaság volt, akiknek mindig megpróbálta a lehető legésszerűbb tanácsokat adni a költséghatékonysággal, és a telefontársaság áraival kapcsolatban. Legutóbb is ezt tette, amikor a cég elnökének, Fehér úrnak felvázolta, hogyha emelik a telefondíjakat, számíthatnak rá, hogy azok az előfizetők, akik valamilyen hűségszerződés miatt nincsenek a céghez kötve, átpártolnak a konkurenciához. Fehér úr azonban rendkívül nyakas ember volt, és úgy gondolta, hogy egy kis emelés még senkinek sem fog fejfájást okozni. A kis emelésből végül 10 százalék lett, egyes csomagoknál 18, a nagyobb profit érdekében, így a legtöbb előfizető hanyatthomlok rohant át a konkurenciához. Fehér úr azonban most mégis Ádámra volt dühös, őt hibáztatta, és kilátásba helyezte, hogy bepanaszolja a felettesénél. Noha Ádám nem félt attól, hogy ebből bármilyen problémája is lesz, hiszen az egyeztetésen Karesz, a főnöke is vele volt, és pontosan tudta, hogy mit mondott Fehér úrnak, azért annak nem örült, hogy most ezt az egész helyzetet neki kell megoldania. 8
Délelőtt Fehér úr negyedóránként hívta, de a titkárnője arra hivatkozva, hogy Ádám tárgyal, egyszer sem kapcsolta be. Ádám eközben Karesszel folytatott megbeszélést, hogy mit tegyenek. Karesz azt javasolta, hogy jövő hét elejére hívják be Fehér urat és tárják elé a múltkori megbeszélés anyagát, de hogy a végén ne legyen az egésznek olyan színezete, hogy „ők bizony megmondták”, dolgozzanak ki egy új akciót, amivel visszacsalogathatják az elpártolt előfizetőket. Karesz megbízta Ádámot ennek az akciónak a kidolgozásával, majd felhívta Fehér urat, és hétfőn 11-re megbeszélt vele egy találkozót a cég székházában.
Ádám a délelőttje jó részét és az ebédszünetét is ennek az akciónak a kitalálásával töltötte. Mivel semmi nem jutott az eszébe, ezért céltalanul böngészni kezdett az interneten, hátha valamilyen ötlete támad. Néhány órát ezzel töltött, majd mikor észrevette, hogy már elmúlt este hat, fogta a táskáját és a telefonját, és a legközelebbi bár felé vette az irányt.
Alig várta, hogy egy kicsit felejthessen.
10. Harmathy Áron örült, hogy véget ért a felhőszakadás. Az elsők között hagyta ott a zsúfolt aluljárót, az eső akkor még ugyan csöpögött, de úgy érezte, hogy egy másodpercet sem tudna tovább eltölteni abban a bűzben. Az ázott ruhák és emberek szaga émelyítette, ezért szinte felmenekült a járdára. A lépcső tetején nagyokat szippantott a friss levegőből, majd a fürdő felé vette az irányt, ahol már alig várta, hogy arra a néhány percre, amíg engedélyezik, beálljon a meleg víz alá és lemossa magáról az előző napi mocskot. A fürdő után a kikötő felé vette az irányt, abban reménykedve, hogy akad majd valami munka, amiért kap egy kis pénzt, amiből meguzsonnázhat, és akkor majd csak a másnapi reggelijéről kell gondoskodnia.
9
