Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
2
1. Schaan egyedül merengett az Erőben. Moe nem engedte neki, hogy vele menjen kiszabadítani Ace-éket, ugyanis szerinte még gyenge volt és szüksége volt pihenésre. Meditációs állapotba heveredett, ahogy mestere tanította neki. Kicsit elszomorodott, de Yoda mondása jutott eszébe: örülni kell annak, aki eggyé válik az Erővel. Általában nem szokott gyorsan meditációs transzba kerülni, ám most hirtelen jött ez az egész. Egy látomást látott: Moe kinyitotta a dokk bejáratát és ahogy Ace belépett rajta, szembetalálta magát egy Westar34-es típusú sugárvető csövével, és Camin Thrin jóképű, ám jelen helyzetben rendkívül unszimpatikus arcával. A férfi mélyen a klón szemébe nézett, majd Moe-t is szemügyre vette, végül megszólalt. - Mondhatnám, hogy örülök, hogy látlak titeket… de hazudnék. – mondta Camin gúnyosan. – Fel a kezekkel! Moe és Ace sokatmondó pillantást váltottak, majd Ace a ládát szép lassan letette… Schaan ijedten felnyitotta szemét. Camin… még mindig ellenszenves volt, legalábbis Moe-ból ennyit tudott kiszedni, elvégre ő még sosem találkozott Caminnel. Így akár ellenség is lehetett. Hogyha nem vigyáznak, akkor könnyen hátba támadhatja őket. És a látomásban volt még más is… A Tatuin. Ahol elvesztette mesterét. Tudta, hogy egyszer szembe kell néznie újra azzal a bolygóval. De lehet, hogy nem is a jövőt látta? Talán a jelent vagy a múltat? Továbbá tudta, hogy mestere fénykardját ellopták, ugyanis amikor a bolygón bújkált, akkor hallott egy-két hírt, hogy egy türkiz színű fénykard gazdát keres. Ám akkor nem volt lehetősége arra, hogy jobban utánajárjon a dolognak. - Schaan! – hallatszott a kiáltás lentről. – Schaan! Jól vagy? - Persze, Moe. – kiáltott vissza. Felállt és felvette a köpenyt. Amikor felvette, valami kiesett a zsebéből: egy hajtincs. Ez volt az egyetlen emléke padawan korából. – Csak elmerengtem. - Jedi dolgok? – lépett be a szobába a nő, nyomában két férfival. - Azok – mosolyodott el a Jedi. – És Caminnel is kapcsolatos – szándékosan mondta ezt az említett jelenlétében. Első pillantásra egy mogorva férfit látott, hegekkel az arcán. Schaan szemei kissé összeszűkültek, amit Camin nyilván észrevett. Tehát a pilóta azt hiszi, hogy a Jedi nagyon bizalmatlan. - Mi van vele? – nézett Caminre a nő. Ace is értetlenkedett. - Volt egy látomásom – elhallgatott, talán hatásszünet miatt. – Talán a jövőt láthattam – látszott rajta, hogy nehezére esik kimondani a szavakat. – A Tatuinon voltatok. Valamiféle ládát cipeltetek, amikor Camin – mutatott a férfira. – lefegyverzett titeket. - Az már a múlté – védte meg (most már) bajtársát Ace. – Valóban voltunk a Tatuinon, ott szereztük neked a baktát. - Ne aggódj! – vágott közbe szenvtelenül, mélyen a Jedi szemébe nézve Camin. – Most már veletek vagyok, ugyanis hiába mondtam el a birodalmiaknak mindent rólatok, ők nem foglalkoztak vele. – látszott rajta, hogy Schaan nem igazán lopta be magát a szívébe. Schaan viszont tévedett a pilótával kapcsolatban, de nehezére esett volna ezt beismernie, így kölcsönösen nehezteltek egymásra. - Fiúk. – szólt közbe Moe figyelmeztetően. – Most mással kell foglalkoznunk. Például… - Például jó lenne bízni egymásban – szólt közbe Camin, le se véve szúrós tekintetét a Jediről. - Camin – szólt rá Ace. Camin csak bosszúsan fújt egyet, így a vita nem folytatódott tovább. Kapcsolatba kell lépni Gonnival. Neki rengeteg kapcsolata van, hátha az egyik hasznos lehet nekünk… - Ace most azon volt, hogy a két másik férfi figyelmét elterelje egymásról.
Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
3
2. Gonni a hajójával, és vendégével elutazott a Denonra, ugyanis Gonni a Lokról megkapta Ace üzenetét, miszerint utazzon oda hozzájuk, mert szükségük van minden segítségre. Mikor letette a hajót, lekísérte Nym-et, de nem követte a klónt. Nym megfordult és felvonta szemöldökét. - Na, nem jössz? - Nem, kösz – Gonni elmosolyodott. Ezalatt a pár nap alatt összeszoktak, ám a klón még mindig tartózkodó volt, és sejtelmes. Néha magában somolygott. – Máshol van dolgom. De itt van az adatkártya, add át nekik – nyúlt a zsebébe. – Ezen rajta van szinte minden megbízható forrás, akire szükségük lehet. Ha keresnek, akkor mondd meg nekik, hogy a Defron-rendszerbe utazom. - Rendben – biccentett Nym. Azzal elvette az adatkártyát, és elköszönt. Hátat fordított, majd hallotta, ahogy felbúg a hajtómű. Az adatkártyát eltette, hátha később még szüksége lesz rá. – Most elkezdődhet a beszivárgás-hadművelet. - Hogyhogy elment? – lepődött meg Ace. – Éppen rá van szükségünk. Nym vállat vont. - Nekem nem mondta, hogy miért… - És nem adott semmit? Vagy mondott? - Semmit – rázta meg a fejét a másik dezertőr. - Biztos fontos dolga volt – kotyogott közbe Camin. – Amikor még versenypilóta voltam… - a többiek türelmetlen tekintetének kereszttüzében inkább nem folytatta tovább. - Megleszünk nélküle is. - De nekünk most tényleg égető szükségünk van rá – mondta csuklyája alól Schaan. Ace felsóhajtott. - Nem fejeznétek be? Ez olyan gyerekes! Főleg egy Jeditől és egy vadászpilótától! – nézett két társára Ace. Nym elmosolyodott. Senki sem vette észre szerencsére a hangulatváltozását, talán csak a Jedi, de nem foglalkozott vele. Elvégre kit érdekelt volna az, hogy Nym egy fontos információhoz jutott: Camin régen versenypilóta volt. - Rendben. – mondták, és levették egymásról a szemüket. - Fel kell hívnom Gonnit. Azonnal. Van valami kommunikátor a házban? – fordult Moe-hoz. - Miért ne lenne? – azzal mindannyian elmentek a folyosó végén lévő kommunikátorhoz. Nagy nehézségek árán sikerült elérniük a lányt egy kódolt csatornán. - Gonni! – szólította meg Ace. – Mi az a fontos dolog, amiért nem érsz rá? – kicsit elmosolyodott. Civil ruhában volt a klón, ami elég furcsa látványt nyújtott, de csak Gonni szeme nem szokta még meg. Úgy tűnt, épp várakozik. - Hát… eddig csak várakozok, de halaszthatatlan találkozóm van valakivel – a lány legyintett egyet. - Úgysem ismered. - Azért próbáljuk meg. - Nem. A légi irányítás még nem engedett be, ugyanis… mi a? - Mi az, Gonni? – kérdezte aggódva Ace. Gonni arca hirtelen félelmet és idegességet tükrözött. - Egy birodalmi csillagromboló. – suttogta alig hallhatóan a másik. – Most mennem kell. - Még ne! - Rendben! De siess! - Kellene néhány forrás neve, címe, vagy valamilyen elérhetősége. - Azt már… áh! Ekkor az adás megszűnt, a holokivetítő sípolni kezdett, tehát a másik oldalon volt a probléma. Nym arcán először aggodalom jelent meg, mert akár le is bukhatott volna, ha a nő elkotyogja, amit nem szabadna. De végül megkönnyebbült. Megpróbált szomorú képet vágni, nehogy kitűnjön a sorból. Mindenki elhallgatott. Pár másodperces csend után Ace szólalt meg először. Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
4
- El kell mennünk oda! - Meghalt – szólt lehajtott fejéből Moe. – És mi is csak az ő sorsára jutnánk. Csak úgy belesétálnánk egy birodalmi csillagromboló lézereibe. - De még lehet, hogy csak a kommunikációs rendszer ment ki. - Az nem lehet – szólt közbe Nym. – Több napig ültem azon a hajón, és a tervrajzát kiismertem töviről hegyire. A kommunikációs rendszer védve van. - De… de… - kezdte Ace, ám kifogyott az érvekből. – A Jedi Templomban ismerkedtünk meg. Én épp szolgálatban voltam, ő pedig végig ott beszélgetett… Azt hiszem Yoda mestert kereste… – lehajtotta fejét. – Hogy rábeszélje arra, hogy engem ne helyezzenek át a 703-as légióból – visszahajtotta normális állapotba a fejét. – Sikerült is neki. Persze nem Yoda mestert beszélte rá, hanem egy másik mestert. - Sajnáljuk, Ace – tette a vállára a kezét Schaan. – De el kell engedned őt. - A kölyöknek igaza van – jegyezte meg halkan Camin. Először Ace-re nézett, majd a Jedire pillantott. – Bocs, hogy olyan hülye voltam. - Ugyan – legyintett szomorúan Moe. – De a szomorúságunkból erőt kell kovácsolnunk, vissza kell vágnunk! - Igen – Ace pislogott párat, hogy a könnyei eltűnjenek. – Térjünk rá, hogy mit fogunk csinálni… Míg a többiek Ace-re figyeltek, Nym, azaz Vin’rael elkezdett gondolkodni, hogy mi lesz a következő lépés. Természetesen a többiek még bizalmatlanok voltak vele szemben, és valaki még ellenséges is, ám ez nem jelentett problémát a klón számára. 3. Issan kapitány kiadta a parancsot: - TŰZ! Találják már el azt a tragacsot! – ripakodott legénységére. - Igenis, uram. Csak jól manőverezik. És közben kommunikál. - Kivel? - Nem tudjuk. - Hallgassák le, azonnal! - Igenis – hajtott fejet a kommunikációs tiszt. - És ha tudják, intézzék el a kommunikációs rendszerét. - Nem tudjuk, uram – közölte a hírközlő tiszt. – Ez a gép teljesen át van alakítva… - Akkor lőjék szét az egész hajót! Már nem érdekel, csak az, hogy teljesítsük a parancsot: azaz pusztítsuk el a szökevényeket és a tettestársaikat. - Igenis, kapitány! Gonni futott. Futott az egyetlen, nagyon szűk mentőkabinhoz, ami volt a hajón. Beszállva abba, éppen hogy elhagyta a hajóját, mielőtt az szétrobbant. Úgy számolta, hogy csak percek kérdése, és a birodalmiak elfogják. De ő nem akart börtönbe kerülni. Nem az a fajta lány volt, aki csak úgy hagyta magát elfogni. Inkább esett el csatában, minthogy a börtönben sínylődjön. Ezt a stílust Ace-től tanulta el. Mikor „dokkolt”, már három rohamosztagos várta. Ez még a birodalmiaktól is kevés! – gondolta. Hirtelen támadt, de a rohamosztagosok számítottak erre a reakcióra. Arra azonban nem, hogy hogyan támad: a bal karját baloldalra lendítette, mielőtt megbilincselték volna, aztán hirtelen visszarántotta és lehajolt, ezzel egy időben pedig hátrarúgott bal lábával. Így a baloldalon lévő rohamosztagos a kezével a levegőt kapta el, míg a hátul lévő rohamosztagos kapott egy nagyot a hasába. A jobboldali épp a bilincset adta volna rá, ám ekkor a baloldalinak leverte a sisakját a fejéről, majd ellökte a jobboldalit. Így már csak a hátsó volt, az pár ütés múlva elájult. A jobboldalinak eltört a lába, eközben a baloldali a sisakjáért ugrott. Még most sem tehette fel, ugyanis Gonni lendületben volt, odafutott és elrúgta onnan. Egy valamire azonban a lány se számított – a klón rohamosztagos nem is a sisakért nyúlt, hanem a fegyveréért. Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
5
Mennyire hasonlít Ace-re… - gondolta Gonni utolsó pillanatában. – De csak a külseje… Megtévesztő… Majd egy lövés mindennek véget vetett, a nő holtan esett össze. 4. Z’sak Rewin ugrott egyet, de egy lövés még így is elérte. Dotrie Sharian, aki őt üldözte már egy fél órája, rendkívül ügyes és gyors volt. A sephi nő a sugárvetőjéből rendkívül pontos célzásokat lőtt ki a diplomatára. Ugyanis Z’sak Rewin volt a helyi vezető, szinte a kezébe érezte az irányítást. Mivel Sharian fejvadász volt, és a huttok akarták ezt a bolygót is uralni, el kellett tenni láb alól a pénzeszsákot. Z’sak profi testőreit áldozta fel, hogy egy kis időt nyerjen, ám nem ment sokra velük. Sharian a hatalmas sisakjában végig követte őt, ugyanis nyomkövetőt tett célpontjára, de Z’saknak erről fogalma sem volt. Z’sak átugrott egy kisebb utcai szemétkupacot, amit Sharian könnyen félresöpört útjából. Jobb kezében egy szokványos, ám átalakított BlasTech DL-44-es sugárvetőt tartott, míg baljában a nyomkövető-jelző volt. - Itt jön! Figyeljetek! – szólt kommunikátorába a nő. Tudta jól, hogy kiszemelt áldozata a rendőrség felé tereli őt, ám ő nem hátrált meg. Természetesen nem egyedül vállalkozott erre az akcióra, mert akkor sokkal részletesebb tervet eszelt volna ki. A szűk sikátorból kiértek egy tágasabb utcára, ahol volt egy kis nyüzsgés, ami azért nem volt elég ahhoz, hogy Z’sak el tudjon vegyülni a tömegben. Ugyanis nem volt tömeg. Volt egy utcai verekedés, egy nevető trió, egy magányos nő a sarkon, egy légdeszkázós csoport… Z’sak menekülés közben nem figyelt semmire sem, így véletlenül nekicsapódott a verekedős csoportnak, akik rögtön abbahagyták a verekedést, és felfigyeltek az újonnan érkezőre. Z’sak ijedten hátrált, egyenesen bele Sharian karjaiba. Az megfordította. Z’sak elszörnyedt, ugyanis még mindig nem szokta meg a hatalmas sisakot a nőn. A fejvadász kezén kesztyű volt, így sehol sem látszott ki fehér bőre. - Na, most szépen velem jössz. – mondta a fejvadász. - És ha nem? Nem teheti meg velem, ugyanis egy politikus ellen így megnyilvánulni… - Ne beszélj nekem törvényekről, hisz te is megszeged őket – azzal megrángatta Z’sakot. – Gyerünk, különben itt helyben megöllek. Ők egyébként velem vannak – biccentett fejével az álverekedősök felé. Az utca népe közül senki sem figyelte őket. Biztos egy átlagos, megszokott eset volt. Csak most nem tudják, hogy egy politikus az áldozat. Mindeközben nem vették észre, hogy a pénzeszsák megnyomott a karján lévő kommunikációs egységen egy gombot, amivel rögtön be tudták mérni a helyzetét a helyi hatóságok, hogy a segítségére küldjenek egy kommandós osztagot. Sharian ugyan kiszúrta a kommunikációs szerkentyűt, de már késő volt… - Kit hívtál? – kérdezte egy sóhajjal Sharian. Már unta, hogy mindig ilyen alattomos trükkökkel próbálkoznak. Egyszer lenne egy, vagy több igazi ellenfele… - Kommandósokat – felelte a politikus ellenszenvesen. Még mindig hurcoltatta magát. – Mi köze magának ehhez? - Kommandósokat? Olyan régi típusúakat? Tehát precízek és gyorsak? - Igen – mondta elgondolkodva Z’sak. Most egy kicsit elfelejtette utálni a fejvadászt, ugyanis elgondolkodtatta, hogy honnan tud ennyi mindent ez a sephi a helyi kommandósokról. Bár helyi ez a fejvadász, ám mégis valahonnan máshonnan tudhat ennyi mindent. - Hm. Oké, azokat ismerem – bólintott Sharian. – Mozgás! – rántott egyet kezén, mire kizökkentette Z’sakot gondolatmenetéből. – A megbízóm élve akar, de a fejed is megmutathatom neki.
Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
6
- Itt vannak – könnyebbült meg Z’sak, majd hirtelen kirántotta a kezét fogva tartójáéból, mivel a fejvadász a közeledő kommandósokra figyelt. – Fogják el! – mutatott Sharianra a politikus. – És ott van egy banda, akik szintén vele vannak! - Úgy tudom, régen te is… - kezdte a kommandósok parancsnoka. - Hagyjuk. Hosszú – tette tarkójára a kezét Sharian. Mivel mögötte volt Z’sak, de az más felé figyelt, így könnyű dolga lesz. Nem véletlenül ilyen nagy a sisakja. A legtöbb részét kiteszi az a rekesz, amit most aktivált egy apró gombbal. Kinyitotta a rekeszt, és kivette belőle a mini-sugárvetőjét. Mivel az előbb eldobta a DL-44-ét, ezért nem számítanak rá, hogy van nála még egy sugárvető. - Kérjük az alkarján lévő fegyvert is – mondta a parancsnok. Sharian teljesítette a kérést, majd letérdelt, miközben még mindig a tarkóján van mindkét keze – vagyis a mini, de annál halálosabb sugárvetőn. Összesen hat kommandós volt, abból kettő maradt vele: a másik négy elment a társaihoz, az álverekedőkhöz. Itt az ideje cselekedni. Hirtelen előrerántotta a kezét, és rögtön leszedte az egyik kommandóst. A másiknak maradt egy pillanatnyi ideje, hogy előrántsa fegyverét, ám arra már nem, hogy célozzon is vele. Mivel Sharian lendületben volt, így az első lövése után jobbra gördült, és leadott még két lövést. Mindegyik célba talált. Rögtön hátrafordult, hátha egy másik kommandós felfigyelt erre az incidensre. Szerencséjére nem, így még egy pontos lövést leadott. Hatból három. Mivel a maradék kommandós felfigyelt rá, így a társainak is volt idő cselekedni: az egyik megragadta (mivel elég testes volt) a parancsnokot, és erősen szorította, ütötte. A másik kettő szerencsésebb volt, ugyanis azok rögtön eltávolodtak a banditáktól. Az egyik leterített egy verekedőt, míg a másik célzott és lőtt: épp Sharian sisakját találta el. Szerencséjére vastag volt, így futás közben is hamar le tudta szedni és eldobni, mielőtt a belső része is megrongálódott volna. - Úgy is meg akartam szabadulni tőle. Majd egy gyors gurulással, és lövésekkel párhuzamosan leterítette az egyik kommandóst. A másik nekivetette magát, ami felkészületlenül érte a fejvadászt, ám így sem adta fel. Neki kellett elintéznie, különben oda a jó hírének. Adott volna egy bal egyenest, ám mivel a másiké volt a kezdeményezés, az ökle az aszfaltot találta el. Nagyon fájdalmas volt. A kommandós volt erőfölényben, ám Sharian az ügyességére bízta magát. Így pár gurulásnak és elvetődésnek köszönhetően az ellenfele kifáradt, míg ő még jócskán bírta szusszal. A földön talált egy sugárvetőt, valószínűleg az egyik kommandósé volt, és azzal gyorsan meglőtte a felé indulót. A lábát találta el, és ezzel lelassította. A következő lövés a testét találta el, mire a kommandós a földre zuhant. A banditák megörültek, ám fel is háborodtak, hogy most már üldözik őket az egész bolygón. - Azért ne dramatizáljátok túl – vetette oda nekik Sharian. Odalökött pár kreditet nekik, mintha a kutyájának adna enni és elment. – Hol van? – csapott a homlokára a sephi. A nyomkövető nem volt a kezében, így csak egy irányba mehetett: a hatóságokhoz. És még épp látta, amint befordult egy saroknál. - Bocs, haver, de ezt kölcsön veszem – lökött le egy fiatalabb sephi srácot a légdeszkájáról. Egyből nekiindult, majd kicsivel később leterítette a lábáról Z’sak Rewint. Elővette sugárvetőjét – ha lett volna. Ám mivel mindhármat elvették tőle, ezért az öklére bízta magát. Az utcán a járókelők két csoportra oszlottak: az egyik szurkolt a fejvadásznak, míg a másik elment, nehogy bármi közük legyen az esethez. - Most már biztos meghalt – jelentette ki, miután megvizsgálta a pulzusát, szívverését és légzését: egyik sem volt. – És elcipelem a hulláját a hajómhoz – körbenézett. – Pár kreditért ki segít? - Én! – jelentkezett egyszerre két lény is: egy rodiai és egy ember. Biztos szabadúszók voltak, ugyanis még nem ismerték az itteni szokásokat: ha itt segítenek egymásnak az emberek pénzért, akkor biztos valami piszkos ügybe keveredtek. Emiatt feloszlott hamar a nagy tömeg. Elcipelték az űrkikötőbe, ahol komon keresztül közölte a fejvadász a huttal, hogy itt van a holttest, ha akarja le is vágja a fejét. Ám ez a hutt kissé finnyás volt, és hitt neki anélkül is.
Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
7
- BEJÖVŐ HÍVÁS ÉRKEZIK! BEJÖVŐ HÍVÁS ÉRKEZIK! – mondta egy gépi hang. Sharian, ahogy kikapcsolta a huttot, azonnal kapcsolta a bejövő hívást is. - Itt Sharian! Mit akar? – nézett a kopaszodó férfira, miközben az végig mérte őt. Elmosolyodott. - Tökéletes. Szükségem van valakire, aki el tud végezni egy bizonyos munkát. - Mi lenne az? – gyanakodott a nő. - Csupán eltenni láb alól egy csoportot – mondta a férfi, mintha csak rendelne egy ételcsomagot a boltban. – Mennyiért vállalná? - Az attól függ – nyalta meg szája szélét Sharian. – Ki a megbízó és kik a célpontok? - Ó, milyen udvariatlan vagyok – a férfi kis szünetet tartott. – Lenz Laarson kormányzó. A célpontok pedig szökevények. Öten vannak, nem olyan veszélyesek. - Értem. És tudja, hogy merre találom őket? Vagy mondana pár nevet? - Persze. Jelenleg a Denon bolygón tartózkodnak. A célpontok pedig: két klón dezertőr, egy mindig álnéven lévő nőszemély, egy tapasztalt pilóta, és egy Jedi. - Egy Jedi… - gondolkozott el Sharian. – És miért éppen én? - Mert maga tudja őket elintézni úgy, hogy senkinek semmit se mondjanak – mosolyodott el Laarson. – Húszezret kap. - Húszezer. Fejenként – Sharian végül rábólintott. - Akkor hozzá is kezdhetne. - Ne aggódjon, nem maradunk le semmiről – mondta unottan Sharian. Egy akció után mindig szokott pihenni egy kicsit. A hullát is ki akarta még rakni a gépből. Kivonszolta a hajó rámpája elé, és otthagyta, majd visszament a pilótafülkébe és beizzította a hajtóműveket. Néhány perc múlva már a hiperteret szelte, Sharian pedig kényelembe helyezte magát, hogy az új küldetésre ismét fitt és éber legyen.
Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com
8
ÍRTA kav12
Ruins of the Republic
S01E07 – Ellenség a kapuknál http://jedirend.com