Tisztelt Vendégeink! A BM Heros Zrt. nevében nagy szeretettel köszöntöm Önöket rendezvényünkön! A mai bemutatónkat annak keretében rendezzük, hogy bemutassuk a BM Heros Zrt. legújabb fejlesztésű, 1500-as gépjárműfecskendőjét, amelyet Őrs fecskendőnek is nevezhetünk. A hazai tűzoltójármű gyártás rövid története Az első magyar tűzoltóautó Győrben, 1920-ban készült egy másfél tonna teherbírású Rába P teherkocsi alvázára. (A P modellből ezt követően 50 darab készült el.) Rába-krónikát később licencek és kooperációk jellemzik, az Austro-Fiat mellett 1937-ben már Rába–Krupp-alvázra készültek létrás tűzoltóautók. Az Ikarus elődjének számító Uhri-műhely már 1941-től sorozatban gyártott tűzoltóautókat. 1951-ben hazánkban nemcsak a MÁVAG-nál, de már a Csepelen is készültek épített tűzoltóautók, míg a 60-as évektől kezdődően az Ikarus a Csepellel közösen gyártott szerkocsikat, de a buszágazat felfutásával az Ikarus felhagyta a profilidegen tevékenységet. Az 1969-tól gyártott MAN-motoros Rábák háromtengelyes és összkerékhajtású változataiból is készültek terepjáró képességű tűzoltójárművek, 1970-től pedig a Labor MIM épített át Csepelekből gépjárműfecskendőket. A hazai szergyártás végül 1993-ban a dupla kabinos osztrák Steyr teherautó csepeli szerkocsivá alakításával fejeződött be, méretgazdaságossági és hatékonysági okok miatt. Napjainkban a tűzoltójármű gyártás a modern autógyártás legigényesebb ágazata, érdemi tapasztalat nélkül ebben a szektorba nagy múltú márkáknak is nehézkes megvetniük a lábukat. A Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló, a BM OKF vagyonkezelésében működő BM HEROS Zrt. a komplett tűzoltó járművek és járműfelépítmények területén több mint egy évtizedes fejlesztői és gyártói tapasztalattal rendelkezik. A hordozó járműveket, a gyártók által elvégzett technikai paraméterezéssel és kialakítással, járóképesen szerzi be, és erre telepíti az integrált saját fejlesztésű és kivitelezésű felépítményeket. A társaság gyártási termelő egysége a budapesti, Ezüstfa utcai telephely, ahol meglévő kapacitásával 8 darab tűzoltógépjármű egyidejű gyártásra alkalmas csarnok, egy tehergépjármű fényezésére alkalmas fényezőkamra, és ezen felül a forgácsoló, hajlító gépek részére összesen 500 m2 fedett műhely áll rendelkezésre. Természetesen ahhoz, hogy korszerű és jó minőségű eszközökkel lehessen ellátni a Katasztrófavédelem szervezeteit, működnie kell a folyamatos szakmai együttműködésnek és a fejlesztési irányok egyeztetésének is. Katasztrófavédelmi őrs, első beavatkozó (gyorsbeavatkozó) gépjármű Mindezek figyelembe vételével került sor az ún. Őrs-fecskendő kifejlesztésére és megépítésére. A katasztrófavédelmi problémák megoldására a helyi szintű katasztrófavédelmi rendszer szerkezeti átalakításra került. 2013-2014. évben létrehozásra kerültek a katasztrófavédelmi őrsök, melyek helyi szinten elsődleges beavatkozó erőként tudnak megjelenni a helyszínen, csökkentve ezzel a keletkező kár mértékét. A feladat végrehajtásához elengedhetetlen a modern, hatékony és gyors beavatkozáshoz szükséges gépjárműállomány, melyek mind felszereltségében, mind mennyiségében megfelelnek az új kihívásoknak.
A katasztrófavédelmi őrsök létrehozása lecsökkentette a vonulási távolságokat, mindez lehetőséget teremt a tűz keletkezésétől a beavatkozásig eltelt idő csökkentésére. E kedvező helyzetből adódó előnyök jobb kihasználása érdekében létre kellett hozni egy olyan eszközt, amely hatékony, de egyben gazdaságosan működtethető tűzoltás technikával ellátott, relatíve kisebb méretű, dinamikus mozgású gépjármű. Az eszköz kialakításakor figyelembe kellett venni azt, hogy a félrajos vonuló állomány is képes legyen eredményes beavatkozást végrehajtani, de gondoskodni kell arról is, hogy a teljes raj vonulása is biztosítva legyen. A fentiek megvalósulásához a következő követelmények betartását kellett biztosítani: Feleljen meg a kategóriára előírt követelményeinek, Vezetőfülke 1+5 fő részére a járműmotortól független fűtőberendezéssel. Bevetési tömeg: max. 10 000 kg Teljesítménydotáció: min. 15 kW/1000 kg Hajtásképlet: 4x2 Optikai szintjelzővel ellátott víztartály 1000 l (1500 l) térfogattal. Beépített habtartály térfogata a víztartály térfogatának 10%-a, Az ultra nagy nyomású rendszer részére 20 l térfogatú habkanna. Normál nyomású szivattyú, amely képes két alapvezeték vízigényét biztosítani. Nagynyomású szivattyú, amely egy nagynyomású gyorsbeavatkozó táplálását látja el. Ultra nagy nyomású rendszer, amely a kisebb tüzek hatékony, de víztakarékos oltását teszi lehetővé. Ezen rendszer meghajtását önálló motorral kell megoldani. A külön motorral való meghajtás lehetővé teszi az oltást a járműmotor, a szivattyúmeghajtás, vagy szivattyú meghibásodása esetén is. Nagynyomású gyorsbeavatkozó tömlődobon elhelyezett 60 m tömlővel a jármű hátsó részében (szivattyútérben) keresztben beépítve. Ultra nagy nyomású gyorsbeavatkozó tömlődobon elhelyezett 60 m tömlővel. A normál, a nagynyomású, valamint az ultra nagy nyomású rendszereket is el kell látni olyan habbekeverő rendszerekkel, amelyek biztosítják a vízelvételtől független állandó arányú habképző anyag bekeverést. A habbekeverő rendszereknek olyan kialakításúaknak kell lennie, amelyek biztosítják az egyidejű hab és víz használatot, azaz biztosítják az, hogy habbal oltás esetén védősugár, hűtősugár stb. is működtethető legyen. Az éjszakai, illetve rossz látási viszonyok közötti beavatkozások végrehajthatósága érdekében integrált, LED technológián alapuló környezetvilágítás kialakítása. A lezárt terekbe való bejutás, illetve a műszaki mentési feladatok végrehajthatósága miatt alapszintű műszaki mentő eszközök elhelyezése. Az fülke és a málhaterek kialakítása biztosítsa a védőeszközök és málhafelszerelések biztonságos szállítását, valamint gyors és egyszerű használatba vételét. Optikai forgalomterelő-információs rendszer beépítése. Az eszközöket felhasználó Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vagyonkezelésében van egy társaság, aminek feladata az alapító Belügyminiszter szándékának megfelelően az OKF ellátása olyan beavatkozó járművekkel, amelyek kialakításakor a folyamatos tapasztalatcserének köszönhetően a hazai viszonyok legmagasabb szintű figyelembe vétele történhet. Mindezek figyelembe vételével a BM Heros fejlesztő mérnökei, konstruktőrei, műszaki szakemberei, az OKF illetékes szervezeti egységeivel együttműködve fejlesztették ki ezt a speciális gépjármű fecskendőt, amelynek előnyeit néhány szóban felsorolnám:
A kezelői állomány külön képzés nélkül tudja ezeket a járműveket alkalmazni, mivel azok vezérlése megegyezik a HEROS többi gyártmányában megtalálhatóval, ami Magyarországon széles körben elterjedt. A jármű, a hazai követelményeknek megfelelően elektronikus (érintőképernyős) és teljes értékű (nem csak vészüzemi) mechanikus vezérléssel is fel van szerelve. A jármű málházása (eszközök elhelyezése) a tűzoltók igényeinek ismeretében történt, ami a bevetési biztonságot nagymértékben javítja. A jármű futóműve és fékrendszere olyan méretezési metódussal és kivitelezéssel készült, ami a folyamtatos terhelés (felépítmény+oltóanyag+málhafelszerelések) elviselése mellett a hazai úthálózat és időjárási viszonyok sajátosságait, valamint a bevetési feladatok (vonulások) során felmerülő, kiemelkedő terhelési viszonyoknak is képes tartósan, meghibásodás nélkül ellenállni. A szervizhálózat rendelkezésre áll országosan mind a járműalváz, mind a felépítmény vonatkozásában, annak külön fejlesztésére várhatóan nincs szükség. A gépjárművezetők képzése és típusismerete elsősorban ahhoz a járműcsaládhoz kötődik, amelybe ez a jármű is tartozik. A felépítmény kivitelezésnél a hazai időjárási viszonyok ismeretében olyan alapanyagok és technológiák kerülnek felhasználásra, amelyek alkalmasak a hosszú távú üzemben tartásra. A jármű kialakításakor a láthatóság tekintetében elsőrendű fontosságú volt, hogy a hazai közlekedésben résztvevők felismerjék és értelmezni tudják a jármű rendeltetését és fontosságát. Az alapjárművek, a Katasztrófavédelemnél megfogalmazott igényeknek megfelelően, olyan speciális kialakítású elemei és részegységei vannak, amelyek egy tehergépjármű gyártó sorozatgyártott termékeitől eltérnek, ezért a sorozatgyártott termékek esetén egyedi átalakítási költségek merülnének fel, amihez viszonyítva a kissorozatú, már kialakított, típusengedélyezésen átesett termék bekerülési ára alacsonyabb. A gépjárműfecskendő a magyar jogszabályoknak és szabványoknak való megfelelőségi vizsgálaton már átesett, azoknak megfelel, ezzel kapcsolatban költségek már nem várhatóak.
Felhasznált anyagok, felépítmény gyártási technológia:
A nagyhírű európai gyártók elsősorban alumínium alapanyagokat használnak fel a felépítményelemek gyártásakor, ez az AQUARIUS-X típusnál is így van, az élettartam maximalizálás érdekében. Az alumínium szerkezeteknél elterjedten alkalmazzák a csavarozott elemeket, ezek előnyei az egyedi gyártásnál és a néhány darabos szériáknál mutatkoznak meg, mivel a gyártási struktúra és a műhelykialakítás az ilyen gyártáskultúrához előnyös. A műanyagok felhasználása sok gyártó esetben korlátozott, az alap teherviselő elemek, néhány kisebb gyártó alkalmazástechnikájától eltérően, jellemzően nem ilyen anyagokból készülnek. A BM Heros gyártmányú CORAL felépítmények kifejlesztésekor a korábbi évek tapasztalata alapján egy könnyű rozsdamentes alapkeret került beépítésre, mivel a
külföldről beszállított egyébként kiváló minőségű tűzoltó gépjárművek tervezésekor a hazai és a nyugat-európai utak közötti különbséggel nem számoltak, így egy több mint 170 darabos járműállomány felépítménye megerősítésre szorult a tisztán alumínium alapanyagú felépítmények eleminél bekövetkezett fáradásos törések miatt. A BM HEROS Zrt. felépítménygyártás technikája, a saját tervezésű és gyártású alumínium lemezből készült, CNC vágással és hajlítással megmunkált elemek révén lehetővé teszi az egyedi igényeknek történő megfelelést is, de jól illeszkedik a sorozatgyártás követelményeihez. A saját tervezésű, üvegszál erősítésű műgyanta hátfal integráltan tartalmazza a lámpatesteket.
A BM HEROS Zrt. az elmúlt években, a rendelkezésre álló kapacitásaira támaszkodva, saját előfinanszírozással, illetve banki finanszírozás igénybevételével, évi 15-20 darab gyártmány előállítására, valamint évi maximum 16 darab tűzoltógépjármű felújítására volt képes. Ezek a mennyiségek azonban középtávon nem eredményeznek érdemi műszaki színvonal emelkedést, és nem is képesek kiszolgálni az OKF teljes szükségleteinek megfelelő járműigényt. Ugyanakkor a társaság a jelenlegi infrastruktúra átalakításával, tevékenységi folyamatainak racionalizálásával, korszerű gyártási és működési struktúrák kialakításával képessé válhat minőségi és mennyiségi igényeknek is megfelelő átalakulásra. Ez a felvázolt átalakulás ebben az évben elkezdődött. A BM HEROS Zrt. mintegy 21 milliárd forintos EU-s forrás bevonásával, valamint egyéb termelésfinanszírozással képessé válik az évi 50-60 darab gyártmány előállítására, valamint szükség esetén további 25-30 darab tűzoltógépjármű felújítására. A két vállalatra kialakított működési modellben a BM Heros Zrt. az EU-s források felhasználásával, megteremti a hazai tűzoltó gépjárművek kisszériás sorozatgyártásának lehetőségét. A korábbiakban ismertetett kompetenciák és lehetőségek biztosítják számára a rentábilis működés és termelés feltételeit, ezáltal a Társaság az elmúlt év veszteségének hátrányát ledolgozva, az újonnan bevezetett gyártási folyamatok és szakmai tevékenységek optimalizálásával képes lesz pozitív eredmény elérésére. Ugyanakkor a leányvállalatba kiszervezett szakmai feladatok új alapokon történő végrehajtását, a korábban veszteséget termelő szervizelési, javítási és karbantartási tevékenységeket, pozitív eredmény realizálásával tudja teljesíteni, miközben a szolgáltatások minősége és színvonala érzékelhetően javul. A kis szériás gyártási-termelési tevékenységek kialakítása, valamint a kapcsolódó, kiszolgáló feladatok (beszerzés, logisztika, készletgazdálkodás, raktározás stb.) folyamat szintű kialakítása és szabályozása az ütemtervben meghatározottak szerint megkezdődött, a leányvállalat alapításának engedélyezése folyamatban van.
Szintén fontos kiemelni, hogy az új kihívásoknak megfelelően egyre több alkalommal van szükség speciális képességekkel rendelkező gépjárművekre, melyek kifejezetten nagy kiterjedésű szabadtéri tűzesetek kezelésére kerülnek kifejlesztésre. Az elmúlt évek tendenciája
alapján kapacitásbővítés, így új gépjárművek beszerzése vált szükségessé, és ezek az igények a jövőben várhatóan tovább fognak nőni. A katasztrófavédelem kevés olyan gépjárművel rendelkezik, amely málháját tekintve ugyan megfelel az erdőtüzek okozta veszélyhelyzetek kezeléséhez, de a gépjármű műszaki paramétere a különleges terepviszonyok tekintetében csupán rendkívül lassan képes elérni a helyszínt. A gépjárművek beszerzésénél nagy figyelmet kell fordítani az erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek műszaki paramétereinek meghatározására. A koncepció alapján olyan gépjárműre van szükség, mely alkalmas a különleges terepviszonyok leküzdésére, stabilitása mégis biztonságot nyújt a kezelőszemélyzet részére. Fontos továbbá a könnyű elhelyezhetőség, hiszen a speciális tüzek oltásához biztosított speciális málhafelszerelések kizárólag ezekre az esetekre van kialakítva. Kiemelten fontos, hogy a járművek rendelkezzenek a kor színvonalának megfelelő informatikai, valamint tájékozódást segítő eszközökkel. A beavatkozási helyszín megközelítését nagyban segíti az olyan GPS vevővel felszerelt informatikai eszköz, mely képes a műveletirányító ügyelettől kapott információkat megjeleníteni. Különösen a vegetációs tűzesetek felmérése, felszámolása kapcsán van szükség olyan kézi GPS eszközre, amely lehetővé teszi a terület körülhatárolását. Mindezek után javaslom, hogy tekintsük meg a BM Heros Zrt. által kifejlesztett és megalkotott Őrs fecskendő beavatkozásának bemutatóját!