Ősrégi jövendők Ladak tanulsága (a film szövege)

„Ősrégi jövendők – Ladak tanulsága” (a film szövege) 1. rész Ladak mélyen a Himalája belsejében, a Tibeti-fennsík nyugati szélén fekszik és egyike a Föld legmagasabban fekvő legszárazabb lakott területeinek. Nyáron a nap égeti, télen 8 hónapon keresztül szinte minden kőkeményre fagy itt és azt hihetnénk, hogy ezen a helyen ember nem él meg. Mégis azt látjuk, hogy az elmúlt évszázadok során az itt élők a sivatag homokjai, sziklái alól termő területet varázsoltak, ahol nemcsak megélni lehet, de jól is lehet élni. Azonban Ladak ma már változóban van. „Mostanában egyre nehezebben élnek, sokan elválnak, különköltöznek és minden egyre piszkosabb.” „A mezőgazdaság haldoklik, egyre többen hagyják ott.” „Van ugyan némi fejlődés, de az emberek ma már egyre kevésbé elégedettek sorsukkal.” Ladak modernizálása megkérdőjelez számos, korábban széles körben vallott felfogást az ipari társadalommal kapcsolatban. Valójában ez a helyzet oda vezetett, hogy kénytelenek vagyunk felülvizsgálni a haladás fogalmát. Helena Norberg-Hodge az elmúlt 18 év nagy részét Ladakban töltötte: „Lehet, hogy egy kissé túlzottnak tűnhet, de meg vagyok győződve arról, hogy ha Ladakot ismerjük, könnyebben megértjük azt ami nyugaton történik. Amikor megérkeztem Ladakba, még nem volt környezetszennyezés, nem volt bűnözés és az emberek békésen éltek egymás mellett évszázadok óta és roppant módon élvezték az életet. Az elmúlt évek során módom volt látni a modern nyugati világ hatását a hagyományos kultúrára. Ily módon lehetőségem van a régi és az új összevetésére és ez nagyon sok dologra rávilágít. Segít abban, hogy megértsük azokat a problémákat, amelyekkel a nyugati világban küszködünk. Hogy miért nem vezetett eredményre a környezetvédelemért folytatott harcunk és hogy miért zilálódnak szét emberi közösségeink. És ami ennél is fontosabb, irányt mutat arra, hogy miként tudnánk kikeveredni ebből a zűrzavaros helyzetből, amelyben jelenleg vagyunk.” Ladak az 1800-as évek közepéig független királyság volt. Jelenleg az indiai Jammu és Kasmir része. Kultúrája jellegzetesen tibeti. Olyannyira, hogy még mindig úgy ismerik, hogy ez a kis-Tibet. Egyes részeken a lakosság muzulmán, de Ladak középső részének, azaz a régi Ladaknak uralkodó vallása mégis a tibeti buddhizmus. Területére nézve Ladak majdnem akkora, mint Anglia, de lakosainak száma csupán 130 ezer, többségük tanyákon él vagy falvakban. Mivel az évi csapadékmennyiség kevesebb 10 mm-nél, Ladak lakossága kénytelen a gleccserek vizét használni, amelyet egy bonyolult csatornarendszer segítségével vezetnek földjeikre, nem ritkán sok mérföld távolságból. Kulturális hagyományaik nem tesznek lehetővé nagy népszaporulatot. Így a föld eltartóképessége nem kerül veszélybe. A ladaki családok több, mint 90 %-a saját földjén dolgozik. Ez gyakorlatilag 1,5-2 ha-t jelent, és viszonylag sok állatot tartanak. Gyakorlatilag nem adják el és nem is osztják meg, szinte változás nélkül öröklik a birtokot. „Ezen a kisbirtokon tudomásom szerint 7 generáció nőtt fel. A család minden tagja – nagyszülők és unokák – mind együtt élnek és együtt dolgoznak. Mi együtt eszünk, együtt alszunk és együtt dolgozunk.” A falvak 3-4 ezer méterre vannak a tengerszint felett. Ezen a magasságon a termelés szempontjából hasznos évszak rendkívül rövid. Ennek ellenére helyi búzafajták és az árpa igen bőségesen terem. E mellett a családoknak konyhakertje is van és a kevésbé magasan

1

fekvő területeken almát és sárgabarackot is tudnak termelni. Kevés kivételtől eltekintve a közösség szinte minden szükséges dolgot megtermel magának. Házaikat abból az anyagból építik, amilyet a környezetükben találnak. A falakat napon szárított vályogból készítik. Lakásaik tágasak és szépek, nincs szükségük építészekre, itt mindenki ért a házépítéshez. Az itt található önállóság a természeti környezettel is magyarázható. Nyáron a falvak lakosai magas fekvésű legelőkön tartózkodnak és őrzik az állatokat. 4500 m magasságban nagyon zordak a körülmények, de az itteni birkák és kecskék jól tudnak alkalmazkodni ehhez a klímához. Mivel kevés a növényzet, az állatokat állandóan új területre hajtják, nehogy tönkremenjen a legelő. Ez szinte időtlen élet, a munka szórakozás is egyben. A birkákat megnyírják, a gyapjút hosszú darabokra sodorják, és ebből készítik a hagyományos öltözéket, a goccsát. Generációk folyamán a ladaki emberek megtanulták hogyan kell felhasználni a természeti adottságokat. Majdnem mindent begyűjtenek ami vadon nő és felhasználják valamire, pl. takarmánynak, ennivalónak vagy orvosságnak, kerítést csinálnak vagy kosarat fonnak belőle. „Ladakban az emberek semmit sem pazarolnak el, semmit az égvilágon. Legyen az fa vagy kő, fű, víz vagy bármi más, biztos hogy nem hagyják kihasználatlanul, vigyáznak rá. Ilyen értelemben talán azt is mondhatjuk, hogy a ladaki emberek igazi jó közgazdászok, jó gazdák, nem olyanok mint ezek a modern közgazdászok, akik tönkreteszik a természeti erőforrásokat, miközben csak a termelést akarják növelni állandóan. Egyáltalán nem, éppen ellenkezőleg, vigyáznak a természetre, és azon gondolkodnak állandóan, hogyan lehetne fokozni annak erőforrásait.” Az emberek élete szoros kapcsolatban áll a természettel. Ez az élettapasztalatok mellett nagymértékben a buddhizmus hatását is tükrözi. A vallás jelen van az élet minden területén. Majdnem minden falunak saját kolostora van. Szinte nincs olyan család, amelynek valamelyik tagja ne lenne szerzetes. E miatt intenzív a kapcsolat a családok és a szerzetesek között. Minden háznak meg van a maga saját kis kápolnája. Vidéken számos félgömb alakú buddha emlékhalmot lehet látni. Ezek képviselik a buddhista filozófia lényegét. A sztupa tetején egy félhold fogja közre a Napot és így jelképezik az élet egységét. A Nap és a Hold, amelyek egyébként távol vannak egymástól, ily módon egyfajta rejtélyes módon mégis egymás mellé kerülnek. „A kölcsönös függőség nagyon fontos elem a buddhista filozófiában, mert kimondja: minden mindenmással összefügg. Dolgok csak függésben és kölcsönös viszony eredményeképpen jöhetnek létre.” A mezőgazdaság is az együttműködés függvénye. Rendszeresen megosztják a munkát, az állatokat és a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket. A gazdaságok kis mérete erősíti a közösségi kötelékeket. Biztonságot jelent az embereknek, hiszen mindig számíthatnak egymásra. A kölcsönös segítség hagyománya különösen a víz szétosztásának módjában követhető nyomon. A vízzel való kölcsönös gazdálkodásnak egy sajátos módszere alakult ki az évszázadok folyamán, amely meghatározta, hogy melyik család mikor használhatja a főcsatorna vizét saját földjének öntözésére. A falu állataira csak néhányan vigyáznak egy-egy alkalommal. Így az emberekre felváltva kerül sor. „Igen, mindenki sorra kerül. Az emberek párosával vannak beosztva. Ma pl. az egyik család két tagja vigyáz rá, holnap valaki más.” A ladaki családok egymást segítő rendszerének van egy formalizáltabb része is. Ezt az intézményt …….nak, magyarul talán komaságnak nevezhetjük. Minden család a háztartások egy csoportjához tartozik, amelyek segítik egymást olyankor, amikor valaki születik, 2

házasságot köt vagy haláleset esetén. Az ilyen események alkalmával a falusaik nagy számban gyűlnek össze, akiket el kell látni étellel, itallal. Ha valaki meghal, akkor a …………. végzi az összes tennivalót. Megmossák és ruhába burkolják a tetemet és gondoskodnak az otthoni halotti szertartásról. Ez a segítség nagy terhet vesz le a család válláról és érezteti velük, hogy egy náluk nagyobb közösség tagjai. Az emberek nincsenek egyedül, még a legnagyobb bánat idején sem. A halál valójában természetes esemény. Ahol születnek, ott meg is halnak. Ladakban, ahol az emberek a buddhizmus tanítását követik, az a felfogás, hogy a halott ember már formában újjászületik. A legtöbb munkát a családi közösségben végzik, de nagyobb lélegzetű vállalkozásokban, mint pl. az öntözőcsatorna, vagy egy-egy fontosabb út újjáépítése, az egész közösség részt vesz. Az ilyen nagyságrendű közösségekben az emberek tudják, hogy mások segítése az ő érdekeiket is szolgálja. A falu egészére vonatkozó döntéseket egy tanács hozza meg, amelynek tagjai a családok képviselőiből tevődnek össze. Kb. minden 10 család küld egy képviselőt. Jól lehet Ladakban a legtöbb fontos döntést a férfiak hozzák, a nők helyzete figyelemre méltóan jó. Az emberek életét befolyásoló szinte minden döntést családi körben hoznak és itt a nőké a központi szerep. Az aratásban az egész család részt vesz. Csatlakoznak a szomszédok és a barátok, a kölcsönösség évszázadok óta kipróbált szabályai szerint. Mivel az aratás gyakran szakaszosan történik, több család esetleg távoli falvakból tud együttdolgozni. Még a kisgyerekek is kimennek a mezőre, az öregek is. Az öregek tanácsot adnak és felügyelnek a munkára, gondoskodnak arról, hogy minden rendben menjen. Ez az év legkritikusabb időszaka, mert a termést gyorsan kell betakarítani, mielőtt leesik az első hó. Ennek ellenére nem sietnek, tempósan dolgoznak. „Könnyű ezt csinálni, nem nehéz!”/Ének/ Ladakban a mezőgazdaság emberi és állati munkaerőre támaszkodik és házilag készített szerszámokat használnak. A legfejlettebb technológiát a rámpah képviseli, egy egyszerű vízi malom, ezzel őrlik meg a gabonát. Mégis a tavaszi és őszi fagyok közötti 4 hónapban a ladaki emberek tudnak elégséges mennyiségű élelmet termelni az egész évre. Ezen felül a legtöbb évben még meg is marad egy jelentős mennyiség, amit el lehet cserélni sóra, teára, vagy akár még ékszerekre is. Árpa is van bőven, amiből a helyi sört, a csángot készítik. A hosszú pihenők a nyári munkanap tipikus részei. Amikor vége van az aratásnak, alig múlik el hét valamilyen vígasság nélkül. Énekelnek, táncolnak és az egész közösség részt vesz az ünneplésben. Egy-egy esküvő napokig, akár hetekig is eltart. Ilyenkor még a vallási élet eseményei is ünnepi formát öltenek, különösen az évente rendezett …táncok a nagyobb kolostorokban. (A táncosok mindannyian szerzetesek.) Az előadott táncok a buddhista filozófia tételeinek drámai megjelenései. A fentiek alapján teljesen nyilvánvaló, hogy az élet Ladakban jóval többet jelent az egyszerű létfenntartásnál. E gazdag kultúra lehetővé teszi nemcsak az anyagi igények kielégítését, de ami ennél sokkal fontosabb, a közösség tagjai számára megadja az együvé tartozás érzését. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy idealizáljuk a hagyományos kultúrákat. Ladakban pl. nagyon magas volt a csecsemőhalandóság, nagyon hideg volt télen és az élet nem volt olyan kényelmes, mint nekünk ma itt nyugaton. De ha a fontos dolgokra figyelünk azt látjuk, hogy a hagyományos kultúra életképes. Fennmaradt az évszázadok során, fenntartható volt és az emberek boldogok voltak. 2. rész 3

Az elmúlt 2 évtized folyamán Ladakot egyre több modern hatás érte. Ma már kövezett út köti össze az indiai síkságokkal, amelyen nemcsak anyagi javak érkeztek, hanem a nyugati értelemben vett haladás eszméje is. A fővárosban, Lek-ben számos fogyasztási cikk kapható és sok ladaki ember számára az élet kezd fizikailag kevésbé megterhelő lenni. A modernizálás azonban aláássa a hagyományos kultúra alapjait és azt a jól ismert helyzetet látjuk kialakulni, hogy a környezeti és társadalmi problémák ezzel párhuzamosan egyre súlyosabbá válnak. Az eddigi értékrendszer kezd összeomlani. Múlóban vannak a hagyományos értékek és az emberek egyre nehezebben tudnak a régi normákhoz igazodni. Ladak rohamosan fejlődik és az új gazdasági rendszer arra ösztökéli az embereket, hogy egyre nagyobb számban hagyják el a falvakat fizetett állás reményében. Lakótelepek jelennek meg a sivatagban, amelyek nélkülözik a körülöttük található természeti erőforrásokat. Itt nincs természetes folyóvíz és minden szükséges dolgot a kormány teherautói szállítanak számukra. Ladak fizikai környezete is pusztul már évek óta. Az oxigénszegény levegőt a fővárosban naponta özönlő teherautók és buszok diesel motorjai szennyezik. Az utcákon szemétkupacok tömegei jelennek meg, nem beszélve a városokon kívüli szeméttelepről. A hagyományos falu nem ismeri a szemetet, ott minden a földből származik és oda is tér vissza. Még az emberi ürüléket is komposztálják és a földeken trágyának használják. Ladakban gyakorlatilag nincsenek közművek. A néhány létező és egyébként is rosszul megépített csatorna túlterheli a felszíni vízfolyásokat. Az ülepítő tartályok többnyire eresztenek és ez jelenti a szennyezés másik fő forrását. A városon átfolyó és a környéken található folyóvizek többé nem alkalmasak emberi fogyasztásra. „Régebben azt mondták: ne dobj semmit a vízbe, ne szennyezd. Látod, hogy milyen jók voltak az emberek régen? Nem dobtak a vízbe semmit, bűn volt ha valaki ilyet tett.” Egyre nagyobb gondot jelentenek a víz által okozott betegségek, mint pl. a májgyulladás, amely gyakorlatilag ismeretlen a hagyományos falusi emberek között. Lek lakosai egyre inkább külső erőforrásokra támaszkodnak az ellátásban és nemcsak a luxuscikkek és fogyasztási cikkek terén, de az alapvető szükségletekben is, pl. az élelmiszer, ruházat és energia. A nagymértékű támogatás eredményeképpen a Himalája másik oldaláról teherautóval ide hozott gabona Ladakban olcsóbb, mint amit a helyiek árulnak. Ez úgy tűnik, megöli a mezőgazdaságot. Semmi sem ösztönzi a gazdákat, hogy folytassák a termelést. „Most hogy ennyi változás történt, ki tudja hogy mit hoz a jövő, szükség lesz-e vajon parasztokra még?” Rövid távon az olcsón importált élelmiszer valóságos jótéteménynek tűnhet. De ennek az az eredménye, hogy a ladaki emberek egyre inkább a világgazdaságtól függenek és ki vannak szolgáltatva a piac törvényeinek, amire nekik vajmi kevés befolyásuk van. Az év 2/3-ában Ladakhot Indiától elválasztó hágók átjárhatatlan a nagy hó miatt. A nyaranta felhalmozott készletek a tél végére rendszerint kimerülnek. Jegyre adják az alapvető élelmiszereket és a fűtőolajat, amit széles körben főzésre használnak. A hiánycikk mindig feszültséget okoz. Ráadásul a bürokratikus elosztási rendszer hozzájárul egyfajta kisebbségi érzéshez és az elégedetlenség fokozásához. A hagyományos társadalomban az emberek saját sorsukat irányították. Ma viszont azt látjuk, hogy egy több döntés, még a falvak mindennapi életét befolyásoló döntés is a lakóhelytől távoli kormányhivatalokban születik. Mivel a családi élet központja a fővárosba helyeződött, a családik egyre jobban összezsugorodnak. Ezekben a házakban már nincs helye a nagyszülőknek sem fizikailag, sem érzelmileg. A vidék természetes állapotát ma nagyban veszélyezteti az, amit úgy hívnak: modern mezőgazdasági módszerek, amelyek egyre terjednek a nyugati stílusú fejlesztési csomagterv

4

eredményeképpen. A Ladakban alkalmazott rovarölőszerek több mint 2/3-át nyugaton már vagy betiltották vagy szigorúan korlátozták. „Paradox helyzet, de a modernizáció folyamata elveszi az időt a ladakiaktól. Régebben a ladakhi embereknek sok idejük volt a szórakozásra. A munkát nyugodtan végezték, jól lehet technológiájuk nem is tette lehetővé a gyorsabb iramot. De most azt látom, hogy a fejlődés felgyorsítja az élet ritmusát. A tempót egyre inkább a technológia kezdi diktálni.” Egy távoli faluba való barátom mutatott rá erre nagyon szemléletesen. Azt mondta: Egyszerűen nem értem. A nővérem a fővárosban lakik és meg van mindene amivel időt lehet megtakarítani. Van modern konyhája, háztartási gépe, telefonja és egy dzsip kocsijuk és mégis amikor meglátogatom őket, alig van ideje arra, hogy beszélgessünk. A hagyományos társadalom pusztulásával egyidejűleg egy újfajta megosztottság alakul ki. Évről évre erősödik a bűnözés és az erőszak, ezzel párhuzamosan az etnikai feszültség is. A nők helyzete is sokat romlott. Manapság az a jellemző, hogy a férfi reggel elmegy dolgozni a városba, otthon hagyja a feleségét egész napra, aki így kimarad az új gazdasági életből. Manapság a családokat nem abból a szempontból ítélik meg, hogy mennyire képesek eltartani magukat saját erőforrásaikból, hanem hogy milyen az ún. vásárlóerejük, azaz hogy mennyi pénzük van. Egyre növekszik a különbség a gazdagok és a szegények között, és a történelemben először fordult elő, hogy vannak olyanok, akiknek nincs hol lakniuk. Miért van az, hogy ezek az emberek hagyják életüket ilyen módon tönkremenni? Helena Norberg-Hodge úgy véli, hogy ezt a modernizálásra való törekvés pszichológiája motiválja. „Az első évek egyikében, amikor Ladakban éltem, ebben a hihetetlen gyönyörű faluban laktam. Minden ház 3 emelet magas volt és fehérre meszelve, egyszerűen el voltam bűvölve. Aztán kíváncsiságból megkértem az egyik falusi fiút, hogy mutassa meg a falu legszegényebb házát. Egy kicsit gondolkodott, majd azt mondta: itt nincsenek szegény házak. És ugyanez az ember 8 évvel később azt mondta egy turistának: bárcsak tudna rajtunk segíteni, mi itt nagyon szegények vagyunk. És nem történt más, hogyhogy az első 8 év során sorra bombázták őket ezekkel a szörnyű, egysíkú nyugati eszményképekkel. Látott embereket gyors autókon száguldozni; tudja azt a fajtát, aki soha nem dolgozott még életében és a bőre alatt is pénz van. Ehhez képest az ő kultúrája elmaradottnak, primitívnek és szegényesnek tűnhet.” Nyaranként a turisták tömegei szállják meg Leket. Otthon ezek a turisták bizonyára nem különösebben jómódúak, de itt mesésen gazdagnak látszanak. Hiszen többet költenek egyetlen napon, mint egy átlagos helyi lakos egy év alatt, és úgy tűnik, hogy nem is kell megdolgozni azért a sok pénzért. Azt a benyomást keltik, hogy az élet a modern világban tiszta, könnyű és gondtalan. Egyes turisták alig tekintik a Lek-i embereket többnek egyszerű tárgyi létezőknél. Mindez roppant módon megtépázza az emberek önbecsülését. A filmek és újabban a tv egyre inkább kialakítja az emberekben azt a meggyőződést, hogy legjobb nyugaton, mert azt mutatják, hogy ott minden mesés, az emberek luxuskörülmények között élnek, rengeteg szabad idejük van és mindenféle gépek vannak, amelyek megkímélik az embert a munkától. Ezentúl a nemek szerepét sarkítva mutatják be. A nőknek általában passzív szerep jut és csak a szépségükkel vannak elfoglalva, míg a férfiak agresszívek és imádják az erőszakot. Ezek a sztereotip elképzelések megjelennek az új játékboltokban is. A legépeszűbb játékok a következők: szőke Barbie babák és lövöldöző Rambó figurák. A fiatalok, különösképpen a férfiak nagyon hatása alá kerülnek ennek a befolyásnak és egyre inkább elutasítják saját kultúrájuk értékeit. Hosszú távon az ország kultúrája és gazdasága elleni veszély az oktatás terén /is/ jelentkezik. Általában a közoktatásra úgy tekintünk, mint a fejlődés fokozatos tényezőjére. De ami ma Ladakban történik, megkérdőjelezi azt, amin általában oktatást szoktunk érteni.

5

A hagyományos kultúrában a gyerekek tapasztalatból okulnak. Megtanulják, hogyan kell ennivalót termelni, házat építeni vagy ruhát készíteni. És megismerkednek azokkal az értékekkel, amelyek a lakaki kultúrát életben tartották évszázadok során. Ezzel ellentétben az ún. modern oktatás legjobb esetben speciális munkára készíti fel a gyereket, ahol a munkahely a városközpontban van. A baj csak az, hogy kevés a munkahely, egyre inkább azt látjuk, hogy az oktatás nem tesz mást, mint munkanélkülieket képez. A mai ladaki iskolákban a gyerekek semmit nem tanulnak saját kultúrájukról vagy a helyi lehetőségekről, erőforrásokról. Helyette nyugati mintára készített ipari tanterv alapján tanulnak és ráadásul idegen nyelven. Az iskolai könyvek dicsőítik a nyugati típusú fejlődést az angol olvasókönyv bemutat egy levelet, amit egy indiai gyerek írhatna egy japán levelezőtársának. „A mi mérnökeink sok házat építenek, hogy a farmereink sok hektárnyi területet vonjanak művelés alá.” Az iskolai könyvekben megtanítják pl. őket arra, hogy hogyan kell teát készíteni és ezt aztán könnyen vissza is tudják mondani a megoldó könyvek alapján. Először fölforralod a vizet, majd beleteszed a teát, utána a tejet. De ezt csak papíron tudják, teát nem tudnak készíteni. És ennek a két éves angol kurzusnak a végén le kell tenni a vizsgát, amelytől a további tanulmányok függenek. És a tanulók itt rendre megbuknak százával, minden évben 90-95 %-uk megbukik. „Az a törekvésünk, hogy sok ipari létesítményt hozzunk létre, hogy elő tudjunk állítani mindent, amire az országnak szüksége van. És az ipar meg fogja változtatni az életünket. Nagyon kevés föld maradt már otthon. A családok a városba igyekeznek és az iparban találnak munkát. Egyre több ember hagyja ott a falut és az ipari városokba özönlik.” Tudja, ha nem sikerül nekik, akkor aztán bajban vannak, mert már nem mehetnek vissza, hogy folytassák a hagyományos életformát, a földművelést, mert természetesen meg vannak zavarodva, nem tudnak semmit, mert már régen távol élnek ettől. A modern világ meg nem fogadja be őket. Egyikhez sem tartoznak immár, a régihez sem, de az új világnak sem kellenek. Elveszett emberek. „Őszinte híve: Asok” A modern iskolában a gyerekeket szétválogatják életkor szerint és egyre gyakrabban etnikailag is. Amikor a gyerekek iskolában vannak, az élet a tanyán sokkal nehezebbé válik, különösen a nők számára. „Meg kell itatnom az összes állatot, majd ki kell vinni őket a legelőre. A lovakat, a szamarakat, a teheneket. És csak egyedül vagyok. Mindenki iskolában van. Az egyik 10., a másik a 9. a harmadik a 8. osztályban. Egy másik mérnöknek készül, a férjem tanár, én egyedül vagyok, csak magamra számíthatok. …Ő az én egyetlen segítségem.” Úgy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a fejlődés felkavarta a viszonyokat. Kétségtelen, hogy a modernizáció rövid távon hozott anyagi hasznot, de ezzel együtt szétbontja azt a gazdag viszonyrendszert, ami eddig Ladakot összetartotta az évszázadok alatt. Szennyezi a környezetet, szétzülleszti a közösséget és pusztítja az egyéniség tudatát. „Régebben az emberek lelki nyugalma zavartalan volt, boldogan, vidáman éltek és segítették egymást. Ma viszont mi van? Motorbicikli, videó meg minden egyéb. Sok minden jobb lett, de belül nem érzem már azt a régi boldogságot.” „Úgy vélem, hogy az anyagi előrehaladás ellenére a találmányok és a sok tudás mellett ha megnézzük az átlag ember életét azt mondhatjuk, hogy most sokkal nyomorultabb az élete.” Az iparosított világ által okozott változásokat régóta érezzük, mert ezek az ipari forradalmak idejéig nyúlnak vissza vagy még korábbra. Emiatt nagyon nehéz megállapítani az összefüggést a jelenkor problémái és az eredeti okok között. Ladakban a változások olyan

6

gyorsan mentek végbe, hogy az okozati összefüggések sokkal világosabbak. Így történhet meg, hogy Ladak saját sorsunk szempontjából is tanulságul szolgálhat. Úgy vélem, hogy Ladak legfontosabb tanulsága, hogy az emberek kötődésre vágynak. Kötődnek a helyhez, ahol laknak, kötődnek a földhöz a talpuk alatt és arra is vágynak, hogy egy közösség részei legyenek, ahol számítanak rájuk és számíthatnak másokra. És még ennél is többet jelenthet az, hogy képesek részt venni olyan döntésekben, amelyek közvetlenül hatással vannak az ő életük alakulására. A hagyományos falusi életformában az egyén része egy bonyolult hálózatnak, amely magába foglalja a családot, a nagycsaládot, a szomszédságot, a paspunt, az egész falut, akik mind számba vehetők a lehetséges segítség szempontjából. Ez jelenti az emberi dimenziót. Amilyen mértékben felgyorsul az élet, úgy gyengülnek a közösség belső kapcsolatrendszerei és nő a verseny. Az iparosodott világban ez a tempó ma már olyan gyors, hogy városainkban és egyre terjeszkedő külvárosainkban láthatóan nincs semmiféle hatása arra, hogyan alakul a közösség sorsa tovább. Mégis az élet egyre gyorsabb tempót diktál. Ladakh példája alapján újra kell gondolnunk azt, mit is értünk mi vagyonon. A hagyományos életformában alig vannak pénzügyi műveletek, ezért a közgazdászok ezeket az embereket a szegények között is a legszegényebbek közé sorolnák. Következéskép, ha az ember mondjuk egy ilyen házból elköltözik egy ilyen házba, ez egyértelműen előrehaladást jelent. Valaki ebben a házban készpénzben jelentkező jövedelemhez jut. És ha csak néhány dollár is ez naponta, ez jó a gazdaságnak – de nem az embernek. „Van egy dolog, amit nagyon figyelemre méltónak tartok a ladaki emberek viselkedésében. Bármit tesznek, mindig mérlegelik a következményeit, hogy milyen hatással lesz a következő generációra, a gyerekeikre, unokáikra. Van erre egy ismert mondásunk: mit fog ehhez szólni a mis drága tatunk, a mi drága kis gyermekünk?” A nyugati ember a világot a modern természettudomány szempontjából nézi. Ez a szempont ma már minden egyéb viszonyítási alapot háttérbe szorít. Az emberek specialisták akarnak lenni, szakemberek valamilyen területen. Ezen a területen az agyuk jól működik, tele világos ismeretekkel, de agyuk egyéb részeiben teljes sötétség honol. Kétségtelen, hogy a tudomány sok tiszteletreméltó eredményt hozott az emberiség számára. De egysíkú közgazdasági elmélet és a technológia kölcsönhatása jó néhány évre előre nem látható súlyos bajt eredményezett, mind a környezetben, mind a társalomban. „Én úgy vélem, hogy nagy különbség van az okosság és a bölcsességé között. Ha valaki nagyon okos, azt jelenti, hogy az illetőnek jó esze van és csodákat képes vele művelni. De a bölcsesség ennél sokkal több. Akkor vagy bölcs, ha megtudod ítélni, hogy mi hasznos és káros a jövő szempontjából. Teljesen függetlenül attól, hogy e pillanatban melyik az előnyösebb. Azt gondolom, hogy ezt meg lehetne tanulni Ladaktól.” Ha tanulhatunk valamit Ladaktól az az, hogy vissza kellene térnünk egy olyan életformához, amely közelebb van a természethez és jobban támaszkodik az emberi közösségre. Nem arról van szó, hogy úgy kellene élnünk, mint a ladakiak, de törekednünk kellene arra, hogy új alapokra helyezzük viszonyunkat embertársainkkal és a természeti környezettel.

7