Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Simon Zsolt
Untersuchungen zur hattischen Grammatik Phonologie, Morphologie und Syntax
A doktori disszertáció tézisei
Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Bárdosi Vilmos CSc, egyetemi tanár Elméleti Nyelvészeti Doktori Program Dr. Bánréti Zoltán, egyetemi docens A bizottság tagjai: Elnök: Siptár Péter, DSc Bíráló: Gabriella Frantz-Szabó, PhD Bíráló: Zólyomi Gábor, PhD Titkár: Vér Ádám, PhD Tag: Török László, akadémikus Tag: Adamik Béla, PhD Tag: Csabai Zoltán, PhD Tag: Gerstner Károly, PhD A témavezető: Komlósy András, CSc
Budapest, 2012
1. A disszertáció által körüljárt probléma, a vizsgálat módszere és szerkezete A hattik Anatóliának a Kızıl Irmak-folyó ívével határolt részének első név szerint ismert népessége, nyelvük rituális szövegeket tartalmazó ékírásos táblákon maradt fenn a Hettita Birodalom (i.e. kb. 1650/1560 – 1185) archívumaiban. A hatti több mint kilencven évvel ezelőtti felfedezése óta (Forrer 1919) a kutatásnak mindmáig nem sikerült ezt a nyelvet kielégítően leírnia, és ennek megfelelően a hatti az ókori Kelet egyik legkevésbé ismert nyelve. Egy majdhogynem közhelyszámba menő, mégis nagyon pontos idézettel világítható meg a kutatás helyzete: „Da beim gegenwärtigen Forschungsstand von einer communis opinio in Bezug auf die Interpretation der grundlegenden Strukturen des Hattischen keine Rede sein kann…” (Klinger 1996: 615). A kutatás ezt a helyzetet egyhangúan azzal magyarázza, hogy a hatti töredékesen maradt fenn (a legutolsó számítás szerint 359 hatti nyelvű szöveget tartalmazó táblatöredék ismeretes, CTH Nr. 725 – CTH Nr. 745), ráadásul nagyon rossz minőségben, azaz nagyon hibás lejegyzésben, mégpedig azon oknál fogva, hogy a hettita írnokok legkésőbb a másolatok készítésekor a kihalt hattit már nem értették. Természetesen nem a mennyiség, hanem sokkal inkább a töredékek minősége a perdöntő a megfejtés során. A kutatás a hatti szövegek lejegyzésének hibás voltát azért tételezi fel, mert bizonyos szavak esetében sok szabálytalan és össze-vissza megjelenő alak ismeretes (különösen a duplikátum-szövegekben). De ha nem ismerjük a hatti nyelvet, honnan tudjuk, hogy ezek a másolatok hibásak? Kiemelkedő módszertani fontosságú, hogy a hagyományozott szöveget (változataival együtt) mindaddig hitelesnek kell tekinteni, ameddig nincsenek kényszerítő erejű érvek arra, hogy hibásak . Az erre a problémára adott szokásos válasz, miszerint a hagyományozódás rossz minősége a duplikátumszövegeken látszik, még azt a lehetőséget is figyelmen kívül hagyja, hogy a hatti, mint minden természetes nyelv, melyet használnak, folyamatosan változott, függetlenül attól, hogy élő vagy holt nyelv volt (nem szabad elfelejteni, hogy a hatti hagyományozódása több száz évet fog át). Ezen a ponton arra is utalni kell, amit minden kutató elismer: egyszerűen nem tudni, mikor halt ki a hatti nyelv. Az a feltételezés, hogy a hettita írnokok a hattit már nem érthették meg helytálló lehetne abban az esetben, ha a hatti a lejegyzésekor már kihalt nyelv lett volna és az
írnokok csak a fennmaradt szövegekből, ill. az ismeretlen nagyságú szóbeli hagyományból sajátíthatták volna el. Valójában azonban sok körülmény arra utal, hogy a hatti a Nagybirodalom koráig (sőt talán utána is) élő nyelv volt. Forrásainkból egy olyan hatti nyelv képe rajzolódik ki, amely nem szorult vissza a vallás közegébe, melynek olyan beszélői is voltak, amelyek a hettita vezetőréteg nyelvét hibásan beszélték, és amelyek legalább a XIV. sz. elejéig (az újhettita duktus kezdetéig) folyamatosan változott. Mindez újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a hatti hagyományozott formáját komolyan kell venni, mivel az írnokok között minden további nélkül lehettek hattiul jól tudó, horribile dictu hatti anyanyelvű írnokok. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek hibás alakok (melyre sok példa található ebben a munkában is), csupán azt, hogy az általános szkepszis jórészt megalapozatlan. Amennyiben tehát a hatti valóban kutatható érdemben, már csak azt a kérdést kell megválaszolni, hogyan? Meghökkentő módon a kutatás ebben a kérdésben (sem) egységes. Egyértelmű (és sosem vonták kétségbe), hogy a kétnyelvű, hatti-hettita szövegek képezik a legfontosabb forrást, még akkor is, ha ők nem különösebben számosak. Ezek a szövegek három nagyobb csoportra oszlanak: a hosszú vagy nagy bilingvisek, a rövid vagy kis bilingvisek (e két csoport a CTH Nr. 725, 726.1, 727-729, 731.1-2, 736.2,4,7-8); és az ún. kvázi-bilingvisek, melyek azonban nem tényleges bilingvisek, ezért jelen munka során nem vettem őket figyelembe. Fontos, habár másodlagos forrást kínálnak a fennmaradó, egynyelvű szövegek, mert ezen szövegek alapján nehezebb állításokat megfogalmazni, hiszen őket csak korlátozottan értjük (a kétnyelvűek segítségével érthető vált néhány részlet ellenére) és mivel nem áll rendelkezésünkre fordítás, amelyek segítségével hipotéziseinket ellenőrizhetnénk. Itt abba is lehetne hagyni, ha a kutatásban két alternatív módszer újra és újra fel nem bukkant volna. Az első a nyelvtipológia felhasználása: számos kutató használ tipológiai bizonyítékokat hipotézise alátámasztására. Azonban nem mindegy, hogyan használják fel e bizonyítékokat. Mivel a tipológiai kutatások kötelező szabályokat nem, csak tendenciákat tudtak megfigyelni (azaz gyakorlatilag bármely tipológiai szabály cáfolatára lehet nyelve(ke)t találni), a tipológiai bizonyítékok csak egy már függetlenül bizonyított állítást képesek még jobban
alátámasztani, mivel semmi sem következik kötelezően a tipológiai bizonyítékokból. Más szavakkal, a tipológiai bizonyítékok sem pozitív értelemben nem vezetnek döntéshez (azaz kifejezetten alkalmatlanok arra, hogy velük egy kérdést eldöntsünk, vagy egy elméletet igazoljunk), sem negatív értelemben (azaz alkalmatlanok arra, hogy kizárjanak egy lehetőséget). A második módszer a P. Taracha által sokszor propagált eszköz: az összehasonlító módszer, azaz, hogy a kutatásba a hatti rokonait is be kellene vonni. Oly messzire ment, hogy ő a kombinatórikus módszerrel elért eredményeket is a hatti rokonaival ellenőrizné le, sőt, ezt kötelezővé tenné. Ez természetesen módszertani tévedés. Ugyanis ez a módszer azt feltételezi, hogy a hatti rokonai ismertek, ami nem igaz; továbbá szintúgy módszertani tévedés bármit is vélelmezett rokonokkal bizonyítani, nemhogy ellenőrizni. A legnagyobb módszertani tévedés azonban az, amikor egy kutató egy tisztázatlan nyelvtanú nyelv rokonait keresi, sőt ezt a rokonságot bizonyítottnak véli. Az is módszertani félreértés, hogy a rokonok segítségével jobb leíráshoz juthatunk, mivel az elképzelés, hogy a rokon nyelvek szerkezetileg is hasonlóak, ismételten csak tendencia, nem törvény. Ebből az következik – a tipológiához hasonlóan – hogy nem segítene, ha ismernénk a hatti rokonait, mivel legjobb esetben is csak egy független úton már bizonyított jelenséget támaszthatnának alá még jobban, de önálló következtetéshez nem adnak alapot. Megállapítható tehát, hogy az alternatív módszerek nem segítenek a hatti leírásában. Ezen, a disszertáció bevezetésében (§1) részletesen tárgyalt problémák fényében jelen munka célját a következőképp lehet meghatározni: sajnos a kutatás helyzete, ill. a források száma és jellege miatt ezidőtájt nem lehetséges a hatti nyelv egy minden szempontból kielégítő leírását megadni. Ezért a cél az, hogy előrelépést érjen el a hatti nyelvtan legfontosabb tisztázatlan pontjaiban, mégpedig a fonémarendszerben és a morfológián belül a névszó- és igeragozásban, hogy így egy megbízható grammatikai váz szülessen. Ezeket a célokat a hatti szövegek komolyan vételével és a kétnyelvű szövegek lehető legmélyebb kiaknázásával kell elérni (ahol alkalmilag az egynyelvű szövegek is szerephez jutnak). A hangsúly a „komolyan vétel”-en van. Munkahipotézisem szerint a hatti szövegeket író írnokok jobban tudtak hattiul mint mi, és
ennek megfelelően a hagyományozott alakokat helyesnek tekintem (mindaddig, amíg hibás voltuk be nem bizonyosodik) s magyarázatot keresek rájuk. Azt is megvizsgálom, hogy a „hibák” szisztematikusak-e (azaz szabályosak-e és rendszerszerűek-e) vagy sem. Ez a dolgozat tehát egy problémaközpontú vizsgálódássorozat (innen a cím), amely a hatti nyelvtan lehető legnagyobb részét átfogja (s melyben az első hatti nyelvtan (Kammenhuber 1969) óta eltelt idő szakirodalma teljes mértékben feldolgozásra és idézésre kerül). Mindezek alapján jelen munka két fő fejezetre oszlik: fonológia (§2) és morfológia (§3), azon belül névszói (§3.1) és igei morfológia (§3.2), a fennmaradó különféle kisebb elemek nélkül (különféle enklitikumok, partikulák, ill. az önálló névmások). A zárszót (§4) két függelék követi: egy szójegyzék (§5.1), amely fontos szerepet játszik a vizsgálódásokban; és egy, a hatti vélelmezett rokonságát kritikailag elemző fejezet (§5.2). A mondattan, mint olyan nem tárgya e vizsgálódásoknak, de számos alrendszere többször is elemzésre kerül, így például az esetek mondattana, az ergativitás, az igemódok, vagy épp a tagadás. A fonológiai fejezetben megvizsgálom, miképpen alkalmazták a hettiták a hatti lejegyzésénél a saját helyesírási rendszerüket, azaz mit és milyen módon változtattak a jelkészleten, ill. a helyesírási szabályokon. A fonémarendszert többek között ezen megfigyelések segítségével írom le, különös tekintettel az ún. „idegen” hangokra, amelyeket a kutatás szerint a hettita ékírással nem lehetett visszaadni. Ennek a vizsgálódásnak egy megbízható alapra van szüksége: erre a célokra azon hatti szavak alkalmasak, melyeknek mind az alakja, mind a jelentése tisztázottak – ugyanis ameddig ezek bármelyike nem világos, addig nem lehetünk teljesen biztosak létezésükben. Az egyes kérdések megválaszolásánál minden egyes szó minden egyes alakját megkíséreltem tekintetbe venni. A tárgyalt szavaknak az egyes fejezetek eredményei révén feljavított alakjai (elkülönítve) bekerültek a szójegyzékbe is. A morfológiai analízisem alapja a kiadott kétnyelvű szövegek gyűjteménye, amely lehetőleg minden alakot figyelembe vesz. Más szavakkal, a fonológiai vizsgálatokkal szemben, nem kivétel nélkül minden alak, hanem „csak” minden kétnyelvű alak szolgáltatják a bizonyítékokat az egyes hipotézisekhez, mivel itt a jelentésnek is központi szerepe van, amiért is olyan mondatokra van
szükség, melyeket egyértelműen értünk. Számos kutatóval szemben azonban én arra törekszem, hogy a morfémák jelentését határozzam meg, és ne morfémákat keressek előre felállított nyelvtani kategóriákhoz. Mint említettem, létezik egy kutatási irányzat, amely a hatti nyelvtanát a hatti rokonai segítségével szeretné megérteni, ill. leírni. Ezt azzal az indoklással utasítottam el, hogy ez a felfogás módszertanilag tarthatatlan, nyitva hagytam viszont azt a kérdést, hogy valóban ismertek-e a hatti rokonai. Ennek a kérdésnek szentelem a második függeléket, amely azért is szükséges, mert sok ismert kutató (melyek azonban nem hettitológusok) a hatti klasszifikációját egyre gyakrabban ismertnek tételezik fel – teljesen alaptalanul. Természetesen rendelkezésre állnak már korábbi kutatástörténeti áttekintések is (Klinger 1994; Soysal 2004b: 30-36), amelyek nagyon negatív, de tökéletesen megalapozott kritikát gyakoroltak az eddig javasolt elméletek felett; de épp a messze legnépszerűbbet, az északnyugat-kaukázusit alig érintették. Kritikájuk tehát nem kielégítő, amiért is szükségessé vált az eddigi elméletek részletes kritikai elemzése . Mindazonáltal ebben a függelékben csak a kutatás története, azaz az eddig felhozott érvek kerülnek megvitatása, vagyis a hatti osztályozása itt nem cél, az egy önálló dolgozatot kíván meg.
2. A vizsgálódások eredményei 2.1. A hatti hagyomány megítélése. Mint mindenekelőtt a fonológiai fejezet (és részben a morfológiai fejezet is) mutatja, a hatti hagyomány minősége egyáltalán nem olyan elkeserítő, amint azt a communis opinio feltételezi, sőt, van logika és rendszer a vélelmezett hibákban, legyenek azok szinkrón helyesírási szabályok vagy történeti változások. Természetesen sok rosszul hagyományozott alak is előfordul ezekben a vizsgálódásokban, de alapvetően ismét igaznak bizonyult a régi módszertani alapelv, hogy a hagyományozott szöveg komolyan veendő és ha valamit nem értünk, akkor annak a valószínűsége nagyobb, hogy mi vagyunk azok, akik tévedünk, néhány évezred távlatából és nem pedig a kortárs írnokok. 2.2. A hatti, mint élő nyelv. A vizsgálódás végére megállapítható, hogy két nyelvi fázis különböztethető meg, az óhatti és az újhatti. Ebben az összefüggésben többé nem kétséges, hogy
a hatti legalább a XIV. századig élő maradt. A kör ezzel bezárult: semmi meglepő nem maradt abban, hogy a hettita írnokok a hatti szövegeket alapvetően jól hagyományozták, ha itt egy kortárs, élő nyelvről van szó. 2.3. A hatti nyelvtanra vonatkozó konkrét eredmények 2.3.1. Hangtan. Néhány új fonológiai szabályon túl az eredmények a hatti fonémarendszert illetően a következőek: a magánhangzók esetén a hosszúság fonémikus jegy, az [e] és az [i] (hosszú párjaikkal együtt) független fonémák, sőt, van egy további, köztes magánhangzó is, ugyancsak hosszú és rövid párban. A hatti megkülönbözteti az „[o]“-t, az [u]-t, és az [ū]-t, ahol is az „[o]“-t
-val írják, tényleges hangértéke pedig valószínűleg [ʊ]. Az írásrendszer sajátosságai miatt nem tudható, hogy rendelkezett-e hosszú párral, de valószínűleg nem. Emellett bizonyítékok vannak egy schwa-szerű fonémára (és annak hosszú párjára) is, amelyről még azt is tudjuk, hogy elől képzett volt. A mássalhangzók esetén megállapíthatóvá vált, hogy a hatti zárhangok és az ún. laringális zöngétlenek, de intervokálisan és /l m n r/ után zöngéssé válnak, továbbá, hogy a feltételezett mássalhangzó-ingadozások nem léteznek (ahogy a magánhangzók esetén sem), ezzel szemben két másik fonéma igen: [f] és [β]. Táblázatosan összefoglalva: magánhangzók mássalhangzók
A szinkrón fonológiai változások:
a e
„ “[ ]„ “[ ]iīʊuū p t k χ l m n r f β s ts y w
1. / / -〉 [a] / _ḫ 2. /n/ -〉 [m] /_p -〉 [k] /_ḫ -〉 [s]
?
_š
-〉 Ø
/_K1K2
-〉 [l]
_m, β
3. [l] -〉 [w] V_u (óhatti), morfémahatáron 4. [l] -〉 Ø V_t (óhatti), morfémahatáron
2.3.2. Alaktan. A névszói morfológia területén e vizsgálódások meghatározták a locativus morfémáját, a helyprefixumok és vonzataik összetett rendszerét, a sg. acc., a pl. nom., a pl. acc. és a gen. morfémáit, a =t/šū szuffixum jelentését, a pl. 2. és 3. birtokos prefixumainak alakját, a sg. 3. birtokos prefixumát, a nőnem jelét (és allomorfjait), az -l-re végződő névszók két morfofonológiai váltakozását és megcáfolták a hatti ergativitást a névszók szemszögéből. Táblázatosan összefoglalva: helyprefixumok ḫa
birtokos prefixumok
esetprefixumok
*waa (sg. 1.) u [ʊ] (sg. 2.)
Ø (sg. nom.) fa <waa/pa> (pl. nom.)
(ū)n, ill. in 〈− nā (gen.) tū [tʊ] /šū [sʊ] (dat.-abl.)
lē (sg. acc.) [əs] (pl. acc.)
*
ka / ga pe / wee
I. i; II. tē > šē ? ai (pl. 1.)
zi
TŐ
esetragok
Ø (loc.)
[ʊf] <ūp *ūwaa> (pl. 2.) I. [if] II. le (pl. 3.) *
*
helyprefixum
tő
rag
jelentés -ba, -be
f
…
Ø
ḫa
…
Ø
k
…
Ø
zi k
… …
Ø šu tu
zi
…
šu tu
zi=yaḫ=šu/du/tu ’az égből’ (= nepišaz)
ḫa
…
šu tu
ḫa=kantiuz=tu ’a sziklából’ NA4 (= pirunaz)
ḫa
…
(V)n
-ért
ḫa=pi=punā=n ’az emberiségért’ (= dandukišni)
k
…
(V)n
-ra, -re
zi
…
(V)n
?
kā=ḫanwaašuit=ūn ’a trónra’ GIŠ (= DAG-ti) (nincs hettita fordítás)
-nak, -nek -hoz, -hez, -höz -ból, -ből
példa pē=wiil ’a házba’ (= É-ri anda) ?
ḫa=lē=kiš (= ḫarša[ni ]) ’a fejeikhez’ kā=tarū ’Tarunak’ zi=taru ’Tarunak’ ka=yaḫ=šu/du ’az égből’ (= nepišaz)
ḫa
…
ī
-nál, -nél között
k
…
ī
-on, -en, -ön
ḫa=waa=šḫap=ī ’az isteneknél’ (= DINGIR.MEŠ-naš/nan ištarna) kā=mūḫal=ē ’a tűzhelyen’ (= ḫašši)
Soysal 2004b: 188-199 az igealakokat funkciójuk alapján hat csoportba osztotta be és hozzájuk alkalmilag formai kritériumokat is rendelt: 1) tisztán tranzitív, 2) tranzitív-intranzitív; 3) a mozgás tisztán tranzitív igéi (és talán az állapoté is, kérdőjellel); 4) participium praes. (kérdőjellel); 5) statív (participium perfectummal, kérdőjellel); 6) modális alakok (imperativus, optativus, prohibitivus, tagadás). A szemantikai alapú felosztás azonban nem helyes, mivel az igéket morfológiai alapon kellene osztályozni. Vizsgálódásaim ahhoz az eredményhez vezettek, hogy minden hatti igealak mögött ugyanazon szerkezet húzódik meg, melynek tulajdonságait a következő táblázatban a következő szabályokkal lehet összefoglalni:
7
6
5
tagadás
alanyi prefixumok
perfectum
ta/e/iš [təs] > šeš
indicativus
tū > šū
4
3
2
1
helyprefixumok f(ā)
t(ā)
ḫ(ā)
0
-1
T Ő
(modális) szuffixumok
k(ā) zi
optativus imperativus
Ø (múlt) u [ʊ] (jelen) ya > ē (jövő) ā>Ø
-
*
*
*
ā>Ø
1) Az alanyi prefixumok: - indicativus: wāa= (sg. 1.), ūn= (sg. 2.), aī= > [ ]= <ī/e=> (pl. 1.), ān= (sg. 3.), ā/e/iš= [ s] (pl. 3.), de az intranzitív igék idővel elveszítik harmadik személyű prefixumukat. - optativusban: tun= (sg. 2.); tē/i= [t ] > še=, ill. teš= (s. és pl. 3., non-human, ill. human), ?te=aī= > taī= (pl. 1.). - imperativus: Ø= (sg. 2.) - perfectum: azonos az indicativuséival, kivéve a harmadik személyt, ahol Ø=. 2) participium: ta=ḫ(a)=, az ágenst =t/šū jelöli.
3) a tagadás formái:
šeš + prefixumlánc
=
NEM (ind.)
ta e iš=te i + prefixumlánc
=
NE (opt.)
ta e iš=t d šū + prefixumlánc =
ABBAHAGYNI
Ebben a fejezetben sikerült majdnem minden morféma alakját pontosabban leírni, a tagadás különféle formáit azonosítani, tisztázni a harmadik személy alanyi prefixumait, megcáfolni a tárgyi prefixumok elméletét, valamint a hatti ergativitás újra és újra megjelenő tézisét, azonosítani a harmadik személyű proklitikus névmást, megmagyarázni a futurum, az optativus, és az imperativus mellékalakjait, tisztázni a harmadik személyű optativus prefixum alakjait, valamint a participiumok problémáját és azonosítani az ágensüket. Ezen felül sikerült tisztázni a t/šu= prefixum jelentését és rajta keresztül rámutatni a hatti ige alapvető szervezőelvére, miszerint ha a cselekvés még zajlik, akkor jelöletlen az alak, ha pedig már lezárult, akkor a t/šu= prefixummal jelölik (részben eltérő alanyi prefixummal). 2.3.3. Nyelvtörténet. A változások a hatti nyelv először itt azonosított két fázisa között a következőek: óhatti [t]
újhatti >
funkció *
[š] _u, ʊ (azaz vlsz. V[-front]) [š] _e, , „ “ [ ] (azaz vlsz. V[+front] [+mid])
[a.i], [a.ī], [a. ] > tē=
[ ] šē=
* sg. 3. birtokos prefixum
=nā
=(ū)n, ill. =in
=tū [tʊ]
=šū [sʊ]
ta/e/iš= [təs] ān=, ā/e/iš= [ s]
šeš= Ø=
aī=
[ ]= <ī/e=>
tē/i= [t ]
še=
opt. sg. & pl. 3.
tū=
šū=
perfectum
=ya =ā
=ē =Ø
jövő idő imperativus (és optativus)
te=
še=
sg. 3. enklitikus személyes névmás
genitivus dativus-ablativus tagadás sg. & pl. 3. az intranzitívoknál pl. 1.
Végezetül, ami a feltételezett rokonságot illeti, meg kell állapítani, hogy jelen ismereteink szerint a hattinak nincsen ismert rokona; a hatti izolált nyelv. Ez a megállapítás természetesen nem zárja ki, hogy a jövőben egyszer egy másik nyelvvel vagy nyelvcsaláddal bizonyíthatóvá válik a rokonsága. Addig azonban még rengeteg filológiai munkára van szükség – nem utolsósorban a hatti oldalon.
Válogatott bibliográfia Braun, Jan – Taracha, Piotr (2007): [Soysal 2004]. BiOr 64: Sp. 193-200. De Martino, Stefano (1986): Il concetto di bellezza per gli Ittiti. Nota sul termine mišriwant„splendid”. AoF 13: 212-218. Dunajevskaja, I. (1973): Hattisch [Kammenhuber 1969]. OLZ 68: Sp. 16-21. Dunaevskaja, I. M. – D’jakonov, I. M. (1979): Xattskij (protoxettskij) jazyk. In: G. D. Sanžeev (szerk..): Jazyki azii i afriki III. Jazyki drevnej perednej azii nesemitskie. Iberijsko-kavkazskie jazyki. Paleoaziatskie jazyki. Moskau, 79-83. Girbal, Christian (1986): Beiträge zur Grammatik des Hattischen. Europäische Hochschulschriften XXI. Linguistik 50. Frankfurt am Main – Bern – New York Girbal, Christian (2000a): Ein hattischer Paragraph. AoF 27: 367-372. Girbal, Christian (2000b): Das hattische Wort für „Kuh”. AoF 27: 373-379. Girbal, Christian (2001): Hattisch taḫanti „groß, angesehen”. AoF 28: 289-297. Girbal, Christian (2002): Zum hattischen Lexikon. AoF 29: 249-287. Girbal, Christian (2007): Zu einigen Ortsnamen mit hattischer Etymologie. AoF 34: 51-62. Goedegebuure, Petra M. (2008): Central Anatolian languages and language communities in the Colony period: A Luwian-Hattian symbiosis and the independent Hittites. In: Jan G. Dercksen (szerk.): Anatolia and the Jazira during the Old Assyrian period. Old Assyrian Archives Studies 3. PIHANS 111. Leiden, 137-180. Goedegebuure, Petra M. (2010): The Alignment of Hattian. An Active Language with Ergative Base. Babel und Bibel 4/2: 949-981 (= Leonid Kogan et al. (szerk.): Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53e Rencontre Assyriologique Internationale I.2.). Kammenhuber, Annelies (1969): Hattisch. In: Johannes Friedrich et al. (szerk.): Altkleinasiatische Sprachen. HdO 1.2.1-2.2. Leiden – Köln, 428-546. [Kassian] Kas’jan, A. S. (2010): Xattskij jazyk. In: N. N. Kazanskij – A. A. Kibrik – Ju. B. Korjakov (szerk.): Jazyki mira. Drevnie reliktovye jazyki Perednej Azii. Moskau, 168-184. Klinger, Jörg (1994): Hattisch und Sprachverwandtschaft. Hethitica 12: 23-40. Klinger, Jörg (1996): Untersuchungen zur Rekonstruktion der hattischen Kultschicht. StBoT 37. Wiesbaden
Klinger, Jörg (2000): „So weit und breit wie das Meer…” – Das Meer in Texten hattischer Provenienz. In: Yoël L. Arbeitman (szerk.): The Asia Minor Connexion. Studies on the PreGreek Languages in Memory of Charles Carter. Orbis Supplementa 13. Leuven – Paris, 151-172. Klinger, Jörg (2005): Hattisch. In: Michael P. Streck (szerk.): Sprachen des Alten Orients. Darmstadt, 128-134. Laroche, Emmanuel (1950-1951): Une conjuration bilingue hatti-hittite. JKF 1: 174-181. Rieken, Elisabeth (2009): CTH 331.1 – Der Mythos des Wettergottes in Liḫzina. http://www.hethport.uniwuerzburg.de/txhet_myth/intro.php?xst=CTH%20331.1&prgr=%C2%A7%201&lg=DE &ed=E.%20Rieken%20et%20al. Rizza, Alfredo (2007): I pronomi enclitici nei testi etei di traduzione dal hattico. StMed 20. Pavia Schuster, Hans-Siegfried (1974): Die hattisch-hethitischen Bilinguen I. Einleitung, Texte und Kommentar 1. DMOA 17/1. Leiden Schuster, Hans-Siegfried (2002): Die hattisch-hethitischen Bilinguen II. Textbearbeitungen 2-3. DMOA 17/2. Leiden Simon, Zsolt (2008): Zur Funktion des hattischen Suffixes -ma. SMEA 50: 705-712 (= Alfonso Archi – Rita Francia (szerk.): VI Congresso Internazionale di Ittitologia. Roma, 5 - 9 settembre 2005 II.). Soysal, Oğuz (2000): Analysis of a Hittite Oracular Document. ZA 90: 85-122. Soysal, Oğuz (2001): Ist das hattische Wort für „Kuh“ gefunden? AoF 28: 282-288. Soysal, Oğuz (2002): Einige vermißte, übersehene oder verkannte hattische Fragmente. In: Stefano de Martino – Franca Pecchioli Daddi (szerk.): Anatolia antica II. Studi in memoria di Fiorella Imparati. Eothen 11. Firenze, 753-773. Soysal, Oğuz (2004a): The angry priests in a Hattian – Hittite narrative. JANER 4: 75-98. Soysal, Oğuz (2004b): Hattischer Wortschatz in hethitischer Textüberlieferung. HdO 74. Leiden – Boston Soysal, Oğuz (2010): Zum Namen der Göttin Kataḫzipuri mit besonderer Berücksichtigung des Kasussystems des Hattischen. Babel und Bibel 4/2: 1041-1058 (= Leonid Kogan et al. (szerk.): Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53e Rencontre Assyriologique Internationale I.1.) Stivala, Gabriella (2006): I canti corali hattici. Tesi di Dottorato. Università degli Studi di Firenze Süel, Aygül – Soysal, Oğuz (2007): The Hattian – Hittite Foundation Rituals from Ortaköy (I). Fragments to CTH 725 „Rituel bilingue de consécration d’un temple”. Anatolica 33: 1-22. Taracha, Piotr (1988): Zu den syntaktischen Verknüpfungen im Hattischen. AoF 15: 59-68. Taracha, Piotr (1989): [Girbal 1989]. OLZ 84: Sp. 261-269. Taracha, Piotr (1993): Probleme der hattischen Syntax. Die Personenanzeiger und ihre Stellung im hattischen Satz. In: Julia Zabłocka – Stefan Zawadzki (szerk.): Šulmu IV. Everyday life
in Ancient Near East. Papers Presented at the International Conference Poznań, 19 – 22 September, 1989. Poznań, 287-293. Taracha, Piotr (1995): Zum Stand der hattischen Studien: Mögliches und Unmögliches in der Erforschung des Hattischen. In: Onofrio Carruba – Mauro Giorgieri – Clelia Mora (szerk.): Atti del II Congresso Internazionale di Ittitologia. Pavia, 28 giugno – 2 luglio 1993. StMed 9. Pavia, 351-358. Taracha, Piotr (1998): Neues zu Sprache und Kultur der Hattier [Klinger 1996]. OLZ 93: Sp. 9-18. Taracha, Piotr (2000): More on the Hattic sentence-building: does the category of tense exist in Hattic? In: Yoël L. Arbeitman (szerk.): The Asia Minor Connexion. Studies on the PreGreek Languages in Memory of Charles Carter. Orbis Supplementa 13. Leuven – Paris, 233-243. Thiel, H. J. (1976): Bemerkungen zur Phonologie des Hattischen. WZKM 68: 143-170. Torri, Giulia (2011): Rituale di costruzione di un tempio (CTH 726.1). hethiter.net http://www.hethport.uniwuerzburg.de/txhet_besrit/intro.php?xst=CTH%20726.1&prgr=&lg=IT&ed=G.%20Tor ri Torri, Giulia – Corti, Carlo (2011): Rituale hattico per la posa del chiavistello (CTH 725). hethiter.net http://www.hethport.uniwuerzburg.de/txhet_besrit/intro.php?xst=CTH%20725&prgr=&lg=IT&ed=G.%20Torri/ C.%20Corti
