SÁNDORNÉ DR. KRISZT ÉVA 1. Az árstatisztika aktuális kérdéseirıl

SÁNDORNÉ DR. KRISZT ÉVA1

Az árstatisztika aktuális kérdéseirıl

Az árak szerepe a statisztikai adatok összehasonlításában Napjainkban a globalizáció hatása közvetlenül jelentkezik a gazdaságra, a társadalomra, az információgazdálkodásra és ebbıl következıen a statisztikára. Mértékét a tıkemozgások vizsgálatával már korábban is elemezte a statisztika. Az új kihívásokra mutatószámrendszerek kidolgozásával igyekszik válaszolni. Minden esetben felvetıdik azonban az adatok összehasonlíthatóságának, és az egyes tényezık elkülönített hatásának kérdése. A statisztikai adatok összehasonlíthatóságát a gyakorlatban sok tényezı korlátozza. Ennek a helyzetnek a feloldásához szükségünk van egyrészt az általános statisztikai ismeretekre, másrészt az indexszámítás elméletére. Az ország gazdasági erejének megítéléséhez fontos mikro- és makroszinten egyaránt gazdasági teljesítmények számbavétele. A termelés változásának értékbeni és mennyiségi mérése azonban feltételezi az árváltozások vizsgálatát. A termelıi árak vizsgálatából képet kaphatunk arról, hogy a nemzetgazdaság egyes ágazatai mennyire vesztettek versenyképességükbıl, mennyire emelkedtek áraik. Segítségükkel tájékozódhatunk a termelési értékek és a volumenek változásairól is. Legalább ilyen fontos a beáramló külföldi tıke szerepének vizsgálata, illetve az országból kiáramló és más országokban befektetésre kerülı tıke volumenének vizsgálata 1

BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, Matematika-Statisztika Tanszék vezetıje, fıiskolai tanár, Ph.D.

193

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2001

csak összehasonlítható adatokkal és az árhatások elkülönítésével lehetséges. A lakosság életszínvonalának elemzésekor, az infláció alakulásának vizsgálatakor pedig a fogyasztói árindex kerül a figyelem középpontjába.

Termelıi árak A termelıi árak változására tartalmilag és módszertanilag is többféle árindexet használ a statisztikai gyakorlat. (Ipari értékesítési, mezıgazdasági termelıi és felvásárlási, építıipari és külkereskedelmi árindexeket.) Módszertanilag egyaránt szóba jöhetnek a LASPEYRES-, PAASCHE- és FISHERindexek. Az összehasonlíthatósághoz azonban hozzátartozik a változatlan áras (összehasonlítható áras) értékadatok alkalmazása, amely felvet néhány problémát. A változatlan árak a volumen- és struktúraváltozások nyomon követésére szolgálnak. A változatlan árak egy kiválasztott év (esetleg több egymást követı év átlagos) árait jelentik. Ahhoz, hogy a változatlan árak megfelelı összehasonlíthatóságot biztosítsanak, olyan évet kell választani, amelyek árarányai várhatóan több éven át jellemzıek lesznek a gazdaságra. Alkalmazásuk mellett szól, hogy a segítségőkkel számított állandó súlyozású indexsorok a legtöbb indexpróbát kielégítik. A változatlan árakat sem lehet azonban a végletekig változatlannak tekinteni, idınként szükség van arra, hogy új „állandó” súlyokat vezessünk be. A változatlan árrendszer ugyanis elıbb vagy utóbb elavul. Megváltozik a termékek szerinti összetétel. A technikai fejlıdés következtében egyre több az olyan új termék, amely nem illeszthetı be a régóta érvényben lévı, változatlan áras árrendszerbe. De már az is elég sok problémát felvet, ha csak a termékek, illetve szolgáltatások árainak egymáshoz való aránya változik meg. Az árarányok olyan mértékben eltolódhatnak, amelyek már nem jellemzik a gazdaság szerkezetét, így a változatlan árak alkalmazása egyre inkább torzít. Idınként változtatni kell tehát az árrendszeren. Erre azonban nem kerülhet túl gyakran sor, mivel minden ilyen esetben megszakadnak az értékben kifejezett mutatószámok idısorai. A legtöbb ország statisztikai gyakorlatában 4-10 évig él egy-egy ilyen, összehasonlító árrendszer. Az összehasonlító árrendszer megváltoztatásának komoly következményei vannak. Ilyenkor általában szükség van az adatok több éves visszavezetésére az új árrendszer szerint. Ez a statisztikai szolgálatra nehezedı többletmunkán túl, a felhasználóktól is fokozott figyelmet követel. Különösen átalakulóban van a külkereskedelmi árindex módszertana.

Külkereskedelmi árindex A külkereskedelmi forgalom árstatisztikájánál általában nem reprezentánsokat választanak, hanem a nagyjából azonos termékekre állapítanak meg valamilyen egységértéket, tulajdonképpen az átlagárukat. Az indexben a továbbiakban az átlagárak változásával számolnak tovább. Magyarországon évtizedeken keresztül ez a gyakorlat folytatódott, vállalati megfigyelési eljáráson alapult és egységértékindexeket alkalmazott. A kilencvenes évek elejére a vállalati kör teljesen átalakult, a forgalom iránya lényeges mértékben megváltozott, a termékek jelen-

194

SÁNDORNÉ DR. KRISZT É.: AZ ÁRSTATISZTIKA AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRİL

tıs része is kicserélıdött, ezzel párhuzamosan a forgalom számbavételére alkalmazott nomenklatúra is teljesen megváltozott. Ezeket a drámai változásokat az egység-értékindex számítás nehezen bírta követni. Ilyen körülmények között született meg az elhatározás egy megbízható, vállalati megfigyelésen alapuló árstatisztikai rendszer kidolgozására.

A külkereskedelmi árindexszámítás jelenlegi helyzete Az új rendszer kialakítása arra az elképzelésre épült, hogy az egységértékindexeket használják deflálásra és a reprezentatív árindexeket pedig a tiszta árváltozások mérésére konjuktúra mutatóként. Ennek az elképzelésnek azonban vannak bizonyos hátrányai. Az egyik hátránya az, hogy az egység-értékindex felhasználásával nyert volumenindex nem tükrözi hően a mennyiség változását, ugyanis mára a forgalom szerkezete úgy módosult, hogy a nagyobb részét már a magasabb feldolgozottságú termékek teszik ki. Az elképzelés másik hátránya, hogy a forrásként használt adatoknál adathibák léphetnek fel, ezért bizonyos termékcsoportokra vonatkozóan az egységérték-indexek nem megbízhatóak. Egy másik lehetıség, hogy mindkét árindexet használják deflálásra és kétféle volumenindexet számolnak. Ezzel tágabb lehetıség nyílna a volumenváltozások elemzésére. A kétféle (ár- és volumen-) index azonban értelmezési problémákat vetne fel. Ezért új koncepció van kialakulóban, olyan árindexek számítását tervezik, amelyek egyaránt felhasználhatók a forgalom deflálására és a tiszta árváltozások mérésére is. Ez a módszer ötvözné az egységérték-index és a reprezentatív indexszámítás elınyeit. Azokra a termékcsoportokra, amelyeknél a minıségi öszszetétel és a szokásos üzleti kondíciók hosszabb távon is bizonyos stabilitást mutatnak az egység-értékindexek számítását alkalmaznák. Egyéb esetekben pedig a reprezentatív árindexekkel dolgoznának. A gyakori típusváltást mutató csoportok esetében pedig fokozatosan bevezetnék a hedonikus indexszámítás módszertanát. Ezáltal olyan árindexeket lehetne meghatározni, amelyek standard hibáját és megbízhatósági szintjét is ki lehetne fejezni. Ezzel a tényleges árváltozásokat kifejezı árindexszel való deflálás jobban jellemezné a magasabb feldolgozottságú termékek volumenében bekövetkezı változásokat.

A tervezett változások következményei Az egységes árindex egyaránt alkalmas lenne deflálásra és konjuktúra mutatóként. A párhuzamos indexszámítás kiküszöbölésével pedig „elıállítási” költségei is kisebbek lennének. A változtatással párhuzamosan idıbeli összehasonlítási nehézségek is jelentkeznek. Felvetıdik az indexszámítási formula változtatásának igénye is. A jelenlegi gyakorlat a FISHER-formulát alkalmazza a külkereskedelmi forgalom árindexére. Az új elképzelésekben ismét elıtérbe kerül a LASPEYRES- és a PAASCHE-formula. Abban az esetben, ha indexformulát választunk, akkor arra a gazdaságfilozófiai kérdésre is válaszolunk, hogy az árváltozást, vagy a mennyiség változását tekintjük-e elsıdlegesnek. Az árváltozás hatására változik-e a kereslet, vagy a kereslet változását követi-e az ár változása? Ez a valóságban úgy jelenik

195


meg, hogy a vevı egy adott árral találja magát szemben, és ennek hatására dönt a megvásárolandó mennyiséget illetıen. Ha a LASPEYRES-formulát választjuk, akkor az árváltozás elsıdlegessége mellett foglalunk állást, ha viszont a kereslet változását tekintjük elsıdlegesnek, akkor a PAASCHE-formulát kell választanunk. Mindkét formulára jellemzı azonban, hogy az egyedi indexek közötti korreláció következtében a növekedésre, vagy a csökkenésre érzékenyebben reagálnak, mint a keresztezett indexformulák. Amennyiben a FISHER-indexet felváltaná a LASPEYRES- és a PAASCHE-index, olyan árindexeket kaphatnának, amelyek konkrét közgazdasági tartalommal bírnak, konjuktúra mutatóként is alkalmazhatók, és technikailag könnyebben számítatók. A külkereskedelmi árstatisztika módszertana tehát átalakulóban van. A kutatók és a gyakorlati szakemberek közösen keresik az utat egy olyan egységes rendszer kialakítására, amely megfelel a változó igényeknek, és ugyanakkor az összehasonlíthatóságot is biztosítja. Általánosan elmondhatjuk, hogy a termelıi árindexek tartalma és számításának módszertana a gazdasági elemzések középpontjában áll, mert álltaluk kaphatunk képet a gazdaság szerkezetének változásairól. Megítélhetjük, hogy az egyes ágazatok mennyire veszítettek versenyképességükbıl, és hogyan alakultak a termelési volumenek a nemzetgazdaság, az ágazatok és a gazdálkodó egységek szintjén.

A fogyasztói árindex A fogyasztói árindex az egyik legfontosabb nemzetgazdasági jelzıszám. A gazdaságpolitikában és a társadalompolitikában egyaránt kulcsszerepet játszik. A gazdasági szakemberek és a közvélemény figyelmének egyaránt középpontjában áll. Felhasználhatják gazdaságpolitikai és szociálpolitikai döntésekhez, gazdasági elemzésekhez, kamatlábak, adókulcsok meghatározásához, nemzetközi összehasonlításokhoz stb. Az ország lakossága, közgazdasági tartalmukat tekintve, a végsı fogyasztók pedig a fogyasztói árak alakulását érzik közvetlenül, arra kíváncsiak. A fogyasztói árindex tehát a statisztikai hivatalok, gazdaságkutató intézetek egyik legfontosabb jelzıszáma. Módszertanával, számításával, minıségével, fejlesztésének lehetıségeivel nemzetközi szervezetek foglalkoznak (ENSZ Statisztikai Bizottsága, ILO – Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, EUROSTAT stb.).

A fogyasztói árindex számítása Magyarországon A magyar statisztikai szolgálat az 1910-1920-as évtizedtıl kezdve méri a fogyasztói-árindexet. Az elsı modern reprezentatív fogyasztói-árindex statisztika 1967-es bázison, 1968-tól kezdve készült. Ezt az árindexet mintegy 3000 reprezentáns termék alapján 110-120 csoportra vonatkozóan állították össze. Az árindex minden esetben az elızı évhez, illetve az elızı év megfelelı idıszakához viszonyítva készült. Az árak megfigyelése s kiskereskedelmi és a piaci árakra egyaránt kiterjedt. Kisebb változtatásokkal, a reprezentánsok évenkénti rendszeres felülvizsgálatával ez a típusú fogyasztói-árindex volt érvényben a kilencvenes évek kezdetéig.

196


A piacgazdaságra való áttérés lényegesen megváltoztatta az árak alakulását. Megszőnt a központi árszabályozás, az árak szabaddá váltak, de ezzel együtt megnıtt az árak térbeni, országon sıt városon belüli szóródása. Ez hatással volt az ármegfigyelésekre is. A reprezentáns termékeket több helyen és szélesebb körben kellett megfigyelni. Ez viszont a reprezentáns termékek körének szőkítését követelte. Az 1992-tıl bevezetett fogyasztói-árstatisztika a korábbiakhoz hasonlóan reprezentatív mintavételre és árfelírók konkrét összeírásaira épül. A fogyasztói-árindex tartalmazza a vásárolt fogyasztást, s ezt kiegészíti a saját lakások használatát kifejezı lakbérrel. Új elem, hogy 1992-tıl az Európai Unióban alkalmazott módszernek megfelelıen a lakosság beruházásait nem veszik figyelembe a fogyasztói-árindex számításakor. Az új gyakorlat mintegy 1800 reprezentáns termékkel, illetve szolgáltatással dolgozik, s ezekbıl 160 csoportot állít össze. A reprezentáns termékek körét évente felülvizsgálják és korszerősítik. Az ármegfigyelés kiterjed a fıvárosra és valamennyi megyére, ez utóbbiakon belül a megyeszékhelyekre, városokra, községekre. A forgalmazó helyek mindentípusát felkeresik az árfelírók. Reprezentánsonként és megyénként havi 5-8 árfelírást végeznek, így minden cikkbıl kb. 100-200 áradat áll rendelkezésre havonként, ezekbıl átlagolva nyerik az adott hónapra jellemzı árat. Az egyedi árakból súlyozott átlagárat számítanak, s ebbıl árindexet három bázison: • az elızı év decemberi árak bázisán; • a közvetlenül megelızı hónap árainak bázisán; • az elızı év azonos havi adatainak alapján. Az árindexet összegzik mintegy 40 csoportra és 8-10 fıcsoportra. A csoportosítási szempont a termékek, szolgáltatások fajtája, a javak rendeltetése, illetve külön figyelmet fordítanak az alapvetı javakra.

1. ábra A fogyasztói kosár összetétele (1999-ben) Rétegenkénti fogyasztói-árindexet is számítanak, a különbözı rétegek eltérı fogyasztási szerkezetének figyelembevételével:

197


• aktív háztartások, ebbıl 0, 1, 2, 3 és több gyerekesek; • inaktív háztartások, ebbıl 1 és 2 vagy több személyesek; • összes háztartás, ebbıl alacsony, közepes, és magas jövedelmőek.

Határesetek a fogyasztói árindex számításában A fogyasztói árindexszámítás mai rendszere tehát 1992-tıl származtatható. Az index tartalma és módszertana lényegében összhangban van a nemzetközi ajánlásokkal. Találhatunk azonban néhány határesetnek minısíthetı speciális tételt. Ezeket a gyakorlat a következıképpen kezeli: • A fogyasztási adók, az ÁFA, a vámok részei a megfigyelt fogyasztói áraknak, egyéb adók viszont nem tartoznak a fogyasztói árindexhez. • A pénzügyi mőveletekért, fizetési megbízások teljesítéséért, számlakezelésért járó díjak, mint vásárolt szolgáltatások részei a fogyasztói árindexnek. • A biztosítási díjakat jelenleg nem veszi figyelembe a fogyasztói árindex, ugyanis azok a hazai nemzetgazdasági elszámolási rendszerben sem részei a fogyasztásnak. • A használt javak közül, speciális jellege miatt, csak a személygépkocsi vásárlását veszi figyelembe a fogyasztói árindex, azon logika alapján, miszerint a használt fogyasztási cikkeket, újonnan vásárolva, fogyasztásként egyszer már elszámolták.

A fogyasztói árindex számításának célja Az index a fogyasztói árszínvonal változását méri, a fogyasztói árváltozások összességét jellemzi. Arra a kérdésre ad választ, hogy a fogyasztási cikkek és szolgáltatások árai átlagosan hogyan változnak egyik idıszakról a másikra. A következı fıbb felhasználási területek kiszolgálására számítják: • Az infláció nyomon követése egy adott országon belül és más országokkal öszszehasonlítva. • A nemzeti valuták vásárlóerejének kifejezésére. • Deflátor árindexként, az árváltozások hatásának kiszőrésére az életszínvonalvizsgálatokhoz. (Pl. a reáljövedelem-index kiszámításához.) • A volumenváltozások mérésére a nemzetgazdasági elszámolásokban. • Létminimum számításokhoz. • Kamatlábak meghatározására, adókulcsok, biztosítási díjak meghatározására. • Érdekegyeztetésekhez, béralku tárgyalásokhoz, szociálpolitikai döntésekhez. A fogyasztói árindex, mint komplex mérıszám ezeknek a feladatoknak nem tud maradéktalanul megfelelni. Elvileg minden konkrét felhasználási célhoz külön kellene indexet meghatározni. Az igények sokfélesége és a magas elıállítási költsége miatt, a gyakorlat azonban az, hogy csak egyféle indexet számolnak és azt használják a különbözı területeken. A széleskörő felhasználás következtében napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap az árindex minısége, pontossága. A gyakorlatban ma még nem általános, hogy külön kitérjenek a hibalehetıségekre. Ennek oka feltehetıen a probléma bonyolultsága. A különbözı hibatényezık együttes hatásának számszerősítése gyakorlatilag lehetetlen. A lehetséges hibaforrások feltárása azon-

198


ban sok segítséget adhat az indexek felhasználásához, a hibalehetıségek csökkentéséhez, információt szolgáltathat a pontosság megítéléséhez, becsléséhez. A fogyasztói árindex lehetséges hibaforrásai a következık: • Meghatározása mintából, részleges megfigyelésbıl történik. Az index számításához szükséges adatbázis többszörös, pontosabban többdimenziós mintavételbıl származik. Az árak megfigyeléséhez mintát vesznek a termékek és szolgáltatások halmazából, az eladási helyek (városok, községek) és azon belül a forgalmazó helyek (üzletek, piacok) közül, a lehetséges idıpontokból, továbbá az index súlyadatainak (a fogyasztás szerkezetének) meghatározásához a háztartások sokaságából. • Másik lehetséges hibaforrás az adatfelvételbıl származó hibák, mérési torzítások csoportja. Ide tartoznak a rossz árfelírások, a válaszmegtagadások stb. • Végül gondolnunk kell az ún. modellezési hibára is. A fogyasztói-árindex, mint mutatószám tulajdonképpen egy modell, amely leképezi a fogyasztói árváltozások összességét. A mért jelenség azonban nem minden esetben egyezik meg a modellezni kívánt jelenséggel. A pontosításra a mintavételbıl eredı hibánál lehet elsısorban számítani, mivel az árindex meghatározásának módszertana egyre inkább a véletlen kiválasztás irányába mozdul el, ebben az esetben pedig a minta valószínőség-számítási alapokon minél inkább lehetségessé válik. Ezzel szemben egy másik irányzat, amelyik a nem véletlenszerő kiválasztásra alapoz, új módszerek segítségével becsüli a mintavételi hiba nagyságát. Ezek a módszerek azonban igen sok számítást igényelnek. „Computer-intensive methods” névvel találunk erre eljárásokat. Ezek lényege, hogy nagyszámú, százezres nagyságrendő megfigyelést tartalmazó eredeti minta másodlagos feldolgozásával becsülik a hiba nagyságát.

A maginfláció Az alap- vagy maginfláció mérésének, a nemzetközi gyakorlatban különbözı elnevezésekkel (nettó, core, underlying stb.) illetett árindex-számítások mindegyikének az a célja, hogy a fogyasztói árindex különbözı egyszeri hatásoktól való megtisztításával (pl. idıjárás, világpiaci ármozgás stb.) feltárja az infláció ún. kemény magjának, az alapinflációnak az alakulását. Az OECD által összeállított „underlying” infláció a teljes fogyasztói árindexbıl az élelmiszer-árváltozások és az energia-árváltozások kiszőrésével készül. A KSH által számított maginflációs mutató szemléletében megfelel az OECD által használtnak, azzal a további finomítással, hogy a teljes élelmiszerek fıcsoport helyett a nem feldolgozott élelmiszertermékeket hagyja el a számítás menetébıl, lehetıséget biztosítva egyúttal a globális fogyasztói árindexszel egy idıben történı publikálásra. A maginfláció lefedettsége körülbelül 80%-os, számításakor a fogyasztói kosárból „kivett” tételek a nem feldolgozott élelmiszerek, háztartási energia és a jármőüzemanyag. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelıen az index újrasúlyozással, illetve szezonális kiigazítással készül. A Központi Statisztikai Hivatal havonta közzéteszi ezzel a módszerrel számított mutatóit. A KSH 1999 óta számít maginflációt. Korábban ezen számítások a Magyar Nemzeti Bankban készültek. Jelenleg a KSH és a jegybank is közöl maginflációs adatot. Mindkét index-számítási módszer mögött az a már említett cél áll, hogy kiszőrjék a jelentıs ármozgással bíró termékek árváltozásainak hatását. Az MNB

199


által számolt érték jobban közelíti a teljes fogyasztói árindexet, ami annak köszönhetı, hogy a KSH-val szemben nem rögzített kosárral dolgozik. KSH maginflációja ugyanakkor a piac által elfogadott, és alkalmazkodik a nemzetközi elıírásokhoz. A maginfláció meghatározásának fı célja végül is az, hogy a fogyasztói árindexet megtisztítsa az egyszeri hatásoktól. Ebbıl következik az a lehetıség, hogy ily módon alkalmasabbá válik a további inflációs pálya elırejelzésére. Ez nagyon fontos a monetáris politika számára, mivel segít korlátok között tartani az inflációs várakozásokat. A maginfláció számításának további célja lehet, hogy meghatározzon egy „monetáris inflációt”, amely meghatározó lehet a gazdaságpolitikai döntéseknél. Ezáltal kiszőrhetık a teljes árindexbıl az indirekt adók, a hatósági árak változásának hatásai. Ennek az indexnek a kiszámítása mégsem könnyő, hiszen egy-egy termék kizárásával pontosabb statisztikai módszerekre van szükség a számítás során. Az MNB két fontos kritériumot említ, amely szükségessé teszi a két számítási módszer összevetését. Az egyik az aktualitás, a másik pedig az átláthatóság. Az elıbbi azt jelenti, hogy a maginfláció a legkisebb idıbeli késéssel számítható legyen, az utóbbi pedig azért szükséges, hogy a monetáris politika könnyebben hozza meg döntéseit. Egy egyszerő kizárásos alapon mőködı számítás jól átlátható azonban a bonyolult statisztikai és modellalapú eljárások fejlettebbnek tekinthetık. A kritériumok között fontos megemlíteni a megbízhatóságot is. A piac nehezebben tud elfogadni egy olyan mutatót, amelynek kiszámítási módszere nem állandó, hanem folyamatosan változik a számításba tartozó termékek, szolgáltatások köre. Fontos, hogy éppen ebbıl kifolyólag a piac szereplıi mennyire fogadják el hitelesnek az ilyen típusú maginflációt, mennyire veszik figyelembe jövıbeni döntéseik meghozatalánál. Mind a KSH, mind az MNB által kiszámított maginfláció egyszerő kizárásos alapon számított maginfláció. A különbség a fogyasztói kosár lefedettségében van. Elıbbi lefedettsége 80%, az utóbbié pedig 91% (l. 1. táblázat). Az MNB szakítani próbál a hagyományos fogyasztói árindex számításához alapul szolgáló „megélhetési költség” fogalmával és azt hangoztatja, hogy az indexbıl nem zárható ki egyetlen olyan termék sem, amelyet a fogyasztó ténylegesen megvásárol. Az MNB bírálja a KSH azon gyakorlatát is, miszerint a számításban rögzített, azaz állandósúlyokat használ, így nem képes gyorsan lereagálni a változó fogyasztói szokásokat. El kell ismernünk azonban, hogy a jegybanknak más célja van a maginflációval, a piac a KSH által számítottat fogadja el, azt tekinti hivatalosnak. Az MNB által meghatározott maginfláció viszont azt célozza, hogy jobban lehessen követni a megélhetési költségek tényleges változásait, s hogy megfelelıen tükrözze a mutató a hosszabb távú inflációs prognózisokat. Ugyanakkor az MNB nem végez önálló adatgyőjtéseket, a KSH adatait használja, így eleve nem hozhat ki pontosabb eredményt a statisztikai szolgálat által számítottnál.

A fogyasztó árszínvonal alakulása A piacgazdaságra való áttérést követı idıszakban a fogyasztó árindex alakulásában, azaz az inflációs folyamat alakulásában Magyarországon három szakasz különböztethetı meg: • A piacgazdaságra való átállás szakasza, 1998-ig.

200


• Az Európai Unióhoz való csatlakozást közvetlenül megelızı 4-5 esztendı. • A tagországokhoz való felzárkózás idıszaka, a belépéstıl számított 10-15 év. 1. táblázat A maginflációs mutató számításakor a fogyasztói kosárból kizárt elemek Központi Statisztikai Hivatal

Magyar Nemzeti Bank

Sertéshús Marha- és borjúhús Juh-, nyúl- és egyéb hús Belsıségek Baromfihús Hal Burgonya Tojás Friss zöldség, fızelék Friss hazai és déligyümölcs Szén Brikett Koksz Tőzifa Tüzelıolaj Távfőtés Elektromos energia Vezetékes gáz Palackos gáz Jármő-üzemanyag A piacgazdaságra való átállás szakaszában hatalmas árarány-átrendezıdési folyamat zajlott le, amelynek következtében az infláció üteme 20%-ot meghaladó volt. Az 1998-99-es évek végére az árszint növekedési üteme alapvetıen két tényezı együttes hatására mintegy a felére csökkent. A relatív árváltozások idıszaka lejárt. Jelentısen mérséklıdtek az inflációs várakozások is. Az Európai Unióhoz való csatlakozás elıkészítı szakaszában a csatlakozási követelmények teljesítése rövidebb, vagy hosszabb távon az árszínvonal növekedését eredményezheti. Ezek a következık: • A forgalmi-adórendszer korrekciói • Magyarország és az EU-országok között meglévı árszintkülönbségek kiegyenlítıdésére ható tényezık. 201


• Az EU-csatlakozás és a középtávú fejlesztési programok inflációs költségei. A felzárkózás szakaszában pedig a csatlakozáshoz szükséges fejlesztések hatásának eredménye lehet egy viszonylag jelentıs infláció.

Harmonizációs törekvések Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (az EUROSTAT) már 20 esztendeje felvetette a fogyasztói árindex harmonizációjának szükségességét. Az Európai Unió határok nélküli piaca nem lehet teljes és mőködése sem lehet tökéletes, ha nem rendelkezik olyan mindenki számára egyértelmő információkkal, amelyek során a gazdaság szereplıi meghozzák döntéseiket. A maastrichti szerzıdés aláírása 1991-ben új helyzetet teremtett, sürgısen napirendre tőzte, ezáltal felgyorsította a fogyasztói árindex számításának harmonizációját. Ugyanis a monetáris unióhoz való csatlakozás egyik alapkritériuma a magas fokú árstabilitás. Számszerősítve ez azt jelenti, hogy az adott ország inflációs rátája legfeljebb 1,5%-kal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációval rendelkezı ország átlagát. Ennek megítéléséhez azonban feltétlenül szükséges egy módszertan, amely az egyes tagországok adatait összehasonlíthatóvá teszi. A fogyasztói árindex harmonizációjának célja: • Az egyes országok fogyasztói árindexeinek összehasonlítása. • A térségekre, ország-csoportokra kiszámított globális indexhez egységes alapadatok szolgáltatása. • Az egyes tagországok fogyasztói-árindexszámítási módszertanának javítása. • Az árindexek meghatározása relatíve alacsony költségigényő legyen. E célok megvalósítása érdekében a fogyasztói árindexek az egyes országokban azonos módszerekkel készülnek. A harmonizált fogyasztói árindex (Harmonized Index of Consumer Prices – HICP) elsıdleges célja a nemzetközi összehasonlítás biztosítása, és nem kívánja helyettesíteni az egyes országokban számított nemzeti fogyasztói árindexeket. A tagállamok dönthetnek majd, hogy csak a harmonizált indexet számítják ki, vagy a hazai célokra továbbra is meghatározzák-e a nemzeti fogyasztói árindexet. Az is megfogalmazódott, hogy az inflációt a fogyasztói árindex segítségével kell mérni az összehasonlíthatóság alapján, ugyanakkor azt is felismerték, hogy az infláció olyan jelenség, amely a piaci ügyletek valamennyi formájában jelen van, beleértve a tıkevásárlásokat, kormányzati beruházásokat, munkabérfizetéseket, a fogyasztó vásárlásait. A globalizáció hatására megfogalmazott, hosszabb távú harmonizációs munka során minden bizonnyal fejlıdni fog az árstatisztika. Ez a fejlıdés pedig további minıségi javulást eredményez majd a fogyasztói árindex számításában is. A közeljövıben három fı területen várható elırelépés az egységesítési törekvésekben: • az index értelmezési tartományának további kiterjesztésében; • a minıségi változások hatásának figyelembevételében; • a súlyozás területén. A fogyasztói árindex által megfigyelt kör bıvítése néhány fontos, de eddig problematikusan kezelt elem figyelembevételét jelenti. Az egészségügyi és oktatási szolgáltatások lényegében még a második szakaszban számított indexekbıl is

202


kimaradtak. Ezekkel kapcsolatban a legfıbb gondot az jelenti, hogy az egyes országokban igen eltérı anyagi támogatottságuk. Ezért kérdés, hogy ezeket a szolgáltatásokat a lakosság által ténylegesen fizetett nettó áron, vagy a rendelkezésre bocsátás teljes költségén vegyék-e figyelembe. Hasonló problémát jelent a saját tulajdonú lakás használatának kezelése is. Sem a becsült lakbér, sem a jelzálogkamatok alkalmazása nem bizonyult megfelelı módszernek, így felmerült, hogy az új lakások nettó árával, vagy e tétel teljes kihagyásával számítsák-e az indexeket. További vitatott tételek a banki szolgáltatások, a fogyasztás keretébe tartozó biztosítások, illetve a szerencsejátékok. A továbblépés másik fontos állomása a minıségi változások kezelésének elméletileg kidolgozott szabályozását átültetni e gyakorlatba. A fogyasztói árindex megkövetelt pontosságának egyik alapfeltétele ugyanis a minıségi változások hatásának kiszőrése. Ez az állandóan változó választék miatt egyre sürgetıbb probléma. Ami a súlyokat illeti, itt további tartalmi és technikai egységesítéseket kell végrehajtani. Több országban ugyanis nem a harmonizáció követelményeinek megfelelı súlyokkal számolnak.

Összegzés A különbözı árindexek áttekintése után megállapíthatjuk, hogy mind tartalmi, mind módszertani oldalról többféle index számítható. Számtalan összehasonlíthatósági és módszertani problémát is felvázoltunk. Fontos azonban, hogy hosszabb távon is alkalmazható mutatószámrendszerekben gondolkodjuk. A globalizáció mértékének mérésekor például figyelembe kell venni a tıkemozgásokat, a mobilizációt, a nemzetgazdaság teljesítményének vizsgálatát, a külkereskedelmi forgalom elemzését és az infláció alakulását. Mindezek elemzéséhez pedig nélkülözhetetlen a fejlett árstatisztikai módszertan. A nemzeti számlák közvetlenül felhasználják az ipari, építıipari és mezıgazdasági árindexeket, a külkereskedelmi forgalom elemzéséhez a külkereskedelmi árindex kapcsolódik, az inflációt pedig a fogyasztói árindex teszi lehetıvé, melynek elırejelzéséhez nélkülözhetetlen a maginflációs mutató.

Irodalom FAZEKAS G., KOVÁCS K., SUGÁR A.: Üzleti statisztika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. KERÉKGYÁRTÓ GY., MUNDRUCZÓ GY., SUGÁR A.: Statisztikai módszerek és alkalmazásuk a gazdasági, üzleti elemzésekben, Aula Kiadó, Budapest, 2001. Kiegészítı jegyzet gazdaság- és társadalomstatisztikából, BKE Statisztika Tanszék, Budapest, 1998. NYITRAI F.: Gazdaságstatisztika, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1996. Változó gazdaság és társadalom, globalizáció, statisztika (konferencia-kiadvány), Balatonöszöd, 2001. október 10-11.

203

SÁNDORNÉ DR. KRISZT ÉVA 1. Az árstatisztika aktuális kérdéseirıl

Recommend Documents