fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 1
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 2
Kedves Mindannyian, olyan érzésem van, mintha tegnap írtam volna bevezetõt az elõbbi Fenyõkhöz, pedig azóta már egy év is eltelt; s jaj de sok minden történt. Isssszonyúan rohan az idõ. Volt ugye n é p s z a v a z á s , amit nem lehet, bár jobb lenne kommentár nélkül hagyni. Az idei pályázatokban – különösen a „Mit jelent számomra a nemzethez, s mit az államhoz való tartozás?“ témában rendre visszatérõ gondolatok jelentek meg, ezekbõl egy kis szemelvényt olvashattok pár lappal odébb. Föld gyászol, Ég örül. Elhunyt II. János Pál pápa. Nagy többségünknek a Rákóczi Családi Körben õ volt az elsõ pápa akit ismertünk, A PÁPA; s számomra még mindig meglepõ, hogy a szentmisén már nem „János Pál pápánkért és püspökeinkért...“, hanem „Benedek pápánkért és püspökeinkért...“ imádkozunk. Mindenesetre h a b e m u s p a p a m ! ! ! Adjon a Szentatyának a Jó Isten erõt, egészséget az Egyház kormányzásához; s hogy folytatni tudja nagy elõdje munkáját az ökumenizáció, a vallások közötti párbeszéd folytatása érdekében; s találja meg õ is a hangot a fiatalokkal. A Rákóczi Alapítvány elnöke nagyon szép, kerek évfordulót ünnepelt. Isten éltesse Zsuzsi nénit!!! Valamennyiünk nevében kívánok neki b o l d o g s z ü l e t é s n a p o t , jókedvet, egészséget, bort, búzát, békességet! Új kezdeményezés indul az idén a Rákóczi Családi Kör berkeiben. A 2005-ös évi tábor utolsó hétvégéje a szokásosnál is pörgõsebbnek igérkezik, ugyanis ekkor kerül megrendezésre az I . R á k ó c z i C s a l á d i K ö r k o n f e r e n c i a , melynek keretében 25 régi táborossal fogunk – remélhetõleg - vitatkozni, tervezni, újításokat bevezetni. A legfõbb cél egy szorosabb, s mûködõképes hálózat kiépítése. Mivel a lap írásakor a konferencia még jövõidõ, nem tudok egyebekrõl beszámolni, viszont mindenképp érdemes rákérdezni majd a referenseknél. Röviden ennyi lenne. Jó lapozgatást kívánok, s nagy szeretettel üdvözöllek benneteket, Mikóczy Ili Írásaitokat, észrevételeiteket továbbra is nagy örömmel fogadjuk a következö címen:
[email protected]
Köszöntõ Elõszó, Jól csak a szívével lát az ember (Matyus Noémi) Mit jelent számomra a nemzethez és mit az államhoz tartozás (Valent Ákos) Nemzetiségek együttélése a szülõfalumban a múltban és a jelenben (Papp Réka) Mit jelent számomra a nemzethez és mit az államhoz tartozás (Jakub Eszter) Nemzet, ország (Ház Norbert) Nemzetek együttélése szülõföldemen a múltban és ma (Zilizli Áron) Feledhetetlen napok (Papp Géza) Bárdos István, Derzsi István, Krajcsír Lukács és Holló Dóra írásai Közömbösségünk margójára (Mikóczi Ili) Legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között (Korzenszky Emõke) A nagyságos fejedelem Borsiban hagyta a lelkét (Furik Bettina) Köszönet (Iván Erika)
2. 3. 4. 6. 7. 9. 10. 13. 14. 16. 18. 20. 22.
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal; oldal;
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 3
Elõszó Hogyan Tovább?! A most már 12. évét ünneplõ Rákóczi Tábor (Magyarságismereti Mozgótabor) eredménye az, hogy majdnem 2,000 határon túl elõ, és Észak Amerikai fiatal tartozik a Rákóczi Családi Körbe. Ez a kör mûködése, életképessége fontos mindannyiunknak. Most sokatokhoz mint diplomás emberekhez, férjes asszonyokhoz és családos férfiakhoz szólunk. Sokat gondolkozunk azon hogy hogyan vigyük ezt a munkát tovább, hogyan gyümölcsöztessük ezt a sok kapcsolatot, barátságot, akár országokon belül, akar internetes hálózaton keresztül, és hogy ennek mi lenne a megfelelõ útja. Ezért hivtunk össze egy csoportot amely munkaüléseken keresztül konkrét javaslatokat tesz. Tudjuk hogy erre a munkára építeni kell és ehhez kérjuk mindenki hozzászólását. A kis konferencia az idei tábor végén lesz és majd beszámolunk hogy mi lett az eredménye. A Rákóczi Alapitvány rugalmas és aktív, tevékenysége szerteágazó. Az elkövetkezendõ két éven belül még 1956-os Szabadságharcos megemlékezési projektet is szervez Kanadában egy szóban elmondott , szájhagyomány alapján gyújtott történelmi projekt keretén belül. Szükségünk van jó ötletekre és jobb kommunikácós hólózatok kiépítésére, ehhez kérjuk segítségteket. Bárhol laksz most, számítunk rád és fontos a véleményed ez ügyben. Sok szeretettel üdvözlünk mindanyiótokat, Ayklerné Papp Zsuzsa A Rákóczi Alapitvány elnöke
”Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.” Egy év eltelt és én még mindig nap mint nap a mozgótáborral élek. A tábor alatt más emberré lettem, és sok-sok szeretettel feltöltõdtem, ami egy életre elég. Ott éreztem meg azt: nem az számít, hogy nem magyar állampolgárnak születtem, hogy országom zászlaja piros, sárga, kék és nem piros, mint a vér, fehér, mint a hó, zöld, mint a fû, nem számít az, hogy el kell fogadnom, hogy nekem nehezebb érvényesülni itt, mint egy román, velem egykorú fiatalnak, hanem csak az fontos, hogy tudjam hová tartozom. Ott van a nevében: Magyarságismereti Mozgótábor. Segít, hogy megismerd történelmed, múltad, megtudd, hogy honnan indultál, hogy mit is jelent az, hogy „magyar”. A népdalaink, a néptáncaink, a hagyományaink, a vallásunk, a hitünk, ezek mind olyan dolgok amiket Trianon nem vett el tõlünk. Ugyanúgy, ugyanazt énekli az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a kárpátaljai magyarnak született: Isten áldd meg a magyart..., Boldogasszony anyánk..., Tavaszi szél vizet áraszt... stb. Mi, határon kívüli magyarok, ahogy a szólás hangzik: egy cipõben járunk. Nem siratni kell a múltunkat, háborogni, azt hangoztatni, hogy milyen igazságtalan volt velünk a történelem. Meg kell mutatni a világnak, hogy a lelkünkben nincsenek meghúzva a határok. Mindig tudni kell, hogy nem vagyunk egyedül. Matyus Noémi
123
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 4
Mit jelent számomra a nemzethez és mit az államhoz tartozás?
Va l e n t Á k o s , P á r k á n y Lássuk csak! Ha most visszautazhatnánk a 17. századba és megkérdeznénk egy Török hódoltsági területen élõ Magyart, hogy mit jelent számára a Török „államhoz” tartozni, szerintem valószinûleg jól ki maradjon csak ott, ahol eddig. Hát igen, nem is röhögne, hogy hogyan lehet már ilyet könnyû 15 millió Magyar miniszterelnökének kérdezni? Ez csak idõleges állapot, nem fogják lenni. Mindenesetre ha a kormány a határontúli itt a Törökök túl sokáig játszani a nagyurat. Magyarság teljes asszimilálódását szeretné Bizony igaza is lenne, bár ezt elérni, akkor a legjobb úton így utólag könnyû megállapíhalad. tani. Csakhogy mi három horvátok politikai úgy viszonyulnak Aautonómiát évszázaddal odébb élünk és kaptak az hozzánk, mint a kérdés mára igen aktuálisOsztrák-Magyar Monarsá vált. chiában, többi nemzetiségre megoldásra váró Államhoz tartozni annyit tesz az Eötvös-, Deák-féle problémához mint egy olyan állam határain nemzetiségi rendelet belül élni, amelyik nem vonatkozott. A nemzetiségek tagadta meg tõlem az államkulturális autonómiát kaptak, polgárságot. … És ha megkérdeznék tõlem hogy az oktatásban és közigazgatásban szabadon mit jelent számomra az államhoz tartozás, csak használhatták az anyanyelvüket. Külön kiemelannyit tudok mondani: kitaszítottságot. Mert ném, hogy a nemzetiségi területen nem volt eddig ugye tudtuk, hogy szlovák testvéreink úgy kötelezõ a magyar nyelv oktatása továbbá, hogy viszonyulnak hozzánk mint megoldásra váró a beadványaikat a Parlamentbe szintén problémához. Ebben nincs is semmi újdonság anyanyelvükön tehették. Amikor Bauer Edit de ami igazán szíven ütött, hogy a határon túli kérdõre vonta a Szlovák parlamentet, hogy ha Magyarok hozzánk állása sem a legkedvezõbb. Strassbourgban az Európai Parlamentben fel Különösen most volt ez érezhetõ, amikor a Ma- lehet szólalni magyarul, akkor vajon Szlovágyarországon kormányon levõ párt ellenünk kiában miért nem? Bizony a sajtó visszhang nem kampányolt. Nem az volt a legroszabb, hogy ezt maradt el: „Ez az elsõ lépés a visszatette, hanem, hogy a magyarok többsége még csatoláshoz.” vagy „Nem szabad engednünk mindig bizalmat szavazott nekik. Valójában a mert majd sokkal többet fognak akarni.” Csak magyarországi nemzetpolitika a Szülõföldprog- azt nem értem, hogyha annyira megbecsült tagramban merül ki, ami azt szorgalmazza, hogy a jai vagyunk a szlovák társadalomnak, hogy így felvidéki magyar maradjon csak Szlovákiában, félnek az elvesztésünktõl, akkor miért nem az erdélyi maradjon Romániában, a vajdasági tesznek valamit azért, hogy megkönnyítsék a Jugoszláviában és úgy általában mindenki
“
”
4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 5
kisebbségek helyzetét Szlovákiában? jelent az államhatár? Semmit! Az egyetlen De én itt elsõsorban azt fájlalom, hogy a hivata- dolog, amiben két nemzet különbözni fog az a los ügyeket csak szlovákul lehet intézni, annak kultúrája és a hagyományai, és mi egyikbõl sem ellenére, hogy 1869-ben már a magyarországi szenvedünk hiányt. nemzetiségek is saját nyelvükön tehették meg Sajnos egyelõre még nem sikerült fékezni a az ilyesmit. 150 évvel ezelõtt, amikor még azt lejtõn. Valamiért határontúli magyar testvéreink sem tudták, mi az az Európai Unió. Most meg az úgy gondolják, hogy õk magyarabbak mint mi. ezredforduló után sem látható semmi javulás. Ugyan mitõl lennének õk inkább magyarok. MaÁllamhoz tartozni idõleges dolog. Az gyarországon még egy utolsó nemzethagyó államhatárokat néha senki is könnyen magyarnak vallhatja átrajzolják, néha magát nem származik belõle semmiÁ l l a m h o z lyen hátránya, de a szlovákiai maeltörlik, néha megújítják hosszabb t a r t o z n i i d õ l e g e s gyarsággal már más a helyzet! Itt csak rövidebb idõre. 896az vallja magát magyarnak, aki dolog. óta a felvidék nyolcvalóban úgy is gondolja. Számításból szor cserélt gazdát, senki sem tenné ezt, mert nem sok ha nem számolunk elõnye származna belõle. Legalább bele minden kis határmenti csetepatét. Bizony december 5. óta ilyen butaságokat nem hangozha az emberek mindig követni szerették volna a tatnak. A népszavazás eredménye mindent változásokat, akkor itt maradtak volna a török, elárul és jöhet a baloldal akármilyen szülõföldaz osztrák, a német vagy a cseh nemzet újdon- programmal, úgysem helyettesíthetik vele azt a sült fiai. Ez persze nem így történt. Vannak akik mindig ahhoz igazítják a nemzetiségüket, hogy éppen melyik kedvez nekik a legjobban. Elég nagy büntetés az ilyen embernek az, hogy elveszíti az identitását és hontalanná válik. Ilyen emberek mindig voltak, vannak és lesznek is. Minden bizonnyal voltak, akik 1600-ban megmosolyogták azt, aki nem hódolt be a törököknek. Biztos voltak akik 1848-ban kinevették a Márciusi Ifjakat, amikor egy önálló és a Habsburgoktól független Magyarországról álmodoztak. Sõt, biztos voltak olyanok is, akik 1930-ban buta kis álomnak tekintették a Magyarországi határrevíziót. Most is vannak, akik azt gondo- az érzést, amit azzal adtak volna ha magyar lják, hogy Szlovákia határai véglegesen be van- állampolgárokká tesznek bennünket. Azt nak betonozva és azokat semmi, és senki nem hiszem, lassan eljöhetne az ideje már végre egy változtathatja meg. olyan magyar kormánynak, amelyik Nem szabad csak úgy eldobni magunktól maradandóan helyre rakja az „anyaországiak” valamit, ami sokkal felemelõbb és állandóbb viszonyulását hozzánk az ún. határontúliakhoz. dolog minthogy most éppen melyik országban Mi már semmi mást nem akarunk a nemzet élek. Az egyetlen dolog, amire az ember mindig anyaországban maradt felétõl, csupán is büszke lehet az az ha nem adja fel. Különben tisztességes nemzetpolitikát. Nagy kérés ez? is most, hogy az Európai Unió tagjává válunk mit
“ ”
12345
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 6
Szülõfalum, Kalonda csupán két kilométerre fekszik a szlovák-magyar határtól. E kis falunak 250 Nemzetiségek együttélése a lakosa van. A falu tíz kilométerre található a járás központjától, Losonctól, jellegzetes palóc szülõfalumban, a múltban és kisközség a történelmi Nógrád északi részén. Kalonda 766 éves múltra tekint vissza. ... Még a jelenben akadunk pár tucatnyian akik ott vagyunk minden vasárnap a templom falai közt, viszont a fiatalok Papp Réka, Felvidék nagy része inkább más nézetet vall, az öregebb generáció sajnos nem tud hatni a saját utódaira, és a közös hitélet hiánya árt a falu közösségének is. Számomra a nemzetiségek együttélése az egyik legfontosabb tényezõ. A népszámlálás eredményei szerint a falu 62 százalékát magyarok töltik ki, a többi szlovák. Tíz évvel ezelõtt ez az arány még 78 százalék volt. Nagymamám elbeszélése szerint a világháború után telepítettek be szlovákokat és sok magyart elvittek Csehországba és Magyarországra. Ebbõl az elbeszélésbõl tudom, hogy a kalondai magyarokat Magyarországra telepítették ki, legtöbbjüket Rétságra és Berkenyére, onnan viszont ezt megelõzõen a németeket telepítették ki Németországba. A magyarokat és németeket erõszakkal vitték el, de a magyarországi szlovákoknak felajánlották, hogy jöhetnek Csehszlovákiába a szlovákok közé és õk éltek is ezzel a lehetõséggel. Számukra is az volt a természetes, hogy a saját nemzettársaikkal akartak egy helyen élni, és amikor õket toborozták az áttelepülésre, nem közölték velük, hogy a másik oldalon nem toborzás folyik, hanem jól megszervezett erõszakos kitelepítés és vagyonlekobzás. A mi falunkba a szlovákok a Nógrád megyei Lucfalváról költöztek be. … A Magyarországról ide toborzott szlovákokat nem a szlovákok lakta régiókban telepítették le, hanem a magyarlakta falvakba, hogy így csökkentsék a magyarok arányát az egyes településeken. 40-50 év elteltével a Losonc körüli õsi palóc falvakban az õslakosság fokozatosan elveszíti saját arculatát. A jelen problémája, hogy a magyar szülõk szlovák óvodába, iskolába adják gyermekeiket. Õk azt mondják, a gyerekeik így majd jobban tudnak érvényesülni. Ez nem is lenne baj, mert itt élünk, tudni kellene szlovákul is, csak ezek a gyerekek idõközben elfelejtenek magyarul beszélni, énekelni, táncolni. Sokan közülük tagadják magyarságukat, nem mernek kiállni származásuk mellett. Mert az itt élõ emberek nagy része visszahúzódó és félénk, ha a jogaink nyilvános megvédésérõl vagy érvényesítésérõl van szó. Félnek kilógni a „szlovák sorból”. Mintha valaki robotként kezelné õket, nincs egyéni véleményük, mindig kényelmesen viszonyulnak az adott helyzetekhez. Pedig a mai fiatalok „bevállalósak”, nagyszájúak, talpraesettek, szókimondóak, és nálunk még is mindenki alkalmazkodik. A falunkban évente több ünnepség kerül megrendezésre, ami jó alkalom arra, hogy a falu különbözõ nemzetiségû lakói együtt ünnepeljenek és szórakozzanak, megismerjék egymás kultúráját és szokásait. … Az ünnepeket próbálják, úgy szervezni, hogy az itt lakó szlovákok is részesei legyenk azoknak, tudjanak önfeletten szórakozni, és ne azt érezzék, hogy ki vannak közösítve. A cél az, hogy õk is tudjanak magyarul és mi is tudjunk szlovákul, tiszteljük egymás különbözõségét és tudjunk a mindennapokban együtt élni. Megõrizni a magyarságot Kalondán a fentiek viszonylatában viszont nagyon nehéz. Senki nem fog rajtunk segíteni, magunknak kell megoldani a problémát. … Ami esetleg nem sikerült az idõsebb generációknak, mivel a történelmi események sérelmei mélyen érintették õket, azt most a fiataloknak kellene felválalni, hogy képes legyen együtt élni elfogadni másságukat, tisztelni egymás hagyományait, úgy, hogy közben megõrizzék saját gyökereiket. Kalondán a szüleim és barátai létrehoztak egy palóc falumúzeumot és mûködtetnek egy falufejlesztõ egyesületet. Sokszor mi is tevékenyen részt vállalunk a rendezvények lebonyolításában, szervezésében. Nagyon fáradságos munka a helyi közösségi élet szervezése, és sok esetben, éppen az asszimilált helyi magyarok passzivitása a legelkeserítõbb. Talán ha több magyarországi fiatal fordulna meg Kalondán, a múzeumunkban, vagy a rendezvényeinken, tudnának pozitívan hatni a helybéli és környékbeli félénk palócokra, akik fokozatosan rádöbbennének arra, hogy az együttélés nem azt jelenti, hogy a szlovák megmarad szlováknak a magyar szomszédja pedig gesztusból átalkul szlovákká.
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
Mit
jelent
2005.07.05.
számomra
nemzethez
és
államhoz
való
mit
22:28
a az
tar-
tozás?
Milyen érzés a szlovák államban a magyar nemzethez tartozni? Olyan vagyok, mint a fa. A gyökereim, itt Felvidéken vannak, mélyen beásva a földbe. Itt nõttem eddig és növök még tovább. A szeretteim ezen a vidéken laknak. Minden ideköt engemet. Viszont a „leveleim” a nemzetemhez húznak. De ahhoz, hogy élni tudjak, hogy az életem harmonikus legyen, szükségem van mindkettõre. Szükségem van arra, hogy ismerjem a választ a kérdésekre. Honnan származol? Kikhez tartozol? És büszke vagyok arra, amit felelek erre: felvidéki magyar vagyok. Milyen érzés itt élni? Van valami jó Szlovákiában? Persze, nem tudják, hogy Szlovákiában a legjobb dolog Felvidék?! Mert én lassan már tudatosítom ezt. Ez az állam a fizikai otthonom, s részben a lelki is. Hiszen itt élek, ide köt minden eddigi jó és rossz emlék és érzés. A szüleim, a rokonaim mind itt élnek, s nélkülük a szívem kettéhasadna. A „szülõföldem széphatára” nekem Iske. Vele együtt élek, felvettem ennek a környéknek a ritmusát a szívembe. S oda bezártam, hogyha akárhova kerülök innen, majd sóvárogva gondoljak
Page 7
e tájra, a szülõföldemre. Mit tanít nekem az, hogy külföldön élek? Elsõsorban összetartást. Másodsorban idegennyelvet. Mivel, ha beszélem egy kicsit a szlovák nyelvet, már meg tudom értetni magam egy cseh vagy lengyel nemzetiségûvel. Összetartást, pedig, hogy tartsunk össze, s ne essünk egymásnak ártatlan világszemléleti eltérések miatt. Mert ha mi egymásnak esünk, hogy „barátkozhatnánk” a szlovákokkal … közösen biztosan megcsillogtathatnánk Szlovákia erényeit. Ehhez mindkét nemzetnek felejteni kellene. Mert már pár száz évvel ezelõtt is szorosan összefonódott a történelmünk, a kultúránk. S ha elfelejtenénk a „régi sebeket”, amit egymásnak okoztunk, akkor talán létrehozhatnánk egy más Szlovákiát. Szóval nemcsak egymás mellett, hanem egymással kellene, hogy éljünk. Hiszen Petõfi is egy vegyesházasságból született és Pavol Ország-Hviezdoslav is elõször magyarul írta akölteményeit. ... Kikhez tartozom? A magyarokhoz.S ez az egyszerû mondat is szárnyra kapja a szívemet,s körbe repülteti Magyarország felett. Ez a lelki otthonom. Ahová mindig is vágytam, és vágyom, hogy megismerhessem történését és zeg-zugát. Megérinthessem az õseim történelmébõl fennmaradt tárgyakat, épületeket. S a legvégén mélyen beszívhassam az illatot, Magyarország illatát, s ebbõl tudjam, hogy megérkeztem, nem kell tovább
mennem, itthon vagyok. Magyar vagyok. Ez egy olyan mondat, amibõl tudom hol a helyem, kikhez tartozom. És a jelentése megsimogatja a lelkemet és a szívemet, s ez a tudat, annyira jólesõen fáj és boldoggá tesz. Ez úgy megérint engemet. Ott, legbelül. Leírhatatlan. Ilyenkor kihúzom magam és büszkén mutatom magamat a világnak. És büszke vagyok a származásomra. Amikor csak meghallom a magyar Himnuszt, nem tudom megállni, hogy ne legyen könnyes a szemem. J a k u b E s z t e r, I s k e
1234567
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 8
N e m z e t ,
o r s z á g
Ház Norbert Két szó, melyeknek kapcsán mindenkinek más jut az eszébe. Van, aki nagy különbséget tesz e két szó és jelentéstartalmuk között, és van, akinek ez a különbség szinte semmit sem jelent. Pontosan mi is ez a különbség? Elõször is nézzük meg az országot! Egy országnak van bizonyos fekvése, gazdasága, megvannak a maga törvényei, irányítja az épp aktuális kormány, és különbözõ nemzetiségû emberek lakják. Aztán az ember gondol egyet, átlép egy másik országba, és élete során akár a Föld összes országát is bejárhatja. Ha egy ország tagjai, ún. állampolgárai szeretnénk lenni, meg kell felelnünk bizonyos jogi feltételeknek. Attól függõen, kinek milyen az anyagi helyzete, kell hadakozni a bürokráciával, és lássunk csodát, már állampolgárok is lettünk. Apropó! Politika. Egy állam erõsen függ ugyebár a nemzetközi viszonyoktól. Erre jó példa a 20. század, hogyan tûntek el országok a süllyesztõben, keletkeztek helyettük újak vagy rendezõdtek át. Nézzük most a nemzetet. Nemzet is, akár ország, sok van. Meghatározza a nemzetbe tartozó emberek nyelve, kultúrája, történelme, irodalma és nem utolsó sorban az emberek mentalitása. Aztán az ember gondol egyet, átlép egy másik nemzetbe, majd egy következõbe... Sokaknak ez már csak ilyen könnyen megy. De épp itt egy jelentõs különbséget találunk ország és nemzet közt. Ugyanakkor kérdések sora vetõdik fel: Miért fontos a nemzet, miért fontosabb az országnál? Miért nem hagyhatjuk el nemzetünket? Mit jelent a nemzet tagjának lenni?
Elsõsorban ha egy ország meg is szûnik, a területén lévõ nemzet tovább él. Ha egy nemzet él, beszélik nyelvét, tagjai tudatában vannak eredetüknek és múltjuknak. A múltjuknak, melyben emberek éltek, fõként olyan emberek, akik egynek érezték magukat a nemzetben, és ha a nemzetük veszélybe került, akár életük árán is képesek voltak megvédeni azt. Viszont ha valaki képes volt életét adni azért, amit számára a nemzet jelentett, nincs jogunk nekünk magunknak, szülötteinek belevágni késünket, ugyanis a múlt mindig a jövõben reménykedik, tehát amikor a jövõ, ami mi magunk vagyunk, megtagadja nemzetét, egy csapásra értelmetlenné teszi a múlt küzdéseit is, és bekövetkezik a szomorú halál.
“
Minden nemzetnek megvan-
nak a sajátosságai, és korlátoltság azt képzelni, hogy csak a saját igazunk a jó, a helyes.
”
Itt láthatjuk, mi teszi értékesebbé a nemzetet az országnál, melyben elsõsorban politikusok körkörös dobálózását láthatjuk, de a benne élõ emberek, és az emberekben élõ nemzet teszi teljessé. A fentiekben írtam, mit kell tenni, ha az ember egy ország állampolgára szeretne lenni. A nemzet viszont nem olyan könnyen adja magát.
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 9
Õ komoly felkészültséget igényel, sok áldozatot, olykor nem kevés szenvedést. Gyakran nem tud jó lenni hozzánk, viszont aki igazán hisz, örömét leli benne, hogy tehet érte, s közben a tagjának tudhatja magát. Sokan kérdezik, mit kell tenni, mit kell tudni, hogy a
“
Nem szabad tévhitben élni,
hogy a nemzet esetleg egy gazdasági vállalkozás, valamint míg az ország földrajzilag helyhez kötött, a nemzet bárhol élhet - bennünk.
”
nemzet igaz tagjai lehessenek. Szerintem a legegyszerûbben úgy lehet a tagjának lenni, ha valaki képes áldozatot hozni érte, és képtelen elárulni. A mai kor hatalmas tudásmennyiséget igényel, ezt gyakran emlegetik a hovatartozás kapcsán is, de a legfontosabb, hogy belül a nemzetünk tagjainak érezzük magunkat, és ezt bátran valljuk meg. Csupán ennyi. A bevezetõben említettem két embertípust, amelyik a nemzetben él, és amelyiknek mindegy. Ezeket nehéz röviden jellemezni, és nem lehet tipizálni. Az elsõ erkölcsösen él, ismeri múltját, tudatában van énjének, és képes az említett áldozatra a nemzetéért. Mindehhez mi szükséges? Igaz Istenhit. Ez miért? Aki hisz Istenben, tud belõle erõt meríteni a szükségben, ennek segítségével meg tudja õrizni emberi méltóságát, és nem utolsó sorban tud segíteni embertársain. Egyszer egy híres, mélyen hívõ színész elõadásában hallottam: „egy egészséges ember értékrendje a következõ: Isten, haza, család.” csupán ennyi szükséges az élethez, hogy közben az helyett, hogy másoknak ártanánk, segítsünk rajtuk. Továbbá ott a másik embertípus, aki felszínes. Mint azt a mai világ jól szemlélteti, csak egy dolog érdekli, a pénz. Ennek köszönhetõen
gyengítik a nemzetet, sõt inkább ellene dolgoznak, rombolják a világ értékeit, amit az elõzõ ember felépített. A történelemben és a ma világában is nagyon sok problémát okozott a nemzetek együttélése. Háborúk törtek ki, emberek haltak meg, mert nem tudtunk tolerálni. Egy nemzetnek ezt fontos szem elõtt tartania, hogy tiszteljen más nemzeteket. Azzal, hogy megõrizzük saját identitásunkat, nem vagyunk feljogosítva más nemzetek elgázolására. Sokkal inkább keresni kellene a kapcsolatot velük, megismerni mások különlegességeit, tanulni egymástól. Minden nemzetnek megvannak a sajátosságai, és korlátoltság azt képzelni, hogy csak a saját igazunk a jó, a helyes. Azáltal viszont, hogy elfogadunk más nemzeteket, saját magunkat is tudjuk erõsíteni, és együtt a nemzetek is erõsebbek lesznek. Ugyanakkor sosem szabad hagyni, hogy a nemzetet a politika határozza meg. A politika áltálában mindig más, gyakran egyéni érdekeket képvisel, és a történelem azt is jól szemlélteti, hogyan hozott ez pusztulást a nemzetekre, hogyan támadtak egymásra nemzeten belül, és teszik ezt a mai napig mind a politikában, mind pedig a kultúrában saját magunk alatt vágva a fát. Nem szabad tévhit-
“
mit kell tenni, mit kell tudni,
hogy
a
nemzet
lehessenek. áldozatot
...
hozni
képtelen elárulni
igaz
tagjai
valaki
képes
érte,
és
”
ben élni, hogy a nemzet esetleg egy gazdasági vállalkozás, valamint míg az ország földrajzilag helyhez kötött, a nemzet bárhol élhet - bennünk. Végszónak pedig szeretném a figyelmet felhívni Ady Endre „A föl, föl dobott kõ” címû versére, ahol egyértelmûen láthatjuk, élhetünk bármely országban, hazánk, nemzetünk csak egy van.
123456789
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 10
Nemzetek együttélése szülõföldemen a múltban és ma A Kárpát-medence vegyes-, de többségében még magyar nyelvû régiójából, Mátyusföld keleti szegletébõl, Vágsellyérõl származom. Családunk – anyukám, apukám, meg két testvérem – itt él. Kisváros a miénk a maga huszonötezer lakosával, mezõvárosból lett ipari központ, járási székhely – vegyes nyelvû, mára többségében szlovák nemzetiségûek, ill. magukat annak vallók lakják. A mi számarányunk folyamatosan csökkenõben, mostanság már húsz százalék alatt van. Városunk szlovák-magyar nyelvi határrá lett mára, nekünk, helybéli magyaroknak afféle végvárunk. Szeretek itt lakni, itt születtem, – vágsellyeinek –, szûkebb értelemben ezt a vidéket érzem szülõföldemnek, tágabb értelemben természetesen a számomra oly kedves Felvidéket. Úgy tudom – fiatal koromból fakadóan meg alig tapasztalhattam –, legalábbis szüleim és nagyszüleim így mesélik, és hát tanultam, meg olvastam is már egysmást, hogy mindig is vegyes nemzetiségû vidék volt a miénk. Ha jól tudom, az arányok változtak „csupán” mindig, sajnos, mára egyre inkább a mi rovásunkra. A nyelvi határ mindig valahol a közelünkben, bár tõlünk kissé északabbra húzódott. Mára gyakorlatilag városunk térségében húzódik és nem állt meg az egyre inkább délre húzódásban. Nem tartom ezt pusztán képzelgésnek: példaként hozhatom fel a helyi magyar iskolába járó diákok számának alakulását, pontosabban szólva folyamatos, évrõl-évre történõ csökkenését, megállíthatatlannak tûnõ szomorú (el)fogyását. Békés, de „eredményes” folyamat ez… Látva a jelent, a múltban keresem a választ a mára, és az okokat. Fölmerült bennem a gondolat: elnézem, miként élünk ma együtt magyarok és szlovákok – hogyan élhettünk a múltban? Jóban, rosszban? Azokban a bizonyos „zivataros évszázadokban”? Szülõföldemen? Sokáig az emberek nem különböztették meg magukat elsõsorban a nemzeti hovatartozásuk alapján, sokkal inkább a vallási különbözõségek, a vallási felekezetekhez való tartozás, vagy a társadalmi hovatartozás hozta egybe, illetve választotta külön egymástól az emberek csoportjait. … A m i térségünkben, a Monarchiában a reformkor óta nyert új értelmet a „nemzet” mint értékhordozó f o g a l o m . A nemzet – natio – már nem csak a nemesség lesz, a nemzet „testébe” beemelték elõbbutóbb mindazokat, akik az ország határain belül éltek – nyelvre való tekintet nélkül. Így alakul ki az „egységes politikai nemzet” fogalma, melynek magyarok, szlovákok, németek egyaránt tagjai voltak. tíz, csak nem fér ide
Azonban ezt megelõzõen is a történelem viharai folyamán a közös cél gyakran kovácsolta egybe a különbözõ nyelven beszélõ embereket, kiket a Szent Korona, ill. a Regnum fogott össze. Ékes példa az összeforródásra, a különbözõ nyelveket beszélõk – ma nemzeteknek mondanánk – együttmûködésére a szent cél érdekében a Rákóczi-szabadságharc, hiszen tudjuk, k u r u c m u n d é r b a n e g y a r á n t k ü z d ö t t m a g y a r, s z á s z , t ó t , é s m á s o k . Folytak a harcok e térségben is, hiszen pl. egy ízben a Vág és Dudvág mocsarai közt Rákóczinak majdnem sikerült kelepcébe csalnia a labancok egyik tábornokát. Egyazon célért, a Béccsel szemben kivívandó szabadságért küzdöttek 1848/49 során Magyarország honpolgárai, s a magyar honvédseregbe nem kis számmal verbuválódtak tót ajkú testvéreink is. Sõt, az akkori szlovákság döntõ többsége a magyar ügy mellé állt, hiszen átérezte az egymásra utaltságot és megértette, hogy a közös ügy érdekében az egységben kifejtett erõ hozhat csak eredményt. Szintén harcoltak térségünkben a honvédek, a 49-es tavaszi hadjárat dicsõségeibõl jutott e földnek is: Zsigárd, Vágfarkasd, Pered azok a községek, ahol ma is megemlékeznek a „negyvennyolcasok” küzdelmeirõl. A mégis bekövetkezõ kudarcot követõen pedig együtt keseregtünk magyarok és szlovákok – itt, Mátyusföldön is. A dualizmus korában a Kiegyezést követõ évben, tehát 1868-ban a jószándékú magyar politika széleskörû jogokat biztosított Magyarország nemzetiségei számára. Úgy gondolom, õszintén hihettek abban, hogy a jogok kiterjesztésével – mely a nemzetiségek számára kedvez – a nemzetiségek követelõdzõ és elégedetlenkedõ vezetõi (egyelõre tömegbázis nélkül) önként felhagynak a magyar szemmel bomlasztónak mondható tevékenységüknek. Abban a korban sokan – nem csak magyarok – hittek a békés együtt- és egymás mellett élésben, abban a – hungarusz – magatartás modellben, mely szerint a magyarnak, mint politikai nemzetnek tagja lehet minden alattvalója a magyar Koronának. ... Dédnagyapámmal korában más nemzetiségûvel – pl szlovák emberrel. – csak hébe-hóba találkozott a magyar e vidéken, és csak akkor, ha sorsa véletlenül erre sodorta õt, pl. ha eladni jött valamit, vagy ha igen ritkán beházasodott valaki a faluba, vagy épp ellenkezõleg, ha dédnagyapa ment eladni valamit északra. Békés, egyszerû, istenfélõ embereknek ismerték meg õket és mint akik gyorsan alkalmazkodtak a helyi körülményekhez, sokat nem kértek és
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 11
becsülettel dolgoztak. Laktak még zsidó származásúak is felénk, róluk azonban azt mesélik, hogy vallásuk megtartása mellett magyarnak, tehát magyar zsidóknak vallották magukat. A mindennapos, emberekre általában jellemzõ konfliktusok során kifejlõdõ csetepaték nem öltöttek nemzeti jelleget. Nem számított tehát a másik megítélése során, hogy milyen nyelvet adott át az édesanya gyermekének: j ó e m b e r v o l t - e , a z t n é z t é k ! … Mi, felvidéki magyarok egyik napról a másikra megtapasztalhattuk a kisebbségi létet, hivatalosan 1920. június 4-e óta, annak minden árnyoldalát és nélkülözéseit. Történelmünket és létünket álságos módon megbolygatták meg, hiszen a fájdalomérzet az elszenvedett bántásokért még ma is könnyet csal ki a nagyszülõk szemébõl és a lelki sokk máig is kiható negatív következményekkel, fõként görcsös és beidegzõdött félelmekkel jár. Amikor õk, a múlt tanúi mesélnek, látom hogy visszagondolnak és nehéz szívvel emlékeznek: hogyan kezdték a helyi magyar közösséget büntetni, csak azért mert magyarok, és fosztották meg õket állampolgárságuktól, zárták be iskoláikat itt Vágsellyén is, miként kezdték tervszerûen megbontani a színmagyar települések egységét. … Ekkor bizonyára átértelmezõdött sokakban a békés egymás mellett élés nemes gondolata. Az õ fájdalmukat csak az elmúló évek, az idõ tompította, s a remény egy igazabb jövõben. Efféle, nem sok jóra biztató körülmények és elõzmények terheltsége mellett jutottunk el a mába. A furcsa mába. Igen, ma mindenki békére áhítozik, ami így helyes és ami a felszínen adva is van. Azonban a felszín alatt nem kevesekben még ma is élnek az elnyomott sérelmek, magyar és szlovák részrõl egyaránt. Azért, amiért nincsenek úgymond „tisztába rakva” a régi idõk viselt dolgai, tapasztalható ma is és megint fõként a nagypolitikában néminemû türelmetlenség és pedig a szlovákság részérõl a mi irányunkba. Érdekes és egyben szomorú, hogy szlovák testvéreink egy része nem tanult a múlt keserû tapasztalataiból, a monarchikus idõk negatív élményeibõl és nem eléggé igyekeznek kerülni azt, ami nekik sem esett korábban jól. Egynéhányuk intoleráns: mert támadták pl. a Magyar Igazolványt, vagy bírálják jogos igényünket a kettõs állampolgársággal kapcsolatban. Pedig mi õszintén vágyunk a békén, de ugyanakkor igazságon alapuló együttélésre. S o k a t l e n d í t h e t n e k ö z ö s ü g y ü n k ö n a másik fél nyitott módon történõ meghallgatása a bennünk motoszkáló elõítéletek leküzdése v é g e t t . Azért is lenne ez célravezetõ, mert a türel-
metlenség velünk szemben – ezidáig – vajmi csekély módon érezteti hatását térségünkben az értelmes emberek körében. Az emberek élni akarnak, jól élni, konfliktusoktól mentesen, nem szükséges, sem n e m kívánatos tehát a feszültségek felülrõl jövõ gerj e s z t é s e . Vágsellyén hallik magyar és szlovák szó egyaránt és jól megfér egymás mellett a kettõ. Iskolánk ezidáig még van, szentmisét hallgathatunk még magyarul, a hivatalokban reménykedhetünk, hogy ismerik nyelvünket. Bár egyesek firkálnak, rombolnak, magyar feliratú helységnévtáblákat tesznek tönkre, ez marginális jelenség és nem fejezi ki a közhangulatot. Sokkal pusztítóbb hatású magyar közösségünk jövõjét tekintve az a szomorú és tudatlanságból fakadó „divat” a szülõk esetében, amely szerint gyermekük érvényesülésének legbiztosabb módja annak szlovák nyelvû iskolába járatása. Önpusztítás ez. A rossz élmények mellett vannak jó jelek is. P á r hónapja nyílt meg közadakozásból és magyarországi alapítványi támogatásból a helyi magyar közösség nagy örömére és vélhetõen m a j d j a v á r a a z ú n . M a g y a r H á z , mely szolgálni igyekszik a vágsellyei és környékbeli magyarok szellemi-lelki gyarapodását, kultúránk ápolását és nem kevésbé az összefogást, sõt, remélhetõleg meg sikerül osztani értékeink gyöngyszemeit az érdeklõdõ helybéli szlováksággal is, ezáltal is elõsegítve a mindig gyümölcsözõ párbeszédet a helyi közösségek egymáshoz való közeledése végett. Sok ehhez hasonló kezdeményezésre lenne szükség, meg persze nem „Pató Pál uras”, hanem õszinte igyekezetre, kitartó munkára. Kell, hogy mi magunk akarjuk a jószomszédi viszonyt, hogy ne legyen nekünk minden mindegy, hogy a békés együttélésre törekvés ne járjon szükségszerûen együtt édes anyanyelvünk elhagyásával, nemzetiségünk önként történõ föladásával. Felelõsségteljes tanítókra és tanárokra van szükség, és szülõkre meg nagyszülõkre, akiknek nem mindegy, hogy unokájuk majdan milyen nyelven szól hozzájuk és akik emberszeretetre tanítanak, és ragaszkodásra mindahhoz, ami a miénk: gyökereinkhez. B i z a k o d ó a k v a g y u n k . Az embernek, fõként nekem fiatalnak egyik jó tulajdonsága kétségkívül ez. Bízunk közös, szép, igazabb jövõnkben, a minket a közelmúltig anyaországunktól elválasztó határok levegõssé válásában, kapcsolataink megélénkülésében és javulásában. Bízunk a jószándékban. És tenni is akarunk. Mert hiszünk… Zilizi Áron 9. osztályos tanuló, Vágseltizenegy
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 12
Feledhetetlen napok Örömmel emlékezem vissza a tavalyi év tavaszara, hiszen a természet szépülésével egyidõben új lehetõségek is megnyíltak elõttem. Április elején egy felhívásra lettem figyelmes, amit az iskolánkban hirdettek. Ez pedig abból állt, hogy a kanadai Rákóczi Alapítvány Magyarságismereti Mozgótábort szervez olyan határon túli diákoknak, akik szívesen eltöltenének egy kellemes idõszakot Magyarországon, sokat kirándulva és tanulva. Nagyon megörültem ezek hallatára, és további részletekre lettem figyelmes. Rájöttem, hogy ez egy nagy alkalom, melyet nem szabad kihagynom. Így hat az akkor megadott 4 téma közül választottam magamnak egy megfelelõt, és hozzáláttam dolgozatom elkészítéséhez. Majd ezek után még elkészítettem a szükséges iratokat, és ezeket csatoltam a munkámhoz. Egy kis várakozással eltelt idõ után, kaptam egy értesítést, miszerint résztvehetek a táborban. Nagyon boldog voltam és szerencsésnek ereztem magamat. Mar-mar türelmetlenül vártam az indulás idõpontját. Akkor végre ott volt az idõ, hogy indulni kellett. Csíkszeredából indultunk, de a buszunk mar igazából Sepsiszentgyörgytõl vette startját. Összesen egy busznyi erdélyi diák volt, minden csücskérõl Erdélynek. Az út hosszas volt, de másnap mar magyar utakon szelhettük a kanyarokat, és aztán délután beérkeztünk Budapestre, majd onnan felmentünk a csillebérci régi úttörõ táborhelyhez. A szervezõk személyesen üdvözöltek, ahogy megálltunk a busszal. Emlékszem Zsuzsa néni kedvesen, mosolyogva koszontott bennünket. Ezen délutánon történt meg a felosztás, és így csoportokba verõdtünk. Ha jól emlékszem 150 résztvevõ volt, Kárpátaljától Délvidékig, és Felvidéktõl Erdélyig. Örültem nagyon, mert végre találkozhattam szlovákiai magyarokkal és Ukrajnában elõ magyarokkal, na meg hat a vajdaságiakról is addig csak hallottam, most meg élõben beszélhettem velük is.
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 13
Elsõ benyomásom a táborral kapcsolatosan, hogy tényleges fõ cél, hogy összehozza az embereket, és mi, magyar fiatalok, megismerhessük egymást, beszélhessünk egymással, és õrizzük meg mindazt, ami bennünk van, bárhol is lennénk. Nagyon szoros kapcsolatok alakultak ki minden csoporton belül, mindenki ügyelt a másikra, és egyszerûen nem volt senkinek kellemetlenségben része. Amúgy három csoport volt: Rákóczi, Zrínyi és a Bethlen. Én az utóbbinak voltam tagja. Ami már ezután következett, arról igazából könyvet lehetne írni, talán több kötetest, így én csak nagyvonalakban számolok be az eseményekrõl. Számos olyan helyen jártam, ahol még eddig nem voltam Magyarországon, és ezek mind a jó szervezésnek köszönhetõek. Voltunk Budapesten, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Gyõrben, Miskolcon, Pécsen, Székesfehérváron, Visegrádon, és sorolhatnám tovább, hiszen a lista nagyon hosszú... Véleményem szerint kissé nehézkes ezt leírni, és talán élõben éri meg látni mindent a legjobban... Szamos múzeumot, templomot, várat, és más érdekességeket láttunk. Végezetül pedig még egyszer egy nagy köszönettel tartozom a kanadai Rákóczi Alapítványnak, hogy részese lehettem az általam leírt emlékeknek. Papp Géza Erdélyi, Gyergyószentmiklós
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 14
Bárdos István, Beregszász, kárpátaljai referens Megkérdezték a hordódongákat, hogy szükségük van-e a gyûrûkre. Voltak, akik igent mondtak, ezek a dongák öreg fából készültek, és voltak, akik nemet, mert (félrevezetõ szándékkal) mondták nekik, hogy léteznek olyan (mûanyag) hordók is, amelyeken látszott, hogy gyûrûk nélkül is jól megvannak. Ezt olyan emberek mondták, akik fáztak és melegedni akartak, és alig várták, hogy a maguk haszna miatt tûzre kerülhessen a jobb sorsra érdemes fa. Voltak olyan dongák is, amelyek nem értették a kérdést, mert fiatal fából készültek és még soha életükben nem láttak gyûrûket. Voltak, amelyek nem értek rá válaszolni, mással voltak elfoglalva: itták magukba a kénezés „illatát”. Most ott áll a hordó, és az elutasítástól megereszkedett gyûrûk csak akkor fognak ráfeszülni újra a hordóra, ha dongái nemes bortól telítve és átitatódva megduzzadnak, és újra erõs eszközként tiszta eszmét – hitet, reményt és szeretetet – hordozva akár a görgetést is elbírják…
Derzsi István, Bacsfa, Felvidék Magyar anyanyelvû és nemzetiségû szlovák álampolgár vagyok. A Duna menti faluban Bacsfán lakunk, nem messze a magyar határtól. Szüleim, nagyszüleim, dédszüleim is itt élnek – éltek, anyanyelvük megegyezik az enyémmel. Magyar iskolába járok, de tanulom a szlovák nyelvet is, mert hiszem, hogy ahány nyelven beszél valaki, annyi ember. Szükséges is, hogy az állam hivatalos nyevét elsajátítsam. Azt, hogy nemzetiségem és állampolgárságom két különbözö országhoz tartozik, számomra természetes. Nem zavar, hogy nem Magyarországon van az otthonom, hiszen itt születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat, itt élek, itt tanulok, die kötnek az emlékek. Úgy gondolom, hogy különleges helyzetben vagyunk mi, akik magyarként más országban élünk. Két ország, két kultúra, két nép áll közel a szívünkhöz. ... Többnyire magyar ismeröseim vannak, hiszen a lakhelyünkön kevés szlovák él. Van egy szlovák barátom, aki a magyar nyelvet is szinte tökéletesen beszéli. Sohasem volt közöttünk probléma a különbözõ nemzethez való tartozásunk miatt, s ez bizonyára így is van jól. ... Vajon mi jelent számomra többet, a nemzethez vagy az államhoz tartozás? Elsõ pillantásra talán úgy tûnik, egyszerû a válasz: természetesen a nemzethez. Ha valahol meghallom a magyar himnuszt, megdobban a szívem. Büszke vagyok a nemzetem hírességeire, tudósaira, sportolóira, a magyar irodalom nagyjaira. Számomra egy Ady Endre, Mikszáth Kálmán mü nagyobb élményt jelent mint egy szlovák vers elolvasása. Valószínûleg a nyelvnek, a nyelv tökéletes ismeretének van ekkora hatalma. Az olimpiai versenyeken talán ugyanakkora lelkesedéssel szurkolok a magyar sportolókért, mint az anyaországi magyar. Az, hogy szlovák versenyzõknek is szorítok, megintcsak természetes. Mindezek alapján a feltett kérdésre nem is olyan egyszerû a válasz. A szívem kétfelé húz a Nemzetemhez és Szlovákiához. Ha Magyarországon járok, és körülöttem mindenütt magyar embereket hallok, tulajdonképpen otthon érezhetném magam, de ez mégsincs így. Szlovákiában leginkább a szülöföldem környékét ismerem és szeretem. Nagyon tetszik az itteni táj, de szeretem a hegyeket is, az ottani levegõt. Amikor a vihar szinte letarolta a Tátrát, nagyon fájt a szívem. Ez is azt bizonyítja, hogy ez az ország minden szépségével együtt mennyire kedves nekem és az egész családomnak. Ezekután elszomorít, ha Szlovákiában idegennek tartanak bennünket és a magyarországiaknak pedig határon túliak vagyunk, akikre decemberben nemmel szavaztak. Vonzódunk annyira szülöhazánkhoz, hogy egy magyarországi igen után sem szálltuk volna meg tömegesen az országot. Hiszen ugyanúgy ahogy a nyelv nagy úr, a haza szintén. Kevés embert ismerek, aki elhagyná a hazáját. A világon sokan vannak úgy, hogy más a nemzetiségük és az állampolgárságuk. Szüleim Húsvét elött levelet kaptak egy szerbiai magyar házaspártól, akikkel Budapesten ismerkedtek meg. Láttam, mennyire örültek a levélnek. Remélem nekem is lesznek délvidéki, kárpátaljai, erdélyi barátaim ha részt vehetek a Magyarságismereti Mozgótáborban, és hogy megismerhetem Magyarországot is. Szeretem a nemzetemet és a hazámat is. Az egyik iránti szeretet nem zárja ki a másik irántit. Úgy érzem megvan rá az okom, hogy legalább lélekben kettös állampolgárnak érezzem magam.
14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 15
Krajcsír Lukács, Olgya, Felvidék 100 éve tért haza Rodostóból a Nagyságos Fejedelem, mit jelent a nemzet és a haza számára? „Mint tudjuk, a Rákóczi szabadságharc a magyar nemzet függetlenségéért küzdött a német uralom ellen, s ebben a küzdelemben az ország nem magyar népei – a horvátok és a rácok kivételével – a magyarok oldalán álltak, ugyanis Rákóczinak ügyes politikával sikerült õket maga mellé állítania. S itt kellett volna elõvenniük a magyar nemzetünk vezetõinek a történelemkönyvet és Rákóczi tetteit alapul véve másképp viselkedni a Magyarország területén élõ nemzetiségekkel az Osztrák-Magyar Monarchia idején, s ezzel valószínûleg elkerülhették volna Magyarország késöbbi tragikus sorsát. Pedig ha belelapozunk a 18. század történelmébe, ott áll elõttünk Rákóczi fejedelem alakja: a katolikus magyar fõúr, aki zászlaja alatt egyesítette a többségében protestáns nemeseket, katolikus fõurakat és a magyar és szláv nyelvü jobbágyokat.“
H o l l ó D ó r a , Va j d a s á g Vajdaság kincse Kevesen tudják, hogy Topolya hol fekszik, hisz csak egy kis pont a térképen. Azonban a római katolikusok ismerik, mert itt látható Szerbia-Montenegró második legnagyobb temploma. Már az 1700-as években is állt itt egy templom, mely meglétét csak egy jegyzõkönyvvel tudjuk igazolni. Sajnos ezt az épületet a török hódoltság idején teljesen lerombolták. A betelepítés után a Szent Ferenc rend tagjai végezték el a lelkészi teendõket és az õ idejükben épült meg egy vertfalú imaház, melyet Sarlós Boldogasszonynak szenteltek. Az egyházközösség bõvülésével szükségessé vált egy templom emelése, amely 1764-tõl 1904-ig állt. Ekkora ugyanis egy új, nagyobb és masszívabb templom kellett. A neogót Sarlós Boldogasszony nagyságrendben a régi Jugoszláviában az elõkelõ 3. helyet foglalta el, most pedig a 2. helyen áll Szerbia-Montenegróban (mivel néhány éve Belgrádban építettek egy nagyobb templomot). Impozáns méreteit megcsodálja az összes ide látogató, hisz a torony 72,7 méter magas, a nagy kereszthajó hossza 71 m, szélessége a kereszthajóban 35 m, a hajós részben 22 m. A ,,négyzeti” részben helyezkedik el a csillagboltozat, amely 15,5 m magasan található, míg a fõhajóban 14,4 m magasságban helyezkednek el a keresztboltozatok. A templom háromhajós belsõ terében pedig mintegy 5000 ember fér el. Érdemes megtekinteni az értékes bútorzatát és tárgyait is. A már említett elsõ templomnak a Barabás Miklós által festett oltárképei (Nepomuki Szent János, Szent Rókus anyjával) ma is láthatók a templomban. A fõoltár képét Dudits Andor festõ, az oltár fakonstrukcióját pedig Stuffleser tiroli gyáros készítette. Az orgona a pécsi Augster cégbõl való. Az oltár alatt a craiovai és topolyai Kray család sírboltja van. Ettõl balra a sekrestye kijáratánál három falra erõsített márvány tábla található. Az elsõ tábla Kray Pál táborszernagy bebalzsamozott, ezüstszelencébe zárt szívét takarja, míg a másodikon egy Vörösmarty-epitáfiumot olvashatunk, mely a 16 évesen elhunyt báró Krayról emlékezik meg. A harmadik arról tájékoztat bennünket, hogy a család utolsó férfisarja is meghalt 1852ben. A templombúcsút július 2-án ünnepeljük erdélyi és magyarországi vendégek részvételével. A látogatókat helyi családok fogadják be arra az idõre, míg Vajdaságban tartózkodnak és megtekintik a nevezetességeket és ellátogatnak a doroszlói Mária-kegyhelyhez. Sokan minden évben eljönnek, így akár több évtizedes barátságok is köttetthetnek. Ha egyszer a Rákóczi Alapítványnak lesz annyi pénze, hogy a külföldi magyar régiókat is bevegye a programjába, Topolyát nem hagyhatja ki!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 16
Közömbösségünk margójára
Emlékezünk: kerek évfordulókon márványtáblákat állítunk, koszorúkat helyezünk el, beszédeket mondunk. A történelemórákon tömegmészárlásokról, tragédiákról, rémuralmakról tanulunk. Meghallgatjuk, hazamegyünk. De vajon mennyi marad meg ebbõl igazán bennünk? Az ember optimistán, biztosan állítja: ma már nem dõlnénk be egy demagóg diktátornak sem; hiszen vagyunk annyira kritikusak, éberek. A mi Európánkban? Manapság? Hogy bármi hasonló megismétlõdhetne? Lehetetlen. A 2004/2005-ös tanévben posztgraduális tanulmányokat folytatok emberi jogok és demokratizálódás témában; s januárban ennek keretében jutottam el Koszovóba. Koszovó – az egykori Jugoszlávia autonóm, – többségében albánok lakta - területe, ahol a ’90-es évek Milosevicrezsimje etnikai tisztogatásba torkollott. Koncentrációs táborok, tömegsírok, gettóizálás Európában, néhány tíz évvel a Holokauszt után. 1999-ben a NATO erõk bombázása vetett véget a szerb fanatikusok kegyetlenkedéseinek. Azóta Koszovó ENSZ közigazgatás alatt álló terület; félúton Szerbia-Montenegró és az önálló államiság között. Néhány adat az aktuális helyzetrõl: 2 millió lakosának fele 24 év alatti fiatal; a munkanélküliségi ráta átlagosan 70%; állandóak az áramkimaradások; elégtelen a vízellátás; utcagyerekek; virágzó feketepiac, élénk szervezett bûnözés jellemzi. Az emberek többségének a napi betevõ falat elõteremtésével is gondjai vannak. A történelem – s különösen a közelmúlt – által alapjaiban traumatizált, megosztott társadalom. Az egykori multietnikus Koszovóban ma már – különösen a 2004-es évi márciusi események óta - szinte elenyészõ a szerb lakosság aránya. Sajnos a nemzetközi jelenlét sem tudta megállítani az albánok bosszúját, százezrek váltak ismét áldozattá, földönfutóvá – ezúttal a másik – szerb – oldalon. Kollégáimmal végigjártuk az ott mûködõ nemzetközi szervezetek képviseleteit, meghallgattuk a parlamenti képviselõk, a miniszterelnök (akit azóta a Hágai Törvényszék elé állítottak háborús bünök elkövetésének alapos gyanúja miatt) álláspontját; betekintettünk a helyi polgári szervezetek mûködésébe, s legfõképpen helybéliekkel – szerbekkel, albánokkal találkoztunk. Fõhadiszállásunk Pristinában – a fõvárosban volt, ahol az ENSZ, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet székhelye van. Meglátogattuk a Koszovó északi részén található kettéosztott Mitrovicát is – a tavalyi márciusi események gócpontját. A hídon, – mely a déli albánok lakta városrészt az északi oldalon élõ szerbektõl választja el – ma nincs átjárás. Szögesdrót, barikádok, útlevél-ellenõrzés, békefenntartók egy valaha egységes város közepén. Jártunk az egykor gyönyörû kultúrvárosban, Prizrenben is, – ahol
16 17 18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 17
ma felperzselt szerb kerület döbbenti meg az odatévedõt. Eljutottunk a Pristinától mintegy 6 km-re lévõ szerb faluba, Gracanicába is, mely egyike a három létezõ enklávénak, ahol Koszovó belsõ területén még szerbek élnek és ahonnan KFOR erõk kísérete nélkül nem biztonságos a kilépés. Ma a totális megosztottság, a mindkét oldalon nagyon friss sebek, a bizalmatlanság, s a kommunikáció teljes hiánya a jellemzõ. Nincs olyan család, mely ne veszített volna: családtagot, otthont, biztonságot. A koszovói parlament kerítésén hosszú sorokban eltûntek fényképei vannak kifüggesztve, akiket máig reménykedve, hazavárnak. Megbékélés? A nemzetköziek által sokat hangoztatott, ám egyelõre utópikusan hangzó szó; melyet a tények kimondása és elismerése, a háborús bûnösök elítélése nélkül, s éhes gyomorra nem lehet építeni. Meg kell érteni és értetni; s belenyugodni, hogy soha nem egész nemzetek a felelõsek a tragédiákért, hanem mindig konkrét személyek. Koszovó jó példa számunkra is – mondhatnánk. De hány ilyen „jó példára” van szükségünk még, hogy ne engedjük újra megismétlõdni? A tragédiák megtörténte után siránkozunk, koszorúzunk, emlékezünk. De mit tettünk elõtte? Számomra a legnagyobb tanulsága ennek a koszovói útnak, hogy a közömbösség nagyon súlyos bûn. Nem vonhatunk vállat azzal a kommentárral, hogy messze történt, bennünket nem érint. De érint! Nincs garancia nálunk sem arra, hogy nem születnek õrültek diktátori hajlamokkal. Nagyon józannak, kritikusnak kell lenni a gyûlöletkeltõ beszédekkel, a rasszista megnyilvánulásokkal szemben – itthon is; s nem szabad magunkat elringatni abban a naiv hitben, hogy ez ma már – esetleg velünk – nem történhet meg. Ennyivel tartozunk az ádozatoknak is, s ezzel róhatjuk le leginkább kegyeletünket. A felelõsség mindannyiunké. Mikóczy Ilona, felvidéki referens
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 18
„Legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között” (1Pét 1,15) Korzenszky Emõke, a pécsi tábor vezetõje
Legyetek szentek – olvashatjuk több alkalommal a Szentírás lapjain. Mit is jelent ez a felhívás az életszentségre? Hogyan lehetünk mi is szentek? Mit jelent szentnek lenni? Szent az, ami teljes valójában Istené: Istennek „szentelt”. Feladatunk tehát nem más, mint hogy életünket, tetteinket Isten elé helyezzük, hogy az Övéi legyünk és Õ bennünk lakjon, ahogy a Fiú, a megtestesült Ige az Atyában lakozik és Õ a Fiúban a Szentlélek egységében. Mégis, talán úgy érezzük, hogy ez a feladat meghaladja erõinket. Álljon hát példaként elõttünk néhány magyar szent, akiknek élete, életszentsége a XXI. században is valós üzenetet hordoz számunkra. Szent István király, államalapítónk, a szó mai értelmében vett európai politikus. Határozott, céltudatos államszervezése ezer év után is alapkõ, sziklára épített ház, melyre a mai kárpát-medencei magyarság építhet. Csodás módon fennmaradt jobbja legyen intõ jobb számunkra, figyelmeztessen arra, hogy kötelességünk nemzetünkért a meglévõ fórumokon kiállni büszkén, (nem gõgösen!) és határozottan. A Szent Korona, melyet a hagyomány személyéhez kapcsol, jelenlegi helyén, a Parlament Kupolatermében pedig emlékeztesse az elõtte elhaladó politikusokat, látogatókat arra, hogy igazán nemzetinek akkor nevezhetjük magunkat, ha nemzetünk fennmaradására, egységére igent mondunk. Szent Imre életérõl adatok a legendák elbeszéléseibõl maradtak fenn. A magyar ifjúság védõszentjeként is nevezett szent herceg által tett, a legendákban feljegyzett tisztasági fogadalom ránk, fiatalokra irányítja a figyelmet. Fogadalmával életét Istennek szentelte, mely felhívás számunkra hasonló buzgóságra, természetesen nem kizárólag gyermektelenségi vagy tisztasági fogadalom megtételére, hiszen nemzetünk jövõje a keresztény magyar családok kezében van. Felhívás ugyanakkor a tisztaság megõrzésére: a családok szentségére, a kitartó tanulásra, a hivatásvégzés erkölcsös voltára. A krisztusi lelkületben végzett, tisztességes munka és tanulás a legszebb imádságok egyike, hiszen Teremtõnktõl kapott feladatunk, hogy testünkben-lelkünkben megdicsõítsük Õt. Újabb legenda szolgál számunkra intõ példaként: Szent Erzsébet adakozása és könyörületessége. Mások segítése nemcsak anyagi segítség, mint ahogyan embertársaink manapság gyakran a lelkiismeret megnyugtatására anyagiakat adományoznak. Nem szabad ugyanakkor szem elõl tévesztenünk az olyan segítséget, mint a szegény asszony két fillérje (Mk 12,41-44), ami nem a felesleg odaadása, hanem szívbõl jövõ anyagi áldozat. Legalább annyira sokat segíthetünk ugyanakkor „lelki adakozásunkkal”, figyelmességünkkel, a mások felé odafordulásunkkal, a magányosoknak társaságunk felajánlásával, tudásunk másokkal való megosztásával: krisztusi örökségünk, a szeretet gyakorlásával.
18 19 20 21 22 23 24
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 19
Szent lovagkirályunk, László király üzenete számunkra a múltból táplálkozó jövõ képe: országunkat családjának tiszteletével erõsítette meg, közbenjárására avatták szentté Szent Istvánt és Szent Imrét. A szenttéavatásra készült Nagylegenda, mely kialakította Szent István kultuszát és megörökítette az országfelajánlást, valamint László zarándoklata a Szent Jobbhoz erõs gyökereket teremtett a magyarság számára, mely gyökerek egy mai napig élõ fát, a magyarság családfáját táplálják. Szent László által ránk rótt feladatunk nemzetünk szentsége, magyarságunk Isten akarata szerinti megélése, annak ápolása és az ebbõl táplálkozó közös jövõnk építése. Szent István, Szent Imre, Szent Erzsébet és Szent László mellett sok magyar szent üzen életével a mai magyarságnak. Ismerjük meg õket, forgassuk a róluk készült írásokat, ezek után ne azzal a félelemmel, hogy szentségük követése erõnket meghaladja, hanem azzal a nyitottsággal, hogy életszentségükbõl mit menthetünk át hétköznapjainkba. Legyünk hát szentek azzal a törekvéssel, hogy tökéletesítsük önmagunkat és azzal a bizalommal, hogy Isten nem tesz minket próbára erõnkön felül (1Kor 10,13). Isten, Hazánkért térdelünk elõdbe. Rút bûneinket jóságoddal född be. Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed. István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre herceg kemény tisztaságát, László királynak vitéz lovagságát, Ó, ha csak ezt látnád! Szent Erzsébetbõl hõs szeretet árad, Margit imái vezekelve szállnak. Minket hiába, Uram, ne sirasson Áldott Boldogasszony. Ránk bûnösökre minden verés ráfér, De könyörögnek õk tépett hazánkért. Hadd legyünk mink is tiszták, hõsök, szentek: Hazánkat így mentsd meg!
Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy a 2004-es évi tábor Rákóczi csoportjának tagja, Kis Lõrinc Felvidékrõl, tragikus hirtelenséggel meghalt. Nehéz bármit is ehhez a „hírhez“ hozzátenni, annyira felfoghatatlan egy 14 éves kedves, tehetséges srác halála. Õrizzétek õt meg emlékezetetekben; s mondjatok egy imát érte, s családjáért.
Nyugodjon békében!
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 20
A nagyságos fejedelem Borsiban hagyta a lelkét 100 éve tért haza Rodostóból a Nagyságos Fejedelem
A magyar nemzetnek is megvannak a maga „nagyjai”, akik büszkévé tesznek minden embert, aki magyarnak vallja magát. Ezek közül szívemhez a legközelebb áll II. Rákóczi Ferenc. A falum szomszédságában lévõ Borsi kastélyban látta meg a napvilágot 1676. márciusának 27. napján. Az elmúlt években a kastély a feledés homályába merült, s most újra éled a várkastély szelleme. Mind a támogatóknak, mind a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaságnak köszönhetõen ismét barangolhatunk falai között. „Te istállóban születtél, én meg palotában / Szüleid szegények, az enyémek fejedelmek” - vélekedik II. Rákóczi Ferenc. A szülõi házat palotának minõsíti. De vajon eléggé megbecsültük-e ezt a helyet? Hisz majomudvarnak éppúgy nevezték, mint pajtának. Egykori szülõházát szarvasmarhák, lovak, juhok éppúgy lakták, mint egykor õ maga. Ilyen tiszteletadással kezelik a magyar nép legnagyobb emberét? A borsi polgárok nem tûrték tovább a megaláztatottságtol csonkított várkastély szenvedését, s 1991. április 14-én létrehozták a II. Ferenc Emléktársaságot, amelynek ma már egyre gyarapodó létszáma van. Igyekeznek ismét dicsõ pompájában felragyogtatni az épületet. Így megmentve a szülõházát a jelen, illetve az utókor számára.
20 21 22 23 24
A magyar nép nagy csillaga vajon miért itt ragyogott fel? A kérdés máig megválaszolatlan, de egy biztos: a kis Rákóczit meg kellett védeni az „ártó kezektõl”. Édesanyja, Zrínyi Ilona biztos helyen szerette volna tudni kisfiát. A várkastélyt körülölelõ erdõség sûrûje és a hatalmas tölgyfák még a betyároknak is menedékhelyet biztosítottak. Így nem kellett tartani az ártó kezektõl. S ha mégis veszély fenyegette volna a kastély lakóit? Vajon el tudtak-e volna menekülni azon a bizonyos alagúton, amely összeköttetésben állt a sárospataki várral? Kérdés kérdés hátán tornyosul. A lassan férfivá cseperedõ Rákóczi megindítja az 1703-1711-es szabadságharcot. Sorra jönnek a véres kurucháborúk, velük együtt a megpróbáltatások, járványok, zûrzavar. Rákóczi még más teendõi között sem feledkezik meg szülöfalujaról, hiszen 1690-ben a falutól délre fekvõ ”Long-erdõben” mindenki szabadon makkoltathatja sertéseit. „Az Úr engem eszközül használa, hogy felébresszem a Magyarok kebelében a szabadságharcnak a szerelmét…” - írja emlékirataiban. Ez a küldetéstudat végigkíséri egész életében. Ezt látja édesanyjától és nevelõapjától egyaránt. De sajnos ez nem volt elég. Épp Lengyelországban volt, amikor kapta a hírt: Nagymajténynál a kuruc sereg feladta a harcot, így véget ért a
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 21
szabadságharc. Rákóczi menekülésre kényszerül, így soha többé nem láthatja hõn szeretett hazáját. S végül 1735- ben eltávozik az élõk sorából. „Aki kezdte, az végezte be!” A harc elbukott! … „oh, de lelked, lelked nem veszett el, Ilyen lélek el nem veszhet”, a nagyságos fejedelem pozitív személyisége, sorscsapásokkal teli életútja, példás helytállása, egyedül álló hõsiessége mind a mai napig velünk él. Hála utódjainak, a hazához és nemzethez hü magyaroknak, akik nem hagyják, hogy emléke feledésbe merüljön. A Felvidéken is õrzik II. Rákóczi Ferenc szellemét. A határmenti Sátoraljaújhelyen (Magyarországon) 14. alkalommal rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc emlékversenyt, amelyen alapiskolások mutathatják meg, mit tudnak a Fejedelem életútjáról, a kuruc-kor viharairól. Én a bodrogszerdahelyi (Szlovákia) Alapiskola tanulója vagyok. Szívemen viselem a magyar múltat, a magyar sorsot, ezért én is jelentkeztem a háromtagú versenycsoportba, hogy részt vegyek ezen a rendezvényen. Azt, hogy Rákóczi ma is él, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy 23 csapat vetélkedett itt. Megismerhettük bõvebben Rákóczit és korát. Kuruc hõsök kalandos útján énekeltünk harcra buzdító, mozgósító dalokat. Úgy éreztük, ahogy Sziklay Ferenc írja: „Magyarnak õrzött meg sok hõsi emlék, / Nagy õsök földbe ágyazott pora, / Ha büszke múlt erõsít szívet, elmét, / Korcsul jövõtõl nem félünk soha!” A fejedelem falujában, az Emléktársaság megalakulása óta ápolják Rákóczi emlékét. Minden év márciusában a Fejedelem születésnapján emlékünnepséget szervez a társaság a
település önkormányzatával és magyar kulturális szervezetekkel karöltve. Nem volt ez másként az idén sem. Ilyenkor benépesül a máskor csöndes, félig felújított várkastély. Zarándokok százait hívja ide a tárogató keserédes hangja. A fejedelem mellszobránál fejet hajtanak magyarországi, kárpátaljai, erdélyi és felvidéki magyarok, cserkészcsapatok, politikusok és mûvészek egyaránt. Elérzékenyül ilyenkor az ember: a Himnusz hangja szól, s három szinû szalaggal díszített koszorúk lepik el a szobor talpazatát. Aztán a zarándok besétál a kastély udvarába, s az emeleti szobában rátalál arra a helyre, ahol a kis Rákóczi megszületett. A földszinten emlékszoba, sok kiállított relikviával… Minden õt idézi, a dicsõ múltat, a hõst. Nemcsak Szülõfalujában van hagyománya a múlt idézésének. Bodrogszerdahelyen is ápolják emlékét. Az idén, nemrégiben olyan kiállítást rendeztek, amelyen Rákóczi-korabeli képeslapokban gyönyörködhetett az ide látogató. A kiállítás keretében neves történészek adtak elõ a Rákóczi-felkelésrõl, a Fejedelemrõl és Édesanyjáról, Zrínyi Ilonáról. Magam is részt vettem a rendezvényen, ahol sok érdekességet láttam, hallottam. Akárcsak az embereknek, a kastélyoknak, szobroknak is meg van a maga sorsa, mely nem mindig a legfényesebb. Nekünk az a feladatunk, hogy lecsiszoljuk II. Rákóczi Ferencet és a Szülõházára zúduló szörnyû megpróbáltatásokkal teli életútját, hogy a késõbbi nemzedékeknek is ragyogjon önfeláldozó hazaszeretete Furik Bettina, Borsi
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 22
Köszönet
Zsuzsa néninek, Berci bácsinak, tisztelendõ atyának, csoportvezetõknek és mindenkinek, aki lehetõvé tette nekünk ezt a táborozást. Sokat jelent ez számunkra már csak azért is, mert ha csak egy kis idõre is, de érezhetjük magunkat Magyar Földön magyarnak. S nem afféle büszkeségbõl, de el kell mondanom, hogy úgy érzem, csak az tudja igazán, mit jelent magyarnak lenni, aki a határon túl él és más nemzetek között. Íme erre egy példa: Autóbuszon utaztunk az iskolába szintén magyar osztálytársaimmal és a fél órás út alatt mást nem hallottunk, csak a szerb diákok sértõ szavait, amit hozzánk intéztek, csak azért, mert magyarok vagyunk, hát ilyen esetekben érzi az ember, mit is jelent magyarnak lenni. Így van ez a Délvidéken vagy néha még rosszabbul is (pl. verekedések, stb.). Ezért örülök, hogy itt lehetek, s hogy jobban megismerhetem Magyarországot, ahonnan oly kegyetlenül elszakítottak minket, de ahova valójában mi is tartozunk. Ezért még egyszer köszönet minden jószándékú embernek, aki lehetõvé tette nekünk ezt a jól induló táborozást. I v á n E r i k a , D é l v i d é k , Te m e r i n
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 23
1995 1996
1997
1998
1999
2000
2001 2002 2003 2004
2005
fenyok_2005.qxp
2005.07.05.
22:28
Page 24
