Suzanne Brockmann MÁSODIK ESÉLY

Romantikus Regények

Suzanne Brockmann MÁSODIK ESÉLY

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988– BAN

Suzanne Brockmann

1 Második Esély

a mű eredeti címe Otherwise Engaged Copyright © 1997 by Suzanne Brockmann This translation is published by arrangement with Bantam Dell Books, an imprint of The Random House Publishing Group, a division of Random House, Inc. Hungarian translation © Pálfalvi Ilona © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította: PÁLFALVI ILONA Szerkesztette: HÁMORI VALI A borítótervet: ZELENYIÁNSZK1 ZOLTÁN készítette ISSN 1586– 6777 ISBN 978 963 643 241 6

Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9– 11. fszt. Telefon: 359– 1241, 270– 9201 Fax: 359– 2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető PÁLVÖLGYL LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZALA BOGLÁRKA Készült 14 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3087-10 Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.- ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

Suzanne Brockmann

2 Második Esély

Ajánlom ezt a könyvet felettébb türelmes családomnak és barátaimnak

Suzanne Brockmann

3 Második Esély

Köszönetnyilvánítás

Hálásan köszönöm Jay Gravinának, hogy megosztotta velem a búvárkodási tapasztalatait, és a fiamnak, Jason-nek, amiért lehetőséget adott számomra, hogy közvetlenül megtapasztaljam a nagyothalló tízéves fiúk különleges és csodálatos világát. Továbbá köszönöm a Lehetetlen Küldetés csapatának a munkáját: Jodie-nak, Bilinek, Deedének, Ednek, Melnek, Jace-nek és Caroleenak, különösen pedig Patriciának.

Suzanne Brockmann

4 Második Esély

Első fejezet

Esőre állt az idő. Molly Cassidy kétségkívül tudta, hogy a Mexikói-öböl fölött tornyosuló hatalmas fekete fellegekből, amelyek kitartóan közeledtek feléjük, pillanatokon belül úgy fog zuhogni, mintha dézsából öntenék. Előző éjjel éppen csak egy kicsit esett, de a hatalmas, fehér stukkós, spanyol eklektikus stílusú épület teteje, amely nemrégiben szakadt örökségként nyakukba Zanderrel, mégis beázott. Mollynak aznap reggel első dolga volt, hogy beszerzett egy jókora vízhatlan ponyvát, de abban a szélben a felerősítése az alacsony dőlésszögű, kusza, piros cseréptetőre két-emberes feladatnak bizonyult. A távolban villám cikázott az égen, amelyet hangos mennydörgés követett, ösztönösen a tetőre hasalt, hátán felállt a szőr. Elment az esze? Ilyen viharban a tetőn? De ez a düledező, penészes, gyönyörű, régi építészeti monstrum jelentette a jövőt. Esélyt egy új életre, a tiszta lapot. Bár akkor lenne valóban tiszta, ha másnap reggelre az éjszakai vihar következtében nem állna majd bokáig a víz a nappaliban. Amikor újabb mennydörgés remegtette meg a levegőt, Molly felemelte a fejét, és a tetőgerinc fölött átpislantva lenézett a földre. Látta, hogy tízéves kisfia őt nézi, keskeny kis arcán aggodalom, szeme a szemüveg mögött hatalmasra tágult. Zander csecsemőkora óta gyűlölte a mennydörgést és a villámlást. – Gyere le onnan! – jelelte neki, ujjai gyorsan és idegesen mozgatta. – Most! – Menj be! – jelelte vissza Molly. – Mindjárt kész vagyok. – Siess!

Suzanne Brockmann

5 Második Esély

– Menj be! – jelelte Molly újra. – Nézd meg, be van-e csukva minden ablak! Zander megfordult, és beszaladt. Molly a ponyvára nézett, és azon töprengett, hogyan tudná a lehető legszakszerűbben kiteríteni ebben a szélben. Talán így kellene lekötöznie, ahogy most van. Még így is jobb, mint a semmi... Ekkor azonban a szél felerősödött, felkapta a ponyvát, és az asszonyra borította, kis híján lerántva őt a tetőről. Molly megcsúszott, és káromkodva próbált kapaszkodót és támaszt találni a kezével és a lábával a csúszós, sima tetőn. A lábával véletlenül elmozdított egy meglazult cserepet, majd amikor elkapta, hogy le ne csússzon, egy kéz ragadta meg a derekát, és magához rántotta. Ki a fene...? Molly lerántotta a ponyvát a fejéről, és a Parti Szépfiúval találta magát szemközt. Azóta, hogy három nappal azelőtt Sunrise Key-re érkezett, minden reggel látta őt a tengerparton. Festőállvány és vízfesték volt vele, mozdulatlanul ült a kora reggeli fényben, és az óceán folyton változó árnyalatait festegette. Meglepően sokan voltak a tengerparton kora reggel, de ebben a férfiban volt valami, ami miatt őrajta akadt meg a szeme. És nem csak a csillogó aranybarna bőre, parti szépfiús külseje miatt. Úgy tűnt, a férfin minden ragyog: napszítta vörösesszőke haja, izmos, napbarnított, kidolgozott teste. Molly nem volt hajlandó bevallani magának: egy csinos férfiarc képes volna elcsavarni a fejét. De mindezen túl ennek a férfinak volt kisugárzása. És ez a nyugodt felsőbbrendűség az, gondolta Molly, amely megragadta a figyelmét. És miután észrevette a férfit, természetesen nem tudott nem felfigyelni filmsztárkülsejére és kidolgozott testére. Molly egyszer sem merészkedett olyan közel hozzá, hogy megállapíthassa, elég jók-e a festményei. Hogy a szeme vajon olyan csillogó kék-e, amilyennek képzeli. Ekkor azonban azt látta, hogy nem. Gesztenyebarna volt. Milyen megnyugtató. Suzanne Brockmann

6 Második Esély

– Jól van? – kérdezte a férfi reszelős bariton hangján, egy cseppnyi déli akcentussal. Bizonyára dohányos, mert cigarettafüst illata lengte körül. Molly bólintott, szeme elkerekedett, miközben tudatában volt, hogy a férfi karja még mindig a derekát tartja, tudatában volt, hogy keresztbe vetette rajta a lábát azért, hogy megtartsa őt, le ne zuhanjon, ahogy tudatában volt annak is, hogy a férfi forró teste szorosan az övéhez tapad. Oda volt szögezve. A férfi ilyen közelről nem volt olyan tökéletesen jóképű, mint amilyennek korábban észlelte. Arca szigorúbb, keskenyebb volt, az orra hegyesebb és kissé görbe, és egy kis forradás csúfította el a bal járomcsontját a szeme alatt. Néhány napja nem borotválkozhatott már, így borostás állán vöröses és aranyos foltok váltakoztak, amelyek azt a benyomását erősítették meg, hogy a Parti Szépfiú sokkal inkább egy kalózra emlékeztet. És az a szempár... Olyan színe volt, mint az óceánnak, amikor viharfelhők gyülekeznek fölé: zöldesszürke, és határozottan veszélyes. – Gyerünk! – kiáltotta, de alig lehetett hallani a hangját a feltámadó szélben. – Segítek. Fogja ezt az oldalát, én meg a másikat! Molly ismét bólintott. A férfi abban a pillanatban felemelkedett, csupasz lábának meleg érintése megszűnt. A férfi felpattant, és máris a tető túloldalán volt, mintha profi kötéltáncos volna, aki a Sarasotai Ringling Cirkusz múzeumból szökött meg, amely sok kilométerre, északra, a floridai partokon található. Miközben haladt, kisimította a ponyvát. Karján megfeszültek az izmok, amikor egy hatalmas széllökés majdnem kitépte a kezéből a hatalmas műanyag ponyvát, de hasra vetette magát, testével kísérelte meg rászegezni azt a tetőre. Sűrű, gyönyörű haja a szemébe hullott, majd a feltámadó szél hirtelen hátrafújta. A férfi nem törődött vele, a ponyva sarkait felerősítő kötelet igyekezett biztonságosan megcsomózni. Molly hasonlóképpen cselekedett a túlsó oldalon. Nem lett tökéletes, de a semminél többet ért. Suzanne Brockmann

7 Második Esély

Villám cikázott át az égbolton, amelyet mennydörgés követett. Az ég csatornái megnyíltak, és hatalmas, kövér esőcseppek záporoztak végig rajtuk, egyre sűrűbben, mígnem végül egybefüggő vízfüggöny zúdult alá a felhőkből. Újabb, fülsiketítő mennydörgés rengette meg az eget. Molly látta, hogy a Parti Szépfiú leguggol a létra mellé, és udvariasan arra vár, hogy ő induljon le elsőként. Molly megcsúszott a műanyag ponyván, mire a férfi utána kapott, és a csuklójánál fogva megtartotta. Tekintetük találkozott, a férfi elmosolyodott; a nyílt, őszinte mosoly elektromossággal telítette és felforrósította a pillantását. A férfi jól érezte magát. Élvezte, hogy a viharban fenn van a tetőn, eső áztatja, szél cibálja a ruháját, a haját, és vad veszély leselkedik rá. Molly lebotorkált a létrán, majd futva bemenekült a ház oltalmába. A Parti Szépfiú a nyomában. Zander odabent várakozott. A bömbölő szél és az eső elhalkult, ahogy Molly becsukta maguk mögött az ajtót. – Ó, te jóságos ég! – szaladt ki Molly száján. – Isten hozta Floridában! – mosolygott rá a Parti Szépfiú. A férfi csuromvizes volt. Haja rátapadt a koponyájára, szempilláin vízcseppek ültek. De a mosolya ragadós volt, így Molly visszamosolygott rá. A Parti Szépfiú a márványlapokkal fedett padlón, alatta összegyűlt víztócsára pillantott. Pólója és farmernadrágja csuromvíz volt, csakúgy, mint vászon sportcipője, amelyet zokni nélkül viselt. – Ennyit az erőfeszítésről, hogy a vizet kizárjuk a házból – jegyezte meg szomorkásán. Zander a szemüvege mögül tágra nyílt kék szemmel bámulta: – Ez meg ki? – kérdezte Mollytól, apró, visszafogott mozdulatokkal, amelyek az amerikai jelnyelvben suttogásnak feleltek meg. A kérdés nem számított túlságosan udvariasnak. – Légy szíves, szaladj, és hozz nekünk néhány törülközőt – mondta Molly a fiának, a törülköző szót kihangsúlyozva, mire a fiú eliramodott. Az „ez meg ki?" kérdés valóban jogos volt. Molly a Parti Szépfiúhoz fordult: Suzanne Brockmann

8 Második Esély

– Nagyon szépen köszönöm – mondta a férfinak. A férfi Zander után nézett. – A fia siket? – kérdezte, miután visszafordult hozzá, és ráemelte azt a különös színű szemét. – Nem vettem észre... Másokat talán meghökkentett volna az egyenes kérdés, de Mollynak tetszett. Sokkal emberibb volt, mint a többség reakciója, amikor a szemük sarkából méregették a fiú hallókészülékét, majd igyekeztek éppen úgy nem venni tudomást a fiúról, mint a testi fogyatékosságáról. – Zander hallássérült. – Zander? – emelkedett meg az egyik arany szemöldök, és egy újabb mosoly készülődött a férfi szája szélén. – Az Alexander rövidített formája. A kisfiam nem hallja a magas frekvenciájú hangokat, amelyen az emberi beszéd nagy része folyik. A hallókészülék ennek egy részét veszi, de nem mindent. Ha tisztán beszél, és ő látja a száját, akkor többnyire megérti, amit mond. Amit pedig nem ért, azt megkérdezi. Nem szégyenlős. A Parti Szépfiú bólintott, és zavarba ejtően meleg pillantása elidőzött az asszony arcán. – A fiú a maga szakasztott mása. Ez nagyon klassz; mintha egy hatalmas poszterre azt írná: A genetika működik. Molly nem állta meg nevetés nélkül. – Nos, úgy gondolom, ő a legnagyszerűbb, a legtökéletesebb gyerek a világon, úgyhogy köszönöm. – Felpillantott, és látta, hogy Zander visszatért a törülközőkkel. Mindkettőt az anyjának nyújtotta oda. Az asszony átadott egyet a férfinak. – Köszönöm – mondta az, és Zander felé is biccentett egyet. Molly szétnyitotta a saját törülközőjét, megtörölte az arcát, majd szárogatni kezdte a haját. – Molly Cassidy vagyok – mutatkozott be. – Tudom. Ahogy mindenki más is tudja a szigeten. Tudja, nagyon kis hely ez, a hír a fénynél is gyorsabban terjed. – Láttam magát a parton – mondta Molly. – Hát igen, tudja, próbálom elsajátítani a festészet fortélyait. – Elmosolyodott, de nem árulta el a nevét. Furcsa módon, mintha azt feltételezte volna, hogy a nő már tudja. Suzanne Brockmann

9 Második Esély

– Egyébként ez az öreg ház legalább ötven éve beázik már. – Kezdte pólója aljából kicsavarni a vizet. – Miért éppen a mai napot választotta arra, hogy szakítson ezzel a hagyománnyal? Molly meglepetten bámult rá a törülköző alól. – Azért, mert panzióvá akarom alakítani ezt a helyet, átázott matracok és lucskos pirítósok azonban nem szerepelnek a terveim között. – Panzióvá? Hűha, az kemény munka lesz! Össze sem lehet hasonlítani azzal, amihez odáig szokott. De Molly csak mosolygott, és lerúgta átázott sportcipőjét. A Parti Szépfiú a fiúra nézett. – És te, Zander? Te is panziót akarsz ebből a helyből? – Tetszik itt – válaszolta Zander. – Maradni akarok. – Szeretünk a magunk ura lenni. Molly kihúzta nedves hajából a lófarkát tartó gumit, és ujjait végigfuttatta világosbarna sörényén. – Miért nem adja el inkább a házat? – kérdezte a férfi, és tekintetével követte az asszony ujjainak mozgását. – Egy ilyen öreg épület meg a berendezés sokat ér. Csak mondjon egy árat, aztán tegye zsebre azt a halom pénzt. Ha jól fekteti be, soha többé nem kell majd dolgoznia. – Befektetni? Nem, köszönöm! – Molly keresztet formált az ujjaival, majd felmutatta, mintha azzal akarná elűzni a férfit. – Azt már próbáltam egyszer. Illetve a férjem. Úgyhogy ezt a hibát nem akarom még egyszer elkövetni. – Találhat olyan alacsony kockázatú... – A kockázat az kockázat – szakította félbe az asszony. – Nem, köszönöm, maradok annál, amit elhatároztam. – Találhat valakit, aki tudja, hogyan fektesse be magának a pénzt. Molly felnevetett: – És most az következik, hogy bemutatkozik, és elmondja, hogy amikor nem itt, Sunrise Key-n nyaral, akkor New Yorkban dolgozik befektetési ügynökként, igaz? – Elindult a lépcsőn felfelé az emeletre, de közben visszafordult Zanderhez: – Jó lesz ellenőriznünk a vödreinket, Z, hogy lássuk, még mindig ázunk-e. – A Parti Szépfiúra mosolygott. Suzanne Brockmann

10 Második Esély

– Jöjjön, Befektetési Ügynök úr! Végigvezetjük önt a „Beázó tető"– túraútvonalon a Kirk-birtokon. A férfi utánuk indult a lépcsőn. Nem vagyok befektetési ügynök – felelte. – Elnézést, hogy nem mutatkoztam be, azt hittem, tudja, ki vagyok. – Ó, várjon csak egy pillanatra, tudom, ki maga! – ugratta Molly, miközben ellenőrizte a stratégiai pontokra kihelyezett vödröket a lépcsőfeljárón. Számos helyen csöpögött, de nem olyan mértékben, mint amennyire a ponyva nélkül várható lett volna. – Maga a sziget híres milliárdosa, III. Preston Seaholm, vagy csuda tudja, milyen szám szerepel a neve előtt, igaz? Azért jött, hogy megtegye az ötödik ajánlatot erre a házra. – Megfordult, hogy szembenézzen a férfival. – Van fogalma arról, micsoda pimasz, nagyképű egy alak? Három nap alatt négyszer tett ajánlatot egy olyan házra, amely még csak nem is eladó. Hát nem elképesztő? Zander, légy szíves, nézd meg a vödröket a szobádban, és a folyosónak azon a felén lévő szobákban is, jó? – A nyomaték kedvéért a „légy szíves, nézd meg a vödröket" szavakat jelelte is. Amikor Zander eltűnt a folyosón, Molly belökte annak a szobának az ajtaját, amelyben az elmúlt néhány éjszakát töltötte. Előző éjjel arra ébredt, hogy az orrára csöpög a víz. Odébb tolta az ágyat, de pontosan egy másik csöpögés alá sikerült feküdnie. Végül vödrökkel és műanyag dobozokkal rakta tele az ágyát, majd fogta a takarót és a párnát, és levitte a dolgozószoba kanapéjára. – Akkor bizonyára komolyan meg akarja venni ezt a helyet – mondta a Parti Szépfiú, miközben követte az asszonyt. – Kicsoda? V. Preston Seaholm? – horkant fel Molly. – Tudja, az illetőnek igazán tudnia kellene, hogy még gyászoljuk szegény Jeremiah Kirk nagybácsit. De ő csak a pénzről tud beszélni. Ismerem ezt a fajtát. Nagyképű, rámenős, azt hiszi, övé az egész világ... – Gyászolnak? Molly egy újabb szobába ment. – Hát, valójában nem. Két héttel ezelőttig még csak nem is tudtunk Jeremiah létezéséről, amíg az ügyvéd fel nem keresett minket a Suzanne Brockmann

11 Második Esély

halálhírrel. Azt sem tudtam, hogy Chucknak, a férjemnek, volt még élő rokona. – Nem gondolja, hogy Pres Seaholm talán tisztában van azzal, hogy Jeremiah Kirk csak távoli rokon volt? Úgy értem, ha annyira meg akarja venni ezt a helyet... A szoba, amelyet Molly a levendulás hálónak álmodott meg, alaposan ázott. Megfordult, hogy behozza a legnagyobb tálat, de a Parti Szépfiú megelőzte, és már le is cserélte azt a kis műanyag tálkát, amely odáig a csurgás alatt volt. A férfi haja kezdett megszáradni, és a félhomályban a vörös csíkok fényleni kezdtek. A szobában valóban homály derengett. Mollynak meggyőződése volt, hogy az egész házban nincsenek negyven wattosnál erősebb égők. Olvasni ugyan nem lehetett mellettük esténként, de fényük meleg és barátságos volt, és különös árnyékot vetettek. Igazán romantikus volt. Igaz, ez a pasas elég romantikusnak tűnne a verőfényes napsütésben is. De az odakinn dühöngő vihar, amelytől a délután szokatlanul sötét lett, tetejében a még mindig ismeretlen szobák, amelyek tele voltak Mollynál háromszor idősebb bútorokkal, az asszonyban hirtelen fájdalmas felismeréskent tudatosították, hogy a férfi, akivel éppen beszélget, egyike azon legjóképűbbeknek, akikkel élete során találkozott. Beleértve Chuckot is. Megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle e kósza gondolatot. Megköszöntem már önnek illendően, hogy megmentette az életemet odafenn a tetőn? – kérdezte inkább. Az attól függ, mit ért azon, hogy illendően. A férfi pillantása a másodperc törtrészére az asszony szájára tévedt, de ez elég hosszú idő volt Molly számára, hogy megértse, a férfi is vonzónak találja őt. Hogy meg akarja őt csókolni. Eszébe jutott az érzés, amikor a férfi átvetette rajta a lábát, és izmos teste hozzásimult az övéhez. Hajlamos volt azt gondolni, hogy a férfinak is eszébe jutott ugyanez. Ha most megcsókolná, valószínűleg olyan íze volna a szájának, mint egy hamutartónak. Suzanne Brockmann

12 Második Esély

Ez bizonyára elég volna ahhoz, hogy egy magafajta megrögzött nem dohányzót örökre elriasszon, ám, furcsa módon, mégsem irtózott. Elfordította a fejét, és bizonytalanság fogta el, vajon megijedt-e a férfitól, illetve az iránta támadt érzéseitől, de képtelen volt rá, hogy ne vessen egy pillantást a férfi felé. A férfi mosolygott, mintha olvasna Molly gondolataiban. Az asszonynak nem voltak kétségei, hogy tud. – Azt mondja, hogy a férje Chuck... Chuck Cassidy volt? Úgy érti, az író? Az asszony meglepetten nézett rá. – Ismerte őt? – Nem, de valamennyi könyvét olvastam. Az egyik kedvenc íróm volt. Azt hiszem, A vég utáni nap című novellája kilencedik osztályban még mindig kötelező olvasmány a nyugati félteke nagy részén. Ami nagyon is rendben van. – Halkabban hozzátette még: – Sajnálattal hallottam, hogy meghalt. Mire Chuck meghalt, A vég utáni nap kivételével a neve és a művei gyakorlatilag feledésbe merültek. 1979 után semmit nem publikált, és ez több mint öt évvel azelőtt volt, hogy Molly megismerte őt. Az írás mindig küzdelmet jelentett a férfi számára, és életének utolsó éveiben nagy harcot vívott, de nem elég keményen. Aztán, amikor diagnosztizálták nála a rákot... – Körülbelül két évvel ezelőtt történt, igaz? – kérdezte a férfi. – Három – válaszolta Molly. – Meglepte, hogy az idegen egyáltalán tud róla. Chuck Cassidy halála nem volt éppen újsághírértékű esemény. – A gyászjelentés megjelent a helyi újságban. Az asszony hitetlenkedve nézett rá. – Itt? Sunrise Key-n? – Igen. A helybeliek szerint tizenöt vagy húsz évvel ezelőttig rendszeresen idejárt nyaralni. Még lakott is itt egy ideig. Ez még azelőtt volt, hogy én idekerültem volna, de a mai napig van róla egy fénykép Millie boltjának a falán. Molly elfordult. – Nem is tudtam. Suzanne Brockmann

13 Második Esély

Elképesztő. Egy újabb titok. Egy újabb darabka Chuck életéből, amelyet nem osztott meg vele. A férje soha nem említette a floridai Sunrise Key-t. Bár az is igaz, hogy Chuck másról se sokat mesélt neki. A Parti Szépfiú kitartóan figyelte, mire Molly mosolyt erőltetett az arcára. És témát váltott: – Szóval? – kérdezte. – Mike? Esetleg Tom?

Suzanne Brockmann

14 Második Esély

Második fejezet

A férfi csak

pislogott.

– Tessék? – A neve – világosította fel Molly. – De ne, mégse mondja meg! Brian, igaz? A neve. A nő tényleg nem tudja, hogy kicsoda. Persze, logikus, hogy nem sértette volna szembe, ha tudja. Nem mintha sértve érezte volna magát. Sőt, ellenkezőleg! Szórakoztatta a nő hevessége. Hogyan is jellemezte őt? Nagyképűnek. Korábban még senki nem nevezte őt annak. Vagy legalábbis nem mondták a szemébe, de valószínű, hogy még a háta mögött sem. Rámenős. Nem gondolta volna magáról, hogy rámenős, legalábbis nem úgy volt rámenős, ahogy a Harvardon a csoporttársai voltak. Néha előfordult, hogy agresszív volt, de soha nem volt rámenős. És ami a nagyképűséget illeti, nos... a nő talán némileg beletrafált, mivel egy kicsit beképzeltnek tűnhet, hogy azt feltételezte, Molly Cassidy magától tudja, hogy ő kicsoda. Ő viszont pontosan tudta, hogy a nő kicsoda, már akkor, amikor először meglátta. – Szóval eltaláltam? – mosolygott a nő, miközben visszavezette őt az előszobába. A férfi követte. Mit talált el? Aztán eszébe jutott, hogy a nevéről volt szó. – Brian? Nem. Még csak a közelében sem jár. A nő első pillantásra teljesen átlagosnak tűnt. Világosbarna haja az esőtől most sötétebbnek látszott, a válla alá ért, és frufrut viselt. – Pete. Suzanne Brockmann

15 Második Esély

A férfi megrázta a fejét, miközben lefelé haladtak a lépcsőn. – Nem hiszem, hogy ki fogja találni! A nő orra jellegtelen volt, sem túl nagy, sem túl kicsi, a szája szabályos. Kék szemének árnyalata is elég gyakori volt. Nem volt sem túl alacsony, sem túl magas, inkább átlagos. Karcsú volt, de nem sovány. Túlméretes pólója igyekezett elrejteni nőiességét, de a hirtelen rájuk szakadó eső átnedvesítette a vékony anyagot, és most épp az ellenkezője történt: rátapadt arányos testére. Huszonévesnek látszott, de a férfi sejtette, hogy annál valószínűleg több lehet. A fia legalább kilenc-vagy tízéves lehet. – Steve? – Nem. – Oké, feladom! Hogy hívják? Billnek, igaz? A férfi elnevette magát. – Azt hittem, feladta. A nő özvegy volt egy gyerekkel, és úgy is nézett ki. Középszerű. Átlagos. Semmi különös. Első pillantásra. De Presnek lehetősége volt egész közelről is megszemlélni, amikor fenn voltak a tetőn. És a hajának közelről aranyszínű árnyalata volt. Amikor megérintette, vékony szálúnak, lágy tapintásúnak érződött, mint a legfinomabb, legdrágább selyem. Közelről a látszólag átlagos orrán volt néhány mókás kis szeplő, és a szája hihetetlenül, szívfacsaróan puhának tűnt. Könnyedén elmosolyodott, ez a mosoly belülről fakadt, és egészen megváltoztatta őt, és minden volt, csak átlagos nem. És közelről a szeme egyáltalán nem tűnt tucatszerűnek. Zöld, arany és barna csillámok vibráltak benne, és a színek úgy változtak, mint a nyughatatlan óceán hullámai, nem volt hosszan ugyanaz a kék árnyalata. – Ez komoly hibám – ismerte be a nő. – Képtelen vagyok feladni. Úgyhogy jobb, ha megmondja, különben tovább találgatok. A férfi tanakodott magában néhány pillanatig. – Édesanyám valaha Michaelnek hívott. Suzanne Brockmann

16 Második Esély

– Mike. Akkor elsőre eltaláltam – mondta győzedelmesen a nő. – Miért nem fogadta el? – Mert az emberek errefelé másképp hívnak. – Elhallgatott, majd folytatta: – Pres Seaholmnak. I. Pres Seaholmnak. Molly Cassidy nagy kék szeme még nagyobb és még kékebb lett, és Pres tudta, hogy most először, amióta lejöttek a tetőről, a nő nem fog megszólalni. De ez az állapot nem tartott sokáig. – Csak viccel, ugye? Kérem, mondja, hogy csak viccel! A férfi a fejét ingatta, mire a nő az arca elé kapta a kezét. – Ó, istenem! – Bárcsak azt mondhatnám, azért ugrottam be, hogy három napon belül megtegyem az ötödik ajánlatot erre a házra, de az igazság az, hogy festettem odalenn a tengerparton, hogy kihasználjam a kora esti fényeket, még mielőtt kitörne a vihar. Molly elnevette magát: – Ó, te jó ég! Sajnálom... – Olyan nevetés tört rá, hogy le kellett ülnie a lépcsőre. – És én még azt mondtam magáról, hogy... Ó, istenem! Most biztos azt gondolja rólam, hogy egy kiállhatatlan nőszemély vagyok. Zander kijött a szobájából, és a korlát fölött rájuk pillantott. Lábával toppantott, Molly felnézett a hangra. Pres látta, hogy a fiú mutat valamit. Bizonyára jelbeszéd. – Nem, jól vagyok! – kiáltotta fel Molly a fiúnak még mindig nevetve, hasonló jeleléssel. – Csak... – Megrázta a fejét, és tekintetét Presre fordította. Arcát pír futotta el, szemében még ott ragyogott a nevetés, és ettől még fiatalabbnak tűnt. A hatás elbűvölő volt. – Maga nem olyan, mint amilyennek gondoltam – mondta vádlón, mintha ez is a férfi hibája volna. – Már úgy érti, hogy nagyképű és rámenős? – A férfi mosolygott, hogy tompítsa szavai élét, és a nő érzékelhesse, hogy nem vette a szívére a szavait. Az asszony megrezzent, és egy pillanatra behunyta a szemét, de nem hunyászkodott meg. Suzanne Brockmann

17 Második Esély

– Nagyon erőszakos volt – erősködött. – Az a rengeteg ajánlat a házra... – Az nem volt erőszakosság – ellenkezett a férfi. – Ez csak az eljárás része. Tudja, én komolyan akarom ezt a házat. Molly felkelt, és a lépcsőn állva szemmagasságba került a férfival. Már nem nevetett. – De a ház nem eladó, Mr. Seaholm. Nem szerepel a piacon. A férfi benyúlt a nadrágjába, hogy egy cigarettát halásszon elő, de a nő megállította a mozdulatát. – Igen, zavar, ha rágyújt, úgyhogy felesleges megkérdeznie! – mondta határozottan. – Amikor átvettem a kulcsokat, megmondtam az ingatlanközvetítőnek, hogy nem adom el a házat. Ennek dacára ön mégis ragaszkodott hozzá, hogy ajánlatot tegyen rá. Feltételezem, hogy beszélt már előtte is ezzel a nővel, mi is a neve? Fox? mert ő volt az, aki felhívott az ön ajánlatával. – Igen, beszéltem Maia Foxszal. És valóban beszámolt nekem az önök beszélgetéséről. – És ön ennek ellenére mégis ajánlatot tett. Nem egyszer, hanem négy alkalommal. Nem gondolja, hogy ez azért mégis tolakodásnak tűnik? Pres megvonta a vállát, és próbált nem elbizonytalanodni a nő szeméből sugárzó helytelenítés láttán. Valamilyen okból fontosnak tartotta, hogy a nő ne vesse meg. Valamilyen okból? Nem igaz! Egyetlen határozott okból – bár arra mindig törekedett, hogy üzleti tárgyalások alkalmával ne bújjon ki a nadrágjából. Nevetnie kellett ezen a feltételezésen és saját magán. Nem volt jellemző rá, hogy azzal a testrészével gondolkodjon, és ne az eszét használja. – Arra gondoltam, miután a saját szemével meggyőződik majd arról, milyen állapotban van ez a hely, és látja, hogy a helyreállításhoz mekkora munkára lesz szükség, magától is megváltoztatja a véleményét – magyarázta a nőnek. – És arra az esetre, ha mégis meggondolná magát, nem akartam megkockáztatni, hogy másvalaki megelőzzön az ajánlatával, és megszerezze előlem a helyet. A nő nem látszott teljességgel meggyőzöttnek, de a férfi magyarázata legalább valamelyest tompította az ellenállását. Suzanne Brockmann

18 Második Esély

– Végül is – tette hozzá a férfi – , nem kell beképzelt, rámenős, öntelt milliárdosnak lennem ahhoz, hogy alkalmat találjak arra, hogy az ön közelébe férkőzzem, igaz? A nő arcán elmélyült a pír, pedig a férfi csak ugratta. – Soha nem hagy majd békén, igaz? A fenébe, ezzel elveszítettem az esélyemet, hogy meghívjanak a milliárdosok jachtklubjába! – mondta a nő sajnálkozva. – Engem, a nagyszájút! Milyen kár! Pedig alig vártam, hogy részt vehessek a Sunrise Key-i elit számára rendezendő éves táncmulatságon! – Ez nem jelenthet problémát! Adja el nekem a házat, és elintézem, hogy a polgármester asztalánál ülhessen! A nő elnevette magát. Pres örült, hogy sikerült megnevettetnie. – Ó, persze. Micsoda megtiszteltetés! Hiszen nincs is tengerparti táncmulatság – komolyodott el a nő. – Adja el nekem a házát, és rendezek egyet: az ön tiszteletére. – Ezt nem értem. Csak nem olajat találtak a telkemen? – kérdezte a nő elkeskenyedő szemmel. – Vagy lehet, hogy aranybánya van a járda alatt? – Nem tudok róla! Molly megrázta a fejét, és elhaladt a férfi mellett a lépcsőn. – Na persze, majd még elmondaná nekem a fülest, ha igaz volna, nem? A Parti Szépfiú valójában Preston Seaholm, a milliárdos. Édes istenem, hát ilyen az ő szerencséje. De az is lehet, hogy mégiscsak szerencsés. A Parti Szépfiúról kiderülhetett volna az is, hogy egy laza, nem aggodalmaskodó pasas, akit a szél hol ide, hol oda sodor, és zsebre dugott kézzel teng-leng. Lehetett volna olyan fickó is, aki annyit dolgozik csak, hogy ki tudja fizetni a számláit, és legyen mit ennie, és a nap minden órájában a parton ténfereg, miközben tréfásnak és joviálisnak mutatja magát, valójában csak egy elvont alak. Azt a rémes kísértést nem is említve. De végtére is, a Parti Szépfiú nem egy parti szépfiú. Hanem egy cápa, a mindent felfaló típusból. Ő Preston Seaholm, a férfi, akiről azt rebesgetik, hogy beteges hajlama van arra, hogy minden ingatlant Suzanne Brockmann

19 Második Esély

megszerezzen a szigeten, azzal a szándékkal, hogy Sunrise Key-t a szó szoros értelmében a saját birodalmává tegye. Nem, hála istennek, nem fog vele gyakran találkozni. A férfi napjai kétségkívül azzal telnek, hogy legendásan felgyűrt ingujjban saját maga igazgatja a Seaholm Üdülőparadicsomot, nem beszélve arról a fárasztó tevékenységről, hogy nyomon követi a pénzének az útját. Márpedig egy milliárdosnak elég sok pénze van, amelynek az útját nyomon követheti. – Ha arany vagy olaj lenne a földben – mondta a férfi, továbbra is a nő nyomában lépkedve a márványlapokkal burkolt bejárat felé – , azt már rég megtalálta volna valaki. – Akkor mi ebben a nagy üzlet? – kérdezte Molly. – Minden a magáé ezen a szigeten, erre már nincs szüksége. – De igen, van. – Miért? Gyerekkorában állandóan Monopolyt játszott? A férfi elmosolyodott. – Ami azt illeti, soha nem játszottam ezt a társasjátékot. – Akkor a bölcsődéből egyenesen a tőzsdére ment játszani, hm? A férfi mosolya széles, őszinte vigyorrá terebélyesedett, mint aki remekül szórakozik. Olyan, mint Robert Redford, gondolta Molly. Pedig Pres Seaholm egyáltalán nem hasonlított Róbert Redfordra, annak a ténynek a kivételével, hogy mindkettőjüknek világos haja volt, és lélegzetelállítóan jóképűek voltak, ám a férfi mosolya határozottan kedvenc színészére emlékeztette őt. Nyílt, őszinte volt ez a mosoly, ami vagy azt jelenti, hogy valóban őszinte, vagy azt, hogy Redfordhoz hasonlóan Pres Seaholm igen jó színész. – Mondja meg nekem őszintén, akkor is így ugratna, ha öltönyt viselnék? – kérdezte a férfi. – Feljött volna a tetőre, hogy segítsen leszorítani a ponyvát, ha öltönyben lett volna? I. és egyetlen Preston Seaholm nem késlekedett a válasszal: – Igen! A nő hitt neki. Meleg gesztenyebarna színű szemébe nézett, és... hitt neki. És rájött arra, hogy – különös módon – kedveli a férfit. Milyen Suzanne Brockmann

20 Második Esély

különös. Pedig arra készült, hogy utálni fogja, de legalábbis ki nem állja majd Sunrise Key helyi hírességét. – Maga nem úgy fest, mint egy milliárdos – ismerte be Molly. – Sokkal fiatalabb, mint amilyennek gondoltam. – Maga sem olyan, mint amilyennek képzeltem. Csend telepedett rájuk, meleg, párás és fojtogató. Úgy tűnt, Molly nem képes szabadulni a férfi szemének mágneses vonzásától. Amikor megszólalt, hangja alig volt erősebb a suttogásnál: – Miért akarja ezt a helyet olyan nagyon? – Még kérdezi? – A férfi levette a tekintetét a nőről, Molly úgy érezte, mintha egy erőtérből szabadult volna. Annyi ereje maradt csupán, hogy ne roskadjon a padlóra. A férfi felmutatott az emeleti lépcsőfeljáróra, a felettük lógó poros csillárra, a mintás márványlapokra és a bejárati ajtó íves díszítményére. – Nézze meg jól ezt a házat! – hívta fel a figyelmét, miközben kisimított a homlokából egy elszabadult aranyszőke tincset. – Ez hihetetlen! A nő a málladozó festékre nézett, a penészes tapétára, az olcsó, nyűtt avokádózöld szőnyegre, amellyel, valaki évtizedekkel azelőtt leterítette a gyönyörű lépcsőt, a piszoktól csíkos ablaküvegre és a kis előteraszra vezető tolóajtó repedt üvegszemeire, a töredezett és mocskos márványpadlóra, melynek egy részét olcsó linóleummal pótolták ki. Hatalmas erőfeszítéssel lehetne csak rendbe hozni ezt a helyet, de miután elkészülne, hihetetlen lenne. Ezzel ő is tisztában volt. El tudott vonatkoztatni a málladozó festéktől és a visszataszító szőnyegtől. Lelki szemei előtt minden tisztán és rendbe hozva jelent meg. Amikor belépett a házba, az első percben tudta, hogy hatalmas lehetőség rejlik benne, nagy L-lel. Vannak, akik képtelenek egy elhanyagolt házban meglátni bármit is, de ő nem olyan. Presre pillantott. Hát, ő sem tartozik közéjük. A férfi is, akárcsak ő, amikor körülnézett, nem azt látta, amilyen képet a ház abban a pillanatban mutatott, hanem azt, amilyenné varázsolható. Emiatt még jobban tetszett neki a férfi. – Valóban hihetetlen – felelte neki. – Csakhogy nem eladó! A férfi odafordult hozzá. Suzanne Brockmann

21 Második Esély

– Nincs olyan, hogy valami ne volna eladó. – A férfi úgy nyilatkoztatta ezt ki, mintha Isten tizenegyedik parancsolatát említené, amely véletlenül lemaradt Mózes kőtáblájáról. Molly keresztbe fonta a karját. – Akar fogadni? – Megemelem az utolsó ajánlatomat háromszázezer dollárral. A férfi utolsó ajánlata megközelítette a háromszázezer dollárt. Ez azt jelenti, hogy hajlandó fizetni érte... Molly remegve nyelt egyet. – Maga most viccel! – Teljesen komoly vagyok. Évek óta vágyom már erre a házra. Az enyémnek kell lennie. A férfi valóban komoly volt. Még mindig mosolygott, de a szeme nem. Meleg gesztenyebarna szeme szinte tűzre lobbant. Molly megsajnálta a férfit. Ez a hely szemmel láthatóan sokat jelentett neki. De akkor sem eladó. Amikor Zanderrel megérkeztek, és kis autójuk szélvédője mögül a hatalmas, elhanyagolt házat nézték, megrendült. Olyan érzés volt, mintha a sors végre győztesként kezelné őket. Olyan volt, mintha végre révbe érkeztek volna. – Sajnálom, de tényleg nem eladó – erősítette meg Molly. Preston Seaholm nem szólt semmit, nem mosolygott, és most először azóta, hogy kiszúrta őt a parton az akvarelljei mellett, valóban olyannak tűnt, mint aki képes azonnal egy egymillió dolláros csekket kiállítani a bankszámlája terhére. A férfi a nőre nézett, és fürkészni kezdte. Zavarba ejtő pillantása minden apró részletet észrevett, kezdve azzal a bolondos, színes körömlakkal, amelyet Zander, a bimbózó festői tehetség festett a lábkörmére, egészen hajának csöpögő, nedves tömegéig. A nő kisimította a kusza fürtöket a szeméből, és öntudatlanul keresztbe fonta maga előtt a karját. – A ház nem eladó... – ismételte meg a férfi a nő szavait, amikor végre megszólalt. Majd elmosolyodott. – Majd meglátjuk.

Suzanne Brockmann

22 Második Esély

Harmadik fejezet

Ott van, ő az! Az arcába villanó éles fény egy pillanatra elvakította, mire Pres megdermedt, és próbálta kitalálni, miért rohan felé a tömeg. Mindenütt vakuk villantak, férfiak és nők mikrofont szorongattak a kezükben. – Mr. Seaholm! Mr. Seaholm! Mi volt a reakciója, amikor megtudta a hírt a magazinból? Te jó ég, újságírók rontottak rá! De mire föl ez az egész? Mit tett, ami ekkora hír? Fogalma sem volt róla. Az egyik mikrofonon a helyi CBS leányvállalatának a kezdőbetűit fedezte fel, és megborzongott. Úgy festett, mint egy hajléktalan. Régi, kopott festőruhája volt rajta, amely ráadásul teljesen átázott. A haja eleve csapzott volt az esőtől, és most ismét elázott, amíg a kisteherautójától elért az épületig. De állnia kell a sarat. A kamerák már működnek. Akárhogy néz ki, már rajta van a felvételen. Ha most valami menedéket keresne, az csak rosszabb fényben tüntetné fel. – Mr. Seaholm, mik a tervei? Szeme sarkából észrevette Dominic Defeót, amint a biztonsági őrök élén áttör a tömegen, és megkönnyebbült, hogy megjött a felmentő sereg. – Mi ez az egész? – kérdezte az őt lerohanó hordától olyan méltósággal és tekintéllyel, amilyet ebben a helyzetben csak képes volt produkálni, figyelembe véve azt is, hogy úgy nézett ki, mint egy tengerparti csavargó. – A Fantasy Man magazintól vagyunk – tájékoztatta buzgón az egyik riporter. Fantasy Man magazin? Az meg mi az ördög? Suzanne Brockmann

23 Második Esély

– Elfogadja a Fantasy Man magazin adományozta címet? – kérdezte valaki, és egy mikrofont nyomott az arcába. Milyen címet? – Sajnálom, de attól tartok, nem a megfelelő időben törtek rám. Egész nap nem voltam benn a hivatalomban, és... – Mr. Seaholm, mindig ilyen lazán öltözködik, ha dolgozni megy? – Természetesen nem. Festettem a parton, és elkapott az eső... – Pres normális esetben nem így jelent meg az üdülőparadicsom területén. De szándéka szerint nem időzött volna itt hosszasan. Csak egy kartotékra volt szüksége az íróasztaláról, és a telefonüzeneteit akarta meghallgatni. És meg akarta tudni, hogy Dominic, fő ajtónállója és legjobb barátja, ráér-e, hogy miután a recepciós pultnál végzett műszakja negyedóra múlva letelik, megigyon vele egy sört. Az igazság az volt, hogy Presnek mindenképpen beszélnie kellett valakivel. Beszélni akart... miről is? Molly Cassidy-ről? Arról, ahogy ez az átlagos kis nő, egy tízéves gyerek anyja, kék szeme villanásával olyan érzéseket keltett benne, amilyeneket évek óta nem érzett már? Egy egész vagyont költött bungee jumpingra és szabadesésre, hogy legalább töredékét érezze annak a remegésnek, amelyet akkor érzett, amikor aznap délután a Kirk-ház tetőjén Molly Cassidy szemébe nézett. Igaz ugyan, hogy az indította el benne az adrenalinszint növekedését, hogy mindketten szénné éghetnek egy villámcsapás következtében, de aztán ugyanazt a lélegzetelállító remegést érezte néhány perccel később is, amikor már a ház előszobájának a biztonságában nézett a nő szemébe. Nem értette, de jólesett. Világéletében jólesett neki, ha az adrenalinszintje megemelkedett. – Mr. Seaholm, ön pontosan mit vár egy nőtől? Pres odafordult a riporterhez, aki ez utóbbi kérdést tette fel. – Tessék? – Uram, tudja ön egyáltalán, hogy önt szavazták meg a legjobb partinak a Fantasy Man magazinban? Dominic Defeo átverekedte magát a tömegen. – Elnézést – mondta kissé lekezelő hangon, tökéletesen elsajátított, kékvérű bostoni kiejtéssel. – Mr. Seaholm-nak jelenleg nincs megírt Suzanne Brockmann

24 Második Esély

szövege. Majd értesítjük önöket, hogy egy későbbi időpontban mikor ad interjút. Pres hagyta magát kivezetni irodája előteréből, vissza a parkolóba, a kisteherautójához. Közben a fogai között azt sziszegte: – Mi a fene folyik itt? Mit akar ez a Fantasy Man magazin? De Dom magára öltötte udvarias komornyikmosolyát, és összeszorította a fogát. – Egy perc múlva teljes tájékoztatást kap, uram. A riporterek nem hagyták lerázni magukat, és egyfolytában kérdésekkel bombázva követték őket az előtérben. – Mr. Seaholm, hogyan szokott eltölteni egy romantikus estét? – Mr. Seaholm, mit fog ehhez szólni a volt felesége? – Mr. Seaholm, a stúdióban kívánja elkészíttetni a magazin számára a fotókat, vagy itt helyben, az üdülőparadicsomban? – Mr. Seaholm, mi az igazság azzal a szóbeszéddel kapcsolatban, miszerint a kamerák előtt meztelenül kíván ejtőernyős ugrást végrehajtani a Fantasy Man magazin számára? Preston erre már mégiscsak megállt, és megdöbbenve nézett végig a riportereken. – Hogy mit kívánok végrehajtani...?

Te

vagy a Fantasy Man magazin szerint a legjobb parti – világosította fel Dominic, amikor beültek Pres kisteherautójába. Dom levetette a zakóját és a nyakkendőjét, valamint felsőbb osztálybeli akcentusát. Most ingujjban ült, sötét haja nedves volt az esőtől, és általában életunt, sötét tekintete leplezetlen derűvel csillogott. – Gratulálok. – Fantasy Man – visszhangozta Pres. – Az a bizonyos Fantasy Man? – Kipöccintett egy cigarettát a csomagból, amelyet egy gumival az autó napellenzőjére erősítve tartott, és sietős mozdulattal rágyújtott egy gyufával. Mélyen leszívta, és eltűnődött, vajon jól sejti-e, miről is van szó. – Fantasy Man, teljes meztelenségben tálalva, barátom. – Dom tulajdonképpen a bostoni szlenget beszélte, ám amikor a recepciós pult mögött állt, egyfajta előkelő modort vett fel, amelytől idősebbnek tűnt, Suzanne Brockmann

25 Második Esély

mint valójában volt. Amikor nem volt szolgálatban, nem látszott többnek negyvennél, azonban valószínűleg Presszel lehetett egyidős, aki a harmincas évei közepén járt. – Egy egész fotós stábot ideküldtek. Félrevontak, és megkérdeztek, vajon mivel tudnának meggyőzni téged, hogy au naturel, anyaszült meztelenül pózolj nekik egy ötoldalas cikkhez. Preston levegő után kapkodott. – Gondolj csak a népszerűségre, amellyel fel tudnád dobni ezt a helyet – folytatta Dom, rendkívül élvezve a helyzetet. – Gyönyörű színes képeken pózolhatnál, amint a hullámokban lubickolsz, az üdülőparadicsom zászlaja lengene a szélben, többek között... – Remélem, megmondtad nekik, hogy soha nem egyezem bele ebbe! – Nem, nem mondtam meg. Pres elképedve nézett rá. – És mi a pokolért nem? A műszerfal zöldes fénye árnyakat rajzolt Dom csontos arcára. Sűrű, sötét szemöldökét összevonta. – Nos, őszintén szólva azért nem, mert nem tudtam, hogy ez olyasvalami, ami tetszene neked, vagy olyan, ami nem. – Meztelenül pózolni egy nemzetközi magazinban? Jézusom, Dom! – Tényleg fogalmam sem volt. Az isten szerelmére, Pres, odavagy a szabadesésért, vízi ejtőernyőzöl, rendszeresen bungee jumpingolsz, szörfözöl, hegyet mászol, és ha igazán lazítani akarsz, akkor lemerülsz a cápáktól hemzsegő vízben. Honnan kéne tudnom, hogy nem okoz-e hasonló élvezetet, ha néhány ádámkosztümös felvételt csinálnak rólad? – Nem okoz. – Oké, most már legalább tudom. – Nem hiszem el, hogy azt feltételezted, élvezném... – csóválta meg Pres a fejét. – Nos, én meg azt nem tudom elhinni, hogy négyezer méter magasból kiugrasz egy repülőgépből; hogy ruhában vagy ruha nélkül, az már édes mindegy – vetette oda Dom. – Mondd meg a Fantasy Man munkatársainak, hogy köszönöm az ajánlatot, de nem fogadom el. Nem akarok az ő legpartiképesebb akármijük lenni. Suzanne Brockmann

26 Második Esély

– A fotózást visszautasíthatod, de a cím már a tiéd, barátom! Pres csalódottan simította ki nedves haját az arcából, majd újabb slukkot szívott a cigarettájából. – Nem akarom. Nem akarok ilyenfajta népszerűséget. – Gondoltál volna erre, mielőtt elváltál Merrileetől – jegyezte meg Dom. – A Fantasy Man cikke szerint az a tény, hogy nemcsak faképnél hagytad Hollywood legragyogóbb új csillagát, de mindezt úgy tetted, hogy sem vagyonmegosztásra, sem tartásdíjra egyetlen pennyt sem fizettél, a szuperhumán kategóriába sorolt. Merrilee. Istenem, az a nő meghalt volna az ilyenfajta népszerűségért. És szemrebbenés nélkül vette volna le a ruháját a fényképek kedvéért... – Valószínűleg nem ismerik az egész történetet – mondta Pres Domnak. – Valószínűleg – értett egyet a barátja. – Amennyire tudom, kizárólag te és Merrilee ismeritek az egész történetet. – Ahogy annak lennie is kell. Pres bekanyarodott az üdülőparadicsom magánházaihoz vezető útra. – És mit mondjak az American Lifestyle és az On-line Entertainment újságíróinak? És a számtalan újság helyi irodájának? – Azt, hogy ha az üdülőparadicsomról akarnak írni, akkor szívesen elszállásolom őket. – Te vagy itt a sztori, öregem, nem az üdülőparadicsomod! Pedig az ingyenreklám jót tenne ennek a helynek, már ha hajlandó volnál beszélni ezekkel az alakokkal. Nem értem, hogyan utasíthatod vissza. Pres megállt Dom háza előtt. – Azért utasítom vissza, mert semmi kedvem olyan ostoba kérdésekre válaszolni, mint hogyan képzelek el egy romantikus estét, vagy hol szexelek legszívesebben. Dom elnevette magát. – Oké, de a saját előnyödre kellene fordítanod a tapintatlanságukat. Ha valami hasonlót kérdeznek, válaszolhatnál valami olyasmit, ami ingyenreklámot jelenthetne az üdülőparadicsomnak. Mondd nekik, hogy a kedvenc helyed a kéthátú szörny alkotására az extra méretű Suzanne Brockmann

27 Második Esély

jacuzzi, amely alaptartozéka az üdülőhely valamennyi lakosztályának. Érted már, mire gondolok? – Micsoda, kéthátú szörny? Ez jó. Használhatom ezt a kifejezést a napilapoknak adott interjúban? – Pres megcsóválta a fejét, majd elnyomta a cigarettát a csikkekkel teli hamutartóban. – Nos, akár akarom, akár nem, kénytelen vagyok interjút adni ezeknek, igaz? Dom bólintott. – Az újságírók úgyis addig lihegnének a nyomodban, amíg be nem adod a derekadat. Hacsak meg nem nősülsz holnap, nem tudom, mi mást tehetnél. – Ez kézenfekvő megoldás. Csöbörből vödörbe. – Csak vicceltem. – Mindenfélét kérdezgetni fognak Merrileeről, igaz? – kérdezte Pres. – Valószínűleg. – És még ezzel sem lesz vége, ugye? Az interjú megjelenése után kétségbeesett magányos nők kezdenek majd ostromolni. Dom felhorkant: – Bárcsak nekem is ilyen súlyos problémáim lennének! – Amikor ágyba bújsz egy nővel, nem könnyű eldöntened, vajon miattad teszi, vagy azokért a cuccokért, amelyeket a pénzeden vehet majd, a hollywoodi kapcsolataidról nem is beszélve – mondta Pres élesen. – Nos, nekem nincs annyi pénzem, hogy ilyesmin kellene törnöm a fejem, úgyhogy... – Amíg nem tudod, mit jelent ez, addig ne kicsinyeld le az én problémámat, rendben? Dom hallgatott. – Ne haragudj – mondta végül. – Nem kellett volna... Pres megdörzsölte a homlokát. – Nem, én kérek elnézést. Nem akartam ilyen kioktató lenni... – Én feszítettem túl a húrt, főnök. – Ne gyere nekem ezzel a „főnök" dumával! Jó, az alkalmazottam vagy, na és? Barátok vagyunk. Bármit mondhatsz; nem akarom, hogy ez megváltozzon. Csak... csak ma nincs jó napom. A Kik-birtok új tulajdonosa nem hajlandó eladni a házat annyiért, amennyit ajánlottam, Suzanne Brockmann

28 Második Esély

és most meg ez a Fantasy Man... – Pres káromkodott egyet az orra alatt. – Egy zuhanyzásra és egy sörre van szükségem, nem feltétlenül ebben a sorrendben! Dom kinyitotta az autó ajtaját, majd visszanézett Prestonra. – Tudod, öregem, hogy ez a barátság kölcsönös. Te is elmondhatsz nekem mindent, ugye tudod? Presnek el kellett fordítania a fejét Dominic fürkésző pillantása elől. – Igen – felelte – , tudom. Ma találkoztam egy nővel. Molly Cassidynek hívják. Csak rá tudok gondolni. Úgy tűnik, egy cseppet sem izgatja a pénz, és olyan kék szeme van, amilyet még nem láttam... De nem volt képes elmondani. Nem adhatja ki magát ennyire. Megvonta a vállát. – Megkérem a titkárnődet, hogy intézze el az interjúkat holnapra – mondta Dom. Pres bólintott. – Köszönöm.

A reggeli nap forrón sütött, a levegő párás volt. Pedig az előző éjszakai eső után sokkal tisztábbnak és hűvösebbnek kellett volna lennie. Legalábbis így lett volna, ha még mindig a New York-i külvárosban laknak. – Toto, már nem vagyunk Katonah-ban! – mormolta Molly. Zander felnézett. – Hozzám beszélsz, vagy magadhoz? – Magamhoz – válaszolta vidáman az asszony, és rámosolygott a fiúra, aki segített neki bevinni a szennyes ruhával teli kosarat a mosószalonba. – Bemehetek a szomszéd pizzázóba? Az ablakon keresztül láttam néhány videojátékot. Molly bólintott: – Persze. Csak előbb segíts nekem elindítani a mosást, aztán átmegyek veled, hogy feltérképezzük, mi a helyzet, jó? – Oké.

Suzanne Brockmann

29 Második Esély

– Mi a véleményed az új iskoládról? – kérdezte Molly, miközben két kupacba válogatta a szennyest. Zander felnézett rá. – Tessék? Az asszony megismételte a kérdést, a fiú a száját figyelte, miközben édesanyja mutatta is az iskola szót. Kék szeme hatalmasnak tűnt a szemüveg mögött, és néhány pillanatig komolyan bámult az anyjára, mielőtt válaszolt volna: – Elég kicsi – felelte végül. Molly bólintott. – Ez a város jóval kisebb, mint Katonah. Körülbelül tizenkét gyerek lesz csak az osztályodban, és az ötödikesek és a hatodikosok még így is össze vannak vonva. – Ezek szerint egy osztályban leszek a hatodikosokkal? Molly bólintott. – Aha. Ezt mondta Mr. Towne, a tanárod. Nem figyeltél, amikor beszélgettünk? Zander vállat vont, miközben anyja pénztárcájában kotorászott negyeddollárosok után. – Elég nehéz volt megérteni, amit mond. Molly érezte, hogy elszorul a szíve. Zander új tanára nem tűnt valami kedves embernek. Olyannyira nem, hogy azzal az érzéssel jött el az aznap reggeli megbeszélésről, hogy a férfi egyáltalán nem örül annak, hogy Zander az osztályába fog járni. Olyannyira nem, hogy miután az igazgató bemutatta őket, a férfi első megnyilvánulása az volt, hogy nem áll szándékában megtanulni a jelnyelvet. Senki nem várta el tőle, hogy megtanulja a jelnyelvet; ez a kijelentése védekezőnek és ellenségesnek hangzott. – Furcsa volt a hangja – folytatta Zander. Mr. Towne-nak meglehetősen erős déli akcentusa volt. És nagy, lelógó bajsza is, ami kétségkívül megnehezítette Zander számára, hogy pontosan tudjon olvasni a férfi szájáról. Zander nemcsak ez év végéig, hanem a következő évben is az ő osztályába fog járni. – Hé, Zander! Molly! Mi újság? Suzanne Brockmann

30 Második Esély

Az enyhén reszelős hang összetéveszthetetlen volt; Molly pulzusa gyorsabb lett. Tulajdonosa nem volt más, mint Preston Seaholm, a sziget királya, és az év frissen kinevezett legjobb partija. Előző este látta őt a tévében, ugyanaz a szakadt ruha volt rajta, mint amelyben neki segített a tetőn. Csuromvizes volt még, és nem tűnt túl boldognak, amikor az újságírók csapata ebben az állapotában meglepte. Pres a képernyőn egyáltalán nem úgy festett, mint egy milliárdos playboy, aki valójában volt. Sokkal inkább úgy, mint egy romantikus, jóképű csavargó, aki az életben maradáshoz csak az eszére és a fizikai erejére számíthat. És az izmos karjára és mellkasára tapadó nedves pólója láttán nem volt nehéz elképzelni a sikert. Tulajdonképpen az álomférfi. Molly a mosógépbe töltötte a mosóport, és ezt az alkalmat használta fel arra, hogy közben mély levegőt véve összeszedje magát, mielőtt a férfihoz fordult. A férfi mosolygott, és a helyiségben villódzó fények, valamint az ablakokon beáradó napfény ellenére is sikerült olyan jóképűnek látszania, mint előző este. Még annál is jobbnak. Hanyagul nekitámaszkodott az egyik mosógépnek. – Ez a nyilvánosságnak szánt kimenőruhám – mondta. – Mi a véleménye róla? A férfi a találkozásuk óta valamikor megborotválkozott. Az ócska pólója, kopott sortja és elnyűtt edzőcipője helyett ekkor sötétrózsaszín pólót viselt, amely ráfeszült a felsőtestére, kiemelve duzzadó izmait a karján, és egy frissen vasaltnak tűnő barna bermudanadrágot. A lábán egyszerű bőrszandál volt, a bal csuklóján pedig egy méregdrágának tűnő aranyóra. A szeme azonban most is gesztenyebarna volt, és továbbra is melegség sugárzott belőle. – Kulturáltnak tűnik, anélkül, hogy túl elegáns lenne – felelte Molly, és visszafordult a szennyeshez, miközben hirtelen az is tudatosult benne, hogy jól megbámulta a férfit. – A rövidnadrág és póló hagyományos viseletnek számít egy nyaralóhelyen, de ez a rózsaszín póló... Ez valami egészen különleges egyéniséget sugároz. Az órája Suzanne Brockmann

31 Második Esély

nagyon szép, és természetesen figyelmezteti a tömeget, ki is ön valójában. A férfi felnevetett: – A tömeget? – Jelen esetben Zander és engem. – Molly körbehordozta pillantását a szinte üres helyiségben, sorra vette a zümmögő mosógépeket és a szárítógépek hajóablakszerű üvegei mögött zötykölődő ruhahalmokat. – Könyörgök, mondja, hogy nem mosni jött! Bizonyára létezik valamilyen rendelet, amely azoknak a személyeknek, akik egy bizonyos sáv fölött adóznak, megtiltja, hogy maguk mossák a szennyesüket. – A helyzet az, hogy észrevettem, amikor bejöttek ide, ezért maguk után jöttem. – Nem! – mondta Molly zordan. Pres csak pislogott, és Róbert Redford– mosolyával azt kérdezte könnyedén: – Bocsásson meg, hogy mondta?

Suzanne Brockmann

32 Második Esély

Negyedik fejezet

Nem!

– ismételte meg Molly. – Úgy vélem, ezt a témát kipipálhatjuk, így tehát nem kell minden alkalommal megkérdeznie, nekem pedig nem kell folyamatosan attól tartanom, hogy mikor hozakodik vele elő ismét. Preston egy pillanatra jött csak zavarba, de aztán újra mosolygott, gesztenyebarna szemében derű csillogott. – Azt hiszi, azért jöttem maguk után, hogy újabb árajánlatot tegyek a házra? – Talán nem? – Nem. Nem, ezzel késő délutánig akartam várni. Molly becsukta mindkét mosógép ajtaját, és magához vette a táskáját. – Nos, megspórolom magának ezt az utat. A válaszom: nem. A férfi halkabbra fogta a hangját: – Még nem is tudja, mit akarok ajánlani. A férfi lágy, zengő hangja különféle ajánlatok képeit idézte elő Molly képzeletében: gyertyafény, szaténlepedő és... Az asszony komoly erőfeszítéssel kiűzte ezeket a képeket az elméjéből, és mosolyogva Zanderhez fordult, aki tágra nyílt szemmel figyelte a beszélgetésüket. Aztán Presnek küldött egy személytelen mosolyt, és sikerült elkerülnie a férfi pillantását. – Nos, mi éppen arra készülünk, hogy megmentsük a világot az idegenek inváziójától, és ezt megünneplendő magunkhoz vegyünk egy szelet pizzát, igaz, Z? Kaptunk egy ajándékkosarat a Sunrise Key-i Kereskedelmi Kamarától, amelyben volt egy ajándékkupon egy szelet pizzára és egy ásványvízre Paulo pizzériájában. Suzanne Brockmann

33 Második Esély

– Nem bánja, ha csatlakozom? De igen. Meglepte a férfi kérdése, ahogy saját határozott reakciója is, és azon kapta magát, hogy Preston Seaholm szemébe néz. Tudta, hogy a férfi olvas a gondolataiban, és látja, hogy a tiltakozás az arcára van írva. A férfi szeme villant egyet, és kényszeredett mosolya elég bátorságot adott Mollynak, hogy kedvet kapjon hangosan is kimondani. Csakhogy az nagyon udvariatlan volna. Ehelyett egy kevésbé udvariatlan változattal próbálkozott: – Miért? – Talán, mert éhes vagyok. – A férfi olyan hangsúllyal mondta ezt, mintha kérdésnek szánta volna, mintha tudatni akarta volna vele, hogy ő sem teljesen őszinte. Zander megragadta az anyja karját. – Mehetek? Molly bólintott, a fiú a következő pillanatban már kint is volt az ajtón. Ő kissé lassabb tempóban követte a fiát, miközben hátrafordult Préshez. – Ez mintha nem egészen a maga színvonala volna, vagy tévedek? Úgy értem, Paulo pizzériája aligha szolgál fel négycsillagos ételeket. – Valóban nem, de a pizzája négycsillagos! És ellenőriznem kell, ha már én vagyok a tulajdonos. Mit gondol, segítene, ha a beszélgetésünk idejére levenném a Rolex órámat? Igaz, hogy van pénzem, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném a pizzát. A mosószalon előtt elviselhetetlen volt a hőség és a pára, de Molly megállt a járdán, hogy Pres szemébe nézzen. – Ha azt szeretné, hogy elfelejtsem, hogy Krőzusnál is gazdagabb, nem kell levetnie az óráját, sem a ruháját, sem... sem kopaszra borotválnia a fejét, vagy... ilyesmi. Csak ne akarja megvenni a házamat a fejem fölül. – Az az én házam. Maga csak időlegesen lakik benne. Molly elképedve nevetett fel: – Látja, ez nagyképűség volt. – Dehogy! – tiltakozott a férfi. – Mivel maga őszinte volt, úgy véltem, jobb, ha én is az leszek. – Ez nem őszinteség volt, hanem arrogancia. Suzanne Brockmann

34 Második Esély

– Azt hittem, azt mondja majd, hogy beképzeltség. – Az is. – Bocsásson meg. Nem annak szántam. A férfi kisimított egy hajtincset az asszony arcából. Molly megdermedt, a férfi ujjának gyengéd érintése, amely szinte alig érte az arcát, éppúgy meglepte, mint csendes bocsánatkérése. Néhány fojtogató másodpercig azt hitte, hogy a férfi előrehajol és megcsókolja. Néhány fojtogató másodpercig abban reménykedett, hogy megteszi, kapta rajta magát. Attól félve, hogy tekintete tükrözi a gondolatait, gyorsan félrefordult. Te jó ég! Mi van vele? Chuck esetében egyszer már fennakadt az elbűvölő királyfi hálójában, aki hamarosan békává változott. Három éve van már egyedül. Valójában sokkal régebben. Chuckkal való házassága során, a fizikai együttlétek egyre ritkultak, és távol voltak a tökéletestől. De nem okozott komoly nehézséget, hogy megtanuljon szex nélkül élni. Mindig is tudta, hogy az ő igazi szenvedélyessége intellektuális természetű. De akkor most miért érzi ezt az elemi fizikai vonzerőt minden egyes alkalommal, amikor a férfi a szemébe néz? Molly érezte, hogy forróság önti el az arcát, ezért a pizzéria ajtaja felé sietett, majd felrántva azt, belépett a légkondicionált helyiségbe. Az egyik sarokban Zander már igencsak belefeledkezett egy videojátékba. Nem hallotta, amikor az édesanyja belépett, hiszen figyelmét a támadó idegen hordák kötötték le. A helyiségben Z-n és a pult mögött álló kötényes férfin kívül nem volt más. A férfi Mollyra mosolygott. – Jó nagy a forróság odakinn, ugye? Ekkor azonban a férfi pillantása irányt változtatott, amiből az asszony tudta, hogy Pres lépett be mögötte. Paulo mosolya kiszélesedett. – Hé! Hogy ityeg a fityeg, Pres? Még egyszer meg akartam köszönni, hogy a múlt héten meghívtál a bulidra. Bettyvel remekül éreztük magunkat. – Szia, Paulo! – Pres ismét magára öltötte a Róbert Redford– mosolyát, a szeme sarkában megjelenő ráncok vagy valódi, vagy Suzanne Brockmann

35 Második Esély

tökéletesen megjátszott elégedettséget sugalltak. – Ja, az egy jó buli volt! Örülök, hogy jól szórakoztatok. Tudnál készíteni nekünk a barátaimmal néhány szelet pizzát? – Persze! – Paulo fütyörészve munkához látott. – Maga a jóságos uralkodó, igaz? – kérdezte Molly halkan. – A városban mindenki csak jót tud magáról mondani. Pres felvonta a szemöldökét. – Maga kérdezősködött, hátha hallhat rólam valami becsmérlőt? Biztosíthatom, itt mindenki megbecsül engem. Molly leült az ablak előtti boksz egyik hűvös műanyag székére, maga mellé helyezte kissé túlméretes kézitáskáját, és a szalvétatartó mellé odakészítette az ajándékkupont. – A kérdéseim nem önre irányultak. – Állát a két kezére támasztotta, miközben felnézett a férfira. – Azt kérdeztem meg az emberektől, tudnának-e ajánlani nekem valakit, aki megjavítaná a tetőmet. Az én házamét. Mindenki azt tanácsolta, hogy beszéljek magával. A hallottak alapján magánál egyfolytában folyik valamilyen munka, így bizonyára mindenki másnál jobban ismeri a helyi vállalkozókat. A férfi szemében derültség villant, és még valami, ami forróbb és veszélyesebb volt. Molly félrekapta a tekintetét, de érezte, hogy a férfi őt figyeli, sőt tanulmányozza. A nézése szinte már tapintás volt. Molly kényelmes lófarokba fogta a haját, így Pres azt a következtetést vonta le, hogy ez az „alap"– frizurája. Homlokába frufru hullott. Alig volt rajta festék, és hihetetlenül üdének és fiatalnak tűnt. A túlméretes pólóján hivalkodó színes Mighty Mouse csak még jobban erősítette ezt a hatást, ahogy a levágott nadrágja rojtos széle és a fényes rózsaszín, pántos szandálja is. – Nos, én is valami hasonló miatt kerestem magát – mondta a férfi. – Szerettem volna megbizonyosodni afelől, tisztában van-e azzal, hogy a Kik-ház Sunrise Key műemlék épületei között van nyilvántartva. Ez nem így volt, de aznap délután öt órakor az újonnan alapítandó Sunrise Key-i Történelmi Társaság már teljes jogú lesz, szabályzatát és döntéseit a városi tanács rendkívüli ülésén elfogadják. – A városi szabályozás szigorúan veszi a műemlék épületeken végrehajtott változtatásokat – folytatta a férfi, miközben leült az Suzanne Brockmann

36 Második Esély

asztalhoz, az asszonnyal szemben. – A helyzet az, hogy a Kirk-házat helyre lehet állítani, de a munkálatok során nem lehet változtatásokat végrehajtani. Az asszony rezzenéstelen arccal nézett rá. – Nem értem, hol itt a probléma – válaszolta –, mivel nekem is az eredeti állapot helyreállítása a célom. – Az eredetivel megegyező állapot helyreállítása igen költséges. Mollynak még csak a szeme se rebbent. – Nyilvánvaló. – Nem tudom, mennyi megtakarított pénze van a szükséges javítások finanszírozására. – Pres nem pazarolta az időt, hogy kerülgesse a kérdést. – A tető a legfontosabb. Azon kívül másra nincs most pénzem. – A helyreállításra vonatkozó rendeletek nagyon szigorúak – közölte a férfi. – Én végeztettem már helyreállítást, és sok fejtörést okozott. Sokkal egyszerűbb lenne, ha eladná. A nő erre elmosolyodott, szemében valódi derültség csillogott. – Nagyon meghat, hogy így aggódik. Pres sem állta meg mosolygás nélkül. – Maga tényleg nem fogja eladni nekem, igaz? Az asszony megrázta a fejét. – Nem, nem fogom. – Még akkor sem, ha egymillió dollárt ajánlok? A nő mosolya kissé halványult csak el. – Maga sosem tenne ilyet. A ház nem ér annyit. Igaza volt. A Kik-ház a pillanatnyi állapotában még a felét is alig érte. A férfinak pedig esze ágában sem volt ilyen felsrófolt áron megvenni. Akarta a házat, de nem ilyen áron. – Akkor hát, ajánl nekem valakit, aki megjavítja a tetőt? – kérdezte az asszony. – Én azt ajánlom, hogy adja el nekem a házat, és... – Gyere, Zander, ideje mennünk! – Molly felállt, hogy induljon, de Pres megragadta a karját, hogy visszatartsa. – Ne! – kérte. – Csak vicceltem. Belátom, rossz vicc volt. Suzanne Brockmann

37 Második Esély

Az ujja meleg, férfias érintésű és kissé kérges volt, mintha fizikai munkát végzett volna a szabadban. Molly a férfi napbarnított kezére nézett, amely az ő halvány karjára kulcsolódott. Felvillanyozó volt az érintése. Bizsergető. Felpillantott, és látta, hogy a férfi őt nézi, szeme inkább zöld volt most, mint barna, és ugyanúgy szikrával teli. – Talán jobban tennénk, ha elfelejtenénk azt a házat – mondta halkan –, és inkább arról beszélnénk, hogy velem vacsorázik-e ma este. Randira hívja. Preston Seaholm, a sziget ügyeletes szívtiprója, randira hívja őt. Molly képtelen volt mozdulni. Képtelen volt válaszolni, képtelen volt elhúzni a kezét, nem tudott mást tenni, mint a férfi szemébe nézni. A férfi a másik kezével megérintette Molly arcát, és hüvelykujjával megsimogatta. Ez hiba volt. Hatalmas hiba. Az asszony tudta. Mégsem bírt megmozdulni. – Az jutott eszembe, ha folyton ajánlatokkal zaklatom, hogy adja el nekem a házat, talán nem szolgál a javamra – folytatta, még mindig azon a gyengéd hangon. – Nem akarja eladni? Rendben. Tiszteletben tartom a szándékát. Elfogadom. Pokolba azzal a házzal! Felejtsük el! Vacsorázzunk együtt ma este! Miközben Pres őt figyelte, Molly idegesen megnedvesítette a száját. Tagadhatatlanul hatása alá került annak az erőteljes áramlásnak, annak a különös kapcsolatnak, amely kettejük közt kialakulni látszott. Elképesztő volt. És Pres, ahogy ott ült, ahogy az asszonyt megérintette, kis híján maga is elhitte a saját szavait. Felejtsük el a házat! El volt felejtve. De csak időlegesen. Arra persze odafigyel majd, hogy ne emlegesse minden második mondatában. A nő el fogja adni neki valamikor, és azon az áron, amelyet ő hajlandó adni érte, de ezt a tudást mostantól megtartja magának. – Tessék parancsolni. Finom és forró. Pres felpillantott, és azt látta, hogy Paulo három papírtányért egyensúlyoz, amelyeken hatalmas pizzaszeletek gőzölögnek. Molly, arcán enyhe pírral, kezét kiszabadítván a férfi szorításából, hátradőlt. Az asszony vissza fogja utasítani a vacsorameghívást. Pres ezt olyan biztosan tudta, mint a saját nevét. A fenébe! Ez a kelleténél jobban bosszantotta, ami csak még tovább ingerelte. Suzanne Brockmann

38 Második Esély

– Hozhatok valamit inni? – kérdezte Paulo, miközben a tányérokat az asztalra csúsztatta. – Nekem és Zandernek valami koffeinmenteset – kérte Molly. – Én pedig valami olyat kérek, ami csordultig van koffeinnel – tromfolt Pres. Paulo szinte azonnal visszatért az innivalókkal, Pres pedig megvárta, amíg elmegy, majd Molly-hoz fordult: – Miért nem vacsorázik velem? A nő kérdőn nézett rá. – Honnan tudja, hogy nemet fogok mondani? – Talán nem? – De igen... – Szóval, miért nem? Molly megint ránézett, és Pres tudta, hogy a nő bármit feleljen is, az nem a valódi oka annak, amiért nem akar vele vacsorázni. Hiába volt szókimondó és őszinte, a férfi valahogy tudta, hogy ezúttal nem lesz az. – Nos, például azért, mert maga dohányzik. Presnek mosolyognia kellett. – Azt hiszem, meg tudom tartóztatni magam néhány órára, hogy ne gyújtsak rá. – Az lehet, de attól még cigiszaga van. Ez... – Tapintatosan elhallgatott. – Milyen? – Undorító. – Zander csúszott be a bokszba az édesanyja mellé. A haja égnek meredt, a szemüvege csálén állt. Beleharapott a pizzába, és boldogan mosolygott Mollyra és Presre. – Levertem valami idegen bunkót. – Gratulálok; de ne légy közönséges. – Molly felvette a saját pizzáját, és beleharapott. – Sem az undorító, sem a bunkó nem tartozik az udvarias beszéd szókészletébe. – Hirtelen Presre nézett, és egyszerre fedezett fel derültséget és bosszúságot a szemében. Undorító. Zander szerint undorító szaga van. És Molly tulajdonképpen egyetért vele. – Tudom, hogy maga a legjobb parti az egész világon – mondta Molly – , így valószínűleg nincs jogunk tanácsokat adni, de őszintén Suzanne Brockmann

39 Második Esély

szólva, a maga közelében lenni olyan, mint beülni egy hamutálba. Egy nem dohányzónak ez elegendő ok a visszautasításra. – A dohányzás rákot okoz – szólt közbe Zander. – Amellett büdös lesz tőle. – A fiúnak nehézséget okozott helyesen ejteni az s hangot, ezért selypítve jött ki. Preston hátradőlt a padon. – Jó, rendben, csak semmi szégyenlősség! – mondta ironikusan. – Csak semmi visszafogottság! Ki vele őszintén, ki mit gondol! – Oké – felelte Zander. Túl fiatal volt ahhoz, hogy felismerje a gúnyt Pres hanghordozásában. – Nem csak maga bűzlik, a büdös füst másokra is káros. És rombolja az ózonréteget. – Köszönjük, Alexander – mondta Molly. – Azt hiszem, Mr. Seaholm kezdi érteni. – Erőfeszítésébe telt, hogy megállja nevetés, illetve mosolygás nélkül. Pres kivette a cigarettacsomagot a pólója zsebéből, és figyelmesen tanulmányozni kezdte. – Lehet, hogy le kéne szoknom. – Mollyra nézett, és megkérdezte: – Ha leszokom, akkor velem vacsorázik ma? – Azt nem mondtam. – De erre célzott. – Nem, egészen biztosan nem... De miért is aggódom? Soha nem fog leszokni! – Fogad velem? Le fogok szokni. Nézze, már le is szoktam. – A cigarettásdobozt visszatette a zsebébe. Molly felhorkant: – Én is kijelenthetem, hogy most felállok, és kirepülök az ablakon, de ez nem jelenti azt, hogy valóban képes vagyok megtenni. – Szerintem nagyszerű lesz, ha leszokik – szólt közbe Zander. – Köszönöm, Zander – mondta Pres. – Legalább egyvalaki mellettem áll. – Ha komolyan le akarna szokni – mutatott rá Molly kidobta volna a cigarettásdobozt, és nem tette volna vissza a zsebébe. – Majd kidobom. Később. – Miután elszívta az utolsót is? Suzanne Brockmann

40 Második Esély

A nő fején találta a szöget. Pres nem tudta tagadni, mire Molly elmosolyodott. De a mosolya inkább volt szomorú, mint győzedelmes. Pres kivette a zsebéből a dobozt, és odanyújtotta Zandernek. – Légy szíves, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy bedobod az ajtó melletti szemetesbe! Molly Preston Seaholmra nézett. A férfi elhitetheti a fiával, hogy megteszi, ő viszont nem egy tízéves ártatlan gyermek. Még az sem jelent semmit, ha most kidobja a cigarettásdobozt. Nagyon jól tudta, hogy a férfinak valószínűleg van egy másik dobozzal az autójában vagy az irodai íróasztalán vagy otthon a konyhafiókban... De ha nem volna, bármikor vehet másikat bármelyik boltban a szigeten. De Zander meg volt véve. – Van egy sztorim, amely biztosan tetszeni fog! – mondta Pres Zandernek, amikor a fiú visszatért az asztalhoz. – Reggel felhívott egy barátom, aki egy hajón él a Virgin-szigetek környékén: a St. John-sziget közelében. Van egy könnyűbúvár-vállalkozása, tudod, ő az az ember, akit olyankor kell hívni, ha valamid az óceán fenekére kerül, hogy keresse meg, és hozza fel neked. Zander meglepetten pillantott Mollyra. Az asszony pontosan tudta, melyik szó ismeretlen számára. „Búvár", tolmácsolta jelnyelven, mutogatva a szót, miközben hangosan is kimondta, a fiú pedig a száját figyelte. Molly nem tudta eldönteni, hogy a fiú megértette-e. A gyermek várakozó tekintettel fordult Pres felé. – Búvárkodásnak hívják azt, amikor vízhatlan ruhát veszel fel, a hátadra szíjazol egy nagy oxigénpalackot, és a víz alatt úszol – magyarázta Pres a fiúnak – Sokáig nem kell feljönnöd a felszínre levegőt venni, mert annyit viszel magaddal, amennyire szükséged van. Az arcodon búvárszemüveg van, így kinyithatod a szemed a víz alatt; a lábadon békatalp, amelynek segítségével gyorsabban tudsz úszni. Nagyon jó móka. Majdnem olyan jó, mint halnak lenni. Zander azt mutogatta az anyjának: – Mit viselsz a lábadon? – Békatalpat – jelelte az vissza. – Gumiuszonyt, olyasmit, amilyen a kacsák lába. A fiú szeme felcsillant, és gyors kézmozdulatokkal azt kérdezte: Suzanne Brockmann

41 Második Esély

– Mint azok az emberek, akiket a tengerparton láttunk? Molly, érezve, hogy a férfi figyeli őket, felnézett Presre, mert tudta, hogy nem érti az ő néma társalgásukat. – Tegnap Zanderrel láttunk néhány fiatalt a parton – magyarázta neki. – Uszonyt és szemüveget viseltek, de nem hiszem, hogy mélytengeri búvárok lettek volna. – Valószínűleg sznorkelezők lehettek – felelte Pres. – Az ő szemüvegükhöz egy rövid cső tartozik, azon keresztül tudnak levegőt venni. A hátukon nem cipelnek nehéz oxigénpalackot. De így csak a felszínhez közel lehet úszkálni. Én jobban szeretem a merülést. – Maga tud búvárkodni? – kérdezte a fiú. Molly a fiára pillantott, és tudatában volt, hogy most kerül a férfi hatása alá, és ezentúl hősként fogja őt tisztelni. – Igen. – Pres a fiúra mosolygott. – Emlékszel a fickóra, akiről az előbb beszéltem? Arra, aki egy hajón él? Nos, azért hívott ma reggel, mert néhány nappal korábban arrafelé is volt egy nagy vihar éjszaka, amely felkavarta a homokot a tengerfenéken, és láthatóvá vált egy hajóroncs. Zander előrehajolt. – Egy micsoda? – Egy hajóroncs – ismételte meg Pres. – Egy hajó, egy nagy vitorlás hajó, amelyik nagyon régen süllyedt el az óceánban egy nagy vihar következtében. A barátom szerint legalább háromszáz évvel ezelőtt. Zander szeme felcsillant. – Úgy érti, hogy akár kalózhajó is lehetett? – Lehetséges. – Amelyik kincset szállított? – Nagyon remélem. – Pres szeme ugyanúgy csillogott az izgalomtól. –A barátom azért hívott, hogy megkérdezze, részt veszek-e a mentőakcióban. – A miben? Molly előrehajolt, készen arra, hogy megmagyarázza a szót a fiának. Biztos volt benne, hogy Pres kimerült már a gyermek állandó kérdezősködésétől. Mialatt jelnyelven elmutatta az új szót Zandernek, Pres figyelmesen nézte a kezét. Suzanne Brockmann

42 Második Esély

– A mentőakció azt jelenti, hogy kimentünk mindent, ami a hajón található, és még nem ment tönkre a víz alatt ilyen hosszú idő alatt – magyarázta Pres. – Vagyis felhozzuk a felszínre a tányérokat, a kanalakat, a kupákat és mindent, amit csak találunk. – Kanalakat? – kérdezte Zander fintorogva. – Én szívesebben találnék aranypénzeket, tudja, igazi kincset. – Előfordul, hogy egy ilyen kanál igazi kincsnek számít – felelte Pres a fiúnak. – El tudod képzelni, hogy ezeket a kanalakat egy olyan tengerész vagy kalóz használta, aki Shakespeare-rel egy időben élt? Úgy tűnt, Zander nem nagyon hatották meg ezek a szavak. – Shakespeare – ismételte Pres. – Ez is egy sz hangot tartalmazó szó. – Kezével a Mollytól ellesett mozdulatot próbálta utánozni. – Ilyen az sz? – kérdezte. Az asszony bólintott, meg volt hatva, amiért a férfi képes volt pusztán abból megtanulni a jelet, hogy figyelte őket. – Az sz az egyik olyan hang, amelyet nehezen hallasz meg, ugye? – kérdezte Pres, és kezével megismételte a mozdulatot. Molly már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de meggondolta magát. A férfi Zander kérdezte, nem őt. Sokan beszélnek el Zander feje felett, még a legjobb szándékkal is, amikor a hallássérüléséről kérdezik. Még az új iskolájának az igazgatónője is, aki máskülönben helyes asszony. De Pres nem ilyen tapintatlan. Zander bólintott. – Igen. – Az s-t is nehezen hallod meg, ugye? – érdeklődött Pres. – És hogyan kell a h-t mutatni? Zander megmutatta, mire Pres utánozta a mozdulatot. – Ez nagyon klassz – mondta Pres Zandernek. – Tudod, a víz alatt senki nem hall. A jelnyelv ismerete olyankor nagyon jól jön. Azok a búvárok, akik ismerik a jelnyelvet, előnyben vannak. – Le fog merülni ahhoz az elsüllyedt hajóhoz, és megkeresi a kincset? – kérdezte Zander kíváncsian. – Remélem – válaszolta Pres. – Néhány napon belül a St. Johnszigetre repülök. – Nem veszélyes a búvárkodás? – csúszott ki Molly száján. Suzanne Brockmann

43 Második Esély

Pres az asszonyra nézett. – Vannak izgalmas pillanatok – válaszolta, mintha az olyan jó dolog volna. – Egy hajóroncs körül búvárkodni az igazi... kihívás. Zander képtelen volt nyugodtan ülni. – Megtanít búvárkodni? Pres újra felnézett, egyenesen Molly szemébe. Nem. Tisztán kiolvasta a tiltást a kristálykék szempárból. – Igazán nem veszélyes. Az asszony a fiához fordult: – Mr. Seaholmnak valószínűleg nincs ideje rá, hogy téged tanítson. – Visszafordult Préshez: – Nem így van? Pres tétovázott. Nem így volt. Bőven volt ideje. És kedvelte Zander, majdnem annyira, mint Zander anyukáját. De az asszony nyilvánvalóan nem akarja, hogy megtanítsa a fiát búvárkodni. – Még csak tízéves vagy, ugye? Zander bólintott. – Tíz és fél. – Tudod, tizenkét éves kortól lehet búvároktatáson részt venni és bizonyítványt szerezni. Amíg nincs bizonyítványod, addig nem búvárkodhatsz. Zander elszontyolodott. – De mielőtt megtanulnál merülni, tudnod kell sznorkelezni, arra viszont megtaníthatlak. Zander nem volt túlzottan meggyőződve arról, hogy akarja-e, de Molly sem. – Nem tudom én se, milyen az a sznorkelezés. Erről még beszélnünk kell. – Kaphatok még egy negyeddollárost a videojátékra? – kérdezte Zander az édesanyját. Molly beletúrt a táskájába, de Pres gyorsabb volt, előhúzott egy érmét a zsebéből, és odaadta a fiúnak. A fiú egy szempillantás alatt eltűnt. Molly talált egy pénzdarabot, és letette az asztalra Pres elé. – Ugye csak viccel? – kérdezte a nőt, és visszatolta elé a pénzt. – Nem. – Molly visszatolta az érmét a férfi térfelére. Suzanne Brockmann

44 Második Esély

Pres a nő kezére tette a tenyerét, így csapdába került az is, és a pénzérme is. – Először is – mondta –, a merülés megtanulása nem veszélyes. A kezdőket uszodában tanítják. Másodszor, ha nem engedi meg, hogy megtanítsam sznorkelezni, legalább azt engedje, hogy kifizessem a fiának azt a nyavalyás videojátékot! Molly ránézett, és a férfi meglepődött az asszony szeméből sugárzó sebezhetőség láttán. – Már a gondolata is halálra rémít, hogy mélytengeri merülést tanuljon, és tudom, ha megtanul sznorkelezni, meg akar majd tanulni merülni is. – Akkor magának is meg kellene tanulnia. Mindkettőjüknek adhatok leckéket. És akkor látni fogja, hogy nem annyira... – Nem hiszem. – Meg kellene próbálnia. Néha elég, ha valamit egyszer kipróbál, utána már nem olyan ijesztő. – A férfi nem kizárólag a búvárkodásra célzott. Hanem a nő vonakodására, amiért nem akar vele vacsorázni, és amiért nem ismeri el azt a bizsergető vonzást, amely kettejük közt létrejött. – Nem vagyok valami gyors úszó – mondta Molly a férfinak. – Akkor lassan csináljuk. Molly édes, szomorkás mosollyal váratlanul rámosolygott. – Most egyszeriben miért beszélünk kétértelműén? – Mert így könnyebb. Maga valamilyen oknál fogva eldöntötte, hogy távolságot tart tőlem. És ha most egyenesen előjönnék azzal, hogy folyton csak magára gondolok... Molly ideges nevetéssel próbálta palástolni a zavarát, és kezét kihúzta a férfi tenyere alól. – Azt hittem, a házam, amelyre állandóan gondol. – Milyen ház? – kérdezte Preston. – Az idejét vesztegeti csak – mondta Molly. – Rám is, és a házamra is. Pres csak elmosolyodott, majd az órájára pillantott.

Suzanne Brockmann

45 Második Esély

– Mennem kell. – Felállt. – Holnap felhívom, és ajánlok egy tetőfedőt, rendben? – Elindult az ajtó felé, és emeltebb hangon, hogy Zander is meghallhassa, azt mondta: – Nemsokára találkozunk, Zander! Ezzel kinn volt az ajtón. Molly azon kapta magát, hogy a férfi után bámul, magabiztos lépteit figyeli. Majd szégyenkezve hirtelen elfordította a fejét, mert rájött, hogy az, amit bámult, a férfi hátsója volt. Zander az idegen hordákról az édesanyjára emelte a tekintetét. – Pres kimondottan jó fej. Kimondottan? Molly kimondottan nem erre gondolt. Pres Seaholm veszélyes. Túlságosan is veszélyes. És ő nem az a típus, aki valaha is megkísértette volna a veszélyt. Szinte már sajnálta.

Suzanne Brockmann

46 Második Esély

Ötödik fejezet

Mr. Seaholm, egészen pontosan mekkora a vagyona? – Mr. Seaholm, meg tudná mondani, mi volt az ex-feleségének a reakciója, hogy ön lett ebben az évben a legjobb parti? – Mr. Seaholm, miért nem szándékozik a Fantasy Man fotómelléklete számára pózolni? – Mr. Seaholm... Pres látta, hogy Dom az üdülőparadicsom fedett teraszának a szélén áll, a székekben helyet foglaló riporterek és a kamerák mögött. Dom néma pillantásával biztosította támogatásáról főnökét, amikor az elhaladt a mikrofonok sorfala előtt, amelyeket egy fából készült emelvény előtt sorakoztattak fel. – Azt hiszem – kezdte Pres, majd elhallgatott, várva, hogy a hallgatóság elcsendesedjen –, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha egyszerre csak egy kérdésre válaszolok. – Egy barátságosnak tűnő, ősz hajú hölgy felé intett, aki az első sorban ült. Arra gondolt, először néhány egyszerű, udvarias kérdésre adott válasszal melegít be, és így jut majd el a leopárdmintás ruhában domborító, nagyhajú szőkéhez, akiről biztosan tudta, hogy a volt feleségéről fogja kérdezni. – Hölgyem? – Camilla Carter vagyok, a Southwestern Florida Newstól – mutatkozott be a kedves arcú idősebb hölgy. – Mr. Seaholm, igaz, hogy amíg házasok voltak, a felesége, Merrilee Fender ágyba bújt a stúdióvezetővel, Róbert Taggarttel, valamint Richie Guiness igazgatóval? Ó, te jóságos isten! Ennyit arról, hogy egyszerű kérdéssel akart kezdeni. A terasz szinte elnémult, miközben Pres hátranézett Dómra. A sötét hajú férfi lassú mozdulattal, undorral rázta meg a fejét. Suzanne Brockmann

47 Második Esély

Pres előrehajolt a mikrofonok felé. – Sajnálom, Ms. Carter – mondta –, úgy tűnik, Miss Fender elmulasztott megjelenni ezen a sajtókonferencián. Ne felejtse el a kérdését, amíg legközelebb találkozik vele. Egy férfi állt fel a harmadik sorban, és mint egy bagoly, pislogott rá vastag szemüvege mögül. – Mr. Seaholm, kommentálná azt a szóbeszédet, miszerint vagy egy tucat koktélpincérnő és szobalány, akik a Seaholm Üdülőparadicsom alkalmazottai, valóban az ön privát háremének a tagjai? Hogyan? Pres nem tudta megállni nevetés nélkül. – Ön most tréfál, igaz? A bagolyképű még csak el sem mosolyodott. – Nem, uram! – Honnan az ördögből szedik maguk ezeket a kérdéseket? – Ez azt jelenti, hogy nem hajlandó válaszolni, uram? – Tökéletesen eltalálta! Ekkor egy újabb férfi állt fel. – Mr. Seaholm, a Merrilee Fender és ön között létrejött válási megállapodás nem rendelkezik sem tartásdíjról, sem egyéb pénzügyi teljesítést nem ír elő az ön számára, ami azt sugallja, hogy Miss Fender alig várta, hogy kiszabaduljon ebből a házasságból, még azon az áron is, hogy elesett mindennemű anyagi juttatástól. Kezdetben az volt a gyanú, hogy egy másik férfi van képben, csakhogy azóta két év telt már el, és Miss Fender még mindig független. A jelenlegi spekulációk kétségeiknek adnak hangot az ön szexuális képességeivel kapcsolatban. Volna szíves ezt kommentálni? Jelenlegi spekulációk... kétségek a szexuális teljesítőképességét illetően... te jó ég, valóban hús-vér emberek ülnek odalenn, akik azzal töltik az idejüket, hogy azt találgatják, vajon azért váltak-e el, mert probléma volt a szexuális teljesítményével? Pres Dominicet kereste a tekintetével, aki egyik kezével eltakarta a szemét. Dom nem tud segíteni. Nincs senki, aki tudna segíteni neki. Meg akart fordulni, hogy lemenjen az emelvényről. Már majdnem megtette, amikor egyszeriben tudatosult benne a rászegeződő kamerák sorfala. Ha most elmenne, azt gondolnák, beismer mindent, amit a Suzanne Brockmann

48 Második Esély

riporter mondott. Tudta, hogy nem kellene azzal foglalkoznia, ki mit gondol róla, de ebben az esetben mégsem teheti meg. Egész egyszerűen nem mehet el. Így aztán fagyos tekintettel méregette a riportert. – Milyen jogon jönnek önök ide – kezdte halk, de fenyegető hangon –, hogy a szexuális képességemre vonatkozó kérdésekkel zaklassanak? – Miközben tekintetével végigpásztázta a helyiséget, a többi újságírót is megszólítva, egyre hangosabban folytatta: – Milyen jogon tesznek fel nekem olyan kérdéseket, amelyek hallatán az édesanyjuk elpirulna? A riport kedvéért elmondhatom, hogy a volt feleségemmel nem a szexuális kapcsolatunk vezetett a házasságunk felbomlásához. És az igazság érdekében azt is megjegyzem, hogy nem én kértem, hogy nevezzenek ki a legpartiképesebb akárminek. Nem állt szándékomban elnyerni ezt a címet, sőt nem is tartok rá igényt. Csakhogy közölték velem, hogy most már késő tiltakozni, mert a Fantasy Man már megajándékozott ezzel a meglehetősen kétes címkével. Pres elhallgatott, ekkor egy riporter felállt. – Mr. Seaholm, igaz a szóbeszéd, hogy ön egy erőszakos ember? Pres pontosan tudta, hogy nincs több eszköze; sem a kiabálás, sem az ökölrázás, sem a méltányos és tisztességes bánásmód megkövetelése nem képes véget vetni ennek a kérdésözönnek. Ismét a terasz végébe pillantott, és látta az együttérzést Dom szemében. Dom korábban tudatta már vele, hogy mivel nem nős, nem tehet semmit, hogy elkerülje ezt a megpróbáltatást. Mivel nem nős... Hirtelen felismerés suhant át az agyán, és Pres abban a pillanatban tudta, hogyan vessen véget egy életre ennek a nevetséges vegzálásnak. – Nem akartam ebben az egészben részt venni – mondta a mikrofonok sorfalának. – Mindenekfölött fontosnak tartom, hogy a magánéletemből kizárjam a nyilvánosságot, a kapcsolataim nem tartoznak senkire. De az igazság az – hazudta, hogy néhány napja nem vagyok a „legpartiképesebb férfi". Az igazság az, hogy menyasszonyom van. Megnősül. Pres Seaholm vőlegény, és megnősül. Molly nem tudta, melyik tényt találja visszataszítóbbnak, azt, hogy a férfi vacsorázni Suzanne Brockmann

49 Második Esély

hívta, annak ellenére, hogy foglalt, vagy azt, hogy a férfi családi állapota említésre érdemes témának minősül a tizenegy órás hírekben. A távirányítóval egy másik csatornára váltott. Egy sötét hajú férfi beszélt. A felirat szerint Dominic Defeo volt a Seaholm Üdülőparadicsomból. – Sajnálom, de Mr. Seaholm nem szándékozik nyilvánosságra hozni a menyasszonya nevét – mondta fennhéjázva. – Lehet, hogy Mr. Seaholm nem szándékozik nyilvánosságra hozni a menyasszonya nevét – mondta a műsorvezető a kamerába mosolyogva –, de ez a fotó, amelyet a Florida Sun Times riportere készített, talán fellebbenti a fátylat a titokról. Molly kezéből kiesett a távirányító. Az ő fényképe volt látható a képernyőn. Preston Seaholm társaságában. Egymással szemben ülnek Paolo pizzériájának egyik bokszában. A fotót távolabbról készítették, ablakon keresztül, de minden kétséget kizáróan ők voltak rajta. A férfi az ő kezét fogja. Mikor engedte meg neki, hogy megfogja a kezét? A negyeddolláros! Akkor próbálta meg visszaadni neki azt a nyomorult negyeddollárost. A férfi előrehajol, tekintete élénk, szinte mohó. És ő... ő pedig mosolyog rá. Ó, istenem, milyen ostobán vigyorog a férfira, olyan boldogan, mintha örülne a figyelmének. – Helyi források szerint az ifjú hölgy Molly Cassidy, Sunrise Key új lakosa. A teraszra nyíló erkélyajtó felől csattanás hallatszott, mire Molly felugrott. Preston Seaholm állt odakinn a derengő holdfényben. Miközben Molly felállt, a férfi a televízió képernyőjéről az asszonyra pillantott, aki kikapcsolta a készüléket, és kinyitotta az ajtót. – Sajnálom – mondta a férfi, amikor Molly beengedte őt. – Nem akartam megijeszteni. Csak... nem akartam odakinn ácsorogni, ahol bárki megláthat, és... Gyanítom, látta a híreket. Molly keresztbe fonta maga előtt a karját. A máskor hűvös és összeszedett Pres Seaholm most ideges volt, egyenesen zavarban. Egészen szórakoztató lehetett volna, ha a helyzet nem lett volna olyan Suzanne Brockmann

50 Második Esély

nyilvánvalóan zavaró a férfi számára. Molly látta az interjút, és látta a dühös kirohanását a tapintatlan kérdések hallatán. – Azt hiszik, én vagyok a menyasszonya – mondta, miközben becsukta a férfi mögött az ajtót. – Sajnálom – felelte újra a férfi. – Nem sejtettem, hogy erre a következtetésre fognak jutni. – Az igazi menyasszonya emiatt nem lehet most valami boldog. A férfi nem az úgynevezett „kimenőruhájában" volt. Egy enyhén kifakult fekete póló és színes rövidnadrág volt rajta. – Valójában nincs is menyasszonyom – vallotta be bosszús tekintettel. Nincs menyasszonya. Na és? Nagy ügy. Ez a kijelentés még nem fogja őt fene boldoggá tenni. Sőt, egyáltalán semmit sem érez – dohogott magában Molly. – Csak azért találtam ki, hogy megszabaduljak attól az év legjobb partija címtől – folytatta Pres. – Nem vettem észre, hogy riporterek hada követ mindenhová, és folyamatosan fényképezgetnek. Nem állt szándékomban bárkit is belekeverni ebbe az egészbe. Különösen magát nem. – Nos, mégis benne vagyok – válaszolta Molly. – Az esti híradó vezető hírévé léptem elő, legalábbis a tízes csatornán. – Már nyilatkoztam a sajtónak, és leszögeztem, hogy pusztán üzleti kapcsolatban állunk, semmi több. Molly hirtelen tudatára ébredt, hogy az éjszaka sötétjében a kivilágított szobában jól láthatók az ablakon keresztül, ezért elkezdte összehúzni a sötétítőket. – És ön természetesen minden egyes üzleti partnerének fogja a kezét. A férfit nem szórakoztatta a megjegyzése. – Igazán szörnyen érzem magam ezért az egészért, Molly. Az asszony a férfira nézett. – Nyugalom! Túl fogjuk élni! – Nem vagyok biztos abban, hogy én is olyan megértő lennék, mint maga, ha valaki meghurcolna a nyilvánosság előtt.

Suzanne Brockmann

51 Második Esély

– A nyilvánosság talán ráirányítja a figyelmet Chuck könyveire – mondta Molly könnyedén. – Remekül el tudnék költeni néhány száz dollárt a jogdíjakból. Pres úgy nézett rá, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. De aztán elnevette magát, és a fejét csóválva így szólt: – Valahogy arra számítottam, hogy dühös lesz e miatt az ügy miatt. Egészen... elbűvöl, hogy nem az. – Mi a legrosszabb, ami történhet? – kérdezte Molly. – Feltesznek nekem néhány kérdést. – Megvonta a vállát. – Csak idő kérdése, amíg a riporterek rájönnek, hogy milyen oltári unalmas vagyok. Pres nem akart hinni a fülének. Még hogy ő unalmas? Megbolondult ez a nő? Minden, csak nem unalmas. Itt van a nappalijában, és a szíve már csak attól őrülten kalapál, hogy egymás mellett állnak. Utána eredt, amikor az asszony elindult, hogy az utolsó sötétítőt is behúzza. – Most viccel, igaz? Az asszony leengedett haja fényesen omlott a vállára. Orra és orcája egészséges rózsaszín volt. Nem volt szépségkirálynő, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy Merrilee. De Mollyban volt valami: valamiféle érzékiség, tudatosság a kék szemében, pengeéles intelligencia, amelyet meglágyított a szeretetteljes segítőkészség és őszinteség. Bármi volt is az, olyasvalami volt, amivel Merrilee soha nem rendelkezett, és soha nem is fog. És ez a valami olyan vonzóvá tette Mollyt, amilyen Merrilee soha nem lesz. Molly hátrálni kezdett, majd nekiütközött az ablaknak. Csapdába esett, miközben Pres továbbra is közeledett felé. Idegesen megköszörülte a torkát, amikor a férfi megfogta a kezét. – Cigarettaszaga van – szaladt ki Molly száján. Ez a kijelentés megállította a férfit. Molly a szemét figyelte, és látta, hogy mielőtt megszólalt, egy pillanatig azt latolgatta, az igazat mondjae.

Suzanne Brockmann

52 Második Esély

– Igen – ismerte be aztán. – Nem tudtam, hogy abban a másodpercben, amikor abbahagyom a dohányzást, elszabadul a pokol. Egész éjjel dohányoztam. – Nem olyan egyszerű leszokni, igaz? – Kitört, elsiklott a férfi mellett, és a szoba közepére menekült. – Soha nem áltattam magam, hogy könnyű lesz – mosolyodott el a férfi szomorkásán. – De azt sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. – Néhány kérdés, amelyet a riporterek feltettek – Molly pajzsként használva a hintaszéket, annak menedékébe bújva, biztonságban érezte magát –, rémes volt. Pres összerezzent. – Mennyit közvetítettek az interjúból? – Fogalmazzunk úgy, hogy egész Florida nézőközönsége tudja, hogy az impotencia nem szerepel a problémáit tartalmazó listán. – Naná, hogy azt a részt vágták be! – Beletúrt a hajába, látszott rajta, hogy őszintén zavarban van. – Jesszusom! – Újra az asszonyhoz fordult. – És maga nem fél azoktól a kérdésektől, amelyeket magának fognak majd feltenni? – Mint azt már mondtam: unalmas vagyok. Mi az, amit kérdezhetnek, és amire ne tudnék őszintén válaszolni? Nem, nem bújtam magával ágyba. Sőt Merrilee Fenderrel sem... – Megvonta a vállát. – Maga csak egy makacs alak, aki meg akarja venni a házamat. A kézfogásos enyelgés és a vacsorameghívás csupán arra szolgált, hogy elbűvöljön, és eladjam önnek a birtokot. Pres nekidőlt az ablakpárkánynak, és figyelmesen nézte a nőt. – Ezt nem gondolja komolyan, ugye? Molly keresztbe fonta a karját. – Ezt hagyjuk. Nem vagyok az esete. – Négy országos csatorna és öt sajtóügynökség gondolkodás nélkül elhiszi, hogy maga eléggé az esetem ahhoz, hogy a menyasszonyom legyen – felelte a férfi. – Ó, persze, készségesen elhinnék azt is, hogy Medusa az ön esete, ha úgy vélnék, azzal jobban eladják magukat. Suzanne Brockmann

53 Második Esély

A férfi eltolta magát az ablaktól, felegyenesedett, és előkotorta a tárcáját a rövidnadrágja farzsebéből. – Nézze csak, ezt magának találtam! – Egy névjegyet vett elő a tárcájából, és odanyújtotta Mollynak. – Tessék. A nagy nappali közepén találkoztak, és a nő, gondosan ügyelve arra, hogy ujjaik össze ne érjenek, átvette tőle a névjegyet. – Mi ez? Emerson James – olvasta a névjegyen, amelyen egy helyi telefonszám is volt. – Ácsmester – magyarázta Pres –, aki kifejezetten műemlék épületekre specializálódott. Tartozik nekem egy szívességgel, egy jókora szívességgel. Anyagárban fogja helyrehozni magának a tetőt. Már felhívtam az irodájában. Holnap felkeresi magát. Anyagárban. Molly Presre nézett. – Nem tudom, mit mondjak. A férfi megrázta a fejét. – Semmit sem kell mondania. Úgy érzem, mintha bemocskoltam volna magát, isten látja lelkem, hogy nem szándékosan tettem. – Elfordult. – Jobb, ha megyek. Molly a karjára tette a kezét, hogy megállítsa. Ujjai alatt érezte a férfi meleg bőrét, és az izmok keménységén érzékelte a férfi feszültségét. – Köszönöm – mondta. Pres a nőre nézett. – Az, hogy segítek a tető rendbehozatalában, még nem kompenzálja azt a kellemetlenséget, amelyet okoztam magának. – Nem nagy ügy. Minden rendben lesz – nyugtatgatta a férfit. Pres hirtelen mozdulattal magához vonta, és szorosan a karjába zárta. Molly nem állt ellen. Tudta, hogy a férfinak szüksége van az ölelésre. És legnagyobb meglepetésére ő maga is úgy érezte, hogy hasonlóképpen neki is. Nagyon jó érzés volt, ahogy Pres átölelte; behunyta a szemét, és fejét a férfi mellkasára hajtotta. A férfi izmosabb volt, mint amire számított, mindenütt kemény izom feszült rajta. Arcvíz és cigarettaszag lengte körül, és Mollyt életében először nem zavarta a füstszag. Suzanne Brockmann

54 Második Esély

A férfi felsóhajtott: – Jobb, ha távol tartom magam öntől. Molly szorosan lehunyta a szemét, miközben bólintott. – Ez valószínűleg jó ötlet. – Baromira rossz ötlet. A férfi felindultsága ott kalapált a mellkasában; Molly felemelte a fejét, hogy felnézzen rá. Hiba volt. Tekintetük találkozott, és szikrát vetett, Molly tudta, hogy a férfi meg fogja csókolni. Lehajtotta a fejét. – Ne – kérte –, Pres, ne! A férfi mozdulata néhány centire a nő szájától megállt, és biztonságosabb távolságba húzódott vissza. – Hamutartó – mondta, szemében csalódással. – Eltaláltam? Hamutartó? Molly hirtelen rájött az összefüggésre: egyszer azt mondta neki, hogy úgy érzi magát a közelében, mintha egy hamutartóban üldögélne. Az igazság az, hogy ennek semmi köze nem volt ahhoz, miért nem akarta, hogy a férfi megcsókolja. Az igazság az volt, hogy a merő félelem mondatta vele. Félelem attól, hogy túl mélyen belebonyolódik, félelem attól, hogy újra belehabarodik egy olyan férfiba, akit valójában nem is ismer. Bólintott, hagyta, hogy a férfi megelégedjen ezzel az egyszerű magyarázattal. – Hamutartó – ismételte erőtlenül, mire a férfi elhúzódott. – Sajnálom. Pres, kezét az ajtógombon tartva, megállt. Tudta, hogy ideje mennie, de azt is tudta, hogy nem akar. Csakhogy az, hogy ő mit akar, és Mollynak mire van szüksége, két különböző dolog volt. A nő felpillantott rá, kék szemében fájdalom tükröződött. Pres Mollyra nézett, és még mindig annak a meglepő felfedezésnek a hatása alatt állt, hogy az asszony milyen lágyan simult a karjába, és milyen tökéletesen összeillettek. – Sajnálom – ismételte. Kinyitotta a teraszajtót, és eltűnt az éjszakában. Suzanne Brockmann

55 Második Esély

Hatodik fejezet

Ez egy csónak akar lenni? Pres megfordult, és a mögötte felbukkanó Zanderre nézett, aki kritikus szemmel méregette a férfi válla fölött az akvarellt. – Aha. Zander bólintott, szemüvege, mint általában, most is csálén állt. – Jó. – Dehogy jó. – Jobb, mint amilyet én tudnék festeni. – Azt kétlem. Épp azon gondolkodtam, hogy bizonyos szögből inkább úgy néz ki, mint egy víziló. – Egy micsoda? Pres odafordult a fiúhoz, hogy az láthassa a száját. – Egy víziló. Tudod, az a hatalmas állat, széles szájjal, amelyik Afrikában él. Zander bólintott, és folytatta a festmény tanulmányozását. Nem tudta elrejteni a mosolyát, miközben a szeme sarkából Prést figyelte. – Pont megfelelő a színe. – Ide kellene festenem a füleket meg a szemeket – mondta Pres a képre mutatva. – Talán igen. – De kinek kellene egy Mexikói-öbölben úszó vízilovat ábrázoló festmény? – Nekem. Anyának adhatnám a születésnapjára. – Most lesz anyukád születésnapja?

Suzanne Brockmann

56 Második Esély

– Igen, néhány hét múlva. – Zander ismét a képre nézett. – Fogadok, hogy tetszene neki. Ez olyan... egyedi lenne. Ez a mai szavam: egyedi. Azt jelenti, hogy különös. – Elég nehéz szó. – Pres hátradőlt a széken, és cigarettát keresett a zsebében. – És mindennap tanulsz egyet? Nem találta a cigarettát. Előző este, miután nem csókolta meg Mollyt, elhatározta, hogy többet nem gyújt rá. De isten a megmondhatója, még tizenkét óra sem telt el azóta, és máris meghalt egy slukkért. Remegett a keze, nem csoda, hogy az a nyomorult csónak úgy nézett ki, mint egy víziló. Lehet, hogy ez az önmegtartóztatás megöli. De ha azt jelenti, hogy esélye lesz megcsókolni Molly Cassidyt, egye fene, mosolyogva fog meghalni. Egy csomag rágógumit húzott elő, és Zander is megkínálta. A fiú mohón csapott le egyre. – Köszi. Mindketten kibontották a rágógumit, és egy percig csendben rágtak. – A „mindennap egy szót" anyu ötlete volt – szólalt meg végül Zander, amikor a rágó elég puha volt már, hogy beszélni tudjon tőle. – Én megtanulom, hogyan kell helyesen ejteni, és mindketten megtanuljuk, hogyan kell jelelni. – A fiú felemelte bal kezének mutatóujját és jobb kezének hüvelyk-és mutatóujjával megfogva mindkét kezét magasba emelte. – Ez az egyedi szó jele. Pres utánozta a mozdulatot. – Ez nagyon menő – mondta lelkesen. Zander leengedte a kezét, és vigyorogva lépett néhányat. – Ez a menő. – Nagyon vicces. Hé, ugye tudod, hogy komolyan mondtam, hogy meg akarom tanulni a jelbeszédet? Hajlandó volnál megtanítani rá? Zander gyors mozdulatokat végzett a kezeivel. Majd lassabban is megismételte. – Ha megtanítasz úszni, én megtanítom neked a jelbeszédet – tolmácsolta. A tanítani szó jele olyan volt, mintha Zander információt húzott volna elő a homlokából. Suzanne Brockmann

57 Második Esély

– De nem tudom a búvárkodást és a sznorkelezést jelelni – vallotta be Presnek –, pedig mindkettőt nagyon szeretném megtanulni. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy anya nem akarja majd engedni. – Emlékezz vissza, hogy tizenkét éves korodban kezdhetsz csak edzeni, és kaphatsz búvárengedélyt. De addigra talán rábeszélhetjük Mollyt, hogy ő is vegyen veled órákat. – Anya? – nézett Zander Presre hitetlenkedve. – Ha már anyukádnál tartunk, tudja, hogy itt vagy a parton? Zander hátrapillantott, Pres szintén a Kirk-ház felé sandított. Onnan, ahol ült, csak a fák fölött látszódó piros cserepeket láthatta. – Mondtam neki, hogy kijövök – válaszolta Zander. – Ha akar tőlem valamit, akkor rám csipog. – Van csipogód? – Igen, nemrég szereztünk egyet. A ház olyan nagy, hogy nem mindig hallom, ha anya kiabál nekem. Azt mondja, hogy ettől be fog dilizni. Így aztán rám csipog, és akkor mind a ketten a konyhába megyünk. Azt mondja, így sokkal előkelőbb. Az előkelő volt a tegnapi szavam. – Anyukád nagyon menő! Zander elvigyorodott. Miért nem jössz fel a házba? Mindjárt kész a reggeli. Anya süti a legjobb muffint. És hoztam egy rakás új CD-t a könyvtárból. Reggeli közben mindennap valami újat hallgatunk. Wolfgang Amadeus Mozart és Alan Menken a két kedvenc zeneszerzőm. Anya azt mondja, hogy Menken Mozart reinkarnációja. Ez a múlt heti új szavak egyike. Azt hiszem, Mozart örül, hogy Wolfgang helyett most Alannek hívják. Neked ki a kedvenc zeneszerződ? Pres megvonta a vállát. – Igazából nincs. – Nincs? – Zander szeme elkerekedett a hitetlenkedéstől. – Ritkán hallgatok zenét. – Pedig kéne. Mindenkinek kéne. Én mindennél jobban szeretem a zenét. Bárcsak operaénekes lehetnék, ha felnövök! – Még lehetsz. Zander hevesen rázta a fejét. Suzanne Brockmann

58 Második Esély

– Dehogy! De feltétlenül el kell kezdened zenét hallgatni. Ha akarod, megmondom, hogy a könyvtárban melyek a legjobb CD-k. Pres nem tudta elrejteni a mosolyát. – Azt sem tudtam, hogy a könyvtárban vannak CD-k. – Sajnos, itt a Sunrise Key-i könyvtárban nem túl sok van – világosította fel Zander. – Na, feljössz hozzánk reggelizni? Pres a fejét rázta. – Nem hiszem, hogy jó ötlet volna. –Azért, mert az újságok tele vannak azzal, hogy anyával össze fogtok házasodni, közben meg semmi nem igaz ebből? – Azért. Zander leült mellé, és felkapott egy gallyat, és azzal rajzolt vonalakat a száraz homokba. – Tényleg egy filmcsillag volt a feleséged? – Aha. Zander vagy két másodpercig elgondolkodott ezen, majd azt mondta: – Csinos nő, de fogadok, nem tudja úgy eljátszani a Donkey Kong kettőt, ahogy anya. Présből kitört a nevetés. – Nem, azt hiszem, igazad van. – A fiúra nézett. – Tudod, a te anyukád is csinos. Zander hosszan nézett vissza rá. – De ő nem filmcsillag. – Hála istennek! Zander felállt, és leseperte a homokot a kezéről. – Mennem kell. Megszólalt a csipogóm. Le van némítva, ezért csak rezeg. Ez olyan mókás, meg akarod fogni? Pres kezébe vette a csipogót. Rezgett benne. – Ez tényleg mókás érzés. – Biztos, hogy nem akarsz velünk reggelizni? Hallgathatnál valami jó zenét, és anya nem bánná... Pres erről nem volt meggyőződve. Megrázta a fejét, és visszaadta a csipogót a fiúnak. – Nem, Zander, köszönöm. Csak mondd meg Mollynak... – Mit is? – Mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Suzanne Brockmann

59 Második Esély

Zander ismét ránézett, azzal a fürkésző, elismerő pillantással. – Meg fogom mondani neki, hogy ma már jobb szagod van. Pres elnevette magát. – Köszönöm.

Molly nem szeretett Millie boltjába járni. Nem mintha baja lett volna a tulajdonossal, sőt, Millie Waters amilyen hatalmas termetű volt, olyan nagy volt a szíve is: meleg, barátságos teremtés volt. Nem mintha baja lett volna az árukészlettel: a zöldségek és a gyümölcsök mindig hihetetlenül frissek voltak, egy részük Millie biokertjéből került oda. Amivel baja volt, az egy elhalványult fénykép volt, a pénztárgép közelében felakasztva, amely Chuckot ábrázolta. A férfi Millie fiatalabb kori, némileg vékonyabb változata mellett állt, és mosolytalanul, komolyan bámult a fényképezőgépbe. Titokzatosnak tűnt, mint amilyen valójában is volt. Molly akárhányszor belépett a boltba, mindig úgy érezte, hogy a férfi őt figyeli. Chucknak világéletében rengeteg titka volt. De aznap Mollynak is megvolt a maga titka, és ezt az egyet igyekezett maga előtt is eltitkolni. Ennek a titoknak a Fantasy Man magazin által megválasztott legjobb partit megtestesítő férfihoz volt köze. A szomorú igazság az volt, hogy egész nap nem tudta kiverni a fejéből Pres Seaholmot. Biztos csak a szex miatt. Nem lehet más oka. Végül is három éve nem volt már férfival. Sőt régebb óta, állapította meg Molly, miközben felpillantott Chuck falon függő fotójára. Fogott egy bevásárlókocsit, és a bolt hátsó része felé tartott, ahol a friss termékek voltak. Nem normális, hogy egész nap Pres Seaholmon járjon az esze, különben sem szabad elfelejtenie, hogy vegyen egy doboz gabonapelyhet. Aznap reggel, amikor Zander kibontott egy dobozzal, tele volt tűzhangyával, és... Villanófény vakította el a szemét. – Molly Cassidy? –Elnézést, Miss Cassidy, volna szíves kommentálni Preston Seaholm azon kijelentését, hogy ön állítólag nem a menyasszonya?

Suzanne Brockmann

60 Második Esély

– Miss Cassidy, értesülésünk szerint Mr. Seaholm tegnap éjjel negyed tizenkettőkor belépett az ön házába a hátsó ajtón. Elmondaná nekünk, mit csináltak addig, amíg hozzávetőleg háromnegyed tizenkettőkor aztán távozott öntől? – Miss Cassidy, milyen kapcsolatban áll ön egész pontosan Preston Seaholmmal? Újabb vakító fény villant, mire Molly kénytelen volt elnevetni magát. – Maguk tényleg azt fényképezik, ahogy a zöldségesnél vásárolok? Hát akkor csak rajta! Tessék... – Elég volt! – bődült el Millie. – Ez már több a soknál! Nem tűrök ilyesmit a boltomban! Követelem, hogy azonnal távozzanak! Molly, te maradj! Mindenki más kifelé! – Miss Cassidy, az Online Entertainment ötvenezer dollárt hajlandó ajánlani önnek egy exkluzív televíziós interjúért, amelyben kifejti a véleményét Merrilee Fender és Preston Seaholm válásáról – súgta oda az egyik riporter Mollynak. – Még csak nem is ismerem Merrilee Fendert kezdett szabadkozni Molly. Ekkor a riporterek, amilyen hirtelen lecsaptak rá, ugyanolyan gyorsan faképnél is hagyták. Pres Seaholm lépett az üzletbe. Millie felállt a pénztárnál, dühtől remegett, és azzal fenyegetőzött, hogy hívja a helyi seriffet, Liam Hallidayt. Az újságírók Pres nevét kezdték skandálni, és a zajban és a felfordulásban a nevetséges kérdéseikkel kezdték ostromolni, de a férfi tudomást sem vett róluk. Molly pedig csak tehetetlenül állt és bámult. Pres sötét öltönyt viselt ragyogó fehér inggel és elegáns nyakkendővel, és mindez hátrazselézett hajával és komor tekintetével kombinálva kimondottan és határozottan impozáns megjelenést kölcsönzött neki. Szeméből haragos villámok lövelltek, és tekintete csak akkor lágyult meg kissé, amikor meglátta Mollyt, és pillantásuk találkozott. A férfi nem túl szelíden tört át a tömegen. Suzanne Brockmann

61 Második Esély

– Jól van? – kérdezte az asszonyt a riporterekkel mit sem törődve, mintha csak ketten volnának a helyiségben. Molly bólintott. – Igen, jól vagyok. Csak... csak olyan ostobán érzem magam. – Megvonta a vállát, majd hirtelen tudatosodott benne, hogy a férfi meleg keze az ő csupasz karját fogja, és ő milyen boldog, hogy láthatja őt. Mosolyogva nézett rá. – Úgy értem, fura, hogy azt akarják lefényképezni, ahogy cukkinit vásárolok... Újabb fények villantak, így Pres az üzlet hátsó traktusa felé húzta Mollyt, és megpróbálta eltakarni a fényképezőgépek elől. Millie Waters a hátsó ajtónál termett, amelyet a szállítók használtak, és abban a pillanatban, ahogy Molly és Pres kilépett, bezárta mögöttük. És abban a pillanatban hirtelen, szerencsére, kettesben maradtak. – Biztos, hogy minden rendben? Molly ismét bólintott. Legalább harmincöt fok volt a bolt mögötti kis utcában. Pres érezte, ahogy sötét öltönyének a szövete, mint valami fekete lyuk, magába szívja a délutáni hőséget. De nem törődött vele. Nem törődött semmivel, csak az asszonnyal, aki vegyes érzelmekről tanúskodó arccal nézett rá. Nyilván nem hajlandó beismerni, de annyira örült, hogy láthatja, mint amennyire ő örült az asszonynak. Pres ezt minden kétséget kizáróan tudta. Ahogy abban a pillanatban azt is tudta, ha a karjába vonná Mollyt, és szájával megkeresné az ajkát, az asszony ugyanazzal a fékezhetetlen szenvedéllyel csókolná vissza. De nem tudott megfeledkezni arról, hogy csak pillanatok kérdése, és a riporterek megtalálják az utat a kis mellékutcába. És nem tudott megfeledkezni Molly fiáról sem. – Hol van Zander? – kérdezte Pres. Hangja élesen szólt a csendben. Megfogta a nő kezét, és magával húzta a nehéz levegőjű kis utca vége felé. – A gyülekezeti templomban. A vasárnapi iskolában egy zenés darabot terveznek előadni, és ő felajánlotta, hogy segít. Miért? – Jöjjön! Az autóm már vár minket. Suzanne Brockmann

62 Második Esély

Molly nagyot nézett. Az autó valóban ott volt. Egy hosszú, fényes fekete, sötétített üvegű limuzin várakozott rájuk. – Illik az öltönyéhez – jegyezte meg a nő. – Üzleti ebéden voltam, odaát a kontinensen. – Pres kinyitotta neki az ajtót, és határozott mozdulattal beültette. Az üléseket valódi bőr borította. Az autóban tévé, hifi és bár volt, sőt még egy számítógép is. – Amikor kijöttem a megbeszélésről, a sofőröm a kezembe nyomott egy újságot. Akkor láttam ezt. Pres, miközben beszállt a limuzinba az asszony után, odanyújtotta neki a lapot, amely az életmód rovatnál volt széthajtogatva. – Indulj, Lenny! – adta ki az utasítást a sofőrnek a mikrofonon keresztül, még mielőtt becsukta volna az ajtót maga után. – A gyülekezeti templomba! Molly az újságban megjelent képre meredt. Zander volt rajta, kedvenc szuperhősös pólójában és farmersortjában. Pres mellett állt, aki egy strandszéken ült, szemén repülős szemüveggel, haját összeborzolta a szél. Egymásra mosolyogtak, illetve nevettek. Nagyon kedves kép volt. Igazán jó kép. A baj csak az volt, hogy éppenséggel a Florida Sun Times mellékletében szerepelt. Molly hangosan olvasta el a képaláírást: Apaszerepre készülvén? A Fantasy Man az év legjobb partija címét nemrégiben elnyerő, a Sunrise Key-n élő Preston Seaholm a tengerparton beszélget Alexanderrel – Te jó isten, vajon honnan tudták meg a nevét? –, Molly Cassidy fiával. Az édesanya az a nő, akiről a milliárdos határozottan azt állítja, hogy nem ő a rejtegetett menyasszony. Majd még el is hisszük, Pres. Az asszony Prestonra nézett, és megértette, miért sürgeti. – Ó, istenem! Mit gondol, az újságírók tudják, hogy Zander a templomban van? – Előrehajolt, majd benyomta a mikrofon gombját. – Gyorsabban, Lenny! – Mindjárt ott vagyunk – nyugtatta Pres. Molly kinézett az ablakon, és meglátott egy On-line Entertainment feliratú kisteherautót a templom parkolójában.

Suzanne Brockmann

63 Második Esély

– A francba! – csattant Pres állkapcsa. – Molly, annyira sajnálom ezt az egészet! Ma reggel, amikor Zanderrel beszélgettem, eszembe sem jutott... Molly megfogta a férfi kezét. – Frankie Paresky felügyel a gyerekekre a templomban. Kizárt, hogy Zander közelébe engedje az újságírócsürhét. Lenny lefékezett a templom főbejárata előtt. Molly meglátta, hogy újságírók és fotósok kászálódnak ki az autóikból. Az asszony az ajtó felé mozdult, de Pres tartóztatni próbálta.– – Miért nem vár meg itt? – kérdezte. – Engedje meg, hogy én menjek be a fiúért. – Azt már nem! – Molly, ha együtt fotóznak le minket, az isten se mossa le... – Mit? Hogy egy hatszázötvenhét lakosú városban nem találkozhattunk véletlenül? Ismerjük egymást; nagy ügy. – De éppen a limuzinomban van. – Na és? Mindkettőnkön van ruha, és hacsak le nem vetkőzik, az még nem jelent botrányt, hogy együtt látnak. Pres a fejét csóválta. – Molly... – Ha nem hiszik el, hogy csak ismerősök vagyunk, az az ő problémájuk. – Ez nagyon is a mi problémánk, és ezt maga is jól tudja. És úgy tűnik, mostantól Zander problémája is. Molly arca megfeszült, amikor kinézett az ablakon a téglaépületre. – Hogyan tehetnek ilyesmit egy gyerekkel? Eszükbe sem jut, hogy megijedhet, ha kérdéseket kiáltanak felé, és rászegezik azokat a hatalmas fényképezőgépeket? Ebben a hangzavarban Zander még csak nem is hallja, amit mondanak. Még csak tízéves, és hallássérült, a pokolba is! – Presre nézett, a szeme megtelt könnyel. – A fiamat akarom! Pres előtt hirtelen kristálytisztán megvilágosodott, mit kell tennie. Ő keverte Mollyt és Zander ebbe a helyzetbe, kimenekítenie is neki kell őket. Suzanne Brockmann

64 Második Esély

– Előbb én szállok ki, és odamegyek az újságírókhoz – mondta Mollynak. – Maga menjen a templom gazdasági bejáratához. Hozza ki azonnal Zander, és üljenek vissza a limuzinba. – Megnyomta a mikrofon gombját. – Lenny, abban a pillanatban, ahogy Molly kiszáll, hajts a gazdasági bejárathoz, amilyen közel csak tudsz. Aztán várj, amíg jelzek, rendben? Molly egyetértően bólintott. Pres elmosolyodott. Meleg, biztató mosollyal, mint odafenn a tetőn a viharban. – Akkor gyerünk! Egy szempillantás alatt kinn volt a kocsiból, és elindult, hogy feltartóztassa a sajtót. Molly követte őt a floridai délután fullasztó párájában, és a hátsó bejárat felé szaladt. – Mr. Seaholm! Mr. Seaholm! Molly a válla fölött hátrapillantva látta, hogy a riporterek hada elnyelni készül Prest. Csak egy villanásra látta hajának egy vörös tincsét, amelyen megcsillant a délutáni napfény. A gazdasági bejárat ajtaja zárva volt, de hallotta, ahogy a reteszt elhúzzák. Az ajtó nyikorogva kinyílt, majd Frankie Paresky behúzta őt a templom konyhájába, és gyorsan visszatolta a zárat. – A kisfiú jól van – nyugtatta meg Frankie, még mielőtt egyáltalán megkérdezhette volna. – Zander a játszótéren volt a többi gyerekkel, amikor az első újságírók megérkeztek. Egy nagyobb lányka futott értem, én meg sikoltozva jöttem elő a konyhából. Azt hiszem, én jobban megijesztettem Zander, mint az újságírók! – Anyu! – rohant Zander Molly felé, aki két karjába kapta a gyermeket, és szorosan magához ölelte. A kisfiú nem tiltakozott, hogy úgy öleli, mint egy kisbabát. Szorosan kapaszkodott az anyjába. – Olyan kérdéseket tettek fel, amilyeneket nem lett volna szabad egy kisfiútól megkérdezni – mesélte Frankie halkan, sötét szeme szinte izzott. Majd hirtelen elmosolyodott. – Pontosan megmondtam nekik, hova menjenek, és ott mit csináljanak. Attól tartok, a szóhasználatom nem volt éppen istenfélő. Zander felkapta a fejét. Suzanne Brockmann

65 Második Esély

– Azt mondta nekik, hogy men... Frankie a gyermek szájára tapasztotta a tenyerét. – Köszönjük, Zander, de nem kérünk ismétlést! A kisfiú kibontakozott anyja öleléséből. – Anya, tudtad, hogy Frankie olyan magándetektív, mint Sherlock Holmes? – Pontosan, mint Sherlock Holmes – tódította Frankie. – Leszámítva, hogy ő férfi volt, én viszont nem. Ő Angliában élt, én meg nem. Azonkívül száz évvel ezelőtt, én meg most. És ő egy kitalált szereplő, én meg nem... Legalábbis remélem, hogy nem vagyok az... Zander nevetett. Molly megölelte, és hála töltötte el, amiért a kisfiú képes mosolyogni, és tudta, hogy ez nagyrészt Frankie Paresky mesterkéletlen, vehemens hozzáállásának köszönhető. – Nagyon köszönöm. Frankie bólintott. – Zander nagyon jó gyerek. Szívesen tettem. – Jobb, ha most eltűnünk innen. Vasárnap találkozunk. – Biztos nem akarják megvárni, amíg ez a banda eltűnik innen? – Pres limuzinja odakinn vár minket. – A limuzinja? – Frankie szemöldöke felszaladt. – Preston Seaholm limuzinja. Hajaj! Biztos benne, hogy nincs valami igazság abban a bizonyos esküvővel kapcsolatos pletykában? Zander az anyjára nézett, Molly pedig elfintorodott. – Talán ha hatszor beszéltem azzal az emberrel – válaszolta Frankienek. – Ez aligha elég egy holtomiglan tartó kapcsolat megalapozására. – Pres rendes ember – mondta Frankie. – Néha talán kissé szeles, de ki nem az, igaz? Kifoghat egy sokkal rosszabb pasast is, mint egy milliárdos! – Vasárnap jövünk – mondta Molly ismét, miközben elhúzta a reteszt, és kinyitotta az ajtót. A limuzin ott várta őket alig fél méterre a templomajtótól. Molly gyorsan kinyitotta az ajtót, és betuszkolta Zander, majd ő maga is beszállt. A fiú teljesen elhűlt. Suzanne Brockmann

66 Második Esély

– Hű! Mi ez? – Pres limuzinja. – Igyekezett közömbösen ejteni a szavakat. – Ez aztán klassz! Pres jó fej! – Kérem, kapcsolják be a biztonsági övüket! – mondta egy hang, nagy valószínűséggel Lénnyé, a mennyezeti hangszóróból. – Pres jelzésére várok. Amikor meglátom, nagy gázzal indulunk, úgyhogy kapaszkodjanak! Pres. Ezek szerint Pres tegeződik a sofőrjével. Hogyhogy ez még csak meg sem lepi? A férfi mindenkivel tegeződik a városban, még az ő fiával is. Molly bekötötte magát, miközben Zander a saját övét kapcsolta be. Az asszony előrehajolt, és látta a riportereket meg a fényképezőgépeket. Látta, amint Pres kiszabadul a tömegből, és futni kezd feléjük. – Ez valami jelzésfélének tűnik – mondta Lenny, és a gázra taposott. Molly az ajtó felé nyúlt, és amikor a limuzin lefékezett, kinyitotta. Pres beugrott, és már robogtak is tovább. Zander csupa figyelem volt, elkerekedett szemmel bámulta Pres divatos öltönyét és hátrazselézett frizuráját. Pres beleszólt a mikrofonba: – Vigyél vissza minket a nyaralótelepre, Len! Molly megemelte a hangját: – A Kirk-birtokra legyen szíves, Lenny. Zanderrel haza akarunk menni. – A panorámás úton menj! – ellenkezett Pres, majd Mollyhoz fordult, és a szemébe nézett. – Valószínűleg egy sereg riporter várja már magukat odahaza. Sokkal jobban érezném magam, ha a vendégeimként az egyik lakosztályban maradnának, amíg lecsitulnak a kedélyek. Molly szíve a torkában dobogott. Maradjanak... Lelki szemei előtt megjelent, ahogy Pres egy elegáns szállodai lakosztályban szállásolja el őket. – Az aztán biztosan azt szolgálná, hogy véget érjen a felhajtás! Mi ketten Zanderrel valami flancos lakosztályban, a maga fedele alatt? A férfi elmosolyodott. – Elég nagy fedél! De én nem lakom a szállodában. Van egy kis házam a telep szélén. Bár szívesen venném, ha csatlakozhatnék Suzanne Brockmann

67 Második Esély

magukhoz vacsorára. Rendelhetünk a szobapincértől is, így zavartalanul vacsorázhatunk. – Szobapincér – sóhajtotta Zander. Pres a fiúra nézett, és elmosolyodott. – A lakosztályban csak mi leszünk – tette hozzá, és összenézett Mollyval. Az asszony tudta, hogy a férfi mire gondol. Zander jelenlétében mégsem lesz az annyira zavartalan, amennyire a férfi szeretné. És nem voltak kétségei afelől sem, hogy Pres egy fogással többet óhajt majd vacsorára, mint amennyi az étlapon szerepel. – Anyu! – ragadta meg a kisfiú a karját. – Szobaszerviz! Menjünk! Légy szíves! Olyan lenne, mint egy igazi nyaralás. – Huszonnégy órás biztonsági szolgálat van a nyaralótelepen. Magántulajdon. Biztos, hogy távol tartják magától a riportereket. És Zandertől is. Molly számára nem volt elég meggyőző. – És mennyi ideig kellene ott rejtőzködnünk a maga biztonsági szolgálatának az őrizete alatt? Egy hétig? Kettőig? Még tovább? – Megrázta a fejét, és a fiú felé fordulva azt mondta: – Nem. Ha elmenekülünk és elrejtőzünk, mindenki azt fogja gondolni, hogy takargatnivalónk van. Pedig valóban volt takargatnivalója. Titokban kellett tartania azt a tényt, hogy Pres vacsorameghívása és a tekintetéből kiolvasható néma invitálás a mélyben felélesztette benne a tüzet. Isten segítse, legszívesebben igent mondott volna. – Nem hiszem, hogy olyan sokáig tartana, amíg a dolgok újra visszazökkennek a régi kerékvágásba – monda Pres. – Legalábbis annak a kijelentésnek a tudatában, amelyet ma a sajtó előtt tettem. – Dolgom van, máris – állt ellen Molly. Miért kell a férfinak ilyen ellenállhatatlanul jól festenie, ahogy itt ül vele szemben a méregdrága, méretre készíttetett öltönyében? Mosolya meglágyította kemény arcvonásait, és a szemében olyan ígéret csillogott, amely rendkívül csábító volt. – Ki kell takarítanom a vendégszobákat. – Ez csupán kifogás volt, és a férfi gesztenyebarna szeme elárulta, hogy ezt ő is tudja. Molly, abban reménykedve, hogy eszébe jut valami, ami majd Suzanne Brockmann

68 Második Esély

igaznak tűnik, mégis folytatta a mellébeszélést: – Szeptemberre rendbe akarom hozni a házat, hogy vendégeket fogadhassak, tudja. Az ácsmester, Emerson James, holnap reggelre ígérte magát. És különben is... nem akarom. Pres, én nem akarom. Sajnálom. Utálom még a gondolatát is, hogy egy falka... idióta kiűzzön az otthonomból. Pres megfejthetetlen arckifejezéssel nézett rá, majd bólintott. – Igaza van. – Elfordult, és tökéletesen fényesre vikszolt cipője orrával megrúgta Zander sportcipőjének az orrát. – A mamádnak igaza van, tudod. Soha nem szabad engedned, hogy mások irányítsanak. Különösen nem az idióták. Zander nem találta túl meggyőzőnek ezt a magyarázatot. – Majd egy másik alkalommal eljöhetsz hozzám vendégségbe – ígérte a fiúnak. – De az édesanyád most haza akar menni. – Megnyomta a mikrofon gombját: – A Kirk-birtokra, Lenny. Az autóúton.

Suzanne Brockmann

69 Második Esély

Hetedik fejezet

A baj mindig csőstül jön. Amikor a telefon megszólalt, Pres felkészült a harmadik szörnyűségre. Az első az volt, amikor Molly elutasította az ajánlatát, hogy az üdülőparadicsomba menjen. Ó, pedig milyen jól eltervezte már! Rendelnének egy elegáns, ínycsiklandó vacsorát, amelyet a nappali szőnyegén fogyasztanának el, mintha piknikeznének. Aztán filmet hozatnának a videoszolgálattal, és kilenc óra körül az addigra elálmosodott Zander bedugnák a hatalmas franciaágyba a kétszobás elnöki lakosztály egyik hálójában. Ezután Molly-val kimennének az erkélyre, és... Pres meg akarta csókolni az asszonyt. Reménytelenül, már-már megszállottan vágyott rá. Vajon milyen az ajka érintése? Vajon milyen az ajka íze? Ó, egek! Meg fog tébolyulni. Már teljesen elfeledkezett a cigaretta utáni sóvárgásról. Össze sem lehetett hasonlítani azzal, amennyire Mollyt kívánta. A terv kivitelezése helyett azonban visszavitte őt a Kirk-birtokra, a lelkére kötötte, hogy a házban marad, közölte vele, hogy a biztonsági szolgálat már úton van felé, hogy a hívatlan látogatókat távol tartsa az éjszaka folyamán. Miután a csapat megérkezett, Pres távozott. Pres felvette a telefont. – Seaholm. – Szia, Pres, itt Mac. Ne haragudj, hogy zavarlak, de van egy kis gondom. – A biztonsági csapat főnöke hívta őt Molly házából, valószínűleg a harmadik rossz hírrel.

Suzanne Brockmann

70 Második Esély

A második rossz hír az az üzenet volt, amely a rögzítőn várta Prest, amikor hazaért. Randy kereste, a St. John-szigeti mentőcsapat tulajdonosa. Aznap reggel újabb hatalmas vihar dühöngött a Virginszigetek térségében, így a hajóroncsot újra befedte a homok. A helyét megjelölték, de a viszonylag gyors és könnyű feltárás helyett a vállalkozás költséges, veszélyes és időigényes lesz. – Történt valami? – kérdezte Pres Mactől. – Cassidyék jól vannak? – Mindenki remekül van – nyugtatta meg Mac. – A gondom csak az, hogy ez a hely túl nagy ahhoz, hogy mindössze három ember őrizze. Egy embert folyamatosan a házon belül akarok tartani, ami azt jelenti, hogy kintre csupáncsak két emberem... – Pres maga előtt látta a hatalmas tengeri medvét, aki egykor a tengerészeinél szolgált, amint megcsóválja bozontos fejét. – Ha valaki igazán be akar hatolni, könnyen ki tud bennünket játszani! – Hány emberre van még szükséged? – Legalább kettőre. De az én beosztottjaim már nem jöhetnek szóba. Mindenki két műszakot dolgozott, hogy kezelni tudjuk valahogy ezt az álomférfi őrületet. Pres, az a helyzet, hogy nincs senki, akit behívhatnék. Azt pedig semmiképpen nem akarom, hogy harmadik műszakot vállaljanak. Arra gondoltam, ha valaki képes előhúzni néhány fickót a varázskalapjából este tizenegy után, az csakis te lehetsz. Pres elmosolyodott. Ez a harmadik rossz talán mégsem annyira rossz. – Van két friss emberem, akik tíz percen belül szolgálatra jelentkeznek a Kirk-birtokon – mondta Macnek. Letette a telefont, majd újra felemelte, és gyorshívással Dominic otthoni telefonszámát tárcsázta.

Molly felpillantott a tévéhíradó közben, amikor az őr megnézte az óráját, majd felállt, és nyújtózkodott. – Műszakváltás lesz – közölte az asszonnyal, miközben a hátsó teraszra nyíló ajtó felé indult. Amint a férfi távozott, egy másik lépett be. Ő is fekete farmernadrágot és fekete pólót viselt, és fekete baseballsapka volt a fején. Molly nem is figyelt rá. Suzanne Brockmann

71 Második Esély

– A konyhában talál kávét. Szolgálja ki magát. – Jó, köszönöm. Az ismerős hangra azonban felfigyelt. Pres hangja volt. Pres hangja? Molly kikapcsolta a tévét, és utánament a konyhába. – Maga mit keres itt? – A biztonsági csapatom főnökének nem volt elég embere ma éjjel. – Sapkáját a konyhapultra dobta, majd töltött magának egy bögre kávét. – Dommal átjöttünk, hogy kisegítsük. Molly nem akarta bevallani magának, hogy örül, hogy látja a férfit. A szíve azonban, a csoda vigye, ahányszor csak a férfi felbukkant, hangos, heves dobogással reagált. És ezzel a férfi is tisztában volt. Tudta, és mindent elkövetett, hogy ő minél kínosabban érezze magát. Molly igyekezett dühöt érezni, de még az sem ment. Azok után különösen nem, amit a tévében látott. – Láttam a híradóban – mondta. – Ma a templomnál elmondta a riportereknek az igazat. A férfi bevallotta, hogy csak azért találta ki az eljegyzési mesét, hogy megszabadulhasson a Fantasy Man által ráruházott legjobb parti címtől. Ország-világ előtt kijelentette, hogy Molly Cassidy nem a rejtélyes menyasszony, mivel nincs menyasszonya. – Azt akartam, hogy békén hagyják magát és Zander. – Pres kortyolt egyet a kávéból, és a kávéscsésze pereme fölött figyelte az asszonyt. Jóságos ég, elképesztően jól nézett ki feketében. – De hiszen azért találta ki a sztorit, hogy békén hagyják magát. A férfi vállat vont. – Megváltozott a fontossági sorrend. Amivel arra célzott, hogy Molly és Zander magánszférája fontosabb volt számára, mint a sajátja. Molly keresztbe font karral támaszkodott a pultnak, remélve, hogy a férfinak nem fog feltűnni, hogy csak tetteti, hogy hűvös és nyugodt. – Ez nagyon kedves öntől, de... nem hiszem, hogy bárki is hitt magának. A férfi megdermedt, a bögre megállt a kezében. – Miért nem? Suzanne Brockmann

72 Második Esély

– Egy fotós odafenn lesett ránk Millie boltjának a tetejéről – közölte vele Molly. – Miután kimentünk a boltból a mellékutcába... lefényképezett... Miután kimentek a boltból, a férfi gyengéden a karjába vonta az asszonyt, mélyen a szemébe nézett, és... A férfi ekkor is pontosan úgy nézett rá: a tűzben égő szempárban zöld, sárga és barna fények örvénylettek. – Nem csókoltam meg – mondta Pres. – Nem. De a képen... amelyet a híradóban mutattak – nyelt nagyot Molly úgy látszott... – De meg akartam. Molly szeme elkerekedett. Annyi idősnek tűnt, mint Zander. – Hm. – Idegesen megnedvesítette a száját, és megpróbált mosolyogni. – Azon a képen mindenesetre úgy látszott, mintha meg is történt volna. – Nem! – Pres letette a kezéből a bögrét. – Nem csak úgy látszott, az valódi vágy volt! Meg akartam csókolni! – A férfi kissé elmosolyodott. – Ahogy most is. Meg akarom csókolni. Molly a férfira nézett. Pres az asszonyra, miközben azon tűnődött, mit fog mondani, hogyan fog reagálni. Az asszony hirtelen elfordult, hogy töltsön magának a kávéból. Nem állt szándékában bármit is válaszolni. Pres csalódott volt. Az asszony odáig szinte mindenben őszinte volt. Ekkor azonban hátat fordított a férfinak. – Tudom – törte meg az asszony hangja a csendet. – Én is meg akarom csókolni magát. Molly felkapta a bögréjét, és kiment a konyhából. – Hű! – Pres majdnem felbukott a saját lábában, úgy sietett az asszony után. – Várjon egy percet! Molly! Várjon egy per... Nem mondhatja, hogy meg akar csókolni, aztán meg faképnél hagy! Az asszony megfordult, hogy a szemébe nézzen. – Nem akarom megcsókolni. – De az előbb azt mondta... – Kívánom, de nem akarom megcsókolni. Érti már, micsoda problémát jelent ez? Suzanne Brockmann

73 Második Esély

– Nem tehetnénk egy próbát? Ha még utána is bizonytalan... Molly elpirult, a tekintete izzott. – Komolyan azt hiszi, hogy képesek volnánk magunkon tartani a ruhát, miután megcsókolt? Mert én nem. Nagyon jól tudom, hogy az első csók után jön a következő, a második után... Egek! Mielőtt észbe kapnánk, a hálószobámban fogunk szeretkezni. – Ühüm – ismerte el Pres. – Nem teszek úgy, mintha nem tudnám pontosan, hogy maga ezt akarja – pislogott. – Tudom, mert én is azt szeretném. De nem akarom! – A kávé a kezére löttyent, és megégette. – Au! A fenébe! – Ujjait a szájába vette, hogy lehűtse. Pres kivette a kezéből a kávésbögrét, és letette a dohányzóasztalra, majd gyengéden megérintette a megégetett kezet, és a konyha felé kezdte irányítani az asszonyt. – Jobb, ha hideg víz alá tartja! – nevetett. – A pokolba, lehet, hogy engem is a hideg víz alá kellene dugni... Molly elrántotta a kezét. – Ne akarjon olyan fene segítőkész lenni! – Egyáltalán nem akartam segítőkész lenni! Valójában csak a közeledbe akartam férkőzni... Pres megcsókolta. Az asszony ajka forró és édes volt, mint a kávé, és halkan felnyögött, amikor a férfi csókja elmélyült. Az ajka olyan puha volt, ahogy elképzelte, sőt még puhább. Már azon volt, hogy kibontakozzon az ölelésből, amikor az asszony átkarolta a nyakát, és közelebb húzta magához. A férfit legalább annyira meglepte a hevessége, mint az, hogy viszonozta a csókját. Molly maga volt a kárhozat. Hihetetlen volt. Pres hangosan felnevetett volna, ha nem mással lett volna elfoglalva. Az asszony melle puhán nyomódott a mellkasára, hasát szorosan odanyomta a férfi feléledt férfiasságához. Simogató ujjai alatt a haja olyan lágy volt, mint a selyem. A nyelve olyan vad szenvedéllyel kutatta a száját, hogy Pres kis híján elveszítette az egyensúlyát. Suzanne Brockmann

74 Második Esély

Érezte, ahogy Molly keze elindul lefelé, egészen a pólója széléig. Ujjai hűvösnek hatottak a férfi csupasz bőrén. Az asszonynak igaza volt. Ha a férfinak valahogyan reagálnia kell erre, Pres erősen reménykedett, hogy igen, akkor ott, azonnal szeretkezni fognak. – Mac szeretne beszélni veled, Pres... Hoppá! Pres felemelte a fejét, és Domot pillantotta meg a teraszajtóban, a szoba túloldalán. – Most nem – mondta Pres. – Nem, most nem – fogta fel a helyzetet Dom, és behúzta maga mögött az ajtót. – Ó, istenem! – Molly a szájához kapta a kezét. Még mindig szorosan ölelte a férfit, és amikor megmozdult, Pres tudta, hogy az asszony félreérthetetlen jelét vette, hogy a vágya milyen erős. – Ó, istenem! – mondta újra. – Még mindig ruhában vagyunk. – Pres szükségesnek érezte erre rámutatni. – De csak azért, mert a barátod bejött. – Emlékeztess rá, hogy kirúgjam! – mondta Pres, miközben odahajolt, hogy újra megcsókolja az asszonyt. Molly megpróbált elhúzódni. – Ne! A férfi nem engedte el. – Nem tudom elhinni, hogy ne akard újra. Ez olyan... – Milyen? Pres hirtelen tudatára ébredt, hogy az a lehetőség, hogy az asszonyt aznap éjjel ágyba vigye, nagyrészt azon múlik, milyen jelzőkkel illeti az előző csókot. Ha a megfelelő kifejezést használja, akkor esélye lehet rá. Nagyon csekélyke esély, de ez volt az egyetlen esélye. És a jóisten a megmondhatója, mennyire kívánta az asszonyt... Nem tudott megszólalni. Még csak gondolkodni sem tudott. Elképesztő. Csodálatos. Hihetetlen. Észvesztő. Nagyszerű. Éteri. Vérforraló. Egyiket sem tartotta megfelelőnek. Molly vajon milyen jelzővel illetné azt a csókot? Ő milyen szavakat használna? Suzanne Brockmann

75 Második Esély

Csakhogy ez óriási baklövés lenne. Azzal, hogy megpróbálná kitalálni az asszony jelzőit, az ő szavai hamisan csengenének. Ezzel sehova sem jutna. Aztán hirtelen beugrott. Épp aznap reggel, a parton, Zander tanított neki egy jelet. És akár megfelelő, akár nem megfelelő, ez volt az egyetlen szó, amellyel Pres le tudná írni a csókot, amely az imént egyesítette őket. Elengedte az asszonyt, és felemelte bal keze mutatóujját, majd a jobb keze hüvelyk– és mutatóujja közé fogta, és lassan felemelte mindkét kezét. – Egyedi – suttogta. Molly felnevetett, de ez a csodálkozó hanghullám ellentmondott a szemében megjelent meghatott könnyeknek. – Ez a mai szó. – Az bizony – nyúlt felé Pres. Az asszony hagyta, hogy a férfi magához vonja, de közben a fejét csóválta. – Ez őrjítő... Az volt. Elképesztő. Az asszony tartózkodását figyelembe véve, jobban tenné, ha távol tartaná magát, és nem éppen ellenkezőleg cselekedne: mindent elkövet azért, hogy biztos lehessen abban, mellette ébred majd az ágyban. De az asszony szeme szinte perzselt, és nagyon jól érezte magát a férfi karjában. És az a csók valóban különös volt. Elképzelni sem merte, milyen lehet ezzel a nővel szeretkezni. És, jaj, ha egyszer utoléri a valóság a képzeletet... Ez nem az a pillanat volt, hogy megforduljon és kisétáljon. Az asszony ajka kissé szétnyílt, amikor a férfi szemébe nézett, és Pres képtelen volt tartóztatni magát. Ismét megcsókolta az asszonyt, aki a karjába olvadt, mire a férfiban feltámadt a diadalérzet és a vágy. Nyert. Az asszony hálószobája az emeleten van, ennyit tudott. A karjába kapta őt, és... És ebben a pillanatban Molly hangokat hallott odakintről. Kiabálást. Mac mély baritonján parancsokat osztogatott. Lábdobogás, majd Suzanne Brockmann

76 Második Esély

gumikerekek csikorgása hallatszott, amint egy autó elsüvített az éjszakában. Molly lecsúszott a földre, Pres pedig az ajtó felé indult. Még mielőtt odaért volna, az ajtó kinyílt, és Dom lépett be. – Elmenekült a nyavalyás – mondta minden bevezető nélkül. – Valami fotós volt. A háztetőn volt a rohadék. Mac megszerezte a fényképezőgépét, de amikor megnézte, a film már nem volt benne. A tetőn. Molly felnézett, Pres követte a tekintetét. A hatalmas nappalinak azon a részén a mennyezet meg volt emelve, hogy láthatóak voltak a gerendák. Az 1970-es évek végi átalakítás során néhány jókora tetőablakot vágtak az öreg ház tetejére. A tetőn. A fotós. Az egyik tetőablak alig három méterre volt onnan, ahol álltak, amikor Pres megcsókolta Mollyt. A tetőn. A fotós. A film nincs meg. Az a fotó, amelyen csak úgy tűnt, mintha Pres meg akarná csókolni Mollyt, hatalmas vihart kavart. A férfi gondolni sem akart arra, mi lesz a nyilvánosság reakciója arra a fotóra, amelyen valóban megcsókolta az asszonyt. Dom is felnézett a tetőablakra, és éles elmével kikövetkeztette egy ilyen kép nyilvánosságra kerülésének a következményeit. – Barátom – mondta Dom Presnek –, jókora slamasztikában vagy!

Molly fejfájással ébredt. Az ég derült volt, ragyogó kék, és napok óta először megszűnt a fülledtség. Mégis csak feküdt az ágyban, és azt kívánta, bárcsak ne kellene felkelnie. De Zander már ébren volt. Molly hallotta, hogy a konyhában hangosan szól a legújabb Disney-film zenéje. Kikászálódott az ágyból, és miközben a fürdőszoba felé tartott, magára kapta a fürdőköpenyét. Belebotlott a reggeli újságba. Bizonyára Zander hozta fel a szobájába. Mollyt hirtelen leküzdhetetlen kíváncsiság fogta el. Kinyitotta az újságot, és a társasági rovathoz lapozott gyorsan. Biztos volt benne, hogy hatalmas fényképet talál, amely Prest és őt örökíti meg abban a Suzanne Brockmann

77 Második Esély

pillanatban, amikor szorosan ölelik egymást, és az ölelés elég forró ahhoz, hogy a romantikus történetek címoldalára kerüljön. „Semmi nincs közöttük – olvasta a képaláírást –, legalábbis ezt állítja Preston Seaholm, ingatlanguru és legjobb parti, ahogy a Fantasy Man nevezi, akit jelenlegi szeretőjével, Molly Cassidyvel kaptak lencsevégre." A Sun Times pletykarovat– vezetőjének is volt némi mondanivalója az üggyel kapcsolatban. „Miért van ekkora felhajtás a Sunrise Key-i milliárdos, Preston Seaholm legújabb románca körül? A férfi illusztris címe, amelyet a Fantasy Man magazin adományozott neki, nem olyan nagy durranás. És az ismert Merrilee Fenderrel való válása is történelemnek számít már. Akkor miért e hatalmas érdeklődés? Azért, mert Pres Seaholm akkora körítéssel tálalja. Rejtély, kihívás, amely megragadta az amerikai közvélemény figyelmét. Pres Seaholm, gazdagsága és megbecsültsége révén – folytatódott a cikk amerikai előkelőség. Ő a koronaherceg, és a klasszikus amerikai álom nem hivatalos megtestesítője. És olyan nyilvánvalóan rejteget valamit. Először azt nyilatkozza, hogy megnősül, de elhallgatja a menyasszonya nevét. Majd tagadni kezdi, hogy Molly Cassidy volna a menyasszonya, a hölgy csupán üzlettársa, alig több futó ismeretségnél. Majd azt állítja, hogy valójában nem is nősül, csak kitalálta az egészet. Ma reggeli fotónkon Pres az ismerősével, Molly Cassidyvel látható. Valóban nincs közöttük semmi." Molly tekintete újra a fotóra vándorolt, amely hihetetlen szenvedélyt és vágyat tükrözött. Még most is érezte Pres erős karját, amint magához vonja. Még mindig érezte az ajkán csókjának tüzét. Ágyba bújt volna vele. Ha nem zavarják meg őket, hagyta volna a férfinak, hogy a karjában vigye fel, és... Molly összehajtogatta az újságot, és megpróbálta leküzdeni magában azt a hirtelen támadt forróságot, amely egész valóját elárasztotta, amikor arra gondolt, hogy Pres Seaholm ágyba viszi. Bár múlt éjjel nagyon kívánta, sőt még mindig nagyon kívánja, de tudta, hogy rettenetes hiba volna megtenni. Suzanne Brockmann

78 Második Esély

A telefonért nyúlt, és az éjjeliszekrényén felhalmozott papírok között keresgélve Pres névjegye után kutatott, amelyet a férfitól kapott néhány napja. Felhívta őt az otthoni számán. – Halló... – A férfi hangja igen távolinak hangzott. – Felébresztettelek. – Molly? – surrogó hangot hallott, mintha a férfi a hátára fordult volna, majd felült. – Igen, de nem számít. Valami baj van? – Kissé rekedtes volt a hangja, ezért megköszörülte a torkát. – Ne haragudj – mondta az asszony, és hirtelen rendkívül ideges lett, mert váratlanul fájdalmasan tudatosodott benne, hogy a férfi hangjától várakozásteljesen összeugrott a gyomra. – Később is hívhatlak. – Ne! Már rég fel kellett volna kelnem. Már ébren is vagyok... istenem, milyen jólesne egy cigaretta! Azért hívsz, mert láttad a reggeli újságot. Néhány órával ezelőtt én is megkaptam faxon azt a képet. Elég... hatásos. – Aha. – Molly mély levegőt vett. – Beszélnünk kell. – Egy fél óra múlva ott leszek. Molly az órára nézett. – Z-nek ma délelőtt beszédterápiás órája van. Körülbelül egy óra múlva egy terapeuta jön hozzánk, Hayden Young. Nem ismered véletlenül? – Arra a fickóra gondolsz, aki a helyi strandon dolgozik parti mentőként? – Aha. Igazán kedves, és nem bánja, ha néhány órát lazítok, amíg ő Zanderrel foglalkozik. Arra gondoltam, sokkal kényelmesebb lenne neked, ha én mennék oda. – Nem, az nem jó ötlet. Én megyek hozzád. – Nem bánom, ha nekem kell mennem hozzád, csak mondd meg, merre... – Tényleg? – kérdezte a férfi kényszeredetten. – Nos, nemsokára ott leszek. – Oké. Miért nem akarod, hogy lássam, hol élsz? – kérdezte Molly értetlenkedve. A férfi egy pillanatig hallgatott. Aztán felnevetett: – Azért, mert senki nem teheti be a lábát a bungalómba. Suzanne Brockmann

79 Második Esély

– Senki? – kérdezte döbbenten. – Kivéve a takarítónőt, nemde? – Senki – ismételte meg. – Se a takarítónő, se Dominic. Senki. Tudod, kevés helyem van az elvonulásra, és... – Nem kell magyarázkodnod – mondta halkan. – Tudom, hogy furán hangzik, de ez az én kupim, érted? Itt, a bungalómban olyan képet akasztok a falra, amilyen nekem tetszik, anélkül, hogy valaki kritizálni kezdené. A bútoraim nem passzolnak. Annyira elegem volt már, hogy az életben minden szín harmonizáljon. Molly felnevetett. – Igazad van. Nagyon furán hangzik. De nem fogom elmondani senkinek. – Köszönöm. Tudom, ostobaság, de nekem fontos. – Ha neked fontos, akkor nem lehet ostobaság – mondta Molly. – Gyere majd, ha elkészültél. Itt várlak.

Suzanne Brockmann

80 Második Esély

Nyolcadik fejezet

A Kirk-birtokon teljes volt a hangzavar. A mindig vidám, boldog, vagány Zander zokogott, olyan hangosan sírt, mintha a világvége közeledne. A konyhában egy hajszárító olyan hangokat bocsátott ki magából, mint egy szuperszonikus repülőgép. Molly, kezében a telefonnal, igyekezett mindkét zajforrástól olyan távol kerülni, amennyire csak a telefon zsinórja engedte. Miközben beszélt, egyik ujjával befogta a fülét. Arca feszült volt, válla merev. Amikor megpillantotta Prest az ajtóban, intett neki, hogy lépjen be, de aztán ismét a beszélgetésre összpontosított. Zander arccal a kanapén feküdt, zokogás rázta egész testét. Csak egy vizes fürdőnadrág volt rajta, a haja is vizes volt. – Mi történt? – érdeklődött Pres. A fiú felemelte a fejét. – Elfelejtettem, hogy benn van a hallókészülékem, és beugrottam a medencébe, és most tönkrement, semmit sem fogok hallani az iskolában, pedig hétfőn már mennem kell, mert vége a tavaszi szünetnek, és anya még csak nem is kiabált velem, pedig tudom, hogy legszívesebben azt tette volna, és... Amikor Zander elhallgatott, hogy levegőt vegyen, Pres közbeszólt.– – Ejha! – A fiú felé nyújtotta a kezét. – Menjünk ki egy kicsit a friss levegőre! Zander bólintott, alsó ajka még mindig remegett, könnyei továbbra is patakzottak.

Suzanne Brockmann

81 Második Esély

Odakinn forróság volt, de az öböl felől lágy fuvallat érkezett, és hűs levegőt sodort magával. Pres leült a veranda lépcsőjére, Zander mellé telepedett. Felhúzott térdét átkarolta, orrát a karjába törölte. – Elmesélnéd a legelejétől? – kérte Pres a fiút. – Nem gondolkodtam – mondta Zander. – A medencében is benn volt a hallókészülék a fülemben. – Szemét újabb könnyek lepték el. – Vigyáznom kellett volna, hogy ne érje víz. Akkor is vigyáznom kell, ha az eső esik. És most tönkretettem. – Nem is tudtam, hogy olyan érzékeny – felelte Pres. Zander a szemét dörzsölte, nem volt rajta szemüveg. – Olyan, mint egy kis hangosítórendszer. Van benne egy pici mikrofon és mindenféle apró elektronikus kütyü, hogy felhangosítsák azokat a hangokat, amelyeket nem hallok. – Elkeseredve nézett Presre. – Tényleg nagyon - nagyon - nagyon drága volt, darabja több mint hétszáz dollár. És Anyát most egyébként is aggasztja a pénz. Tudom, hogy nem tudunk újat venni, de hogyan menjek iskolába nélküle? Pres meg volt döbbenve. Igyekezett vigyázni az arcvonásaira, és tekintetével a körülöttük tenyésző buja növényzetet pásztázta. Ekkor jött csak rá, hogy fogalma sem volt Molly anyagi helyzetéről. Azt feltételezte, hogy Chuck Cassidy özvegye meglehetősen jómódú, de ha egy váratlan ezernégyszáz dolláros kiadás összeroppantja őket... Zanderre pillantott, és könyökével megbökte a fiút, hogy figyeljen a szájára. – Szóval a suli hétfőn kezdődik? Zander bólintott. – A hallókészülékem nélkül akár itthon is maradhatok. – Majd kitalálunk valamit, rendben? – biztatta Pres. A fiú nem úgy tűnt, mint akit nagyon meggyőztek. A házban a hajszárító hangja hirtelen abbamaradt. Pres felállt. – Megyek, beszélek Mollyval, rendben? Zander elkeseredetten bólintott. Pres felment a lépcsőn, de mielőtt az ajtóhoz ért volna, Molly kilépett, és megtartotta az ajtót a néhány lépéssel mögötte megjelenő Hayden Youngnak. Suzanne Brockmann

82 Második Esély

Hayden Young lehetett volna akár a legutáltabb férfi is Sunrise Keyn, ha a tények nem azt igazolták volna, hogy ő a legvonzóbb férfi Sunrise Key-n. A profifutballista-magassággal és testfelépítéssel, férfiasan jóképű vonásokkal és hosszú, lobogó szőke hajjal megáldott fiatalember ráadásul a városi parti mentőalakulat oszlopos tagja volt, aki előtt minden bizonnyal az összes egyedülálló nő felsorakozott, hogy részt vegyen az elsősegélynyújtó tanfolyamain, ahol a szájból szájba lélegeztetést gyakorolják. És most itt van, Molly házában, hogy különórát adjon az asszony fiának. Pres igyekezett elnyomni magában a féltékenységet. Sikertelenül. – Azt hiszem, sikerült kiszárítanom őket – mondta Hayden mosolyogva, és odanyújtotta Zandernek a pár hallókészüléket. Molly kissé idegesen pillantott Presre. – Beszéltem a hallókészülék-forgalmazóval – mondta a fiának, miközben figyelte, ahogy a gyermek behelyezi a két kis készüléket a fülébe. – Azt mondta, hogy ez a modell kifejezetten gyermekek számára készült, és olykor előfordul, hogy egy gyerek beleugrik a medencébe. Úgy vélekedett, valószínűleg nem lett bajuk, de délután be kellene mennünk az üzletbe, hogy megbizonyosodjon, valóban tökéletesen működnek. – Tényleg sajnálom – mondta Zander bűnbánóan. Majd csettintett, és jobbra-balra forgatta a fejét. – Úgy tűnik, mindkettő működik... Molly letérdelt, és megölelte a fiát. – Azért megnézetjük. – Megcsókolta a fiú még vizes feje búbját. – De ha újat kell vennünk, akkor újat veszünk, rendben? A fiú még mindig leforrázottan bólintott. – Gyere, menjünk be! – szólt oda Hayden a fiúnak. – Vár ránk a munka. Kinyitotta az ajtót Zander előtt, majd betette maguk mögött. A férfi naptejének édeskés illata sokáig ott maradt még a levegőben. Pres Mollyhoz fordult. – Nem is tudtam, hogy Young beszédterapeuta. Gyakran jön? Suzanne Brockmann

83 Második Esély

– Általában háromszor egy héten. De ha a szünet után újra elkezdődik a tanítás, az iskolában fog Zandernek órákat adni. – Fáradtan ült le a lépcsőre. Pres leült mellé, az asszony mosolyogni próbált. – Elég kimerítő volt az elmúlt negyedóra! Szeme megtelt könnyel, amit igyekezett elrejteni a férfi pillantása elől. Pres úgy tett, mintha nem vette volna észre, de önkéntelenül megkérdezte: – Jól vagy? – Elég rosszul viseltem – vallotta be az asszony, kerülve a férfi tekintetét. – Nagyon ideges voltam, de Zander is. Jobban kellett volna figyelnem rá. De csak arra a nyomorult hallókészülékre tudtam gondolni, meg arra, hogy mit fogunk csinálni, ha tönkrement. – A férfira nézett. – Köszönöm, hogy beszéltél vele, és megnyugtattad. – Kérdeznék valamit, ami talán kissé személyes. Válaszolnál őszintén? – Persze. – A férfira nézett, és szomorúan elmosolyodott. – Nem én vagyok az, aki tízmillió embernek azt hazudta, hogy jegyben jár. Pres is elmosolyodott. – Ó, milyen szövevényes hálót szövünk... Ez a kis füllentés valószínűleg egész életem során kísérteni fog, igaz? – Hát, addig, amíg engem nem kísért... – Mély levegőt vett, és kisimította a haját az arcából. – Rendben, ki vele! Tedd fel azt a szörnyű kérdést, amelyre őszintén kell felelnem. Készen állok. – Egész pontosan hol laktatok Zanderrel, mielőtt megörököltétek a Kirk-birtokot? Molly hitetlenkedve pillantott rá. – Ez az a nagyon személyes kérdés? A férfi bólintott. – Aha. – Katonah-ban laktunk, New York egyik külvárosában. Pres ismét bólintott. – Azt szeretném tudni, pontosan hol. Saját házatok volt? Még mindig megvan az a ház? Molly végigsimította nyelvével a fogait. Suzanne Brockmann

84 Második Esély

– Ó! – mondta. – Most jön a személyes rész, ugye? Pres csendben várta a választ. – Egy nevetségesen kicsi, két hálószobás lakásban laktunk egy kétlakásos ház alagsorában. Chuck a hálószobánkat rendezte be dolgozószobának, és ott dolgozott, pontosabban csak bámulta az írógépét éjjel-nappal. Legtöbbször a nappali kanapéján aludtam el. Pres előrehajolt. – Akkor is ott laktatok, amikor még Chuck is élt? Én azt hittem... – Elhallgatott. Az asszony pillantása a kertben kalandozott. Hangja kimértnek hangzott, amikor válaszolt a férfi ki nem mondott kérdésére: – Nem sokkal azután, hogy összeházasodtunk, éppen, mielőtt Zander megszületett, Chuck nagyon rossz befektetést csinált. Mindenét elveszítette. – A férfihoz fordult. – Erre voltál kíváncsi, igaz? Az asszony vidáman csillogó szemét keserűség felhőzte, és puha ajkát szoros, komor vonalba szorította össze. – Chuck szeretőjéről is akarsz hallani? – kérdezte. Molly kérdése megdöbbentette Prést. Az asszony látta az arckifejezésén, hogy nem számított erre a fordulatra. – Akarsz beszélni Chuck szeretőjéről? Az asszony némán megrázta a fejét, végül mégis bólintott. – Bizonyos tekintetben nem olyan szörnyű, mint amilyennek első hallásra tűnik. Másfelől, még annál is rosszabb. Chuck zseniális volt, tudod? A történeteit – megcsóválta a fejét – semmihez sem lehet hasonlítani. Akkor találkoztam vele, amikor az egyetemi lap számára készítettem vele interjút. Nem volt valami beszédes ember, sőt, mondhatni, hallgatag volt. És ez nagyon rejtélyessé tette. A fejembe vettem, hogy feleségül megyek hozzá, és szóra bírom. Tudni akartam, mit gondol, bele akartam látni a fejébe. – Fejét a lépcsőkorlátnak támasztotta, és egy pillanatra behunyta a szemét. Pres türelmesen várta, hogy folytassa. – Így aztán feleségül mentem hozzá. De igazán soha nem beszélgetett velem, legalábbis nem úgy, ahogy reméltem. – Mély levegőt vett. – Miután meghalt, az irodalmi ügynöke felhívott, és közölte, hogy Chuck kiadója az engedélyemet kéri, hogy publikálhasson egy köteg levelet. Fogalmam sem volt, miről beszél, így Suzanne Brockmann

85 Második Esély

elküldte nekem több mint négyszáz – érted? Négyszáz – levél másolatát, amelyeket Chuck egy Párizsban élő nőnek írt. Az asszony Chuck egyik barátjának a felesége és... azt gyanítom, hogy a férjem szerelmes volt belé. Gyakorlatilag soha nem háltak együtt, de mégsem tudok másként gondolni rá, csak úgy, mint a férjem szeretőjére. Chuck szerette őt. Éveken keresztül írt neki: még a házasságunk előtt kezdődött, és a haláláig eltartott. Azok a levelek tartalmazzák a gondolatait és az álmait. Benne van mindaz, amit hallani szerettem volna a házasságunk évei alatt. Ehelyett nekem csak annyi jutott, hogy a mosnivalóról társalogtunk, arról, mi legyen a vacsora, mely számlákat kell feltétlenül befizetni. Majdnem hét év elteltével is idegenek voltunk egymás számára. Nem voltam több, mint egy vele közös lakásban élő háztartási alkalmazott és ápolónő. Két munkám is volt, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat, de ő még csak a saját nyavalyás reggelijét sem volt képes elkészíteni. – Megcsóválta a fejét. – Nem akartam ennyi keserűséget és szörnyűséget rád zúdítani. Az igazság az, hogy valójában nem is bántott volna annyira, ha csak egy egészen kis részt megoszt magából velem. Meg akartam ismerni a lelkét, a lényét, az intellektusát. De mindezt másnak tárta fel. – Molly, miért maradtál vele? – Azért, mert szerettem. – Felpillantott, és azt látta, hogy Pres őt nézi. – Legalábbis az elején. Tizenkilenc éves voltam csak, amikor összeházasodtunk. Ő annyira... – Zavartan félrefordult. – Annyira mi? – Annyira hasonlított rád. – Pres nem szólt, ezért Molly igyekezett megmagyarázni: – Gazdag volt, híres és befolyásos. Tökéletes volt. – Én nem vagyok tökéletes. – A Fantasy Man szerint az vagy. Pres felhorkant: – És igazuk van – erősítette meg Molly az előbbi szavait. – Nézz csak magadra! Gyönyörű haj, tökéletes fogsor, ez a test... És ráadásul kedves, nagylelkű és humoros vagy. Igen, határozottan tökéletes vagy. A férfi hátradőlt, könyökével megtámaszkodott a háta mögötti lépcsőn. Suzanne Brockmann

86 Második Esély

– Ha annyira tökéletes vagyok, hogyan lehetséges, hogy ma reggel azért hívtál ide, hogy megdorgálj? Molly zavarában fészkelődni kezdett, amiből Pres megbizonyosodott, hogy helyesen értelmezte az asszony telefonhívását. – Az a tegnap esti csók hiba volt, igaz? – folytatta. – Nem voltunk ura a helyzetnek. Akármi történjék is, többé nem ismétlődhet meg. Te nem akarsz többet barátságnál. Mit mondjak még? Kihagytam valamit? – Nem, mindenre kitértél. Pres bólintott. – Mindenre, csak éppen a miértre nem. Mintha az imént azt mondtad volna, tökéletes vagyok. – Nem akarok tökéletességet – felelte az asszony halkan. – Sajnálom. De remélem, barátok azért még lehetünk. Pres kínosan érezte magát. Igencsak jólesett volna egy cigaretta. Szédült, hányingere volt, ki volt merülve, és végtelenül csalódott volt. Nem a barátja akart lenni ennek az asszonynak. Meg akarta őt csókolni, ahogy előző este. Fel akarta vinni őt a hálószobájába, hogy beletemetkezzen. Szeretkezni akart vele, két hétig egyfolytában. Molly azonban csak barátságot akart. – Nem tudom, akarok-e csak a barátod lenni – vallotta be Pres. Halkabban hozzátette még: – A szeretőd akarok lenni, Molly! – Az asszony elpirult, és elfordította a fejét. – Én nem vagyok Chuck! – kiáltotta Pres kétségbeesetten. Az asszony végre ránézett. – Tudom. – Akkor miért taszítasz el magadtól, mintha ő volnék? Az asszony nem tudott, nem akart válaszolni. Pres leküzdötte magában az ellenállhatatlan késztetést, hogy cigaretta után kutasson bőszen a zsebeiben. Felállt. – Sajnálom, ami a múlt éjszaka történt. Mármint a fényképezést. Nem a csókot. Azt nem sajnálom. – Nagyot sóhajtott. – Addig itt marad egy biztonsági csapat, amíg ez az őrület meg nem szűnik. Molly bólintott. – Köszönöm. Suzanne Brockmann

87 Második Esély

Pres erőt vett magán, és elindult. Megkerülte a házat, és befordult a sarkon, hogy a bejárathoz menjen, de ekkor megdermedt. Legalább fél tucat tévés furgon várakozott a kapunál, az ő autója közelében. Gyorsan egy bokor mögé rejtőzött, amely édes, nehéz illatú virágoktól pompázott, de már elkésett. Észrevették. Fel a megpróbáltatásra, egyenesen az autója felé indult, tudomást sem véve a felé záporozó kérdésekről, hiába szólongatták a nevén. Utálattal várta, hogy amikor az autója mellett megáll, egy fél tucat mikrofont nyomjanak az arcába. – Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megismételjem mindazt, amit tegnap este mondtam – szólalt meg. – Néhány nappal ezelőtt nem mondtam igazat, amikor azt állítottam, hogy vőlegény vagyok. Abban reménykedtem, hogy hisznek nekem, hazamennek, és végre békén hagynak. Ms. Cassidy nem a menyasszonyom, soha nem is volt, bár rendkívül vonzónak tartom őt. Igen, megcsókoltam, a bizonyítékot mindannyian látták. A tény mégis az, hogy Molly Cassidyvel pusztán barátok vagyunk, nem több. Pres elfordult tőlük, és beszállt az autójába. Most igazat mondott, de őszintén azt kívánta, bárcsak ez is hazugság volna.

Pres

jóval hat után hagyta el az irodáját, és a szálloda előcsarnokában szinte belefutott Hayden Youngba. – Szia, Pres, hogy vagy? – kérdezte vidáman a magasabb férfi. – Hát téged mi szél hozott erre? – kérdezte Pres karba tett kézzel, próbálván eloltani magában a féltékenység tüzét. Pres távozása után Hayden aznap délután még sokáig a Kirk-házban maradt. A következő héten pedig újra odamegy, hogy Zanderrel foglalkozzon. Hayden Mollyval is találkozni fog, aki nyilvánvalóan kedvesen rámosolyog majd, amikor ajtót nyit, és betessékeli az otthonába. Hayden szerencsés kurafi. De ezt a vidám mosolyú, derűs és könnyed stílusú fickót lehetetlen volt nem kedvelni. – A szüleim eljöttek meglátogatni – közölte vele Hayden. – Itt szálltak meg a szállodában. Hamarosan az éttermedben fogunk vacsorázni. Mondd meg a séfnek, hogy tegyen ki magáért!

Suzanne Brockmann

88 Második Esély

– Rendben! – Pres kissé hezitált, mielőtt megkérdezte: – Hogy ment ma a beszédgyakorlás Zanderrel? Hayden amolyan „tűrhetően" mozdulatot tett a kezével. – Nagyon sok minden feszélyezte a fiút: az, hogy a hallókészüléke vizes lett, a ház előtt táborozó riporterek... Mindez nem igazán szolgálta a javát. Az iskola is elkezdődik a jövő héten, ahol ő lesz az új gyerek. Ez elég ijesztő lehet számára. Új barátokat kell szereznie, új tanárokat elviselnie... Nem éreztem, hogy igazán koncentrált volna ma délután. Ezért aztán korábban is fejeztük be. – Pontosan mit csináltok? – Ajak- és nyelvgyakorlatokat. Nem könnyű a kölyöknek. El tudod képzelni, hogy olyan hangot kell megtanulnia, amelyet alig hall? Sz, s, c. Számára mind egyformán hangzik. Ettől eltekintve elég jól halad. – Hayden elfintorodott. – Persze az a tény, hogy egyfolytában beszél, azt eredményezi, hogy bőven van alkalma gyakorolni. Pres elmosolyodott. – Aha, Zander elég beszédes gyerek. – Általában keményen dolgozik. Úgy tűnik, megértette, milyen fontos számára, hogy megtanuljon tisztán beszélni, most, amikor még hall valamit. Pres jeges szorítást érzett a mellkasában. – Hogy érted azt, hogy amikor még hall valamit? – Zander állapota degeneratív. – Hayden megütközve nézett rá. – Molly nem mondta még? Pres alig kapott levegőt. Degeneratív. – Nem. Hayden megcsóválta a fejét, majd kissé visszakozott. – Jobb lett volna, ha erről nem beszélek neked. Sajnálom, azt hittem, tudod. Úgy értem, nem nagy titok, de furának találom, hogy veled beszélgessek erről... – A degeneratív ebben az esetben azt jelenti, hogy Zander hallása egyre rosszabb lesz? – érdeklődött Pres. Pontosan tudta, mit jelent a szó, de hallani is akarta. Hayden bólintott. Suzanne Brockmann

89 Második Esély

– Igen – felelte, és kifejező, kék szemét együttérzés árnyékolta be. – Kemény dolog, igaz? Minden jel arra mutat, hogy a fiú húszéves korára teljesen megsüketül. Pres mélyen megrendült. Zander szép lassan teljesen megsüketül. Egyszeriben minden értelmet nyert. A jelnyelv, mindennap egy újabb szó, a zene. Molly és Zander mindennap új CD-t hallgat meg, mert Zander néhány éven belül már nem lesz képes többé zenét hallgatni. Bárcsak operaénekes lehetnék, amikor felnövök – mondta egyszer a fiú Presnek. A zenét mindennél jobban szeretem a világon. Pres érezte, hogy forró könnyek gyűlnek a szemében. – Ó, te jóságos ég! – Zander valójában nagyon szerencsés – mondta Hayden. – Szerencsés? – A degeneratív halláskárosodást általában nagyon nehéz elviselni. A legtöbben nem kapnak olyan segítséget, mint amilyet Zander kap Mollytól. Molly. Vajon hogyan képes elviselni? Hogyan tud olyan optimista és boldog lenni, amikor gyönyörű fiacskája fokról fokra elveszíti a hallását, mindennap egy kicsivel többet. Ki az, aki segít Mollynak? – merült fel Presben. Hogyan képes elviselni azokat a hosszú éjszakákat magányosan, miközben Zander már mélyen alszik? Némán gyászol, vagy dühösen átkozza a végzetet, amiért a gyermekének ilyen sors jutott? Megpróbálte alkut kötni a sorssal, amelynek értelmében mindenét, bármijét odaadja cserébe a fia hallásáért? Pres hirtelen ráeszmélt, mivel veheti rá az asszonyt, hogy eladja neki a Kirk-birtokot. Minden kétséget kizáróan biztos volt benne, hogy Molly gondolkodás nélkül megválna a háztól, ha bármilyen módot találna arra, hogy Zander visszakapja a hallását. Lennie kell valamiféle műtétnek vagy orvosi beavatkozásnak, amely forradalmian új és valószínűleg szemérmetlenül drága. Csakhogy a pénz nem állíthatja meg Prestont. Különösen nem, ha Zanderről van szó. Vagy Mollyról. Pokolba a házzal! A ház nem jelent semmit. Jelentéktelen. Már nem érdekelte. Suzanne Brockmann

90 Második Esély

Ami érdekelte, az Zander. És Molly. – Ne haragudj – mondta Pres Haydennek, és otthagyta. Dom még mindig a recepciós pultnál volt, várta, hogy megérkezzen az esti műszakot ellátó kolléga, de Pres szó nélkül elhaladt mellette, és a hátsó parkolóba sietett, ahol a kisteherautója várta. Az American Lifestyle autója már a helyszínen várakozott, és Pres tudta, hogy követni fogja őt egész úton Mollyhoz. Csakhogy most az egyszer nem törődött vele.

Suzanne Brockmann

91 Második Esély

Kilencedik fejezet

Nem tudom elhinni, hogy ezt nem mondtad el nekem! – Nem került szóba. Pres, felfigyelvén a Zander emeleti szobájából lehallatszó zenére, halkabbra fogta a hangját: – Zander nem egészen tíz év alatt teljesen megsüketül, és nem került szóba? – Nem mintha olyan sokat beszélgettünk volna – jegyezte meg Molly. – Ez nem az a téma, amelyet a bemutatkozáskor azonnal fel szoktam hozni: Szia, hogy vagy, Molly Cassidy vagyok, ő a fiam, Alexander, halláscsökkent, és az állapota egyre romlik, és minden jel szerint az elkövetkező tíz év során teljesen megsüketül. Pres behunyta a szemét, és megdörzsölte a homlokát. – Igazad van. Sajnálom. Csak... jobb lett volna, ha elmondod. – Van rá némi esély, hogy a romlás megáll – mondta Molly, felemelve az állát. – Nem valószínű, de volt már rá példa, amikor... – Milyen arányban fordult ez elő? Molly félrefordította a fejét. – Mondhatni, a nullával egyenlő. – De ennek dacára te mégis reménykedsz – jegyezte meg a férfi csodálkozó elismeréssel. – Persze hogy reménykedem. – Molly a férfira nézett, majd újra elkapta a tekintetét. A férfi szemében tükröződő szomorú gyengédséget képtelen volt elviselni. Megköszörülte a torkát, és igyekezett nem sírni. – És bár reménykedem, közben próbálunk felkészülni a legrosszabbra. Pres tett egy lépést az asszony felé, aki erre hátrálni kezdett, hogy távol kerüljön a férfi veszélyes ölelésétől. Presnek nem szabadott volna Suzanne Brockmann

92 Második Esély

idejönnie, pláne nem úgy fékeznie a ház előtt, mint akit puskából lőttek ki. Egy újságírócsapat követte, és Molly tisztában volt azzal, hogy az egészet filmre vették: ahogy a férfi a bejárathoz siet, és addig dörömböl az ajtón, amíg ő kinyitja. Ha az a szándékuk, hogy a média elhiggye, nincs köztük semmi, nem éppen ez a legjobb módja. Presnek nem kellett volna idejönnie, és legfőképpen nem kellene átölelnie és megcsókolnia. Molly tisztában volt vele, ha egyszer csókolózni kezdenek, nem akarja majd abbahagyni. – Venni akarok Zandernek egy zenei gyűjteményt – közölte Pres. – Át akarom őt vinni a szárazföldre, hogy olyan CD-ket válogasson magának, amilyeneket csak akar. Az összes Mozartot meg azt a hogyishívjákot... – Alan Menken. – Igen. És bármit, amit szeretne. Beatlest. Garth Brookst. Cooliót. Bárkit. Molly azonban a fejét csóválta. – Az túl sok volna. Nem fogadhatunk el ekkora ajándékot.. – Miért nem? A férfi fürkészőn nézte az asszonyt. Pres drága, türkizszínű pólót, és az alakjára szabott, bézs színű rövidnadrágot viselt, amely pimaszul jól állt neki. Rajta volt az órája, amely valószínűleg többe került, mint az ő használtan vett autója. És mégsem értette, Molly miért nem fogadhatja el az ajándékát. Tényleg fogalma sem volt róla. – Ez túl sok – magyarázta Molly. – Ő még csak tízéves, Pres. Ha ezt ajánlod neki, akkor nem egy vagy két CD-t fog kiválasztani, hanem kétszázat. Vagy még többet. – Éppen azt akarom. Legyen meg mindegyik, amelyiket csak szeretné. A pokolba, kétezret is veszek neki, ha azt akarja. – Te most arról beszélsz, hogy több tízezer dollár értékű lemezt akarsz vásárolni! – Na és? – Na és? Ez őrültség! – Nem, nem az! Molly, tíz év múlva már késő lesz! Hadd vegyem meg neki azokat a CD-ket! Kérlek. Suzanne Brockmann

93 Második Esély

– El tudod képzelni, micsoda napjuk lesz azoknak a bulvárlapoknak, amikor megtudják, hogy húszezer dolláros ajándékot vettél a fiamnak? – kérdezte Molly. – Pres, nem engedhetem, hogy megtedd. A férfi állkapcsa megfeszült. – Teszek a bulvárlapokra. Írhatnak, amit csak akarnak. Gondolják azt, hogy össze fogunk házasodni. Nem érdekel többé. Bármit kérdeznek, majd azt mondom, hogy „nem nyilatkozom", aztán majdcsak békén hagynak. – Neked könnyű. Te nem azzal töltötted az egész délutánt, hogy az általános iskola igazgatónőjével telefonon megbeszéld, mi a teendő, ha ezek a nyomorult riporterek hétfőn rászállnak Zanderre, amikor iskolába megy. Pres megdermedt. – Te jó ég! Erre nem gondoltam. Majd... majd elkísérem az iskolába. – Hát az valóban nagy segítség lesz neki! – forgatta Molly a szemét. – Ezek után az összes kölyök az anyja milliárdos szeretőjével fog majd iskolába menni. – Nem vagyok a szeretőd. Bár, elhiheted, szeretnék... – Te, én és Zander vagyunk az a három személy a világon, akik ezzel tisztában vannak. A többi negyvenhétmilliárd... – Gondoljanak, amit csak akarnak. Egyébként is, azt hiszem, tévedsz. Nagyon sokan hittek nekem, amikor azt mondtam, hogy nem vagyunk jegyesek, sőt még csak nem is járunk – mosolyodott el Pres szomorkásán. – Egytől egyig egyedülálló nők, akik most az üdülőparadicsomban tartózkodnak. Molly egy pillanatra kizökkent. – Valóban? A férfi bólintott. – Elképesztő mennyiségű szobát foglaltak le. – Szegény fiú! – mondta az asszony sajnálkozást színlelve. – Milyen kimerítő lehet az a sok gyönyörű, felkínálkozó nő, akik egyetlen pántból álló bikiniben flangálnak az előcsarnokban. – Egész délután az irodámban voltam. Bár ha te sétálgattál volna ott egy szál bikiniben – folytatta –, előjöttem volna a rejtekhelyemről. Suzanne Brockmann

94 Második Esély

– Én egy szál bikiniben? – nevetett fel Molly. – Álmodj csak, Seaholm! – Azt teszem – mormogta a férfi már jó ideje. Molly érezte, hogy az arcát elönti a pír, ezért elfordult. Pres rájött, hogy túl messzire ment, így biztonságosabb vizekre terelte a beszélgetést. – És mit javasolt Zander igazgatónője? Mit tegyünk, hogy távol tartsuk a médiát az iskolától? – érdeklődött. Többes szám első személy. Molly igyekezett nem túlságosan beleélni magát. – Nem tudom. Itt a hétvége, hogy kitaláljunk valamit. – Vagy eloszlassuk az érdeklődésüket. – Pres megcsóválta a fejét. – Molly, igazán szörnyen érzem magam, hogy belekevertelek benneteket ebbe az egészbe. – Esetleg... – szólalt meg Molly. – Tessék? Az asszony idegesen csavargatta az egyik hajfürtje végét. – Lehet, hogy szörnyen ostoba ötlet, nem hiszem, hogy képes vagyok hangosan is kimondani, de... Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha valóban jegyesek volnánk? – Pres elfordította a fejét. Úgy tenni, mintha jegyesek volnának. Jóságos ég! – Tudod – folytatta az asszony hamiskás mosollyal, bizonytalan lévén a férfi válaszában –, együtt jelennénk meg a nyilvánosság előtt. Hadd fényképezzenek le bennünket együtt. Ezzel véget vetnénk a rejtélynek és a találgatásoknak, és... – Bizonytalanul pillantott a férfira. – Rossz ötlet? Pres számára Mollyval jegyesként, szerelmespárként megjelenni a nyilvánosság előtt kimondottan jó ötletnek tűnt. A férfi alig tudta türtőztetni magát, máris a lehetőségeket latolgatta. Az, hogy az ötlet valóban alkalmas-e arra, hogy elriassza a sajtót, már egészen más kérdés volt. Igyekezett ügyelni a hangjára, hogy ne érződjön benne a felindulás, sőt egy kissé még szkeptikusnak is hangzott: – Talán megér egy próbát. Igen, igen, igen, igen, határozottan érdemes megpróbálni. – Úgy véled? Suzanne Brockmann

95 Második Esély

Molly tágra nyílt szemmel nézett rá, kék szemében reménykedés tükröződött. A férfi úgy értelmezte ezt a felajánlást, hogy a nő mindezt kimondottan Zander érdekében vállalná. Ám Zander kedvéért megjelenne Presszel a nyilvánosság előtt. Elmenne vele romantikus, gyertyafényes vacsorákra, kéz a kézben sétálna vele a tengerparton, talán még csókolózna is vele. Te jó ég, persze hogy szeretné. Aztán egy villanást látott Molly szemében. Szinte alig látható villanás volt, amely mintha azt súgta volna, hogy az asszony azért vetette fel ezt, mert a lelke mélyén szintén ezt akarná. Előző éjjel azt mondta, szeretné, ha csókolóznának, de aztán mégsem akarta megcsókolni. Ez a felvetés azonban minden döntést kivenne az asszony kezéből. Mollynak akkor meg kell őt csókolnia. Zander érdekében. Pres nem kutatta, miféle okok váltották ki ezt a hajlandóságot az asszonyból. Mindössze a karjában akarta tartani. – Próbáljuk meg – egyezett bele.

Na, még egyszer, hogy valóban jól értettem-e. Azt akarod tehát, hogy a szombat estémet gyerekfelügyelettel töltsem – összegezte Dom. – Sosem volt még ennyi bombázó itt, mint most, ám te azt akarod, hogy az estémet hamburger és céklalé mellett töltsem, és videojátékokat játsszam egy tízéves kölyökkel a játékteremben. – Igen – erősítette meg Pres. – Kérlek. Dom keresztülvágott Pres magánlakosztályának vastag szőnyegén, leült a szófára, és az ajtónyíláson át figyelte, ahogy Pres felveszi a zakóját, és a hálószobatükör előtt megköti a nyakkendőjét. Felemelte a hangját, hogy az a másik szobában is hallható legyen: – Csak nyugtass meg, hogy a kölyök nem egy rémálom. – A kölyök nem egy rémálom. Esküszöm. A leghelyesebb kölyök, akit csak ismerek. Meg fogod kedvelni. – Olyan messzire azért ne menjünk. Elég, ha csak elviselem. És csak azért, mert tudom, mennyire szeretnéd. – Dom egyetlen rántással kikötötte a csokornyakkendőjét, majd kigombolt néhány gombot az

Suzanne Brockmann

96 Második Esély

ingén. – Hé, biztos vagy benne, hogy ez nem ütközik törvénybe? Én elvonom a gyerek figyelmét, amíg te elcsábítod az anyját? Pres kijött a hálószobából. – Ezt gyermekfelügyeletnek nevezik, Dom. Teljesen legális. És a célom ma éjjel nem az, hogy elcsábítsam Mollyt. – Kis szünetet tartott. – Pontosabban, nem ma éjjel. – Ó, nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy tizenegy előtt itthon vagy? Pres elengedte a füle mellett a kérdést. – Kivettem nekik egy szobát. A 314-est. – O, szóval szundi buli lesz... – Molly majd megmondja, hánykor kell Zandernek ágyba kerülnie. Addig kápráztasd el! Hagyd, hogy szobapincért hívjon, hozzanak bármit, amit szeretne... – És mi van, ha pizzát és sört akar? – Bármit, amit akar, de az ésszerűség határain belül. – Tudom – felelte Dom, és mosoly terült szét markáns vonásain –, csak cukkoltalak. Pres még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe. Sokáig töprengett, mit viseljen a Mollyval elköltendő vacsorán. Nem akart öltönyt felvenni, és túl elegánsan felöltözni. De a rövidnadrágot és a pólót sem találta megfelelő viseletnek. Végül egy kőmosott farmerre, ragyogó fehér ingre, könnyű sportzakóra és egy nem feltűnő nyakkendőre esett a választása. – Hogy festek? – Mint a legjobb parti – válaszolta Dom. – Szívek fognak ma este darabokra törni, barátom. Pres bólintott. – Imádkozz, hogy az enyém ne legyen közöttük!

A

liftajtó pillanatokon belül ki fog nyílni. Molly és Preston pillanatokon belül kilép a liftből, és belép a szálloda előcsarnokába, ahol legalább egy tucat vagy még több fotós várja, hogy lencsevégre kapja őket.

Suzanne Brockmann

97 Második Esély

– Csak fotósok lesznek – emlékeztette Pres, és biztatóan rámosolygott. – Se tévékamerák, se kérdések. Csak mosolyogj, és... tégy úgy, mintha kedvelnél. Molly előrehajolt, és megnyomta a lift megállító gombját. – Nem vagyok biztos benne, hogy végig tudom ezt csinálni. Ó, egek, Molly érezte, hogy olyan ideges, hogy kapkodva veszi a levegőt. Pres éppen ellenkezőleg: nyugodt volt, és hűvös. És fantasztikus. A lift világítása aranyló hajának egy árnyalatnyi vörös csillogást kölcsönzött. Szeme a barna és a zöld keverékének tökéletes elegye volt. – Még nem késő, hogy meggondold magad – mondta a férfi csendesen. – De igen! – Molly mély levegőt vett, és a tükörrel borított falon saját arcmását tanulmányozta. Megfelelőnek találta. Félig sem mutatott olyan jól, mint Preston, de nem is volt olyan szörnyű, mint amilyennek hitte magát, amikor a szekrényében keresgélt valami ruha után. Végül is a rajta lévő kék nyári ruhát választotta. Egyszerű szabású volt, az ujjatlan felsőrészhez hosszú, csinos szoknyarész tartozott. A haját feltűzte, és a tükörbe nézve elegánsnak ítélte magát. – Amikor kilépünk innen – mondta Pres –, egy pillanatra megállunk, amíg lefényképeznek minket, majd bemegyünk az étterembe. Italt és előételt rendelünk, majd táncolni megyünk. Nem maradunk sokáig a parketten, csak addig, amíg a fotósok csinálnak még néhány képet. A mi vacsorarendelésünk elsőbbséget élvez mindenhez képest, ami ma a konyhából kikerül, így hamar felszolgálják majd az ételt. Annyit eszel, amennyi jólesik: legyen az kevés vagy sok, és aztán elmegyünk. – Az asszonyra mosolygott. – Rendben? Molly kényszeredetten visszamosolygott. – Úgy érzem magam, mintha egy háború sorsdöntő ütközetébe küldenének. Biztos vagy benne, hogy nem kellene egyeztetnünk az óráinkat? – Nincs is rajtad óra! – Helyes a megfigyelés. – Minden rendben lesz – nyugtatgatta Pres. Suzanne Brockmann

98 Második Esély

Molly bólintott, és a gomb felé nyúlt, hogy ismét elindítsa a liftet. De nem nyomta meg. Elhúzta a kezét, és ismét a férfi felé fordult: – Még egy dolog zavar kissé, amire nem tértél ki az imént a forgatókönyv ismertetésekor... Pres bólintott. – Igen, meg foglak csókolni. – Mikor? Úgy értem, nem azt akarom tudni, hogy pontosan hány órakor, hanem... Ha tudhatnám, hogy milyen helyzetben, segítene, hogy ne legyek olyan ideges, és... – Tánc közben. – Értem. – És talán akkor is, amikor nem táncolunk. – Hát ez aztán igazán informatív válasz volt! – Talán, ha most megcsókollak, az megnyugtat... Molly benyomta a gombot, és a lift elindult. – Nem, köszönöm. Szeretnék úgy megérkezni az előcsarnokba, hogy a ruha még rajtam van. Ezúttal Pres hajolt előre, és nyomta meg a stop gombot. – Majdnem elfelejtettem... – Egy kis dobozt vett elő a zsebéből. – Úgy kell tennünk, mintha hivatalos volna. – Átnyújtotta a dobozt Mollynak. Egy fekete bársonnyal bevont kis ékszeres doboz volt. Molly lassan nyitotta ki, nem mert belenézni. Egy gyűrű volt benne, ahogy sejtette. De nem holmi közönséges gyűrű. – Te jó ég, hiszen ez a Reménység Gyémánt! Pres felnevetett: – Nem, nem az. Szörnyen ronda volt. Molly soha életében nem látott még olyan ízléstelenül díszített gyűrűt. – Ez aztán... nem semmi, igaz? A férfira nézett. – Seaholm családi örökség – világosította fel Pres. – A nagyanyámé volt, utána pedig az édesanyám viselte. Suzanne Brockmann

99 Második Esély

Hatalmas volt. Úgy nézett ki, mint az a gusztustalan kerek nyalóka, amelyet Zander annyira szeretett. – Nem tetszik? – Túl nagy – mondta Molly, és igyekezett nagyon tapintatos lenni. – Mindenbe beleakad majd, és... és mi lesz, ha elveszítem? – Elég nagy, könnyű lesz megtalálni. – Elég nagy, hogy egy golfklubban labdatartónak használják. Különben is, mi lesz, ha édesanyád visszakéri? – Nem fogja – felelte Pres. – Ő már nem a Seaholm család tagja. Néhány évvel ezelőtt újra férjhez ment, miután az édesapám meghalt. – A gyűrűre pillantott. – Szóval nem tetszik? – Pres nagyon igyekezett, nehogy elnevesse magát. Molly meglátta, hogy egy másik dobozt vesz elő a zsebéből, és rájött, hogy odáig csak ugratta. – Nagyon tapintatos voltál – jegyezte meg Pres. – Kivette a csúnya gyűrűt tartalmazó dobozkát Molly kezéből, és odaadta neki a másikat. – Ezek szerint nem is családi ékszer? – De igen – felelte a férfi mosolyogva. – Azonban úgy vélem, ha úgyis megtöröm a családi hagyományt azzal, hogy eljegyzem magam anélkül, hogy megnősülnék, a családi örökségként szolgáló eljegyzési gyűrűtől is eltekinthetek. Molly a kezében lévő dobozra pillantott. – Félek belenézni. Preston kinyitotta helyette a dobozt. Zafír volt benne. Nagy volt, de nem túl nagy, és kék tűzzel ragyogott. A foglalat egyszerű volt, csak egy kis gyémánt díszítette. Molly nagyot nyelt, hogy a torkából eltűnjön a gombóc. – Ó! – Tudtam, hogy ez tetszeni fog. Az asszony ránézett. – Mi lett volna, ha tetszik a másik gyűrű? – Akkor a valóságban is feleségül kellett volna jönnöd hozzám – válaszolta Pres, szemében nevetés bujkált. – Mert hol találnék még egy nőt, akinek igazán tetszik az a gyűrű... – Valószínűleg több százan nyüzsögnek ebben a pillanatban is az üdülőkomplexumban. Suzanne Brockmann

100 Második Esély

– Nem hagytad, hogy befejezzem – mutatott rá a férfi. – Azt akartam mondani, hogy hol találnék még egy nőt, akinek igazán tetszik az a gyűrű, és mégis van humorérzéke és némi jó ízlése? – A gyűrűre mutatott. – Próbáld fel! Molly kivette a tokból a zafírgyűrűt, és akkor jött rá, hogy a bal kezén még mindig viseli a karikagyűrűjét. Már régen le kellett volna vennie. Soha nem vette le. Soha. Pedig akarta. Miután Chuck meghalt, és elolvasta a másik asszonynak írt levelek garmadáját... Mégis tovább viselte a gyűrűt. Miért? Hűségből? Vagy emlékeztetőül, hogy milyen pocsék a férfiakkal és a házassággal kapcsolatos ítélőképessége? Megpróbálta lehúzni a gyűrűjét, de az nem akart lejönni. – Segíthetek? – Pres megfogta a kezét, és gyengéden lehúzta a jegygyűrűt. Ujjai melegek és finom tapintásúak voltak. Elvette Molly kezéből a zafírgyűrűt, és az asszony ujjára húzta. Valahogy túlságosan is intim mozdulatnak tűnt, és amikor Molly a férfira nézett, egy pillanatra elakadt a lélegzete. A férfi a régi jegygyűrűt belehelyezte a dobozkába. – Majd vigyázok rá – mondta halkan. Molly bólintott. Úgy tűnt, a férfi ugyanúgy tudatában van a pillanat bensőségességének, mint az asszony, és egy mosolyt erőltetett magára, hogy megtörje a hangulatot. – Úgy érzem, most le kellene térdelnem előtted, és könyörögnöm, hogy ne legyél a feleségem. – Ne aggódj, feloldoználak. Nem áll szándékomban feleségül menni hozzád. – Megígéred? – kérdezte a férfi. Molly érezte, hogy elmosolyodik, és mindketten elnevették magukat. – Teljes szívemből. Te megígéred, hogy nem veszel el? – Igen. Bár erősen reménykedem, hogy az eljegyzésünket megünnepeljük egy előrehozott nászéjszakával. Molly elindította a liftet, és elfordította a tekintetét a férfi szemében égő tűzről. Bár tréfálkozott, mégis nagyon komolyan gondolta. – Mint korábban már mondtam, álmodj csak, Seaholm! Suzanne Brockmann

101 Második Esély

– Mint azt én is mondtam már, azt teszem. Őszintén hiszek az álmokban, és várom a beteljesedésüket. A liftajtó kinyílt. Molly tágra nyílt szemmel nézett Presre. Megérkeztek. Ideje indulni. A férfi odanyújtotta a kezét, az asszony szorosan megragadta az ujjait. Együtt léptek ki a liftből.

Suzanne Brockmann

102 Második Esély

Tizedik fejezet

A vakuk villogása elvakította Mollyt. Pres elengedte a kezét, és átkarolta a vállát. – Mosolyogj! – súgta a fülébe. Maga is meglepődött, hogy tud mosolyogni. Sőt nevetni kezdett. – Ez őrület! – mondta a férfinak, amikor a villogás továbbra sem maradt abba. – Mutasd fel a bal kezedet! – suttogta Pres. – Mutasd meg nekik a gyűrűt! Az asszony megtette, így villanások újabb özöne záporozott rájuk. Pres szorosan tartotta; Mollyban akkor tudatosult, hogy egész testében a férfihoz simul. Pres kissé mögötte állt, mellkasát az asszony hátához szorítva, Molly feneke Pres lábához simult. Az este folyamán táncolni fog a férfival, és akkor is ilyen közel lesznek egymáshoz. Csak akkor szemtől szemben, test a testhez, szív a szívhez. És akkor Pres meg fogja csókolni. Hiszen meg is mondta. Molly megpróbálta elfojtani magában a várakozást, amely hirtelen elfogta, de nem tudott szabadulni tőle. Azt akarta, hogy Pres megcsókolja. Újra érezni akarta a férfi vágyakozásának emésztő tüzét. Pres könnyedén megérintette, ujjaival végigsimított csupasz karján, amitől Mollynak elállt a lélegzete. Jóságos ég, nagyon nagy bajban volt! Pres megérezte, hogy Mollyn remegés fut át, és szorosabban ölelte. – Mindjárt vége – súgta a fülébe, és igyekezett magabiztosnak tűnni, Molly nehogy kihallja a hangjából, hogy testének puhasága mennyire felkavarja. – Hány fényképet fognak készíteni? – kérdezte Molly hangosan. – Annyit, amennyit engedünk nekik. Suzanne Brockmann

103 Második Esély

Pres megfogta a kezét, és gyengéden magával húzta, el a fotósok közeléből, az étterem felé. – Utánunk jönnek? – kérdezte Molly kissé aggodalmaskodva. – A legtöbbjüknek valószínűleg foglalt asztala van – felelte Pres. – De az étteremben természetesen nem használhatnak vakut. Molly körbenézett, és Pres tudta, hogy az asszony először jár ebben az elegáns étteremben. – Nagyon szép itt – jegyezte meg, a férfi egyetértett vele. Aznap este különösen lenyűgöző volt a helyiség: a vakítóan fehér térítőkön gyertyák égtek. A teljes nyugati falat kitöltő hatalmas üvegablakokon beáradtak a lenyugvó nap utolsó sugarai, kilátást nyújtva a bodros felhőkkel tarkított narancsvörös égboltra és az óceánra. Szombat esténként Dave Zigfield volt a főpincér, aki fekete szmokingjában rendkívül elegáns volt, ahogy a táncparketthez közeli asztalukhoz vezette őket. Pres udvariasan kihúzta Molly székét, majd leült az asszony mellé. – Pezsgőt kérünk – rendelt Pres. – A legjobb fajtát a házból. – Zig gyorsan és némán távozott. – A ház legjobb pezsgőjét – ismételte meg Molly derűsen. – Gyakrabban kellene eljegyeztetnem magam híres milliárdosokkal. Zig egy szempillantás múlva visszatért a jeges vödörben hűlő pezsgősüveggel, és halkan Pres elé helyezett két leheletvékony, tulipán formájú poharat, és majdnem ugyanolyan halkan kihúzta a dugót. Pres hallotta, amint legalább egy tucat fényképezőgép kezd működésbe, amikor poharukat néma koccintásra emelték. – Úgy érzem magam, mint egy hal az akváriumban – mormolta az asszony, miközben ügyelt, hogy a zafírgyűrű megcsillanjon a gyertya fényében. Pres jól megnézte az asszonyt. A ruhája első pillantásra meglehetősen egyszerűnek tűnt. De figyelmesebben szemügyre véve kiderült, hogy a halványkék nagyon jól áll Mollynak, és az egyszerű szabás alátámasztotta a régi közmondást, hogy a kevesebb gyakran több. A lágy anyag körülölelte a kerek idomokat, és csak sejteni engedte, hogy az anyag alatt rejtőző test kimondottan nőies. Bizonyos Suzanne Brockmann

104 Második Esély

tekintetben sokkal izgatóbb volt, mint egy szorosan tapadó, többet felfedő ruha. Az asszony elfordította a tekintetét, arcán enyhe pír derengett. – Ne nézz így rám! A férfi nem tudta levenni róla a szemét. Molly izgató lokniba fogta selymes barna haját a feje tetején. Néhány hajfürt kiszabadult a csatból, amitől az asszony sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amennyi valójában volt. Az összhatás elbűvölő volt. Csak egy leheletnyi smink volt rajta, szemét némi kis festék árnyalta, és gyönyörű formájú száján egy kis rúzs fénylett. Uramisten, mennyire vágyott rá, hogy újra megcsókolja azt az ajkat... Pres hátratolta a székét. – Gyere, táncoljunk! – Előbb rendelnünk kellene... – Változott a terv. – Odanyújtotta a karját. – Gyere! – De a zenekar még nem is játszik... – Mielőtt azonban befejezhette volna a mondatot, a karmester felemelte a pálcáját, és egy tizenhat fős szvingzenekar játszani kezdett egy lassú, ismerős dallamot. Presre nézett. – A Csillagport játsszák! Ez a kedvenc számom. A férfi elmosolyodott. – Tudom. Zander elárulta. Molly nem állta meg nevetés nélkül, amikor a férfi felsegítette a székéről. – Ahhoz képest, hogy ez csupán szemfényvesztés, meglehetősen sok energiát fektettél bele. Kinyomoztad a kedvenc dalom, kiválasztottad ezt a hihetetlenül gyönyörű gyűrűt... Szinte sajnálom, hogy azt a sok energiát csak egy szemfényvesztésre pazaroltad. – Nem a szemfényvesztés a cél. Ha esetleg nem vetted volna még észre, próbállak elcsábítani. – Hát, tudod, ha jobban belegondolok, van némi sejtésem. – És jól csinálom? Molly megcsóválta a fejét. – Gondolom, az sem tántorítana el, ha azt mondanám, semmi esélyed. – Hogy feladjam? Kizárt. Suzanne Brockmann

105 Második Esély

Pres a karjába vonta az asszonyt, könnyedén, természetesen, mintha oda tartozna, amit az asszony egy pillanatig el is hitt. Olyan könnyedén tudott a férfival táncolni, mint társalogni. Kifejezetten könnyen ment vele a beszélgetés. A férfi nyílt és nyitott volt, legalábbis, amikor az ő problémái és az ő titkai kerültek előtérbe. Jó lenne, ha a férfi is megosztaná vele a saját titkait. Egy olyan férfinak, mint Preston Seaholm, bizonyára vannak titkai. Pres megemelte az asszony állát, majd odahajolt hozzá, és akkor, ó, istenem, megcsókolta. Preston szája olyan puha volt, olyan gyengéd. Finom, gyengéd csók volt, finom és lágy, és szívet tépően romantikus. Különbözött a korábbi csókoktól, mégis valahogy ugyanúgy elragadta őt. A férfi szájának pezsgő íze volt, édes és mámorító. Molly nem akarta, hogy véget érjen. A férfi sem akarta abbahagyni, mégis megtette. – Te jó ég, teljesen elveszi az eszemet, hölgyem! – lehelte a fülébe, és még szorosabban ölelte. Molly hallotta a férfi szívverését, olyan gyorsan kalapált, akárcsak az övé. – Abbahagytad a dohányzást. – Valamit kellett mondania, és ez különösen ideillőnek tűnt. Pres bólintott, az asszony érezte, milyen sima az arca. Valószínűleg azelőtt borotválkozott, hogy találkoztak. Kedves volt tőle, bár teljesen felesleges, de Molly szíve mégis hevesebben vert. Mikor fordult elő utoljára, hogy egy férfi ilyen áldozatot hozott érte? – Az utolsó egész cigarettámat negyvenhat óra, tizenhét perc és öt másodperccel ezelőtt szívtam el – mondta a férfi. Molly elhúzódott tőle, hogy a szemébe nézzen. Ijesztően könnyűnek érezte magát. – Az utolsó egész szálat? – Múlt éjjel szívtam néhány slukkot... – Ó, Preston, ez csalás! Attól, hogy nem szívtad végig, az még cigaretta! Ha leszoksz róla, akkor szokj le teljesen! Ne csalj! – dorgálta meg a férfit. Aztán hosszasan tanulmányozta. – Ettől a kis csalástól eltekintve, úgy látom, egészen jól bírod. Suzanne Brockmann

106 Második Esély

– Belepusztulok – vallotta be Pres. – Komoly kínokat élek át. – Ne sajnáltasd magad! – mondta Molly. – Inkább szívj el egy cigarettát! – Nem! – hajolt ismét Molly szájára. Molly érezte, hogy elgyengül, ahogy a férfi nyelve ráérősen barangol a szájában. De Pres, amilyen váratlanul megcsókolta, olyan hirtelen húzódott vissza. – Az egyetlen eset, amikor nem halok meg a cigarettáért, ha megcsókolsz – suttogta. – De akkor is csak azért, mert éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy miattad haljak meg, így nem érek rá a cigarettára gondolni. Újabb csókra készült, Molly pedig nem tudott ellenállni. Tudta, hogy a férfi szép szavai nem jelentenek többet szép szavaknál. De a megsemmisítő csókkal kombinálva teljesen és reménytelenül kibillentették őt az egyensúlyából. A férfi csókja ezúttal erőteljesebb, mélyebb és hosszabb volt, és olyan mámorító szenvedéllyel csattant, ami arra késztette, hogy átkarolja a nyakát. Már régen feladták, hogy akár csak mímeljék a táncot. A táncparketten a párok ringatózva suhantak el mellettük, miközben Pres újra és újra megcsókolta. Molly igyekezett arra gondolni, hogy mindezt a fotóriporterek kedvéért teszi. Ha nem azt akarták volna elhitetni a fotósokkal, hogy valóban eljegyezték egymást, és fülig szerelmesek, soha senkivel nem csókolózott volna így. Legalábbis nem nyilvánosan. – Molly, gyere velem a lakosztályomba! – kérte Pres fátyolos hangon, zihálva. Homlokát az asszonyéhoz szorította. – Kérlek. Pres arra kéri, hogy a szállodában lévő lakosztályába menjen vele. Amely valószínűleg pontosan olyan, mint amelyikben Zander tartózkodik Pres barátjával, Dominic-kel, és videofilmeket néz. Elegáns, fényűző, de személytelen és idegen. A szomorú igazság az volt, ha Pres arra kérte volna, hogy menjen vele a bungalójába, ha arra a helyre hívta volna, amely valóban az otthona volt, elment volna vele. Ha hajlandó lett volna csak egy keveset adni a valódi énjéből, neki adta volna a szívét. Suzanne Brockmann

107 Második Esély

Csakhogy a férfi nem ezt tette. Nem ajánlott mást, csak a testi közelség intimitását. Molly igyekezett leküzdeni a csalódottságát. Hálásnak kellene lennie. Boldognak kellene lennie. Már így is veszélyesen közel került ahhoz, hogy túl messzire merészkedjen egy olyan férfival, akit még csak nem is ismer, és akit valószínűleg soha nem is fog igazán ismerni. – Gyere, Molly! – kérlelte a férfi. – Mondj igent! Esküszöm, nem bánod meg! Nem bánja meg? Már megbánta. – Nem tehetem, Pres – suttogta. A férfi valami után kutatva mélyen a szemébe nézett. Végül bólintott. És megpróbált mosolyogni. És újra táncolni kezdett az asszonnyal. – Ez nem jelenti azt, hogy feladtam, ne ringasd magad hiú ábrándokban! – De szinte alig ismerjük egymást! – mondta Molly, szükségét érezve némi magyarázkodásnak. – Még a legelemibb dolgokat sem tudod rólam. Nem tudod, hogy egyke voltam, hogy az édesanyám meghalt, amikor középiskolába jártam, hogy az apám még mindig nem heverte ki. Nem tudod, hogy a kék a kedvenc színem, és azt sem, ha feldühítenek, képes vagyok egy délután megenni egy egész zacskó Ahoy chipset. – Elhallgatott, és a férfira nézett. – És én sem tudok rólad semmit. Abban reménykedett, a férfi rájön, hogy mit vár tőle, mire van szüksége. Ugyanakkor tudta, hogy hiba volt ennyire kiszolgáltatnia magát. Nemcsak azért, mert ez szöges ellentétben állt mindazzal, ami tudomása szerint a kapcsolatteremtési játék szabályai közé tartozott, de azzal is tisztában volt, hogy nem hagyhatja, hogy beleszeressen ebbe a férfiba. Azt már egyszer kipróbálta. Még egyszer nem vállalhatja ezt a kockázatot. – Rendben – vette fel a kesztyűt a férfi. – Én is egyke vagyok. Édesapám úgy három évvel ezelőtt halt meg, az édesanyám újra férjhez ment. Az én kedvenc színeim a tengerpart színei: a kék, a zöld és a fehér. Ha felbosszantanak, képes vagyok két csomag cigarettát elszívni egy nap. Suzanne Brockmann

108 Második Esély

Molly megcsóválta a fejét, igyekezett leküzdeni magában a vágyat, hogy Pres vállára hajtsa a fejét, próbált nem venni tudomást oly közeli testének tánc közbeni csábító mozgásáról. – Ez még kevés, igaz? – sandított rá a férfi, és annyit lazított csak a szorításán, hogy a combjaik összeérjenek. – Tehát, mit szeretnél még tudni? Mollynak kiszáradt a szája. Még nem késő, hogy meggondolja magát, és igent mondjon Presnek, és felmenjen vele a lakosztályába. A férfi pillantása azt üzente neki, hogy ő még mindig ebben reménykedik. Molly megköszörülte a torkát: – Mindent. Bármit. Ossz meg velem olyasvalamit, amit soha senkinek nem mondtál még el. Mondd el nekem az egyik legsötétebb, legszörnyűbb titkodat! Pres rámosolygott, és ő nem tudta levenni a tekintetét a férfi szemének óceánzöld örvényléséről. – Nincs egyetlen sötét titkom sem. – Akkor miért nem válaszoltál a riportereknek a Merrilee Fenderrel kapcsolatos kérdéseikre? A férfi arcán árny suhant át. Szemében fájdalom villant, amit igyekezett gyorsan egy mosollyal leplezni. – Ez pontot érdemel – mondta, de további magyarázatot nem adott. Molly nem tudta magában tartani a véleményét: – O, istenem, hiszen te még mindig szereted őt! A férfi nevetése hitetlenkedő, egyben ingerült volt. – Ne légy nevetséges! – Ebben nincs semmilyen nevetséges feltételezés. Az a nő gyönyörű és... – Nem mondhatom, hogy még mindig szeretem őt. Az igazság az, hogy sohasem szerettem. Molly elképedve nézett rá. Nyilván sokkal bonyolultabb ez az egész, mint ahogy a férfi próbálja feltüntetni. És az is elég nyilvánvalónak tűnt, hogy ennél többet nem hajlandó elárulni. – Miért beszélgetünk a volt feleségemről? – kérdezte. – Elképzelhető, hogy hagyjuk ezt a témát? Suzanne Brockmann

109 Második Esély

Molly félrefordította a fejét, miközben azon tűnődött, a férfi vajon miért vett feleségül egy olyan nőt, akit nem szeretett. De azt akarta, hogy Pres önszántából beszéljen neki erről, nem pedig azért, mert ő kényszeríti rá. – Ne haragudj. Pres felemelte az állát. – Nekem kellene bocsánatot kérnem. Nem akartam olyan... elutasító lenni. Elfeledkezhetnénk Merrileeről ma este? Molly mosolyogva bólintott, de kék szemében megbántottság tükröződött. – Talán megrendelhetnénk a vacsorát – mondta halkan. Miközben visszasétáltak az asztalukhoz, Pres könnyedén, de birtoklón a hátán tartotta a kezét. De ez is csak a szerepjáték része volt. A férfi tisztában volt vele, hogy a gyűrű ellenére, amelyet az asszony ujjára húzott, semmilyen formában és módon nem birtokolja Molly Cassidyt. És bármennyire is szeretett volna ágyba bújni vele, azt is tudta, hogy aznap éjjel nem fog megtörténni. Pedig megtörténhetett volna. Volt egy pillanat, amikor a táncparketten csókolóztak, és ő úgy érezte, a mennyekben jár. De aztán valami elromlott. Pres többször is végigpörgette magában a beszélgetésüket, próbált rájönni, mondott-e bármit, amivel megbánthatta az asszonyt, vagy tett-e olyasmit... Vagy éppen fordítva: valamit nem mondott, amit kellett volna... De mi lehetett az? Amikor udvariasan kihúzta a széket Mollynak, majd leült mellé az asztalhoz, Zig abban a pillanatban odament hozzájuk, és minden figyelmét nekik szentelte. Presben ezalatt tudatosodott, hogy egyetlen dolgot tud csak biztosan. Azt, hogy fogalma sincs, mit vétett.

Dr. Marsh Devlin, a település egyetlen orvosa, teljesen össze volt zavarodva. – Tehát nem azért vagy itt, hogy vérvizsgálatot csináltass a házassági engedélyedhez...

Suzanne Brockmann

110 Második Esély

– Mert az eljegyzés csak szemfényvesztés – fejezte be helyette a mondatot Pres. Marsh összefonta maga előtt a karját, és leült az íróasztala szélére. – Sajnálattal hallom – mondta a férfi erős angol akcentussal. – Molly Cassidy nagyon kellemes nő. Amikor értesültem róla, hogy eljegyeztétek egymást, azt gondoltam... – A bal kezén csillogó jegygyűrűjére nézett, és elmosolyodott. Pres a Marsh asztala előtt sorakozó székek egyikére roskadt, és kinyújtotta maga előtt a lábát. Mit gondoltál? Valójában, elég különös – felelte Mars, még mindig a jegygyűrűjét vizsgálgatva. – Ez az egész házasságdolog. Orvosi magyarázatot nem tudok rá adni, de valami történik az elméddel, és, nos... azt hiszem, kissé ostoba leszel. Kimondod az „igent", és attól a pillanattól azt szeretnéd, hogy körülötted mindenki más is kimondja, a helyzetétől függetlenül. Úgy értem, itt ülök, és azt gondolom, bolond vagy, mert nem rohansz, hogy elvedd azt a nőt, amikor valójában én vagyok a bolond. Bizonyára jó okod van rá, hogy azt tedd, amit teszel, igazam van? – Pres bólintott, de nem tudta elfojtani a mosolyát. – És ezért nem kellene rosszul éreznem magam, vagy sajnálnom azt, amiért te nem teszed azt, amit én megtettem. Persze az is tény, hogy nem teheted pontosan azt, amit én, mert én Leilát vettem feleségül, és baromira dühös lennék, ha megkísérelnéd ugyanazt megtenni. – Hogy van Leila? Marsh elmosolyodott, beesett arca ellazult. – Remekül, köszönöm. Igazán csodálatosan. Kimondottan kiválóan. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz vérvizsgálatot? Pres felnevetett: – Nem, köszönöm. Mollyval úgy teszünk csak, mintha jegyesek volnánk. Az egész egy apró kis hazugsággal kezdődött, egy sajtókonferencián. Nem akartam a legjobb parti lenni, ahogy a Fantasy Man állítja, ezért azt a mesét találtam ki, hogy hamarosan megnősülök. De valaki lencsevégre kapott bennünket Mollyval, és aztán egyik esemény maga után vonta a másikat. De azt sem hitték el, amikor bevallottam, hogy csak kitaláltam az egészet, így most azt reméljük, el Suzanne Brockmann

111 Második Esély

tudjuk terelni a média figyelmét, ha megkapják, amit akarnak. Valójában nem akarunk mást, mint Molly fiától távol tartani ezeket a hiénákat. – Hallottam, mi történt odaát a templomban. – Zander holnap kezdi az iskolát – tájékoztatta Pres az orvost. – Meghívókat küldtem szét a hivatalos eljegyzési ceremóniára azoknak a kukkolós fajankóknak, akik újságíróknak képzelik magukat, mint például az American Lifestyle riporterei is. A parti szerda este lesz, fenn az üdülőtelepen. Nyolc órakor kezdődik. Benneteket is várunk, mondd meg Leilának is. – Megmondom, kösz. Marsh fészkelődni kezdett, és teljes súlyával az asztalra helyezkedett. – Akkor tisztázzuk a helyzetet: partit rendezel, hogy hivatalosan bejelents egy eljegyzést, amely nem is valódi? – Tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de nem tudtam kitalálni semmi mást. A lényeg, hogy közöltem a fotósokkal, abban az esetben jelenhetnek meg ezen az eseményen, ha nem zaklatják Zander, tudod, a suliban. Ha megtudom, hogy követik őt, vagy bármilyen egyéb módon zaklatják, töröljük őket a vendéglistáról. – Remélem, ez beválik majd. Pres bólintott. Ő is remélte. – Rendben, ha tehát nem vérvételre jöttél, akkor miért vagy itt? – érdeklődött Marsh. – Információért. – Valamelyik búvárügyleteddel kapcsolatban? Pres megrázta a fejét. – Nem. Zander Cassidyről akarok veled beszélni. Marsh felállt, és átment az íróasztala túloldalára. – Pres, a fiú a páciensem. Az édesanyja engedélye nélkül nem beszélhetek... – Nem arra kérlek, hogy megsérts bármilyen szabályt – biztosította Pres. – Annyit tudok, hogy a fiúnak valamiféle degeneratív hallássérülése van. Ez nem titok. Csak azt szeretném, ha segítenél Suzanne Brockmann

112 Második Esély

nekem megérteni, hogy ez mit jelent, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Marsh leült az asztala mögé. – Ha kérdéseid vannak, biztos vagyok benne, hogy Molly tud rájuk válaszolni, talán jobban is, mint én. Az audiológia nem az én szakterületem, ő viszont elég jól beleásta magát ebbe a témába... – Ez érzelmi ügy, és tény, hogy Molly nem orvos. – Pres előrehajolt. – Ki vele, Marsh! Mondd el nekem a fiú kilátásait, és hogy milyen lehetőségek vannak megváltoztatni a végkimenetelt! Nekem ők fontosak! Tudnom kell, hogyan segíthetek. Marsh összekulcsolta a kezét az asztalon, és Pres szemébe nézett. – Alexander Cassidy teljesen meg fog siketülni. Az oka genetikai, az állapota visszafordíthatatlan, Pres. Sajnálom. Nem létezik semmilyen varázsoperáció, sem csodagyógymód. Pres felállt. – Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni! – Járkálni kezdett. – Valaminek lennie kell. Valamilyen alternatív kezelési módnak, valamilyen új technológiai megoldásnak... – Nincs semmi – mondta Marsh együtt érzőn. – Gondolod, Molly nem próbált már felkutatni minden lehetséges megoldást, amellyel megőrizhetné a fia hallását? – Molly nem ismerheti az összes lehetőséget, vagy nincs rá pénze... – Csakhogy Molly sokkal többet tud adni minden lehetőségnél vagy a pénznél. Szereti a fiát. – A világ minden szeretete sem segíthet rajta, ha nincs több millió dollárja arra a műtétre, amelyre Zandernek szüksége van... – Csakhogy a világ több millió dollárja sem tudja visszaadni Zander hallását – vetette ellen Marsh. – Pres, tudom, hogy nem hiszel nekem, de a pénzeden nem tudod megvenni azt, amire a kisfiúnak szüksége van. Hallgattak. – Segíteni akarok nekik – ismételte. – Ismersz olyan specialistákat, akiket felhívhatnék? Marsh egy pillanatig farkasszemet nézett vele, majd bólintott. Suzanne Brockmann

113 Második Esély

– Persze. Holnap reggel átfaxolok az irodádba Helennek néhány nevet és telefonszámot. Pres átnyúlt az asztal fölött, hogy kezet szorítson az orvossal. – Köszönöm, hogy fogadtál vasárnap. Marsh szomorúan elmosolyodott. – Bárcsak vérvizsgálatra jöttél volna!

Suzanne Brockmann

114 Második Esély

Tizenegyedik fejezet

Szóval

éppen húsz méteren voltunk – mesélte Pres Zandernek, miközben a medence szélén ültek. – Pont ott voltunk, ahol lennünk kellett, de Simon, aki először volt ilyen mélységben, és még mindig kezdő búvárnak számított, hirtelen bepánikolt, és ahelyett, hogy levegőt engedett volna a felhajtóerőt ellensúlyozó palackba, hogy lebegjen, kiengedte. Ennek eredményeképpen szabadesésbe kezdett, és úgy süllyedt, mint egy kő. Láttam őt, és tudtam, hogy még mindig meg van ijedve, ezért utána mentem. Mindketten túl mélyre és túl gyorsan süllyedtünk, újabb húsz méterrel kerültünk mélyebbre, és egyáltalán nem örültem ennek a helyzetnek. Elkaptam, és beállítottam a készülékét, így végre mindketten lebegő helyzetbe kerültünk. Mivel Simon eközben nagyon megijedt, túl gyorsan lélegzett, és elfogyasztotta a levegőt a palackjából... Pres elhallgatott, mert észrevette, hogy Molly megállt mellettük. Felnézett az asszonyra. – Szia! – És ezt szórakozásból csináltad? – kérdezte Molly egyik szemöldökét felvonva. – Teljes mértékben. – És ez a Simon is jól szórakozott? – Időnként. – Na, és mit csináltatok akkor? – kérdezte Zander, aki kíváncsi volt a történet végére. – Mi történt aztán? Molly türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra.

Suzanne Brockmann

115 Második Esély

– Fiúk, ha végeztetek a horrortörténetekkel, neked a házi feladatodat kellene csinálnod – mutatott Zanderre –, veled pedig beszédem van... – nézett jelentőségteljesen Presre. Megfordult, hogy visszamenjen a házba, de Pres a bokáját megfogva megállította. – Hé, hogy haladnak a munkálatok a tetőn? Az asszony gyengéden kiszabadította magát, tenyerével beárnyékolta a szemét, úgy nézett fel a házra. – Meglehetősen zajosan – vallotta be, de remélhetőleg nem tart már túl sokáig. Legalábbis bízom benne, hogy egy hétnél nem tovább. – Mit szólnál ahhoz, ha sétálnánk egyet a parton? – ajánlotta Pres. – Egy kicsit kiszabadulnál a zajból. Molly szomorkásán elmosolyodott: – Feltételezem, három nap után itt az ideje újabb lehetőséget adni a fotózásra, igaz? Ó, istenem, alig várom, hogy a ma estének vége legyen, hogy túl legyünk ezen az egészen! – Hé, anya! – szólalt meg Zander, lábát a medence hűvös vizében lóbálva. – Azon gondolkodtam... Tudod, ezen a becsapósdijátékon, amelyet Presszel játszotok, és úgy tesztek, mintha össze akarnátok házasodni, meg minden, meg ezen a ma esti nagy bulin... Molly biccentett a fiának, hogy folytassa, és csak reménykedni tudott, hogy nem fog olyan irányba kanyarodni, amitől egy ideje már tartott. – Szóval, azon gondolkodtam, miért nem házasodtok össze igazából? Olyan irányba kanyarodott. Egyenesen bele a közepébe. Zander Pres felé fordult. – Te kedvelsz minket, ugye, Pres? És mi is kedvelünk téged... Molly, megveregetve Zander vállát, hogy nézzen rá, és lássa, amit mond, félbeszakította: – Természetesen, Pres kedvel minket, de, Z, az emberek nem házasodnak össze mindenkivel, akit kedvelnek! Ez annál sokkal komolyabb és bonyolultabb dolog. – Miért? – kérdezte Zander. Pres megütögette a fiú lábát, aki ezért a férfi felé fordult. Suzanne Brockmann

116 Második Esély

– Azért, mert amikor két ember házasságot köt – magyarázta Pres –, úgy kell belépnie abba a kapcsolatba, hogy őszintén hiszi, a másik az egyetlen személy, akivel élete hátralévő részét együtt akarja leélni. És az az időszak szörnyű hosszú tud lenni, ha nem a megfelelő személyt választod. Zander tágra nyílt kék szemmel nézett Presről Mollyra. – Te nem úgy véled, hogy Anya a megfelelő személy? Molly behunyta a szemét. – Zander... – A mamáddal még nem ismerjük egymást elég jól. – Pres Mollyra pillantott, szemében nevetés villant. – Erre éppen ő mutatott rá egy alkalommal, és tudod, azt hiszem, igaza van. – De az lehetséges, hogy miután jobban megismeritek egymást, majd összeházasodtok – vonta le Zander a következtetést. – Zander, én a helyedben erre nem vennék mérget – óvatoskodott Molly. – Nem túl valószínű, hogy ez megtörténjen. – De nem lehetetlen. Semmi sem lehetetlen. Te mondod ezt folyton. – A kisfiú Préshez fordult: – És azután mi történt Simonnal? Molly a következő szavakat formálta némán Presnek: ne haragudj, de a férfi csak mosolygott. – Nos – mondta, folytatván a történetet –, Simonnal körülbelül negyven méter mélységben voltunk lenn, és tudtam, hogy nagy bajban vagyunk. Közel jártunk ahhoz az időtartamhoz, amely elteltével nem lehet tovább a vízben tartózkodni. Emlékezz csak, mit mondtam, mennyi ideig tartózkodhat egy könnyűbúvár a víz alatt a víz rá nehezedő nyomása miatt, és arról, ha egy bizonyos mélységnél mélyebbre merülsz, csak fokozatosan jöhetsz fel a víz felszínére, hogy alkalmazkodni tudj a nyomáscsökkenéshez. – Különben keszonbetegséget kapsz – mondta Zander. – Így igaz. Molly hátrálni kezdett. – Fenn leszek a házban. – Egy perc, és mi is megyünk. – Pres ezúttal szinte rá sem pillantott az asszonyra, hanem Zanderhez fordult, akit teljesen lenyűgözött a történet. – Szóval, túl mélyen voltunk, Simon túl gyorsan kapkodta a Suzanne Brockmann

117 Második Esély

levegőt, ami azt jelenti, hogy túl gyorsan használta el, így a búvárkomputerem mindenféle figyelmeztető jeleket küldött. Túl régóta voltunk már lenn. Hogy egészen őszinte legyek, Zander, soha életemben nem féltem még annyira, mint akkor. Molly nem állta meg, hogy ne hallgassa őt, egyszerre volt elbűvölve és megrémülve. A medencéhez vezető kapuban állt némán, és figyelte, ahogy Pres a fiával beszélget. – Tehát számításokat végeztem – mondta Pres Zandernek –, és ráeszméltem, hogy mekkora bajban vagyunk. Akkor sem lett volna elég levegőnk, hogy feljussunk a felszínre, ha Simon lassabban lélegzik, mivel meg kellett állnunk a meghatározott magasságokon, hogy a nyomás ne okozzon bajt. De mivel víz alatt voltunk, nem tudtam beszélni vele. Ha ismertem volna a jelnyelvet, és Simon is ismerte volna, akkor tudtunk volna a víz alatt is kommunikálni – mutatta jelnyelven Pres Zandernek. – Könnyű lett volna megnyugtatni Simont, ha megtanultuk volna a jelnyelvet – mondta hangosan is. Mollynak le kellett ülnie. Oda se nézve a háta mögé nyúlt egy napozóágyért, és ráült, miközben hitetlenkedve meredt Presre. Hogyan sikerült neki ilyen rövid idő alatt megtanulnia a jelnyelvet? Igaz, hogy mondta, hogy meg akarja tanulni, de... Azt gondolta, a férfi csak udvariaskodik, és majd kibújik alóla, mert bár a jelnyelv egyike annak a sok mindennek, amit szeretne megtanulni, de majd nem talál rá időt. Nem hitte, hogy komolyan gondolja. Ezek szerint mégis. – Amikor eljutottunk a harminc métert jelző jelhez – mesélte tovább Pres Zandernek –, ott találtuk a búvárcsapat többi tagját, akik pótpalackokkal vártak minket. Nekik köszönhetően baj nélkül feljutottunk a felszínre, mert volt elég levegőnk, így ki tudtuk várni a szükséges pihenőidőt, és senki nem lett keszonbeteg. – Király! – mondta Zander tisztelettel, vegyes csodálattal a hangjában. – És tudod, mi a tanulsága ennek a történetnek? – kérdezte Pres. Zander megrázta a fejét. Suzanne Brockmann

118 Második Esély

– Soha, soha ne merülj egyedül, és ha lehet, két főnél nagyobb csapatban tedd. Zander áhítattal bólintott, mintha Pres éppen akkor osztott volna meg vele egy nagy bölcsességet. Pres Zanderre mosolygott. – Na, azt hiszem, eljött a leckeírás ideje. Zander gyorsan Mollyra pillantott. – Igen, én is azt hiszem. – Sok lecke van? Újabb pillantás Mollyra. – Nem tudom. Nem túl sok. – Minden rendben lesz, ha egyedül maradsz addig, amíg Mollyval sétálni megyek? Zander bólintott. – Persze. – Elnyargalt Molly mellett, de hirtelen lefékezett. – Anya, ehetek valamit uzsonnára? – Igen. A kisfiú már el is tűnt, mielőtt a válasz elhangozhatott volna. Pres kibontott egy rágógumit, és miközben lassan Molly-hoz közeledett, behajtogatta a szájába. Az asszony, még mindig hitetlenkedve, felállt. – El sem tudom hinni, hogy valóban tanulod a jelnyelvet. Mikor? Hogyan? Szóhoz se tudok jutni. Pres elmosolyodott. – Ilyesmi nem fenyeget – mondta, majd jelnyelvre átváltva mutogatta: –, ha ismered a jelnyelvet! A férfi ujjai kecsesek, hosszúak és valóban gyönyörűek voltak. Valahogy egyszerre voltak elegánsak és a fizikai munkától durvák, ahogy a férfi maga is. – Tekintettel arra, hogy szombat óta kerülsz, rengeteg szabad időm volt, kihasználtam a lehetőséget, és beszereztem néhány könyvet a jelbeszédről. És Zander is tanított. – Nem is kerültelek! – tiltakozott Molly. – Legalábbis, nem szándékosan... Suzanne Brockmann

119 Második Esély

– Sétáljunk! – Ismerős mozdulattal, könnyedén megfogta az asszony kezét, és együtt indultak el a partra vezető ösvényen. Mollyra pillantott. – Mi a napirendi pont? Van egy sejtésem, hogy most egy beszélgetés következik, nagy B-vel. – A ma estéről... – Ma este nem kerülhetsz el, Molly. Nem mondhatod le! Több mint ötszáz embert hívtunk meg. – Ötszázat? – Nagyjából. – Nem akarom lemondani. Csak... ideges vagyok. Amint elérték a tengerparti homokot, Pres átkarolta az asszony vállát, és összeölelkezve folytatták a sétát. – Ott leszek melletted egész idő alatt. – Éppen ettől vagyok ideges. Tökéletesen illettek egymáshoz. Akár táncoltak, akár sétáltak, akár csókolóztak, szinte tökéletes pár voltak. Az asszony próbált elhúzódni, de a férfi nem engedte. – Vigyázat, fotósok, épp előttünk! – mormolta a férfi. Magához húzta Mollyt, és hosszú csókkal tapadt a szájára. A férfi szája olyan jóízű volt, ahogy emlékezett rá. Márpedig emlékezett. Élénken. Sőt az elmúlt három éjszakán ábrándozott is a férfi csókjairól. A csókjairól, és még sok minden másról. – Látod, ezért kerültelek – mondta megrovó és elfúló hangon. – Úgy, szóval bevallód. Kerültél engem. Az asszony szembefordult vele. – Tudni akarod az igazságot? Pres egy pillanatig azt fontolgatta, hogy nemet mond. Nem, nem akarta tudni az igazságot. Volt egy olyan érzése, hogy az olyasmi, amit nem szívesen hallana. Mégis bólintott. – Igen. Kérlek, mondd el nekem az igazságot! – Túlságosan is kedvellek – mondta ki az asszony őszintén. – Attól félek, hogy valami igazán ostoba dolgot teszek, például ágyba bújok veled. Ez nem hangzott rosszul. Nem is volt olyan rossz hallani. Sőt, nagyon - nagyon jólesett hallania. Suzanne Brockmann

120 Második Esély

– És az olyan szörnyű volna? Molly a csupasz lábait nézegette, miközben lábujjával vonalakat rajzolgatott a homokba. Felesleges lett volna válaszolnia, a férfi le tudta olvasni az arcáról a választ. Igen, szörnyű volna. Molly téved, gondolta Pres, és elszánta magát, hogy meggyőzi őt az ellenkezőjéről. Újra megfogta az asszony kezét, és továbbsétáltak. A fotósok ötven méterrel lemaradva követték őket, ami elég nagy távolság ahhoz, hogy meg lehessen az az illúziójuk, hogy kettesben vannak. Molly felnézett a férfira. – Tegnap este majdnem felhívtalak. – Bárcsak megtetted volna! Molly elfordította a fejét, és a szikrázóan kék óceánt nézte. A szél az arcába fújta a haját, szabad kezével kisöpörte a kusza tincseket a szeméből. – Zanderrel a könyvtárban jártam, ahol a könyvtáros eldicsekedett, hogy milyen csodálatos dolog történt: egy névtelen jótevő ötezer CD-t ajándékozott a könyvtárnak, sőt még tárolópolcokat is adományozott hozzá. Pres még csak tagadni sem próbálta, hogy ő volt az a bizonyos titokzatos támogató. – Azt mondtad, nem akarod, hogy Zander ekkora ajándékot kapjon, így a lehető legjobb megoldást választottam: a helyi közkönyvtárnak adományoztam. A fiú így hozzáfér egy hatalmas zenei gyűjteményhez, én pedig nem hágtam át a határaidat. – Elképesztő vagy! – mondta Molly, de a hangszíne nem éppen csodálatról árulkodott. – A nemet nem fogadod el válasznak, igaz? Ha valaki nemet mond, te nem adod fel. Találsz valamilyen más megoldást, és valahogy mindig sikerül elérned azt, amit akarsz. – Ezt most úgy mondod, mintha ez valami rossz dolog volna. Molly megállt, és a férfi szemébe nézett. – Nem az, legalábbis nem ebben az esetben. A könyvtárnak adományozni egy hatalmas CD-gyűjteményt, csodálatos ötlet. Tudom, milyen drága lehetett, és köszönetet mondok érte. De... – mély levegőt vett: – azon töröm a fejem, hogy még mire mondtam nemet. Meg Suzanne Brockmann

121 Második Esély

akartad vásárolni a Kirk-birtokot, és nemet mondtam rá. A szobádba hívtál, és én nemet mondtam. Csak arra tudok gondolni, hogy előbb vagy utóbb, az én visszautasításom ellenére is, megkapod, amit akarsz. Te jóságos ég, gondolta Pres, mennyire reménykedett ebben! Csakhogy soha nem merte volna hangosan kimondani. Az őket követő fotósokra pillantott, majd újra sétálni kezdtek., de Molly hangjában továbbra is nehezteléssel fejtegette a témát: – Ma egy igazán érdekes telefonhívást kaptam – folytatta. – Valakitől, akit Simon Huntnak hívnak, aki tagja a Sunrise Key-i Történelmi Társaságnak, amely társaság, véletlenül és különös módon, néhány nappal korábban még nem is létezett. Pres tudta, mi következik ezután. – Simon Hunt – ismételte meg a nevet az asszony, miközben a férfi arcába nézett. – Ő nem azonos azzal a Simonnal, akiről Zandernek meséltél a búváros történet kapcsán, igaz? – De igen. – Sejtettem, örömmel hallom, hogy mind a mai napig kitűnő egészségnek örvend. Egyébként, Mr. Hunt arról tájékoztatott, hogy a Kirk-birtok számára kiutaltak egy százezer dolláros felújítási támogatást. – Gratulálok. – Mintha nem tudtál volna róla! – támadta le Molly. – Mintha nem te volnál az egyetlen pénzügyi támogató e mögött az úgymond Sunrise Key-i Történelmi Társaság mögött. – Ha rendbe akarod hozni a Kirk-birtokot, azt csak a megfelelő módon szabad megtenned. – Vagyis úgy, ahogy neked tetszik – vágott vissza Molly. – Igaz? – Történetesen meg vagyok győződve arról, hogy a felújítás azt jelenti, hogy a lehető legtöbb eredeti anyagot kell felhasználni, és... – Elküldték a határozat másolatát – mondta Molly. – A benne foglaltak alapján, a házon mindennemű változtatást kizárólag a történelmi társaság egyik tagjának a jóváhagyásával lehet elvégezni. Kíváncsi vagyok, vajon ki lehet az a bizonyos személy. – Én vagyok az. Suzanne Brockmann

122 Második Esély

– Micsoda meglepetés! A határozat a ház mindenkori értékesítésével kapcsolatban is kitér egy apró részletre. A megegyezés értelmében, ha elfogadom az adományt, a Sunrise Key-i Történelmi Társaságnak és a támogatójának biztosítanom kell az elővásárlási jogot, ha úgy döntenék, hogy eladom. – Állhatatosan nézett a férfira. – Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem te vagy a támogató! Pres az asszony szemébe nézett. – Teljesen igazad van. Én vagyok a támogató. – És a határozat szerint ahhoz is meg kell szereznem a jóváhagyásodat, ha csupán egy teljesen hétköznapi dolgot kell megjavíttatnom, mondjuk egy meglazult csempét a fürdőszobában? – kérdezte az asszony hitetlenkedve. – Ha hiszed, ha nem, különböző csemperagasztókat használtak, attól függően, hogy... – Te jó isten! Tudtam, ha elfogadom ezt az adományt, akkor a végén az egész házat a te pénzeden és a te elképzelésed szerint kell majd felújíttatnom. Miközben mindvégig a nyakamban lihegsz. – Molly elhúzta a kezét, és szapora léptekkel a ház felé indult. Pres könnyedén utolérte. – És ez tényleg olyan szörnyű volna? Ha együtt dolgoznánk? Molly megperdült, hogy szembenézzen a férfival, aki így majdnem beleütközött. – Tisztázhatnál valamit, ami nem világos számomra – mondta az asszony tüzet okádva. – A házat akarod felhasználni arra, hogy az ágyadba vigyél, vagy azért akarsz ágyba vinni, hogy megszerezd a házat? Pres nem tudta megállni nevetés nélkül. Az asszony ettől azonban még dühösebb lett. A férfi elkapta a karját, mielőtt újra elmenekülhetett volna, és elkomolyodva válaszolt: – Ugyan már, Molly! Várj! Egyáltalán nem akarom már a házadat. – Ahogy kimondta ezt, rádöbbent, hogy valóban ez az igazság. Nem akarja a Kirk-birtokot. Molly a fotósok felé pillantott, és halkabban folytatta: – És most azt várod, hogy higgyek neked? Suzanne Brockmann

123 Második Esély

– Igen – válaszolta a férfi. – Nem akarom megvenni a házadat, mert azt akarom, hogy Zanderrel itt maradjatok Sunrise Key-n. Molly Presre meredt. Dühe gyorsan csillapodott, és a helyébe különféle érzések kavalkádja tolakodott. Ezek a fura érzések maradék haragjával határozottan olyan érzést váltottak ki belőle, amely gyönyörre és a zsigereiben érzett különös remegésre hasonlított. – Ha megvenném a házadat – folytatta a férfi –, akkor elmennél innen. Csakhogy én nem akarom, hogy elmenj. Az asszony képtelen volt elhinni, amit hall. – De a támogatás... – Az elővásárlási jog kikötése teljes mértékben szabványszövegnek számít az ilyesfajta magánadakozás esetében – magyarázta Pres. – Az ügyvédem legalábbis ezt mondta. – Ez azt jelenti, hogy csak úgy nekem adományozol százezer dollárt? – Le tudom vonni az adómból. – Ó, ez máris megmagyarázza a helyzetet. Molly nem tudott mit kezdeni azzal, amit hallott, azzal pedig különösen nem, amit érzett. A víz széléhez ment, és hagyta, hogy az öböl lágy hullámai körülnyaldossák a lábát. Pres követte, ahogy Molly azt sejtette, de az asszony nem tudott a férfira nézni. Nem akart ránézni, nem akarta érezni, ahogy egész bensője remegni kezd, amikor a férfi rásugározza csábos mosolyát. Nem akarta érezni a sürgető várakozást, amikor a férfi hozzásimul. Nem akarta, hogy a szíve vadul verni kezdjen, amikor a férfi szemébe néz. – Egész pontosan mit vársz tőlem, Pres? – kérdezte. Nem volt elég bátor, hogy felemelje a fejét, és a férfi szemébe nézzen. Pres nem válaszolt azonnal. Pedig egyszerű volt a kérdés. Kívánta az asszonyt. Szeretkezni akart vele. Azt akarta, hogy Molly a szeretője legyen. Rá akart gyújtani. Erővel kellett elhessegetnie magától ezt a gondolatot. Igen, azt akarta, hogy Molly a szeretője legyen, de ennél többet is akart. Napok óta tisztában volt már ezzel, akárhányszor csak telefonált, és az asszony mindig kitalált valami kifogást, miért ne találkozzanak. Világosan tudta, ahányszor csak beugrott, és az asszony arra kérte, Suzanne Brockmann

124 Második Esély

maradjon Zanderrel néhány órára, amíg ő a dolgát intézi. Nagyon jól tudta az igazságot. Tudta, hogy ez többről szól, mint puszta szexről. Együtt akart lenni Mollyval, beszélgetni vele, megnevettetni, látni a mosolyát. Többet akart szenvedélyes szeretkezésnél. Osztozni akart az asszonnyal az örömeiben, Zander iránti szeretetében, de még a fájdalmában is, amely abból a tudatból fakadt, hogy a fia siketsége lassan, napról napra egyre csak rosszabbodik. Része akart lenni az asszony életének, beépíteni azt a sajátjába, hogy egyikük se legyen tovább magányos. Családot akart. Azt akarta, hogy a gyűrű, amelyet Molly ujjára húzott, valódi jegygyűrű legyen. Túl sokat akart, és túl gyorsan. Túl sokat, túl gyorsan – ez hasonlított a Merrilee Fenderrel átélt rövid kis liezonhoz, és az elsietett házassághoz. És annak teljes katasztrófa lett a vége. Nem követheti el újra ezt a hibát. Ezért nem erőszakoskodott, amikor az elmúlt néhány napban Molly ismételten visszautasította a vacsorameghívásait. Bár vehemens és rámenős volt mind a magánéletben, mind az üzleti tevékenységben, Pres most igyekezett mindent elkövetni, hogy visszafogja magát, és alkalmazkodjon Mollyhoz, és hagyja, hogy rendkívül lassan alakuljon ki mindaz, ami egymáshoz köti őket. Hiszen korábban hatalmasat tévedett. Mit akar az asszonytól? A kérdésre a választ végtelenül leegyszerűsítette: – Tudod jól, mit akarok. Tudni akarom, hová vezet mindaz, ami köztünk van. Az asszony lassan bólintott. Még mindig az óceánt nézte, ahol egy hajó ragyogó, fehér vitorlái úsztak lassan a horizonton. – Azzal is tisztában vagy, hogy mindenekelőtt ágyba szeretnék bújni veled. Nem tagadom, szeretkezni akarok veled – mondta közömbös hangon. – És ezt te is tudod. – Szóval ez az egész a szexről szól – vonta le a következtetést Molly. – És a százezer dolláros adomány valamiféle milliárdos előjátékként szolgál? Pres nem állta meg nevetés nélkül. – Nem. Suzanne Brockmann

125 Második Esély

– Akkor valamiféle fizetség? A férfi maga felé fordította az asszony arcát. – Semmi esetre sem. Az egyiknek semmi köze a másikhoz. – Ezt nehezen hiszem el. Arról a hatalmas ajándékról nem is beszélve, amelyet a könyvtárnak adományoztál. – Molly nyíltan a férfi szemébe nézett. – Azt a méregdrága ruhát és cipőt nem is említve, amelyet a ma esti partira küldtél nekem. Aztán ma reggel beugrottam dr. Devlin rendelőjébe néhány formanyomtatványért, amely az iskolába kell, és ő elmesélte, hogy jártál nála, és mindenféle kérdést tettél fel neki a hallássérülés súlyosbodásával kapcsolatban. Azért kerested fel, mert azt remélted, létezik valamilyen szuperdrága műtét, amely javítani képes Zander állapotán, igaz? Pres nem tudta tagadni. – Igen, de... – Bárcsak valóban létezne... – mondta Molly. – De isten látja lelkem, ha volna, akkor már megtaláltam volna a módját, hogy Zander megoperálják, kerüljön bármennyibe. De a pénz nem megoldás minden problémára, Pres. Hiszed, vagy sem, van, amit nem lehet pénzen megvásárolni. – Azt én is tudom... – És én is közéjük tartozom. Nem fogom elfogadni a történelmi társaság adományát. Elindult a parton a házhoz vezető ösvény felé. Pres idegesen követte, miközben tudatában volt, hogy a fotósok a nyomukban vannak a kameráikkal. – Molly, eszemben sincs megvásárolni téged! Az asszony megállt, és sietősen a kamerák felé pillantott, mielőtt a férfi szemébe nézett volna. – Biztos vagy benne? – kérdezte halkan. Majd átkarolta a férfit, és, csupán a kamerák kedvéért, gyengéden megcsókolta. – Ne gyere velem a házig! – mondta aztán. – És mosolyogj! Este találkozunk. Pres elkapta a karját. – Nem próbállak megvenni! Suzanne Brockmann

126 Második Esély

Ahogy az asszony kiszabadította magát a férfi kezéből, a kamerákba mosolygott, majd a forró homokban elsietett az árnyékos ösvény felé. Molly nem ismételte meg, amit mondott, szavai mégis Pres fülében csengtek, miközben az asszonyt figyelte. – Biztos vagy benne?

Suzanne Brockmann

127 Második Esély

Tizenkettedik fejezet

Pres

kétszer kopogott a lakosztálya melletti ajtón. Egy órával azelőtt elküldte Lennyt, a sofőrjét Mollyért és Zanderért, hogy hozza ki őket a szállodába. Arra gondolt, alkalmasabb itt felöltözniük az estélyre, távol a Kirk-ház felújítási munkálatainak piszkától és zajától, amibe Molly bele is egyezett. Ismét kopogott, ezúttal hangosabban, mire Zander nyitott ajtót. A fiún fehér ing volt, amelyet betűrt a rozsdabarna nadrágba. A nyakában gumis nyakkendő díszelgett. A szemüvege szokás szerint kissé csálén állt az orrán, és a haja több helyen is égnek állt. – Anyu még a hálószobában van, és öltözködik. – Miközben hátralépett, hogy beengedje a férfit, Presre bámult. – Olyan... murisan nézel ki. – Köszi, Z. – Nem úgy értettem, hogy nevetségesen – magyarázta Zander –, hanem furán. – És az szerinted jobb? – Pres az előszobatükörbe pillantva megigazította a szmokingját. Zander is megnézte magát a tükörben, és megpróbálta lelapítani a haját, sikertelenül. – Úgy festesz, mintha azokból a régi filmekből léptél volna elő, amelyeket anyu annyira szeret. Határozottan jobb volt. Suzanne Brockmann

128 Második Esély

– Segíthetek? – ajánlotta Pres. Zander odaadta neki a fésűt. – Elég problémás hajam van. – Egy kicsit be kell vizezni – javasolta Pres, és igyekezett megőrizni a komolyságát. Az egyik hálószoba ajtaja csukva volt, így a másik felé irányította Zander. A fiú követte őt a szobához tartozó fürdőszobába, és türelmesen állt, amíg Pres benedvesítette a fésűt a csap alatt. – Elkészültél minden házi feladattal? – kérdezte Pres, miközben Zander haját fésülte. Zander beharapta az alsó ajkát. – Nagyjából. – Nagyjából? Hogy lehet nagyjából megcsinálni egy házi feladatot? Vagy megcsinálod, vagy nem. Tekintetük találkozott a tükörben, majd Zander gyorsan elkapta a fejét. – Azért csak nagyjából, mert... nincs is házi feladatom. Pres letette a fésűt a mosdópultra, és a tükörben figyelte a fiút. – Én azt hittem, az ötödikeseknek még késő éjjel is a házi feladaton kell dolgozniuk. – Ez így is van. – Értem. De neked nem. – Nem. Hallgatás következett. Amely egyre kínosabb lett. Pres végül megkérdezte: – Elmondod, hogy mi a helyzet? Zander vacillált. – A suli nem megy valami jól – vallotta be végül. – A srácok rendesek, sőt egészen jók, de a tanárom, Mr. Towne... Pres érezte, hogy összeszorul a szíve. Persze, Stanley Towne Zander tanára. Korábban is sokszor hallotta már a férfi nevét említeni, és soha nem valamilyen kellemes eseménnyel kapcsolatban. Amennyire el tudta képzelni, Towne tanárként évekkel korábban kiégett már. Folyton kellemetlenkedett és mogorva volt; a többség nem kedvelte. De az iskolai szolgálatban letöltött ideje alapján még nem küldhették el nyugdíjba. Suzanne Brockmann

129 Második Esély

– Amikor Mr. Towne a táblára ír – mesélte Zander Presnek –, hátat fordít, és úgy beszél, de mivel nem látom a száját, nem tudom, mit mond. Sokszor az ablakpárkányon ülve beszél az osztályhoz, ahol a fény miatt nem látom a száját. Néha járkál a teremben, és... – Zander aggodalmas tekintettel csóválta meg a fejét. A szavak egyre gyorsabban áradtak belőle: – Nagyon halkan beszél, valami fura akcentussal, és összemossa a szavakat. Többnyire fogalmam sincs, miről van szó. Első nap még azt sem tudtam, hogy feladott egy házi dolgozatot. De tegnap mindenki beadott valamit, engem kivéve. Próbáltam megmagyarázni Mr. Towne-nak. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy nem hallom, amit mond, és nem tudom leolvasni a szájáról, ha járkál, mire ő azt felelte, hogy nincs képesítése sérült gyerekek oktatására, és nem is áll szándékában változtatni ezen. Azt is mondta, hogy nem az ő osztályában volna a helyem, ezért nem kell törnöm magam a házi feladattal. – Zander nagyot nyelt. – És azt is mondta, hogy nem hisz abban, hogy a speciális képzést igénylő gyerekeknek egy osztályba kéne járniuk a többi tanulóval, és el akar küldeni a siketek iskolájába, amely a szárazföldön van. Pres feldühödött. – Ezt mondta? Neked? Zander könnyes szemmel bólintott. – Kapcsold ki a hallókészülékedet, Zander, mert a mamád valószínűleg nem akarná, hogy halld azokat a szavakat, amelyeket most fogok használni. Zander cinkosan elmosolyodott, miközben a szemét törölgette. – Ismerem azokat a szavakat. Néhányat még jelbeszéddel is tudok. – Én is ismerek néhány nemzetközi jelet, amelyet szívesen megmutatnék Stan Towne-nak! – fakadt ki Pres. – Azt hiszem, fognom kellene a szigonypuskámat, és meg kellene őt látogatnom. Zander megfeledkezve a könnyeiről, felkacagott: – Anya biztosan megijedne. – Ha már édesanyádat említetted – kapott a szón Pres –, feltételezem, hogy neki nem mondtad el mindezt. A fiú kék szeme elkerekedett, miközben a fejét rázta: – Ugye viccelsz? Úgy begurulna, hogy orrba vágná Mr. Towne-t! Suzanne Brockmann

130 Második Esély

– Sorba kellene állnia – morogta Pres. Hangosan azonban azt mondta.– – Édesanyádnak is el kell mondanod azt, amit nekem elmondtál. – De mi lesz, ha vissza akar majd menni New Yorkba? Ott igazán jó tanárom volt, de én mégse akarok visszamenni. Sokkal jobban szeretek itt lenni, még ha Mr. Towne ócsárol is. – Akkor is el kell mondanod neki. – Lehet, hogy Mr. Towne megváltozik. – Ezt komolyan gondolod? – Miért ne? Vagy lehet, hogy elmegy, és kapunk egy új tanárt. Semmi sem lehetetlen – csökönyösködött Zander. Talán, de csak talán, lehet, hogy Mr. Towne elmegy. – Igazad van – értett egyet Pres. – Semmi sem lehetetlen.

Ms. Cassidy, van valami hozzáfűznivalója ahhoz a szóbeszédhez, miszerint Mr. Seaholm és első felesége, Merrilee Fender válását a férj szexuális zavara váltotta ki? – Igen, természetesen van hozzáfűznivalóm – felelte Molly éles hangon és határozottan, de közben nem mert Presre nézni – , mégpedig azt kérdezném öntől, uram, honnan veszi a bátorságot, hogy egy ilyen személyes kérdést egyáltalán feltegyen? – Vagyis nincs hozzáfűznivalója? – erőszakoskodott a riporter. – Nyugodtan válaszold azt, hogy nincs – suttogta Pres a fülébe, és szorosabban ölelte az asszony derekát. – Szíves tájékoztatására, a pletyka teljes mértékben alaptalan. – Érezte, hogy Pres csókot lehel a füle mögé. – Köszönöm – mormolta a férfi. Zander szerencsére már visszatért a szállodába Pres barátjával, Dominickel, aki ezúttal is vállalta a gyermekfelügyelő szerepét. Molly el tudta képzelni, milyen kérdéseket tett volna fel Zander ezek után, és milyen erőfeszítéseket követelt volna tőle, hogy megfelelően megmagyarázza a szexuális működési zavar fogalmát. – Ms. Cassidy, milyen érzés, hogy Amerika egyik leggazdagabb emberének a menyasszonya? Ezt a kérdést sokkal könnyebben meg tudta válaszolni. Suzanne Brockmann

131 Második Esély

– Nem úgy értette, hogy Amerika egyik leggazdagabb, legelegánsabb és legkedvesebb emberének? – vágott vissza. – Maguknak problémát okoz a kedves szó leírása. Segítek: k– e– d– v– e– s. Bizonyára nem sok okuk van rá, hogy a munkájuk során ezt a szót használják... Pres szemében mosoly bujkált, amikor az asszonyra nézett. Molly azon kapta magát, hogy visszamosolyog rá, de ki ne tette volna? Abban a testre simuló szmokingban bizonyára ő volt a legcsinosabb férfi a föld kerekén. A válla elképesztően széles, a dereka és a csípője keskeny. Ahhoz képest, hogy az ideje nagy részét bermudanadrágban és kifakult pólóban tölti, a szmokingot könnyed magabiztossággal és hűvös eleganciával viselte. – Egyébként – folytatta Molly, még mindig Preston szemébe nézve – úgy érzem magam, mint egy tündérmesében. Itt vagyok a bálban az elbűvölő herceggel, és én vagyok a legszerencsésebb a százegy hercegnő közül, akik azért érkeztek ide a birodalma minden részéből, hogy a királyi felség legalább egyetlen pillantásra méltassa őket. – A riporterek felé fordult: – Ismerik az elbűvölő herceg történetét? A királyságában ő is elnyerte a legjobb parti címet. – Én nem ismerem ezt a történetet – mormolta Pres. – Zander egyik könyvében szerepel – világosította fel az asszony. – Mr. Seaholm! Igaz, hogy azt tervezi, hogy Molly tízéves fiát megtanítja a szabadesésre? – Szabadesésre? Nem. – Pres vonakodva engedte el Molly tekintetét, majd kissé előrehajolt, hogy a mikrofonokba beszéljen. – Ellenben elkezdem őt sznorkelezni tanítani. Pres inkább csak sejtette, mint érezte, hogy Molly megmerevedik mellette. A fenébe, ezt nem kellett volna megemlítenie. – Természetesen csak az édesanyja engedélyével – tette gyorsan hozzá. – Mr. Seaholm, kitűzték már Ms. Cassidyvel az esküvő dátumát? – Nem, még nem – közölte Pres a riporterrel. – És most, ha megengedik, táncolni szeretnék a jövendőbelimmel.

Suzanne Brockmann

132 Második Esély

A kamerák és a fotóriporterek követték őket a szabadba, ahol a zenekar a teraszon játszott. A táncparketten csak néhányan táncoltak, és Pres gyengéden a karjába vonta Mollyt. – A múltkori vacsorán úgy éreztem magam, mint egy akváriumban – jegyezte meg Molly. – Most viszont úgy érzem, mintha egy állatkertben volnék. Méghozzá nem is egy átlagos állatkertben, hanem amolyan útszéliben, ahol külön kell fizetni azért, hogy bejuss a sátorba, ahol a kétfejű tehenet mutogatják. Pres felnevetett. – Sokkal jobban nézel ki, mint egy kétfejű tehén. – Közel vonta magához. – Mondtam már, milyen gyönyörű vagy ma este? Molly azt a ruhát viselte, amelyet a férfi vásárolt számára. Karcsúsított szabású, éterien fehér ruha volt, elöl szerény, magas, hátul viszont mély kivágással. A haját leengedte, a válla körül örvénylett. Egy angyal és a szomszéd lány zavarba ejtő elegyének tűnt. – Még csak ötezerszer. – És ez az elbűvölő herceg és a hercegnője boldogan éltek együtt, míg meg nem haltak? – Ami azt illeti – válaszolta Molly –, a herceg végül másvalaki mellett döntött. – Ki mellett? – Pres olyan közel vonta magához az asszonyt, hogy annak selymes haja az arcát érintette. – Már korábban rájött, még mielőtt az egész elkezdődött, hogy a szívét már a szomszéd lánynak ajándékozta. Pres nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. A szomszéd lánynak... – Egész este nem volt magunkra egy szabad percünk. – Kitáncolt Mollyval a kamerák látószögéből, a terasz egy kevésbé megvilágított, félreeső sarkába. – Nem is baj – válaszolta Molly. – De baj, mert beszélni akarok veled – ellenkezett a férfi. – Sokat gondolkodtam azon, amit mondtál, hogy meg akarom vásárolni az érzelmeidet. – Elhallgatott, és Mollyra nézett, szemének nyugodt kékségéből gyűjtött erőt. – Lehet, hogy némileg igazad volt. Lehet, hogy egy részem próbára tett, hogy lássam, meg tudlak-e vásárolni. – Suzanne Brockmann

133 Második Esély

Szomorkásán mosolyogva csóválta meg a fejét. – Nem tudom, ez az egész olyan bonyolult. Az egyik felem olyan hevesen vágyakozik utánad, hogy bármit megadna azért, hogy az enyém legyél. A másik felem viszont azt reméli, hogy visszautasítod a pénzemet. Molly visszatartotta a lélegzetét, és tisztában volt azzal, hogy mindketten ismeretlen területre léptek. A férfi azt próbálja elmondani, mit érez. Megosztja vele az érzéseinek egy részét. – Nem sétálnánk egyet a tengerparton? – kérdezte Pres, miközben gyengéden a teraszlépcső felé vezette Mollyt, a holdfényben fürdő puha homok irányába. – Szeretnék neked elmesélni valamit, ami velem történt. Akkor talán megértesz. Molly kissé bosszúsan követte, és az utolsó lépcsőn megállva kibújt a cipőjéből, amelyet Preston mellett hagyott egy alacsony betonfal mellett. Apró táskájának vékony pántját átvetette a vállán, és együtt léptek mezítláb a hűvös homokba. A zene kiszűrődött a partra, Pres átkarolta Mollyt, és a zene dallamára megforgatta a homokban. Majdnem telihold volt, az óceán sejtelmesen fénylett, és halkan morajlott, miközben a dagály emelkedett. Egy ideig csendben sétáltak egymás mellett, lassan elhalványult a szálloda épületéből kiáradó fény. Pres aztán beszélni kezdett: – Körülbelül két és fél évvel ezelőtt – mesélte, miközben magával húzta Mollyt, hogy a hűvös víz átcsapjon meztelen lábfejük fölött – ismerkedtem meg Merrilee Fenderrel. – Molly nem szólt. Csak figyelt, és várta, hogy a férfi folytassa. – Az idő tájt itt dolgozott, a takarítószemélyzet egyik tagjaként. Szinte azonnal észrevettem őt... – Egy szomorú és némiképp szégyenlős vállrándítás kísérte a szavait. – Nehéz lett volna nem észrevenni, feltűnően vonzó volt. De nem az üdülő területén jöttünk össze, a városban futottam össze vele, a búvárüzletben. Egy hirdetést tűzött éppen a hirdetőtáblára, merülőtársat keresett magának. A sors kezének tűnt. – Nagyot sóhajtott, és lassan fújta ki a levegőt. – Tökéletes volt. Olyan, mint álmaim asszonya. Magas, szőke, elegáns, jó tartású, nem túlragaszkodó, de nem is túlfüggetlen. Búvárigazolvánnyal rendelkezett, és tudott szörfözni is. Suzanne Brockmann

134 Második Esély

Értett a befektetésekhez és a tőzsdéhez. Olyan olasz ételeket főzött, hogy az ember nem is hitte volna, amelyek egyébként a kedvenceim. Ugyanazokat a könyveket olvastuk, ugyanazokat a filmeket szerettük... Azonnal és mélyen beleszerettem. Minden alkalommal egyre tökéletesebb volt. Így egy hihetetlen, örvénylésszerű, kéthetes románc után feleségül vettem. A holdfényben árnyék borult a férfi arcára, miközben az asszonyra nézett, és mosolyogni próbált. – És mi romlott el? – kérdezte halkan Molly, és igyekezett nem érezni féltékenységet a tökéletes Merrilee Fender iránt. Világos, hogy Pres szerette a nőt. És, annak ellenére, hogy tagadja, lehetséges, hogy még mindig szereti. És miért is ne? Hiszen Merrilee tökéletes. – Minden – válaszolta a férfi kurtán. – Három héttel az esküvő után Merrilee arról kezdett beszélni, hogy egy filmhez szereplőket keresnek Orlandóban. Elég jól ismertem a producereket, néhány évvel korábban közös vállalkozásaink voltak. Merri elmondta, hogy mindig is szeretett „színházban ripacskodni", úgy emlékszem, így fejezte ki magát. Megkért, hogy hívjam fel a producereket, hogy fogadják őt egy próbafelvételre. Tényleg odavolt a szerepért, így aztán telefonáltam az érdekében. A próbafelvétel jól sikerült, de semmi rendkívülit nem produkált. Merrilee azonban azt mondta, hogy a producereknek pénzre van szükségük a filmhez, és ha befektetnék, ő megkapná a szerepet. Nagyon szerette volna. Így aztán befektettem. Ő pedig bekerült a szereplőgárdába. És szenzációs volt. És aztán egyre több szerepet ajánlottak neki. Őt nagyon feldobta ez, engem a legkevésbé sem. Három hónapot töltöttünk Orlandóban, amíg a film elkészült, azután máris csomagolni akart, hogy Hollywoodba menjen, még csak egy rövid szünetet sem akart tartani. A következő két és fél évre egymás után kapta egyik szerződést a másik után, és... – Megcsóválta a fejét. – Azt mondtam neki, hogy kompromisszumot kell kötnünk. Nekem legalább az év felét az üdülőparadicsomban, Sunrise Key-n kell töltenem. Persze annál is gyakrabban szerettem volna itt lenni. Szeretem Sunrise Key-t, ez az otthonom, de fel kellett ismernem, hogy nős ember vagyok, és ha azt akarom, hogy működjön a házasságom, akkor ebből valamennyit fel Suzanne Brockmann

135 Második Esély

kell adnom. De ő a szemembe nézett, és azt mondta, neki a fél év is túl sok, és el akar válni. Egyszerűen lesöpört. És még csak nem is gyanítottam semmit. Őrületnek tűnt, hiszen még csak négy hónapja voltunk házasok. – De végül is elváltatok – vetette közbe Molly. – Igen. El akartam menni párterápiára, hogy valahogy megmentsük a házasságot. – Elhallgatott, a holdra nézett, mintha ott megtalálná a választ. – De aztán bevallotta nekem az igazat. – Az igazat? – ismételte meg Molly halkan. – Ezt még soha senkinek nem mondtam el – mondta a férfi, és Mollyhoz fordult. Szeme olyan tiszta volt, mint egy átlátszó kristály, és félelmetesen élénk. – Csapdába csaltak, Molly. Az elejétől fogva. Merrilee azért jött utánam, mert jóban voltam ezekkel a producerekkel, és kellett neki a pénzem. Kitanulmányozott, és eljátszotta, hogy ő a tökéletes nő számomra. Megtanult búvárkodni és szörfözni, elolvasta a kedvenc könyveimet, megtanulta elkészíteni a kedvenc ételeimet... Mindvégig szerepet játszott. Az egész egy hatalmas, hihetetlen, Oscardíjat érdemlő színjáték volt. Semmi nem volt igaz. Miután elmondta az igazságot, beleegyeztem a válásba. De le kellett mondania mindenfajta tartásdíjról és anyagi juttatásról. Nem ellenkezett. Már megszerezte, amit akart: a próbafelvétel és a kezdeti anyagi támogatás meghozta neki az annyira vágyott szerepet. – Fájdalmasan csalódhattál – mondta Molly halkan. – Megsemmisültem. – Mosolyt erőltetett az arcára. – Ezt még soha senkinek sem meséltem el. – Tudom, hogy egyszer már megkérdeztem, de... még mindig szereted őt? – Molly visszatartotta a lélegzetét, és bár félt a választól, tudnia kellett. – Csak szerepet játszott. – Pres az ezüstös óceánt fürkészte a tekintetével. – Egy kitalált személybe voltam szerelmes. Az a nő, akiről azt hittem, szerelmes vagyok belé, soha nem létezett. Ha hiszed, ha nem, még a neve is hamis volt. Valójában Rachelnek hívják. Azért változtatta meg, mert azt gondolta, nekem jobban tetszik majd a Merrilee. – Megcsóválta a fejét. – Amikor rájöttem, hogy még ez is hazugság volt, olyan volt, mintha meghalt volna az a valaki, akit valaha Suzanne Brockmann

136 Második Esély

szerettem. – Az asszony szemébe nézve folytatta: – Így aztán, a válaszom: nem. Már nem szeretem őt. A nő, akiről azt gondoltam, hogy szeretem, nem létezett. Molly megértően bólintott. – Nézd a jó oldalát: egy idő után meguntad volna azt a makulátlan tökéletességet. Pres elmosolyodott. Ez volt az első igazi mosolya, amióta belekezdett a történetbe. – Most már megérted, miért nem akarom soha többé megvásárolni senkinek a szerelmét? És hogy miért próbálom megtudni, valójában mit akarnak tőlem? – Nekem nem kell a pénzed, Pres. És filmsztár sem akarok lenni. Amit akarok... – Mondd el! Most már tudod, én mit akarok. Mondd el, te mit akarsz! Molly érezte, hogy szédül, elveszett a férfi szemének végtelen mélységében. – Azt akarom, hogy megcsókolj! A férfi egy pillanatig csak nézett rá, majd elmosolyodott. Ez a mosoly ugyanolyan forró és szenvedélyes volt, mint amikor először rámosolygott a háztetőn, miközben körülöttük villámok csapkodtak. Azóta vagy fél tucatszor látta már ezt a mosolyt, és mindannyiszor elállt tőle a lélegzete. Szenvedély és hév volt ebben a mosolyban, és annak a tiszta, szívbeli életörömnek a visszatükröződése, amely az egész embert jellemezte. És ekkor a férfi megcsókolta. Ehhez a csókhoz képest a korábbiak többsége óvatos és visszafogott volt, állapította meg Molly, amikor a férfi szinte a magasba emelte őt. De ez olyan volt, mint az első csókjuk, amely az ő nappalijában csattant el. Forró, sürgető és észvesztően, gyönyörrel telten vad. A férfi nyelve a szájába hatolt, miközben szorosan magához vonta őt, mire Molly ennél is többet akart. Mélyebb csókot. Még közelebb lenni hozzá. A férfi combjával szétnyitotta az asszony lábait, és Molly meghallotta a saját nyögését. Suzanne Brockmann

137 Második Esély

– Molly, a bungalóm itt van nem messze, a fák túloldalán – suttogta, miközben az asszony szemét, arcát, nyakát csókolta. – Istenem, szeretkezni akarok veled... A bungalója. Nem a lakosztálya. A bungalója. Az otthona, ahova senkit nem enged belépni. Aznap éjjel megosztotta vele a Merrilee Fenderrel kötött boldogtalan házasságának a történetét. És most újra megnyitja előtte az életét, hiszen a legszemélyesebb, legféltettebb helyre hívja. Erre nem mondhat nemet. Nem akart nemet mondani. Így igent mondott.

Suzanne Brockmann

138 Második Esély

Tizenharmadik fejezet

Pres kinyitotta a bungalója ajtaját. Szörnyen ideges volt, és nagyon vágyott egy cigarettára. Tudta, hogy valahol van még néhány szál. Volt egy kibontatlan csomag a konyhában, az egyik bal hátsó fiókban. Még nem tudta rávenni magát, hogy kidobja. Molly is ideges, fedezte fel, amint a nő mögött becsukta az ajtót, és bekapcsolta a mennyezeti ventilátort, hogy egy kissé megkavarja a légkondicionált levegőt. Molly körülnézett a kisméretű nappaliban. – Nagyon szép. – A férfihoz fordult. – Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy a bútoraid nem harmonizálnak. – Nem is – válaszolta. – Legalábbis nem úgy, ahogy a szálloda van berendezve. Az asszony végignézte a falon lévő képeket, és megállt a férfi egyik kedvence előtt. Közelebb hajolt, és az aláírást és a dátumot tanulmányozva meglepetten nézett a férfira. – Ez valóban a...? Pres bólintott, és kibújt a szmokingkabátból. – Igen, az enyém. A víz és az ég megfestése elég jól megy már. De amint megpróbálok csónakokat, embereket vagy madarakat felvinni a képre, az egész zavaros lesz. – Mindennap festesz? – Amennyiben nem esik. Ezen a tavaszon nagyon sokat esett. – A szomszédos konyhába ment. – Hozhatok neked valamit inni? Molly utána ment, levette a válláról a kis retiküljét, és a pultra tette. – Nem furcsa? Úgy értem, olyan udvariasan beszélgetünk itt, mintha nem azzal a bizonyos céllal jöttünk volna ide... A férfi elmosolyodott.

Suzanne Brockmann

139 Második Esély

– Arra gondoltam, követem a társadalmi konvenciókat, és megkínállak egy itallal, mielőtt letépem rólad a ruhát. Az asszony visszamosolygott. – Micsoda úriember vagy! De akkor is olyan fura ez az egész. Úgy értem, nem beszélgethetnénk valamilyen komolyabb dologról, mint az időjárás? Pres elővett két poharat a szekrényből. – Attól tartok, citromlé, ásványvíz és sör közül lehet választani. Molly felnevetett. – Ó, ez máris sokkal komolyabb téma, mint az időjárás. – Bocsánat, még nem jutottam el a mélyére – tiltakozott a férfi. – Van jeged? – érdeklődött az asszony. – Természetesen. – Töltsd meg a poharakat jéggel, aztán önts mindegyikbe egy fél üveg sört – javasolta. – Sört jégre? Viccelsz? – Nem bízol bennem? Az idő megállni látszott, amíg Pres az asszony szemébe nézett. Molly azért jött ide, hogy szeretkezzenek. Ezt mindketten tudták. Már csak idő kérdése, hogy megfogja a kezét, és a hálószobába vezesse, hogy... Megnedvesítette hirtelen száraznak tűnő száját. – De igen. Teljesen megbízom benned. Az asszony mosolygott. – Akkor csináld! És a férfi engedelmeskedett. – Most töltsd tele a poharat ásványvízzel, és egy kis citromlével! – Mondd meg őszintén, ennek olyan borzalmas íze lesz, mint ahogy gondolom? – Majd meglátod, milyen frissítően hat – bizonygatta az asszony, miközben figyelte, hogy a férfi követi az utasításait. Pres az egyik poharat Mollynak nyújtotta, majd ő maga is kortyolt egyet. – Nos, mi a véleményed? – kérdezte az asszony. Valóban frissítő érzés volt, ahogy a sör íze a fanyar citroméval keveredett. Suzanne Brockmann

140 Második Esély

– Ha jól emlékszem, két évvel ezelőtt építettem ezt a bungalót – szólalt meg a férfi –, és te vagy az első, akit meghívtam ide. – Még egyet kortyolt az italából, és a pohár pereme fölött az asszonyt tanulmányozta. – Ez már elég komoly téma? Molly bólintott. – Ezek szerint vagy nagyon kanos vagy, vagy tényleg kedvelsz engem – jegyezte meg szárazon. A férfi felnevetett. – Igen, valóban nagyon kedvellek. – Nem merte azt a szót használni, amely azt fejezte volna ki, amit valójában érzett. – Én is kedvellek – vallotta be a nő. A hangja gyengédebb lett. – Szeretem, ha beszélgetsz velem, örülök, hogy idehoztál, és hogy megosztottad velem a titkaidat. Tudom, hogy nem lehetett könnyű Merrileeről beszélned. – Igen is, meg nem is – válaszolta Pres. – Nem tudom, hogy van ez, Molly, de amikor veled vagyok, minden olyan egyszerű. Az asszony letette a poharát a pultra. – Ossz meg velem még egy titkot! A férfi is letette a poharát. – Arra gondoltam, hogy ideje rátérnem a csábítási folyamat ruhaletépős szakaszára. Molly elnevette magát, és kitért a férfi elől. – Ez nem titok. Mesélj nekem... mesélj az álmaidról! Pres elámult. – Ezt még senki nem kérte tőlem – mondta derűsen. – Tényleg? – Azt hiszem, mindenki úgy véli, hogy mivel rengeteg pénzem van, az álmaimat élem meg – válaszolta Pres. – Ami részben így is van, de... – Szóval, mik azok? A férfi nem nézett a nőre. – Nem is tudom... – Gondolom, búvárkodni szeretnél a világ legcsodálatosabb helyein... – találgatta az asszony. – Ki akarsz ugrani egyszer egy űrhajóból. Te akarsz lenni az első milliárdos a Holdon... Suzanne Brockmann

141 Második Esély

– Nem, akár hiszed, akár nem, semmi ilyesmiről nem álmodozom. Sőt állíthatom, hogy egy meglehetősen szentimentális kívánság... – Szentimentálisabb, mint első milliárdosként a Holdra lépni? – kérdezte Molly kissé gúnyosan. – Ezek után el sem mondom. – Pedig azzal igazán fel tudnál izgatni, ha személyes dolgokat mesélnél el magadról. A férfi felnevetett. – Na jó, rendben. – De továbbra is csak a nő arcát tanulmányozta, vajon az igazat mondja-e. Az asszony nem állta meg mosolygás nélkül, amikor észrevette a férfi pillantását. Legalább olyan jólesett az is, hogy a férfi azt hiszi, csak ugratja. – Miért nem meséled el a szentimentális vágyadat, és bizonyosodsz meg arról, ahogy elolvadok? A férfi közelebb ment. – Azt hiszem, szükségem van egy csókra, hogy erőt merítsek. Molly érezte, hogy a szíve kalapálni kezd, ahogy a férfi megérinti. Először könnyedén a vállát, majd gyengéden a tenyerébe fogta az arcát. Meg fogja csókolni. Kettesben voltak, a férfi otthonának biztonságában, és Pres meg fogja őt csókolni. A sötétítők le voltak eresztve, a függönyök behúzva, és a férfi meg fogja csókolni. Megcsókolja, és aztán jön a folytatás. A férfi az asszony szemébe mosolygott, amint az ajkára hajolt, és akkor, ó, istenem, az asszony megcsókolta. Gyengéd csók volt, nem hasonlított a tengerparton elcsattant csókra. A férfi lassan válaszolt, mintha attól félne, hogy elijeszti Mollyt, ha belemelegszik. Mintha meg akart volna bizonyosodni afelől, hogy Molly valóban azért van ott vele, mert ott akar lenni, és nem a pillanat hatása alatt. Mintha arról kívánta volna biztosítani az asszonyt, hogy az akármelyik pillanatban meggondolhatja magát, és elmehet. Molly tudta, hogy ez őrültség. Valószínűleg egész életében sajnálná. De nem állt szándékában sehová sem menni. Suzanne Brockmann

142 Második Esély

Az asszony beletúrt a férfi hajába a tarkóján, mire Pres behunyta a szemét, és gyönyörteljes sóhajtás hagyta el a száját. Szorosabban ölelte magához az asszonyt, végigsimította a hátát a ruhadekoltázsban, munkától megkérgesedett ujjai kissé érdesnek tűntek a bőrén. Az érzés egészen különleges volt. A férfi ezúttal kevésbé tartózkodón csókolta meg, Molly érezte vágyának tagadhatatlan bizonyítékát. Pres kívánja őt. Pres őt kívánja. És ő is kívánta a férfit. Kétségbeesetten. Vadul. Micsoda megkönnyebbülés volt, hogy végre bevallotta, micsoda megkönnyebbülés volt, hogy végül megadta magát. Molly levegő után kapkodva kibontakozott a csókból. – Ha ez valamiféle arra irányuló törekvés, hogy elvond a figyelmem, és megmenekülj attól, hogy elmondd az álmaidat, akkor működik. Pres felnevetett, de a szemében égő tűz lobogása nem hagyott alább. – Jelenleg egyetlen álmom van csak, és azt hiszem, a legjobb úton haladunk, hogy beteljesüljön. – Te csak hiszed? Én tudom! – Molly felemelte a kezét, és kibogozta a férfi csokornyakkendőjét. Két végét tartva, mint egy pórázt, húzni kezdte őt a hálószoba felé. Preston pulzusa duplájára emelkedett. – Hé, ki az, aki itt csábítani akar? Molly gombolni kezdte a férfi ingét. – Nekem úgy tűnik, mintha én csábítanálak el téged. A férfi nevetett. – Hölgyem, ön már az első találkozásunk első pillanatában teljesen elcsavarta a fejem! Molly lehúzta az inget a férfi napbarnított válláról, és édesen mosolyogva nézett rá. – Ebben az esetben most rajtad a sor, hogy elcsábíts engem! – mondta. Megcsókolta a férfi nyakát, miközben ujjaival könnyedén cirógatta a mellkasát. – Kitűnő munkát végzel, de... – De? – Emlékszel, hogy azt akartam, hogy szépen, lassan alakuljanak a dolgok... hogy ne siess, és ne veszítsd el a fejed? Suzanne Brockmann

143 Második Esély

Az asszony pillekönnyű érintését alig tudta elviselni már, de nem akarta, hogy abbahagyja. – Igen. – Saját hangja furcsa, feszült volt. – Próbáltam megfelelni... – Megváltozott a véleményem. Presnek sem kellett kétszer mondani. Miközben kiszabadította magát az ing ujjából, az asszony szájára vetette magát. Molly fenekét simogatva, szorosan magához vonta. Az asszony kinyílt számára, és a combjához simult. A férfi érezte forró testét, és miközben egyre szenvedélyesebben, mélyebben, hosszabban csókolta, ízlelte a vágyát. Mintha a mennyországba került volna, amikor ujjaival körülfonta az asszony telt keblét. Molly felnyögött, amikor Pres hüvelykujja rátalált megkeményedett mellbimbójára, és a mindkettőjükből feltörő gyönyör hangjai egyesültek. Ó, jóságos isten, soha nem kívánt annyira senkit, mint Mollyt. Szédült a vágytól, és elragadta az önkívület, hogy ez a nő hozzá tartozik. Legalábbis arra az éjszakára. De ez az egyetlen éjszaka nem lesz elég. Többet akar ennél. Istenem... az örökkévalóságig akarta őt. El akarta mondani Mollynak, hogy mennyire szereti, és ha engedi neki, az idők végezetéig szeretni fogja. De nem volt biztos benne, hogy az asszony engedné-e neki. Még abban sem volt biztos, hogy ő maga valóban ezt akarja-e. Túl gyorsan, túl sokat. Ugyanezt az eufóriát érezte Merrilee mellett is. Túl mélyen és túl gyorsan szeretett bele a volt feleségébe is, és nem kétséges, hogy ez hová vezetett. De a jövőre vonatkozó döntéseket pillanatnyilag félre kell tennie. Aznap este szükségtelen a jövőn töprengeni. Pres a karjába kapta Mollyt, és a hálószobába vitte. Érezte, hogy az asszony kigombolja a nadrágját, és aztán megérinti őt. Az asszony felnevetett, amikor a férfiból kitört a gyönyörteli kiáltás, és magával húzva Mollyt, mindketten az ágyra hengeredtek. Az asszony haja a férfi arcába hullott, amikor csókjával elkábította, megérintette, simogatta, és az őrület határáig fokozta Pres vágyát. A férfi az asszony ruhájának cipzárjával babrált, és minden vágya az volt, hogy megérintse Suzanne Brockmann

144 Második Esély

keblének puha halmát, megsimogassa a combját, bejusson édes rejtekébe. – Van mivel védekezned? – kérdezte Molly, miközben igyekezett felülni. Lehúzta a férfiról a nadrágot. Védekezés? Fogalma sem volt róla. Amikor még a saját nevét sem tudta. Egyedül azt tudta, hogy minden vágya, hogy az asszony magába fogadja, lehetőleg azonnal. Megfogta a ruháját, és lehúzta róla. Molly fehér, csipkés fehérneműt viselt, a bőre sima és sápadt volt. Nem barnította meg a nap. Érdekes módon ez a tény megragadt a tudatában, és rájött, hogy egyetlenegyszer sem látta őt a strandon. Persze hogy nem. Állandóan valami elfoglaltsága volt, a Kirk-házat takarította, Zanderrel foglalkozott. Nem volt ideje arra, hogy kijárjon a tengerpartra. Amikor lábaik egymásba fonódtak, megérezte, hogy Molly bőre milyen sima, és az érzékei túltöltődtek. Egyre szomjasabban csókolta, selymes bőrét simogatta, és fájdalom járta át, olyan nagyon vágyott arra, hogy az asszony befogadó ölébe temetkezzen. Molly maga fölé húzta Prést, széttárta a lábait, miközben a férfi mohón törekedett a beteljesülés felé, csak a vékony csipke akadályozta meg mindkettőjüket, hogy eljussanak a teljes egyesülés állapotába. A férfi a szájába vette Molly rózsaszín mellbimbóját, és a melltartón keresztül szívni kezdte, mire az asszony felnyögött, és lábait szorosan a férfi köré kulcsolta. Pres nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartót, de Molly gyorsabb volt, és megelőzte, felkínálva magát a férfinak. Pres az asszony keblének puhaságába temette az arcát, belélegezte édes illatát, testét és lelkét magába szívta. – Pres... – Molly megpróbált kibújni a bugyijából, de a férfi rá volt nehezedve, ezért mozdulni sem tudott. Védekezés. Molly azt kérdezte az imént, van-e mivel védekeznie. Belé akart hatolni, Molly is alig várta, hogy magába fogadhassa, és Pres közel járt ahhoz, hogy az este folyamán, már nem először, megszegje saját szigorú, biztonságos szexre vonatkozó szabályát. Csak egyszer. Ha csak egyszer mártózhatna meg, és... De egyszer nem lenne elég. Nem tudna megálljt parancsolni magának, és istenem, az asszony teherbe Suzanne Brockmann

145 Második Esély

esne, és akkor feleségül kellene mennie hozzá, és neki élete végéig egy kötelezettségből vállalt kapcsolatban kellene élnie, nem pedig szerelemben. Pres arra vágyott, hogy Molly szeresse őt. Azt akarta, a gyermekeik ne véletlenül foganjanak meg, hanem megtervezzék a születésüket. Molly szemébe akart nézni, és mosolyogni, amikor a magját neki adja, tudva, hogy szerelmük csodája kel életre abban a pillanatban, egy tartalmas új élet kezdeteként. Abban a pillanatban a csábos csipkés bugyi volt az egyetlen, amely megakadályozta, hogy mindketten hatalmas hibát kövessenek el. Hogyan is fantáziálhat arról, hogy gyermeket nemz egy olyan nőnek, akit alig ismer? De amikor megcsókolta, olyan csodálatosan ismerősnek tűnt. Amikor a karjában tartotta, az asszony tökéletesen beleillett. Pres megcsókolta Mollyt, majd újra és újra. – Van egy óvszer a tárcámban – nyögte. – Megkeresem. – Siess! – suttogta Molly. Pres sietett. A nadrágja szára kifordulva lógott az ágy szélén. A tárcája a hátsó zsebében volt, gyorsan kinyitotta... De nem volt ott. Újra és újra átkutatta. Akkor sem találta. Nem is értette. Mindig volt egy óvszer a tárcájában, de már legalább egy éve, hogy utoljára szüksége volt rá, és... Valamikor kivette a régit. Kivette a régit, hogy lecserélje egy frissre, abban a reményben, hátha egyszer összejön Mollyval, ahogy most végre sikerült. Csakhogy elfelejtette az újat betenni. – Nincs meg az óvszer – mondta hangosan, és hirtelen nevethetnékje támadt. Itt volt, néhány pillanatra a beteljesüléstől, amelyre úgy vágyott, hogy szinte belehalt, és nem tudott védekezni. Ez az egész helyzet végtelenül abszurd volt. Molly felkönyökölt, a férfi odafordult hozzá. – Nem tettem bele a tárcámba – vallotta be –, itt pedig nem tartok. – Nem? Suzanne Brockmann

146 Második Esély

Te jóságos ég, Molly olyan kívánatos volt, ahogy ott feküdt az ágyán. A haja kócos volt, lábai kissé szétnyíltak, és... Pres felnevetett. Nevetnie kellett, hogy ne sírja el magát. – Persze hogy nem tartok itthon óvszert. Még soha senkit nem hívtam ide, és nem igazán van szükség óvszerre, ha az ember maga van. – Nagy levegőt vett, és erősen, gyorsan fújta ki. – Oké – mondta inkább magának, mint Mollynak. – Rendben. Ez nem a világ vége. Majd legközelebb. – Az asszony mellé kúszott, és a karjába vonva megcsókolta. – Ma este másképp részesítelek gyönyörben... Molly elhúzódott. – Te tényleg soha nem hoztál még ide nőt? – Tényleg soha. – Csókjaival elhalmozta a nyakát, majd lejjebb siklott, és nyelvével elidőzött a mellbimbóin. A keze még lejjebb kalandozott, szétnyitva a lábait. Molly nedves és forró volt a vágytól. Pres behunyta a szemét, készen arra, hogy saját lüktető vágyát félretegye. Izzott benne a vágy, szinte már fájt. De a beteljesüléssel várnia kell, mert, Mollyról lévén szó, nem akart hibát elkövetni. A nő megremegett a férfi érintésére, és amikor megszólalt, hangja gyengéd volt: – Én is gyönyörben tudlak részesíteni. Pres az asszony arcát nézte, miközben újra megérintette. Molly csípője megemelkedett, és amikor a férfi ujjai felfedezőútra indultak, a szemében tűz lobbant – Ez olyan, mint egy rossz tréfa – mormolta a férfi. – A valódi szeretkezést el kell halasztanunk máskorra. – Dehogy! – szólalt meg Molly. – Nem érted... A konyhában van... a táskám... Nem sok minden fér bele, de van benne egy óvszer. Molly nevetve nyugtázta a Pres arcán megjelent kifejezést. – Ne nézz már ilyen meglepetten! – Nem vagyok meglepve – védekezett a férfi. – Meg vagyok döbbenve. Össze vagyok zavarodva... Nálad mindig...? – Van-e óvszer? – fejezte be a kérdést Molly. – Nem. Csak... mostanában. – A férfira nézett. – Na, idehozod, és felveszed, vagy beszélgetünk még róla egy kicsit? Suzanne Brockmann

147 Második Esély

Pres felnevetett, majd megcsókolta az asszonyt, és eltűnt az előszobában. Egy szempillantás múlva vissza is tért, tekintetével Mollyt simogatta, és a mosolya szinte megduplázta a belőle áradó vágyat. Leült az ágy szélére, és miközben kibontotta a csomagolást, le nem vette a szemét Mollyról. Molly tudatában volt annak, hogy ő is ugyanolyan vágyakozón néz a férfira. Pres napbarnított bőre fénylett a homályos megvilágításban, sziklakemény izmai minden mozdulatnál megfeszültek. Atlétaalkata volt; hosszú, erős lába, kemény izomzatú válla és karja. Kecsesen, magabiztosan mozgott, nem feszélyezte a meztelensége. Gyönyörű volt. – A fotósorozatod egymilliónál is több eladott példányhoz juttathatta volna a Fantasy Mant – kommentálta Molly. Pres felnevetett, tudatában volt, hogy Molly nézi, és miközben felhúzza az óvszert, tekintetével követi ujjainak mozgását. Amikor elkészült, az asszony felé nyúlt, de ő már mellette volt, és a nyakát, az arcát, a száját csókolta, kezével megérintette ott, ahol az imént még a tekintetével simogatta. Molly készen állt a szeretkezésre, ahogy Pres is. Ám amikor a férfi a hátára akarta fordítani a párnán, az asszony az ölében termett, és egyetlen gyors, fürge mozdulattal Pres fölé kerekedett. Pres hallotta a saját nyögését, és az abba vegyülő női hangot is. A váratlan gyönyörhullámot csak fokozta a tény, hogy nem remélte, Molly magához fogja ragadni a kezdeményezést. Az asszony az ágyhoz szorította a férfit, aki egyre erőteljesebben és mélyebbre hatolt belé, mire Molly felkiáltott. Ezután együtt mozgott vele, felvette teste lüktetésének a ritmusát, amitől a férfi vére felforrt. Erőteljesebben ölelte magához, és csókja erejével próbálta kifejezni, amit érzett, igyekezett teljesen kitölteni őt, ahogy az asszony is teljesen magába fogadni. Akár élete végéig is fantáziálhatott volna, akkor sem tudta volna elképzelni, hogy az asszony így fog szeretkezni vele. Molly teljesen átadta magát a szerelemnek, hagyta, hogy a szenvedélye irányítsa. És micsoda szenvedély volt az! Suzanne Brockmann

148 Második Esély

Molly elmosolyodott, amikor a tekintetük találkozott, és a férfi szíve csordultig telt boldogsággal. Az asszony szereti őt. Szeretnie kell. Hogyan volna lehetséges, hogy ilyen szenvedélyesen szeretkezzen vele, ha nem szeretné? – Néhányszor volt már ilyen álmom veled – suttogta, Pres a fülén érezte meleg leheletét. Pres képtelen volt megszólalni, képtelen volt gondolkodni. Ő is álmodott az asszonnyal, de azok az álmok közelében sem voltak ennek a hihetetlen valóságnak. Soha nem gondolta volna, hogy a szeretkezés ilyen gyönyört képes kelteni. Sem Merrileevel, sem a többiekkel, soha nem volt ilyen. Már nem volt ura önmagának, csupán pillanatok választották el a beteljesüléstől. Behunyta a szemét, és a nő puha keblei közé temette az arcát, képtelen volt irányítani az érzéseit, a gyönyör kínja végigörvénylett a testén. Kezébe fogta Molly mellét, előbb gyengéden, majd erősebben szorítva, elszánva arra, hogy magával repítse őt az önkívületbe. – Ó! – sóhajtotta az asszony. – Ó, Pres... ez nagyon jó... Pres elkövette azt a hibát, hogy kinyitotta a szemét. Felnézett Mollyra, és azt látta, hogy az asszony a gyönyör eksztázisában hátraveti a fejét, telt keble hullámzik a vágytól, verítékgyöngyök lepik el, és erre a látványra átszakadt benne a gát. Mintha egy rakéta repítette volna elképesztő magasságba. Rekedt hangon felkiáltott, a torkában égő tűzgolyó, testében végigsuhanva, azzal fenyegetett, hogy felperzseli a lelkét. Meghallotta Molly válaszsikolyát, és érezte, ahogy az asszony teste megfeszül, vele együtt lüktet és remeg, ahogy a beteljesülés kéje szinte szétszaggatja. Aztán az önkívületből visszahullottak a jelenbe. Molly szorosan tartotta őt, olyan szorosan, ahogy ő tartotta az asszonyt. Egy ütemre lélegeztek. Szinte valóságosnak tűnt, hogy életük további részére ebben a tökéletes összhangban maradnak. Életük további részére...

Suzanne Brockmann

149 Második Esély

Pres el akarta mondani neki, mennyire szereti. Kiáltani akarta, hogy végigzengjen a bungalón, és az egész sziget azt visszhangozza. De nem merte megtenni. Túl sok volna, túl hamar.

Suzanne Brockmann

150 Második Esély

Tizennegyedik fejezet

Molly

belebújt a ruhájába, és küzdött a rátörő érzések ellen, amelyek azzal fenyegették, hogy átveszik fölötte az uralmat. – Egész biztos, hogy nem maradhatsz itt reggelig? – kérdezte Preston gyengéd, kérlelő hangon. Az asszony szívesen maradt volna. De tovább, nem csak reggelig. Mivel nem bízott hangja erejében, csak a fejét rázta. Miközben a padlón keresgélte a cipőjét, Pres felvette a nadrágját. Közben rájött, hogy a cipőt a tengerparton hagyta. Milyen ostoba is volt. Mégis, mit remélt? Valamiféle tündérmesébe illő befejezést? Tényleg azt hitte, hogy Pres onnantól, hogy mesélt neki a volt feleségéről, és elhívta a bungalójába, már teljesen megnyílik előtte? Tényleg azt gondolta, ha egyszer szeretkeztek, attól kezdve a férfinak soha többé nem lesz előtte titka? Ez nevetséges. Pres attól a pillanattól fogva, hogy életének legintenzívebb szexuális élményét átélte, gyakorlatilag megnémult. Molly azzal ugratta, hogy miután már semmi nem vonja el a figyelmét, be kell őt avatnia az álmába, amelyet olyan érzelgősnek ítélt. A férfi egy pillanatra elhallgatott, túlságosan is elhallgatott. Ez ébresztett gyanút az asszonyban. Nem fogja elmondani neki az igazat. A férfi úgy ítélte meg, hogy az túlságosan is személyes ahhoz, hogy megossza vele. Valami olyasmivel állt elő, hogy azt szeretné, ha Sunrise Key a lehető legtisztább és kiaknázatlan terület maradna, harcolni fog a túlfejlesztés ellen, és egy madárrezervátumot akar létesíteni.

Suzanne Brockmann

151 Második Esély

Az asszonyt az összes félelme megrohanta. Minden, amitől tartott, egyszeriben fenyegető realitásnak tűnt. Pres valószínűleg nem szereti, és soha nem is fogja. Ahogy Chuck esetében már megjárta, valószínűleg Pres életében is csak másodhegedűs lehet. Nem lehet más, mint Merrilee kísértetének, annak a nem létező asszonynak a gyenge pótléka, aki még mindig fogva tartja a férfi szívét. Próbálta megnyugtatni magát, hogy csak túlreagálja a helyzetet. Megpróbálta elhitetni magával, hogy az a tény, hogy Pres nem avatja be a titkaiba, nem is olyan nagy ügy. Pedig igenis nagy ügy volt. Az, hogy Pres nem volt vele teljesen őszinte és nyílt, neki igenis nagyon nagy ügynek számított. Ezért ugratni próbálta. Hogy nem hiszi, hogy az volna az álma, amit elmondott. Olyannyira meg volt győződve arról, hogy a férfi valamilyen igazán meglepő ábrándot dédelget – például azt, hogy felhagy a jól menő üzleti tevékenységével, vagy lemond nemzetközi playboy hírnevéről, hogy óvóbácsi lehessen, vagy legalábbis otthonülő apuka –, hogy nógatni kezdte, hogy legyen bátorsága elmondani az igazságot. De Pres csak nevetett, és váltig azt állította, hogy ez az igazság. De aztán csendbe burkolózott, beleveszett a saját gondolataiba, saját belső világába. Ő azonban nem tartozhat ebbe a világba, ha Pres nem engedi őt be. Márpedig a férfi nem szándékozott őt beengedni. Molly elképesztőnek találta, hogy az egyik pillanatban szinte eufórikus hangulatba kerül, a következőben viszont mély depresszióba süpped. Ezért ő sem szólalt meg, attól félt, ha csak kinyitja a száját, saját titka, hogy szerelmes a férfiba, magától kicsúszik rajta. Molly így szorosan lehunyta a szemét, és lelki szemei előtt megjelenítette a képet: ha elég sokáig vár türelmesen, meghallja majd a férfi gyengéd, reszelős hangját, amint megvallja, hogy ő is szereti az asszonyt. Ha Pres szeretné őt, az már elég volna. Ha szeretné, akkor segíthetne neki megtanítani, hogyan nyíljon meg előtte. Ha szeretné... De csak az éjszaka csendje telepedett rájuk. Ránehezedett, szinte fojtogatta, és a csalódás még nagyobb súllyal nyomta. Biztos, hogy valamit titkol előtte a férfi. És ez a titok nagy. Suzanne Brockmann

152 Második Esély

Pres a padlón keresgélte az ingét és a csokornyakkendőjét. Vissza kell kísérnie Mollyt a szállodába. Bármennyire is szeretett volna csak egy kényelmes rövidnadrágba és egy pólóba bújni, nem engedheti meg magának, hogy ziláltan és hiányos öltözetben jelenjen meg. Igaz ugyan, hogy mindenki úgy tudja, jegyesek, és a sajtóban és a tévében megjelent képek alapján az egész világ azt feltételezi, hogy szexuális kapcsolatban vannak, de most, hogy valóban így áll a helyzet, még fontosabbnak tűnt, hogy megőrizzék a diszkréciójukat. Azt akarta, hogy Molly vele töltse az éjszakát. Azt akarta, hogy másnap reggel a karjában ébredjen. De ez nem történhet meg, legalábbis addig nem, amíg az őket övező figyelem meg nem szűnik. De valószínűleg így van ez jól. Mindent elkövetett, hogy lassítson a saját tempóján. Te jóságos ég, amikor Molly incselkedve rátapintott arra, hogy az az álma, hogy otthonülő apuka legyen, majdnem félrenyelt. Az asszony sokkal közelebb járt az igazsághoz, mint sejtette. De amikor először szeretkezik valakivel, nem beszélhet neki arról, mennyire szeretne gyerekeket. A felvetés kissé korainak tűnt. Elkeseredetten próbált megfontoltan viselkedni. Rettenetesen nehéz volt. Attól is félt, hogy megszólaljon. – Halálra rémültem – törte meg a csendet Molly váratlanul. Pres az asszonyra nézett, aki szembefordult vele. Karját szorosan összefonta maga előtt. – Halálra rémültél? – kérdezett vissza Pres. – Igen. Attól, amit elindítottunk. – Idegesen megnedvesítette az ajkát. – Hogy hova fog mindez vezetni. – Mit szeretnél, hova vezessen? – kérdezte halkan a férfi, részben abban reménykedve, hogy az asszony nem fog elköteleződésről beszélni, részben pedig abban, hogy mégis megteszi. Molly, mintha nem hallotta volna a kérdést, a padló mintázatát nézte meredten. – Úgy érzem magam, mintha egy repülőgépből kellene kiugranom, csak éppen nincs rajtam ejtőernyő. – A férfira nézett, és Pres megindultan látta, hogy a szeme megtelt könnyel. – Nem tudom, képes vagyok-e tovább csinálni ezt, Pres. Nem tudom, képes leszek-e a Suzanne Brockmann

153 Második Esély

szeretőd lenni. Azt hittem, menni fog, de... Azt hiszem, jobb volna, ha egy ideig nem találkoznánk. Pres meg volt döbbenve. Bár tele volt kétellyel és gyötrő gondolatokkal, soha nem számolt azzal, hogy ilyen egyszerűen véget érhet az, amit elkezdtek. – De te éppen... Mi éppen... Nem gondolod, hogy ami történt, az csodálatos volt? – Túlságosan is csodálatos volt. – Olyan nincs, hogy túlságosan csodálatos... – Túl nagy a kockázat. Pres felállt, és tett egy lépést Molly felé, de attól tartott, ha tovább közeledik, a nő hátrálni kezd. – Viccelsz? Hol itt a kockázat? Nincs semmilyen kockázat. Nagyszerűek vagyunk együtt, ágyban és ágyon kívül is. – Attól félek, hogy... – Az asszony habozott, gondosan megválogatta a szavait: – Attól félek, hogy túlságosan is vonzódni fogok. Hozzád. Pres visszaült. Ő is megválogatta a szavait: – Úgy véled, ez lehetséges? Úgy véled, lehet, hogy túlságosan vonzódni fogsz? Hozzám? Az asszony most sem válaszolt a kérdésére. – Azt hiszem, időre van szükségem, hogy végiggondoljam... – Mert én valós eshetőségnek vélem, hogy túlságosan vonzódni fogok hozzád. Magasságos ég, ez volt a világon a legotrombább szerelmi vallomás. Molly elkerekedett szemmel bámult a férfira. Megrázta a fejét, ahogy egy dobójátékos utasítaná el a fogójátékos jelzését, aki arra ösztökéli türelmetlenül, hogy dobjon végre. – Ne tedd! – figyelmeztette. – Nem akarom. Mert az az igazság, hogy nekem többre van szükségem, mint amennyit te adni tudsz nekem, Pres. Megfagyott körülöttük a levegő, miközben Pres meglepetten bámult rá. Te jó ég, ez fájt. Az asszony gyengéd szavaitól belé szorult a levegő, és félre kellett fordítania a fejét, hogy levegőhöz jusson. A gyomra és a tüdeje olyan zsibbadt volt, hogy meg volt győződve, soha többé nem Suzanne Brockmann

154 Második Esély

kap levegőt. Az asszonynak többre van szüksége, mint amit ő adni tud neki? Mi az ördögöt jelent ez? Valószínűleg nem a szexről beszélt, mert ami az imént köztük történt, az minden képzeletet felülmúlt. – Ó – szólalt meg végül. – Én nem... nem... – Feladta, hogy leplezze a döbbenetét. – Nem értem. – Nekem többre van szükségem szexuális közelségnél – mondta Molly halkan. – Nyíltságra, őszinteségre és az igazságra vágyom, minden esetben. Azt hiszem, te túlságosan zárkózott ember vagy ahhoz, hogy ezt megadhasd nekem. – De hiszen olyasmiket mondtam el neked, amit még soha senkinek. – A hajába túrt. – idehoztalak... – De szeretkezés után egy szót sem szóltál... Pres felnevetett, így tört ki belőle a csalódottság. – Azért, mert az után, ami történt, szinte eszméletlen voltam... Te jó ég, Molly... – Nekem szükségem van arra, hogy tudjam, hogyan érzel, mit érzel! Chucktól soha nem kaptam meg ezt, és nem akarok újra ugyanabba az érzelmi csapdába kerülni. – Csakhogy én nem vagyok Chuck! Az asszony könyörögve fordult felé: – Akkor beszélj hozzám! Mit mondhatna neki? Mit mesélhetne neki? Azt, hogy halálra van rémülve az érzései intenzitása és mélysége miatt? Azt várja tőle, hogy bevallja, ugyanígy érzett Merrilee iránt is, és pontosan emiatt kell távolságot tartania Mollytól? Azt várja tőle, hogy elmondja, nem bízik a saját érzéseiben, nem hiszi el, hogy amit érez, az valódi érzés? Azt várja tőle, hogy elmondja neki, ha Merrilee nem lett volna, akkor most valószínűleg ebben a pillanatban térdre hullana előtte, és úgy könyörögne, hogy legyen a felesége? Hogyan is mondhatná el mindezt? – Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen képtelen vagyok elmondani – felelte összeszorított szájjal. A nő bólintott. – Tudom. Ezért mondtam, hogy nem tudod nekem megadni azt, amire szükségem van. A férfi felállt, és az asszony felé nyújtotta a kezét. Suzanne Brockmann

155 Második Esély

– Nem tudnál adni nekem egy kis időt, amíg ezt feldolgozom? Molly hátrálni kezdett. – Pres, sajnálom. Nem tudom felvállalni ezt. Olyan gyorsan lépett ki az ajtón, hogy Pres nem tudta megállítani. Azt sem tudta biztosan, hogy meg akarja-e állítani. De utána ment, tisztes távolból követte, amíg az asszony végigsietett a tengerparton a szálloda felé. Addig követte, amíg meg nem bizonyosodott, hogy Molly biztonságosan beért a főépületbe, majd megfordult, és gépiesen hazagyalogolt. Az egész bungaló Molly édes parfümjétől illatozott. És a konyhaasztal közepén ott díszelgett a zafír jegygyűrű, amelyet az asszony tőle kapott. Valójában nem is volt jegygyűrű. Hiszen soha nem voltak valódi jegyesek. Akkor mi az ördögért érzi úgy, mintha a szívét tépték volna ki a mellkasából? Pres a konyhába ment, és előkotorta a fiókból az utolsó doboz cigarettát. Letépte a celofánborítást, és kinyitotta a dobozt. Egyetlen nyavalyás gyufát sem talált, így a tűzhely gázégőjéről gyújtotta meg, és mélyet szívott belőle. Miközben kifújta a füstöt, azért fohászkodott, hogy az elnyomja azt az édes illatot, amelyet Molly hagyott maga után. De csak a szája íze lett keserű.

A reggeli napsütés túl erős volt. Molly feltette a napszemüvegét, miközben Zander az iskolába vitte. Késésben voltak. A szálloda lakosztályának a csendjében elaludt, nem voltak ott a tetőfedők, hogy már hajnalban felébresszék. Előző éjjel azzal a szándékkal tért vissza a szállodába, hogy fogja Zander, és azonnal hazamennek. De a fiú olyan mélyen aludt, hogy a gondolat, hogy a nyakigláb tízéves fiút a karjában vigye fel az emeletre a Kirkházban lévő hálószobájába, eltántorította. Így hát maradt. És elaludt. Suzanne Brockmann

156 Második Esély

– Nincs nálam semmi, amire igazolást írhatnék – mondta a fiúnak, amikor beállt az iskola parkolójába –, ezért veled megyek, rendben? Zander a hátitáskáját szorongatta. – Muszáj ma iskolába mennem? Mivel már úgyis elkéstem, nem maradhatnék otthon? – Nem akarsz bemenni? – kérdezte Molly. Zander szeretett iskolába járni, legalábbis addig. – Minden rendben van az új iskolával? A fiú kerülte az anyja tekintetét. – Hát... még új, azt hiszem. Az asszony leállította a motort, és a fiához fordult. – Zander, valami baj van az iskolában? Nem sokat meséltél még róla. Valami történt, amiről tudnom kéne? A fiú kinyitotta az ajtót, és elkezdett kikecmeregni. – Nem baj, ha most nem beszélünk erről? Nincs valami jó kedved... – Úgy gondolod, hogy amit elmondanál, attól még rosszabb lenne a kedvem? – Molly is kiszállt, és az autó teteje fölött nézett a fiára. – Lehetséges. – Az, amit nem akarsz most elmondani, veszélyes, vagy olyasvalami, ami fájdalmat okozhat neked, vagy megbetegíthet? Zander megrázta a fejét. – Nem. – Akkor megígéred nekem, hogy amint hazajössz az iskolából, azonnal elmondod? – Ígérem. Molly elindult az iskola bejárata felé, és biztatóan megszorította a fiú vállát. – Akkor rendben. Zander is megölelte az édesanyja vállát. – Anya, nagyon rendes vagy. Molly nem állta meg mosoly nélkül. – Olyan rendes vagy, akárcsak Pres. A mosoly lehervadt az arcáról. Pres Seaholm. Nem akart gondolni rá, mégsem tudott másra gondolni attól a pillanattól fogva, hogy felébredt. És az éjjel egyfolytában róla álmodott. Suzanne Brockmann

157 Második Esély

Nem akarta úgy szeretni a férfit, ahogy akkor érzett iránta. Nem akarta felvállalni ezt a fajta érzelmi kockázatot. Abban reménykedett, ha távol tartja magát tőle, az érzései nem fognak tovább erősödni. Ha nem látja őt állandóan, az érzései talán halványulni kezdenek. De nagyon nehéz volt elfelejteni a férfit, amikor minden gondolata ő volt. Kinyitotta az ajtót. Amint beléptek az iskola légkondicionált hűvösségébe, megpróbálta kiűzni Prést a gondolataiból. Az igazgatói iroda a bejárattól jobbra helyezkedett el. Ahogy közeledtek, Kim Kavanaugh, az igazgatónő, tizenhat hónapos kislányával a karján eléjük ment. Mrs. Kavanaugh örömmel üdvözölte Zander: – Örülök, hogy itt vagy! Ma délután összejövetelt tartunk, ahol egy sarasotai vonóskvartett fog játszani. Már attól tartottam, nem tudsz jelen lenni. – Aztán Mollyhoz fordult: – És annak is örülök, hogy ön is itt van. Az elmúlt két órát azzal töltöttem, hogy felhívtam az ötödikesek és a hatodikosok szüleit. Mr. Towne ma reggel benyújtotta a felmondását, és eltávozott. Zander ledobta a hátitáskáját. – Hogy mit csinált Mr. Towne? – Elment – ismételte meg Mrs. Kavanaugh. – Beadta a felmondását, ami azt jelenti, hogy kilépett az iskolából. Csak így egyszerűen. Érted ezt? Zander nevetésbe, tört ki. – Igen – válaszolta. – Igen, értem! Pres a legjobb fej! – A fiú körbetáncolta az előteret. – Igen! Igen, igen, igen! Molly megragadta a karját. – Zander, mi folyik itt? – Tegnap elmeséltem Presnek, hogy Mr. Towne milyen undok volt, és most Mr. Towne már nincs itt! – Zander hadarva, szinte levegővétel nélkül elsorolt mindent, amit előző este Presnek elmesélt. Kim Kavanaugh felélénkült: – Micsoda bátor ember! – kiáltotta. – Stanley Towne alkalmatlan, teljességgel alkalmatlan volt tanárnak. Az iskolavezetés évek óta meg akart már szabadulni tőle. A hivatali ideje alatt azonban nem Suzanne Brockmann

158 Második Esély

mondhattunk fel neki, annyit pedig nem tudtunk fizetni, amennyit az előnyugdíjazás fejében követelt. Molly ledermedt. – Zander, miért nem beszéltél nekem erről? – A fia Presnek mindent elmondott, neki pedig egy szót sem szólt. A fiú komoly tekintettel nézett rá a szemüvege mögül. – Nem akartam, hogy beverd Mr. Towne orrát. – Nem törtem volna be az orrát! Az igaz, hogy nagyon- nagyon dühös lettem volna, de... – Molly a karjába vonta a gyermeket, és megölelte. – Kérlek, soha többet ne hallgass el előlem ilyesmit! – Nem fogok – ígérte a fiú. Az anyjára nézett. – Gondolod, hogy Pres tényleg fogta a szigonypuskáját, és azzal ment Mr. Towne után? – Micsoda? – Azt mondta, hogy azzal... – Zander, még azt sem tudjuk, Presnek vajon köze van-e ahhoz, hogy Mr. Towne elment az iskolából. – De már mondat közben tudta, milyen nevetséges is, amit mond. Biztos, hogy Pres tett valamit. Kétsége sem volt, hogy lefizette a férfit, hogy Mr. Towne-nak megérje otthagyni az iskolát. – És ki fogja tanítani az osztályt? – kérdezte Zander Mrs. Kavanaugh-tól. Az igazgatónő áttette a másik karjába a gyermeket. – Mr. Young lesz a helyettes tanár, amíg állandó munkaerőt találunk. – Mollyra nézett. – Ön ismeri Mr. Youngot, igaz? Az a magas, hosszú szőke hajú férfi. Persze hogy ismeri, hiszen ő Zander beszédtanára, nem igaz? – Ő nagyon rendes! – kiáltott fel Zander. Úgy látszik, a rendesség Sunrise Key-n ragályos. – Itt van most? Mrs. Kavanaugh bólintott. Zander alig bírt magával, azonnal indult volna az osztályba. – Mehetek? Mrs. Kavanaugh újfent bólintott. – Kérlek, Zander, ne rohanj! – kiáltott utána. – Olyan tanárt keresünk Mr. Towne helyére, akinek gyakorlata van a speciális képzésben – Suzanne Brockmann

159 Második Esély

közölte Mollyval. – Bár a titkos célom az, hogy rávegyem Hayden Youngot, hogy vállalja el állandó kinevezéssel az állást. – Fogalmam sem volt erről a helyzetről – mormolta Molly, alig figyelve a másik nőre. – Zander egy szóval sem említette. Bár tudhattam volna! Mostanában olyan sokáig szöszmötölt reggelenként, amíg összekészült az iskolába induláshoz. Sejthettem volna, hogy valami nincs rendben. – Kim Kavanaugh-ra pillantott, és halkabban folytatta: – Mr. Towne megindokolta a felmondását? Úgy értem, ha felbontotta a szerződését, valamivel meg kellett magyaráznia. – Csak annyit mondott, hogy váratlanul nagyobb összeghez jutott, és hajlandó elfogadni az iskolavezetés utolsó ajánlatát az előnyugdíjazásra, azzal a feltétellel, ha azonnal távozhat. Vagyis ma. Gondolja... – Hogy Preston Seaholm áll a „nagyobb összeg" hátterében? – Molly komoran bólintott. – Kétségem sincs efelől. Megfordult, hogy elinduljon, de Kim Kavanaugh halk szavai megállították: – Bizonyára nagyon szereti magát és Zander. Szereti, igen, bizonyára. Pres nem tudja, hogyan kell szeretni. Egyetlen dolgot képes csak megosztani másokkal: a pénzét.

Suzanne Brockmann

160 Második Esély

Tizenötödik fejezet

Pres Mollyba ütközött Millie boltjának ajtajában. Az asszony befelé tartott, a férfi éppen kilépett. Pres fekete szemüvege mögül fürkészte az asszonyt. Nem tűnt boldognak. Sőt egészen boldogtalannak látszott. Nos, a pokolba is, akkor már ketten azok. – Éppen hozzád indultam – mondta a férfi. – Én meg most jövök tőled. – Az asszony nem tudta nem észrevenni a cigarettásdobozt a férfi kezében. – Beszélni akarok veled. Stanley Towne-ról. A férfi körülnézett, nincsenek-e kamerák vagy lesifotósok a környéken. Látótávolságon belül egy sem volt. – Sétáljunk egyet! – Te fizetted le Zander tanárát, hogy elmenjen? Pres nem válaszolt azonnal. Lehámozta a celofánt a cigarettásdobozról, és bedobta egy szemetesbe. Most, hogy Mollyt viszontlátta, a cigaretta utáni vágya semmivé foszlott. Helyette kétségbeesetten kívánta a nőt. Ez a vágy a nikotinéhségnél mélyebb, erősebb, letaglózóbb volt, egész mellkasa összeszorult a fájdalomtól. Hogy megszabaduljon a kínzó vágytól, cigarettát tett a szájába. – Nem bánod, ha rágyújtok? – De igen. – Most kinn vagyunk a szabadban... – Te megkérdezted, én meg válaszoltam. Igen, ellenzem. Nem akarom, hogy rágyújts. Rendben? Az asszony ideges volt, amivel nem volt egyedül. Pres kettétörte a cigarettát, visszalépett a szemeteshez, és beledobta. Aztán kidobta a teljes dobozt is. Suzanne Brockmann

161 Második Esély

Molly meglepődött. A hűvös, megingathatatlan Preston Seaholm láthatóan elveszítette az önuralmát. Miközben Molly őt figyelte, a férfi megragadta egy telefonfülke oldalát, mintha attól lehiggadna. De amikor visszafordult az asszony felé, száját komoran összeszorította. – Nem tudom elhinni, hogy a tegnap éjszaka után a legkisebb erőfeszítésre sem vagy hajlandó, hogy a dolgok működjenek közöttünk – mondta keserűen. – Adtál pénzt vagy nem adtál Stanley Towne-nak? Pres lekapta a napszemüvegét, szemében vihar dúlt. – Igen, adtam. Ma reggel felkerestem. Fizettem neki, hogy tűnjön el a városból. Igen, bűnös vagyok abban, hogy a pénzemmel segítek neked és Zandernek. Nem, nem próbállak megvásárolni. Nem, nem gondolom, hogy ez majd arra késztet téged, hogy tárt karokkal visszarohanj hozzám. Azért tettem, mert ehhez volt kedvem. Minek az a rengeteg pénz, ha nem úgy költöm el, ahogy nekem tetszik? – Ez nekem rendkívül kínos – mondta Molly ingerülten. – Bárhol vagyok, te ott teremsz, és minden alkalommal egy kisebb vagyont költesz Zanderre és rám. Ettől csak rossz lesz a szám íze. Lassan kétségbe vonom már a saját érzéseim tisztaságát irántad, mert akárhogy is, az élet sokkal könnyebb lenne számomra, ha elfogadnám a támogatást. Vagy a szeretőd lennék, és hagynám, hogy te fizess mindent. Pres elmélyülten nézte a nőt, próbálta megérteni, meg akarta őt érteni, hogy rájöjjön, hogyan győzhetné meg arról, hogy téved. – Miből gondolod, hogy az ok, amiért nem akarsz velem lenni, nem abban gyökerezik, hogy attól félsz, a pénzem befolyásol téged? – kérdezte végül. Molly a férfira meredt. Preston Seaholm esetében sok mindentől félt, de ez az egy nem szerepelt az okok között. – Nem ezért... nem akarok veled lenni. Pres leült a virágárus napellenzőjének árnyékában lévő padra. – Ja, persze, majdnem elfelejtettem. Túlságosan hasonlítok a hogyishívjákra. Molly fáradtan roskadt mellé. Suzanne Brockmann

162 Második Esély

– Képtelen vagyok belépni egy olyan kapcsolatba, amely nagyon hasonlít egy korábbira, amely nem működött. Hasonlítasz Chuckhoz: szigorúan őrzöd a belső világodat. Nem akarok olyan kapcsolatot, amelyben állandóan találgatnom kell, hogy a szerelmem mit gondol. Pres az asszony kezére tette a kezét. – Nos, ha életed végéig találgatnád, se jönnél rá, hogy most éppen mire gondolok. – Nagy levegőt vett, közben a szeme sarkából figyelte a nőt. – Házasodjunk össze! – Tessék? A férfi hátradőlt a padon, hosszú lábait kinyújtotta maga előtt, miközben mindkét tenyerével végigsimított a haján, majd le az arcán. – Valahogy elterjedt a pletyka, hogy szombaton lesz az esküvőnk. Ahelyett, hogy a tévések eltűntek volna, a szórakoztató műsorok producerei még több stábot küldenek ide, hogy közvetítsék az év esküvőjének minősülő eseményt. Mollynak nevethetnékje támadt, szinte beleszédült, annyira hihetetlennek tűnt, amit a férfi mondott. De tudta, hogy Pres nem tréfál, miért is tréfálna ilyesmivel. – Felhívtam az egyik barátomat, aki egy nagy PR-ügynökségnél dolgozik New Yorkban – folytatta a férfi. – Megkérdeztem, hogyan kezeljük ezt az egészet, és ő azt tanácsolta, hogy a média kapja meg, amit akar. És imádkozzunk, hogy ez végre hatásos legyen.

Kér valamit a desszertes kocsiról, asszonyom? – Anya! Figyelj, anya! Molly pislogni kezdett, és Zander arcára összpontosított. A fiú az asszony háta mögé mutatott, és amikor az édesanyja hátranézett, meglátta a szmokingos pincért, aki egy desszertes kocsival várakozott mellettük. – Nem, köszönöm – felelte. Jobbra pillantott, ahol Preston üldögélt csendben. Egész este alig szólt. Molly születésnapját ünnepelték, egyben ez volt az előestéje az úgynevezett esküvőjüknek. Meglepő lett volna, ha nem mutatkoznak együtt. Molly úgy gondolta, kevésbé lesz kínos, ha Zander is elhozza, hogy együtt vacsorázzanak, de most egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez valóban segített. Suzanne Brockmann

163 Második Esély

Kínos volt egy olyan férfi mellett ülnie, akitől csak néhány centiméter választja el, miközben minden erejével azon volt, hogy ne szeresse. Húsz centiméternél lényegesen nagyobb távolságra lett volna szüksége, ha el akar feledkezni a mosolyáról, a nevetéséről, a hihetetlen, bizsergető érintésétől. Ehelyett azonban az elmúlt néhány napot Pres állandó jelenlétében töltötte. És amikor nem vele volt, akkor az esküvői ruháját próbálta. Másnap úgy tesz majd, mintha feleségül menne ahhoz a férfihoz, akihez a valóságban is hozzámenne gondolkodás nélkül, ha azt mondaná, szereti őt. – Szóval nászútra mentek? – kérdezte Zander, aki nem érzékelte a feszült csendet. – Zander, tudod, hogy ez csak egy álesküvő... – Igen, de azt akarjátok, hogy az emberek azt higgyék, hogy igazi – okoskodott a gyermek. – Hogyan akarjátok velük elhitetni, hogy az, ha nem mentek nászútra? Molly észrevette, hogy Pres őt figyeli. A férfi arcán szomorkás mosoly jelent meg, amitől az asszony szíve összefacsarodott. – Lehet, hogy kellene tennünk egy rövid utazást. – Pres kortyolt egyet a kávéjából. – Magunkkal vihetnénk Zander is. Hová mennél szívesen, Z? A fiú szeme felragyogott. – Nagyon szeretném megnézni azt a hajóroncsot. – Erősen koncentrált, hogy helyesen ejtse ki a sziszegő hangokat. – Azt, amelyiket a barátod roncsmentő csapata ás ki a homokból. – A St. John-szigetnél – pontosított Pres. Mollyra nézett. – Tulajdonképpen nem rossz ötlet. Én merülhetnék, te meg Zanderrel pihenhetnél a tengerparton, vagy áthajózhatnátok a St. Thomas- szigetre vásárolni. – Egész halkan hozzátette még: – Egyáltalán nem kellene sok időt velem töltened. Zander izgatottsága fokozódott. – Anya, Pres mutatott nekem fényképeket a St. John-szigetről. Nagyon szép hely. És a víz kristálytiszta, és mindenféle trópusi halat lehet benne látni. És Pres elkezdhet sznorkelezni tanítani, amíg ott Suzanne Brockmann

164 Második Esély

vagyunk. Pres, ugye nem felejtetted el, hogy megígérted, hogy megtanítasz rá? Molly meglepetten fordult Préshez. – Te megígérted neki? Pres némi pénzt kotort elő a zsebéből. – Figyelj, Z, tegyél meg nekem egy szívességet, légy szíves, menj oda a zenekar vezetőjéhez, és kérd meg, hogy játsszák el a Csillagport édesanyád tiszteletére. Várd meg, amíg végigjátsszak a számot, oké? – Néhány bankjegyet adott a fiúnak. – Ezt tedd a zongora tetején lévő nagy üvegbe, ez a borravalójuk. – És mi lesz az én borravalómmal? – Zander! – figyelmeztette Molly sziszegve a fiút. – Csak vicceltem! Nem gondoltam komolyan. – Na, indulj! – mondta Pres és Molly egyszerre. Zander alig távolodott el az asztaltól, amikor úgy fordultak szembe egymással, mint az egymást méregető bokszolok. Pres szólalt meg először: – Nincs semmi veszélyes abban, ha sznorkelezni tanul. – De ha megtanul sznorkelezni, akkor majd merülni is meg akar tanulni, ha elég idős lesz hozzá. – Molly a fejét rázta. – És az túl veszélyes. Nem hagyhatom neki! Pres egy pillanatig hallgatott. – Ugye nem tudod, miért akar megtanulni merülni? – Azért akar merülni, mert hősnek tart téged. – Nem, nem azért. – Pres a terem másik végébe pillantott, ahol Zander a zenekart hallgatva álldogált. – Azért akar merülni, mert a víz alatt ő sem különbözik majd a többiektől. A víz alatt senki sem hall. Odalenn teljes némaság van. Pres tekintete visszasiklott Mollyra, és látta, hogy érzelmek suhannak át az asszony arcán. – Gondold csak végig – folytatta –, a hallássérülése, a siketsége egyáltalán nem fog számítani, ha víz alatt van. A gyerek ezért akar merülni. Életében először nem lesz hátrányban. Joga van megtapasztalni ezt az érzést, nem gondolod? Suzanne Brockmann

165 Második Esély

Molly hallgatott, de kék szemében, némi könny kíséretében, megcsillant a felismerés. Pres nem hagyta annyiban: – A búvárok a jelnyelv egy nagyon primitív változatát használják. Azzal, hogy Zander ismeri a jelnyelvet, jelentős előnyt élvezhet. A terem túlsó végében a zenekar elhallgatott. – Bocsánat – hallatszott egy gyerekhang a mikrofonban. Zanderé. Fenn volt a színpadon, onnan nézett feléjük. – Boldog születésnapot szeretnék kívánni az édesanyámnak. Nem szereti a tortát, ezért nem tudja elfújni a gyertyákat, de remélem, így is teljesül a kívánsága. Mögötte a zenekar ismét játszani kezdett, és Zander énekelni kezdte a jól ismert születésnapi dalt. Pres még soha nem hallotta a fiút énekelni. – Elképesztően jó – mormolta, miközben Mollyra nézett. Zander hangja tisztán és biztosan csengett, a vékony fiúszoprán még a magas hangokat is szinte teljesen ki tudta énekelni. Molly szája elé kapva a kezét nevetett, amikor Zander jelnyelven mutatta el neki a „szeretlek" szót, majd mélyen meghajolt. Aztán megfordult, és a zenekar vezetőjével kezdett beszélgetésbe. – Elképesztően jó – mondta az asszony. – Engedd meg, hogy megtanulja a merülést! – Ó, istenem, de az rettentő veszélyes! Hogyan engedhetném meg? – Hogyan tehetnéd, hogy ne engedd? – Pres Molly kezére tette a kezét. – Tudod, hogy vannak dolgok, amelyekért érdemes kockáztatni. Zander számára ez az. Molly a férfi felé hajolt. – És ezt ő mondta neked? – Többé– kevésbé. – A férfi elmosolyodott. – Inkább kevésbé. A fiú még csak tízéves. Mindössze azt tudja, hagy nagyon szeretne megtanulni merülni. Azt, hogy miért, abból találtam ki, hogy figyeltem, ahogy beszél, amit mond. – Nagyon jó megfigyelő vagy, igaz? A férfi szemrebbenés nélkül nézett rá. – A kommunikáció nem csak beszédből áll. Az is fontos, hogy az ember tudjon figyelni a másikra. Suzanne Brockmann

166 Második Esély

Molly elmerült a férfi óceánmélységű tekintetében. – Kérlek, engedd meg, hogy Zander megtanuljon merülni! – mormolta Pres. Molly rövid ideig hezitált csak, mielőtt rábólintott, és kezét tenyérrel felfelé fordította, hogy ujjaik összekulcsolódhassanak. – Ígérd meg, hogy csak te fogod őt tanítani! A férfi bólintott. – Ígérem. – És vigyázol rá, hogy biztonságban legyen? Pres bólintott. – Molly, tudod, hogy vigyázni fogok a fiadra. – Elhallgatott, és összekulcsolt kezüket nézte. – Ha megbízol bennem, hogy vigyázok Zanderre, megbízhatnál bennem annyira, hogy tudd, szándékosan soha nem bántanálak meg téged. Nem akarlak elengedni. A szeretőd akarok lenni. Az asszony megpróbálta elhúzni a kezét. – Pres... A férfi előrehajolt, és nem engedte el az asszony kezét. – Molly, próbáld meg! Vállald a kockázatot! Tudom, hogy nem vagyok pontosan olyan, mint amilyen társat szeretnél, de akkor az egész életedet azzal töltheted, hogy csak a tökéletest keresed, és félsz, hogy hibázol, és... – Elhallgatott, az arcára furcsa kifejezés ült, szinte észre sem vette, amikor az asszony kiszabadította a kezét. – Félsz attól, hogy hibázol... – A homlokát ráncolta. – Talán attól is félsz, hogy ugyanazt a hibát kétszer is elköveted... Ekkor Zander visszaért az asztalukhoz. Molly megölelte a fiát, és megköszönte neki az éneket, miközben magán érezte Pres pillantását, és meglátta a különös fényt a szemében. Felvette az asztalról a kézitáskáját. – Azt hiszem, ideje indulnunk. Mindannyiunknak korán kell kelnie holnap... Pres felállt, de még mindig furcsán a gondolataiba merülve. – Hazaviszlek benneteket.

Molly idegesen járkált. Suzanne Brockmann

167 Második Esély

Már hajnali két óra volt, de nem tudott aludni. Különös volt, hogy idegesebb a másnapi álesküvő miatt, mint a tíz évvel azelőtti valódi miatt volt. Igaz, akkor könnyebbséget jelentett, hogy fiatal és bohó volt. Tíz év elteltével már csak bohó volt. Hogyan is egyezhetett bele ebbe az őrültségbe? Hogyan lesz majd képes végigsétálni a padsorok között, és Preston szemébe nézve kimondani az igent? Merj kockáztatni'. Pres szavai visszhangzottak a fülében. Merj kockáztatni! Az élet tele van kockázattal. Akárhányszor beül a volán mögé, kockázatot vállal. Sőt mi több, ahányszor csak reggelente kikel az ágyból, akárhányszor csak lélegzetet vesz, kockázatot vállal. Ha már kockázatról van szó, egyszer azt olvasta az újságban, hogy egy nő olyannyira elővigyázatos volt, hogy ki sem tette a lábát otthonról. Egy repülőgép csapódott a házába. Ő is olyan, mint az az asszony volt. Elégedett azzal, hogy saját elszigetelt világában mozoghat, elővigyázatosan távol tartva magát minden románctól, és akkor egyszer csak bumm, Pres Seaholm berobban az életébe. Az igazság az volt, hogy szerette a férfit, és vele akart élni. Az igazság az volt, hogy a végén pontosan ugyanolyan helyzetbe kerülhet, mint amilyenben Chuckkal élt. Ez valóban komoly kockázat. De ha semmit sem tesz, ha továbbra is figyelmen kívül hagyja az érzelmeit, ha engedi, hogy Pres elsodródjon mellőle, nos, az egy teljesen másfajta kockázat. Azzal kockára teszi mindazt, ami talán az egyetlen esélye az életében, hogy megtalálja a boldogságot. Pres vele akar lenni. Ezt eléggé világosan kifejtette. És talán, csak talán, egy kis idő elteltével, talán a férfi is beleszeret. De ez csak akkor történhet meg, ha ő vállalja a kockázatot.

Preston idegesen járkált. Már majdnem délelőtt tizenegy óra volt, és a gyülekezeti templom hajójába nyíló kis szobácska levegőtlen és nagyon meleg volt. Érezte, ahogy a hátán verítékcseppek gördülnek végig. Suzanne Brockmann

168 Második Esély

Hallotta, hogy helikopterek köröznek a magasban, készen arra, hogy légi felvételeket készítsenek a neves eseményről, amikor a legjobb partinak kikiáltott férfi és hitvese frissen egybekelve elhagyja a templomot. Vagy legalábbis a világ azt gondolja. Kinyílt az ajtó, és Dominic dugta be a fejét. – Molly megérkezett – közölte. – A templom hátsó végében van. Hamarosan ki kell menned az oltárhoz, hogy kezdődjön a show, különben megvakul a szemébe villanó vakuk fényétől. Pres bólintott. Kezdődjön a show. Még egyszer utoljára végigfuttatta a fésűt a haján, a tükörben megigazította a csokornyakkendőjét, majd nagy levegőt véve belépett a templomba. A templom nem volt nagy, és zsúfolásig tele volt kamerákkal és riporterekkel, kíváncsi bámészkodókkal és néhány baráttal. És most minden tekintet egyenesen őrá szegeződött. – Ez nem igazi – mormogta Dominic Pres fülébe. – Csak mondogasd magadnak, hogy nem igazi. Hiszen éppen ez volt a probléma. Hogy nem volt valódi. – Nem tudom végigcsinálni – fordult Pres Domhoz. – Figyelj! – Dom biztatóan barátja vállára tette a kezét. – Csak vegyél néhány jó mély lélegzetet és... Az orgonista belekezdett a nászindulóba. A templom végében izgatott mozgás támadt, amikor az ajtók kinyíltak. Aztán Molly megjelent az ajtónyílásban, díszes menyasszonyi ruhában, könnyű fátyollal az arca előtt. Gyönyörű volt, és Pres érezte, hogy a szíve hevesen kezd verni a mellkasában. De ez nem valóságos esküvő. Az egész csak szemfényvesztés. És ez nem jó így. – Nem tudom megtenni – ismételte, majd kiszabadítva magát Dom szorításából, sietve elindult a padsorok között Molly felé. A tömeg meglepetten felmorajlott a Molly arcán tükröződő látványtól. – Elnézést, egy pillanatra – szólt oda Pres a kameráknak, majd megfogta Molly kezét, és kiment vele a templomból, majd becsukta maguk mögött az ajtót. – Pres, mit művelsz? Suzanne Brockmann

169 Második Esély

A férfi Molly kezét fogva a templom sekrestyéjébe vezető lépcsők felé terelte. Amíg be nem értek a kicsempézett helyiségbe, és az ajtó be nem csukódott mögöttük, Pres nem szólt egy szót sem. – Sajnálom, de képtelen vagyok végigcsinálni. Az asszony hátravetette a fátylát, arca láthatóvá vált. – De ha a barátodnak a New York-i PR-ügynökségnél igaza lesz, és végigcsináljuk, akkor végre békén hagynak bennünket. – Nem tudom színlelni, hogy feleségül veszlek – mondta a férfi. – Nem tudok odaállni, és elmondani a hitvesi esküt. – Ez csak egy szerep, amelyet el kell játszanunk. Te magad mondtad nekem, emlékszel? Azt állítottad, hogy ez olyasvalami, amit meg kell tennünk. Nem valóságos. – Hát éppen ez a baj! – Újra járkálni kezdett, majd megállt. – Molly, én azt akarom, hogy valóságos legyen! Molly úgy nézett rá, mintha a férfi valamilyen ismeretlen nyelven szólalt volna meg. – Nem tudom színlelni, hogy feleségül veszlek, mert feleségül akarlak venni. Az asszony szeme elkerekedett, a szája kissé kinyílt, arcán döbbenet tükröződött. Erre nem számított. – Kezdettől fogva feleségül akartalak venni – folytatta a férfi –, de csak arra tudtam koncentrálni, nehogy elkövessem veled is ugyanazt az átkozott hibát, amelyet Merrileevel, és időt akartam magamnak adni, igyekeztem nem fejjel rohanni a falnak, megpróbáltam megakadályozni, hogy a történelem megismételje önmagát. De az az igazság, hogy te nem vagy Merrilee. Te nem vagy Merrilee, és én nem vagyok Chuck, és képesek vagyunk rá, hogy működjön közöttünk a dolog. Tudom, hogy nincs rá garancia, de akkor is vállalnunk kell a kockázatot! Ez a felismerés előző este villámcsapásként hasított belé. Ő sürgette Mollyt, hogy vállalja a kockázatot, ne engedje, hogy a korábbi hibák súlya összeroppantsa, amikor hirtelen megvilágosodott, hogy a saját tanácsát neki magának is meg kellene fogadnia. Mollyval való kapcsolatában számtalan dolog emlékeztette őt az első házasságára. Nagyon sok minden egyezett, beleértve azt a vágyát, hogy Suzanne Brockmann

170 Második Esély

igen rövid idő elteltével tartós kapcsolatot teremtsen vele. Ugyanakkor sok minden más volt. Molly nem Merrilee volt. – Feleségül akartalak kérni azon az éjszakán, amikor szeretkeztünk – mondta az asszonynak. – És meg kellett volna tennem. Bíznom kellett volna magamban! Ehelyett latolgatni kezdtem, és megpróbáltam elemezni a helyzetet. És természetesen nem sikerült. Attól féltem, ha megszólalok, azonnal megvallom, hogy szeretlek, és megkérem a kezed. Azt hittem, nem jól tenném, de most már tudom, hogy tévedtem. Az lett volna a helyes. Az a helyes. Molly még mindig hallgatott, csak nézte a férfit, így Pres mély lélegzetet vett, és folytatta: – Tudom, hogy... nem tudok megnyílni, és arról beszélni, hogy mit érzek, de ha adsz egy esélyt, és talán egy kis segítséget, istenre esküszöm, hogy megpróbálok változtatni... Az asszony felnevetett, nevetése rövid volt és éles, mintha csuklana. – Úgy tűnik, máris elég jól csinálod. A férfi megfogta az asszony kezét. – Légy a feleségem, Molly! Igazából is. – Szeretsz? – Könnyek jelentek meg az asszony szemében. – Tényleg szeretsz? – Jobban, mint amennyire képes vagyok elmondani. Molly nem tudott megszólalni. Elfordult, mire Prést rémület fogta el. Az asszony elfordul tőle, pedig ő mindent elmondott neki, amire képes volt, és... – Nem az igazat mondtam el neked az álmaimról – mondta. – Tudod, az igazán érzelgősről. Az asszony visszafordult, és a férfira nézett. – Tudom. Pres ezúttal nem habozott: – Gyerekeket akarok, apa szeretnék lenni. Egy igazi, hétköznapi, mindig kéznél lévő apuka. Molly alig merte elhinni, amit hall. Felnevetett, de a férfi feltartotta a kezét. – Várj, tovább is van! Rengeteg gyereket akarok – mondta az asszonynak és én akarok az edzőjük lenni, és megtanítani őket merülni, Suzanne Brockmann

171 Második Esély

halászni, vitorlázni és olvasni, és egész életükben ott akarok lenni mellettük. A férfi álma az, hogy gyermekei legyenek. Ki hitte volna? – Egy darabig nem gondoltam ilyesmire – ismerte be Pres –, de ez a Zanderrel eltöltött néhány hét... nagyon jó érzés volt, Molly. Arra emlékeztetett, amit mindig is akartam. – És miért nem mondtad el nekem? – Megfogta a férfi kezét. – Aznap éjjel... el kellett volna mondanod nekem az igazat... – Nem voltam képes – felelte egyszerűen. – Hogyan beszélhettem volna arról, hogy közös gyerekeket akarok? Először is, féltem, hogy megrémisztelek. Másodszor, féltem, hogy olyan hirtelen házasságot ígérjek. Féltem attól, ha beszélni kezdek, még azt találom mondani, hogy miközben szeretkeztünk, azon járt az eszem, hogy csináljunk gyereket. Azt gondoltam, ha gyerekekről kezdek el beszélni, az igen határozott utalás lehet arra, hogy már egy elkötelezett kapcsolatban kezdek gondolkodni. Elkötelezett kapcsolat. – Mondj már valamit! – kérte az asszonyt. Meglepően kedves volt ilyen izgatottan. – Nem tudom, mit mondjak. – Mondd, hogy feleségül jössz hozzám! Mondd, hogy Zanderrel mi hárman egy család lehetünk. Mondd, hogy te is szeretsz, bár nem vagyok tökéletes... Kopogtattak az ajtón. – Minden rendben van odabenn? – hangzott Dominic hangja. Pres Mollyra nézett. – Minden rendben van idebenn? Az asszony úgy érezte magát, mint aki elvesztette az egyensúlyát, szédült, a feje zúgott. De minden rendben van. – Régóta, nagyon régóta nem volt ilyen rendben. – Igen! – kiáltott fel. – Minden rendben. És, igen, férjhez megyek hozzád – tette hozzá már jóval halkabban. Pres megcsókolta. A gyengéd, mély csókkal megpecsételték a közös jövőt. – Hé! – kiáltotta Dominic, miután belépett az ajtón. Suzanne Brockmann

172 Második Esély

– Ezt majd csak akkor lehet, ha a pap felszólított rá! Az esküvő. Odafenn mindenki őket várja, hogy kimondják a boldogító igent. – Ne haragudj, hogy megzavarlak, Pres – folytatta Dominic –, de Ben Sulivan megérkezett, és feltétlenül beszélni akar veled, mielőtt a ceremónia elkezdődik. Kinyílt az ajtó, és egy cowboykalapot viselő, szőke hajú férfi dugta be a fejét. – Mi újság, Ben? – kérdezte Pres. – Gyere be, ismerkedjetek meg Molly Cassidyvel! Molly, ő Ben, az ügyvédem. – Hála istennek, hogy időben ideértem! – Ben becsukta maga mögött az ajtót, és miközben beljebb lépett, levette a kalapját. – Szerződések – mondta. – Tudom, hogy a ceremónia csak színjáték, de tény, hogy ez egy valóságos templom, és a pap, aki Isten hivatalosan felkent szolgája, már sürget. De nem engedhetem, hogy egybekeljetek, amíg alá nem írjátok a házassági szerződést. – Kinyitotta az aktatáskáját, és kivett néhány iratot. De Pres csak a fejét rázta. – Az egyetlen irat, amelyre szükségünk lesz, az egy megállapodás, amely kimondja, hogy a Kirk-ház kizárólag Molly nevén marad. Ben, el tudod ezt most azonnal készíteni? Ben Sulivan értetlenül pislogott. – De... Pres Dominichez fordult. – Szükségem lesz a kis repülőgépre. Mondd meg a pilótának, hogy kérjen felszállási engedélyt Las Vegasba. Mollyval összeházasodunk. – Még ma? – nevetett az asszony hitetlenkedve. A férfi újra megcsókolta. – Most megyünk, és itt gyakorolunk egy kicsit, aztán igazából is lebonyolítjuk. Vegasba kell mennünk, máskülönben várnunk kellene az engedélyre. Ezért mondtam Vegast, és még a mai napot. Mit szólsz hozzá? Igen. Az asszony legszívesebben igent mondott volna. – Először beszélnem kell Zanderrel... Dominic az ajtó felé indult. Suzanne Brockmann

173 Második Esély

– Idehozom a fiút. – Biztos, hogy örülni fog – mondta Pres az asszonynak. – Ő már kezdettől fogva azt akarta, hogy házasodjunk össze. – Azonnal nekifogok a szerződés megszerkesztésének – mondta Ben, miközben kinyitotta az ajtót. – Dominic hívjon fel, ha már tudja a felszállás idejét, a papírt kiviszem majd a repülőtérre, ott aláírhatod. Bár, mint az ügyvéded, azt tanácsolom, hogy készüljön házassági szerződés is... – Köszönöm, Ben, megtetted a kötelességedet – szakította félbe Pres. – Úgy tekintem, hogy megkaptam a szükséges tájékoztatást, és... – Én ragaszkodom a szerződéshez – szólt közbe Molly. Presre nézett. – Nem akarom a vagyonodat. Ó, istenem, ez az egész olyan hirtelen... – A vagyonom hozzám tartozik – mondta halkan a férfi. – Része a csomagnak. – Nem akarom, hogy bármiféle vita lehessen – mondta az asszony ugyanolyan halkan. – Vagy bárki találgatásokba kezdjen. Rajtunk a világ szeme, Pres. Azt akarom, hogy tudják, azért megyek hozzád feleségül, mert szeretlek. Pres bólintott, és Benhez fordult: – Akkor hozd oda mind a két szerződést. Ben kiment az ajtón, Zander pedig berontott. – Anya! Dom azt mondta, hogy Presszel igaziból összeházasodtok. Ez nagyon klassz! Pres Mollyra nézett, és elmosolyodott. – Azt hiszem, megkaptuk a hozzájárulását. Az asszony megölelte Zander, és visszamosolygott Presre. – Akkor induljunk! – mondta. – Egyszer a kamerák, egyszer a magunk kedvéért. – Mindkétszer a magunk kedvéért! – javította ki Molly. – Csak gondolj arra, milyen nagyszerű esküvői fotók fognak készülni! Pres elnevette magát. És megcsókolta a menyasszonyt.

Suzanne Brockmann

174 Második Esély

Epilógus

Molly

ellökte a csónakot a jacht oldalától, és az evezőket az evezőtartóba helyezte. Gyakorlott, biztos mozdulatokkal evezni kezdett. Ne állj fel! – figyelmeztette gyengéden Jeremiah-t, aki vele szemben ült a csónak tatjában. A kétéves kisfiú világossárga mentőmellényt viselt, de csak azért, mert az volt az előírás. Mint az édesapja, ő is szerette a vizet. És mint az apja, nem félt semmitől. Jeremiah vörösesszőke haján ott csillogott a karib-tengeri meleg napsugár, miközben a kisfiú az azúrkék víz felszínen a Preston és Zander hollétét jelző buborékokat fürkészte. Amikor észrevette, hol pezseg a víz, izgatottan felállt: Ott van Zandej! – kiáltotta, és majdnem átbucskázott a kis csónak oldalán. – Ott van apa! A vízben! A vízben! Molly elkapta Jeremiah izmos kis testét, és gyorsan magához szorította. Ott van Zandej! – kiáltotta újra a kisfiú. – Maszkkal mejülnek és békajábbal! Jeremiah elhúzódott Mollytól, és lehuppant a csónak aljába, hogy felhúzza a saját békauszonyát. És valóban, nem messze tőlük Zander bukkant fel a felszínre azonnal észrevette a csónakot, és kétszer érintette a fejét, ami a búvárok jelnyelvén azt jelentette, hogy minden rendben van. Pres ott volt szorosan mögötte. Jeremiah felállt, és vadul integetni kezdett Zandernek. – Oda akajok úszni Zandejhez! – Szavait kézmozdulataival is megerősítette. – Úszni akajok a vízben, mint Zandej! Zander felemelte a kezét, és visszajelzett a kistestvérének, és azt mondta neki, hogy ússzon a jachthoz. Tudta, hogy le kell vetnie a Suzanne Brockmann

175 Második Esély

hátáról a búvárkészüléket és a búvárfelszerelést, mielőtt játszani kezd a kisöccsével. – Anya, anya! – kántálta Jeremiah. – Úszni akajok a vízben! Szia, apa! Szia, apa! – Szia, halporonty! – Pres belekapaszkodott a csónak oldalába, amíg levette magáról a maszkot, majd Mollyra és a kisfiúra mosolygott. – Mit kell ilyenkor mondani? – kérdezte Molly Jeremiah-tól. – Lécci! Lécci! – Ne mássz addig Zanderre, amíg le nem vette a felszerelését! – figyelmeztette Molly a kisfiút. Jeremiah egy csobbanással máris a vízben volt, és úgy úszott a jacht felé, mint egy hal. – Jó reggelt, álomszuszék! – Pres kiemelkedett a vízből, és Molly lehajolt, hogy megcsókolja. A férfi ajka hűvös és puha volt. Molly újra megcsókolta, ezúttal kényelmesen elidőzve. – Mmm – nyögött fel Pres elismerően, szemének ismerős, melegzöld árnyalata volt. – Lehet, hogy ágyban kellett volna maradnom ma reggel. – Megígérted Zandernek, hogy hajnalhasadtával lemerülsz vele. – Úgy is volt. Azt hittem, te is jössz. Molly elmosolyodott. Azt mondtam, hogy talán. A pirkadattal mostanában nem vagyok túl jóban. A jachton Randy és Dave, Pres legénységének két tagja segítette le Zanderről a búvárfelszerelést. Zander egy csobannással már újra a vízben volt, ahol Jeremiah úszkált. Nem maradtunk lenn túl sokáig, mert arra gondoltam, hogy délután te is akarsz merülni velem. – Pres elmosolyodott kisfia izgatott kiabálását hallva. – Zander még azt is felajánlotta, hogy vigyáz az öccsére. Molly megrázta a fejét. Egyelőre nem merülök egy darabig – válaszolta a férfinak – Hogy egész pontos legyek, a következő nyolc hónapban biztosan nem. Az asszony figyelte, ahogy a megértés átsuhan Pres arcán.

Suzanne Brockmann

176 Második Esély

Tényleg? – kérdezte a férfi áhítattal. Ma reggel elvégeztem terhességi gyorstesztet. Kisbabánk lesz. Nem tudta megállni, hogy el ne nevesse magát a férje meglepett arckifejezése láttán. De a férfi szemében megjelenő örömet és gyengédsédséget azonnali aggódás váltotta fel., De azt mondtad várni akarsz addig, amíg befejezed a könyved utómunkálatait, és…Molly újra megcsókolta Prest. Valahogy majd azt is megcsinálom – A férfira mosolygott – Jeremiah-t majd gyakrabban elviheted magaddal magaddal, amikor munka mész. – Rendben. És Zandert is. Pres megsimogatta az asszony arcát – Istenem, szeretlek Molly! Az életben a legjobb dolgok néha váratlanul érkeznek mondta Molly halkan, és a férfi zöldesbarna szemébe nézett, aki egyike volt a legjobb dolgoknak, amelyek váratlanul törtek be az életébe. – Nem korai még elmondani a gyerekeknek? – kérdezte Pres, az izgalomtól felvillanyozva. Molly megrázta a fejét. Pres, a csónakot maga mögött húzva, a jacht felé úszott. – Hé, fiúk! Hé, Zander! Jerry, figyelem! A mai nap szava: a kisbaba.

Suzanne Brockmann

177 Második Esély