Sectio Juridica et Poliíica, Miskolc, Tomus XXIV. (2006), pp. 31^8 BENTHAM UTILITARIZMUSA HEGYI SZABOLCS*

Sectio Juridica et Poliíica, Miskolc, Tomus XXIV. (2006), pp. 31^8 BENTHAM UTILITARIZMUSA HEGYI SZABOLCS*

Bevezetés A modern gyakorlati filozófia megkerülhetetlen vonulata az utilitarizmus, a haszonelvűség. Jeremy Bentham (1748-1832), az elmélet kidolgozásával meghatározó, máig tartó befolyást gyakorolt a gyakorlati gondolkodás mikéntjére. Az utóbbi bő két évszázadban a haszonelvűség fényes karriert futott be, hosszú ideig egyeduralkodó volt az angolszász gyakorlati filozófiában, s ha az utóbbi időben vissza is szorult, ez korántsem jelenti azt, hogy túlléphetnénk rajta, s hogy a továbbiakban csupán az eszmetörténészek érdeklődésére tarthatna számot. Bevezetés gyanánt a legcélszerűbb néhány szót szólni magáról Benthamről, és arról a korról, amelyben az elmélet megszületett.1 Bentham mintha csak a francia felvilágosodás filozófusa lett volna:2 gondolkodásmódjára a racionalizmus volt jellemző, és élesen szemben állt az akkoriban formálódó angol konzervativizmussal. Megingathatatlanul hitt abban, hogy az emberi világ javítható, és javulni is fog az enciklopédikus, ténybeli tudás mennyiségének növekedésével, illetve az osztályozásukra és felhasználásukra vonatkozó elveknek a kikristályosodásával. Ezzel párhuzamosan kritikusan szemlélt mindent, ami pusztán a hagyományon alapult, vagy amit egyszerűen csak azért tartottak értékesnek, mert hosszú ideje létezik, mert mindebben elsősorban a tudatlanságot és szellemi restséget látta. Ennek a szemléletnek a hátterében az a jellegzetesen modern gondolat áll, hogy az emberi világ ügyei mindenekelőtt emberi erőfeszítéseket igényelnek: a gyakorlati problémák megoldása kizárólag az ember, és az emberi közösségek dolga, és egyáltalán nem valamilyen misztikus (tradicionális), vagy transzcendens ügy. A hagyományos, tradíciókban gyökerező intézmények és gyakorlatok közül legélesebb kritikáinak célpontja a korabeli angol jog volt. Nem véletlen, * DR. HEGYI SZABOLCS egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem AJK, Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1

Timothy Fuller: 'Jeremy Bentham és James Mill. (282-287. o.) In: Leo Strauss - Joseph Cropsey (szerk.): A politikai filozófia története. II. Európa, Budapest, 1994, 282-315. o. 2 Jellemző adat, hogy Bentham legjelentősebb politikai filozófiai értekezése, a Bevezetés az erkölcsök és a törvényhozás alapelveibe, először a francia forradalom kitörésének évében jelent meg.

32

Hegyi Szabolcs

hogy Bentham, bár Oxfordban jogot tanult, s egy darabig praktizált is ügyvédként, müveivel elsősorban a „Törvényhozóhoz" kívánt szólni, a törvényhozást, s nem a bíróságot tekintve egy racionális jogrendszer szempontjából elsődleges fontosságú intézménynek.3 Bentham „nagyban" gondolkodott: a társadalom, a politikai közösség egészének érdeke lebegett a szeme előtt. Elsősorban nem praktikus tanácsokkal kívánt szolgálni az egyéni cselekedetek vonatkozásában, hanem egy olyan gyakorlati elv kidolgozásán munkálkodott, ami különösebb erőfeszítés nélkül alkalmazható az egyéni cselekvésben, de még inkább a társadalom politikai irányításában, az egyéni cselekvések feltételeinek kialakításában, azaz egy tudatosan kialakított jogrendszer megtervezésében. Másrészt, jellegét tekintve, a haszonelvű érvelés a cselekvés megítélése szempontjából azok következményire helyezi a hangsúlyt, azaz konzekvencionalista. A cselekvés erkölcsi minőségét annak várható következményeiből vezeti le, nem pedig múltbeli tényekből. Például ha ígéretet tesz, annak betartása az utilitárius szerint nem azért helyes, mert az ígéret múltbeli ténye önmagában elegendő cselekvési indokot képezne, hanem mert ezen a módon kerülheti el a szószegésből esetlegesen rá háramló hátrányokat. Ennek a megközelítésnek a vonzereje azon alapul, hogy a konzekvencionalizmus egy objektivista gyakorlati filozófia, mivel a várható következmények mérlegelése révén biztos, objektív mércét kíván biztosítani cselekedeteink megítéléséhez (szoros összefüggésben természetesen azzal, hogy a cselekvés következményeit azok hasznossága szempontjából ítéli meg). Harmadrészt az utilitarizmus jellegzetesen individiualisztikus gyakorlati filozófiai tanítás. Attól ilyen, hogy az egyéni jólét (well-being) növelését teszi meg a cselekvés általános céljának, illetve a cselekvések, törvények és intézmények megítélésénél az egyének életére gyakorolt hatásukat vizsgálja. Az egyéb társadalmi célokat, mint például az igazságosságot, az egyenlőséget, vagy a politikai identitás megerősítését, nem önmagukban tekinti értékesnek, hanem csak annyiban, amennyiben hozzájárulnak az egyéni jólét növeléséhez. Individualizmusról beszélhetünk mind módszertani, mind etikai értelemben, és az utilitarizmusra mindkettő jellemző. A módszertani individualizmus az a nézet, mely szerint a cselekvés minden esetben csak az egyének vonatkozásában értelmezhető.

3

Bentham nem volt egy kimondottan rendszeres szerző, írásai töredékesek, vázlatosak, tervezetek. Legfontosabb politikai filozófiai művei a következők: A Comment on the Commantaries. (Ed. by J. H. Bums - H. L, A. Hart) Athlone, London, 1977; A Fragment on Government. (Ed. by J. H. Bums - H. L. A. Hart) Athlone, London, 1977; Of Laws in General. (Ed. by H. L. A. Hart) London, Athlone, 1970; An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. (Ed. by J. H. Bums - H. L. A. Hart) Clarendon, Oxford, 1996. [Ez utóbbi részletei magyarul: Bevezetés az erkölcsök és a törvényhozás alapelveibe. In: Brit moralisták a XVIII. században. (Szerk.: Márkus György) Gondolat, Budapest, 1977. A továbbiakban: Bentham: Bevezetés...]

Bentham utilitarizmusa

33

Nem létezik semmiféle sui generis kollektív entitás, amely tagjaitól elkülönülten tudna tenni bármit is. Az etikai individualizmus szerint pedig az erkölcsi fogalmak is csak az egyénekkel kapcsolatban értelmezhetők, és semmi sem lehet jó vagy rossz bármilyen közösség vonatkozásában, hacsak nem annak tagjai szempontjából. Bentham szavai jól példázzák mindkét álláspontot: , A közösség fiktív test, amely az egyes személyekből tevődik össze, kiket úgy tekintünk, mint akik mintegy annak tagjait alkotják. Miben áll akkor tehát a közösség érdeke? - azon külön-külön tagok érdekének összegéből, akikből összetevődik."4 És még hozzáteszi: „Hiábavaló a közösség érdekéről beszélni, ha meg nem értjük, mi az egyén érdeke."5 Végül hozzátehetjük mindehhez, hogy a haszonelvű okoskodás, tartalmát tekintve, mindennapi és általános ismérve a gyakorlati érvelésnek és a cselekvésnek. Minden cselekvés tekintetében releváns lehet ugyanis a várható hasznok (előnyök) és költségek (hátrányok) mérlegelésének eredménye, bizonyos esetekben pedig jóformán csak ez számít. Ebben a tekintetben a stratégiai cselekvésnek, mint a racionális cselekvés egyik fő megnyilvánulásának a természetére mutat rá, így közvetlenül a gyakorlat számára kínál támpontot. Ezzel a jellegzetességgel kapcsolatban érdemes kitérni arra, hogy az utilitarizmus egy ideje defenzívába szorult. Korántsem arról van szó, hogy elvesztette volna a meggyőző erejét, vagy hogy irrelevánssá váltak volna az alapját képező megfontolások, hanem inkább arról, hogy a gyakorlat meghatározott területeire kellett korlátoznia következtetéseit. Itt a cselekvéseknek éppen arra a csoportjára gondolok, ahol a következmények felőli indoklásnak és a hasznok, illetve károk mérlegelésének kitüntetett szerepe van. Abból a feltevésből indulok ki tehát, hogy a haszonelvű, illetve konzekvencionalista indokok csak bizonyos típusú cselekvések esetében bírnak a szükséges igazolóerővel, egyéb esetekben viszont alulmaradnak a más jellegű indokokkal szemben. Ez pedig azzal a következménnyel jár az utilitarizmusra nézve, hogy pontosan meg kell húzni azokat a határvonalakat, amelyeken belül érvényességre tarthat számot. Sőt, végeredményben arra kívánok rámutatni, hogy az utilitarizmust nem akkor értelmezzük a leghelyesebben (és leginkább autentikusan), ha erkölcsfilozófiának, hanem ha politikai filozófiának tekintjük. Az eddigiekben körvonalazott perspektívából mindazonáltal egy nagy ívű filozófiai hagyomány körvonalazódik, amelyet méltányosan és a súlyának megfelelően kell elemezni. Innen és ilyen körülmények között válik fontossá, és talán lehetővé is, hogy a magját, avagy a kiindulópontját képező elveket újból fontolóra vegyük, és esetleg helyesebben ítéljük meg őket, mint azt a kiinduló4 5

Bentham: Bevezetés... I. fejezet, IV., 682. o. Bentham: Bevezetés... I. fejezet, V., 682. o.

34

Hegyi Szabolcs

ponton, vagy éppen azóta tették. Dolgozatomban nem a történetre fogok koncentrálni, hanem azokra az elvekre, amelyekre Bentham az utilitarizmus eredeti koncepcióját fölépítette. Ha el akaijuk választani egymástól az utilitarizmus tartható és tarthatatlan elemit, kézenfekvőnek tűnik mindenekelőtt a forrásait fürkészni. A klasszikus gyakorlati filozófia azt az erkölcsi kérdést helyezte a középpontba, hogy mi számít az élet kitüntetett, leginkább értékes, megvalósításra érdemes formájának. E kérdés megválaszolását előfeltételezi minden gyakorlati reflexió, ami a társadalom és a politika további kérdéseit érinti. Erre a kérdésre tekintettel lehet megválaszolni azt, hogy mi a szerepe például a családnak vagy a vallásnak az egyén életében, vagy hogy miként kell kialakítani a gazdasági környezetet, vagy hogyan kell berendezni és működtetni a nyilvános szférát jogi és politikai intézményekkel. Utóbbiak feladata, hogy a jó élet kitüntetett formájának megfelelő magatartást és cselekvést támogassák, hogy a jó életet élő polgárokat megvédjék, és hogy fenntartsák a jó élet megvalósításához szükséges társadalmi intézményeket és gyakorlatokat. A politikai intézmények és a jog szerepe ebben a perspektívában gyakorlati szempontból tehát kiemelkedő, teoretikus szempontból viszont másodlagos: a gyakorlati filozófia a jó élet, a kiválóság kérdése körül forog. Mindez persze azon az előfeltevésen alapul, hogy a kiválóság, a jó élet, az állampolgári erények és az erkölcsi értékek tekintetében széleskörű, általános egyetértés uralkodik a társadalom tagjai között.6 Az újkor elején megváltozó helyzetet John Rawls nyomán „az ésszerű pluralizmus tényének" nevezhetjük. 7 A pluralizmus az életformák változatosságára, a jó életről alkotott felfogások különbözőségére és arra utal, hogy az egyéni életcélok meghatározása individuálissá vált. A jó életről vallott felfogása az embernek az arra vonatkozó elképzeléseit jelöli, hogy mi ad értelmet az életének, mitől lesz az tartalmas, mire kell törekednie és mit kell tennie ahhoz, hogy értékes legyen. De ez a pluralitás önmagában még nem újdonság. Attól válik igazán jelentőssé és megkerülhetetlenné, hogy a jó élet különböző felfogásai nem tekinthetők nyilvánvalóan ésszerűtlennek, hogy hiányoznak azok a kényszerítő erejű érvek és indokok, amelyek alapján bármely felfogást általános érvénnyel el lehetne utasítani, ki lehetne zárni a választható életformák közül, vagy amelyek alapján egy adott elképzelés híveit meg lehetne győzni nézeteik helytelenségéről. Éspedig pont azért hiányoznak ezek a végső érvek, mert a 'jó' fogalma elveszítette azt a közös jelentését, amit korábban mindenki egyaránt osztott.

6 7

Simmonds: i. m. 6. o. John Rawls: Political Liberalism. Columbia University Press, New York, 1996, 54. o.

Bentham utilitarizmusa

35

Ilyen helyzetben a politikai intézmények és a jog kialakítására vonatkozó elképzelések kerülnek a gyakorlati filozófiai érdeklődés középpontjába. Ha ugyanis a jó életre vonatkozó kérdés az egyén magánügyévé válik, akkor a jog és a politikai intézmények feladata nem lehet többé az, hogy a kiválóságnak valamelyik, per definitionem partikuláris felfogását támogassák, hanem csak az, hogy olyan feltételeket körvonalazzanak, olyan kereteket rögzítsenek, amelyeken belül az egyének háborítatlanul elvégezhetik a nekik megfelelő életforma kiválasztását és törekedhetnek a megvalósítására. A feladat továbbra is az, hogy az állampolgárokat megvédjék, de immár nem azoktól, akik a közösen osztott jó életformát megkérdőjelezik, hanem azoktól, akik saját elképzeléseiket akaiják rákényszeríteni másokra. Ennek az új helyzetnek a jelentőségét leginkább a vallásháborúk mutatják meg. A politikai filozófia elsődlegessé válását jól jelzi, hogy a , j ó " fogalmánál fontosabbá válnak a „jog", valamint az „igazságosság" és az „egyenlőség" fogalmai. Ezek érzékelhetően nem utalnak közvetlenül a kiválóság semmilyen felfogására, hanem inkább megengedik azok pluralitását. (A pluralizmussal való szembenézés alternatívája a felszámolására irányuló törekvés, ám a történelem nem egy esettel példázza, hogy ez még a legsúlyosabb áldozatok árán sem lehetséges.) Ám a megoldás alapjául szolgáló előfeltevés, nevezetesen hogy ha másban nem is, abban alapvető egyetértés áll fenn az emberek között, hogy az élet végcélja a boldogság, maga is egy vitatható erkölcsi állítás. De tegyük föl, hogy az utilitarizmus nem erkölcsi, hanem politikai elmélet. Ebben az esetben az a már említett feladat vár megoldásra, hogy a partikularitás és az egyet nem értés körülményei között is szükség van olyan méltányos nyilvános döntésekre és szabályokra, amelyeket a különböző felfogásokat valló emberek elfogadhatnak cselekvéseik során. Az utilitarizmus azzal válaszol a kérdésre, hogy olyan morálisan semleges fogalmakat ajánl a döntéshozatal szempontjainak, mint a „boldogság", „gyönyör", „haszon", melyek segítségével a különböző erkölcsi felfogások összemérhetők. így nincs kitüntetve, sem elnyomva inherens módon egyetlen felfogás sem, mivel pusztán az alapján teszünk köztük különbséget, hogy mekkora haszonnal járnak együtt. A különböző erkölcsi felfogások egyszerűen különböző preferenciákat jelenítenek meg. Érdemes felfigyelni arra, hogy Bentham megoldása azon alapul, hogy különbözőnek tekintett fogalmakat vesz egy kalap alá. A fenti meghatározás szerint azonos értelemben használja a jó, a boldogság, az élvezet, az előny és a haszon kifejezéseket. 8 Ez az azonosítás csak akkor elfogadható, és csak akkor működik, ha a lehető legáltalánosabb fogalmaknak tekintjük őket, amelyek nem 8

A félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, hogy az utilitarizmusban ezek a fogalmak sohasem pusztán anyagi vagy fizikai gyönyörökre utalnak.

36

Hegyi Szabolcs

kötődnek semmilyen partikuláris vagy meghatározott felfogáshoz sem. A „fogalom" és „felfogás" kifejezéseket itt sajátos értelemben használom: megkülönböztetésük lehetővé teszi, hogy olyan absztrakt elveket kezeljünk, amelyeknek különböző, versengő értelmezései lehetnek.9 Jelenlegi céljaink szempontjából ez azt jelenti, hogy ragaszkodhatunk a hasznosság elvéhez akkor is, ha eltérő következtetéseket vonunk le belőle a konkrét cselekedeteink vonatkozásában. Vagy megfordítva, ha különbözőképpen is ítélünk meg egyes cselekedeteket, a nézeteltérésünk nem feltétlenül lesz irracionális, nézeteink nem lesznek feltétlenül összemérhetetlenek, amennyiben egyaránt kitartunk a hasznosság elve mellett. Továbbá: a hasznosság absztrakt elve megengedi, hogy egyéni preferenciáink a lehető legváltozatosabbak legyenek, és még ha az egyes preferenciák szembe is kerülnek egymással, az elv ésszerű támpontot kínál a rangsorolásukhoz. A kifejezések azonosítása körében külön ki kell térni arra, hogy Bentham nem tesz különbséget a , j ó " és a „helyes" fogalma között sem. Az olyan szavak, mint a kell, a helyes és a helytelen, csak akkor bírnak számára jelentéssel, amennyiben a hasznosság princípiumával való megegyezés vagy meg nem egyezés értelmében használjuk őket.10 Míg Benthamnek az előbb említett eljárása elméletének előnyére válik, addig ez utóbbi, véleményem szerint, inkább gyengíti azt. Mégpedig azért, mert a „jó" és a „helyes" megkülönböztetése elengedhetetlen ahhoz, hogy számot tudjunk adni a mindennapi erkölcsi tapasztalatnak egy fontos aspektusáról: azokról a nem ritka esetekről, amikor egy cselekedet vitathatatlanul jó, mégsem volna helyes megtenni, vagy amikor egy cselekedetet akkor is helyes megtenni, ha semmi jó nem származik belőle, vagy annak ellenére is meg kell tenni, hogy azt egyáltalán nem tartjuk jónak. Azt gondolom, ez az egyik legkritikusabb pontja az utilitarizmusnak. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az utilitarizmus terminológiai készlete azt azért lehetővé teszi, hogy a cselekvések, különösen a hivatalos, intézményes gyakorlati döntések igazolása semleges lehessen a partikuláris érdekekkel szemben. Nem kötelezi el magát a jó tartalmi felfogása mellett, és mivel Bentham elsősorban a közösség boldogságának előmozdításában jelöli meg a hasznosság elvét, annak nem kell igazolást találnia valamely különálló egyén vagy csoport vonatkozásában." Szót kell ejteni végül arról a filozófiai antropológiáról is, amely az utilitarizmus hátterében meghúzódik. Arról a felfogásáról, mely szerint az ember mindenekelőtt önérdekkövető lény, cselekedeteit elsősorban saját személyes céljainak megvalósítása vezérli. Félreértés volna azt gondolni, hogy ez egysze9

Ronald Dworkin: Law's Empire. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1986, 70. o. Bentham: Bevezetés... I. fejezet, X., 683-684. o. 11 Fuller: i. m. 290-291. o.

10

Bentham utilitarizmusa

37

rűen önző lényként állítja be az embert. Inkább arról a sokkal reálisabb nézetről van szó, hogy az embert korlátozott önzetlenség jellemzi: se nem ördög, se nem angyal. Ha korlátlanul önző volna, teljesen kilátástalan vállalkozás volna normatív elveket keresgélni a cselekvés terén, ha viszont korlátlanul önzetlen lenne, akkor meg fölösleges volna ilyen vállalkozásba fogni. Az a tény, hogy az ember e két véglet között valahol félúton található, egyszerre teszi lehetővé és egyben szükségessé, hogy cselekvésének megpróbáljunk racionális határokat szabni. 12 A korlátozott altruizmus, vagy éppen az önérdek-követés előtérbe állítása azt az újkortól jellemző összefüggést hangsúlyozza, hogy ha az egyén maga dönti el, neki mi a jó, mit tart a jó élet részének, akkor teljesen természetes az, hogy alapvetően a saját preferenciái szerint, saját céljai érdekében cselekszik. Ez természetesen nem záija ki, hogy kitüntetett jelentőséget tulajdonítson mások érdekeinek és céljainak, különösen azokénak, akik közel állnak hozzá. Sőt azt sem, hogy olyan érdekeket és célokat is figyelembe vegyen, amihez személyesen semmi köze, hovatovább olyasmit is, amit esetleg közjónak vagy közérdeknek nevezhetünk. Hogy az önérdekkövetés mennyire nem az önzést jelenti, jól mutatja az a felosztás, amit Bentham a motívumok között bevezet. Eszerint ugyanis a motívumok lehetnek szociálisak, disszociálisak és önérdekűek, annak megfelelően, hogy kinek vagy kiknek az érdekeire tekintettel váltanak ki cselekvéseket.13 Egy későbbi ponton pedig a következő megjegyzést teszi: ,,[E]lismeijük: az egyedüli érdekek, amelyeknek figyelembevételére az ember mindenkor és minden alkalommal bizonyosan megfelelő motívumokat talál, a sajátjai. Mindazonáltal nincsen olyan alkalom, amelyben az embernek ne lenne némi motívuma más emberek boldogságának figyelembevételére."14 Érdemes egy-egy pillantást vetni a meghatározás egyes elemeire. Bentham nem hagy kétséget afelől, hogy célja egy általános normatív cselekvéselmélet kidolgozása, amely biztos alapjául szolgál az erkölcsnek, de a gyakorlati filozófia többi területének is. Am amennyiben Bentham fontosnak tartotta kiemelni a cselekvések általános kategóriájából azokat, amelyek hivatalosan cselekvőkhöz, azaz politikai autoritásokhoz kötődnek, joggal következtethetünk arra, hogy olyan elvről van szó, melynek kidolgozása elsősorban speciális politikai filozófiai indokok miatt fontos, és hogy kiterjesztését a gyakorlati filozófia egész területére nem feltétlenül ezek a megfontolások indokolják. A kiterjesztés indoka véleményem szerint az, hogy Bentham célja egy objektív gyakorlati elv 12

H. L. A. Hart: A jog fogalma. Osiris, Budapest, 1995, 227. o., és Dávid Hume: Értekezés az emberi természetről. III. könyv, II. rész, 2. szakasz. Gondolat, Budapest, 1976, különösen a 662663. o. 13 Bentham: Bevezetés... X. fejezet, XXXIV., 748. o. H Bentham: Bevezetés... XVII. fejezet, VII., 763. o.

38

Hegyi Szabolcs

lefektetése volt, ami egy általános cselekvéselméletet is képes megalapozni. Mégis, a továbbiakban azzal a feltevéssel élek, hogy az utilitarizmus elsősorban politikai elv. Jellegzetesen racionalista attitűdre vall Benthamnek az a nézete, hogy a tudatlanság orvosolható, s az ellenszer nem más, mint a ténybeli tudás teijesztése és jelentőségének hangoztatása. Bentham akkora jelentőséget tulajdonított a ténybeli tudásnak, hogy a cselekvés problémáit ugyancsak megoldhatónak tartotta kizárólag bizonyos tények ismerete alapján. Minthogy minden cselekvéshez hozzá lehet rendelni az öröm vagy a fájdalom valamilyen mértékének tényét, melyek pont olyanok, mint a független változók: segítségükkel a cselekvések összemérhetők, végeredményük alapján pedig rangsorolhatók. 15 Elfogadhatónak tűnik az a magyarázat, hogy radikalizmusa miatt nem figyelt fel a tárgyakban (a természet jelenségei és a cselekvés) magukban rejlő különbségekre, s arra, hogy a ténybeli magyarázat nem meríti ki a cselekvések problematikáját, sőt, éppen hogy homályban hagyja azt. Anakronizmus volna számon kérni a kétszáz évvel ezelőtt élt Benthamen azokat a belátásokat, amelyekre azóta jutott a tudományfilozófia. Akkor, és így Bentham számára is, a tudomány tények kérdése volt: csak olyan ismeret tarthatott számot a 'tudomány' megnevezésre és tudományos státuszra, ami tényeken alapult. A tények ugyanis valóságosak, amennyiben meghatározott összefüggésekben állnak a jelenségekkel, és objektívek, amennyiben ismeretük mindenki számára közös, vagy közös lehet. Ilyen tényként pedig végső soron csak az élvezeteket és a fájdalmakat lehet azonosítani, nem az erkölcsi érzéket, vagy bármi egyéb velünk született eszmét. 16 Ugyanakkor mégiscsak furcsa az, hogy nem érzékeli a különbséget a logikailag kétféle kijelentés és beszédmód között, amire pedig már Dávid Hume felhívta a figyelmet.17 Hume világosan amellett érvel, hogy az erkölcsi megkülönböztetések alapja nem az észnek való megfelelés, a tudományos értelemben vett tudás: , A z ész voltaképpen abban áll, hogy felfedezzük, mi igaz, és mi hamis. Igaz vagy hamis pedig az, ami megfelel vagy nem felel meg az ideák valóságos relációinak, illetőleg a valóságos létezésnek, a tényeknek. Ami tehát nem alkalmas ilyen megfelelésre vagy meg nem felelésre, az semmiképpen nem lehet igaz vagy hamis, sohasem lehet tárgya eszünknek. Márpedig nyilvánvaló, hogy szenvedélyeink akarásaink és cselekedeteink nem alkalmasak erre, hiszen olyan 15 Leslie Stephen: The English Utilitarians. 1. Jeremy Bentham. Chapter VI - Bentham's Doctrine. II. Springs of Action. In: http://phare.univ-parisl.fr/textes/Stephen/Utilitariansl/ 16 Stephen: /'. m. Chapter VI - Bentham's Doctrine. 1. First Principles. 17 Hume: i. m. III. könyv, I. rész, 1. szakasz, 623-642. o. Bentham egy lábjegyzetben elismeri, hogy szóhasználata csupán a téma, a motívumok tárgyalásának egyszerűségét szolgálja. Bentham: Bevezetés... 21. Íj., 649. o.

Bentham utilitarizmusa

39

eredeti tények és valóságok, melyek önmagukban véve is teljesek, nem utalnak más szenvedélyekre, akarásokra és cselekedetekre. Tehát nem mondhatjuk róluk, hogy igazak vagy hamisak, hogy megegyeznek az ésszel vagy ellentétesek vele. [...] [A]z ész amely helyeslésével vagy ellenzésével nem képes közvetlenül kiváltani vagy megakadályozni semmiféle cselekedetet, éppen ezért nem lehet az erkölcsi jónak és rossznak forrása sem [...]." 18 Ebből Hume arra következtet, hogy ha az erkölcs nem az ész hatásköre, mivel nem tények vagy tárgyak közötti relációkon alapul, akkor annak valamilyen erkölcsi érzületre kell támaszkodnia, amit saját magunkban találunk meg, s ami nem más, mint „hogy valamit örömtelinek vagy fájdalmasnak érzünk."19 A politikai (és minden gyakorlati) filozófiának a lehetősége áll vagy bukik ezen az előfeltevésen. Am ez az előfeltevés korántsem magától értetődő. A szubjektivizmus vagy nonkognitivizmus kihívása igen erős, különösen akkor, ha az ész terrénumát elhagyva az erkölcsöt érzések dolgává próbáljuk tenni. Benthamnek is első dolga, hogy miután lefekteti a hasznosság elvét, elhatárolja attól, amit ő a szimpátia és antipátia elvének nevez. 20 A szimpátia és antipátia elve az a valójában elvnek sem nevezhető álláspont, amely a cselekvéseket pusztán azon az alapon helyteleníti vagy helyesli, hogy ezek belső érzése, a felháborodás és az elismerés, elégséges oka és mértéke önmagának, anélkül, hogy ezen érzésektől eltekintve, objektív módon is megítélné a cselekvést. A szubjektivizmus súlyát Bentham azzal érzékelteti, hogy megmutatja, ahogyan a többi, objektivitásra igényt tartó álláspont is milyen könnyen értelmezhető át úgy, hogy csak a szubjektivizmus álcájának tűnjék.21 Veszélye abban rejlik, hogy könnyen zsarnoki beállítódás táptalaja lehet, s ha e beállítódás elteijed, akkor az zsarnoki gyakorlatok kialakulásához vezethet. Bentham számára az a fontosabb, hogy a nyilvános ítéletek és döntések tekintetében kerülje el a szubjektivizmust. A szubjektivizmus ellenszere természetesen csak olyan valóban objektív mérce lehet, ami könnyedén megkülönböztethető a cselekvéshez fűződő, akár negatív, akár pozitív érzéseinktől. Ebből a szempontból még az is másodlagos, hogy a hasznosság-e az egyetlen elv, ami ilyen mérceként szolgálhatna.22 A lényeg, hogy a helyeslés és a helytelenítés még nem kimerítő vagy konklúzív érv egy cselekvés vagy intézmény, ítélet vagy döntés mellett vagy ellen. A gyakorlati, különösen pedig a nyilvános érvelésben ugyanis Bentham szerint nagyon fontos megkülönböztetni két dolgot: a motívumot és az indokot.23 A motívumok, J8 Hume: i. m., 626-627. o. Hume: i. m., 641. o. Lásd még a III. könyv, I. rész, 2. szakaszt. 20 Bentham: Bevezetés... II. fejezet, XI-XIX., 690-700. o. 21 Bentham: Bevezetés... II. fejezet, XIV., 5. Íj., 691-696. o. 22 Bentham: Bevezetés... 5. Íj., 695. o. 23 Bentham: Bevezetés... II. fejezet, XIX., 699-700. o.

40

Hegyi Szabolcs

mint például az elismerés vagy a helytelenítés, csupán arra adhatnak magyarázatot, hogy miért inkább ezt tettük, s nem azt, hogy miért döntöttünk inkább így, mint úgy. A motívumok azok a tények, amelyek a cselekedetek kiváltó okaiként megjelölhetők. Arra a kérdésre azonban, hogy miért helyes ezt tenni, és nem azt, hogy miért kell így dönteni, s nem úgy, csak indokok, mégpedig kellő igazolóerővel bíró indokok alapján tudunk válaszolni. A gyakorlati indokoknak a tényektől való megkülönböztetése teszi lehetővé, hogy számot adjunk a cselekvési szabadságról, illetve hogy igazolási igényt támasszunk a cselekvőkkel szemben. Objektív mércére azért van szükség, hogy az indokok igazolóerejét tudjuk mérni. Erre a motívumok nem alkalmasak. Az ilyen objektív mérce szerepének betöltését szánja Bentham a hasznosság elvének. Fontos látni, hogy ez mit jelent. Ha vannak is további elvek, amelyek alkalmasak objektív mércét kínálni, talán méltánytalan volna azokat Benthamen számon kérni. Ám mindenképpen meggondolkodtató, hogy nem tartja fenn a lehetőségét annak, hogy találjunk még ilyen elveket. így ugyanis a hasznosság elvét is kiteszi ugyanannak a vádnak, amiben éppen ő marasztalta el a többi objektivista gyakorlati filozófiát, nevezetesen hogy a szubjektivizmus, esetünkben a hasznosságérzet álcájává válik. Hogy ezt Bentham miért nem vette észre, annak az lehet a magyarázata, hogy a „haszon" és a „kár" fogalmait teljesen tárgyilagosan használta: olyan tulajdonságokat jelölve velük, amelyek a cselekvésnek teljesen empirikus velejárói. Emiatt helyesebbnek is tartom ezt a szóhasználatot, mint a sokkal félreérthetőbb „gyönyör/élvezet-fájdalom" fogalompárt. Azt gondolom továbbá, hogy Benthamnek az a célkitűzése, miszerint az utilitarizmus az erkölcs és a politika tudományos, tényeken alapuló elmélete legyen, inkább árt, mint használ magának az elméletnek. Ugyanakkor hamar feledésbe is merült volna, ha a ténybeli alapokhoz való ragaszkodás az elmélet konstitutív eleme vagy elve volna. Úgy tűnik azonban, Bentham legfontosabb belátásai elválaszthatók ettől a célkitűzéstől, s el is kell választanunk őket, ha az utilitarizmust egy tartható gyakorlati filozófiai tanításként kívánjuk felmutatni. A fájdalmakról és az élvezetekről szólva egyébként Bentham nem csak a cselekvés céljának tekinti őket, hanem a cselekvés hatóokainak vagy eszközeinek is.24 Ebben a tekintetben az élvezet vagy a fájdalom az, ami miatt egy cselekvés kívánatosnak, vagy kerülendőnek mutatkozik, azaz hozzásegítenek ahhoz, amit tenni kell - ekkor azonban nem általuk lesz a cselekvés helyes vagy helytelen! A motívumok kapcsán hosszan érvel amellett, hogy a közönséges szóhasználat, ami egyes motívumokat jónak vagy rossznak mond, csupán azon alapul, hogy azok jellemzően, tendenciózusan jó vagy rossz következményekkel

2

" Bentham: Bevezetés... III. fejezet, I., 701. o.

Bentham utilitarizmusa

41

járnak együtt, ám ez korántsem jelent szükségszerű kapcsolatot a két dolog, motívum és következmény között.25 A cselekvés motívumainak, illetve a cselekvési indokoknak a megkülönböztetése mutatja a legjobban, hogy a tényeken alapuló elemzés miért nem elegendő, sőt, végeredményben miért irreleváns a gyakorlati ész szempontjából. V é l e m é n y e m szerint az, hogy rátapint a motívumok és az indokok eltérő jellegére és eltérő szerepükre a cselekvés igazolása tekintetében, Bentham egyik legértékesebb hozzájárulása a gyakorlati filozófiai gondolkodás fellendítéséhez. U g y a n a k k o r azt is jól mutatja ez a megkülönböztetés, hogy nem a tényekhez való ragaszkodás a legfontosabb az utilitarizmusban. Plauzibilitása és vonzereje ellenére persze ez egy erősen vitatható álláspont. Először is rá lehet mutatni arra, hogy túlzottan leegyszerűsítő azt gondolni, hogy a társadalmi állapot előnyei kimerülnek a jólét puszta maximalizálásában. Az erkölcsi értékek pluralitása éppenséggel ellentmond a haszonelvű észjárás egyoldalúságának. Továbbá az sem feltétlenül igaz, hogy még ha az erkölcsnek ténylegesen az is a feladata, hogy hozzájáruljon az emberi jóléthez, akkor abból miért éppen a jólét maximalizálása, aggregációja következik. Miért nem mondjuk a jólét egyenlő eloszlása? Végül lehet érvelni amellett is, hogy eleve hibás úgy gondolni az erkölcsre, mintha annak valamilyen speciális funkciója volna, amit be kell töltenie. Lehet úgy is tekinteni, mint ami az autonóm élet perspektíváját kínálja az ember számára, s ebből a szempontból korántsem merítik ki az olyan fogalmak, mint a , jólét" vagy a „haszon". Azt gondolom, ezek az ellenvetések elég erős bírálatokat tesznek lehetővé az utilitarizmussal univerzalitásigényével szemben. Amennyiben kizárólag politikai filozófiai tanításként értelmezzük az utilitarizmust, tehát nem a cselekvésre vonatkozó általános útmutatásként, hanem csak a nyilvános döntések meghozatalának kritériumaként és mércéjeként, akkor két sajátossága ötlik szembe. Először is azzal kecsegtet, hogy a politikai döntések ténykérdésekké formálhatók, kizárólag objektív és vitathatatlan tények összevetésével meghozhatók. Természetesen úgy, hogy a választási alternatívákat kizárólag empirikus következményeik szempontjából teszteljük és számszerüsítjük a várható költségeket és hasznokat. Másrészt a döntések haszonelvű igazolása jól számot tud adni a konkuráló érdekek egyenlő számbavételéről: a költségek és hasznok mérlegelése semleges az érdekek szempontjából, a pontosság pedig éppen azt az igényt támasztja a döntéshozókkal szemben, hogy minden érdeket egyenlő súllyal és egyenlő figyelemmel vegyenek számításba.

25

Bentham: Bevezetés...

X. fejezet, 2. §, 732-736. o.

42

Hegyi Szabolcs

Természetesen akkor is támadható a haszonelvű álláspont, ha hatókörét a politikai cselekvésre szűkítjük. Erős érvek szólhatnak amellett, hogy az egyenlőség követelményét nem a haszonelvű mérlegelés elégíti ki adekvát módon, hanem mondjuk az egyéni jogok kiteijesztése és védelme. 26 Mindazonáltal azt gondolom, hogy ebben a formájában védhetőbb az utilitarizmus, mint általános gyakorlati filozófiaként, és gyengeségeinek, illetve háttérbe szorulásának éppen az lehet a legfőbb oka, hogy sokan és sokáig az erkölcs univerzális magyarázóelveként mutatták föl. Ettől maga Bentham sem ment. A másik esetben képzeljünk el egy szép parkot, zöldellő pázsittal. Az összhaszon akkor a legnagyobb, ha a pázsit zöldje mindenkinek gyönyörködteti a szemét. Ennek természetesen az a feltétele, hogy az emberek ne járkáljanak a fíivön. Tegyük föl, hogy arra járok, és gyorsabban haladnék, ha nem kéne a járdán maradva megkerülnöm a parkot, hanem átvághatnék a gyepen. Egy idő után, mérlegelvén az esetleges következményeket, arra jutok, hogy számottevő előnyökkel járna, ha keresztülmennék a füvön, a károk pedig szinte nem is mérhetők, úgyhogy utilitárius megfontolásaim nyomán rálépek a fűre. Amikor arra járok, soha senki nincs a parkban, aki látván, mit teszek, följelentene, vagy éppenséggel követné a példámat. Ám hasonló körülmények között a hasonlóan gondolkodó cselekvők mind erre a következtetésre jutnának, s ha már sokan járnak a pázsiton, akkor az hamar kikopna, elveszítené eredeti szépségét, és végeredményben ez mindenki számára észrevehető károkkal járna. A példák azt mutatják, az egyedi haszonelvű cselekmények összeadódva, hosszú távú következményeiket tekintve, éppen nem a hasznosságot növelik. Vagyis általános cselekvéselméletként a tett-utilitarizmus nem állja meg a helyét, mert nem tud számot adni a cselekvések lényegileg társadalmi természetéről. A tett-utilitarizmuson az sem segít, ha az egyéni cselekvőktől megköveteljük, hogy döntéseik során ne csupán a saját hasznukkal törődjenek, hanem mérlegeljék cselekedeteik szélesebb társadalmi hatásait, és mindig legyenek figyelemmel az elérhető legnagyobb és legtöbb haszonra. Bentham mindenesetre ezen az állásponton volt: szerinte a hasznosság princípiumának híve az, aki minden cselekvést annyiban helyesel vagy helytelenít, amennyiben az növeli vagy csökkenti a közösség boldogságát. 27 Mégis azt gondolom, hogy ez a követelmény legfeljebb a törvényhozókkal (pontosabban a nyilvánosság szférájában fellépőkkel) szemben állja meg a helyét. Ha ugyanis mindenkire kiteijesztenénk, akkor azzal feladnánk azt az antropológiai előfeltevést, hogy az ember alapvetően önérdek-követő lény, akit korlátozott altruizmus jellemez, és arra a tényellentétes feltevésre támaszkodnánk, hogy az emberek egyrészt akaiják, másrészt képesek 26

Ebben a tekintetben az utilitarizmus klasszikus bírálatát John Rawls adja: Az elmélete. Osiris, Budapest, 1997, különösen I. fejezet, 5-6. §, 43-56. o. 27 Bentham: Bevezetés... I. fejezet, IX., 683. o.

igazságosság

Bentham utilitarizmusa

43

is figyelembe venni cselekedeteik általános következményeit, és minden érintett érdekeit. Ám lehetséges, hogy nem is cselekvéselméletként kell interpretálnunk az utilitarizmust, hanem szabályelméletként, vagyis olyan útmutatásként, ami a politikai döntéshozóknak kíván szempontot kínálni az összhaszon növelése tekintetében. A szabály-utilitarizmus szerint a hasznosság szempontját nem közv e t l e n ü l a cselekvések során kell érvényesíteni, hanem azokat olyan szabályokhoz kell igazítani, amelyeknek az igazolása az, hogy a hasznosság szempontját juttatják érvényre. Hadd pontosítsam, miről is van szó! Ha csak azokat a szabályokat kellene betartani, amelyek közvetlenül igazolhatók a hasznosság elvével, akkor a szabály-utilitarizmus nem volna sokkal pontosabb útmutatója az egyéni cselekvéseknek, mert meghagyná az egyéni mérlegelés körében annak eldöntését, hogy egy adott szabály, vagy a szabály alkalmazása az adott esetben vajon valóban előmozdítja-e a hasznosságot. Ezt a csapdát elkerülhetjük azzal, hogy minden szabályt kötelezővé teszünk, és megköveteljük az engedelmességet még azokban az esetekben is, amikor betartásuk nem jár haszonnal. Ha például vannak olyan szabályok, amelyek előírják az ígéretek és a szerződések betartásának kötelezettségét, vagy mindenkinek megtiltják a füre lépést, akkor azok korlátozzák ugyan az egyéni hasznok maximalizálását, de egyúttal lehetővé teszik az összhaszon növekedését. Az egyéni hasznok korlátozása az ára a társadalmi hasznok emelkedésének. Ám ebben az esetben a szabály alkalmazását már nem feltétlenül a hasznossága igazolja. Legfeljebb azt az igen általános érvet vethetjük be, hogy a szabályok léte, a cselekedeteknek szabályok révén történő koordinálása bizonyos mértékig mindig előnyösebb, mint a szabályok hiánya. Ekkor az utilitarizmust olyan politikai elméletként tekinthetjük, amely arra szolgál, hogy olyan szabályrendszert, intézményeket és gyakorlatokat alakítsunk ki, méghozzá elsősorban a törvényhozás révén, amelyeket az igazolna, hogy általános elfogadásuk és alkalmazásuk garantálná az össztársadalmi méretekben vett hasznok növekedését. A szabály-utilitarizmus azonban veszélyes következményekkel is terhes. Felvethetjük ugyanis, hogy az összhaszon szempontjából az a társadalom volna a legelőnyösebb, amelyiket néhány felvilágosult utilitárius kormányoz, a kormányzottak pedig a lehető legkevesebbet okoskodnak, csupán követik az előírásokat. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a kormányzók valóban jóindulatúak és minden döntésükben az összhaszon maximalizálását tartják szem előtt, sohasem helyezve előtérbe a saját érdekeiket. Könnyen elképzelhető, hogy a társadalmi előnyök és az egyéni hasznok ebben az esetben lennének a legmagasabbak, és a kormányzottak ekkor lennének a legboldogabbak. Csakhogy ha a boldogságnak és a hasznoknak ilyen kizárólagos szerepet tulajdonítunk a kormányzat működésében, akkor ez azt jelenti, hogy az egyéni autonómiának, az

44

Hegyi Szabolcs

egyénnek mint erkölcsi lénynek, a jó életre vonatkozó individuális felfogásoknak nem tulajdonítunk önértéket. Ezzel az utilitarizmus tarthatatlanná válna az ésszerű pluralizmus körülményei között. Természetesen nem szükségszerű, hogy az utilitarizmus kizárólagos szerepet biztosítson a boldogságnak vagy a jólétnek. A fenti érv azonban azt jelzi, hogy óvatosan kell vele bánnunk, s ha ragaszkodunk hozzá, akkor egy kifinomultabb változatára lesz szükség. Mindazonáltal a szabály-utilitarizmus kérdésének részletesebb elemzése már kivezetne a korai utilitarizmusból és Bentham munkásságából, ezért ebbe az irányba már nem fogok továbbhaladni.

Altalános jellemzés Az utilitarizmus jelentőségét néhány általános jellegzetességének felmutatásával érdemes szemléltetni. 28 Először is azt érdemes kiemelni, hogy az utilitarizmus monista filozófia, mégpedig két szempontból is. Egyrészt a cselekvés legfőbb és végső elveként a hasznosságot jelöli meg. Minden egyéb elvnek, értéknek csak annyiban tulajdonít jelentőséget, amennyiben hozzájárulnak a jólét növeléséhez. A többi elv esetleges konfliktusát, mondjuk az egyenlőség és a gazdasági hatékonyság közöttit is ehhez képest ítéli meg, és nem feltétlenül törekszik azok összehangolására, vagy egyensúlyba hozására. Monista továbbá abból a szempontból is, hogy a hasznosság elve egyetlen egyszerű célt tűz a cselekvők elé: a jólét maximalizálását. Egyes utilitáriusok tettek ugyan kísérleteket a jólét, a haszon vagy éppen a gyönyör fogalmának differenciálására, az utilitarizmusnak mégis markáns jellemzője, hogy a cselekvések célját és következményeit inkább mennyiségileg, mint minőségileg veszi számba.

Konceptuális elemzés Az elmélet helye a modern gyakorlati filozófiában. Első lépésként foglaljuk öszsze az utilitarizmus alapfogalmait, megadva előzetes jelentésüket és megjelölve helyi értéküket az elméleten belül. Ez együtt jár azzal, hogy magát az utilitarizmust is pozícionáljuk az újkori gyakorlati filozófia keretein belül. Ezt az teszi elkerülhetetlenné, hogy az elméletben kitüntetett szerepe van a 'jó' fogalmának. „Hasznosságon bármely tárgy azon tulajdonságát értjük, miáltal az jótéteményt, előnyt, élvezetet, jót vagy boldogságot (mindez jelen esetben egyre megy) létre-

28

Nigel E. Simmonds: Central Issues in Jurisprudence. & Maxwell, London, 2002,18-19. o.

Justice, Law and Rights. (2nd ed.) Sweet

Bentham utilitarizmusa

45

hozni hajlamos [...]." 29 A „jó" fogalmát azért emelem ki, mert az leginkább a k l a s s z i k u s , arisztoteliánus-skolasztikus gyakorlati filozófia középponti terminusa, s az újkori gyakorlati filozófiák, amelyek éppen az arisztotelészit kívánták felváltani, éppen nem e fogalom köré épülnek. (Ez alapján még akár azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy míg korábban a gyakorlati filozófiában az etikai kérdések voltak a legfontosabbak, addig az újkortól kezdve a politikai filozófia válik fontosabbá.) A kérdés tehát az, hogy vajon ugyanazt értik-e az utilitáriusok a 'jó' fogalmán, mint az arisztoteliánusok és a skolasztikusok, vagy valami mást. Ugyanakkor a gyakorlati fogalmak átrendeződése az újkor elején természetesen nem a véletlen műve, hanem a gyakorlati életben bekövetkező alapvető változásról árulkodnak. Meg kell vizsgálnunk tehát azt is, hogy mi volt az a változás, ami a fogalmak átrendeződéséhez vezetett, s hogy az utilitarizmus képes-e számot adni erről a változásról. E két kérdés, a fogalmak jelentése, és az, amire vonatkoznak, elválaszthatatlan egymástól. A megválaszolásra váró kérdés a következő: lehetséges-e egyáltalán kialakítani, általánosan elfogadni és alkalmazni a pluralizmus körülményei között politikai intézmények és jogi szabályok olyan együttesét, amely éppen a pluralizmus és az azt lehetővé magánszabadság fenntartása és megóvása érdekében nélkülözhetetlen? Vagy másképpen: A pluralizmus körülményei között mi a biztosítéka annak, hogy a szabályok és a politikai intézmények, vagy éppen az alkalmazásuk az igazságosság és az egyenlőség közös fogalmait célozzák, és nem valamely részleges, partikuláris, azaz szubjektív felfogását tükrözik?30 Azt gondolom, ez a dilemma az egyik legfontosabb oka annak, hogy Bentham olyan megoldást keresett, amely szigorúan az objektivitással kecsegtető tényekre támaszkodik. Az utilitarizmus terminológiai készlete. Nos, az utilitarizmus, bár az arisztoteliánus hagyományhoz hasonlóan elsősorban a , j ó " fogalmával operál, nem kerüli meg a problémát. 3 ' A „jó" fogalmáról mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy az az utilitarizmusban nem a jó élet egy kitüntetett formájára utal, hanem egy magasabb absztrakciós szinten helyezkedik el. Feltehetjük ugyanis, hogy az alapvető egyet nem értés nem teljes mértékben jellemzi a gyakorlati életet, amennyiben elfogadjuk, hogy a legfőbb jó, vagy az élet végcélja mindenki számára ugyanaz, nevezetesen a boldogság. A boldogság eléggé „formális", absztrakt fogalom, úgyhogy a pluralizmus így csupán azokat az elképzeléseket, módokat és eszközöket érinti, melyek révén az emberek külön-külön a boldogságra törekednek. így az utilitarizmusnak nem kell elköteleznie magát egyetlen vitatM

31

Bentham: Bevezetés... I. fejezet, III., 682. o. Simmonds: /. m. 7. o. Simmonds:i. m. 22-25. o.

46

Hegyi Szabolcs

ható tartalmi felfogás mellett sem, hanem a , j ó " ilyen formális fogalma mellett a pluralitás felszámolása nélkül célozhatja meg az általános boldogság maximalizálását. Az alapelvek kifejtése. Bentham a következő szabatos meghatározását adja a hasznosság princípiumának: „[az az elv], mely mindazoknak a legnagyobb boldogságát, kiknek érdeke szóban forog, jelöli meg az emberi cselekvés helyes és helyénvaló, és egyedül helyes és helyénvaló, és egyetemlegesen kívánatos céljaként: az emberi cselekvés céljaiként minden helyzetben, különösen a kormányhatalmat gyakorló köztisztviselő vagy az ilyen köztisztviselők gyülekezetének esetén."32 Tudományosság. Az elv tehát a cselekvés objektív mércéje kíván lenni: terjedelme univerzális és kizárólagos, tartalma pedig a helyesség igényével lép fel. Ez először is nyilvánvalóan következik abból, hogy Bentham a cselekvés tudományos elméletét kívánja megalkotni. Fordulatai és hasonlatai azt mutatják, hogy éppen nem annak érezte szükségét, hogy a cselekvés és gyakorlat jelenségeit egy sajátos, a tárgyra jellemző fogalomkészlet és módszertan segítségével magyarázza, hanem hogy lehetségesnek és kívánatosnak tartotta, hogy a gyakorlati filozófiát az objektív ténytudományok rangjára emelje.33 Ebből a szempontból kiváltképpen érdekes az, ahogy az emberi cselekvést a legáltalánosabban jellemzi: „A természet az emberi nemet két szuverén úr - a fájdalom és az élvezet - kormányzata alá helyezte. Egyedül az ő dolguk kijelölni, mit kell tennünk, csakúgy, mint meghatározni, hogy mit fogunk tenni. Egyfelől a helyes és a helytelen mértéke, másfelől az okok és okozatok láncolata az ő trónjukhoz van erősítve."34 Világosan kitapintható Benthamnek az a törekvése, hogy az emberi cselekedetek körében ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen elveket és törvényeket fektessen le, mint amilyeneket a tapasztalati tudományok a természet vonatkozásában. Objektivitás. Ugyanakkor az, hogy a cselekvés nem feltétlenül tények kérdése, még nem jelenti azt, hogy a gyakorlat tekintetében ne lehetne racionális, objektív elveket feltárni. Abban igazat adhatunk Hume-nak, hogy az erkölcs nem tények közti valóságos relációk kérdése, és ezért nem függ azoknak az ész révén való felismerésétől, ám ebből nem következik, hogy észhasználatot ne feltételezne. Maga Hume, és persze Bentham, végeredményben nem pusztán saját érzéseikre vagy érzékeikre hivatkoznak, amikor az erkölcs forrásaira kívánnak rámutatni, 32 33 34

Bentham: Bevezetés... Bentham: Bevezetés... Bentham: Bevezetés...

I. fejezet, I., 680. o., 1. Íj. Bevezetés, 677. o.; I. fejezet, I., 681. o. I. fejezet, I., 680. o.

Bentham utilitarizmusa

49

hanem univerzális érvénnyel bíró elveket szögeznek le, és állításaikkal helyességigényt támasztanak. Modern szóhasználattal élve, ők maguk is elutasítják az erkölcsi nonkognitivizmust, vagyis azt az álláspontot, mely szerint az erkölcsi megkülönböztetések csupán a beszélő/cselekvő szubjektív, az ízlésekhez hasonlatos ítéleteit fejezné ki. Talán nem haszontalan itt rögzíteni, hogy bármely normatív gyakorlati filozófia előfeltételez észhasználatot. Ez persze nem a „tiszta", hanem a „gyakorlati ész" használatát jelenti, ami azonban ugyanúgy lehet racionális, még ha másfajta racionalitást követel is, mint az empirikus megismerés.

Kritikák Erkölcstan vagy politikai filozófia? Ideje számot vetni azzal, hogy milyen következményekkel jár, ha a gyakorlati filozófia általános alapjaként, illetve ha kizárólag politikai filozófiaként fogjuk fel az utilitarizmust.35 A haszonelvű hagyomány mindkét értelmezést lehetővé teszi. Ha az egész gyakorlati filozófia alapjának tekintjük az utilitarizmust, akkor az erkölcsi szabályokat a következőképpen értelmezhetjük: az erkölcs a gyakorlatban betöltött szerepe folytán elviselhetőbbé, kiszámíthatóbbá, összességében pedig kellemesebbé teszi az életet, mert nagyban megkönnyíti a cselekvések koordinációját. Az erkölcsi szabályok éppenséggel nem nélkülözhetetlenek, de az igazolja őket, hogy betartásuk nagyban megnöveli a jólétet a szabályok nélküli állapothoz képest. E magyarázat képes számot adni arról is, hogy az emberi cselekvés látszólag össze nem tartozó erkölcsi mintái, mint például az őszinteség követelménye és a károkozás tilalma, hogyan kapcsolódnak össze. Tett- vagy szabály-utilitarizmus? Altalánosságban még egy megkülönböztetést érdemes bevezetni, ami ugyan összefügg az előzővel, de mégis különbözik attól.36 Amennyiben erkölcselméletnek tekintjük, a haszonelvűség az egyéni cselekvés mércéjét kívánja meghatározni. A haszon maximalizálásának követelményét minden egyes cselekvéssel szembeállítja, és minden egyes cselekvéssel szemben a haszon maximalizálásának követelményét állítja. Nevezzük ezt a kiinduló álláspontot tett-utilitarizmusnak. Fentebb említettük, hogy az utilitarizmus konzekvencionalista filozófia, hiszen a cselekvések hasznossága csak a következmények mérlegelése alapján állapítható meg. Ám amennyiben minden cselekvőtől csak azt követeljük, hogy a saját hasznai maximalizálására törekedjen, akkor könnyen szembekerülhetünk az eredeti intenciónkkal. Nézzünk erre

35

Simmonds: i. m. 19-21. o. Sinunonds: /'. m. 35-40. o.

48

Hegyi Szabolcs

két példát: ígéretet téve valakinek, kötelezettséget vállalok egy jövőbeli cselekvés megtételére. A körülmények alakulása folytán azonban a cselekvés végrehajtása előtt közvetlenül azzal szembesülök, hogy az számomra meglehetősen terhes volna, áldozattal járna, s nemhogy örömöt okozna, de inkább fájdalommal és szenvedéssel járna. Jó utilitárius módjára, a haszonmaximalizáció követelménye és a következmények mérlegelése alapján úgy fogok tehát dönteni, hogy nem teljesítem az ígéretemet. Ám könnyen belátható, hogy ilyen helyzet nagyon gyakran előállhat, aminek az lesz a következménye, hogy az ígéreteimet csak elvétve fogom betartani, s ezzel hosszú távon magamra haragítom a többieket. Sőt, valószínűleg azok is így fognak okoskodni, akik nekem tesznek ígéretet, a megszegésével pedig nekem okoznak kárt. Bárhogy is legyen, a hasznok nem lesznek akkorák, mint amekkorák az ígéretek általános megtartása mellett lehetnének. Az ígéretek, és a hozzájuk fűződő várakozások fontos szerepet töltenek be a társadalmi életben, hovatovább elengedhetetlenek ahhoz, hogy a társadalmi méretekben tekintett hasznok minél nagyobbak legyenek. S az, hogy milyen hatékony a társadalmi kooperáció, és mekkora az összhaszon, meghatározó az egyéni hasznosság tekintetében is.

Irodalomjegyzék Jeremy Bentham: B e v e z e t é s az erkölcsök és a törvényhozás alapelveibe. In: Brit moralisták aXVIII. században. (Szerk.: Márkus György) Gondolat, Budapest, 1977. Ronald Dworkin: Law's Empire. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1986. Timothy Fuller: Jeremy Bentham és James Mill. In: L e o Strauss - Joseph Cropsey (szerk.): A politikai filozófia története. II. Európa, Budapest, 1994. H. L. A. Hart: A jogfogalma. Osiris, Budapest, 1995. Dávid Hume: Értekezés az emberi természetről. Gondolat, Budapest, 1976. John Rawls: Az igazságosság elmélete. Budapest, Osiris, 1997. John Rawls: Political Liberalism. Columbia University Press, N e w York, 1996. N i g e l E. Simmonds: Central Issues in Jurisprudence. Justice, Law and Rights. (2nd ed.) S w e e t & Maxwell, London, 2002. Leslie Stephen: The English Utilitarians. 1. Jeremy Bentham. In: http://phare.univparis 1 .fr/textes/Stephen/Utilitarians 1 /